|
Post by Revan on Apr 24, 2015 19:49:46 GMT 1
-Mégis engem akarsz. Ez azt jelenti, hogy valami olyannal állsz szemben, amihez egyedül nem vagy elég... Usanaginak úgy tűnik nem nagyon van humorérzéke. Pedig egész kellemes beszélgetőpartner lehetne, ha nem beszélne ennyi ökörséget a Sötét oldalról. Szomorú história. De ez van. -És az a legjobb módja ennek, ha vasra vered őket?-A nővel ellentétben Saalia még nem vette elő a fegyverét. Még mindig hitt benne, hogy megoldódhat ez az egész vérontás nélkül.-Sajnállak kicsit, húgocskám. De tényleg. Látni ezt az elkeseredettséget a szemedben. Elszomorít. Igazat adott Seddwianak. Ő kapott tőle minden törődést és szeretetet, míg minden negatív érzést ez a lány fogadott magába tőle. -Ezt nem kellett volna...Ártatlan emberek vannak odakint. Tényleg megér neked ennyi életet, csak hogy elkapj?-kérdezte, miután megremegett alattuk a föld. Ezek nem sima fegyveresek voltak, ez bizonyosan nehéztüzérség. Seddwia rátámadt Maira, de a nő könnyűszerrel hárította a támadásait. Saalia a kijáratra nézett. Segítenie kellene odakint. Megkeresni Kytrat és Verstat. Meg erősítésre is szükség lenne, de most nem igazán alkalmas.
-Nem becsülöm le. Magam is támadok néha lesből, de nem folyton. Felmerült benne, hogy ellenfele talán fizikálisan nem annyira kemény, ha ilyen stílusban harcol. Lebénítja az ellenfelét, aztán végez vele. Hatásos, bár nem túl tisztességes módszer. De miért is kellene annak lennie? Ott állt Versta felett és várta a következő támadást, ami el is érkezett, de mellette egy váratlan esemény. A föld megremegett és ezt használta ki az ellenfél. Kiverte Kytra kezéből a fegyvert, de ő reflexből emelte a már amúgy is bénult kezét a védekezéshez és ellentámadásként sípcsonton rúgta a férfit, mire az hátra ugrott. -Akkor fogjuk rövidre. Félrevetődött a tűk elől és egy bukfencet követően egy dobókéssel válaszolt, majd előrántotta a sugárfegyverét és megpróbálta lábon lőni a férfit. Nem áll szándékában megölni. Bőven elég harcképtelenné tenni.
|
|
|
Post by Enz on Apr 28, 2015 10:38:07 GMT 1
- A sithek és a jedik elpusztítása nem kis munka - jelentette ki, Saalia céljait firtató megszólalására. - Persze nem panaszkodhatom, jelenleg is egy sith nagyúr alkalmazásában állok. Egyikük se igazán lepődött meg a dolgon, bár nem lehetett tudni, hogyan egyezteti ezt össze azzal a sok barátjával, akikkel már Ord Mantell óta üldözte őket. Igaz, hogy a nagaiok a Sith Birodalom legfontosabb szövetségesei voltak - sőt haderőben már el is érték őket -, de egyáltalán nem sithek vezették őket. Persze Palpatine se éppen a sith arcát mutatta a Galaxis felé egy jó ideig. - Láncra verni? Az emberek saját magukat verik láncra! Félnek szabadon élni, és bármit megadnak annak, aki megvédi őket saját maguktól. Én pusztán segítek ebben másoknak - magyarázta Mai, miközben újra pengét váltottak Seddwiával. - Kicsim, keresd meg a barátaid! Addig én feltartom Usanagit! - szólt hátra a válla felett Seddwia, majd hárította Usanagi újabb támadását. - Itt hagynád a családod? Szívszorító - élcelődött a lány, miközben könnyedén újra támadott.
Ryonosukét nem igazán lepte meg a kitérő mozdulat, de még a dobókés sem, és könnyedén félrebukfencezett a fegyver elől. Az azonban láthatóan nem szerepelt a tervei között, hogy Kytra ilyen gyorsan előkapja a sugárvetőjét, mármint egy másikat azon kívül, amit már kiütött a kezéből. A legtöbb ellenfele korántsem volt ilyen felkészült. A lövedék hirtelen száguldott ki a fegyver csövéből, egyenesen a lábát véve célba. A plazmalöket elől az utolsó pillanatban tudta félrekapni a végtagját, amely így is megpörzsölte a ruháját, és megsebezte a lábát, még ha nem is olyan súlyosan, mint Kytra szerette volna. - Nem rossz - sziszegte a fogai között, ám a fájdalmat mintha meg sem érezte volna. - De nem is elég jó. Kihasználva azon előnyét, hogy ő állt, míg ellenfele nem, egyszerűen nekirontott Kytrának, testét úgy pozicionálva, hogy fellökhesse őt.
|
|
|
Post by Revan on Apr 28, 2015 11:24:21 GMT 1
-Ezt már megbeszéltük. Egyiket sem tudod elpusztítani. Legutóbb is milyen alapos tisztogatást végzett a Birodalom, mégis visszatértek a jedik. Ahogy előtte a sithekről hitték majd ezer évig, hogy kihaltak és folytathatnám a felsorolást. Talán padlóra küldöd valamelyik rendet pár évtizedre, talán pár százra, de örökre nem tudod...Jobb vagy te ennél, látom benned a jót, legbelül. Saalia könnyedén eldönthette volna a harcot azzal, hogy beszáll anyja mellett. Akkor Usanaginak esélye sem lenne. Még annyi sem, mint most. De nem akarta a halálát. Egyikükét sem. Kezdett ráébredni arra, mennyit hazudott mindenkinek és saját magának arról, hogy kicsoda is ő. De mindegy. Ő úgysem lenne igazán jó jedi lovag. Túlságosan is szeret a saját feje után menni. -Azzal, hogy ártatlanokat ölsz meg, nem segítesz rajtuk. Csak magadat lököd még mélyebbre a sötétségben. De tudod mit? Ki foglak rángatni belőle! Közben anya és lánya párbajoztak, bár egyikük sem vette komolyan az összecsapást. Végül Seddwia elküldte Saaliat, hogy keresse meg a barátait. -Megyek! De meg ne öljétek egymást!-mondta, miközben már indult is kifele. A folyosón kifele menet már emelte is magához a kommot. Nem azt, amit kaptak, hanem amelyiket már régóta használják Kytraval. -Kytra, van egy kis gond. Merre vagytok?
Kytra megmozdulása elegendő volt arra, hogy könnyebb sebet okozzon ellenfelének. Aki annyi kellemetlen közegben mozog, mint ők, annak felkészültnek kell lennie. Nem lehet minden fegyvert megmutatni elsőre. Azért annyira nem okozott komoly sérülést. Sajnos. Pedig jó lenne, ha leállna végre. -Ó, pedig igyekszem. Ellenfele nekirugaszkodott, amikor Kytra még csak féltérden volt. Ahelyett, hogy megpróbált volna gyorsan felkelni, csak úgy tett. Azonban mikor ellenfele közel ért, elkapta a grabancát és hátravetődött és a lábaival maga mögé lökte a férfit. Ez után előre bukfencezett és felállt. Ekkor futott be Saalia hívása. -Mondtam már, hogy csendben kéne maradnod? Elvégre ez egy könyvtár. Ezzel egyszerre szólt be a férfinak és árulta el Saalianak, hogy hol vannak. Méghozzá úgy, hogy nem is adta tudtára a férfinak, hogy jön az erősítés. Míg ellenfele összeszedi magát, Kytra próbálja kicsit mozgatni a bénult karját. Lassan helyre kell jöjjön.
|
|
|
Post by Enz on Apr 30, 2015 9:24:24 GMT 1
Usanagi láthatóan nem volt már érdekelt abban, hogy az időt húzza, és már nem is nagyon reagált Saalia megjegyezéseire, de úgy tűnik Seddwia ellen mégis visszafogta saját magát valami ismeretlen ok miatt. Csak tessék-lássék módon támadott és a támadásokat sem igyekezett túlságosan elhárítani. A legtöbbször inkább kitért a fegyver elől. Talán így akart gúnyt űzni egykori mesteréből és megmutatni mennyire nincsenek már egy szinten. Mikor Saalia elhagyta a termet, Mai megengedett még egy kihívó mosolyt magának egykori mesterével szemben, amit ő rezzenéstelen arccal állt. - Nos, csak ennyit tudsz? Attól félek, hamarosan elalszok - provokálta tovább. - Vagy inkább Saalia után megyek. Vajon jobban szeretnél ha csak egyetlen lányod lenne? - Lehet, hogy erről magam leszek kénytelen gondoskodni - emelte ismét támadásra a fegyverét, és minden erejét összeszedve rontott rá Usanagira. A harc ezúttal tényleg elkezdődött.
Alig hogy Kytra válasza megérkezett, Saalia folytatta az útját, ezúttal a könyvtárt jelző táblát követve indult meg. Messzire azonban nem jutott, ugyanis alig fordult be a következő folyosón, amikor az Erőn keresztül veszélyt érzett, és alig bírt félrehajolni egy penge elől, ami az arca előtt szállt el, és belefúródott az ódon homokkő falba. A twi'lek azonnal arra fordult, amerre ellenségét sejtette, és szemei előtt elég bizarr látvány tárult fel: egy nő várakozott rá valamiféle köntösben, arcát pedig egy furcsa maszk takarta el, amely valószínűleg festett porcelán volt. A maszknak kidudorodó orr és száj része volt, amely valamiféle ragadozóra emlékeztetett. - Kár annyira sietni, jedai - közölte vele a nő határozott hangon. - A te játszótársad én leszek. Kitsune, örvendek a találkozásnak. Ó, és a kis játékszered jobb, ha elfelejted. Kezében hirtelen egy kapcsoló jelent meg, amelynek egyik gombját lenyomva még a tüzérségi csapások között is jól hallható halk zümmögés kezdődött. Ahogy félreállt kicsit, a háta mögött egy szürke láda tűnt fel, amelynek minden lapján egy kör alakú nyílás volt, ezek mindegyikre félrehúzódott, és a nyílásokból egy-egy mechanikus kar ugrott elő, a végén egy-egy üvegben lévő zöld kristállyal, amelyek azonnal működésbe is léptek, és alig észrevehető zöldes aurát vontak hosszasan a folyosókra. - Ez egy energiazavaró készülék, az egyik legújabb fejlesztésünk - avatta be a látottakba ellenfele. - Destabilizálja az energiaáramlást a hatókörén belül. Jobb, ha az energiafegyvereket és személyi pajzsokat elfelejted, hacsak nem akarsz felrobbanni.
Kytra szerencsére legalább már kezdte érezni saját kezét, azonban az még csak a legapróbb mozdulatokra volt képes. Bármit is csinált vele a másik, legalább úgy tűnik tényleg nem volt végleges. Miközben ő hívását intézte, Ryonosuke lassan feleszmélt, és a következő tüzérségi becsapódásnál gyorsan talpra ugrott. Ajkából egy aprócska vércsík szivárgott, minden bizonnyal az esés eredménye, de ő még csak nem is törődött vele. - Kezdem azt hinni te is tanultál harcművészeteket - jegyezte meg, miközben ismét küzdőpozíciót vett fel. Úgy tűnt ezúttal már nem akar rejtőzködni, hanem tényleg kenyértörésre akarja vinni a küzdelmet. Kezét ezúttal ökölbe szorítva rohant neki a lánynak, aki elhajolt az ütése elől, és saját lendületét kihasználva visszavágott, alulról találva el az állát. A férfi dűlöngélve hátrált két lépést, majd újra támadott, ezúttal más szögben indítva meg csapását, hogy ellehetetlenítse az előbbihez hasonló akciót. Kytra ezúttal oldalra tudott hajolni, és megragadta a kezét, egy erőset csapva a könyökhajlatára, ami biztosan fájt, de törést nem okozott. Meglepetésére a fickó nem húzta hátra a kezét, neki pedig hirtelen fájdalom nyílalt a vállába, és pár pillanat múlva önkéntelenül is elengedte az eddig szorongatott kezet. Nem kellett látnia, hogy tudja: a fickó kezében végig egy bénító nyilat rejtegetett. - Szép harc volt - közölte vele az ellenfele. - Meghagyom az életed. Ha az istenek kegyesek, egy napon még bosszút állhatsz. Azzal nem is törődve vele, megindult, hogy felnyalábolja Verstát.
|
|
|
Post by Revan on Apr 30, 2015 10:21:56 GMT 1
Saalia amint megtudta, merre kell menni, célba vette a könyvtárat. De nem jutott túl sokat előre, mert veszélyt érzett az Erőn keresztül és csak centiken múlott, hogy elveszítse a fejét vagy valamelyik végtagját. Egy maszkos nőt pillantott meg. Kétségtelen, hogy milyen céllal volt ott. Azonban most sem igazán akart harcolni. De mégis mikor akar? Jobb szereti kerülni az efféle összecsapásokat. -Ma minden eszement fenékberúgást akar? Mielőtt még kardot ránthatott volna, ellenfele valami különös szerkezetet aktivált, majd roppant udvariasan össze is foglalta, hogy mire való. Tehát sem pajzs, sem fénykard. Remek, akkor valakinek szó szerint lesz szétrúgva az ülepe. -Most már tényleg veszek valami plüssjátékot Mainak, legyen mit ölelgetnie, ha ennyire magányos. Ennyit vesződni egyedül miattam. Kezd nagyon bosszantó lenni. Na de... Felvett egy könnyed harci pózt. Ideje egy kis pusztakezes csetepaténak. Ha nem működnek az energiafegyverek, akkor a maszkos nő sem tudja lóbálni a fénykardját. Vagyis kénytelen lesz vagy kézzel vagy valami nem energia fegyverrel harcba szállni. -Ha annyira jó vagy puszta kézzel, gyere és mutasd meg. De gyorsan, mert nem érek rá!
