|
Post by Enz on May 13, 2019 17:13:38 GMT 1
A visszaút csendesen telt. Saalia a másodpilóta székében, felrakott lábbal nézett ki az ablakon. Anen pedig valamit ügyködött a hajó számítógépén. Néha csevegtek picit, de mindkettőjüknek máshol jártak a gondolatai. Saalia végül elaludt és csak akkor ébredt fel, amikor kiléptek a hipertérből Coruscanttól nem messze. - Jó rég jártam itt - jegyezte meg a fiú. - Csak nem itt van a főnökötök irodája? - érdeklődött Saalia. - Nem. Az egy titkos helyen van. Mi is csak egyszer találkoztunk vele élőben. Mindenkit személyesen toboroz, hogy biztosan azt kapja, amit vár. De inkább ne beszéljünk róla. - Hogyne. Úgyse hinné el senki, nem igaz? - Akkor meg kellene, hogy öljelek - mondta a fiú komolyan. - Na azt megnézném. Félek, legfeljebb videójátékban tudnál lenyomni. Bár a holosakkban jó vagyok, abban nem hiszem - viccelődött vele a twi’lek, amire Anen semmit se felelt. Hamar beléptek a légkörbe és Saalia navigálta a fiút, merre vegye az irányt. Előreüzent Abrennek, nagyjából mikor érkezik és persze ismét a szenátor személyi landolóplatformjára érkeztek meg. Ahogy Anen letette a hajót, nem messze valóban ott állt Abren. - Ő a barátnőd? - kérdezte a fiú. - Dögös, mi? - válaszolt Saalia egy mosollyal az arcán. - Szenátorhoz képest igen. Bár nem az esetem. - Megnyugodtam. Akkor nem csapod le a kezemről - nevetett a jedi, majd felállt székből és kinyújtózott, majd együtt indultak a rámpához, ahol elköszöntek. Abren már a rámpa aljában várta, és Anennek is intett egyet, amikor meglátta. A fiú azonban nem akart különösebben maradni, így aztán lejönni már nem jött le, csak visszaintegetett, majd visszahúzódott a hajó belsejébe. Biztos játszik valamivel, amíg itt vannak, aztán visszaindul Odessenre. Szinte kis akk kutyaként követte Nierát, és volt a ragaszkodásában valami nagyon édes. De most itt állt előtte saját vágyai tárgya, így aztán gyorsan felé is fordította a figyelmét, ahogy szép lassan lelépdelt a rámpán. Abren egy szót sem szólt, csak egy nagyot lépett ki előre, megragadta, és szenvedélyesen megcsókolta. Végül is ezt jobb, hogy nem látta Anen. - Gyakrabban kéne elutaznom, ha ilyen jó a fogadtatás - közölte Saalia elégedetten, miután ajkaik elváltak egymástól. - Ne aggódj, majd megoldjuk, hogy minden nap érkezésnek tűnjön - kacsintott rá a szenátor. - Milyen volt az utad? - Fárasztó. Egy csapat sith megint galibát csinált, aztán találkoztam anyával is - sorolta. - Nahát, anyukád milyen aktív életet él a korához képest - cukkolta kicsit Abren. - Nagyjából veled egyidős csak - szúrt vissza Saalia gondolkodás nélkül. - Akkor valamikor elhívhatod egy ebédre. Majd elcsevegünk arról, hogy régen milyen jó volt minden, meg a mai fiatalok... - kuncogott Abren. - Hát az biztos, hogy jót csevegnétek. Mikor megemlítettem, hogy a barátnőm szenátor, kissé kiakadt, hogy nem tanultam Anakin Skywalker hibájából. Erre én mondtam, hogy nekem nem a legjobb barim a főkancellár, aki titokban sith nagyúr - mesélte viccesen, majd diszkréten közelebb hajolt Abrenhez - Ugye tényleg nem sith nagyúr? - Legjobb tudomásom szerint nem. Azóta jóval óvatosabban jár el a Szenátus az ilyesmit illetően - felelte a szenátor. - Megnyugodtam. Akkor még lehetünk legjobb barik... Hm, na és te? - hunyorított Saalia. - Szerinted ha az lennék, elmondanám neked? - kacsintott huncut mosollyal a szenátor. - Nem mondanám, hogy megnyugodtam volna. Mostanában úgyis kezdek feltörni, olyan társaságokba kerülök - váltott témát a twi’lek jedi- - Tényleg? Mesélj - mosolygott rá Abren. - Találkoztam Nordgard királynőjével. Igazán kedves, ahhoz képest, hogy egy harcos népet vezet. - Ejha. És még? - kérdezte, miközben már elindultak a sikló felé. - Hallottál már a Gyűjtőről? - Taneleer Tivanra gondolsz? Igen, a hírét ismerem. - Vele is találkoztam. Pontosabban a sithek, mi meg bementünk szétrúgni a seggüket. Szóval nem lettem a kedvence. - Szétvertétek a gyűjteményét? - Kicsit - mondta olyan hangnemben, hogy sejteni lehetett, mennyire is kicsi az a kicsi. Beszálltak a szenátori siklóba, amit mindkettejük megkönnyebbülésére Abren vezetett, és elindultak a lakása irányába. - És a te utad hogy telt? - tette fel a kérdést Saalia. - Á, csak a szokásos. Politikai manőverezések, titkos alkuk... - mondta sejtelmesen a szenátor. - Mikor te mondod, mindig úgy hangzik a munkád, mint valami kémregény - jegyezte meg Saalia. - Mert az is - mosolygott Abren, miközben elegánsan elkormányozta a siklóját. Láthatóan nagy tapasztalata volt a dologban, hiszen a coruscanti forgalomban is a legnagyobb nyugalommal vezetett. - Hol tanultál meg ilyen jól vezetni? - mondta ki a kérdést Saalia, ami ott motoszkált a fejében. Azt amúgy is sejtette, hogy hiába faggatná a másikat az út részelteiről, olyasmit csinált, amiről nem beszélhetett, ezt pedig tiszteletben tartotta. - Emlékszel még a kérőmre, Bron Dooku grófra? - kérdezett vissza. - Hogyne emlékeznék... - felelte a lány bosszúsan. A fickó szinte rájuk mászott az italozóban, és az Erővel kellett összekoszolnia a ruháját, hogy leakadjon róluk. - Na, hát ő siklóversenyző is. És remek tanár, ami azt illeti - adott választ a szenátor a kérdésre. - Bár a versenyfogásait én magam nem próbáltam még. Az út nem tartott már sokáig, és a fényes, új Strunz sikló leereszkedett az épület tetején található platformra, ahonnan aztán hamar Abren lakásában találták magukat. Se Ares, se senki más nem látszott odabent, úgy tűnt, csak ők ketten vannak. Abren már félreérthetetlen tekintettel figyelte őt, így Saalia úgy érezte, most kell előállnia saját bűnével. - Ö... Abren - kezdett bele kicsit zavartan, mert nem tudta hogyan fogalmazhatna. A szenátor kíváncsian pillantott rá, mi is lehet fontosabb annál, mint amit most láthatóan már igencsak szeretett volna. - El kell, hogy mondjam, volt egy Tamara nevű pajzsszűz is velünk, és hát úgy alakult, hogy... - Lefeküdtetek? - kérdezte nyíltan, de a hangjából nem lehetett semmit kihallani. - Mondjuk úgy. Harcoltunk egymással, aztán leittunk magunkat, és hát... - fújta ki a levegőt, és azon gondolkozott, mondjon-e még valamit, de Abren kíváncsi tekintetével találkozott a sajátja, és úgy érezte, bármit tenne hozzá, csak rontana a helyzeten.. - Remélem jól szórakoztál - mosolygott rá a szenátor, majd kacsintott is egyet. Saalia meglepetten pislogott - E-ennyi? - kérdezte meglepődve. - Miért, mire számítottál, hogy kihajítalak az ablakon? - kérdezett vissza Abren, aki láthatóan élvezte a másik meglepődöttségét. - Őszintén, azért mondtam el most, hogy ne gondolj ilyesmire - felelte a jedi, mire Abren felkuncogott. - Tudom, hogy innen is épségben földet érsz. Ott voltam, emlékszel még? - kérdezte vidáman, mire Saalia is elmosolyodott most már. Amikor Kaur rájuk robbantotta a szenátornő egyik kéjlakját, akkor valóban ő segített neki és a biztonsági főnökének, Aresnek épségben lejutni pár száz emelet magasról. Abren odalépett hozzá, és végigsimított az arcán. - Azt szeretném, hogy jól érezd magad mellettem. Nem bánom, ha időnként kipróbálsz másokkal is kalandokat, sőt akár rendszeresen is találkozhatsz ezzel a Tamarával, ha megtetszett a dolog - mondta neki. - Valójában csak nem akarod, hogy az idősek otthonában rád kiabáljam, hogy rád áldoztam a legszebb éveimet - mondta Saalia, most már megkönnyebbülten, felszabadulva a bűntudat alól. Mármint legbelül még mindig nem érezte teljesen helyénvalónak a dolgot, de ha Abren nem bánta, sőt kifejezetten bátorította is... - Odakísérjelek az ablakhoz vagy megtalálod magad is? - kérdezte tőle látszólag komolyan, majd mindketten nevettek kicsit. - De nem is hittem, hogy ilyen tehetséges diplomata vagy. Délután még harcoltok, este meg már egy ágyban vagytok. - Ha szerinted ez a diplomácia, jobb lesz, ha odafigyelek a diplomáciai utaidra - jegyezte meg Saalia. - De most, hogy megbeszéltük mindezt... dugunk? - kérdezte tőle igencsak pajzán hangon, miközben az alsó ajkába harapott. - Annyit beszéltél róla, hogy már alig bírok magammal. Aztán összehasonlíthatod, Tamara vagy én vagyok-e jobb. - Imádom, amikor ilyen romantikus vagy - húzódott széles vigyor Saalia arcára. - Ne a szád járjon... egyelőre - ragadta meg a nő kezeit, és a mellkasára tette. - A wakandai domborulatok a nordgardiak ellen. Érdekes párharc lesz. Könnyebb lenne összemérni őket egyszerre - jegyezte meg Saalia. - Akkor legközelebb hozd el magaddal azt a...pajzsszűzet mondtál? - Nem kell szigorúan venni a szűz részét. Csak egy titulus. Ami mellesleg igen sok tisztelettel társul. - Akkor mégsem mondom, hogy nyújts be panaszt - mosolygott Abren. - Tényleg magas körökben mozogsz. Vigyáznom kell, ha esetleg magammal viszlek egy diplomáciai útra. Még lecsapnak a kezemről. - Arra semmi esély - felelte Saalia, miközben közelebb lépett és átkarolta a nő derekát és hosszan megcsókolta őt, majd egy perccel később már az ágyon habzsolták egymást, pedig még a ruháik sem kerültek le teljesen... Órákkal később még mindig az ágyban feküdtek egymás karjaiban, miközben a coruscanti látképet figyelve beszélgettek. A szobában mindenfele a szétszórt ruhák és használati eszközök árulkodtak arról, hogy hamar belelendültek és nem törődtek semmivel sem. - Érdekesen alakulnak a jedik dolgai. Sosem hittem, hogy összeállnak Nordgarddal - jegyezte meg Abren. - Sajnos a Rendnek önmagában eléggé szűkösek jelenleg az erőforrásai. Nehéz lenne egy új helyen megtelepedni úgy, hogy azt talán meg is kell védeni egyszer. - Mégsem maradtál. Pedig úgy tűnik, tetszett ott. - Tényleg szép hely. De nekem itt van Versta és Zana, velük kell foglalkoznom. Na meg szükség esetén Lenát is kisegítem, ha kell. Emellett K'Kruhk mester hivatalos megbízásként melléd jelölt ki testőrnek, szóval érezd magad megvédve. - Már megijedtem, hogy engem meg sem említesz - jegyezte meg Abren, miközben gyengén simogatta Saalia egyik lekkuját. - A legjobbakat hagyom a végére - felelte Saalia, amit láthatóan igencsak tetszett a szenátornak. - Nem a nyugdíjadra fáj a fogam vagy bármi ilyesmi. - Vigyázz, mert mindjárt beraklak a földszinti gyerekmegőrzőbe - felelte ugyanígy incselkedve Abren. - Mindenesetre örülök, hogy te is ilyen lazán fogod fel az életet. Arelia jutott az eszembe, aki sokkal inkább monogám volt, ezért is mentünk szét végül. - Azért túl sok lánnyal ne feküdj össze - húzta el a száját Saalia. - Ne aggódj, inkább a minőségre megyek - felelte Abren vidáman, miközben lelki szemei előtt felsejlett a sith Főkormányzó formás egyenruhás alakja és szigorú arca. - Viszont azt hiszem, fel kell írnom Nordgardot a bakancslistámra. - Nordgardot vagy Tamarát? – kérdezte incselkedve Saalia. - Mindkettőt - kontrázott Abren - Már csak azért is, mert az elbeszélésed alapján remek ivótársaság a nordgardi. Talán ha legközelebb ellátogatsz a jedikhez, veled tartok. - Az nem kifejezés, hogy jókat lehet velük inni. - Meglep, hogy senkit sem kergettél meg fénykarddal - idézett fel egy korábban hallott történetet Abren. - Elég mozgalmas nap volt anélkül is. Szóval nem volt már hozzá hangulatom. Egyébként is, K'Kruhk mester közelében igyekszem viselkedni. - Ez nem vall rád - kuncogott Abren. - Tudok én viselkedni, ha akarok. Ha van rá okom. - Például ha eljönnél velem olyan helyre, ahol viselkedni kell? - Talán. Bár a sznobok mindig bosszantanak. - Engem is. De sajnos néha muszáj velük egy társaságba mennem - mondta Abren beletörődve. - Adjak egy fénykardot, hogy meg tudd őket kergetni? - ajánlotta fel Saalia viccesen. - Meggondolom. - Na, azt hiszem én felfrissítem magam egy zuhannyal, még szeretnék ma ránézni Verstára. Talán Zanára is - mondta Saalia, miközben kimászott az ágyból, de még visszahajolt egy apró csók erejéig. - Tégy úgy. Talán becsatlakozom, ha sokáig bent leszel - felelte a szenátor. Kis ideig még lazított az ágyban, aztán megszólalt a kommja. Ares kereste, hogy felengedheti-e Lenát, mert szeretne vele beszélni. Így a közös zuhany most ugrott. Nem akarta elküldeni a lányt, hátha fontos. Magára kapott valami laza ruhát és ajtót nyitott, amikor a vendég megérkezett. - Szervusz! Kerülj beljebb! - Üdv! Köszönöm! Ugye nem jöttem rosszkor? - kérdezte Mikasa, ahogy végignézett a láthatóan rögtönzött öltözéken. - Dehogy. A barátaimra mindig van időm. Foglalj helyet, hozok valami frissítőt. Abren meglehetősen gyorsan visszatért, két pohár gyümölcslével a kezében. Bár szívesebben fogyasztott volna valami erősebbet is, ennek a lehetőségét eltette későbbre. - Na, mesélj, mi újság - mosolygott rá a nagai lányra, ahogy az elvette a poharat és belekortyolt. - Jól mennek a dolgok az árvaházban? - Igen, szerencsére Sato kisasszony semmit se sajnál tőlük - mosolygott vissza Lena. - És szeretek ott dolgozni is. Jó érzés másokról gondoskodni. - Ezt örömmel hallom - bólogatott elégedetten Abren. - És azóta sikerült új tanítványokra szert tenni? - Igazából épp ezért érkeztem - ismerte be Mikasa. - Találkoztam egy Kasumi nevű nagai lánnyal, aki kisebb lopásokból tartotta fent magát. Felajánlottam neki, hogy segítek neki valami munkát találni. - Szóval tolvaj, és úgy gondoltad rögtön hozzám fordulj? Nem töltesz te túl sok időt Saaliával? - kérdezte Abren vidáman. - Én... bocsánat, nem úgy... - Ne aggódj, csak viccelek Lena - nyugtatta meg Abren. - Örülök, hogy hozzám fordultál ezzel. Mindig szükségem van megbízható munkaerőre, és egy tapasztalt tolvaj sok mindenre jó. - Akkor...? - nézett rá kérdőn a szenátorra. - Vedd elintézettnek - biztosította a lányt Abren újfent szóban. - Csak add meg az elérhetőségét Aresnek. Mikasa nagyon hálásnak tűnt ezért, de Abren nem szerette volna, ha nekiáll hálálkodni, elvégre nem önös érdek nélkül volt vele nagyvonalú. Egyrészt jól járt egy újabb potenciális ügynökkel, másrészt Mikasa nagyon fontos fegyver volt a kezében, olyasmi, amiről csak ő tudott. - Sok nagai él Coruscanton - jegyezte meg. - Sokan tanulni érkeznek vagy valamiféle munkát végezni. Mások, nos, nem épp önszántukból választják a Köztársaságot. Nem akarnak otthon élni, ahol ők a nemesek és katonák lábtörlői. - Tudom... - mondta halkan a lány, mintha ő maga is felelős lenne ezért. - Sok százezer főről beszélünk. Mindnek nem adhatok munkát - folytatta, és látta a szomorúságot a lány szemeiben. - Nekik egészen másfajta segítségre lenne szükségük. - Remélem, egyszer megadhatom nekik, amire szükségük van és hazatérhetnek. De addig még sok a tennivaló. És félek, hogy nem fog békés úton zajlani egy része. - Egyesek túlságosan ragaszkodnak a jelenlegi rendszerhez és a hatalmukhoz - értett egyet Abren, hisz pontosan tudta, milyen ez a világ. Még ha a nagai nép itt-ott különbözik is. - Pontosan. Abban sem vagyok még biztos, hogy jó vezető leszek a pengéknek. A politikához még annyira sem értek. - Ezen segíthetünk egy kicsit. Ne félj, az itteni barátaidra biztosan számíthatsz - biztatta őt Abren. - Ó, csak nem a kedvenc hercegnőm? - hallatszott Saalia hangja, amint kilépett a fürdőszobából törülközőbe tekerve. - Ismersz többet is? - kérdezte Abren. - Bizonyos értelemben Versta is az, hisz Syndulla - felelte a jedi - Hogy s mint, Mikasa? - Megvagyok, köszönöm. Hallottam, elvoltál valami jedis küldetés miatt. - Bemondták a hírekben? - viccelt Saalia. - Versta említette, amikor összefutottam vele és Kai-jal - felelte a hercegnő. - Azt hittem már rám gondolsz, mint Wakanda hercegnőjére - jegyezte meg Abren. - Miért, te ott hercegnőnek számítasz? - lepődött meg Saalia. - Nem, de azért még jól esett volna - ugratta a twi'leket, akinek csak most esett le, hogy tréfa áldozatává vált. - Na, menj, vegyél fel valamit, mielőtt Lenasa még jobban elvörösödik. - Én nem is... Lenasa? - próbált tiltakozni, de aztán a névválasztás még jobban meglepte. - Ha bárki lehetsz, akkor az egyszerűség kedvéért használhatjuk azt a neved, plusz a végén a +sa-t - magyarázta Abren, nagyon büszkén a saját ötletére, még ha csak félkomolynak is szánta. - Így aztán könnyebb nekünk is megjegyezni. - Ezen még elgondolkodom - felelte Mikasa, és úgy tűnt a szenátor nagyon élvezi a kis tréfáit. Saalia rövidesen visszatért, most már felöltözve, kezében egy pohár frissítővel, és lehuppant a szabadon lévő fotelre. - Ha már itt tartunk - szólalt meg. - Lenne két kérdésem a nagaiokkal kapcsolatosan. Először is ez a cudarnő dolog. - Cudarnő? - pislogott Mikasa. - Amikor valaki kedvel, de undok veled - felelte. - Ah, tsundere! - ismerte fel Mikasa miről van szó. - Annyira nem értek hozzá, de a popkultúrából ered a dolog. Állítólag elég népszerű elképzelés nálunk, már persze főleg a mangákban meg hasonlókban. - Néha elég furcsa a kultúrátok - jegyezte meg Abren, majd Saaliára pillantott. - De hát ennek a haszontalan tökfejnek ez kell. - Tökéletesen csinálod - bólogatott elégedetten Mikasa. - A másik - folytatta kíváncsian a kérdését. - Milyen gyakori nálatok az, hogy egy fiú lánynak öltözik? - Fiú lánynak? - lepődött meg Mikasa - Ó, értem. Egy otokonoko. Annyira nem gyakori, de elfogadott jelenség. Nyilván észrevetted, hogy a nagai férfiak általában nem annyira férfias megjelenésűek, mint mondjuk... mondjuk Feinn. - Még szerencse... Belőle egy is elég nekem - felelte Saalia. - Azt hittem megbékéltél vele - jegyezte meg Abren. - Meg. Csak a szokás hatalma - mondta Saalia, majd ismét Mikasára pillantott - És nem félnek, hogy rosszul sül el? - Ők leginkább a szórakoztatóiparban dolgoznak. A fiatal nagaiok szeretik a cuki lányokat. Szóval...bizonyára van rossz példa is, de én egyébként sem foglalkozom ilyesmivel. Egyszer jutottam el Miku koncertre, de akkor is egy tucat testőr és még egy másik tucat álruhás testőr vett körbe. - Te aztán mindig fura egyénekkel kerülsz össze - állapította meg Abren. - Ne is mondd - kezdte Saalia. - Egy fura szenátor, aztán egy hercegnő, utána egy időutazó. Most még egy másik hasonló eset... A jedik élete nem egyszerű. - Ó, te szegény - nyúlt oda Abren és megsimogatta a lekkuját, Mikasa pedig csak kuncogott. - Na és mi a helyzet a pengékkel? - váltott témát inkább Saalia, örülve, hogy senki sem faggatta. - Alakulnak a dolgok. Lassan, de alakulnak. Van egy újabb jelöltem, de még el kell nyerjem a bizalmát, addig nem akarom előhozni a témát - felelte a hercegnő a látképre pillantva. - Csak óvatosan. Látod, még úgyis van egy tanítványom, hogy nem akartam. El sem tudom képzelni mi lenne, ha kifejezetten kerestem volna - közölte a rá jellemző szerénységgel Saalia, amivel kicsalt egy kuncogást Mikasából. - Ne aggódj, tudom, hol vannak a határaim - biztosította róla a hercegnő, majd az arca hirtelen elkomorult. - Amit az előbb beszéltünk, a népem segítéséről... nemrég kaptam egy üzenetet. Fogalmam sincs honnan ismeri a titkos frekvenciámat. A császári család legjobban őrzött titkai közé tartozik. - Nehogy telespammeljék őket rajongói levelekkel? - szólt közbe Saalia, és Mikasa egy pillanatra elpirult. - N-nem vagyok én olyan népszerű - motyogta kicsit zavartan, lesütve a tekintetét. - Hát persze, csak csinos vagy, okos, jó harcos, jó vezető. Puszta kézzel legyőztél egy sithet. Nem is tudom ki találná ezt imponálónak - jegyezte meg Saalia. - Menjetek szobára - mosolygott az orra alatt Abren. - Na de mi a helyzet ezzel az üzenettel? - Azt írja, hogy engem tart az igazán méltó örökösnek a trónra, hogy az én feladatom megmenteni a népem, ilyesmik - foglalta össze, majd megmutatta az üzenetet Abrennek. - Sok mindenben jó vagyok, de sajnos a nagai nyelv nem tartozik az erősségeim közé - jegyezte meg a szenátor egy rövid pillantást követően. Mikasa visszakapta a gépet, és bocsánatkérően nézett rá, majd átállított pár dolgot, és már a közös nyelvre fordított szöveget mutatta Abrennek, aki sietve végigfutotta a szemével. - Gondolod, hogy csapda? - kérdezte Mikasa. - Hát ha ez a fickó küldte, őszintén remélem, ő nem öltözik lánynak - szólt közbe ismét Saalia. - Nem tudom pontosan kicsoda. Édesapám barátjának vallja magát, de sokan közülük kegyvesztettek lettek a halála után. Apám nem volt a legjobb uralkodó, állandó ideggyengeség kínozta, de mindig jó szándékú volt - magyarázta a hercegnő. - Talán éppen ezért hivatkozik rá - bólintott Abren. - Egyelőre jobb, ha nem válaszolsz. Lehet, hogy őszinte a megkeresés, de az is lehet, hogy csak a bátyád akar előcsalogatni. Veszélyt jelentesz a hatalmára azzal, hogy itt vagy, nem pedig mellette. - De... de én nem szeretnék. Csak egy kis békét, és lehetőséget arra, hogy a pengékkel foglalkozzam - felelte kissé szomorkásan Mikasa. Abren a vállára tette a kezét. - Ez a politika világa. Mindenki tudja, hogy nélküled a bátyád zsarnokságát nem lehetett volna megdönteni. - Hé! - szólalt meg Saalia ismét, összefont karral. - Nélküled és Saalia nélkül - helyesbített Abren. - Önmagában azzal, hogy itt vagy, veszélyes vagy a számára. Nem ismerem a régensherceget, de azok alapján, amit mondtatok róla, nem olyan vezető, aki ezzel ne lenne tisztában. - Valamit azért mégis kellene erre reagálni. A sepukkuval nem szoktak viccelődni. Ha nem kap választ és tényleg megteszi, azzal oda egy élet és vele együtt egy potenciális szövetséges - fejezte ki aggodalmát Mikasa. - Öhm...Mi az a szeppuku? - tette fel a kezét Saalia, mintha tanórán lenne. - Az egy rituáils öngyilkosság, amellyel a régi szamurájok a hűségüket bizonyították, így nyerve megbocsájtást a bűnük alól. Lényegében rövid pengével saját magának ejt egy vágást ágyéktól a hasfalán, aztán a hasfala bal oldalába döfi a fegyvert és jobbra ejt egy másik vágást. A végén a segéd levágja a fejét a háta mögül úgy, hogy a nyaka elülső felét nem vágja át, így nem esik le a fej. - Menő - állapította meg Saalia, mire Abren felvonta felé szemöldökét. - Úgy értem, fájdalmasnak hangzik. Meg véresnek. - Van néhány egyéb változata is... - folytatta Mikasa. - Szerintem ennyi elég lesz. Saalia már így is láthatóan jól elképzelte - intett Abren, mielőtt belelendül a dologba. - Kérdezni csak szabad - vont vállat Saalia. - Ha járatos a politikában, biztosan tudja, hogy most nem felelhetsz neki szabadon - válaszolta az eredeti felvetésre visszatérve Abren. - De ha úgy érzed, hogy a hallgatást rosszul viselné, valami rövidet felelj neki. Hogy köszönöd a bizalmát, édesapád barátai a te barátaid is és hasonlók. De ne írj semmi olyat, ami okot adhat a bátyádnak, hogy felségárulásra gyanakodjon. - Bonyolultan hangzik - ráncolta a homlokát a hercegnő. - Ne aggódj, majd beletanulsz - mosolygott rá ismét bátorítóan Abren. - Ha elkészültél vele, küldd át nyugodtan az üzenetet, és megnézem neked. - Micsoda mentort kaptál magad mellé - vigyorodott el Saalia. - Vezetőnek lenni sokkal többet jelent, mint fénykarddal hadonászni. Ezt is meg kell tanulnod, és ez a tökfej is tudja itt - pillantott most Saaliára. - Mind ezt mondják - vonta meg a vállát a twi'lek látványosan. - Mindenképp válaszolok neki. Talán ha eljön az ideje, tud is segíteni bizonyos dolgokban - felelte a hercegnő. - Erről van szó - helyeselt Abren, aztán észrevette a lányon, hogy tétovázik egy kicsit - Van még valami, amiben segítségre van szükséged? - Hát...lehet...Nem vagyok biztos a dolgomban... - Bántott valaki? Lefénykardozzam? - kérdezte Saalia. - Csak nyugalom, Vihar. Hadd mondja el - intette türelemre a szenátor. - Nem, nem olyasmi...Egy lányról van szó. - Na ez már izgibb! - felelte Saalia és lehuppant a lány mellé, kíváncsian várva a folytatást. - Szóval, akkor találkoztam vele, mikor a tolvajjal. Tulajdonképpen az ő pénzét szereztem vissza a tolvajtól. Aztán később újra találkoztunk és egyre közelebb kerültünk egymáshoz. A múltkor főztem neki, hogy megünnepeljük az új munkáját. Jó volt a hangulat. Aztán amikor épp komolyabbra fordult volna, egyszerűen nem tudtam tovább menni. Hirtelen eszembe jutott Tresna és úgy éreztem, hogy megsértem az emlékét azzal, amit teszek. Úgyhogy végül időt kértem, mert jobb ötletem nem volt. - Nehéz ügy. Halott barátnőm még nem volt - jegyezte meg Abren, aki nem akart tiszteletlen lenni, inkább csak arra célzott, hogy ebben nem adhat első kézből tanácsot. - Még? - nézett rá rosszallóan Saalia. - Téged ismerve, nem te fogod kezdeni a sort - válaszolta a szenátornő, de azért ügyelt rá, hogy ne hangozzék tiszteletlenül. - Alig pár hete volt az egész, megértem, hogy nehezedre esik nem rá gondolni ilyenkor. - Ő... ő az életét adta értem, hogyan is felejthetném el - mondta elvékonyult hangon a nő. Abren újra a vállára tette a kezét, és most Saalia is csatlakozott hozzá. - Senki se várja, hogy elfelejtsd. Egy csodálatos, bátor nő volt - nyugtatta halkan Abren. - De azért adta az életét, hogy te boldogan élj. Előbb-utóbb szembe kell nézned azzal, hogy nem élhetsz csak az emlékének. - Sajnálom, nem akartam rátok zúdítani a problémáimat. Csak alig van, kihez forduljak tanácsokért - mondta a hercegnő kicsit szipogva. - Ugyan, nem kell bocsánatot kérned. Erre vannak a barátok. Bármikor megkereshetsz - felelte Abren, gyengéden simogatva a lány fejét. - Nagyon nehéz ezt csinálnom. Segítek, ahogy tudok. De közben hazudnom kell szinte mindenkinek a kilétemről. - Ez most a szükséges rossz. Biztos vagyok benne, hogy senki sem fogja rajtad számon kérni - vigasztalta kicsit Saalia is a lányt. Bár nem ennyire érzelgősnek ismerte meg elsőre. Bizonyára a terhesség velejárója a hangulatingadozás. Az étvágya egyenesen veszélyes volt legutóbb. - Köszönöm. Sokat jelent nekem, hogy elmondhattam valakinek. - Bármikor segítek - mosolygott a szenátor - Odaadom a kódolt elérhetőségem, azon bármikor elérsz. - Ha meg jedisebb segítség kell, én is bármikor segítek. Csak kérned kell - tette hozzá a twi'lek. - Még egyszer köszönöm. Máris jobb egy kicsit. Mikasa kissé bizonytalanul állt fel, nem tudta hogyan köszönhetné meg még jobban azt a segítséget, amit kapott az elmúlt időszakban. - Nem maradsz ebédre? - kérdezte barátságosan a szenátornő. - Már így is sokáig elmaradtam az árvaházból - hárította el az ajánlatot a hercegnő. Abren bólintott, és az ajtóhoz kísérte, ahol elbúcsúztak, Mikasa pedig távozott a lakásból. - Helyén van a szíve - jegyezte meg Saalia. - És mekkora van neki - tette hozzá Abren, de a twi'lek tekintetét látva köhintett. - Mármint nagyon barátságos. - Akkor ebédeljünk? - váltott témát Saalia. - Hacsak nem lenne kedved inkább valami máshoz - hunyorított rá. - Az Erőre, te aztán nagyon szeretsz szexelni - sóhajtott fel Saalia. - Na persze, te meg ártatlan szűzkisasszony vagy - incselkedett vele a nő, miközben megragadta a fejét, és magához húzta. - Más esetben nem szép dolog a desszerttel kezdeni, de most kivételt tehetünk. - A világ legperverzebb politikusa vagy - suttogta a jedi a szájába. - Pedig erős a mezőny - felelte Abren, majd jó erősen megcsókolta a nőt. *** Kytra miután napokig remekül elvolt a hajó átvizsgálásával, meg kellett állapítsa, hogy remek munkát végeztek rajta a szakemberek. Pár egyedi módosítás a későbbiekben és olyan lehet, mint azelőtt. Legalábbis hasonló, hisz ugyanolyanná sosem teheti. Ezt tudta jól. Feinn igyekezett a lehető legtöbb időt szakítani rá, de azért a teendői időről időre máshova szólították, így Kytra egyéb dolga híján a hajó körül legyeskedett. Belepiszkált, amibe akart, de csak okosan. Gondolkodott egy új festésen is. De ma inkább csak a páncélját tisztogatta, mivel régen foglalkozott vele. A kabinjában volt és épp a sisakot fényezgette, amikor az ajtó túloldalán valaki jelzett, hogy bejönne. - Szabad! Az ajtó feltárult és Versta lépett be rajta, kissé letört hangulatban. - Szia. - Szia. Veled meg mi történt? Úgy festesz, mint aki csalódott, mert nem ette meg a rancor. - Semmi. Csak nincs igazán jó kedvem. - Az megesik időnként - mondta Kytra, miközben félretette a sisakot - De komolyan, miért vagy ilyen durcás? - Úgy érzem, el vagyok hanyagolva. Saalia is, Kai is sokat dolgozik. Még te is mostanában legtöbbször Feinn társaságát keresed. - Ugyan. Nem kell ezt ilyen rossz néven venni. Kérsz egy italt? - kérdezte a nő, mire a fiatal jedi bólintott, így felkelt a helyéről és öntött két pohárral. Persze nem túl erős löttyöt, még leitatná szegényt. Az egyiket átadta neki, majd leült mellé. Versta jóízűen kortyolt bele a fűszeres italba, ami láthatóan elnyerte a tetszését, és Kytra közelségének hála mintha a kedve is kicsit jobbá vált volna. - Mármint tudom, hogy nem direkt hanyagolnak, de így érzem - folytatta, most már egy fokkal kevésbé letört hangon. - Saalia is csak úgy eltűnik valami küldetésre, aztán visszajön, de még fel se keresett. Nem én lennék a tanítványa? - Tudod, hogy milyen - mosolygott rá Kytra. - Már így is sokat javult azóta, de még mindig nem egy mintatanár. Adj neki időt. - Kai-t sem hibáztatom, de sokszor nagyon hiányzik - sóhajtott. - Ő még inkább hajlamos eltűnni, a munkájából fakad. - Ha hiányzik azért az jó jel. Mi is sokat vagyunk távol egymástól Feinn-nel, ezért megbecsülünk minden közös pillanatot - felelte. - Ezért nem hibáztatlak, nehogy félreértsd - biztosította sietve Versta. - De ti vagytok egyedül nekem. Ha mind távol vagytok, újra egyszerű koszos utcagyereknek érzem magam. Kytra pontosan megértette a lányt. Félt attól, hogy elveszítheti őket, mindazt, amit az elmúlt hónapokban kapott tőlük. Odahúzta magához a lányt, és gyengéden megsimogatta a fejét, aki hálásan ölelte őt át. Saját születendő gyerekére gondolt, és arra, hogy neki mennyi gondját kell majd segíteni megoldani, mennyi bánatát megvigasztalni. De arra is, hogy milyen sok közös örömön osztozhatnak majd. Egyszerre félt a dologtól, és tekintett előre várakozással. - Tudom milyen érzés - bátorította kicsit szavakban is. - Kai-jal nagyon egymásba vagytok esve, a vak is látja, ő biztos nem okozna neked direkt fájdalmat. Saalia pedig... szerintem úgy érzi túl nagy súlyt tett rád azzal, hogy az ő tanítványa vagy. Szeretne egy kis időt adni neked, és persze magának is, hogy a helyén kezeljétek a dolgot. - De hogyan szerzek tapasztalatot, ha nélkülem megy el küldetésre? - kérdezte Versta kissé keserűen. - Ez most kivételes eset volt. K'Kruhk mester kérte, hogy egyedül menjen, mert valami nagyon kényes ügy volt és nem akartak nagy felhajtást. Biztos kap még feladatot, most, hogy a rend lelépett innen. - Remélem, igazad van. Nem szeretnék azért felsülni, mert tapasztalatlan vagyok. - Tapasztalatlan? Hisz megmérkőztél azzal a fickóval a Yamaton, meg Adumaron. Helyt álltál egy képzett harcos ellen, akivel én is nehezen bírtam. Erre nem mondanám, hogy tapasztalatlan. De egyébként Saaliának igaza van azzal, hogy hagy neked kellő időt a dolgaidra. Az sem lenne jó, ha mindenhova magával hurcolna, mint egy ölebet. Ráadásul tanítani fokozatosan kell, nem egyszerre zúdítani a tudást. Úgy a nagyja elveszik. - Jó, de azért egy picit zúdíthatna többet is. Lefogadom, hogy Clena és Aran már rég jedi lovagok lettek. - Én meg lefogadom, hogy ahogy a rend jelenleg áll, talán állandó mesterük sincs, veled ellentétben. Kytra persze tudta, hogy ennyivel nem fogja tudni teljesen megnyugtatni a lányt. Szüksége van valamire, ahol kicsit kikapcsolhat, és elterelheti a gondolatait ezekről a dolgokról. A megoldás hirtelen ötlött fel benne, de tudta, hogy ez jó lesz. - Egyébként Versta, gyakoroltál azóta űrhajót vezetni? - kérdezte, és a twi'lek meglepetten pislogott a hirtelen témaváltás láttán. - Nem, csak Kai siklójával repülgettem, de az nem ugyanaz - felelte végül. - Tudod, ma teljesen szabad a napom. Mit szólnál hozzá, ha tanítanálak kicsit? - kérdezte, és Versta szeme szinte csillogni kezdett az örömtől. Láthatóan imádott vezetni, de szemben Saaliával, tudott vigyázni arra, amit a kezébe adtak. Halvány mosoly húzódott az arcára. - Úgy látom ez eldőlt. - Igenigenigenigen! - tört elő a lányból, és Kytra örült az őszinte boldogságának. - Na gyere, itt van mindjárt mellettünk a Kismacs. A felszállást már te intézed! *** Mikasa délután újra el tudott szabadulni az árvaházból, és az első dolga az volt, hogy Kasumi megadott lakcíméhez siessen. Néhány kreditchipet csúsztatott az őt szállító robottaxi fizetőnyílásába, majd kiszállt. Valóban nagyon közel lakott a piachoz, ahol hatalmas, zsúfoltnak tűnő tömbházak sorakoztak. A hely úgy festett, mint Nagi fővárosa, Edo zsúfolt újvárosa, és nemcsak a nagai nyelvű feliratok és neonfények gyakorisága miatt, de az itt élőket tekintve is. Szinte olyan érzése támadt, mintha újra otthon lenne. A legtöbben nem vetettek ügyet rá, de érezte magán a tekinteteket - nem lehetett túl gyakori egy nem nagai látogatása. Pontosabban egy nem nagai kinézetű személyé... vagyis... belefájdult a feje az ilyen gondolatokba, ezért jobbnak találta, ha nem próbálja megmagyarázni a dolgot. A címre nézett, majd fel az épületre, és belépett a bejáraton. Az épület belülről takaros volt, de azért jócskán látszott rajta, hogy nem a leggazdagabbak lakják. Hívta a liftet, majd beszállt, és megnyomta a megfelelő gombot. Egy szürke egyenfolyosóra jutott ki, és nem kellett sokat sétálnia rajta, hogy megtalálja a megfelelő ajtót, ami tárva-nyitva állt. Mikasa óvatosan bepillantott, és őszintén meglepte, amit látott. Tágas, több szobás hely volt, de úgy tűnt, több család él itt együtt. Gyerekek játszottak épp, és kiszúrta közöttük Kasumit, aki önfeledten dobálta egyikőjüket. Tényleg nem volt rossz szándékú, de meg kell tanulnia milyen eszközöket használhat. Valamelyikőjük kiszúrhatta, ugyanis odasúgtak valamit a lánynak, aki felpillantott, és sietve lerakta a gyereket, majd az ajtó felé indult. Mikasa úgy döntött, a legjobb, ha nyíltan kilép az ajtó elé. Kasumi pár lépésre állt meg tőle, és kérdőn mérte végig. - Te aztán nem adod fel egykönnyen - jegyezte meg kissé epésen basicül. - Én már csak ilyen vagyok - mosolygott a lány. - De jó híreket hozok. - Remek - húzta el a száját a nagai lány, majd hátrapillantott. - Gyere be. - Sziasztok - köszönt a gyerekeknek is, ahogy a nappaliba ért, ők pedig kissé bizonytalanul néztek rá. Látszott, hogy nincsenek hozzászokva a hozzá hasonló vendégekhez, és most kissé szégyenlősen húzódtak félre valamelyik szobába. - Remélem nem zavarok - pillantott Kasumira. - Nem... - felelte kissé kelletlenül a lány. - Csak annyit akartam mondani, hogy beszéltem egy ismerősömmel és szívesen alkalmazna - tért rá a lényegre Mikasa, mivel úgy látta, kissé döcögősen haladnak a dolgok. - Azt mondta hasznát venné a tudásodnak. - De kedves tőle - fonta össze a karját maga előtt. - Nem azt mondtad rendes munkát szerzel? Erre meg kiderül, hogy valami banda toborzója vagy. - Mi? Dehogy, félreérted - felelte sietve a lány. - Az ismerősöm amolyan... hivatásos. Ügynökei vannak, akik segítenek védeni a Köztársaságot. - Ez egyre jobb - fújta ki a levegőt. - De gondolom legalább jobban fizet, mint a zsebelés. - Hát persze - bólogatott Mikasa. - Ha gondolod, összehozhatom a találkozót vele... Az ajtó ebben a pillanatban kinyílt, és egy alacsonyabb, velük egykorú körüli lány lépett ki rajta. Kissé testesebb volt, egyszerű ruhákat viselt, de haját egy díszes tű fogta össze és szemüveget viselt. Rögtön Kasumihoz kezdett beszélni, nagaiul. - Ez a gaijin kapott el legutóbb? Erre idehívod? Mi lesz, ha felnyom a rendőrségen? - De hát hallottad, most akar segíteni - felelte Kasumi. - Nekem őszintének tűnik. Több mindent tudnánk venni a gyerekeknek is ebből a pénzből. - Kasumi, hiába nyalod bármennyire is a gaijinok talpát, sosem leszel egy közülük. Mindig le fognak nézni. Nézz rá, most azt hiszi valami hős megmentő, mert szerzett neked egy melót. Nekünk kell rendbe tennünk az életünk - magyarázta a másik nőnek átszellemülten. Kasumi Lenára pillantott, aki vidáman integetett, mivel tudta, hogy róla beszélnek. Kissé lököttnek tűnt így. De egyelőre nem szólt közbe. Kiélvezte a helyzetet és legalább biztos volt benne, hogy őszintén beszélnek mindketten. - Tudom. De legalább van hol laknunk. Pedig el is zavarhattak volna, mikor ideértünk. Lehet, hogy nem tartozunk ide, de legalább élni hagynak. Nem úgy, mint otthon. Pénzre van szükségünk, hogy tovább mehessünk - Ezért barátkozol ezzel? Ez is csak egy gaijin. Figyeld meg, most eljátssza a jótevőt, aztán amikor neki kell valami, majd tartja a markát, hogy ideje törleszteni kamatostul. - Nem...Ő valahogy más. Nem tudom megmagyarázni, de valahogy... - Megbízol benne? Nézz csak rá. Itt vigyorog, hogy milyen rendes. Közben már vérig sértődött volna, ha tudná, hogy épp minden mocsoknak elhordom. - Igazából minden szót értettem, ami elhangzott. De gondoltam, hagylak kibontakozni - szólalt meg Lena, tökéletes nagai akcentussal. - Nem szép dolog valakit gaijinnak nevezni. Főleg akkor, ha itt te magad sem vagy más, mint idegen. - Te beszélsz nagaiul? - döbbent meg Kasumi. - Rám ragadt itt-ott - viccelődött Lena. - Nem, ez nem úgy hangzik, mint ami rád ragadt. Ez anyanyelvi szintű nagai - állapította meg a másik lány. - Nagin nőttem fel - felelte a lány, de úgy gondolta jobb, ha kerekít hozzá egy kis történetet. - Apám diplomata volt, így ott jártam iskolába. Én jobb szeretem az egyszerűbb dolgokat, például főzni. Most, hogy kitört a balhé, jobbnak láttam kicsit lelépni. - Hmpf, ez akkor sem változtat semmin - fonta össze a karját maga előtt. - Nagin se jártál gondolom soha a munkásnegyedekben. Az agribolygókról és gyarmatokról nem is beszélve. - Hát, ez tényleg igaz - ismerte be Mikasa kelletlenül. - Képzeld el ezt a helyet, csak adj mellé egy rakás katonát, akik bármikor agyonlőhetnek, hivatalnokokat, akik változatos módon próbálnak kizsigerelni és nemeseket, akik a véreden és verítékeden híznak - felelte a lány. - Én harcoltam ellenük, a Karmazsin Napban. Bosszúból porig égették a falvainkat. Szuronnyal ölték le a sebesülteket, hogy ne pazaroljanak lőszert. Gondolom erről sem hallottál semmit. Mikasa nem felelt semmit, csak összeszorította az ajkát. Sejtette, hogy odahaza nem felhőtlenül boldog mindenki, de azt sosem hitte volna, hogy ilyenek megtörténhetnek, hogy nagaiok ezt teszik más nagaiokkal. Odahaza még halálbüntetés se volt, helyette száműzték az illetőt a gyarmatokra. Most már kezdte sejteni, ez miért is volt nagyobb büntetés. - Hé, Barako, úgy csinálsz, mintha az egész az ő hibája lenne - jegyezte meg Kasumi rosszallóan. - Mert a tudatlanság tartja fent a rendszerüket - felelte hevesen a Barako nevű lány. - Azért jöttünk ide, hogy tovább lépjünk - próbált békülékenyebb hangot megütni, de a lány megrázta a fejét. - Te lehet. Én nem tudom a többieket elfelejteni. Meg fogom bosszulni őket. Nekem nem kellenek megmentők, megmentem magamat! Majd te is megérted, ha rájössz, milyenek is valójában - mondta, azzal sarkon fordult, és ugyanúgy köszönés nélkül eltűnt a szobában, jól hallhatóan magára kulcsolva az ajtót. - Bocsáss meg - mondta előzékenyen Kasumi. - Barako nagyon heves tud lenni. - Karmazsin Nap? - pillantott utána Mikasa. - Azt hittem már rég nem léteznek. Utoljára a polgárháború után volt szerepük. - Csak visszavonultak a gyarmatokon túlra. Igaz, azóta is szenvedtek vereségeket, de a harcokat gondosan eltitkolják, kalóztámadásoknak és hasonlóknak állítva be. Barako bízott benne, hogy felszabadíthatja a bolygóját, de az onnan érkezettek közül egyedül maradt életben. Gyűlöli a császárságot, mindennél jobban. A Köztársaságot pedig azért, mert a szép szavak ellenére cserbenhagyták őket - magyarázta Kasumi. - Úgy tűnik, tényleg bőven van rá oka. Szomorú ilyet hallani. Sajnos Barakonak igaza van, akik a jobb részén élnek a nagai területeknek, jobbára nem is tudják, hogy az ő jólétük másoknak mibe kerül. - Ne vedd így a szívedre. Ez mindenütt így megy. Azok élnek jól, akik közel vannak a hatalomhoz. Nem mindenki önszántából. - Pedig lehetett volna jobb Nagin is. Úgy hallottam, nemrég új vezetőt választottak. - Igen, eljutott ide a híre. De az a régensherceg se jobb. Persze érthető, ő volt a legközelebb, akit felkérhettek. - Na és Mikasa? - érdeklődött Lena saját maga után. - Hát, hallottam, hogy legyőzte a bátyját párbajban. De aztán nem sokkal később nyoma veszett. Azóta se találják. Biztos megsértődött, mert nem ő vehette át a trónt. - Amennyire tudom, ez nem így megy. - Persze, hogy nem. De én se maradtam volna, ha véghez viszek egy ilyet és utána semmibe vesznek. Naginak változás kell. De nem csak annyiban, hogy más ül a trónra. Az egész rendszer rossz. - Talán egyszer jobb lesz. - Talán. Pár hete érkezett néhány új menekült Kagáról. Ott is az ment, amit Barako mondott. Tudod, szeretek hallgatózni friss hírekért. Azoknak a menekülteknek maradtak ott rokonaik. Kaptak pár érdekes hírt. Állítólag tengukra kenték a parasztlázadást. Aztán felbukkant egy csapat yakuza, élükön egy nekoval, meg egy kitsunéval. Hogy mik vannak...Szóval igen, ha ilyen fura dolgok történnek. Akár jó irányba is változhatnak a dolgok. De addig is, én nem megyek vissza, míg nem lesz egy értelmes vezetés. Plusz a zsebeim sem elég nehezek egy ilyen vállalkozáshoz. - Ez utóbbin biztosan segíthetünk - mosolygott rá Mikasa, majd odacsúsztatta neki Abren elérhetőségét. - Sok sikert! Kasumi csendben elvette az adattárolót, rámeredt, és nem szólt semmit. Mikasa jobbnak látta, ha hagyja kicsit gondolkodni, így aztán egyszerűen az ajtó felé indult. - Várj! - szólt utána a lány hirtelen. Mikasa lassan felé fordult. - Köszönöm. Mikasa csak újra rámosolygott, majd kilépett az ajtón. Jobban ment, mint remélte volna. Most pedig ideje volt ismét visszatérni az árvaházba. Gondolt arra, hogy útba ejti a piacot és visz valami finomságot az árváknak, de aztán letett az ötletről. Félt, hogy Emiliába botlik ismét. Jobb, ha most tényleg pihenteti a dolgokat.
