|
Post by Grodin Tierce on Jul 24, 2023 21:03:57 GMT 1
A Republica 1500 felső lakosztályai közül sötét fellegek gyülekeztek - átvitt értelemben, és a környező szektorok időjárásbeállító és szabályozói rendszerének újabb, egyre gyakrabban jelentkező hibái okán egyaránt. Amióta a Vaticaan környékén olyan nagy mennyiséget termeltek ki, illetve bontottak vissza a felszínből, hogy egész, korábban föld alatt lévő kerületek és városnegyedek bukkanhassanak újra napfényre, a környező területeken teljesen megváltozott az eddig beállított széljárás… és, mintha csak az OCP és a deisták közti törékeny szövetség mögött húzódó törésvonalakat volna hivatott jelképezni, a Vaticaan felől fúj szél orkánszerű esőként csapott le újra és újra az OCP igazgatósági tornyaira.
Odabent azonban ennél is sistergőbb volt a hangulat - ahogyan a holocsatornákra elkezdtek bejönni a hírek… publikus képek Adumarról, ahová a galaxis figyelmének nagy része irányult, a katonai-hírszerzési híradások pedig ezzel párhuzamosan beszámoltak a Nordgardon, a Jabiimon és az Odessenen történtekről, és elkezdtek szórványos jelentések jönni a Korriban - rendszerből is… de főképp, ahogy mindezek előtt Lu’uthor már jó pár perccel korábban sürgős hívást kapott commenori bizalmasától és belső körének tagjától, az OCP legfontosabb eszközeinek, és ezzel együtt a Depallo-űrállomás körüli lezárt űrnek a védelméért felelős Andarsyn altengernagytól, az OCP igazgatója szürkülő, vörösödő tekintete egyre inkább azt a kitörési pontot kereste, ahol, akin kitölthette a rátörő őrjöngést…
- Adok én neked hírszerzést, te ostoba kurva! Te tökéletlen Zsivány-fattyú ribanc, te büdös szájú, büdös picsájú, nyomorult kis lapos, se segge, se esze útszéli seggdugó, te! - Lu’uthor öklei újra meg újra lesújtottak a már így is kék-zöld Myri Antilles testének különböző pontjaira. A termináljához láncolt lány sokat sejtető, zeltron divat szerint szabott, testhez álló dresszét megszaggatta az OCP igazgatója, miközben az ifjabbik Antilles-lány még mindig dacolva sorsával, vagy legalábbis makacsul ragaszkodva az igazához, még félig kiütött fogsorral, kitört körmökkel és ujjakkal és számos zúzódással is a saját igazát védte elborult dühű alkalmazójával szemben.
- Ne engem hibáztass, főnök, mindent úgy csináltam, ahogy kérted, minden azonosítót és hozzáférést a nordgardi behatolók számára Zwerth és Loran kódjain keresztül állítottam ki! - De nem azért, te ostoba ribi, hogy utána legalább három bolygót is szétlőjenek! HÁRMAT!!!! - ordította Lu’uthor. - Az én… az én űrállomásommal! Az OCP mesterművével! A politikai és gazdasági hatalmam zálogával!!! Érted te ezt, te nyomorult kis céda??? - Akkor se engem hibáztasson, hogy be tudtak hatolni a bázis rendszereibe, ha nem alkalmaz megfelelő kódtörőket, magára vessen, ne rám… - köpött vért és fogakat dühödten Myri Antilles. - Hallotta Andarsyn jelentését! Valami kiborg valami kiborg kódot töltött fel a központi számítógépbe, legalábbis a hozzáférhető biztonsági szerver-logok másolatai alapján, mi közöm nekem ehhez?
- Te kis kurva, végig az Arc kémje voltál… - ragadta meg Myrit Lu’uthor, erőszakosan megfordította, majd hátulról belé hatolt, testnyílásaiba felváltva. Az ifjabbik Antilles lány még így, csúnyán elverve is csak egy újabb, az előléptetésért és apja megtalálásáért folytatott játszmában tett, az eddigieknél kissé fájdalmasabb lépésnek gondolhatta ezt az epizódot, mert kéjesen felnyögött, és mozogni kezdett Lu’uthor hímtagján. - Sosem árulnám el magát, főnök - lihegte. - Az Arc nem nyerne ezzel semmit, valakik ki akartak szúrni velünk, magával, én mondom… elővigyázatosabbnak kellett volna lennünk ezzel a tervvel…
- Te okoskodó kis kurva, ne mondd meg nekem, mit csináljak, NE MONDD MEG NEKEM! - Lu’uthorból kitört az őrjöngés, és fogsorának beépített neurális-vegyi adagolói között keresgélve gyorsan ráharapott kettőre. Az egyik azonnal nanitokat és adrenalin löketet tolt a nő ánuszában ide-oda járó hímtagjába, a másik pedig aktiválta a karjába és csuklóiba épített neurális szervókat. - Most pofázz nekem… - sziszegte Lu’uthor, és lökött, miközben ujjai és lapátkezei úgy szorultak Myri arcára, mint egy mandalóriai bes’kar szorítókesztyű.
- Aieihrghrheeahaha….. - tört ki artikulátlan gurgulázás Myriből, ahogy odalent Lu’uthor mesterségesen ötszörösére dagadó hímtagja szétnyomta a beleit, a medencéjét és a méhét, melyből sárgásvörös keverékben alvadt vér és egyéb nedvek loccsantak a padlóra. Eközben Lu’uthor ujjai megszorultak, Myri fogsora, nyelve és szemei pedig kifordultak a koponyájából, és kocsonyás cuppanással a padlóra zuhantak. Lu’uthor, miközben továbbra is ütemesen mozgott a Myri Antilles alsó felét jelentő, immár homogén húshalomban, felül szakértő mozdulattal felnyúlt az orr- és szemüregeken át… és még egyet rántott az ujjain.
Myri hörögve a földre zuhant, szemgödreiből vér folyt, altestéből szintén, Lu’uthor pedig sárgás, véreres szemekkel lihegett felette. - Most… pofázz… most pofázz, te ostoba kurva! - lihegte Lex, majd néhány pillanatig cuppogtatta Myri kifolyt nedveiben a tagjait, érezve, ahogyan az adrenalinlöket magával viszi a dühét.
A nő néha össze-összerándult, jelezve, hogy az átélt borzalmak ellenére még él. Éppen, csak, hogy. - Gondoltam én, hogy erős lány vagy - mosolyodott el Lu’uthor, végigsimítva Myri mellbimbóin. - Ezeket is levágjuk majd… - kifújta a levegőt.
Ekkora szégyen. Ekkora szégyen rá, az OCP-re nézve… és mégis, legalább ez a humán torzó tovább bírta, mint azok az alsóvárosi prostik, akiken alkalmasint így élte ki egy-egy, kifejezetten rosszul sikerül nap után a dühét.
- Hé, robot! - ordított ki Lu’uthor, mire a lakosztályának ajtaja feltárult, és egy félig android-félig kiborg masírozott be rajta, Lex legújabb személyi titkára, CHA1-GPT. - Gazdám? Jaj, az alkotóra, már megint felbőszítette valaki a gazdát - sápítozott a droid.
- Hozd a takarítószereket, egy sztáziskamrát, egy bacta-tartályt, a dekranizációs készletemet és három üveg alderaani óbort abból a sorozatból, amelyiket még Lecersen nagymoff személyes raktárából emeltünk el a Bastionról - sorolta a teendőket Lex némiképp lehiggadva, egy másik elharapott koktél-kapszulával nyugtatókat és serkentőket pumpálva a testébe. - És hozz egy új ruhát nekem… - nézett végig magán. - Utána hívd vissza Andarsynt a biztonságos commenori holovonalon, kapcsold tartásba, amíg nem szólok, és rendeld ide személyesen a torony fogadótermébe Klauskin tábornokot az összfegyvernemtől és Dorothelt az Újjáépítési Hatóság igazgatósági üléséről.
A következő pár órában, ahogyan egyre több hír szivárgott kormányzati, hírszerzési és publikus csatornákon a galaxisban történő kataklizmákról Coruscantra, Lex Lu’uthor mentális egészségének megőrzése érdekében… barkácsolt. A lezárt teremből fűrész sistergése, elektródák és neurális interfészek sercegése, és elfojtott, már rég nem emberi, artikulátlan nyögések hallatszottak.
Amikor Domina főpraetor, azaz D.Omina Tagge kormányzati megbízott, és Matric Klauskin tábornok a Commenorról, az Összhaderőnemi Főparancsnokság vezetője beléptek Lu’uthor irodájába 1-GPT nyomában, a két humán döbbenten meredt Myri Antillesre, aki Lu’uthor kiberműtővé alakított igazgatói asztalán feküdt.
A lány lábai eltűntek, helyettük egész altestét repulzoros fémhéj vette körbe - az összetört medence és a kocsonyás masszává változott vékonybél, végbél és nemi szervek használhatatlansága okán Lex úgy döntött, a lábaktól is megszabadul, úgysem tudott volna már járni alkalmazottja -, egyik karja helyén a Yuuzhan Vong Formálók kezére emlékeztető, komplex implantokkal és manipulátorkarokkal felszerelt, de kibernetikus alvégtag mozgott, a nő koponyájának felső része pedig teljesen eltűnt, az alsó elejét és leginkább egy, Lumiya, a Sötét Úrnő maszkjára emlékeztető modulátor fedte, csak a halánték maradt nagyjából épen, amelyből viszont vaskos vezetékek vittek le energiát és információkat a mellbimbók helyén lévő implantokba. A koponya felső része helyén pedig egy nagy teljesítményű kiberagy doboza sustorgott. A repulzoros torzó felemelkedett és feléjük fordult. A koponya helyén levő kiberdoboz állapotjelzője vörösen járt fel s alá, mint egy ubese fejvadász vizorja, akinek éjjellátót szereltek sisakjába.
- Látom, feldühített a kis ribanc, Lexi - jegyezte meg epésen D.Omina. Klauskin csak tátott szájjal bámulta a lényt, és reménykedett, hogy nem ő lesz a következő. - Azt képzelte, hogy bármit mondhat nekem, hogy szájalhat, visszabeszélhet, okoskodhat - mormogta Lex. - De persze tartom a szavam. Így is kiváló vezetője lesz majd a Hírszerzésnek. M1-R1-ANTIL-S. - Parancsára, gazdám - beregte a kiborg eredeti gazdateste szexinek szánt hangján.
- Futtass le teljes rendszerkonfigurációt, aztán csatlakozz GPT-n keresztül az OCP központi hálójára, és hívd vissza nekem a biztonságos céges hálózaton Andarsyn altengernagyot - vezényelt Lu’uthor, majd a másik kettőre pillantott. - Ami itt most elhangzik, nem hagyhatja el ezt a szobát, értve vagyok? - Maximálisan, uram - krákogott Klauskin. - Valamit csúnyán elbaltázott valaki, nem igaz, Lexi? - biggyesztette le ajkát a vénséges, mégis veterán és épelméjű politikus, a Tagge-klán galaktikus vagyonának kezelője, az ESB volt praetora, Domina Tagge. - Az nem kifejezés - biccentett Lu’uthor a képernyőn megjelenő, a Commenori Milícia kék egyenruháját viselő Andarsyn felé. - Altengernagy, legyen olyan jó, foglalja össze a kollégáknak, mi történt a Fort Depallon…
[folyt. köv.]
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jul 25, 2023 20:31:41 GMT 1
- Az állomást kiterjedt szabotázsakció érte - kezdte a jelentését Andarsyn meg-megremegő hangon. - A fedélzetre lépő nordgardi delegáció tagjai hajtották végre az akciót, a belépési engedélyeket Abren Zwerth nagykövet kérésére Javis Tyrr szenátor médiairodájának bevonásával Maddeus igazgató hírszerzése engedélyezte… - Igen, igen, ezt tudjuk - pillantott M1R1 felé Lu’uthor, majd legyintett. - Mi történt a Depallon az incidens kirobbanása után, ezt mondja.
- Ahogyan az OCP összes többi legyártott egységén és berendezésén, úgy a Fort Depallo fedélzetén is voltak integrált, hálózatba kötött adatrögzítők - magyarázta Andarsyn, aki köztársasági milicista kinevezése előtt (pont a szintén jelen lévő Klauskin utódjaként átvéve Commenor helyi védelmi erejének koordinálását) az OCP afféle biztonsági főnöke is volt, s e minőségét nem hivatalosan továbbra is megtartotta. - A rendelkezésre álló jelek alapján az egyik látogató, aki belépőkártyát kapott, valamiféle kiborg volt. A biztonsági kamerák felvételeit a Depallo saját szerverein őrizték, így ezek nem állnak rendelkezésre, de a szerverlogok alapján egyértelműen idegen kódot töltöttek fel a rendszerbe egy humanokiborg neurális interfészből. Lu’uthor idegesen morgott és M1R1-re, illetve GPT-re sandított, de azok csak ártatlanul villogtatták állapotjelzőiket, nem adva egyértelmű jeleit annak, hogy bármiféle összgalaktikus droid-összeesküvés aktív részesei lennének.
- Végül is, voltak ilyen pletykák a második Halálcsillaggal kapcsolatban is - okoskodott Klauskin. - Azt beszélték, hogyha a Lázadók nem semmisítik meg Endornál, akkor a központi számítógép magjában lévő gépi tudat… - Kódtörő dajkamese - intette le Lu’uthor, de azért visszafordult Andarsynhoz. - A belső meghibásodás, vagy a korábbi feltöltés alternatíváját… vizsgálták? - Egyértelműen interfészkapcsolatot jeleztek a logok az eseménysor kirobbanása előtt egy humanoneurális terminálon - magyarázta Andarsyn. - Nem asztromech volt, nem is protokolldroid, ha nem valami szofisztikáltabb, ennyi bizonyos.
- A Hírszerzésben vannak pletykák bizonyos géplényekről, ősi entitásokról - okoskodott tovább Klauskin. - Az Összhaderőnemi Parancsnokság felé továbbított, kivonatolt fájlok említést tesznek ilyen entitásokról a bizonyos, úgy nevezett Tython-misszió kapcsán… - Van közvetlen bizonyítéka bármilyen kapcsolatra, tábornok, vagy csak a pofáját jártatja itt nekem? - pillantott jelentőségteljesen Lu’uthor először M1R1-re, aztán Klauskinra. - Ő… nem, igazgató úr - húzta meg magát Klauskin, mivel tényleg nem szeretett volna ő lenni a következő dekranizált köztársasági főtisztségviselő. - Folytassa - intett Andarsynnak Lex.
- A feltöltött algoritmus átvette az irányítást a bázis célkomputere felett - folytatta az altengernagy. - Az eredeti konfiguráció helyett azonban… - Amelyben ugyebár Ershant kellett volna célba venni sikertelen tüzelés mellett, ugye, Lexi? - szólt közbe Domina is, Lu’uthor csak türelmetlenül biccentett, évtizedes kollégáját és volt szeretőjét, továbbá az OCP mögötti pénzek mozgatóját mégsem teremthette le úgy, mint azt a nyámnyila Klauskint, aki már annak idején arra sem volt képes, hogy valami ősi Káosz-szellem hagymázas kísértésének ellenálljon.
- Az eredeti konfiguráció helyett - Andarsyn sztoikusan tűrte, hogy állandóan félbeszakítják, és folytatta: - Valódi tüzelési parancsot kapott a rendszer, egymás után hármat. Az első az Adumart vette célba, a második az Odessent, a harmadik pedig… - itt az altengernagy hangja elcsuklott. - A harmadik minden bizonnyal valamiféle téves kódolás lehetett. - Miért? - kérdezte Domina.
- A célkomputert felülírő algoritmus a “Korriban II” parancsjelet használta - magyarázta Andarsyn. - Ez az egyetlen egyértelműen arra utaló jel, hogy ez valami ESB-hátterű kód lehetett. Mivel azonban a Depallo-erőd galaktikus célzórendszerét a Köztársaság terminológiáját követő térképek alapján töltötték fel… a Korriban II-re irányzott lövés a Hapan-Sith Monarchia területére ment, a Horuset-rendszerbe, Korriban bolygó második holdját célba véve…
Lu’uthor keze ökölbe szorult, amikor rádöbbent, mire utal Andarsyn. - A Commenort akarták kilőni - döbbent meg Domina is. - Ez a támadás… ellenünk is szólt.
Lu’uthor kidagadó erekkel a nyakán biccentett. Innentől ez személyes ügy volt. Aki a Commenort akarta megsemmisíttetni a Depallo erőddel, tisztában volt vele, hogy az OCP központjára, egy sűrűn lakott köztársasági világra mért csapás az erőd pusztulásával egyetemben Lu’uthor hatalmának végét jelentette volna… nem csak politikai értelemben, de az OCP-be betöltött tisztségét illetően is. Commenor volt az OCP, és az OCP volt Commenor, egyik sem létezhetett a másik nélkül.
- Utána mi történt? - folytatta végül Lex, nyugalmat erőltetve magára. - Az algoritmus megpróbálta elindítani az önmegsemmisítő protokollt, de erre tulajdonképp nem is volt szükség - folytatta Andarsyn. - A három egymást követő lövéshez annyi biztonsági protokollt írt felül a rendszer, hogy a bolygómagba épített reaktorok és vezetőrelék mint kiégtek. Tulajdonképp túlterhelődött az egész rendszer. A Depallo-erőd megsemmisült. - Ó… ó… - hápogott Klauskin, akinek mintha ez idáig nem lett volna egészen egyértelmű.
- Veszteségek? - kérdezte Lu’uthor. - Személyi állomány? - Grenhill tábornok és a Hadsereg serennoi tisztikara a Depallo-erőd központi hídján tartózkodott, amikor a nordgardi delegáció megkezdte a támadást - folytatta Andarsyn. - A logok alapján túszul ejtették őket, de menekülő hajót csak néhányat regisztráltunk. A mentés folyik, de az aszteroidaövben keletkezett törmelék nehezíti… alapos okunk van feltételezni, igazgató úr, hogy a teljes vezérkar, beleértve Grenhillt is, elpusztult a támadásban.
Lex beharapta az ajkát. A serennoiak, a Szabad Rendszerek Szövetségének katonai törzskara fontos szövetségesei voltak, többek között éppen az ezen akcióval véglegesen inkriminálni kívánt Abren Zwerth szenátor korábbi elmozdítása sem sikerülhetett volna a közreműködésük nélkül. Arról nem is beszélve, gondolta az igazgató, hogy hány hadiözvegy és hány hadiárva fog így Serennon kellemetlen kérdéseket feltenni családtagjaik sorsával kapcsolatban. A média kitüntetett figyelméről nem is beszélve. Márpedig ezek elcsendesítése létfontosságú volt ahhoz, amilyen megoldást tervezett az OCP ravasz vénembere…
- Köszönöm, altengernagy - Lu’uthor végignézett a stábja humán és kiborg tagjain. - A következőt fogjuk csinálni… - Klauskinra pillantott. - Matric, azt akarom, hogy a Depallo-erőd megsemmisülésére utaló összes jelentést, logot, érzékelőadatot töröljék és hamisítsák meg. A Depallo-erődöt szabotázsakció érte, igen. Nem szándékolt tüzelés történt… igen. Több is talán. Grenhill tábornok és vezérkara meghalt a támadásban, igen. Ilyenek ezek a terroristák… de maga az erőd, bár sérült, működőképes… értve vagyok? - És mégis, hány bolygót robbantottunk fel, Lexi, egyet sem? - vonta fel cérnavékony, ívelt, holografikusan tetovált szemöldökét D.Omina.
Lu’uthor válaszul intett Klauskinnak, hogy M1-R1 egyik repulzorinterfészébe - konkrétan az alteste közepén - biggyessze be aprócska holokártyáját, amelyet az Összhaderőnemiektől hozott magával. - Az attól függ, melyik rendszerből milyen képet kapunk… - mormogta Lu’uthor, majd intett Klauskinnak, hogy magyarázza el a félig humán, félig kiborg Antilles-maradvány által kivetített képet. A többes osztatú felvételeken két képernyő fekete szemcsés ürességet mutatott. - Nincs még katonai vonalon sem képünk egyelőre a Korriban-rendszerből és az Odessen mellől sem - magyarázta Klauskin, majd a középső képre mutatott, amelyen egy lassan, fokozatosan széttöredező bolygó volt látható, körülötte élénk evakuációs forgalommal. - Ez itt az Adumar. Csak feltételezhetjük, hogy a másik két célba vett rendszerben is ez történik…
- De egyelőre senkinek nincs bizonyítéka - hümmögött Lex, aztán egy fényes villanással darabokra robbanó planétára mutatott a jobb oldalon. - Ez a Jabiim? - Hát ez eléggé máshogy néz ki, ezt egyértelműen szuperlézer csinálta - mormogta D.Omina. - Ez pedig a Nordgardról jövő kép - magyarázta a jobb oldalit Klauskin. - Különös - vakarta a fejét Lu’uthor. - Mintha belülről emésztődne el a bolygó, és nincs jele külső becsapdásnak… biztos, hogy nem ezt találtuk el véletlenül az Odessen helyett? Mármint, nem mi… - mormolta idegesen az OCP elnöke, kijavítva saját magát -, hanem az az átokverte szabotőr-kiborg, vagy mi…
- A célvektort és a lövést a Depalloról egyértelműen odesseni vektoron azonosítottuk - rázta a fejét Andarsyn. - Hacsak nem vont össze valaki a célkörzetben kétszáz gravitációs tiltóhajót és kapcsolta be egyszerre az összes reaktort, vagy szerzett valahonnan egy hold méretű, óriás Yuuzhan Vong dovin basalt… - Ne adjunk ötleteket az ershaniaknak, altengernagy - kotyogott közbe Klauskin, de Lu’uthor idegesen letorkollta őket. - Baromságokkal ne vesztegessük a drága időnket, uraim. A lényeg, hogy a Depallo-erődnek működőképesnek kell látszódnia… Domina - fordult a nőhöz. - Hívd fel Thanlist, kérlek. - A volt férjem már biztosan odáig van, hogy a róla elnevezett erődítmény elpusztult… - mormogta a nő.
- Kérd meg, hogy állítson össze egy költségtervet egy replika építésére, amelyet a kormánynak mutogathatunk, no meg az ellenséges kémeknek - magyarázta Lex. - Nem kell tényleges erőforrás, és csapásmérő fegyverzet, elég egy bánya-aszteroidát kiépíteni úgy, hogy az eredeti sematikát kövessék a helyiségek és a folyosók. A vezetett látogatásokat mielőbb folytatni kell majd… az új Depallon. Utána pedig intézkedj, kérlek, hogy Grenhill tábornok és a többi serennoi főtiszt özvegyei és árvái megfelelő végkielégítést kapjanak… cserébe a hallgatásukért.
Domina biccentett. - Maga pedig készüljön fel az üggyel kapcsolatos, Naberrie-t, Lorant és Zwerthet érintő anyagok nyilvánosságra hozatalára, M1-R1 segít majd - folytatta Klauskin felé pillantva Lu’uthor. - Amint végzett az adatok megkozmetikázásával az erőd sorsát illetően… és Andarsyn… - Senkit nem engedünk a roncszónába - biccentett a commenori altengernagy. - És folytatjuk a kutatást túlélők, és esetleges tettesek után a környező rendszerekben. - Helyes - Lu’uthor kezdte összeszedettnek érezni magát. Eredeti droid asszisztenséhez fordult. - GPT, milyen bejövő hívásokat várakoztatsz nekem szeretett kormányunk tagjaitól?
- Máris sorolom, gazdám - kattogott a titkár-kiborg. - Rand elnök úr, Casterfo szenátor… Niathal admirális, Girdun ügyvezető EE-parancsnokhelyettes… Voiello bíboros… - Á igen - biccentett Lex. - Voiellot kapcsold. A többiek maradjanak tartásban - azzal intett Klauskinnak, Dominának, Andarsynnak és M1-R1-nek, hogy tágulhatnak, távozhatnak, lekapcsolhatják magukat. Aztán felhajtotta a maradék alderaani óbort az asztaláról, elhelyezkedett a repulzoros, erőtérvédett bőrszékben, megigazította immár vérfolt- és váladékmentes újabb öltönye ujját, majd összekulcsolta kezeit. Az akut katasztrófa veszélyét talán sikerült elhárítania az OCP fölül… most jöhetett a politikai söprögetés.
- Kapcsolhatod a bíboros urat, robot.
[folyt. köv.]
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jul 30, 2023 19:44:25 GMT 1
Amint Voiello holoképe megjelent a biztonságos vonalon, Lu’uthor némi, ki nem mutatott döbbenettel konstatálta, hogy a deista bíboros vagy még nálánál is jobban tudja álcázni tényleges dühés és felháborodását, joviális képet vágva, mintha csak egy ártatlan, az átlagos politikai machinációk szintjével megegyező kávézgatásra, vagy calamari-saláta kóstolásra akarta volna meghívni kormányzati kartársát - vagy pedig lehetséges volna, gondolta Lex, hogy Voiello még nem is tud az egészről? Vagy épp ellenkezőleg… tud róla, de egyáltalán nincs meglepve?
- Igazgató úr, micsoda váratlan… eseményekre ébredtünk ma reggel - vette le a szemüvegét Voiello és komótosan tisztogatni kezdte, majd holoképe felpillantott Lu’uthorra. - Az Atya nevére, nem is tudom, mit csináljak először? Rebegjek el egy imát az Atya nevében az elhalálozott lelkekért? Esetleg feddjem meg magát, mert az előzetes… tájékoztatásom nélkül vettek ilyen váratlan fordulatot a galaktikus események… vagy talán… - villant meg a deista egyházfi tekintete - gratuláljak az időzítésért? - Talán csak szimplán kezdhetnénk valami egyszerű formulával, például, hogy magyarázatot követel, bíboros úr - ropogtatta meg csuklóit faarccal Lex. - A Köztársaság biztonsága érdekében, gondolom, meg ilyesmi.
