|
Post by Revan on Jul 7, 2015 11:13:02 GMT 1
-Azért engedett el, mert van benne tisztesség. Valami tisztesség valahol mindenkiben van. Még a leghitványabb kalózoknak is vannak bizonyos elveik. Valóban nem sith, különben könnyedén elbánt volna velem. Szóval, elégedjünk meg annyival, hogy ellenség, de becsületes. Való igaz, így is majdnem elbánt vele. De ennek a legfőbb oka az, hogy olyan harcmodort alkalmazott, amire Kytra nem számított. Megszokta, hogy az ellenfelei szemtől szemben támadnak valami megszokottabb fegyverrel. Átkozhatta volna magát, amiért felkészületlenül szállt szembe a férfival, de végeredményben nem lett teljesen rossz a kimenetel a harcnak. Megmentette Verstat és úgy tűnik a harcnak is vége odakint. Bár ehhez nekik nem sok közük volt.
A szőke hajú nő elfogadta a választ, miszerint Saalia nem jedi. Bár megkérdőjelezte, hogy akkor ugyan miért lóbál fénykardot a kezében. -Meglepően sokan rezelnek be már a puszta látványától is. Akinek van esze, nem köt bele egy jedibe vagy sithbe. Szükségtelen annak lenni, sokszor elég csak kivillantani a markolatot a köpeny alól.-magyarázta Saalia kissé feszülten. Ha jobb kedvében lett volna, biztos még dobálja és forgatja is maga körül egy kicsit, csak hogy a saját állítását amúgy teljes mértékben megcáfolja. De ezek láthatóan nem szeretik a jediket. Ő pedig nincs humoros kedvében. Így inkább megelégszik azzal, hogy elfogadják a szavait. -Akkor hasonló véleményen vagyunk.-felelte Kytra. Amint a másik oldalon mindenki eltette a fegyverét, ők is hasonlóan tettek, bár az egyik fickó magyarázott valamit a saját nyelvén, amiből Saalia csak a jedait értette meg, hisz Usanagi szájából is hallotta ugyanezt a szót, igaz, más kiejtésben. Más nép, más nyelvjárás. A többi kifejezést ennyire sem értette meg, de a morgolódó hangsúlyból arra következtetett, hogy az illető szívesebben harcolt volna. -Talán egy másik alkalommal.-vetette oda neki Saalia egy kihívó mosoly kíséretében, tudta, hogy érti.
Amint eltették a fegyvert, az egyik ajtón Seddwia lépett ki és felszólította a vendégeket, hogy főként a saját érdekükben ne próbálják Saaliat lelőni. Na igen, ahhoz lett volna egy-két szavuk nekik is. A fénykard meg nem mutatóba van. Könnyen lehet, hogy ők húzták volna a rövidebbet. -Épp tisztáztuk a dolgokat.-közölte vele Saalia. Végigmérte Seddwiat és látta rajta, hogy kissé megviselte a harc, de jól tartotta magát. Tudta, hogy jól van, hisz az Erőn keresztül érezte, hogy nem esett komolyabb baja. Talán csak a büszkeségén esett csorba. De azt ki lehet heverni. Ha maguk lettek volna, akkor átöleli, de így vendégek előtt inkább nem. Mindenesetre jól esett a saját szemével is látnia, hogy sértetlen az anyja. Abban mondjuk valahol igazuk volt, hogy ők valamilyen értelemben beszivárgók. De ezt majd később megvitatják Seddwiaval. -Hogyne.-felelte Kytra és már indult is, nyomában két társával.
|
|
|
Post by Enz on Jul 8, 2015 11:25:59 GMT 1
- De aki becsületes az hogyan lehetne gonosz? - kötötte a vornskrt a karóhoz Versta, aki jól tudta, hogy most egy kényelmetlen cellába ücsöröghetne valami galaxisvégi űrhajó fedélzetén, sorsára várva, ha az ellenség nem ad nekik egérutat. - A gonoszság a becstelenségből fakad! Hiszen ott volt a nő, aki Ord Mantell óta csak a galibát okozta nekik, és valóban nem kímélt senkit és semmit, hogy célját elérje. Belőle teljesen hiányzott bármiféle becsület vagy más, a szentiens lényekre jellemző pozitív hozzáállás másokhoz. Csakis személyes érdekeit tartotta szem előtt, míg az, aki csapdába csalta, ugyan becsapta először, de hajlandó volt engedményekre egy arra méltó ellenfél számára. Ha az a nő kapja el őket, akkor biztos lehetett volna benne, hogy ilyen nagylelkűséget semmi esetre sem mutatott volna feléjük.
- Akkor most már előjöhetek? - tette fel a leglényegesebb kérdést Versta, ahogy az azonnali összecsapás lehetősége egyre valószínűtlenebbnek tűnt. Mindenesetre nem nagyon várt semmilyen válaszra, hanem inkább előlépett Kytra mögül, hogy megnézze magának ezt a bagázst. Semmi esetre sem volt lenyűgözve, egyértelmű birodalmi stílusú egyenruhájuk elárulta melyik állam sorait is erősíthetik, de igyekezett nem kimutatni a megvetését irántuk, mert azzal csak társait sodorta volna veszélybe. Vezetőjük, a szőke lány pedig még egy mosolyt is megengedett felé, és talán ha nem vigyáz, akkor még egy szelet csokival is megkínálja, hogy aztán az esti propagandaműsorban ezt mutogassák. Így hát inkább elfordította a fejét, szerencsére volt min nézelődni a környéken.
Mikor beléptek, Versta inkább igyekezett az ajtó környékén maradni, míg Erwin intett, hogy csak Skorzeny kövesse bentre. - Aber Major, es ist - kezdett volna bele a hadnagy, a kommandósok parancsnoka tiltakozásba, de a fiatal lány egyszerűen leintette. - Tudomásul vettem a tiltakozását - zárta rövidre a kérdést. Mindenesetre úgy mérte fel a helyzetet, hogy egy csapat fegyveres odabent csak növelné az idegességet, márpedig neki komoly tárgyalinvalója akadt az itteniekkel, már csak azért is, hogy kipuhatolja miféle csoportosulás tagjai. - Seddwia Freeta vagyok, Tatooine immah-ja, a Bektashi Rend egyik körzetparancsnoka, a Moh'amad'ahn Állam khilaf-jána egyik bizalmasa - mutatkozott be formálisan is Saalia anyja, aki Erwinhez hasonlóan felmérte, hogy érdekazonosságuk talán nem csak pillanatnyi. - Annabelle Erwin von Stülpnagel, a Cosrauer Volksimperium hadseregének őrnagya és egyik különítményének parancsnoka. Ő pedig itt Skorzeny parancsnok - mutatkozott be a fiatal lány, de Seddwia keménységével ellentétben hangjában jóval több lazaságot és ha úgy tetszik könnyedséget lehetett felfedezni. Az idősebb katona kimérten biccentett. - Cosra - ízlelgette a szót Seddwia. - Vagyis az Egyesült Galaktikus Birodalmat képviselik. - Ja - bólintott Erwin. - Nem kérdőjelezem meg mit csinálnak ilyen messze bázisterületüktől - közölte szárazon a twi'lek. - És beavatkozásuk sok hívő életét mentette meg. Azt azonban tudniuk kell, hogy ez a terület a Moh'amad'ahn Állam részét képezi és annak legszentebb bolygója. Felkérem ezért magukat, hogy a tárgyalások után haladéktalanul távozzanak.
|
|
|
Post by Revan on Jul 8, 2015 11:40:57 GMT 1
-Nem feltétlenül becstelen az, aki gonosz. Más értékrendet követ. Kytra nem bosszankodott azon, hogy Versta csak próbálkozik valami egyetértést kicsikarni. Vele lehet beszélgetni ilyesmiről. Más hangulatában Saaliaval is. Bár rá inkább jellemző, hogy eltréfálja az ilyen komoly morális kérdéseket, mintsem valódi választ próbáljon adni. -A jó és a rossz sokszor nézőpont kérdése. Ha van két nemzet, akik egymással szemben állnak valamilyen nézeteltérés miatt. Mindkettő a másikat tekinti rossznak. Legalábbis próbálja úgy beállítani a dolgot. Tény, vannak nagyon hitvány emberek, akik hírből sem ismerik a becsület szó fogalmát. De ez a férfi egy katona volt. A katonáknak van becsületük. Azért tűnik gonosznak, mert egymással szemben álló felek vagyunk. Érted már?
Versta nem kapott választ a kérdésére. Azzal, hogy a társai eltették a fegyvereiket, egyértelmű volt, hogy nincs mitől félni. Legalábbis jelenleg. Ezek határozottan nem voltak ellenségesek velük szemben. A cosraiak közül csak a szőke lány és az idősebb katona mentek be a helyiségbe. Saaliáék kicsit odébb álltak meg és hagyták a nagyokat tárgyalni. Seddwia bemutatkozásán Kytra kicsit meglepődött és odahajolt Saaliához. -Freeta? Saalia nem felelt, csak megvonta a vállát. A névváltoztatásnak is megvolt az oka, de jelenleg nem volt alkalmas a pillanat ezt megvitatni. -Oké, értem.-mondta a másik lemondó sóhajjal. Kytranak nem igazán tetszettek a jövevények. Noha sokat segített a megjelenésük, a Birodalmat minden tekintetben megvetette. Több okból is. De leginkább személyes okokból nem kedvelte őket.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jul 8, 2015 13:25:10 GMT 1
- Értesültem róla, hogy elszakadt a társaitól idefele jövet. - gördült közelebb az első és eddig egyetlen vostroyai hutt, miközben igyekezett barátságos képet vágni, amitől körülbelül olyan fizimiskája lett, mint egy gyulladásos eopi hátsójának. - Talán mi segíthetünk, hogy újra egyesülhessen a társaival, Waz lovag. "Az nem létezik, hogy ez az óriáskukac legyen Juunék összekötője" - mormolta magában Izal. - Nagyra értékelem a segítségét, Schmukk... úr. - biccentett diplomatikusan az arcona végül, miközben eszébe jutott egy név, amit Rerrick állandóan emlegetett. Valahogy az volt az érzése, hogy a volt hajótolvaj sürgősebb segítségre szorul, mint Junn és Tarfang. - Mondja csak, hallott már egy Ralla nevű... fajtársáról?
- Ralla egy ribanc... már amikor éppen nőstény. - Schmukk egy pillanatig sem próbálta eltakarni az ábrázatára kiülő fancsali arckifejezést. - És az Új Huttok kartelljének a tagja. "Ahová téged nyilván nem vettek fel" - gondolta magában Izal. - Ezek olyan hutt bűnvezérek, akik összejátszanak a hazámat, a Hutt szektort megszálló fasi... faszi... - küzdött Schmukk a megfelelő vostroyai kifejezéssel - ... na, szóval a cosraiak haverjaival. - Úgy... cosraiak. - morzsolgatta a szót Izal. Ez mégis csak kezdett érdekes lenni. - Az a gyanúm, hogy az egyik barátom Rallánál van. - Hamarosan itt lesznek a továra... tavár... taverna... na, izé... szóval a szövetségeseink. - hajolt még közelebb Schmukk, huttra nem jellemző kultúráltsággal letörölve a dzája szélén folyó nyálcsíkot. - Nekik majd gondjuk lesz az Új Huttokra. Hogy hívják a barátját? - Rerrick. Schmukk felnevetett. - A jó öreg Verrick az, nem? Izal jobb híján bólintott. Rerrick sosem volt jó álnevekben.
- Gondunk lesz rá. - folytatta a hutt. - Ne aggódjon, Waz lovag... de cserébe Ön is segít nekünk, ugye? - És miben? - hunyorgott Izal. - Az Új Huttok bázisai mellett van még egy célpontja az elvtársaimnak. - folytatta Schmukk. - Egy volt katonai bázis a Dűne-tenger közepén. Valamiféle vallási szekta fészkelte be magát oda. Kleri... klér... kérus... na, szóval ilyen fanatikusok, vagy hogy mondják vostroyai nyelven. Azt mondják, vannak köztük varázslók is. - Varázslók... - hümmögött Izal, és próbaképpen, csak úgy kÍváncsiságból kiterjesztette a tudatát. Nem érzékelt semmit, de hát a Dűne-tenger nem is a következő sarkon kezdődik, tette hozzá magában. - Ha elkísérné az elvtársak különítményét, talán hasznát vennék valakinek, aki jobban ért a Varázslókhoz... "Te pedig elmondhatod magadnak, hogy saját jedit delegáltál a kis küldetésükbe" - tette hozzá magában Izal. De nem volt más választása, hacsak nem az, hogy személyesen megy Rerrick után, úgy, hogy azt se tudja, ki az a Raala. Ráadásul a varázslók említése.... valahogy megragadt az elméje azon zugában, amelyet az Erővel kapcsolatos intuícióknak tartott fent.
- Rendben. - biccentett végül az arcona. - Mikor érkeznek az elvtársai? Schmukk az egyik csökevényes karján lógó kronométerre pillantott. Milyen vicces, gondolta Izal, egy hutt karórával... - Nem sokára, Waz lovag. - mosolyodott el ismét Schmukk. - Nem sokára!
...
Tarfang néhány pillanatig még gyanakodva, morogva szemlélte a hajlongó társaságot, majd Juun értetlen kalácsképét. Aztán, ahogyan lassan eljutott hozzá a szavak értelme, hangosan, gurgulázva röhögni kezdett, ami egy ewok esetében leginkább egy cyborreai harci kutya lihegésére hasonlított. Végül először Juunra bökött, majd kacsintott, majd a többiek felé, apró, szőrös mancsait széttárva. - A'i te na tub! Karbi djo' da jo jo tum tum! - A ... - kereste a megfelelő szavakat döbbenten Juun. - A hatalmas állat azt parancsolja, hogy hozzatok vizet és energiarudakat neki, és... - itt a sullusti dühödt képpel az ewokra nézett, de az csak rendületlenül vigyorgott és kaffogott tovább. - És hűséges fegyverhordozó szolgájának, aki izé, azt hiszem, én lennék. - Jalla Jalla! - intette a cathar az egyik harcosnak a csoportosulás szélén, aki nem sokára standard egységcsomagokkal tért vissza. Tarfang jóízűen ropogtatni kezdte a táprudat, majd miután megtörölte morzsás pofaszőrzetét, némi gondolkodás után ismét hadonászni kezdett. - Ta te ga'ro da'ro gyjurk! - Azt mondja... - Juunnak itt már könnyebben ment a fordítás. - Hogy vigyetek minket a táborotokba. Szükségünk van felszerelésre, fegyverekre, és járműre. - No a'ti da bo yub yub yub!
Juun megint értetlenül meredt az ewokra, de az ismét kacsintott. Láthatóan nagyon élvezte a helyzetet, hogy verekedés és visítozás helyett most az egyszer ő lehet a Köztársaság legfélelmesetesebb szuperkém-csapatának az agya. - És azt is parancsolja, hogy... - Juun felsóhajtott. - hogy találkozni akar a... a Prófétátokkal.
...
Skorzeny eddig kibírta néhány sikertelen közbeszólással, miközben figyelte az őrnagy és az alkalmi vendégek, majd vendéglátójuk közti párbeszédeket. Láthatóan Erwin nem kevés diplomáciai érzékkel rendelkezett, sőt, Skorzeny látásmódja szerint talán túl sokkal is. Az, hogy az őrnagy megpróbált szót érteni a tábor vezetőjével, végtére is logikusnak tűnt a flottakommandós számára, ha már egyszer az volt a feladatuk, hogy bázist létesítsenek egy olyan koordinátán, amelyen, nos - alles in allem - már volt egy nagyon is aktív bázis, még ha katonailag nem is volt tökéletes. De az, hogy mindehhez még a vendég jedikkel is jópofizni kellett - die waren echte jedaien, akárki akármit mond, mormogta maga elé hangtalanul a sebhelyes katona -, ez már kicsit sok volt Skorzenynek.
- Tiszteletre méltó immah - ismételte el a nő címét Erwin, amire Skorzeny már nem is emlékezett, pedig csak nemrég hangzott el. Olyan idegenszerű volt. - A bolygó stratégiai fontossággal bír birodalmunk számára. Új utánpótlási vonalakat kell kiépítenünk ezen a vidéken, amelyhez kommunikációs őrposztokra is szükség van. Ez itt létünk elsődleges célja. Nem célunk semi a civil lakossággal való érintkezés, sem az Önök szent helyeinek a megbolygatása. Békés egymás mellett élésre törekszünk. Hehe, gondolta Skorzeny, ez mennyivel viccesebben hangzana mondjuk Diestl Főmarsall szájából. Nem vitatta az őrnagy jó szándékát, de nem akart olyan helyzetbe sem kerülni, ahol ez a csitri olyasmit ígér a burnuszosoknak, ami aztán elég messzire kerül a valóságtól, ha ideérkezik az első konvoj.
- Csakugyan... - morzsolgatta Erwin szavait Seddwia. - És mi az itt létük másodlagos célja, Stülpnager őrnagy a Cosrauer Volksimpériumból? - Hogy jobban megismerjük egymást, immah - hajtotta meg magát tisztelettudóan Erwin. - Egymást és egymást kultúráját. Talán ha kicsit elidőzünk a táboron kívül... egy önök által kijelölt helyen, a szent helyeik tiszteletben tartásával... ennek nem lenne akadálya, ugye, immah?
