|
Post by Enz on Apr 15, 2015 12:56:29 GMT 1
- Az idő megfoghatatlan. Egyszerre, egymás mellett létezik múlt, jelen és jövő. A leghatalmasabb számára egyik sem jelentősebb a másiknál - fejtette ki Kytra és Saalia részére gondolatait és valószínűleg rendjének a tanítását. - A 99 név bármelyikén hivatkozhatunk rá. Seddwia ugyanúgy figyelte a saját lányát, mint az őt, mintha csak információt igyekeznének gyűjteni egymásról. Máris az elkövetkező harcra készülnek mindketten, érezte Versta, bármennyire is szerette volna, hogy ne így legyen. Seddwia elnyomta magában a rosszat, nem legyőzte, így ezzel együtt a jót is háttérbe kellett szorítania. Talán segíthetnének neki, hogy újra önmaga lehessen? Persze amennyire Saalia, ő is sérült lélek volt. - A moh'amad'ahn-ok egyetlen istent imádnak, a páratlan istent. Ezért is szereti annyira a páratlan számokat és ezért is lett pontosan 99 neve a régen éltek erényekre vonatkozó szavai alapján. Seddwia figyelmen kívül hagyta Kytra megjegyzését, hiszen láthatóan nem igazán tudott vele mit kezdeni. Ehelyett inkább Saaliát figyelte tovább, és a válasza mintha fájdalmat okozott volna neki. Versta nehezen tudta volna megítélni a helyzetet, de azt mondta volna, Seddwia maga is össze van kicsit zavarodva. - Olyan régóta vártam ezt a találkozót... De fáradt vagyok. Folytassuk egy későbbi időpontban. A katonai létesítményeket kivéve szabadon és felügyelet nélkül járhattok az erőd területén.
|
|
|
Post by Revan on Apr 15, 2015 13:15:57 GMT 1
-Oké...ez nekem kezd kicsit magas lenni.-jegyezte meg Kytra, mivel egyre kevésbé értette a vallási szövegelést. -Megfoghatatlan, mint az Erő. Nem igaz? Saalia egyre inkább mellőzni akarta a vallási dolgokat. Inkább a saját anyjára fókuszált. De ehhez meg kellett értse azt, amit magyaráz. Talán vissza tudná kapni őt valahogyan. De ha előcsalogatja belőle a jó énjét, azzal könnyen előjöhet a rossz is. Azt pedig nem szeretné. Bár a jó és a rossz egyaránt megvan mindenkiben. De ez...olyan, mint valami átmeneti állapot. Amibe azért menekült Seddwia, hogy ne árthasson senkinek. -Azt hittem azért páratlan, mert nincs párja. Tehát hozzá fogható. -A legtöbb vallás istene ilyen. Sokszor ugyanaz, más neveken. Bár ez utóbbi inkább egy adott bolygón előforduló több vallás esetén szokásos. Nem beszélve a primitív népekről, akik az idegen látogatókat tekintik isteneknek. -Jó, elég lesz... Saalia elhallgatott, tovább figyelte Seddwiat, aki láthatóan nem mutatott túl nagy érdeklődést társai iránt. Csak ő érdekelte. Ez pedig kölcsönös volt. Őt sem izgatta a sok hívő és őr odakint. Csak Seddwia érdekelte. Az anyja. Akit talán visszakaphat. -A vallási dolgokhoz vagy fáradt, vagy mindenhez?-utalt a korábbi megegyezésre, hogy négyszemközt beszélgethetnének.
|
|
|
Post by Enz on Apr 15, 2015 16:49:56 GMT 1
- Az Erő csak egy eszköz, egy energiacsatorna. Az Egyetlen mögötte rejtőzik azon elme számára, aki hajlandó befogadni - magyarázta Saaliának és Versta lassan csodálkozni kezdett, hogy képesek ennyien bekajálni ezt a maszlagot. Persze kétségkívül volt valami szép abban, hogy egy ilyen erényes szuperlény vigyáz mindenkire, de amit eddig hallott az igencsak nyakatekert és összefüggéstelen volt neki. - Azt hiszem éppen ezért van páratlan számú neve - jegyezte meg kicsit tétován Kytra megjegyzésére, mire Seddwia most először pillantott rá elismerően. - A fiatal, nyitott elme csodái. Saaliára emlékeztetsz, még régről - mondta, és megengedett magának egy halovány mosolyt, mire Versta kicsit zavarba jött. - Köszönöm... azt hiszem - tette hozzá bizonytalanul. Mert ugye ez bók volt, igaz? Bár az idősebb fajtársának jellemvonásai ismerve könnyedén jelenthette az ellenkezőjét is. Persze egy anya mindenképp elfogadja a lányát, nem? Na persze nem mintha ő tudhatta volna, gondolt bele szomorúan. - Hozzád sosem lennék túl fáradt, kicsim - engedett meg még egy gyenge mosolyt magának az a nő, aki most már ezreknek parancsolt. Ki tudja, talán holnap már millióknak fog? - Erre gyere. Nézzünk szét a belső kertben. Azzal utat mutatva elindult előre, Saalia pedig követte őt. Kytra és Versta hátramaradtak, bár utóbbinak igencsak rossz érzései voltak. Mi van ha valami apróság miatt megint egymásnak esnek? Kísérőjük segítőkészen lépett melléjük. - Jöjjenek velem, immah barátai. Itt nem maradhatnak, elviszem magukat a közös helyiségbe.
|
|
|
Post by Revan on Apr 15, 2015 17:02:42 GMT 1
Ha nem ő maga tapasztalja, sosem hitte volna, hogy valaki így képes volt eldobni magától a jedi tanokat. Főleg nem az anyja, aki annyira lelkesen tanította őt fiatalabb korában. Mármint, valamennyire még a sithek is osztják azokat a nézeteket, mint a jedik. Sok az egyet nem értés köztük, de az alapok ugyanazok. Bármi is történt Seddwiaval, tudni akarta, ki tette ezt vele. Versta okos szavait végül anyja is elismerte és megdicsérte, mire a lány elpirult. Saalia kicsit elszomorodik. A körülmények ellenére neki még mindig szebb gyerekkora volt egy bizonyos ideig, mint Verstanak. Talán neki és Kytranak kellene megadni neki a szerető családot. -Rendben. Mutasd az utat, kérlek. Elindult anyja után, majd még visszafordult aggódó társai felé és biccentet, jelezve, hogy nem lesz baj. Tényleg. Mi baj lehetne? Ha nagy a baj, majd karddal a kezében fog utat vágni, ahogy azt illik. -Gyere, Versta. Hagyjuk őket kicsit kettesben beszélgetni.-mondta Kytra, miközben a lány vállára tette a kezét és elindultak a kísérő után.
|
|
|
Post by Enz on Apr 16, 2015 18:53:54 GMT 1
Miután elváltak útjaik, Seddwia az előbb látott belső kerthelyiség felé indult meg, és nem okozott meglepetést, hogy oda értek vissza, ahonnan indultak. De ha külön utalt egy belső kerthelyiségre, akkor nyilván kellett egy ilyennek lennie. Nem is kellett csalódni ebben a várakozásban, hiszen a twi'lek immah az indákkal benőtt falrészen félrehúzott pár növényt, majd megnyomott egy kissé a falba olvadó nyomógombot, mire egy harmadik ajtó tárult fel előttük. Tele van ez a hely titkos járatokkal, ébredt rá Saalia, ahogy megindultak a szűk folyosón. Annak idején, mikor építették, bizonyára legalább annyira szolgált védelmi, mint hittérítési célokra. Végül rövid séta után megérkeztek egy tágas térbe, ami leginkább egy hatalmas kör alakú épületnek tűnt. Saalia nem tudta nem észrevenni, hogy a padló alattuk homokkőből volt, és ezen áttörve tekeregtek minden irányba a különböző növények. Az épület teteje valamiféle kupolás épületben végződött, az oszlopokon pedig még most is látszottak az egykori faragványok nyomai. Felül apró ablakokon keresztül fény szivárgott az épületbe. - Ez egykor az ősök imahelye volt. Sok ezer évig állt elhagyatottan. Mindig idejövök, ha inspirációra van szükségem - mosolygott a lányára Seddwia, és most először lehetett egy kis melegséget kiérezni belőle. - Szerettem volna neked is megmutatni. A növények egyike sem őshonos: hogyan kerülhettek vajon ide, ha a régi moh'amad'ahn-ok sosem kertészkedtek? Láthatóan valamennyire örömét lelte abban a vallásban, aminek hirdetőjévé vált. De mégis úgy tűnt, mintha most, Saalia érkezésével vált volna igazán teljessé. Motivációit azonban továbbra is rejtély fedte. - Persze tudom, hogy nem erről szeretnél velem beszélni.