- Ugyan, drága technokrata barátom, a Deista Atyaszentegyház sosem követel, pusztán kér és remél, én meg, mint egyszerű szolgája, mégis ki vagyok, hogy ettől eltérjek? - mosolyodott el atyaian, de szigorú hangon Voiello, majd recsegve hozzátette: - Velem beszél először, ugye? - Nyilván az OCP illetékes igazgatóit bevontam, mint a Depallo-erőd együttes üzemeltetéséért felelős vállalati partner vezetője, ezt belső szabályzatunk alapján kötelességem volt megtenni - biccentett Lu’uthor, és feleslegesnek tartotta Voiello figyelmét felhívni arra, hogy ő magával egyetemben a kérdéses igazgatók mindegyike egyúttal valami köztársasági állami, vagy katonai posztot is visel. - Kérdésére visszatérve pedig, bíboros úr… terrotámadás történt. Behatoló szabotőrök foglalták el a Fort Depallo irányítóközpontját, és ők adtak le három lövést egymásután…
- Hármat? - villant meg Voiello tekintete. - Különös. Nem négyet? - Még vizsgálja a biztonsági személyzetünk a logokat - javította ki gyorsan magát Lu’uthor. Honnan tudsz mindenről ilyen gyorsan, te pápista átokfajzat, gondolta magában. - Hamarosan pontosítani tudjuk, hány lövés történt. - Ennek örülök - biccentett Voiello. - De remélem, nem keletkezett jóvátehetetlen kár magában az állomásban… Niathal admirális már körbehívta a fél kormányt azon aggodalmát kifejezve, hogy ha bármi oknál fogva a Depallo-erőd működésképtelenné válna, a Jabiim elleni akció óta igen agresszív EGB számára ez akár azonnali inváziós okot is jelenthet ellenünk…
- Az erőd… jóvátehető károkat szenvedett, amikor visszaállítottuk a biztonsági ellenőrzést a terroristák által elfoglalt szekciók felett, de a javítások már folyamatban vannak és jól haladnak - hazudta Lu’uthor. - Sajnos, voltak veszteségek… Grenhill tábornok és a hadsereg vezérkara az erőd központi irányítójában volt, amikor a biztonsági személyzetünk az ilyenkor szokásos protokoll szerint arra kényszerült, hogy a terroristákkal együtt sajnos őket is kiventillálja az űrbe… - Biztosra veszem, hogy ez valamiféle, még a Sith BIrodalom idejéből visszamaradt protokoll lehetett… - fintorodott el Voiello, de folytatta. - Az Atya irgalmazzon a lelküknek. Ami a terroristákat illeti… sikerrel jártak?
- A… járulékos veszteségek ellenére - próbálta Lu’uthor finomítani három csillagrendszer pusztulását effajta eufemizmussal - a biztonsági személyzetem úgy sejti, hogy nem az eredetileg tervezett célpontokra lőttek.. A céljaik között szerepelt Ershan, a Commenor - Lu’uthornak beugrott, hogy köztársasági bolygóként ez végül is akár jól is fekhet a deisták szemében is, és ez újabb ötletet adott neki -, illetve talán a Jedha, vagy Coruscant… Érezzétek csak, mit úsztatok meg, érezzétek úgy magatokat, ahogy én, csuhások - tette hozzá magában. - Az Atya szerelmére - játszotta a sápítozó klérust eléggé hitelesen Voiello, bár Lex kíváncsi lett volna, hogy egyébként átlátott-e a hazugságán. - Az elkövetők pedig… - Nordgardi terroristák voltak - magyaráza Lu’uthor az előzetesen egyeztetett történtek szerint, aggodalmat csempészve a hangjába, konspiratőr módon lehalkítva azt. - Sajnos, bíboros úr, azt kell mondjam, a biztonsági főnököm árulásra is gyanakszik… a stábom szerint a behatolók vendégbelépőit Abren Zwerth nagykövet kérésére Borath Maddeus ezredes hírszerzési irodája engedélyezte…
- A biztonsági főnöke ugyebár a fiatalabb Antilles lány, aki ilyen jól értesült, nem igaz? - Voiello cseppet sem tűnt meglepettnek az elhangzottakon. - És akit véletlenségből az előzetes jelölési listán, Klauskin admirális úr összhaderőnemi irodáján keresztül a titkosszolgálatok élére jelöltek arra az esetre, h Malreaux megbízott haderőnemekkel kapcsolatos átvilágítása… esetleg személycserékkel járt volna a hírszerzésünk élén? - Voiello mosolya mint mindig, kiismerhetetlen volt.
Így jobb híján Lu’uthor is faarcot vágott. - Remélem, nem feltételezi rólam és kollégáimról, bíboros úr, hogy ezzel a sajnálatos eseménysorral, ezzel az aljas támadással kapcsolatban bármilyen előzetes információt visszatartottunk volna, vagy netalántán ennek kapcsán bármit szándékosan idéztünk volna elő … egyszerű politikai érdekből? - Ugyan, hová gondol, igazgató úr, biztos vagyok benne, hogy önöket legalább annyira lesújtja ez az egész tragédia, mint minket… és persze a felelősöknek bűnhődniük kell.. - bólogatott mosolyogva Voiello, majd hozzátette:
- Azonban a felelősség kérdésében nem mehetünk el az önök létesítményének nyilvánvaló biztonsági hiányosságai mellett sem, ahogyan amellett sem, hogy minden bizonnyal nem voltak megfelelő technológiai kontrollok beépítve a többszörös, fals tüzelés megakadályozására… - Természetesen a teljes körű kivizsgálásban partnerek vagyunk - mormogta Lu’uthor, de Voiello folytatta: - Már csak azért is, igazgató barátom, mert bármiféle szándékkal mentek oda ezek a terroristák, bármiféle kontrollok hiányoztak maguknál, és bármi is volt az eredeti célpontjuk, mégis, valamiféle különös ok folytán az így eltalált bolygók célba vételének mindegyike… nos, deista… teológiai szempontból, végtére is magyarázható… - hagyta nyitva szándékosan a gondolatot Voiello.
Lex tekintetében egy pillanatra értetlen fény csillant, azt átforgatta fogai között a szavakat. - Azt akarja mondani, bíboros úr, hogy akárki… felelős is ezért, bizonyos értelemben szívességet tett a Deista Egyháznak ezzel? - Bizonyos értelemben - hümmögött Voiello. - Persze az egész helyzet időzítése, előkészítetlensége… tudja, igazgató úr.. - törölte meg ismét a szemüvegét az egyházfi. - A kontexusa az egésznek… némiképp hiányos. Számítok a támogatására, hogy együtt kiküszöbölhessük ezt, és a kormány többi tagja számára… immár kontextusában prezentálhassuk a történteket. Lu’uthor közelebb hajolt a holokomhoz. Hát persze, gondolthatta volna, hogy alkudozni akar az öreg, még ilyenkor is… sőt, különösen most.
- Hallgatom, mire gondol, bíboros úr - mondta végül. - Már csak azért is, mert… ami elfogadható magyarázat lehet minderre a deista templomok gyülekezeteinek, attól félek, az átlag köztársasági választópolgár számára még azért erőltetett agressziónak tűnhet… még az új kormánystruktúrában sem adhatjuk Rand elnök úr szájába azt, hogy a támadássorozat a Köztársaság és a Deista Egyház megelőző csapása volt, és tervezetten történt… ha pedig meghibásodásra hivatkozunk a közvélemény előtt… - Az aláássa a maga szervezetébe és technológiai szörnyszülöttjeibe vetett közbizalmat, és bezuhannak az OCP részvényei, igen, tudom - mosolyodott el Voiello, és arckifejezése kétséget sem hagyott afelől, hogy bizony ez a B-terve arra az esetre, ha itt és most nem tudnak megállapodni Lex-el. De a bíboros folytatta:
- Ezért természetesen a közvélemény szélesebb köre és a holocsatornák számára úgy kell interpretálnunk, mintha ezt az egészet az EGB követte volna el. A Depallo-erődöt terrortámadás érte, igen. Voltak veszteségek, igen. Maddeus ezredest, pontosabban azt, aki a személyisége mögött rejtőzik, felelősségre kell vonni, igen, talán Zwerth nagykövetet és a főkolompos barátját, Naberriet is… de a támadást az önök biztonsági erői elhárították, véletlen tüzelés nem történt, a Depallo-erőd pedig működik és sértetlen.. Ami történt Adumaron, Nordgard térségében és a Hapan-Sith űrben, nos, az pedig EGB és szövetségesei újabb, összgalaktikus távolsági csapásmérése, a Jabiim és Nordgard kiiktatása után… a közvélemény részéről érthető, hogyha a birodalmiak számlájára írjuk ezeket is, sőt, még inkább, mint az ershaniakéra.
- Csakhogy a közvélemény tudja, hogy működik egy Halálcsillag, és azt is tudja, hogyan működik a Depallo-erőd… - vetette ellen Lu’uthor. - Láttak felvételeket a Renegát ellopott csillagrombolójának az elpusztításáról, mi magunk sugároztuk őket, és történelmi alapismeret ma már, ahhoz képest mit csinál egy szuperlézer, vagy alkalmasint egy Cár-bomba… - De látták a Tatooine megsemmisülésekor készült felvételeket, amikből sok független hírcsatorna, és tudtommal a maguk specialistái is azt hozták ki, igazgató úr - mosolygott magabiztosan Voiello - , hogy a birodalmiak módosítottak a technológiájukon.
- Azt akarjuk beadni a közvélemény számára, hogy az EGB halálcsillaga képes egyszerre több ponton csapást mérni a galaxisban? - döbbent meg Lu’uthor, miközben az elméje sarkában felmerült a gondolat, hogy egy dolog ezt hazudni, de mi van akkor, ha tényleg így van... - Vagy azt, hogy ez egyfajta hipertéri rakéta-izé… - vont vállat Voiello. - Majd az Ön specialistái, illetve Tyrr megbízott holohírgyárosai összehoznak valami hihetőt. A lényeg, hogy ez lesz a széles körű interpretáció a publikumnak…
- Az EGB nyilván tiltakozni fog - jegyezte meg Lu’uthor. - Az EGB részére viszont titkos diplomáciai és deista csatornákon jelezzük, hogy valójában mi voltunk, és végig ez volt a terv - mosolyodott el ezúttal gonosz, ravasz arckifejezéssel Voiello. - Egyfajta válasz és figyelmeztetés a saját akciójukra a Jabiimnál és a szövetséges ershaniak akciójára Nordgardon. Erődemonstráció és békejobb egyszerre, hiszen véletlenül, vagy sem, de a jedik utolsó menedéke Odessenen, és a régi, megmételyezett Sith Egyház központja a Korriban rendszerben miért ne lehetne mindkét hatalom számára szálka vezetők és deista szövetséges papjaik szemében? - kacsintott Voiello, majd hozzátette:
- Persze, ez csak akkor működik, ha biztosítani tudjuk őket arról, hogy a Depallo erőd továbbra is harcképes. - Az - biccentett Lu’uthor, és nem vetette el magában a lehetőséget, hogy Voiello valójában tudja, hogy az erőd felrobbant, de ezt az adu ászt későbbre tartogatja magának a játékban, egyelőre azonban sabacc helyett a bolond kártyát játssza ki.. Szándékosan… - De mi lesz Adumarral? Adumar nem volt az ellensége hivatalosan sem az EGB-nek, sem a Köztársaságnak… sőt, a galaxis minden pontjáról érkeztek az Akadémiájukra kadétok…
- Nekik is azt mondjuk majd, mint a hírekben - mosolyodott el gunyorosan Voiello. - Azt, hogy az EGB volt. Nyilván az EGB letagadja majd. Eldönthetik, kinek hisznek… - Csakhogy az EGB-nek bevalljuk majd, hogy mi voltunk, most mondta, bíboros úr - Lu’uthor rájött, hogy lassan jegyzetelnie kell. - Az Adumari Konföderáció pedig nem csak, hogy semleges, köztiszteletben álló államalakulat, de a Nagi szövetségese is. Az ESB-t leköti majd a saját politikai válsága, amit a Korriban - rendszerre mért csapás csak tovább bonyolít majd, ezt értem… Odessennel nem foglalkozik majd senki, ezt is értem. De az Adumar már ügy. Ez kényes helyzet…
- Amelybe az önök bázisának szándékolt, vagy hibás célválasztása juttatott minket, igazgató úr - mosolyodott el Voiello. - Látja, erre gondoltam, amikor arról beszéltem, hogy minden vonatkozásban vállalni kell.. A politikai felelősséget. - Nem mehetek az adumariakhoz és a nagaiokhoz mindent bevallva elnézést kérni az OCP nevében a közvélemény bevonása nélkül, bíboros - sziszegte hirtelen felindulva Lu’uthor. - Tönkremegyek! - Akkor nyisson az Újjáépítési Hatóságot keresztül egy új alapot az adumari menekültek elszállásolására, humanitárius segítségnyújtásra, ilyesmire - vonta meg a vállát Voiello. - Tömje be a szájukat kreditekkel.
- Azt az összeget már a Banco Vaticaano rendelkezésére bocsátottuk iparűzési adó és egyházi hozzájárulás formájában, bíboros - bújt elő Lexből az üzletember. - Megkettőzött teherviselésre kért minket… miért nem a Banco Vaticaano finanszírozza ezt? - Mert nem mi lőttük szét a buzikat, azért, Lex barátom - nevetett fel Voiello. - És mert ilyesmit mégsem vihetek a deista gyülekezeti konklávék jóváhagyó grémiuma elé, nem igaz? A nemárulók, fajárulók, atyátlan népek özvegyeinek és árváinak segélyezését? Nem, nem, igazgató úr, ez az önök költsége lesz…
- És ha nem vagyok hajlandó kifizetni? - feszült meg Lu’uthor egy pillanatra, aki nem szerette, ha a politikai machinációs beszélgetések közepén valaki hirtelen csak úgy kitartotta a markát. - Akkor a maguk kis technikai malőrje és felelőtlensége bekerül a hírekbe - tárta szét a karjait Voiello. - Bár igazán szomorú lennék, ha ilyesmihez kellene folyamodnom… és akkor a politikai felelősség kérdése nem csak részvényárfolyamok, hanem a kormányzat és a pártkoalíció terén is előkerül majd…
- Értem én - biccentett Lu’uthor a fogát szívva, gondosan ügyelve arra, hogy közben egyetlen újabb implantot, vagy hormonkapszulát se aktiváljon. Itt és most visszafogottságra volt szükség, ha meg akarta őrizi saját és bizalmasai pozícióit. - Az Újjáépítési Hatóság és az OCP haladéktalanul felveszi a kapcsolatot az Adumari Konföderáció… helyettes és tartalék kományszerveivel, illetve a Nagival… humanitárius segítségnyújtás céljából. - Az Atya áldásával - mosolyodott el Voiello. - Maradjunk kapcsolatban. Én tájékoztatom Rand elnök urat és Casterfo szenátort. Áldassék, igazgató úr. - Áldassék - sziszegte Lu’uthor, és akkorát csapott az asztalon lévő komdeaktiváló gombra, hogy az interfész berepedt. Aztán megropogtatta a tagjait, és behívta személyi titkárát. - Hé, robot, gyere be, de tüstént!
GPT becsámpázott. - Igenis, Lu’uthor gazdám?
- Fogalmazz egy üzenetet Domina főpraetornak, akarom mondani Tagge igazgató asszonynak és megbízottnak - krákogta Lu’uthor. - A korábbi, Depallo igazgatónak címzett üzenetem mellett nyissák ki az OCP-KDY régi közös fájlokat. Tudni akarom, van-e Napzúzó nyers tervdokumentációink. Utána pedig üzenj M1R1-nek, hogy térképezze fel a vostroyai kapcsolatainkat és lehetőségeinket. Szert kell tennünk egy cár-bombára, vagy többre, ha nem tudunk sajátot gyártani. Sürgősen. Utána pedig hívd össze az OCP és az Újjáépítési Hatóság vezérigazgató tanácsát. Új digitális valutát és befektetési alapot hozunk létre Adumar áldozatainak segélyezésére…
A droid feljegyezte az utasításokat és kisétált, Lu’uthor pedig kezét a háta mögött összekulcsolva a tornya ablakához sétált. A deistákkal eddig fennálló kényes egyensúly megdőlni látszott, eddigi egyenlő üzleteik után a Depallon történtek végeredményeként Lex és az OCP másodhegedűs szereppel és negatív pénzügyi eredménnyel nézett szembe… vagy potenciálisan sokkal rosszabbal.
Azok után pedig, hogy űrállomása halálos csapást mért több, a mérsékelt és szélsőséges liberális ellenzékhez húzó, Köztársaságon kívüli rendszerre, Lexnek rá kellett jönnie, hogy az OCP lehetőségei a Köztársaságban nullára szűkültek. Maradhatott a deisták megzsarolt bábja és pénzcsapja… vagy kereshetett másik alternatívát. Olyan alternatívát, olyan csoportosulást, akik számára tényleges értékkel bírt az információ, hogy a Fort Depallo megsemmisült. Vagy tényleges haszonnal. Mert ezt a lehetőséget sem lehetett elvetni. Hogy Lex és a Depallo egyszerű, szándékolt szabotázs, szervezett lejáratás áldozatai lettek… és pusztán egy banális hiba folytán nem fordult ez fizikai áldozatba, hiszen a Depallo végül a Korriban rendszer egyik holdját, és nem a Commenort vette célba. De vajon, gondolta Lex… szándékoltan, vagy véletlenül?
Lu’uthor rádöbbent, hogy nem fordulhatott csak úgy az EGB-hez, vagy Ershanhoz, diplomáciai úton bizonyosan nem. Egyrészt, mert az is tele volt deistákkal, másrészt, mert legalább akkora eséllyel lehetett ez az egész egy szándékolt birodalmi hírszerzési szabotázs - márpedig a kis kurva Myri megmondta, hogy terveznek valamit, nemde? - , mint véletlen egybeesés. A hapanokhoz sem mehetett, hiszen most lőtte ki a harcbázisa az egyik holdjukat. A nagaiok viszonylatában pedig ugyanez volt a helyzet.
Nem, olyasvalakivel, vagy olyasvalakikkel kellett beszélnie, aki köpönyegforgatásban méltó vetélytársa volt mindig is. És aki független érdekeltként nem csak, hogy utána tudott nézni adott esetben a történteknek, mivel szinte minden érdekelt félnél rendelkezett kapcsolatokkal, de adott esetben segíthetett az OCP-nek a Cár-bombákkal kapcsolatos opcióban is.
Lu’uthor gyorsan visszarendelte GPT-t. - Hé robot, van még egy parancsom. Ha az előzőkkel végeztél, kezdd el átvilágítani a régi Damask-számlák archívumaiban megadott kontak elérhetőségeket. Keress régi, vészhelyzeti ESB-kódolást. - Értem, gazdám… és mit keresünk, gazdám? - vágott fémpofát a kiborg. - Megbízható komvonalakat - mosolyodott el Lu’uthor. - Egyet G’kar nagykövethez… egyet pedig bárkihez… a Generisen, az NDK-ban.
