|
Csilla
Aug 12, 2015 18:22:24 GMT 1
Post by Enz on Aug 12, 2015 18:22:24 GMT 1
- Az biztos szórakoztató lenne - kuncogott Marisa, majd félresöpört egy tincset barátnője hajából, és rámosolygott. - De belőled csak egy létezik!Persze az már kevésbé volt segítőkész, ahogy szinte teljes egészében megismételte a szavait, de azért örült, hogy Mikasa egyetért vele a kérdésben. Azt nem értett már csak, miért kellett nekik is Puyí közvetlen kíséretével érkezniük, ha elsősorban katonai belépőt akart. Persze nem mintha zavarta volna a dolog, az utóbbi napok hanyagolását követően kifejezetten örült is annak, hogy a császár figyelemben részesíti őt. Ott volt persze a kíséretben a tandzsukuói gróf is, de ő láthatóan nem különösebben törődött semmivel, és hátrakulcsolt kézzel nézett ki az egyik ablakon, mintha csak a formációba álló gépeket csodálta volna. Marisa is ugyanígy tett a sikló átellenes végén lévő másik plasztacél ablaknál. Hirtelen újabb vadászgépek tűntek fel mindkét oldalon, ahogy teljes sebességgel elhúznak mellettük, és a távolban, pontokká zsugorodva fordulnak meg, két oldalra válva az érkezési útjuk előtt. A vadászok visszafelé, némileg kisebb sebességen szárnyaikat billentették egy irányba, így tisztelegve az utasok és elsősorban Őfelsége előtt, akinek láthatóan megelégedésére szolgált a látvány. - Sugoi - bámulta a látványt tátott szájjal Marisa. Több száz vadászgépről volt szó, amelyek mégis úgy mozogtak egyszerre, mintha közös gondolatok vezérelték volna összes pilótát. - Látod te is, Mikasa? Elképesztő!A gépek a formáció két oldalán húztak el, és ismét egy kört téve csatlakoztak a hatalmassá duzzadó formációhoz. Ki tudja, ha ennyi gép egyszerre tüzelne a felszínre, órák alatt megolvasztanák Csilla jeges, havas felszínét. A bolygó igen kellemetlen látványt nyújtott: fagyos síkságok és hóesések ameddig a szem ellát. Csak itt-ott tűnhettek fel a figyelő számára az apró fémkupolák, amelyek azt a célt szolgálták, hogy a természetes fény lejuthasson a föld alatt létező településekre. - Nem is csoda, hogy ilyen magának való nép - jegyezte meg kicsinylően Marisa. A chissek zárt kultúrája valószínűleg ebből a bezártságból ered. Ők már akkor a földet túrták a túlélésért, amikor a nagaiok még a Galaxist járták, portyázva és meghódoltatva más népeket. - Felség, megérkeztünk a fővároshoz - jelentette a pilóta, és erről a többiek is meggyőződhettek. Hatalmas épületkomplexum emelkedett ki a felszín alól, és alig látszottak rajta a pár héttel korábbi összecsapás nyomai. Siklójuk megközelítette az impozáns építményt, amelynek egyik hangárjába dokkolt le. Enyhén megrázkódott a hajótest, ahogy a jármű dokkolókarmai először érintkeztek a padlóval, majd hallani lehetett a hajtóművek leállását. Megérkeztek. Marisa megpróbált kicsit hátrébb lépni a rámpához vezető ajtótól, ahol utolsó beszállóként álltak, hogy ismét a menet végéhez csatlakozzanak, de beleütközött valakibe. Megpróbált félreállni, egy egy erőtől duzzadó, védelmező kezet érzett a vállára telepedni, így hátrapillantott. Puyí állt mögötte mosolyogva. - F-Felség? - kérdezte zavartan, mire a császár előre lépett, és kezét nyújtotta, hogy karoljon belé. Marisa előbb tétlenül nézett a kézre, majd Puyíra, és pár pillanat után elfogadta a felkínált lehetőséget. Enyhe pír költözött az arcára, ahogy egymás mellett megindultak a rámpa felé, és önkéntelenül is közelebb bújt az éjfekete egyenruhát viselő férfihoz. Ahogy kiléptek az ajtón, észrevette mennyi katona is sorakozott kint rájuk várva, és számuk jócskán felülmúlta a Shinzen állomáson lévőkét. Vegyesen chiss és nagai alakulatok sorakoztak fel, ami gyönyörű színkavalkádot eredményezett, mintha csak egy virágos mezőre érkeztek volna egy szürke adminisztratív épület helyett. A katonák egyszerre pillantották meg őket, és Marisa tudta, hogy a gondosan megtervezett eseménynek máris lőttek. - Tennoheika banzai! Heika banzai! Heika banzai! - harsogták egyszerre kitörő lelkesedéssel a nagaiok, miköben a chissek csendben álltak tovább a protokollnak megfelelően. Puyí gyengéden megrántotta a karját, hogy visszatérjenek a gondolatai a valóságba, és Marisa vele egyszerre indult meg lefelé, majd végig az ünneplő katonák sokasága előtt. Mikasa ezúttal mögé szorult vissza a testőrparancsnok Fujiwarával együtt, őket pedig a kíséret részét képező tisztek követték. - Teikoku banzai! Teikoku banzai! - tértek át a Császárság felé való lojalitást jelző másik kedvelt felkiáltásra. Marisát meglepte, hogy a tisztek nemhogy megpróbálnák megregulázni katonáikat, de együtt kiáltanak velük. A sokaság végén aztán nagai tisztek sorakoztak fel, élükön a hódítást végrehajtó flotta vezérkarának tagjaival, akiknek a nevét egyelőre nem tudta. - Felség, a 4. császári flotta nevében köszöntöm Csillán - tisztelgett a klasszikus mód helyett kezét a levegőbe lendítve. Ez a némileg archaikus mozdulat régen a katonai és civil tisztséget is betöltő tisztviselők köszönési formája volt, így Marisa arra tudott következtetni, hogy egyúttal már Csilla kormányzójaként is köszöntötte. - Örömömre szolgál a katonák nagyszerű morálját látni, Yokosuka admirális - bólintott a császár. - Sem veszteségeink, sem a cosraiak becstelen hadviselése nem törte meg őket, felség - közölte, és hangjában elégedettség csengett a flotta iránt, ami az irányítása alatt volt. - A Tanács tisztelettel várja felségedet audienciára - tisztelgett egy sokkal szürkébb kinézetű chiss parancsnok is. - Mondja meg a Tanácsnak, hogy nem érek rá, Sedayan admirális. Előbb megszemlélem győztes hadseregem, aztán készülök az esti fogadásra! - közölte Puyí fölényesen, mire a chiss némileg meglepődött, de több esze volt annál, semmint tiltakozzon ellen. - Ahogy kívánja, átadom az üzenetet - mondta, majd tisztelegve búcsút vett. Puyí aztán felé fordult. - Marisa, azt hiszem a legjobb ha most testvéremmel tartasz - mosolygott rá, és egy pillanatra még az arcát is megérintette. - Tartok tőle, unnád a programot. - Megtiszteltetés volt, felség - hajtott illedelmesen fejet, és elengedte a karját.
|
|
|
Csilla
Aug 12, 2015 18:59:57 GMT 1
Post by Revan on Aug 12, 2015 18:59:57 GMT 1
Mikasa még hosszan eljátszott a gondolattal. Titokban lehetne egy szolgálója, aki hasonlít rá és néha átveszi a helyét. Persze nem kevés tanításra lenne szükség hozzá. De szórakoztató és izgalmas ötletnek gondolta. Fel sem merültek benne az esetleges veszélyek, amiket magában hordozhatott. A siklóból kinézve igen látványos mutatványban lehetett részük. Rengeteg vadászgép parádézott körülöttük, mégis olyan tökéletes összhangban végezték az egészet, mintha nem is ember vezetné őket, hanem egy jól beprogramozott számítógép. -Igen. Lenyűgöző. A flotta legjobbjai lehetnek. Megközelítve a bolygófelszínt láthatták, miként is élnek a chissek ezen a bolygón. Számára nem igazán vonzó táj. Legalábbis abban a tudatban, hogy a Csilla mindig ilyen. De nem is azért jöttek, hogy gyönyörködjenek a látványban. -Valóban. De szépen alkalmazkodtak a körülményekhez. Rövidesen leszálltak a kijelölt leszállóhelyre. Épp csak egy pillanatra érezték a hajó rázkódását, ahogy földet ért. Ez után felálltak a helyükről és várták, hogy a menet végén elhagyhassák a járművet, ám testvére magával invitálta Marisát, Mikasa pedig mögöttük mehetett. Odakint egy hatalmas tömegnyi katona fogadta őket. Nagaiak és chissek egyaránt, bár utóbbiak annyira nem voltak lelkesek, míg a nagai katonák meg sem próbálták leplezni örömüket. Egy férfi lépett oda Puyíhoz és köszöntötte őt, ahogyan azt illik. Rövid szóváltás után végül Mikasa végre visszakapta barátnőjét és ezúttal ő karolt bele, mivel látta, hogy tetszik neki a dolog. -Igazán szépek voltatok együtt.-jegyezte meg halkan, mosolyogva.
