|
Post by Revan on Mar 29, 2016 16:45:04 GMT 1
Kytra nem igen ért rá Verstat pátyolgatni. Mondhatni, most élesben tanulhatja meg használni a hajó fegyvereit. Kell ennél jobb motiváció? Bár elsőre inkább idegesnek tűnt és kapkodott. Nem kevés jó helyzetet elmulasztva. Aztán megjött az áttörés. Végre leszedett egyet. Amikor azonban Kytra hátra pillantott, valami egészen különöset látott. Versta csukott szemmel ült a székben, mintha a szemei helyett mást használt volna a célzáshoz. Épp csak hangot adott megdöbbenésének, amikor hirtelen pittyegni kezdett az egyik műszer, jelezve, hogy rakétát lőttek ki rájuk. -Remek... Kitisztította a fejét és arra koncentrált, ami előtte volt. Illetve mögöttük. Némi manőverezés után végül a rakéta egy ellenséges gépbe csapódott. Közel volt, kis híján súrolta egymást a két hajótest. A védőpajzs meg is érezte a robbanás erejét, de ez semmi volt ahhoz képest, amit a rakéta okozhatott volna. Újra hátra pillantott, Versta még mindig ugyanúgy ült. -Nem tudom mit csinálsz, de ez működik, szóval csak így tovább!-szólt hátra. Abban mondjuk nem volt biztos, hogy hallotta-e a lány. Saalia általában ilyenkor nem válaszol, mert koncentrál, viszont figyel annyira, hogy hallja. Legalábbis egyszer mondott neki valamit, csak viccből, gondolván úgysem hallja, aztán Saalia visszamondta neki, ráadásul egy olyan helyen, ahol kínos pillanatokat okozott neki vele. De akkor is különös volt. Mikor legutóbb mindketten kifeküdtek, azt hitte attól van, hogy Versta hozzáért Saaliahoz, de akkor itt többről lehet szó. Ez mindenesetre nem az ő szakterülete. Na meg nem is a megfelelő alkalom, hogy ezen töprengjen. Sikeresen pozícióba állt egy újabb ellenséges hajóhoz, Versta pedig ismét sikeresen eltalálta. -Nos, már tudom, hogy ködben ki fog lőni...-jegyezte meg magának szórakozottan.
Saalia már korábban is felfigyelt a másik Erőhasználóra. Ráadásul messze sem volt. Kissé bosszús volt amiatt, hogy mennyire megszaporodtak mostanában az efféle találkozásai. Usanagi, Bolyhoska. Most meg itt ez a valaki, aki az Erőn keresztül tapogatózott. De amint találkozott a 'tekintetük' visszahúzódott. Ő jobbnak látta így. Ideje egyébként sem lett volna kutakodni utána. Na meg nem is akart. Végül mégis csak találkoztak a harcmezőn. Felvont szemöldökkel méregette a férfit, aki Izal néven mutatkozott be. Rövid szóváltás után egy hitelesnek aligha mondható, gyors párbajt tudtak le. Nos, a közönségnek az volt. De egy avatottabb szem tudhatta, hogy két padawan is látványosabban gyakorol, mint ahogy ők lomhán hadonásztak a kardjaikkal. Mindenesetre az üzenet elért hozzá. Izal nem az ellensége. Ha valóban egy jedi a Rendből, akkor tényleg nem. A harc után a férfi szökkent egy hatalmasat és sietősre fogta a fal felé. -Hé! Vonszold vissza ide a segged!-kiáltott utána, miközben utána eredt. Nem szívesen hagyta ott anyját egyedül, de meg kellett tudnia, mit akar a jedi. Nem érzett más Erőhasználót a közelben, sem komolyabb fenyegetést. Bármi jön, Seddwia megbirkózik vele egyedül is. Menet közben egy eltévedt sugárlövedékkel találkozott, de egy laza fénykardcsapással visszaküldte a feladónak. Nem is figyelte, hogy végül eltalált-e bárkit is, jó eséllyel egy homokbuckába csapódott. A falhoz érve követte az Izal nevű jedit a túloldalra. -Hiába futsz, úgyis elkaplak!-szólt utána, nem volt nehéz az Erő segítségével követni őt.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Apr 2, 2016 20:42:11 GMT 1
Izal meggyorsította a lépteit, ahogyan érzékelte az Erőn keresztül, hogy a twi'lek nőstény, aki némi egészséges érdeklődést mutatott az irányában, nem hagyott fel az üldözéssel. Rohanás közben konstatálta, hogy akárki is védte a tábort, nem csak rendkívül szedett-vedett védelmi erőkkel rendelkezett, de némiképp rácáfolva a felszerelése sokrétűségére, professzionális védelmet szervezett meg - és vélhetően nem rendelkezett számottevő légifedezettel, planetáris védelemmel pedig egyáltalán nem.
Ez utóbbit Izal a védők taktikájából vonta le - amennyire meg tudta állapítani, a védők arra törekedtek, hogy minél nagyobb keveredést idézzenek elő a tábor környékén; néhány pozíción átengedték a támadó egységek első hullámát és csak a másodikat tartóztatták fel, miközben a táboron belül is jól védhető erősségeket alakítottak ki, amelyek aztán lefogták a kordonon átjutott deszantos és felszíni egységeket... úgy tűnt, igyekeznek minél inkább megnehezíteni egy esetleges planetáris bombázás esetén a támadók saját veszteségeinek elkerülését...
Ez azonban még mindig nem magyarázat arra, gondolta futás közben az arcona, miközben inkább eltáncolt, mint elugrott a felé igyekvő ellenséges katonák és lövedékeik elől, végig tartva a távolságot a jeditől, hogy mit kerestek a tábor szélén azok a cosrai nehézlépegetők... tőlük eltekintve úgy tűnt, leginkább helyi milicisták jelentik a védelmet, Schmukk társai azonban ugyebár úgy informálták, hogy "klerikális terroristákról" van szó, már pedig terrorizmusra utaló jelet Izal egyelőre nem látott, maximum néhány megégett szélű sátrat, krátert, és arra utaló nyomokat, hogy ez a szektor nem az első támadását élte át, ráadásul valószínűleg rövid időn belül.
- Különös - mormogta maga elé az arcona, majd a válla fölött hátrapillantva megállapította, hogy sem alkalmi barátai, sem a védők nem tulajdonítanak neki nagy jelentőséget, illetve nem tudtak átjutni az első vonalon, egyedül a twi'lek nő követte hosszú szökellésekkel.
Az arcona befordult két sátor között, majd megpillantott egy masszív, erődszerű komplexumot, ami a tábor magját alkothatta. Találomra, vagy inkább az Erő sugallatára az egyik torony felé vette az irányt.
- Oda nem mehetsz be! - kiáltott felé üldözője, Izal pedig magában bólintott. - Aha, akkor ez lesz a jó irány... - és folytatta az útját a torony felé, amelyben számos jelenlétet érzékelt.
A bejáratnál két eszméletlen twi'lek feküdt, vállukon vörös csillagos jelvénnyel, amely Izalt némiképp az Asmerun látott helyi egységek felvarróira emlékeztette. Elsiklott egy helyinek tűnő őr mellett, aki az égen folyó harcot vizslatta, ahelyett, hogy körülnézett volna, majd egy kanyargós, szűk lépcsősoron felszaladt a torony tetejére... egy aprócska ajtó zárta le az útját, amelynek másik oldalán számos lényt érzékelt... köztük egy elég határozott, idősebb, az Erőben is jól megfogható jelenlétet.
Az arcona biccentett, és intésére az ajtó kitárult, ő pedig belépett a terembe.... egyenesen belepillantva két tucat, rá szegezett kézifegyverbe és puskacsőbe.
- Elég gyenge felmentő sereg, elvtárs... - jegyezte meg egy szikár, magas twi'lek, aki társaival együtt hasonló jelvényeket viselt, mint a lent elkábítottak, és fegyvertelenül ült a sarokban. - Egy okot mondj, hogy miért ne lövesselek szitává, te vörös jedi, vagy mi vagy te. - tette hozzá egy, az előzőleg megszólalóval azonos fajhoz tartozó, idősebb nő, aki ruházata alapján a helyiek vezetője lehetett. - Á, Izal. - cincogta Juun a sarokból, amitől némi megkönnyebbülés áradt szét az arconában.
- Szevasz, Juun, gondoltam, hogy nincs semmi bajod. - biccentett sűrűn pislogva a sullustai felé, majd a helyiek vezetőjéhez fordult. - Miből gondolja, hogy jedi vagyok? - kérdezte tőle. - Mi van, ha csak megöltem egyet, és elvettem a...
- Jedi vagy. - szólalt meg egy hang a háta mögött, és Izal érezni vélte a gerincét egészen közelről sütő fénykard melegét. - És most szépen elmondod, mit keresel a másik oldalon.
Valóban, az új barátnőm... - villant át az arcona agyán, majd kényszeredetten hátrasandított.. valóban a twi'lek állt mögötte.
- Nos, most, hogy így meginvitáltak, tulajdonképpen beszélgethetünk is, miért ne...
...
A cella ajtaja végre - lakójának úgy tűnt, évek múltak el - kitárult.
- Nem csináltam semmit, én hajlandó vagyok mindent elmondani a küldetésünkről! Én... - Rerrickbe belefagyott a szó, ahogyan a gamorrai fogdmegek helyett, akik ide, Ralla erődjébe hurcolták, kommandós egyenruhát viselő férfiak álltak a cella küszöbén. Másodikra megnézve... gyanúsan ismerős kommandós egyenruhát viselő férfiak.
- Zgyesz es'jo o'gyin. - jelentette ki hangosan a vezetőjük a mögötte állónak, majd a kezét nyújtotta a hajótolvaj és titkos ügynök felé. - Jöjjön, elvtárs, Ön szabad ember.
- A... Asmeruról jöttek? - nyögte ki Rerrick. Cseberből vederbe, gondolta, és átfutott az agyán, hogy talán mégsem olyan egészséges a galaxis azon szegletében tartózkodnia hosszú távon, ahol lassan minden bolygón körözték valamiért.
A kommandós a társaira pillantott, majd megrázta magát, és levette a sisakját. Rerrick megdöbbenésére egy vörös bőrű twi'lek volt. - Nem. - biccentett a twi'lek. - Segíteni jöttünk, csak ez számít, elvtárs. Jöjjön, nincs sok időnk!
Rerrick egy pillanatig elgondolkozott azon, hogy nem lenne-e jobb ötlet mégis a cellában maradni, de nem akarta megkockáztatni, hogy Ralla testőrei esetleg visszatérnek, miután ezek a szimpatikus úriemberek elvégezték itteni feladatukat, legyen bármi is az.
- Hogyne. - tápászkodott fel - izé.. elvtárs. Köszönöm. Megyek én, megyek én bárhová!
...
Vla'sov az Admiral Usakov taktikai képernyőjére meredt, majd még egyszer, majd még egyszer.
- Fasiszti? - nézett körbe végül a hídon, hogy némiképp leplezze a tanácstalanságát és a zavarát.
- Konfigura'ciju nye uznajem, tavaris komangyir - rázta meg a fejét az érzékelőket kezelő tiszt.
Tehát ismeretlen típusú hadihajók, gondolta Vla'sov. Az igazat megvallva eredetileg sem volt kifejezetten jó véleménnyel a twi'lek felderítésről, sem pedig a helyi sejtek kapacitásairól, akiknek az információira hagyatkoztak az akció megtervezésénél, de ez egyenesen katasztrófa volt. Először is elég mélyre kellett ásnia a memóriájában, hogy bármi is eszébe jusson ezekről a mohamma.... volt egy hasonló nevű szekta a vostroyai történelemben, egy peremvidéki ellenálló csoport, a klerikálisok egy leágazása, de a mud'zsaheddin legalább olyan régen eltűnt a történelem süllyesztőjében, mint a cosrai fasisztik..
Persze, tette hozzá magában Vla'sov azonnal, ha amazok vissza tudtak kapaszkodni a játéktérre, ha mi is, akkor éppen ezek az alakok miért ne?
A második gondolat még zavaróbb volt.. a szemben álló flotta nem csak számszerűen nagyobb volt a sajátjánál, de fegyverzet és felszerelés terén is igencsak kompetensnek tűnt, Vla'sovot pedig nem egészen abból a fából faragták, aki szívesen otthagyja a fogát az első csatában a rogyináért. Nem, gondolta, az információ sokkal fontosabb. Az információ arról, hogy az űr ezen szegletében az itt ólálkodó cosrai lopakodók mellett más, sokkal kézzel foghatóbb fenyegetések is vannak.
Már pedig a fenyegetést akkor ismerheti meg legjobban az ember, hogyha először teret enged neki, hagyja kibontakozni, megismeri... döntötte el magában Vla'sov a dilemmát.
- Zvonyitye csuzsoj korabl'j, pazsalujszta - fordult a kommunikációs tiszthez. - Csatorna él, tovaris komangyir.
- Admiral Usakov hívja a Fateh hadihajót, itt Vla'sov tábornok a Vostroyai Vörös Űrflottától. Biztos vagyok benne, hogy csak félreértés történt. Csapataink a felszínen biztonsági műveletet hajtanak végre, nem célunk a konfrontáció. - Távozzanak a rendszerből, vagy megsemmisítjük magukat! - jött az agresszív válasz szinte azonnal. - Némi időre van szükségünk, hogy felhozzuk a felszíni egységeket... - próbálta az időt húzni Vla'sov, válaszul azonban csak statikus kattogást kapott, az ellenséges hadihajók felől pedig kékes, pulzáló ionlövedékek indultak a vostroyai flotta felé.
- Csjort.. - szitkozódott Vla'sov, majd a műveleti parancsnokhoz fordult. - Hozzák vissza a felszíni egységeket, készüljenek fel visszavonulásra!
- És a felszíni szövetséges milíciák? - vágott döbbent arcot a férfi.
Vla'sov lenyelt egy újabb káromkodást. Hát persze, gondolta, az inkompetens twi'lekek és huttok... az előbbiekkel bizonyos nyilvánvaló előnyök, például egyes, az új twi'lek kormányzatban vezető pozíciót betöltő jedi padawanok fiatal teste és szoros barátsága érdekében még le tudta nyelni az együttműködés szükségességét, de a Vostroya eszméivel szimpatizáló huttoknál ilyen szempontok igazán nem jöhettek szóba, ugyebár.
- Akit tudnak, hozzanak fel, szorítsanak nekik helyet a raktérben. Evakuációra felkészülni, a vadászaink biztosítsák a visszatérő transzportokat, fedezzék a hangárbejáratokat a dokkoló hajók érkezésekor! Davaj davaj, bisz'tra!
- Rá fogok jönni, kik vagytok, rohadékok.. - mormolta maga elé a vostroyai tábornok az ellenséges hajókra pillantva. - És egyszer még lesújt rátok a vörös bosszú...
Ehhez persze elengedhetetlen, tette hozzá magában, hogy élve kikerüljön innen. Remélte, hogy nem kell olyan sok idő a transzportoknak...
...
Erwin továbbra is a parancsnoki járműből koordinálta a védők tüzét, miközben néha odadobott egy újabb energiarudat az ewoknak, remélve, hogy ezzel is kiküszöböli a legközelebbi komplikációs forrást... az erőforrások és az energiarudak azonban folyamatosan fogytak, előbb - utóbb elkerülhetetlen volt, hogy az ellenséges légi fölény felőrölje a szárazföldi egységeket... - Bereit zum gegenangriff... - adta ki a következő utasítást a tábor eddig kevésbé háborgatott pontján gyülekező könnyű és robogós egységeknek, felkészülve arra, hogy mobil egységeivel a védőkörből kitörve, a táboron kívül manőverező helyi milicistákra támadva teremt még nagyobb káoszt, amikor Skorzeny feltépte a páncélos búvónyílását. - Was jetzt? - fordult felé a lány.
- Váltson távolsági érzékelőkre! - kiáltott a parancsnok. - Schauen sie mal auch auf feindliche Kommunikationspuren! - Das ist komisch... - vakarta meg az állát Erwin. A közeledő második ellenséges hullám siklói és vadászgépei visszafordultak, a radaros egységek által közvetített kép szerint távozóban voltak, az ellenséges kommunikációt figyelő berendezések pedig visszavonulásra utaló vostroyai utasításokat visszhangoztak. Az osztagparancsnok felhangosította a berendezést, megpróbálva elkapni néhány foszlányt... - Valamiféle felmentő flottáról beszélnek.
- Die Kameraden sind da! - mosolyodott el Skorzeny. - Ezek szerint a lopakodónk mégis le tudott adni egy vészjelzést? - Nein, diese sind anders - rázta meg a fejét Erwin. - Ezek nem a mieink.
