|
Adumar
Jan 6, 2017 15:52:48 GMT 1
Post by Enz on Jan 6, 2017 15:52:48 GMT 1
Vaikent mostanában elég rossz álmok gyötörték: legutóbb őt és Tarát fenyegették titkos együttlétük alkalmával, most pedig azt álmodta, hogy hirtelen az irodájába kerül egy támadó, és jól megragadja. Ő pedig hiába kiabálna őrökért, a torkán egyszerűen nem jön ki semmiféle hang, de még a titkos pánikgombot sem tudja megnyomni. Szerencsére az egész csak egy rossz álom volt, munka közben szunyókált el az irodájában. Igazán nem volt rá ez jellemző, így a sok stressznek és kimerültségnek tudta be a dolgot. Kényelmetlennek érezte a székét, így hát kissé ügyetlen mozdulatokkal felkelt, majd picit megnyújtózkodott. Hm, mit is kellene most csinálnom, töprengett közben, aztán rájött: szüksége van arra a berendezésre, amit még Hiroyasu herceg helyezett el nála megőrzésre. Vicces, sosem hittem volna, hogy valaha szükségem lesz még arra az Erőmérőre, gondolta magában szórakozottan, ahogy kilépett az irodája ajtaján. A titkárnője kissé meglepetten nézett rá, de egy szót sem szólt, ahogy elhagyta az irodát, majd megindult a folyosón a helyiség felé, ahová azt elhelyezte. Emlékezett még rá, ahogy a herceg húga Erőérzékenységének bizonyítására használta az eszközt, és aztán egy olyan helyiségbe rakta azt, amihez csak kettejüknek van hozzáférése. A hely előtt egyetlen őr sem állt: elvégre ehhez a raktárhoz csak ketten féltek hozzá, és mégis ki az, aki magától lopna? Rátette az ujját az olvasóra, majd a berendezés letapogatta a retináját is. - Tara - mondta be a jelszót, az ajtó pedig feltárult. A szoba közepén lévő asztalon még mindig ott állt az Erőmérő, ő pedig egy laza mozdulattal felkapta. Most hirtelen fogalma sem volt róla, mihez is van rá szüksége, de nem is érdekelte különösebben. Az eszközzel együtt visszasétált az irodájába, ahol a titkárnője felpillantott rá. - Ketten keresték. Az egyikük... - ...a Chiss Unió követe - bólintott Vaiken, akinek valamiért eszébe jutott a dolog. - Engedjék be őket. - Az akkreditációja nincs teljesen rendben - jegyezte meg a titkárnő, de Vaiken rá se hederített. - Egy szövetséges állammal szemben nem lehetünk tiszteletlenek. És hívja ide a jelen lévő rangidős tisztet! A titkárnő nem merte megkérdőjelezni, és ennek megfelelően cselekedett. Az ajtó nemsokára kinyílt utána, és megérkezett a chiss vendégük, nyomában egy muun kísérővel. Szokatlan páros, nem túl sok muun élhet Csillán. Vaiken maga sem tudja, miért, szótlanul odanyújtotta neki az Erőmérőt, amit őt elvett, majd az egyik zsebébe csúsztatta. Pár pillanat múlva pedig Gregor ke Halbegardia lépkedett be az ajtón, védejegyévé váló sétapálcájára támaszkodva, mögötte adjutánsával. Láthatóan nem örült túlságosan a váratlan hívásnak, de a férfi alapból elég barátságtalan jelenség volt. - Örülök, hogy szakított ránk időt, főparancsnok - hajtotta meg magát enyhén a chiss. - Az Unió és a Tanács tagjainak üdvözletét hozom. - Enyém az öröm, Adisra úr - bólintott Vaiken, és fogalma sem volt, honnan tudja a nevét. Talán valamelyik jelentsében olvashatta, és most beugrott. - Tolmácsolja jókívánságaim odahaza. - Ehhez egy kis segítségre lenne szükségem - jegyezte meg az egyik arcán furcsa hegekkel rendelkező férfi. - Sajnos a hajónk komputere kicsit meghibásodott, így félő, hogy nem tudnánk megfelelő diplomáciai kódokkal bejelentkezni hazafelé menet. - Semmi probléma - bólintott azonnal készségesen, mintha valaki csak a szájába adta volna a szavakat. Máskor mindig feszélyezte a diplomáciai jópofizás. - Gregor altengernagy önökkel tart kíséretként. - Nem lenne elég ehhez egy alacsonyabb rendfokozatú kísérő? - tört ki Gregorból a tiltakozás. - Ne legyen ilyen tiszteletlen a vendégekkel, kérem - mosolyodott el Vaiken, ami pedig nem volt túl gyakori szokása. - Egy kis utazás jót tesz majd magának is. - Ahogy parancsolja - felelte szárazon a fickó, majd a rövid búcsút követően követte őket kifelé. Ahogy a csapat távozott az ajtón, Vaiken újra visszaült a székébe. Fura egy nap volt ez, annyi biztos.
Adisra elégedetten konstatálta, hogy minden a tervnek megfelelően halad. Még akkor se utalt arra semmi, hogy lebuktak, amikor hajójuk, a Voidhunter elhagyta a bolygó orbitját, majd gond nélkül hiperűrbe lépett, a Konföderáció határait célozva meg. Most egyetlen nagyképű nagai herceggel, állig fegyverzett ubesével vagy menekülő nekoval sem futottak össze, Vaiken, pedig, bár erős akaratú volt, mégsem sebezhetetlen a trükkjeivel szemben. A hídon mellette állt Aevna, akinek láthatóan bántotta a büszkségét az, hogy nem tudta elfogni Mikasát és az ő áruló segédjét, Tresnát, de biztos volt benne, hogy máskor majd bizonyítani tud. Gregor és két kísérője kényelmetlenül foglaltak helyet a nekik kijelölt ülésekben, és valószínűleg már csak az út végét várták. Ami semmi jóval nem kecsegtett nekik, gondolta gonoszan Adisra, miközben a kijelzőt figyelte. Éppen akkorra sikerült végezniük, mikor Enz császár úgy döntött, visszatér a birodalmába. Bármi is volt a késlekedése oka, a chiss nem győzte áldani az Erőt érte: így már eredményekkel állhatott elő. Az árulás jelei egyértelműek voltak, gondolta, ahogy az Erőmérőt tapogatta a zsebében. A hajójuk megrázkódott, ahogy kiléptek a hiperűrből, és előttük a plexit hirtelen egy acélmonstrum töltötte be, a Yamato. Gregor hirtelen felpattant a helyéről, de Aevna egyetlen mozdulattal visszalökte a helyére. - Yamato, itt a Voidhunter parancsnoka, Adisra hatamoto beszél. Személyi kihallgatást kérek Puyí császártól. Elsőbbségi kód: Kappa-Satori-Oni Kuro-Midori 7-2-4. - Itt a Yamato. Átszállhat, hatamoto. Tízezer évig éljen a Császár! Adisra felállt a szekéből, majd jelentőségteljesen rápillantott a muunra. - Akkor velem tart, Ickyx?
|
|
|
Adumar
Jan 6, 2017 16:47:32 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Jan 6, 2017 16:47:32 GMT 1
Ickyx összébb húzta magán fekete köpenyét, és egy pillanatig elgondolkozott. Eddig minden terv szerint ment, de a Nagai Császár nagy hatalmú vezető hírében állt. Sőt, a muun határozottan érezte a befolyásos sötét oldali jelenlétet a most érkezett hajón. Nem lehetett kérdés, hogy ki az. Ez pedig annyit jelentett, hogy Ickyx küldetésének sikerességét és ezzel további életben maradását valójában a nagai uralkodó határozta meg. - Természetesen. - biccentett végül. - Mehetünk. - Mit képzelnek... - próbált ismét erőtlenül tiltakozni Gregor, fenyegetőnek szánt módon felemelve a sétapálcáját, de ez inkább csak szánalmas hadonászásnak tűnt, mivel Aevna hátracsavarta a férfi karját és leszorította a székére. - Jó konföderációs kutya nem csahol, nem ugrál, csendben marad. - súgta neki tört Basic akcentussal. - Átvigyük őt is? - kérdezte Adisrát, de az megrázta a fejét. - Majd a heika eldönti, hogy személyesen akarja-e kihallgatni ezt az árulót, vagy széttépeti a tofokkal. - Tofokkal? - próbált tiltakozni Gregor, de Aevna kipeckelte a száját.
Ickyx agyán átfutott a gondolat, hogy ezek a chiss ügynöknők miért hordanak maguknál szájpecket, de ekkor már a Yamato hangárjában kattantak a zsilipek a hajón, és a császári testőrség felsorakozott a hatamoto és társa fogadására.
A muun várakozásaival ellentétben nem valamiféle díszes fogadóterembe vezették őket, hanem egy, a hajó lezárt szárnyában lévő, leginkább harci szentélynek tűnő folyosóra. A különféle sith kultikus tárgyak, ősi leletek, szobrok, amulettek és mindenféle letűnt kultúra tárgyi emlékei leginkább az Obroa Skai-i gyűjtemény és egy hapan rablólovag kincstestárának keverékére emlékeztették a muunt, aki nem tudott nem engedelmeskedni a vérének, és azonnal elkezdte felbecsülni a tárgyak értékét.
Szinte észre sem vette az alakot, aki a folyosó végén állt, néhány ősi sith és nagai faragott felirat alatt. Leginkább abból jött rá, hogy ez lehet a császár, hogy Adisra a földre vetette magát. - Légy győzedelmes és boldog ezer évig, ó, felséges császár! - Ickyx az Erőn keresztül inkább értette, mint hallotta az eredetileg a nagai egy furcsa, ősi dialektusaként elhangzott szavakat. - Te Wenthar szolgája vagy, nem az enyém. Vagy jobban informáltabb vagy, mint gondolom. - szólalt meg az árnyék, Ickyx pedig rájött, hogy ezek a szavak már neki szólnak, így féltérdre ereszkedett. - Így van, Felség. Darth Ickyx szolgálatára. Őfelsége Wenthar császár asszaszinja vagyok. - És mi dolgod van a hatamotom oldalán? - érdeklődött tovűább kulturált hangnemben Enz.
- Egy csapat jedivel érkeztem a Dromund Kaasról, ahol a Renegát, Sordis nagyúr után nyomoztam. De egy Erővihar egészen Adumarig repített minket. - magyarázta a muun. - Úgy.. - morzsolgatta a szavakat Enz. - És miféle nyomát leltétek a Renegátnak bátyám székhelyén?
Székhelyen, gondolta Ickyx. Mintha nem is konföderációs terület lenne. - Semmit. - mondta végül. - A helyiek nem kötődnek Sordishoz és a kultuszához, de fény derítettünk egy fontosabb összeesküvésre is. Enz most Adisrára nézett. - Mit szólsz ehhez, hatamoto? A konföderációsok elárulták jótevőiket, le kellene bombázatnom néhány bolygót? Adisra fejét fel sem emelve felelt. - Felséges Heika, a helyzet ennél rosszabb a fő konspiratőr nem más, mint a testvéred, Hiroyasu herceg. Segítette a jediket, akikkel az asszaszin jött, bújtatta őket. És még valakit. - Szép mese.. - ráncolta a homlokát Enz, majd visszafordult a muunhoz. - És te ezt csak úgy végigülted, asszaszin? Egyáltalán tud valaki igazolni Téged a Sith Birodalomból? - Ovat praetor, Tierce Főkormányzó adjutánsa az Obszidián Rendből és a Renegát utáni nyomozás vezetője. - magyarázta a muun. - Úgy. Mindenhol ezek a kanálfejűek.. - morfondírozott Enz, majd visszafordult Adisrához. - Kit bújtattak még? - A hercegnőt. - nyújtotta át a Vaikenen keresztül megszerzett Erőmérőt Adisra. - Mikasa itt volt, Hiroyasu herceg átadta a jediknek, hogy rejtsék el valahol itt a konföderációs területen és kezdjék meg a kiképzését. Mármint.. a jedi kiképzését, heika. Ez a mérőszerkezet rögzítette Mikasa adatait, személyesen is meggyőződhetsz róla, hogy ott volt.
Enz átvette a szerkezetet és tanulmányozni kezdte, miközben arca nem árult el semmiféle érzelmet. - Szóval a fivérem menedéket nyújtott Mikasának, és jedikkel kokettál... és mit bizonyít ez a doboz? - Láttam már ilyet, heika. - jegyezte meg Adisra. - Ez egy polneyei gyártmányú Erőmérő eszköz. Daaláék és az áruló Inrokini-k hadonásztak vele a chiss világokon. Ha ez az eszköz a bátyád kezébe került, akkor nem csak a jedikkel, de az EGB-vel is kapcsolatban állhat. - És miért nem kíséreltétek meg helyreállítani a rendet személyesen Adumaron, muun? - kérdezte végül Ickyx-et.
A muun néhány pillanat gondolkozás után válaszolt. - Értesítenünk kellett Téged, Felség. A helyőrség és a konföderációs tisztek a bátyád tenyeréből esznek. Elhoztunk egy foglyot, a flottaparancsnokukat, ő is meg tudja erősíteni, hogy a helyőrségek Vaiken és közvetve a testvéred irányítása alatt állnak. Ha megkíséreljük ott helyben felelősségre vonni Hiroyashu-t, nem érünk el semmit, megölnek minket, Te pedig, Felség, nem értesülsz minderről. - pillantott végül Enzre, miközben ötven százalék esélyt adott annak, hogy most levágják a fejét, ötvenet pedig annak, hogy kitüntetik. Kamatot jelen esetben nem lett volna értelme számítani a valószínűségek mellé.
|
|
|
Adumar
Jan 8, 2017 12:49:31 GMT 1
Post by Enz on Jan 8, 2017 12:49:31 GMT 1
Enz kezében alig láthatóan megremegett az eszköz, ahogy a rajta tárolt adatokat figyelte. A félelme beigazolódott, Mikasa is rendelkezett az Erő használatának képességével, és az adatokat alapján elég szoros volt a kapcsolata az Erővel. Hiro pedig kijátszotta ellene, és most éppen jedinek képezik ki, talán éppen azért, hogy vele végezzen a jövőben. Ráadásul összeszövetkezett az árulók hamis birodalmával is, hogy elérje a célját. A dühtől nehezen tudta koncentrálni a gondolatait, legszívesebben őrjöngött volna, de tudta, hogy a kontrolálaltan gyűlölet egy kétélű fegyver, és ugyanolyan hamar felemészti a használóját, mint az ellenségeit. Kissé lejjebb engedte az eszközt, és hűvösen a muunra pillantott. Kitölthette volna rajta a dühét, eltörölhette volna a föld színéről is, és talán meg is tenné, ha nem remélhetne hasznot tőle. - Ickyx nagyúr - szólalt meg csendesen. - Ezek az információk életbevágóan fontosak, jól döntött, hogy elém tárta őket. Ezért jutalmat érdemel, ami pedig nem más, mint hogy közvetlenül engem szolgálhat. Ha sikerül jó eredményeket produkálnia, akár hatamoto is válhat magából. - Megtisztelő, felség, de tájékoztatnom kell erről Ovat praetort is... - Nem szükséges - emelte fel a kezét Enz, ezzel mintegy gátat szabva a tiltakozás lehetőségének, majd hozzátette. - Én majd személyesen értesítem erről Wenthar császárt. - Természetesen, felség - felelte Ickyx rövid szünet után, amíg gyorsan elemezte a helyzetet. Hiszen érezte Wenthar halálát az Erőn keresztül, most a tanítványa mégis úgy tesz, mintha élne. Bármi is történt, okosabbnak tűnt nem fecsegni a saját értesültségéről, nehogy véletlenül meggondolja magát a nagaiok ura, és jutalom helyett mégiscsak végezzen vele. Enz innentől kezdve nem törődött vele, hátat fordított, és a szoba központi helyén lévő fegyvertartó rekeszhez lépett, amin egy furcsa, réginek tűnő kard pihent. A császár megállt a fegyver előtt, letette az Erőmérőt, majd gondosan a kezébe vette a fegyvert. - Túl sokáig voltam távol, és nem vettem észre, hogy kígyót melengetek a keblemen. A tétlenségnek mától vége! - jelentette ki, és határozottan hátra fordult. - Adisra, biztosítsd a chissek hűségét a közelgő időszakban! - Akaratodnak megfelelően lesz, heika - hajolt meg alázatosan Adisra, aki láthatóan jól értett a szavak megfelelő megválasztásához, mert Enz most kissé elégedettnek tűnt. Fejében ezernyi gondolat cikázott, és nem tudta hol kezdjen hozzá, hogy rendet rakjon közöttük. - Jutalmul a mostani eredményedért újabb dolgokat tanulhatsz meg a Sötét Oldalról - felelte, és Adisra szokott komor arckifejezését most a kaján öröm valamiféle furcsa formája vette át. - Most távozhattok! Adisra félig meghajolva hátrált ki a szobából, Ickyx pedig követte a példáját. Tanulékony egy muun volt, biztosan jó hasznát veszi még az árulók felkutatásánál. Talán ildomosabb lett volna a Renegát ellen küldenie, de az ő fenyegetése jóval kisebb volt annál, amit Hiro és szövetségesei jelentettek. De volt még egy kis elintéznivalója, mielőtt kieszeli a következő lépését. Nem sokkal azután, hogy a két férfi távozott, újra kinyílt az ajtó, és egy fekete tunikát viselő, rózsaszín hajú nő lépett be rajta. Enz szótlanul, jéghideg tekintettel figyelte, ahogy térdre ereszkedik előtte, pontosan ott, ahol korábban az előző csapat.
- Tízezer évig éljen a császár! - Igen bátor tőled, hogy még van merszed a képem elé kerülni - szólalt meg Enz metsző hangon, és a szavak ostorcsapásként érték a nőt, aki szabályosan összerezzent tőlük. - Kudarc kudarc hátán. Dromund Kaas, Tatooine... Vajon meddig pazarolod még az időmet és erőimet a saját céljaidra? Usanagi szótlanul, szégyenkezve, arccal a földet bámulva figyelt rá. Erős és céltudatos szolgája volt, de kissé talán túlságosan is önálló újabban. Ideje volt, hogy megmutassa neki, hol a helye. A legjobb kard pengéje is elkopik, ha huzamosabb ideig nem teszik vissza a tokjába. - Van mentséged a kudarcokra, szolga? - kérdezte hűvösen Enz, mire Usanagi nehézkesen megrázta a fejét. - Az életem a kezedben, felség - préselte ki magából a szavakat. Enznek ez a viselkedés és megalázkodás máris jobban tetszett. - Megérdemelnéd, hogy vasra verjelek és mindenki szeme láttára korbácsoljalak meg - közölte, hangjában némi kéjes élvezettel, de erre Usanagi nem reagált. - De nem teszem. Ennyi azt hiszem elég megaláztatás neked egyelőre. A fenyegetésem pedig biztosan nem fogod elfelejteni, ahhoz túl okos nő vagy. - Hűséggel szolgállak a halálomig! - tört ki belőle némi megkönnyebbüléssel, Enz pedig intett neki, hogy felkelhet. - Hamarosan a gyakorlatban is bemutathatod ezt. Foglald el a szállásod a hajón, majd értesítelek! Távozhatsz - intett neki könnyed mozdulatokkal, mire a nő Adisrához hasonlóan félig meghajolva távozott. Enz felemelte a nála lévő fegyert, a Császárok Kardját, és csodálva figyelte. Ezt a Sötét Oldal erejével kovácsolták, és hatalmasabb erő volt benne, mint bármelyik fénykardban. Néha, amikor csend volt körülötte, hallotta, ahogy beszél hozzá a fegyver lelke. Megszelidítette a sötétség ezen ereklyéjét - néhány pártütő lázadóval ne bírna el ezek után? Meditálnia kellett, hogy mire Nagira érnek, tudja mi legyen a következő lépése.
|
|
|
Adumar
Oct 8, 2017 1:31:02 GMT 1
Post by Enz on Oct 8, 2017 1:31:02 GMT 1
Előbb órák, majd napok, végül már egy hét telt el Mikasa elrablása óta, és bár Alia igyekezett a jedik tanításához mérten nyugodt maradni, még mindig nem volt képes lehűteni magát az orvtámadás óta. Tudta, hogy a tiszta és nyugodt elme egy fegyver, de ugyanígy fegyver volt az a bosszúvágy, amit azóta magában érlelt. Nem lett volna szabad ezt kívánnia, de mégis jól eső bűnös érzéssel töltötte el, amikor a bosszút tervezgette. Ez az ügy ráadásul már kétszeresen is személyes volt: egyrészt tanítványát rabolták el, ő pedig nem akarta annyiban hagyni a dolgot. Másrészt, a herceg értesítette arról, hogy Puyí császár egy fiatal fiúval együtt tért vissza Hapesről, és a leírás alapján rögtön ráismert Carlra. A császár kezében volt ugyan, de végre megtalálta, és biztos volt benne, hogy nem hagyja annyiban a dolgot. Azóta azonban nem sok dolga akadt, és a beszélgetést meg két későbbi - természetesen visszautasított - vacsorameghívást nem számítva nem kapott más üzenetet a hercegtől. A hallgatás egyértelmű volt: várakoznia kellett, így hát gyakorolt, meditált és persze kicsit pihent is, hogy ne hajszolja túl magát. Minden erejére szüksége volt az elkövetkező harcban. Most is egy kád forró vízben ült, és magába szívta az illatos olajok finom, édeskés aromáját, miközben élvezte a habfürdőt. De bármennyire is igyekezett, kikapcsolni nem tudta teljesen magát. - Szar minden - állapította meg sommásan, miközben arrébb fújt egy habcsomót a víz felszínéről. Remekül összefoglalta a mostani helyzetüket. Mielőtt azonban még több hasonlóan magvas és fennkölt gondolatot fogalmazhatott volna meg, halk berregésbe kezdett valami a fürdőszobában. Először azt hitte, hogy azt hagyta valahogy bekapcsolva, de ahogy félig kiemelkedett a kádból, rájött, hogy csak kommunikátora jelez bejövő hívást. Rutinos léptekkel szállt ki a kádból, majd sietve maga köré tekert egy törölközőt, és a nappaliban lévő holovetítőhöz sietett, majd rányomott a hívás fogadására. Nem túl sokan ismerték a számát, így feltételezte, hogy a mester keresi a segítséggel kapcsolatban. A kékes fényű vetítő életre kelt, és hamarosan egy alak rajzolódott ki rajta. Alia már éppen azon volt, hogy közölje a téves hívást, mikor meglátta a mandalór páncélt viselő nőt a vonal túlsó végén. Eközben pedig csak reménykedhetett, hogy nem néhány korábbi ellenfele bukkant a nyomára és adta ki az identitását egy fejvadásznak. Mielőtt azonban megtehette volna, a nő barátságosan bemutatkozott és közölte, hogy egy bizonyo whipid mester megbízásából hívta fel. - Helló! A nevem Kytra Perry. - mutatkozott be a vonal másik végéről a hívó egy udvarias biccentés kíséretében - Egy bizonyos Aliát keresek, K'Kruhk mestertől kaptam meg ezt az elérhetőséget. - Üdv - engedett meg egy visszafogott mosolyt válaszul. - Nos, megtaláltad. Én lennék az a bizonyos Alia. A mandalóri nő láthatóan elégedett volt, hogy viszonylag könnyen sikerült megtalálnia a keresett személyt. Ez persze az egész talán legkönnyebbik pontja a tervnek. A neheze még csak most jön. - A segítségedet szeretném kérni. A mester szerint van némi kapcsolatod a nagaiokkal. Pontosabban azt mondta, dolgoztál egy ellenzéki csoportnak. Azt nem említette, mit, de azt igen, hogy segítséget kértél tőle. Így végül is, eljöttünk páran, remélve, hogy sikerül segítséget találnunk. Természetesen cserébe mi is segítünk a te problémádban, ha tudunk. - Valami azt súgja, hogy a problémáink összefüggnek - jegyezte meg, főleg az alapján, hogy elhangzott az "ellenzéki csoport" kifejezés. A whipid mester bizonyára nem így közli a dolgot, ha nem a császár fogdmegjeihez van valami köze az ügyüknek. - Mennyit jelent az a "páran" egész pontosan? Személyesen kéne találkozunk, de nem szeretném, ha fenyegetésnek vennék a jelenléteteket. Eléggé feszült most errefelé a helyzet. - Elegen ahhoz, hogy megvédjünk egy kolóniát, vagy helyőrséget. Vagy elvezessünk egy fregattot. Néhány tucatnyian. - felelte Kytra. Ami azt illeti, hirtelen nem tudott pontos számot mondani. Sietősen indultak el és a legkisebb gondja az volt, hogy mekkora a létszám. Feinn emberei, Kaur volt követői, Versta és Kai, na meg Oni. Onit nem szabad kihagyni, mert mindig rossz néven veszi - A problémáink bizonyosan kapcsolódhatnak, ha a mester hozzád irányított...Rendben, hol tudnánk találkozni? - Egy kisebb hadsereggel utazol mindenhova? - vonta fel a szemöldökét Alia, aki nem volt ilyen népes kíséretekhez szokva, mire Kytra elmosolyodott. - Bevásárolni például nem - felelte, de Alia valahogy nem találta túl megnyugtatónak a választ. - Hogy fértek el? - Emlékszel még arra, hogy fregattot említettem? - kérdezte Kytra, mire a jedi bólintott. - Nos, ez nem csak amolyan költői dolog volt. Egy fregattal érkezünk. - Remek - motyogta maga elé a jedi. Így szó sem lehetett róla, hogy ide jöjjenek Adumarra, mert rögtön szétszedné őket a védelem. Legalábbis ha nem szól előre a hercegnek, amihez persze beszélnie kell vele. Olyan ördögi csapda volt ez, hogy azt hihette volna, maga Hiro eszelte ki, hogy végre találkozzanak. - Induljatok meg Adumar irányába. A pontos koordinátákat majd elküldöm nektek később, ahogy beszéltem Hiroyasu herceggel. - Vettem. Akkor hamarosan találkozunk. Addig is minden jót. Kytra bontotta a vonalat és megkönnyebbült. Saalia régen sokszor mondta, hogy a legtöbb jedi rettenetesen karótnyelt és. Alia úgy tűnik lazább. Bár látta rajta, hogy neki is megvan a maga baja. Szóval remélhetőleg az öreg jedi mester kezdeményezése jó irányba tereli majd a dolgokat. - Hogy ment? Elérted azt az Aliát? - érdeklődött Versta. - Igen, el. Adumar felé vesszük az irányt. Hamarosan átküldi a találka pontos helyét.
- Nya, Hiro, én aggódom Tresna miatt - fonódott a herceg karjára a neko, ahogy egymás mellett feküdtek az ágyban. Hiro gyengéden megcirógatta a lány arcát, miközben a plafont figyelte. - Érdekes, nem szoktál mások miatt aggódni - jegyezte meg inkább csak magának. - De Date jelentése alapján szükségem van Tresnára hamarosan. - Te meg önzetlen nem szoktál lenni, de látom ez a szokásod megmaradt - incselkedett vele Kyoko, mire a herceg kihívóan rámosolygott. - Magamból önzetlenül adok neked, nem? - kérdezte, és egyetlen mozdulattal a neko felé került, leszorítva mindkét kezét. - Még akkor is, ha épp nem kéred. - Nya, most ne - húzódott el a lány, akinek láthatóan nem volt túl sok kedve egy kis jóreggelt-kamatyoláshoz. Hiro ugyan megtehette volna, hogy így is belevág, de őszintén szólva tegnap este eléggé kifáradt, és mostanában a politikai dolgok is sok fejfájást okoztak neki. Elengedte a nekot, és felkelt az ágyból, majd szótlanul öltözködni kezdett. - Tudod, változol. Régen folytattad volna, bármit it mondok - jegyezte meg Kyoko, miközben farkával a levegőben körzött. - Öregszel, Hiro. - Talán tényleg öregszem - jegyezt meg a herceg, ahogy összegombolta egyenruháját, és kisimította a gyűrődéseket belőle, majd a nekora pillantott, és szokatlan módon elmosolyodott, majd megfordult és elsétált Tresna lakosztálya felé. Odakint csatlakozott hozzá hűséges őrzője, Maeda Ichiwa, aki szokásához híven most is túlzottan komoly volt. Megállt Tresna ajtaja előtt, majd kopogott, de választ nem kapott. Néhány pillanat múlva újra, de semmi reakció nem érkezett. Intett a fejével Maedának, aki a hercegi belépőkártyát az ajtóhoz érintette, ami feltárult, annak ellenére, hogy belülről zárták le. Ez az elsőbbségi belépőkártya jó ötlet volt az adumariak részéről, el kellett ismernie. Ahogy belépett a szobába, félhomály fogadta, leengedett sötétítőredőnyökkel, Tresna pedig az ágyban ült, és vörös szemei a semmibe meredtek. Hiro rányomott az atmoszférakezelő gombra, és egyetlen gombnyomással felnyitotta a redőnyöket, mire fény árasztotta el a szobát. - Őfelsége a szobában van! - jegyezte meg hangosan Maeda, de kissé kótyagosan reagált rá a chiss ügynök. Hiro csizmájával dobbantott egyet a padlón. - Felkelni! - kiáltotta katonás szigorral, mire Tresna ösztönösen felpattant az ágyból, és kihúzta magát. Még mindig azt a ruhát viselte, amivel elengedték a gyengélkedőből. - Hogy néz ki, Hess'tresna'darr? Nem szégyelli magát, így megjelenni az elöljárója előtt? - kérdezte tőle ugyanilyen pattogós hanggal, mire a nő még jobban kihúzta magát. - Hol az egyenruhája? Miért nem tett nekem jelentést? - Felség, én... én kudarcot vallottam, és... - próbált valamiféle választ kipréselni magából a chiss, de ahogy Hiro megállt előtte és a szemébe nézett, elakadt a szava. - Igen, elrabolták a húgomat, és az egész tervem veszélybe került. Miattad! Nem először jártál így, és most ezen keseregsz - szegezte neki az ujját a nőnek, aki kétségbeesetten pillantott előbb az ujjra, majd Hirora. - Ahelyett, hogy azon gondolkoznál, hogyan tehetnéd mindezt jóvá! Ahogy az kötelességed lenne, mint beosztottamnak. Mondanám, hogy gondolkozz el ezen, de már túl sokáig tetted ezt. Szedd rendbe magad, csatlakozz a reggeli alakizáshoz, aztán két óra múlva jelents nálam! Világos!? - Felség, parancsára, felség! - csapta össze a lábait. Hiro bólintott, majd megfordult, de legnagyobb meglepetésére Alia állt az ajtóban, aki az egészet végignézte. Intett neki, hogy kint beszéljenek, és amint kiléptek az ajtón, a herceg visszavedlett régi önmagába, egy mosollyal az arcán. - Érdekes volt így látni - jegyezte meg Alia, ahogy megálltak. - Nem tudom eldönteni, melyik az igazi Hiroyasu. - Talán mindkettő, talán egyik sem - felelte a herceg talányosan. - Tresnának, most a szigorú hercegre volt szüksége. Neked a simulékony és sármosra van. - Azt hittem, itt valami tévedés lesz - húzta ki magát Alia a helyzetből. - De, ami még fontosabb, leadtam egy üzenetet a whipidnek, aki velem volt, Mikasa eltűnéséről. Úgy tűnik erősítés érkezett. - Nagyon csalódnék, ha a hátam mögött idehívnál egy légió jedit - csóvált meg Hiro a fejét. - Már csak azért is, mert nem akarom, hogy egy köztársasági haderő kövesse őket, amolyan demokráciacsinálási céllal. - Semmi ilyenről nincs szó... - felelte Alia, majd hozzálátott, hogy elmagyarázza a helyzetet.
Alia készséggel továbbította az érkező szövetségesek felé a Hiro által megadott koordinátákat, egy lakatlan rendszerbe Adumar mellett. Az itteni vörös óriás körül mindössze két bolygó keringett, ők pedig ezeken belül, a naphoz közelebb foglaltak pozíciót. Ugyan a herceg elfogadta a javaslatát a találkozóra, semmit sem bízott a véletlenre, így a helyszínválasztást sem: itt aztán végképp nem lehetett meglepni őket, hacsak valaki nem tud keresztülrepülni a csillag közepén. Aztán, ugyan zászlóshajóját, a Hyuugát otthon kellett hagynia a feltűnés kerülése érdekében, helyette egy másik csatacirkáló, a Hanada fedélzetén érkeztek meg a találkahelyre. A hídon volt kettejükön kívül még a magát összeszedő Tresna és a mindig túlságosan vidám Kyoko, aki most is izgatottan zizegett Hiro körül. - Olyan izgatott vagyok, unya! Vajon kedves emberek lesznek, mint Mikasa vagy szigorúak, mint Alia? - kérdezte incselkedve, de a vöröshajú jedinek semmi kedve nem volt most ehhez, és kezét a csípőjére téve jelezte is ezt. - Felség, egy fregatt lépett ki a hiperűrből! - szólalt meg az érzékelőkért felelős tiszt. - Úgy tűnik az azonosítója alapján... Vadmacska névre hallgat. - Nya, tetszik a név. Máris szimpatikus a névadója! - lelkendezett Kyoko. Amint megérkeztek a rendszerbe, a műszerek rögtön jelezték a csatacirkálót. A helyszínválasztás nagyon is ideális egy ilyen találkára. Most már senki sem mondhatja, hogy Kytra eltúlozza az egészet a fregattal. - Úgy tűnik, kissé túl óvatos ez a bizonyos herceg. De legalább eljöttek. - Reméljük nem csak az időnket vesztegetjük. - mondta Versta. - Nem hinném. Emlékszel, mi segítünk nekik, ők meg nekünk. - Kérdés, hogy meddig tart ki ez a fajta barátság - jegyezte meg hozzá képest szokatlan bölcsességgel Versta, aki elgondolkodva figyelte a csillagrombolók méretével veteksző nagai hajót, ami leginkább egy régi tengeri hajóra hasonlított, csak az űrben. - Azt üzenik, hogy átszállhatunk hozzájuk - továbbította az üzenetet a kommnál ülő zabrak férfi, Feinn egyik embere. - Kik menjenek? - fordult Kytra felé Versta, mire Kai előre lépett. - Veletek megyek. Egyszerű testőrként, de közben információt tudok gyűjteni - tette hozzá, és hangja alapján úgy tűnt, hogy ezt nem javaslatként vetette csak fel. - Jól van, akkor mi hárman megyünk át a Kismacskával. - Kismacska? - Mégsem lehet mindkettő egyszerre Vadmacska, nemde? - Valami azt súgja, ennek a végére még macskásabbak leszünk - jegyezte meg Versta, de maga sem tudta honnan jött ez a sugallat. Az Erő útjai kifürkészhetetlenek. Így aztán hárman szálltak át a régi hajóra plusz Oni, aki itt is ragaszkodott hozzá, hogy a feladata arra a hajóra szól. Droid létére néha meglehetősen makacs tudott lenni, de végső soron a létszám így négyre emelkedett, ahogy elindultak a kisebb hajóval. A másik hajó sziluettje egyre csak nőtt, egészen addig, amíg teljesen be nem töltötte a látóteret. - Ord Mantell óta sosem hittem volna, hogy önként leszállunk egy ilyenre - idézte fel azt az időt Versta, amikor épp Usanagi elől menekültek. Neki mondjuk ennél jóval több hajója volt akkor és ott. - Hát, nem volt túl sok dolgom a nagaiokkal - állította dokkolópályára a hajót Kytra. - De bízzunk benne, hogy ezek nem totális pöcsfejek. Ahogy a dokkba érkeztek, már láthatóvá váltak a fogadásukra érkezők, akik az ő három fős csapatukhoz képest igencsak sokan voltak, de Versta nem érzett semmiféle bántó szándékot, ami azért jó jel volt. - Oké, én fogok elsősorban beszélni - szögezte le Kytra, ahol felpattant az ülésből, és a többiek követték. - Csak mosolyogjatok szépen. Megálltak a rámpánál, majd ahogy az leereszkedett, nyugodt léptekkel indultak le, Onival a nyomukban. Ahogy odalent megálltak, vagy másfél tucat nehézpáncélos űrgárdista érkezett a fogadásukra, kettős soruk végén pedig ott állt egy vörös hajú nő, egy nagai fickó, egy chiss nő és egy... kétlábon járó macska. - Hahó! - integetett vidáman Kyoko, mint valami gyerek. - Ez érdekesnek ígérkezik. - jegyezte meg Kytra még távolról Nem volt nehéz kitalálni, hogy a fogadóbizottság élén álló férfi lesz a herceg. Aliát már látta korábban. Chisst is látott már, igaz, csak felvételekről. A negyedik, hipervidám teremtményt viszont nem tudta hova tenni. Talán az ismeretlen régiókból való. Ha mind így viselkedik, csoda, hogy a galaxis ismert részén még nem hallottak a fajtájáról. Végül a séta végén megálltak a herceg és társai előtt. - Örvendek a találkozásnak. Kytra Perry. A társaim Versta és Kai. - És egy gép - tette hozzá Hiro jelentőségteljesen, Oni pedig előrébb úszva sietve tirádába kezdett, valami olyan értelemben, hogy ő nem egy "gép", hanem sokkal több annál. Nem mintha a herceg érthette volna. Kyoko váratlanul előreugrott, egyenesen Onira, mint... nos, mint egy macska a fonalgombolyagra. - Decukiiiiii! - mondta vidáman, miközben a gömbdroid próbált ellenkezni, de nem szabadult a véznának tűnő, mégis erős test szorításából. - Bocsássák meg neko szolgálóm tiszteletlenségét - engedett meg magának egy félmosolyt Hiro. - A neko kísérőm Kyoko. Mellettem a chiss Hess'tresna'darr, a testőröm. Alia Fennt, a jedik halálos és szép képviselőjét pedig már ismerik. Bár ami azt illeti, magácska vetekszik vele sok mindenben. - Van vőlegényem - jegyezte meg faarccal Kytra, akinek semmi szüksége nem volt egy új kéretlen udvarlóra. - Remek. Ő is jöhet - kacsintott rá Hiro, majd megfordult. - Beszélgessünk egy kényelmesebb helyen!
- Kár, hogy Saalia nem lehet itt. Imádná ezt a társaságot - suttogta a többieknek kissé cinikusan Kytra, ahogy megindultak a másik társaság után. A chiss nő nem tűnt túl beszédesnek, Alia pedig láthatóan a lehetőségre várt, hogy hercegi fülektől mentesen tudjanak beszélgetni kicsit. Egyedül a neko volt túlmozgásos, aki először Onival játszott, majd ahogy ráunt a droidra, hirtelen Kai hajába túrt bele, ami meglepte az egyébként visszafogott sephit. - Jó puha! Majdnem mint az én bundám! - kuncogott Kyoko, ahol összetúrta a fiú frizuráját. - Festeted? - Természetesen ezüstös - felelte Kai szűkszavúan. Versta csúnyán nézett a nekora, de nem akarta megtörni az álcájukat, hogy Kai nem csak egy testőr mellettük. - És ezek? - került mögé szinte észrevétlenül Kyoko, aki most lekkuival játszott, mintha csak valami játék lennének. - Olyan viccesnek tűnnek. - Hé, azok érzékenyek! - kiáltott fel Versta. - Hagyd abba, most! Kytra nem tehetett mást, minthogy eltűrte a neko viselkedését. Hálát adott a saját előrelátásának, hogy a hátrakétáját a hajón hagyta. Még azt is megvizsgálgatja, ő pedig lefejel valamit. - Na és mit tudnak? Segítenek megállapítani a szélirányt? Vagy meg tudnak merevedni, mint egy himbilimbi és le tudsz döfni vele másokat? - Kérlek... Kyoko, ugye? Értem, hogy még nem láttál twi'leket, de azért mégis csak túlzás, amit csinálsz. Neked hogy esne, ha mondjuk ezt tenném? - kérdezte Kytra és elkapta a neko farkát. - Nyos, az nem olyan érzékeny, mint ezek a fura csápok. Tisztára, mint egy hentaiban. - Itt is lennénk - jegyezte meg Hiro, és Kyoko hirtelen kikapta a farkát Kytra szorításából, majd besietett. A többiek követték őket. Odabent egy tárgyaló várt rájuk, benne frissítős üvegekkel, finoman kidolgozott kristálypoharakkal és némi étellel. Kyoko rögtön ledobta magát az asztalfőnél lévő székre, és úgy nézett körbe a jelenlévőkön. Alia és Tresna állva maradt, míg Hiro az asztal túloldalára állt, majd töltött egy kis frissítőt, és a poharat Kytra elé tette, egy mosollyal az arcán. - Kedves Kytra, esetleg összefoglalná, miért is vannak itt pontosan? - kérdezte. Kytra elfogadta az italt és belekortyolt. Nem volt szomjas, de ez egy tartalmas társalgásnak ígérkezett. Legalábbis, ha mindenki beszáll a beszélgetésbe, akkor biztosan. - Röviden, a barátunkat, Saaliát elrabolta annak az Enz nevű fickónak az egyik talpnyalója. K'Kruhk mester a Jedi Rendből pedig Aliát ajánlotta, mint olyan személyt, aki nagai űrben tartózkodik és az ellenzéknek dolgozik, vagy dolgozott. Azt mondta, Alia segítséget kért tőle valamiben. Így egyéb ötlet híján ide jöttünk, remélve, hogy valóban találunk megoldást. - Nahát, ez az Enz nagyon akarhatta a barátotokat. Honnan rabolta el? - kérdezte a neko. - Coruscantról. - Messzire elérhet ennek a bizonyos Enznek a keze - jegyezte meg Hiro, ugyanakkor a közlésmódjából egyértelmű volt, hogy többet tud annál, mint amit elmond, és mindezt bizonyosan szándékosan mutatta ki nekik. - Ami az ellenzékieket illeti, ez bizonyára szerény személyemet takarja. - És Mikasa hercegnőt, akit jedinek képeztem - toldotta közbe Alia jelentőségteljesen. - Mielőtt őt is elrabolták volna. Őt Puyí császár pribékjei. - Ez errefelé nemzeti sportnak számíthat - jegyezte meg Versta, aki úgy érezte, Saalia hiányában neki kell betölteni a keletkezett űrt. - Vagy talán egy valaki mozgatja a szálakat - szólalt meg Kytra, miközben Hiro arcát fürkészte. - Egy fickó, aki erőhasználókat raboltat el, hol Puyí, hol Darth Enz néven, és az ismert univerzum urának képzeli magát. "A Galaxis négy sarkát uralja", ahogy az a nagai ribanc, Usanagi mondta. Néhány pillanatig csend állt be a szobában, és mindenki a másikat figyelte, de megszólalni senki sem akart. A csendet Hiro törte meg, aki lassan tapsolni kezdett. - Bámulatos következtetés, Kytra. Nemcsak szép, okos is - mosolygott rá a herceg. - Igen, a bátyám, a nagaiok uralkodója egy sith. Egy sith, aki jelenleg a Galaxis harmadik legnagyobb flottáját irányítja, és tervezi hozzá megszerezni a második legnagyobbat is. - Akkor a Köztársaság veszélybe kerülne! - ugrott fel a helyéről döbbenten Versta, mire Hiro kimérten bólintott. - Hajók, kliensnépek és sötét erőhasználók hatalmas hadserege állna sötét ambíciói szolgálatába. - Nem hangzik túl biztatóan...Akkor ez az egész túlmutat a két elrabolt erőhasználónk elrablásán - töprengett el Kytra. - Usanagi utalt rá, hogy egyszer majd Coruscantot is célba veszik - mondta Versta. - Én csak azt nem értem - szólt a témához Kyoko - Mire kell neki pont a ti barátotok? Miért volt annyira fontos, hogy az a nő még a Köztársaság szívébe is elment érte. - Mert a testvére... A fogadott testvére. A fejébe vette, hogy maga mellé állítja, hogy Enzt szolgálja. Ord Mantell óta próbálkozik az elfogásával - válaszolt a mandalóri nő. - Enz pedig tudja, hogy a húga, Mikasa veszélyes rá, ezért raboltatta el - tette hozzá Alia. - Ráadásul belső értesüléseim szerint hamarosan még egy sith érkezik hozzá - mondta Hiro, miközben körkörösen mozgatta a frissítős poharat, és figyelte, ahogy a hullámok fel-felcsapnak a pohár szélén. Majd néhány pillanat múlva felpillantott. - Egymásra vagyunk utalva. Történetesen szükségem van egy csapatra, ami képes észrevétlenül végrehajtani egy mentőakciót. - Nos, herceg, találtál magadnak egy ilyen csapatot - húzta ki magát Kytra. - A barátotok, Saalia, jedi? - kérdezte Alia, látszólag váratlanul. - Illetve nem twi'lek-e véletlenül? - Szerintem direkt készült twi'leknek - jegyezte meg Versta, aki láthatóan kezdett hamar beletanulni a helyettes mókamester szerepébe. Kytra ismét kortyolt az italából, közben megejtett egy apró mosolyt Versta válaszát hallva. Úgy tűnik, Saalia stílusa kezd rá átragadni. Vagy csak úgy tesz. - Miért érdekes ez? - Mikasa kapcsolata az Erővel meglehetősen hirtelen kezdett erősödni és ez azzal járt, hogy sok látomást látott álmában. Más életeket, más korokat. De most, hogy a fiatal társadra nézek, eszembe jutott egy, amit konkrétan kiemelt, mikor mesélt nekem. Két twi'lekkel az oldalán harcolt, mester és tanítvány, a mester rendkívül komolytalan, mint Kyoko. - Hé! - Igen, ez határozottan pontos jellemzés Saaliáról. - felelte Kytra. - Komolytalan lennék? - játszotta a durcást a neko, de nem sokáig, ugyanis arcára vigyor ült ki. - Várjunk, ha a mestered is olyan, mint te... a négy csápotokkal fogjátok megölni Enzet! Nyihihi, micsoda muris vég. - Igazán Miku holoklipbe illő jelenet lenne - jegyezte meg Versta, aki láthatóan értette a poént, de valahogy annyira nem hagyott jó szájízt benne. - Miku? - élénkült fel Kyoko. - Szóval ismeritek ti is? Nyah, legalább ízlésed van! - Lányok, a popkulturális érdeklődésetek majd később is ráértek egyeztetni - jegyezte meg Hiro, mire a neko sietve kihúzta magát, és próbált komolynak látszani, de még viccesebbnek tűnt így, mint előtte. - Nos, ha a prófécia is így egybevág, az nem lehet véletlen. - Ez nem prófécia - jegyezte meg Alia szigorúan, mire a herceg legyintett. - Akkor kristálygömbözés. Nem a jedi dogmatika érdekel, hanem a nagaiok és a Galaxis jövője. Még pár dologra várok, de ezek hamarosan beérnek. Addig készüljetek fel a küldetésre. Adumarra belépési lehetőséget kaptok tíz órán belül, hivatalosan szemétszállító teherhajóként, és a palota elzárt részéhez is kaptok kódokat. Kerüljétek a feltűnést, a továbbiakat pedig megbeszéljük utána. - Szemétszállító? Hmpf... - akadt fenn a kifejezésen Kytra. Még hogy az ő kicsikéje szemétszállító teherhajó. Hallatlan. - Na jó, a csempészfregattnál lényegesen kevésbé feltűnő. - Fregattal csempészni? - szólalt meg végre Tresna is. - Komolyan, miért akad fenn ezen mindenki? - tette csípőre a kezeit Kytra. - Fiatal és rettentő pofátlan voltam, mikor azt csináltam. - Ebből legalább az egyik megmaradt - mosolygott Hiro incselkedve a lányra, aki egy szájelhúzással díjazta a próbálkozást. - De azt hiszem, egyelőre végeztünk, hacsak nincs valami kérdésük még. - Sajnos nem ismerjük igazán Adumart. Egy idegenvezető jó lenne... például Alia - adta elő kérését Kytra, mire Hiro néhány pillanaton belül bólintott. - Úgy hiszem, nincs most feladata. És Kyoko is veletek tarthat. Legalább bemutatja nektek a nagai popzene rejtelmeit - mosolygott Hiro. Elég egyértelmű volt, hogy figyelőként adja melléjük a nekot, nehogy a háta mögött bármi kétes gondolatuk is támadjon. - Nos, akkor találkozunk hamarosan. Az audiencia véget ért.
|
|
|
Adumar
Dec 6, 2017 15:35:21 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Dec 6, 2017 15:35:21 GMT 1
A konföderációs jelzésekkel ellátott Sentinel – osztályú, múzeumi darabnak is beillő siklószárnyú leszállóegység átsuhant Adumar alsó légkörének felhői között, megközelítve a kisebb kontinens Halbegardia régióját. A pilótafülkében ülő nagai pilóták saját nyelvükön kommunikáltak egymással, Jagged pedig a köztük lévő résen át érdeklődve tanulmányozta a kíséretükül szegődött Zero-osztályú vadászgépeket, a nagai hadiipar remekeit.
