|
Post by sithlord on Mar 6, 2015 8:43:27 GMT 1
A Korriban vörös homokját felkavarta a szél és egy alak tartott kitartóan a célja felé. Nem zavarta sem a szél sem a felkavarodott apró homokszemcsék, amelyek mindenhova bejutottak ha nem öltözködött megfelelően az ember. Végül az utazó megérkezett céljához, az assasinok központja a Sötétség Temploma ajtajához.
-Valar Morghulis! -köszöntötte az őröket a különös idegen, s azok készségesen beengedték amikor felismerték ki is az...
Arya Stark, akit sokan az Árny vagy a Menyét néven, esetleg a Macska néven ismerte, magabiztosan lépdelt a Hegyi Öreg, vagyis az assasinok vezérének tágas lakosztálya felé.
Arya alig múlt 14 éves de máris a leghírhedtebb gyilkosok közé tartozott akit csak a rend kitermelt magából. Nyurga alakja és meglehetősen szép arca, barna rövid haja és csillogó meleg barna szeme külsőleg egyáltalán nem tették őt azzá amivé vált... Nem is beszélve kezdődő nőiességéről, kicsi de formás melleiről és meglehetősen kívánatos gömbölyded fenekéről. A lányon az assasinok jellegzetes ruházata volt, így eme csábos dolgai most rejtve maradtak. Arya Stark a bájos loknis huncut kislányból, aki mindenkinek az útjában volt, az átélt szenvedések és tanítások hatására egy érzelem nélküli gyilkossá, könyörtelen vadásszá vált. Veszedelmes gyilkossá aki a Sokarcú Isten lelkes szolgája...Apját kivégezték még régebben valami lázongás miatt, a testvérei sem éltek már, de Arya túlélt... Az egyik assasin befogadta és kiképezte, majd a Rend jelszavával útjára bocsátotta...
A lányban azonban forrt a bosszúvágy. Valaha jómódú Hapan Nemesként élhetett a családja, amíg bele nem keveredett apja egy rivális családdal való háborúba, majd egy felségárulási ügybe. Bár az apja ártatlan volt, mégis kivégezték...Arya hallott róla hogy azóta új Királynője lett a Hapanoknak, ez azonban nem akadályozta meg abban hogy a bosszúját eltervezze és megvalósítsa. Azt fogja elvenni az ostoba Hapanoktól amit a legjobban becsülnek...a valódi trónörököst fogja meggyilkolni ha eljön az ideje...Na meg persze végez annak a bizonyos családnak a vezetőjével is, aki apját belekeverte az egész dologba, s aki miatt elveszítették teljes vagyonukat és birtokaikat.
Lehetett volna akár Éjnővér is belőle, ezt Arya is tudta, azonban az asszaszinoktól sokkal többet tanulhatott. Túlélést, ösztönt és a gyilkolás művészetét.
Valar Morghulis, vagyis a Halál utolér! Csak ennek köszönhette hogy amikor nagy nehezen eljutott az Assasin Rend központjába, a Sötétség Templomába, nem ölték meg azonnal. Mint kiderült Arya tanítója a Rend egyik legnagyobb, azóta már jobb létre szenderedett harcosa, Raistlin volt. Arya különleges tehetségének köszönhetően hamar feltört a ranglétrán és sokan Mosolygós Gyilkosnak illetve a Halál Húgának hívták. Tehetségére és nem utolsósorban szépségére az új Hegyi Öreg is felfigyelt. Arya pedig pontosan tudta hogyan használja ki úgymond a kis ártatlan törékeny szépségét céljai érdekében...Mert volt célja! Mégpedig a Hatalom és az hogy bosszút álljon egyszer családja gyilkosán... Párszor már lefeküdt ezzel az undormány alakkal és egyáltalán nem bánta. Számára a szex eszköz volt, hogy célja beteljesüljön.
Most tehát itt volt, és a Hegyi Öreg készségesen fogadta az ifjú hölgyet.
-Milyen kedves meglepetés Macska! -köszöntötte lelkesen az új Hegyi Öreg, akit nemrég neveztek ki a régi helyére, miután az csúfos kudarcot szenvedett egy ügyben és Wenthar dühében kivégeztette. -Valar Morghulis! -válaszolt a köszöntésre Arya. Vendéglátója hellyel kínálta. -Mi ügyben kerestél fel gyermekem? -kérdezte leplezetlen kéjvággyal a Hegyi Öreg a lányt. -A halálod ügyében! -válaszolt Arya olyan természetesen mintha csak az időjárásról, vagy a legújabb Coruscanti divatról akart volna csevegni. E szavakra vendéglátója igencsak ideges sőt mérges lett. -Mit képzelsz te szuka?! A Hegyi Öreggel beszélsz!! -ordította magán kívül, miközben elővette köpönyege alól az assasinok jellegzetes gyilkolóeszközét a görbe tőrt. -Nem vagy méltó erre a posztra többé! -kezdte érveit Arya érzelemmentesen akár egy droid. -Kéjvágyó ösztönlény vagy akit csak a nők és a pénz érdekel! Vezetésed alatt Rendünk hanyatlani kezdett! Ezért lehetséges az hogy Császárunk undorító gyíklényeket bíz meg azzal ami a mi kötelességünk lenne...- a Hegyi Öreg közbevágott. -Csak nem a Kardassiaiakra gondolsz? -Pontosan rájuk! -válaszolt Arya. -De ennek vége! Te meghalsz én pedig átveszem a Rend irányítását és újra méltóvá teszem ahhoz a rettegett névhez ami illik hozzá!
A Hegyi Öreg nevetni kezdett. A karvalyorrú, ravaszkás tekintetű férfit módfelett mulattatta hogy a lány ennyire merész. Nem baj attól még meghal, csak előtte szétbassza! Vagy előbb meghal és utána? Mindegy! Feldühítette és ezért halált érdemel és ő... Gondolatait egy ébenfeketeszínű tőr szakította félbe amely immár a torkából állt ki. A Hegyi Öreg hörögve próbált volna mondani valamit, de csak bugyborékoló vérhab jött ki a száján. Újabb tőrök és két nyílvessző zárta le a Hegyi Öreg rövid és eredménytelen karrierjét. Arya ajkain gúnyos félmosoly jelent meg. -Megkaptad amit akartál kutya!- azzal megvetően belerúgott ellenfele hullájába. Rövidesen két sötét alak jelent meg, mindketten a Rend és Arya odaadó hívei voltak. Egyikük előlépett majd letérdelt a lány előtt. -Óhajod szerint jártunk el! -mondta -Jó munkát végeztetek! A Rend immár a miénk! -emelte föl szolgáját a lány a földről.
Hamarosan híre ment annak a Rend körében hogy Arya átvette az assasin Rend fölött a hatalmat. Méghozzá az ősi módszerrel, meglepetés és orgyilkosság. Senkiben nem merült fel kétség az új vezető személyét illetően. Túl régóta gyűlölték az előzőt, aki lezüllesztette Rendjüket. Már rég meg kellett volna ezt tennie valakinek és tudat alatt jól tudták hogy közülük a legrátermettebbek, Aryának kell megtenni.
Az új Hegyi Öreg immár a lakosztályában üldögélt kényelmesen és titkos kódokat ütött be a kis kommpanelbe. Grodin Főkormányzó személyes kódjait. Hamarosan megjelent a Főkormányzó holografikus mása és Arya tisztelettel meghajtotta a fejét. -Megtettem amit kért, hogyan tovább főnök?