- Mud Al-Dibh védelmez minket, én megmondtam! - sugárzott az elégedettségtől a cathar, amikor a cosrai parancsnok elgondolkodó arccal felé fordult. - Ezt nem csak... úgy metaforikusan mondta ezek szerint, nemde, barátom? - Hová gondol? - biccentett a cathar. - Hát persze, hogy nem!
|
|
|
Post by Enz on Jun 20, 2016 19:30:19 GMT 1
Az idősebb twi'lek nő csípőre tett kézzel figyelte Izalt, mint aki nem számít támadásra, de az arcona valamiért úgy sejtette, hogy ha bármivel próbálkozna, egy pillanat alatt a kezében teremne a fegyvere. Már persze ha nem végezne vele addig a tucatnyi helyi fogdmeg és a háta mögött álló másik fénykardhasználó. Szerencsére esze ágában sem volt semmi őrültségre ragadtatnia magát, már csak azért sem, mert nem volt különösebb oka rá. A vostroyaiak és a helyiek harca nem az ő ügye volt, ellen két Erőhasználóval volt egy szobában, akik láthatóan nem álltak a Sötét Oldal befolyása alatt. - Egy jedi. Nem is tudom milyen régen láttam utoljára egyet - szólalt meg az idősebbik nő még mindig gyanakvóan. - Vajon minek köszönhetjük a látogatást?- Azt hallottam itt kellemes az idő és szépek a lányok. Hát, legalább az egyikben igazuk volt - felelte Izal a kérdésre, mire a háta mögött álló twi'lek válaszolt is. - Ne álmodozz, neked ebből csak a szép idő jut - mondta, mire az előtte álló nő arcára mintha egy halovány mosoly ült volna ki. - Ami azt illeti, véletlenül kerültem csak ide. Úgy hiszem az Erő akarta, hogy találkozzunk - mondta, most már sokkal komolyabban. A fiatalabb lány azonban láthatóan nem különösebben értékelte ezt a fajta hangnemet, és élcelődve hozzáfűzte a saját kommentárját. - Ez a legrosszabb csajozós szöveg, amit eddig hallottam - mondta, de mielőtt folytathatta volna, az idősebbik megmozdult. Intett az őröknek, hogy engedjék le a fegyverüket, mire Noc'shak és Juun egyszerre fújták ki a levegőt. Izal csak azért nem csatlakozott hozzájuk, mert minden leheletét elhasználta arra, hogy meggyőzze ezt a kettőt. - Anyám, ilyen könnyen megbízol benne? - csattant fel a mögötte álló, miközben az anyja felé sietett, és ebből legalább az is kiderült, hogy milyen viszonyban vannak egymással. Hogy ilyen sokáig a Rend látókörén kívül maradjanak, az igazán meglepő volt. - Biztos vagyok benne, hogy nem akar ártani nekünk - felelte, és volt a hangjában valami megnyugtató, magabiztos megfontoltság. Mintha egymás abszolút ellentétei lettek volna. Vajon mi történhetett közöttük, hogy ennyire különbözött a stílusuk? Persze ez nem az Éjjel-Nappal Coruscant legújabb adása volt, így Izalnak is akadt fontosabb dolga, mint családi ellentétek megfejtése. - Izal Waz vagyok, a Rend egyik lovagja - mutatkozott be, enyhén meghajolva a két vendégük felé. - Seddwia Freeta, az itteniek vallási vezetője vagyok. Ő pedig a lányom, Saalia - mutatta be a fiatalabb twi'leket is, aki kelletlenül biccentett felé, de még mindig gyanakvóan méregette. Izal rávillantotta csábos arcona mosolyát, mire a lány a nyelvét kinyújtotta a nyelvét válaszul. Szórakoztató társaság, annyi biztos. Seddwiát azonban láthatóbban jobban érdekelték az érdemi kérdések, és Izal nem tudta ezért hibáztatni. - Számomra nem ismeretlen a Rend - kezdett bele, és ez határozottan felkeltette Izal figyelmét. - Az utolsó éveiben lettem padawan.Izalt ezt most határozottan meglepte, és zavartan pislogott a nőre. A Rendnek egyáltalán nem volt még vége, bár tény, hogy nehéz idők jártak rájuk. Egyébként sem tűnt tizenkét évesnek a nő. Az egyetlen logikus válasz tehát az, hogy... - A régi Rendben, a 66-os parancs előtt - pontosított egy félmosoly kíséretében. Izal ezúttal tényleg nagyon meglepődött. - Szeretnék ilyen jól kinézni hetvenévesen - jegyezte meg, majd Saaliára pillantott, de az ebből következő dolgokat már nem kellett kimondania, a lány így is keresztbe fonta a mellkasa előtt a kezét. - Jó pár évet eltöltöttem egy kriokapszulában, lefagyasztva - pontosított a nő, ezzel magyarázatot adva arra, hogy az eltelt hatvan év ellenére miért csak negyvennek néz ki. - Felolvasztottak, és a falu védelmezője lettem. Aztán megszületett a lányom. De azt hiszem ennyi elég is rólam.- Nem gondolt még rá, hogy visszatérjen a Rendbe? - kérdezte Izal, aki nem akart tovább kertelni. - Egy régi jedi mindig hatalmas nyereség a Rendnek. - Félek, nem vagyok rá méltó - szólalt meg, és a hangjában szomorúság csendült. - Egyszer már elbuktam és a Sötét Oldalt választottam. Meg aztán, ezek az a hívők számítanak rám.Izal bólintott. Nem volt tiszte megkérdőjelezni mások döntését ebben a kérdésben. A Rend sokak számára felesleges kötöttségeket jelentett, és többet tudtak tenni a Galaxis jövőjéért a sorain kívül. Most viszont a tekintete a fiatalabb lányra vándorolt. - A lányom viszont más kérdés - bólintott egyetértőleg Seddwia, aki pontosan értette az arcona szándékát. - Nem tisztem helyette dönteni egy ilyen kérdésben. Amennyire szeretném, hogy mellettem maradjon, annyira tudom, hogy a saját útját kell járnia.*** Erwin jobb kezét a halántékához emelte, és beletúrt a saját frizurájába. Tudta, hogy ez abszolút nem az a fajta cosrai professzionalitás, amit elvárnak a hadseregben, mégis jól esett. Úgy tűnik a rossz kezdő esélyeik ellenére ellenére túlélték a csatát, és az ellenség elkullog a csatatérről. Ezt erősítették a belső kommon frissen befutó friss jelentések, amelyek minden oldalról a vostroyaiak visszavonulásáról szóltak. - Minden egységnek - emelte a szájához a kommot. - Üldözzék az ellenséget! Skorzeny rosszalló pillantást vetett rá, de a fiatal őrnagy aligha ijedt meg egy szemöldökráncolástól. Mindenesetre valóban nem akarta, hogy meggondlják magukat, ha meglátják a valódi erejüket. Így miután megköszörülte, a torkát hozzátette. - De csak óvatosan - mondta, és újból Skorzenyre pillantott, egy gúnyos mosoly közepette. - Egy kis motiváció sosem árt, ugye? - A helyi segédcsapatok biztos gyorsabban futnak majd - bólintott a férfi, valamiféle diplomatikusságot erőltetve magára. Ezt is sikerült elérnem, gondolta elégedetten. De a másik már megbizonyosodhatott róla, hogy nem egy elkényeztett nemesi poronttyal van dolga. A repulzoros robogók elszáguldottak a parancsnoki állás mellett, és rávetették magukat a milicistákra, akiknek az eddig sem túl szervezett visszavonulása pillanatok alatt fejvesztett meneküléssé változott, és elsöpörte a közeli vostroyai erőket is. Erwin egy "én megmondtam" jellegű tekintetet villantott Skorzenyre, majd a cathar felé fordult. - Szóval, hogy is hívják? - állt meg egy pillanatra, mire a cathar elismételte, hogy "Taariw", ő pedig úgy folytatta, mintha mindig is tudta volna. - Taariw, a maguk Mud Al-Dibhje jött most el? - Mud Al-Dibh ott van mindenhol - bólintott a cathar, mire Erwin kettő pislogást követően elkönyvelte magában, hogy ez valószínűleg egy "nem" lehet. - Rendben, és ki az, aki csak itt van? Felettünk - pontosított, mielőtt a fekete köpenyes alak felsorol mindenkit a táborban. - A khilaf valamelyik amirh-ja - mondta, úgy, mintha meg kellett volna értenie ezt. Szerencsére a cathar ezúttal már észrevette a zavart tekintetét, és pontosított. - A Próféta örökösének egyik vezére. - Ah, so - bólintott Erwin. Szóval valamiféle fejes. - Azt hiszem most jön az a rész, hogy bemutatnak neki. - A hitetleneknek nincs joguk ilyesmit követelni! - lépett elő hirtelen az eddig csendben lévő köpenyes, akinek az arcát is eltakarta a fekete szövet. Erwin felsóhajtott. Nem tették egyszerűvé az életét. Egy alig hallható büffentés jelezte, hogy az ewok végzett az újabb energiarudakkal. Erwin lassan a szőrmók felé fordította a tekintetét, aki elégedetten simogatta a hasát. - Yub yub! - mondta az ewok, határozotan békésebben, mint korábban. Erwin egy diplomatikus mosollyal az arcán fordult vissza Taariw felé. - Még akkor sem, ha a szent állat parancsolja ezt? *** Versta már a hetedik ellenséges gépet küldte lángolva a felszín felé, mikor furcsa változás csapta meg. Eddig erős ellenséges szándékot és magabiztosságot érzett a támadókban, de most egy pillanat alatt a félelem érzése vette körül. Még a dühtől legalább izzott körülötte minden, ez az érzés jegesen ölelte körbe, még a hajón lévő társai lüktető érzését is elnyomva, és biztos volt benne, hogy most remeg a székében. Érdekes, újszerű élmény volt ezt így megtapasztalnia. Talán csak azért érezte ilyen erősen mindezt, mert ennyien vették körbe és hajtotta őket ugyanaz a vágy, a menekülés? Nem tudta volna eldönteni, de biztos volt benne, hogy Saalia szolgál számára majd magyarázattal. Viszont a harc véget ért, nem volt értelme tovább koncentrálnia. Hirtelen megszűntek a kellemetlen érzések körülötte, ő pedig ugyanabban a székben ült, mint korábban. De vajon mennyivel korábban? Fogalma sem volt róla, amíg koncentrált, a fizikai testét sem érezte a magáénak. - Minden rendben? - kérdezte Kytra, válla felett hátratekintve, Versta pedig bizonytalanul bólintott. - Minden olyan furcsa volt. Mintha csak repültem volna - felelte, a hangja kicsit remegett, de nem jobban, mintha egy álomból ébredt volna. Viszont valamiért tudta, érezte, hogy ez a valóság volt, nemcsak egy képzelgés. - Hiszen repültél - ütötte el az aggodalmait Kytra egy kis viccelődéssel, majd visszafordult előre. Ahogy Versta kipillantott az oldalsó ablakon, látta, hogy az ellenség tényleg menekülőre fogta. A következő pillanatban a kísérőgépeik elszakadtak tőlük, amire Kytra értetlenséggel reagált. Az egyik helyi lépett mellé, és kezét a vállára helyezte. - Elég élet veszett már el a mai napon - mondta, és a pilótaülésben ülő nő egy pillanat múlva bólintott. A gépük egy éles kanyart leírva indult meg visszafelé a bázisra. *** Vla'sov idegesen figyelte, ahogy az ellenséges csatahajók egyre közelebb kúsznak a vostroyai csapásmérő erőhöz, aminek a felét így is megbízhatatlan technikai felszereltség és képzetlen twi'lek kezelők jellemeztek. Kirov pártfőtitkár úgy hitte a területen nincs számottevő ellenség, ezért igen fukarul bánt a jobb minőségű vostroyai utánpótlással, neki pedig azzal kellett dolgoznia, amit össze bírt kaparni. A hivatalos állami haderők még így is jobbak voltak - különösen a polgárháborúban megedződött rylothi csapatok -, mint a jobbára "jobb belátásra tért" helyi bűnbandákból és kalózokból összeállított helyi népi milíciák. Ha ezek a vallási fanatikusok megindulnak, mélyen a vostroyai befolyási övezetbe juthatnak. Annyi pozitívum mindenképp volt a mostani helyzetben, hogy most már nem fog szűkölködni a környék vostroyai erőkben, persze ha megkapja a berendelést az NKVD központjába, akkor ebből valószínűleg csak más fog profitálni. - Kommangyir, az ellenség vadászgépeket indít! - lépett hozzá az egyik tiszt, Vla'sov pedig azonnal a taktikai kijelző felé kapta a fejét. - Hogy állnak a transzportok? - harsogta el a kérdést, mire az egyik kezelő sietve lenyomott néhány gombot. - Úgy tűnik a csapataink harmada még a felszínen van. A milicisták egy része szétszóródott - jelentette a tiszt. Úgy kell nekik, vágta volna rá Vla'sov, de tudta, hogy minden épkézláb harcosra szüksége van, ha másra nem, akkor friss húsként a darálóba. Mindenesetre azért nem hullatna könnyeket, ha az a kiállhatatlan hutt véletlenül a felszínen maradna. - A kisebb hajók álljanak védelmi pozícióba a cirkálók mellett! - adta ki a parancsot, mire a fregattok és korvettek az alakzatból kiállva besoroltak az orbiton lévő cirkálók mellé. Vla'sov tudta, hogy ha az ellenséges flotta is beszáll a harcba, esélyük sem lesz a túlélésre, de ezek a hajók még mindig könnyebben pótolhatók voltak, mint a cirkálóik. - A vadászgépek megtámadták a védelmi vonalat! - jelentette be a taktikai tiszt, amint a vörös pöttyök elérték a saját négyszögeiket a taktikai holokivetítőn. Az ex-havoc nagy szerencséjére úgy tűnt az ellenséges pilóták megeléednek azzal, hogy a védelmi vonalaikat lőhetik, és nem indultak tovább a sokkal zsírosabb célpontot jelentő transzportok levadászására. Vla'sov a taktikai holovetítő mellett fél szemével végig a transzportok berakodását jelző monitort figyelte. Az ellenséges csatahajók egyelőre nem mozdultak, és a vostroyai parancsnok egyre inkább biztos volt benne, hogy tudatosan engedik el őket, ami még megalázóbbá tette a vereséget számára. Azonban ez csak dühét növelte jobban, és magában százszor megfogadta, hogy addig nem nyugszik, amíg ezek közül a vallási fanatikusok közül akárcsak egy is életben van. A komm eközben megtelt a pilóták káromkodásaival és statikus zörejbe fulladó halálsikolyaikkal, Vla'sov pedig nem értette, hogyan képesek a legmodernebb vadászgépflottájukat ennyire megalázni. - Egy közeli képet az ellenséges vadászokról! - utasította. Biztos volt benne, hogy ezeket a felvételeket a legjobb szakemberek fogják számtalan órán át elemezni, de a saját szemével akarta látni mivel is áll szemben. - Hiszen ezeknek alig van valami páncélzatuk! - jegyezte meg meglepetten. Nem voltak olyan suta kinézetű, tömeggyártott gépek, mint a Régi Birodalom TIE-vadászai, a készítői láthatóan adtak a formavilágra. Mégis, legalább akkora lélekvesztőnek tűntek, mint a már említett típus gépei. - Éppen ezért gyorsabbak és jobban fordulnak a vadászainknál. A légelhárítás sem tudja rendesen célba venni őket - jegyezte meg a taktikai tiszt a befutott információk birtokában. Ez igen rossz hír az otthoni MiG vadászgépgyár számára. Abban biztos volt, hogy ez a jövőben még sok gondot fog okozni, amíg ki nem találják hogyan tudják semlegesíteni őket. - Uram, az ellenséges csatahajók megindultak! - jelentette a kezelő, Vla'sov pedig gyöngyöző homlokkal pillantott a monitorra. A csapatok többsége már bedokkolt, a maradék néhány száz katonáért nem kockáztathatta az egész flottát. - Minden transzport azonnal dokkoljon! Számítsanak hiperűrkoordinátákat a legközelebbi biztonságos rendszerig! Davaj! *** Hátratett kézzel figyelte, ahogy az ellenséges flotta hajói hirtelen vektort váltanak, és alakzatba állnak a hamarosan várható hiperűrugrásra. A magas rangú parancsnokok számára kialakított állás inkább hasonlított egy palota egyik szobájára, mint katonai űrhajóra. Persze, soha nem volt kifogása azzal szemben, hogy valamicskét civilizáltabbá tegyék egymás legyilkolását. Ha pedig Mud Al-Dibh elszólította a parancsnokot ebből a világból, sokkal kellemesebb volt egy ilyen helyen kimúlni mint szürkére mázolt üres fémfalak között. A szolgák finom frissítővel és ízes gyümölcsökkel a kezükben várták, hogy helyet foglal-e ismét saját kis selyemmel bélelt trónusában, de a pillanat túl jelentőségteljes volt ahhoz, hogy így tegyen. Évezredekig meghúzódtak, de most Shaddam khilaf határtalan bölcsességéből visszatértek a Galaxis életébe, hogy elhozzák az igaz hitet. Hiszen nem Mud Al-Dibh volt az igazi próféta? Ellenségei, a Pius Dea keresztesek tízezer éve elbuktak, de az ő követői még mindig itt voltak. Minden ezen a szent helyen indult, és itt is fog újra elindulni. - Jakku - szólalt meg suttogva, maga elé idézve a bolygó moh'amad'ahn nevét. A hitetlenek Tatooine néven ismerték ezt a helyet. Léptek zaját hallotta maga mögött, így félig hátrafordult, mire a katona négykézlábra ereszkedve hajolt meg előtte. - Az admirális kérdezi fényességed, hogy el kívánja-e taposni a gyaur férgeket - adta át az üzenetet. - Ő lesz az első, akit értesíteni fogok erről - felelte, majd intett a katonának, hogy távozhat. Ő felállt, majd hátrafelé sétálva kiment az ajtón. - Nem félsz, hogy veszélyt jelent majd a flotta később? - kérdezte az egyik párnán fekvő, huszas évei elején járó fiú, akin számos ékkő fénylett. - Nem ez számít most, Amin - felelte meglepően szelíden. A katonával és az admirálissal szemben nemrég mutatott lekezelésnek nyoma sem volt. - A hatalom maga fontosabb, mint annak a fitogtatása. Bármikor eltaposhatnám őket, és ezt ők is tudják. Félni fognak tőlem. Meg aztán, sokkal nagyobb a vereségük, ha veszteségek nélkül kénytelenek elfutni. - Tehát a morál fontosabb, mint a taktika? - kérdezte Amin, miközben egy szárított, cukrozott gyümölcsöt helyezett a szájába. - Mindkettővel szét lehet zúzni az ellenfelet. De ha most megölöm őket, újakat küldenek. Olyanokat, akiket nem ismerek ki - válaszolta, majd visszafordult előre. A hajók egymás után léptek a hiperűrbe. Jakku ismét az igazhitűek uralma alatt állt. Előhúzta a kommját, és jelentőségteljesen beleszólt. - Jelezzenek a bektashi-knak a felszínen. Az a megtiszteltetés érte őket, hogy személyesen Hussayn shaiir érkezett meg, hogy a hatalmas IX. Shaddam khilaf bölcsességéből visszahozza az igazhitűek uralmát a Szent Bolygóra!
