|
Adumar
Oct 25, 2018 20:01:48 GMT 1
Post by Enz on Oct 25, 2018 20:01:48 GMT 1
A wakandai hajók a bolygótól tisztes távolságra, egymáshoz közel várakoztak a visszaindulásra. A nagaiokhoz képest nem képviselte nagy erőt, de váratlan feltűnésük hozzájárult a győzelemhez. A Kismacs fedélzetén Kyoko és Saalia utazott most hozzájuk, és a flotta szerencséjére a neko vezetett, mivel Kytra nem volt hajlandó odaadni a hajót a twi'lek jedinek, közismerten életveszélyes vezetési stílusa miatt. A vezérhajó azonnal megadta a dokkolási engedélyt, Kyoko pedig gond nélkül parkolta le a hajót a megfelelő helyre. - Szóval Kyoko, ahogy megbeszéltük, ne csinálj galibát. A wakandaiaktól még én is tartok - tette hozzá jelentőségteljesen a jedi, mire a neko sűrűn bólogatni kezdett. - És főleg ne tegyél illetlen megjegyzéseket a bőrszínükre. - Szokatlan ezt tőled hallani, nya - kuncogott kicsit a neko. Saalia alapvetően értékelte az ízléstelen humort, de nem akarta, hogy bármi nézeteltérés legyen a nagaiok és a vendégek között, amíg ő itt van. A rámpa halk szisszenéssel nyílt le és egy csapat vörös páncélba öltözött, lándzsás nő várta őket a hangárban, az élükön Ayanával. A két vendég lesétált a rámpán, és megálltak az alján. Saalia épp készült, hogy tiszteletteljesen köszöntse a nőt, amikor Kyoko jól hallhatóan megszólalt. - Itt mindenki ilyen fekete, nya? - kérdezte. - Kyoko! - szólt rá halkan, de határozottan Saalia. - Mármint, mikor mondtad, akkor nya, nem akartam elhinni a dolgot! Ne érts félre, de kicsit lehangoló ez a sok feketeség! - Úgy látom vendégünk van - lépett előre fenyegetően Ayana. - Egy szőrös és idegesítő vendégünk. - Nézd, Ayana, biztos nem úgy érette - próbált közbelépni Saalia, de kevés diplomáciai tudása nem járt sikerrel. - Ez becsületbeli ügy, Saalia, Abren szeretője. Ne szólj közbe - jelentette ki, majd Kyoko elé lépett. - Tehát mi nem tetszik neked, szőrös lány? Kyoko szó nélkül kinyúlt, és egy ujjal megnyomogatta Ayana arcát, majd az ujjára nézett. - Ez nem festék, nya. Szóval ti tényleg ilyenek vagytok - vonta le a következtetést. - Hát rendben, te akartad - mondta válaszul Ayana, és Saalia fejben már azon gondolkozott, hogyan fogja Abrennek otthon megmagyarázni, mivel is volt képes kirobbantani egy háborút. Eközben a wakandai elkapta a neko fejét, és elkezdte erőteljesen gyömöszölni a füleit. - Próbáljátok ki lányok, nagyon puha! - jelentette ki néhány pillanat múlva, a wakandai lányok pedig kaptak a lehetőségen, és ők is megsimogatták Kyoko fejét, miközben többen vidáman kuncogtak. Ahogy befejezték, Ayana biccentett a neko felé. - Most már kvittek vagyunk. A nekot váratlanul érte a támadás. Azt gondolta a becsületbeli ügyet mindjárt egy párbajjal kell rendezze, erre megszeretgették a fejét. Különös népség volt. Legalábbis a sok komor arc alapján nem ilyen reakcióra számított. - Nya, jól rászedtetek! Olyan komolyan néztek, aztán meg babusgattok, mint a kislányok! - méltatlankodott a neko, de a wakandaiak csak kuncogtak. Láthatóan egyébként nem vették rossz néven, amit Kyoko mondott korábban. - Nézd el neki, errefelé ritkán járnak idegenek. A lekkuimat is megrángatta - mondta Saalia. - Kvittek vagyunk, lépjünk tovább - felelte komoly hangon Ayana, majd intett, hogy kerüljenek kicsit beljebb a hangárban, aztán ahogy elhaladt előtte Saalia, a wakandai nő végigsimított a lekkuján, ha már emlegetve lett, de a jedi nem mondott semmit. Néhány pillanattal később nyílt a liftajtó és Yukina lépett ki két őr kíséretében. Odavezették őt a két vendég elé, majd eleresztették. A nagai pilótanő meglehetősen dühös tekintettel méregette Saaliát. - Ugyan, mi ez a tekintet? - kérdezte a jedi. - Hisz megkértem őket, hogy bánjanak jól veled. - Úgy is volt. De nem bocsájtom meg, amit velem tettél. Meg fogsz fizetni! - Jó, bár most nincs nálam sok pénz. Félek nem lesz elég egy olyan jó kis robotra. Pedig szívesen vennék egyet, mert nagyon élveztem vezetni - humorizált a jedi. - Viccelődj csak! - vágta rá a lány hevesen, aki láthatóan nem tartotta olyan humorosnak a dolgot. - Én kérek elnézést. Végül is, engem csak elraboltak, fogvatartás közben bántalmaztak és csak két hülye pálcikát kaptam a börtönben az ételhez. - Öhm, az tradicionális nagai evőeszköz - szólt közbe Kyoko. - Azzal esznek szinte mindent. - Nem baj, akkor is kínzásnak számít. Örülj, hogy nem teszek panaszt - fonta össze karjait a jedi, majd visszanézett Yukinára. - Hol is tartottam... Ja, igen. Ezen felül egy kínzókamrában megkínzott a császárod, aki mellesleg sith nagyúr volt. Szóval szerintem érthető, hogy nem vártam szabad fuvarra a Yamato-n, hanem szereztem egyet magamnak. Na meg lehet, hogy más otthagyott volna. És még a gépben sem hagytalak, a plusz súly ellenére. - Nya, Saalia, az űrben súlytalanság van - jegyezte meg Kyoko, de a belelendült jedi csak intett. - De aerodinamikai tényezők szempontjából így is fontos! Na szóval... Aztán veled a hátamon jól felkenődtem a hajóhíd üvegére. - Ami mellesleg nagyon vicces volt. Alig bírtuk ki nevetés nélkül - szólt közbe most Ayana kicsit kuncogva a többiekkel együtt, de Saalia erre már ügyet se vetett. - Ha meg nem is köszönöd, legalább vegyél vissza, mert nem egyedül téged ért sérelem. Sokan sokkal rosszabbul jártak például odalent a csatatéren. Inkább örülj, hogy élsz és senki sem fog felelősségre vonni - fejezte be a mondókáját, Yukina pedig láthatóan elgondolkodott. A lány ellenkezése ugyan enyhülni látszott, de továbbra sem tűnt úgy, mintha nagyon megenyhült volna, láthatóan valami még nyomasztotta. - Nem érdekel sem a császár, sem a többi sületlenség, amit összehordtál! - felelte végül, de korántsem olyan barátságtalanul, mint előtte. - Elloptad és tönkrevágtad az én kis mechám, lekötöztél, odaadtál ezeknek a vadembereknek fogolyként... és... és mi van a többiekkel? Ugye nem esett semmi bajuk? Hanako, Daisuke és Genjiro... ha velük bármit tettél...! - Nézd, megértem, hogy aggódsz miattuk - próbálta nyugtatni Saalia. - Úgy céloztam, hogy ne legyen bajuk. - De kilőtted a mecháikat! Mi van, ha valaki aztán... aztán szétlőtte a mentőkapszulát!? - heveskedett tovább Yukina. - Nya, igazi pilóta temperamentum - szólalt meg az eddig csendben lévő neko. - Az egységektől leszakadt katonák gyűjtőközpontjába viszünk a bolygón, ott biztos megtalálod őket. - Nagyon ajánlom - fonta össze a karját maga előtt Yukina. - Csoda, hogy bírtatok vele - sóhajtott fel Saalia. - Bírni? A legszórakoztatóbb dolog volt a csata után - mosolyodott el Ayana. - Egészen sajnálom, hogy elviszitek tőlünk. - Még nem tudják, miért jöttünk át. Szóval akár itt is hagyhatjuk nektek - felelte Saalia kacsintva. - Meg ne próbáld! - vágta rá Yukina. - Vicceltem. Visszaviszünk a tieidhez és biztos megtalálod a társaidat. Eléggé távol voltunk a többi hajótól. Szóval szerintem nem esett bajuk nekik sem. Azon túl persze, hogy szétrúgtam a hátsójukat. - Mindjárt a tied lesz szétrúgva - sziszegte a lány, mire Saalia elnevette magát, mert kezdte érteni, miért mondta Ayana, hogy szórakoztató volt. - Na jó. Induljunk, mielőtt tényleg kikövetelik, hogy itt maradj - mondta nevetve, majd intett maga előtt a lánynak, hogy induljon, aki sértődötten így is tett. - Ha valamikor mégis szívesen töltenéd velünk az időd, bátran látogass el Wakandába - mondta Ayana, mire a lány megtorpant, aztán csak intett a kezével és tovább indult. - Nya, akkor ezzel meg is volnánk. Menjünk, mert még van pár dolog, amit el kell intézni. Minden jót, barna lányok - köszönt el Kyoko, majd felszaladt a rámpán, mivel Ayana felé lépett a neveletlen megszólalása miatt, de még a farkincáját sikerült megrántania. - Szórakoztató társaság - jegyezte meg a sötét bőrű harcos Saaliának. - Meddig tervezel még maradni? Megígértük, hogy hazakísérünk. - Még a herceg meg akar minket jutalmazni. Valamint lesz valamiféle megemlékezés is. Utána indulunk haza. - Rendben. Addig itt várakozunk. Kérlek, értesíts, ha szükséged lenne ránk. - Természetesen. Bár szerintem most már elég lenyugodtak a kedélyek. Hamarosan beszélünk. Ayana bólintott, majd rácsapott Saalia fenekére, amikor elindult, amit ő továbbra sem vett magára túlzottan. Minden bizonnyal, ha nem tudná, hogy köze van Abrenhez, már ettől komolyabban is megkörnyékezte volna. A hajó leparkolását követően a hadsereg egyik siklójába szálltak át, ezúttal saját sofőrrel és elindultak a csata korábbi helyszínére a fővárostól nem messze. Útközben nagy füstöt lehetett látni felszállni onnan, ahol korábban bevetették a zombivírust Enz emberei. Valószínűleg az egész mezőt és minden holttestet felperzseltek, nehogy akár egy vírushordozó is maradjon valahol. Már messziről jól látható volt a hatalmas, előre gyártott elemekből felhúzott tábor, ahová a harc közben egységeiktől leszakadt, sebesült vagy foglyul ejtett katonákat helyezték el, amíg sikerül újjászervezni őket. A tábort ugyan nem vette körbe kerítés, a bejáratoknál fegyveresek posztoltak, akik világoszöld egyenruhát viseltek, kezükön pedig egy fehér karszalagot viseltek, rajta nagai írásjelekkel. - Kempeitai, katonai rendészet - jegyezte meg Kyoko, de Saalia pontosan emlékezett rá, hogy velük is volt korábban dolga, amikor épp nem a Császári Gárda vendégszeretetét élvezte. A rangidős, meglehetősen szigorú arcú tiszt csak bepillantott a siklóba, majd intett, hogy haladjanak tovább. Odabent sok száz nagai katonát lehetett látni: néhányan csak épp csoportosan üldögéltek valahol, esetleg valami szerencsejátékkal ütötték el az időt, vagy csak fel-alá járkáltak, ahogy a siklójuk elhaladt mellettük. Támadók és védők egyaránt voltak köztük, de nem úgy tűnt, hogy ez különösebb megkülönböztetésre adna okot nekik. Végül egy nagy várócsarnok szerű hely előtt álltak meg, és mindhárman kiszálltak. Odabent hatalmas monitorokon futottak az eltűntek nevei; nemcsak az eltűntek neveire lehetett rákeresni, de regisztrálni is lehetett azokat, akik időközben előkerültek, Yukina gyorsan az egyik készülék elé sietett, a társait keresve. - Nincs itt a nevük! - tört ki belőle idegesen. Saalia odalépett Yukina mellé és a folyamatosan futó listát figyelte. Neki nem nagyon mondtak semmit a nevek. Aztán a lány vállára tette a kezét. - Ne aggódj. Az, hogy nincsenek a listán, nem jelenti azt, hogy bajuk esett. Talán csak még nem érkeztek meg. Vagy máshol szállásolták el őket. - Mit érdekel téged? Neked úgyis ellenség vagyunk - felelte most már inkább csalódott hangon a lány. - Nem vagytok. Majd megérted idővel. Kyoko eközben kicsit távolabb állt. Míg Yukina a társait kereste, ő felsegített egy katonát, aki a lábán sérült meg és elesett a földön. - ...Én mondom neked, szerintem felesleges itt keresni Yukinát. Ha életben is van, akkor lehet egy ellenséges hajón csücsül egy cellában - mondta valaki nem messze, mire a neko odapillantott. Persze ő nem ismerte a lány társait, így nem lehetett biztos, de odalépett hozzájuk. - Hahó, srácok! Véletlenül hallottam, miről beszélgettek. - És? Anyukád nem tanította meg, hogy nem illik hallgatózni? - kérdezte az egyik pilóta. - Elég rossz besurranó lennék, ha nem menne az ilyesmi - csapta félre a beszólást a neko. - De azt akartam kérdezni, véletlenül nem azt a Yukinát keresitek ott? Mert ő nagyon meg akarja találni az övéit. - Yukina? Hol? - pattant fel szinte mindegyikük egyszerre, majd kiszúrták a lányt - Yukina! - kiabálta az egyik fiú és az egész kis csoport megindult a lány felé, aki döbbenetében válaszolni sem tudott, főleg mert az összes társa rávetette magát örömében. Saalia még időben odébb lépett. A három társa szinte körbeugrálta a lányt, és a viszontlátás nagy örömében összeölelgette őt. Yukinának pedig kellett néhány pillanat, amíg a kezdeti megdöbbenése elmúlik, ami után ő is boldogan ölelte magához a többieket. Saalia és Kyoko csak csendben álltak mellettük és figyeltek, hiszen nem akarták megzavarni a viszontlátás örömét. A kezdeti vidámság pár percen belül abbamaradt, a csapat tagjai pedig felsorakoztak Yukina körül, de egyelőre láthatóan nem akarták kérdésekkel bombázni. A fiatal, rózsaszínes csíkokkal felfestett arcú lány félig a társai, félig a kísérői felé fordult. - Srácok, ő itt Kyoko, a herceg testőre és... - Saalia - mutatkozott be a jedi illedelmesen, mivel tapasztalta, hogy a nagaiok szája nehezen áll rá az idegen nevekre. - Én loptam el a barátotok mecháját és zúztam szét vele a tiéteket. A csapat tagjai néhány pillanatig csendben, rezzenéstelen arccal méregették a lányt, majd mindannyian egyszerre hajoltak meg felé, Yukina kivételével, mire a csapat másik lány tagja kinyúlt, megragadta a fejét, és a kezével őt is előre döntötte. - Nem egészen erre a reakcióra számítottam - vakarta meg az arcát tanácstalanul a twi'lek. Persze csak Yukinából indulhatott ki, ő pedig végig ideges volt a társai miatt. - Szépen harcoltál és jobb voltál nálunk. Megtiszteltetés volt veled megküzdeni - közölte vele a többiektől egy tíz évvel idősebb, harmincas évei közepén járó férfi, aki láthatóan az osztag rangidőse és parancsnoka volt. - Ó, a modorom - kapott észhez Yukina. - Ő itt Genjiro, a Takemikazuchi 07 osztag parancsnoka. A lány mellettem Hanako, a legjobb pilóta a Galaxis ezen a felén. A srác pedig... - Daisuke - mutatkozott be saját maga. - Én hittem azt, hogy Yukina berúgva vezeti a mechát, amikor te voltál az. - Emlékszem - mosolyodott el Saalia. - Nagyon jó szerelő és nagyon jó barát - fejezte be a bemutatást a lány, mire a fiú arca láthatóan megrándult picit. Saalia együttérzően nézett rá, eléggé lerítt róla, hogy a fiú többet is szívesen elfogadna kettejük között. - Hát mit ne mondjak, jó kis csapat vagytok. Nem is haragszotok, hogy legyőztelek titeket? - kérdezte Saalia, mire mindenki egyszerre rázta meg a fejét, bár Yukina láthatóan kicsit vonakodott. - Azt hittük semmi kihívás nem lesz az egészben, csak szétlövünk pár meglepett hajót - jegyezte meg Daisuke. - És vigyáztál az életünkre, annak ellenére, hogy ellenségek vagyunk - tette hozzá Hanako. - Még Yukinát se hagytad a gépben, pedig néha még szerintem is megérdemelné. - Hé! - A feletteseink szívesen beszélnek a dicső halálról a harcban. De minél közelebb van valaki a harctérhez, annál kevesebb kedve van meghalni - tette még hozzá Genjiro, kicsit lehalkítva a hangját. - Ilyenek ezek a felettesek a legtöbb helyen. Amíg nem nekik kell belevetni magukat egy küzdelembe, addig lelkesen buzdítanak mindenkit a harcra. Aztán a harc után ők tartják a markukat elsőnek a jutalomért, amiért nem is dolgoztak meg - felelte Saalia. A társaság nem felelt, de látszott rajtuk, hogy tökéletesen értik, mire is gondolt. Igazából nem is akart erre a témára több szót pazarolni ő sem. Szóval elérkezettnek látta elbúcsúzni. - Nos, örülök, hogy mind egyben vagytok és sikerült egyesíteni a kis csapatot. Nekünk viszont ideje lassan menni, még van némi tennivalónk. Minden jót. Vigyázzatok Yukinára - mondta és rákacsintott a lányra. - Bizony, nya - értett egyet Kyoko és intett is köszönésképp, majd elindult Saaliával a nyomában. *** - Hiro, én nem értek a politikához - szólalt meg Mikasa, ahogy a szolgáló lányok rásegítették a díszes udvari köntöst, amiben mindig kényelmetlenül érezte magát. Szívesebben vette volna már fel akkor azt a ruhát, amit a fénykardedzéseihez kapott. Hiroyasu herceg az ajtóban állva várakozott rá. - Megértem, húgom, de most szükség van rá, hogy ott legyél te is. A küldöttségnek látnia kell az egységünket - fejtette ki újra türelmesen, miközben az egyik szolgáló véletlenül a nyakában lógó medáljához ért, amit Tresnától kapott. Mikasa gondolkodás nélkül ütötte félre a kezét, mire a lány azonnal mélyen meghajolt, némán kérve bocsánatot. A fiatal hercegnő hirtelen rosszul érezte magát saját meggondolatlan, goromba viselkedéséért. - Különben is hol voltak, amíg mi... - jegyezte volna meg, de a mondatot nem tudta befejezni. Túlságosan fájó volt még az az emlék is. Legszívesebben a világtól elvonulva meditált volna, hogy senki se lássa a fájdalmát, de a népe érdekében tudta, hogy áldozatokat kell hoznia. - Akkor nem volt rájuk szükségünk. Most van. Puyí emberei kezében van még Nagi. Persze senki sem szeretne már érte meghalni, de több milliárd embert még túszként tartanak. Békés átmenetre van szükségünk - magyarázta Hiroyasu, aki a falon figyelte az egyik festményt, majd Mikasára pillantott, és mosolyogva lépett oda hozzá. - Nagyon jól áll neked ez a ruha. - Ezt a Fujiwara herceget ismerem. Nincs jó előérzetem vele kapcsolatban - jegyezte meg a lány őszintén, mire Hiroyasu kimérten bólintott. - Meg fogja kérni az árát. És abban is biztos vagyok, lesz pár keresetlen szavuk rád. Nem neked célozva, de egyértelműen rólad szólóan. Ne vedd magadra, maradj nyugodt - okosította ki Hiro, miközben intett a szolgálóknak, hogy távozhatnak, majd gyengéden átölelte a húgát. - Sajnálom, hogy belekényszerítelek ebbe. - Megértem... a népünk érdeke - felelte Mikasa komolyan. - Akkor ne várakoztassuk a vendégeket - mondta Hiroyasu, miután néhány pillanatig csendben álltak, és úgy tűnt, a hercegnő kicsit megnyugszik. A fogadóterem pár ajtóval arrébb volt, és rajtuk kívül csak az ifjabb Fujiwara, valamint Hiroyasu két apródja, Uesugi és Maeda voltak jelen. A két császári sarj a terem végében állt meg, majd Hiro intett, hogy küldjék be a követséget. Egy csapat meglehetősen koros nemes lépett be, mind nagy nemesi klánok fejei, az élükön a befolyásos Fujiwara herceggel, aki Puyí alatt a Titkos Tanács feje volt, ami a legfontosabb pozíció a miniszterelnök után. A nemesek megálltak a két hercegi sarj előtt, majd fejet hajtottak, amit a két testvér viszonozott. - Herceg, hercegnő - pillantott egy futó másodpercre Mikasára a hatvanas évei elején járó férfi. - Nagy megtiszteltetés, hogy itt lehetek. Sajnálattal látom, hogy törvényes uralkodónk nem látom köreikben. - Őfelsége sajnálatos módon életét vesztette az általa hirdetett agni kaiban - felelte Hiroyasu hasonló stílusban. - Éppen ezért is hívtam ide önöket, hiszen az öröklés rendje nem egyértelmű, ez pedig a Titkos Tanács hatásköre. - És gondolom nem ártana olyat választani, akit nem érnek szerencsétlen balesetek - jegyezte meg az öreg némi iróniával a hangjában. Mikasa nyugalmat erőltetett magára. Tudta, hogy ez neki szólt. De nem volna illő olyat tenni, amit később valaki megbánhat. Kicsit irigyelte most Saaliát, neki nem voltak efféle kötöttségei. Rezzenéstelen arccal viselte a férfi burkolt célzását, miközben elképzelte, ahogy egy ilyenre a twi'lek barátja üvöltve felképelné őt ezekért a szavakért. De tudta, hogy nem fogják komolyan venni a jövőben, ha most megszeppent kislányként viselkedik. - Szükségtelen burkoltan sértegetnie engem, ha mondandója van, mondja ki nyíltan. De ne gondolja, hogy magát érte a legnagyobb veszteség. Maga csak egy császárt veszített el, én a testvéremet. Ráadásul másodszorra - felelte a hercegnő higgadtan. Fujiwara sunyin pillantott fel a hercegnőre, de az öreg elég dörzsölt politikussá vált az évek alatt, hogy ne ijedjen meg a hercegnő kiállásától, bár az látszott rajta, hogy felismerte, talán alábecsülte a fiatal lányt. Hiroyasu is csendben figyelte a dolgokat, úgy tűnik, kíváncsi volt a csörte kimenetelére. - Félreértett, hercegnő - hajtott enyhén fejet, ahogy az illendő volt ilyenkor. - Mindössze arra céloztam, hogy szomorú lenne egy újabb uralkodót hamar elveszíteni. A birodalomnak most stabilitásra van szüksége. - Bizonyos vagyok, hogy nem a rossz szándék vezérelte Fujiwara herceget - jegyezte meg Hiro is, mintegy jelezve a húgának, hogy ezt kár most folytatni, semmit sem nyerne vele. - Egyszerűen bizonyos szavakat könnyű félreérteni. A hercegnőt nem győzték meg bátyja szavai arról, hogy félreértette volna. Nagyon is jól értette, amit hallott. De azt belátta, hogy most tényleg nincs szükség erre az acsarkodásra. Azzal nyugtatta magát, hogy ő jobb ennél és nem engedheti, hogy ennyitől elveszítse a fejét. - Értem. Akkor hát lépjünk túl ezen a kis félreértésen és beszéljünk arról, amiért itt vagyunk - felelte diplomatikusan. Fujiwara újra a hercegre emelte a tekintetét, és ott folytatta, ahol az előbb abbahagyta. - Érkezésünk előtt nem sokkal kaptuk a hírt, hogy Marisa Ryuzaki, akit őfelsége utolsó rendelkezései között császárnévá tett, egy egészséges lánynak adott életet - közölte tárgyilagosan. - Az öröklés rendje szerint, mint az előző császár túlélő gyermeke, első helyen őt illeti a trón - tette hozzá a küldöttség egy másik tagja, a Hojo-klán vezetője. - Ne ugorjunk ilyen hamar konklúziókra, márki - pillantott hátra Fujiwara. - Valóban örömteli, hogy Őfelsége szomorú halála előtt gyermekkel örvendeztette meg a császári házat, de az ifjú gyermek aligha nyújthatja azt a stabilitást, amit országunk igényel. - Van esetleg valami más javaslata a Titkos Tanács fejének? - érdeklődött Hiroyasu. - Felség, a legnagyobb tisztelettel úgy gondolom, maga lenne a legalkalmasabb az uralkodó szerepére. A Titkos Tanács nagy többséggel szeretné Önt felkérni a trón betöltésére - hajolt meg mélyen Fujiwara, mire a többiek követték a példáját. Mikasának ezúttal még inkább kellett koncentrálnia, hogy ne mutassa ki érzelmeit. Eszébe jutottak Puyí utolsó szavai, mikor azon sajnálkozott, hogy sosem tarthatja karjaiban a gyermekét. Félrefordította a tekintetét és próbált nyugodt maradni. Aztán végül Hiroyasu felé fordult, amikor felkérték a trón betöltésére. - Magam is úgy gondolom, hogy ez a legjobb döntés - értett egyet a tanács tagjaival. Legbelül kicsit örült is, hogy fel sem merült az, hogy őt kérjék fel erre. Most nem olyanra volt szükség, aki kicsit sem konyít az ilyesmihez. Nagi számára ez volt a legjobb választás. Jelenleg legalábbis. - Megható a bizalmuk, amit felém mutatnak - szólalt meg Hiroyasu néhány pillanat múlva diplomatikusan. - De bizonyára nálam erényesebb személyt is találhatnak erre a feladatra. Olyat, aki felkészültebb és jobban képes egy birodalmat vezetni. A trónt pedig végképp nem áll szándékomban elbitorolni unokahúgomtól. Mikasa jól tudta, hogy szinte elvárás volt a felajánlott fontos pozíciót legalább egyszer visszautasítani, és úgy tűnt, a bátyja most próbálja kipuhatolni, mit várnak el tőle, ha őt ültetik a trónra - Császári felség, az egyetlen kritika, ami érheti, az, hogy életkora ellenére még nincs felesége - emelkedett fel enyhén Fujiwara feje. - Legifjabb lányom, Keiko most lépett a megfelelő korba, nemrég töltötte be a tizenhatodik életévét. Szépsége legendás, jól nevelt és tanult. A herceg rögtön megértette, hogy ez a feltétel szükséges ahhoz, hogy a trónt neki adják: egy szoros politikai szövetséget garantáló házasság Fujiwara herceg fiatal lányával. - Sajnos úgy hiszem, ilyen közel egy családi tragédiához nem lenne illendő dolog házasodni - jegyezte meg Hiroyasu diplomatikusan, mivel láthatóan nem fűlött a foga a nősüléshez. - A trónnak pedig most kell utód. - Az eljegyzést attól még megköthetjük, és a gyászidő letelte után megtartjuk a mennyegzőt - ütötte tovább a vasat Fujiwara. - Az esküvőről essen szó később - zárta rövidre a témát Hiro határozottan, ugyanakkor egyáltalán nem durván. - Úgy hiszem, jobb megoldás, ha újdonsült unokahúgom kerül a trónra, mi pedig a kezünkbe vesszük a birodalom alakítását addig, amíg ő ténylegesen trónra nem léphet. - Természetesen ez is egy megoldás, ha császári felséged ezt támogatja - biccentett Fujiwara. - Ez esetben azt hiszem, más módon kell a birodalom egységét biztosítanunk. - Egyetértek. Én átveszem a császári ház vezetőjének a pozícióját és régenssé neveznek ki, ön pedig tisztelt herceg, megkapja a miniszterelnöki pozíciót, Hojo márki pedig a Titkos Tanács vezetőjévé válik. - Ne feledkezzünk meg kedves húgomról se - fordult enyhén oldalra Hiroyasu, ahogy a többiek láthatóan hallgatólagosan elfogadták az előbbi javaslatát. - Úgy hiszem, nála jobban kevesen lennének alkalmasak arra, hogy az új császár nevelői legyenek. - Nem lenne ez a döntés túl... vitatott? - kérdezte Fujiwara, aki ellenérzéseit diplomatikus kérdés mögé rejtette. Elvégre ezt a döntést nem ő ellenezné, hanem mások. - A hercegnőt nem vádolva, túl sokan tartják jelentősnek a szerepét az előző uralkodó halálában - tette hozzá Hojo márki. Mikasa tisztában volt vele, hogy valahol igazuk van. Nem egy szabállyal szembement azzal, hogy bátyja ellen fordult. De jót akart vele. Bár ez talán nem mindenki számára egyértelmű. - Bátyám hozzám hasonlóan szintén rendelkezett az Erő áldásával. Sajnálatos módon a sithek hatására az Erő Sötét Oldala ejtette őt rabul és ez vezérelte a tetteit, miközben ő mindvégig abban a hitben volt, hogy ezzel dicsőséget hoz a népének. De minél inkább eluralkodott rajta a sötétség, annál szörnyűbb tettekre sarkallta őt. Olyanokra, mint a Shinzen állomás szétlövetése, vagy az Adumarról menekülő civil hajók megtámadása a Yamatoval. Ez pedig csak néhány dolog, amit tett a Sötét Oldal befolyása alatt. Legyőztem őt az agni kaiban, amit ő hirdetett, hogy lezárja ezt a konfliktust. De az életét megkíméltem. Annak ellenére, hogy nem egy tettét kénytelen voltam végignézni. - A hercegnő bizonyára tudja, hogy a feleség osztozik a férj tetteinek súlyában - jegyezte meg az egyik hang a tömegből. - Nem mintha lett volna választási lehetőségem - felelte Mikasa epésen. - A bátyám bedrogozott és hozzákényszerített a férjemhez. - Ezek meglehetősen komoly vádak, hercegnő - szólalt meg most Fujiwara. - És ha kitudódnak, nem vetnek jó fényt a császári házra. Különösen az a tény, hogy a császár ősei vallását elhagyva a sith kultusz követője lett. - Ez nagyon súlyos következményekkel járhat - bólogatott Hojo márki is határozottan. - A monarchia tekintélyének sokat ártana. - A legjobb az, ha nem hozza fel többet, senki előtt - tette még hozzá Fujiwara. Mikasa úgy érezte magát, mint aki menten rosszul lesz. Ezeket az embereket a legkevésbé érdekelte az igazság, csak az számított, hogy védjék a hatalmukat és a monarchia tekintélyét. Sem az ő, sem mások szenvedése nem érdekelte őket egy fikarcnyit sem. - Ez valóban jobb, ha köztünk marad - értett egyet Hiroyasu is, Mikasa nem kis megrökönyödésére. - De tartok tőle, találnunk kell valami magyarázatot a császár... furcsa viselkedésére. - A tanácsadói vitték bele a rosszba, ez mindig beválik - mondta Fujiwara ravasz hangon, és úgy tűnik, már előre készült erre. - Például itt az a félnagai nő... Usanagi talán? Erővel feloszlatta a nemzetgyűlést és őrizetbe vette a vezető politikusokat. Hallatlan pimaszság! - Szóval ennyi!? Hallgassuk el az igazságot és kész? - tört ki belőle hirtelen, miután a legyezőjét egyszerűen a földhöz vágta a küldöttek előtt, az pedig darabokra tört. - Kenjük rá valakire, aki csak egy félrevezetett báb volt, utána pedig még segített is nekünk? Miért nem kenjük rá rögtön Wentharra? Úgy tudom ő már nem él, legalább nem tudja megcáfolni... Maguk uraim gyávák és csak magukra gondolnak! Tisztesség is szorult vajon magukba? Talán épp arra volna szükség, hogy felnyissuk mindenki szemét és tiszta lappal kezdjük újra! Hazugság és manipuláció nélkül. Ha jobban szeretnék a saját népüket, nem akarnának hazudni nekik! A követek mind meghajoltak, és ahogy ilyenkor az illendőség megkívánta, csendben hallgatták a származási rangban felettük álló dühkitörését. Mikasának joga volt kimutatnia a dühét, hiszen bizonyos értelemben felettük állt, de attól még mindig nagyon gorombának érezte a saját viselkedését, és rögtön meg is bánta azt, ahogy a hevessége alábbhagyott. - Húgom - fordult most felé Hiroyasu, miközben kedves hangon folytatta. - Szeretnéd, hogy így emlékezzenek testvérünkre? Egy véreskezű zsarnokként, nem pedig ahogy te is teszed, egy szerető testvérként? - Én... én nem tudom - felelte a lány zavartan. A politikában nem sok tapasztalata volt, csak azt szerette volna tenni, amit helyesnek érez. De már abban sem volt biztos, hogy helyes az, amit kérni akart. Marisa és Puyí gyerekére gondolt, akit óhatatlanul is felelőssé fognak tenni apja tetteiért. - Mennyire veszélyes ez a "sötét oldal"? - szólalt meg most Hojo márki, aki valószínűleg úgy gondolta, talán akad valami olyan ügy, amiben a kedvére tehet a hercegnőnek. - Ha csakugyan hatalmába keríthet másokat, fel kell lépnünk ellene. Mikasa nagyon elszégyellte magát. Sosem tört ki azelőtt belőle így a dühe. Mindig úgy ismerte őt mindenki, hogy nyugodtan és kedvesen kezeli a dolgokat. Pedig hercegnőként lehetett volna olyan is, mint amilyennek általában tartják őket. Erőt vett magán és nyugalmat erőltetett magára. - Azokra, akik fogékonyak az Erőre, nagyon veszélyes. Ha egy ilyen valaki ráadásul uralkodó is, mint a bátyám volt, az nagyon rossz irányba viheti a dolgokat. A legtöbb követője előszeretettel manipulál másokat, vagy nyíltan alkalmaz erőszakot. Akár az Erőt használva is. A sithek közismerten a sötét oldal követői, ahogy a hapan királynő is. A Galaktikus Birodalom vezetője, Palpatine is sith nagyúr volt. Biztos ismerik a munkásságát... - mondta Mikasa. - Sajnálom a kirohanásom, elnézést kérek. - Érdekes - felelte Fujiwara diplomatikusan, miután köhintett egy aprót. - Keveset tudunk még az Erőről. Ez más megvilágításba helyezi a sithekkel kötött egyezményeket is. Ahogy a hapan királynő látogatását is. De továbbra is meglehetős... meggondolatlanság lenne ezzel a közvélemény elé kiállni. Honnan tudnák innentől, hogy az uralkodó tényleg beszámítható-e? - Többet kell tudnunk a sithekről és a manipulációikról - bólogatott egyetértően Hojo márki. - Úgy tudom az Egyesült Galaktikus Birodalom élesen elítéli az Erő használatát, mint természetellenes dolgot - szólalt meg egy harmadik küldött. - Talán az Erő ellenzése lehetne a kapcsolatok normalizálásának a módja birodalmaink között. Elvégre a chiss háború is sith mesterkedés műve - tette hozzá Fujiwara. - Nem természetellenes. Épp ellenkezőleg. Az Erő ott van mindenhol. Egy láthatatlan energia, ami körülvesz és áthat mindent, ami él. Egyeseknek szorosabb vele a kapcsolata, ők az Erőérzékenyek. De az Erőt lehet jó dolgokra is használni. Ahogy a jedi lovagok teszik. A Régi Köztársaságban ők voltak a béke őrzői és amikor szükség volt rá, harcoltak érte - felelte Mikasa, hisz az Erő használatának ellenzése nem lehet a megoldás. A tiltott tudás még vonzóbb lehet - Talán önök sem tudják, de egykoron Nagi népét is egy hasonló rend őrizte. Még Akame, az első császárnő alapította a rendet és évezredeken át védelmezték a népünket. De feledésbe merült a létezésük. - Ilyesmiről még sosem hallottam - szólalt most meg Hojo márki. - De tény, hogy népünk kezdeti időszakából nincsenek fennmaradt források. - A hercegnő honnan ilyen jól informált, ha nem vagyok tolakodó? - kérdezte Fujiwara. Mikasa tudta, hogy bolondnak néznék, ha Akame vagy Sayomi szellemével hozakodna elő. - Az Erő elvezetett az egyik ősi penge templomhoz Selvarison, amikor ott bujkáltam - felelte végül. -Az ott szerzett tudás fontos volt abban, hogy az agni kaiban győzhessünk a sötét oldali befolyás ellen, ami uralta a bátyám. Ha ezt tovább tanulmányozzuk, akkor a jövőben megóvhatjuk magunkat a hasonló incidensektől. - Császári felség - szólalt meg most Fujiwara a herceg felé fordulva. - Ugyan a hercegnő javaslata logikus, hadd hívjam fel a figyelmét arra, hogy a Birodalmi Maradványnak nevezett térségben jelentős befektetéseink vannak a sith-nagai egyezmény miatt, és a Nippon-hiperűrútvonal kiépítésébe is jelentős pénzeket öltünk. Egyelőre az EGB-vel kell keresnünk a megegyezést. - Erről a kérdésről majd a kibővített császári tanács dönt a helyzet rendeződése után - felelte Hiroyasu, aki láthatóan nem akart most elköteleződni egyik irányba sem. A nevezett szervezet a kormány és a Titkos Tanács tagjaiból állt. - Addig sajnos semmiféle hasonló kutatásról nem lehet szó. Bastioni követségünk jelentette, hogy a Maradvány új EGB-s urai érdeklődnek irántunk, most, hogy a testvérviszály véget ért. Egy gazdasági szövetség mindkettőnk érdekeit szolgálná. - Abszolút, felség - hajtott enyhén fejet Fujiwara. - Abszolút. Ezúttal Mikasa megőrizte a nyugalmát. Igazából nagyon is számított rá, hogy egy diplomatikusan megfogalmazott nemleges választ kap arra, amit felhozott. De egész jól fogadták. Viszont nem tartotta okos dolognak tovább erőltetni. Így csak tudomásul vette a dolgot. - Akkor nincs mit tenni. Mindenesetre én készen állok továbbadni a tudásom. És tovább is fogom. Gondolta magában. Azért, mert pár politikus és a bátyja leszavazta, még nem adhatja fel a dolgot. Nem azért tanult és küzdött ennyit, hogy szögre akassza a kurozashiját. - Javaslom a többit folytassuk később - szólalt meg most Hiroyasu. - De mielőtt pihenni térnének a lakosztályaikba, van itt még egy elintézendő ügy. Intett hátrafelé, mire az ifjabb Fujiwara, Kitano előre lépett. - Mindent megtettem, hogy az örököse ne essen az értelmetlen vérengzés áldozatául, herceg - mondta Hiroyasu nagylelkűen. - De a fia továbbra sem szeretne élni. - Ha meghal az uralkodó, akit őrzünk, az ősi szokás szerint nekünk is követnünk kell - felelte a fiú önérzetesen, mire az idős Fujiwara megrázta a fejét. - Badarság! - összegezte a gondolatait. - Semmi ilyesmire nem fog sor kerülni! Ezt jobb is, ha kivered a fejedből! Egyszer te is Hiraizumi hercege leszel. - Lenne egy javaslatom - vette át megint a szó Hiro. - Lassan feledésbe merülne a dolog, ha mondjuk Kitano megházasodna és visszavonulna a családi birtokra egy időre. - Gondolom megfelelő jelöltje is van már - hunyorított rá az idős nemes, mire Hiroyasu alig láthatóan elmosolyodott. - Serizawa tábornok lánya, Tara. A tábornokot a császár alaptalanul vádolta összeesküvéssel, így most egy nemesi címmel gondoltam kárpótolni és illő életjáradékkal - felelte, és az idősebb Fujiwara elgondolkodott néhány pillanatig. - Ugyan még így is rangon aluli házasság, ha ez megmenti az örökösöm, nem ellenkezem - felelte végül. *** Alia csendben ült a gyengélkedőben lévő ágyán, és a helyiség magányában figyelte azt a tál gőzölgő levest, amit az egyik nővérke az asztalra tett az ágya mellett nem olyan régen. Éhség helyett azonban a tehetetlenség kínzó érzésével találta szembe magát, ahogy napok óta nem engedték ki a gyengélkedőből, de legalább azóta a kötés lekerült a fejéről, így szabadon megtapogathatta a heget, ami Mikasa fénykardjának útja helyén alakult ki. Meglehetősen furcsa érzés volt, mintha a testében lett volna egy idegen darab, aminek a létét meg kell majd szoknia. Épp hozzálátott volna, hogy elfogyassza az aznapi ebédjét, amikor kopogás hallatszott az ajtóján, ő pedig sietve visszatette a leveses tálat az éjjeli szekrényre. - Gyere be! - szólt ki. Az ajtón kinyílt, és Alia szava is elakadt, ahogy Carl lépett be rajta. - Szia - köszönt neki a fiú, ő pedig gyorsan észbe kapott. - Szia - felelte, miközben Carl végigsétált a szobán, és az ágyánál állt meg. - Most aztán megleptél. Nem hittem, hogy látlak, míg itt vagyunk. - A herceg roppant meggyőző tud lenni. Azt mondta, veletek megyek majd vissza Coruscantra, hacsak a halál nem jobb opció - felelte a fiú őszintén. Alia megpróbált kikelni az ágyból, hogy megfelelően üdvözölhesse, de Carl jelezte neki, hogy inkább maradjon. A lány sóhajtott, és a hátát a maga mögé tornyozott párnáknak döntötte. - Ez a tehetetlenség megöl - jegyezte meg, mire Carl sztoikus nyugalommal válaszolt. - A küzdelemből és a szenvedésből mindenkinek kijut. Alia furcsa tekintettel pillantott fel a fiúra, aki egészen másképp viselkedett azóta, hogy megismerte. Akkor Carl még a helyzet ellenére optimista volt, most pedig úgy tűnt, mintha maga alá temették volna a vele történtek. Szótlanul előre nyúlt, és megfogta a fiú kezét. - Bármi is történt veled, tudnod kell, hogy én itt vagyok neked - mondta kedvesen a lány, mire Carl néhány pillanatig szótlanul nézte őt. - Túl jó vagy hozzám. Nem érdemlem meg - felelte végül, most már egyértelmű keserűséggel a hangjában. - Ne légy ilyen kemény magadhoz! Most már tudom, hogy milyen terhet hordozol magaddal, kik a családod. Ők nem a te felelősséged - próbálta jobb belátásra téríteni, de nem úgy tűnt, hogy sikerült meggyőznie. - Szörnyű dolgokat műveltem, amíg Enz tanítványa voltam. Megkínoztam azt a twi’lek jedit, nemcsak feleségül vettem Mikasát, de meg is erőszakoltam. Mindezt csak azért, mert Enz rám parancsolt, én pedig nem tudtam ellenállni. Szánalmas söpredék vagyok! - fakadt ki a fiú, mire Alia szótlanul újra felült az ágyában, és átölelte Carlt, szorosan magához húzva. - Nem a te hibád, egyedül nem léphettél volna fel ellene. Mindez Enz lelkét kell, terhelje, nem a tiéd! - felelte, de Carl egyszerűen csak kibontakozott az öleléséből. - Ugyanaz a vér folyik az én ereimben, mint a családoméban. Apám a sith császár, a nővérem meg a hapan királynő. Az ő tetteik engem is terhelnek. Nem érdemlem meg a boldogságot vagy hogy kedves legyél velem - felelte a fiú, és már indulni is akart az ajtó felé, de Alia kiugrott az ágyból, és hátulról átölelte. - Ne menj, kérlek! - kérlelte a fiút. - Én tudom mi rejtőzik benned igazán. Bármit is tettél, én nem hibáztatlak, és elfogadlak olyannak, amilyen vagy! De kérlek... Carl szótlanul torpant meg, és néhány pillanatig csak meredt maga elé, mielőtt megfordult volna Alia felé, aki szorosan újra átölelte. A fiú némán ölelte vissza a lányt. - Bocsáss meg, nem akartam igazságtalan lenni - mondta végül. - Nem velem vagy az, hanem magaddal. És ez talán még jobban fáj - mondta Alia szomorúan. - Köszönöm, hogy támogatsz - felelte a fiú. - Időre van szükséged - mondta a lány. - Add meg magadnak a lehetőséget. Ha nem magad miatt, akkor legalább miattam. - Sokat jelent ez nekem. De... de több nem lehet köztünk - mondta Carl, és bár Alia kicsit csalódottnak tűnt, nem felelt erre semmit. - Gyere, ülj le. Beszélgessünk kicsit. Miután gondoskodtak a boldog viszontlátásról, Saalia és Kyoko visszamentek az ideiglenes szállásra, ahol Kytra falatozott Versta és Kai társaságában. - Látom, jól érzitek magatokat - jegyezte meg Saalia, ahogy végignézett az asztalon, megpakolva válogatott finomságokkal. - Hosszú nap volt, kell egy kis feltöltődés - felelte Kytra - Hogy ment a találkozó? - Jobban, mint vártam. Nem csak jól fogadták, de még megtiszteltetésnek is vették, hogy legyőztem őket. - Úgy tűnik, van némi közös bennük és a mandalóriakban - állapította meg a mandalóri nő. - Igen, mindkettő kapott már ki jediktől - felelte Saalia viccesen. - Ha-ha. Valaki ma a szokottnál is viccesebb - válaszolta fanyarul Kytra. - Ez a valami... a nyers halas cucc... - terelte a szót másra Kytra, mire a neko a segítségére sietett. - Sushi, nya. - Igen, az. Szóval egész finom, főleg ezzel a többi cuccal együtt. Csak ezt a két pálcikát nem értem, fogpiszkálónak túl nagyok - jegyezte meg. - Naugye! - vágta rá Saalia. - Nekem Enz börtönében ezzel kellett volna ennem. - Ne legyetek már ilyen kulturálisan érzéketlenek! - szólalt meg Versta, akinek láthatóan a kezére estek a pálcikák és a legnagyobb természetességgel emelt fel velük egy sushit, hogy a mellette lévő feketés szószba mártsa. - Ez egy szép kulturális tradíció! - Legalább fejleszti a kézügyességed a fénykardhoz - felelte Saalia viccelődve. - Na és Kai, meghívtad már valahova a környéken Verstát? A fiatal zöldbőrű twi'lek hirtelen köhögni kezdett, ahogy a sushi a torkán akadt a kérdést meghallva. Ugyan tisztában volt vele mindenki, hogy mi van kettejük között, ilyen nyíltan még sosem került szóba előtte. - Még nem, de ötleteim már vannak - felelte szokásához híven kimérten a fiatal sephi, Saalia pedig elégedetten bólogatott. - Esetleg elhozhatnád a következő bankettre - szólalt meg hirtelen egy hang vidáman az ajtóból, és ahogy odafordultak, Hiroyasu herceget pillantották meg, aki két apródja és testőre kíséretében érkezett hozzájuk. - Már ha ezúttal nem megint pincérnek készülsz beöltözni. Kytra ismért belemerült az evőpálcika használat rejtelmeibe. Még az is jobb volt, mint Hiroyasuval kommunikálni. Bár igaz, ami igaz, ma még nem kapott meghívást a hálószobájába. Jobban örülne, ha ez így is maradna. - Bankett? Miféle bankett? - érdeklődött Saalia, aki épp egy pár evőpálcikával bénázott, hogy megkóstolhassa a sushit. Mégsem lehet kulturálisan érzéketlen. Legalábbis szándékosan nem. De ehhez még nem volt meg a kellő gyakorlata, mert folyton elejtette a sushit. Végül feladta és inkább kézzel vette a szájába az ételt. - Lényegtelen - felelte könnyedén Hiroyasu, és ahogy egy pillanatra találkozott a tekintetük, látszott, hogy ők ketten pontosan értik a dolgot, majd mintha megérezte volna a mandalóri nő félelmét, felé fordult. - Van itt egy sokkal fontosabb kérdés. Miért nem mutatott be még a vőlegényének, Kytra? A mandalóri nő megdermedt, valószínűleg azt mérlegelve legbelül, folytassa-e úgy a dolgát, mintha meg sem hallotta volna, de végül úgy tűnik a másik opció nyert, és lassan felé fordította a fejét. - Nagyon elfoglalt - felelte végül, miután nagy nehezen lenyelte a falatot, Hiroyasu pedig megvonta a vállát. - Szomorú - rázta meg mellé a fejét jelentőségteljesen. - Pedig ez lett volna az első jutalom ajánlatom. - Jutalom, jól hallottam? - kérdezte Saalia rögtön, lecsapva az alkalomra. - Nem csal a hallása - bólintott Hiroyasu. - Megígértem, hogy jutalmat kap mindenki, aki segített legyőzni a testvérem. Persze nem hivatalosan, úgyhogy plecsnit nem tudok mellékelni. Saalia nem gondolta túl a dolgot. Neki már az is jutalom, hogy végre visszamehet Abrenhez. Ettől persze még elfogadhat valami apróságot, ami emlékezteti erre a kirándulásra. Kytra viszont örült, hogy a herceg ennyiből elfogadta a válaszát és nem erőlteti tovább a dolgot. Feinn türelmes és megértő, de lehet, hogy behúzna egyet Hironak. - Biztos vagyok benne, hogy túlteszi magát rajta - felelte, majd folytatta a falatozást, nagyon jó volt a sushi. - Hogy van Mikasa? - érdeklődött Saalia ahelyett, hogy a jutalomról kezdett volna alkudozni. - Érezhetően megviselték az események. De rendbe jön, csak idő kell neki - felelte Hiroyasu. - Ugyan a pódiumra nem állíthatlak titeket, a részvételetekre számítok a megemlékezésen. - Mármint győzelmi parádé? - kérdezte Saalia, aki borzongva gondolt vissza arra, hogy részt kellett vennie Mikasa és Carl kényszeresküvőjén. Az ilyen események egyébként sem vonzották. - Megemlékezés a csatában elesettekről, tiszteletadás a jó harcosoknak, akik életüket adták egy ügyért - válaszolta a herceg ezúttal teljesen komoly hangon. - Ha így fogalmaz, akkor aligha mondhatunk nemet - jegyezte meg Saalia. Csakugyan sokan haltak meg az ütközetben, és igen nemes gesztus volt, hogy a "vesztes oldal" halottairól is megemlékeznek. - Mikasa hálás lesz érte - bólintott a herceg. - Na de térjünk át a jutalom kérdésére. - Mármint mi találhatjuk ki a jutalmat? - kérdezte Saalia, csak hogy biztos legyen a dologban. - Igen. Mint mondtam, az ésszerűség határain belül - felelte egy apró mosollyal Hiroyasu. - Hm, mondjuk egy olyan robot klassz lenne, amivel megléptem a Yamatoról - viccelődött, persze tudta, hogy erre nem sok esély van. - Tartok tőle, hogy ez már túl van az említett kategórián - felelte a herceg. - Csal vicceltem. Egyébként sem tartana sokáig. - Az biztos - felelte Kytra, aki időközben befejezte az evést és ejtőzött az asztal mellett. - Akkor viszont engedd szabadon Usanagit, ha lehet - mondta a jedi. - Érdekes kérés. Van valami különösebb oka, vagy csak úgy érzed, adósa vagy, amiért segített a Yamaton? Hisz ezt már említetted - felelte Hiroyasu. - Ő a fogadott húgom. Szeretném, ha megkapná az esélyt egy jobb életre - felelte Saalia teljesen komolyan. - Ez igazán nemes dolog - bólintott Hiroyasu, Saalia magyarázatát hallva. - A fogadott testvériség néha erősebb, mint a vér szerinti. Természetesen hozzájárulok, hogy Usanagi veled tartson a szabadságba. Nagai területen egy jó ideig nem tanácsos tartózkodnia, így is a fejét követelik néhányan. - Akkor velünk tart - biccentett egyetértően Saalia. - Van elég hely a Vadmacson. - Nya, és itt van még valami - húzott elő egy tárgyat szinte a semmiből a neko, és Saalia felé nyújtotta. - A dobozban egy mahjong készlet van, ahogy ígértem. - Nahát - vette át a tárgyat Saalia, és érdeklődve húzta félre a fadoboz tetejét, felfedve a benne lévő, csontból faragott, nagyon igényes készletet. Ez valószínűleg nem volt egy olcsó mulatság, de az eszmei értéke persze még nagyobb volt, és nem szándékozott túladni érte. - De valamikor meg kell tanítanod a szabályokra is! - Na és kedves Kytra mit szeretne második legjobb opcióként az első felajánlásom helyett? - érdeklődött Hiroyasu. Kytra elgondolkodott, mit is feleljen a kérdésre. Bármit mond, jó eséllyel megint oda lyukadnak ki, hogy bújjon ágyba a herceggel. De végső soron nem akarta megsérteni őt azzal, hogy nem felel semmit. - Őszintén szólva nem nagyon van ötletem. Az enyém harcos nép. Esetleg valami olyasmit, ami az itteni harcosokra emlékeztet. - Érdekes gondolat. Azt hiszem egy antik szamurájpáncél megfelelő ajándék lenne ebben az esetben - felelte rövid gondolkodás után Hiroyasu. - Egy mecha-szamurájpáncél! - vágta rá Saalia. - Azt hiszem, a sima is megteszi - bólintott a mandalóriai nő kimérten. - És a holoszámom is mellé adom - kacsintott rá a herceg bizalmasan, mire a nő szemei forogni kezdtek. - Ifjú Versta, rajtad a sor. - Lehet, hogy kinevettek, de... - kezdett bele kicsit szorongva, attól tartva, hogy a kérése túl komolytalan lesz, de aztán erőt vett magán. - De szeretnék Hatsune Mikuval találkozni! - Egy rajongó? - kérdezte a herceg mosolyogva, majd Kyokora pillantott. - Úgy rémlik, te el tudod intézni. - Nya, hát persze! - felelte vidáman a neko, és Versta egészen felderült a válaszra. - Az ifjú névtelen testőrük pedig azt hiszem már előre megkapta az ajándékát - mosolygott rá Kaira. - Szívesen olvasnám is a végeredményt, de gyanítom ez lehetetlen kérés. Azt hiszem akkor végeztünk is. - És Alia? Vele mi a helyzet? - tört ki Saaliából a kérdés. - Ő éppen most élvezi az ajándékát, az ifjú Carlt - felelte Hiroyasu, arcán pajzán arckifejezéssel. - Ne már, akkor most fertőtleníteni kell a gyengélkedőt! - méltatlankodott Kytra. Hiroyasu mosolygott, majd biccentett, és kíséretével a nyomában távozott a hajóról. Saalia kíváncsiságát azonban még furdalta valamit. - Mi volt ez az egész, Kai? Ugye te és a herceg nem...? - Nem! - vágta rá rögtön a fiú. - Csak beszivárogtam a chiss küldöttekkel folytatott díszvacsorára pincérként. A herceg azt hiszem felismert, még ha nem is mutatta. - És úgy tűnik rájött, hogy nem csak egyszerű testőr vagy - tette még hozzá Kytra. - Szóval a te ajándékod, hogy nem fogat el? - pislogott Versta, de Kai megrázta a fejét. - Úgy tűnik, kifejezetten szeretné, ha leírnám a látottakat a hírszerzésnek és a Köztársaságnak - felelte, mire mindenki csak némán nézett maga elé egy ideig.