|
|
|
Post by Enz on May 22, 2019 16:19:30 GMT 1
Mikasa következő néhány napja eseménytelenül telt. Csak a napi programjaival törődött. Jobbnak érezte egy kicsit egyedül átgondolni a dolgait, ezért inkább nem is találkozott senkivel a barátai közül. Épp a szabadnapját töltötte otthon. Semmi másra nem vágyott, csak egy kis nyugalomra és lazításra. Ennyit még ő is megérdemelt. Épp a fotelban ejtőzött, amikor valaki csengetett. Felkelt és ajtót nyitott. Kasumi állt ott. - Szia. Mi járatban? - Van egy kis gond. - A munkával? Nem tudtad elérni a... - Nem, nem azzal - vágott közbe Kasumi - Az árvaházban van valami. Egy csapat fura alak masírozott végig a piacon, egyenesen odatartva. - Kik voltak? - Fogalmam sincs. Elég összeszedett bagázs volt, egyenruhában. - Odamegyek! - döntött gyorsan Lena és magára kapta a dzsekijét, majd a hálószoba felé pillantott. Ha balhé lesz, talán szükség lehet a kurozashijára is. Vagy legalább a fénykard részére. Végül úgy döntött, hogy amíg nem tud biztosat, inkább nem fegyverrel az oldalán kellene megjelennie. Nagyon szerencsés volt, hogy közel lakott, így hamar megpillantották az árvaházat. Kasuminak igaza volt, elég feltűnő alakok voltak. Legalábbis az a kettő, akik az árvaház bejáratát őrizték. Visszahúzta társát a sarok mögé. - Figyelj, azt hiszem jobb, ha téged nem látnak. Nincs jó előérzetem, szóval jól jönne bent egy láthatatlan barát, ha úgy alakul. - Á, értelek. Igazad van. Itt leszek a sarkadban - felelte a lány és aktiválta az álcázóját, teljesen eltűnve szem elől. Lena pedig továbbment, hogy belépjen az épületbe. Odaérve az egyik fickó elé állt. - Lassan a testtel, kislány. Most nem mehetsz be ide. - Itt dolgozom - közölte a lány higgadtan. - Akkor sem. Fordulj meg szépen és menj haza. Gyere vissza később. - Nem. Most megyek be - felelte Lena és már készült pár pofonnal nyomatékosítani az elhatározását, de a másik fickó hamarabb reagált. - Hagyd csak. Mit csinálhat egy ilyen kislány? Nagyon is sokat, gondolta magában Mikasa, majd mikor a másik férfi ellépett az útjából, továbbindult. Érezte Kasumit maga mögött. Jól esett, hogy számíthatott rá és nem ment el azután, hogy szólt neki. Tényleg a helyén volt a szíve. Odabent elég nagy volt a felfordulás, és nem kellett sokat haladnia, hogy meglássa az árvaház vezetőjét, aki igencsak idegesnek tűnt. Vele szemben egy meglehetősen határozott, sötét bőrű nő állt, aki nem a többiek meglehetősen ízléstelen narancs-fehér színösszeállítású egyenruháját viselte, hanem zöldes színű tunikát, oldalt a derekáig, középen elől-hátul a térdéig leérő vászonnal. Szép kidolgozású kibernetikus keze és drága sisakvizora arról árulkodott, hogy fontos személyiség lehet. A nő teste igen karcsú vonásokat követett, sehol sem volt rajta egy deka felesleg sem, hosszú, éjfekete hajával együtt pedig igazi szépség volt. Kezében egy adattáblát tartott, és az igazgatónő orra alá tolta. - Ahogy mondtam, ez itt a Planetáris Hivatal Ifjúságügyi Tanácsának határozata - mondta, és érezhető nem először, mert nagyobb nyomatékot adott a szavainak. - A benne foglaltak alapján több jelentés érkezett, hogy nem jól bántak a gondjaikra bízott árvákkal, ezért a Vishkar Társaságot bízták meg azzal, hogy kivizsgálja az állapotokat. - Ez... badarság - válaszolta az igazgatónő. - Ha a hivatal valamit nem talál rendben, miért nem jönnek ide személyesen? - Mert a Köztársaság Helyi Közigazgatásról szóló Törvénykönyvének 71/d. § 6. bekezdése alapján szakértőnek nevezett meg minket a hivatal - magyarázta a nő olyan stílusban, mint anyuka az értetlen kisfiának. - Amennyiben akadályoznak minket, olyan, mintha a hivatalt akadályoznák. - Elképesztő. De akkor se tesznek egy lépést se, amíg nem beszéltem a jogászainkkal - felelte a nő kitartóan. Mikasa határozottan kedvelte őt a kitartásáért, és hogy egy ilyen helyzetben is meg tudta őrizni a hidegvérét. - De utálom ezt a fajtát - hallotta Kasumi hangját szinte a fülében. - A törvény mögé bújik, de csak leplezi, hogy velejéig rothadt. - L-Lena? - hallott egy meglepett hangot maga mögül, és ahogy megfordult, egy váratlan személlyel találkozott. A Vishkar narancs-fehér egyenruhája ott virított Emilián. - Emilia? Mit csinálsz itt? - kérdezte döbbenten, aztán a fejéhez kapott, hogy az egyenruha alapján ez egy elég buta kérdés volt. - Nos, mint láthatod dolgozom. A Vishkar Társaság az új munkaadóm. Eredetileg irodai munkát kaptam, de néha ki kell jönnöm terepre is. - De ide? Miért ide? - Sajnálom, de én sem tudok konkrét információkat. Mondanám, hogy beszélj vele - mutatott a vizoros nőre - De aligha áll szóba mással az árvaház vezetőjén kívül. - Ez hallatlan. Az árvák jól érzik itt magukat. Itt valami másról van szó. - Elég legyen. Nem azért jöttünk, hogy csevegjünk - szólt oda egy közel álló egyenruhás - Hagyd dolgozni őt - mondta Lenának. - Megmutassam, hol tartjuk a cukorkát? Úgy hamarabb végeznek és az árváknak sem kell a kelleténél tovább elszenvedni ezt a zaklatást - felelte gúnyosan Mikasa, amolyan Saalia stílusban. Elvégre ő most nem Mikasa hercegnő, nem muszáj minden áron udvariasnak lennie. - Ha nem lennék egyenruhában, megtanítanálak rá, hol a helyed, kislány - rázta az öklét az egyenruhás. - Hát vedd le és akkor elverlek - vágott vissza a lány pimaszul. - Hát itt senkit se tanítottak meg a jómodorra? - hallotta a kérdést, és oda se kellett fordulnia, hogy tudja, ki figyelt fel rá most. A csoport vezetője volt az, aki most fenyegetően közelebb lépett hozzá. Most sajnálta, hogy nem hozta magával a kurozashiját, a bot végével jól elfenekelhette volna ezt a szemtelen nőszemélyt. - Mondja ezt az, aki ránk rúgja az ajtót koholt vádak alapján - fordult felé Mikasa, és érezte, hogy kezd egyre jobban felbőszülni. A nő végigmérte, majd gonosz kis mosoly jelent meg a szája szélén. - Ezért fog a Vishkar felülkerekedni a SatoCorpon és a többieken. Ez totális káosz, ami itt van, szégyen mindenkire - jelentette ki. Mikasa le tudta olvasni a nevét a mellkasán lévő tábláról: Vanya Misra. Jó alaposan meg is jegyezte ezt magának. - Nagyobb szégyen, mint ártatlan gyerekeket vegzálni? - vágott vissza Mikasa. Vanya szó nélkül elfordult tőle, vissza az igazgatóhoz. - Szeretném, ha leállítaná az akk kutyáit a nyomozásunk idejére. Könnyebb lesz mindenkinek, ha nem kell rendőröket hívnunk - közölte, és még csak nem is volt leplezve a megeresztett fenyegetés. Mikasa rettentő dühös volt belül. Ha nem Lenaként lenne itt, hanem Mikasaként, rendre utasíthatná ezt a beképzelt nőszemélyt. De így tehetetlen volt. Ha kiharcolja, hogy még rendőrt is hívjanak, akkor csak ront a helyzeten. - Foglalkozik a Vishkar más fontos ügyekkel is, vagy csak árva gyerekeket mernek megfélemlíteni? Idehoz egy csapat egyenruhást, akik már ránézésre félelemkeltőek a gyerekek számára, aztán még a rendőrséggel is fenyegetőzik. - Foglalkozz a magad dolgával, kislány. Különben kidobatlak - pillantott rá a nő. - Itt dolgozom, a gyerekek az én felelősségem is. Tehát épp azt teszem. - Új lány. Emilia, ugye? - pillantott a másik lányra a nő - Ismered őt, igaz? Megtennéd, hogy lenyugtatod? Tényleg nem szeretném, hogy ez a kelleténél kínosabb legyen - mondta ismét fenyegetően, talán arra utalva, hogy Mikasa már Emilia munkáját is kockára teszi a viselkedésével. - Ez már akkor a kelleténél kínosabb volt, mikor bemasíroztak - mondta az árvaház vezetője, hálás pillantást intézve Lena számára. - Maguknak a kínos, mert ide kellett jönnöm ellenőrizni. Ha minden úgy lenne, ahogy lennie kell, most nem lennénk itt - mondta a nő, miközben jegyzetelt. - Csak szólj, ha ököllel akarod megoldani a dolgot, szerintem ketten könnyedén elbánunk ezekkel. Persze a kis barátnődet nem bántjuk - súgta Kasumi Mikasa fülébe, aki már maga is ezen gondolkodott. - Na és Sato kisasszony tud erről a „látogatásról”? Vagy csak úgy a háta mögött történik? - Idefigyelj, te kis fruska. Én felelős beosztásban vagyok ennél a társaságnál. Sok befolyásos embert ismerek, akik könnyedén elintézik, hogy még a bolygóról is kitiltsanak téged. - Nekem is van pár. Melyiket hívjam ide? A jedit? A szenátort? Vagy magát Asami kisasszonyt? Biztos lenne pár kérdése neki is. - Jedi meg szenátor - kuncogott fel Vanya, mint aki egy rossz viccet hall. - Miért nem rögtön a sith császárnőt? Kérlek. Hát, éppenséggel őt is ismerem, mondta Mikasa, bár ezúttal csak magában. Az viszont biztos volt, hogy ezzel az öntelt nővel nem fog tudni szót érteni, és úgy tűnt, ő már el is felejtkezett róla, ehelyett utasításokat vakkantott az embereinek. Szívesen feltörölte volna velük a padlót, és jó esélye lett volna győzni, de vajon nem okozott volna vele több gondot Asami kisasszonynak? Vanya nem tűnt olyannak, aki könnyedén feladná, és ha legközelebb a rendőrökkel tér vissza, az a hírekbe is bekerülhetne. Nem, se ők, se a SatoCorp nem volt érintett semmi rosszban, így aztán nem volt félnivalójuk se. Hirtelen kezeket érzett magán, és mire észbe kapott volna, Emilia berántotta az egyik oldalfolyosóra, ahol nem voltak szem előtt. - Lena, nagyon sajnálom, hogy így látlak újra - mondta, és a hangjában tényleg bűntudat érződött. - Kár volt erre a melóra az a sok jó sushi - felelte Mikasa még mindig feszülten, majd engedékenyebben hozzátette. - Persze nem a te hibád, azt tudom. Emilia kissé tanácstalanul bámulni kezdte a padlót, úgy tűnik, nemcsak emiatt érezte magát kínosan, hanem a kettejük közötti kis szünet hirtelen végetérése miatt is. Most azonban erőt vett magán, és újra Mikasára emelte a tekintetét. - Figyelj, bármi is folyik most itt, valami nagyon nem stimmel - mondta, és látta Mikasán, hogy már a száján van az, hogy "hát persze". - Vanyával itt nem bírsz el. Próbálj szólni a barátaidnak, hátha tudnak segíteni. Addig én szemmel tartom a többieket, ne okozzanak túl sok galibát. Sajnos Mikasa be kellett lássa, hogy valóban nem érdemes szócsatát vívnia a nővel, ha tenni képtelen az ügyért. Az üres fenyegetőzéssel csak lejáratja saját magát. Ebben a helyzetben még talán Mikasa hercegnő sem tudna tenni semmit, hisz mit keresne épp itt? A legjobb esélye az volt, ha tényleg segítséget hív. - Igazad van, ez így reménytelen. - Akarod, hogy megleckéztessem ezt a bosszantó nőszemélyt? Hátha elmegy a kedve - súgta a fülébe Kasumi, érezhetően nagy vágyat érezve arra, hogy valóban megtegye. - Lena? - rázta meg gyengéden a vállát Emilia, látva, hogy a lány eltöpreng. - Akár határozattal van itt, akár csak kitalálta, jó lenne, ha visszavenne. Nehogy aztán az élet megleckéztesse a pökhendiségéért - mondta végül, megadva a jelet Kasuminak. Pár pillanattal később Vanya 'véletlenül' egy a lába előtt elhelyezkedő üvegre lépett, majd annak rendje és módja szerint a hátsójára esett. Nem bírta tovább és szitkozódni kezdett, miközben két egyenruhás felsegítette. - Ejnye, itt gyerekek is vannak. Még hogy engem nem tanítottak meg viselkedni - gúnyolódott a helyzeten Mikasa, kezdte érteni, Saalia miért élvezi az ilyenek megleckéztetését. - Takarodj, vagy kidobatlak, és azt nem köszönöd meg - szólította fel őt a nő szigorúan. - Már megyek is. Hozom a sith császárnőt - felelte, majd kacsintott Emilára és kilépett az épületből, szó nélkül elhagyva a két őrt. Sietős léptekkel indult meg és a sarkon túl Kasumi deaktiválta az álcázóját. - Tudod, nem néztem ki belőled, hogy ilyen vagy. - Sok mindent nem tudsz még rólam. - És most merre? - Abren azt mondta, ilyenkor az irodájában van, ha nincs más dolga. Szóval beszélünk vele - adta elő röviden a tervet Mikasa. - Á, szóval komolyan gondoltad a szenátor ismerős bevonását...Várj, akkor tényleg ismersz egy jedit? - kérdezte meglepetten Kasumi, mire Mikasa csak mosolygott. Nem szívesen ecsetelte volna, hogy még a sith császárnő sem volt blöff. Bár vele nincs beszélő viszonyban és remélhetőleg ez így is marad. Fogtak egy taxit és elindultak Abren irodájához. Gyalog sem lett volna messze, de nem akarták vesztegetni az időt. Már a taxiból felhívta Arest, hogy sürgős ügyben kell beszélnie Abrennel. - Biztos nem várhat kicsit? Épp Asamival tárgyal - mondta a biztonsági főnök. - Az még jobb, vele is beszélnem kell - erősködött Mikasa. - Jól van. A kapuban várlak és felkísérlek. - Köszönöm - hálálkodott kicsit a lány, majd bontotta a vonalat. Hamarosan leereszkedett a taxi az épület előtt. Mikasa fizetett, majd mindketten kiszálltak a járműből. - Kasumi, jobb lenne, ha álcázva jönnél. Csak a biztonság kedvéért - mondta, mire a lány bólintott, majd felszívódott mellőle. A kapun belépve Ares már tényleg ott várta őt és így a biztonsági szolgálat nem is kérdezett semmit. A lifthez mentek és elindultak felfelé. Egy perc múlva be is léptek Abren irodájába. - Lena! Örülök, hogy látlak - köszöntötte őt Abren. - Szervusz Lena - köszönt Asami is felállva a fotelből. Mielőtt Mikasa bármit felelhetett volna, Saalia tűnt elő a semmiből és leteperte a láthatatlan Kasumit, és majdnem Arest is. - Mit csinálsz? - kérdezte Abren. - Itt egy behatoló, csak nem látni - felelte a twi'lek. - Ne bántsd! Kasumi velem van - mondta Mikasa, mire a jedi felkelt a földről és Kasumi is ismét látható volt. - Ha ezt tudom, inkább kint maradok - közölte kissé meggyötörve a tolvaj, mire Saalia felsegítette. - Az én hibám, sajnálom. Csak nem akartam a kelleténél nagyobb feltűnést kelteni - mentegetőzött a hercegnő. - Legközelebb szólj, hogy hozod a láthatatlan barátodat és akkor nem ugrok rá - közölte a jedi, majd leporolta Kasumit és a ruháját is igazgatta kicsit, mire az félreütötte a kezét. - Hm, Kasumi - hümmögött a szenátor, miközben végigmérte a nagai nőt, akinek most nem takarta a kapucni a fejét, így hosszú fekete haja a vállára omlott. - Ő lenne, akit ajánlottál? A tanítványjelölt? - Tanítvány? - pislogott rá a fiatal nagai, majd észbe kapott. - Ajánlottál!? Maga az, akivel kapcsolatba kéne lépnem? Abren csak kuncogott a lány meglepetését nézve, aki előbb Mikasára nézett, majd vissza Abrenre, majd újra Mikasára. - Hűha, őt még a holotévében is láttam - jegyezte meg, kifújva a levegőt. Nem számított rá, hogy a lánynak ilyen komoly kapcsolatai vannak. - Am... öm... szenátorasszony... - Tegeződjünk csak, főleg, ha a jövőben együtt fogunk dolgozni - mosolygott rá Abren. - De mindent szép sorjában. Ares azt mondta, fontos dologban kell értekezned velünk. - Igen. A Vishkar Társaság megjelent Sato kisasszony árvaházában valami határozatra hivatkozva, hogy ellenőrizniük kell az ottani dolgokat - felelte a lány. - Az átkozott Vishkar - ráncolta a homlokát Asami, meghallva a nevet, majd Abrenre pillantott. - Ross ügynökkel és Eclaire-rel épp utánuk nyomoztunk akkor is, amikor Zaniah-t bevitték. - Zaniah bajban van? - kérdezte rögtön Mikasa. A lányból nem nézte volna ki, hogy bármi galibát csináljon, jószándékúnak és kedvesnek ismerte meg, még ha kicsit furcsa is volt. - Ne aggódj, ez már régen volt - nyugtatta meg Abren mosolyogva, majd újra Asami felé fordult. - Igen, a Vishkar már régebb óta aggaszt minket. A semmiből tűntek elő, és a segélyezési piacon rendületlenül törnek előre. De eddig még semmire nem jutottunk. - Miféle határozatról beszélt pontosan? - kérdezte most Mikasát Asami, akin látszott, hogy kissé ideges a helyzettől, de nagyon jól leplezte. Ha nem látta volna az Erővel a benne kavargó érzelmeket, fel se tűnt volna keze épphogy észrevehető remegése. - Azt hiszem, ebben tudok segíteni - közölte, majd aktivált egy rejtett lejátszót, amin megjelent Vanya és az igazgatónő képe, előbbi pedig előadta a mondandóját. - Azért itt ne filmezzen le semmit. Ellenőrizni fogom - mondta Ares szigorúan, összefont kézzel, hátát a falnak támasztva. - Ares, a lány épp segíteni próbál, ne legyél ilyen szigorú - eresztett meg egy gyenge mosolyt felé Asami. Érdekes, úgy tudta, Mainak is ez a férfi tetszik, de a hanghordozás alapján Sato kisasszony se volt közömbös iránta. Majd foglalkozik ezzel, ha a komolyabb gondokat elhárította. - Ezt a nőt ismerem - mondta végül Abren, miután tanulmányozta a kimerevített arcát. - Vanya Misra, az egyik fő végrehajtója a cégnek. - Újabb ex? - cukkolta kicsit Saalia az előszobából. - Nagyon vicces. De ezúttal nem. Egy jótékonysági eseményen találkoztam vele, amit a Vishkar szervezett, elvégre kampány van - magyarázta. - Az egész eléggé lenyűgöző volt, ő egyfajta karmesterként vezényelte le a dolgokat. De az egész olyan volt, mintha nem is tudom... a Birodalom egyik tömegrendezvényét látnám. Semmi se érződött spontánnak, mindent az utolsó pillanatig előre megterveztek és begyakoroltak. - Nem túl szimpi a csaj. Tipikusan az a fajta, akit nem tudok nem szénné oltani. Remélem jól beolvastál neki - pillantott Lenára Saalia összefont karral. - Az nem kifejezés - mondta Kasumi és folytatta a felvétel lejátszását, megmutatva, ahogy Lena szócsatát vív Vanyával. - Nem rossz. Büszke vagyok rád - dicsérte meg a hercegnőt. - Köszönöm, azt hiszem - felelte Lena - Bár láthatjátok, hogy nem sokra mentem vele. - Valóban szörnyen bosszantó nőszemély - mondta Asami, lassan lehiggadva - Ez egy rettenetesen aljas húzás. Mint amikor az oszt ételsegélyt, aki miatt szegénységben él a nép. - Szóval... - karolta át Saalia Mikasát - Még mindig áll a múltkori ajánlat. Menjek és fénykardozzam le őket? - Öhm...Ez kicsit túl drasztikus. Hagyjuk meg végső lehetőségnek - mondta kedvesen a hercegnő. - Attól tartok, most, hogy a Fény Hadserege épp százezreket gyilkol le, nem lenne túl jól PR-ja a dolognak - jegyezte meg Abren félig komolyan. - És bár Asaminak mindig szívesen segítek, ebbe személyesen nem folyhatok bele. A Vishkar eddig hajlandó volt nekünk támogatást nyújtani a kampány során, nem fordíthatom őket magunk ellen ilyen közel a választáshoz. - Sebaj, akkor majd... - kezdte volna Saalia, de Abren nemet intett a fejével. - Túlságosan könnyű minket összekötni. Ennyi erővel én is odamehetnék személyesen - felelte. - Ami nem hagy nyugodni, az, hogy a Planetáris Hivataltól kaptak erre a komédiára engedélyt. Az pedig G'Sil szenátorhoz tartozik - mondta Asami eltöprengve. - Nem hiszem, hogy a szenátor a kampány sűrűjében foglalkozna ilyesmikkel - sietett megnyugtatni Abren. - Viszont úgy tűnik, van belső emberük, akin keresztül ezt elintézték. Ez még egy ok, hogy nem folyhatok bele személyesen. - Annyiban sem hagyhatjuk a dolgot - fonta össze a karjait jelentőségteljesen a twi'lek. - Ne aggódj, nem fogjuk - mosolyodott el Abren. - Az ügyre állítom Kait; most tért vissza egy kiküldetésből. Te pedig küldheted magad helyett Verstát, ő nem olyan feltűnő. - Hát akkor a terepen nélkülöznötök kell a poénjaimat - tárta szét a kezét Saalia lemondóan. - Egyúttal értesítem Ross ügynököt is a fejleményekről, hátha most felfedi magát a Vishkar titkos támogatója. Azt hiszem, te veheted ezt beugró feladatnak, Kasumi - pillantott a még mindig kicsit hitetlenkedő nagai nő felé, aki most meglepetten pislogott, hogy neki is szerepe lesz ebben az egészben. - Addig én mit tegyek? - kérdezte Asami. - Semmit. Tégy úgy, mint akit teljesen lehengerelt a Vishkar lépése - felelte Abren, aki egy csatára készülő generális magabiztosságával tervezett és adta ki az utasításait. - Akkor lehet elaltatjuk a gyanakvásukat. - És mi? - kérdezte most Mikasa. - Találjatok egy utat, hogy bejussunk a Vishkar főhadiszállására. Jobban rejtegetik a helyet, mint Palpatine a szuperfegyvereit - mondta. - Ott biztosan találtok olyasmit, amivel meg lehet fogni a Vishkart. - Azt hiszem, ehhez van is egy kapcsolatom - hümmögte Mikasa, bár nem volt biztos benne, mennyire jó ötlet belerángatni a dologba Emiliát. - Nagyszerű - bólintott Abren. - Van kérdésetek? Nincs? Nagyszerű. Kaiék hamarosan jelentkeznek majd nálatok. - Várni fogjuk őket - felelte Mikasa, majd mivel más már nem volt, elbúcsúztak. Asaminak ebben a pillanatban pittyegett a személyi hívója, úgy tűnik, most kapta meg hivatalosan is a híreket. A lányok elbúcsúztak, majd sarkon fordultak, és elhagytak az irodát. Ares kikísérte őket, majd hamarosan már a Szenátusi Irodaház bejárata előtt találták magukat. Kasumi mély levegőt vett, és úgy festett, mint aki menten összeesik. - Minden rendben? - kérdezte tőle előzékenyen Mikasa. - Mibe keveredtem? - tette fel a kérdést magának Kasumi, aki mintha meg se hallotta volna a lányt. - Örökké ellettem volna piti zsebtolvajlással. - Ne aggódj Kasumi, majd megszokod - tette a vállára a kezét, hogy megerősítse. A lány olyan képet festett, mint aki egy álomból ébredt. - Többre vagy hivatott egyszerű zsebmetszőnél. - És mi ez a tanítvány dolog, amit a szenátorassz... Abren emlegetett? - tette fel a következő kérdését. - Ezt majd alaposabban megbeszéljük, ne aggódj. Most koncentrálj a feladatra - mondta neki, majd előhúzta a kommunikátorát, ami alig érezhetően berregni kezdett a zsebében. Kai képét mutatta a kijelző, úgy tűnik gyorsan terjednek az információk. Csak egy szöveges üzenet volt egy helyszín megjelölésével. A kedvenc fánkozójuk volt az, nem túl messze. Nagyszerű, úgyis kívánt már valami édeset. Abren irodájától már gyalog mentek tovább. Már nem volt annyira sietős a dolguk. Ez az egész beszivárgás igényelt némi komolyabb tervezést. A fánkozó nem volt tele. Csúcsidőn kívül sikerült jönni. Versta és Kai már egy asztalnál várakoztak. Mindketten intette, amikor megpillantották a lányokat. Egy másik asztalnál ott ült Zaniah is, épp Eclair ült le vele szembe beszélgetni kicsit. Talán szünetet tartott. - Sziasztok - köszönt Lena a két fiatalnak - Bemutatom Kasumit. Ők pedig Versta és Kai. - Üdvözlet - biccentett egy aprót Kasumi is. Láthatóan nem akart nagyon látványosan udvariaskodni, így végül elfoglalták az asztal másik oldalát. Hamarosan jött a másik pincérnő és felvette a rendelést, addig csak általánosabb dolgokról beszélgettek, de végül rátérhettek a lényegre. - Nos, Abren már röviden tájékoztatott a helyzetről. Már csak a részleteket kell kidolgozzuk - mondta Kai. - Nem szívesen keverem bele Emiliát, de sajnos más opció nem nagyon van, hogy bejussunk. Talán ő bevihet titeket, mint felvételizőket. - Minket? Te nem jössz? - kérdezte meglepetten Versta. - Rendeztem egy kis jelenetet azzal a nővel az árvaházban. Ki tudja, felismernének-e ha megjelennék ott. - Amennyire én láttam, az a nő semmibe nézett. Épp csak le nem köpött. Aligha jegyzett meg - mondta Kasumi. - Igazad lehet. Aki így fenn hordja az orrát, az nem is lát nála tovább - értett egyet végül Lena - Akkor szerintem ez lesz a terv. Emilia bevisz hármunkat. - Én meg elrejtőzök, és követlek - tette hozzá Kasumi. - Ez nagyon izgalmas! - lelkendezett Versta, hogy végre feladattal bízták meg. - Nos, legalább egyikünk lelkes - jegyezte meg mosolyogva a tolvajlány. - Nem sokat lehet tudni a Vishkar központjáról - vette át a szót most Kai, aki láthatóan máris készült a találkozóra, pedig túl sok ideje nem volt rá. Alig észrevehetően fogta az asztal alatt Versta kezét, miközben beszélt. Milyen ártatlanok még, gondolta magában Mikasa. - Mire jutottál? - kérdezte tőle kíváncsian a pengék királynője. - Lekérettem a vonatkozó anyagunkat - folytatta nyugodtan az előadását. - Az épület nem a szokványos irodaházas központban található, hanem egy újonnan lakhatóvá nyilvánított, egykori vongformált terület közepén. Egy egykori lakossági bunkerre épült az irodaház, és a környéket már a Vishkar tisztította meg. Azt mondják igazi kis külön állam, saját szigorú szabályokkal, állandó ellenőrzéssel. Mégis tolonganak oda a környező kerületekből, ahol nem sikerült ilyen jól a lakhatóvá alakítás. - Igen, a megkérdőjelezhető módszereiket Abren is említette - jegyezte meg Mikasa. - A legjobb az lenne, ha az ismerősöd tudna mindenkinek Vishkar egyenruhát keríteni a kerültbe lépés előtt, esetleg egy vállalati siklót, hogy ne ütközzünk problémákba - foglalta össze Kai. - Az épületben már magunkra leszünk utalva, improvizálnunk kell. A fő cél a vállalati nyilvántartások megszerzése. - Kockázatosnak hangzik - jegyezte meg most Kasumi. - De majd odafigyelek rátok. - Valóban kockázatos. De nem hagyom annyiban, amit tettek. Az a nő megérdemli, hogy megleckéztessék még párszor - közölte Mikasa elszántan. - Nem volt elég, hogy segítettem neki a fenekére esni? - viccelődött Kasumi, aki csak azt sajnálta, hogy erről már nem készült felvétel. - Nem. Legközelebb szeretném, ha érezné a lábam nyomát a hátsóján - közölte a lány. - Kezd a mesterem rossz hatással lenni rád - jegyezte meg Versta. - Á, az a harcias jedi, aki letepert a szenátor irodájában. Jól elkapott - közölte Kasumi. - Megyek és beszélek Emiliával. Szerintem segíteni fog. Érezhetően nem volt ínyére neki sem az árvaházas akció - mondta Mikasa és félrevonult, hogy lebonyolítsa a hívást. Néhány perc múlva visszatért és leült - Sikerült elérnem. Azt mondta a Vishkar nagy erőkkel toboroz, plusz bónusz is jár érte, szóval nem hogy ellenezni nem fogják, de még örülnek is nekünk. - Valami azt súgja, hogy nem sokáig - jegyezte meg Versta. - Gondoskodom róla, hogy ne találjanak egyikünkről se olyan információt, ami gyanússá tehet az átvilágításnál - közölte Kai, miközben a készülékén ügyködött. - Beletelik egy kis időbe, míg mindent elintéz, de utána innen nem messze felvesz minket egy siklóval - folytatta Mikasa. - Lena, biztos, hogy ezt mind megeszed? - kérdezte tőled kicsit aggodalmaskodva Versta, ahogy a lány a harmadik eklerfánkot tüntette el. A hercegnő csak most vette észre magát, és szégyenlősen eltolta magától az üres tányért. Mióta előrehaladt a terhessége, egyre jobb étvágya volt, és lehetetlen időben tudott megkívánni lehetetlen ételeket. A konyhában pedig jócskán volt alkalmas nassolni. Érezte is magán, hogy egy kis felesleg feljött rá, több mint amit egyszerűen a babára foghatott volna. - Ne aggódjatok a pénz miatt, a Köztársaság állja a számlát - mondta Kai, kissé félreértve a helyzetet. Csakugyan nem volt olcsó hely ez a kávézó, és Kasumin látszott is, hogy még sosem járt ehhez hasonló flancos helyen, hiszen nyakát nyújtogatva tekintgetett körbe. Egy kicsit még volt idejük itt pihenni és beszélgetni, és a feszültséget oldandó köznapibb témákra terelődött a szó. A Vishkar Vállalathoz tartozó sikló átvágott Coruscant légterében, ahogy érezhetően csökkent a forgalom, miután kiértek a belső, a régi városbolygóhoz hasonlítható módon lakott övezetekből a külső, újjáépítés alatt lévőkhöz. Taris újjáépítése évszázadokig tartott, és minden jel arra mutatott, hogy Coruscant se egy nap alatt épül majd fel. Hacsak nem jön egy újabb háború, amiben a hódítók újra lerombolják a bolygót, mint az elmúlt évtizedekben többször is. A gyéren lakott, sokszor még mindig vongformált, különböző korallok és leomlott épületek egyvelegéből álló sajátos dzsungelek között kiemelkedett a Vishkar saját körzete, ahol jól megvilágított, rendezett házak sorakoztak. - Mit tudsz erről a helyről? - kérdezte a hátul helyet kapott Emiliát az anyósülésen helyet foglaló Mikasa. Mellette Versta és Kasumi ültek, a siklót pedig Kai vezette. - Semmit igazából. Sosem jártam még itt. Azt sem tudtam, hogy van hozzá megfelelő szintű kódom - felelte őszintén a lány, és Kai szája szélére alig észrevehető mosoly húzódott, amit csak Mikasa tudott elkapni. - A belvárosi irodákban van általában dolgom. Ide nem engednek be csak úgy bárkit. - Akkor hamarosan meglátjuk mit rejteget a Vishkar előlünk - jelentette ki a lány, kissé idegesen. A narancs-fehér egyenruhát idegennek érezte magán, de el kellett vegyülniük a tömegben. A kerület légterébe gond nélkül beléptek, és már messziről látni lehetett a középen magasodó tornyot. A szélvédőn apró esőszemek kenődtek szét - az ilyen időjárás ismeretlen volt a háború előtt Corsucanton. A központ melletti egyik leszállóplatformon landoltak apró zökkenővel. - Hölgyeim - pillantott hátra Kai, miközben kinyitotta a sikló ajtóit. Kasumi már a siklóban aktiválta az álcázó berendezését, így a járműből már csak a három másik lány szállt ki Kait követően. Futólag körbenéztek és az igazat megvallva nem volt olyan szörnyű látvány. Valóban szép munkát végeztek ezzel a körzettel. Nagy kár volt azonban, hogy mindez valószínűleg nem túl tiszta úton jött létre. - Nos akkor menjünk - adta ki a vezényszót Mikasa - Kasumi, kérlek menj előre és derítsd fel kicsit a terepet. - Bízd csak rám - hallotta halkan a választ és érezte az Erőn keresztül, ahogy előresiet a lány. - Szóval konkrétan mit csinálunk bent azon kívül, hogy jelentkezünk? - kérdezte Versta. - Ahogy Kai mondta, improvizálunk. Egyelőre sodródjunk az eseményekkel - felelte a hercegnő. - Ha ezen túl leszünk, tuti kilépek. Bár lehet nem lesz rá szükség - jegyezte meg Emilia, aki beállt a csapat élére, elvégre ő a toborzó. - Esetleg megkérhetem a szenátornőt, hogy segítsen tisztességes munkát szerezni, vagy eljöhetsz az árvaházba is - mondta Mikasa. - Szóval mindenkinek szerzel munkát Abrenen keresztül? Igaza volt, lassan tényleg közvetítő céget alapíthat - felelte Versta - A mester mesélte. De szerinte is kedves dolog, hogy segítesz másokon. - Jól van, elég a diskurálásból - szólt hátra Kai higgadtan, igazán profi volt. Csendben haladtak tovább, és bár a vastag betonfaltól semmit sem láttak, itt-ott rövid időre kiláthattak az utcára, ahol a Vishkar saját rendőrei kísértek el egy csapat rosszul kinéző alakot, valószínűleg újonnan érkezetteket a saját feldolgozó üzemükbe, hogy a megfelelő vizsgálatok elvégzése után új polgárokként üdvözöljék őket. Valahol ruhákat égettek, valószínűleg pont a hozzájuk hasonló érkezőktől, mivel itt mindenki láthatóan a társaság kevéssé ízléses egyenruháját viselte. Ugyan fegyver nem volt senkinél, kizárólag sokkolóbotok, nehéz lett volna elképzelni, hogy ne állnának készenlétben fegyveresek is valahol. - Ez a Sith Birodalomra emlékeztet - jegyezte meg Kai halkan, inkább csak az orra alatt motyogva. - Jártál ott? - súgta oda neki Mikasa kíváncsian. - Hosszú történet - felelte Kai, és nem úgy tűnt, mintha kedve lenne beszélni róla. A központi épület főbejáratához hosszú lépcsősor vezetett fel, ami nem volt különösen forgalmas, így aztán könnyedén feljutottak a bejárathoz. Emilia előre sietett, és felmutatta a dolgozói igazolványát. - Új munkatársakat hozok - közölte velük. Az ajtóban álló férfi gépies mozdulattal olvasta le az igazolványt, majd biccentett a fejével befelé, amikor a gép jóváhagyóan csipogott. Az ajtón átjutva egy hatalmas hallba érkeztek, ahol dolgozók siettek a dolgukra mindenféle irányba, amit csak el lehetett képzelni. Középen több lift állt, amelyek folyamatosan mozogtak. - És most merre? - súgta oda Mikasa. Kai az egyik alaprajzot tanulmányozta. - Először menjünk a személyzeti eligazítóba, hogy megkapjuk az igazolványainkat - javasolta, majd a holoképre bökött. - Itt van a földszinten. A kivetítőkön a Vishkar vállalat különböző progpagandaképei változtak: "Vishkar - egy biztonságos és élhető jövő" "Vishkar - rendet teremtünk a káoszban" "Vishkar - a Galaxis új arca" rajta a társaság egyenruhásai, emberek és non-humánok, férfiak és nők egyaránt, ahogy céltudatosan, határozottan, erőt sugárzó pózokban tekintenek előre. Valahogy borsózott a háta Mikasának ezektől. A gondolat logikus volt, így nem volt oka senkinek se vitába szállni. Főleg Emilia nem, hisz bár nem itt lépett be, de pontosan ugyanez a procedúra ment végig akkor is. Így a személyzeti eligazító felé vették az irányt, miközben Versta láthatóan aktívan agyalt valami jó álnéven. Épp ezért nem is siettek. Igaz, nem is volt rá okuk. Néhány perc alatt oda sorra is kerültek az ügyintézőnél. Emilia átadta az igazolványát. - Neve? - kérdezte rögtön Lenára pillantva, minden udvariaskodást mellőzve. - Lena Oxton - felelte előrelépve Mikasa. Az ügyintéző felírta, majd intett, hogy álljon félre Emilia mellé. - Következő - mondta unottan, a nagy rend közben úgy tűnik elég monoton volt a munka. Kai lépett előre, majd rögtön mellé ugrott Versta is. - Ő Dr. Omund Kaas én pedig a neje Vette Kaas - adta elő gyorsan a lány, mire egyedül az ügyintéző nem nézett kimondottan meglepetten. - Doktor? Milyen doktor? - Pszichológia doktor - rögtönzött Kai, mielőtt rögtön egy műtőben találná magát. - Ilyen fiatalon? - Korán érő típus vagyok - felelte magabiztosan. - Azt látom. Ilyen fiatalon már házas. Legális korban van a kishölgy egyáltalán? - Itt lennék vajon vele, ha nem lennék az? - kérdezte Versta. - Hm, jogos. Az átvilágításnál majd ellenőriznek minden hivatalosat - intett nekik is. Láthatóan alig várva, hogy elmehessen ebédelni. Néhány dolgot még ügyködött a rendszerben, majd átadta a belépőkártyáikat - Mehetnek - hessegette őket tovább. - Úgy látom Saalia szelleme velünk van - kuncogott Mikasa, ahogy otthagyták az irodát. Hallott már Dromund Kaasról, elvégre jó neveltetésben részesült és válogatott magántanárok oktatták. Bár hercegnőként nem volt vele szemben elvárás, hogy okos legyen, azért fontos volt, hogy leendő férje mellett műveltként mutatkozhasson. - Egen - dünnyögte Kai, akit láthatóan kicsit meglepett a helyzet, de azért Verstára nem tudott igazán haragudni. - Nos, doktor úr, erre - ugratta kicsit Emilia is, akit először látott picit vidámabbnak azóta, hogy találkoztak az árvaházban. Ahogy befordultak a folyosón, azonban végeszakadt a vidámságnak, ugyanis pont egy másik ismerősbe botlottak bele: Vanya Misrában. Méghozzá szó szerint, ugyanis majdnem összeütköztek. Két egyenruhás fogdmeg kísérte, és épp elmélyülten tanulmányozott egy adattáblát. - Sehol egy rendellenesség az árvaházi könyvelésben, ilyen gondos munkát rég láttam. Akár a Vishkarnak is dolgozhatnának - dünnyögte, majd ahogy felemelte a fejét, észrevette őket alig néhány centire magától. - Újoncok? - Igen, asszonyom - felelte sietve Emilia, akinek nem kellett erőlködnie azon, hogy komoly kifejezés üljön az arcára. - Hm, olyan ismerősnek tűnnek - közölte, ahogy Mikasára pillantott. Ő hirtelen nem tudta mit mondhatna. Ha lebuknak, vége az egész akciónak. Próbált olyan képet vágni, mint egy megilletődött újonc, aki azt se tudja hol van. - Nem, nem hiszem. Jó munkát a Vishkarnál. Azzal ellépett mellettük, és továbbindult a dolgára. Mikasa hangtalanul fújta ki a levegőt. - Azt hittem menten lebukunk - közölte megkönnyebbülten Emilia, amint eltűnt a színről Vanya és a két követője. - Úgy tűnik, tényleg nagyon lenéz mindenkit, ha még rám sem emlékszik. Alig pár órája vitatkoztam vele - mondta Mikasa. - Ha tudná, ki vagy. Biztos emlékezett volna - tette hozzá Versta. - Miért? Ki vagy? - érdeklődött Emilia és Verstának akkor esett le, hogy elszólta magát. - Nem tudtad? Az apja diplomata volt Nagin - szólalt meg Kasumi, de látni nem láthatták őt. Itt nem fedhette fel magát. - Vagy úgy - lepődött meg Emila, Mikasa pedig örült ennek a kis mentőövnek és nem ment bele jobban a dologba. Hazudni sosem tanították, így nem is volt jó benne különösebben. - Jól van. Ezt az akadályt sikeresen vettük - kezdte Kai - Ideje tovább haladni, de továbbra is óvatosnak kell lennünk. - Még nem lehet. Az újoncoknak be kell menniük az eligazító vetítésre, ahol ismertetik a Vishkar programját - állt ellen Emilia. - Úgy érted, a propagandát - jegyezte meg Versta szárazon. - Igen, de ez nem változtat a tényeken. Majd a vetítés alatt kiosonunk, az kevésbé feltűnő - felelte a lány. - Jó ötlet. A lehető legtovább feltűnésmentesnek kell maradnunk - értett egyet Kai. Tovább haladtak hát a vetítőterembe, ahol nem volt ugyan telt ház, de elég sokan voltak ahhoz, hogy ne tűnjenek ki nagyon. Direkt hátul foglaltak helyet, hogy közel legyenek az egyik kijárathoz. - Milyen hosszú a vetítés? - érdeklődött Mikasa. - Húsz perc, nagyjából. - Annyit én végig nem ülök ebből - ellenkezett Versta. - Kezdesz olyan türelmetlen lenni, mint a mestered - jegyezte meg Kai. - Csak ha ilyesmiről van szó - felelte a fiatal twi'lek. A terem végül elsötétült, majd elindult a film. Más filmet nézve, egy filmszinházban Mikasa még jól is érezte volna magát Emila mellett. De most sajnos más dolguk volt. Az előadó rendszeresen megállította a filmet, hogy magyarázzon. Így nem csoda, hogy sokáig tart, gondolta szinte mindenki, aki még nem ülte ezt végig. De végül egyenként kiosontak, szerencsére észrevétlenül és a folyosón várták be egymást. - Hú, ez baromi unalmas volt - közölte a padawan, örülve, hogy kint vannak. - Nos, az agymosást megúsztuk. Ideje munkához látni. Javaslom, váljunk kétfelé - kezdte Kai - Én megyek Verstával, ha már házasok vagyunk - mondta, mire a lány kuncogott - Mi megyünk a vezetői irodákhoz. Ti pedig az adattárolókhoz. Jól jöhet Kasumi hacker tudománya. - Honnan tudod, hogy értek az ilyesmihez? - lepődött meg a lány. - Megvannak a forrásaim - engedett meg magának egy apró mosolyt a csapat egyetlen fiú tagja. - Mibe rángattál, de komolyan...Lesz miről elbeszélgetnünk, ha ennek vége - mondta Kasumi Lenának, miközben láthatatlan ujjával megbökte a vállát, nyomatékosítva, kinek szólt, amit mondott. - Akkor sok sikert - köszönt el Kai és Versta kezét fogva elindultak a megfelelő irányba. - Furcsa ismerőseid vannak, Lena - jegyezte meg az eddig szótlan Emilia. - Ha csak a feléd tudnád... - sóhajtott a lány - De egyelőre foglalkozzunk azzal, amiért itt vagyunk. Menjünk. Emilia és Mikasa észrevétlenül vágtak át a személyzeti folyosókon, majd a lépcsősorokon lefelé haladva hamar az épület bunker részéb en találták magukat. A falak itt már vastag betonból álltak, a világítást pedig teljes egészében mesterséges források adták. A lépcsőház kissé nyirkos volt, és néha kisebb összegyűlt tócsákban tocsogott a lábuk. De szerencsére senkivel sem találkoztak össze, és ahogy elértek a legalsó szintre, a kijárat felett felirat jelezte, hogy az adattároló részleghez értek. Mikasa ment előre, és ahogy meggyőződött, hogy senki sem lézeng épp erre, intett a másik lánynak, hogy kövesse. - Itt vagy? - kérdezte halkan, bár az Erőn keresztül is jól érezte harmadik társukat. - Miért, máris hiányoztam? - érkezett a válasz azonnal. - Keressük meg a főterminált, és munkához is látok. A különféle színekkel világító szerverpolcok által kialakított folyosó végén valóban ott volt egy főterminál, aminél épp nem volt senki. Mikasa és Emilia odahúzódtak az egyik szerversor mögé, ahonnan jól rá lehetett látni a bejáratra, miközben halk kattanások és pittyegések jelezték, hogy harmadik társuk munkához látott. - Mit is keressek pontosan? - kérdezte Kasumi. - Gyanús számlákat, kétes üzleteket, sötét üzelmeket... - Azt hittem az itt a napi működés része - jegyezte meg Kasumi, majd tovább dolgozott. A viszonylagos nyugalom nem sokáig tartott azonban, ugyanis az ajtó váratlanul feltárult, és öt helyi egyenruhás lépett be rajta, kezükben sokkolóbotokkal. Ezek bizonyosan nem csak erre tévedtek. - Gyertek elő! - kezdett bele az egyikőjük, egyértelműen jelét adva annak, hogy tudatosan keresik őket. - Ha mi találunk meg titeket, abban nem lesz köszönet. Nem volt mit tenni, fel kellett fedniük magukat. Kasumi álcázta magát és úgy folytatta a munkát. Mikasa és Emilia azonban nem voltak képesek láthatatlanná válni. Időt kellett nyerniük, valamint a kelleténél kevésbé kínosan kijönni ebből az egészből. Szerencsére még nem voltak szem előtt. - Most mit tegyünk? - kérdezte idegesen Emilia. - Gombold ki a felsőd - mondta Mikasa, mire a lány kissé értetlenül nézett. Idegességében nem esett le neki a terv, ezért rásegített kicsit, miután összekócolta a saját haját és kicsit a másikét is, majd vadul csókolgatni kezdte, főleg látható nyomokat hagyva. - Nem szólok még egyszer! - közölte határozottan az őr - Háromig számolok. Ha addig nem jöttök elő, megkeresünk, és azt nagyon nem szeretnétek. Egy... Kett... - számolt, aztán a két lány előbújt - Mit jelentsen ez? Mit kerestek itt? - Nos... mi csak kettesben akartunk kicsit lenni - mondta Mikasa, miközben megigazította a kissé meggyűrt egyenruháját. - Igen. Odafent semmi nyugtunk - vette végre a lapot Emilia. - Rossz helyen huncutkodtok, kislányok. Ide csak az illetékesek jöhetnek. Most szépen felviszünk titeket, aztán meglátjuk, mit kaptok ezért a kihágásért. Na, indulás! A két lányt közre is fogta két-két őr. Látszatra elég komikus volt, hogy két ártalmatlannak tűnő lányhoz ennyi férfi kell. Már épp indultak volna, amikor az őrök vezetője Lena elé állt és rászegezte a sokkolóbotot. - Várjunk csak. Téged ismerlek. Te csináltad a jelenetet az árvaházban - döbbent rá az ismeretségre, majd Emiliára nézett - Te pedig idehoztad. Na, várj csak, megtudod, mi jár az árulóknak! - Most mi lesz? - fordult Emilia Mikasához, remélve, hogy nem ez volt az egyetlen ötlete. - Most jön a 'B' terv - közölte higgadtan. - Merem remélni, hogy látványosabb, mint az 'A' terv - közölte gúnyosan a férfi. - Azt hiszed, baromira ravasz vagy, igaz? - Ravasz? Nem. Csak improvizálok - közölte Mikasa, majd hirtelen felfelé rúgott, felrepítve a férfi kezéből a fegyvert. Sokat segített, hogy a másik kettő fogta őt, így az egyensúly miatt nem kellett aggódjon és máris rúgott még egyet az őr lábai köz. Erre a két társa eleresztette őt, hogy két oldalról lesokkolják, de ő egy könnyed mozdulattal hátrébb lépett és a kezeiket egymás felé rántva intézett számukra egy sokkoló élményt a másiktól. Emilia egyik őre eleresztette őt és Lenára támadt. Ekkorra azonban már a kezében volt a korábban levegőbe küldött sokkolóbot és könnyedén hárított egymás után több próbálkozást is, és végül, ahogy a férfi előre tört, elkapta a csuklóját és felfelé tolta, miközben a másik kezében ott volt a sokkoló fegyver, amivel ártalmatlanította őt. Csak egy őr maradt és pajzsként állította maga elé a rémült Emiliát, de Mikasa nem tett semmit, csak eldobta a fegyvert. - Haha! Túl könnyen feladtad! - kiáltott rá az