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Mar 8, 2015 16:45:01 GMT 1
- Utazz a Korriban II-re, leányom ahol találozol a kísérőddel a Nagai Hírszerzéstől. - villant meg a Főkormányzó holoképe. - Utána együtt mentek tovább Coruscantra, ahol közvetítőnk, a Sith Egyház beépített ügynöke a Köztársaság kormányában lesz a szállásadótok. A Sith Egyház és az Obszidián Rend helyi ügynökei segítenek majd nektek a feladat végrehajtásában. Nálad lesznek a minták, amelyeket szét kell szórnotok, a nagai kísérőd felel majd a célba jutattásért felelős techonológiáért. Járj szerencsével! Azzal a Főkormányzó holoképe elenyészett.
|
|
|
Post by sithlord on Jul 13, 2015 11:42:51 GMT 1
Korribani Sith Akadémia, történelmi kutató részleg: Rogerius Professzor, vagy ahogyan mások hívták, Rogerius Atya, elégedetten terpeszkedett a hatalmas íróasztal mögött, miközben a jegyzeteit olvasgatta. Egyre közelebb jutott ahhoz a misztikus ereklyéhez, amire az életét tette fel. Az Atya úgy 40 körüli, ösztövér és sovány fickó volt, ruhája a Sith Egyház megszokott öltözéke, a fekete csuklyás köpönyeg volt. A köpeny alatt viszont a legfinomabb Coruscanti selyem öltönyt viselte, lábát kényelmes csizmába bújtatta. Rogerius ugyanis, bár már teljesen ősz volt vállig érő hosszú haja, meglehetősen hiú ember volt. Arcából akár egy keselyűnek úgy állt ki jellegzetes orra, ami miatt a Sith Papok is gúnyolták hősünket. Most kényelmesen elhelyezkedve, nehéz és veretes yokkfa íróasztala mögött, magában csak lesajnálni tudta csúfolódó ellenfeleit. Most azonban várt valakire. Egy kedves tanítványára, akivel hamarosan elindulnak megkeresni azt a bizonyos ereklyét, amelyet még Palpatine Császárnak (legyen áldott emlékezete), sem sikerült megtalálnia. Egy Koronát keresett jó öreg Rogeriusunk, immár majd 15 éve... Egy korona, amely a Sötét Oldalt képviseli, és amelynek tulajdonosa képes fókuszálni a Sötét Oldal energiáit, megnövelve ezzel a saját hatalmát is többszörösen. Ez a korona még az ősi időkben készült, akkor amikor a 200 éves Sötétség ideje volt. A Hatalom Koronája, így hívták, és joggal. Mert ez a Korona az ősi Sith mesterek energiát hordozta, amely zabolátlan nyerseségével már többször lángba borította a galaxist... Karnees Muur készítette el ezt az ékszert, és belesűrítette hatalmát. Állítólag ezzel a Koronával uralta a legendás Sith Nagyúr a galaxist, valamint ezzel hozta létre a félelmetes szörnyeit és a Rakhghulokat is... Muur bukása után viszont a Korona eltűnt és elveszett. És bár azóta is szinte valamennyi Sith Nagyúr kereste és kutatta nyomait, azóta sem lelték meg, egészen mostanáig... Tanítványa ugyanis érdekes nyomra bukkant, amely egy lehetőségnek bizonyulhat. Éppen ezért Darth Rogerius már türelmetlenül várta tanítványát, hogy beszámoljon arról amit talált. Az Atya megropogtatta ujjait, majd folytatta elmélkedését...
|
|
|
Post by Revan on Jul 13, 2015 16:30:05 GMT 1
Briana már hónapok óta kutatott ősi sith dokumentumok között. Eltökélte, hogy meg fogja találni az ereklyét, mire mestere annyira áhítozik. Természetesen erre az ereklyére bármely sith nagyúr szívesen rátenné a kezét. Már évek óta Rogerius Professzor felügyelete alatt munkálkodik és most egy igen ígéretes nyomra bukkant. Rogerius már az akadémián töltött korai éveiben kiszemelte őt magának. Nem adott pontos magyarázatot arra, hogy miért. Igazából csak ugyanazt a választ adta, amivel a jedik is mindig magyaráznak. Az Erő akarta így. Ki tudja. Talán látott valamit a lányban, amit mások nem. Nem az a tipikus sith volt. Egyesek szerint nem is lenne helye a Korribanon. Inkább illene be a szürkék, mint a sithek vagy a jedik közé. Mondják ezt azok, akik csak az erőszak útját ismerik. Briana Sarlin másképp gondolkodik, mint az átlag sith. Ő jobban kedveli a meggyőzés és a manipuláció útját, mint a nyers erőszakot. Nem is sokan látták még a kezében a fénykardját. Akik látták, azonban határozottan vallották, hogy jól bánik vele, ha használnia kell. Mások pedig már semmit sem mondanak. De ahogy a nyers erőszakot, úgy ebből következően az esztelen gyilkolást sem tartja magához méltónak. Hetek óta kutatott egyetlen nyom után, most pedig végre meglelte, amit keresett. Igaz, nem egyedül. Igénybe vette valakinek a segítségét. De mesterének az eredmény a fontos leginkább. Tisztában volt vele, hogy Rogerius türelmetlenül várja a beszámolóját. Ám ő sosem volt kapkodós alkat. Ezt pedig még a mestere is tudta, sőt, tán az egyetlen volt, akinek elnézte ezt. Ez a ráérős stílus egyébként azért volt, mert nem szeretett elhamarkodottan következtetni vagy dönteni. Többször is meg kellett győződjön arról, hogy valóban az e, amit talált, aminek hiszi. Nem vetne rá túl jó fényt, ha elrángatná mesterét valahova a semmi közepére a semmiért. Végül mestere elé járult és féltérdre ereszkedett, tiszteletadás gyanánt, majd felszólítás nélkül felegyenesedett. -Mesterem! Úgy vélem, sikerült egy ígéretes nyomra bukkannom az ereklyét illetően. Egy segítőm az Ord Radamán fellelt egy régi galaxis térképet az óidőkből. A kutatásaim alapján bizonyos, hogy Karnees Muur néhány követője megfordult ott a halála után. Erős a gyanúm, hogy a térkép újabb nyomhoz vagy akár a keresett tárgyhoz vezethet. Többször is megvizsgáltam az előzetes adatokat. A térkép kora stimmel.Előadta hát mondandóját, amivel előzetesen felcsigázta mestere érdeklődését. A hangja ugyanolyan volt, mint máskor. Szinte semmi érzelmet nem lehetett benne fellelni. Ő egyszerűen ilyen volt. Nem mutatta ki az érzelmeit. Sem a jókat, sem a rosszakat. Állítólag mosolyogni sem látta még soha senki.
|
|
|
Post by sithlord on Jul 13, 2015 16:50:25 GMT 1
-Jó munkát végeztél tanítványom! -mondta elégedetten Rogerius Atya. -Szóval az Ord Radamán? -Igen Mester! -válaszolta a nő érzelemmentesen. Brianna nem sejtette hogy pontosan emiatt a tulajdonsága miatt szemelte ki Rogerius tanítványnak. Neki nem egy forrófejű és gondolkodni képtelen, habzó szájú gyilkos, hanem egy logikusan gondolkodó és érzelmeit háttérbe szorító ember kellett. -Hallottál e már a Cyelonok Legendájáról? -kérdezte az idősebb Sith. -Igen mesterem! -válaszolta magabiztosan a nő. -Ők voltak azok akik a Rakatákat előzték meg Birodalmuk építésében az Óidőkben! Ők voltak azok is akik létrehozták az élő szerves űrhajókat, amiket a Vongok is és... -Elég! -szakította félbe a tanítványt Rogerius. -Valóban jól mondod, hogy ők az ősibbnél is ősibb lények voltak. Egyesek szerint Karnees Muur az ő titkaikat fedezte fel, ahogy a későbbiekben Darth Andeddu, vagy ahogy most nevezi magát Waranous! -Rogerius megrezzent az Áruló nevének kiejtésétől. -Azt akarja mondani mester hogy Waranous élő hajója a Dracoon az valójában Cyelon technológia? -Jól mondod tanítványom! Ahogy a korona is ez alapján a technológia alapján készülhetett! -válaszolta meg a kérdést Rogerius. -Nos mikor indulunk? Illetve beszélj nekem, hogyan is képzelted el ezt az egészet?