|
|
|
Csilla
Aug 12, 2015 20:07:46 GMT 1
Post by Enz on Aug 12, 2015 20:07:46 GMT 1
Marisa még szinte ki sem került az előbbi esemény hatása előtt, amikor a császárral együtt éljenezték őt, és máris újból érezte, hogy belé karolnak. Ezúttal Mikasa volt az elkövető, aki igencsak vidámnak tűnt az előbbiek miatt. Kissé szégyenlősen elpirult barátnője szavai miatt, aki őket dicsérte együtt. Örült, hogy Mikasát egyáltalán nem feszélyezte a dolog, pedig ennek a lehetősége gyakori volt azok esetében, akik ugyanannyira szerették egy pár két tagját. Igazán nem ítélhette volna el, ha így alakul a dolog. - Úgy... úgy gondolod? - kérdezte kicsit reménykedve, de aztán rögtön meg is köszörülte a torkát, hogy palástolja a zavarát, és visszataláljon udvari szerepébe. - Ehm, akarom mondani, nem tudom mivel érdemeltem ki Őfelsége figyelmét.Persze ez az egész helyzet előrevetítette azt, hogy kiderül, valójában egy hercegnő és nem egy egyszerű nemes. És az is, hogy Puyí és ő is egész eddig tudatosan tartotta tévedésben Mikasát, sőt hazudott neki. Vajon akkor meg fogja érteni azt, hogy mindez a Császárság érdekében történt? Vagy elárulva érezné magát tőle? Párbeszédüket egy fiatal, igen csinos, tiszti egyenruhás chiss nő zavarta meg, aki hozzájuk lépett. - Hess'tresna'darr százados szolgálatukra. Hívjanak csak a magnevemen Tresnának - mutatkozott be. - Marisa hercegnő... - közölte könnyedén, majd hirtelen rájött mekkora bakit is követett el. Zavartan nevetett fel. - Vagyis umm, Marisa vagyok és ő itt a hercegnő. Bocsánat, azt hiszem nem ez a megfelelő protokoll.Azzal meghajolt, reménykedve, hogy önleleplezését csak valamiféle idegesség miatti nyelvbotlásnak tudják be. - Örvendek - közölte a chiss nő, aki úgy tett, mintha észre sem vette volna az egészet. - Adisra hadúr adjutánsa vagyok. Én fogok magukra vigyázni, amíg itt tartózkodnak. Elképzelhető, hogy egyes árulók még életben maradtak, és vendégeink biztonságát fenyegetik. Kérem, fáradjanak velem, megmutatom maguknak Csilla legszebb kertjét.
|
|
|
Csilla
Aug 12, 2015 20:24:20 GMT 1
Post by Revan on Aug 12, 2015 20:24:20 GMT 1
Látta Marisan, hogy egy kissé zavarban van az egésztől, aztán ő még rátett egy lapáttal azzal, amit mondott, de barátnője nem vette zokon, sőt érdeklődött, hogy vajon tényleg komolyan gondolta-e. -Igen, úgy. Ha úgy alakul, én örülni fogok.-felelte kedvesen kedvenc barátnőjének. Vagyis leginkább az egyetlennek, aki most igazán számít neki.-Nem tudhatom, de felkeltetted. Inkább örülj neki. Sokan ábrándoznak a figyelméről. A kis bájcsevejt egy hozzájuk lépő chiss nő zavarta meg a bemutatkozásával. Marisa annyira ideges volt, hogy saját magát titulálta hercegnőnek. Bár ez roppant nagy udvariatlanság volt Mikasa jelenlétében, ő ügyet sem vetett a dologra, csak vele nevetett. Éreztetve vele, hogy semmi sem történt. Nyelvbotlásért ritkán adnak halálbüntetést. Mondhatta volna. -Örvendek a szerencsének, Tresna százados. Kicsit erősebben belekarolt Marisaba, amikor arról esett szó, hogy valaki az életükre törhet. Nem igazán szeretne ilyesmiről még csak hallani sem. Féltett mindenkit, aki fontos neki. -Köszönjük, százados. Kérem, vezessen hát.-felelte jól leplezve az előbbi kis ijedtséget és követte a fiatal chiss nőt barátnőjével.
|
|
|
Csilla
Aug 12, 2015 21:21:29 GMT 1
Post by Enz on Aug 12, 2015 21:21:29 GMT 1
Marisa érezte, hogy a támadás és veszély említésére barátnője erősebben karolt belé. Örült ugyan annak, hogy Mikasa ilyen védelmező, de élete nagy részét veszélyben töltötte, így tisztában volt azzal, hogyan is kell magát megvédeni pár támadótól. Ráadásul akármerre nézett, mindenütt állig felfegyverzett nagai és chiss őrök posztoltak, ugrásra készen. Ilyen védelmen még a legjobban kiképzett orgyilkos sem jutna át soha. Kivéve persze ha valaki belülről segíti ebben, de látva a nagai katonák lojalitását, ilyet nem tudott volna elképzelni. - Köszönjük, az biztos nagyon érdekes lesz - tette hozzá ő is Mikasa egyetértéséhez a sajátját. Nem is baj, ha kicsit elfoglalják magukat, és talán még a fejét is sikerül kitisztítania ezalatt az esti bálra. Útjuk különböző folyosókon vezetett át, amelyeket hol a fenti ablakok fénye, hol mesterséges fény világított meg. Itt-ott látni lehetett plazmalövedékek nyomait a falakon, máshol egy hatalmas lyukat próbáltak valahogy eltakarni a falon egy nagy eszközzel, mivel az láthatólag nem képezte az eredeti tervrajzok részét. Még néhány helyen szinte nyoma sem volt a harcnak, máshol - főleg ahogy az elágazó oldalfolyosókon látta - úgy látszott komoly összecsapás folyt életre-halálra. Marisának ez volt a legközelebbi élménye a háborúhoz. - Arra mi van? - kérdezte érdeklődve, ahogy hirtelen elfordultak a főfolyosóról az egyik lezárt ajtó elől. - Arra nem tudunk átmenni - közölte vele lényegre törően Tresna, de megállt, jelezve, hogy nem zárkózik el a megmutatásától. Intett az ajtó előtt posztoló fegyveresnek, aki engedelmesen félreállt, a százados pedig beütötte a nyitókódot. Ahogy az ajtó feltárult, hirtelen megcsapta őket a hideg. A lezárt ajtón túl a főfolyosó maradványai látszottak, amik pár méterrel arrébb eltűntek a semmiben. Azon túl egy hatalmas kráter tátongott, aminek alján fémtörmelék és jég rakódott egymásra, az egészet pedig fokozatosan lepte be a kinti hó. - Az Inrokini-ház vendégei számára fenntartott barakkok voltak itt - magyarázta Tresna, és a két vendég elképedve figyelte a pusztítást. Több tucatnyi méternyi jeget kellett leolvasztani, mielőtt elérhették a fegyvereik ezeket a szinteket. - A Suisei cirkáló szeizmikus tölteteket vetett be az árulók megfékezésére. Akik nem haltak meg azonnal, azok a törmelék alatt fagytak meg. - Azt hiszem, jobb lenne továbbindulni - jegyezte meg, Mikasára pillantva, akit láthatóan eléggé megviselt a látvány. Ő azt nem tudta eldönteni, mi is félelmetesebb: ilyen vég vagy az a hűvösség, amivel a nő fajtársai halálát kezeli. A nagaiok még a polgárháborúk idején is törődtek az elesettekkel, és nem gyűlölték a legyőzötteket.