őr. - Nem adtam fel. Nézz hátra - mondta, mire a férfi oldalra fordította a fejét. - Kukucs! - hallotta még Kasumi hangját, majd elsötétült előtte a világ. - Hű... nem is tudom, mit mondjak - szólalt meg Emilia. - Akkor ne tedd. Fújd ki magad - mondta neki Mikasa kedvesen. Ez elég sokkoló élmény lehetett. - Szóval jól megy a verekedés is - jegyezte meg Emilia, amint levegőhöz tudott jutni és a meglepetés első sokkja elmúlt. - Engem is jól elkapott az első találkozásunk idején - jegyezte meg Kasumi. Emilia most megint meglepettnek tűnt, előbb rá, majd Lenára pillantott, végül megint a hackerlányra. - Nyugi, nem izgulok az ilyesmire vagy hasonló. - Emlékszel, aznap Kasumi emelte el a pénztárcád - próbálta menteni a helyzetet Mikasa, nehogy valami furcsa dolognak tűnjön. de rájött, hogy ez talán nem a legjobb gondolat volt. Emilia most összefonta a kezét maga előtt, de a helyzetre való tekintettel láthatóan nem akart tovább konfrontálódni. - Mintha el tudnám felejteni - mondta némi sértettséggel a hangjában. - Jó, még mindig sajnálom, oké? - reagált némileg agresszívan Kasumi. Mikasa úgy érezte, ideje témát váltani. - Sikerült megtalálni a fájlokat? - fordult most a hacker felé. - Igen - varázsolt az ujjai közé egy adattárolót. - Volt jó pár gyanúsnak hangzó eset. De a leválogatás eltart majd egy darabig. - Gondolom akkor semmit nem tudtál meg - jegyezte meg Mikasa. Persze türelmetlenkedni kár lett volna, elvégre egy ilyen pedáns helyen, mint a Viskar, biztosan lepapíroznak mindent. - Valami alapítvány került elő párszor, meg egy gazdag nemes - vonta meg a vállát, majd az őrökre pillantott. - De szerintem tárgyaljuk ezt meg máshol. Nehogy magukhoz térjenek. Miközben a három lány külön utakon járt. Versta és Kai útban voltak Vanya irodájába. Szerencséjükre a Vishkar rendmániájának része volt, hogy tökéletes tájékoztatást kaphassanak bárhol és bármikor. Igen sok helyen volt térkép, amivel tájékozódhattak. Így gyakorlatilag lehetetlen volt eltévedniük. Vanya irodája természetesen a legfelső emeleten volt. Néhány más iroda és tárgyaló kapott még helyet. Na meg nem kevés őr. - Idefent már igen komolyan veszik a biztonságot - jegyezte meg Versta, amint bepillantottak egy sarok mögül. - Igen, de nem lehetetlen feladat. Csak néhány őr van itt állandóan - felelte Kai, aki alaposan megfigyelte a dolgok állását - Azok ott. A többi járőrözik. Ha jól időzítünk, észrevétlenül bejuthatunk - mutatta a célszemélyeket. - Jó, de ki hogy jutunk? - érdeklődött Versta. - Rögtönzünk. Vagy rosszabb esetben a mestered módszerét követve leugrunk az ablakból - viccelt kicsit Kai. - Menő trükk, de jobb volna előbb néhány méter magasról, valami puhára érkezve kipróbálni. - Akkor marad a rögtönzés. Na jó. Háromig számolok, utána átosonunk az asztal mögé - mutatta, majd a kezével számolt háromig és elindultak. Közben az Erőn keresztül mindketten résen voltak, nehogy valaki meglepje őket. Több más irodában is volt valaki, de a folyosókon csak az őrök. Jelenleg. Az őrök nem túl zajosan, de eldiskuráltak a napi dolgaikról és egyebekről. Épp ezért nem is voltak kimondottan éberek. Végül a megfelelő pillanatban beosontak a Vanya nevét viselő iroda ajtaján. - Hú, ez nem volt semmi - fújta ki magát Versta. - Segíthetek? - hallotta a háta mögül, mire megfordultak mindketten. Egy fiatal nő állt előttük és láthatóan türelmetlenül várta a magyarázatot - Vanya kisasszony jelenleg megbeszélésen van. Jöjjenek vissza később. - Nem várhatnánk meg itt? - érdeklődött Kai - Biztos hamarosan visszajön, nem igaz? - Arról szó sem lehet. Épp ebédelnék. Kihűl a yotbab levesem maguk miatt - mire Versta felhorkant, de a nő ügyet sem vetett rá. - Akkor egye csak meg, nem fogjuk zavarni - közölte vele végül a padawan és intett a nő felé. - Maga meg miért integet? - értetlenkedett a nő, mire Versta még erősebben koncentrált, mint az előbb - Hm, végül is, ha csendben maradnak, akkor nem lesz baj. Kai és Versta minden tovább nélkül beléptek az irodába, ami meglehetősen puritán képet festett. A legszükségesebb használati tárgyakon kívül nem nagyon akadt itt semmi: egy széles asztal beépített terminállal, egy szék, két szekrény és néhány dísztárgy, a lehető legnagyobb rendben. - Ez a rendmánia kóros lehet itt - jegyezte meg Versta, miközben Kai leült a székre, és elővarázsolta a terminált az asztalból, majd nagy szakértelemmel hozzálátott, hogy használja. Miközben ő csendben dolgozott, a twi'lek jobbnak látta, ha nem zavarja, így az asztalon nézett körül. Néhány személyes tárgyon kívül nem igazán volt ott semmi. De felfigyelt egy holoképkeretre, amit a kezébe vett. Fiatalkorában ábrázolta őt, ahogy megkapja az új műkezét. Körülötte egy csapat férfi és nő állt, ő pedig nagyon boldognak tűnt. Csendben visszatette a képet a helyére, ügyelve arra, hogy úgy álljon, mielőtt elvette onnan. - Egy nagy rakás terhelő bizonyíték van itt - jegyezte meg Kai. - Régóta próbálnak piacot szerezni más cégek kárára. Zsarolás, aljas eszközök, verőlegények, spekulációk... Bárkik is ezek, nem szentiensbaráti célokból vannak az újjáépítési piacon. - De ki állhat mögöttük? Sithek? Birodalmiak? Scho Roosch? - sorolta a lehetőségeket. . Scho Roosch? - pislogott rá Kai. - Ne mondd, hogy hiszel ebben. - Csak vicceltem - vigyorgott rá Versta. Kai is elmosolyodott, majd visszatért a terminálhoz, hogy fényt derítsen erre. Azonban alig telt el néhány másodperc, máris léptek hangzottak kintről. - Asszonyom - hallatszott be a titkárnő hangja. - Nemrég két fiatal kereste. Versta rémülten pillantott Kaira, aki azonban megőrizte a hidegvérét, és láthatóan sietősen keresett valami kiutat. A terminált azonnal visszacsukta, majd felállt, és hangtalanul a szekrény mellé ugrott, kinyitva azt. Az egyik fele az aktáknak volt fenntartva, de a másikba pont befértek, ha összehúzzák magukat. Sietősen betessékelte Verstát, majd utána préselte magát, szerencsére mindketten elég kicsik voltak. Pont az utolsó pillanatban húzta be a szekrényajtót, amikor az iroda ajtaja kinyílt. Vanya Misra végigsétált az irodán, majd leült a székébe. A résnyire nyitva hagyott ajtón keresztül éppen rá lehetett látni, ahogy egy adattáblát bújt. Versta kérdőn nézett Kaira, hogy mit kezdenek. Ha a nő sokáig itt marad, akkor abból gondok lesznek. Pláne, ha mondjuk szüksége lesz valami aktára a szekrényből. Alighogy erre gondolt, Vanya felsóhajtott, és letette az asztalra az adattáblát, majd felkelt, ráérősen a szekrény felé indult. Szerencsére először a mellettük lévőt nyitotta ki, és valamit keresni kezdett. - Itt kéne lennie - motyogta maga elé. - Talán a másik szekrényben hagytam? Versta jól hallotta, hogy az ajtó elé lépett, Kai pedig sokkolólövésre állította fegyverét. Ám a nő keze megállt a levegőben, ahogy a személyi hívója pittyegni kezdett. Leengedte a kezét, majd visszatért az asztalhoz. Fontos hívás lehetett, ugyanis rögtön fogadta. - Hogy áll a nyomozás a SatoCorp ellen? - kérdezte a másik mindenféle kertelés nélkül. - Hiába minden csel, ebben az árvaházban egy állami pénzen vett szög sem tűnt el. Se bármi más, ami alapján bemószerolhatnánk őket - felelte Vanya. - Akkor legyenek kreatívak - mondta a hang. - Ha nincsenek lopások, visszaélések, bántalmazott gyerekek, akkor gondoskodjanak róla, hogy mégis legyenek. Értjük egymást? - Természetesen - felelte Vanya, miközben Kai eléggé merésszé vált, hogy kicsit jobban kinyissa az ajtót, így képet kapjon arról, kivel is beszél. Egy férfi képet látszott, aki egy széken ül, kezében egy cigarettával. - A Báró nem tolerálja a késlekedést - közölte vele. - Eredményeket akar. Rajta kell tartanunk az ujjaink a Köztársaság gazdasági ütőerein. - Nem fogok csalódást okozni - felelte a nő alázatosan. - Merem remélni, Vanya - közölte a férfi, majd bontotta a vonalat. A nő idegesen állt fel, majd néhány pillanatig toporgott az irodában, aztán kisietett. Egy kis ideig még a szekrényben maradtak, hátha Vanya visszatér valami miatt. Azonban az Erőn keresztül érezték őt az épület egy másik emeletére átmenni, így nyugodtan előbújhattak. Miután mindennel végeztek, ahogy bejutottak, ki is sikerült. Odalent pedig a többiek vártak már rájuk kissé türelmetlenül. De szerencsére az őrök sokáig pihentek, mert senki sem fújt riadót. Visszamentek a kölcsönkapott siklóhoz és visszaindultak, hogy beszámoljanak Abrennek és a többieknek. Mielőtt ismét ellátogattak volna a szenátor irodájába, ruhát váltottak. Mégsem mehettek oda Vishkar egyenruhában. Túl feltűnő lett volna. Asami bár elfoglalt volt, nem ment sehova. Első kézből akarta megtudni, mire jutott a kis kémcsapat. Ezúttal Kasumi is álcázó nélkül érkezett, így Saalia nem ugrott rá megint. - Nos, hogy ment? - kérdezte a jedi a padawanját. - Egész simán - felelte büszkén Versta. - Nálatok. Nekünk muszáj volt elbánni néhány őrrel - közölte Lena, aki nem örült, hogy így alakult. - Akárhogy is, szép munkát végeztetek. Lássuk, mit hoztatok - mondta kedvesen Abren, mire a Kai és Kasumi elő is vették az adattárolóikat. - Annyi biztos, hogy nagyon meg akarják fogni a SatoCorpot - jegyezte meg Versta. - De nincs mivel. Maga Vanya mondta - tette hozzá Kai. - Kiderült, kinek dolgoznak? - érdeklődött Asami. - Akivel Vanya beszélt, valami báróra hivatkozott. De konkrét nevet nem mondott - felelte Versta, remélve hogy Kai talán felismerte az alakot a holoképen a beszélgetés alatt. - Van egy sejtésem a kilétét illetően - szólalt meg most Kai. - Ugyan csak az Arc tudja valóban megerősíteni, hallottam történeteket egy hasonló fickóról. Most mindenki tekintet Kaira szegeződött, aki rövid szünetet tartott, hogy összeszedje a gondolatait. Ugyan nemrég került csak a Hírszerzéshez, láthatóan nagy gondot fektetett arra, hogy kellőképp megismerjen mindent. - Beszélnek egy bizonyos Árnymogul nevű ügynökről, aki a legjobbak között volt. Mesteri manipulátor volt, igazi nagy játékos, aki képes volt a háttérből mozgatni a szálakat. De aztán Jacen Solo idején kilépett és nyoma veszett, csak néha-néha előkerülő belső legendák szólnak arról, mi is lett vele - foglalta össze mindazt, amit tudni lehetett róla. - Ha ez igaz, akkor nem a nyugdíjas éveit tervezte élvezni - jegyezte meg Abren. - Akárhogy is, ezt egyeztetnem kell Lora... khm, Maddeus úrral. Ami pedig a báró nevét illeti, van egy sejtésem, ki lehet az, beszéltünk is. - Az Ezüst Báró? - ugrott be Verstának a dolog. - Igen. Kai, ha szeretnéd, akkor a további nyomozásban nem kell részt venned. Elvégre édesapád is érintett a dologban - fordult most a fiatal sephi felé a szenátornő, de a fiú arcán lévő arckifejezésből semmire sem lehetett rájönni. A fiú pedig hallgatásba is burkolózott rövid időre. Nem szerette az apját, de vajon addig elmerészkedne, hogy potenciálisan árulásban való részességet bizonyítson rá? - Azt hiszem, a legészrevétlenebbül én tudom megfigyelni mit is tervez - mondta végül. - Bárki más nem tud olyan könnyen közel férkőzni hozzá. - Akkor ezt a szálat rád bízom - bólintott. - Én foglalkozom az Arccal. Ha valami más kiderül a fájlok alapján, azt is kiderítjük, de egyelőre ez a kettő a legjobb nyom. Saalia érdeklődve hallgatta a megbeszélést. Bár nem sok köze volt az egészhez azon kívül, hogy ők is találkoztak a Báróval. Furcsa figura. De kaptak tőle egy menő hajót és egy droidot. Szóval egyelőre nem írta le, mint rossz fiút. Inkább Verstával foglalkozott kicsit. - Képzeld mester, sikerült Vanya titkárnőjén elmetrükköt alkalmaznom. Igaz, csak másodjára, de sikerült. Úgy csináltam, ahogy elmagyaráztad. - Ügyes. Kár, hogy nem láthattam. Ne aggódj, nekem sem mindig jön be. Vannak, akiknek nem fog. Vagy ha nem túl egyszerű az elméjük, akkor nehezebb utat nyitni hozzájuk. - Értem. Mit lehet tenni olyankor? Ha az elmetrükk teljesen csődöt mond? - kérdezte a padawan. - Nos, ha férfi a célpont, akkor tökön is rúghatod. De Kait kedvelem, nem demonstrálom, ha nem gond - magyarázta Saalia - De egyébként szituációtól függ. Jól kell tudni improvizálni. - Az Lenának is megy. Bár az őrök ellen nem jött be - jegyezte meg a fél füllel figyelő Emilia, de inkább csak azért, mert Lena nagyon félrevonult - Azt hiszem beszélnünk, kellene. - Bizony. Tartozol némi magyarázattal - állt mellé Kasumi. - Kétségtelenül - sóhajtott Mikasa, mert tudta, hogy bárhogy tesz most, az könnyen haragot válthat ki valamelyik lányból. - Átmehettek a szemközti tárgyalóba - ajánlotta fel Abren. - Köszönjük - felelte Mikasa és már indult is a két lánnyal a nyomában. - Helyes lány ez az Emilia - jegyezte meg Saalia. - Valóban. De hagyjuk csak meg Lenának - értett egyet Abren, mire Versta csak sóhajtott. Témánál voltak ezek ketten. Odaát egy néhány főnek helyet adó tárgyaló volt. Épp megfelelt egy ilyen bizalmas beszélgetéshez, amire most a lányok készültek. Mikasa nem várta ezt a percet, mert tudta, hogy kínosan alakulhat. Megfordult és az asztal szélére ült, a lányok pedig vele szemben várakoztak. - Nem is tudom, hol kezdjem hirtelen... - kezdett bele tétován - Nem mondhatom el, pontosan ki is vagyok. - Miért nem? - kérdezte Emilia azonnal - Nem bízol bennünk? - De bízom. Viszont a családom nagyon befolyásos. És nagyon vissza akarnak kapni. Ha felfedem magam és véletlenül kitudódik, hogy itt vagyok, azzal sokak élete kerülhet veszélybe. Köztük a tietek is. Utálom ezt a rejtőzködést. De még jobban utálnám, ha miattam másoknak esne baja. De ha eljön az ideje. El fogom mondani, ki vagyok. A szavamat adom erre. - Nem igazán tudom, elégedett legyek-e ezzel a válasszal. - Ha nem vagy, akkor sem sodorhatlak veszélybe. Megértem, ha rossz néven veszed, de inkább haragudj rám, minthogy bajod essen. Emilia nem felelt, Mikasa pedig tiszteletben tartotta a lány gondolatait és nem próbált az elméjében kutakodni. Bár elmondhatná. De vajon mit reagálna, ha megismerné Mikasát? Nem tudhatta egyelőre. - Oké, most én jövök. Mi volt ez a tanítvány dolog, amit a szenátor irodájában hallottam? - váltott témát Kasumi, hagyva Emiliát gondolkodni. - Arra nyilván rájöttél, hogy az apám nem volt diplomata Nagin. - Elég nyilvánvaló füllentés volt. De Barako annyira dühös volt, hogy nem esett le neki. Én meg nem akartam balhét. - Nagin születtem és nevelkedtem. Nemesi családban. De nem ez a lényeg. Hallottál már a pengékről? - Mármint azon kívül, hogy pengefülüeknek gúnyolnak minket? Nem igazán. - A pengék egy Erőhasználó rend tagjai voltak. A legegyszerűbben körülírva, olyasmik voltak, mint a jedik, csak ők Nagit védelmezték. De mára kivesztek a köztudatból. Nagyon rég eltűntek. - Akkor te honnan tudsz róluk? - A nyomukra bukkantam és kutakodni kezdtem - füllentett kicsit Mikasa - A lényeg, hogy Naginak szüksége van a pengékre. Feltett szándékom feléleszteni a rendet és általa új irányt adni a nagai népnek. - Nagyratörő tervek... - Igen. Nem épp a holnapi ebéd kigondolása - nevetett egy aprót Lena. - Szóval ehhez kell a segítségem? Miért épp az enyém? - Mert megvan benned az adottság, ami ehhez kell. - Nem hiszem. Én csak egy tolvaj vagyok. Szerencsés csillag alatt születtem. - Ez nem szerencse. Erőérzékeny vagy, csak képzetlen. Ösztönösen használod. Azért vagy ügyes tolvaj... Sok ez így egyszerre, tudom. Nem várom el, hogy fejest ugorj bele. Gondolkodj rajta nyugodtan. Ha nemet mondasz, azt is tiszteletben tartom. - Szóval ezért megy ilyen jól a sushikészítés - jegyezte meg Emilia, amint rövid csönd állt be. - Viszont nem tűnsz nagainak. Mármint ne értsd félre, az sem lenne baj, ha annak tűnnél. - Jó vagyok az álcázásban? - próbált valami kifogást találni a lány. - Ez is ezzel a különleges képességgel függ össze? - kérdezte Kasumi kíváncsian. - Mondhatni. Mindenesetre erről többet nem mondhatok - zárta rövidre a témát Mikasa. - Remélem megértitek. - Nekem még gondolkodnom kell ezen a tanítvány kérdésen. Az egy dolog, hogy pénzért valakinek dolgozok, az egy másik, hogy hirtelen valami szervezet tagja legyek - felelte nyíltan a lány. - Megértem - bólintott Mikasa. - Nyugodtan gondold végig. Ha bármi kérdésed lenne, akkor keress nyugodtan bizalommal. Kasumi bólintott, és most kényelmetlen csend állt be, ahogy Mikasa és Emilia még beszélni szerettek volna. A nagai hacker szerencsére vette a lapot, hogy ő itt most csak zavar, és a fejével az ajtó felé biccentett. - Azt hiszem a legjobb, ha elkezdem leválogatni a fájlokat, hosszú meló lesz - mondta, majd távozott. - Emilia, megértem, ha már nem bízol bennem, azok után, hogy eddig hazudtam neked - szólalt meg Mikasa, amit a lány léptei elhaltak odakint. - Annak mutattam magam, aki nem vagyok. A vörös hajú lány határozottan megrázta a fejét. - Akárki is vagy valójában, amit teszel, az te vagy. Az a valódi Lena, vagy bárhogy is hívjanak - jelentette ki. - Nem haragszom rád. Pontosan tudom milyen lehet egy leuraló, önkényeskedő család. Én előlük költöztem ide Coruscantra. Emilia odalépett hozzá, és megfogta a kezét. Mikasának jól esett ez a fajta törődés, főleg azután, hogy mennyire gyötörte az, hogy mindennap hazugságban kell élnie mióta idejött. - Köszönöm, Emilia. Sokat jelent ez nekem - felelte. Lélekben felkészült arra is, hogy a lány durván elküldi őt melegebb éghajlatra, de valahogy így visszatekintve nem sok alapja volt. Szó nélkül segített neki bejutni a Vishkar központjába, nemcsak az állását, de az életét is kockáztatva. Mikasa csendesen átölelte, és magához szorította a lányt, és egy ideig így álltak csendben. *** Miután a Vadmacskán nem volt mit dolgozni egy egyedi festést leszámítva, Kytra kezdte elunni magát. Saalia Abrennel lógott, amikor épp nem jedis dolgokat csinált. Igazából az utóbbi időben egy kicsit kívülállónak érezte magát ennyi Erőhasználó mellett a csapatban. Ezért is időzött inkább a hajója legénységével, vagy Feinnel, amikor éppen ráért. A hajón kívül a legtöbb időt Feinn közelében töltötte mostanában, ahogy épp most is vele volt a Republica 750 tőszomszédságában található Tyrell 250 épületében. A hely a barátjára jellemző extravagáns pazarsággal volt berendezve, de mégsem volt túlságosan hivalkodó. Azt Kytra ki nem állhatta. Még ha a tartózkodása általában iszogatást követő hancúrozást is jelentett csak. A férfi épp egy értékesnek tűnő holoképp előtt állt meg, vele szemben. - Szóval, most hogy Vihar így feltört, végre nem kell annyit pesztrálnod. Talán ideje lenne a jövőn gondolkodnunk kicsit, nem? - kérdezte a férfi sörrel a kezében. - Ó, máris a nyugdíjas éveidet tervezed? - viccelt Kytra. - Nem, az még kicsit korai - nevetett Feinn - De tudod, mire gondolok. - Nem. Nem tudom. Mondd el - játszadozott a nő, majd kortyolt a saját italából - Például veszünk valahol egy kis farmocskát, aztán reméljük, hogy nem lövik szét? Vagy nem zuhan le rá Saalia egy űrhajóval. - Igen. Ilyesmikre. Esküvő a Mustafaron, nászút Nar Shaddaa legjobb kaszinójában - viccelődött a férfi. - Jártam épp elég mocskos helyen. Ilyen alkalomból inkább mennék valami szép helyre. Naboo például? - Naboo szép. És ott nem köröznek... Még... - felelte Feinn, mire mindketten nevettek. - Te is arra gondolsz, amire én? - kérdezte Kytra. - Amennyiben egy újabb menetre gondolsz, úgy igen - vágta rá a férfi és Kytra letette az italát, hogy mindkét kezével a férfiba kapaszkodhasson, majd megcsókolta. De még bele sem kezdtek melegedni, amikor Feinn személyhívója jelzett, mire félbehagyták a szórakozásukat - Bocs szivi, ezt most kicsit halasztanunk kell. Van egy kis munkaügyi megbeszélésem. - Pocsék időzítés... - fintorodott el Kytra - Lelépjek addig? - Nem kell. Legalább építesz pár új kapcsolatot. - Biztos? - kérdezte Kytra, aki még mindig kicsit bizonytalannak tűnt. - Nem fogja ez zavarni az embereid? Feinn átkarolta, és így válaszolt. - Előbb-utóbb úgyis meg kell szokniuk, hogy itt vagy mellettem. Jobb most elkezdeni - jelentette ki. - Meg aztán, nem azért vagyunk együtt, hogy ne mutogassalak. - Imádom a romantikus oldalad - felelte fanyarul Kytra, miközben Feinn egy széles vigyorral nézett le rá. - De azt hiszem igazad van. - Akkor már ketten vagyunk - jelentette ki a férfi, ám mielőtt folytathatták volna, dörömböltek az ajtón. A vigo kissé bosszúsan pillantott fel. - Túl korán érkeztek. A kezén lévő csuklószámítógépen megnyomott egy gombot, mire kinyílt az ajtó. És nem az várt a túloldalon, akire számított volna. Néhány embere Aguro Fesst kísérte elé, aki eléggé csapzott képet festett. - Nahát, Fess, rég láttuk egymást - jegyezte meg fagyosan Kytra. - Ord Mantell hőse. - Nahát, valóban váratlan találkozás - húzódott gunyoros félmosoly a szája sarkába. Ugyan nem gyűlölték egymást az ottani történések miatt, azért nem volt túl baráti a viszonyuk. - Mit keresel itt, Fess? - vette át most a szót Feinn. - Neked Cantonicán kéne tárgyalnod a többi bűnvezérrel. - Sietve távoztam, miután lemészároltak mindenkit... Korvik, Loki, az összes vigo, mind halottak - közölte, és láthatóan még mindig az események hatása alatt volt, az idáig tartó út nem igazán nyugtatta le. - Miket beszélsz? - lépett közelebb Feinn, hangjában hitetlenkedés csendült. - Megölték őket. Mészárlás volt. Mi... valahogy megéreztük. Rohantunk és vissza se néztünk - mondta, és a hangja és ábrázata alapján igencsak komolyan beszélt. Feinn odalépett, és megragadta a vállát. - De ki volt az? Ki tette?! Beszélj! - kérdezte, a hangját is megemelve. Kytra a barátja kezére tette a sajátját, és némán jelzett neki, hogy ne a másikon töltse ki a dühét. - A Szindikátus vezetője. Nem egyszerű bűnöző, sokkal inkább... - Sith - fejezte be a mondatot Kytra. - Lehet, nem tudom. Kifelé hallottam, ahogy közölte a többiekkel, hogy meghalnak... Akárhogy is, minket elengedett - folytatta Feinn. - Kit még? - Volzah a Kanjiklub Triádtól. Ő Nar Kanjira ment, hogy mentse a menthetőt. - Hiába, ha a többi vigo rájön, pillanatok alatt egymás torkának esnek, és a Fekete Nap újra szétesik - mondta kissé letörten Feinn. - Nem feltétlenül - felelte Fess. - Ha előkerül egy új vezető, aki elég erős hozzá, hogy átvegye Korvik helyét. - Mi garantálja, hogy elfogadják? - Én - húzta ki magát, bár még így is szánalmas képet festett, ami persze érthető volt azután, hogy miféle veszély elől menekült meg. - Mindenki tudja, hogy te voltál az öreg zabrak kedvence. Én pedig alátámaszthatom, hogy tényleg téged nevezett meg utódjának. Elég vigot győzhetsz meg ezzel, hogy a többiek ne merjék kétségbe vonni. - Csak úgy támogatnál? Emberbaráti szeretetből? - kérdezte hitetlenkedve Feinn, jelezve, hogy tudja, semmi nincs ingyen. Kytra felhorkant. Fess és az emberbarátság. Nem vallana rá. - Jól látod a dolgot. Megvan az ára. Te leszel a főnök, én pedig a helyettesed. Együtt össze tudjuk fogni a bandát. - Szerintem ez egy fair ajánlat - ismerte be Kytra, annak ellenére, hogy nem csípte Fesst. - Erre nem számítottam - ismerte be Feinn őszintén. - Senkinek sem jó, ha a Fekete Nap szétesik. Jobb egyben tartani egy jó vezető által - mondta Kytra. - Már Ord Mantellen láttam, hogy eszes csaj vagy - mondta Fess. - Azért meg ne csókolj - intette le Kytra - Viszont így sajnos ugrott a délutáni program. - Majd bepótoljuk - felelte Feinn - Lépnünk kell, mielőtt késő lesz. - Ez a beszéd! Akkor induljunk - sürgette kicsit Fess a dolgot - Te is jössz? - nézett Kytrára. - Ha nem zavarok nagyon - viccelődött a nő. - Nem. De a jedi barátnődet inkább ne hozd. Ő már nagyon kilógna a társaságból. - Neki amúgy is van más dolga mostanában - felelte Kytra és mivel egyéb dolguk itt nem volt, elindultak.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jun 17, 2019 18:56:46 GMT 1
Noel Naberrie elgondolkozva figyelte a hajnal első napsugarait, ahogyan a Gyártelep szenátusi negyedtől nézve átellenes, a Vongformálás utóhatásait még nem kihevert kerültek felé eső lakatlan torony erkélyére világítottak. Persze a napfelkelte Coruscant esetében relatív volt, a város egész nap, a bolygófordulat minden egyes ciklusa alatt élt és lélegzett... mégis, az ilyen félig kihalt, még egy sűrűn, rendkívül sűrűn lakott városbolygó esetében is létező üres kerületek voltak az egyetlenek, ahol a napszakok váltakozása valamennyire még értelmezhető volt. Noel és specialistái itt rendezték be új bázisukat, hogy viszonylagos nyugalomban nyerhessék ki és elemezhessék a BB-8 - Brodrigból (vagy akármi is volt az asztromech valójában) kinyert adatokat.
Ben Skywalker ott állt az erkélyen és meditált, ezt Noel meg tudta mondani az Erőre való érzékenység nélkül is. A fiú elgondolkozó, de mégis alapvetően lelkes volt, amikor áthozták ide a hírszerzési cellából, ahol eddig fogva tartották. Aztán valami történt vele az éjszaka, kirohant a platformra és szálegyenesen megmerevedve ott maradt.
Noel nem értette, egészen addig, amíg el nem olvasta a legfrisebb peremvidéki titkos jelentéseket.
- Vajon mennyit bír ki még? - sóhajtott fel a férfi, de nem mondta ki, hogy Benre gondol, a Köztársaságra, vagy mindazok egyre csökkenő számú csapatára, akik valaha a Skywalker - Solo - Organa trió afféle baráti és rokoni köreként annak idején lényegében saját vállukon hordozták az egész Köztársaságot... és akik úgy hullottak... nos, mint mostanában a jedi mesterek.
Ben Skywalker megfordult és szembenézett Noellel.
- Híreket hozol - jelentette ki végül sötéten. - Valami történt Jainával. - Valamiféle incidens volt a New-Alderaanon, a farmon, ahol Jainát őrizték - biccentett szomorúan Noel. - Nem tudjuk, hogy külső, vagy belső támadás, a teljes biztonsági őrséget lemészárolták. Winter Ceclhu és Yang Wenli meghaltak. Jaina és a gyermek eltűnt, ha egyáltalán élve világra jött. Az ő maradványaikat mindenesetre nem találták meg a behatolók. - Nem érzem Jainát... - jelentette ki végül szárazon Ben. - Eddig is sokszor... rejtőzködött előlem, de most mintha sötétség lengte volna be, mielőtt eltűnt. Szerintem nem halt meg, de... de nem tudom, mi történhetett vele. A többiek... - Már tudják - nyugtázta Naberrie. - Loranhez futott be a jelentés, ő tájékoztatott engem és a többi... beavatott szenátort. Celchu teljesen maga alatt van, azonnal oda akart vonulni egy ezred vadászgéppel, hogy átkutassák a szektort... Antilles próbálja tartani benne a lelket. - Sajnálom... - biccentett Ben. - Winter régi barátja volt a... családnak, azt hiszem.
- Ben, fogalmad sincs, ki tehetett ilyet? - kérdezte Noel. Ben nyelt egyet.
Fogalma, sőt ötlete is volt, rögtön kettő is. Egy nagyfülű, ősöreg lény. És egy fiatal férfi, aki alapvetően máshogy képzelte el az Erő jövőjét, mint Jaina...
És mégis... Ben megrázta a fejét. Ezen meditált egész éjszaka. Egyikük sem lett volna képes rá. A gungan részéről nem lett volna logikus ilyen pusztítás. Nem hívta volna fel magára ennyire a figyelmet. Anakin pedig... nem... Ben megrázta a fejét ismét. Testvérek voltak. Anakin és Jaina. Ő maga... Anakin és Jaina.
- Talán egy nagy hatalmú sith lehetett... - morfondírozott végül. - A régebbi, klasszikus fajtából... talán meglepetésként érte Jainát a támadása. - Tycho ennél tovább ment... - csóválta a fejét Noel. - Ő szerinte maga Jaina volt. Szerinte megőrült. - Erre nincs bizonyíték... - sandított a fiú az idősebb férfia. CSF énje mint mindig, ha már tényleg túl soknak találta az aznapi híreket, átvette az uralmat elméj felett és reális, kőkeményen gyakorlatias gondolkodásra... nyomozásra kényszerítette. Noel egy pillanatig vizsgálgatta Ben arckifejezését, majd egy apró holodiszket tolt elé.
- Ezt a helyi rendőrség egyik drónja vette fel, mielőtt a speciális egységeink erősítése a helyszínre ért és kitessékelte őket onnan. Nézd meg.
Ben a koncentrikus... hálózatos... kusza összevisszaságra, mégis mindent átfogó rendszerre emlékeztető, vérből, holttestekből és erekből kialakított "műalkotásra" pillantott a hangár padlóján, amelynek képét az apró holovetítő elévarázsolta.
Aztán hirtelen valami jéghideg csiklandozta meg a gerincét, nevetést vélt hallani... egy bot ütemes kopogását a padlón... aztán csend lett. Egy kép villant az elméjébe. Zonama Sekotról. Egy jedi mesterről, aki semmit sem úgy csinált, mint egy jedi mester. Egy jedi mester, aki valahol távolról Jacenre emlékeztette. És mégis annyira más volt.
- Minden rendben van, Ben? - Én... - fújta ki a levegőt Ben. - Én nem akarok találgatni. Bizonyítékok kellenek. Hozzá kell férnem Yang Wenli és az Ellenállás fájljaihoz, a teljes adatbázishoz. Jaina előző missziós logjaihoz. És ha nem is beszélhetek Kelannal, legalább hadd küldjek nekik kódolt üzenetet. Információkra lesz szükségünk Carltól. - Kire gyanakszol? - vonta össze a szemöldökét Noel. - Ha az, akire gyanakszom, életben van... pontosabban újra életben van... - szűrte a szavakat Ben. - Akkor még fontosabb, hogy megtaláljuk Tythont és... és ap... Skywalker mestert. Nem fogom addig kimondani a nevét, Naberrie szenátor. Mindannyiunknak biztonságosabb így. És el kell mennünk innen, el kell mennünk Coruscantról. Egy még biztonságosabb helyre. A droiddal és minden adatunkkal együtt.
Noel felvonta a szemöldökét, de biccentett. - A kampány finisében én nem mehetek, de megbeszélem Shadával és az Arccal. Áthelyezzük a bázist valahová a közelbe, egy védett katonai bázsira. Apropó, hogy haladtok a droid adatainak visszafejtésével?
- Kelleni fog még egy Erőhasználó - felelte Ben némi hezitálás és gondolkodás után. - A BB-8 térképe által meghatározott vektorok olyan háromszögelési pontokat adnak ki, amelyek közül valami oknál fogva egyszerre csak egyhez tudok kapcsolódni az Erőn át a térkép egyes navigációs pontjain. Nem értem pontosan, mi az oka, de olyan, mintha kettő Erőhasználónál kevesebb nem tudná olvasni a térképet. Csak azt nem tudom, kiben bízzak. - Körbekérdezek... - fogalmazódott meg egy gondolat Noel fejében. - A Fény Hadseregét és az Élő Erő Egyházát ki akarnám hagyni ebből, Kelan és Carl nem mozdítható, Jaina pedig... nos, ugyebár vele nem tudjuk, mi történt. Rajtuk kívül nincs több Erőérzékeny az Ellenállás, sem a Hírszerzés soraiban, mármint téged nem számítva. De Zwerth szenátor talán kölcsön tud adni valaki a... barátai közül. - Minél gyorsabban, annál jobb - biccentett Ben. - A helyzet most sürgetőbb, mint valaha. És köszönöm, Noel bácsi.
Naberrie biccentett és távozott.
Ben csak akkor fordult vissza a naplemente felé, amikor Noel mögött becsukódott a platformról az épületbe vezető ajtó. Csak akkor kezdte újra mantrázni azt, amit már egész éjszaka ismételgetett.
- Anakin... tudom, hogy Te vagy az. Sosem találkoztunk, de tudom, hogy te vagy az. Újra kapcsolatba kell lépnünk... valami fontosat kell megbeszélnünk. Sirryn Smordre mesterről van szó. A Renegát él.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jun 27, 2019 10:56:30 GMT 1
A kis kávézó egyike volt annak az ezer és ezer, millió és millió hasonló létesítménynek, amelyekben Coruscant népe menedéket keresett az időjárás-szabályozó rendszerek alkalmi meghibásodásai, a magány, vagy éppen a munka stresszes világa elől. Az egyre inkább népszerűvé, ha úgy tetszik interkulturálissá váló közízlésbeli trendeknek megfelelően nem csak klasszikus köztársasági, de nagai, hapan, sőt hébe-hóba még chiss és peremvidéki művészeti motívumok és programajánlások borították a fali holotáblákat - csak a szűkebb értelemben vett, ellenségesnek, de legalábbis diktatórikusnak vett birodalmak, elsősorban az Első Rend, EGB és Vostroya hirdetései hiányoztak.
Belindi Kalenda belemerült hatalmas kávéscsészéjébe és elnézte, ahogyan arca alig láthatóan tükröződik vissza a forró italban.
Fekete arc egy fekete kávéban. Kalenda felsóhajtott.
Az utóbbi időben egyre többet gondolt erre. Egyrészt Zwerth szenátorra, aki hozzá hasonló volt, és mégis annyira más. Akivel lassacskán kialakuló kapcsolatuk, melybe Kalenda először csak kötelességtudó hírszerzési ügynökként bele, míg valami meg nem változott, mostanra a szenátor egyre sűrűsödő elfoglaltságai miatt parkolópályára került. A magányosságra, amelyet Kalenda azóta érzett. Másrészt pedig saját karrierjére, annak önként vállalt derékba törésére.
Valakinek el kellett vinnie a Vostroya, Aweris és általában a Hírszerzés körül kialakult balhét, az Arc pedig gyorsabban és határozottabban lépett, mint ő, aki mindig csak szolgálatként, elvégzendő feladatként tekintett a munkájára, szeretett problémákat megoldani, de a politikai érzékkel megáldott szenátorok és az Arc bandája által gazdagon birtokolt ravaszság mindig is hiányzott belőle.
Kalenda sokáig a Köztársaság iránti újabb, logikus szolgálattételként tekintette, hogy hajlandó hátralépni, átadni a helyét egy arra érdemesebbnek, talán éppen Zwerth szenátornak egy majdani új kormányban. Az Arc még arról is biztosította, hogy mindig lesz számára hely a Hírszerzés operatív stábjában... esti beszélgetéseken néha még egy lehetséges nagyköveti pozíció is szóba került.
Azonban minél tovább gondolkozott ezen, és minél magányosabb volt, Kalenda egyre inkább elárulva érezte magát. Talán a New Alderaanról érkező pletykák voltak az utolsó cseppek a pohárban, talán az, ahogyan a Fegyveres Erők Parancsnoksága szinte távozása után felfüggesztette Tycho Celchut pozíciójából, elejtett megjegyzésekre alapozva.
Mindig az alderaaniak és a nők húzzák a rövidebbet, gondolta keserűen Kalenda. A nonhumán nők, a sötét bőrű humán nők. Abren csak egy kivétel volt, aki erősíti a szabályt, aki aláfeküdt - talán szó szerint is, gondolta keserűen a nő - a fehér humán férfiak által dominált új politikai irányvonalnak. Igen, olyasféle kivétel, mint Niathal.
Szolgálták a még el sem jött új rendszert, hogy biztosítsák benne a helyüket, és félredobtak mindent és mindenkit, aki nem olyan, volt mint ők. Mindenkit, aki lázadt. Mindenkit, aki olyan volt, Kalenda, aki elfogadta önnön másodrendűségét.
"Sosem voltál másodrendű, kislányom" - suttogta Belindi fejében biztató módon a női hang, amely már hosszú ideje elkísérte mindenhová. - "Csak ezt akarják elhitetni veled. Harcolj ellene! Tégy ellene! Vedd a kezedbe a sorsod! Tudod, kikhez kell menned, kislány! Elnyomott nőtársaid már várnak rád! Segíts nekik, segíts nekik lerántani a fátylat erről az undoító, hazug összeesküvésről"
Kalenda felhajtotta a kávét. Végre elhatározta magát. Még egy pillantást vetett a holohír-olvasóján futó legfrisebb anyagra, a Dizn-i Channel egyik új sorozatára, amit egy interjú követett a Köztársaság erős női politikusainak arcképcsarnokából. Ő maga nem volt köztük, ahogyan Niathal és Abren sem. Ismert néhán trükköt a kommunikációs vonalakról, hiszen olyan régóta űzte ezt az ipart, mint az Arc és a többi Lidérc, és sokkal régebb óta, mint az a sok beképzelt szenátor, akik önhitt módon újabban azt hitték, hogy kémeset játszhatnak.
Hátrament a kávézó mosdójába, bezárta az egyik egészségügyi helység ajtaját, végül némi huzalozás és kódolgatás árán létrehozta a kapcsolatot. - Holdo szenátornő irodája - jelentkezett be egy fiatal női hang. - A nevem Belindi Kalenda - mutatkozott be a hívó fél. - Találkozni szeretnék Holdo és Cortez szenátorokkal. Minél hamarabb, minél bizalmasabb körülmények között. Olyan információim vannak számukra, amelyek megrendíthetik a Köztársaságot. Tudomásom van egy kiterjedt, a hatalom megszerzésére irányuló szenátori összeesküvés részleteiről, akkoráról, amire Palpatine óta nem volt példa.
Néhány pillanatnyi statikus zörej után a vonal kattant egyet, majd egy idősebb női hang jelentkezett. - Belindi drágám, itt Kathylin - ismerte fel Holdo hangját Kalenda azonnal. - El sem hiszed, mióta vártam erre a hívásra. Figyelj, elmondom, hogyan találkozhatunk, kedvesem.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jun 28, 2019 20:27:57 GMT 1
- Problémánk van - lépett be az Arc Wynn Dorvan irodájába olyan sietősen, hogy még az arcát (mármint a Borath Maddeus ezredes aliasához tartozó maszkot, sminket és implantokat) is elfelejtette levenni.
Dorvan felpillantott a személyi termináljából, amelyen keresztül éppen a legfrissebb jelentéseket olvasta a Hutt űrből és a Fény Hadseregének peremvidéki háborújából. Úgy tűnt, egyre több hatalom ragadja meg a lehetőséget, hogy a zavarosban halászva letaroljanak néhány kisebb frakciót és rovásukra növeljék területeiket; a sithek és hapanok beavatkozása után a köztársasági hírszerzők jelentései szerint küszöbön állt Vostroya beavatkozása is a háborúba. Dorvan reménykedett benne, hogy nem valamiféle kataklizma felé rohan egyre gyorsuló tempóban a galaxis, melynek végén a Köztársaság és az EGB sem kerülhetik el, hogy érintetté, és ezáltal jó eséllyel gyorsan egymás elleni hadviselő felekké is váljanak.
- Remélem, nem egy újabb Cár-bomba - simogatta meg Zseb fejecskéjét a felmérésekben első helyen álló pártszövetség titkára. - Vagy Rozess szenátor újabb áskálódó akciója. - Sajnos ez alkalommal ennél rosszabb - helyezett Dorvan elé néhány holomegjelenítőt Loran. - Kalendát elveszítettük. Álnéven és egy korábbi fedő-személyiségét használva elhagyta Coruscantot és a Chandrilára utazott. - Úgy sincs már itt mit tennie... nem lehet, hogy csak nyaralni ment? - bámult morfondírozva a minden bizonnyal rejtett testkamerával, vagy droiddrónnal készített, kissé szemcsés felvételre Dorvan, amelyen a bő nabooi szőttest és csuklyát viselő Belindi Kalenda felszállt egy luxus-utasszállítóra a szenátusi negyedhez tartozó interplanetáris légköri kikötők egyikének VIP-platformján. - Sajnos nem - ingatta a fejét Loran. - Ugyanis egy másik járattal Holdo és Cortez szenátorok is Chandrilára utaztak. Az ottani figyelőink szerint pedig találkoztak egymással. Azt hiszem Kalenda kitálalt a megállapodásainkról a DK-nak, vagy ki fog.
Dorvan ismét megsimogatta Zseb fejecskéjét, aki idegesen felmordult gazdája stressz-szintjének megemelkedését érzékelve. Végül a titkár megfogta a chitliket és betessékelte mellényzsebébe, majd letette a holomegjelenítőket és deaktiválta személyi terminálját, végül felpillantott az Arcra. - Hát... ez több, mint kellemetlen. Milyen intézkedéseket javasol? Gondolom egy semlegesítő akció túlontúl... nyilvánvaló lenne. - Már így is inognak a jövendőbeli koalíciónk eresztékei amiatt a New alderaani ügy miatt - ingatta a fejét Loran. - Ha most Kalendát is elveszítjük, sőt, még rosszabb, ha a nyilvánossághoz fordul, akkor nem csak a Populisták lesznek bajban, hanem az egész frakció.
- A Populistáknak új jelölt kell... - morfondírozott Dorvan. - Marrabb így nem maradhat bent a kormányban, ha Kalenda nem hajlandó elvinni a balhét, akkor neki kell. Fordítanunk kell egyet a kulcsszereplőkön. Beszélek a bothanokkal és a calamarikkal... sőt a quarennekkel és a koréliaiakkal is... mi az utolsó hír Celchuról? - Maga köré hívott egy sor régi Zsivány vadászpilótát, a Wenli-féle Ellenállás megmaradt tisztjeit és a New alderaani fegyveres önvédelmi milíciák képviselőit - magyarázta Loran. - De a lefogatásával hasonló reakciókat érnénk el... - Antilles nincs vele? - kérdezte most tovább gondolkozva Dorvan. - Nincs - rázta meg a fejét Garik. - Nemrég beszéltem Wedge-el, mással van elfoglalva. Corran Horn állítólag visszajön Coruscantra. Van valami köze annak, amit akar Naberrie-féle projekthez, Ben Skywalkerhez, meg a droidjához.
Dorvan biccentett. - Jó lenne tudni, hogy miben mesterkednek... én tájékoztatom G'Silt és Niathalt. Önre bízhatom Naberrie-t és Zwerthet? - Természetesen - biccentett Loran, megtartva magának a véleményét arról, milyen látványosan kerülte az utóbbi időben Wynn Dorvan Noel Naberrie-t annak ellenére, hogy elvileg mindig is ugyanannak a titkos, földalatti információs összeesküvő hálózatnak a tagjai voltak, méghozzá első és második számú tagjai. Az Arc ezt feljegyezte magának memóriájában, mint a törékeny, belső köztársasági koalíció sarokköveit fenyegető egyik bizonytalansági faktort a jövőre nézve. - De Belindi ügyében is lépnünk kell. Méghozzá gyorsan. - Az öreg Wodon sajnos megint átmenetileg kint van a kórházból - morfondírozott Dorvan. - A Bíróság most nem fog csak úgy magától nekünk és az ügyünknek tetsző döntéseket hozni, csak mert Marlon és a hozzá hasonlók elvisznek kesselizni meg kávézni néhány ülnököt... másra van szükségünk. - Összeállíthatok egy anyagot arról, hogy a vostroyaiak és az EGB a kispártok megtámogatására készülnek hamis szavazatokkal, eldurvuló kampánnyal, holonet-manipulációkkal - jegyezte meg az Arc. - Egy része még igaz is lesz.
- Ó igen, a jó öreg demokrácia és szólásszabadság elleni támadás... - biccentett Dorvan. - Ez talán segíthet. Ha rávesszük a Bíróságot, hogy támogassák a választások minél hamarabbi kiírását, ha úgy tetszik, az elképzelhető, lehetséges legkorábbi időpontra, kifoghatjuk Holdo és a bandája űrvitorlásából a szelet, mielőtt nekiállnak új holoplakátokat gyártani arról, hogyan tálal ki Kalenda... mire odáig jutnának, már nyitva lesznek a szavazókörök.
Loran bólintott. - Kellemetlen ügy. Sosem gondoltam volna, hogy Belindi idáig jut. Mindig is... tisztességes hírszerző tiszt volt. - Ha elég gyorsak vagyunk, bármit is mond majd, nem fog többnek tűnni, mint a vesztes ellenzék próbálkozásának - jegyezte meg Dorvan. - Feltéve, hogy ők lesznek a vesztes ellenzék... - köhintett Loran. - De valóban. És a Választási Iroda? - Sakan nem akar munkanélküli lenni, csak egy holoszavazat-kártyákat tologató hivatalnok, aki semmi máshoz nem ért az égvilágon - tárta szét a karjait Dorvan. - Ha a Bíróság állásfoglalása és a hírszerzési jelentések egyaránt alátámasztják a demokratikus választási eljárásrend elleni szervezkedést, akkor támogatni fogja a javaslatot.
- Akkor összeállítjuk az anyagot és bevisszük az ithorihoz - biccentett Loran. - És persze a többi beavatott is lássa először, ha kérhetem - nyugtázta Dorvan. - Hát hogyne - nyugtázta vigyorogva az Arc. - Maddeus afféle bürokrata. Imád fájlokat küldözgetni és telerakni a "másolatot kap" mezőt.