Rogerius kíváncsian várta tanítványa terveit. Annál is inkább mivel mindjárt két legyet is üthet úgy néz ki egy csapásra. A Korona és a Cyelonok titkai...várnak rá.
|
|
|
Post by Revan on Jul 13, 2015 17:33:35 GMT 1
A fiatal sith készségesen válaszolt a mestere minden kérdésére. No persze talán csak költői kérdés volt felé a legendára vonatkozó. Elvégre igen sokat tanult ahhoz, hogy itt lehessen. Sok legendát és mondát ismert már meg. Hogyne ismerte volna az egyik legrégebbi legendát. Bár felmondani nem tudta a leckét, mestere nem kívánta visszahallani. -Bátorkodtam indulásra felkészíttetni egy hajót, mester. Azonnal indulhatunk, ha kívánja. A mester a felől is érdeklődött, pontosan mik az elképzelései a dolgokkal kapcsolatban. -Nos, a segédem Ord Radamán várakozik az érkezésünkre. A holoképek alapján azonosítottam be a térképet. Azonban meg még nem fejtettem. Ahhoz arra van szükség, hogy közelebbről megvizsgáljuk. Nyilvánvalóan valamilyen titkot rejt, ha megnehezítették az olvasását. Tehát, először is meg kell, hogy találjuk őt, majd alaposan megvizsgálni a térképet, hogy megtudjuk, merre tovább. Amennyiben ön is egyetért az elképzeléssel, indulhatunk.
|
|
|
Post by sithlord on Jul 13, 2015 18:02:20 GMT 1
-Nos előtte teszünk pár óvintézkedést! -mondta sokat sejtetően Rogerius, miközben alaposan szemrevételezte tanítványa formás idomait. Igazság szerint Rogerius tudott volna mit kezdeni azzal a szabad idővel, amivel az Ord Radamáig rendelkezhettek. Rogerius aprólékosan minden terhelő adatot az útjukról lementett egy kis adatkristályra, majd törölt mindent a gépekről. Brianna megértette miért teszi ezt a mestere és aztán arra döbbent rá hogy Rogerius nem akarja hogy Wenthar tudjon a küldetésről...Nocsak! -Tanulmányi útnak álcázom a küldetésünket, így a Császár nem is fogja sejteni mi a célunk valójában! -Rogerius elégedetten mosolygott önnön ravaszságán. -A Császárt nem lehet csak úgy átverni! -mondta a tanítványa. -Jobb lesz ha vigyáz vele Mester, a Császár még önnek is túl nagy falat!
A két Sith hamarosan a Korriban leszállóplatformjánál volt, ahol a nő hajója várakozott.
Eközben egy óvatos árnyék minden lépésüket követte. Egy Aszasszin volt. Egyike a legképzettebbeknek. Rogerius nem is sejtette hogy az Aszasszin mindent rögzített amiről beszélgettek, ahogy azt sem hogy egészen a kikötőig követte őket. A titokzatos valaki hamar elküldte üzenetét a megfelelő helyekre, aztán eltűnt akár a vörös sivatag pora a szélben...
|
|
|
Post by Revan on Jul 13, 2015 19:07:57 GMT 1
Briana figyelmét nem kerülte el mestere tekintete. Nos igen, együtt kell élnie a ténnyel, hogy a tehetsége mellé nem elhanyagolható külsővel is megáldotta a sors. Azonban ez is csak egy eszköz a fegyvertárában. Még így is, hogy nem sok érzelmet mutat, könnyedén elcsábítja a legtöbb célpontot, ha úgy adódik. De a puszta meggyőzésben is igen hasznos a megjelenése. Ezért öltözik így. Arra azonban büszke volt, hogy mestere esetében nem volt szüksége ilyesmire. Igaz, még gyakorlatilag kislány volt, mikor maga mellé vette, mint mentor. Előrelátóan egy kis civil célokra használt hajót szerzett az utazáshoz. Legénység nem volt, de elfért pár utas. Azonban az utasok csak ő lesznek, más nem. Nincs szükségük kíséretre. Főleg így, hogy Rogerius csupán tanulmányi útnak jelezte. Ez így nem fog gyanút kelteni. Ha Briannát aggasztotta is, hogy tilosban járnak, akkor nem volt észrevehető. Ahogy más érzelmek, úgy a félelem sem igen látszott meg rajta szinte soha. -Minden készen áll, mester. Foglaljon helyet, kérem. Amint kényelmesen elhelyezkedtek, már zárta is a rámpát, majd felemelte a hajót és elindultak. Szerencse, hogy az évek során sokat kellett utaznia, remekül megtanult járműveket vezetni. Így nélkülözheti a legénységet, ha egyedül kell utazzon.
|
|
|
Post by sithlord on Jul 14, 2015 8:28:50 GMT 1
Milyen kellemes külsejű tanítványom van, gondolta kissé kajánul Rogerius, miközben a különböző taktikai képernyőket bámulta meredten. Átgondolva helyzetét, bizony most árulást követ el a Nagyúr, Darth Wenthar ellen. Nagyon reménykedett benne, hogy a Császár nem jön rá a turpisságára, máskülönben vele szemben is az az eljárás lép életbe, mint már annyi áruló Sith Mesternek: kivégzés és halál...
De a Koronával megváltozik ez a helyzet. A Korona segítségével bosszút áll végre azon az emberen, aki kivégeztette bátyját és családját. Rogerius ugyanis a Kandor -féle összeesküvés vétlen áldozata volt, abból a szempontból hogy szeretett bátyja és nővére, az összeesküvők vezetőségi tagjai voltak. És mint ilyeneket, először megkínozták aztán kivégezték a Wentharhoz lojális erők...
Ez az összeesküvés is csak azt erősítette meg hogy a Nagyúr gyenge, és a Banei Doktrína értelmében már rég halottnak kéne lennie. Egy valódi Nagyúr nem engedte volna hogy odáig fajuljon a helyzet hogy egy összeesküvés áldozata legyen majdnem... Wenthar gyenge és el kell tűnnie, ehhez pedig jó eszköz lesz a Korona...
Elmélkedéséből tanítványa hangja zökkentette ki. -Ord Radama, mesterem! -mondta Brianna. -Megérkeztünk!
|
|
|
Post by david on Jul 15, 2015 12:48:19 GMT 1
Az Időrabló feléleszti David élettelen testét,és a lelkét. -Hol vagyok?-Kérdezi David -Korriban hatalmas kőtemplomjában.-Válaszolta suttogva -Miért vagyok én itt?? Hogy kerültem ide??-Kérdezte kétségbeesetten David. -Meghaltál.. -Ki fénykardja által?-kérdezte mérgesen David. -Ezt én nem mondhatom el neked. Hosszas idegeskedés,és hőbölgés után,mikor David elfáradt,megkérdezte az időrablótól,hogy: -Mi a neved? -Majd a kiképzésed után elmondom,mert akkor majd bízhatok benned. -Miért?? Most nem bízhatsz bennem??? Úgysem tudnálak megölni az alapvető fegyverzetem nélkül.. Meg amúgy is,miért akarnálak megölni,ha semmi esélyem nem lenne a fegyvered ellen?? Erre a kérdésre az időrabló nem válaszolt. De azt gondolta,hogy David visszamenne a Jedi főhadiszállásra,elárulna mindenkit,és a Jedik megölnék őket. Bár tudta,hogy ez fizikailag lehetetlen,hogy átkeljen a fél bolygón, Kard,víz,és élelem nélkül. Időrabló flegmán odadobott Davidnak egy kardot,és mondta neki: -Holnap kezdődik a kiképzésed. Készülj fel rá! -Milyen kiképzés? ?? Már kiképeztek Jedinek.. Mondta David,aki ha a tekintetével ölni tudna,meggyilkolt volna mindenkit a Hatalmas kőtemplomban. Gondolkozott az a rabló,hogy most mit mondjon.. Nem akarta elmondani Davidnak,hogy sith lesz és nem Jedi,hiszen tudta,hogy a karddal amit a kiképzésre adott Davidnak,megölte volna Őt. Ezért ezt válaszolta: -Veled más tervünk van. Nem lehetsz Jedi,ahhoz te túl erős vagy.. a Piszkos Jedikkel csak a szánalmas harcosok vannak..-Válaszolta meggyőzően. -Ez Nem is Igaz!!!-Üvöltötte David. -Na jó,én el is megyek tombold ki magadat.
|
|
|
Post by sithlord on Jul 15, 2015 17:52:00 GMT 1
Az Időrabló a Sötét Úr nagyot nevetett magában amikor kiolvasta David elméjéből hogy az végezni akar vele! Helyes! A Sötét Úr érzékelte a fiúban kavargó nyers, ám az Erőhöz nem köthető energiákat. Pontosan ezért keltette életre a Korriban egyik eldugott és az ősibbnél is ősibb Szentélyében. Amit viszont a kisfiú nem sejtett az az volt hogy a külseje is megváltozott. Szemei jeges hidegséget hordozó kék színt öltöttek, bőre pedig halvány kékes szürke színárnyalatot vett fel.