- Úgy látszik, itt már ők maguk sem tudják, ki tartozik kihez. – jegyezte meg a Jaggedtől távolabb, a fülke végében ülő Wiegand tábornok, miközben saját kémlelőablakán a klasszikus adumari, a modern konföderációs és az ívelt, egzotikus külsejű nagai építészet keveredését figyelte az alant elsuhanó épületegyütteseken. - Adumar nem is olyan régen még nemzetállamok szövetségeire tagolódott. Csak harminc évvel ezelőtt, már Endor után vették fel a kapcsolatot az Új Köztársasággal és a Birodalommal. – idézte fel akadémiai éveiben tanult ismereteit Jag. – Annak idején Phennir volt a birodalomhű frakció vezetője, de miután a köztársaságiak győzedelmeskedtek apám volt zsiványkommandós ellenlábasaival az élen, a Maradvány később bosszúból lebombázta a bolygót. Éppen ezért amikor Phennir újra megjelent náluk, de már a Konföderáció és a koréliaiak élén, mindkét tábor számára szimpatikus volt, és innen egyenesen út vezetett az államszövetségbe.
- Ti tak umni’j, anon. Olyan okos vagy. – súgta Fel fülébe a bal oldalán helyet foglaló fiatal lány, Varvara. A szeplős, Jaggednél több, mint húsz évvel fiatalabb jed’ka (Jagged önjelölt testőreinek egyike – és közülük szigorúan az egyetlen, akivel jelenleg Jag megosztotta az ágyát) szinte komikusan festett a Birodalom fekete kadéti zubbonyában, de otthonosan mozgott benne, hiszen polneyei küldetése alkalmával is ilyesmit viselt. - Az államszövetségből pedig a nagaiok karjaiba. – tette hozzá hümmögve a maradványbeli emigránsok csoportjával szemben helyet foglaló chiss delegáltak vezetője, Formbi főnemes. – A helyiek gyakorlatilag immár önálló államalakulatként, Adumari Konföderációként aposztrofálják magukat, hogy ezzel is kifejezzék különbözőségüket a galaxis más részein megmaradt töredékektől, de valójában mindent a nagaiok irányítanak. Hiroyashu herceg és saját katonai erői az urak Adumaron és az egész szektorban.
- Úgy tűnik, mégsem elégedetlenek. Nyoma sincs elkerített kerületeknek, problémás lakónegyedeknek, vagy tüntetéseknek. Persze, lehet, az elégedetlenkedőket már rég elvitte a Nagai Katonai Rendőrség. – tette hozzá feszült arckifejezéssel Wiegand. A chiss területekre menekült maradványbeli csapatok korábbi főparancsnoka addig győzködte volt Uralkodóját, Jaggedet, hogy mennyire megbízható vezetői hálót épített ki a Rhigaron bázist kiépített civil és katonai ex-maradványbeliek körében, hogy Jagged ezek után inkább meghívta magával a delegációba, mint chiss partnereiket jól ismerő felet – a tábornok pedig akkor már nem visszakozhatott, hiába ismételgette, hogy mekkora biztonsági kockázatot rejt, hogy egy helyen tartózkodnak Fellel. Így jobb híján próbálta hasznossá tenni magát, bár nem tudta túlaggódni Jagged másik, a jobbján helyet foglaló testőrét, a nagydarab, ex-kommandós Wathers őrnagyot, aki a Ssi-ru küldetés óta nem tágított uralkodója mellől, látványos ellenpontot alkotva a Jaghoz simuló, játékos arckife jezésű, de legalább olyan veszélyes ifjú vostroyai jed’kával szemben.
- Hiroyashu a nagai követek beszámolója szerint arisztokratikus ugyan, de más elveket alkalmaz, mint a testvére a Nagin. Illogikus lenne a terror látványos jeleire számítanunk itt. – szólt bele a beszélgetésbe a Formbi mellett ülő Thsenn, a Chiss Expanziós Védelmi Erőkhöz tartozó klánok és a Nuruodok utolsó leszármazottainak képviselője. – Általában minden fajra és kultúrára jellemző, hogy az otthonuktól kényszerből távol levők jobban integrálódnak a befogadó társadalmakba, mint azok, akik önkéntesen vándorolnak ki. - Vagy csak több pénzük van. – köhintett sokatmondóan Jagged, akit kissé feszélyezett Thsen állandó okoskodása, mintha a chiss parancsnok nagynevű felmenőjéhez, Thrawnhoz való intellektuális hasonlóságát akarta volna ezzel kihangsúlyozni.
- Kedves Gedfel, bizonyára Ön is tudja, hogy számos társadalomban az anyagias szempontból még mindig másodlagosak, így a chissek és a nagaiok tradíciótisztelő tagjai között is. – jegyezte meg enyhe rosszallással a Formbi másik oldalán ülő idősebb chiss matróna, aki vaskos fekete köntösbe volt öltözve. - Nem akartam tiszteletlen lenni, Lehi Arisztokrata. – mosolygott udvariasan Jagged az Inrokini – ház egyetlen tagjára, aki Formbi a megfelelő diszkréció mellett magával tudott hozni erre a tárgyalásra. Enrikkin megözvegyült nagynénje, Smhuel'eh'inrokini még a főnemesnél is idősebb volt, és egyes pletykák szerint korábban romantikus szálak fűzték Tarsenn-hez, a Nuruodo – Ház ősei erődjében elesett fejéhez.
Mármint, vagy száz éve, gondolta magában Jagged epésen. Az ilyen őskövületek még mindig szerették emlékeztetni a körükben élő humánokat arra, hogy valójában másodrendű tagjai a chiss társadalomnak. De Elehin, azaz ahogyan ő hívatta magát, Lehi még mindig az Inrokinik legvisszafogottabb képviselője volt, ellentétben a véresszájúan EGB- barát Enrikkinnel és körével, például a Ssi-ru területeken a Birodalom Erőérzékeny polgárai számára megsemmisítő táborokat üzemeltető Eichmannal. A nő mindenesetre felemelte ráncos, kék orrát, és finom horkantással jelezte, hogy elfogadja Fel bocsánatkérését. - Másrészt, minél nagyobb a lenti változatosság, annál jobban el tudunk vegyülni majd. – próbált Formbi engedékeny hangot megütni. – Bármi okból is legyen ez. Megvan a találkozó időpontja?
- Csak a leszállás után kapjuk meg a fogadóbizottságtól. – szólalt meg most a Thsenn mellett ülő fiatal chiss adjutáns, Anir'gu'nario százados, aki szintén az Expanziós Védelmi Erőket képviselte, Thseen után pedig a Nuruodo – klán második legnagyobb túlélő oldalági házának, a Nariok képviselője is volt egyben. – A nagai pilótáktól csak az érkezési vektort kaptuk meg, amikor átszálltunk a határon erre a siklóra. De mindjárt megkérdezem őket. - Köszönöm, Irgun. – biccentett adjutánsának Thsenn, hiszen a szárnysegéd a nagai tolmács feladatkörét is ellátta a misszión.
- Még mindig jobb, mintha álruhában kéne pózolnunk. – tette hozzá Jagged. A terület hivatalosan továbbra is a Nagai Birodalom szoros szövetségese volt, így elvileg az ESB-s tisztekéhez hasonló egyenruhát viselő Felék és a Nagai – barát Chiss Unió katonai és civil uniformisait viselő chissek önmagukban nem kellett volna, hogy rendkívüli látványnak számítsanak. - Elképzelhető viszont, hogy várakoznunk kell. – tette hozzá Formbi. – Most, hogy a galaxis nagy része az Awerisnél zajló harcokra figyel, Hiroyashu még óvatosabb lesz. Talán egy ideig rejtőzködnünk kell majd, amíg össze tudja hozni a találkozót.
- Igaz is, kapott bármilyen hírt közös barátunktól, Arisztokrata? – kérdezte most Formbit Fel, a megnevezéssel egyértelműen Daalára utalva, de még ő sem akarta kockáztatni, hogy a Basic-et talán nem is beszélő nagai pilóták füle hallatára említse a nevet. - Csak egy rövid szöveges üzenetet arról, hogy minden terv szerint halad odaát. – biccentett Formbi. – Az erős zavarás miatt nem tudnak Holoneten keresztül üzenni. - Hamarosan megérkezünk. – lépett vissza az utastérbe a pilótafülkéből Irgun százados.
- Miről híres Adumar? – kérdezte kíváncsiskodva Varvara. - Régebben egy háborúorientált világ volt, ahol a kontinensek kedvenc elfoglaltsága egymás gyilkolása volt. De ez változott azóta.. – emlékezetett vissza Fel. – Tábornok, mit is írt a legutóbbi hírszerzési összefoglaló? - Azt hiszem, a szabados szexuális életről volt benne szó. – jegyezte meg erőltetett arckifejezésselk Wiegand, mint akit már eleve feszélyez, hogy ilyesmiről kérdezi Császára. – Talán a „homoszexuális forradalom” kifejezést használták..
- Nagyszerű. – horkant fel az eddig szótlan Wathers őrnagy, aki korábban Ben és Kelan mellett harcolt a Ssi-ru misszióban. – Most már mindig buzikkal leszek körülvéve... Felség, miért csinálja ezt velem, kérem.. - Biztos véletlen, őrnagy. – nevetett fel Jag, majd megszorította Varvara combját. – Én legjobb tudomásom szerint a lányokat szeretem. - Tovaris Major-al értek egyet. – kacsintott Wathers felé Varvara. – Ne aggódj, Felség, megvédelek. A fiúktól és a lányoktól egyaránt.
- Bozse moj.. – próbálta minél hitelesebben visszaadni a megfelelő kiejtést Jagged, és arra gondolt, hogy a Jedik Kardjával járni semmiségnek tűnik visszamenőleg, ha az embernek vostroyai barátnője van. Pardon, Erőérzékeny vostroyai barátnője. Jag megpróbált belegondolni, hogy mi lehetne ennél rosszabb is, de Varvara diszkréten bokán rúgta és rövid mentális üzenetben felhívta a figyelmét arra, hogy a fantáziálás árulkodó dolog.
...
Jó pár várossal arrébb az egyik csehóban, amely a konföderációs helyi „elit” kedvenc szórakozóhelye volt, ahol nagyszerűen lehetett melegíteni (mármint italokkal) a szomszédos bordély meglátogatása előtt, egy hórihorgas alak hajolt át az asztal felett a vele szemben ülő nagydarab yinchorri felé.
- Ez az információ csak százötvenet ér. Nem vontad le a kezelési költségeket és jutalékokat. - Te meg azt nem vontad le, hogy meddig tartott letépnem az informátor karját, akitől ez van, nyápickám.. – hörögte a csuklyás alak felé a yinchorri, válaszul azonban amaz hosszú ujjai ökölbe szorultak és a yinchorri szeme kigúvadt. - Százötven. Egy kredittel sem több. Ha pedig eljár a szád, akkor még ennyi levegőd sem lesz. Értve vagyok? - Érthh... vhee.. – csapott le a kreditekre a yinchorri, majd eliszkolt.
- Kevésbé látványosan nem lehetne? – lépett oda az asztalhoz két pohár fűszeres kesseli sörrel a kezében Adisra. – Az előbb jattolni sem akartál. Mi lelt téged, nagyúr, vissza a gyökerekhez? - A forrásaink nem végtelenek. – szabadkozott a muun Ickyx. – Ki tudja, meddig kell még itt dekkolnunk, mire mire összegyűlik erre a teadélutánra.
- Ez annyira átlátszó, mintha a megboldogult consigliorétok mondta volna, a fajtársad. – horkant fel Adisra. – Fel akarod hívni a figyelmet ránk, asszaszin? - Ha tényleg jedik vannak a bolygón.. – halkította le a hangját Ickyx -, akkor minél hamarabb híre megy annak, hogy sötét oldali erőhasználók járják a környék kocsmáit, annál inkább megmutatják magukat.. - Vagy a herceg legmondja az egészet és odébb áll. – fintorodott el Adisra. – És annak a Nagyúr nem örülne. Ne felejtsd el, most már a Te nagyurad is.
- Hogyne, persze. – somolygott magában Ickyx. Nem tudta, Adisra mennyit hallott az udvari kémektől, vagy mennyire jött rá magából az Erőből azzal kapcsolatban, hogy mi történt Wentharral és hogy Enz miért döntött úgy, hogy a Sith Császár halálált nem osztja meg a szélesebb közvéleménnyel, bár ő maga pontosan tudta. Ickyx csak annyiban volt bizonyos, hogy az egésznek köze van a Főkormányzó hadparancsához és ahhoz, amiért a Sith Flotta Awerishez vonult… illetve ahhoz is, ahogy, illetve amiatt a Nagai Flotta meg éppenhogy nem vonult oda.
Persze megtehette volna, hogy visszatér az ESB-be és figyelmezteti Ovatot. De ha így is tett volna, mire? Hogy Enz forral valamit? Az ilyen sith államférfiak mindig forraltak valamit, ez volt a hatalmuk alapja. Nem. Ahogyan találkozásukkor a nagai császár is pontosan rámutatott, ESB szempontból Ickyx továbbra is egy senki volt, egy sokadrangú, bukott asszaszin, akinek sok más társához hasonlóan beletört a fénybicskája a Renegát elfogásába, csak ő új feladata és új állomáshelye révén volt olyan szerencsés, hogy halálbüntetés nélkül megússza ezt a kudarcot... és a megtorlást, amit nem szándékozott bepótolni sem a maga részéről, így zokszó nélkül vállalta, hogy a Nagai Császár – nagyúr visszaküldje őt és chiss társát ebbe a koszfészekbe.
- Ezek a jedik... ezek nem úgy működnek, mint egy professzionális titkosszolgálat. – magyarázta tovább a muun. – Ha ilyesmi a fülükbe jut, előbb vesz rajtuk erőt a kalandvágy, mint a veszélyérzet.. be fogják járni az összes kocsmát, hátha összefutnak velünk, egy kis balhéban reménykedve. Tudjuk, hogy megy ez, nem igaz? „Majd én megyek, és megnézem azt a sithet”.. meg „Jaj jaj, a barátunk nem tért vissza a kocsmából, menjünk, segítsünk neki”..
- Csak nehogy összekeverd ezeket a jediket az egyszerű dokkmunkásokkal. – fintorodott el Adisra. – Nem hiszem el, hogy nincs jobb módja annak, hogy megágyazzunk a beavatkozásnak. Így csak magunkra hívjuk fel a figyelmet, de egy mikronnal sem fogunk többet megtudni magáról a találkozóról, amit a Herceg tervez. Ha pedig az ilyen csőcseléktől vásárolunk aprópénzen bulvárhíreket – utalt ezzel Ickyx előző „vendégére” Adisra -, akkor ezzel az Erővel holocsatornát is nyithatnánk.
- Szerintem zsenális műsorvezető–páros lennénk. – vakargatta az állát elgondolkozva a muun. – De valóban. Ami pedig az első kézből való információt illeti... nos, egy lehetőséget még nem aknáztunk ki. - Csak nem? – mosolyodott el Adisra is. - De igen. – biccentett Ickyx. – Itt az ideje, hogy ismét beszéljünk a jó öreg kommodoréval, Vaiken barátunkkal.
|
|
|
Adumar
Jan 31, 2018 1:13:31 GMT 1
Post by Enz on Jan 31, 2018 1:13:31 GMT 1
Néhány órával később a csapat már a hajón készülődött arra, hogy Adumarra érkezzenek. Beszélni nem nagyon volt lehetőségük, mikor Kyoko mindig ott loholt a nyomukban, így hát lassan szükségessé vált, hogy valahogy egy időre megszabaduljanak tőle. - Valamivel el kell terelni a figyelmét - súgta oda Verstának Kytra, ahogy Kyoko kicsit távolabb állt, és az egyik konzolon felvillanó fényeket próbálta elkapni, láthatóan jól szórakozva. Versta agya gyorsan kattogott, míg csak eszébe nem jutott egy lehetséges megoldás. - Hé, Kyoko - lépett oda a neko mellé, aki láthatóan még nem unta el magát. - Nagy Miku fan vagy te is, van kedved megnézni a gyűjteményem? - Nya? - pillantott fel a neko, néhány pillanatig kétségek között hagyva a fiatal twi'leket, de aztán szerencsére vidáman bólogatni kezdett. - Mutasd, mid van! Ahogy Versta és Kyoko elhagyták a hidat, Kytra, Kai és Alia végre magukra maradtak, és úgy tűnt, mindegyikük fellélegezhet kicsit. - Nos, Alia, azt hiszem, végre szabadon beszélhetünk - jegyezte meg Kytra némi megkönnyebbüléssel a hangjában. De a jedi szigorú tekintettel nézett Kaira, majd Kytrára. - Az a fiú veled... érzem benne a Sötét Oldalt! Tudsz róla? Vagy talán sith kém? – szegezte neki a kérdést nyilvánosan, ami arra utalt, hogy nem tart attól, hogy szükség esetén ne tudná legyőzni őt. A sephi fiú állta a tekintetet, azonban nem felelt semmit. - Nem. Nem az. Ami azt illeti, megszökött a sithektől. Segített nekünk, és még a Köztársaságnak is elég hasznos értesüléseket adott. Ha ez nem lenne elég, Saalia és Versta is megbízik benne. Nincs okod aggodalmaskodni. Remélte, hogy sikerült Alia gyanúját lecsillapítani. Ő ugyan nem érezte, amit a jedi. De általában jók a megérzései és az eddigiek alapján ő már képes volt megbízni a fiúban. Alia még mindig nem igazán bízott Kai-ban, de úgy tűnt, az, hogy a többiek ismerik a múltját és megbíznak benne, egyelőre elég volt a számára ahhoz, hogy ő is így tegyen. Elvégre együtt voltak benne ebben az egészben, még ha nem is választás alapján, de éppen elég volt most a közös ellenségekre koncentrálni. Kimérten bólintott Kai felé, majd újra Kytrára nézett. - Nem bízom Hiroban - közölte kertelés nélkül Alia, mire Kytra sietve bólintott. - És nem csak azért, mert bármibe belerakná a farkát, ami él és mozog. - Igen, eddig csak egy tipikus férfi lenne - bólogatott Kytra, mire Kai halkan megköszörülte a torkát, hogy jelezze, még mindig ott van. A két nő mindenesetre hamar megtalálta a közös hangot, és ez jó dolog volt az együttműködésük szempontjából. - A herceg emberei egy ősi jedi menedékben találtak ránk, miután... - Alia megállt egy pillanatra, majd felsóhajtott, miután rájött, hogy elmagyarázni úgysem tudná érthetően. - Vegyük a rövidebb változatot, megtaláltak minket. Aztán a herceg arra alkalmazott, hogy kiképezzem a húgát, Mikasát. De valami azt súgja nekem, hogy csak kihasználja a képességeit a maga céljaira. Kytra összefont karral hallgatta a kis történetet. Ami végül csak a rövidebb verzióban érkezett és a végén Alia elmondta, mit is sejt. Ami azt illeti, nem ismeri Hironak a hírét sem, így nem tudja, mit higgyen, de Alia jedi és a jediknek jók a megérzéseik. Legalábbis a Saaliával eddig eltöltött nagyjából tíz év ezt tanította neki többek között. - Megmondom őszintén, nem sokat tudok erről a népről. De az alapján, amit mondasz, nem is különböznek annyira másoktól. De végül is, ez a Hiro még mindig jobb, mint Enz, nem? - Talán - felelte Alia kissé bizonytalanul. Kytra remélte, hogy Versta jó sokáig lefoglalja az új barátját. Minél jobban át tudják beszélni a dolgokat Aliával, annál jobb. - Tehát az volt a terv, hogy kiképzed Mikasát és Hiro nekiereszti Enznek, hogy legyőzze, aztán? Átveszi a hatalmat és megszabadul minden feleslegessé vált elemtől? - Az azutáni részt nem tudom, érthető módon sosem avatott be a dologba - felelte Alia némi szünetet követően. - Őszintén szólva ez a sok velük eltöltött idő sem vitt közelebb, hogy teljesen megértsem a nagaiokat. - Ha herceg, akkor logikus, hogy magának akarja a hatalmat, ha meghalt az uralkodó - szólt közbe hirtelen Kai, aki egészen eddig csendben volt. Alia felvonta a szemöldökét, mire Kai bennfetes hangon hozzátette. - Igen, tudnék mesélni. - Van valami, ami még nem voltál? A végén kiderül te vagy Téta császárnő - humorizált a jedi lány kissé epésen. - Mindenesetre azt mondom, jobb, ha odafigyelünk Hirora, mert korántsem biztos, hogy az egyetlen ellenség az, ami most a szemünk előtt van. Kytra értékelte Alia viccelődését, de azért nem vitte túlzásba. Igaz, Kai nem tűnik sértődősnek, de azért nem szeretne feszültséget csinálni a csapatba. Épp elég, hogy Kyokot is csak trükkel tudták lerázni egy kis beszélgetéshez. - Igaz, ami igaz. Az ilyenek mindig a hatalomra hajtanak. De egyelőre foglalkozzunk azzal, ami előttünk van. Aztán meglátjuk - felelte Kytra, jelezvén, hogy nagyon előreszaladnak - Egyébként is, Mikasa csak nem hagyja magát. Mármint, gondolom ha hajlandó volt a bátyja ellen készülni, akkor biztosan nem az az elkényeztetett hercegnő típus. - Határozottan nem - bólintott a jedi. - Még az a neko is próbára tette egyszer, de bátran küzdött, a hiányos képzése ellenére is. - A neko? - kérdezte furcsálkodva Kytra. - Nem nézném ki belőle, hogy nagy harcos. - Pedig gyorsan mozog és erős, a kinézete és viselkedése ellenére is. Még egy erőhasználó számára is félelmetes ellenfél tud lenni. - Ha már szóba került, vajon mit csinálhatnak Verstával? - tűnődött el Kytra.
Kyoko alaposan szemügyre vette a hajót, miközben Verstát követte. Jó beszivárgóhoz illően alaposan felmérte a helyet és azokat, akik itt tartózkodtak. Tudta persze, hogy az a Kytra nevű itt a főnök, tehát őt kell leginkább szemmel tartania. Illetve ez a Versta is megfigyelendő, hisz kitűnik a többi közül. - Nya, szép ez a hajó. De nem úgy tűnik, mintha sokat futott volna. Most vettétek?[/font] - Nem, de most lett felújítva, amennyire én tudom - felelte Versta óvatosan, mivel tudta, hogy nem szabad túl sok mindent megosztani a nekoval. Ugyan egy szerethető bolondnak tűnt csak, jól tudta, hogy a megjelenés igencsak megtévesztő lehet, így jobb volt, ha akként számol vele, mint aminek küldték: egy megfigyelőként. Ahogy megérkeztek a kabinjához, kinyitotta, és beengedte a nekot. A falon, az ágya felett máris egy Miku poszter fogadta őket. - Nemrég költöztem be, de próbáltam otthonossá tenni a helyet. - Ó, ez egy klassz poszter. Bár úgy látom kissé cenzúrázott. Nagin kevésbé szemérmesek bizonyos területeken. A nem cenzúrázott változaton itt kilátszik egy darab Miku bugyijából - mutatott a helyre Kyoko. Persze neki ez természetes volt. Látott cifrább dolgokat is, amik talán a Köztársaságba csak visszafogottabb változatban jutnak el. Már ha eljutnak. A nagaiok annyira nem osztják meg nyíltan a legtöbb ilyen dolgot. A zenét persze igen. Legalábbis a népszerűbbeket. De kevés ilyesmi lesz sikeres Nagi területein kívül. - Ha szeretnéd, tudok szerezni pár Mikus holmit. Vagy mutathatok itt Adumaron pár helyet, ahova érdemes lehet elmenni. Alaposan körülnézett a kabinban, láthatóan főleg a Mikuhoz köthető holmikat kereste, de igazából mindent megnézett. Még a dobozzal is elidőzött, amiben Saalia például fénykard alkatrészeket tart. - Cenzúra? Kilátszik a bugyija? - pislogott értetlenül Versta Kyoko felvetésére, látszólag nem igazán értve, miért jó az, ha egy előadónak ki van az alsóneműje. - Azt nem csodálom, hogy kitakarták. Remélem Miku jobban vigyáz legközelebb. Kyoko jót kacagott Versta reakcióján. Neki annyira természetes volt az ilyesmi, hogy nem zavarta. Lehet, hogy a nagaiak régen másképp álltak hozzá, de most bizonyos területeken nem voltak annyira szemérmesek. Sőt, sok ezzel kapcsolatos ipar is virágzott feléjük. Talán ezért is tudtak olyan fegyelmezettek maradni. Volt mivel levezetni a feszültséget. - Miku igen. Végül is ő énekes. Sok fiatal nézi őt. De filmekben és más művekben nem szokatlan, hogy a fedetlen melleket is megmutatják. - Elég perverzül hangzik - jegyezte meg Versta, aki igyekezett nem mutatni, hogy mennyire zavarban van a témától. - De gondolom legalább a mester barátnője jól érezné magát itt... Már más körülmények között. - A mestered barátnője? Ó, szóval ő is a lányokat... hm... És én azt hittem ez csak Nagin gyakori - jegyezte meg Kyoko, láthatóan nem igazán jött zavarba a témától - Gondolom annyira nem komoly a dolog, ha nem csatlakozott a kis csapatotokhoz. Vagy csak nem harcos alkat? - Gyakoribb, mint hinnéd - felelte Versta, akin látszott, hogy tudna neveket sorolni, rögtön eszébe is juthatott pár. - Tud magára vigyázni, de csakugyan nem igazán harcos. Inkább amolyan politikus alkat, mint a hercegetek. Meg aztán a munkája nem is engedi, hogy hosszabb időre eltűnjön. De sokat segített a szervezésben, és biztos vagyok benne, hogy még fog is. - Végül is, van elég furcsaság a galaxisban. Az ilyesmi azok mellett igazából nem is feltűnő - felelte Kyoko, aki érdeklődve figyelte Verstát. Végül is ez volt a dolga. Megfigyelni ezt a csapatot, aztán elmondani Hironak, hogy mire jutott - Politikus. Az egyik leghitványabb foglalkozás, amit csak választhat valaki magának. De ha segít, az csak jó nekünk, nem igaz? - Azt hittem jobb véleménnyel vagy a hercegetekről - felelte Versta, ahogy Kyoko kifejtette a véleményét, de nem akart nagyon belemenni a dologba, nehogy valami diplomáciai bonyodalmat vagy hasonlót okozzon. Amennyire meg tudta mondani, a nagaiok a legfurcsább dolgokat találták rendben lévőnek, és a legkisebb apróságokon is képesek voltak felkapni a vizet. Ez igazán nem hiányzott neki. - Az átlag politikusokra mondtam. Hiro kicsit számító alkat, de helyén van a szíve - helyesbített Kyoko teljesen szokványos hangon. Nem meglepő, hogy néha rosszul értelmezik, amit mond. Azt azért észrevette, hogy szegény lány igyekszik nagyon finoman fogalmazni, nehogy valami sértőt mondjon - De hagyjuk a politikát. Unalmas téma. Mesélj, honnan jöttél? - Tényleg nem a kedvenc témám - ismerte el Versta, aki nem igazán szerette volna erőltetni a politikával kapcsolatos témákat. A végén még észre sem veszik, és máris azon vitatkoznak, jogszerű volt-e Naboo szeparatista blokádja vagy Palpatine volt-e a Szenátus. - Coruscanton éltem, mióta az eszem tudom, hadiárvaként. A szüleim a Vong háborúban... harcoltak a Köztársaságért. Nem túl izgalmas történet, találkoztam Saaliával, aki tanítani kezdett, és túléltünk pár rázós kalandot. - Coruscant, mi? Ott még nem jártam. Tényleg az egész egyetlen város? Biztos sok érdekes figurát láttál akkor. Vannak nekok is? Bár jobban belegondolva valószínűleg nincsenek. Kyoko népe nem nagyon jártba be a galaxist. Legalábbis nem sokuk mondhatja el magáról, hogy messzire eljutott a galaxisban. - Hadiárva... Az szomorú. Akkor gondolom nem nagyon ismerted a szüleidet... De legalább ott van neked a mestered. Biztos sokat jelent neked és annak az ember nőnek... öhm, Kytrának, ugye? Mármint nem kis vállalkozás behatolni Nagira egy barátért. - Igen, Coruscant egy hatalmas város, de igazából olyan, mint bármelyik másik bolygó. Ha sok pénzed van, az erkélyen pezsgőzve biztosan nagyon szép látvány. Ha nem, nos, ugyanolyan, mint bármelyik utolsó Erő háta mögötti bolygó nyomornegyede - foglalta össze tapasztalatait, ugyanakkor úgy tűnt, nem érezte magát rosszul emiatt, inkább csak tényeket közlött a korábbi életéről. - A szüleim olyasmiért küzdöttek egész életükben, amiben mélyen hittek. Tiszteletem őket ezért, és olyan akarok lenni, mint ők voltak. Ebben segít sokat a mesterem és Kytra. Amikor Kyoko Saalia és Kytra kapcsolatát feszegette, úgy döntött, jobb, ha a pikáns részleteket megtartja magának. Épp elég annyit tudnia, hogy régóta jóban vannak. - Kytra amolyan mentora volt Saaliának, akárcsak ő most nekem - mondta. - Régen kiváltotta a rabszolgaságból, és sokáig repültek együtt a Galaxisban. Testvéreknek is mondhatnám őket, sokkal inkább azok, mint Usanagival. A neko érdeklődve hallgatta Versta meséjét. A lány jobb információforrás, mint hinné. Neki pedig pont erre volt szüksége. Persze a fiatal lány láthatóan nem volt túl tapasztalt ebben. Nyilvánvaló volt, hogy elhallgat dolgokat, de mégis többet árult el, mint gondolta. - Akkor tényleg elég kalandos lehetett eddig az életük. Na meg szerencsés is. Ahogy hallottam, Ord Mantellt nem volt nehéz megszerezni és alig páran menekültek el... Mindenesetre, a mestered szerencsés, hogy ilyen barátja és ilyen tanítványa van. Kevesen mondhatják el magukról, hogy a barátaik a galaxis másik végébe is utána mennek, ha kell. Ahogy tovább nézelődött a kabinban, megakadt a szeme egy fénykardon. Korábban is észrevette, de azt is, hogy Versta oldalán is lóg egy ilyen fegyver. Kíváncsi lett. - Ez is a tied? Nem sok jedivel volt dolgom, de a legtöbbjük csak egy ilyet hordott magával. - Ne nyúlj hozzá! - szólt rá előre a lány, mielőtt megpróbálkozott volna. - Ezt a mesteremnek készítettem. Szüksége lesz rá, ha eljön a harc ideje. - Nyáhá, most már én is jedi vagyok! - kapta fel a fegyvert a neko, majd játékosan, zümmögő hangot kiadva meglóbálta azt a levegőben, mintha épp küzdene valakivel, miközben Versta összefonta maga előtt a karját és idegesen dobolt rajta. Hosszú egy napnak ígérkezett a mai.
A hídon még meg tudtak pár dolgot vitatni, mielőtt a két fiatal visszatért volna, az örökmozgó nekoval az élen, aki látszólag gondtalan vidámsággal csatlakozott újra hozzájuk. - T mínusz fél óra múlva Adumarra érünk - adott helyzetjelentést a hajó idős navigátora, Prexly, aki igazán muzeális darabnak tűnt a felújított csili-vili fregatton. - Nyáh, az nagyon sok - méltatlankodott a neko játékosan, holott ő is pontosan tudta, hogy a saját biztonságuk érdekében kellett ezt a kacskaringós megközelítési útvonalat választaniuk. Mielőtt azonban felelhettek volna, a hajó kommunikációs rendszere ritmikus pityegéssel adta a tudtukra, hogy üzenetük érkezett. - Ezt a frekvenciát csak kevesen ismerik - hajolt a kommpult felé Kytra, majd rövid hezitálás után megnyomta a hívás fogadására szolgáló gombot. A komm aktiválódott, és egy csuklyás köpenyt viselő alak jelent meg a holokivetítőn. Versta érdeklődve figyelte az idegent, ahogy a többiek figyelme is a berendezés felett megjelent ismeretlenre irányult. - Üdvözletem. Egy bizonyos Kytrát keresek - mondta rekedtes hangon. - Én vagyok. Kivel beszélek? - Mondja, megy a hajója hiperhajtóműve? - Öhm... Igen? - Akkor menjen utána, mielőtt megszökik! - Saalia... - sóhajtott fáradtan Kytra - Betegre aggódjuk magunkat miattad, és a fél Galaxist átszelve készülünk megmenteni. Erre te képes vagy egy ilyen szar poénnal jelentkezni? - Nehéz napom volt, oké? Le kell vezetnem a feszültséget - felelte Saalia, miután lehúzta a fejéről a csuklyát. - Mester, már kezdtem azt hinni, örökre nekem kell itt a mókát szolgáltatnom! - szólalt meg vidáman Versta, ahogy a rejtélyes idegen kiléte tisztázódott, és még láthatóan ezt a szörnyű viccet sem bánta az örömért cserébe. - Nem tudnám eldönteni ez kinek lett volna rosszabb - jegyezte meg viccelődve Kytra, mire a fiatal twi'lek összefonta maga előtt a kezét. - Várjunk, ha te vagy a mestere... neked is vannak olyan gyilkos csápjaid a fejeden! - örült meg Kyoko, mire mindenki szótlanul fordította felé a fejét, de a neko láthatóan a rossz fogadtatás ellenére is jól szórakozott. - Ennyien eljöttetek értem - dörzsölte meg a szeme alatt az arcát, és nem lehetett tudni, hogy tényleg elérzékenyült-e vagy csak viccből csinálta. - Várjunk, hol van Abren? - Nem az a harcos fajta, tudhatnád. Odahaza tett meg mindent az expedíció sikeréért - felelte Kytra. - Nem találkoztál esetleg egy fiatal hercegnővel, Mikasával? - vette át a szót Alia, akit a hirtelen kitörő örömáradat sem igazán ragadott magával. - De. Nagi felé a szomszéd cellában ücsörgött. Jót beszélgettünk. Sokkal szimpatikusabb, mint a bátyja. Mondtam is Enznek, hogy én Mikasára szavazok majd, ha aktuális lesz. - Mester! Hogy szöktél meg? - kérdezte Versta valami hősies sztorit remélve. - Kitalálom. Úgy felbosszantottad őket, hogy adtak egy hajót és hazaengedtek? - gúnyolódott Kytra. - Majdnem. Húgi szöktetett meg. Úgy döntött, hogy nem szolgálja tovább Enzt. - Húgi? Mármint...? - kérdezett volna vissza, de Versta a szavába vágott. - Usanagi! Ez csak valami csapda lehet, mester! Hozzánk akarja vezetni Enzet vagy valami ilyesmi! - jelentette ki, és a hangjában érződött, hogy nagyon nem szívleli az említett nőt, de Saalia határozottan megrázta a fejét. - Ne aggódjatok, teljesen megbízom benne - jelentette ki, és ez egyelőre elég volt arra, hogy elhallgattassa az ellenkezőket. - Ezt azt jelenti, hogy Mikasa még mindig fogságban van, igaz? - kérdezte Alia, és láthatóan aggódott a fiatal nagai hercegnőért. - Sajnos igen, Enz magával vitte a hajójára - felelte Saalia. - Elindultak az egyik rendszerbe a chiss határ mentén, valamiféle zendülés miatt. - Hova mennek pontosan? Nem tudod? - kérdezte Kytra. - Még nem. Egyelőre csak követjük őket. - Nya, akkor tájékoztatni kell Hirot is, hogy a testvérei mozgásban vannak. - Remélem Enz nem bántotta Mikasát - mondta Alia félrenézve. - Nem, őt nem. Csak engem látott vendégül a kis kínzókamrájában. Jót csevegtünk... Mármint én próbáltam csevegni. Enzet csak az érdekelte, hogy a kis Carl rajtam próbálgassa az Erővillámokat... Mikasával egészen más tervei vannak - felelte Saalia, akin tényleg látszottak a megviseltség jelei. - Mégpedig? - kérdezte Alia, megelőzve Verstát, aki aggódni látszott. - Hozzá akarja adni ahhoz a Carl gyerekhez. - Az nem jó. Hime a lányokat szereti - felelte a neko. - Carl? - kérdezte Alia furcsa hangon, ahogy tudatosult benne a név, amit Saalia említett, mint az esküvő célja. - Miért akarná Enz hozzáadni a húgát? - Mert a fiú a sith trón várományosa - szólalt meg egy hang a háttérből, és pillanatokon belül a hozzátartozó arc is feltűnt a holokivetítőn. Usanagi arcának láttán többek szemében ellenszenv csillant, és bár egy oldalon álltak most, látszott, hogy nem egy könnyen fogják elfelejteni neki a korábbi húzásait. - A sith tróné!? - hitetlenkedett Alia. Bár szerencsére nem volt járatos a sithek közötti öröklési rendben, ez azért semmi jót nem ígért a számukra a jövőt illetően. - Mindenesetre ha be akarunk jutni, szükségem lesz egy fényszikére - jelentette ki Saalia. - Az enyém még mindig Enz kincstárában pihen. - Készültem, mester! - nyújtotta a kezét magasba vidáman Versta. - Sajnos most nincs itt, de hidd el, tökéletes munka lett! - Ó! Csak úgy a semmiből? Ejha. Elismerésem - mondta Saalia őszintén. - Köszönöm, de nem egészen a semmiből. A dobozodban lévő elemekből raktam össze. Megvolt minden. Csak pár finomítást kellett végeznem - mondta a lány, de azért még érezni lehetett a hangján, hogy így is büszke a teljesítményére, és ebben Saalia is gyorsan megerősítette. - Rémlik valami... Akkor is szép munka, Versta. Köszönöm. - Akkor muszáj lesz találkoznunk - jelentette ki Kytra. - Úgy ám. Nálunk vagy nálatok? - Nálatok lenne ideális - szólalt meg most Kyoko, mindenki számára váratlanul. - Ti szemmel tarthatjátok addig a Yamatot, mi pedig elsimítjuk a részleteket Hiroval. Aztán találkozunk és indulhat a buli, hihi! - Jól van. Akkor maradjunk egyelőre ennél a tervnél. Intézzétek el, amit kell. Utána gyertek utánunk. Elkél egy kis erősítés - mondta Saalia. - Csak óvatosan Saalia... És te, Usanagi – szólította meg Kytra váratlanul a nagai nőt. - Igen? - pillantott oda Usanagi a neve hallatán. - A saját érdeketekben, ne engedd Saaliát vezetni! - Ezt tényleg sose mosom le magamról... - felelte a twi'lek a fejét csóválva.
Hiro díszes egyenruhában, az állát büszkén felszegve állt a szoba közepén. Egyik kezét a kardja hüvelyén tartotta, míg a másikkal övét fogta, és hagyta, hogy a festő végezze a dolgát. Manapság a holotechnológia korában talán időpazarlásnak tűnt ilyen képekhez pózolni, de a herceg pontosan tudta, hogy micsoda erő lakozik a propagandában, és hogy még a legjobban manipulált felvétel sem emelheti ki soha annyira a megfelelő, erőt sugározó és magabiztos vonásokat, mint egy művész gondos keze. Márpedig biztos volt benne, hogy az arcképe sok helyen fog megjelenni miután legyőzi a bátyját. A Nagai Birodalom minden szegletében jelen lesz a kormányzók és nemesek palotáiban, a közhivatalokban és az iskolák tantermeiben, az államvallás szentélyeinek falain, és ezen helyek döntő többségében nem lesz több, mint egy távoli, mitikus alak, aki távol a sok milliárd alattvaló apró-cseprő dolgaitól a Császárság igazán nagy és fontos kérdéseiben dönt. A nagaiok szétszórtsága miatt az uralkodó mindig csak egy távoli alaknak tűnt, nem valóságosabbnak, mint egy istenség a szentélyekből. Nem véletlenül szólt úgy a nagaiok egyik közkedvelt mondása, hogy „az Ég magas, a Császár messze van”, ha esetleg sérelmeik kerültek szóba. Hiro ugyan egyáltalán nem hitt a vallásos babonákban, abban azért biztos volt, hogy az alattvalói nagy többsége csakugyan istenként látja majd. Márpedig akkor illett magáról megfelelő képet kialakítani. Az ajtó kitárult, és bokacsattanás hallatszott a szoba végéből, de a herceg oda sem pillantott. - Felség, a chiss küldöttség megérkezett - jelentette, mire Hiro haloványan elmosolyodott, még ha a fiatal tiszt nem is láthatta. - Már vagy két napja, emlékeim szerint - felelte hanyag egyszerűséggel. - Egy másik chiss követség, felség - pontosított a férfi, és Hiro most a szerepéből kiesve elgondolkozva felpillantott a plafonra. - Hm, csakugyan megleptek, hogy ilyen hamar elintézték az utat. Köszönöm, leléphet! Ahogy a fiatal tiszt kifordult a szobából, máris jött a következő delikvens, és bár alapvetően a folyamatos munkát roppant unalmasnak és idegőrlőnek találta, ezúttal még ez is jobb volt, mint némán, órákon keresztül modellt állni. Hogy én miket meg nem teszek a Birodalomért, sóhajtott fel magában saját hatalmas áldozata láttán. - Kuzinom, nem gondolod... - szólalt meg az újonnan érkező alak, mire Hiro felemelte a kezét. Néha úgy érezte, hogy Tadakuni túl sokat megenged magának, csak azért mert a nagyapja császári herceg volt, és saját hercegi családot alapíthatott, a neki adományozott Kitashirakawa nevét felvéve. Ezek a birtokadományozások persze szigorúan csak ceremoniálisak voltak - Talán elfelejtetted az etikettet? - kérdezte, mire a férfi megállt, és összecsapta a bokáját. - Hiroyasu herceg - pontosított a megszólításon, bár érződött rajta, hogy némileg kelletlenül teszi. - Hallgatlak - felelte Hiro némi elégedettséggel a hangjában. Tadakunit eredetileg az ő ellenőrzésére ültette a nyakába Enz bátyja, de a becsvágyó fiatal herceg jól értett hozzá, hogy a többet ígérő mellé álljon, és így nem volt nehéz a maga oldalára állítania. Viszont nem ártott néha emlékeztetni arra, hogy ki is itt a főnök. - Nem gondolod, hogy kezdenek itt megszaporodni azok a tűzszeműek? - kérdezte, és ez utóbbi egy dehonesztáló kifejezés volt a chissekre. - Ezektől várjuk, hogy majd segítenek nekünk? Mi lesz a következő, vagaarikat sorozunk be? - Tadakuni, igazán szorulhatott volna beléd egy kis taktikai érzék - feddte meg a másikat, ugyanakkor szokásához híven nem túlságosan komolyan, inkább szórakozottan. - A chissek a legkevésbé sem érdekelnek. De most rajtuk keresztül vezet az út az EGB-hez, és ha egyszer kikerülünk a sithek öleléséből, ők a legjobb választás. Megadjuk nekik, amit akarnak, és ők is nekünk. - Ezzel kapcsolatban rossz előérzetem van - felelte aggodalmaskodva Kitashirakawa, de Hiro ügyet sem vetett rá. Nem a taktikai meglátása miatt volt szüksége a másikra, hanem a családi kapcsolatai miatt. - Szükségtelen aggódnod - közölte, de szerencsére rövidre zárhatta a megbeszélést, ahogy megjelent még valaki az ajtóban és összecsapta a bokáit. Hiro ezúttal mit sem törődve a festővel megfordult és elmosolyodott. - Hess’tresna’darr szolgálatra jelentkezik! - húzta ki magát katonásan, és ezúttal hosszú idő óta először újra a Chiss Védelmi Erők egyenruháját viselte. Úgy tűnt a fiatal chiss nő képes volt összeszedni magát, még ha a korábbi életkedve, ami a húga mellett jellemezte nem is tért vissza belé. Tadakuni kissé megvetően sandított oldalra a lányra. - Ezt már szeretem. Tresna, érkezett egy chiss küldöttség, fogadd őket a nevemben - közölte, mire a nő rögtön újra kihúzta magát, nyugtázva az utasítást. - Ó, és csak lazán. - Értettem! - közölte gépiesen, majd sarkon fordult, és távozott. - Tadakuni, gyere csak ide - intette magához a fiatal nemest, aki először tétován pislogott párat, majd eleget tett a kérésnek. Ahogy odaért, Hiro oldalra lépett egyet, és a maga helyére tolta. - Helyettesíts, kérlek egy időre. - Tessék? Ez valami vicc? - kérdezte, de mire ezt kimondta, Hiro már az ajtóban állt, és csak intett neki. A festő is kikandikált a vászon mögül, majd a férfira pillantott, aki hirtelen igyekezett felvenni azt a pózt, mint Hiro az előbb.
Tresna megállt a küldöttséget szállító, a Chiss Unió jelvényével ellátott hajó rámpája előtt, és katonás vigyázzállásban várta az érkező küldötteket. Elsőként egy katonatiszt jelent meg előtte, aki megállt egy pillanatra, és körbepillantott. A férfit viszonylag hamar felismerte: Morhs’eday’aneran volt, aki akkor tett szert jelentőségre, mikor Csilla felett megmaradt erőivel letette a fegyvert a nagaiok előtt, és ezután a Tanács kinevezte a hozzá hű erők élére. De sosem volt több egy bábfiguránál, akit a megmaradt erők hűségének a biztosítására használtak fel, miközben mindenről a nagai vezérkar döntött. Úgy tűnik túlságosan is kényelmetlennek bizonyult számára ez a szerep. Jelentéktelenségét mi sem mutatta jobban, mint hogy észrevétlenül eltűnhetett erre a kis találkozóra, és valószínűleg senki még csak gyanút se fogott. Utána két másik figura tűnt fel, akik közül az első ránézésre egy aggastyánnak tűnt, és Tresna őt rögtön fel is ismerte. Csapla'hnene'rabe, vagyis Ahnerer volt az, a Csapla-ház feje, akit személyesen a nagai császár fosztott meg minden hatalmától, miután kikerült a kegyeiből, és a fiát, Adisrát ruházta fel hatalommal, aki a császár hű követőjének bizonyult. Ahhoz képest – vagy talán inkább pontosan azért -, ahogy elbántak vele, még mindig úgy tűnt, hogy készen áll harcolni a népéért. A Saboseneket a családfő legfiatalabb fia, Sabosen’av’onhan, vagyis Navon képviselte, aki így éles kontrasztot képezett a mellett lévő férfival. Utolsóként még valaki feltűnt mögöttük, és Tresna lélegzete is elállt, ahogy meglátta, majd szinte hitetlenkedve figyelte, ahogy végiglépdel a rámpán. Nem akarta elhinni, hogy igaz lehet, de újra katonai egyenruhát viselt, olyat, amitől megfosztották az invázió után, mivel az árulónak kikiáltott Nuruodo-klán syndicje volt, és mivel a déli erőkhöz sem csatlakozott, így mindenki magára hagyta. - Tresna - szólalt meg, ahogy a tekintetük összetalálkozott, azzal a tipikus mosollyal a szája szélén. - Bátyám... - nyögte ki végül Tresna, és a protokollal mit sem törődve előre lépett, majd a nyakába borult. Hess’are’nuruodo nemcsak a testvére volt, de sokáig az egyetlen, aki igazán megértette őt és fájdalmát, és a chissek közül az első, aki meglátta Hiroyasu hercegben a lehetőséget. Titokban kötöttek szövetséget, és Tresna az ő szeme és füle lett, ahogy Adisra adjutánsaként nyert szolgálatot. Azóta nem beszélhettek egymással, és ez a találkozó most mindennél jobban esett neki. Érezte, ahogy könnycseppek folynak végig az arcán, és bár az érzelmek efféle kimutatása megdöbbenést kelthetett a többiekben, a legkisebb ideig sem érdekelte. Mikasa mellett megtanulta, hogy az érzelmek nem gyengévé, hanem erősebbé tesznek. Most is csak az iránta táplált érzései segítettek neki talpra állni. Most, a bátyja ölelése is erőt adott neki, és néhány pillanatra minden bánatát el tudta felejteni. - Olyan sok mindent el kell mondanom neked.
