Post by Grodin Tierce on Aug 22, 2017 19:22:33 GMT 1
Sekot egén lilás-vöröses villámok és felhők cikáztak, ahogyan az Élő Bolygó hatalmas, kéreg alá építetett, energiájukat egészen a magig nyúló vezetékeken és rostokon keresztül nyerő hiperhajtóművei felkészültek a hosszú utazásra. A fák, bokrok és a közöttük tartózkodó élőlények rutinosan összébb húzták magukat. A bolygó magisztere egy kőemelvényen állt, a zeltron nő kezeire vaskos ideg-indák csavarodtak a földből, ahogyan Sekottal szinte teljesen összenőve koordinálta az ugrás előkészületeit.
Jaina szinte érezte, ahogyan a bolygó remeg, megérintette a tudat, hogy hosszú útra készül a bolygó.
Eredetileg Tra’saa-t, a netit akarta felkeresni újra, de a nő nem adott életjelet magáról – minden bizonnyal új, K’krukh mesterrel közös projektjén dolgozott, amelynek részleteit még Jaina sem ismerte. Azután, ahogyan elméjét kiterjesztve Ongra, a néma Yuuzhan Vong prófétára koncentrált hajójában ülve Jaina, rá kellett jönnie, hogy ő maga is pontosan ismeri Sekot pozícióját.
És, hatolt belé a felismerés, ezzel bizonyára Anakin és az Első Rend is így van. És minden bizonnyal új ellenfelük is az Endorról, aki megszerezte az ősi, élő csatahajót.
Ezért kell mennie Sekotnak. Minél messzebbre – értette meg Jaina.
Afeletti reménye azonban, hogy távozása előtt még megtudhat egyet s mást Sekot titkaiból, nem teljesült egészen. Ong, az Élő Erő és Sekot prófétája különös jeleket rajzolt a homokba, mintha fejben valahol teljesen máshol járna, majd felemelkedett, és megrázta a fejét.
- Nem árulhatom el neked az utat a szent Tythonra, mert magam sem tudom. – hallotta a fejében a néma Yuuzhan Vong gondolatait Jaina. – Amúgy sem oda vezet az utad, Jedik Kardja.
- Meg kell találnom Luke-ot. – rázta meg a fejét Jaina irritált arckifejezéssel. – Nélküle nem tudjuk legyőzni az új ellenségeinket... bizonyos vagyok benne, hogy harc lesz..
- Harc, ó igen.. – suttogta az elmék útján Ong. – Állítólag egy nagy jedi mester egyszer azt mondta, a harc senkit sem tesz naggyá... nem tudom, nem voltam.. nem voltunk ott. Én sem, Sekot sem... és igen, lesznek, akik majd a szent bolygó, Tython keresésére indulnak majd.. és lesznek, akik Sekotéra... ezért kell elmennünk.. messze innen.
- Menekültök. – állapította meg Jaina.
- Naggyá leszünk. Harc nélkül.. legalábbis Sekot ezt mondja. – mosolyodott el Ong. – De igen, talán félünk is egy kicsit. Egyszer talán visszatérünk. Ha jobban megismertük.. egymást.. ki tudja, talán neked is ezt kellene tenned az ellenfeleiddel, Jedik Kardja.
- Talán túlságosan is jól ismerem őket, éppen ez a baj.. – sóhajtott fel kezeit széttárva Jaina. – A sötétség belengi a családomat, a rokonaimat, néha már azt sem tudom, ki élő, és ki halott.. néha azt sem tudom, én mi vagyok...
Ong elmosolyodott és közelebb lépett Jainához, majd megrázta magát, és előhúzott két, rúnaszerű ábrákkal telerakott követ korallköpenye redőiből.
- Mindenben mi sem segíthetünk. De elmondok egy régi történetet, amely népem világagyainak mélyéből származik.. Sekot csak nemrég találta meg ezeket a köveket egyik, kincsekkel teli, eldugott barlangjában, és ugyanerről szólnak...
- Érdekes definícióitok vannak a kincsekről. – forgatta a köveket Jaina. – Yuuzhan Vong esti mesék, hm.. hányan haltak meg benne?
- Sokan, de nem ez a lényeg. Az Élet a Halál természetes velejárója, ebben Sekot és a népem mindig is egyetértett. – mosolygott félszegen, némiképp szégyenlősen Ong. – A történet szerint valaha, még Sekot ősapjának ősapján, amikor a népem harmóniában élt a bolygóval, belesodródtunk két hatalmas erejű, univerzumokat leigázó gépi életforma háborújába. Az Abominorok – bökött Ong az egyik kőre, amelynek rúnái között egy hatalmas, lánctalpas, leginkább homokjáróra emlékeztető gépezet volt, primitív arcvonásokkal – a Káosz és a pusztítás filozófiáját követték, magukba akartak olvasztani mindent, ami gépiesíthető, és felfalni, elpusztítani mindent, ami szerves. A Sylentium viszont – bökött most a másik kőre Ong – más módon akart hatalomhoz jutni.