|
|
|
Adumar
Oct 28, 2018 7:30:03 GMT 1
Post by Enz on Oct 28, 2018 7:30:03 GMT 1
Versta, Kai és Kyoko egyszerre szálltak ki a taxiból, ami az egyik külvárosi hotel előtt állt meg. A neko még lehúzta a kreditcsipet a leolvasón, az önvezető bérsikló ajtajai pedig bezárultak, az pedig tovább indult, hogy más utasokat fuvarozzon el céljukig. A hotel teljesen átlagosnak volt mondható, és bár magát az épületet megkímélte az ütközet, körülötte látni lehetett az Enz csatlósai által okozott pusztítás nyomait: lövedékek ütötte nyomok, néhány kiégett lakás és lerombolt épületrész. Az utcán fegyveresek járőröztek, de mindenki igyekezett úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Talán ilyen esetben ez a normális, a múlt sérelmei helyett az újjáépítésre koncentrálni, gondolta magában a fiatal twi'lek. - Szóval miért is hívtál ide minket? - kérdezte, ahogy újra végigmérte az épületet. - Nya, mi ez a bizalmatlanság? - kérdezett vissza Kyoko, akin látszott, hogy valamit rejteget. - Vagy inkább türelmetlenség? - Hagyjuk - sóhajtott fel Versta. Érezte, hogy a neko készül valamire, de fogalma sem volt mire. - Ne aggódj, tetszeni fog! Nyihihi - kuncogott fel a végén a neko, majd befelé vette az irányt. - Ne aggódj. Biztos te is érzed, hogy nincs benne rossz szándék - nyugtatta Kai is a lányt. - Nem arról van szó. Csak nem szeretem a titkolózást - felelte Versta őszintén. Kyoko nem beszélt többet. Nem lett volna értelme tovább bizonygatni, hogy itt most valami jó dolog készül. Szóval annyiban hagyta és ment tovább. Az épület nem volt túl zsúfolt, alig néhány vendég és a személyzet néhány tagja keresztezték útjukat. Felmentek pár emeletet lépcsőn, mivel a lift nem üzemelt. A hotel láthatóan az átlagosabb réteget célozta. Nem volt túl hivalkodó. - Nya, meg is jöttünk! - állt meg egy ajtó előtt. - Ki lakik itt? - érdeklődött Versta. - Csak egy régi barátom szállt meg itt - felelte a neko titokzatosan, majd be is csengetett a panelen. Néhány pillanat múlva kinyílt az ajtó és Kyoko szó nélkül belépett, nyomában a többiekkel. Bent egy üres szoba fogadta őket. Csak a fürdőből szűrődött ki némi zaj. - Hahó! - köszönt a neko hangosan. - Egy pillanat és megyek! - jött a válasz a fürdőből, majd pár pillanat múlva valóban meg is jelent az egyébként ismerős hangú illető - Kyoko! - tárta szét karjait a lány. - Miku! - lelkendezett a másik és máris ölelkeztek. Versta döbbenten figyelte a fürdőszobából előlibbenő hírességet, aki egyáltalán nem úgy festett most, mint a színpadon, hiszen se a haja, se a sminkje nem volt úgy megcsinálva, mégis teljesen egyértelműen ő volt az. Most is egy sztárhoz illő volt a kisugárzása, hiszen le sem tudta volna venni róla a tekintetét, de ahogy Kyokot ölelgette az mégis olyan egyszerű és közvetlen volt. Akárcsak a hely, ahol megszállt. A lány szája is tátva maradt, ugyanis ahogy befejezték az üdvözlést, és a híres énekes felé fordult, mosolyogva megütögette a saját állát a tenyere tetejével. Versta csak néhány pillanat múlva kapcsolt, és ahogy becsukta a száját, nyelt egyet. Ő a Miku találkozást úgy gondolta, hogy elmennek egy koncertjére vagy hasonló, nem pedig így, szemtől szemben és teljesen megilletődött. - O-Ohayou gozaimasu, Miku-san! - hebegte, és gyorsan előrehajolt, mint azt a nagai katonától tapasztalta. Miku nem nevette csak, csak kedvesen mosolygott ügyetlen próbálkozásán, és aztán kezet nyújtott neki. - Maradjunk inkább ennél - mondta, és Versta sietve kapcsolt, elfogadva a lány kezét. - Versta S-Syndulla - préselte ki magából még mindig megilletődve, majd szégyenlősen lesütötte a szemeit. Miku ezután a sephihez lépett oda. - Kai Eurenic - mutatkozott be ő is udvariasan. - Szép pár vagytok - közölte vidáman, ahogy hátrébb lépett, ezzel még jobban zavarba hozva Verstát, aki most el is vörösödött. - Ó, bocsánat, nem akartam, csak Kyoko említette. A neko annyira vigyorgott, hogy éles metszőfogai is kivillantak a szájából, Versta pedig biztosan nem hagyja ennyiben a dolgot, ha nincs ennyire az énekes hatása alatt. - Ne ácsorogjatok! Üljetek le! Máris hozok valamit enni és inni - szólt végül vendéglátójuk, rámutatva a sarokgarnitúrára, ami előtt egy asztal is volt. Kai megőrizte hidegvérét és segített Verstának kicsit magához térni, hogy eljussanak az ülőhelyig. Hamar kényelembe helyezték magukat és rövidesen Miku is csatlakozott hozzájuk némi rágcsálnivalóval és üdítővel, majd leült ő is. - Nem gondoltam, hogy pont itt találkozom olyan rajongóval, aki a Köztársaságból jött. Bár azt hallottam, hogy sokan részt vettek a csatában. Azért mégis váratlan dolog - mondta az énekesnő, miközben a rágcsálnivalót feléjük nyújtotta. - Pont Adumaron voltál? - döbbent meg Versta, gondolván, hogy ennyire közel volt a kedvencéhez. - Nemrég érkeztem csak. Segélykoncertet adok, hogy pénzt gyűjtsünk a károsultaknak - felelte az énekesnő. - Ez igazán szép gesztus - jegyezte meg Kai elismerően, miközben elvett egy falatot a tálról. - Mindenki kiveszi a részét, ahogy tudja. Én így teszem. - Nya, te vagy a legjobb, Miku! - csatlakozott Kyoko is a többiekhez. - Biztos? Úgy hallottam, hogy Mikasa hercegnő is igen remek koncertet adott az űrcsata alatt - felelte szerényen a popsztár. - Legközelebb talán előadhatnátok egy duettet - mondta viccelődve Kyoko. - Biztos a Hime is élvezné. - Nem zárkózom el tőle, úgyis annyit emlegetted már - mosolyodott el Miku, majd a két vendégére terelte újfent a szót. - Bátor dolog, hogy ilyen fiatalon már harcoltok. Én gyűlölöm a háborúkat, de tisztelem, akik részt vesznek benne. - Én se szeretem - felelte Versta sietve, mivel el akarta oszlatni, hogy bármi ilyesmihez köze lenne. - De a mesterem elrabolták a szemem előtt, és segíteni kellett rajta. - A mestered? - érdeklődött Miku. - Jedinek tanulok - felelte a lány, mire az énekesnőn volt a sor, hogy meglepődjön. - Nahát, sosem találkoztam még jedi rajongóval. Azt hittem őket az ilyen földhözragadt dolgok nem érdeklik - felelte őszintén, mire Versta sietve megrázta a fejét. - Ez egyáltalán nem igaz! - biztosította az énekesnőt. - És te, Kai? - fordult most a sephi felé. - Vadászpilóta voltam, most leginkább szabadúszó - felelte, és bár kihagyott lényeges részleteket, valahogy így is lehetett értelmezni az életét. - A rejtélyes fickókat szereted - kacsintott Verstára, aki ezúttal nem jött annyira zavarba. - Na és... - terelte át a szót másra a twi'lek. - Hogyhogy itt szálltál meg? Mármint galaktikusan ismert sztár vagy és mégis... - Itt nyugodtabb az élet a koncert előtt. Nincs akkora hajtás, mint egy nagy hotelben - felelte Miku szerényen. - Valld be, hogy csak azért, mert a nagyobb hotel bombatalálatot kapott - ugratta Kyoko. - Nem. Egyébként is jobb az ilyen. Csak indulás előtt megyek át a nagy szállodába. Itt nyugodtan pihenhetek, és nem futok bele minden sarkon paparazzikba vagy megszállott rajongókba. - Azt hittem szereted a rajongóidat - mondta Kyoko. - Így is van. De némelyikük nagyon vadul fejezi ki a rajongását. Van aki meg már inkább betegesen. - Mint például? - kérdezte a neko. - Inkább nem mondanék példát, ha nem baj. Beszéljünk valami kellemesebb témáról. Eljöttök a koncertre? Nagyon örülnék neki. - Hát persze! - vágta rá izgatott Versta. - Eddig csak holoneten hallottalak énekelni és... és nagy megtiszteltetés lenne. - Ne bolondozz. Enyém a megtiszteltetés, hogy ott leszel - felelte Miku. - És feltétlen hozd el Kait is. - Ha ez kell Versta boldogságához - felelte a fiú komolyan, mire Miku a twi'lekre pillantott. - Igazi cukorfalat barátod van - közölte, és Versta kínosan az ölébe temette a tekintetét, mintha ott lenne valami nagyon izgalmas. - Nya, szerintem is. Ha nem lenne foglalt, vinném én - vágta rá Kyoko nevetve, persze éreztetve, hogy csak viccel. Kai pedig egyáltalán magára sem vette a dolgot. - Te sosem hagyod otthon a humorodat, Kyoko - kuncogott Miku - Jut is eszembe... Felpattant a helyéről és átszaladt a hálószobába, majd egy dobozzal tért vissza és újra leült. - Kyoko mesélte, hogy van egy aláírt mikrofonod. Remélem nem költöttél rá túl sokat. - N-Nem...Ami azt illeti, csak egy tűrhetően sikerült hamisítvány... - szégyellte el magát a fiatal twi'lek. - Ó. Akkor még inkább remélem, hogy nem került sokba - felelte az énekesnő kedvesen, majd átadta a dobozt Verstának, aki nyomban ki is nyitotta és tátva maradt a szája - Remélem tetszik. Ez az a mikrofon, amit az első turnémon használtam a Köztársaságban. - Ezt nem fogadhatom el - szabadkozott a lány. - Pedig muszáj lesz, mert már aláírtam a nevedre. És keresni foglak titeket a tömegben este. A koncert igazán fergetegesre sikerült, érezni lehetett, hogy Miku mindent belead, és Versta régen érezte már magát ilyen jól. Kait is egészen magával ragadta a pillanat, ami nála meglehetősen szokatlan volt, és felhőtlenül szórakoztak együtt. A twi'lek még világító fénycsöveket is szerzett a koncertre, és persze a hatályos jogszabályokra fittyet hányva mindketten söröztek is. Kyoko meglehetősen tapintatosan hagyta őket kitombolni magukat, és tisztes távolságra tőlük táncolt, hogy ne zavarja meg őket. Ahogy Miku a sokadik visszatapsolás után immár véglegesen otthagyta a színpadot, a két fiatal egyszerre volt fáradt, de érezte magát teljesen felajzva. - Nya, későn van már - lépett oda hozzájuk Kyoko. - Van a közelben egy hely, ahol megszállhattok. Reggel értetek jövök. A végén még kacsintott rájuk, és a kezükbe nyomta a kulcsot, majd mielőtt tiltakozhattak volna, már el is tűnt a tömegben. A két fiatal összepillantott, és őket sem kellett különösebben győzködni. Meglehetősen hektikusan alakultak a dolgok, és hevesen csókolóztak, miközben Kai kinyitotta az ajtót, és Versta a hátával tolta azt be. Egy visszafogott lakóblokk egyik helyiségében voltak, de most a környezet érdekelte őket a legkevésbé. Kai végigfuttatta a kezét a testén, majd benyúlt a felsője alá, miközben szájával a nyakát találta meg. Versta már kezdett megőrülni érte, amikor a fiú hirtelen mintha észbe kapott volna, és hátrébb lépett egyet. - Nem kéne... - szólalt meg kissé zihálva. - Nem akarom csak így... - De én igen - felelte a twi'lek, és újra odalépett hozzá. - Akarlak, Kai. És nem csak az alkohol beszél belőlem. A sephi nem felelt semmit, csak újra megcsókolta, és folytatta ott, ahol az előbb befejezte. Mire az ágyig jutottak, már alig volt bármelyikőjükön ruha, a fiú pedig az ágyra lökte őt, és megszabadította utolsó ruhadarabjától, a bugyijától. Versta sem tétlenkedett, és végigsimított a fiú merev férfiasságán. Eddig legfeljebb képeken látott ilyesmit, és a valódival össze sem lehetett hasonlítani. Kezével ösztönösen magába vezette a partnerét. Nem sokára, sűrűn nyögések és sikolyok közepette Versta immáron lányból nővé lett. *** A megemlékezés a terveknek megfelelően késő délután indult. Adumar főterén, a kormányzói palota előtt egy magas pódiumon a katonai díszegyenruhában pózoló Hiroyasu herceg foglalta el a fő helyet. Mellette egyik oldalt szorosan állt Mikasa, és utána saját tisztjei, köztük Kitashirakawa herceg, valamint az ifjú Maeda Toushirou és Useugi Ichiwa. A másik oldalon a főnemesi küldöttek foglaltak helyet, élükön Fujiwara herceggel és Hojo márkival. Kissé távolabb a legyőzött sereg parancsnokai, átellenben pedig az Adumari Konföderáció megmaradt nómenklatúrája figyelte a történéseket. A pódium előtt, kiemelt helyen került kiállításra Enz sztáziskoporsója, aki új egyenruhát kapott, és egy kardot helyeztek elé. A tér közepén egy hatalmas hordozható állványon egy meglehetősen méretes dobot helyeztek el, aminek tartórúdjait két oldalt tucatnyi katona fogta. A pódiummal átellenben további dobok helyezkedtek el, amelyek előtt mind dobosok voltak. Az itt felsorakozott katonák nem viseltek zubbonyt, csak fehér inget, és nadrágjaik is meglehetősen egyszerűek voltak. Egyenruha helyett a csapat parancsoka, Shimazu ezredes egy ősi nagai köntöst viselt, kezében a parancsnoklás jelének számító legyezővel. Hiroyasu kiadta a jelzést a kezdésre, mire a dob mögött lévő katonák nagy zászlókat emeltek a magasba, amelyeken színek helyett szövegek kaptak helyet. A dob előtt lévők katonák pedig enyhén bedöntött térdekkel, kezeiket maguk elé tartva álltak fel alakzatba. - Hajime! - kiáltotta a férfi, mire a nagy dob két oldalán álló dobosok ütni kezdték az ütemet, az oldalt lévő kisebb dobok pedig csatlakoztak hozzájuk. A katonák egy monoton, párszavas ének ismétlésébe kezdtek, aminek a megfelelő üteménél tapsoltak, egyébként pedig a kezükkel tettek különböző ritimikus mozdulatokat. Olyan volt az egész, mint egy bizarr pantomim, de mégis volt a monotonitásában valamiféle fennköltség, emelkedettség. A katonák végighaladtak a számukra kijelölt útvonalon, így a látvány jó negyed óráig folytatódott, míg csak el nem érték a tér végében kialakított zárórészt, ahol hatalmas nagai zászlókat helyeztek ki, és egy óriási festett karaktert, amely a győzelem jelét tartalmazta. Itt a menet elcsendesett és megállt, és a hirtelen beállt csendben szinte a legyek zümmögését is hallani lehetett volna. - Hős harcosok! - lépett előre Hiro a számára kiállított mikrofonhoz. - Az elmúlt napokban keményen harcoltatok egy olyan ügyért, amelyben hittettek. Bátran, hátrálás nélkül küzdöttetek, igazi nagai harcosokhoz méltón! A testvérviszály, az agni kai már végetért, és hála áldozatotoknak, bátor kiállásotoknak, újra béke honol a birodalomban. Mindazok, akik ma itt vannak, újra harcolhatnak a birodalmért, a császár dicsőségéért egy másik napon. Mindazok, akik már nem lehetnek közöttünk, lelkük pihenjen meg a Yasukuni szentélyben a régi hős harcosoké mellett, és szomjúságuk leljen oltásra az örök forrás mellett. - Tisztelegj! - harsant a vezérszó, mire a katonák egyszerre tisztelegtek a pódium irányába, majd néhány pillanatnyi tiszteletadás után leengedték a kezüket. - Őfelsége, Puyí császár úgy halt meg, ahogy élt, erős, tánotírhatatlan uralkodóként, becsülettel. Ne hagyja senki, hogy bárki mást is mondjon az itt történekről! Ő már eggyé vált az istenekkel, és onnan figyeli tovább birodalma sorsát. Mi pedig esküvel fogadjuk, hogy soha nem hozunk rá csalódást! Megőrizzük a művét, míg a halandó porhüvelye elfoglalja helyét az ősei mellett a császári család sírboltjában. Katonák! Emlékezzünk a mai napra a bátorság, hősiesség és tisztesség, és ne a megvetés vagy a testvérviszály napjaként. Éljen soká a birodalom! - Teikoku banzai! - harsant a vezényszó, a katonák pedig háromszor egymás után elismételték azt. Mikasa rendkívül frusztrált volt, amikor a lakosztálya felé tartottak. A megemlékezés olyan volt, amilyen lenni szokott egy ilyen esemény. Ezzel nem volt problémája. Azzal viszont inkább, hogy megmozdulni sem hagyták anélkül, hogy minimum két szolgáló és testőr kövesse úgy, hogy épp csak nem voltak a privátszférájában. A szolgálók az esetleges kívánságait lesték és figyeltek rá, hogy még csak egy apró hiba se lehessen a megjelenésében. A testőrök pedig ugrásra készen lihegtek a nyakába, nehogy valaki az életére törjön. Zavarta, mert már nem volt védtelen hercegnő, mint régen. Olyan érzés volt, mintha próbálnák visszaszorítani a régi élete felé, most, hogy elvégezte a dolgát. Ahogy befordultak a folyosón, ami a szobájához vezetett, megpillantotta az ajtónál álló fegyveres őröket. - Bátyám, mit jelentsen ez? Miért ez az állandó felügyelet? - vonta kérdőre Hirot még útban az ajtó felé. - Mert szükséges, húgom - állt meg előtte a herceg, aki végig elkísérte az esemény után. - Sok ellenséget szereztél magadnak az utóbbi időben. - És szerinted a bátyám után egy pár orgyilkossal már nem bírok el!? - tört ki Mikasából, mire Hiro csak közelebb lépett hozzá, és gyengéden a vállára tette a kezét. - Húgom, nem tudod még a politika világa milyen veszélyes. Én vajon ne bírnék el egy támadóval? De mi van, ha nem egy valaki érkezik, nem várt időben? - próbálta rávezetni a gondolatmenet lényegére a lányt, de ő továbbra is csak csendesen dühöngött a helyzet miatt. - És ezért úgy kell kezelni, mint egy gyereket? Akit öltöztetnek, főznek rá, sőt még azt sem hagynak neki enni, amit akar! Azért harcoltam, hogy újra egy kalitkába zárt kis énekesmadár legyek? - kérdezte, tovább ütve a vasat, bár egyáltalán nem bízott benne, hogy Hiro a következő pillanatban meggondolja magát csak az ő kedvéért. - Nézd, Mikasa, ezek elengedhetetlenül fontosak. Csak bevizsgált alapanyagokból, megbízható udvari szakácsok főzhetnek, és ha senki sem tudja mi a kedvenc ételed, megmérgezni sem tudják - próbált Hiro továbbra is észérvekkel hatni rá. - De miért, bátyám? Mondd meg! Csak a hatalom miatt? Én sosem kértem hatalmat! Csak egy nyugodt életet, ahol a magam ura vagyok! - fakadt ki Mikasa. - Mert a nép azt várja tőlünk, hogy így éljünk. A császári családba születéssel nemcsak privilégiumokra teszünk szert, de kötelezettségekre is, és áldozatokat is kell hoznunk. Ilyen például a magánszféra teljes hiánya. Bármi, amit teszünk, közérdeklődésre tart számot. Ezért oda kell figyelnünk mindenre - magyarázta. A hercegnő már-már toporzékolt, mint egy kisgyerek. Ennyi mindenen keresztülment és most minden olyan volt, mint régen. Annyi különbséggel, hogy elveszítette a bátyját és a szerelmét. Végül vett egy mély levegőt és lehiggadt. Sosem volt kimondottan hisztis, most mégis olyan volt, amilyennek a hercegnőket szokás gondolni. Ezt pedig nem akarhatta. - Szóval végső soron nem változik semmi... - állapította meg lehangoltan. - Ez nem igaz. Csak azért vagy ilyen borúlátó, mert sok megpróbáltatás ért. Nem is várom el tőled, hogy azonnal kiheverd mindezt. Pihenj és ne törődj semmivel. Bízz csak rám mindent. Minden rendben lesz - magyarázta bátyja higgadtan. A lány belátta, hogy ezt a szócsatát nem nyerheti meg. Ha tovább kellemetlenkedik, akkor a végén megint benyugtatózzák. Bár Hiro talán nem menne ennyire messzire. - Jól van...Egyelőre akkor maradjunk ennyiben - zárta le a vitát és látta Hiron, hogy elégedett az eredménnyel - Hosszú volt a nap. Lepihenek. Hiro bólintott és tovább indultak a szobához. A két ajtónál álló őr tisztelgett, majd az egyikük kinyitotta az ajtót, Mikasa pedig belépett, de aztán megfordult. - Mindazok ellenére, ami készült, Selvarison töltöttem eddig az egyik legboldogabb időszakomat. Ott sokkal szabadabb voltam - mondta, miközben az ott töltött időre emlékezett. Hiroyasu nem felelt semmit Mikasa megszólalására, csak csendben közelebb lépett hozzá, majd magához húzta és átölelte. - Megértem, hogy nehéz neked most - mondta halkan. - Azok után, amin keresztülmentél. Engedd, hogy segítsek. - De az nem segít, ha bezárva élek, mint régen. Nem azért harcoltam a népünkért, hogy most félreálljak, mint aki jól végezte dolgát. Segíteni akarok, hogy jobb lehessen mindenkinek - felelte a lány, miközben elfogadta az ölelést. Valahol megnyugvást jelentett neki a dolog, de mégsem tudta elengedni a kérdést. - Adj egy kis időt a dolgoknak, húgom - felelte a herceg néhány pillanat múlva, majd lassan elengedte a hercegnőt. - Hamar visszarázódsz majd az udvari életbe, és ahogy változnak a dolgok... - De én nem ezt akarom - jelentette ki a hercegnő őszintén és határozottan. - Megértem - bólintott a herceg. - De nem mi választjuk meg, hogyan élünk. Minél hamarabb elfogadod ezt, annál könnyebb lesz. Mikasa lemondóan sóhajtott, megértve, hogy nincs értelme folytatni ezt a beszélgetést. Most azt várják tőle, hogy jó kislány legyen és üljön a fenekén. Mi mást is tehetne akkor? Megfordult és az ajtóba lépett, majd ott egy pillanatra megállt. - Jó pihenést - mondta, majd belépett a szállására. Hiroyasu csak biccentett az irányába, majd távozott, és egy halk szisszenéssel zárult be mögötte az ajtó. Mikasa magára maradt a gondolataival és kétségeivel. Ugyan pazarul berendezett lakosztályt kapott, kényelemben ez nem vetekedhetett a selvarisi farmházzal, amiben az elmúlt hónapokat töltötte. Kezével a medallionjához nyúlt és a belevésett szavakra pillantott: "fontosabb, mint a kötelesség". Tresna számára a kötelességen kívül semmi sem volt fontosabb, csakis ő. Egy aprócska könnycsepp gurult végig az arcán, olyasmi, amit testvére halála óta visszatartott. Nem igazán érezte fáradtnak magát, így aztán úgy gondolta, hogy a legjobb lenne meditálni egy kicsit. De annyira zaklatott volt legbelül, hogy nem volt képes megnyugodni hozzá. Szüksége volt valakire. Valakire, aki meghallgatja és meg tudja nyugtatni. Alia társaságára volt szüksége. Ő mindig tudott valami olyat mondani, ami segített tisztábban látni. Visszament az ajtóhoz, majd kinyitotta és elindult. Vagyis csak indult volna, de a két ajtónál álló rögtön útját állta. - Szüksége van valamire, hercegnő? - érdeklődött az egyikük. A kint várakozó szolgálók is rögtön rendelkezésre álltak. Bármire is legyen szüksége Mikasának. - Csak beszélni akarok az egyik barátommal - felelte az őrnek. - Kivel, ha szabad kérdeznem? - Aliával, a jedi lovaggal. - Attól tartok, ez nem lehetséges. A herceg utasítása, hogy ne engedjük önt kószálni. Biztonsági protokoll. Illetve meghagyta, hogy látogatókat se engedjünk be előzetes egyeztetés nélkül. - De ő a barátom! Nem ártana nekem. - Sajnálom, hercegnő. Csak a parancsaim teljesítem. Kérem, fáradjon vissza a lakosztályba és pihenjen. A lány sóhajtott. Igazából elbánhatott volna az őrséggel. De nem nézett volna ki túl jól, ha a saját testőreit és szolgálóit támadja meg. - Üzenetet legalább küldhetek neki? - Természetesen - felelte az őr, mire intett az egyik szolgálónak, aki oda is lépett. - Tudasd vele, kérlek, ha már elég jól van, látogasson meg. Csak beszélni szeretnék vele - mondta Mikasa a szolgálónak, mire az meghajolt. Mikasa pedig egyebet nem várva visszatért a szobájába. - Mondd el a hercegnek, ha engedélyezi, add át az üzenetet a jedinek - mondta az őr a szolgálónak, mire az bólintott és elindult Hiroyasu után. Mikasa nem nyugodott meg igazán a választól, és újra meg újra azon kapta magát, hogy fel-alá járkál a lakosztályában, mint aki nem bír magával. Hiába türelmetlenkedett, az idő csigalassúsággal haladt csak, és néhány óra múlva már kezdte úgy érezni, beleőrül az egyedüllétbe, amikor kopogtattak az ajtón. A hercegnő izgatottan fordult oda, abban reménykedve, hogy ha nem is Aliát, de legalább a válasz üzente fogja várni. Határozottan csalódott volt, amikor egy ételes kocsit toló szolgálólányt pillantott meg. - Meghoztam a vacsorát, felség - közölte, de Mikasa szó nélkül ellépett mellette, a kint várakozó őrök felé. - Valami probléma van, hercegnő? - kérdezte az egyikük, ahogy újra feltűnt az ajtóban. - Az üzenetem eljutott a barátomhoz? - szegezte nekik a kérdést. - Sajnos nem tudjuk. Kérem, legyen türelemmel - mondta tisztelettudóan az egyikük. Mikasa szótlanul fordult vissza, és bezárta maga mögött az ajtót, és a szolgálóra pillantott. - Köszönöm, ételre most nézni se tudok. - Pedig fontos az egészséges táplálkozás - szólalt meg a nő, meglepően ismerős hangon. - Esetleg egy kis karaoke megnyugtatná? - Hogy...? - pislogott rá értetlenül, mire a lány az arcához nyúlt, és néhány pillanatig úgy tűnt, mintha a saját bőrét tépné le, de aztán Mikasa észrevette, hogy egy maszkot tart a kezében. A szolgálólány eltűnt, és helyette egy ismerős alak tűnt fel előtte, Inari. Ahogy megpillantotta a kitsunét, Mikasa végre úgy érezte, hogy nem hagyta mindenki magára. Megkönnyebbült, hogy végre tud szólni valakihez, aki nem ugrik minden köhintésére. - Inari. Örülök, hogy látlak! Hol voltál idáig? - Elvegyültem és figyeltem - felelte röviden. - Nem akarlak elkeseríteni, de már biztos magadtól is rájöttél, hogy a Alia nem kapta meg az üzeneted. Az őr a szolgálót a bátyádhoz küldte engedélyért, ő pedig határozottan elutasította a kérést, hozzátéve, hogy intsenek türelemre. - Sejtettem... - sóhajtott Mikasa. - A bátyád azt akarja, hogy lehetőleg ne sokat érintkezz a jedikkel. Nem igazán érti az Erő mibenlétét. Így óvakodik tőle. - Szóval vissza a régi kerékvágásba...Akár el is dobhatom a kurozashimat... - Kár volna. Igazán jól sikerült darab. Kicsit emlékeztet... - Édesanyádéra, ugye? Odafönt azt mondtad, volt múltja a pengékkel. Ő is penge volt, igaz? - Így van. Még a rend hanyatlása előtti időkben. Látta a romlást, ami egyre jobban elterjedt benne és tudta azt, amit te is tudsz már. A rendnek el kellett buknia, hogy egyszer majd újra felemelkedhessen. Így elhagyta őket, hogy a saját útját járja. - Sajnos a bátyám és mások nem túl nyitottak a dologra... - Mert számukra megfoghatatlan dolgokról beszéltél. Ők pedig csak azt az utat ismerik, amit eddig jártak. - Belegondolni is rossz, hogy vissza akarnak kényszeríteni a régi életembe. Visszamenni Nagira...Találkozni Marisával, azok után, hogy nem tudtam betartani az ígéretemet... Sikerrel jártam és közben kudarcot vallottam... - Te megtettél mindent, Mikasa. Nem szabad magadat okolnod. - Akkor sem tudnék Marisa szemébe nézni. A szobámban ülve pedig változást sem hozhatok senki számára - kesergett a lány. - Valóban nem. Talán valahol máshol kellene elkezdened, nemde? - próbálta rávezetni valamire őt a kitsune. - Úgy érted, szökjek meg? - kérdezte először meglepetten a hercegnő, de ahogy belegondolt, igazából logikusan hangzott. - De hova mehetnék? - Ahova csak szeretnél. Ahol szükség van egy pengére. Sok ilyen hely van. Ne akard rögtön a galaxist megváltani. Elég, ha kicsiben kezded. A lényeg, hogy tedd, amit helyesnek vélsz, ahogy eddig. A többi jönni fog magától. - Azt hiszem, igazad van. Jelenleg bárhol máshol többet tehetnék másokért - értett egyet Mikasa Inari szavaival. - De hogyan szökhetnék meg? - sóhajtott fel végül Mikasa néhány másodperc gondolkodás után. - Nem elég, hogy a bátyám őröket állított hozzám, valószínűleg mindenki ismeri az arcomat. - Láttad hogyan jöttem be az orruk előtt? - kérdezett vissza Inari, majd felé nyújtott a maszkot. - Az Erő segítségével te is tudod használni. Mikasa furcsállva vette a kezébe a maszkot, és megforgatta néhányszor: egyszerű merevített vászon anyagnak tűnt, szépen megmunkálva, de ha nem a saját szemével látja a dolgot, el sem hitte volna. Az arcához tolta, és a vászon szinte életre kelt, az arcára tapadva. Furcsa, kicsit csiklandós élmény volt, de semmiképp sem kellemetlen. Inari a tükör felé fordította Mikasát, aki most úgy nézett ki, mint a szolgálólány, aki nem is olyan régen behozta hozzá a vacsorát. - Ez elképesztő - szólalt meg a hercegnő, akinek a szája is tátva maradt. - Ha elég erősen koncentrálsz, képes vagy más alakot is felölteni - mondta, és Mikasa csakugyan nagyon erősen más kinézetre gondolt. A maszk újra megmozdult az arcán, és most már teljesen egy másik arc köszönt vissza rá. - Honnan van neked ilyened? - fordult vissza a kitsune felé, aki elégedetten nézte az eredményt. - Nekünk kitsunéknek az egész életünk rejtőzködéssel telik. Ezt a technikát még évezredekkel ezelőtt fejlesztették ki őseink, így észrevétlenül képesek vagyunk másoknak álcázni magunkat - felelte. - Nagyon kevesen látták az én igazi alakomat is. - De mi lesz veled, ha ezt odaadod nekem? - nyilalt rögtön a felismerés a hercegnőbe, de Inari csak elmosolyodott, és előhúzott egy másik maszkot. - Ez ott nálad az édesanyám maszkja - közölte. - A pengék idején nem kellett félnie, ha nem használta. A rend szívesen látta a kitsunéket is, annak ellenére, hogy a nagaiok milyen bizalmatlanok voltak velük szemben. - De...Ez édesanyádé volt. Nem fogadhatom el. Miért nem adod inkább a tiedet? - kérdezte Mikasa, mivel nem szívesen fosztotta volna meg barátját az egyetlen emléktárgyától, ami maradhatott az anyjától. - Ő akarta, hogy a tied legyen. Fogadd csak el. - Hogyan? Azt hittem már nem él. - Rég meghalt már. De ahogy sok Erőhasználó, ő is bele tudott pillantani a jövőbe. Látta, hogy Akame egy leszármazottjával visszatérnek majd a pengék. - Bizonyára nagyon jó lehetett ebben. Az én látomásaimból nem nagyon derült ki, mikor történtek. Vagy megtörténtek-e egyáltalán - felelte Mikasa, felidézve néhány látomását régebbről. - Évszámot ő sem mondott. Csupán azt, hogy véget vet a harcnak, amiben a nagaiok egymás vérét ontják egy testvérviszályban, aztán a vezetésével újra felemelkednek majd a pengék - felelte Inari, így máris ésszerűbben hangzott az egész - Szóval ez a maszk neked lett szánva örökségül, hogy segítsen bejárni az utat a célodhoz. Nem csak most lesz rá szükséged, ebben biztos vagyok. - Köszönöm, Inari - mondta Mikasa meghatódva és megölelte a kitsunét és nem bírta ki a kísértést, hogy meg ne tapogassa az egyik bolyhos farkincát. Már értette, Kyoko miért van úgy oda érte. - Már csak a részleteket kell kidolgoznom. - Szerintem a legjobb esélyed a jedi barátaiddal van. Az ő hajójukkal elmehetsz. Utána pedig kitalálod, hogyan tovább. - Velem jöhetnél - dobta fel az ötletet a hercegnő. - Sajnos az nem lehetséges. Egyrészt, nem foghatom a kezed, ha meg akarod lelni a saját utad. Másrészt a te alakodban itt kell, maradjak, hogy a távozásod titokban maradjon a lehető legtovább. Ne félj, elég jól ismerlek, hogy hitelesen adjalak elő. - Akkor az lesz a legjobb, ha minél előbb elindulok. Eleresztette barátját, majd magához vette a kurozashit és ismét felvette a szolgáló alakját, majd elrejtette a fegyvert. Néhány falatot evett gyorsan. Ez után már csak néhány apróságot rakott el és ismét Inarihoz fordult. - Már így is nagyon sokkal tartozom neked. De lenne még egy apróság, amit szeretnék kérni tőled. - Mi volna az? - Az élet ábránd, Szépsége hamar múlik, Mint a szakura - mondta, mire a kitsune kissé értetlenül nézett rá - Ezt a verset segítettem befejezni Puyínak, mielőtt meghalt. Szeretném, ha sírjára kerülne. Nagyon szépnek találta. - Valóban az. Biztos vagyok benne, hogy a bátyád eleget tesz ennek a kérésnek - mondta, majd felhelyezte a maszkot és felvette Mikasa alakját - Most pedig indulj. Találd meg az utad. Mikasa nem felelt, csak meghajolt, mint ahogy a szolgálók szoktak, majd az ételes kocsit tolva távozott a lakosztályból. *** A hangárban már minden készen állt, hogy elinduljon a Vadmacska. Kivette a részét a csatából, mégsem látszott meg rajta. Csak Kytrára és a többiekre várt a legénység. Rövidesen fel is tűnt a Kismacska, néhány mecha kíséretében. A kísért hajó a nagyobbik hajóba dokkolt be, míg a kíséret két oldalt párossával. Veszély persze nem volt, csupán formaságból kapták őket maguk mellé. Na meg ők kérték külön. Kytra és Saalia hamarosan megjelent és leballagtak a rámpán. - Versta és Kai visszaértek már? - kérdezte Kytra a legénység egyik tagját, aki a rámpánál várakozott. - Még nem - felelte a férfi. Az előbbi kíséret is előkerült. Yukina és társai szerettek volna elbúcsúzni új barátjuktól. Tiszteletüket azzal fejezték ki, hogy a gépeik vállára festették Saalia arcát. Furcsa benyomást tett rájuk, annyi szent, gondolta magában Kytra mosolyogva. Bár Yukina még mindig kicsit úgy tűnt, mintha morcos lenne. Talán csak mert lemaradt az ütközetről. Saalia le is ment közéjük kicsit beszélgetni, míg várakoznak. Kytra addig a kísérőhajókat vette szemügyre. Érdekes szerkezetek voltak. Kicsit irigyelte is Saaliát, hogy vezethetett ilyet. Végül odament az egyik pilótához, aki visszament a gépéhez valamiért. - Hahó! - köszönt rá kedvesen. - Ó, helló! Tehetek érted valamit...