Hiroyasu sejtette, hogy ha a két chiss oldal küldötteit újra direkt egy asztalhoz ülteti, akkor abból nem feltétlenül fog semmi jó kisülni, és még a közös érdekek sem hozzák annyira gyorsan mozgásba a dolgokat. Így aztán először egy kis hangulatoldásra volt szükség, ami érdekében az egyik báltermet vette igénybe, még aznap estére, hogy a másik chiss fél küldöttei is megérkeztek. Ugyan a sietség miatt a menü aligha lett olyan pompás, mint egy hetekig előkészített fogadás esetén, de szerencsére az adumari italkészletek legalább kimeríthetetlennek ígérkeztek. A vendégek a várakozásnak megfelelően két nagy csoportban érkeztek, és helyet foglaltak az asztal számukra kijelölt helyén. Hiroyasu oldalán a Sabosen és Csapla családok képviselői ültek, valamint a két egyenruhás chiss képviselte a katonákat, rajtuk kívül pedig jelen volt még a helyiek részéről Vaiken commodore és Lannick tengernagy, valamint Kitashirakawa herceg, illetve Hiro néhány megbízható főtisztje. Hívta még ugyan Aliát és Kytrát is, de ők inkább audienciát kértek tőle. Nos, arra még várniuk kellett egy kicsit. A nem hivatalos vendégek között természetesen ott volt Tresna, aki a bátyja mellett foglalt helyet, valamint kedvenc neko testőre és szeretője is, aki pedig mellette. Vele szemben Jagged Fel császár ült, és Hiro nem győzte kimutatni, mennyire megtisztelve érzi magát, hogy egy másik birodalom uralkodója is jelen van, így a ceremónia egy része egyenesen neki szólt. Az ő poharába töltöttek először, és elé rakták a legjobb fogásokat is, természetesen a legcsinosabb pincérnők, és persze a biztonság kedvéért az ugyanazt a ruhát viselő pincérfiúk. A mellette ülő, szemrevaló és kissé vad teremtés jó párszor belerúgott a bokájába, és ezen Hiro magában jót szórakozott. Őt aztán nem fenyegette ez a veszély, és nyíltan, de nem túl látványosan tette Kyoko egyik combjára a kezét, mire a neko farka lengedezni kezdett a levegőben. Hironak eléggé disznó gondolatai támadtak, de úgy ítélte meg, az asztal nem fedi őket annyira, hogy ilyesmivel próbálkozzon. A fogadás első felében nem igazán beszélt a két oldal egymással, csak hűvös tiszteletadással volt hébe-hóba némi szóváltás, de ahogy nőtt az elfogyasztott italmennyiség, úgy szabadultak fel a gátlások is. Hiro azt akarta, hogy eleget igyanak a küldöttek egy kis felszabadult beszélgetéshez, de nem túl sokat ahhoz, hogy ne tudjanak dolgozni. Merthogy a megbeszélés előkészítése, az álláspontok kipuhatolása volt ma a feladat. Ahogy a csinos legyezőtáncosok kivonultak a bálteremből, miután végeztek tradicionális nagai táncukkal, a herceg óvatosan megkocogtatta a poharát, majd felállt. - Kedves vendégek, hadd legyen az enyém a megtiszteltetés, hogy az este első pohárköszöntőjét elmondjam - közölte, és hamarosan csend támadt, amit jó jelnek vett. - A mai este néhány hete még elképzelhetetlennek bizonyult volna mindannyiunk számára. Most azonban mégis itt vagyunk, egy asztalnál ülünk, jó étkek és jó italok mellett. Biztos vagyok benne, hogy a remek program ellenére is mindenki a megbeszélésekre, az álláspontjára gondol most is éppen. De akárhogy is legyen, akármekkora vita is alakuljon ki, ne felejtsük el, hogy testvérnépek vagyunk, és az időnkénti nézeteltéréseink ellenére nem engedhetjük meg magunknak az ellenségeskedést. Tegyük együtt egy prosperálóbb hellyé a Galaxist! Kedves vendégek, a chiss-nagai testvériségre és a birodalmaink közötti barátságra!
|
|
|
Adumar
Feb 11, 2018 20:50:54 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Feb 11, 2018 20:50:54 GMT 1
A poharak hangos egymáshoz csattanással jelezték, hogy Hiroyasu szavai legalábbis protokolláris szinten tökéletesen megfeleltek az ilyenkor szokásos elvárásoknak, azonban mielőtt továbbterjedhetett volna az ünnepi hangulat az asztal minden sarkába, egy öreges, mégis metsző női hang szakította félbe a készülő tapsot. - Igazán kedves Öntől, hogy így vendégül lát minket és külvilági kísérőinket, fiatalember, de emlékeim szerint magának legalább annyira nincs birodalma, mint amennyire nekünk sem. Legalább annyira nincs, mint amilyen régen én láttam igazi chiss férfit.. - fűzött bele némi sértődöttséget a hangjába Lehi arisztokrata, az Inrokini-k képviselője, akit elővigyázatosan Formbi és Thsenn közé ültettek, Jagged átellenes oldalára a Maradvány stábját képviselő birodalmi egyenruhásokhoz képest, de egyik chiss finom bökdösése sem akadályozta meg láthatóan a chiss öregasszonyt abban, hogy kendőzetlenül elmondja a véleményét, miközben vasvilla szemeket meresztett különösen az öreg Ahnener és a mellette ülő fiatal Navon felé. - Lehi kedvesem. - válaszolt az asztal túlsó végéről a Csapla-ház előbbi felszólalóval nagyjából egyidős feje, mielőtt akár Fel, akár Hiroyasu, vagy bárki más felborította volna a modortalanságon felháborodva az este protokolláris rendjét. - Én úgy látom, egyikünk se kevésbé számkivetett az asztal körül a másiknál. Nincs okunk rá, hogy ne kezeljük egymást egyenrangú félként, és kellő udvariassággal.
Lehi asszony felhúzta szinte sötétkékre pingált, alaposan kisminkelt orrát, mire Formbi finoman megkocogtatta a poharát. - Mi is hasonlóan látjuk a helyzetet, Ahnener arisztokrata. Számunkra legalább olyan nagy nehézséget jelentett ezt a delegációt megszervezni, mint Önöknek. Számos érdeket kellett figyelembe venni. - Hát persze. - közölte faarccal Ahnener, már amennyire ez egy chissnél egyáltalán lehetséges és értelmezhető volt, talán a jég-arc helytállóbb kifejezés lett volna. - Például a többi tömeggyilkosét, akiket képviselnek.
- Sto eta? Ennek meg mi baja? - súgta oda Varvara Felnek, aki szálegyenesen, a kényelem legkisebb jele nélkül, a Csillán eltöltött kadét-évek során elsajátított tökéletes protokolláris pózban hallgatta a beszélgetést. A jed'ka érzékelte, hogy a férfinél nagyon régi beidegződések léptek működésbe a chiss arisztokraták láttán, akik bizonyára gyerekkorában élet és halál uraiként maradtak meg emlékezetében, de Varvara azt is tudta, hogy ez nem illik egy uralkodóként bemutatott vezetőhöz. Ki kellett zökkentenie Jaggedet, hogy legalább annyira magabiztos legyen a megjelenése, mint vendéglátójuké, a nagai hercegé, aki azóta éhes pillantásokkal méregette a lányt, amióta beléptek a terembe. - Ahnener arisztokrata Csapla, annak a Nemesi Háznak a legöregebb képviselője, amelynek ősi otthona a Cioral volt, mielőtt a knoti rakéták elpusztították a bolygót. - súgta vissza Fel, csak egy kissé felengedve merevségéből, ahogyan Varvara kihasználta, hogy közelebb hajolt, és végigsimított az asztal alatt a combján.
- Arisztokrata, mi legalább annyira nem képviseljük a cosrai népirtó rezsimet, mint amennyire maguk nem képviselik a népünk szégyenéért, az egymás ellen vívott háborúkért felelős nagai császárt, a bitorlót. - válogatta meg a szavait gondosan Thsenn, miközben tekintetével a nagai herceg mellett ülő chiss katonanőt figyelte. - Akkor kit is képviselnek pontosan? - kérdezte most meglepő, fiatalos nyíltsággal a Sabosenek képviselője, Navon. - A mi pártfogónk és uralkodónk itt van. - biccentett Hiroyasu felé. - Azt hittem, a vacsora lényege pont az lenne, hogy nekünk nincs uralkodónk.. sem maguknak, sem nekünk, egyikünknek sem. A Házak és a chiss nép a maga útját kellene, hogy járja, mint a régi időkben, nem? - kopogott az asztalon idegesen Thsenn. - Maguk is hűséget esküdtek ennek a.. humánnak. - köhintett Ahnener a szemben ülő chissekre, majd Jaggedre pillantva.
- Elnézést. - köhintett Hiroyasu - Bár rendkívül idegen tőlem, hogy az aperitif előtt politizálni kezdjek, de úgy tűnik, méltányolnom kell vendégeink óhaját, és el kell mondanom a véleményem. Csak remélem.. - kacsintott Felre - , hogy uralkodótársamnak már nem kell külön magyarázatot fűznöm ehhez.. - Tételezzük fel, hogy nem. - meredt fürkésző tekintettel Hirora Jagged. - Kitűnő, magam is így gondoltam. - mosolygott a nagai főnemes. - Az én hozzájárulásom ehhez csak annyi, hogy megtiszteltetésnek veszem, ha együtt ehetek és ihatok Önökkel az asztalomnál, tisztelt főnemesek. Különösen úgy, hogy magam is csak vendég vagyok - biccentett ezzel Vaiken és flottatisztje felé a nagai herceg. - Ahogyan.. azt hiszem, Fel tábornok Őfelsége sem tesz többet ma este, mint megtisztel minket a jelenlétével. Ha jól értesültem, mindketten valóban távol vagyunk jogos jussunktól és trónunktól, ez így igaz. De ez nem jelenti azt, hogy bármiféle fennhatóságot gyakorolnánk chiss vendégeink felett. Nem igaz, Felség? - kacsintott ismét Felre.
Jagged némileg elengedte magát és megrázkódott. A számos szenior chiss okozta feszélyezettsége kezdett alábbhagyni, ahogyan ráeszmélt, hogy mennyire más energiák töltik meg az asztal feletti levegőt, mint amire számított. A nagai herceg mellett ülő két nőstény - egy chiss és egy Jag számára ismeretlen fajú, macskaszerű nő - kihívó tekintettel méregette őt és Varvarát, és rá kellett döbbennie oldalra sandítva, hogy mindezt a jed'ka még viszonozza is, az agresszió, féltékenység és kíváncsiság keverékével a szemében. Jagged megborzongott. Uramisten, tinédzserek, gondolta. Ezek mindenre képesek. - Egyet kell értenem mélyen tisztelt vendéglátómmal. - próbált meg végül visszaemlékezni protokolláris tanulmányaira és az ehhez tartozó szófordulatokra Jagged.- Jelenleg én is csak vendég vagyok, mögöttem csupán bajtársaim állnak, akik hűségesek maradtak a Birodalomhoz, mielőtt az álnok sithek kiűztek minket Bastionról. - Jó is az, hogyha az embernek vannak hőséges követői. - mosolyodott el Hiro. - Kitágítja.. a lehetőségeket, nemde? - Közülünk az EGB aktuális vezetéséhez, pontosabban a vezetésen belül egy békésebb, és legfőképp értelmesebb, a Chiss területeket érintő együttélési megoldást támogató körhöz Formbi főnemes áll a legközelebb. - tette hozzá Fel. - Mindjárt gondoltam. - köhintett Ahnener. - Formbi mindig is profi volt abban, hogy közel álljon.. dolgokhoz. És személyekhez. Humán nőszemélyekhez.. miegymás. - Neki legalább minimális ízlése van a női nemhez. - piszkálgatta a poharát Lehi arisztokrata sértődötten Ahnenerre sandítva.
Jaggednek kezdett olyan érzése támadni, hogy a Chiss Házak Tanácsának szenior tagjai nem többek egy túlfűtött galaktikus osztálykirándulás kiscserkészeinél. - Arisztokraták, elég hosszú az este ahhoz, hogy minden sérelmüket megbeszéljék egymás között, úgy vélem, nem kötött az ülésrend. Hercegem, bemutatná a kísérőit? - azzal Jagged felállt, és maga után intette Thsent és Varvarát, majd átsétáltak Hiroyashu oldalára. - Maga kedvemre való. - jegyezte meg Hiro, miután Jaggednek helyet csinált maga mellett, elhessegetve tábornokait. - Hagyjuk, hogy az öregek kicsit főjenek egymás levében, nemde? - Tele vannak sértettséggel. - biccentett Jagged. - Azok után, amin a Chissek keresztülmentek, ez érthető is. Nem várhatjuk, hogy egy óra vacsorai bájolgás után minden ellentétüket félretegyék. Ehhez idő kell. - Elnézést.. - köszörülte meg a torkát Thsenn Tresna felé biccentve. - Persze persze ismerkedjenek csak. - nevetett fel Hiro, diszkréten meglökve Tresna székét, hogy abba az irányba álljon, mint a chiss főtiszté. - Még a végén kiderül, hogy rokonok. - Magam is.. úgy vélem. - mormolta Tresna felé Thsenn, de Hiro már oda sem figyelt rájuk. Miután konstatálta, hogy Shirakawa és tisztjei valamiféle rendkívül unalmas szakmai eszmecserébe bonyolódnak a Fel kíséretét alkotó birodalmi egyenruhásokkal, a chiss nyugdíjasklub és fiatalabb kísérőik pedig megtalálták egymást és ötven standard évvel ezelőtti sérelmeiket az asztal másik sarkán, figyelmét immár Felre és kísérőjére koncentrálhatta. Fiatal, szemrevaló, vad kísérőjére. - Ez itt Kyoko. - mutatta be a nekot a párosnak. - A testőröm.. közeli testőröm. De ahogy elnézem, Fel tábornok, Önnek sem kell szégyenkeznie. Gyanítom, valójában nem.. teljesen birodalmi illetőségű a hölgy. - Kotik. Cicus. - szaladt ki önkéntelenül Varvara száján, ahogyan Kyoko feldorombolt, és kivillantotta a fogait. - Ön jó megfigyelő, Felség. - vonta össze a szemöldökét elgondolkozva Jagged. - Varvara.. szövetségünket, Vostroyát képviseli. Szigorúan informálisan, természetesen. - És ilyen fiatalon. No lám. - mosolyodott el Hiro.- Igazán érdekes. Elmeséli, hogyan találkoztak, tábornok? - Furcsa mód valahogy úgy gondoltam, Önt sokkal jobban érdeklik a trónnal, politikával kapcsolatos kérdések. - jegyezte meg diplomatikusan Fel. - Furcsa mód én pedig úgy gondoltam, hogy maga sokkal.. érdekesebb is tud lenni, ha akar. - nevetett fel Hiro és töltött még egy pohárka akármit magának és Jaggednek, majd közelebb hajolt. - Ugyan már, Fel tábornok, magát megelőzi a híre... a Jedik Kardját lecserélni egy ilyen harapós kislányra.. ez még szerintem is tiszteletre méltó teljesítmény. Hogyan csinálta?
Jagged pislogott egyet, majd felhajtotta az itókát. Ez a Hiroyasu érdekesebb vacsorapartnernek ígérkezett, mint gondolta. Feltűnt neki, hogy Kyoko és Varvara valamiféle másik univerzumba kerültek, a jed'ka féltékenységét valamiféle kislányos rajongás váltotta fel a macskaszerű nő fülei és hosszú, kacskaringós, játékos farka láttán. - Nos rendben. - biccentett végül. - Cseréljünk történeteket, herceg. Egy történet, egy kör ebből a valamiből, amit most töltött nekem. Felváltva. Varvarát a végére hagyom, vannak sokkal mókásabbak is. Tudja például, hogy működnek a mandaloriai szorítókesztyűk? - Csak tippjeim vannak. - nevetett fel Hiro. - Utoljára mire használt ilyesmit, tábornok? - Kitörtem vele egy twi'lek nő nyakát. - súgta oda Jagged, majd újratöltött az italból. - Azt a.. - fintorodott el Hiro kíváncsian. - Ezt Kyokonak el ne mondja.. de én csupa fül vagyok..
...
Vaiken egyre inkább úgy érezte, hogy forog vele a szoba, végül kimentette magát, és maga mögött hagyta a teljesen szürreális vacsorát. Néha rájött, amikor sokat ivott. A tudat, hogy ezek a nagaiok most már tényleg azt csinálnak az otthonában, az otthonával.. amit csak akarnak. Ha akarják, randalíroznak és masíroznak az utcákon. Ha akarják, szexuális játszótérré változtatják a létesítményeket, amiket átengedtek nekik.. vagy. ha akarják, egymással szemben álló államok ősellenség képviselőit hívogatják vacsorázni, majd leitatják őket.. ő pedig, Adumar és a környező rendszerek Konföderációjának valódi vezetője csak ül itt.. és semmi. Nem tesz semmit. Még Lannick is jobban érezte magát a nagai tisztek és a birodalmi vendégek társaságában.
Vaiken megrázta a fejét, miközben kiért az épületből. Az őrök átengedték. Befordult a legközelebbi sikátorba, majd nekiállt előhalászni a mellényzsebéből a következő adag Halálpálcát. Csak ezektől a finom kis rudacskáktól remélhette az utóbbi időben, hogy legalább átmenetileg elfeledtetik vele sajgó fejfájását. Alig szívta be kéjesen és megnyugodva az első adagot, egy kéz nehezedett a tarkójára.. a fejfájás pedig erősödött. - Kommodore. Rég találkoztunk. Jöjjön csak velünk sétálni.. - suttogta a fülébe köpönyege csuklyája alól Ickyx nagyúr.
...
- Sietnünk kell. - jelentette ki a Hiro főhadiszállásától alig két utcányira lévő, sötét barakk félreeső helységében Adisra, miközben a muun asszaszin bevezette vendégüket. Vaiken arca kifejezéstelen volt. - Ha túl sokáig marad el, fel fog tűnni nekik, hogy eltűnt. - Egy pillanat. - Ickyx a kommunikátorára pillantott, majd leültette Vaikent a szoba közepén lévő székre. - Te meg ülj le szépen, és maradj csendben. Az Erő segítségével Ickyx uralta Vaiken elméjét, így az csak bólintott, és helyet foglalt. - Várunk még.. valakit. - biccentett a muun Adisra felé. - Elnézést, hogy nem szóltam korábban. - Nem szeretem a meglepetéseket, nagyúr. - vonta össze a szemöldökét a chiss ügynök. Az ajtó kinyílt, és egy ubese lépett a helységbe. Adisra a fegyveréért nyúlt, felismerve a Hiro zsoldjában álló harcos idegenek képviselőjét, de az alak kezei a sisak felé mozdultak, majd leemelve azt egy csontos arc nézett farkasszemet a chissel. - Minden rendben. - emelte fel hosszúkás kezeit a muun. - Adisra, bemutatom Ovat praetort, az Obszidián Rend különleges ügynökét. - Még úgysem találkoztam kardassival. - ingatta a fejét a chiss. - Miért gondolták, hogy szükséges az Obszidián Rend jelenléte?
Ovat besétált, majd kezet rázott Ickyx-el. - Örülök, hogy látom, nagyúr. Ritka manapság az ilyen. - Ovat praetor Jagged Fel, az áruló birodalmi főparancsnok nyomában van. - magyarázta Ickyx. - Állítólag az áruló Fel és követői is ott vendégeskednek jelenleg a maguk hercegénél. - magyarázta Ovat. - Egészen a Kardasstól jöttem idáig, hogy utána járjak ennek. - Érdekes fejlemény. - fintorodott el Adisra a név hallatán. Chissként nagyon is alapos fogalma volt a Fel családról. - Nos, egy Felt már láttam meghalni. Sosem szégyen az ismétlés.. - Ez az alak itt minden dolgok tudója? - pillantott Ovat Vaikenre. - Olyasmi. - lépett közelebb a férfihoz a muun, és hatalmas, lapátszerű kezeit Vaike tarkója köré fonta. - Egy pillanat, és okosabbak leszünk a részletekkel kapcsolatban is..
|
|
|
Adumar
Mar 6, 2018 17:45:58 GMT 1
Post by Enz on Mar 6, 2018 17:45:58 GMT 1
Ahogy az elfogyasztott alkohol mennyisége nőtt, úgy vált egyre inkább élénkké az asztaltársaság: a chiss méltóságok a vita közben jobban felemelték a hangjukat, Thsenn és Tresna megtalálták a családi kapcsolódási pontokat, különösen a lány bátyjára, Sarenre tekintettel, aki a Nuruodo család Syndicje volt, Kitashirakawa a chissekkel szemben táplált ellenérzései okán elsősorban az emberi követekkel tárgyalt, és összességében véve az asztal körül mindenki barátkozott, néha jobban is, mint a protokoll megkívánta. Egészen szórakoztató kis kavalkád lett ebből az unalmas protokollvacsorának induló eseményből, konstatálta magában Hiroyasu, ahogy egy újabb adag szakét leküldtek Jagged Fellel közösen. Érdekes, ámde súlytalan ember volt, ezt már le tudta szűrni magában Hiro. A chissek azt hitték, hogy az uralkodói rang majd lenyűgözi, de azok a vén bolondok képtelenek voltak elképzelni, hogy valaki nem annyira egyszerű gondolkodású, mint ők. Ezért hát megadott minden tiszteletet Felnek, hogy meggyőzze őket, bedőlt a trükknek, és egyúttal megpróbálta kipuhatolni miféle ember is a másik. Az, hogy elveszítette a trónját, önmagában még nem jelentett sokat - Hiroyasutól is elvették a jogos örökségét, mikor apjuk meghalt. Az már beszédesebb volt, hogy semmiféle elképzelése nem volt róla, hogyan is szerezhetné vissza azt, amit elveszített. Ettől még persze lehet egy hasznos szövetséges, de túlzott reményeket nem fűzött hozzá. - Most a maga története, jön, herceg - szólalt meg Fel, ahogy észrevette a némaságát. Hiroyasu elmosolyodott: Jagged arca kezdett egy kicsit kivörösödni. Ezekbe a szakés poharakba nem fért túl sok ital, de nem is ez volt a céljuk. Ha berúgásra került sor, a külvilágiak az effektivitásra helyezték a hangsúlyt, míg a nagaiok próbálták minél jobban elnyújtani a mámoros pillanatokat. Érdekes különbség. - Rendben, ez jó lesz - ígérte, megengedve magának egy széles mosolyt. - Nem sokkal a nagyapám halála után történt. - A vidám történetek ritkán indulnak így - jegyezte meg Fel, mire Hiro legyintett. - Nagyapám katonás fegyelmet tartott az udvarban. Apám korántsem volt ennyire szigorú - fejtette ki az okot, de nem tért ki rá, hogy sokan fellélegeztek az öreg halála után, aki napról napra egyre paranoiásabb lett. Chun császárt sokan félték és tisztelték, de igazán senki sem szerette. - Vadászatra indult az udvar, de én egészen más jellegű vadat ejtettem el. Volt ott egy fiatal grófkisasszony, aki nagyon tetszett az öcsémnek, mostani szeretett császárunknak. Persze őt nem igazán érdekelték a kisfiúk, én annál inkább. A vadászat közben, az erdőben kaptam is az alkalmon. Azzal nem számoltunk csupán, hogy az avar mozgása miatt vadnak hisznek minket, így igencsak meglepődtem, mikor hirtelen féltucat energiaíjjal néztünk szembe. - Kellemetlen helyzet lehetett - jegyezte meg Fel, arcán egy pajzán mosollyal. - Na, és mit mondott? - Mit mondhattam volna? Utánozni kezdtem egy szarvas hangját - jelentette ki, majd mindketten nevetésben törtek ki. - Mellesleg ez a lány lett az első fattyam anyja. - Nocsak - pislogott a kijelentésre Fel, de Hiro csak felemelte az egyik ujját és megrázta. - Ez már egy másik történetnek számít - jelentette ki vidáman. - Szórakoztató történet - bólintott Fel, miközben az egyik szolgálófiú odalépett hozzájuk, hogy újratöltse a szakés poharakat. - Majdnem annyira, mint amikor először voltam férfival - jelentette ki Hiroyasu, mire Fel elég gyorsan zavarba jött, és zavartan pillantott előbb a szakéra, majd a szolgálóra, és csak utána vissza a hercegre, aki jóízűen felnevetett. - Bocsánat, el is felejtettem, hogy maguknál másabb a hozzáállás ezekhez a dolgokhoz. De ugye tudja, hogy a móka felét kihagyják? - Úgy érti, ez errefelé teljesen bevett dolog? - kérdezett vissza Fel, aki az alkohol miatt aligha tudta a megrökönyödését leplezni. Hiroyasu arcán csak még szélesebbé vált a mosolyt ezt a reakciót látva. - Tudja, a nagai társadalom sokáig a harcos nemesség köré szerveződött, és egyrészt állandó hadjáratozás közben viszonylag nehéz megfelelő nőtársaságra lelni, másrészről egy ilyen kapcsolat nem eredményez nem kívánt utódokat - fejtette ki a dolog történelmi okait. - Ezért aztán errefelé sosem volt különösebb probléma belőle. Például... Itt egészen lehalkította a hangját, és közelebb hajolt Felhez, hogy a mellettük ülő chiss nő ne hallhassa. - Húgom, Mikasa hercegnő és az itt ülő chiss testőrnő is... egészen közeli kapcsolatban állnak - mondta, majd sokat mondó mosollyal egyenesedett ki újra. - És ezt most nem számolom be egy extra történetnek. - Igazán nagylelkű, herceg - felelte Fel, a szükségesnél egy kicsit gépiesebben, mire Hiroyasu rátette a kezét a mellettük ügyködő, felszolgálóruhát viselő fiú formás fenekére, és jól belemarkolt, mire a teste kicsit megrándult, de nem szólt semmit. Az ezüsthajú szolgáló mintha kerülte volna a tekintetét, és így oldalról elég ismerősnek tűnt az arca, de nem különösebben érdekelte most a dolog a herceget. - Alkalomadtán próbálja ki a dolgot - jelentette ki, majd megpaskolta a fiú fenekét, és útjára engedte. - De nem akarom feszélyezni. Itt az ideje a következő történetnek. Például mesélhetne arról, hogyan is melegedtek össze a kislánnyal. Utalt a még mindig Kyokoval szórakozó vostroyai Varvarára, aki láthatóan egészen összemelegedett a neko testőrével. Hiroyasu már őszintén várta, mikor esnek egymásnak itt, a fogadás közepén. A chisseken kívül mindenki élevezte volna a látványt, ők meg úgyis annyira belejöttek a vitatkozásba, hogy talán észre sem vették volna. Így hát az ivást követően Felen volt a sor, aki ecsetelte azt, hogy egy küldetésen vettek részt együtt, és ennek részeként töltöttek el egy fülledt éjszakát egy hajó kabinjában. Újabb kör következett, és most Hiron volt a sor. - Nos, akkor én meg a mostani kísérője történetére vagyok kíváncsi - jelentette ki Fel. Hiroyasu halvány mosollyal figyelte, ahogy a neko játékosan karmolászik a levegőben az étel után, amit Varvara el-elkapott előle. - Attól tartok ez a történet nem eladó - jelentette ki, ezúttal egészen komoly arccal, és ahogy a két férfi tekintete találkozott, Fel némi rövid csend után bólintott. Ez olyasmi volt, amit csak két férfi érthetett meg. - De mondok helyette egy jobbat. Megkaphatják egy estére. Láthatóan a barátnője se ellenezné a dolgot. - Ez igen nagylelkű, de... - nyelt egyet Fel, mintha megint feszélyezve érezné magát, de Hiroyasu megrázta a fejét. - Drága Jagged, ez egy visszautasíthatatlan ajánlat. - De azt hittem, hogy maguk között... valami több... - Egy hercegnek sok szeretője van, és potenciálisan bárki szívesen ágyba bújik vele. Egy császárnak a főfeleség mellé két feleség, és akárhány császári ágyas dukál. Ne aggódjon, nélkülözni tudom egy időre. Most pedig a következő történet: szerintem nem meséltem még azt, amikor az Íjászszüzek személyi állományában nagyobb kárt okoztam, mint az eddigi összes háború együttvéve. *** Alia lakosztálya elég messze volt a nagyteremtől, mégis mintha egész este a féktelen mulatozás zaja hallatszott volna be hozzá, így hát, mivel aludni nem igazán tudott, inkább meditálni kezdett. Nehezen tudott nyugodt maradni azt követően, hogy kiderült, Carl nem más, mint a népirtó sith, a magát császárnak nevező elnyomó, Wenthar fia. Azt hitte megbízhatnak egymásban, a fiú egy érzékeny lelkű és törődő fiatal volt, de mégse mondta el neki. Miért? Nem bízott meg talán benne? Vagy nem akarta, hogy ez a teher kettejük terhe legyen? Talán csak ő egyedül gondolta azt, hogy valami több is van köztük barátságnál. Alia túl rugalmatlannak gondolta a Jedi Rendet, mikor úgy döntött, hogy szó nélkül otthagyja őket, de a találkozás K'Kruhk mesterrel és Mikasa kiképzése meggyőzték, hogy még mindig mellettük van a helye. Ha ennek vége lesz, visszatér Coruscantra és megkeresi a whipid mestert, ezt már egy ideje eltökélte magában, még ha kimondatlanul is. Már hosszú ideje meditált, mikor kopogást hallott az ajtaján, és az Erő segítségével belülről kinyitotta az ajtót. Pontosan érezte, ki akarja látni, és a türelmes várakozásból egyértelműnek tűnt, hogy elég sok időt eltöltött kiszabadítandó jedi barátja mellett ahhoz, hogy tudja, ilyenkor várni kell. Kinyitotta a szemét, majd lassan felkelt a padlóról és átmozgatta kicsit a végtagjait, végül Kytra felé fordult. - Szia. Történt valami, hogy ilyen korán felkerestél? Kytra meglehetősen gondterhelt volt. Néhány perccel ezelőtt beszélt Saaliával és nem kapott túl vidám híreket. De úgy gondolta, előbb összeszedi Aliát. Aztán majd mehetnek a herceghez. Biztos volt benne, hogy őt is nagyon fogja érdekelni az értesülés. Verstát már előre küldte, hogy ott várja meg őket. - Híreket kaptam Saaliától. Gyere, jobb lesz minél előbb tájékoztatni a vendéglátónkat.- Az arcod elnézve nem túl örömteli hírek lehetnek - jegyezte meg Alia, és Kytra nem is igyekezett cáfolni a véleményét, így hát elkönyvelhette magában a dolgot. Persze azért annyira szörnyű újdonság nem lehetett, de mindenképp kellemetlen értesülésekkel érkezhetett hozzá Kytra. Alia gyorsan kisimított néhány gyűrődést a ruhájából, fénykardját pedig övére tűzte, majd jelzett, hogy indulhatnak. Odakint a folyosokón most nagaiok, adumari emberek és chissek vegyesen jártak fel és alá, jelezve a mostani megbeszélések történelmi jelentőségét. Aliát az előző napi mulatságra is meghívta a herceg, de nem volt se katona, se politikus, így jobbnak tartotta, ha távol marad az egész bagázstól. A nagyteremben éppen a palotai dolgozók takarítottak elszántan, és a sok felgyűlt szemét alapján valahogy nem is sajnálta, hogy ebből a dorbézolásból kimaradt. Tovább haladtak a hercegi lakosztály felé, ahol a herceg durva és igencsak barátságtalan ubese zsoldosai álltak őrt, de ők bejáratosak voltak ide, így aztán ügyet sem vetettek rájuk. A fiatal twi'lek lány már itt várakozott rájuk, az egyik falmélyedésben lévő szobor körül matatva. - Nem is tudtam, hogy érdekelnek a művészetek - jegyezte meg Alia barátságosan, ahogy megérkeztek, mire Versta sietve egyenesedett ki, mintha csak rajtakapták volna. - Ó, hát igen, gondoltam kipróbálok valami újat. Ez például egy... kőszobor? - mosolygott gyanúsan, miközben testével a szobrot takarta, kicsit sem feltűnően. - Nos, akkor irány a herceg? Remélem nem másnapos... annyira.- Kyoko merre van? - pillantott körbe Alia. Mikor még a hajón beszéltek, ő is amellett volt, hogy minél hamarabb értesítsék a herceget. De ahogy megérkeztek, őt már teljesen lefoglalta a kis estély szervezése. De hamar rá kellett ébrednie, hogy kérdezni is felesleges volt. - Rossz kérdés, gondolom a herceg ágyában. - Én úgy láttam, most másik főnemes ágyában éjszakázott - szólalt meg hirtelen a semmiből Kai hangja, aki mintha az egyik sarok mögül lépett volna elő. Vagy mondjuk egy szobor mögül egy falmélyedésből. Fiatalok... - De nem feltétlenül jelent rosszat.- Ugye nem éjszakáztál itt a folyosón? - vonta fel a szemöldökét Alia. - Nem. Beöltöztem én is szolgálónak, és az egész estét információgyűjtéssel töltöttem - jelentette ki, gondosan hallgatva arról a tényről, hogy a herceg kívánalma szerint a női és férfi szolgálók ugyanazt a ruhát viselték az este. - Nos, akkor bemegyünk?- Akkor gondolom szereztél pár érdekes értesülést - állapította meg Kytra - Igen, menjünk.- Olyasmit is, amit szívesebben elfelejtenék - motyogta maga elé félhangosan. Még mindig ott volt a herceg tenyérnyomata a fenekén. Neki aztán erős szorítása van, az biztos. Bekopogott az ajtón, majd várták a választ, de az nem jött. Így végül bekopogott még egyszer, hangosabban. Nem igazán akarta felverni a herceget az álmából, de amit megtudott, jobb lett volna minél előbb a tudtára adni. Arra az esetre persze, ha még nincs róla tudomása. - Hm, lehet, hogy még alszik? Vagy elfoglalt valamivel? Vagy valakivel?- Az biztos, hogy nincs egyedül - felelte Kai. Bizonyára látott egyet s mást az éjszaka. Alia nem igazán szerette volna tudni a részleteket, már csak a saját lelki békéje érdekében sem, ezért inkább az ajtóhoz lépett, és bekopogott, hasztalan. Néhány pillanatot várt, majd újra kopogott, ismét semmi válasz. Körbepillantott a többiekre, majd az újabb kopogás helyett egyszerűen lenyomta a kilincset és benyitott a szobába. Hiroyasu herceg ott állt az ágy mellett, anyaszült meztelenül, láthatóan most ébredt, álmos fejjel, az ágyában pedig két ember (egy lány és egy fiú) feküdt, még mindig az igazak álmát aludva. A herceg arcára egy pajzán mosoly ült ki, ahogy tekintetük találkozott Aliáéval, aki hátrébb lépett és bezárta maga után az ajtót. - Csakugyan nem hazudtál - pillantott Kaira, és inkább tűnt idegesnek a helyzet miatt, mint zavartnak. Odabentről hangok hallatszottak, és néhány pillanat múlva elült. - Akkor nem megyünk be? - kérdezte Kytra, mire Alia félreállt az ajtóból, és a kezével mutatta, hogy övé az elsőbbség. Láthatóan neki sem fűlött a foga, hogy ilyen helyzetben benyisson. Azonban nem kellett sokat várakozniuk, az ajtó nemsokára feltárult, és az ezúttal már felöltözött herceg beinvitálta őket. A két korábbi meztelen alaknak már hűlt helye volt, bizonyára az egyik oldalsó ajtón távoztak. - Szóval voltak mások is a szobában? - súgta oda Versta, kicsit elvörösödve a kérdéstől. - Igen, úgyhogy ne nyúlj semmihez - javasolta neki Alia. Hiroyasu keresztülvezette őket a hálószobán, és a szomszédos fogadószobában kötöttek ki, ahol talán nem kellett ilyen veszélyektől tartaniuk. - Meglepően korán kelő a társaság. Remélem nem azért kerestetek meg, mert nem bírtok aludni - viccelődött Hiro, aki a tegnapi estéhez képest meglepően jó bőrben volt. - Már kilenc óra van - felelte türelmetlenül Alia. - Kytráék információhoz jutottak. - Én mondjuk tényleg nem sokat aludtam. Saalia tud magára vigyázni, de mindig ott motoszkál a fejemben a gondolat, hogy baja eshet. Ez van, ha nem csak a legjobb barátja, hanem a gyámja is voltál valakinek. Ráadásul most egy igen méretes hajót követnek egy sith nagyúrral a fedélzeten.- Én biztos vagyok benne, hogy tudja, mit csinál - felelte Kai. - Igen, az idegeimen táncol... De rátérve az információra. A Yamato megállt egy bizonyos Shinzen állomásnál, aztán tüzet nyitott rá, elpusztítva az állomás egyes részeit.- Ó, szóval ezért keltettek fel - mosolygott illedelmesen Hiro, a Yamatot illető információk kapcsán, de látszott rajta, hogy csak udvariasságból. - Nos, már értesültem a dologról. Jobban érdekelne az, hogy ti honnan szereztetek információt erről. - Saalia meg tudott lépni Nagiról, Enz egyik volt embere segítségével - felelte Kytra, elvégre még nem volt lehetőségük ezt a herceggel közölni, aki hangosan hümmögött. - Érdekes. És most a Yamatot követik? - kérdezte, mire Kytra csak biccentett. - Szerettünk volna egy rajtaütést a hajón ellen, hogy kiszabadítsuk a többi foglyot, köztük Mikasát - vette át a szót Alia. - De eddig nem tudtunk beszélni a tegnapi kis orgia miatt. Hiro csak mosolygott Alia szóhasználatára, láthatóan élvezte a dolgot, és tetszett neki, ahogy vendégei kicsit megbotránkoznak a dolgok láttán. A külvilágiak már csak ilyenek voltak, egészen addig a chissekhez hasonló unalmas munkamániás militaristáknak tartották őket, amíg meg nem látták miket művelnek az ágyban. - Nos, örülök, hogy nem vágtatok bele nélkülem. Kellemetlenül áthúzhatta volna a terveim egy ilyen akció - jegyezte meg közömbös hangon. - De ha tudni szeretnétek, már én is dolgozom egy rajtaütésen. Ha meg akarunk ütközni a Yamatoval és öt percnél tovább élni, akkor ki kell iktatnunk a szuperlézerét. - Szuperlézer? Remélem ez nem egy űrhajóra szerelt halálcsillagot jelent - felelte Kytra, undorral kimondva a rémséges űrállomás nevét. - Gondolom az az Usanagi jól ismerheti a Yamatot, nem? Talán ketten, Saaliával fel tudnának jutni és kiiktatni azt a lézert - ötletelt Versta, bár még nem adta oda a fénykardot Saaliának. Ezen kívül fogalma sem volt, mekkora hajó a Yamato. - Igen, Saalia elboldogul a dolgok kiiktatásával... jobban mondva megsemmisítésével. De felteszem ez nem lesz ennyire egyszerű. Na és mik a te terveid ezzel kapcsolatban? Talán összehangolhatnánk a dolgokat.- Igen is meg nem is - felelte a szuperlézert firtató kérdésre, és a rá szegeződő tekintetek alapján tudta, hogy ettől konkrétabb választ kell adnia. - A szakuradit erejét felhasználva egy teljesen új fegyvert, a hullámmozgás-energia ágyút fejlesztették ki a nagai mérnökök. Tulajdonképpen az egész tíz kilométeres Yamatot eköré az ágyú köré építették, és bár bolygók megsemmisítésre nem képes, a teljes életet ki tudja pusztítani egy-egy planétán, és a egész flották elpusztítása sem jelent akadályt a számára. - Jellemző a nagaiokra ilyen technológiai szörnyszülettek létrehozása - mondta Alia nem túl barátságosan, mire Hiro csak megvonta a vállát. - Attól, hogy közösen erkölcsileg elítéljük, még nem oldódik meg a probléma - mutatott rá a herceg, majd Kytrára pillantott. - A ti hajótok nem szerepel a nagai nyilvántartásokban. Ezt kihasználhatjuk, hogy közel kerüljetek a Yamatohoz, ami kísérőflotta nélkül utazik Nagira, majd onnan az Astorias rendszerbe néhány napon belül. - Nekünk viszont nincsenek térképeink az Ismeretlen Vidékről - jegyezte meg Kytra, mire Hiroyasu bólintott. - És nem is szándékozom átadni. Ne sértődjetek meg, de nem tudhatom, nem kerülne-e tovább másokhoz - mondta, és bár láthatóan néhányan füstölögtek emiatt, nem sokat tehettek a döntés ellen. - Ellenben tudok mellétek adni egy chiss navigátort, Tresna bátyjának jóvoltából - jelentette ki, majd körbepillantott, a reakciókat figyelve. - Ő is veletek megy, egy csapat chiss kommandóssal, akiknek a feladata a szuperlézer megbénítása lesz. - Ez mind szép és jó, de hogy jutunk fel a fedélzetre? Gondolom aligha vennék be, hogy turisták vagyunk, akiket a nagai hajók belsőépítészete érdekel - jegyezte meg Kytra, mire Hiroyasu számítóan elmosolyodott. - Visztek egy ajándékot, egy foglyot. Kyokot. - Ó, klasszikus csel. Mi is alkalmaztuk párszor. Szóval akkor Kyoko fején gondolom van nem kevés vérdíj, ha rá alapozzuk a bejutásunkat.- De biztos jó ötlet ez? Mi van, ha Enz rögtön megöli, mikor meglátja? - kérdezte Versta. - Nem valószínű. Biztos alaposan kivallatják, mielőtt ilyesmit tennének - felelte Kai, mint egy szakértő. - Szerencse, hogy a hajóm legénysége is elég szedett-vetett. Könnyű lesz zsoldos-fejvadászoknak kiadni magunkat.- Na és Kyoko tudja már ezt? - érdeklődött Versta, belegondolva a feladat veszélyeibe. - Nos, említettem neki, hogy lesz egy izgalmas feladatom a számára - mosolygott Hiro huncut módon, mintha csak egy gyerekcsíny lett volna az egész. - De a részletekbe még nem avattam be. - Örülök, hogy nem te vagy a főnököm - jegyezte meg Kytra, mire Hiro halkan felnevetett. - Hidd el, nem fog problémát csinálni a dologból - legyintett nagyvonalúan. - A részleteket majd később megvitatjuk a tervet illetően. De a legjobb, ha már most elkezdtek felkészülni az akcióra. Kytrának voltak kétségei. De ha Hiro biztosnak tűnt a dolgában, így nem szállt vitába. Egyébként sem lett volna túl bölcs dolog. Ha együttműködnek, az kifizetődőbb. Az a Kyoko pedig bizonyára érti a dolgát, ha a herceg ilyen feladatot mer rá bízni. - Rendben. Megyek és megosztom Saaliával a tervet. Már biztos nagyon várja, hogy Enz levesébe pis...köphessen.- Mindenekelőtt találkoznunk kell vele, hogy odaadhassam neki a fénykardját - szólt Kytrának Versta. - Igen, Versta, ezt belekalkuláljuk a tervbe. Nos, akkor nem is zavarunk tovább. Megyünk felkészülni, te pedig hercegeskedj tovább.- Egyelőre inkább ne avassátok be a barátotokat - szólalt meg Hiro, mielőtt még a gyors búcsúzkodást követően a vendégei távozhattak volna. - Az öcsém embere, aki megszöktette... Nos, nem lenne okos dolog vállalni a kockázatot, hogy mégis meggondolja magát. - Megbízhatunk abban, aki segített neki - tette a csípőjére a kezét Kytra, mire Hiro szótlanul felállt a helyéről, és összekulcsolta a kezét maga mögött. - Túl könnyen adjátok a bizalmatokat. Először bizonyítania kell, hogy végleg megtagadta az öcsémet. Egyszerűen kövessék csak a barátaitok a Yamatot, majd a helyszínen beavatjátok őket. - Jó. Elismerem, ebben van valami... - felelte Kytra rövid töprengés után - De találkozni akkor is kell velük. Saalia sokkal nagyobb kellemetlenségeket tud csinálni fénykarddal a kezében.- Vagy ha sok yotbabot eszik - tette hozzá Versta, majd kuncogott a saját viccén. - Úgy látom ennek a yotbab dolognak komoly kultusza van Saaliánál - állapította meg Kai. - Ó, a felét sem tudod... Jobb ha így is marad - felelte a mandalóri nő - Na menjünk. Erre a dologra alaposan fel kell készülnünk.*** A csapat számára a nap hátralévő része készülődéssel telt: Kytra a hajó állapotát ellenőrizte újra, Kai elvonult valahova mindenféle titkos iratokat átnézni, Alia és Versta pedig közösen meditáltak, hogy megleljék a válaszokat, amiket rég kerestek. Már este volt odakint, mikor üzenetet kaptak Hiro két fiatal testőrétől, Datétól és Uesugitól, hogy látni kívánja őket. Ezúttal nem a lakosztályát vagy a mellette lévő szalont, hanem egy tárgylót választott a megbeszélés helyszínének, ami sokkal komolyabb tervezést vetített előre. Ahogy négyen beléptek, a két fiú által követve, rájöttek, hogy a herceg ezúttal komolyan gondolja a dolgot. Odabent tucatnyian ültek, szinte mind egyenruhában, és Tresna, illetve a bátyja, meg persze Kyoko kivételével mind nagaiok. Hiroyasu az asztal végén ült, kényelmesen hátradőlve a székben, és még akkor sem húzta ki magát, mikor beléptek. A két fiatal fiú a helyükre kísérte őket, amit egyébként se lett volna nehéz kitalálni, mivel egyedül ez a négy szék volt szabadon. Ahogy ez megtörtént, Hiroyasu bele is kezdett. - Nos, üdvözlök mindenkit a Nozomi hadművelet megbeszélésén. A célunk a Yamato szuperlézerének kiiktatása, és másodlagosan a foglyok kiszabadítása, ha erre lehetőség kínálkozik. - Másodlagosan? - tört ki Kytrából, mire az egyik egyenruhás nő tekintete rávillant. - Most a herceg beszél - oktatta ki dölyfösen a nő a másikat. - Minden külvilági barbár ennyire tiszteletlen vagy csak te? - Gyere ki, nagyszájú, aztán megbeszéljük ezt a tisztelet dolgot - állt fel Kytra a helyéről, mire Hiro csak köhintett, ezzel elejét véve a további vitának. - Hölgyeim, roppant izgató lenne végignézni egy ilyen meccset, de félek a megoldáshoz nem visz közelebb - mondta, mire láthatóan kicsit lenyugodtak a kedélyek, Hiro pedig végre kihúzta magát a székben. - Igen, kedves Kytra, a foglyok kiszabadítása másodlagos. Mit sem érnek a szabadságukkal, ha aztán a Yamato szuperlézere űrporrá hamvasztja őket. Ellenben kiszabadítani később is lesz lehetőségünk őket. Kytrának el kellett ismernie, hogy bizony van valami abban, amit Hiro mondott. Ha az a szuperlézer működik, akkor rekord rövid offenzívát fognak véghez vinni. Ráadásul nem ők fogják megnyerni. De akkor sem tartotta helyesnek, hogy másodlagos fontosságúnak nevezik a foglyok kimentését. Főleg egy hercegnőét. Igaz, ő nem ismerte Mikasát, de az eddig tapasztaltak alapján kulcsszerepe volt az egészben. - Elismerem, ez ésszerű meglátás - ismerte be végül. - Elnézést, folytasd kérlek.Nagyon érdekelte, mik a pontos részletek. Az egyetlen alapjuk a bejutásra Kyoko átadása volt, így aztán kellett valami, amivel tovább maradhatnak. Valami, ami nem a harccal kapcsolatos. A Yamato hatalmas hajó volt. Még több jedivel a csapatban is nehéz lett volna sokáig kitartani bent. Hiro csak egy egyszerű biccentéssel nyugtázta, majd megnyomott egy gombot, mire az asztalba épített holovetítő aktiválódott, és kékes színe betöltötte a tárgyalót. A kép az Adumar és a Nagi közötti útvonalat mutatta, és az egyik pont vörösen villogott rajta. - A Shingen-rendszer. Lakatlan, de a mélyűri őrjáratok bázisnak használják, és a most épülő Nippon-hiperűrútvonal egyik fontos csomópontja - narrálta a látottakat az egyik idősebb tiszt. - Biztos információink vannak róla, hogy a Yamato megáll a rendszerben, hogy a sztenderd 8 órás időközönkénti biztonsági protokollt lefuttassák. Itt lesz lehetőségünk a csapatot pozícióba juttatni. A csali szerepét őfelsége testőre, Kyoko-dono fogja eljátszani. - Rendben, odamegyünk ezzel a mesével. De a Yamaton nem kelt majd gyanút, hogy honnan is tudjuk a helyzetüket? - kérdezte Kai professzionálisan, láthatóan hamar beletanulva a szakmája fortélyaiba. - Ezzel kapcsolatban azt hiszem Kiku Tsurugi tud részletesebb információkkal szolgálni - mondta Hiro, majd biccentett annak a nőnek, aki nem sokkal korábban ráripakodott Kytrára, és most magabiztosan felállt a helyéről. Hosszú, dús fekete haja és szigorú tekintete volt, ám az arca mégsem árult el túl sok érzelmet, ahogy egy jó hírszerzőtiszthez illik. - Kiku? - kérdezte halkan Alia, inkább csak magának. A császári ház főágának tagjai használhatták csak a Kikusai nevet, de szinte mindig kapcsolódott hozzá a herceg/hercegnő megszólítás, ami itt hiányzott. Hogyan kapcsolódhatott akkor a többiekhez? De ebben a pillanatban ez aligha volt fontos kérdés. - A fedőtörténetet Miura kapitány szolgáltatja majd - biccentett a mellette ülő, nem túl magabiztos nő felé, aki hirtelen zavarba jött attól, hogy minden tekintet rászegeződik. - Ő hivatalosan a mélyűri járőröknél teljesít szolgálatot, és úgy intézzük, hogy a Yamato érkezésekor papíron a környékre legyen beosztva. A kapitány veszi majd a Yamato jeleit, és az alapján kíséri oda a küldetést végrehajtó hajót. A kapitány lesütött szemmel a sapkáját gyűrögette erre a kijelentésre. A Saalia-féle csapat tagjai nem túl sok bizalommal figyelték azt, hogy erre a nőre kell bízniuk az akció sikerét. - Tehát Miura kapitány kísér majd minket arra a bizonyos pontra? - kérdezte Kytra, emlékezve arra, hogy Hiro nem hajlandó semmiféle navigációs adatot átadni. - Gyanús lenne, ha Adumartól egészen odáig katonai felvezetést kapnának - rázta meg a fejét Tsurugi határozottan. - A navigáció feladata chiss szövetségeseinkre hárul. - Nos, igen - szólalt meg most Tresna bátyja, Saren, aki a chissek egyenruháját viselte. - Egy kipróbált navigátort kerítettem erre a feladatra. Régen a különleges erőknél szolgált, hosszú ideje azonban törvényen kívüliként élt, száműzetésben. Ő elég jól ismeri az űrnek ezt a szegletét. Kytra látta a nekon, hogy elég magabiztos. Ez több bizalomra adott okot, mint ahogy a kapitány viselkedett. De ha ő az egyetlen, aki beviheti őket, hát legyen. Valószínű volt, hogy nem ezen áll vagy bukik a dolog. Végül is egy elég jól átgondolt terv volt. Ha pedig valami balul sül el, improvizálni mindig lehet. - Rendben. Tehát bejutunk a Yamatora és előadjuk a foglyot. Utána mi lesz? Nem hiszem, hogy nagyon marasztalnának minket. Az eddigi tapasztalataim alapján a nagaiak nem látják szívesen a kívülállókat - fogalmazott a lehető legdiplomatikusabban, mindenféle sértés nélkül. Pedig lett volna kedve még feszegetni a dolgokat - Plusz mi lesz Kyokoval? Csak úgy ott hagyjuk egy sith nagyúrnak?- Nyah, miattam ne aggódj. Tudom a módját, hogyan vigyázzak magamra. Megoldom a dolgot.- Úgy legyen. Tehát akkor, miként van tovább a terv?- Mint kívülálló zsoldosok, nyugodtan lehettek kicsit szemtelenek - mondta Tsurugi, és érződött rajta, hogy ez még egy kicsi odaszúrás a korábbi kis csörtéjük kapcsán. - Valami mondvacsinált okkal verjétek fel az eredeti árat. Amíg alkudoztok, addig bejuthat Tresna osztaga, illetve a barátotok, hogy hatástalanítsák a szuperlézert. - Mi garantálja, hogy Enz nem szeletel fel minket a fénykardjával? - fordult most Kytra Tsurugi felé, akinek gunyoros kis mosoly játszott a szája szélén. - Azt hiszed, hogy ő személyesen fogad majd titeket? - kérdezte, és láthatóan jót mulatott még a feltételezésen is. - Nem sértésből mondom, de ez rangon aluli lenne. Már a fedőtörténeteket tekintve. - A dologra elég kicsi az esély, de nem kizárható - vette most át a szót Hiroyasu, megelőzendő, hogy újra összekapjon a két nő. - Viszont az öcsémet ismerve, bármennyire is az egyszerű megoldások híve, nem ez lesz az első gondolata. Ha híre megy, hogy hozzátok ért, soha nem segítene neki egyetlen törvényen kívüli sem. - És császárként erre szüksége van? - kérdezte Kytra értetlenkedve. - Nagyon remélem, hogy az életünk nem az ő szeszélyén múlik.- Igen, szüksége van - bólintott kimérten Hiro. - Hosszú idő óta császári hatalom egyik fontos támasza a nagai szervezett bűnözés, a yakuzák. Igaz ti külvilágiak vagytok, azonban Tsurugin keresztül ellátunk a megfelelő kapcsolatokkal. Hivatalosan az egyik yakuza klánnak dolgoztok be. Így egész biztosan nem fognak bántani titeket. - Már amíg fenntartjátok a fedéseteket - tette hozzá a nagai hírszerzőnő. - Márpedig, ha jól sejtem az legfeljebb addig sikerülhet, míg hatástalanítják a szuperlézert. Egy ilyen komoly fegyvert biztos őrök és technikusok hada felügyel. Ha valaki riadót fúj, nem kizárt, hogy mi is hamar gyanússá válhatunk. Az pedig megnehezíti a dolgot. Nem is kicsit.- Ha könnyű volna, az nem volna túl izgalmas, nemde? - kérdezte Kyoko jókedvűen, ahhoz képest, hogy ő lesz a csali. - Aztán itt van még a másodlagos cél is - folytatta Kytra a másodlagost kihangsúlyozva - A foglyokat is ki akarjuk hozni. Mellesleg hány fővel kell számolnunk? Érdekelne a terv ezen része is.- A legnagyobb előnyünk, hogy nem számítanak támadásra a hajón - válaszolt most az idősebb flottatiszt. - Éppen ezért kell az utolsó pillanatig fenntartani a látszatot, aztán pedig a küldetés teljesítése után sietve elszakadni az ellenségtől. - Gondolom azért a Yamaton más fegyverek is vannak, amivel árthatnak nekünk - jegyezte meg Kytra, utalva arra, hogy a szuperlézer kiiktatása önmagában még nem biztosíték arra, hogy el tudnak menekülni. - Ez így igaz - értett egyet a tiszt. - A behatolócsapat azonban gondoskodik erről. - Én és még egy osztagra való chiss különleges kommandós - szólalt meg most érzelemmentes hangon Tresna, mint aki kizárólag az akció technikai részleteire koncentrál. Alia azonban pontosan sejtette, hogy csak saját fájdalmát próbálja ezzel elrejteni. Jól emlékezett arra a jelenetre, mikor Hiro jól ráripakodott a lányra, mert az teljesen maga alatt volt. Láthatóan újra összeszedte magát ezt követően, de csak akkor lesz képes megnyugodni, ha kiszabadítja Mikasát. Magában csak álmélkodni tudott a professzionalizmusán, hiszen szó nélkül elfogadta, hogy a szerelme kiszabadítása csak "másodlagos". - Elterelésként a fő fegyverrendszerekért felelős reaktort kényszerítjük leállásra, míg néhányan a leállást kihasználva a szuperlézert rongálják meg. - Így a hiba nem derül ki idő előtt - jegyezte meg Kai, elismerő hangon. - A másodlagos fegyverrendszereik nem okozhatnak elég kárt bennünk. Mire újraindul a generátor, addigra sikeresen elszakadhatunk tőlük.Kytra elismerően bólogatott, ahogy a tervet hallgatta. Csak abban bízott, hogy legalább nagyjából a terv szerint mennek majd a dolgok. Végül is tényleg jó terv volt. Odacsapni, aztán meglépni a helyszínről. Ezt is sokat emlegetik a klasszikusok közt. - Értem. Akkor ha kitör a csetepaté, tartjuk az állást, amíg mindenki visszaér a hajóra.- Nagyjából. Nya - helyeselt Kyoko, miközben láthatóan alig várta, hogy induljanak. - Talán jobb volna a társamra bízni a foglyokat. Ha észreveszik, hogy baj van a fegyverükkel és ellenség van a hajón, akkor minden másra kevesebb figyelmet fordítanak. Míg mi lefoglaljuk a legénység nagyobb részét, ők kiosonnak a foglyokkal... Ha minden jól megy.- Rendben - biccentett Hiro némi gondolkodás után. - A foglyok kérdését rátok bízom. Azzal a megkötéssel, hogy ha lelepleződtök, a lehető leghamarabb lépjetek meg. - Mennyi időnk van a generátorok újraindulásáig? - pillantott most Kytra Tresnára, aki annyira felkészült, hogy fejből tudta a választ. - A leállástól számított tizenhét perc. A tartalékgenerátorok végső soron átállíthatók tizennégy perc alatt is, de ezekkel még van esélyünk túlélni egy találatot a fő fegyverzettől is - sorolta az adatokat a chiss nő, és Alia úgy érezte, részéről ez a precizitás és felkészültség az, amivel úgy érezte, hogy a legtöbbet tehet a hercegnőért. - Miura kapitány hajóival mi lesz? - kérdezte most Kai, mivel úgy érezte, mintha egy szálat nem varrtak volna el. - Hátra maradnak fedezni titeket az akció idejére - mondta Hiro, és a nő teste kicsit megrándult erre a bejelentésre. - Aztán elmenekülnek, veletek együtt. Kicsit még mindig furcsa volt az egész. Tény, hogy a szuperlézertől meg kell szabadulni, de hogy ennyire jelentéktelen legyen a hercegnő kiszabadítása. Mintha Hirot nem is érdekelné igazán a dolog. Mindenesetre a terv többi pontja elég biztató volt. Remélhetőleg a meglepetés ereje elegendő lesz ahhoz, hogy sikerre vigyék. - Jól van. Akkor a többi részletet megbeszéljük út közben. Meg persze be kell avatni a legénységemet is. Szóval akkor ha nincs más, szerintem induljunk el mihamarabb - állt fel a helyéről Kytra, miközben máris azon járt az agya, milyen történetet adjon elő. De talán jobb ötlet Kyoko és a többiek véleményét is kikérni út közben. - Nyah, akkor majd jövünk, Hiro - ugrott fel a helyéről a neko is, furcsamód eléggé lelkesen.