|
|
|
Post by Enz on Jul 22, 2019 20:41:43 GMT 1
Már jócskán este volt odakint, amikor Abren szenátori rezidenciájának ajtaja kinyílt, és a fáradtnak cseppet sem mondható sötét bőrű nő egészen vidáman lépett be az ajtón. A nappaliból a holovetítő hangja szűrődött ki, amelyen a legfrissebb választási eredmények elemzése folyt éppen. A szenátornő levetette a cipőjét, majd a nappaliba sietett, ahol ki is szúrta twi'lek barátnőjét, aki ölében egy tál vajon pirított yotbabbal békésen hortyogott elterülve a kanapén. Mögé osont, és befogta hátulról a szemeit. - Hah...! Öhm... - ébredt fel azonnal a jedi nő álmából. - Ha egy sith vagy, várj kérlek, amíg felébredek, hogy szétrúghassam a segged. - Most lebuktam - kuncogott Abren. Saalia megragadta a kezeit, és előre húzta, így adva neki egy aprócska csókot. - Azt hittem már sosem érsz haza - jegyezte meg némileg sértődötten. - Mondtam, hogy gyere az eredményváróra - mutatott rá a szenátor. - Igen, tényleg, a választás. Hogy sikerült, te vagy az új galaktikus főmegmondó? - kérdezte a lány, miközben kivette az öléből a yotbabos tálat, és a kis asztalra helyezte maga előtt. - Majdnem. G'Silék pártja nyerte a választást, de mi is jól szerepeltünk. Hamarosan egy miniszter barátnője lehetsz - hunyorított rá a nő. - Te pedig egy jedi mesteré. Csak idő kérdése - bizonygatta a twi'lek. - Ennek örömére azt hiszem igyunk meg valamit - jegyezte meg Abren, és a választ meg sem várva a hűtőhöz lépett, és előhúzta két jobbfajta bort. - Száraz vagy édes? - Azt hittem előbb iszunk, utána kufircolunk - jegyezte meg álmosan Saalia. - Már a borra gondoltam - nevetett fel Abren. - Akkor legyen édes. Nabooi vörösbor, igazán jó évjárat. - Jól hangzik - felelte Saalia, miközben átült a kanapéra - Szóval akkor erre a másik pártra kell odafigyelnem, nehogy megint sith nagyúr kerüljön a főkancellári székbe. - Úgy valahogy. Majd elintézem neked, hogy bejöhess az ülésekre - mondta a szenátor, miközben letelepedett mellé a borral és két pohárral. - Mondhatok beszédet is? - Persze...Ha egymásnak akarok ugrasztani két rendszert, téged kérlek meg elsőnek - viccelődött Abren. - Ez nem volt szép - fonta össze a karjait durcásan a másik, miközben Abren kibontotta a bort és töltött mindkét pohárba, majd közelebb hajolt Saaliához. - Jobb szeretem, amikor csak nekem hangoskodsz - mondta sejtelmesen, majd egy apró csókot lehelt a jedi ajkaira. - Szóval ezért akarsz ilyen hamar leitatni? - Nem azt mondtad, hogy nem használod rajtam a jedi trükköket? - Alábecsülöd a hatalmam. Ehhez semmi ilyesmire nincs szükségem - kuncogott Saalia, majd az átvett poharat a másikhoz koccintotta - Akkor igyunk arra, hogy végre lesz majdnem becsületes miniszter is a kormányban. - Nagy szavak, a suliban tanultad? - cukkolta Abren, miután mindketten jó nagyot kortyoltak a pohárba. - Akkor olvastam, amikor épp a nyugdíjért álltál sorba - vágta rá a twi'lek, mire mindketten nevetésben törtek ki. - Gondolom ezentúl nem lesz ennyi időd rám - jegyezte meg Saalia, miután újra kortyoltak a borból. Abren közelebb húzódott hozzá, és gyengéden átkarolta. - Máris féltékenykedsz? - kérdezte tőle. - Pedig még el sem kezdődött a hivatali időm. - Eddig legalább csak más lányokkal időztél, de most már a munkád is ott lesz - jegyezte meg a twi'lek. - Ne aggódj, szakítunk majd időt egymásra - kacsintott rá. - Meg aztán a munkámban nagy szükségem lesz rád is. Nem egyszerű a Köztársaság hírszerzését működtetni. - Ne aggódj, ha rajtam múlik, sith fenék nem marad szétrúgatlan! - Azért nem csak a sithek jelentenek fenyegetést a Köztársaságra. - Nos, nem lehet minden csak szórakozás. Szóval kénytelen leszek néha másokat is fenékbe rúgni a kedvedért. Mindenesetre jobb, mintha végül felvettél volna cselédnek - utalt arra a dologra, amiről az első találkozásukkor szó volt álcaként. - Ha csak ez a vágyad, szerzek neked egy csini cselédruhát, ami illik a színedhez - jegyezte meg huncut mosollyal Abren. Saalia mosolygott, majd ismét kortyolt a borból. Közben nem kerülte el a figyelmét, hogy Abren a háta mögött az egyik lekkuja végével játszadozik. Nyilvánvaló volt, hogy most inkább nem felesleges fecsegésre akarta használni a száját. - Szóval jedi-cselédet akarsz itthonra? - Lehet róla szó, de akkor meg kell tanulnod a yotbabon kívül mást is főzni - ugratta Abren, miközben megfogta a twi'lek lekkuját és húzni kezdte, arra ösztönözve Saaliát, hogy hátrahajtsa a fejét és hátradőljön a kanapén. Kihasználta az alkalmat és a nyakát kezdte csókolgatni, majd egy ponton jó alaposan ki is szívta, közben a másik a fenekét kezdte markolászni a szabad kezével. Abren legalább annyira türelmetlen volt most, mint Saalia, mégis igyekezett visszafogni magát, és nem ott helyben leteperni a másikat. Úgy kevesebb volt a móka, és még hamarabb végeztek is a lényeggel. Így aztán lassan haladt végig a twi'lek nyakától lefelé, útba ejtve a másik melleit is, amelyet nem sokkal előtte szabadított ki a meglehetősen lenge ruha alól, ami alatt Saalia nem viselt semmit. - Látom készültél - kuncogott, mielőtt a sötétkék bimbók egyikét szájába vette volna, és előbb gyengéden, majd egyre erősebben szívni kezdte, míg másik kezével a lány combajit simogatta. - Ne beszédre használd a szád - instruálta Saalia, és gyengéden visszanyomta a fejét, majd halkan sóhajtott, ahogy Abren újra munkához látott. Saalia érezte, hogy Abrennek nem kevés feszültséget kell levezetnie, így engedte, hogy kitombolja magát. Ez persze számára sem volt rossz dolog, hisz a szájával nem csak a szavak formálása ment remekül, hanem nagyon jó érzéke volt egyéb dolgokhoz is. - Ha minden politikus ilyen jól használná a száját, biztos vagyok benne, hogy gördülékenyebb lenne a demokrácia - jegyezte meg viccesen, majd nevetett a saját viccén egészen addig, míg Abren belé nem fojtotta a nevetést egy szenvedélyes csókkal, miközben egyre jobban igyekezett lehámozni róla az egyébként sem sok ruhát. - Gyere a hálószobába és kaphatsz egy magánórát demokráciából - felelte a szenátor, amikor hagyta végre levegőhöz jutni. - Megdumáltál! - válaszolt a twi'lek, majd ahogy a másik lemászott róla, ő is felkelt a kanapéról és a karjaiba vette - Hú, nehéz dolog a demokrácia! - Meglátjuk, ki lesz a nehezebb, ha ennyi yotbabot eszel! Az ágyhoz érve ledobta rá, majd követve őt leszorította a csuklóinál fogva és megcsókolta ismét. A páros a reggeli napsugarak fényére ébredt az ágyban, egymás karjaiban, és egy gyengéd csókot leheltek egymásra. Tegnap jó alaposan megünnepelték a választási sikert, és most egyikőjüknek sem akaródzott még felkelnie. Saalia szinte önkéntelenül is Abren egyik fedetlen sötét keblét simogatta. Néhány percig csak csendben feküdtek, aztán megszólalt Abren csipogója, aki sietve kelt fel a helyéről. - Mindig tönkreteszi valami a békés pillanatokat - sóhajtott Saalia, miközben a szenátornő kézbe vette a kommunikátorát, majd elolvasva az üzenetet, bocsánatkérően a twi'lekre nézett, akinek talán játszania sem kellett a durcázást. Odahajolt hozzá, és aprócska csókot adott neki. - Tudod, hogy nem tudnék rád haragudni - enyhült meg a twi'lek is. - Ne aggódj, bepótoljuk még a közös andalgást - fogadkozott. - De ma fontos programon kell részt vennem. Mondd neked valamit az a név, hogy Yang Wenli? - Ez valami találós kérdés? Vigyázz, mert következőnek én meg Tython Hősére kérdezek rá - fogadkozott Saalia. - Serennói katonatiszt a különleges erőknél, Jaina Solo hmm... romantikus társa és az Ellenállás egyik koordinátora - adott választ a saját kérdésére Abren. - Érdekes fickónak tűnik. Szívesen megismerném - jegyezte meg a twi'lek, miközben ő is felült az ágyban. - Attól tartok, ezzel már elkéstél - rázta meg a fejét Abren. - Ma lesz a temetése, ahol beszédet mondok. - Ó... Nem túl vidám feladat. - Hát nem. De szeretném, ha jelen lennél. Ott lesz pár jó ismerősöm is, és szeretném, ha te is megismernéd őket - állt elő a kérésével a szenátornő. - Próbára akarsz tenni, tudok-e viselkedni egy ilyen eseményen? - Szükségtelen. Megbízom benned. - Akkor csak be akarsz mutatni az exeidnek? - Mit tippelsz, mennyien lehetnek? - Nagy a galaxis...Próbáltam keresni a lakásban valamit, ami tele van strigulákkal, de semmi... - magyarázta a jedi, mire Abren csak mosolyogva forgatta a szemeit. - Váltsunk valami kellemesebb témára. - A sithekre? - Az neked kellemes? - Szétrúgni a seggüket igen. - Még fel se keltünk, de már meg akarod menteni a galaxist. Ne siess annyira. Inkább reggelizzünk. Szemben a filmes klisékkel, a temetési megemlékezésre verőfényes napsütésben került sor, mintha maga az időjárás úgy döntött volna, nem hajol meg a résztvevők akaratának, és már csak azért is megmutatja, az élet mennyire halad tovább még akkor is, ha egy fényes csillag múlik ki. Az eseményen két díszőrség is felsorakozott: egy köztársasági és egy serennói, és a daliás termetű, komor férfiak fegyvere csillogott a napsütésben, igen emelkedett látványt nyújtva. A koporsó (amit a halála körülményeire tekintettel lezártak, megkímélve a nagyérdeműt a látványól) a pódium egy kiemelt helyén állt, körülötte különböző koszorúk és virágok hegye bizonyította, sokan lerótták tiszteletüket. A koporsó mögött egy nagy holoportré állt, sarkán fekete gyászszalaggal átkötve, amely egy félszegen mosolygó fiatal katonatisztetet mutatott, akin mér világoszöld beretje is kissé furcsán állt. Alatta egy rövid idézet került kiemelésre nagybetűkkel a katonai esküből "fogadom, a Köztársaságot és annak polgárait megvédelmezem". Abren és Saalia, akárcsak a többi résztvevő, a pódium másik oldalán foglaltak helyet. Oldalt zenekar várakozott, hogy a megfelelő időben rákezdjen a megfelelő dallamra. Először a férfi életútját mutatták be: műkereskedő apja fiatalkorában meghalt, és csak tartozásokat hagyott rá, így az ifjú Yang katonának állt, mint az oktatás egyetlen ingyenes módja. A háború mindig messze állt tőle, történész szeretett volna lenni. Ennek ellenére remek képességű férfi volt, a Serennói Elnöki Gárda tisztje, majd az Ellenállás startégája. Ezt követően Grenhill tábornok mondott beszédet a serennói haderő nevében, méltatva a fiatal férfit, aki még Han Solo halálesetének nyomozása kapcsán tüntette ki magát. Majd Abren állt ki a mikrofon elé, körülötte holokameradroidok cikáztak. Tudta, hogy a sajtófelhajtás részben neki, mint pletykált miniszterjelöltnek szólt. - Yang Wenli hős volt. Serenno és a Köztársaság hőse egyaránt. De mi tette őt ezzé? A születése? Akárcsak én, ő is bevándorlók gyermeke volt. A neveltetése? Rokonok adták egymás között, de sehol sem volt igazán helye. A foglalkozása? Hiszen sosem akart katona lenni, és mások életét elvenni. A történelem dokumentálása jobban érdekelte, mint annak az alakítása. Nem, Yang Wenli azért lett hős, mert belül a legjobbra törekvés hajtotta, és saját életét is kész volt kockáztatni ezért a meggyőződéséért. Ez az, ami minden köztársasági polgárnak mintául kell szolgálni. A Galaxis nagy birodalmai kegyetlenül, kényszerrel hajtják rabigába, majd halálba saját állampolgáraikat, a Köztársaság azonban különb. A meggyőződésünk, szabad akarunk tesz minket mássá, erősebbé! És Yang Wenli, a hős megértette ezt. Számára ismeretlenek miatt kockára tette az életét, mentve az áldozatokat a tűz elől, amely félő volt, mindenki elemészt. Abban a pillanatban nem gondolkozott, nem mérlegelte, hogy fiatal társa és születendő gyermeke miatt élnie kell, csak azt, hogy mások élete veszélyben van. Most már egy az Erővel, ám mi akik itt maradtunk, erőt kell merítsünk az ő hatalmas áldozatából. Mert csak így maradhat fent szeretett Köztársaságunk! Dicsőség a hősöknek! Erre a zenekar rákezdett a serennói himnuszra (https://www.youtube.com/watch?v=eRI5eWWZIpo), Abren pedig kihúzva magát állt, akárcsak a többi jelenlévő. Ahogy az utolsó dallamok is elhaltak, a katonák előre léptek, és díszsortüzet adtak le. - Yang Wenli dandártábornok, nyugodjon békében! - tisztelgett most a katonás megjelenésű, mindig szomorkás arcú Grenhill, miközben ketten összehajtották a koporsón nyugvó lobogót, majd - az özvegye hiányában - a család legközelebb rokonainak adták oda. A díszsortűz után Abren visszatért Saalia mellé, aki látszólag egész természetesen tudott egy ilyen eseményen viselkedni úgy, ahogy kellett. Bár megbízott benne, titkon remélte, hogy nem alaptalanul. Csendben vártak a sorukra, hogy részvétüket fejezhessék ki a rokonok fel, amikor Saalia közelebb hajolt Abrenhez és halkan szólt hozzá. - Szép beszéd volt - mondta kedvesen. - Köszönöm - felelt Abren, majd észrevette, hogy Saalia kicsit szimatol. - Kellemes az illatod - tette hozzá. - Saalia, temetésen vagyunk - emlékeztette halkan a jedit. - Kellemes az illatod ezen a temetésen - javított Saalia, mire Abren inkább nem felelt semmit. Ahogy a temetési megemlékezés lassan végetért, és a sok ezer főre rugó tömeg oszlani kezdett, Abren a mellette álló tábornok felé fordult. - Rég beszéltünk, Dwight - mosolygott a szomorú arcú, negyvenes éveiben járó serennóira. - MIlyen igaz - bólintott a férfi. - Úgy hallom, sikerült feltörnöd. - Mint a talajvíz - mosolygott Abren. - Én pedig úgy hallom, Keller elnökkel nehéz bírni. - Nem sokra tartja a demokráciát. Nem egyszerű vele együtt dolgozni - sóhajtott fel a tiszt. - Saalia, ő itt Dwight Grenhill tábornok, a serennói fegyveres erők parancsnoka - pillantott hátra a twi'lek kísérője felé. - Dwight, ő pedig Saalia Freeta, jedi lovag, kísérőm és őrzőm. Becenevén a Vihar. - Vihar? - kérdezte a tábornok egy halovány mosoly kíséretében, miközben a twi'lek alig észrevehetően oldalba könyökölte a szenátort. - Örülök a találkozásnak. Abrennel mindig jó volt együtt dolgozni. - Nos, hát legalább az biztos, hogy ő nem az exe - motyogta magában, majd szélesen mosolyogva pillantott fel. - Enyém az öröm, mindig jó dolog megismerni Abren barátait. - Na és mondd csak Dwight, ha úgyis terhes együtt dolgoznod Kellerrel, miért nem jössz át Coruscantra? Épp keresünk egy kompetens személyt a kormányba a planetáris csapatok élére - jegyezte meg a szenátor, nem túl burkoltan a másik tudtára adva az ajánlatát. - Szomorú lenne, ha a tábornok otthagyna minket - lépett oda hozzájuk egy negyvenes évei végefelé járó, jó külsejű nő, akinek hosszú, hullámos fekete haja volt és a férfihoz hasonló zöld egyenruhát viselt, rajta az Elnöki Gárda kitűzőjével. - Bocsánat, ismerjük egymást? - mérte végig Abren. - Leonia Tavira, az Elnöki Gárda parancsnoka - mosolygott a nő fölényesen. - Tavira, mint az egykori birodalmi moff? - Miért kell rögtön a múltat felhánytorgatni? Mindenkinek vannak sötét foltok benne, nemde? - kérdezte enyhén fenyegető hangon, miközben Abrenre hunyorított. Saalia nem akart belefolyni a dologba. Elvégre Abren élete egyáltalán nem volt veszélyben. A szavakkal pedig elég jól bánt magától is, így ráhagyta a becsülete megvédését. Végigmérte a nőt, amit ő is észrevett. - Látom, nem érkezett egyedül - mérte végig a twi'leket - Egy jedi lovag tisztel meg minket a jelenlétével. Örvendek a találkozásnak - mondta úgy, hogy a szavaiból kivehető volt az ellenszenv. - Én nemkülönben - felelte a jedi - Saalia Freeta - mutatkozott be. - Hogy-hogy nem a többi jedivel együtt van? Úgy tudom, a Fény hadseregének most minden elérhető jedire szükségük van. - Ó, én a másik csapatban játszom. - Pedig olyannak tűnik, aki szeret pofozkodni. - Pofozkodni igen, de nem öldökölni - felelte Saalia fölényesen, nem engedve az inzultusnak. Pedig az ilyen pökhendi alakokat szerette helyretenni. A temetésre való tekintettel azonban viselkedett. - Na és hogy szolgál az elnök úr egészsége? Rég volt alkalmunk értekezni - mosolygott Abren diplomatikusan. - Véglegesítette már a kinevezését, ideiglenes igazgató? - Hehe - nevetett kínosan Tavira, miközben szája széle meg-megrándult. - Hamarosan fogja, ezt biztosra vehetik. - Drukkolok magának, Leonia - húzódott arcán a mosoly gunyorossá, mire a nő valamiféle indokkal gyorsan faképnél hagyta őket. - Piócák mind, egytől egyig - mondta lefitymálóan Grenhill, ahogy távolabb ért Tavira. - Ami az ajánlatot illeti, azt hiszem jól meg fogom fontolni... De mi lesz így Serennóval? - A Köztársaság minisztereiként jobban Keller körmére nézhetünk. Játszhatja a kiskirályt odahaza, de be lesznek határolva a lehetőségei - magyarázta. - Nagy segítség lennél, Dwight. - Köszönöm - biccentett a katona. Ekkor egy újabb alak lépett hozzájuk, egy rövid hajú, vágott szemű férfi, akárcsak maga Yang volt. - Bocsánat, szenátorasszony, remélem nem zavarok - mosolygott rájuk. - Andreu Yang vagyok. - Találkoztunk mi már, nem igaz? - kérdezett vissza Abren, mivel ismerősnek tartotta a férfit. - A populisták egyik rendezvényén. A párt coruscanti titkára vagyok - jelentette ki a férfi, mire a szenátornőnek rögtön beugrott. - És Wenli unokatestvére. - Sajnálom a veszteségét - közölte a nő együttérzőn. - Sosem voltunk túl közel egymáshoz, de mindig úgy éreztem, Wen többre hivatott. Viszont szenátorasszony... az a pletyka, hogy nem baleset volt... igaz? - tette fel a kérdést, halkan. - Nem lennék túl jó a munkámban ha csak úgy elmondanám - jegyezte meg Abren, majd néhány pillanatig gondolkodott. - Jó, de csak ha a szavát adja, hogy nem mondja tovább. Andreu egy bólintással jelezte, hogy készen áll erre. - Valójában egy terrortámadás történt. Jaina és a gyereke egyszerűen eltűntek, többeket lemészároltak. Nem akartunk a választások előtt pánikot - közölte, mire Andreu némileg döbbenten nézett vissza. Saalia sem lepődött meg kevésbé, hisz ez neki is új volt. De mivel csak nemrég érkezett vissza, érthető volt, hogy nem volt naprakész az ilyen dolgokat illetően. Igaz, nem ismerte Jainát, csak hírből, de tudta, hogy a jediknek nagy veszteség az elvesztése. Már amennyiben nem kerül elő. Csak remélni tudta, hogy bárhol is legyen, nincs baja. Nem igazán akart csatlakozni a beszélgetéshez, hacsak Abren nem akarja mindenképp bemutatni őt. Így másfelé figyelt. Egyébként is, ha testőrként volt Abren mellett, oda kellett figyeljen a biztonságára. De sehol semmi gyanúsat nem látott, illetve érzett a közelben. Ez egyfelől jó dolog volt, mert nem kellett seggberúgnia senkit, másfelől viszont unalmas. De ha Abren megkérte rá, erre szánta ezt a napot. Este majd úgyis behajtja az árát rajta. *** Vanya egyedül lépett be a rossz nevű coruscanti sikátorba, pontosan, ahogy a kontakt meghagyta neki. Az épületek romosak voltak, valószínűleg már a vong háború óta és csak néhány befűszerezett piti bűnöző meg hajléktalan fetrengett a földön, őket pedig, ha orrát befogva is, de még át tudta lépni. A Vishkar végrehajtójaként önszántából sosem jött volna ilyen helyre, de most kénytelen volt. Épp az irodájában olvasta a központjukba történő illetéktelen behatolási incidenst taglaló jegyzőkönyvet, amikor egy arcpirító, fenyegető üzenetet kapott egy ismeretlen alaktól. Hacsak nem jön el ide, akkor olyan információkat tesznek közzé róla, ami nagyon ártott volna nemcsak neki, de a Vishkarnak is, és a példa kedvéért képeket is csatoltak. Vanya fiatalkorában az egyik alsóvárosi banda ruhájában feszített rajta. A Vishkar mutatott neki új utat, és segített továbblépni, de sokan bizonyára nem értenék ezt. Le kellett rendeznie az ügyet. Befordult a megadott kis szűk utcába, és megállt, látszólag nyugodtan. Tudta, hogy egy csapat fegyveres épp most veszi fel a pozícióját a szomszédos épületekben, és gondoskodik majd róla, hogy egy szemtanúja se maradhasson a kis találkozónak. Ahogy azonban várt, csak nem akart feltűnni ismeretlen zsarolója, Vanya pedig lassan kezdte elveszíteni a hidegvérét. A taktikai vizorába épített kommunikátorhoz nyúlt emberi kezével. - Egyes csapat, jelentkezz! Semmi. - Kettes csapat, helyzetértékelést! Megint semmi. Vany az ajkába harapott. Ez semmi jóra nem utalt. Nem kellett azonban sokáig várnia magyarázatra, ugyanis egy álcázó kapcsolódott ki előtte, és egy sötétbőrű, lila hajú, implantátumos lány pöckölte meg az orrát. - Qué onda? - kérdezte, széles vigyorral az arcán. Vanya hátrébb lépett ösztönösen, miközben próbálta a frekvencián elérni az embereit. - Ó, ha azokat a fegyveres figurákat keresed, van egy rossz hírem. - Mit csináltál velük!? - kérdezte szinte vicsorogva. - Ne aggódj, csak pihennek kicsit - közölte gonosz kis mosollyal. - Azt hiszem nem mutatkoztunk még be. - Majd a halottkém megállapítja a neved - dühöngött tovább a vishkari nő, és előhúzta saját, egyedi gyártású fegyverét. - Na-na, lassan a testtel - rázta meg maga előtt a mutatóujját játékosan a nő. - Mert nekem viszont vannak barátaim. Erre egy vállig érő ezüst hajkoronás nő lépett elő, sugárpuskával a kezében, másik oldalról pedig egy melák harci robot masírozott elő. - Szóval - mosolygott tovább a hacker. - Beszélgessünk. Vanya hamar felismerte az esélyeit, így végül úgy döntött, hogy talán mégis érdemes lehet meghallgatnia, mit is akarnak tőle. Ha meg akarták volna ölni, már túl lettek volna rajta. - Jól van. Gondolom nekem szükségtelen bemutatkoznom. - Való igaz. Mi tudjuk, ki vagy. Ők itt a barátaim, Ashe és Baobab. - Hali - mutatkozott be a fehér hajú nő, a melák robot pedig udvariasan megemelte a kis kalapját. - Engem pedig Salazarként ismerhetsz. - Az a Salazar? - kérdezte Vanya. - Úgy ám. De autogramot majd később adok. - Hogyne. Szóval, mi az oka ennek a kis találkozónak? Melyikőtökkel kell tárgyaljak? - Velem - lépett elő egy újabb nő - Rieko - mutatkozott be. - Te vagy a csapat vezetője? - érdeklődött Vanya. - Úgy is mondhatjuk. Bár ez az első közös munkánk. Egy kényes ügyben kell eljárnunk egy magas rangú megbízónak. Ehhez van szükségünk a segítségedre. - A Vishkar senkinek sem dolgozik - jelentette ki magabiztosan, és érezni lehetett a hangjából, hogy sziklaszilárd hittel mondja. - Nos, ezért is téged kerestünk meg személyesen - mosolygott Sala. - Ha az én bukásom kell a Vishkar sikeréhez, boldogan vállalom. - Miért ne járhatnál jól te is, és a Vishkar is? - kérdezte Sala. - Meghallgatni nem kerül semmibe. - Szóval - vette át a szót türelmetlenül Rieko, aki láthatóan ritkán szokott tárgyalni, és ehhez mérten türelme sem sok volt hozzá. - Van valaki, aki csúnya dolgot csinált, és elszökött otthonról, így most jól el akarják fenekelni. Mond valamit az a név, hogy Lena Oxton? - Lena? - kérdezett vissza Vanya, gondolatban visszapörgetve a nevet, de nem igazán jutott eredményre. - A nő, aki részt vett a Vishkar behatolási incidensben is - segítette ki Sala. A vishkari dolgozó előbb meg akarta volna köszönni, aztán dühös lett, hiszen azok a jelentések szigorúan titkosak voltak. De rájött, hogy dühöngéssel nem sokat segít a helyzeten. - Ő egy senki. Miért kellek én hozzá? - Egy senki, igen... - felelte Rieko - Ezt akarja elhitetni mindenkivel. - A Vishkar mindenkit alaposan átvilágít, aki jelentkezik. Kiderült volna, hogy nem ez a valódi neve - mondta Vanya határozottan. - Senki sem mondta, hogy hanyagok. Itt inkább arról van szó, hogy valamilyen módon álcázta magát és másképp néz ki, mint eredetileg. - Kezd érdekelni a dolog. Ki ez a kis Lena Oxton valójában, hogy egy ilyen érdekes társulat jött utána? Rieko biccentett Sala felé, aki egy kézi holokivetítőt vett elő és aktiválta, amiből egy fiatal nagai vonásokkal megáldott nő képe jelent meg. De nem úgy tűnt, mintha Vanya felismerte volna. - Mikasa Kikushai, a nagai császári család hercegnője. - Nocsak - vonta fel szemöldökét Vanya - Ez megmagyarázza, miért volt olyan bátor az árvaházban...Szóval, egy elkényeztetett kis hercegnő kifog a nagai titkosszolgálaton? - Ne tévessze meg a látvány. Ez a lány veszélyes. Legyőzte a bátyját párbajban. Emellett tud bánni az Erővel is. - Érdekes. Hogy jöttetek rá, hogy itt van? - Összebarátkozott néhány jedivel és egyéb a Köztársasággal kapcsolatban álló egyénnel, akikkel megszökhetett. Lena arca az adumari felvételeken bukkant fel először. De előtte semmi nyoma nem volt - magyarázta Rieko. - Nem volt más dolgunk, mint figyeltetni a barátait és nem egyszer felbukkant ő is. Itt van, Coruscanton és a Satocorpnak dolgozik - tette hozzá Salazar. - Szóval arról lenne szó, hogy én segítek elkapni ezt a kis szökevényt, cserébe segítséget kapok a Satocorp ellen, ha jól értem. - Úgy valahogy. Mindenki nyer - szólt hozzá Ashe is - A kis hercegnőt leszámítva. - A Vishkar mit nyerne ezzel pontosan? - kérdezte Vanya, aki úgy tűnik egyelőre nem látta át teljesen a tervet. - A SatoCorpnak erős politikai szövetségesei vannak, mint rájöttem. - Igen. És vajon mi lesz, mikor kiderül, hogy egy szökött hercegnőt bújtatnak, akinek a jelenléte önmagában háborút idézhet elő a nagaiokkal? - tette fel a kérdést Salazar. - Ahogy a közvélemény felbolydul, a kormány azonnal rá fogja kenni a balhét Satoékra. Onnantól kezdve pedig... - Szabad préda lesznek - csapott mechanikus kezével a tenyerébe, mint aki megértette, mire is megy ki a játék, és Riekon látszott, hogy nagyon unalmasnak tartja az egészet. Ashenna ezzel szemben nyugodtan várakozott, mint aki megszokta már ezt a fajta testőrködő munkát Tivan mellett. - És mit kéne ehhez pontosan tennie a Vishkarnak? - Úgy tudom megkapták a J-112-H-5-ös körzet rekonstrukciós munkálatait - közölte Sala, aki szokásához híven jól informált volt. Vanya láthatóan már nem is erőlködött azzal, hogy felvilágosítsa, ez nem nyilvános információ. - Ismertebb nevén a Kis Nagiét, tömve nagai menekültekkel. - Hát nem bizonyultak eddig túl együttműködőnek - bólintott Vanya. - A lényeg, hogy tereljék össze a lakókat, mi pedig elkezdjük beszállítmányozni őket, hogy Nagira visszaszállítsuk. Erre Lena fel fogja fedni a valódi kilétét - magyarázta a tervet Sala. - Biztosak vagytok ebben? - Ne aggódj, szivi, ezt garantálhatom neked - szólt hozzá Rieko is. A megszólítás persze látható ellenszenvet váltott ki Vanyából. - Ahogy valami történik, rohanni fog hősködni. A vérében van. - Rendben, ez működhet. De van egy feltételem - emelte ki nyomatékosan az utóbbit Vanya. - Senki se halhat meg. Se a hercegnő, se más. Ez a Vishkar politikája, mi megváltoztatjuk a velünk egyet nem értőket, nem megöljük. - Természetesen - húzódott gunyoros mosoly Rieko arcára. - A végén végigpusziljuk a gyerekeket is. Hol élsz te? - Ha nem egyeztek bele, nincs alku - húzta ki magát makacsul Vanya. - Nos, ez még belefér. Amúgy sem érdekel a sok koszos menekült - felelte végül Rieko, miután átgondolta a dolgokat. Elkapják Mikasát, mindenki látja, aztán majd út közben baleset éri. A bizonyítékokat pedig a hacker meghamisítja. - Szóval Nagi nem is akarja visszakapni az övéit? - kérdezett rá Vanya. - Vannak ilyen terveik, de jobb szeretnék nem erőszakkal elérni. Egyébként sincsenek itt olyan sokan, hogy nagyon érezzék a hiányukat. - Értem. Na és mi a helyzet Lena barátaival? Gondolom, nem hagynák cserben egy ilyen kritikus pillanatban. - Igen, van pár jedi és egy szenátor is - gondolkodott el Sala. - Tehát nem hazudott? A kis csitri. Már az sem lepne meg, ha tényleg ismerné a sith császárnőt is. - Ami azt illeti, a sógornője. Bár tőle kétlem, hogy félni kellene - felelte Rieko. - Az is lehet, hogy a jedik nem avatkoznak bele. Úgy tűnik amúgy is lelépett a többség. Talán csinálni kellene valami balhét, ami leköti őket, míg mi csapdába csaljuk a kis hősnőnket. A Satocorp meg nem menne neki nyíltan amúgy sem a Vishkarnak. Ahogy más befolyásos emberek sem. - Szerintem elég, ha gyorsan elintézzük a dolgot - jegyezte meg Sala. - Mikasa azonnal ide fog sietni, míg a jedi barátai bizonyosan nem érnek rá rögtön. Mire észbe kapnak, a hercegnő máris egy hajón ül, úton hazafelé. - Tetszik - bólintott Vanya. - Akkor hát, ne késlekedjünk!
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jul 24, 2019 8:40:22 GMT 1
Loran éppen azzal volt elfoglalva, hogy új személyiségének megfelelően most már véglegesen borathmaddeusosítsa korábbi irodáját, lecserélve néhány, a személyes ízlésének nem feltétlenül megfelelő holoképet és egyéb műtárgyat, amelyeket a felesége, Dia csempészett be az irodába, most pedig végre legálisan átrendezhette és bedobozolhatta őket - amikor az újonnan kinevezett adjutánsának szapora léptei és sűrű elnézéskérései közepette két prominens szenátor trappolt be hozzá, megszakítva lakberendezési projektjét, majd kitessékelve az adjutánst.
Loran biccentett, megigazította a háta mögött álló, kissé még ferde, elektronikus holokép-rámát, majd végigmérte látogatóit. - Nahát, Naberrie szenátor és Dorvan szenátor. Vagy most már megbízottak? Magukat manapság elég ritkán látni együtt... jó látni, hogy kibékültek - villantott rájuk egy inkább Arcos, mint Maddeushoz illő vigyort. - A megbízottak kinevezése csak az államfő beiktatása és a koalíciós szerződések aláírása és ratifikálása után történik - jegyezte meg némiképp savanyú arccal Wynn Dorvan, visszatolva Zsebet egy finom mozdulattal a mellényének hajlatába. - A nálunk... holoképesebb párttársaink pedig elviszik az ilyenkor szükséges közszerepléseket, így mi nyugodtan kávézhatunk és konspi... akarom mondani beszélgethetünk Dorvan úrral és a további érintettekkel... - engedett meg magának egy korábban tőle nem látott mosolyt Naberrie. - Igaz is, nagyon... kifejezően beszélt a kolléganője szegény Wenli temetésén - biccentett Loran. - Ennyi volt SZRSZ-es még akkor sem özönlött ide, amikor bejelentették Serenno és az egész peremvidéki miskulancia csatlakozását. - Hoztunk még valakit - tette hozzá a tárgyhoz visszakanyarodva Dorvan.
Wedge Antilles félszeg mosollyal lépett be a hírszerzési iroda résnyire nyitva hagyott ajtaján. Kicsit mintha még mindig bicegett volna, de határozott mozdulattal csapott le a záró gombra, biztosítva a nyugodt beszélgetést, majd fürkésző tekintettel nézett körbe. - Szevasz, Arc - mondta végül.
Loran, aki új személyiségéhez méltón otthonán kívül szinte most már folyamatosan Maddeus aliasát viselte, megtorpant egy pillanatra, majd rendületlenül folytatta a mozdulatsort, amely vendégi számára kávé kitöltésére és felszolgálására irányult. - Üdv, Wedge - mondta végül és egy pohár híg, fekete filteres löttyöt nyújtott a volt Zsivány Vezér felé, amely leginkább a CSF alsóvárosi körzeti irodáiban lehetett népszerű. - Tehát beavattak. Ideje volt már, gondolom. - Úgy tűnik, Antilles szenátor mégsem megy nyugdíjba - magyarázta Dorvan. - Ő lesz a Populisták új csúcsjelöltje Marrabb helyett a védelmi megbízotti posztra. Ezek után természetes volt, hogy megosztottunk vele néhány... technikai részletet.
Az Arc felsóhajtott és leült az asztalához. Most már értette, miért olyan kedvetlen Dorvan. - Niathal őrjöngeni fog. - Ne is mondja, nekem kell majd beadagolnom neki - sóhajtott fel Dorvan. - Marrabb veresége után a Populisták vezetésében átvették a hatalmat a bothanok - magyarázta segítőkészen Naberrie. - Dre'llye szenátor és társai kipenderítették a mon cal delegáltakat, mondván, vesztesekkel nem közösködnek. Dre'llye magának akarta a posztot, de közöltük velük, hogy ez esetben búcsút mondhatnak a koalíciós együttműködésnek, és vidáman elkormányzunk nélkülük, egyszerű többséggel, kétharmad nélkül is. - Nos, igen, a legtöbb Populista szenátorral ellentétben Dre'llye nem hogy nyugdíjas lett volna a Konföderáció alatt, de egyenesen Phennir alelnöke volt. Nem csoda, ha sokan nem fogadnák el a Köztársaság védelmének első számú felelőseként - hümmögött sokat tudóan Loran. - Kitalálom, utána meg Kre'feyt akarták Niathal helyére, amikor az elsőt nem kapták meg. - Pontosan - biccentett Dorvan. - De a Republikánus vezetők kijelentették, hogy az kizárt dolog. Volt pár hosszú tárgyalásos éjszaka mögöttünk, amíg maguk Wenli temetésén ültek, vagy éppenséggel azt a magbeli erő-gócot üldözték, vagy mit. - A Tythont - biccentett Naberrie. - És egészen jól haladunk. Hamarosan nem lesz szükségünk Ben Skywalker segítségére, elengedhetjük.
- Szóval miután Niathal informálisan megüzente, hogy vagy megtartja a pozícióját, vagy ha nem, akkor személyesen fogja kitakarítani Dacról azt az aszott, vízkóros banyát, aki kipenderítette a Szenátusból Marrabbot... - folytatta Naberrie, mire Dorvan gyorsan közbevágott: - Ezek természetesen Niathal saját szavai voltak, csak őt idézzük. - Khm, igen - biccentett Noel. - Szóval ezek után azzal próbálkoztak bothan elvbarátaink, hogy akkor Kre'feyt tolják be a civil megbízotti pozícióba. - Az öreg meg gondolom kijelentette, hogy semmi esetre sem veti le az egyenruhát - kuncogott fel a kávéját szürcsölgetve Loran. - Nem vallana rá, inkább szépen elszabotálta agresszív kuzinjai nagy tervét. - Pontosan - biccentett Dorvan. - Amennyire tudom, nagyjából itt jelentette ki először Dre'llye, hogy talán újra kellene gondolni a Bothan-szektor helyét a Köztársaságban.
- Jellemző - nyugtázta az Arc és Antillesre pillantott. - És itt jöttél Te a képbe, igaz, Wedge? - Úgy tűnik, sosem tudok nyugdíjba vonulni már - sóhajtott fel Antilles. - Igen. A bothanok azt mondták, saját magukon kívül csak koréliait fogadnak el a poszton. Én pedig ugyebár nyertem, bár magam sem tudom, hogyan... - Szinte minden párt indított jelöltet a Korélián - jegyezte meg Naberrie. - De egyiküké sem volt háborús hős. A régi idők Új Köztársaságára hajazó kampány úgy tűnik, csak ott működik, ahol hiteles arcot lehet mellé társítani. - Valahol megnyugtató, hogy még mindig inkább a régi szép időmre emlékeznek a választók, mint arra, amikor sokat fájt a fejem, meg amikor aláírtam azokat a borzalmas társulási megállapodásokat Leia kérésére - fújta ki a levegőt Wedge. - És vélhetően a Solo - Organa - Calrissian - Karrde - Fel - Pellaeon síremléknél tartott beszéded sem maradt hatás nélkül, Wedge - tette hozzá Loran. - Úgy érzem magam, mint egy hullarabló - hajtotta le a fejét Wedge. - De nincs más út. Megmondtam Corrannak, hogy vigyázzon magára, legalább őt ne nekem kelljen eltemetni. Visszatérve a Populistákra, így is engedményeket kellett tennem a bothanoknak, bár legalább értelmes módon.
- Az új kormány első, katonai igazgatást érintő intézkedése egy új stratégiai és koordináló testület létrehozása lesz a Fegyveres Erők Parancsnoksága felett - magyarázta Lorannak Dorvan. - Már értem, miért fog pontosan őrjöngeni Niathal - biccentett az Arc. - Megtarthatja a hajóit, de cserébe elveszíti a stratégiacsinálás jogát, igaz? - Szükségünk van egy olyan analitikus elmére, mint Yang Wenli volt - tette hozzá Naberrie. - De immár hivatalosan, mint a Védelmi Törzskar vezetője. - Gondolom, csak a nyilvánvaló EGB-konnotáció miatt nem hívjuk majd Vezérkarnak - kuncogott fel ismét Loran. - És ide kerül... - Traest Kre'fey, pontosan - nyugtázta Wedge. - A bothanok áskálódása nélkül sem tudtam volna jobb jelöltet megnevezni. A természetes zsenialitást majd úgy nagyjából száz év katonai tapasztalattal pótolja. Én meg majd tartom a hátam neki a Szenátus előtt, már úgyis megszoktam, hogy mindenhonnan lőnek rám.
- Holdo pedig tovább grasszálhat azzal, hogy az új kormány most már tényleg a humán, fehér férfiak galerije lesz - tette hozzá ha lehet, még kedvetlenebbül Dorvan. - Hiába mondom neki, hogy bármikor átadhatja a jövendőbeli posztját egy csinos zeltron nőnek, nem hallgat rám - most Naberrie-n volt a kuncogás sora. Az Arc fel is vonta a szemöldökét, ezek ketten mintha teljesen szerepet cseréltek volna, mióta kijöttek a választási eredmények. - Nos, adhatok smink-tippeket, ha esetleg nyitott az áthidaló megoldásra is - próbálta végül oldani a hangulatot, majd Wedge-re pillantott. - Mi lesz Tychoval?
- Nem fogják visszavenni, hivatalosan is elküldte a felmondólevelét New Alderaanról - sóhajtott fel Wedge. - Új vadászparancsnokra lesz szükség. - Gondolom, azt már nem a serennoiak adják - jegyezte meg az Arc. - Grenhill kinevezésének átnyomása így is biztosan sokak szemét szúrja. - Leginkább a Commenorét - tette hozzá savanyúan Dorvan. - Mondjuk részemről inkább egy haragos commenori veszekedjen velem emiatt a Szenátus büféjében, azt sem bánom, ha maga Alexander Lu'uthor az - jegyezte meg Wedge finoman -, mint hogy a Matric Klauskinhoz hasonló idióták egyikét újra tűzközelbe engedjük. - A Technokratákat majd gazdasági posztokon és az Újjáépítési Hatóság új működési modelljének felállításánál kárpótoljuk - tette hozzá Naberrie. - Dre'llye szenátor pedig kap egy számára testhez állóan agresszív és bürokratikus posztot valahol az igazságügy környékén. Így Antilles megbízott saját maga jelölheti majd a Vadászerők új parancsnokát. - Hát nem lesz sok lehetőség... - morfondírozott az Arc. - Wes Janson? - Már beszéltem vele - biccentett Wedge. - Azt mondja, nagyon megtisztelő, de amíg tart a balhé odalent a jedikkel, Vostroyával és azokkal a birodalmi bandákkal, nem hagyja védelem nélkül a Sluis-t és környékét. Nagyon... beágyazódott odalent, úgymond. Gavint fogom felkérni, azt hiszem. - Gavin Darklighter jó választás, valóban - értett egyet Loran. - Hát, sok sikert, Antilles. Csak elérted végül mégis, hogy újra a főnököm legyél. Tudom ám, hogy csak erre ment ki a játék. - Mindig átlátsz rajtam, Arc - mosolyodott el Wedge úgy, hogy egy szemernyi humor sem volt a hangjában. - Mindig átlátsz rajtam.
|
|
|
Post by Enz on Aug 13, 2019 20:23:31 GMT 1
Alig két hét telt csak el, amióta Verstáékkal együtt behatoltak a Vishkarhoz. Azóta nyugodt volt minden. Mikasa is visszatért a mindennapi teendőihez. Ezúttal azért maradt kicsit távol Emiliától és Kasumitól, hogy időt adjon nekik feldolgozni a hallottakat. De már előre félt a naptól, amikor a teljes igazságot kell felfednie mindenki előtt. Voltak kétségei azzal kapcsolatban, hogy nem lesz-e túl nagy falat nekik, hogy ő egy hercegnő. Főleg Emiliának. Valami a lelke mélyén őt is nyomasztotta, de bármennyit is meditált, valahogy nem volt képes rájönni az okára. Végül azzal kezdte hitegetni magát, hogy csak kissé paranoiássá vált a rejtőzködés miatt. Mégsem tudott szabadulni a gondolattól, hogy valami készül. Bár Zwerth szenátortól úgy hallotta, hogy elég labilisak a dolgok a galaxisban és komoly esély van egy nagyszabású háborúra. Talán ezt érezte közeledni. Remélte, hogy végül nem történik meg. Az egyetlen idő, amikor teljesen ki tudott kapcsolni az volt, amikor az árváknak okozott örömöt a főztjeivel. Épp egyedül volt a konyhában ebédidőben. A többiek kivitték az ételeket az ebédlőbe a gyerekeknek. Már készült vinni az újabb adagot, amikor is Kasumi bukkant fel, ahogy deaktiválta az álcázóját. - Kasumi! Mit csinálsz itt? - vonta kérdőre, hisz ok nélkül nem lett volna ott. - Baj van! Nagy baj! - felelte a lány, aki épp kifújta magát a futás után. - Ugye nem megint idetart a Vishkar? - Rosszabb. Ezúttal a nagai menekülteket zaklatják. Erőszakkal akarják őket visszavinni. - Ez így elég váratlan. Hallottam, hogy nem mennek gördülékenyen a dolgok a Vishkar és a menekültek közt, de ez elég drasztikus megoldás. - Van velük pár fura alak is. Mintha zsoldosok vagy fejvadászok lennének - mondta a tolvaj - Fegyverekkel. Még a Vishkar embereinél is volt mindenféle fenyítőeszköz. Ha ez eldurvul, annak csúnya vége lesz. - Jól van, nyugodj meg. Rajtam kívül szóltál másnak is? - Megpróbáltam Zwerth szenátornak is szólni, de nem tudtam elérni. - Valami bűzlik itt... - mondta Mikasa és a szemetesre pillantott, amiben a nem használható haldarabok voltak - És nem a halak... Járt az agya, hogy mit is tehet ebben a helyzetben. Talán ez volt, amit napok óta érzett? Egy ideje nem voltak az igaziak az érzékei. Adumaron szinte legyőzhetetlen volt, de azóta mintha elhagyta volna önmagát. De ez nem ennek az ideje volt. Kasumi némán várakozott, de látszott rajta, hogy türelmetlen. Nem húzhatta az időt. - Menjünk. Nem hagyhatjuk magukra a mieinket. - De nem leszünk kevesen? - Van egy tervem! - És ha nem jön be? - Akkor rögtönözni fogunk - felelte Mikasa nem teljes meggyőződéssel. Remélve, hogy ezúttal az 'A' terv önmagában elegendő lesz. - Akkor most...? - kérdezte kissé tanácstalanul Kasumi. Mikasa maga sem volt teljesen biztos az ötlete sikerében, vagy, hogy egyáltalán jó elképzelés-e. Egyikőjük se volt stratéga, és most csakugyan jól jött volna Zwerth szenátornő tanácsa, aki szinte mindig jó ötletekkel állt elő. De az idő szorított, és nem igen volt lehetőségük rá, hogy megvárják, amíg elérhetővé válik. - Szólok egy barátomnak, hogy hozza el a dolgaimat - közölte Mikasa, majd gyorsan üzenetet írt Usanaginak, aki odahaza tartózkodott, hogy a kurozashijával együtt siessen a közeli kerületbe. Aztán gyorsan írt Saaliának is egyet, remélve, hogy célba jut az üzenet. - Most pedig induljunk! A siklót Kasumi vezette, aki legszívesebben száguldott volna, de azt is tudta, hogy ha most a nyakukat törik, nem sokat érnek el. Így se kellett túl sokat várni, hogy feltűnjenek előttük Kis Nagi épületei, a nagai feliratú táblák és neonreklámok. Kasumi azonnal leereszkedett, nehogy a Vishkar kezében lévő légiirányítás kiszúrja őket, főleg, mivel a sikló fedélzeti számítógépe vörös fényjelekkel adta a tudtukra, hogy rendőrségi rendelkezés alapján tilos a térségben repülni. Ám a földközelben se volt egyszerű dolguk, hiszen nagyon hamar egyértelművé vált, hogy a Vishkar számos ellenőrzőpontot telepített. Kasumi így jobbnak látta letenni a siklót az egyik sikátorba, majd mindketten kipillantottak a szomszédos utcára. Épp több csoportnyi nagait tereltek végig rajta, sokkolóbotokkal, mint az állatokat szokás. - Ez elképesztő - suttogta Kasumi. - De miért nem védi meg őket a rendőrség? - kérdezte Mikasa. - Biztos lefizették őket - felelte Kasumi. Mikasának nem volt erre válasza, kicsit meglepte a dolog. Eszébe sem jutott volna, hogy ilyesmi lehetséges. Még mindig nagyon naiv volt. - Te be tudsz jutni az álcázóval, igaz? - váltott inkább témát. - Félek, hogy érzékelőket telepítettek, nehogy valaki elszökjön - morfondírozott Kasumi néhány pillanatig. - Viszont van egy jobb ötletem. A lány az egyik szeméthalomhoz ugrott, és rövid keresgélés után egy köpenyt varázsolt elő, amit a másik lányra tukmált, majd a fejére húzta annak kapucniját, aztán magával húzta a tömegbe. A Vishkar őrök nem voltak elegen, hogy mindenkit állandóan szemmel tarthassanak, így aztán észrevétlenül csatlakoztak az úton előre csordogáló tömeghez. Jobb ötlet híján Mikasa egyelőre kénytelen volt sodródni az árral. Hagyta, hogy a többi nagaival együtt tereljék. Nem minden menekült törődött bele a dologba és egy-egy személy megpróbált megszökni, de sajnos mindig rosszkor. A hercegnő az egyiküknek meg is próbált segíteni, miután megakadályozták a menekülését, de Kasumi visszafogta. Igaza volt, most nem tehetett semmit. Ki kellett várja a megfelelő pillanatot és reménykedett, hogy Usanagin kívül más is jönni fog segíteni. - Szóval mi is a terved? - kérdezte Kasumi. - Nos...Valami azt súgja, hogy ezt a Vishkar nem magától találta ki. Benne lehet Nagi keze is a dologban. Szóval arra gondoltam, hogy kiállok az ittlévőkért álca nélkül. - Elég ingatag terv - jegyezte meg a tolvaj. - Tudom. De a létszámfölény mindenképp velünk van. Ha a tervem nem jön be, még mindig le tudom fegyverezni az őröket és akkor esélyük sincs. - Szerintem ezzel kellene kezdeni - felelte Kasumi, utalva arra, hogy egyesek megérdemlik a verést. - Próbálkozzunk meg a diplomáciával előbb - mondta Mikasa kicsit magabiztosabban. Hamarosan eljutottak a piacra, ahol a bódékat láthatóan gyorsan szétdobálva csináltak helyet Vanyának és a többieknek. Onnan felügyelték az egészet. Jó pár őrrel vette körül magát. Szegény Emiliát is odarángatta. Egyre jobban bűzlött ez az egész. Megvárta a megfelelő pillanatot, majd kilépett az elhaladó tömegből Kasumival egyetemben. Egy őr máris rá akarta vetni magát, de hamar a földön végezte. - Elég! Felszólítom magukat, hogy engedjék szabadon ezeket az embereket! - mondta hangosan, magára vonva a figyelmet. Még Vanya is megtisztelte a figyelmével. - Nocsak. Emlékszem rád. Lena, ugye? Előléptettek? Most már nem az árvákat pesztrálod, hanem a menekülteket? - Nincs jogotok elvinni vagy bántalmazni őket. Joguk van itt lenni. - erősködött tovább a lány. - És te milyen jogon követelőzöl? Még csak nem is vagy nagai, hogy kiállj ezért a söpredékért. - Nem jogom, hanem kötelességem értük kiállni - felelte Mikasa és az arcához emelte a kezét, majd levette a maszkot, felfedve a valódi kilétét - Ugyanis ők az én népem. A téren, ahol a közelben várakozó nagy hajók felé hajtották az ittlévőket, hirtelen minden megdermedt, és Mikasa érezte, hogy szinte minden tekintet rászegeződik. Az Erőn keresztül érezte, hogy sokan reménykedve, másik hitetlenkedve figyelik őt, ahogy kiáll értük. Vanya kíváncsian fürkészte őt, de egyelőre senki sem mozdult, hogy elkapja. - Micsoda műsor - lépett elő egy szőke, nagydarab nő az egyik bódé mögül, gunyorosan tapsolva. - Már-már szórakoztató. Mindig csak a hős szerepe. Nem igaz, Mikasa hercegnő? - Hercegnő? Itt? Mikasa? Aki legyőzte a császárt? - futott végig a moraj a tömegen. - Nem vagyok hős. Szívem szerint hercegnő se lennék. Csak valaki, aki szereti a népét, és nem hagyja, hogy bántsátok őket - húzta ki magát a lány, szeme sarkából a mögötte lévő tömegre pillantva. - De a te neved még nem hallottam. - Rieko vagyok, nem mintha számítana - vonta meg a vállát flegmán. - A bátyám küldött, igaz? - kérdezte, és a másik arcát látva, nem volt szükség rá, hogy válaszoljon. - Úgy gondolja, hogy nem tudok vigyázni magamra? Sajnos nem mehetek, és őket sem engedhetem elhurcolni. Nyomatékosan kérlek, hagyjátok békén őket! - Különben? - kérdezte kéjes boldogsággal a nő. - Egyedül vagy, társak vagy fegyver nélkül. - Add meg magad, és a többieket elengedem - szólalt most meg Vanya, akit láthatóan nem hagyott érintetlenül a hercegnő személyes bátorsága és ragaszkodása a népéhez. Mikasa Kasumira pillantott, majd a többi ezrekre, akiket épp most készültek haza hurcolni, ahol valószínűleg büntetés is várna rájuk, régi, nyomorúságos életük mellett. Önző dolog lett volna, ha nem teszi meg értük. Ami pedig magát illeti, majd módot talál rá, hogy újra visszatérjen. - Ám legyen, a népemért meg kell tennem - hajtott fejet Mikasa, előre nyújtva a kezeit. Vanya intett, mire két Vishkar fegyveres elindult felé, kezükben egy bilinccsel. Ebben a pillanatban azonban újra morajlás futott végig a tömegen. - Van egy jobb ötletem! - szólalt meg egy másik hang, a tér túloldaláról, és ahogy a menekültek szétnyíltak, Barakot és jó pár egyszerű bottal és hasonlókkal felszerelkezett nagait látott meg Mikasa. - Ti szépen elkotródtok, vagy megmutatjuk az utat nektek! Aztán soha nem akarok újabb Vishkaros alakot meglátni erre! - Ó, úgy látom csak akadnak itt néhányan, akiknek van vér a pucájukban. Vagy csak azért bújtatok most elő, mert a kis hercegnőtök így szeret titeket? - kérdezte Rieko önelégülten - Tartok tőle, hogy ez nem lesz elég - mondta és füttyentett, mire előjöttek a társai is. Egy eddig álcázott nőszemély, valamint egy másik, puskával felszerelt nő egy méretes robot kíséretében. - Aranyosra sikerült ez az egész, hercegnő. De még mindig mi vagyunk többen - szólalt meg Vanya – Ó, és több fegyverünk is van. Neked meg, ahogy látom, csak a csini pofid és a dús kebleid. - Ha csak az a baj, hogy a hercegnő fegyvertelen, ezen könnyen segíthetünk - jött az újabb hang nem túl messziről és ahogy két Vishkar egyenruhás ájultan esett össze, miután összekoppant a fejük, Usanagi tűnt fel, majd egy rövid rúdszerű tárgyat hajított a lány felé, aki el is kapta. Egyszerre aktiválta a fegyver nyelét és a végén levő fénykardot, majd villámgyors vágásokkal szétcsapott néhány sokkoló botot. - Ha a megfelelő pillanatra vársz a visszavonuláshoz, ez az - közölte Mikasa határozottan. - Álmodj csak. Elkapni! Az egyenruhások megindultak Mikasa felé, de nem tudták elkapni, mivel közben Barako és társai is megindultak a harcba, ahogy a menekültek közül is többen felbátorodtak, hogy kiálljanak a szabadságukért. A korábban álcázott nő Kasumit szemelte ki, aki láthatóan örömmel fogadta el a kihívást. Ám ezúttal nem videójátékban rendezték le, mint azzal a fiúval a Tudástérben. Rieko látva, hogy Usanagi megjelenése mekkora morális hatással volt a hercegnőre, úgy látta jónak, ha őt ártalmatlanítja, akkor megtöri Mikasa lelkesedését is. - Úgy látom az embereid nem érnek rá - közölte kissé gúnyosan Mikasa. - Sebaj. Egy ilyen kaliberű ellenfelet amúgy is jobb szeretek magam elintézni. Lássuk, hogy tényleg olyan jól harcolsz-e, ahogy mondják - felelte még mindig fölényesen Vanya, majd fegyvert rántott. Vanya fegyvere igencsak sajátos konstrukció volt, Mikasa még sosem látott előtte hasonlót sehol máshol. De a kurozashijának így sem állhatott ellen, gondolta, ahogy máris támadott. Vanya egy folytonos, irányított sugarat lőtt ki az irányába a fegyverből, ami igen furcsa volt. Eddig csak sorozatlövő sugárvetőket ismert, ilyesmiről még sosem hallott. Mindenesetre kitért a lövés irányából, bukfencezett egyet, előre gurult, majd fegyverével felfelé vágott, egyenesen a fegyver közepe felé. Meglepetésére azonban nem vágta ketté azt, hanem egy kékes-zöldes erőtér megállította, majd visszadobta fegyverét. Mikasa a meglepettségtől mozdulni se tudott pár pillanatig, egészen addig, amíg Vanya újra rá nem irányozta