öhm... - látszott rajta, hogy kicsit meg van illetődve. - Kytra. - Igen, bocsánat. Nevekben nem vagyok túl jó, csak ha már sokadszorra hallom. Szóval mit szeretnél? - Azon gondolkodtam, hogy nagyon klasszak ezek a gépek. Lenne rá mód, hogy kipróbálhassam? - Azt sajnos nem engedi meg a szabályzat - mondta a fiú komolyan, de láthatóan sajnálta, hogy nemet kell mondjon. - Na, csak egy pár percre. Nem akarom, hogy Saalia azzal hencegjen, hogy ő vezetett ilyet. - Nos, egy gyors próbakört talán lehet. De csak úgy, hogy veled megyek a pilótafülkében - adta meg magát, - Nekem megfelel. Akkor mehetünk? - Hogyne. Csak utánad - engedte előre a fiú a mandalórit, akit nem is kellett kétszer kérni. A többiek persze látták, mi történik, de nem foglalkoztak vele. Úgy voltak vele, hogy Saalia barátja az ő barátjuk is. Szóval szemet hunytak a dolog felett. A gép pillanatok múlva felemelkedett és elindult a sétarepülésre. - Csak nem bírta ki - jegyezte meg Saalia szórakozottan. Mindketten hamar eltűntek a pilótafülkében, és míg a fiú az elülső ülést foglalta, el addig Kytra mögé ült be. A fiú gépelés közben gyorsan elmagyarázta, hogy ha nem üti be az azonosító adatait, akkor a gép nem fog elindulni, sőt, rosszabb esetben beindul az önmegsemmisítő, majd a gép főmonitora életre kelt, és aztán a többi is, igazi színkavalkáddal töltve be a fülkát. - A Gundam a projekt és a típus neve, de mi egyszerű katonák inkább mechának hívjuk - folytatta a magyarázást, és láthatóan igencsak igyekezett lenyűgözni vendégét. - És most menetkészek vagyunk. Mindjárt átadom a... Kytra egyszerűen átnyúlt az ülés felett, és átvette a két oldalsó kontrollelt, de ebben a pózben hozzápréselődött mellkasa a fiú hátához, aki igencsak elvörösödött a dologtól. A lány próbaképp megmozgatta a karokat, mire a gép forgással reagált. - E-ez multifunkciós botkar - próbálta a fiú a szakmaiság látszatát fenntartani. - Oldalt tudod állítani, hogy a testet, a karokat vagy a lábakat mozgassa-e. E-először kicsit furcsa, de hamar megszokható. - Hmmm - felelte a lány, és próbát tett. Most a törzs helyett a karjai kezdtek el mozogni, majd néhány pillanat múlva megtett pár lépést. - És az űrbe is ki lehet vinni. Légkörben is működik? - I-igen - nyelt egyet a fiú, ahogy Kytra szavait szinte a fülébe suttogta a helyzet miatt. - Csak be kell kapcsolni a légköri üzemmódot és a fúvókákat, aztán... A mecha hátán lévő fúvókák ebben a pillanatban aktiválódtak, a hatalmas fémfegyver pedig a hangárt elhagyva a légkörbe repült. Kytra először még tett pár ügyetlen mozdulatot, de pár percen belül már szabályos köröket írt le a Vadmacs hangárja körül. Saalia és a többiek csak figyelték, ahogy Kytra először kicsit ügyetlenül, aztán egyre magabiztosabban vezeti a gépet. Láthatóan elégedettek voltak a látvánnyal. - A barátod remek pilóta - jegyezte meg Yukina. - Tőle tanultam - felelte Saalia büszkén, mire a három pilóta aggodalmasan nyelt egyet, remélve, hogy a mandalóri nő kevésbé vezet vadul. Mikor a hagyományosabb manővereket végigpróbálta, Kytra kicsit jobban átmozgatta a gép tagjait, és bár nem volt mit leütni, azért így is egész szórakoztató volt. - Van valami, amire lehetne lőni? - kérdezte végül. - N-Nos van pár agyagkorong lőgyakorlathoz. Nem árt tudni a célzórendszer nélkül is boldogulni. - Egyetértek. Na, lőj ki néhányat, hadd lövöldözzek kicsit. A fiú nem akarta elrontani a szórakozást, így eleget tett a kérésnek, mire ki is repült néhány korong egymás után, amiket Kytra az első próbálkozásaihoz képest egész hamar eltalált. - Nagyszerű ez a gép! - lelkendezett, majd visszaadta a vezetést - Jól van, menjünk vissza. Úgy látom jönnek a többiek - mutatott a radarra, ami egy közeledő gépet jelzett. Alighogy a mecha újra földet ért, a másik gép is megérkezett hozzájuk, és már messziről felismerték, hogy Kyoko saját űrhajója, a Nekopara az. Kytra már a pilótafülkéből ereszkedés közben látta a nekot és a két fiatalt, akivel koncertezni ment tegnap. Mindketten meglehetősen gyűrött ruhákban álltak ott, de fáradtság nem látszódott rajtuk, sőt, az arcuk is meglehetősen kisimult volt. - Nya, szia Kytra! - lelkendezett a neko, ahogy visszaért a többiekhez. - Visszahoztam a fiatalokat. - Úgy látom jól telt az éjszaka - jegyezte meg Kytra. - Ugye védekeztetek? - vette át gyorsan a szót Saalia, mire Versta elvörösödött, Kai pedig szótlanul mellé lépett, és átölelte a vállát. - Hűha, ez aztán már komoly! Bár furamód nem a lányokat szereted, azért mi még támogatunk. - Elég lesz a buta viccekből, Saalia - szólalt meg a mandalóri társa erélyesen. - Na jó. Majd meséltek később - felelte Saalia, megadva magát - Milyen volt a koncert? - Fantasztikus! - felelte Versta, aki rögtön feloldódott, látva, hogy már nem a nemi élete a fő téma. - Tényleg találkozhattam Mikuval! Nagyon kedves volt. El sem hiszem, hogy ez megtörtént. Valaki csípjen meg. Saalia eleget és Kyoko egyszerre tettek eleget a kérésnek, mire feljajdult. Bár egyáltalán nem neheztelt a dologért. Pillanatokkal később még egy jármű érkezett és szállt le a hajójuk mellett. - Elég nagy a forgalom ma, nya. A járműből Usanagi és Carl bukkant elő, két kísérővel. Saalia örült, hogy tényleg elengedik a kedvéért a húgát. Abban persze nem volt biztos, hogy hosszútávon mi lesz kettejükkel. De az idő minden kérdésre választ ad. - Szervusz, húgi - köszönt az újonnan érkező nőnek. - Őfelsége rendelkezésének megfelelően ez a fogoly, Mai Usanagi mostantól a tiétek - közölte meglehetősen az ezüstös hajú, Uesugi Ichiwa, aki a herceg egyik apródja volt, akárcsak a mellett álló fekete hajú fiú. - Hivatalosan nem kerül száműzetésre, de ha visszatérne a nagai űrbe, akkor erre is sor kerül. - Nem szándékozom egyhamar visszatérni - felelte Usanagi komolyan. - Az Erő láthatóan azt akarja, hogy veled tartsak. - És persze én is - mosolyodott el Saalia, majd ahogy lekerült róla a bilincs, odalépett és megölelte. - És a fiú? - kérdezte Kytra, aki személyesen nem ismerte őt. - Őfelsége reméli, biztonságosan köztársasági területre tudjátok szállítani - szólalt meg most a fekete hajú nagai ifjú, Maeda Toushirou. - Nos, hely van elég. Szóval nincs akadálya - felelte Kytra segítőkészen. - Nya, akkor gondolom ez itt a búcsú ideje - mondta Kyoko kicsit szomorkásan, egész megkedvelte a társaságot. Versta ugrott a nyakába és átölelte. - Köszönöm, hogy bemutattál Mikunak...meg minden mást is. - Hehe, szívesen. Tettem a csomagodba pár mangát, hogy legyen mit olvasnod, ha unatkoznál. Csak arra figyelj, hogy ezeket az ellenkező irányba kell olvasni. - Megnézem majd, ígérem - felelte a fiatal twi'lek. - Akkor minden jót nektek. Majd egyszer tartunk egy visszavágót - mondta Saalia a pilótáknak és összeölelkezett velük, majd mikor mindenki túl volt a búcsúzkodáson, felszálltak a hajóra, az élen Saaliával. - Ideje, hogy én is leteszteljem a járgányt! - Csak a holttestemen keresztül! - rohant utána Kytra, majd a rámpa felemelkedett és az ottmaradtak távolabb mentek. - Fura egy társulat, nya - jegyezte meg Kyoko, miközben integetett. A vendégek nagy szerencséjére azért jócskán akadt hely a fregatton, így mind külön lakosztályt kaptak, bár Saalia előtte azért erősködött kicsit fogadott nővérének, hogy jót tenne a kapcsolatuknak, ha egy szobába kerülnének, de Usanagi érthető okokból elutasította ezt az opciót. Saalia és Kytra a hídra mentek, és ahogy lepakolt, Versta is csatlakozott hozzájuk. - Végre itt hagyjuk ezt a helyet - szólalt meg az ifjú padawan. - Mármint, ne értsétek félre, élveztem az egészet, de ennyi egyelőre elég volt. - És még jó emlékeket is szereztél - kacsintott rá Saalia, mire a fiatalabb twi'lek újfent elvörösödött. - Hoznál valami innivalót? - Persze, mester! - vágta rá a lány, és már el is indult kifelé. - Ó, és még valami - szólt utána az idősebb, mire Versta megtorpant. - Nézz be a raktérbe, és szólj a vendégünknek, hogy foglaljon el egy kabint, ott kényelmesebb. Versta elsőre nem értette, aztán ráeszmélt, hogy mestere az Erőn keresztül érezhet valakit. Aki talán Erőérzékeny is. Ha pedig őt küldte oda egyedül, akkor nem veszélyes. Hacsak Saalia nem akar egy drámai belépőt, amikor ő már harcol. Megérkezett végül a raktérbe és már ő is érezte annak a bizonyos személynek a jelenlétet. Nem sokat kellett keresse a forrását, az egyik nagyobb láda mögött egy lányt pillantott meg a padlón kuporogva. - Ö, szia! - köszönt rá, mire az idegen felpillantott, majd felállt. - Ki vagy te? És hogy kerülsz ide? Az idegen először meg volt lepve, aztán eszébe jutott, hogy álcázta magát. Az arcához nyúlt és lehúzta a maszkját, így ismét Mikasaként jelent meg. - H-Hercegnő? - pislogott a twi’lek meglepetten. - Elég lesz a Mikasa - felelte a másik könnyedén. - Nem hittem, hogy ilyen hamar lebukok. - A mesterem kérte, hogy szóljak neked, nyugodtan foglalj el egy kabint. Az kényelmesebb. - Ez tény... Nos, akkor megmutatod az utat? - kérdezte és visszatette a maszkot a biztonság kedvéért. - Persze. Kövess, kérlek. Versta végigvezette a folyosókon, és az egyik szabad szoba ajtaját nyitotta ki, ahol azonban épp két árnyékharcos ült törökülésben, és úgy tűnt, éppen elmélyülten meditáltak valamin. Furcsa, úgy emlékezett, csak egy árnyékharcos van a csapatukban, Kaur egykori hadnagya. Nem akarta zavarni őket, így bezárta az ajtót, és a mellette lévő szobához lépett, ami szerencsére üresnek bizonyult. - Parancsolj, itt elférsz, amíg meg nem érkezünk - mondta kedvesen a lány. - Sajnos nem túl otthonos. Díszítésként adhatok pár Miku posztert. - Köszönöm, de arra nem lesz szükség - mosolygott rá a twi'lekre, majd a magával hozott táskát az ágyra tette. - Nocsak, a vendégünk - szólalt meg az ajtóból Saalia, aki láthatóan már várt rájuk. - Tudom, hogy jó társaság vagyok, de nem hittem volna, hogy ennyire nem tudsz elszakadni tőlem. - Valóban az vagy. De nem az elragadó személyiséged hozott a hajóra - felelte Mikasa kedvesen, miután ismét levette a maszkot az arcáról - Egy időre el kell hagyjam a népem. De nincs saját hajóm. Még csak vezetni sem tudok. - Szívesen megtanítalak - vágta rá Saalia. - A nap ötlete - morogta Versta az orra alatt alig hallhatóan, de így is kapott egy kokit a fejére. - Talán egy másik alkalommal - felelte a hercegnő diplomatikusan - De kérlek, nincs szükség rá, hogy körbeugráljatok. Tekintsetek a legénység alkalmi tagjának. - Rendben. Ez esetben megkérdem Kytrát, kell-e valahol padlót súrolni - viccelődött Saalia. - Nem áll távol tőlem az ilyesmi. Igazából kész felüdülés volt mindig kiszakadni kicsit az udvari életből. - Azt hittem hercegnőnek lenni klassz dolog - jegyezte meg Versta. - A mesékben - felelte Mikasa egy sóhajtás kíséretében. - A valóságban elég sok felelősséggel és teendővel tud járni. - Hát akkor ne lógasd az orrod, ugorj be kicsit főzni. Ma én lennék a soros, de nem akarom, hogy mindenki hasmenést kapjon - vigyorodott el a twi'lek mester, mire Mikasa úgy tűnik, egészen felvidult. - Viszont, ha álcázni képes is vagy magad, azért kell egy álnév. Ha Mikasának hívunk, akkor az eléggé tönkreteszi az álca lényegét. A hercegnő eltöprengett a dolgon. Saaliának nagyon igaza volt a dologban. Szerencsére út közben senkivel sem kellett beszéljen, így nem kellett álnéven gondolkodnia. - Lena. Hogy hangzik? - kérdezte végül. - Nekem tetszik! - felelte Versta. - Nekem is. Akkor Lena. Van kedved összeütni valami ennivalót? - Persze. Az mindig segít kikapcsolódni - felelte a lány. - Ha valaki kérdez, csak mondd, hogy Adumaron voltál átutazóban, de a csatában kilőtték a dokkot, ahol a hajód volt, így elfuvarozunk Coruscantra. Hivatkozz ránk nyugodtan. Majd szólok Kytrának is, hogy képben legyen. - Köszönöm. Igazán hálás vagyok. Alia már kellőképpen erősnek érezte magát a több napnyi lábadozást követően, hogy végre maga is megtegyen bizonyos dolgokat. Így például azt, hogy nem az ágyba hozzák neki a reggelit, mint valami holofilmsztárnak, hanem maga megy érte a kantinba. Az Adumaron is használt fekete bőrkabatátot és bőrnadrágot magára húzta, majd elindult a megfelelő irányba. Nemrég hagyták el Nagit, és sajnos úgy tűnt, Mikasától nem sikerült elbúcsúznia, mielőtt elindultak. De nem megy túl messzire, és az Erő azt súgta neki, hamarosan újra találkoznak, talán hamarabb is, mint gondolná. A kantinban még nem voltak sokan, úgy tűnik meglehetősen korán éhezett meg a többiekhez képest. De alighogy megérkezett, máris egy furcsa érzés kerítette hatalmába. Körbepillantott a helyiségben, és tekintete lassan az egyik konyhai segítőn állapodott meg, aki meglehetősen serényen végezte a dolgát. Furcsa, megmagyarázhatatlan aura vette körül, egészen olyan volt, mint egy... álca. Alia rögtön feszültebbé vált, ahogy rájött, hogy valaki rejtegeti magát. Egy kém? Beszivárgó? Orgyilkos? Megannyi válasz létezhetett erre a kérdésre, de az bizonyos volt, hogy nem akarta kivárni, amíg ez kiderül. Az egyik oszlop mögé húzódott be, ahol a másik nem láthatta, és azt figyelte, mikor kerül a másik olyan helyzetbe, hogy lecsaphasson rá. Egyszercsak a szakács mondott neki neki valamit, ő pedig elindult a raktár felé. Alia kivárta, amíg eltűnik az ajtó mögött, majd sietős léptekkel utána iramodott, és azelőtt beérte, hogy bárki bármit mondhatott volna, majd rátenyerelt az ajtó zárógombjára. Épphogy becsukódott mögötte a fémajtó, amikor hátulról ráugrott a beszivárgóra, és a földre vitte, lefogva a kezeit. - Ki vagy te és mit keresel it!? Kinek dolgozol!? - szegezte neki rögtön a kérdéseket. Az idegen mormogott valamit, de Alia nem értette. Aztán rájött, hogy azért, mert épp arccal egy zsákra nyomta áldozata arcát, így ha akart se tudott volna felelni a kérdésre. Végül hagyta lélegzethez jutni, de nem eresztette el. - Én vagyok az... - Én? Milyen én? - kérdezte a jedi értetlenül. - Mikasa - felelte a másik halkan. Ekkor döbbent rá Alia, hogy a jelenlét az Erőn keresztül valóban ismerősnek hatott. Lassan eleresztette a lányt és lemászott róla, hogy az felkelhessen, de a fénykardja a kezében volt a biztonság kedvéért. Mikasa levette a maszkot, felfedve az igazi arcát, így Alia is megnyugodhatott. - Hogy csináltad? Mit keresel itt? - Inaritól kaptam. Olyan maszk, mint amit ő is használ - válaszolt a hercegnő, megmutatva a maszkot barátjának. - De miért vagy itt? Mostanra úton kellene lenned vissza Nagira, nem? - Kellene...Meg vagyok is, ha úgy vesszük. Inari átvette a helyem egy másik maszkkal, hogy ne fedezzék fel az eltűnésem túl korán. Különben ez a hajó sem indulhatott volna el Adumarról - magyarázta, de Alia csak kérdőn nézett rá, jelezve, hogy az egész okát még mindig nem fejtette ki. - Nem maradhattam. Hiro nem akart semmit változtatni. Amikor felhoztam a penge dolgot, diplomatikusan elküldtek melegebb éghajlatra. Csak mert nem értik meg az Erőt. Hiro inkább csak vissza akart terelni a régi életembe. - Hát igen, talán ahhoz is köze lehet, hogy kicsit megszorongattam a golyóit az Erővel, amikor kiderült, hogy a mentőcsapatot szándékosan csapdába küldte - vallotta be a dolgot Alia. - Hogy mit...? És hogy mi...? - pislogott Mikasa meglepetten. - Szándékosan informálták Enzet, a Saalia-féle mentőcsapatról, hogy addig Tresna kommandósai hatástalaníthassák a szuperlézert - magyarázta Alia. - Volt benne logika, de azért eléggé feldühített a dolog, és picit megcibáltam a bátyád. Bocsánat, így utólag is. - Ezt nem tudtam. De valahol jogos, amit tettél. Végül is, a csapat meg is halhatott volna. Akkor meg csak leírják őket veszteségként, hisz úgysem a mieink. - Az biztos, hogy nem sok könny hullott volna értük. Szóval, mi a terved? Hova mész? - érdeklődött a jedi. - Még nem tudom. Egyelőre Coruscantra. Aztán kitalálom a folytatást. Rá kell lelnem a saját utamra. - Gondolom akkor másképp valósítod meg a pengék visszahozását - mire Mikasa megrázta a fejét. - Nem adom fel, csak mert a bátyám szűklátókörű. El fog jönni a pengék ideje újra. Akkor is, ha ő nem akarja. Nem engedem, hogy a népem ismét a sithek befolyása alá kerüljön. - Ez igazán nemes tőled. De csak apró lépésenként, ne vállald túl magad. - Köszönöm a tanácsot, igyekszem majd így tenni - bólintott Mikasa eltökélten. - És te mihez kezdesz? Visszatérsz a jedikhez? - Náluk még mindig nem érzem a helyem - vallotta be Alia. - De a két árnyékharcos igencsak felkeltette az érdeklődésem. Ők is valamilyen sajátos nagai Erő-technikát alkalmaznak. Szeretnék nekik segíteni és tanulni tőlük. Mikasán látszott, hogy megérti, ugyanakkor csalódott is. Remélte, hogy Alia ismét vele tart. Kyoko ott maradt Hiroval. Tresna pedig nincs többé. A régi csapatból csak Alia maradt meg. Vagyis maradt volna. De ez az elképzelés sem maradt. - Én...megértem. Neked is a saját utad kell járnod. - Boldogulsz nélkülem. Csak nézd meg, hova jutottál a kezdetektől. Amikor megismertelek, nem sok választott el attól, amilyennek egy hercegnőt elképzelnek a legtöbben. Most pedig nézz magadra. Erőssé váltál és véghezvitted, amit elhatároztál. Nincs szükséged rá, hogy bárki pesztráljon. Sőt, inkább itt az ideje annak, hogy te segíts másokon - mondta a jedi bátorítóan Mikasa vállára téve a kezét. - Inari is valami ilyesmit mondott. Menjek el oda, ahol szükség van egy pengére. Igazatok van. Alia nem felelt semmit, csak szó nélkül odalépett, és átölelte a másik lányt. Egy korban voltak, mégis úgy hozta az Erő, hogy ő lett kettejük közül a mentor, és most érezte, hogy a másik szavakon kívül más támogatásra is szorul. Eszébe jutott, ő maga hogyan érzett, mikor először veszítette el Carlt és a csapat többi tagját. Ahogy Mikasa rá volt utalva Selvarison, legalább ugyanannyira volt ő Mikasára utalva. Sikerült őt a saját sötét oldalától megmentenie, és aztán a lány csodálatos példát mutatott a jedi erényekből. Hosszú utat jártak be ketten együtt, és mindezt szavakkal nehéz lett volna kifejezni, így maradtak a tettek. Mielőtt bármelyikőjük mondhatott volna bármit is, Alia gyomra hirtelen korogni kezdett. Mikasa halkan elnevette magát, ahogy a korgó nyomrot hallotta. Ez megmagyarázza, miért ezen a helyen kapta el őt. - Úgy hallom, rád fér egy kis harapnivaló - mondta, majd eleresztette a jedit és visszatette a maszkot, újra felvéve az álcáját - Gyere, adok valami ennivalót. Gyorsan összeszedte amiért egyébként idejött, majd nyitotta is az ajtót. - A Lena nevet használom most az álcámhoz. - Nem voltál gyanús a legénységnek? - Átutazóban voltam Adumaron, de a csatában kilőtték a hangárt, ahol a hajóm volt. Szóval máshogy kellett megoldanom a visszautat. Saalia ötlete volt, hogy dobjam be ezt. Nem nagyon faggatott senki. - Akkor tehát ő tudja. Ki még? - Versta, Kytra, Usanagi...Carlt nem tudom. Szerintem ő is megérezte már a jelenlétem, de ő nem tepert le.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Oct 28, 2021 15:28:34 GMT 1
– Bolond jedik – szitkozódott magában Draay, miután Skywalker komja egy kattanással kikapcsolt. – Miért mindig ilyen hisztérikus, kattant férfiállatokat kell kikapnom?
– Ami azt illeti, én is sírva menekültem volna öntől, Draay gazda – jegyezte meg mintegy mellékesen Rozess inasdroidja, Eytee. – Talán ha egyszer-kétszer méltóztatna fontolóra venni az udvariasságról és az udvari vagy általános etikettről szóló íratlan szabályokat, nagyobb sikere lenne a férfiaknál.
– Mármint hogy én ezzel a díszpinttyel? – bökött hátra Rozess. – Por került a kompenzátorodba, Eytee? Hisz hallottad. Most is valami kis pöcsöt sirat. Az a Carl vagy kicsoda titkos-sith-nagyúr-vagyok-palpatine ottlesz az Akadémián, de Skywalker kis barátnője nélkül. Ez, hős? Ugyan már – azzal sértődötten karba tette a kezét. – Nem nekem került por a kompenzátoromba, hanem önnek, Draay úrfi – kotnyeleskedett tovább a droid. – Pedig ahogy gyerekkorából emlékszem semmi baja nincs odalent. Nincs amiért kompenzálnia. Az embereknél az átlagos méret a Coruscanton metrikus rendszerben például... – Hallgass már el, Eytee, különben oda is olajat töltök beléd, ahol ember még nem járt! – Szerintem ön megrendült, Draay gazda. Amikor Ben úrfi könnyezni kezdett, a szemeiben látszott, hogy legszívesebben... – Legszívesebben most azonnal széttrancsíroztatnálak! – pattant fel a székből Rozess, hogy kirúgdossa a szószátyár gépezetet a pilótafülkéből.
Legszívesebben vakóban ripityára törte volna, vagy kilőtte volna az űrbe ezt az ócskavasat. Egyedül az tartotta vissza a droid végleges szétrugdosásától, hogy az édesanyja programozta neki, még életében. Eytee volt a bébi-Draay dajkája, később pedig az inasa és a legféltettebb kincseinek őrzője. Az egyetlen valamennyire élő hagyaték Astoria Draaytől. Miután kiebrudalta a gépet a fülkéből, bezárta az ajtót. Ennek ellenére Eytee méltatlankodó panaszáradata még így is behallatszott. – Miért nem szereltettem rá hangtompítót... – sopánkodott a fiú ingerülten. Elhatározta, hogy fontos emlékek ide vagy oda, azért egy részleges memóriatörlést mégiscsak elvégezhet rajta.
Ismét aktiválta az egymásköztit, és beleszólt. De Skywalker kommja még mindig ki volt kapcsolva. Az az arrogáns kis... Draay nem szokott hozzá, hogy hisztis pasikat kezeljen. Nem véletlenül nem talált még partnert, kihasználta, majd eldobta őket. Unalmasak és idióták voltak mind. Miért érdekelné, hogy az a taknyos Skywalker hisztizik? Nem érdekelte különösebben a jedi kölyök sorsa. Egyáltalán nem érdekelte. Nem bizony. Semmiféleképpen nem.
A francba is!
Magában káromkodva felpattant a székből, és eliramodott a hálókörlet irányába.
Ben éppen azon tanakodott, hogy kit tárcsázhatna még, aki segíthet kiszedni Kelant a Hapesről, a Sith Császárnő orra alól. Egyetlen egy név jutott eszébe – egy olyan név, amit ugyan módjában állt elérni, amennyiben igénybe veszi majd az Adumaron található sokszorsan kódolt és titkosított, számos relén átjátszott, hosszútávú kommunikációs berendezések valamelyikét, hiszen Rozess luxusyachtja biztonsági okokból le volt árnyékolva, innen nem indíthatott rendszeren kívüli hívást –, a kockázat viszont, amit ezzel a hívással vállalt volna... Ben először fejben próbálkozott sikertelenül. De meg kellett tennie. Kelanért, aki megérdemelt ennyit. Ó, Kelan... – Noel, miért nem mondtad el... – motyogta alig hallhatóan. Megpróbált kinyúlni Kelanhoz az Erőben, még meditált és lement a legmélyebb transzállapotba is, de a színészfiú jelenléte olyan távolinak, olyan elérhetetlennek tűnt... bizonyára nem volt öntudatánál. Vajon szenvedett? Mit csinálhat vele Charis, mire kellhet Kelan annak a lezbi némbernek? – Skywalker! – csattant egy hang valahol Ben előtt.
Ben kivonta magát a töprengéséből, és felnézett. Draay Rozess állt az ajtóban karbatett kézzel és követelőző, leereszkedő képpel az arcán. – Mit keresel itt, Draay? Az Adumarra értünk?
– Gondoltam megnézlek, miközben kive... kisírod, mármint magadat – vágta ki magát gyorsan Rozess, akinek a nyelve szokás szerint most is gyorsabban reagált, mint a józan ítélőképessége. Szegény vöröske. Tényleg, már majdnem kezdte megsajnálni. Az egész lénye olyan volt, mint egy ütnivaló plüsspárna, amit folyamatosan ütnek. Apropó ütés: – Különben oda megyek ezen a hajón, ahová akarok, vagy tán te fizeted a fenntartási költségeit, prolókám?
Ben hátrébb húzódott az ágyán. Átkarolta felhúzott lábait, mellette ott feküdt a paplanon a kikapcsolt komlinkje. – Miért jöttél be valójában? – kérdezte rekedt hangon, és gyors mozdulattal letörölte a szemeit, hogy ne maradjon nyoma az érzelmi állapotának. – Valami baj van? Draay vállat vont. – Te vagy a baj, Skywalker. Itt nyafogsz ahelyett, hogy szórakoztatnál odakint. – Beljebb lépett, és kérdezés nélkül lezuttyant az ágy szélére. – Na ki vele, mi történt azzal a kis hogyishívjákkal? Ugye nem halt meg? – Nem. – Huh. El sem merem képzelni, mi lett volna akkor. Talicskával kellett volna levinni téged az Adumarra. – A pillantása Ben hajára tévedt, aki erre önkéntelenül megzabolázott vörös üstökéhez kapott. – Gyere csak közelebb, vöröske. – Mi? – tátotta el a száját Ben. – Ne gondolj már olyan sokat magadról, bottal se piszkálnálak meg, jedik gyöngye – forgatta a szemeit Draay. – Mármint fabottal... izé, gyere már ide! Ben tétován közelebb húzódott. Draay erre igazgatni kezdte a haját. Az ujjai nagy szakértelemmel siklottak Ben vaxtól száradt, lángvörös tincsei között. Ben zavartan bámult vissza rá. – Most mi van? – förmedt rá Rozess. – Hiába húzódozol ám, tudom, hogy jól esik, te pernahajder. Mármint ugye a törődés... - Draay ujjai tovább igazgatták a lángvörös üstököt. - Szóval jelenleg engem képviselsz, Skywalker, általam pedig a Draay Házat. Nem nézhetsz ki úgy, mint valami undok kis csatornatöltelék.
Ben ironikusnak találta, hogy pont ez az önelégült páva használja rá az undok szót. De abban igaza volt a másik fiúnak, hogy Bennek Kelanon kívül felnőtt életében nem sok része volt törődésben. Bár nem volt biztos benne, hogy a szőke Draay önzetlenül akar segíteni neki... sőt, ami azt illeti, egyáltalán nem volt biztos ebben. – Most jó – húzódott vissza Draay, hogy megszemlélhesse a művét. – Persze fényévekre van az enyémtől, de majd megmutatom, milyen hajápolót használj, nem mintha az segítene azon a mamlasz képeden. Különben le se tagadhatnád az anyádat. - Mi? – kérdezte az elmúlt percek során már másodszor Ben.
Draay szürkéskék szeme egy pillanatra belemélyedt az övébe. – Neki volt ilyen prol... ilyen feje. Mármint ilyen... nos, vörös. Hallottam róla történeteket. Apám szerint egykor ő is titkos sith nagyúr volt, de erre akkoriban még nem jött rá senki. – Na és a te anyád?! – csapott le rá Ben, csakhogy a változatosság kedvéért egy kicsit ő is kiszórakozhassa magát a másik nyomorán. Draay elfordult. Felállt, és a kabinfalba rejtett gardróbhoz lépett. Nagy elánnal kezdte válogatni a ruhákat, mintha valami nagyon specifikusat keresne. Ben remélte, hogy nem az anyja ruháját akarja ráadni. Végül előhúzott egy, a Ben által viselt adumari kadétegyenruhával teljesen megegyező uniformist. – Nesze – azzal Ben fejére hajította a ruhadarabokat. – Nekem nem olyan proló uniformisokat küldtek, mint neked, de mivel engem képviselsz, neked is a jobbikban kell járnod. Jobb védelmet nyújt, mint az a rakata-korabeli kínzóeszköz, amit most viselsz. Külsőre persze ez is ugyanilyan háborús bűncselekmény. Fémszálas meg mindenféle lézeroszlató bizbasz van benne. – Úgy érted, lövésálló? – bújt ki a ruhadarabok alól Ben. – Már ha távolról lőnek... nagyon távolról – vont vállat Rozess. – Bár én akkor is inkább választanám a félreugrást. Te vagy a nagy lövéseket visszaverő szuperhős, ha akarsz, bele is ugorhatsz a sortűzbe, mit érdekel engem. Ami pedig az anyámat illeti... Szállj le az anyámról.
Azzal várakozóan Benre pillantott. – Öhm... – adott hangot választékosan a véleményének Ben. – Megnézed, ahogy öltözöm, vagy miért vagy még mindig itt? – Pont a te nyeszlett jedi testedre vagyok kíváncsi. Tartogasd a barátaidnak... apropó, mit is mondtál, hogy hívják annak a mamlasznak a párját, aki meg a te párod? – Kelan – szorult össze Ben gyomra. – Undok, pórias név – torzult megvető grimaszba Draay arca. – Azt mondtad él, nem? És gondolom ép is, nem lett megcsonkítva, kéz levágva, ilyesmi? – Ben arckifejezése láttán sietve hozzátette: – Egyszóval ez is valami, nem? Te vagy a mai jedik világtalan kis örököse, nem? Csak kitalálsz majd valamit. – Nem olyan egyszerű – pillantott fel rá lesújtóan Ben. – Charis, a Sith-Hapan Monarchia uralkodónője Carl nővére... és egyben ő a fogvatartója is. Az ESB közepén van, a galaxis egyik legvédettebb bolygóján. – Ahogy hamarosan mi is – pillantott a falon futó képernyőszámokra Draay. Valahol az Adumar-rendszer határán járhattak. – Amúgy meg mi sem egyszerűbb, üresfejűkém. Lekötözöd ezt a Carlt, és... mármint csak azért, hogy ne szökhessen meg, nem pedig azért, hogy ne mocoro... és persze ruhában! Egyszerű fogolycsere. – Carl a barátom, Draay. Énmiattam állt át a mi oldalunkra. Ha nem találkozunk, talán még most is a sitheket szolgálná. – És ez a te fajtádnak bonyolítja a dolgokat? – horkant fel megvetően Rozess. – Pedig ugyanolyan ez, mint a gardróbrendezés. Prioritizálni kell.
Ben hallgatott egy sort, mielőtt felelt. – Nem fogom egyik barátomat a másik kárára választani, Draay. Ilyet nem tesz épeszű ember, vagy épeszű non-humán. – Pssh, kímélj meg a morális magaslatodról, Skywalker – sóhajtott fel Rozess. – Olyan egyszerű ez, mint az egyszeregy. Melyikük a szeretőd? A kettő közül nyilván az a fontosabb, amelyiknek bejutottál a bugy... – Draay szemei hirtelen elkerekedtek. – Mind a kettő?! Hogy tudta egy olyan vizuális horror, mint te bevarrni egyszerre mind a kettőt? Vagy ez is a hőskomplexusos sármod része? Ben megrázta a fejét. – Ha így lenne is, már elnézést, de nem rád tartozik. Különben Charis nem különösebben szívleli Carlt. Van neki más trónörököse is... Inkább afféle ellenségnek, potenciális veszélyforrásnak tekinti. – Tehát a halálba küldenéd a mamlaszt, ha elcserélnéd a mitugrászra. Értem. – Igen – felelte lehajtot fejjel Ben, nem reagálva az inzultusokra. Hallgattak. – Van egy... kontaktom, akit még nem próbáltam – közölte Ben valamilyen hirtelen jött indíttatásból. – De reléátjátszás meg titkosítás kell hozzá, ilyen biztonságos vonalat pedig csak az Adumaron fogunk találni.
– Miért, kit akarsz felhívni, a Sátánt? Különben ha ilyen komplexül fedett adást akarsz, az nem lesz olcsó mulatság. Főleg egy olyan prolinak, mint te. Még a jedi kasszából sem. Tőlem pedig ne kuncsorogj krediteket csak azért, hogy hazahozasd a kis buz... Ben eltökélt szemekkel felpillantott – pupilláiból szuggesztív erő sugárzott. – Segíteni fogsz nekem – mondta elnyújtott, monoton hangon. Draay kifejezéstelen képpel állt egy pillanatig... aztán bólintott. Tekintete kissé zavarosnak tűnt. – Segíteni fogok neked – mondta. Aztán Ben szemébe nézve szóbeli szuggerálás nélkül is hozzátette: – Hiszen nem vagyok szörnyeteg. Majd kapsz egy kreditkártyát Draay számlára terhelve. Mi sem természetesebb. Különben... nem is vagy nyeszlett. Bent elöntötte a szégyenérzet a tettétől. – Köszönöm... Draay – felelte halkan.
Aztán szomorkás tekintettel figyelte, ahogy Rozess kissé bizonytalanul megfordul, hogy visszamenjen a pilótafülkébe. Ben továbbra is mélyen szégyellte magát, de nem engedte, hogy ez az érzés befolyásolja az ítélőképességét. Néha muszáj volt összeegyeztetnie a GAG-képzését a jedi önérzetével, és bár az egész cél szentesíti az eszközt dolog ma már a vérében volt, persze bizonyos etikai korlátok között, most valahogy mégis nehezére esett megbocsátania magának. Elvégre neki az volt a feladata, hogy Draay Rozess biztonságáról gondoskodjon. De Kelan... a nagyobb jóért, Kelanért megtette.
Draay nagy hirtelenül visszafordult a küszöbről. – Ugyanolyan könyörtelen barom vagy, mint a káoszlordok! – ordította. A szemei ezüstszürkévé váltak és villámokat szórtak, előbbi bárgyú arckifejezése helyén most sokfogú vicsor ült. Felemelt ujjal hozzátette: – Ha még egyszer elmetrükköt alkalmazol ellenem, jedi, kitaposom azt a nyamvadt beledet!
Azzal távozott. Az ajtó a helyére siklott mögötte, Ben Skywalker pedig döbbenten bámult utána.
Egy standard óra elteltével a Versus belépett az Adumar-rendszerbe. A hajó kecsesen siklott át az ellenőrzőpontokon, mintha nem is felfegyverzett luxusyacht, de versenymotor lett volna. Egy gyors átszállásos átvilágítás után – amelynek során Draay folyamatosan a gardóbjának ruhakölteményeivel, a hajó válaszfalainak ízléses és nagyon drága berakásaival, vagy éppen a Versus képességeivel hencegett az ellenőrnek, miközben Benhez egy árva szót sem volt hajlandó szólni – továbbsuhantak az orbitális pályán keresztül a sztratoszférába. Nemsokára a többszintes, masírozó szürke egyenruhás kadétokkal és az Adumari Intergalaktikus Katonai Akadémiát kiszolgálóktól hemzsegő Cartann városa fölött jártak.
A pilótaülésben tevékenykedő Ben visszahúzta a tolóerő-szabályozót, mire a Versus engedelmes manka módjára belassult. Ben magában még mindig azon tanakodott, hogy kényszerű útitársa vajon mennyire erőhasználó, és mennyire nem. Mert minden apró jel arra utalt, hogy az ifjabb Rozess az apjához hasonló képességekkel rendelkezik. Ennek ellenére olyan középszerű volt a kisugárzása, hogy Ben megjegyezte magában a tényt, miszerint a kisugárzásnak muszáj volt művinek lennie, hiszen senki sem lehetett ennyire középszerű, legfőképpen Draay Rozess... Ben rég nem találkozott senkivel, aki ilyen jól rejtőzködött az Erőben. Vagy aki a külső excentrikusság ellenére ennyire átlagos volt belül.
Draay eleinte dühös képpel meredt rá, valahányszor összetalálkoztak a folyosón. Most azonban egyszerűen csak csalódott volt az arca, amitől Ben még rosszabbul érezte magát az elmetrükk miatt. A Rozess örökös most a másodpilóta székében ült, továbbra is némán. Ben hirtelen azt sem tudta eldönteni, hogy a másik némasági fogadalmának örüljön, vagy sem. Mindketten adumari kadétegyenruhájukat viselték, a kényelmesebb verziót, bár Rozessé simább szabású, előkelőbb anyagból volt, a vállán pedig meglepően diszkrét, a Draay Ház döntéshozó elnökének kijáró kettős vállzsinórt viselt, amivel azt jelezte, hogy az apja helyett már ő a főnök a Draay és Rozess portákon.
Bennek nem tetszett ez a fajta hivalkodás, de tudta, hogy Rozess szenátor is ilyesmit viselt, amíg még ő gyakorolta a döntéshozói hatalmat a két ház vezetőjeként. Az Akadémián meg amúgyis inkognitóban lesznek, semmi megkülönböztető jelzést nem viselhetnek, úgyhogy nem sokáig kellett elviselnie a látványt, csak amíg leszállnak. A hivalkodásról pedig... Ben sejtette, hogy lesz még része benne. Főleg ezen az elit akadémián, ami nyilván tele lesz Draay Rozessekkel.
Különben... nem is vagy nyeszlett. – Visszhangzott a fejében a másik fiú pár órával ezelőtti kijelentése, amit Ben akkor az elmetrükk mellékhatásának tudott be. Így azonban... ettől csak erősödött a bűntudata. Persze tudta, hogy a másik bele is dörgöli majd ebbe az orrát. – Nézd – szólalt meg végül. – Azt tettem, amit kellett. Nem vagyok büszke rá. – Így nem rossz a hajad, Skywalker – fordult el Draay. – Csak rendbe kell tenned néha. Különben fogalmad sincs, hogy kell bocsánatot kérni, de hát a te értelmi képességeiddel... és egy viselkedés-adjusztálás sem ártana neked. – Az mindkettőnkre ráférne – hunyorított Ben. – Nem igaz, Eytee? – De mennyire, Ben gazda! – lépett a két szék mögé az inasdroid. – Ha tudná, hányszor próbálkoztam kinevelni Draay úrfiból ezt a leereszkedő, pökhendi... – Rossz droid, mész ki innen! – ripakodott rá Rozess. – Kifelé, mert megkeserülöd, te félrehuzalozott bádogköcsög! – Hagyd, mindjárt úgyis földet érünk – sóhajtott Ben. Azzal bedöntötte a hajót, ami irányba vette a katonai űrkikötő gigantikus, lövegtornyokkal és az Akadémia rohamgárdájával védett komplexumát. – Mit sóhajtozol, vöröske, ahelyett arra figyelnél, hogy karcolás nélkül tedd le a hajót. Különben hajszálanként fogom kitépni azt a tűzfészket a fejedből. Kár lenne érte. Mármint, nem lenne... szóval tegyél már le a földre, belegebedtem ebbe a székbe! – Most akkor jó a hajam vagy nem? – mosolyodott el egy pillanatra Ben. – Ami jó, az az egyenruhád, vigyori. De azt is nekem köszönheted. Most pedig fogd be a pofád, egyeztetnem kell a tarisi őrökkel. Még nem tudjuk, hol szállásolják el a különféle házak meg puccos gyerekek kísérőit – azzal a szájához emelte a komlinket.
Az űrkikötő az egyik legnagyobb volt, amit Ben valaha látott. A falai és a mennyezet a semmibe veszett, a hömpölygő tömegben pedig olyan lassan lehetett haladni, mint a Coruscanton. A két kadét megállapodott az érkezők bejelentkezését intéző adminisztrátor ablaka előtt, mögöttük hosszan kígyózott a különféle fajokból álló sor. – Kadét-2247 – jelentette az ablakban ülő chevin asszonynak Ben. - Magiszt... Kadét-2246 – fintorgott Draay, akinek itt a címei semmit sem jelentettek, főleg ennek a hegyméretű chevinnek. – Akadémisták, mi? Na lássuk... – pillantott fel az adminisztrátor. – A légisiklójuk a hármas kijáratnál várakozik, egyenesen az Akadémia épületébe viszi magukat. Ott majd további eligazítást kapnak a szálláshelyükről, ésatöbbi. Következő!
– Á, szóval akadémisták? – mosolygott rájuk egy katonazubbonyos férfi a tömegből. – Nehem, utcaseprők vagyunk – dörrent rá Draay. – Micsoda dedukciós képességekkel rendelkezik itt mindenki. Tisztára mindenki matekprofesszor. Még csak az kéne, hogy... Sk... vöröske, haza akarok menni. – Még meg se érkeztünk – hunyorított Ben. – Friss párok – jegyezte meg a közelükben egy fejét csóváló, töpörödött félhumán nénike. – Fiatalok... azt se lehet tudni, hímek vagy nőstények. – Buzik! – suttogta az orra alatt egy másik, nagai küllemű úriember.
– Mit mondott?! – dörrent rá vicsorogva Draay. – Azt mondtam... azt mondtam, hogy muzik – szeppent meg a szürkés bőrű illető. – Persze, én meg a Gatalentai Szűz vagyok! – kezdett bele Draay, de Ben rámarkolt a karjára, és elvonszolta a szőke arisztokratát, mielőtt az balhéba keverte volna mindkettejüket. – Hagyd már... keressünk egy terminált, mielőtt a siklóhoz megyünk.
Draay kényszeredetten ugyan, de követte. Arcán még hosszú percek múlva is ott ült a méltatlankodás. – Muzik, persze, anyádat – morogta, miközben Ben betájolta az adminisztrátortól kapott iránytűt, hogy felkutathassa a titkosított kommterminálokat. Nem akarta megkockáztatni, hogy az Akadémia épületében ejtse meg a hívást, ahol talán visszafejthetik azt... Draay közben folyamatosan panaszkodott mellette. – Muzik, én pedig a zeneakadémiára jöttem. Mocskos, tanulatlan prolik. Csak rá kell nézni erre a helyre, még a gyerekszobám is nagyobb volt ennél! Az a gotal ott, az a péniszorrú kékség, mi van rajta, a saját vuki nagyanyját viseli kabátnak?! Te meg, te világszépe, mit forgolódsz itt össze-vissza? – Világszépe? – fordult vissza hozzá Ben. Aztán határozottan elindult az egyik kijárat felé. – Inzultus volt – csatlakozott hozzá Draay. – Persze hogy az volt. Hiszen szerinted nyeszlett vagyok. – Szerintem nem vagy nyeszlett, Skywalker. Szerintem légagyú idióta vagy. Fontos különbség.
Ben lefékezett egy elkerített kommterminál előtt. A szerkezet asztalszerű képződmény volt, oldalán villogó panelekkel és képernyőkkel, két oldalt válaszfallal elválasztva a többi ugyanilyen berendezéstől. A vetítő fölött hiányos öltözetű twi’lek nő táncolt. – Fúj már – kapcsolta ki egy gombnyomással a nőt Rozess. – Milyen undorító hely már ez! Ben belépett a transzmissziós rácsra. Draay ezúttal nem mondott többet, arcára kiült a kíváncsiság. Aztán hátra-hátra pillantott, hogy meggyőződjön róla, senki sem zavarja őket, bár Ben szerint efféle elővigyázatosságra itt nem volt szükség – a levegőben mögöttük is vibrált a levegő, ami árnyékoló erőteret jelentett.
A jedi ujjai zongorázni kezdtek az egyik panelen. Miután percekig állítgatta a különféle titkosításokat, fedéseket és reléátjátszásokat, Draay türelmetlenül közbevágott. – Most akkor egy fiú fog nekünk táncolni? – bökött a vetítőre. – Mert gondolom a férfi-twi’lek holojának a levetkőztetésével babrálsz. Mi más tartana ilyen sokáig... A vetítő felvillant, és sisteregni kezdett. Ben beütötte a kódsort, amit még a Tythonon kapott meg attól az embertől... aki egyike volt azoknak, akik miatt rövid időre megfeledkezett Kelanról, és megfeledkezett Carlról. – Húha... – ámult el Draay.