|
|
|
Adumar
May 28, 2018 15:23:34 GMT 1
Post by Enz on May 28, 2018 15:23:34 GMT 1
Alia döngő léptekkel rontott be az adumari uralkodói palota alatt kialakított, vastag acél és betonfalakkal körülvett parancsnoki központba, ahová Hiroyasu herceg adjutánsa, a fiatal Uesugi Ichiwa kísérte el. A fiatal fiú igyekezett közömbös arcot vágni, de látszott rajta, hogy gondolataiban újra azokat a pillanatokat pörgeti újra, amikor meztelenül meglátta a fürdőszobában. A fiatal jedit most azonban ez sem érdekelte, az értetlenségből fakadó dühe sokkal inkább más felé irányult. Az irányítóteremben kizárólag nagaiok kaptak helyet, a konföderációsok parancsnoki bunkere pár kilométerrel arrébb, a Hadügyminisztérium épülete alatt volt. Hiroyasu egy csapatnyi tiszt gyűrűjében nézte át a védelmi terveket, és Alia jelentőségteljesen dobbantott, ahogy odaért. A herceg mosolyogva felpillantott, majd kiegyenesedett. - Alia, ilyen hamar visszatér... - kezdett volna bele, de a fiatal lány durván félbeszakította. - Vártak ránk! Valaki elárult minket - tört ki belőle, mire Hiro számító arccal nézett vissza a lányra. - Igen, ez a terv része volt - felelte teljes őszinteséggel, mire Alia olyan arcot vágott, mint akit arcul csaptak. - A bátyám megérezte volna őket, így el kellett terelni a figyelm... Hiro torkán akadta a szó, ahogy lassan felemelkedett a földről. Aliának volt ugyan annyi lélekjelenléte, hogy ne fojtogassa, de gondoskodott róla, hogy a herceg kellemetlenül érezze magát. - Figyelemelterelés!? - csattant fel a lány. - Elárultad őket, hogy a saját kis terved segítsd... Most kimutattad milyen is vagy valójában. Hiro kezeivel az egyenruhája gallérjához kapott, miközben két ubese őr máris ugrott, hogy leterítsék a földre a lányt, ő azonban két kezével kinyúlt két oldalra, és őket is felemelte a levegőbe. - Ennyi vagyunk csak a számodra, egy bábu a hatalmi harc sakktábláján? Még a saját húgod, Mikasa is? És Kyoko!? - Kyoko... tudta - préselte ki a szavakat Hiro, miközben a jelenlévő tisztek elhűlten nézték a jelenetet. Vadert nézhették ilyen tekintettel a birodalmi tisztek, ütött szöget Alia fejében a kép, de a dühén nehezen tudott uralkodni. - Most is a... szökésen dolgozik. - De a többiek... - nyögte Alia fájdalmasan, de valahogy érezte, hogy felháborodása túl korai volt. – Velük mi lesz!? - Hamarosan... kiszabadítjuk őket - folytatta a magyarázatot Hiroyasu. - Enz ide tart. Adumarra. Meg kell... állítani. - Félreértetted a helyzetet - szólalt meg mögötte a fiatal, rövid szőke hajú szőke nő, aki Kytráékkal érkezett, és a vállára tette a kezét. - Engedd el és hallgasd meg. Alia lassan bólintott, majd elengedte mind Hirot, mind a két ubesét, akik a földre estek. A herceg hamar feltápászkodott a földről, és leporolta a ruháját, és ugyanígy tettek az ubesék is, akik újra meg akartak indulni a jedi felé, de a herceg a kezével megálljt parancsolt nekik. - Megértem az aggodalmaid - mondta olyan hangon, mintha semmi sem történt volna az előbb, majd közelebb lépett a nőhöz, de nem fenyegetően. - Aggódsz a húgomért és mindenki másért. Ez igazán nemes dolog. - Tényleg szükség volt erre? - kérdezte halkan a jedi lány. - Sokat gondolkoztam rajta, de ha a bátyám használni tudja a szuperlézerét, az milliók életébe kerülhet. Ez tűnt a legbiztosabb megoldásnak - tárta szét a karjait, mire Alia bűnbánóan pillantott fel. Hiro azonban újfent jelezte, hogy nem neheztel rá. - Nos, miután ezt megbeszéltük, térjünk át más témára. Szeretném, ha te vezetnéd a mandalóri nő hajóját, ha Kyokoék jeleznek, hogy szabad az út. - Újabb mentőakció? - kérdezte a lány, mire Hiro megrázta a fejét. - Valószínűleg csak fel kell venni őket és a bolygóra hozni. Nem várom el, hogy a százezer fős legénységgel egyedül megküzdjetek - húzódott halovány, enyhén cinikus mosoly az arcára. - A fregattotok meghúzódhat a védelmi platformok gyűrűjében, itt. A kinagyított holotérkép részlet néhány Golan platform által körülvett, védett helyre mutatott. - A terv az, hogy a Konföderáció platformjai és kisebb hajói felfogják a támadás legjavát, miközben a mi gyors mozgású hajóink ellencsapásokat hajtanak végre - ismertette a helyzetet röviden Aliának, aki nem igazán értett a katonai tervezéshez, de bízott benne, hogy a herceg tudja, mit csinál. - Minden tőlem telhetőt megteszek - jelentette ki komoly arccal a jedi, mire Hiro biccentett. - El is várom - felelte, a jedi pedig biccentett, majd megfordult, és az ajtó felé indult, nyomában a szőke hajú kísérővel. Mikasa nem sokáig élvezhette cellája magányát, és bár időmérő eszköze nem volt, alig néhány órája volt csak a pihenésre. Kellemetlen, álomtalan alvásba ájult a ketrecben, ami egész életében körülvette, hol fizikailag, mint most, hol láthatatlanul. Mikor szemei felpattantak, Fujiwarát látta maga előtt, aki nemrég léphetett be a szobába, Mikasa pedig ösztönösen megérezte. A férfi feszélyezettnek tűnt, de szemben sok mindenki mással ezen a hajón, nem akarta bántani vagy megalázni, csak a kötelességét tette. - A bátyám nem unt még meg? - kérdezte a hercegnő cinikusan. - Kíváncsi vagyok mi lesz a következő. Odadob a katonáinak, hadd szórakozzák ki magukat velem? Fujiwara nem felelt semmit, csak intett a vele érkező testőröknek, akik közül az egyik egy bilincset vett elő és a kezeire tette, majd megindultak előre a folyosón. Mikasa jól láthatta, hogy körülötte már mindenki harcra készült, ami csak azt jelenthette, hogy közel volt a nagy összecsapás két testvére között, ő pedig még mindig fogoly volt. Talán ez a fajta tehetetlenség zavarta volna nem is olyan sokkal ezelőtt, de most semmit sem érzett, csak gépiesen lépdelt a katonák után, akik ezúttal Enz valamiféle szentélyébe kísérték, a trónterem és a ceremóniákra használt nagyterem mellett, ahol ő maga Carl felesége lett. Odabent valamiféle sajátos ceremónia zajlott éppen: Enz meztelenül állt a terem közepén, a számos Sötét Oldali relikvia között, és egy csapat miko, vagyis nagai papnő vizes rongyokkal mosta át a testét, majd finom port hintettek rá, végül újra áttörölték. Miközben ez zajlott, látszólag tudomást se vettek róla, bátyja háttal állt neki, míg Carl úgy tűnik szándékosan kerülte a tekintetét, mintha szégyellné magát a korábbiak miatt vagy feszélyezné őt a jelenléte. Közben Enzre rákerültek a ruhái, majd az oldalára tűzték a kardját is, amely az elveszett nagai koronázási ékszerek egyike volt. Mikasa még egy ilyen helyen is jól érezte a belőle áradó sötét energiákat. Enz lassan fordult meg, és a tekintetében semmiféle megbánás nem látszott, sőt, eltökéltebb volt, mint valaha. - Húgom - szólította meg, de hangja távolinak, ridegnek tűnt. - A világ, ahogy ismered, ezekben a pillanatokban szűnik meg. Mindenki, aki ellenem van, megízlelheti a vereség ízét. Itt az ideje, hogy te eldöntsd, megtagadsz-e még vagy elfogadod a megváltoztathatatlant. Mikasa megvetéssel pillantott bátyjára. Már a legkevésbé sem érdekelte őt a megmentése. Ami azt illeti, semmi sem érdekelte. Oda lett az ártatlansága. Nyilvánvalóvá vált számára, hogy bármit is tesz, végül mindig ki fogja valaki használni. El akart tűnni. Mindegy hova, de nem akart többé részt venni semmiben, amihez bárkinek is köze van. - Ennyit akartál, bátyám? Ha igen, megyek vissza a cellámba, a fal jobb társaság... Csak ne felejts el küldeni hozzám valakit, aki balesetnek vagy öngyilkosságnak álcázva elrendezi a dolgot... Te már úgyis menthetetlen vagy. Egy önelégült, beképzelt alak, aki nem hallgat senkire. Csak a pusztítás és az uralkodás érdekel. Ne hidd, ha melléd állnék, bármi jobb lenne. Az első adandó alkalommal hátba döfnélek. Szóval hagyjuk ezt a színjátékot és ölj meg, ha ennyi gerinc még van benned. Láthatóan teljesen meg volt keseredve a történtektől és csak az eszköz hiánya tartotta vissza attól, hogy valami ostobaságot kövessen el, vagy legalább fontolóra vegye. Enz felhúzta a kesztyűit a kezére, miközben Mikasát figyelte, de nem felelt semmit szavaira, csak szótlanul megfordult, és elindult az egyik irányba, Carl pedig követte őt. Két őr lépett a hercegnő mellé, és közrefogva utána kísérték. Rövidesen egy tágas, hangárszerű helyre érkeztek, ahol eddig számára sosem látott eszközök sorakoztak, melyek mérete a vadászgépekét is meghaladta, de ezek humanoid formájúak voltak. Felkarjuk oldalán látható volt a YoRHa felirat, amely a Yoko'Hana hajógyárra utalt, logója hét pengéből állt, ezek közül négy félkör alakban hátrafelé mutatott, míg három párhuzamosan előre, alatta pedig basic karakterekkel "a császár dicsőségéért" felirat szerepelt. Odalent az eszközök előtt azok pilótái, a különleges csapásmérő erőt alkotó Shinigami-osztag tagjai sorakoztak, előttük a Császári Gárda katonái, még előttük pedig flottatisztek, színes négyzeteket kialakítva. A pódiumon már több vezető tiszt is jelen volt, és mind tisztelegtek, ahogy megjelentek ott. Mikasát egészen hátul állították meg, így épphogy csak láthatta a felsorakozott harcosokat a korláton túl. Ahogy Enz megállt a helyén, felcsendültek az egyik katonai induló traktusai (https://www.youtube.com/watch?v=6OA2V4482FM), majd ahogy a zene elhalt, a katonák egyszerre csapták össze a bokáikat. - Nagi bátor harcosai! Hűséges alattvalóim! Ma harcba indulunk, nem külső ellenség, hanem saját fajtársaink ellen, akik árulóvá lettek. A sors igazán tragikus büntetést mér rájuk hűtlenségük miatt, és új, csodálatos fegyvereink a Mennyek teljes dühével sújtanak majd le rájuk. Talán csakugyan kevés dicsőség van sajátjaink elpusztításában, de soha ne hezitáljatok! Saját testvéreim, saját véreim árultak el, és mindazok, akik a becstelen herceget követik, nem nagaiok többé, hanem az örökkévalóság ellenségei! Túl sokáig voltunk elnézők saját fajtársaink iránt, túl sokáig hagytuk, hogy perverz ideáikkal bemocskolják népünk! Ma lesújtunk rájunk, és én végig veletek leszek, egészen a dicső győzelemig! A katonák egyszerre kiáltották válaszul a "tenno heika" szavakat, majd mindkét kezüket a levegőbe lendítve követte ezt a hangos, torkukszakadtából ordított "banzai". A jelenet jó párszor megismétlődött, mire újra csend lett. Enz hátralépett, és most Yoshiwara adta ki az erélyes utasítást, hogy mindenki induljon a helyére. Mikasának valamiért eszébe jutott az, amikor Marisa még Csillán összetalálkozott a különös márkival, és hűvös stílusa igencsak megijesztette. Olyan volt, mintha mindez egy évszázada történt volna. Enz újra megfordult, és elindult, Mikasával a nyomában. Nem mentek messzire, csak a Yamato irányítóterméig, ahol már tisztek és taktikai elemzők tucatjai sürgölődtek, a taktikai holokivetítőkön pedig jól láthatta a hercegnő, hogy több tucatnyi csatahajó tartott velük, egyenesen Adumarra. - Tudom, hogy ez sem győzött meg - szólalt meg Enz, aki eddig látványosan nem szólt hozzá egy szót sem. - Hogy valamiféle szörnyetegnek tartasz. De tudod, húgom, a győztesnek nincs szüksége rá, hogy magyarázkodjon. Én pedig ma győzni fogok. Más körülmények között Mikasának bizonyára tetszettek volna az impozáns gépek, amelyeket most látott először. Azonban tudta, hogy ezek sem szolgálnak egyebet, mint Enz gonosz uralmát és hódítását. Elszomorító, hogy ide jutottak. Bár őt annyira már ez sem érdekelte. - Az elbizakodottság a gyengéd, bátyám. Azt képzeled isten vagy és senki sem árthat neked. Csak aztán nehogy meglepődj... Persze ez nem utalás volt, hisz mit sem tudott arról, hogy mi zajlik egyébként a hajón. Csupán így működtek a dolgok. Aki sok rosszat tesz, azon az élet egyszer elégtételt vesz. A dolog iróniája, hogy a bukásukkor sokan tartják igazságtalannak, amit kapnak. Hisz nekik jár, amijük van, másoknak meg nem. Minden zsarnok így gondolkodik. A bátyja is. - Vajon akkor is ilyen lelkesen éljeneztek volna, ha tudják, hogy sith nagyúr vagy és pusztulásba vezeted végül ezt a népet? Ne legyenek illúzióid bátyám, egyszer minden véget ér. A te rémuralmad is... Talán a végén ráébredsz a hibáidra. Persze, én ezt nem fogom látni. Így vagy úgy, de véget ér az életem. De majd eszedbe jutnak az intelmeim és sajnálni fogod, hogy csak kigúnyoltál. - Kedves, hogy ennyire aggódsz értem - húzódott pengeéles mosoly Enz arcára. - Talán elfelejted nagyapánkat, aki úgy volt erőskezű császár, hogy közben ágyban, párnák között érte a halál. Amiben te hiszel, az a gyengék menedéke, a kozmikus hatalom, ami majd igazságot szolgáltat. Ökölbe szorította maga előtt a kezét, majd előre fordult. Úgy tűnt, már nem igazán látja értelmét, hogy Mikasával vitatkozzon, és megpróbálja meggyőzni, hanem inkább megtörni próbálta. - Nos, nekem legalább vannak barátaim. Neked mid van? Csicskások, akik félnek tőled, vagy csak nincsenek tisztában a valódi kiléteddel és vakon szolgálnak. Néhány pillanatra csend állt be kettejük között, majd Enz újra rápillantott. - Tudod, azt mondtam, mindenki elnyeri a büntetését, aki ellenem fordul. A tiéd az lesz, hogy figyelned kell a "barátaidnak" mondott emberek halálát - jelentette ki, és a barátok szónál igen megvetően mondta ki a szót. Alighogy ezt közölte, egy tiszt lépett hozzá jelentéstételre, és katonás, pattogó hangon közölte, hogy mindjárt megérkeznek a céljukhoz. - Hamarosan, a szemed láttára hamvadnak el - közölte, és kéjes élvezetet lelt abban, hogy a húgát sanyargathatja. A hajó hamarosan kilépett a hiperűrből, és a szemük előtt feltárult Adumar bolygója. A civil hajók sietve tértek ki az útjukból, és a bolygó, illetve az űr felé kezdtek menekülni. - Szedjék le a menekülőket! Nem akarok meglepetéseket - parancsolta, mire az ütegjeik tüzet nyitottak a civilekre. - És kezdjék meg a hullámmozgásenergia-ágyú töltését. A célpont a bolygó fővárosa! A civil hajók sajnos rosszkor voltak rossz helyen. Enz pedig rögtön kezelésbe is vette a helyzetet azáltal, hogy ártatlanokat kezd legyilkoltatni. - Ó, milyen hatalmas hadvezér vagy... Védtelen, civil hajókat szétlövetni a galaxis egyik leghatalmasabb csatahajójával. Micsoda kihívás! Szerintem azonnal küldj csapatokat a bolygóra, hogy a katonák elvehessék a gyerekek kezéből a cukorkát. Az is hasonlóan nagy próbatétel lenne az embereidnek. Mikasa sajnálta, ami történik azokkal a civilekkel, de tehetetlen volt. Ott állt megbilincselve, őrök által közrefogva. Pontosabban Enz két hatamotoja állt mellette, ami kizárta az előbb felvázolt hátba szúrás lehetőségét. Nem jutna elég közel. Végül úgy döntött, mégis megpróbálkozik valamivel. Lehunyta a szemeit és segítségül hívta az Erőt, hogy a civil hajók pilótáinak próbáljon segíteni legalább egy kicsit. Ha csak néhányat megmenthetne így, már nem tette hiába. Csak a civil pilótákra fókuszált. Enz láthatóan élvezte az ártatlanok halálából származó sötét energiákat, és erőt merített ebből. Mivel kinyúlt az Erőn keresztül, hogy ezt érzékelhesse, az sem maradt rejtve előtte, hogy Mikasa segíteni próbálta mindazokat, akik rossz irányba próbáltak menekülni, és így a Yamato ütegeinek tüzébe kerültek. - Még mindig küzdesz - hallotta Enz hangját az Erőn keresztül. - Mindenkit nem menthetsz meg. De miért is kéne? Mivel érdemelték ki azt, hogy rájuk pazarold az erődet? - Azzal, hogy nem veled vannak. Ők nem ártottak neked, te mégis meg akarod ölni őket. Ezek után még kérdéses, miért tartalak szörnyetegnek? Tovább koncentrált, remélve, hogy elérhet ezzel valamit. Aztán taktikát változtatott. Nem a civil hajók pilótáit kereste meg az Erőn keresztül, hanem az ütegek célzóberendezését kezelő személyeket és köztük igyekezett némi kétséget kelteni, valamint rávenni őket, hogy vétsék el a lövéseiket. Vagy legalább ne okozzanak végzetes sérüléseket a civil hajóknak. Azt nem tudta megmondani, mennyire járult hozzá a civil hajósok túlélési esélyeihez, de a harc közte és bátyja között egyre kilátástalanabbá vált. - Érzed a kétségbeesést? A tehetetlenséget? - kérdezte tőle Enz. Mielőtt azonban válaszolhatott volna, fegyveres hajók érkeztek a légkör irányából és tüzet nyitottak, mire előbb a császár, majd húga szeme is felnyílt. - Felség, hamarosan a védelmi platformok tűzvonalába érünk. Az ellenséges védőflotta is aktivizálta magát - jelentette az egyik taktikai elemző, mindkettejüket kirántva az Erő meditációból. - Kogeki kaishi - biccentett Yoshiwara felé, aki azonban parancsosztogatásba kezdett. - Indítsák a vadászokat és a mobil fegyverrendszereket! Támadóalakzatba felfejlődni! Egyelőre maradjanak távol a bolygótól, és a védelmi platformokat bombázzák! A derékhadat Urio ellentengernagy vezette, az ő feladata volt a Yamato sebezhető alsó hajótestének a védelme, míg a két szárnyon Takagi és Yamamoto altengernagyok erői fejlődtek fel. Egyelőre a különleges csapásmérő erőt még nem indította útnak, hiba lett volna a legjobb kártyái egyikét rögtön felfednie.
Kytra legnagyobb bánatára egy cellába került Saaliával és Kyokoval. Előbbivel nem lett volna gondja, mert Saaliával jókat tud beszélgetni. Vagy rosszabb esetben a jedi csak csendben meditál. Viszont úgy tűnt, remekül érzi magát a neko társaságában. Először barkóbáztak, de az nem ment túl jól, mivel a neko keveset tudott a galaxis azon részéről, ahonnan ők érkeztek és ez fordítva igaz volt Saaliára is. Így ejtették a témát és Saalia miután kölcsön Kytra egyik fekete zokniját és levette az egyik saját fehér zokniját, rögtönzött történelmi bábszínházba kezdett. Jó, el kell ismerni, hogy Anakin Skywalker 'Nem szeretem a homokot' csajozós dumáján még ő is jót nevetett. Aztán jöttek egyéb jelentős események. Épp párbaj volt. - És akkor Luke egy kézzel tartotta a kardot és Vader a csuklójánál levágta a kezét. Luke pedig kimászott arra az antennára...vagy valami olyasmire. - 'Nem menekülhetsz. De ne akard, hogy elpusztítsalak....Luke, még magad sem tudod, milyen fontos vagy. Csak most kezded felfedezni az erődet. Jöjj velem! Én majd megtanítalak mindenre. Mi ketten véget vethetünk ennek a pusztító háborúskodásnak. És rendet teremtünk a galaxisban.' - 'Sohasem állok melléd!' - 'Ha tudnád milyen erő lakozik a Sötét Oldalban. Obi-wan sohasem mondta el neked, mi történt apáddal?' - 'Épp eleget mondott! Elmondta, hogy te ölted meg!' - 'Nem, én vagyok az apád!' - játszotta tovább, majd dúdolni kezdte a birodalom indulóját, hogy drámaibb legyen a hatás. - 'Nem. Nem! Ez hazugság! Ez nem lehet igaz!' - 'Nézz magadba! A szíved tudja, hogy igaz!' - 'Neeeeem! Nem!' - 'Luke, te elpusztíthatod az Uralkodót, és ezt ő is tudja. Erre a sorsra születtél. Állj mellém és mi ketten együtt fogjuk uralni a galaxist, mint apa és fia.' Luke lenéz a mélységbe 'Jöjj velem. Ez az egyetlen út!' Mondja, majd Luke leugrik. - 'És vágasd le a hajad! - teszi hozzá mély hangot imitálva Kytra, mire mindhárman nevettek. - És utána mi történt? - kérdezte Kyoko. - Nos, Leia és a többiek elvitték a Sólymot és Leia az Erőn keresztül meghallotta Luke hívását és visszafordultak érte, aztán megléptek. Luke meg kapott mű kezet - foglalta össze Saalia az ügy végét. - Vajon Mikasa is így reagál, ha Enz a testvérének szólítja? - tette fel a kérdést Kytra, de valahogy egyiküknek sem volt kedve túlságosan nevetni ezen a viccen, és ő maga is rögtön belátta, hogy nem volt jó ötlet. - Bocsi, asszem túl korai volt. - Nya, akkor most én jövök - élénkült fel rögtön Kyoko, hogy elterelje a témát. - Mit szólnátok, haaa... - Várjunk, ha olyan karmok vannak a lábadon, mint a kezeiden, akkor hogyan viselsz te egyáltalán zoknit? - szegezte neki a kérdést Saalia, de Kytra rögtön megrázta a fejét. - Ezt tényleg tudni akarod? - kérdezte a twi’lektől, mire Saalia is egyetértően megrázta a fejét. - Szóval... - vette újra magához a szót a neko. - A sekhaigarai csata! Mikasa, Hiro és Enz nagyapja vezette a hozzájuk hű sereget Nagi fővárosa, Edo ellen, és egy kis völgyben csaptak össze. Ekkor történt... - Várj, ki volt az ellenfél? - vágott közbe Saalia, mire Kyoko úgy rázta meg a fejét, mint aki tudatlanokkal van összezárva. - Yaemon herceg, Marisa nagybátyja. - Nem ő Enz új felesége? - értetlenkedett most Kytra. - Nya, most nem ez a lényeg! - mondta nyűgösen a neko, akit láthatóan zavart, hogy ennyiszer félbeszakítják. - Szóval, a herceg hiába adott utasítást a balszárnynak a támadásra, mivel épp Chun hátában voltak, meg sem mozdultak. Mert titokban vele paktáltak le! De őt sem támogatták. Csak úgy álltak, és majongoztak a csatatér közepén. Chun császár, hogy támadásra bírja a szövetségesét, kiadta az utasítást... Itt elváltoztatta a hangját, próbálva utánozva egy mélyebb orgánumot, de a kísérlete elég komikusan hathatott külső megfigyelő számára, ami persze részben szándékos volt. - „Ágyúzzátok azt a kibaszott domboldalt, hátha felébred végre Kobayakawa”. És elkezdték lőni a domboldalt, Chun addig tétovázó titkos szövetségese pedig észbe kapott és hátba támadta Yaemon csapatait. A herceg tudta, hogy nem győzhet, ezért öngyilkos lett, a fejét pedig elrejtették a csatatéren. - A fejét? - kérdezte meglepődéssel a hangjában Kytra. - A csaták után levágták és összegyűjtötték a fejeket, amolyan pontszámlálás gyanánt. A vezénylő tábornok általában megtekintette az ellenféltől összegyűjtött előkelők fejeit. Az űrcsaták óta persze ezt elég nehéz lenne kivitelezni. - Kezdem azt hinni, hogy Mikasa a hiba a rendszerben és nem Enz - sóhajtott fel Saalia. - Nya, ha a nagai hagyományokat nézzük, valóban kilóg a sorból. Ők harcos nép voltak mindig – felelte Kyoko. - Mint a mandalórok - húzta ki magát Kytra, mint akit hirtelen büszkeséggel töltött el a dolog. Bár valóban voltak dolgok, amikre büszke volt. Amúgy mi az a majong? - kérdezte a jedi, más témára terelve a szót. - Az egy Nagin közkedvelt társasjáték. Valamikor szívesen megtanítalak titeket játszani – ajánlotta fel a neko rögtön. - Az eddig látottak alapján azt hittem az inkább a paráználkodás - jegyezte meg Kytra. - Nya, hát valamit a gyerekeknek is játszani kell, kicsik még paráználkodni - mondta, bár nem túl nagy meggyőződéssel. - Csend legyen! - zavarta meg az egyik őr a kis társalgást, ahogy sokkolóbotjával a fémgerendára csapott, és a két fém összeütődésének zaja önkéntelenül is elhallgattatta őket. - Bunkó - jegyezte meg Saalia, mire az őr újra odacsapott. - Ussendayo! - kiabálta az őr, hogy nyomatékosítsa a szavait. Pillanatokon belül feltárult az ajtó, és egy ismerős alak lépett be rajta, sőt igazából több ismerős alak. A maszkot viselő nagai nő, akit Kitsune néven ismertek lépdelt legelöl, mögötte pedig egy nehezen felismerhető Usanagi, aki ezúttal flottatiszti egyenruhát viselt, és az arcába húzta a nagai tisztek birodalmi stílusúra hajazó fehér sapkáját. - Ők a foglyok, akiket keres, hatamoto - mutatott a cellájukra az őket kísérő őrparancsnok. Ahogy a jövevények közelebb léptek, Saalia azonnal kiszúrta Usanagit, de még Bolyhoskát is. De nem akarta elrontani az álcát. Legalábbis arról fogalma sem volt, hogy a húga mit tervez. Talán hasonlót, mint Nagin, csak most Kitsunet veri át. - Nocsak, Bolyhoska, rég találkoztunk - szólalt meg végül. - Ó, én is ismerek egy Bolyhoskát, nya! - Szóval, megyünk találkozni a császárral, vagy csak meg akarták nézni, hogy jól szórakozunk-e? - érdeklődött Kytra, ahogy ő is közelebb lépett. - Mi is volt az a játék? Majom... nem Majong. Egy olyat, ha van, kérnénk. Ki akarom próbálni - mondta Saalia Usanaginak, ha már hatamotoként hivatkoztak rá, biztosan valami fontos beosztás. Usanagi köhintett, majd zavartan még jobban az arcába húzta a sapkáját, és a "Bolyhoska" néven szólított Kitsune is próbálta jelezni, hogy erre semmi szükség, de mivel az őrök figyelték, így nem nagyon jelezhetett egyértelműen. Az őrparancsnoknak azonban így is eléggé gyanús lett a jelenet, és megállt a keze az erőteret feloldó kezelőpanel felett. - Csend legyen! Különben megbotoztatlak titeket, alantas csürhe! - ripakodott rájuk Kitsune. - Barbárok, hírből sem ismerik a tiszteletet - értett egyet a fickó. - A maga dolga lenne kordában tartani őket - jelentette most ki a maszkos nő, mire az őrparancsnok nyelt egyet. - De a csata után úgyis besuvasztjuk őket egy eldugott szakuraditbányába, ahol életük végéig robotolhatnak a Császárság nagyobb dicsőségéért. - Na igen - bólintott, miközben a hajó enyhén megrázkódott, jelezve, hogy kiléptek a hiperűrből, és megszólaltak a maximális harci készültséget jelző szirénák. Az őrparancsnok erre hátrébb lépett a konzoltól. - Sajnálom, hatamoto, a protokoll szerint harci körülmények között nincs lehetőség fogolytranszferre. - Személyesen a császár utasítása - erősködött Kitsune, de ettől még gyanúsabbá vált. - Hogy ki a barbár, arról lehetne vitatkozni - felelte Kytra, majd Saaliára pillantott - Bunyó? Mielőtt bárki bármit mondhatott volna, Kitsune megragadta az őrparancsnok kezét és rácsapta a konzolra, ami az erőteret szabályozza, kikapcsolva azt. - Bunyó! - bólintott Saalia, majd az Erővel megragadta az őrparancsnokot és falhoz vágta, majd kiugrott a cellából és elrohant a többi őrt laposra verni. - Nya, várj meg! Én is bunyózni akarok! - kiáltott fel a neko és követte a jedit. - Na végre. Ha tudnád, hogy a nővéred néha milyen fárasztó tud lenni. Most legalább kitombolja magát kicsit - mondta megkönnyebbülten Kytra Usanaginak. Mivel Saalia nem bántotta a másik nőt, úgy vette, hogy talán valamiféle szövetséges lehet, vagy legalább semleges fél. Ha bármit is jól megtanult az évek alatt az az, hogy Saalia megérzi az Erővel mások szándékait. Ha nem a maszkos nő leütésével kezdte a verekedést, akkor nem tekintette ellenségnek. Ez neki elég volt, egyelőre. - Szóval, Bolyhoska. Nekem nem tűnsz túl bolyhosnak, nem értem a név eredetét - mondta a nőnek, miközben a távolból nagai nyelven érkeztek a kiáltások, aztán puffanások és koppanások. Az a kettő nagyon jól szórakozik. - Ki kér még vihart?! - hallatszott Saalia hangja távolról. - Lesz majd alkalmad megtapasztalni - felelte a nő, miközben az egyik konzolhoz lépett, és lezárta ezt, a jóval kisebb börtönblokkot, amit Saalia elfogásának helyszínével ellentétben inkább fontosabb foglyok fogva tartására használhattak, már csak méreteiből ítélve. A konzolba épített komm rövidesen megszólalt. - Kiemelt biztonságú hajófogda, minden rendben maguknál? Furcsa zajokat jelentettek. - Mondd, hogy reaktorszivárgásunk volt - súgta oda Kytra. - Reaktorszivárgás? - hallotta meg a vonal másik végén lévő. - Nincs is reaktoruk. - A beosztottam humorizált, bocsánatát kérem. Mi így hívjuk egymás között, ha néhány fogoly egy kis... rendszabályozásra szorul - vágta ki magát a helyzetből Kitsune, és bár a vonal túlsó felén lévő nem nevetett, a hangjából úgy tűnt, neki is tetszett az ötlet. - Akkor gondoskodjanak erről a "szivárgásról". De ne kelljen emlékeztetnem, őfelségének élve kellenek. - Igenis, hajófogda vége - nyugtázta a dolgot, majd bontotta a vonalat, és megfordult. - Szerencsénk, hogy kitört a harc, mert így biztosan nem fognak vizsgálódni. A környék rövidesen elcsendesedett, majd Saalia és Kyoko tért vissza az egyébként türelmesen várakozó hármashoz. Láthatóan nem fulladtak ki és épségben is voltak. Ez nem volt elmondható a börtönőrökről, akik ájultra verve hevertek mindenütt. - Jól mulattatok? - kérdezte a mandalóri. - De még mennyire jól. Hívjunk még párat! - lelkendezett Saalia. - Szerintem ennyi vihar a börtönblokknak elég volt. Inkább térjünk át más dolgokra. Biztos lesz még lehetőség verekedni - csillapította le társát Kytra. - Remélem is! De előbb, valami más dolgot kell tisztáznunk. Bolyhoska, félre ne érts, örülök neked. De legutóbb nem egy oldalon álltunk. Mi vitt rá, hogy most Usagival bukkantál fel? - Hé! Ne hívj így! - tört ki dühösen Usanagiból, mire Kyoko felnevetett. - Bocsi, nyelvbotlás volt... Miért, mit mondtam? - Az usagi nyuszit jelent, pici, bolyhos állatka, hosszú fülekkel. Nagyon cuki. Viszont nagyon félénk, ezért is mondják a gyávákra néha, hogy gyáva nyúl - avatta be a neko. - Ó, értem. Akkor még inkább sajnálom. Na de, kapok választ, Bolyhoska? - Annyira lenyűgözött a sármod legutóbb, hogy inkább átálltam - felelte a nő, látszólag teljesen komolyan, majd Kyokora pillantott. - Meg ez az izgága kis neko is. - Ismerjük mi egymást, nya? - pislogott rá meglepetten a nőre, mire ő halkan felkuncogott, és a maszkjáért nyúlt, majd levette. A maszk eltűnt a kezében, az ő teste pedig lassan megnyúlt, és kilenc darab bolyhos farkinca került elő, utalva ezzel arra, honnan is kapta sajátos becenevét. - Nyáhá, értem már! - bólogatott sűrűn Kyoko, akiben most állt össze, hogy a Bolyhoska, akit ismer, valószínűleg ugyanaz, mint Saalia ismerőse. - Tényleg Saalia miatt álltál át? - kérdezte Kytra, aki láthatóan nem igazán hitte el a történetet. - Igazából nem. Bár tényleg csinos lány, de nem az esetem. - Áucs - rázta meg a fejét Kytra. - Mikasa a valódi indok. Megéreztem belőle valamit, még nagyon régről, amit én is csak mesékből hallottam. Tudtam, hogy segítenem kell neki - mondta, de láthatóan nem akart a részletekbe belemenni, ami érthető is volt ebben a helyzetben, mikor szorította őket az idő. - Megbízhatunk benne? - kérdezte nyíltan Kytra, Saalia felé fordulva. - A szavai őszinték. A jelenlegi helyzetben pedig egyébként sincs értelme kimentenie, majd elárulnia minket. Ha pedig Mikasa mellett áll, akkor egyben mellettünk is. - Jól van. Jelenleg nekem elég ennyi. Kellene a holmim, így elég védtelen vagyok. - Az enyém is jól jönne, nya! - szólalt meg a neko is. - A fénykardod, Saalia - nyújtotta át Usanagi a jedinek a még szinte új tárgyat. - Köszi. Most már mehetek seggbe rúgni Enzt... De előbb keressük meg Mikasát, biztos ő is hasonlóan érez. - Találkoztunk a padawanoddal is - jegyezte meg Usanagi, miközben Saalia eltette a fénykardját. - Verstáék itt vannak? - kérdezte Saalia, majd megcsóválta a fejét. Azért jelzett nekik az Erőn keresztül, hogy elmeneküljenek Aliával és a hajóval együtt, nem azért, hogy idejöjjenek. - Hol hagytátok őket? - Nekik saját feladatuk van, a menekülési utunkat nyitják ki - felelte a kitsune nő. - Rendben, Bolyhoska, számítok rájuk - bólintott a twi'lek jedi. - Inari a rendes nevem, ha esetleg azt szeretnéd használni - jegyezte meg. - Még megfontolom - mosolyodott el szélesen Saalia, majd az ajtó felé lépett. Mielőtt azonban elindulhattak volna, egy érdes hang szólt ki az egyik cellából, ami egy középkorú férfihez tartozhatott. - Ha távoznak, ne hagyjanak itt, tudok segíteni - ajánlott a hang. Mivel a celláknak csak a bejárata volt erőtérrel fedve, a többi pedig acélfal volt, így korábban nem láthatták őt, ráadásul a férfi a legszélső cellában kapott helyet. Ahogy odaléptek a cellához, meglátták a beszélőt, aki egy egyenruhát viselő, szikár testű ember volt, kemény arcvonásokkal és szemüvege még szigorúbb képet festett neki. - Gregor ke Halbegardia vagyok, az adumari hadsereg tisztje. Elfogtak ezek a nagai kutyák, és hallottam, hogy ide tartanak. Azonos az érdekünk. Saalia a férfira pillantott. Bárki, aki ide be van zárva, az Enz ellensége. Szóval akár tényleg szövetséges is lehet. Ha segít kijutni, vagy később bármiben, akkor jól jöhet nekik. De egyébként sem szívesen hagyna itt sínylődni senkit sem. Elsétált, majd lehajolt és felemelte az ájult őrparancsnokot, aztán oda vonszolta a cellához és a férfi kezét odalökve kinyitotta azt a cellát is, amiben Gregor raboskodott. Aztán a földre ejtette az ájult börtönőrt. - Meg is volnánk. Üdv a csapatban, Gregor. - Köszönöm... Igazán - mondta a férfi kissé nyersen, miközben átlépett a börtönőr eszméletlen teste felett. - Semmiség. Szóval, mehetünk? - fordult a többiek felé. - Igen, menjünk. Csak gyorsan keressük meg a holmimat - emlékeztette társát Kytra, hisz neki volt pár elkobzott fegyvere, na meg nála volt Kyoko lőfegyvere is. - Rendben, hol tartják ezek az elkobzott ingóságokat? - fordult Saalia testvéréhez, aki intett, hogy kövessék.
