|
Post by Lord Brodrig on Nov 23, 2019 21:28:06 GMT 1
Vas'in vékony csirkelábai szemmel alig követhető gyorsasággal szedték a távolságot. A madárszerű h'nemthe börtönszökevény leadott két jól irányzott lövést az őt üldöző CSF-rendészekre, majd beszökkent a legközelebbi zsúfolt sikátorba. A CSF egységek szorosan a nyomában maradtak, ahogy végiglökdöste magát a tömegen. Durván fellökött egy rodiait, odébb rúgott egy ithorit, és csőrével belevájt egy embernő fejébe, mire az utca megnyílt előtte – senki sem akart az agresszíven közeledő h'nemthe útjába kerülni. Vas'in magához ragadott egy arcona nőt és pofán lőtte őt, majd a hullát maga mögé hajítva tovább folytatta eszeveszett menekülését a hatóságok elől. Az egyik CSF legény lemaradt a kivégzés szemtanúival, és hogy megnézze, van-e még élet az arconában. A többiek átugrották az akadályt, és folytatták a hajtóvadászatot. A h'nemthe meglepően gyorsan szaladt, és már el is tűnt egy másik benyílóban, ami egy újabb sikátorba vezetett. Az egyik CSF rendész megpillantotta a madárlény alakját, ahogy az eltűnt egy újabb zsúfolt utcában, és intett a partnerének, hogy hol ejtsék csapdába a veszélyes bűnözőt. A Renegát egykori szolgálójaként Vas'in mérhetetlen tapasztalatokra tett szert a beszivárgás és a menekülés területein egyaránt, ez pedig most igen hasznosnak bizonyult a számára. Úgy szlalomozott a piactér bódéi és asztalai, valamint a rövid sikátorokkal átszőtt városnegyed utcái között, hogy üldözői minden egyes fordulónál csak egy-egy pillantást vethettek rá, mielőtt újból eltűnt egy kanyarban. Vas'in nagyon nem óhajtott visszakerülni a börtönbe. A Daala ellen elkövetett merénylete óta rohadt a CSF fogságában. Úgy érezte, pont elég ideig élvezte a köztársaságiak vendégszeretetét. A hosszú évek alatt sem halt ki benne a remény, hogy Sordis Nagyúr a Daala-féle kudarc után mégis látja benne a hatékony szolga tulajdonságait, és küld valakit a kimentésére. Hiába várt évekig anélkül, hogy bárki is kiszabadította, vagy esetleg meglátogatta volna, Vas'in mégsem vesztette el a hitét a Renegátban. Hogyan is tehette volna? Amint megtudta, hogy a Sötét Nagyúr visszatért, csak megerősödött a hite Sordis képességeiben. Így hát megszervezte a tömeges kitörést, hogy visszatérhessen Urához. Néhány napig sikeresen bujkált az Alsóvárosban, amíg a hatóságoktól ki nem került az információ, hogy a Renegát szolgálója. Ekkor az újjászerveződő Jedik kitalálták, hogy igényt tartanak rá, és elküldték az egyik sajátjukat Vas'in felkutatására. A CSF pedig követte a Jedit, aki meg is találta a h'nemthe orgyilkost, és Vas'innak most ismét menekülnie kellett. A Jedit annak ellenére sem sikerült leráznia, hogy annyi ártatlant sebesített meg, amennyit csak tudott, hogy rájátsszon az erőhasználó szentimentalizmusára és lelassítsa őt. Ahelyett azonban, hogy az ostoba nőszemély megállt volna az áldozatok mellett bőgni, vagy bármit is csinálnak ezek a szerencsétlen, fénykarddal hadonászó idióták ilyen esetben, egyszerűen felszívódott. Nem vette be a csalit, nem engedte Vas'innak, hogy az kihasználhassa a megmentési kényszerét. Egyszerűen abbahagyta az üldözést, rábízva a h'nemthe-t a CSF egységekre. Vas'in tudta, hogy a Jedi így akarta megakadályozni a további járulékos veszteségeket, így remélte, hogy ő nem fog csak azért ártatlanokat lepuffantani, mert ő a nyomában van. És talán igaza is lett volna a ribancnak, de Vas'in még mindig érezte, hogy a Jedi követi, szemmel tartja őt a távolból, természetesen tisztes távolságból, a szökevény érzékelési határán túl. Vas'in maga is ezt tette volna a helyében – rábízta volna a dolgot a CSF embereire, ő pedig messziről követte volna őket. Vas'in remélte, hogy a Renegát ügynökei a Jedikhez hasonlóan felfigyeltek a szökésére, és küldenek valakit a kimentésére. Még akkor is ebben reménykedett, ha orgyilkost küldenek a likvidálására. Biztos volt benne, hogy bárki is az illető, meggyőzi majd a saját hasznosságáról, és épen viszik vissza a Renegát színe elé. Semmi esélye nincs az űrkikötőbe jutni, gondolta, miközben arcon lőtt egy twi'lek kisfiút, és maga mögé hajította a hullát, ismét lelassítva az üldözőit. Egy reklámtáblán a saját csőrös, dühtől eltorzult ábrázatát látta, ahogy egy sikátorban szalad jelen időben. Lelőtte a kameradrónt, mire a kép a táblán elsötétült. Tudta, hogy hamarosan újabb drón érkezik, hogy élőben közvetítse az ámokfutását, ami a hangosbemondó szerint eddig huszonegy ártatlan teremtmény életét követelte. Vas'in odakiabálta az egyik drónnak, hogy maguknak köszönhetik, amint megszüntetik az üldözését, nem fog több erőszakhoz folyamodni. A hangját felvették, de biztos volt benne, hogy nem fogják leadni. Álhírek, holokamu, gondolta magában, és kilépett egy tágasabb térre. A nyílt járda oldalánál légitaxik álltak, és még nem foglalták le a szemközti légisávot a CSF szirénázó egységei. Vas'innak itt volt a kínálkozó lehetőség a megmenekülésre. Felismerte, hol is van pontosan – ez a hely volt az egyik régi klón kocsma előutcája, még a Klónok Háborújának idejéből. Irtózatos sebességgel megiramodott előre, miközben a háta mögé leadott néhány hajszálpontos lövést. Nyögést hallott, majd tompa puffanást, bizonyára eltalált valakit. A következő pillanatban lézernyalábok tucatjai süvítettek el a feje mellett. Egyik sugárnyaláb kényelmetlen közelségben húzott el a csőre alatt. Végre rájöttek, hogy kereket oldok, gondolta Vas'in, és halálos fokozatra kapcsoltak. De bármennyire is jobban céloztak a CSF rendészei egy birodalmi rohamosztagosnál, elkéstek. Vas'in elrugaszkodott, és már ugrott is a tetőtlen taxi ülése felé. Aztán irtózatos erejű fájdalmat érzett a gyomra tájékán, és hátrarepült. Háta a duracél járdán csattant, és a h'nemthe önkéntelenül felnyögött. Pisztolya kattogva odébbpattogott tőle, és Vas'in azon kapta magát, hogy a taxik és közte levő utat egy filigrán alak állja el. Most már emlékezett az iménti történések másodperceire – az ő elrugaszkodására, és ahogy a nő leugrott egy közeli tetőről, egyenesen eléje érkezett, és hasba rúgta őt. Vas'in testközelből tapasztalta, mire volt képes ez a Jedi. Tollazata mögött gyöngyözni kezdett az izzadság, és a h'nemthe színe kissé megváltozott, ahogy a félelme szaga terjengeni kezdett a levegőben. Egy dolog volt orgyilkosként rámenni egy Jedire és lesből megtámadni. Egy teljesen másik dolog pedig, ha a Jedi szembeáll veled, és közvetlenül kell kapcsolatba lépned vele. Vas'in lenyelte a félelmét, de a végtagjai remegését képtelen volt megállítani, ahogy ülő helyzetbe tornázta magát. Hátánál hallotta a CSF kattogva kibiztosított fegyvereit. – Itt az ideje visszatérned a kalitkába, túlméretezett madár barátom – közölte búgó hangon a Jedi. Mielőtt a CSF szakaszvezetője odaléphettek volna a h'nemthéhez, hogy szakszerűen letartóztathassák a bűnözőt, a sötét bőrű embernő belépett a madárlény és a rendfenntartók közé. – Trilla Suduri Jedi-lovag vagyok a Fény Tanács nevében – közölte enyhe magbeli akcentussal. – Beviszem ezt a szökevényt a Renegáttal való együttműködés vádjával. – Attól tartok, ez a mi hatáskörünk – közölte a parancsnok, aki nem volt hajlandó átnyújtani az elektrobilincseket. – Még nem – villant meg a nő tekintete és zöld fénykardja. – Tudomásom szerint a kormányzat még nem adott ki hivatalos dekrétumot a Jedikkel kapcsolatban, úgyhogy a szabályok egyelőre ugyanazok. Megkapják a foglyot, amint a Tanács kihallgatta őt. – Ez nem fog menni – csóválta a fejét a CSF parancsnok. – Szigorú parancsom van rá, hogy csak az új gárda ügynökeinek adhatom át ezt a csirkefogót. Kérem, ne nehezítse meg a dolgomat! – Már elnézést – fordította el a fejét fenyegető mozdulattal Trilla. – De a h'nemthe velem jön. A régi szabályozások szerint a mostani esetben én vagyok a illetékes, és amíg nem látok hivatalos törvénymódosítást, garantálhatom, hogy ez így is marad. – Hamarosan letisztulnak a dolgok, ezt megígérhetem – húzódott el a parancsnok szája. – De amint mondtam, nem viheti magával a foglyot. – Próbáljon csak megállítani – mosolyodott el zordul Trilla, majd a h'nemthéhez lépett, és talpra húzta az orgyilkost. A parancsnok hirtelen leizzadt, majd vetett egy-egy pillantást az embereire. Látszólag egyiküknek sem fűlött a foga ahhoz, hogy szembeszálljanak egy Jedivel. Tehetetlenül nézték, ahogy Suduri lovag megbilincseli a h'nemthét, és a karjánál fogva elindul vele az egyik oldalt parkoló, lefoglalásra váró légijármű felé. A parancsnok lemondóan intett, mire az emberei készségesen leeresztették a fegyvereiket. Remélte, hogy ezek az öntelt Jedik hamarosan megkapják, ami jár nekik. ... – Vesd be a legközelebb jutott drón pozícióját és egészítsd ki a Brodrig-féle koordináta-részletekkel – utasította Ben az egyik terminál előtt ténykedő BB-8-at. A droid lefordította félgömbfejét kerek teste oldalára, és ettől kísértetiesen emlékeztetni kezdett a hús-vér teremtmények rosszalló arckifejezésére. Aztán megeresztett egy csipogássorozatot, aminek a hangsúlyából tökéletesen ki lehetett következtetni a véleményét. – Igen, tudom, hogy hiányos és nem megbízható adatokról van szó, de Brodrig adatbázisa nem véletlenül került hozzánk… legalábbis azt hiszem. Ben már sokadszorra gondolkodott el azon, hogy az ős-gungan milyen megfontolásból adta mellé a droidot. BB-8 és a beleépült Brodrig, aki szintén az Első Rendet és a gungant szolgálta a múltban, jócskán megkönnyítette Ben dolgát a Tython-rendszer felfedezésével kapcsolatban. Ben feltette magának a kérdést, hogy a… titkos szövetségese miért akart segíteni a Köztársaságnak, illetve neki… Talán csak felhasználta őt és a droidok információit arra, hogy a köztársasági kontingens segítségével juthasson be a Tythonra, miután Anakin átvette tőle az Első Rendet, és nem maradt saját hatalmi bázisa? És ha így volt, mi volt rá a valódi oka? Ben elraktározta magában ezeket a kérdéseket későbbi utánajárás céljából. BB-8, miután végrehajtotta az előbb kiadott utasítást, Ben mellé gördült, és apró manipulátorkarjainak egyikével egy újabb adatkártyát nyújtott át a fiúnak. Ben megfogta a kártyát, magában sejtve, hogy az egy újabb drón pusztulásának hírvivője, amikor rájött, hogy az asztromech még mindig szorosan markolja a lemezt. Ben hiába húzta-rángatta a kártyát, BB-8 nem engedte el… és a fiú ekkor döbbent rá, hogy a droid készenléti fényei nem világítanak. – BB? Mi a gond? – kérdezte. A droid nem válaszolt, továbbra is ugyanabba a pozícióba meredve állt, mint pár másodperccel azelőtt. Úgy tűnt, mintha… deaktiválva lenne. Ben lehajolt, hogy megvizsgálja a zömök gépezet töltöttségi szintjét, amikor a szemei elkerekedtek, ahogy az Erőbe bezúdult a sötét oldal váratlan lenyomata. Ben talpra ugrott, és a bejárat felé pördült, kezében aktivált fénykardjával. Azonnal fejbe kólintotta őt az émelyítő jelenlét, és iszonyodva meredt a bejárat helyén gomolygó, fekete füsttömegre. Az anyagtalan, légnemű jelenség eltakarta a kinti folyosóról beszűrődő fényt, egyetlen szikra világosságot sem engedett át, miközben betöltötte az ajtókeretet, és folydogálva kavargott és hullámzott a duracélpadló felé. Ben egyenesen a fekete füstbe bámult, arcára kiült az a halálfélelem, amit eddig csak egyvalaki váltott ki belőle. Képtelen volt elszakítani a tekintetét a fekete füsttől, megbabonázva bámult előre, és minden akaraterejére szüksége volt ahhoz, hogy ne sikoltson fel, hogy ne kiáltson az érzései szerint hiábavaló és fölösleges segítségért. Kop. Kop. Kop...Ben koponyájában visszhangként zengett az ütemes hang. A füstből egy sétapálca tűnt ki, mintegy előfutáraként az őt követő humanoid alaknak. Sokcsatos csizmák következtek, rankorbőr nadráglábak, selyemvörös zubbonyba rejtett felsőtest, hullámzó, arisztokratikus bársonyköpeny… és az arc, ami ott szerepelt a körözési listák legelején, a holohírekben, és az Alsóváros reklámtábláin egyaránt. Ben még a megjelenése előtt felismerte az émelyítő alakot, aki belépett a helyiségbe, szórakozottan körülnézett, majd különböző színű szemeit egyenesen Ben arcára fordította. – Elnézést, ez itt a vákuumszoba? – villant a Renegát tekintete, és miközben néhány pillantással felmérte a helyiséget, komótosan közelebb oldalazott Benhez. Tekintete a fiún maradt, és minél közelebb ért, annál intenzívebben bámulta őt. Arcán tettetett meglepetés futott át, száját félig kitátotta, mintha csodálkozna. – Nocsak… Micsoda véletlen, nem hittem volna, hogy még találkozunk, Ben Skywalker. Ezek szerint nem jó helyre jöttem üríteni. Ha csak nem te vagy a vákuum, jobban járunk, ha csak társalgunk, nemde? Ben agyán számtalan kérdés, reakció, lehetséges ellentámadás és védőállás futott végig, de Gárdabeli képzése felülírta az erőhasználó ösztöneit. A Renegát megállt előtte, mintha csak délutáni teázást folytatnának, és Ben leeresztette a Renegáttal szemben amúgy is hasznavehetetlen fénykardját. Agya nyomozómódba kapcsolt, felmérte, felismerte és összevetette a rendelkezésére álló új információkat, és a végeredmény alapján reagált úgy, hogy minél többet hozhasson ki a helyzetből. – A gungan miatt vagy itt – közölte szárazon a Renegáttal. Szinte fel sem fogta, hogy bár nem mondta ki Jar Jar nevét, de hangosan említette őt. Valamiért biztosra vette, hogy Sordis jelenlétében biztonságban van tőle. Sordis nem ölte meg őt, számtalan alkalommal megtehette volna, amíg ő BB-8-cal volt elfoglalva. Ez persze a Renegát kiszámíthatatlan személyiségéből adódóan nem jelentette azt, hogy Ben élete ebben a pillanatban biztonságban van. Óvatosan kellett eljárnia a szeszélyes nagyúrral, ha azt akarta, hogy valamiféle racionális párbeszédbe keveredhessen vele a gunganról. Egy olyan párbeszédbe, ami mindkettejük számára előnyös, és amiből Ben legalább olyan hasznos információkkal távozhat majd a gunganról, mint a Renegát. Ha csak egy kicsit sikerülne kordában tartania a másik legendás, impulzív természetét… Ben szembefordult Sordisszal, és rádöbbent, hogy a másik férfi zavarba ejtően közel áll hozzá. – Jóképű és még okos is – biccentett kajánul a fiatal Renegát. – Megnőttél, Ben. Sokat változtál, meg kell jegyeznem jó irányba azóta, hogy legutóbb találkoztunk… nagyon jó irányba – mérte végig tetőtől talpig a fiút, miközben nyelve végigsiklott fekete ajkain. – Ahogy én is – tette hozzá, és elsétált Ben mellett, megállt a terminál előtt, majd ismét visszafordult. – Igen, a helyedben én is le akarnám teperni magamat. Nincs ebben semmi szégyen. Azzal tett egy lépést Ben felé… aki, mivel nem akarta, hogy Sordis felkenődjön rá, kényszeredetten hátrébb lépett. Sordis azonban nem állt meg, és Ben arasznyi léptekkel próbálta megelőzni, hogy a dermesztő alak rámásszon. Egyre hátrált a kijárat felé, Sordis pedig egyre jobban vigyorogva követte, mint ragadozó a prédáját, vagy mint udvarló a… Ben megszakította a gondolatot és megállt. A Renegát bizonyára azon fáradozott, hogy kibillentse őt az egyensúlyából, és Ben tudta, hogy ez valószínűleg sikerülni is fog neki. Úgy döntött, jobb, ha elkezdi a beszélgetést. Mielőtt azonban megszólalhatott volna, Sordis hirtelen mozdulattal belehajolt az arcába, és szemei fogságba ejtették Ben tekintetét. Sordis szavai alig jutottak el Ben tudatáig, csak a szemekre tudott koncentrálni, amik lenéztek a lelke mélyéig. Az átható tekintettől azonnal rájött, hogy Sordis előtt nem lehet rejtegetnivalója, az újjáéledt sötét nagyúr belelát az elméjének legutolsó rétegébe is. Ben tudata mintegy mellékgondolatként megpróbálta elzárni a számára legfontosabb információkat… olyan információkat, amiket nem szabadott a fényre hozni, amiket nem szabadott nyilvánosan kimondani, aminek kimondása felér egy halálos ítélettel... és a fiú arcára visszaköltözött a halálfélelem kifejezése. – Igen… – szólt a Renegát, csak úgy saját magának. – Látom, hogy te is akarod, hiszen ki ne akarna engem ebben az új formámban… Nos, úgy tűnik, te sem fogod továbbvinni a Skywalker vonalat, nem igaz? Nem baj, arra itt vagyok én… Megértem, én se szeretném a nőket azok után, amit Jaina Solo méhében láttam. Tudtad, hogy össze van karcolva belül? Kíváncsi vagyok, ki hagyta a hegeket… az apám, vagy Jagged Fel? – Ben felszíni gondolatai között átsuhant egy halovány megjegyzés, miszerint ezeket a furcsa és ellentmondó elszólásokat, amiket a Renegát elkotyogott, félreteszi későbbi elemzésre. A fiú minden erejét bevetette, hogy csak azokat az információkat tolja a felszínre, amik nem kapcsolatosak a gungannal. Kelan, és… – Vagy én voltam? – folytatta Sordis a monológját, miközben tekintetével tovább kutatta Ben agyát. – Nem mindegy?? No lássuk, kivel is találkoztál még… Á igen, szép fiú, nem is igazán fiú… és ott van a… az az ő genitáliája a… ó… oh… és az az izé, ami benne van a tiéd mellett, az a… Ej, de csúnya dolog, mindjárt elpirulok. És ki van még, akire gondolsz… Persze a fiúd, akit már láttunk... És még… Carl?! Sordis hátrahőkölt és visszakézből pofánvágta Bent. Gyűrűkkel kirakott keze felhasította a fiú arcát, aki az ütés erejétől oldalra vágódott a padlóra. A hirtelen fájdalom rövid ideig tartott, és Ben tudta, hogy kénytelen volt Carl-t is az elméje felszínébe tolni, ha nem akarta, hogy Sordis mélyebben kutakodjon. Szükség volt rá, hogy a Renegát ne erőszakolhassa ki belőle az információkat. Bennek saját magának kellett elmondania őket, mert csak így tudta elérni, hogy cserébe a Renegát is elkotyogjon valamit. Kezét a szájához kapta, és amikor ránézett az ujjaira, azokon vér piroslott. Aztán érezte, hogy gyengéden talpra rángatják, és megint szemtől szembe találta magát Sordisszal. – Ó, sajnálom, nem akartam – mondta a Renegát bocsánatkérő felhanggal. – Carl a családom, és egy pillanatra behaluztam hogy érdekel. Azért nincs harag, ugye? – A gunganról hajlandó vagyok beszélni enélkül is! – bökte ki végül Ben, eleresztve a füle mellett a Carlról szóló megjegyzést, ahogy azt az apró tényt is, hogy fogalma sem volt, mire gondolt Sordis Carllal és vele kapcsolatban, ami efféle reakcióra késztette. Nem mintha oka lett volna az erőszak-kitörésekre ennek a beteg kultuszvezérnek. – Elmondok mindent, amit tudok róla… De én is többet akarok. M-mármint a gunganról… – tette hozzá gyorsan, amikor a tarkóján érezte Sordis kezét. Ben rájött, hogy akaratlanul elszólta magát, illetve sokkal pontosabban kellett volna fogalmaznia. Sordis keze Ben tarkóján közelebb nyomta a fiú fejét a Renegátéhoz, és Ben nedvességet érzett az arcán. Rádöbbent, hogy Sordis nyalogatja. A Renegát arcán vérfoltok kenődtek el, ahogy benyalta a Ben sebeiből szivárgó vért, ahogy nyelve végigszántott a gyűrűi által okozott felszíni sebeken. Ben azon kapta magát, hogy szakadozik a lélegzete. Képtelen volt elmozdulni, úgy érezte, mintha hipnotizálták volna. Ez a pillanat egyszerre volt a legviszolygatóbb és a legizgatóbb dolog, ami élete során történt. Sordis nyelve gyengéden végighúzódott Ben alsó ajkán, mire ő azon kapta magát, hogy önkéntelen nyögés hagyja el a száját. Az ajkai ismerős módon bizseregni kezdtek, és legnagyobb döbbenetére… más is. Most már értette, hogyan volt képes ez az alak követők millióit megmozgatni, rávenni a híveit bármire, megbabonázni még a legellenállóbb áldozatait is. A nála alig idősebb Renegát hirtelen abbahagyta, amit csinált, és Ben iszonyodva fedezte fel magában, hogy Sordis elfordulása miatt csalódást érzett. A férfi vonzó volt, nem vitás, és Bent egy pillanatra elkapta az a kényszeres vágy, hogy a karjaiba vesse magát, hogy biztonságba bújjon a nála magasabb Sordis ölelésében. Gárda-képzésének köszönhetően azonban észbe kapott. Rendszerezte a gondolatait, nyugtató Erő-technikákat alkalmazott, és megpróbált elszakadni hirtelen feltámadt, a racionális elméjét eláruló érzéseitől. Énjének egy része biztos módon állította, hogy ezek az érzések műviek és a Renegát elmekontrollja generálja őket… De Ben sosem volt az a fajta, aki hamis megnyugvásokkal és elfojtásokkal áltatta magát. Jól tudta, hogy Sordis nem hozhatott benne létre új érzéseket, csupán felerősíthette azokat, amik már ott éltek a lelke mélyén. A vonzódásban nincs semmi szégyen, gondolta. Ne hagyd, hogy kibillentsen az egyensúlyodból! – El akarsz csábítani? – kérdezte. – Ez az új, nagy Sith trükk? – Már elcsábítottalak, Ben – mondta Sordis halkan, és Bennek feltűnt, hogy a másik Sith-szeme most sárgásvörösen világít, a fekete pedig olyan mélységekben csillog, mint maga az űr. Valamiért még most sem volt képes elszakadni ettől a pillantástól. – Nem… ez csak v-valami elmetrükk – Ben szavai akadozni kezdtek, amin meglepődött, és ezért jobbnak látta, ha elhallgat. Hát ez a beszélgetés se bizonyult túl produktívnak, gondolta, majd kajánul eszébe jutott, hogy nem csak neki, de Sordis számára sem. – Nincs trükk – búgta Sordis, és szeduktív mosolyt villantott Benre. Bent mintha elárulta volna a saját teste. Alig észrevehető mozdulattal közelebb hajolt Sordishoz, mielőtt még kontrollálhatta volna az ösztöneit. A hajszálnyi mozdulatot akár még palástolhatta is volna azzal, hogy csupán véletlen megingás volt… De látta Sordis szemében, egyre közelebb jövő szemében, hogy már elárulta magát neki. Ebből a közelségből azt is meg lehetett állapítani, hogy Sordis ajkai tényleg feketék, nem festettek, a bőre pedig tökéletesen sima és fehér, sápadtabb, mint a sajátja. Az illata pedig egy olyan mámor, ami... Mielőtt Ben megérinthette volna, Sordis hirtelen elhúzódott. Ben bensőjében megint feltámadt az az áruló csalódottság, és egyszerűen nem értette, hová tűnt az évtizedeken át begyakorolt kiegyensúlyozottsága. Ben már régen nem tartotta be a Jedik érzelmi sterilitására vonatkozó előírásokat, és most fordult meg a fejében először, hogy a Renegát pontosan ezért tudta őt ilyen módon befolyásolni. Talán mégiscsak volt igazságalapja azoknak a tanoknak, gondolta Ben fanyarul. – Találkoztál Rennel – Sordis körbejárta őt, míg Ben egy helyben állva várakozott. – Tudnom kell mindent. Ő engedte felemelkedni Darth Sidioust, ő hozta be a Yuuzhan Vongokat ugyanannak a célnak az érdekében. – Éspedig? – A Káosz ellen, természetesen – Sordis szeme egy pillanatra Benre villant, ahogy elhaladt előtte. – És most közelednek ennek a küzdelemnek a végéhez. Minden a Tythonon fog eldőlni. – És te mégsem akarsz részt venni benne. – Az én beavatkozásom felborítaná az egyensúlyt… vagy a káoszt? – töprengett el Sordis érdektelenül. – Nem mindegy? Kit érdekel, melyik gungan vágja le melyik polipkarú káosznő fejét? A lényeg az, hogy valakik megölik a másvalakiket, az események pedig visszakerülnek a medrükbe, ahogy az lenni szokott. De mit gondolsz, mit fog tenni Ren, ha az ellenségei végre elpusztulnak? – Na és te? – csapott le Ben. – Te mit fogsz csinálni akkor? – Én? – vonta fel a szemöldökét ártatlanul Sordis. – Téged, szívem, én téged foglak megcsinálni. – Azt csak szeretnéd – állt bele a játékba a beszélgetés folytatása kedvéért Ben. – Persze csak ha jó fiú leszel, és elmondod, mit akart veled a nagyfülű – folytatta Sordis, mintha nem hallotta volna az előbbit. – No nem mintha féltékeny lennék, vagy ilyesmi. Tudom, hogy a jó öreg Ren sosem csalna meg engem. Ben eleinte nem tudta mire vélni ezeket a Jacen Solo-féle, humorosnak vagy összezavarónak szánt megjegyzéseket. Most már értette, Sordis mire pályázott. Azzal, hogy az utolsó pillanatban mindig visszahúzódott, csupán a csábítás művészetének egyik legősibb módszerét alkalmazta – az áldozata így még többet akart tőle, türelmetlenné, és emiatt bizonyos idő elteltével kaphatóvá vált bármire, amit a csábító fél tenni akart vele. Ez is csak egy volt a Renegát-féle játszmákból, amit a saját szórakoztatására vetett be. Ugyanerre szolgáltak a zavarba ejtő, a másikat a lelki nyugalmából kibillentő beszólások is. Mert aki nem tud már uralkodni a reakcióin, azzal Sordisnak máris nyert ügye van – úgy táncol, ahogy ő akarja. Ben egy pillanatra elgondolkodott azon, hogy Sordisnak vajon voltak-e valaha igazi kapcsolatai, vagy csupán mindenkit egyszerű játékszernek tekintett? Neki pedig most jó játékszernek kellett lennie, ha ki akarta szedni a Renegátból, amit akart. – Eljött hozzám, a Naboon – kezdett bele a magyarázatba Ben anélkül, hogy nyíltan említette volna a beszélgetés alanyát. – Megölt ott egy Jedit, többek között ezért küldtek oda engem… Azt mondta, nem vagyok Skywalker. – Nem vagy Skywalker, mi? – emelte fel a kezét Sordis, megállítva a magyarázatot. – Tehát még akkor se vinnéd tovább a családnevet, ha egyenes lenne az irányultságod… Akkor hát ki fia vagy? Ha jobban megnézem, egyik Skywalker se volt ilyen jóképű, talán csak a nagyapád, mielőtt nerf-szeletté süttette magát a Mustafaron.. Az egyetlen, aki ilyen jól néz ki, az, nos… Talán… – Sordis elkerekedett szemekkel hajolt közelebb – Talán én vagyok az apád?! – Te is megcsináltad az anyámat? – vágott vissza Ben, mielőtt észbe kapott volna. Aztán azon kapta magát, hogy a folytatás is elhagyja a száját. – Ennyi erővel Palpatine fia is lehetnék... – Igaz is, nem, nem volt köztünk semmi – vágott töprengő képet Sordis. – Mármint az anyáddal, Palpatine-ban nem vagyok ilyen biztos, túl kicsi voltam még… Nem mintha kicsi lenne. De nem olyan lehetetlen ez a dolog, tudom, hogy valahol van egy fiam, talán épp itt a Coruscanton… aki annyi idős lehet, mint te. Legalábbis az anyja szerint, akit persze fájdalom, de meg kellett ölnöm, mert nem akartam gyerektartást fizetni. Végülis lehet, hogy hazudott… Mindenki hazudik, minden amit mondok neked, hazugság… minden, amit mondok neked, igaz. Ki érti a nőket, nem? Mármint, te biztos nem, Ben... Ben elméjének mélyén felcsendült egy vészjelző. Sordis legutóbbi szavai kísértetiesen ismerősen csengtek a számára. A Jacen párhuzam egyre erősebben motoszkált a gondolatai között, de egyelőre nem tudta összerakni a darabokat. Tarts távolságot, válogass, rendszerezz, és hagyd, hogy összeálljon a kép – ismételte magában a Gárdában tanultakat. Tudta, hogy az emberi elmének néha idő kellett ahhoz, hogy a tudatalatti összerakja a kirakós darabjait. Ben egyszerűen érezte, hogy Sordis legutóbbi elszólása fontos a nagy kép megértése érdekében, de úgy tűnt, ki kell várnia az információmorzsák alkotta végeredményt. Egy újabb későbbre raktározandó adat, gondolta. – Éreznénk, ha rokonok lennénk az Erőben, nem? – mondta végül. – De hiszen azok vagyunk, hiszen én is Skywalker lettem – húzódott perverz vigyorra Sordis fekete szája. – Te vagy az én unokatestvérem, Ben. Vagy az anyósom? – bizonytalanodott el az arckifejezése. – A fene se igazodik el a rokoni terminológiák között. A te sorsod viszont terminálódik, ha nem folytatod a mesédet. Csak nyugodtan, minden kényszer nélkül. – Azt hiszem, a Káosz felbukkanásáért a Sitheket hibáztatja – folytatta Ben, és elfordult a Renegáttól. – Pontosabban a Plagueis-Palpatine vonalat, és az általuk manipulált Skywalkereket. Meg akarja szüntetni ezt a két vonalat. – Szóval, lényegében engem – morfondírozott Sordis. – Hát ezért nem tart már a barátjának. Igazából ez sok mindent megmagyaráz. Például azt is, hogy miért nem akar bántani téged, aki, ó, fájdalom, úgy tűnik, mégsem vagy Skywalker. Igen, ez az a fontos információ, amit kerestem.. De hol volt Plagueis titkos kísérleti komplexuma? Vajon Ren elment oda? Vagy talán az ershani szent elbújhelynek köze van Plagueis kísérleteihez.. igen, olyan helyet kell keresnem, ami kapcsolatban áll az ősi Jeedai-okkal, hiszen az ősi Legendaas Kyseerletek Sajaat Szümtükkel második kötetében azt írja, hogy a Jeedaiok még a Sitheknél is nagyobb fogékonyságot mutattak a mesterséges teremtmények létrehozásának kutatására… Igen, ennél több információra nincs is szükségem. – Akkor hát felvilágosítanál arról, hogy te mit tudsz? – pillantott fel Ben, aki közben ismét elraktározott néhány, gyanúja szerint szándékos elszólást. Ben úgy gondolta, ha Sordis megöli Jar Jart, az azt jelentené, hogy a Skywalkerek – és a Palpatine-ok is – biztonságban lennének, ez pedig Bennek megfelelt. De mi van, ha a gungan idejekorán kerül ki a képből? Vajon Sordis törődött eléggé a Káosz-fenyegetéssel ahhoz, hogy csak akkor szabaduljon meg a riválisától, amikor az elvégezte a káoszlények elleni manővereit? Már amennyiben tényleg ellenük harcolt… – Hogy én mit tudok? Renről? – ráncolta a homlokát a Renegát. – Mit mondhatnék, ami hasznos a számodra, Ben Nem-Skywalker? Mire vagy kíváncsi, a lábméretére?? – Nem egészen… – dünnyögte Ben ingerülten. – A szaporítószerveiről ne is kérdezz – zárta le a témát Sordis. – Az enyémről persze bármikor… – Mit akar tenni, ha a káoszlények eltűnnek? – szúrta közbe a kérdést Ben, miközben igyekezett elfojtani az áruló pírt, ami a Renegát tüzes pillantásától kivirágzott az arcán. – Mik a tervei… velem? – Galaktikus dominancia, alsótest-dominancia – vont vállat Sordis. – Honnan tudjam én, hogy mit akarnak ezek a nem-titkos nem-sith nem-nagyurak a magadfajta nem-Skywalkerekkel? Egyébként honnan veszed, hogy válaszolok a kérdéseidre? Igen, tudom, mit reméltél azzal, hogy önként daloltál nekem, de ne várd el a fordítottját a részemről. Amit szabad az ördögnek, nem szabad a Bennek! Most pedig alászolgája! – azzal fogta a sétapálcáját, és minden átmenet nélkül elsiklott a kijárat felé. Ben lábai mozgásba lendültek, és a következő másodpercben elállta a füstölgő ajtót Sordis elől. – Ugye tudod, hogy el fognak kapni, Renegát? – szegezte neki. – Dédelgesd csak ezt az illúziót, édesem – mosolyodott el Sordis. – Tudom, hogy marasztalni szeretnél, de sajnos nem teljesülhet az ember minden vágya. – Nem ez amit akarok! Sordis Ben elé lépett, és elkomorodó arccal közölte: – Amikor rájösz, mi forog kockán, amikor rádöbbensz, hogy mi a tét, önként fogod keresni a társaságomat! – Nem vágyom a társaságodra… – villant Ben tekintete. – Majd fogsz… – suttogta Sordis. Elkerülte a fiút, és elindult kifelé. – Majd fogsz… Ben száradt vértől maszatos arccal bámult a távolodó Renegát után, aki minden figyelmeztetés nélkül – szó szerint – felszívódott. Mint egy sosem létezett nincs-illúzió. Nyomában némi sötét füstpászma maradt csak bizonyítéknak.
|
|
|
Post by Enz on Dec 29, 2019 22:09:27 GMT 1
Abren meglehetősen meghökkenten értesült arról, hogy milyen fejlemények is zajlottak Mandalore-nál. Épp irodájában végezte az utolsó simításokat a Moskau Főkormányzónál tervezett titkos látogatás kapcsán, amikor megkapta az üzenetet új teendőiről. Pedig a sith-köztársasági közös fellépést a mandók ellen részben saját politikai sikerének is érezhette, erre egyetlen esemény áthúzta az egész számítását. Nemcsak a saját terveinek áthúzása miatt füstölgött, de az is zavarta, hogy így esélye sem volt rá, hogy tovább építse a bizalmat az ESB-vel, aminek legalább a jóindalatú semlegességére szükség volt, ha teljes erejükkel az EGB jelentette növekvő fenyegetésre akartak koncentrálni. Egy bolygó pusztulása persze önmagában tragédia, de ez jóval túlmutatott saját jelentőségén. Már most tele volt a holonet különböző összeesküvés-elméletekkel, és a hivatalos diplomáciai csatornák egymás gyanúsítgatásával. Bárki is állhatott az egész mögött, jó nagy felfordulást okozott: akár tudatosan, akár nem. Ilyen körülmények között szó sem lehetett arról, hogy elutazzon a titkos találkozóra, sóhajtott. Most mindenesetre gyorsan egyeztetnie kellett, így hát odament irodája holokészülékéhez és beütötte a Moskautól kapott bizalmas hívószámot. Nem kellett sokat várni arra, hogy megjelenjen a Főkormányzó kemény vonásokkal tarkított, szigorú arca, aki szokásához híven kifogástalan egyenruhát viselt. - Zwerth szenátor? - kérdezte a hangjában meglepettséggel. - Mondtam, hogy hívj csak Abrennek, Lyrr - erőltetett mosolyt magára a sötét bőrű nő. - Abren... minek köszönhetem a megkeresést? A találkozás előkészítése... - Sajnos nem tudok most ott lenni - közölte vele nyíltan a dolgot a szenátor. - A Mandalore felrobbantása körüli helyzet itt marasztal. - Én is nemrég értesültem róla - bólintott a Főkormányzó. - Feltételezem ez esetben nem a Köztársaság áll mögötte. - Nem, a mi célunk Mandalore felszabadítása volt, nem az elpusztítása - felelte Abren. - Ami azt illeti, fogalmunk sincs, ki lehetett az. Talán nálatok többet tudnak? - Nos, azt biztosan kijelenthetem, nem mi voltunk, mert nos... - Moskau zavartan köhintett, majd közelebb hajolt, mintha ez bármit számítana. - Nem igazán van olyan eszközünk jelenleg, ami képes ilyen pusztításra. - Értékelem az őszinteséget - húzódott egy aprócska mosoly Abren arcára. - Nem lehetséges, hogy renegát nagyurak vagy hasonlók lehettek? Úgy hírlik, a Vaynain is történt egy politikai felforgató akció. - Már értesültem róla - közölte faarccal a vonal másik végén lévő nő. - A Hadra nevű nagyúr sosem volt az ESB államszervezetének a része, így semmiféle felelősséget nem vállalunk a tetteiért. Az egyedüli igazi sithek Charis császárnő és Vindicta úrnő... - Voltak ott olyanok is, akikről úgy hírlik, most is az ESB szolgálatában állnak - jegyezte meg Abren, félbeszakítva a jól betanult szöveget. - Ők csak Hadrára vadásztak, ráadásul a jedikkel összefogva. Semmiféle felelősségük nem lehet az ügyben - közölte Moskau, és most szinte parancsolóan lépett fel. - Lyrr, én nem vagyok az egyik beosztottad - mosolygott rá Abren, mint akire hatástalan ez a próbálkozás. - Megbízom abban, hogy ez nem tudatos, felülről jóváhagyott akció volt a részetekről. De a Szenátus és a kormány bizonyos tagjai nem ilyen megengedők. - Nos... - sóhajtott fel Moskau. - Ők az Egyház ügynökei, nincs sok befolyásom felettük. De talán tehetünk olyan gesztust, ami enyhíti a helyzetet. Készen állok rá, hogy a menekültek hazatelepítésébe ESB hajókat is bevonjunk, valamint szükséges humanitárius ellátmányt indítsunk útra a bolygóra. - Nagylelkű gesztus - bólintott Abren. - Talán ez elég az elégedetlenkedő hangok csitítására. Esetleg Hadra nem állhatott a támadás mögött? - Nem - vágta rá szinte gondolkodás nélkül Moskau. - Egy kisstílű terrorista, semmi több. - Ha esetleg megtudtok valamit, számíthatunk az együttműködésetekre? - zárta le a kérdést Abren. - Természetesen. Bárki is volt az, egy ilyen eszközt bevetni a határaink közelében... aggodalommal tölt el - közölte a Főkormányzó, és valóban elég gondterheltnek tűnt. - És ami a Mandalore elleni büntetőhadjáratot illeti... azt hiszem most már inkább hívhatjuk humanitárius akciónak... továbbra is számítunk az ESB részvételére - tért át egy másik kérdésre. - Ennek eldöntése nem az én hatásköröm - felelte Moskau szigorú őszinteséggel, láthatóan nem volt a mellébeszélés embere. Igazi felüdülés Coruscant után, olyasmi, amiben most nem lehet része jó ideig. - Konzultálnom kell Őfelségével és Vindicta úrnővel. - Aki, ha jól sejtem Jaina Solo - jegyezte meg. - Az úrnő előéletének kommentálása nem tisztem - felelte meglepő diplomatikussággal Moskau, de úgy tűnt, irritálja a nő jelenléte. Elvégre ő közvetlenül Charisnak fogadott hűséget, most pedig valaki kettejük közé került, mondhatni a semmiből. Ez talán még felhasználható a jövőben, gondolta magában Abren. - Elrugaszkodtunk a tárgytól - értett egyet Abren. - Úgy hittem, a támadásban való részvétel bírja a császárnő támogatását. - Azóta változtak a feltételek. Ahogy mondtad, Zw... Abren, ez már nem büntetőhadjárat, hanem humanitárius akció - foglalta össze Moskau. - Olyasmi, amit felajánlottatok Vaynai esetén is - mutatott rá Abren. - További barátokat szerezne nektek a Köztársaságban, és jó színben tüntetné fel az új birodalmat. Egy birodalom, ami törődik mások szenvedésével. A média imádná. Tudok neked akár valami előkelő helyre interjú szpotot is szerezni Javis Tyrren keresztül. - Igazán kedves, de ebben Őfelsége dönt - felelte határozottan. - Remélem azért te tudod, melyik álláspontot add elő neki - kacsintott rá Abren, mire Moskau nem felelt semmit. - Majd kérlek értesíts a császárnő döntéséről. - Feltétlenül - biccentett újra kimérten Moskau. - Majd készítsünk elő egy új időpontot, ha ez az egész elül - javasolta. - Az embereim keresni fogják a tieid ezügyben. Akkor a legközelebbiig... - Igen - bólintott újra Moskau, majd a vonalat egyszerre bontották mindkét oldalon. - Akkor ezzel meglennénk - jegyezte meg, majd új számot tárcsázott, ezúttal G’Sil elnökét. - Itt G’vli - hallotta a férfi hangját, majd egy pillanat múlva megjelent az arca is. - Á, Abren... Azt hittem a sitheknél van már. - Változott a terv. Gyanítom nem hallott az új fejleményekről - jegyezte meg. - Egész nap a Strunz képviselőivel tárgyaltam Depallo barátunk egyik... létesítményében - közölte. A férfi közismerten gazdag szállodalánctulajdonos és középszerű gazdasági szélhámos volt, amennyire Abren tudta, így aztán kiterjedt ismeretségi körrel rendelkezett, és persze sok hellyel, ahol ilyen fényűző találkozókat tarthatott. - Várjon, most nézem mit kaptam... valaki felrobbantotta Mandalore-t? - Úgy tűnik. Beszéltem a sithekkel, ő bizonyosan nem állnak mögötte, megfelelő kapacitás hiányában, de beleegyeztek, hogy értesítenek, ha bármit megtudnak - közölte a fejleményeket Abren. - Hmmm - húzta végig az ujjait szakállán G’Sil, majd egy új számot tárcsázott és pillanatokon belül feltűnt Dorvan képe. - Főnök - biccentett G’Sil felé. - Szenátor. - Sikerült már utolérni a vostroyaiakat? - kérdezte minden kertelés nélkül. - Tagadták, hogy ők állnának mögötte. Sőt, a feltételezést is sértőnek találták - foglalta össze. - A nagaiok coruscanti nagykövete, Hirata úr pedig azt közölte, hogy semmilyen érdekük nem fűződik Mandalore környékéhez, így nem is alkalmaztak ott semmilyen fegyvert. - Ha ezeknek hinni lehet, már csak az EGB maradt... de nekik mi céljuk lenne ezzel? - tette fel a kérdést. - Ha erőt akartak volna demonstrálni, mostanra büszkén vállalták volna. Nem logikus, hogy robbantanak és nem vállalják. - Egyetértek - bólintott Dorvan. - Azonnal megadom az elnöki hozzájárulást a mandalóri űrbe való bevonulásra. Egyeztessenek a sithekkel, továbbra is benne vannak-e a közös fellépésben - pillantott most Abrenre. - Már jeleztem ezt Moskau Főkormányzónak, valószínűleg hamarosan jelez a döntést illetően - felelte. - Nagyszerű - bólintott G’Sil. - Nos, ha semmi más nincs... várnak a Strunz képviselői. *** Abren épp a siklójával került ki néhány őrült sofőrt, akik már-már úgy vezettek, mintha Saalia tanította volna őket vezetni. Bár annyira talán nem voltak jók. Eszébe jutott, milyen jó is lenne, ha épp ő is vele lenne, de kénytelen volt ezt most egyedül intézni. Hamarosan megérkezett az épülethez, ahol Feinn és Kytra béreltek egy lakást. A lakáshoz érve jelezte érkezését, de nem kapott választ. Azt tudta, hogy Feinn épp 'céges' dolgokkal van elfoglalva, de Kytra elvileg Coruscanton tartózkodott. Jelzett újra, de továbbra sem érkezett válasz. Most viszont nagyon fontos lett volna beszéljen vele és valami azt súgta neki, hogy jó helyen jár. Beütötte a belépő kódot, amit vész esetére megkapott a nőtől. Az ajtó feltárult és egy kisebb csatatér tárult a szeme elé. Mintha valaki betört és felforgatta volna a lakást. De inkább csak gőzkieresztésnek nézett ki az egész. - Hahó! Kytra? Nem jött válasz. Még mindig nem volt biztos benne, hogy nem betört ide valaki. Bár az épület biztonsága elég jó, így erre kevés esélyt látott. Azért óvatosan haladt befelé. Beljebb érve megpillantotta Kytra páncélját és fegyvereit. Nem voltak szétszórva, hanem előkészítve. Megnyugodott, hogy legalább nem egy betörő vár rá. Bár ettől nem lett vidámabb a helyzet. Hamarosan megpillantotta a nőt is az egyik sarokban ülve, több üres üveg társaságában. - Úgy látom, értesültél a hírekről - jegyezte meg szomorúan Abren. - Elég nehéz nem értesülni, ha a csapból is az folyik... - És most mit csinálsz? - érdeklődött a szenátor. - Iszom...a mandalóriakra...Vicces, nem? Egészen eddig nem akartam foglalkozni az egésszel. Most valahogy mégsem tud nem érdekelni... - felelte a nő kissé ittasan. - Úgy értem, mire készülsz? - biccentett a páncél felé. - Nem nyilvánvaló? Megkeresem és darabokra szedem azt a férget, aki felelős az egészért. Csak még megiszom ezt... Ne szerénykedj, fogj egy üveget és igyál egy kicsit te is... - nyújtott felé egy üveg szeszt. Abren a kezébe vette az üveget, nem akart úgy tűnni, mint aki nem érez együtt a másikkal. Őszintén szólva nem tudta, a hír hogyan fogja érinteni Kytrát, és a valóság rosszabb volt annál, amire számított. - Mandalore-ra! - emelte az üvegét kicsit fel Kytra, és Abren is csatlakozott hozzá. Elvégre a lány már így is elvesztette népe egyik otthonát, nem lehetett könnyű neki, hogy a másik is odavész, kötődjön bármily kevéssé is a mandalóriakhoz. - Ez piszokerős - jegyezte meg Abren, ahogy az első kortyok leértek a torkán, és erős, égető érzést hagytak maguk után. Sokszor élcelődtek azon politikai ellenfelei, hogy szereti a szintoholt, de ilyen erős cuccot szinte sosem fogyasztott. - Feinn szerzeménye. Azt mondta tegyük félre valamilyen különleges alkalomra - pillantott fel Kytra, és szeme sarkában mintha egy apró könnycseppet látott volna. - Hát mi lenne különlegesebb, mint ez? - Szóval azt mondtad - váltott témát Abren, miután úgy látta, nem haladnak semerre. - Hogy megkeresed azokat, akik ezt tették és levadászod őket. - Nem, nem ezt mondtam! - ellenkezett a nő ittasan. - Azt, hogy kurvára felkutatom azt a kis férget, előrángatom az utolsó lyukból is, és úgy szaggatom darabokra, hogy azt is megbánja, hogy megszületett! - Szóval ez a terv - folytatta Abren. - Mi lenne, ha azt mondanám, hogy tudok segíteni? - Ebbe most nem kell a Köztársaság, hogy beleseggeljen! - tartotta rá az ujját. - Maradjatok ki! - Megértem, de azután, hogy a Köztársaság fenyegette meg Mandalore-t... nos, jól felfogott érdekünk bizonyítani, hogy nem mi voltunk - foglalta össze. - Mindig csak okoskodsz... bár kellett már végre valaki Saalia mellé, aki használja az agyát - nevetett kicsit a saját poénján Kytra. Abren csak felsóhajtott. Talán hamarabb kellett volna érkeznie, mielőtt Kytra ennyire maga alá kerül. Persze most terv szerint már úton kéne lennie az ESB-be, hogy Moskau Főkormányzóval folytasson "agresszív eszmecserét". Ezért enyhén ő is paprikás volt a helyzetre. - Mindenesetre nekünk kell valaki, aki össze tudja gyűjteni a helyieket - folytatta Abren. - Mi pedig tudunk segíteni új otthont találni, és persze levadászni azt, aki emögött áll. - Állj... állj! - pillantott fel Kytra. - Én azt mondtam, kinyírom azt a rohadékot! Arról semmit se szóltam, hogy vezető lennék! - Pedig úgy hallom, abban már most se vagy rossz - mosolyodott el Abren. - Elég sok mindent intézel Feinn helyett a Napban... Kytra hirtelen felkelt a helyéről és közelebb lépett Abrenhez, szájából alkohol szaga érződött. Ujját Abren mellkasának szegezte. - Azt mondod, hogy kémkedsz utánam... utánunk?! - kérdezte dühösen. - Nem kifejezetten személyes érdeklődésből, de a galaktikus alvilág egyik fontos szereplőjét szem előtt tartani... munkahelyi kötelezettség - adott kissé kétértelmű választ Abren. - Ízig-vérig politikus vagy - horkantott egyet Kytra, majd kissé békülékenyebben hozzátette. - De eddig rendesnek ismertelek meg. Vajon melyik az igazi Abren? - Ez már nagyon meta - mosolyodott el Abren. - Szóval, mit szólsz az ajánlatomhoz? - Mégis mit vársz tőlem? Vegyem fel a páncélt, üljek fel a hajómra és repüljem körbe a galaxist, miközben mindenhol látványosan meglengetem azt a kardot, amit talán nem is nekem kellene birtokolni? - Én úgy hallottam, jól áll a kezedben - felelte Abren. - Miért lenne jó összeszedni azt a pár mandalórit, akik megmaradtak? - kérdezte Kytra ismét kortyolva az italából - Tudom, egy helyen könnyebb újra szétlőni őket. - Nem erről van szó - rázta a fejét a szenátor. - Nézd, ha tényleg segíteni akarsz, akkor mondd el, hogy személy szerint ki a felelős. A többit én elintézem. Nem kell több ennél. Még Saaliát sem rángatom bele. Meglep, hogy őt nem hoztad el - emelte újra az üveget Kytra, de ezúttal Abren visszatartotta. Eleget pusztította már magát. - Épp egy fontos jedi ügyben jár el. Talán még nem is hallotta a híreket. - Talán jobb is. Ketten már túl meggyőzőek lennétek. Mindegy. Csak mondj egy nevet és egy koordinátát, több nem kell. - Egy ilyen bosszú nem vezet sehova, Kytra. Ezt te is tudod nagyon jól. Megértem, hogy jelenleg nem látsz más megoldást. De hidd el, ha a nagyobb képet nézed, akkor rá fogsz jönni, hogy a népednek szüksége van rád. Akkor is, ha eddig senki sem gondolta így. - Talán igazad van. Bárkit nyírok ki, másik két faszkalap lép a helyébe. Mintha csak politikusokat ölnék...Már bocs. - Megszoktam - mosolygott Abren és kivette a nő kezéből az üveget. - Már a piát is elveszed? - kérdezte dühösen Kytra. - Mert most nem a sajnálkozás ideje van itt - jelentette ki. - Eh, mit tudhatsz te a nehéz időkről, he? - kérdezte a nő dühösen. - A veszteségről? Ne próbálj kioktatni! - Megértem, hogy dühös vagy - tette a vállára a kezét Abren, amit a nő néhány pillanatig dühösen próbált lerázni, majd belenyugodott abba, hogy ott van. - De ne rám tedd. Szívesen elmondanám, hogy ki volt, ha tudnám. De most nem ez az első. Sok ezren vannak olyanok, mint te. Talán még jobban kétségbeesve, mint te. - És mit változtatna azon, hogy mindenkinek az arcába dugom a fegyvert? Mindenki ujjonghat, hogy itt a nagy megmentő? Aztán... - Abren azonban leállította a nőt, az ujját a szája elé tartva. - Nem a kard tesz téged vezetővé. Az eddigi életutad az, ami alapján vezetheted őket. Ahogy segíthetsz nekik. Te rád van szükségük, nem holmi ezeréves ereklyékre - jelentette ki, és látta Kytra szemén, hogy őszintén meglepődik erre. - Te aztán tudod hogyan kell levenni valaki a lábáról - mondta, ahogy Abren elvette az ujját a szája elől. Abren csak mosolygott válasz helyett. Aztán Kytra hirtelen közelebb lépett, és megcsókolta, csak úgy egyszerűen. Erőteljes alkoholízt érzett a szájába, ahogy a nő csókolta, majd lassan a válláról a mellkasára vitte a kezét. - Nem szabad, nem lehet... - lépett hátra hirtelen Abren. - Na most megleptél - jegyezte meg Kytra, némileg csalódottan. - Nem így ismertelek meg. - Mármint bármikor máskor nagyon szívesen, de... tudom mit kapnék Saaliától, ha most "részegen kihasználnálak" - magyarázta, mire Kytra jóízűen felnevetett. - Csak kezd megnevelni, úgy látom - mondta. - Mondhatjuk - sóhajtott fel Abren. - Akkor meg kell várnom, amíg hazaér Feinn - sóhajtott most Kytra is. Abren kicsit kínosnak érezte a helyzetet, így hátrébb lépett pár lépést, és Kytra szétterített cuccait kezdte vizsgálni, abban a reményben, hogy addig csillapodnak kicsit a kedélyek. Sok régi kacat volt ott, mintha csak saját szüleitől nála lévő hagyatékot nézte volna. Birodalmi kódhengerek, különféle apróságok bizonyos rendszerekből... de aztán rá kellett jönnie, hogy gyanúsan sok birodalmi hátterű eszköz volt ott. - A szüleid sokat dolgoztak a Birodalomnak? - tette fel a kérdést, de mielőtt választ kaphatott volna, egy holoképkeret került a kezébe. Egy vörös hajú, mandó páncélt viselő nő volt rajta, mellette pedig egy sötétebb bőrű, birodalmi egyenruhás férfi. És nem akármilyen, hanem moffi rangjelzést viselt. - Hát megtaláltad - jegyezte meg Kytra, közelebb lépve. - Igen, anyám a Death Watch tagja volt, Bo-Katann Kryze, aki a saját nővére ellen harcolt, effektíve a sithek kezére juttatva a saját népét. Az apám pedig Gideon, egy birodalmi moff, aki annak ellenére tovább szolgált, hogy Alderaant, a saját hazáját elpusztították. - Anyámnak is volt egy ilyen barátja a birodalmi flottánál - pillantott fel Abren. - Nash Windrider. Semmi nem maradt már neki a Birodalmon kívül, így hát hűséges maradt. - Átállhatott volna a Lázadókhoz - jegyezte meg Kytra. - Akárcsak anyám, ő is úgy érezte, ez nem lenne helyes. Évekig azt hallgatták, hogy a Lázadók vérengző szörnyetegek. Számukra akármit is tett a Birodalom, az kisebb rossz volt, mint a Lázadók - felelte Abren. Ő sokat beszélt erről az anyjával. - Apám csak nagy nehézségek árán tudta megmenteni attól, ahogy menekülni próbált... hogy elvegye a saját életét. - Apám úgy tűnik új életet akart kezdeni. De aztán mégis belebonyolódott a birodalmi utódcsökevények piti dolgaiba. Utoljára hat évesen láttam - mondta a nő, némi fájdalommal a hangjában. - Tudod, nem igazán hasonlítasz rá - jegyezte meg Abren, a képre pillantva, majd rá. - Mert nem genetikailag sötétbőrű - felelt a nő. - Azért változtatta meg a kinézetét, hogy senki se hánytorgassa a múltját. - Érdekes megoldás - jegyezte meg Abren. - Azt hiszem igazad van abban, amit mondtál - szólalt meg most az ital ellenére komolyan Kytra. - Sokaknak van szükségük segítségre.