Versta és Kytra közben otthagyta az irányítót, és egy másik ajtón keresztül hamarosan az udvaron találták magukat. Már elég erős szél fújt, így bizonyos volt, hogy a vihar legrosszabb pillanatai most jönnek. Vezetőjük utat tört a homokon keresztül, és a főhadiszállástól kissé elkülönülten álló, de egy kis folyosóval összekötött épülethez érkeztek. Ahogy beléptek, Versta úgy érezte, minden testnyílásából és ruhadarabjából hetekig ömleni fog a homok. Egy tágas épületbe kerültek, ami nem véletlenül viselte a közös helyiség nevet: egy hatalmas étkező, kantin és szórakozóközpont egyvelegének tűnt. Persze a szórakozásnak itt sajátos módjai voltak, például különböző vallásos holokönyvek és imák formájában. - Szóval akkor itt kéne maradnunk, igaz? - kérdezte fejét vakarva, mire kísérőjük bólintott.
|
|
|
Post by Revan on Apr 16, 2015 19:32:50 GMT 1
Miután elváltak, Saalia követte az anyját. Ez a hely sokkal összetettebben volt felépítve, mint az elsőnek látszik kívülről. Egy rejtett ajtón mentek be végül. A hely méretéből úgy ítélte meg, hogy nem ez az egyetlen ilyen titkos folyosó, ami itt van. Nem volt hosszú séta, de ő mégis annak érezte. Egy örökkévalóságnak tűnt, mikor utoljára látta Seddwiat. Most pedig itt volt, karnyújtásnyira. A bolygóval ellentétben itt sok növény volt látható. Persze egyik sem őshonos. Végül egy tágas kis helyiségben álltak meg. -Szóval itt meditálsz? Érezte azt a régről ismerős melegséget az anyja felől. Jó volt újra érezni. De nem engedheti le a védelmét. Korai és kockázatos. -Igazán kellemes itt. El is felejtheti az ember, hogy egy sivatagos bolygón vagyunk. Nem tudom, valamiből nyilván táplálkoztak. Talán ezeknek a növényeknek nem kell komolyabb törődés, csak némi hely. Nem tudta nem észre venni azt az örömöt anyja hangjában, ami sugárzott belőle. -Hát akkor miről? Még párszor bocsánatot kérnél? Nem tudom, még mit tudnánk megbeszélni. Te miről beszélnél szívesen?
Eközben Kytra és Vesta követték a kísérőt. Már tombolt a homokvihar, így nem volt a legkellemesebb séta. De végül eljutottak a célállomásra, ahol le is telepedtek egy helyre, miután a kísérő otthagyta őket. Itt nyilván könnyű őket szemmel tartani. Addig is iszogatnak kicsit. Valami könnyűt. -Remélem nem csinál hülyeséget...
|
|
|
Post by Enz on Apr 18, 2015 1:24:08 GMT 1
Seddwia érdeklődve hallgatta saját lányát, és úgy tűnt, mintha keresné a megfelelő szavakat. Elvégre olyan régen beszéltek, mintha egy másik életben lett volna az egész, és még mindig nehezen birkózott meg ő is ezzel a élménnyel. Alig észrevehetően bólintott a lánya szavai után, jelezve, hogy figyel és egyetért. - Igen, itt szoktam meditálni a világ nagy dolgairól - mondta végül, egyelőre a legkönnyebben megfelelhető kérdésre válaszolva. Persze inkább kijelentés volt ez, mind kérdés, de kellemes kibúvót jelentett az azonnali válaszadás alól. - És rólunk. A múltról és a jövőről.Kissé döcögősen haladt a beszélgetés, ezt csak a vak nem látta, de talán máris sokkal többre jutottak, mint odakint, a többiek előtt. Seddwia korábban is jól értett a konfliktusok megoldásához, elvégre ő érte el, hogy a bolygón működő bűnszervezet, az igen gyermeteg nevű Tripla Terror ne támadja az otthonukat. Igaz, amikor egy új vezető feltűnésével csődöt mondott a terve, azonnal a Sötét Oldal felé fordult. Ha valaki túl jó valamiben, még a legapróbb kudarcokat sem tudja megfelelően elviselni. Seddwia láthatóan összeszedte magát. - Ezerszer kérnék tőled bocsánatot, ha az bármit megváltoztatna, kicsim. De a múlt, akárcsak a jövő, vérrel van írva, és nem lehet megváltoztatni. Viszont bármit megtennék, hogy most visszakaphassalak téged. Tudom, hogy ez időbe fog telni, akár egy egész életbe is... De te vagy az egyetlen oka annak, hogy még van kiért élnem és vezekelnem.Egy aprócska könnycsepp gördült végig az immah arcán, és Saalia most döbbent rá, anyja miért hivatkozott fáradtságra és miért nem akarta kint folytatni: nem akarta, hogy sajátjai gyengének lássák. Vissza akart vonulni egy olyan zugba, ahol szabadabb folyást engedhet az érzelmeinek. Versta csalódottan csücsörítette az ajkát, amikor közölték a pultnál, hogy egyáltalán semmilyen alkohol nem szolgálnak ki, és füstölögve sétált vissza Kytrához, aki az egyik falnak támaszkodva állt, folyamatosan figyelve a termet. Aggódott Saaliáért, ez látszott rajta, és biztos volt, hogy addig nem fog lazítani, amíg újra együtt nem lesznek épségben. Útközben azonban elé lépett a megtermett buckalakó, aki idáig kísérte őket a karavánnal. - Szia, homokember - köszönt kínosan Versta, és megpróbált eggyel arrébb lépni, hogy folytathassa az útját, de a buckalakó is arrébb lépett. Versta erőltetett mosollyal pillantott fel. A buckalakó kezében egy papírdarab volt, és odatartotta elé. Versta azonnal kikapta a kezéből, majd félreugrott, és sietős léptekkel csatlakozott társához. - Félelmetes ez a fickó - súgta oda neki. De vajon mit kapott tőle? Nem akarta Kytra orrára kötni a dolgot, így hirtelen ötlettől vezéreltetve közölte, hogy kimegy a mellékhelyiségbe. Mikor elhelyezkedett az egyik nyílás felett egy fülkében - ezek nem ismerik a modern WC-ket? -, óvatosan elővette a papírdarabot. Fiatal twi'lek! Te nem Argart vagy? Felismertelek az arcvonásaid alapján és ismerem a családod. Kiköpött édesanyád vagy. Találkozzunk a könyvtárszobában fél óra múlva.Versta szíve a torkában kezdett dobogni. Igen, valóban az Argart vezetéknéven anyakönyvezték, de ő keresett magának egy jobban csengő és főleg könnyebben kiejthető nevet. Talán tényleg van még élő rokona? De nem akarta ebbe belerángatni Kytrát, most egyébként is Saalia miatt aggódik. Óvatosan lopózott ki a mellékhelyiségből, és a közös helyiség tömegét kihasználva észrevétlenül surrant ki ember társa orra előtt a főfolyosóra. Nézzük csak, könyvtár... Az erődtől nem messzeKodai Mamoru igencsak nehéznek találta a vastag testpáncélzatban a mozgást, de az tény, hogy jóval kellemesebb volt így a homokvihar, mint egy ilyen nélkül. Ráadásul a sisak szenzorai és kamerája miatt egyáltalán nem jelentett gondot a természeti jelenség: a hőkamerán keresztül jól láthatta, pontosan merre is járnak saját egységeik és a védők hol is helyezkednek el. Míg különleges vendégük, Kitsune és egy csapat válogatott ügynök belopózott, ő személyesen vállalta az ostromerők készenlétbe állítását. A háta mögött a csapatszállítókon kívül Kawasaki Ki-42 Toryu felszínközeli támogató-vadászgépek is érkeztek, amik különösen jól funkcionáltak olyan terepen, ahol az űr sterilségére tervezett vadászgépek, mint például a Zerok komoly gondokba ütköztek volna. Rajtuk kívül tucatnyi Hideyoshi-sensha repulzoros páncélos és egy ütegnyi Tsunami ostrompáncélost is a felszínre tettek, amelyek egy kicsit távolabb, sziklatalapzaton kaptak helyet. A lánctalpas járművek és különösen a póklépegetők ilyen terepen nagy gondokba ütköztek volna a mozgással. Speciális makrotávcsövét szeme elé emelve figyelte az utolsó simításokat. - Sakusengun Kantai Yunitto Ichi harci pozícióban - recsegte a kommja. Hamarosan elkezdődik.