a fegyverét. Gyorsan hátraszaltózott, majd újra hárította a támadást. De közben érezte, hogy a csöppség a szíve alatt nem viseli olyan jól ezeket a mozdulatokat, mint ő, és kényelmetlenül rugdosódni kezd, mintha csak tiltakozna. Mikasa az Erőn keresztül próbálta csillapítani, miközben tovább védekezett. - Ügyes kis trükk - nyögte, ahogy szóhoz bírt jutni. - Majdnem olyan jó, mint az álcád volt - mondta némi elismeréssel a hangjában Vanya. - Biztos vagyok benne, hogy ennek még nagy hasznát veszi a Vishkar is. - Ahhoz előbb el kell vennetek! - szűrte a fogai között, azt tervezgetve, hogyan tudná ezt a patthelyzetet feloldani. Mindeközben Rie és Usanagi kissé arrébb mérték össze tudásukat. Rieko kezében vibrotőr villant, amit ellenfele puszta kézzel hárított. A vágások elől is ügyesen hajolt el, a rúgásokat pedig könnyedén hatástalanította. - Úgy látom még nem puhultál el, főnök - mondta Rie, az utolsó szót gunyorosan kihangsúlyozva. - Bár szánalmasan gyakran váltogatod a hűséged. Most épp ő visz ágyba? Esetleg szép dolgokat sugdos a füledbe? - Egy veszett akk kutya vagy, Rie, mindig is az voltál - felelte Mai, azonban nagy önuralomról téve tanúbizonyságot, nyugodtan. - Mint te régen. Emlékszel, mielőtt leléptél, és otthagytál minket a szarban! - vágott vissza Rieko, szó szerint is, ahogy újabb támadása pattant le Usanagi védelméről. - Mert találtam egy jobb utat, amit te és a többiek úgysem értenétek - felelte Usanagi, azonban könnyű volt észrevenni, hogy egész végig a védekezésre korlátozta magát, egyszer sem támadott. - Az ott, az, ami ilyen szentimentálissá tesz - mutatott a fegyverével Usanagi már láthatóan dudorodó hasa felé. - A fattyaid. Vajon segítene észhez térned, ha kimetszeném őket? - Ne vedd a szádra őket! - vörösödött el lassan a feje a dühtől. - Különben? - provokálta tovább Rieko látható élvezettel, mire Usanagi elképesztő sebességgel kilőtt előre, öklével pofán csapva ellenfelét. - Különben megjárod! Rieko megtántorodott, ám ellenfele nem támadt tovább, ő pedig megtörölve az arcát kiegyenesedett. - Tudod, régen elhittem volna. De ez most nem több üres fenyegetésnél. Mégis csak puhány lettél a hercegnő mellett. Gondolom a fiúkat is mind ő pattintja le neked, igaz? - Több lettem mellette - jelentette ki Mai határozottan. - Így elnézve valóban felszedtél pár kilót. Úgy hallom remekül főz. Biztos imádod a főztjét. - Most harcolni akarsz vagy szájkaratézni? - Igaz, épp az abortusznál tartottunk! - vágta rá Rieko és vadul szúrni és vágni kezdett Usanagi hasa felé, aki nem tehetett mást, minthogy elhátrált a támadásai elől. Miközben Mikasáék igyekeztek elbánni ellenfeleikkel, a Vishkar egyenruhásai és Rieko szedett-vetett kompániája Barakoval és társaival volt elfoglalva. Jobban fel voltak fegyverkezve, így ellenfeleiknek nehéz dolguk volt. A legtöbb menekült a családját vagy a védteleneket igyekezett maga mögé bújtatni, hogy nehogy bajuk essen. A csata nem állt jól Mikasáék számára. Bár ő jól tartotta magát Vanya ellen, Usanagi túl óvatos kellett legyen, hogy megóvja gyermekeit. Ezzel hátrányba került a harcban. Kasumi és Salazar pedig nem voltak szem előtt. - Ideje lenne fontolóra venned a megadást, hercegnő - közölte Vanya, ahogy körbepillantott. - Még kicsit korai - felelte a lány makacsul, majd ismét támadásba lendült, de Vanya erőtere nem volt áthatolható. - Ezzel semmire sem mész. - Mármint azzal, hogy nem adom meg magam, vagy azzal, hogy támadok? - Mindkettő hasztalan. Csak ezek a szegény menekültek szenvednek többet a makacsságod miatt. - Nem én akartam őket erőszakkal elvinni - mondta Mikasa, miközben azon törte a fejét, miként bánhatna el a nővel. Végül leválasztotta a fénykardot a nyélről és egymás után próbálta a nőt megsorozni a két fegyverrel. Ezzel végül is némi hátrálásra kényszerítve Vanyát. De ennél többet nem ért el. Aztán váratlanul eldobta a nyelet a nő felé, aki hátrahajolt előle, így a nyél pörögve tovaszállt. Azonban Mikasa az Erő segítségével visszahívta magához, egyenesen Vanya felé, ám a kézmozdulata lebuktatta, így a nő félreugorhatott a fegyver útjából, ami így a hercegnő kezébe tért vissza. Miközben a párharcok folytak, Barako és társai összecsaptak a Vishkar és Rieko embereivel. A nagai nő valóban igazi vezetőként irányította őket, és a katonai taktikák meg is hozták az eredményüket. Bár ellenfeleik többen és jobban felszereltek voltak, mégsem ilyen harcmodorhoz szoktak, és Barakoék egy-egy ügyesen végrehajtott oldalba támadása megbontotta az egységüket. - Gyerünk, adjatok nekik! - harsogta a nagai nő, miközben ő is leszerelt egy sokkolóbotos vishkarit, majd előre rántotta, a térdébe, végül pedig a hátára csapott egyet a kezében tartott tonfával, az pedig elterült. - 2-es csapat, rohanjatok nekik! A támadás meghozta a várt sikert, az újabb kiosztott pofonoktól újabb Vishkar ügynökök dőltek ki, miközben a többiek zavarodottan vonultak vissza, saját parancsnokaik pedig nem álltak a helyzet magaslatán. - Kapjátok oldalba őket, négyes! - kiabálta Barako, miközben hárított egy támadást. A manővert újra siker koronázta volna, ám ahogy elkapták volna a szétzilált vishkariakat, hirtelen fémes ütés hangját lehetett hallani, és egy hatalmas méretű droid öklének ütésétől elterült az egyik nagai harcos. - Üdvözöljétek Baobabot - ugrott le a válláról az eddig ott ücsörgő nő, miközben a többi nagai hátrálni kezdett a géptől. - Meg persze engem. Javasolnám a megadást, de az elég unalmas lenne. - Soha! Takarodj innen, te némber! - kiabált vissza a nőnek valaki a tömegből. A menekültek közül egyre többen vették elő a bátorságukat és csatlakoztak a harchoz. Nem tántorította el őket a méretes robot megjelenése sem. Legalábbis elsőre. Bár igen nagy falatnak bizonyult és nem csak szó szerint. Azonban szerencséjükre a nő a robot vállán tartotta magát a Vanyával kötött megállapodáshoz és nem tettek senkiben sem a kelleténél komoly kárt. - Az a droid még sok bajt fog okozni - állapította meg Kasumi, amikor látta, hogy milyen könnyedén veri vissza a támadásokat. - Amikor épp nem harcol, egész barátságos egyébként - felelte Salazar - Apropó harc, velem kellene foglalkoznod, nem? - Jó, hogy mondod! - felelte a másik és ismét támadásba lendült. Mikasa bár könnyedén elbánhatott volna a droiddal, Vanyát kellett nyomás alatt tartania, hisz így nem volt lehetősége rendezni a Vishkar sorait. Bár a nő remekül védte magát, ez a hercegnő ellen nem volt elegendő. Mikasa még az állapota ellenére is mozgékony volt és csak Vanya pajzsa tartotta vissza attól, hogy hosszabb távra hatástalanítsa a nőt. - Nem adod fel, hercegnő? Úgy tűnik, képtelen vagy áthatolni a védelmemen. - Csupán idő kérdése! - Te is tudod, hogy nem győzhetsz. Még ha kicsit fel is lángolt néhányukban a harciszellem, vesztésre álltok. - Az időhúzással nem mész semmire. - Mondok valamit. Tedd le a fegyvert és én is leengedem a pajzsom, aztán meglátjuk, puszta kézzel ki megy többre. - Nekem is egyszerűbb, ha rögtön padlóra tudlak küldeni - felelte a lány pimasz magabiztossággal - De nem áll szándékomban bántani, csak megállítani. Ha megadod magad, nem esik bántódásod. - Naív kis hercegnő vagy. Nem győzhetsz le. - Fogadjunk? - kérdezte Mikasa fölényesen, majd egyik kezével kinyúlt a nő felé és az Erő segítségével kirántotta alóla mindkét lábát, így a hátsó felére ültetve. Meglepettségében körbepillantott, majd a hercegnőre. - Végig megtehetted volna ezt? - Igen, de időt akartam adni az enyéimnek, hogy ráébredjenek a saját erejükre - válaszolta Mikasa ezúttal sokkal kedvesebben, még a fegyverét sem szegezte Vanyára - Legyőztelek. Eközben Usanagi lassan visszaszorult a Rieko elleni harcban. Ellenfele nemcsak vad volt, de szándékosan mindig úgy támadott, hogy a születendő gyerekeit veszélyeztesse, kihasználva ezzel a másik helyzetét. Usanagi az első érzelemkitörést követően megpróbálta dühét megzabolázni, elvégre még olyan nehezen érezte a pengék útját. - Tudod, szánalmas, amit eddig mutattál - közölte vele Rieko megvetően. - Akkor miért nem győztél le eddig? - kérdezett vissza ellenfele. - Mert válaszokat akartam. Tudni, hogy miért árultál el minket, a sorstársaid. Rá kellett jönnöm, hogy azért, mert gyenge lettél - vonta le a tanulságot Rieko, majd újra támadott. Usanagi hiába ütötte félre a felé tartó, kést markoló kezet, a vágás nem állt meg, és most oldalról a vállába talált a penge. A nő felkiáltott, de felocsúdni se volt ereje, ahogy Rieko letámadta, és pár jól irányzott ütéssel a földre küldte. Usanagi halkan felnyögött a földön fekve, egyik kezével a hasát takarva és oltalmazva. - Szánalmas, ahogy mondtam. Köpök rád - közölte Rieko, és csakugyan így is tett. - Tudod, eredetileg meg akartalak ölni. De rájöttem, hogy nagyobb büntetés neked, ha így kell tovább élned. - Nem értettél meg semmit - nyögte a földön fekvő nő. - Te és a hirtelen jött bölcsességed - horkant fel Rieko. - Korcs vagy, akárcsak én. Sehol se fogadnak be minket szívesen, csak egymásban bízhatunk. Én őszintén bíztam benned, de elárultál ezért a bolond fruskáért! - Mikasa más... Ő elfogad minket - felelte Usanagi fájdalmak közepette. - Tudod, a tökéletes büntetést már ki is találtam a számodra - mosolyodott el Rieko, ahogy egy sugárvetőt húzott elő, de a földön fekvő helyett a Vanya felett álló, jó célpontot nyújtó Mikasára célzott vele. - Élőben nézheted végig a kis idolod végét. Azzal a fegyver csövéből sárga színű sugárlövedék csapódott ki. Usanaginak épp csak kiáltani volt ideje, de esélye sem volt csak hozzáérni sem Riekohoz. A kiáltásra többen odafordultak, még Mikasa is odafordította a fejét, miután Vanya is így tett, de késő volt számára hárítani. Nem számított rá és nem is érezte meg a veszélyt. Mire ráeszmélt, már Vanya állt előtte és felemelte a pajzsot maga előtt, így a lövés lepattant róla. Centikre volt csak Mikasa arcától, így ahogy a lövedék találkozott a pajzzsal, egy lökéshullám indult, ami eltalálva a hercegnőt ki is ütötte őt. Mikasa egy ismeretlen helyen tért magához. Ahogy felült, ködöt látott mindenfele. Egy apró kis szigeten volt, amit víz vett körül minden irányból. Tanácstalanul nézett körbe újra és újra, míg a távolból mintha zenét hallott volna. Egy húros hangszer hangját vélte hallani. Lepillantott a vízre és egy ösvényre lett figyelmes, amit akkora kövek alkottak, amik épp elég nagyok voltak ahhoz, hogy valaki végiggyalogolhasson rajtuk. Lassan elindult az ösvényen. A köd mintha kissé elkezdett volna oszlani, de a vízen kívül egyebet továbbra sem látott, csak az ösvényt, ami előtte volt. A zene egyre hangosabb lett. Már biztos volt benne, hogy valaki egy kotot penget épp abban az irányban, amerre az ösvény vezetett. Miközben haladt, néha a ködben humanoid körvonalakat vélt felfedezni maga körül. De csak haladt tovább. Végül egy méretes fa körvonalazódott ki előtte. Ahogy egyre jobban kitisztult, egy nagy sakura fát látott egy sziget közepén állni. Mikor végre a szigetre lépett, akkor látta meg, hogy a fa tövében valaki valóban egy koto mögött térdelve játszik. Nem is akárki volt az. Sayomi személyesen. - Sayomi? - Szervusz, Mikasa. Kedves, hogy meglátogatsz - felelte a nő tovább játszva a hangszeren. Mikasa lassan közelebb sétált és pár pillanatig lenézett rá, végül leült vele szemben és hallgatta a dalt, ami furcsán ismerős volt, mégsem tudta, honnan. Talán nem is ő ismerte, hanem egy korábbi élete. - Mi ez a hely? - Arra vagy kíváncsi, amit magad is látsz? Egy sziget egy fával. Vagy inkább arra, hogy ide jönnek azok, akik eggyé váltak az Erővel? - Eggyé? Úgy érted, hogy én... - Ugyan - kuncogott fel a nő - Ilyen könnyen nem szabadulsz a sorsodtól. Még sok tennivaló vár rád. - Akkor miért vagyok itt? - kérdezte a lány. - Mert most jött helyre a kapcsolatod az Erővel - hallott egy másik, ismerős hangot a fáról. Ahogy felnézett, Akamét pillantotta meg egy ágon ülve, háttal a fa törzsének támaszkodva. Szemei csukva voltak, a zenét hallgatta, amit Sayomi játszott. Mikasa felidézte a történteket. Csak annyira emlékezett, hogy Vanya elé állt, hogy megvédje. - Szóval ez olyasmi hely, ahová az előző életeim kerültek? - pillantott körbe a lány kíváncsian, majd Akamén állapodott meg a tekintete, aki csak bólintott. - Ne vegyétek sértésnek, de azt hittem többen vagytok. - Sok-sok generációnyi ősöd tudásából meríthetsz... ha majd készen állsz rá - közölte vele a pengék alapítója. - Pedig mind tudjuk, hogy csak egy valakinek a tanácsára van szükséged - pillantott fel Sayomi, arcán gonosz mosoly bujkált. - Azt hiszem, kihagyom. Legutóbb majdnem megöltem miatta a barátom és a testvérem is - fonta össze a karját maga előtt - Most pedig a második barátnőd élete van veszélyben - mutatott rá Sayomi, mire Mikasa arca azonnal aggodalmassá vált. - Emilia? Jól van? - kérdezte rögtön. - Ne aggódj, őt sem veszíted el - felelte Sayomi, ismét gonosz kis mosollyal a szája sarkában. - Sayomi! - szólt rá erélyesen Akame. Mikasa még gondolta rákérdez, hogy mit ért az alatt, hogy őt "sem", de végül nem látta értelmét. Biztos valamiféle gonosz tréfa lett volna a válasz rá. - Azt mondtad Akame, most állt helyre a kapcsolatom az Erővel. Valami elzárta? - váltott témát most, mivel valahogy érezte, hogy Emiliának tényleg nem esett baja. - Te magad - pillantott le rá a pengék alapítója. - Tudattalan ugyan, de elvágtad magad tőlünk fájdalmadban. - Most pedig azért látlak itt titeket, mert felkészültebb vagyok? - kérdezte kissé naivan, mire Sayomiból kitört a nevetés. - Rég volt már ilyen utódom - tette hozzá szóban is, jól szórakozva. - Nem. Merő véletlen volt az egész. - Sokszor csak az Erő irányít minket, az eszközeiként - tette hozzá némileg bölcsebben a magyarázatot Akame, még ha lényegileg nagy különbség nem is volt benne. - Most már értem. Éreztem, hogy valami nincs rendben, de azt hittem, hogy talán az állapotom miatt van - gondolkodott el egy pillanatra a hercegnő. - Ahhoz annak semmi köze - felelt Sayomi - Én az egyik fiamat csata közben szültem meg. Aztán egyik kezemben a gyerek, másikban a kurozashi - mesélte, mire Mikasa döbbenten nézett rá. - Nem kell túlozni, Sayomi - szólt rá Akame, akit azért érezhetően szórakoztatott kicsit a hercegnő naivitása. - Azon töprengek, miként kellene folytassam. Elkezdtem továbbadni a tudásom, de úgy érzem, ez csak egy apró lépés egy hosszú úton - mondta Mikasa, miután túljutott a dolgon - Talán mégis Nagin kellett volna maradnom. - Pedig a válasz az orrod előtt hever - mondta a hangszeren játszó nő, mire Mikasa kérdőn nézett rá, mégis a fán ülő Akame adta meg a választ. - Találj új hazát a népednek, ahogy én is tettem annak idején - felelte, majd leugrott a fáról Mikasa elé - Ne tántorítsanak el az akadályok, a helyes utat járod. Idővel azok is fel fogják ezt ismerni, akik nem akartak meghallgatni - mondta kedvesen. - Köszönöm a tanácsot - hajolt meg illedelmesen Mikasa a fa felé, majd némi tétovázás után Sayomi felé fordult, aki most abbahagyta a játékot. - Hallgass a vénasszonyra - mondta végül, szeme sarkából Mikasára pillantva. - Aztán ha kudarcot vallottál, úgyis visszatérsz majd hozzám. - Köszönöm - hajolt meg felé is Mikasa, újabb kuncogásra ingerelve a nőt. - Most azt hiszem távoznom kell. A barátaim veszélyben vannak. - Az idő itt értelmezhetetlen - jegyezte meg Akame. - De igazad van, a teendőid máshova szólítanak. - És ha újra tanácsra van szükségem? - kérdezte az ifjú hercegnő kissé tétován. - Akkor idetalálsz majd. Csak gondolj nagyon erősen erre a helyre, ha meditálsz - magyarázta Akame. - Azért ne zavarj sokat. Szószátyár típusnak tűnsz - tette hozzá Sayomi, a tőle szokott gonosz tréfával. - Akkor hát viszlát - hajolt meg Mikasa, és a kis sziget eltűnt a szemei elől, ő pedig úgy érezte, mintha zuhanni kezdene. Pillanatokkal később felpattantak a szemei és úgy ugrott fel, mint katona a reggeli gyakorlatozáshoz. Azonnal kezében volt a kurozashi, amit aktivált is. Ám úgy tűnt, hogy a csata végére ért csak vissza. Bár nem telhetett el több idő egy vagy két percnél. Vanya már rájött, hogy veszített, így megadóan felemelte a kezeit. - Hmpf, ideje menni - szólt Rieko, amikor látta, hogy a hercegnő túlélte a támadást. A kis zendülés pedig kezdett kontrollálhatatlanná válni - Salazar, te jössz - szólt a kommjába. Válasz nem jött, csak egy percen belül hallani lehetett a szirénákat. Közeledett a rendőrség. A Vishkar egyenruhásai befejezték a harcot, így a menekültek is. Ahogy több tucat rendőr loholt be a helyszínre, Rieko és társai kihasználták a zűrzavart és eltűntek. - Miért mentettél meg? - kérdezte Mikasa Vanya felé fordulva. - Megmondtam nekik, hogy nem engedem, hogy bárki meghaljon az eljárás alatt. Ez mindenkire vonatkozik. - Köszönöm - nyújtotta a kezét Mikasa, de Vanya csak félreütötte. - Azért barátok nem lettünk - teremtette le mogorván, bár valószínűleg saját magára haragudott, amiért így átejtették azok a bérencek. Lesz mit megmagyarázni. A rendőrség megjelenése keltette felfordulásban Mikasa hiába kereste Barakoékat, úgy tűnt ők is felszívódtak. Persze sejtette, hogy az általa szervezett kis milícia nem épp a legjobb viszonyt ápolhatta velük. Eszébe jutott az, amit az Abren által a politikáról ajánlott olvasmányok egyikében talált arról, hogy sok ezer évvel ezelőtt hogy vették át a hatalmat a Justicar névre keresztelt veteránok Coruscant egy részén. Most azonban aligha volt idő történelem leckékre, ugyanis a rendőrök hamarosan hozzájuk értek. Akiknél fegyvert találtak, azt elkobozták, és arra is ügyeltek, nehogy a népharag a Vishkar hátramaradt emberei ellen forduljon. Egy sikló a kis csapat mellett állt meg, és egy őszes hajú, egyenes tartású, szigorú tekintetű ember férfi lépett ki rajta, akin látszott, hogy egész életét a CSF-ben töltötte el, és ízig-vérig rendőr. Mellett egy ismerős arc lépkedett, és Mikasa felismerte még a házibuliból a szeleburdi ifjú rendőrt. - Bolyn! - üdvözölte, mire a férfi meglepetten nézett rá, Mikasa pedig kénytelen volt rájönni, hogy ő Lenaként ismerheti csak legfeljebb. - Ismerik egymást? - pillantott rá a parancsnok, de a fiatal férfi csak megvonta a vállát, mire ő hozzájuk lépett. - Reylan főfelügyelő vagyok a CSF bűnügyi főosztályáról. Szép kis felfordulást csináltak itt. - Talán nem kellett volna, ha nem szívódnak fel az emberei - szólt oda Kasumi, de a fickó tudomást se vett róla. - Itt nem nekem kell magyarázkodni - húzta ki magát. - Misra kisasszonyt már ismerem. Maga pedig? Képviselője itt ezeknek? A férfi egyértelműen a menekültekre célzott, és hanghordozása nem volt túlságosan baráti. Mikasa azonban már túl volt azon, hogy ilyesmiktől megijedjen. - Mikasa Kikusai vagyok, a nagai császári családból - közölte, és a fejét is felvetette kicsit, hátha így hatást gyakorolhat a rendőrre, de ő csak horkantott egyet. - Gondolom nem akar diplomáciai mentesség mögé bújni felséged - ez utóbbi szót is csak odalökte a maga nyers stílusában, de Mikasa nem várta el egyáltalán a hajbókolást. - Nincs hova bújnom, az én hazám ezen emberek között van - jelentette ki. - Legálisan tartózkodik a Köztársaságban? Láthatnám a papírjait? - kérdezte a férfi, amire Mikasa nem reagált, csak csendesen nézett rá. - Rögtön sejtettem. Majd a nagykövetség igazolja. Addig is, őrizetbe vetetem, azt bárki mondhatja magáról, hogy ő ilyen meg olyan hercegnő. - Tényleg az, akinek mondja magát - szólt most közbe Vanya, aki eddig csendben volt. - Misra kisasszony, most vele foglalkozok, a maga vallomását ezután veszem fel - felelte Reylan, egy fokkal barátságosabban, de a "fogd be" üzenet így is átment. - Bolyn, a bilincset. - Akkor engem is be kell vinnie! - ugrott elé Emilia, aki eddig ügyesen megbújva kerülte el a harcot. - Akkor hozzátok őt is! - vetette oda Reylan, de a következő pillanatban újabb és újabb emberek álltak be Mikasa elé, igazi sorfalat alkotva közte és a CSF emberei között. A főfelügyelő egy cifra káromkodást nyomott el, majd hátrébb lépett. - Reylan főfelügyelő, rég találkoztunk - szólalt meg egy ismerős hang mögötte. - Hát te meg ki a...? Khm, mármint menj haza anyádhoz, vagy valami, fiam - moderálta magát első meglepettségéhez képest a fickó. - Nem is emlékszik rám? - lépett közelebb Kai, majd egy azonosítót villantott. - Ez innentől nemzetbiztonsági ügy, a törvény felhatalmazása alapján átveszem a kezelését. - Ó hogy az a... - ugrott be a főfelügyelőnek az az eset, amikor ugyanezen fiú miatt kicsúszott Feinn vigo a kezei közül. - Most már tényleg lesz pár keresetlen szavam annak a Maddeusnak! - Tegyen úgy, de a főnök úrhoz jó előre időpontot kell foglalni - engedett meg egy gúnyos mosolyt Kai, majd a csodálkozó rendőrök felé pillantott. - Mi ez a lazsálás! Biztosítsák a terepet! - Igenis - húzták ki magukat, majd sietve dolgukra indultak, az ismét alulmaradt Reylan pedig füstölögve, orra alatt káromkodva tért vissza a siklójához. Mikasa megkönnyebbülten sóhajtott. Épp elég baj volt, hogy felfedte magát. Ha még valami komoly rendőrségi ügy is lett volna belőle, az még rosszabbul folytatódott volna. - Köszönöm, Kai. Jobbkor nem is jöhettél volna - mondta hálásan a fiúnak. - Ez a dolgom. De még nincs vége. Valami azt súgja, hogy ez nagyobb port fog kavarni, mint a korábbi ügyeim. - Igen, tudom. Vár rám néhány kellemetlen beszélgetés - felelte Mikasa, miközben Emiliára vándorolt a tekintete - Nem egészen így akartam felfedni neked a titkomat. - Az igazat megvallva sokkal hatásosabban sült el, mintha csak levetted volna a maszkot és közölted volna, hogy ki vagy. - Megértem, ha ez túl sok most neked. - Tény, hogy sejtettem a dolgot, de ez ne zavarjon. Attól még ugyanúgy kedvellek. - Köszönöm, majd később beszélünk - mondta Mikasa, ahogy távolabb kiszúrta Barakot és Kasumit - Jobb lesz, ha beszélek velük. - Csak nyugodtan. Nem fog zavarni senki - mondta a fiú bátorítóan. Mikasa vett egy nagy levegőt és elindult a két lány felé, de út közben több nagai menekült is elé állt, hogy megköszönjék a kiállását. Ő pedig a tőle elvárható szerénységgel fogadta a kedvességüket. Végül megállt a két lány előtt és a többi nagai magukra hagyta őket. - Nos, azt hiszem, van mit megbeszélnünk - mondta kissé zavarban. - Van ám. Kezdheted egy bocsánatkéréssel, amiért hazudtál nekünk - mordult rá Barako. - A ti érdeketek is volt, hogy titokban maradjon az ittlétem. - Bocsánatot. Kérj. Most - ismételte mit akar, nyomatékosítva. - Jó. Sajnálom - adta meg magát a hercegnő - Remélem megfelel. - Kezdetnek. - Hagyd már egy kicsit. Sokat tett kockára értünk - vette védelmébe Kasumi. - És most megint hősnek hiszi magát, mint amikor neked munkát szerzett. Elfelejted, miért vagyunk ezen a bolygón? - Arról nem ő tehet. - Csak a famíliája. Tudod, akik a hadsereget pénzelik, és kizsigerelnek minket - közölte vele hevesen a véleményét. - Vagy talán ez sem számít már? - Nagyon sajnálom, ami veletek történt. Én sosem tudtam erről korábban - mondta Mikasa, maga elé bámulva. Barako bizalmatlanságát nem vette rossz néven, de azért nem is örült neki. Az jutott eszébe, mennyire nem törődött vele senki, miután megakadályozta a bátyját, hogy milliókat öljön meg. Valahol legbelül mintha újra Sayomi gunyoros, lenéző kuncogását hallotta volna. Gyorsan el is hessegette magától ezeket a gondolatokat. - Na persze. És most gondolom bejelentkeznél, hogy kövessünk újra, mert valamiféle jogod van parancsolgatni a származásod miatt - tette csípőre a kezét Barako. - Szó sincs róla. Én sosem akartam senkit vezetni - közölte Mikasa egészen halkan. - Most sem szándékozom így tenni. De aki követni szeretne, annak sem állhatok az útjába. - Hm, talán nem is vagy olyan rossz hercegnő létedre - felelte a nő, miután végigmérte, és megbizonyosodott róla, hogy komolyan gondolja. - De hajbókolásra ne számíts. És ne feledd, én harcoltam együtt ezekkel az emberekkel az otthonainként és családjainkért, amíg te a palotában pihentél, szolgák hada között! - Ne aggódj, nem fogom - hajtott enyhén fejet. Az egész beszélgetés kicsit rossz szájízt hagyott benne, és már nem igen akarta folytatni. - Akkor később beszélünk. Azzal sarkon fordult, és visszaindult Kaiék felé. Kasumi sietős léptekkel mellette termett. - Sajnálom, Barako nevében is. De a családja... tudod, egy nemes feleségül akarta venni, és nemet mondott, aztán... azóta gyűlöli őket - magyarázta neki. - Kérlek, ne vedd magadra. - Megértem Barakot. Semmi okot nem adtam rá, hogy megbízzon bennem. Hazudtam neki - felelte Mikasa kissé fájdalmas hangon. - Megmentettél minket - állta az útját Kasumi. - És amit a tanítvány dologról mondtál... engem biztosan meggyőztél. - Ennek igazán örülök - felelt Mikasa, érezhetően jobb volt a kedve. - Szóval, ha kész vagy tanítani, csak szólj. Itt leszek és vigyázok addig a népünkre. - Rendben. Köszönöm, hogy bízol bennem. Sokat jelent számomra. Most viszont úgy érzem, vár rám egy még a Barakoénál is kínosabb beszélgetés - mondta a lány, ahogy Abren érkező siklóját figyelte. A vezetési stílusból ítélve Saalia vezette. A jármű nem messze ereszkedett le és valóban Saalia szállt ki belőle estélyi ruhát viselve. Körbepillantott és felmérte a helyzetet, majd előbb Kaira, aztán Mikasára pillantott. Végül mindketten továbbindultak és Kai mellett álltak meg. - Szép ruha - dicsérte meg a jedit. - Köszi. Bár nem túl praktikus. Sehol egy zseb vagy bármi tartó a fénykardjaimnak. - A puccos rendezvényekre nem is igazán illik a fénykard - felelte Kai. - Az unalmasaknak nem - vont vállat Saalia - De látom, ti azért jól szórakoztatok. - Mondhatni - felelte Mikasa, aki lassan kezdte megszokni a twi'lek stílusát - Szóval, most mi lesz? - Nos, ez jó kérdés. Kissé váratlanul jött ez a dolog. De legalább húgi időben ideért a fegyvereddel. - Meglep, hogy kihagytál egy csetepatét - mondta a hercegnő. - Amikor Mai mondta, hogy mi történik, jönni akartam, de végül úgy gondoltam, hogy ez inkább pengés ügy, mint jedis. Szóval készenlétben maradtam, ha túlzottan eldurvulnának a dolgok. - Szóval csak azért nem jöttél, hogy inkább a pengék villogjanak, mint a jedik? - hitetlenkedett Mikasa. - Igen, valahogy úgy - nézett félre a jedi - Kai, elrendezed a továbbiakat? Abren beszélni szeretne a hősnővel. - Hát hogyne - biccentett a fiú, aki amúgy is csak fél füllel hallgatta a beszélgetést, így a másik kettő a sikló felé indult, majd beszálltak és elindultak. - A szenátornő hogy viselte, amikor meghallotta? - kérdezte félénken Mikasa, ahogy már a levegőben voltak. - Őszintén? - pillantott hátra Saalia. - A "bassza meg" biztosan elhangzott, meg az is, hogy kér még egy pohárral a "legerősebb cuccból". Nem is tudom, láttam-e ilyen paprikásnak valaha eddig. - Az Erőre - sóhajtott fel Mikasa, előre idegesen attól, ami rá vár majd. - Jó nagy galibát okoztam. - Azt tetted, ami helyes - próbálta nyugtatni Saalia. - Lehet nem a legjobb referencia, de én is ezt tettem volna. Mikasa elmosolyodott azon, ahogy a barátja próbálja felvidítani, és nem zargatta tovább a saját kételyeivel az úton. Lassan sűrűsödni kezdtek a felhőkarcolók, ami arra utalt, hogy a belvárosba érnek. Aztán az egyik hatalmas toronyháznál fékeztek is, és Saalia leereszkedett. Ez nem a szenátor otthona volt, ahol járt már, hanem egy másik hely, talán pont azé a fogadásé, ahonnan sofőrje elszabadult. - Erre - mutatta az utat neki, és a kisegítő személyzet láthatóan ügyet sem vetett rá, ami arra utalt, már várják. Hamarosan az egyik vendégszobában találta magát, ahol a szenátornő a kanapén ücsörgött, keresztbe font karokkal, és először fel sem pillantott, ahogy belépett. Nem kellett az Erőt használnia, hogy megmondja a hangulatát. Ahogy megállt a szobában, a csend hirtelen kezdett kínossá válni, miközben Abren a falat bámulta, és most még Saalia sem mert megpisszenni sem. - Zwerth szenátornő, én... - szólalt meg végül bátortalanul. - Szervusz, Mikasa - pillantott fel Abren. - Hallottam, hogy itt vagy, de még mindig azon gondolkoztam, miért is hitted, hogy mindez jó ötlet lesz. - A népem veszélyben volt, és nem tudtalak elérni, így hát azt tettem, amit a legjobbnak hittem - vallotta be, és most a szenátornő paprikás hangulata sem ijesztette meg. Szüksége volt a támogatására a Köztársaságban, de a népe fontosabb volt. - Remek... És miben egyeztünk meg? Emlékszel még? - pattant fel a helyéről idegesen. - Féltem, hogy a népem... - Mit tettek volna velük szerinted? - vágott a szavába Abren. - Ha nem kerülsz elő a kis színjátékra, az elleneid fogják, és hazamennek! A kezükre játszottál! - Nyugodj meg Abren, ez nem vall rád. Kicsit megcsiklandozzalak? - próbálta oldani a hangulatot Saalia, játékosan közeledve felé, de Abren csak a mutatóujját tartotta ki oldalra. - Most maradj ki ebből, jó? - szegezte neki, és tovább folytatta. - Hát semmit se tanultál a könyvekből, amit adtam? - Bocsánat, sajnálom - mondta önkéntelenül is a hercegnő. - Szerinted most mi lesz? Ez túlmutat rajtad is. Ha hercegi bátyád jelentkezik érted és elhajtjuk, mi lesz a következő szerinted? Hány millióan fognak meghalni, ha Cosrát, a sitheket, ki tudja még kiket a nagaiok is támogatják? A másik bátyád halála is értelmetlen volt így! - közölt vele nyersen az igazságot, és Mikasa érezte, hogy ostorként csattannak rajta ezek a szavak, főleg a vége. Abren most elhallgatott, és őt tanulmányozta, a csend pedig újra beállt pár pillanatra. - Nem maradhatok itt - vonta le a következtetést halk hangon. - Igen, ez egy jó gondolat - bólintott Abren. - Nem küldheted el ennyi miatt! - próbált ellenkezni Saalia. - Nem elküldöm, csak olyan helyet keresünk, ahol nincs szem előtt. Most, hogy kiderült a személye, úgysincs nagyon maradása - jelentette ki. - Van valaki, akinél meghúzhatod magad? - Azt hiszem Emilia nem utasítana el - pillantott fel Mikasa, és hirtelen nagyon szomorú lett arra a gondolatra, hogy ott kell hagyja az ifjakat az árvaházból, akik annyira szerették őt. - Elég legyen már Abren, láthatod mennyire maga alatt van így is! - mutatott rá Saalia. A szenátornő csendesen felsóhajtott, majd közelebb lépett, és átkarolta Mikasát. - Jól van, ne vedd magadra ennyire. Hibáztál, mindenkivel megesik - próbált emocionálisabb hangot megütni. A hercegnő érezte, hogy Abren megenyhül egy kicsit. Igazából teljesen jogos volt a fejmosás, amit kapott. Nem keveset tett kockára. A legkevésbé arra van szüksége mindenkinek, hogy Nagi hadat üzenjen a Köztársaságnak miatta. - Akkor a legjobb lesz, ha kitalálok egy másik alteregót. Lenát nem használhatom többé - gondolkodott el a lány most már kicsit megkönnyebbülten. - Igen és gondolom mondanom sem kell, hogy sajnos Lena kapcsolatai is tabunak számítanak a továbbiakban. Egy időre jobb, ha a lehető legkevesebb emberrel érintkezel. - Tudom. Ezt jól elrontottam. - Apám mondogatta mindig: "A hibák arra valók, hogy tanuljunk belőlük." - mondta Saalia. - Szóval ezért hibázol annyit? - kérdezte csipkelődve Abren. - Lassú tanuló vagyok - vont vállat a jedi. - Észrevettem, még mindig nem tudlak rávenni, hogy a piszkos edényeket bepakold a mosogatógépbe. És azt sem hiszem el, hogy a lakásom jedi zarándokhely lett. - Jedi zarándokhely? - kérdezte meglepődve Mikasa. - Saalia minden kupac piszkos ruhára ráfogja, hogy ott egy jedi halt meg és kegyeleti okokból nem kerültek még a mosógépbe. Komolyan úgy érzem néha, hogy gyereket nevelek - magyarázta fáradtan a szenátornő. - Csak igyekezlek felkészíteni arra, ha egyszer gyereket vállalnál - vágta rá a twi'lek nő. - Akkor nyújts valamit a pozitív részéből is, mert így csak a kedvem veszed el - pöckölte meg a jedi orrát a nő, aztán csak nevetett. A hangulat végre a megszokott volt. Mikasa hálás volt, amiért ilyen barátai vannak. - Nem lesz ebből a Szenátusban gond? - tért vissza Mikasa gondolata az egész körülötte zajló felforgásra. - Ne aggódj, elsimítom az ügyet - nyugtatta meg Abren. - Tartom érted a hátam, ezt ne felejtsd majd el. - Köszönöm. Nem fogom - ült ki aprócska megkönnyebbült mosoly az arcára. - Keress egy új alakot. Emilia sem teljesen tiszta kapcsolat, visszavezethető hozzád, így ez csak ideiglenes megoldás. Szólok Aresnek, hogy küldjön embereket hozzád. Mai megsérült, őt egyelőre Arlnál helyezzük el, ahol gyógyulhat - magyarázta a teendőket Abren. - Szegény Mai, ez is az én hibám - pillantott maga elé. - Ne aggódj, nincs nagy baja. De Arl azt üzeni, hogy szülés előtt nincs több harc - közölte vele a szenátornő. - Úgy lesz. Nyugton maradok. Egyébként is megtudtam pár dolgot, amin gondolkodnom kell - utalt a találkozásra a lövés után, bár kár lett volna komolyabban kitérni rá - Viszont megígértem Kasuminak, hogy még beszélünk. Tartok tőle, hogy el kell kicsit halasztanunk a dolgokat. - Tájékoztatni fogom a dologról, ne aggódj. Te csak maradj egy ideig észrevétlen. És még valami - mutatott Abren Mikasa fegyverére - Most, hogy ennyien látták ezt nálad, talán jobb lenne, ha ezt is hátrahagynád egy kis időre. - Jogos. Vigyázol rá nekem? - nyújtotta Saaliának a fegyvert, aki el is vette. - Persze. Addig megtanulom forgatni is - mondta a jedi vidáman és már készült aktiválni - Én leszek az első penge-jedi. - Nem akarsz olyan jedi lenni, aki takarítani is szeret? - Jobb szeretek rumlit csinálni. - Az a szerencséd, hogy jó móka veled a hálószobában rumlit csinálni. - Témánál vagyunk - felelte Saalia vigyorogva és rácsapott Abren hátsójára - De most el kell rejtenem egy hercegnőt. Mire Saalia letette a siklót, Mikasa kitalált magának egy új külsőt. Meglepően megnyerőre sikerült. Mégsem volt túlzottan feltűnő. Épp erre volt szükség. Elég átlagos környéken volt Emilia otthona. - Szóval itt lakik? - Igen. Egész szép lakása van. - Akkor biztos jól fogod érezni magad. Abren majd elhozatja a régi szállásodról a holmidat. Jobb, ha kerülöd egy ideig azt a környéket. - Csak bajt hozok mindenkire. Főleg Abrenre. - Ilyen morcosnak még sosem láttam. - Teljesen jogos volt - felelte a lány, majd kiszálltak a siklóból - Remélem nem lesz belőle túl nagy baj. - Majd megoldjuk valahogy. Beléptek az épületbe és a lifthez sétáltak, majd beszállva elindultak a megfelelő emeletre. Az épület ugyan nem volt magas, de azért a lány lakása kellően magasan volt ahhoz, hogy ne akarjanak lépcsőzni. Az ajtóhoz érkezve Mikasa csöngetett be és hamar ajtót is nyitott a másik lány. - Üdv! Segíthetek? - kérdezte a lány, a háta mögött valamit szorongatva. - Helló! Ez most kicsit furcsa helyzet. - Furcsa? Miért? - nézett értetlenül Emilia. - Mert ismeritek egymást - bukkant fel Saalia is az ajtóban. Őt bár a lány nem ismerte túl közelről, de tudta, hogy Mikasa barátja. - Ó, akkor te...Lena? Vagyis... - kezdte, ahogy leesett neki, de Mikasa a szájára tette a mutatóujját. - Ki kell találnom egy másik nevet, de igen. Én vagyok. Bejöhetünk? - Persze - állt el az útból a lány, majd eldobta a serpenyőt, amit eddig szorongatott. Mikasa kissé feszengve ült le a helyén, és úgy tűnik, Saalia is pontosan értette, hogy nekik kettesben is akad megbeszélnivalójuk. Elvégre jelen volt, amikor pont az ő ügyében kért tanácsot Abrentől, mint ebben is tapasztalt nőtől. - Kérsz valami frissítőt? - kérdezte gondos házigazdaként Emilia. - Szükségtelen lesz, köszönöm - hárította el az ajánlatot. - Mindjárt indulok is vissza Abrenhez, hogy jelezzem, biztonságban vagy. - Ó, persze. Itt biztos nem érhet semmi baj - erőltetett mosolyt magára. - Csak vigyázz az eltűnő jedikkel. Engem mindenhova követnek - közölte komoly arccal, majd az ajtó felé indult. - Azért még visszanézek majd. Meg kell tanítanod mahjongozni. - Persze, azzal is az adósod vagyok még - mosolygott, miközben a twi'lek távozott. Ahogy kilépett az ajtón, rögtön lehervadt a mosolya. - Tudom, hogy hazudtam neked, Emilia. Nem mertem megmondani az igazat és emiatt te is veszélybe kerültél. Megértem, ha látni se akarsz. Majd bebújok itt az egyik sarokba, és... Azonban befejezni se tudta a mondatot, ugyanis a lány szája összeért az övével, és határozott csókot adott neki. Mikasa most valahogy nem tétovázott, örömmel vette a gesztust. Mindenki csúnyán lehordta ma, és valahogy ez nagyon jólesett neki. - Ez válasz? - kérdezte Emilia, ahogy lassan hátravonta a fejét. - De miért...? - pislogott kissé értetlenül Mikasa. - Hazudni nem tanítottak meg a császári palotában. Kezdettől fogva tudtam, hogy nem egyszerű valaki vagy. Annyi kecsesség szorult beléd, amit tanulni nem lehet, csak beleszületni - mondta neki, gyengéden végigsimítva az arcán. - Nem bántam, hogy hazudsz, mert rég éreztem magam annyira élőnek, mint melletted. És mint látom, jó okod volt rá, hisz megpróbáltak megölni az első alkalommal, hogy ez kiderült. - Ez engem is meglepett - jegyezte meg. - A bátyámmal nem a legjobb hangulatban váltunk el, de hogy meg akarjon öletni... - Én is említettem, hogy rossz a viszonyom a családommal. Mi nemesek nem voltunk, csak gazdagok. Amikor apánk meghalt, hozzá akartak kényszeríteni egy ronda öregemberhez, hogy megszerezzék az örökségrészem - magyarázta Emilia. - Meg tudlak érteni. Mikasa meglepettnek tűnt, sosem hitte volna, hogy Emilia ekkora titkot hordoz. - Aranyos az őszinteséged - kuncogott az arckifejezését látva. - Nem csak neked vannak titkaid. - Úgy tűnik, több a közös bennünk, mint gondoltuk volna - jegyezte meg a hercegnő. - Igen. De az alakváltást egyenesen irigylem tőled. - Ez nem saját képesség. A maszkkal vagyok rá képes. De mindig bűntudatom volt miatta. Nem szeretek hazudni. - Bárki alakját fel tudod venni vele? - Nem ismerem pontosan a korlátait a maszknak. Nyilván inkább más humanoidok alakját érdemes vele utánozni. Igaz, még nem próbáltam más élőlényeket - magyarázta, de egyre inkább úgy érezte, hogy a lány csak beszéltetni akarja őt. - Nos, azt hiszem jól megleszünk itt. Csak van itt egy kis gond. - Micsoda? - kérdezte meglepve Mikasa. - Van egy félbemaradt ügyem Lenával - mondta a lány sejtelmes mosollyal. - Azt hiszem, ezen segíthetünk - felelte a lány, aki pillanatokon belül ismét Lena alakjában volt és meg sem várva Emilia válaszát ezúttal ő csókolta meg. Hosszan és szenvedélyesen csókolta. Rég érett már ez a dolog és most semmire sem vágyott jobban, mint egy kis boldogságra. Néhány perc múlva hagyta levegőhöz jutni a lányt, akire érezhetően nagy hatással volt az előbbi. Lassan felültek a kanapén, majd Emilia megfogta Lena arcát és a szemébe nézett. Egyikük sem szólt semmit. Ismét csókolózni kezdtek, miközben felváltva próbáltak megszabadulni a ruháiktól. Mikasa végül felkapta a lányt és a hálószobába vitte, majd az ágyon folytatták. Egészen addig, míg már egyikükön sem volt ruha. Ekkor Emilia megragadta Lenát és helyet cserélt vele, így ő került felülre. Ismét megcsókolta, miközben egyik keze a lány lábai közé vándorolt és simogatni kezdte. Mikasa pedig engedett, hisz ő is régóta vágyott már erre. *** Mindeközben Hirata Hideaki nagykövet a coruscanti nagykövetségen hitetlenkedve figyelte a jelentéseket arról, hogy a sokat keresett Mikasa hercegnő itt van, épp Coruscanton. Felpillantott a jelentésből, majd jelzett a titkárnőjének, hogy hagyja magára, aki azonnal szótlanul felállt, és kisétált az iroda előteréből. Hirata pedig hozzálátott, hogy beüsse azt a titkos hívókódot, amit már legalább egy évtizede nem használt, és mindössze hárman ismertek. Yoshida báró, Tagomi miniszter és jómaga. Egykor így hárman az ifjabb Chun császár Titkos Tanácsának vezető és befolyásos tagjai, a „Három Tudós Miniszter” voltak, akik egyengették a Birodalom útját egy parlamentáris monarchia felé, amit se a pártok, se a militaristák, se a nagyvállalatok nem uralnak. Yoshida a főpecsétőr, Tagomi a császári ügyek minisztere, jómaga pedig a Titkos Tanács feje. Amilyen későn jutott az ifjabb császár hatalomra, olyan tragikusan hamar érte utol a vég, alig 47 éves korában. Az ifjabb Chun, vagy magánnevén Takahito, betegsége nem születésétől fogva volt vele, hanem abból eredt, hogy egy béketűrő személyiség volt, aki meghasonlott a kemény politikai döntések közepette. Ideggyengeség kínozta, később már végtagjainak sem tudott parancsolni. A vele kapcsolatos leghíresebb esetben az előkészített parlamenti beszédet felgöngyölte és távcsőként pásztázta így a képviselőket. Persze ez ellenfelei tudatos ferdítése volt: végtagproblémái miatt volt a beszéde felgöngyölve, ő pedig csak ellenőrizte, hogy minden oldal megvan-e. Az ő idejében volt utoljára esélye Naginak arra, hogy a Galaxis civilizált állami közé léphessen. Hármuk közül Yoshida hullott ki leghamarabb, aki palotaforradalommal kívánta megakadályozni Puyí trónra emelését, mivel a császár végrendeletének meghamisítását vallotta: főpecsétőrként valószínűleg látta az eredeti művet. Elmenekült és utóbb a sithek kiadták Puyínak, a hírek szerint már ki is végezték. Amatőr próbálkozását igazolta az, amikor az őrült császár milliókat gyilkolt meg. De utódja, a Hiroyasu-Fujiwara páros sem volt semmivel jobb: lebontották az elődök nagy munkáját. Őket kettejüket Tagomival persze már senki se vette komolyan, száműzöttek lettek a politikából. Barátja a chiss megszállásban kapott egy lényegtelen miniszteri posztot, míg ő maga coruscanti nagykövet lett. De most minden megváltozhat. - Meglep, hogy ennyi év után emlékszel még erre a vonalra - jelent meg a túloldalon Tagomi képe. - Sosem felejteném el - felelte Hirata, aki azonban nem érzelgősködni akart most egy régi baráttal. - Itt van a hercegnő. Az utolsó reménységünk. - Tudom - bólintott Tagomi. - Meg akarták ölni. Meg kell akadályozni, hogy ez megtörténjen. - Megteszek minden tőlem telhetőt - bólintott Hirata. - Egy ideje már dolgozom azon, hogy helyreálljon a rend, mindaz, amiért együtt dolgoztunk. De ehhez Mikasára is szükség van - tette hozzá Tagomi. - Sok sikert, barátom. - Köszönöm, barátom.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Aug 26, 2019 15:24:27 GMT 1
Rozess szenátor a győzelmét ünnepelhette volna. Ott lehetett volna mindegyik összejövetelen. Dúskálhatott volna a tapsviharban, a választópolgárok kiáltásaiban. Végeérhetetlen tárgyalásokat folytathatott volna a párttársaival, terveket szőhetett volna az új kormány számára, ünnepelhette volna az új felelősséget (és befolyási övezetet) amit kapott. De nem tette – a nyilvános megjelenéseit az utóbbi napokban a minimálisra fogta, csak a legszükségesebb eseményeken vett részt.
Mert a győzelmét elrabolták tőle.
Hogy lett volna az ő saját győzelme, ha ő maga sem volt a saját magáé? Lenézett a metellosi kékbe borított ruházatára, és ebben a pillanatban feketének látta. Kinyúlt az íróasztala fölé, és újra lejátszatta a felvételt, amit a titkosszolgálatoktól szerzett be. Tudta, érezte, hogy készülődik valami az Erőben, hónapokkal ezelőtt tudta. A választási ciklus lázának, vagy az Első Rend-Jedi háború hatásának vélte a benyomást. Végülis milliók haltak meg a konfliktusban, és az ilyen érzések minden Erőérzékeny teremtményre hatással voltak, ha kizárta, ha nem.
A felvételen mozgó férfi mozdulatai, a keze tartása, a szája mozgása összetéveszthetetlen volt. A külső benyomások, Sordis jellegzetes, melodramatikus megjelenése utánozható volt – bárki viselhetett arcfestést, szemimplantot, akármit. Mindennél sokkal finomabb azonosító volt a megjátszhatatlan személyes idiómák ismerete – és Rozess ismerte Sordist, ó, de még mennyire ismerte.. A hírekben pózoló alak valóban a Renegát, a Sötét Nagyúr, a Jedi mester volt, a Rozess Ház pedig a Sötét Nagyúr hű szolgálója.. volt, a halála előtt. Nem mintha ez megváltozna, ilyesmire nem volt esély, nem volt engedély, nem számított. Jude biztosan hű marad a mesterükhöz, és Rozess tudta, hogy ő maga is.
A metellosi szenátor keze önkéntelenül a felkarja belső felére csúszott. Ide égették bele annak idején a Hit Lord-ok, avagy a Sordis-féle belső kör, a Sordis-elveket képviselő rendőrség, a rohamlordok szimbólumát. Rajtuk kívül senki sem tudott a tetoválásról, ami összekötötte őket, és valami sötét oldali praktika által a Sötét Nagyúr is a kötelék részét képezte.
Konkrétabban véve a rohamlordok a Franchise legmagasabb szintű orgyilkosi, diplomáciai és egyéb kiképzésében részesült, legmagasabb rangú tagjai voltak. Sordis pedig maga volt a Franchise, a szervezet Legfőbb Nagyura és alapítója, pontosabban átalakítója.
Rozess tudott más Francise-tagokról is a Köztársaságban, még a Szenátusban is fel lehetett lelni néhányat, de nekik fogalmuk sem volt róla, valójában kit szolgálnak. Egyszerűen csak tetszett nekik az árnyakban ólálkodó háttérhatalom ötlete, és a befolyás, amit hozhat nekik. Ilyen szervezetből nem egy volt, nyilván, de a Franchise eltért tőlük.
A Sötét Nagyúr ártalmatlan terrorakciója valószínűleg egy üzenet volt a régi hívei számára. Tudta, hogy a titkosszolgálatok nem engedik leadni az adást, blokkolni fogják a képernyőket, a hangot, a holovetítőket. Tudta, hogy a legbefolyásosabb követői mégis megszerzik a felvételt. A Sötét Nagyúr szavai pedig egy kódolt jelentést tartalmaztak: a káoszlényekről szóló vetítés azonosította a valódi személyét, csak ő és a közvetlen követői ismerték ezeket a konkrét képsorokat. A beszéde pedig összehívta a rohamlordokat a Fortress Sordisba, a Renegát titkos magánkastélyába – vagy a hajójára, amit ugyanígy hívtak, de Rozess nem volt biztos benne, hogy a cirkáló még létezik.
És egy másik gondolat – vajon a Sötét Nagyúr hogyan fog reagálni, amikor megtudja, hogy a feltételezett halála után a hívei szétszéledtek? Pontosabban, hogyan fog reagálni arra az aprócska tényre, hogy Rozess személyesen vezette a Sordis-kultusz, egy másik Sordis szervezet elpusztítását és kiirtását? Deadlife és a többiek kiirtását? Minden Franchise-on kívüli Sordis-híd, Sordis-csoport felégetését? A takarítóakciónak természetesen Rozess politikai előremenetele volt a célja, ami végtére is a Sötét Nagyúr szándékait szolgálja.. igen, ez jó érv lesz.
– Uram? – lépett az irodába az asszisztense.
Rozess diszkréten elvette a kezét a karjától, és kérdőn felpillantott. – A vacsora, uram. – emlékeztette a nő. – Hamarosan kezdődik. – Nagyon jó – bólintott Rozess. – Akkor induljunk, mielőtt még elássuk magunkat a kollégáim előtt.
|
|
|
Post by sithlord on Sept 15, 2019 19:44:31 GMT 1
Jádevirág Csillaghajó: Úticél: Coruscant Legénység: 23 fő Utaslétszám: 240 fő Utazási cél és direktíva: diplomáciai küldetés a Nagai-Köztársasági viszony rendezésére. Titkosított cél: Tagomi Miniszter Coruscantra juttatása, 51-es doktrína.
Tagomi miniszter, elgondolkodva szürcsölgette a különleges gyógynövény kivonatokból készült teáját, és az előtte álló feladatokra gondolt.A minden létező kényelemmel felszerelt luxusűrhajó, csak a kiváltságos nagaioknak járt, Tagomi pedig az volt, amióta sikerült pár száz milliárd kredittel gazdagítani, a telhetetlen kormányzót, aki a chiss megszállási övezetet igazgatta. Bár ezt becstelen úton tudta csak megtenni, Tagomi ez egyszer szemet hunyt efölött.
A cél szentesíti az eszközt, ahogy Loa Chaa egy híres tanító mondta valahol valakinek.
-Beléphet kedvesem! -intett a fiatal kis nagai lolinak a miniszter, majd végigmustrálta az igazán szépséges kislányt, aki alig volt több 13 évesnél. -Miniszter úr...elnézést hogy zavarom! -hajtotta meg a fejét illendően a kislány. - De még nem adott választ, hogy tud e segíteni a nagyapámnak! - a kislány szavaira Tagomi arcán kósza felhők suhantak el, hiszen az öregembert a császár illetve most már Hiro elleni árulással tartóztatták le, majd vetették valami Nagai börtönbe. Nem sok esély volt arra hogy ki tud szabadulni valaha is, viszont a kisleány, aki most virágokkal díszített kimonójában, mélykék szemeivel, fekete bársonyos hajjal körülölelt rózsás arccal nézett rá, kedves volt a szívének. A feleségére emlékeztette a vékony testalkatú, módfelett visszafogott modorú, de mégis kedves és bájos leány. Nem akarta hogy reménytelenséget érezzen a nagyapja ügyében, ezért ígéretet tett neki hogy megpróbál közbelépni az érdekében, de sajnos nem ért el sikert. Már nem volt hatalma arra hogy akár egy jelenktéktelen parasztembert is ki tudjon hozni a börtönből. Személyesen Hirot kereste meg aki annyit közölt vele hogy nyugodtan dugja meg a kislányt mit szarozik ennyit?Mert ugye a kis rózsaszín puncikája miatt kereste meg Tagomi és zavarja efféle hülyeségekkel!
-Nyugodtan hágja meg a kis lotyót! Amúgy is egy áruló fattya, az öné azt tesz vele amit akar! -mondta neki Hiro aki kegyetlenebb volt talán még Puyinál is...
-Sajnálom kedvesem, nem tudok segíteni, nagyapádat tegnap...kivégezték! -közölte Tagomi meglehetősen nyersen a kislánnyal a történteket. A lány akit Ninának hívtak, először csak állt megkövülten, miközben Tagomi tovább szürcsölgette a teáját, majd meghajolt. -Köszönöm Tagomi San! -azzal elrohant, Tagomi még hallhatta amint elsírja magát...
hirtelen metsző fájdalom járta át a szívét, nagyon fájlalta ami a kislánnyal történt. Elhatározta hogy Nina vele marad, ha törik ha szakad...Most már ő a felelős érte...
Tagominak azonban voltak fontosabb dolgai is most. Mikasa...és persze Hirata. A régi csapat most összefog és újraalakul a Sárkányszárny, ahogy magukat nevezték el régen...Márcsak Kane a shaolin kellene a csapatba, aztán elkezdődhetne az igazi harc. A valódi Tórnörökös hatalomra juttatása...