Skorzeny ugyan nagy nehezen, de leküzdötte a késztetést, hogy arcát a kezébe temesse. Nagyszerű. Szinte remélte, hogy ez a fura ruhás nő nemet mond.
|
|
|
Post by Enz on Sept 18, 2015 13:48:20 GMT 1
- Érdekes - ízlelgette az elhangzottakat Seddwia, akinek gyorsan kellett meghoznia döntését, méghozzá úgy, hogy nem sokkal ezelőtt megsebesült egy támadásban, ami az itt élők legalább harmadának az életébe került. Erwin nem különösebben irigyelte, ugyanakkor nem véletlenül hozakodott elő most azonnal a kéréssel. - Azonban továbbra sem látom, miért is kéne hozzájárulnom ennek a bázisnak a létrehozásához. A hely a Bektashi Rend védelmét élvezi.- Több fegyver több védelmet jelent, nemde? - kérdezte egy aprócska mosoly keretében Erwin, reménykedve, hogy ez a visszautasítás még nem végleges. - Még végig kell gondolnom a dolgot - csusszant ki Seddwia a számára állított csapdába bármiféle konkrét ígéret vagy elutasítás nélkül, vagy legalábbis így hitte egy pillanatig. - Addig viszont maradhatnak.- Köszönjük. Azonnal hozzálátunk a sebesültek ellátásához! - hajolt meg az őrnagy, amiben Seddwia is azonnal követte a példáját. - Skorzeny, a maradék egység vegyen fel védelmi pozíciót az erőd körül! - Jawohl - vágta össze a sarkait katonásan, majd a cosrai csapat egyszerre fordult meg, és távozott a folyosóról. Versta sokkal megkönnyebbültebbnek érezte magát, ahogy eltűntek a látóteréből ezek a karót nyelt fickók, és különösen a szőke lány. Nem merte volna bevallani magának, de volt benne valami igazán vonzó lazaság, éles kontrasztban a többiek már-már gépies viselkedésével. Igyekezett a fejéből kiverni még a gondolatot is, hiszen tudta, hogy ha nem itt és nem most találkoznak, akkor valószínűleg ellenségek lennének. - Örülök, hogy eltűntek - foglalta össze a véleményét hangosan is. Az immah nem szólt erre semmit, hanem inkább Saalia felé fordult. - Saalia, zavartnak tűnsz. Azt hiszem beszélnünk kéne - mondta neki, és a cosraiakkal való tárgyalási stílusával szöges ellentétben most kedvesség és törődés érződöt a hangjában. *** - L-látni a Prófétát? - kérdezte Taariw zavartan az ewok kérését hallva. Jobb híján azonban inkább térdre vette magát, és a többiek követték a példáját, felsőtestükkel előre dőlve, fejüket a földhöz érintve. - Most mit csinálnak? - súgott oda Juun a társának, mivel nem volt biztos benne, hogy az szántszándékkal állt-e elő ilyen kéréssel vagy őt is meglepte a helyzet. Ahogy azonban odapillantott, látta, hogy máris jobban alkalmazkodott a helyzethez, mint ő, és egy kiálló kőre állva, kezét magasba nyútva állt, ewok nyelven visítva valami halandzsát. Legalábbis értelmet nem vélt felfedezni benne. - Áldassék Mud al-Dibh, a Próféta! - felelték a földön lévők kántálva. Mikor Tarfang kiszórakozta magát, lehuppant a kőről, és egyenesen a cathar vezető előtt állt meg. - Tarf... khm, a hatalmas állat most arra... parancsol, kísérd a táborba - fordította a szavait kissé döcögősen. A fickó sietve felpattant, és rámutatott három emberére, akik követték a példáját. Ilyen díszkíséretben indultak meg a kivilágított barlangjáratokon keresztül, egészen addig, amíg már látni nem vélték a felszín fényét. *** A rendszer szélén újabb hajók törtek ki a hiperűrből, és ez a fajta forgalom szokatlan lehetett a Tatooine-iak számára, akiknek hónapok alatt is legfeljebb alig pár látogatójuk volt. A hajók igen vegyes képet mutattak, és inkább hasonlítottak egy hirtelen összeszedett csapásmérő egységre, mint egy gondosan szervezett flottára. A főleg régebbi típusokból álló flotta élén azonban csúcsmodern, a dokkból nemrég kikerült hajóformáció haladt, amelynek oldalát nem Ryloth, hanem Vostroya jelképe, az ötágú vörös csillag díszítette. Ennek élén egy nagyobb cirkáló, az Admiral Usakov vezette a sort, melynek hídján Andrei Vla'sov figyelte az előttük elterülő űrt, és Tatooine-t. Az elmúlt hónapokban elég csendes volt a helyzet Rylothon, és ismételt figyelemfelhívásai ellenére a főparancsnokság nem szentelt kellő figyelmet a szövetséges bolygóra. Néhány kisebb különítményen, és egy komisszár kinevezésén kívül vajmi kevés támogatás érkezett. Persze a nagy szabadságot könnyű volt saját előnyére használnia, és mostanra megkerülhetetlen tényezővé vált a bolygón. Ebben természetesen nagy szerepe volt abban is, hogy senki más nem mondhatta el magáról, hogy Villya Secura, a Klántanács fejének szeretője. A szétzilálódott klánok helyett a fő ellenfelet a hadsereg jelentette, és azon belül is elsősorban Ozora tábornok, akit azonban nem tudott csak úgy félreállítani. Vostroya és a Köztársaság immár barátok és szövetségesek voltak, és egy köztársasági hátterű, nagy hírnevű katona eltávolítása - ilyen vagy olyan módon - komoly diplomáciai botrányt kavart volna. - Komangyir, nem érzékelünk más hajót a rendszerben - lépett hozzá jelentést tenni az érzékelősorok kezelőinek parancsnoka. - Az energianyomok és sugárzásjelek alapján nem sokkal ezelőtt volt pár katonai hajó a bolygó körül, de azok eltűntek. - Rendben, tartsák nyitva a szemüket! Minden más egység, készüljenek a támadásra! Amint megfelelő távolságba érünk, indítsák a transzportokat! - rendelkezett emelkedett hangon. Újra olyan magabiztosnak érezte magát, mint amikor még havoc volt. - A mai napon nagyon rossz lesz fasiszti-nek lenni! - Urra! - nyugtázta a legénység a parancsot. Megértette a lelkesedésüket, legtöbbjüknek ez volt az első bevetésük. A tisztek egyike felpattant, és hangosan énekelni kezdte a vostroyai himnuszt, a többiek pedig szinte azonnal bekapcsolódtak. Vla'sov egy halovány mosollyal hallgatta őket.
|
|
|
Post by Revan on Sept 18, 2015 19:50:15 GMT 1
A lányok a fal mellett állva hallgatták a Seddwia és a cosrai küldöttség váltott szavakat. Kytra a maga sajátos, laza stílusában a falat támasztotta. Végre nem érzett teljes bénultságot. Saalia pedig csak szótlanul bámult maga elé, mint aki nem is igazán van jelen. Messze jár. Végül abban maradtak a tárgyaló felek, hogy Seddwia átgondolja az ajánlatot. Bár ez inkább tűnt csak időhúzásnak. De legalább elvonultak végre. -Én is örülök. De azt ne felejtsd el, hogy kapóra jött a feltűnésük, mert a másik banda kénytelen volt visszavonulni. -De vajon meddig?-tért vissza végül Saalia is a helyiségbe. Mielőtt ezt megvitathatták volna, Seddwia szeretett volna szót váltani Saaliával. Kytra nemigen tudta, hogy Saalia hangulatát mi ronthatta el így. Talán összevesztek a korábbi beszélgetésük során és Seddwia ezt akarja megbeszélni? Bárhogy is legyen, Saalia látszólag nem akarta visszautasítani az anyja segítségét. -Nos, akkor mi Verstával megnézzük odakint, tudunk-e valamit segíteni.-jelezte Kytra, hogy értette a helyzetet és kettesben hagyják őket. Választ nem is várva intett a fiatal twi'lek lánynak, hogy hagyják el a szobát. Versta nem vitázott, hisz ő is aggódott a barátjáért. A legjobb lesz, ha ezt ketten oldják meg, bármi legyen is a baj. Pár pillanat múlva már kettesben volt anya és lánya. Sokáig csend volt, de végül Saalia volt az, aki megtörte a csendet. -Sajnálom...Ezt az egészet én idéztem elő...-mondta végül, bár úgy hangzott, mintha nem egyedül a nemrég történtekre gondolna.
|
|
|
Post by Enz on Oct 5, 2015 10:09:52 GMT 1
- Biztos, hogy nem jobb ötlet lett volna maradni? - súgta oda halkan Versta Kytrának, ahogy elég messzire értek a központi főfolyosótól. Valóban aggódott azért, hogy mi történhetett Saaliával, ami miatt szöges ellentétben eddigi viselkedésével ilyen visszahúzódó és mogorva lett. Sokkal jobban szerette azt, ha idősebb fajtársa energikusan, néhány ízléstelen viccel fűszerezve, teljesen komolytalanul kotyog bele minden beszélgetésbe. Valaminek történnie kellett az ostrom alatt, ami ilyenné tette, de erről nem sokat tudhatott, hiszen az idő nagyrészében ájultan feküdt. Ezért is akart sokkal erősebbé válni, hogy segíthessen ő is a többieken. Nem voltak túl régóta együtt, de Kytra és Saalia volt a számára egész életében a legközelebb ahhoz, amit családnak nevezhetett. - Hol lenne érdemes segítenünk? - fordult Kytra felé, ahogy kiértek kintre. A pusztítás, amit Usanagi és verőlegényei végezte valami elképesztő volt: füstölgő épületromok, halottak és sebesültek mindenfelé. A túlélők és az új birodalmi jövevények együttesen igyekeztek őket összeszedni, és a sebtében felállított tábori kórházba vinni. Mások gyógyszereket, vizet és élelmet vittek magukkal a harcban megfáradt katonák vagy a megszeppent twi'lek civilek számára. Versta sosem érezte magát túlságosan közel saját fajához, hiszen Coruscant városbolygói környezetben nőtt fel. Őszintén szólva talán egyetlen twi'lek kulturális emléket sem tudott volna feleleveníteni, de itt és most mégis úgy érezte, a többiek fájdalma az övé is. - Hé, kisfiú, minden rendben? - sietett oda az egyik tőle is fiatalabb twi'lekhez, aki az egyik fal mellett kuporgott remegő testtel. Szavaira méginkább összerándult, és látszott rajta, hogy fél. Versta nem igazán tudta mitévő legyen, segíteni akart, de fogalma sem volt hogyan lenne képes rá. - Ah Junge, ein bisschen Schokolade? - hallott egy ismerős női hangot, és a következő pillanatban a semmiből feltűnő szőke, egyenruhás cosrai lány a remegő fiú mellett termett, mellé kuporodott, és átölelve egy kevés csokival kínálta. A fiú kissé bizalmatlanul vette el az édességet, majd az első falat után hirtelen habzsolni kezdte. A cosrai őrnagy türelmesen kivárta, amíg a fiú végez, közben fejét simogatva apró mozdulatokkal. - Légy jó fiú, és keresd meg a szüleid - mosolygott rá, mire a fiú sűrűn bólogatva felállt, és elsietett. - Ezt hol tanultad? - kérdezte kicsit hitetlenkedve Versta a szőke lánytól, aki szemével még mindig követte a twi'lek fiút, míg el nem tűnt az egyik épület sarkánál. - Akármilyen furcsán is hangozhat, nálunk is élnek gyerekek. Egyszer minden nő ugyanolyan anya lesz, mint bárki más a Galaxis bármely másik pontján - felelte halovány mosollyal Erwin, majd felegyenesedett. - Őszintén szólva ebbe még nem gondoltam bele - ismerte el a twi'lek lány. - Vannak persze, akiknek nem az anyaság a fő céljuk - kacsintott rá a lány, mire Versta igencsak meglepődött. Vajon mire akart célozni ezzel. - Persze hazafias kötelesség a Reich számára sok egészséges gyereket szülni. - Szóval csak ágyutölteléknek tekintitek őket? Olyanoknak, akiket friss húsként be lehet hajítani a darálóba? - kérdezte a twi'lek felháborodottan. Persze nem is tudta mire számított, de az előbb egy pillanatra még egészen szimpatikusnak is tudta találni a talpraesett szőke lányt. - Szó sincs róla - mosolygott még mindig Erwin, miközben a szemébe nézett. - Amire én célzok, az az, hogy mindenki megteszi a kötelességét a haza iránt. Ha teljesíted a magadét, senki sem kérdezi mit csinálsz egyébként. Ez igen nagy szabadságot jelent... más érdeklődések terén. Erwin ekkorra már több lépéssel közelebb állt hozzá, és Verstának egyre inkább az az érzése támadt, hogy a fiatal lány... ki akar kezdeni vele. Óvatosan hátrálni kezdett, de mögötte már csak a fal volt. Kezeivel megérintette az érdes felületű kőfalat, és hátát is neki támasztotta. A tőle kicsit magasabb lány nem sokkal távolabb állt meg tőle, és kezét a falnak nyomta, pontosan a feje mellett. - A zöld a kedvenc színem - érintette meg az arcát gyengéden a szőke tiszt. - Izé, kedves vagy meg minden... - nyelt egy nagyot a twi'lek lány, akinek eddigre teljesen vörös volt az arca. Erwin ujjai az ajkaihoz tévedtek. - Az őszinteség nagyon fontos. Láttam hogyan néztél odabent - duruzsolta neki a lány. - Engem például nagyon lázba hoz, mennyire is különbözőek vagyunk. Versta már nem tudta mit is gondolhatna. Lénye egy része szerettte volna megtudni, milyen is lehet a lány ajkának érintése, és hogy miket is csinálhat Kytra és Saalia együtt, de a másik része tudta, hogy egy ilyen kapcsolat nem is működne. A lány talán csak játszani akar vele, aztán eldobni.
Seddwia hagyta hadd kezdjen a lánya beszélni, és mondja el pontosan mi baja is van, anélkül, hogy erre irányítaná a beszélgetést. Saalia azonban igen szűkszavúan nyilvánult meg, de így is egyértelmű volt, hogy magát okolja a történtek miatt. Seddwia kezét óvatosan lánya jobb vállára helyezte. - Ez nem a te hibád - mondta neki, igyekezve lelket önteni a letört erőhasználóba. - Még ha téged is akart ez a nő... őt én hoztam létre. És nem ez volt a legelső hibám. A magam által kreált problémákkal most kellett szembenéznem. Ne magadat okold ezért, kicsim.
|
|
|
Post by Revan on Oct 5, 2015 16:01:36 GMT 1
-Nekem valahogy az volt az érzésem, hogy Saalianak most az anyjára van inkább szüksége, mint rám. Utoljára akkoriban volt ilyen, amikor először találkoztunk. Nem tudtam érte mit tenni, csak hagytam, hogy az idő rendbe hozza a lelkét. Nem tudtam pótolni a családját és az otthonát. Hagytam, hogy meghozza a saját döntéseit. Aztán lassan magára talált. Legalábbis úgy tűnt. Valóban úgy érezte, hogy most azzal segíti a legtöbbet a társának, ha hagyja, hogy valaki hozzá közelebb állóval beszélje meg a gondjait. Talán az segít. Ahogy kiértek, Versta rögtön arról érdeklődött, hol is lehetne segíteni. Majd elszaladt egy fal tövében kuporgó fiúhoz, aki még nála is fiatalabb volt. Kytra nem szólt utána. Most biztonságban vannak. Nem kell rá folyton odafigyeljen. Ő maga egy sebesülthöz ment, akit távolabb meglátott. -Maradj veszteg. Hadd nézzem a sebed. A férfinak volt pár sebe. Egy lövés a karját súrolta, egyet pedig kapott a vállába. A bokája úgy tűnt, kificamodott. Nem a legkellemesebb állapot, de lehetne rosszabb is. Mint több körülöttük lévő, akik nem úszták meg ennyivel. -Elég csúnya ez, amit a válladba kaptál, de nem végzetes. Kis idő és rendbe jössz. -Te nem tűnsz orvosnak... -Nem is vagyok. De azért volt már dolgom sebesültekkel. Tudok ezt-azt. Gyere, kerítsünk némi kötszert, ellátom a sérüléseid. Óvatosan felsegítette a twi'leket, majd elindult a rögtönzött kórház felé. Ha kell, átengedi egy szakképzettebb személynek az ellátást. De elboldogulna vele ő is. Lassan, de biztosan haladtak. Végül megérkeztek. Volt kit ellátni, így Kytra csak egy üres ágyat kért a sebesültnek, meg némi felszerelést, amivel rendbe teheti. Az a kevés rutin, ami volt neki, pont elegendő volt ide. Pár perc alatt végzett is. -Most már rendben leszel. Pihenj. -Köszönöm.-hálálkodott a férfi. Kytra egy mosollyal nyugtázta, hogy megvolt a napi jó cselekedete, majd továbbállt. Kiment, hogy helyet adjon másoknak. Más sebesültet nem látott, akin segíthet. Előkapta az adóvevőjét és beleszólt. -Oni! Hallasz? Minden rendben a hajónál? Váltott néhány szót a kis droiddal, majd eltette a készüléket. Észrevette, hogy Versta a korábbi tiszt társaságában álldogál a falnál. Nem volt nehéz kivenni, hogy mi folyik ott. Vagy épp Saaliaról faggatja, hogy vajon jedi-e. Vagy más témával ostromolja. Közelebb érve megszólította Verstat. -Versta! Hát itt vagy! Minden rendben? Na persze azt nem tudta, hogy jót tesz-e azzal, hogy félbeszakítja a kis barátkozást. De szegény lány elég vörös volt. Úgy tűnt, ráfér egy kis segítség.
Saalia nem mondott eleget, hogy Seddwia megértse, mire is gondol. De még mennyire, hogy az ő hibája. Ha nem is közvetlenül. De a lavinát ő indította el, nagyon régen. Nincs mit tenni. El kell mondja, miről is van szó. Akkor is, ha ezzel magának árt. -Te hoztad létre, igen...Azt is elmondtad, miért. De nem tudod az igazságot. Mindenről én tehetek. Azt hittem, hogy felkészültem...de hibáztam... Nem szeretett volna most már itt megállni, de egy pillanatnyi szünetre szüksége volt ahhoz, hogy tovább mondhassa. Közben csak a földet bámulta maga előtt. -Kimentem a falu határába, mert hiába vártam Bessát, sokára sem jött vissza, én pedig úgy gondoltam, bajba került...Igazam lett. Amikor megtaláltam, épp az a rossz arcú Braxo tartotta fel a kis bandájával. Nagyon akarta, hogy Bessa vele legyen. De ő nem akarta, ami pedig annak baromnak nem tetszett. Mivel az apja gengszter volt, ő sem volt jobb. Azt hitte mindent megtehet, elvehet, amit csak akar. Következmények nélkül. Rossz vége lett volna, ha nem lépek közbe. Szerettem volna békésen megoldani a dolgot, ahogy egy jedinek kell. De közben, legbelül...vágytam rá, hogy elbánhassak velük. Főleg, mert tudtam, hogy milyen mocsok egy társaság. Megérdemelték volna...Végül buzgón kardot rántottam és lefegyvereztem őket, de Braxo annyira fenyegetőzött, hogy megszégyenítettem. Levágtam az egyik szarvát...Elmenekültek. De megígérte, hogy lesz folytatása... Az egyik kezét a vállára tette, rá Seddwia kezére és megszorította. -Alkonyatkor megtámadták a falut...A többit te is tudod...Én miattam. Mert a személyes érzelmeim miatt túlléptem a hatáskörömet. Rengetegen lelték a halálukat az én hibám miatt. Köztük Apa. Te átestél a Sötét Oldalra...Aztán magadhoz vetted azokat a lányokat...Akik közül csak Mai élte túl...Ő pedig ide jött, hogy engem elkapjon. Közben az övéi megöltek számos menekültet...Mindez egyetlen, ostoba cselekedet miatt, amit én követtem el... Szembefordult az anyjával, a szemei könnyesek voltak. Térdre rogyott és hozzábújt, hogy kisírja magát. -Próbáltam jó tanítványod lenni. Azt akartam, hogy büszke legyél rám. De ezek után nem voltam többé méltó arra, hogy jedi legyek...Nem érdemlem meg az életet sem...-mondta zokogva, miközben bele sem mert gondolni, mi járhat most Seddwia fejében.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Oct 6, 2015 12:44:53 GMT 1
- Feindlische Schiffe im Ankunftsvektor, Kaleu!
