|
Post by Zonama S on Jun 1, 2015 0:38:16 GMT 1
Eközben Sekot a táborban maradtakat vizslatta. Egy ideje már úgy megkívánta azt a vizuális implantot az egyik doktor birtokában... de sajnos nem nagyon reménykedhetett, hogy a férfi egyszer véletlen hátha elhagyja, és akkor ő is belenézhet... a bolygónak volt egy olyan halovány sejtelme, hogy a csapat tagjai közül Giel doktor a saját, speciális szerszámához ragaszkodik a legjobban...
Majd hirtelen eszébe jutott, amit a gondolatokról hallott... az egyetlen lénytől, akiről úgy érezte, hogy hallja őt...
Hm... szóval szabad gondolatok lebegnek mindenütt, minden kő, élő és élettelen közt... és csak ki kell nyúlni az elmével, és elkapni őket... Sekot széljárása megállt egy percre, ahogy a bolygó ráfókuszált, hogy elkapja valaki gondolatát, és kinyújtotta elméje egyik csápját... csend... semmi... és megint csend... majd... egyszercsak... hipertér... suhant el a szó a messzeségbe, hogy Zonama alig kapott észbe... Kezdetnek megteszi, de azért bőven lesz itt még mit gyakorolni...
Zonama Sekot tényleg nem értette, mi a telepátia lényege. Egyelőre csak annyit észlelt, hogy nyúlkálni akarnak a belsejébe... félelmében viharzott és villámlott, olyan helyekre csapva, hogy bárki egyből láthassa, a csapáspont komoly tudatosságot rejt magában... és ha arról lesz szó, bármelyik frekvencia-észlelő szerkezetet egy villanás alatt szétcsapja...
Zonama alig merte magának bevallani, hogy az egyetlen idegen lény a felszínén, aki nem ösztönös bizalmatlanságot és félelmet vált ki belőle, az egy kékeszöld szemű, szeplős, recsegős anyanyelvű humán kisleány...
- Azt hiszem, tudom kitől kéne információt és kommunikáció-technikát kérnünk... – Ong reménykedve felkapta a fejét.
- Téged keres... nagyon vakmerő, a legmeredekebb szikláimon is könnyedén surran át... ha a hatos számú mammutfenyőm alá ülsz, hamarosan rádtalál, daragoj... – Sekot félénken elmosolyodott magában Yuuzhan Vongja értetlen tekintete láttán. – Remélem sokszor halljuk ezt a furcsa nyelvet még... – majd a kissé zord küllemű Ongra pillantva hozzátette:
- Lehet, hogy te nem látod, de én igen, és elég rettentően nézel ki... hogy ne tűnj ártó szándékúnak, ha gondolod szívesen kikötözlek... – Sekot Ong arcára nézve egyből elvetette a javaslatot. Ong egy ideje már kimondottan ideges volt: Sekot remek ötletei közül nemegy bizonyult már buktának, és őt komolyan aggasztani kezdte, hogy nem érti, mi e világ menete... minden áldott nap komoly meditációjába került, hogy magába szuggerálja, hogy ő önként viseli a szájkosarat... hogy megadja Zonamának ezt az örömet, és meg se próbálja leszedni, és így meglehet az az illúziója, hogy nem erővel van rárakva, tehát van hatalma önmaga felett, és nem áll a bolygó kényszere alatt.
És bár Sekot állította, hogy a kislánynak nincsenek vérengzős szándékai, Ong nyugtalanságát ez cseppet sem tompította... pont Sekot virágai által tanulta meg, hogy sokszor nem szende ami annak látszik... és nagyon nem lenne elegáns, ha a leküzdhetetlen tudásvágya miatt pont egy humán kisleány keze által halna hirtelen halált...
Kellő gyomor-és egyéb izomgörcsökkel ült hát le a fa alá, az elhullott Yuuzhan Vongok után három amphii-botot is összeszedett, bár élesben még egyszer sem próbálta ki őket...
És miközben ott szorongott, Sekot a feje felett titokban egy szokatlanul ártalmatlannak látszó, szép fehér virágot növesztett: valahonnan hallotta, hogy a fehér a békés szándékot jelzi, de neki most még csak virága volt, zászlót egyelőre nem tudott produkálni...
És a feszült várakozásban a bolygó képzeletében ismételten, önkéntelenül újra villogtak az utópisztikus fantáziaképek, ahol Dalekok és Yuuzhan Vongok gyilkolásszák egymást békében az ő rejtekében...
|
|
|
Post by sithlord on Jun 1, 2015 18:07:10 GMT 1
Az Időrabló érzékelte gyermeke éhségét és belső feszültségét. Érzékelte és máris tudta a megoldást Sekot bajára. Érzékelte a bolygó magjában elhelyezkedő reaktorszerű valamiket és egy intéssel beindította. Sekot megremegett a gyönyörtől ahogy életadó energia áramlott a magjába.
-Egyél csak gyermekem! Táplálkozz! - mondta az Időrabló szinte kedvesen. -Van még egy meglepetésem neked! -duruzsolta majd csettintett egyett.
Dathomir:
Valahol a távolban a Predatorok akik Davidék csapatát üldözték, hirtelen eltűntek...
LV-656-os bolygó:
Esther doktornő döbbenten vette tudomásul hogy a xenomorfjai akiken kísérletezik hirtelen semmivé válnak...Tojások lények egyszerűen eltűntek...
Coruscant:
Az alsóvárosi bandák egyike teljes létszámával együtt eltűnt, ahogy jó pár katona és zsoldos is.
A galaxis számos bolygójáról tűntek el zsoldosok, gyilkosok és katonák.
Sekot:
Zonama meglepetten tapasztalta hogy számos létforma manifesztálódik a felszínén. Egyik barlangos részén mélyen a barlangrendszerekben, undorító lények, xenomorfok helyezték el Királynőjük tojásait, várva a prédára. A felszínének dzsungeles részén talán még a Vongoknál is ősibb gyilkosabb vadászok, a Predatorok tűntek fel, akik máris aktiválták álcázó erőterüket. És persze a felszín különböző pontjain, hármas négyes csapatokban, az elragadott zsoldosok és katonák is hirtelen Sekot felszínén találták magukat.
Az Időrabló elmosolyodott. -Jó szórakozást gyermekem! -mondta kárörvendően és hihetetlenül gonoszul. -És most már lesz kaja is ha úgy alakul! -azzal a Káosz Istene eltűnt, ezúttal hosszú időre gyermeke felszínéről...
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jun 8, 2015 20:13:10 GMT 1
Sekotra zajos, ködös, ijedt hangokkal teli hajnal virradt, mintha maga a bolygó is igyekezett volna elrejtőzni saját maga elől. Onacca idegesen szaglászta a levegőt, miközben társai a tisztás szélén lévő bozótban kutattak több-kevesebb lelkesedéssel (és inkább több, mint kevesebb sikerrel) legfiatalabb útitársuk után, akinek az éjszaka nyoma veszett.
- Meglepő, hogy a vuki nem látott semmit. - szaglászta a sűrű ködöt orrnyúlványán és az Erőn át egyaránt Raatu. - Meglepő, hogy jedi létedre nem érzékelted, hogy a lány csak úgy lelépett. - vágott vissza Jankar professzor, aki kivételesen idegesnek tűnt. Az idősödő kutató fel-felhorkantva próbált valamiféle nyomokra bukkanni az aljnövényzetben. - Errefelé mehetett. De egy idő után megszűnik a nyom. - Úgy tűnik, az olyanok, mint ő, szintén képesek magukat elrejteni az Erőben... - pislogott Raatu. - Akkor pedig én sem látom, doktor. Ezt ne feledje. - Olyanok, mint ő? - pillantott rá kérdőn Jankar. - Mindjárt elmesélem... - a rodiai mondta közben elvágta saját szavait, és keze a fénykardjához suhant. - Közelednek. - Többen? - szűkült össze Jankar szeme is. - Be az erdőbe?
Már intett volna Onaccának, de a jedi leintette. - Nem. Több irányból. Vissza a tisztásra. Gyerünk! Utánam! - Sssrrrzkkkwwhhyy - suttogta inkább, mint bömbölte jobb híján abba a kezdetleges komba Jankar, amely inkább hasonlított egy réges-régi, rövidhullámú adó-vevőhöz, és amellyel a tisztás áttellenes végén lévő Onaccával tartotta a kapcsolatot. A vuki és Ashala is közeledtek, míg a tábor körül az őrzéssel néhány pillanattal ezelőtt megbízott Giel értetlenül tekintgetett körbe-körbe.
- Rejtőzzetek el! - Itt? A síkság közepén vagyunk. - méltatlankodott az obroai skai- tudós Jankar szavaira. - A felszerelés közé! Mindegy, egymással lesznek elfoglalva! - suttogta Raatu, és lebukott két sátorlap közé a földre. - Gyanítom, ti sem találtátok meg Ashalát.. - suttogta melléesve Ashala, miközben a tisztás mindkét oldalán már jól ki lehetett venni a közeledők hangjait. - Csak a nyomát. - suttogta Jankar, kutatóhoz képest profi módon és sebességgel kibiztosítva fegyverét, egy ódon, a Régi Köztársaság idejéből származó, elegáns vonalú nabooi sugárpisztolyt. - Csss... - jelentette ki ellentmondást nem tűrően Raatu, és ez egyszer hallgattak rá. - Mik azok, Vongok? - suttogta Giel, aki a kivételt képezte az előző megállapítás alól, mint rendesen.
A tisztás két oldalán előbukkanó alakok azonban sem húsevő növények nem voltak, sem Yuuzhan Vong harcosok, vagy rabszolgák. Az egyik csoportban mindenféle fajhoz tartozó, láthatóan zavart, fegyvereiket lóbáló orrgyilkosok voltak. - Némmá' a bedes droidok ott'an! - kiáltott fel egy zöldes bőrű, vöröses szakállú, nagydarab humanoid, aki láthatóan valamiféle vezéregyéniség szerepét töltötte be, ha másért nem, mert ő volt a legnagyobb és a legkövérebb, kövérebb még a hátvédet alkotó két, idegesen röfögő gamorrainál is. (pedig ez utóbbi nagy szó volt) - Fím! - tette hozzá a velük szemben az erdőből kibukkanó csapatra mutatva jóval cingárabb társa, akinek az volt az egyetlen szerencséje a galierben valószínűleg, hogy a "főnökkel" azonos fajba tartozott, még ha az alultápláltabb altípusba is. - Mi a Dalekok vagyunk! Megsemmisíteni! - indultak meg a banditák felé a szemben lévő társaságot alkotó droidok. Kétségtelenül droidoknak tűntek, talán az R1 sorozat régi verziójának, kupolás törzsükből viszont primitív szúró- és vágóeszközök, és annál hatásosabbnak tűnő sugárfegyverek álltak ki. - Jáj némmá' visszászólt a fím! Dzsáljuk össze őket tesóuk! - vezényelte rohamra a különböző nemű és fajú fegyvereseket a másik tábor vezetője.
- A Császár papucsára mondom - füttyentette el magát egész halkan Jankar, aki a többiekkel együtt egyelőre biztosnak tűnő takarásból figyelte, ahogyan a két társaság egymásnak ront. - Még nem láttam élő Tofokat. De ilyen droidokat sem, annyi szent. Honnan kerültek ezek ide? - A droidok energiakibocsátása többé-kevésbé szinkronban van a. aaa... aa Sekot gépi összetevőiről szóló korábbi je-je-jelentésekkel. - dadogta Giel egy mobil érzékelő mögé bújva, mint mindig, ha idegesen volt, és/vagy elmélyülten dolgozott. (jelen esetben mindkettő) - Sekot ha akar, létrehozhat gépi életformát is, elvben képes rá... - ingatta a fejét furcsa tekintettel Ashala. - Előbb Talanzia eltűnése, most ez... ráadásul ezek a zsoldosok sehogy sem illenek ide. Hacsak nincs egy csempésztanya a bolygón, amiről nem tudtunk... - Csendet! - sziszegte türelmetlenül Raatu, ahogyan a két, egymással közelharcot vívó csoport szélén néhány droid kupolája feléjük fordult és villogni kezdett. - Célpont célpont! Dalekok, megsemmisíteni!- fordult feléjük vagy fél tucat egység.
- Mondtam, hogy csendet! - Raatu kék fénykard-pengéje megvillant, ahogyan a rodiai kirontott a droidokra, és még hátravetette. - Maradjatok ott! - Igen, nyilvánvaló, hogy hősködni akar, nagylány. - biccentett Onaccának Jankar a vuki kérdő hördülésére. - Segíts neki.
A vuki követte a rodiai jedit a küzdelembe, felemelve és célra tartva számszeríját, az első lövéssel szilánkokra robbantva az egyik robotlény fejét. - Doktor, mi kutatók vagyunk, nem keveredhetünk ebbe bele! Meg kell figyelnünk... - suttogta lilából halványrózsaszínre sápadva Ashala. - És mi van akkor, ha valamelyik csoportnál van Talanzia? - Nem tudjuk meg, ha meghalunk. - sziszegte Jankar. - Maradjon nyugodtan, kolléga. Majd a jedi meg a vuki elintézik. - De hát segíte... - Ashalából kiszaladt a levegő, ahogyan egy szőrös kéz a nyakára fonódott és felemelte. - Nímmá mit talátam tezsvír! - kiabálta a cingárabb tof társának. - Nem elíg, hogy ide kerűtünk erre a devlá bolygóúra a rák tudja hogymán, de míg sukár gádzsik is vannak! - Neeeee...! - sikoltott fel Ashala, ahogyan a cingár bandita keze elindult a dereka felé, majd még lejjebb, az egyik szeme sarkából pedig látta, hogy a banditák vezetője megindult feléjük, ököllel kettétörve az útjába kerülő utolsó droidféleségek egyikét. - Jáj gyere ide te kis Zee'tron, meccsinálunk... - Ashala! - hangzott fel Raatu kiabálása valahonnan messziről, majd egy fájdalmas kiáltás, amit egy elhaló "Megsemmisíteni" követett, gépies hangon.
A nagyobbik tof sugárfegyvere a hang felé fordult, de ebben a pillanatban két villámgyors lövés hangja süvített bele az Ashala körüli, ájuláshoz közelítő miliőbe. A zeltron lány döbbenten követte az első sugarat, amelyik Jankar fegyveréből vágódott ki, és elhúzva az arca mellett, leterítette a mögötte álló kisebbik tofot... és ugyanolyan döbbenten a másik lövés végeredményét, ahol is a nagyobbik tof feküdt a földön hörögve, a nyakát fogva, amiből ömlött a vér. Giel fölötte állt, valami érthetetlent mormolt magában, és még egyszer meghúzta a ravaszt, fegyverét egyenesen a tof szeme közé szegezve.
Ashala pedig elájult.
Amikor feleszmélt, Giel a kezeit tördelve, maga elé motyogva ült az egyik csomagjukon, Jankar pedig szakszerű elsősegélyben részesítette Raatut, akinek az oldalából három, a droidszerű lények fogókarjára emlékeztető fémrúd állt ki. A rodiai zihálva, nehezen lélegzett. Onacca vértől és olajtól csapzottan, de egy darabban járt körbe-körbe, megbizonyosodva arról, hogy egyetlen droid, vagy bandita sem maradt életben.
- Kö.. köszönöm. - rebegte a két humán felé Ashala. - Nem.. nem tudtam, doktor, hogy ilyen jól lő. - Sok mindent csináltam fiatalkoromban, kedvesem. - mosolyodott el szomorúan Jankar, majd hozzátette, Raatura pillantva. - Jedi barátunk csúnyán megsérült, amikor az egyik utolsó droid becserkészte. De megmentette Onacca életét. Ha tényleg olyan jól megy neki a meditáció, mint a jediknek általában, akkor meggyógyul. - Neked is köszönöm, Giel. - pillantott komolyabban, Jankar egy szúrós pillantásától kísérve a másik férfira Ashala. - Én.. én nem tudom, mi történt. Csak úgy... izé... - gesztikulált hevesen Giel. - Normális egy ilyen esetben, ha soha nem csináltál még ilyet. - jegyezte meg Jankar. - Ha.
Onacca elbődült és körbemutatott a tisztáson. - Igazad van. - biccentett Jankar és visszafordult Ashalához. - Az egyik droid alkatrészei között találtuk egy működő jeladót, ami elvezethet a maghoz. Valamiféle központi egységtől kap jeleket. Ha lekövetjük, talán választ kapunk arra, mi folyik itt. Onaccának pedig, ne kérdezd, miért, de valami azt súgja, Zia is ott lesz. - Menjünk. - tápászkodott fel lassan, szédelegve Ashala. - De valakinek itt kell maradnia Raatuval. - M... már jelentkeztem. - jegyezte meg Giel. - M... menjetek csak. - Onacca is marad. - fordult vissza a technikushoz Jankar ellentmondást nem tűrő hangon. - Hogy szemmel tartsátok egymás... hátát. - Ha te mondod, doki. - vont vállat egyszerre dadogás nélkül amaz.