|
|
|
Post by Revan on Jun 20, 2016 23:20:50 GMT 1
Kissé meglepte Saaliat, hogy az anyja mennyire barátságos a jedivel. Még inkább, hogy ilyen könnyedén elárult pár részletet a múltjából. Tény, az első mondat után valóban magyarázatra szorult a dolog. Még azt hihette volna a jedi, hogy valami sötét praktikával játszadozik Seddwia. Eszébe jutott, mennyi mindent mesélt neki kis korában a régi jedikről. Ő pedig ámulva hallgatta. Szeretett volna olyan lenni, mint más nagy jedik. Segíteni másokon, harcolni a rosszakkal. Na persze gyermeki fejjel ez sokkal egyszerűbbnek tűnt, mint érettebb gondolkodással. Igen, érettebben, Saalia. Ahogy elmerengett, úgy vissza is tért a valóságba, mikor a Rendbe való belépésről esett szó. -Nem te vagy az egyetlen, aki áldozatául esett és visszatalált a fénybe.-reagált anyja szavaira. Ebbe nem lehetett belekötni. Valóban sok jediről hallani, akik megjárták a Sötét Oldalt, aztán valakinek sikerült visszavezetni őket a Világos Oldalra. Azt viszont elfogadja, hogy Seddwia nem kívánja magára hagyni a hívőket. Nekik talán nagyobb szükségük is van rá, mint neki. Az őt érintő kérdésre viszont kelletlenül elfordította a tekintetét, mint aki zavarban van. -Nos...nem zárkózom el a lehetőségtől. Viszont bizonyos személyes ügyek elsőbbséget élveznek.-felelte diplomatikusan. Sok mindennel kell most foglalkozzon. Először is Verstával. Erőérzékeny, ez nyilvánvaló. De mi legyen vele? Próbálja meg tanítani? Vagy bízza Izalra és a Rendre? Melyik volna bölcsebb döntés? Még fontosabb, hogy maga Versta mit szeretne. Talán nem is akarna kezdeni ezzel semmit. Vagy őhozzá ragaszkodna. De vajon elég jó mestere lehetne? A másik dolog az otthona, amit meg kell látogasson. Nem lesz könnyű. Nem tudhatja, mi várja ott. Egy újabb ellenség? Ismét egy összecsapás a húgával? Újabb próba az Erő által? Az utóbbi időben túlontúl sokszor érzi, hogy az Erő akar tőle valamit. Eddig élte az életét, most pedig, mintha azt mondaná neki az Erő, hogy eleget bujkáltál, ideje, hogy végigjárd az utat, amit kijelöltem neked. De hová vezethet ez az út? -Szóval maradjunk annyiban, hogy valamikor visszatérhetünk rá.-tette hozzá végül.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jun 21, 2016 15:54:11 GMT 1
Izal elgondolkozott a hallottakon. Valahogy úgy érezte magát, mint aki két bantha között a trágyadombon landolt.. legalább annyi elesettet és szenvedőt látott ebben az épületben is, mint Asmerun korábban... és ugyan ki vethette volna bármelyik csoport szemére, hogy az első, feléje nyújtott kezet fogadta el, ami automatikusan magával hozta azt is, hogy a másodiknak ellenségévé váltak?
Az Erő már csak ilyen, gondolta Izal. Vajon a világos és a sötét oldal szembenállása is effajta ősi véletlenek következménye volt, amelyek nyomán a két filozófia követői nem csak egymással kerültek szembe, de egész vallásokat felépítve áratlanok ezreit, millióit rántották maguk után?
Az arcona megrázta a fejét, ez az utolsó gondolat nem volt igazán jedihez méltó. Az twi'lekek felé fordult, néhány sűrű pislogástól kísérve. - Méltányolom mindkettejük döntését, és úgy gondolom, ebben a helyzetben a jedik részéről a leghelyesebb akció, ha távol maradnak. Tájékoztatni fogom a Tanácsot a helyzetről és megfontolásra javaslom az ezügyben képviselt politikánkat. Most, gondolom semmi akadálya, hogy elhagyjam a tábort, feltéve, ha megengedik, hogy körülnézzünk a barátaim után. Mondjuk az a kis sullustai segíthetne. - biccentett Juun felé.
Az idősebbik twi'lek vezető bólintott, és két kísérőt adott az arcona mellé, aki - bár semmi szüksége nem volt rá - magára tekert egy, a többiekéhez hasonló burnuszt, és a két őr kíséretében könnyed sétára indult a táborban, alaposan megszemlélve a visszavonuló erők nyomában fentről érkező új, eddig nem látott leszállóegységeket, és a tábor körül még mindig védőállásban lévő cosrai járműveket. Természetesen szerette volna megtalálni Rerricket és Tarfangot, de amennyire az Erőre hagyatkozva meg tudta állapítani, mindannyian életben voltak. Hirtelen elhatározással egy parancsnoki jelzéseket viselő cosrai lépegető felé indult amely mellől akkor szállt fel egy díszes rohamsikló... - Köszi.. - jegyezte meg Juun menet közben. - De a cosraiakkal vigyáznék a helyedben. - Nem tesz semmit. - biccentett Izal. - Reméljük, előkerülnek a többiek is.
...
Skorzeny épp nekiállt volna, hogy a szőrös, idegesítő kis ewok, sullusti társa, Erwin, valamint a cathar és még néhány helyi testőr távozása után felmérje a kontingens veszteségeit, megállapítva magában, hogy az ifjú őrnagy katonái iránnti lojalitása láthatóan csak a csata végéig tartott és egy perccel sem tovább, amikor finom köhintést hallott a háta mögött. - Was noch? - fordult sarkon és azonnal a fegyvere felé kapott, amikor megpillantotta az arconát, akinek fénykard lógott az övéről, két helyi alak társaságában. Mögöttük ott bújkált az az idegestő sullustai is, akit nem sokkal ezelőtt az ewok után loholni látott. - Minek hozták ide ezt a... - Izét. - tárta szét karjait barátságosan Izal, felismerve a nagydarab cosrai szemében megvillanó, idegen- és jedigyűlölettel keveredő rosszallást és félelmet. - Ne aggodalmaskodjon, tiszt úr, csak a barátaimat keresem. Egy ewoko és egy magánál jóval vékonyabb dongájú humán... - Itt mindenki jedikkel parolázik? - szisszent fel Skorzeny, az őrökre pillantva. - Fiúk, a foglyotok, vagy... - A védelmünket élvezi. - krákogta az egyik burnuszos, egy harmadik szemét elveszített gran. - Ah natürlich. - horkant fel Skorzeny. - Már elkéstél, jedi. Humánt nem láttam velük, biztosan lelőtték valahol, de az ewok lelépett a főmuftihoz, vagy mihez, azzal a siklóval ott fent.
Izal sajnálkozva pillantott az emelkedő hajóra. - Gondolom, nem mehetünk utána... - pillantott az őrökre. - A Szent Állatot csak a kiválasztottak követhetik a shaiirhoz. - jelentette ki a gran a legteljesebb nyugalommal. - Mindjárt gondoltam. - vonta meg a vállát Izal. - Akkor már csak egy hajóra lenne szükségem... - Ó, mi szívesen elvisszük a Herr Jedit.. - villantott egy ragadozó mosolyt Skorzeny. - A legnagyobb örömmel. - Inkább kihagyom... - pillantott körbe még egyszer az arcona a cosraiakon. Már jó néhány felfegyverzett katona felzárkózott a marcona tiszt mögé, ideje volt távozni. - Ha a kedves vendéglátóim megengedik, hogy elvigyem valamelyik gazdátlanná vált terepsiklót, akkor a közeli kikőtőből is tudok magamnak fuvart szerezni. Egyébként... - hunyorított a cosraira, miután meggyőződött róla, hogy tényleg csak felszíni egységeket lát a táborban - .. ez lehet maguknak sem ártana. - Majd stoppolunk, jedi, ne aggódj... - horkantott fel még egyszer amaz, elnyelve néhány további, ízes cosrai káromkodást.
Juun elmorzsolt egy könnyet a szeme sarkában, miközben az őrök egy felborult, de működőképesnek tűnő siklóhoz kísérték őket. - Remélem, Tarfagnak nem lesz semi baja.. - Nem hiszem, én jobban féltem az őrökt - kuncogott Izal. - Gyere, segíts beindítani ezt, mindkettőnknek jelentenünk kell a feletteseinknek, méghozzá miharamabb. Ez egy rendkívül furcsa szituáció..
Junn még néhányszor felcicogott, majd nekiállt áthuzalozni a sikló sérült kezelőpaneljét. - Nekem mondod? - pillantott az arconára szánalomra méltó arccal. - Nekem mondod?
...
Rerricket számos másik kiszabadított fogollyal együtt egy hatalmas raktérbe vezették. A csatacirkálón belül mindenütt az Asmeruról már ismerős feliratok villogtak vörös színben, Rerricknek szinte megfájdult a feje tőlük... a különböző rendű, rangú, nemű és fajú "felszabadítottak" egyik lábukról a másikra állva próbáltak valamiféle sorba rendeződni, miközben a hajótest remegése frekvenciát váltott, amiből Rerrick arra következtetett, hogy az ellenséges tűz, ami idefelé jövet fogadta őket, megszűnt, helyette beléptek a hipertérbe.
A raktérajtó kitárult, egy őrmester pedig erős Basic akcentussal felkiáltott. - Elvtárr...sak! Üdvözöljétek felszabadítótokat, Vostroya Anyácska kitüntetett tábornokát, Vla'sov elvtársat!
Rerrick a terem bejárata felé pillantott némi kíváncsisággal fűszerezve, és... ... és igyekezett minél kisebbre összehúzni magát, amikor megpillantotta az asmerui Havocot.
Vla'sov magában még mindig káromkodva végigsétált a huttok börtöneiből összeszedett "önkénteseken". Jelenleg volt bőven nagyobb baja is annál, semhogy az ilyesfajta polit-agit-prop feladatokkal foglalkozzon, de az asmerui - rylothi milicisták teljesítményét látva úgy volt vele, hogy még mindig többre megy tatooine-i börtöntöltelékekkel, mint... nos, mint nélkülük.
Végigsétált a soron, miközben helyettese a szokásos lelkesítő szöveget intézte a "felszabadítottakhoz", mígnem a szeme sarkából észrevett egy sunyi képú, vékonyka alakot. - Nem ismerem magát? - fordult felé. - Teljesen... ki.. kizárt.. Hav.. mármint elvtárs úr. Tiszt úr. Tábornok úr. Admirális úr. - nyögte Rerrick. - Pedig elég jó az arcmemóriám. - hunyorgott Vla'sov. - Nem találkoztunk mi már valahol? - Hát.. izé.. - basszus, futott át Rerrick agyán, megint úgy fogok járni, mint az Anzaton. - Biztosan valamelyik korábbi felvételen... én mindig is csatlakozni akartam a Forradalom ügyéhez, tábornok elvtárs, de a huttok börtönbe vetettek odalent! Azok a mocskos... izé.. burzsoák! - Elképzelhető. - biccentett Vla'sov, majd intett a helyettesének. - Osszák be ezt az elvtársat a politikai képzésre szántak közé!
Rerrick felsóhajtott. A hajótolvajlás és a köztársasági titkosügynöki munkák után úgy volt vele, asmerui politikai tisztnek lenni nem is olyan nehéz dolog... - Zdravsztvujtye, po'igyom, tavaris. - nyújtott kezet neki a Havoc helyettese. - Üdvözlöm a Vostroyai Flotta kötelékében. - Vostroya... hát hogyne, persze. - a fenébe futott át Rerrick agyán, mégis csak el kellett volna olvasni azokat a köztársasági jelentéseket amiket Juunék mutatta neki..
|
|
|
Post by Enz on Jun 26, 2016 21:22:12 GMT 1
Seddwia követte tekintetével a távozó arconát, majd a lányához fordult, és komoly arccal nézett rá. Saalia számára talán még mindig furcsa volt az, hogy ismét egy oldalon állnak, de láthatóan szeretett volna benne bízni, ő pedig mindent megtenni, hogy méltó legyen erre. Mindketten kaptak egy új esélyt, és ezért nagyon hálás volt az Erőnek, amely útjaikat annyi év múltán keresztezte. Mielőtt azonban bármit mondhatott volna, az itt maradó twi'lek fogoly, Noc'shak szólalt meg. - Mikor fognak dönteni a sorsunkról? - állt elő a kérdésével, ami a csata végével időszerűvé vált. Seddwia meg tudta érteni milyen rossz helyzetbe került a férfi: ha sajátjai győznek, kivégzik a megadása miatt, ha viszont elfogói, sorsa akkor is bizonytalan. Értékelte, hogy a körömszakadtáig való vérontás helyett azt a döntést hozta, ami helyes. - Ha rajtam múlna, szabadon engedném mindannyiunkat - bólintott felé a nő, hangjában megértéssel. - Ugyanakkor a vallási vezetőnk első tisztségviselője már itt van. A döntés az övé. - Értem - bólintott, és összefont kézzel hátradőlt. Seddwia sajnálta, hogy most nem tehet érte többet, de talán a shaiir meghallgatja majd az ő szavát is. A twi'lek katonák tisztességesen harcoltak. Seddwia megérintette a lánya karját, jelezve, hogy kövesse és együtt hagyták el a most már éktelenkedő fekete égésfoltokkal teli tömör homokkő tornyot. Odalent fegyveresek igyekeztek ismét rendet teremteni a káoszban: felválta voltak láthatóak cosraiak és helyiek, valamint újonnan érkezettek, akiknek díszített páncélzatuk és szép csillogó fegyverzetük nagyon elütött a többiekétől. Az óvóhelyekről újból előmerészkedtek a sebesültek és civilek, férfiak, nők és gyerekek. Több csoportban hadifoglyokat tereltek. Nehéz volt elhinni, hogy alig pár perce itt még élethalál harcot vívtak. Rövid séta után a főépületbe értek, ahonnan folytatták útjukat a régi szentélybe, amelyben korábban összetalálkoztak Usanagival. A harc nyomai jól láthatók voltak, égésnyomok a falakon, széthullott törmelék. - Húgicám ilyen rendetlenséget csinál vajon a saját szobájában is? - tette fel a kérdést, ahogy megálltak. - Miért hívod így? - fordult felé Seddwia, akin nyomot hagyott nemcsak a harc, de az egész nap is. Arca fáradtnak, mégis méltóságteljesnek tűnt. Mintha csak egy szobor lett volna. - Nem tudom, szerinted talán jobb lenne a húgocskám? - gondolkozott el egy pillanatra, majd megrázta a fejét. - Nem, ez túl hivatalos lenne. - Azt hiszem értem - bólintott sokatmondóan Seddwia. - Vállalod a felelősséget az én hibáimért. Azt hiszed még meg lehet menteni. - Téged is sikerült, nem? - nézett most a szemébe a lánya, ő pedig néma maradt. - Neked is megvannak a magad felelősségeid. A fiatal lány, aki veletek van, erős benne a kapcsolat az Erőhöz. És nagyon kötődik hozzád is. - Úgy hiszed... - kezdett volna bele, de ő a vállára tette a kezét, mire Saalia elhallgatott. - Neked kell megtalálnod ehhez az elhivatottságot magadban. Én úgy látom, hogy felnőtt, erős nő lettél és készen állsz rá. De amíg magadban nem érzed ugyanezt, addig hiába mondom. - Dantooine - mondta ki halkan a bolygó nevét, ahol egykor éltek. Seddwia aprót bólintott. - Ott választ találhatsz minden kétségedre. De vajon olyan válaszokat, amiket hallani szeretnél? - tette fel a kérdést, de mielőtt a lánya reagálhatott volna, újra feltárult az ajtó, és ott állt mögötte Kytra és Versta egy lebegő robot társaságában, valamint egy kísérőjük, aki idehozta. Utóbbi bólintott, majd a dolgára indult.