|
|
|
Post by sithlord on Aug 4, 2023 12:29:54 GMT 1
Mialatt a galaxisban létfontosságú események történtek, Rand immár mint Főkancellár, a kényelmes Respublica 500, legfelsőbb szintjén elhelyezkedő lakosztályában elmélkedett és dolgozott. A hatalmas főkancellári asztal, roskadásig volt megrakva adatkártyákkal, különféle jelentésekkel, kormányzati titkos és még titkosabb besorolású anyagokkal. Most hogy ő lett a Köztársaság feje az atya kegyelméből, rengeteg munka várt rá. Helyrehozni azt a sok elszúrt sőt kifejezetten ártalmas dolgot, amelyet az előző Kormány követett el. A Kormányát bemutató szenátusi ülésen elhangzottak még mindig visszhangoztak elméjében. Háta mögött a hatalmas panoráma kilátó s ahogy a dolgozóasztalánál ült, kísértetiesen emlékeztetett egy másik Főkancellár napjaira. Rand őszes haja, az elegáns Coruscanti öltöny, valahogy azt jutatthatná eszébe egy mondjuk több száz évet megélt látogatóban, mintha csak Palpatine Főkancellárt látná...A Klónháborúk idején…
Talley Rand azonban nem törődött a múlttal, őt a jövő érdekelte s még valami vagy valaki...Rudeus Rand, egyszülött fia az egyetlen örököse, aki ki tudja hol van s éppen mit csinál...Mióta Deatrhstroke biztonságos helyre rejtette el, nem tudott róla semmit. Most azonban eljött az ideje hogy Rudy hazatérjen végre. Sőt nemcsak hazatér, hanem mindjárt kormányzati posztot is kap! Rudy a kis Száműzött! Rand elmosolyodott a gondolatra. Valaha évezredekkel ezelőtt két olyan családtag is szerepelt a Rand család Krónikáiban, akik a Száműzött nevet viselték. Különös módon a Rand család tagjai együttműködtek a Régi Köztársaság egyik legnagyobb drámájában. Atton Rand, Rudy egyik őse ugyanis segített a Száműzött néven ismert Elveszettek egyikének, az akkori utolsó Jedinek, hogy újjáépítse a Jedi Rendet és ezzel a Köztársaságot is. Atton bár ekkoriban inkább volt ateista, látva a későbbi Jedi visszaéléseket, az Erővel bíró személyek és a Sithek kegyetlenségét, családjával a Deista eszmék felé fordult. Amit senki sem sejtett róla, hogy Atton is Erőérzékeny volt, és bírt egy másfajta erővel is… Több ezer évvel ezelőtt a Rand család vagyonát és hírnevét, pontosan Atton Rand alapozta meg. A Száműzött Jedi pedig...Nem tudtak rájönni soha, hogy mi volt a neve. a poén az hogy ő és Atton semmit sem sejtettek távoli rokonságukról, mivel a Száműzöttet még csecsemőkorában elvitték a Jedik hogy kiképzést kapjon. Sőt hogy semmit se tudjon a családjáról, még egy másik nevet is kapott Jedi tanítóitól...Ez a Száműzött néven ismert hatalmas erejű Jedi, támasztotta fel a Jedi Rendet halódó poraiból. Bárhogy is alakult azóta a sorsa… Atton persze nem is sejtette a rokonságukat, honnan is tudhatta volna? Talley Rand azonban, hála a családi történészek és kutatóknak, pontosan tudta, kik is voltak az ősei. S büszkeségében erről a távoli családtagukról a Száműzöttről nevezte el egyetlen fiát és örökösét... Rudeus ugyanis deista nyelven száműzöttet jelent. Ki gondolta volna hogy az ő fia is egyszer száműzve lesz...De ennek most vége! Atton Rand örököse és leszármazottja, immár hazatér otthonába...Vajon gondolta volna valaha is Atton hogy családja, amelynek befolyását és vagyonát ő alapozta meg, egykor a leggazdagabbak között lesz? És hogy egyik távoli leszármazottja Főkancellár lesz a Köztársaságban? Talley elmosolyodott, miközben jót kortyolt az ízletes teából, amit Voiello külön az ő számára készíttetett. Gondolataiból azonban egy titkos jelentés zökkentette ki. Voiello küldte pár órája, de még nem volt alkalma rápillantani...A jelentés a Fort Depallo terrorista támadásáról, három bolygó pusztulásáról szólt. Valamint a Nordgard megsemmisítéséről is...Végén az egyszerű, szinte parancsoló mondattal. „Ha elolvastad azonnal hívj fel” -Az Atya nevére! Mi az ördög folyik a galaxisban? -Rand magánkívül volt, amikor olvasta a Depallo sajnálatos incidensét, Adumar pusztulását, Odessen és egy Sith bolygó megsemmisülését...Nohát akkor ideje felhívnom a kedves Voiellot. Rand igencsak dühös volt, de felvette a nyugodtság álarcát, majd beütötte a kommunikációs kódokat. Sistergés és némi zaj után, Voiello holografikus képe jelent meg a vonal túloldalán. -Bíboros uram...mi a Sith menykő történt a galaxisban, alig pár óra leforgása alatt? -Rand dühösen de kíváncsian várta öreg barátja válaszát.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Aug 5, 2023 21:15:20 GMT 1
Az elsötétített, félhomályos csarnokban csak a végeláthatatlan, oszlop-szerű felépítmények közötti sikátorokban rutinszerűen járőröző EE-osztagok csizmacsattogásai hallatszodtak. Az egymástól méterenként álló felépítmények többsége sötétbe burkolózott, másokat reflektorfény világított meg a rájuk erősített, a szájukba szíjazott pöcköknek köszönhetően csak némán fickánkoló, 5-14 éves, különféle fajú gyermekekkel együtt. Mindegyikük fölött szakszerűen megszerkesztett ketrecben egy-egy erőblokkoló ysalamiri gyíklény kaparászott. Heol Girdun szenvtelen képpel elnézte egy ideig a padawan-rangot még el nem ért egykori jedi-ifjoncok kálváriáját, akiket kivégezni vagy birodalmi erőelhárító-halálkommandóknak átadni azért mégsem lehetett, ahogy az Erőtől véglegesen elvágni sem, mint az öt évnél fiatalabbakat (ahhoz túlságosan átjárta már őket az energiamező, és belehaltak volna a kezelésekbe), ígyhát gyűjtőpontokra kellett helyezni őket úgy, hogy ne okozhassanak galibát, és ne legyenek szem előtt. A további sorsukról azonban a deista kormány egyelőre nem rendelkezett. Girdun azon a véleményen volt, hogy még a templomban kellett volna harc közben agyonlőni valamennyit… csakhogy amikor rábukkantak a gigantikus piramis pincéjében bújkáló gyermekekre, azok még csak be se kapcsolták a fénykardjukat, mert mestereik parancsára megadták magukat, hogy irgalmas elbánásban részesülhessenek. A jedik bizonyára arra számítottak, hogy később kiszabadítják őket – hamvába halt ötlet, tekintve, hogy hol vannak. Girdun abban mindenesetre biztos volt, hogy a deistáknak most fogalmuk sincs, mihez kezdjenek ennyi fiatal fogollyal, akiknek a létezése, sőt maga az elfogásuk ténye sem venné ki magát jól, ha a nyilvánosság tudomására jutna. A köztársasági híradások mindeddig sikeresen elterelték a témát arról a tényről, hogy a Templomban gyerekek is voltak, nem is kevés, és nem is akarták felhívni erre a figyelmet a továbbiakban sem. Pedig azok a mocskos jedik egész gyermek-rakományokat raboltak el köztársasági szüleiktől, hogy indoktrinálhassák és megronthassák őket. Hogy a saját családjaik és polgártársaik ellen fordítsák őket. Girdun undorodva kiköpött a padlóra. Tudta, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha visszaadnák őket a szüleiknek. De a klérus úgy gondolta, hogy ahhoz már túl veszélyesek. Nem akartak potenciális terroristákat szétszórni a Köztársaság területein. A Girdunhoz közelebb álló, hat méter magasságú falba épített turbolift-aknák egyikében mozgás támadt, ahogy a fülke több kilométeres magasságból aláereszkedve belassult az átlátszó aknafal mögött. Az ajtó melletti fehér fények felvillantak, majd a görbített fémlap egy szisszenéssel a fülke falába húzódott, és kilépett a félhomályba az új kormány védelmi megbízottja, a jediket a deistáknak kiadó és ezzel a sajátjai szemében vérárulóvá lett, fehér, militáns, de előkelő öltözékében azonnal felismerhető Mads Malreaux. Ahogy közelebb ért, Girdun már ki tudta venni a vonásait is a sötétben – a fiatal, huszonéves férfi vékony arcát zsíros, szalmaszőke haj keretezte, kissé nyújtott orra ellenére azonban jóképűnek tűnt. A szemei sötétek voltak, majdnem teljesen feketék, de mintha vörös láng lobbant volna mögöttük, ahogy arrogánsan körbetekintett a felfeszített ifjoncok tartóoszlopain, és ettől a tekintettől Girdunt kirázta a hideg. - Az elkeseredettségük, a haragjuk szabályosan viharzik az Erőben – hunyta le egy pillanatra a szemeit a férfi, aztán fejével a legközelebbi felépítményre rögzített ysalamiri-ketrecre bökött. – De nem tud kijutni. Nem érzi meg őket senki. Girdun megjegyezte magában, hogy Malreaux mintha magára sem venné az ysalamirik erőgátló hatását. Hallott róla, hogy voltak olyan képességű erőhasználók, akik közömbösítették az ysalamiri-hatást. - Érkezett már döntés az ügyükben, exellenciás uram? – fordult a deista jedi főnemes felé végül. – Nem tarthatjuk itt őket az örökkévalóságig. - Nem tarthatjuk, ez igaz. De lehet, hogy igen. – Malreaux halványan elmosolyodott, amitől az arca megnyúlt és viasz-szerű lett. – Lehet, hogy itt fognak felcseperedni, lehet, hogy egy életet töltenek itt… aztán meghalnak – vont vállat szenvtelenül. - Nem hiszem, hogy erőforrásokat kéne pazarolni ezeknek a… khm, árulóknak a majdnem egy évszázadig tartó ellátására – pillantott az egyik nyöszörgő, kétségbeesetten nézelődő gyermekre Girdun. - Az is lehet, hogy mire döntés születik a sorsukról, már régen elfogynak innen – nevetett fel élesen Malreaux. – Constipadre atya is kért egy raklapra valót magáncélra, főleg kisfiúkat. És nem ő az egyetlen. - Remélem, azért nem adunk… ilyen célra, mármint nem kereskedünk rabokkal és kisfiúkkal a klérus számára… uram – tette hozzá a homlokát kelletlenül ráncolva Girdun. - Vannak bizonyos… politikai szívességek ebben az új, még formálódó paradigmában, Girdun ezredes, amiket egyszerűen nem hagyhatunk… kielégítetlenül. Constipadre atya fontos szövetséges. Ezeknek a gyermekeknek pedig mégiscsak el kell tűnniük valahová. Ráadásul az Atya, illetve az atyák égisze és felügyelete alá, hogy ne legyenek szem előtt, értette meg a gondolat folytatását Girdun. Hát mégis született döntés a gyermekekkel kapcsolatban… csak nem az, amire számított. - Hogy lelki vezetőink mit művelnek a magánéletükben, nem tartozik ránk, Girdun ezredes. Az csak az Atyára és rájuk tartozik. Kivéve, ha az illetőnek noszogatásra van szüksége, mert nem abba az irányba áll, mármint politikailag, ami az Anyaszentegyházunknak megfelel. Ért engem, nem? - Természetesen – felelte az ex-GAG kommandós, akiben felrémlett, hogy annak idején Solo ezredes is hasonló taktikákhoz folyamodott, ha valamelyik politikust kellett zsarolni. A deista vezetés ráadásul személyesen és a saját kérésükre adta át saját papjainak a zsarolóanyagot, mégpedig ártatlan jedi kisfiúk képében. Girdun abban már csak reménykedni tudott, hogy ezekbe a kisfiúkba-kislányokba nem neki magának kell felvevő-eszközöket vagy éppen robbanófejet beleműtetnie implantok formájában. - Elrendezte, amit kértem? – faggatta Malreaux, miután körbesétáltak néhány áldozati felállást, és ismét megállapodtak a csarnok szélén. - Degonet és Derpa szenátorok felállították a megfelelő bizottságokat, illetve Karn ezredes folytatja az átvilágításokat. Klauskint külön megfigyelés alá helyeztem. - Igen, sem ő, sem Antilles nem tudták előrejelezni a Fort Depallo-t érintő kudarcot – húzta el a száját a főnemes. – Gyanítom, hogy mire Luuthor befejezi velük a játszadozást, nem sok marad belőlük. - A hírszerzés kudarcot vallott, ahogy a Fort Depallo őrei is – villantak fel Girdun szemei. – Ha készen állnánk az új gárdával, megakadályozhattuk volna! - Miért, maga úgysem lesz gárdaparancsnok – pillantott rá Malreaux. – Maga itt marad mellettem adjutánsnak és összekötőnek. Szükségem van a szakértelmére, ahogy magának is az enyémre. - Ha én nem… akkor ki? Ther egy kiöregedett rendőr, Karn nem elég tapasztalt és különben is, adminisztrációs munkára küldte. - Az anyukája kérte meg rá a titkárnőmet – vont vállat Malreaux. – De engem ennél most sokkal jobban érdekel… Maddeus ezredes nyugdíjaztatása – villantak egy pillanatra vörösen Malreaux sötét szemei. - Hetek óta megfigyelés alatt tartjuk. Ma reggeltől pedig már nem a hírszerzés igazgatója. Ha be akarjuk hozni, érdemes lenne most cselekedni. - Akkor siessen – förmedt rá Malreaux. - Még azelőtt el kell… beszélgetni vele, mielőtt egyeztetek Luuthor igazgatóval. A végére fogok járni ennek a Fort Depallo ügynek, mielőtt útra kelek a Diznre. - Értettem, exellenciás uram – hajtott fejet Girdun. – Azonnal intézkedem. Az EE Központban minden elő van készítve a szállításhoz. - Kérem – intett a tuboliftek felé Malreaux, aztán nagyvonalúan körbeintett. – Nem muszáj a szükségesnél tovább maradnunk itt. Miért kéne kitennünk magunkat azok szenvedésének, akik a saját árulásuknak köszönhetik a sorsukat? … Garik Loran tudta, hogy minden lépését figyelik. Hetek óta érezte, hogy valaki vagy valakik a nyomában vannak, és arról is igen pontos sejtései voltak, hogy kicsodák. Az egykori birodalmi propagandaszínész, később a Lidérc-osztag tagja, majd a különféle köztársasági kormányzatok kémfőnöke megigazította az arcüregébe rejtett betéteket a nyelvével, kézháttal letörölte az arcot, ami jellemző módon nem a saját arca volt, hanem Borath Maddeus ezredesé, aki hivatalosan a hírszerzés vezetője volt. Maddeus-Loran a légijárdákon az irodája felé sétálva a szeme sarkából látta, hogy a diszkréten nyomába szegődő gotal belecsiripel valamit a komlinkjébe és eltűnik, hogy átadja a helyét a szemből megjelenő váltásügynöknek, egy magas h’nemthe nőnek, aki a gotalnál sokkal feltűnésmentesebben végezte a munkáját. A Coruscant kezdett veszélyessé válni, főleg a régi Lázadók számára. Loran befordult egy sarkon, elhaladt a mindenféle portékákat kínáló bevásárlóközpont-sor mellett, aminek a járdateraszáról egyenesen a coruscanti piacra lehetett látni, majd belépett egy üzemképesnek tűnő holokomm-fülkébe. Loran gondosan bezárta maga mögött az ajtót, majd leszerelte a terminál hátulját, átkötött néhány huzalt, és végül álkódokat ütött a panelbe. Számos, a hírszerzés által is használt átjátszó-relén keresztül megpörgette a hívást a Magon át a Peremvidékig és vissza, hogy senki se hallgathassa le a beszélgetését. Amikor elégedett volt a titkosítással, tárcsázta Abrent. A serennói egykori kormánymegbízottnak számos kérdésre felelnie kellett. Loran érezte, hogy a kettejük elmérgesedő viszonya, Abren zsarolása, hogy belépőket biztosítson a Fort Depalloba a nordgardi terroristáknak nagyon karakteridegen volt a serennoi nőtől. Talán Abrent is zsarolta valaki. És most ugyanezeknek a belépőknek köszönhetően három bolygó semmisült meg a galaxisban, ráadásul az Adumari Konföderáció fővilágával az élen, ami iszonyatos csapásnak számított a diplomácia és a galaktikus közgazdaság terén egyaránt. Hiába villogott a terminál, Abren felől csak statikus zörej érkezett. Loran átállított valamit, mire a komberendezés kiírta, hogy a kiküldött hívásjel nem találja a célpontját. Lorannak azonban nem maradt ideje eltöprengeni a jelenségen. Hirtelen repulzor-hajtóművek sistergését hallva megfordult, és csak annyit látott, hogy egy fekete festésű, jelöletlen légifurgon fékez le a fülkéje előtt, amiből bőrkabátos-fegyveres alakok ugrálnak le. A következő pillanatban feltépték a fülke ajtaját, Loran pedig azon kapta magát, hogy a kezein energiabilincs csattan, és elsötétül a világ – a fogdmegek elsötétített vizort csaptak a fejébe, hogy ne láthassa, hová viszik. Érezte, hogy behajítják egy jármű oldalsó ajtaján, majd érezte az emelkedés okozta enyhe rázkódást… első gondolata az volt, hogy a fülke pozíciójától számítva és a jól érezhető kanyarok alapján ki fogja tudni számítani, nagyjából merre tartanak főleg, hogy a hallását nem tompíthatták el – megszólalni sem tudott, a vizor lekanyarodott a szájához és azt is lefedte, mintegy az arcának csak az első részét eltakaró, speciális rabfegyelmező álarc. Ez az egész bánásmód a régi gárdás megoldásokra emlékeztette. Igyekezett lecsillapítani az egyre kapkodóbbá váló légzését, amikor rádöbbent, hogy valószínűleg ErőElhárító fogságba került. A deisták végre rájöttek, hogy kinek kell kérdéseket feltenni a Fort Depallo-val kapcsolatban, mert csakis ez lehetett az oka, hogy elrabolták ahelyett, hogy továbbra is csendes megfigyelés alatt tartanák. A légzése még erratikusabbá vált, amikor döbbenten konstatálta, hogy mindent, amit tud el kell mondania nekik… hiszen a felesége és náluk volt. Dia Passik kemény nő volt, maga is Lidérc, de az eltűnése óta senki sem lépett kapcsolatba Lorannal, hogy váltságdíjat vagy légiautót követeljen a tetőre érte, így tudta, hogy Dia nem közönséges bűnözők áldozata lett, hanem ennél többről van szó. És ha Dia valóban EE-fogságban volt, akkor felhasználják arra, hogy mindent kiszedjenek belőle. Loran hirtelen rájött valamire, és elmosolyodott a sisak takarásában – sem az EE, sem a CSF nem tudta, hogy Maddeus álArca alatt az Arc, vagyis Garik Loran rejtőzik. Vagyis nem zsarolhatják a feleségével, mert Maddeus ezredesnek természetesen nem volt felesége. Akik tudtak a megtévesztésről nem fogják elmondani a trükköt az erőszakszervezeteknek, egy ilyen aduászt megtartanak egy erősebb, kényesebb helyzetre. Legalábbis Loran ebben reménykedett. A coruscanti politikusok kapzsiságába és önzőségébe vetett hitében eddigi élete során még sosem csalódott, és valószínűleg ezután se fog. Lehunyta az amúgy is használhatatlan szemét, és megpróbált a külső zajokra, kanyarokra és hangváltozásokra koncentrálni. Ha az indulási ponttól jól lőtte be az irányt, határozottan a Manarai-hegység felé tartottak. Nyilván nem valamelyik deista szenátor hegyi üdülővillájába mennek, bár ez is a lehetséges célpontok egyike lehetett. Az elmúlt hetekben hírszerzési körökben olyan hírek szivárogtak az EE éppen átszerveződő köreiből, hogy a deisták titkos műveleti létesítményeket, afféle törvényileg illegális black siteokat állítanak fel a Köztársaság különböző pontjain, de még a Coruscanton is. Állítólag a hegyekben… Ha kivájták a Manarai belsejét, tökéletes rejtett börtönt hozhattak létre odabent… sőt, egy egész erődítményt. Igen, döbbent rá Loran, hát ezért nem tudta kinyomozni, hová tűntek a jedik, akiket a Templom ostroma során tartóztattak le. Ha a hegyek belsejében senyvedtek, akkor kívülről a sziklák fémtartalmba és vastag hótakarója miatt képtelenség volt szenzorokkal érzékelni őket. És még annyira sem, ha a hegyvonulat mélyére, a föld alá telepítették a komplexumot. A siklófurgon emelkedni kezdett, és ebből Loran rájött, hogy igaza volt. Irányérzéke alapján a hegység fölött jártak, valószínűleg az egyik megmászhatatlan csúcson keresztül kellett leereszkedni a bázis mélyére, hogy a turisták nehogy ráakadjanak az árulkodó jelekre. Ebben is igaza volt – a járműben egyértelműen érződött, hogy az emelkedést néhány másodperces lebegés, majd mély, folyamatos ereszkedés követte. Amikor padlót értek, Loran hallotta az ajtók nyikordulását – és a következő pillanatban letépték a fejéről a sisakot, a szemébe pedig éles fény villant. Amikor hozzászokott a látáshoz, és a szeme fókuszált, végre körülnézhetett, miközben leráncigálták a légisiklóból. A sziklafalakat egyenesre csiszolták és duracél lapokkal vonták be. A hatalmas csarnokban számos más rendeltetésű és formájú jármű állt, légirobogó-soroktól kezdve a CSF-ben rendszeresített rabszállítókig és újabb, Loran számára ismeretlen modellekig. Mindenhol szakszerűen felfegyverzett bőrkabátos-páncélos EE-egységek mozogtak. Távolabb egy egyenruhásokból álló egység 5-14 évesforma gyermekekből álló rabcsoportot kísért – a gyermekeket ysalamiri-ketreces kommandósok terelték, ami nem hagyott kétséget a kilétük felől. Loran szándékosan elfordította a tekintetét a sírós-kétségbeesett gyermeki arcokról, de így sem kerülte el a figyelmét az egyik mon cal kislány pánikszerű bugyborékolása. Az egyik EE-kommandós megnyomott valamit az adattábláján, mire a lányka energiabilincsei felizzottak, a mon cal ifjonc ugrott egyet, és többé egy hangot sem mert kiadni. Loran nem akarta ezt elhinni. Ide fajult volna a Lázadás, gyermekeket vegzáló, birodalmiakat megszégyenítő erőszakszervezetté? És hogy nem vette észre, hogy a Köztársaság ebbe az irányba tart? Miért nem léptettek életbe akadályoztató törvényeket Jacen Solo és a GAG ámokfutása után? Loran persze tudta a választ: a politikai érdekek másra helyezték a prioritást, ahogy ő maga is, ahogy ő maga sem foglalkozott ilyesmivel befolyásos pozíciójából. Ő is felelős volt ezért. Belökték egy turboliftbe, végigvezették néhány folyosón, miközben folyamatosan EE-osztagosok által kísért, bilincsbe vert jedik és kisebb-nagyobb rabcsoportok mellett haladtak el, akiket egyértelműen éppen költöztettek valahová. Végül megint turboliftek következtek, és többemeletnyit ereszkedtek a mélybe, míg végül elérték a célszintet. Loran figyelmét nem kerülte el, hogy minél lejjebb értek, annál kevesebb rabbal találkoztak, és annál szűkebbek voltak a folyosók. Ezen a szinten a falak már sziklafalak voltak és sokkal szabálytalanabbak lettek, mintha egy régi, átépített bányaüregekben járnának. Talán az ErőElhárítók nem kivájatták a hegy belsejét, hanem rég elhagyatott bányaalagutakból építettek maguknak bázist. Az ajtók, amik az oldalt futó helyiségeket elzárták modernek voltak, és bizonyára nem túl vastagok – Loran nem egy helyiségből hallott ki fojtott sikolyokat és jajveszékelést. Egyik félig nyitott bejáratú szobából hangos ütlegelés és nyögdécselés hangja hallatszott. Loran nyelt egyet. Persze tudta, hogy nem véletlenül vették le a szemellenzőjét. Tudta, hogy mindezek a hangok, a jedi rabok mutogatása mind a vallatásához, a megfélemlítéséhez tartozik. Rá akartak ijeszteni. És Lorannak kényszeredetten kellett bevallania magának, hogy sikerrel jártak. Miközben tovább vonszolták a felkarjánál fogva a folyosón, összebilincselt kézzel, felfigyelt egy hallgatag humán férfira, akit újabb bőrkabátosok beráncigáltak a folyosóra, majd belökték egy szobába, ahonnan aztán fojtott sugárvető lövéshangja hallatszott. Loran orrát azonnal elkapta az ózonszag… és az égett hús szaga. Kivégzések?! Statárium?? Hirtelen már el sem tudta dönteni, hogy ez az egész csak egy neki felépített színjáték, vagy valóban megtörténik. Ha az utóbbi… Ha nem csak eljátszák, ha valóban rabokat lőnek agyon tárgyalás nélkül… arról biztos, hogy nem tud a kormányzat. Sem Rand elnök, sem Voiello bíboros és a klérus tagjai, sem a kiugrott deista jedik és Mads Malreaux. Ez a módszer túlságosan sok volt, túlságosan birodalmi. Még olyan alakok számára is, mint az évezredekig a város alá zárt, bosszúszomjas deista pápisták. Ez csakis birodalmi szabotázsakció lehetett, csakis a Köztársaságot és az amúgy kegyetlen, de mégis pragmatikus és civilizált deistákat megdönteni és szabotálni akaró birodalmi hírszerzési akció lehetett, de semmiképpen sem a valóság. Ez az egész inkább Ysanne Isard volt és a Lushankya börtönei, nem pedig a Galaktikus Köztársaság vagy a Pius Dea. Csak ez lehetett a magyarázat. A másik alternatívát, a másik magyarázatot Loran el se akarta képzelni. Az egyszerűen nem lehetett igaz. Belökték a vallatóterembe, és a megdöntött asztalra szíjazták. Aztán erős fehér fényt villantottak a szemébe, és érezte, hogy az asztal lassan forogni kezd, hogy dezorientálja őt. Érezte, hogy nem tudja becsukni a szemét – kifeszítették. A halántékánál inkább érezte, mint látta a lebegő hipodermikus tűt, amit a vallatóasztalhoz csatlakozott karok tartottak helyben. - Maddeus ezredes – hallott egy hangot valahol a háta mögül, miközben tovább pörgött az éles fényben. Kezdett szédülni. – Santebal őrnagy vagyok, ErőElhárítás. Azért van itt, mert válaszolnia kell néhány kérdésre. - Hol vagyok? – krákogta Loran-Maddeus annyira Maddeusosan, amennyire csak tudta. – És ezeket a kérdéseket… miért nem tették fel az irodámban? Hírszerzési igazgatóként nem bánhatnak így velem! - Csakhogy ma reggeltől már nem ön a hírszerzés vezetője, Borath – felelte mosolyogva az elé lépő Santebal őrnagy. A férfi forgó alakja szárazon mosolygott. – Ön csak egy civil. Lázadó hős… de civil. Senki nem jön maga után. De ne féljen. Ha együttműködik, hamar túl leszünk mindezen. Azzal kezdődött, hogy kihúzták a fogait. Mármint azokat, amik önmegsemmisítőt, halálos mérget vagy ideggázt tartalamaztak. Aztán a biztonság kedvéért kihúzták a többit, hogy még véletlenül se aktiválhasson semmit esetleges beépített kapcsolókkal. Végül Loran-Maddeus látta, hogy az EE-őrnagy bólint, mire csípést érzett a halántékán. Nem tudta, hogy igazságszérumot vagy kábítószert fecskendeznek belé, de valódi személyiségét sietve az elméje egyik sarkába rejtette, próbálva teljes és totális mértékben Maddeus ezredessé válni, Garik az „Arc” Lorant pedig végleg elfelejteni, mintha a Lidércek egykori hőse sose létezett volna. Ahogy minden elhomályosodott előtte, érezte, hogy szinte öntudatlanul szavak buknak fel belőle – és gondolatban fellélegzett. Ezek a szavak az agyimplantjaiba ültetett, éppen ilyen helyzetekre tartogatott értékes, de nem létfontosságú, automatikusan feltörő információk voltak. Ami azt jelentette, hogy jó ideig nem fog semmi fontosat elárulni a vallatóinak. … Az újonnan átépített, mindenhol toronymagasságú építődroidokkal átszerkesztett Védelmi Negyed főkomplexumában Santebal őrnagy kilépett a turboliftből, és elindult a köztársasági védelmi biztos, Mads Malreaux irodája felé. Haladtában a dolgukra siető funkcionáriusok és egyenruhás adjutánsok szinte menekülve tértek ki az útjából. A fekete egyenruhás Santebalról az a hír járta, hogy valaha még a Régi Köztársaság idején létezett, milliókat terrorban tartó Santebal Milícia nevű, vjuni katonai diktát-junta egykori vezetőinek a leszármazottja. Miután a jedik egy csoportja kiűzte a Santebalt a Vjunról és a környező rendszerekből, a szervezet természetesen megmaradt – úgy híresültek el, mint a galaxis egyik legbrutálisabb paramilitáris-politikai zsoldosegysége, amit még a Palpatine-i birodalmi terror sem tudott teljesen kigyomlálni, csupán elűzni őket a Magvilágok irányába. Persze Santebal őrnagynak ma már nem az állítólagos sötét származása miatt volt rossz a híre, hanem az ErőElhárítóknál betöltött szerepéért, amit nem reklámoztak ugyan, de nem is taposták el a szóbeszédeket. A deistáknak valamiért fontos volt az általuk jótékony rossznak hívott politikai félelem terjesztése. Persze a rosszhiszemű Sordis-bérenc ellenzék azzal vádolta az új kormányt, hogy a védelmi megbízott úr szépen lassan lecseréli az EE, a CSF, a Békeőrség és még ki tudja melyik biztonsági szerv vezetőit a Santebal Milícia alvilági, parancsuralmi rendszereket megidéző, csecsemőkkel táplálkozó démonaival. Ahogy Santebal áthaladt a különféle ellenőrzőpontokon, magában azon morgolódott, hogy mivel a Malreaux-féle fejesek nem piszkolták be a kezüket azzal, hogy személyesen meglátogassák az EE-intézményeket, ezért neki kellett ideutaznia a Manarai-hegységből. A hegynek kellett Muh'ammedh-hez jönnie, ahogy az ershani mondás tartja. Pedig mintha látta volna a férfit az egyik bázison nemrég... Santebal amiatt is bosszankodott, hogy Maddeus kihallgatásához deista-jedi segítséget kellett kérnie, mert a férfi mentális gátjai és implantjai ellenálltak a hagyományos vallatási módszereknek. Ha több ideje lett volna a kihallgatásra, Santebal végre bevethette volna kedvenc és mindig hatékony jeditörő pszichológiai trükkjeit, amiket még a Milícia fejlesztett ki az ellenségnek tartott régi jedik ellen… és még a legintelligensebb erőhasználó is – akarva vagy akaratlanul – elcsiripelte a titkait. Csakhogy ehhez a módszerhez időre lett volna szüksége, napokra és hetekre, de Malreaux állandóan siettette. Belépett az irodába, ahol a nagy sürgés-forgásban levő adminisztrátorok közepette a deista jedik vezére hátrapillantott és szembesietett vele. - Santebal, kérem a jelentését – követelte Mads Malreaux. – Azonnal beszélnem kell Luuthorral, és felkészülten akarom kezdeni. Az őrnagy távozásával a főnemes mindenkit kiküldött az irodából, közben alaposan átolvasta a jelentést. Ahogy a végére ért, a szája egyre szélesebb vigyorra húzódott. - Exellenciás uram – köszöntötte az asztalán a felhívott és most megjelenő Voiello holoképét. – Megvan az aduászunk, amivel az Anyaszentegyházunk… kiküszöbölheti a kitérőket a hatalomhoz vezető útról. Már el is küldtem… az anyagot. Voiello képe felvillant, majd az idősödő főpap kiment a képből, mintha egyszerre több transzmissziós rácson kellene állnia. Amikor visszajött, arcán a jellegzetes bibircsók izgatottan felvonaglott. - Jól van, Malreaux testvérem – vált az arca vissza azonnal joviális pap-arccá. – Azt hiszem, az én elbeszélgetésem után ha ráerősítesz a vádakra… Luuthor igazgató mindenképpen a helyes következtetésre fog jutni. A Casterfo-körrel ráér… később foglalkozni. Rand Főkancellárnak is átadom ezt. Dicsértessék, fiam. Voiello kilép – azzal a holokép elenyészett. Mads Malreaux pedig beütötte a kommunikátorba a pilótája és az adjutánsai számát, hogy beindíthatják a siklóját és előkészítsék a Luuthor-hívást. Le akarta tudni még a hiperugrás előtt. [folyt. köv.]
