|
Post by Revan on Feb 20, 2017 20:58:20 GMT 1
Csak hogy nehogy túl egyszerű dolguk legyen, a kódok úgy tűnik már nem érvényesek. Ez igen érdekes, ugyanis nem telt el túl sok idő, amióta megszerezte őket. Persze Salenius és Astarte rögtön ő rá pillantottak. Talán itt volt az ideje, hogy Brianna elmondja az említésre sem méltó részleteket. - Mondd csak el nekik. Nem mindegy, hogy a szigorú néni öl meg, vagy űrporrá lőnek a hajóval együtt? - kérdezte testvére a pilóta ölében ülve. - Ez igen csak kellemetlen fejlemény... - jelentette ki. - Esetleg megosztanád velünk, amit korábban nem akartál? - Nos, a tárgyalás, ahova bejutottam, valójában egy kivégzés volt. A flottatiszteket egytől egyig agyonlőtték. A protokollfelelős engem is megölt volna, mert szemtanú voltam. De elrendeztem. Aztán elvettem az egyik kódhengert és visszamentem átadni. Azt, aki a parancsokat osztotta, nyilvánvalóan nem érdekelte, hogyan takarítják el a hullákat. Valószínűtlen, hogy bárki felfedezte volna őket idő előtt. Ennyi. Én elvégeztem a dolgomat. Arról nem volt szó, hogy ilyen gyorsan megváltoznak a kódok. Az idő múlik, odaát a másik hajón pedig nyilván türelmetlenül várják, hogy végül is miként döntenek. Visszafordulnak, vagy inkább szétlövetik magukat? Igazából egyik sem túl csábító lehetőség. Igaz, Brianna számára az a lehetőség sem a legvonzóbb, hogy Astarte Morrow elé vigye. Bár a jelenlegi lehetőségek közül talán még ez a legkevésbé rossz. - Akkor most mi lesz? Elég türelmetlenek odaát.
|
|
|
Post by Enz on Feb 21, 2017 10:12:41 GMT 1
Salenius most először vágott olyan arcot, mint akit felkészületlenül ért egy fejlemény, és már-már kétségbeesettnek is lehetett volna nevezni. Néhány pillanatnyi rövid csend után halkan megszólalt: - A halott tisztek kódjait automatikusan érvénytelenítik, pont azért, hogy illetéktelenek ne halsználhassák őket - közölte, mire Astarte felugrott a székéből, és keze azonnal lendült, egy íves, hangosan csattanó pofonban végződve Brianna arcán, aki meg sem próbált ellenállni. - És ezt mikor akartad közölni, te buta liba?! - tört ki belőle a düh irányíthatatlanul. Egy pillanatig úgy tűnt, akár igaza is lehet Virannának, de a sith boszorkány nem ragadtatta magát semmi túl radikálisra. Talán még mindig a parancsokat akarja teljesíteni. - Akkor nem tűnt fontosnak - felelte sztoikus nyugalommal az arcon ütött nő. Astarte még mindig állva fortyogott mellette, de a kis perpatvart a pilóta volt kénytelen megzavarni. - Azonnali választ várnak, különben megsemmisítenek minket - jelentette, elég feszült hangon. A szavai alátámasztásaként a feléjük közeledő sith csillagvadászok vezérgépe leadott egy sorozatot a hajó orra elé. - Néhányat még magunkkal tudunk vinni - vicsorgott gyilkosan Astarte, de Salenius óvatosan felemelte a kezét. - Azt hiszem van még egy adunk - közölte, és Briannára pillantott. - A flotta nagy része valószínűleg még nem értesült a parancsnoklási lánc változásáról, vagyis a tisztek haláláról. Volt ott valaki, aki túlélte a leszámolást? - Egy Andarsyn nevű férfi - szólalt meg Brianna, miután az emlékezetébe idézte a jelenetet. Salenius bólintott, és előhúzta az egyik adattáblát a zubbonya belső zsebéből, majd gyorsan lenyomott pár gombot. - Altengernagy. Most ő lehet a flotta parancsnoka - mondta, majd felpillantott. - Meg kell győznünk az ügyeletes tisztek, hogy tőle kaptuk a kódokat, csak hiba történt. - Csinálja csak ez a buta csitri - közölte Astarte, és visszaült a székébe. Salenius elvette a hajó kommjának kommunikátorát, és odaadta neki. - Itt a hajó kapitánya beszél. Úgy véljük félreértés történhetett, a kódokat személyesen Andarsyn altengernagytól kaptuk - mondta, és közben kinyúlt az Erő segítségével, keresve az ügyletes tiszt elméjét. - A kódok érvénytelenek. Ha tényleg igaz, akkor a parancsnokság jóváhagyását kell kérnem. - Nem szükséges a jóváhagyás - vágott közbe, és közben az Erővel megszorította a férfi elméjét, elültve benne ugyanezt a gondolatot. - Nem szükséges felsőbb jóváhagyás - ismételte gépiesen. - Áthaladhatunk, és törölnek minket a regiszterből - folytatta. - Áthaladhatnak és töröljük magukat a regiszterből - ismételte a hang a túloldalról, és a körülöttük keselyűként köröző sith csillagvadászok a következö pillanatban alakzatba rendeződtek és távolodni kezdtek. Astarte hátba vágta az elbambuló pilótát, aki azonnal sebességre kapcsolt és megindult a rendszer széle felé. Az elkövetkező percekben senki sem zaklatt őket, így eseménytelenül hiperűrbe léphettek. Astarte néhány pillanat múlva felállt, arcán torz mosollyal, kezében pedig fényostorával. - Most pedig visszamész szépen a kalitkádba, kis madárka - mondta szadisztikus élvezettel Briannának.