Mert Tagominak ez volt a célja: hatalomra juttatni Mikasát az igazi Császárt, végezni ellenségeivel és helyreállítani a Nagai Birodalom valódi dicsőségét...Máris vannak potenciális szövetségesek. Ming a Hatalmas, aki által a klingon nép is a szövetségesükké válhat, vagy Hirata. Minden úgy alakult eddig ahogy a Nagy Kerék amely az emberek életét rögzíti és uralja, forgott. Kopogást hallott és mivel elfogyasztotta a teáját, letette asztalára majd fogadta azt aki zavarni merte meditációjában. -Jöjjön be! -mondta, aztán Kotomichi lépett be a kis kabinba. -Hamarosan megérkezünk Coruscantra Miniszter úr! -közölte mondanivalóját az asszisztense. -Éppen ideje volt! Szóljon Ninának, ő is velünk jön! -utasította Tagomi a férfit. -Ahogy akarja Miniszter úr! -Kotomichi meghajolt és távozott, hogy előkészítse a Coruscantra való leszállásukat.
|
|
|
Post by Revan on Sept 26, 2019 22:21:45 GMT 1
Már közel két hét telt el azóta, hogy a Nagiról érkezett bérencek a Vishkar segítségével előcsalták Mikasát a rejtekéből. Azóta kénytelen volt a legtöbb kapcsolatát megszakítani. Remélhetőleg csak ideiglenesen. Az első pár napban jobbnak látta nem elhagyni átmeneti szállását, de utána már nem bírta tovább és muszáj volt legalább a környéken sétálnia. A nagai menekülteknek a közelébe se ment, bár szerette volna megnézni, hogy vannak. Be kellett érnie azzal, hogy nyugodtnak tűnt minden. Legalább Emiliával jól megvoltak kettesben. Igaz, amióta a lány otthagyta a Vishkart, nem talált új munkát, így aztán Mikasa sem sokat volt egyedül. Aztán egy délelőtt üzenetet kapott Saaliától, hogy találkozni szeretne vele. Csak egy címet küldött neki. Egy félreeső kis utcába jutott el végül. Emilia ismerte a helyet, így útba tudta igazítani, de mindketten egyetértettek abban, hogy jobb lesz, ha egyedül megy. Amikor belépett az ajtón, elég sajátos látvány fogadta. Mindenféle elvont díszlet csüngött a falon. Emilia úgy fogalmazott, hogy egy hely a 'meg nem értett' művészeknek. Ettől rögtön két kérdés fogalmazódott meg Mikasában. Miért ismer egy ilyen helyet barátnője? Saalia miért épp itt akart találkozni vele? Nos, az elsőre valami olyasmi volt a válasz a lánytól, hogy ő is művészkedik, bár nem oly elvont módon, mint az ittlévők. A zene is elég érdekes volt, de azért valahogy hangulatos is. - Hahó, csajszi! Ezer éve nem láttalak! - támadta le rögtön Saalia, ahogy belépett. Át is ölelte - Csak játszd a szereped - suttogta közben. - I-Igen. Mióta is? - kapcsolt a hercegnő hamar. - Van vagy fél éve is már, nem? Azért szólhattál volna előbb is, hogy kidugod otthonról a feneked. - Bocsi, sok dologgal kell foglalkozzak mostanában. - Sebaj. Mesélj, mi a helyzet Onderonon? - Csak a szokásos. Na és veled mi van mostanában? - Ne itt. Foglaltam egy külön kis sarkot magunknak. Gyere - ragadta csuklón finoman a jedi. Mikasa engedte magát elvezetni és szó szerint a hely egyik távoli kis sarkába vezette őt Saalia, ahol egy néhány főnek elég kis asztal volt. Leültek és azt várta, hogy barátja folytatni akarja-e a színjátékot, vagy szabadabban is beszélhetnek. Ő csak szó nélkül elhúzta a függönyt, amivel el lehetett takarni a sarkot. Alig ültek le egy perce, amikor egy pincér lépett be hozzájuk és felvette a rendelést Saaliától, aki már készült. - Szóval, mi ez a hely? - érdeklődött Mikasa - Mármint látom, hogy egy teaház, de miért épp itt akartál találkozni? - Nos, te nem nagyon ihatsz az állapotod miatt erősebb italokat, szóval hozzád igazodok. Egyébként Arl ajánlotta. Azt mondta kissé elvont hely, de finom teáik vannak. - Mit fog szólni Abren, ha megtudja, hogy teát iszol? - viccelődött Mikasa. - Amiről nem tud, az nem fáj neki, nem igaz? - felelte viccesen Saalia - De ne hidd, hogy ő is csak töményet iszik. Egyszer láttam, hogy megivott egy egész pohár vizet - mondta, mire mindketten nevetni kezdtek. Közben visszatért a pincér és letette a rendelést az asztalra, majd távozott. - Egyébként Kai is itt van Verstával egy másik asztalnál. Figyelnek, hátha valaki megpróbál minket kihallgatni. Most csendesek a dolgok, de nem lehetünk elég óvatosak. - Értem - bólintott a lány, tudomásul véve, hogy most már szabadon beszélhetnek - Szóval mi a helyzet? A hírekben meglepően keveset foglalkoztak a múltkorival. - Nos, Abrenék elsimították a dolgot, amennyire kellett. A Vishkar elég befolyásos és sokan profitálnak az együttműködésükből, így nem igazán voltak, akik mindenáron nekik akartak volna menni. Az ittlétedről pedig kevesen tudnak. Mármint hivatalosan. - Még mindig ostobának érzem magam egy kicsit, amiért így a kezükre játszottam - sajnálkozott Mikasa, majd a csészéért nyúlt, de az elugrott előle a levegőbe. - Hm, fincsi tea - hallott egy ismerős hangot, majd ahogy deaktiválódott az álcázó, Kasumi tűnt elő mellette ülve. - Kasumi, te mit csinálsz itt? - Mit gondolsz? Teázni jöttem - viccelt a tolvaj, majd újra kortyolt a teából - Meg kellene kóstolnod, nagyon finom. - Épp azt akartam, de elcsented a csészémet - emlékeztette őt a hercegnő. - A szokás hatalma - mosolyodott el a másik, majd visszaadta a csészét és öntött bele még teát - Szerettem volna találkozni veled. Érdekel, mik a terveid. Például azzal a pengés dologgal, amiről beszéltünk. Értem, hogy most lapítanod kell, de a mieinknek sokat jelentett, amit tettél. Sokan remélik, hogy nem hagytál itt minket. - Amint látod, nem. Legalábbis nem hivatalosan itt vagyok. De örülök, hogy lelkes vagy a tanulást illetően. Viszont egyelőre sajnos nem tudlak tanítani. - Azt én is sejtettem, hogy nem bérelhetünk ki egy edzőtermet - felelte a tolvaj. - Az igazság az, hogy minél tovább maradok itt, annál biztosabb, hogy bajt hozok a nagai menekültekre és a Köztársaságra is. Most ezt megúsztuk, de legközelebb talán rosszabbul alakul. - Más szóval le kell lépned innen valami olyan helyre, ahol nem keresnének. - Pontosan. És szándékomban áll magammal vinni titeket is. Legalábbis azokat, akik akarják. Senkit sem kényszerítek. - Az elképzelés jó. De mégis hova akarnál menni pontosan? - érdeklődött a tolvaj. - Itt a gond. Semmi ötletem. A galaxis nagy részében gyanakvóak a nagai néppel szemben. Így pedig bárhova is vinnélek titeket, idővel újra a nyomunkra akadnának. De azt meg nem akarom, hogy néhány havonta menekülnünk kelljen. - Szerintem idővel bárhol megtalálnának - töprengett el Kasumi. - Talán tudnék egy jó helyet javasolni nektek - szólt közbe Saalia, aki időközben azzal szórakoztatta magát, hogy kockacukrokból épített házikót. - Mégpedig? - kérdezte Mikasa, remélve valami tényleg jó ötletet és nem azt fogja elsőre hallani, hogy Dagobah. - Dagobah rendszer? - kérdezte viccesen, mire Mikasa sóhajtott - Valahogy éreztem, hogy el fogod sütni. - Mit is mondhatnék? Nem lehetett kihagyni - tárta szét kezeit a jedi - Ismerősen hangzik az Odessen? - Nem igazán - felelte a hercegnő rövid töprengés után - Merre van? - Messze. Legalább olyan messze, mint innen Nagi, csak a galaxis másik felén. Szóval kellően távol lennétek a bátyádtól. - Miből gondolod, hogy ez az ideális választás? - kérdezte Mikasa és most Kasumin volt a sor, hogy csendben figyeljen. - Nos, leginkább azért, mert a legtöbben nem hallottak róla. Korábban én sem. - Na és miként szereztél róla tudomást? - kérdezett ezúttal Kasumi, mire Saalia intett, hogy hajoljanak közelebb. Bár feleslegesen, mert kellően hangos volt a zene. - Ott vannak a jedik. Ott szervezik újjá a rendet. - Nem is tudom. Nem volna zavaró, ha mi is odacsődülnénk? - kérdezte bizonytalanul a hercegnő. - Nem hiszem. Mert épp csak elkezdték kolonizálni a bolygót. Tehát bőven van hely, csak fel kell építeni egy új otthont. - Deeee? - érdeklődött Mikasa, aki sejtette, hogy lesz itt egy 'de'. - De nem csak annyi lesz, hogy odamentek és letelepedtek. Mármint részben igen. Viszont a jedik önmagukban nem lettek volna képesek a kolonizálásra. Így megegyeztek Nordgarddal, hogy az ő fennhatóságuk alá kerül a bolygó és kolonizálják, majd együtt védik meg, ha szükséges. - Miféle nép ez a nordgardi? - jött az újabb kérdés Mikasától. - Emberek. Amolyan harcos nép. Sokra tartják a harcot és a becsületet, a dicső halált. Na meg piálni is szeretnek és tudnak is - magyarázta a jedi. - Szóval velük kellene egyezkednem, hogy Odessenre mehessünk? - Szerintem nyitottak lennének a dologra. A jedikkel is egész jól kijönnek eddig. Persze ez csak egy opció. Ha gondolod, megkérek valakit, hogy dobjon össze egy listát lehetséges új otthonokról, ahol le tudnátok telepedni. - Ami azt illeti, egyáltalán nem hangzik rosszul így elsőre. A jedik a barátaink és a nordgardiak is olyannak tűnnek, akikkel érdemes lehet szövetséget kötni. Mindenképp átgondolom. - Nekem volna még egy kérdésem - szólt közbe Kasumi - Milyen ez az Odessen? - Még keveset láttam belőle, de kellemes kis bolygó. Szép erdős táj, és zöld völgyek. Láttam pár szép tavat is. Kimondottan hívogató olyanoknak, akik szeretnek a természet közelében lenni. - Nem hangzik rosszul, szerintem nézzük meg - lelkesült fel Kasumi, aki láthatóan unta már Coruscantot. - Van viszont egy másik probléma is - kezdte Mikasa - Mégis hogy telepítsünk át ennyi embert egy másik bolygóra? Kétlem, hogy ebben Abren tudna segíteni. - Ez valóban egy kritikus része a dolognak. Ha nyíltan segítene ebben a Köztársaság, az nem jönne ki túl jól - gondolkodott el Saalia is a problémán, de aztán eszébe jutott egy lehetséges megoldás - De azt hiszem, tudok valakit, aki talán tudna ebben segíteni.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Oct 5, 2019 13:24:40 GMT 1
A sürgősségi jelzést kibocsátó mentőkomp behúzott az Egészségügyi Központ legmagasabb tornya elé, és sietve ereszkedni kezdett a levegőbe nyúló platformok egyikére. Az épület hengeres alakjából számos ilyen platform meredt minden irányba, amelyek körül most mentőkompok és a peremvidékről érkezett katonai siklók keringtek. A szirénázó hangzavarban az imént landolt komp belsejéből két, a Fény Hadseregének egyenruháját viselő gyalogos lépett elő, kezükkel tolva egy repulzoros hordágyat, amiben egy súlyosan sérült alak feküdt. Imani lovag közbenjárásának köszönhetően a CSF és a coruscanti hatóságok pillanatnyilag engedélyezték, hogy a birodalmiak által elpusztított Zonju bolygó túlélő, legsúlyosabb sérültjeit ide, az Egészségügyi Központba szállíthassák. Ez a torony rendelkezett a legfejlettebb medikai felszerelésekkel, és a legjobb orvosok, valamint orvosdroidok dolgoztak itt. Ez volt az egyetlen hely a galaxisban, ahol meg tudták menteni azokat a sebesülteket, akiknek máshol esélyük sem lett volna a túlélésre. A peremvidéki háború – nem, nem háború, hanem barbár tömegmészárlás – áldozatai pedig mindaddig biztonságban voltak itt, amíg az új kormányzat tagjai nem velük, hanem a választások utóhatásaival, és a saját hatalmi struktúrájuk megalapozásával foglalkoztak. Az egyenruhások belebegtették a repulzorágyat az épületbe, ahol aggódó tekintetüktől kísérve a Központ droidjai vették át a sebesültet. A humanoid gépezetek sietve a legközelebbi Operációs Helyiségbe vitték a sérültet, ahol már várakoztak az orvosdroidok, és az őket felügyelő hús-vér orvos, egy ithori, a humán fizikum szakértőjének számító szakorvos. A repulzorágy a műtőasztal mellé lebegett, és az ithori begépelte a parancssort az egyik panelen, mire a beteg a levegőbe emelkedett, majd a műtőasztal és a repulzorágy között egyesült repulziós energiáktól körbeölelve a műtőasztal fölé lebegett. Az ithori gombnyomására az energiamező finoman letette a beteget. A negyven és ötven közötti férfi szörnyű állapotban volt. Amikor a főorvos – egy magas, rövid hajú, élemedett korú nő – belépett a helyiségbe, a férfi már ébren volt, és ordított a fájdalomtól. Tagjait az energiakapcsok rögzítésébe kellett fogniuk, annyira rángatózott. Barna köpenye foszlányokban lógott róla – a droidok szakértett mozdulatokkal levették róla a ruhamaradványokat, majd egyikük rögtön nekilátott a fejsebe kitisztításának. A Jedi bőrébe beleállt néhány páncéldarab a saját harci öltözékéből, amit a droidok szakértett mozdulatokkal eltávolítottak. A Jedi nem szüntette be a kiabálást, fejét és végtagjait ide-oda dobálta. A doktornő odalépett hozzá, és miközben az egyik droid beadta a férfinak a szedáló anyagot, Dr Kalonia végigfuttatta tekintetét a helyzetelemző képernyők kiírásain. – A tüdeje nem fog kitartani – olvasta le a legsúlyosabb sérülés adatait hangosan, hogy ne kelljen mindenkinek külön megnéznie. – Behorpadt, valószínűleg súlyos tárgy eshetett rá. – A kísérői szerint egy robbanásban sérült meg – közölte az ithori. – A bal tüdő teljesen halott – folytatta Dr Kalonia. – Súlyos belső sérülései vannak, de addig nem tudjuk operálni, amíg a tüdejét ki nem cseréljük. – Miért is? – kérdezte az ithori. – Mert amíg a többi szervvel foglalkozunk – mutatott rá Kalonia –, addig a beteg megfullad. Gépi lélegeztetőt előkészíteni – parancsolta a droidoknak. – Beültetjük a respirátort, aztán helyreállítjuk az emésztőrendszert és a szívet. Kezdjék meg a vérpótlást, elkezdjük a beültetést! Miközben a férfit lélegeztetőgépre kapcsolták, altatógázt szivárogtattak a tartályba, amitől a nagy fájdalmakkal küszködő, önkívületben levő Jedi mester tekintete elnehezedett. Fel kellett tekerni a mértékét, hogy az altató elnyomja a rendkívüli fájdalomérzetet, és kiüsse a férfit. A műtét két napig tartott – kevés idő ahhoz képest, hogy gyakorlatilag a halálból kellett visszahozni a férfit, akit vagy tucatszor kellett újraéleszteni a hosszadalmas, fárasztó procedúra alatt. Dr Kaloniának néha meg kellett pihennie, aludnia néhány órát, de a droidjai értették a dolgukat, és nekik nem volt szükségük pihenésre. A műtét végeztével újra leszedálták a beteget – egyelőre nem volt mozdítható, a baktatartály szóba se jöhetett. Manuálisan kellett beadniuk a különböző bakta-adagokat, hogy elősegítsék a gyógyulást. A Fény Hadseregének mestertábornoka és Jedi Lordja, a Kathol szektor Kajdic-kvadránsának kormányzója magához tért, amikor pár nap múlva a szedatívokat kivonták megkínzott testéből. A férfi alsó arcára éppen ráhelyezték az előre odakészített légzőmaszkot, amit ezentúl állandó jelleggel viselnie kellett. Mivel Dr Kalonia rendkívül adott a tökéletességre, büszkén dőlt neki az üvegnek, amikor a műtőasztal kilencven fokos szögben megdőlt, mintegy mesterségesen lábra állítva a férfit. A Jedi még mindig le volt szíjazva – de tekintete éber, habár kissé dezorientált volt. Kalonia utánanézett a férfinak, pontosabban a történetének és a stílusának, és az ilyenkor szokásos protokollok szerint megterveztette a droidokkal a stílusához illő viseletet, amihez hozzá lehetett kapcsolni a légzőmaszkot. Az öltözet most beburkolta a férfit – egy világosbarna viselet fekete bőrkesztyűkkel és csizmával, fekete nadrággal, köpennyel és a légzőmaszkkal, ami alig hallható süvítéssel pumpálta a levegőt a gépileg újjáépített tüdőbe. Ahogy Kalonia a mesterművét nézte, most is eltöltötte ugyanaz a büszkeség, ami mindig előjött, ha valakit sikeresen megmentett a haláltól. Nem véletlenül volt a legjobb kórház orvosa, gondolta, majd kezébe vett egy távirányítót, és lekapcsolta a Jedi Lord végtagjait rögzítő kapcsokat. – Lord Judicar... Hall engem? – kérdezte Kalonia, közelebb hajolva a férfihoz. Az felnézett, majd döngve leugrott a paldóra – begörbítette ujjait, mire a bőrkesztyű sercegő hangot hallatott. Aztán Kaloniára nézett, majd a körben álló droidokra. Kezeit a szeme elé emelte, mint aki most ébred tudatára a saját létezésének. Majd a fején levő seben végigsimítva felszisszent. Végül a légzőmaszkját kezdte tapogatni. A fémes érzetű szerkezet az alsó állkapcsába volt építve, és a gallérjához volt kapcsolva. – Én... – a férfi kissé meglepődött, amikor meghallotta, hogy a maszk enyhe gépi tónust ad a hangjának. – Én nem vagyok lord... Annak… vége. Elpusztultunk. Nem így van, doktornő? Vannak más túlélők? Vannak, akik megmenekültek a Zonjuról? Kalonia közelebb lépett, és egy szenzort húzott végig a férfi előtt. A rutinvizsgálat eredményeit a szerkezet rövid elektronikus sípolással jelezte. A férfi, már amennyire az ő újraépített állapotában ez lehetséges volt, jó egészségnek örvendett. – Úgy tudjuk, csak azok, akik a külső orbiton voltak – felelte a doktornő. – Azok, akik időben megérezték a veszélyt. – Savee'tu? Bwua'tu? Helin? – Nem tudom, Jedi mester. Judicar rezignáltan bólintott. Az Erő még mindig visszhangzott a kiáltásoktól. Háború, pusztítás, halottak. Előbb a Concrete, aztán a Zonju ezreinek borzasztó sorsa. Judicar azért vette fel a Judicar nevet, amikor évekkel ezelőtt csatlakozott Hamner mester seregéhez, mert új formába kellett öntenie magát ahhoz, hogy a Jedi Rend végre igazságot szolgáltathasson általa és a többi mestertábornok által ebben a dicsőséges, a sötét oldal végső legyőzését célul tűző hadjáratban. Győzelemnek kellett volna lennie… A legelső elesettek után jött a hír Hamner mester haláláról, aztán a Zonju-mészárlás közben Wan tábornok is odaveszett, Judicar egyik legrégebbi cimborája… Hogyhogy nem látták előre? Annyira elködösítette az érzékeiket a sötét oldal, hogy belesétáltak egy olyan csapdába, ami megint, ezúttal sokkal gyorsabban, kiirtotta a Jedi Rendet? Harcostársai és mestertársai, az alattvalói és a Kathol szektor önkéntes gyalogosai, mind mind odavesztek, ráadásul egy önként vállalt, értelmetlen háború lángviharában. Mi maradt hát? Abban Judicar biztos volt, hogy az igazság és a Jedi Rend igazságmegőrző szerepe megmaradt. Ahogy az övé is, természetesen – a születési nevét nem sokan ismerték már, elfelejtették és a múlt sötétségébe veszett, pont, mint a Fény Hadserege. Irrelevánssá vált. De Judicar megmaradt. Élt, az Erő akaratából – ez pedig azt jelentette, hogy folytatnia kellett szent küldetését a világos oldal és az igazság megőrzése érdekében. Azért maradt életben, mert az Erő azt akarta, folytassa a hivatását. Össze kellett hoznia – hozniuk – a szétforgácsolódott világos oldalt, a Zonju-vérfürdő céltalan menekültjeit, újjá kell építeni a Jedi Rend egységét, mert abban Judicar biztos volt, hogy frakciókra és kultuszokra tagolódva a Jedi Rend nem életképes. Mi bizonyította ezt jobban a mostani tragédiánál? Ha lett volna egy egységes Jedi Tanács, a bölcs nagymesterek engedték volna, hogy ez megtörténjen? Skywalker mester és a többiek... ó, bocsássatok meg nekünk! Judicar mély levegőt vett – a légzőmaszkja halk szisszenéssel lépett működésbe –, majd kihúzta magát. Tekintetét Dr Kalonia szemébe fúrta. – Felettébb hálás vagyok – mondta, majd elvette az egyik oldalsó asztalon heverő fénykardmarkolatát, és hezitálás nélkül az övére akasztotta. Eljött az idő, hogy Judicar, a Jedi Rend Végrehajtója újra akcióba lépjen.
|
|
|
Post by Enz on Oct 8, 2019 20:39:45 GMT 1
Abren szolgálati lakásának, a Republica 250-nek a tetején négyen várakoztak: maga a sötét bőrű szenátornő, twi'lek szeretője, Saalia, valamint a padawanja Versta, és az ő sephi barátja, Kai, aki épp a siklón ügyködött valaki. - Szóval mi ez a titkolózás, Abren? Csak nem közös randi? - kérdezte tőle Saalia kíváncsian, és úgy tűnik a társaságból Kai volt az, akit nem különösebben érdekelt, hova mennek. - Annak is mondhatjuk - mosolygott rá a szenátornő hamiskásan. - Tudod, mióta megbízott vagy az új kormányban, mindig csak a munka - sóhajtott fel a kék bőrű twi'lek. - Emlékeim szerint te is túl sokat vagy távol "jedi ügyek" miatt, nemde? - mutatott rá Abren. - Jó, de én nem vagyok benne biztos, hogy tényleg dolgozol vagy pedig valami előkelő helyen piálsz és hajtod a nőket - fonta össze a karját Saalia, mire Abren látszólag felbőszülten válaszolt. - Áááá, szóval most féltékenykedsz! Emlékeztess csak, mi is volt Nordgardon? - szegezte neki a kérdést összefont karral. - Az egyszeri alkalom volt, jó! Különben is, tetszett, amikor meséltem! - Mester, szenátornő! - szólt közbe Versta, aki egyre kínosabban érezte magát. - Olyanok vagytok, mint a rossz házasok. - Ne szólj bele a felnőttek dolgába! - szóltak rá kórusban, mire összepillantottak, majd felnevettek. - Indulhatunk - lépett hozzájuk Kai, majd a siklóba ült, elfoglalva a pilóta helyét. - Hé, én akartam vezetni! - méltatlankodott Saalia. - Én pedig nem szeretnék két hétig Arlnál lábadozni - mutatott rá, majd ketten beültek a hátsó ülésre, míg Versta az anyósülést foglalhatta el, Kai pedig precízen felszállt. A sikló a legújabb Strunz modell volt, oldalán a Szenátus felfestésével. - Szóval? - pillantott rá Saalia. - Tartok tőle a randi kissé szakmai lesz - tárta szét a karját a szenátor. - Emlékeztek még Kai apjára, Zara tábornokra, igaz? A két twi'lek bólintott, míg Kai szótlanul vezetett tovább. Érthető módon nem szívlelte túlságosan a saját apját, azért is lépett be a hírszerzésbe, hogy minél távolabb lehessen tőle. - Ő az Ezüst Báró embere. Akárcsak a Vishkar, mint az kiderítettétek - biccentett elismerően Versta felé, akinek dagadt az egyébként igen lapos mellkasa a büszkeségtől. - Ki kell puhatolnunk, hogy a Báró melyik oldalon is áll. - Nem tűntek olyan fazonoknak, akik összeállnának a Birodalommal - jegyezte meg Saalia. - Így gondolom én is - bólintott Abren. - Épp ezért akarom megtudni, mi történt. Talán az előnyünkre fordíthatjuk ezt az egész helyzetet valahogy. - És ha kiderül róluk, hogy rosszfiúk? - kérdezte Versta. - Akkor lesz velem két jedi - mutatott rá. - Meg aztán Zara láthatóan nem olyan, hogy direkt veszélybe akarná sodorni Kait. Úgyhogy legalább az épületet egy darabban hagyhatjuk el. - Mindig az unalmasabb megoldás - sóhajtott Saalia, miközben Coruscant látképét csodálta. Épp olyan irányban haladt a sikló, hogy látta az épületet, ahol Arl rendelője is van. - Ne aggódj, mint a kirendelt testőrömnek, biztos jut majd izgalmasabb feladat is - nyugtatta Abren. - Még mindig szívesen mondok beszédet a szenátus üléstermében - felelte a jedi. - Biztos vagyok benne, hogy a takarító droidokat nem zavarnád, amikor úgysincs ülés - cukkolta kicsit a szenátornő, mire Saalia csak felhorkant - Na és mesélj, hogy van Nagi hősnője? - Azon kívül, hogy most még annyi emberrel sem érintkezhet, mint eddig, jól. - Örömmel hallom. Van már elképzelése, hova fog innen menni? - Javasoltam neki Odessent, hisz kellően félreeső és kevesen ismerik. Ráadásul a jedik remek szövetségesei lehetnek a pengéknek. Na meg ott vannak a nordgardiak is - felelte Saalia és érezte, hogy Versta hegyezi a fülét. Nagyon kíváncsi volt Odessenre. - És mit szólt az ötletedhez? - Nyitottnak tűnt a gondolatra. De nem akar oda egyedül menni. Elvinné az ittlévő menekülteket is. Legalábbis azokat, akik vele szeretnének tartani. - Az kissé nehéz feladatnak tűnik. Elvinni néhány főt nem feltűnő. De egy lakónegyednyi menekültet. Ehhez még Kytra csempészfregattja is kevés lenne. Ebben pedig én sem tudok segíteni. - Te nem. De a legjobb barátnőm véletlenül a Feketa Nap vigojának menyasszonya. Szóval az jutott eszembe, kérek tőle egy szívességet. - Ez működhet. Csak kérdés, hogy hajlandó-e segíteni? - Feinn rendes fickó. Ne tévesszen meg, hogy a Fekete Napnak dolgozik...De ne mondd el neki, hogy ezt mondtam. - Lakat a számon - kacsintott Abren. - A másik dolog, hogy ezt az elképzelést Nordgarddal is egyeztetni kell. - A barátnőd, Tamara biztos szívesen segít - cukkolta megint a szenátornő. - A te barátnőd is lehet. Biztos benne lenne egy hármasban - vágott vissza Saalia és hallotta, ahogy Versta felsóhajt, megint témánál voltak. - Végre egy használható ötlet - közölte Abren, enyhén az alsó ajkába harapva. - És most nem is tiltakozhatsz, mert te vetetted fel. - Csőbe húztál - fújta ki a levegőt Saalia. - Mindenesetre ez a megoldás nekem tetszik. Ennél jobban én sem találhattam volna ki - mondta a twi'lek jedinek. - Te most megdicsértél? - lepődött meg Saalia. - Ne szálljon a fejedbe! - mutatta fel figyelmeztetésül az egyik mutatóujját Abren. - Hamarosan megérkezünk - közölte Kai, és valóban, már látszott a horizonton az a felhőkarcoló, ami kizárólag Zara herceg vagy ahogy magát hívatta, tábornok kényelmét szolgálta. - Tudod, fura, hogy ha ennyi pénze van, miért nem tér haza - jegyezte meg Saalia. - Ezt senki sem tudja. Valami sajátos érzelmi döntés lehet. A királyi trón hosszú évek óta nincs betöltve, mert nem hajlandó se elfoglalni, se lemondani róla - felelte Abren. - Valami torzsalkodás lehet az uralkodóházban. - Erről Mikasa mesélhetne - tette hozzá Saalia. A siklójuk a vendégek számára fenntartott platformon landolt, ahol már várta őket a herceg-tábornok ceremoniális testőrsége, valamint Lorula, hűséges titkárnője, aki szintén tradicionális ruhát viselt. - Kai úrfi - biccentett előbb Zara fia felé. - Szenátornő és tisztelt jedik. A tábornok úr már várja magukat. - Tudod, azért menő helynek tűnik - jegyezte meg Versta halkan Kainak. - Kicsit régies, de menő. - Valahogy nem tud felvillanyozni, hogy több száz gerenációnyi ős néz le rám rosszallóan - jegyezte meg a fiú a tőle jellemző távolságtartással. A falakon régvolt sephi uralkodók képei figyelték a látogatókat. Lorula egyenesen a herceg tárgyalójához vezette őket, ahol annak idején Abren és Zara először beszéltek, majd beengedte őket. Az ezüst hajú, arisztokratikus arcvonásokkal bíró sephi már várta őket. Szokott szürke uniformisát viselte, és épp az egyik szobrot figyelte igen elmélyülten. A kis csapat megállt a tárgyaló végében, miután nem akarták zavarni vendéglátójukat. - Szenátornő - fordult néhány pillanat múlva feléjük a férfi. - Fiam. Kai szája csak megrándult a szóra, de nem felelt semmit. - És a kedves barátnője. Versta, ha nem tévedek? - kérdezte igencsak hűvös udvariassággal. - Én, nos... izé... - jött zavarba a fiatal padawan. - Örülök az ismételt találkozásnak - biccentett felé kimérten. - Bár gondolom ez most nem magánjellegű látogatás. - Így igaz - felelte Abren, mielőtt még kínosabbá válik a szituáció a fiatalok számára. - Amikor legutóbb beszélgetést folytattunk, azt mondta, az Ezüst Báró támogatni fogja a Köztársaságot a külső ellenségek ellen, és szövetségesek leszünk ebben. - Változott volna valami? - vonta fel az egyik szemöldökét a herceg, aki a háta mögött összekulcsolta kezeit. - Pontosan tudja azt maga, hogy mi történt! - szólt közbe Saalia szigorúan. Abren hirtelen meglepetten pillantott felé, és elég gyilkos tekintetet lövellt felé, hogy ezt azonnal hagyja abba. - Várj, akkor most nem a jó zsaru-rossz zsaru rész jön? - Saalia - sóhajtott fel. - A jedi mester roppant szórakoztató - jegyezte meg Zara, ugyanakkor nem adta jelét annak, hogy valóban szórakozna. - Tegyük fel, hogy tudok róla, miért vannak itt. - Na látod - súgta oda Abrennek. - Engedjék meg - lépett oda a holokommunikátorhoz, majd bekapcsolta. Egy inget viselő férfi tűnt fel rajta, kezében egy pohár kesselivel, kíváncsi tekintettel. - Ő az Árnymogul, társam az Ezüst Báró szolgálatában. - Üdvözletem - biccentett feléjük. - Vanya mindenről beszámolt. Nem gondoltam volna, hogy az ügy szálai eddig felérnek, egészen a Köztársaság kormányáig. - Nos, most már tudja - fonta össze a karjait maga előtt Abren. - Kalenda utódja, ha jól sejtem - folytatta a férfi. - Remélem nem csak úgy viszonyul hozzá, mint Maddeus ezredes Loranhoz. - Ez meglehetősen rasszista volt - jegyezte meg a szenátornő, azonban megtartva a hidegvérét. Loran és Maddeus, a hírszerzés régi és mostani feje ugyanaz az ember volt, ő pedig hasonlóan színesbőrű volt, mint Kalenda. Meglehetősen olcsó humor, de rámutatott arra, hogy az Árnymogul jócskán birtokában van információknak. - Viszont ha ilyen tájékozott, meglep, hogy nem tudott arról, a nagai hercegnő a védelmem alatt áll. - Túlságosan jól tart titkokat, Zwerth szenátor - mondta némi elismeréssel a fickó, és enyhén felé emelete a poharát. - Ez az egész eset egy sajnálatos félreértés volt - vette át a szót Zara. - Mondjuk úgy, a bal kéz nem tudta mit csinál a jobb. - Az enyémek mindig tudják, mit csinál a másik. Ezzel elkapom valaki grabancát, ezzel pedig jó párszor pofán vágom - mutatta Saalia, aki kissé kihagyva érezte magát már azóta, hogy Zara neki nem is köszönt külön. Meg is érdemelte a rossz zsaru indítást - A hercegnő az én védelmem is élvezi - tette hozzá, mivel Abren tekintetéből kiolvasható volt a 'Ne égess már!' üzenet. - Azt sejtettem, hisz igen közel áll a szenátornőhöz. Vagy úgy is mondhatnám, hogy fekszik - humorizált kicsit a vonal túlvégén lévő férfi. - Tényleg jól informált - ismerte el Saalia - De ez nem igazán győz meg arról, hogy egy oldalon állunk. - És ha azt mondanám, már dolgozott az ügynökeimmel? Nem is olyan régen, a Tudástérben. Egy mesterlövész és egy hacker. - Syna és Anen? - lepődött meg a jedi, mire a férfi ismét emelte poharát és ivott egy kortyot. - Nem szoktam felfedni az ügynökeimet, csak olyanok előtt, akik arra érdemesek. Remélem így már kicsit hihetőbb, hogy egy a célunk. - Mi a maguké? - kérdezte Saalia összefont karral. - A galaxis jobb hellyé tétele - felelte Zara. - Mesterlövészekkel és hackerekkel? - vonta fel szemöldökét a twi'lek. - 'A cél szentesíti az eszközt.' ahogy a mondás tartja. De ezt talán épp egy jedinek nem szükséges ecsetelnem. Nem igaz, Freeta lovag? Ha jól tudom, a Storm nevet már nem használja - kérdezte az Árnymogul. - Mi az, valahova fel van töltve az életrajzom? - lepődött meg Saalia őszintén. - A szervezetünk mindig keresi az újabb tehetségeket, akiket alkalmazhat. Sokáig önt és a partnerét is potenciális jelöltként tartottuk számon. De önnek sajnos nem erőssége a csendes munka. - Ez betalált - szúrt oda még Abren is. - Ssszerintem kissé elkanyarodtunk az eredeti témától - mondta Saalia, akit kezdett ez a beszélgetés kínosan érinteni. - Meglehetősen furcsa páros maguk - vette most újra magához a kezdeményezést Abren. - Talán megérti miért nem szeretünk nyilvánosan mutatkozni - mosolygott rá fanyarul az Árnymogul. - Viszont most, hogy a Hírszerzés, a Peregrine és más lojalista szervezetek erőforrásai egyesültek, azt hiszem ideje, hogy tudassuk, mi is a Köztársasággal vagyunk. - Szóval a Peregrine-ről is tud - jegyezte meg Abren a nyilvánvalót. Dorvan és Maddeus saját lojalista hírszerzése a komolyabb titkok közé tartozott. - Láthatja, elég minden a kezemben van, hogy ártsak a Köztársaságnak, ha szeretnék - mutatott rá a férfi elégedetten. - De ez nem célom. - Akkor mi a célja egész pontosan? - kérdezett vissza Abren. - Mi az Ezüst Bárót képviseljük, aki az egységes Galaxis híve. Erre a feladatra pedig a Köztársaság a leginkább alkalmas, a Belső Kör és személyes véleményem szerint - felelte nyugodtan a férfi. - Ha ennyire nyitni akarnak, miért nem beszélhetünk magával a Báróval? - vette át ismét a szót Saalia. - Nagyon jó kérdés - biccentett felé az Árnymogul. - Nos, köszönöm - mosolyodott el a twi'lek önelégülten. - A Báró úr nincs fizikai képességei birtokában - válaszolta meg a kérdést hűvösen Zara. - Mi, akik osztozunk a víziójában, a Belső Kör, épp ezért valamilyen testrészének a nevét viseljük. - Remélem egyikőjük se a Báró pöcse - kuncogott halkan Saalia, amit szerencsére nem hallottak, vagy nem akartak meghallani. - Ahogy említettem, jobb és bal kéz, ezek lennénk mi - mutatott magára, majd az Árnymogulra a herceg. - Szóval ez nem csak afféle szólás volt - esett le a dolog Abrennek. - Szóval akkor van jobb és bal láb, meg egyebek is? - kérdezte Saalia. - Saalia, kérlek - szólt rá Abren. - Jól van na... - állt le a jedi, majd ő váltott témát - De az a sajnálatos félreértés komoly gondokat okozott. Megviselte a menekülteket és a hercegnőt is. - Kétségtelen, hogy sokak számára előnytelenül alakult a dolog. Az igazat megvallva a hercegnő olyan jól elrejtőzött a kíváncsi tekintetek elől, hogy mi sem voltunk teljesen biztosak az ittlétében - felelte Zara - Egészen addig, míg a Nagiról érkezett csapat fel nem kereste Vanyát, hogy a segítségét kérjék az előcsalogatásában. - A dolog majdnem a hercegnő életébe került - felelte megvetően Saalia. - De Vanya volt, aki megmentette az életét - mutatott rá a tényre a tábornok. - Nos, legalább a saját elveihez hű. Ez is valami. - Jóvá kívánjuk tenni a történteket. A múlton változtatni mi sem tudunk, de a jövőt segíthetünk egyengetni - monda az Árnymogul, miközben rágyújtott egy cigarettára – Remélem, ez minden jelenlevőt segít meggyőzni arról, hogy támogatjuk önöket. - Rendben, hajlandó vagyok elfogadni, hogy ez az egész csak egy félreértés volt - felelte rövid szünet után Abren. - Viszont a jövőben elvárom, hogy hasonló malőrök ne legyenek. Ez a további együttműködésünk alapja. - Természetesen, szenátornő - fújta ki a füstöt komótosan az Árnymogul. - És szeretném, ha a SatoCorpot se vegzálnák tovább - tette még hozzá a szenátornő, csípőre rakva az egyik kezét. - Ez már egyébként is szükségtelenné vált, az Újjáépítési Hatóság, khm, privatizációja után - fogalmazott óvatosan a holofelvevő túloldalán lévő férfi. - Akkor azt hiszem megegyeztünk - jelentette ki Abren. - Remélem a következő beszélgetésünk ennél jóval barátibb lesz - bólintott az Árnymogul, majd a kép elhalványodott, és végül eltűnt. A fények visszakapcsoltak a szobában, és a holovetítő mögött egy kibernetikus implantokkal ellátott, fekete hajú férfi tűnt fel, oldalán egy karddal, amint lezserül a falnak dől. Versta idegesen a fénykardjához kapott, de Saalia és Abren mozdulatlanok maradtak. - Nincs ok az aggodalomra - emelte fel a kezét Zara tábornok. - Ő itt a testőröm, Kai Leng. - Kai? - pislogott Versta előbb a fickóra, majd barátjára. - Elég gyakori név a Thustrán - mutatott rá Lorula, aki egészen eddig csendben várakozott az ajtóban. - Az első sephi uralkodó, Gaiseric király nevéből származik. - Köszönjük a magyarázatot - felelte hűvösen a tábornok. - Kérlek, Lorula, kísérd ki a vendégeket. A csapat tagjai egy rövid biccentést követően távoztak az irodából, követve a sephi titkárnőt. - Erőhasználó lehet - súgta oda Saalia a szenátornak. - Máskülönben megéreztem volna. Lapított és várta, hogy mire jutunk. - Ugyan Saalia, napjában kétszer megölnek majdnem - hangsúlyozta ki az utolsó szót. - A herceg csak biztosra játszott. De azt mutatja, jó lesz vele vigyáznunk. A csapat tagjai felszállt a siklójukra, majd elhagyták az épületkomplexumot. Az eddig egyfajta csendestársként funkcionáló Kai jó idő után most szólalt meg először. - Az Árnymogul - kezdett bele, miközben tekintete végig a forgalmon maradt. - Egy igazi legenda a fickó a hírszerzésben. Az egyik legjobb ügynök volt, amíg úgy nem döntött, hogy kilép. Azóta a saját céljaiért dolgozik, és egy igazi enigma. Nem is tudom mikor volt olyan utoljára, hogy valaki így beszélni tudott vele. - Ha ilyen fontos ember, meglep, hogy senki se kapta el - jegyezte meg Saalia. - Nem az akaraton múlott. Előbb-utóbb a vezetés rájött, hogy felesleges halálba küldeni az ügynököket - felelte Kai. - Imádom, hogy ilyen szórakoztató társaságokba hordasz, Abren - mosolygott rá a szenátornőre Saalia. *** A találkozót követően Abren megvendégelte a társaságot egy vendéglőben. Saalia szeretett volna még Verstára egy kis időt szakítani, de tanítványa már elígérkezett egy kis közös időtöltésre barátjával. Így mivel tanítványa kibúvót talált és Abrennek sem voltak további teendői a délutánra, visszavonultak a szenátornő szállására. Ahol hamar a lényegre is tértek. Még csak az ágyon fekve csókolóztak, amikor Saalia kommja jelzett. - Hm, csak nem Versta gondolta meg magát? - kérdezte Abren, amikor Saalia rosszallóan odanézett az eszközre. - Nem hinném...Jobb lesz, ha felveszem, hátha fontos - mászott le a nőről, majd a nappaliban lévő holokivetítőhöz ment és fogadta a hívást. K'Kruhk mester alakja tűnt fel - Mester! Örülök, hogy látom. - Én is örülök, Saalia. Remélem nem zavartam meg semmi fontosat. - Semmi halaszthatatlant, mester. Minek köszönhetem a hívást? - felelte Saalia, miközben igazított a ruháján egy kicsit. - Nos, mennyit tudsz a Fény Hadseregét érintő dolgokról? - Hallottam, hogy gondok vannak náluk, de részleteket nem nagyon tudok. - A Fény Hadserege gyakorlatilag teljesen megsemmisült. Sokan meghaltak, közöttük a vezetők nagy része is. De vannak túlélők is. - Ez sajnálatos. Szóval mit tesz most a Jedi Rend? - kérdezte Saalia. Bár majdnem kicsúszott a száján, hogy neki ehhez mi köze? - Felajánlottuk nekik, hogy csatlakozzanak hozzánk Odessenen, hogy ismét egységes lehessen a rend. Azonban nagyon óvatosnak kell lennünk, nehogy kitudódjon, hol vagyunk most. Ezért a részleteket Coruscanton beszéljük meg. - Szóval nekem kellene képviselnem a jediket a tárgyalásokon? - Neked is. Tano mester és padawanja hamarosan megérkeznek. Szeretném, ha velük tartanál a padawanoddal együtt. - Értem, mester. Semmi akadálya. - Akkor ezt megbeszéltük. Részedről van valami, amiről beszélnünk kell? - Éppenséggel van. Mennyire jutnak el Odessenre a hírek innen? - Nem követjük őket igazán. Rengeteg a tennivaló. - Nemrég volt egy kis incidens a nagai menekültekkel. Csapdát állítottak Mikasa hercegnőnek és ő sajnálatos módon bele is sétált. Kénytelen volt felfedni magát. Zwerth szenátor elsimította a dolgot a szenátusban, de most már a nagaiak is tudják, hogy itt van a hercegnő. Áthelyeztük máshova egy új alteregóval. De míg itt van, kockázatot jelent a menekültekre és a Köztársaságra nézve is. Ugyanígy lenne szinte bárhol, ahova innen menne. Így azt tanácsoltam neki, fontolja meg, hogy Odessenre megy. - Örömmel hallom, hogy komoly tragédia nem történt - felelte a mester. - Úgy gondoltam, hogy a jedik és a pengék jövőbeli jó viszonyát segítenénk elő, ha közel lennének egymáshoz és akár a tudásunkat is megoszthatnánk egymással. - Érdekes elképzelés, Saalia. De remélem nem feledkeztél meg arról, hogy ehhez Nordgard beleegyezése is szükséges. Mi nem hagyhatjuk jóvá a dolgot. - Igen, tudom. Ez még csak egy elképzelés. De Mikasa nem csak a pengéket vinné, hanem új otthont szeretne teremteni az itt élő nagai menekülteknek is. Ahhoz pedig külső segítségre lesz szükség. - Nos, még visszatérünk erre. Mi a helyzet a messziről érkezett vendégünkkel? - érdeklődött Zaniah felől is a mester. - Körülötte minden rendben. Éli a civilek átlagos életét a doktornő oltalma alatt. - Rendben, a nagaiok kérdésére még vissszatérünk. Tano mesterék azonban hamarosan megérkeznek - közölte vele K'Kruhk. - Persze, mester - bólintott Saalia. - Öröm volt csacsogni kicsit a Galaxis nagy dolgairól. - Freeta lovag, az Erő legyen veled - köszönt el tőle a mester, majd bontotta a vonalat. - Nahát, egy munkahívás - szólalt meg Abren, aki az ajtófélfának dőlve figyelte a beszélgetést. - Sosem hittem volna, hogy ezt megélem. Kezdesz felnőni. - Nekem nincs annyi kurvám, akik munka címszó alatt hívogatnak - vágott vissza Saalia, majd mindketten nevettek. Abren odalépett hozzá, és gyengéden végigsimított a karján. - Akkor gondolom nem lesz kufirc? - pillantott rá érdeklődőn. - Hát ha tíz percbe belefér... - Legyen húsz - mosolyodott el Abren, Saalia pedig előre lépett és hevesen megcsókolta. *** Háromnegyed órával később Saalia már a kijelölt landolópadnál várakozott arra, hogy Tano mesterék gépe megérkezzen. Versta is csatlakozott hozzá, és izgatottan figyelte a forgalmat. Kevés jedit ismert még személyesen, de reményei szerint ez hamarosan változni fog. Biztos a magányán is sokat segítene, ha vele egykorú padawanokkal töltheti az idejét. Ki tudja, talán akadnak köztük más kedvelői is a nagai popzenének. - Ott jönnek! - mutatott az égre lelkesen Versta, és csakugyan közeledett egy sikló, egyenesen ahhoz a platformhoz, ahol álltak, majd a megfelelő módon dokkolt is. - Úgy látom van, aki tud rendesen vezetni a Rendnél. - Vagy csak félnek utánozni a stílusom, mert úgysem győzhetnének le - felelte Saalia, némileg sértett büszkeséggel a hangjában. Közben lenyílt a rámpa, és egy Abren korabeli togruta jedi, a nyomában pedig egy fiatal pantorai padawan sétált le a rámpán. - Freeta lovag - állt meg a rámpa alján a togruta. - Jó ismerős arcot látni - mosolygott rá a mesterre Saalia. - Bár a klíma itt korántsem olyan jó, mint Odessenen. Ő itt a padawanom, a kissé nagyszájú Versta Syndulla. - Hé! - tört ki a lányból, majd megilletődve köhintett. - Hé, mester! - Üdvözöllek, padawan, örülök a találkozásnak - mondta barátságosan a togruta, - Ashere Tano vagyok, ő pedig a padawanom, Siala Chuchi. - Üdv-üdvözletem, mester - köszöntötte kicsit idegesen. Eddig nem sok hozzá hasonló jedivel volt dolga. - És padawan. Örülök a találkozásnak. - Én is - mosolygott vissza a fiatal lány. - Ha már Syndulla, szabad megkérdeznem, hogy a szüleid kik voltak? - Anyukám Hera Syndulla, a felkelés tábornoka, apukám pedig Kanan Jarrus, jedi lovag - felelte a lány kissé bizonytalanul, de mégis büszkeséggel a hangjában. - Nahát, ez nagyszerű! - örült meg neki Siala. - Esetleg valamikor mesélsz nekem róluk? - Sajnos... sajnos sosem ismertem őket személyesen - szontyolodott el kicsit a fiatal twi'lek. - Én... bocsánat... nem akartam tapintatlan lenni - lépett oda hozzá sietve Siala, mint aki hirtelen nem tudja mit tegyen, miután valami rosszat tett. - Egyszer élném meg, hogy az én szüleimről érdeklődik valaki - zsörtölődött kicsit Saalia, hogy oldja a hangulatot. - Seddwia, nem igaz? - kérdezte a togruta mester, majd Saalia meglepődött pillantására apró mosollyal hozzátette. - K'Kruhk mester már beszélt róla. - Igen. Bizonyára csupa jót mesélt róla - felelt Saalia. - Hallottam, hogy megjárta a sötét oldalt. Szívesen hallanék erről többet. Bizonyára tanulságos történet. - Valóban az. Számomra is különösen az volt - emlékezett vissza - K'Kruhk mestertől elmulasztottam megkérdezni, hogy van a rejtélyes szőke leányzó a gyengélkedőről? - Mivel az állapota stabilizálódott, át lett helyezve egy rendes lakóhelyre, felügyelet alatt. Bár a látása még mindig nem tért vissza - tájékoztatta őt Ashere. - De beszélgethetünk út közben is. Javaslom, ne várassuk meg nagyon a tárgyalófeleket. - Igaz is, akkor irány a sikló... Az vezet, aki elsőnek ér oda! - mondta hirtelen és futásnak eredt. - Ez nem ér! - kiabált utána Versta és követte mesterét. - Mint két gyerek - jegyezte meg Siala kuncogva. - Nos, senki sem mondta, hogy egy jedi nem érezheti jól magát - mondta Tano mester egy apró mosollyal, miközben látta, hogy Saalia végül engedte nyerni a tanítványát. Követték őket ők is. Siala ült előre Versta mellé, Tano mester pedig hátra Saaliával. - Ügyesen vezetsz – dicsérte meg Siala padawantársát. - A mesteredtől tanultad? - Ha tőle tanulok vezetni, már gyengélkedőben lennék - felelte Versta. - Még pár ilyen, és vezetnem se kell hozzá - fenyegette meg játékosan a mestere. - És mondd csak, Saalia, milyen most a hangulat Coruscanton? Jó ideje távol voltam - váltott témát a togruta mester. - Hát, olyan, mint egy felbolydult méhkas - jellemezte a helyzetet Saalia. - Annyira nem követem a politikát, őszintén szólva. - Mégis, csak egy szenátor mellé vagy beosztva - jegyezte meg Ashere. - Eljárok az unalmas fogadásokra, de amit ott mondanak az egyik fülemen be, a másikon ki - vonta meg a vállát. - Ezt mondjuk meg tudom érteni - mosolygott diplomatikusan a togruta mester. - Reméljük, a Köztársaság már nem lesz olyan ellenséges velünk. - Sajnos erre nem vennék mérget - sóhajtott a twi’lek. - Az ott már a templom! - közölte izgatottan Versta, és csakugyan látni lehetett a templom épületét. - Szóval a Fény Hadseregének túlélőivel fogunk találkozni? - kérdezte Saalia. - Már azokkal, akik nem álltak vostroyai zsoldba - felelte Ashere. - Most partizánoknak hívják magukat. Ha meg tudunk egyezni, a Rend két legfőbb része egyesülhet. - De még mindig ott van az Élő Erő Egyház - mutatott rá Versta, aki vezetés közben is figyelte, miről van szó. - Remek megfigyelés, padawan - dicsérte meg Tano mester. - Velük azonban van már megállapodásunk, és egyelőre sajnos biztos, hogy nem hajlandók visszatérni a Rend kötelékébe. De talán idővel. Rövid csend állt be, majd Tano mester újra Versta felé fordult. - És hogy haladsz a tanulmányaiddal, padawan? Úgy hallom igen jól. - Köszönöm, igyekszem - illetődött meg kicsit Versta, de gyorsan elmúlt. - Ami azt illeti, a mesterem mellett a túlélés záloga az, hogy gyorsan tanulok. Tano mester halkan kuncogott a válaszon, és még Siala is csendben elmosolyodott, miközben Saalia ujjaival dobolt a sikló oldalán, láthatóan visszatartva a választ, ami azonnal a szájára jött volna. A sikló közben megérkezett a templomhoz, majd az egyik belső leszállóplatformon dokkolt. Egy csapat templomőr gyűlt össze a fogadásukra, hosszú nyelű ceremoniális fénykardjaikat felemelve a tiszteletükre. Egy nagydarab, erőteljes testalkatú, elsőre nehezen meghatározhatú nemű lovag fogadta őket, és drabális megjelenéséhez páncélzata is hozzájárult. - Tylissa Imani lovag, a templom biztonsági parancsnoka - mutatkozott be. - Jöjjenek, hamarosan megérkeznek a Partizánok küldöttei is.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Oct 13, 2019 11:21:27 GMT 1
Coruscant sok mindent megélt már – égbe nyúló, a galaxis legprominensebb mérnökei által felhúzott tornyai, a köztük kialakított légisávokon közlekedő milliónyi jármű, a vongformálásból visszaalakított alsóbb szintek – a látvány ugyanúgy festett, mint száz, vagy akár ezer évvel ezelőtt. Az egyetlen kivételnek a vongok által közelebb húzott hold számított, és a színes kőzetekből kialakított, mesterséges bolygógyűrű-képződmény, az idelátogatók számára a leglátványosabb jelenségnek számító Híd – az egyetlen mementója annak, hogy a galaxisban az idegen lények inváziója során valami végérvényesen megváltozott.
Az időjárás-generátorok és az orbitális tükrök által fókuszált napfény lesiklott a felhők fölé nyúló épület-sztalaktitok oldalán, fémes csillogást adva a tornyoknak. Voltak helyek az ökumenopoliszban, ahol az összefüggő fémfelszínen gyérebben nőttek ezek a lakó-kiszögellések. Egy ilyen helyen, mindentől távol, légisávok kereszteződésében állt a történelme során számtalanszor újjáépített, gigantikus piramis, a Jedi Templom. A többtornyú kastély makacsul terpeszkedett a Coruscanton annak ellenére, hogy a létezése óta eltelt milleniák során hányszor próbálták porig rombolni, és kiirtani a benne lakó Jedi lovagokat. Az egyetlen állandó bástya.
Az űrkikötő felől érkező komp utasterében Sarasi Suun megigazította fémesszürke utazóköpenyét – a helyszínhez illő viselet volt –, amit ugyanilyen színű overallja fölé terített. Mellette Enfys Nest martalócai sorakoztak. A páncélt és sisakot viselő alakok az utolsó ellenőrzéseket végezték a fegyvereiken, miközben a komp megközelítette a Jedi Templom főbejárata előtt kialakított platformot. Suun egy pillanatra úgy érezte magát, mint aki nem egy konferenciára érkezik, hanem egy, a Templom elfoglalását célzó hadjáratot parancsnokol. Az emberei örök hűséget esküdtek neki, és Suun, mivel az alvilágban az egyik legkörözöttebb személynek számított, úgy vélte, nem árt, ha olyan testőröket tart, akikről biztosan tudja, hogy szorult helyzetben mire képesek. A martalócok pedig beleegyeztek, hogy Jediként is tovább szolgálják őt.
Sarasi Suun – ex-Jedi lovag, kalóz, csempész, fejvadász –, most pedig újra a Jedi Rend önjelölt tagja.
A komp lassan leereszkedett a kijelölt platformra. Suun ráterítette az utazóköpenyét az övén lógó, a Takodanán legyőzött Rin lovagtól szerzett, és utána a Jediktől kapott alkatrészekkel megjavított keresztpengés fénykardmarkolatra. A félbetört vörös kristályt kékre cserélte, és mivel a plusz energiakivezető nyílások a szokásosnál is stabilabb pengét hoztak létre, úgy döntött, ez a fegyver megteszi.
A komp ajtaja félrehúzódott, Suun pedig kilépett a napsütésbe. Testőrei felzárkóztak mögé, a martalócok és a vezetőjük pedig elindultak a Jedi Templom bejáratához vezető kőlépcsőn.
…
A Zonju-kataklizmából menekült Jedi mesternek egy, az orvosi szárny szomszédságában levő lakosztály lett kirendelve. A Jedik szokásos puritánságával berendezett szoba egy medikai kabinhoz csatlakozott, amelyet most hófehér füstpászmák lengtek körbe. A körbefolyó gőztől nem lehetett látni, ki lebeg a fehér falú terem közepén elhelyezett baktatartályban, de a belépő alak tudta, kié a lakosztály. Megigazította krémszínű csuklyáját, és belépett a helyiségbe, mire az orvosi terem ajtaja halk szisszenéssel összezárult mögötte.
Vaneé, a nabooi származású öregember a templomszolgák szenior, de már visszavonult példánya volt. Annak ellenére, hogy már évekkel korábban, a Renegát támadásának hatásaként feladta a Jediknek esküdött szolgálatot, még mindig gondoskodott a Templom lakóinak igényeiről, főleg az újonnan érkezettek gondjairól, akik nem igazodtak még el a hatalmas épület csarnokaiban. Az öreg nem volt erőérzékeny, de felnézett rájuk. Hosszú élete során még a Régi Köztársaság lovagjaival is volt szerencséje találkozni. Az egész életét arra tette fel, hogy kiszolgálja azt a galaktikus igazságot, amit a Jedi Rend képviselt.
Ez a Jedi Lord, a Fény Hadseregének egyik utolsó életben maradt tagja valamennyire a régi Jedikre emlékeztette Vaneét. Az öltözködése mindenképpen az akkori coruscanti divatot idézte, ma már kissé elavultnak, de a mai egyszerű, célszerű viseletekhez képest mégis elegánsnak számított. A férfi azonban most csupán az alsóruházatát viselte – ahogy Vaneé áthatolt a baktagőzön és közelebb ért a tartályhoz, már ki tudta venni a benne lebegő, légzőkészülékkel ellátott, a koránál idősebbnek látszó férfit. A Jedi mesternek még napokkal az életmentő operációja után is szüksége volt kezelésre.
– Judicar mester… – szólította meg Vaneé a tartályban regenerálódó alakot. – Sarasi Suun és a partizánok megérkeztek.