- Bereitschaft! Azonosítsák a beérkező ellenséges hajókat! – vágta be maga mögött a szűkös parancsnoki kabin ajtaját az U-69 hídjára rohanó Lueth, amikor felhangzott az egymásköztiben az érzékelőket figyelő altiszt kiáltása.
Miközben a Tatooine körül geostacionárius, magas pályán keringő cosrai lopakodó legénysége az álcázómezejük alól megpróbálta apró jelekkel kitapogatni, hogy mivel állnak szemben, Lueth egyik szemét az optikai nagyítólencsére meresztette, mely közelebbről engedte látni a hajóforgalmat. A lopakodók egyik legfontosabb túlélési taktikája az volt, hogy álcázás alatt semmilyen, vagy nagyon minimális jeleket bocsátottak ki, legénységük azonban Erő híján egyszerű, történelem előtti manuális módszerekre kellett, hogy hagyatkozzon. A sorhajóhadnagy hamarosan meg is találta az újonnan érkezett kompániát. Szögletes, modern kinézetű, tornyos csatacirkálók. Tovább csavart a magnifikáción, amíg meg nem látta a közeledő vezérhajó oldalára mázolt hatalmas, vörös csillagot.
- Verdammte kommunisten.. – motyogta maga elé. – Emberek, vostroyai rohamcirkálókkal van dolgunk, és ez nem jó hír.
- Megerősítve, Kaleu. – nyugtázta a rádióadásokat lehallgató altiszt, aki az egyik frekvencián már el is fogott egy felváltva darabos vostroyai, és nem kevésbé szép hutt nyelven elhangzó adást a felszín felé.
- Ha ezek megszállják a rendszert, akkor itt ugyan nem lesz bázisunk... - mormogta maga elé dühösen Lueth. A protokoll szerint azonnal vissza kellett volna vonulnia, és értesítenie a Cosrát, azonban nem volt képes magára hagyni bajtársait odalent. Arról nem is beszélve, hogy a hipertérből való kilépéskor elszenvedett sérüléseken még mindig dolgoztak a technikusok, és úgy nézett ki, hogy jó néhány óráig nem tudnak még ugrani. Nem, gondolta... a lopakodó rakétanaszádokat pont ilyen alkalomra találták ki.
- Fahnenjunker! – fordult a komot kezelő zászlóshoz. – Küldjön le egy rövidhullámú pinget Skorzeny parancsnok komjára, utána pedig teljes csendben közelítsük meg a vörös kutyák vezérhajóját! Kezdjék meg a torpedók felkészítését kilövésre! Dalli Dalli!
Az U-hajó legénysége csendben munkához látott, miután rádióreléjüket egyetlen rövid hullámú jel hagyta el a felszín felé, a lentiek feltételezett irányába, majd a torpedónaszád félhajtóművel, lassan siklani kezdett az orbiton át a vostroyai hajók felé...
...
Izal még mindig Schmukk rezidenciájában tartózkodott, amikor egyszer csak a testőrök és egyéb funkcionáriusok izgatottan rohangászni és komberendezéseket kapcsolgatni kezdtek.
- Ez lenne a nemsokára? – kérdezte egy vörös vállszalagot viselő malastarei-tól az arcona, aki viszonylag jóindulattal viseltetett iránta, amióta az unikális hutt vendégszeretetét élvezte. Legalábbis Izal erre következtetett abból, hogy lopott neki egy csomó sót a konyhából.
- Itt vannak, itt vannak az elvtársak! – billegett egyik lábáról a másikra a gran. – Gyere, jedi, megyünk a siklókhoz, irány a primitív kleri... kléri... klári... kl-e-ri-ká-li-sok bázisa! – küszködött a nehéz szóval a háromszemű. Schmukk a terem másik végében éppen azon volt, hogy segédjei támogatása mellett felszuszakolja magát egy óriási hutt légplatformra... láthatóan nem akart kimaradni a mókából, amit Izal huttok esetében meglehetősen ritkának talált.
- Megyek, megyek... - mormogta maga elé Izal, miközben próbált rájönni emlékeiben kutatva, hogy mi is az a klerikális. Abban csak reménykedni tudott, hogy amíg ő ezzel a forradalmár bandával kóborol a sivatagban, Rerrick meg tudja húzni magát ott, ahová éppen bezárták... bár eddigi tapasztalatai szerint a barátja különösen jó volt ebben, szóval kifejezetten nem aggódott.
- Kíváncsi lennék, hol lehet Tarfang és Juun. – mormolta maga elé, és Schmukk repulzoros platformja után indult, a kint várakozó terepsiklókhoz.
...
Skorzeny a tábor szélén beásott, védelmi pozícióban lévő lépegetők egyike mellett, egyik lábát egy sugárvető-energiacellákkal teli ládán nyugtatva vizsgálta a lassan lenyugvó ikernapok fényében fürdő homoktengert – egy idő után be kellett látnia azonban, hogy nem sok vizsgálnivaló van rajta. Így jobb híján azzal kezdett foglalatoskodni, hogy ismét ellenőrizte a védelmi körökben elhelyezett lépegetők állapotát. Némelyik nehézlöveggel ellátott egységet olyan mélyen beástak, nem beszélve a föléjük húzott, zavaróberendezéssel felszerelt álcahálóról, hogy tíz méternél közelebbről nem lehetett megmondani, hogy az ott nem egy homokdűne, hanem egy cosrai felszíni harcjármű. Erwin őrnagy láthatóan az ellenség defenzív körbe csalogatásának és a meglepetésszerű ellentámadásnak a híve volt, Skorzeny azonban meztelennek érezte magát vadászfedezet nélkül a sivatag közepén, és nem volt meggyőződve róla, hogy ha a nagaiok erősítést hoznak, akkor az a néhány könnyű lépegető és robogós alakulat, amelyik mobil tartaléknak volt kijelölve, elegendő lesz. Mindezt tetézte az a tény, hogy a nehéz védelmi állások és a földbe ásott bunkerek kiépítését a műszaki segédcsapatok meg sem kezdhették.
Skorzeny idegesen kortyolt egyet a hűtött flaskában lévő cosrai ásványvízből. Az őrnagy nagyon is barátságos volt ezekkel a primitív népekkel, sőt egy-egy pillanatban a parancsnok úgy érezte, hogy már – már túlzottan barátságos. Ráadásul vendéglátóik köztük láthatóan jedik is voltak, márpedig Skorzeny meg volt győződve róla, hogy a jedikkel való barátkozás nem része feladatuk diplomáciai aspektusának, még a legtágabb értelmezésben sem... - Herr Kommandant, noch einige aus Richtung Süd. – jelentkezett be Skorzeny komjában az egyik, a tábor déli részén beásott páncélos, a parancsnok pedig gyors pillantást vetett a kamera képére, amelyet a mobil egység sugárzott a tábor felé banthákon közeledő néhány fős társaságról. A legtöbben ugyanolyan tunikát viseltek, mint a legtöbb itteni humanoid, a legnagyobb banthán azonban...
- Marschall im Himmel, az ott egy ewok? – vakarta meg az állát Skorzeny. – Biztosan rohadt melege van abban a bundában...
- Majd lenyúzzuk róla, főnök. – nevetett fel a vonal másik végén bajtársa.
- Azt megnézném. – mosolyodott el Skorzeny. – De úgy tűnik, új barátaink vendége, vagy éppen vacsorája, habe ich keine Ahnung. Ha a helyieknek rendben, engedjék át a jövevényeket.
- Zu Befehl.
Skorzeny kikapcsolta a komot, és szórakozottan egyik kezéből a másikba dobálgatta – általában kibiztosított hődetonátorral szokta ezt játszani, de Erwin őrnagy parancsba adta, hogy senki ne mászkáljon éles fegyverrel a táborlakók között - , amikor a kis szerkezet hirtelen narancssárgán megvillant.
- Was noch? – vonta össze a szemöldökét Skorzeny. A narancssárga az egyezményes vészjelzés volt az U-69-el fenntartott rövidhullámú vészfrekvencián, de olyan rövid volt a villanás, hogy Skorzeny részben a napok árnyékának, vagy szeme káprázásának tudta be a dolgot... de csak részben.
Felpattant a láda mellől, és maximumra állítva távcsövét vizsgálgatni kezdte az égboltot, de szabad szemmel nem tudott kivenni egyelőre semmit.. apró, fényes pöttyök mozogtak a sötétedő égen, de nem tudta kivenni, mekkorák. A közelben álló légvédelmi járműhöz sietett, és felcsapta a búvónyílás fedelét.
- Lajt’nant – intett a parancsnoknak, egy nagyjából Erwinnel egyidős fiatal khommitának. A khomitták a vultaiakhoz hasonlóan az egyetlen idegen humanoidok voltak a cosrai felszíni erők körein belül, de így is ritkaságnak számítottak. – Végezzen magassági pásztázást a távolsági radarral. Elképzelhető, hogy valami van odafent...
- Herr Kommandant, a Frau Major parancsba adta... - akadékoskodott volna a zöldesszürke bőrű fiú, de Skorzeny letorkollta.
- Schnell!
- Jawohh’l. – biccentett a khommita, és körbeforgatta az AG-FAT hatalmas, szögletes, rácsos radartányérját.
Kisvártatva vagy egy tucat kisebb – nagyobb pont bukkant fel vöröses színnel a monitoron, egyértelműen közeledő vektoron.
- Oh Scheißßß’e – jelentette ki Skorzeny véleményét tükrözve a fiatal tiszt.
Skorzeny felkapta a komot, és gyorsan beütötte Erwin kódját. A szokottnál tovább kellett várakoznia.
- Remélem, Herr Skorzeny, nagyon jó oka van arra, hogy zavarjon... - hangzott fel végül Erwin érezhetően irritált hangja. Skorzeny meg mert volna esküdni, hogy a háttérben legalább még egy női hangot hall. – Épp sehr elfoglalt vagyok…
- Egy közeledő ellenséges azonosítójú flotta elég jó ok, Frau Major? – szólt vissza cinikusan Skorzeny.
Újabb pár pillanatnyi csend.
- Az megteszi. – nyugtázta végül kimérten Erwin. – Ne essen, pánikba, parancsnok. Mindjárt ott leszek. Addig is, legyen olyan kedves, és riadóztasson mindenkit.
|
|
|
Post by Enz on Oct 10, 2015 9:07:45 GMT 1
- Minden a legnagyobb rendben! - tért vissza némi magabiztosság Verstába, ahogy meghallotta barátnője és mentora ismerős hangját, és arca szabályosan felderült, ahogy meglátta őt a távolban. Bár a kíváncsiság erős volt benne, félt saját maga döntést hozni egy ilyen kérdésben. Ki tudja, talán akárhogy is választott volna, később állandóan azt bánta volna. Erwin azonban nem sietett túlságosan, hogy útjára engedje, így Versta felbátorodva előre lökte magát a faltól, és mondhatni a lány kezei között siklott át. A fiatal, szőke őrnagy mosolygva fordult meg utánuk, majd végigmérte a másik lányt, aki iránt már korántsem mutatott olyan jellegű érdeklődést, mint a twi'lek felé, sőt vidám tekintete mögött némi bizalmatlanságot is fel lehetett fedezni. - Ah, so, a jedi barátnője - mosolygott, miközben némi szurkálódást lehetett felfedezni a hangjában. Láthatóan nem szerette, ha megzavarják bizonyos helyzetekben. Versta eközben szó szerint Kytra háta mögött keresett fedezéket a cosrai lánytól. - Egészen féltékeny lettem. A végén egy kuncogással próbálta elütni megszólalása élét, így nem lehetett tudni mennyire gondolta komolyan közeledését, és mennyi szólt csak annak, hogy Versta fejét elcsavarja kicsit azzal, hogy csapja a szelet neki. Elvégre az információgyűjtésnek ez egy nagyon jó módja volt, és a Galaxis legtöbb államában alkalmazták is. Kommja eközben megszólalt, és Erwin egy pár pillanatig láthatóan azon gondolkozott, nem érdeesebb-e inkább kinyomnia azt, mivel láthatóan nem adta még fel teljesen céljait. Végül felvette, és rövid, katonás parancsokat vakkantott. A fiatal twi'leknek rossz előérezte volt, és tuddta, barátai ismét veszélyben vannak. - Ha megbocsátotok, dolgom akadt. Vigyázz magadra - kacsintott rá Verstára távozófélben. - T-te is - felelte alig hallhatóan, kicsit zavarban. Seddwia szótlanul hallgatta lányát, bár nem lehetett tudni, hogy a döbbenet vagy a türelem miatt nem szól-e közben. Mindenesetre hagyta, hogy Saalia mindent elmondjon, ami nyomja a lelkét, és a magában tartott, elnyomott igazság elemi erővel tört fel a felszínre. Lánya szemei könnyezni kezdtek, majd térdre borulva a lábához szorította magát, úgy kezdett hangosan zokogni. Seddwia gyengéden Saalia fejére tette egyik kezét, és rövid ideig hagyta, hadd sírjon a lánya. Aztán válla alá nyúlva határozottan, de nem durván talpra állította, két kezét oldalról vállára rakva. Majd erőteljesen magához ölelte a lányát, és Saalia fejét gyengéden vállára hajtotta. - Ne emészd magad emiatt, kicsim! Néha a legnagyobb hibákat a legjobb szándék szüli. Kettőnk közül én tartozom bocsánattal, amiért nem voltam ott, hogy segítsek rajtad, mikor a legnagyobb szükséged volt rá. Te ezt a terhet hordozva is képes voltál erős maradni, én pedig gyenge voltam, és elbuktam - mondta, és hangjában most először érződtek erőteljes érzelmeket, amiket egyébként láthatóan elnyomott magában. Most azonban belőle is erőteljesen törtek ki ezek. Nem tudta volna egyikük sem megmondani, meddig álltak így, de aztán Seddwia végül összeszedte magát, hogy folytassa. Óvatosan hátrébb lépett lányától, de kezét továbbra is erősen szorította, és arcán egy végiggördülő könnycsepp nyoma látszódott. - Édesapád egy csodálatos személy volt. Kitűnő vezető, szerető férj és gondoskodó apa - érezni lehetett Seddwia hangjában a mély szeretetet, ahogy róla beszél. - Bár nem volt Erőérzékeny, mindig büszkén figyelte, ahogy fejlődsz a tudásodban, és ahogy határozott elvek mentén éled az életed.Seddwia szemébe egy újabb könnycsepp szökött, ahogy ezeket kimondta, és egyik kezével végigsimította a lánya arcát, és kissé elfúló hangon folytatta. - Most is büszke lenne rád. És én is az vagyok.
|
|
|
Post by Revan on Oct 10, 2015 12:50:57 GMT 1
Versta váltakozó viselkedéséből tudta Kytra, hogy jól tette, hogy közbeavatkozott. Bár nem volt teljesen bizonyos. Majd a lány megmondja, hogy egyébként engedett-e volna a kísértésnek. Elvégre egyszer mindent ki kell próbálni, azt mondják. Nos, majdnem mindent. Fel is tudott volna sorolni pár dolgot, amit biztosan nem tenne meg soha, de ez nem a megfelelő alkalom. Versta elindult hozzá és végül szó szerint ő mögötte keresett menedéket a másik lány elől. -Mondhatni. Bár nem biztos, hogy ő valóban jedi. Ahogy az sem, hogy a barátnője vagyok.-felelte Kytra egy kacsintás kíséretében. Amint a lány a kommjával kezdett foglalkozni, ők odébb mentek Verstaval. Kytra a lány vállára tette a karját, hogy éreztesse vele, itt van vele. -Rámenős, mi? Nehéz megmondani, hogy őszinte-e az érdeklődése, vagy csak információt akart kiszedni belőled. Mindenesetre, ha el akarsz szórakozni vele, csak kérned kell és legközelebb nem szólok bele. De úgy láttam, hogy nehezen kezeled a helyzetet.-mondta kedvesen.