|
|
|
Csilla
Aug 12, 2015 21:43:11 GMT 1
Post by Revan on Aug 12, 2015 21:43:11 GMT 1
Nem szívesen eresztette volna el Marisat. Őt is féltette és magát is. Arról persze fogalma sem volt, hogy vajon Marisa mit tudna tenni önvédelem gyanánt. Ő valószínűleg semmit. Semmilyen kiképzést nem kapott. Neki nem az a szerepe, hogy harcos legyen. Még soha életében nem volt fegyver a kezében, még játék sem. Azért a sok fegyveres őr jelenléte valamelyest megnyugtatta szép lassan. Végül elindultak a százados vezetésével. Út közben több helyen is felfedezték a harcok nyomait. Néhol igen látványos nyomokat lehetett látni. -Úgy látom van mit helyrehozni.-jegyezte meg menet közben. Marisa érdeklődésére a százados kinyittatott egy ajtót, ami egykor egy átjárót rejtett az egyik barakkba. Most a fagyos felszínre nyílik. Azonnal vacogni kezdett, ahogy bejutott a hideg levegő. De ami még hidegebb volt, az a tényszerű stílus, ahogy a százados a fajtársairól beszélt. Árulók vagy sem, ők is élőlények voltak. Bár az azonnali halál és a fagyhalál még nem tartozik talán a legdurvábbak közé. Mindenesetre akkor sem tudta elfogadni ezt a közönyt. Viszont nem tette szóvá. Mielőtt bármit mondhatott volna, Marisa szólt, hogy menjenek tovább. Hálásan rámosolygott barátnőjére és továbbindultak a chiss nő vezetésével. -Köszönöm.-mondta halkan menet közben,
|
|
|
Csilla
Aug 13, 2015 5:42:13 GMT 1
Post by Enz on Aug 13, 2015 5:42:13 GMT 1
- Most már kvittek vagyunk - mosolygott rá szelíden. Emlékezett rá, Mikasa hogyan segítette ki, amikor Yoshiwara gróf tiszteletlen stílusával annyira felidegesítette. Bár nem akarta, hogy barátnője kellemetlenül érezze magát, azért picit örült annak, hogy most ő lehetett az, aki a másik kedvére tesz. Kapcsolatuk eddig nagyon egyenlőtlen volt, hiszen korántsem tudott annyi kedvességet adni a lánynak, mint amit tőle kapott. Tresna tovább vezette őket az eredeti terv szerint, és már nem kellett sokat menniük, hogy egy hirtelen kiszélesedő térbe érjenek. A hatalmas szürke acélrengetegben most először tűnt fel egy kis változatosság, ám a zöldellő növények látványa ilyen mélyen a felszín alatt igen bizarr volt. Szemmagasságban csak a lombkoronák látszottak, hiszen a növények néhány szinttel lejjebb kaptak helyet, míg az őket fénnyel ellátó ablakokhoz vezető alagutak a magasban tűntek el. Az így kialakított felső, teraszos rész valamiféle rekreációs központnak tűnt: mindenfelé üzletek, éttermek és más szórakoztató létesítmények várták a munkában megfáradt chisseket. Ezek nagy része azonban zárva volt, és a katonákon kívül másokat szinte nem is látott a szinten. - Ez valamiféle park lenne? - érdeklődött Marisa. - Azok a fák ott a föld alatti járatok levegővel való ellátását szolgálják. Így egy felszín elleni nukleáris csapás vagy vegyi támadás esetén könnyedén be tudnánk zárkózni hosszú évekre - magyarázta olyan hűvösséggel és profizmussal Tresna, mintha csak egy katonai eligazításon lenne. - Hogyan jut le a fény idáig? Ha egy felszíni kupolát találnak el, nincsenek veszélyben? - tette fel azokat a kérdéseket Marisa, ahol szerinte megbukhatott az egész terv. Őszintén szólva nem volt túl jó véleménnyel a chissekről és szigorú, katonai hierarchiájukról. Az soha sehol nem hozott még semmi jót, amikor képzett hivatalnokok helyett mindenhol leselkedő veszélyt látó, paranoid katonák parancsoltak. - A kupolák visszahúzhatók veszély esetén. Mivel ezek jól álcázottak, így több hónap is kevés lenne mindegyik felderítéséhez, ugyanis szétszórtak a felszín egészén. Mindegyikük egy-egy tükörrendszerrel juttatja le az ehhez hasonló helyekre a fényt - magyarázta Tresna. Ezek a chissek mindenre gondoltak, morfondírozott magában Marisa és ez megerősítette előbbi felvetését.
|
|
|
Csilla
Aug 13, 2015 6:05:37 GMT 1
Post by Revan on Aug 13, 2015 6:05:37 GMT 1
-Úgy mondod, mintha tartoztál volna nekem. Én nem azért adok, hogy utána számonkérjem.-felelte Mikasa, lassan visszatérve az igazi önmagához., bár kicsit érződött még rajta az előbbi, sokat segített, hogy továbbindultak. Nem haladtak már túl sokat, mire elértek oda, ahova eredetileg indultak. Végre nem csak acélfalakat láttak mindenfele, hanem némi növényzetet. Ennek a látványától Mikasának máris jobb kedve lett. Na persze ez még nem lehetett a kert, vagy igen? Hisz itt üzletek és éttermek is helyet kaptak. Egy kertben legfeljebb büfé szokott lenni. Bár ez egy másik kultúra otthona. Elképzelhető, hogy náluk ez már kertnek számít. Mindenesetre a növények látványa jól esett a szemnek. -Hm, inkább amolyan lazító modulnak mondanám.-gondolkodott kicsit hangosan Mikasa. A százados persze válaszolt Marisa kérdésére. Ha nem lett volna hús-vér lény, rá lehetett volna fogni, hogy valami droid. Szinte semmi érzelmet nem lehetett benne felfedezni. Marisa tovább kérdezgetett, a százados pedig készséggel válaszolt. Nem úgy, mint egy idegenvezető, csupán tárgyilagosan. Ezeket az információkat ki lehetne írni egy táblára is. Pont ugyanannyi értéke lenne, mint ebben az előadásstílusban. -Akkor gondolom valamerre állatokat is tenyésztenek, igaz?-kérdezett végül ő is, hisz enni csak kell a chisseknek is, hiába zárkóznának be hónapokra.
|
|
|
Csilla
Aug 13, 2015 19:55:59 GMT 1
Post by Enz on Aug 13, 2015 19:55:59 GMT 1
- Csak annak örültem, hogy most én tehettem érted valamit - pontosította a dolgokat Marisa, aki nem akarta, hogy a barátnője számára úgy tűnjön, ő csak valamiféle leköteleződés miatt akar a kedvére tenni. Mindenesetre Mikasán egyáltalán nem látszott, hogy egy hercegnő lenne, szerénysége és önzetlensége példás volt. Talán túlságosan is, és ez néha feszélyezte Marisát, akihez egész életében senki nem volt kedves. Apját nem ismerhette, anyjáról pedig csak ködös emlékei voltak kisgyermekkorából. Bátyja állandó viselkedésproblémákkal küzdött, és magán kívül talán sosem szeretett senkit, testőre, Midori pedig lelkiismeretes szolga volt ugyan, de nem barát. - Pihenő és relaxációs modul - pontosította a katonai szlengnek megfelelően Tresna Mikasa szavait. Marisa sosem értette, a katonák miért szeretnek annyi műszót alkotni olyan dolgokra, amiknek létezett köznyelvi megnevezése. Talán abban reménykedtek, hogy így az egyszerű szellemi képességekkel rendelkező baka is megérti mit is akarnak mondani? - Az állattartás azonban nem jellemző. Túlságosan erőforrásigényes, kis hozammal - magyarázta a százados, aki láthatóan csakis professzionális katonaként tudott bármilyen kérdéshez közelíteni. - Ostrom idején szintetikus táprudakkal tudjuk ellátni a lakosságot. Valószínűleg évekkel korábban fogyna el a levegő, semmint éhen halnánk. - Létezik itt bármit, amit nem katonai alapon szerveznek meg? - kérdezte már kissé frusztráltan Marisa. Tresna felvonta az egyik szemöldökét. - A szaporodás kifejezetten ilyen - felelte, mire Marisa érezte, hogy enyhe pír önti el az arcát. Hát semmi szégyenérzet nem volt ebben a nőben, hogy ilyen nyíltan beszéljen efféle dolgokról? Zavartan kapta félre a tekintetét, és köhintett, hogy valamelyest palástolni próbálja azt. Végül egy pár órát eltöltöttek az R&R modulban, szétnézve a nyitott üzletekben és már szórakoztató létesítményekben. Marisa végül egy olyan nyaklánccal lepte meg barátnőjét, ami két láncból és egy szív alakú, középen szétválasztható medálból állt. Kettéválasztotta az ékszert, majd egyik felét odaadta Mikasának. - Hogy emlékeztessen minket a barátságunkra - mondta mosolyogva, ahogy a nyakába helyezte az aprócska ékszert. Mikor végeztek ezzel, Tresna lépett oda hozzájuk, aki az idő nagy részében csendben várakozott az ajtó mellett, távolról figyelve őket. - Kérem kövessenek, ideje indulnunk - közölte velük, és Marisa az órára pillantva látta, hogy valóban közeleg az esti fogadás ideje. Elindultak hát a chiss százados után, de most jóval kevesebbet kellett gyalogolniuk: a közeli turbólift a bálterem közelébe repítette őket a hatalmas földalatti komplexumon át. - Őfelsége is itt van - jegyezte meg meglepődve Marisa, hiszen alighogy kiléptek, pár méterrel arrébb, hallótávolságon kívül várakozott Puyí, Fujiwara és néhány tisztje. Úgy tűnik a császár is észrevette őket, és Marisa egy neki szánt mosolyt vélt felfedezni az arcán. Fujiwara pár lépéssel ott termett náluk, és enyhén meghajolt a két nő felé. - Őfelsége kéri, hogy csatlakozzanak hozzá - közölte velük. A két lány persze örömmel mondott igent, bár Marisa érezte, hogy egyre jobban zavarba jön, ahogy közelebb érnek a kis csoporthoz. Marisa felfedezte köztük Urio altengernagyot, a császári kísérőflotta parancsnokát és Yoshiwarát is, de nem hagyta, hogy ez elvegye a jókedvét. - Örülök, hogy találkoztunk a bál előtt - mondta Puyí, aki éjfekete egyenruháját most díszes, aranysujtásos haditengerészeti uniformisra cserélte le. Azonban mielőtt válaszolhattak volna, hirtelen lezárultak a vészhelyzeti ajtók, és a világítás is lekapcsolt, csak a vészhelyzeti égők adtak valamennyi fényt. A sötétben néhány alak tűnt elő, és a lojális tisztek azonnal félkört vontak a császár köré. A legtöbbjüknek csak díszkardjuk állt rendelkezésre fegyver gyanánt, így azokat maguk elé tartva álltak fel. A többiek a folyosón csapdába esett chiss és nagai őrök voltak, akik fegyverüket tartották a fenyegetés irányába. A félhomályból egy páncélos chiss nő bontakozott ki. - Remélem császári felséged élvezte utazását! Mert most bosszút állunk mindazok nevében, akiket aljas árulása nyomán öltek meg! Emlékezzetek Naporarra! - kiáltotta el magát, mire a legalább másfélszeres túlerőben lévő chissek támadásba lendültek.