Az üdvözlést Oni kezdte el, aki egy vidám füttytirádával üdvözölte Saaliát, majd egy öndicséretnek is beillő füttyögés következett azzal kapcsolatban, hogy milyen gyorsan ideért a hajóval, amikor megtámadták őket. Saalia csak egy játékos fejveregetést küldött neki. - Azért csak el ne bízd magad, Oni! - Lelőttem egy csomó gépet! Igazi céllövő vagyok! - lépett most előre Versta, aki igencsak örült, hogy végre valami eredményről számolhat be Saaliának. Kytra sejtelmesen mosolyogva lépett a lány mellé, és a kezét a vállára tette. - Pontosan úgy csinálta, mint te - tette hozzá Saalia barátnője jelentőségteljesen. - Ugye nem törted össze a hajót? Mert ugye azt csak nekem szabad - fordult felé a lány. Kytra azonban nem hagyta ennyivel elütni a dolgot. - Úgy értem, révületben volt. Éber álom, pont mint neked - írt le a saját szavaival. Saalia az anyjára pillantott, aki megpróbálta arra ösztökélni, amire régóta sort kellett volna kerítenie. - Gyere csak Versta, lenne itt valami megbeszélni valónk - mondta, és a fiatal lány szó nélkül követte. Seddwia és Kytra, valamint Oni így magukra maradtak a szentélyben. Az idősebb twi'lek nő a fiatal humán felé fordult, majd még egyszer végigmérte őt, mielőtt megszólalt volt.
- Azt hiszem, beszélnünk kéne - jelentette ki, mire Kytra felsóhajtott. - Ami így kezdődik, sosem folytatódik kellemesen - felelte neki, de nem tiltakozott az ötlet ellen. - Igen közeli kapcsolatban vagy a lányommal, jól sejtem? - szegezte neki a kérdést, és beszélgetőtársa úgy tűnt, a vártnál sokkal többször kaphatta meg ezt, ugyanis szinte reflexből válaszolt. - Barátok vagyunk. - Tudod, hogyan is értettem a kérdést. Ami köztetek van, jóval több annál, látszik a mozdulaitok természetességén, azon, ahogy egymás mellé álltok, ahogy félszavakból megértitek egymást - magyarázta Seddwia, és Kytra ezúttal sem sietett tiltakozni, hanem egy apró bólintással jelezte, hogy így van. - Mindig is sejtettem, hogy Saalia másmilyen érdeklődésű. A faluban sosem érdekelték a fiúk, pedig mindig őt követték. - Nem ismertem az akkori Saaliát, de a lánya igen sokat változott, asszonyom - felelte. - Régen például nem volt ennyire komolytalan, sőt, amiatt aggódtam, hogy túlbuzgó módon csinál mindent - húzódott igazi mosoly először az arcára, mióta itt voltak. Jól esett neki a régmúlt eseményeit újra átélnie, mégha voltak köztük fájdalmasak is. De ha a szép emlékek a fájdalom újraélését is jelentették, akkor is ragaszkodott hozzájuk. - Mondd csak, hogyan találkoztatok össze?
|
|
|
Post by Revan on Jun 27, 2016 18:13:24 GMT 1
Saalia lassan ballagott a folyosón. Egy jó helyet keresett ahhoz, hogy beszélgessenek. Végül úgy döntött, hogy a kinti levegő már kezd hűlni, így talán frissítően hatna rá és Verstára is. Kiléptek az épületből és látták, ahogy igyekeznek minél gyorsabban rendet csinálni. Az egyik fal tövében volt egy asztal, tele kulacsokkal. Nyilván azért, hogy akinek szüksége van rá, elvegye. Így el is vett kettőt, egyet rögtön az utána sétáló lánynak adott. -Ránk fér egy kis frissítő.-mondta kedvesen. A veszély elmúlt, úgyhogy nyugodtan kimehettek. Így is tett. Kivezette Verstát az erődből és egy mellette lévő hajódarabon állapodott meg a szeme. Elég távol volt, hogy ne zavarja őket senki és jó volt a kilátás. Na igen, már amennyire van értelme a homokbuckákat nézegetni. Van, akit ez is lenyűgöz. Ő mondjuk jobb kedveli az erdősebb bolygókat, sok vízzel. -Szóval megtetszett a stílusom? Vigyázz, Kytra lehet, hogy nem tűr meg sokáig egy második veszedelmet a hajóján. Na jó, csak viccelek. Igazából annyira én sem vagyok veszélyes ilyen szempontból. Félrebeszélt kicsit, igen. Kicsit spontán jött ez a beszélgetés. Szeretett volna először felkészülni rá, hogy miként is adja elő a dolgot. Vicces volt így az egész helyzet. Ott volt ő, aki egyébként sosem gondolkodik előre, legalábbis az esetek többségében rögtönöz. Most mégis úgy gondolta, hogy nem tudja miként megfogalmazni. Az 'Akarsz-e jedi lenni?' túl lerohanós lett volna. -Hogy érzed magad? Hosszú és nehéz volt ez a nap.
Kytra nem szerette az 'Azt hiszem, beszélnünk kéne' kezdetű beszélgetéseket. Általában elég kínosak szoktak lenni. Most pedig épp egy ilyenbe csöppent. De rendben. Úgy tűnik, hogy Seddwia nem túl vaskalapos a lányát illetően. Szóval annyira talán nem lesz borzasztó ez a csevegés. -A komolytalanságát tőlem vette át. Csak én idővel megkomolyodtam valamennyire. Ő meg nem akart. Szerintem szimplán csak...félt az új változástól. Seddwia kérdése nem lepte meg. Ő is kíváncsi lenne a helyében, hogy miként kötött ki Saalia pont ő mellette. -Nos, gondolom a lányok elbeszélgetnek egy kis ideig, szóval van időm elmesélni. Nagyjából tíz éve történt, leginkább feltörekvő fejvadászként tengettem a napjaimat Nar Shaddan...
Nagyjából tíz éve...
Kytra céltudatosan tartott Vakimhoz, egy helyi nagykutyához. Épp elvégzett egy feladatot, ideje volt felvenni érte a jutalmat. Az őrök már ismerték, így zavartalanul bevonszolhatta zsákmányát a cantin privát részlegébe. Ahol a piszkos ügyeket bonyolították. Amint belépett, megpillantotta a főnököt és elé dobta a Durost, akit már tizenöt perce ráncigált magával. -Íme, a tolvajod orgazdája. -Lám-lám. Szép munka, kislány!-dicsérte meg Vakim a fiatal lányt. -Tudod, hogy utálom, mikor így hívsz... -Tudom. Na, vigyétek. Később foglalkozom vele. A duros magyarázott valamit a saját nyelvén. Kytra nem értette, de nem is igen törődött vele. Biztosan megkapja a magáét, gondolta. Ezen a bolygón senkit sem hat meg, ha egy ilyen gazember rimánkodik. -Nem volt könnyű megtalálni. -Elhiszem, az ilyenek jól el tudnak bújni. -Szóval, khm, a fizettségem? -Mindjárt, mindjárt. Vakim épp valami mással ügyködött. Alig figyelt másra. Kytra kénytelen volt kivárni, míg befejezi. Így míg a vezér az üzlettel volt elfoglalva, ő kicsit körülnézett. A szomszéd szobába tévedt, ahol az állatokat és a rabszolgákat tartották az alatt a rövid idő alatt, amíg az elárverezésre várnak. Nem igazán nézte jó szemmel az ilyesmit, de ki ő, hogy beleszóljon abba, ami itt megy? Az ajtó mellett egy vitrin volt, sok érdekes tárggyal. Már látta őket. De volt köztük egy új. Egy henger alakú tárgy. Nem volt szakértő és közelről még nem is látott ilyet, de amennyire meg tudta ítélni, egy fénykard volt. Szép darab, állapította meg magában. Körbe nézett a szobában. Volt pár vadállat távolabbi felében. Kicsit közelebb egy humanoid. Egy fiatal twi'lek lány üldögélt egy ketrecben, de még azon belül is meg volt kötözve. Lassan közelebb ment, hogy jobban megnézhesse. Láthatóan nem teljesen volt magánál, talán beadtak neki valamit, hogy nyugton maradjon. -Hát itt vagy. Látom, megcsodáltad az új szerzeményem.-Vakim állt az ajtóban és elégedetten méregette Kytrát. -Igen, igazán szép. Honnan van? -Üzleti titok. Nem szokásom kiadni az ilyesmit. -Persze...mint mindig, ha nem akarsz válaszolni.Tényleg annyira veszélyes, hogy még a ketrecen belül is megkötözve kell legyen? -Kérdezd az emberem, akinek eltörte a csuklóját, na meg a másikat, amelyiket lábon harapta. Nem látszik, de ez egy kis bestia. Bárki tanította, jó munkát végzett. De egyébként már ránézésre is jó közegből való. Erős és egészséges, valamint tiszta. Biztos, hogy nem valami lepratelepen élt. De most már mindegy neki, mert legjobb esetben is valakinek az ágyasa lesz. Miközben a férfit hallgatta, Kytra megint a lányt figyelte. Egy pillanatra elkapta a tekintetét és az az érzése támadt, hogy nagyon is magánál van. És nagyon úgy tűnt, hogy nem szándékozik kivárni a sorsa alakulását. Aztán elfordította a tekintetét, épp a vitrin irányába, de csak egy pillanatra. -Azt hittem a legjobbakkal dolgozol. A legjobbak nem bírtak el egy lánnyal? Netán részegek voltak? Apropó, látom, még egy új darabbal bővült a gyűjteményed. -Ó, hát azt is láttad. Igen, ez sem rossz darab. El kell ismerni.-mondta a férfi, miközben kivette a markolatot a vitrinből.-Nem olyan kacat, mint a többi. Legalábbis, jobb eséllyel lesz rá vevő. -Meg se kérdezem, honnan van. Úgyis üzleti titok... -Annyit elárulok, hogy ugyanonnan van, mint a lány. Nem messze tőle volt egy hulla, az ő kezéből vették ki. Állítólag a hátába kapott egyet. Balszerencse...De térjünk a tárgyra... -Csak kíváncsiságból, mennyiért akarsz túladni rajta? -A lányon? Van erre pár kéjenc, akik megadnak egy ilyenért harmincat is. -Az nem rossz pénz...De tudom, hogy ennyit senki sem ad egy rabszolgáért. Ne nézz amatőrnek. -Persze, de harmincról jobb alkudni. Különben is, miért érdekel ennyire? Azt hittem ki nem állhatod a rabszolga kereskedelmet. -Ez igaz. De...ezúttal azt hiszem, kivételt teszek. Elviszem huszonötért. -Kizárt! -Ugyan már, ne legyél ilyen. Megszabadítalak egy csomó gondtól, ami a szervezéssel és a szállítással jár. -Nem az eladás a gondom, hanem az ár. -Jó...legyen akkor huszonöt, plusz amit az orgazdáért kapnék. De akkor csapd hozzá azt a játékszert is.-mutatott a fénykardra. -Ne csináld, kislány. Tudod mennyit ér ez? Lehet, hogy újra felbukkantak a jedik, de még mindig nem találsz ilyet minden régiségboltban. -Oké, fogtam. Akkor a lányt viszem, huszonhét, de rögtön viszem, mert amúgy is dolgom van.-mondott le Kytra a fegyverről. -Legyen. Fiúk! Szedjétek ki a ketrecből, aztán rakjatok rá egy pórázt. A hölgy elviszi a kis vendégünket. Be is jött két fickó, hogy foglalkozzanak a lánnyal. Eloldozni nem nagyon akarták. Amint kiszedték a ketrecből, az egyiket azonnal lábon is rúgta, mire kapott egy pofont. -Na, míg elrendezik, intézzük el a piszkos anyagiakat.-mondta Vakim és kiment a szobából, nyomában Kytrával. Vakim irodájába érve a férfi az asztalra tette a még mindig nála lévő fénykardot és leült mögé. Kytra csak az asztal előtt állt meg. -Akkor hát, huszonhetet mondtál, ha jól hallottam.-szólalt meg Vakim rövid csend után. -Annyit, de egy kredittel sem többet. Ismerlek. -Persze-persze. Na, elő a lóvéval, kislány, vagy nem viszed azt a fruskát sehova. A lány az oldaltáskájába nyúlt, majd kipakolta a nála lévő pénzt az asztalra. -Ejnye, nem biztonságos ennyi pénzzel sétálgatni egy ilyen kislánynak. -Most tényleg pofont akarsz?-vágott vissza Kytra, kezdett torkig lenni a kislányozással. Mielőtt a férfi reagálhatott volna, valaki jajgatott a szomszédból, mire felpattant és kiviharzott. Kytra pedig utána. Amint a másik szobába értek, látták, hogy az egyik őr a tökeit fogva a földön fekszik magzat pózban, miközben a másik a földre szorítja a twi'leket. -Na jó, vidd innen, mielőtt még több bajt csinál. -Örömmel.-felelte Kytra elégedetten, majd megragadta a kötelet a lány mellkasánál és talpra segítette, mikor a férfi lemászott róla. A pórázt nem sikerült rárakni, de jó volt így is. Elindult vele kifele, a lány pedig követte, bár kelletlenül. Nyilván úgy gondolta, egy magányos nőtől könnyebb megszökni, mint egy rosszarcúakkal tele lévő cantinból. A cantinból gond nélkül kijutottak, majd nyomban be is ültette a lányt a siklóba és a hangár felé vette az irányt.
A hangár nem volt túl messze, de minél előbb oda kellett jusson. Amint megérkeztek, kisegítette a lányt a siklóból és felkísérte a hajóra, majd leültette az első székre, ami útba esett. -A formaságokat hagyjuk későbbre, most el kellene tűnni innen. Csak maradj itt és ne nyúlj semmihez. -Meg vagyok kötözve. -Az lehet, de láttam, mire vagy képes még így is...Várj, te tudsz beszélni? Ó, tudtam ám!-viccelődött, majd otthagyta a lányt és a pilótafülkébe ment. Már távirányítva gondoskodott a hajó rendszereinek készenlétéről, így szinte azonnal fel is tudtak szállni. Amint felemelkedett a hajó a hangárból, valaki mintha rálőtt volna. De nem törődött vele, emelkedni kezdett és elhagyta a légkört, percek múlva pedig fénysebességre ugrottak. Kytra elégedetten állt fel a pilótaülésből és visszaindult a foglyához. -Nem hittem, hogy tényleg a helyeden maradsz. -Sok választásom nincs. Elhagytuk a bolygót, én pedig nem tudok űrhajót vezetni. -Jogos érvelés. Na, lássuk, miből élünk.-mondta Kytra és egy tőrt vett elő, majd közelebb lépett. -Nem húzod az időt, úgy látom. -Bizony nem!-mondta, majd elvágta a kötelet, mire a twi'lek meglepetten bámult a padlóra. -Azt hittem mást akarsz csinálni velem. -Szeretnéd? -Nem. Csak hagyj békén. -Milyen elutasító vagy. Pedig épp most mentettelek meg. Hozzáteszem, magamnak csináltam galibát ezzel. -Az a te bajod... -Reménytelen vagy...Na jó, gyere.-mondta, majd megfogta a lány karját és az egyik kabinba vezette.-Nem valami luxus, de a ketrecnél jobb, gondolom. A lány nem felelt, csak szó nélkül belépett a kabinba és egyből ledőlt az ágyra, arccal a fal felé. Kytra nem akarta tovább piszkálni, inkább hagyja kicsit pihenni. Becsukta kabin ajtót, de nem zárta be. Ahogy ellépett az ajtó elől, hallotta, amint a lány zokogni kezd. Keservesen sírt, valami nagyon fájhatott neki.