|
|
|
Post by Enz on Jan 20, 2020 5:28:09 GMT 1
Saalia a szokásos megbeszélés felé haladt a Tanács által korábban használt terem felé, amely hosszú hónapok óta állt üresen a Rend szétszakadása miatt. Mostanra a különféle csoportok közül sikerült megegyezni azokkal, akikkel lehetett értelmesen beszélni. Az Élő Erő Egyháza azonban továbbra is elzárkózott attól, amit ők „a Rend remilitarizálásának” neveztek, míg a frontista jedik alig voltak többek, mint Vostroya bábjai. A kettő közül azonban az Egyház legalább viszonylag jó viszonyt ápolt velük, hiszen beleegyeztek, hogy az Erőérzékeny fiatalokat az eddigiekhez hasonlóan továbbítják nekik. A twi’lek jedi elnyomott egy ásítást. - Mester, ez nem túl illendő - jegyezte meg a mellette lépkedő padawanja, Versta. - Mit tudsz te az illemről, amit én nem? - pillantott oldalra Saalia. - Ami azt illeti, meglepően sokat - felelte a lány pimaszul. - Például, hogy nem illendő a padawanoddal készíttetni a reggelit. - Az a képzésed része - mondta az idősebb twi’lek. - Tudod, épp az Erő rántást tanultuk. Még két lépést tettek meg csendben, majd Versta felkuncogott. - Elismerem, ez jó volt - mondta a padawan. Aki azonban a nagy vidámságban nem figyelt kellőképp, és az egyik folyosón belerohant egy hozzá hasonló korú lányba, mire mindketten orra estek. A fiatal twi’lek kapott hamarabb észbe, és gyorsan felpattant, majd azonnal kezet nyújtott a fekete hajú humán lánynak, aki elfogadta azt, és felsegítette. - Odafigyelhetnél jobban - jegyezte meg a lány, miközben leporolta magát. - Tudod, igaza van - tette hozzá Saalia is. - Nagyon sajnálom - tette össze a kezeit maga előtt Versta. - Hogy tehetném jóvá? - Nem kell, túlélem - emelte fel a kezét a lány, miközben a derekát fájlalta a másikkal. - Ragaszkodom hozzá. Tudok egy nagyon jó helyet, sok-sok sütivel - karolt bele Versta. - Egyébként Versta vagyok. Versta Syndulla. - Amil - felelte a lány kicsit bizalmatlanul. - Milyen Amil? - pislogott rá. - Amil Skywalker, mi más - felelte a lány közepesen bosszúsan. - Ez jó, van humorérzéked, padawan - ütötte vállon vidáman Saalia, mire szerencsétlen lány újra jajdult egyet. - Na menjetek, és érezzétek jól magatokat! Addig én próbálok nem nagyon elaludni. Versta szinte elhúzta magával a fiatal lányt, miközben Saalia a Tanácsterem elé érkezett. - Freeta lovag, pontos, mint mindig - jegyezte meg Ashere Tano mester, aki az egyik oszlop takarásában állt. - Nahát, ilyen sokat késtem? - kérdezte viccelődve a twi’lek. - Még mindig nem annyit, mint a padawanom - mosolyodott el a togruta mester. - Mióta beszabadult a Templom könyvtárába, csak néha kapom el, mikor kimegy pár falatot enni. Még aludni is ott szokott. - Eltökélt tanuló - bólintott Saalia. - Bezzeg Verstát noszogatni kell, hogy kézbe vegyen bármit, ami nem magazin vagy azok a fura nagai képregények. - Nincs haszontalan tudás, Freeta lovag, ezt jegyezd meg - felelte a mester bölcsen. - Nos, tényleg jól jött, hogy ismeri a nagai írást, amikor a Yamaton kellett valahogy elmenekülni Enz banditái elől - ismerte be Saalia. - Mester, bocsánat, késtem! - sietett oda hozzájuk Siala, aki láthatóan nem túl sokat aludt. - Csak régi feljegyzéseket találtam a nordgardiakról még a sith háborúk előttről, és... ó, Freeta lovag. Bocsánat. - Semmi gond, úgyis épp befelé indultam - mosolygott Saalia, majd így is tett, nyomában a togruta mesterrel és kissé szertelen pantorai tanítványával. Odabent már gyülekeztek a mesterek és más meghívottak a különböző csoportokból. Számos előkészítő ülés után úgy tűnt, végre mindannyian egy asztalhoz ülnek, és ezzel újra létrejön a Tanács. Ehhez persze szörnyű tragédiára, a Fény Hadseregének elárulására és pusztulására volt szükség. Saalia ellépett Leru lovag mellett, aki most épp elmélyülten tanulmányozott pár iratot. A mindig pontos, visszafogott viselkedésű zöldbőrű, fajának elmaradhatatlan arctetoválásaival ellátott miriali férfi mintajedinek számított, aki számos szerepkörben bizonyított már, így például diplomataként és a K’Kruhk-féle erők vadászosztagainak parancsnokaként. Most egy teljesen új feladatkörben próbálhatta ki magát, hiszen őt bízták meg a nem Erőérzékeny tagok képviseletével a tanácskozáson. Mellette egy magas, elnyúlt testű, az arcán a muun fajra jellemző mindentudó arckifejezéssel rendelkező jedi, Stex Salvador mester, aki eddig az Élő Erő Egyház pénzügyeit intézte, most úgy döntött, az újjáalakult Rendhez csatlakozik. Fajára jellemző precizitással kezelte a számokat, még ha jediként saját vagyona nem is lehetett. Épp elmélyült eszmecserét folytatott a mellette álló Seff Helinnel, aki a Hamner-féle Fény Hadserege vadászparancsnoka volt, és azok között tudhatta magát, akik túlélték az ottani háború poklát. Most már sokkalta kipihentebbnek tűnt, mint az első alkalommal, amikor megérkezett a menekültekkel. Úgy tűnik a repüléshez nagyon érthetett, ugyanis az egyesített Társult Vadászerő parancsnokának címére jelölték ki. Saalia megérkezett a saját helyéhez, ahol a kimért, mondhatni gépies Judicar mester már helyet foglalt. Ez a kifejezés talán ízléstelen volt, tekintve, hogy sérülései miatt valóban részben gépi úton tartották életben. Ő ritkán elegyedett beszédbe másokkal, ha épp nem volt rá szükség, ugyanakkor, ha megszólalt, nagyon tudott bánni a szavakkal. Biccentettek egymás felé, ahol a fiatal lovag helyet foglalt, majd Saalia végigpillantott a termen. Vele szemben foglalt helyet Bwua’tu mester, a Bothan Légió parancsnoka, aki meglepő gyorsasággal vonta ki erőit a háborús zónából, így a flotta nagy részét neki köszönhették. Ugyanakkor mégsem ez, hanem a bothan kémszolgálattal ápolt kapcsolata döntötte el, hogy a jedi titkosszolgálat vezetőjének tisztségére nevelték. A bothan mester meglehetősen titokzatos volt, biztos jól szót értettek volna Abrennel, és a bundás lények nem szerepeltek barátnője preferencialistáján sem, szóval attól se kellett tartania, hogy szakmai kérdéseken túl jutnak. Mellette Sarasi Suun foglalt helyet, akit tipikus jedinek aligha lehetett nevezni. Pletykák szóltak arról, hogy korábban faképnél hagyta a Rendet, majd hol kalóz, hol csempész, hol fejvadász volt, csak a krediteknek élt. A kalandor énjére vallott persze az is, hogy most, ebben a pillanatban tért vissza, és a Jedi Véderő élére delegálta saját magát. Mivel a legtöbb mesternek nem volt katonai tapasztalata – akiknek igen, azok majd mind odavesztek Hamner mesterrel együtt –, így nem igazán tiltakoztak. Saalia egyébként se tartotta elítélendőnek, hogy valaki szabadabban éljen. Jó pár éven át ő sem volt igazán mintajedi, amikor Kytra oldalán hol csempészkedtek, hol fejvadásztak. Az asztal túloldalán, állandó szervezésben áll Tylissa Imani, aki maga is a Fény Hadserege tagja volt, és a Templom megbízott biztonsági parancsnoka. Neki köszönhetően tudták a jedik elsőként átvenni a helyet, így aztán a köztársasági kormány is könnyebben dönthetett az ő javukra, cserébe pedig csak le kellett mondaniuk minden követelésről a Fény Hadserege régi területe és tulajdona iránt. Őszintén szólva, senki se hiányolta ezt. Imani lovag sötétbőrű nő volt – vagyis már eleve jó pontokkal indult nála –, ám Abrennel ellentétben kevéssé volt... nőies. Nagydarab teste, széles vállai és férfiasan hordott haja mind-mind erre a képre játszottak rá. Most is testpáncélt viselt, még ha az alkalom nem is tette szükségessé. A nő, mint mindig, most is épp a szervezés részleteiben volt elmerülve, és az utolsó simításokon dolgozott. Aztán egyszercsak feltárult az ajtó, és két aggastyán lépett be rajta. Elől az idős whipid mester, K’Kruhk lépkedett, aki szokott szalmakalapját most nem viselte, valószínűleg a résztvevők iránti tiszteletből. Saalia igazi példaképként tekintett rá, hiszen a férfi mentette meg annak idején anyját a biztos haláltól, a Birodalom 66-os parancsa elől, és képezte tovább jedinek. Tulajdonképpen az ő tudását kapta meg Saalia is, amikor Seddwia őt képezte. A whipid bölcsességéhez, szelíd, ám mégis határozott természetéhez kevesen bírtak volna felérni a jelenlévők közül, így abban egyetértés volt, hogy a régóta eltűnt Luke Skywalker után ő legyen az újjászülető Rend következő, második nagymestere. Mellette a leginkább egy élő fára emlékeztető neti mester, T’ra Saa mester haladt, aki szintén a régi Rend túlélője volt, és ennek megfelelően elegendő tudással bírt ahhoz, hogy a whipid nagymester helyettese és a Jedi Könyvtár feje lehessen. Ahogy ők az asztalfőhöz értek, mindenki elfoglalta a helyét. - Barátaim, mesterek és lovagok - pillantott körbe a teremben K’Kruhk. - Nagy öröm számomra, hogy eljött végre ez a nap. A nap, amikor végre újra egyesül, amit széthullott. Történelmünk során a Rend számos alkalommal bukott el: hol külső ellenség, hol belső széthúzás miatt. Ashla és Bogan követői, Lettow Légiói, a százéves sötétség vagy éppen a sithekkel zajló, végtelennek tűnő háború... De olyanok is, amiket én személyesen megéltem. A Tanács tehetetlen vitái a szeparatista krízis és a klónháborúk idején, a gyalázatos 66-os parancs, és mindazon kihívások, amikkel Rendünk azóta szembenézett. Oly kevés alkalom adatott azonban, mikor saját széthúzásunkat mi magunk tudtuk feloldani, egy asztalhoz ülve. Büszke vagyok arra, amit ma szentesítünk együtt, közösen. - Csodás beszéd volt, mester - szólalt meg elsőként Bwua’tu. - A jedik végre újra egyek lesznek, és... köh... és... - Minden rendben, mester? - ugrott oda mellé Imani, aztán egyszerre megérezték, ahogy valahol mintha elvágtak volna egy ott éktelenkedő, sötét entitást az Erő fonalától, végigfutott rajtuk a hidegrázás. - A Rend végre... nhhhggg - nyögött fel a bothan nő, de utolsó erejével még folytatta. – Nagyszerű... korszakba... Majd lassan térdre csúszott, ahogy teste teljesen elfehéredett, mintha elhagyta volna az élet, és a bundája szépen lassan lefoszlott róla, a helyén pedig egy deveroni nő teste maradt, akit összekuporodva, magzati pózban élt a végzet. Mindenki szótlanul felállva, döbbenten figyelte a jelenetet. - Egy sith beszivárgó - jegyezte meg Sarasi Suun, miközben Imani lovag a lábával bökdöste meg a testet. - Úgy hiszem nem egyszerű sithről van szó. A Káosz jelét viseli magán - jegyezte meg Saalia nagy szakértelemmel, ahogy közelebb hajolt a testhez. - Köze van annak a lénynek a pusztulásához, amelyet nemrég ért a vég. Ti magatok is érezhettétek - jelentette ki K’Kruhk. - Az, hogy a biztonsági előkészületek ellenére továbbra is sikerült bejutnia egy ügynöknek, mutatja, hogy milyen nagy hatalom is rejlik bennük. Óvatosságra int minket. A terembe két jedi őr sietett, és az élettelen testet egy repulzoros ágyra fektették, majd eltávolították a teremből. Pár pillanat múlva úgy festett a hely, mintha mi sem történt volna az előbb. - Így csúfolja meg a Sötétség a mi igazságunkat. Meg kell sokszoroznunk az erőfeszítéseinket, hogy igazságunk lángja a Galaxis minden szegletébe eljuthasson - jegyezte meg Judicar mester a szokott kimért stílusában. - Azt hiszem új hírszerzési vezetőre van szükségünk - jegyezte meg tényszerűen Helin mester. - Én magam is így látom - bólintott K’Kruhk. - És úgy hiszem, Judicar mester a legalkalmasabb a feladatra, aki már így is a hírszerzésünk operatív vezetője. - Egyetértek - mormolták többen ezt vagy hasonló értelmű szavaikat a Tanácsból. - Örömmel fogadom a feladatot, és köszönöm a bizalmat, társaim - bólintott a kiborg mester. - Ugyanakkor nem kívánok több pozíciót betölteni a Tanácsban, nem érzem magam többnek nálatok. - Ez csak időleges megoldás, mester - nyugtatta meg K’Kruhk. - Amíg rendeződnek a dolgok. - RENDeződnek, hehe - jegyezte meg Saalia, majd a hirtelen tekintetek miatti zavarát köhögéssel leplezte el. - Természetesen ez esetben vállalom - jelentette ki Judicar, ám a hangjában nem volt öröm. Számára ez kötelesség volt, nem előléptetés. - Mint azt már tudjátok, barátaim, úgy egyeztünk meg, hogy hierarchizáltabbá kell tennünk a Rendet, anélkül, hogy Hamner mester csapdájába esnénk, és katonai szervezetté válnánk. Rendünk élén már nem egyszerűen a Jedi Tanács áll, hanem a Fény Tanács - jelentette ki K’Kruhk. - Imani lovag. - Igenis - köhintett a nő, majd olvasni kezdte az adattáblából. - A Fény Tanács nagymestere, K’Kruhk. A Jedi Könyvtár vezetője és a helyettese, T’ra Saa mester. Diplomácia és külkapcsolatok, Ashere Tano mester. Jedi Véderő: Sarasi Suun mester, helyettese Markus Ramius parancsnok. A Társul Vadászerők parancsnoka, Seff Helin mester. Hírszerzés vezetője, khm, Judicar mester. Sajtó és PR kapcsolatok szintén Judicar mester. A Hírszerzés Operatív Vezetője egyelőre ismeretlen. Hírszerzési operatív parancsnokok, Saalia Freeta és Niera Lunelle lovagok. Logisztika és pénzügyek felelőse Stex Salvador mester. Nem Erőérzékeny tagok képviseletével megbízott személy, Leru Donnell mester. És végezetül a fejlesztési feladatok felelőse, jómagam, Tylissa Imani... khm, mester. - Mint láthatjátok, a Fény Tanács szakít az eddigi jedi vezetési stílussal, és a mestereket nem csak egy-egy feladatra osztja el, hanem állandó felelősséget telepít rájuk. Ezáltal reméljük, hogy a jedi ügyek képviselete jobban zajlik majd - foglalta össze K’Kruhk nagymester mindazt, amit korábban megbeszéltek már. - Vannak még feladatok persze, amelyek később alakulnak ki, például az új odesseni Jedi Akadémia igazgatója is a Tanács tagja lesz, amint a megfelelő intézmény megalapul Odessenen. A Tanács tagjai mind megkapják a mester rangot, kivéve a hírszerzési operatív vezetők, akik lovag rangban maradnak, és csak tanácskozási joggal részesei a Tanácsnak. - A Tanács tagja lehetsz, de a mester címet nem kapod meg. Nem volt már ebből egyszer gond? - kérdezte Saalia, de a vicce nem aratott osztatlan sikert. - Bocsánat, túl korán volt. - Nos - folytatta K’Kruhk. - Mindez persze nem jelenti azt, hogy bürokratikus, szavazgató szervezetté kívánunk válni. Alapvetően minden mester saját belátása szerint látja el feladatait, a Fény Tanács előtt csak havi jelentést tesz a haladásáról. Ugyanakkor a Rend egészét érintő kérdésekben közösen kell döntenünk. Csakis akkor szavazunk egy kérdésben, ha a többiek meggyőzése kudarcot vallott. - Ez így helyes - morogták többen halkan. - Barátaim, kérlek, ha egyetértetek ezekkel, álljatok fel - fejezte be mondandóját K’Kruhk, és a képviselők egyszerre álltak fel a helyükről, kivéve Saaliát, aki elgondolkodva tanulmányozta az egyik régi jedi mestert, Tython Hősét ábrázoló holoképet a teremben, így csak pár pillanattal később kapott észbe és pattant fel a helyéről. - Teljes az egyetértés. Köszönöm, barátaim. - Akkor azt hiszem a beszámolókkal kezdjük - vette át a szót Imani mester, aki úgy tűnik, amolyan informális levezetője lett a Fény Tanács üléseinek. - Tano mester, kérlek, számolj be a Rend jelenlegi külkapcsolatairól. - Természetesen - emelkedett fel a helyéről a togruta mester. - Vannak dolgok, amelyeket ti magatok is a bőrötökön érezhettetek. A Köztársaság növekvő ridegsége irántunk, Vostroya machinációi, az Első Rend kegyetlen hadjárata a Fény Hadserege ellen. Én ezekre most nem vesztegetnék szót. Inkább a jövő lehetőségeiről beszélnék. Itt egy pillanatnyi hatásszünetet tartott, és úgy tűnik bevezetője máris felkeltette mindenki érdeklődését a teremben. - Nordgardban igazi barátokra találtunk, és Odessen hamarosan olyan szinten fejletté válik, hogy civil, telepes igazgatás alá helyezhetjük. Ez jelentősen csökkenti a Rend erőforrásaira gyakorolt hatását a kitelepülésnek. Elvégre lovagjaink és nem erőérzékeny tagjaink nagyrészét most leköti a bolygó feltérképezése és lakhatóvá tétele. - Ez így van - bólintott a muun Salvador mester enyhén bosszúsan. Úgy hírlett, a muunilinsti Salvador-klán számos nagy és ismert bankárt adott a Galaxisnak, amelynek bizonyos részein „a Salvador fizet” nagyobb hatással bírt, mint akár a kredit maga. - Ugyanakkor a sithek közelsége aggasztó, nemde? - jegyezte meg Helin mester. - Úgy hiszem a Véderőnk elbánik velük agresszió esetén - húzta ki magát Suun mester. - Én ott voltam, amikor zombivírust vetettek be ellenünk a birodalmiak. Ez egy sith technológia, és ők se féltek soha használni - folytatta az aggodalmaskodást Seff. Úgy tűnik, a Fény Hadseregével történtek nem múltak el nyomtalanul és jóval óvatosabbá tették. - Ez olyasmi, amire fel kell majd készülnünk - bólintott K’Kruk mester. - Kérlek, folytasd, Tano mester. - Természetesen. Valóban, a sithek közelsége olyan probléma, amivel számolnunk kell. Több jedi enklávéra van szükség a Galaxisban, hogy ha valahol támadás ér minket, ne kelljen mindent egy lapra feltennünk. Ehhez szövetségesek, barátok kellenek, ebben pedig egyelőre nem bővelkedünk. De akadnak olyanok, akár a Köztársaságban is, akik minket támogatnak. Naberrie vagy Zwerth szenátusi megbízottak az új kormányzatból például a barátaink. Vagy bizonyos esetben többek is annál, tette hozzá magában Saalia, és legbelül egy pajzán mosolyt is megengedett magának. Természetesen tudta, hogy coruscanti jelenléte mellett azért is vonták be a tárgyalásokba kezdettől fogva, hogy mintegy informális kapcsot képezzen Abren és a Tanács között. - Talán máshol is lehetnek barátaink - jegyezte meg Saalia, mire minden tekintet rá szegeződött. - Zwerth szenátor védelme alatt Corsucanton tartózkodik a Nagiról menekült Mikasa hercegnő is. Személyesen harcoltam vele Darth Enz és követői ellen, és nemcsak képzett az Erőben, de életre is akar hívni egy nagai erőhasználó rendet. - Miért nem csatlakozik inkább a jedikhez? - vetette fel Salvador mester. - Mert a két rend régen is békében létezett egymás mellett - felelte Saalia. - Annyira nem értek hozzá, de ők világos oldali harcosok voltak, akik a Nagai Birodalom támaszai voltak évezredeken keresztül, míg aztán pár száz éve el nem tűntek, és azóta még az emléküket is igyekeznek elfeledtetni. - Úgy gondolom, ha Mikasa hercegnő a barátságunkat keresi, nem szabad visszautasítanunk - jegyezte meg K’Kruhk. - De ha már régóta nem léteznek ezek a nagai jedik, ki képezte ki a hercegnőt? - kérdezte Judicar inkább kíváncsian. - Egy jedi lovag, Alia Fenn - felelte most a whipid. - Személyesen beszéltem még vele annak idején erről. - Alia azóta eltűnt, valahol az Ismeretlen Vidéken próbál egy rejtett tudást megszerezni - egészítette ki a mondandót Saalia. - Én úgy gondolom, a barátságot nem szabad visszautasítani, ugyanakkor úgy, hogy nem folyunk bele a nagai belügyekbe - foglalta össze az álláspontját Ashere Tano. - Úgy hiszem a nordgardiakkal szeretnének majd tárgyalni, hogy ők is Odessenre költözhessenek. - Nem jelent ez extra biztonsági veszélyt? - tette fel a kérdést Imani mester komolyan. - Charis császárnő közelségéhez képest? Miért, talán átküldenek egy flottát a fél Galaxison? - kérdezte Saalia, kissé komolytalanul. - Óvatosnak kell lennünk, amíg nem áll a Rend több lábon. De úgy gondolom, a veszély megérheti a potenciális előnyökért, amit egy ilyen barátság jelenthet. Viszont a költözésről Nordgarddal kell megegyezniük - foglalta össze saját véleményét a nagymester, így már senki se akart vitatkozni a döntéssel. - Tano mester majd segít találkoznia neki vagy a küldöttének Sigrid királynővel. - Nagyszerű – mosolygott Saalia. - Akkor, ha nincs más - vette át újra a szót Imani mester. - Sarasi Suun mester, kérlek számolj be a Jedi Véderő állapotáról. *** Abren meglehetősen fáradtnak érezte magát a nap délutánjára. Találkozók, megbeszélések és jelentések követték egymást, és a szenátornő érezte, hogy hatalmas rajta a nyomás nemcsak a kormányon belül, de azon kívül is. Mandalore és az öntörvényű mandók sosem számítottak túl népszerűnek a Galaxisban, és sokan még akár egyetértően is bólintottak, hogy "megkapták, ami járt nekik", ugyanakkor az, hogy nem lehetett egyértelműen tudni, kik álltak a támadás mögött, igen nagy feszültséget okozott. Elsősorban tehát neki kellett volna előrángatnia és megneveznie egy felelőst, hogy valamelyest csillapodjanak a kedélyek. A bizonytalanság szülte a legnagyobb félelmet, mint azt mindig is tudta. Fáradtan vett elő egy üveg bort a hűtőből és mindenféle szertartásosság nélkül kinyitotta, majd öntött az asztalon várakozó, gondosan kikészített tiszta pohárba, amivel a kezében lehuppant az egyik fotelbe, megízlelve a nedűt. Végre pár pillanat nyugalom. - Még alig múlt el három óra és már iszol - jegyezte meg Saalia az előszoba végében, vállával a falnak támaszkodva. - Nocsak, ma hamarabb elengedtek a templomból? - pillantott fel Abren. - Tudod, jobb szerettem, amíg a jedik távol voltak. Több időt voltál itthon. - Hát erre én is panaszkodhatnék - replikázott Saalia. - Tudod, jól esne most egy kiadós nyalás - pillantott fel rá Abren. - Megnyugtatná az idegeimet. - Szedj nyugtatót, nagymami - ugratta kicsit a kék twi'lek, aki közben egy másik fotelt foglalt el kényelmesen. - Mondanám, hogy nyald ki, de nem szeretném ismételni magam - felelte huncutul Abren. - Na és mi újság a jedikkel? - A szokásos jedis dolgok - sóhajtott fel Saalia. - Már nem a sithsegg-szétrúgós fajtából, hanem a "kísérd ide a padawanokat", "ellenőrizd ezt a szállítmányt" meg "hozd fel a pizzát". - Neked kell felhoznod a pizzát? - kérdezte meglepetten Abren. - Valamivel rá kellett vennem őket, hogy bevegyenek a Tanácsba - felelte Saalia, majd pár pillanatnyi csend után mindketten felnevettek. - Ez most jól esett. De tudnád még fokozni - tért vissza a korábbi témára Abren, újfent sikertelenül. - Mindig csak a dugás - sóhajtott fel. - Jár neked máson az eszed? - Ó, kérlek, panaszkodj még - gúnyolódott Abren. - Beléptél a Pius Deába hirtelen? - Egyébként... nem tudod mi van Kytrával? Napközben keresett, de aztán már nem értem el - tért át más témára Saalia, aki gyakori rossz szokásához híven maga alá húzta a lábait, így úgy ült a helyén, mint aki épp meditálni készül. - Összefutottam vele. Kicsit ki van akadva Mandalore miatt - jegyezte meg Abren. - Mandalore? Lemaradtam valamiről? - pislogott értetlenül Saalia. - Azt hittem nem érdekli annyira az a sárgolyó. - Tessék, megtaláltam az egyetlen személyt, aki nem hallott még róla - sóhajtott fel Abren. - Mandalore-t nem is olyan rég szétlőtték. Felrobbant. - Hogy mi? - pattant fel a helyéről. - Az Erőre, Kytra már valószínűleg félúton van, hogy szétrúgjon pár segget! - Nyugodtan alszik. Jól bepiált, úgyhogy ágyba raktam - nyugtatta meg Abren, majd a tekintetét látva köhintett. - Egyedül. Teljesen egyedül. Minden ruháját rajta hagyva. Becsszó. - Rád sem ismerek - jegyezte meg Saalia, végigmérve a nőt. - Megvigasztaltam... nem, nem úgy... aztán hagytam, hogy kicsit nyugodalmasabb legyen neki... Tudod, ezért már igazán megérdemelném azt a relaxáló nyalást. Mielőtt azonban folytathatta volna, csörgött a kommunikátora, ő pedig picit idegesen húzta azt elő, majd aktiválta. Legnagyobb meglepetésére azonban nem valamelyik ügynöke, esetleg egy politikus képe jelent meg rajta, hanem Mercer doktornőé. - Nocsak, Arl. Végre valaki nem munkaügyben zargat - mosolyodott el. A doktornő azonban úgy tűnt, kissé ideges. - Valami baj van? - Usanagi... - Történt valami húgival? - ugrott oda Abren mellé Saalia is. - Mondhatjuk úgy... - vett jó mély levegőt. - Elindult nála a szülés. Kérlek, gyertek, ha tudtok. - Ott leszünk - bólintott Abren, majd Saaliára pillantott. - Én vezetek. Már több ismerős is jelen volt, amikor végre sietős léptekkel megérkeztek. Szinte mindenki ott volt, akit Mai Coruscanton ismert, legalábbis a közelebbi ismerősei. Versta és Kai, Ares, Zaniah és Eclair. Valamint Emilia is. Még Asami is eljött. - Mi a helyzet? - érdeklődött Abren rögtön. - Egy ideje nem jött ki Arelia, hogy tájékoztasson, már bizonyára nem kell sokat várni - felelt Ares. - Reméljük, hogy minden rendben lesz - fújta ki magát a szenátornő, miután helyet foglalt. - Mikasa bent van vele, de kérte, hogy te is csatlakozz, ha időben ideérsz, mester - szólt Versta mesteréhez. - Ez csak természetes, mégis csak a húgom - húzta ki magát büszkén Saalia, majd az ajtóhoz indult, de Zaniah elé állt. - Arelia kérte, hogy ezt vedd fel, mielőtt bemész - mutatott egy odakészített ruhára. - Jogos - értett egyet a twi'lek, majd gyorsan magára kapta az öltözéket a lány segítségével, de a fejfedő nem twi'lekre volt tervezve - Nos, úgysincs hajam, amin bevihetem a bacikat, szóval azt hiszem ez nem kell - mondta félredobva a ruhadarabot, majd bement végre. - Mi van Kytrával? Hallottam, mi történt, de nem lehet elérni - érdeklődött kicsit Versta. - Eléggé kibukott, de sikerült kicsit megvigasztalnom - közölte Abren, mire Versta kicsit zavarba jött. - Nem, nem úgy. Látszik, ki a mestered, rögtön azt hitte ő is, hogy olyasmivel... Rendben lesz, csak össze kell szedje magát. Eközben a szülőszobába lépve Saalia azonnal az ágyhoz sietett, ahol Mai vajúdott. Még nem késte le a nagy pillanatot, ám az Erőn keresztül érezte, micsoda fájdalmakat érez szeretett húga. Mikasa az ágy egyik oldalán ült és fogta a lány kezét, Arelia pedig épp instrukciókat adott az orvosdroidnak. - Megjöttem, hölgyeim - köszöntötte őket, majd az ágy másik oldalához lépett és megfogta húga kezét - Itt vagyok, húgi. - Örülök, hogy időben - mondta Mikasa, aki szintén érdeklődni szeretett volna Kytra felől, de az alkalom nem volt megfelelő. - Köszönöm, hogy itt vagytok. Nagyon sokat jelent nekem - mondta Usanagi két fájás között. - Ne viccelj, ez természetes - mondta Saalia kedvesen. Miközben a két nő Usanagit lelkileg támogatta, Arl és az egyik medikus droidja körülötte sürgölődtek. A modern gyógyászat sokféle módon könnyítette meg a szentiens lények életét és csökkentette a fájdalmukat, de a szülés még mindig egy komplikált, soktényezős dolog maradt, ahol bizony elkábítani se lehetett az anyát, hiszen neki aktív közreműködésére volt szükség. Szerencsére a szülésbe már csak a nagyon távoli, eldugott rendszerekben lehetett belehalni - már ha épp nem más okból történt komplikáció, például az illető valamiért elvesztette az élni akarását. - Minden rendben - nyugtatta kicsit a doktornő is Usanagit. - Már nincs sok hátra. - Tudom - felelte a nő, fáradtan, de mégis erősen. - Érzem őket. Arelia bólintott, majd visszatért a monitorokhoz. Még pár erős nyögést követően az ikerpár első tagja a világra jött. A medikai droid óvatosan felemelte, majd a síró csecsemőt az egyik kis kikészített repulzoros ágyra helyezte át. Arelia átvette a csecsemőt, miközben Usanagi újra nyögött. Nem kellett sokat várni rá, hogy második gyerekét is megszülje. - Most kérlek, várjatok kint - fogta meg Saalia és Mikasa vállát Arelia. - Hamarosan hívlak titeket. A két nő bólintott, majd felkeltek, és kisétáltak. - Remélem nincs semmi gond - sóhajtott fel Saalia, ahogy kiértek. - Ez bevett dolog ilyenkor... azt hiszem - próbált magabiztosnak tűnni Mikasa. - Csak azt akarja, hogy Usanagi pihenjen kicsit - jegyezte meg Abren. - Jó, de akkor is ideges vagyok - fújta ki a levegőt Saalia. - Legalább annyira, mintha épp te szültél volna - felelte Abren, mire néhányan kicsit felszabadultan kuncogtak. Saalia grimaszolva ledobta magát az egyik székre. Szerencsére nem kellett túl sokat várni arra, hogy Mercer doktornő feltűnjön az ajtóban. - Gyertek - mondta szinte suttogva, de mégis mindenki jól hallotta. Saalia és Mikasa mentek elől, a többiek szorosan a nyomukban, így igazi kis tömeg gyűlt össze az ajtóban. Usanagi már két bebugyolált, tisztára mosott kisdeddel a kezeiben feküdt félig ülve a helyén. - Olyan gyönyörűek - suttogta elérzékenyülten, majd a többiekre pillantott. - Köszönöm, hogy eljöttetek. Sokat jelent nekem... nekünk. - Ez csak természetes - felelte Mikasa. - És mi a nevük? - Őt - pillantott a jobb kezében lévő gyermekre. - Aki hamarabb született... Aorinak hívom. A nevében benne van a "kék" szó, a te tiszteletedre, Saalia. Remélem olyan jó idősebb testvér lesz, mint te vagy nekem. - Mai... ez csodálatos, köszönöm - felelte Saalia azonnal, és láthatóan tényleg megérintette a dolog. - Ő pedig - pillantott most a másik gyermekre. - Akari. A neve annyit tesz, skarlát fény, amely remélem beragyogja majd az életét, mint Mikasa az enyémet. - Igazán költői, Mai - mosolygott most rá Mikasa is. - Úgy látom, épp végszóra érkeztem - jött egy hang az ajtóból és amint odafordult a társaság, Kytrát pillantották meg. - Kytra! - ugrott oda Saalia és átkarolta - Szörnyű, ami történt. - Igen, az. Úgy tűnik, megint kicsit elodázzuk Feinnel az esküvőnket - mondta Kytra keserűen. - Szóval megyünk és összekapjuk a bandát? - érdeklődött a társa. - Csak én - tolta el magától a jedit és mielőtt bármit mondhatott volna, a szájára tette a mutatóujját - Ezt nekem kell végigcsinálnom. Nem akarom belekeverni a jediket. Sem olyanokat, akik fontosak nekem. - Itt hagysz unatkozni? - kérdezett vissza Saalia, majd hátrapillantott Verstára - Mármint jó lenne megint kicsit utazni. Látni valami újat - magyarázta, mielőtt félreértené bárki a kérdést. - Ami azt illeti épp ez a terv - lépett oda Abren, mire Saalia elengedte Kytrát és felé fordult - Úgy alakultak a dolgok, hogy Zanára szükség van, hogy egy fontos ügyben segítsen eljutni Tythonra. Mivel a saját embereimet nem küldhetem, így elküldöm a kedvenc jedijeimet, hogy vigyázzanak rá. - Tython? Mindig is kíváncsi voltam rá. - Akkor itt a lehetőség - mosolygott Abren. - Na és mi lesz Mikasával? Rá nem tudok vigyázni, ha nem vagyok itt. - Ezért megyek veletek én is. Engem is érdekel ez a hely és el kell hagyjam Coruscantot egy időre - lépett előre a hercegnő is. - Akkor én is megyek - szólt közbe Usanagi. - Azt nem lehet, Mai - utasította vissza Mikasa, mielőtt Arelia teszi. - Össze tudom szedni magam, mire odaérünk - erősködött a nő. - Nem erről van szó. Neked egy másik, fontos feladatot szánok, Mai. - Mégpedig? - Emlékszel, amiről beszéltünk korábban? Hogy Odessenre mennénk? Úgy döntöttem, hogy megéri megpróbálni. Szeretném, ha elutaznál Nordgardba és képviselnéd a pengéket - közölte vele, mire Arl köhintett - Szigorúan akkor, ha Arelia már megengedi, hogy elhagyjátok a kórházat. - Persze nem egyedül, elkísér Kai és Eclair is, hogy a tárgyalás mellett bőven legyen időd a gyermekeidre - tette hozzá Abren. Két nappal később Kytra meghívta Abrent Feinn lakásába. Közben maga Feinn is visszatért Coruscantra, hisz őt sem kerülték el a Mandalore-ral történtek hírei. Ott kellett legyen a szerelmével, hogy támogassa bármiben. Abren ezúttal nem rumlira érkezett, Kytra és Feinn épp iszogattak és neki is készítettek némi italt. - Abren, örülök, hogy eljöttél - köszöntötte őt Kytra. - A kedvenc szenátorom - emelte poharát Feinn is. - Nem tudom eldönteni, hogy tőled vagy Saaliától hangzik-e gúnyosabban ez a szöveg - tette a csípőjére kezeit a nő, de örült, hogy a hangulat annyira nem vészes, Kytra már inkább tűnt elszántnak, mint elveszettnek - Szóval, mire jutottatok eddig? - kérdezte, majd leült és öntött magának egy pohárral, ugyanaz az ital volt, amivel Kytra is pusztította magát legutóbb. - Összeszedek egy saját csapatot. A Fekete Napnak most van elég dolga, így többen is jelezték Feinnek, hogy inkább a szervezet ügyeiben segítenének. - Mennyi lojális követő - jegyezte meg Abren szarkasztikusan. - Hát igen, most van itt az ideje, hogy az ahhoz elég ügyesek jó helyet szerezzenek magukban a szervezetben - felelte Feinn. - Na és vannak már jelöltjeid? - Voltak. A régi csapatom még életben lévő tagjait megkerestem. Legtöbbjük inkább nyugodt életet él és nem akar újabb kalandokat. - Tehát senki? - kérdezte Abren kissé csalódottan. - Egyvalaki. A volt elsőtisztem - felelte Kytra. - Egy megbízható elsőtiszt. Ez egy jó alap - értett egyet a szenátornő, majd egy pillanattal később feltárult az ajtó és egy jól láthatóan harcedzett nő lépett be a lakásba. - Abren, bemutatom régi barátomat, Carasynthia Dune - lépett mellé Kytra. - Csak Cara - rázott kezet a szenátorral - Jó magasra törtetek, egy szenátorral iszogattok. Nem rossz. - Tulajdonképpen titkosszolgálati megbízott, nem csak mezei szenátor - jegyezte meg Feinn, majd Abren tekintetére viccesen megemelte kicsit a poharát. - Ejha - füttyentett Cara. - Mindig is értettél ehhez. Ki másnak jutott volna eszébe fregattal csempészni? Ezt kedveltem igazán benned, vannak tökeid. Képletesen persze, magam is tudom. - Szóval az elsőtiszted - kuncogott kicsit Abren. - Az IS volt - húzta ki magát Kytra, mint aki kitart a döntése mellett. - Meg aztán nem akartam rögtön ezzel nyitni. - Nézd, én leszek az utolsó, aki emiatt elítél - kuncogott tovább Abren. - Az igazán jó munkakapcsolat... személyes. - Nahát, a végén még kiderül, hogy legbelül a szenátorok is emberek - mosolygott Cara, miközben kezébe vette az egyik sörösüveget, és helyet foglalt. - És mi dolga a Köztársaságnak veled... velünk? - Kytra... - kezdett volna bele Abren, de a nő átvette a szót. - El akarom kapni azt a rohadékot, aki elpusztította Mandalore-t. A Köztársaság pedig már ott van, és ők is hasonlót szeretnének elérni. Meg aztán kell nekik valaki, aki összefogja a szétszóródott klánokat és mandókat. Nekem pedig itt van ez - tette az asztalra a fekete kardot, de továbbra se úgy, mintha különösebben hozzá tartozna. - Még mindig szép kis darab, és biztos értékes is - jegyezte meg Cara. - Bár meglep, hogy nem a szekrény alján tartod. Mikor azt hittem nem tudsz már meglepni... - Ne aggódj, meglepetésben és szórakozásban lesz még részed - felelte Kytra kicsit titokzatosan. - Ez éltet, nem? - Ez és a kreditek - tette hozzá az utolsó szót. - Ne aggódj, kapsz exkedvezményt a tarifámból. - Ez tetszik, fel kell írnom valahova - jegyezte meg Abren halkan. - A pénz miatt ne aggódj, lesz dögivel - felelte Kytra. - Sőt, a Vadmacs is újra megvan. Nászajándék. - Csak esküvő nem volt még - sóhajtott fel Feinn. - Nem túl jó befektetés - jelentette ki Cara, és szárazon felnevetett, amihez Abren is csatlakozott. - Akkor hát az együttműködésre! - Az együttműködésre - mondták a többiek is, majd koccintottak. - Na és mi a helyzet legénység fronton? Azt mondtad, hogy felkeresel pár régi arcot a csapatból. - A régi csapatból csak te jöttél. Mindenki más, aki még él és nem teljesen rokkant, inkább a nyugisabb élet mellett döntött. Arról persze biztosítottak, hogy ha bármi egyéb kellene, segítenek, de nekem most egy megbízható csapat kell. - És a Fekete Napos csapat nem jó? - Onnan sem maradt senki a hajóra. Kivéve az a radartechnikus srác, Matt. Ő mondta, hogy vállalna többet is, de elég gyengék az idegei, szóval végül abban maradtunk, hogy marad a mostani helyén, az nyugisabb. - Tudok egy-két rossz arcot, akik alkalmasak lennének. Nem olyan rosszak, mint egy politikus, de azért értik a dolgukat. - Témánál vagyunk. Mintha csak Saaliát hallanám - sóhajtott fáradtan Abren. - Tényleg, a kis csápos jedid nem jön? Meglep, hogy nincs itt - pillantott körbe Cara. - Nem, őt kihagyom ebből. Egyébként épp elég elfoglalt így is. - Nocsak. Pár évre különválunk és mennyi változás. - Szóval ismered Saaliát? - kérdezte tőle Abren. - Igen. A Vadmacsos tragédia után azért párszor találkoztunk Kytrával. Volt szerencsém a nagyszájú kis twi'lekhez is. Tanult tőlem ezt-azt az önvédelemről. Na meg egyéb területeken is kapott tőlem tapasztalatot - mondta a végét igen sejtelmesen Cara. - A Köztársaság is tud biztosítani pár dolgos kezet - jegyezte meg Abren, majd ahogy a tekintete találkozott Caráéval, köhintett. - Már a hajóra, természetesen. - Nem tudom, hogy éreznék a többiek, ha köztársasági ügynökök lennének a hajón. A többségnek gondolom van rejtegetni valója - jegyezte meg Kytra, aki úgy tűnik nem igazán vette a lapot. - Nem ügynökökre gondoltam. Elítéltekre. Lesittelt csempészek, egyéb piti űrbűnözők. Elengedjük a büntetésüket, miután kiszolgálták az idejüket. Természetesen nem a legkeményebb arcok, nem fegyenchajót akarok csinálni belőle - tette még hozzá Abren, mielőtt bármelyikük tiltakozott volna. - És persze te hagyod jóvá őket mielőtt megkötjük az üzletet. - És még meg sem kellett szólalnod - tört ki a nevetés Carából. - Nekem tetszik. - Az ajánlat? - pillantott rá a szeme sarkából Kytra. - Is - mosolygott Cara, majd újra húzott egyet a sörből. Másnapra Abren összeszedett egy listát a lehetséges jelöltek közül, aztán Kytra is átfuthatta és eldöntötte, kik azok, akiket meg is akar hallgatni egy amolyan 'állásinterjú' keretében. A legtöbb jelölt tényleg elég kis hal volt, így már a beszélgetésen kiderült, hogy mennyire alkalmasak. Volt akit nem érdekelt a dolog, jobb volt neki még egy-két évet lehúzni a börtönben, mint vásárra vinni a bőrét. De így is akadt pár, aki hajlandó volt a szabadságáért kockáztatni. - Jól van, legalább egy pár használható embert sikerült összeszedni innen - summázta az eredményeket Kytra, de Abren úgy tűnt, még maradni akar - Várunk még valakit? - Igen, van még egy kései jelöltem. Gondoltam megér még két percet. - Hát jó, hallgassuk meg - ült vissza Kytra is, majd Abren jelzett, hogy behozhatják a foglyot. A két jól megtermett fegyőr egy vasravert nőt vezetett be az ajtón, majd leültették az asztal másik oldalán és ott is maradtak mellette. Látszott rajta, hogy itt van egy ideje és nagyon nem érdekelte az sem, hogy adjon magára egy kicsit. - Szóval Nikaa, ugye? - kérdezte Abren az aktába pillantva. A nő nem felelt, csak nézett körbe és körbe, kerülve a szemkontaktust. Vagy csak azt kereste, hol és merre találhat kiutat. De a beszélgetés nem nagyon izgatta. Az egyik őr nem túl keményen oldalba lökte, hogy vegye észre magát. De Abren intett, hogy ne piszkálja. - Hívhatsz így, ha akarsz. Nem az egyetlen nevem. Voltam már Jenna, Suri, Kalea, Rose...és sok egyéb. - Miért zártak be ide? - kérdezte Kytra, mivel ő nem az aktából akart ismerkedni. - A Szindikátus orgyilkosa voltam - felelt őszintén. - Voltál? - lepődött meg a mandalóri nő. - Elkaptak, vagyis bukott ügynök vagyok. Nekik csak leírt veszteség. Egy eldobható eszköz. Ha rajtuk múlik, itt fogok megrohadni. - És mi van, ha köpsz? - kérdezte Kytra. - Nincs mit. Semmi olyat nem tudok mondani, ami rájuk nézve újdonság. Mintha azt mondanád, hogy a sithek gonoszok...Na és ti? Kik vagytok és mit akartok tőlem? - Ajánlatot tenni - vette át a szót Abren - Segítesz a barátomnak egy ideig, cserébe visszakapod a szabadságodat. - Tyű! - füttyentett elismerően - És ezt csak így? Mit kell tennem? Leszedni egy cicát a fáról? - Kicsit nagyobb buliról lenne szó - mondta Kytra - Szolgáltál már hajón? - Tudok ezt-azt. Az én foglalkozásomhoz szükséges, hogy érts pár dologhoz. Vagy legalább úgy tudj tenni, hogy értesz hozzá. - Például? - kíváncsiskodott Abren, mire a nő felállt a székről és közelebb hajolt hozzá. A két őr lefogta, de így is arasznyira jutott a szenátornő arcához. Inkább érdeklődőnek tűnt, mint ellenségesnek. Bizonyára régen volt bárki, aki beszélt hozzá. - Igen, ahhoz is - mondta, majd mélyen beszívta a nő illatát - Finom az illatod...Meg azé is, akivel együtt háltál nemrég. Kellemes egyveleg - közölte, majd visszaült a helyére. - Nem rossz - szólt elismerően Kytra a jelenet után - Szóval mit szólsz az ajánlathoz? - Végül is miért ne? Megrohadhatok itt, vagy meghalhatok a nagyobb buli közben, de akár jól is járhatok a végén. Egy próbát megér. De azért a biztonság kedvéért felveszek egy másik nevet, a most ismert nevemet meg tüntessétek el, mintha beadtam volna a kulcsot. - Ez elég egyszerűen megoldható, azt hiszem - biccentett Abren. - Akkor üdv a csapatban... - Karei - felelte a nő a legnagyobb természetességgel, mintha mindig csak így hívták volna. Abren bólintott, majd intett az őröknek, hogy kísérjék ki. Ő volt az utolsó név, akit be akart dobni. - Mindent összevetve van kétszázötvenhét új legénységi tagod - jegyezte meg Abren a jegyzeteiben pillantva. - Ez talán már több mint elég. - A Vadmacs eléggé automatizált egyedi hajó. Ennyien kényelmesen elműködtetjük - felelte a nő. - Akkor azt hiszem végeztünk - nyújtóztatta ki kicsit a végtagjait. - Tudod, meglep, hogy beajánlottad a bérgyilkost. Azt hittem csak piti bűnözőkről volt szó - jegyezte meg Kytra, de a hangja nem volt elítélő, inkább csak kíváncsi. - Mindezek ellenére rábólintottál - mutatott rá Abren. - Úgy gondoltam, hogy összerakok egy kis különleges csapatot, olyan alakokból, akiknek nincs túl sok vesztenivalójuk. Kareinek több mint ideális vizsgafeladat, ha elkísér. - Majd rajta tartom a szemem - felelte Kytra. - Egyébként kinek az illatát érezte rajtad? Ugye nem Caráét? - Hova gondolsz - kuncogott Abren. - Bár, mivel megvolt neki Saalia, így igazából legitim célpont. Közvetetten olyan, mintha Saaliával csinálnám. - Furcsa elképzeléseid vannak a hűségről - húzta el a száját a mandó. - Saalia nem panaszkodik - vonta meg a vállát. - Ha gondolod, van még egy röpke félórám... - Majd legközelebb - hárította el a dolgot. - Most fel kell készülnöm. Sok forog kockán. - Valóban - sóhajtott fel Abren. - Everett Ross ügynök lesz a Mandalore űrbe delegált hírszerzési megbízott, rajta keresztül tartjuk majd a kapcsolatot. - Remek - bólintott, majd felkelt. - Köszönök minden segítséget, Abren. Majd valahogy meghálálom. - Mertem remélni - mosolygott számítóan a nő.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Feb 7, 2020 15:35:22 GMT 1