A megjelenő hologram egy birodalmi egyeruhás férfi volt. Őszes hajú, magas rangú katonának tűnt, aki az EGB erőszakszervezetének, az Első Rendnek a fekete gallérját viselte klasszikus birodalmi flottaegyenruhája fölött. – Igen, itt Rampart admirális a birodalmi flottától – a hologram egy pillanatra felsistergett, majd a férfi kérdő tekintettel nézett le a transzmissziós rácson ácsorgó Benre. – Ki vagy, fiam, és honnan szerezted meg ezt a hívószámot?! Ajánlom, hogy ne szórakozz, egy percembe kerül kideríteni, hol laksz!
Ben megköszörülte a torkát. – Itt Ben Skywalker – Ben beütötte és továbbította Rampart számára a személyi kódjait és azt az azonosítót, amit még az unokabátyjától kapott a Tythonon. – Beszédem van... Solo Főinkvizítorral.
Rampart valahová a képen kívülre nézett, majd visszafordult Benhez. A hologram ismét felsistergett és megremegett – Ben egy pillanatra azt hitte, a főtiszt megszünteti a vonalat, de nem így lett. Rampart arca egy kissé elmosódott, majd végül ismét kitisztult. Bizonyára a birodalmiak is elvégezték a maguk részéről a titkosító műveleteket. – Solo Főinkvizítor jelenleg nem elérhető – közölte Rampart. – Kérem közölje velem, amit mondani akar, Skywalker parancsnok, én majd továbbítom az üzenetét. – Admirális – húzta ki magát kadétegyenruhájában Ben. – Ez sürgős, és legfőképpen személyes ügy. Anakin... Solo Főinkvizítor nem adta volna meg ezt a számot a Tythonon, ha nem tartaná fontosnak. Ha a főnöke megtudja, hogy kerestem, és maga nem továbbított neki...
Rampart hunyorított. – Rendben van – felelte, és a képen kívülre bólintott valakinek. – Szerencséd van, kölyök. Solo még elérhető, bár nem tudjuk, meddig. – Azzal az admirális képe szertefoszlott. – Te ismered a birodalmi főinkvizítort? – súgta Ben fülébe Draay. Tekintetében elismerésféle csillant, sőt, tisztelet. – Majd mutass be a barátaidnak. És mi az a Tython? Valami altató? – Kérlek... csak várj, oké? – felelte halkan Ben. Egy pillanatra megdermedt – miközben a sistergő, kép nélküli adást bámulta, egy kéz érintette meg a vállát. Draay megszorította neki, mármint a vállát, amitől Ben kételyei furcsamód eltűntek. A megnyugtató gesztus hatására arcizma sem rezdült, amikor Anakin képe felviláglott előtte.
A férfi szigorú tekintettel pillantott le rá. – Mit akarsz, Ben? Nincs sok időm. – Te vagy az egyetlen, aki segíthetsz, Anakin – nyelt egyet Skywalker. – Úgy tudom, a te kezed elér a Hapesre. Találkoztál Charissal... – Hacsak nem arra vagy kíváncsi, hogy milyen alsóneműt visel a Sith császárnő (amit kötve hiszek, hogy tudni akarsz), nem tudom, mi mást tehetnék érted ott! Anakin arcára egyre inkább kiült a türelmetlenség. Ben pedig még ekkora távolságból is érezte a másik felől áradó hideg zuhatagot, amit még nem érzékelt benne a Tythonon. Anakin veszélyesen közel került a sötét oldalhoz. – Kelan... a barátom, Charis fogságába esett – magyarázta Ben. – Értem – Anakin irritált arckifejezése egy pillanatra töprengővé alakult, majd kisimult. – Meglátom, mit tehetek, de nem ígérek semmit. Kamaszjedik szerelmi ügyei nem tartoznak a munkámhoz. Solo kilép – azzal a hologram elenyészett.
– Ez az a fickó, aki állítólag haláltáborokban gyilkolja az erőhasználókat? – vetette fel Draay, miután Ben elővette a titkosrendőri tudását, és feltörte a terminál rendszerét, hogy törölhesse az előbbi beszélgetés nyomait. – Skywalker, mibe keveredtél? Pontosabban engem mibe keversz? – A feladatom a védelmed – fordult felé Ben, miután elvégezte a feladatát a terminállal. – Ez nem változott. De Kelannak ki kell jutnia onnan. – És miért segítene neked ez az egyenruhás rémdenevér? – Mert az unokabátyám... és mert azt reméli, hogy magához édesgethet engem, mint szövetségest. Anakinnak ugyanis nagyon jól jönne egy olyan kém a Köztársaságban, mint én. Segíteni fog, ebben biztos vagyok, és nem vár el semmit cserébe. Egyelőre, legalábbis. – Engem ez az egyelőre nem nyugtat meg, vöröském... Most már mehetünk? Vagy fel akarod még hívni a többi karót nyelt tömeggyilkos haverodat is? – Köszönöm a krediteket – pillantott fel a terminálról Ben. Közben elindultak a légisiklóállomásra. – Persze, hiszen mondtam, hogy segítek, de nem a béna elmetrükköd hatására - felelte sértődötten Rozess. – Hanem? – Hogy elhallgass végre, és ne nyafogj többet a háremedről. Komolyan, tisztára olyan vagy, mint a HoloGrinder, engem nyilván jobbra húznál, hisz a magadfajta mindig is vágyik arra, amit nem kaphat meg.
– Persze és te nem vagy kapható, mi? – hunyorított Ben. – Nem olcsón. Mármint... nem vagyok prostituált! Úgy értem, sokat érek. Nálad többet, az biztos. – Elpirult, ahogy eszébe jutott a tízéves korában beszerzett Ben Skywalker portré, ami még mindig ott lógott az ágya fölött a Metelloson. Hiszen kinek nem volt Ben Skywalker posztere az ő korosztályából? De akkor még csak egy kis pisis volt, Skywalker pedig... még mindig az. Olyan kis szerencsétlen volt, akit az ember meg akart... hát, vagy ütni, vagy más, vagy mindkettő egyszerre, egyszóval nem is volt szuperhős, mint aminek Draay tíz évesen gondolta őt.
Persze a Ben Skywalker-rajongás rövid ideig tartott a számára... Az apja nem sokkal később bevezette őt a nagy titokba, és a fiatal, sikeres jedi hősöket Draay fejében leváltotta a Sötét Nagyúr.
Ben fejcsóválva nézte, ahogy Rozess előtte beugrik a siklóba. Követte a szőke fiút, és beült mellé. Kisvártatva a levegőbe emelkedtek.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Sept 18, 2022 17:38:32 GMT 1
Adumar
[korábban, a jedhai, jakkui és nordgardi kríziseket megelőzően]
Új személyazonosságaik visszaigazolása után nem sokkal Ben és Draay már folytathatták is útjukat, és hamarosan úton voltak az Akadémiára. Ahogyan a Draay intenzív és hangos tiltakozása ellenére egy másik, a holohírekben ritkábban említésre kerülő tarisi nemesi família címerét viselő, átfestett helyi érdekű siklójuk végigsuhant a bolygó felső szférái felett, maguk mögött hagyva a fő adumari leszállóplatformot és a fővárost, ahová megérkeztek, Ben elámulva döbbent rá, hogy messze nem az ő luxusyachtjuk volt a legpuccosabb a környéken, ami pedig az alattuk elsuhanó kontinensek városait és településeit illette, mintha legalábbis a galaxis szinte összes, fontosabb hatalma kaphatott volna itt egy-egy földdarabot, hogy teleszórja azt saját struktúráival, városaival, mint valamiféle avitt, a Klón Háborúk időszakát felidéző területfoglalós holonet-játékban.
- Most repülünk el Chissváros felett, arrébb ott van Nagaiváros, nem messze pedig Manchuváros és Astoriasváros - Ben leplezetlen ámulattal vizsgálta a kontinens holoképet a hajójuk egyik csúcstechnológiájú kivetítőjén. - Lenyűgöző, micsoda változatosság, kis birodalmak miniatűrben... - Koszfészkek - vonta meg a vállát Draay. - Semmiben sem hasonlítanak Coruscanthoz, vagy Tarishoz. Azok legalább izgalmasak... ne nevezd nekem városoknak ezeket.
- Adumar tipikus peremvidéki, sőt, külső-peremvidéki telepesbolygó - magyarázta Ben. - Az ősi kirajzásokat követően az itteni humanoid lakosság hipertechnológia nélkül izolációban fejlődött, a befolyásuk alig terjedt ki a szektoron túlra. Csak nem sokkal Endor után vették fel a kapcsolatot újra a Birodalommal és az Új Köztársasággal, de még akkor is kontinensenként több nemzetállam osztozott a rendszer feletti hatalmon. - Amelyet aztán bizonyára apád, valamint Lázadó barátai és üzletfelei rövid úton bizonyosan segítettek a feje tetejére állítani - horkantott gunyorosan Draay.
- Éppenséggel a Birodalom ugyanúgy képviseltette magát - jegyezte meg Ben. - És ki tudja, talán szegről - végről a te családod is, vagy éppen a renegátisták. - A magunkfajta csak akkor látogatott ilyen koszfészekbe, ha tartozásokat kellett behajtanunk, vagy vendégségbe hívtak minket valamiféle fogyatékos vidéki unokatestvérek - adta Draay továbbra is az érdektelent. - Az efféle helyeken még kúriát, vagy nyaralót sem érdemes építeni. Nem is értem, mit esznek ezen a helyen a Kések.
- Azt tartják, sok nagait lenyűgöz a számukra távolinak tűnő központi galaxis humán kultúrája - magyarázta Ben. - Számukra Adumar az első állomás, ahol ilyesmivel találkozhatnak. Az adumariak számára pedig ugyanez igaz a nagaiokkal kapcsolatban. A jelenlegi nagai Régens, Hiroyasu herceg és stábja sokáig itt szolgált, mint a Nagi legtávolabbi katonai - diplomáciai kirendeltségén.
- Persze persze, ismerem a farbát - vonogatta tovább a vállát Draay. - Aztán megbukott az a bolond nagai Sith császár, Piyu, vagy hogy hívták... - PuYi - javította ki a másikat Ben, de erre Draay csak még jobban felhúzta magát. - Okostojás, banthatojás, miért kell neked mindig mindent jobban tudni. Egy kis Kés volt, aki Sithnek képzelte magát, becsukta a boltot, ennyi, unalmas történet. Csak azt nem értem, minek emeltek a tiszteletére katonai iskolát, és minek kell itt senyvednünk benne.
- Nem az ő tiszteletére emelték, csak azon a csatatéren került felépítésre, amelyen a Hiroyasuhoz és PuYi-hoz hű lojalisták szárazföldi erői megütköztek egymással - magyarázta Ben. - A kiegyezés és béke jeleként. - Kiváló, akkor bizonyára tele lesz a hely halott nagaiok és csatlósaik szellemével - folytatta az ifjú Rozess az elégedetlenkedést, miután landoltak az előttük magasodó, természetes akadályokkal, sziklákkal, egy vízfolyással, de részben falakkal és energiatelepekkel izolált hatalmas egyetemváros mellett, melynek a hátsó traktusában, az épületek mögött napelemes reaktorok, szolár- és szélkerekek jelezték, hogy a település, amely az Akadémiának helyet adott, minden szempontból önellátó.
- Hát ez úgy néz ki, mint egy farm - pillantott végig még utoljára az alacsony, néhány emeletes, hatalmas ablakokkal és homlokzatukon mindenféle stukkóval díszített épületeken Draay, ahogyan leereszkedtek néhány épület közé, egy felfestésekkel kijelölt leszállóplatformra. - Azt írták róla a tájékoztatóban, hogy Adumar egyik legjelentősebb nemzetállamának az össztudományi egyeteme volt eredetileg ez az épületegyüttes - olvasott Ben a nála lévő adattábla jegyzeteiből. - Már akkor majdnem akkora adatbázisa volt, mint Obroa-skainak.
- Téged ez tényleg leköt, vöröske? - bökte oldalba Bent Draay. - Mármint, szerinted ez tényleg izgalmas? - Valamivel le kell kötnöm magam, nem tudom, mennyi ideig leszünk ide és egymáshoz kötve - sóhajtott fel Ben. - Mindenki máshogy küzd a tehetetlenség érzésével szemben. - Valld be, izgat a gondolat, hogy egy kis ideig normális kölyök lehess az iskolában - nevetett fel az ifjú Rozess, majd megrázta a fejét. - De én mondom neked, Skywalker, rá fogsz jönni hamar, igazából unalmas, rém unalmas, halál unalmas. - Unalomból csatlakoztál a Renegátisták köreihez is? - kérdezte most Ben, miután megunta Draay állandó csípkelődését.
- Mindkettőnket kötelezett a név, kit-kit a maga módján, kölyök - sziszegte sértődötten Rozess, de akkor már Ben - szerepéről egy pillanatra elfeledkezve - , a platformon rohant végig, maga mögött hagyva a luxusyacht rámpáját, hogy aztán lecövekeljen a platform szélén álló egyszemélyes fogadóbizottságot alkotó, velük egyidősnek tűnő, talán kissé fiatalabb, fekete hajú, szomorú szürke szemű alak előtt, aki az Akadémia kék zubbonyát viselte, és hirtelenjében mintha mindketten előreléptek volna, hogy megöleljék egymást, de aztán valamiféle hirtelen rájuk támadt zavar eredményeképp csak a port rugdosták maguk előtt.
- Ez az az Antares kölyök, vagy ki - mormogta magában Draay és utánuk sétált, összehúzott szemöldökkel vizsgálgatva őket. - Izé, helló - közölte végül zavarodottan Ben. - Ben - mondta a másik. - Annyira örülök, hogy itt vagy, és annyira sajnálom... - Mit? - pillantott rá a másik. Hirtelen azt sem tudták, mit mondjanak. - Ami... Kelannal történt - mondta végül a másik. - Tudom, hogy te és ő... izé... - Mit mondott neked rólunk Kelan, Carl? - vörösödött el erre Ben. - És izé, mármint ti ketten...
Ismét egymásra néztek, tovább vörösödve. - Na szép, mindjárt elsírjuk magunkat? - érkezett meg mögéjük Rozess. - Ki ez a pojáca? - kérdezte a fekete hajú fiú Benre pillantva. - Az új... - A védelmem alatt áll - közölte végül Ben halkan. - Jedi ügy.
- Ezeket a hajón hagytad a nagy viszontlátás közepette - nyújtott előre két adatkártyát Ben mögül előlépve Draay a másik kadétnak. - Raven Omas és Kobi Entillies új-alderaani kadétok szolgálatra jelentkeznek - ahogy ezt kimondta, Draayből kitört a röhögés. - Ilyen idióta álneveteket, én mondom. Miért kellett erre cserélnünk az eredetieket? - Biztonsági okokból - mosolyodott el a másodéves jelvényt viselő kadét. - Az Akadémia VIP-kadétprogramján keresztül már értesültem az aliasaitok változásáról. Minden rendben lesz, üdv az intézményünkben. Antares Vao Grimes va...
- Lárifári - mormogta Rozess és a másik arcába bámult. - Te Carl Wenthar Palpatine vagy. Őcsászársága és őjedimestersége - pillantott végig a másik kettőn. - Jól meg vagyok áldva veletek. - Megköszönném, ha mások előtt a megfelelő álneveinket használnánk - grimaszolt Carl, majd Benhez fordult. - Ez az alak mindig ilyen? Egyáltalán, hogy kerültetek össze? - A Renegát belső köréhez tartozott - suttogta Ben. - A jedik védelme alatt áll, a köztársasági hírszerzéssel egyeztetve itt lesz védelem alatt. Afféle koronatanú. A Rozess-család...
- Nem kell itt a nyílt levegőn kibeszélnünk minden ilyesmit - halkította le a hangját Carl. - Igen, vannak, akik azért fülelnek, mert vigyáznak ránk, de sosem lehet tudni. Gyertek, én vagyok az egyik megbízott másodéves mentorotok... - Az egyik? - képedt el Ben és még egyszer végigmérte a másikat. Csak most tűnt fel neki, mennyire kisportolt, jó egészségben lévőnek tűnt Carl ahhoz a félszeg kölyökhöz képest, amilyennek korábban még a Tarison megismerte. - És másodéves?
- Az itt töltött idő számít, nem az életkor - vigyorodott el Carl, de ekkor megjelent a platform felé vezető egyik úton egy hirtelenszőke, kék egyenruháján arany és fehér díszjelvényeket viselő kölyök. - Ki ez a pöcs, valami cosrai ficsúr? - fintorodott el Draay Rozess. - K’Spar G’sil - suttogta Carl. - Azaz az itteni nevén Dominic Ondor kadét. Kérlek, ti is szólítsátok így.
- Üdv nektek az Atya nevében, srácok - fékezett le mellettük a kadét. - Hallom, új-alderaanról jöttetek - végigmérte őket még egyszer. - Nem találkoztunk mi már? Olyan ismerősek vagytok. Hová jártatok középfokúban? - Tarisra - hazudta egyszerre Ben és Draay, bár Draay valószínűleg túl nagyot nem hazudott ezzel. - Ott csak osztálykiránduláson voltam egyszer a deista cserkészekkel, unalmas volt - vonta meg a vállát K’Spar, majd lehalkította a hangját. - Csupa bűnös dolog, szerencsejáték, drogok, nők... fúj.
- Te ilyen szentfazék vagy? - kérdezte provokatívan Draay. - Kérlek, ne használjátok ezt a kifejezést - Carl, azaz Antares elővett egy cirkalmas karakterekkel teleírt holoadattáblát, pontosabban kettőt, és az újonnan érkezettek kezébe nyomta. - Tessék, mielőtt körbevezetnénk benneteket, ezt itt olvassátok el, és fogadjátok el a biometrikus azonosítótokkal, amelyet természetesen titkosan és bizalmasan kezelünk.
- Mi a rossebb ez - mérte végig az irományt Rozess. - Valami általános szerződési feltételek? - Az Akadémia Etikai Kódexe és Szabályzata - magyarázta Carl. - Ahogy a jelmondatunk mondja, “Sokszínűségben az Erő - Légy végre önmagad”. Először is mindenki tiszteletben tartja a másik viselt nevét, mint az enyém az Antares, vagy a szobatársamé Dominic. Ezenkívül tiszteletben tartjátok a többi kadét választott nemét, személyes névmásait...
- Én-te-ő-mi-ti-ők? - kérdezte röhögve Draay. - Mi ez a szar... - Bizonyos kultúrák és nyelvek ennél érzékenyebbek, továbbá itt és itt - magyarázta Carl - jóváhagyjátok és vállaljátok, hogy tartózkodtok a vulgáris és trágár kifejezésektől, valamint kadéttársaitok és tanáraitok nemi, faji, szexuális és kulturális, valamint természetesen vallási identitására irányuló kifejezésektől...
- Mi ez a gondolatrezsim, ez rosszabb, mint a Birodalom volt, mármint az alapján, amit hallottam... - hüledezett Rozess. - Ez az egymás egyedi és különleges identitása iránti tisztelet megnyilvánulásának egyik kölcsönösen elismert módja - magyarázta kötelességtudóan Carl. - Érdekes - tanulmányozta a kódexet Ben. - Nem találkoztam még ilyesmivel. - Az egymás identitása iránti megértés és tisztelet az, ami segít minket abban, hogy megismerjük egymás kultúráját, és ahogyan Mitth’raw’nuruodo, Akadémiánk egyik példaképe mondta, aki tanulmányozza a többi identitás kultúráját, megismeri annak jellemét is.
- Én úgy emlékszem, Thrawn ezt fajokkal kapcsolatban fogalmazta meg - mormogta Ben, furcsa tekintettel vizslatva Carl átszellemült arcát. - Nos, egyetlen példakép sem lehet tökéletesen progresszív a maga idejében és kulturális kontextusában, ezért újra kell értelmeznünk szavaik jelentését a korszellem szerint - magyarázta Carl. - Gyertek, Woke kancellár, az Akadémia elöljárója a felvételi elbeszélgetésben ki fog kérdezni titeket a kódex tartalmáról. Csak figyelmeztetésképpen jelzem, hogy a kancellár ewok nőstény, de vuki hímként identifikálja magát...
- Mint az a fogatpilóta, az a bozontos köcsög Melton - kuncogott fel Rozess, majd megrázta magát. - Izé, gondolom most mondtam egy csomó mindent, ami tiltólistás... - Én azt hittem, a felvételi eljárásunk már lezárult - ráncolta a homlokát Ben, aggodalmasan körbetekintgetve. - Formailag igen, de a kancellár nagy hangsúlyt fektet rá, hogy minden hallgatónk azonosuljon az Akadémia kultúrájával. Aki ezen a rostán nem felel meg, nagyobb… nehézségekkel néz szembe az első szemeszter vizsgáin - magyarázta Carl.
- Nem hangzik túl demokratikusnak, úgy gondolná az ember, hogy egy ilyen intézményben a tárgyi tudás... - Ben elkapta K’Spar rosszalló tekintetét. - Valami rosszat mondtam én is? - Először is, nem használjunk az ember kifejezést, mert ledegradálja a nonhumán fajokat, és tiszteletlenséget fejez ki - magyarázta K’Spar. - Identifikálnotok kell egy rendszer kultúrájával, lehettek például alderaaniak, coruscantiak, tarisiak...
- Renegátisták és jedik nem lehetünk? - kérdezte provokatívan Rozess. - Azok meggyőződési szakirányok - csóválta a fejét Carl. - Tudományterületek. Az nem identifikál titeket valójában, mert nem inkluzív közösségeket jelent. - Másodszor - folytatta K’Spar. - Nem használjuk a demokratikus minősítést sem magunkra, ahogyan az egyenlőség kifejezést sem. Mi egy inkluzív, felemelő intézmény vagyunk, értitek? - Még nem, de alázattal igyekezni fogok megtanulni - sóhajtott fel Ben. - Gondolom, ez is benne van a kódexben… hogy fogunk besorolódni az Akadémia Házaiba?
- Nincsenek Házak, tanszékek és hálózatok vannak - magyarázta Carl enyhe rosszallással a hangjában. - Ez nem valamiféle cosrai kadétképző, ahol különböző nemesi házak egyetemi megfelelői, versengő kollégiumok kadétjai taposnak egymás lábán a másik rovására... - A lényeg, hogy minden kadét teljesítményét egyénileg mérik, az általuk választott kollokvium alapján - folytatta K’Spar, miközben megindultak a főépületek felé. - Fel kell iratkoznotok legalább egy fő tanszékre és legalább egy fő hálózatba, de természetesen több helyről is felvehettek kurzusokat. Két fajta kurzus van, tudományos és érzékenyítő. A súlyuk az indexben egyenlő mértékű és arányú.
- Hogy tudod ezt az ellenzéki sallangot összehozni a vallásoddal, K’... akarom mondani Dominic? - pillantott a K’Spare nyakában függő deista keresztre értetlenkedve Draay Rozess. - A deizmus a szeretet vallása, mindenkit szeretünk, fajtól, hovatartozástól, meggyőződéstől függetlenül - mormogta álmatagon K’Spar. - Nemtől - tette hozzá vigyorogva Draay, elégedetten konstatálva, hogy K’spar is elvörösödik.
- A szabad identitás része, hogy ki milyen... orientációjú - szólt közbe Carl. - A Hálózatokról szóló részben megtaláltok mindent a kódexben. Aki több hálózatban is öndeklarálja magát, arra külön interszekcionális kollokviális szabályok érvényesek... - Elnézést, és mikor tanulunk hadviselést? - kérdezte most már enyhén türelmetlenül Ben.
- A tanszéki tudományos tárgyak keretein belül - magyarázta Carl. - Meg kell tanulnotok még a nómenklatúrát, srácok. A tanszékek a hadviselés különböző változatait oktatják aszerint, hogy kiről vannak elnevezve. A teljesség igénye nélkül van Thrawn, Gilad Pellaeon, Soontir Fel, Ackbar, Crix Madine, Belindi Kalenda, Sien Sov, és Isolder herceg nevét viselő tanszék... aztán van még Cal Omas...
- Cal Omas nem volt katona - rázta meg a fejét Ben. - A háborúkat nem csak erőszakkal nyerik meg, hanem sokszor diplomáciával, azt hittem, ti új-alderaaniak ezt tudjátok - kuncogott fel K’Spar.
- A hálózati érzékenyítő kurzusok között pedig elég sok társadalomtudományi, gazdasági és reál képzés van, természetesen az interkulturális és interidentitás-alapú képzések mellett - folytatta tovább a magyarázatot Carl. - tárgyfelvételre a kancellárral való találkozótok után kerül sor...
- Nagyon jó tárgyak vannak első évben - lelkendezett K’Spar ismét. - Én például általában deológiát korrepetálok elsősöknek... de van vostrológia, cosrológia, nyelvi képzések... - Sordiológia nincs? - nevetett fel Rozess. - Vagy renegológia. Ennyi hülyeséget. - A következő ilyen megjegyzés után kötelességem lesz bejegyzést tenni a kadétkönyvedbe - jegyezte meg Carl. - A helytelen kifejezéshasználatot nagyon komolyan vesszük.
- Általában a társadalmi igazságtalanságok összefoglaló tanulmányai alatt foglalkozunk vele - tette hozzá K’Spar. - Mint a jedikkel... - pillantott gyorsan Ben felé, aztán újra az útra szegezte a szemét, amelyen végigmentek. - Interdimenziólógia... - Ben épp elmerült a kódex utolsó oldaláról hivatkozott teljes kurzuslistában, mialatt sétáltak, miközben megpillantotta a kérdéses elemet a lista alján. - Aprócska tanszék, valami chiss vezeti, úgy hallottam - mormogta K’Spar. - Eléggé... nehezen megfogható tárgy. Csupa olyan dologról, ami az én hitem szerint nem létezik. Persze tisztelem, hogy mások szerint igen, de nem értem. Még hogy párhuzamos világok. Le is adtam évközben.
Mialatt K’Spar és Carl kissé előresiettek, hogy megmutassák közös körleteiket, amelyben kettő-plusz-kettő ágyas szobákban lesznek elhelyezve együtt vendéglátóik és mentoraik elmondása szerint, Draay kissé lemaradt és odasúgta Bennek: - Hallod, vöröske, ennek semmi értelme. Ennél még egy cosrai akadémia is jobb, vagy a jedi kiképzőközpont az Odessenen. Nem megyünk át oda?
- Nos, én sem voltam teljesen tisztában az intézmény... oktatási módszereivel - szabadkozott súgdosva Ben. - De a hivatalos szervek szerint pont ez a nagyfokú autonómia teszi biztonságossá ezt a helyet. Egyfajta állam az államban itt Adumaron, senki sem kérdőjelezi meg a módszereiket. Mindenkit befogadnak, aki átmegy a vizsgákon. - És neked ez a Palpatine-kölyök tényleg a haverod volt? - pillantott Carl háta közepére Draay rosszallóan.
- Mindketten sok mindenen mentünk keresztül, miután hosszú ideig találkoztunk... de láthatóan sokat változott - mormogta Ben majd megfogta Draay könyökét. - Légy oly jó, és egy pillanatig szórakoztasd már a G’Sil fiút, mintha tényleg nem ismernétek egymást... - Ezt még behajtom rajtad, jedi - mormogta Draay és előresietett G’Silhez, hogy a ruhájáról kérdezzen valamit.
Ben megelőzte őket és felzárkózott Carl mellé. - Sokat változtál - súgta ide végül. - Mondd meg nekem, Carl, ez itt csak valami színjáték? - Nem színjáték, Ben - mormogta mellé lépve Carl halkan. - Egy egy mag, amiből talán kisarjad egy máshogy gondolkozó galaxis, és akkor nem lesz több öldöklés, háború, szörnyűség... és az olyanok, mint Kelan... nem kerülnek értelmetlen veszélybe... mások hibája miatt - Carl arcán először jelent meg a Ben által régről oly jól ismert, bűnbánó tekintet.
- Nem ismerek minden részletet azzal kapcsolatban, ami veled történt, Carl - nyelt egyet Ben. - És mérget vehetsz rá, én sem rólad - pillantott rá félszegen Carl. - Most a legfontosabb, hogy sikerrel vegyétek a felvételi beszélgetést. Utána, ha elfoglaltátok a körleteiket és megkaptátok az egyéni tanrendet, este, takarodó után beszélhetünk. Van a lakókörletünk felett egy erkély...
- Ott leszek, sötétedés után - ígérte meg Ben. - Meglátod, mennyire más személy lesz itt belőletek is, Ben - tette hozzá Carl, miközben elértek a kancellári irodához., - Majd meglátod.
- Még nem tudom, mi akarok lenni... - mormogta Ben szomorúan. - Alapvetően... ha rajtam múlik, ide sem jövök magamtól - pillantott hátra Draayék felé. - Magam is így voltam vele, mielőtt idejöttem - biccentett Carl. - Sok szörnyűséget csináltam, és azt hittem, sosem lehet második esélyem. De itt felnyílt a szemem, hogy lehetséges... majd meglátod.
|
|
|
Adumar
Oct 1, 2022 21:09:49 GMT 1
Post by Lord Brodrig on Oct 1, 2022 21:09:49 GMT 1
[korábban, a jedhai, jakkui és nordgardi kríziseket megelőzően, ebből a második]
- Raven Omas és Kobi Entillies kadétok az új alderaanról – mosolygott joviálisan a kissé kövérkés, festett szőrű Woke kancellár. A vuki végignézett az előtte álló fiúkon, és sötéten csillogó szemekkel megnyalta a szája szélét. – Örömmel tudatom, hogy mindketten felvételt nyertek a Katonai Akadémiára. Különösen az Entillies úrfival folytatott magánbeszélgetésem sikerült igazán… inspirálóra. - Igazán köszönjük, uram – hajtott fejet Ben Skywalker, miközben a mellette álló Draay Rozess minden tőle telhetőt megtett, hogy öklendezés-imitálás helyett faarcot vágjon. Nehéz volt.
- Az inkluzivitás jegyében mi itt az Adumaron természetesen minden világnézetet és értékrendet támogatunk – folytatta a nagydarab vuki kancellár a szája elé erősített modulátoron keresztül. – Maguk mindketten bizonyították nekem, hogy az új-alderaanizmus, hazájuk vallása és értékei milyen közel állnak a szívükhöz. Ezúton tudatom, hogy itt nálunk természetesen akár nyíltan is viselhetik a Vad Yashem-csillagot, persze csak az egyenruhájuk gallérján, mert a mellkason, ugye, a rangjelzések és a csoport-megjelöléseik vannak, illetve nem akarunk negatív konnotációkat bizonyos ó-cosrai üldöztetésekre és megbélyegzésre, nem igaz? Továbbá, ahogy az Akadémia más diák-kadétjai, úgy maguk is elsajátítják majd a tolerancia művészetének ágát-bogát, ami kiegészülve a katonai militanciával és szaktudással felvilágosult, kompetens vezetővé teszi magukat, hogy minőségben szolgálhassák tovább az Új Alderaan hagyományait.
Ben kissé értetlenül pillantott Draayre. Neki beletelt néhány szubtilis elmetrükkbe, mire sikerült lerövidítenie a Woke kancellárral való meghallgatását – képtelen lett volna túl sokáig fenntartani az új-alderaani álcát, nem volt ideje felkészülnie belőle. Rozess pedig Ben meglepetésére még nála is hamarabb jött ki az igazgatói irodából. Ha a szőke védence hozzá hasonlóan járt el, vagyis elmetrükköt alkalmazott a vukin, akkor Ben gyanúja beigazolódott az erőérzékenységéről.
Azonban Draay, mintha kiolvasta volna Ben gondolatait, szolidan megcsörgette a zsebében levő kredit-rudakat. Önelégült ábrázatát látva Ben elfordult. Woke asztalán is aurodium pénzrudak csillogtak. Hát persze. - Yub-nub, elvégeztünk minden formaságot – váltott át egy pillanatra ewokra megjátszott természetességgel a kövér wuki. – Amennyiben kérdésük van az Akadémia működéséről, forduljanak a másodéves szobatársaikhoz. Most pedig Dominic Ondor kadét gondjaira bízom magukat, hogy megmutassa a közös hálókörletüket.
Azzal az ajtó felé tessékelte őket.
- Miért mondta azt, hogy inspiráló volt a beszélgetésetek? – súgta oda Rozessnek Ben, amikor felzárkóztak K’Spar G’Sil mögé. – Levetkőztél neki? Azt láttam, hogy kreditek cseréltek gazdát. - Miért, nem mondod, hogy te tényleg elbeszélgettél vele?! – nevetett fel gunyorosan Draay, azazhogy Entillies kadét. - Hát… mit kellett volna tennem? – Ben kissé ingerülten nézte K’Spar hátát. – Különben muszáj volt elmetrükköt alkalmaznom rajta. - Elég bénán csinálhattad, mert nem akart beengedni minket – húzta fel az orrát Rozess. – Azt mondta, hogy tolerancia ide vagy oda, terroristákat nem vesz fel. Nekem és a Draay-érméimnek köszönheted, hogy hivatalosított minket.
- Engem felvett volna – vont vállat Ben. – Különben ez érdekes… Nem akartam túlságosan beleavatkozni, de azért megdolgoztam az agyát, hogy mindketten maradhassunk. - Ha tőled függött volna, vöröske, valami röhejes gendervariációs kurzust is ránkerőszakolt volna! – vágott vissza Draay. – Szabad órarendválasztás, egyenlősdi, na peeersze. Apám megette volna ezeket az alakokat reggelire.
- Még jó, hogy börtönben van – morogta maga elé Ben. – Bár tény, hogy kicsit sok ez az egész nordgardi szabatosság. - Szállj le az apámról, jó?! – sziszegte Draay. Közben ápillantott az adattáblájára. – Inkább a kurzusok kiválasztásával foglalkozz! Például… Inter, transzfaj és nem-pontosító korrekciós beavatkozások módszertana. - Érzékenyítő-felkészítés a futa beállítottág kezelésére a katonai állomány számára… Ezek elég hosszú nevű tárgyak – pillantott a listára Ben. – Van itt nagai történelem is, ami jól hangzik.
- A deista körre is járhattok, majd én beszervezlek – lépett elő ki tudja honnan Carl, azazhogy Antares Vao kadét. – Dominic szerint klassz gyűléseket tartanak. - Ja, mint a frontista internacionál – horkantott fel Draay. – Aztán azon kapjuk magunkat, hogy frontpárti lázadás tör ki, és másnap megérkezik az a Jagged Fal, vagy hogyishívják a Vörös Flottával. Nevetséges. - Még egy ilyen, és pontokat vonok le a szemesztered átlagából – emelte fel az ujját hátrafordulva K’Spar. – Antares, neked pedig nem ewok-emancipáció órán kéne lenned?
- Igaz is – hadarta Carl, azzal biccentett. – Este találkozunk – pillantott Benre, azzal elsietett. K’Spar pedig felgyorsulva vezette tovább a gondjaira bízott párost. - Totál kampó agyilag ez a pöcs, nem tudom, mit eszel rajta, paradicsomfej – jegyezte meg a Palpatine-örökös után pillantva Draay. - Egy pillanatra tekintsünk el attól, hogy legalább hét előírást szegtél meg a kijelentéseddel, Entillies – lépett hirtelen vissza melléjük rosszalló képpel K’Spar G’Sil – De még egy illyen degradáló beszólás, és jelenteni foglak Woke kancellárnak.
- Elnézést – felelte Draay maró gúnnyal. – Sajnálom, hogy megsértettem a tekintetes Antares úr hópiheérzékenységét. - Azt hiszem, tőled ennél többet amúgy sem várhatnánk el – mondta lemondóan K’Spar, és továbbindult.
Ben csendesen nézett „Antares” után. Carl határozottan, szinte gyökerestől megváltozott. A kiállása, a meggyőződése. Szinte rá sem ismert – az egykori bizonytalan, sith szolgálatba kényszerített fiú már nem ugyanaz volt, mint akkor, a Tarison, vagy később a Coruscanton, vagy amikor kettesben voltak… Csak egy másik, egy újabb fiú, akit a védelmére bíztak, akiért valamikor ő volt a felelős, akárcsak Kelanért.
Ben felsóhajtott.
Nem végzett jó védőmunkát. Carl és Kelan mindketten szenvedtek a távollétében, miközben őt lekötötték a galaktikus méretű problémák. A távolléte… kárt okozott másoknak, de Ben bármennyire is szerette őket, ez csak két élet volt milliókéhoz képest. Mégis zavarta a tudat, hogy Carl karakterfejlődése miatta vett más irányt, ha magával vitte volna… talán, de csak talán…
- Te meg mit bámulsz, Skywa… akarom mondani, Omas kadét – ráncolta a homlokát Draay. Fene nehéz volt megszoknia ezt az egész színjátékosdit. - Csak gondolkodtam – felelte szárazon Ben. Már korábban eldöntötte, hogy ezúttal jobb munkát fog végezni. Vigyáznia kellett az ifjabb Rozessre, a másik elviselhetetlensége ellenére is.
Nemrég, miután végre kijött Woke irodájából, Ben rajtakapta Draayt, hogy nagy önelégülten bukkan elő a mosdóból, mögötte pedig, kis idő elteltével K’Spar G’Sil lépett ki, arcán zavarodottsággal és valami olyasmivel, amit Ben szégyenként azonosított.
- Mi a sithköpetet műveltél vele? Megerőszakoltad? – kérdezte akkor Rozesstől. Arra számított, hogy Draay csípősen visszavág valamit. Ehelyett a hirtelenszőke fiú fensőbbrendű félmosolyt villantott. - Szeretnéd tudni, mi? – azzal önelégülten vigyorogva, zsebre tett kézzel besétált a kancellár irodájába, hogy lefolytassa a saját beszélgetését. - Semmi baj, jól vagyok – ennél többet Ben G’Silből se tudott kiszedni, de nem érzett felőle megrendültségre utaló jeleket az Erőben.
Az eset óta K’Spar enyhébben viselte Draay tiszteletlenebb megszólalásait. Most is csak vállat vont, amikor beinvitálta őket a közös hálókörletükbe, és a szőke arisztokrata megkommentálta a berendezést. - Ez egy putri – horkantott fel Rozess. – Ennél még a cipőtartóm is nagyobb. Skywalker, ha le akarsz venni a lábamról, nagyon-nagyon rossz helyre hoztál. - Őt is lefizetted? – súgta oda Ben, mert K’Spar szótlanul nekiállt a szekrényeiket magyarázni ahelyett, hogy Rozesst fegyelmezte volna.
- Minek, nem értem volna el semmit vele – vágott vissza fojtott hangon Draay. – Az apja annyi kreditet leakaszt a közbeszerzésekből, hogy nincs hiánya a kölyöknek. - A váltásegyenruhákat pedig itt és itt találjátok – fejezte be a magyarázatot K’Spar. – A sapkát ugyan nem viseljük, de mindig felállítva kell letenni. - Felállva, mi? – vigyorodott el önelégülten Rozess. – Mintha te tudnád, hogy az mit jelent, pisis. - Öhm… Nem ez lenne az alkalom, hogy új kapcsolatokat építs, magiszter úr? – bökte oldalba Ben.
- Éppen azt csinálom – vont vállat Draay, és a szoba falára függesztett holovetítőre pillantott. – Na szép, legalább nézhetünk gotal-pornót. Fogadjunk, hogy ezen is csak a szar csatornák elérhe- azzal hirtelen megtorpant, és az arcából kifutott a vér. – Hangosítást… Hangosítsd már fel, te ostoba gamorrai! – ordított rá K’Sparra.
Ondor kadét ezúttal sem szólt vissza. Ben meglepetésére azonnal engedelmeskedett, és felerősítette a képernyőn futó Holohírek-műsor hangerejét. - …még nem közöltek kézzelfogható információt – közölte éppen a holoriporter -, de úgy tűnik, a Slint Kúriában történt családmészárlást egyetlen renegátista merénylő követhette el, akit…
- Pörgesd vissza – utasította K’Spart Ben is. A fiú engedelmeskedett, majd értetlenül tekintgetett a megkövült Draay Rozessre és a homlokát ráncoló Skywalkerre. – Még egy tömegmészárlás ilyen közel a Pokoltűz-esethez… -… Az elkövető brutálisan végzett mind a hat Slinttel, akiknek az édesanyjukat korábban eltűntnek nyilvánították, és azóta sem került elő – folytatta a hírolvasó. – Az áldozatok között van egy jedi lovag is, Trilla Suduri, akit nemrég neveztek ki a…
- Trilla? – tátotta el a száját Ben, és Draayre nézett, aki egyre sápadtabban állt mellette, mint akiben végleg megállt az ütő. – Ő volt az a jedi, aki segített nekünk a nyomozásban, ott volt velünk… Noelnek igaza volt, te is veszélyben vagy, Draay. Mióta sugározzák ezt? Mikor történt? - Azt hiszem, az utazásotok kezdete után nem sokkal. Ez a sokadik hírszegmens erről – felelte G’Sil. - K’Spar… - szólt rekedten Rozess – magunkra hagynál minket?
Dominic Benre pillantott, aki bólintott. A másodéves fiú erre vállat vont, és távozott.
Ben a felé forduló Draayhez lépett – a szőke nemesfiú arcán nyoma sem volt a fennhéjazásnak vagy a kifejezéstelenség maszkjának, amit eddig viselt. Ben rosszat sejtett – Rozess igazi gyászt sugárzott. - Te is kimehetsz, Skywalker – suttogta elhaló hangon. És ahogy az arcára tévedt a keze, rájött, hogy az nedves. Sietve elfordult, miközben a kezei ökölbe szorultak, és zavarodottan motyogni kezdett. – El kellett volna… ki kellett volna… nem halhattak meg mind…
Ben nem tudta, mit csináljon. Természetesen a GAG-képzése ütött be legelőször – maradnia kellett, ha ki akarta deríteni az igazságot. Érezte, hogy Rozess eltitkol valamit előle, Coruscant óta érezte. - Draay… Te nem Trillát gyászolod. – Óvatosan megemelte a kezét, hogy a másik fiú vállára tegye, de mivel nem akarta, hogy feldarabolják az asztalon fekvő kenőkéssel, inkább nem tette. – Kik voltak… kik voltak neked a Slintek?
- Mit érdekel az téged – bámult maga elé üresen Draay. – Nem kell az együttérzésed, jedi, húzz már kifelé! Nem fogom összetörni a berendezést, ha ettől tartasz. Tökéletesen ura vagyok a helyzetnek! - Azt látom – húzta el a száját Ben. – Csakhogy Trilla… sajnálatos, ami vele történt – tette hozzá -, de összeköti a Pokoltűznél történteket… ezzel – mutatott a képernyőn futó, túlrészletezett holofelvételekre. - Mindez fontos lehet.
- Gyerekkorom óta ismertem őket – préselte ki magából Draay, mint aki belátta, hogy a másiknak igaza van. – Főleg Jandert… Segítenem kellett volna neki… Ki kellett volna… El kellett volna hozni onnan. - Egyszóval a Slintek renegátisták – értette meg hirtelen az elmondottak jelentőségét Ben. – Csakhogy a Pokoltűzben a tanúvallomások és az én nyomozati módszerem alapján a Renegáttól független… - Jander nem volt renegátista – ejtette az arcát a kezei közé Draay. – Rabszolga volt. Mindannyian az anyjuk rabszolgái voltak, az apjuk is. És igen, az egyik Hit Lordról beszélek.
- Sordis belső köre – biccentett Ben. - Igen, apám haverjai… Aretha Slint a Sötét Nagyúr jobbkeze volt, ahogy egykor apám is. A hadnagyai. - Aretha Slint, aki eltűnt – pillantott a képernyőre Ben. – Azt mondod, ő ölte meg őket? - Biztos vagyok benne – pillantott fel Rozess. – Kevés odaadóbb szolgája volt a Nagyúrnak Arethánál. Talán a vén narkós halála után bekattant, vagy el akarta tüntetni a nyomokat.
- A… saját gyerekeit? – hüledezett Ben. – Túl sok fiatalkorú hal meg mostanában, de… Te elhiszed, hogy az anyjuk ölte meg a Slint-gyerekeket? - Ahogy bánt velük, persze – vont vállat Rozess. – Aretha brutálisan verte őket. – A Hit Lordok és káoszlordok erőszakkal kényszerítik a gyerekeiket a szolgálatra?! Te is ezzel akarsz védekezni? - Nem! – csattant fel Draay. – Miből gondolod, hogy engem kényszeríteni kellett, Skywalker?! Különben már amúgy mindegy, mind el akarnak kapni, mert lelepleztem apámat. – A fiatalabb Rozess felnézett. – Egyébként meg egyszer a vén kujon is a Slint Kúriában lakott, ezt jegyezd fel a kis vallatótisztes füzetedbe.
- Sordis? A Hesperidiumon? – vonta fel a szemöldökét Ben.
- Többet én se tudok, pipogyuszkám – vont vállat gunyoros-elkeseredetten Draay. – Ott volt, amikor segíteni akartam Janderen. Az anyja szétszaggatta a hátát, mert nem éltette elég hangosan a Sötét Nagyurat. A nagyfőnök nézéséből azt hittem, az öreg engem is elő akar léptetni valami feladatra, úgyhogy leléptem, mielőtt Jude néni elkapott volna.
- Ki az a Jude néni? Apád nővére? Ő is körözés alatt áll. - Ehhez már végképp semmi közöd, Skywalker! - Ő az, akitől tartasz? Ne feledd, jedi vagyok, Draay. Érzem, hogy valamit visszatartasz. - Persze, az ösztönömet, hogy kirángassalak innen, ha magadtól nem mész!
- Elnézést, de tudnom kell ezeket! Magadon is azzal segíthetsz, ha színt vallasz mindenről, amit a sordisistákkal kapcsolatban tudsz, Draay. - Te pedig azzal segítesz a túlélési esélyeiden – lépett közelebb vicsorogva Rozess -, ha fogod a vörös tincseidet, és kivonulsz a hálóból, mielőtt késő lenne. Megértetted, jedi?!