Nem volt élő de halott sem volt hanem a kettő közötti állapotban támadt új életre hogy bevégezze az Időrabló eszelős tervét, és annak egyik piciny ámde annál fontosabb fogaskereke legyen
A Sötét Úr otthagyta a kisfiút amikor az a nyafogásaival fölöslegesen fárasztotta. Elvégre Ő a Sötét Isten, nem ér rá gyerekeket pesztrálgatni...Így a Sötét Úr eltűnt, magára hagyva Davidet a gondolataival..
|
|
|
Post by david on Jul 16, 2015 9:42:33 GMT 1
Elkezdődött a kiképzés. David körülnézett és körülötte vörösen villogó fénykardok voltak,És Jedi egyenruhában lévő bábuk. Mostmár nem a templomba voltak,hanem pár mérföldel arréb,egy kiképzőtáborban. Nem voltak kőházak,De rengeteg kék hordozható sátor volt ott,azt gondolta,hogy ebben fognak aludni.
-Azta,mekkora Fa!-mondta David csodálkozva. -Jó nagy,mi? Ez Korriban legidősebb,és egyben a legnagyobb fája.-Szólalt meg egy mély hang.
David picit megijedt,mert azt hitte,hogy egyedül van.
-Te ki vagy??-mondta rémültem David -A Sötét nagyúr!
David furcsán nézett a sith nagyúrra. -Te vagy a nagyúr? Ha az lennél akkor nagyobb dolgod lenne,mint,hogy kiképezz egy volt Jedi lovagot,nem-de?-Mondta kicsit flegmán David. -Ne beszélj így velem! Hogy gondolod ezt?!? Örülj neki,hogy nem egy vén öreg bolondot küldtem mesterednek!-Üvöltött a Nagyúr -Jól van,na! Megértettem volna akkor is ha nem üvöltesz mint egy fába szorult féreg!-Mondta mérgesen David. -Na megvolt az első veszekedés! Látom te nem félsz senkitől,még tőlem sem. Pedig tőlem kéne félned! Ha ilyen hangnemben beszélsz velem,akkor bármikor megölhetlek. -Akkor ölj meg! Nem félek akkor sem,ha meg akarnál ölni,akkor fel se élesztettél volna,az Időrablóval!
-Inkább kezdjük a kiképzést. Válassz fegyvert!
David mindegyik fegyvert jól megnézte. Volt itt minden: Lándzsa,fénygránát,fénylő dobócsillag,stb. De megakadt a szeme egy kétpengés fénykardon.
-Ezt választom! -Jól döntöttél. Ez az egyik legjobb fegyverünk. Na lássuk mit tudsz. Üsd le a bábukat!
David elindult,és azt hitte,hogy ezek a bábuk nem mozognak és nem támadják meg őt. Pedig megtették,David ilyedten hátrált tőlük.
-Ezek meg mik??? Mondhattad volna,hogy visszatámadnak!!-mondta dühösen David -Mit gondoltál? egy ilyen jó harcosnak egy sima bábut adok ami nem csinál semmit? Inkább támad meg őket!
-Azt elfelejtettem mondani,hogy ezek a bábuk fokozatosan erősödnek,az első 3 még gyenge,de azok után már figyelj oda és adj bele mindent a harcba!-mondta a Nagyúr -Oké,mester.
David odament az első bábuhoz. Fénykardjával először a lábát suhintotta le,utána a fejét. Következett a második bábu. itt már nehezebb volt a dolga. A bábu majdnem megvágta de David gyorsan lehajolt,kivédte az ütést, és az egyik pengével a hasát döfte át,a másikkal a fejét. Jöhet a 3. bábu. David vele is könnyen elbánt. a lábával lerúgta a fejét.
A negyedik bábutól már kicsit félt. Erősebb páncélzata,és erősebb kardja is volt.
10 percen át harcoltak de senki sem nyert. David elterelte a figyelmét azzal,hogy azt mondta neki,hogy:
-Azt nézd,ott egy másik sith harcos! Végre fél óra után letudta győzni ellenfelét,úgy,hogy az már föl nem tudott kelni. A nyakát vágta el.
|
|
|
Post by david on Jul 16, 2015 16:07:17 GMT 1
-Holnap folytatjuk a kiképzésed! Nehogy azt hidd,hogy ennyi volt az egész! -És akkor csoportosan jönnek rám a bábuk vagy mi?-kérdezte érdeklődve David. -Annyit árulok el,hogy egy sokkal erősebb,és hatalmasabb harcossal,fogsz megküzdeni. Aki már élni fog,és nem bábu lesz. -Oké,Mester!-mondta lelkesen a tanítvány.
David még bele se gondolt,hogy mi lesz Amelia-val és az egész Jedi csapattal,azonban este alvás helyett már ezen törte a fejét.
Mi lesz,hogyha Amelnek valami baja esik?? azt David nem élné túl. 02:34-kor megkereste a Nagyúrt,és hamar meg is találta, egy tábortűznél aludt. Felébresztette,és megkérdezte,hogy mi lesz Amelia-val. -Mester,mi lesz Ameliaval? -Nem tudom,majd ha kialudtuk magunkat kitalálunk valamit. -De mit? -Majd megtudod,de most hagyj aludni,vagy most azonban megöletem!-mondta mérgesen a Sötét úr. -Oké,bocsánat mester.-mondta kicsit szomorkásan David.
|
|
|
Post by sithlord on Jul 16, 2015 18:39:03 GMT 1
Az Időrabló jót nevetett ahogy a szolgáját, Darth Kulant a kisfiú újra és újra felbosszantotta. Élvezettel nézte a kisfiú harcát.
Azonban David egy idő után kezdett fárasztó lenni az ostoba Jedi Hercegnő utáni sírámaival, így egy okos trükköt talált ki. Az egyik fiatal kislányt, álcázó mágiával Amillá alakította. A kislány a megtévesztésig hasonlított David „szerelmére”
-Szia! De ügyike vagy! -mondta bájosan csicseregve Davidnek a semmiből előbukkanó kislány, Amil dublőr.
David szíve hevesen kezdett dobogni amikor meglátta kis pajtását...
|
|
|
Post by david on Jul 16, 2015 19:11:16 GMT 1
-NEM! NEM FOGOM EZT CSINÁLNI!!! EZZEL MEGBÁNTHATOM AMIL-T!!!!-Üvöltötte A dublőrnek David. -JÓL VAN!! Nem kell üvölteni.-Mondta fokozatosan halkabban beszélve a dublőr. -Menj el,mielőtt begurulok,és én viszlek el! Ezzel a lendülettel David visszavarázsolta a kislányt az eredeti testéhez. Mivel még mindig nem volt nappal David elment aludni. A Sátor belülről hatalmas volt. Jobb oldalon egy éjjeliszekrény,bal oldalon egy tükör,az alatt egy ruhásszekrény. Úgy látszott mint ha nem lett volna a sátornak teteje,de volt,csak láthatatlan,és a legkisebb csillagot is meg lehetett látni alatta. Mikor felkelt David,látta,hogy a sátornak látszott a teteje. Csodálkozott,aztán odament a Sithlorhoz,és rákérdezett: -Mi ez a tető? Este látom vele a csillagokat,reggel meg normálisan néz ki. -Ez egy varázstető. Ezeket használjuk a csillagok nézésére,mert ezekből meg tudjuk jósolni,hogy egy esetleges háborúban,van-e esélyünk nyerni. -Mellesleg gyakorolj,mert jövő héten az egész Sith főnökségnek mutatod meg,hogy hogyan tudsz harcolni a fő-fő kiképzésen,amin eldől,hogy lehetsz-e sith,vagy nem. David már picit megijedt. -Mi lesz,hogyha nem lehetek Sith se? Akkor mit fogok csinálni? -Ennek nagyon pici az esélye,Tanítványom-Biztatta a Nagyúr David-ot.
|
|
|
Post by david on Jul 17, 2015 7:09:11 GMT 1
Amelia sem volt valami jól. Hiányzott neki David, nem tudta,hogy mit tegyen hiszen azt hitte,hogy meghalt.
De miközben ezen gondolkozott,elment aludni,mert nagyon fáradt volt. Ő viszont már nem sátorban,hanem kőházban aludt. Elég takaros kis házban.
Jobbra egy hatalmas ruhásszekrény tele ruhákkal. Balra egy fegyvertartó,ahova akár 30 fénykard is befér. Az ággyal szembe volt egy ajtó,ami a konyhához vezetett.
Amelia álmában Davidot látta. David ezt mondta neki: -Amil.. Én Élek.. Itt vagyok Korriban-on. Ha szeretnél velem találkozni akkor gyere el egyedül mihamarabb. És készülj úgy,hogy egy hatalmas döntést kell hoznod.