Jankar felsóhajtott, és átnyújtott egy összekészített túlélőcsomagot Ashalának. - Induljunk. Nem várhatunk tovább. Valami történik itt, és véget kell vetnünk neki. Akármik is ezek a droidok, innen származnak. Akkor pedig Sekoton van a válasz. És mi most megtaláljuk.
/Folytatás következik a többiekkel/
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jun 8, 2015 22:50:51 GMT 1
Ong éppen egykedvűen üldögélt a Sekot által kijelölt mammutfenyő tövében, éppen azon gondolkozva, hogy mi is az a mammut, amikor egy rakás fehér virág hullott a fejére. Ijedten összerezzent, és egy pillanatig azon gondolkozott, hogy a Sekot által rendkívül előzékenyen odakészített amphii-botok egyike felé kapjon-e, amikor a tűhegyes lombkorona legalsó rétege széthúzódott, mintha egy függönyt húznának ketté... (a függöny valószínűleg valamiféle membrán lehet, gondolta Ong. Általában egyre több nehézséget okozott neki az a tény, hogy ahogyan építgette szavak nélküli, gondolatokra épülő kapcsolatát Sekottal, és igyekezett akkor is kommunikálni a bolygótudattal, amikor az tulajdonképpen nem is kommunikált vele, egyre többször szaladt be olyan kifejezésekbe, amelyekről úgy tűnt, Sekot is úgy szedte őket össze, de a pontos jelentésükben már messze nem volt olyan biztos, csak úgy, ahogyan Ong sem. Ongot egyre inkább furdallta a kíváncsiság, hogy honnan kerültek Sekotra, Sekotba ezek a gondolatfoszlányok) ... megjelent egy humanoid, fehér bőrű fiatal nőstény - azt hiszem, Sekot egyszer lánynak hívta az ilyeneket, gondolta Ong - vörös hajzuhataggal borított feje, amely jelen esetben a lány pozíciójából adódóan és a gravitációnak hála, amelyhez Sekot még leglázadóbb pillanataiban is józan ésszel ragaszkodott, teljességgel lefelé csüngött.
- Privjet.- formált hangokat a szájával a lány olyan módon, amit Ong korábban még nem hallott. Pontosabban olyan módon is. Mert egyszerre hallotta őket a fülével, és egyszerre hallotta őket a tudatával. És egyiket sem értette jobban. A lány kacsintott, és két kezét előrenyújtotta. Mindkettőben egy-egy soknyúlványos féreg tekergőzött, amelyek egyszerre voltak ismeretlenek, és furcsán ismerősök Ong számára. - Vo'zmi. - nyújtotta előre az egyiket a lány mosolyogva, miközben Ong agyán átfutott a kérdés, hogy akkor most lábbal tartja magát a lány, vagy van egy hosszú, famászásra is használatos, kunkori farka is, vagy mi van. De mielőtt tovább gondolkodhatott volna, felismerte a férget. Egy tizowrym volt, olyasfajta, fülbe ültethető féreg, amelyek a hallójárathoz és az agyi idegekhez való csatlakozása révén univerzális fordítóként szolgált a Yuuzhan Vong nyelv és egyéb galaktikus nyelvek között... méghozzá sokkal gyorsabban és nagyobb hatékonysággal, mint bármilyen más megoldás a galaxisban. (bár utóbbiakról Ongnak nem sok fogalma volt, de annak idején a nagyanyja így magyarázta neki). Némi hezitálás után a fülébe helyezte a férget, mire a lány ugyanígy tett, közben pedig lehuppant, pontosabban szólva egészen finoman leereszkedett a földre, mintha az ágak tették volna le.
Ongon átszaladt egy egészen kevés féltékenység. Igen, Sekot felhívta a figyelmét a lányra, kétség sem fért hozzá, hogy ő az. De máris ilyen jó kapcsolata van Sekottal? Talán ő lesz a bolygó következő játékszere, és Ong immár feleslegessé válik, akit olykor-olykor szórakozásból meg lehet kínozni, hiszen ő mégis csak egy Vong, és mint ilyen, elvileg élveznie kéne a szenvedést? (nem arról volt szó, hogy Ong bizonyos körülmények között nem élvezte volna a szenvedést. Bizonyos körülmények között.)
- Segítenek beszélni egymással. Ti talán nem használjátok itt most, de lehet, így egyszerűbb. - hallotta immár számára is érthető nyelven a lány pörgő szavait Ong, akinek ugyanakkor tetszett az eredeti beszéd hangzása is. Szórakozásból ki-be kapcsolgatta a tizowyrm-mel fenntartott kapcsolatát, hogy az eredetit is "hallja". - Panyimajes mi'nyja, daragoj? - kérdezte fejét ingatva a lány. - Értelek.- üzente vissza telepatikusan Ong, mire a lány arca először felderült. - De ha akarnék, se tudnék máshogy válaszolni - Tátotta nagyra a száját, láttatni engedve nyelvének csonkját, amitől a lány elkomorult. - Sosem értettem, miért csináljátok ezt magatokkal. - folytatta a lányka rosszallóan. - Nem is én voltam... - tárta szét a karjait Ong körbemutatva. - Plo'ha - nézett körbe összevont szemöldökkel a lány, majd visszafordult Onghoz. - Majd keresünk neked valamit, ne aggódj. Miért nem mutatsz valami szépet? - Állj állj állj.. - ellenkezett Ong, riadtan körbenézve. - Akkor te nem azért jöttél, hogy... téged... együnk meg? - Dehogy, daragoj - nevetett fel a lány. - Nem kell mindig annyit enni. Ha mutatsz valami szépet, elmagyarázom. Nos? - Én... - tördelte a kezét Ong egy nagyon kődarabon, két kisebb kődarab segítségével, hogy leplezze zavarát. - A nevem Zia. Talanzia. - nézett körbe ismét a lány, mint aki teljesen tisztában van vele, hogy a beszélgetésbe telepatikus úton már Sekot is bekapcsolódott. - Azt hiszem, sokat tanulhatnék itt. És talán... mozset bity... talán ti is tőlem? Mármint te. Mármint ti. Szóval érted.
....
Dar Rohing és társai tehetséges harcosoknak bizonyultak. Minden egyes rajtaütés után egyre összehangoltabban mozogtak, és most már ügyeltek arra is, hogy a páncéljuk sisakrészében lévő neurális csomókat használva egymással is koordinálják mozdulataikat, amikor lecsaptak egy-egy istentelen géphordára, amelyek a bolygó dzsungeleiben bolyongtak, áldozatokra vadászva. A Dalekok, mert az istentelen gépek így nevezték magukat, szintén rendelkeztek hasonló képességekkel, de primitív fémagyuk csak a legalapvetőbb kombinációkat és harctéri trükköket ismerte. A Yuuzhan Vong harcosok viszont még így is, a mozdulataikat stratégiai szinten koordináló yammosk nélkül is elkezdték megtanulni, hogyan működjenek együtt. Nas Choka elégedett volt. - Nincs rivalizálás. Együtt, egységben teljesítitek az Istenek akaratát. - súgta nekik mindig.
De ez csak az első lépés volt. Egy idő után a velük tartó Papok és Intendánsok is csatlakoztak a közös érzésekhez, amelyeket a neurális csomók közvetítettek. Ez olyasmi volt, amire korábban, a hadjáratok alatt sosem volt példa. Nas Choka utasította a Formálókat, hogy addig is, amíg nem találnak egy yammoskot a bolygón - meg volt győződve róla, hogy vannak rajta -, a harcosok meglévő neurális csomóit módosítsák, felerősítendő a kapcsolatot. A Papok egy ideig ugyan tiltakoztak, de a Hadmester tekintélyével senki nem ellenkezett.
De a legnagyobb lépések még hátra voltak.
Az utolsó csapat, amin rajtaütöttek, nem fém-istentelenségekből, hanem hús-vér lényekből állt, akik azonban legalább annyira nem tartoztak ide a bolygóra, ahogyan Nas Choka idegennek érezte magát rajta. A harcosok két devaront és egy nagyobb méretű, majdnem Nas Choka magasságával vetekedő lényt vezettek hozzá a harc végével. - Felkészülünk a foglyok feláldozására, ó, nagy Hadmester. - hajbókolt szinte azonnal Dar Rohing. - Nem. - intett Nas Choka. - Ahogyan parancsolod, Hadmester. Ideküldetem az egyik Formálót, hogy helyezze rájuk a korall-bilincseket és a savfecskendőket. Ők lesznek az első, új rabszolgáink!
Nas Choka válasz nélkül intett Dar Rohingnak, hogy álljon arrébb. A Harcos szégyenkezve felajánlotta életét, nem értve, hogy mivel sértette meg a Hadmestert, de az ismét elhárította, és a devaronokhoz fordult, Basic nyelven. - Nem tudjuk, hogyan kerültetek ide, hitetlenek. Ahogyan valószínűleg ti sem tudjátok. A társaitok meghaltak a harcban, de számotokra más lehetőség adódik. Gyertek velünk. - Nem leszünk a rabszolgáid, Vong disznó. - köpött ki Nas Choka lába elé az alacsonyabb devaron, egy nőstény. A nagyobbik, a hím, csak remegett, nem szólt semmit. - Ezt nem is mondtam. Keljetek fel. - emelte fel a két zsoldost Nas Choka. - Gyertek velünk. Tanuljátok meg a Yuuzhan Vong útját, és ha megértettétek és megtanultátok, hogyan élünk harmóniában a minket körülvevő élettel és halállal, akkor dönthettek, hogy csatlakoztok-e hozzánk, és a mi utunkat járjátok, vagy sem. - És ha nem, akkor megöltök minket? Feláldoztok? És különben is, nem úgy tűnik, harmóniában éltek ezzel a bolygóval... vagy mi ez a förmedvény. - nézett körbe a devaron nőstény. - Gyertek, és tanuljatok. Talán megértitek azt, amit még mi sem. - vont vállat a Hadmester, körbenézve a hitetlenkedő Harcosain.
- Hörrrggghh! - jelentette ki a harmadik idegen, és nekitámadt Nas Chokának, aki három ütéssel a földre terítette. - Nem veszünk el több életet annál, mint amit az Istenek akarnak. De megvédjük magunkat. És azokat is, akik velünk tartanak. Ezt ne feledjétek. A két devaron összenézett. Az utóbbi érv láthatóan elgondolkoztatta őket, különösen ezen az idegen bolygón, ahol minden növény és gép ellenséges volt, és maguk sem tudták, hogyan kerültek ide.
Sőt, Nas Choka sem tudta. Klekketekkel korábban bizonyosan azon gondolkozott volna, hogyan hatoltak át ezek a hitetlenek a bolygó védelmi rendszerén - no meg azon, hogy volt-e neki még védelmi rendszere egyáltalán - , és alapjában véve hogyan találták meg Sekotot. Most már azonban nem foglalkozott ezzel. Tudta, hogy ez a két idegen is csak eszköz - ámbár rendkívül hasznos eszköz - a Yuuzhan Vong új útjának kijelölésében.
- Veletek tartunk. - jelentette ki végül a devaron nőstény. - Egyelőre. - Jól van. - nyugtázta Nas Choka. Tudta jól, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű, és számos Pap, illetve Harcos fog kérdéseket feltenni. - Induljunk. - Hová is megyünk? - kérdezte a hím devaron. - Sekot szívéhez. - magyarázta Nas Choka. - Meg kell értenünk, miért teremtette ezeket a Géplényeket. Meg kell értenünk, mivé vált a bolygó, ami hajdani őshazánk, Yuuzhan'tar leszármazottja. Legalább is eddig azt hittük.
Meg kell értenünk, mielőtt végleg elhagyjuk, tette hozzá magában a Hadmester. Egyre többet beszélt magában.
|
|
|
Post by Zonama S on Jun 13, 2015 4:07:50 GMT 1
- Ezazz, jó Istent választottam... – állapította meg Sekot elégedetten. Nem sokszor érzett maradéktalan elégedettséget... de reaktorainak újraindítása a ritka alkalmak soványka táborát erősítette. A benne újra szabadon áramló életenergia olyannyira megnyugtatta, hogy elméje ismét felnyílt az élet szépségeire... Újra kezdett magja legmélyéből örülni a különféle lények létezésének, és őszintén gyönyörködni a sokféleségükben.... Ez pedig eretnek gondolatokhoz vezetett. A bolygó tudatában egyes létformák hibáikkal együtt is oly tökéletesnek tűntek, hogy szinte megölték benne a rájuk irányuló pusztítás ösztönvágyát...
Szinte gyermeki ujjongással fedezte fel egy hírhedtnek tervezett barlangjában a xenomorfokat és tojásaikat... de cukik...
A kissé dezorganizáltnak tűnő zsoldos egységek harcias kisugárzása a régi fénykorára emlékeztette. Önmegtartóztatása első lépcsőfokaként csak két csapatot csócsált el belőlük... elvégre spórolni kell a katonákkal, mert a Dalekokkal ellentétben ők nem fognak tudni csak úgy spontán szaporodni, így a hiányukat nehezebb lenne pótolni.
És végül felfedezte a főfogást: a felszínén addig még sosem látott Predatorokat... egyet egyszer muszáj lesz megkóstolnia, de komoly biológiai mentálteljesítményt igényelt tőle, hogy a speciális Predator-vadász virágát megalkossa. Csak úgy ráérősen, nem elkapkodva... Sekotnak igazán nem volt sietős. Az aktuális komoly újítást a dögevő virágok populációja terén nyújtotta... arra az esetre, ha bizonyos maradványokat majd nem találna elég esztétikusnak. Zonama büszkén nézte őket: már bimbó korukban is olyan dögösek voltak...
Egy nyugisabb pillanatban figyelme újra visszatért az egyik jelenlegi csúcsragadozóra, és csodálattal nézte az obszervált Predator beinduló vadászösztönét... nos, ez bizony a professzionalizmus... és ámulata szinte átmenet nélkül vágott át iszonyatba, mikor felfogta, hogy ki a kiszemelt Préda...
|
|
|
Post by Zonama S on Jun 13, 2015 4:11:17 GMT 1
- Mutass valami szépet! – Ong megütközve nézett a lányra. Szépet? Itt?? De mielőtt válaszolhatott volna, észrevette hogy Zia már másra figyel... nagy szeme még nagyobbra nyílt, arckifejezése jellegzetes volt, mikor valami újat látott meg... Ong kissé unottan követte tekintetét, nem értette mi ez a lelkesedés Sekot dolgai iránt, és hirtelen neki is elakadt a lélegzete: egy addig még általa sem látott lény alakja körvonalazódott ki az egyik fán, ahogy deaktiválódott az álcázópajzsa... tekintetük találkozott, és a Yuuzhan Vong tizowyrm nélkül is megértette, hogy veszélyben az élete...
- FUTÁÁSS!!! – Sekot elméje akkorát üvöltött, hogy minden lény akaratlanul is futásnak indult rajta... kettő kivételével hamar értetlenkedve megtorpantak. Mire Ong észbe kaphatott volna, már késő lett volna... de még azelőtt Zia megragadta a kezét, így rántva maga után ahogy szélsebesen megindult a környező sziklák közé... egy kis résen épp átsurrantak, minimális kerülőre késztetve a Vadászt, épp csak egy pillanatnyi időt nyertek ahogy rohantak tovább az eléjük táruló síkságon...
- Kenjétek be sárral magatokat! Az megzavarja a termikus érzékelőjét, nem észleli általa a testmelegeteket!
- Mi a... honnan tudod?? – de Ongnak nem maradt több ideje kételkedni, a lábuk alatt megnyíló iszapos mocsár egy villanás alatt elnyelte őket...
- Általános műveltség... – dohogott Sekot, ahogy mocsári hínárjának elágazó, vastag üreges indája egyik végét a két menekült szájába dugta, másik végét pedig épp a barna tó felszíne felé emelte, hogy ezen keresztül levegőt is kapjanak...
Ong az utóbbi időben egyre gyakrabban mutatott némi szkepticizmust Sekot meglátásai iránt. A bolygó nem értékelte, ha kételkednek a szakértelmében...
A mocsár véletlenül pont tele volt korgó gyomorcsövű nősténypiócákkal... akik a Yuuzhan Vong harci alakulatainak összehangoltságát is megszégyenítő egységként cuppantak rá Ong testére...
Eközben a Predator dühödten torpant meg az iszapiszonyat partjánál. Ezek a régi vágású Vadászok olyanok, mint a cicák: nem szeretik a vizet... más kérdés, hogy ennek a bugyborékoló lápnak a kapcsán valószínűleg sok más lény érzelmei is hasonlóak lettek volna. De csak hogy ne legyen csalódott, Sekot északi szellője csábító illatokat hozott el a számára: az expedíció táborban maradt tagjai felől... two in one, támadt fel Zonama legújabb ragyogó ötlete. Egy ideje ugyanis úgy érezte, hogy egy bizonyos rodiai jedi és obroa-skai doki nem igazán találják a helyüket rajta... Márpedig a bolygó egyik kedvenc szórakozása az volt, ha figyelhette a rajta élők kibontakozását, saját képességeik felfedezését és kihasználását... egy Vadásztámadás pedig igazán remek alkalom lehetett arra, hogy a két, kissé elveszettnek tűnő lélek ereje kibontakozzon általa. És még a Vadász is jól jár, hiszen egy jedi és egy vuki és egy titokzatos doki mégiscsak nagyobb kihívást jelenthet a számára...