|
|
|
Csilla
Aug 13, 2015 22:23:58 GMT 1
Post by Revan on Aug 13, 2015 22:23:58 GMT 1
-Kedves vagy, mint mindig. Boldoggá tesz, hogy van egy ilyen barátom.-felelte mosolyogva. Tényleg örült neki, hogy valakit ennyire közeli barátjának nevezhetett. A százados hamar kijavította. Nos, majdnem eltalálta. Lényegében ő ugyanazt mondta, más szavakkal. De had legyen az idegenvezetőnek igaza. Ő van otthon. Utána válaszolt az élelmezést érintő kérdésre is. Mikasa még sosem evett olyan szintetikus táprudat, vagy mit. Bár biztos tápláló, ha ilyen sokáig lehet vele etetni a népet. -Na és milyen íze van? Legalább hasonlít valamilyen ételéhez? Vagy csak az a lényeges szempont, hogy tápláló legyen? Marisa kérdésére a nő megint csak elég tárgyilagosan válaszolt. Marisa el is pirult rendesen. Persze Mikasa is, de ő próbált erőt venni magán és nem elrejteni, hogy legalább ezt a témát megválaszolhatta volna kevésbé hűvösen. Mélyen a nő szemeibe nézett, megpróbálva valami érzelmet találni bennük, bármilyet. De érzelem legyen.
Néhány órát elidőztek az üzletek közt bolyongva. Jól esett egy kicsit csatangolni, még ha nem is mehettek messzire. Végül Marisa adott Mikasának egy medált, ami egy fél szív volt. Mikasa először csak meglepetten nézte a kezébe adott kis ajándékot, majd a boldogságtól könnyek szöktek a szemébe. Most volt csak igazán boldog. Hirtelen barátnője nyakába ugrott. -Köszönöm! Csodálatos barát vagy!-mondta a lánynak boldogan. Az örömét Tresna zavarta meg, amikor közölte, hogy ideje indulni. Valóban. Az órára nézve ők is látták, hogy igen csak elszaladt az idő. Nyomban el is indultak egy közeli turbólifthez, hogy azzal utazzanak el a bálteremig. Amint megérkeztek, Marisa rögtön ki is szúrta a császárt. Mikasa is odanézett, hogy láthassa. Alig néhány méterre állt tőlük néhány tiszt társaságában. Az egyikük oda is lépett hozzájuk, hogy Puyíhoz invitálja őket. -Természetesen.-felelte udvariasan, majd követték a tisztet a császár társaságába. De ahogy megszólalt a fiatal férfi, azonnal sötét lett a teremben. A kijáratokat lezárták. Csak kevéske fény állt a rendelkezésükre. Mikasát elfogta valami rossz érzés. Nem tudta miért, de úgy érezte, ez nem valami gyakorlat, vagy üzemzavar eredménye. Ösztönösen a barátnőjébe kapaszkodik, remélve némi védelmet. Rövidesen egy páncélt viselő chiss nő bukkant elő és árulásról, meg bosszúról hadovált. Mikasa alig figyelt, meg volt rémülve. Megszólalni sem tudott.
|
|
|
Csilla
Aug 14, 2015 9:51:31 GMT 1
Post by Enz on Aug 14, 2015 9:51:31 GMT 1
- Íze? - kérdezett vissza Tresna, mintha azt nem értené, mi is az az emlegetett "íz" vagy pedig mi jelentősége is van. - Olyan, mint a nyers sónak. De egy chiss egynapi szükségletét fedezi egyetlen rúd. Maris egyre jobban idegenkedett a chiss nőtől. Azt azonban nem láthatta zavarától, ahogy Mikasa vizsgáló tekintetétől egy pillanatra kiesik a szerepéből a százados, és hűvös profi katona helyett pár pillanatig emberi vonásokat mutatott. Kíváncsian nézett vissza Mikasára, mintha csak azt találgatná, miért is néz olyan mélyen a szemébe a nő. - Azt hiszem, megnézhetnénk valamelyik boltot - szólalt meg Marisa, amikor végül sikerült lenyugodnia eddigi szégyenlős zavarából. Valamivel el akarta terelni a szót, és Tresna kapott az alkalmon, hogy visszavonuljon a hercegnővel folytatott rövidke küzdelméből. Marisa az egyik közeli boltba ment be barátnőjével, ahol azonban az eladónőn kívül nem volt senki. Ő enyhe fejhajtással üdvözölte őket, így csakis azt tudta gondolni, hogy előre tudott a magas rangú vendégek érkezéséről. Bizonyára más nemeseket is idehoznak majd, hogy szabadidejüket eltöltsék. Marisa az egyik, ékszerekkel teli pult felé hajolt, és rögtön kiszúrt egy érdekes kis darabot. Rögtön tudta, hogy ez lesz az, amit majd barátnőjének fog adni.
Később, mikor hirtelen kialudtak a fények, Marisa bátran megállt a saját lábán, készen arra, hogy akár testével is megvédje a belé kapaszkodó Mikasát, így egy lépést tett előre, hogy barátnője takarásban legyen. Ő teljesen egyedül volt akkor is, mikor a császári palotát megtámadták a tofok, és szó szerint a harc mellett osont el, hogy egyetlen sugárvetővel a kezében véget vessen Puyí életének. A sors akkor azonban azt akarta, hogy más alakulást vegyenek az események. Most is csak az istenek oltalmában reménykedhetett. A díszes pengék visszaverték a vészvilágításból származó gyér fényt, és az ellenfél fegyvereihez hasonlóan szinte a kizárólagos támpontot jelentették az összecsapáshoz. - Meg akartok ölni egy istent? - kérdezte Puyí, akit láthatóan inkább mulattatott, semmint sokkolt ez a lehetőség, és félreállította az útjából Uriot, aki hozzá hasonlóan a testével próbálta takarni a fontos vendéget. - Akkor jobb, ha siettek. Belőlem csak egy van, így a történelem is csak egyikőtök nevére fog emlékezni!
A chissek egy pillanatra megtorpantak a császár személyes bátorságát látva, de vezetőjük, a páncélos nő gyorsan célra emelte a fegyverét. A baráti őrök és a támadók egyszerre kezdtek tüzelni, és Maris látta, ahogy a zöld és vörös felhevített plazmalövedékek végigcikáznak a lezárt folyosórészen. Az idő mintha lelassult volna a szemei előtt: az egyik támadó elejtette fegyverét, ahogy egy jól célzott lövedék fekete lyukat égetett páncélja mellkasrészének közepébe, egy másik pedig négykézláb a földön próbálta magát kivonszolni a tűzvonalból. Látta, ahogy az egyik lövedék egyenesen Puyí felé repül, de a császár helyett csak Urio fehér kesztyűs kezét találja el, aki a testével védte meg a császárt. Aztán még lassabbá vált minden: látta, ahogy egy másik plazmatöltet egyenesen felé tart. Valószínűleg nem őt célozták vele, csak egy célt tévesztett lövésről lehetett szó, de Marisa érezte, hogy meg fog halni. Nem akarta, hogy itt és most érjen véget az élete, mielőtt visszaállítja a családja becsületét. Hogy tudna akkor az ősök szelleme elé állni? Mi lesz Mikasával? Egész életében gyötörni fogja a lelkiismeret, hogy ő miatta halt meg valaki. A lövedék az utolsó pillanatban azonban eltért az útjáról, és a teste helyett a plafonba csapódott, ártalmatlanul. Marisa meglepetten pislogott, és egy összefüggő vörös energianyalábot látott maga előtt. Egy pengét, ami teljesen fényből állt. Ahogy végigkövette az azt fogó kezet, a tekintete Puyí arcán állt meg. - Felség - csak ennyit tudott kinyögni a nagy megdöbbenéstől. Tudta, hogy a jelenetet jól látja Mikasa is. Puyí ezután maga elé emelte a fegyverét, mire a chissek láthatóan megrettentek. - Hűséges katonáim! Előre! - kiáltotta, és meglódult, mire a tisztek is követték kivont kardjaikkal. Az általában hűvös és effektív chissek most tőlük szokatlan módon megrettentek, és a logikus sortűz helyett tétvozátak. A császár vörös fénykardja pár pillanat múlva le is szelte az első fejet, és tisztjei néhány másodperccel később szintén bekapcsolódtak a közelharcba. Eddigre a támadók sikertelensége eldőlt. Marisa döbbenten figyelte, hogyan fullad az egész jól megtervezett chiss rajtaütés vérfürdőbe pillanatok alatt. Egyre többen dobálták el fegyvereiket, kezüket a magasba téve, hogy jelezzék a megadásukat.