Saalianak jól esett és egyben félt is, ahogy beszélt, Seddwia pedig egy szót sem szólt. Nem tudta, hogy a végén milyen reakcióra számíthat. Vajon dührohamot kap és a falhoz csapja az erővel? Vagy átesik a Sötét Oldalra és kardot ránt? Vagy megértő lesz és együttérző? Úgy ám. Amennyire félt, annyira megkönnyebbült, amikor Seddwia a fejére tette a kezét és hagyta, hogy kiadja magából a fájdalmát, végül gyengéden talpra segítette és magához ölelte. -Tudom. De akkor is szörnyű hiba volt. Tényleg csak jót akartam...Nem csak jediként, de barátként is. Utána meg nem volt kivel megbeszéljem, csak mardosott belülről a bűntudat. Hetekig rémálmaim voltak. Sokáig nehéz volt bárkit is közel engedni, megbízni benne...Féltem...Hogy megint az én hibámból esik másoknak baja...Inkább rohantam egyedül mindig egy harcba, mintsem hagyjak másokat megsérülni...De valahogy, legbelül mindig éreztem, hogy velem vagy, még ha az útjaink külön is váltak. Kissé meglepte elsőre, hogy anyja mennyire érzelmessé vált hirtelen. Előtört belőle az a nő, aki felnevelte. Ő most nem az immah volt, csak egy anya. Az ő anyja, aki próbálja átsegíteni ezen az egészen. Jól esett, ahogy az apjáról beszélt. Csupa szeretet volt. -Köszönöm, Anya.-felelte végül egy őszinte mosollyal az arcán, könnyes szemekkel, majd újra megölelte Seddwiat. Mikor teljesen sikerült megnyugodnia, lassan elengedte őt, megfogta helyette a kezeit. -De mihez kellene kezdenem? Már nem azt az utat járom, amin elindítottál. Tanácstalan vagyok. Tenni akarok másokért, de nem hiszem, hogy otthon érezném magam a Jedi Rendben. Tényleg jól esett volna neki egy pár jó tanács. De ugyanakkor tudta, hogy Seddwia is nehezen válaszolhatja meg a kérdését. Ő maga sem jedi már, nem biztathatja arra, hogy ő legyen az. De nyilván önző sem akarna lenni, hogy maga mellett tartsa. De még így is remélte, hogy kap egy olyan választ, ami segít tovább haladni.
|
|
|
Post by Enz on Oct 11, 2015 10:22:00 GMT 1
- Sehr witzig - kommentálta Erwin Kytra válaszát egy valószínűletlenül széles mosollyal, mielőtt még megzavarták volna a kommon. Mikor aztán az őrnagy eltávozott, Versta kissé elvörösödve figyelte, aztán barátnője felé fordult vissza. Eléggé zavarban volt még mindig a korábbi helyzet miatt, és nem igazán tudta, mit is mondhatna. Feszélyezve érezte magát az egész kérdés miatt, így válasz helyett úgy gondolta, valamivel eltereli a témát. - Valamiféle veszély fenyeget minket - jelentette ki, méghozzá személyes megérzése, és Erwin előbbi kommbeszélgetése miatt. - Keressük meg Saaliát, hiszen egységben az erő, nemde? A végén próbált egy mosolyt az arcára erőltetni. Igazság szerint nem akarta, hogy megint Kytrának kelljen kimentenie őt egy olyan csapdából, amibe buta módon önként sétált bele.
Az Admiral Usakov hídjának plexijét már teljesen betöltötte Tatooine látképe, és a narancssárgás massza elárulta, micsoda sivárságra is lehet számítani odalent. Vla'sov az átlag galaktikus polgárral szemben igen jól ismerte a bolygót, hiszen évezredekkel korábban az Af'ghab szektori háború évtizedekig tartó, a katonai emlékezetben máig éő megpróbáltatásai után ennél a bolygónál ért véget a moh'amad'ahnok elleni háború. A konfliktusban már jól látszódtak a Köztársaság és Vostroya közötti törésvonalak, amelyek egymás riválisai lettek a cosraellenes szövetség győzelme után. De most nem történelmi ismeretei felelevenítésére érkezett, hanem hogy azelőtt véget vessen a Rogyina elleni fenyegetésnek, hogy az megerősödhetne. - Gyanúsan nagy a csend, kommangyir - jegyezte meg elsőtisztje, láthatóan rossz előérzettel. - Ez azt jelenti, hogy nem számítanak ránk - mosolyodott el Vla'sov, majd jelentőségteljesen a kezelők felé fordult. - Parancs minden egységnek: kezdjék meg a műveletet! A hajók egy éles fordulóval álltak bolygókörüli pályára. Az asmerui parancsnok jelentőségteljesen a kezébe vette kommunikátorát, és amikor a kommtiszt jelzett neki, hogy él a vonal a bolygó összes frekvenciájára, beszélni kezdett.
- Most már újra együtt vagyunk, kicsim - simított végig gyengéden Saalia egyik lekkuján. - Nekem nyugodtan elmondhatod, ami a lelked nyomja. Seddwia pár pillanatig őszintén örült annak, hogy a véletlen újra összesodorta őket, de látszott rajta, hogy közben igen nagy konfliktusban áll saját magával. Saalia nem igazán tudhatta mi lehet ennek az oka, egészen addig, amíg meg nem kérdezte tőle, mihez is kezdjen. - Az immah azt mondaná neked, közösségünkben barátként fogadunk. Édesanyádként azonban nem mondhatom ezt. Már pont elégszer került kényszerpályára az életed miattam - jelentette ki komoly arccal, némi bűntudattal a hangjában. - Magadnak kell megtalálnod a saját utadat, amit követni szeretnél. Térj vissza az egész kérdés gyökeréhez. Látogasd meg a szülőbolygód, Saalia. A beszélgetés lassan a végéhez ért, mikor Seddwia kommunikátora csipogni kezdett. A nő azonnal visszatért korábbi immah-i szerepébe, és komoly arccal vette elő a készüléket, aminek kékes kivetülésén a korábbról megismert twi'lek titkár feje köszönt vissza. - Mi történt? - kérdezte azonnal tőle. - Tiszteletre méltó immah, ezt látnia kell - mondta kicsit zaklatottan. Erre a feje helyett a bolygó körül sorakozó ismeretlen, fenyegető külsejű modern cirkálók képe tűnt fel, majd a bolygó légkörébe lépő több száz vadászgépé és transzporté. Eközben egy üzenetet is kommunikátorára irányítottak: Tatooine népe, itt Vla'sov tábornok beszél. A Vostroyai Frontista Népköztársaság véget vet elnyomásotoknak és szenvedéseiteknek! A felszabadításotokra érkeztünk, elnyomottak! Ne féljetek, ünnepeljetek! Az igazság és egyenlőség korszaka köszönt majd rátok a népek testvéri szövetségében! Rázzátok le a klerikálisok, az imperialisták és helyi lakájaik rabláncát magatokról, és csatlakozzatok hozzánk! - Ez bajt jelent - foglalta össze a látottakat Seddwia. - Visszajeleztek a vészhívásunkra? - Már csak egy órányira vannak - bólintott a titkár, akinek mellkasa újra kitöltötte a holovetítő képét. - Kemény órának nézünk elébe.
|
|
|
Post by Revan on Oct 11, 2015 12:14:18 GMT 1
Kytra viszonozta a mosolyt. Bár ő sem mondta volna meg pontosan, hogy mennyire őszinte a másiké. Mindenesetre eddig nem volt ellenséges, így igyekezett barátságosan viselkedni vele. Szegény Versta viszont nagyon zavarban volt az előbbi miatt. Láthatóan nem akart válaszolni a hallottakra. Inkább elterelte a témát más fele. -Honnan tudod?-kérdezett vissza, majd eszébe jutott a korábbi eset, mikor Saaliaval együtt mindketten kidőltek. Nem akarta most firtatni a témát. Neki nem is igazán voltak ismeretei a jedis dolgokról. De Saalia is szólt már előre veszélyről és sosem tévedett benne. Megtanulta komolyan venni ezt. -Igen, úgy hiszem, mostanra kibeszélgették magukat. Legalábbis bízom benne. Menjünk.
A legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy egyszer újra látja Seddwiat. Legalábbis így nem számított rá. Arra inkább, hogy egyszer lesz köztük egy leszámolás, mint jedi és sötét jedi között. De nem így lett. Ezért hálás volt magában. Érezte legbelül az anyjában dúló konfliktust. Nem értette az okát, hisz az imént mondta el neki, hogy az ő hibája miatt történt annyi rossz dolog. Egy lavina volt, amit egy apró lökés indított el. A válasza viszont meglepte Saaliat. Mármint, ha immahként adna választ, igen, erre számítana. De amit anyaként mondott, az meglepte. -Erre még sosem gondoltam...Vagyis gondoltam. De túlságosan fájt, ami a múltban történt. Elkerültem azt a bolygót, jó messzire...De igazad lehet. Szembe kell néznem és megbékélnem végre a múltammal. Csak akkor találhatom meg az utam. Köszönöm. Épp meg akarta volna ölelni újra, amikor Seddwia kommja megszólalt. Véget ért a meghitt beszélgetés. Helyette tudatosult bennük, hogy Usanagi kis kompániája után megint tiszteletét teszi valaki a Tatooine-on. Felszabadító-hódító szándékkal. Saalia nagyot sóhajtott. -Kezdem irigyelni azokat, akik a huttok idejében éltek. Egy beszélgetést sem lehet rendesen lefolytatni, ha egymást követik a támadók. Ez persze nem így volt. A francnak kellenek azok a gengszterek. De gyanúsan nagy a forgalom erre. Előbb a nagaiok, aztán a cosraiak, most meg egy másik, harmadik banda keresi magának a bajt. Ha balhét akarnak, jó helyre jöttek. -Igen. Ahogy ők is. Ideje levezetnem némi feszültséget.-felelte Saalia, ismét a szokásos, elszánt stílusában. Ezúttal másképp lesz. -Ezt akartam hallani. Végre a régi vagy.-felelte Kytra az ajtóban állva, mellette Verstaval. -Hát, kellett hozzá egy meghitt beszélgetés. De már jobban vagyok.-ismerte be Saalia egy pillanatra Seddwiara pillantva. -Jól van, mi Verstaval hívjuk a hajót és fentről fogunk segíteni. Te meg kitombolhatod magad idelent. -Remek. Számítok rátok. Kytra bólintott, majd elővette a kommját, hogy hívja vele Onit. -Oni, szükségünk van rád és a hajóra. Mérd be a pozíciónkat és a létesítmény mellett vegyél fel minket. Míg a lány a hajót intézte, Saalia bátorítóan Versta vállára tette a kezét. -Lélekben ott leszek veled. Ügyes légy.
|
|
|
Post by Enz on Oct 11, 2015 13:08:30 GMT 1
- Csak úgy érzem - vallotta be Versta az azt firató kérdésre, honnan tudja, veszély fenyegeti-e őket. Kytra azonban szerencsére nem nevette ki, vagy söpörte félre az aggodalmait, hanem láthatóan nagyon komolyan vette. Ami érthető is, hiszen hosszútávú csapattársa egy jedi volt. Persze Versta nem volt felruházva mindazzal a tudással és képzettséggel, mint Saalia. Együtt, sietős tempóban indultak el hát, hogy előkerítsék a csapat harmadik tagját.
- A megbékélés útja a szembenézés. Tudom, hogy helyesen fogsz dönteni, bárhogy is határozz a végén - zárta le a beszélgetést Seddwia, mielőtt még megzavarták volna őket. Mikor végzett a hívással, Saalia gúnyosan kommentálta a történteket, mire Seddwia szája sarkában egy apró mosoly jelent meg. - A huttok, pontosabban egy hutt keze biztosan benne van a dologban. Még a saját fajtája számára is túl undorítónak bizonyult, így ide vonult száműzetésbe. Több emberem halála is az ő műve - magyarázta lányának, aki összességében talán most már mégsem annyira hiányolta a huttok korát. Ekkor tűntek fel Saalia korábbi barátai is, és Seddwián látszott, büszke arra, micsoda csapatot szervezett össze a lánya. Kevesen voltak ugyan, de megbízhatóak, és a végsőkig kiállnak egymás mellett. - Rúgjuk szét a seggüket! - tört ki vidáman Verstából is a lelkesedés, látva, hogy Saalia újra a régi önmaga. - Ugye most kezelhetem én a lövegeket? Mikor aztán Saalia lelket öntött belé, szinte majd kicsattant az önbizalomtól, és büszkén húzta ki magát. - Leradírozom őket az égről - jelentette ki határozottan a fiatal twi'lek, akinek most tettvágytól sugárzott az arca. - Sok sikert mindannyiótoknak - szólalt meg Seddwia, ahogy elültek a hangok, Kytrára és Verstára pillantva. - Maradjatok életben. - Harcoljunk együtt, Saalia. Mint a régi szép időkben - tette rá kezét a lánya vállára. Arcán nagyon meglátszottak a sebek, amiket az Usanagival folytatott harcból szerzett, mégis fel sem merült benne a kérdés, hogy a lányát egyedül engedje a küzdelembe.
Erwin végre megérkezett az erőd körül sebtében kialakított védelmi gyűrűk egyikében helyet kapott parancsnoki álláshoz, ami a főkapu mellett kapott helyet. A parancsnoki lépegető utasterében Skorzeny már várakozott rá, az ellenséges gépeket mutató taktikai holoasztal felett. - Mekkora erővel érkeznek, őrnagy? - kérdezte a fiatal szőke nő, aki közben felkapta az egyik makrotávcsövet, és azzal pillantott körbe, maga is szemrevételezve a vadászokat és katonákat. - Több ezren lehetnek. Az erőd mellett Mos Eisley-t is támadják - számolt be a fejleményekről a férfi, miközben Erwin tovább pásztázta az eget. - Az engem most kevéssé izgat - felelte végül a lány, akinek a mozgása abbamaradt, és most láthatóan csak egy célpontot figyelt. Skorzenyt igencsak zavarta ez a fajta viselkedés, de továbbra sem ő volt az akció feje, hanem ez a szemtelenül fiatal lány. Rossz nyelvek szerint gyors előmentelét kizárólag apjának, a planetárisok tábornokának köszönhette, de taktikai döntéseit tekintve eddig keveset hibázott. Inkább attitűdje volt igen szokatlan egy cosrai tiszttől. - Ez a hajó kihez tartozik? - Was? - közelített rá a felszínközeli magasságban repülő gépre, ami inkább tűnt egy felfegyverzett civil modellnek, mint egy katonainak. - Leszedjük? - Nem szeretném, ha kiderülne, hogy nem ellenséges a gép. - Őrnagy, a Kriegsinstruktionhandbuch 527. előírása szerint harci körülmények között érdemesebb lelőni egy ismeretlen gépet, semmint kiderüljön, hogy megtévesztésről van szó - tiltakozott Skorzeny a döntés ellen. Erwin halovány mosllyal nyugtázta a dolgot. - Tudja Skorzeny, mi igazán haszontalan egy csatában? - kérdezte tőle, majd meg is válaszolta a saját kérdését. - Az irodalmi ismeretei felemlegetése. - Jawohl - nyugtázta a dolgot fanyar képpel Skorzeny.
Versta és Kytra a főkapun kilépve vették észre a gépet, ami az erőd felett várakozott, és megjelenésükre hirtelen fordulóval megindult feléjük, folyamatosan ereszkedve. A távolság utolsó részét már egyhelyben ereszkedve tette meg, míg végül kiengedett landolótalpai szilárd talajt nem értek. A hajó oldalrámpája lenyílt, és Oni odafent várakozott rájuk, megengedve egy sor büszke csipogást. - Ügyes vagy Oni! - dicsérte meg Versta hangosan. - Majdnem olyan jól vezetsz, mint Saalia. A robotból dühös füttysorozat tört ki, és előresietve nekirohant a fiatal twi'lek mellkasának, akit majdnem feldöntött az ütés. - Ne vedd annyira magadra, csak vicc volt - csapkodta meg a fiatal twi'lek a droid fejét. Ebben a pillanatban azonban úgy érezte, hogy valaki nézi őt, és mikor a fejét arra fordította, észrevette egy félig beásott lépegető tetjén Erwint, aki mintha rákacsintott volna, és játékosan szalutált neki, valószínűleg jó szerencsét kívánva. Versta viszonozta a gesztust.
- Azt nézd, Tarfang! - zavarta meg Juun szerepét túlságosan is jól játszó társát a belső udvaron. Meglepően sok helyi fegyveressel, és aggasztóan nagy cosrai katonai jelenléttel találkoztak a telepen, ami igencsak elővigyázatossá tette a sullustai ügynököt. Társa felpillantott az égre, ahol több száz fekete árnyat lehetett látni közeledni, és hangosan felvisított. Taariw és fekete köpenyes két harcosa is követte a példáját. - A Prófétára! Alchmed, riadóztasd a többieket! - parancsolta a cathar egyik harcosának, aki rögtön elsietett. - Tiszteletre méltó állat, húzódjunk be egy biztonságra helyre. Tarfang, aki egészen visszanyerte korábbi énjét azonban nem akarta, hogy valamiféle törékeny porcelánként őrizgessék, így egy hangos visítással elszaladt. - Gyorsan, utána! Meg kell védenünk! - kiáltotta Taariw, és meglódult utána. Juun hangosan felsóhajtott, és maga is kénytelen volt csatlakozni a sorhoz. Valószínűleg igen nevetséges jelenetet láthat az, aki éppen erre jár, futott át az agyán: egy menekülő ewokot üldöző két szent harcos, nyomukban egy sullustaival.
|
|
|
Post by Revan on Oct 11, 2015 14:15:11 GMT 1
Akkor hát eldőlt. Ha itt végeztek, akkor tesz egy látogatást egykori otthonába. Már azt is kitalálta, hova kell elmenjen. De előbb itt kell a tettek mezejére lépni. -Egyáltalán létezik tisztességes hutt, vagy mindegyik gengszter? Ha jól sejtem, a jobbak nem nagyon kerülnek hatalomra. Hamar befutott két társa is, majd röviden átbeszélték, mi is a haditerv. Kytra és Versta a hajóval segít fent, Saalia pedig lent vág rendet az ellenfelek közt. Igaz, így nyilvánvalóvá válik a cosraiak számára, hogy hazudott. De valószínűleg egyébként sem hitték el, amikor letagadta a jedi mivoltát. -Az egyiket kezelheted. Vigyetek magatokkal néhány segítőt. Jusson mindenhova valaki. Onit hagyjátok szabadon, hogy az esetleges problémákat gyorsan orvosolhassa. -Úgy lesz. Gyere Versta, mindjárt itt a hajó!-mondta Kytra, majd még Seddwia szavaira bólintott.-Ti is.-mondta végül, bár nem tudta, mennyire veszi Saalia anyja tiszteletlenségnek, hogy letegezte. De most nincs idő mindenkinek külön szerencsét kívánni. Végül útjukra indultak, hogy Oni felvehesse őket. Út közben sikerült találniuk pár talpraesett twi'leket, akiknek volt rutinjuk az űrhajó kezelésben. Már csak a hajónak kellett megérkeznie. -Együtt megállíthatatlanok leszünk.-értette egyet Saalia és elindultak ők is, hogy felvegyék a harcot a támadókkal. Még volt pár perc felkészülni.
