|
Post by Zonama S on Jul 2, 2015 4:11:58 GMT 1
Nem sokkal később egyszer csak eljött az a pillanat, amiről Zonama Sekot szinte remélni sem merte, hogy valaha még egyszer elkövetkezhet... szellői megálltak, földjei beleremegtek, ahogy elsuhant a felettük elszálló szó... a bolygó neve... amit senki más nem tudott pont úgy kimondani, hogy...
- Ssszekot...
Zonama nagyon jól emlékezett a jedi mesterre. Még azokból az időkből, amikor az általa vakon szolgált Yuuzhan Vongokon kívül szinte semmi más nem érdekelte... a ragadozó barabel azonban tűpontosan megmaradt az emlékeiben. A bolygó megrettent attól az ösztöntől, amit ez a lény váltott ki belőle... Óvatosan... csak óvatosan... hajtogatta magában... nem szabad vakon bízni, feltétlen követni vágyni valakit... valakit, akit nem is ismer... nagyon kell vigyáznia, külön odafigyelnie, hogy tudatosan kivonja magát a hatása alól...
A kis csapat rendesen belécsapódott túllépett landolási sebességüknek hála. Felszínének egy világosabb pontján... bár Sekot szerint túl egyszerűen osztották világos és sötét foltokra. Ő a saját világát ennél jóval színesebbnek és árnyaltabbnak látta...
Ong érzékelte, ahogy az ő figyelme után Sekoté is egyből a potenciális két uzsira irányul, és érezte a bolygó kemény önmegtartóztatását, amivel ellenállt a finom kis pirospozsgás arcocskáknak...
Majd a Yuuzhan Vong ámulva nézett fel a kislány fölött a nexura, és egyből kiszaladt belőle a kérdés:
- Nincs véletlen egy testvére?
- És annak pedig egy ikertestvére? – tette hozzá egyből Sekot, cinkosan összekacsintva gondolatban Onggal. A sokfogú sokkarmú ragadozók iránti lelkesedésben nagyon egy húron pendültek...
Aztán Saba Sebatyne mester furcsa meditációba invitálta őket. Sekot nem értette, erre miért van szükség, de az értetlenkedése hamar elcsitult, ahogy átérezte, milyen komolyan szólnak hozzá az új jövevények... ráadásul... ugyanolyan aggasztó veszélyekre próbáltak rávilágítani, mint ami a zeltron tudós gondolataiban is annyiszor megfordult...
És ekkor teljes döbbenetére a kollektív tudatukban megjelent az Időrabló. Mit akarhat ettől a pici fiútól? És ekkor Sekot is megérezte... azt a semmi máshoz nem hasonlítható, különleges energiát, amit sohasem tapasztalt még ennek előtte... és ezzel párhuzamosan mintha lehullot volna egy lepel Skoor Waylanról is... aki ugyanazokat a láthatatlan, egyelőre még kiforratlan hullámokat sugározta magából, mint amit a fiúban is megérzett...
A meditáló csapat váratlanul szétesett. Mire felocsúdtak, Davidnek nyoma veszett... A mester mintha feszült lett volna, bár Sekot ezt inkább csak logikából következtette, hiszen semmi nem látszott rajta... Allana pedig rémültnek, és egyszerre végtelen szomorúnak, még Anji is lehajtotta a fejét mögötte.
A bolygó nem teljesen látta át még a történteket... mindenesetre lassan kezdett éledezni benne felnyíló lehetőség hatására az izgalom és életenergia, hogy ki tudja, talán a Művészet képében fogja végre megtalálni az új küldetését, aminek a kibontakozásához ő adhatja meg majd a biztonságos alapokat...
|
|
|
Post by Zonama S on Jul 2, 2015 4:14:13 GMT 1
Ezzel időben párhuzamosan, egy barlangnyílás tövében Ashala némán ujjongott magában, mert tiszteletteljes kérésére Nas Choka megengedte, hogy Dar Rohing után közvetlenül ő menjen a felderítő csapat élén. A kezükben tartott fáklyák fagylángjai kísérteties kék fénnyel szűrték be az előttük egyre jobban feltárulkozó alagutat, mely egyelőre mozdulatlan némaságban tűrte, hogy egyre beljebb merészkedjenek benne... így a látszólagos békében Ashala Nendrin ismét elmerült a kételyeiben...
Honnan tudott Arnjak a fioláiról? Mikor szigorúan figyelt rá, hogy titkát még őelőtte is elrejtse... A táskája, amiben hozta őket, fluoreszcens pecséttel volt megjelölve, melyet érintetlenül talált mikor kinyitotta... ha Arnjak korábban belenézett, hogyan tett vissza mindent a pontosan regisztrált helyére, az érintetlenség látszatát megőrizve? Vagy mikor már a ruhája alá rejtette őket, és még kettesben bolyongtak a Yuuzhan Vongokkal való találkozás előtt... lehet, hogy mégsem kellett volna olyan nyugodtan aludnia, mikor Jankar azt ígérte, hogy vigyázni fog az álmára, de lehet, közben egészen mást csinált helyette...?
A zeltron összerándult ijedtében a fájdalmas szisszenésre és Dar Rohing dühödt szitkára, amikor a harcos hirtelen teljes erőből belecsapta amphii-botját Sekot barlanfalába. Egy fekete árnyat célzott meg vele, de legnagyobb meglepetésére annak semmi baja nem esett, sőt, még csak el sem tűnt ijedtében... ellenben alakja továbbra is a falon tekergőzött, a barlang belseje felé fokozatosan növekedve, és egyre furcsább alakzatokat felöltve...
- Barlangrajzok... – suttogta Ashala átszellemülten - ... Sekot most rajzolja őket...
Nas Choka és a többi Yuuzhan Vong értetlenül nézett rá, és a Hadmester bólintására Ashala magyarázni kezdett... ahogy haladtak előre, szelíd, halk hangja egyre magabiztosan csengett, ahogy a barlangrajzokat fejtegette...
- Sziklák... ércek... ércből kinyert fémek... kovácsmunka, tervezés...ami a Formálóknak egy ujja, más népeknek a mérnök... az építész... a technikus... a tudós fizikus, aki megfejti a természet rejtett erejét... hogy végül a saját szolgálatába állítsa, újfajta életet létrehozva... szerves vagy szervetlen... fizika vagy biológia... gépi vagy élő... végsősoron ugyanaz... különböző, de egyenértékű megnyilvánulásai... ugyanannak a legvégső, legalapvetőbb... mindent átfogó és irányító... természeti hatalomnak... ami egyedül elbukik... összefogva szinte legyőzhetetlenné válik... ami a múltban még tökéletesen helytállt... önmagában lehet... hogy az örökös fejlődésben... mára már szinte teljesen elavult és elmaradt...
|
|
|
Post by Zonama S on Jul 2, 2015 4:19:42 GMT 1
- Ne már... komolyan mindent háromszor kell megismételnem, hogy választ kapjak? – merült fel Sekotban a sanda gyanú. Ha viszont ez a helyzet, akkor háromszor is meg kell gondolnia előtte, hogy mit akar kérdezni, ugyanis sajnálatos módon a sok szóismétléstől valószínűleg az ő idegei fognak először rohamot kapni.
Bár nem volt maradéktalanul elégedett a kicsikart információkkal, főleg ami Tieboltot illeti... eléggé elsunnyogta az input bevitelt... mentségére szolgáljon, egy vibropenge azért előkerült... bár Sekot szívesebben szemlélgetett volna mondjuk egy dárdát, de hát szűkösebb időkben kisebb fegyverekkel is be kellett érnie.
Viszont a következő pillanatokban kissé elvesztette a fonalat... lehetséges, hogy ezúttal nem teljesen értette meg a lényeget?
-... és még többre is képes lehetsz... – hallgatta az ügynök Skoorhoz intézett szavait. Hogyhogy többre, minél többre? Hiszen épp most csinált valakiből jóval kevesebbet... Sekot megdermedt, ahogy felfogta, milyen szorult helyzetbe került a rodiai jedi. Ne már... nem halhat meg azelőtt, hogy kiderült volna, milyen nemű... de aztán arra jutott, lehet hogy annyira igazából nem is számít... a jellem sokkal fontosabb.
Zonama Sekot már rég elfogadta, és megbékélt az elmúlás kötelező tényével. A vuki létét is csendesen elengedte...
Az örök körforgás és egyensúly nevében azonban, aki elvesz rajta egy életet, annak biztosítania kell egy új számára a lehetőséget...
- Schh... – harapott el egy káromkodást Tiebolt, mert nem akart sebezhetőnek látszani Skoor előtt. Ennek ellenére mégis önkéntelenül összerándult a lába a belé nyilalló fájdalomtól. Ahogy talpát felkapta, egy villanásra még pont meglátta valami verdammte növényborzalom szúró tövisét eltűnni a föld alá...
- Látom kellemes bensőséges viszonyban vagy a bolygóval... – vigyorgott rá a nagai nő, aki szövetség ide vagy oda, nem tudott betelni az ügynökön néha átsuhanó kínlódással...
Tiebolt válaszra sem méltatta. Úgy tett, mintha mi sem történt volna, és megfeszült az arca, ahogy kínját palástolni próbálta... az a rohadék nem csak úgy simán megszúrta, hanem egyenesen a bokája tövéig hatolt be a lábába...
A rohadék, pontosabb nevén écféreg, valójában nem tövis volt, hanem egy parazita szaporító szervrendszere. Ezek az állatok speciális fejlődési fázisokon mentek keresztül, mire elérték a kifejlett formájukat. Ennek során egy közbülső alakjuknak szükségük volt egy köztigazdára, amelyből különleges táplálékukat felvehették...
A talajban élő felnőtt példány petéjét jól irányzott mozdulattal jutatta be valamely élőlény egy vénájába, amelyet általában a lábszerű nyúlványokban lehetett a legpraktikusabban elérni. A vénában a pete kikelt, és a lárva fejlődésnek indult... a szelvényekből álló testén található kis pórusokon keresztül vette fel a táplálékát: a gazdaszervezet immunrendszerének falósejtjeit. Ezeken élve gyors növekedésnek indult, majd a megfelelő méretet elindulva úszni kezdett... így jutott el a szívbe, onnan a tüdőbe, ahol aztán átfúrta magát az egyik hörgőbe...
Sekot kíváncsian várta, vajon egy humánt mennyivel fog jobban megviselni a ciklus, mint az eddig köztigazdaként megszokott Yuuzhan Vongokat. Alig várta kedvenc jelenetét, mikor az alig fél méteres férget a köztigazdának ki kell köhögnie, hogy útjaik elválhassanak egymástól...
Mindeközben reménykedő bizakodással érezte meg az őt körülszálló hajókat... érdeklődve várta, hogy kibontakozzon, vajon a sith és jedi terrorhoz képest miben áll a cosrai terror előnye... ki tudja... talán még az is lehet, hogy a klónok személyeiben megtalálja az új népet, amelynek lelkes és hű bázisa lehet...
A verdammte Planete elégedetten figyelte a verdammte Agent működését, miközben roppant büszke volt magára, hogy önállóan megfejtett egy újabb szót Tiebolt nyelvéből: verdammte bizonyára mindenki, aki szenvedéllyel űzi a munkáját...
|
|
|
Post by Zonama S on Jul 2, 2015 4:22:09 GMT 1
Iszonyat, döbbenet, halálfélelem és az egész elmét kitöltő fájdalom... ebből állt Raatu lénye most.
A test azonban nem csak az érzékszervekben észleli az őt körülvevő világot... érzéksejtek magányosan is előfordulnak szerte a rendszer bármely részében.
Sekot különös aurája új hatással koncentrálódott a megcsonkított jedi maradványa körül. Bár látni nem látott, a szemét érő fény elapasztotta látószerve kocsonyájának csöpögését... Bár hallani nem hallott, a hűvös szellő hullámai eltompították a füle helyén lüktető szenvedést... És bár érezni nem érzett semmi illatot, heves zihálása minden egyes légvétellel egyre inkább megnyugodott...
Egyszer csak azt vette észre, hogy fájdalma teljesen elillant. Némaság, sötétség, teljes színtelenség vette át a helyét... mígnem valahonnan a távolból csendesen, egyszerűen, mégis egyértelműen formálódni kezdek benne a bolygó hangtalan szavai...
Tudom... milyen érzés... mikor letarolják a felszínünket... de aki erős... annak a legmélye... mégis érintetlen marad... aki erős... annak a lényét nem lehet meghódítani... erőszak által sohasem...
Raatu gondolatai lassan kezdtek visszatérni...
Ami látszólag sorscsapás formáját ölti, sohasem véletlenül érkezik...
A jedi emlékei sorra szivárogtak fel a mélyből... padawanként eltöltött évei... a rengeteg kudarc... hogy nem tudott igazán megtanulni meditálni...mind közül a gyógyító transzot sajátította el legjobban, mert akkor volt mire erősen koncentrálni... de bármi más, amikor magába kellett volna mélyedni, szinte lehetetlenül nehezen ment neki... sohasem tudta igazán kizárni elméjéből a külvilág hatásait... most újra felcsendültek benne hajdani jedi mesterei egymáshoz intézett szavai... ahogy azon vitáztak, vajon alkalmas lehet –e így lovagnak... végül második mesterének köszönhette, hogy idáig eljutott... aki megelőlegezte neki a bizalmat... hogy életútja során igenis képes lesz megtanulni mindazt, ami saját személyes fejlődését szolgálja majd...
És ím, itt van most... szelleme szinte teljes mértékben elszakítva a világtól... mikor egy út lezárul, kinyílik egy másik, csak keresni kell... és hosszú időre utoljára hallotta magában a néma, egyre messzebbről érkező bolygó hangokat...
Ha meg akarsz térni az Erőhöz... azt is megértem... és segíthetek benne... a te döntésed... de bárhonnan... bármiből... mindenkoron... meg lehet... újulni...
|
|
|
Post by sithlord on Jul 4, 2015 11:50:53 GMT 1
David szinte öntudatlanul ment arra amerre Tiebolték tanyáztak. Testét teljesen betöltötte a mágikus energia, amely mint valami fényes köpönyeg, úgy burkolta be a testét. Régi élete véget ért, ebben bizonyos volt.
Amikor magához tért az egyik különös növényekkel tarkított tisztáson, rögtön sejtette hogy eddigi élete véget ért. Sajnálta nagyon hogy Amilt nem láthatja többé, vagy ha igen akkor már ő lesz teljesen más mint amilyen az egykori David padawan volt. Hatalmas energiákat érzett magában tombolni, amelyek kitörésre vártak, de a kisfiú csillapította ezeket a hatalmas erőket. Aztán amikor elhatározta hogy továbbmegy, hirtelen egy vörös köpönyeges csuklyás alak jelent meg. A Lény akit Időrablóként is ismert az Univerzum, megállította a kisfiút.
-Hova akarsz menni gyermekem? -kérdezte a Sötét Úr már-már nyájasan. -Me...mennem kell...! -nyögte David a félelemtől reszketve. -Hívnak...-tette hozzá sejtelmesen. -Tudom fiam, tudom! -mondta a Sötét Úr. -Azonban választanod kell! Mégpedig a bizonytalan jövő és a biztos hatalom között...mellettem! -A Sötét Úr csuklyája mélyén azok a gonoszságtól izzó szemek mintha egyenesen David lelkébe fúródtak volna. -Hatalom...mennyit hallottam én ezt már! -felelte David meglehetősen letargikusan. -Unom az egész Sithes Jedis baromságot! -jelentette ki határozottan. -És Téged is unlak! -azzal az Időrablóra mutatva, egy kékes szikra hagyta el a mutatóujját. A szikra hirtelen türkizszínű labdává növekedett és egyenesen a Sötét Úr felé vágódott. A gömb felrobbant, az Időrabló pedig sikítani kezdett a dühtől és a gyűlölettől, amikor a kékes energiák behálózták és elkezdték megsebezni. Hihetetlen hatalom, gondolta az Időrabló, azzal eltűnt.
"Még visszatérek, ennyivel nem úsztad meg!" Visszhangozta David elméjében a Sötét Úr.
David pedig teljesen kimerülve magára maradt, amikor hirtelen hangokat és lépéseket hallott. Egy nő és egy különös férfi jelentek meg hirtelen a tisztáson. -Te vagy David? -kérdezte a meglehetősen szép nő a kisfiút. Mögötte a férfi egy kicsit zavarodottnak látszott. -Igen hölgyem. -roskadt le fáradtan a kisfiú. -Te ki vagy? -kérdezte a nőt, aki kedvesen mosolygott rá. -A nevem Skoor Waylan, ő pedig itt a társam Giel doktor! -mutatkozott be majd a mögötte álló férfire mutatott. -A férfit nem Gielnek hívják... -mondta a kisfiú rejtelmes ábrázattal. -De mindegy lényegtelen is! Mit akartok? - a kisfiú arcán egyfajta keménység, elszántság és roppant magány látszott, amikor Skoornak szegezte a kérdést. -Nos...érted jöttünk! -válaszolt Skoor majd a társára pillantott. -Hacsak neki nem lesz ezzel gondja!
Skoor Tiebolt válaszától tette függővé ugyanis hogy magukkal viszik e Davidet vagy sem.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jul 4, 2015 13:22:47 GMT 1
Nincs halál... csak az Erő létezik... és még annyi minden más is létezik... válassz!