Az ajtók akkor nyíltak fel, mikor a harc már rég végetért. Egy csapatnyi chiss fogoly egymás mellé terelve állt a fegyver őrök figyelő tekintete mellett. Puyínak még a ruhája sem koszlódott össze a harc alatt. A nagaiok főleg csak sebesülteket, illetve pár halott őrt veszítettek. Urio altengernagy még a vállába is kapott egy lövedéket, és most hátával a falnak dőlve, próbálta a figyelmét a fájdalomról elterelni. Az MZX-456-nál történt rajtaütésnél is a keze sérült meg egy rázuhanó törmelékhalomtól, és akkor is a császár életét védte saját hajóit pajzsként használva. A hirtelen fény elöntötte a helyiséget, ahogy az ajtók feltárultak és vegyesen nagai és chiss katonák tucatjai rontottak be a szűk elzárt folyosórészre. Parancsnokuk, a korábban látott, sérült arcú chiss meglepve tapasztalta, hogy a küzdelem véget ért. Meghajlással állt meg Puyí előtt, és váltottak pár szót, amit azonban Marisa nem hallott a távolság miatt. - Jól vagy, Mikasa? - fordult barátnője felé, akinek végigsimított arcán, hogy lehetőleg kissé lenyugtassa. - Bárcsak ne kellett volna ezt látnod.
|
|
|
Csilla
Aug 14, 2015 10:36:49 GMT 1
Post by Revan on Aug 14, 2015 10:36:49 GMT 1
A választ végül megkapta a kérdésére. Nem lehet akkor kellemes elfogyasztani egy olyat. De napi egyet megenni, aztán inni rá egy jó pohár vizet. Talán nem olyan vészes. Ahogy a nő szemeibe nézett, tényleg felfedezett valamit. Nem tudta volna megmondani, hogy micsodát. De abban biztos volt, hogy látott valamit. Végül Marisa zökkentette ki a farkasszem nézésből és bementek a boltba, majd még ajándékot is kapott barátnőjétől. Aztán a hirtelen örömtől egy kis apró szégyenérzet következett, amiért neki eszébe sem jutott venni semmit. Ami azt illeti, nem látott olyat, amit szívesen adna ajándékba. De nem mutatta ki, inkább örült, hogy ilyen barátja van.
A fények kihunytak és világossá vált, hogy egy jól megszervezett csapdába kerültek. Mikasa barátnőjébe kapaszkodott. Ha nincs ott vele valaki, aki lelki támaszt nyújt neki, biztosan pánikba esett volna azonnal. De azért mindennek ellenére tisztában volt vele, hogy nem csak barátnője, hanem bátyja is ott van. Ez adott neki annyi erőt, hogy nyugton maradjon. Ahogy elkezdődött a lövöldözés, elengedte Marisát és rémülten a földre gömbölyödött a fejét fogva. Szerette volna, ha ez csak egy rossz álom, amiből mindjárt felébred. De sajnos nem így volt. Ez a szörnyű valóság. Pár másodpercig csak magára gondolt, aztán kinyitotta a szemeit és felnézett Marisára, mert hallotta Puyít szólítani. Ekkor pillantotta meg a fegyvert, amit testvére a kezében tartott. Egy vörös pengéjű fénykardot. Noha keveset látott még a galaxisból, de annyi alaptudása neki is volt arról, hogy akinek vörös pengéjű fénykardja van, az gonosz. A sithek és sötét jedik ismérve volt az ilyen fegyver. Alig nézte meg testvérét, az ellentámadásba is kezdett. Mikasa azonban túl ijedt volt ahhoz, hogy igazából belegondoljon ezekbe a dolgokba. Csak túl akarta élni ezt az egészet. Újra behunyta a szemeit és remélte, hogy nem találja el egy kósza lövedék sem őt, sem Marisát.
Egy idő után aztán csend lett. Nem teljes némaság, de a harcnak vége lett. Mikasa lassan kinyitotta a szemeit és körbepillantott. Az ajtók is kinyíltak. Újra jól lehetett látni a teremben. Bár ne úgy lett volna. Az a sok tetem, ami körülnézve látható volt. Jobban sokkolta Mikasát, mint maga a tény, hogy nemrég az életükre törtek. Még sosem látott ilyet. Nem volt felkészülve ilyesmire. Marisa fordult végül oda hozzá és érdeklődött a hogyléte felől. Közben az arcát simogatva próbálta megnyugtatni őt. -Azt hiszem...megvagyok...Bár-bárcsak ne is látnék semmit...-mondta keserűen és inkább a földet bámulta, hogy ne lássák a könnyeit, miközben csendben szipogott.
|
|
|
Csilla
Aug 14, 2015 20:17:02 GMT 1
Post by Enz on Aug 14, 2015 20:17:02 GMT 1
Marisa látta, mennyire sokkolta barátnőjét ez a mostani helyzet, és hogyan próbálja elrejteni gyengeségét a jelenlévők elől. Érthető is volt elővigyázatossága, hiszen egy császári leszármazottól bátorságot vártak el minden helyzetben. Pontosan ezért nem akarta, hogy Mikasa ilyen méltatlan helyzetben maradjon, így kissé előrehajolva kezeit a lány két hóna alá csúsztatta, és lábra segítette. Könnyező arcát gyengéden vállára helyezte, és óvatosan fordította mindkettejüket oldalra, hogy ha fel is pillant, ne a holttesteket kelljen látnia. Mikasa jobbat érdemelt annál, semmint feleslegesen kínozzák mások halálával. - Shhh, már nincs baj - suttogta halkan barátnőjének, miközben gyengéden végigsimított hosszú haján és hátán. - Itt vagyok én és a bátyád is. Most nem történhet semmi rossz. Miközben próbálta a hercegnőt nyugtatni és vigasztalni, szeme sarkából látta, hogy Puyí elindul feléjük. Bizonyára tudta, hogy nincs komoly sérülésük, de mégis figyelmesen tájékozódni szeretett volna a hogylétük felől. Sokszorosan köszönhette már az életét a fiatal és jóképű császárnak, és egyre kevésbé értette saját korábbi távolságtartását tőle. Eszébe jutott az a csók, amit még a palota melletti tónál adott neki, és amikor bosszúból megharapta az ajkát érte. Puyí olyan sok mindenre gondolt eddig, és mindig csak a Császárság érdekeit tartotta a szeme előtt. Neki kell lennie annak a császárnak, aki a világ négy sarkát egyesíti saját uralma alatt és békét ad a Galaxisnak... az örökösük pedig az egész Galaxis császára lehetne. Egy tízezer évig tartó dicső dinasztiát alapozhatnának meg. - Felség, ez a fegyver... - hallatszott a Puyí nyomában siető Fujiwarától, aki láthatóan nem teljesen értette a helyzetet. - Ez? - pörgette meg a fénykard hengerét a tenyerében, majd megvonta a vállát. - Csak egy apró ajándék, amit Wenthar császártól kaptam. - De ez nem a sithek fegyvere? - kérdezősködött tovább Fujiwara, mire Puyí aprót bólintott. - Ha őket jól szolgálta évezredekig, úgy gondoltam nekem is hasznomra lehet - magyarázta némi naivitással a hangjában. Puyíról nehezen tudta volna elhinni, hogy sith, és máris igencsak megnyugodott, hogy ez ilyen hamar tisztázódott. - Felség, elfogtam a vezetőjüket! - lépett elő Yoshiwara az egyik sötét oldalfolyosóról mielőtt még a császár hozzájuk ért volna. Egyik kezében fegyvere volt, amit a vörös hajú, páncélos chiss nő nyakának szegezett, másik kezében a tőle elszedett sugárfegyvert tarotta. Mögötte lépkedett Tresna, sugárvetővel a kezében, amelynek csöve azonban a padló felé nézett. A foglyul ejtett chiss nő már korántsem tűnt olyan magabiztosnak, mint annak előtte. - Remek munka, altengernagy - dicsérte meg Puyí. - Gondoskodjon a foglyok elzárásáról! Magam fogom felügyelni a kihallgatásukat, hogy megtudjuk ki vetemedne ilyen aljasságra! Hangjában fenyegető élt lehetett érezni, és a chissek némelyike össze is rándult tőle. Marisa nem akarta elképzelni, miféle borzalmak is várhatnak rájuk egy-egy kínzókamrában. - Minden rendben? - lépett oda hozzájuk végül Puyí.