A horizont narancsvörös fénybe borult a távolban, a rendszer napja tört félgömbként emelkedett a talaj fölé, készülve a lenyugvásra. Ebbe a megnyugtató csendességbe azonban belevegyült valami ismeretlen, valami szörnyű, valami távoli halálfélelem, amit csak az érzékelés határain lehetett felfogni, ami kicsúszott az ember ujjai közül, ha meg akartad fogni, de mégis ott volt… A nap egyre lejjebb és lejjebb csúszott a horizonton, mígnem az ég éles fehérséggel felvillant – és minden megszűnt létezni. Pillanatnyi fájdalom, pillanatnyi feleszmélés, ordítások, és a végső, totális megsemmisülés utóérzete. Ezek a látomások gyötörték a Concrete robbantását és a Zonju pusztulását szemtanúként átélt Cal Kestist. A fiatal Jedi-lovag szerényen berendezett szobájának padlóján kuporgott, és meditatív pózba merevedett. Mély transzállapotában ráhangolódott az Erő áramlataira, próbálva lenyugtatni elméjének ezt a háborgó részét, ami azóta nem nyugodott, mióta nem csak szabad szemmel látta az első robbanást, de érzékelte mindazon ártatlan teremtmények halálát az Erőben, akiknek egyéb bűnük nem volt a létezésnél. És most, mind halottak voltak – láthatatlan porszemek az űr végtelenségében. A galaxisban rendkívül erőssé vált sötét oldal a mai Jedik látását ugyanúgy elhomályosította, mint annak idején, amikor Darth Sidious kirobbantotta a Klónok Háborúját, és a sokat megélt bölcs mesterek az állandó sötét homálytól nem láthatták, mi vár rájuk. Cal nap mint nap igyekezett áthatolni ezen az anyagtalan gőzön, ami mögött tompa fehérség nyugodott – tudta, ha eléri ezt a fehérséget, ha olyan mélyen behatol az Erőbe, hogy a füst feloszlik, és ő átér erre a megnyugtató harmóniamezőre, akkor abban a pillanatban Jedi Mesterré válik. A fiú már-már öntudatlan állapotban merült alá az Erő energiabirodalmába. Nem érzékelte a környezetét – a légtisztító berendezés halk surrogását, az elsötétített plexiüvegen túlról beszűrődő légiforgalom zaját, saját szaggatott lélegzetvételét –, a tudata messze járt a valóság talajától. Egy pillanatra meghökkent, ahogy a sűrű füstfelhő egy ponton megnyílt előtte, láthatóvá téve egy szűk rést, amin átláthatott a mögötte megnyíló űrszeletre – ordítás, halál, két flotta eszeveszett, véres háborúja, olyan hajóké, amik el sem készültek még. A látomás csupán halvány benyomás volt, semmi több, de Cal tudta, mit lát: egy egész galaxison átívelő, még nem lezajlott háborút. Miközben a sűrű fellegek összeesküdtek ellene, és elrejtették az imént feltárt titkot, ismét homályba vonva előtte mindent, amit láthatott, Cal Kestis elgondolkodott azon, hogy a Jedik feladata lesz ennek a sötét jövőnek a megakadályozása. Tudta, érezte, hogy milliók, sőt milliárdok fognak elpusztulni a következő galaktikus méretű háborúban, ha a Jedi Rend nem áll a sarkára, és nem vállalja fel az eredeti szerepét. Talán az Erő figyelmeztetni akarta erre őket, megmutatva nekik az egyik lehetséges jővőképet. A fiú szemei egyetlen másodperccel azelőtt pattantak fel, hogy az ajtópanel látogatót jelezve felvillant. Cal intett a kezével, mire az ajtó a tokjába húzódott, láthatóvá téve az odakint várakozó templomszolgát. – Itt az idő? – kérdezte Cal, és kiegyenesítette a lábait, hogy felállhasson. – A Fény Tanács öt perc múlva megkezdi az első hivatalos ülését, Kestis lovag. Jobban tennéd, ha igyekeznél, fiam. … A Jedi Templom központi tornyának legtetején levő tanácsterem ugyan különböző szimbólumokat mutatott, mint a korábbi változatai, mégis ugyanaz a hűvös nyugalom áradt belőle. Cal érezte, ahogy a páncélüveg ajtó összezárul mögötte, őt pedig körbeveszik a Jedi mesterek legfontosabbjai az újjáalakult, egységes Jedi Rend Fény Tanács vezető tagjai. – Na végre! – dörrent rá a bejárat közelében ülő Judicar mester. A Jedi Hírszerzés és Sajtó-marketing újonnan kinevezett vezetője a kelleténél élesebb és harsányabb hangon beszélt, amit az arca alsó részét elfoglaló, gallérba épített légzőkészüléknek köszönhetett. A Zonjui Vészben halálos sérüléseket szenvedett férfit alig néhány héttel korábban élesztették újra a Coruscant legjobb orvosai és orvosdroidjai, és testének nagy részét gépi implantátumok és mesterséges berendezések működtették. Az övén levő vezérlődobozon kék állapotjelző fények villogtak, amelyek folyamatosan tájékoztattak a műszerek működéséről. A létfenntartó rendszer gépeit azonban tökéletesen elleplezte az elegánsan szabott, világosbarna-fekete öltözék. Az egykori Jedi Lord most higgadt, de türelmetlen kék szemekkel bámult Calra, aki megállapodott a kör alakú, kisebb alapterületű helyiség közepén. A levegő csak úgy vibrált a jelen levő mesterek hatalmának erőteljes kisugárzásától. Cal úgy érezte, hogy az Erő egyik nexusában áll, egy olyan ponton, ami köré odasereglettek a világos oldal legfelvilágosultabb szolgálói. Ha más nem is, hát ez a benyomás meggyőzte őt arról, hogy az egyre kevésbé releváns és egyre jobban üldözött Jediknek van még szerepük a galaxis történetében. Most, hogy nem csak a külső ellenség, de a Köztársaság kormányzata is szabályosan megvetette őket, senki sem várta, hogy a szétforgácsolódott Rend kilép a hamvai közül, lerázza magát, és újra tollakat növeszt. De ez nem főnix, bébi… hanem a halálodnak vágya!Cal egy pillanatra lehunyta a szemét, hogy elcsendesítse az elméjében felcsendülő hangot. Az undok férfi a fejében a Concrete, és később a Zonju pusztulása után jelent meg az elméjében, és azóta is gyötörte őt. Azok a túlélők, akik szemtanúi voltak a bolygórobbanás szörnyűségének, sokan panaszkodtak ugyanilyen utóhatásról. Az élmény főleg akkor jelentkezett, amikor egy pillanatra megfeledkeztek magukról és elvesztették vagy erodálták az Erővel való mély, harmonikus kapcsolatukat. A mesterek a galaxist kifejezett erővel átható sötét oldal túlvilági suttogásának tudták be a jelenséget, és egyelőre nem tulajdonítottak neki túl nagy jelentőséget. Ki hibáztathatta őket, gondolta Cal, amikor nagyságrendekkel szörnyűbb események kötötték le a figyelmüket. Cal megmerítkezett a kisugárzásukban, engedte, hogy az Erő átáramoljon a testén és minden porcikáján. A hang susogó visszhangjai elhalványodtak, majd teljesen eltűntek a fejéből. Egy képzett Jedinek nem esett nehezére kizárni a sötét oldal romlasztó, végtelen hatalomról és önkiteljesedésről szóló, csábító duruzsolását. – Akkor hát kezdjük – szólt a megtermett, sötét bőrű Imani mester. A fejlesztési szféráért felelős, testpáncélos nő akár egy harci tanknak is beillett volna. Határozott kisugárzása végigvisszhangzott az Erőben, ahogy átvette az ülés levezetésének irányítását. Mint a Templom biztonsági főnöke, ez a jog őt illette, és Cal érzékelte, hogy ezt a tényt a többi mester szelíd, kimondatlan egyetértéssel fogadta. Calt elsősorban azért hívatták a Fény Tanács színe elé, hogy részleteiben is beszámolhasson a Fény Hadseregének végzetes hadjáratáról. Ő pedig így is tett: elmesélte, hogyan jutott el hozzájuk a klónozott Jaden Korr lovag, akit korábban az astoriasi misszióban veszítettek el, és aki állítólag beépült az Első Rend területeire tartó hajók katonái közé, hogy eljuthasson és igazolhassa a birodalmiak fő rendszerének koordinátáit… Hogy a mestertábornokok hogyan lovallták bele magukat a hadjárat elindítására, hogy hogyan fűtötték egymás lelkesedését a háborúra még akkor is, amikor az irracionálisnak és a Jedi értékekkel ellentétesnek tűnt. Hogy hogyan változott meg a viselkedésük, ahogy a háború egyre elkeseredettebbé vált. Beszélt nekik Hamner mester harsogó, bizalmat gerjesztő beszédeiről, amelyek a vége felé már nélkülöztek minden logikát. És azt is elmondta, hogy mindezt az egész eseménysort hogyan vette körbe már az elejétől fogva egyfajta torz, sötét oldali homály, ami nem engedte a Jediknek a jövőbelátást vagy a tiszta gondolkodást. – A Klónok Háborúja óta nem tapasztaltunk ekkora mértékű sötét oldali jelenlétet. Még amikor az ESB a csúcson volt, akkor sem – szólt keserűen K’Kruhk nagymester, aki jellegzetes szalmakalapjában üldögélt a méreteihez igazított székében. – Ez a sötét lepel gátat vet a fénynek, és arra sarkall minket, hogy a döntéseinket a jövőbelátás támasza nélkül, vakon hozzuk meg. A Régi Köztársaság idején Darth Sidious tette vakká az Erő világos oldalát… De most vajon ki állhat mögötte? – A Renegát, a Sithek, az EGB, a Káosz – sorolta Leru Donnell. A zöldes bőrű miriali mester volt a nem erőhasználó tagok képviselője a Fény Tanácsban. – Válassz egyet, K’Kruhk mester, és bárhogy választasz, igazad lesz. – A Sithek csupán egyetlen sötét oldali frakció voltak a mi időnkben – ingatta kérges fejét a szó szerint elfásult neti mester, T’ra Saa, a Könyvtár és az Ősi Tudás szférájának vezetője, aki whipid társával együtt még a Régi Köztársaság ideje alatt is a Jedi Rend kötelékébe tartozott. – Most viszont, ahogy felsoroltad, máris néggyel állunk szemben, talán többel is. Azt hiszem, ezt a jelenséget nem is kell tovább magyaráznunk, nem igaz? – Térjünk a lényegre! – recsegte enyhe figyelmeztető éllel a hangjában Judicar mester. – Azért is hívattunk ma ide, Kestis lovag, mert utána kell járnod egy érzékenyebb ügynek – magyarázta a gyönyörű togruta mester, Ashere Tano. A Diplomácia és Külkapcsolatok szféra felelősének halványvörös bőrét fehér és kék minták szőtték keresztül, a nő korát pedig lehetetlen volt megállapítani. – A toborzói részleg ma reggel jelentette, hogy a Malreaux örökös, Kyl-Assandreau és Rhyssa Malreaux fia nem jelentkezett a felvételi csarnokban. Utánajártunk, és kiderült, hogy a fiú napok óta hiányzik. A szülei egyelőre nem jelentették az eltűnését a hatóságoknak, azt szeretnék, ha mi járnánk utána. – A korábbi Tanács engedélyezte a Malreaux-knak, hogy otthon képeztethessék a fiukat, de a Rend újjáalakulása után meg akarták erősíteni a Jedik és a Malreaux Ház közti kapcsolatot, így az ifjú örökös itt, a Templomban folytatta volna a tanulmányait – magyarázta Seff Helin, aki a Társult Vadászerők parancsnokaként az új tanácsba is bekerült. Judicarhoz hasonlóan ő is a Zonjui Vész ritka túlélőjének számított, de mestertársával ellentétben ő az űrben tartózkodott, amikor a bolygó felrobbant, így ép bőrrel megúszta a kataklizmát. Ugyanakkor a lelki sebei csak úgy ordibáltak az Erőben. – Ez az ügy rendkívüli fontossággal bír a számunkra, mert szükségünk van minden befolyási övezetre, minden lehetséges szövetségesre – harsogta Judicar mester. – A Malreaux-k sokat tehetnek értünk, így nekünk is tenni kell valamit értük. Pontosabban neked – vágta oda Calnak. – Úgy döntöttünk, hogy kiterjesztjük a Rend képviseletét más világokra is – magyarázta Stex Salvador, a pénzügyi felelős. A muun számító arckifejezéssel nézett körbe, majd folytatta. – No nem a Hamner -féle módszerrel, csupán afféle… titkos bázisként. Ezeknek az enklávéknak a telepítéséhez és a fenntartásához azonban támogatókra, szövetségesekre és tőkére van szükségünk. A Malreaux Ház ebben a segítségünkre lehet – korlátlan anyagi forrásaik és figyelemre méltó befolyásuk nem csak a Köztársaságban, de a Vjunon is a hasznunkra válhat. – A Malreaux család a Régi Házak egyike – mondta lassan, évszázados nyugalommal a hangjában T’ra Saa mester. – Ugyan sosem adtak főkancellárt a Köztársaságnak, mint a Valorumok, sosem vállaltak nyilvános szerepet, mint az Organák, a Taggék, a Greejatusok, az Eleginek, a Demicik, sosem fogtak galaxison átívelő üzleti vállalkozásba, mint a Slintek, a Santhék, vagy a Régi Házakból kirakott Lannisterek és Starkok, akik a mai napig háborúznak, és akik sosem voltak részei a magbeli házaknak, hiszen az ő otthonuk a Taris, ugyanakkor szoros szövetségben állnak velük. A Malreaux-k afféle háttérbe húzódó szenátusi lobbisták, nem pedig aktív politikai résztvevők. Ennek ellenére a befolyásuk mérhetetlen, például azt is nekik köszönhetjük, amikor a Muun Felkelések idején az Intergalaktikus Bank-klán ellenében a Köztársaságot segítették a vagyonukkal, nem pedig az elszakadni készülő muunilinsti… – A feladatod egyszerű – vágott közbe egy diszkrét köhintéssel Imani, mielőtt a növényszerű neti tovább folytathatta volna végeérhetetlen monológját. T’ra Saa szelíden mosolyogva nézett rá, aztán szerényen lehunyta a szemét, mintha nem is lehetne nagyobb harmóniában az Erővel. – El kell menned a Marleaux-khoz, és ki kell derítened, mi lett a fiukkal. Maradéktalanul fontos, hogy előkerítsük őt. – Értem, mester – bólintott Cal. – Biztosítani fogom, hogy az örökös épen visszatérjen a családjához, és a Rendhez. – Amennyiben emberrablásról van szó, működj együtt a hatóságokkal – figyelmeztette Judicar mester. – Nem engedhetjük, hogy megromoljon velük a kapcsolatunk. Vesd be azt a kevés diplomáciai érzékedet, amid van. Leléphetsz, Kestis! – Az Erő legyen veled! – szólt utána Imani lovag. Cal kivonult a helyiségből, és mentében elhaladt egy magas, vállig érő hajú, barna bőrű nő mellett. Trilla Suduri belépett a tanácsterembe, és megvárta, míg minden szem rá szegeződik, majd középre sétált, és kezeit hátratéve kissé katonás várakozópozitúrába merevedett. A coruscanti alvilági bevetései miatt ezúttal praktikus terepöltözéket viselt: drapp nadrágja és felsője fölött fehér töltényöves mellényt, övéről pedig sugárvető tokja himbálózott. Egyedül a bőrövéről lógó markolat tanúsította Jedi mivoltát. A fiatal nő nem vett részt a Hamner-féle őrületben, se az odesseni, vagy a később Sarasi Suun által vezetett partizánok akcióiban. Ő azok közé a lovagok közé tartozott, akik Imani mesterrel együtt igyekeztek fenntartani a Jedi Templom függetlenségét és biztonságát, valamint akik igyekeztek kordában tartani a Coruscanti alvilág bűnözőit, amire főként a Szindikátus-féle terrortámadás miatt támadt szükség. Trilla az utóbbi hónapokban szakértője lett az Alsóváros bűnözői viszonyainak, és a banditák által uralt szektorokban kialakított kapcsolatait kihasználva szerzett tudomást a Renegát híveinek tervezett szökéséről, amit annak rendje és módja szerint meg is akadályozott, az egyetlen sikeres menekülőt pedig még a coruscanti hatóságok előtt beszállította a Jedik számára. – Üdv néked, ifjú lovag – biccentette meg a kalapját a tehetséges fiatal Jedik iránt mindig is kiemelt figyelmet mutató K’Kruhk mester. – Sikerült beszédre bírnod a renegátista foglyot, Suduri lovag? – tette fel a kérdést Imani mester. – A legutóbbi jelentésed alapján nehéz diónak bizonyult. – A h’nemthe ellenáll az elmetrükknek és minden más mentális befolyásnak – jelentette Trilla szakszerűen. – Ezért az engedélyezett szedatívokkal és igazságszérumokkal próbálkoztam, de a fogoly kifejezetten erős belső szervi immunitással rendelkezik, akárcsak az elméje az Erővel szemben. Egyvalamit azonban sikerült megtudnom ebből – hogy biztosan a Renegát követője, ugyanis ez a fajta képzettség a renegátisták jellegzetessége. Mindannyiukat kiképzik az erős – többnyire illegális – fűszerek használatára, pontosabban ezek hatásának a semlegesítésére. – Ravasz megoldás – biccentett elismerően Sarasi Suun mester. Az egykori Jedi tábornokból lett kalóz most a Jedi Véderő felelőse lett. Egyszerű fémszürke overallját és utazóköpenyét viselte, vibrokaszája a székének támasztva állt. – A gyakori fűszerhasználatnak megvan az az előnye, hogy bármit csempészhetnek az illető italába, a megnövekedett toleranciaszintje miatt nem fogja érezni a hatását. Számos ilyet láttam a Hutt Űrben, a bűnszervezetek nálam is bepróbálkoztak különféle mérgekkel, de… büszkén vagy szégyellve, ezt döntsétek el ti, ellenálltam a hatásoknak – vágta ki magát végül, amikor rájött, hogy túl sok járulékos információt árult el. – A terrorelhárításiak nyílt üzenetben követelik vissza a foglyot – közölte Tano mester, majd nyomatékosan előredőlt a székében. – Attól tartok, kifutottunk az időből. Vissza kell szolgáltatnunk a h’nemthét, ha nem akarjuk még jobban, illetve még gyorsabban elidegeníteni magunktól a kormányt és a Szenátust. – TULAJDONKÉPPEN G’SIL ALATT A KETTŐ EGY ÉS UGYANAZ – ordibálta mennydörgésszerű robajjal Judicar mester. Halk mormogásnak szánt hangrobbanásával még saját magát is megriasztotta, így elharapta a további mondanivalóját. Az övén levő berendezésekhez nyúlt, és nyomogatni kezdte a kapcsolókat, hogy kiigazítsa a hangerőt. Amikor körbenézett, azt látta, hogy a mellette ülő mirialan Leru Donnell mester éppen kiveszi zöldes ujjait a füleiből, T’ra Saa mester pedig meglepetten bámulta az egyik faágszerű ujját, amit ijedtében kettétört. A neti lehunyta a szemét, mire az ujj fehér, héjatlan nyílást produkált, ahogy újra kinőtt. Judicar a többi társára nézett, de már csak annyit látott, hogy Suun éppen elveszi a kezét a fénykardja markolatáról, K’Kruhk mester sztoikus nyugalommal visszahelyezi a kalapját a fejére, Imani mester pedig rosszalló képpel bámul rá. Judicar felmordult, majd ellazította az arcvonásait, mintha mi sem történt volna. Sok időre lesz még szüksége, amíg végleg hozzászokik a létfenntartó berendezés okozta nyomorúsághoz. Trilla kinyitotta a szemét, mert a rövid közjáték lejártával – és a dobhártyaszaggató sistergés elmúlásával – már hallotta, hogy hozzá beszélnek. – Ha eddig nem sikerült megtörni, akkor nincs más választásunk, mint visszaszolgáltatni a foglyot a hatóságoknak – Imani mester előredőlt, mire a széke vészjóslóan megreccsent alatta. – A Renegátot az egész galaxis üldözi, és természetesen a számunkra is prioritás, hiszen fenyegetést jelent mindenre, amit képviselünk. De egyelőre nem látom értelmét annak, hogy erőforrást pazaroljunk egy olyan ügyre, amiben egyetlen támpontunk sincs. – Egyetértek – közölte súlyos bólintással K’Kruhk mester. – Ha hűek akarunk maradni a Jedi Kódhoz, nem folyamodhatunk erőszakosabb módszerekhez a kihallgatásban. Hadd engedjük, hogy a hatóságok megtegyék azt, ami nekünk nem sikerült. Egyelőre fontosabb, hogy fenntartsuk velük a jó kapcsolatot. Sirryn ügyében pedig előrejutunk, ha az Erő úgy akarja. Bíznunk kell a világos oldalban, s az megmutatja nekünk az utat. Imani a többi mestertől is begyűjtötte az egyetértő bólogatásokat, majd Trillára függesztette a tekintetét, és folytatta: – Kinevezek valakit az átadáshoz – közölte. – Ami a következő pontunkat illeti: ahogy azt Sirryn Smordre árulásának az esete, valamint a Bwu’atu mester testébe bújt káoszentitás is bizonyítja, a biztonsági intézkedéseink enyhén szólva is hiányosak. A jövőben kimondott figyelmet kell szentelnünk a beszivárgók elleni fellépésre, ha azt akarjuk, hogy a fenti esetekhez hasonló, társaink életébe kerülő borzalmak soha többé ne fordulhassanak elő. – Ezért a Fény Tanács úgy döntött, hogy te leszel a belbiztonsági megbízottunk, Suduri! – reccsent rá Trillára folytatásképpen Judicar mester. Trilla nem tudta, hogy a félkiborg férfi vajon szándékosan használja ezt a nyers kifejezésmódot, vagy csupán még szoknia kellett a létfenntartó öltözékét, és még nem értett kellő módon a légzőrostélya finomhangolásához. – Elég tapasztalatod van, már ami a diszkrét missziókat illeti. Meglepően gyorsan forog az agyad, ha kell, és persze a fénykardod is – Judicar mocorogni kezdett a székében, majd miután megtalálta a kényelmes pozíciót, folytatta: – A feladatod, hogy elejét vedd a beszivárgásnak, a külső befolyásnak. Le kell ellenőriztetned mindenkit, aki belép ennek a Templomnak az ajtaján. Mostantól az én felügyeletem alá tartozol: alapos és diszkrét munkát várok el tőled. – Kémkedjek? – szaladt ki Trilla száján a kérdés. – Nincs érzéked a finomságokhoz, Suduri – förmedt rá Judicar, de az arca felső részén és a szemeiben egy mosoly torz másolata jelent meg. – De ami azt illeti, igen, valami hasonlóra kérünk. Kémelhárító feladatköreid mellett azonban rendkívül fontos, hogy ne zaklasd fölöslegesen a Jedi társaidat, csak ha feltétlenül szükséges. Hozzád kerül az öreg Assix mester ügye is – fintorodott el végül a kiborg mester. – Mivel ez is amolyan… belső ügy. – Ő az öreg oktató, aki molesztálta az ifjakat? – kapta fel a fejét Trilla. – Úgy tudtam, Assix mester elesett az Ossus ostromában. – Mondjuk úgy, hogy az Erő kötényébe esett – szólt közbe Suun. – Mint a szintoholisták vagy a fűszerfüggők. Ez a fajta hihetetlen szerencsével rendelkezik, mindent túlél, mint a csótány. Mondhatjuk, hogy velük van az Erő. – Nem gondoltam volna, hogy Assix idáig süllyed – mormolta bele a levegőbe a rangidős K’Kruhk. A whipid rosszallóan ingatta hatalmas fejét. – Talán a mi hibánkból vált ennyire szenilissé. Talán jobban oda kellett volna figyelnünk rá. Ez az Erő üzenete a számunkra: nem szabad elfelejtenünk, kik a barátaink, és nem szabad egyedül hagynunk egymást a magányban még akkor sem, ha a feladataink eltávolítanak minket egymástól! – Meghajlunk a bölcsességed előtt, nagymester – hajtott fejet Stex Salvador, és hosszúkás arcára békés kifejezés költözött, ahogy megpróbált ráhangolódni az Erő áramlataira. Vagy talán csak a Rend jövendőbeli üzleti befektetéseit latolgatta, gondolta magában Trilla. A legutóbb szárnyra kelt pletykák szerint az egyik öreg mester, aki magát mindig szelídnek és szerénynek mutatta, a valóságban több ifjoncon ment végig, mint az iridiai pestis. Ezeket a nebulókat jelenleg is lelki kezelésnek vetették alá, míg az idős tanítómestert szobaőrizetre ítélték az ügy kivizsgálásáig. Trilla mindeddig nem igazán foglalkozott az üggyel, ezért most meglepte, hogy az idős mester nem más, mint Assix, aki őt magát is tanította fiatalabb korában. – A vonatkozó anyagokat továbbítani fogjuk a számodra – felelte Imani mester, miután figyelmét ismét Trilla felé fordította. – Ezután a munkatársaiddal együtt közvetlenül Judicar mesternek tartozol jelentéssel. – Rendkívül fontos, hogy az ügy híre ne kerüljön ki a Templom falain kívülre. Értetted, Suduri? – vetette közbe Judicar. – Igen, mester, ez magától értetődik. – Akkor hát távozhatsz, Trilla – közölte Suun mester. – Az Erő kövessen utadon. Trilla bólintott, majd tiszteletteljes főhajtás kíséretében távozott. A mesterek hosszan néztek távolodó alakja után. Aztán az üvegajtó előcsúszott a tokjából és összezárult a turbóliftbe lépő fiatal nő mögött. Normális körülmények között ezeknek a mestereknek már nem lett volna szükségük szavakra ahhoz, hogy kommunikáljanak egymással – a testbeszédükből és a mentális kapcsolatukból is tökéletesen értették egymás véleményét és mondanivalóját. Mégis, a hagyományok és a jegyzőkönyv értelmében hangosan emelkedtek szólásra, még akkor is, ha csak magukban voltak. – Ez a Suduri lovag, Cal Kestis, Saalia Freeta és a többiek – jegyezte meg Leru Donnell mester –, igazán hatékony fiatal lovagok. Örülhetünk, hogy itt vannak velünk, és nem a Vostroyaiakkal Corran Horn mellett. – Csak remélhetjük, hogy nem ragad el minket a sötét oldal, vagy a személyes ambíciók, ahogy az Horn mesterrel történt – ingatta a fejét K’Kruhk, akinek széles karimájú kalapja árnyékot vetett agyarakkal teli arcára. – Én megbízom Corran Hornban – jelentette ki Seff Helin. – Bármit is tesz, bármi is a terve, az csupán a régi Fény-területek lakosainak a túlélését célozza. Sajnos neki nem maradt más választása, minthogy kihasználja a vostroyai kapcsolatait, hogy ottmaradhasson felügyelni a túlélők épségére. Biztos vagyok benne, hogy a szándékai nemesek. – Ha Corran szándékai nemesek is, attól még számos Jedi akad még, akinek az útjáról semmit sem tudunk – szögezte le Imani mester. – Például, Ben Skywalker. És ne feledkezzünk meg a Jainát övező híresztelésekről sem. – Ben az édesapjára ütött – mosolyodott el most először Seff Helin. – Luke mindig is a maga útját járta, még akkor is, amikor egy egész galaxis függött tőle. Családi vonás. – Ha ennyire elhatárolódik a Jediktől és inkább az új hatóságokkal kokettál, ahogy azt tette Jacen Solo idejében is, nem érdemes vele foglalkozni – közölte véleményét Judicar mester. – Ha azt hiszi, hogy a származása feljogosítja az öntörvényűségre, akkor ha a Rend tagja maradna, akkor is kényszeresen áthágna minden szabályt. Úgy vélem, ha nem akar velünk közösködni, akkor biztonsági kockázatot jelent, és sajnos exkommunikálnunk kell. – Ne kövessük el a múlt hibáit – emelte fel méretes kezét K’Kruhk mester. – Építsük, ne pedig romboljuk a kapcsolatokat. Ben hasznos lehet a Rend számára, kívülállóként is. Én azt mondom, adjunk neki támogatást, ha kéri. – Ugyanakkor nem tudhatjuk, hogy melyik oldalon áll – ráncolta a homlokát gondterhelten Salvador mester. – Azt sem tudhatjuk, hogy a világos oldalt szolgálja-e még. A Jaina felől érkező riasztó hírek fényében… azt hiszem, ezt nem jelenthetjük ki biztosra. Nem engedhetjük, hogy a családi dinasztiák örökösödési joga mások fölé emeljen bármelyikünket, ez arrogancia, a sötét oldal kapudrogja. – Szerintem engedni kell a kölyöknek, hogy önállósuljon – vont vállat Suun mester. – Ne felejtsük el, hogy Jacen is a maga útját járta – szólt közbe Imani mester. – Ahogy Anakin Solo és most Jaina is. Három nagy hatalmú, legendás Jedi az ellenségeink oldalán. A személyük és a köpönyegforgatásuk felveti a kérdést a közvéleményben, hogy vajon nekünk van-e igazunk? Ha még az oly nagy Jedik is elpártolnak tőlünk, mint Ben Skywalker és a Solo testvérek? Vajon marad ilyen meglátásban joga a létezésre a Jedi Rendnek? Vajon mi állunk a rossz oldalon? – Imani körülhordozta súlyos tekintetét a társain. – Vagy csupán arról van szó, hogy a hős generációk leszármazott bajnokai annyira gyengének látnak minket, hogy kénytelenek a saját útjukat járni? – Ami azt illeti, erre van is alapjuk a Hamner-féle őrület után – dörmögte Judicar mester. – Hamner öngyilkosságba vezette a társait… minket. A többieket pedig elnyomták a kevésbé fontos ügyek felelősségei. – Ennek a tanácsnak másnak kell lennie az elődeinél – értett egyet Tano mester. – Sokkal nagyobb a felelősségünk, sokkal erősebbek vagyunk, és kiléphetünk a színpadra, a fénybe. – Ne feledjétek, barátaim, hogy a Skywalker-Soloknak épp a származásuk jogán nehezedett a vállukra sokkal nagyobb elvárás és teher, mint mindannyiunkéra – mondta K’Kruhk. – Ők vittek minket át a legsötétebb, legnehezebb válságokon, és emiatt az ő lelkük szenvedte a legnagyobb károkat. Nem csodálkozhatunk hát, hogy elvesztették az utukat, és letértek a helyes ösvényről. Mi, akik ma itt vagyunk: egyikünk sem ártatlan, egyikünk sem… megkérdőjelezhetetlen. – A legnagyobb probléma az, hogy a sötét oldalnak mindig is volt stílusa. Amikor minden szem kérdőn – és kissé furcsállva – fordult Judicar mester csendben süvítő légzőrostélyos tekintete felé, a kiborg kihúzta magát a székében, és nyomatékosan belekezdett a magyarázatába. – A fiatalok azért nem jönnek vissza és azért tűnnek el, mert nap mint nap bombázzák őket vagy a vostroya, vagy a Renegát, vagy bármelyik másik frakció reklámaival. Megfertőzik őket a helyesen alkalmazott marketinghadjárat módszerei. A propagandájuk. Ehhez képest mi van nekünk? Én amondó vagyok, erőteljesebben kell előrenyomulnunk a közmédiában. – Egyetértek – közölte Tano mester. – Terjesztenünk kell a világos oldal értékrendjét. A Sith Egyház által hátrahagyott lelki üresedés – és romlottság –, valamint a fiatalok körében egyre jobban elterjedő Renegát-kultusz ellenében égető szükség van a világos igazság népszerűsítésére. – Amihez Smordre kiválóan ért, az az eladás – zengte Judicar mester. – Jelen esetben saját magát termékesíti. Azt hiszem, áruba kell bocsátanunk a világos oldalt, hogy úgy mondjam. A fiatalok rendkívül receptívek bizonyos dolgokkal kapcsolatban. – Áruljunk nekik Jedi Rend-logós halálpálcákat? – vonta fel a szemöldökét Suun mester szkeptikusan, de bujkáló mosollyal a szája szélén. – Vagy popegyüttest akartok alapítani? Akárhogy is nézzük, a Jedik és az ideológiáink egy fiatal, süldőkorú teremtmény számára a szabályokat és a korlátoltságot képviselik. Az ő szemükben ugyanolyan szentfazekak vagyunk, mint a Pius Dea papjai. – Mi lenne, ha… – Tano mester elgondolkodott, majd újraválogatva a szavait, folytatta: – Egy Jedi a közönséges életformák számára felfoghatatlan képességekkel rendelkezik. Tárgyakat mozgatunk anélkül, hogy megérintenénk őket, benyomásokat szerzünk mások gondolatairól, előre látjuk az ellenfelünk szándékát, egyszóval ilyesmik. Én sok időt töltöttem el fiatalok között – tette hozzá, amikor mestertársai arcán továbbra sem látott többet udvarias értetlenségnél. – Kifejezetten imádják a Jedikről szóló meséket és legendákat. A Pius Deának ehhez képest semmije sincs. – Azt mondod, rendezzünk holofilmet köpönyegben repdeső hős Jedi szuperlényekről? – recsegte kérdőn Judicar. – Öntessünk magunkról plasztacél szobrocskákat, vagy netán csináltassunk kerámiabeton akciófigurákat? – Én még mindig a halálpálca-terjesztés híve vagyok – mondta kaján vigyorral Suun. – Nem egészen erre gondoltam – kuncogott fel Tano mester. – Csupán azt mondom, hogy jóval népszerűbbek vagyunk a fiatalok körében a Pius Dea -féle szervezeteknél, és ezt simán ki tudjuk használni, ha megfelelő lépéseket teszünk. A probléma csak az, hogy a Renegát még nálunk is népszerűbb. – A Sith Egyház példájából tanulva nekünk is népszerűsítenünk kell a világos oldal tanait – vette át a szót Salvador mester. – Távoli kuzinjaim a rossz oldalon álltak, de ahhoz értettek, hogyan szerezzenek támogatókat az ügyüknek. – A Sith Egyház… – mormolta maga elé Imani mester. Mivel senki nem szólt, felnézett, és elmosolyodott. – A Sith Egyház a segélyszervezeteivel, a Renegát a személyi kiteljesedésről szóló álfilozófiájával. Barátaim, itt az idő, hogy a Jedi Rend visszatérjen a gyökereihez – hogy betöltsük azt a szerepet, amit az Erő a kezdetektől nekünk szánt. Ellentéteznünk kell az Egyházat és a Renegátot. Nekünk is kell egy ernyőszervezet, ami félreteszi az arroganciát és felvállalja azt az alázatosságot, amivel tanulhatunk az ellenségeink módszereiből! – Van konkrét ötleted is, Imani mester, vagy tovább szeretnél áradozni? – förmedt rá Judicar mester kissé türelmetlenül. – A Rendnek kell egy arc – magyarázta a sötét bőrű, nagy termetű nő. – Egy olyan szervezet, aminek a feladata a gyengék és elesettek felkarolása és megsegítése, a katasztrófa sújtotta övezetek újjáépítése, a menekültek ellátása. Hiszen ezek a cselekedetek a kezdetektől a Jedi Rend feladatai közé tartoztak, ilyen vagy olyan mértékben. Lényegében ugyanaz, mint fénykarddal háborút vívni, ellenben most a missziónkat a béke eszméjével harmóniában hajthatjuk végre. – A Jedi Misszió… – sisteregte Judicar. – Ez egy igazán agyafúrt és előrelátó ötlet, Imani mester. – Ráadásul egy hasonló… Misszió nem lenne része a köztársasági államapparátusnak, így a hatóságok nem korlátozhatják – villantak meg Tano mester szemei. – Egyetértek – bólintott súlyos fejével K’Kruhk. – És támogatom. Elvégre mi Jedik vagyunk, és ehhez hűen kell viselkednünk. Imani mester, örülök, hogy ilyen jól átlátod azt, mit is jelent Jedinek lenni. Büszke vagyok a teljesítményedre, leányom. – Szégyenletes, hogy a Sithek végezzék azt a megsegítő szociális munkát, amiről a Jedik prédikálnak! – harsogta Judicar, mielőtt Imani válaszolhatott volna valami szerénységét bizonyító riposzttal. – A marketing és a hírszerzés pedig szorosan összefonódna ezzel a szervezettel, így könnyebben terjeszthetjük a befolyásunkat – és az enklávékat támogatók barátságát is simábban nyerhetjük el. – A Jedi Misszió a legfontosabb lépés lehet, amit valaha tettünk – felelte T’ra Saa mester. – Gratulálok, Imani mester. A neved bekerül a történelmi nyilvántartásba, ebben bizonyos vagyok. – Kérlek fejezzétek be az ajnározásomat – emelte fel a kezét Imani kissé irritáltan, de mosolyogva. – Még elszállok magamtól, és itthagyom a rendet, hogy a saját utamat járhassam. – Ne félj, Imani mester – legyintett Suun, biztató tekintetet vetve a fekete nőre. – Téged senki sem vádol azzal, hogy szűklátókörűségedben képtelen vagy kihúzni a fejed a se… – Khm – köhintett közbe K’Kruhk, mire az ex-kalóz elharapta a mondanivalója maradékát. – Bár egyelőre adományokból élünk, például a Malreaux Házéból – szólt most Salvador mester –, de talán tudok keretet teremteni a Misszió felépítésére. Hamarosan azonban ismét önellátóak leszünk, ezt garantálhatom. Az olyan nagyobb cégek, mint a Viskhar talán még együtt is működnének a Misszióval. Ha meg nem… hát akkor majd én kifizetem. – Küldjünk hát követeket a Viskharhoz – bólintott Tano mester. – És az IMU-hoz, ha már itt tartunk. Számos nonprofit vállalkozás is tartozik hozzájuk, el kell kérnünk tőlük a potenciális cégek és támogatók listáját. – Kijelölök valakit a feladatra – biccentett Salvador. Aztán az arca elsötétült, mintha eszébe jutott volna valami, ami eddig elkerülte a figyelmét. Felkapta a fejét és megkérdezte: – Mi a helyzet a támadással a mandalóriaiak ellen? A zöldes bőrű miriali Leru Donnell mester, akinek az arcán gondterhelt kifejezés jelent meg, most előredőlt, és a térdére könyökölve sátor módjára összetámasztotta maga előtt az ujjait. – A mandalóriaiak ősi ellenségeink – közölte. – Mégis úgy vélem, senki sem érdemli azt, amit ők elszenvedtek… – Egyetértek – susogta T’ra Saa mester, s hangjában borzalmas korok emléke visszhangzott. – A Mandalore egy kultúra, s a hagyományaink kimondják, hogy a Jedik feladata a kultúrák és a különféle életformák fenntartása és megőrzése. – Kötelességünk, hogy utána járjunk ennek a szörnyű tragédiának – tette hozzá szelíden K’Kruhk. – Az Erő azt sugallja, cselekedjünk. – Már megbocsássatok, de a józan ész is ezt sugallja! – recsegte bele a térbe Judicar metsző hangja. – A Köztársaság és a Sithek máris ott köröznek a Mandalore romjai fölött, mint a prédára váró dögkeselyűk… Ha most nem teszünk semmit, annak rossz sajtóvisszhangja lesz. – Úgy tudom, Suun mestert baráti szálak fűzik a mandalóriaiakhoz – pillantott fel Salvador, akinek megnyúlt muun arcán kaján kifejezés ült. – Talán neki kellene odalátogatnia, elvégre megvannak az alvilági kapcsolatai. Amikor mindenki Suunra nézett, ő hitetlenkedve megrázta a fejét. – Hát… kapcsolatom, az van – mondta. – Hogy baráti vagy sem, arról nem tudok nyilatkozni. Az biztos, hogy néhány mando nagy összeget fizetne a fejemért, ahogy a Szindikátus kiskirályai vagy a huttok is. – Ennek inkább a stratégiai értelme jó – vette át a szót Imani. – Suun mester nem Jediként, hanem kalózként jelenne meg a Mandalore-on. Mivel a Niathal-féle mentőakcióban egyelőre nincs helyünk a részvételre, ezért a feladatunk csak annyi, hogy kivizsgáljuk a támadó kilétét. – Egyetértek – tódította Judicar. – Egy kalóznak mégiscsak jobban mosolyognának, mint egy Jedinek. Csak akkor vedd elő a fénykardot, ha feltétlenül szükséges. – Nem feltétlenül szükséges – simított végig a székének támasztott vibrokaszán Suun. – A martalócaim és én, mint Enfys Nest bizonyára kevesebb feltűnést keltek majd. Azt hiszik, hogy fosztogatni mentem. – Azért egy-két ereklyét hozhatsz – horkantott fel derűsen Donnell mester. – Szeretnéd, ha egy holdat ajándékoznék neked, Leru? Vagy jobban tetszene egy darab a bolygóból? … A Galaktikus Igazságügyi Központ épülete körüli forgalom a legnagyobb volt az A-89 Kvadráns térségében, ahogy az újonnan megalakult hatóságok, erőszakszervezetek és az átszervezett Bíróság okozta felhajtás csak növekedni látszott. Az utcákon tömegek tüntettek – hol a hetekkel korábbi fondori bejelentés miatt, hol a G’Sil kormány keményvonalas politikája ellen, hol mellette. A szűnni nem akaró megmozdulások azonban már nem voltak olyan hevesek, mint korábban, a tömegek száma lecsökkent, csupán a harsány keménymag maradt. A Jedi Véderő siklója leereszkedett az Igazságügyi Központ oldalából kinyúló platformok egyikére. A rámpán négy jediosztagos kíséretében, karmos lábain egyensúlyozva lesétált Vas’in, a Renegát egykori alsóvárosi ügynöke. A h’nemthe felborzolt tollazatával úgy festett, mint egy felbőszült ragadozómadár. A csőre gonoszul lefelé görbült, szemeiben fanatikus tűz csillogott. Karjait vastag bilincsek zárták össze. Az új terrorelhárítási szerv kommandósai rögtön közrefogták, ahogy a jedik gyalogosai átlökdösték a madarat a hatóság embereinek. A középen álló tiszt biccentett a foglyot kísérő Jedi-lovag felé – ugyanaz a nő volt az, aki a holokamerák felvétele szerint megtagadta átadni az őrizetest a CSF illetékeseinek, amikor a fogságába ejtette azt. – A Jedik tanulnak, ahogy látom – vetette oda epésen a nőnek. – Biztosíthatom, a mi módszereink sokkal hatékonyabbak lesznek ezzel a féreggel. – Ebben biztos vagyok – felelte Trilla, miközben utazóköpenyét rángatni kezdte a vihar közeledtét jelző, erősödő szél. – Ahogy abban is, parancsnok, hogy amikor a Birodalom légiütegei fütyülnek a Coruscant egén, elgondolkodik majd rajta, hogy vajon mit csinált rosszul. Azzal megfordult, és a Véderő gyalogosaival visszamasírozott a siklóba. A kommandós kapitány nézte, ahogy a sikló felemelkedik, majd kilő a távolban emelkedő, robusztus méretű Jedi Templom felé. Amikor az első esőcseppek leperegtek a sapkáján, megfordult, és intett a kommandósainak, akik beterelték az őrizetest az épületbe.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Feb 13, 2020 0:46:27 GMT 1
A bothan elfogóvadász kikanyarodott a légisávból, és ráfordult a városbolygó egyik ékkövének számító Tour Malreaux megközelítési vektorára. A fehér, corusca-kőből felhúzott torony masszív törzse mentén alacsonyabb tornyok sorakoztak, bástyaként körbevéve a főépületet – az ősrégi coruscanti építkezési stílus szerint, amikor még minden felhőkarcolót lövegtornyokban és légelhárító ütegekben végződő őrtorony épületekkel halmoztak körbe. A Tour Malreaux körül ugyan nem álltak légi ütegek, de a vadászgépet vezető Cal Kestis biztos volt benne, hogy ha Coruscantot támadás érné, a Tour Malreaux-hoz hasonló régi felhőtornyok tetején azonnal megjelennének a lézernyalábokat köpködő turbólézer telepítmények. Cal bejelentkezett rádión, mielőtt megkezdte volna a leszállási manővert, és annak rendje és módja szerint ki is jelöltek számára egy, az épület oldalából kinyúló és abba belesimuló, elegáns leszállóplatformot. A bothan gépezetet nem Cal méreteihez gyártották, így némi nehézséget okozott neki a zökkenőmentes landolás. Amikor a leszállótalpak koppantak a manarai márványpadozaton, Cal leállította a rendszereket, felnyitotta a fülke ajtaját, majd fürgén leszökkent a gépről a padlóra. Ügyet sem vetve a vadász mellé sereglő kiszolgálószemélyzetről, egyenesen az egyik bejáratból felé igyekvő trió felé vette az irányt. A két fehér-szürke, arisztokratikus öltözetben és fejékben pompázó alakot természetesen felismerte – Kyl-Assandreau és Rhyssa Malreaux, a Malreaux Ház és a Malreaux érdekek örökösei és tulajdonosai, a Köztársaság egyik legfontosabb, legbefolyásosabb párja. Mellettük egy drapp, barna és fehér árnyalatokba öltözött, barna bőrű nő lépkedett. Övéről fénykardmarkolat lógott alá, de nem is ez volt az, ami felkeltette Cal figyelmét: ez a nő volt a legszebb élő teremtmény, akit valaha látott. – Cal Kestis, a Jedi Tanács engem jelölt ki a fiuk ügyének kivizsgálására – hajtott fejet udvariasan Cal, amikor hallótávolságra értek. – Asszonyom, uram – fogta meg a felé nyújtott kezeket. A Malreaux-házaspár méltóságteljes kiállású, határozott arcvonású páros volt, igazi minta-arisztokraták. Ennek ellenére nem tűntek távolságtartónak, a státuszukhoz képest meglepően földhözragadt embereknek benyomását keltették – a nő aggodalmasan tördelte a kezeit, meg sem próbálva elrejteni a kétségbeesését, a férfi pedig lazán átkarolva nyugtatgatta őt, miközben szájából lustán lógott egy carababba szivar. – Muszáj megtalálnia a fiunkat, ifjú Jedi-lovag – kérlelte a nő, és Cal arcára fordította kisírt, rég elapadt könnyektől gyötört szemeit. – Mindenben a rendelkezésére állunk, ami a nyomozást segítheti. – Biztosíthatom, asszonyom, hogy mindent megteszünk – felelte Cal, és a fénykardos testőrre pillantott. Az előrelépett, és a két fél közé állva úgy fordult, hogy mindenkin rajta tarthassa a szemét. – Trilla Suduri, a Rend belbiztonsági főnöke – mutatta be magát. Hát mégsem testőr, gondolta megkönnyebbülten Cal. Ráadásul egy helyen laknak… – Felmerült a gyanú, hogy Kazuda Malreaux kapcsolatban áll azokkal az elfogott renegátista fiatalokkal, akik be akartak szivárogni a Templomba. – Igen, láttam őket a hírekben – biccentett Cal, igyekezve minél szélesebbre húzni a vállát anélkül, hogy a kiállása erőltetetté válna. – Azt viszont nem tudtam, hogy be akartak jutni a Templomba. Nem úgy volt, hogy a Renegát toborzóihoz igyekeztek? – Csak azután, miután a Jedi-ellenes akciójuk nem sikerült – felelte Trilla. – Az új terrorellenes gárda vezette a kihallgatást, így… a foglyok megnyíltak. – Cal elfintorodott, sejtette, a nő mire utalt. Egyik Jedi sem ereszkedett olyan mélyre, hogy afféle módszereket alkalmazzon, mint az új köztársasági erőszak-szervezetek. – Tetszik vagy sem – folytatta Trilla –, annyit megtudtunk, hogy hetek óta győzködik a Jedikhez csatlakozni készülő Kazudát, hogy segítsen nekik bejutni a Templomba. – De az én drága fiam újra és újra nemet mondott – jelentette ki könnyes szemmel az apa. Felesége beleszipogott a férfi vállába. Cal együtt érző pillantást lövellt feléjük, majd visszafordult a vonzó Trillához. – Az egyik fiatalkorú őrizetes elmondta, hogy Kazuda valóban ellenállt nekik – folytatta a nő. – Úgy véled, a renegátista fiatalok állnak Kazuda Malreaux eltűnése mögött? – értette el a célzást Cal annak ellenére, hogy nem a mondanivalóját, hanem az alakját tanulmányozta. – Ez a leglogikusabb magyarázat – vágta rá Trilla, aztán elmosolyodott. – De lehet, hogy tévedünk, ahogy az lenni szokott. Átnéztem Kazuda szobáját, és sikerült feltörnöm a személyi komputerét. Ha Kazuda nem is áll a Renegát oldalán, mégis kapcsolatba került vele valamilyen szinten. A legutóbbi tranzakciója alapján jegyet vásárolt a Tarisra, úgyhogy ez az, ahová menni fogunk. Mivel a Templom is érintett az ügyben, kénytelen leszek én is veled menni, Kestis lovag. Cal már értette, hogy a Malreaux-k miért nem akarták nyíltan bevonni a hatóságokat az ügybe. A Renegát-kapcsolat nem csak befeketítette, de egyenesen besározta volna a hírnevüket, ha napvilágra kerül. Ahogy azt is értette, hogy Trilla kapott az alkalmon, és magára vállalta a feladatot, hogy ne kelljen a Templom unalmas folyosóin töltenie a napjait. És bár a mesterek valószínűleg nem értettek volna egyet a döntésével, technikailag igaza volt abban, hogy az ügy mostantól az ő hatáskörébe tartozik. És az az igazság, hogy Calnak egyáltalán nem esett nehezére elfogadni új partnerét. Mármint nyomozópartnert, ugye… – Több szem többet lát – mondta, és elmosolyodott. – Azt hiszem, itt már mindent felgöngyölítettünk. – fordult a házaspár felé. – Kaz nem terrorista – szipogta az anya. – Találják meg, Jedi-lovagok! A Malreaux Ház pedig bőséges jutalomban részesíti a Rendet. – Amit a feleségem akar mondani, az az, hogy nagyobb összeggel támogatjuk a Templomot, amennyiben a küldetésük sikerrel jár – magyarázta az apa. – Az Erő legyen önökkel… – Megtaláljuk a fiukat – jelentette ki Trilla, azzal Cal felé biccentett. – A Nyugati Űrkikötőben találkozunk, Kestis. A járat két standard óra múlva indul. – Ott leszek – vágta rá Cal. Elbúcsúztak a Malreaux-któl, és elváltak útjaik. A két Jedi a saját vadászgépéhez sietett, és beizzította a hajtóműveket. Kyl-Assandreau és Rhyssa pedig leplezetlen, páni félelemmel meredtek a két magasba emelkedő, egy irányba forduló Jedi vadászgép után. … A rózsaszín, a lila és a kék legirritálóbb változatával körbevilágított, egykor Zero a hutt által üzemeltetett klubban olyan hangos volt a zene, hogy a vendégek nem hallották egymás beszédét. A Coruscant felszíne fölött, de a felhőkarcolók alsó felének szintjén található szórakozóhely zárt körű helynek minősült, az utca embere ide nem tehette be a lábát. A mandalóriai fejvadász ezért már jó előre szerzett belépőt, amit most átnyújtott a kifakult szőrű vuki ajtónállónak. A szőrös húshegy rámordult a kártyára, majd intett a fejével. A harcos, aki vállapjain és sisakján kívül még nem engedhette meg magának, úgymond nem érdemelte ki a teljes beskar páncélzatot, most bevonult az épület mélyébe, és szinte azonnal elkobozták a fegyvereit. Persze az őrök mit sem tudtak a zöldesszürke viseletébe épített halálosabbnál halálosabb eszközökről – nekik csupán a sugárvető, a páncéltörő karabély és a taktikai övre akasztott hődetonátorok kellettek. Az alkarvédőbe épített, még a beskarnál is drágább, tulajdonképpen a pancél helyett megvásárolt célkövető minirakéták és a fojtózsinór maradtak a helyükön. A harcos elhaladt a coruscanti alvilág legkülönfélébb fajú képviselői mellett, miközben magasabb szűrésre állította a sisakvizorját – az éles fények és a polcokon foszforeszkáló, halálpálcának tűnő kémcsövek sértették a szemét. Alighogy megközelítette az elkerített részleg mögött, a néhai hutt emelvényen trónoló célpontot, érezte, hogy testőrdroidok és banditák tömege veszi körül – diszkréten, tisztes távolságból, de ott voltak. Egyelőre nem közelítették meg őt. Itt az idő változtatni ezen, gondolta a mandalóriai. Felemelte a bal karját, és csuklóvetőjéből sűrű energianyaláb robbant elő, ami egyenesen a hangelosztó rendszer berendezésébe csapódott. A zene azonnal megszűnt, a tömeg azonnal menekülőre fogta, a testőrök pedig azonnal előkapták fegyvereiket, és a fejvadászra szegezték őket. Nem törődtek azzal, kit találnak el, mindannyian a mandalóriai felé lövöldöztek – aki pedig élő pajzsként rántotta maga elé és köré a vendégsereg kevésbé szerencsés tagjait. Ismét a magasba rándította a bal karját, aminek kézfejéből elősüvítettek az apró, kékes rakéták, rögtön szétszóródva minden lehetséges irányba, befogva a célpontokat, és hatalmas lyukakat robbantva a legközelebbi testőrök mellkasába. Ezzel ugyan több ezer kreditet pazarolt el egy fél másodperc alatt, hiszen a minirakéták nem tudtak újratöltődni... de ha minden jól megy, ennek a melónak az ára megtérítheti a költségeket. A támadóknak már csak a fele volt talpon. A tömeg eddigre szétoszlott – semmi sem választotta el a mandalóriait a maradék, vegyes fajú őröktől. Sietve előreugrott, félreütötte a legközelebbi fegyvert, ami az útjába került, és ezzel egy időben előreszúrt a vibrokésével, ami belemerült a weequay veséjébe. Aztán előrelendítette a jobb karját, amiből pokolvörös lángcsóva szisszent elő, felgyújtva és megperzselve a testőröket. Az elfeketedett testek egymás után dőltek a padlóra, a levegőbe égett hús szaga vegyült. Az egyik őr félig felállt, és elsütötte a sugárvetőjét. A mandalóriai félreugrott, majd csizmás lábával a fickó arcába rúgott. Csontropogás hallatszott, és az őr társai mellé terült a padlón. A hatásszünetet követően pedig felhangzott egy lassú, ütemes taps. A mandalóriai felnézett. Az emelvényen álló dathomiri zabrak – egy vörös-fekete tetoválásokkal átszőtt, félelmetes külsejű – gengszter újra és újra összeütötte a tenyerét, mintha jót szórakozott volna az iménti előadáson. – Nem rossz, mando – mondta. – Magam se csinálhattam volna jobban! – Vit Excess – mondta ki a célpontja nevét a mandalóriai. – Velem jösz: hidegen vagy melegen. – Nem túl szerencsés szóválasztás – ugrott le az emelvényről a hatalmas termetű zabrak. – Ha azt akartad mondani, hogy meleget csinálsz belőlem, akkor te is az vagy, nem? A mandalóriai előreugrott, hogy ledöntse a lábáról nála termetesebb ellenfelet. Excess csúszott néhány métert hátra, de nem esett el. Hirtelen a vállára emelte a fejvadászt, és behajította a pult mögötti polcba. Az hatalmas csörömpölés közepette belecsapódott a halálpálcás és szintoholos tárolók közé, majd leszánkázott a padlóra. Nyomban talpra szökkent, felkapta az egyik halott őr sugárvetőjét, és gyors sorozattüzet leadva megiramodott Excess felé. A figyelemelterelés működött, a zabrak ide-oda ingadozva igyekezett kikerülni az energianyalábokat. Ez pedig időt adott a fejvadásznak a cselekvésre. Amikor elég közel ért, a sugárvetőt odahajította Excessnek, aki ösztönösen elkapta, aztán egy pillanatra megzavarodva bámult rá. A mandalóriai szempillantás alatt a hátához került, karjából előcsapódott a vékony fojtózsinór, amit már tekert is a zabrak vastag nyaka köré. Másik csuklójából vibráló pengéjű kés szegeződött Excess nyakának – aki, miután fulladozott egy sort, belátta a vereségét. A tagjai elernyedtek, és valami olyasmit motyogott, hogy megadja magát. A fejvadász a zsinórnál fogva kivonszolta a férfit a helyiségből, majd energiabilincseket aggatott a lábaira és a csuklóira. Aztán elővette a komlinkjét, és beütött egy számsort. A kékesen vibráló holoalak végignézett a mandalóriai