Ben érezte a másikból áradó gyászt, de az eltökéltségét is. Közel járt hozzá, hogy valóban rátámadjon, hogy fizikailag megpróbálja kirakni őt a helyiségből. Az sem érdekelte, hogy vele ellentétben Ben erőhasználó. - Menj már, és szórakoztasd a sith ribancod, vagy tudomisén… csak hagy magamra! - Rendben van – felelte Ben. – De valamikor folytatni fogjuk ezt a beszélgetést. És Draay... igazán sajnálom.
Azzal kilépett a folyosóra, és az ajtó visszasiklott mögötte a helyére. Még éppen hallotta, hogy az egyedül maradt fiú visszafojtott zokogás-szerű hangokat hallat... Hagynia kellett gyászolni, amíg újabb információkat szedhet ki belőle. Emellett el kellett kérnie Noeltől a CSF jelentéseket, és kapcsolódási pontokat találnia a Pokoltűz- és a Slint-ügyekben, ha voltak.
És hamarosan Carlt is fel kellett keresnie.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Oct 2, 2022 20:21:00 GMT 1
Mire Ben és Carl végre találkozhattak a megbeszélt erkélyen, már elültek a környező lakó- és oktatónegyedek meglepően visszafogott hallgatói és oktatói bulijainak hangjai - az inkluzivitás jegyében az egyetem vezetése nem nézte jó szemmel zajos, szintohol-, vagy fűszerfogyasztással járó összejöveteleket, mivel álláspontjuk szerint ebből rendszesen kizárva érezték magukat a szintoholt és hasonló tudatmódosításokat vallási meggyőződésből, vagy egyéb biológiai okból nem fogyasztó fajok és kultúrák, inkább arra ösztönözték a tanulni, vagy aludni nem kívánó, illetőleg nem tudó hallgatókat, hogy bulizás helyett a különböző, nokturnális beállítottságú életformák, kultúrák és vallások szokásaival ismerkedjenek, éjszakai idősávban tartott, energiatakarékos megvilágítással zöldes fényben úszó kiscsoportos termekben, zártkörű szemináriumon… hogy aztán ezeken az alkalmakon mi történt, nem firtatta a dékáni hivatal egészen addig, amíg nem járt a megengedettnél magasabb decibel-szinttel és a nemi úton terjedő betegségek havi átlaga sem érte el a még elfogadható küszöbértéket.
Az inkább lapos tetőterasznak, mint erkélynek ható legfelsőbb szintről Ben és Carl megjelenésekor éppen akkor volt távozóban néhány talz, vuki és whipid, akiknek bundájába mindenféle szimbólumokat borotváltak, az alatt lévő pőre, ezeknél a fajoknál szinte nevetnivalóan - persze Ben hamar rájött, hogy itt semmin sem illik csak úgy nevetni - rózsaszín alapszínű bőrt a szivárvány különböző árnyalataira tetoválták. A loncsos idegenek néhány barátságos kaffogást vetettek Carl elé, de amikor észrevették a mögötte haladó Bent, tapintatosan lehorgasztották a fejüket és együtt, csendben távoztak - az elsősök beavatása láthatóan a mentori státuszú másodévesek olyan privilégiuma volt, ami alapján bármiféle másik közösség, vagy szexuálisan elhajló csoportosulás csak utánuk következhetett az éjszakai programok vonatkozásában.
- Üdv a Fel-Ház tetején - közölte végül Carl, amikor kiértek a teraszra. A szőkés hajú fiú arrébb pakolta az előző társaság által széthagyott, áradóan szúrós szagú, sötétsárgás, nyúlós folyadék maradékait tartalmazó széles karimájú bödönöket, és lesöröpöte a szőrcsimbókokat az egyik padról, amelyre leülve feltárult előttük az egész iskolanegyed teljes valójában, azon túl az adumari erdők és a csillagos ég felette. - Nem arról volt szó, hogy nincsenek Házak? - kérdezte Ben enyhe gúnnyal a hangjában, amivel leplezni próbálta zavarát, hogy végre kettesben maradtak Carl-al.
- K’Spar adta neki ezt a nevet - vonta meg a vállát Carl. - A dormitóriumok elnevezésében a hallgatói közösségek, azaz a kvadrátok meglehetősen széles szabadsággal rendelkeznek. - Én sem értettem először, de aztán elmagyarázta, hogy ez nem Jagged, de még csak nem is az öreg Soontir Fel tiszteletére van így, hanem Syal Antilles Fel miatt. K’Spar szerint az az asszony egy szent, Korélia leghívőbb deistája és a legnagyobb patrónusok egyike abban a térségben. - Syal néni egy gyászoló feleség, és csak az Erő tudja, hogy nem lesz-e belőle hamarosan gyászoló testvér és gyászoló nagynéni is - sóhajtott fel Ben, aki a hozzá beérkező jedi és hírszerzési jelentések alapján értesült arról, hogy az Antilles-család bizonyos tagjait egy ideje kvázi eltűntként tartják számon a hatóságok, kezdve a korábbi külügyi megbízottal, apja - tulajdonképpen bármelyik apja - közeli barátjával, Wedge Antillessel.
- K’Spar szerint a deizmus mindenkinek megnyugvást nyújt - sóhajtott fel a csillagokba bámulva Carl. - Te nem így gondolod? - kérdezte a másik, pár évvel fiatalabb fiúra pillantva Ben. - Nincs vallás, amiben én megbocsátást érdemlek - szívta a fogát, kezeit ökölbe szorítva Carl, majd kifújta a levegőt. - És nem is várom már. Nem akarok megbocsátást. Csak.. jóvátételt. Lehetőséget, hogy jót tegyek. Minek sanyargassam magam?
- Ez a... doktrináció... - tárta szét a karjait Ben az egyetem minden sarka felé. - Ez nem önsanyargatás? Még csak egy napja vagyok itt, de folyamatosan úgy érzem, mintha fehér bőrszínű, úgymond jó családból származó, jedi képzésben részesült humánként folyamatosan elnézést kellene kérnem valami fajtól, kultúrától, vagy vallástól, amelyet láthatóan és hallhatóan úgy nyomtam el eddig, hogy közben a létezéséről sem tudtam... - Igazi jedi arrogancia - nevetett fel egészen halkan Carl. - Ennek az egésznek csak akkor van… értelme, ha valójában megérted és magadra vállalod, hogy miképp voltál toxikus, a te személyes életedben. Ha önvizsgálatot tartasz. Te nem szoktál, Ben?
- Hogyne szoktam volna, Carl - Ben homloka ráncokba szaladt, ahogyan egy pillanatra elgondolkozott azon, hogy valójában mennyire igaz-e, vagy sem, amit a másik srác mond. - Mármint, az Erő mindig ott van, és segít... belelátni magamba. - Én nem az Erőről beszélek, felejtsd már el az Erőt csak egy pillanatra - szisszent fel irritáltan Carl, aztán megrázta a fejét. - Nem, ne haragudj, rosszul fogalmaztam. Ne felejtsd el az Erőt. Csak amikor magadba nézel, akkor gondolj rá, mint egy... adottságra. Valamire, ami... mássá tesz... - pillantott villogó szürke szemmel Benre, amitől a másik összerezzent.
- Ezt most úgy mondod, mintha az Erőérzékenység... egyfajta fogyatékosság lenne - rázta a fejét értetlenkedve Ben. - Jaj, Ben - sóhajtott fel Carl. - Hát tényleg nem értesz ebből semmit, ugye? - a fiú megcsóválta a fejét. - Ne használd ezt a szót, hogy fogyatékosság. Vele születtél.... én is vele születtem. De nem az Erő és a jedi származás határoz meg. Ezek az egyéniséged részei, de Te az vagy, aki vagy, aki valójában vagy, aki lenni szeretnél. Így vizsgáld magad. Ne az Erőn keresztül. A felébredés egyik fontos eleme... - nyelt egyet izgatottan a másik fiú. - Hogy le tudod bontani azokat a társadalmi struktúrákat, amelyek révén a külvilág meg akar határozni téged. Nem tartozol senkinek amiatt, hogy Erőérzékeny vagy, nem tartozol senkinek amiatt, hogy Skywalker vagy... érted?
Ben felkuncogott. Inkább fájdalmasan és keserűen, mint vidáman. - Hát a Skywalkerségem okán tényleg biztosan nem tartozom senkinek, semmivel, Carl, ezt elhiszem neked... - a vörös hajú fiú felbámult a csillagokba és kifújta a levegőt. Végül Carlhoz fordult. - De az Erő beszél hozzám, akkor is, ha Skywalker vagyok, akkor is, ha nem vagyok Skywalker... és az Erő segít nekem, hogy beléd is lássak, Carl...
Carl idegesen összerezzent. - Carl... - mondta végül egészen halkan, elvörösödve Ben. - Ne hazudjunk egymásnak. Az Erő egy nyitott könyv, amikor Kelanra gondolok, ott, valahol messze... és amikor ő... kettőnkre gondol, külön-külön... vagy együtt - vörösödött el tovább a fiú.
Carl hátrébb húzódott Bentől és felhúzta a térdeit maga köré. Fázósan összerezzent. - Ez olyan... nem tudom, Ben. Ez nem valami tapintatos tőled. Mindenkinek megvan a maga... magánélete. Minek nyúlkálsz benne? - Mert a barátom, a nagyon... közeli barátom - folytatta Ben - eltűnt. Nincs itt. Pedig azt hittem, itt lesz, hogy itt végre találkozom vele. Hogy ti ketten... vártok itt rám. - nyelt egyet száraz torokkal Ben. - Erre azzal a tudattal jövök ide, hogy elrabolták...
Carl újabb összerezzenése már az Erőn át is érezhető volt. - Sajnálom - szipogta végül. - Kelan bátrabb volt, mint én. Ő nem félt... magát adni azokért, akiket szeret...
Ben egy pillanatig csendben maradt, majd még tovább halkította a hangját. - Carl.. tudom, hogy... közel voltatok egymáshoz Kelannal. Ahogy... én is, még azelőtt, hogy találkoztál volna vele. Az Erő... Kelan lenyomata. Ott van rajtad. Látom, érzem. És tudnod kell... nem haragszom érte. - Jó de, ez olyan, mintha mi ketten... - Carl felköhögött, Ben pedig elvörösödött a gondolatra, de meglepetésére a másik fiú még távolabb húzódott tőle. - Nem érdekel a féltékenységed, vagy annak hiánya, Ben Skywalker. Ez az egész nem erről szól. Ez arról szól... hogy tudunk-e, akarunk-e felelősséget vállalni.
- Ezt most úgy mondod, Carl, mintha Kelan elrablása a te hibád lett volna - rázta a fejét Ben. - És az volt, nem az volt? - fordult a másik fiú felé Carl. A szemei könnyben áztak. A nagynénéd... engem keresett. Engem akart magával vinni. Kelan... az én védelmemben cselekedett. Egy másik jed’ka pedig az életét adta. Jagged Fel bácsival pedig rettenetes dolgokat művelt a nagynénéd...
- Sajnálom - pillantott maga elé sötéten Ben. - Hallottam... róla... - Tényleg? - pillantott rá Carl. - Beszéltem... Corran Hornnal, még ide útban - magyarázta Ben. - Őtőle tudom. - Nahát - hümmögte Carl. - Milyen jól informált vagy... és te egy fikarcnyit sem érzed rosszul magad?
- Carl... - sóhajtott fel Ben. - Jaina néni cselekedeteiért én nem felelek. Bármiféle... megtört rettenet is lett belőle, a saját szenvedése okán, vagy csak az események szerencsétlen összejátszása nyomán... nem lesz az én hibám is. Még akkor sem lenne... - nyelt egyet Ben -, ha valami oknál fogva az édestestvére lennék, vagy a féltestvére, vagy bármi. Ez az ő keresztje, úgymond, ha afféle deista kifejezést akarnék használni - Ben a másik fiúra pillantott, majd egy pillanat szünet után ismét megszólalt.
- Te se érezd magad emiatt rosszul. Ne vezekelj a neved és a származásod miatt. Nem pont te mondod nekem, hogy ez nem számít? - Azt hiszed, ennyiről szól az egész? - nevetett fel keserűen Carl. - Azt hiszem, az egyetlen bajom a galaxisban, hogy Palpatine névvel jöttem a világra? Hogy az apám és a nővérem kegyetlen, tömeggyilkos zsarnokok, a nagyapámról nem is beszélve? És, hogy bizonyára az anyám is az volt?
Ben felsóhajtott. - Mi más lenne, Carl? - A jedi arroganciád, ne haragudj, hogy ezt mondom - szipogta Carl. - De még sokat kell tanulnod, Ben... - aztán kifújta a levegőt. - Nem hiszem el, hogy te nem hibáztál soha... te nem cselekedtél saját magad rosszat soha? Nem álltál soha önnön, saját döntésedből a rossz oldalon?
- Dehogynem, Carl - nyelt egyet Ben. - Nem is egyszer. Nem is kevésszer. Ott volt Jacen... azaz Caedus. Az az egész ügy, aminek a végén anya meghalt... és ami utána jött. Ott volt minden egyes alkalom, amikor megbíztam Sordisban, amikor Smordre mesterként pózolva a bizalmamba próbált férkőzni... - Amikor megölted azt a droidot, vagy mit - szólt közbe hirtelen Carl. - Azt a Brodrigot, vagy kit. Elraboltad, és megölted, Ben. Kelan elmesélte. Azt mondta, ezért nem lehettetek együtt, amikor én megérkeztem hozzá… ezért kellett menekülnünk Coruscantról...
Ben a kezébe temette az arcát. - Carl... az más volt... és egyébként nem öltem meg... - Miben, miben volt más? - pattant fel hirtelen Carl. Szinte lángolt a tekintete. Mivel mentegeted magad?
- Nem láttam... tisztán, Carl. Befolyásoltak - magyarázta Ben, anélkül, hogy név szerint említette volna azt a Rent. Ez még Carl előtt sem tűnt biztonságos ötletnek. - De utána igen. Az az eseménysor... ahová vezetett engem. - Ben felpattant és közelebb lépett Carlhoz. - Carl... hidd el... amit láttam, amit tudok... ha nem lenne ez a renegátista ügy, ha nem bízták volna rám ezt a Rozess-ficsúrt... Carl.. az egész galaxis egyetlen hajszálon függ ebben a pillanatban is, hogy a káosz romlásába zuhanjon, és szétfeszítsék az egymással küzdő univerzumok erői... távol voltam, igen, messze voltam, nem voltam ott sem melletted, sem Kelan mellett...
- De jó okkal, igaz, mert a szolgálat az első mindig, igaz? - nevetett fel keserűen Carl. - Látod, ezt hívom én arroganciának. Erő-arroganciának, ha úgy tetszik. Jedik, Sithek, mindig mindkét oldal ezzel jön... a Penge barátaim a maguk módján ugyanúgy, mint a Sithek... mint Darth Enz... - Carl megragadta Ben csuklóit. - Neked fogalmad sincs, miket tettem Enz parancsára. Nem volt más választásom, akkor úgy gondoltam. Azt hittem, ez az egyetlen út. Ugyanez az arrogancia volt bennem, Ben, mint benned... a mai napig...
- Sajnálom, ha így történt, Carl - Ben megpróbálta magát kiszabadítani a szorításból. - De ez más... amit én láttam... Amit Anakinnal együtt láttunk... a Káosz... a Tierce-ek... - Hát persze, Anakin, azaz Anakin Solo, gondolhattam volna - nevetett fel keserűen Carl. - Azt hiszed, én nem nézek holohíreket? Azt hiszed, én nem tudok róla, hogy a nagybátyád visszatért, és mi lett belőle? Azt hiszed, nem ismerek fel egy újabb... Vadert? Minden más csak hagymázas propaganda, amivel ti újra és újra felmentitek magatokat bármiféle tettetek következményei alól... oda sem figyeltek rá, kit, vagy mit tapostok el útközben...
Ben hirtelen érezte, hogy Carl elengedi. Lehajtotta a fejét. - Carl... miért vagy ilyen keserű? - mondta végül halkan. - Miért nem engeded... hogy megmutassam... amit átéltem... Tythonon... - Nem érdekel Tython. A barátaimtól nagy vonalakban amúgy is hallottam már róla... és minek is mutogatnál, hogy gondoltad ezt, Ben? A Az Erőn át, mi? - horkant fel Carl lenézően. - Mert úgy könnyebb, mert úgy gyorsabb... nem számít, ha nem érti más, aki nem érzi ugyanezt...
- De te érzed, Carl - szipogta Ben. - Akkor is érezted, amikor először találkoztunk, ott, a Hapan Csillagködben... - De én már nem akarom érezni... - guggolt le a földre Carl. - Én... én normális akarok lenni... azazhogy... máshogy más... - Carl - térdelt le mellé Ben, és önkéntelenül kinyúlt a fiú felé az Erővel. - Engedj el, eressz el! - kiáltott fel fájdalmasan Carl és felpattant. Ben döbbenten meredt rá. - Így akarsz hozzám közel kerülni? Így akarsz megerőszakolni? Egy kis szúrás az Erőn át? Ezt csináltad Kelannal is? Én sosem csináltam vele ezt...
- Carl... sajnálom - Ben is felpattant és felemelte az izzadt tenyereit. - Nem akartam olyasmit tenni veled, amibe nem egyeztél volna benne… a te elméd a te elméd... - Persze, higgyem is el neked - mormogta Carl. - De valamit tudnod kell, Carl - folytatta Ben. - Mert tisztán éreztem. Van benned... valami gát. Valami sötét oldali... blokk, ami elnyomja az éned egy részét. Talán az előző mesteredtől, attól az Enztől, talán apádtól, ki tudja. De én segíthetek. Anakintól megtanultam, hogy lehet az ilyen feloldani... - Ne nyúlj hozzám többet! - tört ki Carl sírva. - Nincs benne semmiféle gát, semmi, amit ne magamnak emeltem volna... már sosem leszek olyan, mint régen, még ha erőszakkal akarsz rávenni, akkor sem!
- Carl, nem ezt akartam mondani... - Hagyj, és többet ne akarj velem kettesben lenni, Omas Első Éves Kadét! - húzta ki magát könnyeit lenyelve Carl. - Takarodó után vagyunk, kadét, ha nem lesz a körletében öt percen belül, jelenteni fogom. Az öné a Fel-Ház béta-kettő körlete, Entillies kadéttal közösen. A mienk a béta-egy körlet, G’SIl kadéttal közösen. Csak akkor zavarjon takarodó után, ha életveszély, vagy első fokú inkluzivitássértő, toxikus viselkedés helyzete áll fent! Végeztem, lelépni!
- Értettem, Vao Másod Éves Kadét - tisztelgett kelletlenül Ben és leballagott az erkélyről a fejét csóválva.
- Na mi van, tibanna-fej? - kérdezte az ágyán heverésző Draay, amikor Ben visszaért a körletbe. - Megdugtad a szöszi Palpatine-t? Szórta a villámokat, amikor elment? - Egy igazi pöcs vagy, Draay Rozess - feküdt le a saját priccsére, arccal a falnak Ben. - Most pedig kérlek, hagyja aludni.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Dec 3, 2022 12:20:25 GMT 1
Antares Vao Grimes kadét az izzadságtól csatakosan riadt fel az ágyában. Azonnal konstatálta, hogy újabb rémálom szakította meg a pihenését, annál is inkább, mivel úgy hasogatott a feje, mintha harci kalapáccsal vernék. Lihegése felgyorsult, szívverése dübörgött, attól tartott, hogy menten elájul. Arcát a kezeibe tetette, és igyekezett még az ESB-ben tanult sith katonai technikákat alkalmazva lenyugtatni magát. A fejében levő gyilkos lüktetés nem szűnt meg, de a szívverése lassulni kezdett, és már képes volt befogni a környezetét. Felemelte a fejét, és végignézett a hálószobán – K’Spar, azaz Dominic Ondor kadét ott aludt a másik ágyon. Szobatársa már fel sem ébredt Carl éjjeli hánykolódásaitól, annyira megszokta a társa állandósult rémálom-görcseit. Üldögélt még egy darabig az ágyán, igyekezve kipislogni a szeméből a tehetetlenség és a fizikai fájdalom okozta könnyeket. Valami nagyon nem volt rendben vele. Őszintén szólva irigyelte az olyanokat, mint K’Spar, akiknek volt egy szilárd, megingathatatlan hitük akár a deista dogmákban, akár más, az akadémián tanított kultúrák elemeiben. Ő maga nem tudta már, hová tartozik – sith katona, Wenthar császár fia, a dinasztiájának árulója, kezdő jedi, vagy sehová sem tartozó, szürke entitás, vagy egy megerőszakolt gyerek csupán, aki képtelen volt szembenézni a vele történt, általánosságban véve is borzalmas eseményekkel. Olyan elképesztően magányosnak érezte magát… Legszívesebben nem létezett volna. Legszívesebben kitörlődött volna a létezésből, az időből. Már azt sem tudta, kikhez vonzódik, kitől várna ölelésre és megnyugtatásra, hogy melyik nem ölébe fojthatná az elemésztő magányát. Csak azt tudta, hogy ebben a pillanatban valakire mindenképpen szüksége volt. Mintha az Erő maga lépett volna közbe, Carl a hálószoba ajtajának halk sziszegésére lett figyelmes. Ahogy felpillantott, a fémlap éppen akkor csúszott vissza a helyére. Valaki állt előtte. - Te…? Az hogy lehet? – maga sem tudta miféle tudatalatti motivációból számított Benre, de amikor meglátta a vékony, kissé lányos alakot, a szíve akkorát dobbant, hogy egy pillanatra még a lüktető fejfájását is elfelejtette. - Carl, csendesebben… nem láthatja meg senki, hogy itt vagyok! – lépett közelebb Kelan. A színészfiú, akinek elméletileg a Hapesen kellett volna fogságban lennie, odasietett Carl ágyához, felmászott rá, és átölelte a másik fiút. Carl Kelan vállába temette az arcát, és a megilletődöttségtől döbbenten egy ideig képtelen volt megszólalni. - Hogy… hogy kerülsz ide? – súgta végül Kelan fülébe. – Annyira örülök, hogy életben vagy!! - Halkabban… Charis ellenségei küldtek. - Mi van? – húzódott hátra Carl. - Kiszabadítottak? - Nézd – rázta meg a fejét Kelan, mint akinek nincs ideje magyarázkodni. – Charisnak befellegzett. A birodalmiak, a köztársasági szövetségesei, a hapan családok is le akarják már váltani. A kérdés csak az, hogy ki lesz az utódja. - Azért küldtek, hogy elcsábíts a Hapesre? – Carl csalódott volt. – Van más örökös, engem nem érdekel egy ócska trón, ami… és különben is, azt hittem, hogy… - Jaj Carl, persze, hogy miattad vállaltam az utat! – könnyesedtek el Kelan szemei. – De nem érted… ha Charis felfedezi, hogy eltűntem, bántani fog másokat. Bántani fogja őket. - Na és mi van Allanával? Nem őt formálgatja már egy ideje a helyettesének? A Hapes őt akarja, nem engem. - Nem érted, Carl – rázta a fejét Kelan, akinek a keze máris bekúszott a fiú asójába. Carl akarata ellenére azonnal kemény lett. – Annyira akarlak… annyira maradnék! De nem lehet. Vannak más… rabok is, nem hagyhatom őket… Ha valahogy te lennél a császár, akkor mindenkit szabadon engedhetnél. - Én… én… ez nem így működik – nyögött fel Carl, de Kelan egy csókkal beléfolytotta a szót. Amikor kiszabadult, hozzátette: - Az örökösödés, úgy értem. Itt biztonságban vagyok Charistól, és a Hapesen nincs támogatottságom. - Persze hogy van támogatottságod, életem – kuncogott fel halkan Kelan. – A körök, akik el akarják távolítani Charist, Allanát sem tartják megfelelő utódnak. Túlságosan összecharisozódott. Allana Solonak nincs jövője a Hapesen. - Értem – mondta érdektelenül Carl. Rádöbbent, hogy jogos örökségének átvétele célt adhatna az életének… nem kellene bujkálnia, nem kellene itt aszalódnia a szociális jogi harcosok radikális ideológusai között, a deista fanatikus réteget is kikerülhetni, akik egyre kikerülhetetlenebbnek tűntek mindenhol… nem kellene… elviselnie ezeket. Kelan keze rándult egyet a farkán, és Carl majdnem elélvezett, de ekkor a színészfiú elengedte őt. Kelan megcsókolta, szorosan megölelte, aztán lemászott róla. - Mennem kell… így még időben visszaérek, hogy ne vegyék észre a kitérőmet – mondta, és átnyújtott egy komlinket Carlnak. – Ezen elérhetsz, ha… elfogadod az ajánlatot. - Maradj még – kérte halkan Carl. Kelan megrázta a fejét. Előrenyúlt, és megfogta Carl kezét, majd lassan hátrálva elengedte. Az ajtó kitárult mögötte. A színészfiú megfordult és távozott, Carl pedig percekig bámulta zaklatottan az ajtó fémlapját. Odakint a folyosón Kelan körvonalai elmosódtak, a kislányos fiú helyett pedig hamarosan egy robosztusabb férfi állt a sötétben. Az Alapító elfolyó alakja lassan beleidomult a környezetébe, és felkészült a következő utazására. … Miután letudta az aznapi kurzusait, Ben Skywalker belépett a hálókörletébe. Draay Rozess már az ágyán terpeszkedett kezében egy addatáblával, amit egy fényceruzával bökdösött. Észre se vette, hogy hálótársa belépett a közös szobába, egyszerűen tovább baszkodta az arcát megvilágító képernyőt. - Mit csinálsz? – huppant le a saját ágyára Ben. Már várta a semmi közöd hozzá típusú válasz valamelyik kreatív, önmagára nézve degradáló leírással kiegészített verzióját, de ehelyett Rozess csak vállat vont. - Elírásokat javítok – mondta felpillantva. - Nincs is házifeladatunk erre a hétre. Ez egy modern intézmény, itt nem kell hazahozni a leckét… - Rana Wintour megkért, hogy írjak a Holovogue-ba – vont vállat ismét fölényesen Draay. – A Gulvari szettemről. - Az valami divatmárka? - Jaj, Skywalker, hogy vagy ilyen műveletlen proli – ült fel irritált képpel Rozess. - Igen, az valami divatmárka! Az eszem megáll! - Te ruhákat tervezel? – kuncogott fel Ben. - Nem – rázra a fejét sértődötten Draay. – Azt viseltem a Galaktikus Operában, még azon az elomi szonovizuális ősbemutatón tavaly – azzal felállt, és a szekrényéhez lépett, hogy összeválogassa az esti viseletét – minden napszakra persze ugyanazt a kadétegyenruhát kellett viselni, de Draay külön szetteket rakott össze minden nap minden napszakára, ami végtelenül irritálta, ugyanakkor nevetésre késztette Bent a képtelenségével. – De ehhez te úgyse értesz, vöröske, akkor meg minek ütöd bele a pisze orrodat. - Pisze? – kuncogott tovább Ben. - Úgy kacarászol, mint valami csitri, Skywalker – sóhajtott fel Rozess. – Különben hiába érzed magad felsőbbrendűnek, csak mert téged a helyi flóra és fauna érdekel… Én is tudom, hogy felszínes dolog, csakhogy Rana Wintour a galaxis legbefolyásosabb divat-holoriportere. Egyetlen tollvonással egész márkákat és cégbirodalmakat dönthet össze, ha úgy tartja kedve. Szeretném megtartani vele a jó kapcsolatot, szinte mindenkit ismer a Coruscanton, aki fontos, ellentétben veled. - Értem. - Dehogy érted, téged ebbe nem neveltek bele, lángfej… bár ami azt illeti, a te famíliád is előkelőség, még ha csak felkapaszkodott pórnép, akkor is… - Fogd be, te elkényeztetett, felvuvalkodott pöcs – állt fel Ben. - Hé, hátrébb az agarakkal, hallod? – vonta fel a szemöldökét Draay, és most ő nevetett fel. – Nem túl nagy az önuralmad, jedi. Pont olyan könnyű felhúzni téged, mint azt a menyétképű Ondort. Ben visszaült, és inkább a GAG-ban tanult, mint a jedi módszerekkel elaltatta az ingerültségét. Már korábban rájött, hogy a másik fiú szurkálódásai pusztán védekezési mechanizmusok, hol vélt vagy valós ellenségek, hol a puszta unalom ellen. Az elmúlt hetekben Draay nem volt vele olyan elviselhetetlenül paraszt, mint a megérkezésükkor, de másokkal, kiváltképp K’Sparral még mindig úgy bánt, mintha a puszta közelsége mérhetetlen bűzt árasztana – holott Ben tudta és érzékelte, hogy Draay valójában egyáltalán nem tartotta magát felsőbbrendűnek a társainál, sőt, talán éppen az váltotta ki belőle ezeket a megnyilvánulási formákat, hogy kevesebbnek érezte magát, ami a szégyenteljes renegátista múltját tekintve – főleg, ha az apja és Sordis kényszerítette bele, és nem magától csatlakozott – tökéletesen érthető és logikus volt. - Különben feltűnt neked, hogy állandóan Ondor Másod Osztályos Pisissel lóg? – folytatta Draay, aki még mindig az ugyanolyan színű és szabású, egymástól megkülönböztethetetlen egyenruháit rendezgette. – Mármint a te Palpatineod. - Carl? Igen, K’Spar mintha összenőtt volna vele – felelte Ben, és árnyék suhant át az arcán. – Szerinted együtt vannak? - Mittomén, hogy melyik mitugrász melyik mitugrásszal jár, itt azt se lehet megállapítani, hogy ki buzi. Talán mindenki az – vont vállat Draay. Aztán elkerekedett a szeme, és felragyogó, kárörvendő arccal nézett Skywalkerre. – Csak nem… Nem hiszem el! Te féltékeny vagy! - Carl és én sosem voltunk… – rázta a fejét Ben, aki hirtelen nem tudta eldönteni, hogy miért közöl ilyen információkat egyáltalán Rozessel, aki előbb-utóbb felhasználja a bosszantására. – Én Kelannal voltam, Carl és Kelan pedig… - Aha, vigyáztak egymásra – röhögött fel Draay. – És téged bánt, hogy Carl nem foglalkozik veled. Úgy kerül, mint Woke kancellár a sampont. Talán tud valamit, amit én nem? Remélem, nem terjed. - Mi nem terjed? - A fertőzésed – fordult el Draay, nevetve kiélvezve a bevitt találatot. – Nehogy elkapjam, aztán én is vörheny-fejű, hőskomplexusos jedi legyek. A kovetkező pillanatban egy párna találta el a fejét, ami elrontotta a beállított, hirtelenszőke haját. Draay megfordult. Felkapta a legközelebb eső tárgyat, de mielőtt elhajíthatta volna, nyílt az ajtó, és belépett K’Spar G’Sil. - Tíz pontot vonok le, mert rátámadtál a szobatársadra, Kobi Entillies Első Osztályos Kadét – fordult a szeme a Draay kezében tartott, súlyos energiacella-kockára. – Te pedig mit nevetsz, Omas Első Osztályos Kadét? – pillantott Benre. - A pórias, erőltetett képeden, Ondor Másod Osztályos Fontoskodó Apámazelnök úrfi – horkantott fel kuncogva Draay. – Most komolyan, Dominic, hiába keménykedsz, holnap úgyis ellátom a bajod, te féleszű troll… és hol hagytad azt a másik hisztis kölyköt? Skywa… Raven kadét nagyon epekedik már utána, pedig sokkal jobbat is kaphatna… - Mi történt azzal, hogy vizuális horror vagyok? – vonta fel a szemöldökét Ben. - Jaj, azt csak úgy mondtam, féleszű jedi, te pedig, féleszű K’Spar, jobb, ha eltűnsz innen, különben lőttek apád részvényeinek a Draay vállalatnál. Megértetted, kis pöcs?! Ben már korábban rájött, hogy miről szólt az a jelenet a megérkezésük napján, hetekkel azelőtt, amikor Draay és K’Spar eltűntek a mosdóban, utóbbi pedig szégyellős fejjel, előbbi felfuvalkodott elégedettséggel jött ki végül a mellékhelyiségből… Draay akkor rávette G’Sil elnök fiát, hogy a magánbefektetései egy részét a Tarisra tegye be, ahol a Draay Tröszt majd garantálja a számára a diszkréciót. Draay Rozess magiszter pedig bármikor zsarolhatta azzal a G’Sileket, hogy nyilvánosságra hozza vagy szabotálja az üzleti ügyeiket. K’Spar pedig elég buta volt hozzá, hogy elhiggyje, hogy a gyerekkorától erre a pozícióra nevelt, pénzügyi kérdésekben tévedhetetlen Rozess lemond több millió kreditről csak azért, hogy K’Spar G’Silen bosszút álljon az iskolai viszályukért… Bár ami azt illeti, gondolta Ben, Draaytől talán ez is kitelik. Ben azt is sejtette, hogy Draay mivel vette rá K’Spart az üzleti együttműködésre, de egyelőre nem hozakodott elő a témával. Már régóta gyanította, hogy a Rozess-örökös erőérzékeny, sőt, erőhasználó. Másképp nem lett volna keresnivalója Sordis belső köreiben. Miután K’Spar leforrázva távozott, Ben újabb párnát hajított hálószobatársa fejének. - Nem beszélhetsz így vele! Prefektus, joga van kiszabni… - Ezért megfizetsz, Skywalker! – vigyorodott el gonoszul Draay, és nekiugrott a jedinek. Ben nem tudta mire vélni a hirtelen támadást, és a padlóra zuhanva igyekezett lefejteni magáról a hirtelenszőke Rozesst. Draay azonban nem hagyta magát, és elkezdte csiklandozni a vörös hajú fiú érzékenyebb pontjait. Ben össze-összerándult az érintéstől, aztán azon kapta magát, hogy akaratlanul hahotázásban tör ki. Ben fejébe egy pillanatra bevillant, hogy neki sosem volt igazi gyerekkora, és hogy mennyire felszabadító érzés ez, aztán leteperte Draayt, és ő került felülre – Luke Skywalker fia, akinek soha nem volt alkalma efféle gyerekes, jelentéktelen dolgokat művelni, most végre megértette, hogy mit hagyott ki, és hogy miért kell küzdenie, hogy másoknak is lehessenek hasonló, önfeledt élményeik. A fiúk ide-oda forogtak a padlón. Perceken keresztül birkóztak és csapkodták egymást, ahol érték, végül Bennek is sikerült elérnie a másik fiú csiklandós pontjait, és habozás nélkül, arcán diadalittas vigyorral rájuk is vetette magát. Most Rozessen volt a kényszerű nevetés sora. A szőke fiú rángatózva kuncogott tehetetlenségében a hálótársa alatt, igyekezve lefejteni magáról a nyúlkáló kezeket. Úgy érezte, nem sokáig bírja ki, tennie kell valamit. Minden fizikai erejét bevetve ellökte magát a padlótól, kifordult Ben alól, és félrelökte a jedit, akit azonban nem volt ilyen könnyű lekoptatni. Csak akkor engedték el őt, amikor végképp kifulladt. A következő percekben egymás mellett feküdtek hátukat a padlónak vetve, és röhögtek, ahogy a torkukon kifért. Ben egy ideig a hasát fogva nevetett. Amikor elkomolyodtak, Draay ránézett a mellette fekvő Benre – a zilált vörös fürtök keretében a jedi egészen ártatlannak tűnt így. Egészen… - Egy idióta vagy, Draay Rozess – lihegte vigyorogva Ben. - Mindenki magából indul ki, pipogyuszkám. - Na gyerünk – tápászkodott fel Ben. – Amycus büntetőfeladatot ad, ha nem jelenünk meg az esti foglalkozáson. Kinyújtotta a kezét, és felhúzta Rozesst a földről. - Amycus, aki valszeg Jude néném embere? – húzta fel a szemöldökét Draay, miután leporolta magát. - Igen, igen, ezt már megbeszéltük. Minden tanárunk titokban sordisista, és a te tévedhetetlen nénikéd az életünkre fog törni, nekünk pedig nem lesz választásunk, mint lefeküdni és meghalni. Ezt már ezerszer elmondtad, Draay. A Rozess-örökös furcsán csillogó szemekkel nézett vissza rá. - Te nem fogod fel, ugye, Ben? – mondta halkan. – Mindenki veszélyben van, amíg itt vagyok. - Éppen azért hoztalak ide, mert ez a galaxis legbiztonságosabb helye – rázta a fejét Ben. – Itt biztonságban vagyunk, amíg az események lecsengenek. - A te… Noel barátod sem tévedhetetlen, ahogy te sem, te beképzelt, ostoba jedi! – rázta meg a fejét ingerülten Draay. – Ők nem… konvencionális sereg. Ha jönnek, nem tudsz felkészülni. Nem csatahajókkal és katonákkal támadnak majd. Ott lesznek a falakban, a padló illesztései között… semmi esélyünk. Adumar védelme semmit sem jelent a számukra. - Hát nem tudom, én átolvastam a renegátista terrortámadásokról szóló jelentéseket – csóválta a fejét Ben. – A Borleiason is csomóan meghaltak, pedit ott nem voltak jedi védők se, és Sordis maga is ott volt. - De ezek Jude emberei, teljesen más kaliberű erőhasználók, mint te vagy, Skywalker – erősítette Rozess. - A Sötét Nagyúr személyes tanítványai. Jude Sordis után a második legerősebb erőhasználó, akit ismerek. A Draayek… elvesztették ezt a képességet, de a Rozessek… a Rozessek nem. - Te… félsz – állapította meg Ben, egyelőre figyelmen kívül hagyva az erőhasználat-öröklés kérdését. – Attól tartasz, hogy személyesen kell megküzdened a nénikéddel, mint apámnak a saját apjával. Attól tartasz, hogy nem lesz senki, aki közétek álljon. Draay arca elsötétült. Ben várta a csípős kitörést, de ehelyett a hirtelenszőke fiú előretartotta a jobb karját, és felrántotta rajta a zubbonya ujját. Az alkarján stilizált, alig láthatóvá halványodott tetoválás sötétlett, ami egykor, a Renegát életében még tintafeketén fénylett. Bennek beletelt néhány másodpercébe, mire felismerte a borzalmas szimbólumot, a sith rúnákat és mindazt, amit képviselt. - A te szüleid meghaltak azért, hogy a galaxis egy jobb hely legyen neked… az én apám eladott Sordisnak, mint egy rabszolgát, és bélyeget sütött belém – mondta Draay. – Persze hogy nem lesz, aki közénk álljon. Engem veled ellentétben nem ment meg senki. Nekem nincs… villámhárítóm. Azzal sarkon fordult és kisietett a hálóból. Ben ráncolt homlokkal nézett utána. Draay utolsó mondatában azért nem volt teljesen biztos. Hisz vajon nem ezért küldte éppen őt ide Noel bácsi? Ex-GAG tisztként maga is ezt tette volna. Abban mindenesetre biztos volt, hogy nem azért vannak itt, hogy katonásdit vagy woke-osdit tanuljanak. Végül a fejét rázva felsóhajtott, és elindult a szőke fiú nyomában.
|
|
|
Adumar
Feb 9, 2023 14:18:11 GMT 1
Post by Lord Brodrig on Feb 9, 2023 14:18:11 GMT 1
Kobi Entillies kadét megigazította jól fésült, jellegzetesen tejfölszőke haját, majd befordult az éjjeli fényszórással csak halványan megvilágított folyosóra. Fekete köpenye örvénylett a nyomában, ahogy halk, de sietős léptekkel igyekezett céltudatosan egy bizonyos irányba. Mielőtt befordult egy elágazásnál, megtorpant és alaposan körülnézett, mintha nem ennek a kiképzőakadémiának a diákja lenne, hanem illegalitásban járó betolakodó vagy tolvaj. Néhány perces gyors ütemű járkálás után eléje tárult a légvédelmi rendszerek irányítóközpontjának otthont adó épületszárny egyik mellékfolyosója, aminek széles, hosszú oldalain számos lezárt és csak kódhengerekkel hozzáférhető ajtó futott végig. A folyosó átellenes vége melletti azonban nem volt lezárva – a résnyire valószínűleg manuálisan elhúzott ajtólap és az oldalfal közötti szakadásból halvány zöld fénysugár szűrődött ki az amúgy is szinte teljesen elsötétített, használaton kívüli folyosóra, aminek a végében különféle hasznavehetetlen kacatok, konténerek és dobozok jelezték, hogy nem éppen a legforgalmasabb szekciója az épületnek. Entillies szorosabbra húzta magán a köpenyét, majd megállt és sietve körülnézett. Aztán továbbindult, és a méregzöld fénysugárba lépve a kifeszített ajtó előtt az övéhez nyúlt, és előhúzott belőle egy lopott kódhengert. A megfelelő aljzatba dugta, mire az ajtó felszikrázott, és teljesen visszahúzódott a falba, felnyitva előtte a kisebb méretű szobát, amiben hozzá hasonlóan sötét köpenyekbe, kámzsákba és sok esetben álarcokba rejtőző alakok gyülekeztek. Entillies belépett, és ugyanazzal a kódhengerrel lezárta maga mögött a bejáratot, ami most teljesen elzárta a szoba közepéből áramló fényjelenség útját. A központi, faragott kőemelvényen vakítóan erős smaragdzöld fényt árasztó, szétnyitott holokron lebegett, olyanfajta, amit Entillies még a renegátistákkal eltöltött ideje alatt sem látott. - Á, Rozess, üdvözlünk a köreinkben – szólalt meg a kissé hideg hanghordozású, de meglepően jóképű, Draayjel egyidős Sabastan Sallow. A gyülekezet vezére fekete hajú, elképesztően vonzó fiú volt, és kissé magasabb a társainál, bár Draay sem volt éppen alacsony. Fekete szemei mögött egy pillanatra mintha vörös tűz árnyéka csillant volna, de ugyanabban a pillanatban el is tűnt belőle. Sallow elmosolyodott, és a holokront körbeálló kadétok közé intette a Rozess-örököst. - Hallottam már rólad – biccentett Sallow az újonnan érkezőnek. Baráti köre epekedve itta a szavait. – A rokonaid nagy szolgálatot tettek a Renegátnak, annak a narkós bolondnak. Örülök, hogy egyre több rejtőzködő erőhasználót sikerül itt összeszednem. Örülök, hogy te is csatlakozol, Draay. - Még nem csatlakoztam – emelte fel a kezét Draay, aki azonnal megérezte a másik fiúból áradó ambíciót, ugyanazt a kisugárzást, amit sok renegátista esetében is érzett. De ami a legjobban meglepte, az a Sallowból áradó mérhetetlen erőpotenciál volt. Ez a fiú még a többiektől elzárt, rejtett képességei ellenére is egy örvény volt az Erőben. - Nem számít – bólintott udvariasan Sallow. – Mindannyian sokféle véleménnyel jövünk ide, de mindannyian ugyanazt keressük, nem igaz? Láttál már ilyen szerkezetet? – mutatott a kinyitott, zöld fényárban úszó holokronra. – Drevin, kérlek. Drevin Rosier, egy pattanásoktól sebes arcú fiú tudomásulvevőleg bólintott, majd lehúzta fekete kesztyűjét, és óvatosan előrenyújtotta sápadt ujjait a holokron közepéből eredő fényjelenségbe. Ujjai végéből zöldes villámok törtek elő, mire a holokron felszikrázott – és a következő pillanatban minden gondolatukat elsöprő vízió támadt az emelvényt körülálló erőhasználó kadétok fejében, ahogy a piramis tartalma átáramlott a tudatukba. Miután a holokron átadta az ősi figyelmeztetést, a fiúk kissé zavarodottan álltak az összecsukódó, elsötétülő piramis előtt. Egyedül Sallow arcán nem tükröződtek érzelmek. - De hát ez máris történik… a coruscanton irtják a jediket, a Sordis féle alakok kora letűnőben van, a sithek nem engednek új sitheket felszínre törni, az EGB meg minden erőhasználót legyilkol – az ifjabb Dolohov döbbenten nézte a társait. Mindannyian tudták, hogy az egyik legismertebb renegát-terrorista fia, de Draay nem tartott tőle, hogy leleplezi őt az apjának. A Dolohov-fiú, aki néhány évvel fiatalabb volt nála már jóval korábban megszökött a szüleitől, akiktől rettegett, és akik nem is kerestették különösebben. - Ez vár ránk, a nemlét – felelte Sallow. – Hacsak nem akadályozzuk meg. Én idén végzek itt, nekem olyan karrierlehetőségeket ajánlottak, hogy akár változtatásokat is tudnék… befolyást… - Sallow szemei elsötétültek. – De hagyományos módon mindannyian tudjuk, hogy nem segíthetünk a fajtánkon. Társakat kell keresnünk. Szövetségesek nélkül elveszünk, elpusztulunk, az itt kiváltott szikra pedig hamvába hal. Holnap elutazom – utána kell járnom valaminek, még mielőtt elhagyom ezt a bolygót a vizsgák után. Ti pedig folytatjátok a potenciális új szövetségesek feltérképezését és meggyőzését, amíg vissza nem térek. … Az Adumari Katonai Akadémia előtti hatalmas téren szürke egyenruhás, különböző fajokhoz és nemekhez tartozó első, másod és harmadéves kadétok százai álltak szigorúan rendezett sorokban az épület oldalába épített emelvény előtt. A diáktengerrel szemben, odafent az emelvényen új rangjelzéseikre váró végzős akadémisták és tanáraik álltak nem kevésbé szálegyenes sorokban. Woke kancellár, az intézmény igazgatója már megtartotta a beszédét, most egyenként átadta a kitüntetéseket az egyenként elé járuló végzősöknek, akik vigyázzállásban és tisztelegve vették át az új inszigniákat és az ahhoz járó menetleveleket – nem mintha sokan folytatták volna közülük a saját világuk hadigépezetében: többségük neves politikusok, hadvezérek, birodalmi és köztársasági, vagy éppen nagai tábornokok és admirálisok gyerekei voltak, akik nemhogy élő bevetést nem fognak látni egész életükben, de még ellátós tisztnek sem állnak be – ennek ellenére a galaxist vezérlő hatalmi rendszerek örökösei voltak. Az emelvénytől távolabb álló elsőévesek között Draay Rozess leereszkedő képpel megvakarta az orrát, majd a jobbján strázsáló Ben Skywalkerre nézett. A felmosórongyfejű sztárjedi felismerhetetlennek tűnt rendezett üstökével, amihez persze Draay kondícionálóját csórta el. Rozess maga még mindig kételkedett benne, hogy álneveik ellenére nem ismerte fel őket senki – mindketten szerepeltek már címlapokon, na meg a coruscanti CSF kékfény-adásaiban is, ki-ki a maga oldalán képviselve a törvényt… Apropó répafej… Draay Ben vörös üstökére sandított. - Hallod, Skywalker – szólította meg fojtott hangon – ezzel a fejjel nem csoda, hogy… - Miért barátkozol azzal az alakkal? – fojtota belé a kikívánkozó sértést Ben Skywalker, azaz Raven Omas kadét, miközben az emelvényre lépő végzős Sabastan Sallow felé intett a fejével. – Mondtam már, hogy valami nem stimmel vele. - Mert az akadémia éltanulója annak ellenére, hogy árvaházból jött, vagy valami hasonló csatornatöltelék – felelte vállvonogatva Rozess. – Még Woke kancellár szerint is köztársasági elnök vagy birodalmi vezérkar-törzstiszt lesz belőle, mivelhogy állítólag ragyogó elméje van. - Éppen ez az – súgta vissza Ben. – Minden idegszálam az ellenkező irányba vezérel, ahányszor összetalálkozom vele. Rossz érzésem van vele kapcsolatban, de nem tudom megfogni, hogy pontosan miért. - Te most… féltesz engem, Skywalker? Tudom, hogy elméletileg a testőröm vagy, meg minden, de ne légy már ilyen buzi… tudok vigyázni magamra. - Ha vigyáztál volna magadra, most nem itt lennél, hanem otthon az ágyadban, én pedig hasznos misszión Noel megbízásából a Köztársaság érdekében! Ehelyett itt kell penészednem veled. - Te nagyon is szeretsz velem penészedni! Különben hiába vagy féltékeny, Sallow-t senki nem érdekli. És én is tudom, hogy valószínűleg belterjes szociopata, csakhogy olyanok gyűlnek köré, akiket jó, ha ismerünk. Néhányukat már meg is győztem, hogy a Tarisra fektessenek… - Érdekes, hogy Antares egyik klikkhez sem csatlakozott – pillantott Ben töprengve a nem messze álló, kissé beesett arcú Carl felé. - Hát még mindig annál a majomnál tartasz?! – szürte a fogai között ingerülten Draay. - Mit érdekel az téged? Te nem Nimm-Rodd Odorával vagy elfoglalva?? - Én?? ÉN?? Azzal a békafejjel?? Majd ha jedik potyognak az égből! Te nem vagy normális, Omas kadét!! Csak azért ereszkedtem le odáig, hogy szóba állok vele, mert az anyja… Az emelkedetté váló szóváltás hatására többen pisszegni kezdtek körülöttük, mire Draay elhallgatott, Ben pedig visszanyelte a mondanivalóját. Nem sokkal később azonban Rozess ismét megszólalt: - Különben se értem, mit eszel azon a kriptaszökevény sithen, amikor vannak itt jobb fogások, például K’Spar, akin keresztül befolyással lehetsz az apjára! - K’Spar? Ugyan már! - Miért, ő is olyan kis szerencsétlen, pont neked való! Lesmárolod és máris beleszólásod lesz a coruscanti politikába… ha addig ki nem nyiffan az öreg. - Inkább csókolnék meg egy vukit! – sziszegte vissza Ben. - Azt itt könnyen el lehet intézni!! – kiáltott vissza Draay. – Szőr is van bőviben! - Dugulj már el, te felfuvalkodott pöcs! – fortyant fel Ben, amikor a társaik megint forgolódni kezdtek körülöttük, keresve a rendbontó beszélgetőket. - Különben is, Carl kerül téged, mint a leprást – szúrt oda még egyet alig hallhatóan Draay. – Mit csináltál vele aznap éjjel, amikor megérkeztünk? Fúj, csak nem elkapott tőled valamit?? Ugye nem vagy fertőző, Skywalker?! Ben szándékosan nem reagált erre, és a további szurkálódásokra sem. Draay Rozesshez a jedi technikái nem bizonyultak elégnek, segítségül kellett hívnia a GAG-ban szerzett tapasztalatait, hogy nyugodt maradjon. Senki más nem volt rá olyan hatással, mint ez az elkényeztetett pöcs. Talán az is okozta az ingerültségét, hogy ezen a helyen kellett kuksolnia ahelyett, hogy fontos küldetésekben vehetne részt a Köztársaság védelmében. Harcolnia kellett volna. Ez volt a munkája, ehhez értett, nem pedig a leckeíráshoz és a menetelésekhez, sem pedig a semmittevéshez vagy renegátista, gazdag pojácák felügyeletéhez. Ráadásul Draay Rozess egy kifejezetten elviselhetetlen kliens volt. Noel, ha egyszer visszatérek a Coruscantra, ezért jönni fogsz nekem eggyel. Odafent az emelvényen a ceremónia a végéhez közeledett, most valamiféle jizz-kórus igyekezett katonai indulóba rendezni a hangszereikből kierőszakolt szörnyűséget. - Fogd már be a pofádat, Entillies Első Éves Kadét! – förmedt rájuk a hirtelen megjelenő K’Spar G’Sil, miután Draay tovább folytatta Ben végeérhetetlen gyötrését. – Különben pontlevonás! - Te pedig szeretnéd, ha a Draay Tröszt leminősítené apád értékpapírjait, féleszű majom? – hörögte sziszegve a szája sarkából Draay. Ben figyelemre se méltatta őket – a kissé távolabb, a mögöttük levő sorban pózoló Antares Vaot nézte, azazhogy Carl Palpatine-t. A karikás szemű fiú fáradtnak és kialvatlannak tűnt, alig bírt egyhelyben megállni. Ben tekintete váratlanul összetalálkozott Draay Rozess kárörvendő képével, aki szintén hátrahajolva állt, hogy elkapja Ben pillantását. Draay tekintete azonban lesiklott Skywalkerről, és végigszáguldott a saját sorukban álló fiúk egyenruhanadrágos fenekén, mintha nem is fél-letartóztatásban levő, álcázott terrorista koronatanú, hanem az édességboltba bekeveredett, következő prédáját válogató vén kéjenc lett volna. Ben a szemeit forgatva előre fordította a fejét, aztán elpirult, amikor rádöbbent, hogy Rozess az imént bizonyára az ő seggét stírölte, amikor a pillantásuk kereszteződött. Este, amikor kettesben voltak a hálóban, egy szót sem szóltak egymáshoz.