Míg Saalianak válaszolt, időt adott a férfinak, hogy összeszedje magát. Már rajta is látszottak a harc nyomai egy kicsit. De még nem volt túl komoly sérülése a feladáshoz. -Ragadt rám ez, meg az. Ismét küzdőpóz, majd nekirontott Kytranak. Végre komolyabban vette a harcot. Legalábbis úgy tűnt. A lány ügyesen kerülgette az ütéseket. Talán túl könnyen is. Végül sikerült az egyik karját elkapni és rávágni egyet, ami nem lehetett kellemes. Aztán fájdalom nyílalt a vállába. A férfinál végig egy bénítótű volt. Ügyes húzás, meg kell hagyni. Így már egyik kezét sem tudta használni. A másik épp csak éledezett még. Ellenfele elindult Verstaért. Kytra pedig kénytelen volt tétlenül nézni. Vagy legalábbis úgy tett. A már majdnem helyrejött kezére nézett. Mozgott, de nem eléggé. Kell még neki pár perc. Akkor más módszert kell alkalmazzon. Lassan előhúzott egy dobókést és a szájába vette, miközben adott pár lépésnyi előnyt a férfinak, majd megindult felé és a vállával lökte fel, mintha csak valami sport mérkőzés zajlana, ahol nem lehet kezet használni. Ez után a fejével úgy mozdult, hogy vágást intézzen a férfi felé a tőrrel, majd ez után még lábbal is rásegített a meglepettségére. Megpróbálta ágyékon rúgni. -Hmmpmm-pmmhhhm-fmmmh!-közölte vele, mikor ismét a férfi és Versta között állt.
|
|
|
Post by Enz on May 3, 2015 8:19:03 GMT 1
Kodai sorhajókapitány makrotávcsövön keresztül figyelte az összecsapást, és egyelőre minden a tervek szerint haladt. Persze a védők mindent megtettek, hogy megnehezítsék a dolgát, és nem kis meglepetésére az önfeláldozástól sem rettentek vissza, de egyelőre mindenféle jelentős eredmény nélkül. Pedig az esélyek kiegyenlítettebbek voltak, mint elsőre gondolhatná egy laikus. Bárki is építette ezt a láthatóan ősi erődöt, értett egy-két dologhoz a hadművészet terén: a lövegállások körül gondosan kialakított védőpozíciók voltak, a kapukat pedig ügyesen elrejtett lövésznyílásokból lehetett zárótűz alá venni. A homokkő egészen jól állta az ostromtankjaik dúracél áttörésére tervezett lövedékeinek tüzét, és senki sem gondolt arra, hogy bunkerromboló tölteteket pakoljon be. - Az ostromtüzérség azonnal váltson élőerő elleni lövedékekre! - szólt bele a kommjába, miután a falak a harmadik szalvó leadása után is szinte teljesen épen álltak. - Cél a falak teteje és az udvar! A Tsunami-k nagy előnye volt, hogy képesek voltak mind szilárd lövedékeket, mind lézerplazmát tüzelni, ez pedig egy igen multifunkciós eszközzé tette őket. Egyedül talán a legújabb hullámenergiás ágyúval felszerelt Kusae nehéztüzérség volt képes a pusztítóerejével felvenni a harcot. Érdeklődve figyelte, ahogy az előerő elleni lövedékek őrülten pörögve elhúznak az erőd felett és közben lézerplazmával sorozzák végig a falakon lévő gyilokjárókat. Ezt a fegyvert eredetileg tömegoszlatónak szánták, természetesen kábító lövedékekkel. Kazua ezredes fejlesztési hivatala mindig képes előrukkolni egy őrült ötlettel. - Kakka, a robbantási specialisták nem tudnak a falhoz eljutni! Az ellenség a földhöz szegezte őket! - futott be némi statikus recsegéstől kísérve az üzenet a kommjára. Mamoru vetett még egy pillantást a lövegállásokra a falakon, amik minden dacára folytatták a tüzelést, és így nem tették sokkal vonzóbbá a deszanttámadás gondolatát. - Utasítás a Jingu-nak! - fordult a nagy hatótávolságú kommot a hátán viselő és kezelő katonához. - Precíziós csapást kérek a következő koordinátákra... Egy hátsó bejáratot nyitni korántsem tűnt őrült ötletnek ilyen körülmények között. Kemény diónak ígérkezett ez az erőd, de amíg nem tudják felküldeni saját légi erejüket, egyértelmű fölényben voltak. Saalia kihívója nem érezte annak szükségét, hogy válaszoljon a verbális inzultusaira vagy nekirontson a twi'leknek. Sokkal fegyelmezettebb volt tehát, mint Mai és ráadásul őt igazán nem szorította az idő, hogy odaérjen valahova. - Nem terveztem úgy harcolni egy jed'ai-jal, hogy nála vannak az ütőkártyák - felelte neki a maszkos nő, és támadás helyett ezúttal egy furcsa mozdulatsorba kezdett bele: lecsatolta a maszkját helyén tartó szíjat, és lassan elkezdte lehúzni az arcáról. A maszk mögött egy átlagos nagai arc sejlett fel, bár bőrszíne inkább sötétebb volt, és nem igazán kékesszürkés. Nem tűnt igazán sok jelentőséggel bíró mozdulatnak: talán csak nem szerette ha egy harcban nem lát rendesen a maszk miatt. Azonban ahogy megállt a maszkkal a kezében, hirtelen elkezdte összeszorítani a kezét, a maszk pedig ahelyett, hogy összetört volna, egy hatalmas ködfelhőbe veszett. Saalia érezte az Erőn keresztül ellenfelét, de hirtelen veszélyérzete sikítani kezdett, ahogy a jelenlét egyre növekedett, egészen addig, amíg egy másik Erőhasználót nem érzett meg, pontosan a nő helyén. A füst meglepő gyorsasággal kezdett szétfoszlani, és mögötte egy új alak tűnt fel: ugyanazokban a köntösökben volt, de kilenc farok ágazott ki hátul belőle, és hosszú fülei helyett most két szőrös fül látszott feje tetején. - Érezd magad megtisztelve, jed'ai, nem sokan harcoltak eddig még közületek kitsunékkal - közölte vele ellenfele jókedvűen, és harci pózt vett fel. Ryonosuke alaposan alábecsülte Kytra elszántságát, és ez igencsak rossz helyzetbe hozta. Szinte el sem akarta hinni, amikor a nő vállal fellökte, és igazi meglepődöttség tükröződött az arcán, amikor meglátta, hogy a nő egy szájába vett tőrrel akarja legyűrni. Épphogy el bírt hajolni a csapás elől, de a tőr így is felkarcolta homloka felszínét, amiből hirtelen vér kezdett folyni, eltakarva ezzel látását. Tenyerével azonnal odakapott, hogy megszabadítsa magát a zavaró tényezőtől, de az ágyékrúgás hatására összerándult, és annyit ért el, hogy a vörös folyadékot szétkente az arcán. Egy hangos szisszenés kíséretében térdre esett , és vakon próbált meg valamiféle ellenállást kifejteni abba az irányba, ahonnan a támadás érkezett. Megragadta Kytra egyik lábát, és még ilyen állapotban is gondja volt rá, hogy megtalálja a kritikus nyomópontot a lábán, mire a nő is összeesett, egyensúlyát veszítve. - Hiba volt téged alábecsülni - nyögte ki, mikor már képes volt újra beszélni.
|
|
|
Post by Revan on May 3, 2015 9:30:39 GMT 1
A maszkos nő sokkal jobban viselte az inzultálást, mint Usanagi. Ez dicséretes. De ez nem fogja megmenteni a veréstől, ha nem áll félre. Harci póz helyett a maszkjával kezdett babrálni, amit gyorsan el is távolított. Az arca nem volt szokatlan, ami ez után jött, annál inkább. Összeszorította a maszkot, ami ködfelhővé vált és az eloszlása után egy teljesen mászik személy állt az előző helyén. Még feltűnőbb volt, hogy Saalia érezte az Erőn keresztül, hogy a nő sokkal nagyobb fenyegetést jelent, mint korábban gondolta. -Ügyes trükk. Ilyen maszk nekem is jól jönne. Jobban felmérte a nőt. Mintha egy teljesen másik személy lenne. Még a fülei is máshol vannak. Na meg azok a farkak hátul. Igazából egész kellemes látvány volt a szemnek. Ami zavaró volt, hogy sajnos nem egy oldalon állnak. -Akkor leszek elégedett, ha megsimogathatom azokat a bolyhos farkincákat. Persze csak miután tettem róla, hogy nyugton maradj. Nem felejtette el persze, hogy valaki épp várja, hogy a segítségére siessen, így előre szökkent és egy jobb egyenessel indított. Valójában viszont csak fel akarta mérni ellenfele küzdőstílusát. Vajon a farkainak is hasznát veszi közben vagy csak kézzel és lábbal küzd.
Kytranak sikerült a terve. Ellenfele már biztos lehetett abban, hogy vége a küzdelemnek, de nagy hibát követett el azzal, hogy hátat fordított neki. Nem csak hogy fellökte, még meg is vágta a férfi homlokát. Ez pont elég volt ahhoz, hogy ágyékon tudja rúgni őt. Azonban annyi lélekjelenléte maradt a férfinak is, hogy térdre rogyás után elkapja Kytra lábát és a megfelelő helyen megnyomva elérje, hogy a nő is egyensúlyt veszítsen. Az esés következtében kiesett a tőr a szájából. -Sose becsüld alá annak az elszántságát, aki egy neki fontos személyt védelmez! Ezúttal már szemmel tartotta a férfit. Ha még az egyik lábába is tűt döf, akkor tényleg nem tud mit csinálni. A már nagyjából használható kezével ellökte magát és a szabad lábával rátérdelt a férfi csuklójára, így neki is csak egy használható keze van. Ráadásul felkelnie sem lesz egyszerű, míg fáj a lába között. Villámgyorsan előhúzott egy vékony tűt. Ez nem olyan volt, amit a férfi használ. De megfelelő helyre szúrva megbénítható vele az ellenfél itt-ott. A tarkójába próbálta beleszúrni a megfelelő helyre, azzal az egész testét mozgásképtelenné teheti. Ha viszont a szabad kezével támadna, akkor oda szúrja be a tűt.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on May 14, 2015 22:24:28 GMT 1
A koréliai teherhajó jobb állapotban lévő mentőkabinja finoman, szinte a légkör hullámain úszva ereszkedett le egy feltehetően Mos szótaggal kezdődő nevű nagyobb település mellett. Izal szemét félig lehunyva igazgatta egészen finom mozdulatokkal a repulzorfúvókák vezérlőkarjait, miközben Rerrick nem győzött hálát adni a galaxisnak, hogy a biztonság kedvéért ismét egy mentőkabinba ült az arconával. - Kész szerencse, hogy ilyen jól kezeled az amúgy is kiégett hajtóműveket, nemjedi... - pillantott az idegenre, miközben szeme sarkából azért néha-néha egy aggodalmas pillantást vetett a távolban magasodó, a piac színes épületeitől messze álló magányos palotára is. - Azért remélem, nem Ralla egyik erőssége mellett landolunk közvetlenül. - Még mindig jobb, mint a sivatag közepén. - fókuszált továbbra is az Erőre Izal, melynek mi tagadás, jóval nagyobb szerepe volt abban, hogy egyben földet értek egy település mellett, mint a katasztrofális állapotban lévő, több helyen megsérült repulzorrendszernek. - A barátaink pedig nem ilyen szerencsések. - Igaz is.. - tekergette a nyakát a búvónyílás apró plexije előtt Rerrick. - Nem látom a másik kabint... - Már a kilövés után elmaradtak tőlünk, és más pályára álltak. - öltötte ki a nyelvét az arcona, ami fajánál nem a humor, vagy az incselkedés, hanem az idegesség jele volt. - Nem tehettem semmit. Valahol a Dűne tengerben landolhattak. - Már hogy tehettél volna, nem vagy te jedi, vagy ilyesmi.. - motyogta maga elé Rerrick, majd belátva, hogy kezdi túlfeszíteni a húrt, megvont a vállát. - Feltételezem, szerzünk egy siklót, és nekilátunk megkeresni őket. Siklószerzésben úgyis jók vagyunk, nemde? - Végül is. - sóhajtott fel Izal, miközben a kabin egy döccenéssel földet ért. - De talán még jobb lenne, ha valahogy megpróbálnánk rátalálni a kontaktra, akit Juun és Tarfang keresett. - Akármelyik porfészekben lehet. - vakarta meg a füle tövét Rerrick. Kezdett meleg lenni a kabin fémteknőjében, most, hogy a rendszerek landolás után sorra leálltak, beleértve a levegő keringtetését is. - Ez a porfészek volt az úti céljuk, amelyik mellett landoltunk. - bámult ki a tűző napfénybe Izal, miközben felpattintotta a búvónyílás fedelét, és egy pillanatig leplezetlen élvezettel szívott bele a sós, forró levegőbe, amitől Rerrick hirtelen úgy érezte, hogy talán mégis inkább a Hoth rendszerben kellett volna idegen szövetséges ügynököket keresniük. - A kapcsolattartójuknak itt kell lennie valahol. A piacon kezdjük. - Csak nehogy belefussunk Ralla embereibe. - húzta el a száját Rerrick, rádöbbenve, hogy