- Olyanok, mint valami apró drón.. vagy gyémánt.. – meredt az apró, szabad szemmel alig kivehető rúnákon lévő szögletes, apó idegvégződésekkel és egy pulzáló vörös körrel bíró gépi létformák képére Jaina.
- Ők beépültek a szervezetek mögé, amelyeket uralni akartak, legyenek azok gépek, vagy szervesek. – folytatta Ong. – A Sylentium meglapult, átvéve a különböző civilizációk feletti uralmat, és felhasználva őket céljaikra. Vagy egyszerűen csak, mondjuk úgy.. replikálva őket.
- És amikor a két gépfaj háborúja a tetőpontján volt, a népetek fellázadt, és elpusztította mindkettőt. – fejezte be a történetet Jaina. – És innen ered a Yuuzhan Vong zsigeri gyűlölete a gépek iránt.. ne felejtsd, valaha engem tartottak Yun Harla, a Megtévesztő gyermekének... azért kicsit én is tájékozott vagyok.
- Nagyszerű, nemde? – vágott furcsa, kiismerhetetlen mosolyt Ong, majd folytatta. – De a rúnák nem erről szólnak, hanem arról, hogy mi történt utána az Abominor és a Sylentium utolsó képviselőivel.
Jaina megvonta a vállát.
- Kiállítottátok őket egy múzeumban, esetleg Sekot ott tárolja őket kikapcsolva a kincsei között?
- Nem nem.. – rázta meg a fejét Ong, és Jaina nem volt biztos benne, hogy érzékelte-e a szavaiban rejlő iróniát, vagy ellenkezőleg, szándékosan figyelmen kívül hagyta. – A történet szerint ma is élnek, itt ebben az univerzumban. Az utolsó Abominor és az utolsó Sylentium, népük hajdanvolt leghatalmasabb képviselői, vezetői. Az utolsó Abominor talán most is a káoszt szolgálja, az utolsó Sylentium pedig elvegyül, ki tudja, talán éppen valamiféle humanoid alakban... az utolsó Abominor végérvényes pusztításra és totális hatalomra, saját maga tökéletesítésére törekszik, az utolsó Sylentium pedig szemlélődik, megismeri a kultúrákat és fajokat ebben a galaxisban, és befolyásolni próbálja őket saját elgondolásai szerint..
- Kiváló. – biccentett Jaina. – Tehát van valahol két őrült robot... - ahogy ezt kimondta, valami megmagyarázhatatlan remegés futott végig a testén, mintha valami eszébe jutott volna, és már tova is illant.. – És mi a tanulság? Meg kell keresnem az utolsó Sylentiumot?
- Nincs tanulság. – mosolyodott el Ong, immár sokadszorra. Jaina néha abban sem volt biztos, hogy tényleg mosolyog-e, vagy csak telepatikusan küldi el a gesztus megfelelőjét – Ez csak, ahogy Te is mondtad, Jedik Kardja, egy Yuuzhan Vong mese, amivel a gyerekeket ijesztgetik mifelénk a Papok.. hacsak nem annyi, hogy a káosz elleni háborúnak sosincs nyertese... egyetlen háborúnak sincs. Csak a pusztulás van. Nincs olyan hatalmas civilizáció, aminek nem áldozhat le a napja később.
- Igazán biztató.. – sóhajtott fel Jaina – Már csak az hiányzik, hogy ezek is elkezdjenek szervezkedni.
- Az is lehet, egy-egy teljesen hétköznapi droid, hiperhajtómű, vagy bármi egyéb tárgy életét élik valahol rejtve a galaxisban.. – vonta meg a vállát Ong. – Ez is egy alternatíva sokaknak... különösen.. – és ezzel egy jelentőségteljes mozdulattal Jaina hasára helyezte a kezét -, azok számára, akik immár másokért is felelősek.
Jaina annyira ledöbbent, hogy a már szája szélén következő kérdés is kiment a fejéből, ami Ong közlékenységére vonatkozott volna, és afeletti megdöbbenésére, hogy milyen választékosan szószátyár ma az egyébként rébuszokban „beszélő” néma próféta.
- Vigyázz az életre, ami fejlődik benned, Jedik Kardja. – intett Ong, és megindult a magiszter emelvénye felé – Eredetileg meg akartunk kérni, hogy tarts velünk, és válj eggyé Sekottal, de most már úgy érezzük, fontosabb feladatod van.