|
|
|
Csilla
Aug 14, 2015 21:04:58 GMT 1
Post by Revan on Aug 14, 2015 21:04:58 GMT 1
Mikasa egyszerre kapott sokkot a támadástól és a felismeréstől, hogy a testvére olyan fegyvert használt a harcban, ami jellemzően a sötét oldalt szolgáló jedik jelképe. Képtelen volt elhinni, hogy az ő bátyja, akit ő egy jó szívű embernek ismert egész életében, beállt volna a sithek közé. Talán ezért támadtak rá? Marisa próbálta őt tovább nyugtatni, miután talpra állította. Gondosan figyelve arra, hogy ne a tetemek felé nézzen a tekintete. A hallottak alapján a császár egyik tisztje is érdeklődik a fegyver iránt. Ő is meg volt lepve. Tehát ők sem tudnak az egészről semmit? Mikasa kezdett összezavarodni. Tovább hallgatta a körülöttük lévő beszélgetést. Oda fordította végül a fejét, amikor Puyí elé vitték a támadók vezetőjét. Arra számított a látottak után, hogy itt helyben kivégzik. De nem így lett. Testvére kiadta a parancsot a foglyok elzárására. Na persze a kihallgatás bizonyára nem baráti csevej lesz. Végül Puyí hozzájuk lépett, hogy érdeklődjön. -Nem...nem igazán. Hogy lehetne bármi is rendben? Épp az előbb akartak megölni...És...és az ott. Miért van neked ilyen fegyvered? Ilyen színűt a sithek használnak. És ők gonoszak! De...de te nem vagy az...Nem értem az egészet!-fakadt ki a mondandója végére Mikasa.
|
|
|
Csilla
Aug 15, 2015 21:50:18 GMT 1
Post by Enz on Aug 15, 2015 21:50:18 GMT 1
Marisa már épp szólásra nyitotta a száját, hogy megköszönje Puyínak, ahogy megmentette az életét, és most is a hogylétük felől érdeklődik, de Mikasa megelőzte. Ezzel alapvetően nem is lett volna gondja, de nagyon súlyos vádakat vágott a császár fejéhez, bármiféle komoly bizonyíték nélkül. Egy fénykard ugyanolyan fegyver, mint bármelyik másik, és biztos volt benne, hogy nem csak jedik és sithek képesek a forgatását megtanulni. Ráadásul mindezt nagy nyilvánosság előtt, tucatnyi katona füle hallatára tette. Puyí azonban nem tűnt olyan dühösnek, amilyen lehetett volna, sokkal inkább az látszott rajta, hogy aggódik Mikasa miatt. Kezét óvatosan az arcához érintette, és Marisa igyekezett annyira teret biztosítani ehhez, amennyire tudott. Talán még egy picit irigykedett is barátnőjére, mivel ő is szívesen vette volna, ha Puyí ilyen gyengéden érinti meg. - Látom nagyon megviselt a támadás, húgom - mondta már-már egészen gyengéden. Ilyen lenne egy sith viselkedése? Marisa nem igazán hitte volna. - Bizonyára még nehéz túltenni magad rajta, a szavaid is ennek tudom be. Marisa, vidd a húgomat a lakosztályába, hogy kipihenhesse magát! Ha már jobban van, megbeszéljük ezt... szűk körben. - Ahogy kívánja felség - bólintott Puyí felé, aki utolsó szavait már hozzá intézte, majd átkarolta Mikasát. - Jöjjön, hercegnő! Elkísérem.
Enz legbelül fortyogott a dühtől. Gondosan felépített tervét, a Császári Utat egyetlen ilyen apró incidens végveszélybe sodorta. Meg kellett védenie Marisát, hiszen kívánta őt, mindennél jobban. Nemcsak testileg, de politikailag is fontos volt, hogy a két vérvonalat egyesítse és gondoskodjon az utódlásról. Ha így tesz, maga mellé állíthatja a száműzött klánokat, és hatalmi bázisa is stabilabb lesz. Most azonban bárki láthatta, hogy milyen fegyvert is hord magánál a császári koronázási kardon kívül. Bár ügyesen leszerelte Fujiwarát - aki tudtán kívül a keze alá játszott a kérdéseivel -, a kósza szóbeszédnek nehéz útját állni, ha egyszer elindul. Még ha pár őrt le is gyilkoltathatott volna, hűséges és tapasztalt flottatisztjeit és testőrparancsnokát nem áldozhatta fel ilyen könnyen a semmiért. - Togo admirális - intette magához a Yamato korosodó parancsnokát. - Úgy rémlik a Fejlesztési Hivatal kidolgozott pár éve terveket egy tömeggyártható energiakardhoz. - Így igaz felség - bólintott az admirális. - Magam is ott voltam a prototípus bemutatásánál. Túl költségesnek ítélték a jelenlegi tőrök és kardok helyett rendszeresíteni. - Magam újrateszteltem, és meg vagyok elégedve - felelte. - Üzenjen haza, hogy azonnal vegyék elő újra a terveket. Ezzel kívánom felfegyverezni a testőrségem! - Gyokai, kakka - csapta össze csizmáit a tiszt. Ha rendszeresít egy hasonló fegyvert, azzal legalábbis nagyrészt visszavág ezekre a szóbeszédekre. Hacsak valaki nem azzal a nevetséges elképzeléssel áll elő, hogy a császári testőrség minden tagja sith. De a kétség magva hamar az árulás töviseként szökkenhet szárba, így fel kellett gyorsítania terveit. - Adisra - fordult most chiss tanítványa és szolgája felé. - Védelmi rendszeretek áthatolhatatlan volt, nemde? - Így igaz, felség. Magam felügyeltem a kidolgozását! - hajtott fejet. - Vagyis áruló van soraitok között, aki ezt a támadást lehetővé tette - vonta le a következtetést Enz hangosan. - Vigyél a Tanács elé! Magam kívánok meggyőződni arról, ők érintettek-e. Fujiwara, kövessetek!
|
|
|
Csilla
Aug 15, 2015 22:23:45 GMT 1
Post by Revan on Aug 15, 2015 22:23:45 GMT 1
Tisztában volt vele, hogy igen kemény vádakat vágott a testvéréhez. Talán nem a legjobb helyen és időben teszi, de ő most akarja tudni az igazságot. Szemei könnyesek voltak újra. Kezdte egyre inkább úgy érezni, hogy őt szándékosan tudatlanságban tartják. Egy pillanatra összerezzent, amikor Puyí megérintette az arcát, de aztán megnyugodott. Belenézett testvére szemébe és ugyanazt látta, akit korábban. De akkor mégis miért használ sith fegyvert? -Én nem...nem értem mi folyik körülöttem...-ismerte be. Arra, hogy később megbeszélik, már csak bólintott. Arra vágyott, hogy egy nyugodt helyen gondolkodhasson egy kicsit. Magához kellett térnie ebből a sokkból, ami nemrég érte. Miután Puyí megkérte Marisát, hogy vigye a lakosztályba, hagyta magát elvezetni. -Sajnálom...-tette még hozzá, mikor elindultak.