|
|
|
Post by Revan on Apr 18, 2015 6:35:21 GMT 1
Saalia igyekezett kifürkészni anyja reakcióit. Annyira más volt, mégis ismerős. Nehezen tudta elhinni, hogy itt beszélgetnek. Zavartalanul. Akár a karjaiba is borulhatna, hogy kisírja magát. De nem. Erősnek és határozottnak kell mutassa magát. -Úgy hiszem, én is tudnék itt meditálni. Kellemes, csendes, a legmegfelelőbb e célra...Emlékszem, azt tanítottad, hogy a jövő mindig mozgásban van. Annyi minden történt, amit elmesélhetne. De mégsem igazán tudta, mit mondhatna. Nem egy családi látogatáson van, ahol jól eliszogatnak. Valahányszor Seddwiara néz, eszébe jut az a szomorú nap. Valahányszor valaki jedinek nevezi őt, eszébe jut az anyja. Nem tud felejteni, legalábbis nem könnyen. -Nem kell többször bocsánatot kérned. Hiszek neked. De nem lehetek önző. Az itt lévők számítanak rád. Hogy vehetnélek el tőlük? Nem mondhatom azt, hogy hagyj itt mindent és gyere velem, aztán éljünk békében valahol. A falat kezdi vizsgálgatni, mintha nagyon izgalmas dolgokat látna rajta. -Azóta a nap óta csak sodródok az árral. Nincs életcélom. Egyik munkát a másik után végzem el, sokszor kétes alakoknak. Mert már nem tudom, mi jó és mi rossz. Amikor tanítottál, annyira egyszerűnek tűnt megkülönböztetni a kettőt...Én...Én szerettem volna jedi lenni. Jót tenni másokkal. De amikor láttam a számomra legnagyobb jedit elbukni, összetört az álmom a lelkemmel együtt. Egyszerre veszítettem el a mesteremet és az anyámat. Nem volt kihez fordulnom. Nem volt kitől tanácsot kérnem, hogy mitévő legyek. El voltam veszve...Persze, elmehettem volna a jedikhez. De már nem tudtam úgy tekinteni rájuk, mint azelőtt...
Kytra nem nagyon tudott magával mit kezdeni. Várt, mert várnia kellett. Versta elég csalódott arcot vágott, mikor visszafele lépkedett. Ezek szerint nincs igazán jó ital itt. Szomorú. Megfordult a fejében, hogy átszól a hajóhoz, hogy megtudja, mi a helyzet. De ha baj lenne, már szólt volna Oni. Kérdezgetni meg nincs értelme. Biztos boldogan elmondaná, hogy minden rendeltetésszerűen működik. De erre most valahogy nem kíváncsi. -A buckalakók nem épp barátságos népek. Valaki valamit nagyon jól csinál itt, ha ilyen jól megférnek az itteniekkel. De azért légy óvatos velük. Versta végül magára hagyta. Nem fogoly, oda megy, ahova akar. Csak vigyázzon magára. De ezt nem kell mondani, nyilván tudja.
|
|
|
Post by Enz on Apr 18, 2015 16:16:10 GMT 1
- Nem tudom már eldönteni, mi igaz ebből és mi nem... talán minden előre megírt, és mi csupán színészek vagyunk egy színdarabban - felelte Seddwia kicsit tétován, újabb korábbi tanítására cáfolva rá lánya előtt. De talán pontosan ez mutatta meg a szavai igazát: elvégre akárcsak anyja, Saalia is sokat változott, méghozzá olyan módon, amit sosem láttak volna előre sok évvel ezelőtt. - Számítanak, igen. Ez az egyetlen mód arra, hogy vezekelhessek a bűneimért. Megpróbálok annyi elesettnek segíteni, amennyinek tudok - felelte lánya dilemmájára válaszul. Mindketten igen nehéz helyzetben voltak a jövőt illetően és nehéz döntést kellett meghozniuk. Seddwia észrevette, hogy Saalia nem rá néz, hanem a falat vizsgálja miközben beszél. Láthatóan igen nehezére esett ezt hallgatni, és mikor befejezte, csak mozdulatlanul állt ott. Aztán közelebb lépett egyet. Majd még egyet lépett, és váratlanul átölelte a lányát, fejét az övéhez hajtva, és egy gyengéd csókot lehelve a homlokára, mint a régi időkben. - Mindkettőnknek sokba került az, hogy gyenge voltam. De most már nem kell félned: itt vagyok - Seddwia végre nem a hittérítő vagy a bizonytalan nő hangján szólalt meg, hanem az anyjáén.
Versta eközben némi nehézség árán végre megtalálta a könyvtárszobát. Lefékezett a bejárat előtt, és kissé idegesen állt meg, kezét a nyitógomb felé téve, majd némi tétovázás után leengedve. Talán... talán nem azt találja amit várt, ettől félt csak igazán. Mi van ha a családja már csak egy régi emlék ennek a rejtélyes alaknak, aki üzent neki, és már egyetlen rokona sincs. Talán jobb volt neki egyedül, hiszen senki sem szólhatott bele abba, hogy mit is csinált. Talán egy ilyen reményszál elvesztése jobban fog fájni, mintha megtartaná magának a reményt. De nagyon kíváncsi is volt arra, mi újat tudhat meg. Tudnia kellett, és csak ez számított. Kezét a nyitógomb felé helyezte, és ezúttal ki is nyitotta a könyvtárhelyiséget.
|
|
|
Post by Revan on Apr 18, 2015 17:04:31 GMT 1
-Ha valami nem ostobaság a jedik tanaiból, akkor az az, hogy minden okkal történik. Talán...talán épp erre volt szükségünk, hogy megtegyük a lépést valami új felé. Valami nagy felé. Nem tudom. Már semmit sem értek igazán. Nem volt túl érdekes a fal, egyszerűen csak nem akarta a könnyes arcát mutatni anyja felé. Idejön, adja neki a határozottat, most meg alig bírja visszatartani a könnyeit. Ahogy azt várta, anyja nem hagyná itt ezeket a népeket. Érezte, ahogy anyja közeledik hozzá, de nem fordult meg. Ideje talán egy kis bizalmat adjon neki. Ha rosszat akar tenni, tegye most. Essenek túl rajta. Végül Seddwia átöleli őt és fejét az övére hajtja, hogy aztán egy csókot adhasson a homlokára. -Hiányoztál...-mondta, végül viszonozta az ölelést. Na de most mi legyen? Talán el kellene mondania neki, hogy miért is jött ide? Elvégre okkal jött. De nem számított rá, hogy ennyi ártatlant fog itt találni. -De most mi legyen? Nem biztos, hogy a céljaink azonosak. Mi van, ha épp ellentétesek?