- A jedik új generációja? – simította meg a méhe környékét Jaina, és most már, alaposabban odafigyelve ő is döbbenten érzékelte az alig pislákoló, de érezhetően növekvő új életet.
- Ugyan már. – halkult el a fejében a távozóban lévő Ong utolsó gondolata. – A mindennapi, egyszerű embereké.. legalább olyan izgalmas kihívás és érdekes perspektíva, nemde?
Jaina még sokáig bámulta Ongot, a magisztert és a többi, az erdőből előkerülő, hadonászó, kántáló különböző lényt, mielőtt visszatért volna StealthX-éhez. Már a bolygó felett járt, amikor a távozóban lévő Sekot hipertéri lökéshulláma némiképp megdobta a gépét, majd aktiválta a távolsági jeladóját.
Yang Wenli gyűrött arca némi késéssel jelent meg.
- Nahát, Jaina.. tudod egyáltalán hány óra van itt?
- Valami fontosat kell mondanom, Yang.. – suttogta Jaina.
- Aj aj.. – kapott a fejéhez Wenli. – El is felejtettem, eddig nem tudtunk elérni.. nekem is! Várj csak, átküldök egy felvételt, le tudod játszani?
- Persze. – bólintott száraz torokkal Jaina. Hirtelen azt sem tudta mit mondjon. A StealthX egyik taktikai képernyőjén megjelent a Wenli által átküldött üzenet..
.. a felvétel Charisról és arról a fiatal lánykáról a hapan trónteremben...
Jaina torkán egyetlen hang sem jött ki. Végül nyelt egyet, és utasította asztromechjét, hogy a lehető leggyorsabban tervezze meg a hipertéri görbét az Ismeretlen Vidékről vissza a Galaxismagba.
- Coruscanton találkozunk, Yang. – közölte Jaina tárgyilagosan. – Köszönöm, hogy ezt megmutattad nekem.
- Aj aj... - habozott Yang Wenli. – Tudom, hogy ez most nem egyszerű, de..
- Nagyon is egyszerű. – harapta be az ajkát Jaina. – Kiszabadítjuk Allanát, megmentjük attól a sith ribanctól. Ennyire egyszerű.
- Hát.. – sóhajtott fel ismét Yang.. – Aj aj.. rendben. Mit akartál mondani? Megtudtál valami érdekeset Sekoton?
- Semmit. – nyúlt a komot deaktiváló, illetve a hiperhajtóművet indító kapcsolók felé Jaina. – Semmi érdekeset. Majd Coruscanton elmondom.
Jaina szinte érezte, ahogyan a bolygó remeg, megérintette a tudat, hogy hosszú útra készül a bolygó.
Eredetileg Tra’saa-t, a netit akarta felkeresni újra, de a nő nem adott életjelet magáról – minden bizonnyal új, K’krukh mesterrel közös projektjén dolgozott, amelynek részleteit még Jaina sem ismerte. Azután, ahogyan elméjét kiterjesztve Ongra, a néma Yuuzhan Vong prófétára koncentrált hajójában ülve Jaina, rá kellett jönnie, hogy ő maga is pontosan ismeri Sekot pozícióját.
És, hatolt belé a felismerés, ezzel bizonyára Anakin és az Első Rend is így van. És minden bizonnyal új ellenfelük is az Endorról, aki megszerezte az ősi, élő csatahajót.
Ezért kell mennie Sekotnak. Minél messzebbre – értette meg Jaina.
Afeletti reménye azonban, hogy távozása előtt még megtudhat egyet s mást Sekot titkaiból, nem teljesült egészen. Ong, az Élő Erő és Sekot prófétája különös jeleket rajzolt a homokba, mintha fejben valahol teljesen máshol járna, majd felemelkedett, és megrázta a fejét.
- Nem árulhatom el neked az utat a szent Tythonra, mert magam sem tudom. – hallotta a fejében a néma Yuuzhan Vong gondolatait Jaina. – Amúgy sem oda vezet az utad, Jedik Kardja.
- Meg kell találnom Luke-ot. – rázta meg a fejét Jaina irritált arckifejezéssel. – Nélküle nem tudjuk legyőzni az új ellenségeinket... bizonyos vagyok benne, hogy harc lesz..
- Harc, ó igen.. – suttogta az elmék útján Ong. – Állítólag egy nagy jedi mester egyszer azt mondta, a harc senkit sem tesz naggyá... nem tudom, nem voltam.. nem voltunk ott. Én sem, Sekot sem... és igen, lesznek, akik majd a szent bolygó, Tython keresésére indulnak majd.. és lesznek, akik Sekotéra... ezért kell elmennünk.. messze innen.