Egy jó darabig békén hagyta a lányt. Csak enni vitt neki, de azt is az ajtó előtt hagyta neki. Legalább evett rendesen, nagyjából. Végül leszállt egy másik kikötőben és akkor jött el az ideje, hogy elbeszélgessen a szerzeményével. Kinyitotta a kabin ajtót és meg is pillantotta. Az ágyon ült, háttal a hajó falának. -Jobban vagy? -Mihez képest? -Ahhoz képest, amikor idehoztalak. -Attól nem nehéz. -Igaz. Okos lány vagy. Mindjárt láttam.-mondta vidáman, próbálva jobb hangulatot teremteni.-Van neved? -Van. -És elmondod? -Minek? Miért nem adsz te nevet, ha már annyi pénzt adtál értem? -Oookééé. Legyen akkor a neved...Tündibündi rancor. Tetszik? -Saalia. -Mi? -A nevem. Mi a tied? -Kytra. Kytra Perry. Szóval Saalia. Saalia...mi? Van családneved is? -Az...nincs. -Kár, szebben csengene. -Miért beszélsz ennyit? -Mert szeretek beszélgetni. -Idegesítő vagy... -Mondták már. Csend következett. Kytra hagyta, hogy a lány feldolgozza a bemutatkozás okozta sokkot. Már akinek ez sokkot okoz. Tisztán látta a lányon, hogy egyedül akar lenni. De ő viszont nem dönthette el magában, mihez kezdjen vele. Nem akart rabszolgát. Igazából nem tudta, miért csinálta. -Hol vagyunk? -Serennon. -Nem ismerem. -Jobb, mint ahol találtalak, hidd el. Ha jól sejtem, ez a tied, igaz?-vette elé a fénykardot, mire a twi'lek szemei elkerekedtek. -Hogyan? Hogyan szerezted? -Elcsentem, mikor te leterítetted az egyik őrt. Tessék, vedd el. Saalia a fegyverért nyúlt, de bizonytalanul. Mintha arra számított volna, hogy Kytra csak szórakozik vele. De hagyta, hogy elvegye. Ő pedig az ölébe vette a fegyvert. Nem volt oka használni, már nyilvánvaló volt, hogy ez a nő nem az ellensége. -Köszönöm. Bár félek ezt nem tudom viszonozni neked. -Nem is kell. Majd megoldom valahogy. Tessék, hoztam neked egy ruhát, remélem eltaláltam a méreteid. Öltözz át. Magadra hagylak addig. Azzal ki is ment a kabinból és becsukta az ajtót. Pár perc múlva belülről nyílt az ajtó és kilépett rajta a twi'lek lány. Nos, nem találta el tökéletesen a méretet, de jobb volt, mint az a szakadt ruha, amiben elhozta. Intett neki, hogy kövesse, majd a rámpánál álltak meg. Kytra a zsebébe nyúlt és némi pénzt vett elő, majd a lánynak adta. -Tessék, ez elég egy útra. Haza tudsz menni. -De...miért? Miért csinálod? -Gőzöm sincs. Csak. Örülj, hogy ilyen szerencséd van. Na menj. Saalia egy percig némán bámult a lányra, majd végül szó nélkül leballagott a rámpán és rövid séta után el is tűnt. Kytra sem értette saját magát. Elég sok pénzt herdált el. Ráadásul ujjat húzott Vakimmal. Szóval oda nem is mehet egy darabig. 'Tisztára hülye vagyok.'Gondolta. Végül ő is elhagyta a hajót. Volt némi elintéznivalója Serennon amúgy is. Pár óra múlva eleredt az eső, így visszament a hajóra. A rámpán ott találta a fiatal twi'leket. -Nincs hova mennem...-mondta egyszerűen, amikor Kytra oda lépett elé. A nő elmosolyodott, majd felkísérte a lányt a hajóra. -Akkor hát üdv a Vadmacskán.-mondta kedvesen.
Kytra egész beleélte magát a kis mesélésbe. Talán jobban is, mint kellett volna. A történet egyetlen pozitív része az volt, hogy találkozott Saaliaval és azóta igen jól megvannak együtt. Sok kalandban volt részük. Némelyiket érdemes elmesélni, némelyikre emlékezni sem kellemes. -Szóval röviden valahogy így történt. Ennek már egy jó évtizede. Azóta együtt utazunk és dolgozunk. Az elején még elég antiszociális volt, de lassan feloldódott és beszédesebb lett néha, mint én. Hogy miért tettem, azóta sem tudom. Megláttam benne valamit, amit rég elveszettnek gondoltam. Azt hittem, már maradtak jó dolgok a galaxisban. Aztán ott volt előttem, egy ilyen tiszta lény és rájöttem, hogy vannak még jó dolgok. Így lényegében, kicsit ő is megmentett engem a saját züllöttségemből.
|
|
|
Post by Enz on Jul 1, 2016 17:59:39 GMT 1
Erwin kényelmesen elhelyezkedett a számára biztosított selyempárnás ülőalkalmatosságon, és külön kérdés nélkül a mellé tartott aranytálcára nyúlt, és leemelt onnan egy szőlőfürtöt, majd az egyik szemet a szájába vette. Kifejezetten érdekesnek tartotta a Fateh névre keresztelt hajó felszereltségét, amely inkább vallott egy nagyhatalom, mint egy átlagos peremvidéki diktatúra képességeire. Ráadásul tucatnyi volt ezekből a méretes csatahajókból, és a látványukra még a vostroyaiak is sietve eltakarodtak, ami egyébként ritkán volt jellemző rájuk. A hajók belső kialakítása gazdag kulturális hagyományokról árulkodott, mindenhol díszes oszlopok és ajtókeretek várakoztak, a szobát, ahol várakoztak pedig díszes fali szőttesek borították, a berendezést pedig bármelyik peremvidéki multimilliomos megirigyelhette volna. Ez a fajta kettősség furcsa ellentétet képezett, és ellentétben állt mindazzal, amit a cosrai katonai doktrína diktált. Erwin mindezek alapján nem tudott nem szimpatizálni velük. - Yub yub! - tülekedett Tarfang a lábánál, kizökkentve a gondolataiból, és aprócska kezeit kinyújtva megpróbálta elérni a szőlőfürtöt. - Úgy látom valakinek fekete lyuk van a gyomra helyén - jegyezte meg Erwin, aki legalább három napra elég energiarúd adagot dobott a lépegetőben a szőrmóknak. De egy kis nassolás sosem árt, kivéve ha az ember lányának vigyáznia kell a csinos alakjára. Leemelt egy újabb szőlőszemet a fürtről, majd ívelve felfelé dobta, Tarfang pedig azonnal visítva felugrott érte, és ahogy elkapta, azonnal a szájába tömte, mintha csak attól félne, hogy valaki megpróbálja azt elvenni tőle. Mivel nem közölték, hogy meddig kell várakoznia, az jó időtöltésnek tűnt, ha szórakozik még kicsit a szőrmókkal, aki ugyanolyan vidáman ugrott a tizedik szem után, mint az első kilenc alkalommal. A szőlőfürt lassan kezdett lecsupaszodni, mikor az ajtóban álló két, homokszín mell- és vállvértből, valamint csúcsos, elől fehér színű tollal díszített sisakból álló páncélt viselő vibrolándzsás őr összecsapta a bokáját, ezzel jelezve, hogy valaki érkezett. Erwin legnagyobb meglepetésére nem egy vezetővel találta szembe magát, hanem egy igen furcsa fejdíszben végződő sisakot viselő nő jelent meg. Míg a homlokán kezdődő rész egyértelműen valamilyen fémötvözet volt, addig az arcát fedő lapok olyannyira odasimultak, hogy Erwin egy szintetikus műanyagra tudott csak gondolni. A sisak foglalatából öt darab csápszerű kinyúlás indult, amelyek körbefutottak a fején, és ezek valamiért szegecsltek voltak. Valamiért kezdte úgy érezni magát, hogy egy űrcirkusz előadásába csöppent, olyan gyorsan váltották egymást a valószerűtlen dolgok. A nő megállt előtte, majd kezeivel egy jelet formált előtte: két kézfeje egymással szembe nézett, ujjai a földre mutattak, két hüvelykujja pedig összeért. - A Próféta nevében légy üdvözölve, kívülálló. - Az Erwin őrnagy is megteszi - jegyezte meg kissé kevésbé diplomatikus stílusban a fiatal lány. A nő azonnal meghajolt előtte. - Ahogy kívánja. A fényességes shaiir már várja, Erwin őrnagy - közölte vele a tényt. Erwin szívesen megjegyezte volna, hogy ezt a hízelkedő stílust látva abban biztos, hogy a segge nagyon fényességes, de ettől persze több esze volt. - Hát hogyne - állt fel a helyéről, és néhány szemet leszakítva visszatette a maradék fürtöt a helyére, majd kezét leengedte pont olyan magasságba, hogy az ewok elérje, aki így vidáman kezdte követni. Erwinnek már csak azt kellett kitalálnia, hogy bírja a szőrmókot együttműködésre, ha végre egyszer teletömte a hasát. Talán addigra már nem is lesz rá szüksége. A kísérője intett neki, hogy várjon kint, majd belépett a két páncélos katona között az ajtón lévő függönyön, de alig egy pillanat múlva jelezte, hogy követheti. Erwin elé egy díszes, selyempárnákkal, kárpitokkal és arannyal borított szoba képe tárult. Nem túl pratikus ilyesmit egy csatahajóra helyezni, hacsak nem bíznak benne, hogy sosem lövik ki. A párnák egyikén egy igencsak alulöltözött, ékszerekkel borított testű fiatal fiú feküdt, aki érdeklődő tekintettel vizslatta. Mellette, egy trónszerű ülőalkalmatosságon egy zöld színű, erősen túldíszített mellvérttel és azon számtalan érdemrenddel teleagatott ruhát viselő humán férfi ült, fején egy furcsa vörös színű kalappal. Kinézete alapján a harmincas évei közepén lehetett, arcán apróra vágott, gondozott (gyakran koncsitának is nevezett, bár ennek eredetét nem ismerte) szakáll futott körbe, arca egészen bizalomgerjesztő volt. Mármint a körülményekhez képest. - Annabelle Erwin von Stülpnagel, az EGB őrnagya - hajolt meg enyhén, de kísérletet sem tett a nő által bemutatott mozdulat megismétlésére. - Hussayn ibn-Al'ahad, a Moh'amad'ahn Birodalom shaiir-ja - mutatkozott be a férfi is, aki elég nyíltan mérte őt végig, bár ennek szexuális töltetében erősen kételkedett, már csak az alulöltözött fiúra tekintettel is. - Annak idején az ön és a népem szövetséges volt. - Annak idején? - vonta fel a szemöldökét Erwin, de közben igyekezett megfelelő tiszteletet mutatni. - Sok ezer évvel ezelőtt, mikor a közös nyelven Tatooine-nak hívott Szent Bolygó még a birodalmunk központja volt, magukat pedig a Nagy Vezér kormányozta. - Az sem tegnap volt - jegyezte meg halkan a lány, inkább csak magának. Szép dolog volt a nosztalgia, de vajon lehet-e rá szövetséget építeni. Tovább menve, vajon az ő dolga-e bármi ilyesmiben dönteni? Azzal, hogy ide érkezett, már túllépte a hatáskörét, és ha valami balul sül el, nos a Stülpnagel család nézhet új örökös után. - Úgy látom fényességed sem kedveli a vostroyaiakat. - A gonoszság vörös szolgái. Számos háborút vívtunk velük, végül ők pusztították el a birodalmunkat az Af'ghab-szektorban folytatott hadjárat után - tette hozzá magyarázatként Hussayn. - Felettébb érdekes - bólintott Erwin, aki kezdte úgy hinni, hogy a shaiir az udvari történész megfelelője. - Úgy hiszem ezzel kezdhetünk valamit. - Csakugyan - értett egyet a férfi, majd a még mindig mellette álló nőre fordította a tekintetét. - Érkezett válasz? A nő kéken világító szeme megvillant egyszer, majd felpillantott a trónon ülőre. - A khilaf személyesen kívánja fogadni a vendéget - közölte, és Erwint igencsak meglepte, hogy ezt bármiféle eszköz használata nélkül ki tudta jelenteni. - Amina, akárcsak megannyi társa a Birodalom hajóin, egy kiborg - magyarázta meg Hussayn a dolgot. - De erről majd lesz időnk beszélgetni, úton Ershan, a főváros felé. - Ez kicsit hirtelen - jegyezte meg Erwin, aki nem tudta nem észrevenni, hogy az ő véleményét még csak meg sem kérdezték. - Nem szeretem ha az első randi után hazavisznek. Kapcsolatba kell lépnem hazámmal. - Megteheti útközben is - mondta ellentmondást nem tűrően a férfi. - Legalább a katonáimmal beszélnem kell - jelentette ki ő is kellőképpen akaratosan. - Idegesek lesznek, ha hirtelen eltűnnék. - Amina, kísérd a vendégünket egy terminálhoz. Közben készüljön fel a Fateh a visszatérésre. Addig a bolygóra megyek, elintézni pár dolgot. - Igenis, fényességed - bólintott a nő, és intett Erwinnek, hogy merre induljon. Csodás, gondolta magában epésen a cosrai lány. *** Verstát meglepte, hogy alighogy megérkeznek, Saalia máris kettesben akar beszélgetni vele, de nem tiltakozott. Élvezte a lány közelségét, aki mintha egyszerre lett volna az anyja és a nővére. - Köszönöm - mondta, és csakugyan ráfért már egy kis folyadék, ugyanis olyan mohón itta a kulacs tartalmát, mintha napok óta szomjazott volna. Leültek egy sor homokbuckával szemben: a látvány kissé egyhangú volt, hiányoztak neki Coruscant hatalmas épületei, a rengeteg látnivaló. De annyira nem gyötörte a honvágy, hiszen úgy érezte, itt talált valakiket, akiket a családjának is hívhat. Saalia viccelődésére halkan felkuncogott. - Nem is terveztem olyan lenni, elég egy közveszélyes twi'lek egy hajóra.[/i] Majd kissé komolyabban, enyhén kipirult arccal hozzátette: - Másban viszont... szívesen hasonlítanék rád.Saalia kérdését igen furcsának érezte, egészen olyannak tűnt, mintha valami fontosat akarna mondani, de nem tudja hogyan kezdjen hozzá. Verstának sem volt sokkal több tapasztalata, így jobbnak látta, ha Saaliára hagyja a dolgot. - Jól vagyok. Végre hasznos lehetettem a csapatnak - mondta őszinte örömmel a hangjában. Seddwia komoly arccal, érdeklődve hallgatta végig a történetet. Talán nem örült minden elhangzott dolognak, de nem is ítélte el ezért a lányát. Felnőtt volt már, aki a saját útját járta, ezt tiszteletben kellett tartania. Főleg, hogy miként is végződött az, amikor legutóbb rá akarta erőltetni az akaratát a lányra. Mikor a végén Kytra, magyarázkodni kezdett, önkéntelenül is egy halovány mosoly húzódott az arcára. - Én tudom miért mentetted meg - bólintott, jelezve, hogy nincs szükség további magyarázkodásra. - Örülök, hogy így alakult. Te egy rendes, lelkiismeretes lány vagy, Saalia nem is kívánhatna jobb társat.Kezét a vállára rakta, miközben ezt mondta, majd így folytatta tovább. - Támogasd a jövőben is, kérlek. Én megtettem a magamét, de amin most át fog esni, ahhoz erős támaszokra van szüksége. Te pedig pont ilyen vagy.
|
|
|
Post by Revan on Jul 1, 2016 18:49:28 GMT 1
Saalia érezte, hogy Versta is mondani vagy kérdezni akar valamit, de nem találja a megfelelő szavakat. Még szerencse, hogy Versta nem szeretné leutánozni az űrhajóvezetési stílusát. Nem egészséges és nem egyszer ő is majdnem ott maradt. Az igazság az, hogy a sok Vadmacskából nem egyet valójában Kytra tört össze. De persze az állás Saalia javára dönti a mérleget. -Ó, ne aggódj, még fiatal vagy. Ilyen idősen nagyjából nekem is ekkorák voltak.-utalt viccesen valami egészen másra. Leginkább hangulat oldási célzattal. Végül is úgy gondolta, hogy ő az idősebb. Ő akar kezdeni valamit Versta helyzetével. Neki kellene határozottabbnak lennie. El kell mondania Verstanak, amit valószínűleg már egyébként is gyanít. De ő a legjobb esélye arra, hogy választ is kapjon a kérdéseire. -Mielőtt találkoztunk, mondhatni egyhangú volt az élet Kytra mellett. De amióta felbukkantál, felgyorsultak az események. Valahogy...mintha beindítottál volna valamit.-kezdett bele. Ez így furán hangozhatott. De ő egyre inkább érezte, hogy az Erő különös játékot űz vele. Egy ideig hagyta élni, most pedig a nyakába akarja zúdítani a fél galaxis megmentését.-Emlékszel Ord Mantellre? Amikor láttad azt a látomást és azt hitted, én öltem meg azokat a lányokat. Nos, nem így volt, de erre már biztos rájöttél azóta. Anyámat láttad. Usanagi emlékeiben...A dilis vörös csaj, aki Ord Mantell óta nem hagy békén, tudod. Mellesleg, mivel anyám nevelte, mondhatni a fogadott húgom...De nem igazán a múltról akarok beszélgetni. Arra próbálok kilyukadni, hogy aki képes így belelátni mások emlékeibe és transzba esve vadászgépeket lelőni, az nyilvánvalóan Erőérzékeny. Már az első találkozásunkkor észre kellett volna vegyem, de Coruscantnak számomra nagyon nyomasztó a légköre az Erőn keresztül. Elhallgatott. Hagyta, hogy Versta emésztgesse a dolgot. Nem akarta nagyon rázúdítani az egész dolgot. De kiolvasta a lány érzéseiből, hogy valamit nagyon tudni akar. Biztos volt benne, hogy ez lesz az. Hisz mi másra lehetne most kíváncsi? -Minden igyekezetem ellenére nem tudok nem jedi lenni. Bár sosem voltam a Rend tagja és lovaggá sem avattak. De...ha szeretnél kezdeni valamit ezzel az adottsággal én szívesen tovább adom neked, amit tudok. Nagyot sóhajtott, végre kiadhatta magából ezt a dolgot. Most tényleg csak Verstán múlik a folytatás. Akar-e tanulni? Vagy inkább megmarad annál, hogy csak ösztönösen legyen része az életének az Erő. Nem erőlteti rá. Bár amilyen kis lelkes, tudja, hogy mi lesz a válasza. Vagyis sejti.