Raatu egyre inkább úgy érezte, hogy nincs egyedül a gondolataival. Hogy talán soha nem is volt egyedül velük. Mintha egy színes prizmát, amit eddig mindig a szeme elé tartott önkéntelenül is, és azon keresztül nézte volna a világot és az Erőt, elvettek volna.
Talán éppen azért, mert már nem voltak szemei?
Raatu visszaemlékezett azokra az érzésekre, amelyek akkor kavarogtak benne, amikor felébredt a gyógyító transzból a bolygón... a transz itt már nem segíthetett. A bolygó azonban... az Élő Bolygó akkor és ott tett valamit. Raatu hagyta, hogy Sekot megcirógassa az elméjét.
- Sokat tanulhatunk egymástól, Élő Bolygó... - suttogta Raatu az elméjében, felfedezve, hogy a véráramában pusztító ysalamiri-méreg ellenére a Bolygót továbbra is képes mentálisan érzékelni. Öröm és megnyugvás árasztotta el.
Tiebolt és Skoor annyira el voltak foglalva azzal, hogy a különös, hozzájuk érkezett kisfiút figyeljék, hogy egyikük sem vette észtre, ahogyan mögöttük Raatu teste lassan abba cseppfolyós-indás-mocsárszerű valamibe süllyedt, ami az előző pillanatban még ott sem volt, ahogyan az éltető és megváltoztató reagenseket hordozó indák lecserélték a vérét, és lassan magukba húzták a rodiait.
....
Ashala egyre inkább azt érezte, hogy hasogató fejfájás kínozza. Nem nem nem, suttogta maga elé. Ennek nem így kell lennie... szinte gépiesen követte a Yuuzhan Vong harcosokat a járatokban. A harcosok felgyorsítottak, ahogyan egyre mélyebbre érve megérezték gépi és nem gépi ellenfeleik szagát és jelenlétét, Ashala pedig lemaradt. Hagyta, hogy Nas Choka és Arnjak is elvágtassanak mellette, az utóbbitól ugyan kapott még egy aggódó pillantást, de a "fiúkat" annyira lekötötte a közelgő küzdelem, hogy Ashalában már csak a zavaró nőstényt látták, aki legfeljebb arra jó, hogy barlangrajzokat nézegessen a falon.
Mint mindig. Ashala valójában sosem akart Magiszter lenni, Tudós lenni, sosem érezte magát képesnek ekkora felelősség vállalására. Valahol mégis azt érezte, hogy az univerzum ezt várja tőle. Eddig. A része akart lenni valaminek, egy megnyugtató, nagy egésznek, nem mint Ashala, hanem mint Ashala különálló, apró, pici darabjai.
A sor eleje beért a hatalmas üregbe, ahová tartottak, és hirtelen csatakiáltások, valamint amphii-botok, Arnjak sugárvetője és különböző szörnyek különböző szájszerveinek sziszegése keveredett egymással és a Yuuzhan Vong harcosok csatakiáltásaival. Ashala még tovább lassult, és érezte, hogy néhány gyökér kellemesen, puhán a lábára fonódik. - Erre.. - suttogta magának, mintha nem is a saját szavai lettek volna, és a gyökerek magukkal húzták egy apró üregbe, ami abban a pillanatban formálódott alatta. Ashala egy hosszú, kacskaringós csúszdán kanyargott lefelé, és furcsa módon egyáltalán nem félt. Sőt, a harmadik forduló után már őrá is átragadt Sekot mentális nevetése a fülében, és csilingelően kacagott és sikoltozott a nem várt vízi vidámparkos élmény hatására. Végül egy hatalmas, mélykék színű föld alatti tóban landolt hatalmas csobbanással. Könnyedén kiúszott a partra.
- Miért ne játszhatnánk néha egy kicsit? - suttogta a fülébe Sekot. - Végül is. - mosolyodott el Ashala, miközben lábai akaratlanul is partra vitték.
A parton egy hatalmas, ősréginek tűnő, gyökerekből font trón állt. Gyökerek... idegpályák... rostok... inak... - Ashala érdeklődve vizsgálgatta a képződményt, ami nagyon távolról a Yuuzhan Vong Fájdalom Ölelésére hasonlított. Ashala nagy levegőt vett, kifújta, és elhelyezkedett a székben. Érezte, hogy a gyökerek a végtagjaira fonódnak... egy pillanatra ismerős tapintást érzett a vállán, de rá kellett jönnie, hogy csak a képzelete szüleménye. Vagy tényleg a rodiai jedi, Raatu állt volna a háta mögött egy pillanatra? Mindegy is. Már nem számított. - Készen állok. - suttogta inkább maga elé a semmibe, mint Sekotnak. - Bízom benned. Ide akartam jönni. Mindig is...
....
Amikor a meditációs kör először felrobbant, és mindannyian hátrazuhantak, Allana fájdalmasan felkiáltott... de hamar rá kellett jönnie, hogy mindannyiunk közül ő az egyetlen, aki ténylegesen nem szenvedett apróbb-nagyobb zúzódásokat és égéseket. - Csjort... az ördögbe. - suttogta Zia, és kérdőn először a távozó Davidra, majd Sabára pillantott. A barabel nagy, sárgás szemeivel sűrűn pislogva ült a kövön, ahová a lökéshullám vetette, farkát egy pillanatra, ösztönös reakcióként defenzíven maga köré csavarva. Megpróbálta az Erőn át értelmezni azt a rengeteg üzenetet, amit kapott... ... érezte Sekot bátortalan, és mégis független, és mégis segítségre vágyó elméjének csápjait... ... érezte azt az ősi, hatalmas gonoszt, akinek egy lenyomatával, egy halvány képével már egyszer megküzdött. Ráadásul pont itt, Sekoton, amikor utoljára itt járt. Az ősgonoszt, amelyhez hasonló érzést csak akkor élt át, amikor a semmiből visszatért Jaina Solo rövid időre megosztotta elméjét a Tanács tagjaival, hogy bepillantást engedjen abba, amit a Tanács egyetlen tagja sem tudott pontosan megfogni, hiszen nem jártak ott, ahol a Jedik Kardja. ... érezte egy jedi elméjének érintését az Erőben, aki eggyé vált az Erővel.. és mégsem. Nem, nem az Erővel. Sekottal vált eggyé, a része lett a közös, bolygószintű tudatnak és annak az energiának, ami Sekotot körülfogta és belengte. "Gyertek hozzánk" - suttogta a jedi hangja az Erőn át. ... és érzett egy másfajta Erőt, ami sem az Erő hagyományos vetületeire nem hasonlított, sem a Yuuzhan Vong telepátiájára, amelynek nagyon halvány lenyomatát, szinte árnyékát Saba néha látni és érezni vélte, amikor legősibb, legelemibb, ragadozó ösztöneire hagyatkozott. ... és érezte, hogy a fiú, aki az imént kilépett a körből, veszélyes útra indul, egy vékony sávon, ami az Erő és eközött a valami között húzódik... mintha egyszerre lett volna két sötét és két világos oldal David útjában... Saba érezte, hogy a fiú ellöki magától az Erő sötét oldalát, és túllép rajta, és abban a pillanatban a korábban érzékelt sötét jelenlét megszűnt, felkiáltott, felsikoltott, és a távolba tűnt... David azonban továbbhaladt, csak azért, hogy az első sötét oldal átlépése után újabb határmezsgyére kerüljön, és belezuhajon a másodikba, mintha észre sem vette volna, hogy az első akadály átlépése után ott leskelődik egy második csapda az útjában...
Saba fájdalmasan felszisszent és eldőlt. Legnagyobb meglepetésére puhára esett. Tovább sziszegett, miközben Anji kitartóan nyalogatta az arcát, bár nem volt benne biztos, hogy a nexu részéről ez egyértelműen barátkozási szándék, vagy aggodalom volt-e, vagy inkább esetleg azon morfondírozott, hogy most végre megeheti ezt a nagy gyíkot, amelyet már régen kinézett magának vacsorára, és aki olyan köpenyt hordott, mint a gazdája... - Anji, vissza! - csendült fel Allana hangja egyszerre erősen, fegyelmezően, mintha csak az anyja hangját hallotta volna Saba, és a nexu odébb sompolygott. - Bszjo normalno? - termett ott Zia. - Minden rendben? - Mi... kksssz.... mióta voltam meditációban? - kérdezte nagy szemekkel körbepillantva Saba Sebatyne. Meg mert volna esküdni rá, hogy amikor megérkeztek, Sekot aktuális napja még magasan állt a horizonton, most pedig már szürküllt. - Órákig, Sebatyne mester. - simított végig Saba pikkelyein aggodalmasan Talanzia. - Már nagyon aggódtunk. Sehogyan sem tudtunk felébreszteni azután, hogy David elment. - Jól tettétek, hogy nem indultatok utána nélkülem. - szisszent fel elismerősen a két kislányra és a hátrébb álló, szótlan Yuuzhan Vongra pillanatva Saba. - Fegyelmeszett, nagysszerű jedi lovagokká váltok majd... - Vagy amivé szeretnénk. - mosolyodott el Zia. - Kssssz... - nevetett fel Saba, majd feltápászkodott. - Igasssz, ifjú jed'ka... Igasssz.
- Ong azt mondja, valami megváltozott. - pillantott hátra a válla felett Zia a Yuuzhan Vongra. - A sötét szörnyeteg, ami eddig belengte Sekot árnyékát, eltűnt. - De van helyette itt valami másssszz... iszméttt. - sziszegte Saba, kinyújtóztatva tagjait. - Valami, aminek asssz ifjú David nem tud ellenállni... - Az idegenekkel is tennünk kell valamit... a fasisztikkel.. - suttogta Zia, mintha csak elszégyellte volna magát azért, mert kimondott egy tiltott szót. - Menjetek Sszekot sszívébe. Oda, ahol a társsszaitok issz vannak, ifjú jed'ka. Mi pedig - intett Saba Allanának és Anjinak - David után megyünk. Sszietve!
....
A barlangban fetrengő, szörcsögő és egyéb undorító hangokat kiadó lények, Dalekok, alakváltó valamik és rovarszerű, nyálas ragadozók vegyesen az elején meglepően határozott és koordinált ellenállást fejtettek ki, amikor a Yuuzhan Vong harcosok Dar Rohing vezetésével közéjük rontottak. Arnjak doktor az üreg bejáratánál egy kiszögellésről koordinálta sugárvető-tüzével a fedezetett biztosító Yuuzhan Vongok robbanóbogarainak tüzét, leterítve azokat a nagyobb lényeket, amelyek a harcosok hátába akartak kerülni. Nas Choka az egyik sarokban csoportosuló, megmaradt Dalekok között vágott rendet néhány Harcosával egyetemben.
Aztán a lények ellenállása egyszerre zavarodottá, gyengévé vált, mintha mindenféle koordináció megszűnt volna köztük. Nas Choka érezte, hogy megzavarodnak, mintha saját yammosk-juk egyszerre elhagyta volna őket. - Do'ro-ik Vong pra'tte! Előre, Harcosok, előre a dicső halálért! Az ál-Yun Yammka elfordult ezektől az istentelenségektől! Küldjétek őket a Halál honába mind! - vezényelt a robosztus hadmester, és belevágta amphii-botja méregfogas végét a lassan, lomhán menekülni igyekvő hatalmas királynőbe, amelyikből azok a nedves peték potyogtak ki eddig, amelyeket a harcosok most ízzé-porrá zúztak a padlón.
Néhány perc múlva vége volt. A xenomorfok és egyéb szörnyek búvóhelye Sekot üregének mélyén megsemmisült.
A Yuuzhan Vongok diadalmasan rázták harci botjaikat és az elesett szörnyetegek leszakított végtagjait és belsőségeit, Arnjak doktor pedig megtörölte a homlokát.
- Látja, kisasszony... - fordult volna hátra, de ekkor rádöbbent, hogy az ütközet kezdete óta nem látta Ashalát.
- Hadmester! - érkezett futva az üreg bejáratától egy fiatal Harcos. - Istentelen páncélos katonák landoltak a felszínen! A Harcosaink nem tudják feltartóztatni őket, túl sokan vannak! - a Yuuzhan Vong egy villipet tartott Nas Choka elé, amelyen világosan látni lehetett a barlang felé nyomuló rohamosztagosokat és hatalmas, pikkelyes hüllőket, amelyek nehéz ionfegyvereket lóbáltak. - Ezer korall és savköpő! - káromkodott Nas Choka. - A Bolygó még túlságosan zavart, Hadmester. - fordult a Yuuzhan Vong vezérhez Baljos Arnjak. - Nem fogja tudni koordinálni a védelmi rendszereit egy olyan szervezett ellenséggel szemben, mint az Egyesült Galaktikus Birodalom elitcsapatai. Mi pedig túl kevesen maradtunk. - Idehívhatom a Yorik et flottát. - pillantott körbe az üregben Nas Choka. - A tartalék flottánk itt van a közelben, csak egy villip-üzenetet kell küldenem, és ide ugranak. De Yuuzhan'tar gyermekének is egyet kell értenie vele. Csak akkor védhetjük meg a hitetlenektől, ha a Bolygó is így akarja.
...
Tiebolt egyre kevésbé állt a lábán. Miközben a nagai nő a semmiből előbukkant furcsa kisfiút faggatta, egyre inkább úgy érezte, hogy rosszul van. Kétségbesetten keresgélt az elsősegély-felszerelésében, de akármit talált és nyomott magába, a hasogató fájdalom nem csökkent.
Hirtelen megzörrent a bozót, és egy Ssi-ru rohamosztag lépett ki a semmiből. - Jaj mik ezek, Oviraptorok? - rezzent össze David a Ssi-ruk láttán, akik hatalmas érzékelőket lóbáltak karmos-fogas képük előtt, és izgatottak sziszegtek és fütyültek Skoor és David felé. Skoor ismét Tieboltra nézett. - Szólalj már meg, humán! Már másodszor kérdezem, hogy mi legyen a fiúval! Ezek pedig a te haverjaid? - I... igen. - nyögte ki végül Tiebolt, aki úgy érezte, mindjárt eldől. Küzdenie kellett, hogy meg tudjon szólalni. - Azonosító kód szigma-béta-barrini-Schwarzlose-Zwei. - Azonosítás elfogadva. - lépett ki egy fekete rohampáncélt viselő alak a Ssi-ruk mögül, páncélján polneyei kommandós őrmesteri jelzéssel. - Azok ketten? - A nő az, akiről jelentettem. - krákogta Tiebolt. - Speciális azonosítás és képességek konfirmálva. A fiú pedig... csak most jött. - Nem néz ki jól, uram. - hajolt közelebb a fekete páncélos alak. - Nein... - hebegte Tiebolt, és a nő felé intett. - Átadom a parancsnokságot neki. - Értettem. - biccentett a klón, és Skoor felé fordult. - A parancsa, asszonyom?
- Vigye vissza ezt a férfit a hajójukra, vagy amivel jöttek, katona. - intett neki Skoor Tiebolt felé biccentve. A szája szélén megjelent egy apró mosoly. Tudta, hogyha igazán csatlakozni akar ehhez a társasághoz, akkor úgy kell gondolkodnia, mint ők. Nem esett nehezére. - És még valami, őrmester. - folytatta Skoor. - Valami csúnya helyi fertőzést kapott el a kollégájuk. Nagyon-nagyon gyorsan fejlődő parazita. Szerintem a tudósaikat érdekelni fogja, hogy mit csinál a humán szervezettel.
Tiebolt kétségbeesett tekintetet lövellt Skoorra. - Ezt... nem teheti... azok után... - Elvezetni! - rendelkezett Skoor. A klón kommandós összecsapta a bokáját, és a vállára vette Tieboltot, megindulva a sűrűn át a leszállóegység felé. - Mi a... parancsszaaaa, assszonyom? - sziszegte a hátramaradt Ssi-ruk vezetője, kérdő pillantást lövellve Skoorra és Davidra.
Amint azonban Skoor válaszolhatott volna, egy óriási nexu rontott ki a sűrűből, a Ssi-ruk felé vetve magát. - Anji... Amil, ne! - kiáltott fel David. Skoor a fiúra pillantott, majd megérezte az újabb fenyegetést...
Kardja életre kelt, és éppen hárította Saba Sebatyne csapását. - Te akarod magadhossz édesszgetni a fiút igassz, szötét nagai... - sziszegte a barabel, miközben arany színű fénykardjával csapást csapás után mért Skoor irányába. - Hát majd meglátjuk, sszikerül-e....
|
|
|
Post by sithlord on Jul 5, 2015 21:50:04 GMT 1
-Bolond vagy gyíkember! -köpte megvetően a szavait Skoor. -Te és a fajtád a pusztulásra ítéltetett! És én meg is adom ezt neked!
A nő elszántan harcolt a különleges Nagai vibropengével és bámulatos mozdulatsorozatok kíséretében mutatta be Sabának hogy az Erő nélkül is lehet harcolni. A nexu közben, miután Saba lepattant róla, visszatért a gazdájához, magára hagyva az idős Jedi mestert...
David a háttérbe húzódva viaskodott az érzelmeivel. Szerette volna ha Saba mester megmenti és aztán együtt mennekülnek meg...vagy...
Talán átállhatna a nő oldalára. Hatalmas vágyat érzett arra hogy ezt megtegye. A Jedik mindig is kívülállóként bántak vele, ráadásul az ő hibájuk volt Domi és a kishúga halála...David döntött.
Saba és a nő küzdelmét hirtelen kékes energianyalábok zavarták meg. A Sithek erővillámához hasonlító, de annál jóval erőteljesebb energiájú villámok eltalálták Sabát és ellökték a nőtöl.