a kreditchipjeit tartalmazó láda valahol a légkörben éghet a teherhajó többi alkatrészével együtt. - Vagy még jobb, mondjuk egy csapat Szövetségi Gárdistába, vagy még jobb, néhány nagai kommandósba, hehe. - Néha úgy érzem, olyan humorod van, mint egy barabelnek. - nyújtotta a kezét Rerricknek Izal. - Gyere, induljunk. Vár a roncstelep. - Nagyszerű. - motyogta maga elé Rerrick. - Azokat majdnem annyira szeretem, mint mondjuk az alagutakat, a szellőzőnyílásokat, és így tovább. ... A koréliai teherhajó rosszabb állapotban lévő kabinja félig betemtve hevert a Dűne Tenger homokjában. A mellette álló buckalakó bizonytalan hördülést hallatva megkopogtatta gaffi-botjával a félig nyitva lévő ajtót, besandítva fémes védőszemüvegén át, mintegy meggyőződve arról, hogy odabent tényleg egy bizonytalanul imbolygó sullusti próbál megbújni a sarok homályában. - Höööörhh... hööööörh! - emelte fel diadalittasan fegyverét, amint a benti alak cincogása elárulta neki, hogy a feltételezés bizony igaz. Egy sullusti nem bizonyulhat különösebb ellenfélnek... - Yub yub! - a taszken értetlenül fordult hátra, felkészülve arra, hogy ideges hördüléssel hozza társa tudomására, hogy ne adjon ki efféle idióta hangokat... Azonban társa ernyedten feküdt az egyik dűne mögött, amely mögül csak fáslis lába állt ki, a taszken látóterét pedig, pontosabban látóterének alját egy olajos, vérfoltos, apró, szőrmók alak töltötte ki, nem magasabb egy javánál, kezében társa fegyverével. - Yub... yub yub! - Hörh... höööööörrrrh! Juun megpróbálta elhessegetni a hányingerét, miközben Tarfang bevonszolta a második taszken holttestét is az összetört kabinba, és diadalittas sipítást hallatva rájuk vágta a búvónyílást, majd a tűző nap melegében megrázva sörényét - biztosan melege van, gondolta a sullusti, aki ilyen szempontból sokkal jobban viselte a helyi klímát (így taszkenek nélkül különösen), hiszen vulkanikus bolygóról származott -, vállán átvetve keresztbe a második gaffi-botot is, cibálni kezdte társát a közeli kövek mögött hörgő hatalmas tömeg felé. - Dub! - Na nem... kizárt dolog, hogy felszálljak .. erre... - pillantott fel a banthára Juun. - Ichu tub! Yub! - követelőzött a szőrös szörnyeteg nyakán szaladgáló ewok, aki eléggé izzadhatott, mert már majdnem olyan büdös volt, mint maga a hátas állat. - Elhiszem, hogy gyorsabb, mint gyalog, Tarfang... de nem mindegy? Úgy is szomjan halunk, mire ránk talál egy.. egy nem tudom, egy java homokjáró. - tárta szét a karjait Juun. Tarfang tiltakozó visításba fogott, majd megindította a banthát a naplemente felé. Juun felsóhajtott, és a hatalmas állat sörényét megragadva felhúzta magát társa mellé. - Bizonyára település van arra, ha te mondod... - Yub yub!- Sült hús??? - fogta a fejét Juun. - Ilyen messziről?? Mindegy... nem is kérdezek semmit... A bantha lassú, monoton lépkedésbe fogott, hátán immár taszkenek helyett a Köztársaság két legveszedelmesebb titkos ügynökével. ... - Wir sind in Pozition... - az U-69 olyan alacsonyan lebegett a sivatag felett, hogy itt már nem kellett aggódniuk az álcázás miatt. Lueth a lopakodó egyik felső, nyitott búvónyílásából félig kiemelkedve figyelte, ahogyan a naszád rakteréből elősorjáznak Erwin őrnagy lépegetői. A cosrai felszíni haderő gépesített csapatai a birodalmi hagyományoknak megfelelően lépegetőkből álltak, azonban tervezőik számos módosítást hajtottak végre rajtuk, és terepsárga rejtőszínben pompáztak. Erwin a konvoj élén lévő felderítő, egy könnyen páncélozott, ruganyos lábakkal felszerelt, kissé teknőszerű járműben állva várta, hogy egységei sorba rendezőjenek. Skorzeny a konvoj végén lévő nehezebb csapatszállítók egyikét foglalta el flottakommandós szakaszával. - Soldaten!- szólt bele a hangosbeszélőbe az őrnagy, miközben megigazította a porvédő szemüveget, amelyet fejére erősített, hogy könnyebben ellenálljon a Tatooine viharainak. - A sivatag nem állíthat meg minket feladatunk végrehajtásában! Csak néhány száz klikkre van a kijelölt pozíció, ahol el kell foglalnunk az állásainkat! Holnapra ott leszünk! Schnell, wie das Wind! - Ojje!- kiáltották egyhangúan karjukat magasba emelve a katonák. - Panzer vor! - adta meg a kézjelet Erwin, és az EGB felszíni páncélosainak lába a homokba mélyedt, ahogyan gyors lépésekkel nekivágtak a sivatagnak. - Szárazföldiek. - törölte meg izzadt homlokát Lueth, miközben a páncélozott gépek sora beleveszett a dűnék homályába. Be kellett látnia, hogy a rejtve maradáshoz még így is az őrnagy taktikája volt a legjobb megoldás. Bár hatalmas és kihalt volt, valójában ezer és ezer jármű járta a Tatooine sivatagjait. De legalábbis bizonyosan több, mint ahány páncélozott, lopakodó torpedónaszád. Így csak egynek tűnnek majd a számos csempész- és roncsgyűjtő konvojból, és remélhetőleg senki nem fog gyanút fogni. Már csak azért sem, mert az AG-AT-khoz és AG-MT-khez hasonló járműveket a Cosrán és a Knoton kívül bizony alig néhányan láttak még csak a galaxisban. A kapitány megkocogtatta a búvónyílás peremét. - Na gut, loswerden! Bereit zum starten! Dalli Dalli!Az U-69 felemelkedett, és álcázóit aktiválva az eredeti vektoron emelkedni kezdett, hogy magas orbiton újra elfoglalja megfigyelő pozícióját a bolygó felett... feladatuk első részét befejezték, de még koránt sem ért végett a küldetés. Biztosítaniuk kellett, hogy fentről sem zavarja meg semmi és senki a bázis kiépítését odalent. ... Skorzeny a légkodicionált, szűkös páncélosban is úgy érezte, hogy szinte a bőrét égeti a kinti napfény. A Dűne tenger nem viccelt, az EGB-s szárazföldi különítmény, más néven a Korps menetoszlopa azonban töretlenül haladt előre, lépegetőket szinte megszégyenítő tempóval. Minden egyes jármű tornyában egy cosrai, vagy knoti fiatal páncélostiszt vezetőjükhöz, a törékeny és fiatal, mégis határozottságot árasztó Erwin őrnagyhoz hasonlóan állva, a széllel dacolva irányította a lépegetőket, hogy alakzatban maradjanak. - Kontakt... Bewegung am Horizont! - jelentette jó néhány óra elteltével az alakzat végén haladó légvédelmi jármű, egy hosszú lövegcsövű, hatalmas radarral felszerelt AG-FAT parancsnoka az egymásközti rádión. - Itt nem kellene semilyen mozgásnak lennie, Frau Major. - csatlakozott bele a beszélgetésbe Skorzeny saját járművéből. - A célpozíción csak egy kiürített csempészlerakatnak kellene lennie az információink szerint... - Az információink úgy tűnik elavultak, parancsnok. - méricskélte a távoli fényeket Erwin az élen haladó járműből. - Nekem nagyon is úgy tűnik, hogy mozgás, sőt, harc zajlik a pozíción, amelyet el kell érnünk. - Aufklärungseinheiten! A lépegetők takarásából oldalgondolás, repulzoros robogók röppentek elé, rajtuk a felderítőkkel, amelyek szétszóródtak a célpontok közül. - Egy helyieknek tűnő törzset támad egy láthatóan jól felfegyverzett gyalogos és páncélosokkal támogatott különítmény... - méricskélte a dűnék takarásában megbúvó lépegetőket hátrahagyva egy nagyobb homokbuckán hasalva Erwin a távolban zajló összecsapást. - Úgy tűnik, legalább egy hajójuk is van, egész alacsonyan lebeg.. - Hadd nézzem meg. - hasalt a lány mellé Skorzeny. - Bitte. - Csak tessék. - a nőt úgy tűnt, egy pillanatra sem hatotta meg, hogy a kommandós egészen közel, mellé hasalt le a homokba. - Kivárhatnánk, amíg elül a harc. - babrált a távcsővel Skorzeny. - A győztesnek is biztosan lesznek veszteségei, egyszerűen végezhetünk velük... - Ne feledje, parancsnok, az egyik feladatunk, hogy kapcsolatot teremtsünk potenciálisan segítőkész helyiekkel. - rázta meg szőke fürtjeit a nő. - Attól, hogy végignézzük, ahogyan lemészárolják őket ezeket a zsoldosok, nem lesznek felénk segítőkészebbek. Holtan különösen nem. - Zsoldosok, na ja.. - morogta Skorzeny. - Zsoldosok, Frau Major, akiknek van egy jó nagy hajójuk. Ott lebeg. És bizonyára több kisebb. És talán vadászaik is. A mienk viszont nincs itt. Ez őrültség.. - Feldwebel Juergens? - szólt bele a komjába Erwin. - Elbánik a Flak azokkal a zsoldoshajókkal? - Egy-egy jól irányzott találattal ki tudjuk iktatni a repulzorrendszereiket, és akkor földre kényszerülnek, Kommandant. - hangzott a légvédelmi jármű parancsnokának magabiztos válasza. - Akár már ilyen távolságból is. - Megeszem a rohamsisakom, ha tényleg megtámadjuk őket... moment mal.. - állított a távcső érzékelőjén és optikáján Skorzeny, amikor is ismerősnek tűnő jelet vélt felfedezni a tábor felett lebegő legközelebbi hajó oldalán. - Aber... das ist..- Mit lát, parancsnok? - kérdezte hidegen Erwin. Skorzeny földhöz vágta a távcsövet. - Verdammt! Nagaien! Ezek nem zsoldosok, őrnagy, hanem nyomorult nagaiok. Ezek mindenhol ott vannak! Ezek a Birodalom ellenségei! - Akkor feltételezem, nincs több ellenvetése, parancsnok, a beavatkozásunk ellen. - mosolyodott el először ismeretségük óta finoman Erwin, és a komjába szólt. - Alle Einheiten! Bereit zum Kampf! Minden egységnek, harcra készülni! A páncélosok a Dűne takarásában sorba rendeződtek, miközben a légvédelmi jármű ütegei a tábor felett lebegő nagai hajókra szegeződtek. - Feuer Frei, Panzer voran! - adta ki a parancsot Erwin, mire a légvédelmi jármű négy vaskos turbolézer-csövét egy-egy pulzáló lövedék hagyta el, hogy több kilométer távolságból a nagai szállítók felé suhanjanak, miközben a Korps lépegetői támadásba lendültek, a dűnék mögül kiemelkedve lehengerlő tüzet zúdítva az ellenséges páncélosokra.
|
|
|
Post by Enz on May 28, 2015 7:51:29 GMT 1
- Sajnos azt nem osztogatják ingyen - jelentette ki a maszkra vonatkozó kijelentés kapcsán Kitsune, majd még egy mosoly is kiült arcára, ahogy hallotta twi'lek ellenfele kijelentését. - Ha a külső ennyire megtéveszt, akkor már nyertem is. Hogy szavait alátámassza, Saalia támadását látható nehézség nélkül kerülte el, egyszerűen eltáncolva a támadása elől, így a jobb egyenes pusztán a levegőt hasította, de szilárd felületet nem ért. Kitsune egy fölényes mosollyal nyugtázta a dolgot. Faja a pusztakezes harc mestere volt, hiszen akkori mestereik tiltották nekik, hogy saját fegyvereik legyenek. Ezért megtanulták, hogyan használják saját testüket és a környezetüket fegyverként. Talán nem tűnt olyan hatásosnak a modern kor hatalmas hadihajói és csili-vili fegyverei között, egy jól irányzott ütés még mindig képes volt lebénítani egy kezet, mielőtt az megnyomta volna a fegyver indítógombját. Kitsune lendült ezúttal támadásba, nem adva lehetőséget ellenfelének arra, hogy saját kedve szerint válasszon technikát, és oldalt fordulva, jobb lábával indított rúgásokat ellenfele felé, olyan sebességgel, mintha nem is egy, hanem több lábbal támadna egyszerre. Saalia még mindig rendelkezett az Erővel való kapcsolattal, így ha kapkodva is, de hárítani tudta az ütéseket kezével. Mikor Kitsune egyik mozdulatával áttört a két felkarja által képzett védelmen, fejét épphogy félre tudta húzni a csapás elől, és az elvétést felhasználva megragadta a nő lábát, majd félrelökte, megborítva ezzel egyensúlyát. Kitsune oldalra dőlt, de képes volt még ezt a helyzetet is kihasználni a saját javára, és két kezét a földhöz nyomva pördült meg, másik lábával egy jó nagyot rúgva Saalia képébe. Ahogy a twi'lek szájához ért, rá kellett jönnie, hogy egyik ajka felrepedt és vér szivárog belőle.