|
|
|
Post by Enz on Apr 10, 2017 14:06:15 GMT 1
Lu'uthor irodája székében hátradőlve futotta át a terminálon futó információhalmazt. Ez a tevékenység lénye részévé vált már, mivel akár cégügyekről, akár államcsínyről legyen szó, szerette az információáramlás ütőerein rajta tartani az ujjait. A tudás valóban hatalmat jelentett, méghozzá olyat, ami kreditekben is igen hamar megtérült. Így tudta ellenfeleit újra és újra meglepni, és kockázatos manőverekkel kiütni őket a nyeregből. Amire pedig most vállalkozott, az volt élete legnagyobb szerencsejátéka. Ha győz, akkor a Köztársaság elitjének megbecsülését és hatalmas népszerűséget zsebelhet be, ha viszont veszít... Nos, úgysem fog veszíteni, javította ki magát, és halványan elmosolyodott. Néhány napja érkeztek meg hozzá a sith pénzek Tarisról, elég jól visszavezethetően Damaskhoz, akit árulóként azonnal le is kapcsoltak az ESB hatóságai. Micsoda irónia, hogy egyik legádázabb gyűlölőjének azzal a tudattal kell meghalnia, hogy a saját bukásához vezető kapkodásával igazából őt segítette még több hatalomhoz. Persze ezzel a muun még őt is meglepte, de mégis kellemes meglepetésnek bizonyult. Így viszont a köztársasági hírszerzésnek adott fülese kétélű fegyvernek bizonyult, hiszen a sith lebukása esetén őt is magával rántja, ám ottani kapcsolattartója, Rodan szerencsére gyorsabb reagálásúnak bizonyult ennél. És persze a galaxisszerte körözött bukott politikus újabb lehetőséget szolgáltat majd arra, hogy a megfelelő pillanatban megszabaduljon a számára kellemetlen sithtől. Arcára önelégült mosoly ült ki, és ez nem változott a jelentéseket olvasva sem. A köztársasági flotta már majdnem teljesen felvonult a védelmük érdekében, és bár a Főkormányzó tombolt, az ESB egyedül nem támadhatott a siker reményével. Volt azonban egy ismeretlen az egyenletben, méghozzá az, hogy mit tesz az EGB. Beállnak a bosszúéhes sithek mellé? Megtámadják a meggyengült sith területeket? Nehéz lett volna megmondani, de a kocka már el volt vetve. Kinyílt az irodája ajtaja, és egy egyenruhás lépett be rajta, majd megállt, és kihúzta magát. - Igazgató úr, elérkezett az idő - jelentette be. Lu'uthor szótlanul felkelt a helyéről, és követte az alakot, egészen az egyik szomszédos helyiségig, ahol felállított holokamerák várakoztak. Legszűkebb szövetségesi köre volt itt jelen, úgy mint D.Omina főpraetor, Monroe ezredes és Andarsyn altengernagy, az összeesküvés legfontosabb személyei. Néhányan, például a leendő vezető testület tagjává választott neimoidi, Kledrune Akrat jelen sem voltak, ezzel mutatva valós jelentéktelenségüket. Az összeeküvők a nap folyamán előre bejelentették, hogy ebben az időben fontos közleményt adnak ki, de Lu'uthor biztos volt benne, hogy nem csak a szektor, hanem az egész Galaxis is figyelni fogja őket, ahogy azok a kamerák életre kelnek. - Minden készen áll? - kérdezte, miután végigpillantott a szobában várakozó társaságon. D.Omina, aki derekával az egyik asztalnak támaszkodva egy koktélos poharat tartott a kezében elmosolyodott. - Minden a tervek szerint, drága Lex - mondta, majd újra kortyolt egyet az italából. - A közigazgatás mindenhol velünk tart. A neimoidik akadékoskodtak kicsit, de a megfelelő módszerekkel jobb belátásra térítettem őket. - A helyi védelmi erők mindenhol velünk vannak - szólalt meg Monroe, bár rajta nem igazán látszott a feszültség, amit a főpraetor alkohollal próbált elnyomni. - A Milícia készen áll, hogy a bejelentés hírére lecsapjon a maradék ellenségeinkre a szektorban. - A hozzánk hű tisztek vannak mindenhol parancsnoki pozícióban - jelentett utolsóként Andarsyn, aki az elmúlt napokban a legváltozatosabb eszközökkel biztosította ezt. Míg a fanatikus tisztek félreállításában nem ismert kegyelmet, az ingadozókat egyszerű adminisztratív eszközökkel távolította el. Ha Monroe megmakacsolja is magát, akkor Andarsynra még mindig számíthat majd, mint kapcsolatra a flottában. - Akkor ideje megtenni a nagy bejelentést - mondta Lu'uthor néhány másodperc múlva, és odalépett a széles ablakplexi elé, ahová a kamerákat irányozták. A droidkamerák elején vörös fény villant, ezzel jelezve, hogy adásban van. Lex felvette a legmegfelelőbbnek ítélt pózt, majd beszélni kezdett. Kolóniák polgárai! Commenor, Neimoidia, Talasea lakói! Lex Lu'uthor vagyok, az OCP igazgatója, és fontos bejelentésem van a számotokra! Az Egyesült Sith Birodalom, népeink elnyomója és rabigába hajtója elbukott! Talán hihetetlennek tűnik mindannyiótok számára, és kérdezhetitek, hogyan is állíthatom ezt. Talán hihetetlen, ám mégis igaz: a birodalom, ami néhány hete ereje teljében volt, épp haláltusáját vívja. Hogy miért? Wenthar, a becstelen, a gyilkos és az áruló, aki császárnak hívatta magát talpnyalóival, immáron halott! Halálával a sithek ereje napról napra fogy. Mi, akiket erőszakkal, cselvetéssel vagy árulással kényszerítettek alattvalóivá, most visszavehetjük a régi szabadságunkat! A Kolóniák népei nem élhetnek tovább elnyomásban! Polgárok egy csoportja a kezébe vette az igazságot, és leszámolt a szabadság Commenoron található ellenségeivel. Mi, akik sosem azonosultunk a sithek új rendjével, nem nézhetjük tovább az ő magányos harcukat. Polgártársaim, mindannyiótok támogatását kérem most, ezekben az időkben, mikor ünnepélyesen kijelentem a Kolóniák kiválását az Egyesült Sith Birodalomból, véget vetve zsarnokságuknak! Itt az ideje, hogy visszatérjünk az önrendelkezéshez! Rendszereink új alapra helyzett együttműködését mától hívják Szuverén Kolóniáknak, és jelezze ez mindenki felé, hogy a sorsunkról csak mi dönthetünk! A Szuverén Kolóniák élén egy öttagú tanács, a Főtanács veszi át az ideiglenes irányítást. Omina főpreator, Monroe ezredes, Andarsyn altengernagy, Akret alkirály és végül jómagam. Minden hatalom ezen, különleges jogkörökkel felruházott szerv kezében összpontosul majd, míg az ESB jelentette külső veszély el nem múlik. Akkor a Főtanács leköszön, és átadja a helyét a demokratikusan megválasztott kormányzatnak. Egyúttal a Szuverén Kolóniák bejelenti csatlakozási igényét a Köztársasághoz, amelyről a polgárok egyenlő és titkos népszavazáson döntenek majd. Éljen soká a Szuverén Kolóniák! Éljen a szabadság!Azzal a kamerák képet váltottak: a Milícia tagjai Commenor főterén komótosan bevonták az ESB lobogóját, majd egy új lobogót engedtek fel helyette. A fehér alapú lobogó közepén sötétbarna alapon egy fehér madár nyújtotta ki karmait, két oldalán a Szuverén Kolóniák kezdőbetűivel, alatta félkör alakban három csillaggal. Lu'uthor egy monitoron keresztül figyelte a jelenetet, akárcsak a többiek a szobában. - Hát elkezdődött - jelentette ki csendesen Monroe. - Nagyszerű műsort adtál a Galaxisnak, Lex - hízelgett kicsit neki D.Omina, bár az is lehet, hogy csak az elfogyaszott szintoholos koktél beszélt belőle. - Nem ülhetünk a babérjainkon - mondta Lex, és előhúzott egy adattáblát. - Itt vannak az előre megbeszélt rendeleteink. Két órán belül közzé kell tennünk. Aztán felkészülni a maradék ellenállás széttiprására. - Nekünk van flottánk, nekik nincs - jegyezte meg Andarsyn. - Egyelőre, altengernagy! - tartotta fel az ujját Lex, aki tisztában volt azzal, hogy még korántsincs nyert ügyük. - Egyelőre!