Zonama Sekot elméjében meg se fordult a gondolat, hogy ne lenne nagyszerű ötlet rájuk küldeni az Idegent.
|
|
|
Post by Zonama S on Jun 13, 2015 4:16:47 GMT 1
Ahogy a vadász a nagyobb zsákmány reményében továbbállt, Ong és Zia nagy nehezen (némi hínárinda segítségével) kikászálódott az iszapból. Teljes rettenetben találkozott a tekintetük...
- Sekot!! – néztek egyszerre felháborodva az égre, Ong fásult sokkoltságában azt gondolta, vajon miért nem lepődik szinte már megint meg... jelenlegi tehetetlenségében Talanzia segítette meg, aki egyesével kezdte lecsavargatni róla és a vízbe visszadobni a vérszívókat...
- Én igazán nem tehetek róla... – mentegetőzött nagyban a bolygó - ... hogy ezek a kiéhezett piócák elsősorban hím egyedekből szeretnek táplálkozni... ráadásul Ong fincsi nulla negatívos vére a Galaxis bármely lénye által szövődménymentesen szívható...
Míg ők a testek szétválasztásával ügyködtek, Zonama elmerengett az emlékeiben... Yuuzhan Vongja rosszul palástolt, kritikus felhangokat tartalmazó gondolatai őszintén szólva kicsit rosszulestek neki. Pedig mindenre van magyarázat...
Szóval az úgy volt...
... hogy még a feltámadás előtti időkben, egy rabszolgák és ferroaiak lakta nyomornegyedben egy vajákos-medikus padlásszobai ablakából gyakran repkedtek ki bizonyos könyvek, egyenesen Sekot felszínére. Másnap reggel mindig kiosont értük, de még aznap este újra kireptette őket, így egy másik random oldalon kinyílva értek földet... Sekot nem is igazán értette, mi dühíti fel ennyire ezt a kuruzslótanoncot. De lehet, igazából nem is dühös volt, szimplán csak a könyvdobálás volt a hobbija. A tankönyvein kívül ugyanis számos más könyvet is kihajigált az ablakán... A bolygó szinte minden nap hallotta, ahogy üvöltözve veszekednek az összetákolt ház lakói a dobálózós tanítvánnyal... nem teljesen érette meg a konfliktust, de valami olyasmiről volt szó, hogy a zuhanó olvasmányok tiltottak, ósdiak, értelmetlenül feleslegesek, csak a helyet foglalják, tüzet érdemelnének...
... és minden bizonnyal egy messzi-messzi galaxisból származnak... amely talán már nem is létezik, a jelentősége elenyészik, bár Sekot ennél konkrétabban nem ismerte meg az eredettörténetet.
Mindenesetre ő a maga részéről örült a könyveknek: szeretett fantasyt olvasni... vagy inkább csak a képeket nézegetni. Sajnos nem maradt lehetősége minden könyv minden oldalát megszemlélni, ugyanis a politikai változások következtében azt a nyomortanyát is hamarosan felkoncolták... a bolygó pedig jó időre teljesen megfeledkezett az ott látottakról.
Egészen mostanáig... mikor szelektív memóriájában újra feltűntek a régi emlékképek, ami alapján megpróbálta rekonstruálni a hajdani rajta élt életet. Azt ugyan készségesen bárkinek beismerte volna (nem mintha bárki is erről faggatta volna), hogy valóban, a dolgok nem teljesen álltak össze neki... de a hiányzó darabkákat kipótolta a saját ötleteivel, és ő teljesen elégedett volt az így kapott eredménnyel.
Például legújabb növényeivel, az apró bolhafenyőkkel... ezek a kicsi fácskák ugrálva haladtak az élelem reményében, nevüket pedig a bolhaszerű látószerveikről kapták. Sekot igazán logikus harmonikusnak találta őket, de elfancsalodásában el se ugráltatta őket Ongék felé, a Vong úgysem értékelte volna létüket...
A piócák tapadókorongjainak helyétől pöttyös Yuuzhan Vongon már csak egyetlen vérszívó maradt, pont a tenyerében... szótlanul nyújtotta oda kezét a lánynak, aki azonban ahelyett, hogy egyből leszedte volna, két keze közé fogta Ongét, így szemlélve a kitágult féreg Ong erének pulzálásával szinkron elégedett nyeldeklését...
- Zhizz’ n... – az anyanyelvét értők egyből kiszúrhatták jellegzetes tájszólását - ... Élet... – Zia elmélyülten szemlélte a parazitát. Majd Ong elgyötört arcára pillantva egy határozott mozdulattal lecsavarta, és a mellettük álló tölcsérszerű virágba rakta: a sárga szirom rászorult a féregtestre, és lassan rózsaszínné vált, ahogy a benne kifolyó vér befecskendezte...
- Szép! – mosolygott a lány, majd mintha mi sem történt volna az előbbi időkben, váratlanul újra futásnak eredt, immár egy erdőbe eltűnve, amit Sekot időközben növesztett.
- Utána, menj már! – legyintette meg a Vongot valami bot, és Ong Zia után eredt. Ong igazán otthonosan mozgott Sekoton, de még így is alig bírta tartani a lépést a lánnyal. Akkor érte utol, mikor Zia leguggolt egy ártatlannak látszó patak mellett, és lemosta az arcát vele... láthatóan fel se merült benne, hogy bármi veszélyt tartogathat számára a kis folyócska. Ong csak nézte őt egy kis pillanatra, majd alakját eltakarta a mellette álló fáról hirtelen leereszkedő, csokornak még nem nevezhető pár szál virág.
- Kínáld meg vele... – Ong fintorát látva Sekot magyarázni kezdett:
- Ha beleharaptok az egyik szirmába, automatikusan kipattan belőle egy szívószál... azaz szépen kitekeredik, mert most csiga alakban van a közepén összehajtva, mint egy inverz pillangó szájszerv... - Zonama könnyen el tudott veszni a részletekben, figyelmen kívül hagyva a hallgatósága érdeklődési szintjét - a benne lévő nektár direkt hűsítő hatású... – a bolygónak volt egy olyan sejtelme, hogy ahonnan Zia származik, ott egy árnyalattal hidegebb lehet az alaphőmérséklet, de a saját fülledt levegőjét még az ő kedvéért sem lett volna hajlandó lejjebb venni - ... valamint aki iszik belőle, egyből mesélni támad kedve... – ez igaz, állapította meg Ong, aki mikor egyszer ivott egy ilyenből, hajnalig beszélgetett utána... állítása szerint Sekottal, bár a válaszaira annyira már nem emlékezett... ettől függetlenül ki nem állhatta a nektár édes ízét, a bolygó nagy szontyolatára.
- A zöldeket neked csináltam... olyan rémes keserűre, ahogy te szereted... – na erre már felderült a Yuuzhan Vong, tényleg az volt az egyik kedvence. Így hát jóval több lelkesedéssel indult meg a lány felé, aki addigra félig-meddig már lemosta magáról a rászáradt sarat.
Érdeklődő mosollyal figyelte a Vongot, mint aki semmi bizzart nem talál az előtte álló látványban. Ong kicsit elbizonytalanodott, mert a lány nem szólalt meg... kissé esetlen mozdulattal mutatott a fülére, a benne lévő tizowyrm-ra és a mocsárban eltöltött időre utalva:
- Nem fulladtak meg, ugye...?
|
|
|
Post by Zonama S on Jun 13, 2015 4:24:14 GMT 1
Sekot figyelme elkalandozott Yuuzhan Vongjáról a többi Yuuzhan Vong felé. Lehet, hogy ők is idegennek érezték Zonama Sekotot, és nem értették teljesen, mi történt vele a külön töltött idő alatt... de a bolygó épp olyan morbidnak tartotta a rajta lejátszódó jelenetet, ahogy a Hadmester szövetséget ajánlott a devaronoknak... márpedig ha valami még a bolygó elméjében is morbidnak számított, annak azért komoly információértéke volt a dolog súlyosságáról...
- Basszus, a védelmi rendszerem... – jutott eszébe Sekotnak hirtelen, ahogy elkapta Nas Choka egy gondolatát. Természetesen eddig minden jövevényt önként és szívesen fogadott, nem erről volt szó. De ha egyszer újra veszélyben lenne külső ellenség miatt az élete... tényleg nem ártana felidézni, miből is állt az a védelem, és Sekot érezte, hogy ezzel kicsit necces témakörhöz érkezett. Míg kitalálja hogy mi legyen, figyelme Jankar Professzorra és Ashala Nendrinre irányult, akik épp megálltak egy vulkán tövében, a droidból származó jeladó kissé ellentmondásos jeleinek nyugodt körülmények között való értelmezésére.
- Mindjárt jövök, egy pillanat... – állt fel Ashala a professzor mellől, és magához vette neszeszerét, amit mindenki értetlenül fogadott, hogy minek hozott ide, de Ashala ragaszkodott hozzá. Tulajdonképpen ennek a fölöslegessége volt idáig az egyetlen, amiben Jankar és Giel egyetértett.
Ashala elindult a növényzet között kedvelt almafáját keresve, amit valahogy eddig mindig megtalált a közelben, bármerre is mentek. Muszáj volt megint egy kicsit egyedül lennie, és összeszednie magát. Nem akarta, hogy Jankar lássa rajta, mennyire kétségbeesett, és ez volt az a perc, hogy nem bírta tovább palástolni arcán a kifejezéseket.
Talanzia eltűnt, megtámadták őket, és a csapat már most szétesett... a zeltron nem akart rágondolni, de nem tudta nem felidézni... hogy tulajdonképpen majdnem meghalt ő is, alighogy ideértek... ráadásul nem valami nemes küldetés vagy nagy felfedezés érdekében, hanem pusztán azért, mert pár szökött fegyencnek épp szórakozni támadt kedve... Ashala kétségbeesése kezdett átalakulni... egyre dühödtebben szedte a lépteket... éjnővér legyek, ha legközelebb tétlenül hagyom hogy ilyesmi történhessen... bőre méregzöld színben játszott, ahogy Sekot fényeffektjeivel asszisztált a hangulatához.
Ashala lerogyott az almafához. Ez a bolygó volt az utolsó reménysége... azóta, hogy a Botanikai Akadémián elkezdődtek a tanévek. Még sosem érezte ilyen távolinak Danni Quee emlékét... és azt, hogy ígéretével ellentétben nem jött vissza Chandrilára, utolsó előadásai elmaradtak, és végül érkezett meg a hír, hogy meghalt... és vele együtt a tanításai is mintha halványodtak volna...
Ashala egész kislánykora a különböző fajok és civilizációk iránti rajongással telt, az volt az álma, hogy békében láthassa őket együttélni és nem egymás kárára... Ezért is volt számára oly lenyűgöző Danni Quee, aki szinte szóról szóra azt tanította, aminek a létezésében ő úgy reménykedett. Egészen addig, míg jobban bele nem merült a természettudományba, és az evolúció tanába...
Ashala nyelt egyet.
Elfátyolosodó szeme mögül homályosan nézegette a Nap elé tartott kezeit... elképzelte magzatkorát, amikor karjai helyén még csak egyetlen nyúlvány volt... mennyi sok sejtjének kellett a leendő ujjai között önként meghalnia a saját szervezete által, hogy kecses keze kialakulhasson végül... aztán eszébe jutott a számtalan bacterria tenyészete, amit az évek során a mikroszkóp alatt vizsgált... egy ideig egyre gyorsabban nőnek a telepek, mígnem elfogy alattuk a táptalaj... és akkor vagy éhenpusztulnak, vagy egymás ellen fordulnak... aztán ott van még az a lehetőség is, hogy nem fogy el a táptalaj, ha in vivo élő szervezeten osztódhatnak... és akkor az egyes sejtpopulációk kontrollálatlan növekedésnek indulhatnak, ormótlan, szörnyű tumorokat létrehozva, hogy végül hosszas kínszenvedés után döntsék romba az egész rendszert...
Ashala arcán végigpergett két csepp. A békés együttélés, örök harmónia utolsó lehetőségének ezt a bolygót tartotta... ehelyett dögvész, tetemek, zsiványok, és erőszak fogadta mindenütt. Lassan felállt, és a közeli kristálytiszta tó partjához lépett. Saját képmása szemébe nézett... majd egy hirtelen mozdulattal ledobta magáról ruháját.
Ahogy végignézett tükörképén, látta, ahogy a háta mögül két hatalmas virág kúszik felé... érezte, hogy kívánják őt... félig lehunyt szemén át még látta, ahogy fölé magasodnak, és képmása megadóan égnek emeli két karját... behunyt szeme mögött elképzelte, ahogy sima teste belecsusszan az egyikbe... szinte érezte, ahogy csorognak rá az emésztőnedvek... egy pár csepp talán összegyűlik a köldökében... hogy aztán először a bőre olvadjon le... majd halvány kötöszövete foszlik szét, vékony hashártyája átszakad... finom izmai szétválnak, belsősége elolvad... hogy aztán legvégül csak íves csontjai maradjanak meg... azt azért sajnálja egy kicsit, hogy nem viheti őket haza pulik-kutyájának... pedig hogy örült volna neki...
Hirtelen valami hideg fröccsent az arcába, amitől összerezzent, és már nem látta meg, minek az uszonya tűnik el a vízben. A virágok visszahúzódtak mögüle... Szóval így állunk... Sekot tüntetően nem hajlandó megenni őt, viszont a kislánykori álmai hosszas belső ellenállás után rajta halnak meg végül... ám legyen... majd szül helyettük másikat...
Azzal még egyszer utoljára saját tükörképe szemébe nézett, és valami addig általa sem látott elszántságot fedezett fel benne.
Lehajolt a tipikusan női pipereholmik tárolására szakosodott táskájához, és óvatosan felnyitotta. Sokféle színben csillogtak a benne lévő kicsiny üvegcsék, ahogy rájuk esett a fény, átlátszó folyadékokkal tele...
Ashala találomra kivett közülük egyet. Botullina toxin, fulladás általi halál... és ünnepélyes mozdulattal speciálisan szabott ruhája belső tartójába illesztette. Majd a következőt: Tetannia toxin, görcs általi halál... mérnökien tervezett pontossággal került a légzésmegállás mellé. Ashala egyre határozottabb mozdulatokkal illesztette a helyére a törésálló üvegeket... pumpabénulás, agylágyulás, katatonia... mindenből csak egy-egy cseppet nyúlt le a laborból, hogy hiányuk ne legyen feltűnő. Egyes szintén speciálisan kialakított üreges üveglapokat sorra az ujjperceire illesztett: átlátszó színük miatt messziről nem volt megkülönböztethető a bőrétől, és közelről is csak annyi látszódott, mintha egy ujján minden kis ízülete felett hegyes körmök állnának kifele.
Immár teljesen feltöltve vette vissza látszólag visszafogottnak, egyszerűnek tűnő, változatos halálokat rejtő ruháját... és elindult visszafele. Még utoljára visszapillantott, és bár nem volt biztos benne, hogy a bolygó meghallja, de elsuttogott egy gondolatot neki a messzeségbe...
- Zonama Sekot! Lehet, hogy az életem itt vesztem, ám legyen... de akkor leszel szíves valami csak a számomra tervezett, különleges virágoddal eltüntetni végleg engem...
- Részemről a szerencse... – súgta a lágy szellő a lány fülébe, majd hirtelen mélyen megkarcolta az arcát egy tövis szúró pengéje. Ezt azért, mert a közös kis álmuk során azt feltételezte, hogy a szép kis csontocskái megmaradnak... gondolta kissé sértve a bolygó. Ezek már nem a régi szép idők, ahol a Papok áldozati sava után a csontok megmaradnak, ó nem... Zonama Sekot emésztőnedvei után kő kövön nem marad...
Addig pedig meneteljenek csak nyugodtan a magja felé tartva. Őszintén szólva a bolygónak hízelgett, hogy ennyien akarnak behatolni a magjába... amit ettől függetlenül természetesen esze ágában sem volt hagyni. Hajdan a saját népe egy része fordult ellene, hogyan bízhatna meg ezután bennük, és főleg bárki idegenben? De hadd bolyongjanak csak... sokan körbe-körbe mentek, de ez nem volt annyira feltűnő, mert Sekot állandóan változtatta a felszínét és a vegetációit. Földrészek, hegyek, tengerek születtek és alakultak át minden pillanatban, miközben véletlen omladozni kezdtek a belsejébe vezető alagutak...