A Konföderáció személyzete számára fenntartott bunkerben Vaiken commodore, a Konföderáció főparancsnoka és Lannick admirális figyelte a harc alakulását. A Golan platformokból álló védelmi vonal tűzharcba került a nagai császár erőivel, de egyelőre nem rohanták le őket, talán ki akarták várni, hogy hol is fejlődik fel pontosan a Kitashirakawa herceg által vezetett Hiroyasu-párti flottaegység. Eközben azonban nekik kellett a támadóflotta bombázását állniuk. - Védőerőink teljesen felfejlődtek - jelentette az egyik tiszt, miközben Lannick ujjait végighúzta szakállán. - Most már csak az ellenségen van a sor - felelte az adumari parancsnok, miközben elgondolkodva szemlélte az ellenséges vadászegységek helyzetét. - Támadóflotta létükre már-már defenzívek. - Talán csapdától tartanak - jegyezte meg Vaiken, akit szokás szerint erőteljes fejfájás kínzott, így egyik kezét a homlokánál tartotta és egyik ujját a halántékának nyomta. - Talán készülnek valamire. A fejfájása csak nem akart alábbhagyni, és Vaiken tudta, hogy ilyenkor csak az segít, ha magához vesz egy halálpálcát, de erre ezen körülmények között aligha lehetett bármi esélye. Ezért inkább csak az ajkába harapott, és tovább figyelte az eseményeket. Azonban bármennyire is koncentrált, a gondolatai egyre csapongóbbak lettek, és egyre homályosabban érzékelte csak maga körül a világot. - Vonják vissza azt a vadászosztagot - hallotta Lannick hangját, de olyan távolian, mintha szobák választották volna el őket. - Ne üldözzék az ellenséges vadászokat! Csak tesztelnek minket. Ahogy a világ egyre furcsábbá vált körülötte, úgy érezte, hogy valami fontosabb dolga van. Tara, jutott eszébe a fiatal nagai nő, és az, hogy Hiroyasu mellett van a parancsnoki központban. Veszélyben, sugalmazta neki valamilyen felsőbb erő, és bár először nehezen hitte el a gondolatot, egyre inkább úgy érezte, hogy így van. A herceg túszul ejtette, hogy biztosítsa a hűségét! Nemcsak őt, de a Konföderációt is megalázza ezzel. Ki kell szabadítania Tarát, sugallta neki a láthatatlan alak, és csak egyetérteni tudott. Előrelépett, és a komm gombjára nyomott. - Konföderációs erők, itt Vaiken főparancsnok beszél - szólalt meg, és bár látta, hogy az irányítóteremben többen meglepetten figyelik, nem érdekelte a dolog. - Hiroyasu herceg hazudott nekünk, a Konföderáció pusztulását akarja! Nyissatok tüzet az erőire! Végez... Lannick egy jól irányzott ütéssel hátralökte Vaikent a kommtól, aki vér édes-sós ízét érezte a szájában. - Parancsnok, ez mire volt jó? - kérdezte tőle az admirális, korántsem megszokott joviális stílusában. - Nem érti... nem értheti. Hogyan is érthetné? - lihegte Vaiken, mind egy mániákus. Lannick a kommuikátorra nyomott. - Itt Lannick. Az előző parancs érvénytelen. Vaiken főparancsnok ideiglenesen nem beszámítható. Átveszem a parancsnokságot. - Szóval velük van! Velük volt végig! - mondta a commodore szinte tajtékozva, és a sugárvetőjéért nyúlt, majd előkapta, és remegő kézzel fogta Lannickra. - Maga is ellenem van! - Nyugodjon le, uram - lépett hozzá közelebb az admirális, majd még egy lépést tett, mire Vaiken meghúzta az elsütőbillentyűt, a fegyverből kivágódó sugár pedig oldalba találta a kopasz férfit, mire az azonnal térdre rogyott. Hirtelen tisztek léptek oda hozzá, hogy lefogják, de Vaiken szinte már-már természetfeletti erővel kivágta magát közülük, és kirohant a bejáraton. A fejében csak egy dolog járt: meg kellett találnia Tarát és kiszabadítania Hiro fogságából. És persze megölnie a hitszegő nagai herceget. Eközben Lannick kínok között bukott a padlóra, beszélni sem volt ereje. A szomszédos helyiségből egy felcser sietett hozzá, és pillanatokon belül megállapította, hogy a sebesülése súlyos, de nem halálos. - Uram, a frontvonalunkban kitört a káosz! Többen a szövetségeseinket lövik, mások egyáltalán nem tüzelnek. Ez katasztrófa! - jelentette pattogós hangon a rangidős tiszt. Bár az orvos próbálta a földön tartani, Lannick mégis lábra akart állni. - Meg kell erősíteni a... parancsot... nem... - nyögte erőn felül, de a sebesülése erősebbnek bizonyult, és visszaeset a padlóra, elájulva.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on May 29, 2018 10:20:26 GMT 1
A konföderációs parancsnoki központ hátsó udvarában lévő, használaton kívüli barakkok egyikének ajtaja csak egy pillanatig nyílt résnyire, amíg a szikár, csontos alak besurrant rajta társaitólkövetve. A kardassi ügynökök levették a konföderációs egyenruhát, amelyet viseltek, majd a földre lökték „csomagjaikat” – eszméletlen férfiakat és nőket, akik a Konföderáció pilóta alakulatának egyenruháját és „Adumar szárnyai” feliratú felvarrókat viseltek. - Halkabban. – jegyezte meg a terem közepén strázsáló Adisra. – Ne zavarjátok az asszaszint.
Ickyx nagyúr, a muun orgyilkos törökülésben lebegett a barakk homályos középső részén, miközben az ősi, még Palpatine és az őrült klón, Joruus C’Baoth által tökélyre fesztett sötét oldali technikával vájkált a néhány épülettel és szinttel arrább őrülten rohangászó Vaiken kommodore elméjében. A muun hosszúkás, szürkés arcán izzadtságcseppek jelentkeztek, ahogyan maximális koncentrációt gyakorolva vonta irányítása alá Vaiken gondolatait és akaratát.
- Nem hittem, hogy valaha ezt mondom, de egyre jobb benne. – jegyezte meg a chiss ügynök. - Kint is úgy tűnt. – biccentett Ovat. – A konföderációsok megzavarodtak, és megnyílt az út a nagai zászlóshajó és kísérete előtt. Vaiken még a másodparancsnokára is rálőtt állítólag. - Nagyuram hamarosan győzedelmeskedik. – biccentett elégedetten Adisra, majd a foglyokra pillantott. – Ezek meg minek kellenek? Nem hiszem, hogy néhány adumari pilóta kiiktatása közelebb visz minket a győzelemhez..
- Ne felejtse, én elsősorban Jagged Fel miatt vagyok itt, ez a parancsom. – villant meg a kardassi számító tekintete. – És igen, pontosan ez visz közel a kiiktatásához. - Úgy látom, letett a sima kommandós akcióról, praetor. – Adisra vörös tekintete enyhén lefitymálló volt, de a Ovat nem adta jelét annak, hogy megsértődött volna.
- Persze, megpróbálhatnék hősködni. Berontani a bunkerbe, ahol az imposztor, jedi-barát császárjelöltet és az öreg chisseket elszállásolták. Talán még magát is rá tudnám venni, hogy kövessen. De minek is? A chissek csupán erőtlen bábok, akármikor kivégezhetjük őket, ha a maga mestre győzelmet arat. Jagged Fel azonban más kategória, ő tapasztalt és nehéz célpont, akit fanatikusan védenek a hívei. De megtaláltuk a módját, hogy saját nagyképsűsége legyen a halála.
Ovat a fogoly pilóták felé intett. - Adumar legjobb vadászgépei éppen gazdátlanul állnak a parancsnokság alatti hangárban. Pilóták nélkül. A gépeken pedig detonátorokat helyeztünk el. Jagged Fel nem fog tudni ellenállni a kísértésnek, hogy kicsit repülőzsokéskodjon. Amint felszállt az osztag, felrobbantjuk a vezérgépet, a többit pedig elvégzik a Yamatot védő vadászok.
Ovat fölényes tekintettel nézett körbe, mint aki rendkívül büszke a tervére. - Maguk kardassiak tényleg a bátorságukról híresek. – vonta meg a vállát Adisra. – Csinálják, ahogy jónak látják, én maradok az asszaszin mellett, amíg ki nem mászik Vaiken fejéből. - Hevar, mehetsz. – szólt bele a komjába Ovat, majd visszasurrant társaival együtt a barakk kijáratához leskelődni. - Kanálfejűek. – mormogta Adisra, majd visszatért Ickyxhez, akinek lassan mozogtak az ajkai, miközben újabb téveszmékkel árasztotta el Vaiken kommodore elméjét.
...
A megerősített óvóhely a parancsnoki komplexum egyik legalsó szintjén helyezkedett el. Jagged feldúltan járt fel s alá a szenior chiss vendégek között, akik jobb híján ismét azon perlekedtek, hogy vajon kinek a hibája ez a támadás, és ki árulhatta el őket.
Ahnener és Navon cirkalmas körmondatokba ágyazott sértéekkel próbálták meggyőzni Lehi arisztokrata asszonyt és az ifjú Irgunt, hogy számukra ugyanakkora öngyilkosság lett volna feldobni a találkozót a nagaioknak, mint ellenlábasaik szempontjából, miközben Formbi azzal próbálta békíteni őket, hogy a támadók talán nem is miattuk jöttek, talán nem is tudnak a találkozóról. Varvara a sarokban meditált, és aggodalmas ráncok ültek ki a homlokára, ahogyan a sötét oldal egyre erősebb jelenlétét érezte a bolygó körül odakint, Wiegand tábornok és Thsenn pedig megpróbálták felbecsülni a támadók és a védők helyzetét és erejüket a szobában lévő, korlátozott sávszélességű kom felhasználásával oly módon, hogy belehallgattak az elérhető konföderációs és nagai sávokba.
Végül az ajtó feltárult és Wathers őrnagy jelent meg egy szikár, csontos arcú konföderációs hadnagy társaáságban, akinek a fejét és a nyakát átvérzett kötés takarta, mint aki frissen szerzett sérülést a harc nyitó szakaszában.
- Odakint nagy a káosz. – jegyezte meg Wathers. – Hevar hadnagy azt mondja, a konföderációs parancsnok megzavarodott. A herceget és stábját nem tudtam elérni, nem lehet bejutni hozzájuk, a nagaiok lezártak mindent. Állítólag személyesen a nagai császár és a csatakülönítménye tart felénk. - Segítenünk kell valahogy. – lépett előre Jagged. Bűntudata volt, hogy az itt töltött ideje nagy részében a Hiroyasuval és nőnemű ismerőseivel való – mondjuk úgy – személyes kapcsolatát építette, miközben eszébe sem jutott, hogy támadás is érheti őket. – Talán, ha személyesen beszélnék a herceggel.
- Az ön jelenléte egyelőre úgy tűnik, nem közismert, vagy ha az is, nem ez a közvetlen oka a támadásnak, Felség. – jelentette ki Wathers. – A megjelenése nyilvános módon csak kiélezné a helyzetet. - Akkor is ki kell menekítenünk az Arisztokratákat. – jegyezte meg Wiegand tábornok. – Ha most még nem is közismert a támadók előtt a jelenlétünk, ha azzá válik, még nagyobb bajba kerülünk nem csak személyesen mi, de a békefolyamat is.
- Gondolom, pont emiatt zsuppolt be ide minket a tavaris herceg. – jegyezte meg Varvara. – Sok titka van. Szerintem jóval hasznosabbak vagyunk neki itt, mint odakint. - Akár annyira is, hogy alkalmasint ránk robbantsa ezt a lukat? – mordult fel Wathers, majd a vele érkezett konföderációsra pillantott. - Ne nézzen rám így, én nem vagyok nagai, nem tudom. – tiltakozott Hevar. – Nézzék, ha segíteni akarnak.. eltűnt néhány pilótánk. Áll itt a parancsnokság hangárjában fél tucat Perybird II-es csatagép az Adumar Szárnyai osztag állományából. Arra nem elég, hogy kimenekítsenek vele mindenkit.. - De arra igen, hogy felmérjük a helyzetet odakint és alkalmasint kilőjünk néhány támadót. – pattant fel Jag. - Felség, ez egyáltalán nem biztonságos.. – szisszent fel Wiegand.
- Még mindig biztonságosabb, mint itt ülni, nem pont maguk mondták? – villant meg Jag tekintete a tiltakozni készülő Wathers és a tábornok felé. – Wiegand, maga próbáljon meg keríteni egy rohamcsónakot, vagy valami páncélozott hajót, amivel kimenekíthetjük az Arisztokratákat. Varvarának igaza van, tisztelem a herceget, de nem tudjuk, milyen titkai vannak, és van-e köztük olyan, aminek az érdekében akár minket is feláldozna. Nem fogom hagyni, hogy itt üljünk a potencális játékszereiként. A kezünkbe vesszük a sorsunkat, és segítünk megvédeni Adumart. - Veled megyek, daragoj. – jegyezte meg Varvara. - Kétülésesek a Preybird-ök. – tette hozzá szolgálatkészen Hevar szinte azonnal.
Még néhányan jelentkeztek a birodalmi és chiss testőrségekből, mire Jagged majdnem egy egész osztagot állított össze.
- Még két hely van. – közölte végül Fel. - Én. – lépett előre Thsenn. – Irgun lesz a másodpilótám. - Kedves Thsenn Arisztokrata. – köszörülte meg hangosan a torkát Formbi, elnyomva ezzel Ahnener halk, „menjen csak, dögöljön meg” megjegyzését. – Bizonyára Ön is tudsja, hogy a Chiss Nemesi Házak megegyezéséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy a Nuruodo – kláncsalád.. - Erről nem nyitok vitát, Arisztokrata. – húzta ki magát a chiss. – Ez katonai kérdés. Az Expanziós Védelmi Erők parancsnokaként ebben én döntök, nem a Házak képviselői. Megyek.
- Nagyszerű, lehet a kísérőm. – hunyorított a chiss felé Jagged, de amaz büszkén felkapta az állát és megrázta a fejét. - Félreért, Gedfel Arisztokrata. Én fogom vezetni az osztagot. Ez a Chiss Nemesi Házak Uniója és a Kéz Birodalmának önkéntesei által közösen feltöltött alakulat lesz. Logikus, hogy én vezessem. - Hmm.. – morfondírozott Jagged, miközben arra gondolt, hogy az önkéntesek között valóban ott voltak Ahenener és ifjabb lojalista társa testőrei is. – Hát jó, ezen ne múljon.
- Maga vezeti, de akkor én leszek a másodpiltótája – lépett közelebb Thsennhez Wathers. - Csak hogy biztosak legyünk benne, kire lő, és kire nem. - Rendben, ha ez csökkenti a paranoiáját, birodalmi. – fogadta el a kompromisszumot amaz és a saját szárnysegédjéhez fordult. – Irgun, te felelsz az Arisztokraták biztonságáért és a mindenféle protokolláris adminisztrációért, ha bármi történne velem. Dolgozzatok együtt Wiegand tábornokkal. - Parancs, uram. – tisztelgett a fiatalabb chiss.
A tizenkét önkéntes futólépésben indult a hangárok felé.
- Nem tetszik nekem az az alak, daragoj. – jegyezte meg Varvara, amikor a kíséretükben lévő Hevar hadnagy kinyitotta a hangárajtót. Valóban ott álltak a Preybird-ök, feltöltve, éles fegyverzettel, felszállásra készen. - Koncentrálj a harcra, szívecském. – simogatta meg a lány fejét Fel. – Szükségem lesz odafent a képességeidre, te fogod megmondani, hogy a nagai csatahajón pontosan hol peckeskedik az a sith pojáca. Én meg odaküldök egy protontorpedót.
- Itt vannak.. valahol.. a környéken is. – hunyta le a szemét Varvara. – Érzem. - Majd Hiroyasu szeretői és testőrei elbánnak velük. Mármint az ugyanaz, de érted, mire gondolok. – húzta maga után a lányt Jagged a sorban másodikként álló Preybird felé. Az elsőben már helyet foglalt Thsenn a pilóta elülső, valamint Wathers a fegyveroperátor hátsó ülésében. – Gyere, nehogy lemaradjunk a felszállásról.
A Preybirdök felemelkedtek a levegőbe. Hevar hadnagy még néhány percig bámulta őket, majd leszedte a fejéről a csontkinövéseit takaró kötést, és aktiválta a komlinkjét. - Hevar Ovatnak. – szólt bele kardassi nyelven. – Felszálltak.
|
|
|
Adumar
Jun 5, 2018 19:17:24 GMT 1
Post by Enz on Jun 5, 2018 19:17:24 GMT 1
Mikasa csendben figyelte, ahogy a Yamato lövegei lövik a civil hajókat. Sajnos nem igazán bizonyult túl sikeresnek a próbálkozása. Túl sok volt a célpont, aki a segítségére szorult. Rá kellett jöjjön, ha esélyt akar adni másoknak, akkor a bátyja figyelmét kell magára vonnia. Végül egyszerűen térdre rogyott, mint aki kimerült. A történtek miatt még hihetőnek is hathatott, de a két hatamoto nem akarta hagyni, hogy a padlón heverésszen, ezért megpróbálták felsegíteni, azonban Mikasa a padlóra ütött az öklével, mire a két kísérője az Erő által félre lett lökve két irányba. Ezt követően azonnal előre nyúlt a kezével és az Erő segítségével magához rántotta fegyvere itt lévő darabját, majd aktiválta és maga mellé emelte. - Nem hagytál más választást! Ideje, hogy véget vessünk ennek és megfizess a bűneidért! Enz látszólag mozdulatlanul állt végig, miközben Mikasa kijátszotta az őreit, majd magához vette a fegyverét. Csak ekkor fordult lassan a húga irányába, de így is csak a szeme sarkából nézett rá, arcára pedig kaján mosoly ült ki. - Nos, húgom, mire vársz? Fegyvertelen vagyok - jelentette ki, Mikasa pillanatnyi tétovázást látva, ahogy nem nyúlt fegyverért testvére. - Sújts le rá és végezz vele! - hallott egy gyenge, de annál tisztább hangot, és hamar rájött, hogy Sayomi az. Mikasa megigazította a fogást a fegyverén és támadólag előre lépett, a feje felett vágva a fegyverrel. Igyekezett úgy célozni, hogy ha eltalálja bátyját, ne ölje meg, de erre nem volt semmi garancia. Mielőtt azonban fegyvere elérte volna a célpontot, vörös fény villant, és egy másik fénypenge keresztezte az övé útját, nem sokkal Enz előző helye előtt. Bátyja elképesztő sebességgel rántott fegyvert, és lépett el a támadás útjából, méghozzá egyszerre. - Érdekes, pont néhány koszos barbár halála hozza meg az áttörést - jegyezte meg Enz, egyértelműen provokáló szándékkal, ahogy a kardok szikrázó fénye felett összetalálkozott a tekintetük. - Mi lett az elveiddel, húgom? Amiket eddig erkölcsi pajzsként emeltél magad elé? - Átértékeltem a dolgokat. Eddig hittem abban, hogy meg tudlak menteni a sötétségtől, de megmutattad, hogy te semmiképp sem akarsz jó útra térni. Nem érdekel egyéb, csak a pusztítás és a hatalom. Ezt nem fogom tétlenül végignézni. Nem igazán tudta volna megmondani, milyenek a pontos erőviszonyok kettejük közt. Enz láthatóan gyors és felkészült. Ő sem épp lomha, csupán nem teríti ki minden kártyáját azonnal. Nem csak Alia, hanem Kyoko és Tresna is tanított neki hasznos dolgokat. Hátralépett és elhúzta a kardját, majd enyhén előre dőlve vágott bátyja felé, aki könnyűszerrel hárította a nyilvánvaló támadást. - Ejnye, húgom, csalódást akarsz okozni? Biztos nem csak ennyit tanultál attól a jeditől. Vagy az időd nagy részét inkább a chissel töltötted az ágyban? - provokálta őt testvére tovább. - Én legalább nem járok ágyról ágyra, lefeküdve mindenkivel, aki az utamba kerül - felelte Mikasa, majd ismét közelebb merészkedett és néhány gyors vágással mérte fel bátyja védekezését, majd az Erővel próbálta meg ellökni, neki a falnak, de ez még mind csak kóstolgatás volt a részéről. Arra hamar rájöhetett, hogy bátyja is csak teszteli őt, ugyanis egyetlen egyszer sem támadott rá, hanem eddig csak hárított. Az Erőlökést egyszerűen a kezével hárította el, elnyelve az általa keltett energiákat. Közben Enz lassan hátrált, és Mikasa követte a lépteit, újra és újra kisebb támadásokkal próbálva feltérképezni az erejét. Aztán az egyik ilyen után bátyja nem hátrált tovább, hanem hirtelen megállt, és félrecsapta a húga fegyverét, majd egy riposztot mutatott be, de Mikasa félrehajolt a fegyver elől, majd hátrébb ugrott egyet. Enz tovább lódult előre, és gyors vágáson özönét zúdította a lányra, aki épphogy, de kitartott a csapások alatt, kitérve vagy hárítva minden erőteljes támadást. Mikasa kezdte átlátni, hogy pontosan milyen irányokból és milyen sűrűn támad bátyja, és az egyik váratlan pillanatban ellentámadásba ment át, fegyverét Enz útja felé szúrva, aki csak az utolsó pillanatban változtatott irányt. Mikasa azonban nem vette át a kezdeményezést, hanem hagyta, hogy ellenfele újra az alappozícióba álljon vissza. - Alaposan kitanítottak - jegyezte meg Enz, némi elismeréssel a hangjában. - És gyorsan tanulsz. Hamar beletanulsz majd a sith tanokba is. - Csak biztonságba akar ringatni - hallotta újfent Sayomi hangját. - Erősebb nálad. Használd a dühöd ellene, és akkor legyőzheted. - Sosem fogadom el a sith tanokat. Épp elég szomorú, hogy te megtetted. Még szomorúbb, hogy magaddal akarsz rántani egy népet is. Mikasa ismét támadásba lendült. Ezúttal valamivel fürgébben forgatta a fegyverét és próbálta hátrálásra kényszeríteni Enzt, aki egy rövid ideig meg is tette ezt, de érezhetően nem kényszerből, csak igyekezett elhitetni a lánnyal, hogy átvette a kezdeményezést. Aztán egy váratlan pillanatban megakasztotta Mikasa kardját és elkezdte őt lépésenként visszaszorítani, ekkor Mikasa volt, aki engedett. Még mindig csak próbálgatták egymás határait és egyikük sem akart túl sokat megmutatni a tudásából idő előtt. - A tudásod megvan, hogy megküzdhess velem, de nincs meg benned az elszántság, hogy valóban kamatoztasd azt. Ezért nem fogsz tudni felül kerekedni rajtam, húgom. - Azt majd még meglátjuk, bátyám! - felelte Mikasa, majd egyik kezével elengedte a markolatot és Enz alá lökött az Erővel, mire a férfi elszállt néhány méterre, de talpra érkezett. - Alakul. Akkor most én jövök. Mit szólsz ehhez? - kérdezte, majd egyik kezéből Erővillámokat indított a lány felé, aki hála Alia előrelátó felkészítésének, a fénykardja pengéjével fogta fel a támadást. Erősen kellett tartsa, de ebben a helyzetben Enz sem tudott csak úgy előtte teremni.
Ebben a pillanatban feltárult az ajtó és egy őr repült be rajta, majd Saalia követte őt. A két ajtóban álló őr felé fordult és támadni készült, mire ő egy laza kézmozdulattal a falhoz vágta őket az Erő segítségével. - Üdvözletem! - köszönt Saalia, mikor az ajtón keresztül követték őt a többiek is, kivont fegyverekkel - Ha lehet, ne öld meg nagyon. Én is lógok neki egy seggberúgással - mondta Mikasának. - Te seggberúgni engem? Újfent humoros vagy - jegyezte meg Enz kedélyesen, de Mikasa látta rajta, hogy csak a meglepettségét akarja leplezni, miközben kihúzta magát, és rájuk pillantott. - De sajnos kénytelen leszel mással beérni. Ahogy ezt kimondta, az eddig a fémfal egyik mélyedésében álldogáló Carl előrelépett, és megindult feléjük, majd pár méterre megállt, leoldott a köpenyét, és színpadiasan a padlóra dobta. Közben a császári testőrség is kardot rántott, energiapengéik, amik nem voltak igazi fénykardok, furcsa fényárban úsztatták a taktikai központot. A kezelők is sietve keltek fel a helyükről, sugárvetőket rántva. - Mikasa férjével? - kérdezte Saalia némi csalódottsággal. - Ne hívd így! - tört ki Mikasából a tiltakozás, miközben ugyanúgy vívóállásban maradt. - Yoshiwara, folytassa a csata irányítását a hídról - utasította Enz a félszemű tengernagyot, aki biccentett, és az eddig jelenlévő holoalakja eltűnt. - Én pedig hadd gondoskodjak arról, hogy ne zavarjatok. Azzal kinyúlt az Erővel, és megnyomott egy gombot, mire egy Erőtér kezdett el megjelenni közöttük és a többi harcoló között. Pillanatokon belül megértette Mikasa, hogy Enz folyamatos hátrálása mire is szolgált: elcsalta egy olyan helyre, ahol ezt a kis trükköt bevethette. - Hercegnő! Kapd el! - szólt a háta mögül Bolyhoska és egy rövid tárgyat dobott Mikasa felé, ami még átjutott az éppen aktiválódó erőtéren. A hercegnő elkapta és rápillantott, rögtön tudta, mi az. - Kettő fénykard? Ez volna a nagy taktikaváltás? Tartok tőle, nem lesz elegendő, húgom - közölte Enz, miközben sportszerűen kivárta, hogy a lány felkészüljön a folytatásra. - Nem egészen - válaszolta a lány, miközben a tárgyat a fénykardja végére erősítette, majd egy gombnyomásra szétnyílt és máris egy hosszú nyél volt a kezében - Ez egy kurozashi. Az ősi pengék fegyvere, akiknek a rendjét Akame alapította és hosszú ideig őrizték a békét népünk számára. Ismét el fog jönni ez a béke. - Akame és a pengéi? Tündérmese - gúnyolódott Enz. Mikasa villámgyors szúró támadásokkal sorozta meg Enzt, aki a meglepettség miatt hátrálni kényszerült, miközben hárított. Saalia nem tudta, hogy a Carl nevű fiú végül is most kivel hányadán áll. Hiszen korábban kisegítette őket, ami végül is jól jött. De éppen ezért nem volt biztos, hogy kivel van. Így nem akart a kelleténél jobban ártani neki. Aktiválta a fénykardját és a fiú felé lépett, ezzel el is dőlt, hogy a többiek az őrséggel kell elbánjanak. Miközben Saalia Enz üdvöskéjével harcolt, csak felületes támadásokkal sorozta. Igyekezett kitalálni, mik a szándékai. Társai szintén akcióba lendültek, a lőfegyveres őröket Usanagi és Inari az Erővel fegyverezte le. Fujiwara Kitano, a testőrség parancsnoka rendíthetetlenül állt a helyén, elővont fegyverrel, ugrásra kész pozícióban. Bár valószínűleg sajnálta Mikasát az őt ért megaláztatások miatt, Enz régi barátjaként és bizalmasaként megrendíthetetlen hűséggel nézett szembe az ellenséggel. - Hatamoto, miért léptél az árulás útjára? - szegezte neki a kérdést az őrök fegyvereit az Erővel a levegőben tartó Usanaginak, miközben a fegyverét felé tartotta. - Mert nem pazarolom a hűségem olyan számára, aki méltatlan rá - felelte a nő határozottan. - Kitano, te rendes ember vagy, nem kell érte harcolnod. - A becsület megköveteli - felelte Kitano, de nem tette meg az első lépést, hogy támadjon. Az emberei azonban nem voltak ennyire előzékenyek, és támadólag előre indultak, útjukat pedig Kytra és Kyoko állta. - Nya, de jól jönne most a kardom! - mondta Kyoko, miután kitért egy támadás elől és válaszul hasba rúgta az ellenfelét. - Azt hittem az tönkrement - emlékezett Bolyhoska. - Csináltam egy újat. Mindig csinálok egy újabb változatot, ha a régi már nem jó. De sajnos még kell neki pár apró kalibrálás, így a hajómon maradt.
Mikasa kecses, gyors és erőteljes csapások özönével támadott bátyjára, hasonlóan ahhoz, ahogy ő tette nem is olyan régen, ugyanakkor az a fajta kíméletlenség hiányzott belőle. Enzet először meglepte a hirtelen stílusváltás, mivel a hosszú nyél egyértelműen Mikasának kedvezett. Régen a harcos nők is ezért használták a tradicionális nagai fegyver, a naginata könnyített, női változatát a ko-naginatát. Annak ugyan nem volt fénykard vége, de az elv ugyanaz volt: a hosszúság és gyorsaság kiegyenlíti az erőviszonyokat. - Ügyes kis trükk - szuszogta Enz, ahogy az egyik ütés elől félregurulva lélegzetvételnyi szünethez jutott. - De ne hidd, hogy elég. Mikasa nem is válaszolt erre, hanem újra támadott, széles csapásokkal támadva Enz védelmét. Akárcsak a régi naginataharcosok, ő is a hajlatokra célzott. Enz fokozatosan hátrált a támadások elől, és egyre közeledett a híd hátsó ablaka. Mialatt a hercegnő a testvérével harcolt, az erőtér másik felén sem tétlenkedett senki. Saalia továbbra is Carlt foglalta le. Nagyjából annyira vette komolyan, mint egy edző harcot Verstával, hisz egyértelműen lényeges különbség volt a tudásukban. Talán a fiú is végül hasonló irányba áll, mint Kai. Nem akarta megölni, hacsak nem feltétlenül elkerülhetetlen. Maga Carl sem küzdött egyelőre teljes erőbedobással. Kyoko egyszerre két őrrel viaskodott. Kirúgta az egyik kezéből a fegyvert, majd egy újabb rúgással távolabbra taszította magától, ezt követően a másikhoz fordult és rávetette magát, mintha valami egészen mást tervezne vele verekedés helyett, de ahogy az őr beverte a fejét a padlóba, eszméletét vesztette. Ekkor tért vissza a másik ellenfele, aki Kyoko farkát kapta el és megpróbálta annál fogva a falnak csapni, azonban a neko a lendítés közben egy konzolba kapaszkodott a karmaival, a farkával pedig a férfi csuklójába és elkezdett a konzolon forogva szórakozni áldozatával, aki nem bírta elereszteni és ide-oda kellett mozogjon, úgy rángatta őt Kyoko. Végül rövid idő múlva megunta és maga felé rántva arcon rúgta őt. Kytra egy ellenféllel küzdött, akinél energiapenge volt. Már bánta kicsit, hogy a hajón hagyta az örökségét. Most jól jött volna. Ellenfele gyors szúrásokkal próbált előnyt szerezni, de végül Kytra kapta el a csuklójánál és átdobta a válla felett, földre küldve őt, majd kicsavarta a kezéből az energiafegyvert. - Tetszik a fegyvered, megtartom - mondta, majd otthagyta a szédelgő ellenfelet. - Ez volt a kedvencem... - dünnyögte halkan. Enz újra kitért Mikasa suhintása elől, de a háta nekiütközött a hajó dúracél falának, és kénytelen volt realizálni azt, hogy sarokba szorították. Mikasa azonban nem sietett, hogy befejezze a munkát, hanem néhány pillanatig csak rá meredt, csapásra készen. - Túlságosan visszafogott vagy húgom - söpörte félre egyik hajtincsét, amely izzadtan a szemébe lógott. A provokáció célba talált, ugyanis a hercegnő megpörgette a fegyverét a feje felett, majd előre lépett, hogy egy hosszú vágással lefegyverezze Enzet. Ő azonban úgy tűnik felismerte már, hogy a húga nem akarja megölni, és nem kitért a támadás elől, hanem úgy mozdult elé, hogy a fegyver jó eséllyel megölte volna, ez pedig megzavarta a hercegnőt, aki az utolsó pillanatban korrigált, és a fegyver Enz feje felett húzott elé, csak a haját súrolva. A császár azonnal előre ugrott, és félreütötte Mikasa kezét, aki így nem tudott védekezni. Azonban ő nem támadott a lányra, hanem a fegyvert fogó kezét kapta el, kiütve belőle a fegyvert, amit Enz azonnal félrerúgott, miközben a földre kényszerítette a lányt, és a nyakához tolta a vörösen izzó fénykardját. - Csak annyit kellett volna tenned, hogy befejezed a támadást. Túl gyenge vagy - közölte maliciózus hangon, majd hasba térdelte Mikasát, aki összegörnyedt a fájdalomtól. - A hullámmozgásenergia-ágyú feltöltve - hallatszódott a taktikai kijelző hangszóróján keresztül, ami megmutatta azt is, hogy a Yamato időközben áttört a káoszban lévő konföderációs platformok között, és egyenesen a bolygó fővárosát célozta. - Tüzelési parancsra várunk. - Azonnal tüzeljenek - adta ki az utasítást, és a hajó orrában lévő szuperlézer vakító fehérséggel felizzott, mire mindenki abbahagyta a harcot, Enz pedig diadalittasan nézett végig rajtuk. Győzött, és most már csak el kell takarítania a romokat. - Ha ennek vége, ti következtek. Az ágyú azonban mégsem tüzelt, és a fénye hirtelen csökkenni kezdett, majd egyszerre megszűnt. Enzet láthatóan meglepte a dolgok ilyetén fordulata, és idegesen pillantott ki az ablakon. Saalia megkönnyebbülten sóhajtott, amikor látta, hogy a szuperfegyver nem volt képes tüzelni. Aztán Enzre pillantott, aki láthatóan nem ezt az eredményt várta. - Ó jaj, úgy tűnik nem működik a Bum-bum ágyú... - állapította meg kárörvendően, hogy végre Enz is kapjon egy pofont szavak által - Lemenjek megnézni? - Szerintem a kommandósok elintézik. Mármint azt, hogy a jelenlegi állapotában maradjon - tette hozzá Kyoko. - Micsoda? - fordult feléjük Enz döbbenten. - Nya, nem mondtuk volna? Míg minket Hiro bedobott, mint csali foglyokat, egy kommandós csapat behatolt a hajóra és hatástalanította a Bum-bum ágyút - közölte Kyoko, direkt idézve Saalia szavait használva - Mellesleg szerintem ez a név viccesebben hangzik. Bár így, hogy nem működik, hívhatod akárhogy - fejtette ki a neko és a jelenlévők számára kezdett összeállni a kép. - Az a seggfej... - mondta Kytra bosszúsan, ahogy rájött, hogy Hiro szándékosan küldte őket ide csalinak, és be sem avatta őket. - Akkor hogyan tovább? Megadod magad, vagy tényleg seggbe kell rúgjalak? - érdeklődött Saalia, miközben remélte, hogy a hercegnő gyorsan összeszedni magát.
- Ez csak apró kellemetlenség - húzta ki magát Enz, majd a kardját még közelebb tartotta Mikasa torkához. - A hercegnő a foglyom. Ha azt akarjátok, hogy ne darabokban kapjátok vissza, akkor azt teszitek, amit mondok. - A saját húgod életével zsarolsz minket? Undorító vagy - felelte indulatosan Saalia, de látszott rajta, hogy nem igazán tudja, mivel oldhatná fel ezt a helyzetet. - A szó, amit keresel, az a győztes - felelte Enz, magabiztos mosollyal, majd a kommjába szólt. - Yohiwara admirális, küldjön azonnal biztonságiakat és javítócsapatot a szuperlézerhez. Carl és Fujiwara, valamint a jelen lévő császári gárdisták és testőrök eközben egyre közelebb lépdeltek a csapathoz, lassan félkört alakítva ki közöttük, ők pedig egyelőre harc nélkül hátráltak. - Addig is, hadd nézzék a vendégeink, mire képesek a fegyvereink - tette még hozzá Enz, hangjában kárörömmel. A taktikai kijelzőn ezúttal humanoid alakú, hatalmas mobil harci páncélok jelentek meg, amik berepültek a zavarodott Hiro párti hajók közé, és hatalmas pusztítást vittek vége közöttük. - Ezek Nagi új fegyverei. Mire végeznek, talán a szuperlézerre sem lesz szükségem. - Elég zavaró, mikor más is készül B-tervvel - sóhajtott fel Saalia, miközben válla már összeért a többiekével, ahogy egyre kisebb helyre szorultak vissza. - Főleg, ha nekünk van C tervünk - szólalt meg egy jellegzetesen mély női hang, mire mindenki azonnal arra kapta a fejét. Tresna és egy csapat chiss kommandós állt az erőtér túlsó oldalán, célra tartott fegyverrel. Mielőtt bárki bármit mondhatott volna, a chissek tüzet nyitottak, Enz pedig épphogy félre tudott ugrani az útjukból, ahogy a lövések elszáguldottak arra, amerre az előbb állt, így pedig Mikasát is el kellett engednie. Enz hátrálását kihasználva Mikasa felkelt a padlóról és az Erővel magához hívta fegyverét, majd ismét megrohamozta bátyját. Örült, hogy Tresna is itt van, de azonnal eszébe jutott az álma, amit nem akart, hogy valóra váljon. Így eltökélte, hogy mindenképpen legyőzi bátyját. Így még elszántabban küzdött, mint eddig. Eközben, mivel már nem voltak a hercegnővel sakkban tartva, a másik oldalon lévő csapat is folytatta a küzdelmet. Saalia ismét Carlnak ugrott neki és villámgyors csapásokkal sorozta meg, hogy minél gyorsabban falhoz szoríthassa. Az lehet, hogy ők nem állnak annyira rosszul, azonban a szövetséges hajók igen csak rossz helyzetben vannak Enz új játékszerei miatt. Usanagi és Kitsune a hatamotokat foglalták le, míg Kytra és Kyoko az őrség többi tagjával foglalkozott. - Tresna, kapcsoljátok ki az energiapajzsot! - szólt a chissnek Kyoko, most, hogy Mikasa magára vonta ismét Enz figyelmét, van esélyük közel kerülni hozzá és foglyul ejteni, akkor pedig talán ki tudják kényszeríteni a megadását, elkerülve a további vérontást. Miközben az energiapajzs másik oldalán kiújult a harc, Enz a lövések között szlalomozott, miközben Mikasa is üldözőbe vette. Túlságosan azonban nem távolodott el húgától, nehogy újra kihasználhassa a hosszabb fegyvere jelentette előnyt, valamint így a célzást is megnehezítette a chisseknek. Ehelyett igyekezett olyan tempót tartani, hogy a két veszélyforrás ne erősítse, de gyengítse egymást. Mikasa most nem tudott elnyújtott vágásokkal támadni, így főleg szúró mozdulatokat tett felé, amit jóval könnyebben ki tudott kerülni. Közben igyekezett a lövéseket visszaverni a chissek felé, és többen sérülten buktak a földre, ahogy sikerrel járt. Eközben Tresna felpattant a helyéről, és a kezelőpulthoz futott, hogy deaktiválhassa az erőteret. Azonban hiába próbálkozott, nem járt sikerrel. - Nem mondtam volna, hogy csak az én személyes kódommal kapcsolható ki? - kérdezte Enz, miközben újból támadások elől hajolt el. - Azt hiszem tudok egy megoldást - felelte Tresna, és hátrébb lépett, majd a fegyverével közvetlen közelről beleengedett egy lövést. A kezelőpult szikrázva fordult ki a helyéről, és a tér vibrálni kezdett, majd lassan megszűnt. - Erre is készültem - jegyezte meg Enz, és ebben a pillanatban a terem fényei pár pislákolás után kihunytak, Enz pedig a váratlan pillanatott kihasználva előreugrott Mikasa mellett, és Tresna felé indult, aki leadott egy lövést felé, de a sith könnyedén kikerülte a lövedéket, majd kiütötte a kezéből a fegyvert. Ugyan a chiss egy képzett kommandós volt, egy sith nagyúr ellen nem volt esélye közelharcban, és ahogy a fények újra kigyúltak, Enz már egy új tússzal állt a helyén, a fegyverét a földön térdelő Tresna válla felett tartva, pontosan, mint Mikasa álmában. Mikasa megtorpant, nem csak, mert bátyja túszul ejtette Tresnát, hanem mert a jelenet kísértetiesen hasonlított arra, amit egyszer már végignézett álmában. Megrémült attól, hogy valóra válik és most képtelen volt tovább folytatni a küzdelmet. Azonban ott volt még a többi szövetségese is, akikben reménykedhetett. Bár ebben a helyzetben senki sem tudna elég gyorsan közbelépni. - Nem... - suttogta maga elé, és kissé megtántorodott, így a falnál kellett megtámasztania magát. Saalia közben a falhoz szorította Carlt, aki okos fiú lévén eldobta a fegyverét, hisz számára is nyilvánvaló volt, hogy Saalia egy jedi és nem fogja ok nélkül megölni őt. Így most mindkét oldalnak volt túsza. Csak Enztől várható is volt, hogy végez a chiss nővel. - Azt hiszem, ez az a pont, ahol túszt cserélünk - jegyezte meg, miközben maga elé terelte a fiút. Mindenki megállt, várva, mi történik. - Foglyokat cserélni? A humorod még mindig megvan - jegyezte meg Enz gunyorosan, majd alig csak a szeme sarkából pillantott Carlra. - A fiú gyenge volt, ha le tudtad győzni. Az élete semmit sem ér. - Akkor itt és most megölhetem? - kérdezte Saalia könnyeden, de a sith gond nélkül átlátott a blöffjén. - Úgysem fogod - felelte, és a twi'lek idegesen a szájába harapott. Enz újra fölényben érezhette magát, legalábbis biztos lehetett benne, hogy a csapatnak nincs több ehhez hasonló meglepetése. - Most jön az a rész, hogy szépen leteszitek a fegyvert, nemde? - Mikasa - szólalt meg váratlanul Tresna, aki eddig a padlót bámulta, és most felpillantott. Enz nem tudta egyértelműen kiolvasni a nő szándékait az Erő segítségével, mivel a chissek tudata, akárcsak a nagaioké, nagyon zárt volt, de úgy ítélte meg, jobb ha hagyja beszélni. - Tresna, kiszabadítalak! - válaszolta eltökélten Mikasa, de a chiss nő csak megrázta a fejét. - Nem, most nem ennek van itt az ideje - felelte a nő, és Enz gunyoros mosollyal a szája sarkában pillantott Mikasára. - Hallgass a szerelmedre, húgom - jelentette ki. - Én most a te gyengeséged vagyok. Engedd, hogy az erőddé váljak. Hogy mindenkiért harcolhass - folytatta Tresna, és egy halk kattanást lehetett hallani. Mindenki a chiss nőre pillantott, akinek a kezében egy nagy robbanó erejű gránát tűnt elő. Enz szeme elkerekedett, és a chiss nőt erőteljesen felkapva megpördült, majd megpróbálta kikapni a kezéből a gránátot, de Tresna túl erősen szorította, így egy pillanat múlva előre vetette, és közben a lábával rúgta ki, egyenesen az irányítóterem fala felé. A gránát a következő másodpercben felrobbant, vöröses sárga, vakító fénybe burkolva a terem azon felét, ahol álltak. A következő pillanatban mindenkit megemelte a kinti végtelen űr szívása, és ahogy a sérülést lezáró erőtér aktiválódott, Enz meg Tresna nyomtalanul eltűntek a sötétségben. Legalábbis egy pillanatig, mikor a sith uralkodó, aki a belső és külső burkolat között kapaszkodott meg, csapzottan, szakadt ruhával és több helyen véresen elő nem tűnt.