Kytra továbbra is várakozik. Versta elment a mosdóba. Legalábbis azt mondta, miután találkozott a buckalakóval. Túl sok itt az idegen. Hiába barátságosak, nem kellene felügyelet nélkül hagyja a leányzót. Végül elindul ő is a mosdóba. Mi baj lehet abból? Neki is vannak ilyen szükségletei. Bele kötni nem lehet.
|
|
|
Post by Enz on Apr 18, 2015 18:08:24 GMT 1
- Talán így van, kicsim - suttogta Seddwia, miközben szorosan magához ölelte Saaliát, aki ugyanolyan magas volt már, mint ő, így kicsit be kellett hajlítania a testét, hogy elférjen egy ilyen pózban. - Te is hiányoztál, nem is tudod mennyire.Talán tényleg nem tudhatta, hiszen egészen eddig abban a hitben volt, hogy édesanyja még mindig a Sötét Oldalt szolgálja és el akarja pusztítani őt és mindent, ami annak idején kedves volt neki. - Valamit biztosan ki fogunk találni. Most, hogy együtt vagyunk... - mondta, miközben még mindig magához szorította a lányt. A jelenetet azonban halk tapsolás szakította félbe: pontosan valami olyasmi, aminek itt nem kellett volna megtörténnie. - Milyen megható. A nagy családi újraegyesülés - mondta gúnyosan egy igencsak ismerős hang a teremben, de nem lehetett eldönteni honnan jön. Seddwia hirtelen megdermedt, és középre fordította a fejét. Az egyik sarokból, egy oszlop mögül egy ember sziluettje emelkedett ki, és ahogy ellépett a növények előtt, kiderült ki is az. Igaz, ezúttal egyenruha helyett egy köpenyt viselt, de nem lehetett eltéveszteni. - Rég találkoztunk, anyuci - mondta, miközben kezét csípőjére rakva megállt. - Sosem küldtél képeslapot. Már kezdtem azt hinni, hogy nem szeretnél látni.- Mai... - suttogta maga elé Seddwia, és a mai napon másodszor tűnt úgy, mintha szellemet látna. - Hát, legalább elfelejteni nem felejtettél el - engedett meg magának egy fölényes mosolyt. - Jó látni ezt a kis összeborulást. Igazán beszállnék én is, de a nyálaskodás nem nekem való, nézzétek el nekem. Jó, hogy így újra együtt a család, nemde?Úgy tűnt ezeket a provokációkat Seddwiának szánja, aki egészen kétségbeesettnek tűnt szavai hatására. Bármi is lehetett kettejük között, egy tisztázatlan múltjának a része kell legyen. Valamilyen sötét titok. Versta rögtön kiszúrta az alakot, aki neki háttal várakozott. Szóval ő küldte az üzenetet, jött rá, és meglepte, hiszen nem tűnt twi'leknek egyáltalán. Ezüstösnek tűnő haját biztosan kiszúrta már volna hamarabb is. Csak ahogy pár lépést tett, jött rá, hogy a felépítése és ruhái alapján már látta ezt az alakot: a fura nevű homokember volt az, aki korábban úgy ráijesztett. - Na jó, mi folyik itt? - kérdezte szúrós tekintettel, miközben lassan hátrálni kezdett. Az alak szép lassan megfordult. - Tényleg olyan naiv vagy, mint mondják, Versta - közölte vele hűvös hangon, és volt valami a tekintetében, egyfajta hideg professzionalizmus, ami megrémítette. Menekülőre akarta fogni a dolgot, de a fickó egy tűt hajított a nyaka és a lapockája közötti részbe, és a testén végigfutó elektrosokk hirtelen térdre kényszerítette. Kiáltásra akarta nyitni a száját, de egyetlen hang se jött ki rajta. Egyre jobban elhalványodó látással pillantott a közeledő fickóra. - Nézd el nekem, semmi személyes - közölte a fickó, és leguggolt mellé, miközben lassan minden elsötétedett.
|
|
|
Post by Revan on Apr 18, 2015 18:51:20 GMT 1
Kezdett tényleg meggyőződni arról, hogy ez valóban az anyja, nem pedig egy sötét jedi. Most igazán olyan volt, mint akkor régen. Szorosan hozzábújt, mint mikor kiskorában rosszat álmodott és Seddwia őt átölelve altatta el egy nyugodtabb álomba. Mennyivel nyugodtabb élet volt az. -Igen, kitalálunk...valamit... Nem tudtak tovább csevegni, mert halk taps törte meg a csendet. Aztán egy gúnyos megjegyzés egy fájdalmasan ismerős hangtól. Valaki olyan hangját fedezte fel Saalia, akit nagyon nem akart viszont látni. Hamarosan meg is pillantotta a fiatal nőt, akivel Ord Mantellen vívott meg. -Te...Mégis mit keresel itt? Mi közöd van az anyámhoz? Seddwiahoz fordult és elengedte. Ugrásra készen kell legyen, ha a nő támad. Bár a szavai alapján nem úgy tűnik. -Mi köze van hozzád? Persze fájdalmasan egyértelmű volt, de Seddwiatól akarta hallani a részleteket. De a fiatal ember nő nem maradt csendben. Saalia nem szólt hozzá, csak méregette. Várta, mivel próbálkozik még.
A mosdóba érve rá kellett jöjjön, hogy Versta bizony csak kibúvóként mondta, hogy oda megy. Egy arra járó hívőt megkérdezve végül megtudta, hogy a lány a könyvtár felé ment. Így ő sem tétlenkedett, elindult társa után. Vajon miért hazudott Versta? Nyugodtan megmondhatta volna, hogy a könyvtárba akar elmenni. Nincs abban semmi kivetnivaló. Néha még Saalia is olvas könyvet. Ha neki lehet, másnak is. A könyvtárba érve megpillantotta az épp elájuló Verstat, majd mellé guggoló idegent, amint épp arról beszél, hogy semmi személyes. Ezek szerint valaki felbérelte, hogy elkapja Verstat. Azonnal előkap egy dobótőrt és a férfi felé hajítja, hogy hátrálásra kényszerítse. -Nem túl fiatal ő hozzád? Ki vele! Mit akarsz tőle? Közben már odaért Versta mellé és fegyvert szegez a férfira. Nem szívesen lövöldözne itt. De lehet, hogy nem fogja tudni elkerülni.
|
|
|
Post by Enz on Apr 19, 2015 2:40:59 GMT 1
Seddwia csak némán bámult Usanagira, majd visszapillantott Saaliára, de láthatóan nem bírt megszólalni a döbbenettől. Az eddig észrevétlenül bujkáló harmadik nőt láthatóan jól szórakoztatta az eset. Anyja szólásra nyitotta a száját, de egyszerűen képtelen volt egyetlen hangot is kiadni magából. - Nahát anyuci, mi lett azzal a híres őszinteséggel? - kérdezte, tovább provokálva Seddwiát. Bármi is volt kettejük között, az olyan jelentőségű volt, hogy most hirtelen minden, amit felépíteni szándékozott, egyszerre szakadt a nőre. Végül azonban csak erőt vett magán, és minden idegszálát összpontosítva cselekvésre bírta a testét. - Az egyik legnagyobb tévedésem azután, hogy ellened fordultam - mondta fájdalmas hangon, mire Usanagi halkan nevetni kezdett, és hangja egyre erősebbé vált, és szinte sértette mindkettejük fülét. - Tévedés? És még azt hittem a humor nem tartozik az erősségeid közé - élcelődött a nagai nő. - Nos, elmondod vagy mondjam én? - A lányomnak joga van tudni az igazságot - mondta nehézkesen Seddwia, és oldalról felé fordult. - Hatalmas szörnyűséget tettem. Rettegtem tőle, hogy elveszítettelek és... egyedül maradtam. Találni akartam egy másik lányt, aki olyan ügyes, mint te, abban a reményben, hogy segít majd felkutatni téged. - Amikor kis barátnőd beleszólt a játékunkba, ő is láthatta mi történt. Anyuci több tucatnyi gyereket gyűjtött össze, olyanokat, akik senkinek sem hiányoznak, és kemény kiképzésnek vetette alá őket. Aki túl gyenge volt, az meghalt. Nos, én vagyok az egyetlen túlélő, mint láthatod - húzta ki magát, miközben Seddwia megsemmisülten állt a helyén. - Ó igen, azóta mindennél többre becsülöm az erőt. De anyuci, te úgy látom igencsak leengedtél és már-már igazán puhány vagy. Az a Seddwia, akit én ismertem, már rég megölt volna. - Mert már más vagyok, Mai. Hibát követtem el, de talán veled együtt ezt is jóvá tehetném - mondta fájdalmasan a nő, mire Usanagi megvetően mérte végig. - Szánalmas vagy, Seddwia. Nem érdekelnek a világmegváltó terveid! Add át Saaliát és elvonulunk, te meg életed végéig nyelheted itt a homokot. Tagadd meg a követelésem, és az utolsó pontot kissé közelebb hozzuk. Az embereim csak arra várnak, hogy halomra gyilkolják a kis szektácskád. Seddwia láthatóan nehéz döntés előtt állt: ha nem hódol be, akkor talán százak esnek áldozatul Mai Usanagi dühének, de ha beleegyezik a feltételekbe, akkor mindent elárul, ami még maradt a lelkéből. Seddwia lehunyta a szemét, és fájdalmasan pillantott Saaliára. - Tiéd lehet Saalia - közölte vele száraz torokkal. Hirtelen kezébe röppent fénykardja, és aktiválva Saalia elé tartotta. Usanagi jóízűen nevetni kezdett. - Látod, nem tagadhatod meg magad! - Úgy értem, a testemen keresztül! - nézett rá gyilkos dühvel, és Saalia érezte, ahogy hirtelen hatalmas erők szabadulnak fel Seddwiában. Olyan erők, amik a Sötét Oldaltól származnak.