Zonama Sekotban láthatóan fel sem merült, hogy esetleg elvesztheti a fonalat és a tájékozódást saját földrajzában és bolygótesttudatában...
|
|
|
Post by sithlord on Jun 14, 2015 16:16:13 GMT 1
A Vadász élvezte és megszerette e különös bolygót ahova került. Fajtatársai máshova transzportálhódattak, mert amikor feleszmélt és körülnézett nem látta őket sehol. Aktiválta szenzorait és keresési módra váltott.
Miután maga előtt is érthetetlen okból lemondott arról hogy a különös szörnyfajzatot és társát egy fiatal nőstény humánt levadássza, a Predator új zsákmány után nézett. A különös bolygó saját elveszett otthonára emlékeztette, miközben beleszagolt a buja dzsungel levegőjébe. Valahogy különös volt ez a bolygó, mintha életben lenne és élne...
De most ez lényegtelen volt. Láthatatlan üzemmódra kapcsolva lopakodott az időközben bemért újabb préda közelébe. A Vadász ereiben száguldva lüktetett zöldes vére, amely hamarosan vagy kiontatik vagy nem... Analizálta az ismeretlen humán egyedeket a hőképelemzőjével és megállapította hogy a prédák fáradtak... A legveszélyesebbnek a különös szőrös valami tűnt, így elhatározta először vele bánik el...
Aktiválta a plazmafegyverét amely galaxis szerte rettegett volt hirtelen halálosságától és megcélozta a vukit. Hamarosan kékes lövedék vágódott a különös társaság irányába...A vadászat elkezdődött.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jun 19, 2015 13:54:18 GMT 1
- Nem, sok mindent kibírnak. - mosolyodott el Zia, aztán felvett egy kisebb botocskát, és elhessegette a mocsár szélén lévő viszonylag száraz területről a minduntalan odaormótlankodó bogarakat, leveleket és köveket. Némi sepregetés után két növény indái bátortalanul csatlakoztak hozzá, és immár hárman rajzoltak bonyolult, nonfiguratív ábrákat a sárba. Ong csodálkozva nézte, és minden eddiginél közelebb ült a lányhoz.
- Szmotri... nézd. - mutatta az ábrákat Talanzia. - Az egyén és a közösség, a sötétség és a világosság mindig egybeér. Csak így tarthatják magukat távol a káosztól. Mindig van valamiféle rend abban, amit tesznek. És minél inkább egymás javát szolgálják, annál többet. - Ez úgy hangzik, mint valamiféle vegetariánus mantra... - jegyezte meg mentálisan Ong, már fenn sem akadva az olyan kérdéseken, mint hogy mit jelent, és honnan jutott eszébe a "vegetariánus", és a "mantra", bár utóbbival kapcsolatban még abban sem volt teljesen biztos, hogy nem egy kígyófajta-e. - A régiek tanították ezt a népemnek. Akik létrehozták Vostroya hatalmas bányáit és barlangjait, még a történelem előtti időkben. Akiktől megtanultuk, hogyan legyünk harmóniában egy bolygóval, amelyik nem él, mégis tele van élettel, benne mi magunkkal. - magyarázta tovább a lány. - Sekot más. Önmaga is egy tudat, de még a húsevő lények is hozzájárulnak rajta a nagyobb körforgáshoz. Szó sincs arról, hogy ne ehetnénk húst.
Ong határozatlanul körbenézett, vagy villámgyors, Harcos-génállományából örökölt képességről tanúbizonyságot tevő mozdulattal kinyúlt, és elkapott egy kövérebb szkolopendrát, amelyik az egyik közeli levélen mászott lefelé, és a szájába gyömöszölte. Néhány környező világ érdeklődve fordult felé, majd ismét az ábrákhoz.
- Tudod, Ong... - rajzolgatott tovább Talanzia. - M'i nye odn'a... nem vagyunk egyedül. Hamarosan mások is jönnek. Olyanok, akik megérezték Sekot ébredését, és segíteni akarnak neki. De olyanok is, akik fel akarják használni céljaik megvalósításához. Egyesek már itt vannak, mások még nem... de eljönnek. Láttam, éreztem. - Nem jó eszköznek lenni, szolgának. - suttogta az elméje sarkában Ong. - Egy ideig vicces, de örökké? Nem jó. - Fontos, hogy ezt Sekot is felismerje. - rajzolgatott tovább Talanzia. - Csak kérdés, hogyan mondhatnánk el neki? Sto t'i duma'jes? Te mit gondolsz?
....
Az Obroa skairól érkezett doktor, aki ugyan valóban sok időt töltött a bolygón, de sosem volt doktor, és a Giel sem a valódi neve volt, szórakozottan piszkálgatta az egyik érzékelőt feji implantján, mintha csak újabb kísérletet akarna tenni arra, hogy csatlakozhasson a Holonetre ilyen messziről, és megnézhesse valamelyik kedvenc stratégiai holojátékának a státuszát.
Valójában azonban már órák óta arra a pillanatra várt, hogy a transzban lévő rodiai jedi mellett térdelő Onacca figyelme végre egy percre lankadjon, és ő létrehozhassa az élő távolsági kapcsolatot az átjátszási pont felé a megfelelő frekvencián.. a vuki azonban idegesítően ébernek bizonyult, és ahányszor Giel felé fordult, hogy valami olyasmit kérdezzen ártatlan tekintettel, hogy nem álmos-e, vagy éhes, minduntalan rövid vakkantással és fejrázással felelt, tekintetéből pedig pontosan látszott, hogy egy pillanatra sem óhajtja szem elől téveszteni a doktort, legalábbis addig, amíg Raatu fel nem ébred - vagy még azután sem. - Ha nem, hát nem. - vont vállat a férfi, akit Gielként ismertek, miközben arra gondolt, hogy mennyire kellemetlen lenne tűzharcba, sőt közelharcba keveredni ezzel a randa szőrmókkal. De egy ponton túl nem lesz más választása... Ekkor azonban Onacca a levegőbe szimatolt, és felszökkenve a semmi felé tartotta íjpuskáját. - Wroooááárrrr! - visszhangozta a vuki üvöltését valami a rezonáló levegőből. A férfi, akit Gielként ismertek, gyorsan tekert kettőt az implantján, más hullámtartományra állítva az érzékelőt, mire a szemüvegén azonnal kirajzolódott egy hatalmas humanoid, pontosan ott, amerre Onacca tartotta a fegyverét, lövésre emelve sajátját feléjük. - Scheisse, félre! - szaladt ki Giel száján valami, aminek nem kellett volna, de Onacca így is vette az adást, és oldalra vetődött.
Az idegen lövedéke kettejük között száguldott el, és robbant bele a korábban dalekok által már felperzselt aljnövényzetbe. Az idegen deaktiválta személyi álcázóját - legalábbis Giel arra következtetett, hogy azzal van felszerelve - és rájuk rontott.
- Ez nagyobb, mint egy tof, segíts! - a "doktornak" nem kellett kifejezetten megjátszania, hogy némiképp elsápad félelmében. - Én fedezem a jedit!
Onacca felüvöltött, és íjlövedékeket küldött a ragadozó felé, de az gyors mozdulatokkal kikerülte őket, és nem sokára a két hatalmas lény öldöklő közelharcba bonyolódott. A vuki így is egy fejjel nagyobb volt ellenfelénél, de az rugyanosan mozgott, és valamiféle nagyon is fémszerű páncél védte a testét.
Gielt azonban kevésbé érdekelték a részletek. Villámgyorsan a felszereléséhez rohant, feji implantjából kivett egy adatkártyát, a hátizsák egyik fémmel átfuttatott foglalatába csúsztatta, ami a pánt alatt volt, minre a másik oldalon kivágódott egy apró radartányér, a férfi pedig rátenyerelt az aktiváló gombra.
A miniatűr hipertéri jeladó pittyegni kezdett, ahogyan a távolsági jel útjára indult. - Schnell, Schnell.... - sziszegte a férfi, miközben a két harcoló idegen csatazaja egyre közelebbről hallatszott. Kis szünet után végül egy darabos hang jelentkezett, jelezve, hogy a jel hatalmas utat tett meg. - Überwachungspost ß-Zwanvig zu Befehl. - Hier ist.. Tiebolt. - Tieboltnak hallatlan örömet okozott, hogy végre nem azon az idióta néven kellett bemutatkoznia. - Beginne Übertragung der Indentifizierungsangaben - und Koordinaten. Hauptzielpunkt Prioritätsklasse A zu bestätigen. - Bestätigt, Agent Tiebolt. - nyugtázta az Egyesült Galaktikus Birodalom mélyűri figyelőposztja néhány szektorral arrébb. - A-osztályú különleges prioritású célpont lokalizálása megerősítve. Küldjük a különleges műveleti erők beavatkozó flottáját. Célpont mérete? - Egy egész istenverte bolygó. Eine ganze verdammte Planete. - sziszegte Tiebolt. - Adja át a polneyei fiúknak, hogy igyekezzenek. Elég forró a helyzet. Tiebolt vége. - Wir sind auf dem Weg. Vettem vége.
Tiebolt kikapcsolta a berendezést és elégedetten kifújta a levegőt. Nem gondolta volna, hogy amikor évekkel ezelőtt, még Daala kormányzása alatt Gielként beépült az Obroa-skai könyvtáraiba, hogy ekkora fogásba szalad vele. Sőt, még akkor sem gondolta volna, amikor elindultak erre az útra. Az EGB számára azonban prioritás volt az Ismeretlen Vidéken fellelhető kincsek, relikviák, a múlt és a jelen titkainak feltárását, és az Erő megértését és legyőzését elősegítő tudás megszerzése... az Élő bolygó, a Yuuzhan Vong és ki tudja, még minek az otthona, pedig ideális jelölt volt erre a célra.
Tieboltnak most már csak arról kellett gondoskodnia, hogy életben maradjon, amíg megérkeznek a polneye spectech erők és a kommandósok... remélte, hogy az EGB számára tényleg olyan fontos ez a bolygó, hogy a beavatkozás ezen módját választják... ... és nem mondjuk egy hipertéri rakétát.
Hatalmas, dühödt üvöltés térítette magához. Onacca a rájuk támadó humanoid lény mozdulatlanul fekvő teste felől, véresen, de nagyon is egy darabban közeledett felé, villámló tekintettel. - Nézd már a szőrpamacsot. Tiebolt először a vukira meredt, aztán a hátizsákjára, amelyből még mindig antennák álltak ki, igencsak árulkodó módon... ... aztán a kezében lévő oldalfegyverre, amelyből gyors egymás utánban vagy féltucat lövedéket eresztett a közeledő vukiba. Onacca feljajdult, és összeesett. - Bitte. - mosolyodott el Tiebolt.
- Giel, mi történt? - szörcsögött bele az ózondús levegőbe a lövések hangjának elhalása után Raatu hangja. Ne már, gondolta magában Tiebolt, a rodiai felé fordulva. Egy pillantást vetett rá, majd a fegyverre, ami a kezében füstölgött, majd a rodiai övén függő fénykardra, és arra az elhatározásra jutott, hogy egy jedivel szemben nem érdemes kockáztatni.
Így hát futásnak eredt az erdő felé, maga mögött hagyva Raatu kiáltásait, a válla fölött átpillantva még látva azt, hogy a rodiai feltápászkodik, kissé még kábán a transztól, amitől kijött, és az élettelen vukihoz siet. Hát persze, gondolta az EGB ügynökeinek egyike. A jedik és az a nagy szívük, segítsünk először az elesetteken, und so weiter.
Tiebolt bevetette magát az erdőbe.
...
Ashala apró fioláival és némi extra határozottsággal felvértezve rótta tovább a dzsungel folyamatosan változó terepét, előtte Jankar doktorral, aki sztoikus nyugalommal követte a Dalekból kiszerelt jeladó egyre erősödő vevőjelét. Akármilyen sűrű erdők emelkedtek előttük, a jel továbbra is ugyanonnan jött. - Úgy látszik, van olyan, amit még Sekot sem tud felülírni... - mormogta maga elé. - De akadályokat gördíthet elénk.. vagy áshat. - jegyezte meg Ashala, amint megtorpantak egy hatalmas, vagy kétszáz méter mély szakadék előtt, amelynek két oldalán finoman lepergő kő- és porpatakok jelezték, hogy talán pillanatokkal ezelőtt keletkezett. - Kezdek beleunni a kerülőkbe - sóhajtott fel Jankar doktor. - De a jel forrása a szakadék másik oldalán van. - Nem lesz több kerülő. - húzta ki magát Ashala, szembenézve a szakadékkal. Hirtelen olyan érzése támadt, hogy fogy az idejük. Sekot... Sekot nyugtalan volt. Benne volt a levegőben.
A zeltron megigazította egyik fioláját a körme alatt, és egy adag toxint fecskendezett a szakadék szélén növekvő méretes zúzmótelepbe. A zúzmó megrázkódott, és burjánzani, növekedni kezdett a szakadék másik vége felé. - Nem tűnik jóindulatúnak... - vakarta meg a fejét Jankar. - Nem fogja rossz néven venni a bolygó az ilyen daganatokat? - Nem, ha gyorsan cselekszünk. Gyerünk. - ragadta meg a doktor kezét Ashala, és átrohantak a rendkívül egészségtelenül burjánzó zúzmóhídon a szakadék másik oldalára. Ott Ashala sarkon fordult, és egy másik körme alól egy újabb fiolányi anyagot fecskendezett a zúzmóba. A vöröses képződmény elkezdte visszanyerni eredeti színét, miközben elhalt, megkérgesedett szövetdarabok hullottak le belőle egyenesen a szakadék mélyére, majd visszahúzódott az átellenes oldalra, eredeti állapotába.
A közeli fák fenyegetően sűrűbbre szőtték ágaikat Ashala előtt, ő azonban félretolta őket a kezével, végigsimítva rajtuk. - Néha először meg kell találnunk a gócot, hogy ki tudjuk vágni, Sekot... - suttogta maga elé. - Vagy azért, hogy meg tudjuk gyógyítani. Bízz bennem... fogy az időnk. - halkította le még inkább a hangját.
A fák sűrű szövedéke csak éppen annyira húzódott félre, hogy átjuthassanak rajtuk. Kisvártatva egy tisztás szélére érte, amelynek másik végén hatalmas, magányosan álló kövek között egy barlang bejárata rejtőzött. A barlang előtt pedig Dalekok járőröztek. - Ez a jel forrása, igaz? - fordult hátra Ashala a doktorhoz, aki azonban idegesen a levegőbe szimatolt. - Igen.. de várj....
Az amphiii-botok a semmiből bukkantak elő, a két humán nyakára tekeredve. Ashala érezte, hogy a kezét gúzsba kötik a Yuuzhan Vong fegyverek tüskés végei, és Jankar is hiába kapott a fegyvere után. - Belek tiu... - sziszegte erős akcentussal Jankar a bozótból kilépő Yuuzhan Vong harcosoknak. - Megleptetek minket. Elismerésem. Rendelkezzetek velünk. - Doktor... - kezdte volna Ashala, Jankar azonban csendre intette. - Szegd le a fejed és mutass alázatot! Most nem tehetünk semmit! Várd meg, amíg előkerül a Parancsnokuk! Csak ő szólíthat meg minket!
A Yuuzhan Vongok sorfalat álltak a két fogoly előtt, majd nem sokára a bozótból egy, az előzőeknél is jóval nagyobb, öregebb, össze-vissza tetovált Yuuzhan Vong lépett elő. Ashala úgy érezte, hogy a mellkasából a maradék levegő is kiszakad. Felismerte az alakot a Yuuzhan Vong háborút bemutatókurzuson tanultak alapján... - Úgy bántok az áruló, halálfalóvá vált Yuuzhan'tarral, mint a hitetlen Dann'iquee, hitetlenek. - hajolt közelebb Ashalához a hatalmas Yuuzhan Vong. - Láttuk, hogyan alkalmaztál istentelen Formáló vegyületet a bolygón, te nőszemély... mondd, miért?
- A bolygó viselkedése megváltozott, ó nagy és hatalmas Nas Choka, minden Yuuzhan Vong hadmestere. - Jankar hangja egészen máshogy csengett, egyszerre alázatosan, de határozottan. - Úgy véljük, ti sem vagytok kivételek az alól, ahogyan minden élővel bánik a felszínén. El akartunk jutni a magjába, a gépi alkatrészeihez, hogy megértsük, mi történik. - Tudjuk, mivé vált Yuuzhan'tar, Hitetlen férfi. - fordult felé Nas Choka. - De miféle pondrók vagytok, hogy higgyünk nektek? - Egyszerű kutatók vagyunk... - kezdett bele zihálva Ashala, de Jankar közbevágott.