|
|
|
Post by Enz on Feb 15, 2018 13:38:01 GMT 1
Még mindig dúlt az Aweris mellett az ismert történelem egyik legnagyobb űrcsatája, aminek mérete még a Coruscant felszabadításáért a vong ellen vívott ütközetével is vetekedett, mikor az irodájában Alexander Lu'uthor már nagyban a jövőre készült. Sokan voltak, akik a múltban élve rég elveszett dicsőséget akartak visszaállítani, vagy csak a jelent látták, de ő a víziók embere volt, akinek a jövőben kellett meglátnia a lehetőséget. Különösen akkor volt erre képes, mikor az Archívumba ereszkedett alá a tudata, üveges tekintete pedig a semmibe meredt. Mióta Lu'uthor becsapta magát a halált, elérte a felsőbb létezés síkját, ahol nem a mindennapi túlélés, hanem csakis a céljai foglalták le a gondolatait. Most például a Köztársaság politikai életébe történő belépésen gondolkozott. A politika logikája azt diktálta, hogy az ingadozók az erősebb mellé állnak, neki így hát azokat kellett kiválasztania, akik elég erősek ahhoz, hogy a követőkben tiszteletet ébresszenek, de túl gyengék ahhoz, hogy veszélyeztessék őt, mint vezetőt. Felettük álltak azok, akikre egyenrangú félként kellett tekintenie, és akik szövetségesként, "valamit valamiért" elv alapján támogatták a céljaiban. A képzelt hierachia legfelsőbb fokát pedig azok foglalták el, akik erősebbek voltak nála, és így ki kellett cseleznie őket, hogy aztán a megfelelő pillanatban legyőzze és túlszárnyalja őket. Az OCP-t már kezdettől fogva ezen stratégia alapján építette, és most, az ESB elpusztításában játszott szerepe révén egyre szűkült az egyenrangúak és erősebbek köre, ő pedig minden eddiginél erősebb pozícióba került. A politikai színtéren ugyanakkor szövetségesekre volt szüksége, olyanokra, akik nem támadhatók olyan könnyen a múltjuk miatt, mint mostani klientúrája. Klauskin emberei közül lenne lehetősége válogatni, de önmagában ez a kör nem volt elég. Külső szövetségekre volt szüksége, és hozzá kellett látnia a megfelelő szenátorok kiválogatásához. Az Archívum akkor is képes volt ezt a feladatot ellátni, mikor ő nem volt jelen, így hát elég lesz később visszatérnie a kérdésre, ha már leszűkítették a több ezer szenátor nevét néhány lehetséges jelöltre. Így hát másik kérdésre tért át: a gazdasági életbe történő becsatlakozásra. Az OCP fő üzemei ugyan a Kolóniák területén voltak, de a teljes kiépített kapcsolatrendszere, az ellátórendszerei és minden egyéb a kukában landolt. Új üzlettársakra és beszállítókra volt szüksége, a piacok meghódítására. Erre pedig tökéletes lesz az ESB-ből átmenekített és számára rendelkezésre bocsátott pénzalap. Lex Lu'uthor a tisztességes üzletember és nagy szentiensbarát lesz az előtérben, és az emberek hamar elfelejtik majd, hogy ugyanez a Lu'uthor építette a Halálbolygót is az ESB-nek. Ugyanakkor volt még egy probléma, pontosan a pénz kapcsán, márpedig annak eredeti tulajdonosa. A magát sith-ként bemutató alak azóta nem kereste, de az ott pihenő összeg túl vonzó volt ahhoz, hogy ez így maradhasson. Éppen ezért lepte meg nagyon, mikor pár napja a híradások jelentős tarisi robbanásokról, illetve a Szindikátus nevű bűnszervezet pusztulásáról számoltak be, és nem hivatalos forrásai egy bizonyos sithet is említettek. Mivel egy régi jó ismerőse és egyúttal kapcsolattartója is itt tanyázott, fejben már kezdte összerakni a dolgokat. Innen már csak egy hívást kellett elintéznie, és pár szívességet begyűjeni, ahhoz, hogy... Mielőtt azonban tovább folytathatta volna az elmélkedést és tervezést, hirtelen pittyegés ütötte meg a fülét, ezzel jelezve, hogy valaki keresi. Az Archívum mesterséges, vakítóan fehér falai eltűntek körülötte, ő pedig újra az irodájában ült, mint Lu'uthor igazgató. A tarkójához emelte a kezét, majd gyakorlott mozdulattal húzta ki a vékony csatlakozót, ami visszahúzódott az asztalba és nyomtalanul eltűnt. A kopasz férfi a kapcsolóhoz nyúlt. - Igen? - kérdezte minden körítés nélkül. Viszonylag kevés ügyben keresték ezen a titkosított frekvencián. - Leszállítottuk a rágcsálót - közölte a hang, majd bontotta is a vonalat.