Ryonosuke a hirtelen érkező támadás elől kitérve hátraszaltót mutatott be, a Kytra által előre dobott tőr pedig épphogy a teste felett száguldott el. Két kezével a padlóra ért földet, innen pedig ellökte magát, és egy pördülés után máris talpra érkezett. Hűvös gyűlölettel vetette a szemét az új célpontra. - Igazából reménykedtem benne, hogy lesz egy kis kihívás - közölte mindenféle harci tűz nélkül, és félresöpörte ezüstös tincsét az arcából, majd két öklét előre tartva támadóállásba állt. Sugárvető ellen ököl talán nem sokat érne, de a nagai harcművészetek erejét kár lett volna lebecsülni. Egy lépést tett előre, majd lassan oldalazni kezdett. Egyik keze szinte észrevétlenül eltűnt a teste mögött, ahogy azt takaró testtartásba helyezkedett. Még két lépés oldalazás után hirtelen előkapta eddig nem látható kezét, amiben mindegyik ujja között egy-egy olyan apró elektrotű lapult meg, mint amit Versta kapott a testébe. Kezét előre lendítve mind a négy eszközt megindította Kytra felé, és míg ő ezekkel foglalkozott, azonnal rohamozni kezdett felé, öklével megpróbálva kiütni a sugárvetőt a kezéből.
|
|
|
Post by Revan on Apr 19, 2015 13:48:30 GMT 1
Fájdalmas volt, túl fájdalmasan egyértelmű, hogy ez a nő, akivel egyszer már összetűzésbe került, az elmondottak alapján valami nevelt lánya lehet Seddwianak. Anyja annyira ledöbbent, hogy nem tudott megszólalni. Persze a másik szorgalmasan ostorozta őt a szavaival. Saalia legszívesebben oda ugrana és lekeverne neki egyet. Végül csak megszólalt az anyja, amire válaszképp egy fülsértő kacagásba váltó nevetés lett a válasz az ember nőtől. -Hát...látom, nem sikerült találni...-vetette oda Usanaginak, ne csak Seddwia legyen kóstolgatva. Elszomorító volt hallani a történteket. Valahol így az ő bűne is volt azoknak a gyerekeknek a halála, hiszen ha nem mond ellent akkor Seddwianak, akkor nem válnak szét. Igaz, most valószínűleg sötét jedi lenne anyja oldalán. De akkor még túl frissek voltak a fejében a szent jedi tanok. Mostanra tisztábban látta a dolgokat. Közben haladt tovább a párbeszéd, ami őt célozta. A nő nagyon akarja még mindig. -Áruld már el...húgi. Mi a frászt akarsz tőlem? Nincs elég talpnyalód, vagy mi? Inkább térj észhez és ereszd el a sötétséget, Mai. Seddwia némi fontolgatás után kijelentette, hogy Saalia az övé lehet, de hamar előkerült a fénykardja és Saalia elé tartotta, majd hozzá tette, hogy csak a testén keresztül. -Nem kell ennek harccal végződnie...-szólalt meg a Saaliaban tanyázó jedi. Usanagi időzítése remek volt. Saalia számára. A beszélgetés közte és Seddwia között úgy folytatódott volna, hogy elmondja, mi okból jött és mit kell tegyen. Így viszont még van ütőkártya a kezében, amit nem fedett fel. Usanagi nem sejtheti, hogy nem csak ő hozott flottát.
Az ismeretlen férfi kitért Kytra támadása elől. Erre persze ő is számított. Egyébként sem akarta megölni. Ki kellene szedni belőle, hogy mit akar Verstatól. De úgy tűnik, ez harc nélkül nem fog sikerülni. -Akkor itt a kihívásod. Gyere és mutasd mit tudsz egy olyan ellen, akivel egy súlycsoportban vagy! A férfi nem vett elő fegyvert. Lőfegyvert legalábbis nem. Kytra sem tervezte, hogy lövöldözni fog. Arra kellett, hogy a férfit távol tartsa. Amint világossá vált, hogy nem lesz rá szükség, leengedte a fegyverét, de még nem rakta el. Kábító lövedékre még szükség lehet. Figyelte a férfit, aki lassan oldalazott. Aztán felé hajította a fegyvereit, mire Kytra egy villámgyors mozdulattal előrántotta vibrokardját és egy vízszintes csapással hárította az összes tűt, ami felé tartott. Nem volt ugyan olyan szép fényes, mint Saalia fegyvere, de időnként hasznát vette. A hárítás után hátrébb szökkent, mivel ellenfele megpróbálja kiütni a kezéből a másik fegyvert.
|
|
|
Post by Enz on Apr 21, 2015 16:50:51 GMT 1
- Kár közbeszólni, nővérkém - talált rá gyorsan a maga gunyoros megszólítására Usanagi, aki láthatóan perverz örömet lelt ebben a groteszk családi újraegyesítésben. - Jó látni, hogy anyuci megint ilyen tüzes, félredobva a vallási maszlagot. Ugyanakkor nem szokásom megijedni fogatlan vornskröktől. Az aktivált fénykard ellenére nem úgy tűnt, mintha komolyabban zavartatná magát, sőt kifejezetten kényelmesen helyezkedett el. Ha ideálisak lennének a körülmények, egy pillanatig sem habozna, ezt eddig már tapasztalta Saalia. De akkor vajon mire várhat? Talán csak húzza az időt, amíg a feltételek adottá nem válnak... Kipillantott a felső ablakon, és rögtön meglátta a kinti homokviharból beszűrődő homokszemeket. Talán ez lehet az oka? - Hidd el Mai, egy olyan fogatlan állat is nagyot tud harapni, mint én. Főleg, ha kényszerítik - közölte vele fenyegetően, miközben védekező állásba emelte a fegyverét, harcra készen. Usanagi kihívóan nézett rá. - Rajta, támadj elsőként! Láthatod nincs nálam fegyver, kis szerencsével lecsapod az egyik karom, mielőtt mozdulhatnék. A régi Seddwia nem habozott volna élni a lehetőséggel - provokálta tovább szóban is pótanyját a nagai. Seddwia számára csábítónak tűnt a lehetőség, de Saalia meglepetésére nem játszott úgy, ahogy Usanagi akarta, és leengedte a fegyverét, deaktiválva azt. - Igaza van Saaliának, ennek nem kell harccal végződnie. Fogj el engem helyette, és hagyd őket menni, Mai - ajánlotta fel, mire válaszul a nagai nő felé nyújtotta két kezét. Usanagi pár pillanatig csendben figyelte, aztán újra kitört belőle a nevetés. - Anyuci, mi dolgom lenne nekem egy olyan haszontalan lénnyel, mint te? Egy pillanatig sem érdekelsz már, mert gyenge vagy! És a hasznomra sem lehetsz igazán. Találtam valaki mást, aki majd segít Saaliát a helyes útra terelni - pillantott most a fiatalabb twi'lekre, arcára pedig önelégült mosoly ült ki szép lassan.