Amelia nem tudta,hogy mit gondoljon. Álatlában az álmai igazak voltak,de ez esetben nem 100%-osan hitt bennük. Futott a mesteréhez,de olyan gyorsan mint még soha.
-Mester!!! David él!!!!-mondta izgatottan Amil -Dehogy is. ne beszélj marhaságokat. -De láttam az álmomban,azt mondta,hogy hatalmas döntést kell majd hoznom,és,hogy mihamarabb menjek Korribanba,egyedül.
|
|
|
Post by sithlord on Jul 20, 2015 11:13:41 GMT 1
Kulan mester újabb és újabb riposztokat vitt be fénykardjával a David nevű kisfiúnak, aki egyre jobban harcolt és küzdött, így sikeresen kivédte mestere csapásait. Kulan a Sötét Isten utasításának megfelelően képezte a fiút, a fájdalom lelki megterhelés és fárasztó feladatok rátukmálásával, azonban David ügyesebbnek bizonyult mint számított rá.
-Fáradt és éhes vagyok! -rogyott le végül David a vörös homokkal teleszóródott kőpadlóra. -Majd eszel ha végeztünk! -mondta dühösen Kulan mester. -Talpra te nyafogó féreg!
David begurult. Kezét előrenyújtva a mester irányába mutatott, amit hirtelen kékes fénygömbök hagytak el, mialatt a kisfiú szemei bíborvörös színárnyalatot vettek fel. -AZT MONDTAM ÉHES ÉS FÁRADT VAGYOK KUTYA!!- üvöltötte a kisfiú magán kívül.
Kulan mester azt se tudta hova legyen meglepettségében amikor a kisfiú által generált kékes energiagömbök beburkolták és apró villámokkal szaggatták tépték a testét. -Elég...ELÉG!! -üvöltötte a mester, azzal a kékes energiagömböcskék úgy tűntek el ahogy megjelentek. David ugyanaz a megszeppent de picit szemtelen kisfiú lett aki volt....
|
|
|
Post by david on Jul 21, 2015 10:06:36 GMT 1
David miután lenyugodott,megkérdezte,hogy mi lesz vele. -Mester! Akkor én most Sith leszek??-kérdezte David -Igen! Mire gondoltál? Hogy majd a sitheknél leszel Jedi?!? -De akkor mi lesz a Jedi barátaimmal? Már csak Sith barátaid vannak. a Jediket Felejtsd el!
David arra gondolt,hogy azért egy sith katona sokkal erősebb mint egy Jedi,szóvak kitüntetésnek vette egy idő után.
Már csak 3 nap volt a kiképzés végéig. David eddig úgy látta,hogy jól végzi a munkáját.
|
|
|
Post by david on Jul 21, 2015 10:10:50 GMT 1
Bár kicsit izgult,hogy mi lesz,ezért sokkal többet gyakorolt. Már csak pihent,evett,ivott gyakorolt. -Na ennyi gyakorlás elég lesz mára! Menj,pihenj,vagy olvass,mert az is kell egy Sithnek. Nem lehetsz hülye. -De Mester? Nem Erőpróba lesz a kiképzés végén?-kérdezte David. -Dehogy is! Még szellemi próbák is lesznek. Méghozzá behatolok a lelkedbe és próbára teszlek! -Maga??? Hozzám sem tudna érni...
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Aug 4, 2015 20:58:43 GMT 1
A Solence pilótafülkéjében zajló társalgás úgy halt el, mintha valahol megszakadt volna egy hangszóró búgása. Pedig csak a két pilóta hallgatott el, amikor belépett mögéjük a sötét köpenyes alak. Rastari jellegzetes mozdulatával a fejére tette egyik kezét – a vastag vakorcsokba tömörített haját összefogó kötés érdes tapintása mindig éberebbé tette a Sith tanítványt. Felvont szemöldökkel konstatálta, hogy a két kormányos még nála is fiatalabb, holott ő maga is csupán két év múlva lesz negyed évszázados.
- Indulhatnak – utasította a pilótákat, akik az ilyenkor érvénybe lépő protokollnak megfelelően síri csendben tevékenykedtek. Természetesen nem ez az íratlan szabály forrasztotta a torkukra a szót, hanem a félelem, ami úgy remegett bennük, mint egy jubifa levele. Rastari érezte a nő rettegését, és csak úgy sütött felé a fiú borzadály által táplált megfelelési kényszere. Mindig örömmel töltötte el, ha a bolygón kívüli rutinfeladatot kapott. A Korribannal ellentétben a világon mindenütt egy egyszerű, mezei Sith felbukkanása is ijedelmet keltett a többi halandóban.
Rastari sötéten mosolygott, miközben érezte, ahogy a Solence megremeg, miután a hajó lecsatlakozott az ellenőrzőállomás zsilipátjárójáról. A kecses sikló a Hegyi Öreg és némelyik másik Nagyúr személyes ellátmányát szállította, ezért a bolygón való landolás előtt egy Sithet küldtek fel a hajóra, jelen esetben Rastari látta el ezt a feladatot. Friss levegőként szívta magába a pilóták egyre terjedő félelmét, amikor a Solence elhaladt egy hatalmas SiSD parancsnoki tornya mellett.
Néhány technikus sietett a fülkébe, hogy a raktérből áthordjanak néhány apróbb dobozt, amit nem szabadott kirakodni a többi szállítmánnyal. Rastari azonnal megérezte, hogy az egyik férfi a széthúzódott köpenye alatt feszedező izmait tanulmányozza, ezért leengedte a kezét, és szorosabbra húzta a ruháját. A technikus majdnem elájult az ijedtségtől, és kirohant a helyiségből, társára hagyva minden munkát. Rastari pedig elgondolkodott azon, hogy mesterei vajon miért nem tanították meg rá, hogy a szépséget igen hasznos fegyverként lehet kezelni, amikor eltereli mások figyelmét. Ő maga számtalanszor alkalmazta a saját testét csaliként, de azt is belátta, hogy mesterei nem voltak birtokában ennek a képességnek. A Sith Nagyurak ugyanis aszott, idő előtt elöregedett múmiák voltak, és bár a szépség relatív, ennyire azért nem. Rastari azon morfondírozott, hogy ki kéne fejleszteni az örök szépség forrását...
Gondolatai megszakadtak, amikor hajmeresztő sötétség borult a szemei elé. A következő másodpercben rájött, hogy valójában egy pillanatig se vesztette el a szeme világát, csupán a pilótafülke fényei aludtak ki. Aztán olyan érzés szikrázott fel a bensőjében, mintha hosszú kómából ébredt volna fel az imént. És mintha a fejében lapuló alattomos tompaság és köd egy másodperc alatt elillant volna...
Miféle tompaság? – hökkent meg abban a minutumban, amikor az Erő felkavarodott. Az előbb még a háta mögött pakolászó ember pedig szintén mozdulatlan volt. Rastari érezte az erőszakos, szinte őt magát is elemésztő vad energiaörvényt, amit a rakodómunkás árasztott magából. Lassan, kezét a fénykardja markolatára ejtve szembefordult vele.
Éppen csak átszaladt az elméjén a gondolat, hogy megtévesztették az agyát, amikor az előtte tornyosuló fekete démon villámgyors mozdulatot tett a kezeivel, először kétfelé, majd Rastari irányába, aki egyszerre zuhant a padlóra a pilótafülkében tartózkodó legénységgel. A keze automatikusan a torkához kapott, és amikor a szeme elé emelte a tenyerét, azon sötétvörös vér piroslott. Köhögnie kellett, de nem tudott – egy vérsugár lövellt a levegőbe a nyakából. Kézzel igyekezett elszorítani a sebet, de ujjai közül is szivárgott, spriccolt az élete. Közben fél szemmel látta, hogy lemészárlója a kormányműnél tevékenykedik. Hallotta a pilótanő bugyborgó nyögését, és halványan eljutott a tudatáig a saját krákogó, nehézkes légzése, amint a vére elkezdte elzárni a légútjait.
Egyre inkább homályosan, de látta, ahogy a fekete köpenyes lény átlép fölötte. A jelenség hirtelen megtorpant, megpördült, és egyenesen Rastari szeme közé nézett – elmosódó arcán kíváncsian összeszaladtak szőrtelen szemöldökei. Aztán hangtalanul távozott.