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Aug 6, 2023 22:12:12 GMT 1
Rand vonalának túlsó végén Voiello, aki a Banco Vaticano irodájában tartózkodott, és az ott felszerelt csúcstechnológiájú komterminál segítségével több kormánytaggal is egyszerre tudott konzultálni - bár Voiello mindig is a személyes beszélgetések híve volt, amióta bejelentették a felsőház megalakulását és az ő kinevezését házelnöki és pénzügyi megbízotti pozícióba, ez irányú kommunikációs kötelezettségei megsokszorozódtak és túlnyúltak a klérus szervezetén, így kényszerűségből jóváhagyta irodájában az ehhez hasonló hatékonyságnövelő, bár magánvéleménye szerint istentelen, deátalan és hitetlen eszközök telepítését -, most pedig néhány pillanatra aktiválta a várakoztató funkciót, hogy átgondolja a következő szavait.
Rand hívásának beérkezése előtt beszélt nem sokkal Mads Malreaux megbízottal, és az ifjú, erőérzékeny deista úgy tűnt, gondolatban és akcióba is tovább ment annál, mint amit eredetileg Voiello eltervezett. Az általa beszolgáltott bizonyítékok - igazak, vagy sem, Loran valódi vallomásán alapulók, vagy sem -, ugyanis nem csak arra voltak alkalmasak, hogy némi extra bánatpénz befizetésére kötelezzék az OCP dölyfös vezetőjét... nem, ez az anyag ennél tovább ment, Voiello pedig, aki felkészületlenül szembesült vele, természetesen a legnyilvánvalóbb és egyben legbiztonságosabb reakcióként azonnal áldását adta, bármire is készült Malreaux... felesleges lett volna önnön szégyenteljes informálatlanságáról, vagy eget nem értéséről tájékoztatni az efféle heves süvölvényeket... legalább is, amíg nem jön rá, mivel áll szemben.
Mert, döbbent rá a rendkívül rövid beszélgetés ki nem mondott szavaiból Voiello magában, amíg Rand elnökkel és a többi jómadár kormánytaggal szemben bőven voltak bekészített sabacc-kártyái... Mads Malreaux afféle önjáró löveg volt, akivel szemben egyelőre nem voltak közvetlen zsarolási lehetőségei. Az olyasfajta, aki ennél már csak akkor okozhatott volna nagyobb kalamajkát, ha mondjuk védelmi megbízott helyett megválasztatja magát a Deista Atyaszentegyház Ifjú Pápájává.
Így aztán, döbbent rá Voiello, nem volt más út, mint Talley Rand.
- Elnök úr, Talley barátom - váltott aktív kapcsolatra Rand vonalán Voiello mosolyogva. - Már éppen tájékoztatni akartam...
És a bíboros röviden vázolta a Lu'uthortól hallott történetet Rand számára, a nordgardi terroristákról, a hírszerzés vezetését érintő változásokról, nem felejtve említeni azt sem, hogy Loran már Malreaux fogságában van, a véletlen tüzelésről, arról, hogy a harcállomás amúgy rövid javítások után harcképes lesz, Lu'uthort és az OCP-t érintő kompenzációs tervekről... végtére is, ahol Voiello volt az agy, ott Rand volt a szócső, tudnia kellett, mit kell kommunikálnia a többi kormánytag felé, beleértve a közvélemény, a deista hívek, a külhoni államok és egyéb partnerek felé intézendő eltérő kommunikációs csomagokat...
- Végezetül, elnök úr, bár szerény véleményem szerint az előállt helyzet, Garik Loran letartóztatásával egyetemben kiválóan alkalmas arra, hogy megfelelő kontroll alatt tartsuk az általa bevallott, vagy amúgy is ismert összeesküvésekben érintett többi kormánytagot, személycserék nélkül... - köszörülte meg a torkát a beszámoló végén Voiello, amit Rand (szokásától eltérően) türelmesen, közbeszólás nélkül végighallgatott -, hogy úgymond a lényegre térjek, Talley barátom, Lex Lu'uthor és az OCP vezetőségének anyagi felelőssége vonatkozásában bátorkodnám jelezni, hogy fennállhat némi minimális véleménykülönbség szerény, anyagi kompenzációban gondolkozó személyem és az ifjú, heves vérmérsékletű Malreaux hittestvér-megbízott között, aki olybá tűnik, az Atya sugalmazását félreértve úgy véli, hogy ez egyszersmind alkalom legszorosabb politikai szövetségesünkkel, Lex Lu'uthorral, az OCP vállalattal és a Technokrata Párttal való leszámolásra...
- Ugyan már, bíboros uram - szakította félbe elégedetten vigyorogva Rand Voiellot. - Ebben nincs semmiféle téves sugalmazás, vagy félreértés. Mads Malreaux pontosan azt teszi, amire én, a köztársasági kormány az Atyaszentegyház által felhatalmazott kancellárja... megkértem... leszámol a deizmus és az igaz hit legmételyesebb, baráti jobbot nyújtó ellenségeivel! Inkább előbb, mint később!
- Elnézést kérem, Talley testvér - Voiello szava egy pillanatra elakadt, és levett a szemüvegét, hogy megtörölgesse. - De nem lett volna talán ezt tanácsos előbb velem... - Megbeszélni? - kuncogott fel Talley Rand. - Ugyan már, bíboros atya... ez nem klerikális kérdés, ez politikai kérdés... és e tekintetben én, mint főkancellár, primátust élvezek... - Az Atyaszentegyház kegyelméből, szenátor, ha emlékeztetnem szabad - szisszent fel Voiello.
- Az igaz hit védelme tán nem kötelességünk? - vigyorodott el lekicsinylően Rand. - Tán nem erre tanít minket az Atya tizenkét parancsolata? Tán Lex Lu'uthor nem egy hitetlen áruló, egy hitetlen, istentelen géppártoló... - Tisztában vagyok az Önök közti régi ellentétek mibenlétével, főkancellár - sziszegte udvariasan Voiello. - De mégis, ezt ilyen hamar kivitelezni... - Minek várnánk vele, bíboros atyám? - nevetett fel Rand. - Mads Malreaux pontosan azt teszi, amiért kinevezték oda. Azt hiszi, érdekel is engem néhány buzi, jedi, sith, hitetlen világ és a millióinak sorsa? Vagy néhány ide-oda vándorló kreditmilliárd?
- Pedig azt hittem, ön az utóbbi szakértője... - mormogta Voiello. - Ez nem deista gyóntatószék, atyám - ingatta a fejét Rand. - Ez színtiszta politika. - Ha Malreaux túlságosan nagy nyomást gyakorol Lu'uthorra, az OCP nem fogja kifizetni az Adumart érintő... kártérítéseket... - jegyezte meg Voiello. - Akkor pedig... problémák támadhatnak a Nagai Birodalommal. - Nem érdekelnek a Kések üres markai - vonta meg a vállát Rand. - Akkor majd államosítjuk az OCP-t, vagy efféle. Aztán ha akarunk, fizetünk. Ezek részletkérdések, bíboros atyám, önnek inkább a kormány új tagjainak biztonságával kellene foglalkoznia...
- Ó ne aggódjon - mosolyodott el Voiello. - Ne aggódjon, főkancellár, foglalkozom vele. Tudomásom szerint az ifjú Draay Rozess és az Ön kedves fia, Rudeeus Rand is útban vannak Coruscantra... - Nagyszerű, akkor hamarosan teljes lesz a kormány, és ha Mads testvérünk idejekorán befejezi az átvilágítását a fegyveres erőknél, akkor a katonai törzskar sem volt állatkertre hasonlítani - biccentett elégedetten Rand, majd hozzátette: - Mégis csak ki kellett volna neveznem a... testőrömet...
- Erről jut eszembe, Talley testvér - mosolyodott el Voiello. - Nyilvánvaló, hogy az új kormánytagok hazatérésével bizonyos ügyek... szenzitivitása emelkedni fog a közvélemény szemében... magam részéről például egyszerű bíborosként nagy erkölcsi fájdalmat okozna, ha például újra kellene nyitni a Pokoltűz Iskola aktáját... - Amelyben szerencsére immár teljes hatáskörrel Mads Malreaux hivatali nyomoznak, bíboros úr - mosolyodott el szélesen Rand.
Hát innen fúj a szél, gondolta Voiello. Ezek ketten egymásra találtak. Malreaux és Rand. Kéz kezet mos.
- Akkor gondolom, Constipater atya szerzetesrendjének legutóbbi... személyügyi rendelései is hasonlóan bizalmas elbírálás alá esnek... - sziszegte Voiello. - Magától értetődik - biccentett Rand. - Mégsem kompromittálhatjuk mindenféle undorító vádakkal a saját atyáinkat, nemde, bíboros uram? - Ezt én tudom a legjobban, főkancellár - mormogta Voiello. - Akkor mégis... mit tehetek én? - Egy egyszerű bíboros, tudom, tudom - mosolyodott el Rand. - És a pénzügyek felelőse, ugyebár. Találjon módot arra, bíboros uram, hogy amennyiben Lex Lu'uthor és az OCP más irányú... problémái miatt... nem tudná fedezni az adumariak kárát, nos, akkor, a Banco Vaticano rendezze a számlát... közvetve, vagy közvetlenül. Akár az OCP eszközeinek.. átvételével.
- Magától értetődik, főkancellár uram - szívta a fogát Voiello. - Az Atya áldásával... - Áldassék, bíboros úr - biccentett Rand. - A kormány többi tagjának tájékoztatását nyugodtan bízza rám... ön csak végezze... a saját feladatát.
Voiello biccentett, és egy pillanatig maga elé meredve lamentált az új fejleményeken.
Loran... Mads Malreaux markában. Mads Malreaux... Rand bizalmasa. Mekkorát fordult a Deista Együttműködés rendszere, és milyen gyorsan...
- Mondja le a délutáni megbeszéléseimet - közölte a titkárával Voiello és vette süvegét és palástját. - Rövid... magáncélú zarándoklatra indulok. Az Atya útmutatását kell kérnem.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Aug 7, 2023 14:31:04 GMT 1
Lu’uthor éppen a tajtékzó Thanlis Depallot, volt gazdasági megbízottat és az OCP egyik legfontosabb pénzemberét próbálta meggyőzni arról irodájában, hogy miért jó befektetés, ha Depallo cégcsoportja finanszírozza a második, afféle ál-Depallo erőd megépítését, anélkül, hogy a galaktikus közvélemény orrára kötnék, hogy ez egy második, diszfunkcionális erőd lenne, miközben párhuzamosan a biztonsági stábjával tárgyalt az OCP biztonságos csatornáinak szöveges üzenetein keresztül arról, hogy sikerült-e kimenteniük Stex Salvador mestert és azt az astoriasi tisztségviselőt, valamit Castrot Adumarról, illetve most ott egyáltalán ki az utolsó életben lévő, aktuális vezető akivel egyáltalán tárgyalhatna, amikor GPT becsámpázott és szenvtelen géphangon bejelentette, hogy Malreaux védelmi megbízott keresi kormányzati holovonalon.
- Mondja meg neki, hogy nem érek rá, ha kérdései vannak, forduljon Voiello bíboroshoz, vagy jobb híján Klauskin tábornokhoz - vonogatta a vállát türelmetlenül Lex, miközben fájdalmas arccal figyelte, ahogyan az asztal másik oldalán ülő Depallo igazgató újabb adag méregdrága, ritka évjáratú alderaani óbort dönt le a torkán, nagyokat böfögve.
- Már próbáltam, gazdám, de Malreaux megbízott titkára azt üzente, hogy ha Önnek nem lesz ideje személyesen beszélni vele a Hírszerzés eddigi vezetőjét érintő, általunk beszolgáltatott bizonyítékokkal kapcsolatos kérdésekről, akkor majd neki sem lesz ideje átnézni és jóváhagyni az új hírszerzési vezető személyére és kinevezésére vonatkozó előterjesztést - dadogta a droid zavarodottan.
- Úgy - Lu’uthor hatalmas keze ökölbe szorult. Mit nem képzel magáról ez a pofátlan kölyök, gondolta. Azok után, hogy mindent tisztázott Voielloval, ez nem volt éppen üzletemberekhez, úriemberekhez méltó eljárás a deisták részéről. - Thanlis, kifelé - tessékelte ki Depallot Lex az irodájából, és bontotta a biztonsági csapatához nyitott vonalakat is, majd visszafordult a droid felé. - Ám legyen. Kapcsold be nekem Malreaux megbízottat.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Sept 21, 2023 13:29:35 GMT 1
Mintha Mads Malreaux és Voiello bíboros összebeszéltek volna, a védelmi megbízott arcán ugyanaz a higgadt, kiolvashatatlan kifejezés ült, mint a szürke eminenciás, manipulatív főpapén, amikor a holoképe először felvillant Luuthor irodájában. Az OCP igazgatója a deista jedik vezéréről keringő híresztelések és pletykák alapján nagydarab, láthatatlan energiákkal fojtogató, dühöngő-heherésző sithet vagy sötet jedit várt volna, nem ezt a kifinomult, coruscanti divat szerint öltözött ficsúrt. Ám amikor az irodájában, természetesen a transzmissziós zónán kívül – pontosan a védelmi megbízottal való egyeztetés miatt iderendelt – elhelyezett ysalamiri-ketrecekre pillantott, csillogóra suvickolt tar koponyáján mégis megjelentek az első izzadságcseppek. A gyíkok nyöszörgő, habzó szájú, majd mozdulatlanná váló testéről elvonva a tekintetét felnézett az előtte körvonalazódó, életnagyságú hologramra.
- Mon directeur – hangzott Mads Malreaux udvarias hangja. – Köszönöm, hogy fogadja a hívásomat. Bizonyára soron kívül elfoglalt, tekintve a tragikus körülményeket. - Malreaux báró. A reputációja alapján valaki idősebbre számítottam – Luuthor majdnem érettebbet mondott, de fékezte a nyelvét. – Ami pedig a körülményeket illeti, ahogy azt már Voiello őexellenciájának is elmagyaráztam, uralmunk alatt tartjuk a helyzetet. - Uralmuk alatt? – vonta föl a szemöldökét a védelmi megbízott. – Érdekes, én három bolygó engedély nélküli elpusztítását nem nevezném uralom alatt tartásnak. Ám ami most a legfontosabb: hogy állnak a Fort Depallo javítási munkálatai?
Luuthor észrevétlenül nyelt egyet, és igyekezett az agya hátsó traktusába rejteni a gondolatait, mielőtt válaszolt. Ha valakinek, hát ennek a kölyöknek végképp nem szabad értesülnie az állomás pusztulásáról. - Az állomás tökéletesen képes elhárítani vagy elrettenteni bármilyen… esetleges külföldi válaszcsapás jelentette fenyegetést. Éppen azon fáradozom, hogy a munkálatok végzőit… nagyobb sebességre motiváljam. - Nagyobb órabérrel és különleges juttatásokkal? – mosolyodott el Malreaux. – Vakációs jegyekkel, hosszabb szabadságolással? - Valami olyasmi – ráncolta fénylő homlokát Luuthor. – A lényeg, hogy nem maradtunk védtelenül.
Mads Malreaux arcán megrendült egy izom. Luuthor kifejezéstelen maszkba erőltette az arcát, de úgy, hogy ne legyen túl kifejezéstelen – abba is bele lehetett látni bármit, ha az ember túlságosan rejtegette az érzéseit. Az efféle aberrált varázslókkal szemben pedig minden nüanszra hatványozottan figyelnie kellett.
- Nagyszerű, elég megalázó lenne, ha letolt gatyával kapna el minket a birodalmiak új Halálcsillaga – felelte végül Malreaux. – Bár ha ilyen barátaink vannak, mint maga, igazgató, akkor nem is kell nekünk a Birodalom ellenségnek. Bizonyára meg tudja nekem magyarázni, indokolni, cáfolni, már persze a saját lelkiismeretem megnyugtatására, hogy a bolygópusztító állomása miért gyilkol civileket halomra planetáris skálán, mégpedig más, velünk szövetségben levő vagy neutrális államok lakóit, casus bellire, potenciálisan megelőző csapásra kényszerítve ezzel a galaktikus nagyhatalmakat ellenünk, akik szerény, Anyaszentegyházi elhivatottságunk jutalmaként, az Atya akaratából kerültünk hatalomra?
- Ha arra céloz, hogy én parancsot adtam efféle… barbár tettekre, hát akkor nem olvasta a kémei által bizonyára elküldött jelentéseket, megbízott úr – felelte Luuthor. – A történteket Abren Zwerth indította el, aki Maddeus ezredesen keresztül belépőket szerzett a nordgardi jedisimogató szövetségeseinek a Fort Depalloba. A nordgardiak bejutottak az állomásra, harcba keveredtek a védőkkel annak ellenére, hogy Zwerth szenátor bizonyára megpróbált hatni Grenhill tábornokra, hogy a védők ne akadályozzák a terroristák munkáját, a jelentések szerint mégis perpatvarba keveredtek. Ezek a lövések…
- Baklövések, úgy bizony – szegte fel az állát Malreaux. – Egész pontosan négy. Négy lövés! Nézze, igazgató, nekem ne a Voielloval megtárgyalt, szépített hivatalos verziót próbálja beadni. Biztonsági felelősként az én kudarcom is, hogy nem tartottam magán a szemem. Ez többé nem fog előfordulni. - Elnézést, négy lövést mondott? – engedte el a füle mellett egy pillanatra a fenyegetést Luuthor. Kezdett déja vuje lenni. – A nordgardiak három világot lőttek ki a Fort Depalloval, a műszerek és a Depallo fekete doboza szerint a mezőtorzulásos energianyalábok indítási pontjáról is három nyaláb indult útnak. - Nekem igazán nem kell hazudnia, igazgató – villantak egy pillanatra a védelmi megbízott sötét szemei. – Elvégre egy oldalon állunk… hacsak ez meg nem változott? És ne feledje a jedi múltamat. Mi négy lövést észleltünk, négy energiahullámot az Erőben. Talán az egyik lövés próbacélzás lett volna? Vagy félbeszakították, mielőtt elindulhatott volna a célpontja felé?
Luuthor diszkréten nyelt egyet. - Igen, az eredeti célpontokat félbeszakították, a nordgardi terroristák megváltoztatták a tervüket, de nem tudjuk, hogy miért. Talán az őrök beleavatkoztak a tervükbe – hagyta rá végül. Azt nem tudta, a másik miért hagyta neki ezt a jóindulatú kiskaput… de azt tudta, hogy a többes szám első személy a Harcos Rend jedi tagjaira utal. Vajon mit érezhetnek még meg ezek a kotnyeles, testvérgyilkos jedifajzatok?
- Az őrök… Grenhill tábornok és az emberei, akik meghaltak. Kényelmes, mert így nem lehet kihallgatni őket – Malreaux elhúzta a száját. Aztán elkomorodott. – Mindenesetre Odessen furcsa célpont a Nordgardnak, hát még az Adumar. Miért lőtték volna szét Zwerth szenátort a saját nordgardi pajtásai az Odessennel együtt?
- Az ügy bizonyos részletei még nem tiszták – hazudta rutinosan Luuthor. – Amint mondtam, az eredeti célpontok más rendszerek voltak, olyan világok, amiknek az esetleges célponttá választása konzisztens a nordgardi reakciósok céljaival. Sajnos az állomás bizonyos részei súlyosan megrongálódtak, nem maradtak fent felvételek… A három lövés szinte egyszerre történő bekalibrálása miatt az állomás szerkezete megingott, nem bírta a terhelést. Az így kialakult belső robbanásokban a nordgardiak a serennoi őrséggel egyszerre porladtak el.
- De így egyedül Maddeus ezredes, Klauskin tábornok, az OCP emberei és maga maradtak információforrásnak. Klauskin és az a szerencsétlen Antilles lány bűnrészesek, ha tudtak róla, ha meg nem, akkor inkompetensek. Maddeus pedig egyszerűen áruló – Malreaux udvariasan elmosolyodott. – Természetesen mióta az ErőElhárítók kezelésbe vették, már nem olyan nagy az Arca.
Luuthor minden porcikáját megfeszítette, és ráharapott az egyik fogbeültetésére. Ez megszüntette az izzadság-mirigyei által termelt nedvességet. Az arcot ugyanis nagybetűsnek értette. Malreaux – és a deisták – többet tudtak annál, amit elárulnak. De olyan sokat maga Loran sem tudott, maximum következtetéseket. Feltételezésekkel pedig senki sem támadhatta.
- Azért csak remélni tudom, igazgató – szólt végül a védelmi megbízott - hogy ez az egész eseménysorozat nem valamiféle elbaltázott politikai manőver volt… Borath Maddeus leváltására a hírszerzés éléről? Klauskin és Antilles így vagy úgy, de leszerepeltek. Ne gondolja, hogy engedem Maddeus helyébe vagy bizalmi pályára lépni bármelyiküket is. Az a mon cal elúszott.
- Ami Maddeust illeti… - szívta a fogait Luuthor. - Nem feltételezem önről, Malreaux báró, hogy olyanoknak ad a szavára, akik terroristáknak szolgáltattak ki titkos hadi információkat – mondta joviális képpel. – És akik maguk is árulóvá váltak. Ráadásul ha sokáig vernek valakit, bármit bevall. Nem a legjobb módszer a kihallgatásra. Abren Zwerth viselt ügyeiről vagy gondolatmenetéről pedig nem tudok. - Ah, igen, Abren. Ugyan már, ne akarja beadni nekem, hogy mindez annak a foufoune-zabáló szerecsennek az ötlete volt – szegte fel az állát Malreaux. – Nem mintha az nem lenne jó móka. Nyilván ön sem az eszéért tartja a Mademoiselle Antillest? Különben Voiellonak nagyon imponál a Sith Egyház bázis-holdjának, a jedifertő Odessennek és az ellenzéki propagandát tanító Adumarnak… a megszüntetése. De én nem osztom a véleményét. A Deista Egyház csakis akkor támad, ha önszántából teszi. Nem lövöldözik ki véletlenszerűen a galaxisba. Erről jut eszembe… mit akarnak tenni az Adumar-eset konszolidálására?
- Az Adumarra… már szervezzük a humanitárius segélyt és a mentést – felelte. – Ahogy az Onderon sajnálatos balesete után is, úgy most is az Újjáépítési Hatóság intézi… az enyhítést. - A közvéleménynek pedig ha jól értem beadják majd, hogy a Halálcsillaggal furikázó Folett Főadmirális lövöldözik szerteszét. Nekünk pedig beadnak valami mást. Ki fogja kifizetni az Adumart? Csak nem… a jó öreg Salvador mester? – vigyorodott el a fiatal férfi. – Érdekes, hogy nem találtuk meg… a holttestét. - Természetesen az OCP áll minden költséget – rándult meg egy izom Luuthor arcán. - Értem, és sajnálom – mondta Malreaux együttérzően. – Voiello és a Banco Vaticaano nem hajlandó erre, gondolom. Végül is az OCP és a Fort Depallo felügyelete a maga felelőssége. Magának kell megoldania… és felvállalnia, ha úgy adódik.
- Egyszóval önök mossák a kezeiket, engem pedig odadobnak a vornskroknak – bólintott Luuthor. – Erre már a nagytiszteletű Voiello bíboros is utalt. Ahogyan arra is, ha békésen együttműködünk, nem kell ilyesmitől tartanom. - Az egy dolog, amit Voielloval beszélt, Lex – villantak fel Malreaux szemei. – Egy másik dolog, amit velem. Én nem egyszerűen a bíboros úr, hanem Rand főkancellár kérésére járok el. Ő pedig úgy tartja, hogy a vállalati szektornak is megvan a maga helye a politikai téren és az államigazgatásban. Általában.
Rand nevének említésére Luuthor lebiggyesztette az ajkait. A főkancellár nem kedvelte őt… talán éppen Rand az, aki fenyegeti őt a háttérből előbb Voiello, most meg Malreaux által.
- Persze – mosolyodott el joviálisan a védelmi megbízott – nem hagyhatjuk, hogy önös-önző érdekek manipulálják az Anyaszentegyház útját. A Régi Köztársaság idején éppen ezeknek a sokszor máshonnan átmigrált oligarcháknak az önérdeke segítette hatalomra a Palpatine-féle aberrált sith kultistákat, akik fenntartották a Deista Anyaszentegyház elnyomását, a deista értékrend hirdetőinek bebörtönzését és elnyomását… Természetesen távol álljon tőlem, hogy az OCP-t az egykori Szeparatisták lázadó konglomerátumaihoz hasonlítsam, de maga igen sok muníciót ad… ellenség és barát kezébe egyaránt, igazgató. Én a maga helyében nem lennék ilyen bőkezű, az adakozást hagyjuk a papokra.