Ryonosuke meglátta a kedvező alkalmat abban, hogy Kytra felült az elterelésének, és nem az igazi támadására koncentrált. Kihasználva azt a pillanatnyi egyensúlyveszteségét, amit a hátraszökkenés nyomában keletkezett, rögtön rávette magát a lányra. Tenyere élével egyenesen a kezébe talált, és a fegyver messzire repült, többször megpördülve a levegőben, majd a könyvtár közepén ért földet. A vibropenge elől könnyed mozgással tért ki, és egyik ujjával erősen megszúrta a válla és mellkasa találkozásánál az előbb még sugárvetőt fogó kezét, majd hátraszökkent a válaszcsapások elől. Kytra megpróbálta felemelni üressé vált kezét, hogy másik fegyvert fogjon vele, de egyszerűen bénának érezte, mintha nem is a testéhez tartozna. - Blokkoltam az energiaáramlást a kezedbe. Az elkövetkező pár percben nem fogsz túl sokat hadonászni - közölte Ryonosuke, majd beugrott az egyik oszlop mögé, és hirtelen eltűnt szem elől. Játszik vele, ébredt rá Kytra. Kétségkívül nagyon ügyesen tudott közelharcot vívni, méghozzá olyan technikákkal, amikről még nem is hallott. De talán még nem volt minden veszve.
|
|
|
Post by Revan on Apr 21, 2015 18:06:24 GMT 1
-Hm, én azért próbálkozom, ha nem bánod, húgocskám.-felelte mosolyogva. Valóban, ha azt nézi, hogy Seddwia milyen volt a sötét oldalon állva, ahhoz képest ránézésre nem volt veszedelmes. De a látszat csal, ezt minden valamire való elme tudja jól. Sose ítélj külső alapján. Kicsit olyan volt azonban, mintha Mai húzná az időt. Legutóbb jobban sietett neki ugrani egy ellenfélnek. -Változnak az idők. Te is megváltozhatsz. Gyere, látom, hogy jól esne egy ölelés. Nehéz volt eldönteni, hogy gúnyolódik, vagy kedves akar lenni. Valószínűbb, hogy az utóbbi. Valójában rokonszenves lány lehetne, ha ledobná az egóját és nem akarna mindenáron konfliktust. Seddwia egyetértett vele és kikapcsolta fegyverét. Ő sem akart harcolni. De Mai igen. Legalábbis arra próbálja rávenni őket, hogy támadjanak. -Még több vörös karddal hadonászó eszelős? Remek. Köszönöm, de járom a magam útját.
Eközben Kytra is vívta a maga csatáját. Ellenfele jól harcolt. Sikerült egy tűvel megszúrnia a vállát. Annyira nem volt fájdalmas, de érezte, hogy nem tett jót a testének vele. Úgy tűnik megbénult a karja. Kellemetlen. -Piszkos kis trükk. Pont illik egy olyan mocsokhoz, aki kislányokat bánt. Tény, erre nem számított ő sem. Különben nem engedi annyira közel magához a férfit. Aki egyébként most eltűnt. Profi bérgyilkos vagy fejvadász lehet. -Na mi van? Elbújsz egy félig lebénult ellenfél elől? Bátrabbnak hittelek. Eltette a vibrokardot és egy tört vett elő. Azt gyorsabban tudja forgatni egy kézzel. Védekezően maga elé tartotta, közben figyelt minden apró neszre, ami hallható volt.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Apr 23, 2015 23:45:03 GMT 1
A régi gyártmánynak számító, de tökéletes állapotú, felújított, épp hogy csak nem csillogó-villogó koréliai YT-2000-es teherhajó úgy siklott át a Tatooine-t ismerős porgolyóbisát körülvevő űrön, mint bolygópusztító a Mon Calamari óceánjai felett. Vagy mint Rerrick keze Mos Esley egyik legnépszerűbb vigalmi bárjának egyik legnépszerűbb twi'lek táncosnőjének egyik legnépszerűbb testnyílásában... - Ébresztő! - Rerrick egy pillanatig rámarkolt a vállára nehezkedő sikamlós valamire, majd undorodva elrántotta a kezét és a mellette álló arconára pillantott. - Ne fogdoss, nemjedi. Nem is aludtam... - Hogyne, mármint, dehogyis... - ingatta a fejét szokott mozdulatával Izal. - Mit csinálsz? - A kalandjaimról készítek beszámolót... - pillantott az utastér ülésén tagjait kinyújtva Rerrick az előtte villogó terminálképernyőre. - Ha Ralla megtudja, hogy a nagy Boba Fett hajóján utaztam, biztosan elfelejti a korábbi kis nézeteltéréseinket.. - El is mondhatnád neki, nem kell hozzá memoárt írnod, nem? - nyalt bele valamibe az asztalon Izal, ami minden bizonnyal az egyik kedvenc sós csemegéje lehetett. - Különben is, én úgy vélem, inkább a csinos kis summa miatt felejti majd el, amit az eddigi szolgálataidért kaptál a jediktől és a Köztársaságtól. - Ugyan, én és az a hutt öreglány régi haverok vagyunk.. - remegett meg egy pillanatra Rerrick hangja, de igyekezett magabiztosságot erőltetni magára. - Én úgytudtam, a huttok nem mindig lányok... - bámult a falra Izal, egy pillanatra lehunyva a szemét. - Akárhogy is, nemjedi. - próbált témát váltani gyorsan Rerrick, hátha ezzel megelőzi azt, hogy az arcona száján kiszaladjon valami olyasmi, hogy "rossz érzésem van ezzel kapcsolatban" (bármi is az az " ez") - Juun és Tarfang szépen kitesznek minket az űrkikötőben, aztán én megyek balra, te mész jobbra, ők pedig mennek tovább ehhez az összekötőhöz, akivel találkozniuk kell... hogy is hívták, mistriyai? - Vostroyai, azt hiszem. - nyitotta ki végül a szemét az arcona. - De ne kérdezd, hogy mit tudok róluk, mert nem tudok semmit. Azt sem tudom, hogy egy név, vagy egy faj. Csak annyit, hogy hirtelen bukkantak fel a Köztársaság új szövetségeseként. - Értem. - vakarta meg az arcát Rerrick. - Na nem baj, majd kiderítik. Én addigra már a város, sőt talán a szektor másik végén leszek. - Ühüm. - hunyta le ismét a szemét Izal. - Azért kár, hogy nem jössz velem, nemjedi. - szólt közbe gyorsan Rerrick, hátha elkerülheti az elkerülhetetlent. - Jó csapatot alkottunk, szinte kezdtem hozzászokni, hogy veletek lógok. Így mindig volt, aki kimentsen a pácból. - Én sem mondom, hogy unatkoztam volna. - nézett rá meglepően hosszan, pislogás nélkül az arcona. - De itt az ideje, hogy visszatérjek a társaimhoz. - Úgy érted, azokhoz, akik hozzád hasonlóan megöltek egy jedit. - pillantott az arcona övén függő fénykardra Rerrick. - Exkluzív klub lehet. - Az, az, mindenképp. - gurgulázott Izal, ami akár nevetésnek is elment volna. - Figyelem, hipertérből kilépés, kapcsolják be a .... - hangzott fel a belső komban Juun hangja, Tarfang visításától kísérve. - Mi az már... - Rossz érzésem van. - hunyta le ebben a pillanatban ismét a szemét Izal. - Na tessék. - emelte égnek, pontosabban az utastér plafonja felé a kezeit Rerrick. - Tudtam. A hajó megrázkódott, amint kiléptek a hipertérből és a hipermeghajtás duruzsolását felváltotta az ionhajtóművek egészséges dübörgése.. majd egy hatalmas dörrenés, fémes csattanás kint a hajótesten, aztán a vészjelzők sivítása. Izal és Rerrick az imbolygó, egyre gyorsuló hajóban botorkálva jutottak el a pilótafülékig. - Yub yumb da yubb! - verte a vezérlőszerveket idegesen Tarfang, miközben megpróbálta egyenesen tartani a hajót. Legalábbis lefelé egyenesen. A 2000-es sorozat pilótafülkéje a törzs közepén, egy kiugró henger alakú folyosó végén helyezkedett el, így a törzs egészét át lehetett látni, ellentétben a teljességgel értelmetlen 1300-asokkal, amelynek fülkéjéből az érzékelők meghibásodása esetén lehetetlenség volt megállapítani, hogy egyáltalán mennyi maradt meg a tőle balra fekvő teljes hajótestből. A jó hír az volt - legalábbis Rerrick első benyomása ennek felelt meg - , hogy a hajó nagy része megvan. A rossz hír Juun arcára volt írva - a sullusti arckifejezése még az átlagnál is elnyúltabb és savanyúbb volt. - Elszállt a stabilizátorok fele. A hajtóművek alig reagálnak. Letértünk a Mos Esley felé vezető megközelítési vektorról, és egyenesen a Dűne-tenger közepe felé zuhanunk... - Yub dab!