Lu'uthor mosolyogva kelt fel a helyéről, majd az irodáját elhagyva a folyosó végén lévő turbólift felé indult. A Milícia egyenruháját viselő fegyveresek tisztelegtek neki, ő pedig csak biccentett. A szolgálati járműve, amire most kis Szuverén Kolóniák zászlókat erősítettek, egy külön platformon parkolt, és a sofőrje az utasítása szerint azonnal megindult a megfelelő helyre. A központtól kellő távolságra, mégis megfelelően közel volt egy egyszerű raktárnak tűnő helyiség, ahol hivatalosan OCP termékeket tároltak, azonban valami sokkal fontosabb is volt ott. Rágcsáló, vagyis rodent, kuncogott magában Lu'uthor a saját humorán, ahogy újfent a turbóliftbe lépett. Az ügy túl érzékeny volt ahhoz, hogy Monroe Milíciája vagy Andarsyn flottásai gondjára bízza, így a helyet harci droidok és OCP kiborgok őrizték, a rejtett lövegállások és a szinte minden álcázó detektálására képes érzékelők pedig egy kisebb hadsereget is megállítottak volna, ha a szükség úgy hozza. A plafonon kis ketrecekben szőrös lények tekeregtek lustán, amikhez újabban a nagy kereslet miatt nehéz volt hozzájutni, de Lu'uthor aligha sajnálta erre a pénzt. Az alsó szinten, egy erődre hasonlító folyosórendszeren történő átvágást követően az igazgató megérkezett arra a helyre, ahová a vendégét érkeztették, és kopogás nélkül belépett. Odabent egy elfogadható felépítésű lakosztály fogadta, aminek a közepén ott ült az ajtót bámuló vendége. - Ramaty állapotban vagy, Fyor - mondta köszönés helyett, a kialvatlan, karikás szemű és borotás Rodan pedig aligha igyekezett ebben megcáfolni. - Csak nem a honvágy gyötört meg ennyire? - Remélem nem csak azért hozattál ide, hogy gúnyolódj rajtam - felelte a férfi, akiből most teljesen hiányzott a szokásos mézesmázaskodó bájolgása. - Nem, Fyor barátom, egyáltalán nem - mondta szárazon a férfi. - Bár kétségtelenül ez egy nagyon szórakoztató extra. - Szóval ebbe a börtönbe akarsz zárni - pillantott körbe. - Aligha flangálhatsz az utcán - mutatott rá Lu'uthor. - A cosraiak, az ESB, a Köztársaság, korábbi sith főnököd a bandánál... Kezdesz kifogyni azokból, akiket még nem haragítottál magadra. - Igen, ettől tartok én is - felelte, és a fáradtságának betudhatóan nem igyekzett cáfolni Lu'uthort azzal kapcsolatban, hogy még él-e a főnöke. Ez pedig sok mindent elárult. - Már csak azt nem értem, te miért élve akarsz engem. - Arra gondolsz, hogy a Damask-féle pénzalap átjátszása után inkább halottnak akarnálak tudni, nehogy beszélj az eredetéről - bólintott kimérten Lu'uthor. - Mondjuk úgy, hogy szükségem van rád. Ha kimúlt Wenthar birodalma, politikai pályára lépek. Te pedig ebből a szobából fogsz tanácsokat adni, neveket ajánlani, és így tovább. A biztonság kedvéért ettől kezdve személyesen nem érintkezünk majd. Se senki mással, a droid és kiborg őreiden kívül. Rodan láthatóa nem örült túlságosan ennek a kijelentésnek, de hamar eszébe juthatott az összes többi alternatíva, amihez képest itt legalább az életét megtarthatta. Rodan ugyanolyan gyáva kis pondró volt, mint amennyire emlékezett rá, és Lu'uthornak nem esett nehezére az erre a típusra jellemző élethez ragaszkodást ellene használni. - De ez csak időleges. Pár év, és az emberek elfeledkeznek rólad. Akkor elengedlek, és szabadon élhetsz valamelyik peremvidéki bolygón - tette még hozzá. Rodan nem szólt semmit erre, talán ő maga se hitte el, hogy tényleg ez lesz. Lu'uthor várt néhány pillanatot, majd biccentett felé, és elindult az ajtó irányába. Mielőtt azonban kilépett volna, Rodan utána szólt. - Lex! - Lu'uthor lassan hátrapillantott a válla felett. - Köszönöm. - Én köszönöm - mondta, miután bezárult mögötte az ajtó. Rodant annyira megfertőzte az életvágy, hogy észre sem vette, élete legutolsó szerepét fogja majd eljátszani a galaktikus sakktáblán. Talán csak egyszerű gyalogáldozatként, hogy a Köztársaság szimpátiáját elnyerje, mint az áruló és kém kézre juttatója. Talán fontosabb szerepben. De ez olyan játszma volt, amiből Fyor Rodan már nem kerülhetett ki nemhogy győztesként, de túlélőként sem.
|
|
|
Post by Enz on May 20, 2018 4:50:20 GMT 1
A szobában, ahol néhány hete kikiáltották a Szuverén Kolóniákat, ezzel erodálva Tierce főkormányzó megmaradt tekintélyét, és a kétségbeesett férfitől kiprovokálva az ESB bosszúhadjáratát, ismét összegyűltek mindazok, akik érintettek voltak az egészben. A hírek most már az Awerisnél aratott hatalmas köztársasági győzelemről szóltak, és a támadóflotta pusztulásáról, lletve röviden azért a cosraiak szerepét is megemlítették. Lex Lu'uthor azonban pontosan tudta, hogy mi is történt valójában, és milyen hatalmas árat fizetett a Köztársaság a győzelemért - és jól tudta azt is, hogy minden egyes elvesztett hajót pótolni kell majd, és ez olyan üzlet volt, amin kreditmilliárdokat lehetett szakítani. A háborúnál aligha létezett jobb befektetés, és az ő lelkiismeretét aligha terhelte a dolog: a szűklátókörű politikusok voltak azok, akik miatt újra és újra használni is kellett a fegyvereket. A Galaxis legnagyobb elméi évezredek óta találtak ki szörnyűbbnél szörnyűbb eszközöket, de olyan elrettentő fegyver még nem született, olyan hatalmas veszteség pedig még ne akadt, amit ne vállaltak volna a vezetők mások nevében. Lu'uthor a szoba dolgozóasztala mögött ült, kezében egy koktéllal, míg Dorethel Omina mellette, a hátsóját az asztal szélének döntve állt. Andarsyn parancsnok és Monroe tábornok előrébb álltak, valamint egy fiatal, harmincas éveiben járó szőke hajú férfi is jelen volt velük. A holoképernyőn az awerisi beszámolók futottak a háttérben, míg az előtérben megjelent Matric Klauskin, a commenori különítmény