|
|
|
Csilla
Aug 15, 2015 23:33:47 GMT 1
Post by Enz on Aug 15, 2015 23:33:47 GMT 1
- Nem a te hibád - suttogta Marisa a barátnőjének, aki láthatóan igen zavarodott állapotban volt. Persze, megértette a kételyeit, de őt személy szerint az sem zavarta volna, ha Puyí tényleg sith. Elvégre csak erősebbé válhat valaki, ha ezt a titkos tudást megszerzi magának, és személyiségén sem látszottak annak nyomai, hogy bármiféle problémával küszködne. Sőt, inkább jót tettek neki az elmúlt hónapok: láthatóan sokkal határozottabb és céltudatosabb lett, mint uralkodása kezdetén, a Császárság uralma alatt álló területeket megsokszorozta, és mindezt komoly veszteségek nélkül. Talán mindez egy olyan különleges képességű uralkodót kíván, aki bír az Erő ősi tudásával. - Most próbálj meg megnyugodni - mondta már hangosan, ahogy elhagyták a folyosót. Látta, hogy Tresna, kapott feladatához híven követi őket, szokásához híven szótlanul, sugárvetőjét azonban tovább sem tette el. Mi van, ha ő is velük van, futott át az agyán, de mivel két nagai testőr is követte, így nem igazán számolt azzal, hogy bármivel próbálkozni merne. Hamarosan megérkeztek egy másik turbólifthez, amivel Tresna a lakosztályaik szintjére repítette őket. Marisa végig hagyta, hogy barátnője belé kapaszkodjon és rátámaszkodjon, nehogy összeessen a kimerültségtől. Lakosztályuk, ahová bevezették őket, legalább olyan kényelmesnek tűnt, mint a Yamato-n lévő, még ha a chissek nem is különösebben értettek a pazar díszítéshez, és ami volt, az is kissé ízléstelen volt Marisa számára. - Elmehet, százados - bocsátotta el az ajtóban várakozó Tresnát. Dühös volt rá, elvégre nem volt ott, hogy testével védje őket, mikor a szükség úgy hozta volna. Marisa óvatosan az ágyra segítette barátnőjét, és kényelmesen alárendezte a párnákat is. Mikor ezzel végzett, megállt az ágy mellett. Régen volt rá példa, hogy bárkinek is megmutassa a hangját, de úgy érezte most talán ezzel segíthet a barátnőjén. Halkan énekelni kezdett. - Mado kara mieru, kagayaku ume ichirin, ichirin hodo no sono atatakasa... - engedte ki egyre jobban gyönyörű énekhangját, újra felidézve azt a kedves kis dalt, amit anyja annyiszor énekelt neki, mikor kicsi volt. Kicsit szomorkás hangvételű dal volt, mégis érezte benne a reményt és persze mindenekelőtt a szépséget. A nagaiok nem félték vagy megvetették a halált, és nem is vágyták, ahogy egyesek tévesen állították, hanem tisztelték azt. A halál nem a cél vagy a vég volt, hanem csak egy új tapasztalat, egy olyan állapot, amit ésszel felfogni nem lehetett. Legjobban ezt filozófiájuk azon gondolata foglalta össze, amely szerint "minden, aminek kezdete van, egyszer véget is ér". Így aztán a halál sem lehetett örökké tartó állapot. Enz és az őt követő tucatnyi testőr ellenállás nélkül vágott át a Tanács terméig vezető főfolyosókon, amelyek harc nélkül jutottak az összeesküvők kezére. A chiss őrök ösztönösen a falhoz húzódtak a nagai császár útjába, aki olyan fenyegetően közeledett, mint ahogy egy meteor teszi azt egy mit sem sejtő bolygó felé. Persze ebben szerepe játszhatott az is, hogy közvetlenül mögötte lépdelni látták Ahnener alelnök fiát, Adisrát is, aki a Tanács katonai különmegbízottja volt. Ahogy megérkezett, Enz magához intette a chisst és Fujiwarát. - Kitano, várakozzatok kint! Csak akkor gyertek be, ha jelt adok rá. Ha a Tanács ártatlan, csak rontaná jóviszonyunkat, ha rájuk törünk - magyarázta, és a fiatal testőr bólintott. - Adisra, te kövess! - parancsolta, és megfordult, majd elindult a tanácsterem főbejárata felé. A kétszárnyú ajtó lassan nyílni kezdett, ahogy belülről aktiválták a nyitómechanikát, és az előtte álló két őr félreállt előlük, így ellenállás nélkül léphettek be. Odabent a Tanácsban képviselt családok számára fenntartott székek döbbenetesen üresnek tűntek. A tucatnyi ülőalkalmatosság közül csupán csak kettőn ültek: a Csapla család számára fenntartott helyen a vén bolond Ahnener, a Tanács elnöke, a Sabosan család vezetői székén pedig az önkinevezett ideiglenes elnök, Nethanjavu foglalt helyet. - Felség, látogatása kissé váratlanul érintett minket - üdvözölte utóbbi, hangjában azonban alig leplezett rosszallás csendült. - Talán azért, mert abban reménykedtek, hogy mostanra halott leszek? - szegezte nekik a kérdést Enz, aki nem sokat törődött azzal, hogy diplomatikusan csomagolja a mondandóját. - Hogy érti ezt? Maga a mi megbecsült vendégünk! - ellenkezett felháborodott Nethanjavu. - A fiam személyesen őrzi... Talán őt is el akarja venni tőlem? A családom és a bolygóm után? - nézett fel rá Ahnener, akinek láthatóan nem tett túl jót az, hogy O'Yama ismeretlen helyre - kvázi túszként - elszállította családját, és a cosrai rakéták megsemmisítették a szülőbolygóját. - Mit akar még?! - Beszélgetni - mosolyodott el gonoszan, és kezével egyet intett, mire az ajtók lassan zárulni kezdtek. - És addig nem megyünk sehova, amíg pár dolgot át nem beszélünk...
|
|
|
Csilla
Aug 16, 2015 0:04:01 GMT 1
Post by Revan on Aug 16, 2015 0:04:01 GMT 1
-Miről is tehetnék...-'tudatlan vagyok', mondhatta volna tovább, de nem akart még több csitítást. Marisa tovább nyugtatta őt. Mikasa pedig örült a lány közelségének. Másra most nemigen számíthatott. Puyí nyilván utánajár a dolgoknak. Ugyan nem látszott rajta, de Mikasa mégis mintha kicsit érezte volna a dühét. Ami persze természetes egy ilyen eset után. Igazából az sem lepte volna meg, ha testvére dühöngeni kezd. Bár nem olyannak ismerte. -Próbálok... Tresna is csatlakozott hozzájuk két másik őr társaságában. Nem tudta miért, de a százados jelenléte is megnyugtatta egy kicsit. Valamiért úgy érezte, benne megbízhat. Vagy csak szeretett volna megbízni benne? Nem tudhatta. Ugyan tudott menni magától is, de hagyta, hogy Marisa támogassa. A turbólift a lakosztályuk szintjére vitte őket. Mikasa kicsit sem mérte fel a berendezést, csak egy ágyat akart, ahova ledőlhet. Végül barátnője elküldte a chiss nőt és magukra maradtak a lakosztályban. Mikasa hamar az ágyon fekve találta magát, újra könnyes szemekkel. Amikor Marisa énekelni kezdett, egy pillanatra rá nézett, majd megfogta az egyik kezét és maga mellé ültette. Halkan szipogott, miközben az arca előtt lévő párnát bámulta, aztán lehunyta a szemeit és lassan elszenderedett. Szép dal volt, mintha álmában is hallotta volna folytatódni.
|
|
|
Csilla
Aug 16, 2015 9:40:18 GMT 1
Post by Enz on Aug 16, 2015 9:40:18 GMT 1
Marisa tovább énekelt, lassan megfeledkezve mindenről és mindenkiről. Annyi év után örült, hogy végre közönsége is akad, és nem is próbálta visszafogni magát. Végre felszabadultnak érezte magát, és pár rövid percre gondtalannak is. Csak mikor a dal végére ért, vette észre, hogy Mikasa eközben álomba merült. Kicsit sajnálta, hogy nem hallgatta végig az éneklését, de annak örült, hogy most egy időre békés arccal látta barátnőjét. Odahajolt felé, hogy betakargassa, és mikor ezzel végzett, leguggolt vele szemben. - Pihenj csak, itt nem érhet baj - suttogta barátnőjének. Most egyedül maradt saját gondolataival, és valamiért úgy érezte, hamarosan döntenie kell egy sor fontos kérdésben. Olyanokban, amelyeknek messze ható következményei lehetnek. De vajon képes lesz arra, hogy jól döntsön? Egyáltalán mit jelent vajon az, hogy jó döntés? Gondolataiba merülve ült le az egyik székre. Míg Mikasának jutott pár lélegzetvételnyi szünet és nyugalom, ő gondolni sem tudott arra, hogy szemeit lehunyja.