- Nos, éppenséggel nem teljesen. Én például szövetségi kém vagyok. Ashala tágra nyílt szemekkel, a Yuuzhan Vong pedig zord vigyorral meredt a férfira. Inkább kíváncsi, mint vérszomjas vigyorral, ami persze Yuuzhan Vongról lévén szó, ettől még igen csak zord maradt. - A valódi nevem Baljos Arnjak. - fedte fel magát a hírszerző, sajnálkozó pillantást vetve Ashalára. - A Köztársasági Hírszerzés Lidérc Osztagának ezredese, bio-szakértő, nagy Hadmester. - Baljosar'njaak.- a Hadmester fülében ismerősen csengett a név. - Az ügynök, aki Yun Harla, a Megtévesztő szolgája, jobb szolgája, mint a hírhedt Nom Anor volt valaha is, az ügynök, aki beépült az előző Yuuzhan'tar, az általatok Coruscantnak nevezett bolygó alsó világába, aki segítette a Megbélyegzettek lázadását Legfőbb Hadurunk ellen.
Arnjak bólintott. - És úgy tűnik, hogy ezúttal egy oldalon állunk, Hadmester. Ashala legnagyobb megdöbbenésére Nas Choka bólintott. Intésére a Yuuzhan Vong ostorfegyverek elengedték a foglyokat. - Magam is úgy hiszem, Baljosar'njaak, a Megtévesztő isten és a jeedai ügynöke. - biccentett fejével a barlang bejáratánál járőröző Dalekok felé. - Yun'Yuuzhan, a Teremtő, aki mindent lát, ragadja el a lelkem a halál honába, de magam is úgy hiszem.
.....
Tiebolt némi rohanás után megnyugodva konstatálta, hogy egyelőre sem a jedi, sem a remélhetőleg halott vuki - az kellett volna még -, sem a húsevő növények, vagy egyéb helyi organikus, esetleg fémes nevezetesség nem üldözi. Igyekezett a víz közelében maradni, és elkerülni a kifejezetten sűrű területeket. Ellenőrizte a táskája alsó, eddig elzárt rekeszében lévő túlélőkészletet, tábori rostrudakat és hődetonátorokat... ha szerencséje van, napokig is kihúzhatja itt a dzsungelben, míg meg nem érkeznek a hajóik. Nem messze megzörrent a bozót, Tiebolt pedig bevetette magát egy közeli kő mögé.
Legnagyobb meglepetésére nem valamiféle zsoldos, droid, vagy húsevő óriásmajom lépett elő nem messze tőle a sűrűből, hanem egy valaha fényes, de most inkább kopott, véres harci páncélt viselő, fém kézifegyverekkel felszerelt nagai nő. - Gyere ki, te rohadék, tudom ám, hogy ott vagy! - mutatott Tiebolt rejtekhelye felé a nő. - Ne hidd, hogy nem öltem meg már eleget a hozzád hasonló pondrókból, akik az erdőt járják újabban! Tiebolt gyorsan mérlegelte a lehetőségeit, végül felállt és megigazította érzékelőjét. Az implantjába épített Erő-méter világosan mutatta, hogy a nőnek valami köze van a sötét oldalhoz, így hiábavaló lett volna hazudnia neki. Másrészt zavartnak tűnt, mint aki nem találja a helyét. akár a többi zsoldossal és fogdmeggel együtt, érthetetlen módon, újonnan került ide, akár régóta volt itt. Tiebolt úgy döntött, egy nagaial az oldalán több esélye van a túlélésre. Az EGB Hírszerzésében amúgy is keringtek pletykák egy magas rangú cosrai tisztről, Folett századosról, aki egy hasonló kaland után, egy sith nagyúrral átmenetileg összeállva egészen a Commenortól a Hapesig jutott, és állítólag személyesen látta Wenthar Császárt...
Tiebolt nem tudta, hogy ez a találkozás magával vonja-e majd valamiféle császár megjelenését, de annak még mindig jobban örült volna, mint egy húsevő növénynek. - Nem vagyunk ellenségek. - emelkedett ki a kő mögül, a fegyverét azért a rend kedvéért még a nagai harcos nőre tartva. - Csak katonák, akik véletlenségből idekeveredtek, és szeretnének kijutni. - Ennél jobb okot mondj, hogy ne öljelek meg, humán. - emelte fel a pengéjét a nő. - Úton van ide egy flotta. - intett felfelé Tiebolt. - Egy flotta, amelyik engem keres. Ha segítesz életben maradni ebben a dzsungelben, én segítek neked kijutni innen. A nő, akit Sekot Skoor Waylan néven ismert, egy pillanatig mozdulatlanná dermedt. - Nos? - kérdezte ismét Tiebolt.
|
|
|
Post by sithlord on Jun 24, 2015 15:06:36 GMT 1
-Miért segítenék neked Birodalmi féreg? -kérdezte megvetően a nő, majd látványosan köpött egyet. -Talán mert akkor te is megmenekülhetnél erről a borzalmas bolygórol. -válaszolta meg a kérdést Tiebolt, majd kicsit habozva hozzátette. -És nem mellesleg szívesen látnánk a sorainkban! Egy magadfajta harcosnak hasznát vennénk! -fejezte be végül a férfi.
Skoor Waylan végül elrakta a kardját. -Kövess! Intett a férfinek aki engedelmesen követte.
Dögletesen párás dzsungelen keresztül vezetett útjuk. A nő szemlátomást jobban bírta a tempót mint Tiebolt. A férfi azonban nem adta fel. Addig ment amíg a nő úgy kívánta. Váratlanul Waylan intett és megálltak. -Maradj csendben! -mondta suttogva a nő, mire Tiebolt egy mukkanást sem ejtett. Mindjárt azt is megértette miért...
Egy közeli tisztáson xenomorfok falatoztak áldozatukból egy embernek látszó humanoidból. A lények undorítóan gyönyörűséges kinézete, felborzolta a szőrt is Skoor karján. A hosszú ívelt fejen nem voltak szemek, csupán különös fogakkal teli rágószerv vágódott ki újra és újra hogy az áldozatot tépjék és marcangolják. Aztán hirtelen egy plazmanyaláb csapódott be, majd mégegy. Tiebolt és a nő lehasaltak és az egyik bokor mögül szemlélték az eseményeket. A xenomorfok felvisítottak ahogy két társukat darabokra szedte szét a lövedék. Majd valami hihetetlenül gonosz, cserregéshez hasonló üvöltést hallottak. Hirtelen újabb lények jelentek meg, a Vongokhoz hasonló de azoktól eltérő humanoidok. Magas majd két méteres robusztus alakjukkal módszeresen kezdték irtani a xenomorfokat, lándzsájuk sok lényt küldött vissza oda, ahonnan jöttek. A Pokolba.
Tiebolt csak remélni merte hogy a lények nem fedezik fel őket.
|
|
|
Post by Zonama S on Jun 25, 2015 16:12:03 GMT 1
Zonama Sekot elégedetten érzékelte az őt körülvevő aszteroidaövezetben egyre jobban elszaporodó mynockok mennyiségét. Speciális kamikaze madaraival táplálta őket, akik zuhanórepülésben csapódtak ki az űrbe, ahol még kissé értetlenkedve körülnézve sem maradt idejük, mert egyből lecsaptak rájuk az élősködők... A védelmi rendszer első vonala. Igazán nagyszerű, elégedettkedett Sekot.
A technikai tudása valahogy kissé megkopott az utóbbi időben... ezért az általa kedvelt biológiai módszerekhez nyúlt, hogy védettség érzését kialakítsa. A második terve az volt, hogy amennyiben ellenséges erők landolnának rajta ismét, a természetből lekopizott módon egyszerűen halottnak tettetné magát, a rajta lévő minden élőlénnyel együtt, hátha úgy békén hagyják... Hogy a rajta lévő életformákat is bármely pillanatban tetszhalottá tudja tenni, egy ezt előidéző szérummal kísérletezett, első körben pár erre a célra lenyúlt xenomorfba lélegeztetve be a mérges gőzőket.
- Scheisse!! – lőtte el Sekot az egyetlen szót, amit ismert Giel nyelvéből – Hát ezek... megdeglettek... – Sekot fanyalogva látta, hogy elszámolta a koncentrációt, és az adag nem tetsz- hanem igazi halottságot okozott. Talán ez vonta el a figyelmét annyira, hogy csak utólag vette észre, hogy szegény xenomorfokat Onacca és a Predator is követte a másvilágba...
- Nee!! – Sekot majdnem teljesen elkeseredett. Micsoda pocsék egy nap... az természetes, hogy Ong néha bal lábbal kel fel, de az nem lehet, hogy ő ma reggel jobb helyett véletlen balra fordult meg a tengelyében... mégsem volt jó ötlet a Vadászt ideküldeni, bánkódott utólag a bolygó.
A vuki mellett térdelő Raatu felkapta a fejét a váratlan jelenségre: a Predator véres teste alatt lassan ellágyult a talaj... sötétkék kis tó kezdett összefolyni alatta... egy hatalmas, fekete színű és zöld erezetű vízinövény levele szelíden a teste alá nőtt, nem hagyva hogy elsüllyedjen... Raatu a tóparton figyelte az egyre növekvő sötét tavat, amelyen a Vadász lebegett. Lassan két inda csavarodott a csuklója köré, átlyukasztva a két ütőerét... az egyikből lassan szivárgott el a vére, nyomában haltetemek bukkantak a vízfelszínre... a másikba pedig Sekot indája lassan lüktetve pumpálni kezdett egy klónozás során alkalmazott lé összetételéhez hasonló folyadékot, azzal a különbséggel, hogy Sekot ezt nem klónok gyártására, hanem a nem elég látványosan burjánzó lényeinek a doppingolására használta. Minden benne van, ami az élethez szükséges... ha a legkisebb élet is pislákol még benne, ez megsokszorozza azt az utolsó csepp erejét, és ad egy utolsó esélyt a regenerálódásra...
- Szerinted...? – suhogott el egy szomorkás szellő Raatu füle mellett, aki gyászában most elámulni sem tudott, hogy végre megértette az első szót, amit a bolygó üzenni akart neki...
- Ha bármi esélyt látsz... a vuki vérét is szívesen kicserélem...
Sekot bánatosan nézte a jelenetet. Felidézte a Vadász elkapott érzését, hogy ő az otthonára emlékeztette... és azt, hogy ösztönös módon megérezte a bolygó kívánságát, és nem vadászta le a számára fontos lényeket... Sekot valószínűleg összekeverhette valamely más ragadozóval, aminek meg lehet zavarni a hőérzékelőjét, mint utólag megsejtette, ez a Predatornál nem működött volna. Ezért különösen hálás volt neki, hogy akaratát figyelembe vette... de hát nem lehet minden vad lényt megszelídíteni, figyelmeztette magát. Pedig nem egy éjjelt végigálmodozott, hogy szövetséget köt a Vadásszal, hogy ha eljön az idő, többek között ő is segít neki levadászni egy bizonyos Nagyurat... akit majd Skoor Waylannal és az addigra összetoborzott hasonló érzelmű nőnemű egyedekkel majd szépen elfogyaszt egy jó kis csajos este keretein belül, ahol mindenki a vérmérsékletének megfelelő mennyiséget csipeget el belőle... hiába, álmodozni jó dolog...
Sekot elszontyolodva figyelte a nőt, akit Skoor Waylan néven ismert, bár épp csak egy kicsit lepődne meg, ha kiderülne róla, hogy igazából egy elszánt pacifista természetvédő önkéntes. Egész eddig védelmezte, és várta, hogy célokat egyeztessenek... ő mégis borzalmasnak tartja, és el akarja hagyni őt? Sekot a szimpátia jegyében nem akadályozná meg ebben, csak veszítene egy álmot ezzel...
|
|
|
Post by Zonama S on Jun 25, 2015 16:16:44 GMT 1
Mivel a bolygó épp mással volt elfoglalva, Talanziának és Ongnak büntetlen lehetősége nyílt arra, hogy óvatosan kibeszélhessék őt a figyelme mögött...
Zonama Sekot határozottan állította, hogy kapcsolata Onggal szimbiózis. Ong szerint inkább bonyolult... Ha felidézte magában az üldözött időket, mikor menekülnie kellett, mert irtották őket... és ezt az érzést összehasonlította azzal, mikor a bolygó által szenvedett... határozott különbséget érzett köztük. Igaz, hogy Sekot is kínozgatta néha, de ő csak amolyan kedvességből... Ha más nem is, Ong a lelke mélyén tudta, ő itt a legkevésbé sem szolga... ugyanúgy egy népét vesztett kallódó lélek, mint a bolygója, akivel kölcsönösen egymásra vannak utalva, de ha megtartják szövetségüket, az egyszer talán bőségesen meghálálja magát...
Zia látta, hogy Ong magába mélyedt, így inkább csak ő is magában elmélkedett. Az eddigi jelek alapján Sekot tudata egy kicsit szellemileg visszamara... picit éretlen még. Segíteni kell neki fejlődni... a rajta történteket értékelni... ezáltal elindítani a bölcsülés hosszú útján... ki tudja, talán egyszer igazi spirituális, bölcs anyabolygóvá válhatna, ahová szerte a galaxisból milliók zarándokolhatnának el belső útmutatást keresve...
- Elveszett... – bukott ki váratlanul Ongból, és ezután csak úgy zubogtak belőle a visszatartatlan gondolatszavak - ... elvesztette élete értelmét, nincs célja, amit szolgálhatna... most kétségbeesetten keres valamit, ami az új Urává válhatna... de eddig még nem talált semmit, ami a Yuuzhan Vonggal felérhetne számára... ezért ilyen frusztrált, ezért ilyen ellenséges... nem kényszeríthetik idegen hatalom alá, mert végül ellene fordul majd... olyan hatalomra vágyik, amit saját akaratából, igaz lelkesedéssel szolgálhat...
Ong felnézett a hideg Napra, és szinte suttogott csak az elméje...
- Mit gondolsz... vajon van még bármi esélye a Yuuzhan Vongnak feléledni haló porából? Vagy végleg elveszett nép vagyunk... talán el kéne mennünk egy másik galaxisba, olyanba, ahol hitünk átadását áldásként fogadnák a hitetlenek...
|
|
|
Post by Zonama S on Jun 25, 2015 16:23:20 GMT 1
Vajon az istenek vállalnak másodállást? Amíg Yun Yammka távol van, most igazán jól jönne, ha egy kicsit Yun Harla is bevállalná hogy foglalkozzon vele. És segíthetne neki kicsit kiigazodni a megtévesztések hálózatában... álmodozott Sekot, aki egyre több mindenkiről volt kénytelen megtudni, hogy nem pont az, akinek látszik. Vajon legközelebb kiről fog lehullani a hamis személyazonossága álcája? Sekot gyanakodva figyelte Ashalát... valahogy nem látszott igazán megdöbbentnek, mikor Jankar Professzor felfedte magát... már csak az hiányzik, hogy a zeltronról kiderüljön, hogy ő igazából nem más, mint a hírhedt, igencsak kétes hírnevű Klonota Ma’ Da’ Sha Úrnő... na de mindennek van egy határa.
Mindeközben Zonama egyre hatékonyabban fókuszált, hogy ráhangolódjon az egyes elmékre, és meghallja a bennük buzgó gondolatokat. A dolog az utóbbi időben már olyan jól ment neki, hogy a bolygó nem egyszer majdnem kijött a sodrából, ahogy meghallotta, hogy miket mondanak róla... ha nem tudta volna biztosan, hogy őróla beszélnek, magára sem ismert volna a mások gondolataiban...
Fortyongó kérdései annyira feszítették belülről, hogy úgy döntött, nem bízza a véletlenre, hogy válaszokat kapjon rájuk. Elsőként rögtön a Hadmesterrel kezdte...
Zonama Sekot csípős, kételyeket tartalmazó szellője észrevétlen surrant be Nas Choka egyik fülén. Ha a Yuuzhan Vongon múlt volna, talán egyből ki is szállt volna a másik fülén... de a csavaros szellő elzárta a másik dobhártyáját, így zárva el saját útját. Miközben folyamatosan szivárgott be a nyitott hallójárat útján, egyre kínzóbb, lüktetőbb, csak a válaszokra szűnő fejfájást okozva ezzel...
Komolyan képes volt őt halálfalónak nevezni? Mikor nap mint nap temérdek mennyiségű és fajú életet fal fel? Az utánuk maradó halálmaradványokat legfeljebb csak eltakarítja... hogy utána egyből újra is hasznosítsa. És mégis mi alapján rágalmazza őt árulással? Hol volt ő hűtlen bármikor is a Yuuzhan Vong mindnél nemesebb népéhez? Igaz, egy időben egy jedi nő volt a Magisztere... egy Yuuzhan Vongokkal hemzsegő bolygón!! Talán az ő dolga lett volna eltenni őt láb alól? Ki szervezkedett sunyiban részben a saját népe ellen, bújdokolva, lesből támadva, saját fajtársai és végül tulajdon bolygója ellen fordulva? Idegenekkel szövetkezve... biztos hogy olyan nagy titok és rejtelem, miért bukott el a Yuuzhan Vong oly hirtelen?
Vajon melyikük igazából az áruló?