Rastari azonban tudta, hogy a képe beleégett a retinájába. A félelem és a gyűlölet úgy gyűlt össze a belsejében a szörnyeteg láttán, mint a vére az egyre szélesedő tócsában. A felemás szemek, halottsápadt arc, az éjszaka színében pompázó tekintet, a vörös ajkak... A felismerés hatására úgy árasztotta el az egyre növekedő gyűlölet, mint valami szélvihar. Haragja szétfutott a fülkében, és a még életben levő kollégái azonnal kiszenvedtek.
Rastari végre meg tudott mozdulni, és elkezdte magát vonszolni a földön. A medikai szoba felé vánszorgott – és megpillantotta a renegát Sith Nagyurat lelépni a rámpán...
Darth Sordist.
A magánhangárban lebzselő öröket nem érdekelte, hogy ki a jövevény, nem is az azonosítás volt a feladatuk. A Sith Akadémia minden bejáratát szigorúan őrizték, és maga Wenthar Császár sem haladhatott át a puszta megjelenésével, ha nem tudta a biztonsági kódot. Vagy talán túlzás lenne az iménti gondolat? – morfondírozott a magasabbik rangú kapuőr. Talán igen, talán nem. Ám ha Wenthar Nagyúr átjuthat a kódjai nélkül pusztán annak köszönhetően, hogy egyetlen gondolatával eltiporna minden ellenállást, nos... Ilyen megfontolásból teljesen helyes és logikus, hogy Sordis Nagyúr is ugyanezeket az előjogokat élvezi.
Az ajtó feltárult, és a férfi újra bezárta, miután a baljóslatú alak átsuhant rajta. Kicsit félelmetes volt... de mi is? Valaki átment az előbb? De hát nincs itt senki azon a siklón kívül, az pedig napok óta landolt már, és napok óta egy lélek se járt errefelé.... Kicsit fáradtnak és tompának érezte magát, de nem merte megkérdezni a társait, hogy mi okozhatta zavarodottságát. Egyikükön látta is, hogy kicsit megroggyant, és jobban körülnézve látta, hogy az emberei is ugyanolyan fáradtak, mint ő. Betudta tehát a kimerültségnek az egészet, végül is ki nem szenderedik el munka közben?
Sordis egyre mélyebbre haladt az Akadémia szűk lépcsőfolyosóin. Ahogy közelebb ért, erősebben érzékelte a központi átriumban nyüzsgő mesterek és tanítványaik kisugárzását, és lelassított kicsit, hadd élvezzék ki még az életüket, azt a keveset, ami még maradt nekik... Nem rejtette el magát az Erőben, hagyta, hogy megérezzék a jelenlétét. Már majdnem a helyiségben volt, és megmártózott leendő játszópajtásai érzéseiben. Harag, gyanú és a felismerés érzése áradt felé. Ő pedig a kezeit maga előtt összekulcsolva, békésen lépett be a csapdába.
Hat-hét mesternek látszó alakot és több tucatnyi növendéket vélt felfedezni a helyiségben. A társaság rendkívül ügyes észrevétlenséggel és pontossággal igyekezett körbevenni őt, mialatt az átrium közepe felé sétált. Tudta, mi következne, de továbbment, keresztülhúzva ellenfelei számításait passzív magatartásával. Nyilván mindegyikük kétszer is meggondolta, mi a teendő, amikor érezni engedte a hatalmát. Békéssége zavarodottságot keltett, míg végül a szemközti ajtó előtt a hat Sith mester ugrott elé, elállva az útját. Sordis kénytelen-kelletlen megtorpant.
- Micsoda arrogancia – vetette fel rikácsoló hangsúllyal az egyik fiatal Úrnő, aztán gúnyosan elkuncogta magát. A falakból kövek estek ki a hang hallatán, s az ifjabb tanítványok hátráltak egy-egy tétova lépést.
- Még te sem lehetsz ennyire öntelt, hogy egymagad mérkőzz meg velünk – mondta egy felismerhetetlenre égetett arcú férfi, akit Sordis kiképzőmesternek vélt. – Ha mégis, akkor nem álltál kétszer sorba ott, ahol az észt osztották. Ismered a képességeinket. Szóval ha megadod magad, a halálod gyorsabb lesz a megjelenésednél.
Miután ezután sem történt semmi, egy másik mester lépett előbbre.
- Nincs Sith Nagyúr oly hatalmas, hogy legyőzzön minket – közölte, mialatt a társai mellé szegődött.
- Szervusz, Lagg – biccentett Sordis. – Nem tévedtek, egyikőtök sem. Talán csak egy kicsit, második belegondolásra. Valóban nem állhatnék ki ellenetek, ha tényleg csak egy Sith Nagyúr hatalmával rendelkeznék!
Hét Erővillám indult felé egyszerre, ám Sordis ekkor maga lett a villám. Kék kisülés formájába alakult, és hét irányba csapódott ki – legalábbis a külső szemlélő valami ilyesmit láthatott. A Sith mesterek testébe vándorolva eltűnt, és a Nagyurak testéből apró energiák cikáztak mindenfelé. A szikrázó Sithek teste összevissza rángott, aztán megállapodtak. Aztán fekete füst szívódott elő belőlük, mintegy kiszipolyozva élő esszenciájukat, és egyetlen nagy, alaktalan csomóvá állt össze a fejük fölött. A jelenség a földbe csapódott, és szétfolyó füstként elterjedt a padlón – mindenki rémülten ugrott félre előle. Volt viszont, akinek nem sikerült.
Számos tanítvány érintkezett a padlón kavargó felhővel, és a sötét oldal érintésének hatására elvesztették a lábaikat, aztán amikor beleestek az energiába, nem pusztán meghaltak, hanem megsemmisültek. Sordis teste kisvártatva ismét kialakult, az összeaszott, halálba öregedett Sith Nagyurak pedig élettelenül terültek el a kövezeten.
Darth Sordis továbbindult, de egy két elborult agyú hőscincéren kívül senki sem merte háborgatni nyugodalmas sétáját. Azonban egyszer csak azt vette észre, hogy rohamosztagosok veszik körül, és özönlenek felé mindenféle nyílásból. A sith-jedi intett a kezével, mire a katonák sisakjai kettéhasadtak, aztán elejtették fegyvereiket, és kétségbeesetten markolászni kezdték a hasukat és a gyomrukat. Sordis abbahagyta a furcsa mintázatot, amit a középső ujjával rajzolt a levegőbe, és mentében el-el pillantott szenvedő áldozatai felé. Azoknak öklendezniük kellett, és sűrű, fekete lé jött fel a torkukból, hogy aztán lefolyjon az egyenruhájukra. A halál esszenciája ott gyülekezett a talpuk, a holttesteik körül, mint egy elpusztíthatatlan, mérgezett tócsa. Sordis ügyelt, hogy ne lépjen bele.
A forrasztógéz elzárta a sebét, de Rastari tudta, hogy így is töménytelen mennyiségű vért veszített. A sötét oldalt hívta segítségül, hogy testét ne hagyja el az élet, amikor a Renegát megtámadta őt. Leszaggatta a köpenyét, csak a nadrágját és a csizmáját hagyta magán. A hasonló hajókon mindig volt vérpumpáló berendezés, de Rastarinak módosítania kellett a szerkezetet, miközben bele-beleszippantott a légzőmaszkjába, hogy kiegyenlíthesse keringése zavarait. Szerencséjére nem kellett magán gégemetszést csinálnia, mert amint feltápászkodott, ismét kapott levegőt. De vért nem szerezhetett, ugyanis a legénység már elvérzett, ugyanolyan formán, ahogy ő...
Várt néhány percet, amíg testi funkciói újból dolgozni kezdtek. Az Erő segített neki tudata megőrzésében és akaratereje megacélosításában. Talált egy régi nyakvédőt az ESB emblémájával az elején, és szétbontotta. A mai csúcstechnológiás orvosi műszerek nem voltak nagyok, így bele tudta építeni az ideiglenes légzőkészüléket a szövetbe, amit a nyaka köré tekert. Az elülső részéhez pedig odakapcsolta a berendezés apróbb részeit.
Egyre inkább érezte, hogy ereje fogyóban van. Minél előbb pótolnia kellett a vérveszteségét, nem akarta kómában megvárni Sordis visszatérését...
Sordis! A saját élete megmentése teljesen kiverte a fejéből a betolakodót. Azonnal jelentenie kell a flottának, magának az Uralkodónak! Arra volt csak ereje, hogy elküldje a vészjelzést...