- Jogos kérdés. - vakarta meg a fejét Rerrick, bár fogalma sem volt valójában, mire akar utalni az ewok. - Miért is?? - Nekimentünk valaminek. - tárta szét a karjait egy pillanatra Juun, majd gyorsan meggondolta magát, és inkább újra nekifeszült kezével a kormányszerveknek. - De a távérzékelők nem mutattak semmit. - Valami volt ott. - ingatta a fejét Izal. - Azon a ponton, ahol kiléptünk. Érzem. - Köszönjük, egyértelmű úr. Mármint nemjedi. - sóhajtott fel Rerrick. - Végül is, lehetett volna rosszabb is... például még nem lőnek ránk.. - Yuuub! - Tarfang üvöltését követően a fülke fényei kihunytak. - Vajon befér az összes kreditchip, amit kaptunk, a mentőkabinba? - szaladt ki önkéntelenül Rerrick száján. - Rajtad kívül senki sem kapott kreditchipeket, megjegyzem. - jegyezte meg Izal, miközben a hajó gyorsulása fokozódott és egyre több vörös kijelző fénye jelezte, hogy tanácsos volna elhagyni a pilótafülkét. Meg úgy a hajót egyáltalán. - Miért van az, hogy amint kapunk valami normális teknőt, azonnal kilövik, elveszik, ellopják.. áh.. mindegy. - sóhajtott fel Juun. - Hajót elhagyni!!! ... - Was für ein verdammte Scheiße!!- hagyta el önkéntelenül is egy ősi, és a mai napig roppant népszerű cosrai felkiáltás Skorzeny parancsnok ajkait, ahogyan az U-69 megrándult, a cosrai lopakodó kommandós parancsnoka pedig az apró kabin padlóján landolt, fejjel előre. - Kommandant, zur Wachtpost! - hangzott fel azonnal a belső komban a hajóparancsnok hangja. - Komme ich. - tápászkodott fel idegesen Skorzeny. Nem elég, hogy a távoli Ismeretlen Vidék chiss területein végrehajtott sikeres bevetés és a Formbi nevű kékbőrű fejes kiszabadítása után átvezényelték ide a semmi közepére, ahelyett, hogy részt vehetett volna a további harcokban, még ez a küldetés is rosszul indult. Skorzeny persze nem akarta elvitatni a feladat fontosságát. Az EGB új főszektorral gazdagodott, a Corporate-területek erői pedig igen jelentős erősítést jelentettek a cosrai és knoti flották, valamint a csatolt területek milíciái mellé. Csak egyetlen baj volt a szektorral; a galaxis átellenes végében feküdt, és az ellenséges Köztársaság, valamint a még ellenségesebb Sith Birodalom területei választották el a Cosrától. Így az EGB-nek ki kellett építenie egy jelentős kerülővel járó utánpótlási útvonalat, amely a Peremvidék alsó karéján, szinte a Vad űr határai mentén haladva kötötte össze a területeket, ráadásul mindezt a legnagyobb titokban. A Peremvidék ezen szakasza tulajdonképpen gazdátlan volt, de több nagyhatalom is ácsingózott rá, a Köztársaságtól kezdve az idegesítő, mindenhol előbukkanó nagaiokon át a mindenféle bűnszervezetekig, a tenyérbemászó jedikig, vagy éppen a történelmi homályba veszett gyermekijesztgető mesehősökból nagyon is valós ellenséggé előlépő vostroyaiakig. Az EGB-nek így lehetőleg minél kisebb feltűnés mellett, helyi, átmeneti szövetségesek keresésével, titkos felszíni bázisok létrehozásával kellett megteremteni az összekötést. Ezt a célt szolgálta az U-69 missziója is, amelyhez Skorzeny a chiss területekről való visszatérése után csatlakozott... de nem ám parancsnokként, hanem megalázó módon adjutánsként, tanácsadóként. Az első számú probléma ugyanis pontosan ez volt - a Flotta erőfeszítései ellenére a Cosrai Planetáris Hadsereg parancsnoka, a vultai Davoo tábornok - nem kis részben állítólag a Daalához fűződő, gyorsan kiépített jó kapcsolatai révén - elérte, hogy a titkos bázismissziókat ne a Flottenkommando, hanem a Hadsereg tisztjei irányítsák. Skorzeny pedig rosszabbat talán el sem tudott volna képzelni annál, hogy a talpasoknak ugráljon.. Amikor kilépett a szobából az irányítóba, rá kellett jönnie, hogy a fantáziája renoválásra szorul. Az U-69 parancsnoka, Lueth kapitány éppen az alárendeltjeivel kiabált, miközben a fő navigációs monitoron világosan látható volt a Tatooine egyre közeledő planétája. Olyan méretben, olyan szögben, és olyan sebességgel, ami messze nem szerepelt a tervekben. Egy szóval, bőven el lehetett volna képzelni rosszabbat a korábbinál. - Kaleu. - lépett Lueth mellé Skorzeny. - Was ist los? - Belénk jött egy istenverte Korelianer teherhajó, az! - köpött ki maga elé a lopakodó parancsnoka. - Gott im Himmel, a Főmarsall csizmájára mondom, mekkora esélye van ennek, hogy egy ekkora területen méterre pontosan ott lép ránk a hipertérből valami szerencsétlen csempész, ahol éppen álca alatt lebegünk! A hajtóműblokk több helyen rongálódott, és ha nem végzünk pályakorrekciót, akkor a kijelölt leszállási ponttól több száz klikk-re érünk felszínt! - Keine Korrektion. - jegyezte meg mögöttük egy hűvös, vékony hang. - A szükségesnél nagyobb pályaváltoztatás ekkora forgalom és ennyi hallgatózó csempész között csak felfedne minket, vagy belevinne egy második teherhajóba is. Az új vektor mentén fogunk leszállni, utána pedig átvágunk a Dűne-tengeren a célkoordinátákhoz. Ön pedig, Kaleu, legközelebb talán megfontolja, hogy a civil navigációs bójáktól kicsit messzebb kezdjen el lopakodni. - Ah, már csak maga hiányzott, őrnagy. - sóhajtott fel Skorzeny, szembefordulva a hang gazdájával. - Örülök, hogy ilyen jó a hangulat, uraim. - mérte végig a két tisztet a náluk jóval fiatalabb, szinte tinédzserkorú lány, aki ennek ellenére a Cosrai Hadsereg őrnagyi váll-lapjait viselte. - Ne feledjék, ahogyan évezredekkel ezelőtt őseink, úgy mi sem rettenünk meg egy kis homoktól. Kitesznek minket, aztán nekiláthatnak a javításoknak, mi pedig időre ott leszünk a koordinátákon, és felállítjuk az átjátszóállomást. Alles klar? - Hát hogyne, Erwin őrnagy. Miért is kételkednénk a képességeiben? - horkantott fel Skorzeny. A lány még ahhoz is fiatal volt, hogy tisztességes ágyas lehessen belőle, Davoo tábornok valamiért mégis ragaszkodott hozzá, hogy ő vezesse a missziót. Skorzeny-t azonban nem különösebben érdekelték az iskolapadban és a szimulátorokban elért eredmények... számára ez az őrnagy akkor is csak egy nagyszájú Mädchen volt. - A kételkedés a gyengék kedvenc időtöltése, már amikor éppen nem félnek... mondta egyszer valaki. - mosolyodott el magabiztosan Erwin. - Csak tegyenek le minket egyben, Herr Kapitän. Utána pedig bízzák a munkát ránk, páncélosokra. Skorzeny felsóhajtott, és visszaindult a kabinjába. Azzal próbálta nyugtatni magát, hogyha leszállásig nem kap gutaütést, akkor odalent sem fog a sivatagban - az álcázott cosrai lopakodó pedig tovább ereszkedett a Tatooine légkörében, háttérben a forrón perzselő napokkal, a Dűne-tenger egyik véletlenszerűen kiválasztott kanyonja felé...
|
|
|
Post by Enz on Apr 24, 2015 5:15:33 GMT 1
- Ölelés? Hát persze, gyere, ölelj meg, és meglátjuk, ez lesz-e életed utolsó ölelése! - mondta neki Usanagi kihívóan. Láthatóan még csak kizökkenteni sem sikerült ezzel a jelenlegi állapotából. Odakint eközben hirtelen egyre ritkulni kezdett a homokvihar, majd ahogy szokott lenni, a tomboló por egy pillanat alatt elült, és ismét a régi látási viszonyok álltak vissza. Seddwia kommja szinte rögtön megreccsent. - Tiszteletre méltó immah! Fegyvereseket látunk minden irányból! - szólalt meg a túloldalról közepesen idegesen egy mély férfi hang. Az idősebb twi'lek a kommot kezébe véve dühösen nézett Maira, aki láthatóan élvezte azt, hogy a kezében van az összes ütőkártya. Legalábbis egyelőre. - Fújjanak riadót! Mindenki a harcálláspontokra! - rendelkezett, miközben Usanagi lassan egy jóval harciasabb pózt vett fel. - Saalia, te még megelőzheted a vérontást. Vagy talán tényleg elfogadhatónak tartod, hogy miattad százak haljanak meg? - tette fel a moralizáló kérdést, majd ismét visszatért az utolsó témához, amit nem zártak le. - És ami azt illeti, akkor elengedném a kis barátnődet. Verstát. Tudod, elég nagy potenciális ereje van a kislánynak. Jó szolgálja válna belőle a Sötét Oldalnak!