A Jedi irányából művi sistergés hallatszott, majd halk, gépi levegővétel. A tartály oldalán villogó állapotjelzők zöldre váltottak, a baktafolyadék pedig megkezdte a leereszkedést. A henger alakú üvegtartály fehéres tartalma lassan lefolyt, ezzel egy időben a helyiséget belengő baktagőz is felszakadozott és gyérebbé vált. Judicar mestert fémkarok tartották helyben, amelyek, amikor az utolsó csepp bakta is elhagyta a tartályt, elengedték a Jedit, aki lelépett a padlóra. A tartály ajtaja felnyílt, és Judicar kilépett a levegőre. Légzőkészüléke halk süvítéssel szűrte a levegőt, miután a kopasz férfi lecsatolta róla a bakta-berendezésekhez csatlakoztatott kábelt.
Vaneé nedvességfelszívó ruhaneműket nyújtott át neki.
…
Bwua'tu mester a Bothan Légió két tagjával a nyomában belépett a Jedi Templom ismerős falai közé. Átvágott a központi csarnokon, megkerülve a közelben álldogáló, a fogadására kiküldött padawanokat. Nem volt szüksége kalauzokra. Alaposan áttanulmányozta a Templom belső térképeit, mielőtt betette volna szőrös lábát a Coruscantra.
Amióta az odesseni Jedik befogadták őt és a viszonylag épen maradt flottáját, Bwua'tu értesítette a Bothan Kémhálózatot a Zonju- és Concrete-csaták történéseiről. Persze a jelentésében jócskán eltúlozta a birodalmiak bűneit. Amire, ha belegondolt, nem is lett volna akkora szükség, főleg a bolygórobbantós akciójuk után. Milyen jó, gondolta a Bwua'tu bőrét a sajátjaként viselő Darth Maladi, hogy ő még az EGB érkezése előtt kivonta a bothan csapatokat. A Káoszanya jól megtanította rá, hogyan kell felismerni a rá leselkedő veszélyt, és Maladi még időben megérezte, hogy mi következik.
Ugyanakkor, gondolta, ahogy a kijelölt reprezentatív helyiség felé igyekezett, jó lett volna látni a Zonju pusztulását. Igazán kár volt, hogy nem lehetett a tanúja a tragédiának. Biztosan szórakoztató látvány volt. Mindig szórakoztató volt az ilyen nagy skálán véghezvitt pusztítás.
A bothan delegáció belépett a terembe, ahol az odesseniek és a Templom helyi képviselői várakoztak.
…
Judicar a Templom főbejárata előtt, a lépcsősorok tetején várta meg, hogy Sarasi Suun és páncélos kísérői megérkezzenek. Hallott már erről a nőről – a gyors mozgású ex-kalózról szóló alvilági történetek azonban nem festették le hitelesen Suun megjelenését. A nő arca nem igazán azt a brutális, kegyetlen harcost mutatta, akire Judicar számított. Sőt, Suun arca maga volt a sebhelyektől mentes, jellegtelen ártatlanság. A valódi tapasztalatairól és a keménységéről csupán az tanúskodott, ami a szemei mögött volt.
– Suun lovag, üdvözlöm a Coruscanton – nyújtotta ki fekete kesztyűs kezét Judicar. – Judicar vagyok.
– Még sosem jártam itt – zárkózott fel Sarasi a légőmaszkos Jedi mellé, miközben elindultak a Templom mélye felé. – Az én ízlésemnek egy kicsit sok. És ami még fontosabb – pillantott vissza a gyönyörű, égig érő toronyépületek felé – ez az egész idill pedig… hihetetlen.
– Biztos vagyok benne, hogy meg fogja szokni – felelte Judicar gépiesen.
– Félreértett – mondta Sarasi. – A felszíni gazdagság és jólét képe az, ami egészen hihetetlen. Biztos vagyok benne, hogy az alsóbb szintek hitelesebb képet festenek a valódi Coruscantról. A világos oldal átszövi ezt a világot, de a fémfelszín alatt ott liheg a sötét oldal.
– Smordre mester árulása után felfedeztünk a Templom alatt egy Sith Szentélyt – közölte Judicar. – Valószínűleg az őseink azért építették éppen ide a Templomot, hogy elfedjék vele a sötét oldalt. Ez a bolygó igazán érdekes kontrasztot alkot.
– Ahogy a társadalmi rétegei is – felelte Suun. – Ellátták már a Partizánok által ideküldött menekülteket?
– A legjobb lehetőségeink szerint – bólintott Judicar. – Cal Kestis lovag szemtanúja volt a Concrete pusztulásának, az elemzőink most rekreálják a csaták eseményeit. Kestis információi felettébb hasznosak ebben.
Azzal a két Jedi, nyomukban a peremvidék körülményei által megedzett martalócokkal beléptek a reprezentatív helyiségbe.
...
Lady Carise Sindian, az Első Rend Szenátusba ültetett kémje, most pedig a Mi Köztársaságunk újonnan megválasztott tagja lesötétítette a helyiséget, majd szenátortársaival a központi holovetítő felé fordultak. Gallius Rax, az Első rendi érdekcsoportot támogató iparmágnás a kezében tartott szenzorral leellenőrizte, hogy a komterem megfelelő módon van-e árnyékolva. Aztán Sindian beütötte a kódot – a többszörösen titkosított adás pedig az orbiton elhelyezett, rejtett Első rendi relén keresztül létrehozta a kapcsolatot.
A vetítő fölött megjelenő alak szemek helyett fekete implantlencséket viselt. Fehér egyenruhája gyűrődésmentes volt, ha kilépett volna belőle, megállt volna egy helyben. No nem azért, mert mocskos volt, gondolta magában Sindian, hanem mert olyan feszesen állt a mord tekintetű férfin. Karvai igazgató Rin Legfőbb Vezér személyes adjutánsának számított, és a Sindian-féle kompánia közvetlen felettesének.
– Az Első Rend mától az Egyesült Galaktikus Birodalom tagja – közölte bevezetés nélkül Karvai. – Pontosabban az EGB speciális ügyekre szakosodott új titkosrendőrsége, egy új fegyvernem Rin Vezér vezetése alatt. A Legfőbb Vezér születési nevének használatához ezennel engedélyt kapnak. Anakin Solo Főinkvizítor a Vezérkar tagjaként vezeti az Első Rend különleges erőit, ezért ugyanolyan megingathatatlan fanatizmussal fogják szolgálni az EGB-t és a Vezérkart, mint annak előtte engem és az Első Rend vezetőit. Azt hiszem, világosan fejeztem ki magam.
– Igen, igazgató – felelte Sindian. – Az Első Rend átjátszására való tekintettel mennyire változik a küldetésünk?
– Önök tovább folytatják a Szenátusban megkezdett hírszerző tevékenységüket – felelte szárazon Karvai. – A feladatuk egyelőre nem változott. Amint a Vezérkar másképp dönt, azonnal megkapják a tájékoztatást.
Sindian bólintott. Az efféle csatlakozásokhoz és átszervezésekhez idő kellett, ez csak természetes. A Vezérkarnak még nem lehetett ideje, ilyen rövid idő alatt, hogy számba vegyék az Első Rend összes kvalitását. Amikor eljutnak odaáig, hogy szóba kerülnek a coruscanti kémek, Sindian biztos volt benne, hogy ki fogják használni ezt az alkalmat a Köztársaság elleni manőverek megalapozására. Ráadásul Sindiannak remek kapcsolata volt a magbeli nemesi családok többségével, ami szintén a birodalom javára válik majd. De addig is a feladata nem változott.
– Solo Főinkvizítor parancsára egy új ügynököt rendelek maguk mellé – folytatta Karvai. – Amint már bizonyára értesültek róla, nagy valószínűséggel állítható, hogy a Renegát visszatért. Ezért szükségük lesz egy katonai szakértőre. Ha lehet, juttassák minél magasabb pozícióba, akár nyilvánosan is szerepelhet, ha az ügy megköveteli. A Renegát szabadon kószál, és az állományba visszavett Nyna Calixte ezredes-doktor rendelkezik az erőhasználók elleni megfelelő tapasztalatokkal ahhoz, hogy kézbe vegye az ügyét. Calixte ezredes a Jedikre is odafigyel majd, amennyiben a Köztársaság állományában maradnak.
– Mikorra várhatjuk az ezredest, igazgató?
– Már úton van, Sindian. Gondoskodjon róla, hogy odataláljon magukhoz. Egyelőre álnéven közlekedik, mellékeltem a megfelelő adatokat – Karvai mutatóujja fenyegetően felemelkedett, mielőtt folytatta. – A Vezérkar és Solo Főinkvizítor nem fogad el kudarcot. De ha teljesítenek, megkapják régóta várt jutalmukat. Karvai kilép.
Miután a hologram eltűnt, Sindian megfordult, és összedörzsölte a kezeit, miközben megszólalt. – Amikor az EGB bevonul a Coruscantra, mi itt leszünk, hogy fogadjuk őket. Alig várom már – tette hozzá mélyen búgó hangon lelkendezve –, hogy az Arkanis világain kitűzhessük a birodalmi lobogót!
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Oct 18, 2019 21:55:22 GMT 1
A felhőkarcolóktól, a Yuuzhan Vong terraformálástól és az azt visszacsináló reverz bolygóátalakító műveletektől és építkezésektől még mindig mérsékelten mentes, több ezer méter magas hegyláncok havas csúcsai között, az egyik nehezen, csak légijárművel megközelíthető szurdokban feküdt a fényűző magánvilla, amelynek karbantartói a kormányülés megkezdése előtt tapintatosan eltávolítottak minden személyes, vagy családi vonatkozású dekorációs elemet és feliratot annak belső teréből – így aztán a megbízottak alacsonyabb jövedelmű tagjai, vagy akár a valószínűtlen, de nem kizárható módon a közelbe szivárgó holoriporterek drónkamerái sem tudták egyértelműen megállapítani, hogy a G’Sil, a Casterfo, a Rozess, a Depallo, vagy valamelyik teljesen másik gazdag família otthona volt eredetileg, mielőtt jótékony módon felajánlásra került az új kormányzat vezetői számára bizalmas tanácskozásaik céljára.
- Első napirendi pont, uraim és hölgyem, az előzetesen köröztetett ütemterv szerint... - köszörülte meg a torkát Wynn Dorvan, miután egyik kezével félretolta az ülést megelőző gazdag vacsora előtte maradt maradványait, a másikkal pedig egy kandírozott új-alderaani mynock-csontot csusszantott a mellényzsebébe, hogy Zseb csendes ropogtatással töltse a következő perceket sipítozás helyett, amíg gazdája beszél. – A Jedi Templom ügye. A Szenátusban is elhangzottaknak megfelelően Vostroya Nagykövetsége tegnap jegyzéket juttatott el a Külügyi Hivatal számára, amelyben az Erő Forradalmi Megmentő Tanácsa, azaz kvázi saját maguk részére rendelkezési jogot kérnek a Templom felett. A csatolt dokumentumok alapján a Megmentő Tanácsot tekintik a Fény Hadserege és a Jedi Lovagrend által alkotott polgári adminisztráció jogutódjának, részben a tagsága, részben a területek feletti joghatóság gyakorlása révén, valamint csatolták a Megmentő Tanács felvételi kérelmét a Vostroyai Unióba és a Politbüro előzetes jóváhagyását.
- A Templomban jelenleg is ülésező új Tanács tagjai között is van tudtommal legalább egy hajdani Mester a Fény Hadseregének Vezérkarából – jegyezte meg Noel Naberrie. – Bwua’tu mester a zonjui túlélők közül. Ha Corran Horn erre alapozza a Forradalmiak igényét, ez legalább is támadható. - Csakhogy a Bothan Légió által eredetileg ellenőrzött területek nem állnak vostroyai irányítás alatt – rázta meg a fejét Dorvan. – A jelentések szerint folyamatban van az EGB bevonulása, a vostroyaiak pedig tétlenül nézik. Jogi értelemben így akár azt is mondhatnánk, hogy Vostroya igénye a Templomra erősebb, a jogfolytonosság okán.
- Először fenyegetnek minket, felrobbantják a rendszerünket, aztán területeket szállnak meg, miközben minden lehetséges módon uszítanak ellenünk… most pedig még követelőznek is? Koszos frontista nek kutyák, be kellene tiltani az összeset, vagy börtönbe vetni őket... - morgolódott az asztal másik oldalán a gyárosok és oligarchák megválasztott képviselője, Thanlis Depallo szenátor a Commenorról. – Jó nagy segbbe rúgás kell nekik, én mondom, nem Templom, azt adjunk nekik!
- Az új, több különböző kisebb frakció mestereit és küldötteit tömörítő Jedi Tanács azonban már fizikailag is birtokba vette a Templomot, megbízottak – vetette ellen a józan ész hangján Noel Naberrie. – Ha érvényt akarunk szerezni a vostroyaiak követelésének, elképzelhető, hogy erőszakot kell alkalmaznunk. Ezt Önök sem akarhatják... hogyan lépnénk fel egy csapat harcedzett jedi mester és a tanítványaik ellen? - Erre most nem mondom azt, békeszerető puritán szenátor kolléga uram, hogy talán példát vehetnénk a Birodalmiakról e tekintetben... - horkant fel lekicsinylően Depallo. A közte és Naberrie közti feszültség az első kormányülések óta érezhető volt.
- Nézzék, uraim, ha rajtam múlna, szívem szerint mindkét társaságot akár erőszakos úton is kipaterolnám a Templomból, köztársasági vagyonkezelésbe vetetném és odaadnám az Újjáépítési Hatóságnak, vagy a Bíróságnak... - köszörülte meg a torkát Givli G’Sil, a tanács vezetője és újonnan megválasztott államelnök. Coruscant ősz hajú, arisztokratikus szakállt viselő szenátora vett még néhányat az előtte maradt, utóételként funkcionáló, méregdrága Mon Calamari ikrákból készült kaviárból, majd folytatta. – De Naberrie szenátornak igaza van abban, hogy a jedik sajnálatos módon megelőztek minket, amíg a koalíciós tárgyalásokkal és a kormányalakítás bejelentésével voltunk elfoglalva. Most már hátrafelé nem léphetünk ki ebből a helyzetből, csak előre. Antilles szenátor, van bármi… belső információja arról, hogy Horn mester miért akarná a Templomot? – pillantott G’Sil a kormány koréliai tagjára. – És hogy egyáltalán mit keres a vostroyaiak oldalán egy ilyen ünnepelt hős?
- Nos... - krákogott Wedge Antilles, a Lázadás és Új Köztársaság utolsó aktív – sőt, lassan az utolsó életben lévő – hősként ünnepelt katonája és politikusa, aki a Populisták jóvoltából az előző kormány szinte egyetlen továbbszolgáló tagjaként megszerezhette a védelmi tárcát az új nagykoalícióban, akár akarta, akár nem. Várta már, hogy neki intézzék ezt a kérdést, hiszen Corran Horn nem csak földije volt, koréliai, hanem a jedikhez való csatlakozása előtt alatta szolgált a Zsiványkommandóban is. – Corrannak megvan erre a maga jó oka, ebben biztos vagyok... mindkettőre. Leginkább, azt hiszem, a Fény területein maradt nagy számú civil, katona és polgári alkalmazott életben maradása motiválja, és a területeik integritásának megőrzése. Corran bármit megtenne, nehogy birodalmi megszállás alá kerüljenek... a Templom iránti igény pedig szerintem nem tőle, hanem közvetlenül a vostroyai vezetéstől származik. Ő csak egy kényszerű tolmács, aki ebbe is belement a bajtársai és a szektorai lakosságának túlélése érdekében. Nem gondolnám, hogy hírszerzési, kémkedési célokra akarná használni a Templomot.
- Még ha Horn mester nem is, mérget vehet rá, Antilles szenátor, hogy a Politbüro, az NKVD és a DIU viszont igen... - húzta el a szája szélét lekicsinylően a Kancellária vezetője, G’Sil legközelebbi bizalmasa, Casterfo szenátor.
- Talán felhasználhatnánk kulturális célokra is a Templomot – vetette közbe Rozess szenátor, Metellos képviselője, aki a Technokraták és saját szövetséges szenátorai támogatása, valamint legfőképpen az előző kormány megbuktatásában játszott „mérleg nyelve” szerepköre okán került be az új kormányba. – Képzeljék csak el, hány ezer évnyi jedi kulturális érték lehet odabent, még így a pusztítások és újjáépítések után is... olyan mendemondákat is hallottam, hogy egy ősi Sith szentély rejtőzhet a Templom alatt... igazán... rendkívüli lenne ásatásokat folytatni a Templom helyszínén. Ez mégis csak közös örökségünk, jogunk lenne rá. - Mérget tudnék vennék rá, hogy Ön valóban élvezne egy kis effajta... áskálódást – villantott meg udvarias barna mosolyt Rozess felé az új kormány egyetlen női és egyetlen színes pigmentű humán tagja és egyúttal a „legegzotikusabb megbízott szenátor” pletykacím viselője (idegenek, nonhumánok egyáltalán nem is voltak az új kabinet megbízottai között), Abren Zwerth szenátor a Serennoról. – De sorba kell állnia ehhez, attól tartok. Az Élő Erő pacifistái is folyamatosan tiltakozó üzenetekkel bombázzák az összes illetékes és illetéktelen hivatalt és frakciót, hogy a jedik őket sem engedik be a Templomba. Sok érdek sérül itt.
- Én mégis úgy vélem... - próbálta visszavenni a szót Wedge, miközben előredőlve megpróbálta kiegyenesíteni az asztal alatt fájós lábát -, hogy Vostroya elsősorban kontinuitási szempontból szeretné magának tudni a Templomot. Ha ezek a jelenleg bent ülésező jedik kikiáltják magukat a Fény Hadserege és a Skywalker-, majd a Solusar-, végül a Hamner-féle Jedi Tanács jogutódjának, azzal automatikusan jogot formálnak a Forradalmi Megmentő Tanács által igazgatott, vostroyai befolyás alá került területekre is. Vostroya nagy területekhez és jelentős erőforrásokhoz jutott ezzel a… fúzióval, bizonyára nem akarják, hogy megkérdőjelezhetőnek tűnjön az egyesülés. - Nem lesz megkérdőjelezhető, ha a másik jedi frakciót sikerül rábírnunk, hogy adjanak garanciákat Horn és a vostroyaiak számára – vetette ellen Naberrie. – Ha Vostroya nem kérdőjelezi meg az új Tanács fennhatóságát a Templom felett, talán az új Tanács is rávehető, hogy ne tegye meg ezt a Fény területei vonatkozásában. Nekem nem tűnnek amúgy sem... kifejezetten territoriális gondolkozásúnak. Ráadásul két olyan mester is van köztük, akik nem hogy az Új, de a Régi Jedi Rendben betöltött szerepük okán formálhatnak jogot a Templomra. Ilyen jogosultság persze a Fény területei kapcsán nem létezik.
- Egy ilyen megállapodás viszont azt igényelné, hogy mind Vostroyával, mind a Jedi Renddel fenntartsuk a társulási megállapodásokat, vagy inkább újakat kössünk, esetleg őket is rábírjuk egy szerződésre egymással... - ingatta a fejét felsóhajtva Dorvan. – Ez elég messze van attól, amit a kampányban ígértünk, miszerint felbontjuk az összes megállapodást. Biztosan vannak olyan választóink, nem is kevesen, akik ezt nem fogják jó néven venni. - Másrészt viszont csökkentenénk a témában a rendkívüli idegesítő Holdo szenátor és sápítozó barátnői mozgásterét – vetette ellen G’Sil, majd megveregette a mellette ülő, még mindig kissé elveszettnek tűnő legújabb, kissé késve csatlakozott kormánytag vállát. – És azért van itt a mi jó propagandamesterünk, Tyrr szenátor, hogy ezt lenyomja a nép torkán, nem igaz? És ezt úgy mondom, hogy szívem szerint én is összetépném és a megsemmisítőbe dobnám mindkét megállapodást, elhitetik nekem, nemhogy újakat kössek ezekkel. De enélkül egymásnak fognak esni nyíltan. A kényszerűen megújított megállapodásoknál pedig csak azt utálnám jobban, ha rákényszerülnénk arra, hogy nyíltan valamelyik oldalra álljunk Vostroya és a Jedi Rend esetlegesen erőszakba torkolló vitájában… amit az ablakunk alatt vívnának meg közvetlenül. Ha már nem ebrudalhatjuk ki őket erővel...
- Vérfürdő lenne, elnök úr – ismételte meg frakciótársa korábbi gondolatát Abren. – És úgy gondolom, a Vostroyával való együttműködésből amúgy sem áll érdekünkben teljesen kilépni. Már így is nagy területekhez jutottak, igen, de sok minden történt az Alsó-Peremvidéken, amiben az EGB is érintett. Maddeus ezredes hírszerzői már így is szokatlanul élénk kommunikációs forgalmat figyeltek meg Vostroya és az EGB között az Első Rend és a Fény Hadserege területei érintő műveletek során, legalábbis jóval intenzívebbet annál, mint ami ténylegesen hadban álló felek között szokásos. Egyszerűen túlságosan zökkenőmentesen halad a szatellit területek beolvasztása a két nagyobb hatalom érdekszférájába ahhoz, hogy ne kelljen feltételeznünk közöttük valamiféle koordinációt. És ugyebár egyikünk sem szeretné, hogy Vostroya átsodródjon az ellentáborba… talán közelebb állunk egy Molotoff – Tierce Paktumhoz, mint gondoljuk. Az pedig katasztrofális lenne a Köztársaságra nézve.
- Nos, ha elfogadjuk az új területeik feletti fennhatóságokat, rendezzük a Templommal kapcsolatos kérdést és ragaszkodunk az egymás területén végzett politikai agitációs és kémtevékenységek tilalmához az új egyezményben, akkor talán rá lehet venni Vostroyát, hogy a tárgyalóasztalnál maradjanak – hümmögött Dorvan. – A kölcsönös tisztelet minimum ki kell vívnunk. - Nos, rendben – biccentett végül G’Sil. – Elfogadható, de a magam részéről további biztosítékokhoz ragaszkodom, és ezeken dolgozni is fogunk, uraim és hölgyem. A... nagyobbik biztosítékról – és itt G’Sil rá abszolút nem jellemző módon hatásszünetet tartott, mintha elgondolkozott volna – a későbbiekben még beszélünk egy hátrébb eső napirendi pont keretein belül – pillantott végül Depallo felé az államfő, aki vidáman vigyorogva helyeselt.
- Ami pedig a mostanában egyre... sűrűsödő biztonsági és terrorista incidenseket illeti – pillantott jelentőségteljesen körbe G’Sil, mielőtt folytatta volna -, egyre inkább arra hajlok, hogy elfogadjam Vann szenátor javaslatát. Casterfo szenátor, azt kérem, hogy a Kancellária gondoskodjon ennek az új biztonsági és elhárító hatóságnak, vagy ha úgy tetszik, terrorellenes védelmi szolgálatnak a felállításáról. És a feladataik közé vegye fel, hogy szorosan kövessék figyelemmel a jedik és a vostroyaiak, valamit az általuk támogatott szervezetek és szekták minden lépését idehaza.
- A legmélyebb tisztelettel, elnök úr, sokan rendkívül aggodalmasan fogják fogadni ezt az intézkedést – jegyezte meg Noel. – A Gárdára fognak asszociálni, vagy Daala polneyei klón kommandósaira. Ahogyan az a Szenátusban is elhangzott. - Nem is beszélve a Titkosszolgálatunk jelenlegi hatáskörével való jelentős átfedésekről – tette hozzá finoman Abren is. - És az állampolgárok szabadságjogairól – köhintett zárásképpen Wedge.
G’Sil kifújta a levegőt, ivott az asztalon, előtte lévő vizespohárból és magához vett még néhány mon calamari ikrát, mielőtt folytatta volna.
- Tisztelt szenátortársak... - kezdte végül súlyosan, halkan, szinte fenyegetően, egyértelműen az imént szóló trióhoz intézve a szavait. A Populisták és az FRG közül legalább az egyik párt támogatása ugyanis elengedhetetlen volt a szenátusi többséghez. – Maguk megkapják a társulási megállapodásaikat Vostroyával és a Jedi Renddel, eredeti szándékom, a választók többségének eredeti szándéka ellenére... mi pedig szeretnénk biztonsági garanciákat kínálni a mi választóink igen jelentős tábora részére ezzel egy időben. Azok számára, akik félnek a terrorizmus egyre erősödő jelenségétől. Szeretnék, hogy nyilvános szenátusi szavazás legyen ebből az indítványból, vigyük vissza a nagy grémium elé és tárgyaljunk róla hónapokig nyilvánosan és piszkosabb módon, nem úriemberek módjára, mint e körül az asztal körül tesszük? Máris tesztelni óhajtják koalíciónk szilárdságát?
- Mindannyian tudjuk, elnök úr, hogy koalíciónk szilárdsága csak részben múlik a választókon... - válaszolt hasonló hangnemben Noel Naberrie is. – Legalább ugyanennyire pedig éppen az Ön által is említett úriemberek közti megállapodásokon. Mi csak garanciákat szeretnénk, úgymond, hogy minden… érdekelt fél és a kapcsolódó stábjaik megfelelően reprezentálva lesznek ebben az új elhárító szervezetben.
A nyílt titokként korábban Naberrie-vel egy ligában játszó Wynn Dorvan most bölcsen hallgatott és Zsebet etette, Abren viszont szaporán bólogatott. Wedge kevésbé, inkább megdöbbenés ült ki az arcára Noel szavai hallatán, de hát legkisebb frakciótagként a Populisták önmagukban nem voltak döntő erő akkor, ha az FRG szenátorai ilyetén módon már véleményt nyilvánítottak. - A Szövetségi Gárdával és a Daala-féle ESZTEK-el nem az volt a legnagyobb probléma – folytatta Noel -, hogy milyen túlkapásokat követtek el a tagjaik, hanem az, hogy egyetlen érdekcsoport képviseletében jártak el és a tagságuk is egyetlen érdekcsoport tagjaiból állt... nem volt meg a kellően széles... bázisuk, a mandátumuk, úgymond.
- Meg fogjuk találni a módját, szenátorok, hogy ezt az igényt figyelembe vegyük, efelől biztosak lehetnek – tette hozzá megnyugtató hangnemben Casterfo. – Amennyiben nincs véleménykülönbség köztünk a vezető személyét illetően. Vann szenátor javaslata igencsak megfontolásra érdemes, sok jót hallottam én is Karand ezredesről, a Gárda-múltja ellenére is... vagy, ha szabad ilyet mondanom, inkább pont amiatt. - És mi a helyzet az állam szerepének csökkentésével? A polgárok önálló döntésével? A szabadelvűséggel? – kapta fel hirtelen a fejét Rozess, mint aki félúton lemaradt volna a beszélgetésről és még mindig a kevésbé kooperatív fázisban leledzett.
- Ez biztonsági kérdés, biztonság nélkül pedig nincs szabad gazdaság, szenátor – szisszent fel az asztal átellenes végéből Depallo, rosszallóan pillantva Technokrata párttársára. – És tudja jól, hogy mennyi mindent kapunk cserébe azért, ha ezt letuszkoljuk a mi szavazóink torkán. - Ööö... nem, nem tudom – rázta meg a fejét értetlenség jeleit mutatva Rozess. – Mennyi mindent? Én is kapok belőle? Mármint ez jó hír... - Talán el kellene olvasnia azokat a bizalmas komközleményeket is, amelyeken másolatban szerepel... - sziszegte Depallo idegesen.
Mielőtt Rozess válaszolhatott volna, G’Sil ismét megköszörülte a torkát, hogy szakmai mederbe terelje vissza a beszélgetést. - Ha már elmélyültünk a biztonsági kérdésekben, szenátor urak és úrhölgy... - miközben G’Sil beszélni kezdett, egy ezüstszínű protokolldroid körbejárt az asztal körülés kiosztotta a legfrisebb, a tárgyhoz tartozó hírszerzési jelentés másolatait a résztvevőknek – Nagyon aggasztónak találom ezt a Kalenda-incidenst.
- Mindannyian – Wedge Antilles csak egy pillantást vetett az összefoglalóra, mint aki pontosan ismeri már annak tartalmát, dacára annak, hogy a Belindi Kalenda ellen elkövetett sikeres chandrilai merénylet hírei még el sem árasztották a köztársasági nyilvános holocsatornákat – Belindi eltökélt és lojális szolgája volt a köztársasági gondolatnak... semmiképp sem ezt érdemelte, bármit is tett a választások idején. - Remélem, nagyra becsült szenátortársam nem azt akarja sugallni ezzel, hogy bármelyikünknek kormányzó erők bármelyikéből bármi köze lenne ehhez... ennyire nem vagyunk ostobák – forgatta a szemét rosszallóan Casterfo. – Már az is elegendő lesz, ahogyan Holdo szenátor végigturnézza majd a nagyobb rendszereket Kalenda vezérőrnagy holttestével, vagy az arról készült felvételekkel, és közben ujjal mutogat ránk és rikácsol. Úgy tudom, a DK legfontosabb szenátorai máris megszakították útjaikat és visszafelé tartanak Chandrilára.
- Én is szeretném természetesen azt hinni, hogy valóban nem volt ilyetén mértékben ostoba egyikünk sem, hogy bármilyen módon kompromittálódjunk ezzel az üggyel kapcsolatban – tette hozzá szúrós tekintettel G’Sil, egy pillanatig Depallo és Rozess felé pillantva, akik korábbi ellentéteik megcáfolásaként most szinte versenyeztek, hogy melyikük tud ma született ewokra jobban hasonlító tekintetet vágni. Természetesen az emberevési faktor nélkül. - Még mit nem, elnök úr – tárta szét a kezeit teátrálisan Depallo. – Igazán nagyszerű asszony volt Kalenda szenátor. Egy igazi ébenfekete csillag a hírszerzés egén, úgymond... még ha ostoba is volt mellé, fájdalom.
- Ön mit gondol, szenátor? – címezte a következő kérdését az újabb közjátékot figyelmen kívül hagyva G’Sil egyenesen Zwerthnek. – Végtére is... Önök jól ismerték egymást Kalendával. - Nagyon is jól... mármint... szakmailag persze – kuncogott fel Casterfo. - Jól, igen – hunyorított Abren, rá sem nézve a Kancellária vezetőjére. – És gyászolni fogom Belindit. Mindenesetre a szemtanúk leírása és a helyszínen rögzített első nyomok alapján úgy tűnik, az elkövető egy mandalóriai fejvadász volt.
- Ezzel nem megyünk viszont sokra, amíg nem tudjuk, ki volt a fejvadász megbízója – rázta meg a fejét kétkedően Wedge. – Amíg nem tudjuk, ez csak afféle kitalálós játék... - Feltételezem, az inkriminált fejvadász úr nem méltóztatott elegendő ideig Chandrilán múlatni az időt ahhoz, hogy az illetékes szervek elfoghassák és kikérdezhessék ezügyben – forgatta a szemét irritált arckifejezéssel G’Sil. – Ebben az esetben pedig a számunkra... taktikailag legkedvezőbb szcenáriót lenne érdemes alapul vennünk. - Arról nem is beszélve, hogy sürgősen szükségünk van egy kellőképpen erős történetre ahhoz, hogy kifogjuk a szelet Holdo és Berg szenátorok űrvitorlájából, mielőtt elkezdik a kormányzatot vádolni a merényletre való felbujtással – tette hozzá Javis Tyrr.
Dorvan megigazította Zsebet a mellényzsebében, és visszatért a beszélgetésbe. - Mennyire alaposak a korábbi nabooi terrorista rajtaütés és orbitális bombázás kapcsán folytatott nyomozás eredményei? – kérdezte a többieket. – Bizonyítható a mandalóriai kapcsolat?
- Maguk képesek lennének a kormány egyik legelső intézkedéseként háborúba vinni a Köztársaságot? – nézett körbe döbbenten Antilles, mintha azt várná, hogy valamelyik kormánytag végre elneveti magát, és közli, hogy ez csak egy vicc volt Tyrr új kandi-holokamera műsorába. - Abszolút, és méghozzá a maga hathatós segítségével, védelmi megbízott úr – válaszolt Wedge-nek ellentmondást nem tűrően G’Sil. – Ez ugyanis egy igen kiváló ötlet. Naberrie szenátor, Zwerth szenátor, kérem, válaszoljanak Dorvan szenátor kérdésére.
- A Naboo orbitális védelmi rendszere és civil kommunikációs szatellitjei által rögzített logok és a beavatkozó köztársasági flotta szenzoradatai megerősítik, hogy a rajtaütést mandalóriai hadihajók követték el – nyugtázta Noel. – Ráadásul menekülés közben a kilépési vektoruk a Geonosis felé tartott, amely közismerten a Mandalore kihelyezett erőssége volt, mielőtt az ershaniak kiűzték őket onnan. - Kre’fey admirális jelentése megerősíti ezt, mivel ő vezette a beavatkozó flottát – hajtotta le a fejét megadóan Wedge is.
- És a Renegát és a Mandalore közti kapcsolat? – fordult most G’Sil egyenesen Abren felé. - Nos... - szedte össze a gondolatait Abren. – Maddeus egyik csapata jelenleg is Jaina Solo nyomait követi... a Hírszerzés úgy véli, Solo elvezethet minket magához Sordishoz is. Vannak információink arra nézve, hogy Jaina találkozott mandalóriaiakkal is, de ezek éppúgy lehetnek egy rivális frakció tagjai, mint a jelenleg hatalmon lévő klán megbízottai. Szerencsére emellett a régi Ellenállás adatbázisában is találtunk feljegyzéseket Yang Wenlitől arra nézve, hogy a Renegát és a mandalóriaiak között valamiféle kapcsolat van. Bár ezek részben legalábbis inkább következtetéseknek tűnnek az őrnagytól, mint bizonyított tényeknek.
- Nekem ennyi elég – biccentett Givli G’Sil. – Kérek egy hadműveleti tervet a Mandalore Birodalom elleni büntető expedícióra. És tájékoztassunk minden olyan... külső hatalmat, aki érintett lehet ebben. - Ami jelen esetben leginkább az ESB-t jelenti – biccentett sokatmondóan Wynn Dorvan Zwerth felé.
- Megteszek mindent, ami tőlem telik, az új Főkormányzójuk megnyerése érdekében – biccentett Abren, megértve a célzást. - Abban biztos vagyok, különösen most, hogy Kalenda asszony megboldogult – kuncogott fel most Casterfo helyett a commenori Depallo. – Ragadja meg a puncijánál, ahogy mifelénk mondják, szenátor.
Miután ismételt, visszafogott derültség támadt a teremben – Abren igyekezett udvariasan mosolyogni és közben Depallo tekintetét fürkészte -, G’Sil ismét úgy döntött, hogy ideje produktív mederbe visszaterelni a beszélgetést. Naberrie-hez fordult. - Mi a helyzet a maga kis titkos, Ben Skywalkerrel kapcsolatos projektjével, szenátor? Ebbe is be akarja vonni a Templomban megtelepedett jedi frakciót?
- Nem, elnök úr – pillantott körbe egy pillanatig zavartan Noel, mint aki nem volt biztos benne, hogy ez a pont szerepel az eredeti témakörök között. – Én... tulajdonképpen vegyék úgy, hogy ez a széthullott, eredeti Ellenállás utolsó futó projektje, és a megboldogult Wenli őrnagy öröksége érdekében visszük végig. Zwerth szenátorral szorosan együttműködünk a feladat végrehajtásában… El is akartam kérni tőle az egyik... ifjú asszisztensét, hogy segítse Ben Skywalker munkáját. Egyébként pedig javaslom, hogy a feladat végrehajtásának végéig ne kommunikáljuk nyilvánosan az ifjú Skywalkert érintő amnesztiát. Felesleges lenne és legfőképpen nem biztonságos, ha most felhívnánk rá a közfigyelmet. - Maguknak ez rendben van? – pillantott G’Sil először Abren és Wedge, majd Dorvan felé, mire mindhárman biccentettek, hogy igen, teljes mértékben.
Persze nem minden résztvevő szenátor volt ennyire tájékozott – vagy elegendően tapintatos. - Elnézést, miről van szó? – hadonászott értetlenkedve Rozess. – Miféle titkos projekt? Megint nem olvastam el valamit, amiről másolatot kaptam?
- A feladat célja a legendás Tython-rendszerbe vezető magbeli útvonal feltárása – nyelt egyet száraz hangon és tekintettel Noel, szinte villámokat szórva az asztal körül. – Amint azt ugyebár mindannyian tudjuk... ahogyan azt is, mennyire szenzitív ügy ez. - Ó, de izgalmas – virult ki Rozess képe. – Újabb ősi Sith és jedi leletek, az Erő eredete, a rendszer, ahol a mondák szerint minden kezdődött... húszezer év történelme egy nehezen megközelíthető rendszerbe zárva, és újabb titkok... igazi kulturális kincs... én is mehetek?
- Mint Naberrie szenátor már elmondta, ez egy nagyon szenzitív és veszélyes küldetés lesz majd – erőltetett magára műmosolyt Abren. - Akkor miért a bel- és igazságügyi megbízott foglalkozik vele, kérdem én? – tárta szét a karjait teátrálisan Rozess szenátor. – Talán bizony... új törvényeket szándékoznak hozni Tythonon, vagy rögtön oda helyezzük a Bíróságot? Esetleg könyveket fogunk rendezgetni?
- Rozess szenátornak igaza van – emelkedett fel kissé ültő helyéből Depallo is. – Bizonyára van ott valami értékes, ami miatt ez az egész ügy ennyire titkos, szenátorok... - Az ügynek... - sóhajtott fel Noel a megfelelő szavakat keresve. – Nos, mondjuk úgy, katasztrófavédelmi természete van, univerzális szinten. Természeti katasztrófát fogunk megakadályozni, ha minden igaz. Ez pedig, mint bizonyára mindannyian jól tudják, a belügyi terület hatásköre.
- Rendben, rendben, de bevallom, érdekesek a szenátor urak aggályai – fordult elismerően a Technokrata Párt képviselői felé G’Sil. – Talán célszerű lenne, ha egy magas rangú katonatiszt és egy megfelelő fegyveres stáb is részt venne a projektben Naberrie szenátorral és az ifjú Skywalker úrral közösen. - Megbeszélem Maddeus ezredessel, a Hírszerzés biztosan tud nélkülözni néhány tucat Lidérc egységet... - kezdte volna Abren, de Casterfo meglehetősen udvariatlanul belé fojtotta a szót.
- Naberrie szenátor most mondta, hogy ez belügyi kérdés, és különben is, ha jól olvastam az igen rövidre sikerült összefoglalójukat a témában, a Magba készülnek, köztársasági területre. Tehát az ideális választás Karand ezredes, az új belső védelmi szolgálat vezetője, és stábja. - Egyetértek - figyelte a többieket összevont szemöldökkel G’Sil. Noel először szólásra akarta nyitni a száját, de aztán látta, hogy nem csak Depallo és Rozess, de még Dorvan, sőt Wedge is egyetértően bólintanak. Meg persze Tyrr is, de az ő véleménye kevésbé volt releváns, és legalább nem személyesen jelentkezett az utazásra, mint Rozess. – Akkor ez az ügy Naberrie szenátor és Karand ezredes megosztott hatásköre marad. Kérem, tájékoztassák minden előrehaladásról a Kancelláriát is... a többi szenátor urat és hölgyet pedig ne terheljük tovább feleslegesen az efféle... okkult dolgokkal.
Miután senki nem tiltakozott, G’Sil elégedetten felmarkolt egy újabb adag halikrát, majd Dorvan és Casterfo felé fordult. - Nos, uraim, ha jól tudom, végeztünk a külügyi és biztonsági természetű témakörökkel... mi is következik most?
|
|
|
Post by Enz on Oct 23, 2019 14:52:29 GMT 1
- Ami azt illeti - szólt közbe Abren, és G’Sil intett neki, hogy folytassa. - Lenne itt még egy ügy. Bizonyára értesültek a Vishkar nagai menekültekkel történt összetűzéséről. - Coruscant tele van ilyen csetepatékkal. A peremvidék nem a legjobbjait küldi ide - jegyezte meg Depallo. - Ami lényegesebbé teszi ezt, hogy a nagaiokat egy bizonyos Mikasa hercegnő vezette, a jelenlegi császárnő nagynénje és a régens húga - folytatta Abren, ügyet sem vetve a nagyszájú biztostársa leplezetlen idegenellenességére. - Igen, nem volt egyszerű elsimítani ezt az egészet a sajtónál - jegyezte meg Casterfo némi szemrehányással a hangjában. - Egy magyarázattal legalábbis még tartozik - csatlakozott hozzá G’Sil is, azonban nem annyira éllel, mint inkább kíváncsisággal hangoztak a szavai. - Mióta csak kinéz ez a pozíció nekem, igyekszem minél több biztosítékot szerezni a Köztársaság biztonságának szavatolására. Naberrie szenátorral közösen például felkutattuk Carl Palpatine-t, aki Charis császárnő helyére pályázhat - tett egy kis kitérőt, azonban ezúttal senki sem szakította félbe. Nehéz munka lesz egyedüli nőként ebben a tesztoszterontól fűtött bagázsban, gondolta magában. - Ilyen biztosíték a hercegnő is? - kérdezte G’Sil. - Mondhatjuk. Tevékenyen részt vett másik bátyja, Puyí félreállításában, de félreállították az útból - magyarázta Abren. - Szóval van egy trónkövetelőnk, de mi biztosítja, hogy nem csak az történik, mint Puyí halála után és egy újabb despota követi? - kérdezte Casterfo. - Carl esetén a jedi tanok követése legalábbis garancia - szúrta közbe Naberrie, aki attól tartott, ez a kérdés valamennyire Carl, tehát közvetetten ellene is irányul. - A hercegnőt egy jedi lovag képezte ki, ő maga pedig egy jedikéhez hasonló szerveződés újjáélesztésén ügyködik. Amennyire személyesen meg tudom ítélni, megveti a mostani elnyomó rendszert - válaszolta Abren is. - És egész pontosan miért hallgatta el ezt az egészet előlünk? - szegezte neki Casterfo az újabb kérdést. - Egy nőnek meglehetősen sok titka van - mosolygott rá Abren. - De ha ennyire kíváncsi, hát azért, mert ha a Köztársaság hivatalosan nem tud róla, nem nehéz tagadni, hogy itt van. - Azért legközelebb értesítsen minket ilyen horderejű dolgokról - közölte vele G’Sil, korántsem annyira ellenségesen, mint Casterfo. - Akárhogy is legyen, most egy időre el kell hagynia Coruscantot - szólt közbe Dorvan. - Ha politikai menedékjogot adnánk neki, az véglegesen aláásná az új nagai vezetéssel való kapcsolatot. - Azzal a nagai vezetéssel, ami vígan vezeti be a cosrai rendszert és parádézik együtt a vezetőikkel - mutatott rá Wedge. - Ettől függetlenül a nagaioknak nincs oka háborúra a Köztársassággal. Már ha nem teremtünk - felelte Dorvan a tőle megszokott nyugalommal. - Nem kell aggódni, úgy néz ki a jedik befogadják magukhoz - oszlatta el a félelmeket Abren. - Hm, titkos jedi bázis? - élénkült fel hirtelen Rozess. - Ez már kulturális ügy is, azt hiszem. Az a sok drága, gyönyörű műkincs, meg a szép színes kyber kristályok… khm, nos, beavatna? - Sajnos én sem tudok semmi közelebbit - tárta szét a karjait a sötétbőrű szenátornő. - A jedik komolyan veszik a „titkos bázis” titkos részét. - Kár, hogy nem titkos sith nagyurak, az hamarabb kiderülne - sóhajtott fel Rozess, némi nevetést kicsalva a többiektől. - Tartsák szemmel a hercegnőt a jedik mellett is - közölte végső gondolatként G’Sil. - Úgy látom, igen értékes eszköz a kezünkben az új nagai vezetés fékentartására. - Úgy lesz - bólintott Abren. - Akkor hát… - folytatta volna G’Sil, de úgy tűnik, a metellosi szenátor annyira felélénkült, hogy szót kért magának. A főkancellár alig hallhatóan sóhajtott. - Hallgatom, szenátor. - Egy nagyon fontos fenyegetés van még, amiről nem esett szó - húzta ki magát, és körbepillantott a jelenlévőkön, mint aki tényleg nagy bejelentésre készül. - Méghozzá itt, Coruscanton. - Ne csigázzon minket, szenátor - közölte Casterfo, de inkább tűnt a megszólalása cinikus sürgetésnek, mint tényleges érdeklődésnek. - A Blob! B-L-O-B. Az Alsóvárosban garázdálkodó masszaszörny, ami hajléktalanokat, piti bűnözőket meg szökevényeket eszik - közölte mindenkivel határozottan, és várta a meglepett reakciókat. - Azt hiszem, megköszönhetnénk neki, hogy kiviszi a szemetünket - jegyezte meg Naberrie, mire kuncogás tört ki a jelenlévők között, és még az egyébként mindig komoly G’Sil is nevetett. Rozess némileg sértett képpel szemlélte a többieket. - Ez egész pontosan miért is fontos? - erőltetett magára komolyságot Casterfo a kérdés idejére. - Mert a Blob a Káosz teremtménye, úgy hiszem - jelentette ki sértett büszkeséggel. - Vagyis kapcsolódik az egész tythoni mizériához. - Ha ez tényleg létezik, és nem csak mendemonda, akkor inkább tűnik valami elszabadult vong kísérletnek, semmint erőlénynek - jegyezte meg Abren. - Ráállítom majd a CSF-et, Reylan főfelügyelő biztos repesni fog az örömtől - közölte Naberrie. - Ha tényleg valami fegyver, akkor bizony be kell fognunk és ártalmatlanítanunk. - Tegyék a draganok és a szentiens csillagfelhők mellé - poénkodott G’Sil is, tőle szokatlan módon. - Kérem, ez akár komoly fenyegetés is lehet - felelte ezúttal komolyan Naberrie. - Ilyen, látszólag hihetetlen dolgokkal foglalkozik az alám tartozó különleges hivatal, az SCP is. Secure-Contain-Protect. Befogják és tanulmányozzák ezeket a valamiket. Például egy tömeggyilkolásra programozott protokolldroidot, Triplazérót. Külön Börtönvilágok állnak a rendelkezésükre. - Közpénzből ilyeneket tartunk fent? - tört ki Casterfoból, majd köhintett. - Mármint sok sikert nekik a munkához. - Nos, akkor - pillantott körbe újfent G’Sil, és úgy tűnik, ezúttal senki sem akarta félbeszakítani a mondandóját. - A Fort Depallo - közölte Depallo, aki igencsak izgatottnak tűnt. - Hm, igen… bemutatná, miről is lenne szó? - Vostroyában már nem bízhatunk. Megmutatták, hogy sok rosszra képesek. Nem teszik azt, ami helyes - kezdett bele a tőle megszokott, kissé egyszerű stílusban Depallo. - Ők már nem védenek minket a cosrai rakétáktól. Saját megoldás kell. - Úgy érti, saját szuperfegyver? - ráncolta a homlokát Naberrie. - Nem! Ez nem gonosz szuperfegyver! Ez jó célokat szolgáló békefegyver! - jelentette ki Depallo. Néha olyan volt, mint egy hisztis iskolás gyerek, többek között most is. - Ez jó szöveg, felírom - mosolygott Tyrr, bár legbelül már előre félt attól a PR katasztrófától, amit majd valahogy kezelnie kell. - Lu’uthor úr volt olyan kedves, és átadta nekünk a sith Halálbolygó terveit - vette most át a szót G’Sil. - Ezt ötvözve a corelliai Centerpoint Állomás terveivel, saját fegyvert kapunk, ami külsőben sem emlékeztet az elnyomás eszközeire. A fegyver fénysebesség közelire tudja gyorsítani az energialöketeit, így távolról képes csapást mérni, akárcsak a cosrai és vostroyai rakéták és bombák. - Ahogy mondtam, békefegyver! - jelentette ki Depallo elégedetten. - Bízzanak bennem, senki sem épít jobb szuperfegyvert, mint én! - Itt mindenki meghibbant? - tört ki Wedge Antillesből a kérdés. - A mandalórok elleni háborút elfogadom, az új GAG-et is, de ezt… A Köztársaság azon az alapon jött létre, hogy elutasítja a Birodalom értelmetlen, öncélú pusztítását! Alderaan és sok más rendszer példája a múltból és a közelmúltból nem volt elég? Nem, ebbe sosem fogok beleegyezni! - Egyet kell értenem - szólalt most meg Abren is. - A Köztársaság morális fölénye az, ami megkülönböztet minket a birodalmiaktól. Vannak határok, amiket nem léphetünk át. - Igen, ez számomra is nehezen megemészthető - bólintott Noel. - Gondoljunk csak az Onderonra, a sok elveszett műkincsre… meg persze a halottakra, akiket már senki sem temet el… mert elporladtak - csatlakozott hozzájuk Rozess is, kissé talán érzéketlen módon, de ezt most senki sem rótta fel nekik. - Nézzük a kérdést észérvek szerint - javasolta Dorvan. - Ha csökkenteni akarjuk a vostroyaiakkal folytatott kapcsolat intenzitását, szükségünk van egy alternatívára az ő biztonsági garanciájukhoz képest. - Egy Halálcsillag esetén még járható út volt, hogy elpusztítjuk, de a cosraiak új szintre emelték a pusztítást, sok tucatnyi rakétaállással, szétszórva a területükön - csatlakozott hozzá Casterfo is. - A Fort Depallo képes leradírozni őket az űrből, és teljesen tönkretenni őket, ha sokat ficánkolnak! - érvelt Depallo is a maga módján. - Az eszköz fontossága egyértelmű, de úgy látom, többen azt gondoljuk, ez önmagában még nem ok arra, hogy létezzen - közölte Noel. - Egy teljes egészében defenzív fegyverről van szó - csatlakozott be G’Sil is, most, hogy egyértelműek lettek az erőviszonyok. - Kialakítjuk a használatára a megfelelő protokollt, és csak súlyos agresszió esetén, kormányhatározattal lesz bevethető. A kormány cselekvőképtelensége esetén a fegyvernemi parancsnokok döntenek. - És ha ők sem érnek rá? - morfondírozott Rozess. - Akkor már nem létezik a Köztársaság - közölte szárazon G’Sil. - Nem félő, hogy illetéktelen kezekbe kerül? - kérdezte most Naberrie. - Karand ezredes új hivatala és a titkosszolgálat majd gondoskodik a megfelelő védelemről - felelte a főkancellár. - És mi a helyzet az elhelyezéssel? - kérdezte most Noel. - Nem tesz egy ilyen fegyver szükségtelenül célponttá lakott rendszereket? - Majd a megfelelő rendszerek döntenek róla - közölte Depallo, mint aki lesöpörni készül ezt az érvet. - Rendszerek? Az Erőre, több ilyet is akartok!? - tört ki Wedge-ből. - Egyszerűbb lenne, ha kihagynánk ebből a lakott rendszereket - jegyezte meg Abren. - Az állomás nemcsak célponttá tenné őket, de nagy felzúdulást is keltene. - Igen, azt hiszem ez egy jó meglátás - értett egyet Casterfo is. - Akkor ezen elvek mentén úgy látom, támogatni tudják? - pillantott előbb Abrenre, majd Noelre, akik bólintottak, végül pedig Rozessre, aki meglepődöttnek tűnt, hogy valaki foglalkozik vele. - Nos, izé, khm, ha tényleg csak együtt dönthetünk a bevetéséről, az sok értékes műkincset megkímélhet, ugyebár… - dünnyögte végül. - Már csak ezzel a szörnyű névvel kéne kezdeni valamit - jegyezte meg epésen Naberrie, mire Depallo tekintete rávillant. - Projektnévnek tökéletes - szólt közbe G’Sil, elejét véve egy újabb felesleges vitának. - Addig Tyrr barátunk pedig talál neki valami könnyen eladható nevet. Wedge? - Sosem hittem volna, hogy idejutunk - fújta ki a levegőt. - Kérlek, rögzítsétek az én tiltakozásom a fegyverrel szemben. - Casterfo - pillantott a fiatalabb politikusra, aki egyúttal a jegyzőkönyvet is vezette, ő pedig gondosan megjelölte az idős háborús hős tiltakozását benne. - Köszönöm, hogy nem nehezíted ezt meg. - Nektek kell majd a lelkiismeretetekkel elszámolnotok, ha egy birodalmiak által megszállt bolygó elnyomott lakosságát mészároljátok le - közölte velük az idős ászpilóta, de a hangja inkább fáradtságról árulkodott, amiben már rég csak pislákolt a tűz. - Ahogy mondják… régen repülőász, most isiász - súgta oda a gonosz kis rigmust Depallo a mellette ülő Rozessnek. - Megértem az aggodalmaid - bólintott felé G’Sil. - Nekünk se egyszerű a döntés, de ez a Köztársaság érdeke. Remélem, sosem kell majd a gyakorlatban is használnunk. - Amiről még beszélnünk kell - hozta elő a következő témát G’Sil rövid szünetet követően, amikor mindenki elvonult a kúria különböző részeire frissítővel, hogy a maga társaságával átbeszélje az eddigieket. - Az a bíróságok ügye. Marlon piszkosul fiatalon lett Főbíró. - Biztos eltart majd egy darabig, amíg kiszellőzteti az irodájából azt a dohos szagot - jegyezte meg Depallo, néhány nevetést kiváltva, de páran nem osztoztak a humorában. - Viszont máris szükségünk van arra, hogy tegye a dolgát - vette át a szót Casterfo. Kettejük között jól működött a munkamegosztás: a fiatalabb szenátor elővezette a javaslatokat, így az ellenvetések után G’Sil kompromisszumkésznek tűnhetett fel, aki finomított az elhangzottakon. - Úgy hittem a bíróságok függetlenek - jegyezte meg álnaivan Noel. - Maga is tudja, hogy Wodon Főbíró alig volt több, mint Gavrisomék akaratának végrehajtója - felelte Casterfo. - Most azonban fordul a kocka. - A végén még kiderül, hogy igaza volt szegény Bellindinek - jegyezte meg epésen Wedge. - Tehát, mi lenne a koncepció? - vette át a szót Noel. - Az ellenzéki szenátorok, különösen a Holdo, Cortez és Berg szenátor köréhez tartozók ügyeire kell nagy hangsúlyt fektetni. Korrupció, nepotizmus, gazdasági összefonódások… - fejtette ki Casterfo. - Talán felállíthatnánk egy külön korrupcióügyi ügyészséget is. - Ez jól hangzik - felelte Noel kimérten. - Szerintem Marlon örömmel veszi majd a feladatot. - Remek - mosolygott G’Sil. - Kerítsenek valami erőskezű nőt az új ügyészség élére, őt nehezebben kezdik ki Holdoék a szokásos süketeléssel. Hívhatnák ezt mondjuk… Köztársasági Ügyészségnek, ami a köztársasági központi költségvetés forrásait védi a bolygókon történő lopásoktól. - Esetleg műkincslopások is lesznek terítéken? - pillantott fel Rozess reménykedve. - Tudják, ott van a húgom, Jude, ugyan jogot nem végzett… - Majd megfontoljuk, szenátor - fojtotta belé a további szót G’Sil. - Ahol még változásokra van szükség, az a média. Tyrr barátunk feladata az lesz, hogy kialakítsa a baráti média körét. Sajnos a választások alatt hamar kiderült, hogy a független média annyira független, mint a chissek. - Szép hasonlat - jegyezte meg Casterfo. - Nyalis - súgta oda Rozessnek halkan Depallo. - Létre kell hoznunk egy olyan hálózatot, aminek a hírei eljutnak az utolsó peremvidéki koszfészekbe is, már ne vegyék rossz néven a kifejezést - pillantott Noelre és Abrenre, mint a külső térségek képviselőire a kormányban. - Csak így tudjuk elejét venni a Holdo-klikk további áskálódásainak. - Áskálódást említett valaki? - kapta fel a fejét Rozess, aki eddig a teáját kavargatta nagy beleéléssel. - Természetesen, igyekszem mozgósítani a saját kapcsolataim - felelte Tyrr. - A pénzügyi korlátok miatt sem kell aggódnia - jegyezte meg Casterfo. - Kiemelt fontosságú nekünk ez az ügy. - Különösen ügyelni kell arra, hogy feltérképezzük az esetleg cosrai, sith, nagai stb. befolyás alatt álló médiát, mint potenciális veszélyforrást - tette még hozzá Dorvan. - A vostroyai trollmédiáról se feledkezzen meg! - egészítette ki Depallo. - Az egész történhetne az álhírek elleni fellépés részeként - mutatott rá Abren. - Például olyan álhírekre gondolok, hogy mi köztársaságellenes összeesküvéssel kerültünk hatalomra. - Meg persze a fegyveres támadást se hanyagolhatjuk el a Coruscanti Híradó ellen - tette hozzá Dorvan. - Nagyon jó gondolatok! - bólogatott G’Sil. - Remélem jegyzetel, Javis. - H-hát persze - nyelt egyet az egykori sztárriporter. Mindig is többről álmodott, de most kezdte úgy érezni, talán túl sokat akart. - Ha már itt vagyunk, lenne még egy javaslatom - szólalt most meg Casterfo. - A hitélet sokáig távolállt a kormányoktól, de úgy gondolom, érdemes lenne ezen változtatni. - Azt ne mondja, azokkal az Élő Erős szektásokkal akar közösködni - horkant fel Depallo. - Épp ellenkezőleg - rázta meg a fejét. - Az ő befolyásukat kívánom csökkenteni. A Pius Deára gondoltam, mint potenciális szövetséges. Volt idő, amikor a Köztársaság fő támaszai voltak. - Arra az időszakra gondol, amikor a nonhumánok kiirtását célzó keresztes hadjáratokat indítottak? - kérdezte Noel epésen. - Sosem hittem volna, hogy hívő, Ransolm - csatlakozott hozzá Abren is. - Szép dolog a vallás, olyan… kulturális - értett egyet Rozess. - Betemeti az árkokat, hehe. - Tehát ott tartottam - folytatta kicsit sértetten Casterfo. - Hogy a Pius Dea újra egyre népszerűbb a Köztársaságban. Talán politikai szintéren is a hasznukat vehetnénk. - Nem alapszabály a Köztársaságban az állam és az egyház szétválasztása? - érdeklődött Dorvan, aki annyira szintén nem volt elragadtatva az ötlettől. - Nem fognak misét tartani a kormányüléseken - kacsintott rá Casterfo. - Ahogy mi sem döntünk hitkérdésekben. Ez egyszerű együttműködés egy nagyobb cél, Köztársaságunk érdekében. - Nekem tetszik a dolog - vetette közbe Depallo. - És higgyenek nekem, nálam senki sem vallásosabb ebben a teremben. - A bíróságok és a média után még ez is - közölte rezignáltan Wedge, aki láthatóan felhagyott azzal, hogy ellenkezzen. - Nem vetem el az ötletet. Főleg, mióta a cosraiak összeszűrik a levet ezekkel az ershani prófétistákkal. Úgy tudom számos bolygón van velük probléma - jelentette ki G’Sil, majd Naberrie-re pillantott. - Valóban vannak gondok - ismerte be Noel. - A Sith Egyház kiszorítása ráadásul nagy spirituális űrt hagyott, főleg az alsóbb rétegek között - tette még hozzá Casterfo. - Akkor hát keressük meg őket - bólintott G’Sil. - De egy feltételem van, aktív pap nem lehet kormánytag. - Természetesen - értett egyet sietve Casterfo. - A Köztársasági Pius Dea Néppárt, röviden KPDNP egy fiatal formáció, de elég jól tudnak mozgósítani a Magban, ahol az egyház erős. A vezetőjük, Soult Thomyen a Contispex Vallástudományi Egyetem tudós teológusa. - Remek - bólintott G’Sil. - Ajánljon nekik helyet a kormányzatban. - Bocsánat, de… a vallás nem amolyan kulturális dolog? - pillantott körbe reménykedve Rozess. - Ha megszerez egy teológusi diplomát, megfontoljuk a dolgot - mutatott rá G’Sil. - Meg aztán, mindenféle konferenciákra meg kongresszusokra kell járni. Belefér ez az idejébe a sok múzeummegnyitó meg hasonlók mellett? - Mondd valamit - bólogatott Rozess. - Ami azt illeti, most jön turnézni az a nagai nő is… Miku. - Nahát, akkor jó szórakozást a koncertjéhez - mosolygott fanyarul G’Sil. - Van még valami hozzászólás? - Részemről rendben van a dolog, ha nem kötelező áttérni és nem fog az erkölcsről prédikálni Soult úr - közölte Abren a feltételeit. - Nem hiszem, hogy ebből gond lenne - nyugtatta meg Casterfo. G’Sil körbepillantott, de úgy tűnt, más már nem akart megszólalni, végül azonban Noel megtette. - Ha már említették az Élő Erő Egyházát… mi a Pius Dea véleménye a jedikről és erőérzékenyekről? - Ki nem állhatják a jediket - felelte Casterfo. - Annak idején az egyházi államukat a jedik döntötték meg. Az Erőérzékenységgel viszont nincs gondjuk, sőt, valami isteni ajándéknak vélik, de nem használják ki aktívan. - Köszönöm, akkor nekem sincs kifogásom - bólintott Naberrie. - Remek. Van még valami? - tette fel a kérdést G’Sil. *** A neonreklámokkal tarkított környék egyike volt a Coruscanton megtalálható különböző nagai kerületeknek. Míg a nagykövetség környékén nemesek, hivatalnokok és más hivatalos személyek béreltek lakásokat, addig a Kis Nagi néven ismert környék a vendégmunkások, disszidensek és bajkeverők környéke volt. Ez a hely pedig a kettő között helyezkedett el, a szürkezónában, se hivatalos, se nem hivatalos reprezentációként. Az itteni lokálokat, bárokat és kaszinókat a hírhedt nagai Yakuza működtette, amely ugyan gyakran összedolgozott az állammal, korántsem volt oka minden esetben üldözni az ellenségeit. Itt szinte csak jól öltözött embereket lehetett látni az utcán, amint épp a kétes módon megszerezett pénzüket költik igen bőszen az itteni kétes hírű helyeken. Az egyik mellékutcában sötét, külső jelzés nélküli sikló várakozott, látszólag céltalanul. A benne ülő utasnak ugyanakkor a torkában dobogott a szíve. Nemcsak azért, mert régóta nem látott barátjával fog újra találkozni, de azért is, mert ezzel a találkozóval az életét tette kockára. - Ott jönnek - pillantotta meg őket az utas. Elsőre egy jelentéktelen nemesi családnak hihette őket az egyszerű szemlélő: egy jól szituált, idősebb férfi, mellette egy fiatal lány, talán az unokája, mögöttük pedig ott loholt mindig éber és gondos szolgájuk. Ő azonban pontosan tudta, hogy kik közelednek felé. Ahogy mellé értek, az ajtó feltárult, ők pedig kérdés nélkül beültek. Hirata Hideaki, a coruscanti nagai nagykövet el sem hitte volna, hogy újra személyesen látja legközelebbi szövetségesét, egy olyan férfit, akivel együtt harcoltak annak idején egy jobb Nagiért, mindhiába. - Nobusuke - üdvözölte barátját a keresztnevén. - Hideaki, barátom - viszonozta a gesztust. A nagaioknál nagyon szoros viszonyt feltételezett valakit a keresztnevén szólítani. - Ő itt a pártfogoltam, Nina és a hűséges titkárom, Kotomichi. - Kisasszony - csókolt kezet játékosan a fiatal lánynak, aki enyhén elpirult a gesztustól. Viszont ez sem tudta teljesen elfedni azt a szomorúságot, ami egyébként az arcán ült. - Yoshida báró unokája - közölte Tagomi szomorúan. Ő volt a csapatuk, a „Három Tudós Miniszter” utolsó tagja, akit még a sithek adtak át az áruló császárnak felségárulás miatt, Hiroyasuék pedig kivégeztették. - Hallottam mi történt vele - sóhajtott fel a nagykövet, majd megrázta a fejét. - Már csak az ő emléke is arra sarkall, hogy minden erővel a célért küzdjünk. - Sikerült valamit megtudnod, barátom? - tette rá a kezét a nagykövet felkarjára. - Nem eleget. A menekültnegyedben tűnt fel, de azóta a Köztársaság rejtegeti. A régens emberei megpróbálták elfogni, de az egyikük rálőtt - foglalta össze a dolgokat röviden Hirata. - Nem tudni, hogy kinek az utasítása alapján. - Számít? - tette fel a kérdést Tagomi rezignáltan, mire rövid csend állt be. - Igazad van - bólintott a nagykövet. - Egyelőre semmi útmutatás nem érkezett az ügy kapcsán, és a helyi média is eltussolta az ügyet. De ez csak a vihar előtti csend. - Egyre biztosabb, hogy hazánk és népünk az álnok birodalmiak oldalán fog harcolni az eljövendő háborúban - morfondírozott Tagomi. Mást talán meglepett volna, hogy ennyire bizonyosnak jelent ki dolgokat, de Hirata pontosan tudta, hogy mikre képes régi barátja. - Fel kell kutatnom a trón jogos birtokosát. - Kívánom, hogy sikerrel járj - bólintott felé Hirata. - Muzan-san, a helyi Yakuza főnök lekötelezettem. Rajta keresztül igyekszem még többet megtudni. - Légy óvatos, barátom - felelte Tagomi. - Bárki elárulhat minket. Akkor pedig minden hiábavaló volt. Hirata bólintott, majd búcsúzkodásra sor sem került. A jármű ajtaja kinyílt, és Tagomi és kísérete kiléptek rajta. - Gyere, Nina, veszünk neked valami szépet - invitálta a miniszter a lányt magával, a repulzoros kocsi pedig rövidesen tovább hajtott.