-Hagyd békén...Jedi! -mondta David, olyan gyűlölettel a hangjában, ami még Sabát is meglepte. -Hagyd békén vagy megöllek!
A nő és a megdöbbent Saba lassan feltápászkodtak. Sebatyne Mester hihetetlenül mély szomorúságot érzett, amikor az ifjú Davidre pillantott.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jul 6, 2015 0:55:41 GMT 1
- Láthatod, vesztes jedi! - nevetett fel Skoor. - A fiú döntött! Az új Erőt, a Művészetet választotta és az új Birodalmat! Most pedig pusztulj! Kapjátok el!
Skoor, akit már a Raatu elleni küzdelem is kimerített, úgy döntött, hogy másodszorra nem kockáztatja a közvetlen összecsapást az erős és tapasztalt ellenfélnek bizonyuló barabellel, inkább intett a nexu támadása óta a fák tövébe húzódó, zavartan füttyögő Ssi-ruknak, hogy támadjanak újra.
Saba szomorúsága villámgyorsan daccá és elszántsággá alakult, ahogyan megérezte az újabb veszélyt. Gyors mozdulatokkal kerülte ki a rátámadó Ssi-ruk lövéseit és csapásait, miközben Skoor hátra húzódva, nevetve figyelte a harcot. De nem csak nevetett, tanult is. Figyelte a jedi és ellenfelei, újdonsült alárendeltjeit mozdulatait, technikáját.
Ekkor lépett elő Allana az erdőből, nyomában Anjival. A nexu villámgyors mozdulatokkal ütötte-vágta félre a kislányra támadó Ssi-rukat, ahogyan Allana akarata halálos pontossággal vezérelte saját ösztöneivel kombinálva, hogy megmentse gazdáját és "királynőjét".
- Miért, David? - lépett Allana a fiú elé, szemében könnyek csillogtak, és egyszerre megértette, miért óvta őt az anyja annyi mindentől, és miért nem ismerhette meg igazán a papáját. De hallani akarta a fiú válaszát. - Miért?
|
|
|
Post by sithlord on Jul 6, 2015 7:25:39 GMT 1
David mély gyöngédséggel és szeretettel nézett a lányra amikor megpillantotta. Legszívesebben vele ment volna. A gyönyörű kislány iránt érzett szerelme, több volt puszta testies vágynál. Szerette az Amilban lévő Jót és vágyakozott rá.
De valami másra sokkal jobban vágyott, ez pedig a Hatalom mindent elárasztó gyönyörteli érzése....
-Szerettelek és szeretlek Amil! -kezdte a magyarázkodást a fiú. -Te azonban nem viszonoztad ezt, a magadfajta Jedik mindig is megvetettek és kinéztek maguk közül...csak mert...mert... -azzal a kisfiúból előtört a gyerek és sírni kezdett. Mert lehetett akármilyen hatalmas erővel rendelkező metahumán lény, akkor is csak egy kisfiú volt, aki szeretetre és törődésre vágyott. -Én is kedvellek David! -mondta Allana, látva a kisfiú szomorúságát. -Gyere vissza velem és akkor...akkor nem kell elveszítened! Mi szeretünk téged David még Anji és Saba mester is! Tagadd meg a sötétséget!
Látva Allana szeretetét és aggodalmát, David mégis úgy döntött hogy Amillal tart, az ő szeretett Amiljával. Mert Amil olyan dolgot adhat neki amit a Hatalom se pótolhat...szeretetet barátságot és később talán...szerelmet. -Rendben, Amil, veled tartok! -mondta David azzal elindult a kislány és a nexu felé hogy csatlakozzon régi barátaihoz.
-Rosszul döntöttél ifjú! -mondta eszelős tekintettel a Nagai nő David háta mögött. A nő olyan hirtelen jelent meg mintha a semmiből termett volna elő. Skoor Waylan vibropengéje pedig egyenesen David mellkasából állt ki. David ugyanis nem vette észre a mögé lopakodó alattomos gyilkost... A padawan mellkasán pedig lassan terjedő vörös folt jelent meg.
A kisfiú elméjében cikáztak a gondolatok, azalatt a pár perc alatt amíg haldoklott. Skoor megvetően kihúzta a szerencsétlen fiúból kardját és elsietett a társaihoz.
-NEEEE! -kiáltott fel Allana amikor a kisfiú lerogyott a földre. -NEEEEE! -Allana arcán kövér könnycseppek gördültek le, ahogy leszállt a nexuról a Ssii Ruuktól megtisztított terepen. A nő aki meggyilkolta Davidot egyszerűen eltűnt...
-Én szerettelek... - a tüdejébe ömlő vér miatt David hangja bugyborékolóvá vált. Allana az ölében tartotta a haldokló fiú fejét és sírt, zokogott. Haragudott magára, Sabára aki idehozta őket és legfőképpen Davidre aki rosszul döntött. -David...ne halj meg...kérlek...légyszi ne halj meg...! Ígérem hogy...szeretni foglak jobban csak ne halj meg! -Allana azonban nem tehetett semmit. Még pár bugyborékoló lélegzet és a David néven ismert padawan meghalt.
|
|
|
Post by Zonama S on Jul 8, 2015 16:20:50 GMT 1
Ashala lehunyta a szemét, és átengedte magát Sekotnak...
Aki egy kicsit nem teljesen értette, hogy miért ajánlotta fel magát neki, és mire fel nincs önbizalma... ugyanis aki egy napnál többet kibír életben maradva rajta, az azt jelenti, hogy van olyan érdekes a személye, amiért Sekotnak megéri önmegtartóztatnia. Ez pedig már eleve egy plusz pont a felszínén lévők önértékelésének... bár első körben a zeltron tudós is a kívánatos étlapon szerepelt, Sekot érezte benne a potenciált, hogy jellemfejlődése során vagány kalandornővé válhatna... saját életoltó fegyvereit megtalálta, Sekot és társai jóindulatát bírta, szenvedélyét szabadjára ereszthette volna...
És ő mégis a feloldódást választotta. Ilyet kisebbrendűségi kompexusból senki nem tenne... és ekkor a bolygót megérintette a zeltron mindent kitöltő, tudomány és ismeretlen iránti szenvedélye...
Zonama nagyon remélte, hogy érti az iróniát, mikor látszólag szórakozásra invitálta. Amit Ashala vízicsúszdának érzett, valójában egy sötétségből antifotoszintetizáló, barlanggal szinte egybeolvadó virág bibéje volt, amelyet Ashala az alagútbeli útja során észrevétlen ráfújódó virágporral és formás hátsójával végül beporzott. Zonama Sekoton semmi nem történik önös érdekek nélkül...
A bolygó hagyta, hogy beleolvadjon az elméjébe... hogy lássa amit ő lát, érezze amit ő érez, vágya legyen az ő vágya is... de testét fel nem használta. A karcsú zeltron alak lélegzése lassan a minimális alá csökkent, szívfrekvenciája lelassult, hőmérséklete kihűlt... biohibernációba lépett át.
Zonama Sekot nem volt meggyőződve róla, hogy alkalmas lehet a Magiszterének... inkább megosztotta vele élményeit, Ashala elméjét magában megtartva és vigyázva rá... arra az esetre, ha valaha újból önmagává akarna válni... hogy tudását szerte a galaxisban szétvigye és terjessze, a bolygó rajongótáborát ezzel is növelve...
Ezzel párhuzamosan a halálesetek elkezdek szaporodni rajta...
Kicsit sajnálta, ahogy Tieboltot elszállítják róla... nagyon fog hiányozni a rejtélyes alakja, titokzatos motivációja... milyen kár, hogy csak egy van belőle...
Majd ekkor megérzett egy olyan gyötrődő vívódást láthatatlan, amelyet ő szokott érezni nyugtalan, ébren megélt álmaiban... némán figyelte egy ifjú padawan belső fájdalmát, ahogy a rá ható erők ellentétes irányban széthúzni próbálják...
Talán, mert még kisfiú, talán mert még nem volt elég kiforrott személye és benső ereje hogy ellenálljon az őt széttépőknek... vagy csak mert talán ez a világ rendje, hogy aki nem egészen bizonyos, melyik irányba tart, azt végül egy nálánál nagyobb hatalom egyszer úgyis elsodorja majd... ez a fiú sem nyert feloldozást. Sekot gondolathullámai együtt lassultak David lélegzetvételével... gyásza együtt nyílt ki Allana fájdalmával... külső szemlélőként ekkor döbbent rá, talán van a sorsban, ami nem választható... és ő nem foglalhat és változtathat állást bizonyos dolgokban...
És ekkor megpillantotta a győzedelmes Yuuzhan Vongokat.
Szinte ugyanabban a pillanatban, amikor Ong és Zia is megérkezett a barlangból kilépő Nas Choka csapata színe elé... és innentől a bolygó és általa felnevelt Yuuzhan Vongja szinte egyazon gondolatok rabjává váltak...
A vérmocskos Hadmester tekintélyt parancsoló lenyűgöző alakja... Harcosai megedzett, megszenvedett, büszke alakja... hitük újbóli fellobbanása... és megújulása, új szövetségeseik körében, új küldetésük kezdetében...
Ez az én népem...
Ong és Sekot számára ugyanabban a pillanatban vált világossá.
A néma Yuuzhan Vong ellépett a vostroyai jed’ka mellől.
Egyenes tartással, bátran és odaadóan lépett a Harcosok tekintetétől égetve Hadmesterük színe elé... fejét lehajtotta, amphi-botját feje fölé emelte, így várta az ítéletet... miközben Vong gondolata Nas Choka döntésébe helyezte további sorsát, ahogy erejét, elméjét és életét neki felajánlotta...
A bolygó pedig tudta, hogy ezennel életének egy újabb szakasza érkezett a végéhez.
Tudta, hogy már rég meg kellett volna halnia...
És mégis kapott egy utolsó lehetőséget. Minden, ami ébredése után jött, ajándék volt számára...
Egy tekervényes gondolatsor, hogy hova és kihez is tartozik ő valójában... és most, ahogy az őt eddig megszálló Időrabló elhagyta, mintha hirtelen minden kivilágosodott volna magában... békében vagy küzdelemben, örömben vagy szenvedésben, életben vagy halálban de ő egyedül a Yuuzhan Vongokat szolgálja...
És ekkor már tudta, hogy ha általuk is éri majd el, de készen lesz a halálra.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jul 8, 2015 20:37:34 GMT 1
- David.. David neee! - sikoltott fel Allana újra, ahogyan Davidból kiszállt a lélek. Aztán a fiú teste felvillant, Allana megrázkódott, ahogyan átjárta a testét valami furcsa, kellemesen bizsergető elektromosság, mintha távozása közben David szelleme olyan helyeken érintette volna meg, ahol eddig Allanának eszébe sem jutott, hogy kellemes lehet... (még hozzá milyen kellemes..)... aztán a földre kuporodott, és szipogni kezdett. Mindenkit elvesznek tőle... mindenkit, akit szeret. Mamát... még papát is, valahol őt is szerette.. és most Davidot.
- Erősnek kell lenned, kicsi Allana. - suttogta valami a fülében, ami leginkább David hangjára emlékeztette. - Erősnek, mint egy királynő. - Királynő... - suttogta Allana, miközben valami meleget érzett a tarkóján. Anji volt, aki intenzíven, aggódón nyalogatta.
A nagai sötét nő és Ssi-ru katonái eltűntek.
Nem sokkal később Saba Sebatyne karmos, pikkelyes kezét érezte a sajátján Allana. - Kelj fel, padawan... - sziszegte a jedi mester, és sárgás szemei Allanáéba fúródtak. - A fiú szorsza... másssz volt... nem ebben a világban. Egy jobb helyre került, asszt hiszem, ész valahol talán megmentette a bolygót... - Nem kellett volna idehoznunk Davidot, Saba mester... - szipogta Allana. - Ssszámára esssz asz út volt kijelölve... - sziszegte a barabel. - Mindig issz különlegesssz volt... ész ki tudja... talán még egyszer viszontlátod, padawan.
Allana csak most fogta fel, milyen szót használ Saba Sebatyne. - Padawan? Mármint... mester, és padawan, Saba mester? - Ha elfogadsssz. - hajtotta meg magát Saba. - Megtisszteltetész lenne a sszámomra. Talán még annál issz nagyobb, hogy a nagyanyádat taníthattam, Allana Sz..szolo. - Elfogadom. - jelent meg egy halvány mosoly Allana szája szélén. - Mennünk kell, igaz? - Igen... - sziszegte a barabel. - Itt asssz idő. - És a többiek? - Vigyássznak magukra. - bólintott a barabel.- Nekünk tanulnunk kell, Allana Sszolo... egymássztól. Sszokat.
...
Ashala életében... (élete után?) előszőr igazán boldog volt. Érezte a köveket. Nem, ő volt a kő. Érezte a fákat, a füvet, Sekot különös lényeit. Nem. Ő volt a fa, ő volt a fű, ő volt a különös lény. Egyik pillanatban az egyik, másik pillanatban már egy másik. Leírhatatlan boldogság áradt szét benne és Sekotban. - Ez mennnyire jó! - sikoltotta valahol kissé töredezett, de mégis Basicre emlékeztető nyelven egy kecses, színes, békaszerű lény Sekot egyik mocsarában, hogy aztán a "jóóóóóóóó" immár valahonnan a fák koronái közül, egy madártól visszhangozzon, hogy aztán átvegye nem messze egy apró bogár egy fűszál tetején... és így tovább...
...
Ong és Nas Choka szemtől szemben álltak egymással. Zia nem szólt egy szót sem, csak közelebb húzódott Arnjak doktorhoz, aki a kislány vállán nyugtatta a kezét. - Tyih'o. - suttogta neki a doktor kifogástalan vostroyai akcentussal. - Csendben, kicsi jed'ka. Ez egy különleges pillanat.
Nas Choka a vongérzéken keresztül világosan érezte, hogy ez a Yuuzhan Vong más. Egyszerre Harcos és egyszerre Számkivetett... és különleges kapcsolatban áll Sekottal. - Ő az, Yuuzhan'tar gyermeke? - pillantott a barlang plafonján tekergőző liánokra. A liánok megremegtek. - Aki összeköti az utakat... - ismételte maga elé a fejében megfogalmazódó gondolatot Nas Choka. - Az útjaink talán egyszer különválnak, Élő Bolygó... de egy ideig mehetünk együtt.
Ong tekintete megvillant, és Nas Choka egyszerre érezte, hogy tökéletesen belelát a fejébe vongérzékén keresztül. Kristálytisztán. Mintha átszakadt volna egy gát, mintha maga Nas Choka is egy yammosk lett volna.
Eddig tisztában volt vele, hogy mit kell tennie. Most már azt is tudta, hogyan. Yuuzhan Vongként kell új utat mutatnia a Yuuzhan Vongnak... és követnie azt, szimbiózisban Yuuzhan'tar, őshazájuk gyermekével, az Élő Bolygóval.
- Lépj előre, ifjú Yuuzhan Vong. - suttogta Nas Choka. - Ong a nevem. - suttogta amaz némán, vongérzéken át.
Nas Choka villámgyors mozdulatot tett, és harci amphii-botja lesújtott. - Ong! - kiáltott fel Zia, de Arnjak megragadta a lány vállát, még erősebben. - Várj.
Nas Choka intett egy Formálójának, aki egy apró szarutégelyt adott át neki. Nas Choka a tégely tartalmát az Ong élettelen testén végigfutó, hosszú sebbe öntötte. Ong megrázkódott, ahogyan az élet visszatért belé, krákogott, üvöltött, testén pedig hosszú forradás jelent meg.
Nas Choka közelebb hajolt, és a szarutégely hegyes szélét használva egy jelet vésett Ong homlokára. - Tsu'lok ti yuun'tchi'laat! Áldottak a Yuuzhan Vong istenei, és áldott az ő Főpapjuk! Kelj fel! Ong feltápászkodott. - A neved mostantól Ong Shai, a Shai - domain új családfője. - rendelkezett Nas Choka. - Elődeid a Yuuzhan Vong előtt jártak, hogy elsőnek vigyék a hírét népünknek és hitünknek a galaxisok között. Tedd hát te is ezt, Ong Shai főpap! Légy a Yuuzhan Vong és az Élő Bolygó új szövetségének hírvivője szerte ebben a galaxisban! Ong szemében büszkeség csillogott. Végre igazi Yuuzhan Vonggá vált. Egy félvér, egy félig számkivetett, és mégis befogadták.
- Dar Rohing. - rendelkezett most Nas Choka. A harcos előrelépett. - A kezdetektől a társam és első hadnagyom voltál a vándorlásban. Legyen hát Tied a Yuuzhan Vong Hadmester címe! - Belek tiu. Rendelkezz velem. - ereszkedett féltérdre Dar Rohing, majd ajkai megformálták azt a szót, amely már ott volt minden Yuuzhan Vong szája szélén.
- Rendelkezz velem, Nas Choka, Legfőbb Hadúr. - Éljen az új Főpap! Éljen az új Hadmester! Éljen a legfőbb Hadúr, Nas Choka! - Éljen, és haljon becsületell. - ismételte a tradicionális nyilatkozatot Nas Choka, amelyek utoljára sok-sok klekkettel ezelőtt Shimmra Jamane, a véres hadúr szájából hangzottak el, mielőtt ebbe a galaxisba vezette volna népét a nagy hódításra. Nas Choka azonban nem elégedett meg ennyivel. - Éljen és Haljon velünk együtt otthonunk és útitársunk, Yun'Sekot, az Élő Bolygó! - emelte fel kezeit. - Yun'Sekot! Yun'Sekot! - skandálták a harcosok és számkivetettek, papok, formálók és dolgozók egyszerre. Még a hozzájuk csapódott zsoldosok és ferroaiak is csatlakoztak.