Kytra megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy Seddwia nyugodt vérmérsékletű. Látta a szemeiben, hogy annyira nem minden részlete tetszett a történetnek. De nem lehet mindig minden boldog. Ő pedig az igazat mondta, csúsztatások nélkül. A korrekt viselkedést illik viszonozni. Főleg ha az illető a legjobb barátjának az anyja. Aki mellesleg jedi és úgyis tudná, ha nem mond igazat. Aztán előkerülne a fénykard. Na jó, túlfantáziálod, gondolta magában. -Úgy hiszem, kicsit többet lát a dologban, mint ahogy van. Társak vagyunk, de nem olyan értelemben. Fogalmazzunk inkább úgy, hogy azon felül, hogy barátok, szinte testvérek vagyunk...néha szerzünk egymásnak némi örömöt, ha úgy alakulnak a dolgok. De nekem van egy vőlegényem, elég régóta. Még a szüleink révén született ez az ígéret és igazából egyikünknek sincs ellenére. Egyszerűen csak még nem álltam készen a dologra. Plusz Saaliat sem akartam magára hagyni. Sok időbe telt, míg magára talált. Aztán csak...Jöttek a kalandok egymás után. Sodródtunk az árral, ahogy mondani szokás. Kezét Seddwia kezére tette, jól esett neki egy ilyen számára szinte idegen személy bizalma. -De sosem fogom őt cserben hagyni. Megígérem. Ahogy neki is megígértem.-mondta kedvesen.
|
|
|
Post by Enz on Jul 5, 2016 18:52:01 GMT 1
Erwin még a holovetítőn keresztül is jól ki tudta venni az arcizmok bosszús rándulását a férfin. Skorzeny alig próbálta leplezni a véleményét az ő érdekesen alakuló diplomáciai küldetése miatt, de a lányt nem is különösebben érdekelte a véleménye. Egy arisztokrata lányaként megszokhatta már, hogy ilyen tekintetekkel találkozzon egy olyan állam hadseregében, amely elsősorban az utánpótlás - mind az anyagi, mind a személyi állományi - előállításában számított a nőkre. Számára éppen elég volt az a tudat, hogy az őrnagy végrehajtja az utasításait még akkor is, ha ennek a fura bandának a főbolygójára repül, jó sok fényévnyire innen. - Mik a további utasításai? - kérdezte gépiesen az őrnagy. - Mindenben működjön együtt az itteniekkel, amíg megérkezik a mentőhajónk. Aztán a megfelelő csatornákon keresztül értesítse a felsővezetést diszkréten - nyomta meg ezt a szót, mivel igazán nem hiányzott neki, hogy a hatáskörtúllépésének a hírére tucatnyian kezdjenek jóízűen intrikálni a családja ellen. - Jawohl - biccentett a tapasztalt őrnagy. - Úgy tudom egy U-hajó már úton van értünk. - Sehr gut. Vigye vissza az embereket épségben Cosrára - mondta, majd a szalutálást követően bontotta a vonalat, és hátrasandított. Az android tisztességes távolságban állt meg tőle, de alighogy befejezte a hívást, szeme megvillant, és közelebb lépett hozzá. Ennyit arról, hogy suttyomban még felhív valakit a Cosrán. - Kérem, kövessen. A shaiir örömmel ajánlja fel magának a legjobb pihenést az út során - közölte vele a gépiesen betanultnak ható szöveget. Erwin biccentett, és a kiborg segéd mellett lépkedve ide-oda vándorolt a tekintete, míg végül megérkeztek az első fogadóteremhez hasonlóan nagyvonalúan berendezett tágas szobába. A lány kezdte úgy hinni, hogy ezek a figurák valamiféle térgörbítőt vagy zsebdimenziókat használnak, amelyen átnyúlva itt éppen egy duplacsövű turbólézer ütegállása van. - Mondja csak, Amina - idézte fel sietve a kiborgnő nevét emlékei közül. - Ugye maguknál nem élnek ilyen barbár tradíciók, mint például a feleségrablás? - Természetesen nem - felelte a legnagyobb nyugalommal. - A nőket nem elrabolni, hanem megvásárolni szokták. *** - Majd sokat eszem, és megnőnek - mondta félig duzzogva, félig viccesen Saalia melleit illető beszólására Versta. Persze nem álltak le vitatkozni ilyen hülyeségen, mivel ahogy az idősebb twi'lek magyarázni kezdett, a fiatal lány szinte tátott szájjal hallgatta. Úgy tűnik nem volt teljesen biztos benne, hogy a másik nem csak tovább viccelődik-e vele, de a rá aligha jellemző komoly hangnem elég gyorsan meggyőzte ennek ellenkezőjéről. Mikor aztán Saalia a tanítását illető résszel befejezte a mondandóját, Versta csak csendben ült, és bámult maga elé. Kellett neki egy kis idő, amíg teljesen felfogja a történteket. Tehát nemcsak az őket őrült módjára üldöző nagai nő volt kvázi családtag, de még Versta is különleges képességekkel bírt. Az űrhajón érzett és megtapasztalt furcsa dolgok most kezdtek valamiféle értelmet nyerni a számára. - Tehát azt mondod, olyanokra vagyok képes, mint egy jedi, és tanulással igazi jedivé is válhatok? - kérdezett vissza. - Pár fontos logikai lépcsőfokot átugorva így is mondhatjuk - felelte Saalia, kissé visszatérve szokott komolytalankodásához. - Vagyis én is úgy rúghatom szét a rosszfiúk fenekét mint te? Ugyanolyan király beszólások közepette? - sorjáztak tovább a kérdések, és a fiatal twi'lek egyre lelkesebb lett. - Nekem is kell akkor egy művésznév, mint neked a Storm! Mondjuk lehetnék Versta Justice vagy Versta Stomper!Saalia játékosan fejbe kólintotta a kézélével, mire a lány elhallgatott, majd a lekkui között kezdte dörzsölni a fejét, de valamennyire le is nyugodott ettől. - Első lecke, önuralom. Kezdheted gyakorolni - közölte vele. - Másik tanárt nem kérhetek? - kérdezte a lány némi reménykedéssel a hangjában. - Ha elég gyorsan futsz, még utolérsz egy arcona jedit - közölte vele a lány, mire Versta kissé elszontyolodott képet vágott, majd egyszerre törtek ki nevetésben. Seddwia pár apró bólintás közbeiktatásával hallgatta Kytra mondanivalóját a kettejük kapcsolatáról. Voltak olyan részek, amikre nem volt igazán kíváncsi, például a közös örömszerzést feszegetők, de összeségében véve egy szimpatikus válasznak tartotta. Külön öröm volt, hogy a lány ígéretett tett arra, amire megkérte. - Nem látok bele többet, hidd el. Pontosan ez a fajta testvéri kapcsolat, a sok közös küzdelem az, ami erőssé tesz benneteket együtt. Ha csak egyszerű szerelem vagy testi vonzalom lenne köztetek, nem bíznék a segítségedben ennyire. Hiszen mindkettő csak ösztönös, kémiai reakció, és önmagában semmire sem elég. De az, ahogy megosztjátok egymással az egész életeteket, a lehető legerősebb kapocs - magyarázta, majd a végén mintha viccelődni próbált volna. - Mármint egy közös gyereket leszámítva. De azt hiszem az öregkori unokázás helyett más elfoglaltságot kell találnom.Alighogy befejezte, Seddwia kommunikátora pittyegni kezdett, ő pedig egy bocsánatkérő biccentés közepette előhúzta azt. - Asszonyom, hamarosan leszáll a shaiir - közölte vele a hang. - Megyek - felelte, majd Kytrára pillantott. - Szólj Saaliának, kérlek. Ha ennek vége, szeretnék elbúcsúzni tőle, majd az útjára bocsátani
|
|
|
Post by Revan on Jul 5, 2016 19:41:13 GMT 1
Kytra nem szeretett nagyon a magánéletéről beszélni, de Saalia érdekében most kivételt tett. Nem szerette volna, ha az anyja téves információk és gondolatok alapján ítélkezik. Akkor is, ha nagyon úgy tűnt, hogy nem néz ferde szemmel emiatt egyikükre sem. A nő még kicsit a humorát is megvillantotta. Kytra nem tudott nem nevetni egy aprót rajta. -Nos, ha valamit megtanultam Saalia mellett, az az, hogy kevés dolog az, ami tényleg nem lehetséges. Saalia szereti a gyerekeket, szóval... Befejezni nem tudta, mert Seddwia hívást kapott, amit fogadnia kellett. Így végül nem sikerült végigmondja, de bizonyára érthető volt, mit szeretett volna mondani az imént. -Hogyne. Szerintem megyek is, megkeresem őket. Remélhetőleg már megbeszélték, amit meg kellett. Tudassa velünk, ha eljött a búcsú ideje. Biccentett, majd magára hagyta a nőt, hogy felkészülhessen az érkezők fogadására. Ő pedig Onival együtt kisétált a helyiségből. -Nos, Oni, úgy néz ki, hamarosan indulunk. Kérlek, menj vissza a hajóra és tartsd nyitva a szemed. Ma már nem szeretnék meglepetéseket.-mondta, mire a droid vidáman pittyegett, majd vissza indult a hajó felé.
Hatalmas kő esett le a szívéről. Könnyebb volt, mint várta. Mondjuk közte és Versta között már elég erős kötelék alakult ki az együtt töltött idő alatt. Annak ellenére, hogy egyébként nem volt túl hosszú. Sikerült végül is tisztázni. Ugyan Versta nem mondott konkrétan igent, a reakciója egyértelmű volt. Máris rendkívül lelkes volt. Pedig a jedik élete nem csak játék és mese. -Egyébként épp arra gondoltam, hogy ideje lenne a rendes nevemet használnom. A Storm egyébként sem saját választás volt, csak rám ragasztották, miután egy arénában felaprítottam egy kisebb sereg harci droidot. -Emlékszem. Olyan viharosan gázoltál át a csatatéren, hogy úgy nézett ki utána, mint ahol vihar tombolt. A közönség pedig kórusban kezdte kántálni, hogy Storm. Volt, aki azt mondta, erről fénykard stílust is el lehetne nevezni ilyen névvel.-szólalt meg Kytra a hátuk mögött vidáman. -Jót beszélgettél anyámmal?-érdeklődött Saalia hátra pillantva. -Igen. Szerintem össze tudnék vele barátkozni. Azt üzente, ha végez a dolgával, szeretne elbúcsúzni és utadra bocsájtani. -Rendben. Akkor lassan tényleg ideje menni.-mondta Saalia, mintha kicsit sajnálná. Persze érthető, mégis csak hosszú idő után látta újra az anyját. -Ugye rémlik, hogy eredetileg miért jöttünk ide? -Persze. Nem felejtettem el. Szerintem elvégeztük a feladatot. Én azt mondom, javasoljunk valamiféle tárgyalásfélét. Hátha egyezségre jutnak. -Elég összetett helyzet. De egyetértek, egy próbát biztosan megér mindenkinek a tárgyalás...Na és, mi a helyzet Versta? Most már mesternek szólíthatod Saaliát? -Ne! Még csak az kellene! Csak semmi különleges megszólítás.-mondta a twi'lek méltatlankodva. -Látod? Milyen kis szerény. Bár mindenképp előrelépés. Hogy is mondtad úgy öt vagy hat évvel ezelőtt? Nincs olyan élő személy a galaxisban, aki rá tudna venni, hogy tanítványt vállalj? Úgy tűnik, egy mégis van.-viccelődött Kytra, Saalia egyik lekkuját piszkálva. -Nem mondanám, hogy rávett, inkább csak rávezetett arra, hogy eleget menekültem önmagam elől. -Igen. Így még szebben hangzik.-cukkolta tovább Kytra kedvesen, majd adott egy puszit a kissé duzzogó Saalia arcára.