Alig értek ki a főkapun, megpillantották a hajójukat, ami rögtön le is szállt mellettük. A lenyíló rámpán pedig Oni várta őket, büszkén csipogva. Valóban mintaszerű landolás volt. Versta persze nem hagyhatta ki a humorizálást, aminek egy kis lökdösődés lett a vége, mire Kytra felnevetett. De még az alkalmi társaiknak is tetszett a műsor. -Persze, hogy csak viccelt. Saalia még életében nem landolt űrhajóval. Oké, szabályosan nem. Ez szép landolás volt, Oni. Meg vagy dicsérve.-mondta Kytra is. Nem húzták tovább az időt, Kytra már ment is a pilótafülkébe, a többiek pedig elfoglalták a megmaradt helyeket. Még két gépészt is sikerült szerezni, így egész jó lett az ideiglenes csapatuk. Röviddel ezután már fel is szállt a hajó. Saalia, mellette anyjával az udvarról figyelték, ahogy az űrhajó elindult a csatába. -Az Erő legyen veletek.-üzente társainak, bár nem kommon keresztül, csak úgy mondta. De tudta, hogy eljut hozzájuk. Régen nem mondta ki e szavakat.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Nov 1, 2015 17:47:36 GMT 1
Az U-69 pozícióba állt a vostroyai vezérhajó mögött. Lueth és a legénység lélegzetvisszafojtva figyelte, ahogyan a csatacirkáló hajtóműblokkja egyre inkább betölti a figyelőperiszkópok apró megjelenítő üvegeit. - Bereit zum Schuss... - suttogta Lueth. Nem volt értelme várnia. A vostroyai hajók és a szövetséges egységek (egyik másik huttnak tűnt) folyamatosan indították a leszállóegységeket és bombázókat a bolygó felé, erősítésnek pedig nyoma sem volt. Lueth egyetlen esélye az volt, hogyha egy pontos találattal ki tudja iktatni a vezérhajót... remélhetőleg a többiek megzavarodnak, és akkor több esélyük lesz felvenni a kapcsolatot a felszínnel, vagy éppen segélykérő üzenetet küldeni a Knot irányába... csak egyetlen találat...
- Torpedo bereit. - jelentette a tűzmester. Lueth a szeme elé helyezte a primitív célzókészüléket, amely leginkább a Lázadás hajnalán használt, némi vizuális megjelenítéssel megtámogatott egyszerű berendezés volt, és nekilátott beháromszögelni a legsérülékenyebbnek tűnő pontot a vostroyai cirkáló fúvókái között. Már csak néhány pillanat....
- Feuer frei! - tapadt rá a sorhajóhadnagy hüvelykujja a kioldóra, és a vaskos, álcázott, szürke rakéta elhagyta az U-69 vetőcsövét...
...
Az Admiral Usakov fedélzetén olyan nagy volt a harci alapzaj és az egymásnak kiabáló vostroyai tisztek hangereje, hogy Vla'sov csak másodszorra hallotta meg a vékony, szinte suttogó hangot a széke mögött. - Tavaris Komangyir, pazsalujszta.. Vla'sov hátrapillantott, majd a hang irányát követve lejjebb fordította a tekintetét, és összeráncolta a szemöldökét. A hajóra kirendelt jed'ka volt az, egy alig tizenkét éves, kissé pufók arú, vékony ívelt tekintetű kislány, aki egyszerű köpönyegére katonai felöltőt és tányérsapkát illesztett. - Mi az, Lena? - idézte fel memóriájában a jed'ka nevét a parancsnok. Az erőérzékeny vostroyai kislányt az utolsó pillanatban vezényelték a hajóra, és bár Vla'sov nem volt különösebben meggyőződve arról, hogy képességei nyomába érhetnek az ő kedvenc twi'lek padawanjának, a személyesen Vrosilov Marsall által szignált parancs ellen nem sok értelme lett volna tiltakozni. Így aztán hagyta, hogy a kislány szabadon üldögéljen a híd számára kijelölt sarkában, és a magával hozott apró, tűlevelű fácskához beszéljen, mintha ez teljesen normális lett volna, vagy a mindig keze ügyében lévő iratok egyikét olvasgassa. A jed'ka ez idáig nem adta jelét annak, hogy bármi haszonnal bírhat a misszió számára, így Vla'sov afféle megfigyelőként kezelte. Voltak olyan pletykák a szervezetben, hogy a Marsall elhatározta, jed'kákat, sőt Sztalkereket is éles bevetésekre küld a jedikkel közösen, Vla'sov azonban tudta, hogy mire képesek az övéi, és saját bőrén tapasztalta meg, hogy mire voltak képesek a jedik... a különbség pedig ég és föld volt.
Mégis, volt valami a kislány tekintetében, amitől Vla'sov úgy érezte, érdemes meghallgatnia. - Mondd csak bátran, gyevocska. - ösztökölte a lányt a parancsnok bátorító, atyai hangnemben. - Vrag pozagyi... za nami - biccentett fejével hátrafelé a kislány. Vla'sov az oldalfegyveréhez kapott, de hamar rá kellett jönnie, hogy a jed'ka nem arra gondol, hogy a hajóhídon most nyomakodik be egy csapat rabszolgatartó, vagy fejvadász. A taktikai kijelzőn a flotta mögötti űrszeletre pillantott, de nem látott semmiféle jelzést. - Nem látok ellenséget, gyevocska. Nincs mögöttünk... - Pedig ott vannak. Érzem őket. - hunyta le, majd nyitotta ki nagy barna szemét a kislány. - Gonoszak... ölni akarnak... fasisztik... - ... semmi... - fejezte be az előző mondatot Vla'sov, és elkáromkodta magát. - Csjort, duraki..
A legénység közel ülő tagjai kérdőn pillantottak rá. Vla'sov kifújta a levegőt, és nyugalmat erőltetett magára. Fennállt a kockázata, hogy teljesen hülyét csinál magából és vakra lő, de a jedikkel töltött idő alatt megszokta, hogy ilyesmivel ne vitatkozzon. - Cosrai U-hajó lehet mögöttünk, tavarisi - halkította le a hangját, mintha félt volna attól, hogy a mögötte leskelődő cosraiak meghallják. - Lena, menj a navipanelhez. Mutatsd meg, hol... lőttek már? A legénység tagjai hirtelen abbahagyták a kiabálást, és néma figyelemmel meredtek a kijelzőkre. Mindannyian tudták, mire képesek a cosraiak lopakodó rakétanaszádjai, de élesben még nem találkoztak eggyel sem. - Még... még nem... - lépett a navipanelhez Lena, egyik kezét arra a vörös pontra téve, ami az Usakov-ot jelképezte. - Illetve... z'zyesz.. raketa! - húzta végig az ujját a hajó mögött alig fél clickre.
- Kitérő manőverre készülj! - vezényelt Vla'sov. - Oldalsó fúvókák, a jelzésemre minden energiát a hátsó pajzsokra! Forduló készülj! Be tudod mérni a hajót is, gyevocska?
A kislány homlokán izzadtságcseppek szaladtak végig, ahogyan a tudatokat kereste úgy, hogy közben ne veszítse sem elől azt sem, amit kilőttek... bár a rakétának nem volt tudata, a jed'ka számára a hideg fém ugyanúgy hordozta a pusztító szándékot, ami az útjára engedte, és ami ott lapult mögöttük... - Zgyesz. - Vla'sov intésére a navigációs és a kormánytiszt egyszerre jelölték meg tábláikon a rakéta és a hajó pozícióját. - Bnyima'nyie... - követte Lena ujját a képernyőn Vla'sov egészen addig, amíg csak alig pár km-re volt a hajótól... - Most, most, davaj davaj!
Az Admiral Usakov oldalra vágódott, szinte egy korvett fürgeségével, ahogyan az oldalfúvókák és repulzorok együttes ereje eltaszította a rakéta útjából. A hátsó pajzsok felizzottak, ahogyan egy szürkés fémtest súrolta őket, aztán az egész csatacirkáló megrázkódott, ahogyan detonált a részecskeromboló-fej... ártalmatlanul, a pajzs másik oldalán. - Hátsó pajzsok hatvankettő százalékon! - üvöltötte az energiáért felelős tiszt. - Ogony, ogony! - pördült meg a székével Vla'sov, érezve, hogy az adrenalin felgyorsítja a pulzusát. Csak alapszintű kiképzést kapott űrharcból, de a misszió vezetőjeként példát kellett mutatnia lelkesedésből és szakértelemből az elvtársaknak, még akkor is, ha az előbbiből jóval többel rendelkezett, mint az utóbbiból.. most már csak azt kellett remélnie, hogy a jed'ka megérzése helyes volt...
A csatacsirkáló hátsó ütegeiből turbolézer-lövedékek és protontropedók húztak a fekete semmi fölé... Vla'sov pedig a jed'ka jelzése óta először gondolt bele, hogy mi is történt. Várjunk csak, futott át az agyán... mit is keresnek itt a cosraiak egyáltalán?
...
- Fehltreffer! Falsch gekommen! - kiáltott fel a segédirányzó, Lueth pedig megdörzsölte a szemeit, hogy megerősítést nyerjen... és valóban. A rakéta oldalról súrolta az utolsó pillanatban kitérő manővert végző csatacirkálót, és mellette robbant, ártalmatlanul... - Az nem lehet... - motyogta maga elé a sorhajóhadnagy. - Nem láthattak meg...
- Feindlische abwehrfeurer in unserem Sektor! - üvöltötte a navigációs tiszt. Lueth szinte megbabonázva bámulta a pontosan a periszkópja felé húzó lövedékeket és torpedókat. - Unmöglich... - motyogta maga elé. - Ablenken!!
Az U-69-nek azonban nem maradt ideje kitérni. A nagy energiájú találatok pontosan ott nyitották fel a hajóorrot, ahol az a feketeségben az álca alatt rejtőzött, és nem sokára a vostroyai hajók képernyőjén ott, ahol az előző pillanatban még nem volt semmi, egymásba fonódó robbanások és szürkés törmelék jelezte, hogy a cosrai naszád elpusztult...
...
Erwin és Skorzeny éppen a közeledő hajók azonosításával volt elfoglalva, miközben az elsőként beérkező civil hajó éppen a táboron kívül landolt, amikor a parancsnoki jármű komterminálján háromszor felvillant az U-69 vészjelzője... aztán még háromszor. - Kann nicht sein... az nem lehet. - ráncolta sebhelyes homlokát Skorzeny. - Felvilágosítana? - fordulta férfi felé Erwin. - Kétszer három jel? - Automata jelzés... - szorította össze a fogát a férfi. - Megsemmisült az U-69. - Nagyszerű, gondolom ők sem tudtak a fenekükön ülni. - sóhajtott fel Erwin. - Ez tovább komplikálja a helyzetet. Szükségünk lesz egy hajóra, hogy segítséget kérünk. - Amennyiben nem akar kérni egyet az új barátainktól, megpróbálhatunk megjavítani egy lelőtt nagai gépet, vagy esetleg lelőni egyet az újak közül, hogy pontosan mellénk essen, és akkor azt is megjavíthatjuk. - szívta a fogát Skorzeny. - Nagyszerű ötlet, lásson hozzá. - mosolyodott el Erwin, egy pillanatnyi jelét sem adva annak, hogy ne venné komolyan a nyilvánvalóan szarkasztikusnak szánt megjegyzést, majd megkeményítette a hangját. - Engedjük minél közelebb az ellenséges egységeket, és csak akkor nyissunk tüzet, ha már szinte mellettünk vannak. Ha közvetlen közelben lesznek a felszíni egységeik és a légköri siklóik, akkor nem fognak planetáris bombázással próbálkozni. - Az is lehet, megállnak megfelelő távolságban, és végignézik, ahogyan megsütnek minket fentről. - jegyezte meg Skorzeny, de azért továbbította a parancsokat. - Ahhoz tudniuk kell, hogy itt vagyunk. - igazította meg a tányérsapkáját Erwin. - A nagaiok is elmondhatták nekik távozóban... - ingatta a fejét Skorzeny. - Nem hiszem, hogy túl sokat beszélgettek velük. - rázta a fejét az őrnagy. - Ezek biztosan nem nagaiok, nézze. - mutatott a távolsági radaron már jól látható pontokra. - Teljesen más alakzatban repülnek. Valószínűleg légköri bombázók és csapatszállítók, azok meg ott a felszínen rohamsiklók, sokkal kevésbé fegyelmezett alakzatban. A helyiek közül valaki úgy dönthetett, beszáll a profik mellé, amíg lehetősége van.
- Alle Panzer und Batterien, bereit zum Schuss... - rádióta a beásott felszíni egységeknek Skorzeny. - Kérek engedélyt, őrnagy... - Leléphet, parancsnok, csatlakozzon a bajtársaihoz... - biccentett Erwin, mielőtt azonban Skorzeny feltéphette volna a páncélos búvónyílását, kint felharsant egy "Halt" üvöltés, egy lövés a parancsnoki egységet őrző katona karabélyából, majd két sisak egymáshoz ütődő hangja és valamiféle diadalmas, sipító motyogás, Skorzeny pedig még csak el sem érhette a fegyverét, amikor a búvónyílás ajtaja felvágódott, és egy szőrös valami bukfencezett be rajta, keresztül a káromkodó Skorzeny fején..
A kommandós parancsnok villámgyorsan megtalálta a pisztolyát és a padlóról térdelő állásba emelkedve megcélozta a váratlan vendéget... azért, hogy szemközt nézzen az őr karabélyával, amelyet a még ennél is gyorsabb reflexekkel rendelkező apró, szőrös valami fogott rá. - Nicht schiessen! - hasított bele a levegőbe Erwin hangja, parancsolóan.
Az ewok és Skorzeny annyira meglepődtek, hogy valóban elfelejtettek lőni. - Yub yub! - közölte agresszívan Tarfang. - Hab ich dich schon gesehen, Dreck.. - vonta össze a szemöldökét Skorzeny. - Már láttalak odakint... - Ganz ruhig, Kommandant. Csak nyugalom. - emelte fel ismét a hangját Erwin. A szeme sarkából látta, hogy vendéglátói közül ketten odakint téblábolnak, bizalmatlan pillantásokat vetve a lassan feltápászkodó őrökre és a jármű belseje felé. - A Szent Állatnak nem eshet baja, effendi! - kiabálta odakintről egyikük, egy leplekbe burkolózott cathar. Az őrnagy az ewokhoz fordult. A tenyerében pedig megjelent egy ínycsiklandó energiarúd.
- Guck mal, nézzenek oda, hát te milyen édes vagy... kérsz valamit enni?
Skorzeny szokás szerint a szemeit forgatta, de közben nem vette le sem a tekintetét, sem a fegyverét az ewokról.
...
Juun egy sullustihoz képest öles léptekkel követte a méretét meghazudtoló sebességű Tarfangot a sátrak között, némiképp lemaradva a fogva tartóiktól, pontosabban szólva követő hívőiktől, akik egymás hegyén-hátán, fel-felbukva igyekezek utolérni az ewokot. Nagyszerű, gondolta Juun, Tarfang egy pillanatig nem bír a fenekén maradni, miért is lehetne másként... futás közben megpróbált gyorsan körülnézni, de csak sátrakat látott mindenhol... hirtelen elhatározással befordult egy sarkon... - Na ne már, megint ti... - szaladt ki belőle a levegő, ahogyan megpillantotta a nagai rohampáncélt, és ösztönösen bevetette magát az első láda mögé... Azonban semmi sem történt, a sullusti rémálmaiban még most is felhangzó "ute ute ute!!" kiáltás elmaradt. A sullusti kikukucskált a láda mögül, és döbbenten konstatálta, hogy a rohampáncél üres... itt-ott vérfoltak voltak rajta, és egy olyan vágás az egyik karján, ami akár fénykardtól is származhatott volna, de tulajdonosa jól láthatóan már nem volt benne. Csak úgy oda volt dobva egy halomra, ami jól láthatóan egyéb fegyverek és páncéldarabok keveréke volt. A sullusti közelebb óvakodott, és kipróbálta az egyik fegyvert... az energiacella majdnem teljesen tele volt. Némiképp felbátorodva kikukucsált a sátor másik oldalán, és még éppen látta Tarfangot, amint...
... amint összeüti két, a Birodalmi Hadsereg egyenruhájára emlékeztető szürkészöld zubbonyt és ívelt sisakot viselő katona fejét, és bebucskázik egy... ... egy homokba ásott páncélozott lépegető búvónyílásán, amelynek a tábor felé eső része nem volt teljesen álcázva, és tökéletesen látható volt rajta az Egyesült Galaktikus Birodalom jelvénye, egy pálmafával kiegészítve.
- Mamám... - cincogta Juun, és gyorsan visszabújt a láda mögé. - Akkor már mégis inkább a nagaiok...
...
Izal a nyakát nyújtogatta, és mélyen beszívta a sós levegőt, miközben a szkiffekből, nyitott fedélzetű siklókból, vitorlás bárkákból és swoopokból álló szedett-vedett konvoj támadó alakzatba állt a Dűne-tenger síkságán, előttük pedig egy tábor sziluettje kezdett körvonalazódni.
- Ott vannak a klerikusok - veregette meg az arcona vállát gran barátja, aki Bash'tya elvtársként mutatkozott be neki, de a jedi meg mert volna esküdni rá, hogy nem ez az igazi neve. - Most majd jól megnézzük, hogyan tudod forgatni a fénykardodat, és mekkora jedi vagy, nemde? - Ki tudja...- mormogta inkább magának Izal. - Talán csak megöltem egy jedit és elvettem a fénykardját... - Persze, régi vicc.. - nevetett fel a gran. - A Főnök azt mondja, jedi vagy, akkor márpedig az vagy! - Hogyne. - biccentett Izal, bár fogadni mert volna rá, hogy ha Schmukk megfelelő meggyőző érveket alkalmaz, akkor egy idő után még egy krayt sárkány is jedinek vallotta volna magát előtte. Az arcona hunyorgott még néhányat, hogy hozzászokjon az erős napfényhez. Akárhogy is próbálta rávenni magát, nem érezte azt, hogy itt van a helye ezen a bevetésen... nem tudta, mit ártottak ezek a táborlakók a hutt bandájának, a konvoj mögé felzárkózó vadászgépek és rohamcsónakok pedig túlságosan modernnek és szabályos alakzatban repülőnek tűntek ahhoz képest, hogy Schmukkhoz tartozzanak. Ha pedig a huttnak befolyásos barátai voltak, akkor tulajdonképpen miért is volt szüksége az ő segítségére?