Nas Choka megvárta, amíg elül az éljenzés, és Dar Rohinghoz fordult. - Hadmester, hívd ide a yorik et tartalékflottát. A ránk támadó hitetleneknek pusztulniuk kell az otthonunk közeléből. - Engedelmeskedem! - hajtotta meg magát Dar Rohing, és elsietett.
Nas Choka ezután Arnjakhoz és Ziához lépett. Néhány pillanatig furcsán, érdeklődve méregette a kislányt. - Nagyszerű Formáló lenne belőled, gyermekem. - mondta végül. - Érzem, hogy kötődsz a Bolygóhoz. - Talán majd... egyszer, gyjagyja Hadúr. - mosolyodott el Zia. - Baljosar'njak - hajolt most közelebb a doktorhoz a hatalmas Yuuzhan Vong. - Nem kell rettegned. Amit itt láttál, újjáéledés, igen. Népünk újjászületése, igen... de nem újabb háború a galaxisotok számára, legalábbis, remélem, nem. Ezért kérlek, tegyél meg nekem valamit, mint Harcos a Harcosnak. Vagy Formáló a Hadúrnak, ahogy neked tetszik. - Hallgatom, Legfőbb Hadúr. - biccentett kíváncsian Baljos. - Figyelj ide... át kell adnod valakinek egy üzenetet. Egy nagyon fontos üzenetet...
...
A Bellicose folyamatosan rázkódott, legalábbis az elmúlt néhány percben. Tiebolt, akit a bolygón lévők eredetileg Gielként ismertek, remélte, hogy csak ettől fáj egyre jobban mindene. De egyúttal tudta azt is, hogy a remény vak dolog. A monitorok, amelyek a rákötött egészségügyi szenzorok értékeit mutatták, világosan tanúskodtak a sokkal kevésbé kellemes igazságról. Valami növekedett benne. Megállíthatatlanul. Pontosabban ki tudja, talán meg tudták volna állítani, csak nem akarták. Tieboltban megérett a felismerés, hogy a karrierje a végéhez közeledik. Immár hasznosabb megfigyelhető gazdatestként... mint... mint... scheiße...
Az egészségügyi karantén-részleg ajtaja félrehúzódott, és Tiebolt amennyire tudta, oldalra fordította a fejét. Az ajtóban ott állt...
.. saját maga.
- Nem nézel ki jól, Bruder. - lépett közelebb Tiebolt. Elegánsan, élére vasalt fekete cosrai katonai egyenruhában, tökéletesen borotvált arccal. Lángoló, kék szemekkel és világosszőke hajjal. A tökéletes Mensch. - fintorodott el önmagában Tiebolt. Mint én is, amikor először... - Szokatlan protokoll. - préselt ki végül némi szarkazmust magából, miközben a fájdalmai erősödtek. - Nem szokatlan. Csak ritka. - lépett a Tiebolt mellett lévő terminálhoz Tiebolt. - Noch nur ein moment, Bruder...
Tiebolt védőkesztyűs keze finoman végigsimított az ágyon fekvő Tiebolt tarkóján. A kezében lévő apró elektromechanikus eszközzel megérintette Tiebolt tarkóján a megfelelő pontot... ... és a neurochip pontosan a tenyerébe lökődött. Tiebolt behelyezte az eszközt egy olyasféle implantba, mint amilyet az ágyon fekvő Tiebolt a bolygón is hordott, és beütötte a megfelelő kombinációt. - Memóriatranszfer folyamatban - surrogott az interfész, Tiebolt szemei pedig megvillantak, ahogyan elméjében szétáradt a neurochipből származó információ.
- Mi... mi... - nyögte valaki az ágyon. Az egyenruhás Tiebolt odapillantott. Egy ijedt, remegő, sápadt férfi feküdt vele szemben, aki már csak nyomokban hasonlított a cosrai hírszerző erők büszkeségére. Egy megtört férfi, akinek csak a dögök maradtak, amelyek a belsőjét ették. - Testvérem.. ne hagyj... ne hagyj így meghalni... - nyöszörögte könnyes szemmel a férfi, akit Gielként ismertek sokan, és aki most egyszerre hatalmas ürességet érzett. Ürességet, és azt, hogyan zuhan egyre gyorsabban az üresség alatt lévő még nagyobb, még mélyeb, még feketébb ürességbe. - Ah, das vergessen wir fast immer... - rázta le magáról Tiebolt az ágyon fekvő alak kezét, és a terminálon fekvő injekciót felemelte és élesítette a külön komponenseket. - Mit akarsz... mit... - Ruhe. Csendet. - suttogta Tiebolt, és belevágta a szérumot a másik alak nyakába. - Wir haben noch viel zu tun.
Ahogyan Tiebolt kisétált az ajtón, fejében a Giel fedőnevű ügynök által gyűjtött információkkal és tapasztalatokkal a bolygóról, a másik férfiből még kiszakadt egy sóhajtás, aztán tekintete elkezdett üvegesedni.
...
- Minden vadász térjen vissza! Minden felszíni egység jelentkezzen be a legközelebbi hajón! Mindegy, hol, csak tűnjünk innen! - pattogtak Aban kapitány parancsai, miközben újabb tucatnyi korallvadász húzott el a Bellicose hídja előtt. A csillagromboló pajzsai kitartottak, de minden egyes vulkánágyú-sorozat után megrázkódott a hajó, és néha kihagyott az energia. Még egy vadonatúj csillagromboló sem bírhatta sokáig egyszerre négy, vagy öt hasonló méretű Yuuzhan Vong Mid'Ro-ik korallcirkáló bombázás. - Az egész istenverte Yuuzhan Vong flotta itt van! - kiáltott fel Zavrik. Nem akarta elhinni. Már a második missziójuk fulladt kudarcba. Előbb a vostroyaiak, most meg a Vong... talán eljön az az idő, amikor rájövünk, hogy nem ildomos stratégiai célpontokra ilyen kevés hajót vezényelni.. - villant át az agyán.
- Hajók, vadászok bent! - jelentett a másodtiszt. - Rendben. - biccentett hideg tekintettel Aban, akin nyoma sem látszott Zavrik idegességének. Ha frusztrált is volt a vereség, vagy a közelgő vereség miatt, nem adta a jelét egy pillanatig sem. Végezte a munkáját. Vagy csak már megszokta volna? - gondolta tovább Zavrik.
- U-hajók! - adta ki a következő parancsot Aban. - Rakétákat! - U-576 torpedos los, U-787 torpedos los, U-455 torpedos los los los! - itt is, ott is apró gravitációs villanások jelezték, hogy az eddig álca alatt lévő naszádok elengedték a semmiből megjelent Yuuzhan Vong flotta felé halálos terhüket. - Nem ér vele semmit... - rázta a fejét Zavrik. - A dovin basaljaik... - Tudom. - biccentett Aban. - De addig is időt nyerünk magunknak. Navigáció! Vészugrásra készülj a kilőtt rakéták vektorától 0.5 eltéréssel! - Vészugrási szekvencia elindítva! - Továbbítsa a koordinátákat a flottának, amint megvan! - Koordináták betáplálva!
Odakint a plexi előtt és a taktikai holo-megjelenítőn egyaránt jól lehetett látni, ahogyan a cosraiak torpedói előtt apró fekete lyukak nyílnak... a Yuuzhan Vong dovin basalok a gravitációs tömeget érzékelték.. márpedig akármilyen jól is el tudtak fedni egy-egy rakétányi anyagot a cosraiak technikusai a hagyományos hadihajók érzékelői elől, azok bizony még ott voltak. És mint ilyen, gravitációs torzulásokat generáltak.
- Rakéták detonálnak! - A dovin basalok mezeje a rakétákra koncentrál, uram! - Most. - csapott a mellvéd korlátjára Aban. - Ugrás ugrás!
Miközben a Yuuzhan Vong hadihajók gravitációs lényei az ellenük irányuló fenyegetés elhárításával voltak elfoglalva, nem tarthatták vissza a mellettük a hipertérbe ugró EGB-s hadiflotta hajóit.
Kisvártatva a Bellicose remegése csökkenni kezdett, és a kavargást felváltotta odakint a hipertér megnyugtató kék villogása. - Nem hiszem el, hogy megint lyukra futottunk. - sziszegte maga elé Zavrik. - A jelentésben nem szerepelt, parancsnok, hogy a Yuuzhan Vong flotta a bolygó közelében van. - rázta a fejét Aban. - Ne vegye a szívére. És különben is... talán nem végeztünk teljesen érdemtelen munkát.
Zavrik a feltáruló páncélajtóra pillantott a hídon, amelyen keresztül két rohamosztagos - a biztonság kedvéért ysalamirikkel felszerelve - kísérte be Skoor Waylant. A nagai nő láthatóan még mindig dühös volt, hogy életben maradt Ssi-ru katonáival együtt a dzsungel közepéről kapta fel egy transzport és vitte a kötelék zászlóshajójára, de egyúttal kíváncsian tekintgetett körbe-körbe. - Valóban. - biccentett végül, és Skoorhoz lépett. - Üdvözlöm az Egyesült Galaktikus Birodalom Különleges Műveleti Erőinek zászlóshajóján, a Bellicose-on, asszonyom.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Jan 17, 2016 23:22:57 GMT 1
- Én vagyok a legképzettebb és leghatalmasabb tanitványa a galaxis legerősebb entitásának. Én, Rin, a Rin Lovagrend alapitója és mestere, be fogom végezni, amit elkezdtem. Úgyanúgy, ahogy te meg akartad mutatni a Jediknek, hogy a tanitásaik hibásak, ahogy meg akartad mutatni a Sitheknek, hogy tévúton járnak, mindezt úgy, hogy a saját elveid alapján képeztél ki egy minden Jedinél és Sithnél erősebb tanitványt. Aki önnön hatalmában bebizonyitotta, hogy neked volt igazad, nem a Jedi mestereknek és a Sith Nagyuraknak, akiket legyőzött.
- Darth Sordis is meg akarja mutatni az igazát. Általam. Én vagyok az ő tudatának meghosszabbitása, ahogy ő volt neked. Megértettem, hogy rávenni valakit arra, hogy a te szemeiden keresztül lásson, sokkal nagyobb győzelem, mintha lezárnád az ő szemeit örökre. Én vagyok az, aki halandókká teszi a világos és a sötét oldal hiveit.
- De nem tudom, milyen kárt okozok a terveim megvalósitásával. Talán a tetteinknek sokkal szélsőségesebb következményei lesznek, mint gondoltuk? A kétely a harmónia ellensége. Ahhoz, hogy kiűzzem magamból, tovább kell folytatnom a kutatásomat.
- Én nem vagyok te. Érzéketlenné váltál, mert többszörösen elárultattál, majdnem megölve az életet magát. De a tanitásaid a Rin Lovagrend alapjai. Átformáltam őket és létrehoztam belőlük egy új rendet. A neved általuk fog fennmaradni.
Rin felemelte a fejét ültében, és belebámult a tartóoszlopon nyugvó tárgyba, amivel az imént beszélt. Darth Traya holokronja fénytelenül nézett vissza rá. Sordis rég kiégette már minden energiáját, átvett belőle minden tudást, amit az ősi sith jedi, Traya felhalmozott. Traya, akit hőskorában úgy ismertek: Arren Kae.
Rin sokat tanult tőle, bár nyilván nem értett egyet minden szavával.
Halk szisszenés kiséretében feltárult a kabin ajtaja, és egy, az Első Rend fekete tiszti egyenruháját viselő alak lépett be. Az újdonsült kapitány megállt a küszöb belső felén, és türelmesen várakozott. Rin intett neki, hogy lépjen közelebb.
Vale tisztelgett, és a szegényesen megvilágitott helyiség leghátsó végébe sietett. Rin a férfi felé fordult a székével.
- Mi az, kapitány?
- Hamarosan megérkezünk a Gardaji szektorba, uram. Trayusnak nincs nyoma.
- A szektor legszélén lépjünk ki a hiperűrből, kapitány. Minden szenzort vessenek be a bejövő hajók észlelésére!
- Igenis, uram - mondta Vale, és indulni készült, de Rin hangja megállitotta.
- Mi van a gépemmel?
- A teljes vadászosztaga készen áll, uram.
- Jó. Maga itt marad, kapitány, és megfigyeli Trayust, ha megérkezik a rendszerbe. Én magam megyek le a Sekot felszinére. Úgy érzem, jön még valaki.. aki ismerős.. kifejezetten érdekes. Lelépni!
Vale meghajlásba rándult, és sietős léptekkel elrobogott.
Egy tucatnyi vörös szegélyel ellátott vezérsikú TIE hagyta el a Finalizert. Kettős sorban haladtak a vezetőjük nyomában. Az elöl repülő hajlitott szárnyú vadászban Rin leellenőrizte a rendszereit, majd megvárta, amig az emberei bejelentkeznek. A formáció jellegzetes hajtóműhangját maga után húzva száguldott keresztül a rendszeren, amiben jelenleg a Zonama Sekot tartózkodott.
- Alakzatot tartani - parancsolta Rin. - Megközelitési vektor: kettő-kettő-négy. Mindenki maradjon pályán.
Ahogy egyre közeledett, a Sekot gömbje jóval frissebbnek tűnt, mint annakelőtte. Rin sosem járt az élő bolygón, de érezte az Erőben az itt végbement változást. A galaxisszéli világok mindig is értettek hozzá, hogy hogyan változtassák meg a történelem folyamát. Minden fontosabb csata a Külső Gyűrűben zajlott le, miközben a galaktikus központ, a Mag irányitói és császárai tétlenül üldögélhettek. Az Erő meglehetősen csipős humorral rendelkezett.
Rin érezte, hogy a Sekoton is fontos események zajlottak. Valami hivta, szólitotta őt ide, nem csak az eltűnt Sith ügye miatt akart saját maga földet érni. Mintha valami ismerősnek kellene megjelennie a bolygón. Annyit mindenesetre érzékelt, hogy ez a dolog összefüggésben van Trayussal.
Elővette a komlinkjét, és távolsági hivást intézett.
- Sleen Rin! - szólitotta meg a megjelenő kámzsás-maszkos alakot. - Hagyd el a Ruusant, és gyere a Zonama Sekotra!
- Értettem, mester - felelte a prior lovag. - Kinek adjam át az épitkezés felügyeletét?
- Hagyd ott a Trejoliye-t és bizd a vezetést Melasra. Ő majd megfelelően ellátja a feladatot.
- Melas prior elment a Bendő-halmazba.
Sleen hirtelen megmerevedett. Kifejezéstelen maszkjától eltekintve is érződött belőle az ijedtsége. Hangot nem adott ki, de közérthetően látszott a szenvedése.
- Ne forduljon elő még egyszer, hogy bármelyikőtök is az utasitásaim nélkül cselekszik! - feddte meg őt Rin, majd elengedte.
- Nem fog.. megértettük, mester.
- Jó. Szóval miért nem avatsz be, hová ment Melas?
- Úgy véli, megtalálta a Napzúzót.
- A Napzúzót? - visszhangozta Rin. - Érdekes. De fölösleges. Az a szerkezet nincs a hasznunkra, hacsak meg nem semmisitjük. Különben.. hogyan akadt rá? Ne válaszolj Elég a fecsegésből! Indulj a Zonama Sekotra, Sleen! Csendben.
Rin lekapcsolta az adást, és tovább hajtott a felső légkörbe. Társai szorosan követték, továbbra sem bontva meg kétsoros alakzatukat. Nagyszerű pilóta volt, és szerette vezetni az osztagát. Vezetési és mechanikai képességeit ugyan örökölte, de vannak dolgok, amikre születni kellett. Ilyen volt a repülés élvezete is. Valamiért otthonosabban érezte magát a vadászgépében, alakulatának társaságában, mint a csillagrombolók vagy harci bázisok falai között.
Beléptek az élő bolygóra. Rin vongérzéke úgy vonult fel a belsőjében, mint egy második, az Erőhöz hasonlatos, de az Erőből táplálkozó energiamező. Az ebben a tekintetben különleges vongokat lehetetlen volt megérezni, kivéve, ha valaki rendelkezett vongérzékkel. Rin érdekes módon sosem gondolkodott el azon, hogy vajon honnan ered a durva múltú lények ezen képessége. Vagy honnan ered a vongérzék.. Meg kell kérdeznie erről Sordist, aki köztudottan jártas volt az Erő különböző formáinak megértésében.
A másik, amit felfedezett, az az élet áramlása volt a bolygón. A Jedik és a Sithek, vagy akár a Rinek minden tudat lüktetését érezték, ami körülvette őket. Idővel megtanulták kizárni őket, ami érthető volt, hiszen senkinek sem volt akkora agyi kapacitása, hogy mindet befogadja. Ezért ez az ösztönös tapasztalás tompává lett, megszokottá. De ahogy Rin közeledett a Zonama Sekot élő szuperorganizmusához, olyan frissen érezte az élet lüktetését, mintha most ébredt volna rá az Erőre.
- Láng Vezér: van egy megfelelő hely nulla-kettő-öt-háromnál - hallatszott a belső kommból.
- Vettem, Láng Négy - nyugtázta. - Láng Osztag, irány nulla-kettő-öt-három!