- Mit akar ezzel mondani? – pillantott fel rosszat sejtve Luuthor. A főnemes lepillantott rá. - Fájdalom, de a Depallo-nyomozást átveszi az ErőElhárítás – mosolyodott el önelégülten a védelmi megbízott. - Ezt nem tehetik. A Fort Depallo belső ügy. Az OCP minden jogot fenntart az állomással kapcsolatban. Ehhez törvényadta jogom van. - A törvényeket meg lehet változtatni. Az Atya törvényei pedig az állam fölött állnak. - Ezt meg kell akadályozni, nem vehetik el a vállalati szektortól az önállóságot, erre még nem áll készen a deista kormányzat.
- Csak magától vesszük el, barátom – mosolyodott el Malreaux. – És ha megpróbálja megakadályozni, akkor az OCP átvilágítás alá kerül, maga pedig előzetes letartóztatásba. Egyelőre csak hatósági nyomozás akadályoztatásáért, de ha annyira szeretné hozzávarrhatjuk az árulás gyanúját is, bár én egyelőre nem tennék ilyet – A védelmi megbízott sötét szemei megvillantak, arca most viasz-szerű maszknak tűnt. – Átadja nekünk Klauskint, Antillest és a Depallo-ügy megmaradt, közvetlen vagy közvetett érintettjeit, és nem kell… sajnálatos módon Köztársasági törvényeket megszegnünk az Atya nevében. Már mielőtt meg nem módosítjuk őket, természetesen.
- Amit az OCP a Köztársaságért tett… egész rendszereket játszodtam át maguknak, majdnem a kétszeresére növeltem a haderejüket! – Luuthor most először nem rejtette el az ingerültségét. – Egyetlen hiba miatt nem bánhatnak így velem. Ez méltánytalan. - Magyarázza ezt a több millió halottnak, amiket az ostobaságával produkált! Ráadásul a puszta tény, hogy ennyivel megússza bizonyítja a deista irgalmasságot és hálát az irányában. Oka van annak, hogy egyelőre én beszélek magával, és nem Rand. Vigyázzon, hogy ne terebélyesítse a hibáját, Lex!
- Szóval hálásnak kellene lennem – húzta el a száját Luuthor. Malreaux összepréselte az ajkait, megnyúlt arca megmerevedett. - Ne akarja, hogy a főkancellária tagjai tegyenek látogatást magánál, vagy az Integritás Hatóság – felelte végül. – Bár ahogy elnézem új vezérünk módszereit, jobban járna az utóbbival. - Rand elnök úr gondolt arra, hogy… meglátogat? – reagált a furcsa hangsúlyra Luuthor a még rosszabbtól tartva. - Csak a legvégső esetben, igazgató, csak a legvégső esetben – felelte szórakozottan a másik. – Most pedig, ha megbocsát… más ügyek szólítanak el. Remélem, megértettük egymást. - Azt hiszem, világosan értjük egymást – sziszegte Luuthor. – Világosan. – Ki akartok csinálni, gondolta magában. Értem én. Hogyne érteném.
Malreaux holoképe bólintott, és a férfi a kapcsolatot vezérlő panel felé nyúlt, de összeráncolta a homlokát, hirtelen félbehagyta a mozdulatot és még apropózott Luuthornak egy barátibb tanácsot: - Igazgató, amíg azt teszi, amire utasítják, nem kell félnie, de… vigyázzon. A Főkancellár nem oly elnéző, mint én. Különösen magával kapcsolatban nem – azzal a holokép felvillant, és elenyészett.
Luuthor megfeszített állkapoccsal állt egy darabig. Mintegy véletlenszerűen az ysalamiri-ketrecekre tévedt a tekintete – a gyíkbestiák egytől egyig üveges szemekkel feküdtek speciálisan kialakított fakéreg-tábláikon, szájukból még szivárgott valamiféle feketés, hab- és nyál keverékének tűnő testnedv – és egyre inkább úgy érezte, hogy nem csak kifelé áll a szénája a klérusnál… hanem szabályosan lángokban áll.
Az OCP nagyhatalmú igazgatója állt ott még egy darabig, aztán sarkon fordult, és kiviharzott az irodájából. Precízen kellett időzítenie, ha menteni akarta magát.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Jan 14, 2024 14:43:52 GMT 1
- Szervusz, Apám.
Rozess, egykori kormánymegbízott és renegátista hit lord felpillantott a külön a számára kialakított fogdában – és döbbenten konstatátla, hogy az áll előtte, aki idejuttatta: tulajdon fia. Draay Rozess a cellához kinyújtott járdán állt, ami egyedüli kötelékként kapcsolta a transzparacél-cellát a körülötte körbehúzódó üreg falaihoz. Rozess börtönét egy oszlop tartotta a magasban, de egyébként nem csatlakozhatott több száz méteren a falakhoz, csupán a semmiben állt a ysalamirikkel és mindenféle egyéb erőblokkoló szerkezetekkel felszerelt, henger alakú veremben, aminek se a tetejét, se a mélyben levő alját nem lehetett látni.
Draay lelépett a járdáról, mire az visszahúzódott, visszament a szemközti falba, ismét elszigetelve a transzparacél-cellát. A fiú előtt belépő specialista Rozess döbbenetére nem a szokásos EE-overallt viselte, hanem valamiféle stilizáltabb, militáns egyenruhát. Zubbonyának hajtókáján deista szimbólumok, illetve Rozess számára értelmezhetetlen rangjelzések csillogtak, karszalagjáról pedig jól leolvasható volt az Opus Dei felirat, bármi is lehetett az. A specialista megjelenésekor Rozess mindenesetre tette a dolgát – a középen álló asztal melletti székre ült, és engedelmesen lehajtotta a fejét. Nem sok értelme volt ellenállni, idebent úgysem volt több egyszerű halandónál, holott korábban nem gondolta volna, hogy egy hozzá hasonló mértékű erőhasználót blokkolni lehet holmi ysalamirikkel és birodalmi tudományokon alapuló technológiai vívmányokkal.
A Sötét Nagyúr tiszta pillanataiban számtalanszor elmondta, hogy a technológiai szörnyszülöttek, bár nem érnek fel az Erővel, mégis fontosak lesznek a jövőben. Rozess emlékezett még, amikor Sordis racionális volt. És igaza is lett. A specialista föléje hajolt, és a nyakcsigolyái fölött injektort nyomott Rozessbe, mire a fogoly azonnal érezte, hogy a tagjai kissé elernyednek. A koktélt azért kapta, hogy blokkolják a midi-chlorianjait. - Draay – pillantott fel az öreg, miután a specialista kivonult és egy ajtószisszenéssel kettesben hagyta őket. A fiú magasabbnak tűnt, és a coruscanti divat szerint öltözött. Mellkasán ott csillogott a kormányzat deista ékekkel díszített kitűzője.
- Nocsak – húzta fel az orrát Draay, és körbepillantott. – Hová süllyedt a nagy renegátista szektás szenátor. Bár ez a szeméttelep kényelmesebb, mint amit érdemelsz, Apám. - Gyűlölsz engem – pillantott fel a beesett, kissé elszürkült arcú Rozess. Tény, hogy nem bánt jól a fiúval, de csak azért tette, hogy erősebbet faragjon belőle. Hogy a Renegát méltó szolgának lássa, akit pozícióba tehet. De Rozess tudta, hogy efféléket hiába mond a kölyöknek. - Megölted Anyát – köpte Draay. – Te és Jude néni… Megöltétek őt, amiért nem akart csatlakozni a kis titkos sith nagyúr klubotokba. Te sosem voltál az apám, vénember. Még ahhoz is hülye vagy, hogy értelmezd a fogalmat. - Édesanyád halála a Sötét Nagyúr parancsára történt – pillantott félre Rozess. – Akkoriban… titokban kellett tartani, hogy milyen szervezeteket akar létrehozni. Akkoriban még ő is másokat szolgált.
Draay örömtelenül, élesen felnevetett. - Tudod, mi a mondás az őrök között odakint? Rozess agyát Sordisnak hívják. A nevedet persze be lehet helyettesíteni bármelyik elvetemült majoméval, aki azt a vén baszadékot követte. Ezek szerint ha a Sötét Nagyúr megparancsolná, hogy öld meg magad, megtennéd, mint az összes többi agyatlan gránitcsiga kollégád. - Te is jól tudod, hogy a parancsait nem lehetett csak úgy visszautasítani – rázta a fejét Rozess. – Ha Jude nem ölte volna meg Astoriát… ha anyád életben maradt volna a Sötét Nagyúr parancsa ellenében, akkor a következő áldozat te lettél volna. És mi mindannyian. Akkoriban… - Mégis mikor működött a történelem folyamán a "csak parancsot teljesítettem" mantra? – vonta fel szőke szemöldökét Draay. – És ne gyere azzal, hogy én is közétek tartoztam. Sosem volt választásom. Igen, eleinte… ott akartam lenni. De amikor rájöttem, hogy miféle anyát-apát, vért nem ismerő férgek vagytok…
- Hát ezért konspiráltál a bűnszervezetekkel és a hatóságokkal – csillant fel a megértés Rozess fáradt szemeiben. – Ezért fordultál végleg ellenünk. Amikor rájöttél, hogy mi történt anyáddal, feladtál engem a hatóságoknak. - Nem csak téged. De sajnos csak téged tudtak elkapni, mert hát… közel voltál – vigyorodott el Draay. – Talán inkább arra kellett volna megkérnem Sandor Vorent, hogy gyilkoltasson le titeket. - Ez a bánásmód rosszabb a halálnál – pillantott körbe Rozess, és szemében félelem csillant. – Te nem tudod milyen az Erő nélkül élni azután, hogy egy életen keresztül kapaszkodtál belé. Mintha folyamatosan zuhannék, és nincs, ami megállítana. - A szánalom-partit tartsd meg a szentfazék jediknek – vont vállat Draay. – És hamarosan még jobb helyre kerülsz. Hamarosan befejezik a Borleias újraépítését, azt a börtönt, amit Sordis szétbarmolt – A fiú arca elsötétült. - Épp az olyanok számára készül, mint te, Apám.
- Igen, sejtettem, hogy változások történtek odakint – Rozess egy pillanatra lehunyta a szemét, de az Erő helyett csak tompa ürességet érzett. – Az őreim új egyenruhája… a te önbizalmad, a deista szimbolika. Te nem vagy ilyen, Draay – nézett a fiára. – Ahogy nem tartoztál közénk, úgy közéjük sem. - Talán igen, talán nem – tette hátra a kezeit az új kormánymegbízott. – És hogy mit akarok a pozíciómmal, ahhoz neked semmi közöd. Különben hallottál az új Büntetés-végrehajtási Felülbírálási Reformról? Hamarosan a te ügyedet is újraveszik.
Rozess rezignáltan felnézett. - Ki fognak végezni, ugye? – kérdezte. Az efféle cirkalmas rendeleti megfogalmazások mindig ugyanazt jelentették, ezt jól tudta, a fél életét politizálással töltötte. Ennyit arról, hogy Jude kiszabadítja. Talán a nővére jobbnak tartja, ha itt van bezárva. Érdekes, hogy a renegátisták mennyire nem féltek attól, hogy mit árulhat el a hatóságoknak.
Draay nem válaszolt a kérdésére. Megnyalta a szája szélét, az apjára meredt, majd járkálni kezdett a cellában. Egy ideig fel-alá bolyongott, majd szembefordult a fogollyal. - Nem azért akartátok kipaterolni Anyát, mert nem akart csatlakozni – rázta meg a fejét a hirtelenszőke fiú. – Hanem azért, mert szégyen volt számotokra, hogy nem Erőérzékeny. A Draay vérvonalból a történelem során kiveszett az Erő képessége, ahogy más belterjes nemesi családokkal szaporodtak. Anyát először egy korabeli férfihoz adták hozzá, egy jedihez abban a reményben, hogy a közös gyerekük, a Draay-örökös már ismét Erőhasználó lesz. A húgomban viszont annyi Erő sincs, mint egy japorfában, így Anyát elválasztották a jeditől, és más erőhasználó férjet kerestek neki. Ez lettél te az üzleti világban feljött Rozess családból. Csakhogy Anya szülei, az öreg Draayek nem sejtették, hogy ti renegátisták vagytok. Hogy Sordis küldött pontosan téged, értesülve a Draay tervekről, hogy megszerezzétek a renegátizmusnak ezt a nagy múltú és gazdag családot.
- Egy pillanat – emelte fel az ujját Rozess, és felállt. Draay elhallgatott, szemernyi félelem sem csillant a szemében. A fiú leereszkedően nézett az apjára, de engedte neki, hogy beszéljen. Azt jelenti, nem tud mindent, és kíváncsi, gondolta az öreg. – Egészen pontosan én akkor még nem álltam… a Sötét Nagyúr szolgálatában. Jude viszont igen. - Nehogymár azt próbáld beadni nekem, hogy a körülmények áldozata lettél – kacagott fel hidegen Draay. – Azt, hogy nem tudtál róla, hogy csapdába csalod Anyát és a Draayeket, és hogy azt se tudtad, ki az a Sordis, meséld inkább az őreidnek, hátha ők is jót nevetnek rajta. - Persze, hogy tudtam – húzta el a száját Rozess. – Jude eleget mesélt róla. Még találkoztunk is… Amikor Astoria Draaynek udvaroltam, egyszer arra tértem haza, hogy ott áll a nappalim közepén Ő. És a fogdmegjei. Kicsit elcsodálkoztam – Jude azt mesélte, hogy Sordis a Jedi-rend tagja, egyben a korribani sithek ügynöke, úgyhogy nem értettem, mit keres fényes nappal egy metellosi szenátori lakosztályban. Ott és akkor… mindenre magyarázatot kaptam. Ott és akkor… az a találkozás mindent megváltoztatott.
- Te pedig, mint a többi komplexusos féleszű, hűséges csatlósa lettél a Sötét Nagyúrnak – bólintott Draay. – Milyen szolgai. Ti Rozessek le se tagadhatnátok felkapaszkodott mivoltotokat. Semmi valódi nemesvér nincs bennetek, mindent mások által szereztetek. Más nemesek hátán kapaszkodtatok fel üzletembereknek. Az erőtöket, a hatalmatokat loptátok. Szégyen, hogy a nevedet kell viselnem, vénember. De még arra se voltál tekintettel, hogy rendes nevet adj nekem. Csak... a családneveimet. Mint egy tenyésztett erőhasználó rabszolga. Mert Astoria Draaynek végre erőhasználó utódja lett – és most, hogy a gyerek, vagyis én megszülettem, most, hogy megvolt az erőhasználó örökös, Anyát el lehetett tenni láb alól, rá már nem volt szükség – a Draay örökség rám, és általam rátok, Rozessekre szállt. És a Renegátra. Hadd mondjak valamit, „Apám”. Elszámítottad magad. A Draay vérvonalat valóban erőhasználó örökös viszi tovább. De én, Draay Rozess nem csak két család – egy felkapaszkodott, mások hatalmát ellopó, krooman gyilkospáros, mint te és Jude, és egy igazi magasvérű Régi Ház, a Draayek – tenyésztett ötvözete vagyok. Én Draay vagyok, és a Draayek mindig benyújtják a számlát. És bár én megelégszem azzal, hogy életben tartalak titeket, és egy életen át szenvedtek itt elzárva – intett körbe – Mads Malreaux nem lesz ilyen elnéző.
- Malreaux? – ráncolta a homlokát Rozess egy pillanatra eltűnődve a Draay arcán látott lángoló, de keserű kifejezésről. - Kaz Malreaux… a barátom volt – fordult el Draay. – Ő volt nekem az első. És ti rá akartatok venni, hogy renegátista beavatásom során megöljem. A saját barátomat. - A Sötét Nagyúr megkövetelte a hűséget, végül is ő maga is egy Palpatine volt – vont vállat Rozess. – Te pedig úgyis gyenge voltál, hogy megöld a fiút, végül az öreg Canto gróf tette meg. - Megöltétek az Anyámat, a barátomat – pördült meg Draay, az arcát ezúttal vegytiszta gyűlölet torzította el. – De megöltétek… megöltétek Mads Malreaux unokaöccsét is Kaz személyében. - Mads Malreaux egy pacifista, bolond jedi – nevetett fel Rozess. – Miért kéne tartanom tőle?
Draay arca elkomorodott. Aztán szórakozottan nézett az apjára, aki időközben visszaült a kényelmes székébe az asztal mellett. - Mads Malreaux – kezdte kaján örömmel a hangjában – a deista világrend és a köztársasági deista kormányzat védelmi megbízottja. Ő dönti el, ki vezeti a Flottát, ki lesz a hírszerzés élén, és ő alapította újra… a Gárdát. Rozess eltátotta a száját. - Az a kis mitugrász, védelmi megbízott? Deista? - Az a kis mitugrász kiirtotta a jediket, megostromoltatta a Jedi Templomot, és bebörtönzi a fél Köztársaságot – vigyorodott el Draay. – Mit gondoltál, a Borleiason csak a számodra építik az Erőbörtönt, te félkegyelmű, öntelt paraszt?
Rozess nyelt egyet. - Az a… szimbólum – mutatott a cella ajtaján túli feketeségbe. - Igen, az őreid is az Opus Dei alá tartoznak. Ez a Köztársaság új elhárító szerve. Konkrétan… te már Mads Malreaux személyes rabja vagy. - Értem – felelte Rozess. – Idebent… még egy hololapot sem kapok. Fogalmam sincs, mi történik ezeken a falakon túl. Gondolom ezután még sanyarúbb lesz a rabok sorsa ebben az új, irgalmas Köztársaságban. És még a Sötét Nagyúrról mondták, hogy az ő világa lesz a sötét – Rozess felpillantott a fiára. – Draay… bármit is gondolsz rólam, egyvalamit el kell mondanom. Vigyáznod kell… a deistákkal. - Pontosan tudom, kivel és kivel nem kell vigyáznom – kacagott fel ridegen Draay. – Nem csak az ágyban, de a politikában is.
- Nem… nem érted – rázta a fejét az idősebb Rozess. – Most azt hiszed… hogy egy oldalon állsz velük. A kollégáid, a szövetségeseid. Talán arra számítasz, hogy a pozíciód által amnesztiát kapsz, a renegátista vádakat ejtik, de ezek örökre a lekötelezettjüknek fognak tekinteni. Ne próbáld meg… semmilyen módon, még gondolatban sem átverni őket. Mindig tudni fogják. - Mai jótanácsunkat hallhatták a renegátista terrorista szájából – kommentálta Draay. – Tudod, gondoltam rá, hogy megkérem őket, tartsanak életben téged. Hogy enyhítsenek… a körülményeiden. Tudom, hogy hetente öt napot dolgoztatnak repulzoros gépeken. A Borleiason viszont a földeken fogtok aludni. Úgy kimerültök majd, hogy nem lesz erőtök lázadozni. Egyet-kettőt talán gödörbe lőnek a miheztartás végett, de rád figyelni fognak. - Te nem vagy ilyen… kegyetlen – felelte erre Rozess, és megvakarta kissé elszürkült ábrázatát. – Egyszerűen nincs meg benned ez a fajta spiritusz, különben már rég a Sötét Nagyúr mellett szolgálnál. Ő éppen az ilyenek ellen harcolt. A visszaélések ellen. Nála megtaláltad volna a helyed, ha nem akartál volna harcolni, akkor alkothattál volna, találtak volna más feladatot, mint Momin nagyúrnak. Én sem voltam soha harcos, ezért tett a Nagyúr politikai pályára. Jude viszont… ő aztán orgyilkos volt a javából.
- Ja, ezért bíztátok rá Anyát – Draay szemében a düh és keserűség mellett azonban felcsillant valami. Bizonytalanság. – Neked pedig fogalmad sincs, mire vagyok képes. Te magad neveltél azzá, ami lettem, csakhát arra nem számítottál, hogy előbb vagy utóbb te is visszakapod tőlem, ami jár neked, Apám. - Én… jót akartam – csuklott el kérlelően Rozess hangja. – Azért bántam úgy veled, hogy erős legyél. És be is váltottad a reményeimet. De olyanokkal összeállni, mint a deisták! Én sosem akartam ezt a számodra. Ha… ha történik valami, szükséged lesz rám ellenük.
- Az, hogy pont téged tegyelek meg titkos eszközzé a deistákkal szemben – rázta a fejét Draay. – Te ostobább vagy, mint hittem. Miért lenne pont rád szükségem? Még a kérdéseidet se lehet elhinni! - Mert… tízes számú erőhasználó vagyok, fiam – pillantott fel Rozess. – És szükséged lesz valakire az Opus Dei-n belül, aki meg tud védeni. Sosem lehet tudni, mikor fordulnak ellened a deista lovagok. - Templomi harcos lovag akarsz lenni? Ne már, öreg. De várjunk csak… Mégis honnan tudsz ennyit a deistákról? - Sordis sokat tanulmányozta őket – felelte Rozess. – Én szállítottam neki az információkat a coruscanti könyvtárakból. Nagyon meghökkentette, amit róluk olvasott. Bár lehet, hogy csak túl sok halálpálcát lőtt aznap…
- Elég! – emelte fel a kezét Draay. – Nincs semmi, semmi, amivel kimagyarázhatod magad, Apám. Te is csak egy öntelt Sordis-klón vagy önálló gondolatok és érzések nélkül. A belsődet a Sötét Nagyúr tölti ki, semmi más. Láttam ezt elégszer a többieken. A káoszlordokon. Jude néniben. Azt javaslom, készülj fel a Borleiasra való indulásra, pár nap, és téged is beszipkáznak valamelyik transzportra – persze abban hiába reménykedsz, hogy a renegátisták kiszabadítanak. A hírszerzési jelentések szerint ők már nem léteznek, felrobbantak a Jedhán.
- A Sötét Nagyúr eredetileg a deisták után ment a Jedhára, és fűszerkartellek után nyomozva – ráncolta a homlokát Rozess. – De ha felrobbant… a deisták bizonyára nem örülnek. És ezek szerint az ottani bázisunknak is vége. De azt hiába akarod bemesélni, hogy mind meghaltak. - Ahogy akarod – vont vállat Draay. – A Jedha mindenesetre felrobbant, Jude káoszlordjai pedig rajta voltak, én pedig nekiláthatok a hozzám hasonló erőszaksorozottak megmentésének. Te pedig elrohadsz az új börtönben. Viszlát, Apám – azzal megfordult, és beállt az ajtó elé, mire a mellette levő panel felvillant. Szemközt hamarosan megjelent a függőjárda, ami folyamatosan nyúlt kifelé a középen levő transzparacél-cella felé. - Astoria él! – kiáltotta Rozess, miközben a fia épp kilépni készült a rámpára. – Anyád életben van!!
Draay megtorpant. - Hogy mi? – kérdezte hirtelen rekedtséggel, ahogy hátranézett a válla fölött. - Anyád… életben van – folytatta Rozess. – Jude… nem ölte meg. Elengedte. Gondolhatsz akármit a nagynénédről, de ő mindig pragmatikus. Javasoltam Astoriának, hogy ígérjen neki valamit. - Rossz duma – sötétült el Draay arca. – Még egy ilyen, és kihajíttatlak az űrbe! - Draay! Anyád él! Nem tudom, hogy hol, de él! Jude valószínűleg őt keresi, hátha rajta keresztül eljut hozzád, hogy megbosszulja az árulásodat! Biztosra kell menned, hogy Jude meghalt, különben le fog vadászni mindent, amit szeretsz, fiam.
- Nem. Hazudsz – sziszegte a fiú. – Mint mindig, most is manipulálni akarsz! Reméled, hogy megtörsz, és kiviszlek innen. - Nem. Én tudom, hogy sosem jutok ki innen. De Astoria Draay valóban életben van, ha nem is ezen a néven. Nem tudom, hol lehet. Egy ideje kerestük, mert a Sötét Nagyúr értesült róla, hogy Jude nem teljesítette a parancsát. Meg is büntette érte. Draay a köpenyéhez kapott, és a következő pillanatban vörös fénykardpenge robbant elő a kezében tartott ívelt markolatból. - Még egy szó – sziszegte eltorzult képpel – és meghalsz, Apám! - Az… a renegátista fegyvered – biccentett a penge egyre közeledő formája felé Rozess. – De valami más benne. Újraépítetted. Malreaux segített benne? Kezdesz… tényleg veszélyessé válni, Draay. De valamit elfelejtesz, én nem félek a haláltól.
Draay állt ott egy darabig, aztán kikapcsolta a pengét. A markolatot pedig újra elrejtette a ruházatában. - Te és Jude. Nem hiszem, hogy Sordis ellenében cselekedtetek volna – rázta meg a fejét. – Ti drónok vagytok önálló gondolatok nélkül. - Azért nem éppen – húzta el a száját Rozess. – A Nagyúr sok parancsot kiadott, a személyes életünkre vonatkozókat nem mindig teljesítettük. Már ha meg lehetett ezt úszni. - Anya tudott rólatok, túl sokat tudott – köpte vissza Draay. – Hiába próbálod bemesélni nekem, hogy puszta jószívből életben tartottátok. Jude néni mindenképpen megölte volna. Ő egy vadállat. Egy félértelmes bestia! - Elvakít a dühöd – csóválta a fejét Rozess. – Fiam, anyád életben van. Legalábbis akkor életben volt, amikor elengedtük. Nem tudom, utána mi történt vele. De Astoria és én tiszteltük egymást. - Na persze, tiszteltétek. Anya után is volt feleséged, azt is megölted. Ezt mindenki tudja, még a szenátor kollégáidnak is hencegtél vele.
- Astoria életben hagyása volt az utolsó kis lázadásom a Sötét Nagyúr ellen – tárta szét a karjait szomorúan az idősebb férfi. – Talán az utolsó racionális tettem volt – tette hozzá keserűen. – Draay! – hirtelen felállt és a fia szemébe nézett. – Én tudom, mit tettem, és vállalom is a felelősséget. De téged… téged sosem akartalak így beáldozni. Sokat vacilláltam, de a Renegát mindenképpen be akart venni téged a seregébe. Én már akkor láttam, hogy nem neked való, amikor nem tudtál elbánni az ex-fiúddal, azzal a Malreaux-tinédzserrel, de ugyanakkor… Sordis alatt relatív biztonságban lettél volna. Jude viszont most keresni fog, ha túlélte a Jedhát. Veszélyben vagy te is és mindenki, akit ismersz, aki fontos neked. Anyát is. Meg kell mentened. Bár ahogy őt ismertem, tud vigyázni magára.