vezetőjének sebhelyes arca. A flottaparancsnok már korántsem tűnt annyira magabiztosnak, mint a csata előtt, és látványosan hiányzott önelégült arckifejezése is. Egy kijózanító pofont kapott a sithektől, és ez tökéletesen szolgálta Lu’uthor érdekeit: az odaveszett hajón mind Klauskinhoz hű lojalisták szolgáltak, és ez tetézve az admirális megtépázott renoméjával azt jelentette, hogy aligha kellett attól tartania, hogy a férfi komoly riválisa lehet a jövőben. Bár biztosra nem vehette, az Archívum számításai alapján számított rá, hogy valami hasonló történik, és éppen ezért is tartotta vissza Andarsynt az ütközettől, így ő tiszta lappal indíthatta el karrierjét a köztársasági flottában. - Örömmel értesültem a győzelmünkről - jelentette ki Lu’uthor látszólag vidám hangszínnel, enyhén megemelve a poharát. - Sajnos nem tudok most örülni, túl sok jó ember halt meg - jelentette ki komoran az admirális, de a vállalatigazgató pontosan tudta, hogy ezt nem kell neki szóvá tennie. Akkor csak feleslegesen szerezne egy ellenfelet, ahelyett, hogy alárendelt pozícióba kényszerítené a férfit. - És mégis kinek a hibájából? - előzte meg a válaszadással Dorethel, aki most remek célpontot látott a férfiban. Az ő szintjén még potenciális politikai riválisnak számított Klauskin, és Lu’uthor úgy döntött, egyelőre nem folyik bele kettejük harcába, hanem inkább kivárja, melyikük bizonyul rátermettebbnek, hogy a helyi ügyeket rábízza. - Ezt javaslom, később vitassuk meg - mondta diplomatikusan, majd kortyolt egyet a jó minőségű hapan pezsgőből. - Admirális, amit lehetősége van, térjen vissza hozzánk. Számos dolgot kell elrendeznünk, mielőtt a Szuverén Kolóniák formálisan is a Köztársaság részévé válhat. - Amint lehetőségem van, visszaindulok, direktor - bólintott a férfi gépiesen. - Adja át Niathalnak is a gratulációmat - hunyorított a másikra. Bwua’tut illette persze a dicsőség, de egy halottnak hiába udvarol. A mon cal nő ellenben roppantmód hiú és egoista volt, így már csak abban reménykedhetett, hogy Klauskin a megfelelő módon kommunikálja le neki a háláját. - És persze az embereinek is. - Bizonyára le lesznek nyűgözve - felelte rosszkedvűen a férfi, és Lu’uthor egészen úgy látta, mintha élcelődne rajta, ezt pedig legalább olyan roppant szórakoztatónak tartotta, mint Rodan hasonló megnyilatkozásait. Fogaikat vesztett akk kutyák, akik néha még ugatni próbálnak, de csak vonyítás lesz belőle.
- Hallottad ezt, drága Lex? - fordult felé rögtön D.Omina, amit bontotta a vonalat, és Lu’uthort az lepte volna csak meg igazán, ha a nő nem csap le rögtön az alkalomra. - Hogy így beszéljen rólad, az ő, sőt az egész szektor jótevőjéről! - Bizonyára túlságosan kimerítette a csata - hárította el továbbra is azt, hogy állást kelljen foglalnia. - És most fontosabb dolgunk is van, mint Klauskin modora. Mindannyiunk jövőjének kérdése. Lu’uthor felállt az asztaltól, és a három várakozó férfi mellett ellépve a dolgozószoba nagy plexije mellé lépett, pontosan oda, ahol bejelentette a kiválást az ESB-ből, és beleverte a koporsójába az utolsó szöget. - Tettestársak vagyunk az ESB pusztulásában, és ez összeköti a jövőnket is - jelentette ki teátrálisan. - A Commenor és környéke nagyon fontos a Köztársaságnak, és ez hatalmas helyzeti előnyt jelent. Én a gazdasági életet, a vállalati szférát fogom lefedni az OCP-vel. Andarsyn, maga hibátlanul verte le a jem’hadar és a kultisták felkeléseit. Úgy hiszem, a flotta tárt karokkal fogadná. - Mihamarabb beadom a jelentkezésem - biccentett kimérten a férfi, aki vagy maga is erre a következtetésre jutott, vagy nem mert ellentmondani Lu’uthornak. - Dorethel - fordult hátra. - Te a kezedbe veheted az itteni államigazgatást, valamilyen első miniszteri vagy hasonló pozícióban. Klauskin pedig indulhat az elnöki pozícióért. - Miért nem én kapom a politikai tisztséget? Ez... - tört ki azonnal a nőből, de Lu’uthor arcát látva rögtön az ajkába harapott. - Neked járna? Választások lesznek, Dorethel drága. Te nemcsak preator voltál, de egyháztag is. Jobb, ha a háttérben maradsz, és előtérbe engeded Klauskint. Így mindenért ő fogja viselni a politikai felelősséget, amit te csinálsz - felelte, és nem volt nehéz a nőre hatnia ezzel az érveléssel. Persze Lu’uthornak is megvoltak a maga érvei amellett, hogy a hátországa feletti hatalmat megossza a beosztottjai között. Így ők egymással lesznek elfoglalva, Lu’uthornak pedig nem kell a hátát féltenie. - Te mindenre gondolsz, Lex - mosolyodott el Dorethel, aki észre se vette, a pénzember hogyan kényszeríti rá az akaratát. Lu’uthor bólintott, és most a fiatal, jóképű szőke férfihoz fordult. - Alisdaiir Mercer - szólította meg, mire ő önkéntelenül is kihúzta magát. – A húgod, Janina halála még most is fájó veszteség az OCP számára. - Köszönöm, direktor - bólintott kötelességszerűen a férfi, de nála az érzelmek hiánya sokkal nehezebben magyarázható volt, mint Lexnél, akinek nem rokona, csak munkatársa volt a hölgy. Meg persze az egyik szeretője, akit Dorothel gyanakvása miatt kellett elküldenie a Halálbolygó projekt felügyeletére. - Fontos feladat vár magára is. Azt akarom, hogy a galaktikus nagypolitikában képviseljen engem - jelentette ki, és a férfi szeme rögtön felcsillant a lehetőségre. - Ez sokkal komolyabb lehetőség, mint hapan nagykövetnek lenni - felelte jókedvűen a férfi, aki G’Kar kegyvesztettségét követően kapta meg a pozíciót, és a függetlenség kikiáltását követen azonnal köztársasági területre menekült, nehogy átadják őt Tierce-éknek. - És sokkal nagyobb felelősség is - tette hozzá komolyan Lu’uthor. - Hamar bele kell rázódnia a coruscanti politikai