lábánál fekvő célpontra, és elismerően biccentett. – Jó munkát végeztél, mandalóriai Din Djarin – mondta Fyzen Gor, a Szindikátus coruscanti képviseletének főnöke. – Évek óta hajkurásszuk ezt a fickót. Az állásinterjúd sikeres. Adtál valamit a Szindikátusnak, cserébe mi is adunk neked… munkát. – Csak állíts irányba – recsegte türelmetlenül Djarin. – Jól van – biccentett Gor holoképe. – Itt az idő, hogy találkozz az olyan nagyfiúkkal mint a véres tábornok. Lesz néhány gyorsmunkája a számodra... de ettől még nem kerülsz a nagyok ligájába. Ahhoz bizonyítanod kell, Mandalore fia vagy sem. A koordinátákat továbbítottam. Djarin kikapcsolta az adóvevőt, majd talpra ráncigálta a foglyát, és elindult vele az űrkikötő irányába. … Rozess szenátor éppen a Taspiri Ásatások ügymenetét vizsgálgatta, amikor az asztala fölött megjelent a titkárnője hologramja. – A Demokrata Párt képviselői vannak itt, uram! – jelentette. Rozess irritáltan forgatta a szemeit, miközben megtapogatta sötétzöld zubbonya belsejében a fegyverét. A Demokrata Párt egy bejegyzésre váró új koalíció volt, egyfajta ellenzék, akik a centrista, republikánus, populista csoportosulásoktól elhatárolták magukat, és a céljuk a Holdo-féle DK rikácsolással szemben sokkal komolyabb ellenzék létrehozása volt. – Küldje be őket, Shand kisasszony – mondta rezignáltan, mire a titkár képe eltűnt. A következő pillanatban nyílt az iroda ajtaja, és belépett rajta két alak. Egyikük, az alacsonyabb még új játékosnak számított a Szenátusban, de Rozess tudta, hogy ez a társaság mind a Sindian-féle demokráciáért és szabadságjogokért és szép időért károgó bandához tartozik. Persze a nagy részük nem is tudott róla, hogy ők tulajdonképpen Sindian eszközei. Gall Trayvis pedig főként az volt – az alacsony férfi mellett pedig egy magas, idős úr lépkedett. A sokat megélt katona, politikus és Jedi-párti Lux Bonteri lett a DP pártelnöke. Sindian valószínűleg úgy vélte, őt manipulálhatja a legkönnyebben, ráadásul Bonteri szava még most is sokat nyomott a latban egy szenátusi megbeszélésen. – Kérem, kérem üljenek le, uraim – intett az íróasztala előtt álló székek legkényelmetlenebbikjei felé Rozess. – Frissítőt? Gungan-combot? Mon calamari ikra-csemegét? – Nem kérünk, köszönjük – felelte szárazon Trayvis szenátor. Miután leültek, Rozess ártatlan mosolyt villantott. – Nos, minek köszönhetem ezt a megtisztelő látogatást? – kérdezte gonosz kis vigyorkával. Természetesen tudta, minek köszönheti… Sindian őt sejtette a leggyengébb láncszemnek az új kormány tagjai közül, ezért neki olvassák be a követeléseiket. Továbbra is szélesen mosolyogva felmarkolta koréliai whiskys poharát, és nagyot húzott a közkedvelt italból. – Mindössze szeretnénk közölni Önnel és a kormánytagokkal azokat a változtatásokat, amiket a Köztársaság Kongresszusának nevében eszközölni szeretnénk – felelte udvariasan Bonteri. Lux öregnek tűnt, túlságosan öregnek, de a szemeiben fiatalos láng égett. Idióta pojáca, gondolta Rozess. – Hmm… igen? És mire gondolnak pontosan? Új kulturális tervezetek esetleg? Oktatásügyi reformok, az iskolai bántalmazás és áskálódás megregulázásának forradalmian új módszerei? Mert amennyiben ezekben a kérdésekben illetékes kéréseik vannak, szívesen hallgatom. – Mind tudjuk, hogy ön nem csak kultúrával foglalkozik, annál jóval… intelligensebb – próbált rájátszani a kissé egyszerűnek elhíresült Rozess egójára Trayvis. – Inkább kulturáltabb – vont vállat ő. – Mit is mondtak, kik a maguk demokratáinak a főbb tagjai? Biztos küldtek róla memót, persze nem olvastam el, és biztosan bejelentették őket nyilvánosan, de sajnos elfelejtettem – szúrt oda egyet gúnyosan a metellosi. – Vela Hollis, Tai-Lin Garr, Erudo Ro-Kiintor, Varish Vikki, Toro Syndulla szenátorok és Carise Sindian úrnő – sorolta Bonteri. – Ezek a legismertebb nevek, de rengetegen támogatják az ügyünket… pontosabban a Köztársaság demokratizálásának ügyét. – És azt bizonyára ön is belátja, hogy a Demokrata Pártnak elég tagja és befolyása van ahhoz a Szenátusban, hogy akadályokat gördíthetünk az önök kormánya elé – mosolyodott el Trayvis. – Például, ha egy törvénytervezetet akarnak benyújtani, vagy ha újabb erőszak-szervezetet akarnak átnyomni a szenátorokon… Ezért is reméljük, hogy inkább párbeszéddel oldjuk meg a nézeteltéréseinket, ne pedig a rotundában csatározva. – De várjunk csak – ráncolta a homlokát értetlenül Rozess. – Hiszen ha ennyien vannak, érhető, hogy egy nevet kifelejtett megemlíteni, Taryvis. – Mégpedig? – Tal Crisis szenátorét, természetesen – mosolyodott el szélesen Rozess. – Biztos vagyok benne, hogy jól telik neki az Armand Isard Büntetés-végrehajtási Intézetben. Mondjuk ezt maguk tudják jobban, a maguk birodalmi kultúrkörébe tartozik, nem az enyémbe, nem így van? – Mégis mire véljem ezt a rosszindulatú célozgatást?! – Nem magához beszéltem, Bonteri szenátor – torkolta le Rozess. – Maga túl jóhiszemű ahhoz, hogy ilyesmiben tudatosan részt vegyen. De a mi Trayvis barátunk természetesen tudja, miről beszélek. Hiszen egyenesen a Fondorról küldték ide, az Első Rend új központjából. Trayvis talpra szökkent. – Hogy merészel ilyet feltételezni?! – kiabálta. – Méghogy én, birodalmi? Nem is ismertem Crisist, jóember! – Ha ezekkel a gyermeki kijelentésekkel akarja az értésünkre adni, hogy nem hajlandó a demokratákkal egyezkedni – szólt közbe Bonteri, csillapítva megpaskolva Trayvis karját –, akkor fölöslegesen áldoz energiát a gúnyra. Beszéljen tisztán, érthetően! – Ó, tisztán beszélek én – mosolygott Rozess. – Tudják, az új GAG nemrégiben átkérette Crisist az Isard Intézetből, és nos, ők hatékonyabb módszerekkel derítettek fényt erre a kis összeesküvésre. Crisis igenis ismeri magát, Trayvis! Ő maga mondta. Sajnos nem rendelkezünk megfogható bizonyítékokkal, de én még így is el tudok járni maga ellen. – Ilyen súlyú vád esetén perdöntő bizonyíték kell! – vágott vissza Trayvis. – Ugyan – nyúlt be a zubbonya alá Rozess. – Elég egy sugárvető is – azzal lőtt. Trayvis elkerekedett szemekkel nézett le a mellkasán tátongó olvadt lyukra, majd eldőlt, mint egy zsák. Bonteri talpra szökkent, és a lövés elharsanását követő pillanatban berontottak a helyiségbe Rozess metellosi testőrei. – Semmi gond nincs, Mel – mondta a testőrkapitánynak. – De ha már itt vannak, kérem takarítsák el innen… ezt. A pávakék egyenruhás őrök körbeállták a tetemet és a szenátorokat. Rozess kipiszkálta a sugárpisztoly oldalába ragadt ételmaradékot, majd hűvös nyugalommal eltette a fegyvert. Miközben visszagombolta a zubbonyát felállt, megkerülte az asztalt, és lenézett Trayvis hullájára. A néhai szenátort most felnyalábolták, és elindultak vele a hátsó kijárat felé. Mel kapitány Rozess elé lépve így szólt: – Mit csináljunk a testtel? – Fájdalom, de nem áshatjuk el – kesergett Rozess. – Intézze úgy, hogy balesetnek tűnjön. – De uram… egy irdatlan lézerégette lyukkal a mellkasán? – Igaz is… Akkor vitesse a villámba, és dobják bele a firaxa-medencébe. Úgyis mindjárt itt az etetés ideje. Arról pedig, hogy hová lett Trayvis, majd Bonteri szenátor úr kitalál valami elmés megoldást. Lux csak állt ott, azonban nem volt annyira megütődve, mint egy nála tapasztalatlanabb egyén lett volna. – Gyilkosság a szemem láttára – mondta nyugodtan. – Vagyis, rám is ugyanez a sors vár. – Ugyan már – legyintett Rozess. – Hiszen ön az egyetlen abban a bandában, aki nem birodalmi kém. Ha nem hiszi, járjon utána. Persze azért vigyázzon magára, szenátor, nehogy kicsinálják, ezek veszélyes alakok. – Azt látom – jegyezte meg epésen Bonteri, aki a szőnyeg Trayvis formájú gyűrődésére pillantott. – Erősen javaslom, hogy térjen vissza Carise Sindian elé, és közölje vele az imént látottakat. Ez a véleményem a maguk demokrata kezdeményezéséről. Semmi kultúra nincs abban a nőben, nekem elhiheti. Ez a kormány válasza. – Miből gondolja, hogy nem nyomom fel magát a hatóságoknál? – érkezett a nyilvánvaló kérdés. – Mert maga elég okos ahhoz, hogy tudja: egy oldalon állunk – vont vállat Rozess. – És mert ha megteszi, elásom a gyerekeit… jó mélyre. – Kinyújtotta a kezét, mire az egyik testőr egy adattáblát lökött felé. Rozess megmutatta a kijelzőn villogó kisgyermekek képét. – Úgy vélem, megértettük egymást…? – Hát persze – felelte megvető hangsúllyal, de szemében jól leplezett aggodalommal Bonteri. – Helyes. Akkor hát, kérem menjen vissza az úrnőjéhez. Mel, kérem küldje be a titkárnőmet! … Coruscant alvilága élesen elütött a felszín napfényes felhőkarcolóinak csillogásától. Ide le nem jutott más, csak a felső tízezer – illetve tízmillió – ledobott szemete és a sötétség, ami fényforrás híján homályos derengésbe vonta az egész Alsóvárost. A magát durva szövésű sötét köpönyeg rejtekébe záró Rozess és személyi asszisztense lépkedtek a kétes redetű váladéktól nedves utcákon. Utóbbi igyekezett egy titkárnő kecses irodai mozgásával közlekedni, de a testpáncéljára aggatott lőfegyverek elrontották az összképet. Elhaladtak a tibannagázt zacskóból szipuzó, mosdatlan rodiai társaság mellett, akik a földön fetrengve igyekeztek egymás zacskóját megszerezni, és beléptek abba a sikátorba, amit órákkal korábban kijelöltek a találkozó helyének. A sötét lyukban már várta őket egy nagy szakállú, turbánt viselő profetista bűnöző – annak a titokzatos, új szervezetnek a vezére, akik a rejtélyes kybermeth fűszert gyártották és forgalmazták. – Áljon meg benneteket a Próféta, egyelőre hitetlen barátaim, és részesüljetek az ő szent dzsihádjának aján… – Hagyjuk a süketelést! – fojtotta bele a szót Rozess. – Hol van az áru? – Ekkora tételt nem hordok magamnál – felelte az ershani alak. – Egyébként meg ki ez? Arról volt szó, hogy egyedül jön! – A titkárnőm – intett a nő felé Rozess. – Fennec Shand. Maga pedig Fassio Ablund, nem? – Igen, és ugye erről a megbeszélésről nem készül jegyzőkönyv, uram? – próbálgatta új szerepét Shand készségesen, miközben az ershani szakálla mögött megpróbálta kivenni azt a pontot, ahol a legkönnyebben roppanthatná össze a légcsövét. – Nem nem kisasszony… Lehet, hogy én vagyok hülye, de hol a fűszer, amit ígért?! – Először a tételről kell alkudozni, barátom. Meg a pénzről – tette hozzá Ablund kapzsi mosollyal. – De mindenekelőtt… a diszkrécióról. – Á, igen. Hallottam, hogy igen fontos maguknak a titoktartás. – Úgy bizony… Végülis nem akarhatjuk, hogy a Nap vagy a Szindikátus felfigyeljen ránk. – Ami azt illeti, én nem vagyok meggyőződve a maga termékének a minőségéről – váltott gorombább hangnemre Rozess. – Olyan ritka, és épp emiatt nyomja fel így az árát… de mi a hatása? És legfőképpen, miből van? – Kifőzött kyber kristály – felelte a díler. – Ennyi az egész, uram. Ezeket a kristályokat meghajtó motorokba, hajtóművekbe vagy fénykardokba használják. Képzelheti tehát, milyen minőségi. – Na igen, de honnan származik? – csapott le nyomban Rozess. – Mit érdekli magát a származási helye?! – hőkölt hátra azonnal Ablund. – Miért kérdezne ilyet? Csak nem a Szindikátusnak dolgozik? Vagy a Kanjiklubnak? Rozess lemondóan hátralépett. Ennyit az udvariasságról… – Shand, kérem! – szólt fennhangon. A nő ugrott, és az ershani az ütés erejétől máris köpködni kezdte a fogait. Amikor megnyugodott, feltérdelt. – Halljam… honnan származnak azok a kristályok?! – vallatta Rozess. – A Próféta majd igazságot tesz rajtad, hitetlen pondró! – köpte némi vérrel együtt Ablund. Shand megragadta a férfit a szakállánál fogva, majd belenyomta a fejét az egyik mély, bűzös pocsolyába, ami valószínűleg egy nyitott kanális lehetett. Addig hagyta fulladozni, amíg a teste elernyedt, aztán néhány pofonnal magához térítette. Ablund ürüléktől mocskos képpel és szakállal öklendezett. – Honnan származik a kyber?! – ordibálta Rozess. – Sose mondom el! Sohasem mon… bluggy… Amikor ismét kihúzták a fejét, reszketve kapkodta a levegőt. – Honnan származik a kyber? – Anyádból, hitetlen fére… Újabb merülés, ezúttal még hosszabb ideig. Amikor néhányszor megismételték a procedúrát, Ablund végül csiripelni kezdett. – Ershan!! – Ershan? – Ershan. És… és Jedha! A szent helyekről származnak, ezek a legszentebbek!! – Ershan és Jedha… – motyogta Rozess. Aztán diadalmasan elmosolyodott. – A Sötét Nagyúr örülni fog… megszereztük az információt, amire vágyott! Visszerezhetem nála a tekintélyem! – azzal elkomorulva Shandhoz fordult. – Öld meg, aztán siessünk haza! – Ne.. Kérem!! – kiabált Ablund, de a környéken járkálókat nem érdekelte. Akit pedig igen, azok már rég kereket oldottak. Fennec Shand megfogta a férfit, és belenyomta a fejét a szennyvízbe. Csizmájának talpával Ablund tarkóját lenyomva addig tartotta ott a férfit, amíg a teste rángatózni kezdett, majd lassan elernyedt. Az ershani halálát egyik ablakból gotal kislány figyelte nagy érdeklődéssel. Amikor Rozess felpillantott rá, gyorsan összehúzta a függönyt. – Mi legyen a kybermeth-terjesztőkkel? – kérdezte Shand, amikor elindultak visszafelé a siklójukhoz. – Hmm… Add le a drótot a Fekete Napnak – felelte Rozess. – A vigok értékelni fogják, és talán ők is tesznek nekem egy szívességet a jövőben. Meg amúgy is jobb, ha az efféle közveszélyes anyagokat kivesszük a büdös profetista halandzsabandák kezéből, és a nagyobb, szofisztikáltabb szervezeteknek adjuk. Ezekkel a módszerekkel tanítottak minket arra, hogyan uraljuk az utcát, a bűnözést. – Kik tanítottak? – Amikor ifjú rendőrbíró voltam a Metelloson – magyarázta kurtán Rozess. – De most menjünk. Van ma még egy megbeszélésem a szervezendő Múzeumok Éjszakájáról az Uscru körzetben… Remélem, találunk új kiásni való halottakat... Mármint régészeti értelemben.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Apr 18, 2020 19:59:42 GMT 1
Coruscanton esteledett. Narancssárga fénypászmák festették alá a fém- és csontszürke épülettornyokat, felhőkarcolókat és kilométerekig nyúló háztömböket. Az ég alja fokozatos lassúsággal színeződött vörösre. Exis Valorum számára olyan volt ez az átmenet, mint a fejét végső álomra hajtó galaxis haldoklása. A Valorum Ház kék színében fodrozódó köpenye tehetetlenül kavargott mögötte. A felhőtorony tetejére épült neoklasszicista kertház előtti, kiugró teraszról tökéletesen belátta a környező épületeket. Világoskék szemei azonban nem a hatalmas lakótömböket és duracél sztalagmitokat pásztázták, hanem valamit, amit nem láthatott. Tekintete a távolba révedt, és csakúgy, mint a képzeletében szunnyadó Erő, ami óhatatlanul ott volt a bensőjében csendesen, elérhetetlenül, gondterhelten sziporkázott. Háború, éhínség, terror. Önkényes Jedi milíciák birodalmi utódállamokkal keverednek véres harcba az Alsó Peremvidéken, egy olyan keresztes háborút indítva el, ami nemhogy nem gyengítette el a birodalmiak Új Rendjét, de megerősítette – és a procedúrában milliók és milliárdok vesztek oda, beleértve ezen Jediket is. Bolygók robbannak fel, rég halott világos oldali hősök kerülnek elő, hogy aztán az ellenség oldalán pózolva bejelentsék, hogy a Köztársaságnak nincs létjogosultsága. Az egész valahogy természetellenesnek tűnt a számára. Adódott a kérdés, hogy valóban a Köztársaságnak volt igaza? A Peremvidékről és a Külső Gyűrű világairól tapintható félelem sugárzott a Magba. A Köztársaság, ami ezeknek a világoknak a megvédelmezésére esküdött fel, Luke Skywalker, Leia Organa Solo és Mon Mothma hagyatéka, a Régi Köztársaság fénykorát visszaállító célkitűzés letéteményese ma tehetetlenül vergődött a határairól a bőrt lesúroló, totalitarista berendezkedésű diktatúráktól körülvéve… vagyis mindattól, aminek az elpusztítása az egyik legfőbb célkitűzése volt, és mindattól, ami ma egyre gyorsabb tempóban erősödött, a Klónok Háborúja előtti viszonyokra hajazó kísérteties jelleggel, amikor ugyanezek a jelek mutatkoztak, amikor ugyanekkora bizonytalanság áradt szét a Külső Gyűrűt és a Magot elválasztó, idegen és emberi fajok között. Exis Valorum már hónapokkal ezelőtt összerakta magában a képet – a Köztársaság totális és végső széthullásának a képét, ami egyre inkább elkerülhetetlennek érződött. A közhangulatot belengte valami, ami ezelőtt nem volt ott, talán még a Klónok Háborújának idején sem. Valami, ami az elmúlást jósolta. Exis elkerülhetetlennek tartotta egy EGB-Köztársaság háború kirobbanását annak ellenére, hogy egyelőre mindkét oldal vezetőségében racionális alakok ültek, akik a háborút az Awerishez hasonló kieső rendszerekben, civilek veszélyeztetése nélkül, kizárólag csatahajóflottákkal megvívva képzelték el, nem pedig egész szektorokon átívelő, pusztító konfliktusként. Egyelőre még mindenki a szövetségkeresés és diplomácia szintjén mozgott, de Exis érezte, tudta, biztos volt benne, hogy előbb-utóbb felrobban a puskaporos hordó. És azt, a korábbival ellentétben, a Köztársaság nem fogja túlélni. – Ez nem az, ami vagyunk – intett a csillogó, fényes épületerdőre, és az azok között vígan szlalomozó légiforgalomra. – Ha valaki biztos képet akar kapni a galaxisról, akkor a felszín alatti szintekre kell lemennie. – És úgy véled, a te Galaktikus Köztársaságod egyáltalán megérdemli, hogy fennmaradjon? – jött a higgadt felelet a háta mögül. – Már nem tudom, mit higyjek – fordult hátra Exis. A kertházat, ami levezetett a torony belsejébe kék egyenruhás, a Régi Köztársaság rojalista szenátusi őreire emlékeztető testőrök vették körbe. Szemre szinte tökéletesen egyformának tűntek, de tradicionális, nyitott sisaknyílásaikon át néhányuk arca a megszokott szenvtelen mozdulatlanság helyett mereven nézelődtek veszélyforrások után kutatva… Egyikük, egy szőke, megtermett nő kényelmetlenül feszengett az ódivatú páncélhéjban, meg sem próbálva leplezni, hogy zavarja a páncél. A nő mellett pedig ott állt egy sötét köpenybe burkolózó, arcát a csuklya kámzsájával elrejtő férfi életnagyságú holoalakja – a Lázadó eszme és a szabadságharc egykori ikonja, manapság az Egyesült Galaktikus Birodalom Vezérkarának tagja és Főinkvizítora, Anakin Solo. – Nem lehet könnyű – ismerte el a csuklya rejtekében Anakin, és a hologram előrekúszott a korláthoz Exis mellé. – Az igazság, amit mindannyian keresünk, talán nem is létezik. Ha pedig mégis, akkor rendszerint borzasztó. – Egy kicsit cinikusan látod a világot, Anakin – hunyorított Exis. – Így kell látnom – felelte a Főinkvizítor. – Felelősségem van. Exis erre nem felelt, csupán némán tanulmányozta a mellette bámészkodó alak képmását. – Emlékszel még, amikor az utcákat róttuk odalent? – intett a város felé. – Igen – felelte tömören Anakin. – Te az anyád testőrei, én az apáméitól menekültem. A testvéreid pedig nem tudtak szórakoztatni téged, mert éppen Jedinek tanultak valahol odakint – pillantott fel az égre. – Én pedig egyedüli gyerek voltam, így mindig unatkoztam otthon. – Régóta nem jártam itt – Anakin arcán most először érzelemféle futott át. – Megváltozott – pillantott végig a régimódi, kristálysimaságú felhőtorony kinézetet már nélkülöző vésett, piramisszerűen magasodó tornyokon, mintha a valóságban is jelen lett volna... Exis biztos volt benne, hogy Anakin valamiféle Erőtrükkel rajta keresztül, az ő szemein át mindent lát, amit ő is. – Ahogy mi is – mutatott rá Exis. Majd elkomoruló arccal hozzátette: – Volt valaha választásunk? – Mindig van választás – Anakin síri hangja a csuklya mélyének árnyékából tört elő. – Nekem szörnyű tetteket kellett véghezvinnem ahhoz, hogy fenntartsam a rendet és a békét. Ez volt az én választásom. A kérdés csak az, hogy a tiéd mi, Exis. Valorum visszafordult a város felé, és rátámaszkodott a terasz korlátjára. – Én már nem hiszek a Köztársaságban – mondta végül. – Nem hiszem, hogy ez a legjobb alternatíva amit kínálni tudunk a galaxisnak. Instabil, bizonytalan, és ha végre hozzáértő kormánytagok kerülnek hatalomra, akkor olyanná válunk, mint a bátyád Galaktikus Szövetsége. A vége felé már az sem volt más, mint egy proto-birodalom. Mint a Régi Köztársaság a Klónok Háborújának idején – oldalra fordult, és vádló ujjal mutatott Anakinra. – De ez nem azt jelenti, hogy elismerem a birodalmi módszereket! – Az EGB nem a Birodalom. Nem az a Birodalom, amire te és én emlékszünk. – Na és a Rank-napló? A nevéről ne is beszéljünk, hiszen ott áll benne: Birodalom. A vezérkari társaid a Régi Birodalom folytatásaként tekintenek magukra. – Persze, de az Új Rend eszméje mindig is helyes volt – vont vállat Anakin. – Palpatine csupán a gyakorlatba ültetésében tévedett. Az EGB Vezérkara egy önkéntes és közös egyetértésen alapuló világszövetség, nem pedig egy önkényes Sith Nagyúr hatalmi bázisa, vagy haszonleső politikusok személyes játszótere. Exis kinézett a városra. – Meg kell tennünk dolgokat, amikre nem leszünk büszkék, ezt mondtad – visszafordult Anakinhoz. – Tehát azt mondod, az EGB a legbékésebb alternatíva, amink van ahhoz, hogy véget vessünk ennek a káosznak? – intett maga mögé, és szemében eddig nem látott mohóság csillant. – Az egyetlen alternatíva – szögezte le Anakin. – Egyelőre – mutatott rá Exis. – Egyelőre – ismerte el Anakin. – Talán a jövőben ami el sem jön talán soha, létrehozhatunk egy erősebb Köztársaságot, ami képes felügyelni az elismert rendszereket. De a birodalmi eszméket nem úgy fogjuk legyőzni, hogy harcolunk ellenük. Hanem úgy, hogy hagyjuk teljesen, totális mértékben kiforrni – az efféle dolgok elkerülhetetlenek az univerzum rendjében. És amikor a hatalma csúcsán áll, akárha egy alternatív valóságban lennénk – suhant át egy árnyék Anakin arca előtt, ő ugyanis nem létezett ebben az alternatív valóságban –, akkor a belső széthúzás végleg feldarabolja. Mint minden, az univerzum puritán törvényein alapuló társadalmi rend, erős ellenség hiányában úgy az Új Rend is saját maga ellen fog fordulni abban a pillanatban, amikor megszűnnek a külső fenyegetések. – És akkor a káosz ismét felüti a fejét – ráncolta a homlokát Exis. – Ez egy körforgás – ismerte el Anakin. – Egyik fél szétveri a másikat, aztán a másik az egyiket, majd jön egy új oldal aki szétveri mindkettőt. És így tovább. A mi felelősségünk az, hogy maradjon is valami, amiből új fél léphet elő. – Anakin most először Exis felé fordult, árnyékban rejtőző arcán halvány mosoly jelent meg. Fényből szőtt kezét Valorum vállára téve így szólt: – Ez, barátom, a csillagok háborúja. … A vívóteremben felharsant a gyakorlógömbök süvítése, ahogy kibocsátották az enyhe csípést okozó energianyalábjaikat, azok pedig lepattantak az edzésen résztvevő ifjoncok kezdetleges markolatú gyakorló-fénykardjainak pengéjéről. A padawan-aspiránsok sisakot viseltek, aminek leeresztett szemellenzője teljesen vakká tette őket a környezetükre, ezzel is arra kényszerítve őket, hogy az anyagi világtól elhatárolódva az Erő sejtelmes energiáihoz nyúljanak ki a hagyományos érzékszerveik igénybevétele helyett. Az ifjoncok lázas elszántsággal igyekeztek teljesíteni a mestereik utasításait, és ki-ki ügyetlenül, mások nagy szakértelemmel forgatták az alacsony méreteikhez igazított fegyvereiket. Egy gotal kislány felsikoltott és irtózva kapálózni kezdett maga körül, ahogy a gyakorlógömbje eltalálta a nyakánál. A mellette álló, sárga-fekete tetoválásokkal tarkított bőrű dathomiri zabrak fiú érzékelte a társa pillanatnyi ijedelmét, ezért gyorsan visszaverte a feléjük záporozó sugarakat, majd levetette a sisakját, hogy a lány segítségére siessen. – Hagyatkozz az Erőre! – suttogta a gotal hangérzékelő dudorába. – Őrizd meg a nyugalmadat, ahogy a Kód első sorai mondják! – Igazán dicséretes az együttérzésed – lépett eléjük az edzést vezető Jedi-mester –, de ez esetben csak a társad fejlődését lassítod azzal, hogy nem hagyod egyedül felülemelkedni a nehézségein. – De Kriss mester, én úgy tudtam, hogy a Jedik erénynek tekintik az együttérzést – replikázott a fiú. – Ez így is van. A csapatmunka nagyon fontos, de néha akkor segítesz a legtöbbet, ha hagyod, hogy az illető magától oldja meg a gondjait, s ennélfogva sokkal erősebbé válik, mintha a te hátadon emelkedne fel. – Vagyis ahogy K’Kruhk mester mondja, fontos megtanulnunk egyedül érvényesülni, mert a társaink nem mindig lesznek ott, hogy kisegítsenek – állapította meg a zabrak némi töprengés után. – Helyes, ifjonc – mosolyodott el a szőke hajú, filigrán kiállású nő, Avar Kriss, akiről mindenki tudta, hogy nem fenyegető megjelenése ellenére a Rend egyik legfélelmetesebb fénykardvívója. – Gondolkodnod kell, mielőtt rohanvást igyekezve nagyobb kárt okozol, mint hasznot. Tovább! Amikor a gyakorlógömbös feladatot befejezték, Avar sorozatokat tanított nekik, amelyeket később a Hét Forma ötvözésével kialakíthatták a saját vívóstílusukat. Zöld pengéje kecsesen hasította a levegőt, az ifjoncok pedig utánozták a mozdulatait. A folyamatosan gyorsított tempó miatt fennállt a veszélye, hogy a tapasztalatlan kölkök felnyársalják egymást, ezért két méteres távolságra állította őket egymástól. Annyira tudták már kezelni a veszélyes fénykardokat, hogy saját magukban nem tettek kárt vele, de egyelőre még nem álltak készen arra, hogy valódi vívóleckékben részesüljenek. – A látás nem mindig hasznos – oktatta őket Avar. – Érezd a pengét az Erőben, halld a búgását ne a hallószerveddel, hanem a felfogóképességeden túl. Hallgasd, ahogy énekel az Erőben! Hangolódj rá, fókuszálj és jegyezz meg minden hangfekvést, minden mozdulati érzetet, hogy később akár álmodban is fel tudd idézni, és reflex-szerűen tudj majd védekezni a váratlan támadásokkal szemben! Avar csak a gyakorlat végén vette észre, hogy a terem ajtajában két új alak áll, akik az utóbbi percek során érkeztek. Leengedte a fénykardot, és pihenésre utasította az ifjoncokat, akik vele ellentétben ziháltak a megerőltetéstől, és verejték – vagy annak megfelelő – gyöngyözött a homlokukon. Avar elhaladt a földre dőlő gyerekek között, hogy fogadhassa Judicar mestert, aki egy peremvidéki kalózokra jellemző, szedett-vedett páncélzatban pompázó kísérővel érkezett. Avar megállt a Fény Tanácsának hírszerző-mestere előtt, mire a kiborg előrelépett, és harsanó, légszűrőjének köszönhetően nyers hangon megszólalt: – Kriss mester! Hogy élvezed az oktatást? Gondolom nem sok kihívás van benne a peremvidéki állomások és enklávék létesítéséhez képest! – Kikapcsolódásnak jó – vont vállat Avar. – Hát te, mester? Miért kerestetek fel? – Rögtön a lényegre, mi? Jellemző! – harsogta Judicar. – És célszerű… Ez is bizonyítja, hogy te kellesz nekünk, Kriss mester. Egyik társunk, Suun mester, a Fény Tanácsának tagja bajban van. A Mandalore-on teljesített küldetést, amikor… szorult helyzetbe került. Benthic – intett a kalóz felé – és a társai követték a fejvadászt, aki elkapta, egészen a Hutt Űrig. – Nem jellemző Suun mesterre, hogy hagyja magát csapdába csalni – jegyezte meg Avar. – Valóban nem… de ez az egész küldetéssorozat bűzlik. Suduri lovag sem volt képes tökéletesen teljesíteni a maga részét a Tarison. Úgy tudom – váltott hirtelen témát –, a Jedi Misszió megsegítő-akciót szervez a Hutt Űrben. Hogy haladtok vele? – Lassan – vont vállat Avar. A Jedi Misszió megbízott vezetőjeként ő és a társai gyakran járták a Külső Gyűrű világait, ahol létesítendő enklávék és előretolt Jedi állomások számára kutatták a megfelelő világokat, illetve humanitárius munkát végeztek. – Még mindig erős ott a birodalmi jelenlét. Egyelőre csak segélycsomagokat juttatunk be a helyiek számára, de még nem sikerült megvetnünk a lábunkat a szektorban. Miért kérded? – Mert Suunnak segítségre van szüksége. Gondolod, hogy be tudnád vetni a Misszió erőforrásait a Hutt Űrben? Avar megrázta a fejét. – A Malreaux Ház nemrégiben megvonta a támogatását, így nincs elég erőforrásunk egy mentőakció megszervezésére, főleg nem birodalmi területen. Suun egyetlen esélye, ha én magam megyek. – Ez a beszéd! – recsegte Judicar. – Magam is inkább a fedett műveletek híve vagyok. Benthic el fog kísérni a küldetésed során – csapott rá a kalóz vállára, mire az ellépett mellőle. – A többiek a Hutt Űrben várnak ránk – közölte Benthic, mikor már mindhárman a Templom folyosóját rótták. – Támogatásnak pont elegen vagyunk neked, Kriss mester. – Megnyugtató, hogy nem leszek egyedül – vetette oda udvariasan Avar, holott jól tudta, hogy semmilyen segítségre nincsen szüksége. Soha. – Akkor hát továbbítom a Suun- és Suduri-küldetések jelentéseit a számodra! – förmedt rá Judicar mester. – Az Erő kísérjen utadon, Kriss! Hozd vissza nekünk Suun mestert. – Máris hozom – mosolyodott el a nő, és elindult a lakókörlete felé, hogy felkészüljön a küldetésre. … A szenátusi összejövetelen olyan sűrűn fordultak elő a coruscanti elit leggazdagabb lényei, hogy Trilla bosszúsan konstatálta: ha találkozni akar a köztársasági kormány valamely tagjával, akkor hiába keresi őket a tömegben. A Jedik és a kormány ideológiai ellentétéből adódóan arra is hiába várt, hogy a szenátorok valamelyike fogadja annak ellenére, hogy maga Depallo volt az, akinek a Fény Tanács megküldte az előzetes jelentést, és aki személyesen biztosította őket afelől, hogy átveszi a Jedi küldönctől a Renegát gyárából elhozott vírusreagenst. Csakhogy Depallo sehol nem volt. Trilla már negyedszerre járta körbe a Galactic 625 torony legfelső szintjének termeit, és kezdett elege lenni az egészből. Elhatározta, hogy legközelebb Cal-t küldi az efféle bájgúnár eseményekre. Mindemellett folyamatosan az volt az érzése, hogy követik. Egész pontosan a Tarisról való menekülésük alatt kezdődött, és most sem ért véget ez a közérzet. Trilla már régen megtanult az ösztöneire hallgatni, így biztos volt a tényben, hogy a Taris óta állandó megfigyelés alatt áll. A miértjére azonban nem tudott rájönni. Senki sem próbálta megakadályozni, hogy ő és Kestis megtegyék a Tanácsnak a jelentésüket, vagy hogy eljöjjön ide, hogy a kormánynak is átadja az információkat a Renegát vírusfejlesztő-bolygópusztító összeesküvéséről. Ahogy a tömegben forgolódott az előkelő és drága ruházatú politikusok és személyzetük között, egy hang ütötte meg a fülét, ami ismerősnek tűnt. Ahogy megpillantotta a közeledő férfit, az joviálisan elmosolyodott, majd enyhén meghajolt a Jedi előtt. – Hát itt van, Jedi-lovag! – mondta kissé kenetteljes hangon. – Depallo szenátor elnézését kéri, de jelenleg nem elérhető, így vettem a bátorságot és felajánlottam, hogy ellátom ezt az ügyet a jó szenátor úr helyett. – Trilla Suduri – mutatkozott be Trilla. – Azt hiszem, jobb lenne, ha csendesebb helyre mennénk. Az információim érzékenyek. – Érzékenyek? – pillantott rá értetlenkedve a férfi. Trilla elhúzta a dzsekijét, ami mögött láthatóvá vált a ruházatára csíptetett vírusos fiola. – Kifejezetten érzékeny – figyelmeztette. – Nocsak… Ez valami új bódítószer? Sajnos nem élek ilyesféle segédeszközökkel. – Nem, uram. – Most Trilla ráncolta a homlokát értetlenül. Úgy tűnt, a másikat egyáltalán nem érdekli a tarisi renegát-komplexum. Vagy csupán a Jedik iránti ellenszenvét próbálta meg kifejezni ezzel? Trilla nem értett különösebben a politikához, de egyre inkább úgy érezte, hogy soha nem is akar érteni hozzá. – A Renegát vírusa – közölte fojtott hangon. – A Renegát? Ja, igen, igen. Érdekes egy fickó, nem gondolja? Bár inkább idegesítő, mint vicces, ugyanakkor tanulmányozandó teremtmény. Különben ha ilyen érzékeny ajándékkal érkezett, miért nem a Gárda valamelyik főnökének adta át? – Mert Depallo szenátor erősködött, hogy csakis a kormány tagjai kaphatják meg – vont vállat Trilla. Megint politika. – A szenátor úr azt az ígéretet tette, hogy amennyiben neki szállítjuk le az információinkat, a kormány felülvizsgálja majd a Jedi Renddel való kapcsolatát. – Á igen, igen. Nos, én magam Depallo kérésére vagyok itt, úgyhogy át is veszem ezt – azzal minden előzetes kérés nélkül benyúlt Trilla dzsekije alá, és a markába kaparintotta a fiolát. Érdeklődve a szeme elé emelte, majd elrejtette a saját ruházatának valamelyik redőjében. – Biztosíthatom, ifjú Suduri lovag, hogy a jelentése eljut a megfelelő fülekhez. Most pedig ha megbocsát, volna egy megbeszélésem Casterfo szenátorral a legutóbb restaurált császárkori tapétákról. Köszönöm, hogy elfáradt ide. – Én köszönöm… Rozess szenátor – biccentett Trilla. Azzal mint aki jól végezte dolgát megfordult, és eliramodott a kijárat felé. Rozess pedig a másik irányba sietett el, igyekezve kerülni Depallót, akinek a személyi számítógépére csatlakozva már korábban kitörölte a Jedik kormánynak tett jelentését... Abban biztos volt, hogy a Gárdához eljutottak már a Tarison történtek hírei, de legalább a vírust nem kapják meg. Gyomorproblémákra hivatkozva kimentette magát a tömegből – a Ransolmmal való ereklye-megbeszélést már régen letudta –, és leszáguldott a torony földalatti szintjeinek egyikébe. Őszintén szólva egyáltalán nem értette Sordisnak a vírussal való megszállottságát. A Renegát eszméje mindig is az individualizmust és az önkifejezés szabadságát hirdette, erre titokban olyan vírusokat gyárt, amelyek agyatlan, engedelmes zombikká silányítják a szolgáit? Ez még Sordis agyament világában sem állt össze. Rozess ugyan már régen belátta, hogy hiába keres racionalitást a Sötét Nagyúr gondolkodásmódjában, amit a töménytelen mennyiségű kábítószerek inkább alakítottak, mint a saját akarata… Többek között ezért is próbált meg függetlenedni tőle, amíg vissza nem tért a bitangja. A kérdés már csak az volt, hogy mostani helyzetében hogyan használja fel Sordis ellen az értesüléseit, a Jediket, vagy a Gárdát, vagy a kormányt… … Draay, aki a Coruscantig és a városon belül is követte a Jediket, és aki kinyomozta, hogy a Fény Tanács kinek és mikor szándékozott továbbítani a jelentést és a vírusreagenst a kormány tagjai közül, most teljes káoszlord-viseletében várakozott a Galactica 625 földalatti ötszázadik szintjén, két csöpögő víztartály közelében, miközben a távolban az elhagyatott Művek-régió rég megbolondult szervizdroidjai dolgoztak. Nemsokára lépteket hallott, és befordult a sarkon apja, ez a Draay megítélése szerint a Draay Ház hátán felkapaszkodott, törtető senki, ez az erőszakos karrierpolitikus, akit a Sötét Nagyúr nagy becsben tartott egykoron: Rozess. Draay anyja, aki a Draay Ház leszármazottja volt, még a Tarison elhunyt, amikor ő még csecsemő volt. Azóta is az apja nevelte, pontosabban egyetlen célra nevelte: hogy hű szolgálója lehessen a Sötét Nagyúrnak. Így a saját nevét ostoba, undok viccnek tartó Draay Rozess végül a Sötét Nagyúr káoszlordja lett, Rozess tökéletes eszköze arra, hogy ha eljön az idő, a fia által visszavághasson Sordisnak. Azt persze nem kérdezte meg soha, hogy a fiú mit akart. Draay abban sem volt biztos, hogy az anyja természetes módon halálozott el. Jude néni néha utalt rá, hogy Astoria Draay milyen jó asszony volt, kár, hogy ilyen hamar távozásra kellett bírni. Később, amikor meglátogatta az anyja sírját rájött, hogy azt meglepően mélyre ásták, ráadásul permabetonnal vonták körbe, hogy ne lehessen egykönnyen kiásni. – Jó munkát végeztél, kölyök – vetette oda Rozess. – Most pedig nagy kegyben részesülsz: te magad fogod jelenteni a Sötét Nagyúrnak a gungan tartózkodási helyét! – Miféle gungan? – Azzal most ne törődj – legyintett a szenátor. Fehér szemeiben fanatikus tekintet lángolt. – Gondolj csak bele, mekkora jutalomban részesít a Nagyúr, ha te magad jelented neki az információt, amire oly régóta várt! A Rozess család ismét a bizalmasai közé fog tartozni! Téged pedig nagyra fog becsülni… és ha eljön a pillanat, lesújtasz rá. Jól mondom? – villant fenyegetően a tekintete. – Jól… – dünnyögte Draay. – Különben mi történt a Malreaux-gyerekkel? – faggatta Rozess, miközben nekiállt összerakni a titkosított kommunikációs berendezést, amivel közvetlenül felvehették a kapcsolatot a Renegáttal. – Meg… meghalt – fordult el Draay. – Remélem, te ölted meg, fiam! – Nem… Canto gróf megölte helyettem – felelte keserűen Draay, továbbra is a hátát mutatva az apjának. Rozess vállon ragadta és maga felé perdítette őt. – A gondolataid elárulnak… Nem tudtad megtenni, igaz? Csak nem valóban összejöttél vele? – követelte ingerülten. Aztán a szemei összeszűkültek. – Csak nem… vonzódsz a férfiakhoz??! Draay összeszedte minden mentális gátját – már gyerekkorában megtanulta kizárni magából az apja elméjét. – Nem! – kiáltotta határozottan. – Jól tudod, hogy a Sötét Nagyúr devianciáit nekünk nem szabad felvennünk, ő különleges előjogokkal rendelkezik, mert ő maga is különleges! De mi Rozessek vagyunk!! – Tudom, apám! – rázta le a kezét magáról Draay. Rozess pupillái keskeny vonalakká változtak, ahogy a férfi megpróbált a fia elméjébe hatolni az Erőn keresztül. Aztán hirtelen visszahúzódott, és a kialakított transzmissziós rács felé intett: – Gyerünk! Majd én a szádba adom a szavakat! Hamarosan úgysem kerülheted el, hogy személyesen találkozhass Vele! Draay rálépett a rácsra, miközben az apja létrehozta az adást. Hamarosan megjelent előtte a Sötét Nagyúr vörösben villódzó, fenyegető alakja. Sordis fölébe magasodva végignézett rajta, majd megnyalta a szája szélét. – Á, ifjú Rozess – mosolyodott el a hajmeresztő arcfestést és arisztokratikus öltönyt viselő férfi. – Micsoda meglepetés… Nem is tudtam, hogy az apádnak ilyen... helyes fia van. Az ő arca meglepően taszító. Talán az anyádtól örökölted. – Információim vannak a számodra, nagyuram! – ereszkedett térdre Draay. – No nem – intett Sordis. – A térdelésnek még nincs itt az ideje – megvárta, míg a fiú feláll, aztán folytatta: – Ki vele hát, mit hoztál nekem, ami ilyen fontos?– A… az ellenséged – olvasta le az apja szájáról Draay. – Az, akit kerestél. Megvan azoknak a rendszereknek a neve, amit úgy nevez: szent elbújhely. Sordis szeme érdeklődve megvillant. – Nocsak… És mik lennének ezek?– Ershan, illetve Jedha – közölte Draay. – A koordinátákat mindjárt továbbítom. A Sötét Nagyúr töprengő képet vágva járkálni kezdett. – Hát persze… a Próféta kedvenc világai. Gondolhattam volna. – azzal kinyújtotta a kezét, mire abba egy légzőmaszkot nyomtak. Sordis beleszippantott, aztán összeakaszkodott tekintettel nézett vissza Draayre. – Jó… munkát végeztél, fiam. Mondd meg az apádnak, hogy nem fogok mártást csinálni belőle.Ekkor Rozess maga is rálépett a rácsra. – Ezt igazán értékelem, Nagyúr… A Galaktikus Opera legutóbbi előadásának felvételeit szintén csatoltam Neked. Sordis elégedetten felnevetett. – Helyes, helyes… Furcsa is lenne, ha beállítanék az Operába személyesen. Remélem, nem olyan szemcsés a felvétel, mint amit a holoneten adnak. Draay – fordult vissza a fiúhoz – , a gróf úr nagy véleménnyel van rólad, de legközelebb ne habozz, ha cselekedni kell. – azzal a hologram eltűnt. Rozess kissé megvető képpel fordult a fia felé, azzal összeszedte a kommunikátor alkatrészeit, és elindult a liftek felé. – Vesd le ezt a szánalmas öltözéket… – parancsolta. – És szabadulj meg attól a maszktól – mutatott a Draay hóna alatt szorongatott káoszlord sisakra. – A Coruscanton már nem lófrálhatsz bennük. Draay még hosszú percekig, némán bámult az apja után.
|
|
|
Post by Enz on Apr 24, 2020 17:22:55 GMT 1
Néhány nappal a történtek után Kytra már sokkal tisztábban látta a dolgokat maga előtt. Hamar ráébredt, hogy az tényleg nem vezetett volna sehova, ha megkeresi a bűnöst és simán megöli. Most kergetőzhetett volna a cinkosaival. Helyette viszont sikerült összeszedni egy egész ígéretes csapatot a hajóra. Feinn biztosította a megfelelő eszközöket és fegyverzetet mindenki számára. - Min gondolkozol ennyire? - kérdezte a falat támasztó Feinn. - Csak az esélyeket latolgatom. A mandalóriak nem igazán ismernek. - De ott a kard, meg anyád neve. Ez egy jó tárgyaló alap. - Az, de én nem az anyám vagyok. Nem akarok az árnyékában élni. - Tudom, bár a vörös neked is jól áll - mondta a férfi, mire Kytra elmosolyodott egy kicsit. - Ha túl leszünk ezen és Saaliáék is visszaérnek, tartsuk meg végre az esküvőt. Eleget halogattuk. - Mindenképp. Reméljük, hogy tényleg mindenki épségben visszatér. - Úgy lesz. Csak pozitívan - kacsintott a férfira - Kicsit úgy érzem magam, mint régen a nagyobb csempész bulik előtt. - Izgatott vagy? Ne szerezzünk gyorsan valami kabalát a biztonság kedvéért? - viccelődött Feinn. - Semmi szükség rá. De ha már szóba került, sikerült megcsináltatni, amit kértem? - kérdezte, mire a férfi a zsebébe nyúlt és egy láncon lógó kyber kristályt vett elő, majd átnyújtotta a nőnek, aki a nyakába is vette rögtön. - Az imént azt mondtad, nem kell kabala, nem? - tréfálkozott ismét. - Ez nem olyan kabala. Zaniah adta nekem. Azt mondta, megvéd attól, ha valaki az Erővel támadna rám. Szóval gondolom az volt a célja, hogy ne legyek ilyen hátrányban, ha szembejön egy sith. - Szóval ez olyasmi, mint egy védőpajzs? - Azt hiszem. Saalia mesélte, hogy létezik egy állat...aminek nem tudom már a nevét, de a különlegessége, hogy taszítja az Erőt. Szóval gondolom a kristály is így működhet. Legalábbis remélem. Csúnya meglepetés lenne, ha csak egy bizsu lenne. - Nagyon sokat nem beszélgettem vele, de nem tűnt annak a típusnak, aki hisz az ilyen dolgokban. - Miről beszélgettél vele? - Megpróbáltam kipuhatolni, hogy kicsoda, mert láthatóan a doki és Vihar nagyon odafigyeltek rá. De nem hagyta magát. Közös témánk meg nem nagyon akadt, szóval igazából rövid csevegés volt. - Ha ez megvígasztal, nekem sem árulta el Saalia, hogy kicsoda. Bár szimpatikus. Pár pillanattal később feltárult az ajtó és Cara lépett be rajta, nyomában a frissen szabadult Karei, aki egész emberien festett ahhoz képest, ahogy még a börtönben látta. - A Vadmacska kész az indulásra - közölte Cara, mikor az ablakhoz ért. - Remek, kösz Cara. - Ehhez mondjuk felesleges volt ez a díszfelvonulás - jegyezte meg Feinn. - Úgy látom a szád még mindig olyan nagy, mint régen - pillantott rá Cara, akin látszott, hogy nem hagyja magát egykönnyen. - De azóta már a Fekete Nap vezére lettem - húzta ki magát Feinn, mint aki megmakacsolta magát. - De gondolom a golyóid azóta sincsenek beshkarból - szorította össze az ujjait olyan mozdulattal Cara, mintha a nemesebb részét szorongatná, és a vigo önkéntelenül is összepréselte az ajkait, mintha a nőnek csakugyan valamiféle sith képessége lett volna. - Szórakoztató látni, ahogy cívódtok, de most nincs hozzá lelkierőm - sóhajtott fel Kytra. - Nyugi, nem fogok maradandó kárt okozni benne - kuncogott Cara, majd komolyabban folytatta. - Szóval mi a terv? Megyünk és szétrúgunk pár segget? - Attól tartok ez nem vezetne célra - fújta ki a levegőt Kytra gondterhelten. - Azt hiszem igaza van Abrennek abban, hogy a céljukat vesztett mandókra kell hatnom valahogy. - Azt ne mondd, hogy komolyan veszed ezt a politikai bullshitet - horkant fel Cara. - Összeszedjük őket, letelepítjük őket valami bolygón, építünk játszóteret a gyerekeknek köztársasági pénzből... Ehhez a munkához nem én kellek, hanem valami titkárnő. - Nyugodj meg Cara, bőven lesz dolgod neked is - nyugtatta meg sietve Kytra. - De mi egyedül kevesen vagyunk ehhez. Nem csak megbosszulni akarom a népem, hanem megmenteni. - Sosem hittem volna, hogy ilyen idealista vagy - tárta szét a karjait Cara. - Miből gondolod, hogy a szenátorod nem csak kihasznál? - Ez meglep. Egészen egy hullámhosszon lévőnek tűntetek nemrég - felelte Kytra. - Hah, ne érts félre! Bármikor szívesen ágyba vinném azt az ében szépséget, és addig sikíttatnám, amíg ránk nem hívják a CSF-et. De Kytra, a picsába is, ő egy politikus! - jelentette ki Cara, mintha ez önmagában válasz lett volna a félelmeire. - Nem mondom, most igazat kell adnom - tette hozzá Feinn. - Azt hiszem te is elfelejted, hogy emiatt a kapcsolat miatt megy most olyan jól a Napnak - tette csípőre a kezét. Kytra nem számított rá, hogy ilyen hirtelen ilyen irányt vesz ez a beszélgetés. Ő sem szívesen ismerte volna be korábban, de Abren valóban egy megbízható nő volt. Politikus létére. Ahogy Saalia mondja. Már épp elkezdett volna mellette érvelni, amikor jól hallható szisszenésre lettek figyelmesek. Karei állt ott egy épp kinyitott sörrel a kezében. - Csak folytassátok - mondta, majd megemelte az italt tisztelgésül és belekortyolt - De ha bunyózni fogtok, előbb mondjátok meg, hol találok valami rágcsálnivalót. - Bunyó? Ez csak egy normális eszmecsere - nevetett fel Kytra. - Szuper. Akkor gondolom indulunk lassan, ugye? - Hova sietsz ennyire? - érdeklődött Cara. - Épp most szállt le a szenátornő siklója. Gondoltam nem akarjátok megváratni, ha már így be vagytok rá indulva - felelte az egykori orgyilkos, majd kiitta a maradék sört és egy jól irányzott dobással a kukába dobta anélkül, hogy egyáltalán odanézett volna, majd kilépett a lakásból. - Hol szedted össze ezt a csajt? És miért kell magammal ráncigálni mindenhova? - Majd később elmondom. Most menjünk - felelte a másik nő, majd magához vette a sugárvetőjét és a sisakját. A kikötőbe érve Abren már láthatóan unta magát. Ares pedig idegesen szemlélődött. Nem érezte biztonságban magát ilyen közegben. Mindketten megkönnyebbültek, mikor végre odaért a csapat. - Már azt hittem, lezavartok még egy gyors numerát - jegyezte meg a szenátornő.