- Ezért nem jöttem el eddig – mondta Draay, és ingerülten lehunyta a szemét. Amikor felnézett, higgadt volt a tekintete. – Hogy megkíméljem magamat ettől a szartól. Mint mindig, most is utoljára tartogattad az aduászt, Apám, remélve, hogy jó pontokat szerzel. Nem mondtad el eddig, mert efféle információt a megfelelő időben kell kijátszani. Nem tudom, mitől lett ez a megfelelő idő, talán mert félsz, hogy többé nem látjuk egymást. Mindig manipulálsz, mindig van valami, amit kérsz cserébe. Csakhogy itt nincs hatalmad. És fölöttem sincs már hatalmad, Apám. A megváltás-sztorit meg tartogasd a deista inkvizítoroknak a Borleiason vagy a Dathomiron, hátha nem hasítják le a bőrt a hátadról.
- Gyenge vagy és szentimentális – mordult fel az öreg, ezúttal őszintén. – Na és mit fognak szólni a deista uraid, ha kiderül, hogy szereted, ha seggberaknak, fiam? Az egy dolog, hogy Mads Malreaux tud rólad, elvégre az unokaöccsével hetyegtél. Na de a klérus, fiam? Ki fog megvédeni téged a következményektől? És ki fog téged szeretni, ha én nem leszek itt?! - Neked nem a fiad vagyok, csak egy státusszimbólum – lángoltak fel ismét Draay szemei. – A nevem is ezt bizonyítja. A családneveidet viselem, amiket megszereztél magadnak. Arra is fogadnék, hogy a terveidben szerepelt, hogy lélek-transzferrel átszállsz majd az én testembe, hogy megtestesítsd mindazt, ami te sose lehettél!
Rozess szemei fátyolosan pillantottak a fiára. - Draay – szólt az öreg, miközben egy könnycsepp száguldott le az arcán. – Gyenge, szentimentális kölyök vagy. De csak az én felfogásom szerint. Minket más korban, másképp neveltek. Lehet, hogy egy másik, egy jobb galaxisban meg is maradhatnál annak, aki vagy. De itt, ebben a világban erősnek kell lenned! Nincs párhuzamos univerzum, ahol boldogan élhetsz, amíg meg nem halsz, a valóságban, az egyetlen valóságban a deisták és a birodalmiak győztek! Draay, a fiam vagy. Nem szimbólum. Lehet, hogy egyszer talán… a születésed előtt az voltál. De miután a karjaimban tartottalak, minden megváltozott. Ezt Sordis is érezte, ezért akarta felszámolni az érzelmi kötelékeket anyád halálával. Ő volt, illetve majdnem volt az én első áldozatom a Nagyúrnak. Ironikus, hogy az első hűségbizonyítványom a renegátisták iránt hamis volt. Még Sordis társaságához sem tartoztam igazán. Még a renegátizmusom is csak hazugság volt, akkor is, ha valamikor hittem benne. De te sosem voltál hazugság, fiam.
Draay keserű arccal nézett vissza rá. - Meglehet – mondta csendesen. – De már túl késő. Már eljátszodtál minden esélyt, Apám. Nem érdekelnek az érveid, az akkori vagy mostani gondolkodásmódod. Ahogy mondtad, nekem most erősnek kell lennem, erősebbnek, mint valaha! És veled soha többé nem találkozhatom, mert gyengévé teszel. Te vagy a gyengeségem forrása, Apám. Egy szánalmas, legyőzött ember vagy, már akkor az voltál, amikor csatlakoztál Sordishoz. Te és Jude, van bennetek valamiféle tragédia, amit magatokkal hordoztok, és ami a Sordis féle kultvezéreknek jól kihasználható anyag. Hát bennem már nincs ilyen. És nincs, és soha nem lesz szükségem az olyanok védelmére, mint te, Apám – azzal megfordult, és kilépett a járdára.
Rozess felnyögött keserűségében, és lerogyott az ágyára. Figyelte a távolodó szőke, langaléta alakot. Sokáig nézett még utána, miután eltűnt a feketeségben, és a járda visszahúzódott mögötte. Ő pedig egyedül maradt transzparacél börtönének átlátszó, ellenben csak sűrű feketeséget mutató falai között.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Jan 30, 2024 23:15:40 GMT 1
Talley Rand Főkancellár napja a szokásos módon telt. Reggel kiszolgáltatta magát különböző, nyilvánosságot nem tűrő módokon a legszebb twi’lek asszisztensével, részt vett a kötelező kormánymegbeszéléseken, lefolytatott néhány fontos és kevésbé fontos tárgyalást, megebédelt, aztán engedélyezett magának egy kis pihenőt a már említett titkárnővel. Ebédidő után visszautasított néhány interjúmeghívást, tárgyalt az ellenzék lojalista bizottságával, amit azok a politikusok alkottak, akiket Tyrr holomédiája szerint a renegátisták pénzeltek, és akik éppencsak nem írták alá a Kétezrek Petícióját – Rand elgondolkodott, hogy Palpatine vajon hogy kezelte annak idején ugyanezt a helyzetet. Persze azóta tudott tény volt, hogy Palpatine maga is elvetemült erőhasználó abomináció volt, az Atya ellensége, úgyhogy talán mégsem az ő emlékétől kéne tanácsot kérnie. Visszahajolt a képernyője fölé, hogy folytassa a munkáját. Így aztán amikor az ajtónálló irodai, női alakú protokolldroid kétarasznyi holoképe megjelent az asztala fölött, Rand éppen a délutáni jelentések böngészésével volt elfoglalva. - Exellenciás uram – közölte a holoalak. – Sajnálom, hogy zavarom, de ez fontos lehet. - Tessék, mondja – pillantott fel Rand villámokat szóró szemekkel a munkájából. - A repülésirányítás jelenti, hogy bejelentetlen, de elsődleges prioritású sikló kér leszállási engedélyt. DER Force Five megjelöléssel, hogy pontos legyek. Az utas pedig audenciát kér öntől, uram. - Igen, az a Révérence – ráncolta a homlokát Rand. – Érdekes, nem mára vártam. Természetesen fogadom a védelmi megbízott urat, kísértesse be! A holokép elenyészett, Rand pedig kihúzta magát a székében, és államférfihoz híven sátor módjára összetámasztotta maga előtt a kezeit. Nem kellett sokat várnia, és az irodát már korábban kiszellőztette Constipadre atya szélbő jelenléte és távozása után. Az ajtószárnyak széthúzódtak, és egy libériás inas társaságában belépett Mads Malreaux. A védelmi megbízott a protokoll szerint előírt főhajtással és a „Dicsértessék a Mindenható Atya” formális köszöntéssel tisztelgett, aztán az inas sarkon fordult és távozott, az ajtó pedig összezárult mögötte. Malreaux báró pedig rugalmas léptekkel Rand Főkancellár asztalához járult. - Minek köszönhetem idejekorán megesett hazatérését, barátom? – szólt Rand, miután informális módon felállt és kezet rázott a nála fiatalabb férfival. – Nem úgy volt, hogy végiglátogatja az összes katonai bázist? Vagy az a kiszáradt halpecsenye nem engedte be a Diznre? - Ó, nagyon is beengedett, exellenciás uram – villantak meg Mads szemei. – Sőt, kifejezetten megértette, hogy hol összpontosul az igazi hatalom, és hajlandó az együttműködésre. Ellenben azt hiszem, vészhelyzeti kormányülést kell összehívnunk. Rand ugyan nem volt erőérzékeny, de jó politikus volt, amihez jártak bizonyos Atya-adta képességek, így még az erőhasználókban is tudott valamennyire olvasni. Az előtte álló férfi zaklatott volt, hiába leplezte annyira jól. Rand felállt, és a széles ablakhoz sétált, maga mellé intve a fiatalembert. - Nézze csak – mutatott a kormányzati negyed forgalmas coruscanti látképére a Főkancellár. – Ez a hely az Anyaszentegyházunk központja. A Köztársaság központja. Itt összpontosul minden polgári és isteni hatalom, innen indul ki a pápa befolyása is, ami határokon túlra ér. Mondhatjuk, hogy a deizmus fővárosa vagyunk, a deizmus pedig hamarosan beszövi az egész galaxist. Ez a mi hozzájárulásunk a történelemhez. Nem ómódi katonai módszerekkel foglaljuk el a galaxist, nem nagai vagy konföderációs gazdasági behálózással. Mi az értelmes teremtmények, a humánok lelkét foglaljuk el és szálljuk meg. Még a Külső Gyűrű is önként és dalolva fog csatlakozni hozzánk, amikor a befolyásunk, a tanításunk s vele együtt a Köztársaság futótűzként végigterjed az univerzumon. Ez lesz az én hagyatékom. - Minden olyan jól megy! – tette hozzá hirtelen. – Erre maga idejön, fiam, és olyan rossz híreket hoz, amitől még templomos lovagként is feláll a szőr a karján! Halljam! Tépjük le a szőrtelenítő tapaszt gyorsan, úgy kevésbé fáj, legalábbis az asszisztensem ezt mondja. - Rendben van – húzta el a száját Malreaux. – Amíg Niathallal tárgyaltam, kapott egy holohívást régi kollégájától, Darth Caedustól. Akinek pedig olyan információk vannak a birtokában, amikről nekünk hazudtak. Exellenciás uram… Luuthor igazgató félrevezetett mindannyiunkat. A Fort Depallo erőd nem csupán megsérült… hanem elpusztult. Az állomás nincs többé. Nekünk pedig nincs tömegpusztító deterrensünk. Rand higgadtan bólintott, majd ismét kinézett a városképre. Egy ideig gondolkodott. Malreaux eközben türelmesen várakozott. Rand végül elfordult, és az asztala mellé lépett. Végül kitört. - MÉGIS MIT KÉPZEL AZ A KIBASZOTT VÉN POGÁNY! – kiáltotta. – Malreaux, azonnal tartóztassa le és végeztesse ki, és végeztessen ki mindenkit, MINDENKIT, akinek köze volt ehhez, megértette?!! Az OCP-t pedig elpusztítani, a hajóikat beolvasztani, az alkalmazottait letartóztatni és börtönbe vetni!! Ezek a férgek mostantól államellenségek és hazaárulók! - Salvador mester jelenleg is a markunkban van. Ő az a jedi tanácstag, aki Luuthorral együttműködve segített nekünk a jedik ellen – mondta erre Mads, és nyugtatóhullámokat bocsátott ki az Erőben. Rand lehunyta a szemét egy pillanatra, de továbbra is úgy festett, mint akinek az orrlyukai lángokat akarnak köpni. – Salvador mester némi ráhatás után megerősítette Caedus szavait – tette hozzá Malreaux. - Remélem, erős penitenciát kapott! – sziszegte a Főkancellár, és elfordult. Leült a székébe, mire Mads az asztal másik végéhez sétált és szintén helyet foglalt. Rand felpillantott rá. – Ezt titokban kell tartanunk. De tartom magam amellett, amit mondtam. Az OCP-t meg kell szüntetni, Luuthort pedig elfogni, mielőtt kisiklik a kezünkből! - Igen, csakhogy óvatosan kell eljárnunk – figyelmeztette a védelmi megbízott. – Luuthorra már egy ideje gyakoroljuk a nyomást a kilépéséhez, így bizonyára már egy ideje tárgyal a számára lehetséges opciókról. - Hová mehetne? – A Főkancellár összeráncolta a homlokát. – NDK? EGB? - Ahogy én láttam, Caedus nagyon szeretné, ha Luuthor inkább az ESB ölelő karjaiba sétálna. - Hát persze – csapott az asztalra ingerülten a Főkancellár. – Másképp nem adta volna át az információt az a sith hitetlen, ha nem nyer belőle valamit. Materialista, sejtánista kultista barom! - Mindenesetre Luuthor ellen én nem léphetek fel, mert fényéves távolságból is meglátna – rázta a fejét Malreaux. – Ahogy az Opus Dei belszolgálat embereit is. - Akkor mi a terve, Mads? Mert ha nem kezeljük ezt diszkréten, Luuthor megszökik, és magával viszi a fél Köztársaságot, ahogy a régi ESB-vel tette. Ezt pedig nem fogom megengedni! – Az Opus Dei meggyőzte Salvador mestert, hogy álljon a mi oldalunkra. Majd ő intézkedik – felelte Malreaux. – Adnunk kell neki valami jó pozíciót cserébe, ennyit kért. A Commenor pedig maradni fog, odaküldjük a Flottát, persze bázislátogatás címszó alatt. De ez az Összhaderőnemi Parancsnokság hatásköre, aminek az élére bátorkodtam kinevezni Makin tábornokot. - Jól tette, legalább Niathalpofa úgy hiszi, van még valós hatalma – rázta meg a fejét Rand. – Luuthorral kapcsolatban pedig… Szerintem ne hívjunk össze vészhelyzeti ülést. Még ne. Nem kerülhet ki még véletlenül sem, hogy tudok Luuthor árulásáról. A kopasznak ugyan haja nincs, de cserébe mindenhol fülei vannak. Majd a kormány és az Atya utólagosan jóváhagyja a letartóztatását. - Értettem, exellenciás uram – bólintott a védelmi megbízott. – Egyébként Niathal hatékony lenne a flotta élén, de öregedik. Nem fiatal. És nem annyira irányítható. A továbbiakban keresni fogom az alternatívákat, de addig továbbra is a hal marad pozícióban. - A védelmi minisztériumok igazgatóit is ideje lenne már bejelenteni – hunyorított a Főkancellár. – Mindenkinek meg kell legyen a helye! Főleg most, hogy szuperfegyver nélkül maradtunk! - A hírszerzésen kívül minden készen áll, de a napokban azt is megoldom – bólintott Malreaux. – Előbb Luuthor és az Abren-féle leszbik, illetve a Naberrie félék befolyását totálisan ki kell gyomlálni belőle. - Mondja csak el nekem, megbízott úr – dőlt hátra Rand. – Maga a jedi kód szerint élt valamikor. Bizonyára Voiello tudja ezt, de ő nagyon diszkrét ember. Miért állt mellénk? A túlélés motiválta? - Részben – felelte őszintén Mads. – Másrészt egy ideje már éreztem, hogy a rend utat tévesztett. Ahogy a galaxis, úgy mi is alámentünk annak, aminek lennünk kellett volna. Én mindig is a magasabb rendű igazságot kerestem. A magam, és a galaxis számára is. A deizmus pedig megadta ezt nekem. - És hatalmat is adott – mosolyodott el Rand. – Ahogy a mondás tartja, ha segítesz magadon, az Atya is megsegít. Mi pedig szeretjük a megváltás-történeteket. Maga és én, na meg Voiello bíboros olyasmit építünk itt, ami mindenkinek a javára válik. Még akkor is, ha néha barbár módszerekhez kell folyamodnunk. Ezt sose felejtse el. - Én félre tudom tenni a szentimentalizmust, amikor az Anyaszentegyházunk megköveteli – felelte szerényen Malreaux. – Ahogy félre tudom tenni azokat is, akik az utunkba állnak. Sajnos nem mindenki elég érett hozzá, hogy befogadja az Igét. Van, akit noszogatni kell. Van, akit tanítani. És van, akit elpusztítani. - Ilyesmit azért hangosan soha ne emlegessen – rázta a fejét Rand, és körbemutatott az irodában. – A biztonsági főnököm szerint nem kell aggódnom, de sosem lehet tudni, ki hall minket. - Alapból sokan panaszkodnak, hogy ön, exellenciás uram és jómagam túl sokat találkozunk, és hogy ez rossz precedenst teremt, meghogy a Főkancellár rendőrállamot akar – mosolyodott el Mads. - Miért, én csak a szívemen viselem a Köztársaság biztonsági ügyeit. Akkor találkozom a védelmi szervek vezetőivel, amikor és ahányszor kell. De persze értem, mit mond. Békeidőben az államfő távoltartja magát a titkosszolgálatoktól. - Én nem vagyok a titkosszolgálatok, csak a felügyelőjük – felelte jámbor képpel Malreaux. – Ki tudja, szavaznak-e nekem még egy ciklust a jövőben. Ha nem, akkor más veszi át a védelmi szférát. - Ez a hatékonyságától függ, Mads – kacsintott Rand. – Maga sokmindent megtett értünk, a deizmusért, a Köztársaságért, a békéért. És értékeljük is a szolgálatait. És nem fogjuk alábecsülni. Rand a kétértelmű utolsó kijelentése után felállt, mielőtt Malreaux még megszólalhatott volna. - Éppen ezért – folytatta – Az Opus Dei műveleti központját áthelyeztetem a régi EE-garnizonokból és a Védelmi Negyed amúgy is zsúfolt felhőtornyaiból… a Jedi Templomba. Persze azért a vallási zarándokokat ne zárják ki, bár úgyis mindenki a Vaticaan Bazilikába jár. És persze a jóváhagyásával, védelmi megbízott úr. - Természetesen ez nagyvonalú ajándék – dőlt hátra kissé meglepetten Malreaux. Nem volt biztos benne, hogy ő személy szerint visszamenne arra a szellemjárta helyre, ahol részben neki köszönhetően meghaltak a mentorai és a barátai, bár a valódi családja sosem ők voltak, hanem a Malreaux-k. – És megfelelő központ, tekintve, hogy a főtoronyban levő berendezéseket az egész galaxisra kiterjedő kommunikációs és háborús vezénylésre hozták létre és használták is erre a célra a múltban. A Főkancellár bólinott. - Legalább kitanulmányozzák az épület titkait, a talált értékeket pedig a Deista Misszió számára megküldik, persze én is kérek belőle jegyzőkönyvet. Luuthort pedig ez a hitetlen, ez a muun Salvador befogja nekünk – mondta. - Abba nem szólok bele, hogy megöleti vele azt a tenyérbemászó árulót, vagy csak letartóztatják! Köszönöm, hogy eljött, Mads. - Köszönöm, hogy fogadott, exellenciás uram – hajtott fejet az elbocsátás hallatán a védelmi megbízott. Azzal felállt, fejet hajtott, és kimasírozott a Főkancellár irodájából. Odakint csatlakozott hozzá a templomos lovagok új vezetője és nagymestere, valamint Mads egyik legrégebbi szövetségese, Ominis Zwerth. A magas férfi tudta szerint nem állt rokonságban a hasonó nevű serennoi családdal, így nem volt Abren Zwerth-hez köthető. Persze sosem lehetett tudni, a jedik szinte csecsemőkorban vadászták le az erőhasználó gyermekeket, és az archívumok egy része tönkrement, amikor Imani mester megpróbált elrepülni a Templommal, így még utánajárni se lehetett a dolognak. Az épület még mindig átvizsgálás – és gyorsított ütemű, nagy költségvetésű átépítés – alatt állt. Mindezt egyelőre Ominis felügyelte, már amíg be nem költöznek az Opus Dei alkalmazottjai. - Találtatok valamit az Archívumban… rólam? – tette fel a kérdést Malreaux a mellette lépkedő férfinak. – Főként abból az időből, amikor odakerültem. Amikor a Malreaux-k beadtak a rendbe. És előtte. - Az örökbefogadásod körülményeit alaposan átszerkesztették, még mielőtt bekerültél a Malreaux-klánba – vont vállat Ominis. – Ők pedig kötelességtudóan átadtak a jediknek. De az árvaházba kerülésed körülményeiről semmi nincs meg. Vagy kitörölték, vagy soha nem tárolták őket a Templomban. Közben lelassítotak és félrehúzódtak az oszlopokkal teleépített alkóvok valamelyikébe – rendszerint ezek között az oszlopok között dőlt el számos világ sorsa. - Hát, már nem vagyok árva – mosolyodott el Malreaux, és a távolabb, a siklója mellett álló Opus Dei csapatszállítóból kilépő, arisztokratikus nőt figyelte. - Vinda Rosier – csóválta a fejét Ominis. – Mit nem adtam volna, ha megkaphatom! Persze a mesterek sosem engedték volna. Szerencsére már nem tartottuk a cölibátust, mint a régi jedik, de a Tanács nem is bátorított minket az ellenkezőjére. - Azt hiszem, el fogom venni – mondta Mads. – Idővel. Amikor a térfeleink kiegyenlítettek lesznek. És a karrierünkben paritás. Egy deista vezető akkor hiteles, ha van családja. – Elfordította a tekintetét a nőről, és Ominisra nézett. – Neked sem ártana egy asszony. - Én addig nem adom el magam senkinek, amíg hasznom nem származik belőle – nevetett fel Zwerth. – És különben még van időm házasodni. Egyelőre a feladatomra kell koncentrálnom. Na meg arra, hogy a többiek ne manőverezzenek ki a nagymesteri pozíciómból – felsóhajtott. – Sok idő még, amíg templomos társaink megtanulják elfelejteni a jedik morális korrupcióját, és felfogják a testvériség fogalmát. - Találtatok megoldást… illetve bármiféle dokumentációt a jedi archívumokban a korlátozó-chipekről? – vetette fel hirtelen Malreaux, mint aki egy ideje már érlelgette magában ezt a kérdést. – Azokról az implantokról beszélek, amiket csak akkor használtak, ha áruló jedik hatalmát kellett visszafogni. - Miért? Azokat régen betiltották. Nem hiszem, hogy az Imani-féle Tanács alkalmazta volna őket. - Nem, nem is ők. De nézzetek utána. Fontos lehet a későbbiekben. Tudnunk kell, hogyan kell aktiválni és szükség esetén… inaktiválni őket. Vagy kiszedni a gerincvelőből agykárosodás nélkül. - Újra használatba akarod venni őket a jedi árulók ellen? Igaz, hogy korlátozhatjuk velük az illegális erőhasználatot és a bejegyzetlen erőhasználókat, mindez bűncselekménynek minősül, érdemes büntetni. Már csak az elrettentés végett is. - Igen, az én elgondolásom is ez – hazudta Mads, és ösztönösen végigsimított a nyakcsigolyái fölötti bőrön. Csak ő érezhette a dudort, amit még a soros szeretői sem tapintottak ki soha. – Minden eszközt be kell vetnünk a civilizált galaxis de-jedifikációjáért. … Draay Rozess szintén a különféle archívumokat és nyilvántartásokat tanulmányozta, és szintén a családjával kapcsolatban. Amit az apja mondott, nem lehetett igaz. Nem lehetett igaz, hogy az édesanyja, akit a saját sógornője, Jude Rozess gyilkolt meg, életben van. Astoria Draay nem lehetett életben. Ha Sordis valakit meg akart öletni, az meghalt. Ha Anya élne, megkeresett volna engem. És kihozott volna a Renegát köreiből, és elvitt volna magával. - Á, Sandor, kösznöm, hogy visszahívtál – mondta, amikor megjelent előtte a Szindikátus hírhedten brutális vezetőjének holoalakja. – Úgy tűnik, megint szükségem van őfenségességedre. - Éppen egyik riválisom kislányát dolgoztam szét, nagyon fájt neki, Draay – horkantott fel türelmetlenül Sandor Voren. – És nem, hiába akarsz a helyében lenni. Téged még pénzért sem. Az ifjabb Rozess elhúzta a száját. - Nagyon vicces. Azóta már tisztázódott a nyilvánosságban, hogy neked és nekem semmi közünk nem volt egymáshoz… olyan módon – mondta. – De persze akkoriban szükség volt a pletykára. Ha engem kérdezel, medált kéne a homlokodra tűzni, végülis te segítettél leleplezni azt a málészájú apámat. - Na igen. De én megelégszem a kapcsolatokkal a köztársasági kormányzatban – Voren elvigyorodott. – Akármit is akarsz kérni, cserébe be kell juttatnod az Alsóvárosba néhány hatóságilag körözött, de persze nagyon is tisztességes vállalkozót. A CSF valamiért késlelteti őket, az idő meg sok kreditet ér nekem. - Amíg nem jedik vagy terroristák, persze – vont vállat Draay, és felnyögött, majd a szája elé kapta a kezét. – Elnézést. Nehéz napom volt. Küldd el a listát, titkosítottam a sávot. - Nem igazán DER-kompatibilisek, de azokká fognak válni – hajolt ki a képből egy pillanatra Voren. – Az új szenátusi képviselők nagyon szívesen fogadják a lobbisták ajándékait. Éljen a deizmus, nem? És a profit. - Persze – Draay lenyomott egy gombot, mire ő is elküldte a saját adattárolója jegyzeteit. – Ez pedig a személy, akit fel kéne keresni. Biztos, hogy nem ez a neve, de tudnom kell, hogy életben van. - Astoria Draay? – pillantott fel Sandor Voren. – Ki ez, valami távoli rokon, akit el kell távolítani az öröklési rendből? - Nem. Az Anyám, akit megöltek a renegátisták. Apám szerint viszont életben hagyták. És nem igazán mehetek ezzel Jude nénémhez, aki éppen rám vadászik. Neked is vigyáznod kéne vele, Sandor. Ha úgy ítéli meg, hogy szerepet játszodtál a drágalátos portakonyfejű ősötétsége bukásában, utánad fog menni. - Tudom kezelni a régi haverjaid, nem most kezdtem a pályafutásomat – vigyorodott el ismét Voren, aki még Draaynél is fiatalabb volt, és a hírneve ellenére is emiatt sokszor alábecsülték a kegyetlenségét és a hatékonyságát. – Utánajárok a dolognak. Voren kilép. Azzal a Szindikátus vezérének holoképe elenyészett. És a következő pillanatban Draay hangosan felnyögött. Hevesen megrázkódott, lehunyta a szemét, és elfolyt a székében. Idővel lassan, lenyugodva