- Valóban jó ötlet ismeretlen terepen csak úgy leszállni?
- Nem kell megkérdőjeleznie engem, Láng Kilenc. Várunk valakire. Ha össze-vissza repkedünk, észrevesznek a helyiek.
- Dugulj már el, Lo’ - mondta Láng Öt Kilencnek. - Ha a főnök azt mondta, akkor a főnök azt mondta.
- Egyeseknek jobb a felfogóképességük - tette hozzá Rin, miközben megközelitette a tiszta fennsikot. - Ne keseregjetek, fiúk. Nem fogunk sokáig üldögélni. Akit keresünk, hamarosan itt lesz.
- Landolásra felkészülni - mormogta Négy. - A felfedezéssel kapcsolatban pedig.. ha ez a golyó él, akkor tudja, hogy itt vagyunk.
A TIE csoport körbejárta a tisztást, majd egymás után leszálltak a zöld fűre. Előkerültek a létrák, és Rin embereivel egyetemben lemászott a földre. Nem érzett veszélyt. Természetesen számitott az élő bolygó trükkjeire, de biztos volt benne, hogy nem jelentenek fenyegetést a számára.
Apropó, élő bolygó.
Rin nekitámaszkodott a létrájának, és lehunyta a szemét. Próbálta felkutatni a lába alatt lüktető tudatot, ami ott volt körülötte, ami körbefonta mindannyiukat. Ez volt élete eddigi legérdekesebb kisérlete. A galaxis megváltozott a Yuuzhan Vonng Háború óta, és a harcias hóditók, akik milliárdok életét vették el, integrálást nyertek a Köztársaságba. Ők ölték meg Chewbaccát - futott át az agyán. Mindez régen volt, akármilyen keserű.. élmény volt akkor.
Rinnek nem volt semmi baja ezekkel a fejleményekkel, pedig tudta, hogy dühösnek kéne lennie. Ehelyett megszólitotta a bolygót.
Ne kutass minket, Sekot. Csak néhány órát pihenünk rajtad.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Feb 2, 2016 14:49:10 GMT 1
Darth Trayus lehunyta a szemét egy pillanatra, ahogy a fürge yacht kilépett a normál térbe. Majdnem elárulta Sith mivoltát, amikor elővette a fénykardját, hogy megölje azt a bosszantó csempészt, aki csak a szektor széléig volt hajlandó elfuvarozni őt, De Trayus nem akarta felvonni magára a figyelmet. Úgy kellett eljutnia a Tythonra, hogy az Első Rend ne fedezze fel őt.
Azt a feladatot kapta Sordistól, hogy menjen el a Jedik ősi hazájába, és adja meg a bolygó pontos helyét az Első Rend telepesflottájának. Trayusnak azonban kicsit más tervei voltak. Meg fogja találni a Tythont, és összegyűjti az első Sötét Jedik tudását. Megalapitja a saját birodalmát, hogy legyőzhesse Sordist - mindezt egy olyan helyen, ahol nem fogja megtalálni sem az Első Rend, se Sordis, se a Jedik.
Szerencsére nem ő volt az egyetlen, aki a Tython felkutatására indult. Amikor megtudta, hogy Luke Skywalker, régi mentora és társa szintén az elveszett világ felkutatására indult, a nyomába szegődött.
Trayus jóval hamarább ért a Sekotra, mint Skywalker. A vong korallhajó, amivel a Jedi útnak indult, sokkal lassabban tette meg ugyanazt a távot, mint egy kisebb, fürgébb egység.
Skywalkernek némi meglepetésben lesz része, amikor nem más fogja felajánlani a segitségét, mint egykori mestertársa, Clio. A Jedi egyik nagy csalódása: Darth Trayus.
A yacht befogta a Zonama Sekot keringési pályáját. Trayus manuálisan irányitotta a hajóját, és célba vette az élő bolygót, ami még nem látszott a nagy távolság miatt. Mégis, a szenzorok felvinnyogtak, mert felfedeztek valamit.. de az nem a Sekot volt.
Első rendi jelzéskóddal ellátott TIE-különitmény haladt szembe Trayussal.
- Itt a Láng Osztag - hallatszott a vezérpilóta hangja, amikor Trayus aktiválta a kommot. - Módositsa a pályáját, és készüljön fel az átszállásra!
- Láng Osztag, felzárkózni mögém! - recsegte idegesen Trayus, és elküldte a saját első rendi azonositóját. Mi a fenét kerestek ezek itt?
- Parancs megtagadva - jött a válasz. - A vezetőnk itt van, és miután megbizonyosodott a személyazonosságáról, visszavisszük önt a parancsnoki hajóra.
- Akkor ezt a kivégzőosztagnak is mesélje el - felelte gúnyosan a Sith. - Áthaladok! Tisztuljanak az utamból!
- Én vagyok a kivégzőosztag - foglalta el egy másik hang az étert. A vadászraj még mindig fenyegető iramban közeledett Trayus yachtja felé. - A mestereid kiváncsiak, mit keresel a Zonama Sekoton ahelyett, hogy a Tythont kutatnád, Darth Trayus!
- Épp oda tartok, Lord Rin - felelte Trayus. - A vongok segitségével fogok eljutni a...
- Átszállásra készülj! Rin ki.
A yahct lelassitott, miközben a Láng Osztag görbe szárnyú vezetője besorjázott mellé. A TIE párhuzamos haladási sebességett vett fel a nagyobb hajóval, és a légzsilip mellé somfordált. Végül odacsatlakozott a légmentesen záródó bejárathoz.
A Láng Osztag többi tagja fedezőkiséretet biztositott az összekapcsolódott párosnak.
Trayus hátra sietett a zsilipekhez. Sosem találkozott még személyesen a Rinek vezetőjével, de nem becsülte sokra a szervezet tagjait. Állitólag Rin sokkal régebb óta Sordis tanitványa volt, mint ő, vagy Kallog és Mordeis Nagyurak. Sordis esetében azonban ilyesmit nem lehetett egyértelműen megállapitani.
A zsilip felszisszent, és egy fiatalember lépett be rajta. Egyszerű, rangjelzés nélküli fekete tiszti egyenruhát viselt köpennyel. Kék szemeit a Sith arcába fúrta.
- És most elmeséled nekem, hogyan óhajtasz eljutni a Tythonra - mondta.
- Nem bizik bennem? - érdeklődött Trayus, és alig észrevehetően a köpenye alá csúsztatta a kezét. - Hadd emlékeztessem, fiam, hogy én vagyok a mestere egyik legrégebbi szövetségese!
- Ez nem jogosit fel arra, hogy cselekvési szabadságod legyen - vont vállat gonoszul Rin. - Te csak egy szolga vagy, Trayus. A mestereid akaratának meghosszabitása. Nem pedig különálló entitás... - mosolyodott el.
- Ezt maga mondja, vagy Sordis Nagyúr? - vágott vissza a Sith ingerülten.
- Minden, amit én mondok, a Sötét Nagyúrtól származik.
- Mit ágálunk itt egymás ellen? - kérdezte Trayus hirtelen. - Egy oldalon állunk, elveink különbözősége ellenében is... Sordis oldalán. Nem hinném, hogy a játékai miatt érdemes lenne megszakitani a küldetésemet, csak mert nem a könyv szerint járok el, Lord Rin!
- Sith vagy, mit vársz tőlem? - húzta fel a vállait Rin. - Egyébiránt igazad van. Szóval reményeid szerint a vongok eljuttatnak majd a Tythonra. Mitől vagy ilyen optimista?
- Luke Skywalker szintén a Tythonra vadászik - felelte Trayus, és figyelmét nem kerülte el, hogy Rin szája széle megrándult. - A vong barátaival éppen erre tart. Majd ő elvezet engem a célomhoz.
- Ne mondd, hogy miattad nem ölhetem meg Luke-ot! - sötétült el Rin arca. - Legyen hát. De ha elárulsz engem, Sith, mégpedig biztosan érzem, hogy ezt fogod tenni, vissza ne gyere a galaxisba..
Megfordult, és visszasietett a vadászgépébe.
Trayus fénykardja életre kelt, és lesújtott Rin hátára.
Ő azonban kesztyűs kezével megfogta a vörös pengét, kirántotta a Sith kezéből a kardot, és dühösen elhajitotta a pilótafülkébe. Megcsóválta a fejét, és lehajolt, hogy átférjen a légzsilip járatán.
Miközben a vadászgép lecsatlakozott, a yacht egyik hátsó zugában a maszkos-köpenyes, kinézetre Revan-szerű alak becsukta az élelmiszerrekesz ajtaját. Sleen Rin, a Rin Lovagrend két priorja, vagyis vezetője közül az egyik, leguggolt a szűkös helyiségben, és meditálni kezdett. Felkészült, hogy a mester parancsa értelmében szemmel tartsa a Sith Nagyurat, és leendő társát, Luke Skywalkert.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Feb 6, 2016 22:24:03 GMT 1
A hatalmas Yuuzhan Vong zarándokhajó hosszú idővel ezelőtt még korallpáncélos harcosok és rabszolga-katonák tucatjait köpködhette az isteneik nevében megszállásra, vongformálásra szánt bolygók felszínére, ezúttal azonban kizárólag fegyvertelen zarándokok hagyták el a nagyra nyíló, szájszerű nyílást, amely az utastérből Sekot pázsitjára vezetett. A fogadásukra felsorakozott, különböző nemű és fajú lények és a vegetáció egymással kavargó tömegéből kimagasodott egy átszellemült arcú, csodaszép zeltron, akitől mindegyik helyi néhány lépésnyi tisztelettudó távolságot tartott, egy korallpáncél nélküli, apró ágyékkötőt és szőttesből készült nadrágot viselő fiatal, sebhelyes arcú Yuuzhan Vong, mellette pedig egy fiatal, szeplős, jedi padawan - tunikát viselő kislány.
Tra'saa kézen fogva vezette le Luke Skywalkert a transzportról. A férfi arca beesettnek, fáradtnak tűnt, szakálla megszürkült, szeme kissé zavaros volt.
- Skywalker mester! - szaladt a férfihoz a kislány, majd anyanyelvére váltva a netihez fordult. - Sto szlucsilosz'? On zabol'lel? Kogda?
A neti körbepillantott, és mélyen beszívta Sekot illatát, majd gyökerei finoman kilőttek ruhája alól, végigsurrogtak a pázsiton, és a legközelebbi fákhoz kapcsolódtak. A bolygó és Tra'saa egyaránt megremegtek, a zeltron pedig elmosolyodott.
- Izvinyit'ye.. - lépett hátra a kislány, egy pillanatra elengedve Luke kezét, és Tra'saa-ra pillantva. - Nem tudtam, hogy idevalósi vagy te is, fa néni.
A neti jedi mester felnevetett.
- Nem vagyok idevalósi valójában. Te ugyebár Talanzia vagy, ő pedig - mutatott egyik ágával az alulöltözött, csendes Yuuzhan Vongra. - Ong, igaz?
- Panyjatno. - biccentett a jed'ka, majd a zeltron felé fordult. - Ő pedig...
- Az új magiszter. - hajtotta meg magát finoman a neti.
- Vannak, akik az egyszerűség kedvéért így hívnak, mi pedig az egyszerűség kedvéért megengedjük nekik. - mosolyodott el az Ashala Nendrin testét, és Sekot tudatának kivetülését birtokló humanoid. - Mi valójában Sekot vagyunk, és valójában, valahol, egy kis részedben, igenis idevalósi vagy, Öreg és Bölcs Tra'saa. Mi történt Skywalker mesterrel? Zavartnak látszik.
- Az Első Rend... el kell rejtenünk a fiatalokat... megölik... megölik mind... el kell rejtenünk őket.. hibáztam... - motyogta Luke enyhén megremegve. - El kell vonulnom, hagyjatok itt...
- Az út során egyre rosszabbodott az állapota. - tárta szét ágait Tra'saa őszinte sajnálkozással. - Először csak zavart pillanatai voltak, panaszkodott, hogy fáj a feje, aztán egyre töbet aludt.. a zarándokok megpróbáltak segíteni rajta, én pedig az Erő segítségével meditáltam, hogy energiát adjak neki, de nem tehettem semmit.. olyan, mintha valamiféle köd borítaná az elméjét. Egyik éjszaka felébredt, kiverte a víz, a testvéréért kiáltott, Organa Solo elnök asszony hívta... azóta pedig ilyen. Még én sem találkoztam ilyesmivel, pedig ezer és ezer éve szolgálom a Jedi Rendet.
- De tudtad, hogy ide kell jönnie, és el is hoztad... még ha kicsit lassan is. - biccentett a zeltron, és közelebb lépve megvizsgálta Luke tekintetét, majd odaintette Ongot.
A néma Yuuzhan Vong közelebb lépett, és egyik kezét Luke homlokára tette, majd megborzongott, és eleresztette.
- Ő, aki olyan, mint a Káosz Ura, de mégis más, elborította az elméjét. - hallotta Tra'saa a Yuuzhan Vongot az Erőn keresztül. - Távol jár. Másik világban.
Ashala Nendrin teste megborzongott.
- Mit jelent ez, Sekot? - kérdezte Talanzia, a vostroyai jed'ka, aki Ong társává, tolmácsává, afféle szócsövévé szegődött, amióta itt ragadt az újra öntudatra ébredt Élő Bolygón, és mindenhová elkísérte a fiatal Yuuzhan Vongot. - Én sem mindig értem Ongot, különösen, amikor ilyen rébuszokban beszél... rossz rejtélyes Ong vagy, hallod, Ong?
A Yuuzhan Vong kacsintott Talanziára, de nem szólt semmit, csak elmélyülve bámulta Luke Skywalkert, akit Tra'saa leültetett egy kőre nem messze a koralltranszporttól. A zarándokok kezdtek szétszállingózni, ki-ki csatlakozott a már Sekoton lévő ismerőseihez, csak néhány, Ong és Ashala kilétét valószínűleg sejtő Yuuzhan Vong zarándok maradt közel hozzájuk.
- Egy nagy hatalmú káoszlény megfertőzte a mester elméjét. - simította meg Luke haját Ashala sajnálkozóan. - Felettünk már nincs hatalma, ezért elhagyott minket a szolgáival együtt, de meg tudja találni a módját, hogy mások elméjébe még beférkőzzön. Olyan helyre kell vinni a mestert, ahol nem érheti utól.
- Reméltem, te tudod a választ erre a kérdésre. - remegtek meg Tra'saa gyökerei, ahogyan a neti körbepillantott. - A választ, és a módot. Bár be kell vallanom, azt hittem, kevesebben leszünk. Sok sötétséget érzek még a felszíneden, Sekot.
- A sötétség ugyanolyan természetes része az éjszakának, mint a világosság a nappalnak, neti barátom. - mosolyodott el Sekot. - Itt senki nem ellenség. Ha Arra gondolsz, Aki Mindkét Úton Jár, és a társaira, nos, igen, itt vannak. Ugyanolyan veszélyek és ajándékok lesnek rájuk dzsungeleinkben, mint mindenki másra, akár rátok is.
- Nos, nem feltétlen rá gondoltam, de köszönöm, hogy említetted. - ingatta az ágait Tra'saa. Ashala teste egy pillanatig furcsán nézett rá.
- Gyorsan - suttogta a fejünkben Ong. - A Másik is.
- Ong szerint hamar tovább kell vinni innen a mestert. - biccentett Talanzia. - És azt is mondja, hogy a nagy vezető, aki a népe vére, el kell, hogy menjen vele.
Tra'saa körbepillantott a még mindig körülöttük sertepertélő zarándokokon. Végül a legmagasabb megrázta magát, és levette fejéről a korallhálóból szőtt csuklyát. A többi zarándok azonnal döbbenten térdre esett, és kántálni kezdtek.
- Elég. - intette le őket Nas Choka, a Yuuzhan Vong legfőbb hadura. - A gyermeknek igaza van. Sky'walkeer mesterrel megyek. Az Élő Bolygó magához hívott, amikor elindítottalak benneteket, Trasaa mester, így zarándokként én is felszálltam. A népemnek már nincs szüksége Legfőbb Hadúrra. Olyanokra van szüksége, mint Ong.
A néma Yuuzhan Vong bólintott, és megszorította a volt Hadmester jóval nagyobb, bütykös kezét.
- Gyertek. - invitálta őket Ashala bőrében Sekot szószólója. - Elmegyünk valahová... mindannyian.
Miközben beszálltak egy apró, hártyás szárnyú repülőalkalmatosságba, amely leginkább egy öblös hátú bogárra emlékeztette Tra'saa-t (nem kizárt, hogy az is volt, futott át a neti szövetein a gondolat), a jedi mester megfigyelte, hogy fölöttük elsötétül az ég, és hatalmas felhők kezdenek örvényleni.
- Mi történik? - kérdezte a zeltront.
- Sekot déli féltekéjére, kevesek járta helyre viszunk titeket. - magyarázta Ashala helyett Zia. - Ong azt mondja, ott van az az alkalmatosság, amivel Skywalker mester és útitársai eljuthatnak céljukhoz.
- Nem Sekot visz oda minket? - kérdezte Tra'saa.
- Jól látod, hogy ugrásra készülök. - biccentett most Ashala teste. - De nem oda megyünk. Ahhoz a planétához én nem mehetek közel... viszont fel kell vennünk még egy új útitársat.
- Nagy a forgalom körülötted. Nem fognak örülni. - jegyezte meg mindannyiuk fejében rosszallóan Ong. - Nem szép dolog így távozni egy vacsoráról, Sekot.