- Akit az érzelmei vezérelnek, az sebezhetőbb - felelte Kytra megállapítására a fickó, aki néha a meglepettségen túl tényleg nem mutatott semmiféle érzelmet. Úgy tűnik képes volt teljesen kiüríteni az elméjét és csak a harcra fókuszálni, kiszámítva ellenfele következő lépését, és aszerint cselekedve. De mivel Kytra a végsőkig elszánt volt, többször úgy cselekedett, amire egyáltalán nem számított. Saját erejét sikerült ellene fordítani, és végül ez vezetett a jelenlegi patthelyzethez. Egy pár pillanatig mindketten szinte teljesen mozdulatlanok voltak, ahogy a folytatáson gondolkoztak. Mielőtt azonban bármelyikük léphetett volna bármit, a fal hirtelen, minden előjel nélkül berobbant, a keletkező nyomás pedig felkapta Kytrát, és több méterrel előre lökte. A sűrű füst egy pillanat alatt szétáradt a könyvtárban, és bár a füle még mindig zúgott, azt a földön fekve is látta, ahogy lábak trappolnak végig a helyiségen, méghozzá elég sok. Ellenfele hirtelen felszívódott, de éppenséggel Verstát sem látta sehol. Ahogy némileg kábultan tapogatózott valamilyen fegyver után, keze egy puha és meleg dolgot érintett, odakapva a fejét pedig megnyugodhatott, hogy a fiatal twi'lek társuk mellett sikerült landolnia. De vajon hova tűnhetett ellenfele? És merre mehetnek, ha mindkét lehetséges kijáratnál tucatnyi fegyveres volt éppen?
|
|
|
Post by Revan on May 28, 2015 9:09:35 GMT 1
Sikerült megmosolyogtatni az ellenfelét. Legalább azt megtudta, hogy nincs teljesen híján a humorérzéknek. Unalmas, ha valakinek nincs humorérzéke. Még Usanagiban is felfedezett némi szikrát, pedig nagyon elvetemült egy lány. Az első támadás nem volt sikeres. Nem is kellett annak lennie. Azt akarta felmérni, hogy mire képes az ellenfele. Gyors volt, semmi kétség. Bár ezt akkor észrevette már, mikor majdnem megrövidítette őt a fénykardjával. Igaz, ahhoz az Erőnek is köze volt, de ez most lényegtelen. A lényeg, hogy nem kispályás a fiatal nő, vagyis komolyan kell vegye, ha tovább akar menni. Mielőtt bármit mondhatott vagy tehetett volna, Kitsune lendült ellentámadásba, igen fürge rúgásokkal próbálkozva. Igen csak kapkodnia kellett a kezeit, hogy hárítson. Az utolsó támadás átjutott a védelmén és majdnem betalált az arcába, de időben elhúzódott. Aztán ellenfele meglepettségét kihasználva elkapta a lábát és félrelökte. Ám ellenfele gyorsan reagált és egy gyors mozdulatsort követően arcon rúgta Saaliat, aki ez után meg is állapította egy szájtörlés után, hogy bizony felrepedt az ajka. A másik nőre pillantott és elmosolyodott. -Szép rúgás!-közölte elismerően. Nyilvánvaló volt már, hogy maximálisan komolyan kell vegye ezt a küzdelmet. Mármint, olyan Saaliásan komolyan. Persze, hogy nála mi számít komolynak, az helyzet és hangulat függő dolog. Fürgén előreszökkent, megmutatva, hogy ő sincs híján a gyorsaságnak. Megsorozta néhány gyors ütéssel a lányt, aki persze hatékonyan hárított is, majd Saalia adott neki egy fél pillanatnyi időt, hogy megfordítsa a felállást és Kitsune élt is a lehetőséggel. Ezúttal Saalia hárította az ellenfél ütéseit, aztán egymás után mindkét kezét elkapta és oldalra kirántotta őket, ezzel testközelbe kerülve a lánnyal. Se szó, se beszéd, megcsókolta a bolyhos farkú leányzót, egyszerre adva neki a nyálát és a vérét is, majd mikor érezte, hogy ellenfele ellökni készül, hátrébb ugrott és elégedetten mosolygott, ahogy végigmérte őt. -Érezd magad megtisztelve, te vagy az első a fajtádból, aki kapott egy ilyen szép ajándékot tőlem. Remélhetőleg nem az utolsó, gondolta magában. Kívánatos kis teremtmény volt, meg kell hagyni. Kytraval elég érdekes kapcsolatban vannak. Mondhatni, kellően nyitott, hogy ilyet tehessen. Nem engedte le a védelmét, de várt. Érdekelte, milyen reakciót vált ki, amit tett.
-De azok is teszik erőssé. Egyszer talán majd megérted. Ellenfele elég hideg és kimért volt. Bizonyára így nevelték. Semmi érzelem, csak az elvégzendő feladat. Talán a szüleit sem ismerte. Bizonyos tekintetben az még szerencsés is lehet. Mielőtt folytatódhatott volna küzdelem, a fal berobbant. Elrepítve Kytrát egy kicsit távolabbra. Alig volt magánál, mikor felemelte a fejét. Csak azt látta, hogy jó pár láb trappol a helyiségbe. Ellenfelét nem látta, ahogy Verstát sem. De utóbbit kitapogatta, amikor fegyvert akart találni a padlón. A bevonuló katonák talán még nem vették észre. Kihasználta a füstöt, hogy odébb vonszolja Verstat, amennyire tudta. A robbanás jó pár szekrényt felborított. Kell egy kis idő, míg átnézik. Kytra egy pult mögött talált Verstaval menedéket. Közben még az egyik lőfegyverét is megtalálta. Míg volt idő, próbálta Verstat ébresztgetni. -Versta...Versta...Ébredj...Hallod?-szólt halkan, miközben gyengéden pofozgatta a lányt. Eszébe jutott, hogy a segítség is úton van valahol, így a szájához emelte a kommot és beleszólt. -Remélem randid van, hogy így késlekedsz, el kéne itt egy kis segítség.-szólt bele, de csak halkan, nem akarta felhívni magára a figyelmet.
|
|
|
Post by Enz on May 30, 2015 21:01:37 GMT 1
- Kanchou, a Kappa-osztag betört az erőd területére! - hallatszott a rádióban az osztag vezetőjének a jelentése. A statikus zörej miatt kissé rosszul hallható adás minőségét a jól kivehető lövöldözés sem javította. - Óvatosan haladjanak előre! Ezek a fanatikusok bármire képesek - utasította őket. Bizonyosan lesznek még veszteségeik, de ez az összecsapás egyértelműen eldőlt. Mielőtt azonban beleélte volna magát a helyzetbe, robbanások hangja ütötte meg a fejét, és felpillantva észrevette, hogy a támogató vadászgépeik mellett szürkés robbanásfelhők jelennek meg. - Mi a franc? - pillantott gyorsan körbe, a fenyegetést keresve. - Ezt a légvédelmet honnan szedték? - Ez a tűz nem a védőktől jön, uram! - jelentette ki a taktikai megfigyelőeszközöket kezelő tiszt. - Új harcjárművek tűntek fel a szenzorokon. - Erősítés? - tette fel a legnyilvánvalóbb kérdést. Ha igen, nem lehetnek sokkal nehezebben legyűrhető ellenfelek, mint azok, akik odabent vannak. - Nem, uram! Most azonosítjuk őket - közölte a kezelőtiszt, majd belemerült a képernyőbe. - Vizuális azonosítás kész! Cosrai harcjárművek támadtak meg minket! - Baka bakashi! - szentségelt. - Mit keresnek itt a cosraiak? - Uram, harcérintkezésbe bonyolódtunk az ellenség elővédjével - reccsent a komm. - Két tűz között nincs esélyünk - jelentette ki, és örült, hogy most a maszk miatt nem látják arcát beosztottjai. Nem számoltak azzal, hogy a cosraiak is látogatást tesznek az eseményen. - Tartsák fel őket, amíg megszervezzük a visszavonulást! A vadászgépek vonuljanak vissza, és keressenek egy helyet, ahol kimentési pontot hozhatunk létre! A Tsunami-k kezdjenek tüzelni a cosraiakra, és készüljenek fel az eszközök megsemmisítésére. Nem volt idejük a birodalom eme nagyszerű haditechnikai újdonságait kimenteni, különben sok katonája életét tette volna kockára. Akármennyire is fájdalmas döntsé volt ez, fel kellett robbantani a hátrahagyott eszközöket, nehogy az ellenség kezére kerüljenek. - A bent tartózkodó ügynököket magam értesítem a visszavonulásról - tette még hozzá. Kellemetlen kötelezettség volt azzal az öntelt hadnaggyal beszélni, de valakinek meg kellett tennie.
A két fényes penge újra vakítóan csapott össze, és az energianyalábok hirtelen találkozása szikrákat vetett minden irányba. Mind a két küzdő igyekezett teljes tudását beleadni a küzdelembe, hogy győztesen kerüljenek ki belőle. Ahogy pengéiket egymáshoz tartották, megfeszített erővel, testük teljes súlyát beleadva igyekeztek a másikon felülkerekedni, és drámaian közel kerültek egymáshoz. Talán még a fejüket is képesek lettek volna összeérinteni, ha éppen ez lett volna a cél. - Sosem késő egy hibát korrigálni - vágta hozzá Seddwia, akinek az erőlködés mellett mégis jutott egy kis ereje erre. Usanagi eltorzult arccal lépett egyet hátra, és most először érezte úgy, hogy egykori mestere képes lenne legyőzni. Felidézett mindent, lelke minden fájdalmát, és dühét igyekezett a maga erejére használni. Egyszerre csak előre lendülve félrelökte Seddwiát, fegyverét félreütve az útból, majd lendületét kihasználva jobb lábával rúgott egy nagyot a twi'lek mellkasába, majd fegyverét rúgta el a terem másik felébe. A lefegyverzett Seddwia még így is megpróbálta felvenni a harcot, és az Erő segítségével visszaszerezni fegyverét, de Usanagi megelőzte, és egy ütéssel a földre küldte. Diadalmasan állt meg egykori mestere felett, majd a pillanatnyi dicsőség kiélvezése után deaktiválta fegyverét, és ruhájánál fogva felemelte a földről. - Hacsak nem a hiba korrigál téged, ugye, anyuci? - kérdezte látható élvezettel, majd fénykardot tartó kezét a nő arcához emelte. - Nézd csak, hiszen te vérzel. Mit szólna szeretett Saaliád, ha így látna? Azzal egyik ujját hozzáérintette a vérhez, majd a szájába helyezte. - Őrnagy, vétel - reccsent meg Usanagi kommja ebben a pillanatban. - Mi az? Épp elfoglalt vagyok - torkolta le a különleges egységet vezető tisztet. - Váratlanul megtámadtak minket a cosraiak. Azonnal vissza kell vonulnunk! - jelentette ki Kodai, ellentmondást nem tűrően. - A maga dolga az akció katonai része. Verje őket le! - mondott ellen Usanagi, miközben Seddwia lassacskán magához tért a félig kábult állapotából. - Az én dolgom az akció vezetése. És most ez alapján úgy döntöttem, visszavonulunk. Nem készültünk fel egy ilyen szintű küzdelemre - felelte Kodai, és az őrnagy most úgy érezte, majd szétveti a méreg. - Szóval csipkedje magát, vagy a kiutat magának kell biztosítania. - Ahogy akarja - felelte, és kezével kinyomta a beszélgetést, majd ismét Seddwia felé fordult. - Sajnálom, hogy a családi újraegyesítés ilyen gyorsan véget ér. Add át üdvözletem Saaliának. Gúnyosan egy csókot mímelt a levegőben, majd visszalökte Seddwiát a földre. Már nem sok hasznát vette volna, túszként is csak több gond lett volna vele, mint előny. És a személye nem garantálta volna, hogy Saalia megpróbálja kimenteni. Még arra sem volt méltó, hogy az életét elvegye. Győzelme teljes tudatában Usanagi elhagyta az egykori imahelyiséget.
Kitsune meglepetten állt a helyén, szinte mozdulatlanul, így pár pillanatig nem lehetett eldönteni a reakcióját Saalia meglehetősen furcsa húzására. Két ujját lassan az ajkaihoz érintette, mintha csak újra a másik nő ajkait érezné a sajátján ezáltal. Tekintetét ezután Saaliára emelte, és kezét lassan maga mellé engedte. - Rég találkoztam olyan szemtelen személlyel, mint te - jegyezte meg, de hangjából sem lehetett kiérezni érzelmeit. Ajka szélén azonban mintha egy mosoly jelent volna meg. - És régen szórakoztam már ennyire jól. Kitsune az idejét sem tudta már, mikor mutatta meg utoljára a valódi alakját bárkinek is. Fajtája a rejtőzködést választotta, és csak néhány régi nagai legenda számolt be arról, hogy bárki valódi alakjában látta volna őket. A kitsunékat, bár sosem akartak hatalmat mások felett vagy rosszat másoknak, sokszor üldözték az elmúlt évezredekben különleges képességük miatt. Ezért megtanultak rejtőzködni, és aszerint élni, hogy ne tűnjenek ki mások közül. Most egy pár pillanatra mindezt elfelejthette. - De attól tartok, hogy te nem jutsz el a célodhoz azzal, hogy engem elszórakoztatsz - tette hozzá egy játékos mosoly kíséretében, és ismét harci állásba helyezkedett.