kifújta a levegőt. Az asztal alól kimászó K’Spar G’Sil kézháttal megtörölte a száját, mire Draay egy zsebkendőt hajított a fiúnak. Közben magát is megtisztította, amennyire lehetett, aztán eltette a nemesebbik szervét, és kisimította a ráncokat a legfinomabb veyd-selyemből szőtt nadrágján. Éppen jókor – az íróasztalon felpillogott egy lámpa. Hamarosan nyílt az ajtó, és belépett az oktatásügyi megbízott asszisztense, aki természetesen egy jóképű, barna hajú fiatal férfi volt. - Ne most, cica – rázta meg a fejét a hirtelenszőke tarisi, amikor K’Spar ragadós csókot nyomott a szájára. – Majd este játszunk, de most el kell intéznem még néhány holohívást. - Mindig azok a holohívások, rám sosincs időd, Draay! – forgatta a szemeit K’Spar, azzal kelletlenül felállt, és elsomfordált az ajtó felé. – Pedig én is dolgozom ám, és mégis van időm mindenre! – tette hozzá a válla fölött. Mentében elhaladt a belépő Mads Malreaux mellett. A védelmi megbízott láttán Draay szemei felcsillantak, és ezúttal nem a hatalomvágytól. - Jókor jöttél – szólt, miközben bezárultak a főnemes mögött az ajtószárnyak. – Segítened kell megtalálni valakit. Malreaux bennebb lépkedett, és letelepedett Draay asztalának szélére. Érdektelenül nézett körbe a cicomás helyiségben. - Érdekes, én is a segítségedért jöttem – mondta. Mielőtt Rozess kitáthatta volna a száját, hozzátette: - Újra fel kell venned a kapcsolatot az adumari haverjaiddal, már ha élnek. El kell érnem Carl Palpatine-t. - Miért akarja mindenki állandóan azt a szottyadt varangyot? – forgatta a szemeit Draay. – Különben is valószínűbb, hogy több darabban lebeg az űrben. Fájdalom, de nincs mit tenni, ezt mérte rá a sors. - Életben van, és a Korribanon van Ben Skywalkerrel és Moskau Főkormányzóval – közölte Malreaux. – Nekem pedig szükségem van Moskaura, mielőtt megölik, hozzá pedig Carl Wentharon át vezet az út. - Skywalker – horkantott fel Draay. – Hát persze, hogy a jedik gyöngye is azt a tátottszájú mitugrászt kergeti. - Skywalker és a hozzá hasonlók az állam ellenségei – szögezte le Malreaux. – Ezt ne felejtsd el. - Mármint a buzik? – pillantott fel Rozess. – Azt kétlem, különben a fél Felsőházat le kéne csuknod. Hihetetlen, hogy kiktől kapok napi felkéréseket keringőre. Ráadásul egy részét papoktól! - Érdekes – mosolyodott el Mads. – Ha tudsz neveket mondani, szívesen meghallgatom. Sosem lehet tudni, kit kell a jövőben megdolgozni. De én a jedikre gondolok, Skywalker bejegyzetlen, vagyis bűnelkövető. - Zsarolni, azt a másik szót ne használd, ma már elegem van belőle – sóhajtott fel Draay. – Mármint a megdolgozás-t. És igen, adtam Skywalkernek egy jobb minőségű adóvevőt, fel tudom venni vele a kapcsolatot, bár Vörösfejet ismerve már el is adta, mivel már nem kap állami vagy jedi pénzt. Tényleg, talán már éhen is halt. Megkönnyítené a dolgunkat, nem? - Mindenképpen fel kéne keresni, mert sokat tud – felelte erre Malreaux. – De egyelőre Carl és Moskau miatt van rá szükség. Vedd fel vele a kapcsolatot, és tapogasd ki, hogy informális csatornákon hogy juthatok el a Főkormányzó asszonyig. - Nagyszerű, lezbik, vagyis nők, mitugrász sith zugbuzik és Skywalker – hunyta le a szemeit egy pillanatra Draay. – Hát jó. De cserébe szükségem van a hírszerzésre. Ki kell deríteni, hogy hol van Astoria Draay. - Hol lenne, a sírjában – szaladt ki Malreaux száján az érzéketlen mondat, mielőtt észbekapott volna. – Mármint te is tudod, hogy meghalt. Mindannyian ott voltunk a temetésen. Ne most bolondulj meg, Draay. A kormánynak szüksége van rád. - Nem bolondultam meg, Apám mondta, hogy él – pillantott fel a Ben Skywalkernél egy-két évvel fiatalabb oktatásügyi megbízott. – Ennél többet ő sem tudott, csak hogy Jude nem ölte meg. Elengedték. Vagy megszökött. - Apád nem éppen a leghitelesebb forrás – pillantott le a fiúra szánakozva Mads. – Fölösleges volt meglátogatnod. A Renegát teljesen eltorzította a követői elméjét. Éppen ezért örülök, hogy te időben kiszabadultál. Bár ha ilyeneket állítasz… - Mads, én érzem, hogy igazat mondott – Draay felállt, és töltött magának egy pohár óbort. A védelmi megbízottnak is nyújtott egy poharat, aki elfogadta az italt. – Nem a fejemmel akart baszakodni. Ezúttal nem. Talán Sordis halála óta megszűnt a renegátista hatás. Talán magába szállt, és kezd magához térni. - Ha a Köztársaságon belül tartózkodik, megtaláljuk anyádat, már ha él. A hírszerzés meg utánajár a határon túli forrásoknak. Tudom, hogy szeretnéd, ha visszatérne, Draay, de ne éld bele magad ebbe. Lehet, hogy nem azt találjuk, amire számítasz. A megérzéseid pedig helytállóak? - Edzenem kéne, de igen, azok, akkor is, ha kijöttem a gyakorlatból – Draay lehúzta a pohara tartalmát, és visszarogyott kényelmes karosszékébe. Ami természetesen a legdrágább repulzoros modell volt. - Legutoljára az Adumaron gyakorlatoztam, de az nem elég. - Ha lesz rá időm, folytatom a képzésedet – vont vállat Malreaux. – Egyelőre te is bejegyzetlen vagy, mert azt mondtad, titokban akarod tartani az érzékenységed, úgyhogy ne nagyon hencegj az erőddel. Apád képzése jól érződik azon, ahogy elrejted magad. De ennél többre lesz szükséged. - Köszönöm, én nagyokos sógorom, én is ezt mondtam, de oda se figyelsz! – csattant fel Draay. - Nem vagyok a sógorod, kölyök – állt fel Malreaux, akit meglepett a megszólítás. Draay a vállát vonogatta. - Igaz, Kaz nem a fivéred volt, hanem a faszt szerető unokaöcséd, akivel sokáig együtt voltam, ettől pedig olyan, mintha te és én rokonok lennénk, Mads. Mads Malreaux arcán átvonult egy sötét árny Kazuda Malreaux említésére. - Miért, nem ezért gyújtottad fel a Temolomot, öletted meg a saját társaidat? Kaz halála miatt? – kérdezte Draay, mert látta a kifejezést a férfi arcán. – Pedig nem is az ők hibájuk volt. Hanem az enyém. Apám és a renegátisták azért kapták el, mert együtt voltam vele, engem akartak beavatni a meggyilkolásával. Nem tudtam volna bántani, de… még ahhoz sem voltam elég erős, hogy kiszaba- - Azért csinálom ezt – vágta el a mondókáját Mads -, mert a jedik ideje lejárt. Mert rendet kell tenni egy korrupt galaxisban. Mert egy részünknek túl kellett élnie magnak – ha nem tettem volna, amit tettem, mind meghaltunk volna. Egyedül a deizmus fúziója vezethet el minket egy magasabbrendű létezés és jólét felé. Még akkor is, ha eleinte kemény módszerekkel kell fenntartani a forradalmat. Idővel lenyugszanak a dolgok. - Persze, te te nem is vagy deista. Csak előre láttad, mi jön – felelte szarkasztikusan a szemeit forgatva Draay. - Mondjuk csak az nem látta, akinek nincsenek szemei. - De én… cselekedtem is – villantak Mads sötét, nagyon jól látó szemei. -Egyedül én cselekedtem! Draay érzékelte a másik ingerültségét, a dühe hullámokban kezdett áramlani felé. - Érzékeny téma, mi? Ez az a rész, ahol megnyuvasztasz? Skywalker szerint anno Solo ezredes is így fegyelmezett – mondta unottan. – Nem mintha nem kedvelném az efféle kinket, de persze csak módjával. Malreaux szemei már villámokat szórtak, de türtőztette magát. - Akkor a megbeszéltek szerint – biccentett, és ingerülten kimasírozott az irodából. - Hát persze. Nem is vagy te mester. Csak egy újabb mitugrász – mondta magának Draay, és annak a ténynek a büszke és biztos tudatában, hogy mindig és mindenkit bármilyen körülmények között fel tudott idegesíteni, nekiállt előkeresni Skywalker komlinkjének hívószámát.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Feb 4, 2024 13:12:19 GMT 1
- A bemutatott bizonyítékok alapján Dre’llye főügyésszel egyetértésben és Marlon főbíró eljárásrendjének hozzájárulásával ezennel bűnösnek ítéljük a vádlottat – olvasta fel a kezében tartott adattábláról az ítéletet a főbíróként funkcionáló szenátor. – Tehát a vádlott bűnösnek bizonyult a hazaárulás, a tömegpusztító fegyverrel való üzérkedés, az államellenes konspiráció és a letartóztatásnak való ellenállás vádpontokban – Vida Degonet felpillantott szemüvege mögül – Büntetése első fokon tizenkét év borleiasi fogság. Vihetik! - intett a tárgyalóteremben álló, szenátusi címeres karszalagot viselő őröknek. A kör alakú tárgyalóterem tetejét egy magasan levő, festett transzparacél ablak alkotta, amin keresztül fénysávok világították meg a helyiséget és a vádlott tehénszerű arcélét. Dre’llye, Degonet és a bírói pulpituson ülő társaság végignézte, ahogy kivezetik az ikotchi jedit a teremből. Az Erőivadék-ellenőrzési Bizottság tagjaiként ők ültek a legmagasabb ponton félkörívben, a szürke falú helyiségben pedig alattuk és körben lépcsőzetesen ültek a Szenátus különféle funkcionáriusai, a különleges státuszú látogatók, és két oldalt egy-egy kockában a bíbor, illetve fekete taláros felső- és alsóházi szenátorok, vagyis a Bizottság szavazótagjai, amennyiben a pulpitus nem tudna egyhangú döntést hozni valamelyik ügyben. A Jedi-templom ostromakor elfogott jedik pere egy ideje már tartott, és egyelőre nem invitálták be a nyilvánosságot. Holokamera-drónok sem repkedtek a lépcsőzetes üléssorok előtt, és Tyrr embereit sem engedték a tárgyalások közelébe. A következő rabot a középen levő, alacsony emelvényhez ráncigálták, és beleültették a vádlottak székébe. A nagydarab, fekete bőrű humán nő csuklóin azonnal kattant a karfán levő bilincs, ahogyan a bokáin is. A szék hátán levő specializált ketrecben egy ysalamiri tekergőzött békésen. - Kétezer-hétszázharmincnegyedik akta – hivataloskodott fennhangon Degonet, miközben ómódi szemüvege szárát rágcsálva igyekezett eligazodni a pulpituson levő adathalmazban. – Á, meg is van. Kezdjük is a legelején. Vádlott, közölje érthetően és tisztán a nevét, illetve a származásának helyét! - Tylissa Imani helyettes nagymester vagyok a Wukundáról – búgta homlokát ráncolva a nagydarab jedi nő. - Hmm. Stimmel. A Tanács vezető tagja, biztonsági felelős, harcos amazon tapasztalatok, Fény Hadserege, és K’Kruhk letartóztatása után a legmagasabb rangú jedi vezető és fő döntéshozó – Degonet elkerekedett szemekkel nézett a nőre. – De hát akkor maga a főkolompos!! A közönség felhördült. - Főbűnös! Konspiráló! Renegátista! Áruló! Nem szégyelli magát?! – kiáltották be többen is a nézők közül. - Elég legyen, rendet a teremben! – harsogta Degonet, és bírói kalapácsával lesújtott. A döngéstől és a hangjától elhallgattak. – Dre’llye főügyész úr, akar valamit hozzáfűzni, vagy vihetem tovább az ügyet? A bothan szőre felborzolódott és színt váltott. - Nincs semmi, főbíró. Minden elhangzott. Folytathatjuk. - Rendben. Tehát Imani Tylissa, a vádpontokat közölték önnel, de még meg kell kérdeznünk, hogy egészen pontosan mikor és honnan tulajdonította el a kyber-kristályát és a fénykardépítéshez szükséges alkatrészeket? - Hogy mi? – hökkent meg Imani mester. – Mivel vádol, maga ostoba vérbíró, úgy összegyűröm, hogy gyufásskatulyában viszik haza! Hogy mer azzal vádolni, hogy tolvaj vagyok csak azért, mert a Wukundáról származom?! - Ugyan már, szerecsen hölgyem, senkit nem érdekel a bőrszíne – horkantott fel jóízűen felnevetve Vida Degonet főbíró. – Nem a sötét Xim-korban élünk. Ámbár törvény szerint senki sem rendelkezhet erőhasználó tárgyakkal különengedély nélkül, maga pedig sosem jelentette be a fegyverét. - Miért jelentettem volna be, amikor az én időben még nem volt ilyen törvény? A kristályomat az Ilumon szereztem padawan koromban, ahogy a szokás tartotta akkoriban. Az alkatrészeket pedig az utazásaim során gyűjtöttem be. - Hazugság!! – ordibálta minden átmenet nélkül a bíró. – Hát hogy beszél ön velem?? NEM TŰRJÜK AZ EFFÉLE BESZÉDET!! Mi nem ítélünk el csak úgy bárkit, minek gondol minket?! Ezért van a meghallgató bizottság!! Csak maguk, jedi vezetőség van veszélyben, azok, akik nem követtek el terrorcselekményeket önként vállalták a gyógyulást, az erőblokkoló tablettákat, az erőtől való elszakadást, pedig nincsenek megfenyegetve!! ÉRTI??? Ha nem engedelmeskednek, nem kapnak mást, csupán PÉNZBÍRSÁGOT, OLYAN NEHÉZ EZT FELFOGNI, MAGA ELVETEMÜLT NÉMBER? MAGA TERRORISTA GYILKOS!! MAGA CSECSEMŐKKEL TÁPLÁLKOZÓ VADÁLLAT! Az erőhasználók biztonságban vannak!! Csak akkor világítják át őket, ha nyilvános szerepkört akarnak felvállalni! Mi csak azokat ítéljük el, akik aktívan támadtak az állam ellen! Maga pedig a főbűnös, VALLJA BE, DE RÖGTÖN!! - Maguk… kiirtották a templom lakosságát, egy városnyi értelmes teremtményt – szólt végül Imani mester, aki szintén kezdte elveszíteni a higgadtságát. Az Erő nélkül nehéz volt megőriznie a tartását. – És még van képe gyilkosnak nevezni engem? A maga állama rabosított kisgyermekeket. - NEM, NEM, NEM-NEM! – ordította habzó szájjal Degonet, miközben a kezeivel a pulpitust csapkodta. – Az ErőElhárítás és a CSF túlkapásait vizsgáljuk, ezért szüntettük meg őket, mi deisták vagyunk, nem barbár hóhérok!! Hogy merészel ilyesmivel vádolni minket?!! HOGY MERI?? Így nem beszélhet velünk, kérem. Csak az lett rabosítva, aki hatósági személyre támadott. És aki Cár-bombákkal konspirált, és aki bolygórobbantókat védelmez, aki GYILKOSOKAT védelmez!! – Degonet lehunyta a szemét, és nyugodtabb hangon folytatta: - Na még egyszer… Hol van Sarasi Suun? - Nem tudom. A jedha robbanása után… - Hangosan ne mondjon ilyet – förmedt rá felemelt kézzel a bíró. – Inkább mondja azt, hogy kataklizma. - A kataklizma után nem tudom, mi történt, akkor én már a templom elleni támadással és a maguk mészárlásával voltam elfoglalva. - Mészárlás, mi? Még mindig itt tart? Na jól van. De hiába tagadja, hogy azért akart elrepülni a templommal, hogy Suun nyomába eredjen és segítsen neki felrobbantani a Jedhát! Vallja csak be! Magának már úgyis lefőtt a kávé. - NEM! – rázta a fejét határozottan Imani. – Azért menekültünk, mert maguk támadást indítottak ellenünk, csak mert nem akartuk kiadni Tano mestert? Suun mestert? Már maguk sem tudják, kit akartak elkapni. Mindez csak ürügy volt a kiirtásunkra, vallja be, bíró úr. - Hiába vádolja a deizmust mindenféle légből kapott nonszensz teóriával, maga az oka a jedik sorsának, maga hívta elő azt a fát, hogy szétcsapjon az embereink között, maga emelte a magasba az épületet, aminek a hatására sokan meghaltak közülünk. Maga a főbűnös. Magát nem csak pár évre zárják be. Maga el fog rohadni a Borleiason. - Enyhítünk a körülményein, ha segít nekünk – szólt közbe Dre’llye. – Mondja el, hová ment Judicar mester és miért nem volt a templomban a támadás alatt. Ez az egyetlen esélye, Imani. - Hát már maga is – rázta a fejét a nő. – Maga jobb ember, akarom mondani bothan ennél, Dre’llye. Magát ennél én többre tartom. Nem muszáj befeküdnie nekik. - Abbahagyhatja a pulpitus sértegetését, és térjen a tárgyra! – szólt rá Degonet. Dre’llye csak melankolikusan nézett vissza a jedire. – Hol van Judicar? Gyerünk, valljon, különben visszamehet a cellájába, örökre!! - Én csak annyit tudok, hogy Avar Kriss mester, a Jedi Misszió néhány tagjával együtt megszökött. De a Tanács nem igazán koordinált akkoriban, így Judicar is a saját útját járta. Fogalmam nincs, hol van. Amikor Kelln megtámadott minket… - De hiszen maguk támadtak először, ne beszéljen nekem!! Jó, persze megértem a menekülési szándékot, az a sok ártatlan ifjonc, kislány, kisfiú… - Mit tettek velük? – hördült fel Imani. – Mit tettek velük?! - Hogyhogy mit tettünk velük, hogyhogy mit tettünk? Semmit! Visszamentek a rokonaikhoz, a szüleikhez, már amelyiknek megtaláltuk a szüleit, visszamentek azokhoz, akiktől elraboltátok őket! Persze néhány hétig erő-szupresszánsokat kellett szedniük, ma már átlagos civilek. Semmi bajuk nincs. - De… én azt hallottam, hogy maguk megtartották őket, hogy eladják őket a papoknak, a Szindikátusnak… - Imani egészen kétségbeesettnek tűnt, hogy végre megtudjon valamit. - Miii, a Szindikátusnak? – hüledezett Degonet. – Melyik börtönőre terjeszti ezeket a szemenszedett, elképedt elméleteket, mi? Ezeket az ostoba álhíreket! Minek nézi ezt a testületet, hogy beszél velünk?? Neveket kérek, kitől hallotta ezt!! Imani gúnyosan felnézett. - Sehonnan. Az Erő súgta meg nekem – közölte, és kajánul elvigyorodva ellazult a székben. Innen már minden mindegy volt neki. - Az Erő, amitől végleg elvágtuk magát – hallatszott egy új hang. Imani megpróbált körbenézni, végül megpillantotta a férfit. A közönség pulpitus-felőli oldalán ült, de nem viselt döntéshozói talárt. Ehelyett elegáns felöltő-köpenyben feszített, aminek a bélése krémfehér, a külseje fekete volt. Halántéka mentén szürkülésnek indult amúgy fekete, hátrafésült haja. Arcán komor kifejezés ült, mint aki nagy súlyt cipel a vállán. Imani azonnal levágta ennek az embernek a fontosságát – az Erő nélkül is volt már elég tapasztalata hozzá, hogy felismerje az efféle öntörvényű kormányszolgákat. - Ah, Filmond Graves ezredes, a Szenátus megbízott terrorbiztonsági felelőse – biccentett a férfinak Degonet. – És renegátista támadást megakadályozó hős. Ő foglalkozik az elhárításon már kívül eső erőügyekkel. - Igen, köszönöm, Vida, magam is tisztában vagyok a saját szerepemmel – pillantott fel a középkorú, de inkább a fiatalabb vonal felé húzó férfi. Felállt, és megkerülve a társait lemasírozott középre, hogy jobban beláthassa a terepet. Imani inkább alapvető humán ösztönből, mint az erővel érzékelte, ahogy a férfi megkerüli a székét, és lecövekel a hátánál. Az elmondottak alapján már tudta, hogy valamilyen civil különleges műveletek-típusú alak lehet, mindenesetre a férfi jelenlétének súlya volt. - Folytassák, kérem – szólt Graves valahol a nő feje fölött. - Nos, igen – ráncolta a homlokát Degonet. – Egyszóval, a vádpontokat ismerik. Ez a bűnlajstrom lesz a leghosszabb az összes közül, úgy tűnik. Éppen ezért… tanúk behívása és dokumentumok átrágása helyett döntsön a sorsáról a Szenátus, a választott és hivatásrendi képviselet. – Degonet egy pillanatra elbizonytalanodott, de belenézett a dokumentumaiba, majd bólintott. – Igen, mindez abszolút legális, a törvény betűje szerint történik. Ki gondolja úgy, hogy Tylissa Imani mester ártatlan? – körbepillantott. A teremben felemelkedett egy-két szomorú kéz. - Ki gondolja úgy, hogy meg kell büntetni ezt a nőt a Coruscant, a Köztársaság és a sajátjai ellen elkövetett súlyos bűnökért? Kezek erdeje emelkedett a levegőbe. - Akkor hát eldőlt – csapott le a kalapácsával Degonet. – Tylissa Imanit ez a bizottság bűnösnek ítéli az összes felsorolt vádpontban, beleértve a morális korrupciós vádakat is. Ezennel ÖTVEN évre ítéljük a Borleiasi korrekciós intézetben. Büntetését magánzárkában tölti, rabtársakkal való érintkezés és fellebbezési jog nélkül. A bíróság az ítélet hallatán tapsviharban tört ki, Imaniban pedig megállt az ütő. Egyedül… annyi éven át!! Hirtelen nem tudott nyelni, köpni, de még megmozdulni sem. Az nem lehet! Ez nem történhet meg! Érezte, hogy lábaiból a maradék erő is kifut. De nem sok ideje maradt a borús gondolatokra. Minden olyan gyorsan történt! - Most azt hiszi, minden el van veszve, jedi. De az Erőtől nem lehet elvágni valakit. Nem teljesen. Imani először értetlenül forgatta a fejét a tömeg orkánjában alig hallható szavak forrását keresve. Aztán eszébe jutott a hátánál álló férfi. - Nehogy megforduljon, az ég szerelmére! – sziszegte Graves. – Csak működjön együtt, menjen a cellájába. Vannak még olyanok, akik eljönnek magáért. Ez valami ótvar csapda, döbbent rá Imani, ahogy kezek ragadták meg a karját, és felráncigálták a székből. Csak az lehet. Másnak nem volt logikai értelme. A jediket mindenütt kiirtották, és a maradék is elhallgatott az Erőben – ezt érezte, mielőtt még megfosztották a hatalmától. Filmond Graves figyelte egy ideig, ahogy elvonszolják a lefogyott nőt. A bírók és funkcionáriusok felálltak, hogy munkájuk végeztével hazamenjenek a családjaikhoz. Itt-ott hátramaradt egy-egy beszélgető csoport. Gratuláltak egymásnak, megbeszélték, hogy milyen jó, istennek tetsző és igazságos munkát végeznek. De Graves tudta, hogy többségük érdekember, akiket bármelyik renegátista barom megvehet egy erszénynyi kredittel. Figyelnie kellett rájuk, főleg azután, hogy előléptették, mert leleplezte – azazhogy teljesen véletlenül belefutott – az ő arcát viselő Jude Rozesst. A renegátisták szokása volt ez, néha sith illúzióval átalakultak ismertebb személyekké. Graves irritáltan gondolt arra, hogy ha Jude eljött volna, hogy megölje az eredeti Gravest, ahogy az logikus lett volna, akkor egyszersmind elintézhette volna azt a szakadt vénasszonyt és az áruló családját. Csakhogy nem tehette meg akkor sem, ha lehetősége adódott volna rá. Ő azért volt itt, hogy keressen, nem azért, hogy személyes bosszúkat hajtson végre. Az személyi büszkeség sosem jó útmutató. - Na, hogy tetszett magának ez a cécó, nagy a felhajtás, nem, Fil? – csapta vállon a pulpitusról lelépő, tenyérbemászó képű Derpa szenátor. A kövér funkcionárius Mads Malreaux embere volt, ezt mindenki tudta róla. – Nem semmi ez a szerecsen főmester, vagy mifene. Félelmetes alakok ezek a jedik. - Mérget vehet rá, hogy azok – szólt Graves. – De mi nem félelemből harcolunk az efféle eltévedt mágia ellen, szenátor. Ha megengedjük magunknak a félelmet, olyanná válunk, mint… - Mint a jedik? – húzott elő egy szendvicset a zsebéből Derpa szórakozottan. - Mint az ellenségeink. Mennem kell – Graves gyorsan kezet rázott a másik férfival, majd kimasírozott a tárgyalóból. Jude Rozess a Központi Archívumba akart bejutni, amikor Graves leleplezte – korábban értesült róla, hogy néha valaki a nevében és az arcával cselekszik, így felkészült az eshetőségre, és Jude igen kiszámítható volt. Persze a vénasszony megszökött, de elkapták a testőreit, és Graves csapatát előléptették. De meg kellett tudnia, hogy mit keresett a renegátisták állítólagos vezére. Bizonyára a zárolt szekció érdekelte, ahol az ősi, tiltott tekercseket tárolták. Még a deistáknak sem volt idejük átvizsgálni őket, de nem is nagyon érdekelte