Mikasa a földön fekve tért magához. Az eddig látott szoba helyett egy vakítóan fehér és üres helyen találta magát. Furcsamód nem volt ijedt, sőt inkább nyugalmat érzett magában. Ösztönösen lábra állt, és most érezte csak, hogy milyen könnyed, már-már súlytalan a teste. Ahogy körbepillantott, a teste - vagy ez a furcsa tér? - mozgásba lendült, és úgy érezte, galaxisnyi távolságokat ugrik át pillanatok alatt. - Mikasa - egy hang a nevén szólította, ami felettébb furcsa volt. Mintha egy furcsa álom lett volna az egész, de ahhoz túlságosan is valódinak érzett mindent, mintha a valóság változott volna meg. Újabb hangot nem hallott, csak lényén keresztül érezte ennek a helynek az üzenetét, ami felettébb bizarr érzés volt. "Itt egyesül minden" - érezte lényében a hang nélküli üzenetet - "a múlt" - erre képek százezreit látta mindarról, ami valaha megtörtént, köztük saját maga gyerekkorát is - "jelen" - ismerős képeket látott a Galaxisról, hazájáról és ismeretlen helyekről - "és a jövő". Erre hirtelen úgy érezte, mintha zuhanni kezdene, és a pillanat törtrésze alatt hatalmas távolságot tett meg, és hirtelen ismerős helyen találta magát: Nagin volt, a császári palotában. Ösztönösen megindult előre, de nem volt biztos benne, hogy teljesen ő irányítja saját mozgását. Teste még mindig légiesnek érződött, ő pedig ösztönösen követte ezt a megérzését. A trónterembe érve megdöbbenve látta, hogy egyáltalán nem olyan, mint arra emlékezett: tele volt a Galaxis minden részéből származó hadizsákmányokkal, és megkínzott, elgyötört rabszolgákkal, akik valamiféle kegyetlen harci játékot folytattak a jelenlévők szórakozására. Szinte teljesen meztelenül, kardokkal csaptak össze, és az egykor szent padlót most vér borította. Mikasa fájdalmat, kétségbeesést és félelmet érzett a levegőben. Az egyik harcoló elesett, és ellenfele megállt a lefegyverzett nő felett. A trónon ülő, csuklyával eltakart arcú alak most felállt, és úgy szemlélte a jelenetet. Tisztjei, bizalmasai és talpnyalói látható élvezettel várták a döntést. A császár kezével intett, mire a győztes egyetlen mozdulattal lefejezte a vesztest. Mikasának rossz előérzete volt azzal kapcsolatban, ki is ülhet a trónon. Teste ösztönösen is közelebb került hozzájuk. A lépcsőnél sok ismerős arcot látott, így Marisáét is. Ahogy odaért, a csuklyás alak levetette magáról az arcát addig eltakaró szövetdarabot. Az arcvonásai nagyon ismerősek voltak... mintha csak tükörbe nézett volna. Saját magát látta a trónon ülni. "A jövő nincs kőbe vésve, magunk alakítjuk azt" hallotta lelkében, és a következő pillanatban felébredt.
- Úgy látom valóban nincs közük ehhez az esethez - állapította meg Enz. Szavaira az Erővel is ráhatott, akárcsak annak idején Phennir kapcsán, de nyomát se találta árulásnak. - Attól sokkal rosszabbak: inkompetensek. - Megtettük azt, amire maga biztatott minket! - vetett ellen Nethanjavu, mintegy rá hárítva a felelősséget. - És kudarcot vallottak! - vágta a képükbe az igazságot türelmetlenül. - Egy polgárháború osztja meg az országot, maguk pedig politikailag tétlenül várakoznak itt. Ennek vége lesz! Mostantól azt teszik, amit én mondok! - Feláldoztam a bolygómat is, hogy a chiss szabadságát és függetlenségét óvjam! - szólalt meg most először harcisan Ahnener. - Azt akarja, hogy ez az áldozat hiábavaló legyen? - A függetlenségüknek vége, mióta a mi és az EGB csapatai a területükre léptek! - jelentette ki Enz fölényesen. - És miért kéne engedelmeskednünk? - kérdezte tőle vörösl szemmel Nethanjavu, aki egészen megőrizte a hidegvérét. - Mert ha nem teszik, megparancsolom a katonáimnak, hogy hagyják magukra a Tanácsot és vonuljanak vissza - felelte Enz, és arcán lassan egy gonosz mosoly terült szét. Mindkét chiss vezető döbbenten nézett rá. - Ezt sose tenné meg! - hitetlenkedett Ahnener. - Vén bolond, ha azt hiszi, hogy csak úgy megvédeném magukat, ha az nem áll az érdekemben! Alig pár nagai katona halt meg csupán, és a területük nem kiemelt fontosságú a jövőt illetően. Minél távolabb csalom Daalát saját hátországuktól, annál könnyebb lesz végeznem vele, ha a szükség úgy hozza! - jelentette ki magabiztosan. Pár pillanatnyi csend következett, de Enz már tudta, hogy nyert. - Mik a követelései? - préselte ki magából nehezen a Tanács elnöke. - Azonnal újraszervezik a Tanácsot rendes formájában és lemondanak az ideiglenes tisztségeikről! Az árulóvá nyilvánított családok helyét kisebb, még hűséges családok kapják meg, összesen legalább nyolc új! A Tanács első rendelkezéseként felkér engem, hogy járak közbe a Chiss Főszektorral kötendő békeszerződés ügyében. Aztán aláírják és ratifikálják ezt a békét! Következő intézkedésként a Nagai Császárság védelme alá helyezik magukat és protektorátusi és alapszerződést kötnek velünk. Nagai katonai bázis létesül Naporaron és Csillán, Shinzen határállomást nagai területnek nyilvánítják. A Csapla család pedig újraszervezi központját Schesán. - Ez... ez elképesztő! - fakadt ki Ahnener. - A bolygóm, a családom, a hazám... Egy igazi szörnyeteg maga, császár! - Adisra - pillantott hátra a szeme sarkából a sérült arcú chissre. - Pofozd meg ezt a szerencsétlen vénembert! - Fiam? - nézett rá elképedt arccal Ahnener. Enz sejtette, hogy ez jó alkalom lesz arra, hogy hűségét tesztelje. Adisra pár pillanatig tétlenül állt, majd lassan megindult előre, és pár lépés után megállt apja széke előtt. Keze meglendült, és egy hatalmas csattanás hallatszott a remek akusztikájú teremben. Ahnener lecsúszott a székéből az ütés hatására. - A saját fiam... is elvette tőlem... - És ezt a szenilis őskövületet nem akarom többet a Tanácsban látni! - jelentette ki, és a sokkal jobb politikai érzékkel bíró Sabosen családfő bólintott. - Helyette Adisra fogja képviselni a Csapla családot a jövőben. - Csapla'hnene'rabe elfoglalt lesz új családi bolygójának kialakításával - helyeselt az elnök. - Akkor azt hiszem mindent megbeszéltünk! Holnap azonnal munkához is láthat, Nethanjavu! - mondta fenyegetően, és megfordult, majd Adisra által követve elhagyta a díszes tanácstermet.
|
|
|
Csilla
Aug 16, 2015 10:18:08 GMT 1
Post by Revan on Aug 16, 2015 10:18:08 GMT 1
Mikasa még továbbhallgatta a dalt, amit Marisa énekelt. Félálomban és álmában is hallotta egy ideig. Aztán csend lett egy kis időre. Majd felpattantak a szemei és a földön fekve találta magát. Körülnézett, de csak vakító fehérség volt, amerre nézett. Hirtelen mozogni kezdett és hatalmas távolságot tett meg. Legalábbis úgy tűnt. Aztán egy ismerős hang a nevén szólította. -Ki az? Ki vagy? Választ nem kapott, csak furcsa, bizarr érzések fogták el. Aztán képeket kezdett látni. Sok olyat, amit nem ismert. De látta a saját múltjának mozzanatait is, aztán az otthonát láthatta olyannak, amilyen most. Nem igazán értette, mi történik. Vagyis azt értette, amit látott, de az okát azt nem. Sokat nem töprenghetett a dolgon, mert hirtelen zuhanni kezdett. Legalábbis úgy tűnt. Aztán otthon találta magát, a császári palotában. De még mindig inkább olyan volt, mintha lebegne. Elindult, bár inkább ösztönből, mintsem saját döntéséből. Mindenesetre jó volt ismerős helyen lenni. De csak addig volt ismerős, míg el nem ért a trónterembe. Egyáltalán nem olyan volt, mint amilyennek emlékezett. Szörnyű látvány és érzés fogadta. -Mi ez? Mi történik itt? Ahogy elnézte a rabszolgákat, akik a terembe voltak zsúfolva, végignézett egy küzdelmet, aminek a végén az egyik fél a másik fölött állva várta a trónon ülő, csuklyás alak döntésére. De nem csak ő, az egész vezérkara, akik körülötte ültek. Ahogy az várható volt, a császár egy intéssel döntött a vesztes sorsáról, mire az a fejét vesztette. Mikasa ösztönösen a szájához kapott a kezeivel és a döbbenettől nem tudott megszólalni. Bár értelme úgysem lett volna, úgy tűnt, őt senki sem látja. Vagy csak szabadon mozoghat itt, elvégre ő a hercegnő. Hirtelen elöntötte a düh és be akart olvasni a trónon üldögélő alaknak. Teste reagálni látszott, mert közelebb került. Szinte biztos volt benne, hogy Puyí viseli a csuklyát. Mellette ott volt Marisa is. -Bátyám? Te vagy az?-kérdezte bizonytalanul, mire mintha erre reagálva a csuklyás alak felfedte kilétét. De ez még sokkolóbb látvány volt, mintha Puyít látná. Saját magát látta, ahogy kegyetlen zsarnokként dönt emberéletekről egyetlen intéssel. Még egy utolsó üzenetet érzett magában attól a hangtól, majd hirtelen felpattantak a szemei és felült az ágyában és rémülten nézett maga elé, majd keservesen zokogni kezdett.
|
|