- T-Tresna… - hebegte Mikasa ijedt döbbenetében, miután térdre rogyott. Még ahhoz is teljesen sokkolva lett, hogy elsírja magát, pedig a szíve szakadt meg a nő halála miatt. Enz lassan visszamászott és bár igen megviseltnek nézett ki, fölényesen leporolta magát, mintha meg sem kottyant volna neki az egész. - Látod húgom, gyenge vagy. Elvesztettél egy számodra fontos személyt, te pedig máris elveszítetted az elszántságodat. Szánalmas vagy! Nálad csak az űrsétára ment kis barátnőd szánalmasabb! A császár jót kacagott a húga elveszített szerelmén, amiért még az önfeláldozás sem sikerült neki. Aztán hirtelen Saalia termett előtte és lekevert neki egy akkorát, hogy szó szerint a fal adta a másikat. - Hogy van pofád kinevetni valakinek az érzéseit? Te utolsó rohadék! - ordította le a jedi. Enz gyorsan összeszedte magát és Saalia felé fordult. Szája csúnyán felrepedt és vérzett. Nem is csoda, az ütés még Saaliának is fájt, annyira erős volt. - Kezet merészelsz emelni egy istenre? Azt eddig is tudtam, hogy pimasz vagy, de... Saalia nem várta meg a monológ végét, hanem inkább egy újabb villámgyors ütéssel válaszolt, ami majdnem ugyanoda talált, mint az előző. - Az istenek nem véreznek. Ebből vagy az következik, hogy ez az állítás nem igaz, vagy pedig te nem vagy az, féreg. Elárulom neked, hogy az utóbbi a helyzet. Nem vagy te semmiféle isten. Uralkodónak való meg pláne nem. Csak jó helyre születtél és máris azt hiszed, mindenki felett állsz. Felfordul tőled a gyomrom! - Mégsem öltél meg. Pedig amilyen hirtelen rontottál rám, egyetlen vágással megtehetted volna. Gyenge vagy, mint a húgom. - Nem jedihez méltó védtelen ellenfelet megtámadni. Az a sithek útja. A gyáváké. Fogd a kardodat, Enz. Én, Saalia Freeta, a viharok úrnője, ezennel kihívlak téged. Állj ki ellenem, ha mersz. - Kicsit túltolta, nem? - kérdezte Kyoko Kytrát. - Nem, ez tőle még egészen szerény volt...Én lefoglalom az őröket, te hozd el onnan a hercegnőt. - Nya, oké! Az ernyő legyen veled, Saalia! - kiáltotta még oda a harcra készülő twi'leknek a neko, majd ahogy Kyoko újra megtámadta az őröket, átszlalomozott közöttük, Mikasát célozva be. - Itt Alia, megérkeztünk - hallatszódott a csapat kommján keresztül, lövésekkel és egyéb csatazajokkal tarkítva az egyébként is zavaros hang. - Látom a helyzeteteket, hamarosan ott leszünk. Enz ügyet sem vetett az erősítés lehetőségére, hanem most Saaliával nézett farkasszemet. - Látom, vágysz a halálra. Az én őseim sárkányokat szelídítettek, egy kis vihar nem fog kifogni rajtam - aktiválta a fénykardját, majd maga elé emelte. - Kár, pedig életben hagytalak volna, mint udvari bolondot. - Megtisztelő, de a humorom csak a másodlagos fegyverem - emelte fel ő is a duplapengés fegyvert, amit még Verstától kapott. - Ezzel leplezed csak a gyengeséged - húzódott sokat mondó mosolyra a szája. - Vezekelsz valamiért, nemde? És köze van szegény áruló Usanagihoz is. - Őt hagyd ki ebből, most én vagyok az ellenfeled! - ripakodott rá Saalia. - Ó, de hát ő a gyermekeim anyja. Legalábbis az egyik a sok közül - jelentette ki látszólag ártatlanul, de közben mégis gonoszság bujkált a hangjában, és Usanagi egy pillanatra megdermedt, így Inari fedezte a hátát. - Életben hagyom, amíg megszüli. Ne mondd, hogy kegyetlen vagyok, - Elég! - tört ki Saaliából, aki egy suhintással támadott előre, Enz azonban könnyedén hátralépett. A megviseltség és a sérülései ellenére továbbra is ugyanolyan jól harcolt, mint előtte Mikasával. Saalia nem hagyta Enzt lazsálni, a fénykard két vége felváltva támadta a császárt, aki így folyamatos védekezésre volt kényszerítve. A jedi érezte, hogy van valami különös kisugárzása a Sötét Oldalon túl, de nem tudta, miért. Mindenesetre ha le nem is győzi őt, elég időt ad a többieknek, hogy körülöttük rendet tegyenek. Addig pedig tesz róla, hogy Enz ne árthasson senkinek. Szerencsére Kytra is felismerte a lehetőséget és a nekot odaküldte Mikasáért. Kyokonak nem volt túl nehéz dolga, hisz közben még a chiss kommandó is fedezte, így hátba sem tudta támadni senki anélkül, hogy az életét kockáztatta volna. - Gyere Hime, ideje menni - mondta a hercegnőnek, mikor végre elérte. Mikasa nem felelt, számára már vége volt mindennek. A korábban történtek után egyedül az tartotta benne a lelket, hogy Tresna valahol biztonságban van. Most pedig végignézte, ahogy meghal. Nem volt többé oka a harcra. Végül hagyta magát felsegíteni, de a fegyverét nem akarta magával vinni, így azt is a nekonak kellett. - Te bolyhos áruló! Hagyd ott a húgomat! - szólt rá Enz. - Nya, álmodik a nyomor, meg a hülyék császára! - Hülyék császára? Egyre jobban kedvelem azt a nekot - közölte Saalia, miközben ismét Enz útjába állt - Még nem végeztünk, tökfej. Ismét megrohamozta Enzt. Jól kivehető volt, hogy a dupla pengés fénykardot is forgatja olyan jól, mint a kettőt külön. Szélvészként forgatta maga körül, ha Enz vissza is tudott vágni vagy szúrni, könnyedén hárított. Kiegyenlített küzdelem volt. Enz talán erősebb volt, ő viszont rendkívül gyors, amit mindig is az előnyére tudott fordítani. - Most igazán nincs időm veled szórakozni - jelentette ki Enz két hárítás között, de Saalia szusszanásnyi időt sem adva neki újra és újra támadott, végig magánál tartva a kezdeményezés lehetőségét. - Sajnálom, kénytelen leszel időpontot találni nekem a határidőnaplódban - felelte a twi'lek, aki még beszéd közben sem állt meg egy pillanatra sem. Enz néhányszor ugyan megpróbált offenzívába átmenni, ellenfele könyörtelenebbnek bizonyult, mint húga, és újra meg újra visszakényszerítette őt a védekezésbe. Eközben az irányító többi részén is egyre inkább a császár ellen fordult a helyzet, ahogy egyre több emberét ütötték ki a többiek. Fujiwara, a két hatamoto és a testőrök még tartották magukat, de az egyszerű katonák már mind a földön feküdtek, ki eszméletlenül, ki jajgatva. - Azt hiszem most jön az a rész, ahol újra felszólítasz a megadásra? - kérdezte Enz. - Azok után, amit Tresnával tettél, aligha adhatod meg magad olyan egyszerűen - jelentette ki Saalia, majd újra támadott. - Maximum egy alapos seggbe rúgás után. Enz ugyan jól bírta a gyűrődést, de érezhetően fáradni kezdett miután második ellenfelével harcolt már egy ideje, és néhány ütés betalált, még jobban elcsúfítva amúgy sem túl jó állapotban lévő uniformisát. - Fujiwara! - kiáltott oda a testőrének, aki hirtelen áttört a csapat többi tagja között, és egy gyors rohammal Enz mellett termett, ami Saaliát annyira meglepte, hogy hátrálnia kellett bár lépést. A konzolnál álltak, amit nem is olyan rég lőtt szét Tresna, és a császár most megnyomott egy gombot, mire egy rejtekajtó tűnt fel. Elsőként ugrott be, miközben testőrparancsnoka neki háttal állt meg, energiapengéjét maga elé szegezve. - Meneküljön felség, feltartom őket - jelentette ki kötelességtudóan. - Soha nem feledem az áldozatodat - felelte Enz kurtán, majd rögtön iszkolni is kezdett. Saalia tudta, hogy nem érhet oda időben, Enz meg fog lépni. Kinyúlt az Erővel Fujiwara felé és lökött egyet hátrafele a lábán, így fenékbe talpalta a császárt. Emlékeztetőnek jó lesz. Miután a rejtekajtó bezárult, a tiszt szétlőtte a kapcsolóját, így Saaliának esélye sem volt újra kinyitni. Legalábbis nem elég hamar ahhoz, hogy nyakon csíphesse a menekülő sith nagyurat. Mialatt Fujiwara Enzt mentette, a többiek lefegyverezték a maradék ellenállást is. - Szép dolog a hűség. Bár rossz oldalt választottál. Mindenesetre, ha most megadod magad, nem foglak bántani. - Saalia… - szólt oda Kytra. - Ne most, épp megadásra kényszerítek valakit - felelte türelmetlenül a nő. - Mikasa eltűnt! - közölte Kyoko. - Azt hogy? Az előbb még veled volt - fordult oda a jedi és körül nézett a helyiségben. - Egy pillanatra hagytam ott és segítettem a többieknek - felelte a neko. - A francba. Ez egy bazi nagy hajó, bármerre keressük, tele lesz ellenséggel. - Én láttam egy pillanatra, de már csak amikor kisurrant azon az ajtón - mutatott az egyik ajtóra Usanagi. - Akkor menjünk utána, még nem lehet messze. Gyorsan elkapjuk, aztán elhagyjuk a hajót, míg Enz összeszedi magát. - Esküt tettem arra, hogy a halálomig védelmezem a császárt - felelte Fujiwara a legnagyobb komolysággal. - Nem fogom feladni, amíg élek. - Nya, szakmabeliként megértelek - bólintott a neko, akit ugyan épp eléggé zavart, hogy Mikasa meglépett, de testőrként meg tudta érteni a másik hozzáállását. - De nézd máshogy a dolgot, holtan nem sok hasznodat veszi. - Te egyszerű testőr vagy. Egyetlen császári testőrparancsnok se élte túl az uralkodója halálát a nagai történelemben. Szégyen lenne, ha nekem kéne elkezdenem - jelentette ki eltökélten. - Kytra, remélem, még van nálad kötél azokról a régi BDSM partikról - pillantott hátra, mire a mandalóri nő tarkón csapta. - Hülye! - Sajnálom, de kicsit össze kell kötözzelek, ha végeztem - fordult vissza a testőr felé. - Ne kaplózz nagyon, Saalia egy laza Erő rántással lefegyverezte, majd alaposan megkötözte a harcban kimerült testőrt, ezután a kiütött ellenfeleket is ellátták hasonlóan. Nagy szerencse, hogy majdnem mindegyiknél előzékenyen volt erre alkalmas eszköz. Néhányuknak persze osztozni kellett egy bilincsen, de sebaj. Egy ideig nem ugrálnak. Végül a twi'lek Fujiwarához lépett és az Erővel elaltatta. - Jól van. Akkor mi megkeressük Mikasát, ti pedig - fordult a chiss kommandósokhoz - Menjetek a hajóhoz és biztosítsátok a terepet, hogy le tudjunk lépni. A kommandósok nem vitáztak, hanem azonnal indultak. Más dolguk már nekik sem volt itt. Saalia is megindult Mikasa nyomában, de aztán egy pillanatra megtorpant és húgához fordult. - Apropó, merre van Versta és Kai? Őket sem hagynám itt. - Mindjárt hívom őket - nyúlt a kommjához Usanagi.
|
|
|
Adumar
Jun 9, 2018 12:25:02 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Jun 9, 2018 12:25:02 GMT 1
- Szárny Kettő a Szárny Vezérnek. - Jagged maximális sebességre gyorsított, amint elhagyták a légkör felső traktusát és feltárult előttük a csata kavargása. A Preybird eredetileg egy elsősorban nehéz hadihajók elleni támadásra és kalóz akciókra alkalmas lomha torpedóvető gép volt, amelyik rosszabbul fordult, mint egy kivénhedt Lambda-osztályú sikló, de ezeket a példányokat úgy tűnt, alaposan újrahajtóművezték, Jagged úgy becsülte, legalább is egy átlagos X-szárnyú mozgékonyságát ki lehet hozni belőlük... sokkal nagyobb protontorpedó- és rakétaterhelés mellett. - A négy - nyolc - hetes sávon sugárzott IFF azonosítóval megkülönböztethetjük magunkat a herceghez hű konföderációs erőktől és az ellenséges egységektől is. - Állítsák át hat - három - kettőre a transzpondert, Szárny - Raj. - közölte szárazon a Vezérgépből Thsenn. - Egyértelműnek kell lennie, hol állunk. - Vettem értettem. - nyugtázta Jagged, majd a transzpordert átváltva a gépek immár a Kéz Birodalmának független azonosító kódját sugározták.
- Minden oké hátul, d'evocs'ka? - kérdezett hátra Fel a belső komra váltva. - Minutocsku.- válaszolt Varvara. - Nagyon bonyolultak ezek a fegyverrendszerek.. - Ne aggódj miattuk. - nevetett fel Jagged. - Csak ragadd meg a robbanófejet az Erővel, miután kilőtted, és irányítsd úgy a megfelelő célpontba.. annál nagyobb lesz a meglepetés. Elhiheted, már többször csináltam.. - Nem érdekelnek a történetek az exeidről. - húzta fel az orrát a vostroyai jed'ka. - Egyelőre próbálom megérteni, a feliratok fele nagaiul van.. - Wathers. - váltott ismét csatornát a vezérgép taktikai posztja, a hátul ülő rohamosztagos főtiszt felé Jagged. - Őrnagy, kérem, segítsen az operátoromnak egy - két.. - Elnézést uram.. - Wathers hangja furcsán távoli és sürgető volt. - Épp benne vagyok valami nagyon sürgető...
- Opaszno! Veszély! - sikított fel kezét a szája elé kapva Varvara. - Szárny - szakasz.. - kezdte volna automatikusan Jagged, miközben fejét tekergetve a támadót kereste, aztán rájött, hogy ezúttal nem ő a vezérgép.. Thsenn gépe felé pillantott. - Szárny - szakasz, futtassanak le egy belső ellenőrzést a... itt valami nem.. - hangzott fel a szakaszköziben a chiss főparancsnok ezúttal aggodalmas hangja, ami meglepően zavart volt. - Ó.. ez rendkívül kellemet..
Thsenn nem fejezhette be a mondatot. A vezérgép hirtelen minden előjel nélkül tűzgömbbé vált.
- Mi a.. - üvöltött fel Jagged, elkerülve az előtte repülő Preybirdből kirepülő lángoló roncsdarabokat. - Thsenn, Wathers! Szárny - szakasz, látott valaki katapultülést? - Negatív, Felség, sajnálom. - jegyezte meg a Hármas, Fel egyik saját rohamosztagosa. - Varvara, kalibráld újra a.. - fordult volna hátra a férfi, de a jed'ka sürgető hangja megelőzte. - Szárny - szakasz, eta Szárny - dva operatorscsa. Futtassák le diagnosztyika eszerint.
Jagged döbbenten figyelte, ahogyan az állapotjelzőjén megjelenik a vezérgép sematikus rajza, majd három vörös pötty villant fel rajta. - Detonátorok.. azok a rohadékok - sziszegte. - Varvara, készülj katapultálásra! - Nyegatív, nyet! - kiáltott vissza Varvara és lehunyta a szemét. - Tovaris Major Wathers átküldött valamit az utolsó pillanatban. Ezzel megtalálom őket. Zsd'gyos szko'ro. Minut!
Alig hallhatóan valami kattant itt - ott a Preybirdben, majd a vörös jelek eltűntek. - Kikapcsoltam őket. - suttogta a lány. - Mondd meg többieknek, hogy repülni.. egyenes. Ott is kikapcsolom.. - Szárny - szakasz, alakzatot tarts. - állt az élre Jag, mialatt Varvara kinyúlt az Erővel és a többi gépen is kikapcsolta a detonátorokat. - Megvan.. sz'gyelano. - suttogta fáradtan a hátsó ülésből a kislány. - Rohadt szemetek.. - sziszegte maga elé még mindig Jagged. Wathers nagyon régóta volt mellette, hűségesebb és odaadóbb rohamosztagos parancsnokot el sem tudott volna képzelni.. az élete utolsó pillanatában is őt védte a Varvarának küldött algoritmussal, amivel a lány megtalálhatta a bombákat. Thsenn pedig, nos, ennek a politikai következményeibe Jagged egyelőre bele sem akart gondolni.
Nem akart gondolkodni. Repülni akart.
- Szárny - szakasz, hat-hetes formáció! Cél a legközelebbi ellenségek jelzésű nagai bombázóraj, utána pedig áttörünk a zászlóshajójuk felé! Szárny Kilenc, tarts nyitva egy csatornát a felszín felé! Tudni akarom, amint biztonságos és lehetséges az Arisztokraták számára a menekülés. Addig adunk nekik! - Vezér, Zerok négy-hét-nyolcon! - Látom! - Jagged orsóba vitte a Preybirdöt, majd egy elnyújtott fordulót követően rakétát küldött az előtte elsuhanó ellenséges azonosítójú nagai vadászgép pilótafülkéjébe, ami lángba borult. - Hát nem egy chiss csuklyás vadász, de megteszi.. - mormolta maga elé, még szorosabban fogva a botkormányt. - Szabad a vadászat, fiúk! Három, Négy, Öt, maradjatok mellettem, irány a Yamato!
...
Odalent még szabad szemmel is kivehető volt valamennyire, amint a légkör felső határán járó Preybird - szakasz vezérgépe felrobban. Ovat elégedetten elvigyorodott odalent a barakk mellett. - Kiváló. Az a szemét rebellis jedi - barát ezzel megkapta. - Az adjutánsához fordult - Hevar, tudni akarom, mikor fordul vissza a többi gép.. aztán készítsék fel a kommandót, megyünk és foglyul ejtjük a chiss nemeseket. - Máris u.. - a kardassi ügynök csontos arcára kétség ült ki, miközben a kezében lévő miniatűr jeladót figyelte. - Nem fordulnak vissza, parancsnok. Tovább távolodnak. - Hát legyen. - vont vállat Ovat. - Akkor robbantsuk fel a többit is. Vesszenek oda az ostobák. - Máris. - biccentett Hevar, majd lenyomta a megfelelő kapcsolókat a jeladón. Aztán a homlokát kezdte ráncolni. Még egyszer.. még egyszer. - Nem működik. - fordult Ovat felé nagyot nyelve. - A többi gép a levegőben van..
- Ostoba kanálfejűek. - nevetett fel odabentről Adisra. A chiss ügynök hátrafordult. - Elbaltáztátok, mi? Alkalmatlan népség. - Tartózkodjunk a sértésektől. - húzta fel az orrát Ovat. - Megyünk, keresünk egy komközpontot, és validáljuk, hogy Fel vezérgépe megsemmisült-e. Addig maga a muun társával üssön rajta a chiss arisztokratákon. - Maga nekem nem parancsol, kardassi. - vont vállat a chiss ügynök, miközben lehunyta a szemét. - Amúgy is. Máshol van rám szükség. Az asszaszin is hamarosan végez. - Pffh. - vonta meg a vállát Ovat. - Hevar, te szerencsétlen, nézz utána, hogy mi történt. A többiek Evet alparancsnok vezetésével menjenek a chissekért. Én itt maradok, szemmel tartom magukat.
A kardassiak elrohantak az óvóhelyek irányába. - Mi történik itt valójában? - lépett közelebb Ovat a chisshez. - Ne nézzen hülyének. Ott voltam, amikor Wenthar Őfelsége odaveszett a Hapesen. Tudom, ha valami nem stimmel. - A mesterem .. veszélyben van. - rázta meg magát Adisra Ovatra pillantva. - Az az érzésem segítségre szorul. - Menjen, ha kell. - szorította meg a chiss ügynök vállát Ovat. - Majd én addig vigyázok Ickyxre. Ne feledje, maga előtt én voltam a társa. Megbízhat bennem. - Azt sosem tenném. - biccentett a chiss. - De köszönöm. - Azzal egy komot nyújtott át Ovatnak. - Ezen elérnek.
Azzal elrohant.
Ovat visszasétált a még mindig lebegve meditáló muunhoz, majd alaposan végigmérte. Jobb híján úgy döntött, amíg megvárja, hogy az asszaszin befejezze a játékot mások elméjével - ezt amúgy is nyugtalanító gondolatnak találta -, jelentést tesz a dolgok haladásáról Kardassnak. Most már úgy sem volt lényeges, hogy megőrizze inkognitóját.
Elővette a sarokban letakart felszerelésük közül a nagy hatótávolságú, biztonságos holoadó berendezést és beütötte az Obszidián Rend hívókódját. Először Tain igazgatóét személyesen.. semmi válasz. Aztán Ocet praetorét, a helyettesét.. semmi. - Különös. - mormogta Ovat. Megpróbálkozott még a Kardassi Operatív Obszidián Központ számával is.. semmi. Aztán Tierce Főkormányzóéval. Semmi.
- Mi a fene történik otthon.. - meredt a süket komra Ovat.
...
A chiss Arisztokraták búvóhelyén Wiegand tábornok és Irgun arisztokrata, Thsenn helyettese szintén azon dolgoztak, hogy valahogy segítséget kérjenek. - Azt hiszem, ezzel a kóddal menni fog. - jelentette ki végül Irgun. - Csak hang, régi, használaton kívüli Galaktikus Birodalmi holovonal. - Saretti, hallanak? - kiabált bele a távkomba Wiegand, remélve, hogy a hívását valahol tényleg a chiss űr átellenes oldalán válaszolják meg, nem pedig valamelyik, a bolygó köré blokádot vont ellenséges nagai hadihajón. Pár perc statikus zörej után jött a válasz. - Itt.. Shaffer. Wiegand, mi a helyzetük.. ez egy vészhelyzeti.. frekvencia.. - Adumar ostrom alatt áll, az Arisztokraták bent ragadtak! Egy nagai polgárháború kellős közepén vagyunk, kiemelésre van szükségünk! - közölte amennyire csak lehet, nyugodt hangnemben Wiegand. Újabb pár perc telt el. - Megy.. a .. segítség. Intéz.. kedtünk. - nyugtázta Shaffer. - Remélem, sietnek. - jegyezte meg Wiegand. - És köszönjük, tábornok. De nem tudom, kitarthatunk-e addig, amíg a Rhigartól.. - Nem.. Rhigar. - jött a válasz most viszonylag hamarabb. - Közel... ebbről. Szinte .. a szomszédból. Maradvány... jövünk.. Shaffer vége. - Vettem.. - nyugtázta a másik tábornok is. - Wiegand vége.
Wiegand tábornok visszaadta a berendezést Irgunnak, majd az óvóhely lezárt bejáratához osont és kikémlelt. Ugyan miféle segítség jöhet a Maradványból, tette fel a kérdést magának. Mi történhetett?
Hirtelen egy csapat ismerős fizimiskájú, bőrpáncélos alak tűnt fel az óvóhelyre vezető udvar másik átjárójában. - Állj, ez itt.. - állt volna eléjük a Hiroyasu által odaállított nagai testőrök egyike, de a csontos alakok közül néhányan sárgás plazmasugarakkal döfték át azonnal a testőröket. - Helyzet van! - kiabált hátra Wiegand és élesítette az oldalfegyverét. - Irgun, gyertek ide a maradék testőrökkel! - Inváziós csapatok? - kérdezte sztoikus nyugalommal a chiss tiszt. - Azt hittem, Gedfel Arisztokrata tovább feltartja őket azokkal a vadászgépekkel.. - Nem, rosszabb. - rázta a fejét Wiegand. - Készüljetek az óvóhely és a Házak vezetőinek védelmére. Ezek kardassi ügynökök. Az Obszidián Rend megtalált minket.
|
|
|
Adumar
Jun 16, 2018 23:01:56 GMT 1
Post by Enz on Jun 16, 2018 23:01:56 GMT 1
Miközben Kai a dokkolókampó kioldásához szükséges kódsort próbálta kitalálni, a leütött őr ájult teste felett állva, Versta a hátát fedezte, fénykardját a kezében tartva, de nem aktiválva. Odakint már javában zajlott az ütközet, de az ablaktalan helyiségben ezt aligha lehetett látni, csak érezni, ahogy néha-néha alig érezhető remegés fut végig a masszív nagai csatahajón. - Versta, tudnál kicsit segíteni? - pillantott hátra Kai, a fiatal twi’lek pedig azonnal mellé lépett. Tudta, hogy a férfiaknak milyen nehéz néha rászánniuk magukat, hogy segítséget kérjenek, és ezzel bevallják, hogy nem értenek valamihez. - Ez, ezt ismerem - jelentette ki, ahogy végigpillantott a gombokon. - Ez a nyitást jelenti. Kai bólintott, majd újra bedugta a leütött őr azonosítókártyáját a leolvasóba, és a félig nyitott pultban összeérintett két vezetéket, ezzel lépve át a további azonosítási kötelezettséget, majd megnyomta a gombot. Ezúttal erősebb remegés futott végig a helyiségen, jelezve, hogy a dokkolókampók kinyíltak. Versta körpillantott a helyiségen, de minden nyugodtnak tűnt, mégis furcsán gyanús érzés fogta el, mintha valaki állandóan figyelte volna a szeme sarkából. A kijelző halk csipogással jelezte, hogy a hajó kapcsolódott a kinyitott kampóhoz. - Ez, amelyik úgy néz ki, mint a hegy kétszer egymás alatt, ez a zárás - mondta Versta kissé bizonytalanul rövid elemzést követően, és a rendszerállapotot jelző sáv valóban zöldre váltott, ahogy Kai megnyomta. Innen már csak az átjárót kellett csatlakoztatni. Pillanatokon belül halk szisszenéssel nyílt ki az ide vezető zsilipajtó, és Alia jelent meg, nyomában egy csapat legénységi taggal. - Merre van Mikasa és a többiek? - kérdezte köszönés helyett, de Versta nem igazán tudott erre választ adni. - Nem tartjuk a kommkapcsolatot, nehogy lebuktasson minket - jelentette ki Kai nyugodtan. - Badarság! - tört ki a jediből indulatosan, majd a kommjáért nyúlt, és ellenkezés nélkül aktiválta. - Itt Alia, megérkeztünk. Az adást vette a náluk lévő komm, ami azonnal felfedte a csapat helyzetét az Alia mellett álló legénységi tag kommunikátorán. - Látom a helyzeteteket, hamarosan ott leszünk - nyugtázta, majd deaktiválta az eszközt, és a fiatalokhoz fordult. - Biztosítsátok a menekülési útvonalat. A legénység hátramarad, hogy segítsen. - Én veled megyek - szólalt meg hirtelen Lurk, a rövid szőke hajú nő, aki Kaur jobbkezekén tapasztalt orgyilkos volt. Alia tiltakozni akart, de ő a csípőjére tette a kezét. - Ez nem egy ajánlat volt. - Rendben - bólintott Alia, majd megindult a kijárat felé, miközben a legénység tagjai ládákat kezdtek el a zsilipajtó előtt feltornyozni, hogy fedezékként szolgálhasson arra az esetre, ha nem várt meglepetés érné őket. Az egyik legénységi tag elejtette a kezében lévő ládát, aminek tartalma, fekete színű üvegek szétgurultak. Yon’den, a navigátoruk, aki egykori chiss kommandósként a közelharchoz is jól értett, felvette az üveget. - Asahi - olvasta le a feliratot, amit előzékenyen nem csak nagai karakterekkel tüntettek fel. - Óvatosan, valamiféle vegyi fegyver is lehet - jegyezte meg Versta, de a chiss férfi, aki a Vrey klán pusztulása óta számkivetett volt, csak felnevetett érdes hangján, és a cípőtalpa segítségével eltávolította az üveget lezáró fémkupakot, majd jó nagyon kortyolt a tartalmából. - Ez valóban meglehetősen toxikus - jelentette ki, majd a döbbent tekinteteket látva még vigyorogva hozzátette. - Nagai sör, igazi alkohollal, nem olyan, mint azok a szintoholos szarok. Azzal jó nagyot kortyolt újra az üvegből, majd az épülő dobozvárnak döntötte a hátát, és halkan röhögni kezdett. Versta és Kai kissé hitetlenkedve összepillantottak. Nehéz volt elhinni, hogy Tresnának, a mindig halk szavú és tisztelettudó chiss nőnek valóban ő volt a mentora, majd megvonták a vállukat és kissé előrébb mentek, hogy figyeljék, érkezik-e valaki az adásukra.
Hosszú ládasorokkal arrébb, az egy szinttel magasabb elhelyezett kijárat felé tartott Alia és Lurk, mikor hirtelen egy árny jelent meg a szemük sarkából és a fizikát meghazudtoló mozgással került eléjük, elállva a továbbhaladás útját. Az előttük megjelenő nő egy furcsa, régies páncélt viselt, arcát pedig egy bizarr maszk takarta el. Hosszú fekete haja elől két oldalt a válláig ért, míg hátul egy fehér zsineggel copfba fogta, valószínűleg azért, hogy a mozgásban ne akadályozza. - Sajnálom, de nem mehettek tovább - emelte maga elé hosszú tőrjét. - Sajnálom, de tovább megyek - vágta rá Alia, de ahogy egy lépést közelebb lépett, a lány a fizikára rácáfoló gyorsasággal egy fegyvert rántott elő, ami pontosan a lába elé érkezett. A tárgy, ami a földbe állt előtte, úgy nézett ki, mint egy vong puffanóbogár, csak fémből. - Ez egy dobócsillag - jegyezte meg Lurk, aki maga is a fegyveréért nyúlt. - Te egy árnyékharcos vagy. - Meglep, hogy valaki felismeri a stílust - jegyezte meg a velük szemben álló nő, és bár hangja ugyanolyan távoli maradt, érződött rajta, hogy kíváncsivá tette a másik tudása. - Dolgom van a császároddal, úgyhogy kérlek szépen, kotródj előlem - közölte Alia a tisztelet legkisebb jele nélkül, némi idegességgel a hangjában. - Marisa úrnőt szolgálom, nem a császárt - felelte a nő. - Midori vagyok, a Shimada-klánból, és úrnőm parancsa szerint nem juthattok tovább. - Lurk vagyok, az Iga-klán tudásának beavatott ismerője - emelte fel a fegyverét a szőke nő tiszteletadásra, mire a maszkos ellenfele hátrahőkölt egy lépést, mintha a másik valami szentségtörést mondott volna. - Te nem vagy nagai... nem lehetsz igazi árnyékharcos! - ellenkezett hevesen. - Kaur, a tanárom viszont az volt. És tetszik vagy sem, velem kell megküzdened - felelte a nyugalmát megőrizve, és a következő pillanatban támadásba lendült. Midori alig bírta hárítani a csapását, de gyorsan észbe kapott, és egy rejtett tőrt előhúzva ellentámadásba lendült, mire Lurk egy hátraszaltót bemutatva a ládarakások egyikének a tetejére érkezett, majd néhány dobócsillaggal vonta magára még jobban ellenfele figyelmét. Míg ők ketten harcoltak, Alia szinte észrevétlenül átjuthatott, újra arra koncentrálva, hogy időben Mikasához érhessen, mielőtt valami visszavonhatatlant cselekedett volna. Az Erőn keresztül érezte a hercegnő nagy érzelmi változását, és csak remélni tudta, hogy még nem késett el.
Mikasának szüksége volt néhány pillanatra, hogy magához térjen. De nem maradt neki semmi más, csak a gyásza és a sötétség a lelkében, ami most felerősödött. Míg mindenki Enz szökésére figyelt, ő fogta a kurozashit és kiszökött az ajtón. Érezte bátyját az Erőn keresztül és eltökélte, hogy megfizet mindenért, amit ő ellene tett. Más nem érdekelte. Az sem, ha egymás fegyverébe dőlve múlnak ki. Bosszút kellett álljon. - Látod, erről beszéltem. Te próbáltál jó kislány lenni, de minden ellened fordult. Most már érted, igaz? - hallotta az elméjében Sayomi hangját. Nem volt sem kedve, sem ideje mindenkivel külön foglalkozni. Így aki rátámadt, azt mind a falhoz, vagy a plafonhoz csapta az Erővel és haladt tovább. A nyelet levette a fegyveréről és a fénykard részt használva hárította a rá irányuló lövéseket. Még akkor is, ha tudta, csak megsebezni, nem megölni akarják. Ahhoz képest, mennyi ellenállóval találkozott, egészen gyorsan haladt. Nem tudta, hova vezetett a rejtett átjáró, amin Enz elmenekült, de tudta, hogy jó irányba halad. - A bosszú milyen erős is tud lenni - folytatta kérlelhetetlenül a hang, mivel érezte, hogy most igazán célt érhet. - De az egész olyan, mint egy szélvihar, az első jól elhelyezett fal megállítja. Mikasa elképzelhetetlenül dühös volt, és ügyet sem vetett Sayomi szavaira, de valahol a tudatalattijában azért érezte, hogy betalálnak ezek a kijelentések, és ahogy haladt tovább a folyosókon, egyre inkább érezte a kételyt felébredni magában. - Akamének átadtad az irányítást, nemde? - fűzte tovább a szavait Sayomi az elméjében. - Mikor Tresna veszélyben volt. Megmenteni ugyan már nem tudod, de segíthetek, hogy ne legyen hiábavaló a halála. - Abbahagynád!? - tört ki az indulat Mikasából, és a folyosón lévő ellenfelek is összerezzentek tőle. Sayomi egyelőre elhallgatott, így a hercegnő folytathatta az útját, és érezte, hogy egyre közelebb kerül Enzhez. Tovább haladt, miközben az egyetlen, amire koncentrált, Enz volt az Erőn keresztül. Pontosan nem tudta, hova tart, de hogy közeledik, az biztos volt. Végül befordult egy sarkon és egy nagyobb irányítóteremben találta magát. Jó pár technikus és őr volt jelen, na és persze a testvére, aki nyomban megérezte őt. - Enz! Állj meg, te gyáva és küzdj meg velem! - Talán egy másik alkalommal, húgom! Kapják el! Aki lecsillapítja a húgomat, megjutalmazom! Több se kellett, még a technikusok is eldobtak mindent, ami a kezükben volt. Hogy a hűség vagy a jutalom lehetősége buzdította így fel őket, kérdéses volt. Mikasát azonban a legkevésbé sem érdekelte, kin kell átgázolnia bátyja megöléséért. Ahogy korábban, most sem finomkodott az Erővel. Azonnal lefegyverzett mindenkit, majd csak annyi maradt hátra, hogy bárkit elhajítson, aki megpróbál rátámadni. Voltak elegen, de ez nem állította meg. A harag erőt adott neki. Kezdte érteni, micsoda hatalom rejlik a Sötét Oldalban. - Kapizsgálod. De ez csak ízelítő abból a hatalomból, amit magadénak tudhatsz, ha igazán elkötelezed magad - szólt ismét Sayomi, Mikasa nem felelt neki, csak felkapott a földről egy sugárvetőt, amit az egyik őr kezéből rántott ki. Enz már a terem végében lévő ajtónál volt, de mielőtt kinyithatta volna a mellette lévő konzollal, Mikasa egy jól irányzott lövéssel szétlőtte azt, így az ajtó zárva marad. - Zsákutca. Ideje, hogy megküzdj a Pengék Úrnőjével. - Viharok Úrnője, Pengék Úrnője... Túl sokáig hagytak összezárva azzal a bolond jedivel - felelte Enz, miközben megfordult és kivonta a kardját. Be kellett lássa, hogy a kivezető út újabb feláldozott szolgálókon, vagy húga testén át vezet - Gyere hát, húgom. Mutasd meg, mennyi erőt merítettél a haragodból. Mikasa összeillesztette fegyverét és szétnyitotta a nyelet, majd támadásba lendült. Továbbra is kihasználta a távolsági előnyét. Jó néhány erőteljes szúrás és vágás tévesztett célt, aztán taktikát váltott. Levette a fénykardot a nyélről és egyik kezében azzal, míg a másikkal a hosszú nyéllel küzdött. Mikasa minden dühét beleadta a harcba, és láthatóan most sokkal jobban képes volt kiállni a bátyja ellen, aki folyamatosan hátrált, miközben hárította csapásainak özönét. Enz beleadta minden erejét a harcba, de már fáradt volt az előző összecsapásoktól, és ez a mozgásán is meglátszódott. Ugyanakkor Mikasa sem tudott egyértelműen fölé kerekedni, mivel ahogy Sayomi is mondta, az erejét nem koncentrálta megfelelően, olyan volt, mint egy szélvihar, ami nagy területen képes pusztítani, de nem olyan erőteljesen. - Húgom, kezded érezni a Sötét Oldal ízét - szólalt meg Enz, ahogy fegyvereik összetalálkoztak, de kénytelen volt meghátrálni, amikor Mikasa a fegyver nyelével a fejére akart sújtani. - Megfizetsz mindenért! - kiabálta Mikasa, de a düh annyira elborította az elméjét, hogy észre sem vette, ahogy Enz a következő támadása után nem a szokásos módon hátrál, hanem kissé oldalra lép, majd egy jól irányított vágással az egyik kezét veszi célba. A manővert már csak túl későn vette észre, de a keze szinte önkéntelenül mozdult, és a cortosisból készült pengenyél megállította a kardot, ugyanakkor az ütés ereje miatt az kirepült a kezéből. - Engedd, hogy segítsek - hallotta ismét Sayomi hangját, és biztos volt benne, hogy ő mozdította el az előbb a kezét is. - Együtt győzhetünk. Mikasa az előbbi miatt kénytelen volt hátrálni, hogy összeszedje magát a folytatáshoz. Azonban nem támadt újra rögtön. Lehunyta a szemeit egy pillanatra és Enz érezhette, hogy mekkora hatalmat birtokol a húga. Amikor a lány kinyitotta a szemeit, egészen más volt a tekintete. Mintha valaki mással nézett volna farkasszemet. Ahogy felvette az alapállását, nyilvánvalóvá vált, hogy egészen más küzdőstílusra váltott. - Ez az. Ezt az elszántságot vártam tőled. Gyere, bosszúld meg a kis chissedet. Vagy azt akarod, hogy hiábavaló legyen a halála? Mondjuk tényleg az volt... - Megfizetsz, minden egyes sértésért, amivel őt illetted - sziszegte Mikasa. A következő pillanatban az Erővel visszahívta a kurozashi nyelét, de már érte sem nyúlt, csak a markolat végét tartotta felé, így az érkezésekor össze is illeszkedett. Ezt követően rázúdította Enzre minden haragját és valóságos forgószélként forgatta a fegyvert. Annyira, hogy egy pillanatra még őt is meglepte, nem csak a bátyját, aki így kezdte egyre jobban elveszíteni az irányítást. Ki akarta hozni Mikasát a sodrából, de jobban sikerült, mint remélte. Valójában kezdett aggódni, hogy alulmarad, de hősiesen kitartott. Hárított vagy kitért, de húga nem engedte pihenni. - Érzem, hogy közel jársz a Sötét Oldalhoz, húgom! - kiáltotta Enz, ahogy hárította a nő újabb támadását, majd hátrébb lépett egyet. Már-már művészi körtáncot jártak a teremben, amely most kettejük halálos harcának színterévé vált. A következő támadást is hárítás követte. - Mindez a sok áldozat a semmiért! Enz újra és újra ellépett húga mellett, de olyan gyengepontot, mint nem sokkal előtte, már nem tudott találni rajta. Az Erőn keresztül úgy érezte, mintha odabent sem csak húga lenne, hanem valaki más, aki irányítja a lépteit és támadásait. Nem tudta köze volt-e ennek ahhoz a kis tündérmeséhez, amit előadott. Arról hallott, hogy régi sith nagyurak szellemei képesek megszállni mások testét, de ez a fajta összekapcsolódás konszenzusosnak tűnt, hiszen a jelenlétük egyenlő erejű volt a lány testében. - Mondd csak, milyen érzés ez a hatalom? Hát nem részegítő? - szegezte neki a kérdést fennhangon, újabb két pengeváltás között. Mikasa engedte Sayomit segíteni. De ez egészen más volt, mint amikor Akame vette kölcsön a testét Saba ellen. Most nem csak belső szemlélő volt, hanem érvényesült az akarata Sayomi segítsége által. Enz szavai csak tovább hergelték, miközben megállás nélkül támadta őt. Viszont bátyja szavai nem tudták kizökkenteni a ritmusból. - Jobbat kérdezek. Milyen érzés, hogy hamarosan elveszíted a hatalmad? - kérdezte egy rövid szünetben. Ismét lecsapott, ám Enz megakasztotta a pengéjét a sajátjával. A lány továbbra is nyomás alatt tartotta. Aztán váratlanul elengedte az egyik kezével a fegyverét és kézfejét megfeszítve előre döfött bátyja arca felé, megsebezve azt a körmeivel, majd eltávolodtak egymástól. Mikasa a szájához emelte a kezét és lenyalta azt a kevés vért az ujjáról, ami rá került a vágás pillanatában, közben gonosz tekintettel kuncogott. Nyilvánvaló volt, hogy ez nem egészen Mikasa. Enz halkan felszisszent, amikor a húga átdöfte a körmeivel az arcát, és sietve két lépést hátrált, majd az ujjával a sebhez nyúlt. A seb szerencsére csak felületi volt, de így is lassú, meleg vércseppek folytak belőle alá az arcán. Az ujjait elhúzva láthatta is, hogy a vér megtagad az ujjain. A férfi könnyed mozdulattal a nadrágjába törölte a kezét, majd megigazította a folyamatos harctól már kissé kócos haját, és halkan ő is nevetni kezdett. Úgy tűnhettek most, mint két őrült, de Enz tudata tökéletesen tiszta volt. - Egyre jobban kedvellek, húgom! - mondta kicsattanó örömmel. - Már kezded érezni és megérteni. Hamarosan elfogadsz majd mesterednek és végleg megnyílik előtted a Sötét Oldal misztikuma. - Ez a harc csak egyféleképpen érhet véget - tette vissza Mikasa mindkét kezét a fegyverre. - És az nem ez lesz. - Hát gyere csak! - intett az ujjaival maga felé Enz, majd ő is mindkét kezét a fegyverére tette. A hercegnő kiegyenesedett, majd pörgetni kezdte a kurozashit, miközben lassan közelített Enzhez. A fegyver a hossza miatt lassabban forgatható volt ugyan, mint a fénykard, de még így is veszélyes volt megközelíteni. Ráadásul Mikasa könnyedén kihasználhatta a fegyverhossz nyújtotta előnyét. Mégsem sietett. Ki akarta élvezi a diadalát. Végül abbahagyta a fegyver pörgetését és előre szegezve gyors döfő támadásokba kezdett. Enz ebben a helyzetben nem tehetett egyebet, mint hátrált és várt a lehetőségre. Már ha ez elérkezik. A hercegnő egyre inkább valaki másnak tűnt. Szemeiben felizzott a gyilkolás iránti vágy. Minden eddiginél kegyetlenebb támadást indított a bátyja ellen, fegyvereik újra és újra szikrát szórtak, ahogy összetalálkoztak, és Enz egyre kevésbé tudott hátrálni. - Shine! Shine! SHINE! - kiabálta Mikasa szinte önkívületben, és bátyja háta már a falat érte, ahogy kétségbeesetten igyekezett védekezni, a siker minimális esélyével. - Elég volt Sayomi... Mikasa, ez neked is szól - hallotta meg a lány Akame határozott hangját az elméjében. - Akame? - kérdezett meglepetten a lány, megfeledkezve a harcról. Enz szeme felcsillant, ahogy húga megtorpant. Nem érdekelte Akame, sem a mesebeli pengéi, inkább az, hogy kihasználja tétovázó ellenfelét. Rárontott a lányra, majd egy villámgyors csapással kirepítette a kezéből a kurozashit. Egyik kezével elkapta Mikasa nyakát és erősen megszorította. - Van még mit tanulnod, húgom. De azért lenyűgöztél - mondta a szemeibe nézve, majd elhajította őt, egyenesen néhány láda közé. Így persze nem hagyhatta itt. Hatástalanítania kellett, hogy égetőbb dolgokra figyelhessen végre. Közelebb sétált a ládakupachoz, majd odaérve az Erővel félre lökte a kupac tetején lévő ládát. Szinte azonnal le akart súlytani a fénykard markolatával, ám megtorpant, ahogy megpillantotta a lányt, miközben magát próbálta védeni, pusztán a kezeivel. - Elég volt... Feladom! - tört ki a lányból váratlanul. - Csak így? Eddig meg akartál ölni. Hova lett az elszántságod? Mi lett a gyűlöleteddel? Már nem érdekel a kis chissed? Hamar elengedted. Nem is szeretted igazán, ugye? Csak játszottál vele. Jobban hasonlítasz rám, mint gondoltam... - jegyezte meg Enz, látható élvezettel a hangjában. Nem is olyan távolról csatazajt lehetett hallani. Alighanem a hátrahagyott kis csapat járt a közelben, élükön a jedivel. Enz a hang irányába tekintett, Mikasa kihasználta bátyja pillanatnyi figyelmetlenségét és nemes egyszerűséggel a lába közé rúgott. Ezzel egyébként is tartozott neki. Enz előre görnyedt, Mikasa pedig állon rúgta, mire a férfi a padlón kötött ki. A fénykardot kirúgta a kezéből, majd az egyik kezével megigazította a ruháját, miközben a másikkal kinyúlt a kurozashijáért és visszahívta azt, hogy aktiválva rá szegezhesse bátyjára. - Utolsó szavak? - kérdezte Mikasa, hasonlóan elszánt tekintettel, mint korábban, ám most mintha csak ő lett volna ott, a rejtélyes másik talán nem. - Erre nem számítottam tőled - préselte ki magából Enz, ahogy levegőhöz jutott, miközben húga a mellkasára lépett. - Túlszárnyaltalak, nem igaz? - kérdezte a lány, majd a bátyja kezére taposott, ahogy lassan ki akart nyúlni, hogy egy rejtett fegyver előhúzzon, mire ő felkiáltott a fájdalomtól. - Gyönyörűen nézel ki. A nagaiok élő istene, szakadtan, véresen és legyőzötten. Mindketten elhallgattak pár pillanatra, és csak próbáltak az új helyzethez alkalmazkodni. Mikasa stabilan a földhöz szegezte bátyját, de mintha egyelőre vacillált volna, hogy megölje-e, most hogy ártalmatlanította, míg Enz azon törte a fejét, hogyan tudná a helyzetet a maga javára fordítani. Végül azonban arra juthatott, hogy ebből a helyzetből már nem tudja kimenteni magát. - Nem sajnálok semmit - szólalt meg Enz végül. - Legyőztél és most át kell venned a helyem a sithek ősi törvényei szerint. - Épp itt az ideje, hogy megfizess mindenért! - tört ki Mikasából, és egy apró könnycsepp jelent meg a szeme szélén, ahogy mindazokra gondolt, akiket a bátyja tönkretett. A katonák az állomáson, Usanagi, az ártatlan civilek Adumar felett, Tresna és saját maga... Érezte, ahogy a düh minden eddiginél jobban elhatalmasodik rajta, és hátra húzta a kezét, hogy egy jól irányzott szúrással befejezze. Alia zihálva futott be az ajtón keresztül a szobába, és döbbenten figyelte a jelenetet, ami a szeme elé tárult. Kinyúlt az Erővel, és megragadta Mikasa kezét. - Állj, ne tedd! Ellen kell állnod a kísértésnek, különben veszítesz! - kiáltotta felé, miközben lassú léptekkel megindult a lány irányába, hogy ne érezze fenyegetésnek. - Legyőzted. Majd felelni fog a bűneiért a méltó módon. Mikasa nem erőlködött azon, hogy kitörjön Alia szorításából. Ha ettől jobban érzi magát, hát legyen. Ő akkor fejezi ezt be, amikor csak akarja. Úgy érezte, hogy meg kell őt győzze, mielőtt bármit is tesz. Hogy megértse, nincs más lehetőség. - Meg kell tennem. Ha most nem végzek vele, akkor meg fog szökni. Akkor pedig hiábavaló volt minden - magyarázta szenvedélyes hangon. - Nem. Ez nem te vagy, Mikasa. Ez nem a te utad. Ez a Sötét Oldalra vezet - ellenkezett Alia most már kissé erőteljesebben. - Már nem számít... Nem maradt számomra semmi... Előbb bedrogozva hozzá adtak Carlhoz. Aztán ketten a saját bátyámmal gyaláztak meg. Addig, míg már zokogni sem volt erőm. Most pedig Tresna is meghalt... Mondd meg, ezek után mi értelme lenne élnem? - kérdezte fájdalmas hangon a hercegnő. Alia szemei könnyesek lettek a hallottaktól, nem is tudott erre olyan választ adni, ami segített volna. Feszültséggel teli csend állt be. - Látod, te sem tudsz jó érvet. Vagyis legbelül igazat adsz - tette hozzá néhány pillanatnyi csend után. - Ez nem igaz. Bármit tett is veled, csak az ő terveit viszed véghez, ha lesújtasz rá! - próbált rá újra hatni a lány, miközben egyre közelebb ért hozzá. - Baromság! - csattant fel Mikasa. - Nem az. Ha gyűlölettel a szívedben végzel vele, akkor valóra válik az álmod, amitől annyira rettegtél. Olyanná válsz, mint ő és a Sötét Oldal győz feletted. Te jobb vagy ennél. Szörnyű, amit átéltél, de ne add meg Enznek azt az örömöt, hogy a sötétségbe zuhansz. - Ő már nem fog többé semmit érezni! - kötötte az akk kutyát a karóhoz Mikasa, és az Erő segítségével megpróbálta megakadályozni, hogy Alia még tovább lefoghassa őt. A vörös hajú jedi azonban ellenállt, és ez egyre jobban felbőszítette Mikasát. - Engedj! - Mester és tanítványa egymás ellen, akárcsak a sitheknél - szólalt meg Enz gunyoros elégedettséggel, és a húgát ez még jobban felbőszítette, Alia pedig érezte, hogy csak az Erő segítségével nem fogja tudni tovább visszatartani, így odalépett hozzá, és megragadta a kezét. Tekintetük találkozott, és ugyan szavak nem hangzottak el, mindketten pontosan érezték, mit gondol a másik, köszönhetően a sok hónapnyi közös tanulásnak és edzésnek. Mikasa most úgy érezte, hogy Alia is elárulta őt, nem hagyja, hogy véget vessen mindennek, az értelmetlen vérontásnak, a zsarnokságnak... - Egyedül erősebb vagy! - hallotta Sayomi hangját, tisztán, de nem annyira erősen, mint korábban. - Fejezd be, amit elkezdtél! Mikasa vicsorogni kezdett az erőlködéstől, és a dühének köszönhetően ereje nagyobbnak bizonyult mesteréjénél, így egyetlen hirtelen mozdulattal kiszabadult a szorításából. Alia azonban túlságosan közel hajolt a fegyveréhez, és a fénypenge egy részen végigszántotta az arcát, amit a lány fájdalmas felkiáltása is jelzett, a vörös hajú jedi pedig megtántorodott és a padlóra esett. - Ez az! Öld meg a jedit! - hallotta Enz hangját a lány, ám eltökéltségét hirtelen bűntudat váltotta fel, ahogy kitisztult az elméje. A harag egyszerűen tovaszállt és nem maradt más, csak ő. - Ne! Alia! Mit tettem... Sajnálom... Sajnálom! Kudarcot vallottam... - nyögte a lány zokogva, miközben deaktiválta a fegyverét. Enz pár pillanatig nem tudta eldönteni, most mit tegyen. De mivel a csatazaj egyre erősödött, az egyetlen opció a menekülés volt, mielőtt még húga összeszedné magát. Így a lehető legfeltűnésmentesebben távozott a helyszínről. Mikasa ügyet sem vetett rá, csak azzal volt elfoglalva, hogy a tettein sajnálkozzon. Végül megérkezett az erősítés. - Alia! Mi történt? - rohant oda hozzá Kyoko rögtön. - Nem akarok érzéketlennek tűnni, vagy ilyesmi, de használjuk ki a lehetőséget és lépjünk le, amíg van rá lehetőségünk - szólt közbe Kytra. - Segítsétek fel, én fedezem a hátunkat. Húgi, merre jár a két ifjonc? - szólt Saalia Usanagihoz. - A Vadmacs dokkolókampójánál, biztosítják, hogy kijuthassunk - felelte Usanagi, miközben Kyoko megvizsgálta Alia sebét. - Nya, szerencsére nem tűnik túl mély sebnek - mondta végül, ahogy a friss vágás környékén óvatosan megérintette ujjaival. A neko, mint mindig, most is meglepően kompetensnek bizonyult. - Mondták már, hogy szörnyen fáj, ha tapogatod? - kérdezte Alia kissé erőtlenül, de még tudatánál volt, és ez elég jó jelnek tűnt. - Nyugi, kiviszünk - biztosította Kytra, miközben leadott egy lövést a hátuk mögé, eltalálva az egyik óvatlan császári gárdistát, aki füstölgő mellkassal dőlt el. Usanagi és Kyoko két oldalról a vörös jedi hóna alá nyúltak, majd felkészültek, hogy kitörjenek a folyosó felé, és Mikasa ekkor vette észre Carlt, akit jobb híján magukkal hurcoltak, és megkötözött kézzel állt közöttük. Mikasa odalépett, megállt előtte és rövid ideig figyelte. - Ha bosszút akarsz állni, tedd meg nyugodtan - szólalt meg Carl érzelemmentes hangon. - Csak megszabadítasz a tehertől. Mikasa szótlanul aktiválta a fegyverét, és Carl felé vágott, a többiek döbbent tekintetétől követve. A fiú kezén lévő bilincs pedig a következő pillanatban füstölögve koppant a padlón. - Az előbb én is úgy gondoltam, nincs már miért élnem... Láthatod mi lett az eredménye - mondta komolyan, még ha közben el is szorult a torka a félájult Aliát látva. - De én nem a bátyám vagyok. Esélyt adok neked, hogy cselekedj a saját akaratodból. - Csak úgy elengeded? - kérdezte Kytra, ugyanakkor a hangjában nem volt sem elégedetlenkedés, sem ellenkezés. - Ez... furcsa - mondta Carl, akit magát is meglepte a dolog. Mikasa elvette a fiú fegyverét Saaliától, majd odanyomta a kezébe. - Mindazok ellenére, ami történt, hiszek abban, amit az esküvő után mondtál. Magamon talán nem segíthetek, de rajtad igen - mondta, és Mikasa rászorította az ujjait a fiú kezére, ahogy az megfogta a fegyvert, majd szótlanul elengedte. Carl aprót bólintott, majd a többiek tekintetétől követve kilépett az ajtón, mire a kintről érkező lövések hirtelen abbamaradtak. - Gyerünk, most! - adott utasítást Kytra, és úgy tett, mint aki a fiút túszként küldte ki, fegyverét végig a hátán tartva. A csapat tagjai kisiettek a helyiségből, és ahogy a mandalóri már csak a folyosó végén látta a hátukat, belelőtt egyet az egyik konzolba, mire a folyosó világítása hirtelen villódzni kezdett, és a többiek után futott.