- Öt perce még az volt a téma, hogy ki akar megfektetni téged - közölte Karei a legnagyobb természetességgel. - Megtisztelő - felelte Abren, mintha csak Saalia egy pocsék beszólását kellett volna úri társaság előtt lereagálnia - Ha jól látom, indulásra kész a kis csapat. - Én már feltankoltam - mondta Karei és megmutatta az oldaltáskája tartalmát. Megdézsmálta Feinn sörtartalékát. - Látom jól összerázódtatok - mosolyodott el Abren a kis jelenetet látva Karei részéről. - Gondolom már van valamiféle terved, Kytra. - Mondjuk - felelte a nő eléggé szűkszavúan. - Jól áll a páncél - tette hozzá Abren, ahogy végigmérte. Feinn mintha mondani akart volna valamit, de aztán jobbnak látta, ha nem szól közbe. - Amit tudnotok kell indulás előtt, hogy a sithekkel közösen vonultunk be a Mandalore űrbe. - Nem hangzik túl jól - jegyezte meg Cara kissé kedvtelenebbül, mint előtte. - Ők most hivatalosan a barátaink - közölte sietve Abren. - Van nekik is egy csapat mandójuk. Boba Fett unokájának a vezetésével. Azt hiszem érdemes lenne velük leülni tárgyalni. - Látod, Kytra, ide vezet a politika - jegyezte meg Cara, amolyan "én megmondtam" stílusban. - Előbb még kedves szavakkal rávesznek valamire, aztán máris sithekkel kell egy ágyba bújnod. - Miért, ez ellenedre lenne? - hunyorított rá Abren, mire Cara felnevetett. - Nem hiszem, hogy túlélnék. Nagyon vad tudok lenni - közölte vele, csípőre téve a kezét. - Ezek most flörtölnek? - súgta oda Feinn a mellette álló Kytrának. - Nem akarod tudni - válaszolta a nő. - A titkosszolgálati összekötőtök majd jelentkezni fog ha már mandalóri űrben vagytok - folytatta a komolyabb témát Abren. - Nos, van itt még bármi? Egy búcsúcsók esetleg? Cara szó nélkül előre lépett, és Ares idegesen figyelte, ahogy hirtelen megragadja Abren derekát, majd a száját az övére tapasztotta. A szenátor csak néhány pillanatig ellenkezett, mielőtt a nagyobb darab nő szinte maga alá gyűrte, miközben másik kezével az arcát fogta. Jó pár pillanatig tartott a jelenet, mire Cara elengedte és hátrébb lépett. Abren nagy levegőt vett, mint aki a megfulladás szélére került. - Huh - préselte ki magából, miközben Cara diadalmasan állt előtte. - Na menjünk, mielőtt ki kell rakni a nedves padló feliratot - javasolta Karei a szokott távolságtartó stílusában. Rövid csend állt be. Abren egészen meg volt illetődve. Vélhetően nem számított rá, hogy valaki tényleg megteszi ezt vele. Cara körbe pillantott, majd Feinnen állapodott meg a tekintete és kérdőn felhúzta a szemöldökét. - Nem, kihagyom - mondta szórakozottan a vigo - Elég nekem Kytrától. - Te vesztesz vele - vont vállat Cara. Most már Karei is kedvet kapott és az idáig szótlanul szobrozó Aresre pillantott, majd közelebb lépett és széttárta karjait, mint aki ölelést szeretne. De a férfi csak összekulcsolta a karjait, ezzel egyértelművé téve, hogy nem vevő az ötletre. Mire a nő csak megvonta a vállát, majd Abrenhez fordult, megmarkolta a hátsóját és adott neki egy puszit. - Ennyivel minimum tartoztam - mondta, majd elindult a hajó felé. - Nos akkor, majd találkozunk - mosolyodott el Cara a jelenet után, biccentett Aresnek és Feinnek, aztán követte a másik nőt. - Remélem tudod mit csinálsz - jegyezte meg Feinn, ahogy a két távolodó nőt figyelte. - Ó, tudom - felelte Kytra és megadta a férfinak a várva várt csókot, mire Abren színpadiasan elhatárolódott a dologtól. - Túljátszod - súgta neki Ares. - Vigyázz magadra - mondta Feinn, miután befejezték és magához ölelte a nőt. - És a hajóra? - Azzal megyünk nászútra, szóval arra is vigyázhatnál. Pár karcolás belefér, de ne Saaliázd meg, ha lehet. - Nahát, Saalia már fogalom lett hajórongálásban? - kérdezte felélénkülve Abren. - Igen, az is a nyugdíjazás egy formája - válaszolt viccesen Kytra, majd a szenátornőhöz lépett és megölelte - Kösz, hogy lelket öntöttél belém. - Szívesen. Végül elengedte a nőt és még ő is biccentett egyet Ares felé, aztán felvette a sisakját és a hajó felé indult. Addigra minden előkészületet befejeztek a hajón, így már csak a kapitányra vártak az indulással. - Ez belülről is pont olyan, mint a régi - jegyezte meg Cara, ahogy leült az egyik legénységi félkör alakú ülésre és felrakta a lábát a mellett lévő holosakk asztalra. Kytra próbált úgy tenni, mint aki ezt észre sem veszi. A hajójára mindig nagyon kényes és érzékeny volt. - Nos, Feinn nagyon alapos tervek alapján dolgozott - felelte Kytra. - Akadt jó pár kép a régiről. Meg persze az emlékek. - Tényleg szeret téged - jelentette ki Cara, mire Kytra felhúzta a szemöldökét. - Mármint, nem mintha kétséges lenne. De tudod, megleptél. Ott van álmaid férfija, aki nem sajnálja a pénzt egy ilyen ajándékra, a legjobb körök barátsága... és te mégis azzal hívsz fel pár hete, hogy lenne egy új meló. Nem tudsz egykönnyen megülni a seggeden te se, mi? - Hidd el, ez nem csak kalandvágy - közölte a nővel határozottan. - Készen álltam rá, hogy megváltozzanak a dolgok. De aztán az otthonom... semmivé lett. - Bah, az otthonod! - tört ki Carából. - Mikor volt neked valaha közöd ahhoz a helyhez? Még páncélod sincs, csak az anyádét használod! - Azt hittem nem érdekelnek - felelte Kytra paprikásan. - De ahogy nem volt többé, rájöttem, hogy végig hazudtam magamnak! Voltak emberek, akikhez tartozhattam volna, de sosem akartam. Most, hogy nincs többé... rájöttem mit veszítettem. - Bozse moj - ingatta a fejét Cara. - Te komolyan gondolod. - Igen - bólintott Kytra. - Halálosan. És bármire képes vagyok arra, hogy aki ezt tette, bűnhődjön. - De nem rá vagy igazán dühös - mutatott rá Cara. - Hanem magadra, amiért eddig hazudtál magadnak. És persze azért, mert ez a sok-sok hazugság most egyszerre a fejedre borult. - Meglehet - sóhajtott Kytra. - De nem csak a bosszú életet. Sokkal inkább... az elvesztegetett időt akarom pótolni. A népemmel. - Ez már jobban tetszik - mosolyodott el halványan. - De neked nem mindegy? ígyis-úgyis kifizetlek? - tette fel a kérdést neki, mire Cara felkelt, odalépett hozzá és belemarkolt a fenekébe. - Ne felejtsd el, ki csinált belőled nőt - mosolygott rá. - Még ha fizetős munkát vállalok is, akkor is érdekel, hogy mi van veled. - Ez kedves tőled - felelte Kytra kissé meglepetten. - Meg persze az sem utolsó, ha nem vezetsz minket a halálba - kacsintott rá. - Szóval ha beszélgetni támad kedved, kell egy váll, amin kisírhatod magad, vagy khm, bármi egyéb... - Észben tartom - felelte a mandó nő. - És köszönöm. Azt hiszem ideje indulnunk. Halk pisszenés zavarta meg őket, és ahogy oldalra pillantottak, Karei állt ott a falnak támaszkodva, felnyitva az egyik Feinntől lopott sörösdobozt. - Ez a nő teljesen kiidegel - jegyezte meg Cara. - Hidd el, nem én találtam ki, hogy velünk jöjjön - sóhajtot Kytra. - Akkor irány a híd! Indulunk.
|
|
|
Post by sithlord on Jun 26, 2020 18:06:34 GMT 1
Charles Perigord de Talley Rand szenátor, jóízűen kortyolt egyet a nemes alderani óborból, amely egyik kedvenc itala volt, miközben régimódi, még a Régi Köztársaság dicsőségét sugárzó íróasztala mögött nézegette a legújabb jelentéseket.A magas, régimódi ruhát viselő, hosszú hullámos hajú és élénk tekintetű de betegesen vékony férfi, tiszteletet parancsolt amerre járt. Aki találkozott vele, megérezte rajta a hatalom és a bölcsesség keverékének kisugárzását, amolyan avíttas keverékké gyúrva a kettőt. Pedig Rand szenátor a szenátus egyik kevés vizet zavaró tagjának számított. A Külügyminisztérium alkalmazottjaként, nagyon sok diplomáciai siker fűződött viszont a nevéhez, amelyek miatt ismertebbé kellett volna válnia. Azonban ezt Rand szenátor direkt így intézte. Ő szeretett afféle szürke eminenciásként a háttérben maradni, onnan irányítani és a valódi hatalmat birtokolni. A magas, majd két méter magas humanoid megszólalásig hasonlított az emberekre, de nem volt az. Faja még évezredekkel ezelőtt telepedett le valahol a Coruscant csillagrendszerének egyik külső bolygóján. A kedvező feltételek miatt, a bolygó humanoid lakosai magas életkort éltek meg, az átlag emberhez képest több száz éves életkort magukénak mondva. Talleyrand is már megélt pár száz tavaszt, életútja pedig maga volt a történelem. A Régi Köztársaság idején született, apja nemes hercegként, befolyásos ember volt, még a Szenátusba is bejutott. A család módfelett gazdag volt és szoros kapcsolatban, főleg üzleti kapcsolatban állt, a Nabooi Palpatineokkal. A két család kölcsönösen tisztelte és szerette egymást, gyakran vadásztak együtt gunganokra a Naboon, vagy éppen a Rand család kastélyában rendezett fogadásokon múlatták az időt. A Perigord bolygó uraként, Talley Rand apja alaposan kiokosította fiát, aki a másodszülöttje volt. Családjában pedig az volt a hagyomány, hogy a másodszülött gyermek automatikusan papi pályát választott. Jelen esetben a Pius Dea tagjaként, az Igaz Hit terjesztésében segédkezett. Talley Rand bátyja megörökölte a Perigord bolygót és a hercegi rangot, Talley pedig elkezdte tanulmányait A Dea Szemináriumán. Különös véletlen folytán ez az iskola éppen a Naboon üzemelt, mivel Coruscanton nem látták akkoriban szívesen a Pius Dea tagjait… Az okos éles elméjű fiú hamarosan abbé, majd püspök, végül vicarius doktor lett, a Pius Dea következő reménysége. Talley Rand pedig természetesen kitűnő érzékkel látott neki, hogy Egyházát szolgálja. Neki köszönhető az, hogy pl. a Clone Háborúkat a Köztársaság Magvilágai, illetve maga a Pius Dea sikeresen átvészelte. Különös fintora a sorsnak, hogy egyik legjobb barátjából Császár lett. Palpatine nagyra becsülte a törtető Talley Randot, így mivel már a Birodalom megalakulásakor is Szenátor volt, automatikusan beválasztották a Birodalmi Szenátusba is… Gyakran kapott és kért audenciát Őfelségétől, akinek gyakorlatias és ösztönző tanácsokat adott ugyan, de nem élt azzal a lehetőséggel mint sokan mások, hogy az Uralkodó kegyeit használva magas pozíciókba kerüljön. Éles elmével világosan látta, hogy magasról lehet a legnagyobbat bukni… Az Uralkodó halála után, a megmaradt Birodalmi Hadurak és az Új Köztársaság között hozott létre diplomáciai megoldásokat, hol ide hol oda állva, ahogyan az érdekei megkívánták...Végül belátta: ezek az új Birodalmacskák nem méltóak a támogatására, így elkötelezte magát az akkoriban még erőtlen és gyenge Új Köztársaság mellett. Tette ezt hithű Birodalmiként, mert ez sosem változott meg benne. Őrizte barátja emlékét és eszmeiségét, de tudta, Palpatine Birodalma sosem tér vissza többé… Vong Háború, Galaktikus Szövetség, A Sithek visszatérése, az EGB létrejötte, megannyi történelmi mozaik, amelyekben ő is ott volt, és hol egyik hol másik felet segítette tanácsaival, meglátásaival...Ahogy a Fény Hadserege szokta volt mondani, igazi szarkavaró volt a legrosszabb fajtából. Mégis, szükség volt a szakértelmére és a tehetségére, így megtűrték mint Szenátort. Igazság szerint Talley Rand önmagán kívül egyetlen valakihez vagy valamihez volt feltétlen hűséggel. Ez pedig az Anyaszentegyház, a Pius Dea. Éppen ezért alapította meg az Új Köztársaság létrejötte után, a Hat Gyülekezetét. Mint vezető lelkész, prédikált, igét hirdetett megannyi tennivalója közben is, erre mindig szorított időt. Aludni? Az nem az ő világa volt, napi négy óra bőségesen elegendő volt a számára, s mint államférfi és lelkész, megtörhetetlen akarattal dolgozott sokszor éjszakákon át. A Pius Dea ideje újra eljön, és ő tevékeny részt akar vállalni a visszatérésben! Bátyja, Perigord Hercege közben meghalt, utód nélkül, így Talley Rand megörökölte a bolygót és az azzal járó minden előjogot és jövedelmet. Perigord kis bolygó volt, de a megélhetését biztosította. A magas, sánta alak felállt régimódi íróasztala mögül és elindult a gravisiklójához, amely a Szenátus legújabb ülésére viszi majd. Újabb munkás nap kezdődik számára.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jul 2, 2020 18:18:55 GMT 1
Wedge meglehetősen régen érezte magát ennyire elemében.
Bedöntötte a Köztársaság legújabb sorozatú elfogó vadászának számító, sötétszürke XJ2-t, majd irányba állította a szárnyak végére szerelt, korlátozott mozgásképességű fedélzeti lézerágyúkat és tüzet nyitott az ellenséges raj utolsó, robosztus, két hajtóműves bombázójára, amely méretét és lomhaságát meghazudtoló manőverekkel igyekezett manőverezni a dokkok között, hátha végre eljut utolsó célpontja, a dokkolókarmok erdejének végén függő kalapács alakú nehézcirkáló felé. Wedge hátrasandított a válla fölött, és elégedetten konstatálta, hogy kísérője némiképp lemarad, hogy fedezze az oldalról beérkező másik magányos vadásszal szemben… aztán összevonta a szemöldökét, betépte a trimmet oldalra és megvárta, hogy célpontja pontosan abba az irányba manőverezzen, amerre ő várta... és meghúzta a fedélzeti lézerek elsütőbillentyűjét.
A vörös plazmasugarak egymás után vágódtak be a célpontba - Wedge kattintott egyet a botkormány szabályozóin, mire a fedélzeti fegyverek felváltva történő tüzelésről négyesre szinkronizáltak, majd egyetlen, utolsó találatot vitt be a meggyengített ellenség pajzsán át annak hajtóműszekciójába. A bombázó kettétört és felrobbant, pilótája katapultált, majd pörögve pattogni kezdett a platform fogókarjainak sűrűjében, ahogyan gellert kapott valamelyiken. Wedge elvigyorodott és kitért, egy gyorsan elsuhanó, alig észrevehető nyíláson át kiröppenve a szervizdokk összevisszaságán keresztül a szabad mélyűrbe, miközben kísérője találatai nyomán a háta mögött tökéletes időzítéssel tűzgömbbé vált az őt üldöző, lőni készülő vadászgép.
Wedge taktikai monitorján ezzel kihunyt az ellenséges szakaszt jelző összes állapotjelző, a misszióstátusz képernyő pedig zöldre váltott. - Szép lövés volt, végeztünk! - koppantott az egymásközti komra Wedge, megköszönve a kísérő segítségét, majd a saját bázis leszállóplatformja felé fordult...
...hogy aztán egyszerre minden előjel nélkül eltűnjön körülötte minden, a megnyugtatóan ismerős pilótafülke és az űr csillagokkal pettyezett feketesége, az elévágó, billegtető kísérő négy hajtóműlángja... majd az egész átváltson egy színes, aztán fekete fehérbe forduló kaleidoszkópba... és végül felemelkedjen a holografikus szimulátor kivetítő diódákkal teli fedele.
Wedge elégedetlen mormogás közepette megrázta a fejét, és levette róla a VR sisakot, amely a szimuláció egyes elemeit vetített közvetlenül szemei elé, majd kimászott a szimulátorból. A mellette lévő kettőből épp akkor kászálódtak ki alkalmi ellenfelei - Gavin Darklighter, a vadászerők főparancsnoka, és Wes Janson, a Sluis- és Bakura-szektorokért felelős köztársasági védelmi flotta elöljárója. - Ez nem volt ferr, melyikőtök húzta ki a dugót - rázta meg a fejét elégedetlenül a kormány védelmi megbízottja. - Tudjátok, hogy sosem hagynám ki a leszállást és az azt követő leszerelést, még ha szimuláció is.
- Mindenki tudja, főnök, hogy csak azért erőlteted ezt, mert rögtön utána jön az a rész, amikor a győztes pilótának fizetnek a többiek a kantinban - nevetett fel Gavin és hátbaveregette Wedge-t. - Fájdalom, ennek szimulációban nem sok értelme van - azzal végigpörgette az adattáblát, amit a létesítmény parancsnokaként mindig magánál tartott. - A kettes kaputól jött egy jelzés az őrségtől, hogy vendégeink érkeznek, azért szakította meg a szimulációfelügyelet a küldetést. Nem volt elég amúgy is, hogy negyedszerre is szétlőhettél minket? - Ez amúgy is csak szimulátor - csóválta meg a fejét a hozzájuk harmadikként csatlakozó Wes Janson. - Ráadásul az osztagok többi tagja ugyanúgy gépi AI volt, mint a környezet többi része. Nálunk az ilyesmit még élesben csinálják, igazi gépeken...
- Elhiheted, Wes, semmit sem élveznék jobban, mint ugyanezt lerepülni a Hesperidium körül élesben - tárta szét a karjait sajnálkozva Wedge. - De a lábam miatt egyre kevesebb engedélyezett gépidőt kapok az orvosomtól, ráadásul a rynavírus és a terrorista fenyegetettség miatt bevezetett korlátozások okán Coruscanton karantén alatt vannak az éles készültségű vadászszázadok barakkjai és hangárjai. Gavin bemehet, de én már civilként nem. Korélián repülhetnék, sőt, biztos vagyok benne, hogy nálatok is... de akkor ki tartaná a hátát a csínytevéseitek miatt a Szenátusban?
- Ezek amúgy is a legjobb elérhető szimulátoraink - gyűjtötte be közben társaitól a VR-sisakokat Gavin Darklighter. - Holografikus pilótafülke-megjelenítés, bármilyen aktuális és régebbi, sőt ellenséges típus szimulálható, beleértve a Sith, nagai, vostroyai és chiss haditechnikát, intelligens, AI-alapú szkvadron-szimulációs algoritmusok ellenséges és baráti szakaszokkal is... - Majd ha távirányított drónokkal repülünk, mint a birodalmi TIE-droid vezérlők, akkor lesz ennek értelme... addig csak a szobájuk sötétjében ülő kockákat helyezi előnyös helyzetbe a hozzánk hasonló öreg rókákhoz képest - csóválta a fejét Wes. - Persze nem mondom... jó móka volt. Csak hát, ekkora blődséget, őszintén! Ez az egész Ábécé-osztag taktika teljességgel értelmetlen. Az egész csak arra jó, hogy Wedge leszedegethessen minket a géppárjaival és a swarmjaival, ha így repülünk. Ötös formáció... megáll az eszem. Mire ráállunk egy alakzatra, kettőt már leszednek Wedge géppárjai, a maradék meg összevissza repked páratlanul, mint a zavarodott mynockok.
- Hát, amellett, hogy még mindig jobb pilóta vagyok nálatok, láthatóan - vigyorodott el elégedetten Wedge -, azt hiszem, igazatok van. A kettő-plusz-kettes formáció minden szimulációban nagyobb előnyökkel járt, mint ez az ötös ék. Még akkor is, ha azonos típusok csaptak össze. Amikor pedig az eredeti ábécé-konfiguráció szerint minden szim eltérő típussal repült nálatok... hát az maga volt a taktikai katasztrófa.
- Egy csapásmérő formáció esetén még el tudnék képzelni egy ilyen köteléket - fűzte tovább a gondolatot Gavin. - De elfogó és vadászvédelmi feladatokra teljességgel értelmetlen koncepció. Egymást lassítják a különböző típusok, mindig a leglassabb és legkevésbé fordulékony géphez kell igazodnia a többieknek is a formációban, a pajzsok és fegyverek kihasználása inkonzisztens... amikor pedig kivettük a típusvariánst és ötösével repültünk ugyanazzal a géppel, úgy jártunk, mint a régi, buta birodalmi TIE-kötelékek, amikor páratlan formációval próbálkoztak. Ráadásul ott is inkább hármas volt a gyakoribb, mint az ötös. Az egész arra ment ki, hogy a megnövelt méretű kíséret gépiesen követte a vezérgépet és azt fedezte, csak ahol három TIE elfér egymás mellett, ott öt B-szárnyú már semmiképp. Épp az egyéni kezdeményezés és a specifikus készségek kiaknázása veszik el ebben, amit pedig állítólag a támogatói szerint promótálna ez a koncepció.
- Amúgy pedig ha mi repülünk párokban, simán leszedtünk volna téged visszafelé, Vezér - kacsintott Wedge-re Janson a valódi neheztelés legcsekélyebb jele nélkül. - Csak mert te politikus fejesként olyan formációban szimezel, amilyenben akarsz, nekünk meg kötelezően követni kell a tesztelésre kijelölt új formációs protokollt... - Az még hagyján - sóhajtott fel Wedge. - De ha jól olvastam a jelentéseket más flottákból, ezt már elkezdték be is vezetni mindenféle központi jóváhagyás nélkül. Állítólag a mon cal flottákban már egész hordozók vadász-századai repülnek így, meg sem várva, hogy kiadjátok a hivatalos új harceljárásokat és a jóváhagyást a Vadászparancsnokság részéről.
- Ez sajnos így van - értett egyet Gavin. - Elsősorban a magasabb sorszámú, Kashyyyk, Mon Cala, New Alderaan környéke flottákban lett ez népszerű. Itt üt vissza a Vadászerők alkotmányos fegyvernemi önállósága... mi gyakorlatilag csak adminisztrátorok és képviselők vagyunk, de valójában századszinten eldönthetik ezek az ellenzéki aktivista pilóták, akik fittyet hánynak a haderőn belüli politikai aktivizmus tilalmára, hogy márpedig ők így fognak repülni, mert ez a progresszív. És van ennél rosszabb is, Chandrila védelmi erejének vadászai már a Szivárvány-osztag koncepciót is bevezették, ahol nem csak a formációba és a gépösszetételbe nyúlnak bele, de azt is meghatározzák, hogy egy ötösben minden egyes pilóta eltérő fajhoz, nemhez és szexuális identitáshoz kell tartozzon. Ha valaki magasabb pontszámot ér el a teszteken és a gyakorlatokon, de nem teljesíti a diverzitási kritériumot, akkor várnia kell, amíg egy új osztag feláll, ahová befér, a helyére pedig egy alacsonyabb pontszámú idegen, nőnemű, nemváltó, vagy droidszexuális pilóta kerül be.
- Nonszensz - sóhajtott fel Wes. - Amikor mi kizárólag képességek alapján toboroztunk a Zsiványokba, meg a Lidércekbe, akkor is összejött, hogy a csapat fele lányból legyen... és akkor még nem beszéltünk Röfiről, Nawaráról, a mon cal lányokról... eh, el se kezdem sorolni... oh, és persze a bothan barátnődről, Gavin - bökte oldalba Darklightert hirtelen elvigyorodva a másik férfi. - Mit szúrkálódsz, mindenki tudja, hogy neked is volt egy - válaszolt Darklighter, majd elkomorodott a következő gondolatra. - Azt hallottam, Asyr elég magas posztra került a Bothawuin... mégsem ír soha - fintorodott el némiképp a férfi. - Ilyen az én szerencsém.
- Akár hogy is, ez egy eléggé életképtelen felállás - veregette meg együttérzően társa vállát Wedge. - Ahol tudok, lobbizni fogok ellene, akár szenátusi szinten... persze várhatóan magamra vonom majd Holdo szenátor és a társai összes fröcsögését arról, hogy nem szabad akadályozni a vadászpilótákat a diverzitásról alkotott véleményük kinyilvánításában taktikai szinten sem, meg arról, hogy majd a szeretet erejével győzzük le a Birodalmakat, és azzal, hogy megmentjük, akiket szeretünk...
- Bezzeg amikor szerencsétlen Inyri belekeveredett abba a birodalmista összeesküvésbe Thaal oldalán, akkor meg azt szajkózta, hogy meg kellene tiltani a Vadászerők tagjainak bármiféle politikai-, társadalmi, vagy gazdasági szerepvállalást - vakarta meg a tarkóját Gavin. - Kíváncsi leszek, mit fog mondani akkor, amikor a TIE-ok elkezdik leszedni ezeket a diverz szivárvány bajtársakat... - Na igen - bámult a szimulátorterem ajtaja felé Wedge, a korábban bejelentett vendégek késlekedésén elmélkedve. - Apropó, láttátok az új Starhawk-koncepciót?
- Én csak az eredetit, és az akkora katasztrófa volt, mint ezek az Alfabéták - ingatta a fejét Wes. - Tiszta öngyilkos felállás. Tényleg komolyan gondolta bárki is, hogy csak azért fogunk egy rakat csatahajót legyártani ezekkel a böszme vonósugár - emitterekkel, hogy aztán kamikaze módon még nagyobb EGB-s és ESB-s dreadnoughtokat ráncigaljanak le magukkal a legközelebbi bolygó légkörébe, hogy ne legyenek útban egy összecsapás esetén, mint valami egyszer használatos vontató? És mi ez, hogy szétdarabolt csillagrombolókból kellene megépíteni őket? Ilyen rosszul áll a katonai költségvetés, hogy most már a szemétről hasznosítunk újra haditechnikát, tisztára, mint a Lázadás kezdetén?
- Igen, ez volt az eredeti koncepció, de azóta szerencsére kijött egy újabb, és ezt már a kormány is támogatja - magyarázta Wedge. - A szivárványos vadászokkal ellentétben ez ugyanis úgymond kormánypárti projekt, közelebbről szólva az iparpártiak, a Technokraták szerelemgyereke. De szerencsére rá tudtuk venni a tervek beadóit, hogy átdolgozzák, így már stratégiai és taktikai haszna is lesz az új hajóknak. Egyetlen nagy teljesítményű emitter helyett több tucat kisebb, de még mindig potens vonósugárpólust kapnak majd, és a birodalmi hipertéri rakéták és lopakodó hajók elfogása lesz a feladatuk, a szó szoros, fizikai értelmében. - Aha - biccentett Gavin. - Ez így már jobb. Amit nem tudunk lelőni, azt tartsuk egy helyben.
- Így van - biccentett Wedge. - A koncepció hasonló lesz a bolygóvédelemben is... nem kilőni akarjuk majd elsőnek a hipertéri rakétákat, hanem megakadályozni abba, hogy elérjék a céljukat. A sugáremitterek molekuláris működése és a vészmegszakítók alkalmazása révén pedig a birodalmiak antianyag robbanófejei nem fognak tudni ártani nekünk, mivel még azelőtt immobilizáljuk a rakétáikat, ha sikerül őket felderíteni, hogy szilárd célpont közelébe érnének. Ha pedig helyben van, akkor már rá lehet ereszteni mindent a lebénított rakétákra. A Starhawk II-k kapnak majd fejlett érzékelőket, ionnyom-detektorokat és szonikus töltetek szórására alkalmas vetőket is, hogy a birodalmi U-hajók felderítésére és megsemmisítésére is alkalmasak legyenek. A többszörösen redundáns hipertéri meghajtóikkal pedig akár egy tucat mikrougrást is meg tudnak majd csinálni, sepregetve az általuk védett flotta és kisebb bolygók körül. Minden orbitot mégsem pakolhatjuk tele a statikus megfelelőikkel.
- Világos - biccentett Janson. - De ez még mindig nem magyarázza meg az alapanyagot, és hogy miért kellene hozzájuk csillagrombolókat szétszedni. - Nos ez igazából az ötletgazdák kőkemény gazdasági érdekei miatt van - magyarázta Antilles. - Emögött az egész mögött ott tornyosul az OCP és Lex Lu’uthor. Lepaktáltak a környező kisebb - nagyobb üzemekkel, a KDY-vel, a Rendilivel, Balmorra gyáraival, és még sorolhatnám. A volt ESB-térségben Commenortól a Neimoidiáig tele van minden félkész Sith csillagrombolók vázaival és alkatrészeivel, amelynek a gyártását a kiugráskor befagyasztották, és kiszerelték belőlük azokat az életveszélyes odonit-alapú cuccokat. De a vas megmaradt, úgymond. És mivel eredeti formájukban mégsem sorolhatják be az SiSD-ket és a többi Sith szemetet a flottáinkba, kitalálták ezt a Starhawk-tervet.
- Igenám, de ha én jól olvastam az új terveket, egy Starhawk előállításához két SiSD-vázat kell kibelezni, pedig maga a hajó feleakkora - tette hozzá Darklighter. - De messze nem kapnak majd annyi löveget és üteget, mint ami az eredetijeiken lett volna. - Valóban nem - komorult el Wedge. - Csak a pajzsok, hajtóművek, az energetikai rendszer, és persze a vonósugarak mennek át… a lövegek úgy hallottam, máshová kerülnek. Lu’uthor és Depallo titkos kis közös projektjébe. Még az új csillagvédőink gyártási ütemét is csökkentették annak a javára. És a nagy hatótávolságú turbolézerek és az új energia-újrahasznosító balmorrai pajzsok esetében is ez a helyzet.
- Fort Depallo, igen - mormolta Gavin. - Az micsoda? - kérdezte most Janson. - Én még csak pletykákat hallottam erről. - Mi is - biccentett Gavin. - De abból, amit hallottam, nekem úgy tűnik, valami teljesen újszerű ahhoz képest, amit a Köztársaság haderejében megszoktunk... valami... ijesztően offenzív.
- G’Sil és Casterfo ismerik csak a részleteket - tette hozzá Wedge. - De olyasmit képzelj el, Wes, mint a Centerpoint volt. - Nagy, csúnya energiasugarak, nagyon messzire - tette hozzá sűrűn bólogatva Gavin.
- A bakurai haverjaim le lesznek nyűgözve - fintorodott el Janson, utalva a példaként említett ősi koréliai állomás téves célzásának egykori áldozataira a Corellia-rendszerben lévő ősi űrbázisért vívott csaták egyike alatt. - Egyszerűen imádják a Centerpoint-féle űrbázisokat.
Mielőtt Wedge és Gavin reagálhattak volna, végre feltárult a szimulátorterem ajtaja, és a korábban bejelentett vendégek megérkeztek. Wedge biccentett a páros élén álló öreg, őszülő sörényű bothannak. - Admirális, üdvözlöm, micsoda váratlan meglepetés. - lépett előre Gavin is. - Nem sokszor tette nálunk tiszteletét, neveletlen pilótáknál. - A Mandalore miatt érkezett? - lépett közéjük Wedge is és kezet rázott Traest Kre’fey-el, a Yuuzhan Vong háború és a Konföderáció veteránjával, az Összfegyvernemi Koordinációs Törzs parancsnokával.
- Ezúttal kivételesen nem - szólalt meg az admirális mögött érkező második, a Hírszerzés egyenruháját viselő alak, mialatt Kre’fey mindenkinek udvariasan biccentett - Én és az admirális Borleias miatt jöttünk. - Ah, gondolhattam volna - szólt közbe Wes Janson is, majd magyarázatképpen a másik két volt Zsiványra pillantott. - Én is emiatt boldogítalak benneteket még egy ideig. Valaki kitalálta, hogy rám lőcsöl egy csomó erőérzékeny és Renegát-párti foglyot, már akik ott maradtak a börtönben a balhé után. Mintha nem lenne tele már így is az egész Sluis-szektor és Bakura térsége is egészen a Moddell-szektorig a vostroyai bajtársak progresszív és humánus frontizmusa elől menekülő ex-Fény veteránokkal és civilekkel..
- Megbízott úr, tábornok urak - üdvözölt mindenkit Kre’fey, majd Wes Jansonhoz lépve kísérőjére pillantott. - Elnézést, milyen modortalan vagyok, Janson tábornok, bár meglehetősen jól informáltnak tűnik… egyes ügyekben, bizonyára még nem ismeri Maddeus vezérezredes urat, a titkosszolgálatok új operatív vezetőjét... - Éppenséggel de - vigyorodott el ismét a megszokott csibészes módján Janson. - Szevasz, Arc.
- Ne nézz ránk, nem mi mondtuk el neki, magától jött rá! - integetett azonnal Janson háta mögé visszavonulva Garik Loran felé Antilles és Darklighter, igyekezvén visszafojtani a röhögésüket. - Hát akkor ezen is túlvagyunk - fintorodott el Loran, majd kezet rázott Jansonnal is. - Azért ne köpj be az első lánynak is a bárban, köszi. - Azt hittem, a kérdésed e tekintetben Diára vonatkozik majd - tette hozzá ismét vigyorogva Wes. - Eszedbe ne jusson! - emelte fel a kezeit az Arc. - Az asszonynak aztán végképp ne köpj be. Így is eleget szidja ezt a karót nyelt, barom Maddeust, ahogy mondani szokta, amikor otthon vagyok. Nem győzöm hallgatni, hogy én mennyivel jobb én voltam... szóval érted.
- Visszatérve a Borleias börtöneit ért terrortámadás kérdésére, uraim - köszörülte meg torkát a mindig udvarias, de a csevegéssel jó bothanhoz híven hadilábon Kre’fey. - Valamit tennünk kell, ezért létfontosságúnak tartottam, hogy sürgősen és közösen konzultáljunk a következő lépésről. - Igen... már elolvastam... akarom mondani átfutottam a jelentéseket - vakarta meg a tarkóját Wedge, gyorsan kijavítva magát a többiek elsőre határozottan hitetlenkedő arckifejezése láttán. - Az Ötödik létesítményeihez hozzá sem nyúltak. Csak a Békeőr börtönökhöz.
- Így van - biccentett Maddeus - Loran. - A Flotta kirendeltségeit nem érte támadás, még akkor sem, ha csupán néhány száz méternyire voltak a megtámadott Békeőr poszttól, vagy büntetésvégrehajtási létesítménytől. - Ez is csak azt bizonyítja, mennyire amatőrök ezek a GAG-porontyok - vonta meg a vállát Gavin lefitymálóan. - Ha a Renegát és a sleppje egy flottalétesítménybe sétáltak volna be, ami tele van tengerészgyalogosokkal, nos onnét egyenesen a mélyűrig rúgták volna ki őket, páros lábbal.
- Részben éppen emiatt vannak csendben a flottaparancsnokok az Ötödik részéről, kiváltképpen Niathal - bólintott az Arc. - Gyakorlatilag semmilyen kár nem érte őket, az üres dokkjaikat és a tartalék alkatrészeket és ellátmányt tároló barakkokat sem. Az aktív állományuk meg amúgy is teljes kapacitással a Mandalore-szektorban rajzik.
- Lehet, hogy végig ez volt Sordis terve? - kérdezte most tőle szokatlanul komoly arckifejezéssel Janson tábornok. - Mármint... a Mandalore felrobbantása. Nem lehet, hogy Sordis csak biztos akart lenni benne, hogy az Ötödik kivonul valahová, mielőtt lecsap Borleiason és véghez viszi ezt a kis fogolyszöktető akciót? Végül is, nem sok esélye lett volna, ha az összes csillagvédő és mon cal ott lebeg orbiton és rászegezik a lövegeiket... - Eddig ez ma a legdurvább vicced, Wes - fintorodott el szinte már-már rosszallóan a régi bajtársa humorára amúgy szinte mindig vevő Gavin Darklighter. - Csak emiatt lemészárolni annyi mandalóriait? Ez még Sordistól is durva húzás lenne...
- Még mindig nem hangzik olyan ostobán, mintha azért robbantotta volna fel a Renegát a Mandalore-t, mert mondjuk ellopott valami hú de értékes mandalóriai ékszert, vagy kegytárgyat az egyik múzeumból, és utána el akarta tüntetni a nyomokat - Loran csuklott, hogy ne nevesse el magát beszéd közben. - Most már csak az hiányzik, hogy valaki előásson a bolygó romjai közül valami régóta lefagyasztott, elásott birodalmi moffot, akit már évtizedek óta körözünk, például azt a Gideon nevű jómadarat, höhö... - Hogy kit?? - rázta meg a fejét az Arcra pillantva Wedge. - Csak viccelek - húzta be a nyakát Loran.
- Örvendetes, hogy ilyen nagyszerű hangulatban van ma mindenki - köhintett egyet Kre’fey, aki kezdett kijönni a sodrából, és finoman remegni kezdtek a szőrszálai. Még Wes is meggondolta, hogy gyors csapásmérő akcióként újabb viccet süssön el gyorsan Gavin volt barátnőjéről a bothan főtiszt jelenlétében, és inkább hallgatott. - Most végre megpróbálnám elővezetni… politikai vonatkozású aggályaimat az uraknak, ha valahára meg méltóztatnak engedni nekem. Valakinek magára kell vállalnia ennek az ügynek az összes kellemetlen következményét a kormányzat tagjai közül. Zwerth szenátor még mindig Mandalore-nál, van, Karand ezredes és Naberrie szenátor… pedig, nos, mindannyian tudjuk, hol vannak. Girdun ezredes mostanában közegészségügyi témákban brillírozik… az ellenzék pedig máris rendkívül hangos az ügyben. A DK és a többi ellenzéki párt szenátorai egymás sarkán taposva kérdezgetik, hogy egyáltalán mi szükség van a Békeőrségre, ha ennyire amatőrök, hogy még egy börtönt sem tudnak megvédeni.
- Ebben mondjuk igazuk van - sóhajtott fel Wedge Antilles. - De akkor, ha jól értem, admirális úr, ezt ismét megnyertem én. Hacsak nem akarjuk az Arcot kiállítani mindenki elé, és hagyjuk, hogy Maddeusként is elvigye a balhét, aztán pedig elkezdjen dolgozni a következő alteregóján. - Hallod, Arc... lehetnél legközelebb esetleg wukundai nő - kuncogott fel Janson. - Hátha megpróbál behálózni Zwerth szenátor. Megnézném, amikor rádöbben, hogy... csapda. Hehe.
- Ami azt illeti megérdemelném - vigyorodott el Loran, majd félúton lekókadt a mosolya. - Mármint a nyilvános megszégyenítést, nem egy estét Zwerth-el. Ámbár... na, rászolgáltunk, azt a lényeg. Nem láttuk előre ezt a támadást, akárhogy is. - Ezt már megbeszéltük, parancsnok - tette az Arc vállára bozontos mancsát Kre’fey. - Nem a maga hibája hogy az utóbbi időben visszavágták a hivatalos hírszerzési és titkosszolgálati költségvetést, és minden pénzt a szenátorok magánszervezeteinek csatornáztak.
- Akkor is - rázta a fejét Loran. - Nem csak a külső fenyegetés miatt. Volt egy belső ember is legalább, egy olyan szereplő a játékban, akit idejekorán azonosítanunk kellett volna. Már elkezdtük lenyomozni azokat, akik a támadás megkezdése után érvényes azonosítóval, legálisan léptek be a börtön területére, pedig akkor már réges-régen teljes biztonsági lezárásnak kellett volna érvényben lennie a bolygó összes létesítményében. Nyoma van a logokban, egyértelműen ki-be járkálás volt. - Kit pécéztetek ki? - kérdezte Wedge. - Draay Rozesst, kedvenc szórakozott szenátorunk fiacskáját - simított végig műhaján fáradt arckifejezéssel Maddeus - Loran. - Már megkezdtük a lekérdezését, persze csak diszkréten.
- Legyetek óvatosak - ingatta a fejét Wedge. - Rozessnek befolyásos barátai vannak a nagyvállalati vezetők között. Amekkora pojáca, nem is gondolná az ember elsőre, mennyire befolyásos. - Húúúha - erőltetett megint vigyort az arcára az Arc. - Jaj de félek, gonosz gazdag üzletember bácsik, ajaj... nem, meg fogom ragadni egyszer azt az alakot a tökeinél. Onnantól kezdve bűzlik, egészen a fejéig. Meg a kölyke is.
- Visszatérve a kérdésre, hogy pontosan kinek is kellene viselnie a politikai következményeket… - folytatta tovább atyai türelemmel a hangjában Kre’fey, mint egy tanár, aki a nála nem sokkal fiatalabb tinédzsereknek magyarázza a Hiperűr Háborúk érdekfeszítő eseményeit az iskolában. - Tulajdonképpen nem is ez a megfelelő kifejezés. Ugyanis a kormányzat már eldöntötte, hogy nem lesz hivatalos bűnbakkeresés. Casterfo és Tyrr szenátorok már dolgoznak az új… kommunikációs narratíván, hogy felülírják és álhírnek minősítsék az első tudósításokat, amelyekből nyíltan kiderült a Renegát érintettsége ebben az egész kellemetlen ügyben. Azt fogják képviselni, hogy a Renegát csak egy báb volt az egész ügyben, és valójában egy nagy méretű, jól koordinált vuki terrorakció történt, a WLM - mozgalom irányításával, hogy köztörvényes bűnözők ezreit szabadítsák ki és káoszt és félelmet keltsenek a Köztársaság békeszerető polgárai között - a bothan sörénye idegességről árulkodva fodrozódott, miközben beszélt.
- Na, erről még nem tudtam, azt hiszem, szimulátorozás helyett el kellett volna olvasnom a holomailjeimet... - harapta be az ajkát zavartan Wedge válaszul a bothan szavaira.- Akkor viszont... most jelentkezzek önként arra, hogy elvigyek a Szenátusban egy balhét, amit valójában nem is kell elvinni? Admirális, ez még Öntől is ravasz és körmönfont terv - mosolyodott el halványan Antilles. - Vagy talán az ujjal mutogatáson és a holohírek kreálásán túl valamit tenni is fogunk? Úgy értem... Borleiasra válaszul?
- Nos, éppenséggel pont ez az, ami igazán aggaszt engem - biccentett nagyot kaffantva Kre’fey. - A tényleges kormányzati válasz, a hírgyártáson túlmenően. Aggasztóan valószínűnek tartom, hogy a kormány egyes tagjai fontolóra fogják venni, hogy az ESB-től, vagy az EGB-től kérjenek tényleges segítséget a Renegát jelentette terrorista fenyegetés elhárításában. És az végeredményben nem csak a módszereik átvételét jelentheti, de alkalmasint a befolyásuk megerősödését is Köztársaság-szerte.
- Mondjuk a birodalmi srácok legalább tudják, hogyan lássák el a bolond Erőhasználók baját, mint a Renegát - jegyezte meg fanyarul Wes. - Mármint… azt láttuk, mennyire korlátoltak a békeőr fiúk és azért valljuk be, a Tengerészgyalogság és a Flotta jobban felszerelt, de harceljárások tekintetében ők sem tudnak sokkal többet. Tapasztalatuk sincs annyi... persze Vostroyának van, de nem hiszem, hogy Dorvan, vagy Casterfo, vagy akár én valaha megkérdezné őket formálisan.
- És ez pontosan része a problémának, amit felvázolni próbálok - hümmögött Kre’fey. - Mármint, amit a tábornok úr mondott. Ugyanis, mint látják, uraim, van még egy szervezett, fegyveres hatalom, akik viszont bőségében vannak az ilyesféle tapasztalatnak és erőforrásoknak egyaránt… mégsem jutott eszébe a jelenlévők közül egyelőre senkinek. - A jedik - villant meg Gavin tekintete.
- Pontosan - biccentett a bothan admirális. - Az a javaslatom, hogy jómagam és Antilles megbízott hivatalosan is járuljunk a Jedi Tanács elé és kérjük a segítségüket a Renegát jelentette fenyegetés felszámolásában. - G’Sil nem fog odaengedni engem - vakarta meg a fejét aggodalmasan Wedge. - Értem, amit mond, admirális úr, de én voltam korábban a társulási megállapodásokért felelős megbízott, köztük a velük való kapcsolatért is. És ugye tudjuk, hogy tekint G’Sil a társulásokra.
- Akkor kényszerhelyzetet kell teremtenünk, amiben az államfő már nem tud visszakozni - rántotta meg bajszait határozottan Kre’fey. - Wedge, azért kértél fel erre a posztra, hogy stratégiai tanácsokat adjak... hát most ez a határozott és egyértelmű stratégiai tanácsom. Érjük el, hogy egy jedi különítmény menjen Sordis után, hogy elintézzék és utána learassák az ezért járó babérokat a közvélemény szemében. Még lehetőleg azelőtt, hogy a kormányzat elkezd szorosabb együttműködésen gondolkodni a zsarnoki Birodalmakkal. Ez igenis biztonsági kérdés, sőt, azt kell mondjam, a Köztársaság békéjének és demokráciájának megőrzése szempontjából fontos kulcskérdés is. Biztos vagyok benne, hogy Bwua’tu kuzinom is így gondolná... - felhősödött el egy pillanatra szomorúan Kre’fey tekintete.
- Mondjuk én már hallottam arra vonatkozó pletykákat, hogy a jedik összedolgoznak a rendőrséggel és a Békeőrőkkel Borleiason a megmaradt foglyok kihallgatása során - tette hozzá Gavin. - Nem mintha óriási haverok lennének, vagy ilyesmi, de például ez a Judicar mester állítólag egészen normális fazon.
- Igen, csakhogy ez pontosan az, és semmivel sem több, aminek nevezte, tábornok - biccentett válaszul Kre’fey. - Együttműködés a rendőrséggel, bűnüldöző szervekkel, fogolykihallgatás, és így tovább. Ez csak az Archoz hasonló uraknak segít - intett társa felé a veterán bothan tiszt -, továbbá a civil szolgálatoknak, mint amiket Naberrie és Zwerth szenátorok visznek. Nekünk azonban másra van szükségünk itt és most… formális együttműködésre és katonai erőkifejtésre… mert ez végső soron egy katonai, nemzetbiztonsági ügy. Akár érintetlenül maradtak az Ötödik dokkjai, akár nem, Borleias mégis csak egy magas biztonságú. stratégiai jelentőségű flottabázis a Köztársaság szívében. És ezek a pernahajderek csak úgy bementek és balhéztak ott. Mi a katonai fenyegetés, ha nem ez? Lehet, hogy Mandalore csúnya ügy volt, de ez támadás volt a Köztársaság ellen. Gondolom, nem kell magyaráznom a kettő közti összefüggést, uraim - emelte fel a hangját a bothan. - Sordis, a Renegát valószínűleg bolygpusztításra alkalmas fegyverekkel rendelkezik. Most pedig csak úgy besétált Borleiasra. Ha úgy döntött volna, hogy nem egyszemélyes showműsort rendez, hanem itt is a bolygórobbantó ágyúját használja és törmelékhalmot csinál Borleiasból, vajon akkor is itt álldogálnánk a szimulátorok mellett, és ugyanilyen kedélyesen beszélgetnénk politikáról és terminológiáról?
- Rendben, igaza van, admirális - adta meg magát Wedge. - De akkor sem biztos, hogy a jedik elvállalják. Ez egy olyasfajta célzott likvidálási misszió lenne, ami korábban Jaina Solo specialitása volt. Talán még Ben Skywalker képes lenne ilyesmire, de ő nem egy ligában játszik Sordissal. Ezek a mostani jedik viszont... ezek pacifisták. Szeretnek távol maradni az efféle véres, kényelmetlen ügyektől. Igazság szerint ez egy Ellenállás-akció lehetne leginkább… ha még létezne Ellenállás. - Mondjuk az előző sem sikerült, egyszer már megpróbáltátok Endornál... vagyis hát mégis sikerült, csak mégsem... - ingatta a fejét Wes. - Bár igen, ez megint csak terminológiai kérdés, azokkal pedig most nem fárasztjuk az admirális urat itt.
- Az Új Ellenállás nem alkalmas ilyesmire? - kérdezte Gavin. - Mármint egyetértek azzal, hogy a hivatalos álláspontunk szerint szegény Tychonak kissé elment az esze… de pont az ilyenek miatt, mint a Renegát, nemde? - A legnagyobb tisztelettel Celchu tábornok irányában - szólt közbe Kre’fey. - Nem hiszem, hogy képes lenne elbánni a csapata egy ilyen mérvű fenyegetéssel. - Na ja, a A New Alderaan magán-milíciája még a lothali EGB-helyőrséggel sem bírt el. - értette egyet a bothannal Darklighter, aztán a homlokára csapott és Wedge-re pillantott. - Elnézést... meg sem kérdeztem, tudsz-e valamit Syalról. Ne haragudj.
- Jól van - vágta rá egyszerre Wedge és Loran is. - Gyakran bejelentkezik Myrinél - tette hozzá az aggódó apa arcát látva Loran, enyhe mosollyal az arcán. - És egyébként tévedsz, Gavin, a lothali EGB-milíciával még elbírtak volna. Az Első Rendtől kapják a verést jelenleg. Sokat tanulunk Syal jelentései alapján az Első Rend által alkalmazott harceljárásokról... ez volt az egész lothali csapásmérés lényege. Úgy tűnik, az EGB mostanában őket küldi mindenhová, ahol ég a ház. Egyébként ők is ideálisak lennének Sordis üldözésére... szigorúan szakmai alapon természetesen.
- Kár, hogy Jag alaposan felbosszantotta az egész birodalmi kompániát - vigyorodott el Wes Janson. - Még úgy sem tudok rá haragudni, hogy összeállt a frontistákkal. Megnéztem volna a moffok megnyúlt arcát, amikor kiderült az egész ügy. - Ettől még a birodalmiak módszerei könyörtelenek, inhumánusak és általában véve... birodalmiak - próbálta ismét irányba terelni a beszélgetést Kre’fey. - Ezeket is Antilles kisasszony jelentéseiből tudjuk, ha jól emlékszem. A jedik az egyetlen lehetséges, szóba jöhető szövetséges ebben a konstellációban.. és most már nagy katonai tapasztalattal bíró Fény-veteránok is vannak a soraikban.
- Ez csak részben igaz, admirális - vetette ellen Wedge. - Máshol is vannak Fény-veteránok. Én akkor már azt mondom, inkább kérdezzük meg Corrant. Még akkor is, ha ő nem tagja ennek az új Tanácsnak. Legalább annyi jó embere maradt a vostroyai területeken, mint amennyi az itteni jediknek van. Lovagok és pilóták is. Keyan Farlander vadászerői pedig bármikor kétszer olyan erős és rutinos egységet tesznek ki, mint amekkorát Tycho ki tud állítani a szenátornője pénzéből. Corran pedig ismeri ezt az egészet… a Renegát és a hozzá hasonlók jelentette fenyegetés természetét. Ismeri, és érti. Az ő csapata, vostroyaiak és jedik egyaránt tudják, hogy mifélék ezek, és hogyan kell harcolni ellenük. A Káosz-nagyurak ellen. Sordis pedig, akárhogy is nézzük, egy közülük.