- Hadd aludjak még egy picit - nyögött fel halkan Versta a szólongatások hatására. Eközben a katonák is folytatták az útjukat befelé az épületbe, de kintről egyre hevesebb harc hangjai hallatszódtak, ami azt jelentette, hogy nem állhattak annyira nagyon nyerésre. A por és füst lassan oszlásnak indult a robbanás után, de szerencsére a közvetlen közelükben egy katona sem maradt a bejárat biztosítására. Ahogy azonban egyre jobban látni lehetett, egy alak körvonala tűnt fel. Kytra jobban ismerte a szerencséjét annál, hogy egy helyi twi'lek vagy a barátnője legyen az, és igaza is lett: ahogy közelebb lépett hozzájuk, az összevérezett képű nagait, Ryonosukét pillanthatta meg. Egy pengét azonnal kézbe kapott, hogy védekezni tudjon ellene, miközben testével Versát próbálta óvni. - A harc mára véget ért - jelentette ki a férfi, aki még egy lépést tett előre, majd oldalra fordult, és oda, ahol a robbanás miatt néhány kiesett kődarab miatt fény szűrődött át, egy nagy rúgást mért. A fal hirtelen beomlott egy részen, és járat sejlett fel mögötte. Nem volt túl tágas, de éppen elég nagy ahhoz, hogy ő és Versta beférjen rajta. - A becsület úgy diktálja, hogy ne engedjelek fogságba esni. Kiérdemelted.
|
|
|
Post by Revan on May 30, 2015 22:56:09 GMT 1
Saalia terve működni látszott. Kitsune mintha kicsit zavarba jött volna. Arra számított, hogy túl jól nevelt kislány ahhoz, hogy egy ilyen arcátlan mozdulatot kibír bármilyen dühroham nélkül. Elismerésre méltó, hogy végül is egész jól fogadta. -Ezt bóknak veszem.-felelte mosolyogva, miközben megnyalta a szája szélét. Igazán kellemes élmény volt az a kis csók.-Szinte fáj a gondolat, hogy nem egy oldalon állunk. Olyan kis cuki vagy, Bolyhoska. Tényleg muszáj lesz megsimogassa azokat a farkincákat. Egyszerűen gyönyörűek. Ha nem lenne Kytra, talán még meg is fűzné, hogy szökjenek el a galaxis bajai elől és üssék el együtt az időt. Szép is lenne. De most fontosabb dolga van, mint ábrándozni. -Igaz. Akkor íme a terv. Gyorsan elszórakoztatlak, utána megsimogatom a farkincád, aztán megyek tovább. Talán még búcsúcsókot is kapsz. Harci állást vett fel, majd előre szökkent a lány felé, ütésre emelve az egyik karját, azonban a földre érkezett és egy lábsepréssel próbálta meglepni. Ami sikerült is, ám hiába ugrott ellenfele a levegőbe, a rúgását tudta hárítani. Azonban ez után Saalia az Erő segítségével segítette még feljebb ellenfelét, így ha az nem tudott volna lábra érkezni a mennyezetre, biztos alaposan beveri a csinos kis fejét. Saalia nem állt meg. Felszökkent hozzá és megpróbálta egy erős ütéssel a földre küldeni, ám ellenfele csak tovább szökkent abba az irányba, amerre egyébként is elmozdultak. -Ügyesen mozogsz, Bolyhoska. De akkor sem tudsz a végtelenségig feltartani.-közölte vele, mikor ismét mindketten két lábbal a földön álltak.
Versta nemigen akart felébredni, ami baj. Mert most pont nem olyanok a körülmények, hogy el tudja vinni a hátán. A közelben nem voltak ugyan katonák, de a füst kezdett felszállni, így csak idő kérdése volt, hogy felfedezzék őket. Végül mégis odalépett valaki. Először nem látta, de hamar felismerte az ellenfelét. Azonban az a harc folytatása helyett menekülőutat biztosított nekik. Kytra olyat tett, amit nem sűrűn szokott, hagyta, hogy az arca elárulja meglepettségét. Kérdezni persze nem kellett, a férfi kifejtette, mire fel a nemes gesztus. Így mivel végül sikerült legalább félig éber állapotba pofozgatnia Verstat, átküldte őt a nyíláson. De még visszanézett a férfira. -Köszönöm...Remélem, legközelebb más körülmények között találkozunk. Minden jót.-mondta, azzal átmászott ő is Versta után, majd gyorsan körbe nézett, merre lenne a legjobb tovább menni.-Jót szundítottál?-kérdezte kedvesen, miközben felmérte a terepet.
|
|
|
Post by Enz on Jun 2, 2015 19:09:15 GMT 1
Kitsune láthatóan nem fáradt el a kis ugrándozás és verekedés során, de Saalia megszólalásai közül sem válaszolt mindenre. Most azonban, hogy megálltak pár pillanatra, idejét látta arra, hogy reagáljon ellenfelére. - A célodhoz láthatóan nem jutottál közelebb - jelentette ki fölényesen, majd egyik fehér farkincáját maga elé mozgatta, és lassan végigsimította. - Pedig láthatod, egyszerű. Mielőtt azonban a harc folytatódhatott volna, lövöldözés zaja hallatszott a folyosón, idegen nyelvű kiáltásokkal vegyülve. Ahogy mindketten az eszköz hatórkörén kívülről érkező hangok irányába fordultak, harcoló alakokra lettek figyelmesek a távolban. Az ordibálást azonban felváltották a kétségbeesett kiáltások, és halálhörgés, majd pillanatokon belül csend lett. Saalia az Erőn keresztül érezte, ki közeleg, és igen rossz kilátás volt egy kétfrontos harc ilyen körülmények között. Pillanatokon belül pedig az igazolódott be, hogy nem kettő az egy ellen lesz a felállás. A sarkon ugyanis négy köpenyes fegyveres gyűrűjében Usanagi fordult be. Ahogy meglátták egymást, a nő megtorpant, és a fegyveresek azonnal célra emelték a sugárvetőiket. Usanagi azonban kezével intett nekik, hogy nem szükséges tüzelniük. Némileg érdeklődve mérte végig Kitsunét. - Szedd a lábad, távozunk - közölte a lánnyal, miután rövid töprengés után rájött, hogy csakis hozzájuk tartozhat, és kiről is lehet szó. - A szeretőd még egy csatát is képtelen rendesen megvívni. Egész lényéből érződött a zabolátlan düh és a sértődöttség azért, mert most másnak kellett engedelmeskednie. Ezután egy kósza pillantást vetett Saaliára, de egy szót sem szólt hozzá.
- A harcnál nem kellenek jobb körülmények, hogy igazán megismerhess valakit - mondta még búcsúzóul Ryonosuke, majd egy nagyobb törmelékdarabot gurított a bejárat elé, ahogy mindketten beértek. Érdekes, az olyan nagaiok, mint Usanagi vagy az Ord Mantell-i támadás parancsnoka nem úgy tűnt, mintha különösebben sokat adnának a becsületre, míg ez a fickó elengedte őket, mert saját becsületkódexe szerint a fogságba esés az egyik legnagyobb szégyen volt. - Nem mondanám, hogy túl kellemesen - érintette kezét nyakához, azon a részen, ahol a bénító tű eltalálta, és összerezzent a teste. - Inkább hanyagoljuk - jegyezte meg még mindig kicsit kábán, majd lassan elindult volna előre, de rögtön meg kellett kapaszkodnia, és a legközelebbi ilyenre alkalmas dolog Kytra volt, így ráakaszkodott. - S-sajnálom. Nem vagyok még teljesen jól... Mentegetőzött.
|
|
|
Post by Revan on Jun 2, 2015 19:57:56 GMT 1
Saalia érezhetően játszadozott Kitsuneval. Esze ágában sem volt kelleténél jobban bántani. Legszívesebben egy jól irányzott ütéssel leterítette volna, ám ehhez ellenfele túl ügyesen mozgott. Azonban a folytatás előtt nagyon rossz érzése lett. Tudta, hogy Usanagi utána fog jönni, de azt nem hitte, hogy ilyen hamar. Meg is érkezett szeretett kishúga és különös módon nem tett ellenséges megmozdulást. Pedig hatan voltak egy ellen és Saalia nem ránthatott kardot. Miután a fegyveresek vissza lettek fogva, ő mintha ott sem lett volna. Mainak csak Bolyhoskához volt pár szava, miután felmérte. Talán ő se látta még maszk nélkül. -Mi? Neked szeretőd van? Összetörted a szívem, te céda!-szólt hozzá a témához Saalia, színlelt sértődöttséggel, de azért egy fürge mozdulattal végigsimította a lány egyik farkát, ami láthatóan elégedettséggel töltötte el. Usanagi alig egy kósza pillantásra méltatta őt, majd haladt tovább a társaival. -Ne felejts el írni, húgi! Nem akarsz egy búcsú ölelést, mielőtt elmégy?-szólt utána vidáman, látva milyen morcos szegény. Miután a támadók elvonultak, az Erővel megpróbálta megtalálni a társait, majd el is indult a megfelelő irányba.
Kytra bár nem tudta hova tenni a dolgot, valahol örült ennek a gesztusnak, amit a férfitól kapott. Több szót nem váltottak egymással. Menni kellett. A férfi is ment a dolgára, miután elzárta az átjárót. Így Kytranak csak Verstara kellett figyelnie. -Szívesen mondanám azt, hogy ráérünk, de sajnos nincs így. Amint lehet, indulnunk kell. A fiatal twi'lek megpróbált felkelni, de még nem tért teljesen magához. Szinte azonnal összeesett volna, ha nincs vele Kytra. -Semmi baj. Várj egy picit, megpróbálom előkeríteni Saaliát. Már itt kellene lennie... -Valaki ennyire hiányol?-lépett oda Saalia, miután befordult a közeli sarkon. -Mondhatni. Merre jártál? -Feltartott egy fura kislány. Még flörtölt is velem. Aztán kiderült, hogy van szeretője. -Miért érzem úgy, hogy ez nem teljesen így volt?-gúnyolódott Kytra. -Később visszatérünk rá, most meg kéne nézni, mi a helyzet. -Hát, megtámadtak. Ha jól sejtem ugyanazok, akik Ord Mantellt. -Igen, de visszavonulnak...Na menjünk. -Jól van, de Versta még csak most tért magához. Kell neki egy kis segítség. -Akkor te segítesz neki, én meg megyek elöl. Menjünk! Kytra bólintott, majd átbújt Versta egyik karja alatt és felsegítette. Saalia vezette a csapatot, igyekezve elkerülni a veszélyt. A legjobb lett volna vissza jutni Seddwiahoz. Érezte, hogy életben van, de jó lett volna látni, mennyire viselte meg a harc.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jun 4, 2015 16:50:20 GMT 1
A roncstelepeken semmi érdemlegeset nem találtak, bár Rerrick majdnem rábeszélte az egyik félkegyelmű toydarit a kisebb telepek közül elsőként meglátogatotton, hogy néhány száz kreditért vegye meg a sivatagban lezuhant mentőkabinjukat, amelyet még nem is látott. Így aztán a jedi és jobb napokat látott bajtársa az időközben beszerzett köpenyekbe burkolva ("Nektek már nincs szükségetek rá", integetett két aquilishi előtt néhány perccel korábban Izal, mint egy jedi, mire azok odaadták köpönyegeiket. Rerrick meglehetősen büdösnek találta a sajátját, de legalább a napsütés ellen védett valamicskét) folytatták útjukat a piacon és végül megálltak a városka ikonikus kocsmája előtt. Legalább is abból, hogy visítozó javák, kitiltott droidok, számos terepsikló és egy részeg devaron tobzódott a bejárata előtt, kizárásos alapon arra lehetett következtetni, hogy ez már megüti az ikonikus szintet.
- Itt általában asztalt kell foglalni, méghozzá előre. - tekergette idegesen a fejét Rerrick a "Fáradt Gépolaj" felirat láttán, ami a bejárat felett díszelgett. Valahonnan ismerős volt neki a szlogen... - Megoldjuk. - lépett be Izal, és a már korábban is használt integetős megoldással gyorsan felszabadított egy asztalt a bejárattól nem messze. Az ott ülő, láthatóan izzadó talz és chevin ismerőse (Vagy talán a gazdája volt? A chevineknél sosem lehetett tudni) némi morgás után úgy látták, hogy hátul sokkal kényelmesebb lesz nekik, és elvonultak a helység átellenes végébe.
- Még a végén jedinek néznek, ha ennyit integetsz, aztán lesz nemulass.. - préselte be magát a boxba Rerrick. Fogalma sem volt, hogy fért el itt az előbb a nálánál jóval nagyobb talz. - Csak rendelj valami könnyűt. Addig én beszélek a csapossal. - vont vállat Izal. - Persze, gondolom régi haverod... - Rerrick a tekintetével még néhány pillanatig követte az arconát, aki hamarosan eltűnt a pultnál csoportosuló tömegben.
- Nahát, Errick - villant meg percekkel később Rerrick előtt egy zöldes kéz, miközben kikukkantott az itallapként funkcionáló apró holovetítő mögül, mialatt azon morfondírozott, hogy sima lepárolt vizet kérjen, vagy valami erősebbet, de határozottan olcsót.
- Voodo? - Rerrick tekintete azonnal a pult felé vándorolt, mivel rögtön megismerte a hangot. Az arconát azonban nem látta sehol. - Kezeket az asztalra, Errick. - hangos röfögés kíséretében két gamorrai nyomult be két oldalról a boxba és közrefogták Rerricket, aki sosem volt túl jó álnevekben. A fogdmegek főnöke, egy nyúlánk, inkább sárgás, mint zöldes bőrű rodiai pedig elégedetten szörcsögve, csípőre tett kézzel állt előtte, sugárvetőjét rá szegezve. - Már régen vártam ezt a percet, te piti sikkasztó. - szörcsögött tovább. - Végre elvihetlek Rallának, és megkaphatom utánad a fejpénzt. Mármint miután felzabáltatott a nekjeivel. - Meg sem kérdezed, hogy nálam van-e a pénz? - tárta volna szét a karjait Rerrick, ha nem nyomták volna be a sarokba a gamorraiak, intelligensen röfögve és a holo-itallapot piszkálva, amiről nyilván fogalmuk sem volt, hogyan működik. - Bizonyos vagyok benne, hogy nincs nálad. - szörcsögött fel Voodo, ami nevetésnek is beillett volna, ha nem lett volna alkalmatlan erre a szájszerve. - Hát, izé... - nahát, hogy ráhibáztál, gondolta magában Rerrick - a barátomnál van. Akivel jöttem. Egy arcona. Ne aggódjatok, semmi különös, nem jedi, vagy ilyesmi... szóval mindjárt visszajön, és majd tőle megkapjátok. Mármint, ami jár. Mármint a pénzt, izé...