Izalnak bűzlött ez az egész. Elhatározta, hogy amennyire lehet, csak a látszat kedvéért fogja használni a fénykardját. Ki tudja, talán, ha a harc megkezdődik, elszakadhat a többiektől, és megpróbálhat visszajutni Schmukkhoz, a konvoj végén haladó hatalmas, repulzoros, Ubrikkian-gyártmányú vitorlás bárkára, hogy végre valahogy kihúzza belőle, kik is pontosan a szövetségesei...
Csak úgy próbaképpen, rutinból kinyúlt az Erőben, hátha érzékel valamit a tábor felől... és döbbenten azonnal vissza is húzódott és megpróbálta elrejteni magát, ahogyan megérezte a jelenlétet. Talán többet is, de legalább egynek az érintését biztosan érezte az Erőn keresztül.
Egy jedi volt velük, vagy valaki, aki nem állt messze attól, hogy jedi legyen.
- Gyorsítsunk, menjünk az élre. - kérte a grant Izal gondterhelten. - Igazad van, elvtárs, legyen mienk a dicsőség! - vigyorodott el a háromszemű és megveregette a pilóta, egy félszemű vikve vállát. - Hallottad, Pjotr? - Mondtam már, hogy ne hívj így... - morogta a vikve, de azért gázt adott, és a repulzoros csónak felgyorsult.
Izal megkapaszkodott a korlátban, miközben feje fölött elhúztak a szabályos alakzatban repülő fedezet hosszúkás vízszintes vezérsíkokkal bíró, vörös csillagos vadászai, nyomukban a karcsú, repulzoros rohamsiklókkal, amelyek oldalajtajain homokszínű bevetési ruhás kommandósok ültek.
Aztán, amikor már egészen közel voltak a táborhoz, a sátrak között, az egyik homokdűne alól egy katonai nehéz-légvédelmi lézerüteg vörös fénye villant, és az egyik rohamcsónak tűzgolyóvá robbant. A többi légköri egység szétrebbent, miközben innen is, onnan is olyan nagy energiájú lövedékek nyúltak a felszínről feléjük, amelyek messze nem vallottak egy egyszerű kereskedőtáborra.
Érdekes, gondolta Izal. Talán mégis van itt némi keresnivalója... kikapta a gran kezéből a makrotávcsövet, és a tábor vonala előtt húzódó homokdombokra fókuszált. - Lépegetők. - suttogta inkább magának, mint a grannak. - Ezeknek birodalmi nehézfegyvereik vannak...
A csónak megrázkódott, ahogyan egy vörös energiasugár közvetlenül a stabilizátorok alatt robbant. A gran, a pilóta és még néhány társa Izallal együtt zuhanni kezdtek. Az arcona kinyúlt az Erővel, hogy némiképp tompítsa az esést...
Amikor felemelte a fejét, a tábor körül mindenhol robbanások és lézernyalábok kavarogtak, Schmukk siklói pedig szétszóródtak, meglepődve a nem várt ellenállástól. A tábor felől legalább két tucat alak közeledett feléjük fegyvereket lóbálva, burnuszos humanoidok bantha-háton... Izal egy pillanatig azt gondolta, taszkenek, de aztán megpillantott az élen rohanó nőt... egy kék bőrű twi'leket fénykarddal a kezében.
Felpattant, és saját pengéjét aktiválva rohanni kezdett felé.
Remélte, hogy a többiek előtt ér oda, és válthat vele néhány szót, mielőtt ez az egész eldurvul...
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Nov 9, 2015 17:53:49 GMT 1
Mos Eisley nem volt egy leányálom, mégis számos hölgy képviseltette magát az itteni diszes társaságban. A fajkavalkádban feltűnt egy-egy tetovált Sith alak is, néhány tagbaszakadt, kopasz pappal együtt, de ezek a figurák mennyiségben elmaradtak a különféle zsoldosok, csempészek és különböző piti, vagy jól kvalifikált bűnözők - minusz előjellel - áradata mellett. A legvegyesebb társaság mégis Chalmun Kantinjában tevékenykedett, hiszen ez a hely volt a helyi alvilág összekötőpontja, ki tudja, hány évtizede már. Adalber, a csapos elvett egy koszos rongyot, hogy tisztára törölje a vendégek poharait. Annyi homok volt ezen a bolygón, hogy amúgy is elkerülhetetlen volt egy-két szemcse még a legjobban fizető vendégek italában is. - Halálpálca nem érdekli? - hajolt hozzá közelebb egy töppedt, apró rodiai. - Egy tarisi az ára! - Kotródj innét - taszitotta mellbe Adalber. - Ez itten egy kantin, nem teritőhelyszin. Ha még egyszer megpróbálod rásózni valakire az engedélyem nélkül a portékádat, szólok annak az arconának ott az ajtóban. Őt érdekelni fogja a meséd. - Elnézést kivánok, nagyon elnézést, kocsmáros úr - húzódott vissza a mocskos bőrű rodiai, akinek a ruháját is koszfoltok tarkitották. Erős akcentussal beszélt. - Tudja a taszkenek megint megtámadták a farmomat.. - Ha nem esne annyira ki, akkor békén hagynának - figyelmeztette egy, a farmerek szokásos öltözékét viselő illető, aki mellé könyökölt a pultra. - A taszkenek nem olyan agresszivek, köszönhetően az egyik volt farmerünknek. Beépült közéjük, összehaverkodtak, oszt azóta békesség van. Az a fiú, tudjátok na, amelyiknek az apja Jedi volt.. - Mi lenne, ha mondjuk vennék neked egy italt, és mesélnél nekem erről a taszken-barát fiúról? - lépett oda egy kellemes hangú, vonzó teremtés. A twi’lek nő alig viselt valamit, amivel eltakarhatta az idomait. Izmos volt és kecses, a lethan alfajhoz tartozó, akinek vörös bőrén különböző tetoválások kanyarogtak. - Hát ha maga mondja.. - dörmögte a farmer. - Jobb lenne, ha olyan helyen beszélnénk, ahol kevesebben vagyunk - búgta a twi’lek, és az egyik üres boksz felé mutatott. - Igen, más ide nem is kell -vigyorodott el a férfi, miközben alaposan végigmérte a nő testét. - Nos, mit is mondott az imént a taszkenekről és a békéről, barátom.. - emlékeztette a twi’lek a farmert, amikor az asztal mellett ültek, és megkapták az italaikat. - Sokáig örökké zargattak minket - vont vállat a férfi. - A Domer családot eddig nem bántották, de akiknek a tanyája kinnebb esik, annak biza homok szárad a képire. Jut eszembe, én Jos Domer vagyok. - Én pedig az, aki feldobja a napodat - mosolyodott el a twi’lek. - Szóval ez a Jedi-fiú lenne az, aki visszafogja a taszkeneket? - Igen. Volt itt egy másik farmer annakelőtte, Hett. Na ő igazi úriember volt. De nem sokat láttuk, elvitték a Jedik, alig jött haza. Osztán egy szép napon a holovizióba láttam, hogy hires Jedi lett. Sharad Hett. A fiát nem tudom, hogy hivják, de mindenki azt mondja, ő is Jedi lesz. - De nem lett.. - Tényleg nem. Itthon maradt, ő jó gyerek. De szerintem vigyázzon, kicsike, hogy kivel ül le inni. Az a devi régóta néz minket. Veszélyes alak.. Én ritkán járok ide, akkor is csak muszájból, hogy eladjam a vizemet. A feketepiacon többet adnak érte.. De a nehézfiúk irigyek, ha egy olyan.. őő.. szép nő, mint maga, nem velük megy el. Vigyázzunk.. - Az a fickó már napok óta próbálkozik - legyintett megvetően a twi’lek, majd közelebb hajolt a farmerhez. - De én döntöm el, hogy ki érdemes, és ki nem. - Én csak mondom - vont vállat felvidámodva a férfi. - A suhanómmal hamar elérünk a házamhoz, csak nehogy az asszony otthon legyen.. nincs szobád a Dowager Queenben? - Ne szaladjunk ennyire előre, elrontjuk a misztikum örömét. Üzletet ajánlok. Te mesélsz nekem Sharad Hett fiáról, én pedig minden vágyadat teljesitem, amit csak ki tudsz találni. - A fantáziám elég jó - vigyorgott Jos. - Szóval a bolygó másik felin élők nyelvén Kalapos Shándornak is hivott illető fia.. szóval jó gyerek ő. Talon kezdte sejteni, hogy a férfi nem tud sokkal többet A’Sharad Hettről. Sietnie kellett, mielőtt a Sötét Mester türelmetlenkedni kezd. Az agyba-főbe tetovált, vörös bőrű twi’lek nő ugyanis hűen szolgálta a mesterét. A Mestert, akinek nem volt evilági neve. A Káosz elhozóját.. Az Időrabló azonban nem volt olyan legyőzhetetlen, mint amilyennek tűnt. A test, amiben eddig élt, elhasználódott, ezért sürgősen újat kellett találnia. Az ügynökei jelentései alapján ez a Hett nevű alak tökéletes volt erre a célra. Darth Talon pedig azért jött a Tatooine-ra, hogy elvigye a fickót a Mesternek. Feltéve, ha megtalálja. Talon több, mint egy hete járta a bolygó városainak kantinjait. A mai nap hallotta először, hogy valaki nyiltan emlegette Hettet. Úgy döntött, nem is kell többet megtudnia róla. Vesz egy forditódroidot, és elmegy a taszkenekhez. Egyelőre nem tudta, mivel fenyegethetné meg őket, de biztos volt benne, hogy hamarosan kitalálja. Ha pedig nem engedelmeskednek, kiirtja az összes vadembert. - No, akkor megyünk? - hörpintette be az utolsó kortyot Jos. - Nem hinném - jelentette ki Darth Talon, és az asztal alól kipattant vörös pengéje a szemközti falhoz szegezte a farmert. A kantinban folyó zene és zsibongás azonnal elhalt. Talon nem zavartatta magát, és a ráömlő tekintetek kereszttüzében kimászott a bokszból. Egyik kezével intett, mire a kocsma ajtaja lezárult. Következő intésére a hátsó bejáratok is összecsukódtak. Nem volt menekvés. - Hé, nincs balhé a kantinomban! - kiáltotta Adalber. A csapos dühösen hadonászva lépett ki a pult mögül. - Ha balhézni akar, menjen ki! A twi’lek lány megperditette a fénykardját, és lefejezte a hozzá legközelebb álló alakot. Az aqualishi váratlan halála megdöbbentette a gazfickók bandáját. Rejtett sugárfegyverek és halkan előhúzódó pengék nesze hallatszott. Darth Talon szabad kezével a levegőbe emelte a devaroni mészáros hirében álló illetőt, és Erőszoritását felerősitve összeroppantotta a légcsövét. Ezután a levegőbe szökkent, és mialatt az Erővel összeborogatta az asztalokat, lekaszabolta az útjába eső vendégsereg tagjait. Egy nagydarab vuki utánanyúlt, és lerántotta Talont a levegőből. A Sith elestében megpördült, gyomorszájon rúgta a teremtményt, és mielőtt földet ért volna, szemmel láthatatlan sebességgel beledöfködött a tömegbe. Közben lövések rázták fel a kocsma hangulatát. Hasra érkezett, és érezte, amint a vuki megmarkolja a lábát, és húzni kezdi hátrafelé. Vele szembe egy Randon nevű csempész becélozta őt, és lőtt. A fegyveréből kicsapódó energialövedék Talon intésére egy kicsivel fennébb kanyarodott, és egyenesen belefúródott a vuki koponyájába. A twi’lek kiszabadult és talpra szökkent, majd hasba rúgta a csempészt, aki zuhanás közben több társát is magával sodorta. Mielőtt az a néhány fejvadász, akik ekkor előrefurakodtak, lőhettek volna, Talon elhajitotta a fénykardját. A vörös penge elrepült a lezárt bejárathoz, lefejezte a lövöldöző arcona őröket, megfordult, és elindult visszafelé. Négy javába fúródott bele, aztán levágta a Brelladas nevű fejvadász fejét, felhasitotta egy rodiai farmer hátát, majd elindult visszafelé a gazdájához. Talon hamar felmérte, hogy mielőtt a fegyvere visszaérne, ellenfelei szitává lövik őt, ezért előrelendült, és közelharci módba váltva villámgyors mozdulatokkal tette harcképtelenné maradék áldozatait. Mire a fénykardja a tenyerébe csapódott, egyetlen fegyveres alak sem volt talpon. A többieket könnyű volt elintézni. Talon, a Káosz urának szolgája gyorsan végigjárta a kantint, és mindenkit kivégzett, aki még életben volt. Mikor végzett, megérezte, hogy valaki még életben van. Búgó fegyverével megindult a pult felé. Átlépett egy H’nemthe holttestén, majd a kantin tulajdonosának, Chalmunnak a fiának holttestén, és megállt. - Állj fel - szólt fennhangon. - Nem menekülhetsz meg. A pult mögött megjelent a kocsmáros feje, majd Adalber felállt, és remegve citerázott a piásüvegek előtt. - Kérem.. csak mondja meg, mit óhajt! - könyörgött. - Téged. Holtan. - Kérlek... nekem gyerekeim vannak.. - Az ők sorsa nem rám tartozik - biccentett Talon. - Új világ következik. Készitsd fel magad rá. Gondolj arra, hogy az egyetlen dolog, ami megment majd, az a hited. Csak akkor válsz túlélővé.. ha befogadod a káoszt. Azzal a lethan kikapcsolta a fénykardját, és kilépett az utcára. Feleslegesnek vélte megölni az öreget. Amikor az Időrabló fog uralkodni az univerzum felett, úgy is mindenki elpusztul majd. Darth Talon azt akarta, hogy hire menjen a bolygón. A tetoválásai miatt máris az ESB-hez kötötték, akik látták. Felült a robogójára, és elviharzott a városhatár felé. Anchorheadbe igyekezett, ahol a legjobb minőségű droidokat árulták.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Nov 10, 2015 2:36:06 GMT 1
Ahogy elhatározta, hogyan fog eljárni, Talon tovább repesztett robogóján a Jundland sivatagon át. Izmos lekkuit a háta mögött lóbálta az ellenszél, a nagy sebesség miatt csábos vonású arcbőre még jobban rátapadt a koponyájára. Tekintete simább és kivánatosabb lett, ahogy száguldott. Ábrázata most jobban hasonlitott a halál arcához, tökéletesen nyugodt állapotában.
Gyermekkorában nem véletlenül kapta meg a Lethal Lethan nevet. Nem kellett használnia az Erőt, hogy bizalmat ébresszen maga iránt a férfiakban, vagy akár a nőkben.
Ismerte a képességeit és kihasználta őket.
Több órán keresztül utazott megállás nélkül, de cseppet sem lassitott. Szálkásan kidolgozott teste birta a gyűrődést, az elméje pedig a Sötét Istenség kénköves tábortüzén edződött.
Anchorhead homályosan rajzolódott ki előtte. Változtatott az irányán, hogy egyenesen a főkapu felől léphessen be a külvárosokba. Rövid Tatooine-i tartózkodása alatt sikerült kideritenie, hogy a taszkenek ezt a várost zaklatták a leggyakrabban. Régi dokumentumok, amiket csábitóerejének bevetésével szerzett, tanúskodtak róla, hogy valaha Anchorhead a régi homoklakók törzseinek a területeire épült. A különös vademberek elkötelezettségének pedig több ezer év sem volt elég, hogy elhalványodjon.
A város körül magas homokfalak kertelték körbe a különböző településnegyedeket. A megfelelő védelem kiépitése ezen a környéken szabályos életbiztositás volt. A taszkenek elég jó harcosok voltak hozzá, hogy a helyieket terrorizálva valóságos fenyegetéssé váljanak. Talon két napja Bestine-ben hallotta, hogy a taszkenek a város körül portyázó teremtményeket is megtámadják. A helyi elbeszélések szerint a gyilkos lények a semmiből tűnnek elő, és egyszerűen lekaszabolnak mindenkit. Különösen a humán fajokat gyűlölték - őket apritották fel a leggyorsabban.
Talon, ahogy egyre közeledett a városhoz, megpillantott egy párafarm-állomást, ami bizonyára a település vizellátásáért volt felelős. Ahogy beért a kiszabott földútra, ami fölött az előtte járt siklók már felverték a homokot, több fehér, vékony bóját látott. Megfigyelőrendszerek lehettek, amik veszély esetén jelentettek a központnak, ahonnan azonnal erősitést küldtek a csapdába került, falakon kivül kószáló áldozatokhoz.
A Sith sosem járt még a Tatooine-on, de úgy sejtette, többé nem is fog. Volt valami ezen a bolygón, ami nem tetszett neki - a nyilvánvalón kivül. Érzett valamit, egy távoli visszhangféleséget, amit mintha évezredek, milleniumok nyomtattak volna el. Talán maga a bolygó volt az. Talon csak annyit észlelt, hogy ez a dolog ősrégi, és még mindig nem hunyt ki teljesen. A Tatooine-ról szóló irások szerint a homokgolyó nagy titkokat rejtegetett.
De ez Talont kevésbé érdekelte.
A twi’lek lelassitott, és berobogott Anchorheadbe. Nem kellett azonositania magát, és azonnal tudta, hogy miért ilyen hig a biztonsági rendszer.
Az egyik utcasarkon látott egy twi’lek kislányt, aki fölé két nagydarab férfi hajolt. Egyikük belerúgott a gyerekbe, aki zokogva takarta el az arcát a következő ütések elől. Odébb egy rodiai nő, ölében yogun gyümölcseivel. Piásan tántorgó férje néha rácsapott a seggére, és olyan szavakat mormolt, hogy azt a hutt nyelv is megirigyelhette volna. Az asszony arcát véraláfutások torzitották el. Egyik épületből bilincsbe vert társaság csoszogott elő, nyomukban egy zöld bőrű toydarival, aki folyamatos elektro-ütésekkel késztette őket gyorsabb haladásra.
Mindenki más bűzlött a titkoktól és mocsoktól. Darth Talon hamar felmérte a helyzetet, és arra jutott, hogy Anchorhead sokkal kellemesebb hely, mint például Mos Eisley.
A lethan leparkolta a robogóját a bejárat melletti leszállóöbölben, és belelépett a Tatooine forró homokjába. Gyors oldalmozdulatot tett, mire minden porszem lepallódott a testéről. A homokfelhő körbefonta még egy pillanatig, aztán elindult.