A férfi szótlanul tűnt el az egyik oszlop mögött, és ebben a pillanatban akárhol lehetett. Kytra ugyan próbálta provokálni, de láthatólag fegyelmezettebb volt annál, semmint ilyen könnyelműen kiadja másnak saját pozícióját. Ahogy Kytra egyetlen harcképes kezével állt, kezében egy tőrrel, mintha halk mozgást hallott volna. Olyan volt, mint a szél halk mozgása, nem több, és mindössze árnyak halovány változása látszódott. Bárki is volt ez, hangtalanul is jól tudott mozogni. Figyelt, és koncentrált, így amikor egy bénítótű repült felé oldalról, egyáltalán nem lepte meg. Most védekezés helyett csak hátralépett egyet, majd hirtelen mozdulattal a támadás irányába fordult. A férfi az utolsó pillanatban korrigálta zuhanását a levegőben, és Kytra fegyvere helyett mellette ért földet. Mielőtt a nő bármit kezdhetett volna a helyzettel félig guggolva ismét fedezékbe futott. - Úgy látom tanulsz a hibáidból - szólt most a hang az oszlop mögül. - Igazán kár, hogy csak egyikünk fogja ezt a szobát elhagyni.
|
|
|
Post by Revan on Apr 24, 2015 7:01:33 GMT 1
-Ó, most meg végezni akarsz velem. Egy tetemmel nem sokra mész. Ha csak nem szoktál élettelen testekkel...Hú, inkább nem képzelek el ilyesmit. A kis szájkarate teljesen felesleges volt. Egyikük sem tudta a másikat felbosszantani. Váratlanul megszólalt Seddwia kommja, amin értesítették, hogy minden irányból fegyveresek közelítenek. Nos, legalább tudják, hogy Usanagi nem blöffölt. Persze nem is gondolta, hogy így lenne. -Azért kicsit megtisztelve érzem magam, hogy egy egész hadsereget hoztál csak miattam. Ezek szerint te vagy az első számú rajongóm. De tényleg ennyire tartasz tőlem? Seddwia kiadta a parancsot a harci készültségre, eközben Usanagi is láthatóan jobban rákészült egy összecsapásra. -Ha le akarod mészárolni ezeket az embereket, akkor velem leszel kénytelen elkezdeni, mert nem fogom tétlenül végignézni. Tudom, rossz dolog a magány, de talán ha nem mindig hadsereggel együtt mennél mindenhova, több barátod akadna. Amikor Verstat említi a lány, Saalia arca egy picit komorabbá válik. Usanagitól igen csak távol áll a tiszta játék fogalma. -Nem tudod elengedni, ha nem a foglyod. Nem igaz? Még ha a hívőknek fel sem tűnne a próbálkozásod, a társam egy kicsivel éberebb. Nem kerülte el a figyelmemet az ereje. Nem kell félned, majd foglalkozom vele. Na szép. Saalia, aki majdnem minden alkalommal igyekszik tagadni jedi mivoltát, most már tanítani is akarná Verstat. De miért is ne? Inkább ő, mint Mai.
Kytra tőrrel a kezében várta a következő támadást. A jó taktika alapja, hogy ki kell ismerni az ellenfél harcstílusát. Ehhez néha elengedhetetlen, hogy kapjon az ember pár pofont. De ha megérti ellenfele módszereit, könnyebb a dolga, hogy védekezzen ellene. Mivel ellenfele bujkált, kénytelen volt kivárni a következő támadását, ami nem is jött sokára. Ezúttal sikeresen kitért és válaszul megpróbálta megsebezni ellenfelét, de az még épp idejében korrigált és megint elbújt. -Én meg egy bújócska aranyérmest látok. Nem igazán volt szórakoztató egy olyan ellenfél, aki oszlopok mögött bujkálva próbál harcolni. Ez is egy módszer. De nem a legtisztább. De amíg a férfi ezzel van elfoglalva, Kytra karja lassan helyre fog jönni. Másodjára pedig nem biztos, hogy olyan könnyű dolga lesz. -Ó, az irodalmat is szereted. Meg vagyok lepve. Nos, akkor én fogom a lányt és megyek. Te pedig maradj és olvass. Tovább várt a következő támadásra. Csak egyszer kell megvágja ellenfelét és vége a bújócskának.
|
|
|
Post by Enz on Apr 24, 2015 18:51:11 GMT 1
- Tudod, el bírok képzelni olyan helyzetet, ahol jobb választás lenne megölni téged - közölte vele az igazságot Usanagi, aki láthatóan nem vette túlságosan magára az esetleges nekrofil hajlamaira való célozgatást. Van az a mondás azokról, akik ismerik és nem ismerik a humort... hát ő láthatóan az utóbbi kategóriába tartozott. Viszont a hatalmat láthatóan élvezte, és jólesően provokálta Seddwiát, ahogy a seregére terelődött a szó. - Csak szeretem a családom biztonságban tudni, nővérem. És szeretem, ha az én kezemben vannak az ütőkártyák - mondta, és komótosan a kezébe vette a fénykardját, ami az oldalán lógott, köpenye alatt. Saalia enyhe naivitását pedig egyértelműen mulatságosnak találta. - Anyánk túl sokáig tömte a fejed a jedik maszlagjával. Barátok? Ideje felébrednek, amíg nem késő! - Mai... Saalia a legjobbat kapta tőlem, te pedig a legrosszabbat - mondta Seddwia, és hangjába egyértelmű fájdalom vegyült. Szégyellte azt, amit tett. De ez nem elég arra, hogy valaki kijavítsa a hibáit. - Kár a gőzért, rám nem hatnak a szép szavak... Azt hiszem kibeszélgettük magunkat. Minden egységnek: támadás! - szólt bele a fülébe helyezett apró kommunikátorba. Néhány pillanat múlva úgy megremegtek az épületek, mintha csak az egész bolygó megmozdult volna, hogy lerázza őket a hátáról. Nehéztüzérség volt az, nem kétséges. Usanagi tényleg nem aprózta el a dolgot. - Ezért megfizetsz! - merített ismét erőt a Sötét Oldalból Seddwia, és aktiválva kék színű fénykardját megtámadta Mait, aki az utolsó pillanatban hárította a csapást. Seddwia ismét támadott, de Mai még meg sem erőltette magát, hogy ki tudja védeni. - Ennyit tudsz? - kérdezte unottan.
- Az árnyékokban rejtőzés egy művészet. Csak a bolondok becsülik le - visszhangoztak támadója hűvös szavai az oszlopok között, és ismételten nem lehetett látni, merre is van. De az előzőeket látva valószínűleg valamelyik másik irányból akar támadni, kihasználva a figyelmetlenségét. Ezért hát megállt Versta felett, és tovább várt az újabb csapásra. A legbiztosabb ez volt, hiszen ha nem figyel, könnyen elragadhatják tőle a fiatal lányt. Az árnyékok ismét lassan megmozdultak az egyik irányban, amit szeme sarkából észlelt, és készen állt arra, hogy ép kezével lesújtson, amit a megfelelő pillanat eljön. A támadás azonban csak akkor következett be, mikor hirtelen megrázkódott az egész épület, ő pedig egy pillanatra elveszítette egyensúlyát. A magát buckalakónak álcázó ekkor rontott rá, és másik ép kezét támadva kiverte belőle a fegyvert. Kytra reflexből saját lebénított végtagját fordította felé, amit nem tudott még egyszer megsebezni, és a pillanatnyi előnyt arra használta fel, hogy egy jókorát rárúgott támadója sípcsontjára, aki felszisszent, és egy lépéssel ösztönösen hátrébb ugrott. - Jól harcolsz, de nem érek rá egész nap - mindkét kezében hirtelen bénítótűk tűntek fel, összesen nyolc darab, és ezeket egyszerre hajította el a lány irányába.
|
|