- A barátod még egy kicsit el lesz foglalva Gannoval. - pislogott a rodiai, majd intett a két gamorrainak. - Vigyétek!
...
Mire Izal visszatért az asztalhoz, azon morfondírozva, hogy vajon miért volt olyan erőszakos vele az a Xexto nőstény (már ha egyáltalán nőstény volt) a pultnál, miután sokadik próbálkozásra sem akart tőle halálpálcát venni. Aztán, amikor meglátta Rerrick hűlt helyét, idegesen felsóhajtott. Hát persze. Olyan régen dolgozott így, hogy szinte el is felejtette: a nem Erőérzékenyekre néha bizony vigyázni kell. Különösen, ha olyan helyeken fordulnak meg, ahol éppen vadásznak rájuk. Megpróbált kinyúlni az Erőben, Rerrick lenyomatát keresve, de akkora tömeg volt idebent és odakint, hogy semmi ismerőset nem érzékelt.
- A barátodat elvitték Ralla emberei. Pontosabban gamorraijai és rodiaija, de ez most mindegy. - lépett néhány perc múlva az asztalt támasztó, elsőre talán tanácstalannak tűnő Izalhoz egy pikkelyes, kiütéses arcú klatooine-i. - És te jó pénzért megtalálod nekem? - fordult az alak felé Izal, rutinszerűen intve a kezével. - Én ezt nem csinálnám tovább a helyedben. - biccentett a jedi végtagjára amaz. - Vannak, akik nem kedvelik itt a jediket. Vagy azokat, akik annak képzelik magukat. - Természetesen az utóbbi kategóriába tartozom, de köszönöm, hogy szólsz. - túrt szerelőruhája zsebébe Izal, és előhúzott egy halom kreditchipet. - Ezeket jobban kedvelik, igaz? - Általában igen. De most a kivétellel beszélsz. - halkította le a hangját a klatooine-i, körbesandítva. - Gyere velem, valaki látni akar. - Ó. - biccentett Izal. - És mi lesz a barátommal? Segítenem kellene neki. - Ne aggódj, megoldódik. Errick mindig is amatőr volt, de szerencsés. - horkantott a másik. Izal érdeklődve ingatta a fejét. A klatooineiak általában olyasféle ostoba fogdmegeknek számítottak a Peremvidéken, mint a gamorraiak vagy a weequay-k, ez az alak azonban nagyon is kivételnek tűnt. - Hát jó. - Izal követte a klattoineit a kantin végől nyíló, elfüggönyzött folyosón, érdeklődő pillantásokat vetve a vörös jelvényekkel díszített falakra. A járatokon áthaladva úgy becsülte, hogy majdnem kijutottak a városból, talán valamelyik lezárt kikötő dokkjainál járhattak.
A helység, amibe beléptek, szintén dokkra emlékeztetett, de felülről be volt fedve, a sarkokban pedig őrök posztoltak, pontosan azokból a fajokból, amelyek imént átvillantak a jedi agyán, vörös karszalaggal.
A középen lévő emelvény lassan megfordult, és láthatóvá vált, hogy valójában egy hutt lebegő platform. A platformon terpeszkedő hutt egészen nagy darab volt, mint azok a vén klánvezetők, akik szinte sosem hagyták el a Nal Huttát, azonban ékszerek helyett egy egyszerű, lapos fejfedőt viselt, a törzsén pedig egy ahhoz hasonló színű szalag volt átvetve, mint amilyet az őrök hordtak. - Waz lovag. - szólalt meg tört Basic nyelven a hutt. - Remélem, a társaival együtt épségben földet értek. Láttuk, hogy baleset érte a hajójukat. Sajnálom, hogy az elvtársaim nem tudták hamarabb felvenni magukkal a kapcsolatot. - Nem tudtam róla, hogy ismerjük egymást... hutt úr. - tippelt a hutt aktuális nemére jobb híján Izal. - De köszönöm az aggodalmát. - Engem keresnek, azt hiszem. - libbentette meg cseppet sem kecsesen a farkát a hutt. - Vostroya helyi összekötője vagyok. A nevem Schmukk.
...
Már órák óta poroszkáltak a sivatagban, de a beígért település csak nem tűnt fel a horizonton. A terep egyre sziklásabb lett, ezt pedig Juun legalábbis jó jelnek tekintette, hiszen így több esélyük volt, hogy vizet találnak, vagy egy elhagyott csempészlerakatot... vagy bármit, amit felhasználhatnak annak érdekében, hogy ne kelljen a szabad ég alatt éjszakázniuk - hiszen ez nem csak a buckalakók, de a hideg miatt sem lett volna kifejezetten jó ötlet. - Esetleg megállhatnánk pihenni.. - indítványozta Juun, ahogyan a bantha lépései egyre lassabbá, bizonytalanabbá váltak. - Yub! - emelte fel egyik mancsát Tarfang, mire a hatalmas, szőrös hátas teljesen megállt. - Na, pont így gondoltam, ez gyors volt. - nyugtázta Juun, de ekkor észrevette, hogy az ewok lekanyarítja hátáról a korábban zsákmányolt taszken gaffi-botot, és idegesen körbeszimatol. - Ja, hogy úgy...
Juun rutinosan lebukott a bantha hátáról, miközben Tarfang a felettük magasodó sziklafalak felé fordult, és még fél füllel hallotta az ewok káromkodását, majd a fémes tojások csendülését a földön...
Juun felkészült a robbanásra, de csak valamiféle vakító, fényes villanás következett, fülsértő hanghatásokkal mellékelve. "Vakítógránát", gondolta földet érés közben a sullustai, és igyekezett minél kisebbre összehúzni magát. Azonban ez is elég volt a banthának ahhoz, hogy halálfélelmében hatalmas üvöltést hallasson, és megpróbáljon elrohanni.. azonban fentről néhány lövedék csapódott az állatba - a sustorgásból Juun arra tippelt a földön fekve, hogy kábítófegyverekből, miután nem érezte az égett hús szagát -, mire az egész nagy dög felborult, maga alá temetve Juun útitársát.
Amikor a sullustai fejében a csillagok visszatértek a hipertérbe, és végre képes volt kinyitni a szemét, egy nagy kaliberű sugárvetővel, valamint a hozzá tartozó, köpönyeges humánnal nézett farkas - jobban mondva sullustai) szemet. Az alak humán méretű volt, és rongyok helyett egy egészen jó minőségűnek tűnő, fekete tunikát viselt, mint egyes jensaarai harcosok, szóval nem lehetett taszken. - Jalla! - vakkantotta az alak, miközben mögüle a sziklák árnyékából újabbak léptek elő. - Hogy is mondják bocsiul, hogy légy szíves, ne végezzetek ki? - mormogta inkább magának minden ízében remegve Juun. - Jalla Jalla! - ismételte az alak, fegyverével a sziklafal felé mutatva. - Én izé... - nyögte a sullustai. - Yub!- szakította félbe a kivégzést Tarfang, amint előmászott az eszméletlen bantha alól. Juun felkészült arra, hogy ismét összehúzza magát, legnagyobb meglepetésére azonban Tarfang nem váltott levegőben röpülős, visítós, vagdalkozós üzemmódba, mint általában ilyen helyzetekben szokott, hanem értetlenül bámult a tunikás alakokra. Azok ugyanis térdre vágták magukat előtte és hajlongani kezdtek. - Insallah! - Juun alig tudta kivenni az erős dialektussal kevert kántálásból, hogy mit akarnak mondani, de határozottan az volt az érzése, hogy a bocsi egyik furcsa, helyi verzióját hallja. - I tub, wana? - pillantott rá értetlenül Tarfang, akit legalább annyira meglepett a jelenet, hogy még verekedni is elfelejtett hirtelen. - Azt hiszem, valamiféle helyi... totemnek, vagy szentnek, vagy kabalának tartanak, nem értem pontosan. - próbálta összeszedni maradék nyelvtudását Juun. Általában magabiztosan mozgott az olyan, gyakori peremvidéki nyelvekben, mint a hutt, vagy a twi'lek, de azért a bocsin még neki is gondolkoznia kellett. - Azt hiszem, azt mondják, mindannyian a Próf... Próféta? A tunikások még inkább hajlongani kezdtek, majd felrángatták Juunt, és vadul gesztikuláltak először Tarfang, majd a sziklakanyon kijárata felé. - Owiz na weza! - makogta Juun, majd visszafordult Tarfanghoz. - Azt hiszem, elvisznek a táborukba. Te leszel az ajándék. Én meg a szolgád. - Yuub? - Igen, vagy a vacsora. Én sem értettem pontosan...
...
A nagai kommandósok és rohamsiklók a cosraiak beavatkozása nyomán viszonylag gyorsan visszavonultak. A légvédelmi lépegetők szétszóródtak a dűnék között, és egymást fedezve tartották távol sortüzeikkel a vadászokat. A kisebb, mozgékonyabb felderítőjárművek és robogók a táboron kívül leszállt egységeket támadták, a nagyobb lépegetők pedig egyenesen a tábor felett lebegő főerő siklóit árasztották el tűzzel. - Ha rájönnek, hogy nincs légifedezetünk, akkor előbb-utóbb kivonják a gyalogos csapataikat, aztán pedig feldarabolnak minket magasabbról, légvédelem ide, vagy oda, Frau Major... - jegyezte a parancsnoki lépegetőben Skorzeny, amelybe a támadás megkezdése előtt átszálltak Erwinnel. - Adjanak le egy fals támogatáskérő jelet egy könnyen fogható frekvencián a légkör irányába, auf cosraisch. - veregette meg a rádiós vállát Erwin. - Jó ötlet, ha azt hiszik, hogy nekünk is van fedezetünk. Csak aztán nehogy valaki tényleg fogja a jelünket, mert akkor lebukunk. - tette hozzá Skorzeny. - Állítsa a jelet olyan erősségűre, Feldwebel, hogy még a felső légkör előtt szétszóródjon. - veregette meg ismét a rádiós vállát Erwin. - Zwei klicken bis Zum Treffupunkt, Kommandant! - kiáltott fel a páncélozott orr-részből a pilóta. - Hamarosan elérjük a kirakási pontot! Erwin Skorzenyre kacsintott, amitől az idősebb katona furcsa bizsergést érzett. Megrázta magát. - Mi befejezzük a védőkör kialakítását. Az Ön kommandósaira vár, hogy a gyalogsággal együtt biztosítsa a tábort. És ha lehet, legyen kedves a helyiekkel. Segíteni jöttünk. - Zu Befehl. - nyugtázta Skorzeny, majd miután a lépegető megrándult és a páncélajtó kinyílt, fejébe csapta rohamsisakját, és intett a mellette ülő zöldessárga páncélos rohamosztagosoknak. - Los los los! A cosrai kommandósok kiugrottak a járművekből, és a sátrak közé rohantak, hogy megkezdjék a visszavonuló nagaiok üldözését, és kiszorítását. - Irány a legnagyobb sátor. - adta ki az újabb parancsot Erwin. - Itt az ideje, hogy kiderítsük, kikkel voltunk ilyen segítőkészek.