Kiterjesztette az érzékeit, megvizsgálta a járókelők, rendészek, gengszterek és áldozataik elméjét. A szándékaikat kutatta. Pár másodperc leforgása alatt számos benyomást szerzett a környékről. Mentében félreérthetetlen pillantások kisérték, és nem csak a humán fajok részéről. Alig tett meg néhány lépést, és egy apró lénybe botlott, aki hadonászva próbált rátukmálni egy fémszerkezetet. Talon kikerülte a javát, de az továbbra is a nyomában maradt, és lelkesen karattyolt érthetetlen nyelvén.
A Sith úgy sejtette, hogy ki kell mennie a falakon kivülre ahhoz, hogy találkozzon a taszkenekkel. De mielőtt még folytatta volna a küldetését, fel kellett töltenie a készleteit. A több órás utazás Mos Eisley-ből nem lett volna gond, de a két nap tüzében égő sivatagbolygó minden energiát kiszippantott egy mégoly edzett teremtésből is, mint Darth Talon.
Egy idős asszonytól vizet vásárolt, és a páncélárusnál talált egy twi’lek köpönyeget, aminek csuklyája a tetején ki volt vágva a lekkuk számára. Talon magára teritette az öltözéket. Jól esett, hogy eltakarhatta a bőrét a tűző napok elől. Ráadásul a megbámulások mennyiségét is csökkentette. Nem akart jellegzetes figura lenni, egyelőre elég, ha Mos Eisley-ben felismerik.
Talon várt egy órát, aztán újfent kilovagolt a pusztába a robogóján. Anchorhead másik felén indult el, hogy eltávolodjon a párateleptől. Megint mindene megtelt homokkal, de nem törődött vele. Még a köpeny ellenére is mindenhová bejutott..
Micsoda infantilis romantikus szöveg lenne a homokot, mint metaforát összehasonlitani a szerelemmel - villant át az agyán.
A távolban egy halovány vonal körvonalazódott. Talon közelebb száguldott a jelenséghez, hogy megnézze, mi az. Dús ajkának egyik szélét elégedett félmosolyra húzta. Egy párologtató-berendezést talált. Lelassitott, majd megállt a gépezet közelében. A fehér szerkezet a magasba nyúlt, és az volt a feladata, hogy összegyűjtse a levegőben és a felhőkben lecsapódott nedvességét. A párafarmerek ilyen berendezéseket szórtak szét a területeiken, és a begyűjtött, átalakitott, poros vizet eladták. Ebből éltek, ez volt az egyetlen valamirevaló legális foglalkozás a Tatooine-on.
Talon odament, és megtapogatta a párologtatót. Lenéző tekintettel tapogatta ki a biztonsági panelt. Máris érezte őket, holott látni nem látott senkit. De ott voltak, efelől biztos volt. Lassan mozogtak a homokban, a föld alá préselődve. Miközben Talon a biztonsági kulcsot próbálta megfejteni, érezte, ahogy a sóvárgó tudatok kört alkotnak a dűne körül, hogy amikor kiszabaditja az értékes vizet a gépből, elvehessék tőle.
A panel felszisszent, és a párologtató oldala becsúszott a helyére. Egy kéttenyérnyi zsák volt benne, félig tele folyadékkal, Talon a markába vette, és óvatosan kiemelte a vizet a tárolóból. Kildotta a zsák száját, hogy elterjedjen a kincs szaga.
Lassú mozdulatokkal belemártotta az egyik ujját, majd leszopogatta róla az izetlen vizet. Egy csepp végigfolyt az állán. Üvöltést hallott, lábak dobogása hallatszott, és sietve megpördült.
Legalább kéttucatnyi taszken állta körbe tisztes távolságban a párologtatót. A Sith ezúttal tudta, hogy a lények sóvárgása most nem rá irányul. A homokszinű szalagokba bugyolált alakok furcsa szemellenzőt viseltek, és gaffi-botjaikat lengetve közeledtek az áldozatuk felé.
Meglepően gyorsan mozdultak. De egy Sith Nagyúrhoz képest még igy sem eléggé gyorsan. Talon a legközelebbi bennszülött képébe csapta a zsákot, és a vizzel telt csomó szétloccsant a taszken arcán. A vérszomjas lény egy pillanatra meglepődött. Aztán éles orditást hallatott, és társaival egyetemben egyszerre támadt rá a tetovált twi’lekre.
Darth Talon félreugrott az első csapások elől, aztán előkapta a fénykardját. A vörös penge búgása megint megzavarta a taszkeneket, akik hátrahőköltek a sistergő energianyalábtól. De nem lepődtek meg. Ugyanabban a pillanatban ismét lesújtottak, akárcsak Talon. Egy gaffi-bot kétfelé hullott, penge merült a húsba, sárgás vágás húzódott az egyik taszken mellkasán, a másik kettéhasadt a Sith szemmel követhetetlen mozdulatainak nyomán.
Érezte, hogy egy éles pálca irányzódik a hátának. Az Erővel eltéritette azt, mire a bot melléje döfött. Talon precizen hátrafelé rúgott, a bal kezén levő fémbevonattal kivédett egy támadást, mig a jobbjában tartott fénykardjával féloldalasan elvágott egy buckalakót.
A taszkenek ekkor visszavonulót fújtak. Már legalább a felük eszméletlenül, holtan vagy darabokban feküdt a homokban. Darth Talon meglengette a fénykardját, és várta a következő rohamot. A homoklakók viszont mozdulatlanul bámultak rá.
A Sith hátrahőkölt, amikor előtte, a földből egy gejzirként előtörő taszken jelent meg, feje fölött szúrásra emelve gaffi-botját. Talon oldalra lenditette a kardját, hogy kettőbe vágja a meggondolatlan vadembert, amikor elektromos energia áramlott a testébe. A Sith megremegett, és meglepetésében elejtette a fénykardját. A hátánál ugyanis szinten megjelent egy taszken, aki elektrobottal fegyverezte le.
Roppant ügyes, vajon ki tanithatta őket cselszövésre?
Talon újabb és újabb döféseket kapott, a teste meg-megrándult, és a twi’lek egyre inkább elvesztette a tartását. Bal alkarja még azután is szikrázott, hogy a taszken abbahagyta a támadást. A következő ütést már a fejére kapta, és szédülten esett a buckalakó lába elé. Még halványan látta, ahogy egy poros, homokszinű láb közeledik, aztán minden elsötétült.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Nov 12, 2015 18:56:48 GMT 1
Büdösséget érzett. Megpróbált beleszimatolni, hogy kitalálja, hol van, de az izzadt bundához hasonlatos szagból semmit sem tudott megállapitani. A szemét nem tudta kinyitani, valószinűleg bekötötték. Ha úgy lett volna, rávehette volna az Erőt, hogy átáramoljon a testén, hogy megérezze a környezetét, vagy hogy kiszabadulhasson a fogságból. De Darth Talonnak tervei voltak, és miután az elmúlt órákat eszméletlenül töltötte, úgy vélte, hogy talán két napja lehet már a naptól mentes helyiségben, talán egy sátorban.
A torka kiszáradt, mert attól, hogy az ikernapok nem melegitették, a hő még mindig elviselhetetlen volt. Talon nem kapott se inni, se enni az elmúlt időszakban. Erre számitott, épp ezért hozott magával rejtett készleteket a nadrágjába rejtve.
Azonban nem érezte a nadrágját..
Kiterjesztette az érzékeit, és rá kellett jönnie, hogy anyaszült meztelen.
A twi’lek nő kezét vaskos, rőf kötelek emelték a magasba, igy álldogált kinyújtózva, hátát valami keménynek vetve. A lábai szintén le voltak kötözve. Vörös bőrét néhol homokfoltok tarkitották. Jellegzetes tetoválásai végigfutottak az egész testén, beleértve arányosan gömbölyű és dús, de nem túlméretezett melleit, izmos, vékony csipőjét és hasát, kidolgozott combjait, vádliját. Erotikus vonalú ajkai haragosan biggyedtek lefelé, lekkujait előre lógatva próbálta eltakarni formás kebleit. Nemi szervét védtelenül korbácsolta a Tatooine forró szele.
Darth Talon egzotikus látványt nyújtott, de egy olyan környezetben, ahol nem tudta, hogy idomainak segitségével kikeveredhet-e a bajból. Sejtette, hogy a taszkeneket nem érdekli a külseje, viszont volt itt még valaki, akit tisztán érzékelt. Türelmet és beletörődést erőltetett magára. Az Időrablóért kellett szenvednie, és ő készségesen vállalt bármit, amivel a Sötétség Mesterét szolgálhatta.
Életjeleket, aztán halk lépteket érzékelt. Egy taszken lépett a sátorba, gaffi-botját maga előtt tartva jött a fogoly közelébe.
- Ne hidd, hogy fogva tarthatsz engem - forditotta el a fejét Talon gőgöt szinlelve. - Hamarabb meghaltok mind, minthogy engem bánthassatok.
A buckalakó hörgött valamit, és kiment.
Talon engedte, hogy az Erő sötét oldala átjárja minden porcikáját. Feltöltötte magát energiákkal, és hagyta, hogy átáramoljanak rajta. Azt akarta, ha tényleg itt van az a Jedi, akkor érezze meg a jelenlétét. Ha pedig eljön hozzá, ő, Talon önerejéből kiszabadul, megmutatva A’Sharad Hettnek az erejét. A férfi előbb utóbb el fogja ismerni, hogy Darth Talonnak igaza van, és ha még a világos oldalt szolgálja, el fog szakadni tőle. Ha pedig Talonnak minden báját be kell vetnie, akkor megteszi, és A’Sharad Hett készéggel a tanitványául szegődik. Ő pedig elviszi a férfit a Morabandra...
|
|
|
Post by Enz on Mar 29, 2016 15:30:32 GMT 1
Erwin arcán nem volt túl őszinte a mosoly, ahogy az energiarudat nyújtotta a szőrös állatnak. A kinézetük teljes ellentéte volt képességeiknek, és a birodalmi katonai fiaskók történetében az endori csata élő sebként lüktetett. A helyzetet súlyosbította, hogy a szőrmók hamar friss barátokra tett szert a helyiek valamelyik különítményének tagjai között, akik közül ketten most gyanakodva méregették őt és embereit. Saját csapatának tagjai alig leplezett módon tartották kezüket a sugárvetőjükön, és Erwin tudta, hogy mi sem lenne rosszabb fordulat egy vostroyai invázió előtti percekben, mint összerúgni a port helyi szövetségeseikkel. - Yub? - pillantott előbb az ételre, majd rá az ewok. - Mind a tied. Vedd csak el! - guggolt le, hogy egy magasságba kerüljön a lénnyel, de közben nem tudott nem arra gondolni, hogy egy halálos lövés bevitelét is jóval egyszerűbbé tette a másik számára. Az ewok még mindig bizalmatalnul lépett közelebb, fegyverét még mindig rá tartva, majd üres kezével lassan kinyúlt, és az utolsó pillanatba hirtelen elkapta a rudat, majd a végét boldogan a szájába nyomta, és egy jókora darabot leharapott belőle. - Schmeckt gut? - kérdezte barátságosan, de az ewok válasz helyett tovább csócsálta az energiarudat, és az evés annyira lekötötte figyelmét, hogy fegyverét is leengedte. Okos állat, gondolta magában, majd kiegyenesedett. - Látják, a maguk szentjének nem esik baja. - Nagyon helyes, effendi - jelentette ki a fekete köpenyt viselő cathar. - Most pedig a vezetőnk elé kísérnénk... Mielőtt azonban befejezhették volna a mondandójukat, a tűzvezetésért felelős kezelőtiszt előtti műszerek hangosan pittyegni kezdtek, ezzel jelezve, hogy az ellenség lőtávolságba került. Persze az optimális lőtávolság előtt esze ágában sem volt kiadni a parancsot, különben csak a saját szűkös energiatartalékukat pazarolták volna el. - Mindenki a helyére! - rendelkezett, és ahogy Skorzeny az ewok mellett ellépve kilépett a járműből, majd sietve megindult a páncélosokhoz, a fekete köpenyesek felé fordult. - Biztosabb ha itt maradnak az állatjukkal együtt. - Badarság! Az ellenség ezeket a fémkoporsókat fogja először lőni! - szólalt meg a cathar kissé lefitymálóan. - Csakugyan. És tudja mi a különbség? Hogy itt olyan páncél mögött vagyunk, ami ki is állja a tüzet. - Minket Mud Al-Dibh és a hit védelmez! - felelte a cathar, bár már korántsem olyan magabiztosan. - Nos, ha a maguk Prófétája nagyobb védelmet ad, mint egy vaskos dúracélfal, akkor nem erősködöm - vonta meg a vállát Erwin, majd a taktikai holoasztal felé fordult. A két fekete köpenyes összepillantott, majd egyikük egy bizonytalan mozdulattal bezárta a fémajtót. Erwin ügyet sem vetett már rájuk vagy az ewokra, ami láthatóan boldog volt, hogy az energiarúdját rágcsálhatja. - Mennyi idő még? - pillantott fel a taktikai kijelzőről. - T mínusz 2 perc. - Célozzák a csapatszállítókat, a vadászgépeket és a rohamsiklókat hagyják! Csak a parancsomra tüzeljenek! - adta ki az utasítást Erwin. Terve azon az alapon nyugodott, hogy a helyi erőket hagynia kellett közelebb jönni. Ha teljes egészében a távolban kötik le az ellenséges erőket, úgy semmi sem akadályozná meg az ellenséges parancsokot, hogy ne pár jól irányzott turbólézercsapással bírja a védőket jobb belátásra. Persze ez sem biztosította, hogy helyi szövetségeseiket nem tekintik eldobhatónak. - Pontosítás: néhány siklót engedjenek át! - Jawohl! - nyugtázta a parancsot a kommtisztjük, aki sietve hozzálátott az üzenet továbbításának. A műszerek ismételt pittyogással jelezték, hogy az ellenfél elérte az effektív lőtávolságot. Innen már lassan ők is viszonozni tudták a légvédelem tüzét. - Feuer frei! - adta ki a parancsot jelentőségteljesen Erwin, és a jármű harctere megremegett, ahogy beásott lépegetőjük nehéz lézerágyúi egyszerre nyitottak tüzet. A többi egység követte a példát, és vörös színű fény kavalkádja árasztotta el az erőd környékét. A tankönyszerű desszantmagasságban érkező hajók hirtelen úgy rajzottak szét, mint a bogarak, de a szoros alkzat miatt többen nem tudtak kitérni a lövedékek elől. A taktikai kijelzőn több füstölő-égő jármű képe jelent meg. Alig érkezett meg azonban a vizuális visszajelzés, máris útnak indult a következő sorozat, amely szintén a transzportokat célozta, kivéve az elülső rajokat. Ezek zavartalanul és sértetlenül repülhettek át a légvédelmi zárótűzön, míg a hátrébb lévő hajók, felismerve, hogy ők az elsődleges célpont, gyors kitérő manőverbe kezdtek. Éles fordulót követően mindent megtettek, hogy elhagyják a veszélyzónát, és biztonságos távolban dobják ki a rakományukat. - Spóroljanak a lőszerrel! - emlékeztette az embereit, ahogy a hajók menekülőre fogták. Nem volt túl sok tartalékuk, hogy ilyen kaliberű zárótüzek mellett a menekülők levadászására pazarolják. *** A sikló újra és újra megrázkódott, ahogy a védők nehézfegyvereinek lövedékei elhúztak mellette. Az utastérben mindenki igyekezett valamiben megkapaszkodni, de ez aligha jelentett volna bármit, ha az egyik üteg beméri és eltalálja őket. Noc'shak ezredes, az akcióban részt vevő twi'lek erők parancsnoka összepréselt ajkakkal ült a helyén, kezében sugárkarabélyával. A helyi információforrásuk semmiféle nehézfegyverzetről nem tett említést. Persze ő nem bízott egy koszos hutt szavában, de Vla'sov parancsnok úgy ítélte meg, semmiféle veszéllyel nem kell számolniuk és ragaszkodott hozzá, hogy "menetből vegyék be" Tatooine-t. Az ezredesnek kezdettől fogva számos szakmai nézeteltérése volt az egykori asmerui vezetővel, de ő olyan szinten bírta a Rylothot most vezető fiatal Villya Secura bizalmát, hogy nem volt esélye érdemben szembenszállnia vele. - Ezredes, a vostroyai szállítóhajók leszakadnak és visszavonulnak - szólalt meg a pilótájuk gépiesen torzult hangja a sisakba épített kommban. - Nos, legalább több dicsőség jut nekünk - felelte fanyarul, ami hangtónus valószínűleg úgyis elveszett a kommunikáció során. "Szakadt ruhájú csőcselék", így nevezte Vla'sov az ellenségeiket. Újból összeszorította a száját, és próbálta kizárni a negatív gondolatokat a fejéből. Elvégre önszántából jelentkezett arra, hogy az első vonalból vezesse a twi'lek erőket, nem akarta ugyanis, hogy egy részeges, a beosztottak életével mit sem törődő vostroyai kapja a feladatot. Valahogy a Pa'Ga Rotry mellett töltött idő szentimentálissá tette. Persze valószínűleg ő töltötte el a legtöbb időt a valaha élt legnagyobb twi'lek államférfi mellett. - Ezredes, mindjárt a kijelölt desszantzóna felé érünk - jelzett ismét nemsokára a pilóta. Noc'shak felállt a helyéről, és kezével az utastér oldalát fogva megindult előre a pilótafülkébe. Mikor odaért, a pilóta székének támláját fogta meg, hogy nehogy felessen a meg-megrázkódó hajón. Egy ódon erőd homoksárga falainak képe rajzólodott ki szemük előtt. Amire először felfigyelt, hogy a falakon túl már semmiféle légvédelem nem várta őket, sőt a hullák és a falakon frissen ütött kráterek számából ítélve nemrég még valamiféle harc folyt itt. - Látja ott azt a tornyot? - nyúlt ki a pilóta feje mellett jobb kezével a központi rondellára bökött, amiből uralni lehetett az udvart, és egy emeleti átjáró még a főépületben is átjárást biztosított. - Ott tegyen ki minket. - Igenis, uram - nyugtázta a parancsot, és kissé lassított, ahogy