- Akik a légkörömben vannak, jönnek velem... nem esik bántódásuk. - mosolyodott el a zeltron nő. - A többiek pedig... megtalálnak, nem igaz? Aki keresi az Élő Bolygót, az meg is találja.
- De nem a Halál helyén. - rázta meg a fejét rosszallóan Ong. - Nem jó oda menni.
- Nem időzünk sokáig, Kicsi Ong. - simogatta meg a Yuuzhan Vong fejét Ashala teste. - Csak amíg testem egy darabját fel nem vesszük.
- Ő nem a részed. Mármint... Ong szerint... - bizonytalanodott el az első dacos kitörés után Talanzia, miközben a bogár-jármű közvetlenül a lombkorona magasságában száguldott velük, odafent pedig az ég narancsvörösre és lilára változott.
- Kicsit mindenki a részem, Zia. - igazította meg a haját Ashala, igazi zeltron módjára, olyan érzékiséggel, hogy még a jármű-élőlény hátsó szekciójába húzódó, némán maga elé bámuló öreg Nas Choka is megnézte magának egy pillanatra. - Már megyünk is...
Zonama Sekot bolygója felizzott, ahogyan a magjával kapcsolatban lévő hiperhajtóművek feldübörögtek, a légkörben képződő örvények védőpajzsot alkottak minden felett, ami a bolygón és közvetlen légkörében volt, majd a planéta felgyorsult, és az orbitján lebegő zarándokhajók, kalandorok, kutatóhajók, csempészek és Yuuzhan Vong cirkálók utasainak legnagyobb döbbenetésre.. eltűnt.
Elnyelte a hipertér.
Az Élő Bolygó megkezdte útját egy nem messze fekvő, elpusztult planéta romjai felé, melyet valaha úgy hívtak.. Kesh.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Mar 3, 2016 11:00:32 GMT 1
Sekot egyik csodája a hipertéri utazás volt... miközben a légkörre valamiféle szürkés, alulról nézve vaskos felhőrétegnek tűnő védőpajzs borult, amelyen keresztül fátyolosan látni lehetett a hipertér villogó, kékes kavargását, maga a bolygófelszín ugyanúgy viselkedett, mintha csak békésen lebegett volna a fekete űrben az Élő Bolygó.
A hártyás szárnyú légijármű nagyjából akkor érkezett meg a bolygó déli féltekén lévő, ősinek tűnő, piramisszerű építményhez, amikor a fenti légköri kavargás megszűnt, odafent viszont, a gyorsan kékülő égen át jól ki lehetett venni a mindenfelé kavargó köveket és roncsokat.
Luke mély, csendes apátiába süllyedt, miközben a többi utas arcán is látható volt, hogy érzékelik a bolygó körül lebegő halált.
- Nem volt jó ide jönni, Ong is megmondta. - jegyezte meg szomorú tekintettel Talanzia. - Sekot egyik testvére pusztult el itt.
Tra'saa gyanakvó pillantást vetett a roncsokon túl pulzáló anomáliára, amelynek szürkés-lilás sziluettjét a légkörön át is jól ki lehetett venni.
- Tudod, mi történt itt? - kérdezte végül a zeltront.
Ashala válasz helyett Nas Choka felé biccentett. Az idős Yuuzhan Vong ex-Hadmester felpillantott, és megköszörülte a torkát.
- Legjobb harcosaim csaptak itt össze még a megtérésünk előtt a Siith Császár, Wenthar hadiflottájával, amely egy hatalmas istentelenséget, akarom mondani fémbolygót védett. A flottánkat a minket megtévesztő Isteni Hadúr, Yun Yammka hamis megtestesítője hívta a helyszínre, de a Siithek Hadmestere, Grodin Tierce is beszélt velem a csata előtt. A Hadúr egy bolygót hajtott itt az uralma alá, melynek neve Kesh volt... ennek a maradványait látjátok most odafent.
- Mi történt? - kérdezte Tra'saa döbbenten. - A Köztársaságban csak hírszerzési pletykák voltak arról, hogy a Sithek építettek egy Halálcsillagot, de nem volt egyértelmű, hogy mi történt vele.. egyszerűen eltűnt.
- A fémbolygó először megsemmisítette a Kesht, aztán harcba keveredett a flottámmal. - magyarázta Nas Choka. - Az Isteni Hadúr hajója túlélte a fémbolygó támadását, utána pedig egy hatalmas robbanás elemésztette a fémbolygót.. sosem tudtuk meg, hogy az Isteni Hadúr, vagy a Siith Hadmester, esetleg az ő Császára keze volt a dologban... számos jó harcosunk halt meg aznap egy veszett ügyért...
Ong szomorúan piszkálta a köveket lábával, láthatóan nagyon zavarta ez az egész történet... végül hirtelen megrázta magát, és elindult a piramisszerű építmény felé, amelyet teljesen benőttek Sekot liánjai és füvei.
- Ahogyan Sekot is megmondta, nem időzünk itt sokáig... - mosolyodott el végül Zia, elméjében elkapva Ong gondolatát. - Gyertek.
- Mi ez? - kérdezte a neti jedi mester a piramisra pillantva.
- Évezredek óta áll ez az építmény Sekot felszínén.. Régebb óta, mint amire a legöregebb fáim és gyökereim emlékezni tudnak.. - magyarázta kissé elváltozott hangon Ashala Nendrin teste. - Csak anniyt tudok, hogy valami köze van a Világhoz, ahol az Erő született.
- A Tythonhoz. - vizsgálgatta a piramist Tra'saa. - Az ősi jedi legendák megemlékeztek olyan óriási, piramisszerű hajókról, amelyeken az Erő első használói odautaztak... de ennek nincs írásos nyoma, a nevükre pedig nem emlékszem. Az ifjú padawanoknak mesélték ezeket a történeteket elalvás előtt, a Könyvtárban nem volt fellelhető leírás róluk.
- Ó, pedig léteztek, igen.. - mosolyodott el Ashala. - És ha minden igaz, ha megérkezik minden utasunk, a Tho Yor életre kel... és elvisz benneteket Tythonra. Érzem a bolygó hívását, pontosabban a hívást, ami a bolygótól a felszínemen lévő Tho Yor-nak szól. Hamarosan el kell engednem, veletek együtt.
Nas Choka bólintott, és Tra'saa felé fordult.
- Bekísérem a mestert a szent hegybe. - jelentette ki Nas Choka és karon fogta Luke-ot, aki nem tiltakozott.
- Mi még várjunk. - jegyezte meg Ashala a többieknek. - Várjunk, amíg a többiek meg nem érkeznek..
...
Odakint a Kesh romjait alkotó egyik legnagyobb aszteroida levegővel feltöltött barlangjában Riina Kwaad, akit régebben Tahiri Weilának neveztek, kinyitotta a szemét.
Egy hatalmas, sárgás szempár meredt vissza rá, ugyanúgy, mint a legutóbbi több tucat alkalommal... - Mit bámulsz? - förmedt rá a draganra. Xenorth egykedvűen megrázta magát.
- Nincs túl sok türelmed. - mordult fel a hatalmas, pikkelyes sárkány. - Az Urunk az parancsolta, hogy maradjunk itt, és várjunk! Azt nem mondta, meddig... ne izegj - mozogj itt állandóan.
- Várjunk, várjunk.. - köpött ki dühösen Tahiri. - Hát nem érted, hogy faképnél hagyott minket, mindkettőnket?
- Én megtanultam, hogy ha kell, évszázadokig várjak az Időrablóra, ha szükséges. - helyezkedett el ismét kényelmesen a barlangban a dragan. - A Csillagok Királynője eljő hamarosan, és ha szükség lesz rá, segítenünk kell neki. Ez az Urunk, Krayt Nagyúr akarata.
- Királynő, pfö... - húzta ösze magán dühösen a megszaggatott köpönyeget Tahiri. - Hát sosem fogynak el a vetélytársak?
- A Királynő nem a vetélytársad, hanem a parancsolód, beképzelt jeedai - Vong! - szisszent fel Xenorth, és egy apró tűzgömb villant meg a torkában.
- Azt majd meglátjuk.. - söpörte félre szőkés haját Formáló kezével Tahiri idegesen. Rá kellett jönnie, hogy Xenorth talán a kezdetektől fogva játszott vele, és pontosan tudta, hogy ide, a galaxis másik végébe kellett jönniük együtt, hogy részt vegyenek a nagy, Kesht, a Sith flottát, a Sithek Halálbolygóját és a Yuuzhan Vong flotta jelentős részét elpusztító óriási csatában. A csatában, ahol megmérkőzött vetélytársával, a keshi ribanc Vestara Khai-al, aki azt hitte, elfoglalhatja helyét Krayt Nagyúr oldalán... a csatában, ahol Tahiri győzedelmeskedett, Krayt azonban ennek ellenére magára hagyta hajójával együtt, őt magát pedig néhány Yuuzhan Vong Pappal és harcossal, valamint Xenorth-al együtt véve itt hagyta ezen az aszteroidán...
Tahiri pedig hamar rájött, hogy az itt hagyott Vongok csupán táplálékok a dragan számára. Xenorth öregebb és erősebb volt annál, mint amilyennek a a dragan űrben, a sötét oldal uralta holdon mutatta magát, Tahiri pedig lemondott arról, hogy megpróbálja megölni.. ráadásul a draganon kívül nem volt más eszköze ahhoz, hogy elhagyja ezt a rendszert, eddig viszont nem tudta meggyőzni a végtelen türelműnek tűnő, vele szemben mégis hirtelen haragú sárkánylényt, hogy elhagyják a haldokló planéta-romokat... no nem mintha a dragan korlátozott űrbeli repülési képességei kiterjedtek volna a hipertérre, így amúgy sem volt esélyük arra, hogy kijussanak az Ismeretlen Vidék legvégéről...
.. ezidáig, döbbent rá Tahiri, ahogyan azonosította a jelenlétet - sőt, jelenlétek tömegét -, amelynek érzékelése valójában felébresztette mély meditációjából.
- És mi történik, ha addig ránk talál valaki más? - kérdezte végül incselkedve.
- Rejtve maradunk.. - mormogta Xenorth.
- És ha keresnek minket, ha megtalálnak itt?
- Nem találnak meg.. - hördült fel a dragan.
- Biztos? - mosolyodott el Tahiri. - Ne legyél ostoba dragan, Xenorth. Nyisd meg az elméd..
A dragan feltápászkodott, nagyot fújt, és egy pillanatra lehunyta sárgás szemeit. Aztán döbbenten kinyitotta.
- Itt van. - hörögte végül döbbenten. - De a Királynőt nem érzem.
- Te is érzed, ugye? - hunyorított Tahiri. - Zonama Sekot eljött. És más, mint volt. Nem olyan, mint amilyennek lennie kellene... ez nem szerepelt Krayt Nagyúr terveiben, nem igaz?
- Nem.. - fújt még egyet Xenorh, és fel-alá kezdett járkálni a barlangban.
- Akkor nem követünk el bűnt, hogyha utánajárunk ennek, nem igaz? - kérdezte Tahiri. - A Nagyurunk nem örülne, ha kiderülne, hogy Sekot kikerült az irányítása alól, nemde?
- Gondolom... nem... - csattogtatta a fogait bizonytalanul Xenorth.
- Akkor mire várjunk, induljunk. - pattant fel magabiztosan a dragan hátára Tahiri. - Át tudsz repülni az aszteroidákon és roncsokon, igaz?
- Magától értetődik. - indult meg a kijárat felé a dragan, amelyet egy remegő, Krayt varázslata által keltett védőmembrán választott el a jéghideg űrtől egy hosszú járat végén.
Tahiri elmosolyodott, és megkapaszkodott Xenorth pikkelyeiben. A maga részéről lemondott az őt hátrahagyó Yuuzhan Vong harcosokról, sőt, lemondott az Időrabló további szolgálatáról is... személy szerint teljesen mindegy volt neki, hogy Sekot él-e, hal-e, mi történik vele... egyvalamiben biztos volt azonban; valami hívta onnan, ha nem is a bolygóról, annak a közeléből. Valami ismerős, régről, nagyon régről... és bármi is volt az, Tahiri remélte, hogy segít neki megszabadulni ettől az irritáló dragantól, hogy végre azt csinálhassa, amit...
... itt be kellett vallania magának, hogy tulajdonképpen fogalma sem volt, mihez kezd majd, ha odaér.
De nem is számított. Bármi jobb volt, mint ezen az aszteroidán üldögélni a következő néhány száz évben.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Mar 29, 2016 14:57:12 GMT 1
A Resurgent-osztályú csillagromboló lapos, ék alakú teste előreszökkent, de éppencsak egy árnyalatnyit. A fedélzeten tartózkodóknak azonban meglepődni nem maradt ideje. A hajó ugyanis a következő pillanatban olyan erős gravitációs kútba került, hogy megnyúlt körülötte a téridő. Még ugyanebben a pillanatban egy megfoghatatlan erő a hiperűrbe rántotta, hogy aztán újra előbukkanjon a normál térben – teljesen máshol.
A Zonama Sekot továbbra is ott lebegett a közelében, mégis volt valami, ami nem stimmelt.
Vale kapitány, miután manuálisan becsukta tátva maradt száját, mindössze csak egy kérdő pillantást tudott vetni a segédtisztjei felé.
- Sérülés nulla – jelentette ezúttal különösen halkan a főhadnagy. – Minden rendszer stabil. A hiperhajtómű nem volt bekapcsolva... a gyomrom viszont.. szóval a koordinátáink megváltoztak.
- Mi vitt keresztül téren és időn? – kérdezte száraz torokkal Vale, akinek ekkor jutott eszébe, hogy Lord Rin még nem biztos, hogy megérkezett a fedélzetre. Ha pedig ott maradt, ahonnan kényszeredetten elrepítették a hajóját, kérdéseket sem fog feltenni arról, hogy miért tagadták meg a parancsát. Vale rájött, hogy talán ezek életének utolsó pillanatai.
- Mivel a bolygó is jött velünk, gondolom maga Sekot – felelte a főhadnagy.
- De hát.. de hát.. hogy tud egy ekkora.. Ez nem egy bolygó! – csapott a homlokára Vale. – Hanem egy űrállomás!
- Maga hülye – jelentette ki a szélen álló, alacsonyabb rangú tiszt, aki láthatóan nem félt, hogy még jobban lefokozzák. – Kapitány úr – tette hozzá a biztonság kedvéért.
- Maga pedig okos – horkantott fel gúnyosan Vale. Aztán mélyen felháborodott. Hogy alázhatják meg így a saját emberei előtt? Most össze kellett szednie a tekintélyét. – Jó, akkor nem űrállomás. De még egy ekkora szuperorganizmus sem képes csak úgy egyik helyről a másikra ugrani! Temérdek Jedi kellett egy ilyen manőverhez.
- Lord Rin szerint a Sekotot mélyen áthatja az Erő – mondta csendesen a Láng Osztag parancsnoka, aki Rin oldalán ekkor tűnt fel a hídon. – Az Erővel pedig minden lehetséges.
- Vale, maga is ugyanolyan inkompetens, mint mindenki más ezen a hajón – jelentette ki Rin, és síri csend lett a helyiségben. – De nem a maguk hibája, hogy a Sekot vonzáskörébe csapódtunk. Ha jól tudom, Steffa a főkormányosunk neve. A bolygóhoz túl közel lépett ki a hiperűrből – tegyék bele egy mentőkapszulába, és vigyék le a felszínre.
- Elmegyünk innen, uram? – kérdezte Vale.
- Nem, kapitány. Maradjunk a közelben. Érzek valamit, amit nem éreztem, mióta... – azzal hirtelen sarkon fordult, és kiviharzott a hídról. Fekete köpenye lobogva örvénylett mögötte.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Apr 14, 2016 19:30:07 GMT 1
Az út Sekot felé amennyire simának tűnt, annyira göröngyösre sikeredett. Tahiri fejében az is megfordult, hogy Xenorth már túl öreg, és elszokott a repüléstől, annyira rázkódott a dragan, de aztán rá kellett jönnie, hogy ami a keshi aszteroidák és Sekot gömbje között első ránézésre csupán üres, fekete mélyűrnek tűnt, valójában kavargó csillagközi por, apró kövek és plazmaviharok szabad szemmel alig látható, mégis rendkívül zavaró keveréke - úgy látszik, egy bolygó méretű tárgy hipertérben való elmozdulása óhatatlanul járt némi "szeméttel", amibe most egyenesen belerepültek.
Amikor a távolban elhúzott mellettük az első csempészhajó, amelyik látszólag a Sekot atmoszférája és az űr találkozásánál keletkezett katyvaszból próbált kikerülni, Tahiri fejében megfordult, hogy a Yuuzhan Vong páncélban egy dragan hátán való utazásnál talán választhatott volna kevésbé feltűnő csillagközi közlekedési módot is, de jelenleg nem állt rendelkezésére alternatíva, így vállalnia kellett a kockázatot, hogy gyerekek ijesztgetésére alkalmas mesék élő illusztrációja legyen.