Zonama Sekot természetesen tisztában volt a Hadmester mindent elviselő fájdalomtűrésével. De a fejébe folyamatosan toluló szellő egyre növelte a koponyáján belüli nyomást... amely ha nem csökkenhet, előbb-utóbb beleszorítja az agyvelejét a gerincvelőjébe, és akkor már nincs visszaút... megéri pár megválaszolatlan kérdés miatt meghalnia? Nas Choka önkéntelenül is lüktető homlokához kapott, miközben a körülötte állóknak egyre jobban feltűnt, ahogy a Hadmester szemei egyre jobban kidüllednek...
A következőnek Ashala Nendrint vette célba. A lány bágyadt volt a félelemtől, amit a Yuuzhan Vong váltott ki benne... tekintete megakadt Nas Chokán, majd az amphii-botján... a tanultakat kábán felidézve jutott arra, hogy tulajdonképpen Sekot virágai után egy mérgező váladékot spriccelő amphii-bottal is kiegyezne... de e halálnemről részletesen elfantáziálni már nem maradt ideje, mert ekkor hirtelen Jankar Professzor vallomása hangzott el... Ashala nyelt egyet. Tekintettel megismerkedésük körülményeire, és a Professzor Ashala által hiányosan ismert élettörténetére, igazából lehetett számítani rá, hogy a férfi nem csak egyszerű kutató... de hogy szövetségi kém legyen? A lány ekkor nagyon elszégyellte magát. Sokkal több holohíradót kellett volna néznie... így viszont kínosan tájékozatlan maradt politikai ügyekben.
Vajon Jankar, azaz Arnjak is csak egy nagyobb hatalom hű szolgája, aminek alárendeli a tudományos munkásságát? Vagy pont fordítva, felsőbb körökbeli befolyását a kutatás előremozdítására akarja használni, és így valójában mégiscsak a tudomány tiszta javát szolgálja? Egyáltalán, lehet –e tisztán szolgálni a tudományt? Az egész galaxis számára egyforma haszonnal... Vagy végül úgyis megszerzi és a saját céljaira használja fel az eredményeket valamely nagyobb hatalom... És vajon szükségük lesz –e még őrá, vagy készülhet a lelkében, hogy egy számára csak tankönyvekben létező Isten áldozataként végzi hamarosan...
Míg a zeltron ezeken gyötrődött, két átlátszó narkolepszusz mászott fel rajta. Ezek a rovarok szoros együttműködésben éltek egyes genetikailag lustán született ragadozókkal, akik testükön élelmet biztosítottak a rovaroknak, cserébe ők levadászták az áldozatokat. Egyszerűen úgy, hogy észrevétlen rájukmásztak, és beléjük fecskendezték váladékukat, ami által azok ébreszthetetlen álomba zuhantak... Ashala sem érezte, ahogy a nyakán felkúsznak, és felkiáltani sem maradt ideje, ahogy hirtelen egyszerre halántékon döfték a bogarak... a lány még összeesése közben mély álomba zuhant...
Ahol nem fogadta más, csak kavargó álmok, egyre hangosabban visszhangozva: Milyen gócot akarsz megtalálni bennem? Mit akarsz kivágni belőlem? Mit akarsz meggyógyítani, mi nem jó bennem?
És végül következett Giel... akinek a látványa, ahogy antennák állnak ki belőle, végleg felébresztette a bolygó lappangó kütyümániáját. Ő is tudni akarja, mire jók azok a szerkezetek... bele akar nézni a vizuális implantba, kiselőadást akar hallani a multifunkciós jeladóról, és próbára akarja tenni magát egy holonetes játékban...
Tiebolt egyszercsak odakapott, hogy leüssön egy dagobahi fajhoz hasonlító, rendkívül bosszantó hangú szúnyogot. De akárhova nézett, nem látta sehol... ellenben a moszkítók tipikus, szándékosan irritáló hangja egyre erősödött körülötte... Mikor már azt hitte, hogy hallucinál, akkor meglátta, hogy a nagai nő fintorogva tisztes távolságba húzódik tőle, annyira elviselhetetlenül idegesítővé kezdett válni az őt körülvevő szúnyog nélküli zümmögés...
Amennyi információt megoszt az impantról és kiegészítőiről, annyival lejjebb vevődik a hangerő... Sekot egy pillanatra elgondolkozott, majd magában hozzátette: a teljes elnémításról is lehet szó, ha elárulja, miért akarnak rászállni azok a polneyei fiúk...
Ezt követően nem sokkal Zonama váratlanul bepöccent kedvenc xenomorfjai irtása láttán. Így is leapadt a készlet a minap, nincs belőlük most annyi hogy csak úgy elküldözgessék őket róla a Pokolba...
A Vong-szerű plazmanyalábos humanoidok átkozódva hallották meg az egyre erősödő moszkítóvinnyogást, mire jelentős távolságra elhúzódtak. Ők már tudták, amit Tiebolt talán csak mostanra kezdett sejteni: a nem múló akusztikus irritáció előbb-utóbb agyérgörcsöt okoz...
|
|
|
Post by sithlord on Jun 25, 2015 20:23:04 GMT 1
A Vadász hirtelen kinyitotta a szemét és egy tisztáson találta magát, ahol aprócska rovarok mászkáltak a testén és körülötte. Utolsó emléke az iszonyatos erejű vuki csapása volt, majd a sötétség…
Most azonban életben van és a Vadász nagyon jól tudta kinek is köszönhető ez. Lassan feltápászkodott, majd kinyújtóztatta tagjait. Diadalmasan felüvöltött majd levette sisakját. Minden felszerelése megvolt, a lándzsája szépen el volt helyezve nem messze a fekvőhelyétől ahogy a fegyverei is. A Vadász immár tudta Ki az akinek hűséget esküdhet. Saját fajtatársai gyengék ő azonban valamiért Kiválasztott lett...A bolygó kiválasztottja.
A Predator megvágta alkarját jellegzetes késével, majd a vért lefolyatta a talajra, amely mohón itta be a zöldes humanoid vért. Aztán az övtáskájából egy fiolát vett elő, amit felpattintva bűzös szúrós szag kezdett el terjengeni. A Vadász pár cseppet az arcára csöpögtetett, majd ujjaival sziszegve a fájdalomtól, jellegzetes rúnát formázott, amely lassan beleégett a bőrébe...Egy S alakú rúna, Sekot jele…
A Vadász valahogy rájött, (vagy talán Sekot árulta el neki?) hogy hol is van és Ki az Igazi Úrnője… Térdre rogyva adott hálát az ősi bolygónak az életéért és felüvöltve, különös csicsergő nyelvén hűséget fogadott Sekotnak. Ez pedig azt jelentette hogy a Vadász ezentúl Sekot valamennyi ellenségét le fogja vadászni, és meg fogja ölni…
Ezalatt a távolban egy nőnek hasonló gondolatok jártak a fejében. Esze ágában se volt itthagynia Sekotot, azonban az idegen férfinek segíthet eltűnnie. De ő nem…
Skoor Waylan marad...egyelőre. És ebben senki nem akadályozhatta meg, még ez a férfi sem.
|
|
|
Post by sithlord on Jun 25, 2015 20:39:49 GMT 1
Egy barlangban eközben...
A hat zsoldos nyálkás gubóban várakozott hogy sorsuk beteljesedjen. Előttük különös tojások sorakoztak, amik lassan nyílni kezdtek.Szerencsétlen emberek csak üvölteni tudtak ahogy azok az undorító valamik kikeltek a tojásokból. Dalekok hordták szorgalmasan a tojásokat ebbe a kamrába hogy elősegítsék a xenomorfok fennmaradását. A Dalekok és a xenomorf dolgozók tökéletes összhangban működtek együtt. Ebben a barlangban hat humán a többiben pedig még ennél is több várakozott hogy a faj túlélését szolgálva, gazdatestként majd táplálékként szolgáljon.
Aztán az arctámadók szorosan tapadva áldozatukra elvégezték feladatukat. Pár órán belül a kába és a sikoltástól rekedt egyének rémülten tapasztalták meg az iszonyatos halált amely rájuk következett. Az újszülöttek módszeresen kirágták magukat a gazdatestekből, vérmocskosan undorító születésüknek csak a Dalekok és a xenomorf dolgozók voltak tanúi...
Az újszülöttek lakmározni kezdték az előbb még gazdatestként funkcionáló humánokat...
A barlang mélyén a Királynő, minden xenomorfok anyja diadalmasan üvöltött, hangja megremegtette az ősi falakat. És a Királynő lassan és sorban tojta a Halál tojásait...
Dalekok pedig szorgalmasan pakolták ezeket a tojásokat Vong Korallhajókba is hogy szerte a galaxisban elterjesszék ezeket a rémeket...
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jun 28, 2015 20:21:26 GMT 1
Raatu összefont karral figyelte, ahogyan Sekot utolsó faágai is ráhajlanak Onacca holttestére, beborítva azt, és természetes gubót formálva a vuki földi maradványai felett a tisztás szélén álló fák tövében, hogy a hatalmas lény fajának szokásai szerint eggyé válhasson az erdővel. Tulajdonképpen Raatunak nem volt sok dolga, Sekot fái az első néhány mozdulata után megértették, hogy mit akar csinálni, és utána az ágak elvégezték a munkát maguktól is.
- A körforgásban élet és halál egyaránt jelen van. Aki egyszer megtért az Erőhöz, az nem lehet újra velünk. Az Erő legyen veled, Onacca. - mormogta legalább annyira magának Raatu, mint Sekotnak. Már megszokta, hogy a bolygón az Erő révén olyasféle hatások érik, mintha csak a bolygó beszélne hozzá. Rá kellett jönnie, hogy ez a kommunikáció annál könnyebb, minél kevésbé erőlteti. Ami megérkezése után nem sikerült neki nagy erőfeszítések árán sem, azt a sebesülése utáni mély meditációban megerőltetés nélkül - sőt, éppen azáltal, hogy nem erőltette meg magát - elérte.
Bizalmatlan pillantást vetett arra a lápos valamire, amelyik körbefolyta a rájuk támadó idegent, majd végül teljesen el is nyelte. Raatu már a jelenlétét sem érzékelte az Erőben. Igen, a bolygó számos szempontból különös volt, még Raatu számára is különös.
A rodiai jedi útmutatásért az Erőhöz fordult. Meg kell tudnia, hogy mi történt a többiekkel... mindenekelőtt pedig azt, hogy mi lelte Gielt. Raatu néhány pillanatig még az Erőn keresztül próbált tájékozódni, ismerős jelenlétek után kutatva Sekot élettel és halállal teli aurájában, végül határozott léptekkel rohanni kezdett abba az irányba, amerre korábban Giel eltűnt..
...
Arnjak éppen a bejáratnál hadonászó dalekokat figyelte, miközben Ashala és a hadmester egyszerre kaptak a fejükhöz. - Ba'taar!- kiáltott fel Nas Choka, döbbent pillantást vetve Ashalára, majd a harcosaira, végül egészen mozdulatlanná dermedt. Ashala ellenben felborult. - Affene... szimatolt körbe a levegőben Arnjak. Ashalához hajolt, és kutatni kezdett a ruházatában. Egyesével húzta elő a fiolákat és egyéb szereket, amelyekről tudta, Ashala magánál tartja őket. Feltűnt neki a két apró csípés a lány tarkóján. - Hadmester! - kiáltott fel az egyik Yuuzhan Vong. - Garrat'a - mutatott körbe a harcosra pillanatva, tökéletes Yuuzhan Vong nyelven megszólalva Arnjak doktor. - A bolygó teszi ezt velük. A hadmesteretekkel és a lánnyal is. Van köztetek Formáló? A harcosok arrébb húzódtak, és egy félszemű nő lépett ki körükből, csonka Formáló kézzel. - Gyere ide. - biccentett neki Arnjak, miközben vadul válogatni kezdett Ashala fiolái között. - Szükségem lesz a segítségedre.
Ashala álmai vadak és hirtelenek voltak, mintha a semmiből kerültek volna elő. Tudta, hogy ez nem normális álom, mint ahogyan az sem normális, hogy hirtelen itt találta magát. Visszagondolt az elalvása előtti pillanatokra, és megpróbált felébredni, de nem ment. - Méreg.. - futott át az agyán, és önkételenül a tarkójához kapott álmában. - Mitől akarsz megmenteni, ki veszélyeztet engem? - erősödtek a fejében a hangok. - Mitől akarsz megmenteni? És ha talán pont tőled kell engem megmenteni? - Én.. én nem tudom... - nyögte álmában Ashala tehetetlenül, miközben rászakadt a küldetése súlya. A felelősségé, amelyet valójában soha nem is gondolta, hogy képes lenne vállalni. Hogy Danni Quee helyébe lépjen új magiszterként. Becsvágy, felelőtlenség? Hiszen ő annyival kevesebb ennél...
Ashala érezte, hogy álmában egy üreges folyosón halad, lefelé, a mélybe, Sekot központjába..
Nas Choka ellenben nem álmodott. De nem is volt ébren. Afféle merev, bénult transzba esett, ahogyan a fájdalom és a meglepetés, hogy Yuuzhan'tar gyermeke beszél hozzá a vongérzékén keresztül, megdöbbentette. Érezte, hogy egyre inkább nő a fejében a fájdalom és a nyomás. - Elveheted az életemet, Yuuzhan'tar gyermeke. - közvetítette végül a válaszát, mintha csak egy harci koordinátorral, egy yammosk-al kommunikálna. A különbség csak annyi volt, hogy Sekottal nem kötötték össze idegi membránok. - Válasz válasz válasz, ó nagy és rendkívül feszült fejű hadmester.. - suttogta a hang. - Miért? - Ugyanúgy Yuuzhan'tar és az ő isteneinek a terméke vagyunk, mint te, Bolygó - suttogta végül vongérzékén keresztül Nas Choka. - De mi a gépek istentelenségétől mentes életet választottuk. Őseink annak idején az isteneket hívták segítségül, akik megtanították, hogyan kreálhatunk életből életet, és hogyan menthetjük meg magunkat. - Mitől mitől? - Az ősi írások szerint két, istentelen, gépi faj háborúja fenyegette a Yuuzhan Vong népet és hazáját. - magyarázta Nas Choka. - A Silentium és Abominor fajoké. A Papok úgy tanítják, hogy ezek a géplények egész galaxisokat pusztítottak el, s bennünk mindent, ami szerves és élő. Az írások úgy tartják, a Yuuzhan Vong csak akkor tudott felemelkedni ezeken a fajokon, amikor megtagadott minden szervetlen istentelenséget, és az Élet védelmére esküdött el. Az isteneink akarata és közös teremtőnk, Yuuzhan'tar akarata szerint. - Szimbiózis... - suttogta a hang Nas Choka fejében. - Talán egyszer valaha Yuuzhan-taron létezett. - rázta meg a fejét Nas Choka, ami ettől még jobban szét akart robbanni. - De a mi utunk az Élet útja, Bolygó. El kell váljunk. - Hadmester Hadmester... - a hang elhalványult, Nas Choka pedig érezte, sőt inkább látta, ahogyan egy üregben halad lefelé.
Az üreg közepén mutáns élőlények hordták pusztító petéiket kupacokba, melyek elfogott Yuuzhan Vongokból és humanoidokból álltak. Az üreg szélén az istentelen géplények járőröztek. Az egyikük olyan közel haladt el Nas Choka mellett, mintha az ott sem lenne.
Nas Choka körbenézett. Az üregbe három járat vezetett, az egyikben állt ő maga, a másikban a zeltron nő, akivel nemrég találkoztak. A tekintetük találkozott, és egyetértően biccentettek egymásnak... a harmadik alak nem szólt, elmosódottan, homályosan állt ott... aztán eltűnt.
Az üreg közepén pedig ott lebegett valamiféle sötét felhő, ami rátelepedett mindenre... Nas Choka érezte, hogy amikor a felhőbe néz, személyesen a Halállal néz farkasszemet...
Aztán egy ütést érzett a koponyáján, majd felkiáltott, ahogyan a fejében összegyűlt levegő sziszegve távozott az alkalmi léken. A Formáló, miközben az Arnjak nevű humán biccentett neki, azonnal kezelésbe vette a sebet. Arnjak eközben Ashalát támogatta fel. - Kicsit sokáig tartott kikeverni az ellenanyagot... improvizálnom kellett. - nézett bocsánatkérően a lányra, majd a Hadmesterre. - Önnél pedig igyekeztünk a leginkább.... odaillő megoldást alkalmazni. - Eljöhetett volna az időm, Baljosaar'njak, de te gondoskodtál róla, hogy ne így legyen. Belek tiu. Rendelkezz velem. - szorította meg a férfi vállát finoman Nas Choka, hogy ne roppantsa össze a csontjait, majd Ashalához fordult.