közelebb manőverezett a toronyhoz. Odalent fegyveresek rohantak el, többet lőpozíciót vettek fel. Kézi sugárvetőkkel aligha képesek kárt okozni a hajójukban. Noc'shak most már támaszkodás nélkül visszajuthatott a helyére, és átvette a mellette ülő katonától otthagyott fegyverét. - Készüljetek! - parancsolta, és sietve ellenőrizte fegyverét, majd a mellette álló katona felszerelését, ahogy a többiek is tették. Ahogy hajójuk megállt a torony mellett, kigyulladt a kiszállóajtó melletti zöld lámpa. A kettes sorba felállt twi'lek harcosok egymás után ugráltak ki a közeli gyilokjáróra, és néhány kósza lövést és kiáltást lehetett hallani. Úgy tűnik a helyiek is felismerték az ósdi védművek sebezhetőségét a desszanttámadásokkal szemben. Ahogy kilépett az utolsó katona, Noc'shak is követte, majd kintről jelzett a pilótának, hogy távozhat. Ahogy körbepillantott, látta, hogy máshol is magaslati pontokra tesznek ki katonákat szállítóhajóik, és itt-ott a helyi segédccsapatokból is csatlakozott pár hajó hozzájuk. Ahhoz képest, hogy a légvédelem őket csak mérsékelten célozta meg, a legtöbben a vostroyai katonákhoz hasonlóan hátrébb vonultak. - Uram, biztosítottuk a tornyot! - lépett hozzá egyik embere. - Remek hadnagy - bólintott, bár úgy érezte, most sétáltak éppen az ellenség csapdájába. Persze csak addig kellett kitartaniuk, amíg a kinti erők felmentik őket. Ami az eddigi teljesítményüket elnézve nem túl jó túlélési esélyeket jelentett. - Barikádozzanak el minden átjárót! Kivéve a hidat az első emeleten. Annak a biztosítására állítsák fel a nehéz sugárvetőnket! - Értettem - vágta össze a bokáját, majd egy éles fordulóval elsietett, hogy végrehajtsa a parancsot. Emberei megedződtek a rylothi polgárháború alatt. Ideje volt bizonyítaniuk. *** Versta tátott szájjal figyelte azokat a manővereket, amiket Kytra végrehajtott. Az űrhajók mindig is lenyűgőzték, és arról álmodozott, hogy egyszer saját hajót vesz és azzal hagyja ott Coruscant alsóvárosát, sok izgalmas kalandba belevágva. Nos, a "saját" kivételével nagyjából minden teljesült is. - Készüljetek lövegkelezők! - szólt hátra Kytra, a fiatal twi'lek pedig mindkét szemét a célzómonitorra szegezte. Most végre nem csak pátyolgatásra szoruló gyerek lehetett, hanem a csapat egyenjogú tagja. A képernyőn egymás után jelentek meg az ellenséges gépek vörös sziluettjei, közeledve az ő rombosz alakú tűzkeresztjéhez. Mindjárt, mindjárt nyugtatta magát, majd hirtelen a rombusz is vörössé vált, ahogy az egyik ellenséges gépet sikerült befognia. Azonnal rányomott a tüzelőgombra, de a hajó a követekező pillanatban oldalra manőverezett, és a lövedékei elszáguldottak a kék égen. - Elhibáztam? - lepődött meg Versta. Hiszen úgy érezte, gond nélkül képes leszedni az ellenséget. Talán túl későn cselekedett volna? Vagy éppen túl korán? Igyekezett még jobban koncentrálni, de a következő sorozat ugyanúgy elzúgott az egyik ellenséges gép mellett, semmiféle kárt nem okozva. Egyre dühösebben tüzelt újra és újra, de mindenféle érdemi eredmény nélkül. A hatodik kísérlet után dühösen a szék karfájára csapott. - Csak nyugodtan, Versta! - szólt hátra Kytra, akinek két nyaktekerő manőver között úgy látszik erre is jutott ideje. Azt viszont nem értette, hogyan lehetne nyugodt egy olyan helyzetben, ahol a barátai élete forgott kockán. A legjobbat akarta nyújtani, hogy végre ő is hasznos része legyen a csapatnak. - Versta - szólalt meg alig hallhatóan, távolról egy hang. A lány felkapta a fejét, és körbepillantott, de láthatóan rajta kívül senki sem figyelt fel erre. Újra a célzókészülékre összpontosította erejét. - Versta! A lány nem tudta mi van vele, úgy érezte magát, mint amikor Saaliával együtt őt is kiütötte valami az Ord Mantellről való menekülés közben. Beletelt pár pillanatba, míg rájött: a hang a fejében szól hozzá. De hogyan válaszolhatna valaminek, ami nem is létezik? - Engedd át magad - szólt ismét a hang, ő pedig nem tudta mit tehetne. Jó pár pillanatig vacillált, hogy mit gondolhatnak a többiek, miért nem lő, de be kellett látnia, hogy ha állandóan mellélő, azzal nincs hasznára senkinek. Végül úgy döntött, egy próbát megér a dolog. Kinyújtotta végtagjait, majd nagy levegőt véve helyezte újra a megfelelő pozícióba őket. Szemeit lehunyta, és furcsa összhangot érzett nemcsak magában, de mindenkiben a hajón. Egészen olyan volt, mintha érezné a bennük csörgedező élet lüktetését. Ilyet sosem érzett még annak előtte. Keze szinte önkéntelenül mozdult meg, mielőtt még a műszer jelezhetett volna, és a kivetődő vörös lövedékek ezúttal telibe találták a bombázó szárnyát, amiből darabok szakadtak ki, a gép pedig vastag füstcsíkot húzva maga után zuhanni kezdett. - Szép volt! - pillantott hátra Kytra, és meglepve tapasztalta, hogy Versta lecsukott szemmel ül a helyén, és kezeit mintha egy ősi ösztön mozgatná. Látta ezt már sokszor. Saaliánál. - Az nem lehet...*** Izal az Erő segítségét is igénybe vette ahogy előre sietett, egyre növelve a távolságot saját maga és a hutt milíciája között. Nem érezte, hogy ez az egész bármiben is az ő harca lenne, ellenben a másik oldalon látott fénykard könnyedén jelenthette azt, hogy az ő oldalukon több keresnivalója van. Már persze ha a twi'lek nő nem egy halott jeditől vette el a fegyvert, gondolta magában fanyar humorral. Az minden bizonnyal a sors végtelen iróniájáról tenne tanúbizonyságot. Ahogy közelebb ért, a bantha háton érkező harcosok rögtön kiszúrták, és tüzet nyitottak rá, de nem volt különösebben nehéz kikerülnie a szórványosan érkező lövedékeket. Alig pár tíz méterre volt már a twi'lektől, mikor ő is kiszúrta, és először némileg meglepődve szegezte maga elé a fénykardját. - Mit keresel te az ő oldalukon? - kérdezte tőle némi provokatív felhanggal. - Ezt én is kérdezhetném - felelte Izal, kissé megnedvesítve a száját, miközben elég lomhán és kedvtelenül harci pozíciót vett fel. - Izal lovag vagyok a Rendtől. - Saalia, szabadúszó rendetlen jedi. Örvendek a találkozásnak. Esetleg folytassuk egy jó tea mellett? - kérdezte tőle a lány, és az arcona számára úgy tűnt, hogy a lány csak szórakozik vele. - Inkább valami sósat kérnék - nyalta meg a száját ismét, majd hátrapillantott. Már nem volt túl sok idejük a csevegésre. - Mindenesetre a lényeg, hogy nem vagyok ellenség. - Ez nem éppen Syal-díjas alakítás, Izal - felelte a lány, elég egyértelműen a fénykardjára pillantva. - Ó, hát ez hogy került ide? - válaszolt a lánynak az övéhez hasonló stílusban. - Segítség, ez mozgatja a kezem! - Vicces fickó vagy, ezt el kell ismerni - terült el egy széles vigyor a lány arcán. - Ez az, Izal, csapd le a fasisztit! - hallotta meg a gran kurjongását hátulról. Jobban örült volna, ha társa nem éli túl a zuhanást. - És most?- És most azt hiszem eljátsszuk, hogy megküzdünk - felelte Izal, majd előre lépett, és mozdulatait szándékosan kissé lassítva úgy csapott le, hogy a lány könnyedén kivédhesse. Úgy tűnik legalább most el tudta hitetni vele, hogy nem ellensége. A következő csapás is hasonlóra sikerült, miközben hátulról Smukk milíciájának tagjai bíztatták, már amikor elfáradtak a lövöldözésben. - És most az örökkévalóságig küzdünk? - kérdezte, miközben ő is támadott, azonban jóval kevésbé kíméletesen. - Jobbat tudok - felelte, és a következő pillanatban az Erő segítségével úgy ugrott fel, mintha egy ágyúból lőtték volna ki, majd jóval távolabb ért földet, és futni kezdett a fal felé. - Ez az, Izal elvtárs, mindig csak előre! Utána! Urra! Urra! - Na várj csak, amíg szétrúgom a segged - mondta maga elé Saalia, majd sietős léptekkel megindult a lovag után. *** Seddwia nem szívesen vált el a lányától újra, de tudta, hogy Saaliára most a falak előtt van a legnagyobb szükség, míg ő neki a bejutott desszantosokkal kellett leszámolnia. Elsősorban a központi rondella visszaszerzése volt fontos, mivel a magukat oda befészkelő katonák miatt az udvaron mozdulni sem lehetett. Ezt jól bizonyította, hogy elég volt kissé kihajolnia az egyik oszlop mögül, máris egy jól irányzott lövés csapódott a kőbe mellette. - Vigyázzon, immah! - sietett oda hozzá hűséges segédje, mire Seddwia csípőre tette a kezét. - Azt hiszem erre még képes vagyok egyedül is - jegyezte meg, mire a férfi alázatosan meghajolt. Kissé talán túlságosan is elpuhult a szerető hívek körében, de lánya ismételt felbukkanása mintha teljesen újjá varázsolta volna, tele volt energiával és tetterővel. - Van valami bejutási lehetőség?- Az összes bejáratot eltorlaszolták. Egyedül az első emelti átjáró szabad, de az első támadásunkat visszaverték. Súlyos veszteségeket szenvedtünk. Alagútharc, korántsem volt ínyére a dolog. De talán valahogyan a javukra fordíthatnák a helyzetet. Most óvatosabban pillantott ki, és megpróbálta felmérni a hely gyengepontjait, mikor hirtelen egy aprócska alakra lett figyelmes a torony alig észrevehető árnyékában, aki eléggé ügyködött valamin. Az első gondolata az volt, hogy megint beszökött egy ócskaságok után kutató jawa, de ahogy közelebbről megnézte, rá kellett jönnie, hogy egy külvilágival van dolguk. Úgy mintha éppen próbálna bemászni valahol a torony belseje felé. - Ha jelt adok, kezdjék lőni a tornyot - parancsolta, és kezébe vette a fénykardját. Úgy tűnik Mud Al-Dibh kegyelméből és az Erő útmutatásával talált egy befelé vezető utat. Juun nem tudta mitévő legyen, mikor Tarfang és a két csuhás bezárkóztak a cosrai lépegetőbe, de nem sok ideje volt ezen gondolkozni, ugyanis a támadás pillanatokon belül megindult. Sosem szerette, ha minden szar egyszerre a fejére zúdul, de be kellett látnia, hogy egyszerűen vonzza a bajt. A dolog mégsem volt olyan szörnyű, hiszen valahogyan mindig sikerült kikászálódnia, mielőtt a sok fekália maga alá temeti. Így történt most is, mikor behúzódott az egyik védettebbnek tűnő helyre. Először úgy tűnt, nagy hibát követett el, hiszen a támadók és védők közötti senkiföldjén, két tűz között találta magát. Nem kellett túl sok imát elmondania azonban, mert hamarosan mozgolódást hallott, és az egyik kő elmozdult a helyéről fejmagasságban, felfedve egy egészen tágas járatot, amiből egy twi'lek kislány arca került elő. A zöld bőrű kislány mutatóujját a szája elé rakva jelezte neki, hogy meg se nyikkanjon, nem mintha Juunnak nagyon kedve lett volna bárkit idecsődíteni. Végigmászott a nyíláson, majd a túloldalon a lányt követve legurott. Egy félhomályos, valószínűleg egykor fegyverraktárként szolgáló helyen találta magát, ahol tucatnyi hasonló gyerek sziluettje látszott. Úgy tűnik ezt valamiféle titkos búvóhelynek használták, és amikor beütött a krach, ide menekültek. - Beszél valamelyikőtök basicet? - pillantott körbe rajtuk. - Kawa dumpa palia no paata? - kérdezett vissza egyikük nagy szemeket meresztve rá. Nos, egy nem is megtette volna. Juun a legtávolabbi falhoz sétált, majd egyik kezével nekitámaszkodott. - Hát, legalább bizt... - ebben a pillanatban érezte, hogy keze előre nyomódik a falban, és ahogy a tégla elmozdult a helyéről, a helyiséget eddig elzáró rejtekajtó is feltárult, Juun pedig egyensúlyát veszítve esett át a túlsó helyiségbe. Ahogy felpillantott, fegyvercsövekkel találta szembe magát. - Megadom magam? - emelte fel a kezeit a magasba. Noc'shak ezredes az egyik ablakon keresztül figyelte a csata állását az erődön belül. Egységeik ugyan uraltak bizonyos magaslati és megerősített pontokat, összeköttetést nem voltak képesek egymással teremteni. Ez pedig azt jelentette, hogy a külső felmentésben reménykedhettek csak, ami majd a javukra dönti el ezt a jelenlegi patthelyzetet. - Talán egy szakasszal át tudnánk törni ahhoz a toronyhoz - jegyezte meg egyik tisztje, de az ezredes megrázta a fejét. - Akkor meg itt gyengülnénk meg túlságosan - felelte. Az egész egységet viszont nem vihette magával, hiszen túl könnyű célpontot jelentettek volna az udvaron, és egyszerűen lemészárolják a többségüket. Mikor hátrafordult, a földszinti őrséget vezető katona jelent meg mögötte. - Uram, egy csapatot találtunk lent egy rejtett helyiségben! - jelentette, Noc'shak egyik szemöldöke pedig megemelkedett. - Nocsak, diverzánsok? - A-Aligha hinném - bökte ki kissé zavartan, majd intett az ajtóban álló társának, aki egy sullustit és tucatnyi twi'lek gyereket kísért be. - Jajj, de jó, hogy látom... - kezdett bele Juun, de az ezredes ügyet sem vetve rá a fiatalokra pillantott. - Gyerekek? Itt? - kérdezte, és őszintén meglepődött. Valaki csúnyán félrevezette őket, hiszen nekik azt mondták, hogy itt csak fegyveres fanatikusok vannak. Gyerekekről, nőkről és más civilekről senki sem beszélt nekik. Ha nem Vla'sov, akkor csakis az a hájas hutt lehet felelős ezért a félrevezetésért. Leguggolt hozzájuk, majd anyanyelvén kérdezte ki őket. Pár kérdés elég volt, hogy rájöjjön, valami tényleg nagyon bűzlik itt. Ezek menekültek voltak Rylothról és sok hozzájuk hasonló civil volt még az erődben és a táborban. - Látja már? - kérdezte egy női hang, ami felé egyszerre fordultak a bent lévők, fegyverüket tüzelésre emelve. A helyiek egyik vezetője állt az ajtóban, kezében egy fénykarddal, amit aktivált is. - Magukat megvezetik és kihasználják. Ártatlanok elpusztítására akarják felhasználni, hogy a saját kezüket ne mocskolják össze. - Tüzeljünk, uram? - pillantott oldalra az egyik katonája, fegyverével a nőt célozva. Noc'shak előbb rá pillantott, majd a nőre. Nem tudta már, hogy mit higgyen. - Úgy tűnik nincs értelme tovább harcolnunk. Megadom magam - mondta a katonájának, mire a nő deaktiválta fénykardját. - Bölcs döntés, ezredes - mondta neki. - Garantálom, hogy sértetlenül hazatérhetnek a csata után. - Ha visszatérhetünk valaha is - felelte rossz szájízzel. Őt legalábbis biztosan halálra ítélnék a megadása miatt. Túl szentimentális lett, gondolta ismét. De valakinek tovább kellett vinni Pa'Ga emlékét. *** Vla'sov nem úszkált a jó hírekben, és úgy tűnt a cosraiak által megerősített helyiek minden próbálkozásukat visszaverik. Hiába jutottak be erőik az erődbe, nem tudták érdemben befolyásolni a harc menetét. A kommvonalak megteltek erősítést kérő üzenetekkel, halálsikolyokkal és harci zajjal. Planetáris erőiket a földhöz szegezték a cosrai lépegetők, légierejüket pedig egy furcsa gép által vezetett helyi vadászok támadták meg újra és újra dühösen. - Parancsnok, úgy látjuk az erődben rekedt erők letették a fegyvert! - lépett oda hozzá az Admiral Usakov elsőtisztje. - Job tváju máty - vágta rá. Sosem kedvelte Noc'shakot, akit túlságosan is megbolondított annak a bolond Rotry-na az emléke, de eddig megbízható beosztottnak ismerte meg. Smukk, a hutt csapatainak gyenge szereplése aligha lepte meg, de ez a fordulat igen. Erre Noc'shaknak csak egyetlen elfogadható kimentési oka lehet: ha az ellenség fegyverei végeztek vele a megadás előtt. - Nincs más lehetőség - tekintette át a taktikai kijelzőt. - Készüljenek a planetáris bombázásra! Majd meglátjuk micsoda ellenállást képes kifejteni egy nagy füstölgő kráter, gondolta magában. Persze bármikor dobhatott volna le újabb erőket, de mi értelme lett volna, ha egyszerűbben is meg tudja oldani? Most, hogy az erődben már csak az ellenség és árulók tartózkodtak, semmi sem tartotta vissza attól, hogy lebombázza az egészet. Mielőtt azonban parancsot adhatott volna a végrehajtásra, a műszerek felvisítottak, és a hátuk mögött a hipertérből furcsa alakú hajók emelkedtek ki, a legkisebbek korvett méretűek, a legnagyobb pedig a vostroyai nehézcirkálóknál is nagyobbak voltak. - Itt az Osmani-osztályú Fateh nehézcirkáló, fedélzetén Adnan nagyemírrel, a Moh'Amad'Ahn Állam legfőbb tanácsnokával. Adják meg magukat vagy megsemmisülnek.
|
|