Néhány csempészhajó azonban nem jelenthetett problémát.. azonban amikor az egyik aszteroida megkerülése után, amelyik kitakarta a Sekot előtti látótér egy jelentős szeletét, egy csillagromboló bukkant fel előttük, Tahiri egyre inkább hajlott rá, hogy alaposabban is átgondolja ezt az álláspontját. Mentálisan kitérésre ösztökélte Xenorthot, a dragan azonban maga is tudta a dolgát, és hosszú ívet leírva egészen közel repült a hajótörzs felépítményéhez... egy amatőr pilóta pont az ellenkezőjét tette volna, a dragan azonban láthatóan tisztában volt vele, hogy tudnak a legtovább az érzékelők holtterében tartózkodni, és így veszik észre őket a legkésőbb.. optimális esetben csak akkor, amikor már mélyen bent járnak Sekot alsó légköri rétegeiben, ahol elrejtik őket a felhők a kíváncsi szemek és érzékelők elől.
Olyan közel suhantak egy a parancsnoki híd fő plexijéhez, hogy Tahiri szinte látni vélte az irányába pillantó katonák döbbent arckifejezését.. elvigyorodott, és a móka kedvéért kinyúlt az Erővel, hogy egy kicsit megcirógassa őket némi sötét oldali lökéssel, egyúttal gondoskodjon arról, hogy elfeltjtsék ezt a kis közjátékot, amennyiben nem akarnak állandó rémálmokkal együtt élni a továbbiakban...
... és ebben a pillanatban megérintett egy tudatot, amitől majdnem lefordult a dragan hátáról. Egy ismerős tudatot... egy, még a sajátjánál jobban is kicsavart, kitekert, önmaga eredetijére csak nagy vonalakban emlékeztető tudatot... az eredetire, ami.. aki.. aki olyan közel állt hozzá, akivel egyek voltak, akivel... akit látott elpusztulni évszázadokkal ezelőttinek tűnő idővel korábban ott azon a Yuuzhan Vong hajón a Myrkyr felett, aki minden volt, amiről valaha is....
- Neeeem! - sikoltott fel Tahiri, és elájult.
...
Vale kapitány a rin romboló hídján tátott szájjal meredt a feketeségbe. - Kapitány úr, minden rendben? - lépett mellé a segédtisztje, akit már semmi sem lepett meg.
- Én.. - Vale megigazította leesett állát. - Azt hiszem, az imént láttam egy szőke hajú vong nőt, aki egy űrsárkányon lovagolt.
- Ah. Mármint izé... értem uram. - a főhadnagy sarkon fordult, és elindult megkeresni a hajóorvost.
...
Xenorth morogva, tüzet fújva ereszkedett alá a felhők között, gondosan ügyelve arra, hogy a hátán fekvő alélt nőszemély le ne essen. Ostoba pondró, játszadozik itt az űrhajókkal, gondolta a dragan... de nem állt meg, az energiaforrás, a hívogató jelenlét egyre erősebb lett, egyre éhesebb lett tőle, egyre inkább érezte, hogy szétárad benne a vadászösztön...
Megrázta a vállát, majd az Erőn át egy löketet küldött utasának, aki kábult arccal nyitott ki a szemét, és erősen megkapaszkodott a dragan pikkelyeiben. - Vége az alukálásnak, Riina Kwaad. - sziszegte a dragan, lefelé biccentve, ahol az erdők és hegyek között egyre inkább ki lehetett venni egy fákkal benőtt, de fentről jól látható, négy oldalú piramisszerű építményt. - Azt hiszem, hamarosan megérkezünk.
- Én... - Tahiri kizárta magából egy pillanatra az Erőt, átadta magát a mesterétől tanultaknak és a vongérzéknek, igyekezett úgy tenni, mintha az előző kis incidens meg sem történt volna... hogyan is engedhette, hogy ilyen tévedésbe essen? A napnál is világosabb volt, hogy az ott fent nem lehetett Ő... mégis hagyta magát megtéveszteni, hagyta, hogy ez az egész mocskos kis trükk, ami nem lehetett más, mint Zonama Sekot kísérlete arra, hogy visszatartsa a felszínétől, megtévessze... hagyta, hogy szétáradjon benne a gyűlölet és a bosszúvágy Sekot iránt, amiért rálelt a legsebezhetőbb, titkos gyenge pontjára... - Gyerünk! - sikoltott fel, meglobogtatva Formáló kezében amphii-botját, másikban fénykardját.- Do-ro'iik Vong Pra'tte!
...
- Jönnek. - suttogott Ashala, miközben Sekot fái hirtelen mind felfelé fordultak és remegni kezdtek. A zeltron hangja tele volt feszültséggel. - Jönnek... bosszút akarnak.. még nem értik... Ong szomorúan felfelé pillantott, majd egészen kicsire húzta össze magát. Talanzia és Tra'saa a fegyvereikhez kaptak. - Ne... - nyögte Ashala Nendrin teste. - Nem harcolni akarnak... - Nekem pedig nagyon is úgy tűnik... - pillantott fel a neti jedi mester.
Odafent egy egészen hihetetlen lény, egy sárkányszerű valami ereszkedett alá, lángokkal végigperzselve Sekot fáit. Ashala felsikoltott.
A lény hátáról egy kecses mozgású humanoid nő zuhant eléjük, egyik kezében fénykarddal, a másikban egy Yuuzhan Vong ostorkarddal, egy amphii-bottal. A körülöttük álló Yuuzhan Vong zarándokok felsikoltottak és hanyatt-homlok menekülni kezdtek.
- Te vagy az új Magiszter, igaz? - sziszegte Tahiri az előtte álló zeltron felé. - Legyen hát. Egynek már bevertem az édes kis pofikáját, amikor ellenem szegüld, te leszel a második! Add ... vissza.. a... bolygómat!
- Nem ez a sorsod, Riina Kwaad, nem ez a sorsod, Tahiri Veila... - suttogta átszellemülten Ashala teste. - Menned kell, tovább kell menned...
Abban a pillanatban, amikor Tahiri a Magiszter felé sújtott, gyökerek emelkedtek ki a földből mindenhonnan, és a Vong nő karjaira fonódtak. Tahiri felsikoltott, és dühösen kaszabolni kezdte őket.
Pár méterrel arrébb oilyan ütközet volt kibontakozóban, amilyet még Sekot népe sem látott túl sűrűn.
- Neti... - sziszegte Xenorth, amint egy újabb kör után azonosította a rá legnagyobb veszélyt jelentő ellenséget, egy jedi mester, amelyik ráadáasul ősi ellenségeinek fajához tartozott... - Dragan... - Talanzia felsikoltott, és Ong mellé ugrott, ahogyan az eddig humanoid méretű, kecses jedi mester egyszer csak növekedni kezdett. Tra'saa minden végtagjából egyre nagyobb, vaskosabb gyökerek vágódtak ki, mintha csak másolták volna az Ashala körül rajzó sekoti gyökereket, védelmező falat alkotva a körülötte repkedő, tüzet hányó dragan ellen.
Akkora kavarodás támadt a Tho Yor előterében, hogy senki nem vette észre az újonnan közeledőket...
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Apr 15, 2016 9:16:27 GMT 1
Amikor a főhadnagy visszaérkezett a hídra, Vale kapitány már kifelé tartott a helyiségből. Amikor a főtiszt meglátta az adjutánsát közeledni, megtorpant, és szigorúan meredt a beosztottjára.
- Kapitány úr.. lesz szíves lefáradni a gyengélkedőre.. – mondta a hadnagy. – Én is szoktam, egy-egy ilyen akciómentes küldetés során előfordul, hogy a legképzettebb katona is..
- Mi is a neve, fiam? – vágott közbe Vale.
- Arkus Loik, uram.
- Loik hadnagy, nem vagyok bolond – jelentette ki a kapitány. – Semmi szükség az aggodalmára. Maga kiváló tiszt. Vegye át a hidat, amíg megteszem az egyórás jelentésemet Lord Rinnek!
- Értettem, uram.
Vale egyenesen a liftekhez sietett, és a hídhoz legközelebbi lakosztály felé vette az irányt. Megnyomta a hangtalan csengőt, és várt. Kissé meglepődött, amikor az ajtó szinte a következő pillanatban kinyílt.
Rin mester neki háttal ült a kör alakú előszoba padlóján. - Igen? – kérdezte halkan. - Uram, anomáliát észleltem – mondta a kapitány. - Anomáliát? - Egy.. illetve két teremtményt, akik az érzékelőink holtpontján jutottak át. - A szenzorok nem fogtak be semmit? - Nem, uram. - Akkor maga hogy láthatta, kapitány? A levegő ijesztővé fagyott, és Vale nyelt egy nagyot idegességében. - Éppen a híd orrában álltam, uram. A szemem sarkából kaptam el... - Más is látta? – szakította félbe Rin. - Nem, uram. De biztos vagyok benne, hogy nem képzelődtem. - Hát ezért jött személyesen jelenteni – állapította meg Rin.
Vale hátralépett, mert a rinek mestere összeszedte a lábait, aztán felállt. Végül szembefordult a tiszttel, és reávetette hidegkék pillantását. - Hiszek magának, kapitány – mondta. – Elmondok magának valamit. Az a valaki, aki elrepült mellettünk, valaha ismert engem. Puszta szórakozásból kivetette a tudatát, hogy eljátszadozzon a Finalizer legénységével. De akkor megérzett engem. Vale nem tudta, mit feleljen erre, ezért hallgatott. Talán nem is vártak tőle választ. Idegesen gondolt bele, mi lett volna, ha ez abizonyos valaki nem botlik bele Rin tudatába, és végigmanipulálja az embereit, esetleg őt magát is. - Ki akarom vizsgálni ezt az ügyet – folytatta Rin. – Készítsék a hajómat! Alaposan gondoskodjon róla, hogy a hadosztályom észrevétlenül indulhasson a felszínre! - Igenis, uram – tisztelgett Vale, és elsietett.
***
Darth Trayus köpenyébe burkolózva, hosszú léptekkel igyekezett egy bizonyos irányba. Kemény ellenszéllel küzdött, és ha egyszerű halandó lett volna, meg kellett volna húzódnia valahol, ha nem akart megsérülni. Trayus azonban az Erő segítségével enyhítette a szembejövő nyomást, és a szél nagyrészt kikerülte a Sith Nagyurat. Úgy tűnt, a Sekot nem akarta, hogy eljusson a céljához. A bolygó mindent megtett annak érdekében, hogy lelassítsa őt – legalábbis Trayus szentül meg volt győződve arról, hogy minden, ami akadályozta őt a haladásban, a szuperorganizmus válasza az ő megjelenésére.
Trayus nem volt ostoba ember. Miután rájött, hogy régi mesterének, Darth Sordisnak van egy saját birodalma, saját Erőhasználó renddel, azonnal tudta, hogy ő maga fölöslegessé vált a nagy manipulátor játszmájában. Darth Sordis és a Sith-Jedi csatlósai máris a nyomában voltak. De Trayus nem szándékozott meghalni.
Amikor a rakaták ősvilágán találkozott Luke Skywalkerrel, akivel valaha együtt oktatták az Akadémiára került Jedi ifjoncokat, meglátott egy lehetőséget. A Sordis tanítványaként eltöltött idő alatt ellesett egy-két trükköt az őreg Sith-Jedi mestertől. Miközben Skywalkerrel egymás oldalán harcoltak a Lehonon, Trayusnak sikerült benyomásokat szereznie a Jedi szándékairól. Luke olyasmit keresett, aminek Trayus is hasznát vehette. Az első Jedi Templomban olyan hátrahagyott erők lakoztak, aminek a segítségével legyőzhette Sordist, és véget vethetett ennek az őrültségnek.
És amiután Sordis meghalt, ő, Darth Trayus majd véghezviszi a saját tervét – nevezetesen minden Erőmentes lény szisztematikus kiirtását.
Alábbhagyott a tűnődéssel, amikor meglátta, hogy célhoz ért. Nagydarab, különös formájú hajó volt – olyan építmény, amit Trayus sosem látott még. Biztos volt benne, hogy valahol Luke Skywalkernek is ott kellett lennie. Amikor a Lehonon elváltak, Trayus megszorította a Jedi vállát – és elhelyezett egy apró, még a vongoktól szerzett szerves nyomkövetőt Luke köpenyén. Ezt a szerkezetet nem érezhette meg még a legerősebb Erőhasználó sem, mivel nem volt mit megérezni. A holt pontok az Erőben mindig kapóra jönnek – gondolta a Sith.
Az otromba építmény rámpájának tetején villanást látott. Gyors, de óvatos léptekkel megközelítette a járművet. Miközben arra koncentrált, hogy úgy léphessen be az űrhajó belsejébe, hogy a harcoló felek ne észleljék, nem vette észre, hogy a mindeddig mögötte ólálkodó maszkos alak a szájához emeli a kommunikátorát, és így szól: - Rin mester – mondta Sleen Rin. – Darth Trayus a következő területen van – és elküldte a pontos koordinátákat. – És van még itt valami... - Micsoda? – hallatszott Rin hangja. - Illetve valaki, aki nagyon hasonlít arra, akit régen szintén kerestettél, mester.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Apr 19, 2016 15:48:44 GMT 1
Sekot fái olykor-olykor már a földig hajoltak, hogy utat engedjenek Tra’saa számukra még idegen, mégis minden egyes mozdulattal egyre ismerősebb gyökereinek, és egyúttal elkerüljenek a dragan minden felperzselő lángjainak útjából. A zarándokok, Yuuzhan Vongok, ferroaiak és egyéb fajok képviselői vegyesen a fák tövébe húzódva várták a harc végkimenetelét. A Tho Yor felé vezető tisztás másik oldalán ugyanolyan intenzitással dúlt a küzdelem Sekot előző papnője, a Yuuzhan Vong ősi hadistenét imádó Riina Kwaad és az új magiszter, a zeltron Ashala Nendrin testét birtokló entitás között.
Ong és Zia valahol középen, egy védelmezően föléjük boruló sekoti bokor takarásában figyelték az eseményeket.
- Tudom, hogy Sekot csak játszik velük. – biccentett a vostroyai jed’ka elválaszthatatlan társának, a néma, Erőérzékeny Ongnak. – Sekot már erősebb annál, mint régen volt, most már nem győzhetik le a sötét erők… - a szeplős fiatal lány arcain ráncok futottak végig aggodalmában, ahogyan a többi, remegő zarándok felé pillantott. – De ők nem tudják. Félnek, Ong.
A Yuuzhan Vong fiú szokásához híven hagyta, hogy a bokor tüskéi mélyen bőre alá fúródjanak, miközben fejével a zarándokok felé intett.
- Hogy érted azt, hogy okuk van rá? – kérdezte suttogtva Zia. – Hogy érted azt, hogy mások is vannak még?
Ong lehunyta a szemét, miközben finoman simogatta a bokrot. Most már Talanzia is figyelmes lett az őszes férfira, aki a zarándokok sora mögött lopakodott, majd hirtelen átvetette magát két, alacsonyabb ferroai között, és rohanni kezdett a piramisszerű ősi kőépítmény, a Tho Yor bejárata felé.
Zia már mozdult volna, de Ong megragadta a csuklóját.
- Oda tartozik? – kérdezte döbbenten a vostroyai. – Ha te mondod, Ong… és ők is?
Ong felpillantott az égre, és idegesen megrázta a fejét.
- Ja dumala, gondoltam… - pillantott fel Zia a csapatszállítóra. A fémhajó, amely hatalmas, tömzsi testű bogárként ereszkedett alá, méretéhez képest kecses manőverrel kikerülve a felé nyúló ágakat és a fent repkedő sárkánylényt, majd egyenesen a rohanó férfi előtt landolt, orrából pedig egy lenyíló rámpán keresztül fehér páncélos katonák rajzottak ki a férfi felé, akinek a kezében megjelent egy fénykard, amelynek vörös pengéje máris hárította a felé suhanó első lövéseket. – Esjo raz, fasiszti... pedig azt hittem, hogy az előző kis demonstráció a korallflottátokkal elegendő volt nekik.
- A korallhajók messze járnak, Talanzia. – érkezett a válasz Ongtól mentálisan. – Ezek pedig nem ugyanazok, mint akik elvitték a Nőt, Aki Karddal Hadonászott, és akik bántották Raatut, a jedit.
- Oh… - nyugtázta a lány. Még mindig megdöbbentette, milyen szoros kapcsolatban állt Ong Sekottal. Olykor olyan eseményeket idézett fel tökéletes memóriával, mintha ő maga is ott tartózkodott volna bekövetkeztük pillanatában, amelyek Sekot másik félgömbjének a legvégén történtek, mondjuk egy perccel azelőtt. – Akkor kicsodák?
- Fent… egy hajó… Sekot érzi, de kíváncsi, nem akarja bántani… - magyarázta mentálisan Ong. – A vezetőjük… érdekes. Olyan, mint ők.. – biccentett Tra’saa, a dragan és a fénykarddal küzdő férfi felé. – Mint ők.. együttvéve. Talán neki is utaznia kellene. De nem biztos.
- Szikret, szikret, nyi kamu nye govorim.. – jutott eszébe erre a jed’kának egy régi vostroyai gyermekdal. – Szeretem, Ong, amikor rébuszokban beszélsz, de akkor is segíteni kellene nekik… tudom, hogy Sekot nem szeret enni, amikor nem éhes, de ezek nagyon rossz helyen vannak itt és most…
Ong biccentett.
- Tudom. – üzente, majd a zarándokok felé biccentett. – De ők nem harcolhatnak, már más úton járnak… nem akarjuk kényszeríteni őket Sekottal. Már… már intézkedtem.
Zia zörgésre lett figyelmes a bozót szélén, majd megjelent egy kupolás fej, egy pumpaszerű forgókarban végződő hengeres törzs, amelyre Yuuzhan Vong feliratokat pingáltak a szivárvány különböző színeiben.