- Ez lehetséges, megbízott, de az ő szerepvállalásuk semmiféle pozitív töltetű üzenettel nem járna a közvélemény előtt, és semmilyen módon nem ellensúlyozná, vagy ellentételezné a kormányzat azon szándékát, hogy antidemokratikus, diktatórikus erőkkel működjön együtt a Renegát ellen - rázta meg sörényét egyet nem értően Kre’fey. - Nem hagyhatjuk figyelmen kívül az ügy… közvélemény befolyásolására alkalmas, politikai és stratégiai vonatkozásait. Higgyék el nekem, és ezt nem érzelmi alapon, hanem logikai meggyőződésből, valamint történelmi tapasztalataim és tanulmányaim alapján mondom, a Köztársaság és a jedik mindig akkor buktak el, ha nem hagyatkoztak egymásra, ha egymás ellen fordultak, ha egymástól függetlenül léptek fel az őket egyaránt fenyegető, közös ellenséggel szemben. Létfontosságú, hogy újra közeledjenek egymáshoz. És bármennyire is sajnálom, Antilles megbízott, de Corran Horn... már nem jedi. Legalábbis a szó szigorúan vett, klasszikus értelmében bizonyosan nem.
- Jól van, rendben, akkor csináljuk úgy, ahogy javasolja, admirális - tárta szét a karjait idegesen Wedge, mire a mozdulattól fájdalom hasított a jobb lábába. Idegesen leült a szimulátora szélére és felpillantott a többiekre. - Elmegyek magával a Jedi Tanácshoz. De akkor is ragaszkodom hozzá, hogy valaki legalább informálisan beszéljen Corrannal erről. Ez a feltételem. Lehet, hogy kirakták ebből a Tanácsból, de Corran Horn nem csak, hogy képzett jedi, mit jedi, egyenesen jedi mester, de emellett régi pilóta bajtársunk, akire az életemet is rábíznám, és nem utolsó sorban tapasztalt titkosügynök és kémelhárító. Corran már akkor Luke Jedi Tanácsában ült mesterként, amikor ezek az innen-onnan előmászott új jedik, beleértve azokat is közülük, akik több száz évesnek mondják magukat, és a Klón Háborúk előtti régi Jedi Rend folytatólagosságáról gagyognak, még sehol sem voltak, vagy legfeljebb az ajtóban, mint kirendelt díszőrség. Az egyik legnagyobb ostobaság volt a részükről, hogy Corrannak nem ajánlottak helyet a Tanácsban.
- Rendben, rendben - sóhajtott fel az Arc. - Majd én beszélek a jó öreg Horn ügynökkel. Amúgy sem mehetek magukkal a Jedi Templomba, uraim... ott aztán tényleg véglegesen lebuknék Maddeusként a fejben vájkáló lovagok és mesterek előtt. És már tényleg mindenki tudná a tényállást. - Így is mindenki tudja, Arc - vigyorodott el Wes Janson. - Jó, de ti vagytok olyan jófejek, hogy ne dobjatok fel mások előtt - kacsintott vissza Loran. - Ők meg van egy fogadásom, hogy nem olyan jófejek. Aztán alhatnék a híd alatt, mert Passik asszony nem enged be otthon, amiért megint hazudoztam.
- Továbbá - folytatta az előzőleg megkezdett gondolatot Wedge. - Ha a jedik elutasítják a formális megkeresésünket, akkor azt is továbbítjuk Corrannak, és őt kérjük fel, mint hivatalos B-terv. És nem érdekelnek a frontistákkal kapcsolatos fenntartásaitok, meg a mindenféle politikai előny és hátrány. Ezzel a Sordissal el kell bánni. ÉS ki tudja, hány barátunk, régi bajtársunk lehetett volna ott azon a borleiasi bázison. Vagy, hogy éppenséggel hányan voltak ott tényleg, akik most mind halottak. - És itt most feltételezem, a rabokra gondolsz, Wedge barátom, nem pedig az őreikre - hunyorított az Arc hamiskásan. - Rendben -szólt közbe Traest Kre’fey. - Ez egy elfogadható megközelítés. Elküldöm a hivatalos audiencia-felkérést a Tanácsnak.
- És engem meg csak itt hagytok, igaz? - fintorodott el Gavin, amint Kre’fey, az Arc és Wedge kifelé indultak. - Írogassak egyedül jelentéseket a diverz, őt eltérő szexuális identitású nőből álló alfabéta vadászosztagokról, meg a birodalmiakat vontató Starhawk-ok nagyszerűségéről Wessel karöltve, mi? - Énvelem ugyan nem - tárta szét a karjait vidáman Janson - Én foglyokat fogok fuvarozgatni hozzám, a galaxis alfelére, nem emlékszel? Meg akkor már segítek Arcnak leszervezni a randit Corrannal. Mégis csak jó szomszédság, frontista átok, meg miegymás...
- Szuper - törölte meg a homlokát Gavin. - Persze. Hagyjátok csak a farmerfiúra az összes papírmunkát, meg a párologtatókat is akkor már. Hát köszönöm. Toshiba ne menjek el konverterekért nektek? - Most, hogy mondod, de, légy szíves - bólogatott nevetve Wedge. - Pont, mint a régi szép időkben.
|
|
|
Post by sithlord on Aug 21, 2020 11:15:04 GMT 1
A Szenátus ülése a szokásokhoz híven, rendkívül unalmas volt a számára. Talley Rand néha azon gondolkodott, vajon megérte e ezért az unalmas, bürokratikus szeméttelepért, megölni az Uralkodót és tönkretenni a Birodalmat? A válasza a nyilvánvaló nem volt. Hamar kiosont az ülésről és kedven szórakozóhelye felé vette az irányt. A Respublica 700 vagy 750, maga sem tudta most mi a neve az épületnek, lakosztályai felé, ahol szerény személyének otthona is található volt.
A Szalon szokásos módon zsúfolásig tömve volt, sokan hagyták itt a felesleges vagy éppen nélkülözhetetlen kreditjeiket, mert a nemesség körében oly népszerű kártyajátéktól voltak függőek. Ez volt a Respublica 700 igazi életének pezsgő központja. A túlcicomázott falak, a régi Ó Coruscanti bútorok, a személyzet, a metressek (luxuskurvák) kényes nedves nyálas közeledései, a megannyi gazdag nemes, bankár, szenátor jelenléte, mind-mind azt hangsúlyozták hogy a Szalon egyenesen a galaxis középpontja. Szerették ezt érezni azok, akik meg tudták fizetni a méregdrága és borsos belépő díjat és klubb tagságot. Rand szenátornak csekélység volt az ár amit fizetnie kellett azért, hogy ide tartozhasson. Bár ő nem a kártya miatt járt ide elsősorban, hanem a kapcsolatok miatt, amelyek sokszor értékesnek, mi több jövedelmezőnek bizonyultak a számára. A háttérben, kifüggesztett 2D-s vetítőkön, a holohírek és egyéb híradások futottak közönyösen. Ó Coruscanton nem voltak holovetítők, ez magyarázta a 2D-s elavultnak tűnő, sík képernyőket a falakon. A Szalon tulajdonosa, a legapróbb részletekbe menően vigyázott a történelmi hűségre.
-Hello Talley Rally! -lépett oda Rand asztalához egy alacsony, a metressek ruháját viselő hölgy. -Téged is látni? Mikor kérsz újabb szolgáltatást? És pár ruhámat is bedobnám hozzád mosásra! -Randot bosszantotta a lány, Ketty volt a neve, mivel egy részeg estén annyira szerelmesnek tűnt, hogy még a ruháit is kimosatta csakhogy behatolhasson az érzékeny rózsaszín kis barlangba, amely a lány lábai között, annyi kéjre éhes férfinak adott már otthont. Rand azonban undorodott a lánytól, mióta meghallotta hogy Gul Dukat a híres kardassi is látogatását tette a lány combjai között, és a rücskös kardassi fasz állítólag úgy kielégítette a szexre éhes kurvát, hogy azóta is feszt azt várja hogy a Gul ismét meglátogassa...erre azonban a közeljövőben, nem fog sor kerülni. -Tűnj el innét! Dolgom van! -mondta meglehetősen hidegen és elutasítóan Rand, a lányon pedig látszott a csalódás és az érzékenység. Rand most a lelkébe taposott, ha egyáltalán volt a lánynak olyan. -Rendben! Amúgy sem erkölcsös veled beszélnem, hiszen barátom van! Hogy néz az ki hogy más férfiakkal is beszélgessek? -Rand gúnyosan elmosolyodott e szavak hallatán. -Szóval baszni lehet velük de beszélgetni már nem igaz? Na hordd el magad, a ruháidat pedig vidd egy nagai mosodába, majd azok kitisztítják a ki tudja milyen váladékoktól foltos ágyneműidet! -e szavakra a lány sértődötten eltipegett.
Rand figyelmét hirtelen az egyik hír keltette fel. Nem törődött a zsibongó lármával, az előkelők unalmas fecsegésével, a zajokkal. Ezeket kizárta és a hírre figyelt. Valami történt a Maradványban, állítólag az egyik vezető ellen merényletet követtek el, bár ezt még csak a bulvármédia közölte le. Rand azonban jól tudta, hogy van valóság alapja. Jó barátja és harcos társa Garak is a Maradványon tartózkodott jelenleg, az pedig mindig efféle dolgokkal végződött. Ha Garak betette valahova a lábát, ott hamarosan valami terror támadás, mint a Tarison is például, vagy merénylet következett be. Milyen régóta barátok, mennyi harcot átéltek együtt, de ezt soha nem tudta megszokni Garaktól. Ezt a durva gyilkos mentalitást. Annak ellenére Garak rendkívül jó szabó mester volt, Rand ruhatárát is ő tervezte és készítette el...
Garak és Rand tagjai voltak egy titkos szervezetnek, amelynek tagjai szinte valamennyi államban és kormányzatban megtalálhatóak voltak. Annak idején, a Sötét Testvériség még azzal a céllal alakult meg, hogy az Uralkodó érdekeit védjék bármi áron. A Testvériségnek olyan prominens tagjai voltak mint a hírhedt Monroe, vagy Garak. Tevékenységük persze átalakult azóta, amióta az Uralkodó meghalt, de a Sötét Testvériség vagy az Árnyak Ligája ahogy mások hívták, azóta is létezett. A céljuk pedig ugyanaz volt mint az alapításkor: a Birodalmi eszme és az Uralkodó álmának védelme. Ha Randról valaha kiderülne hogy ennek a sötét társaságnak a tagja, minden bizonnyal elveszítené a szenátusi helyét és talán az életét is, de erre persze nem volt sok esély. Az Árnyak Ligája ugyanis jól őrizte tagjainak adatait. Nem utolsó sorban pedig azért se derülhetett ki semmi, mert ők hárman, Rand, Garak és Monroe alapították meg ezt a sötét szövetséget. Mindenhol jelen voltak, mindent tudtak és lecsaptak, ha a galaxis kényes egyensúlya felbomlani látszott. Egyesek szerint az őrült Jacen Solo eltüntetéseben is tekintélyes szerepet vállaltak. A Yuuzzhan Vong elleni háború, megtanította őket arra, hogy ha nincs béke a galaxisban és ha felbomlik az Egyensúly, akkor idegen hódítók fogják leigázni őket...ahogy ez a Vong Háború idején meg is történt. Rand úgy döntött visszavonul a lakosztályába. Számított valahogy öreg barátja jelentkezésére... Mert ha a Maradványban tényleg merénylet történt, nem pedig valami ostoba firkász kamuhíre, akkor Garak biztosan segítségért fog hozzá fordulni.. Hogy miért? Rand pontosan tudta azt, kinek a szolgálatába állt kedves szabómester barátja...Talán annak a szolgálatába, akiről szóltak a jelenleg még álhírnek hoaxnak bizonyuló információk. Ha pedig így van, akkor valószínűleg veszélybe került, ő pedig nem hagy cserben egy régi barátot...
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Sept 1, 2020 19:35:16 GMT 1
Wedge Antilles és Traest Kre’fey egyaránt botra támaszkodva tipegtek a Jedi Templom egyik alsó szintjének nem különösebben cicomás, inkább egyszerű szervízjáratra emlékeztető kövein, miközben a melléjük rendelt, hosszúkás fénylándzsával felszerelt TemplomŐrök fegyvereinek vége eggyel sűrűbb ütemben koppant előttük és mellettük, zavaró diszharmóniát gerjesztve a vendégek fülében. Wedge egy egyszerű, koréliai fából faragott, barna alkalmatosságot preferált, amelyik legalább annyira alkalmas volt fegyvernek, mint járássegítő eszköznek, Kre’fey viszont egy hajlított végű, ében- és japorfa keverékéből ácsolt, ezüstös, a háza címerét ábrázoló bothan díszítéssel ellátott fejű verziót választott.
- Hát, azt hiszem nem a Nagy Tanácsteremben fogadnak majd minket - jegyezte meg végül savanyúan Wedge, menet közben végignézve magukon és a kísérőiken. - Amúgy is, furcsa, hogy változnak az idők, nemde, admirális? Régen az itteni jedi mesterek közlekedtek így, és a látogatóik szaladtak előre... most meg ők várnak ránk. - Nos, az hiszem, K’Kruhk mesternek köszönhetően a Tanács audienciát adó tagjainak átlagéletkora még így is jócskán meghaladja majd a miénket, még úgy is, hogy Tra’saa mester nem lesz jelen - hümmögött Kre’fey, majd megrántotta a száját övező bajuszköteget, mint akinek eszébe jutott valami. - Apropó, szenátor… érkezett válasz Horn mestertől?
- Igen, az Arc beszélt vele - sóhajtott fel Wedge és lelassította eddig sem túlságosan tempós lépteit, egyik kezével sajgó derekát masszírozva, mivel már közeledtek ahhoz a kis méretű meditációs kamrához, ahol a mesterek várták őket. - Sajnos nem azzal az eredménnyel, mint amit reméltem. Corran azt mondja, hogy már elkötelezte magát egy másik misszióra, így nem tud csapatokat elkülöníteni a Renegát utáni vadászathoz, bár az elképzeléssel egyetért. Mindenesetre hamarosan látogatást tesz Jagged Fel újonnan alakult államába, és meg fogja kérdezni az ottaniakat, hogy nincsenek-e bevethető Erőhasználóik, esetleg képzett lovagjaik.
- Több, mint a semmi - biccentett Kre’fey. Megálltak a terem előtt, az ajtó feletti állapotjelző vörösből zöldre váltott. - Beléphetnek, a Mesterek a meditációs kamrában várják önöket - közölte a nyilvánvalót az egyik őr, majd társaival együtt kettes alakzatban elrendeződtek az ajtó két oldalán, ami felfelé becsúszott a plafonba. - Reméljük, nem afféle kamra ez, mint Vaderé volt - humorizált Wedge. - A jelen lévő mesterekre való tekintettel ezt inkább ne süsse el odabent - lépett előre finom mordulással Kre’fey.
Wedge azonnal rájött, mire gondolt a bothan, amikor meglátta, kik fogadják őket. Az apró helységben három kerek, puffszerű ülőalkalmatosság volt, a falakon pedig mindenféle berendezés és alkatrészt, mintha legalábbis nemhogy nem valami reprezentatív tanácsteremben, de egyenesen egy tartalékműhelyben, vagy a szerverszobában fogadták volna a Tanács képviselői a Köztársaság követeit. A középső, legnagyobb alkalmatosságon magasodott a hatalmas, ősöreg wiphid, K’kruhk, a Jedi Rend Nagymestere, aki már a Klón Háborúk idején is tapasztalt harcosnak számított és afféle életben maradt szeniorként vette át az irányítást és a Tanácsot a Skywalkerhez tartozó mesterek egyenkénti kihalása után, úgymond. Mint mindig, most is fejébe volt csapva hatalmas, háromszög alakú, a nagai földművesek viseletét idéző szalmakalapja, de még így tele volt szőrrel, agyarral és karmokkal, és Wedge is csak pár másodperc döbbent szemlélődés után jött rá, hogy a Nagymester tulajdonképpen ül, és még így is jó két méterre magasodik, majdnem beleverve kalapos fejét a plafonba.
A másik két alakot elnézve Wedge pedig rájött, hogy az ő járássegítő botjaik valóban eltörpülnek a jelen lévő mesterek sérüléseihez képest. Legalábbis a Jedi Hírszerzés vezetője, a tarkopasz, sebhelyekkel és respirátor-berendezésekkel borított Judicar mester elég rettenetes látvány volt. Valóban úgy nézett ki, mintha valaki áttérítette volna a jó oldalra Darth Vadert és megfosztotta volna páncélja kevésbé szükséges, inkább fenyegető, mintsem funkcionális részeitől. Wedge még az azóta is államellenes összeesküvésért börtönben ülő volt hadseregparancsnokon, Thaal tábornokon sem látott ennyi implantot. Néhány pillanatnyi további vizsgálódás után Wedge arra is rájött, hogy a másik alak valójában nem kiborg, csak afféle testpáncélt visel, mint a hapan és nagai nehézgyalogosok... de még anélkül is majdnem olyan magasra ért volna Imani mester, a Rend fegyvermestere és fejlesztője, mint K’Kruhk. A nagydarab, fekete bőrű nő némi szervo-nyikorgás kíséretében biccentett a szenátornak és az admirálisnak, Judicar csak valami szörcsögést hallatott, a whipid Nagymester pedig vélhetően barátságosnak szánt, de egy vukit is megállásra kényszerítő üdvözlő morgással jelezte, hogy részükről ezzel letudták a küldöttek fogadását.
Wedge szó szerint egyik lábáról a másikra állt, miközben további ülőalkalmatosságokat keresett a teremben, de úgy tűnt, a mesterek vagy jobb állóképességű vendégekre számítottak, vagy az új Jedi Rendben csak a mestereknek járt ülőhely. Így aztán megtámaszkodott a botján, Kre’feyhez hasonlóan, és udvarias mosollyal várta a továbbiakat.
- Antilles szenátor, Kre’fey admirális urak, a Rend nevében üdvözöljük Önöket Templomunkban - recsegte végül modulált hangon Judicar. - Ahová végre el méltóztattak jönni, elsőként a kormányból - tette hozzá nehézkesen Imani mester. - Az Erő hozta Önöket, mindenesetre - tette hozzá K’kruhk. - Nézzék el a helyszínt. A Nagyterem jelenleg felújítás alatt áll, a többi mester pedig fontos feladatokat lát el Coruscanton kívül... zömében.
- Már így is nagyra értékeljük, hogy ilyen rövid idővel a kérésünk után egyáltalán fogadnak minket - mosolyodott el félszegen Wedge, majd felszegte az állát. - Szeretnénk hivatalosan is kérvényezni a Köztársaság kormánya nevében, hogy a Jedi Rend támogasson egy közös akciót, melynek célja a Renegát kézre kerítése és törvény elé állítása. Mandalore és Borleias után úgy véljük, csak együttműködéssel valósítható meg egy ilyen misszió. - Készen állunk átadni a hírszerzésünk által gyűjtött eddigi információkat a Renegát tevékenységével kapcsolatban - húzott elő díszes kabátjából egy holodiszket Kre’fey, csatlakozva Wedge-hez. Imani átvette, szótlanul megvizsgálta, majd páncélja egyik interfészébe süllyesztette.
- Köszönjük, szenátor úr, admirális úr... - recsegte végül a nő, miután valamiféleképpen, talán neurális interfészen, vagy szimplán az Erőn át azonnal kiértékelte az adatokat. - De ez nem sok. Inkább a Renegát múltbeli tevékenységéről szóló összefoglaló. És időbe telik a részletes feldolgozásuk, korábban ugyanis a maga Ellenállása, szenátor - pillantott a fekete bőrű nő rosszallóan Antilles felé -, nem osztott meg velünk semmint a Renegát elleni tevékenységükről. Ez az első eset. Holott már akkor is Ön volt a hivatalos kapcsolattartó. Azt hihetnénk, hogy hirtelen együttműködési szándéka nem több, mint az Ellenállás kudarcának beismerése.
- Nézzék, bizonyára sértve érzik magukat, hogy Jaina és még néhány jedi az Ellenállást választotta a Rend helyett - tárta szét a karjait Wedge. - De lépjünk túl ezen. Most együtt kell dolgoznunk. - Túllépni, igen... - horkant fel K’Kruhk és közelebb hajolt, agyarait egészen közel tolva Antilleshez. - Az Erő azonban óvatosságra int minket ezzel az üggyel kapcsolatban, Antilles szenátor. És türelemre, igen. A bizonyítékok alapos vizsgálatára.
- A bizonyítékok egyértelműek arra nézve, hogy a Renegát ölte meg Leia Organa Solot, hogy a Renegát semmisítette meg a Mandalore-t, hogy a Renegát csapott le Borleaison, és további közvetett bizonyítékok támasztják alá, hogy köze volt több merénylethez, beleértve Coruscantot, Tarist és a Naboot - sorolta Wedge. - Tisztelettel, mesterek, milyen bizonyítékokra van szükség még ahhoz, hogy lépjünk? - Bizonyítékokra, és indítékokra, Antilles szenátor - fújt nagyot K’kruhk. - Arra nézve, hogy ez az egész... nem egyfajta személyes ügy, ami elvakítja Önt és társait. A jedik nem cselekedhetnek személyes bosszúvágyból, indulatból... ez nem lehet egyfajta... családi vendetta része.
- Már hogy lenne ez családi vendetta, Nagymester, tisztelettel? - replikázott Wedge. Kre’fey megnyugtatóan a férfi vállára tette egyik mancsát, de a koréliai veterán eléggé felhúzta már magát ahhoz, hogy ne türtőztesse magát. - Mégis, miféle alapon vádol részrehajlással? Tán nem a Jedi Rend volt az, ahol a Renegát évekig tudott pózolni a Tanács tagjaként?
- Az előző Jedi Rend, talán igen, khm - horkantott a whipid Nagymester. - Mi már megtisztultunk, kivetettük magunk közül az efféléket. Tudja, szenátor úr, a nagy vész, a Klón Háborúk óta, több, mint hat évtizede ez az első Jedi Rend, amely nem hordozza magában azt az egyensúlytalanságot, amit a Skywalkerek és Palpatine-ok létezése, és állandó, egymás elleni harca teremtett galaxisszerte az Erőben. Ezért mondom, hogy családi ügy. A küzdelmük, amelynek a Renegát is része, át meg átszövi a galaxist... és beárnyékolja az Ön életét is. Vannak olyan hangok a Jedi Renden belül, és az Erőben is - emelte fel a hangját egészen finoman a whipid -, amelyek azt mondják, hogy a Rendnek távol kell tartania magát ettől az egésztől, ha meg akarja őrizni... tisztaságát, és átmenteni az Erő ismeretét és titkait a következő generációk jedi lovagjai számára. Ezért kell megvizsgálnunk a bizonyítékokat, és biztosnak lennünk afelől, hogy minden rendelkezésünkre áll.
- Az Ellenállás összes anyaga ott van azon a diszken, tisztelettel - Wedge megnyúlt arccal hallgatta a szőrös, nagydarab, idegen mester érvelését. Be kellett látnia, hogy ezek a régi-új jedik tényleg máshogy gondolkodnak, mint Luke, Kam, Corran, Kyle és a többiek, akiket eddig ismert, sőt barátainak, harcostársainak tartott a Birodalom és mindenféle más fenyegetések ellen. - Nem tartok vissza semmit. Ebben benne van minden, amit Yang Wenli összegyűjtött. - Mégis, csak most adta oda - jegyezte meg Imani mester. - A Tythonra küldött csapat, az élén Naberrie szenátorral pedig már régóta hozzáfért. Meg az olyanok is, mint Ben Skywalker, mondjuk.
- Ó, hogy erről van szó - fintorodott el Wedge. - Ben Skywalker nem volt tagja az Ellenállásnak. És tudtommal a Rendnek sem tagja már. Ez teljesen más ügy. És, amennyire én tudom, maguk is ott vannak Tythonon. - Ott vagyunk, tisztelettel, szenátor úr, de nem Önnek köszönhetően - recsegte Judicar mester respitárora. - Mi együttműködésre törekszünk a Köztársasággal, és segítünk, ahol tudunk. Tudnunk kell, hogy erre a kormányuk minden tagja is nyitott-e, vagy egy politikai színjáték újabb felvonása az egész.
- Mesterek, mindannyian láttuk, mi történt Mandalore-nál - sóhajtott fel Wedge. - Önöknek kellene a legjobban tudniuk, már csak azért is, mert én nem értek hozzá, hogy miféle hatása volt annak a tragédiának az Erőre. És előtte és utána mindennek, amit a Renegát okozott. - A mandalóriaiak jelenét, múltját és jövőjét beárnyékolta a Sötét Oldal - ingatta hatalmas, loncsos fejét K’Kruhk. - Már jóval azelőtt a Renegát karjaiba feküdtek, hogy megsemmisültek volna. Tulajdonképpen mondhatjuk úgy, hogy a Renegát a sajátjait áldozta fel. Egyesek odáig mennének ezzel a gondolattal itt, a Rendben is,, hogy a Mandalore megsemmisülésével még növekedett is az Erő egyensúlya, és a Jó ereje, mintsem az ellenkezője.
- Bizonyos nézőpontból az Erőnek... még előnye is származott belőle - próbálta magyarázni Imani mester is. - Akkor is ezt mondanák, hogyha a Renegát egy jedi bolygót robbantott volna fel? - vonta fel a szemöldökét Antilles. - Kötve hiszem, már elnézést. - De nem tette - mosolyodott el Imani. - Talán több magához való esze van annál, semmint hogy kikezdjen a Renddel.
- K’kruhk mester - masszírozta meg a tarkóját fáradtan Wedge Antilles és átvette egyik kezéből botját a másikba, hogy kényelmesebben görnyedhessen. - Én is olvastam ám jedi jelentéseket még abból az időből, amikor Solusar Nagymester megosztotta azokat velem és a stábommal. Nem pont maga írta az egyik jelentésében a Tanácsnak, hogy néha akár egyetlen személy pálfordulása is hatalmas, öngeneráló hullámot indíthat el az Erőben, ami aztán kihat az egész galaxisra, mint az történt az ifjú... hogy is hívták... Carl... Carl Wenthar... mármint Carl Palpatine pálfordulásakor? Mi van, ha Sordis elpusztítása is ilyesmivel járna? - Ahogy Ön is mondta korábban, szenátor, Ön nem szakértője az Erőnek - ereszkedett lejjebb a férfi felé szervocsikorgással Imani mester, jóindulatúnak szánt, de lekezelőnek tűnő mosollyal fekete arcán. - Hagyja nyugodtan az ilyesfajta... filozófiai kérdések megvitatását és eldöntését a Jedi Tanácsra. Ön pedig békéljen meg... a szellemeivel.
- Ha nem segítenek, mester urak... - krákogott bele a teljesen megsemmisült, magában motyogó Antilles mellől a beszélgetésbe udvariasan Kre’fey. - Akkor mit gondolnak, kihez fog fordulni a kormányunk... kevésbé jedi-orientált része? Azt akarják, hogy az EGB részéről valaki, netalántán… - mosolyodott el a bothan - mondjuk Anakin Solo Főinkvizítor vezessen vegyes Első rendi és köztársasági kommandós csapatokat Sordis nyomában? Hiszen ezzel éppen oda érkeznének vissza, amit el akarnak kerülni... a családi vendettához és nagyon rossz háborús emlékekhez, nemde?. Ráadásul mindezt Birodalmi zászló alatt. Ezt akarják látni, akár itt Coruscanton, a Templom szomszédságában?
A mesterek összenéztek. - Ebben viszont igazat kell adnom magának, admirális úr - recsegte végül hangképző moduljából Judicar mester. - A jelenlegi... operatív együttműködésünk a bűnüldöző szervekkel nem biztos, hogy elegendő ennek elkerülésére, mesterek.
- Legalább delegáljanak egy lovagot, vagy alacsonyabb rangú mestert, hogy a forma kedvéért egyesült műveletnek nevezhessük a Renegát utáni vadászatot - folytatta Kre’fey. - Pontosan kik is egyesülnének ebbe a műveletbe, admirális? - kérdezte udvariasan Imani, és Wedge legalább annyira értetlenül meredt a bothanra, mint a jedik. - Az expozéjában, amiben audienciát kért, ha jól emlékszem, úgy fogalmazott, hogy jelenleg semmiféle erőforrásuk nincs erre. Kikkel egyesülne... a Tanács által delegált lovag vagy mester? Azt akarják talán, hogy köztársasági tengerészgyalogosokat vezessen?
- Nem egészen erre gondoltam - mosolyodott el Kre’fey. - Azt mondják, ez egy családi vendetta. Nos, rendben… ha ez segít a Renegát elfogásában... miért ne tegyük minél inkább azzá? Ha a Jedi Rend nem hajlandó segíteni, vagy delegálni, ki tudja, talán az a leghelyesebb, ha maguk helyett olyasvalakikhez fordulunk, akik közelebb állnak a Renegáthoz. Mondjuk... - koppantott a botjával a bothan a hideg kőpadlón. - Mondjuk Ben Skywalkerhez, ha visszatér a Tythonról. Vagy az ifjú Carl Palpatine-hez - kacsintott Wedge-re. - Vagy akár közvetlenül Anakin Solo Főinkvizítorhoz, sőt, mondok még jobbat, egyenesen a Hapesre, Charis Palpatine-hez és Vindicta végrehajtó úrnőhöz, előbbi nevén Jaina Solohoz, a Jedik Kardjához. Ezt óhajtja a Rend? Ehhez adnák, vagy, hogy pontosabban fogalmazzak, nem adnák a nevüket? Egy Köztársasági - birodalmi - frontista - Sith összefogáshoz a Templom és a Tanács nélkül? Ezzel akar bevonulni a Rendjük a hírekbe? - vakkantotta immár hangosabban a bothan. - Válaszoljanak, mesterek! Mi készek vagyunk erre is!
A három jedi mester néhány pillanatig meredten nézte egymást. Wedge biztosra vette, hogy az Erőn keresztül kommunikálnak egymással. Végül szinte egyszerre bólintottak, és K’Kruhk megrázta magát, majd kissé - amennyire a szoba belmagassága egyáltalán engedte - kiegyenesedett ültében.
- A Köztársasággal fennálló jó kapcsolataink figyelembe vétele mellett és ezek megtartása érdekében a Jedi Tanács hajlandó egy mestert és egy lovagot delegálni a Renegát utáni keresésbe, remélve, hogy nem felejtik el hozzájárulásunkat és megfontolják, hogy felelőtlen módon mindenféle idegen, a Sötét Oldaltól befolyásolt hatalom segítségét kérjék a Renegát utáni vadászatban. Leru Donnel jedi mester, a Tanács Nem-erőérzékenyek képviseletével megbízott tagja lesz az egyikük, ő jól kiismeri magát a Renegátot támogató... deprimált társadalmi körökben. A másik pedig Trilla Suduri jedi lovag, aki már nyomozott a Renegáthoz kötődő elemek után a Tarison, és jelentette is az eredményeket a kormánynak.
- Köszönjük, tiszteletre méltó Mesterek - biccentett Kre’fey Wedge helyett. - Továbbítjuk az összegyűjtött adatokat Leru mester és Suduri lovag számára is, amint felállt a mi csapatunk is. - Az Erő legyen Önökkel, admirális... és szenátor - K’kruhk immár teljesen Kre’feynek címezte szavait, jelezve, hogy a Tanács innentől kit tekint kellőképpen tiszteletre méltó, legitim, és szenior tárgyaló félnek,v valamint azt is, hogy a meghallgatás véget ért.
Kifelé menet, már a folyosón szedte össze csak magát annyira Antilles, hogy valamit mondjon. - Hát, ha ilyen volt a Régi Köztársaság Jedi Rendje is, akkor én bizony visszasírom Luke-ot és a többieket... mindenesetre köszönöm, hogy támogatott, admirális - pillantott Kre’feyre Wedge. - Nem tesz semmit, szenátor, ezért jöttem. Különös, hogy nem hallottuk erről a Suduri lovag-féle jelentésről - a sokat látott bothan admirálisnak láthatóan nem állt szándékában utólag oktatni koréliai kollégáját az efféle “régi vágású” jedikkel való tárgyalási technikákról, így inkább témát váltott. - Azt hihetnénk, hogy ha releváns lett volna, kaptunk volna belőle másolatot.
- Majd körbeérdeklődök, kivel osztotta meg a lovag - biccentett Wedge, fájlalva a derekát. - És gondolom úgyis beszélünk majd vele... amint összeállít a csapat. - No igen - horkant fel Kre’fey. - Horn nélkül, és amíg Ben Skywalker távol van, nehéz ügy lesz.
- Komolyan gondolta, amit odabent mondott nekik? - kérdezte most Wedge, miközben közeledtek a Templom kijáratához. - Az EGB-ről, a Sithekről... - Csak a büszkeségükre alapoztam... - villantotta meg hegyes fogait a bothan. - De volt benne igazság is... reméljük, Horn mester tud beszélni Jagged Fellel. A hozzá hasonlók mindig... szerették az efféle üldözéses kalandokat.
- Régen egyszerűbb volt... - sóhajtott fel Wedge. - Zsiványok, pilóták, jedik, Lidércek… mind egy oldalon álltunk. Csak egy holohívás kellett és segítettünk egymásnak. - Kezdő sötét jedik és lemorzsolódott birodalmi hadurak leverésében, barátom - veregette meg a hajdani Zsivány Vezér vállát Kre’fey. - Ne értsen félre, nem kisebbíteni akarom hajdani érdemeiket. Csak azt mondom, hogy a Renegát-probléma ennél komplexebb. Már-már szociológiai jellegű. Nem elég megölnünk. Hiteltelenné kell tennünk, amit képvisel. Ez a legyőzése kulcsa.
- Mégis, mit vár, tartsak életmód-foglalkozásokat kisiskolásoknak, hogy a Halálpálca rossz? - fintorodott el fájdalmasan Wedge. - Ki tudja…- mormogott a bothan. - Talán hosszú távon valóban az lesz a megoldás...
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Nov 12, 2020 12:27:26 GMT 1
A Köztársaság védelméért felelős prominens személyek soron következő, a szokásos ügymenettől eltérő találkozója az Összfegyvernemi Koordinációs Törzs, egy hajdan a coruscanti orbitális védelmi erők alacsonyabb szintű parancsnokságaként szolgáló jelzések nélküli, szürke épület irodájában zajlott, amelynek ablakából jócskán eltakarták a kilátást az ég felé a szomszédos, jóval magasabb, nagyvállalati irodák és luxuslakosztályok részére épített vadonatúj felhőkarcolók.
Wedge Antilles, Traest Kre’fey és a Borath Maddeus aktuális arcát viselő Arc némán, még egyszer megnézték a bejelentkezést Fort Depalloról, az Anakin Solo megsemmisítését, majd G’Sil győzelemittas beszédét. Már korábban látták természetesen a hírekben, csakúgy, mint a Köztársaság szinte összes polgára, mégis, így együtt, közösen nézve, egyre inkább elfogta őket a nyomott hangulat.
G’Sil azt mondta, ez a nap a béke és a demokrácia győzelme. Wedge-nek azonban az jutott eszébe, amikor fiatal korában rárepültek az első Halálcsillagra Yavin mellett.
- Nézzétek, hogy ez mekkora... - mormolta végül nosztalgikusan. - Kíváncsi lennék, G’Sil, vagy Depallo kompenzál vele - fintorodott el az Arc.
Az asztalukon lévő holografikus kivetítő felvillant, mielőtt Kre’fey is hozzátehette volna a magáét az elhangzottakhoz, és nem sokára Cha Niathal vörösesbarna mon cal fizimiskája jelent meg a kivetítőn. - Elnézést a késésért - mondta. - Még mindig vannak rádiócsendes időszakok Borleaison. A Renegát támadásai nyomán megsérült épületek miatt újra kell építenünk az egész katonai adó-vevő hálózatot... bár ugye most már nem kell aggódnunk amiatt a pernahajder miatt.
- Na igen - rántotta meg saját dús, bothan bajszát Traest Kre’fey, majd a nőre pillantott. - Megkaptam az üzenet másolatát, amit Dorvan megbízott köröztetett? - Meg - biccentett Niathal és enyhén meginogtak a szemkocsányai, jelezve, hogy az ő hangulata sem éppen a legnyugodtabb. - Maguk elhiszik neki, hogy nem tudott semmiről? - Nincs más választásunk - tárta szét a karját Wedge. - Annál is aggasztóbb, hogy nemhogy a Peregrine-től, de a Zwerth szenátor-féle szervezettől sem kaptunk semmiféle előzetes jelzést ennek a bázisnak a munkálatairól, ahogyan a Renegát utáni nyomozásukról sem.
- Különösen kellemetlen ennek fényében, hogy... külszolgálati kötelezettségeik miatt jelenleg sem Naberrie szenátor, sem Zwerth szenátor nem érhető el konzultációra - tette hozzá morogva Kre’fey. - Ha még azt el is hiszem, hogy Naberrie és Dorvan csatlósai nem tudták, mert végeredményben az egy elég pancser banda, már elnézést... - cuppogott indulatosan Niathal. - De azt aztán nem, hogy Zwerth sem tudott róla. Maguk is látták a holohíradást. Az a bázis tele van egyenruhás serennoikkal, akik a felszíni erők jelvényeit pakolják mindenhová, mintha innentől már ők lennének az új Flotta... arcpirító.
- Mindannyian tudjuk, admirális asszony, hogy valójában Lex Lu’uthor és az OCP mozgatta a szálakat ebben az egészben - sóhajtott fel lemondóan az Arc. - És nem keresek kibúvókat, mert emellett mi is elmentünk. - Serenno egyenruhásai csak sorba álltak az Öreg mögé, és most learatják a babérokat. Talán tényleg eltitkolta a helyi kormányzat is Abren asszony elől - tette hozzá Antilles.
- Nem tudom, Wedge - vakarta meg a fejét elgondolkodva Loran. - Ugyanazok a cégek állnak az OCP mögött, mint szerződéses beszállítók, mint akiknek G’Sil elnök, valamint Depallo szenátor és köre, valamint a Zwerth mögött álló pénzemberek felé egyaránt jó viszonyuk van. Mint például a Strunz, a Vishkar, Balmorra és Kuat cégei, és így tovább. Ugye maguk is hallották, hogy egymás között csak Fort Depallonak hívják a bázist az ottaniak? - Nevetséges - pislogott tovább nagyokat Niathal. - Egy ekkora projektet és egy ilyen bevetést teljes mértékben eltitkolni a Főparancsnokság, a Flotta és a kormány fele elől... mégis, mit képzelnek ezek a földtúró tankzsokék? Egy rakás lerobbant veterán a Yuuzhan Vong háborúból, meg mérges, leharcolt boomerek a Lázadás hajnala idejéről... már elnézést, ne vegye magára, tábornok - pillantott Wedge-re a többieknél valamivel fiatalabb mon cal nő, amikor rájött, kik vannak jelen a hívásban rajta kívül.
- Az igazság az, hogy az ilyesfélék már jó ideje kivesztek a Hadsereg kötelékéből, admirális asszony - jegyezte meg az Arc. - Amióta a Thaal tábornokhoz hasonló és a Gárda volt tagjai vagy börtönbe, vagy a Békeőrség állományába kerültek át, és átvették az egyenruhásoktól a közrenddel és katonai rendőrséggel kapcsolatos feladatokat, a Hadsereg összetétele is nagyot változott. Most már tele van az újonnan csatlakozott szektorok humán tisztjeivel, commenoriakkal, serennoiakkal... gyakorlatilag az SZRSZ és az ESB hozzánk csatlakozó szektorainak teljes fegyveres állománya ott szolgál már. A folyosói pletykák alapján az új vezetésük részletesen tanulmányozza az EGB Planetáris Erőinek működését és felépítését. Oda akarják eljuttatni a Hadsereget a Köztársaságban, ahol a birodalmi planetárisok vannak... mármint funkcióban. Egyszerre akarnak felszíni haderő, űrvédelem, és a Régi Köztársaság Klónhadseregéhez hasonlóan távol is bevethető rohamosztagos erő lenni. Egyre több rendszerben veszik át különmegállapodások alapján a planetáris védelmet a helyi milíciáktól, lövegeket, platformokat, pajzsgenerátorokat, és lakatlan bolygókon, aszteroidákon, holdakon építenek erődöket, mondván, ezek “szárazföldi” projektek... Fort Depallo csak az egész csúcsa. Még saját vadászlégierőt is létrehoztak, és aktívan lobbiznak bizonyos politikusoknál, hogy a Vadász és Hírszerzési Parancsnokságokat oszlassák fel és feldarabolva rendeljék a Flotta és a Hadsereg alá, hogy csak két fegyvernem legyen.
Niathal hallgatott, csak szája környékén rándultak meg a tapogató csápok, jelezve, hogy ez utóbbi azért talán nem lenne olyan nagy probléma az ő számára sem. Végül megszólalt. - Ha ilyen jól értesült a Hadsereg viselt dolgairól, ezredes, akkor némiképp csodálkozom rajta, hogy magának a bázisnak a konstrukciója ennyire elkerülte a titkosszolgálata figyelmét.
- Az OCP egy zárt klikk, admirális asszony - tárta szét a karjait sajnálkozó Arckifejezéssel az Arc. - Ez nem hasonlít mondjuk egy Halálcsillag, vagy egy Halálbolygó építésére. A konstrukció során felhasznált berendezések és eszközök 90%-a békeidős bányászati berendezés. Minden más… lehetséges alternatíva... irreálisnak tűnt az elemzőim számára. - Mégis itt van előttünk a legirreálisabb szcenárió - riposztolt Niatha agresszívan. - Mindannyian tudják, hogy valakinek vállalnia kell a politikai felelősséget emiatt ebből a körből. Lényegében Commenor és G’Sil megtörték a korábbi bizalmi megállapodást... ha Dorvan sem volt benne, akkor különösen. Márpedig ha nincs megállapodás, nincs transzparencia.
- Mindig lenyűgöz, és ennek ellenére hajlamos vagyok néha elfelejteni, admirális asszony - mosolygott vissza az Arc kifejezéstelen mimikával -, hogy maga mennyire.. képzett politikai téren is. Végtére is egy olyan megállapodást nevez... közösnek, amelynek Ön kezdetben már megbocsásson, de részese sem volt, mint katona. - De most már az vagyok - szörcsögte Niathal idegesen. - És ne higgye, hogy emiatt nem neheztelek magukra. De elég a szócséplésből, melyikük fog lemondani hármuk közül? - Mindjárt gondoltam, kolléga, hogy Ön nem tervez ilyesmit - horkantott fel Kre’fey.
- Ha én megyek... kitört a vihar. Sajnálom - csóválta a fejét Loran. - Bármennyire is furdal a lelkiismeret, hogy lényegében nem voltunk képesek többre, mint Belindi alatt. Ugyanúgy beleszaladtunk ebbe, mint Kalenda Awerisbe. Különösen, ha kiderül, hogy igazak a pletykák arról, hogy Monroe tábornok szállította a Renegát lokációját Lu’uthoréknak, akiről már mindannyian lemondtunk és fel sem merült bennünk, hogy kettős ügynök lehet. - Arról nem is beszélve, hogy mindannyian tudjuk, mi történt szegény Kalenda szenátorral - tette hozzá Kre’fey. - Ha kiszáll ebből, ezredes, mindazzal az információval, amivel rendelkezik, könnyen lehet, hogy egy nap önt is holtan találják egy sikátorban.
- Mondjuk én legalább nem mennék az egész történettel egyenesen Holdo szenátorhoz, annyira ostoba nem vagyok - horkantott fel Loran, ami nevetésnek is beillett volna. - Arról nem is beszélve, hogy még ha Garik Loranként felelősnek is tartom magam az ügyért, Borath Maddeus számára ez nem elég ok a távozáshoz. Még talán előnyt is jelenthet, hogyha azt hiszik, béna ewok vagyok, vagy akár a commenori-serennoi klikk hallgatólagos belső támogatója, aki hajlandó volt szemet hunyni az ügyeik felett.
- Rendben, igaz - emelte fel a kezét Wedge, majd ezzel a lendülettel le is intette a szintén szólni készülő Kre’feyt. - Ne mondjon semmit, kérem, admirális. Ne akarjon megelőzni. Én fogok lemondani, így lesz a legjobb. Ez talán a jedi kapcsolatainkat is javítja majd - pillantott újra a bothanra. - Önnek úgyis nagyobb sikere volt náluk, mint nekem… az igazat megvallva, már régen mennem kellett volna. - Ha maga lemond, tábornok, akkor a Populisták kiléphetnek a kormányból - rázta a fejét ellenkező hangon Traest Kre’fey. - Ez még akkor is súlyos következmény, ha G’Silék egyszerű többsége még ezzel is megmaradna a Szenátusban. Sőt, talán így még súlyosabb, hiszen kevésbé érvényesülne a belső kontroll. Sőt, elképzelhető, hogy akkor Commenor adná az újabb védelmi megbízottat.
- Igen, a lépésemnek önre nézve is van következménye, admirális - mosolyodott el szabadkozóan Wedge. - Egyedül Ön tudja bent tartani a Populistákat, valamint Bothawuit és Koréliát a kormányban. Át kell vennie a helyemet, politikai pályára kell lépnie, akár, mint Bothawui új szenátora. Tudom, hogy nem akarja, de nem látok jobb megoldást jelenleg. - Hát én biztosan nem fogok lemondani, hogy beüljek a maguk megüresedő titkársági székébe, egyikbe sem - tette hozzá tiltakozóan Niathal holoképe annak ellenére, hogy alapvetően nem is kérte őt erre senki.
- Nem is kell - rázta meg a fejét Wedge. - Az Összfegyvernemi Koordinációs Törzset ezzel el fogjuk veszíteni... de talán ha el tudjuk intézni, hogy egy kellőképpen súlytalan, de serennoi, vagy commenori származású tiszt vegye át az admirális helyét a koordinációs törzs élén, akkor még közelebbről is szemmel lehetne tartani a tevékenységüket. - Lehetnénk proaktívak - biccentett az Arc. - Javasolhatnánk olyasvalakit mondjuk, mint Matric Klauskin.
- Nem tetszik - rázogatta a fejét Kre’fey. - De Antilles tábornok tábornok javaslata a legésszerűbb taktikai lépés. Csatateret kell váltanom, eh. - Ez üzenet is lesz a serennoiak és Commenor számára - tette hozzá az Arc. - Nem ők az egyetlen kívülről érkezett hatalmi klikk a köztársasági porondon. Az összes volt konföderációs tagállam be fog sorolni maga mögé, admirális, ha a Szenátusban felszólal képviselőként. Akár pártállástól függetlenül.
- Reméljük, így nem lesz célpont Antilles tábornokból - jegyezte meg némi fanyar humorral a hangjában Niathal. - Ki tudja - fintorodott el Wedge. - Lehet, hogy az leszek így is. Talán eltávozom a föld alatti szervezetekbe. Tycho örülne nekem, nemde? Egy bukott politikus, egy visszavonult tábornok vele együtt az Új Ellenállás élén... - Értékelem a humorát - ingatta a fejét Niathal. - Szerintem Wedge nem humorizál - tette hozzá az Arc. - Ez nem is olyan rossz ötlet. Védve lennél, és mozgástered is maradna, “főnök”.
- Vannak beszélgetések, amelyeknek jobb nem hallani a végét - vakarta meg a szakállát Kre’fey. - Azt hiszem, mindannyiunknak sok dolga van még. - Az biztos - sóhajtott fel Wedge. - Ha meggondolná magát, tábornok, és visszatérne a katonai pályára... - jegyezte meg Niathal.
- Ne aggódjon, asszonyom - mosolyodott el fáradtan, a derekát fájlalva a férfi. - A hozzám hasonló leharcolt boomerek a Lázadás hajnaláról nem veszélyeztetik a maga székét. Védjék meg a Köztársaságot, a legjobb hagyományok szerint. Akárhonnan is jöjjön majd a fenyegetés... - Megtesszük, tábornok. Az Erő legyen magával ott, ahová megy. - azzal Niathal holoképe felvillant és eltűnt.