|
|
|
Adumar
Jun 24, 2023 12:11:15 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Jun 24, 2023 12:11:15 GMT 1
Az Adumari Katonai Akadémia évzárója rendben zajlott annak ellenére, hogy a kadétok nagy részét nem a gyakorlótéren végrehajtott, a sokszínűség jegyében minden katonai fegyelmet és alakzatot nélkülöző, a kadétok által maguk választott egyenruhában történő tiritarka sorakozás és érdemjegyeik megismerése helyett elsősorban a galaxisban zajló események, a Coruscantról, Nordgardról, vagy éppen Vostroyáról érkező, és máshonnét, például a Cosráról, a Fondorról, vagy a Hapesről, esetleg a Jedháról szánt szándékkal nem érkező hírek kötötték le, legalábbis gondolatban, miközben évzáró beszédében a tolmácsdroid fordításában makogó, vakkantgató és kuruttyuló Woke kancellár éppen a vallásszabadságról és arról értekezett, hogy talán e tekintetben lenne még mit javítani az egyetem sokszínűségén, ugyanakkor az Akadémia grémiuma milyen aggodalommal figyeli a Coruscanton és a galaxis más pontjain egyre növekvő, elfogadás helyett kirekesztést hirdető deista egyházi befolyás növekedését. Néhány óvatos kritikai mondat után - hiszen végtére is a deisták is jelen voltak az Akadémia tanítói és tanulói között, mint tanulmányozásra érdemes irányzat és annak képviselői - Woke még bemutatott néhány új oktatót, köztük egy ubese páncélt viselő alakot, aki közelharcot és önvédelmet fog oktatni jövő évtől a kadétoknak.
- Vajon alderaani herceg vagy hercegnő lapul abban a páncélban? - kacarászott Draay Rozess Ben Skywalker mellett állva. - Ez annyira régi trükk, hogy szinte már fáj. - Hogy is hívták, Huraj professzor? - Ben tudomást sem vett Draay gunyoros hangszínéről, figyelmét az újonnan bemutatott tanárok egyike mellett a néhány sorral előrébb álló, végzős évfolyam két tagja kötötte le. K’Spar G’Sil halálsápadt volt, bár tekintettel arra, hogy a kampuszon kívüli kocsmák és nyilvános utcai holohírképernyők az apja haláláról számoltak be mindenhol, ő pedig még mindig itt volt, ezen talán nem is volt nagyon mit csinálkozni. A mellette álló Carl Wenthar Palpatine próbálta valamennyire vigasztalni az évfolyamelsők között álló K’Spart, de az nem igazán vett róla tudomást.
- Asszem - mormogta Draay - … te figyelj már, vörösfej, a vakáció alatt is itt kell gubbasztanunk, vagy elvihetlek magammal valami izgalmas helyre? Talán a Hosnian bevásárlóközpontjaiba, olyan öltönyöket csinálnak ott… bár téged ismerve gondolom inkább a Kashyyyk dzsungeleiben szeretnéd túrni a sarat… - Nem tudod, Carl marad-e a jövőre, vagy elfogad egy flottatiszti pozíciót valahol? - Ben mintha meg sem hallotta volna Draay kérdését. - Na tessék, már megint Carl, mindig csak Carl, mintha lassan kezdenéd elfelejteni, vörösfej, hogy azért jöttél ide, hogy énrám vigyázz, velem foglalkozz, engem szórakoztass, ne az exedet! - zsörtölődött az ifjabb Rozess.
- Nem az exem… - meredt a távolba Ben elgondolkozva. - Tényleg nem tudod? - Azt hallottam, beiratkozott vezérkari posztgradra és még marad - vonta meg a vállát Draay. - Érdekel is engem. Mondjuk a helyében most én sem mennék a Hapesra… - Értem… köszi - Ben csak úgy megszokásból megszorította Draay vállát, majd amikor Woke kancellár befejezte a beszédét, sarkon fordult. - Mindjárt visszajövök.
...
Ben az új tanárok számára kijelölt épületbe tartott. Huraj professzor irodájánál egy pillanatra megállt, aztán gyors kopogás után belépett. Az ubese harcos egy nagy kiterjedésű holografikus térkép mellett állt, amely a galaxist ábrázolta. Amikor Ben belépett, tétován a megjelenítő kikapcsoló gombja felé nyúlt, de amint felismerte vendégét, csak sziszegett és bugyborékolt valamit a sisakba épített hangrendszeren keresztül, majd a nyaki csatlakozókat lefejtve, levette a fejéről a maskarát.
- Karand vezérezredes - ismerte fel a férfit Ben Sykwalker. - Sajnálom, hogy nem szóltam ide előre, hogy jövök, Ben - rázott kezet a fiúval Jahur Karand. - De, mint már bizonyára tudod, szökésben vagyok… - Nem tudtam - rázta a fejét Ben. - Csak feltűnt, hogy az EE-vel kapcsolatos híradásokban nem szerepelt… a coruscanti események… - Érezted a jedik halálát? - kérdezte Karand.
- Nos… igen, azt hiszem… - meredt maga elé tétován Ben, mint aki egy pillanatra elszégyelli magát, hogy annyira nem foglalkoztatta a dolog. - De megmondom őszintén, annyi halál van mostanában a galaxisban, annyi erőszak, annyi kivégzés, hogy ha minden élet elveszítését magamra fókuszálnám az Erőben, megbolondulnék… az igazat megvallva, az új Tanács tagjait már nem is nagyon ismertem, Naberrie szenátortól pedig nem kaptam olyan instrukciókat, hogy foglalkozzak ezzel… - Nem hibáztathat senki, fiatal barátom, hogy a kötelességed teljesítetted ahelyett, hogy bevonódj valamibe, amiről nem tudsz mindent, és parancsot sem kaptál rá - veregette meg a fiú vállát Jahur Karand. - De nem egészen úgy történt minden, mint a hírekben láthattad…
- Hát, elég meredek történet volt, hogy elloptak egy Cár-bombát a jedik, és fel akartak robbantani valami deista szentélyt a Jedhán… - mormogta Ben. - És, hogy utána összeálltak a Sordis-hívő renegátistákkal… - Pedig az első fele még igaz is - biccentett Karand. - De ami utána történt, a Templomnál… - A holohírekben azt mondták, a jedik támadtak az elhárítókra - emlékezett vissza Ben a legutóbb látott hírösszefoglalóra.
Karand megrázta a fejét. - Deista propaganda. Hazugság. Én ott voltam. A jedik csak menekülni akartak. De aztán kiadták a tűzparancsot… nélkülem… nem bírtam… mészárlás lett belőle… - Karand megtántorodott és leült egy székre. Ben gyorsan hozott neki egy pohár vizet, és önkéntelenül is kinyúlt az Erővel. Átérezte, csillapítani igyekezett a férfi szenvedését. És ahogy átérezte, megelevenedtek előtte Karand emlékei a Templom elleni ostromról. Ő is megtántorodott. - Ó… - mondta végül Ben. aztán felsegítette előbb saját magát, aztán Karandot. - Most már értem… tényleg… nem tudtam. A jedik közül nem keresett engem senki.
- Az Akadémia távol tartja magát az ügytől - magyarázta Karand. - Miattam is Halbegardia főparancsnok, a Konföderáció államfője járt közben a kancellárnál, hogy fogadjanak be inkognitóban, mert a Yuuzhan Vong elleni háborúban és a Daala előtti Galaktikus Szövetségben egy oldalon szolgáltunk. - Beszélnem kell Naberrie szenátorral… - rázta meg a fejét Ben. - Majd ő intézkedik a kormánynál…
- Ezt sem tudtad? - vonta fel a szemöldökét Karand. - Kirúgták, pontosabban a Hapesre delegálták nagykövetnek… G’Sil halálával a deisták teljesen átalakítják majd a kormányt… - Tudom, hogy odament… de azt nem mondta, hogy kirúgták… - döbbent meg Ben. - Annál inkább beszélnünk kell vele. Vezérezredes, vegye vissza a sisakját, kísérjen át engem az én körletembe. Ott van egy biztonságos kom, amin felhívhatjuk Noelt.
...
Az Akadémia vendégelőadóknak fenntartott épületének egyik kávézójában, közvetlen az Erőügyi és a Fogatverseny-tanszékek szomszédságában két muun koccintott egymással fajuk kedvence, valamiféle méregerős, minden más faj számára ihatatlan, halálos mérget jelentő fekete színű koktél társaságában. Stex Salvador jedi mester, az OCP intézője és Carlos Castro, Astorias konföderációs tagrendszer képviselője Adumaron és a fogatversenycsapat-menedzsment díszdoktora egymást régen nem látott unokatestvérekként üdvözölte egymást.
- Igazán lenyűgöző terveid vannak az adumari politikai élet… átalakítására, színesítésére, Carlos kuzin - kortyolt bele a löttybe Salvador mester. - De mégis, tényleg azt gondoltad, hogy majd mindezt az OCP és Salvador önzetlenül kifizeti? Ez nálatok Castroknál valami rossz családi beidegződés lehet…
- Ellenkezőleg - mosolyodott el Carlos. - Talán az astoriasi fogatpályán nem voltunk a legjobb barátok az ottani képviselőitekkel, Salvador kuzin, de ha az OCP megfelelően magas szintű delegáltjával tudok beszélni… akkor nagy lehetőségek, nagy üzletek nyílhatnak meg előttetek.. és biztosíthatlak, nem csak Adumaron, Astoriason és Manchun, hanem később akár a Birodalomban és az egész nagai területen is… - Így már érdekesebb, kuzin - biccentett Stex Salvador érdeklődve. - Nos, mondjuk úgy… - hajolt közelebb konpsiratívan -, kedves kuzin, hogy az én fülem Lex Luu’thor füle is…
Azzal jó muunok módjára sutyorogni kezdtek, mielőtt összevesztek volna azon, hogy kell-e jattot adni a droidpincérnek a koktélokért.
...
- Nem igazán tudok segíteni azonnali elhelyezés és transzfer kapcsán, meg van kötve a kezem itt a Hapesen - magyarázta nem sokkal később egy kódolt vonalon Noel Naberrie a Hapesről Karandnak és Bennek, miután átmentek Ben saját kadétkörletébe és a fiú biztonságos komján felhívták a szenátort, Karand pedig újra levette sisakját és felfedte magát és szökésben lévő, körözött státuszát Naberrie-nek. - Eredetileg Jagged Fellel koordináltuk itt a jelenlétünket, de egy ideje beköltözött az Anyakirályné lakosztályaiba és nem áll szóba velem… - Tipikus Jag… - jegyezte meg ajkát lebiggyesztve Ben.
- Coruscant pedig szintén nem válaszol… - Noel megköszörülte a torkát. - Ben… a te mandátumod az ifjú Rozessel.. még érvényes, és az Arc is szignálta… de ha most összekötöd az ügyedet az enyémmel és Karand ezredesével… még kimaradhatsz belőle… - Ha igaz az, amit a kormányzati változásokról hallottam, hamarosan nem lesz értelme Draaynek itt bújkálnia - rázta a fejét Ben. - Amúgy sem… jövünk ki jól egymással - meredt maga elé sötéten. - Avass be, szenátor…
Noel felsóhajtott, majd Karandra pillantott. - Rendben, de előbb tudnom kell, hogy a vezérezredes úr jelenléte… nem csapda-e. - Ha az ErőElhárítás kompromittálni akarná magát, szenátor, valószínűleg ugyanígy próbálnák meg, ebben igaza van - biccentett Jahur Karand. - De ne feledjük, maga már kvázi így is a partvonalon van… így csak az adott szavamat tudom felajánlani, mint egyik tythoni veterán a másiknak. - Azért még vannak titkaim - jelentette ki szárazon Noel. - Ha nem is egészen értem, mi folyik itt közben körülöttem a Hapesen… - Azt hittem, csak a birodalmi főkormányzó van ott - rázta a fejét Ben. - Nem… - Noel lehalkította a hangját. - Beszéltem… Tierce fiával. Neoval… - Ó - képedt el Ben. - Akkor tényleg létezik? - Létezik - biccentett Noel. - És igyekszem elérni, hogy a lekötelezettem legyen. Bármilyen segítség jól jön… a másik ügyben - pillantott újra Karandra.
- Maguk jediket mentenek - jelentette ki végül Karand hirtelen felismeréssel. - A deisták elől. Ez a titkos kis projektjük. - Örülök, hogy magától jött rá, és nem nekem kellett kimondani, vezérezredes - mosolyodott el Noel. - Judicar mesterrel és egy sor ellenzéki érzületű rendszerrel és politikussal dolgozunk együtt. Ugyanebbe a hálózatba tudjuk Önt tovább menekíteni… amennyiben… - Amennyiben nem az EE kémje vagyok, felfogtam - biccentett Jahur Karand. - Hogy tudnám meggyőzni?
Noel már megszólalt volna, de nem tudták befejezni a mondatot, mert Ben elvágódott a földön és rángatózni kezdett. Karand rohant és felpolcolta a fiú lábait, párnát tett a feje alá, majd ellenőrizte, hogy lélegzik-e, életben van-e, mi történt vele. Ben kisvártatva kinyitotta a szemét és felült.
- Szólt… hozzám… - remegett. - Megjelent… magához hívott… itt van… a Sötétség… - Kicsoda, mit láttál, ki jelent meg neked, fiú? - kérdezősködött Noel, miközben Karand a szobát túrta fel egészségügyi felszerelésért. - Anakin Solo? Neo Tierce?
- Nem… - Ben torka száraz volt, ahogy megrohanták az emlékek. A sárga tekintet. A mesterlövészpuska célkeresztje… ahogy gyilkol, a Gárda tagjaként, a Szövetségért… ahogy egyre mélyebbre csúszik a Sötét Oldalon, ahonnan csak anyja, Mara Jade áldozata tudta megmenteni…
Ben hangja elcsuklott. Amikor felpillantott, észrevette, hogy a hozzá hasonlóan sápadt, remegő Carl Wenthar áll a szoba ajtajában. Egymásra sem kellett pillantaniuk, hogy tudják… ugyanazt érezték, a Sötét Oldal érintését. Ben intett Carlnak, hogy jöjjön be, és csukja be maga után az ajtót, majd a még mindig értetlenkedő Naberrie holoképe felé fordult:
- Caedus… valahogy… visszatért.
|
|
|
Adumar
Jul 17, 2023 16:25:00 GMT 1
Post by Lord Brodrig on Jul 17, 2023 16:25:00 GMT 1
[18+] - Csak három standard percünk maradt, odakint kéne lennünk. A Tarisról napokkal ezelőtt érkezett Grandt Briseis hangja nyugodt volt, de Draay látta az előtte álló, egész alakos tükörben, hogy a nő olyan erősen szorította ökölbe a kezeit, hogy félő volt, eltöri a hüvelykujját. Az Erőben csak úgy áradt belőle a feszültség, ami türelmetlenséggel, irritációval, de várakozó adrenalinnal is párosult. Draay visszanyúlt, és addig paskolgatta a nő csuklóját, míg az ellazult, aztán ismért a saját arcára fordította a figyelmét a tükörben. A nem csak az Adumari Katonai Akadémián való tanulás hatásaként mutatkozó, de a Ben Skywalkerrel való erőltetett viszonya okozta fáradtság jeleit sikerült alaposan elrejtenie a felkent szerekkel úgy, hogy mindeközben az arca teljességgel természetes színben maradjon. A közönség olyan szenátor-, mi több, kormánytag-jelöltet várt, aki úgy fest, mint egy friss képű, zöldfülű örökös a vállalati szektorból, és Draay Rozess meg szándékozott nekik adni ezt a vágyukat. Hogy aztán megcáfolhassa. Az apja valamikor nem volt túl népszerű, és gyanította, hogy ő sem lesz az, nem eleinte – meg kellett dolgoznia érte. De Draay, aki a Draay Tröszt örököseként politikai nevelést, a Renegát egyik jövendőbeli követőjeként pedig harci és taktikai képzést is kapott jól tudta, hogy a nép egyszerűen odavan a megváltás-sztorikért. Ő pedig eldöntötte, hogy komolyan veszi ezt a neki felajánlott szerepet – mihelyt megkapta a felkérést a Coruscantról, azonnal beleegyezett, egyrészt mert már szabadulni akart innen és amnesztiát, illetve diplomáciai mentességet kapott cserébe, másrészt mert lehetőséget látott benne, hogy lemoshassa magáról a Sötét Nagyúr bűzét. Mert az egy dolog, hogy a vén gettós drakula ma már csak egy halom porkupac a birodalmi főinkvizítor csizmája talpán, de attól még a hatása most is kihatott mindenkire, aki valaha érintkezett vele. Draay fiatal volt, előtte állt az élet, és ezt ki is szándékozott használni. Végre szabad lehetek. Apámtól és a drogos vén perverztől egyaránt.A haja természetesen most is tökéletes volt. Erről volt ismert, legalábbis a megjelenése. Nem lett volna a hasznára, ha elhagyná a megjelenésének ikonikus, azonnal felismerhető színt kölcsönző külsőséget, ami a vérvonalbeli öröksége volt, és ami főleg most szignifikáns jellegzetességnek tűnthetett fel. A legfinomabb Berchest-öltönyt viselte, amit valaha gyártottak – a fekete, de mégsem gyászos viselet persze éles kontrasztban állt élénkszínű, tejfölszőke hajával. A puha anyag a legfinomabb selymek csendességével surrant a bőrén. Visszafordult Briseishez és bólintott: - Most vagyunk készen – mondta. - Egy standard perccel azelőtt, hogy egyáltalán elkészül hetünk – nyomta meg a szó végét Briseis, majd türelmetlenül morogva megfordult és az ajtó felé intett, ami kivezette őket a hotel előtt összegyűlt tömeghez vivő turboliftekhez. Draay mosolyogva követte. Soha nem adatott oka arra, hogy megbánja Briseis felbérlését, hogy a publicista koordinálja a nyilvános megjelenéseit és hogy „titkos” információkat szivárogtasson ki a holosajtónak – persze a renegátisták leleplezésére sosem használta fel a nőt, azt személyesen intézte –még évekkel ezelőtt, amikor az apja először megbízta a cég ügyeivel, de a nőnek megvoltak a maga irritált pillanatai. Holokamerák és reflektorok fényei villantak a szemükbe abban a pillanatban, ahogy kiléptek az ajtón. Draay arisztokratikus köszöntéssel fejet hajtott, majd lassan jobbra-balra tekintett a szeles koraesti levegőben, mintha egyszerűen meg akarta volna számolni, hogy hányan gyűltek össze a sajtótájékoztatóra, és esetleg hány osztálytársa jött el. A tény, hogy eközben mintegy öntudatlanul látni engedte a kattogó holokameráknak jóképű arca minden szegletét, hogy a címlapokra minél több jóminőségű felvétel készülhessen csakis a puszta véletlen műve lehetett. Amikor Briseis, aki tőle lemaradva állt a jobbján aprót intett, Draay megtette a hangvevő mikrofonállványok és az épület közötti maradék távolságot. Ismét udvariasan intett a tömegnek, aztán felemelte a kezét, mire a beszélgetések utolsó foszlányai is eloszlottak. - Köszönöm, hogy eljöttek – mondta olyan ünnepélyesen komoly képpel, amit csak vágni tudott, miközben az adrenalin és az izgalom lassan elkezdett felkúszni a torkán. – Megitszteltetés számomra, hogy ennyien belém vetik a bizalmat, belém, akit nemrég még renegátista bűnrészességgel vádoltak, és akinek a tulajdon apja a Renegát egyik legközelebbi szövetségese volt. Köszönöm, hogy ennek ellenére is a vak előítélet helyett az irgalmasságba kapaszkodnak, és megengedik, hogy a Deista Anyaszentegyház és a Coruscant felkérésére… jómagam is kormánymegbízott lehessek. Látott néhány arcrándulást a tömegben, és nem mosolyodott el, pedig nagyon is szeretett volna. Jól tudta, hogy az ellenségei is itt vannak, vagy a küldötteik. Olyanok, akik szívesen látnák mindenki bukását, aki csak közvetetten is közel állt a Renegáthoz – vagy akik a politikai ellenfelei készültek lenni. Persze ez utóbbiak nem voltak sokan, mert egyikük sem vette komolyan Draay Rozesst politikusként, főleg, hogy az apja jelentéktelen tárcáját kapta meg. Abban azonban biztos volt, hogy a lehető legalaposabban alákérdeznek majd, hogy felhánytorgatják a múltját – remélte, hogy Skywalker igazat mondott, és nem sok közvetlen bizonyíték van ellene. Persze Draay abban hitt, hogy az ellenség legveszélyesebb fegyvereit neki kell kivennie a kezükből, mielőtt használhatnák. A jedik védekező-lefegyverző harcmodora a sithek ölj-és-aztán-kérdezz módszerével szemben kezdett értelmet nyerni a számára. - Még mindig viselem a bélyeget, ami örökre hozzáköti a sorsomat egy elmebajos őrülthöz – folytatta, és felmutatta a holokameráknak az alkarjába égetett, a Sötét Nagyúr halála óta régi sebbé halványodott tetoválást – a fehéren tekergőző rúnák jóformán felvették a viselőjük bőrszínét. Ő nem rejtegette, mint a többiek, bár könnyen lehetett álcázni, különben bárkit beazonosíthattak volna sordisistaként a tetoválása alapján. Noha nem húzta fel teljesen az öltözéke alsó ujjrétegét, ez is elég volt hozzá, hogy látványossággá tegye a Jelet, a Renegát szimbólumát a felvételek és közönség számára. A szeme sarkából látta, hogy Briseis összepréseli a szemhéjait, és úgy mozgatja az ajkait, mintha egy beszédet gyakorolna. A nő nem volt biztos ebben a taktikában, végül nekiállt még ordibálni is Draay-jel, amikor az közölte vele, hogy meg fogja mutatni, és ha nem tetszik, akár fel is mondhat, majd keres mást helyette. Káromkodás is volt, amihez Draay nem volt hozzászokva Briseistől. Évek óta ismerte a nőt, aki annak idején az édesanyjának is dolgozott – Draay szívében megrándult egy láthatatlan szál, amikor rég halott anyja eszébe jutott -, és aki nyíltan megmondta neki a véleményét bármivel kapcsolatban. Amikor megérkezett az Adumarra, azért fedte meg a munkaadóját, mert az nem láncolta valahogy magához a befolyásos Ben Skywalkert ahelyett, hogy elidegenítette volna. Briseis szerint Tűzhaj értékes eszköz lehetett volna a számára. Draay persze jobban tudta – ő nem akart olyan minden cél nélkül maradt, megváltott paprikajancsivá válni Skywalker mellett, mint Carl Wenthar, aki szintén hagyta rábeszélni magát, hogy mondjon le a hatalmáról. - Nem tart attól, hogy az emberek... és természetesen a nonhumánok is örökre bizalmatlanok maradnak önnel szemben? - harsant egy hang a tömegből. Veshra, gondolta Draay, és a hang felé bólintott, mielőtt válaszolt. - Néhányan bizonyára így éreznek majd – mondta gyászos képpel. – De én reménykedem abban, hogy olyanok is lesznek, akik átvizsgálják a dolgokat, mielőtt véleményt formálnak, és akik be merik ismerni, ha tévedtek, akik beismerik, hogy én jóvá akarom tenni a múltamat. Hogy mindenki megváltozhat, hogy szinte mindenki érdemes a megbocsátásra és a megváltásra – Felnézett és a legmegnyerőbb mosolyát produkálta az arcára. Közben hallotta, hogy mögötte álló Briseis légzése lecsillapodik. - De miért bíznánk olyasvalakiben, aki a Sötét Erőt használta, vagy a Sötét Erőt használók között élt? – kiabált be egy mélyebb, második hang egy másik, távolabbi sarokból. És Taise, gondolta Draay felszított örömmel, amit persze nem engedhetett az arcára lopakodni. A barátai hűségesebbnek bizonyultak, mint gondolta volna. Ezen kicsit csodálkozott, mert mindannyian renegátista szülők extrém módon önálló és a saját útjukat járó, másoknak csak érdekből szívességet tevő emberek voltak. Talán hasznot remélnek belőlem, gondolta Draay, de tudta, hogy nem csak erről van szó. - Én nem mondom azt, hogy meg kéne bízniuk bennem – felelte végül. – Mindenkinek magának kell meghoznia a döntést. Amit én kérek, az egy ferr esély, hogy az intelligens emberek halljanak meg mindent és nézzenek utána alaposan mindennek, és maguk döntsék el, ahelyett hogy az első hallott verzióját hinnék el a sztorinak. – Draay érzékelte, hogy Briseis még inkább lenyugszik, és bólintott volna felé, ha nem tudta volna hogy a holokamerák elkapják a mozdulatot, és gyanúsnak nézne ki. Most teljesen és totálisan egyesült frontot kellett mutatniuk. De ez volt a helyes taktika, Draay ebben egyre biztosabb volt. Az emberek – és persze nonhumánok – szerették, ha intelligensnek nevezik őket, és nem volt értelme visszafognia magát, amikor még új arc nekik, és amikor kiteregetheti az összes titkait mindenki elé. Az egyetlen előnye a nyilvános felkérésének és a korábban nyilvánosságra került – Briseis ezzel sem értett egyet, de Draay szivárogtatta ki hetekkel ezelőtt a saját renegátista múltjáról szóló jelentéseket – vélt bűneinek az volt, hogy mindenki tudta. Mindenki tudta, hogy kik voltak a szülei, hogy ő is ott sétált a Sötét Nagyúr alattvalói között, még ha nem is a saját akaratából állt be a sötét seregbe. Az emberek ellene használhatták ezt, de nem úgy, hogy rosszabbá válhatna annál, amilyen – épp mert nem volt már új hír, nem volt újdonság. Gyanította, hogy Mads Malreaux, akit a renegátisták által meggyilkolt unokaöccse által jól ismert akkor is kormánybiztost csinálna belőle, ha politikai hulla lenne. Egy mosoly is rossz gesztus lett volna most, úgyhogy Draay kitartott, ehelyett komor maradt, és várta a következő kérdést, ami már biztos, hogy igazi lesz. A barátainak sikerült irányítani a hangulatot a sajtótájékoztató első felében, de Draay kételkedett benne, hogy elég szerencsések lennének ahhoz, hogy továbbra is dominálhassák a narratívát. Óramű pontossággal jött a kérdés természetesen Vita Mithrill részéről – a híres holoriporternő élvezetét lelte abban, hogy karriereket tehet tönkre és politikusokat, üzletembereket és holosztárokat húzhat bele újabb és újabb botrányokba. - Mit gondol arról, ami a Pokoltűz iskolában történt? – tette fel a kérdést corusca drágakőként csillogó fogai közül a nagy műgonddal kiöltözött riporternő. – Állítólag azt rebesgetik, hogy maga is járt ott, de persze már nem volt ott a robbanásnál. Ráadásul az apja is benne volt a vezetői bizottságban. - Benne is volt – biccentett a nőnek, mintegy elismerését fejezve ki a kérdés körmönfont megfogalmazása miatt. – De a letartóztatása után természetesen kirúgták. Nem hibáztatom őket – tette hozzá, mert rájött, hogy az előnyére fordíthatja a kérdést, illetve a választ. – Az apám sokminden másban is benne volt, és most megbűnhődik érte. Önök mindannyian tudják már, hogy benne volt a kezem a leleplezésében… ez természetesen nem volt könnyű – ráncolta a homlokát gyászosan. – De apámnak ott a helye, ahol van, életfogytig tartó fogságban és munkatáborban. A feladat pedig, hogy tisztára mossam a családom nevét rám hárul, és ezt én nagyon komolyan veszem. Mithrill pillogtatott, a fényceruza megállt egy pillanatra az adattáblája fölött. Végezhettél volna egy kis előzetes kutatást, jobban fel kellett volna készülnöd, te múmia.A holoriporternő megrázta a fejét, és máris összeszedte magát. - De mi van az új kormány szándékával? – kérdezte. – Mit szól ahhoz, hogy állítólag minden szabadegyetemet átformálnak? Mordiemort szenátor azzal vádolja magukat, hogy nem érdekük nyitva tartani ezeket a szabadelvű iskolákat, ahogy a deistáknak sem. Mi a maga pozíciója? Amit Draay mondani akart az az volt, hogy a Pokoltűz Intézményt azért robbantották fel, mert tudták, hogy számos befolyásos gyerek járt oda, akiket ráadásul önálló gondolkodásra és függetlennek neveltek, és akik nem mindig úgy nőttek fel, hogy támogassák az aktuális kormányok minden lépését, ami nem tetszett a hatalmasoknak. A Pokoltűz-program független, intelligens elméket akart a galaxisba szórni, nem pedig talpnyalókat. Draaynek természetesen nem tetszett, hogy a deisták valószínűleg az összes hasonló iskolát és nevelőintézetet be fogják záratni, vagy el fogják uralni és deaformálják őket. Ugyanakkor nem is fog tenni semmit a bezáratások ellen, oktatási tárca teljhatalmú ura volt vagy sem, csak akkor, ha a politikai szél ebbe az irányba fújt volna neki támogatókat, és persze több befolyást. Az igazi válaszok nem voltak valók politikai kampányokban és beszédekben, ezzel Draay gyermekkora óta tökéletesen tisztában volt. Éppen ezért nem volt szüksége rá, hogy Briseis visszatartsa a lélegzetét, mintha éppen most készülne elvágni magát azzal, hogy kiáll a Pokoltűz mellett. Valószínűleg arról volt szó, hogy a nő a magántárgyalásaikból tudta az igazi véleményét, ezért most attól tartott, hogy nem tudja visszafogni magát és kicsúszik a száján az igazság. Vita Mithrill szubtilis gyanúsítgatására, miszerint a Rozesseknek meg Randnak meg a deistáknak közük lehetett a robbantáshoz és az iskola tanulóinak legyilkolásához nem reagálhatott, mert akkor tátott szájjal futott volna a faszerdőbe. Senki sem tudta, hogy mi történt a Pokoltűznél, így most Draaynek meg kellett változtatnia a narratívát. Úgyhogy moderált mosolyt villantott, mielőtt felelt. - Rossz ötletnek tartom egy politikai ellenfél gondolatait kritizálni, főleg ebből a pozícióból, ilyen közel a kormányalakításhoz. Mi több, ez méltánytalan lenne. Jóslatokba nem bocsátkozhatom, amíg nem érek a Coruscantra, hogy részt vegyek a megbeszéléseken nem tudom részletesen, mit tervez jövőre a kormányzat. Egy biztos, amennyiben ezek az iskolák a tanulók érdekeit tartják szem előtt, és jó minőségű nevelést biztosítanak, addig nincs mitől tartaniuk. Fényceruzák halk siklása hallatszott a képernyőkön. Draay elkapta Briseis pillantását, és joviálisan, de nem bárgyún, igazi deista módon belemosolygott a holokamerákba. Igen, persze, hogy jól fognak mutatni a címlapokon a mondatai, és persze hogy azonnal el fogja felejteni őket és neki fog állni kritizálni az ellenzéket mihelyt visszatért a Coruscantra és átvette a hivatalát. Senkit nem fog érdekelni, akit bárki meghallgatna. Néhány holoriporter kérdezett, hol az adumari iskolaéveiről, hol az apjáról, hol arról, hogy mit tett az apja letartóztatása óta. Taisenek sikerült becsúsztatnia egyet a filantrópkodásról. Draay könnyedén és felkészülten válaszolt meg mindent, miközben egyik szemét egy nagydarab chevinen tartotta, aki a horizonton látszó egyetemépületek halványodó sziluettjei előtt is kitűnt a tömegből. Egyértelműen látszott rajta, hogy vitázik saját magával, hogy nem tudja eldönteni, megszólaljon-e vagy sem, miközben szélvészgyorsan körmölgetett az adattáblájára. Draay nem akarta, hogy a láthatólag problémát okozó kérdése váratlanul érje, amikor végre meg meri kérdezni. De amikor a chevin felnézett rá és dörgő hangon kibökte a kérdését: - És milyen a kapcsolata… lévén, hogy a Renegát birodalmi beállítottsággal működött… az EGB Vezérkarával és Anakin Soloval? – Draaynek ennek hallatán muszáj volt értetlenül pillantania egyet. - Rozess magiszter úr? – kérdezte ismét a chevin, mindenki fölé tornyosulva a közelében, miközben a stábja kattogtatni kezdte a holokamerákat. – Szeretné, ha megismételném a kérdést? – Hatalmas mancsát az adattáblájára tette és várakozóan felpillantott, mintha biztos akart volna lenne benne, hogy ami elhangzik, az azonnal a jegyzeteibe kerül, mégpedig szóról szóra. - Természetesen nem ismerem a Vezérkar tagjait, Needmo úr – folytatta kiolvashatatlan maszkká merevedő arccal Draay Rozess. Ez most honnan jött? Talán lehallgatták, amikor Ben Skywalkerrel az ideérkezésükkor felhívták Anakin Solot? Vagy valaki pletykákat terjesztett arról, hogy neki birodalmi kapcsolatai lennének, vagy a cég titokban birodalmi vállalatokkal is üzleti kapcsolatokat kötött? – természetesen léteztek ilyen titkos kapcsolatok, de csakis az üzlet miatt, ennek semmi köze nem volt a politikához, és a nyomok olyan vastagon fedettek voltak, mint egy vuki szőrtorony bőre. A szeme sarkából látta, hogy Briseis is ráncolja a homlokát, és jól ismerte ezeket a ráncokat – azt jelentették, hogy ő is tanácstalan. Ha efféle pletykák keltek volna lábra, arról tudnának. – Persze, ami Solot illeti, igaz, hogy legyőzte és megölte Sordist, mint az tudvalevő… de legalább ugyanennyi kárt is okozott és okoz a galaxisnak. A Renegát kimondott neve hallatán még most is sokan felszisszentek. Bár Sordis sosem okozott annyi pusztulást a galaxisnak mint a birodalmiak, még a Mandalore felrobbantásával sem, a sajtója mégis olyan jó volt, hogy sokan még a nevét sem merték kimondani, miközben Palpatine császárt bárki a szájára vette. Nem sokan tudták, hogy Sordisnak nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Szó szerint, tette hozzá magában Draay. Egyébként neki is meg kellett nyalnia a szája szélét, miután kimondta. Már hozzászokott, de a vén narkós valamikor a frászt verte belé. Főleg gyermekként. Sordis persze halott volt, nem volt érdemes felhozni többet. Kivéve persze az iménti helyzetet, amikor Draay pillanatnyi politikai hasznot húzhatott belőle. - Azért kérdezem – folytatta Perre Needmo –, mert a kormány még nem mondott semmit a Jabiim birodalmi felrobbantásáról. A csendjük számos aggódó galaktikus polgárt elgondolkodtatott. Mit fog tenni ez ellen az új kormány? Mivel a Rozess-örökös kissé bambán meredt vissza rá, mire a chevin sztárriporter előhívta az adattábláján a beszerzett, határon túli híreket, és előnyomakodott a tömegben – sokszor szabályosan a tömegen keresztül, mert véletlenül letaposott néhány alacsonyabb testfelépítésű faj egyedeit. Briseis átnyúlt a pódiumon és átvette az adattáblát, mintha csak véletlenül kapta volna el ő elsőnek, és rápillantott, aztán adta is át Draaynek – így Rozess megtudta, hogy a tárgy nem volt méreggel bevonva. Babrált az adattáblával egy kicsit, amíg olvasható pozícióba került. Az adatok a Jabiim szétrobbantásáról majdnem elszédítették Draayt, de uralkodott magán. Pillogtatott. Tudta, hogy körülötte mások is szaporán pillogtatnak a saját adattábláikat böngészve. Elgondolkodott, hogy ő vajon hogy nem tudott erről? Egyik hírekben sem volt benne. A Draay Tröszt intézője sem mondta, hogy tudna ilyesmiről, pedig nála jobban informált alakot keresve se lehetne találni. Lehet, hogy ez az egész csak egy csel, egy megtévesztés… De Needmo nem volt politikai szereplő, a chevin mindig ferr volt még az ellenfeleivel is. És most a Birodalom valahogy szert tett… egy újabb Halálcsillagra. A jelentések alapján a Hapan űrben levő kémek látták a tömegpusztító technológiai szörnyszülöttet, és a jelentéseiket elfogták. Needmonak bizonyára voltak régi titkosszolgálati kapcsolatai… ami azt jelentette, hogy emögött csakis az Arc, vagy valamelyik másik G’Sil féle, azóta eltakarított coruscanti alak lehet, talán Skywalker kapcsolata, az a Noel… ami megmagyarázza, hogy Rőtfejű miért nem számolt be neki a hírekről. Draay ingerülten ráncolta a homlokát. Ben Skywalker igazán pocsék jedi lehetett, ha még ezt se érzi meg, már ha nem szándékosan nem szólt neki. Na és én? Draay rendkívül aggasztónak találta, hogy annyira lefoglalta a saját sorsa és előmenetele, hogy még csak meg sem érezte… annyira hozzászokott az Erő elnyomásához, hogy túl mélyre nyomta le. Na és Skywalker? Az a világhőse minek számolna be neki bármiről? Az elmúlt hetekben szinte alig látták egymást, de Draay továbbra is szándékosságot sejtett emögött. A Jabiim-esetről közreadott híradás éppencsak pár perce élesedett egy sokadrangú, nem túl nézett holocsatornán, talán Needmo éppen ezért vacillált, hogy sportszerű-e feltennie a kérdéseit. Draay visszaadta az adattáblát, és ismét felvette gyászos, komor arckifejezését. - A Köztársaságot… természetesen nem fenyegeti közvetlen veszély – mondta végül, egyből a lényegre térve, mintha félretéve minden politikát az események súlyossága miatt most államférfiként óhajtana viselkedni. Persze a valóságban minden a politikáról szólt. Tudta, hogy a ledöbbent riportersereg most úgysem fogja felfogni a sokk közepette a szavai hiányosságait, emiatt akár meggyőzőnek is hathat. – Fájdalom és tragédia, hogy a birodalmiak efféle mészárlásokat végeznek a határainkon kívül. Vagy éppen a saját szuverén területükön. De biztosíthatom önöket – a Flotta és a Fort Depallo, ami a legapróbb légtérsértésre is készen áll, elegendő elrettentésül szolgál! A Birodalom célja a terror, a félelem elterjesztése, hogy bizalmatlanságot vessenek közénk… de mi nem hagyjuk! Biztosíthatom önöket, hogy a Coruscant mindenre fel van készülve, a deizmus pedig, ami jelen van az EGB-ben is, nem fogja hagyni, hogy hittestvérek harcoljanak hittestvérek ellen. Az áldozatokról természetesen nem megfeledkezve elmondhatom önöknek… hogy mindez, sajnos vagy nem sajnos, de csak birodalmi stílusú ijesztgetés, hergelés, terror-politika, hölgyeim és uraim, ami nem előjele sem háborúnak, sem birodalmi inváziónak, de amiből a gyilkosok igen jól profitálnak. … Andressa Divo észrevétlen, mintegy véletlenszerű mozdulattal egyszerre igazította meg az arcbetéteit és a parókáját, miközben Draay Rozess alakítását figyelte az adumari egyetemváros utcájára nyíló szálloda előtt összeverődött tömegből. A jelenleg Liana Hallik néven futó nőnek fogalma sem volt róla, hogy mi a frászt akar Calixte moff, az Első Rend nagyhatalmú kémfőnöke ettől a kölyöktől, de azért birodalmi hírszerző ügynökhöz híven elvégezte a rábízott feladatot. A Divo-família neves, többgenerációs coruscanti rendőrcsalád volt, még a Régi Köztársaság idején is szolgáltak. Persze a vongformálás időszaka alatt elhagyták a Coruscantot, jelenleg pedig kettő is szolgált belőlük az EGB berkein belül. Elhidegült nagynénje, az a ravasz vén penész a Fondoron szolgált közvetlenül az elhárító szerveknél, ezért az ifjabb Andressa átkérette magát a hírszerzéshez, hogy ne legyen az öregasszony beosztottja, és azóta is Calixtenek dolgozott. De azért vágyott már a rendes rendőrmunka után, nem volt ínyére ez a bújkálás, az arccsontjára ragasztott tömítések és arcformálók sajogtak, észrevehetetlenül magasabbá tett cipője nyomta a lábát, és a szeme egyre inkább kiszáradt a lencséktől. Ráadásul a műhaja is melegítette. Még szerencse, hogy nem volt ismert személy, különben még az emberi bőrt utánzó szövetből készült, az eredeti bőrre tapadó műarcot is el kellett volna viselnie. Ahogy elnézte ezt a renegátista, most pedig deista oktatási miniszterként pózoló gyereket eszébe jutottak a saját régi ambíciói. Már akkor sem akart Andressa nénivel együtt dolgozni, a szülei pedig nem voltak szakmabeliek. Az ifjabb Andressa családjának ellentmondva nem rendőr vagy biztonsági tiszt akart lenni, hanem admirális. Flottákat és cirkálókat akart vezényelni, Lázadók ellen harcolni, nem pedig járókelőket és közönséges bűnözőket vegzálni. Akkoriban nagyszerű vadászpilóta volt, mert nem félt kockázatot vállalni és berepülni a legveszélyesebb összecsapásokba… de ez már a múlt. Vadászengedélyét visszavonták és kirúgták a birodalmi haditengerészettől, mert elígérkezett egy birodalmi főtiszt fiának, aztán végül mégis egy másikkal jött össze. Mivel a cserben hagyott fiú apja nagybefolyású alak volt, Andrassa Divo vadászpilóta és leendő hajóparancsnok-karrierjének azonnal lőttek. A kirúgott pilótalány hónapokig kesergett, ki sem mozdult a szobájából. A nagynénje kelletlen és kéretlen protekciója révén aztán az Első Rend elhárítási erőszakszervezetéhez került, onnan pedig már magától jött át a hírszerzéshez, hogy ne kelljen családtaggal együtt dolgoznia. Divo elmosolyodott, ahogy ez a történet felöltött benne. Akkoriban azt hitte, vége mindennek, vége az életének, mert sosem lehet belőle birodalmi admirális. Csakhogy most az volt az érzése, hogy Calixte mellett mégiscsak továbblendülhet a karrierje. Az a nő kompetens volt, mi több, tudta, mikor kell hallgatni, melyik főtiszt manővereiben kell részt vállalni és melyikben nem, hogy milyen információt kinek és mikor kell továbbadni. Divo nem féltette magát egy ilyen főnök alatt. A pódiumon álló kölyök és a mögötte álló, kifejezéstelen arcú nő meghajoltak és elköszöntek a közönségüktől és a holoriporterektől, és a Draay Ház emblémáját viselő testőrség kíséretében visszavonultak az épületbe. A tömeg oszladozni kezdett, így Liana Halliknak sem lehetett maradnivalója. Divo ráérősen elbaktatott a szállására, hogy végre megszabadulhasson az álcájától. Minden kimozdulásánál másképp formálta az arcát és más hajat, illetve más jellegű öltözéket viselt. Igazából fogalma sem volt, miért fontos ez a tarisi fiú, és mi köze van Calixte EGB-hez köthető terveihez. Szerencsére a megbízatása nem tartott sokáig – a kémfőnök-asszony kéthetente váltogatta a megfigyelőit, talán hogy Ben Skywalker ne érezze meg, hogy mindannyian megfigyelés alatt állnak. Divo bezárta maga mögött a sikátorba nyíló kabin ajtaját, és végre fellélegzett. Nem tudta, hogy mit kéne írnia a jelentésébe, így beleírt mindent, amit megjegyzett a sajtótájékoztatóból. Nyilván Calixtet az érdekli, hogy kik lesznek benne az új coruscanti kormányzatban, bár ezt a hírekből is elolvashatta volna. Draay Rozess egyszerű, jellegzetesen gazdag örökös volt, a viselkedése sem tért el ettől a mintától, nem volt benne semmi különleges. Abban Divo biztos volt, hogy a leszállóágban levő renegátistákhoz sem volt már köze, az efféle alakok mindig oda állnak, ahol profitálhatnak, és a Renegát szervezete nem éppen felfelé tartott. A nő lerúgta magasított cipőjét, kihajigálta a szájából az implantokat, végül ledobta a haját a földre, és lezuttyant az egyetlen székre, nekiállva megfogalmazni a jelentését. Néhány standard perccel azután, hogy elküldte, felvillant a holovetítője. - Elégedett vagyok a munkájával, Divo parancsnok – közölte szenvtelenül Calixte moff arasznyi holoalakja. – Értesítsen, amikor a Rozess fiú elindul a Coruscantra. - El akarja fogni út közben? - Megtenném, ha lenne rá időm – villant furcsán Calixte tekintete. Aztán megkeményedett az arca. – De most a sürgős birodalmi államügyek nem engedik, hogy ilyesmivel foglalkozzam. - Értem. További parancsok? Calixte elgondolkodott, mielőtt felelt. - Kövesse egy ideig az Adumarról, aztán térjen vissza a Fondorra – utasította végül. – Keresse fel Serpa őrnagyot, és adjon meg minden segítséget a számára a helyzet stabilizálásában. - A Fondorra? Nem a Yaga Minorra? – És mégis miféle helyzetet kell stabilizálni? Divo persze okosabb volt annál, hogy ez utóbbit hangosan is meg merje kérdezni. - Jól hallotta – villantak meg a moff szemei. – Ne érintkezzen senkivel, teljes álcázással utazzon be Oridinbe, és ne érintkezzen birodalmiakkal. Csakis Serpában bízhat, megértette ennek a fontosságát? - Természetesen, igazgató asszony – felelte ráncolt homlokkal Divo. Ez nem hangzott jól. – Azonnal felkészülök. Calixte holoképe egyetlen villanással elenyészett, és Divo eltöprengett rajta, hogy vajon mi folyik odaát az EGB-ben. Ő maga is egyre furcsább híreszteléseket hallott az Adumaron fellelhető államok kevésbé tapasztalt kémeit lehallgatva. Valami történik odaát. Ő pedig hamarosan benne lesz a sűrűjében. Felsóhajtott, és nekiállt felvenni a következő álcáját. … K’Spar G’Sil a Carllal közös hálótermükben éppen a végzős beszédeket nézte át, amikor fuvallat lebbentette meg az arcát. Felnézett, és az ajtóban ott állt egymagában az önelégült képű Draay Rozess, aki ezúttal nem hozta magával a barátait, hogy piszkálhassák őt. - Miért vagy itt, Draay? – állt fel az ifjabb G’Sil csendesen. – Hencegni jöttél az új pozícióddal abban a kormányzatban, ami megölte az apámat? - Nem egészen – felelte Rozess, és egy árny suhant át az arcán. Belépett, és az ajtó a helyére szisszent mögötte. – Azért jöttem, hogy átadjam neked ezt – azzal egy adatkártyát nyújtott G’Silnek. K’Spar átvette, és megforgatta az ujjai között. - Mi ez? Lefilmeztél minket zuhanyzás közben? - Csak szeretnéd, cicus – kuncogott fel Draay. – Nem, ezek a titkosszolgálati jelentések apád halálának körülményeiről. Nem sokat lehet megtudni belőle, mert a deisták utólag… kiigazították. - És miért adtak volna oda neked ilyesmit, egy oktatási miniszternek? – horkantott fel K’Spar gombóccal a torkában, ami egyre nagyobbá képződött, ahogy az apjára gondolt. - Mads Malreaux régi családi ismerős – vont vállat ezúttal tényleg hencegve Rozess. – Igazából majdnem rokonok lettünk, de ez most nem fontos. Különben nem láttad pumuklit? - Huraj professzornál van, valamiféle megbeszélést tartanak – felelte automatikusan K’Spar. – Azt hiszem, a szobátokban, te már úgysem használod, mióta kiköltöztél. - Huraj professzor egy frászt, az Jahur Karand ezredes, aki itt bújkál, mert körözi a Coruscant – villantak meg Draay szemei. – Skywalker kényszeresen áthág minden szabályt, mert azok természetesen rá nem vonatkoznak. Szökevényekkel konspirálni… - Hallgass, jó? – emelte fel a kezét K’Spar. – Na és ez? – emelte fel az adatkártyát. – Minek hoztad ezt ide? Miért vagy itt, mit akarsz tőlem? Meg akartál kínozni apám halálával? Draay elpirult, de nem válaszolt. Aztán közelebb lépett, tétován felelt: - Én… én csak reméltem, hogy tudunk civilizáltan beszélni. Te is tudod, hogy nem érintkezhetek veled az apád miatt. De… - K’Spar hőséget érzett, mert Draay egyre közelebb ért hozzá. - De? De mi? – kérdezte, amikor Draay arca már centiméterekre volt az övétől. K’Spar felnézett a fölébe magasodó másik fiúra, és egyre jobban elpirult. Aztán megérezte Draay kezét az arcán. A következő pillanatban már érezte is a másik fiú ajkainak nedvességét. K’Spar ösztönösen Draay nyakába kapaszkodott, aki kissé lehajolva csókolta őt. A melegség, ami szétáradt benne, elmosott minden egyebet. Amikor szétváltak, K’Spar belemámult Rozess vágytól ezüstössé váló szemeibe. - Szeretném, ha eljönnél velem… a Coruscantra – mondta végül Draay. Mielőtt K’Spar értetlenkedhetett volna, gyorsan folytatta: - Te és a húgod nem vagytok biztonságban. - Épp… épp most mondtad, hogy nem mutatkozhatsz velem – nyalta meg a szája szélét K’Spar G’Sil. - A nyilvánosságban nem, de ott az oroszlán barlangjában meg tudlak védeni titeket – felelte Draay, és megint megcsókolta a fiút. K’Spar ösztönösen beleolvadt az ölelésbe, na és persze a csókba. Aztán G’Sil hirtelen elhúzódott. - Ez valami… nyilvános megszégyenítés, vagy mi? Vagy trófeagyűjtés? Azért kellek neked, az előző, láb alól eltett elnök fiaként, mert kell neked az adrenalin, mert másképp túl biztonságos lenne az élet! - Látom sokat kell dolgoznunk még ezen a bizalmatlanságon – pillantott fel Draay megbánással az arcán, de a vágy még mindig ott volt a szemeiben. – Én… én csak annyit kérek, hogy próbálj megbízni bennem. Ezért hoztam, gondoltam kezdetnek jó lesz – manőverezte ki K’Spar kezéből az adatkártyát. A kártya a padlón landolt. Most K’Spar kezdeményezett és ráugrott a másik fiúra – próbált arra gondolni, hogy csapdába került, mert egyszerűen nincs választása, és el kell fogadnia a segítséget. De miközben Draay nyelve feltérképezte a száját és a fogait, nem tudott másra koncentrálni. K’Spar kezei már Draay inge alatt jártak, amikor a másik fiú elhúzódott tőle, a szemébe nézett, majd a nyakát kezdte harapdálni. K’Spar egyre hangosodó nyögésekkel reagált, végül érezte éledező nemi szerveiket, ahogy egymásnak nyomulnak a nadrágaikon keresztül. Draay derékon fogta és az ágyra vezérelte őt, K’Spar pedig hagyta, hogy a Rozess-örökös a lábai közé térdeljen, és kioldja a nadrágját, miközben a hasát csókolgatta egyre lejjebb érve... Amikor előbukkant a nemi szerve, Draay megfogta, puszit lehelt a végére és gyakorlott mozdulatokkal rácuppant, miközben a másik kezével a golyókat simogatta. K’Spar G’Sil felnyögött, és csak arra tudott gondolni, hogy az elmúlt hetekben-hónapokban vele történt tragédiák ellenére az élete nem is olyan elviselhetetlen.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jul 22, 2023 15:24:50 GMT 1
Mialatt az Egyetem külső területein felgyorsultak az események, s a tanévhez tartozó alaki gyakorlatok teljesítésére tervezett felvonulási terek a szünidei szezonra elutazó, vagy frissen felszerelő, végzett kadétok családi látogatások alkalmából szervezett kerti partijainak, esetleg esküvőinek, vagy alkalmasint - amennyiben az érintett kadétot helyi funkcionáriussá, rendszere flottaparancsnokává, esetleg coruscanti szenátusi kormánymegbízottá nevezték ki véletlenül, vagy szánt szándékkal - holosajtó-tájékoztatóinak adtak helyet, a menekülésben lévő, inkognitóban tanári állást vállaló Karand ezredes irodájában gyűlt össze újra Ben Sykwalker, Carl Wenthar Palpatine és Jahur Karand, miután mindegyikük megpróbált többet megtudni saját kontaktjaitól a Hapesen és máshol zajló, egyre aggasztóbb események sodrásáról és okairól.