-Hé, te... – próbálta kiáltani, amikor letántorgott a hajóról. Az ajtónálló észrevette, és előresietett hozzá. Rastari hajszálpontos vágást ejtett az illető ütőerein. A vért egy vékony csövön keresztül összegyűjtötte. Így járt el a második áldozattal is.
Sordis halálos erővel csapta a falnak azt a néhány, fénykarddal hadonászó bolondot, akik a legmélyebb szint legsötétebb járatában ugrottak elé. Egy asszasszin lesből csapott le rá, és elekrobotja azonnal miszlikbe szakadt, mihelyt a renegát Sith fémkarjának ütközött. Akárcsak a fickó koponyája, amikor ugyanezzel a kézzel került közelebbi ismeretségbe.
A néhai nagymesteri rezidencia ajtaja előtt immár csak két templomszolga őrködött. A gárdisták két marokra fogva aktiválták vörös fénykardjaikat, és rituális harci pózba merevedve várták a támadó következő lépését a fali fáklyák fényében.
Sordis felemelte mindkét kezét, és csitító mozdulattal lefelé nyomta őket maga előtt – mire az izzó pengék lassan, visszavonhatatlanul visszacsúsztak a markolataikba. A két templomszolga tehetetlenül nézte, amint a sith-jedi az iménti mozdulat folytatásaként most felfelé emelte a kezeit, s az Erő őket, kettejüket a levegőbe. Testük megfeszült, aztán homorított pozícióba merevedett, egyre természetellenesebb pózban. Az őrök nyöszörgéseit csak a templom kövei hallhatták.
A legutóbbi, bár nem közvetlen látogatása alkalmával Sordisnak bőven volt alkalma megfigyelnie a régi kamráját védő riasztóberendezéseket. Wenthar fivére természetszerűleg felkészült a váratlan eseményekre. Sordis felbukkanását nyilván azonnal jelentik neki, mihelyt a renegát Nagyúr megpróbál betörni a helyiségbe. Azonban Wenthar arra egyáltalán nem számított, hogy Sordis nem félt, Sordist nem izgatta, hogy lelepleződik vagy sem. A császár nem értette meg, hogy fivérének az elképzelhető legnagyobb kockázatot is megérte az, amiért eljött.
Így hát Darth Sordis gyűlöletébe oltotta a két templomőr szenvedésének visszhangjait. Amikor végül elhullottak, a sith-jedi kilőtte azt az energiát, berobbantva a pajzsot, az ajtót, megszólaltatva minden vészriadót, minden Erőjelzést, és eltüntetve a folyosó falának egy nagyobbacska részét is.
Kissé megjegyezhetőnek találta, hogy az őt követő halálosztagok és tanoncok lábdobogásai percekkel ezelőtt elhaltak a háta mögül. Csapdára gyanakodott, de tudta, hogy egy csapda feloldásának az egyetlen módja az, ha hagyod működésbe lépni.
Régi kamrájának kőpadlóján a vörös kristályokból kirakott meditációs kör nem világított többé. A Sith Nagyúr végleges távozásával az Erő sötét oldala nem úgy járta át őket, mint ezelőtt. De amikor most Sordis végiglépkedett rajtuk, fényesen izzottak fel, vörös világítást adva az egész helyiségnek – ékesszóló nyomaként annak, hogy a néhai Nagymester visszatért.
Valódi, kézikötésű könyv volt az a tárgy, amit Sordis annyira keresett. A roskadozó könyvespolcon, ősrégi tekercsek között ott hevert az ereklye, amit még a Criopterán talált Darth Traya holokronja alatt, igaz, Zekk elől ezt a második kincset gondosan elrejtette.
Halál az életen belül – az Erő alkímiája.
Sordis kinyitotta a vaskos, primitív tárgyat, és megint megtette a megfigyeléseit – az ismeretlenek által írt alkotás lábjegyzeteit, és az azok alá körmölt monogramot. Darth Traya különösen azokat a részeket egészítette ki, amelyek a rivális Sithek az Erő általi megmérgezését taglalta. Az efféle nem közvetlen gyilkolási módszerek igen finomak voltak, ám nem létezett az a Sith vagy Jedi, aki elég hatalommal rendelkezett egy Erőn belüli támadás megindításához. Sordis nem egészen ezzel akart próbálkozni...
- Az olvasás veszélyes dolog – zengett fel mögötte egy mély, bariton hang. – Főleg, ha a tanuló olyan helyen kutakodik, ahol nem vár rá más, csak az örök időkig tartó haldoklás.
Sordis érezte a basszusból áradó pusztulást. Óvatosan, rendkívüli elővigyázatossággal kitépte a könyvből a szükséges lapokat, és a köpenye alá rejtette őket. Magát a megsárgult ereklyét egyetlen pöccintéssel lángra lobbantotta, s kezében az égő kötettel szembefordult az alakkal.
A sötét bőrű férfi átlagos termetű volt, köpenye meg-megszakadt az aljánál. Sötét szemeiben éktelen hatalom égett, nyugodt, méltóságteljes megjelenése egy veszélyes alak fenyegetettségével hatott.
- Ki vagy te, csuhás? – kérezte Sordis, és a kezében égő fecnik lángja váratlanul előretört, és tűzvillámként csapódott a sötét bőrű férfi felé.
- Daman – felelte az, miközben egyetlen, lusta intéssel megszüntette a lángokat. Az ősi könyvből csupán elhamvadó füstpor maradt, ami megsemmisülten csúszott ki Sordis ujjai közül. – Darth Daman... a Sith Akadémia Nagymestere!
Azzal támadott.
Sordis hirtelen elesett – maga sem tudta, hogyan történt, amikoris nem érezte, hogy kilökték volna alóla a lábait. A sith-jedi megint elátkozta a napot, amikor először megkóstolta azt az átkozott fűszert... aztán rájött, hogy hosszú hetek óta nem is szívott semmit.
Daman egész testében megremegett, és széttárta a karjait. Mellkasából halvány energiacsatorna robbant elő a feltápászkodó Sordis felé. A renegát Nagyúr azonban most engedni látta az egyik másik valóját – sötét és világos egyszerre áramlott át a testén. Aztán a hatalma mindenestől eltűnt.
Daman energiája egyfajta ürességbe harapott, ami visszahatott a Nagymesterre – az Erő helyett a Semmi szívódott át a testébe. A sötét bőrű Sith épp időben zárta el magát az áramlat harapása elől. De csak addig, hogy blokkolhassa azt a megfeketedett, cseppfolyós oldatot, amit Sordis repített felé az egyik víztározóból. A nedves, a sötét oldal által megmérgezett folyadék megállt a levegőben, majd lecsattant a padlóra, elárasztva az egész kamrát.
Ekkor váratlanul Damanból három lett, és mindhárom Daman Erővillámokat lövellt az áldozatára. Sordis a markába fogta fel az egyre forrósodó energiákat, miközben ellenfele ismét eggyé vált önmagával, aztán megint három, majd kettő lett belőle. A fogyatkozó-sokasodó Nagymester mindig kiszámíthatatlan irányból támadott. Sordis szemmel követhetetlen gyorsasággal hajolt el az olyan lövések elől, amiket nem tudott begyűjteni, vagy a levegőben ugrándozva kerülgette a villámokat.
Aztán megrekesztette Damant – a Sith Nagymester újra egy testté vált, és előrebukva landolt a Renegát lábai előtt. A kamra négy falán levő négy fekete faliszőnyeg érte nyúlt, és a helyiség mértani középpontjába feszítette ki a hirtelen új erőre kapó férfit. Ekkor azonban Sordis sztázismezőbe fonta őt.
Darth Daman megfeszítette az izmait, várva a kínzást. Miután semmi ilyesmi nem történt, újra lehunyta a szemét, és várta a halált.
Sordis jót mulatott magában a tekintélyes férfi alakján, miközben azzal ítéltette szenvedésre, hogy nem csinált semmit, csupán a reakcióit tanulmányozta. Valóban hatalmas erejű lény volt, méltó az elfajzott Sithek tanítására. Ugyanolyan tájékozatlan, tudatlan és ostoba patkány volt, mint ők.
Sordis némi töprengés után újabb hálót vont Daman köré, ezúttal másmilyent. A fehéren vibráló, halovány aura szinte észrevétlenül tapadt a Nagymester testére, egyre szorosabbra húzódva. A Sith nem üvöltött, tekintetében zavarodott értetlenség tükröződött. Még akkor sem tudta, mi történik, amikor a háló eltűnt, a sztázismezővel együtt. Néhány percig csak össze-vissza pislogott, mert nem érzett fájdalmat. Aztán pánikrohamot kapott.