életbe. Úgy tudom él egy unokatestvére a bolygón, akinek vannak politikai összeköttetései. Ahogy ezt kimondta, Alisdaiir arcára ráfagyott a mosoly, mintha egy érzékeny területre tapintott volna a kijelentésével. - Valóban akad egy, de eléggé fagyos a viszonyunk - felelte a férfi, már korántsem olyan jó kedvvel. Lu’uthor biccentett. - Akkor majd most jobb lesz. Gondoskodjon róla - jelentette ki, és a szőke férfi nem igazán volt olyan helyzetben, hogy ellentmondjon ennek. - Illetve úgy tudom, közelről ismeri a metellosi Rozess családot. - Nos, ha az annak számít, hogy viszonyom volt Jude Rozess-szel - felelte a férfi, széttárva a karjait. - Annak számít - erősítette meg Lu’uthor szenvtelen hangon. - Ugorjon be, ha arra jár. Úgy hallom a bátyja azóta szenátor lett, adja át neki a vacsorameghívásomat. - Ó, hát persze - motyogta a férfi, a kopasz direktor pedig jelezte, hogy végzett vele, és a teremben utolsóként kimaradt Monroe felé fordult. - Ezredes, magával kettesben szeretnék beszélgetni - jelentette ki, mire a többiek azonnal vették a lapot, és elhagyták a szobát, utolsóként Dorothellel, aki láthatóan szeretett volna többet tudni, de nem véletlenül nem akart senki beavatni. - Nos, mi lenne az? - kérdezte szárazon az ezredes. Lex bizalmasan megpaskolta a férfi vállát. - Monroe, pontosan tudom, hogy maga mennyire nem kedveli a Köztársaságot - jelentette ki, és a másik nem sietett, hogy ellenkezzen. - És nem is kívánom, hogy szolgálja azt. A Köztársaság csak egy eszköz a céljaink eléréséhez, de akadnak más eszközök is, ahová szintén szükségem van megbízható emberekre. A Milícia vezetőjén látszott, hogy Lu’uthor szavai felkeltették az érdeklődését, ő pedig a hátához érintve az egyik kezét, a másikkal pedig előrefele mutatva jelezte, hogy induljanak el, és az egyik közeli leszállóplatform felé indultak. - A hadseregbe, a politikába, az államigazgatásba már megvannak a jelöltjeim - folytatta az előző gondolatmenetet. - De a maga képességei mindig is ennél valami sokkal többre predesztinálták, ezredes. - Mint például? - kérdezett vissza a férfi, Lu’uthor arcát fürkészve. - A legnagyobb sith megfigyelés közepette, a vorták orra előtt hozta létre a Milíciát. Ó, az a tekintet az arcukon, mikor lefogták őket, aztán egyesével kivégezték. Az a csalódottság - ecsetelte, és Monroe-ban láthatóan kellemes emlékeket idézett fel szavaival. - Szóval azt akarja, a jövőben is én végezzem el a piszkos munkáját - összegezte a hallottakat. Közben megérkeztek a leszállóplatformhoz, és beültek az egyik önvezető siklóba, ami elindult a Lex által előre megadott koordinátákra. - Mondhatjuk - bólintott Lex. - De a részletekben szabad kezet kap. Az ESB gazdasági viszonyai között megtanultam, micsoda pénzek mozognak a korrupcióban, a feketepiacon, a zsarolásban, a kalózkodásban... És akarom ebből a részemet. Maga pedig azt teheti, amit szeretne, egy galaktikus méretű Milícia élén. Ezzel Lu’uthor pontosan arra célzott, Monroe honnan teremtette elő azt a pénzt, ami egy ilyen magánhadsereg felszereléséhez szükséges. Persze az ezredes nagyon diszkrét volt, de csak ha nem a tarisi Scho Rosch volt a bácsikája, aligha szerezhetett bárhonnan máshonnan pénzt. Meg aztán az Archívum elemzőképességeit nem tudta még ő sem kijátszani. - A Milícia esetén ez csak egy eszköz volt - tiltakozott Monroe. - Ne aggódjon, most is - felelte Lu’uthor. - Maga elintézi a piszkos ügyeimet, ettől eltekintve tetszés szerint használja a szervezetét, és a haszon magára eső részével azt kezd, amit szeretne. - Ez igen csalogató ajánlat - látta meg a lehetőséget Monroe az elmondottakban. - De egy ilyen szervezet létrehozása hosszú évekbe telik. Ki tudja addig mi minden történik. Lu’uthor csak bólintott, miközben a sikló leszállt egy jelentéktelen OCP raktárhelyiség mellett, és beinvitálta az ezredest. Odabent csak ládák sorakoztak, de amint a hátsó, elkülönített részre értek, nyilvánvalóvá vált, hogy egy kisebb hadsereg megállítására is elég tűzerőt halmozott itt fel a kopasz üzletember. Miközben végighaladtak a raktárhelyiség aljába vivő lépcsőn, Lu’uthor újra megszólalt. - Ismerte Fyor Rodant? - kérdezte. - Azt a mocskos sithbérenc árulót? Semmi gerince nem volt - felelte megvetően. - Nos, akkor most akár találkozhat is vele - állt meg az ajtó előtt, és beütötte az azonosítókódját, mire az feltárult. Az ajtó túloldalán Rodan állt, aki furcsálló arckifejezéssel fordult meg a két vendég irányába. - Rodan úr, bemutatom magának Monroe ezredest. - Emlékszem rá - mondta kissé elhűlve a férfi. - Remek, akkor csacsoghatnak kicsit a régi szép időkről - húzódott mosoly Lu’uthor arcára, ahogy mindketten beléptek a szobába, és a hátuk mögött becsukódott az ajtó.
|
|
|
Post by sithlord on Jun 5, 2018 18:33:18 GMT 1
Miután Monroe már harmadszor verte ki a szart is Rodanból, elfáradt kissé. Ellenfele összeverve, csurom véresen hevert a padlón, Monroe pedig megvetően leköpte. -Beszélj nekem madárka! -mondta már-már negédesen Monroe Rodannak. -Hol van a többi pénz ami az ESB-ből eltűnt? És ajánlom hogy ne hazudj, megvannak a módszereim gyökér!
Rodan arca méretesre dagadt Monroe kezelésétől, de még mindig nem merte kiadni a sorsdöntő információt. Vorennustól jobban félt...sokkal jobban. -Nem tudom miről beszél...én... -Arról a hiányzó több milliárd kreditről amit basztál ideutalni! Csak nem magadnak fölözted le a hasznot? Nade akkor durvuljunk! -Monroe egy kicsiny szerkenytyűt vett elő. Elmeszonda, ismerte fel rémülten Rodan a kütyüt... -Ígérem fájni fog...neked! -azzal aktiválta a szerkezetet, Rodan sikolyai pedig hamnarosan megtöltötték a helyiséget.