|
|
|
Post by Enz on Jul 5, 2016 23:27:46 GMT 1
- Szerintem illik hozzád a Storm név - jegyezte meg Versta a felvetésre, mielőtt odalépett volna hozzájuk Kytra, felfedve, hogy már nincsenek kettesben. A beszélgetés fő fonala a két összeszokott társhoz került, akik jól elviccelődtek egymással, miközben Versta jót mulatott rajtuk. Tudta, hogy egyikük sem gondolja komolyan a másikhoz vágott sértéseket, és erre utalt a végén a Saaliának adott puszi is. - Örülök, hogy a kedvemért kivételt tettél - szólalt meg Versta, és a hangjában őszinte hála csendült fel. Ha ő is képes lenne jedivé válni, nemcsak a csapatért tehet többet, de talán sok mindenki másért is. Megvédhet másokat a tőlük erősebbektől, sőt, a rosszfiúknak bármikor odacsaphat egyet-kettőt. - Rendszer azért nem lesz belőle - felelte kissé flegmán a megszólított, mivel nem igazán tudta máshogy elütni az ilyen helyzeteket. - Aztán mire észbekapok vehetünk nagyobb hajót, hogy elférjenek a növendékek - rázta meg a fejét Kytra, mire Saalia összefonta a karjait maga előtt. - Nem, egynél több tanoncot nem vállalok - felelte, és mielőtt Kytra kontrázhatott volna, repulzorok hangjai űzték el a zajt a közelben. Az űrből aláereszkedő hajók igen változatosak voltak: a többségük tömzsi, jól páncélozott nehéz ágyúnaszád volt, de voltak közöttük száz méteresnél hosszabb korvettek, sőt fentebb kétszázharminc méteres fregattokat is meg lehetett szemlélni. - Hű, micsoda hajók - mutatott egy nagyobb csoportosulásra Versta. Ekkora a hajók egyike mellől előtűnt egy díszes személyi yacht. - Ez egyenesen idetart! Ugye megnézzük?- Persze, úgyis hozzá kell szoknunk a nagyobb hajó gondolatához - viccelődött Kytra, mire Saalia dühösen felpattant a földről, mintha csak el akarná kapni a lányt és megverekedni vele az igazáért, ő azonban könnyedén kitért előre, így a twi'lek csak a levegőbe markolt bele. Saalia kihúzta magát, majd óvatosan körbefordult Versta felé. - Ilyeneket ne csinálj. Rossz szokás, és Kytra egyébként is túl gyors - mondta, majd a maradék tekintélyét mentendő megindult befelé a táborba, a két lány kuncogásától kísérve. *** Az aranyozott, díszesen tekergő ezüst veretekkel borított yacht lassan és méltóságteljesen ereszkedett alá a számára kialakított landolózónában. A hajó ablakaiból remek kilátás nyílt az erőd egyik rondellájára, aminek homokkőből készült falain a becsapódó plazmalövedékek hőjétől keletkezett fekete foltok éktelenekdtek, a robbanások pedig itt-ott lyukakat vájtak belé. A hajón oldalán a Moh'amad'ahn Birodalom jelképe mellett az Al'ahad-ház címere is ott díszelgett: az élére állított, labirintusszerűen tekergő zöld négyzet körül egy vörös kör húzódott, belül aranyszínű mintával, ebből pedig hat egyenlő méretű félkör ágazott ki, mintegy virágszirmokként díszítve az egészet. Seddwia sosem volt oda az ilyen világi hívságokért, ami éles ellentétben állt a Bektashi Rend által képviselt és hirdetett szerény életmóddal és az elesettek segítésével. Elvégre egy ilyen hajó árából ezreket lehetett volna hetekig etetni. A hajó földet ért, majd rámpája halk szisszenéssel lenyílt, és felverte maga körül a homokot, így a körben állók kénytelenek voltak kezükkel eltakarni az arcukat, amíg elül a leszállás okozta kisebb homokvihar. Mikor a látásviszonyok végre javulni kezdtek, Seddwia már azzal szembesült, hogy egy tucatnyi páncélos, sisakos, arcát légzőmaszkkal eltakaró testőr áll végig a rámpán és annak alján, a rámpa tetején pedig megjelent maga Hussayn is egy díszes köntösben. Hajójával szemben a ruházkodása nem volt olyan hivalkodó, bár a ruháról messzire látszott, hogy értékes selyemből készült. A shaiir oylan természetességgel sétált végig a rámpán, akárcsak egy hódító, aki új szerzeménéyét jött megcsodálni. Seddwia egy apró főhajtással üdvözölte, akárcsak sokan mások a táborban. - Üdvözöllek a Szent Planétán, Wali erődjében, minden hívő nevében - üdvözölte a világi méltóságot. Mivel a férfi egyházi értelemben nem volt a felettese, így az utasításait sem kellett követnie. - Seddwia Freeta vagyok, a Bektashi Rend immah-ja.A shaiir letérdelt, majd a kezébe vett egy kevés homokot, és megcsókolta, ezt követően pedig felegyenesedett. - Enyém az öröm, hogy újra a Próféta bolygóján állhatok. Jakku egykor a Moh'amad'ahn Birodalom spirituális központja volt, és újra az lesz - jelentette ki magabiztosan, majd úgy tért át a következő témára, mintha teljesen természetesen következne a váltás ebből. - Ejtettünk foglyokat? - A vörösök sok twi'lek testvérünket csapták be, ők pedig megadták magukat, amikor kiderült az árulás - intett az egyik emberének, mire az hátralépett, és egy pillanat múlva a fegyveresek tömegből egy vörös csillagos rylothi egyenruhát viselő twi'lek férfival tért vissza. - Ő itt a vezetőjük.- Csodás trófea a khilaf számára - bólintott elégedetten. - Magammal viszem az Ershanra. A többieket végezzék ki, halállal kell lakolniuk a bűneikért. - Felséges shaiir, szokásaink ilyenkor megengedik az áttérést a foglyok számára az Igaz Hitre. Mi másért maradhattak életben, ha nem E'Allh kegyéből? - tette fel a kérdést Seddwia. A férfi unottan legyintett. - Világos üzenetet kell küldenünk mindenkinek. Velünk nem lehet packázni, aki pedig mégis megteszi, az halállal lakol érte! - jelentette ki. - Kegyetlen barbárként akarjuk hát ünnepelni a győzelmünket? - ütötte tovább a vasat, és a férfi arcának rándulásai jelezték, hogy nincs különösebben az ínyére az, hogy a nő ennyi fül hallatára vonja kétségbe az ő szavait. - Erre tanított bennünket Mud Al-Dibh?- Nem áll szándékomban teológiai vitákat folytatni egy ilyen fontos napon - próbálta rövidre zárni a vitát. - Mindnyájan hálásak vagyunk a Bektashi Rendnek, amiért a legveszélyesebb körülmények között is terjesztik a hitet, de néha szükség van nehéz döntéseket meghozni. Olyanokat, amik látszólag ellenkeznek a hitünkkel, de valójában azt szolgálják. Miután ezt befejezte, sietve ellépdelt Seddwia mellett, magában valószínűleg a teljes győzelem érzetével. A twi'lek nő utánafordult, és tekintete összetalálkozott a lányáéval, aki a többiekkel együtt ott állt a tömeg szélén. Seddwia gondolkodás nélkül lépett a shaiir után, testőre meglepődve hőkölt hátra. - Fényességed - szólalt meg hangosan, mire a férfi megtorpant, majd lassan hátrafordult. - A mai nap során megmutatkozott nekem a Próféta akarata. Megtaláltam valamit a múltamból, amit elveszettnek hittem. Sok mindent felborított ez a lelkemben, és időre van szükségem, hogy feldolgozzam. Ezért hát vándorlásra indulok, mint sok immah előttem.- Kísérje a Próféta áldása utadat - bólintott kimérten a férfi. Seddwia kissé közelebb húzódott hozzá, de ugyanolyan hangosan folytatta. - Mint mindenkinek, aki ilyen áldozatot hoz, lehet egy kívánságom. Én pedig a Próféta kegyét kérem gyakorolni a foglyokkal szemben - jelentette ki, mire a férfi olyan hangon válaszolt, hogy csak ők ketten értsék. - Még mindig dönthetek úgy, hogy itt marad, a khilaf helyetteseként - tette számára egyértelművé a dolgokat. Seddwia bólintott. - De nem fog. Én eltűnök, és hetekbe telik, mire új immah érkezik ide, addig maga azt csinál, amit akar - felelte, és a másik láthatóan elgondolkozott a dolgon. - Ám legyen - bólintott, és széttárta a kezét. - Halljátok hát! Kísérje imátok hangja az útján szeretett immah-tokat, és kérésének megfelelően ne érje semmi baj a foglyokat. - A Próféta legyen veled! - duruzsulta szinte révületbe esve a tömeg. Seddwia tudta, hogy jó időre önkéntes száműzetésre ítélte magát ezzel, de meg kellett tennie. Talán Saalia úgy hitte, az újraegyesülésük csak benne indított el változásokat, de egy korántsem így volt. Seddwia, akárcsak a lánya, túl sokat menekült a múlt elől. Most itt az ideje, hogy szembenézzen azzal, amitől mindig is a legjobban tartott: önmagával és a tettei következményével.
|
|
|
Post by Revan on Jul 6, 2016 7:03:14 GMT 1
Saalia elvétette a támadását Kytra felé. Ugyan minden esélye meglenne, hogy ellássa a baját. Hisz lehet bármilyen gyors, vele ott az Erő, ami igen nagy előny lenne egy párbajban. De verekedni nem akart. Kytrának nem állnak jól a kék foltok. Rajta viszont nem látszanak meg. Ahogy mentek visszafele. Kytra egyszer csak elvágódott a homokban. Rálépett egy lemezre, ami egy hajó darabja lehetett nem olyan rég. Érdekes volt, mivel úgy mozdult el, mintha rántották volna. Versta láthatta, hogy Saalia mintha intett volna az egyik kezével. -Hú, ezt még visszakapod.-mondta Kytra, de persze érezhető volt, hogy nem volt igazi a harag. Bizonyára valami gyerekes csínyben fog kimerülni az a bizonyos elégtétel. Előrébb haladó társuk felemelte az egyik kezét és két ujjával V alakot mutatott. Aztán megállt és hátra pillantott, apró mosolyra húzta a száját. Végül Kytra is feltápászkodott és mosolyogva a fejét csóválva továbbmentek Verstával. Beljebb kerülve megcsodálhatták az imént landolt űrhajót. Seddwia nem messze a rámpától állt és arra várt, hogy lenyíljon a rámpa. A lányok csendben megálltak egy picivel távolabb. Nem igazán akartak útban lenni, főleg, hogy a formaságokról sincs fogalmuk. Ami egyébként Saaliat nem érdekelné, de az anyját nem akarta kínos helyzetbe hozni. Mivel az érkezett személy elég nagykutyának látszik. -Úgy látom, befutott a felmentő sereg utáni sereg is.-jegyezte meg halkan a lányoknak. Kytra nem felelt, csak figyelt. Saaliat meglepte Seddwia lépése, mégis valahol örült. Hisz tettével sokak életét mentette most meg. Jobban méltó lenne a jedi címre, mint gondolja. A rövid szóváltás után Seddwia ott maradt egyedül, a férfi és a kísérete bevonult az erődbe. Így semmi akadálya nem volt már, hogy beszélgessenek. -Hát ez...váratlan volt. De tetszett. Mindig azt mondtad, hogy a jedinek kész kell lennie bármekkora áldozatra azért, hogy másokat megóvjon.-mondta kedvesen, ezzel is próbálta anyját rávezetni arra, hogy nincs annyira elveszve ő sem, hogy ki kelljen zárnia a Rendbe való visszatérés gondolatát. Nem akarja Seddwiat befolyásolni, de ő is könnyebben kötélnek állna, ha ő is ott lenne. Szívesebben látná újra jediként. -Na és milyen vándorlás lesz, valamiféle zarándokút? Vagy ez amolyan felmondás volt?-szólt hozzá Kytra is. -Szeretnéd esetleg, hogy elvigyünk valahova?...Nem, gondolom inkább egyedül szeretnéd újra megtalálni önmagad.-adta meg rögtön ő maga a választ. -Ha úgy érzed, mehetünk, akkor csak szólj. -Persze. Mehetünk, csak elbúcsúzom.-felelte Saalia. -Nos, akkor hát minden jót. Még biztosan találkozunk.-köszönt el Kytra kedvesen, majd odébb vonult, hogy ne zavarjon. -Vigyázz magadra és ha szükséged van rám, csak hívj.-mondta Saalia és megölelte az anyját. Rég nem volt olyan boldog, mint most. Viszont szomorú is volt, mert ismét elválnak útjaik. De neki most fontos dolga van valahol. Oda pedig Seddwia nem tarthat vele. Most legalább is. Hosszan ölelte az anyját, mintha el sem akarná többé ereszteni. Kytra mosolyogva figyelte, miközben eszébe jutott a saját családja. Ahogy elmélázott, hirtelen arra eszmélt, hogy Saalia már felé tart, majd elhalad mellette. Verstaval együtt követték őt. Még egyszer visszanéztek, integettek. Aztán felmentek a hajójukra. Azonnal a pilótafülkébe, viszont ezúttal Saalia ült a pilótaszékbe. -Csak nyugodtan, villogj anyukád előtt. De ne menjünk neki semminek. -Aha, hogy is volt Vadmacs három, öt és kilenc?-kérdezett vissza Saalia gúnyosan, miközben zárta a rámpát és átkapcsolt pár szükséges műszert. A hajó lassan emelkedni kezdett, majd a megfelelő magasságba érve elindult előre. Még nem akarta elhagyni a bolygót, akart mutatni valami érdekeset Verstanak. Pár perc múlva el is érték a legendás helyet. -Látod ott azt Versta? Az ott a Sarlacc. Oda akarta bedobni Jabba a hutt Luke Skywalkert és a barátait. Jó ronda, mi? Megvárta, míg a fiatal lány ki nézelődi magát, majd elhagyták a bolygó légkörét. Saalia közben már be is táplálta a szükséges koordinátákat, majd fénysebességre kapcsolt. Kytra pedig megtapsolta. Aztán nevettek egy jót.
|
|
|
Post by Enz on Jul 9, 2016 8:25:24 GMT 1
Seddwia bevárta a lányát, ahogy a zarándokút gondolatától izgalomba jött tömeg oszlani kezdett, egyik kezét pedig csípőre rakta. Így már egészen hasonlított Saaliára, könyvelte el magában Versta és Kytra egymástól függetlenül egy időpontban. Az arcán most először látszott egy igazi mosolyra emlékeztető gesztus, de ebbe jócskán vegyült keserűség is. - Meg kellett tennem - mondta tényszerűen Seddwia a lánya megjegyzésére. - De ez még nem tesz jedivé. A Rend nem nekem való. - Szerintem jól állna neked a mesteri köntös - próbálta Saalia kicsit oldani a hangulatot, de Seddwiát jobban érdekelték más dolgok. Most először vette jobban szemügyre Verstát, aki kissé megszeppent ettől, de próbálta állni a tekintetét. - Elvállaltad a tanítását? - tette fel nyíltan a kérdést, amitől ha lehet még jobban meglepődött a lány. Neki eddig úgy tűnt, hogy Saalia anyja számára igencsak érdektelen a kiléte, erre kiderül, hogy ő is ráhatott Saaliára, mire meghozta a döntését. - Igen, oktatni fogom - bólintott szokatlanul komolyan. Versta úgy érezte, neki is mondania kell valamit, de jobb híján improvizálni kényszerült. Hangja nagyon lelkes volt, ő pedig kicsit hadarta a szavakat. - Ígérem, hogy jó tanítvány leszek, és mindent megtanulok! És odafigyelek, amire kell! Mindent megteszek, hogy jó jedi váljon belőlem! - mondta, mire a társaságban mindenki más elmosolyodott, Seddwia pedig megenyhült arccal bólintott. - Rád emlékeztet fiatalon - mondta Saaliának, és ekkor látta Kytra jónak a téma terelését, amihez Saalia is csatlakozott egy gyorsan elvetett ajánlattal. Seddwia komoly arccal válaszolt. - Nem mondtam fel, nem akarom a híveket örökre itt hagyni. Számítanak rám, és ez komoly felelősség. Viszont egy ilyen utazás akár évekig is eltarthat, amíg a zarándok meg nem találta, amit keresett. - De ha csak te tudod mit keresel, akár vissza is térhetnél most rögtön? - kérdezte Saalia, akire a cinizmus nem volt jellemző, így inkább a kíváncsiság motiválhatta a kérdését. Seddwia ennek megfelelően reagált. - Nem. Ha komolyan veszem a feladatomat spirituális vezetőként, akkor nem űzhetek csúfot a tradícióinkból. Szegényként fogom járni a Galaxist, és segítek a rászorulókon, miközben terjesztem a Hitet a tetteim által - magyarázta. Kytra és Saalia megértően bólintottak. Eljött az ideje a búcsúzásnak. - Vigyázzatok magatokra. Találd meg, amit keresel, lányom. Még hosszasan állt ott, miután a hajó eltűnt a horizonton.
- Hű, jó ronda - mondta kicsit viccelődve Versta, ahogy elrepültek a sarlacc felett. Innen fentről egészen aprónak tűnt, és a lány elmosolyodott arra a gondolatra, hogy ez a valami csak egy aprócska játék az asztalán. - Felejtsd el, Kytra sosem engedné fel a Vadmacsra - szólalt meg váratlanul Saalia, Versta pedig döbbenten pislogva fordult felé. - Te meg honnan...? - kérdezte, de egy pillanaton belül rájött a megoldásra. A jedik képesek voltak mások gondolataiban olvasni. - Hé, ez nem ér! Tanítsd meg nekem is! - Akkor meglátod mikre szokott gondolni Kytra. Még én se szeretek a fejében turkálni - nevetett fel Saalia. - Micsoda? Azt mondtad az én gondolataim nem szoktad...! - csattant fel egy pillanatra, de aztán rögtön rájött, hogy a twi'lek csak átejtette, és most jót röhög a saját csínyén. - Versta, menj ki a pilótafülkéből! Nem akarom, hogy véres legyél.
|
|
|
Post by Revan on Jul 9, 2016 22:00:34 GMT 1
Sok gondolat cikázott a fejében, de még így is tudott koncentrálni arra, hogy két társa mit beszél. Közben az anyjára gondolt. Talán maradnia kellett volna még egy kicsit. De úgy érezte, hogy mindkettejüknek időre van szüksége, hogy ezzel az új helyzettel megbékéljen. Mindeddig azt hitte, ha újra látja őt, az egyikük biztosan nem távozik élve. De ehelyett Seddwia visszatalált régi önmagához, ha nem is teljesen. A kis marakodás Kytrával üdítően hatott rá. Kytra is élvezte. Rájuk is fért a mai nap után, hogy kicsit lazítsanak. -Egyébként, úgy gondoltam, ideje újítani hajónevet illetően.-mondta Kytra, miután befejezték a nevetést. -Nocsak, na és miért? -Rájöttem, hogy rossz ómen két vad dolog egy hajón. Téged nem akarlak kidobni, így marad a hajó átnevezése valami másra. -Ó, amúgy sem hagynám magam! -Amúgy inkább azért, mert bővült a csapat és gondoltam akkor nem árt más fronton is újítani. -És mi lesz az új név? -Azt még nem tudom. Majd beugrik. A Vadmacska is csak úgy jött. -Csak úgy, mi? Valami barátnőd után nevezted el, tudom ám!-cukkolta Saalia. -Nem, majd egyszer elmesélem. -Helyes, nekünk most úgyis dolgunk van. Igaz, Versta? Felállt a pilótaülésből és gyengéden noszogatni kezdte fiatal fajtársát, Kytra összefont karral utánuk fordult. -Jöhetek én is? Szívesen művelődnék. -Nem tudnád megfizetni a tandíjat.-intette le gúnyosan Saalia. -Na és Versta? -Ő ösztöndíjas!-vágta rá Saalia és együtt nevettek mindhárman. Bár Versta egy kis fáziskéséssel, bizonyára izgul kicsit. Kytra így egyedül maradt a pilótafülkében. Lehuppant az egyik székre és feldobta a lábait a szomszédos székre. Aztán pár gombnyomással felvette a kapcsolatot kedvenc kapcsolattartójával, a volt vigoval. Nem volt oda továbbra sem a fickóért, de ő az összekötő, vele kell beszéljen. -Fess, hallasz? Itt Kytra Perry. Megtettük, amit meglehetett a feladatot illetően. Elég sok esemény követte egymást. Majd beszámolunk részletesen is. Egyelőre diplomáciai kapcsolatfelvételt javasolunk. A helyzet sokkal összetettebb, mint vártuk. Akiket fel kellett keresnünk, sokkal szervezettebbek és jobban felszereltebbek, mint azt előre gondoltuk. A többit majd személyesen. Perry vége. Kinyomta a kommunikációt és lehunyta a szemeit. Lazításra vágyott. Meg egy jó italra. Végül úgy is tett, ahogy kell. Kiment a pilótafülkéből, hogy kerítsen magának valami folyadékot. Majd miután megvolt, visszament a pilótafülkébe és a korábbi pózt felvéve iszogatott szép csendben.