- Mi a dalekok vagyunk! Cél.. célpontok be…bemérve! Megsemmisítés!! – sisteregtek az androidok, majd szó szerint nekiestek a rohamosztagosoknak.
Ong elmosolyodott.
- Látod, gépi és szerves létformák milyen jól megférnek egymás mellett a jó ügy érdekében? – pillantott Ziára.
...
Tahiri a szeme sarkából látta, hogy odafentről fém csapatszállító egység ereszkedik alá, amelyből fehér páncélos, távolról birodalmi rohamosztagosnak tűnő alakok sorjáztak elő, azonnal harcba keveredve egy a semmiből előkerülő férfival, aki vörös pengés fénykarddal vette fel ellenük a küzdelmet. Idegesen megpróbált több energiát csatornázni magába és fegyvereive a Sötét oldalból és amennyire lehet, az őt körülvevő zarándokok sugározta félelemből, de kelletlenül tapasztalnia kellett, hogy a bolygó és új magisztere láthatóan sokkal masszívvab egységet alkot, mint amikor Yuuzhan Vong harcosok tömegétől támogatva állt szemben Danni Quee-vel.
Aztán kupolás, droidforma lények tűntek elő az erdőből, amelyek láthatóan Sekot újabb teremtményei lehettek, és nekiestek a rohamosztagosoknak, Tahiri pedig egy hosszú ugrással a piramis felé hátrált, hogy kikerüljön a magiszter által irányított gyökerek hatótávjából. Felemelte Formáló Kezét, hogy mérget fecskendezzen a gyökerekbe és így kísérelje meg visszaszerezni az irányítást a planéta felett, miközben odafent Xenorth a Sekottal láthatóan egybeolvadó neti jedi mesterrel bocsátkozott harcba, akit Tahiri korábban sosem látott.
Ekkor azonban egy hatalmas árnyék magasodott fölé, és Tahiri meglepetten hátrapillantott, meglepetése azonban hamar düh és megnyugvás keverékévé változott, amikor felismerte a nála jóval nagyobb és testesebb alakot, aki a piramisból lépett mögé.
- Épp itt az ideje, hogy csatlakozz a harchoz, Hadmester! – mordult Nas Chokára. – Az egész bolygó fellázadt! Tenned kell valamit!
- Teszek is, Riina Kwaad. – Tahirit annyira meglepte a felé csapó ököl, hogy mire hárítani tudta volna, a Yuuzhan Vong Hadtester már lecsapott a halántékára.
Miközben az Első Rend katonái, Sekot dalekjai, Tra’saa, Trayus és Xenorth tovább folytatták halálos küzdelmüket, Nas Choka hóna alá kapta az eszméletlen Tahiri Veilát, mint egy könnyű faágat, és eltűnt vele a Tho Yor bejárata mélyén..
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Apr 22, 2016 14:39:34 GMT 1
A Tho Yor úgy festett, mintha maga is a Zonama Sekot egyik tartozéka lett volna. Piramis formájú, testes alakját faágak és mindenféle növényzet nötte be. Amikor Nas Choka, karjában Tahirivel eltűnt a hajó belsejében, nyitva felejtette a hosszú, széles rámpát, ahol most Ashala Nendrin egyedül maradva őrködött. A Sekot magisztere arra várt, aki nem olyan rég érkezett, és tudtán kívül, de felkerült az utaslistára. Nem sokkal odébb vörösre festette a mezőt a harc tüze. Ugyanakkor a Dragan tüze is, aki a levegőben dühösen csapkodott a szárnyaival, miközben a fává cseperedett Jedi mestert igyekezett felgyújtani. De mert Tra’saa egyre hálószerűbbé növelte az ágait, és egyre csak terjedt és szélesedett, Xenorth néha a lent bámészkodó helyieket is eltalálta. A ferroaiak és egyéb fajhoz tartozó őslakosok lángolva szaladtak a szélrózsa minden irányába. A zarándokok imádkoztak isteneikhez, és megfogadták, hogy többet nem fizetnek be hasonló kirándulásokra. Az újonnan érkezett, a birodalmakéitól eltérő páncélt viselő rohamosztagosok mindössze tizenketten voltak, plusz a csapatszállítójuk lövésze, aki a hajó lövegeivel próbálta támogatni bajba került társait. A rohamosztagosok és a dalek androidok alkotta csatatér közepén egy vörös fénykardot lóbáló alak táncolt, aprítva mindkét fél tagjait. Darth Trayus őszes haja csillogott az erős napfénytől, ahogy a Sith nagyúr fogait vicsorgatva igyekezett kereket oldani. Aztán még két csapatszállító érkezett, huszonnégy újabb rohamosztagossal. Az erősítés hátba és oldalba támadta a dalekokat. A nagy kavarodásban senkinek sem volt ideje felfigyelni az aláereszkedő, az előbbinél jóval nagyobb szállítóegységre. A hajó Tra’saa egyik ágát kettétörve landolt a harcmezőn. Vörös páncélos kommandósok bukkantak elő belőle, és azonnal szétcsaptak a küzdő felek között. Bár a dalekok száma igencsak megfogyatkozott, úgy tűnt, az újonnan érkezett elitharcosok nem óhajtottak mélyebben beleavatkozni a csatába. Arra koncentráltak, hogy eljussanak Trayusig, miközben a rohamosztagosok befejezik a többit. A Sith Nagyúr elővett egy másik fénykardot a köpenye alól, és elrepítve azt a végére járt néhány közeledő osztagosnak. Mindeközben a fölöttük vívódó páros egyre vadabbul esett egymásnak. Xenorth kitátota hatalmas pofáját, és Tra’saa mester legvastagabb törzsébe fújta a lángjait. A Jedi azonban meglepő ruganyossággal hajolt el, és egy váratlan csapással majdnem leszedte a levegőből a Dragant. Xenorth a hátához kapott, elővette pendurin pengéit, és miközben tüzet okádott, rendet vágott a gyorsan burjánzó Tra’saa ágai között. A rohamosztagosok, kommandósok, dalekok és Trayus csatájába vastag ágak és fadarabok hullottak. Kihasználva a váratlan esemény miatti pillanatnyi zavarodottságot, Trayus a levegőbe ugrott, és a harcmező lazábbik szélén ért földet. Átverekedte magát a Tho Yor felé tartó irányban, és szabad területre érkezett. Egy tűzcsóva elől kellett elugrania, amikor Xenorth célt tévesztett támadása felé lőtt ki. Trayus az Erővel megragadta a Dragant, és hozzávágta a neti Jedi törzséhez. Azután eliramodott a piramis-hajó felé, ahol Luke Skywalker tartózkodott. Nem vette észre a nagy csapatszállítóból kilépő sisakos alakot, aki sötétszürke köpenyét meglebbentve felszökkent, és pörögni kezdett. Propeller-szerű forgásával egyenesen a Sith Lord elé repült, ahol aztán leereszkedett a földre. - Az Első Rend nagyvezéri rendelete értelmében.... végrehajtatik a kivégzésed, Darth Trayus – mondta Snood Rin, és aktiválta ősi tervezésű, vörös fénykardját. - Soha nem értettem, hogy ti Rinek hogy láttok keresztül azokon a maszkokon – helyezkedett el Trayus, és a Rin arcára mutatott. - A látás zavaró tényező – vont vállat Snood. - Tehát a szó minden értelmében vakok vagytok! – azzal Trayus támadott, és kezdetét vette egy másik, régóta esedékes csata. A Sith akrobatikus mozdulatokkal ugrált, perdült és csapott le. Snood erős ütésekkel állt ellent neki. Kivédte a tapasztalt harcos minden alattomos suhintását, és önnön harmóniájának biztos tudatában ellentámadásba ment át. Trayus csakhamar védekezésre kényszerült, holott tisztán érezte, hogy ellenfele nem olyan képzett közelharcos, mint ő. De hát akkor mi a fene történt? Azt hitte, könnyedén levágja az arcátlan alakot, de mégis ő volt az, akinek hátrálnia kellett. De Trayus győzelme elkerülhetetlen volt, mert okosabbnak tartotta magát az ellenfelénél. A Rin nem vette észre, hogy a küzdelem a Tho Yor felé terelődött. Snood ellökte a Sithet, aki több métert repült hátra. Talpra szökkent, és Sith villámokkal reagált. Snood kitért a kisülések elől, miközben futva közeledett Trayus felé. Aztán már csak azt érzékelte, hogy halálos gyorsasággal száguld a Sith felé – és hirtelen mintha falba ütközött volna, megállt. Az ütés erejétől elvesztette az egyensúlyát, visszapattant és elesett. Trayus meglepetten fordult meg, mert nem ő blokkolta a Rint. Snood felállt, és ő is az új játékost kezdte nézni. A szeme sarkából látta, hogy a vörös osztagosok elindultak abba az irányba, ahol éppen ő és Trayus tartózkodott – a piramis közvetlen közelébe. - Kell egy világos és egy sötét – mondta Ashala Nendrin, a Sekot magisztere. – A Sith továbbmehet a Tho Yorra! - Tho Yor? – kérdezte Snood. – Hát ez a neve... Nem számít. Trayus nem megy sehová, hacsak nem mehetek vele. - Neked eddig és ne tovább – rázta a fejét a zeltron nő. – Ez nem a te csatád. - Már hogyne lenne, hölgyem... - Egy világos, egy sötét – ismételte Ashala. - Erről tárgyalhatunk – mondta erre Snood. – Megölöm Trayust, utána pedig elmegyek helyette. - Én döntöm el, hogy ki hal meg – jegyezte meg a Sith Lord, és melódította a fénykardját. Ashala intett, mire Trayus iszonyú erővel berepült a Tho Yor belsejébe. Hangos nyekkenés után Snood érezte, hogy a Sith megütötte magát, és elvesztette az eszméletét. - Te nem vagy sötét – állapította meg a magiszter. – Kíváncsiak vagyunk rátok, ezért nem bántunk titeket. Jobb, ha most elmész. Snood megérzett valamit, ezért hátrapillantott. Az eddig ebbe az irányba tartó kommandósait egy újabb android csapat zárta el előle. - Úgy látom, magamnak kell megoldanom ezt is – emelte fel a fénykardját a Rin. – Ha nem állsz félre magadtól, eltűnsz erőszakkal – és támadott. Ashala előrelökte a tenyerét, és egy Erőlökéssel messze repítette a Rin lovagot. Snood földet ért a távolban, és elvesztette az eszméletét. A magiszter azonban megérzett még valakit. Egy másik maszkos alak bukkant elő egy közeli bozót mögül. Társával ellentétben ő csuklyát is viselt a fején. Álarca sima fémlapnak tűnt, amiről hiányzott mindenféle humanoid arcot utánzó minta vagy domborulat. Ashala felismerte őt – ő volt az, aki követte Trayust, és aki idecsődítette az ismeretlen harcosokat. Pontosan olyan volt, mint az előbbi hősködő. Az a fajta. - Ejnye, magiszter asszony – tárta szét a kezeit lassan közeledve Sleen Rin. – Hol marad a diplomata udvariassága? Úgy tudom, a Sekot már nem így bánik a vendégeivel. - A vendégeink nem csillagrombolókkal jönnek, én pedig nem politikus vagyok – felelte Ashala nem evilági hangon. – Én/mi/ő Sekot vagyunk. - Önök felvételt nyertek a Galaktikus Köztársaságba – mutatott rá Sleen. – Önök már nem csak Sekot. Ott másképp intézik a hasonló ügyeket. - Mit érdekel téged a Köztársaság, ha semmi közöd hozzá. Te olyan vagy, mint ő – mutatott a távolban heverő Snoodra. – Én/mi/ő megint felszólítunk titeket, hogy menjetek el. Szívesen körbevezetlek, hogy megmutassam Zonama Sekot domborzati formáit. De a harcot el kell vinnetek innen! Sleen pillantása felmászott a Tho Yor növényzettel beburkolt falaira. - Lenyűgöző – szólt. – Micsoda technika! Tudja, magiszter asszony, létezik egy szervezet, amihez önnek nincs semmi köze, vagy fogalma. Ahonnan mi jövünk, a sötét és világos egyet jelent. Amennyiben meg tudunk egyezni, tehetnének egy látogatást minálunk. Mondjuk, lássuk csak... cserébe itt hagyom Darth Trayust. Ön pedig megtudhatja, kik vagyunk. Ismerős hang hallatszott, és mindketten megfordultak, hogy felkutassák a forrását. Egy raj ismeretlen típusó TIE-vadász ereszkedett le a csatamező fölött. A pilóták folyamatosan tüzeltek, kikerülve a baráti célpontokat. Többször is megsorozták a tisztást, hogy szétugrassák és megritkítsák az ellenséget. Aztán új alakzatba rendeződtek, és egyenesen a Tho Yor felé kanyarodtak el. - Épp látom, kik vagytok – biccentett Ashala a gyorsan közeledő vadászgépek irányába. A magiszter megvetette a lábait, és elállta a Rin prior útját. Sleen aktiválta és előredöfte a fénykardját, amin keresztül sötét oldali hullámot indított útnak. A penge végéből láthatatlan energia csapódott neki Ashalának. Ő viszont megfeszítette a tagjait, és visszaverte a támadást. Sleen a saját lövésével találta szembe magát, és ahogy az energia visszaszáguldott a kardon keresztül, a penge kialudt, a markolat felrepedezett – a páncélkesztyűin nem hatolt át a forróság, de az energia igen, és a Rin több métert repülve eltűnt az egyik bokorban. Ekkor értek a Tho Yor közelébe a TIE-ok. A vadászraj mögött nagy, fekete madárhoz hasonlító sikló lebegett előre. A gépek gyorsan megtisztították a környéket, és a sikló leszállt a Tho Yor rámpájával szemben. Ashala telepatikus parancsot küldött. A Tho Yoron alig érzékelhető remegés futott végig, ahogy a motorok beindultak. A siklóból két vörös páncélos alak masírozott le. Őket rögtön követte az a férfi, akit Ashala korábban is érzékelt odafent, a bolygó felett levő hajón. Az egyenruháját a köpenye alá rejtő, jóképű alak maradásra intette az embereit, és egymagában indult el a magiszter elé. Egyikük sem szólt egy szót sem, amikor egymással szembe kerültek. A férfi nem a zeltronra, hanem valaki másra koncentrált. Érezte, hogy ott volt ő is – ájultan, de ott volt bent. Ekkor váratlan dolog történt – a Tho Yor megmozdult, majd nagy lassúsággal felemelkedett a földről. Mielőtt a rámpa elhagyta volna a talajt, két dolog lépett fel rá – egy fiatal lány és Vong barátja, valamint maga Rin. Ashala észrevette, és azonnal meglökte őt – ez kibillentette volna Rint az egyensúlyából, és lelépett volna a hajóról, de ő meg sem rezzent. Az ő válaszlökésére a magiszter egyenesen nekirepült a rámpa mögött, a hajó belsejében levő konténerek egyikének, és egy pillanatra megszakadt a lélegzete. Talanzia, a vostroyai Jedi padawan és Ong, a Vong szembeálltak Rinnel, hogy ha kell, megvédelmezzék Ashalát. Ő rájuk pillantott jégkék szemeivel, de gondolatai másfelé kalandoztak. Intett, mire Ong önkéntelenül lelépett a rámpáról. Mivel a Tho Yor egyre csak emelkedett, és már magasan a levegőben járt, a Vongnak semmi esélye sem volt a túlélésre az Erő nélkül. Egy ekkora zuhanás összetörte volna a csontjait. Azonban mielőtt földet ért volna, Ashala előrobbant a hajó belsejéből, és utána ugrott. Odalent, a levegőben elkapta Ongot, és lelassította a zuhanást – mindketten épségben értek földet. Talanzia visoznt egyedül maradt Rinnel. Ez utóbbi továbbra is a lányt fürkészte, miközben egyre jobban vívódott magában. Rengeteg más helyen lehetne most, dolgát végezvén. Talán jobb lett volna, ha a valóban fontos problémákra koncentrálna, és nem hagyná, hogy a személyes kíváncsisága a céljai útjába álljon. Megérné, hogy belevágjon egy ismeretlen utazásba, csak hogy őt lássa? Vajon mit ért a múlt, ha nem volt mozgatható, mint a jövő? A Tho Yor már vészesen eltávolodott a Zonama Sekot talajától. Rin a levegőbe ugrott, és hátrabukfencezve eltávolodott a széles rámpától. Esés közben még látta, ahogy a hajó felgyorsul, és egyre messzebbre suhan tőle. Aztán fölé borult lengő köpenye, amikor földet ért. Ashala és a fiatal Vong nem volt sehol. A vörös osztagosok és rohamosztagos társaik viszont mind ott csoportosultak a környéken. Rin hosszan bámulta a Tho Yor távolodó sziluettjét. Éppencsak konstatálta, hogy Sleen és Snood megérkeztek, és lecövekeltek mellette. - Szóljak a Finalizer parancsnokának, mester? – kérdezte Sleen. – Üldözőbe vesszük őket? - Ez nem a mi harcunk – mondta Rin, és megfordult. – Vonjátok ki a hadosztályt! Elmegyünk. A három sötét ruházatú alak és vörös, valamint fehér páncélos katonáik beszálltak a hajóikba. A csapatszállítók, a sikló és a TIE-vadászok felemelkedtek, és a Tho Yorral ellenkező irányba fordulva elszáguldottak a horizont felé. A konvoj hamarosan elhagyta a Zonama Sekot légkörét, és elkígyóztak a magasban várakozó csillagrombolóra.
|
|