- Különösnek találom, hogy Kelan csak neked szólt, Carl, de ne értsd félre, nem vagyok féltékeny - szorította meg a deizmus által megkörnyérkezett ifjú trónörökös vállát Ben, akivel azóta, hogy mindkettejüket megérintette Jacen Solo, azaz Darth Caedus visszatérű lelke és szelleme, kényszerűségből, vagy sem, de félretették ideológiai és a múltban elszenvedett sérelmeik kapcsán a másik szemére rótt ellentéteiket és pragmatikusan, úgy, mint annak idején, amikor először találkoztak a Shedu Maadnál, a tettek közös megtervezésével voltak elfoglalva. - Ha jobbnak látta, hogy az Erővel való kinyúlás helyett ide szökjön, majd annak ellenére, hogy ez sikerült neki, visszatérjen… és itt hagyjon neked egy kommunikátort…
- Te is hasonló módon beszélsz Naberrie szenátorral, Ben - érvelt Carl. - Talán Kelan ennyi távollétet tudott még megmagyarázni a hapan udvarban anélkül, hogy keresni kezdjék. Most maradt volna itt, idecsődítve egy rakás újabb hapan inkvizítort, meg mindenfélét? Vagy talán másokat is magával akart volna hozni, amikor ténylegesen megmentjük… - Rendben, rendben - adta meg magát sóhajtva Ben, és be kellett látna magának, hogy kettejük közül bizony Carl volt az, aki ténylegesen közelebb került Kelanhoz, aki régebb óta ismerte, aki utoljára találkozott vele, és nem ő maga… bár Ben úgy vélte, némi ki nem mutatott féltékenységtől még nem sodródik károsan a Sötét Oldalra, nagyobb problémát okozott neki, hogy amikor belegondolt ennek a kettőnek az együttlétébe, nem is igazán tudta eldönteni, hogy melyikükre féltékenyebb…Kelanra, vagy Carlra… vagy csak azt sajnálta, hogy nem lehetett ott harmadikként…
- Naberrie-ről akartál valamit mondani, Ben - szólt közbe az elrévedő Skywalker - ifjonc gondolatait megszakítva Carl, mire Ben elvörösödött, és gyorsan magyarázni kezdett. - Noel nem tudott semmit Jacenről, de azt mondta, van egy tartozása, amit be tud hajtania Tierce-féle birodalmiakon - magyarázta Ben, majd a biztonság kedvéért a kommunikátorára pillantott. - Amióta viszont utoljára beszéltünk, és azzal váltunk el a komon, hogy megpróbál közvetlenül beszélni a Tierce-ekkel… nem érem el. Remélem, nem esett csapdába. Csak egy automata vészjelzés jön tőle.
Karand elkérte és megvizsgálta a monoton ritmusban, vörösen pittyegő komot. - Mennyire pontos ennek a helymeghatározója? - kérdezte. - Már beháromszögeltem - pillantott a másik kettőre Ben. - Elég pontos, GAG, akarom mondani EE-minőségű lokációs követő… - Amelyiket korábban adtam - biccentett Karand. - Remélem, átkonfiguráltad, ahogy kértem, nem szeretném, hogy a volt kollégáim ezt használva akadjanak a nyomunkra. - Át - biccentett Ben. - A lényeg, hogy a Hapesen lévő EGB Nagykövetségről jön a jel. Noel… akár még fogoly is lehet. - Vagy áruló, vagy halott - szaladt ki Carl száján, majd Ben arcát látva most ő vörösödött el. - Elnézést, nem úgy gondoltam, mármint nem gondoltam komolyan… az Atya kegyelme…
- Akárhogy is, Hapesre kell mennünk - húzta ki magát Ben. - Akár Caedus miatt, akár Kelan miatt, akár Noel miatt - kérdőn Karandra nézett. - Lesz hajónk? - Szereztem egyet, és néhány kipróbált, Vong háborús bajtársamból legénysége is lesz - biccentett Jahur Karand. - Veletek tarthatok? - kérdezte Carl. - Mármint, mégis csak az egész konferencia ott az utódlásról szól, és engem még nem kérdezett meg senki…
- Igen - ráncolta a homlokát Ben. - Ebben igazad van, annyira… a saját biztosítottammal voltam elfoglalva, hogy ebbe bele se gondoltam… már rég itt kellett volna toporognia Zwerth szenátor, a jedik, vagy az NDK ügynökeinek, hogy magukkal akarjanak vinni… - Hacsak nem mással vannak elfoglalva - villantott meg egy, a Jabiim pusztulásával kapcsolatos összefoglaló jelentést tartalmazó adattáblát Karand.
- A saját biztosítottadnak pedig, már elnézést, Skywalker, de láthatóan nincs szüksége többé… a szolgálataidra - pillantott a kampusz épületein túl egy felcicomázott alakulótéren éppen az esemény utáni takarítási fázisban lévő Draay Rozess-sajtótájékoztató holodíszleteire az ablakon át Carl epésen. - Igaz is, el kell búcsúznom Draaytől - sóhajtott fel Ben, annyira elszürkült tekintettel a gondolattól, hogy fel sem vette a Carl arcán lévő rosszallást. - Rendben, akkor gondolom én Karand ezredes úrral felkészítem a hajót - morogta Carl és kisétált.
- Most mérges rám? - bámult utána bambán Ben. - Ne nézz rám, fiú, én nem vagyok jártas az ilyesmiben - rázta a fejét Karand olyan arckifejezéssel, mint aki szeretné magában pikírt hangon hozzátenni, hogy “buzik”. - Gondolom, neki sem könnyű most. Belekeveredett ezekbe a deista dolgokba, erre egyedül ő az, akit nem hívnak sehová, annak ellenére, hogy a Hapesen már most is minden róla és arról a két kislányról szól, és mindezek után Sith szellemek ijesztgetik…
- Ó igaz, ez esetemben normális, de szegény Carlnak milyen nehéz így - forgatta a szemeit Ben, azt észrevette magát és vigyázzba vágta szétcsúszott fizikumát Karand előtt. - El… elnézést, uram - mormolta hivatalos gárdista hangszínben. - Túlléptem a hatáskörömet ezzel a bizalmas hanggal. - Talán mindkettőtöknek jobb lesz, ha magatok mögött hagyjátok ezt az iskolát, nekem pedig, ha nem maradok itt - ingatta a fejét Jahur Karand, és Carl után indult.
...
Ben végül a kijelölt leszállóplatformok egyikén érte utol Draayt és megdöbbenésére K’Spar G’Silt. Egy jó három tucatnyi burnuszos, magas fejfedőt viselő, humán-tof-ershani keveréknyelven beszélő, a Vishkar holografikus gyémántját viselő magán-biztonsági testőr kísérte a párost, illetve két civil ruhás alak, akikről Ben hirtelen első ránézésre nem tudta megállapítani, hogy EE-sek, Hírszerzők, vagy mifélék, de igyekezett a láttukon gyorsan kitörölni a fejéből minden, Karanddal - és akkor már Carlal - kapcsolatot aktuális gondolatot.
- Draay! - kiabált a társaság után Ben. Két Vishkar-os őr utána fordult, de Rozess végül lassan, kényelmesen átfurakodott köztük, és hanyagul leintve őket Skywalker elé lépett. - Nahát, vöröske, már azt hittem, a hajón vársz - intett az övékénél jóval nagyobb és drágább tarisi yacht felé, ami felé igyekeztek, minden bizonnyal családja egyik díszesebb járműve lehetett -, és készíted nekünk a kávét meg a süteményt… egyetlen köténykében - kacsintott, majd Ben zavarát látva, és ahogyan a fiú a rámpánál várakozó K’Sparra néz, felnevetett.
- No hát, no hát, nem kell mindjárt itatni itt a mynockokat, vöröském… féltékeny vagy K’Sparra? - Félre… félreértesz, Draay - szedte össze magát Ben. - Azért… nem jöttem korábban, mert nem kaptam rád vonatkozóan semmiféle utasítást… mintha a szolgálatok teljesen elengedték volna, hogy miért jöttünk mi ide ketten…
- Talán bizony ha többet foglalkoztál volna a védelmemmel, mint azzal a nyámnyila Carl sírásával, akkor nem gondolták volna Coruscanton, hogy abszolút inkompetens vagy… - vágta ki a választ a sértődöttet vagy játszva, vagy komolyan gondolva az ifjú Rozess (Ben elrejtőzött az Erőben, attól tartva, hogy a kíséretében lévő civilek egyike jedi-vadász EE-specialista, vagy hasonló, bár úgy vélte, ha a titkosszolgálat le akarna rá csapni, máskor is megtehetik). - De így nekem kellett megoldanom az ügyeket… és gondoskodnom a visszatérésemről. Most már nem vagyok veszélyben… - Draay intett és kacsintott K’Spar irányába. - És most már én gondoskodom másokról… és veled ellentétben nem szégyellem elkérni az árát éjszakánként - nyalta meg K’Spar felé fordulva két ujját Draay, mire a volt államfő fia elpirult és felfelé igyekezett a rámpán, elegánsan riszálva magát.
- Azért ne feledd… - sóhajtott fel Ben. - Ahhoz a kormányhoz mész vissza, hogy a tagja legyél, amelyik vélt, vagy valóban konspiratőr tagjai elől elsősorban ide kellett menekítenünk téged. És tudtommal a Pokoltűz iskola elleni merénylet a napig tisztázatlan… - Vagy talán te, Naberrie és Karand végig hazudtatok nekem - húzta fel az orrát Draay Rozess. - Talán direkt távol akartatok tartani Coruscanttól és a politikai karriertől. Talán végig ez volt a tervetek és ti vagytok az árulók… - Talán - csóválta a fejét lemondóan Ben. - De akkor… - tette hozzá -, talán sosem találkozol K’Spar G’Sillel ilyen… intim és biztonságos körülmények között… talán akkor sosem beszélgetsz holohívásban velem és az EGB… Főinkvizítorával…
- Ha most zsarolni akarsz, vörösfej, akkor nagyon rosszul áll neked - lépett egyet hátra megsértődve, kissé zavarodottan Rozess, hogy egyáltalán Ben ilyesmivel próbálkozik, amit fel sem tételezett volna róla… - Ne érts félre - tárta szét a kezeit Ben. - Én csak azt mondom, talán nem volt teljesen haszontalan az itt töltött idő… számodra sem. - Unalmas volt, krayttojás-fejű barátocskám - vonta meg a vállát ismét fennhéjázva Rozess. - No és nem mintha veszélyben lettem volna egy pillanatig is, a védelmedre sem volt szükségem végül… - sarkon fordult és a háta mögül vetette oda Bennek: - Mégis, mire számítottál egyáltalán? Hogy a nagynéném renegátista martalócai majd ostrom alá veszik ezt a nyomorult egyetemet? Senki sem fenyegetett itt minket… csak te láttál rémeket, vöröske-jedike…
Mielőtt Ben válaszolhatott volna, a Vishkar biztonsági személyzet néhány tagja a füléhez emelte a komját, majd sürgetően megragadták Rozesst kétfelől, és megiramodtak vele a hajó felé. Az EE-gyanús civilek is sűrűn rádióztak, és rohantak utánuk…
Ben egy pillanatig értetlenül bámult rájuk, majd ösztönösen kiterjesztette az érzékeit. Valami… nem stimmelt. - Rossz érzésem van ezzel kapcsolatban - mormogta a fiú maga elé, és önkéntelenül is felpillantott az égre.
A lehetetlen színű, kékes, lilás égre. - Mi a … - Ben megdöbbenését fokozta a mellette landoló koréliai YT-2400-as teherhajó, amelynek rámpájáról Carl integetett, miközben Karand és legénysége kezei az előrenyúló pilótafülke termináljainak gombjain táncoltak. - Ezzel a ronccsal megyünk? - pillantott rájuk Skywalker, miközben valahol a távolban riadószirénák harsantak. - Mi történik? - Most nincs idő erre, add a kezed és ugorj - ordította Carl. - Vagy úgy jársz, mint a nagybátyád vuki haverja Sernpidalon!
Ben ismét felpillantott az égre. Hirtelen akkora lökés érte az Erőn át, hogy megtántorodott. Halál, halál, mindenütt halál…. - Ben!
Ben félájultan figyelte, ahogyan Carl, deista meggyőződését felülírva kinyúl az Erővel, és a hajóig levitálja félig élettelen, a sokktól rázkódó testét. Aztán elkapta és magához szorította. - Megvan! - ordította a felemelkedő rámpa melletti komba Carl. - Ezredes, mehetünk! - Hallottátok! - visszhangzott Jahur Karand hangja a komban saját legénységének. - Maximális vektorú emelkedés! Hiperszökkenés a légkörből, mielőtt becsapódik! - Mi… csapódik be… - nyögte Ben. - Csss… - szorította magát Carl a fiút. - Én is érzem… zárd el magad az Erőtől… ez most… túl fájdalmas… gyere ide…
Egymást átölelve zuhantak a padlóra, miközben a hajó emelkedni kezdett. A légkör sistergett, óriási vihar tombolt menne, mintha egy láthatatlan kéz nyúlt volna a hipertéren át, hogy megragadja a bolygót és azon belül is az egyetem szárazföldön lévő részét, és beledöngölje a kéregbe, útjában kitolva maga elől minden levegőt… Karand legénysége lehetetlen fordulókkal igyekezett elkerülni a fentről feléjük zuhanó, menekülés közben porrá zúzott hajtóművű teherhajókat, űrállomásokat, transzportokat. - Ugrás! - vezényelt Jahur Karand, és a koréliai csempészhajó hajtóművei csikorogva átvitték a légkörön át a hipertérbe a hajót, mielőtt az előttük tornyosuló, zuhanó törmeléktömeg nyomában megérkezett maga a gravitációs téboly, és becsapódott az adumari katonai akadémia fő épületegyüttesébe…
... Az Adumar feletti orbiton, ahol a hipertérből előkavargó hatalmas, űrcsigányi gravitációs löket-anomália végigsöpört a külső és belső forgalmi zónákon, majd a felszín felé indult, a fő navigációs és közigazgatási platformon, egy átalakított, extra dokkolókarmokkal felszerelt Golan III fedélzeti hídján Gregor ke Halbegardia katonai parancsnok és elnök, az Adumari Konföderáció sántító vezetője, a korábban itt zajló nagaiu polgárháború egyetlen magas rangú adumari túlélőjeként először ideiglenes, egy ideje azonban de facto állandó konföderációs parancsnok és államfő döbbenten, hitetlenkedve szemlélte a közeledő pusztítást.
- A csillagközi csatornákon semmi, a diplomáciai csatornákon semmi… inváziós flottának nincs nyoma! - jelentette a komtiszt. - Be fog csapódni az Akadémia környékén, a felszínig megy! Szét fog törni a bolygó! - A hipertérből jött! A konfigurációja... egyezik azzal amit a köztársági csatornákon közvetítettek a Renegát rejtekhelyének és az Anakin Solonak az elpusztításakor! A vektor... Mag felőli! - Nincs elég hajónk az evakuációhoz! A légköri viharok miatt a menekülő hajók egymásnak ütköznek! - Az egyik ötös-osztályú konténerszállító kettétört, felénk tart a törmelék, elnök úr, evakuálnia kell!
Halbegardia azonban csak döbbenten nézett maga elé. Mindenkivel a békére törekedett. A nagaiokkal, a Köztársasággal, a Birodalommal. Adumar senkinek nem volt az ellensége, ellenkezőleg, Adumar befogadó volt, toleráns, Adumaron mindenki maga lehetett, aki szeretett volna lenni… elképzelni sem tudta, miért. Nem értette. Nem is akarta érteni. Alárendeltjei ovációját kizárva a távkomhoz sétált. - Van még vonalunk? - kérdezte, finoman megszorítva a komtiszt, egy fiatal, transznemű nautolai vállát. - Kifelé? Távolsági? - Van, elnök úr - bugyborékolta az idegen lemondóan.
- Hívják a Nagit - adta ki a parancsot Gregor, ügyet sem vetve a platform felé közeledő, össze-vissza zuhogó konténeresőre, ami minden bizonnyal összezúzza majd az állomást, a rajta tartózkodókkal egyetemben. - Hívják Hirosayu régenst… mondják meg… mondják meg Hironak, hogy szeretett Adumarját… megtámadták. Támadás alatt.. állunk. Segítséget kérünk… katonai… és humanitárius segítséget kérünk… nagai szövetségeseinktől… ismételje, ismételje, amíg tudja…
Az egyik konténer pontosan a híd plexije felé zuhant, miközben odalent a bolygó kérgének felső rétegéből elkezdtek darabok kiszakadni. - Állj bosszút értünk, Hiro… - nyögte a botjára támaszkodva, a halállal szembenézve Halbegardia. - Állj bosszút, Adumarért, barátom…
|
|
|
Adumar
Feb 4, 2024 22:15:34 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Feb 4, 2024 22:15:34 GMT 1
Mialatt Adumar darabokra szakadt romjai körül egyre több, különféle, akár egymással háborúban álló, de itt a humanitárius segítségnyújtás szó szoros értelemben vett, Nordgard, vagy éppen Odessen holtan és üresen kongó romjaihoz képest nyüzsgő aszteroidamezején békében versengő állam katonai és civil kontingense érkezett a “sajnálatos adumari katasztrófa” helyszínére… nem csak amiatt, mert szinte minden állam elitjében voltak olyan funkcionáriusok, akik gyermekei, tinédzserei vagy odavesztek, vagy szerencsésen megmenekültek az utóbbi időben az Adumari Konföderáció legértékesebb és legexportképesebb, intergalaktikus szolgáltatását jelentő Adumari Katonai Akadémia és környéke pusztulásakor, amelyet közvetlenül a kormányzati-védelmi központi platform után ért a rendszert felszeletelő pusztító energiasugár, de azért is, mert amilyen elánnal vádolták a különböző hatalmak egymást kölcsönösen a halálos lövés kiadásával, oly serényen igyekeztek önnön ártatlanságukat a minél kiterjedtebb segítségnyújtással bizonyítani… egyszóval, mialatt a bolygóroncsok között szinte már-már egymást akadályozta a csúcsforgalom, addig az egyik távolabbra repült, jelentéktelen törmeléknek tűnő aszteroidán Carlos Castro nagyúr, az Astorias államfője és Adumar Konföderációjának képviselője, bizonyos szemmel nézve pedig a kormányzat kevés, életben maradt szenior tagjának egyike, saját megmenekülésén lamentált.
Mivel muun fajtársaihoz hasonlóan ő maga is igen pontos és alapos memóriával bírt, és egyúttal vele volt az Erő Sötét Oldala is, pontosan fel tudta idézni a szerencséje, vagy inkább közmondásos nagyúri előrelátása alakulását, mikor lecsapott a Köztársaság és szövetségesei szerint a Birodalom, a Birodalom és szövetségesei szerint a Köztársaság halálsugara újonnan választott államának főbolygójára, amelyik pedig nemhogy nem ártott egyiknek sem, de egyenesen arra törekedett, hogy kifejezetten jóban legyen mindkét féllel.
A becsapódás előtti pillanatokban ugyanis Castro nagyúr fajtársával és, ahogy az már a muunoknál megszokott volt, kuzinjával, a coruscanti Stex Salvadorral, ezzel a kiugrott jedi mester-bankárral poharazgatott éppen, Adumar, Astorias és az OCP, illetve a Lu’uthor-konzorcium többi tagja közti lehetséges gazdasági együttműködésekről beszélve… Carlos követte a holohíreket, és csodálkozott rajta, hogyan lehetett Stex unokatestvére, aki Astorias második hősként elhunyt Castrojával, a mindent is kifizető Salvador Castroval állt anyai oldalági, valamint névrokonságban, egyik pillanatban még a Jedi Tanács tagja, a másikban pedig az OCP és a Köztársaság deista kormányának jószolgálati és nagykövete… Carlos nagyobb összegben mert volna fogadni rá (természetesen fogatverseny fogadás szabályai alapján), hogy Stex valamiféle belső muun volt a Tanácsban, mielőtt szó szerint ráomlott a templom a nagyképű jedikre - és, reménykedett magában astoriasi alkalmi barátságukat felidézve Carlos, remélhetőleg az az izgága arcona, Izal Waz lovag akkor is távol volt éppen. Salvador mester, azaz Salvador nagykövet azonban udvariasan kitért ez irányú kérdései elől, és csak azt ismételgette, hogy ő becsületes állampolgár volt, aki nem volt benne azokban a kétes ügyekben, amelyekkel mestertársait és úgy általában véve az egész Jedi Rendet vádolta az ErőElhárítás és a mindenféle nyomozati és bírósági szervek, no meg a köztársasági propagandaadók. Arra pedig nem akarta rávenni magát Carlos, hogy az Erővel tapogatózzon Salvador elméjében, és ezzel elárulja magát egy potenciális jedi mester előtt, hogy ő bizony egy Sith-nagyúr… bár Salvador rejtélyességét csak növelte, hogy Castro nagyúr beszélgetésük közben nemhogy a jedik hagyományos, idegesítően joviális-világító Erő-tudatát, vagy az Erőben való elrejtőzésben tapasztalt jedik ál-ürességét sem érzékelte Salvadorban, csak egy nagy kupac koordinálatlan kisugárzást, mintha a muun még önmaga sem lett volna tudatában, hogy milyen energiamező felett rendelkezik, egyszerűen csak üldögélt benne és megállás nélkül az általa nyilvánvalóan sokkal érdekesebb dolognak tartott könyvelésről magyarázott, új vegyesvállalatok létrehozásáról, ilyesmi.
- Elnézést - szólt közbe a huszonhatodik kamatos-kamat modellnél Castro nagyúr. - Szégyellem, kuzin, de ezekhez a megtérülési mutató számításokhoz némi segítségre lesz szükségem, mégsem vagyok én bith aktuárius, vagy mifene… - Csak tessék, kuzin - biggyesztette le hosszú, magas állát Salvador, miközben Carlos feltápászkodott és elindult az Akadémia kávézójának előterébe, hogy összeszedje stábja egyik odakint kóricáló tagját, azt az okostojás cereait, aki Clat tábornok, volt lázadó parancsnoka, immár biztonsági főnöke és távollétében Astorias kormányzóhelyettese adjutánsából lépett elő Carlos személyes számológépévé, amikor váratlanul - még sötét nagyúrként sem érezheti mindig mindenki előre az ehhez hasonló csótányszerű, máskülönben jelentéktelen lények közeledését - a hallban holoriporterek tömkelege rohanta meg.
- Carlos Castro, Carlos Castro, nyilatkozzon kérem! - ordítozták felé. - Nahát, felismertek… - szabadkozott idegesen Carlos. Utálta az ilyesmit, és gyanította, nála jobban csak Salvador mester fogja utálni, ha belekukkantanak a repulzoros holokamerák az OCP-feliratú könyvelésbe, amivel a korábbi asztaluknál hadonászott. - Nézzék, egyszerű képviseleti úton vagyok, ha Astorias és Adumar viszonyáról szeretnének kérdezni, biztosíthatom Önöket, hogy minden a legnagyobb rendben… - A fogatversenyről, Castro úr, azaz Carlos, a Fogat-1ről! - nyomakodtak közelebb a riporterek, Carlos pedig elhúzta hosszú, vékony muun karjait arca előtt idegessége jeléül. Hát persze, gondolhatta volna, hogy mindenkinek csak az a nyomorult sportbulvár…
Történt ugyanis, hogy az Astorias Adumarhoz csatlakozásának bejelentését és Carlos államfővé válását követően az újjászervezett, immár nagai-eriadui-köztársasági-adumari vegyes pénzből működtetett Fogat-1 szervezői megkeresték és rábeszélték Carlost, hogy tartsa meg ülését a Scuderia Astoriana csapatánál még néhány évadra. Végtére is minek lehetne nagyobb propagandaértéke, mintha az államfő személyesen száll versenyről versenyre az Astorias-2 sztárcsapatának vörös fogatába? Így aztán Carlos államfői feladatainak hétköznapi teljesítése mellett hétvégenként maradt a fogatban Sha’rl , az ifjú ó-astoriai fiú mellett, miközben Max Tappen és a nagaiok által pénzelt Bad Bull-fogat sorra nyerte a versenyeket technikai újítások ide, konföderációs és köztársasági pénzek oda. Clat tábornok és a stábja többi tagja persze fogta a fejét, a lekkuját, kinek milye volt, hogy ez nettó életveszély, de miután látták, hogy Carlos különös módon (természetesen egyre fejlődő sötét oldali erőképességei révén, de ezt nem tudták, mivel a nagaiok formális kivonulása óta Carlos első dolga volt, hogy az Erő-mérő és blokkoló berendezéseket és lényeket eltakaríttassa a pályákról) minden balesetből épen keveredett ki, vagy beléjük sem keveredett, megnyugodtak. Persze a média sosem nyugodott meg. Carlos remélte, hogy amíg nyilatkozik, Salvador nem un rá kamatos kamatok számolgatására ott egyedül az asztalnál.
- Mit gondol a H’aas új fogatáról, Carlos? Idén talán Halkenberg gróf és a nordgardi Magnus Sen elléphetnek az utolsó helyről? - tolta elé repülő holokameráját azonnal az egyik csatorna riportere. - Mit gondol Gun Ther kirúgásáról és H’aas visszatéréséről?
Azt, hogy a yakuza és Briatto keze van benne, mormolta magában a nagai maffiát és toydari kiszolgálójukat továbbra sem szívlelve Carlos, de hát ezt mégsem mondhatta. Meg azt sem, hogy a csapatfőnök egy sötét oldali alakváltó sárkány, egy dragan. Carlos kormánya működésének ugyanis, mint kiderült, kényszerű feltétele volt a nagai alvilággal való kiegyezés, amelyek illusztrálva, hogy Adumar mégis csak a Nagi kliensállama, ugyanakkora, ha nem nagyobb hatalommal bírtak a Konföderáció feketepiacán, mint korábban és máig az Astoriason.
- Bizonyára minden, a csapatfőnökkel kapcsolatos vád valójában Ther terve volt, aki jobban szeretett ostoba holoműsorokban szerepelni, mint versenyezni, és csak a nézettség érdekelte, ezért odáig ment, hogy koholt vádakat terjesztett a saját főnökéről a médiában, még szerencse, hogy tapasztalt ex Formula Nova pilótáik vannak… - mormogta végül a muun. - És mit gondol, idén végre kiderül, melyik cosrai vállalat vásárolta fel valójában a Béta Omeo-t? - Amióta a volt főnöküknek dolgozom versenyző minőségemben, nem kommentálom az Omeo tulajdonlásával kapcsolatos híreket. Érvényes eriadui licencük van - mormogta Carlos.
- Mit gondol, Carlos, Alfonso meddig marad még a Stone Martensnél? Vagy ha a Bad Bull végre kirúgja azt a droidot, talán visszatérhet Tappen mellé? - Ezek spekulációk… - tárta szét a karjait Carlos, de azt már nem tehette hozzá, hogy a háttérben természetesen az Alpinia, az Astorias 3 twi’lek csapata mögött zajló átrendeződések álltak. Teboult, az előző főnököt ugyanis leváltotta egy, a pletykák szerint deista pénzemberekhez köthető új tulajdonos, mire a leghíresebb twi’lek versenyző átült a chiss Strall csapatába, a visszavonuló Seb Astianos helyére. Ezután elszipkázták a Bull-családból a soklábú sokkarú Gas Lee-t, és jelenleg az Alpinia volt újra a Carlos által jóváhagyott új elittől legtávolabb álló, legrebellisebb csapat, de a deizmus támogatásával, twi’lek misszionáriusokkal akik Riche Lieu pápa holoképével grasszáltak Astorias utcáin, Castro nem kis bosszúságára. Ráadásul kinevezték a Vishkar korábbi csapatfőnökét, az árulásairól híres, bevallása alapján egy romuláni nevű fajba tartozó Marszaf Nauert, akit Carlos különösen nem kedvelt, mert híres volt arról, hogy mindenkit elárul és átver. Eközben Ornerék csapatában /-EZ rendszeresen rosszabbul futott, mint az öntelt dug Tappen. - A cserepilóta legtöbb esetben a Bull testvércsapatától, a Gamma Tauritól érkezik, de meglepődnék, ha Ricky Ardo lenne az, mégsem fognak malastare-i vénpilótát ültetni Tappen mellé, ha egyszer végre feljavul a nagai üdvöskéjük, Cun Oda…
- És mit szól a McLu’uthors teljesítményéhez? Ön szerint Pí Astri idén is megelőzheti Norrissiant? - Nos, tőkeerős csapat, akik jó kapcsolatot ápolnak a Fogat-1 menedzsmenttel… a pilótáik is kiegyensúlyozottak… - Apropó Fogat-1 menedzsment, ön mire szavazott Szollajem emír-elnök javaslata kapcsán, hogy engedjék be új csapatnak az adumari illetékességű André Etti pilótáit? - Én pilóta vagyok, államfői minőségemben pedig nem befolyásolhatom a független Fogat-1 Menedzsment döntéseit… az emír-elnök úr javaslatát alaposan megfontolták, és köztudott, hogy az Etti IV hiperfogat bajnokságában André úr neve régóta jól cseng, de a végső döntést a csapatafőnökök, részünkről Seur úr hozza meg, és… - És igazak azok a pletykák, hogy a Bi’lliams-et visszavásárolja a Hapan-Sith Monarchia és végre kiderül, klón pilóta-e Aleexandra Albon?
Hát persze, hogy klón, ti idióták, gondolta Carlos, de mielőtt válaszolhatott volna, újabb holoriporter nyomakodott előre. - Most jött, a legfrissebb! Carlos, mondja csak… milyen érzés, hogy kirúgták? - Hogy mi? - rázta a fejét a muun. A riporter egy közleményt tolt egy holotáblán az államfő-pilóta elé: "Louis Melton a Scuderia Astoriana pilótájaként folytatja a következő szezonban! Szenzációs bejelentés!"
- Hogy mit csinált az a tollaslabda? - Carlos majdnem útjára engedte a Sötét Oldalt. Eddig sem kedvelte a Béta Omeó alamuszi volt vezetőjét, a calibop Vas Seurt, aki az adumari és eriadui követek és szponzorok legjobb kiszolgálója lett, és az előző idény elejére elérte, hogy saját csapatából átülhessen a Scuderia Astoriana élére, kitúrva onnan Mattiát, Montezem Olot, és úgy általában Carlos teljes korábbi stábját, arra hivatkozva, hogy nem tisztázták pontos viszonyukat a frontista érdekeltségű sejtekhez… a garasos Vas Seur, aki nem nézte jó szemmel az államfő és a köztársasági vállalatok egymáshoz közeledését, pedig azóta ahol tudott, keresztbe tett Carlosnak, ha már a politikáját nem befolyásolhatta… de ha ez a hír igaz volt, az már mindennek a teteje volt.
- Nem mondják komolyan, hogy be fogják ültetni S’harl mellé az én fogatomba azt a loncsos vukit! Wolff sosem engedte volna el csak így Meltont… - Nos, mint bizonyára tudja, Carlos, Melton saját döntése volt, utólag tájékoztatta az Ezüst Nyilak csapatvezetését… - Skandallum! - tajtékzott Carlos Castro, ahogyan érezte, hogy valami tolul előre a belsejében… harag, igen, a megalázó döntés miatt… - Hiszen Max Tappenen és azon az ostoba droidon kívül egyedül én nyertem versenyt az előző idényben! Az egyetlen nem-Bull győzelemet!
Carlos hirtelen rádöbbent, hogy a dühe nem kizárólag belülről fakad, hanem a Sötét Oldal izzítja. Kintről. Fentről… felpillantott és az aula üvegtetején át döbbenten vette észre az ezer színben játszó, pusztulást hozó, lángoló horizontot, és az energiasugarat, ami felé tartott…
Nem volt ideje megbizonyosodni arról, hogy Salvador mester tud-e vigyázni magára. Arról sem, hogy tovább gondolkozzon azon, meddig kell még titkolnia valós kivoltát… a riporterek és holokameráik úgyis perceken belül elégnek.
Carlos a Sötét Oldal segítségével áthatolhatatlan burkot vont maga köré az utolsó pillanatban, miközben minden égni kezdett körülötte. Szürreális élmény volt ebben a buborékban átrepülni a körülötte felrobbanó kőzeten, az Erővel szabályozva, hogy a lökéshullám kifelé repítse, mintegy meglovagolva azt, ne az önmagában omló bolygó forró magja felé… És még szürreálisabb volt, hogy nem egy adumari, vagy nagai hajó mentette ki az aszteroidák lángoló egymásba ütköző kusza infernójából… mi tagadás, nem is tudták volna. Egy Yuuzhan Vong korallhajó volt az. A semmiből jelent meg, ahogy a Yuuzhan Vong ugrani szokott, gravitációs torzuláson át, majd dovin basaljai segítségével tartotta távol a nagyobb köveket, az ellenkező irányba tolva a nagyokat, miniatűr fekete lyukak segítségével eltüntetve a kicsiket.