Órákkal később már tudták amit akartak. Luuthor elégedettnek tűnt, mintha tudott volna mindenről...Kivéve a Szindikátust. -Szóval ez a Sith köcsög, ez a Vorennus akárki, ellopta a pénz nagy részét a segítségeddel az ESB-től hogy egy bűnszövetkezetet hozzon létre? Minket meg bábként akart használni?? -üvöltötte Monroe.- Nagyon jó...ennél jobb hírt nem is kaphattam volna!Megöllek először téged, aztán sort kerítünk a gazdádra is! -Monroe szemei csillogtak a gyilkolási vágytól, de Luuthor visszafogta. Rodan csak nyöszörgött a padlón, mint egy féreg. -Most már tudjuk amit tudnunk kell barátom! -állapította meg Luuthor közönyösen. -A maradék pénz a Szindikátusnál van, ezért nem utalták át az egészet nekem...az öreg nyilván rájött hogy nem bízhat meg bennem teljesen! -Honnan tudod hogy öreg? -kérdezte kíváncsian Monroe, de aztán jobbnak látta nem firtatni a dolgot. Lex tudja mit csinál és hogy miért.
|
|
|
Post by Enz on Jul 18, 2018 21:48:54 GMT 1
Lu'uthor nem különösebben rajongott az erőszakért, de tudta, hogy megvan a maga haszna az alkalmazásnak, így nagyon gondosan leplezett megvetéssel figyelte, ahogy Monroe igen alaposan kiverte a szart is abból a kis patkány Rodanból. A többszörösen is árulóvá vált commenorit persze egy pillanatig se sajnálta, de szerette magát távol tarani az ilyen primitív brutalitástól, pontosan ezért tartotta Monroe-t és a többi, az erőszakot élvezettel alkalmazó végrehajtóját, viszont ezúttal személyesen is jelen kellett lennie. A várakozás azonban jócskán megérte, és birtokába jutott egy sor fontos információnak. - Szóval még él a vénember - húzódott apró mosoly az arcára. Nem vallott volna egy sithre, hogy ilyen hamar elkapják, így az egész tarisi eseménysor csak valamiféle trükk volt a részéről. Ahogy Monroe-ra pillantott, látta rajta, hogy a férfi gyanít valamit kettejük korábbi kapcsolatáról, de nem érezte szükségesnek, hogy erről részleteket közöljön vele. A hatalom legfontosabb része az információmonopólium, és ha szükségtelenül ad ki infókat, az a saját erejét kezdi ki. Ebben a pillanatban kommunikátora csipogni kezdett, és tudta, hogy ezen a vonalon csak akkor keresik, ha fontos. Biccentett Monroe felé, majd kilépett a szobából, és az ajtó előtt aktiválta az eszközt, ami felett megjelent Dorothel Omina arcának miniatűr mása. - Mi történt? - kérdezte kertelés nélkül, mivel még korántsem végzett az itteni dolgával. A nő kissé idegesnek tűnt. - A köztárssági titkosszolgálati barátaid értesítettek, hogy valaki a te neveddel akarta megzsarolni őket. Egy bizonyos Lannister állítja, hogy benne voltál az ESB pénzének ellopásában - közölte a nő, és Lex agya gyorsan gondolkodni kezdett. Ugyan az Archívum számítókapacitására nem volt rákapcsolva, elég hamar összerakta a dolgokat, és arcán aprócska mosoly jelent meg, ami láthatóan megzavarta Dorothelt. - Gondolod ez valami vicc? - kérdezte tőle bizonytalanul, félreértve a férfi szándékát, mire Lu'uthor arca megkomolyodott és megrázta a fejét. - Nem, de nagyon jól jött az információ. Üzenj a "barátaimnak" - hangsúlyozta félreérthetetlenül úgy a szót, hogy kitűnjön, semmiféle szívélyes jó viszonyról nincs szó, csupán munkakapcsolatról. - Hamarosan felveszem velük a kapcsolatot. Azzal bontotta a vonalat. Dorothel mindig szeretett volna többet tudni az ő üzelmeiről, de Lex mindig tudta, hogy a magánéletet és a politikát sosem szabad összekeverni, különben úgy jár, mint szeretett apja, akinek időben történő távozásáról Lex saját maga gondoskodott. Azon a bizonyos végzetes utazáson vele volt a vén barom Lannister is, akit a gyanú elterelése érdekében eltűntnek nyilváníttattak. Hacsak nem tért vissza az öreg a sírból, akkor bizony valaki más keze van a dologban, olyané, akinek megvannak a számlák a kis bizniszéből, hiszen ő maga is érintett volt. Rodan információjának hála összeálltak a dolgok. Újfent elmosolyodott, és visszalépett a szobába, ahol Monroe még mindig ott állt, ahol hagyta, és kéjes örömmel figyelte az összevert, megagyszondázott Rodan nyöszörgését a padlón. Lu'uthor odasétált a félig öntudattalan Rodanhez, és leguggolt mellé a földre. - Köszönöm, Rodan barátom, sokat segítettél - közölte elégedetten, ugyanakkor ügyelt rá, nehogy hozzáérjen a véres ruháihoz, mintha csak irtózna annak a gondolatától is, hogy összepiszkolhatja magát. - Ne aggódj, nem öllek meg. Más terveim vannak veled, bár nem biztos, hogy kellemesebbek lesznek a számodra. Rodan nyöszörgött valami teljesen érthetetlen választ erre, Lu'uthor pedig felkelt a földről, és intett az ezredesnek, hogy jöjjön vele. Ahogy kiléptek a szobából, odakint már medikai droidok várakoztak, hogy újra valami emberszerű képződményt faragjanak a megkínzott politikusból. - Bölcs dolog életben hagyni? - kérdezte Monroe, ahogy beszálltak a liftbe, hogy elhagyják ezt a mély pincét. - Nagyon is. Ha Rodan mond el bizonyos dolgokat újdonsült köztársasági partnereinknek, az sokkal hitelesebb lesz - mosolygott Lex, ahogy bezárult mögöttük az ajtó.