|
|
|
Post by Enz on Jul 4, 2015 22:11:10 GMT 1
Kodai a sisakja elé tartotta a makrotávcsövet, miközben az ideiglenes harcálláspontként kijelölt dűne homokfala mögül kukucskált ki. Az egész erődítmény egy nagy völgyben terült el, így a magaslatokra való visszahúzódás szinte kínálta magát, mint ideális stratégia. A cosrai légelhárítás félelmetes ellenfélnek tűnt, de ha a szállítóhajók a felszín közelében haladtak, nem tudták őket eltalálni. - Uram, a visszavonulás rendben halad! - jelentette az egyik tiszt, aki egy miniatűr holokijelzőn figyelte az eseményeket. Kodai keze önkéntelenül is ökölbe rándult a visszavonulás gondolatára. A győzelem kapujában álltak már, és több helyen is betörtek az erődbe, mikor a cosraiak hátba támadták őket. Talán lett volna esélyük, ha minden erejükkel az erődben lévő ellenállás felszámolására törekednek, de egy ilyen erős ellenséggel a hátukban igen kockázatos manőver lett volna. A további planetáris erők bevetése szóba sem jöhetett, amíg meg nem bizonyosodtak róla, hogy nem várakozik valahol ugrásra készen egy ellensége flotta. - Itt a Jingu - érkezett adás a kis különítmény zászlóshajójáról. - Elvégeztük a rendszer átvizsgálását a nagy hatótávolságú érzékelőkkel. Nincs nyoma ellenséges flottának, uram. - Hmmm - szemei összeszűkültek a sisak plasztacél plexije alatt, ahogy a lehetőségeket vette gondolatban sorba. Legalább olyan nagy esélye volt annak, hogy a cosraiak egy szomszédos rendszerben várnak a felderítők jelzésére, mint hogy egy kisebb egység vakmerő parancsnokának blöffjével állnak szemben. - Uram, elfogtunk egy adást az ellenségtől. Kozracu - utalt az üzenet nyelvére. Kodai intett, hogy azonnal fordítsák le, mire ketten gyorsan munkához is láttak a félig a homokba süllyedt készülékek egy része mellett. A kapitány közben figyelte, mennyire kevés hatással van a Tsunami-k tűzereje a szétszóródott cosraiakra. Ugyan néha egy-egy lépegető eltűnt a lövegek által kilőtt lövedékek tűzgömbjében, a nagy pusztítóerő nem tudott nagy hatással lenne a csata folytatására... talán ha nem kényszerül visszavonni a támogató vadászgépeit... - Uram, kész a gyorsfordítás! - közölte vele a megbízott tisztek egyike, aki a vártnál is hamarabb végzett a feladattal. - Légi támogatást kérnek egy nagyobb nagai kontingens szétzúzására. - Hmm - Kodai megnyalta a száját, ahogy egy pillanatra morfondírozott. A saját flottájuknak a bolygó körüli űrben kellett lenniük, hogy ezt az adást fogják, de a hajók nem észleltek semmit. Ebből csak egyetlen logikus következtetést lehetett levonni. - Az U-hajók lesznek azok. Megkettőzni a kiürítést! - Hai! - vágták rá azonnal a körülötte lévők. Ha valóban ezek az átkozott szerkezetek voltak azok, akkor nem akart itt lenni, mikor elszabadul a tűzerejük. Annak a híre, hogy mit vittek véghez a Chiss Űrben futótűzként terjedt el a nagai flottában és hírszerzésben. *** - Vostroya? - hunyorított szokásához híven Izal, ha leplezni akarta, hogy valamivel nincs tisztában. Így mindenkinek úgy tűnt, mintha csak gondolkozna rajta, honnan is emlékszik a szóban lévő dolgora. - Igen, Vostroya - mondta meglepő sértettséggel a hangjában Sh'mukk, a hutt. - Miért nem hiszi ezt el nekem senki? - Én elhiszem - felelte sietve az arconai jedi, mivel jelenleg ez a fickó tűnt a legjobb lehetőségének, hogy kiderítse mi is folyik itt. - Akkor jó. Bárki bármit is mond, én sosem tartottam a Hutt Tanáccsal! - közölte visszautasítást nem tűrve, de viselkedése inkább szórakoztató volt, semmint megfélemlítő. - Ez igazán megnyugtató - próbált meg valami barátságosat mondani neki, mire Sh'mukk megint sértett pillantott rá. - Szóval egész eddig kételkedett benne! Látja, ez a baj! - közölte már-már durcásan. Izal egy köhintésfélével próbálta meg palástolni a zavarát. - Szóval Sh'mukk elvtárs, miben is tudna egész pontosan nekem segíteni? - szegezte neki a kérdést, ha már értelmes információt úgysem tudott belőle kiszedni. *** Kitsune csak egy játékos mosoly keretében nézett Saaliára, mikor ő kiakadt a szerető ténye miatt, és mintha még kacsintott is volna a másikra, azt mondva, hogy ez igazán nem akadály. Bár erről nem léteztek fennmaradt adatok, a Kitsunék fennmaradt alacsony számuk miatt nem alakítottak ki tartós párkapcsolatokat egymás között, hanem inkább más fajok képviselőivel keveredtek, de életük alatt számos társ megfordult az életükben. Egyes legendák szerint még a császári palotába is eljutottak, és évszázadokkal ezelőtt a Rókacsászárnőként ismert nőtől az egyik császárnak kitsunefia született, akik ezután rögtön el is tűntek a fegyvereikért futó szolgák elől. Kitsune talán túlságosan is jól ismerte ezt a történetet. Most azonban Usanagi szereplésén volt a sor, ő pedig jobban ismerte a helyét annál, semmint közbeszóljon. - Te! - tört ki a fortyogó düh Maiból, ahogy Saalia megszólította, és ujjával rá mutatott. - Most ismét szerencséd van, de ne hidd, hogy egy napon nem kaparintalak meg! Addig a napig senki, akit szeretsz és semmi, amit tisztelsz nincs biztonságban tőlem! Ezt jegyezd meg jól!Azzal sarkon fordult, és a fegyveresek és Kitsune által követve távozott a folyosóról, mielőtt a twi'lek bármit mondhatott volna válaszként. Lesz egy-két kellemetlen szava a kapitánnyal, ebben biztos volt. De ez a kitsune harcos még hasznára vállhat a jövőben, mind képességeit, mind a Saalia által felé érzett vonzalmat illetően. Talán jobb tervnek is bizonyul, mint annak a twi'lek gyereknek az elrablása. *** Versta hálás volt a segítségért, amit Kytra nyújtott, és mint megannyi alkalommal, most is tehetetlennek érezte magát. Csak a galibát okozta a többieknek a jelenlétével, de megoldani egyedül semmit sem tudott. Márpedig sem Kytrát, sem Saaliát nem akarta veszélynek kitenni saját maga miatt. Félt attól, hogy valami baj történik velük, és ezért nem is barátkozott sose másokkal a coruscanti alsóvárosban. - Köszönöm, Kytra - mosolygott rá, ahogy megtámasztotta. A következő pillanatban, ahogy beszélte is, feltűnt Saalia, aki láthatóan őket kereste. Versta örült, hogy az idősebb twi'leknek semmi baja nem lett a támadás alatt. Mikor azonban egy lánnyal való flörtölésről meg a szeretőjéről beszélt, hirtelen elvörösödött. Jól tudta, milyen viszony van közte és Kytra között, és egy kicsit még mindig feszélyezte. Nyilván örült annak, hogy szerették egymást, de mégis valahogy zavarba ejtett minden alkalommal a helyzet. - Bocsássatok meg, hogy csak állandó teher vagyok - szabadkozott a lányok előtt, ahogy Kytra segítségével elindult előre. Úgy szerette volna, ha ő is tehet valamit, bármit a lányok érdekében és nem csak ő szorulna mindig segítségre. *** A Juunt és Tarfangot közrefogó fegyveresek nem bizonyultak valami szószátyárnak - és amúgy se értette volna a felét se annak, amit beszélnek -, de legalább nem helyben lőtték le őket. Most tisztes távolságból kísérték őket, közrefogva fegyverekkel a biztonság kedvéért, bár abban Juun nem lehetett biztos, hogy őket védik vagy éppen őrzik-e ezek az alakok. Nem kellett sokat várniuk, hogy egy kisebb barlangfélébe jussanak, ahol csak ritkásan elhelyezett lámpák adtak valamicske fényt az út során. Némi gyaloglás után végül egy kiszélesedő járatrészbe értek, ahol a falon egy nagy vörös alapú, két oldal fehér csíkkal színezett, középen egy sokágú csillagalakzat közepén fehér ponttal ékesített zászló jelezte a hely hovatartozását. Márpedig ezt a konstallációt sehogya sem ismerte fel Juun. Egy másik fekete köpenyes alak elé vitték, aki az ott álló asztalok egyike mellett várakozott, mellette halomba rakott fegyverekkel. A szintén fekete köpenyt viselő lény azonban nem takarta el fejét, így jól láthatóan egy catharral volt dolguk, aki rögtön a harcosok felé fordult, kérdőre vonva őket, Juun számára nem igazán érthető nyelven, végül egy rövid szóváltást követően hozzájuk intézte szavait. - Köszönjük, hogy megtisztelsz a jelenléteddel, Mud al-Dibh nevére! - hajolt meg enyhén. - Igazán semmiség - felelte jobb híján Juun, de ez kis híján a fejébe került, ugyanis hátulról meg is ragadta egy harcos, de a cathar leintette. - A szolgák vérét sem onthatjuk a jelenlétében - közölte ellentmondást nem tűrően. - A Próféta rossz néven venné. Beszélj hát, hatalmas állat, mit tehetünk mi, a hűséges Bektashi Rend harcosai, hogy segítségedre legyünk! Azzal mind egyszerre meghajolta az ewok felé, aki láthatóan igencsak élvezte a helyzetet, még ha kissé furcsán is érintette, hogy egy idegen fegyveres csoport most nem likvidálni akarja. *** Az erődbe igyekvő cosrai katonákat senki sem próbálta feltartóztatni, így az élükön haladó Erwin is gond nélkül haladt át a kapun robbantott nyíláson keresztül, Skorzeny és a többi kommandós pedig egyesével követték. Odabent számtalan halott feküdt a földön, a többségük a helyi erőkhöz tartozott, míg a nagaiok láthatóan jóval kisebb veszteségeket szenvedtek. A helyiek többsége twi'lek volt, ahogy megállapította, és már hozzá is láttak a sebesültek ellátásához. - Osszák meg velük a gyógyszerellátmányunkat, és hívjanak felcsereket! Los! - parancsolta az egyik katonának, majd megveregette a vállát, mire az elrohant, hogy beszámoljon a parancsról. Skorzeny rosszallóan nézett a fiatal lányra, aki láthatóan máris úgy viselkedett, mintha övé lenne az egész hely. - Állj! Álljanak meg! - hallatszódott egy hang a közelből, és erre az eddig a sebesülteket összegyűjtő fegyveresek azonnal készenlétbe helyezkedtek, ahogy a cosraiak is hozzáláttak, hogy védelmi pozíciót vegyenek fel körülöttük, de Erwin intett, hogy ez szükségtelen. Egy twi'lek tűnt fel az egyik füstfelhő mögül. - Kik maguk és mit akarnak? - Barátok vagyunk - mosolygott a lehető legdiplomatikusabban Erwin. - És van egy közös ellenségünk is, ahogy látom. Megtisztelő lenne, ha ezt a vezetőjükkel is egyeztethetném. - Sajnos nem tudjuk merre... - szabadkozott a körülményekhez képest jól öltözött twi'lek, de ebben a pillanatban megszólalt a kommunikátora. - Kísérje a vendégeinket hozzám - rendelkezett a vonal túlsó végén egy női hang. A twi'lek alázatosan bólintott, mintha csak a beszélgőpartnere látná. - Igenis, hatalmas immah! Kövessenek - bólintott a cosraiak felé, és megindult előre.
|
|
|
Post by Revan on Jul 5, 2015 0:21:23 GMT 1
Saalia természetesen nem gondolta komolyan, amit mondott. Pont ő nevezné cédának a másikat, amikor az imént megcsókolta Bolyhoskát? Ha ezt Kytra megtudná, abból sem lenne semmi. Az ő kapcsolatuk ilyen. Jól elvannak együtt, de időnként másfele is kacsintgatnak. Mondhatni egy meglehetősen nyitott kapcsolat. Bolyhoska még egy mosollyal reagált a szavaira. Sőt, mintha egy kacsintást is látott volna Saalia, de nem volt benne biztos. Usanaginak viszont szépen az önérzetébe gázolt a szavaival. Érezte a dühöt, amit nagyon nehezen tudott csak féken tartani. De végül mégsem hagyta, hogy Saaliáé legyen az utolsó szó és szépen beolvasott neki. Ha várt volna választ, akkor sem kapott volna, mert a szavai jobban célba találtak, mint gondolta volna. Elfordította tekintetét, mint aki látni se bírja, ami előtte van. De valójában nem Mai látványa volt, amivel nem bírt szembenézni, hanem az emlék, ami felszínre tört az elméjében. Az emlék, ami azóta a tragikus nap óta kísérti őt. Álmában, meditálás közben, de néha még ébren is, ahogy most. Alig egy perccel az után, hogy teljesen magára maradt ott, elindult a többiek felé. De egyáltalán nem tudott szabadulni a rémképeitől. Alig bírt koncentrálni a társai jelenlétére. Aztán egy kis teremben találta magát. Valami imahelynek tűnt. Volt a végében egy kis oltárszerűség, meg két szobor. Előttük néhány fa pad. Itt-ott vázák a fal mellett. A falakon gyertyák, melyeknek többsége nem égett. Bár tovább kellett volna mennie, a hely nyugodtsága közelebb vonzotta őt. Mire feleszmélt, ott térdelt az oltár előtt és a sötét padlót bámulta. Szeretett volna itt maradni és elfelejteni mindent és mindenkit. De amint lehunyta a szemeit, ismét látta a legszörnyűbb emlékeit. Nem akartak tágítani. Usanagi egy igen régi és mély sebet szakított fel a szavaival. Lassan felállt, ahogy érezte, hogy ki akar belőle törni a harag. Egy percig csak állt mozdulatlanul, aztán kinyújtotta az egyik kezét és megemelte az Erővel az oltárt, hogy rövid lebegtetés után a falhoz vágja. Aztán követte egy pad, majd egy másik. Egymás után vágott a falhoz mindent, amin csak meg akadt a szeme. Közben zokogva ordított dühében. Aztán térdre rogyott és zilálva zokogott tovább. -Nincs érzelem...béke van...Nincs tudatlanság...Nem...Miket beszélek?Én nem vagyok...nem lehetek...Mennem kell... Ahogy kezdte összeszedni magát, tovább indult és ezúttal csak arra koncentrált, hogy megtalálja Kytrat és Verstat. Az Erő segítségével tudta, hogy merre kell menjen.