|
|
|
Post by sithlord on Oct 26, 2019 17:40:28 GMT 1
Tagomi elégedetten kortyolgatta a finom, Nagai teakeveréket, a meglehetősen szerénynek mondható, apró lokálban. Nina elmélyülten nézett egy holoanimét a kis tabletján, amit Tagomi vásárolt neki, majd néha mutogatta Tagominak az éppen aktuális szereplőket, köztük egy szőke lányt, Winriet akit példaképének tartott. Az öregember szeretettel nézett a kis rajongó kicsi lányra, örült neki hogy kedvét lelte valamiben, a sok fájdalmas veszteség után...Mert veszteségei mindenkinek voltak, a Nagai Birodalomban, amióta az Áruló családja átvette a hatalmat. Mint annak a férfinek is, aki most közeledett Tagomiék asztalához, majd meg sem kérdezve az öreget, komótosan helyet foglalt. Díszes selyemöltönye, amely előkelő Nagai stílust és divatot képviselt, elárulta: az illető nem akárki.
-Yoshida úr! -köszöntötte Tagomi a férfit. Yoshida Samasuke, a Nagai Yakuza egyetlen vezetőjeként, félelmetes ember hírében állt. Családja még a Nagy Tisztogatás és a Kultúrális Forradalom idején semmisült meg, vagyonukkal együtt. Yoshida azonban túlélte a mészárlást és azóta is csak a bosszú éltette. A Yakuzában otthonra talált és hamar felfelé tört a ranglistán, míg végül legyőztre az akkori Ojabunt és átvette a helyét. Tagomit mindig tisztelte, mert a Régi Birodalmat képviselte. -Tagomi Miniszter úr! -viszonozta az Ojabun Tagomi köszöntését. -Micsoda kellemes kis társasága van! -utalt Ninára a gengszter. -Valóban!-válaszolt Tagomi. -Nina a kislányom, legalábbis annak tekintem! Igazán ízletes ez a tea! -kavargatta meg a fűszeres és forró folyadékot a csészében az idős férfi. -Köszönjük az elismerést, a konyhánk nevében is, de gondolom nem gasztro élmények miatt keresett meg! -tért a lényegre az Ojabun türelmetlenül. -Nos valóban nem kedves barátom! -állapította meg szinte közönyösen Tagomi. -Térjen a tárgyra Miniszter úr! -nógatta az Ojabun Tagomit. -Egyetlen cél miatt kerestem meg önt és az a bosszú! Bosszú azokon, akik elvettek tőlünk mindent! -Az Ojabun kivárt egy pillanatig, hirtelen nem is értette mit akar ezzel az öreg mondani. -A Yoshida Klán az egyik legnagyobb család volt a Birodalomban, amíg ki nem irtották...nemdebár!
Az Ojabun arca elsötétedett, hirtelen yakuza bérgyilkosok léptek ki a sötétből, minden vendég elcsöndesedett a levegő megfagyott. -Valóban...az volt! -szólalt meg végre az Ojabun, mire a hangulat oldottabb lett. -Mit akar ebből kihozni? -Tagomi arcán sejtelmes mosoly jelent meg. -Mit szólna ahhoz ha egy merénylet következtében, az áruló családja, Charis Királyné és Hiroyasu herceg hirtelen elhalálozna? Mit szólna ahhoz ha ezt az Első Rendre fognák, amely most az EGB csatlósa? És mit szólna ha egy mindent felemésztő háború során a Birodalmat visszavennénk, úgymond megakadályozva a további vérontást? -Tagomi kivárt, az Ojabun habozni látszott. -Tudja jól hogy ez árulás... -az öreg csalódottnak látszott, amikor az Ojabunra nézve a választ várta. -Attól függ milyen szemszögből nézzük! Más szemszögből is lehetne nézni ezt, visszavesszük ami a miénk! És garantálom hogy a Yoshida Klán újra naggyá lesz! -Mi a garancia rá hogy sikerülhet? -érdeklődött most már kicsit lelkesebben az Ojabun. -Mármint mit vár tőlem? -Egyetlen olyan szervezet van, amely végre tudja hajtani ezt az akciót és maga ismeri a vezetőjüket...vagy a végrehajtójukat! -válaszolta Tagomi rejtelmes arckifejezéssel, amelyből semmit se lehetett kiolvasni. -A Vérhold... -Pontosan barátom! Magának ismernie kell a vezetőjüket, kapcsolatba tud velük lépni, meg tudja szervezni a merényletet is ha kell! A pénzről én gondoskodom!
Az Ojabun rájött hogy itt most nem hezitálhat. Talán soha vissza nem térő alkalom arra, hogy végre elégtételt vegyen a családjáért. De ugyanakkor kockázatos is. Monroe nagyon nem szerette ha felfedik a kilétét, Monroetól pedig még az Ojabun is tartott, méghozzá joggal...Végül úgy döntött esélyt ad az öregnek és magának is a bosszúra. Egy kicsiny adattáblát vett elő, amely titkositva tartalmazta az információt, amire Tagomi kíváncsi volt, majd aktiválta mire egy arc jelent meg holografikus kép formájában.
Tagomi úgy meglepődött hogy még a szemöldökét is felhúzta, a döbbenet kiült az arcára. A Vérhold vezetője ugyanis régi barátja, Monroe volt!
Az Ojabun deaktiválta az adattáblát. -Elégedett az információval Tagomi San? -Módfelett! Ez könnyebb lesz mint gondoltam! -az öreg nagyon derűsnek tűnt hirtelen. -És most hozzon össze az én régi barátommal egy talit!
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Oct 30, 2019 19:24:06 GMT 1
A kormánytagok már jócskán a hivatalos, éjszakába nyúló ülést követő levezető állófogadás kesselikóstolásának közepén jártak, amikor néhány percnyi váratlan távollét után Javis Tyrr becsörtetett a terembe és az egyik kezében egy vélhetően frissen beszerzett adatkártyát lóbálva mindenkit beterelt az ülésteremben lévő hololejátszó terminál köré. - De jó, közös filmnézés is lesz? - nyújtogatta a nyakát kíváncsian Rozess. - Remélem, valamiféle ismeretterjesztő, kulturális...
- Elnézést, kollégák, ez most jutott el hozzám egy--- független médiakapcsolatomtól - próbálta Tyrr úgy csomagolni a mondanivalóját, hogy az egésznek ne legyen látványosan kémkedés-szaga. - Nemrég tartott az EGB Főkormányzója egy félnyilvános sajtótájékoztatót Fondoron, azt hiszem, ezt látniuk kell! - Azt hittem, az Ön feladata a saját propagandánk terjesztése lesz, nem pedig az ellenségé, Tyrr szenátor - jegyezte meg erre rosszmájúan kuncogva Depallo, de azért a többiekkel együtt újra helyet foglalt a kormányzati tárgyalóasztal körül és G'Sil visszafogott intésére befogta a száját és odafigyelt.
Amikor Anakin Solo megjelent a holofelvételen Tierce Főkormányzó mellett, Wedge hördült fel elsőnek. A Skywalker-Solo család személyes barátjaként a jelenlévők közül egyedül ő találkozott még a Yuuzhan Vong háborút megelőzően személyesen is a fiúval, így azonnal felismerte a felnőtté vált arcvonások alapján is... a többieknek kellett egy pár pillanat, amíg összekapcsolták az arcot, a Főkormányzó szájából elhangzott nevet és a tágabb kontextust...
- Ez ugye csak valamiféle hamisított, összefércelt anyag, valami rossz vicc, ugye? - pillantott nem kis nehezteléssel a tekintetében Givli G'Sil Javisre, akiben azonban felébredt az újságírói büszkeség és állta a sarat. - A felvétel hiteles, elnök úr, a forrásom megbízható.
- Akkor sürgősen bizonyítékokra van szükségünk arra nézve, hogy ez valami imposztor, vagy pedig valóban az, akinek mondja magát - harapta be az ajkát irritált arckifejezéssel az elnök. - Tudom, hogy ez csak személyes benyomás, de szerintem az ott tényleg Anakin - felhősödött el Antilles tekintete, miközben a saját, katonai vonatkozású jelentéseket tartalmazó adattábláját olvasta fél szemmel, majd hozzátette: - Érdekes és aggasztó egybeesés, és elnézést, hogy korábban nem említettem, de nemrég futott be egy idevágó jelentés arról, hogy ismeretlen elkövetők ellopták Sullustról az Anakin Solo csillagrombolónkat egy magáncég által üzemeltetett, nyilvánosan megtekinthető katonai lerakatból... lehet akár némi összefüggés is a két ügy között.
- Jókor szól - fintorodott el Casterfo. - Egyáltalán hogy hogy nem valami tisztességes, központi helyen volt kiállítva? - Gavrisom elnök döntése volt a régi, különleges jelentőségű, de már kivont hadihajók magánkézbe adása, költségcsökkentési szempontból - magyarázta Wedge. - Azt mondta, ez nem a flotta feladata. A kérdéses hajót a Tendrando egyik leányvállalata vette meg és értékesítette tovább a sullusti gyűjteménybe.
- Ön persze nem értett egyet ezzel az intézkedéssel, Antilles szenátor, és minden lehetséges módon tiltakozott ellene, ugyebár - gúnyolódott Depallo, de Wedge válaszra sem méltatta. - Milyen kár - vetette közbe Rozess. - Nagyszerű lett volna az összes, hadtörténetileg értékes hadihajót egy helyre gyűjteni és központi múzeumot alapítani. Képzeljék csak el, mondjuk... a Birodalom és az Új Köztársaság által használt híres csillagrombolókat egy mélyűri jéghegybe ágyazva.... kiállítási célból, természetesen.
- Visszatérve az eredeti témára, uraim - köhintett diplomatikusan Wynn Dorvan -, ha van is összefüggés a kettő ügy között, amit persze ki kell vizsgálnunk, engem eléggé meglepne, ha az EGB ügynökei lopták volna el azt a hajót. Ha ez az alak nem imposztor, miért akarna a saját magáról elnevezett hajón parádézni? - Talán az előző tulajdonosa, Darth Caedus, azaz Jacen Solo titkos Sith ereklyéket rejtett el rajta - vetette közbe az italtól láthatóan kissé szószátyárrá vált Rozess szenátor.
- Vagy talán az egész ügy valahogy kapcsolódik a Renegáthoz... - morfondírozott tovább Zseb fejecskéjét ütemesen simogatva Dorvan. - Végül is az ő kötődését korábban bizonyítottuk az Első Rendhez, amely most Anakin Solo vezetésével integrálódik az EGB-be... - Szerintem pedig az egész egy ordas nagy, pofátlan EGBs hazugság, amivel megpróbálnak felhúzni minket és a plebs... mármint a polgárokat - csapott az asztalra indulatosan Depallo szenátor. - Én bizony egy szavát sem hiszem el ennek a polneyei pojácának és a bábjának, akit ki tudja, honnan ráncigált elő.
- Akárhogy is, ez nem jó - ingatta a fejét Casterfo szenátor. - Az EGB, különösképpen pedig a Főkormányzójuk nem olyan ostoba, hogy egy könnyen bizonyítható holovíziós trükköt, vagy hamis hologramot alkalmazzanak egy ekkora horderejű bejelentéshez. Ennek nagyobb következményei lesznek, és ezt ők is tudják. Százezrek, ha nem milliók, vagy milliárdok tekintik Köztársaság-szerte háborús hősnek és mártírnak Anakin Solot, ezek most jó eséllyel mind az utcára fognak vonulni. Nem is beszélve arról, amit Organa Solo meggyilkolásáról mondott. Az EGB nem csak egy átálló Yuuzhan Vong háborús ikont tol az arcunkba ezzel, hanem egy anyagyilkost. Ennél diszkreditálóbb megoldást már-már el sem tudok képzelni - Casterfo hangjából szinte már őszinte tiszteletet is ki lehetett olvasni egyértelmű viszolygása mellett. - Ráadásul ez utóbbi bűncselekményt korábban Sordisnak tulajdonítottuk az Ellenállás és Jaina Solo idevágó endori jelentései alapján - tette hozzá aggodalmas arccal Abren.
- Zwerth szenátor és én át fogjuk tekinteni még egyszer az Ellenállás jelentéseit az endori eseményekről - vetette közbe a kompromisszumkészség jegyében Noel Naberrie. - Utána fogunk járni, hogy bárki esetleg meghamisíthatta-e azokat a jelentéseket. Ehhez beszélnem kell Ben Skywalkerrel is, mielőtt a Tythonra indulna. - Az utolsó Skywalker, aki a Köztársaság oldalán áll... szinte rossz ómen - mormolta maga elé Wedge.
- Talán csak egy klón... - jegyezte meg Rozess hirtelen. - Ben Skywalker nem klón - rázta a fejét Noel. - Magam ellenőriztem a genetikai profilját... - Nem Ben, hanem Anakin - replikázott Rozess elgondolkozva. - Az EGB-ben... nagy divatja van az ilyesminek, nemde? Mint Fondor előző vezetője, Turr Phennir... vagy a Tieboltok...
- Ezt honnan tudja szenátor? - mérte végig furcsa tekintettel Abren Rozesst, aki azonnal pislogni és gesztikulálni kezdett. - Hát én csak... olvastam mindenfélét. Puszta érdeklődésből... az EGB-ről szóló ismeretterjesztő holokönyveket, efféléket... aztán úgy rájöttem magamtól... miért, nem így van? - magyarázta Rozess.
- Ez tulajdonképpen nem is olyan rossz gondolat, Rozess szenátor - szólt közbe a beszélgetés eleje óta tulajdonképpen szótlan G’Sil. - Casterfo szenátor, Tyrr szenátor, arra kérem Önöket, hogy a korábban megbeszéltek mellett kiemelt prioritással járják körbe ezt a narratívát… egy gondosan tálalt történetet szeretnék látni az esti holohírekben Coruscant-szerte arról, hogy ez egy Aanakin, egy Anakin Solo - klón, akit a polneyeiak hozta létre, hogy az EGB behálózhassa az Első Rendet. Naberrie szenátor, Zwerth szenátor, Önöktől pedig bizonyítékokat szeretnék arra nézve, hogy ez tényleg így van.
- Elnézést, elnök úr... - Noel úgy tűnt, alaposan meggondolta, hogy feltegye ezt a kérdést. - És ha nem így van? - Így van - pillantott végig az egybegyűlteken szigorú arckifejezéssel G’Sil. - Anakin Solo meghalt a Yuuzhan Vong háborúban. Minden más, ezzel ellentétes híresztelés EGB-s álhír innentől kezdve. Ez ügyben számítok az együttműködésükre. A Köztársaság érdekében. Most pedig kérem, mindenki induljon a dolgára. Az ülést berekesztem, köszönöm.
Kifelé Noel még finoman megragadta Abren karját. - Kérlek, szenátor, minél előbb küldd át hozzám és Benhez a... tythoni kapcsolatot. Szeretném, ha Skywalker a rá váró misszióval foglalkozna... és nem ezzel a rémhírrel. - Valami nem stimmel ezzel az egésszel kapcsolatban - értett egyet Zwerth. - Mintha egy információ még mindig hiányozna a kirakósból. - Ezért kell beszélnem Bennel - értett egyet Noel, majd újra a rá váró sikló felé indult. - Mihamarabb.
|
|
|
Post by Revan on Nov 1, 2019 22:18:21 GMT 1
Miután harc közben megsérült, Usanagi Mercer doktornő klinikáján raboskodott. Legalábbis úgy érezte. Mivel nem sok választotta el a szüléstől, addig maradnia kellett. Először a doktornő parancsolt rá, aztán Zwerth szenátor is egyetértett ebben vele. Mikasa pedig nem hallatott magáról azóta a nap óta, hogy megtámadták őt. Így ideje nagy részében mindenféle holofilmekkel múlatta az időt. Vagy amikor épp nem azzal, akkor Zaniah csevegett vele, amikor épp ott volt. Többször hozott is neki fánkot, aminek nagyon örült. Saalia szintén benézett majdnem minden nap hozzá. Egy nap azonban egy ismeretlen lány látogatta meg, virágokkal a kezében. - Szervusz - köszönt azonnal, hogy belépett az ajtón. - Szia...Mikasa? - kérdezte Mai, ahogy az Erőn át érzékelte a hercegnő jelenlétét. - Hogy vagy, Mai? - érdeklődött, miközben közelebb lépett az ágyhoz és betette a virágokat az asztalon levő vázába - Sajnálom, hogy nem jöhettem előbb, de meg kellett húznom magam egy kis ideig. Napokig az utcára se mentem ki. - Semmi baj. A történtek után teljesen érthető, hogy óvatosnak kell lenned. Egyébként jól vagyok. De már nincs sok időm hátra. - H-hogy érted ezt? - döbbent meg a lány. - A szülésig. Már nincs sok addig - egészítette ki mondandóját Usanagi, majd látta a másik megkönnyebbülését - Saalia mondta, hogy süssem el ezt a poént. - Sejthettem volna, hogy ő volt az értelmi szerző - sóhajtott fel Mikasa - Nem vagy éhes? Hoztam egy kis sushit - varázsolt elő egy ételhordó dobozt. - Ó, ez igazán kedves. Nem mintha rossz lenne itt az ellátás. Ráadásul Zaniah is állandóan hozza nekem a fánkokat. Valami furcsát érzek felőle, de egyébként kedves. - Valóban az. Milyen aranyos kis babád van - vette kezébe a plüss twileket, ami nagyon hasonlított Saaliára. - A nővéremtől kaptam. Egyszer régen, amikor még ellenségek voltunk, azt mondta, ha így hiányzik nekem, ad nekem magáról egy babát. Aztán most betartotta a szavát. Azt mondta így kicsit mindig velem lehet. Azt a csokor virágot pedig Ares hozta tegnapelőtt, azt a másikat pedig Bolyn, csak később. Igazán figyelmes tőlük - mesélte kissé elérzékenyülve Usanagi, majd szipogni kezdett és a szemeit törölgetni - Mindenki annyira kedves velem annak ellenére, amiket a múltban tettem. - Senki sem tökéletes, Mai - ölelte át a hercegnő szinte azonnal - Emlékezz, ne a múlton rágódj, hanem legyél az, aki lenni akarsz. Akit szívesen látsz viszont a tükörben. - Elnézést, a terhesség miatt kissé érzékeny vagyok. - Más esetben elcsépelt lenne, de szerintem elég hihető, hogy tudom, mit élsz át - viccelt Mikasa kicsit. - Beszéljünk valami másról. Mi a helyzet a múltkori dilemmáddal? - kérdezte, mire barátja kissé értetlen arcot vágott - Tudod, a lánnyal és veled. - Á, azzal a dologgal. Nos, végül is nála lakom épp, így kibontakozott a dolog. Nem engedtem el Tresnát, de az élet megy tovább. Ő is azt akarná, hogy éljem az életem, boldogan. - Örülök, hogy boldog vagy. - Hát, nem minden szempontból. Még mindig nem tértem magamhoz attól, hogy a bátyám egyik embere majdnem megölt. Értem, hogy nem mindenben értünk egyet, de ezt nem vártam tőle. Ennyire fenyegetésnek érezne, csak mert nem tudtam otthon ülni? - fakadt ki a hercegnő a végén, de aztán lenyugtatta saját magát. - Nos, még ne vonj le elhamarkodott következtetést. Ismerem Riekot. Egykor alattam szolgált. Elég jó dolga volt Enz idejében. Talán a személyes bosszúja volt az a gyilkossági kísérlet, amiért elvetted ezt tőle. Megvannak a hasznos tulajdonságai, de szeret a feje után menni - magyarázta az egykori hatamoto. - Szóval talán nem is a bátyám küldte? - Lehet. De csak találgathatunk. Felhívni meg gondolom nem szeretnéd. - Nem igazán. Jelenleg más köti le a figyelmem. - Igaz, a barátnőd - jegyezte meg huncutul Usanagi, mire Mikasa elvörösödött - Bocsánat. - Semmi baj - vette a lapot a hercegnő - Igyekszem a pengékre is a lehető legtöbb időt fordítani. - Elkezdted az új tanítványod kiképzését? - Még nem, de hamarosan. Azon gondolkodtam, hogy merre tovább. Ha egyszer megtaláltak itt, megtalálnak újra. De semmi ötletem nem volt. Aztán Saalia adott egy érdekes ötletet. - Dagobah? - kérdezte Usanagi. - Honnan tudtad? - lepődött meg a hercegnő. - Rá vallana egy ilyen ötlet. - Valóban. Viccből mondta ezt elsőnek. De aztán egy tényleg nagyon érdekes ötlettel állt elő. Egy Odessen nevű bolygót javasolt. - Nem hallottam róla. - Igen, kevesen ismerik. Ezért is jó az ötlet. Csak a megvalósítást kell alaposan kidolgozni. Tudod, nem csak téged és Kasumit akarlak magammal vinni. A menekülteknek is új otthont adhat az a bolygó. - Ez egy elég nagyszabású terv. Szóval az a nehézség, hogy viszel oda ennyi embert? - Ez az egyik. A másik, hogy meg kell egyezni a nordgardiakkal, akik a jedikkel együttműködve megtelepedtek a bolygón. - Tehát nem csak új otthont, hanem már szövetségeseket is kapnánk rögtön. El kell ismernem, a nővéremnek néha egész jó ötletei vannak - jegyezte meg Usanagi, miközben a Saalia baba fejét paskolta meg - Gondolom még dolgozol a terveken. - Nagy vonalakban ez a terv. Saalia azt mondta, talán tud valakit, aki segíthet a menekülteket elvinni. Mivel önerőből aligha tehetnék meg, a Köztársaság meg nem segíthet, ahogy a nordgardiak sem tudnak csak úgy idejönni. - Érthető. Akkor gondolom most egyelőre várunk. - Igen. Már csak azért is, mert hamarosan az én időm is elérkezik - mondta Mikasa a hasát simogatva.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Nov 16, 2019 17:04:03 GMT 1
A Naberrie stábja által kialakított műveleti központ egy hatalmas hangárból és az alatta lévő szinteken kiépített körletekből és szobákból állt. Ez már a harmadik hasonló létesítmény volt, mert Naberrie az idegen hatalmak kémjeitől és az újságíróktól tartva folyamatosan költöztette a komplexumot és tagjait Coruscant-szerte. Most éppen a régi Iparnegyed terraformáló és időjárás-szabályozó óriásgépeinek surrogása és dübörgése rejtette el az alacsonyabb szintek egyikre épített létesítmény munkazaját.
Noel végigvezette két vendégét az egyelőre üresen álló, láthatóan egy közepes méretű hajó számára fenntartott leszállóplatform mellett hatalmas reléken ügyködő technikusok és asztromechek mellett, majd egy turbolifttel lementek az egy szinttel lejjebb kialakított műveleti központba. A központ ajtaja előtt strázsáló Shada és mistryl árnygárdistái gyorsan kiterelték a benti specialisták nagy részét - egy fontos kivétellel -, majd Noel türelemre intette a fiatal lányt és az idősebb, szövetségi egyenruhás férfit, és elsőnek egyedül lépett be a terembe.
Ben Skywalker a galaktikus Mélymagot ábrázoló térkép előtt lebegett és meditált, néhány kisebb, rögzítetlen berendezési tárgy is ott lebegett mellette... a fő képernyőn azoknak az automatizált drónoknak a röppályái és megsemmisülésük helyszíne látszódott a közeli Empress Teta, az Ebaq és a már ellenségesnek területnek számító Byss alkotta háromszögben, ahol a Tython pontos helyét és a rendszert körülvevő gravi-anomáliák hatókörét próbálták pontosan, szinte hajónyi méretig letesztelni a rendelkezésükre álló térképeik alapján. A kisebb képernyőkön viszont holohíradások futottak, olyanok is, amelyekhez az átlag köztársasági polgár hozzá sem tudott volna férni... Noel felfedezte a Sordis-féle kalózvideót, amelyet még Coruscanton is csak néhányan láttak, pedig az itteni, polgári csatornákat hekkelte meg... aztán ott voltak a Naboon kirobbant legújabb zavargások felvételei, tüntető gunganek ezreivel... végül pedig a Sith-Hapan Monarchia hivatalos állami csatornájának egyik felvétele, amelyen Charis Császárnő és új Végrehajtója, a minden kétséget kizáróan Jaina Solonak tűnő Vindicta Nagyúrnő üdvözölték az alattvalókat a Források Palotájának egyik erkélyén - Noelnek is feltűnt, hogy az örökösnek kinevezett Allana Solo nincs velük, ez érdekesnek találta - , végezetül pedig ott volt az EGB tömegtájékoztatási csatornájának, a Völkischer Beobachternek a felvétele Fondorról, a Tierce Főkormányzó mellett álló Anakin Solo Főinkvizítorral.
- Látom, követed a legújabb híreket, Ben... - pillantott a fiú tarkójára Noel, valamiféle kitörést várva. Nem tudta, milyen hatást tesznek majd családtagjainak újabb felbukkanásai, illetve pálfordulásai a fiúra. Meglepetésére azonban Ben Skywalker arcán olyan nyugalom tükröződött, amilyet eddig csak az apjáról, a nagy Luke Skywalkerről szóló felvételeken látott Noel.
Ben biccentett, leereszkedett a földre, majd leeresztette a meditációjához használt tárgyakat is. Az ettől megkímélt BB-8 elégedetlenül csipogva mellégurult, és manipulátorkarjával átnyújtott neki egy újabb adatkártyát a következő kiküldött sorozat Mélymagban odaveszett drónjairól. Ben egy pillantást vetett az adatokra, majd megsimította a kupolás fejet, és útjára engedte az asztromechet az egyik terminálhoz a következő szavakkal: - Nulla egész nulla nulla hetet módosíts az irányszögön a harmadik ugrási ponton és küldd ki a következő drónt. Egyre közelebb járunk.
Ez utóbbit már lehet, hogy Noelnek címezte, mivel rápillantott. - Egyedül nekiindulnék már - mondta végül nyugodt hangon Ben. - De azt mondtad, szenátor, lehet, nagyobb kontingenst viszünk. Ezért biztosra akarok menni, pontosítani akarom BB-8 térképét, hogy az útvonal egy nagyobb flottát is elbírjon... nem érünk semmint, ha átküldünk egy nagyobb erőt, aztán a hordozók belecsúsznak a központi fekete lyukba, nemde?
Noel biccentett, majd ismét a Ben háta mögött villódzó képernyőkre pillantott. - Ben... hogy érzed most magad? - Ez csak megerősített a meggyőződésemben - pillantott a Sordist és Jainát ábrázoló képernyők felé Skywalker, amelyek egy oldalon villogtak egymás alatt. - Tudod, Noel bácsi, most már érzem Jainát... a sötétségbe menekült. Érzem, hogy a fájdalom, ami körbeöleli, a Renegáthoz kapcsolódik. Érzem, hogy Sordis is él, ő sem valamiféle másolat, hanem a Renegát maga. Nekik még kell küzdeniük egymással, de én, vagy akár te... nem tehetünk semmit értük. Ez az ő harcuk.
- És... ő? - biccentett a fejével Noel az Anakin Solo felvétel felé. - Neki... ennek... nincs köze Sordishoz - rázta meg a fejét Ben. - Tudom, hogy sokan az ellenkezőjét hiszik... de ezúttal nincs. - A kormány hivatalos álláspontja az lesz, hogy ez csak egy klón, egy EGB-s trükk - magyarázta Noel, majd Ben tekintetét kezdte vizsgálni. - De szerinted nem az, ugye? - Nem, tényleg ő Anakin - biccentett Ben. - De érthető, ha ezt a kormányzat gyomra nem veszi be. Láttam az első interjúkat a hírekben...
- És.. nem zavar? - kérdezte Noel. - Mármint, a tudat... hogy az unokatestvéred él. - Az eddig sem zavart... - mosolyodott el Ben. - Nagyon közel állt hozzám eddig is... mintha legalábbis testvérek, és nem unokatestvérek lettünk volna... nem tudom. De már nem fontos. - Tudtad? - lépett közelebb kíváncsian Naberrie. - Sajnálom - pillantott rá nagy, bocsánatkérő kékesszöld szemekkel Ben, amitől Noel kissé hátrahőkölt, milyen ennyire... nem tudta máshogy megfogalmazni, ártatlan érzékiséget csak Ben kis barátja, Kelan tekintetében látott eddig, márpedig vele nem bírta ki egy légtérben öt percnél tovább. - Tudom, hogy egy újabb dolog kerül a listára, amiben hazudtam... amit... nem mondtam el. De tanultam belőle. Azt hittem, a tudás, hogy Anakin él, és telepatikusan beszél hozzám... hogy ez előnyt jelent nekem. Plusz információkat nem is tudom, kikkel szemben. Akik... nos, akik nem tudják, azt hiszem. Aztán Anakin egyszer csak bevonult ott a nagyképre, és elvette ezt tőlem. Egyetlen csettintéssel. Ennyit érnek a dolgok, nem, szenátor?
- Azt hiszem, nem az a fontos, hogy mikor és hol van helyzeti előnyünk és kivel szemben, hanem, hogy magunkkal megbékéljünk... - próbált előhúzni egy klisét a szellemi fegyvertárából Noel, de Ben csak joviálisan mosolygott rá. - Én is valami ilyesmire gondoltam. Ha annyi időnk lenne, mint régen a nagy jedi mestereknek, valószínűleg még hetekig meditálnék rajta... de nincs erre időnk. - Miért? - kérdezte Noel. - Anakin mindent tud a Tythont fenyegető sötét erőkről, még többet is, mint én - magyarázta Ben. - Többet, mint ami Yang Wenli és az Ellenállás fájljaiban együttesen megvan. Érzi és tudja, kik vannak a Tythonon. És most már nem egyedül fog odamenni. Magával viszi majd az új barátait is. - Ha az EGB belép a Tythonra, akkor megsértik a Köztársaság területét... háború is lehet belőle - képedt el Noel. - Ó, én biztos vagyok benne, hogy Anakin is ott lesz majd, és kitalál valami narratívát arról, miért fogjunk össze a Káosz ellen... - vigyorodott el Ben. - De többé nem bízom benne. Az alapján, ahova állt... tudom, mi ez, mert már láttam ezt egyszer. Abban a pillanatban megütött a kisugárzása, amikor megláttam a Főkormányzó mellett. Anakin tért vissza, de másvalakire emlékeztetett. - Jacen Solo... - mormogta Noel Naberrie maga elé. - Darth Caedus, igaz? A volt mestered. - Őrá is - biccentett Ben. - De legalább annyi van belőle Vaderből. Nagyapából. Sosem ismertem, de azonnal rá gondoltam, ahogy ott állt... és aztán arra, hogy én is lehetnék... hogy mennyire közel jártam hozzá. És akkor rájöttem, nem ez az utam, Noel bácsi.
Noel megveregette a fiú vállát, ezúttal őszinte, elismerő szeretettel. Aztán ráncokba fordult a homloka. - Tudod, Ben... - jelentette ki végül némi hezitálás után. - Lehet, mégis a jedikkel kellene tartanod. Újraalakították a Tanácsot itt a Templomban, tudtad? Ben biccentett.
- G'Sil elnök és Marlon főbíró most már bármikor alá tudják írni a felmentésedről szóló köztársasági kegyelmi kérvényt - jelentette ki végül Noel. - Akár most is elmehetsz és csatlakozhatsz a jedikhez, ha az a Te utad, Ben... nem akarlak akaratod ellenére itt tartani. Megoldjuk mással is ezt a Tython - ügyet. - Nem - rázta meg a fejét Ben. - Nem hiszem, hogy befogadnának... végül is az ő szemükben lehetek áruló és gyilkos is. És tartozom ezzel nektek... Neked, Noel bácsi, és Kelannak és Carlnak... most már tisztábban látom a jövőmet, de még mindig úgy érzek, mellettük kell lennem majd, nem a Templomban. - Legyen - bólintott Noel. - Ami a hajót illeti, amit kértél...
- Sikerült megszerezned a Falcont? - derült fel Ben arca, de azonnal lelombozódott Noel mimikáját látva. - Sajnálom - tárta szét a karjait a szenátor. - A koréliai kormány még oda is adná, Antilles szenátor közbenjárásával. De a technikusok azt mondják, hogy a hajó struktúrája nem bírná ki az ugrásokat. Hiába gyors, ezek a gravitációs torzulások még a Bendőben tapasztaltaknak is a többszörösei, azt mondják. A Jedi Explorer-t pedig továbbra sem találják a jediknél lévő forrásaim, egyesek már azt mondják, Skywalker mester hajója talán sohasem hagyta el az Onderont, és ott pusztult, amikor felrobbant a Cár-bomba. - Kár... - szontyolodott el Ben, majd a szenátorra pillantott. - De jó híred is van, nem igaz? - Igen - Noel egy apró holomegjelenítőt adott át Bennek. - Egy másik hajót sikerült felhajtania számunkra a jedi kontaktomnak, hálából a Templommal kapcsolatos közbenjárásomért a kormányban. Megkapjuk édesanyád hajóját, Ben. A Jade Shadow hamarosan megérkezik ide a hangárba, és akkor megkezdjük a felszerelését az extra hipertéri relékkel... - Azt a... - szakadt ki Benből a döbbenet őszinte hangja. - Az egy... nagyon... nagyon menő yacht... anya sosem engedte, hogy én vezessem... hűha. Az jó lesz. Most már szólhatsz a vendégeidnek, Naberrie szenátor...
Noel tekintete megvillant, Ben empatikus képességei határozottan fejlődtek az Erő vonatkozásában és attól függetlenül is. - Máris... - Illetve várj... - emelte fel a kezét Ben és finoman megragadta a férfi csuklóját. Lehalkította a hangját és kifújta a levegőt. Noel egy pillanatra meg mert volna esküdni rá, hogy... fél. - Igen, Ben? - Mi történik a Naboon? Valójában? - Nem tudom - ingatta a fejét Noel. - Elégedetlenkednek a gunganok. Haza akartam menni, hogy beszéljük velük, de most ez a misszió és a kormányülések élveznek elsőbbséget...
- Van... még valaki - mormogta a fejét lehajtva Ben. Noel egy pillanatra úgy éreztem, mintha egy buborékba került volna, amiben nincs levegő. Észrevette, hogy Ben fogja a kezét. - Mit csinálsz, Ben? - Elzártam az Erőt a kettőnket körülvevő buborékból, Noel bácsi - pillantott rá a fiú. - Te is érzed, érdekes... mindig is sejtettem, hogy nem csak a megérzéseid jók... de ez most nem érdekes. Így talán kevésbé hall meg minket. Találkoztam vele. - Kivel? - Noel úgy érezte, minden egyes haja szála égnek áll. - Ő áll Anakin mögött, érzem rajta a lenyomatát, ha ránézek azon a képen - folytatta Ben. - Érzem a szagát rajta... az Erőben. Nem Sordis Anakin valódi mestere, hanem... AZ
- Van még egy titkos Sith nagyúr? - sóhajtott fel Noel. - Ezek már sosem fogynak el... csak nem a Szindikátus vezére? - Dehogy is, hova gondolsz - nevetett fel majdnem az arcára kiülő halálfélelem ellenére Ben. - Láttam, találkoztunk. Öreg, ősi és nagyhatalmú. Nem Sith, nem jedi. Valami más... valami, aminek még Jacen is csak egyszerű utánzata volt. Talán te is ismered... hallottál róla már.
Noel értetlenkedve meredt a fiúra. - Nem fogom kimondani a nevét - folytatta Ben. - Te se mondd ki. A Naboo utolsó régi köztársaságbéli szenátoráról van szó Padmé Amidala után. A Klón Háborúk idejéből. - Na várjunk, csak hogy is volt... - idézte fel a neveket Noel. - Ugye először volt maga Palpatine... aztán Padmé... aztán... na várj, az nem lehet, az nem lehet, hogy Bin...
Ben a mutatóujjával Noel ajkaira tapasztotta a kimondatlan nevet. - Ne... mondd... ki a nevét, Noel bácsi. Írd le valahová... felejtsd el. Töröld ki az elmédből. És tudj meg róla mindent. Ő a hiányzó lánccszem. - Ő is... Tythonra tart? - kérdezte most Noel. - Nem tudom... - pillantott a termináloknál ügyködő BB-8 felé Ben, miközben lekapcsolta az Erő-burkot körülöttük. - Eredetileg tőle kaptam a kis droidot. De azután, amit... tettem vele, megváltozott. Szerintem már nem jelent neki. Szerintem most rejtőzködik. Sordis miatt. A kettejük harca miatt van most nyugtalanság a Naboon. Ezt súgja az Erő.
- Nos, ezek után kétségtelen, hogy sietnünk kell - biccentett Noel és megszorította Ben kezét. - Köszönöm. Akkor készen állsz, hogy megismerd a tythoni misszió két másik... delegáltját? Az egyik a másodpilótád lesz, a másik a köztársasági katonai kontingens parancsnoka. - Nem te választottad őket - hunyorított Noelre Ben. - Nem értesz egyet a személyükkel... - Nem, de ez már túlmutat rajtam - értett egyet a szenátor. - A másodpilóta Zwerth embere, azt mondja, jó helyismerete van... állítólag tythoni, bár nem értem, hogyan lehetséges ez. A másikat is ismered.
Ben biccentett, Noel pedig aktiválta az ajtót, és a két alak belépett.
A tinédzserkorú lány kíváncsian pillantott körbe-körbe, majd amikor meglátta Bent, azonnal felé indult. Érdeklődve méregette. - Kicsit olyan vagy, mint Kai - állapította meg végül. - Nem ismerem - rázta meg a fejét Ben. - Te... nem idevalósi vagy. Nem ebbe... az időben. - A nevem Zaniah - nyújtott kezet a másik. - Különös, először azt hittem, Te sem... hogy... otthonról. - Nem, nem vagyok Tython szülötte - kuncogott fel Ben. - Csak oda tartok. És remélem, te segítesz odajutni. - Ashla és Bogan között vívódsz - meredt a fiú tekintetébe Zaniah. - Mint a Keresők, akik száműzetésbe vonulnak nálunk a holdak egyikére... vagy inkább azok, akik mindkettőt megjárták. - Érdekes, hogy azonnal látod - vigyorodott el Ben. - Segíthetek neked - ajánlotta fel Zaniah. - Mutathatok... technikákat. Neked Egyensúlyra van szükséged. Megmutathatom, mi hogy csináljuk. - Köszönöm - biccentett Ben. - De csak miután megtaláltuk a hazavezető utad. Te leszel a másodpilótám, együtt repülünk majd. - Hát jó - mosolyodott el Zaniah, majd megmerevedett, mintha valami eszébe jutott volna. - De csak semmi randi, meg ilyenek, tudod... én... én nem a... - Tudom - nevetett fel Ben. - Ami azt illeti, én sem. Jól megleszünk. Ismerkedj meg BB-8-el.
- De vicces kis droid! - amíg Zaniah odaszaladt a kerek asztromech-el játszani, Ben bocsánatkérő tekintettel feltápászkodott meditációs pozitúrájából, megigazította ruháját, és összehozott valami tisztelgésfélét a másik vendégnek. - Elnézést kérem a közjátékért, ezredes. Ezerszer éljen a Gárda. - Ez egyelőre formálisan nem bevett... még... de köszönöm, Skywalker hadnagy - ragadta meg a fiú kezét kemény, GAG-tiszti szorítással Jahur Karand. - Tartozom neked az életemért, azért, hogy megmentettél a Vinsothon. Megtiszteltetés lesz az újabb közös bevetés. - Karand ezredes lesz a köztársasági flottaék parancsnoka, ami követ majd titeket, ha megadjátok a zöld jelzést - magyarázta Noel inkább Karand, mint Ben kedvéért. - Nagyszerű lesz, jobb embert keresve sem találtak volna - mosolyodott el Ben Skywalker, némiképp rácáfolva Noel előzetes félelmeire azzal kapcsolatban, hogy ezek ketten nem fognak kijönni egymással. - Megmutatom Önnek és Zaniah-nak, ezredes, hogy hol tartunk a vektorokkal.
- Hamarosan visszajövök - Noel magára hagyta a triót, és lement néhány lépcsőfordulónyit a saját titkos kommunikációjára használt terminálok egyikéhez. Végül beütött egy Peregrine-kódot. - Ritkán beszélünk ezen, Főnök - jelentkezett be némi várakozás után először Wynn Dorvan, majd pillanatokkal később Garik Loran, az Arc - ezúttal ismét Maddeus - fizimiskában - és Abren Zwerth is beléptek a vonalba. - Ugye nem csinált gondot Skywalker? - kérdezte Loran. - Nem... és Zaniah is jól van. És Karandot is jól fogadták. Ezzel minden rendben - előzte meg Abren következő kérdését Noel, majd lehalkította a hangját. - Nem tudom, hogy a többi kormánytagot tájékoztatni akarjuk-e erről, de le kell nyomoznunk még valakit... Skywalker azt mondja, Anakin Solon és a Renegáton kívül van még egy titkos nagyúr, egy Erőhasználó, akire figyelnünk kell. - Ha nemzetbiztonsági jelentőségű, az elnök úrnak is tudnia kell róla... - morfondírozott Dorvan. - De persze, először nyomozzuk le. Ki az, Főnök? Egy újabb rejtőzködő titkos Sith nagyúr? - Én is ezt kérdeztem Bentől, de nem - mosolyodott el Noel. - Uraim és Zwerth szenátor, remélem, egyikük sem Erőérzékeny, és ez egy sima komcsatornás beszélgetés. Mögöttem van egy ysalamiri ketrec az ilyen beszélgetésekhez... - Legjobb tudomásunk szerint nem vagyunk azok, Noel - mosolyodott el Abren. - A lányaim pedig most... házon kívül vannak. - Helyes - biccentett Naberrie. - Akit keresünk, egy gungan, a Birodalom előttről. Politizált is. Skywalker szerint még mindig él és ő mozgatta a szálakat ott, ahol most Anakin Solo az ügyeletes főnök. Ha megtaláljuk, akkor megértjük, mi zajlik most az EGB-ben, és hogyan került oda Solo. - Az ügy esetleges propagandaértékéről nem is beszélve - biccentett Dorvan. - Hogy hívják ezt a gungant?
Noel arra gondolt, amit Ben mondott neki. Hogy ha kimondja a nevét, az felér egy halálos ítélettel. De nem tehetett mást, ennek ki kellett kerülnie. Érdekes idők jönnek, gondolta.
- A neve... Jar Jar Binks.
|
|