- Menekültök. – állapította meg Jaina.
- Naggyá leszünk. Harc nélkül.. legalábbis Sekot ezt mondja. – mosolyodott el Ong. – De igen, talán félünk is egy kicsit. Egyszer talán visszatérünk. Ha jobban megismertük.. egymást.. ki tudja, talán neked is ezt kellene tenned az ellenfeleiddel, Jedik Kardja.
- Talán túlságosan is jól ismerem őket, éppen ez a baj.. – sóhajtott fel kezeit széttárva Jaina. – A sötétség belengi a családomat, a rokonaimat, néha már azt sem tudom, ki élő, és ki halott.. néha azt sem tudom, én mi vagyok...
Ong elmosolyodott és közelebb lépett Jainához, majd megrázta magát, és előhúzott két, rúnaszerű ábrákkal telerakott követ korallköpenye redőiből.
- Mindenben mi sem segíthetünk. De elmondok egy régi történetet, amely népem világagyainak mélyéből származik.. Sekot csak nemrég találta meg ezeket a köveket egyik, kincsekkel teli, eldugott barlangjában, és ugyanerről szólnak...
- Érdekes definícióitok vannak a kincsekről. – forgatta a köveket Jaina. – Yuuzhan Vong esti mesék, hm.. hányan haltak meg benne?
- Sokan, de nem ez a lényeg. Az Élet a Halál természetes velejárója, ebben Sekot és a népem mindig is egyetértett. – mosolygott félszegen, némiképp szégyenlősen Ong. – A történet szerint valaha, még Sekot ősapjának ősapján, amikor a népem harmóniában élt a bolygóval, belesodródtunk két hatalmas erejű, univerzumokat leigázó gépi életforma háborújába. Az Abominorok – bökött Ong az egyik kőre, amelynek rúnái között egy hatalmas, lánctalpas, leginkább homokjáróra emlékeztető gépezet volt, primitív arcvonásokkal – a Káosz és a pusztítás filozófiáját követték, magukba akartak olvasztani mindent, ami gépiesíthető, és felfalni, elpusztítani mindent, ami szerves. A Sylentium viszont – bökött most a másik kőre Ong – más módon akart hatalomhoz jutni.
- Olyanok, mint valami apró drón.. vagy gyémánt.. – meredt az apró, szabad szemmel alig kivehető rúnákon lévő szögletes, apó idegvégződésekkel és egy pulzáló vörös körrel bíró gépi létformák képére Jaina.
- Ők beépültek a szervezetek mögé, amelyeket uralni akartak, legyenek azok gépek, vagy szervesek. – folytatta Ong. – A Sylentium meglapult, átvéve a különböző civilizációk feletti uralmat, és felhasználva őket céljaikra. Vagy egyszerűen csak, mondjuk úgy.. replikálva őket.
- És amikor a két gépfaj háborúja a tetőpontján volt, a népetek fellázadt, és elpusztította mindkettőt. – fejezte be a történetet Jaina. – És innen ered a Yuuzhan Vong zsigeri gyűlölete a gépek iránt.. ne felejtsd, valaha engem tartottak Yun Harla, a Megtévesztő gyermekének... azért kicsit én is tájékozott vagyok.
- Nagyszerű, nemde? – vágott furcsa, kiismerhetetlen mosolyt Ong, majd folytatta. – De a rúnák nem erről szólnak, hanem arról, hogy mi történt utána az Abominor és a Sylentium utolsó képviselőivel.
Jaina megvonta a vállát.
- Kiállítottátok őket egy múzeumban, esetleg Sekot ott tárolja őket kikapcsolva a kincsei között?
- Nem nem.. – rázta meg a fejét Ong, és Jaina nem volt biztos benne, hogy érzékelte-e a szavaiban rejlő iróniát, vagy ellenkezőleg, szándékosan figyelmen kívül hagyta. – A történet szerint ma is élnek, itt ebben az univerzumban. Az utolsó Abominor és az utolsó Sylentium, népük hajdanvolt leghatalmasabb képviselői, vezetői. Az utolsó Abominor talán most is a káoszt szolgálja, az utolsó Sylentium pedig elvegyül, ki tudja, talán éppen valamiféle humanoid alakban... az utolsó Abominor végérvényes pusztításra és totális hatalomra, saját maga tökéletesítésére törekszik, az utolsó Sylentium pedig szemlélődik, megismeri a kultúrákat és fajokat ebben a galaxisban, és befolyásolni próbálja őket saját elgondolásai szerint..