Versta láthatóan nem csak a kábultság miatt nem volt jól. Saalia a saját problémái ellenére is érezte rajta, hogy lelki gondokkal küzd. Aztán még el is vörösödött, amikor a flörtölés volt a téma. Aztán a fiatal fajtársa bocsánatot kért. Saalia még vicces kedvében sem mondott volna olyasmit, amivel megerősíti. Hisz nem így volt. -Rá se ránts. Majd megtanítunk erre-arra és akkor majd te vigyázol mi ránk.-biztatta kedvesen Kytra. -Úgy ám! Mi nyugdíjba vonulunk és te fogsz minket eltartani!-tette hozzá a vicces megjegyzését Saalia. Nem ütköztek ellenségbe. Egyszer mintha egy kis csapat rohant volna el előttük egy kereszteződésben, de ők már a visszavonulással voltak elfoglalva. A lányok pedig nem keresték feleslegesen a bajt maguknak. Most még Saalia sem volt abban a hangulatban. Megelégedett azzal, hogy természetesen tud viselkedni a társai előtt. -Amúgy tudod, hogy merre megyünk? -Persze. Megvárjuk az immaht a meditáló helyén. -Mármint az édesanyádat? -Igen... -Mi baj? -Semmi. -Látom, hogy van valami. Ez nem te vagy. Az a Saalia, akit én ismerek, rohanna kifele, hogy fenékbe rúgjon párat azok közül még visszavonulás közben is. -Most nem így lesz. -Épp ezért aggódom. De ha nem akarod elmondani... Saalia egy hangos sóhaj kíséretében megállt és társa felé fordult. Az arcán látszott a szomorúság, amit eddig leplezni próbált. -Nem akarok beszélni róla, rendben? Csak menjünk. Biztonságban akarlak tudni titeket. Kytra nem firtatta tovább a dolgot. Ha Saalia nem akar róla beszélni, akkor kár faggatni. Elmondja majd, ha akarja. Addig is haladtak tovább és pár perc múlva meg is érkeztek. Verstat a fal mellé ültette és le is ült mellé. Saalia pedig hátával a falat támasztva ácsorgott és a gondolataiba merült. Most jól esett volna neki valami tömény. Ahogy talán a többieknek is.
|
|
|
Post by Enz on Jul 5, 2015 10:39:39 GMT 1
- Megbízhatunk bennük, őrnagy? - kérdezte Skorzeny bizalmatlanul cosrai nyelven, a zászlókat látva. Nem tudta pontosan hova tartoznak ezek a harcosok, de bizonyos volt, hogy nem egyszerűen összeverődött menekültekről volt szó, erre a zászló önmagában elég bizonyítékot jelentett. Erwin menetközben emelte fel a kezét, mintegy jelezve, hogy alaptalan az aggódás. - Nem kell mindenhol ellenséget látnunk, Kommandant - felelte túlzott - sőt inkább vakmerő - magabiztossággal. - Tudja hogy van ez a kalapáccsal és a szögekkel. - Igyekszem majd észben tartani - zárta le a kérdést Skorzeny, aki egyre kevésbé kedvelte ezt a beosztást. Egy csapat fegyveressel a hatalmas kőfalak közé zárva nem volt éppen a legmegnyugtatóbb érzés. Még a megcsappant létszámú helyőrség is képes lett volna arra, hogy elintézze őket. Kommandósai is ugyanolyan éberséggel követték őket, hogy tudta, a másodperc tizedrésze alatt lelőnék az első fickót, aki megpróbál rájuk rontani. Az erőd központi épületébe vezették őket, ahol jól láthatóak voltak a harc nyomai, annak ellenére, hogy a nagaiok ide nem törtek be. - Beszivárgó ügynökök munkája - állapította meg a tapasztalt kommandós, aki Formbi kiszabadításával szerzett maga számára hírnevet katonai körökben. - Keveset tudunk a nagaiok harcmodoráról - jegyezte meg Erwin, ahogy elhaladtak egy csapat füstölgő holttest mellett. - Javaslom jegyzeteljen. - Erre jöjjenek - szólt a twi'lek szolga, és továbbvezette őket az egyik folyosón, ahol szintén a pusztítás nyomai látszódtak. Mikor végül valamiféle irányítóterem elé értek, egy kisebb csapat már várt rájuk, mire a kommandósok azonnal fegyvert fogtak és összerendeződtek. *** - Nehezen tudlak titeket nyugdíjasként elképzelni - csalt a gondolat egy aprócska mosolyt a fiatal twi'lek arcára. Valahogy úgy képzelte, hogy örökké fiatalok maradnak mindannyian. Az csodás lett volna, de sajnos nem több gyermeteg álmodozásnál. - A hajóval talán már le tudnék szállni - jegyezte még meg, ahogy eszébe jutott Kytra tréningje. Hát nem túl hasznos képesség egy harcban, de Coruscant sem egy nap alatt épült fel. Egyik alkalommal sem. - Tényleg, vajon mi lehet a hajónkkal? Remélem Oni jól van.Kicsit aggódott újondsült bolondos droidjuk miatt, akit máris legalább annyira a csapat részének érzett, mint Kytrát vagy Saaliát. De talán a harcok csak erre a környékre koncentrálódtak és akkor hajójuk megfelelő biztonságban volt. Nem lett volna jó, ha egy újabb járművet vesztenek el a nagaiok miatt ilyen hamar. Ahogy tovább haladtak, csendben figyelte két társa beszélgetését, és ő is érezte, hogy valami nincs teljesen rendben fajtársával, mintha valami gyötörné. Nem tudta honnan tudta, talán valamiféle megérzés volt. Gyengéden megfogta a ruháját, menet közben, és így egy pillanatra megálltak. - Én biztonságban érzem magam, mikor itt vagy - mondta neki melegen mosolyogva. - És persze még jobban, mikor mindketten itt vagytok! De ha valami nincs rendben... beszéljük meg ha úgy érzed.Ebben a pillanatban egy csapat fegyveres érkezett a másik irányból, akik meglátva őket azonnal célra emelték a fegyverüket. Élükön egy magas, sebhelyes, fekete hajú arcú humán férfi egy alacsonyabb és fiatalabb szőke lány haladt. - Jedaien! - kiáltotta egyikük saját furcsa nyelvén. - Hände hoch oder ich schieße!- Halt, Leutnant! - intette le őket a fiatal lány, majd előrébb lépett egyet, magát a fegyveresek és Saaliáék közé helyezve. - Mit dolgotok itt jedik? *** Usanagi a távolból figyelte a füstölgő erődítményt, és az azt lassan bekerítő cosraiakat. Mögötte állt a régi formájába visszavedlett Kitsune, a csúnyán helybenhagyott Ryonosuke és több ügynök is. Ma ugyan nem voltak kegyesek hozzájuk az istenek, és nem arattak győzelmet, de igazából vereséget sem szenvedtek. A terve a fiatal twi'leket illetően kudarcot vallott, de olyan információkat tudott meg, amik közelebb vitték ahhoz, hogy behódoltassa konok és önfejű nővérét. Az igen beszédes nevű Kitsune tehát valójában egyike volt a sokak szerint csak legendákban létező rókanépnek, és így már meg is értette, miért lehetett egyike a Császár személyes elit ügynökeinek, a hatamotó-knak. Ráadásul nagy zavart érzett az Erőben is, már azon túl, amit több száz lény halála okozott amúgy is benne. Saalia lelke felbolydult, és mérhetetlen elfojtott dühöt érzett benne azért, amit elveszített, és félelmet amiatt, amit elveszíthet. Ha megtöri a lelkét, nővére végre az övé lesz. - Őrnagy, indulnunk kell - lépett hozzá az egyik katona. Usanagi hátrafordult, és megindult az egyik, repulzorait már beindító transzport felé, ami egyike volt az utolsóknak. Arcán egy kaján mosoly kezdett el megjelenni, ahogy elindultak.
|
|
|
Post by Revan on Jul 5, 2015 11:23:12 GMT 1
-A zsoldos szakma egyik előnye, hogy akkor hagyod abba, amikor akarod. Ha mondjuk sikerül teljesítened egy nagyon jól fizető megbízást, akkor hónapokig, talán pár évig is nyugton ülhetsz, ha okosan bánsz a pénzeddel. Ha több ilyen munkát csinálsz, akkor néhányból annyi pénzed lehet, hogy csak a kamatokból megélsz. Egyesek vállalkozást indítanak, mások botor módon a szerencsejátékban próbálják megtöbbszörözni. Na igen, Versta gyorsan megtanult űrhajót vezetni. Legalábbis a landolás az már megy neki. Kis gyakorlással elvezeti a legtöbb kis hajót, amivel találkozhat. A cirkálók már más lapra tartoznak. Ahhoz hárman sem lennének elegen. De még Onival kiegészülve sem tudnának mindent megfelelően működtetni egy időben. -A városban nincs semmi, ami miatt érdemes lenne megtámadni. Ezek ezt az erődöt vették célba. Az okáról nincs ötletem. -Az a fénykardos liba hozta őket ide...Még mindig engem akar elkapni... -Talán az a férfi azért akarta elvinni Verstat, hogy csalinak használhassák ellened. -Könnyen lehet. Ez a hitvány módszer a sithek stílusa. Versta szavai valahol jól estek neki. Mégis, a rossz emlékei azt juttatták eszébe, hogy másoknak is lett már az ő jelenléte a veszte. Talán jobb lenne, ha magányosan utazna? -Sem az idő, sem a hely nem alkalmas arra, hogy ilyesmiről beszéljünk...Valaki jön! Megpillantotta a fegyvereseket, akik észre vették őket és rögtön felemelték a fegyvereiket. Kytra is lövésre emelte a sajátját, miközben Verstat maga mögé bújtatta. Saalia a csatában most először rántott kardot és ellenfeleire szegezte. -Csak próbáld meg!-vetette oda ridegen a fekete hajú férfinak. -Nyugi-nyugi!-állt mellé Kytra és kezével gyengéden letolta Saalia kardot tartó kezét. Talán nem kell harcolniuk ezekkel az alakokkal. Saalia hagyta magát, ő maga sem tudta épp, hogy mihez kezdjen, ezért társára bízta magát. -Nem vagyok jedi... -Ami azt illeti, én sem. Még annyira sem, mint ő...Ti nem a támadók közül valóak vagytok! Más egyenruhátok van. Nos, mi sem velük vagyunk. Az igazat megvallva mi itt csak vendégek vagyunk. Szóval ha nem ártó szándékkal jöttetek ide, azt javaslom, mind tegyük el a fegyvert és beszéljünk civilizáltan. Kezdésnek ő tette el a fegyverét. Saalia viszont megvárta, míg a másik oldalon állók is így tesznek, csak akkor kapcsolta ki a kardját.
|
|
|
Post by Enz on Jul 7, 2015 10:26:24 GMT 1
- De a fickó elengedett minket - emlékeztette őket Versta, valamennyire védelmébe véve őt. Nem volt túl szép húzás, hogy így hirtelen elkábította, de semmi sem kötelezte, hogy ne éljen azzal a lehetőséggel, hogy hirtelen az ő oldaluk létszáma gyarapodott meg. - Ő biztosan nem sith! Persze azzal tisztában volt, hogy fő üldözőjük, a lilás hajú nagai nő valamilyen szorosabb kapcsolatban lehet az Erővel, hiszen akárcsak Saalia, ő is fénykarddal harcolt. És persze ott volt Saalia anyja, Seddwia, akivel kapcsolatban nem is olyan régen furcsa álmot látott, ami talán egyfajta régi emlék lehetett. De hogyan lehetett volna képes mások emlékeit látni? Azóta meglehetősen felerősödtek addigi furcsa megérzései, például bizonyos esetben előre látta a veszélyt - és ez most csúnyán cserben hagyta -, vagy képes volt mások hangulatát is megérezni. Most is érezte a feszültséget mind két társában, mind az újonnan érkezettekben, és bár nem igazán szívesen vált ismét passzív nézővé, ellenkezés nélkül elfogadta Kytra védelmét. Most azzal tehette a legtöbbet mindannyiukért, hogy nem volt útban, ha kitör a harc. Bizonyosan szabadabban küzdhettek társai, ha nem kellett rá is vigyázniuk.
- Ah, so - felelte sokat mondóan és meglepett nyugodtsággal Erwin a csapatnak, amelynek tagjaival összefutottak, míg a mögötte várakozó fegyveresek pattanásig feszült idegekkel vártak a harc kezdetére. - Szóval nem jedi. Ez esetben mi szükség a fénykardot előttem lóbálnia? Ugyan a túlerő miatt valószínűleg legyűrték volna hármójukat, egyelőre semmi szükségét nem látta fegyveres erő alkalmazásának, főleg, mivel szavaikból kitűnt, hogy félig-meddig a helyiekkel voltak, még ha öltözködésük alapján nem is tartoztak közéjük. Márpedig a szervezettség és a hovatartozás kinyilvánítása, valamint a nagaiokkal való szembenállás alapján úgy tűnt számára, hogy a Volksimperium egyik potenciális szövetségesének, nos talán a legpontosabb úgy fogalmazni, hogy "helyi kirendeltségével" fog hamarosan tárgyalni. Márpedig egy ilyen belépő nem lett volna túlságosan jó nyitása az első kapcsolatfelvételnek. - Azt hiszem nem vagyunk ellenségek - szűrte le a tanulságot a fénykardos társainak szavából. Akcentusa basic nyelven majdnem tökéletes volt, de még így is érezhetően z betűsre sikerültek s betűi. - Fegyvert letenni, ezek nem jedik! - szólt hátra basicül, hogy a másik csapat is érthesse miről van szó. - Kein Jedai? Aber sie habt ein Lichtschwert! - morgolódott Skorzeny, aki nagyon unprofesszionálisnak tartotta ezt a hozzáállást. Mit gondol ez a csitri, hogy máris a birodalmi diplomáciai misszió kinevezett követe, amiért nem lőtték képen az első adandó alkalommal?
- Örömmel fogadnám, ha a lányomat nem próbálnák meg lelőni. A maguk érdekében is - lépett elő a kitáruló ajtón az irányítóközpontból Seddwia, akinek arca és ruhája is megviseltnek tűnt. Díszes tunikáját több helyen karcolások és szakadások szegélyezték, arcán és nyakán apróbb vágások tucatjai éktelenkedtek, mintha csak beverte volna valahova. Szája jól láthatóan felrepedt, szeme alatt pedig egy sötétebb folt éktelenkedett. Arra azonban láthatóan nagyon is ügyelt, hogy sebeiről a vért letisztítsák azalatt a rövid idő alatt, amíg vendégei megérkeznek. Viselkedésében és tartásában erőt sugárzott magából, és egyáltalán nem tűnt megvert vezetőnek. - Entschuldigung - kért bocsánatot Erwin a helyzetért, még ha hangja nem is árulkodott túl mély sajnálatról. - Azt hittük visszavonuló verdammte Nagaien erőbe vagy jedi beszivárgókba botlottunk. A chiss szektorban megtanultunk figyelni zaklató és beszivárgó taktikáikra. - Figyelemre méltó elővigyázatosság - bólintott hűvösen Seddwia, majd előbb lányára, aztán Erwinre pillantott. - Javaslom folytassuk ezt odabent, ahol garantálhatom, hogy nem kell beszivárgóktól tartaniuk.
|
|