Végigmentek a folyosón, aminek a végén egy nagyobb összecsúszó ajtó volt. Ez választotta el őket a hangártól. Azonban úgy tűnik, lezárták előttük a menekülési útvonalat. Kyoko kibújt Alia hóna alól és kezelésbe vette a konzolt. Elég érdekesen, mert olyat még a többség nem látott, hogy valaki kézrátétellel feltörjön egy rendszert. - Egy perc és kinyitom - közölte. Úgy tűnt azonban, hogy nincs egy percük. A folyosó túlfelén katonák bukkantak fel és azonnal tüzet nyitottak rájuk. Saalia aktiválta fénykardját és a csapat mögé állt, hogy védje a hátukat a lövésektől. Kytra pedig viszonozta a tüzet. - Nya, lehet kettő lesz... - Várj, hadd próbáljam meg a kulcsomat - mondta Saalia. - Mi? Honnan van neked kulcs... - döbbent meg Kyoko, majd végignézte, ahogy Saalia a fénykardot beledöfi a konzolba, mire az ajtó feltárult. - Gondolhattam volna... És most megosztanád velem azt az apró részletet is, hogy miként fogod visszazárni? - Amint átértünk. Nyomás. A kis csapat átvonult az ajtón, Saalia pedig miután hárított két újabb lövést, odadobta Kytrának a fénykardját, majd az Erővel megragadta az ajtó két szárnyát és összehúzta őket. - Most! - kiáltotta, mire Kytra az ajtó közepébe döfte a kard pengéjét és kicsit megmozgatta, hogy minél jobban megolvassza az anyagot, végül Saalia elengedte, Kytra pedig kikapcsolta és visszaadta a fegyvert. Az ajtó pedig az olvadt anyaga miatt nem tudott széthúzódni. Bárki akar átjönni, ki kell vágja az egészet. Alig vágták el az utat az őket üldözők elöl, amikor a hangok alapján világossá vált a csapat tagjai számára, hogy itt, a dokkolókampó előtt is valamiféle összecsapás folyik. A helyet rakodásra használhatták, ugyanis magas halmokban, hosszasan sorakoztak itt a ládák, és a plafonról lelógó különféle rakodókampók is erről árulkodtak. Hiába volt profi a Vadmacs legénysége, a biztonsági rendszer elárulhatta, hogy kikötöttek, így a Yamato legénysége is idejekorán értesült erről. Gregor, aki jól láthatóan nem csak a stílus kedvéért járt sétapálcával, ezt meghazudtoló gyorsasággal termett a korlátnál, ahonnan az egész teret be lehetett látni, és egy maroktávcsövet húzott elő, azzal nézve körbe. - A legénység néhány doboz mögül védekezik. Pár ládasorral arrébb egy twi'lek lány és egy sephi fiú áll egymásnak vetett háttal - kommentálta az eseményeket. - Versta és Kai - jelentette ki Kytra. - Egy hosszú vörös hajú fickóval harcolnak és van itt két árnyékszerű alak is, de ők csak egymással foglalkoznak - tette még hozzá. - Lurk lehet az egyik... De vajon ki a másik? - tette fel a költői kérdést Saalia. - A férfi szerintem az lehet, akivel Tatooine-on már találkoztunk - egészítette még ki a gondolatmenetet Kytra. - Kemény ellenfél, de hogy egyedül feltartson két Erőhasználót... - Úgy látom néhány tucatnyi nagai támadja őket. Valószínűtlen, hogy felkészültek egy hátbatámadásra. A csapat egyik felének a barátaitok felé kéne mennie, és akkor nagyobb létszámmal három oldalról kaphatnánk el őket. Vége lesz, mielőtt rájönnek, mi találta el őket. - Dumáljunk már a tervedről. Szerintem jó, csak... béna. Bízd csak ide a tervezést, és akkor tök király lesz - jelentette ki Saalia, Gregor arca pedig fanyar grimaszba rándult. - Nyitott vagyok az alternatívákra - mondta, és bár láthatóan nem Saalia stílusához szokott, nem csinált belőle különösebb ügyet. Talán arisztokratikus emelkedettségéből eredt, hogy nem vetett ügyet az ilyen apróságokra. - Én egyedül elkapom a katonákat, ti addig kihozzátok Lurköt meg Verstáékat - jelentette be. - A viharnál sosincs jobb terv. Meg sem várva az ellenvéleményt, Saalia elindult, hogy lecsaphasson a katonákra. A többiek pedig vártak, hogy beinduljon az a bizonyos vihar. - A barátotok meglehetősen... különös személyiség - jegyezte meg Gregor, mikor a jedi már távolabb ért. - Ő már csak ilyen. Ha harc van, szeret a sűrűjében lenni - felelte Kytra, majd megvonta a vállát. - Legalább levezeti a feszültséget. - De egyedül? - értetlenekedett Gregor. - Tud magára vigyázni. Inkább a katonákat kellene sajnálni, mert alapos verés elé néznek. Mialatt ők beszéltek, Saalia megközelítette a támadókat, majd egy hatalmasat ugrott és a nagai támadók mögött ért földet és az öklével a földre ütve az Erővel szétlökte a támadók egy részét több irányba. - Hali! Egy táncra valaki? - kérdezte széles mosollyal az arcán. Rögtön aktiválta a fénykardját és hárította a felé kilőtt lövedékeket. Annak ellenére, hogy ellenfelei nem finomkodtak, ő még így is arra törekedett, hogy lehetőleg inkább csak sebesülést okozzon, mintsem életeket oltson ki. Igaz, nem mindenkinek volt szerencséje, de ő legalább megpróbálta. - Jól van, induljunk! Használjuk ki a zűrzavart és minél előbb jussunk fel a hajóra - szólt Kytra a többieknek.
A katonáknak felocsúdni se volt idejük, és Saalia máris támadásba lendült, úgy szórva szét a meglepett harcosokat, mintha csakugyan egy szélvihar közepébe kerültek volna. Ugyan fénykard volt nála, csak a lövések hárítására használta, és ügyelt arra, hogy senki se sérüljön meg súlyosan. Saját életfilozófiájának része volt ez, és a faluban történt események után kerülte, hogy valaha is ölnie kelljen - még Kaurt is megpróbálta megkímélni, és a maga módján sikerült is. Miközben a katonák eredménytelenül próbálták megfékezni a twi'leket, a csapat többi tagja egy másik úton haladt, a két elszigetelt fiatal felé, akik hátukat összevetve harcoltak a vörös hajú nagai férfival és embereivel. - Jól harcoltok - jegyezte meg elismerően a férfi, ahogy megigazította hosszú, előre nyúló hajtincsét. - Megtiszteltetés ellenetek küzdeni. - Lehet, hogy kicsit későn mondom, de nem ülünk le inkább egy tea mellett megbeszélni? - kérdezte Versta, szándékosan komolytalanabbra véve a figurát. - Még csak most kezdtem belelendülni - felelte a férfi, és újabb dobótőröket húzott elő. - Akkor lassan nekem is ideje a gyakorlósebességből kilépnem - kontrázott rá Versta, ugyanakkor egyre erősebben lihegett, jelezve, hogy fárad, fejét épphogy oldalra fordította, a sephi felé. - Bírod még, Kai? - A harcot vagy a poénjaidat? - kérdezte Kai, jelezve, hogy még nem ért el a tűréshatára végéig. - Nos, az idő nem engem sürget, hanem titeket - felelte a férfi arra, hogy még bírják a gyűrődést. - Bizony sürget. Szóval ideje elnapolni ezt a bunyót - szólt közbe Kytra a kis csapat élén. A férfi gyorsan felmérte a lehetőségeket. Nyilvánvaló volt, hogy többszörös túlerőben esélye sincs. Még Kytrával sem bírt el legutóbb, most pedig nem egyedül jött. - Kytra! Hol van a mester? - kérdezte rögtön Versta. - A katonákat szórakoztatja - felelte a mandalóri, majd pillanatokkal később egy közeli ládán landolt egy nagai katona - Vagy repteti. Egyre megy. - Ebben az esetben át kell engedjelek benneteket - tárta szét a karját tehetetlenül a vörös hajú férfi. - Semmi ellenállás? - kérdezte furcsállva Kytra. - Értelmetlen halál lenne. Majd a csatatéren ismét megütközünk, ha az istenek úgy akarják - felelte, majd Mikasára pillantott. - Ha kegyesek, akkor a hercegnővel is összemérhetem a tudásom. - Akkor hát menj - felelte Kytra, látva, hogy Mikasának mennyire nincs most ínyére a harcról beszélni, és mennyire passzív, mióta az a kis incidens megtörtént Aliával. - Csak így? - kérdezte Kyoko. - A legutóbbi párbajunk után tisztességesen járt el. A legkevesebb, hogy viszonzom - felelte a nő. A férfi eltette a fegyverét, majd tiszteletteljesen meghajolt és szó nélkül elsétált. Kyoko és a többiek pedig egyszerűen elfogadták a dolgot. Egyébként sem volt idejük foglyokra. Enz hamarosan rendezi a dolgait. Még ez előtt el kell induljanak. Tovább indultak a hajó felé, már nem volt más akadály. A kommandósok fedezték őket, a katonák pedig más problémával néztek szembe. Saalia miközben tette, amihez ért, figyelte, mikor érik el a többiek a hajót. Végül látta, ahogy Kytra int neki, hogy igyekezzen, mert lekési a járatot. - Bocsi fiúk és lányok, vége a gyereknapnak. Pápá! Azzal felvette az usagicipőt és elindult a hajó felé. Menet közben hárított néhány lövést, de alig maradt a közelben talpon valaki, aki rátámadhatott. Elég gyorsan elérte a hajót, ami már csak rá várt, Kytrával és Verstával a zsilipnél. Ekkor azonban Kytra kommja szólalt meg. - Van egy kis gond. Vonónyaláb fogja a hajót, nem tudunk elindulni - tájékoztatta őt Kyoko. - Picsába... Hol van? - tört ki Saaliából, majd hirtelen észbe kapott. - Versta, az első felét sürgősen felejtsd el! - A hangár bejárata melletti konzolról lehet működtetni - felelte a neko. Ebben a pillanatban berobbantották a korábban lezárt ajtót és beözönlöttek rajta a katonák, sokkal többen, mint amennyit az előbb legyőzött. Ennyi talán még neki is túl sok lett volna. - Rendben. Nyitott vagyok bármilyen ötletre. Saalia szó nélkül lelépett a rámpáról és aktiválta a fénykardját, majd elindult a katonák felé. - Ezt kivéve, Saalia. Nem azért jöttem el idáig miattad, hogy itt hagyjalak - próbálta maradásra bírni barátját Kytra. - Mester! Veled megyek! - indult volna Versta is. - Nem, Versta. Ez még nekem is nagy falat lesz, nem akarom, hogy bajod essen. Ügyes voltál. Most viszont segíts innen kijuttatni a hercegnőt. Bízz bennem, kérlek - felelte tőle szokatlan komolysággal Saalia. Versta bár nem szívesen, de elfogadta mestere döntését. Ő is tisztában volt vele, hogy a jedik sem sérthetetlenek. Ráadásul ki is volt merülve, így egyébként sem sokat tehetett volna már hozzá a közelgő összecsapásra. - Ajánlom, hogy utánunk gyere! - szólt még utána Kytra. - Ilyen könnyen nem szabadultok meg tőlem. Kikeveredek innen valahogy. Készüljetek az indulásra! Azzal elindult a katonák felé, akik időközben felkészültek, hogy mindent rázúdítsanak a hajóra, illetve a jedire. Kytra és Versta felfutottak a hajóra és felérve a nő aktiválta a rámpa kapcsolóját. - Idióta... - mérgelődött egy rövidet, majd aktiválta a kommját - Kyoko, készüljetek a felszállásra. - Okézsoké! - jött a neko válasza. Többet nem beszéltek, csak a hídra siettek, ahol Kytra elfoglalta a pilóta helyét. Ha nem jutnak ki innen élve, ő akarta utoljára vezetni ezt a hajót. Az ablakon keresztül figyelték, ahogy Saalia megrohamozza a katonákat. Csak a hárításra koncentrált és közben rohant a konzol felé, amivel kiiktathatja a vonónyalábot. Közelre érve a konzol mögött álló technikust az Erővel a falhoz taszította, majd előre szökkenve becsúszott a padlón és egyetlen vágással leválasztotta a konzolt a helyéről és mielőtt eldőlhetett volna, az Erővel megragadta és hozzávágta néhány katonához. Mindeközben az ellenség rendezte sorait és egyre inkább körbevette a jedit, aki végül egy nagyobb ugrással kikerülte a csapdát, így viszont még többen özönlettek be az ajtón. Nem volt kiút semerre sem. A hajó közben felemelkedett. A katonák nem foglalkoztak vele, már nem volt mit tenni ellene. Ellenben a jedit még elkaphatták. Saalia lassan hátrált, míg végül sarokba szorult. Aztán a padlóba döfte a fénykard pengéjét és gyorsan körbefordult vele, majd felnézett a katonákra. - Pápá! - köszönt el, majd lezuhant egy szintet, eltűnve mindenki szeme elől.
Miközben odafent a kaotikus csata dúlt, lent a parancsnoki bunkerben Hiroyasu herceg kísérete egyre idegesebben próbált valamiféle rendet teremteni a káoszban. A Konföderációs erők zavarodottsága teljesen szétzilálta a vonalaikat, és Kitashirakawa herceg hiába igyekezett arcvonalra emlékező formációt létrehozni, csúfos kudarcot vallott. A Kawanakajima és a köré gyűlt hajók ugyanakkor legalább lefoglalták Yamamoto altengernagy erőit, aki a császári erők centrumával ellentétben visszatartotta hajóit, így próbálva minimalizálni a veszteségeket. Ugyan a helyzet már-már kilátástalanul rossz volt, a herceg látványosan sztoikus maradt, mintha ez az egész nem számított volna összességében. - Mik ezek a... valamik? - merevítette ki az egyik tiszt az emberi figurára hasonlító, tizenhét méteres repülő eszközt, amik súlyos veszteségeket okoztak. - Egyre több fregattunkat süllyesztik el, a vadászveszteségekről nem is beszélve. - Bátyám új játékszerei - szólalt meg Hiroyasu elgondolkozva. - Nem foglalkozzanak velük. - De lemészárolják az embereinket! - ellenkezett egy másik tiszt, de ahogy a herceg rápillantott, rögtön belé fagyott a szó. - Használják pajzsként a konföderációs erőket, ha már másra nem jók - felelte könnyed hanghordozással, majd újra a falra pillantott elgondolkozva. Ezt csak lövések zaja zavarta meg, és az, hogy az ajtó feltárult, és sietős léptek zaja hallatszott. Hiro lassan fordult csak oda, és a ziháló, több sebből vérző Vaiken commodore-t látta, aki fegyverét rá szegezte. Szemében az őrület jegyei látszottak, mintha valami elvette volna a józan eszét, és nem lenne önmaga ura. A herceg szeme sarkából látta, hogy ubese őrei ugrásra készen vártak arra, hogy széttépjék a betolakodót, de egyelőre nem jelzett nekik, hogy támadjanak. - Herceg, azonnal hozza ide Tarát! Látnom kell, hogy nincs baja! - kiabálta önkívületben. Hiro néhány pillanatig farkasszemet nézett vele, ami láthatóan csak még jobban feldühítette, és a fegyverével a padlóra lőtt. A Hiro lába előtt becsapódó plazma zöldes lyukat égetett a bunker padlójába, ami szerencsére nem lézervisszaverő réteggel kiegészítve készült. - Most! - Itt Hiroyasu herceg - szólt bele a kommjába. - Serizawa kisasszony, fáradjon, kérem ide az irányító központba. - Jó trükk. Majdnem elhittem - jegyezte meg a commodore, és ezúttal Hiroyasura tartotta a fegyverét. - A maga kicsinyes játékai mindent elvettek tőlem. A Konföderációmat, amit kliensállammá silányítottak, az önbecsülésem... Tarát. Ezért megfizet herceg. - Azt hiszi a bátyám megértő lesz? - szegezte neki a kérdést komolyan a herceg. - Szeretett bátyja... az üdvözletét küldi - felelte a férfi, majd az ujja az elsütőgombon megfeszült. De mielőtt tüzelhetett volna, az eddig a látása perifériáján mozgó fiatal Uesugi Ichiwa támadásba lendült, és kardját előrántva alulról felnyársalta a commodore kezét, aki így elvétette a lövést, és az egyik monitort találta el Hiro háta mögött. Szájából hangos üvöltés tört elő, de ahogy elejtette a fegyverét, másik kezével érte nyúlt, készen arra, hogy mindenáron végezzen Hiroval. Useugi beletérdelt a férfi hasába, és közben ellentétes irányba húzta a fegyvert, így könnyedén kirántva azt a kezéből, majd előre ugrott, és még a levegőben felnyársalta a commodore hasát, aki tágra nyílt szemmel ért földet. Gondolatai most először tisztultak ki, ahogy meglátta Tarát az ajtóban, aki azonnal hozzá sietett. - Vaiken - suttogta, ahogy a karjaiba vette a haldokló férfi fejét. - Mit tettek veled? - Nem... tudom... - nyögte, miközben a szája szélén vércsík indult el. Kezét Tara arcához tette. - Bocsáss meg. Szeretlek... Azzal tekintete élettelenné vált, teste pedig elernyedt. Uesugi egy könnyed mozdulattal kihúzta a kardját a férfiból, és egy fehér vászonban törölte a vért, majd visszadugta a hüvelyébe. Tara azonban nem törődött vele, az arcán könnycseppek futottak végig. Hiroyasu odalépett mögé, és a vállára tette a kezét, felismerve, hogy ami egyszerű befolyásolásnak indult, abból valódi érzelmek lettek. - Sajnálom - mondta halkan, megszorítva a lány vállát, majd a kommjához nyúlt. - Küldjenek ki azonnal ysalamiris keresőosztagokat a bázison. Ha valaki gyanúsat látnak... először lőjenek és aztán kérdezzenek!
|
|
|
Adumar
Jul 8, 2018 14:04:47 GMT 1
Post by Enz on Jul 8, 2018 14:04:47 GMT 1
Ahogy Saalia deaktiválta a vonósugarat, Kytra hozzálátott, hogy elmanőverezze a hajót a nagai szuperromboló közeléből. A hajójuk körül süvítettek az energianyalábok, amiket a védők indítottak a gigantikus hajó felé, ugyanakkor mind ártalmatlanul kenődtek szét a Yamato pajzsán. Ahogy eltávolodott a hajótörzstől, Kytra megindult előre, párhuzamosan a hajóval, mivel a másik irányban további nagai cirkálók harcoltak, amiknek pontosan az volt a feladatuk, hogy megakadályozzák a hajó sebezhetőbb alsó részének a megtámadását. Csakis Kaiék közbenjárásának volt köszönhető, hogy átjutott ezen az akadályon, mivel rövid időre baráti IFF-et tudott a Vadmacsnak biztosítani. De kifelé aligha tette volna fel erre az életét. Yonden, aki elfoglalta a navigátori székét, eközben igyekezett a legoptimálisabb útvonalat megtalálni, és közvetlenül a navigációs komputerbe feltölteni, így a kapitány mindig láthatta, merre kell tartani. - Kész káosz, ami itt folyik - tört ki Kytrából, ahogy újabb éles fordulóra kényszerült, miután belefutottak egy cirkálóba, aminek nem kellett volna ott lennie. - Itt senki nem tanult hadtudományt? - A mandalóriak sem mutathatnak fel azért annyira jó eredményeket - jegyezte meg Versta, és a fiatal twi'lek szerencséjére elég messze volt ahhoz, hogy ne érje el, és osszon le neki egy fülest. - Kezdünk kifogyni a menekülőutakból - jegyezte meg Yonden, de nem különösebben gondterhelten. - Az, hogy robbantunk valahova, nem opció? - De persze, bármikor szívesen vállalok párharcot egy cirkálóval - jegyezte meg Kytra epésen. Egyetlen szerencséjük az volt, hogy a kavarodás miatt egyelőre nem különösebben foglalkozott velük senki. Talán helyi civileknek hihették őket, ugyanis még a vadászok is érdektelenül elhúztak mellettük. - Egy furcsa üzenetet fogok - szólalt meg most Kai, aki a kommunikációs tiszt helyét foglalta el, de rá kellett jönnie, a nagai kommunikáció lehallgatása a nyelvi akadályok miatt nem különösebben sok haszonnal jár a számukra. - A kódolás egyedi, de a hajó gond nélkül fel tudja oldani. - Nocsak - ült ki apró mosoly Kytra arcára a helyzetük ellenére. - És mit mond? - "Bocsi a késésért, szívem" - továbbította Kai az üzenetet, mire Kytrából sziporkázó nevetés tört elő, és nem is kellett sokat várniuk ahhoz, hogy megértsék miért. Különböző fajta és méretű csatahajók léptek ki az űrből, pontosan a Vadmacs körül, és mindegyiken a Fekete Nap jellegzetes címere látszódott. Ugyan legfeljebb fregatt méretűek voltak, és a csúcstechnológiás nagai hajók ellen nem sok esélyük lett volna szemtől szemben, Kytra pontosan értette az ilyen mozgékony és flexibilis flották lényegét. Nem győzniük kellett, csak szétzilálni az ellenséget. Kytra végre kissé fellélegezhetett. Persze biztonságban nem voltak, de legalább szövetséges hajók vették őket körbe. De korai lett volna azt mondani, hogy túl vannak a nehezén. - Hívnak minket - közölte Kai. - Hát mire vársz? Kapcsold - felelte a nő felélénkülten, miközben a műszereket figyelte, majd intett a korábbi pilótának, hogy vegye át és felállt a székről - És küldd át nekik milyen IFF-et sugározzanak, nehogy a herceg hajói őket is célba vegyék. - Máris - felelte készségesen Kai. Ahogy Kytra a kommunikációs berendezéshez ért, megjelent Feinn hologramja, a nő pedig csípőre tette a kezét. - Hát, ez elég rosszul fest - kezdte a férfi. - Láttam rosszabbat - válaszolta Kytra. - Ugyan. A Nar Shadda melletti összecsapás nem volt ennyire komoly - ütötte el a dolgot, mire Kytra kissé ironikusan válaszolt. - Egészen másképp emlékszünk Nar Shaddára - jegyezte meg Kytra kissé elgondolkodva. - Mindegy, hagyjuk a múltat - legyintett Feinn, és csakugyan nem volt túl nagy jelentősége a dolognak. - Hol hagytad Vihart? Remélem, nem ő vezet. - Nem. Bár nem tudom az lenne-e rosszabb vagy hogy azon a nagy hajón van amott. - Jellemző... - sóhajtott fel a vigo. - Na és most hogyan tovább? - kérdezte Kytra, mire Feinn arcára széles vigyor ült ki. - Most jön az a rész, ahol okozunk egy kis káoszt - felelte, mire a velük érkező vadászgépek máris hozzáláttak, hogy bombázni kezdjék a nagai hajókat. A flotta eddig távolabb lévő jobb szárnya pedig kis késéssel reagált, és cirkálóik megindultak előre, mire Feinn nyelt egyet. - Csak nem berezeltél? - cukkolta Kytra, mire a vigo igyekezett magabiztos képet vágni. - Hát, nézzük a jó oldalát, a mindenre elszánt mandalóri és az őrült jedi még a mi oldalunkon van - jelentette ki, mire Kytra újból felnevetett. - Akkor adjunk nekik! Eközben a hajó gyengélkedője előtt Mikasa teljesen letörten ült az egyik padon, miközben legénységi tagok siettek el mellette a dolgukra indulva. Már egyáltalán nem érdekelte se a csata, se a népe jövője, se a pengék, egyszerűen semmi. Kudarcot vallott, és cserbenhagyta azokat, akik számítottak rá. Főleg Aliát, aki számított rá, és akit már szinte testvéreként szeretett az elmúlt hónapokban együtt töltött rengeteg idő miatt. És persze Tresnát, akit nem tudott megmenteni. Haszontalannak érezte magát, egy csődtömegnek. Szinte már örült volna ha bátyja valamelyik fegyvere űrporrá őröli őket, hiszen akkor nem kellett volna szembenéznie saját kudarcával. - Túl szigorú vagy magadhoz - hallott hirtelen egy hangot, és szeme sarkából megpillantotta Akame tunikájának alját. Úgy élte ezt meg, mint egy megmentést, és éppen ezért érzett csalódottságot, hogy nem volt ott senki mikor felpillantott. - Mondd meg mit tegyek... - suttogta halkan, erőtlenül. Választ nem kapott, de legbelül mintha azt érezte volna, azt mondja neki, hogy legyen erős és nézzen szembe saját magával. Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó, és Usanagi lépett ki rajta. - Hercegnő, stabil a jedi állapota - közölte tárgyilagosan. Mikasa bágyadtan nézett maga elé. - Ennek nagyon örülök... - mondta, és bár tényleg örült, szorongatta a torkát az a tudat, hogy ő miatta van most gyengélkedőn Alia. - Szeretné látni - tette még hozzá jelentőségteljesen, mire a nagai hercegnő sűrűn pislogni kezdett, aztán elég gyorsan zavarba jött. Azt hitte az utolsó dolog amit Alia akar, az, hogy beszéljen vele most. - Engem? - kérdezte döbbenten Mikasa, magára mutatva. - Mégis ki mást? - tette fel a kérdést Usanagi, ahogy jelentőségteljesen a hercegnőre nézett. Mikasa gyorsan körbepillantott a gyengélkedő körül és egy narancs overállt viselő, hasonlóan narancsos hajú, szemüveges férfit pillantott meg. - Mondjuk őt? - kérdezte félénken a hercegnő, aki nagyon el akarta odázni a találkozót a jedivel. - Én csak egy technikus vagyok - tárta szét a karjait, mire Usanagi felsóhajtott. - Jöjjön, hercegnő, nem tudom, meddig tudjuk ébren tartani! - sürgette meg Mikasát. - Hé, Matt! Gyere már, meg kellene nézni egy vezetéket - bukkant fel egy nagydarab sötét bőrű nő. - Jövök már, jövök - felelte Matt kissé frusztráltan. - Kicsit tempósabban, ha kérhetem. Ebédelni sem volt időm. Jó lenne legalább a muffinomat megenni - sürgette a nő, akinek láthatóan elég jó gyomra volt, hogy a csata közepén is tudott volna enni. A technikus a falba rúgott, majd fogta a motyóját és elindult a nővel. Még hallani lehetett, ahogy panaszkodik arról, mennyire éhes és mennyire nem csinálja senki sem a dolgát. Mikasa felsóhajtott. Remélte, hogy a közjáték elhúzódik még egy kicsit, de végül csak be kell menjen. Végül felkelt a padról és az ajtóhoz lépett és a kapcsolóval kinyitotta azt, majd bement a gyengélkedőbe. Odabent Alia feküdt az ágyon, fél arcán kötéssel. A hercegnő megállt előtte, de nem mert megszólalni. Annyira szégyellte, ami történt. Végül a jedi törte meg a rövid csendet. - Kezded te, vagy kezdjem én? - szegezte neki a kérdést a lánynak, mire ő kicsit összerezzent, majd keserű hangon válaszolt. - Ugyan mit? Neked nincs miért szégyenkezned. - Valóban nincs. De neked sincs, Mikasa - mondta komolyan, bár kissé erőtlenül. - Cserbenhagytam mindenkit. Még csak le sem tudtam őt győzni. Engedtem a Sötét Oldalnak. Ha te nem vagy... - harapta el a mondat végét, keserűséggel a hangjában. - Megígértem, nem? Azt mondtam, nem engedlek a sötétségbe zuhanni - felelte Alia, komolysággal a hangjában. - De milyen áron? - Hát igen. De ha belegondolok, hogy meg is halhattam volna, végső soron olcsón megúsztam. - De mit tegyek most? Az egyetlen dologra sem voltam képes, ami miatt belevágtunk az egészbe. - Nem sikerülhet minden elsőre. Jobb így, mintha haragodban végeztél volna vele. - De az én hibámból a szemed... - hebegte Mikasa, mire Alia kinyúlt, és a kezét a másik nőére helyezte, aki mellette az ágyra támaszkodott vele. - Ne aggódj, nem súlyos a sérülés. Lesz egy aprócska kis karcolás rajtam, ennyi az egész - próbálta megnyugtatni, és bár hangja elég erőtlen volt, mégis határozott tudott maradni. - Csak félig voltam magamnál, de nagyon hálás vagyok azért, hogy elengedted Carlt. - Tudom, hogy fontos neked - felelte Mikasa, de úgy tűnik Alia nem egészen erre a válaszra számított, így folytatta. - És persze beszéltem vele a kényszerű esküvőnk után. Ő is legalább olyan áldozata csak az egésznek, mint én. - Carl egy jószívű fiatal, akárcsak te - mondta Alia, és Mikasának szinte már újra bűntudata lett, amiért a lány ilyen kedves hozzá mindazok után, ami történt. - Azzal, hogy elengedted, bizonyítottad, hogy a bátyád nem tudott megrontani, minden kínzása és kegyetlensége ellenére sem. Csak meginogtál, de nem buktál el egyáltalán. Mielőtt Mikasa válaszolhatott volna, egy orvos lépett oda hozzájuk, kezében gyógyszeradagolóval, ami egyértelműen jelezte, hogy most már pihennie kell a jedi lánynak. Alia megszorította a kezét, és közelebb hajolt hozzá. - Kérlek, folytasd a harcot, helyettem is. Mindenkiért - mondta, majd hátradőlt, és jelezte az orvosnak, hogy beadhatja a nyugtatót. Ő meg is tette, és Alia pillanatokon belül álomba zuhant, csak ekkor engedve el lassan Mikasa kezét. A hercegnő egy rövid ideig még figyelte a már alvó jedit, aztán közelhajolt hozzá és megpuszilta a homlokán. - Köszönöm, hogy hiszel bennem. Ígérem nem arra fogsz ébredni, hogy ismét csalódást okozom. Biccentett az orvosnak, majd elhagyta a gyengélkedőt. Odakint Usanagi várt rá. Időközben Kyoko és Inari is befutott. Hamarosan Versta is csatlakozott. - Na, hogy van Alia? - érdeklődött a neko azonnal. - Rendbejön - felelte Mikasa, miközben Verstára pillantott. - Te vagy Versta, ugye? Saalia mesélt rólad. Én Mikasa vagyok, de ezt már bizonyára tudod - mutatkozott be a hercegnő, aki már korántsem volt olyan melankolikus, mint az előbbi beszélgetés előtt, de a hangján még érződött a korábbi letörtsége. - Igen. Örvendek a szerencsének - közölte Versta vidáman. - Kytra kérte, hogy nézzem meg, kell-e itt segíteni. - Megvagyunk, azt hiszem - mondta bizonytalanul, de a többiek sem hozakodtak elő semmivel. - Azt leszámítva, hogy a csata elég rosszul áll és itt a hajón nem sokat tehetünk ez ellen - tette hozzá Usanagi. - Attól tartok tényleg nem. Legfeljebb Kyoko, ő elég jó pilóta. De egy plusz hajó itt aligha lenne elég segítség - értett egyet Mikasa is. Kicsit talán még bánta, hogy végül is nem sikerült végeznie Puyíval, de így legalább van még remény egy szebb jövőre. Igaza volt Aliának, ha úgy öli meg, elképzelhető, hogy most már ő lövetné Hiro flottáját, és valósággá vált volna az a látomása, ahol elnyomó diktátorként uralkodik, akárcsak bátyja teszi. Törte a fejét, miként tehetne mégis valamit, amivel fordíthatna a csata állásán. Lassan az ablakhoz sétált és figyelte a kinti összecsapást. Tudta, hogy felesleges megint az Erővel segíteni, hisz néhány szállítóhajónak sem volt képes érdemben segítséget nyújtani vele. Aztán hirtelen ugrott ki a száján egy kósza gondolat. - Talán ha... Kell egy csatorna a szövetséges hajók felé - közölte, de maga is elég bizonytalan volt az ötletet illetően. - Nya! Most akarsz motivációs beszédet tartani? Félek azzal már elkéstél egy kicsit - felelte Kyoko. - Nem tudom, lehet hülye ötlet, de mi van, ha beválik? - felelte Mikasa, mintha csak saját magát is most próbálná meggyőzni, majd kissé félénken még hozzátette. - Talán, ha énekelnék... - Ez tényleg elég fura elképzelés... - vakarta meg a saját füle tövét Kyoko. - De működhet - szólt közbe Inari váratlanul. - A régi pengéknek voltak harci dalaik, amiket az Erőre hangolva énekeltek, ezzel öntve bátorságot a szövetségeseikbe és saját magukba is. - Honnan tudsz te ilyesmit? - csúszott ki Mikasa száján a meglepődéstől. - Édesanyámnak volt múltja a pengékkel. De erről máskor - felelte Inari nyugodtan. - Rendben. Ismersz ilyen dalt? - kérdezte a hercegnő, aki maga is úgy értékelte, pontosan ráér a csata után megvitatni az ilyen dolgokat. Most életek ezrei, talán milliói múltak rajtuk. - Lényegében bármilyen dal jó, aminek megfelelő a hangzata egy csatához - felelte a kitsune harcos. - Nya, akkor Miku dalai kilőve? - kérdezte Kyoko kicsit lelombozottan Inari utolsó megjegyzésére. - Azt hiszem, van pár ötletem – jelentette ki Mikasa, bár hangja még mindig bizonytalanságról árulkodott. Ugyan nem volt oka kételkedni Inariban, miután segített nekik, furcsának találta, hogy az anyja hallott a pengékről. Ahhoz sok ezer évvel ezelőtt kellett élnie. De csak úgy tudhatta meg, ha kipróbálja. - Menjünk a hídra! - Menjetek, mindjárt csatlakozom én is hozzátok! - ígérte Versta, aki a másik irányba indult el sietősen. Hogy mi juthatott eszébe, azt nem tudta, de most egyébként se volt rá különösebb szükség. A csapat többi tagja a hídra sietett, ahol nagy meglepetésükre jelen volt Gregor is, és éppen Yonden válla felett állva figyelte a navigációs számításokat. - Minden rendben? - pillantott hátra Kytra, mire Mikasa kicsit kihúzta magát és bólintott. - A barátotok jól van? - Nincs komoly baja... szerencsére - felelte Mikasa, akiben ugyan még mindig ott munkált a bűntudat, már nem annyira érezte magát a padlón, mint pár perce. - Ami azt illeti, támadt egy ötletünk... Mikasa felvázolta azt, amit Inarival az előbb beszéltek, és bár Kytra arca arról árulkodott, hogy előbb valamiféle viccnek gondolja az egészet, a végére már inkább hitetlenkedő arckifejezés ült ki rá. - Saalia biztos tudna erre valami találót mondani, ha itt lenne - sóhajtott fel, mivel az Erővel kapcsolatos dolgokban sosem volt otthon igazán. - Poénkodom én helyette, nem kell aggódni - szólt közbe Versta, aki ebben a pillanatban toppant be, kissé lihegve, kezében egy karaokehoz használatos mikrofonnal. - Nya, az limitált Miku dedikált példány? - kérdezte Kyoko megélénkülve, mire Versta magához szorította, mintha csak féltené azt a nekotól. - Rendben, részemről nincs akadálya a dolognak – jelentette ki Kytra, látva, hogy mindenki egyetért. - Mindjárt kitesszük Gregort, aki segít kicsit gatyába rázni a helyieket. Nem kellett sokat várni arra, hogy egy konföderációs felfestést viselő Vindicator-osztályú nehézcirkáló állt meg mellettük, ami kis mérete miatt könnyedén átjutott a nagai vonalakon. Bár hivatalosan zsebhadihajónak számított, a mérete így is háromszor akkora volt, mint a Vadmacsé. - Itt az Urbana, átvesszük a fedélzetre az altengernagyot - érkezett be az adás a kommon keresztül. Gregor biccentett a hajón lévőknek, és a zsilipek felé indult. Láthatóan nem volt a könnyes búcsúk embere. Ahogy átszállt a hajóra, elszakadtak tőlük és visszaindultak a konföderációs erők felé. - Tessék, ez gondoltam jól jön majd - adta oda a mikrofont Mikasának Versta. Mikasa átvette a mikrofont és kipróbálta, hogy megfelelően van-e behangolva. Nem lett volna jó, ha a minőségen bukik meg a terve. Ami egyébként is elég fura ötletnek hatott még mindig. De legalább terv. Egy próbát pedig mindenképpen megért. De eltökélte, hogy működni fog. Tresna miatt, Alia miatt és mindenki más miatt, aki számít neki. Kyoko közben a kommunikációs berendezésnél ügyködött és rákapcsolódott vele a Nekopara rendszerére, hogy átvegye az ott tárolt zenei választékot. Mikasa szépen tudott énekelni, de zenei aláfestéssel még inkább. - Inari, próbáljuk meg ezt itt. Együtt. - Rendben, hercegnő - bólintott Inari. - És kérlek, szólíts Mikasának - tette még hozzá, mielőtt elhelyezkedtek volna a mikrofon körül. – Ezt jobb szeretem. - Máris nyitom a csatornát a szövetséges hajók felé. Azt javaslom, előbb valamit mondj nekik, nehogy zárják a kapcsolatot - mondta Kyoko, majd a kezével visszaszámolt és intett, hogy beszélhet. - Üdv! - kezdte bizonytalanul Mikasa, nem igazán tudva mit is mondhatna, majd megköszörülte a torkát és folytatta. - Mikasa hercegnő vagyok. Ez most egy kissé furcsának fog hangzani, de kérek mindenkit, hogy hallgassa ezt a csatornát, miközben a feladatára koncentrál. Csak bízzatok bennem és hallgassatok. Rövidre fogta, hisz a többire úgyis rájön mindenki, amit meghallják, miről is van szó. Megnyomta a gombot és elindult a zene. A zene játszani kezdett, és Mikasa, bár fogalma sem volt róla mit kéne pontosan tennie, igyekezett hasonlóan eljárni, mint a civil hajósok esetén tette, csak most a zene dallamára ütemezve a ténykedését. Ahogy ahhoz a részhez ért, ahol énekelni kellett, Inarival egyszerre kezdtek bele a szöveg éneklésébe. Ugyan a dal maga nem volt egy katonai induló, energikus és pörgős volt. Mintha mindig is összeszokott csapat lettek volna, teljes szinkronban énekelték a dalt, szinte hibátlanul. Mikasa hálás lehetett azért, hogy papnőként meg kellett tanulnia az énekek pontos bemutatását, ugyanis ez most nagyon jól jött. Kytra eközben a csatát mutató holokivetítő jelzéseit figyelte, és nagy meglepetésére az eddig szétszórt baráti erők hirtelen felélénkültek, sokkal szervezettebben szálltak szembe a császár túlerejével. Az eddig teljes káoszban lévő konföderációs erők Gregor irányítása alatt új erőre kaptak, és a védelmi platformok immáron összehangoltan tüzeltek az ellenséges nagai cirkálókra. Fölénybe ugyan nem kerültek, de most már egyenlő ellenfélként vehették fel a harcot a támadókkal, és több helyen kihunytak a túl agresszívan támadó és a formációt épp ezért elhagyó ellenséges hajókat jelző sziluettek a kijelzőn. - Ez működik - jegyezte meg Kytra, maga is hitetlenkedve. Kytra visszaült a pilótaszékbe és átvette a vezetést. Valahogy ő is kedvet kapott belevetni magát a harc sűrűjébe és úgy érezte, hogy nem érheti baj. Ideje volt, hogy az újjáépített Vadmacska ismét mutasson pár bravúros manővert. Kyoko a kommunikációs berendezésnél maradt, hogy biztosan minden megfelelően működjön. Gondoskodott róla, hogy csak a szövetséges hajók kapják meg az adást. Mikasa pedig, miután Kytra közölte, hogy működik a dolog, még lelkesebben énekelt. Szinte elfeledte minden bánatát és régóta először érezte magát vidámnak. Inari is sokat tett hozzá, hisz együtt énekeltek. Bár a zene mindenkire hatással volt, csak Kyoko és Versta mozgatták ritmusra a fejüket. - ...ikinokoritai tohou ni kurete kirari kareteyuku honki no karada misetsukeru made watashi nemuranai ( A zene) - Egész jó kis szám. Bár érteném, miről szól - jegyezte meg Kytra, miközben már-már Saaliásan vezette a hajót, csak jobb eredményekkel. Aztán hirtelen kitért egy közeledő találat elől. - Nya, ha túléljük, szívesen elmesélem neked - ajánlkozott Kyoko. *** Hiroyasu herceg ellépett a Konföderáció fejének halott testétől, otthagyva mellette a halkan sírdogáló Tarát, majd két fiatal apródja felé fordult. - Vaikent valaki befolyásolta. Más vendégek is veszélyben lehetnek - jelentette ki, és elsősorban a chiss delegáltak féltette, mert az ő haláluk súlyosan aláásná a Chiss Űrben készülő rendezést. - Ichiwa, vigyél egy osztagot magaddal, kizárólag nagaiokból és ubesékből! Szavatolni kell a vendégeink biztonságát. - Felség - húzta ki magát az ezüstös hajú fiú, aki épp egy fehér ronggyal törölte le a fegyveréről Vaiken vérét. - Nem kívánok ellentmondani, de én ma már ontottam vért. Toushirora nem igaz ez. Hiroyasu a fiatal Maeda Toushiroura pillantott, aki láthatóan égett a vágytól, hogy harcolhasson. Bármi is volt az oka a fiatal Uesuginak, hogy ezt a lehetőséget átadja, Hiroyasu nem látta értelmét ellenkezni. Biccentett, mire Maeda kihúzta magát, enyhén meghajolt, majd sietős léptekkel elhagyta a bunkert. Miután ezt rendezték, a herceg újra a taktikai konzolok felé fordította a figyelmét, mintha ez a kis közjáték meg sem zavarta volna az önuralmát. A helyzet katasztrofális volt az űrben, és pillanatról pillanatra romlott, de a herceg továbbra is nyugodt maradt, mintha lett volna valami nagyobb terv, amibe ez az egész illeszkedik. De Vaiken elmebaját még ő sem láthatta előtte, súgtak össze a kételkedő tisztek, mikor azt hitték, hogy nem hallja. Hiroyasu azonban pontosan tudta, hogy egy olyan go játékot játszik, ahol már előre ismert a kimenetel, és a játék maga puszta formaság, ami ide vezet. Csak a győzelem ára volt számára kétséges, de akárcsak a játékokban, a politikában sem volt helye a félszívűségnek, amint elvetették a kockát. Valahol irigyelte húga optimizmusát, aki bizonyára azt hitte, hogy veszteségek nélkül győzelmet aratnak majd, de valahol sajnálta is őt, mert tudta, hogy meg fogja viselni, amikor rájön, hogy tévedett. Bizonyára Puyí is sok mindent elveszít majd, és az ő esetében mindezt tetézi még az is, hogy mindez a semmiért történt. Az öccsének a festegetés és zenélés mellett kellett volna maradnia a politika helyett, és mindez elkerülhető lett volna. Apjuk utolsó, síron túli kegyetlen tette volt, mikor Puyít nevezte meg utódjául, nem pedig őt, akivel sosem volt jó viszonya botrányos élete miatt. Egy időben miniszterei tanácsára még a palotából is elküldte, hogy a külső kolóniák unalmas ügyeit intézze, majd katonát csinált belőle, hátha így varázsütésre az a csendes és unalmas férfi válik belőle, mint az apja is volt. De mindezek ellenére nem neheztelt rá, a császári család tagjaként erősnek kellett lennie, mint egy kőszikla, és engedelmesnek az ősök iránt. Támogatói Yoshida báró vezetésével készen álltak egy puccs által akár polgárháborút is kirobbantani, hogy trónra ültessék, de Hiro nem kért ebből, így az egész kísérlet hamvába holt. Tudta, ha testvérháborúra kerül sor, kívánjon bármily kevés vért is az, a sebek hosszú ideig nem gyógyulnak be. Sosem fordult volna öccse ellen, ha ő nem teszi elkerülhetetlenné a konfrontációt azzal, hogy meg akarja semmisíteni mindazt, ami a nagai rend volt, hogy új sith eszméket kergessen helyette. - Felség, ismeretlen hajók léptek a rendszerbe! - jelentette az egyik tiszt, némi idegességgel a hangjában, ezzel kizökkentve Hirot a gondolataiból. A herceg rezzenéstelen arccal pillantott a taktikai kijelzőre. - Azonosították már magukat? - kérdezte jeges nyugalommal a hangjában. Bár nem mutatta, igencsak rosszul jött volna nekik egy ellenséges erősítés, de ez az egész nem vallott volna fivérére, ráadásul mások se informálták bármi hasonló lehetőségéről. Mi van, ha annyira rosszul rángatta a szálakat, hogy azok a nyaka köré