Wedge még kezet rázott az Arccal és Kre’feyyel, aztán a Szenátus épülete felé indult. Személyesen akarta leadni a papírjait.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Nov 19, 2020 20:42:19 GMT 1
Mire az Anakin Solo robbanásának utolsó, látványos képei elhalványodtak, a vetítő visszahúzódott a padlóba, a terem elsötétített ablakai pedig automatikusan visszaálltak eredeti fényállapotukba, láthatóvá téve a Coruscant egén szlalomozó légforgalmi sávokat. A helyiségben még a plexi szűrőjén átszivárgó napsugarak ellenére is félhomály uralkodott a szűkös szobában, ahol mindössze három meditációs priccsnek és egy teafüves asztalkának jutott hely. Az említett bútorok mellett csupán három Jedi mester alkotta a berendezést, akik konspiratív csendbe burkolózva próbálták megemészteni magukban az imént – ma már sokadszorra levetített – esemény következményeit. A hatalmas whipid nagymester, K'Kruhk szalmakalapos feje majdhogynem a mennyezetet bökdöste, de két megtermett társa sem maradt el az öregtől méret tekintetében. A páncélozott Imani mester szervomotorok halk sistergése közepette meditált, fekete homlokát ráncolva, miközben a trió harmadik tagja, a gépekkel életben tartott Judicar mester robotikus légzése miatt egyikük sem volt képes igazi transzállapotba merülni. De erre nem is volt szükségük: ha lehunyt szemmel, szavak nélkül is, de a három Jedi éppen kommunikált. Ennek ellenére egy idő után elkezdték szavakba foglalni a gondolataikat. – Úgy tűnik, lefújhatjuk a Renegát-ellenes akciót – mondta Imani mester felpattanó szemekkel, és végigpillantott két társán. – Ráadásul Antilles tábornok lemondásával búcsút mondhatunk az összehangolt hadmozdulatoknak. Ő volt a legnagyobb támogatónk abban a lézeragyú társaságban, amit kormánynak neveznek. – Szerintem Kre'fey is megfelelő szövetségesünk lehet – vont vállat Judicar mester. – Én nem fújnám le az akciót. Különösen azért nem, mert a halott Renegátnak még mindig ott vannak a hívei, akik legalább akkora biztonsági fenyegetést jelentenek a Köztársaság számára, mint ifjainknak a Sötét Oldal. Nem szabad, hogy Smordre halálától elkényelmesedjünk, barátaim! – Én azt hittem, Sirryn halálával az Erő egyensúlya is megváltozik – ingatta hatalmas fejét K'Kruhk. – Ellenben nem éreztem semmit, amikor az a csillagromboló felrobbant. Talán egykori társunk lelke annyira eltorzult már a sötétségtől, hogy már korábban megszűnt az Erő részének lenni. Vagy talán... – Életben maradt – bólintott Imani mester. – Ezt sem zárhatjuk ki. De ha Sordis él, akkor miért nem hamisított egy Erő-reakciót? Ha képes volt megbolondítani és átverni az egész Jedi Tanácsot, akkor a saját halálának a hamis érzete felkeltése bizonyosan a repertoárjába tartozik. – Kissé vádló pillantással meredt a whipidre, de K'Kruhk csak szerényen elmosolyodott. – De hát Sirryn nem hazudott nekünk, leányom – magyarázta a nagymester. – Éppen ezért volt olyan sikeres a megtévesztése. És, éppen ezért olyan egyedülálló a veszély, amit jelentett. Sirryn valóban Jedi volt azokban a hetekben, amikor annak akart látszani. A legapróbb részletekig úgy viselkedett és úgy hitt, mint egy Jedi mester. Énszerintem a Sithek is azért közösítették ki – Wenthar felismerte, hogy Sordis Nagyúr csakúgy egy szerepnek tekinti a Sith létet, mint a Jedit. Az ilyen amorális, ideológiamentes ellenfél pedig a legveszélyesebb, bizony. Alaposan áttanulmányoztam az esetét, és egyet kell értenem azzal, hogy nem fújhatjuk le a nyomozást. – Bár tiszteletben tartom az éleslátásodat, nagymester, a Tanács szerint ugyanakkor fontosabb feladataink is vannak egyetlen tébolyult elme üldözésénél – közölte Imani, mire K'Kruhk elnézően biccentett, hogy folytassa hát. – Elsősorban a Fort Depallo kérdése... Szent Jedi kötelességünk, hogy valamilyen formában reagáljunk a létezésére, hát még a bevetésére. – A Szenátusban sokan zúgolódnak az eset miatt – recsegte Judicar mester. – Olyan pletykákat is hallottam, hogy mindenféle centrista-populista ellenzéki bizottságok fognak alakulni, mintha azok valaha is értek volna valamit. Néhány szenátor már a bizalmatlansági indítványt fontolgatja annak ellenére, hogy ezzel politikai öngyilkosságot követnének el. – Éppen ezért sosem fogják beváltani ezt a fenyegetést – bólintott Imani. - G'Sil hazafias retorikája meggyőzte a közvéleményt, a Köztársaság jótevőjeként ömleng, az erős fellépést, a keményvonalas kormányzatot éltetve... Kérdés, hogy ebbe a Jedi Rend hogyan lenne képes úgy beleszólni, hogy ne veszítsük el a nagy nehezen visszaszerzett népszerűségünket. – Sötét gondolatok ezek. És a sötétségbe sodornak minket. Politika... és a Jedi Rend. Nem egy összeegyeztethető koncepció – csóválta a fejét K'Kruhk. – Egy Jedinek nem szabad politikusként gondolkodnia. Tiltja a kódex. Hát nem emlékeztek, mi történt legutóbb, Palpatine ideje alatt? Éppen ezért javasolnám, hogy ne is politikusként, hanem a béke harcosaiként közelítsük meg ezt a témát. Úgy érzem, a háború elkerülhetetlen... És ha a Fort Depallohoz hasonló fegyvereket vetünk be, nem marad senki nemhogy az ellenséges, de a győztes oldalon sem. – Tehát szervezzünk egy beszivárgó csapatot, ami megsemmisíti? – vonta fel a szemöldökét Imani. – Azzal hazaárulást követnénk el. Esetleg külső segítséggel... – Szerintem ezt a teljes Tanács elé kellene tárnunk – sziszegte Judicar hangmodulátora. – A Renegáthoz visszatérve pedig: Suduri már megkezdte a küldetését, egyelőre nem visszarendelhető az ellenséges vonalak mögül. Küldtem Leru mesternek egy üzenetet, hogy vegyék be a számításaikba a Szindikátust, mert a Renegát velük mutatkozott. Talán az alvilágban ráakadnak a Renegát nyomára, és akkor megtudjuk, sikerült vagy sem elpusztítani. – Ami lefoglalja a gondolataimat, az a lothali eset – pillantott fel némi csend elteltével K'Kruhk. – Aggasztó hírek érkeznek a Calim-rendszerből. A civil lakosságot megtizedelték, nagyrészüket pedig előkészítették transzportra... Ha az Anoat-szektorról szóló előzetes büntetőtábor-jelentéseknek hitelt adunk, akkor egy újabb Anef Rank-féle atrocitás-sorozat veheti kezdetét. – Igen, nos... A Jedi Misszió néhány ügynökének sikerült nyomon követnie az első transzportokat – húzott elő egy adattáblát Judicar. – Nyomkövetőt helyeztek néhány, az Ammuudnál is használt típusú hajóra, amelyek a Lothalról indultak. Ugyanezek a hajók legutoljára a Hoth-rendszerből sugároztak. A Lothalon pedig alaposan megfogyatkozott a népesség. Azt hiszem, a feltételezéseink helytállóak. A három Jedi egymást fürkészte. Mindannyiuk gondolatai között ugyanaz a tény sikoltozott: milliók és milliók halnak meg és fognak meghalni, de ők ezt az Erőben a birodalmiak erőfedő technikái miatt nem érezhetik. Egyszerre volt ez tragédia és áldás a számukra. Judicar mester legszívesebben fénykardot ragadott volna, hogy maga rontson be a Hoth-rendszerbe, Imani első gondolata az volt, hogy milyen egységekkel lehetne észrevétlenül betörni. K'Kruhk, aki most láthatta, hogy Judicarnak a szemei igazi szemek, és hogy a kemény acélként mutatkozó Imaniban érző szív lakozik (őt magát nem késztette könnytől homályos tekintetre a tragédia, ahhoz túl sokat, túl sok horrort ért már meg), feltette a kérdést, ami mindannyiukat foglalkoztatta: – Mit tehetünk? Először Imani mester adta meg a választ. – Ezek egyelőre csak híresztelések és feltételezések. Az elsődleges feladatunk annak a kivizsgálása, hogy mi folyik a Hoth-rendszerben. Judicar mester felkészít néhány ügynököt... Önkénteseket. Akik vállalják azt a kockázatot, hogy esetleg ottragadnak és soha nem térnek vissza hozzánk. Judicar lesütött fejjel meredt az adattáblájára. Mire felnézett, a másik kettő türelmesen várakozva tekintett rá. – Egyetértek – felelte némi gondolkodás után. – Elolvastatjuk velük a naplót, megosztjuk velük a legszörnyűbb feltételezéseinket, hogy esetleg örök életükre rabszolgák lesznek... Khm. De meg kell tennünk. – Az ifjúság nagyrésze a mellkasát verve jelentkezik majd – sóhajtott fel K'Kruhk. – Türelmetlenek, alig várják, hogy bizonyítsanak, nagy még bennük a hübrisz. Erre tapasztaltabb lovagok kellenek. – Túl kevesen vagyunk – fordult a páncélüveg ablakok felé Judicar, és feltápászkodott a priccséről. – Alaposan ki kell képezni a választottunkat. Olyasvalakinek kell lennie, akinek nem idegen a háború, de aki fiatal, agilis, még vág az esze, ennélfogva a legflexibilisebb. Valaki a Fény Hadseregének egykori harcosaiból. – Nem sokan maradtatok, sajnálatos módon – ráncolta a homlokát Imani. – De talán igazad van. Nem örülök neki, hogy újra ki kell tennünk őket efféle veszélyeknek, de milliók élete forog kockán. – Talán van valaki, akire gondolsz, Judicar mester? – vakarta meg a fejét a kalapján keresztül K'Kruhk. Judicar megfordult, visszaült a priccsre, majd bólintott. – Mire a Tanács elé tárjuk az ügyet, már készen fog állni – felelte. – Előbb meg kell kérdeznem, elvállalja-e. Jelenleg a Misszióval utazik a Középső Gyűrűben. – Erről jut eszembe – pillantott fel Imani mester. - K'Kruhk mester javaslatára és a Tanács egyetértésével csökkenteni kéne a feladatköreidet, Judicar mester. A te állapotodban nem lehetsz egyszerre a Hírszerzés, a Misszió és a sajtó-marketing szférák képviselője. Nem mintha nem birkóznál meg a felelősséggel... Judicar leintette, és mintha felnevetett volna a légzőkészüléke alatt. – Úgy teszek, ahogy megszavazzátok – mondta egy vállvonás kíséretében. – Tehát hogyan osztjuk másképp a szférákat? – A Tanács létszáma nem teljes – igazította meg a kalapját K'Kruhk mester. A whipid meglehetősen öregnek tűnt, de az Erőben még mindig lángolt. – A felterjesztésemre, és ha a Tanács megszavazza, megbízzuk Avar Kriss mestert, hogy a Jedi Misszió feje lehessen a körünkben. Amennyiben elfogadja. – Valószínűleg egyszer sem fogjuk a tanácsteremben látni – mosolyodott el szárazon Imani –, de erre találták ki a távkommunikációs berendezéseket. – Én mellette szavazok – bólintott Judicar. – Máris hatékonyabb munkát hajtott végre a missziósokkal, mint az az álságos Sith Egyház. Ráadásul a peremvidéki megfigyelőposztok telepítésében is élen járnak. Kriss mester jó munkát végez. Néhány év elteltével már be fogjuk látni az egész Külső Gyűrűt, ha így haladunk. Ez a hálózat rendkívül fontos lesz a felállítandó Jedi állomások és enklávék megvédelmezéséhez. – Ha ez a galaxis odáig süllyed – szólt K'Kruhk –, hogy ezeknek az enklávéknak a titok homályába kell veszniük, akkor a Misszió munkája lesz a legfontosabb feladatunk a sajátjaink megvédelmezésében. Különben, jelentettek már valamit Suun mesterről? Egyre jobban aggódom érte. – Egyelőre csak annyit tudunk, hogy a Partizánok kiszabadították – vont vállat Imani. – Valin Horn és Jysella azonban azóta is elérhetetlenek. Hacsak nem történt... Mi ez? A három priccs között felnyílt egy padlópanel, és kiemelkedett belőle a vetítőszerkezet nyurga oszlopa. A terem automatikusan elsötétült, a vetítőn pedig megjelent egy kétarasznyi holoalak teljes testpáncélos, robosztusnak ható mása. Az ismerős alak még Imani mesternél vagy egy mandalóriai fejvadásznál is rohamtankosabbnak tűnt. – Emlegetett bantha – mosolyodott el K'Kruhk. – Sarasi mester, hála az Erőnek! Minden rendben? – kérdezte közelebb hajolva Imani. Judicar csak mordult egyet meglepetésében. – Jól vagyok, nincs rajtam egy karcolás se! – jelentette be nagy hévvel Sarasi Suun, azzal kétrét görnyedt, mintha hasba rúgták volna. Felemelte a kezét, és kiegyenesedett. – Na jó, egy-két karcolás, de semmi maradandó. Alaposan helyben hagytak, de sikerült visszatérnem a Coruscantra! – Ez nagyszerű hír! - K'Kruhk közelebb hajolt az arasznyi képmáshoz. – De ha nem a Templomban, akkor hol vagy? Suun hátrapillantott a válla felett, és elkiáltotta magát: – Óvatosan azzal a targoncával! Mindannyiunkat a levegőbe akarsz röpíteni?! – Khm. Suun? Mit csinálsz? – recsegte Judicar, mire Enfys-Sarasi ismét a három Jedi felé fordult. – Amint mondottam, minden rendben van – felelte. – Csak egyetlen kis bökkenő akad. Peremvidéki kalandjaim során belebotlottam egy ellopott Cár-bombába, és hát... zsebre vágtam, hazaszállítottuk... Lesz mivel kipótolni a tűzijátékot az Alapítók Napján! Hát nem csodálatos? – tette hozza az elsápadó mestertársai láttán, akik tisztán kiérezték, hogy vigyorog a sisak alatt. ... Aretha Slint kinézett a Hesperidium színes, előkelő kavalkádjára, és az ég egy szeletét birtokló, innen csak fényszennyezett, fémes szürkeségnek látszódó Coruscant-gömbre. A Slint Kúria, eme nagy múltú épület obszervatóriumában állt, és teljes rálátása nyílt a birtoktól nem messze elterülő luxusparadicsomra. A férje egy eléggé gyengeelméjű, határozatlan alak volt, akihez azért ment hozzá, hogy megörökölhesse a vagyont és a kúriát. Mindig is szerette ezt a helyet, annyira békés volt és távoli, de mégis egy vreltköpetnyire a galaxis központi világától. Azóta katonai vasfegyelemmel nevelte nem csak a gyerekeit, akiket egykor, ha elérik a megfelelő kort, a Sötét Nagyúr újgenerációs belső körének szánt, hanem a férjét is. Mindannyian ott álltak mögötte, felsorakozva, várva az inspekciót. Slint megfordult, és megsimogatta a férje arcát, aki erre elmosolyodott. Ó, te lézeragyú, vigyorgó gránitcsiga-papucs! A gyerekek mind fekete hajúak és helyes vonásúak voltak, bár kissé sápadtak, mint az anyjuk. Genetikailag megterveztette őket, hogy a lehető legtökéletesebb örökösök lehessenek, akiket majd beházasíthat más befolyásos családokba, ahogy az nemeséknél lenni szokott. A vemhesség alatti módosításokat természetesen a Franchise végezte el... Az a szervezet, aminek most a galiba egy részét köszönhették. – Muszáj... Találkoznunk vele? – kérdezte a nagyobbik fiú. – Úgy értem, a fogadás után. Nem jó érzés fog el, amikor a közelében kell lennünk. Slint a gyerek fölé tornyosulva, csalódott, metsző hangon felelte: – Egy Slint azt teszi, amire utasítom. A Sötét Nagyúr komplikált ember, és ha eljön az idő, mindannyiunknak hatalmat ad. Felesküdtünk az Ő szolgálatára, és eljön majd az a kegy is, hogy hozzám hasonlóan nektek is közvetlenül szolgálnotok kell Sordis Nagyurat, remélhetőleg akkor már nem titokban. Ti, mint a Slint Ház örökösei a Slint névhez méltón fogtok viselkedni! – De úrnőm – pillantott fel az iménti fiú az anyjára. – Én csak a kicsik miatt aggódom – bökött a testvérkéire. – Nincsenek még felkészülve egy ekkora... megtiszteltetésre. Mármint a Sötét Nagyúr elsöprő jelenlétére, úgy értem! – Jander! – hőkölt hátra megrökönyödve Slint. – Hogy képzeled, mocskos, gyáva kölyke? Csalódást okozol... Vetkőzz! Gyerünk! Te pedig ne állj ott, mint a tavalyi gungansült, hozd a vibropákát! A férj engedelmesen elvette és odanyújtotta a vibráló, annál csípősebb fegyelmezési eszközt a feleségének, aki a tenyerébe csapta azt, míg Jander kelletlenül levette magáról az alkalomra felöltött, méregdrága ruházatát. A gyerek rutinosan vetkőzött, mint aki már csinált ilyet. Gyorsabban lett meztelen, mint a Nar Shaddaa twi'lek schuttái. – Négykézláb, gyerünk! – parancsolta Slint, mire a gyerek behajlított térdekkel a padlón termett. – Anya... Kérlek! – Neked én nem vagyok anyád addig, amíg nem viselkedsz Slint módra! – azzal a nő megsuhintotta a pákát, ami belesercegett a fiú hátába, vörös hurkát hagyva a bőrén. – Apa... – Jander az apjára pillantott, de a férfi csak sajnálkozva megvonta a vállát. Jander felordított a következő ütésektől. Slint addig verte a gyereket, amíg a háta pókhálószerű, véres masszává nem szakadt. Ahogy a korbácsszerű alkalmatosság csattogott Janderen, a fiúból vércseppek fröcskölődöttek szerteszét. Ekkor már hassal a földön feküdt, de Slint tovább fenyítette... Végül megelégelte, eldobta a pákát és dúrbetétes bakancsával kezdte rúgdalni Jander létfontosságú szerveit. Addig verte, rúgta és taposta, amíg a szerencsétlen idióta elvesztette az eszméletét. – Na tessék – porolta le magát Slint. – Most eggyel kevesebben leszünk, amikor megérkezik. Nem baj... Úgy sem fog emlékezni, hogy hányan vagyunk. –Nem kéne bevinni a gyengélkedőre? – vetette fel reménykedve a férje. –Itt hagyjuk! Majd magához tér – felelte Slint. – Gyerünk le a szalonba! Bármelyik percben itt lehet! A Sötét Nagyúr a teljes kíséretével érkezett. A Hit Lordok elözönlötték a bejárati csarnokot, Sordis maga pedig nem huszonötnek, hanem ötvenévesnek tűnt. Talán csak nem megviselték az Exogolnál történtek? Vajon legyengült? Vagy csupán tiszteletet parancsolóbb külsőt akart, ezért öregbített magán harminc évet? Vajon hány szolgája agyát robbantotta el ennek az eléréséhez? És vajon képes volt vissza is fiatalodni? Ezek voltak Draay Rozess kérdései, amelyeket természetesen sosem mert volna feltenni a Sötét Nagyúrnak. Amikor az apja nagy hirtelen elrángatta ide a Hesperidiumra, tiltakozott, de amikor megtudta, hogy szerencséje lesz találkozni Vele, már pakolt is. A Slinteket ki nem állhatta – az egyik fiuk, a helyesebbik feltűnően hiányzott a sorból – de egy Hit Lord összejövetelt, pláne a Renegát részvételével ki nem hagyhatott. Sordis mellett ott állt Momin, Talon, Rosenthal, az a menyétképű Stil Averross, Rozess szenátor, Draay apja, valamint egy Masana Tide nevű, hegyomlásnyi teremtmény. Draay felismerte még Karbin parancsnokot, a kiborgnak átműtött mon cal katonát, a mandalóriaiak Saxon nevű vezetőjét, és Dannik Jerrikót, az anzati agyvámpírt. Érdekes... Rá korábbról nem emlékezett. Azt hitte, csak a horrormesékben léteznek az anzatik. A hologram Sithek, Warr inkvizítor és a rebellis nagyúr Kramat Fal, valamint az ershani Ommar Kadakr ugyanúgy jártak-keltek, mintha fizikai valójukban lettek volna jelen. Na és persze Jude néni, aki poharából kortyolgatva kacér pillantásokkal méregette a Sötét Nagyurat... aki úgy lépett be a szalonba, hogy egyik karjáról a hiányos öltözetű Talon, a másikról egy hiányos öltözetű férfi lógott, vállán pedig a mindenkit felporciózandó macskaeledelként vizslató felinx, akivel állítólag Sordis megetette az ellenfeleit. A Hit Lordok meglapogatták Sordis hátát, letérdeltek, gratuláltak neki a túléléshez, illetve a következő terveiről faggatták. Draay csillogó szemmel nézte az egészet – mintha egy intergalaktikus holosztár érkezett volna a palotába. Persze az egész jelenség korántsem volt ennyire barátságos. Mindenki tartotta az egy lépés távolságot Sordistól, mindenki tiszteletteljesen beszélt vele, és mindenki csak addig érintkezett vele, amíg üdvözölhette, hűségéről biztosította ésígytovább. Aztán kotródtak elfele. Mintha a Sötét Nagyúr szeszélyétől függött volna nem csak a saját életük, de mindenkié az épületben. – Remélem nem bánod, ha egy időre itt rendezem be a főhadiszállásomat, Slint – csillant valahol Draay közelében Sordis fémes fogazata. – A Franchise elárult minket a birodalmiaknak, és én nem tudom, az Első Polgár mennyit tudott a Remnicore-on levő erődömről, illetve hogy továbbadta-e ezt a tudást annak az Arihnda-ribancnak. Amíg ez tisztázódik, itt maradok... És nem, ennek semmi köze ahhoz, hogy kilőtték a seggem alól a hajómat! Csupán... A Köztársaságba akartam költözni, ha már menni kellett. – Senki sem vádol azzal, hogy megfutamodtál – mondta Slint. – És természetesen addig maradsz, amíg csak akarsz! Megtiszteltetés, hogy engem választottál! – Á, Draay – lépett a fiú elé a Renegát. – Milyen... Felnőttessé váltál, amióta nem láttalak. – Kezében a fehérszőrű felinxet simogatva körbejárta a Rozess-ivadékot, mint a ragadozó, amikor felméri a terepet. Draaynek bizseregni kezdett tőle a feje. – Igen bizony! Nagyfiú lettél! Talán egy szép napon fel is avatunk. Hát nem lenne jó móka? – cirógatta meg Draay arcát. – Hát persze... Nagyúr – igyekezett bólogatni a fiú. Sordis ekkor meglátta Rozesst, és az apja tekintetét figyelve jól belemarkolt a fiú seggébe. A szenátor arca megrándult. Draay remélte, hogy nem a féltékenységtől. Az apja azt a Fennec Shand nevű orgyilkost kúrogatta, de ki tudja, mire volt képes imádott gazdájáért. – Na majd meglátjuk, Draay. Légy jó fiú – azzal Sordis eloldalazott. A fiú sarkon fordult, és eliramodott a legközelebbi mellékhelyiség felé. Sokat járt a házban korábban, ismerte a járást, mint a nobilis fiatalság nagy része. Amikor a vákuumcsésze fölé ért, szorgalmasan öklendezni kezdett. Nem ő választotta ezt az életet. Az apja választotta ki neki. Amikor úgy érezte, hogy a rosszulléte kezelhető szintre esik, felegyenesedett. Lemosta az arcát, de valahogy még mindig magán érezte a Renegát undorító bűzét. Talán a seggét is megmossa? Ugyan már, emlékeztette magát. A nadrágon át fogott meg. Semmi az egész. Semmi az egész. Nincs értelme pánikolni. Sordis nem baszhat meg, túl sokan vannak a házban. Semmi az egész. Hamarosan vége... Ahogy felpillantott, a saját arca mögött egy másik fiút pillantott meg a tükörben. Megpördült, és már majdnem előrántotta a sugárvetőjét, amikor... – Nahát, életre kelt a nyers hús. Mégis miféle kemencéje van a Slinteknek? – szaladt ki Draay száján reflexből, mielőtt még meggondolhatta volna, hogy mit mond. Jander volt az... Illetve a Janderből készített nyers fasírt. A körülbelül vele egyidős fiú felsőtestét nyílt sebek borították, és ki sem látszott a véraláfutásokból. Még a farka is kék volt a veréstől, amit kaphatott. A vér teljesen beterítette, de már barnává száradt... Jander szólásra nyitotta a száját, de végül nem mondott semmit. Draay tanácstalanul állt előtte. Legszívesebben megragadta volna a másik fiút, hogy minkettejüket kimenekítse, de tudta, hogy erre esélyük sem lehetett. Főleg Sordissal a házban nem. Főleg úgy, hogy utálta a Slinteket. Na nem mintha bármelyikkel is érintkezett volna az anyjukon kívül. Amikor a Slint fiú megfordult, Draay felszólalt: – Jander. Nem mehetsz ki oda. Odakint vannak mind. Ő is. Csak tovább aláznának. Jander lassan megfordult. – Mit érdekel az téged? – biggyesztette le a felhasadt ajkait. – Te is csak egy belterjes Rozess huttfattya vagy! Draay erre leakasztotta a köpenyét, odasietett Janderhez, és beterítette vele a fiú sebtől vérző testét. Jander meglepetten állt, és folyamatosan sziszegett annak ellenére, hogy a ruhadarab a lehető legfinomabb, a bőrnek a lehető legkényelmesebb érzetet adó kesseli sensotextilből készült. Úgy tűnt, a sebekre ez a tulajdonság nem érvényes. Draay eldöntötte, hogy ír majd a márkának egy egész panaszkönyvet erről. Az apja pénzével bármit ki lehetett kényszeríteni bármilyen nagy hatalmú cégtől. Elővette a komlinkjét, és berendelte a kúriába a Rozess-sikló medikai droidját. Azt nem merte megkockáztatni, hogy a Slint orvosi helyiséget keresi fel, hiszen oka lehetett annak, hogy Jandert ilyen állapotban hagyták. – Most felmész a szobádba, hamarosan ott lesz a droidom – közölte Janderrel. – Nekem vissza kell mennem a partira, még feltűnne, ha túl sokáig maradnék ki. Gyanítom, hogy az elkövetkező napokban látjuk még egymást, lévén, hogy a Nagyúr ideköltözött... Apámmal úgyis engem fognak küldözgetni az üzenetekkel, mint Rozess-összekötőt. – Miért? Mit terveznek? Mire készülnek? – Én csak annyit tudok, hogy ennek az egésznek a Köztársasághoz van valami köze – vont vállat Draay. – Várd meg, amíg kevesebben lesznek, és menj vissza a szobádba. Hogy nem vettek észre, amikor bejöttél? Jander halványan elmosolyodott. – Titkos járatok – mondta. – Ah. – Draay az ajtóhoz lépett, és kinyitotta, hogy szó nélkül távozzon. A reputációját végül is még Jander előtt is meg kellett őriznie. Illetve... főleg előtte, lévén Slint meg minden. Mi van, ha a segítőkészségét Jander elárulja majd? Nem kellett volna megsajnálnia! – A kurva nénikémet! – Mi van? – Mármint az enyém... Erre jön. – Jude néni, aki még mindig nem tudta magára vonni a Sötét Nagyúr figyelmét, most ingerülten menetelt a mellékhelyiség irányába. Draay gyorsan becsukta az ajtót, és azonnal nekiállt a gondolkodásnak. – Várjunk csak... Titkos járatokat emlegettél? Jander bólintott. Majd elfordított egy, a falból kidomborodó draganfejet, mire az egyik oldalfal nesztelenül félresiklott. A rejtekajtó épp akkor zárult össze a két fiú mögött, amikor Jude Rozess belépett a mellékhelyiségbe. Még hallották, amint a vérfoltokat megpillantva átkozódik: – Hát persze... Mást bezzeg véresre lehet baszni, de engem észre se vesz! Milyen férfi az ilyen!! Draay és Jander a tenyerükbe röhögtek, majd felkaptattak a járat magasba vezető lépcsőfokain. A felsőbb szinteket elérve már szabadon mozoghattak. Draay reménykedett benne, hogy a fogadásnak hamar vége lesz, és neki a Jandernek mondottak ellenére nem kell itt laknia majd az apja összekötőjeként. Sejtette, hogy vele se bánnának jobban, mint Janderrel... Kivéve akkor, ha a Sötét Nagyúr kiszolgálójává válik. Sordis mindig nagyon udvarias volt a szeretőivel, kivéve akkor, ha azok az erőszakot preferálták. ... A hatalmas kiterjedésű raktárcsarnokban emelők, egy otromba űrhajó és mágnesvontatók között, repulzoros targoncán feküdt az a rakétafej, amit a vostroyaiak Cár-bombának neveztek. A rakodást felügyelő egyenruhások között Sarasi Suun állt, immár testpáncélja nélkül, egyszerű, szürke overallban dirigált a munkásoknak. Amikor a Jedik megérkeztek, csípőre tett kézzel, büszke mosollyal fogadta őket, mintha egy különösen nagy ajándékot készülne átadni. – Az Erőre... – szakadt benne a légzőmaszkjában Judicar mester lélegzete a bomba láttán. – Ráadásul itt, a Coruscanton... Milliárdok halnak meg, ha az alsóvárosi bandáknak ez kiszivárog és belenyúlnak! – Hát, legalább nekünk is van valamink, ami ellensúlyozza a Fort Depallót – sóhajtott fel Imani mester. – Vagy... amivel kilőhetjük a Fort Depallót, ha már idáig süllyedtünk. Sőt, utána akár magunkkal is végezhetünk! Tudok is egy firaxa-cápa keltetőt a közelben... Egy harapás, és nem lesz több gondunk. K'Kruhk csak a fejét ingatta. A whipid nagymester is elolvasta a jelentést, amit Suun mester az ideutazásuk alatt beterjesztett nekik. Ebben részletesen beszámolt a Corran Horn által adott küldetésről, és arról, hogy honnan szerezte meg a bombát. A jelentésben csak az nem szerepelt, hogy Corran vajon mivel tudta rávenni Suun mestert erre a kitérőre... Főleg, hogy a nő akaratlanul került bele abba a kalandos eseménysorozatba, ami végül itt ért véget a Coruscanton, egy titkos Jedi raktárban, egy bolygórobbantó szuperfegyverrel a Rend birtokában. – Különös fintora az eseményeknek – olvasta ki K'Kruhk gondolatait Imani. – Néha biztos vagyok benne, hogy az Erőnek van humorérzéke... És hogy jobb, mint Saaliáé – tette hozzá. K'Kruhk ezen már valóban elmosolyodott. – Jó látni, Sarasi... – próbálta megtalálni a hangját még mindig Judicar mester, amikor Suun megállt előttük. – Hát, garantálhatom, hogy a bakta, ami a Templomban van, jó minőségű. Bár téged jobban helyrepofoz majd, mint engem. A nő arcát ugyanis horzsolásnyomok tarkították, és furcsán állt, mintha a testsúlyát nem merné egyik lábára sem áthelyezni. Az Erőbeli kisugárzása pedig... Egyszerre tűnt fáradtnak, és... Túlzottan élénknek? Mintha mesterségesen termelte volna újra az adrenalinkészletét valahogy. – Azt hiszem, baktára nem lesz szükségem – mondta. – Majd magamtól... felépülök. Elég volt a baktából. Jó újra látni az ocsmány pofátokat, mesterek! – Azzal ott mit kéne kezdenünk? – mutatott a bomba távolodó alakja felé Imani. – Van valami terved, Suun mester? – Kinek, nekem? – pillantott hátra Suun. – Azért hoztam ide, hogy majd az okosok a Tanácsban eldöntsék a dolgot. Engem ugyanis most csakis egy kiadós alvás érdekel. Ami mondjuk eltart egy-két hétig.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Dec 27, 2020 13:45:49 GMT 1
Holdo szenátor a Szabadság és Együttműködés frakcióvezetői irodájának központi helyiségében nézegette asztala mögött a legfrissebb közvéleménykutatási eredményeket, és nem volt túl boldog attól, amit látott. A nemi, faji identitáspolitikára épülő, a Berg-szenátor féle környezetvédelmi tematikával kiegészített politikai irányvonallal egyre inkább úgy tűnt, nem fogják tudni átütni azt a szavazólétszám-plafont, amit célul tűztek ki maguknak. Az összellenzéki együttműködés tagsága stagnált, és a legújabb köztársasági intézkedések, mint például a Depallo-erőd bevetése a Renegát ellen, inkább úgy tűnt, a kormányzat támogatottságát növelték. Holdonak ugyan voltak a fiókjaiban kész politikai kampánytervek a rynavírus elleni kormányzati intézkedések bírálatára és a Depallo-erőd jelentette veszélyek, egy “Új Köztársasági Halálcsillag” címke alatti kiemelésére, de az előrejelzések alapján egyszerűen egyik sem ígért akkora támogatottság-növekedést, mint amire szükségük lett volna… sőt, a prognózisok szerint a kommunikációs üzenetek egyszerűen olyannyira nem fértek össze a DKK új, Organa Solo utáni alapvető tételeiként meghatározott nemi, faji és környezeti kérdéskörökkel, hogy inkább a most is kormányon belüli, de mérsékelt ellenzéknek tekintett, a korábbi Solo- és Gavrisom kormányok maradék elitjét tömörítő populistákat, vagy éppen a frontistákat és az Élő Erő-féle pacifistákat erősítették volna Holdo és szövetségesei ez irányú szavai... ezért jó ideje meg sem szólaltak. De Holdo tudta, hogy ez nem mehet így tovább, az ellenzéknek új, erős, megfogható tematikára volt szüksége. Ebben a pillanatban rohant be az irodába a frakcióvezetőhelyettes, az ifjú és ambiciózus Cortez szenátornő. - Kathylin, kapcsolj át rögtön a Galaktikus Hírmondóra, nézd meg, kit interjúvol az az öreg Needmo! - Biztosan megint valami fizetett mű-feminista, vagy toxikus férfi... - rándult meg Holdo szája széle. Nem különösebben kedvelte a Galaktikus műsorait, csak egy fokkal tartotta jobbnak őket a Tyrr-féle kormánypropaganda szócsövévé avanzsált Coruscanti Híradónál, akik pénzért bármilyen hazugságot képesek voltak adásba tenni a nézettség és a bevételnövelés érdekében, értékek és elkötelezettség, no meg mindenféle társadalmi felelősségtudat nélkül. Azért Holdo átkapcsolt, és néhány pillanatig döbbenten, majd egyre felgyorsuló gondolkodás mellett követte végig a Sordis-interjút. Amikor az adás végén a mimbani hatóságok rendőrei elvezették Sordist, nyomában az ájtatosan bámészkodó helyi, eredetileg chev szenátorral, Arthurával, Holdo végül megrázta a fejét, és kikapcsolta a holovíziót. Aztán elgondolkozva meredt az asztala mellett álló, barnás bőrű nőre. - Te mit gondolsz, Ocassia? - kérdezte végül, végigsimítva lila hajfürtjein. - A szó szoros értelmében toxikus, mocskos férfi - bukott ki végül Cortezből. - Ennyi pofátlan hazugságot. Az az ostoba Arthura meg bevette, mondjuk ő Diestl főmarsallnak is elhitte volna, hogy valójában mindig is a galaktikus béke éltette az öreget, pfejjj… hogy merészelheti egy ilyen… - a nő szemei kigúvadtak, olyan dühös volt - egy ilyen mérgező entitás a szájára venni a programunk egyes elemeit? - Nem csak egyes elemeket, hanem elég sokat... - fonta össze a karjait maga előtt Holdo. - Ez komoly ügy, Ocassia... egyszerre fenyegetés, és lehetőség. - Ez egy terrorista... - sziszegte Cortez. - Egy szexista férfi... - Igen, bizonyára a kormány is így fogja gondolni, legalábbis, ami az első felét illeti - játszadozott festett fürtjeivel Holdo. - A baj viszont az, hogy nem csak egy megbolondult fűszerfüggőt láttam ott, Ocassia - biccentett a képernyő üres membránja felé. - Hanem a hiányzó tíz százalékunkat is. Erőérzékenyek képviselete, társadalomból kitaszítottak, abnormálisak... az LMGP bukása óta nem szavaznak át hozzánk az elvárt mértékben. - Mert egy Sith-fattya szexista férfitársaság tagjai vezették azt a galerit, hát persze, hogy nem szavaznak át, nem is kellenek nekünk az ilyen incelek és boomerek szavazatai! - toporzékolt Cortez. - Nem hiszem el, hogy hiszel ennek a pojácának! - Elég sok fiatal támogatója is van Sordisnak, akik hamarosan elérik a választói életkort... - fújta ki a levegőt Holdo. - Értékelem, amit mondasz, Ocassia, és nem azt mondom, hogy minden szavát elhiszem. Lehet, hogy csak egy csapda az egész... de ha nem mozdulunk, akkor a Békeőrség órákon belül blokád alá veszi a Mimbant. Mi pedig innen szemlélhetjük, ahogyan egy kanyi szavazatot sem söprünk be emiatt. G’Sil pedig tovább növeli a támogatottságát, miután leszámolt ezzel szerencsétlennel... vagy rosszabb esetben királycsinálóvá teszi Arthurát és a sleppjét. - Nem kérdés, hogy már átmosta az agyukat... - masszírozta a homlokát Cortez, mint aki nem hiszi el, amit hall. - Kathylin, ez egy drogos bűnöző! - A társadalom szavazóképes korú tagjainak egytizede drogos bűnöző - tárta szét a karjait Holdo. - Emellett nem mehetünk el szó nélkül... nem... - megvillant a szeme. - Teljesen mást fogunk csinálni. Odamegyünk. Méghozzá mire a Békeőrség és a Flotta megmozdul. Nem hagyjuk, hogy ez a pojáca tematizáljon minket, mi fogjuk tematizálni őt. - Nem mondhatod komolyan - hüledezett Ocassia. - Nagyon is komolyan gondolom, és erről nem nyitok vitát, megértetted? - emelte fel a hangját Holdo. - Annyi legyen elég, hogy van egy tervem. Majd megosztom veled, ha eljön az ideje... megvan még az a tapani futárhajó, amit apádtól kaptál? - A Razorback a 42-es szektor A-28-as platformján áll, igen - biccentett Cortez hitetlenkedő arckifejezéssel. - Azzal megyünk, te vezetsz - pattant fel az asztal mögül Holdo. - Oda kell érnünk a Mimbanra még a többiek előtt. És üzenj a többi szenátornak is! Triebakk, Penes, Berg, ott akarom látni az egész kompániát, amikor beszélünk Sordissal és Arthurával. - Bele fog nyúlni a fejünkbe... - sziszegte Cortez. - Veszélyezteted a mozgalmat... - Ugyan már, túlbecsülöd ennek a drogos elméjű bolond férfiállatnak a képességeit - legyintett Holdo. - Mi fogjuk felhasználni... a mi céljainkra! Erős nők, nem emlékszel! - veregette meg a lány vállát. - Az Erő a nőké!- Az Erő a nőké... - forgatta a szemeit Ocassia, majd biccentett. - Ám legyen. Felkészítem a hajót és elküldöm az üzeneteket. - Helyes, drágám - mosolyodott el Holdo. - Aztán csak igyekezz. Tizenöt perc múlva a platformon találkozunk. ... A Szenátusi Megbízottak Hivatalában G’Sil és stábja éppen ülésezett. Naberrie és Zwerth szenátorok továbbra is távol voltak, ott volt viszont az újonnan kinevezett védelmi megbízott, Traest Kre’fey, valamint Zwerth átmeneti heyettesítőjeként Borath Maddeus a hírszerzéstől, Naberrie szenátor helyett pedig egy korpulens malastarei gran, Peen Ter rendőrtábornagy, a CSF vezetője és az államügyészségért felelős bothan, Dre’llye szenátor voltak jelen. G’Sil megköszörülte a torkát, majd intésére az ülést kiszolgáló protokolldroid mindenkinek átnyújtott egy vörös-zöld kötésű holomappát, amelyen Vostroya vörös csillaga és cirkalmas holofeliratok villogtak. - Ezt tanulmányozzák át, kérem, megbízott és helyettes urak - magyarázta G’Sil. - Nemrég juttatta el hozzánk Molotoff külügyi népbiztos hivatala. Egy elveszett... Cár-bombát keresnek rajtunk, egészen pontosan a Jedi Tanácson. De a közleményt nekünk címezték, nyilvános kommüniké formájában. - De hiszem akkor a fél galaxis tud róla... - hüledezett Wynn Dorvan. - Miért lenne ennyire... felelőtlen a vostroyai külügyi szolgálat? Ennek szigorúan bizalmas ügynek kellett volna lennie... - Engem inkább az izgat, hogy mikor óhajtottak tájékoztatni minket a jedik arról, hogy tömegpusztító fegyvert loptak Vostroyától, és nálunk rejtegetik... ez terrorizmus - szisszent fel Casterfo, kényelmetlenül körbetekingetve, mintha máris azt várná, mikor és melyik sarokból rohan elő egy jedi, a testére erősített Cár-bombával. - Admirális... akarom mondani szenátor úr - fordult erőltetett udvariassággal Kre’fey felé G’Sil. - Mint a jedi ügyek átmeneti továbböröklött felelőse a kormányban, Önnek... volt tudomása erről? Vagy önnek, ezredes? - fordult most Maddeus felé. Maddeus beharapta az ajkát. - Követtünk egy hírszerzési nyomot, egy már régebb óta az alvilági körökben forgó pletykáról, miszerint valakik elloptak egy Cár-bombát - jelentette ki végül, majd szemrehányóan Depallo szenátor felé pillantott. - Sajnos az utolsó, az ügyben érintett kontakt a maguk nem hivatalos informátora volt, Monroe tábornok... fájdalom, hogy őt a mai napig nem tudtuk kihallgatni. - Ne énrám nézzem a maga inkompetenciája miatt, és nem az én informátorom, kém uram - lobogtatta indulatosan festett szőke haját Depallo. - A nyom kihűlt, miután a Szindikátus és a Renegát elleni támadáskor felbolydult az alvilág, ennyit akartam mondani, szenátor úr - visszakozott sértődött arckifejezést színlelve Maddeus. - Ha a jedik kezébe került egy ilyen eszköz, most bizonyára a Tanács előtt van az ügy - tette hozzá némi megfontolt gondolkodás után Kre’fey. - Mivel még nem tájékoztattak az ügyről, merem feltételezni, hogy a mesterek jelenleg is tanácskoznak róla, bizonyára csak ez lehet a késlekedés oka... Vostroya pedig bizonyára még annyira sincs képben a háttéreseményekkel kapcsolatban, mint mi, különben nem választották volna az eszkaláció... ezen… provokatív módját. - Ha a jedik egy rendszerpusztító fegyvert rejtegetnek, az beláthatatlan biztonsági kockázat! - csattant fel Casterfo. - Blokád alá kell vonnunk a Templomot! - Sőt, akár szét is lőhetnénk egy energiasugárral az Erődből - vigyorodott el Depallo. - Mármint a bombát, nem a Templomot... vagy akkor már mindkettőt. - Elnézést, mi az a Cár-bomba? - szólt közbe most az asztal túlsó végéről Rozess. - Nem hallottam még róla... nem lehet, hogy jelentős kulturális értéket képvisel? Talán kiállíthatnánk valahol. Meg aztán, manapság már normális, hogy erőérzékenyek fel nem robbant bombákat rejtegetnek a városbolygók alatt, nemde? - Hogyan? - pillantott rá értetlenkedve Kre’fey, majd a kormányzat többi tagja is. - Hogyhogy hogyan? Ja, nem érdekes, csak egy történet, egy afféle ártalmatlan pletyka a Régi Köztársaság idejéből. Afféle élőhalott mese - vigyorodott el Rozess, majd rápillantott az előtte heverő, érintetlen vostroyai mappára. - Ja, hogy ezt kellett volna elolvasni? Azt hittem, ebből ebédet rendelünk... én zakuszkát kérek... - Rozess szenátor... - kezdett volna bele a szokásos, visszafogottan és kulturáltan türelmetlen fegyelmező szónoklatba G’Sil, de ekkor egymástól függetlenül és párhuzamosan az eddig csöndes Tyrr és a vostroyai kommünikét értetlenkedve forgató Dorvan is a személyi kommunikátoraikhoz nyúltak, és valamit suttogtak bele. G’Sil összeráncolta a homlokát. Nyomatékosan meghagyta stábtagjainak, hogy ülés közben csak végszükség, életveszély esetén komoljanak... Javis és Wynn végül egymásra pillantottak, majd Tyrr megszólalt. - Elnézést kérünk... elnök úr, bekapcsolnám a Galaktikus Hírmondót. Életbevágó. Késleltetett adás. Pár órája ment le, amíg mi a bizottságokban ültünk. - De jó, felvették, így végre nem maradok le a hírekről - örvendezett Rozess, majd egy pillanatra kiszaladt belőle a levegő, amikor meglátta, kit interjúvol Needmo. - Fő... főzősműsorra számítottam... - Valami baj van, szenátor? - kérdezte a mellette ülő Dre’llye. - Semmi, semmi - törölgette a homlokát Rozess. - Csak hirtelen meleg lett itt. A kormányzat tagjai csendben figyelték a közvetítést. Végül Tyrr szótlanul lekapcsolta az adást. G’Sil úriemberhez nem méltó módon a körmét rágta. Casterfo ütemesen csapkodta a térdét, keze ökölbe szorult. Kre’fey jelentőségteljes pillantásokat váltott Maddeussal és a botját kocogtatta a padlón. Rozess felütötte a vostroyai üzenet mappáját, mintha még mindig azt keresné, hogy mit rendeljen Molotoff elvtárstól ebédre, közbenösszefüggéstelenül motyorászott. Dre’llye átszaladt a gran Pen Teerhoz, és a kettő idegen visszafojtottan sutyorgott, gesztikulálva és a képernyőre mutogatva. Tyrr és Dorvan egymás mellett három egyszerre villogó terminál képernyőn próbáltak még több információt kisajtolni a háttér-adatbázisból, miközben Zseb kiugrott gazdája mellényzsebéből és az egyik monitor tetejére felmászva sziszegett a képernyőn kedélyeskedő Renegát felé. A csendet végül Depallo törte meg. - Mekkora kowakmajom ez a Needmo. Egy hullát interjúvol. Biztosan nem akart jogdíjakat fizetni, hehehe... - Ez késleltetett, de nem annyival késleltetett adás, maga idióta! - csattant fel úriemberhez szintén méltatlan módon G’Sil és felpattant a székéből, éppen csak galléron nem ragadta a sértődötten prüszkölő Depallot. - Hát nem érti, a Renegát él! - kifújta a levegőt, majd Tyrr és Dorvan felé fordult. - Mármint, ha nem újabb imposztorral van dolgunk... most diszkreditálták az összes megszólalásomat az elmúlt napokban, maguk szerencsétlen, inkompetens barmok! - Ami a személyazonosságot illeti... nos, a helyi hatóságok Mimbanon közben közzétették a Renegát genetikai profilját, miután őrizetbe vették, és levették az ujjlenyomatot és a retinalenyomatot - tájékoztatott Dorvan, miután néhány szót váltott az asztal felett Peen Terrel. - Ez egyezik a mi körözési adatbázisunkkal. - Ezer szerencséje, hogy nincs itt a főnöke... - fordult G’Sil most tajtékzó arckifejezéssel Maddeus felé. - Elnézést kérek - tárta szét a kezei ismét Borath Maddeus. - Zwerth szenátor már útban van hazafelé a Mandalore-rol, bármikor megérkezhet, és ígéretet tett nekem, hogy holografikusan bejelentkezik már útközben, amint elérte a biztonságos köztársasági űr határát. Ha az a kérdésük, hogy ezt... miért nem láttuk előre, nos, uraim, bizonyára sokkal sikeresebb lenne a felderítési arányunk - biccentett Depallo felé. - Ha egyes műveletekről eleve formálisan tájékoztatták volna a Hírszerzést... - Végtére is, a Renegát nem állította, hogy ott lett volna, amikor csapást mértek arra a csillagrombolóra - tette hozzá Kre’fey elgondolkozva. - Ez rendkívül... váratlan, újszerű megközelítés tőle. Mandalore elpusztítását sem ismerte be, ellenben a Borleais elleni akciót igen. Szokatlan, rendkívül szokatlan lépés... - Feleslegesen okoskodunk itt - csattant fel Casterfo. - Ez nem más, mint egy újabb terrortámadás. Hát nem látják? A Renegát most vont a befolyása alá egy hírcsatornát, egy politikai pártot, és egy köztársasági tagrendszer teljes lakosságát! Terrorizmust támogató szervezetté tette a Mimban kormányzatát és az Élő Erő Pártját, vagy ha nem is aktív kollaboránssá, de agymosott szövetségesekké! - De hát letartóztatták, nem? - kérdezte naivan Rozess. - A Mimban rendvédelmi hatóságának közleménye szerint egyelőre azonosítási és nyomozati fázisban vannak, így nem adják ki a központi köztársasági hatóságoknak Sordist - olvasta a megfelelő információkat a termináljáról Dorvan. - Ez nevetséges - horkant fel Casterfo és G’Sil felé fordult. - Elnök úr, ez nem várhat... ki kell vezényelnünk a Flottát és a Békeőrséget, blokád alá kell vonnunk a Mimbant, amíg ismert a Renegát lokációja. Ki kell kényszerítenünk, hogy kiadják, mielőtt a jedik elhappolják előlünk, vagy megszökik! - Én jobbat mondok - röhögött fel az előző letolásból láthatóan elég hamar felocsúdó Depallo. - Lőjük ki azt a ronda sárgolyót, Renegátostul, mindenestül. Úgysincs rajta semmi érdekes. Probléma lezárva... máris hívom az erődöt. - Egy köztársasági tagrendszer elleni megsemmisítő támadás csak táptalajt adna az ellenzéknek, tisztelettel - szólt közbe Kre’fey. - Át kell gondolnunk a stratégiánkat. - Zwerth szenátor felelni fog ezért, amint elérhető lesz - tette hozzá G’Sil, szinte átnézve Maddeuson, majd Tyrr felé fordult. - Javis, maga hogyhogy nem tudott erről? Hiszen ismer mindenkit a médiában. - Voltak pletykák, hogy Perre egy nagy szabású interjúalanyon dolgozik, de nem tudtuk, ki az - tárta szét a karjait Tyrr. - A chevek és chevinek meg úgyis nagy barátok lettek, amióta frontista unokatestvéreik rátették a kezüket a bolygójukra... Arthura és Needmo együttműködése közmondásos volt... és egyetértek a bothan szenátorral - biccentett Kre’fey felé -, hogy egy instant és rapid tömegpusztító... pacifikációs akciót nehezen tudnék lehozni az esti hírekben... megfelelő előkészítés nélkül. - Lárifári, hát nem látják, mi történik? - replikázott tovább Casterfo. - Sordis most rúgta be az ajtót... már itt van, egy lépésnyire attól, hogy a mi fejünkbe nyúljon... azonnal lépnünk kell! Javaslom, elnök úr, szavazzuk meg az azonnali beavatkozást és a Mimban elpusztítását! - Sordis nem is szokott fejekben nyúlkálni, ott vannak neki a drogok... Mármint, akarom mondani, miért, mi van a Mimbanon? - szólt közbe hátulról Rozess, miután első mondata újabb zavart tekintetekkel találkozott. G’Sil pedig forgatta a szemeit egy másodpercig, majd már majdnem a szavazást szabályozó terminál felé nyúlt, amikor Dorvan lefuttatott még egy frissítést a terminálja hírfolyamán, majd felemelte a kezét. - Állj. - Most meg mi történt - pillantott Wynn felé G’Sil. - Ezt nézzék, ez friss, élőkép a Mimbanról - kapcsolt át egy másik csatornára Dorvan. A kormánytagok döbbenten nézték, ahogyan az élőképen keresztül egy mimbani leszállóplatformot mutat a Hírmondó egyik csatornája, amin az ellenzék jelvényeit viselő tapani gyorshajó állt. Az előtérben Holdo és Cortez szenátorok abban a pillanatban ráztak kezet Arthura szenátorral. - Ezt nem hiszem el... hogyan ért oda ilyen gyorsan az a ribanc... - sziszegte Casterfo. - Attól tartok, uraim, a pusztító csapásmérés immár… nehézségekbe ütközne - nyelt egyet G’Sil száraz torokkal. - Tartsunk szünetet. Utána pedig megbeszéljük ezt is... és a jedik ügyét is.