Ezen az aszteroidán tették le. A szedett-vedett, részben Megszégyenített, részben Harcos Kaszt tetoválásokat viselő legénység, amelynek főpilótája a korábbi Fogat-1es Yuuzhan Vong pilóta, La’at Iffy volt, arról tájékoztatták Carlost, hogy most S’hanar EGB-nagykövetnek, a Megtévesztő Isten, Yun-Harla egyik avatarjának, Yun-Shinar alisten küldöttének dolgoznak, aki üdvözletét küldi Carlos számára, és hamarosan üzenni fog neki, de addig kérte, hogy tartsa titokban a megmenekülését… amíg nem derül ki, hogy rajta kívül hány magas rangú adumari funkcionárius élte túl egyáltalán a kataklizmát… az ugyanis hamar kiderült, hogy az államfő, Gregor ke Halbegardia főparancsnok és köre elpusztultak az elsőként eltalált platformon, Carlos pedig azon kapta magát, hogy menesztett fogatversenyzőből és Astorias vezető képviselőjéből megfelelő szervezéssel Adumar utódállamának egyik potenciális államfőjelöltjévé avanzsálhat, ha elég támogatott szerez… de ehhez tudnia kellett, kik lesznek az ellenfelei, és pontosan megértette S’hanar nagykövet javaslatát, hogy ilyenkor célszerűbb volt tisztességes Sith módjára először rejtőzni, várni és tervezni, és csak aztán a színre lépni, miután már rájött, kiknek a támogatására számíthat.
A hírek lassan csordogáltak be a Yuuzhan Vong legénységű aszteroidára, ami valójában természetesen egy álcázott korallcirkáló volt, amely hibrid fém-szerves villipeken keresztül hallgatta le a rendszeren belüli forgalmazást. Carlost nem lepte meg, hogy Hiroyasu koronaherceg, Nagi Régense azonnal bejelentette ide látogatását, Esfandia, Ansion és Iridonia kormányzói pedig azonnal a Régens talpnyalásába fogtak, remélve, hogy a leginkább nagai-barát rendszerek egyikének vezetője lesz az, akit Hiroyasu megerősít államfői székében. Az sem lepte meg Carlost, hogy potenciális államfőjelöltként már elkezdte köröztetni a nevét Er’Kit és Phaeda duális szektorának kormányzója, az NDK támogatásával, akiről mindenki tudta, hogy kvázi proto-frontista, az már meglepőbb volt, hogy személyesen Jagged Fel volt a második államfő, aki bejelentette, hogy a katasztrófa sújtotta rendszerbe látogat… és persze ott voltak Vortex és Bilbringi kemény katonai választ és erős, önálló Adumart hirdető halbegardistái az előző államfő emlékére, az Ord Mantell kormányzója, akiről mindenki tudta, hogy a Fekete Nap, vagy a Szindikátus Egyezményének ügynöke, vagy Carratos és Reecce kormányurai, akik köztársasági deista támogatással pályáztak a Konföderáció elnöki posztjára. És az sem kerülte el Carlos figyelmét, hogy olyan jelölt hivatalosan nem került elő, akit Ershan, vagy az EGB támogatott volna. No mondjuk olyan sem, akit a Hapan-Sith állam, vagy Vostorya, de hát ezeknek a hatalmaknak megvolt a maguk baja otthon is.
Carlos azt is kinyomozta, hogy Salvador mestert egy köztársasági Erő-Elhárító sikló mentette ki végül kritikus állapotban, de azóta nem hallott róla, és az OCP is nagyon csendben volt. Még astoriasi kontaktjai sem tudtak semmit kihúzni a chagriai Zakbrow-ból sem, márpedig ő az OCP-érdekeltségű McLuuthors csapatfőnöke volt. A Yuuzhan Vong vendéglátók pedig annyit mondtak neki, hogy S’hanar nagykövet személyesen nem biztos, hogy el tud jönni, a kardassiaknak máshol van dolguk, így azon kívül, hogy segítettek Carlosnak, hogy rendszeresen beszélhessen az otthoniakkal és Clat tábornokkal, hogy legalább szűkebb stábját biztosítsa arról, hogy él… nem tehettek sok mindent, különösen, miután kiderült a legnagyobb meglepetést kiváltó bejelentés. Még egy nagy formátumú vezető, ezúttal EGB vezető jelezte, hogy személyesen Adumar katasztrófája helyszínére látogat.
Freiherr Reuenthal, a Ramakaz ura, az Ismeretlen Vidék EGB-szektorainak kormányzója, a deisták és a cosrai nemesek birodalmi vezetője, aki a pletykák szerint megakadályozta és leverte az Első Rend vezetőinek lázadását a Vezérkar ellen. És mialatt Carlos Castro ennek furcsaságán gondolkodott, azon lamentálva a Sötét Oldal csápjain elméjével, hogy akkor most mégis kik fogják őt segíteni saját kampányában, egyszer csak megszólalt a komja egy tipikus muun frekvencián, méghozzá nem is akármilyen frekvencián. Vigo Damask consigliore, a Muunilinst és a hajdani nagy - ESB leghatalmasabb muunja frekvenciáján.
- Itt Carlos Castro - szólt bele amaz. Fogalma nem volt, ki használhatja ezt a vonalat. Valamiféle újabb OCP-cselszövést sejtett, de meglepetésére nem Lex Lu’uthor, vagy egyik funkcionáriusa szólt bele, hanem édes anyanyelvén egy érdes, az Erőben is megtapintható hang. - Carlos kuzin, régen beszéltünk már, az Erő Sötét Oldala legyen veled és oltalmazzon téged, testvér… nemkülönben nagyurunk, En Sabah Nuur nagyúr kegyelme. - Az nem lehet… - mormogta Carlos, próbálva visszaemlékezni arra, hogy ki a fene az az En Sabah akárki. Valami ershani talán, gondolta. - Te élsz?
- Élek, és szolgálok az Asszaszin Rend utolsó tagjaként - válaszolt a másik muun. - Te pedig, aki visszautasítottad a jediket és az asszaszinokat egyaránt, hogy saját utadra lépj, Castro nagyúr… most már csak a mi segítségünkre számíthatsz. A Nagai Expedíciós Erők vezetői és S’hanar nagykövet üdvözletét küldi… általunk. Hamarosan megérkezünk az aszteroidádra. Yuuzhan Vong szolgáiddal ellentétben te úgy világítasz a Sötét Oldalon, mint egy éjfekete fáklya… - Nem egyedül jössz, kuzin? - kérdezte Carlos. - Hamarosan megismerheted testvér-nagyuraimat. Itt, Adumar romjain kezdődik meg mindannyiunk hatalmának felvirágzása, kuzin!
Carlos az aszteroida hangárjába sietett, ahol Yuuzhan Vong szolgái már épp helyet csináltak a leszálló odonit-álcából kilépő lopakodónak. Különös, madárszerű hajó volt, ershani jelvénnyel az álca alatt és piramis motívumokkal. Egy nagai, egy chiss és egy muun meneteltek le a rámpán. A trió két humanoid tagja jobb és baloldalt álltak meg a muun mester mellett, de nem mögötte, jelezve, egyenrangúak.
- Carlos kuzin, örülök, a Sötét Oldal erősítse meg szövetségünket - lépett előre a másik muun és bemutatta társait. - Ő itt Adisra nagyúr, régi bajtársam, Darth Enz tanítványa, - mutatott a chissre, majd a nagaira -, ő pedig Nihl nagyúr, a nagai császári trón jogos örököse… más néven a Sárkány. - Megtiszteltetés - hajtotta meg magát Carlos kétszer is, elmerülve a sötét oldali kisugárzásban. E’raan, elpusztult rybet mestere teljesen más volt ezekhez a sötét urakhoz képest. Carlos számára, aki megszokta, hogy egyetlen sötét oldali a galaxis ezen szegletében… egyszerre volt ijesztő és inspiráló. Végül megrázta még egyszer muun testvére kezeit. - Én is örülök a viszontlátásnak… Ickyx kuzin.
[folyt.köv.]
|
|
|
Adumar
Feb 12, 2024 0:11:17 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Feb 12, 2024 0:11:17 GMT 1
Amennyire összevissza, hirtelenkedve, szinte egymásnak ütközve igyekeztek egymás ionnyomán taposva minél több segélyszállítmányt a rendszerbe juttatni a katasztrófában PR-, vagy tényleges szempontok alapján érintett hatalmak, olyan méltóságteljesen, szinte ráérősen úszott az Adumar újonnan létrejött, szerves és szervetlen, élő és élettelen anyagok egymás közti mixéből felépülő aszteroidaövének központi része felé az Egyesült Galaktikus Birodalom Ramakaz Hadtestének és Ismeretlen Vidéki Egyesült Főszektorainak, más néven a Megszállt Államok Közösségének, de ahogyan a helyi potentátok hívták, a Neue Kaiserreich-nak a flottája, jelezve, hogy az EGB nem felelős semmiért, nem gyötri a lelkiismeret, nem pusztítani és nem háborúzni, de nem is kétségbeesetten segíteni jön, hogy kompenzáljon valami vélt, vagy valós, elkövetni vélt, de el sem követett bűntettet… egyszerűen csak megadták a módját, hogy jelen legyenek a galaxis sorsát sorsdöntő mértékben befolyásoló helyszíneken és pillanatokban.
Hiszen Freiherr Reuenthal, az Ismeretlen Vidék és Ramakaz flottaadmirálisa, az EGB Vezérkar harmadik teljes jogú tagja ennél kevesebbért el sem hagyta volna honi bázisait, a Nagi és a Csilla nemesi udvarait, főképp nem hagyta volna katonai-diplomáciai kötelezettségei tudatában jó ok nélkül hátra kedves feleségét, Chiko Fujiwarát, akit mellesleg szoros családi kötelék fűzött nem csak a Nagi uralkodói házai utáni leghatalmasabb családjához, a kancellári posztot is birtokló Fujiwarákhoz, de a szintén jelen lévő Hiroyasu Régens Feleségéhez, unokatestvéréhez, Keiko Fujiwarához is.
És, ahogy annak rendje és módja szerint az ilyen protokolláris látogatások rendjét előírták az ó-cosrai protokollholokönyvek, amelyekből Reuenthal flottaadmirális és udvartartása napi rutinját szervezte, az EGB távoli vidékeinek urai most is figyeltek rá, hogy az események jelentőségéhez mérten, reprezentációs szempontból a lehetőségek maximuma szerint képviseltették magukat.
Nem egy, hanem rögtön két Sovereign-osztályú szuper-csillagromboló érkezett a Ramakaz-szektorból, hogy kifejezze, mennyire komolyan veszi az EGB távoli vidékeiért felelős vezetés Adumar katasztrófáját… a Reuenthal flottaadmirális zászlóshajójaként szolgáló Mittermeyer mellett ott lebegett számos kisebb csillagromboló és csillagcirkáló kíséretében a SovSD Heinessen, Reuenthal flottaadmirális legmegbízhatóbb szárnysegédjének, Oberstein flottakommodore-nak a zászlóshajója is. A két szuper-csillagromboló mögött segély-ellátmánnyal megrakott transzportok sorakoztak, készen arra, hogy vezetőik jelzésére elindítsák mentőegységeiket az aszteroidaövbe… de kimért arisztokratákhoz hűen Reuenthal és stábja előbb fel akarta mérni helyzetet. Mielőbb nyakra-főre nekiállnak humanitárius célokra vesztegetni értékes erőforrásaikat.
A Mittermeyer parancsnoki tárgyalójában a már-már anorexiásan szikár, kimért Oberstein kommodore szokásához híven türelmesen hallgatta, amíg feljebbvalója, a két különböző színű szemmel és igazi ó-cosrai arisztokrata fennköltséggel megáldott Reuenthal flottaadmirális elemzi a helyzetet. - A kis klón csipája Donnerwetter módon kinyílt - kortyolt bele főtiszt-társait majdhogynem megszégyenítő módon alderaani óborába Reuenthal. - Még meg sem száradt a holografikus tinta bitkódja Solo Főinkvizítor vélelmezett halálának jelentésén, de Tierce már a Fondor átvételét fontolgatja… és a Vezérkar átszervezését, hogy ezzel a nevetséges lakosságarányos rendszerrel, ami semmibe veszi az egyes főszektorok eltérő gazdasági-erőforrásbeli és katonai jelentőségét, hogy ezzel ágyazzon meg a sehonnai felemelkedett kis barátainak velünk szemben, a Cosra kultúrájának és vérének valódi letéteményeseivel szemben... hogy nem szégyelli magát... - A teutonok még megelőzhetik őket - szólt közbe Oberstein. - A rendmester szerint végeztek a külső első rendi bázisok átvételével a Neuschwabenlandtól a Knot-főszektor aljáig.
- Ez a szemenszedett, szemtelen közigazgatási reform, Herr Folettenkommodore, ez nem Tierce egyedüli agyszüleménye, ezt Folett Großadmiral támogatása nélkül nem terjeszthette volna - rázta a fejét Reuenthal. - A klón csökevény nem fegyverekkel, tisztességes módon akarja megvívni ezt a háborút, hanem mindenféle firkálmánnyal… - Azt akarja mondani, hogy talán Kyron lázadása mellé kellett volna állnunk, flottaadmirálisom, ahelyett, hogy leverjük a keményvonalasokat a Cosránál? - villant meg sápatag szürkén Oberstein tekintete.
- Kyron és a bolondok az első adandó alkalommal rakétaözönt uszítottak volna a Köztársaságra, Coruscantra, a deizmus templomaira - rázta a fejét Reuenthal. - Nein, az az Atya akaratával ellentétes lett volna. De lám, amióta Anakin Solo alulról szagolja a Jedha csillagporát, Tierce úr sem méltóztatik a korábbi, Önnek tett ígéreteihez tartani magát… - villantott haragos, kékes-feketés tekintetet Obersteinre Reuenthal. - Mindezt úgy, hogy tehetséges főtisztjeim életét invesztálom ebbe a tervbe, Herr Flottenkommodore. Nem is egyét… - Most, hogy a Deista Egyház Coruscanti Szinódusa jóváhagyta a követlevelemet, megkezdhetjük a közvetlen tárgyalásokat Coruscanttal, annak ellenére, hogy államaink formálisan hadban állnak - sürgette Reuenthal indulatainak fékezését a számító Oberstein. - A Jedhán elszenvedett veszteségek pedig csekély árat jelentenek ahhoz képest, hogy Vostroya végre a polgárháborúba süllyed, amelyben mindig is leledzenie kellett volna, az Első Rend vezetőit pedig várja az árnyékviláguk…
- Ez az egész… esztelen pusztítás… - pillantott ki az aszteroidaövre, ami Adumarból maradt Reuenthal a fejét csóválva - ez a kulturálatlan hitetlenség… Wir sollen in diesem Kampf nie wieder allein sein… nem lehetünk többet egyedül ebben a küzdelemben. Ha gátat akarunk szabni a technokraták, eszelősek és dimenzióidegenek befolyásának, partnerséget kell építenünk. A Nagi formális támogatása nélkül nem akarok megállapodni Coruscantal. - Dorvan külügyi megbízott nem kötötte feltételekhez a további tárgyalásokat - jegyezte meg halkan Oberstein. - Dorvan külügyi megbízott annyi felhatalmazással nem bír, hogy személyesen idejöjjön - rázta a fejét Reuenthal. - Nem, ahhoz, hogy a Csilla is velünk tartson, amikor nemet mondunk Tierce ostoba tervére, szükségünk van a Nagira, tehát szükségünk van Hiroyasu sógoromra. Függetlenül attól, hogy végül melyik csuhás ér ide Coruscantról elsőnek, hogy szóba álljon velünk.
- Még így is sokan lesznek a Vezérkarban, akik azt fogják mondani, hogy ez a Lázadás támogatása - jegyezte meg tisztelettudóan, halkan a mindig alternatív perspektívát kínáló Oberstein. - Benedicatus atya pápasága majd meggyőzi a hitetlenkedőket - rázta a fejét Reuenthal, majd meggyőződésének jeleképpen deista keresztet vetett. - És különben is… elég bárkinek az EGB-ből elolvasni a legutóbbi coruscanti híradásokat… lassan birodalmiabbak lesznek nálunk a humanocentrizmusukkal, a hatékony titkosszolgálatukkal… lassan azt kell hinnem, hogy Folettből nem is az ideológiai különbségek feletti meggyőződés, hanem a színtiszta irigység beszél..
- Ahogyan Herr Freiherr parancsolja - hajtotta meg magát Oberstein, aki mindig tudta, meddig mehet el, és minél tovább nem. - Üzenjek Ribbentrop grófnak, hogy csatlakozzon hozzánk, és készítse elő a megbízólevelét? - Először csak én megyek át, a szarvas mocsok S'hanar és barátai utódlását majd később foglaljuk írásba - pillantott a közelbe manőverező nagai zászlóshajó és kísérete, az Adumart egyszer már megjárt, akkor és itt szerzett sérüléseiből újszerű formába renovált Yamato látótérbe kerülő hatalmas, történelem előtti vízfelszíni óriás csatahajók alakjára emlékeztető tornyos sziluettjére Reuenthal, ahogyan kontingensük megközelítette Hiroyasu régens nemrég érkezett zászlósflottáját. A flottaadmirális elégedetlen szájrándulással vette tudomásul, hogy a nagai óriások árnyékában vagy fél tucat vörös-zöld jelvényes Turbulent-osztályú zsebcsillagromboló, a Népi Demokratikus Kongresszus hasonló diplomáciai-humanitárius céllal érkezett hajói manővereznek. - Remélem, sógorom nem gondolja komolyan, hogy meghívja magához azokat a Verräterfrontistische pojácákat is…
- Az ott a Soontir Fel - állapította meg az egyik zsebcsillagromboló adatait leolvasva Oberstein. - Jagged Fel államfő és Hiroyasu régens köztudottan jó barátok. - De nem családtagok, und bei uns, Familie kommt immer vor - húzta ki magát gőgösen Reuenthal. - Kommodore, készítse fel a siklómat. Átszállok a régens hajójára. Tudassák Hiroyasu őfelségével, hogy sógora úton van.
[folyt. köv. ]
|
|
|
Adumar
Feb 18, 2024 13:50:09 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Feb 18, 2024 13:50:09 GMT 1
Ahogyan a Yamato, a Nagai Császári Űrerők újjáépített zászlóshajója megközelítette az Adumar bolygópályái közül a legalacsonyabb még biztonságosnak minősülő stációját, a régi idők vízfelszíni flottáinak adó- és lövegtornyos, parancsnoki hidas felépítésére hajazó kolosszus láttán odalent a bolygón bizonyára sokan összerezzentek volna, emlékezve a zászlóshajó legutóbbi adumari megjelenésére, amikor Darth Enz, azaz PuYi császár sötét oldali csapatai csaptak össze a zászlóshajó új gazdája, az akkor árulónak kikiáltott Hiroyasu Régens expedíciós erőivel, miközben odalent épp a chiss nemesi családok próbáltak dűlőre jutni otthonuk újraegyesítése végett… egyszóval, sokan összerezzentek volna a bolygón, ha lett volna még bolygó, és ha nem lett volna halott, eltűnt, vagy az aszteroidamezőben keringő mentőegységek és ideiglenes menekültszálló-hajók lakója az adumariak jelentős többsége, akik számára PuYi, Hiroyasu és Mikasa hercegő, valamint szövetségeseik mindent eldöntő űrbéli és felszíni összecsapásának emléke bizonyára eltörpült hazájuk, bolygójuk tökéletes pusztulásának masszív traumája mellett.
S legalább ennyire döbbenetes volt a látvány Hiroyasu számára, ahogy szeretett Adumarja, korábbi otthona és emlékeinek, értékeinek őrzője, a katonai szolgálat tisztességét a szabadsággal és szerelemmel, szabadon bárkivel megélhető szerelemmel fuzionálni és kibékíteni megkísérlő Adumari Katonai Akadémia semmivé, kőtörmelékké vált.
Mert bár a Krizantém-trón Régense és Fumiko kislánycsászárnő képviselője nem volt jelen a pusztító találat becsapódásakor, gondja volt rá, hogy fogadóterme, a Yamato egyik parancsnoki körletéből kialakított, a Nagi Császári Palota régensi termeinek kicsinyített másaként szolgáló iránytóközpont egyik félkör alakú falán folyamatosan ismétlődő visszajátszás mutassa Adumar pusztulását a bolygó körül keringő, távolabb lévő hajók holokamerái kereszttüzéből felvéve és a falra vetítve, emlékeztetve a Régenst arra, hogy mi történt itt, hogy minek az eszkalálódása milyen veszélyt jelenthet a galaxisra… és egyúttal Hiro elméjébe égetve szeretett második hazája utolsó pillanatait.
- Nya, ez unalmas - jelentette ki a Régens privát testőrségének és ágyasainak kis csapatát alkotó nőstények egyike, a macskaszerű neko, Kyoko. Ezek a testőr-szeretők mindenhová elkísérték Hiroyasut, amikor távol volt feleségétől, az ilyen ügyekben rendkívül konzervatív és féltékeny Keiko Fujiwarától, akinek szent meggyőződése volt, hogy kedves férjének minden este otthon lenne a helye már jó órákkal vacsora előtt, hogy segítsen fürdetni és tisztába tenni a Régens atyai kötelezettségeinek gyümölcsét, a kiterjedt Krizantém-dinasztia és a befolyásos Fujiwara-klán hosszú idő után első közös utódját. - Nem nézhetnénk inkább valami mást?
- Hiro emlékezni akar rá, hogy milyenek voltak az Adumar utolsó pillanatait. Emlékezni és emlékeztetni. - jegyezte meg a társaság szexre legkevésbé - pedig Hiroyasu rendszeresen próbálkozott -, gyakorló verekedésre leginkább kapható tagja, a chiss Tresna, aki húga, Mikasa hercegnő egyik legszorosabb szövetségese volt, de amikor korábban itt járt, az adumari csatában súlyos sérüléseket szerzett, és csak kibernetikus implantok segítségével mentették meg. Amióta pedig Nagira értek a Nordgardon és Odessenen történtek hírei, az amúgy is komor, gépies chiss nő csak még magának valóbb lett. - Emlékeztetni arra, mi történik, ha nem cselekszünk időben… - mormogta még halkan.
- Akkor sem kellene feleslegesen demoralizálni ezzel a hídlegénységet, hogy mindenhol ez megy - tette hozzá a testőr-trió harmadik tagja, Rieko, egy humánközeli fajhoz tartozó fejvadász, akinek külseje alapján legalábbis már rég Tatooine, vagy Odessen prófétista-leszbikus lázadói között lett volna a helye, de jelenlegi szolgálata Hiroyasu mellé kötötte védelmező ágyasként, és tán ennek köszönhette, hogy még egyáltalán életben volt. - A cicussal értek egyet…
- Én viszont úgy gondolom, hölgyeim, hogy nagyon is tanulságos látvány, és a Régens úr osztja a véleményemet… - lépett közelebb a kijelzőt figyelő trióhoz személyesen Hiroyasu régenssel a nyomában egy fél szemű, ezüstös hajú sephi, akit az alvilágban Zara tábornokként, az Ezüst Báró nevű alvilági gyűjtő és manipulátor fegyveres erőinek parancsnokaként ismertek. - Ahogyan a Báró is. - Nem árt, hölgyek, ha további vendégeink is látják - tette hozzá a tábornok mellett érkező Hiroyasu, miközben egy adjutánsával konzultált. - Úgy, szóval mindketten megérkeztek? Egyszerre vezessék be őket. - Jok’hai! - hajtotta meg magát a személyi titkár tiszt és pattogó léptekkel távozott.
- Utasítsák Yoshiwara admirálist, hogy tartsák ezt a pályát, ne menjünk közelebb az aszteroidákhoz - szólt még oda a zászlóshajó manőverezésért felelős tényleges parancsnoki hídjával kapcsolatot tartó nagai hadnagynak Hiro, majd elfoglalta helyét a galaxistérképek megjelenítésére is alkalmas, hatalmas függőleges holofal előtt, melynek oldalsó szimképernyőin továbbra is Adumar kataklizmája futott. - Bár csak Odessenről is lenne bármiféle felvételünk… - harapta be az ajkát Hiroyasu, háta mögött összekulcsolva kezeit. - Talán ha látnám az utolsó pillanatokat… - Nincs bizonyíték rá, hogy Mikasa meghalt, nya - húzódott hozzá közelebb a régenshez legközelebb álló Kyko és lompos neko-farkával megsimogatta a férfi hátát.
- Ha Ershan foglyul ejtette volna, kérkednének vele - vetette ellen Hiro. - A halálával is - jegyezte meg Rieko. - Egyiket sem teszik. - Usanagi beépített életjelfigyelő jeladójától egyértelmű pinget kaptunk - tette hozzá Tresna, Hiro vállára téve a kezét, jelezve részvétét. Az Enz oldaláról átállt hatamoto mindannyiuk jó barátja volt, halála megdöbbentette őket. - Mikasáétól nem kaptunk ilyet. És a Nagin tartózkodó Penge-összekötők sem jeleztek semmit.
- A bizonytalanság rosszabb - sóhajtott fel Hiroyasu. - Talán, ha egyértelműbb javaslatot terjesztünk a nemesi házak elé, vagy a magáncsapatok bevetését engedélyezzük… - A Báró jól tudta, hogy Nordgard halogató gerillataktikája előbb-utóbb kudarcra van ítélve a Köztársaság beavatkozása nélkül - jegyezte meg Zara. - És így megmentettük a nordgardi flotta nagy részét. Már csak meg kell oldanunk, hogy utat nyissunk Desevro területei felé és tárgyaljunk az ottani új vezetéssel, és egyesülhessünk velük. - Későn cselekedtünk, és akkor is tétován, arra számítva, hogy a Köztársaság nem süllyed bele abba a tébolyba, mint amibe süllyedt - rázta a fejét Hiroyasu. - De most kiköszörüljük a csorbát…
Ütemes léptek hangzottak fel a háta mögött.
- Guten Tag, Schwagerbruder - lépett a Régens mögé a nagai flottaőrök kíséretében érkező Reuenthal admirális, és arisztokratikus kézfogással üdvözölte Hiroyasu sógort, aztán két különböző színű szeme alig tettetett lenézéssel végigmustrálta a nagai parancsnok színes kísérőit, végül tekintete megállapodott a parancsnoki terem másik bejárata felől közelítő sebhelyes, zöld egyenruhás, vörös váll-lapokat viselő férfin. - Sie wagen nicht dass… - Türelem, Reuenthal sógor - nyúlt ki azonnal a cosrai főnemes Freiherr felé a reakcióra számító Hiro. - Jagged Fel ugyanúgy jó barátom, és épp csak azért nem vagyunk közelebbi rokonok…
- Mert Kaiserin Fumiko még neki túl fiatal, verdämmt - húzta el a száját az NDK államfőjének érkezése láttán Reuenthal. - Én is örvendek, flottaadmirális - biccentett a gunyoros tekintetet és megjegyzést figyelmen kívül hagyva Jagged Fel. - Nem várt, de érdekes meglepetés… - pillantott Hiroyasura kérdőn a volt chiss pilóta és birodalmi ex-államfő. - Ugyebár…
- Bocsássanak meg nekem mindketten, hogy egyiküknek sem jeleztem, hogy egyszerre tartunk kettős audienciát - igyekezett hiába leplezni alamuszi vigyorát Hiroyasu, majd hivatalosabb hangnemre váltva folytatta: - Feltételezem, megtisztelik a Yamato és szerény személyem semlegességét azzal, hogy nem ugranak egymásnak.
- Technikailag hadiállapotban vagyunk ennek a Frontrotverräternek a gyülevész szakadárjaival - sóhajtott fel Reuenthal kritikusan. - De hát legyen, ha sógorom kérése ez… már csak azt nem értem, miféle közös témánk lehetne, hacsak nem vadászni kézülünk ezzel a… - pillantott Jaggedre. - Pederaszta közemberrel. - Szívesen átküldöm magához az édesanyámat, ha deista imákat szeretnének együtt mormolni, valószínűleg önnek elviselhetőbb vacsorapartner, mint nekem… - vágott vissza Jagged. - Ihre Väter… forogna a sírjában, ha látná magát - csóválta a fejét Reuenthal. - Maga a Birodalom árulója… - Ez nézőpont kérdése - vonta meg a vállát Jagged.
- Sógor, én is a Nagai Birodalom árulója voltam, mielőtt az államfője lettem .- tette megnyugtatóan Reuenthal vállára a kezét Hiroyasu. - Mindannyian tudjuk, hogy megy ez. Bármennyire is nem nyilvánvaló első ránézésére, de az alapján, amivel mindketten külön-külön megkerestetek engem, alapos okom van feltételezni, hogy közös érdekeink vannak… mindannyian azt szeretnénk, ha sem a Köztársaságot, sem az EGB-t nem emésztené el valamiféle abnormális őrület, így, vagy úgy… és mindannyian szorongatott, ha úgy tetszik kényszerhelyzetben vagyunk…
- Nehezen látom be, Hiroyasu kuzin, hogy miféle közös pontunk lehetne a cosrofrontistákkal, akik ráadásul értesüléseim szerint kyronista árulókat bújtatnak… - húzta ki magát Reuenthal. - Magára vessen, amiért fegyverrel lőtt Kyronra, ahelyett, hogy megkérdezte volna, miért és mi ellen lázad - vágott vissza a flottaadmirálisnak Jagged Fel. - Kyron azonnal lerohanta volna a Köztársaságot, háború robbant volna ki az EGB és Coruscant között, ezt pedig meggyőződéses deistaént nem hagyhattam - rázta a fejét Reuenthal. - Wir siegen anderswo. Persze ezt maga sohasem érheti, maga materialista frontpecér... - Ruhe, sógor - próbálta békíteni a másik kettőt Hiroyasu. - Ne feledd, eredetileg miért is jöttél hozzám.
Reuenthal nyelt egyet, majd Jagre pillantott, majd vissza Hiroyasura, egyelőre kétkedőn, de a nagai régens bátorítóan biccentett. - Mondd csak el. Csak így alapozhatjuk meg az új bizalmat köztünk.
- Rendben - sóhajtott fel Reuenthal. - Tierce és Folett kijátszottak. Amikor szorult helyzetben voltak, segítséget kértek tőlem a Cosra megmentéséhez, de amint Kyron lázadása véget ért, ott folytatják, ahol abbahagyták. Sőt, egy új államreformmal lényegében ki akarnak szorítani a Vezérkarból, Tierce pedig rátette a kezét Fondorra. És tovább építgetik inváziós terveiket Coruscant ellen… márpedig a megújult Köztársaság elleni birodalmi háborúnak nincs értelme, ahogy ennek sem itt - pillantott az Adumar katasztrófáját mutató képernyőkre.
- Így van - értett egyet Hiroyasu. - A Nagai Nemesi Házak fele és az adumari koalíciós partnerek egy része azért kardoskodik, hogy a Konföderáció és a Császárság az EGB ellen, a másik fele azért, hogy a Köztársaság ellen indítsunk büntetőháborút. Én azonban tudom, ki az igazi ellenség. - A dimenzionálisok - szólt közbe Jagged Fel. - Tierce és Folett.
- A Vezérkarnak semmi köze ehhez itt… - tárta szét a karjait Adumar romjai felé Reuenthal. - Ezt nem Halálcsillag csinálta, hanem a Köztársaságiak Depallo-erődje… ez a napnál világosabb… de tisztességes deista sem tenne ilyet… - Nem is erről beszélek - rázta a fejét Jagged, majd Reuenthalra pillantott. - Mint mondtam, meg kellett volna kérdeznie Kyront arról, hogy mit tud, mielőtt rálő, flottaadmirális… - Akkor adja ki nekem és kikérdezem szívesen, egy pincében - vonta meg a vállát Reuenthal. - Sajnos már elhagyta az NDK területét, új megbízatással Desevrora küldtem, alkalmi kis csapatunk hiányzó tagjával való egyeztetésre… - jegyezte meg Jagged. - Nem segíti az ügyek felgöngyölítését, Fel úr… - húzta el a száját Reuenthal.
- Ellenkezőleg, mit szólna hozzá, ha jó szándékom jeleként átadnék mindent… mindkettejüknek, amely az EGB vezetését érintő interdimenzionális összeesküvésről szól… - hunyorított Jagged a másik kettőre. - Azt mondanám, hogy Kyron összevissza hazudozott magának, hogy értékesnek állítsa be magát - húzta ki magát arisztokratikus lenézéssel Reuenthal. - Csak hogy máshonnan is vannak információim, amelyek megerősítik ezt… például maga tudja, pontosan miben sántinál a jelenlegi nagai nagykövet és Kazua gróf a maga kormányából az Ausmann-rendszerben? - pillantott Hiroyasu felé kérdőn Fel.
- Ahhoz még mi sem férünk hozzá, az utolsó főtisztemet, aki az Ausmannra ki akarta terjeszteni a befolyásomat, Folett sóbányába küldte - döbbent meg Reuenthal. - Nos, Kyronnak voltak információi … - hümmögött Jagged. - Teichii Kazua régen nem járt a Nagin, ez tény… - mormogta Hiroyasu elgondolkodva, hiszen Jagged közlendőjének ezt a részét ő is most hallotta először. - Utána fogok járni, mit csinál.
- Sógoromat talán az orránál fogva vezetik a nagai nemesi családok? - pillantott a nagaira Reuenthal enyhe gúnnyal a hangjában. - Természetesen tisztában vagyok az Expedíciós Erőim keretében történő mozgással, és a kis csínyekkel, amelyek apósom irodájáig érnek, Manchutól az Astoriason át Karafutoig. - vonta meg a vállát a Régens. - De mégsem tartóztathatom le összeesküvés gyanújával a fél kormányomat, nem lennék jobb halott bátyámnál.
- A lényeg, hogy bizonyítékaim vannak rá, hogy a Folett-Tierce tengely kapcsolatot akar teremteni egy másik dimenzióval - folytatta Jagged. - Ott azonban nem erősítés vár rájuk, hanem ellenkezőleg… egy olyan Birodalom, amelyik segíthet legyőzni itteni ellenségeinket, egyszer s mindenkorra. - Nem járulok hozzá semmihez, ami a deizmust rombolja, Jagged uram - tiltakozott Reuenthal. - A Köztársaság reformációja végeredményben… jó irány.
- Erről megoszlanak a vélemények, de úgy hiszem, kompromisszumra juthatunk - mormogta Hiroyasu. - Ha kölcsönösen tiszteljük és elfogadják egymás… másságát, már ami az ideológiai platformot illeti. Ez a közös fellépés feltétele. Ami azt illeti, engem ez a dimenzionális dolog.. Nos, nem mondom, hogy hidegen hagy, de akutabb probléma is van most a galaxisban. Méghozzá olyan, amely mellett a jelenlegi cosrai és a jelenlegi coruscanti vezetés is szóban egyaránt kiáll, de ha egységes katonai tömböt alkotunk, amelyik kész és képes ellenük fellépni, akkor ha elég erélyesek vagyunk, a deisták és a dimenzionálisok egyaránt beavatkozás nélkül végignézik, ahogyan igazságot szolgáltatunk. EGy olyan erő ellen, amelyik egyértelműen gonosz.
- Le akarja rohanni a Hapest? - kérdezte Reuenthal döbbenten. - Erre én sem számítottam - jegyezte meg Jagged is.
Hiroyasu elmosolyodott. - Érdekes gondolat, de stratégiai értelemben a Hapes legalább annyira a bizonytalan, két kimenetelű polgárháború küszöbén áll, mint mondjuk Vostorya, bár utóbbi sokkal inkább fenyeget a Cár-bombák bevetésének kétoldalú eszkalációjával, és mindkettejükre számítok, hogy ez ne így legyen - pillantott Felre és Reuenthalra Hiroyasu. - Hacsak nem akarunk sok-sok Adumart, Jedhát… és még hasonló katasztrófákat tucatjával.
Reuenthal és Jagged laposra egymásra pillantottak, majd Hiroyasu folytatta.
- A Hapesen történtek mellett nem mehetek el már csak családi érintettségem miatt sem. Rey Palpatine nem csak Charis császárnő gyermeke, de megboldogult bátyámé is. Legalább annyira Krizantém-,mint amennyire Palpatine, vagy hapan. Ez a Caedus nevű Solo-Sith nem formálhat kizárólagos jogot rá, nem tarthatja túszként… ahogyan abban sem vagyok biztos, hogy jelenleg neki, vagy Moskau Égi Marsallnak van megalapozottabb követelése a Hapan-Sith Maradvány irányítására… mert ne feledjük, Wenthar halála után az akkori és ottani Grodin Tierce Charisnak ÉS Enznek esküdött hűséget az ő örökségük tovább vitelére… a Naginak legalább annyi beleszólása kell, hogy legyen a Hapes ügyeibe, mint bárki másnak… ha nem több. És ezt meg is fogom tenni, de diplomáciai úton. Követet fogok küldeni mindkét vezetőhöz - magyarázta Hiroyasu. - És megtudakolom, melyik frakció kész velünk közösen fellépni a valódi ellenséggel szemben… akik ténylegesen felelősek az Adumart ért katasztrófáért.
- Ha bizonyítékokat akar gyűjteni Lex Lu’uthor ellen, akkor ezen már a coruscanti deista kormányis rajta van - szót közbe Reuenthal. - Elegendő, ha összehozunk egy találkozót Oberstein kommodore és Wynn Dorvan között. A deisták elfogadják majd a baráti jobbot, és már most is kompenzálják Adumart… - Talán Lex Lu’uthor cégének bázisán nyomta meg valaki azt a bizonyos piros gombot… és talán egyikünk számára sem jó partner az OCP - értett egyet Hiroyasu. - De nem, ebben nem akarok Coruscant új uraival szembemenni, ez az ő feladatuk. Nem a Commenor ellen akarok vonulni… - pillantott a másik kettőre. - Akár a maguk haderejével közösen, szövetségben, uraim.
Hiroyasu kifújta a levegőt a másik kettő kérdő tekintetét látva, majd megadta a magyarázatot. - Hanem Ershan ellen. En Sabah Nuur birodalma megtestesíti mindazt barátaim, amit az önök által egyrészt kedvelt, másrészt elítélt interdimenzionális és deista erők legsötétebb oldalai képviselnek. Minden pusztítás és rossz, ami ezekben a frakciókban és ideológiákban megjelenik… végső soron Ershan és Nuur nagyúr műve. Nordgard pusztulása, Odessen pusztulása… a Tatooine megsemmisülése. Barátok és bajtársak ezreinek, millióinak halála… a húgom, Mikasa hercegnő és gyereklánya, az unokahúgom meggyilkolása, vagy foglyul ejtése, még magam sem tudom…
Hiroyasu feltüzelve végignézett a másik kettőn. - El tudok fogadni egy kevésbé demokratikus rezsimet Coruscanton, a deizmus jegyében? Igen, legalább annyira, mint egy frontista szomszédot Generisen, ha egyik sem akarja ráerőltetni szellemiségét a Nagai Birodalom népeire… el tudom fogadni, hogy vannak olyan dimenziókon kívüli erők, amelyek ellen össze kell fognunk, mint e galaxis jogos örökösei, gyermekei? El tudom fogadni, mert megbízom kettőtök szavaiban még ha ez azt is jelenti, hogy Folett főadmirálist és Tierce Főkormányzót is ellenségemnek kell tekintenem. El tudom fogadni az adott szavatokat, hogy mindent megtesztek majd azért, hogy Vostroya népeinek ellentéte ne forduljon tömeges nép- és rendszerirtásba? El tudom, ha végre megadjátok nekem - kacsintott Reuenthalra és Jaggedre Hiroyasu, majd elszántan folytatta:
- De amit ez a Nuur nevű pojáca és a sehonnan jött sleppje csinál, ezt nem tudom és nem is fogom elfogadni. Ha létezik még normalitás a galaxisban, ha létezik olyan része az EGB-nek és a Köztársaságnak, amelyik új meggyőződéseivel együtt is megmentésre érdemes, ha létezik még olyan alkalmi szövetség, amelyet húgom és azóta halott barátai elmondásuk alapján a Tython nevű rendszerben kötöttek a Káosz ellen birodalmiak, köztársaságiak, frontisták és jedik között, akkor ennek a szellemiségét most nekünk, uram, nekünk hármunknak legalább meg kell őriznünk és tovább kell éltetnünk… Ershan pusztítása és rombolása, az új Káosz ellenében. És ha vannak olyan erők a világon kívül, ahová átnyúlhatunk segítségét - pillantott Jaggedre Hiroyasu -, akkor tegyük meg, bánom is én. De Ershan pusztító hadjárata, amely már a galaxis egynegyedét felégette, nem folytatódhat tovább. Mert bizonyos vagyok benne, hogyha kitör a deista Köztársaság és a dimenzionalista EGB háborúja, akkor En Sabah Nuur birodalma lesz a nevető harmadik, és a hozzá hasonlók fogják majd uralni a galaxist, uraim... Ha nem lett volna a nordgardi háború, ha Zwerth szenátor és az odesseniek nem szánják rá magukat egy utolsó kétségbeesett lépésre a Depallo-erődben… és akkor a hiba, és Adumar katasztrófája sem történik meg.
- Ezt honnan tudják? - kérdezte Reuenthal. - Van bizonyíték? - Az Ezüst Báró hírszerzési hálózata be van épülve az OCP, a Köztársasági Hadsereg, illetve Commenor és Serenno politikai vezetésébe, alacsonyabb szinteken, de alapvető információink vannak a Depallo-erődben történtekről. - szólalt meg most Zara tábornok. - Mi segítettük Hiroyasu régenst az információkkal, és hajlandóak vagyunk azokat Coruscant rendelkezésére bocsátani, amennyiben szabadon engedik a deisták a fiamat, Kai-t.
Hiroyasu Reuenthalra pillantott. - Most már érti, miért van szükség az Ön közbenjárására is, flottaadmirális? A Köztársaságnak értesülnie kell a tervekről, hogy távol maradjanak, amikor a Nagi, Ramakaz és Generis egyesült erői megindulnak Ershan ellen… ha már csatlakozni nem akarnak majd hozzá. És, hogy beavatkozzanak, ha esetleg a Hapes nem a megfelelő oldalra álljon a konfliktusban… ami pedig az EGB-t illeti, nos, miután Jagged barátunk és hozzánk húzó interdimenzionális kapcsolatai segítségével rábírtuk Folett főadmirálist és Tierce-t, valamint interdimenzionális szövetségeseit a lemondásra, Ön marad az egyetlen vezérkari tag, Reuenthal sógor, akkor pedig úgy és olyan békét köt Coruscanttal, amilyet akar…
- Feltéve, hogy elismerik az NDK, illetve az alkalmasint hozzá csatlakozni kívánó területek szuverenitását - tette hozzá Jagged. - És kiterjesztik a békeszerződést ránk, illetve kölcsönösen garantáljuk a vallásszabadságot - vagy a vallástalanság szabadságát. - Akzeptabel… - mormogta Reuenthal. - Elfogadható. De Kyront kiadja nekem. - Amennyiben ráhatásom lesz, és nem igazol el máshová - hunyorított Jagged. - De akkor maga is teszi Noel Naberrie-vel. Amennyire ön meg van győződve a rendadmirális ártalmasságáról, én annyira Naberrie ártatlanságáról.
- És mindketten aláírásukkal vállalják, hogy a különleges erőik együtt dolgoznak annak elkerülésén, hogy a vostroyai polgárháború Cár-bombák tömeges bevetésével járjon - tette hozzá Hiroyasu. - Ez az én további kiegészítő feltételem. Az esztelen bolygópusztításnak véget kell vetni. - Teutonok és sztalkerek egy oldalon - mormogott Reuenthal. - Ilyet még nem láttam. - Mindegy, hogy csinálják, katonai úton, vagy diplomáciai úton, tárgyalóasztalhoz kényszerítve az NKVD-t és a vörösöket - rázta meg a fejét Hiroyasu. - Ne higyjék, hogy a Nagin nem vagyunk képben azzal kapcsolatban, hogy mi zajlik a galaxisban. Ha kell, személyesen megyek Vostroyára közvetíteni. Vagy a Hapesre.
- Ha megöleti magát, Hiroyasu kuzin, azzal nem vagyunk előbbre - jegyezte meg Reuenthal. - Inkább a testőrségének megerősítésén kellene dolgoznunk. - Egyetértek - jegyezte meg Jagged. - Mindannyiunknak több testőrre lesz szüksége. - Jöjjenek velem, a szomszéd teremben tálalva van a vacsora - invitálta Reuenthalt, Felt és a többieket maga után Hiro. - Utána megbeszéljük a továbbiakat, beleértve a személyi biztonságunk kérdéseit. És egyezménybe fektetjük. Ez lesz a mi kis… titkos Protektorátusunk. Ha pedig addig bárki bármivel próbálkozna ellenem, vagy Jag barátom ellen...
- Akkor, amíg az EGB vezérkari tagjai is az asztalnál ül, kétszer is meggondolja majd a merénylő, hogy a Nagi és Generis mellett a Cosrát és a Ramakazt is magára haragítsa, wunderbär - mordult fel Reuenthal. - Szóval biztosítéknak jöttem ide. - A család az család, kuzinom - vigyorgott a kétszínű tekintetű cosrai arisztokratára Hiroyasu. - De azért arigato kosaimas.
- Sajnálatos, hogy a chissek ezúttal távol maradnak - jegyezte meg Jagged, leplezve a rátörő kuncogást a Régens ravaszsága felett.
- Nem csak, hogy van némi... rossz tapasztalatuk Adumarral kapcsolatban, de ők már azt is megtapasztalták, milyen, ha polgárháború szakítja ketté őket, nem akarom őket feleslegesen és idő előtt belerángatni - magyarázta Hiroyasu. - Ha nyilvános lesz, minden bizonnyal csatlakoznak hozzánk. Majd Tresna gondoskodik róluk - pillantott testőrei egyikére, majd folytatta: - Jöjjenek, uraim, együnk, igyunk, szórakozzunk, értékeljük, hogy egyetlen Fujiwara sincs itt. Különösen nőnemű penészvirágok nem.
- Szia, egyenruhás szép fiú - siklott oda Rieko Reuenthalhoz, aki egy pillanatig megrökönyödve nézte. - Sind sie Lesbianerin? - kérdeze végül. - Neked minimum biszex, édes - kuncogott a felnyírt hajú nő, miközben Kyoko Hiroyasu-ba karolt bele, Tresna pedig élénk, a legkevésbé sem szexuális töltetű beszélgetésbe merült Zara tábornokkal az oldalfegyvereikről.
Jagged egy pillanatig magára maradt a megjelenítő mellett, megdöbbenve azon, hogy egyedül neki nem maradt úgymond… párja a vacsorai utáni elfoglaltságokra. - A fenébe is - mormogta maga elé. - El kellett volna hoznom magammal Uljanát.
|
|