- Láttalak, Asha'lanen'drin. - Én is láttam magát, hadmester. - zihált Ashala. - Valami... valami gonosz van azokban a járatokban. Valami, ami fogságában tartja Sekotot. Vagy legalábbis... - Élősködik. - hümmögött a hadmester. - És a fertőzést, ami megtámadta az Élő Bolygót, el akarja terjeszteni a galaxisban is. - Akkor nem várhatunk tovább. - gesztikulált Arnjak. - Be, pontosabban le kell mennünk, még akkor is, hogyha a bolygó nem akarja! Mindenki húzzon védőfelszerelést! - Nem tudom... -rázta a fejét Ashala. - Talán... talán saját magának kell rájönnie. Mármint arra, hogy ez veszélyes... én... én nem tudom. - Egyetértek Baljosar'njakkal. - rázta meg a fejét Nas Choka. - Indulás!
A Hadmester intésére néhány harcos kezdett lopakodni a Dalekok felé, és lesből támadva, jól irányzott ütésekkel semlegesítették őket. - Irány a járat! - vezényelt Arnjak. - Csak ön után, Hadmester! - Do-ro'ik Vong prat'te - azzal Nas Choka és alkalmi szövetségesei benyomultak a járatba, amelynek végén a xenomorphok barlangja rejtőzött...
...
- Vezethetek én? Hadd vezessek már, Szába mester! - követelőzött a másodpilóta ülésén David. - Kssssz.... - öltötte ki a nyelvét, fogait megvillantva a barabel, miközben deaktiválta a hiperhajóművet, és a jedi űrugró előtt felvillant Zonama Sekot lilás-szürkés gömbje. Davidot átmenetileg lenyűgözte a látvány, így felhagyott a ragadozó jedi mester türelmének feszegetésével. - Pontosan ott van, ahol mondtad, Sebatyne mester. - szólalt meg a hátsó ülésről Allana. A hátsó ülés tulajdonképpen nem is volt ülés, hanem az apró pilótafülke hátsó fertályába bezsúfolt háziállat, a hatalmas nexu, Allana házi kedvence, Anji puha mellkasa, amelynek a kislány nekitámaszkodott, miközben egész út során finom nyugtató impulzusokat küldött a máskor rohangáláshoz szokott nexunak, hogy az kibírja a hosszú bezártságot. - Ott. - sziszegett Saba az Erőben oly ismerős bolygót látva. Járt már itt, kétszer is... először még a Yuuzhan Vong háború végén, amikor a jedik teljes tanácsa az élő bolygón gyűlt össze, még mielőtt a Yuuzhan Vong menekültek megérkeztek volna. Aztán másodszor akkor, amikor a sötétség elborította a bolygót, és Saba vezette a jedik csapatát, akik Danni Quee nyomát követték a bolygón. Akkor sötét és halott volt a bolygó, csendes... Most viszont élt, nagyon is élt, de olyan volt, mint egy első prédára vadászó, gyermeki barabel. Zabolátlan, tapasztalatlan... a felületén pedig itt-ott tarka változatosságban sötét és világos gócok váltották egymást. Saba az egyik világos gócra fókuszált. - Arra. - sziszegte, és ereszkedő pályára állította az ugrót. Az út a Dathomirtól hosszú volt, és már ő is nagyon vágyott rá, hogy ismét egy ingerektől gazdag dzsungelben járhasson, kúszhasson, rohanhasson... hogy ismét vadászhasson. - Miért arra? - bökte meg a barabelt David. Saba felszisszent. Nem tudta eldönteni, hogy ennyire kifinomult az ifjú padawan humorérzéke, vagy fogalma sincs arról, hogy mennyire rossz ötlet bökdösni egy sok ideje szűk helyre zárt barabelt. Még akkor is, ha jedi mester. - A sszötét és a világossz oldal keveredik a bolygón... - pillantott hátra a két gyermekre Saba. - Mindketten próbatételeknek lessztek kitéve. Essz dönti el, hogy jedi válhat-e belőletek, vagy ssszem. - Akkor kezdődik az igazi kiképzés? - lelkendezett David. - Hallod, Amil? - Várjatok.... - sziszegte Saba. Hirtelen rossz érzés lett úrrá rajta. - Valami... - suttogta Allana is. - Valami jön... valami ... valami gonosz. Valami steril...
Saba félrehúzta az ereszkedő gépet, és így alig néhány méternyire kerülte el azt az éjfekete, ék alakú hajótörzset, amelyik megjelent mellettük. Nem egyetlenként. Pillanatok alatt csillagrombolók és kísérőcirkálók materializálódtak a bolygó felett, legalább két tucat. - Sithek? Itt vannak a szemét köcsög sithek? - szorult ökölbe David keze. - Nem... esszek nem sszithek. - sziszegte a barabel, jóval túllépve az ajánlott landolási sebességet, hogy minél hamarabb kikerüljön a hajók közeléből, mielőtt azok észreveszik. - Nincsenek nagyurak egyik hajón sem. - suttogta Allana. - Nem érzek sötétséget. Inkább olyan.. üres. - Jók assz össztöneid, padawan. - villantotta meg a nyelvét Saba. - Esszek neem sszithek. Esszek klónok éssz cosszraiak. - Mit keresnek itt? Mit akarnak? Kik azok a kozraiak? - ijedt meg David. - Azt akarják, amit ma mindenki esszen a bolygón..- pillantott le a rohamosan közeledő, erdő borította felszínre Saba. - Sszekotot. Maguknak.. szietnünk kell.
...
Tiebolt akkor gondolt bele először, hogy talán érdemes lett volna rohamosztagos felszerelést is magával hoznia valahogy az útra, amikor a zümmögés elkezdődött a fejében. És körülötte. Először csak irritálónak találta a bogarakat, aztán rájött, hogy itt teljesen másról van szó. Úgy érezte, mintha valami az agyában vájkálna, miközben implantjai állapotjelzői megbolondultak. Pszi-energia, Erő, telepátia, mágneses mezőzavarás, rádióhullámok.... olyan mutatók fordultak egy pillanat alatt pirosba, amelyeknek együttes kilengésének semmi értelme nem volt. Aztán amikor Tiebolt érezte, hogy a sípolás erősödik, és a tekintete elkezdett elhomályosodni, akkor rájött. - Verdammte Planete... - mormolta maga elé, miközben összeesett. - Információ, információ - zúgott valamiféle hang, amiről nem tudta eldönteni, hogy ténylegesen a fejében van, vagy csak hallucinál, netalántán az implantja közvetíti. Megpróbálta letépni az implantot a fejéről, de a karjai nem mozdultak, csak a hang erősödött. - Input input input!
Homályosan mintha valamiféle járatban lett volna, valamiféle üregben, ahol ki tudott venni mindenféle, az üreg közepén ügyködő alakot, a távolban pedig egy hatalmas Yuuzhan Vongot és a zeltron nőt a csapatából, Ashala Nendrint... de csak mintha egy második adag szemével látta volna ezt, mert közben érezte, hogy a dzsungelben van továbbra is, és mindjárt agyvérzést kap. - Mi lelt téged? - fordult felé döbbenten a nagai nő. - A bolygó... a bolygó csinálja... ezek... ezek a bogarak. - suttogta Tiebolt. - Frekvencia... segíts... - Miért is? Elég szórakoztató. - mosolyodott el az ügynök szenvedését látva Skoor. - Ha meghalok, nem tudlak kivinni... - nyögte Tiebolt, miközben tekintetét elöntötte a vér. - Dehogynem. Elég kikutatnom, hogy a sok cuccod közül melyikben van a jeladód. Aztán ha a barátaid akadékoskodnak - mosolyodott el a nő zordan -, akkor majd meggyőzöm őket. Sőt, az is lehet, hogy nincs is kedvem elmenni. Te még sosem gondoltad meg magad? Hehe... - Segíthetek... irányítani is.. - nyögte Tiebolt. - Micsodát? - A bolygót... - zihált amaz. - A barátaim, akik idejönnek, megmutathatják, hogyan urald... ezt .. akarod, nem? - Mi közöd hozzá, hogy mit akarok? - vont vállat Skoor, majd néhány pillanatig elgondolkozott. - De tudod mit, lehet, hogy egyelőre még mindig hasznosabb vagy nekem élve.
A nagai nő ujjaiból apró fehér villámok csaptak ki, és a Tiebolt feje körül köröző bogarak apró pukkanások közepette megsültek, és por formában a földre hullottak.
- Köszönöm. - tápászkodott fel Tiebolt, és nekilátott előbányászni a felszerelése aljáról az elsősegély-csomagot, hogy némi nyugtatóhoz jusson. - Meglátod, nem bánod meg... - Ó hogyne persze... - suttogta Skoor, aztán egy pillanat múlva megtorpant, ahogyan zörögni kezdett a növényzet, ráadáasul egyszerre két oldalt is. - Várj...
Tiebolt már azelőtt a földön volt, hogy Skoor átrepült volna a bokrokon, és hangos reccsenéssel egy kőhalom mellett landolt. A sűrűből pedig szemből kilépett a rodiai jedi, Raatu. - Vigyázz, Giel! - kiáltotta neki. - Távolodj el attól a nőtől! Az egy sith! Tiebolt nem szólt semmit, csak igyekezett kievickélni a két alak közti holttérből.
Skoor éles, elnyújtott kiáltást hallatott. - Banzaaaaii - azzal megvillant a kezében egy fekete, obszidián fényű fegyver, és összecsapott Raatuval.
A zöld és fekete pengék sisteregve találkoztak, de már az első pillanatok után látszott, hogy amíg a nagai nőt láthatóan megviselte és kimerítette az erdőben vándorlás és a folyamatos harc, addig jedi ellenfele - nem kis részben annak hála, hogy most ébredt fel egy mély gyógyító meditációból - előnyben van. Raatu csapásai pontosak és kimértek voltak, egyetlen fikarcnyi energiát sem pazarolt, folyamatosan fárasztva Skoort. A nagai nő kétségbeesetten próbálta hárítani a csapásokat, de elesett egy gyökérben, és Raatu kiverte a kezéből a fegyvert.
- Nem tudom, hány hozzád hasonló van ezen a bolygón, sith, de most eggyel kevesebb lesz. - bugyborékolta zöld pengéjét a nő nyaka felé közelítve Raatu. - Az Erő legyen irgalmas hozzád.
Aztán csapásra emelte a kardját... .. és elvágódott, ahogyan Tiebolt hátbalőtte.
Raatu döbbenten kapott a derekához, ott, ahol Giel eltalálta. Nem értette, miért fordult ellene a technikus. Voltak homályos emlékei arról, hogy Giel is ott volt a rájuk támadó szörnyeteg és Onacca összecsapása során, de meg volt győződve róla, hogy a vuki sérüléseit az idegen elleni harcban szerezte... Giel pedig megzavarodott, és elmenekült. De már nem volt ebben ilyen biztos. - Giel.. - megpróbált feltápászkodni, és energiát meríteni az Erőből, aztán a döbbenettől összecsuklott.
Az Erő eltűnt. Raatu, a jedi lovag nem érzékelte sem Gielt, sem a sithetet, sem semmit.
- Milyen érzés? - Tiebolt kirúgta a jedi kezéből a kikapcsolt fénykardot. Tekintete adrenalintól és gyűlölettől villogott. Skoor néhány méterrel arrébbről előbb döbbenten, majd érdeklődve nézte a férfi mozdulatait. Tiebolt valahogy, először azóta, hogy találkoztak, kifejezetten érdekesnek tűnt. Szenvedélyesnek.
Az ügynök ruhaujjából egy vibropenge csúszott elő, amellyel Raatu felé vágott. A jedi kifordult, de mozdulatai az Erő nélkül lassabbak voltak. Ugyan találkozott képzése alatt a technikával, amelyet Skywalker nagymester tanított meg a jediknek, hogy hogyan zárják le magukat az Erőben, hogyan tűnjenek el... azonban azt ők maguk irányították, erre pedig most Raatu képtelen volt. Béna volt a saját testében. Tiebolt lábon lőtte a jedit. A rodiait felkiáltott, megpróbálva arrébb fordulni, de ezzel csak azt érte el, hogy a karjait is meglőtték. Most már minden végtagjából zöldes vér folydogált. - Wie geht's, jeedi? - hajolt közelebb Tiebolt, a pengéjét a rodiai hatalmas szemeibe meresztve. Először az egyikbe, aztán a másikba. A megvakított Raatu felsikoltott. - Mi... mi... Giel.. mi volt ez.. - Téves, jedi. - Tiebolt felráncigálta a rongybabaszerűen mozgó jedit. - A Giel csak egy álnév. Amit pedig kaptál, egy ysalamiri-alapú kivonat. De annál sokkal többet tud, mint hogy simán elvágjon az Erőtől. Blokkolja a testedben a midi-chlorianok áramlását, természetes szintre csökkentve a számukat. Mint egy vírus, csak sokkal gyorsabb, és sokkal agresszívebb.. Du hast keine Ahnung.. el sem tudod képzelni, mióta várok erre, hogy kipróbálhassam rajtad. Most olyan vagy, mint mindannyian a galaxisban... nincsenek különleges képességeid, csak egy randa kis rodi vagy, bizonyám...
Tiebolt megragadta a remegő, dadogó Raatut, és Skoor felé lökte. - Óhajtod? - Csak nyugodtan. - biccentett a nagai nő. - Sehr gerne. Örömmel. - mosolyodott el Tiebolt, és megragadta Raatu fejét.
- Évezredek óta terrorizáljátok a galaxist, ti jedik. - suttogta Raatu fülébe. - Mindenki más süket, vak, néma számotokra. Felsőbbrendűnek hiszitek magatokat, azt hiszitek, mindent jobban tudtok, hogy többre vagytok képesek. Arrogánsak vagytok, beképzeltek, és milliók pusztultak el emiatt... ennek azonban nem sokára végre. Nem sokára a Győzelem a miénk lesz, és ti, jedik, elpusztultok. De előtte olyanná teszünk titeket, mint mi mindannyian. Süketek, vakok és némák lesztek, az Erőtől elvágva... Der Sieg wird unser! Sieg Cosra! Sieg Diestl! Es ist Zeit, die Jeedi scheisse zu töten!
Tiebolt szakavatott mozdulatokkal finoman lenyeste Raatu füleit, majd szívó-szagló szájszervének a végét. A megcsonkított, érzékeitől megfosztott rodiait pedig a földre rúgta. - Nein, du stirbst noch nicht, du scheiße. - mosolyodott el, bár már tudta, hogy a rodiai nem hallhatja. - Még nem öllek meg. Még hasznos leszel a társaim számára, te nyomorult.
Ebben a pillanatban felcsipogott Tiebolt komja. Az ügynök biccentett Skoornak, és aktiválta. - Itt Tiebolt, küldöm a koordinátákat. Támogatást és felvételt kérek, plusz egy fő semlegesített jedi, plusz egy fő.. szövetséges. - Vettem vége. - hallatszott a komban, Tiebolt pedig a nőre nézett. - Most már remélem, kvittek vagyunk. - intett a fejével Raatu nyöszörgő maradéka felé. - Erre, és még többre is képes lehetsz, ha csatlakozol hozzánk. Nem tennél az első, aki ezt teszi. Te döntesz.
...
Odafent a bolygó felett pozícióba állt az Egyesült Galaktikus Birodalom Különleges Műveleti Erőinek beavatkozó flottája. A zászlóshajó, a Bellicose csillagromboló fedélzetén Aban kapitány, a flottakötelék parancsnoka, és a különleges műveletek felelőse, Grodin Tierce ezredes másodparancsnoka és bizalmasa, Zavrik parancsnok figyelték a közeledő planétát.
- Az Interdictor tiltóhajók, lopakodók és SupSD-k pozícióban. Ssi-ru kiegészítő egységek és védővadászok szintén pozícióban. - jelentett Aban. - Megkezdjük a sugárzás és az egyéb jellemzők rögzítését. - Csak óvatosan, kapitány. - biccentett Zavrik. - Ne feledje, ez a bolygó olyan, mint egy Yuuzhan Vong világhajó, csak annál is rosszabb. Bionikus és gépi technika alkalmazására egyaránt fel kell készülnünk. Ráadásul az ügynökünk jelentése szerint jedik is lehetnek odalent. - A protokoll szerint járunk el. - nyugtázta Aban. Zavrik látta a másik férfi határozottságán, hogy ő legalább annyira szeretne elkerülni egy újabb, a Lehonhoz hasonló fiaskót, ahol az EGB különleges erői a jedik és ősi ellenségük, Vostroya hajóiba szaladtak bele, és nem tudták megszerezni a hajdanvolt Rakata Birodalom fővárosának minden titkát. - Kapitány, Tiebolt parancsnok jelentkezett a felszínről! Erősítést és felvételt kér! - fordult a legénységi árokból a hídon álló főtiszt felé a kommunikációs hadnagy. - Indítsa a rohamosztagos és spectech csapatokat. - nyugtázta a kapitány. - Csatornát kérek a Ssi-ru kísérőkhöz. - Azonnal, uram.