őket. Ettől függetlenül Graves tudta, hogy Jude nem ugyanazt a személyt kereste, mint ő. Az túl nagy egybeesés lett volna. Sem a Borleiason, sem itt, a tárgyalásokon nem találta azt, akinek a felkutatására itt maradt. Más módszert kellett kitalálnia a keresésre, ha meg akarta találni a hihetetlen erőképességekkel rendelkező, bármikor kirobbanással fenyegető, eddig már felnőtté cseperedett híres szülőgyilkost, Viktor Kreelt. … Vaticaanváros felszínre hozott központi katedrálisáról kiderült, ahogy talapzata kikerült a fényre, hogy az épületkomplexum az egész bolygó legnagyobb, legrégiesebb kinézetű épülete. A megtisztított, barokk és mindenféle, még a neoklasszicizmust is megelőző stílusban pompázó bazilika még a Jedi Templomot, azazhogy mostmár Opus Dei Parancsokságot is kenterbe verte nem csak megalomániában és méretben, de történelmi fontosságban és időben is, ugyanis jóval a számtalanszor megostromolt jedi piramis legelső felépülése előtt létezett. És persze mondani sem kell, hogy a kulső pompa és nagyság belül is érződött – rég elfeledett művészek munkái díszítették a falakat, még olyan mára már elavult és a művészettörténészek szerint felbecsülhetetlen értékű és elveszett, de most újra előkerült mozgófestmények is, amiket csak a Bíborosi Kollégium saját specialistái tudták, hogyan kell karban tartani. Ezekhez a különleges munkákhoz ebben a modern korban persze már senki sem értett, így ezek voltak a galaxis legdrágább műalkotásai, mivel nem lehetett rekreálni őket. Éppen ezért tűnt olyan furcsa jelenségnek a fő fogadóteremben, közvetlenül Őszentsége, a Pápa mellett ülő Mordiemort. A Szentatya ravasz képpel vizslatta a holosztár és ellenzéki pártpolitikus színpadiasan megfestett, horror ábrázatát, illetve a szintoholtól és a különféle bódítószerektől felpüffedt, koránál idősebbnek látszó botrányhős fizimiskáját. Riche Lieu ezzel szemben kék volt és kövér és twi'lek, akinek ráncos arcába egyre mélyebben szántottak bele és egyre tovább ágaztak a barázdák. Színarany pápai tunikájában és koronájával a fején elmosolyodott. Hiába öltözött Mordiemort rémálomból jött mumusnak, a Pápa még így is feltűnőbb volt nála. És ami a legszebb volt az egészben, hogy egyetlen kis asztalka választotta el őket egymástól. Persze a Szentatyával ellentétben Mordemort rettegett imázsát a hírneve és a marketingje adta, míg Riche Lieu félelmetességét nonhumán létére az egyre növekvő deista világrendben elfoglalt helye jelentette. Pár évvel ezelőtt még egyforma lett volna a befolyásuk - amíg a deizmus rejtett, földalatti mozgalom volt. - Ah, nagyon szép az unokaöccse – nézegette a kezében levő adattáblán levő, integető gyermek holoképét a Pápa. – Azt mondja, kétéves? - Igen, Szentatyám – mosolyodott el udvariasan Mordiemort. - Hm. Cuki – mondta a twi'lek, majd alig hallhatóan odadörmögte a bajusza alá: - Túl öreg, de hát kinek mi. - Hogy mondja? – pillantott fel a holosztár, aki nem tudta kivenni a szavakat. - Semmi, semmi – adta vissza az adattáblát Riche Lieu. - Szóval – köszörülte meg a torkát Mordiemort – ne haragudjon, hogy ezt mondom, de kicsit másabbnak képzeltem, humánabbnak, Szentatyám. Persze lehet, hogy csak a deisták xenofóbiája miatt – tette hozzá bocsánatkérően. - Hát pedig mindig is twi'lek voltam, a deisták pedig nem xenofóbok, drága fiam - tárta szét vaskos karjait a Szentatya. - Pedig emlékszem arra a nagyszerű beszédre, amit néhány hete mondott a Generisen, de akkor még ember volt – felelte elbizonytalanodva a holosztár. - Talán összetéveszt a vostroyai pátriárkával, de hát ez most mindegy – mosolygott elnézően a Pápa. – Különben olyan magára nézni, mintha a kései Sordis nagyúrral találkoznék. - Akár ő is lehetek – vont vállat halálkomolyan Mordiemort. – A legenda szerint a Renegátnak számos avatarja volt galaxis-szerte, és ezek a személyek még maguk sem tudták, hogy kit szolgálnak. - Vagy csak ezt állítják a renegátisták, hogy kihúzzák a nyakukat a Törvény Köteléből – Riche Lieu öblösen felnevetett. – De megmondom őszintén, engem egyáltalán nem érdekel, hogy Sordis-e vagy sem. - Azt viszont remélem nem gondolja rólam az ellenzékiségem és a reputációm alapján, hogy én nem tisztelem a Deista Egyház által képviselt morális értékrendet vagy hagyományt, történelmiséget – vágott vissza a holosztár udvarias hangon. - Persze, tudom én, hogy maga csak a politika és a vallás egymásrautaltságát fájlalja, láttam az interjúit, drága fiam! – Riche Lieu vidámnak tűnt. – Maga még fiatal, magának a vallás és a politika ötvözése veszélyesnek tűnik. - Megbocsásson, Szentatyám, de a politika engem módfelett untat, gondolom meg tudja érteni. Nem igazán követem, az interjúkat meg előre megírják, amióta pártot alapítottam. Anélkül is nehéz politikusnak lenni, hogy folyamatosan erről beszéljünk. - Akkor hogyan viseli el, ha nem szereti, amit csinál? - Kálium-foszfáttal és egy raklapnyi Zablon-pirulával, többek között. - Maga bizony Sordis nagyúr, le se tagadhatná – kuncogott fel Riche Lieu. - Csak azt nem értem, miért vagyok itt – tette hozzá hirtelen Mordiemort. – A logikáját értem, hogy el akart beszélgetni az ellenzéki koalíciók vezetőjével, de aligha vezetek én egyesülést. Remélem nem a Coruscanti Hírmondóban leírtakat veszi alapul, mert annak fele se igaz, Szentatyám. - És a maga tudtával a Pápa nem politizál, igen igen, tudom – rázta meg a fejét az öreg twi'lek. Elgondolkodva nekiállt simogatni nyakába tekert, embercomb vastagságú lekkuját. – Különben milyen ajándékot hozott? Tudom, hogy csak elavult ceremónia, de azért kíváncsi vagyok - tette hozzá bocsánatkérően. Mordiemort biccentett az egyik libériás inasnak, mire az kisietett a teremből. Addig Riche Lieu és a holosztár a mennyezetet bámulták. Nemsokára visszatért a templomszolga, kezében egy festményt tartalmazó táskával. - A Művészet Születése címet adtam neki – közölte a holosztár, miközben a Pápa a képet tanulmányozta. - Ahhoz képest meglepően sok a deista szimbólum benne. Nekem inkább az Egyház születésének tűnik. - Mert a cenzúra és a limitációk mindig nagyobbá, minőségibbé teszik az alkotói szakmákat – vont vállat Mordiemort. – A deizmus előretörése véget vet a satnya, felszínes szemétnek, megtisztítja a művészetet, mert csak az igazán nagyok tudnak majd érvényesülni egy elnyomó világban. - Hm. Akkor tulajdonképpen ugyanazon az oldalon állunk – nézte a képet Riche Lieu. Aztán átadta az inasnak, aki módszeresen elpakolta és távozott vele. – És mindketten az elnyomás ellen harcolunk. Az én őseim is ezt tették. Arról pedig, hogy miért van itt… A sejtánista kapcsolatai ellenére magát én spirituális, erkölcsös embernek tartom. De hadd mondjak el valamit. Engem hamarosan kipaterolnak innen. - Szentatyám? – ráncolta a homlokát Mordiemort értetlenül. - Voiello, Mazaren és a többiek – horkantott fel Riche Lieu. – Hálátlan, öntelt barmok. A helyzet az, fiam, hogy mindenáron cosrai pápát akarnak választani. Hogy az EGB és a Köztársaság háborúja… soha ne következzék be. - Amint mondtam, nekem nincs akkora befolyásom, hogy ezen segítsek, Szentatyám – mosolyodott el Mordiemort kissé leereszkedően. – És a pándeista tervekről sem tudok semmit. - Most azt hiszi, mindenáron meg akarom őrizni a hatalmamat, vagy hogy xenofóbia-áldozatnak állítom be magam – értette el az arckifejezést a Pápa. – Pedig nem így van. Mindössze hagyatékot akarok hátrahagyni, mielőtt felkérnek a lemondásra. Olyan hagyatékot, amitől örökre emlékezni fognak a nevemre. - Miféle hagyatékot, Szentatya? - Magát, fiam – ragadta meg Mordiemort karját Riche Lieu. – Ne nézzen így, komolyan mondom! Gondoljon csak bele! Én, Riche Lieu az Első megváltottam az évszázad legelvetemültebb antideista-sejtánista holosztárját, aki valószínűleg maga a Renegát, az még jóbb PR lenne, de aki deista útra tért nekem köszönhetően! - Ahhoz előbb be kéne bizonyítania, hogy én vagyok a Renegát – kuncogott fel most Mordiemort. – Ennek az átnyomása a tömegeknek nehéz feladat lesz. És ne feledjük, hogy utána még meg is kell térítenie engem. - Ó, térítésre semmi szükség – szuggerálta Riche Lieu. – A megváltás első lépése, hogy úgy tesz, mintha jó ember lenne, jó deista ember. Aztán idővel az Egyház környezetében eltöltött napok, hetek, hónapok, évek hatással lesznek magára, és önként megtér, fiam. - Csakhogy én nem hiszek a természetfelettiben, Szentatyám, sem a deista elvekben – vigyorgott Mordiemort hitetlenkedve. – Nagyobb sikere lenne, ha egy kőből próbálna vizet facsarni. - De hát én már facsartam kőből vizet, drága barátom. Maga pedig elég szivacsos kő, ami azt illeti – Őszentsége az ajtó felé fordult és intett egyet. Mordiemort egy pillanatra azt hitte, hogy verőemberek fognak belépni, de ehelyett az inasok libasorban kivonultak, és bezárták maguk mögött az ajtókat. Mordiemort egyedül maradt a Pápával. De mintha Riche Lieu idős, kissé komikus valója helyett most teljesen másvalaki ült volna a Szentatya helyén. Nem volt már jámbor arckifejezés, bizonytalan, a kövér teremtményekre hajazó testtartás, mézes-mázas, aranyfogú mosoly. Helyette egy kemény tekintetű, intelligenciától csillogó szemű, reputációjához mérhető alak ült vele szemben. - Fiam… Én tudom az igazi nevedet – tegezte le a holosztárt a Szentatya, és hangjában már nyoma sem volt játékosságnak. Az öreg twi'lek felállt, és lassan megközelítette a tárgyalópartnerét, aki erre fészkelődni kezdett. - Az igazi nevem? Azt kitöröltem mindenhonnan – felelte Mordiemort. – Nem létezik egyik adatbázisban sem, még a Nubián sem. Marketing szempontból fontos volt, hogy… nem tudhatja, milyen néven születtem. - Tudom, fiam – Riche Lieu a másik férfi füléhez hajolt és súgott neki valamit. Mordiemort szemei elkerekedtek. – Igen, így hívnak. De a választásod iránti tiszteletből nem fogom használni. - De hát ez lehetetlen!- Mordiemort olyan felkavartnak tűnt, mintha vihar lenne a lelkében. - Kitöröltem minden archívumból, a születési bizonyítványom és minden rendszeradat megsemmisült… mindenki halott, aki valaha hallotta. - Fiam, fiam, mikor érted már meg végre, hogy az Atya számára nincsenek titkok. Az Atya szeme mindent lát, hát nem tudod? Én pedig az Ő világi helytartója vagyok. Nem kell ehhez az Erő hatalma. Nem kell ehhez semmi. Legyen elég annyi, hogy a reggeli imádságom alatt a nagyfőnök sokmindent megsúgott nekem, nem csak a régi polgári nevedet. Azt is tudom, hogy apád háborús veterán volt, aki vegyi fegyverekkel operált. Éppen ezért kellett tíz éves korodig minden standard hónapban egészségügyi szűrésekre járnod, ahol karok és lábak nélkül született, vagy értelmi fogyatékos gyerekekkel kellett egy légtérben lenned, más vegyi fegyverekkel érintkezett veteránok gyermekeivel. Ez már ötéves korodban traumatizált. Azt is tudom, hogy deista iskolába járattak, mert a Nubián már akkor voltak deista intézmények. Ott pedig erőszakoskodtak veled, bántottak, mert nem illettél bele a rendszer által elképzelt képbe. Ezért rejtegeted a valódi énedet ezzel a gungan-hangzású Mordiemort névvel és ezzel a gyermeteg, deformált maszkkal – bökött a holosztár kifestett ábrázatára. – Mert az ő deformáltságuk hatott rád, és mert a világ deformáltságát akarod képviselni. - Korrekt – vágta rá Mordiemort, de visszahőkölve nézett a Pápára. – Nem tudom, honnan ilyen jól értesült… és hogy miért helyesek a következtetései. De Szentatyám, mit számít mindez a tudás velem kapcsolatban? - Én azt is tudom – hajolt közelebb Riche Lieu, de adós maradt a válasszal – hogy mi történt veled, fiam. Tudom, hogy nem marketing-meggondolásból törölted ki a nevedet. Hanem mert valaki más hagyatékát kellett volna hordoznod, ha nem tetted volna. Az apádét. - Ugyan már, az csak korabeli pletyka volt – nevetett fel Mordiemort. - Az apám nem volt valójában háborús bűnös. - Tudom, hogy erőhasználó vagy, méghozzá bejegyzetlen, még a jedik sem tudtak rólad – horkantott fel Riche Lieu, és villámló szemekkel, két hájas kezével a szék karfájának szögezte a holosztár karjait. - Á, akkor már el is vitethet az erőlefogókkal, vagy kikkel – nézett vissza rá a holosztár-politikus. – Nézze, Szentatyám, én nem értem, miért foglalkozik egy olyannal, mint én. - Talán te nem is te vagy, hanem Sordis. Talán Mordiemort csak egy avatar. De ha így van, ha nem így van, akkor is érdekes az eredeti Mordiemort múltja. És pár éve újra előtört belőled… a bántás okozta kín. - A kormány propagandisztikus holomédia-támadására gondol, ami akkoriban keződött? Ami azt állítja, hogy én verem, kalitkába zárom és erőszakolom a nőimet? Mindenki tudja, hogy nem igaz. Riche Lieu egészen belehajolt Mordiemort arcába. Lekkui ott fityegtek a feje körül, mint két ráncos, buja féreg. - Tudom, hogyan bánsz velük. Deformálod őket. Abuzálod, vered, kényszeríted őket. És azt is tudom, hogy gyilkoltál korábban, fiam. De minderre részben a deizmus nevelt. És a deizmus most felajánlja, hogy meggyógyít. - De miért? - faggatta a holosztár. - Miért meggyógyít, és miért nem zsarol vele? Megmondom, miért. Mert szemenszedett médiahazugság az egész. Bebízonyíthatatlan. - Fiam – mosolyodott el elnézően a Szentatya. – A deizmus nem zsarol, hanem megbocsát. Megbocsát! Hát nem érted, Mordiemort, hogy a Mindenható tényleg létezik?? Előtte nincs titok. Minden, ami valaha voltál, vagy és leszel kiderül, a terítékre kerül! Csak én tudlak meggyógyítani, fiam. Csak én tudom, hogyan kell kikúrálni a fájdalmadat. - Mi maga, pszichoterapeuta? – pillantott fel a holosztár mostmár ingerülten. – Miért ne mehetnék el bármelyik szakemberhez, hogy segítsen rajtam? Miért éppen maga, a politikai-ideológiai ellenségem? - Mert én tudom egyedül, Mordiemort… én tudom egyedül kikapcsolni a lelkedet fojtogató fiatalkori káoszt, ami követeli, hogy pusztíts, pusztíts. Ami kéri, hogy ha már felette nem tudsz, akkor uralkodj a neked kiszolgáltatott emberek, azok a szegény énekesnők fölött! - Most Sordisnak mondja ezeket, vagy nekem, Szentatyám? – tette hozzá Mordiemort, akinek az arcára volt írva felkavart lelkiállapota, és aki érdekes módon nem haraggal, hanem gúnnyal reagált. - Vagy két lélek feszíti a bőröd, vagy nem, teljesen mindegy – rázta a fejét a Főpap. – Bármelyikőtökhöz szólok, aki előttem ül. – Lehunyta a szemét, majd kiegyenesedett. – Állj mellém, fiam! Használd a tudásomat! – szorította ökölbe a jobb kezét, amivel rendszerint kisebb madarakat nyomott szét etkezési céllal. - Szép imitáció, de egy twi'leknek nem áll jól, Szentatyám – Mordiemort most nem kuncogott, de a szemei villámokat szórtak. – És ha már az Erőnél tartunk, ezek a falak annyira tele vannak itatódva a régi deisták kisugárzásával, hogy vak vagyok rá köztük. De nem vagyok vak magára, Szentanyám, maga nem isten. Maga politikus. - Nem, csak egy jövőbeni emeritusz pápa, aki már nem igazán része a deista világrendnek, inkább afféle kirakatdísz. Mazarint ismerve még a tanácsomat sem fogja kérni, Voiello pedig túl önfejű, hogy velem és a véleményeimmel foglalkozzon. Bárki is lesz az utódom, kerülni fog engem, mint a forró ewokot. Én és te… nekünk függetlennek kell lennünk mindettől, mindentől! Mi magasabb létsíkot keresünk, levetve a világi külsőségeket és gyermeki hatalmi ambíciókat. Minket már nem kötnek az elvárások, a szabályok, a saját belső motivációink és hajtásunk. Te is mindig ezt a kötetlenséget kerested, fiam. Te és Sordis. Te és Mordiemort. És most elmondok neked egy történetet, amit kevesen ismernek. - Nagyszerű, nagyapó estimeséi – horkantott fel Mordiemort önkéntelenül, de a Szentatya vagy nem hallotta, vagy elengedte a füle mellett a megjegyzést. Azt viszont észrevette, hogy a holosztár megrendülten nyelt egyet - csak a felszínen volt magabiztos. A vedelme kezdett meginogni. - A történet egy traumatizált fiúval kezdődik, aki önnön keserűségétől megrészegülve rájön, hogy erőérzékeny – mondta. – És újdonsült hatalmát, amit a deisták között annyira visszafogott, végül kiéli. Nem kirobban belőle. Nem véletlenül teszi. Ragadozó akar lenni. És bántja őket, az iskolatársait. Ismerős történet? - Oké, szóval először traumatizálódtam a bénán született kölykök, aztán a deisták miatt, végül iskolai terrorizáló lettem? – pillantott fel Mordiemort. – Az lehet, de nem sokáig, a többiek hamar összefogtak ellenem, és hamar kineveltek ebből. - Olyan akartál lenni, mint ő, az apád. Apád, aki sosem figyelt rád, aki többszöri kérésedre sem vett ki az iskolából, aki akaratod ellenére elráncigált a veterán-leszármazottak találkozóira. Az apa, akit a fiú helyettesíteni akar, mert ő az egyetlen példa, akit ismer. Klasszikus történet. - Nem mindenki lesz sith, akit bántottak, ahhoz nagyon specifikus körülmények kellenek, én pedig nem születtem empátia nélkül – Mordiemort hátradőlt. – Ahogy én sem lettem bántalmazó. - Nem, de te kezdesz azzá válni, fiam. A múltad, amit azt hitted feldolgoztál végül utolért téged. Ott jön utánad az álmaidban, mint egy túlvilági szörnyeteg. Éjjelente víziók gyötörnek. Víziók halott világokról, homokviharokról, másvilági lényekről, akik mások rémálmaiból jönnek át ebbe a valóságba. Álmaidban isteneket kreálsz meg, amik néha átszöknek a való világba. - Eddig is tudtam, hogy megfigyelés alatt állok. De hogy még a gondolataim se szabadok… a maga istene valóban félelemetes. És persze mindent tud, mindenkiről. Jobb lenne, ha Sordis lennék, akkor talán… - Engem nem érdekel, hogy Mordiemorttal nézek farkasszemet, vagy Sordisszal. Mindkettő emberi lény, és az Atya teremtménye. Ami azt jelenti, hogy megérdemli az megváltást és a bűnbocsánatot. - Ezzel a tudással tönkretehet engem – állt fel most Mordiemort is, aki az előbbi mondattól gombócot érzett a torkában. – Nem tette, Szentatyám. Riche Lieu figyelmét nem kerülte el, hogy a holosztár most először ejtette ki tisztelettel, igazi tisztelettel a megszólítást. - Mert szeretném, ha önként csatlakoznál - mondta. - Nem a deistákhoz. Hozzám, fiam! Hiába pazarolod el a tehetségedet narkotikumokra, ennél sokkal nagyobb lehetsz! Az én deista ellenzékem. - Soha senki nem… Soha senki nem akarta eddig még soha, hogy önként csatlakozzam hozzá. Soha senki nem látott bennem… igazi potenciált. Ezért kellett megcsinálnom a magam szerencséjét - suttogta Mordiemort egy ideje érezve, hogy gondosan felépített maszkja elkezd felrepedni, magabiztossága meginogni. Érezve, hogy a lelke könyörög az agyának, hogy engedje le a védelmét, adja fel a makacsságot, hogy adja meg magát végre. - Ó, te szegény, elveszett gyermek. Gyere haza a Szentatyához! – Riche Lieu közelebb lépett a férfihoz, és a vállára tette súlyos kezeit, amitől Mordiemort térde megroggyant. – Én segítek majd megszüntetni a fájdalmat. Az emlékeket. Állj az oldalamra, és hatalmasabb leszel, mint amit bármelyik erő-abominációs szekta nyújtani tud!! Mordiemort belenézett Őszentsége, a Pápa szemébe. Szétmázolt íriszeiben könyörgés csillant. - Segítsen… segítsen rajtam, atyám… Riche Lieu pedig magához ölelte a nyája eme elveszett tagját. … Órák múlva egy könnyes szemű Mordiemort lépett ki a fogadóteremből. Amint a holosztár távozott, Voiello őeminenciája előlépett az árnyakból, és Riche Lieu felé biccentett. - Mindig is értett hozzá, hogy hogyan faragjon hívőt még a legelvetemültebb ellenségből is, Szentatyám – szólt a szürke eminenciás és pénzügyi megbízott. - Na igen, bár egy kicsit berozsdásodtam – vont vállat a twi'lek fújtatva. – De persze ezek a pederaszták mindig lelki roncsok, könnyű fogást találni rajtuk. - Bár egy kicsit nyugtalanít, hogy ha ennyi mindent tud Mordiemortról, akkor mit mondhatott az Atya rólam – pillantott fel Voiello, és megvakarta a bibircsókját. – Eddig azt hittem, nem a Szentlélek választ pápát, hanem én. - Mazarin informális adathálózata szinte lekörözhetetlen – vont vállat a Szentatya. – Ennek a pojácának az eredeti nevét tőle tudtam meg, és nem árultam el magának sem. Egyszerűen mert nem fontos, már nem ismert, csak tizenöt perc hírneve volt, majd feledésbe merült. A név indított el mindent, a név miatt tudtam elmondani Mazarinnek, mit kell keresnie, kinek a múltját kell feltárnia. Azt mondja, elég nehéz volt, először az Obroa-skai könyvátraiba kellett bejutnia, aztán a Coruscanti Központi Archívum befalazott szekciójába is be kellett törnie, de elboldogult vele. - Igen, ezért kértem fel az ifjú védelmi bárót, hogy Mazarint jelölje hírszerzési igazgatónak a saját embere helyett – Voiello megtörölte régimódi szemüvegét. – Hatékony. És mégse legyen túl nagy hatalma annak a Malreaux fiúnak. - És így legalább nem fáj a foga a pápai székért! – horkantott fel Riche Lieu. – Mármint Mazarinnak, annak a hálátlannak! Mentorálom éveken át… És csak mert nem nevezem ki utódomnak, vagy a származásom miatt máris ellenem fordul. - Tény, hogy a hírszerzési poszt részére visszalépett a pápai ambícióktól – hagyta rá Voiello. – Többre tartja a politikai hatalmat, és egyelőre igaza is van. Nekem is fel kellett vállalnom a világi pozíciót. - Ez volt az utolsó, hogy segítettem magán, Voiello – lengette meg gyűrűkkel teleaggatott virsliujját a Szentatya. – Én már belefáradtam ebbe. Több mindent értem el, mint az elődeim összesen. Először én találtam ki a Terv alapjait, ami alapján most itt tartunk, ahol. - Jómagam meg Rand szenátor pedig kiegészítettük és végrehajtottuk maga helyett, Szentatyám – mosolyodott el szerényen Voiello. – Ezt se felejtsük el. Riche Lieu türelmetlenül bólintott. Aztán se szó, se beszéd, eltrappolt a hálókörlete felé. Az ő korában már nem tartotta méltónak a környezetét arra, hogy elnézést kérjen vagy magyarázkodjon. Voiello elmosolyodott. Aztán ő is elindult, hogy újranézze a tegnapi graviball meccset – meg kell mondania Mazarinnak, hogy járjon utána a hírszerzéssel, hogy kedvenc játékosa, Ron Alldo használ-e doppingszereket, vagy mindez csak rosszindulatú pletyka.
|
|