Visszatérve az OCP főhadiszállására, Lu'uthor egyelőre elküldte Monroe-t a dolgára, mivel még más jellegű tennivalója akadt, és az irodája felé indult, hogy lebonyolítson egy fontos holohívást Loran felé. Irodájába lépve azonban meglepetésére Dorothelt találta ott, aki asztalán ült, kezében egy pohár koktélt tartva, amit lassan kortyolgatott. Lex egy pillanatra megtorpant, majd észbe kapott, hogy itt ő van hazai terepen, és becsukta maga mögött az ajtót. - Csak nem megleptelek, Lexi? - húzódott mosoly Dorothel arcára, Lu'uthor azonban rezzenéstelen arccal nézett vissza rá. - Ne vágj már ilyen arcot. - Tudod, hogy nem szeretem a meglepetéseket - felelte a férfi komoly arccal, mire D.Omina kellemesen felnevetett, mint egy gyerek, akinek jól sikerült a csínye, majd felkelt az asztalról, és odalépett a férfihoz, aki átkarolta a derekát. - Lexi, nem érzed, hogy mostanában elhanyagoltál? - hajolt közel az arcához, a férfi pedig magán érezte az édeskés illatú leheletét, ami bajori fűszerről árulkodott. A nők és a szépségmániájuk. - Tudod, hogy nálad csak a hatalmat szeretem jobban - mondta a férfi, és magát kezét a nő combjára csúsztatta. - És ezzel te is így vagy. Erre Dorothel újra felnevetett, láthatóan tetszett neki, hogy Lexet egyáltalán nem kenyerezik le csábító szavai, sőt izgalomba jött ettől a távolságtartástól, és kinyúlt a kezével, egy ujját végighúzva Lu'uthor arcának vonalán. - Nem vágysz egy kis gyengédségre, most, hogy ennyi időt kellett együtt töltened azzal a betonagyúval? - kérdezte a nő tőle, mire Lex arcára egy aprócska mosoly ült ki. - Nos, azután, hogy végignéztem ahogy félig agyonver egy foglyot, lehet, hogy igen - felelte, és lejjebb csúsztatta a kezét a nő derekáról a fenekére, amit jó erősen megmarkolt. A nő közelebb hajolt hozzá, ajkaik majdnem összeértek. - Tudod, hogy felizgat az ilyesmi, ne fogd vissza magad - súgta oda neki, majd a saját ajkába harapott. Nem véletlenül kapta azt a becenevet, amit. Legbelül ugyanolyan volt, mint Monroe, csak jó mélyen elrejtve a titkozatosság és az álságos civilizáltság álcája mögé. - A fickót te magad is ismered. Fyor Rodan - közölte vele a nevet, mire D.Omina arcára gyilkos mosoly ült ki, elvégre ő is azon kultisták közé tartozott, akik annak idején Wenthar érdekében elmozdították Rodant. Dorothel ezt követően tett róla, hogy csak nagyon kevesen mondhassák el magukról ezt. - Monroe fején kidagadtak az erek, miközben ütötte. A vére szétfröcsögött a szobában, mint valami szökőkút. Érezte, hogy a nő teste egyre jobban izgalomba jön, és kezét a lába közé csúsztatta, majd az asztalra döntötte, mire ő beleharapott a férfi ajkába. - Mit keres itt Fyor? - suttogta neki, miközben kezeivel a férfi nadrágját csatolta ki. - Forró lett a lába alatt a talaj, már az ESB sem volt biztonságos neki - felelte Lu'uthor, miközben a nő blúzát gombolta ki, felfedve alatta csipkés melltartóját. - És itt remélt biztonságot? Hülyébb, mint hittem - mondta, és a végén felnyögött, ahogy Lex durván a nyakába harapott. - Ráadásul bele akar keverni valami nagy balhéba - tette hozzá Lex, ahogy végre lekerült róla a nadrág. - Elő kéne túrnod pár régi aktát. Egy bizonyos Lannisterről és egy piti tarisi bűnszervezetről. - Nocsak - súgta a fülébe a nő, ahogy Lex megszabadult a melltartójától, és már szinte meztelenül feküdt az asztalon. - Mit akar pár ilyen piti alak a nagy Lextől? - Alaptalan vádakkal akarnak zsarolni - felelte a férfi, miközben lehúzta a nő egyetlen megmaradt ruhadarabját is, és férfiasságát a nő nemiszervéhez illesztette. - De Lex Lu'uthorral rossz lóra tettek. - Imádom, amikor egy önző egoista vagy - közölte a nő már-már rajongva, miközben a férfi belé hatolt.
Egy órával később Lu'uthor újfent felöltözve, már egyedül ült az irodájában, annál a asztalnál, ahol nemrég még Dorothelt tette magáévá. A nő információkat akart kiszedni belőle, és azt hitte célt ért, pedig Lu'uthor pontosan csak annyit osztott meg vele, amennyit akart, gondosan kihagyva a szükségtelen részleteket. Remélte az ESB rájuk maradt iratai között talál valami fontosat, ami segít még jobban összekötni a dolgokat. Addig is azonban a Köztársaság hírszerzésének a fején volt a sor, így hát beütötte a hololejátszóba a köztársasági hírszerzés feje által neki adott titkos hívókódot, és nem kellett sokat várnia arra, hogy személyesen Garik Loran, az Arc jelenjen meg előtte. - Üdvözlöm Lex - köszöntötte a férfi szokott fanyar stílusában, bár most a szokottnál fáradtabbnak tűnt. - Az üzenet miatt hív, gondolom. - Pontosan, Garik - felelte a kopasz férfi. - És már azt is tudom, kihez köthető ez az egész. - Jobban értesült, mint én, és ezt a felállást nem szeretem - felelte Garik, az üzletemberre hunyorítva, mint aki sejt valamit. - Emlékszik még, hogy a kis Rendili találkozónk idején említettem egy titkozatos sith létét? - kérdezte, mire Garik bólintott. - És gondolom úgy hiszik, ez azonos azzal, akit elfogtak Tarison. - Talán nem így lenne? - kérdezte, enyhén megemelve az egyik szemöldökét. - Attól félek nem - rázta meg a fejét Lex. - A napokban felbukkant Commenoron Fyor Rodan, a sith egyik közeli beosztottja, akit elfogtak embereim. Ő bevallotta nekem, hogy az illető még él. - És jelenleg Lannister név alatt fut - tette hozzá Garik, elgondolkodva. - Érdekes, felettébb érdekes. Kár, hogy Lannister barátunk hirtelen eltűnt. - Egy sith aki képes az eltűnését egyszer eljátszani, az kétszer is - felelte Lu'uthor. - Természetesen Rodant átadom a maguk számára, hátha a sith nyomára vezethet. - Már csak arra lennék kíváncsi, valóban együttműködött-e ezzel az alakkal - hunyorított ismét Loran, látva a férfi készségességét, mire Lu'uthor haloványan elmosolyodott. - Évekig ESB-ben éltem, mindennap együttműködtem sithekkel - felelte, mire Loran kimérten bólintott. - Ugyanakkor tisztázni szeretném magam a vádak alól. - Ebben azt hiszem tudok segíteni. Egy megfelelő interjú Javis Tyrrel, és a nép imádni fogja - felelte Loran, mire Lu'uthor biccentett. - Akkor azonnal Coruscantra utazom. A hajón elrejtve magammal hozom Rodant is. Ha leszálltam, az önöké. Lu'uthor vége - fejezte be, azzal bontotta a biztonságos vonalat, és egy pillanatra hátradőlt a székében. Az ESB-ben megtanult bánni a sith nagyurakkal, és biztos volt benne, hogy nem ez az Ál-Lannister fog kifogni rajta.
|
|