- Kiváló. – biccentett Jaina. – Tehát van valahol két őrült robot... - ahogy ezt kimondta, valami megmagyarázhatatlan remegés futott végig a testén, mintha valami eszébe jutott volna, és már tova is illant.. – És mi a tanulság? Meg kell keresnem az utolsó Sylentiumot?
- Nincs tanulság. – mosolyodott el Ong, immár sokadszorra. Jaina néha abban sem volt biztos, hogy tényleg mosolyog-e, vagy csak telepatikusan küldi el a gesztus megfelelőjét – Ez csak, ahogy Te is mondtad, Jedik Kardja, egy Yuuzhan Vong mese, amivel a gyerekeket ijesztgetik mifelénk a Papok.. hacsak nem annyi, hogy a káosz elleni háborúnak sosincs nyertese... egyetlen háborúnak sincs. Csak a pusztulás van. Nincs olyan hatalmas civilizáció, aminek nem áldozhat le a napja később.
- Igazán biztató.. – sóhajtott fel Jaina – Már csak az hiányzik, hogy ezek is elkezdjenek szervezkedni.
- Az is lehet, egy-egy teljesen hétköznapi droid, hiperhajtómű, vagy bármi egyéb tárgy életét élik valahol rejtve a galaxisban.. – vonta meg a vállát Ong. – Ez is egy alternatíva sokaknak... különösen.. – és ezzel egy jelentőségteljes mozdulattal Jaina hasára helyezte a kezét -, azok számára, akik immár másokért is felelősek.
Jaina annyira ledöbbent, hogy a már szája szélén következő kérdés is kiment a fejéből, ami Ong közlékenységére vonatkozott volna, és afeletti megdöbbenésére, hogy milyen választékosan szószátyár ma az egyébként rébuszokban „beszélő” néma próféta.
- Vigyázz az életre, ami fejlődik benned, Jedik Kardja. – intett Ong, és megindult a magiszter emelvénye felé – Eredetileg meg akartunk kérni, hogy tarts velünk, és válj eggyé Sekottal, de most már úgy érezzük, fontosabb feladatod van.
- A jedik új generációja? – simította meg a méhe környékét Jaina, és most már, alaposabban odafigyelve ő is döbbenten érzékelte az alig pislákoló, de érezhetően növekvő új életet.
- Ugyan már. – halkult el a fejében a távozóban lévő Ong utolsó gondolata. – A mindennapi, egyszerű embereké.. legalább olyan izgalmas kihívás és érdekes perspektíva, nemde?
Jaina még sokáig bámulta Ongot, a magisztert és a többi, az erdőből előkerülő, hadonászó, kántáló különböző lényt, mielőtt visszatért volna StealthX-éhez. Már a bolygó felett járt, amikor a távozóban lévő Sekot hipertéri lökéshulláma némiképp megdobta a gépét, majd aktiválta a távolsági jeladóját.
Yang Wenli gyűrött arca némi késéssel jelent meg.
- Nahát, Jaina.. tudod egyáltalán hány óra van itt?
- Valami fontosat kell mondanom, Yang.. – suttogta Jaina.
- Aj aj.. – kapott a fejéhez Wenli. – El is felejtettem, eddig nem tudtunk elérni.. nekem is! Várj csak, átküldök egy felvételt, le tudod játszani?
- Persze. – bólintott száraz torokkal Jaina. Hirtelen azt sem tudta mit mondjon. A StealthX egyik taktikai képernyőjén megjelent a Wenli által átküldött üzenet..
.. a felvétel Charisról és arról a fiatal lánykáról a hapan trónteremben...
Jaina torkán egyetlen hang sem jött ki. Végül nyelt egyet, és utasította asztromechjét, hogy a lehető leggyorsabban tervezze meg a hipertéri görbét az Ismeretlen Vidékről vissza a Galaxismagba.
- Coruscanton találkozunk, Yang. – közölte Jaina tárgyilagosan. – Köszönöm, hogy ezt megmutattad nekem.
- Aj aj... - habozott Yang Wenli. – Tudom, hogy ez most nem egyszerű, de..
- Nagyon is egyszerű. – harapta be az ajkát Jaina. – Kiszabadítjuk Allanát, megmentjük attól a sith ribanctól. Ennyire egyszerű.
- Hát.. – sóhajtott fel ismét Yang.. – Aj aj.. rendben. Mit akartál mondani? Megtudtál valami érdekeset Sekoton?
- Semmit. – nyúlt a komot deaktiváló, illetve a hiperhajtóművet indító kapcsolók felé Jaina. – Semmi érdekeset. Majd Coruscanton elmondom.