Saalia és Versta az egyik kabinba mentek. Kicsit más helyzet volt ez, mint ahogy ő tanulta, hiszen ő gyerek korától tanulta az ilyesmit, Versta jóval idősebb. De volt egy jó ötlete, miként tudja rávezetni a lányt. Leültek és egy rövid ideig csendben voltak, aztán Saalia törte meg a csendet. -Na, kezdetnek annyit, ha tőlem tanulsz, akkor elsősorban rám kell hallgass. Bármennyire is vagy magabiztos, ha azt mondom, nem, akkor nem ellenkezel, azt teszed, amit mondok, rendben? Nem szeretném, ha túlbuzgó lennél. Rossz vége lehet. Szeretném, ha felkészülten szembesülnél a kihívásaiddal. Ő már csak tudta, milyen az, ha a túlbuzgóság miatt valami rossz dolog történik. Nem szerette volna, ha Versta hasonló hibába esik. Ahogy azt sem, hogy miatta essen bántódása. Meg kell tanítsa, hogyan védje meg magát. -Jól van, elég az ilyesmiből. Térjünk rá az érdekesebb dolgokra. Szóval, ami segített neked korábban, az az Erő volt. De mi is az Erő? Egy energiamező, ami az életből ered. Ott van mindenhol. Benned, bennem, Kytrában, mindenkiben és mindenben, ami csak él. A jedik, na meg a nyomi sithek ezt képesek irányítani. Ha megtanulod, hogy irányítsd, az Erő engedelmeskedik neked. Ennek ellenére mégis olyan, mintha az Erőnek lenne valamiféle saját tudata...Sőt, amilyen dolgok néha történnek, meggyőződésem, hogy humorérzéke is van. Miközben beszélt, elővette a fénykardját és a tenyerét szétnyitva az Erővel felemelte, a levegőben pörgött a fegyver a keze fölött. -De mielőtt túl mélyen belemegyünk. Először is rá kell hangolódnod az Erőre. Az elején nehéz. Ahhoz is komoly koncentráció kell, hogy egy kavicsot meg tudj mozgatni. De egy idő után ösztönös lesz. Olyan, mint látni és hallani. Az Erő is az érzékeid részévé válik. Megérzed, ha valaki fél, vagy rossz szándékai vannak. Képes lehetsz befolyásolni mások akaratát vagy megtudni, mi jár a fejükben. De ezzel a rövid felsorolással csak a felszínt kapargatjuk. Az Erő egy mindenható energia, ami ott van mindenhol és egyben tartja az egész mindenséget. Ehhez képest csak bűvésztrükk, amit most csinálok. A fegyver visszaesett a kezébe és letette maga mellé. Csak egy kis illusztráció volt az iménti. -Hunyd le a szemed és próbáld meg felidézni azt az érzést, amit a csata közben éreztél. Mikor hagytad, hogy az Erő vezesse a kezeid...
//Folytatás: Dantooine//
|
|
|
Post by sithlord on Sept 11, 2016 18:22:39 GMT 1
Asharad Hett szinte közönyösen lépett be a sátorba, ahol Talont tartották fogva az emberei. Régóta érezte már, hogy eljön az idő amikor újra meg kell mérkőznie a Sötét Oldallal. Annak ellenére, hogy őt magát is átjárta már elég régen. Talán a Rinekhez közelebb állt mint gondolta volna, azonban Hett nem ismerhette a Rineket, mivel évtizedek óta ezen a poros sivatagi bolygón bujkált...
Elméje az Erőt pásztázta, és pontosan tudta hogy a Tatooine valami sokkal nagyobb dolognak a kezdete lesz hamarosan. A taszkenek kósza híreket hoztak megszálló erőkröl, azonban Hett és hordája nem törődött vele. Ők távol, elszigetelve éltek mindenféle háborútól.
Hett szemügyre vette a tetovált nőt, meglehetősen extrának tartotta. Emberei ismét jó munkát végeztek. És ami lényegesebb, érezte benne az Erőt. A Sötét Oldal jegessége szinte arcul ütötte. Máris felkeltette az érdeklődését.
-Mielőtt mindannyiunkkal végzel Sith Hölgy! -kezdte gunyorosan Hett. -Először is mondd el nekem kit keresel itt, eme távoli szegleten?
|
|
|
Post by Enz on Sept 26, 2016 10:14:10 GMT 1
Mielőtt a beszélgetés folytatódhatott volna, Hett odakintről zajra lett figyelmes. Ahogy kisietett a sátorból, a falutól nem messze, a felszín felett pár száz méterre lebegő ágyúnaszádokra lett figyelmes, amelyek oldalát két fordítva összeérintett görbe penge díszítette. A méretes hajók mellett vadászgépek lebegtek, és bár Hett aligha ismerte a megszállókat, abban biztos volt, hogy ilyen tűzerővel aligha vehetik fel a versenyt a taszkenjei. A hajókról katonák érkeztek le a földre köteleken, és néhány légpárnás tankot is leengedtek. A fegyveresek lassan körbevették a taszkenek táborát, élükön egyszerű köpenyeket viselő erőhasználók álltak. A taszkenek sietve megbújtak a házak között, hogy egyetlen előnyüket, a közelharcot kihasználhassák. Ám a támadás egyelőre elmaradt, és a vezérhajón lévő hangosbemondó megszólalt: - Jakku lakosai! Ashram raqib vagyok, a Bektashi Rend 1. kushani devriskülönítményének a parancsnoka! Van köztetek valaki, aki sötét kisugárzásával gyalázza meg szent bolygónkat! A Próféta nevében felszólítalak, adjátok át most azonnal, vagy készüljetek, hogy a színe elé kerültök! A dagályos bejelentésből sok mindent nem értett Hett, de annyi bizonyos volt, hogy a foglyukat keresték. Újra végigpillantott a fent lebegő három darab, több tucatnyi méteres ágyúnaszádon, és kinyúlt az Erőben, de legalább tíz darab szürke erőhasználót érzett a támadók soraiban.
|
|
|
Post by sithlord on Sept 26, 2016 12:57:39 GMT 1
-Legyetek áldottak E'allah követei! -hajolt meg mindenkit meglepve ezúttal Hett. A katonák is meglepődtek, hát még a taszkenek! -A Próféta Szakállára, akinek neve ezerszeresen áldott legyen, a kafír nő a foglyom és itt van a sátorban!
Hett intett és két taszken harcos máris kihozta a súlyosan sérült nőt, akinek még így is rendkívül vonzó megjelenése volt. Hett odalépett hozzá majd térdhajlaton rúgta, mire Talon térdre esett foglyul ejtői előtt. -A praktikáid nem sokat érnek ellenem kafír kurva! -azzal megvetően a földre lökte Talont. Ebben a pillanatban Asharad Hett egész testében megremegett, szemei üvegessé váltak majd egyszerűen a földre rogyott. A katonák nem törődtek vele, végül is a fogoly nő, aki beszennyezte E'allah földjét már előkerült. A többi nem volt lényeges.
Valahol a távolban egy egyre gyengülő, de még hatalmas entitás dühösen vicsorgott. Az Időrabló nem állhatta ha a szolgáit elárulják, netán megalázzák. Elég ereje volt még arra, hogy a kiszemelt gazdatestet kómába ejtse, addig is míg emberei megérkeznek arra az istenverte bolygóra.
|
|
|
Post by Enz on Sept 26, 2016 15:21:22 GMT 1
A lenti katonák parancsnoka, az egész arcát eltakaró szürke maszkot viselő férfi láthatóan értetlenül állt a fejlemények előtt, de amint észbe kapott, azonnal a kommjáért nyúlt, hogy üzenjen az elülső ágyúnaszádon tartózkodó Ashram felvigyázónak. Ezek a személyek a Bektashi Rend legnagyobb tiszteletben álló parancsnokai voltak, akik a fanatikus devriseket harcba vezették. - A Próféta neve legyen áldott - csendült a válasz a rádióban. - Hozzák elém a nőt. Magunkkal visszük Kushanra, ott majd kiderül kicsoda is valójában. - A helyiek vezetője összeesett. Úgy tűnik, ő is a Próféta szolgája - tette hozzá a parancsnok, ezzel adva jelentőséget a kijelentésnek. - Innentől Mud Al-Dibh kezében van, nem tehetünk semmit érte! Térjetek vissza! A taszkenek fegyvereiket eldobva, letérdelve és fejüket lehajtva várakoztak, amíg az erőhasználó bektashik összeszedték a még mindig kába sithet. Hogy ne tudjon az Erő segítségével menekülni, ősi pratikáikat is bevetették, ezzel időlegesen elzárva őt az Erő használatától. Bár érezte maga körül az energiát, és kapcsolatba tudott lépni vele, nem tudta a saját akarata szerint használni, még egyszerű veszélyérzékelésre, vagy tudata kiterjesztésére sem. Ahogy a foglyot feltessékelték az egyik siklóra, a katonák is elkezdtek visszatérni a hajóra, és olyan hirtelenséggel tűntek el, ahogy megérkeztek.
|
|
|
Post by Enz on Jun 23, 2017 4:13:20 GMT 1
Mintha az óceán végtelenjébe merült volna alá, olyan súlytalannak és jelentéktelenül aprónak érezte saját magát. Mégis, olyan szabadon tudott mozogni elméje segítségével, hogy nem egyszerűen sodródott a hatalmas árral, hanem céltudatosan haladt a megfelelő hely irányába. Hogy mit is talál majd ott, azt sosem tudta előre, csak abban volt biztos, mit is kell keresnie. Könnyedén merült egyre mélyebbre és mélyebbre, ám sötétebb nem lett körülötte, sőt egyre inkább fényesség vette körbe, ami azonban mégse vakította el egyáltalán őt. Amikor itt volt, megszűnt a világ minden ismert törvénye, csakis az egyetlen Igazság létezett, a Próféta, aki végtelen bölcsességében belelátást engedett halandó ésszel felfoghatatlanul hatalmas tudása egy részébe. Fizikai teste néhányszor megrándult, ahogy átadta magát a fényességből áradó erőnek, és eggyé vált vele. Ebben a pillanatban már nem saját maga volt, hanem az Erő része, és bármit láthatott a világ bármely tájáról. Egy hatalmas romváros homokfútta utcái tárultak a szeme elé, számtalan irányból, azonban elég távolról, mintha az élőlények, amelyeknek szemén keresztül látott, nem mertek volna valamiért közelebb menni. Aztán mindegyik látomás ráközelített egyetlen egy valamire, egy kútra a romok közepén, és hirtelen érezte, ahogy borzongás önti el a lelkét. - A gonoszság forrása - hallotta a hangtalan hangot valahol mélyen legbelül. A következő pillanatban egy alak jelent meg előtte, és széles mosollyal vette magához a fegyvert, amely ezen a különös kútoltáron feküdt. Ő azonban rögtön látta, hogy nem a Próféta indította erre az útra, hiszen a lelkén nyomott hagyott a hamis bálványok visszataszító jele. Egy szempillantás alatt eltűnt az egész romváros körülötte, a szeme elé pedig az előbbi alak holtteste tárult, és az, ahogyan a támadói, primitív taszken harcosok elveszik tőle fegyverét. - A tőr - formálta meg magában a gondolatot, és helyeslést érzett felvetésére. - Vissza kell szereznem. - Hozzám kell hoznod. Nálam már nem okozhat több szenvedést a benne rejtező gonoszság - nyiltkozta ki a leghatalmasabb. - De vigyázz, mások is tudják miféle értéket rejt a fegyver. Az árnyékok megmozdultak szeme előtt, és egy csapat burnuszos tűnt elő szinte a semmiből, a távozó taszken harcosokat figyelve. Hitehagyottak, akik az egyetlen igazság helyett a gonoszságot szolgálják. A legmocskosabb árulók, és legbelül örült is annak, hogy elpusztíthatja őket. Az arcukat ugyan nem láthatta, de annyit legalább tudatosult benne, hogy nem bízhat senkiben. - Most menj! - jelentette ki a belső hang, körülötte pedig hirtelen eltűnt minden, és úgy érezte, mintha alázuhanna a végtelen sötétségbe. Végtagjai megrándultak, miközben szeme felpattant.
Ugyanabban a szobában volt, ahol hozzlátott a meditációhoz, Jakkun, a Bektashi Rend felvigyázóinak központjában a rendelkezésére bocsátott szobában. Az ablakon kis réseken keresztül sütött be a kinti tűző nap. Nashwa Hassoul, a Rend mihnarjaként kizárólag a reshatnak, vagyis a Rend rangidős vezetőjének tartozott jelentési kötelezettséggel, és gyakorlatilag a nevében teljhatalommal járhatott el. Azért jött először ide, hogy az elfogott vörös bőrű twi'lek ügyében folytasson nyomozást, de úgy tűnik a Prófétának valójában más tervei voltak a számára. Felkelt a helyéről, és a tükör elé lépett. Szeme, amely egyébként gesztenyebarna színű volt, most ezüstös színben pompázott. Ezt, a mindenlátás képességét kapta ajándéka a Prófétától, és ez tette őt tökéletes mihnarrá, az egyetlen igazság védelmezőjévé. Hiszen a kafir-ok, hamis bálványok imádói, a hitehagyottak nem tudtak elrejtőzni előle, ő mindig látta hol vannak és hogyan készülnek romlásba dönteni az igazhitűeket. De ő gondoskodott róla, hogy belefúljanak saját hazugságaik tengerébe, és ha kellett, akkor a semmi közepére is üldözte őket. Eddig egyikük sem menekült el ellene. - Mihnar, a felvigyázó, akit kéretett, megérkezett - szólalt meg az övében lévő kommja hirtelen. A nő lenyúlt az odatűzött eszközért. - Engedjék be - rendelkezett, majd előhúzta egyenruhája mellső zsebéből napszemüvegét és felhelyezte. Senki másnak nem kellett tudnia a titkát, sőt minden célja veszélyeztette volna, ha ez megtörténik. Kilépett a kis fürdőszobából, majd megállt az ajtóval szemben, ami néhány pillanat múlva feltárult, és mögötte egy nagydarab, rendezetten nyírt fekete szakállú és bozontos szemöldökű férfi tűnt fel, aki rögtön kihúzta magát, majd ökölbe szorított jobb kézfejét a szíve felé helyezte. - Áldott legyen a Próféta! - Áldott legyen - értett egyet áhítatos hangon Nashwa. - Maga Ashram raqib. A mondat inkább kijelentésnek, semmit kérdésnek érződött, és a férfi ennek megfelelően csak aprót biccentett. - Ismeri a taszkeneket? - kérdezte, mire a férfi arcára egy nem túl kellemes grimasz ült ki. - Az elmúlt hetek a sivatagi vademberek pacifikálásával teltek, nem túl sok eredménnyel - ismerte be nem túl jó kedvvel. Vannak dolgok, amik nem változnak, a taszkenek megtérítése régen is sok gondott okozott az igazhitűeknek. - Viszonylag kiismerem már magam a területükön. - Nagyszerű. Készítsen fel egy csapatot, küldetésre indulunk! - rendelkezett, majd intett, hogy távozhat, Ashram nagy megrökönyödésére, aki hirtelen köpni-nyelni nem tudott. Nashwa már az ajtózáró kapcsolóért nyúlt volna, azonban az utolsó pillanatban megállította az ujját. - És szerezzen nekem egy szakadt burnuszt! És néhány csomag gézt! Azzal lezárta az ajtót. Hogy ne legyen túlságosan feltűnő, férfivá kellett válnia, legalábbis külsőleg. Visszatért a fürdőszobába, majd a tükörbe nézett. A géz tesz róla, hogy a testét álcázza, a kosz pedig az arcát fogja. Alapvetően rövid hajat hordott, de így sem olyat, mint a férfiak szoktak. Az övén tárolt tőrét előhúzta, és az első rakoncátlan hajfürthöz helyezte.
|
|