Amikor enyhült a rázkódás és a kiabálás, Sordis leeresztette a padlóra.
- Amit érzel, rosszabb a fájdalomnál – magyarázta neki. Hiába küzdesz ellene, a károsodás maradandó és végleges.
- De... nem érzek semmit! – suttogta Daman, miközben esetlenül botorkált Sordis lába elé, ahol aztán megrogytak a térdei. A Nagymestert kiverte a víz, és félig kómás állapotban nyúlkált maga körül, hátha visszakapja.
- Mostantól csak a testi érzékeidre hagyatkozhatsz – folytatta Sordis. – Elvágtalak az Erőtől, mindörökre. Az ereidben nem folyik más, csak vér, a gondolataid csak a tiéd, nem olvasol élőlényeket könyvként. Az Erő folyása a tagjaidban mindörökre ismeretlen lesz a számodra.
- Miért?! – kiáltott fel a férfi, aztán szemeiben őrült rémület kelt életre. A felismerés végigviharzott az arcán, és tartása megint megrogyott. – Ne... Bármit, csak ezt ne! Add vissza a hatalmam! Add vissza!! – kapaszkodott bele Sordis gallérjába, mint valami fogantyúba. A sith-jedi mosolyogva lökte a földre. Daman elterült, de nem is kelt fel többet. – Ölj meg – suttogta. – Ölj meg...
- Hogy miért, kedves barátom? – guggolt le mellé Sordis. – Miért, azt kérdezted. Hogy megmutassam neked a jövőt. A te jövődet... és a galaxis jövőjét. Hogy meglásd, mit fogok tenni. Hogy megölni téged? Nem, nem, nem. Nem. Nem, ahhoz túl értékessé váltál, Halandó Daman. Te mérföldkő vagy. A legelső azok közül, akik felállítják a galaxis új rendjét – a Sötét Nagyúr ironikus félmosolyra húzta kivörösített ajkait, miközben megnyalta a szája szélét. – Az Erőt nem lehet elpusztítani. Á, nem. Lehetetlen. Darth Traya az ősidőkben ugyan felismerte az igazságot, de rossz oldalról közelítette meg az értelmezését. Túl sokat élt, elvakult, megvénült... túl vén... De az Erő halhatatlan! Nemcsak ebben a galaxisban létezik, bárminek is nevezik! Mindig volt, van, és lesz... de az Erőhasználó kasztok, a jövő Erőérzékeny gyermekei nem fogják meghallani. Soha többé.
Aki csak megérintette a füstszerű, fekete démont, ami természetellenes sebességgel viharzott végig a Sith Akadémia járatain, azonnal meghalt. A felhőlény átsüvített a hangárajtón, de nem vette észre, amit más közegben közlekedve megláthatott volna. A sikló körül, amivel érkezett, Sith rohamosztagosok tucatjai hevertek élettelenül és üresen, hatalmas vértócsák közepette.
Ezért lepődött meg Sordis, amikor a Solence pilótafülkéjében egy ismeretlen férfit talált. Hümmögve konstatálta, hogy az illető nem más, mint az a Sith inas, akit a landolás pillanatában a társaival együtt megölt. Akiben még haldokolva is ott pislákolt valami hatalmas élni akarás... és az Erő sötét oldala.
- Jelentettem a flottának, hogy itt vagy, áruló – mondta Rastari hidegen. A nyakára tekert védőkötésen kívül csak a nadrágját és a csizmáját viselte, valamint a haragját az arcán. Amin rászáradt vér piroslott.
- Meghalni nem is olyan rossz, mint azt elképzeljük, meglásd – ígérte Sordis felemelt kézzel.
- Nélkülem nem jutsz ki. Légiók tartanak errefelé – jelentette ki a tanítvány. – Ha meg akarsz ölni, tedd meg. De akkor örökre itt maradsz.
Sordis már lecsapni készült, de hirtelen visszafogta magát. Ha a fiú valóban erősítést hívott, egy téttel nagyobb lett a dolog...
- Miért? – recsegte.
- Én... láttam, hogy mit tettél a mesterekkel – felelte Rastari, miközben ösztönösen hátralépett egyet. – Én még sosem láttam ekkora hatalmat összpontosulni senkiben. Még Lord Damant sem érzem... te... te megölted őt is. Akarom ezt a hatalmat! Erős akarok lenni, fogadj tanítványoddá!
Sordis mit tehetett a jelenlegi helyzetben, vállat vont, és bólintott, mint akinek mindegy. Intett a furcsa Sithnek, hogy indítsa el a hajót, és Rastari beült a pilóta székébe. Amikor a Solence megremegett a felszállástól, Sordis felnyalábolta a helyiségben levő hullákat, és sorban kihajigálta őket az egyik oldalsó ablakon, hogy ne akadályozzák őket a menekülésben. A tetemek természetesen egy Erő-varázslatnak köszönhetően egyenesen a sikló felé tartó vadászgépek irányába repültek...
- Hívnak minket – szólt Rastari, miközben a hajó kiért a bolygó légköréből. A Sith vadászok egyelőre nem tüzeltek rájük, lévén ismerős az azonosító. De ha továbbra is tudatlanságban hagyják őket...
- Cseveréssz el velük udvarias fiú módjára – tanácsolta Sordis. – A pajzsok a maximumon, és próbálj ügyesen elmanőverezni azok között a nagy böhöm hajók között ott ni.
- Itt a Solence teherkomp, Exar-12/vörös kód – jelentkezett be Rastari. – Ne lőjenek, ismétlem, ne lőjenek. A Renegát még lent van, elhoztam a hajót, hogy ne menekülhessen. Kérek engedélyt az egyik rombolón való landolásra!
- Ki maga? – recsegte valaki válaszként.
- Én a maga helyében vigyáznék a számra – kiáltotta dühbe gurulva a Sith tanítvány. – Egy növendékkel beszélsz, féreg. Rastari Vos vagyok, öt-három-nulla-per-kettő, XCUV. Ellenőrizd!
Hamarosan érkezett a jóval visszafogottabb válasz.
- A hangminta stimmel. Sajnálom az előbbit, uram... Kérem, nyerjenek megbocsátást a bűneink! Hová óhajt landolni?
- Még tartozol a neveddel – vakkantotta Rastari, miközben Sordis is lesuppant mellé.
- Bryon Hax hadnagy – felelte a fickó.
- Megjegyeztem a nevét, féreg. Várom a Luhansa SiSD fedélzetén, a flotta szélén, amivel ez a hajó érkezett. Azonnal induljon oda, és megkapja a megbocsátás szentségét az Egyház nevében!
- Értettem. Megadták az engedélyt. Vége.
- Rastari Vos? – visszhangozta Sordis, miután a fiú kikapcsolta a kommot. – Ismerős ez a név.
- Az apám...
- Jedi volt – vonta fel a szemöldökét Sordis. – Quinlan... sok szeretője lehetett, legalábbis akkoriban ezt mondták.
- Az apám egy bolond volt – szorította ökölbe a kezét Rastari. Féktelen gyűlölete úgy terült szét a fülkében, hogy Sordis immár nem volt meglepődve, hogy a fiú túlélte a biztos halált. De talán mégsem lesz szüksége rá, hiszen ugyanolyan, mint az összes többi.
- Lőniük kéne ránk! – ráncolta a homlokát Rastari, amikor elhaladtak a kijelölt csillagromboló mellett a nyílt űr felé, ahelyett, hogy landoltak volna. A hiperűradatok készen álltak Sordis képernyőjén, de még időre volt szükségük.
- Ne feledd, hogy valaha az ESB kötelékébe tartoztam – magyarázta a sith-jedi. – Soha nem hagyok magam mögött veszélyforrást.
- De az embereid nem...
A Solence megrázkódott, és fél másodperccel később Rastari hiperűrsebességre kapcsolt. A Sith flotta a semmit kezdte lőni, amikor a sikló eltűnt előle. A két Sith belegondolt, hogy az ESB számos tisztje felelni fog ezért, és elégedettség töltötte el őket. Hallgattak egy darabig, aztán Sordis törte meg a csendet.
- Nem hosszú az út, rövid az időnk. Egy Jedi mestert kell kimentenünk a Dromund Kaasról. Az első próbád az lesz, hogy amíg én a társaival foglalatoskodom, öld meg őt! Én elviszem a társaságot, te pedig majd elmész a Coruscantra.
|
|