A holoképernyőn egy történelem előtti ragadozó őshüllőre emlékeztető, kék pikkelyes lény jelent meg. - P'tenkh parancsnok, kérem, készítse fel a harcosait és a tudósait. Az Élő Bolygón számos olyan mintát gyűjthetünk, amely tanulságos lehet mindannyiunk számára. - üdvözölte szövetségesüket Aban. - Az Impérium dicsőséges napja ez, kapitány. - fordította le a computer a Ssi-ru komplex, füttyökből és visító hangokból álló válaszát. - Ősi rúnáinkban szerepel a Bolygó, Amelyik Él, és Amelyik Titkok Tudója. Most mindent titkát megszerezhetjük, és a tudása a miénk lesz. Harcosok útban! - Köszönöm, adás vége. - biccentett Aban, majd Zavrikhoz fordult. - Ne haragudjon, hogy ezt mondom, parancsnok, de néha még mindig rendkívül furcsa, hogy ezekkel a hüllőkkel dolgozunk együtt. - A Ssi-ruk biotechnikája nélkül a fejlesztéseink felénél sem tartanánk, kapitány. - vonta meg a vállát Zavrik. - Szükségünk van rájuk. - Felkészítem a leszállóegységeket. - nyugtázta Aban. - Arra az esetre pedig, ha netalántán ellenállna a bolygó.. - A lopakodók készenállnak gondolom. - pillantott ki a semmibe Zavrik, ahol a csillagrombolók és tiltóhajók mellett ott lebegtek az álcázott, rakétahordozó cosrai lopakodók, készen arra, hogy halálos terhüket szükség esetén a bolygóra engedjék.
...
Zia és Ong éppen néhány elvirágzott növény maradványát vizsgálgatták, az imént elhangzottakon gondolkozva. Zia egyszer csak megmerevedett. - Csuzsoj..Idegenek... - suttogta maga elé. - Opasznoszty... veszély.. - Mi történt? - kapta fel a fejét Ong. A fák is mintha más irányba fordultak volna hirtelen. - Egyszerre... sokan lettünk. Idegenek, akik Sekotot akarják. - fújta ki a levegőt Zia. - De várj csak, van más is... druz'ja... barátok. Ong le akart bukni, ahogyan nem messze tőlük egy hüllő barna pikkelyes feje emelkedett ki a bozótból. - Zdrasztvujtye, Sebatyne mester. Légy üdvözölve. - mosolyodott el Talanzia, és a kiemelkedő barabel elé lépett.
Ong kíváncsian vizsgálta a ragadozót, aki barnás köpönyegbe volt öltözve, valamint társait, egy humán kisfiút és egy kislányt, és egy méretes, sokfogú, sokkarmú, széles állkapcsú ragadozót. Egy pillanatig nem tudta eldönteni, hogy kihez szóljon. - Ne félj, Ong. - kacsintott Talanzia a humanoid hüllőre mutatva. - Ő itt Saba Sebatyne mester. - Még jó, hogy nem a széles fogú a mester. - Küldte a gondolatot Ong Ziának, a nexura mutatva. - Akkor ő a tanítvány, vagy mi? A két kicsi meg az uzsonna?
Legnagyobb megdöbbenésére a mesternek nevezett felszisszent, ami leginkább nevetésnek tűnt. Ongnak rá kellett jönnie, hogy ez a jövevény érti, amit üzent Ziának. Talán a többi is... - Nagyon jó a humorod, ifjú Yuuszhan Vong. - biccentett Saba. - A nevem Saba Sebatyne, ők pedig nem uszonnák, hanem Amelia éssz David, jedi padawanok. Essz pedig itt egy nexu. - Anjinak hívják. - szaladt a barna hajú kislány Onghoz, mire a sokkarmú valami követte. - Meg akarod simogatni? - Szia, én David vagyok, van kedved eljönni velem... oda? - biccentett a bokrok felé a fiú, miközben Talanziához fordult, aki egy ideig értetlenül bámult rá, majd felnevetett, és válasz nélkül hagyta a fiút. - Ribjonka...
Azzal Sabához fordult. - Sebatyne mester, Raatu lovag kíséretében érkeztem a bolygóra. El.. elszakadtam a többiektől. - Asszt látom.. jó alapossszan... elszakadtál. - hunyorított Saba, miközben először Ziára, aztán Ongra nézett. - Mit tudtál meg, ifjú jed'ka? - A bolygó öntudatra ébredt, és ő, Ong, kapcsolatban áll vele... valahogy. - magyarázta Zia. - De még nem tudja, nem tudjuk, hogyan mutassunk irányt Sekot új öntudatának. Van itt valami, ami gátolja, ami munkálkodik a belsejében.. rossz dolgokon. - Most már nem kisszárólag a belsszejében munkálkodnak rossz dolgok... - sziszegte Saba. - Mosszt érkeszett meg asssz Egyesszült Galaktikussz Birodalom flottája odafent. Szietnünk kell... add a keszet...
Ong bátortalanul Sabához nyújtotta a kezét. - Fogjátok meg egymássz kesszét. - intett a többieknek is Saba. Ő Allana kezét fogta a másik oldalon, aki Davidét, majd Zia következett. Ong és Zia szabad kezeivel pedig Saba intésére egy-egy gyökeret markoltak meg. - Egyszerre fogunk meditásszióba merülni, hogy besszéljünk Szekottal. - magyarázta Saba Sebatyne. - Meg kell értenünk, mi folyik itt... meg kell értetnünk vele, hogy sszegíteni jöttünk..
|
|
|
Post by sithlord on Jun 29, 2015 7:27:29 GMT 1
Skoor Waylan végignézte ahogy a Jedit szisztematikusan kivégzi a szinte félőrült Tiebolt és alaposan átgondolta a helyzetét. Hát igen, mire is ment eddig az Erővel? Hol a Sithek hol a jedik próbálták levadászni, csak mert úgy akarta élni az életét ahogyan mindenki más. Szeretkezni akart egy férfivel, jókat enni, mulatni. És...harcolni! Nem holmi misztikus handabandával hanem az igazi képességeivel!
Skoor gyengének tartotta mind a Jedit mind a Sithet, mert amit elértek azt csupán az Erőnek köszönhették! Ó mennyi ideje vágyott már arra hogy megszabaduljon az Erőtöl ami csupán szenvedést okozott neki...és erre most itt ez a férfi aki segíthet neki ebben! Megszabadulni örökre a Sithektől és a Jediktől akiket egyformán gyűlölt...
Gyűlölte az Erőhasználókat. Ami képessége volt azt egyedül magának köszönhette, ősi mágiáknak amiket Waranous könyveiben olvasott egykoron lopva, s amiből rájött hogy Erőérzékenység nélkül is szert lehet tenni a Hatalomra...A Mágia Múvészetével! Amit az Ősök a Művészetnek neveztek, sokkal több volt mint az Erő, sokkal erősebbé és hatalmasabbá tudott válni tőle az ember. Nem csoda hogy az utolsó Mágus Császárokat és Pap Királyokat az ősi Sithek és Jedik mind kiirtották...
Egészen mostanáig a Művészet az évezredes feledés homályába merült. Most azonban, lehetőség nyílik hogy bosszút álljon az utolsó Mágus azokon, akik megsemmisítették a Művészetet és az Ősi tudást...A Sitheken és a Jediken! -Elfogadom az ajánlatát Tiebolt! -mondta a nő gyűlölettől szikrázó szemmel a Jedire pillantva. -Azonban lenne egy kérésem. Önök bizonyára meg tudják szerezni az adatokat a Művészetnek nevezett filozófiáról...amely évezredekkel ezelőtt eltűnt! Nos én csatlakozom önökhöz, cserébe önök biztosítanak egy bolygót és a kellő adatokat, ahol feléleszthetem a Művészetet! -fejezte be végül Skoor.
Tiebolt bólintott és látott valami különös csillogást a nő szemeiben, amiből arra következtetett hogy Waylan immár az EGB köreibe akar tartozni. -Van egy ügyosztályunk, az Ahnenerbe amelynek élére már régóta vezetőt keresünk! -adta meg a választ Tiebolt. -És ez az ügyosztály pontosan azzal foglalkozik ami önt érdekli! A sors akarta hogy találkozzunk! -mosolyodott el Tiebolt. -Valóban mein Freund! -mosolyodott el Skoor is, Tiebolt pedig meglepődve hallgatta a Cosrai szavakat ennek a különös nőnek a szájából. -Végre beteljesíthetem a sorsomat és megfizethetek ezeknek a szemeteknek a sok fájdalomért amit okoztak nekem! És végre kitanulhatom a...Művészetet!
Tiebolt ismét hívta kollégáit. -Azt hiszem találtam valakit, aki megfelelő lenne az Ahnenerbe vezetésére! Magammal viszem aztán ha kihallgattátok, eldöntitek hogy megfelel e! -tett jelentést Skoor Waylanról a férfi. -Ez a nő talán még nálunk is jobban gyűlöli az Erőhasználókat! -tette hozzá majd deaktiválta a kommunikációs eszközét.
|
|
|
Post by sithlord on Jun 29, 2015 8:08:09 GMT 1
Ahogy az ifjú David belemerült a meditációba, hirtelen rémes dolgokat kezdett el látni. Szörnyeket akik tojásokat hordoztak. Aztán egy leírhatatlan Sötétséget amely beburkolta a bolygót. És amely materializálódott hirtelen a gondolataiban. -David...David, hát végre eljöttél gyermek? -a Lény aki beszélt hozzá hihetetlenül ősi és gonosz entitás volt. Vörös csuklyája mélyén csupán sárgásan csillogó szemeit tudta felfedezni a rémült kisfiú, akit a hideg veríték vert ki... -Hagyjál békén...kérlek...! -Davidot a sírás kerülgette amikor a Sötét Lény akit csak Időrablónak neveztek, odalépett hozzá. -Te...az enyém vagy David! -mondta az Időrabló, majd csontos ujjaival megérintette a kisfiú homlokát. David felsikított a fájdalomtól. *** A meditáló csapat ebből nem vett észre semmit, csupán David arca fehéredett el, ahogy a szoros körben az elméjében vívta csatáját, majd kövér izzadtságcseppek jelentek meg a kisfiú homlokán. Hatalmas harc kezdődött el, a Sötétség akarta megszerezni a kisfiút... *** A távolban, messze a Jediktől, Skoor Waylan is megérezte a különös hullámokat. Egy fiú...aki olyan mint ő is. Aki azt hitte Erőérzékeny pedig nem az...Egy manával telített, mágikus energiáktól tomboló lény. Egy gyerek, akit kitaníthatna a Művészetre. Tiebolt csak lesett egyet amikor Skoor hirtelen megmerevedett. *** David rémülten sírt és zokogott amikor a hideg entitás próbálta átvenni fölötte a hatalmat. A bensőjében jéghideg energiák kezdtek el lassan éledni. Aztán hirtelen megjelent egy nő. Egy csodaszép nő aki odaállt mellé. -Ne féj David...segítek! -mondta a Skoor entitás majd kezeiben egy fura lilás gömböt formált és az Időrabló felé hajította. A gömb felrobbant a Sötét Lény pedig eltűnt. -Magia Negra Practica et Dominus! -suttogta a nő valami ismeretlen nyelven miközben átölelte a rémülten sírdogáló kisfiút. -A Mágia az Egyetlen Úr, a Művészet mindenek felett! -fejezte be áhitatosan a nő. *** David arca teljesen eltorzult miközben meditált... hirtelen remegni kezdett a karja, és a meditálók közvetlen közelében ugyanaz a lilás gömb kezdett manifesztálódni, amelyet az elméjében az a nő is használt... A Gömb egyre növekedett majd felrobbant... *** -Tiebolt! Azonnal meg kell találnunk valakit! -mondta a nő aggodalommal vegyes örömmel a tekintetében, miután magához tért révületéből. -Egy kisfiú aki még nagy hasznunkra lehet! -Biztos benne? -érdeklődött a klón. -Igen...egy a Művészetre fogékony elmét éreztem! A segítségével újjáépíthetem a Rendet és a maguk Birodalma legyőzheti a Jediket és a Sitheket egyszer s mindenkorra! Tiebolt és Skoor arrafelé vették az irányt amerre Davidék tartózkodtak. *** A robbanás hátravetette és elkábította a kis csapatot, David pedig öntudatlan tekintettel állt fel. Körülötte a Manának nevezett mágikus energiák tomboltak, beburkolva az egész testét. A hatalmas mentális robbanásnak érthetetlen okokból csupán Allana tudott ellenállni. Talán David öntudatlanul is megvédte a kislányt. Allana pedig rémülten nézte, amint a mágikus energiáktól átitatott David feltápászkodik, majd elindulva lassan távolodik a tisztásról. Aztán hirtelen a kisfiú egyszerűen eltűnt...
|
|
|
Post by Zonama S on Jul 2, 2015 4:07:35 GMT 1
A lábadozó kiválasztott Predator rohamosan nyerte vissza az erejét, amit kiválóan gyakorolhatott az ősi, halálközelt megélt bolygó új lényein, a rapptorokon. Sekot büszkén figyelte őket, és egy pillanatra igazán boldog volt, hogy már a rapptoroknál tart az evolúciója... hiába, most már számára is világossá vált, hogy az őshüllő-szerű lények egyértelműen a gyengéi...
Eközben beleborzongott, ahogy megérezte az őt körülvevő temérdek új elme jelenlétét, és légköre szédítően titokzatos, lilás-ezüstös kavargó fénypászmában játszott...
- Sekot, ne kamuzz... – szólt rá önmagára - ... fogalmad nincs, milyen titkokat keresnek, és várnak el tőled... millió fényévről idejönnek, hogy aztán kiderüljön, egyáltalán nem vágod, miért vagy számukra rejtélyes...
De hiába... Zonama nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy eljátsza a rejtelmest, olyan izgalmasnak találta, ha titokzatosnak látszódhatott valaki más szemeiben...
Mindezalatt Gielre nézve váratlanul eszébe jutott egy Ong által elmesélt történet... Azon a régi estén Sekot szinte meghatódott, mikor Yuuzhan Vongja azzal állt elő, hogy ma ő mondja az esti mesét...ami végül brutálisan végződött, teljsen kiborítva Sekot lelki békéjét... a bolygó azóta sem érti, hogy erre mi szükség volt... elvégre ő csak le akarta rágni Ong pár ujját, úgyis annyi van neki... erre kapott egy kisbolygóknak szóló rémmesét, amiben a végén az égitestet valami láthatatlan messzeségből egy gombnyomással jól megsemmisítették...
Sekot szokatlanul kényelmetlenül vette tudomásul, hogy a képzeletében élő főgonosz képe tulajdonképpen eléggé hasonlít valakire, akiről eddig azt hitte, hogy Gielnek hívják... na de nem kell parázni, elvégre a véletlen asszociációk igazán sok mindenki elméjében ragyogóan élnek mindenfajta megalapozottság és valós ráhatás nélkül.
Aztán egyszercsak elkapta az Ashalában bátortalanul felbukkanó, képtelen ötletet... ő akarna lenni az új Magisztere?? Sekot ösztönös tiltakozást érzett... neki már nincs szüksége idegen Magiszterre... önmaga saját Magisztere szeretne lenni végre...
Egy eldugott tisztáson egy ideje már zsoldosokat boncolgatott. Tanulmányozta a belső felépítésüket és szerveiket, hogy a megfelelő pillanatban rekonstruálhassa az anatómiájukat... zápos lápjaiban érhínárokat növesztett, pont jók lennének véredényeknek... belei kibelezett kígyók lehetnének... ereiben patakvíz csordogálna, és így tovább...
Ha majd egyszer humanoid alakot öltene...
Valójában lehet, nem az önteltsége volt az igaz ok, amiért görcsbe rándult a lelke egy új Magiszter gondolatára. De az igazat még maga elől is elrejtette, túl fájdalmas és pusztító lett volna felidéznie...
Hogy ha igazán kötődik valakihez, aki az elmúlás törvénye szerint egyszer úgyis elhagyja... akkor egy része vele hal meg... és minél több lényhez kötődik, annál több része fog neki is eltűnni... márpedig Sekot sok mindenről álmodozott, de az észrevétlen, darabkáról darabkára való elhalás nem tartozott ezek közé...
De ekkor megérezte a zeltron őszintének ható, igaz aggódását is iránta. Élősködés? Derült fel a bolygó a helyzetre, mely szerint egy helyes kis fertőzésnek is otthont adhat. De aztán egyből le is hangolódott... fogságba akarja taszítani őt? Butácska fertőzés... bár Zonama Sekot mindenfajta létforma nagy rajongója, azt azért senki ne gondolja, hogy az életéért hajlandó lenne feláldozni a sajátját...
Az egyre higgadtabban gondolkodó bolygó végül megüzente feltételeit Ashala elméjébe.
- Nem akarok új Magisztert... humanoid alakra vágyom... ha úgy elbukom, talán átgondolom... de akár így, akár úgy... csak akkor fontolom meg újra az ötletet... ha egy kis fioládban a rankorhimlőhöz hasonlóan az én fertőzésemből is kimentesz titokban egy keveset...
|
|