|
|
|
Post by Enz on Dec 27, 2020 19:06:15 GMT 1
- Amit azt illeti - szólalt meg most Depallo, mielőtt szünetre mentek volna. - Szerintem így csak jobb célpont lett az a hely. Kilőjük az egész feminista bagázst, aztán azt mondjuk üzembaleset volt. - És aztán várhatjuk, hogy a felheccelt csőcselék mikor rúgja ránk az ajtót? - tört ki Casterfoból. - Ki azért, mert a rajongójuk volt, ki azért, mert jóváhagytunk egy ilyen hibás fegyvert. - Meg aztán miért tennénk ilyet? Még sosem volt ennyire elképesztően inkompetens ellenzéke egy kormánynak se. Ettől még Fey’lya is körmönfontabb volt - jegyezte meg G’Sil, majd gyorsan biccentett Kre’fey és Dre’llye felé. - Már ne vegye sértésnek. - Fey’lyának voltak hibái - ismerte be némileg kelletlenül az egykori admirális fajtársa ballépéseit, aki a Thrawn-krízis idején legalább akkora probléma volt, mint maga a támadó chiss főadmirális. Dre’llye inkább csak diplomatikusan hallgatott. - Nos, javaslom akkor menjünk szünetre - állt fel G’Sil, és elsők között távozott. Valószínűleg elvonult valahova, hogy kellőképp kidühönghesse magát egy olyan helyen, ahol a többiek nem látták. Casterfo is elindult kifelé, de közben a Pius Dea egyezményes jele szerint keresztet vetett. Úgy tűnik, mióta közelebb került hozzájuk, némileg ragadtak rá a szokásaikból is. Sokan már arról susmorogtak, hogy a férfi szívesebben ülne át a KPDNP-be, hogy növelje a pozíciójukat és befolyásukat a kormányzatban. A férfi továbbra is G’Sil bizalmi embere volt, de láthatóan hozzálátott ahhoz, hogy kiépítse a saját hatalmi bázisát, mert egyszerű táskahordozóként nem volt olyan nagy tekintélye a kormányban. - Én továbbra is azt mondom, hogy ki kéne lőni őket - ismételgette Depallo megszállottan. - Aztán azt mondanánk, hogy elcsalták az egészet. Mármint ők aktiválták a fegyvert magukra, hogy mártírok lehessenek. Depallo körbepillantott, de nem úgy tűnt, mintha sokakat érdekelt volna az, amit mondani szeretne. - Ki kéne lőni őket - hajtogatta tovább, miközben a narancsszínű haját igazgatta. Dre’llye és Kre’fey csendben távoztak a teremből, míg Tyrr és Dorvan az egyik sarokban susmorogtak valamiről. Rozess mindeközben gyanúsan csendben volt, és senki se vette észre, hogy mikor, de eloldalgott. Eközben Maddeus és Peen Ter magukhoz vettek egy-egy pohár frissítőt. - Nehéz ügy, hogy pont most nincsenek itt Naberrie és Zwerth szenátorok - jegyezte meg Ter. - Ők a mérsékelt hangok a koalícióban. - Szerintem mi is ugyanolyan hitelesen tudjuk ezt képviselni - felelte Maddeus. - Ámbár csakugyan híján vagyok a szenátornő... bájának. - Az ujja köré tudja csavarni őket, főleg G’Silt. Annak ellenére, hogy másik csapatban játszik - jegyezte meg a gran, és bár a mimikájuk egészen más volt, Maddeus úgy értékelte, a másik épp jót mulat ezen a kijelentésen. A hírszerzés fejének jelzett a kommunikátora, ő pedig rápillantott, majd elmosolyodott. - Úgy látszik, mégsem kell aggódni - közölte. - Ha megbocsát, le kell folytatnom egy hívást. Fél óra múlva újra mindenki a teremben volt. G’Sil némileg nyugodtabbnak tűnt, Casterfo azonban ugyanolyan izgága volt, mint a szünet előtt. Depallo csak azért nem ismételgette az új kedvenc jelszavát, mert már mindenki ösztönösen figyelmen kívül hagyta. Rozess pedig úgy tűnt, mintha magába nyomott volna pár halálpálcát, legalábbis hiányoztak az érzelmek az arcáról, és olyan fejet vágott, mint egy hulla. Senki se szólt a jól látható szerhasználat miatt, elvégre ilyenkor jóval kezelhetőbb volt. - Főkancellár úr, mielőtt elkezdjük - szólalt meg Maddeus. - Előkerült a szenátornő. Engedelmével, holografikus formában csatlakoztatom a biztonságos kormányhálózaton. - Tegyen úgy - intett neki a férfi, mire Maddeus beütött pár dolgot az adattábláján és néhány pillanat múlva feltűnt Abren szenátornő alakja az egyik üres széken ülve. - Uraim - biccentett a nő, akinek jól láthatóan kisimult volt az arca. - Örülök, hogy be tudtam csatlakozni. - Mi is örülünk, hogy vége lett a néhány hetes kis mandalore-i kiruccanásának - jegyezte meg nem túl barátságosan G’Sil. - Amíg maga ott szórakozott, addig idehaza a hírszerzése nagyon befürdött a Renegát-üggyel. Magyarázatot várok erre a fiaskóra! - G’vli, maga aztán nem kíméli az embert - mosolygott a nő, akit láthatóan nem nagyon volt egyszerű kizökkenteni. - A tartózkodásom alatt nem fértem hozzá minden adathoz, sajnos egyszerűen rémes ez a mandalóri infrastruktúra. Ugyanakkor voltak olyan információk, amikhez hozzá sem férhettünk. Mert hogy ugyebár nem lett a tudomásunkra hozva. A Renegát vonatkozásában a felelősséget nem tudom vállalni. Ha mindenképp egy felelőst kell keresni... - Ne mutogasson ránk ujjal! - szólt közbe Depallo irritált arckifejezéssel. - Hova gondol? - kérdezte Abren sejtelmes mosollyal. - Az egyes nemzetbiztonsági szervek közötti kommunikációhiányra gondoltam. Rendszerszintű, nem személyi hiba. De érdekes, hogy már előre feltételez dolgokat. - Látják, rögtön kiforgatja a szavaimat! - hördült fel a férfi, de keveseket érdekelt a kitörése. - Ez így kellemes kibúvó, de a személyes felelősségét nem magyarázza meg - közölte G’Sil, már nem olyan ellenségesen, de még mindig vádló hangon. - Mindannyian tudjuk, hogy ez a kis kiruccanás több volt szakmai munkánál. Az az érzése támad az embernek, hogy a személyes szórakozását a Köztársaság érdekei elé helyezi. - Ez a személyes... gyakorlati megközelítés azt hiszem szerzett egy fontos barátot a Köztársaságnak. A Sith Birodalom legfontosabb nem sith méltóságának a barátságát - jelentette ki Abren sértett szakmai büszkeséggel. - Lyrr Moskau nem csak a hálószobájába engedett be, hanem a legbelsőbb titkait, a félelmeit és álamit is kikotyogta nekem, és még észre se vette. - Azt ne mondja már, hogy valamiféle áldozatot hozott azzal, hogy azzal birodalmi fruskával hetyegett - horkant fel Casterfo. - Uraim, mondjanak, amit csak akarnak - jelentette most ki határozottan. - De ezek az adatok akkor se kerültek volna hozzám, ha történesen a coruscanti irodámban kuksolok. Mert nem voltak nálam. Mert a beszívott Renegát hívők napi ötszázszor látták valami sikátorban a Galaxis huszonhét bolygóján, és igyekeztek a tudtunkra hozni. Mert a Renegát mindig is olyan volt, mint egy szellem. Eltűnik, aztán újra fel, mindenféle értelmezhető terv vagy hasonló nélkül. Elhamarkodottan hirdettünk győzelmet felette, de én már csak utólag láttam ezt a kommünikét. Ha előtt megkérdeznek, elleneztem volna. - Meg nem győzött - jelentette ki G’Sil. - De elbizonytalanított. Valóban nem gondolom, hogy csak a maga felelőssége lenne. De a hírszerzési rendszerünk sürgős reformra szorul. Túl sok a versengő szervezet, az egymás előtti titok. - Ne aggódjon, Maddeus ezredes javaslata pár napon belül az asztalán lesz - közölte mosolyogva, majd a megszólított férfira is mosolygott, aki próbált úgy tenni, mintha végig ez lett volna a terv. Közben legbelül átkozta a sötét bőrű szenátornőt, mert adott neki pár álmatlan éjszakát a semmiből. - És maga mit gondol erről, Rozess? - pillantott a férfira Abren, aki úgy riadt fel, mintha épp egy kellemes álomban lett volna. - Nos, izé... ássuk el a... mit is kell elásni? Ássuk el a bizonyítékot? Nem, nem az lesz az... A csatabárdot, igen - jelentette ki. - Akkor lépjünk tovább - dobolt az ujjaival a szék karfáján G’Sil. - Kezdjük a Renegát-üggyel. Ne Depallo, a katonai megoldás nem opció. Erről nem nyitok vitát. A narancsos hajú fickó épp szólni készült volna, de torkán akadt a hang, és inkább hátradőlt. - Viszont azt se engedhetjük, hogy hülyét csináljanak a kormányból - jegyezte meg Peen Ter. - Megígértük, hogy két hét alatt rend lesz a Köztársaságban. - Holdo és a sleppje láthatóan épp ezt találták ki - értett egyet némileg megfontoltabban Kre’fey. - Ez nyílt támadás a kormány autoritása ellen. - Esetleg meghívhatnánk egy művészeti fesztiválra - szólalt most meg Rozess, és hirtelen felélénkült. - Itt, Coruscanton. Idejön, de kiállítás helyett egy csapat Békaőr várja, és bezárjuk egy vitrinbe és mutogatjuk. Nő a GDP és nincs több Renegát probléma sem. - Békaőr? Csak nem Fe’fe prof emberei? - gúnyolódott Maddeus fülébe Peen Ter. - Esetleg valami használható ötlet? - sóhajtott G’Sil. - Elég valószínűnek tűnik, hogy a publicitást kihasználva arra készülnek, hogy megszólítsák a söpredéket - szólt közbe most Tyrr. - Nem értek a jogi részéhez, de egy ilyen nyomozást évekig el lehet húzni aktatologatással. Marlon Főbíró jó pár korrupciós ügyet elsikált már így nekünk, nagyon hatásos. - Megnyugtató az igazságszolgáltatásunkba vetett hite - színlelt felháborodást Peen Ter. - Szóval - engedte el az újságíró a füle mellett a megjegyzést. - Valószínű, hogy az idő Holdoéknak kedvez. Ha pedig közben elindítják valami fűszertől átmosott lakosságú bolygón szenátornak... kihúzhatják addig, amíg szenátusi mentelmi jogot nem szerez. - Ezt el kell kerülnünk - közölte G’Sil határozottan. - Nem akarok ezzel a kábszertől bűzlő terrorista kreténnel egy levegőt szívni. - Azt hiszem lenne rá mód - jegyezte meg Casterfo. - A szünetben egyeztettem a Főbíró úrral. Itt tartott egy pillanatnyi hatásszünetet, G’Sil pedig intett, hogy folytassa csak. - A Köztársaság Alkotmányának 7. cikkelye lehet segítségünkre - jelentette ki. - Bocsánat, én otthon hagytam a példányom - közölte Rozess. - A lényeg, hogy a cikkely lehetőséget ad arra, hogy a Köztársaság alapértékeit sértő rendszerek szenátusi tagságát felfüggesszük. Egy ilyen veszélyes terroristát bújtatni pedig kimeríti ezt. Így aztán Mimban tagságát felfüggesztjük, és mellette egyértelművé tesszük, hogy ez vár minden rendszerre, ahol a Renegát esetleg tisztséget szerezne. - De nem lenne ettől függetlenül szenátor belőle? - kérdezte Peen Ter. - Egy felfüggesztett tagságú rendszernek nem lehet szenátora sem - felelte G’Sil, akinek láthatóan tetszett az ötlet. - Plusz amíg nem iktatják be, addig a mentelmi jog se érvényesül. Márpedig a beiktatáshoz Coruscantra kéne jönnie. - Vagyis ezt a veszélyt magabiztosan kezelni tudjuk - bólintott Dorvan, akinek szintén tetszett az elképzelés, főleg, hogy ennek egyetlen alterantívája eddig Depallo elképzelése volt. - Ami gondot jelent, hogy ha egyszer csak eltűnik. - Erre is van ötletem - közölte Casterfo. - A felfüggesztés mellett visszaállítjuk a vámellenőrzést is. Ezután minden belépő vagy kilépő hajónak ellenőrzés alá kell vetnie magát. Még a szenátori hajóknak is. - Képzelem Holdo arcát, ahogy egy szőrös, bajszos vámtisztivselő a lába között matat, hogy megtalálja az elrejtett sonkát meg telavian csokit - mondta Abren, és többen jóízűen elmosolyodtak a gondolatra. - Ez is tetszetős - bólogatott G’Sil. - Ugyanakkor - folytatta Casterfo töretlenül, aki láthatóan a legjobban kihasználta ezt a szünetet. - Holdoék provokációja nyílt válaszcsapást igényel. Amit eddig mondtam, nem több kárelhárításnál. Olyat kell lépnünk, amit megéreznek. - Mint például? - kérdezte Dorvan némileg gyanakodva. Ő azok közé tartozott, akik már rájöttek, hogy az ártatlan kinézetű, látszólag komoly háttérbázis nélküli férfitól nem árt tartani. - Holdoék a Köztársaság pénzét herdálva hédereltetik az ingyenélő szavazóikat. De mi lenne, ha ezt a pénz megvonnánk tőlük? - tette fel a kérdést. - Nagyon jó, hagyni kell a szabadpiacot dolgozni! - bólogatott elégedetten Depallo. - Ezek az összegek a Köztársaság Alkotmánya szerint járnak a tagrendszerek számára - mondta rosszallóan Kre’fey. - Ne aggódjon, teljesen legális az egész - felelte Casterfo. - Ezt a Főbíró úr is megerősíti önnek bármikor. A lényeg, hogy az Alkotmány említést tesz a pénzek megfelelő felhasználásáról. A Szenátus a mimbani ügy kapcsán elkészítene egy jelentést... például... - Legyen Sarg N’Tini szenátor, a populistáktól - dobta be a dolgot Abren. - Mégiscsak nem keményvonalas kormánypárti. - Legyen ő - bólintott Casterfo. - Szóval elkészül az N’Tini jelentés, amiben rámutat, hogy milyen rosszul működik a mimbani meg egy sor ellenzéki kézben lévő rendszer jogrendszere. Nem tisztelik az alapvető jogokat meg ilyesmik. A Szenátus pedig elfogadja, hogy a jogrendszer megfelelő működése szükséges hozzá, hogy a köztársasági kifizetésekre sor kerüljön. - Ördögi - mosolygott Abren. - Nem szeretnék az ellensége lenni. A kivillanó mosoly mögött azonban ott volt az az üzenet, hogy ő sem szeretne az lenni. A férfi okos volt, értette a dolgot. A szenátornő figyelmeztette, hogy úgymond ne turkáljon az ő bugyijában, már persze csak képletesen. - Jogilag lehet csűrni-csavarni, de ezzel rendszerek tucatjait idegenítjük el a kormánytól - mutatott rá rosszallóan Dre’llye. - Ezek egyébként is értéktelen drogtanyák, tele semmirekellőkkel - mutatott rá Tyrr. - Meg aztán így is ellenzéki többségűek. Mit tesznek, rászavaznak még egyszer az ellenzékre? - Legalább akkora esélye van, hogy a szociális rendszerben beálló pénzhiányért Holdoékat okolják majd, mint hogy minket - mutatott rá Dorvan. - Csak hangsúlyozni kell, hogy alkalmatlanok - közölte magabiztosan Tyrr. - Akkor azt hiszem ezt megbeszéltük - közölte G’Sil elégedetten. - Elfogadjuk, vagy szavazzunk? - Én nem adom a nevem ehhez, ez nyílt hadüzenet a Köztársaság ellenzéki rendszerei ellen - közölte Kre’fey némi sértettséget. - De Holdoék a központi kormányt támadják, így ellenzeni sem fogom. Tartózkodom. G’Sil körbepillantott, senki más nem kívánta kommentálni a dolgot. - Akkor a javaslatcsomag egy tartózkodással elfogadva - közölte Casterfo, aki a kormányülések szervezője és lebonyolítója volt. - Ami pedig a jediket illeti, gondolom Maddeus tájékoztatta - pillantott most Abrenre, aki bólintott. - Kérdés, hogy velük kemények akarunk-e lenni. - A jedik részéről szerintem azért nem érkezett tájékoztatás, mert még maguk is tanácskoznak - közölte a szenátornő. - Én nem gondolom, hogy el kéne idegenítenünk őket magunktól. - Én viszont nehezen tudnám megmagyarázni a sajtóban, hogy miért bánunk velük kesztyűs kézzel - közölte Tyrr. - Mármint, igen a béke oltalmazói stb. De Sordis legalább cárbomba nélkül érkezett ide, ők pedig egyenesen a Köztársaság szívébe hoztak egy ilyen eszközt. - Akár akartak szólni, akár nem, ez az ügy már túl van azon a ponton - értett egyet Casterfo. - Ez is egy kihívás a mi autoritásunk ellen. A jedik azt hiszik, állam az államban. - Arra nem gondoltak, hogy miért most szóltak a vostroyaiak? - kérdezte Peen Ter. - Ez a fegyver nem most veszett el. Biztos, hogy valamiben ők maguk is sántikáltak, és most megpróbálják az egészet a jedikre kenni. - Ez akkor is üzenet a Galaxis egésze számára, és mivel nyilvános, így nem mutathatunk gyengeséget - közölte G’Sil, és Dorvan egyetértően bólintott. - De mi alapján vonnánk blokád alá a jedi templomot? - tette fel a kérdést Abren. - Kicsempészik a farpofáik között a fegyvert, mint Holdo szenátor a sonkát? Ugyan, kérem. - Ez egy üzenet - közölte Casterfo. - És miről üzen? Hogy a saját rendszereink mellett a barátaink ellen is fordulunk az első szóra, amit egy peremvidéki diktatúrától kapunk? - kérdezte most Kre’fey. Casterfo arca megrándult. - Nem szívlelem a jediket - jelentette ki G’Sil. - Túl régóta szólnak be a Köztársaság ügyeibe. De nem akarom, hogy úgy tűnjön, a személyes ellenszenvem vezeti a kormányt. Úgy kell keménységet mutatnunk, hogy adjunk kiutat a jedik számára is. Mert ha sarokba szorítjuk őket, csak egyet tehetnek, elhagyják a Köztársaságot. - Legalább visszaadnánk a templomukat az Egyház számára, akiktől évezredekkel ezelőtt elrabolták a contispexi palotát - tört ki Casterfoból, majd a tekinteteket látva csak köhintett. - Azt javaslom, ha már így alakult, hogy nyilvánosan követeljük tőlük a fegyver átadását - szólalt most meg Abren. - És adjunk lehetőséget rá, hogy személyesen tisztázzák ezt. Addig is, a média maradjon a fenekén. Nem akarunk egy újabb fiaskót. - Ez hasznos tanács - bólintott diplomatikusan Tyrr, bár látszott rajta, hogy némileg irritálja is a dolog. - Ha blokád ne is legyen a dologból, a Békeőrséget vezényeljük ki - javasolta Peen Ter. - Adunk is, meg nem is. Jelen vannak, de egyelőre nem fenyegetésként. - Érdekes elképzelés - morfondírozott G’Sil. - Casterfo? - Támogatom - préselte ki magából nehezen. - A többiek? - pillantott körbe. - Akkor ez elfogadva - közölte, és Casterfo sietve adminisztrálta is a dolgot. - Akkor azt hiszem, már csak a maga beszámolója van hátra, Zwerth szenátor. - Csakugyan - mosolygott, majd megnyomott néhány gombot. - Tehát, ami a mandalore-i űrt illeti... A beszámoló nem húzódott túlságosan el, és köszönhetően a felkészültségnek, jól szemléltette a megállapodást, ahol a két nagyhatalom csak amolyan hátsó támogató pozíciót foglal el a helyi mandalóri frakciók mellett. A katonai jelenlétet a határvidékre, illetve a közös igazgatás alá helyezett Mandalore-rendszerrel korlátozzák, és átadják a védelem felelősségét a helyi szövetségeseknek. A Kytra Kryze vezette köztársaságbarát mandók kapják a maradék terület egyik felét, a másikat a sithbarát Mirta Gev-féle Halálőrség. A lakók mindegyikének regisztrálnia kell valamely oldalon, aki ezt elmulasztja, az üldözött bűnözővé, a Renegát feltételezett követőjévé válik. - Mindezzel pedig lehetőség nyílik a két fél közötti békés egyesítésre a későbbiekben - fejezte be a beszámolót Abren. - Nem mondom, ez jobb, mint amit gondoltam, hogy ki lehet hozni a sithekkel való közösködésből - jegyezte meg a külpolitikáért felelős Dorvan. - Érdekes, hogy rá tudta venni erre a Főkormányzót - morfondírozott G’Sil. - Mit tudott meg róla? Már olyan értelemben, ami ránk is tartozik. - Ami az ágyban történik, az egyébként is titok - mosolygott Abren. - A Főkormányzó ízig-vérig régi vágású birodalmi, talán a megboldogult Pellaeonhoz tudnám hasonlítani. Nem a személyes hatalom érdekli, hanem csakis a Birodalom. Kemény, szigorú nő, olyan, aki vágyik arra, hogy elismerjék őt és a céljait. Végtelenül lojális a Birodalom eszméjéhez. És mint minden hozzá hasonló, eljutott oda, hogy feltegye a kérdést, ez a lojalitás vajon vonatkozik-e a kevésbé kompetens felette állókra is. - Vagyis Charis császárnőre - bólintott Kre’fey. - Sith mércével mérve Charis nem egy rossz uralkodó - jegyezte meg Dorvan. - A politikai manőverezéseire Wenthar idején nem került volna sor. - Wentharnak nem is volt szüksége ezekre - mutatott rá Casterfo. - És miből gondolja, hogy a szövetségesünk lehetne? Amit elmondott, az alapján, ha az ágya nyitott is a maga számára, a szívébe nincs bejárása a Köztársaság eszméinek - jegyezte meg G’Sil. - Ahogy az öreg Pellaeon, Moskau sem feltétlenül ellenséget, hanem inkább egy együttélési lehetőséget lát bennünk - mondta Abren. - Mi nem fenyegetjük közvetlenül a létét az ő eszmerendszerének. Nem az a lényeg, hogy egyedüli, kompetencia nélküli ideológiává váljanak a galaktikus színtéren, mint mondjuk az EGB vagy Vostroya elképzelései, hanem hogy maradjon egy olyan jelentős erő és terület, ahol az általa igaznak vélt eszmék túlélhetnek és fennmaradhatnak. Az ő világképében a béke és a biztonság iránti igény olyan erőssé válik majd, hogy a Galaxis maga fog könyörögni a Birodalom visszatérésének. - És mi a helyzet a császárnővel? Aligha hiszem, hogy ő hinne ebben. Mégiscsak sith - mutatott rá Dorvan. - Ki kéne őt is lőni - morogta Depallo. - Kettejük viszonya nagyon feszültté vált - magyarázta a sötétbőrű szenátornő. - Moskau veszélyben érzi az általa képviselt eszmerendszert, mert a császárnő többször átnyúlt a feje felett. Például Jaina Solo tanítvánnyá fogadásával. Az ő szemében Jaina csak egy jótét lélek jedi, aki egész életében a Birodalom ellen harcolt, míg a Moskauhoz hasonlók vérüket ontották a Birodalomért. Ő, mint az awerisi túlélő erő főparancsnoka, különösen érzékeny erre. - Szóval nem tartja méltónak a tanítványságra Jaina Solot - morfondírozott Dre’llye. - Azt hiszem megvan a nyomós oka, annak idején Palpatine miért nem hozta nyilvánosságra Vader valódi személyazonosságát - jegyezte meg Tyrr. - Szóval összességében, ha Charis a Köztársaságra rontana vagy más módon veszélyeztetné a megmaradt keményvonalas birodalmiak pozícióit, úgy kivívná Moskau ellenállását - összegezte. - Ő áll a legközelebb hozzá, hogy a barátunknak nevezzük a sitheknél. - Szép munka, szenátornő - bólintott G’Sil. - Ha hazaért, személyesen szeretném, ha részletesen beszámolna. - Természetesen - felelte Abren. - Tennem egy kis kitérőt még Nordgardra, de amint lehetséges, visszatérek Coruscantra.
|
|
|
Post by sithlord on May 10, 2021 17:52:36 GMT 1
A hatalmas, VSD-ből átalakított és a Szindikátus tervei által felturbózott foton klipper, egy kisebb kísérő hajókból álló flotta élén robbant ki a hipertérből. A klipper oldalán a Lannisterek címere díszelgett, az azonosító kódok is rendben voltak, így a Coruscant védelmi erői nem lőtték darabokra. A Csillogó Gyémánt nevet viselő klippert egy kis hajó hagyta el, Sandor személyi siklója. Átalakított Sith Fighter volt, bár Luu'thor Köztársaságivá válása óta ennek nem volt jelentősége, kivéve akkor ha az azonosítók nem voltak rendben.
Sandor Voren, mint a Lannister család ifjú örököse, jött el most a Coruscantra, hogy találkozzon Talley Rand szenátorral, akivel a családja még Tarison üzletelt. Bár a híres atomtámadással vegyes terror támadást először a Lannisterek nyakába akarták varrni, azonban a család ügyvédei azóta tisztázták a helyzetet, így az üzlet mehetett tovább. Hamar tisztázták a Lannisterek nevét, ócska csalóként beállítva a titokzatos valakit aki magára vállalta a terror cselekményt. Hamisítással sőt imposztorsággal vádolták az illetőt aki merészelt egy hamis üzenetet küldeni a Lannisterek nevében! Az ügyes csaló még a Lannister klán vezérének azonosítóját is megszerezte. Végezetül hosszas pereskedés után, rágalmazás és hamis vádak miatt kártérítést ítéltek meg a Lannister klánnak, valamint maga Rand szenátor kért bocsánatot a család vezetőjétől, állítólag. A család hírneve így helyreállt és a Tarisi irodák is újra kinyitottak...
Persze Sandor tudta jól, hogy a vádak igazak voltak és Vorennus műve volt a terror támadás. Ez a gyenge Köztársaság azonban a joggal nem tudott mit tenni és a Szindikátus jogászai, különösen Dorn Feld bíró ügyesen csűrte csavarta a jogi paragrafusokat, így minden vád szertefoszlott. Dorn Feld bíró intézte a busás kárpótlást is, miután Vorennus elküldte számára hálája jeléül a legritkább, figurin-nak nevezett szobrocskát a Szent Hermafroditáról.
A kis hajó landolt az egyik leszállóplatformon, közvetlenül Rand szenátor lakrésze mellett. Udvarias díszes öltözékű szolgák várták a fiút, hogy a Szenátor lakosztályába kísérjék. Sandor undorral nézte ezt a dekadens és túlzó luxust, amely a Coruscantot mindig is jellemezte. Neki Exegol tiszta sötétsége volt a minta. Alig egy félóra múlva meg is érkezett Rand lakosztályához, majd egy szolga jelentette hogy a szenátor úr kész fogadni. Sandor magabiztos léptekkel ment be Rand székhelyére.
Egy hatalmas, tágas. jól megvilágított irodába lépett be. egy ovális asztal mögött foglalt helyett Talley Rand szenátor, s éppen jófajta Coruscanti óbort iszogatott kristály pohárból. A fiú jöttére letette a poharat majd felállt asztala mellől, hogy joviális atyai módon üdvözölje a fiút. -Minő öröm itt látni téged fiam! -kezdte volna Rand, azonban Sandor félbeszakította a mondandóját. -Hagyjuk ki a felesleges köröket szenátor! tudja jól miért jöttem! -ahhoz képest hogy csak egy tizenéves fiú volt, meglehetősen arrogánsan viselkedett a szenátorral. Rand azonban nem sértődött meg. -Nos miért keresett fel kedves Sandorom? Érdeklődve várom! -válaszolta Rand enyhe gúnnyal a hangjában. -Rozess szenátor miatt! Mondja meg hol találom és hozzon össze vele egy találkozót! -Randot kissé meglepte a fiú kérése, sőt lehet mondani parancsa. -Rozess...és miért pont vele óhajt találkozni Sandor úrfi? -Az egyelőre az én dolgom, nem tartozik önre! Persze úgyis meg fogja tudni időben, ugyanis velem jön a találkozóra! -a fiú hangja jéghideg és ellentmondást nem tűrő volt...akár az apjáé, villant fel Rand agyában a gondolat. -Érdekes találkozó lesz annyi szent! Hamarosan előkészítem a találkozót, addig szeretném felajánlani a vendégszeretetemet! Foglalja el nyugodtan valamelyik lakosztályom! -Rand akár egy kígyó, úgy hízelgett ennek a kisfiúnak, aki Vorennus örököse és a Szindikátus leendő ura lesz majd. -El is várom kedves szenátor! Élek a lehetőséggel, igénybe veszem az egyik lakosztályt! -Rand máris szólt egyik asszisztensének, egy magas szőke lánynak, aki módfelett csinos volt, hogy vezesse el pihenőhelyére az ifjú Sandort. Miután a fiú távozott, Rand bepötyögött az asztalán lévő kommunikátorába egy szigorúan titkos kódot, Rozesst hívta...Nem érte utol a kollegát így hagyott neki egy üzenetet.
"Gyere minél hamarabb a lakosztályomba, valaki beszélni akar veled! A Sasfiók megérkezett!"
|
|
|
Post by sithlord on May 29, 2021 12:30:18 GMT 1
Rand aggódott, méghozzá nagyon. A Szindikátus nem ismer könyörületet, úgyhogy sejtette, nem véletlenül keresik fel most Rozesst. annyira óvta, annyira mondogatta neki hogy vigyázzon a Renegáttal! Rozess persze nem hallgatott rá sosem, amióta ismerte, mindig is egy beképzelt önelégült figura volt. De most utoléri a végzete, hiszen ki tudja, mivel tett keresztbe a Szindikátusnak, ha egyenesen Lord Sandor jött el személyesen, hogy felkeresse.
Ahogy a lakosztálya felé tartott, ahova reményei szerint Rozess is hamarosan megérkezik, Rand két alakot látott meg. Egyikük maga Marlon Főbíró, tekintélyes, főbírói talárjában. A másik pedig Feld bíró volt, akit össze se lehetett keverni mással, hiszen tekintélyes pocakja, s ehhez módfelett elegánsan szabott öltönye, valami hihetetlen kifinomultságot és intelligenciát kölcsönzött a bíró külsejének. Arcán joviális de szigorú tekintet, elegánsra nyírt pofaszakáll, mutatta meg hogy viselője nem akárki. Feld máris köszöntötte a szenátort. -Üdvözlöm Rand! Hogysmint? -Feld hangja udvarias volt, de Rand mégis kiérezte belőle azt a fanyar kissé gúnyos felhangot, amely Feld jellegzetessége volt. A bíró és felettese Marlon is, kezet nyújtottak a szenátornak, amit ő természetesen viszonzott. -Üdvözletem! Kissé meglepő, hogy itt találom önöket ebben a kései órában! -Marlon arcán ragadozó vigyor jelent meg, Rand rosszat sejtett. -Nos szenátor úr, végre pontot teszünk egy régóta folyó, kényes ügyre! -mondta a főbíró olyan jellegtelen kifejezéssel a hangjában, mintha csak az aznapi időjárásról esett volna szó. -Mi...miféle ügyre? -Rand egész teste libabőrös lett, most már tényleg rosszat sejtett.
Eközben bent, Rand egyik irodának kialakított lakosztályában, az ifjú Sandor éppen Rozesst várta. Csakhamar meg is jelent a Lapátosnak is csúfolt szenátor. Sandor egy hatalmas íróasztal mögött foglalt helyet, lábát hetykén az asztalra dobta fel és kényelmesen hintázott a székében. Eléggé tiszteletlenül várta a vendégét. Rozess fékezte az indulatait ekkora tiszteletlenség láttán. Úgy állt az asztal előtt, mint egy szaros kisdiák, akit éppen a tanára vizsgáztat. -Miért keres engem a Szindikátus? -kérdezte kissé flegmábban Rozes. A fiú elmosolyodott, majd elővett pár hololemezt és hanyagul az asztalra dobta. -Nos mondjuk úgy, atyámnak elege van belőled te...féreg! -sziszegte Sandor megvetően. -Ideje hogy eltakarodj véglegesen a Szenátusból! -Rozesst annyira meglepte a fiú szemtelen szövege, hogy felröhögött. -És mégis ki vagy te...fiacskám hogy ezt csak úgy kiköveteld? Megmondjam? Egy fattyú vagy, semmi más! -Sandor úgy döntött türtőzteti magát, és nem gyilkolja le a szenátort, pedig kedve lett volna. Ehelyett az egyik lemezt behelyezte az asztalon lévő holoprojektorba majd aktiválta. Adatok jelentek meg, felvételek a Renegátról és...Rozessről. Tarisi számlák, amelyek mind-mind Rozess nevére szóltak, majd a merénylet képei, robbanás Tarison, Rozess ahogy lapátol túlélőket keresve, majd ismét egy felvétel a Renegátról a saját kastélyában! -Lényegtelen hogy én ki vagyok! Inkább az a lényeges hogy ön kicsoda! -Sandor ajkai hideg, megvető mosolyra húzódtak. -Honnan...honnan szerezted? -Rozess meg volt döbbenve, hirtelen gyilkos gondolat hasított át elméjén: a fia... -Jól gondolod féreg! A fiad az aki elárult, s aki nekem...hogy úgy mondjam barátom és...szeretőm! (Buzik mondta volna Saburo, a híres lmbtq ellenes nagai, de ő most nem volt itt)- Régóta meg akarunk tőled szabadulni, mind a ketten! -Szeretője? Te meg... a fiam? -Rozess lesápadt a hallottaktól. -Igen féreg! Ezt a kedves lényt, a fiadat, aki tele van szeretettel és gyengédséggel, egy ocsmány démonnak vetetted oda...tudod te hogy mennyit szenvedett tőletek? Tudod? Mert én igen! -Sandor tekintete gyilkosan villogott, Rozess pedig tudta jól, vége van. -Itt a bosszú ideje és a törlesztésedé is vénember! Amit a fiaddal és a családommal tettél...megbocsájthatatlan!
Sandor a szőke fiúra gondolt, akivel szeretkeztek s aki egyetlen bizalmasa és szerelme volt, a családja, anyja, apja bátyja szerelme és mindene! A Draay család és a Rozessek örököse és az ő jövendőbeli szövetségese, akiket nem a pénz és a hatalom hanem a szerelem köt össze...örökre! A fiú maga is meglepődött mennyire szentimentális érzések árasztják el, amikor eszébe jutt a kedvese, Draay-Rozess...A fiú aktivált egy kapcsolót és a lakosztály ajtaja kinyílt, majd három figura lépett be rajta. Feld bíró, Marlon Főbíró és persze Rand. -Nahát--főbíró úr, micsoda meglepetés...és Feld bíró is itt van, na meg te Rand barátom! -Rozess zavartan tekintgetett jobbra-balra és most már végképp nem értette mi folyik itt. Sandor azonban választ adott ki nem mondott kérdéseire. -Főbíró úr! -állt fel az asztal mellől, majd elvette a három holodiszket is amely az asztalon hevert, a negyediket pedig kivette a projektorból. Kurta biccentéssel köszöntötte Marlont is és Feldet is, családja régi jó barátját. -Lord Voren! -viszonozta a köszöntést Marlon, majd kezet fogtak a fiúval. -Minden bizonyíték ez ellen a mocsok ellen, itt van a diszkeken! A Renegáttal való összejátszás, a Tarisi merényletben való részvétele egyszóval minden! -közölte a fiú tárgyilagosan, majd átnyújtotta a diszkeket Marlonnak. Feld sunyin vigyorgott majd megszólalt. -Ügyfelem nem szeretne mást ezekért cserébe, mint Rozess úr vagyonának teljes elkobzását és a Lannister-Voren klán számára történő átadását! Valamint! -tette hozzá ravaszkásan vigyorogva. -Rand szenátor úr szívesen elfoglalja Rozess úr helyét! -Feld szavaira Marlon először csak hunyorított egyet, majd végül megrándította a vállát. -Azt hiszem ez csekély kérés ahhoz képest, hogy végre lelepleztük a Renegát beépített emberét! Őrség! -hajolt a kommunikátora felé. -Erősítéssel jöjjenek! Rozess teljesen összeomlott. Őt csak úgy letartóztatni? Még mit nem!
-Le van tartóztatva szenátor úr! A Köztársaság és a Szenátus nevében! -közölte a tényeket Marlon Főbíró. -ÉN vagyok a Szenátus! -válaszolta Rozess, de senkit se érdekelt. Sandor elmecsapást küldött rá mentálisan, és a szenátor boldog vigyorral esett össze, valami szépet álmodhatott. Közben megérkezett a Köztársasági őrség, és elvitték a kábult Rozesst. -Rand, a Köztársaság örök hálával tartozik önöknek! -mondta Marlon Főbíró, Randnak és Sandornak. -Ahogy az ön családjának is, Lord Voren Lannister! Mostantól természetesen a Lannister klánt semmilyen hátrány nem érheti a Tarison és a Köztársaságon belül! -fejezte be végül Marlon, majd eltávoztak Felddel, hogy előkészítsék az évszázad perét, Rozess leleplezését! Rand és a fiú a lakosztályban maradtak. -A szeretője? Az ifjabb Rozess? mik ki nem derülnek! -mondta derűsen Rand. -Ez egyedül az én dolgom! Szenátor...és most távozhat! -közölte ellenkezést nem tűrő hangsúllyal Sandor. -De..de..-Rand kicsit meg is sértődött ettől az udvariatlan hangnemtől. -Távozzon és készüljön...a leendő előléptetésére! Nincs több dolga itt, menjen! -utasította Randot a fiúcska, az pedig Rozess sorsát látva, inkább nem ellenkezett a Szindikátus örökösével...
|
|
|
Post by sithlord on May 30, 2021 9:46:16 GMT 1
Sandor, miután Feld és Marlon távoztak, valamint Rand is, beütött egy szigorúan csak általa ismert kódot a kommunikátorába. A Fekete Nap Vigoja jelent meg. A holografikus alak köszöntötte Sandort, a fiú pedig viszonozta. Miután a kellő udvariaskodáson túlestek, Sandor a lényegre tért. -Köszönöm az információkat és a holodiszkeket, a Szindikátus a lekötelezettetek lett! -mondta a fiú. -Szívesen! Örültünk hogy segíthetünk, és ezzel a köztünk lévő hidegháborús helyzetnek gondolom vége! -érdeklődött a Vigo. Sandor biccentett. -Természetesen! Maradunk az előző terveinknél, amit a Renegát és Atyám olyan botor módon majdnem megsemmisített! -Sandor hirtelen rádöbbent, immár ő a Szindikátus vezetője, s ez kéjes örömmel töltötte el. Most végre megvalósíthatja, miután atyja teljesen szabad kezet adott neki, régi tervét. Amely egy bűnözői Enklávé lenne. Hasonló mint a Jedi Tanács, csak ezt bűnözők vezetnék. Sandor nagyon jól tudta, hogy egységben sokkal nagyobb erejük van, mint egymással háborúzva. egy ilyen Tanács, kellő módon és hatalmas erőket mozgósítva irányíthatná a galaktikus alvilágot, éppen úgy mint Xizor herceg idején. Xizor pedig példaképe volt a fiúnak, betéve tudta az életét, cselekedeteit. Emlékirataiból pedig rengeteget tanult, stratégiát, manipulációt stb. -Örülök fiam, hogy te lettél a Szindikátus vezetője! -hízelgett a Vigo. -Mostantól új korszak kezdődik az Alvilágban is! Xizor herceg büszke lenne rád! -Sandornak nagyon jól estek ezek a szavak. -Köszönöm nagyuram! Részemről a szerencse, hogy szövetségünk létrejöhet! -a Vigo bontotta a vonalat, miután elköszönt, Sandor pedig máris elkezdett szervezni egy igazi nagy formátumú vezetői találkozót, méghozzá a Tarison. Márha a Fekete Nap mutatkozni akar ott egyáltalán. Aztán eszébe jutott Rand és Marlon illetve Rozess, mennyire átverte őket Draay-Rozess iránti szerelmével! Nevetséges! Undorító kis buzi, sose dugná meg! Viszont kellett egy ürügy, miért is szolgáltatja ki az adatokat, na meg élvezte kínozni az embereket, jelen esetben annak a ficsúrnak, Draay-Rozessnek az idióta apját. Soha nem lenne képes seggbe toszni azt a nyálas kis buzit, állapította meg magában. Különben is, megvannak a maga ágyasai, akik minden szexuális igényét kielégítik. Mindenesetre jót nevetett magában, amikor látta annak az idióta Rozessnek a megnyúlt képét! El is hitte, hogy ő meg Draay? Idióta! Most hogy első akciója a Szindikátus megerősítésére, sikerrel járt, elégedett volt. A kis buzi Draay meg meneküljön ahova akar...egyelőre! Mert lehet gondol egyet és ráküld pár orgyilkost az Árnyak Ligájából, akik örömmel elhozzák a Draay fiú fejét egy lándzsán!
Sandornak ugyanis egyetlen szerelme volt, Rebeka...A szőke, nála pár évvel idősebb lány, a szolgálója volt. Alázatosan behozta a reggelijét, a kahvéját, vagy csak megmasszírozta fürdés után. A gyönyörű szőke lány, egy nemesi családból származott, rabszolgaként vette meg számára Atyja, akit akkor még Vorennusnak hívtak. Rebekába azonnal beleszeretett, éppen ezért nem akarta meggyalázni azzal hogy az ágyasává teszi. Nem, ha rajta múlik akkor inkább a felesége lesz...egyszer! Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó, Rebeka tipegett be a reggelijével. Egy tálcán gőzölgő yamok szósz, gyümölcsök és thelavian csokoládé várta, hogy Sandor elfogyassza. -A reggelije nagyuram! -tipegett oda az asztalhoz Rebeka, majd letette a tálcát Sandor elé. -Azt beszélik hogy ön és a Rozess fiú...-Sandor közbevágott, amikor látta Rebeka elfelhősödött arcát. -Semmi se igaz ezekből a hírekből kedvesem! -mondta Sandor a lehető legtöbb gyengédséggel. -Megnyugodhatsz:a lányokat szeretem! -a fiú elmosolyodott mire Rebeka is viszonozta egy tündéri mosollyal. -Ennek örülök...nagyuram! Az ön családja túl ősi és túl értékes annál, hogy önnel kihaljon! -Sandor vigyora még szélesebb lett. Nocsak a kis Rebeka, mikre nem gondol. -Megnyugodhatsz Rebie, nem fog kihalni, csupán egy jó és méltó feleséget kell találnom, akinek gyermeket nemzhetek ha eljön az ideje! -Rebeka arca vérvörös lett, annyira elpirult Sandor szavaitól, a fiú pedig örömmel konstatálta, a lánynak sem közömbös ezek szerint! Rebeka meghódítása pedig sokkal nehezebb feladat lesz, mint a Fekete Nap-Szindikátus szövetség tető alá hozása.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on May 30, 2021 12:16:06 GMT 1
A coruscanti naplemente narancsvörösre festette az égbe nyúló tornyok fémoldalait. A Republica 750 metellosi, kékesszöld falú lakosztályában Draay Rozess, a Rozess és Draay klánok örököse türelmetlenül járkált fel-alá az egész falat helyettesítő transzparacél panorámaablak előtt. Hirtelenszőke haja csillogott a rápakolt termékektől, legújabb ubrikkiai zeydszövetből készült felöltője alatt a fénykardmarkolatát szorongatta, és folyamatosan az ajtó felé pislogott.
Végre itt az idő… eljött a pillanat, amire olyan régóta várt. Az apja elől először a Sötét Nagyúrhoz menekült, aki a káoszlordjává tette őt, s ezáltal Draay érinthetetlenné vált az idősebb Rozess számára. De a Sötét Nagyúr most egy cellában csücsül valahol, s Draay számára megszűnt a védelem. Az apja persze mindent megtett, hogy megkeserítse az életét, de szüksége volt az örökösére, mert csemetéje a kezében tartotta a tarisi Draay vagyon kulcsát, ami csak a halálával szállhatott volna át az apjára… Azt persze nem sokan tudták, hogy a Rozess vagyonra is rátette a kezét. Amíg az apja a kormányüléseken kokettált, pénzintézeti és jogi kapcsolatai által, hol fenyegetéssel, hol szívességek által Draay elérte, hogy a Rozess vagyon kulcsa is az ő kezébe kerüljön abban az esetben, ha az apja meghal, vagy börtönbe kerül…
És milyen könnyű volt leleplezni a vén baszadékot...
Draay megkönnyebbülten sóhajtott. Csak egyetlen elmetrükkjébe került, hogy Sandor Voren, a Szindikátus vezetőjének örököse, akivel Draay egy alsóvárosi klubban futott össze nem teljesen véletlenül, magára vegye Rozess szenátor leleplezésének feladatát. Draay minden renegátista adatkártyát átadott neki, kivéve azokat, amivel saját magát is implikálhatta volna. Most, hogy az apja gyanúba keveredett, a vagyon automatikusan a fiára száll… Draay pedig kiépítheti a saját befolyási övezetét, a saját hatalmi bázisát, ráadásul anélkül, hogy bárki is beleszólhatott volna.
Mindezt elérni egyetlen gyönyörű csapással… néha még saját magát is meglepte az a géniusz, amivé felnőtt.
Még csak egyetlen apró bökkenő akadt. Draay az asztalon villogó komlinkre pillantott. Sandor azóta hívogatta, mióta a holohírekben bejelentették Rozess előzetes letartóztatását. Az az idióta bűnvezér-kölyök manipulálni akarta őt, hogy Draay elkövesse azt a keserves hibát, hogy megossza vele a vagyonát, a hozzáférési kódjait, a retinamintáját... Pedig az egész úgy történt, hogy Sandor azt hitte, minden az ő tervei szerint alakult, mintha végig ez lett volna a terve – csakhogy kettejük közül Draay volt az, aki nyertesen került ki a játszmából.
Az egyetlen maradék akadályt maga Sandor jelentette. A szindikátus-örökös ugyanis tudott Draay múltjáról, jelenéről, arról, hogy ő maga is Renegátista. Draay biztos volt benne, hogy a hatóságokat nem fogja érdekelni, hogy kényszerből csatlakozott, vagy hogy még csak az első gyilkosságán sem esett túl, gyakorlatilag még odáig sem jutott el káoszlordként, hogy a Köztársaság törvényeit megsértse… kivéve a Borleiason. Meg a Tarison. Meg a…
Nem számít.
Ujjai szorosabbra fonódtak a fénykardmarkolat körül, amikor a belépést jelző panel felvillant. Draay megadta az engedélyt, az ajtó feltárult… és belépett egy mindenki által ismert, vörös hajú, Draaynél valamivel idősebb fiú. Amikor felismerte a vendégét, Draay elengedte a fegyverét, és az üdvözlésére sietett. – Cal! Tudtam, hogy eljösz! A széles vállú, fiatal Jedi lovag körülnézett. – Kötelességem, hogy segítsek másokon – mondta bénán Cal Kestis. Majd látva a másik lassú közeledését, gyorsan hozzátette: – Elnézést, de én a lányokat szeretem. – Azt hittem, a Jedik erényövben járnak. – Nem mindenki – mosolyodott el Cal, aki aznap reggel is két nagy barna mellen ébredt. – Tehát, miért vagyok itt? Gondolom mindennek köze van az édesapád leszerepléséhez… Mielőtt folytathatta volna, Draay Rozess hozzásimult és átölelte. Cal pedig diszkréten eltolta magától. Remélte, hogy nem ezért hívták ide. Draay zavartan elfordult. – Sajnálom… egy kicsit hasonlítasz Ben Skywalkerre. Ő volt a hősöm gyermekkoromban. Olyan akartam lenni, mint ő. Legalább eljöttél megmenteni, ez egy régi vágyam, majdnem-Ben.
Cal erre nem tudott mit mondani. Végül kinyögte: – Azt mondtad, menekült-státuszt és védelmet akarsz a Templomban. A Jedi Misszió valóban foglalkozik ilyesmikkel, de a bűnözők rehabilitálása… meg kell értened, hogy minden, ami a Renegáthoz kötődik, nem lesz ennyire egyszerű. – De hát megmentettél a Tarison. Ments meg most is, piroska. – Kitől, saját magadtól? Vagy a köztársasági hatóságoktól, akikkel a Jedi-rend együttműködik?
Draay elfordult. A panorámaablakhoz lépett, és kinézett a Coruscant lélegzetelállító látképére. – Tudod, Cal… ahhoz, hogy megismerd az átfogó Erőt, szükséged van a kontrasztra. Nem elég a Jedik dogmatikus szemszöge. – Visszafordult Cal felé, és lassan elhúzta a köpenyét, láthatóvá téve az övén lógó fénykardmarkolatot.
Cal szinte észrevétlenül csúsztatta a kezét a saját fénykardjára. Hogy lehet, hogy eddig nem érezte? Sem a Tarison, sem itt, most… A Rozess-örökösben tombolt az Erő. Hogyan tudta ilyen jól elrejteni? Vagy én értékeltem túl a saját képességeimet?
– Apám egy bántalmazó, szadista kotorékpatkány – vont vállat Draay. – Az egyetlen út számomra az volt, ha felkeresem a főnökét, és tőle kérek védelmet. A Sötét Nagyúr segített. Kiképeztek. Egy vagyok a szolgálói közül. Káoszlordnak nevezzük magunkat. Az apám számára érinthetetlenné váltam. – És miért mondod el ezt nekem? – Cal szeme összeszűkült. – Te adtad át az információkat az apádról… Te leplezted le Rozess szenátort! – Bingó. – tette karba a kezeit Dray. – Tudod, géniusz, volt egy mesterem, aki feltárta az Erő titkait előttem. Még a sötét oldalét is. – Most jön az a rész, hogy te vagy a titkos sith nagyúr?
Draay felnevetett. – A káoszlordok nem szolgának tekintik az Erőt, mint a Sithek – magyarázta. – Se nem szövetségesnek vagy mindent átszövő istenségnek, mint a Jedik. Az Erő egyszerűen egy eszköz, mint a fénykardom vagy a légisiklóm. A konduit, ami összeköt minket a Sötét Nagyúrral. Ezért nem tud egy képzett Jedi sem csak úgy legyőzni egy káoszlordot – minél nagyobb a küldetéstudatunk és a Sötét Nagyúr iránti odaadásunk, annál jobban megnő a természetes hatalmunk az Erőben. Legalábbis a többség így gondolkodik. – De te nem? – Nem, mert ez azt feltételezi, hogy az Erő egy eszköz… és nincs benne semmi spiritualitás vagy filozófia. Ez pedig ellentmond a Sötét Nagyúr felfogásának, aki nagyon is spirituális. Az egésznek nincs sok értelme, mert a Sötét Nagyúr nem szívleli a dogmát. Lehet, hogy az egész csak egy Sith-praktika… de működik. Ha én most a végletekig hűséges lennék a Sötét Nagyúrhoz, és megtámadnálak, minél jobban szeretném Sordist, annál jobban megnőne az erőm. Amíg a Sötét Nagyúr él, addig bennünk van a hatalma. – Ez olyan, mint az Egy Sith – ráncolta a homlokát Cal. – Olyan híresztelések futottak be a Tanácshoz, hogy a Szindikátusban egy Sith Lord uralkodik… sajátos filozófiával. A Renegát hajójának felrobbantásakor néhány exogoli menekült kijutott, a Jedi Misszió elfogta őket, ők suttogták ezt a kifejezést, a Tanács pedig utánanézett… Azt akarod mondani, hogy a Renegát suttogta a Szindikátus nagyurának a fülébe, hogy hogyan alakítsa ki az új Sith felfogást? – Ezt mondom, de mondok még sok mást is – felelte Draay. – Hajlandó vagyok átadni a Tanácsnak mindent, amit a Sötét Nagyúrról tudok. Cserébe teljes körű amnesztiát kérek… és védelmet. – Csatlakozni akarsz a Jedikhez? – Nem – rázta a fejét Dray. – Én önmagam akarok maradni. A dogma nem érdekel, de erényövet se akarok viselni. Jó ember vagyok, és a hasznotokra válnék. Cal, emlékszel, amikor… Kazuda meghalt a Tarison? – A Malreaux-örökös? Persze… nem tudtuk megmenteni. – A barátom volt. A párom. Apám manipulációi juttatták oda. Ez a Rozessek módszere arra, hogy eltiltsanak valakit a ferde hajlamoktól. Egyszerűen megölik a párodat. Jude nénit viszont bírnád, bár lehet nem bírnál el vele az ágyban, csak a Sötét Nagyúr tudja kielégíteni. – Túl sok információ – emelte fel a kezét Cal. – Csak azt akartam mondani, hogy az eset után a Malreaux-klán megvonta a támogatását a Jedi-rendtől. Én ezt vissza tudom szerezni nektek. Ráadásul megkapjátok a Taris és a Metellos támogatását is, ami nem kis politikai tőke… mától tőlem függ, hová helyezem ki. – Hát igen… Ha Jedi akarnál lenni, le kellene mondanod a vagyonról. – hunyorított Cal. – És a hatalomról. – Engem a hatalomra neveltek – vont vállat Draay. – Mint egy haszonállatot, de akkor is hatalomra születtem. Ne hidd, hogy mindennek a felelőssége hidegen hagy. A Köztársaságnak szüksége van rám… de nem tudhatják meg, hogy majdnem az apám útját követtem. Nekem tiszta lappal kell kezdenem.
Draay komolyan gondolta – bármit átadott volna a Jediknek… kivéve persze a Slinteket. Jander Slintnek szüksége volt a segítségére, mielőtt belőle is hűséges káoszlordot faragnak. Az anyja, Aretha Slint a Sötét Nagyúr legodaadóbb szolgája volt. De Draay csak akkor tudott segíteni gyermekkori barátain, ha nem köpi be a szüleiket. Jander és a többiek nem voltak olyan előrelátóak, mint ő – ha a szüleiket elfogják vagy kivégzik, a vagyonuk és a befolyási övezeteik vagy a Renegáthoz kerülnek, vagy a Szindikátushoz hasonló söpredékhez. Vagy bárkihez, akinek elég hatalma van ahhoz, hogy rájuk tegye a kezét. A nagy nemesi családokat mindig is árgus szemekkel követték a haszonlesők, hogy az első adandó alkalommal lecsaphassanak.
Cal Kestis bólintott. – A Tanács elé járulhatsz a kérelmeddel. Biztos vagyok benne, hogy megadják a menedéket, de az amnesztiáról a hatóságokat kell meggyőznöd. – Elég adatkártyám és pénzem van ahhoz, hogy meggyőzzem Abren szenátort arról, hogy férfivá operáltassa magát. Ő is egyfajta… példakép. Az én nyelvjátékom is kiváló. – Cal elfintorodott, de Draay folytatta. – De egy olyan prűd puritán, mint te, Kestis, ezt nem értheti. Te még arról is panaszkodnál, ha a mestereid molesztálnának. Pedig… – Jobb, ha indulunk – vágott közbe a Jedi. – Ha te adtad ki Rozesst, akkor nem sok idő, amíg a renegátisták a nyomodba erednek. A Templomban biztonságban leszel. – Csak utánad, ó hős megmentő. De az én siklómmal megyünk. Semmi kedvem véraláfutásosra veretni a seggem azzal az ócska bádogdobozzal, amit a fajtád robogónak csúfol.
|
|
|
Post by sithlord on May 30, 2021 14:12:39 GMT 1
Rand visszatért a lakosztályba, ahol Sandor is tartózkodott. -Ez remekül ment! -mondta a szenátor vidáman. Sandor arca azonban komor volt, egyáltalán nem örült. -Igen...magának talán igen, viszont En Sabah Nuur, az atyám, üzenetet küldött! Nem nyúlhat a Rozess vagyonhoz, sem ön sem senki más! -Sandor hangja kicsit mérgesnek tűnt, Rand szerint némi csalódás is vegyült hozzá. -Ezt sajnálattal hallom...és most mi lesz? -érdeklődött Rand. -Mi lenne? Ön elfoglalja Rozess posztját és az élet megy tovább! A Draay fiú pedig éli a maga életét!-közölte Sandor tárgyilagosan. -És a lemezek? Amiket Draaytól szerzett? -Rand a terhelő bizonyítékokra gondolt Rozessről. Sandor erre elmosolyodott, hiszen azok a lemezek kvázi nem sokat értek. Bár Draay Rozess azt hitte mennyire átveri őt, azonban ez tévedés volt... Sandornak megvoltak a saját forrásai, méghozzá a Fekete Naptól, így a Rozess fiú lemezei már mit sem számítottak. Igaz ami igaz a szája remek volt, kitűnően leszopta őt. "Biztos azt hitte hogy valami tehetetlen tökfilkó vagyok...de téved! Pontosan tisztában vagyok azzal, hogy valójában gyűlöli a saját apját! Szánalmas kis buzi, nem tudja hogy itt már rég másról szól a játék?" -Nos azokra a lemezekre semmi szükség, miután a Fekete Nap Vigoja sokkal értékesebb adatokkal szolgált nekünk! Marlon főbírónak azokat adtam át, a Rozess fiútól kapottakat pedig eljuttattam a Renegát híveihez, így két legyet ütünk egy csapásra! -fejtette ki Sandor. -Először is lelepleztük az ifjú Rozesst mint Sordis és a saját apja árulóját, ezzel a Renegát híveit leköteleztük, másodsorban pedig rendeztük dolgainkat a Fekete Nappal is! -Rand le volt nyűgözve. -Zseniális uram! És hogyan tovább? -érdeklődött a szenátor. -Hát Rand, az ifjú Rozess kémeink jelentése szerint, hamarosan menedéket kér a Jediktől, szóval a vagyonát nem kaphatja meg, ellenben...magának amúgy is van bőven pénze nem igaz? -Végül is igen...nekem csak a pozíció kell, amit Rozess bitorolt...tudja jól hogy engem akartak arra a posztra kinevezni! -Rand hangjába árnyalatnyi düh fészkelődött be. -Persze...tudom jól kedves Rand barátom! De ez már az önök játszmája! Nekem csatlakoznom kell atyámhoz! -Vagyis elmegy? -kérdezte Rand. -Igen, itt nincs már szükség rám! Másfele vannak dolgaim! Hamarosan indulok, addig is kedves szenátorom, jó szarkavarást! -mondta az ifjú Sandor, majd kiment a lakosztályból, magára hagyva Randot a gondolataival.
Pár órával később, Sandor hajói elhagyták Coruscantot, majd hiperűrbe ugrottak és Ershan felé vették az irányt...
|
|