tekeredtek és most megfojtják? - A regiszter szerint törvényen kívüliek - felelte a tiszt, majd hirtelen elhallgatott, és közelebb hajolt a kijelzőhöz, mintha maga sem hinné el, amit lát. - Az IFF-jük baráti jeleket sugároz. Tüzet nyitnak a császári erőkre. - Ennyi nekem elég. Nem lehetünk túl válogatósak - felelte Hiro, és haloványan elmosolyodott. Ha ez a dolog őt meglepte, el sem tudta képzelni, milyen arcot vághat most öccse. Kezét összefonta maga előtt, és úgy figyelt tovább. - Felség, a konföderációs erőknek új parancsnoka van - futott be most jelentés a kommtiszttől. – Egy bizonyos Gregor ke Halbegardia. Az erőik rendezik a vonalaikat. - Nocsak, a kamik roppant szórakozott kedvükben vannak ma - jegyezte meg a herceg, mintha csak humorizált volna, de csakugyan nem számított ilyen mozgalmas összecsapásra. - Így rendezni tudjuk a sorainkat. - Kitashirakawa herceg összegyűjti a szétszóródott cirkálóinkat, hogy megtámadhassa az ellenséges vezérhajót - továbbította a kommtiszt az üzenetet, de ez már korántsem tetszett annyira Hironak. Ugyan a Yamato alsó fele sebezhetőbb volt, nem véletlenül ott kapott helyet a Vaspajzsként emlegetett Urio ellentengernagy flottája. De mivel erőik lekötötték a jobbszárnyat, és a kalózoknak köszönhetően a balszárnyat is, ez csakugyan jó lehetőségnek kínálkozott. - Remélem, tudja, mit csinál - mormolta az orra elé. Ha a herceg és teljes flottája odaveszik, az nem várt és felettébb kellemetlen fejlemény lett volna. Ugyanakkor a vonalaik rendeződtek, és újra csatának lehetett nevezni azt, ami az űrben folyik, nem pedig mészárlásnak. - Felség... valami történik a kommunikációs vonalainkon... Ezt hallania kell - pillantott fel a kommtiszt zavartan. Hiro intett, hogy hangosítsa ki, mire Mikasa hangja csendült fel, egy rövid ismertetés erejéig, majd énekelni kezdett egy igencsak fülbemászó popzenét. Hiro nem ismerte korábban a dalt, de most hogy meghallotta, valahogy úgy érezte, sokkal összeszedettebbé válnak a gondolatai, kitisztultabbá a tudata. A jelenlévő tisztek ugyanakkor zavartan pillantottak össze, majd a hercegre. - Zavarja a vonalaikat - jelentette ki az egyikük, mire egy másik felbátorodva hozzátette. - Talán valamiféle csel a császár részéről? - A sugárzás nem a Yamato-ról érkezik, hanem az egyik törvényen kívüli hajóról - felelte a kommtiszt, ezzel eloszlatva a tiszt kételyeit. Hiroyasu fejében elég hamar összeállt a dolog: Alia és társai végül mégiscsak sikerrel jártak Mikasa kiszabadításával, aki most már a hajójukon volt. Ugyan ezt az éneklés dolgot nem értette, húga bizonyára nem tett volna ilyet nyomós ok nélkül. A vörös hajú jedilány nem is olyan régen körbereptette ezen a helyen, ki tudja mi mindenre lehet még képes az a bizonyos Erő, amit használnak. - Lekapcsoljuk a forrást? - pillantott rá a kommtiszt, utasításra várva. Hiroyasu a taktikai térképre pillantott, és úgy tűnt, jobban állnak, mint pár pillanattal ezelőtt. Ennek persze számos oka lehetett, de mi van, ha húga dalának is köze van hozzá? Végül csak megrázta a fejét. - Hagyják, hadd folytassa - felelte, elejét véve a további vitának. Nem kifejezetten volt a stílusa ez a zene, de ha hozzájárul a jó morálhoz, akkor akár az Erő nélkül is sok segítség lehet a győzelemben. - Sugározzák tovább az összes baráti vonalra! *** Saalia kellemesen elidőzött a Yamaton. A hangár után még néhány emeletet haladt lefelé. Aztán már csak elterelésként vágott egy újabb lyukat a következő szintre, mivel tudta, hogy a sarkában van egy szakasz katona, akikkel bár elbánhatott volna, de úgy nagyobb esélye volt annak, hogy túl sokan zúdulnak rá egyszerre. Miután sikeresen elterelte őket más irányba, visszatért oda, ahol korábban húgával behatoltak a hajóra. Szerencsére nem volt forgalmas része a hajónak, így az űrruháik még mindig ott voltak. Sajnos akárhány helyet talált hajókkal, mind tele volt katonákkal, így nagyjából lehetetlen lett volna észrevétlenül elkötni akár egyetlen kisebb gépet is. Így először azt gondolta, hogy űrsétára megy. De hamar rá kellett jönnie, hogy az majdnem akkora hülyeség, mint űrruha nélkül az űrbe kimenni. Végül egy egészen merész ötlete támadt, de ahhoz szüksége volt az űrruhára. - Oké, Saalia eszement ötletei, sokadik rész... Kiment végül a zsilipen, amin bejutottak a hajóra. Szerencsére a Yamato elég masszív hajó volt ahhoz, hogy ne mozogjon túl sokat, így könnyen haladt kapaszkodóról kapaszkodóra. A hajó pajzsa ráadásul őt is megvédte, így találattól sem kellett féljen. Végül megtalálta azt a részt, amit keresett. A kilövőt, ahol azok az emberalakú robotok voltak. Egy közeli zsilipen hatolt be, majd az Erő segítségével felmérte a terepet. Az itteni kilövő sem volt kevésbé védett, így gondoskodnia kellett az észrevétlen bejutásról. Keresett egy jó rejtekhelyet, ami közel volt a kilövőhöz, majd egy közeli részen elrejtett egy apró távirányítású bombát, ami ugyan nem túl hatásos, de egy pár méteres körzetben kellően nagy kárt tud okozni. Ugyan nem szeret élni ilyesmivel, de mégis csak jó ötletnek bizonyult zsebre vágni, mikor útban voltak ide. Gyorsan elfoglalta a kis rejtekhelyét, majd felrobbantotta a bombát, ami egy őrizetlenül hagyott részt robbantott fel. Nem kellett sok és máris egy halom fegyveres rohant a helyszínre, köztük a pilóták egy része is a közeli kilövőhelyről. Kihasználva a terve sikerességét elő is bújt, majd a robotokhoz ment. Ugyan nem hagyták őket teljesen őrizetlenül, egy kis ládától ládáig lopakodással sikeresen megközelítette az egyiket, amire aztán fel is ugrott és akrobatikus ügyességgel felmászott rajta, majd bemászott a nyitott pilótafülkébe, amely a fej alatt, a mellkason kapott helyet. Már csak a pilótát kellett megvárnia. Nem is sokáig. Kint villogni kezdtek a kilövést jelző fények és máris szapora léptekkel visszatértek az előbb kicsalt pilóták. Az egyik természetesen oda mászott be, ahol Saalia volt, de nyilván eszébe sem jutott, hogy lehet itt valaki, mert rögtön az ülésbe ült és bekötötte magát. Saalia egyelőre meghúzódott és kivárt, és szerencsére a pilóta nem nézett körül alaposabban, mert ilyen kis térben nehezére esett volna leküzdenie az ellenfelét. Ő végigfuttatta az ujjait a billentyűkön, mire aktiválódott a gép képernyője, és az eddig kicsit előrecsúszott mellkasi pilótafülke most visszahúzódott a gép belsejébe, és már csak a képernyők fénye világította meg a belső teret. A pilóta bedugta az azonosító kártyáját a terminálba, mire a főmonitoron megjelent egy sor nagai karakter, illetve a GUNDAM felirat is, majd a YoRHa logója, alatta a kicsit sem nagyképű „Dicsőség a Császárnak” felirattal és végül egy sor adat. Végigfuttatta a tekintetét rajtuk, majd megnyomott egy gombot, és előre tolta az egyik kart, mire a gép lába felemelkedett és lépett előre egyet. Saalia igyekezett kifigyelni a kezelés módját, és nagyjából rájött, hogy a két kar mire működik, mire a gép ráállt a katapultra, és guggoló pozíciót vett fel vele a pilóta. A twi’lek összeszorította az ajkait, mivel sejtette, hogy ami most következik, az roppant kellemetlen lesz. A gép megdöbbentő sebességgel lőtt ki a hajó oldalából, és Saalia örülhetett, hogy kis helyre volt bepasszírozva, mert különben biztosan a szélvédőre kenődött volna, így viszont az ülés hátában megkapaszkodhatott. Néhány pillanatig tartott csak a kilövés, de úgy érezte, hogy odabent minden belső szerve helyet cserélt. Arl ezért biztos valami díjat kap, ha megvizsgálja, próbálta elterelni a gondolatait arról, hogy mennyire is okádhatnékja van. A pilóta felkapcsolt néhány kapcsolót, mire a kiegyenesedett gép lábai megmerevedtek, és a hátulján lévő két hajtómű aktiválódott, majd a már fellőtt társai mellé manőverezett. Úgy gondolta, a legokosabb, ha egyelőre nem tesz semmit. Ha mindenki azt hiszi, hogy minden rendben, akkor nem kezdenek rögtön aggódni. Inkább a gép kezelését figyelte, amennyire lehetett. Ez most egy gyorstalpaló önképzés volt. A pilóta egy fiatal nagai lány volt. Hogy mit beszél, azt nem értette, mert nagaiul kommunikált a társaival. Az Erőn keresztül figyelte, mennyire került már távol a Yamatotól. Végül, amikor elég távolinak érezte már Enz jelenlétét, óvatosan felemelkedett és az Erőt használva elaltatta a lányt, majd kiemelte a pilótaülésből és a falon lévő egyik dobozból, ami nyilván kis gyorsszerelésekhez tartalmazott dolgokat, kivett egy kábelt, amivel hátul össze is kötötte gyorsan a lány kezeit és lábait, arra az esetre, ha időközben magához térne. Mindezt annyira gyorsan vitte véghez, hogy a többi gép pilótája csak egy rövid lemaradást vett észre. De aztán Saalia beült a pilótaszékbe és átvette az irányítást. Elsőre kicsit sok kakaót adott neki, így majdnem nekiment az előtte haladónak. De aztán nagyjából kezdte érezni, mennyire érzékeny a kezelőfelület. Egyelőre még csak repült a többiekkel. Ki kellett várnia a megfelelő pillanatot. A csatát figyelve arra lett figyelmes, hogy a herceg serege és még a Fekete Nap hajói is valahogy összeszedték magukat. - Bakayarou! - hallatszott a belső kommban, ahogy Saalia átvette az irányítást és majdnem nekiütközött az előtte haladónak. Nem kellett fordítóprogram ahhoz, hogy felfogja a kifejezés jelentését (azért a biztonság kedvéért bekapcsolta azt), és felemelte a gép egyik kezét, mintegy bocsánatkérésképpen. Nemsoká úgyis szétlövi őket, de azért nem akart bunkó lenni előtte, mert az igencsak sportszerűtlen dolog lett volna. - Nézzük csak - mondta maga elé, és próbálta utánozni a pilóta mozdulatait, miközben a két géppárból álló alakzat többi része fordulni kezdett, ő pedig kissé lemaradva követte őket, majd hirtelen gázt adott, mire elhúzott a párja előtt, újfent majdnem magával víve a mechája egyik felét. - A császár fényes valagára, mi a fenét csinálsz, Yukina? - hallotta a kommon keresztül a feldühödött hangot. - Megártott az indulás előtti szaké? - Elég legyen! - csattant fel egy másik hang, valószínűleg az egység parancsnokáé. - Mindenki rendeződjön vissza alakzatba! - Ha! - vágta rá azonnal a másik, és felgyorsított, hogy utolérje Saaliát, majd a sarkában állt meg. - Ott nem leszel jó helyen - mormolta maga elé, ahogy a hátsó kamerára pillantott. - Takemikazuchi 07-es osztag, csatlakozzanak a Shinigami 03-as osztaghoz és pusztítsák el az ellenséges vezérhajót, mielőtt csapást mérhetne ránk! - érkezett a parancs egyenesen a Yamato-ról. - Hallottátok, cél a Kawanakajima cirkáló. 70 fokos fordulás! - adta ki az utasítást a parancsnok, mire a gépek egyszerre fordultak, Saaliát kivéve, aki túlságosan élesen és gyorsan fordult, így újfent a társa elé vágott. Saalia rákoncentrált kicsit az Erővel, hogy jobban menjen a vezetés. Lássák a többiek, hogy kezd magához térni, legalább nagyjából. Azt nem tudta, mi az a szaké, de a szöveg alapján valami szeszes ital lehetett. Vezetés előtt isznak. Szép dolog. Igazából kedvére való társaság volt. Nagy kár, hogy nem egy oldalon álltak. Viszont nem szándékozott senkit sem megölni, ha nem muszáj. Elkezdte futólag tanulmányozni a gépeket, remélve, hogy felfedez némi gyenge pontot, amit eltalálva megbéníthatja őket. Természetesen túl sok gyengepontjuk nem lehetett, hiszen ezek valamiféle harci robotok voltak. - Jól van, menjünk csak közelebb, majd akkor szétcsapok köztetek - mondta halkan. Ha lett volna egy kis ideje, talán jobban ki tudja tapasztalni a kezelést. Kénytelen lesz a lényeges dolgokat élesben megtanulni. Csak egy megfelelő méretű fénykard hiányzott a robot kezeiből és biztos a siker. Így kénytelen lesz a lőfegyverekre és a pofozkodásra hagyatkozni. Bár az is kellően szórakoztató. Abban bízott, hogy a szövetséges hajók rá nem fognak lőni, ha látják, hogy a többi robot ellen van. Saalia hiába tanulmányozta a harci robot felépítését, nem igen talált olyan pontot, ahová érdemes lenne lőnie a megfelelő hatás érdekében. Az bizonyos volt, hogy a mellkasi részben volt található a pilóta fülke és a reaktor, és ennek megfelelően a legerősebb páncél itt védte, és a reaktor előreugró része kissé groteszk, négyszögletes megjelenést kölcsönzött a gépnek. A kezek és lábak illesztéke volt a leginkább veszélyeztetettnek tűnő, de ilyen gyorsan mozgó gépeknél még az Erő se volt garancia arra, hogy eltalálja őket. Az előtte lévő célzóképernyő ebben pillanatokon belül életre kelt, és vörössel jelölte be az ellenséges gépeket és hajókat, köztük az előttük lévő célpontot is. - Zerok elfogópályán, 11-8-7-es vektoron - hallotta az eddig csendben lévő tagok, egy másik nőt megszólalni. - Harci sebességre gyorsítani! - jött az utasítás, és a gépek hátulján lévő hajtóművek fényes felizzottak, majd a gépek elhúztak előre, és Saalia is sietve követte a példájukat. A Hiropárti nagai vadászok kétszeres túlerőben voltak, és bár ez egy remek pillanatnak tűnt az átállásra, a vadászok száma rohamosan fogyni kezdett, ahogy az osztag tagjai a géptestbe épített kisebb teljesítményű lézerágyúkkal megsorozták a támadókat. A gépeknek esélyük se volt, és még nem is a kezükben lévő, mobil turbólézereknek tűnő fegyverekből kaptak sorozatot. Saalia csak döbbenten figyelte, ahogy a nyolc támadógéppből hét pillanatokon belül eltűnt egy vöröses-narancsos tűzfelhőben. - Jíhá! - hallotta az öröm kiáltást párjától a kommon keresztül. - Yukina, az egyik feléd tart! - figyelmeztette a parancsnok, és Saalia csakhamar felfedezte a gépet, ami társai pusztulását látva úgy tűnik össze készült ütközni vele, hogy legalább bosszúból az egyiküket magával vigye. Saalia hamar rájött, mi a célja a másik pilótának. Kár lett volna az Erővel próbálkozzon, mert túl gyorsan közelített és fel volt zaklatva az elméje. Ami persze nem meglepő, de ő sem akarta megölni. Végül kinyúlt a gép felé és az Erővel megragadta a vezérlőt, hogy eltérítse a pályájáról. A vadászgép egy íves kanyarral megfordult és menekülőre fogta. Vagyis így tűnt. Ez után a jedi a gépével adott le néhány lövést, de épp elvétette pár ügyes kitérő manőver miatt. Végül beszüntette a tüzet, gondolván nem érdemes egyetlen vadászgépre pazarolni az időt a többiek szemében sem, hisz az imént kaptak parancsot, hogy a vezérhajót kell megsemmisíteni. - Ma nem vagy túl jó formában, Yukina. Tényleg nem tett jót az a szaké - jegyezte meg az egyik társa. - Hadd menjen, vissza alakzatba és irány az ellenséges vezérhajó - adta ki az utasítást a parancsnok. A gépek újfent célirányba álltak, és folytatták az útjukat. A célpontokat kijelzőn megjelenő újabb színek egy másik négyes osztagot mutattak, baráti jelzéssel ellátva, akik egy ellenséges formáció körül köröztek, pusztítva az ellenük küldött vadászgépeket és a két fregattot, amit útjukat állta. - Az árulók sokkal összeszedettebbnek tűnnek - jegyezte meg párja a kommban. - Nincs felesleges duma! - torkolta le azonnal a parancsnok. A két fregatt azonban még mindig ellenállt a robot támadóknak, hiába támadták folyamatosan, darabokat hasítva ki a hajóból. Egy szerencsés lövés eltalálta a támadók egyikénél lévő kézifegyvert, mire ő sietve elhajította azt, és egy a mobil turbólézer eltűnt a robbanás felhőjében. A gép egy pillanatra megtorpant, majd az egyik kezével az egyik rekeszhez nyúlt, és előhúzott egy henger alakú tárgyat és aktiválta. Egy hosszú energiapenge tűnt elő belőle, ami legalább annyira nem volt igazi fénykard, mint a császári testőrségnél lévő hasonló fegyverek, de a masszív energianyaláb gond nélkül szelte ketté az egyik hajót, mire robbanások sorozata futott végig a fregatton. - Ez fog kelleni nekem - jegyezte meg Saalia, és sietve végigfutott a kelezőképernyőn, amíg meg nem találta az erre utaló ikont. Megnyomta a gombot, mire a gépe keze mozogni kezdett és a hátán lévő rekeszbe tette a fegyvert, majd oldalról előhúzta a kardját és lilás fénnyel aktiválta azt. - Viharrobot? Robotvihar? Robostorm? - morfondírozott el a megfelelő néven. - Saalia 2.0? - Elég agresszív vagy ma Yukina - ugratta újra a párja. - Dupla adag szakét kaptál, mint legutóbb? A gépek robogtak tovább a céljuk felé, és a gépe rendszere hangosan jelezte, hogy beléptek az egy halomban lévő cirkálók fegyvereinek hatótávolságába. A hajókról azonnal lövések indultak feléjük. - M-részecskéket aktiválni! - hallatszott a parancsnoktól, azonban semmi látható változás nem történt. Leszámítva, hogy az érzékelők elkezdtek hiányos adatokat jelezni a többi gép részéről. Saalia is sietve lenyomta a gombot, és a levegőt is visszatartotta, ahogy azt figyelte, hogy a többi gép egyike se tér ki a lövések elől. Nyugalmat erőltetett magára, és nem rántotta félre a kormányt, még akkor se, amikor az utolsó kitérés lehetőségét jelezte a gép. A turbólézerek lövedékei aztán ártalmatlanul oszlottak szét előttük, mintha csak egy láthatatlan erőtér állította volna meg őket. - Ez a kedvenc részem - jegyezte meg társa, hallható elégedettséggel. A párja aztán tüzelésre emelte a mobil turbolézerét, de nem történt semmi. Újfent a csapat negyedik tagja szólt közbe. - Ne próbálkozz, te idióta, a mező mindkét irányba hat! Saalia is érzékelte ezt, ugyanis a nála lévő energiapenge is teljesen megszűnt működni, hiába volt aktiválva. Ahogy a többi robottal együtt helyben voltak, úgy ítélte, hogy ideje akcióba lépni. Persze először is ki kellett várja, míg mindenki deaktiválja azt az m-részecskét, vagy mi a fenét. Addig feleslegesen próbálkozik bármivel. A kijelzőn lévő alaprajz alapján a robotok feje volt a leginkább érzékeny pont. Tehát a feladat adott volt. Fejetlenséget kellett csináljon, több értelemben is. Felfedezte, hogy a fegyverarzenál része még két fémpenge is, így a robot másik kezébe azt vette elő. - M-részecskéket deaktiválni! Adjunk nekik! - adta parancsba az osztag parancsnoka. - Ó, adni fogok, ne aggódj - jegyezte meg Saalia vigyorogva, az energiapengét a robot elé tartva. Az energiamezők megszűntek és ismét aktiválni tudta az energiapengét. A parancsnok gépe felé fordult és egyetlen jól irányzott vágással leválasztotta a robot fejét a testéről. - Yukina, mit művelsz? - kérdezte döbbenten az egyik társa. - Yukina szundizik. Az én nevem Saalia. De hívhattok Viharrobotnak is - mutatkozott be gyorsan, miközben megfordult a másik két robot irányába. Az épp vele szembe lévő társa lövésre emelte a robot kezét, mire Saalia robotja elengedte az energiapengét és megfogta az imént levágott fejet, hogy rögtön hozzávágja a tüzelni készülő ellenfelére. Már nem hallotta a kommunikációjukat. Más csatornára kapcsolhattak. Megérezve a veszélyt ismét aktiválta az m-részecskéket, így védve ki a másik robot felől érkező lövéseket. Az energia pengét ott hagyta és a fémpengét használva vette célba az ellenfelet, aki bár próbálta elkapni az ellene irányuló pengét, de Saalia végül kitért a robotjával és mellé került, majd a pengét beledöfte a robot vállába és lefeszítette a sérült karját. A penge maradt, helyette a leválasztott kart fogta meg a robotja két kézzel és elkezdte a lekarolt gép fejét szétverni vele. Két ellenfele gyorsan kiesett a harcból: a parancsnoki gép mozdulatlanul lebegett az űrben, körülötte a letört fejrészből származó fémtörmelékkel, míg a párja gépe is gyorsan megadta magát a leszakadt kézből származó ütlegelésnek, amely teljesen felismerhetetlenné alakította a fejrészt, minden érzékelőt összezúzva benne. Már csak egyetlen célpont maradt, aki azonban nem tétlenkedett, és maga is kést húzott elő, majd harci sebességre gyorsulva becélozta Saalia hátát a nála lévő késsel. A jedi érezte az Erőn keresztül a támadást, és sietve megfordult, de a mögött lévő gép épen maradt még annyira, hogy megragadja a kezét, így mozdulni se tudjon, bármennyire is erőlködött. - Bármit is tettél Yukinával, megfizetsz érte! - hallotta az igencsak töredezett és gépi zajtól terhelt hangot a kommon keresztül, valószínűleg azért, mert a kommunikációs rendszereket is sikerült súlyosan megrongálnia. - Ha ennyire fontos neked, akkor javaslom, ne nagyon pattogj, mert itt szundikál mögöttem, hátrakötött kézzel. Ha elpusztítod ezt a gépet, őt is megölöd - magyarázta, miközben próbálta szabaddá tenni a gépe kezeit. Talán még az ellenfelének is feltűnt, hogy szándékosan nem okozott végzetes kárt a másik két gépben. Mármint annyira végzeteset nem, hogy megsemmisüljenek. Ennek a seregnek a nagy része nem is tudja, hogy egy sith nagyúr a császáruk. Legalábbis, ha Oda nem értette, ki az az Enz, akkor az egyszerű katonák hogyan is tudhatnák? Így aztán továbbra is törekedett arra, hogy csak harcképtelenné tegye, akit lehet. Mondjuk most pont nem lett volna értelme ecsetelni a másik gép pilótájának, hogy rossz úton jár. Végül taktikát váltott, nem a kezeit használta, hanem a fejrészben lévő fegyverekkel vette célba a másik gép fején lévőeket. Ahogy a gép fejébe épített lézerágyúk életre keltek, Saalia kénytelen volt realizálni, hogy ezeket kisebb célpontok ellen tervezték, ugyanis a lövedékek ártalmatlanul pattantak le az egyre jobban közeledő robottestről. Egyik kezét ugyan képes volt még mozgatni, arra biztosan nem maradt volna már ideje, hogy elővegye a nagyobb mordályt a hátsó rekeszből. Amilyen sebességgel a csapat utolsó ép tagja közeledett, pedig arra következtetett, hogy ha el is találja az energiakardjával, a test ugyanúgy beleütközik az övébe, és akkor nézhet új robotjátékszer után. - Nocsak, néha magam is le tudom nyűgözni - húzódott széles mosoly az arcára, ahogy rájött a tökéletes megoldásra. Oldalra fordult, és megragadta a másik mecha őt tartó ép kezét, majd az oldalsó manőverező fúvókákat bekapcsolva felgyorsult, és egy éles fordulással egyenesen a támadója útjába lendítette az immobilizált testet. Ő néhány másodpercig még kitartott a támadási terv mellett - vagy esetleg nem reagált a meglepődéstől, de az utolsó pillanatban félrehúzta a gépét, így a kezében tartott penge ártalmatlanul suhant el mellette. De a gépe alsó testét nem tudta már időben félrefordítani, így az belerobogott a másik robottestbe és egyszerűen szétzúzódott, csúnya horpadást hagyva a másik mell páncélon. Saalia gyorsan ellenőrizte az adatokat, és úgy tűnt, a benn ülő pilóta könnyű sérülésekkel megúszta, de elvesztette az eszméletét. Míg a másik támadója is az ütközés következményeivel volt elfoglalva, ő gyorsan odamanőverezett mellé, és kését beledöfte a gép fejrészébe, ezzel ártalmatlanítva azt. Szinte alig végzett, mikor egy turbólézer sorozat húzott el a géptest mellett, és ahogy felpillantott, észrevette a másik négyest, amely célba vette őt. - Egy perc pihenőt se hagytok - sóhajtott fel. A gépek ugyanazt a taktikát alkalmazták, mint az előbb ők, két darab párban repültek, és sajnos ez azt jelentette, hogy meg kellett osztania a figyelmét, ha nem akart kellemetlen hátulról jövő élményekre szert tenni olyasvalakitől, aki nem Abren volt. Tisztában volt vele, hogy a meglepetés ereje nélkül aligha bánhat el ennyi ellenféllel jelen körülmények között. De ez nem jelentette azt, hogy meg sem próbálja. Kirántotta a fémpengét a mecha fejéből, majd elhajította az egyik közeledő irányába. Az ellenséges gép kitért, de így is okozott neki némi sérülést a fegyver. Azonban nem eleget ahhoz, hogy ne kelljen miatta a továbbiakban aggódnia. - Hát űrporrá lenni nem a legszimpatikusabb halál... A két szemben lévő ellenség ismét tüzet nyitott rá és mivel nem akart a kitéréssel bajlódni, egyszerűbbnek vélte ismét aktiválni az m-részecskéket, aminek hatására sértetlenül megúszta a lövéseket. Aztán pedig felemelte az épp üres kezét és ökölbe szorítva középsőujjat mutatott nekik. Ezt követően megindult feléjük, nem foglalkozva a másik kettővel, akik időközben mögé kerültek. Mielőtt odaért, kikapcsolta az m-részecskéket és aktiválta az energiakardot, de ezúttal az ellenséges gép pilótján volt a sor, hogy ezt a taktikát alkalmazza, így az energiakard sajnos nem segített. Viszont a szabad kezével így is be tudott vinni egy ütést a másik gép fejére, ami minimum a rendszerek megingásához vezethetett. Ekkor viszont az ő gépe kapott találatot a hátába, mire a kijelzőn megjelentek a sérüléseket jelző adatok. Nem volt végzetes a sérülés, de abban biztos volt, hogy ettől sokkal több találatot nem bír ki az egység. - Oké... Taktikai visszavonulás! Ismét aktiválta az m-részecskéket és arra indult, amerre korábban akartak együtt menni. Mielőtt ilyen csúnyán összerúgták az űrport. Kár, szép barátságnak ígérkezett. A terve egy rövid ideig jónak tűnt. Noha az üldözői lőttek rá, a pajzs miatt ez nem okozott gondot. Az már inkább, hogy az egyik korábbi találat végül mégis célt ért, mivel valami vezeték megsérült a gép hátában és kigyulladt. Aminek a vége az lett, hogy a védelme kikapcsolt. Így újabb találatokat kapott. De némi manőverezéssel még képes volt úgy haladni, hogy ne találják el újra. Viszont a gép rendszerei kezdték megadni magukat. Hiába próbált távolodni, üldözői csak nem akartak leszakadni, és hiába esett neki a többi gépnek korábban, a cirkálók is szüntelen tüzeltek rájuk, talán abban a reményben, hogy le tudják szedni a többi gépet, ami őt üldözte. Hiába próbált manőverezni a legjobb tudása szerint, nem vehette fel a harcot a siker reményében azokkal szemben, akik ezeken a gépeken edzettek már ki tudja mióta. Gépét nem merte közelebb manőverezni a cirkálókhoz, ezért velük párhuzamos pályán haladt, abban a reményben, hogy üldözőit le tudják szedni néhány szerencsés lövéssel. - Talán ha tudnék nekik szólni - merült fel benne, és sietve tekergetni kezdte a kommunikációs csatornákat. Hirtelen meglehetősen kellemes, ritmusos zene, egy duett csendült fel, és Saalia magát is meglepő gyorsasággal rántotta félre a kormányt, elkerülve az egyik sorozat összes lövését ezáltal. - Szóval beépített rádió is van benne? Versta biztos örülne a zenei kínálatnak. De nem igen volt ideje kivárni, tovább vezette a gépét, és örömmel konstatálta, hogy egyik üldözője csakugyan találatot kapott, és az üldözést megszakítva leszakadt a többiektől. Ugyanakkor hárman még mindig követték, és a kijelzők alapján nem volt túl sok idő hátra, míg kiérnek a cirkálók lőtávolságából. A gép műszerei egyre jobban kezdtek visítani, ahogy a sérült gépet tovább erőltette, és egyértelművé vált, hogy ugrania kell. Talán már nem fognak vele foglalkozni, ha a gép elpusztult, gondolta magában, és hátrapillantott a még mindig ájult pilótára. Nem hagyhatta a sorsára, ebben biztos volt. Átmászott a pilótaszéken, a hátára vette a lányt, és a kezeiről lógó köteleket felhasználva rögzítette a kezeit a mellkasa előtt. Ha véletlenül felébredne a lány, valószínűleg egyikük sem tudta volna eldönteni, melyik a kínosabb szituáció. Előre fordult, és megnyomta a katapult gombját, mire a mellkasi rész kirepült a gép többi részéből, és csak a monitoron keresztül láthatta, ahogy gépe maradéka megsemmisül egy újabb sorozattól. Felhúzta magára az űrsisakot, és ellenőrizte, hogy a lányon is megfelelően legyen, majd egy kar elfordításával kinyitotta a vészajtót, és kiugrott az űrbe. lőtte nem volt semmi, csak a végtelen űr. Az irányokat nézve a bolygó éppen alattuk volt. Persze mindegy is, hisz esélytelen volt bárhova eljusson űrruhában még egyedül is. Az egyetlen reménye az volt, hogy sikerül az Erőn keresztül Verstát értesítenie. Így a tűzvonal szélén talán fel tudják venni, gondolta. Aztán mielőtt ráhangolódhatott volna tanítványa keresésére, a három még üldöző gép szétlőtte a pilótafülkét, ami fel is robbant. Mivel még elég közel voltak hozzá, a lökés ereje ellökte őket a mélyűr fele. Ez egyben szerencse is volt, mert hátra pillantva látta, hogy a gépek megfordulnak és visszaindulnak a dolgukra. - Oké... Vajon mennyi idő így Coruscantig elmenni? Azt hiszem ennyire még én sem vagyok türelmes... Koncentrálni kezdett. Illetve csak akart, mert váratlanul újabb hajók léptek be a rendszerbe. Pont előttük. - Óóóó... banyek… - morogta, majd egyszerűen felkenődött a hajó hidjának üvegére. Yukina persze megúszta az érkezés elejével. Ahogy bepillantott a hídra, morcos sötétbőrű nők kisebb seregét vette észre, amint ő rá merednek. Na persze volt, aki a műszerekkel volt elfoglalva, de mégis elég furcsa jelenet volt mindkét oldalon lévőknek. Saalia zavarában elmosolyodott és integetett nekik. Remélte, hogy nem Enz oldalán állnak. Az elég kellemetlen volna. Mármint azon túl, hogy egy hajó ablakára kenődött az imént. A harcosok, akiknél valamilyen furcsa okból lándzsák voltak, néhány pillanatig rámeredtek, míg egyikük, aki valamiféle vezetőnek tűnt, egyik ujjával hirtelen felfelé kezdett mutogatni. Saalia követte az ujja vonalát, és észrevette, hogy a plexitől kissé feljebb kinyílt egy zsilipajtó. Szívesen köszönetet mondott volna, de nem különösebben ismerte az erre vonatkozó jelzést, így hát szép lassan mászni kezdett felfelé, egészen addig, míg el nem tűnt az üvegfelület alóla, és felért a hajó tetejére. Ahogy felkelt, látta maga körül a csatát, ami majdnem olyan látványos volt, mint az, amit akkor látott, amikor Kaur szobrának köszönhetően átkerült egy másik tudatállapotba. Ugyanakkor ez nem egy Myker Bray-holofilm volt, és minden egyes robbanás százak halálát jelentette, és ezt az Erőn keresztül is pontosan érezte. Ez legfeljebb Enz számára lehetett kellemes érzés, talán ahhoz hasonló, amikor azt a sith libát tömi, na nem mintha értett volna a kettő közül bármelyikhez is. De most aligha volt ideje ezen morfondírozni, és a zsiliphez lépett, ami egy szervízalagúthoz vezethetett, ugyanis csak egy létre vezetett le. Saalia mászni kezdett lefelé, és ahogy az utolsó lépcsőfokokat kihagyva leugrott, egy ajtó előtt találta magát. Bezárult mögötte a zsilip, és egy szkenner futott végig a szobán halk zümmögéssel, majd levegőt kezdtek pumpálni a helyiségbe. Ennek zajára azonban úgy tűnik, korábbi útitársa is kezdett ébredezni, és a hirtelen jött mocorgás eléggé kellemetlenül érintette. - Nem tudnál még egy kicsit pihenni? - kérdezte halkan, és már azon volt, hogy az Erő segítségével még kicsit visszafekteti Yukinát pihenni, mikor a lány úgy ugrott fel, mintha csak előtte víz alatt lett volna, jobb híján Saalia melleibe kapaszkodva, hogy kinyomhassa a testét. A mozdulat olyan hirtelen jött, hogy a twi'lek egyensúlya meginogott, és pár ügyetlen lépést követően előre dőlt, éppen abban a pillanatban, amikor kinyílt az ajtó. Szerencséjére éppen elkerülte a szigorú sötétbőrű nők rá szegezett lándzsáját, és egyenesen az egyikükre dőlt, a földre víve őt. Eközben a már magához tért Yukina se állt le a kapálózással, szabadulni akart, de mivel kezei Saalia mellkasán voltak összekötözve, ez lehetetlen lett volna. A lány erősen megszorongatta a twi'lek melleit. Más körülmények között Saalia talán örült volna a kézjátéknak. Főleg, ha mondjuk Abren tesz vele hasonlót. Bár Yukina aranyos lánynak tűnt, már amennyit látott belőle, szóval még akár el is tudta volna képzelni vele a dolgot. De gyorsan befejezte a fantáziálást és a mellkasához nyúlt, majd megfogva a lány csuklóit kibújt alóla, miközben a hajó legénysége fogta őt. Saalia végre talpra tudott állni és ismét végignézett az ittlévőkön, akik ismét rászegezték a fegyvereiket. Ketten pedig Yukinát állították talpra és a lány a fegyveresek láttán erőt vett magán, hogy lecsillapodjon. - Üdv! Saalia vagyok - mutatkozott be röviden, majd folytatta - Szép nagy hajótok van. Gyakran jártok erre? A harcosok továbbra is fegyvert szegeztek rá, és Saalia most néhány pillanatig megszemlélhette őket jobban. Valamiféle szokatlan kinézetű páncélt viseltek, és a hajójuk fejlettségéből ítélve, a náluk lévő fegyverek sem egyszerű lándzsák voltak csupán. Még sosem hallott hozzájuk hasonlóról. A harcosok mozdulatlanságából ítélve abban is kezdett kételkedni kezdett abban, hogy egyáltalán értik a basicet. Talán csak véletlenül keveredtek ide, amikor galaktikus piknikre indultak, vagy valami hasonló. A harcos, akit letepert, egy szigorú arcú nő azonban előrébb lépett, és megszólalt. - Ayana, N'Gaku lánya vagyok - mutatkozott be. - A wakandai Sankofa Védelmezőktől. Te pedig mostantól a foglyunk vagy. - Nagyon szívesen fogolykodnék, de már meguntam a dolgot egy idej... - a mondatot nem fejezhette be, ugyanis a lándzsák közelebb kerültek hozzá. - Nos, ha ragaszkodtok hozzá. - Ragaszkodunk - felelte szigorúan, és a fejével intett, mire két harcos mellé lépett, akárcsak a Yukina mellett lévők, és két oldalról közrefogta. - Figyi, jól esik a törődés, de én már Abrené vagyok, és... - Abren? - pillantott rá Ayana, majd megálljt parancsot a kezével, mire a kezére bilincset tenni készülő harcos megállt. - Érdekes. Honnan ismered ezt a nevet? - Nos, ő az én barátnő...szerűségem - felelte Saalia kissé bizonytalanul. Elvégre eddig semmi ilyen kijelentést nem tett egyikük sem. - Attól tartok, nem egészen értem - felelte a wakandai nő. - Fogalmazzunk úgy, hogy nem vagyunk még egy pár... Egyelőre. Mármint csak találkozgattunk és alakul a dolog, aztán engem elraboltak és Nagin kötöttem ki. Hosszú mese. - Így már érthetőbb - felelte, de a többi jelenlévő nem volt olyan visszafogott, mint ő, és kuncogni kezdtek a magyarázaton, mire Saalia kissé zavarba jött. De szerencsére a parancsnok visszazökkentette a kerékvágásba. - És a lány? - biccentett a fejével Yukina felé. - A gép pilótája, amit elkötöttem. Aztán amikor a társai rájöttek, hogy nem ő vezeti, megtámadtak. Végül katapultálnom kellett. Utána meg elhagyni a pilótafülkét is, mielőtt szétlövik. Aztán a hajótok jött szembe. Innen tudod a folytatást - adott Saalia kimerítő magyarázatot. - Tehát az ellenséged, és mégis megmentetted - mondta, és sokkal inkább tűnt a mondat kijelentésnek, mint kérdésnek. - Szokatlan. - Nem szeretek ölni, ha nem muszáj - tárta szét a kezét Saalia, mire kissé túlságosan közel került az egyik lándzsához, így kissé visszarántotta. Az egyik wakandai az anyanyelvén mondott valamit, egyértelműen Saaliáról, de Ayanának címezve, aki ugyanolyan mogorva arccal bólintott. - A társam azt mondja, ha megesszük a szíved, elnyerjük a bátorságod - közölte vele, mire Saalia nyelt egyet. - Sajnálom, de a szívem már Abrené - próbálta menteni a helyzetet, mire az előző wakandai szélesen elvigyorodott. - Kimondta! - közölte vidáman, mire a jelenlévők újra kuncogni kezdetek, a parancsnok pedig haloványan mosolyogva lépett oda hozzá, és barátságosan megveregette a vállát. - Üdv a fedélzeten, Saalia, Abren szeretője - üdvözölte újfent. *** Enz döngő léptekkel lépett be a Yamato hídjára, amint elmúlt a közvetlen veszély, és érezte az Erőn keresztül a félelmet, ami a legénység felől rá irányult, még ha ránézni nem is mertek. Nem tűnhetett gyengének az alattvalói előtt, így a harcban szétszakadt ruháját már előtte lecserélte, elvégre ez isten nem sérülhet meg. - Jelentést! - adta ki az utasítást, mire Yoshiwara azonnal felé fordult. A félszemű admirális ugyanolyan nyugodt volt, mint mindig, jéghideg tekintete pedig még Enzben is kényelmetlenséget ébresztett. - Az árulók összeszedték magukat. A konföderációs erők segítségével visszaszorítottak minket, míg a váratlanul beérkező erősítésük lekötik a szárnyaikat - foglalta össze a helyzetet a tengernagy, de nem tűnt úgy, mintha különösebben aggasztaná a helyzet. Enz valahol igazat adott neki, hiszen az erőfölény az ő oldalukon állt, de kívánta túlságosan elhúzni a csatát. - Van itt még valami, amit hallania kell, felség - tette még hozzá Yoshiwara, majd intett a kommtisztnek, mire az egy zenét játszott be. Enz először nem értette a dolgot, és ha nem ismerte volna a tengernagyot, azt hitte volna, csak próbára teszi a türelmét. Mindenesetre intett neki, hogy magyarázza meg, mit kell ezen a nyálas popzenén hallgatni. - Ezzel vannak tele az árulók frekvenciái, kódolatlanul. Ha nem tévedek, kedves húga énekli - tette hozzá magyarázatképp. Mikasa annyit hadovált a pengékről meg egyéb tündérmesékről, talán azt hiszi, ezzel bármit elérhet. Kinyúlt az Erőn keresztül, a környező harcolók lelkét megérintve, és megdöbbenéssel vette észre, hogy az eddigi félelem és kétségbeesés helyét eltökéltség vette át, és keményebben küzdenek, mint előtte. - Szóval így állunk - morfondírozott el. Mikasa már próbálta a civil pilótákat is az Erőn keresztül elvezetni a veszélytől, amikor a rendszerbe értek, de most úgy tűnik eredményesebb módot talált a technika alkalmazására. Újra rettegést kellett költöztetnie az ellenség szívébe, és lesújtani a fejére, Hirora, mint eredetileg tervezte. Minél tovább küzd itt, annál nagyobb az esélye, hogy az a vén szenilis klón elbukik és a Sith Birodalom káoszba süllyed, akkor pedig az ő dolga is nehezebbé válik. - Felség, beérkező hívás, hatamoto parancskóddal - jelentette a kommtiszt, mire Enz jelezte, hogy kapcsolják képernyőre. A holovetítőn kékes színnel jelent meg Adisra képe, aki térdre ereszkedett. - Mester, a felszínen rajtaütöttünk az árulókon, és megöltük a Konföderáció vezetőit, de az Erőn keresztül éreztem, hogy bajban vagy - közölte a sebesült arcú chiss sith, aki egyik legodaadóbb tanítványa volt eddig. És igen figyelemreméltó kezdeményezőkészségről tett tanúbizonyságot azáltal, hogy ide követte az árulók nyomait, mi több, kárt okozott nekik. - Nincs bajom, mint láthatod. Egyszerűen megleptek az árulók, de veszélyben aligha voltam - jelentette ki, csak hogy elejét vegye bármiféle meginogásnak a saját oldalukon. - A hapanok még mindig nem avatkoztak be a csatába. Menj át a hajójukra, és sürgesd meg Charis királynőt. Ha végeztél, kövess a felszínre. - Parancsod szerint - hajtotta meg újra a fejét és az adás véget ért. Ekkor egy másik meglepetésvendég érkezett, méghozzá fizikai formában, ahogy Carl lépett a hajó hídjára. - Ifjú tanítványom, meglep, hogy itt látlak - jegyezte meg Enz mindenféle ünnepélyesség vagy öröm nélkül a hangjában, miközben kezét a fegyverére csúsztatta. Hogy a fiú él, arra kevés magyarázat létezett, és még kevesebb olyan, ami számára kedvező lett volna. De Carl nem támadott, ehelyett mélyen meghajolt. - Elengedtek a támadók, miután nem volt merszük hidegvérrel megölni. A feleségem jóvoltából - tette még hozzá a fiú a magyarázathoz, mire Enz még mindig háttal állva neki, elégedetten elmosolyodott. Bár szívesen elfogadta volna azt a kimenetelt is, hogy a húga megöli a fiút, és ezzel végleg a Sötét Oldalra sodródik, de így is jó volt. - A szentimentalizmusuk lesz a vesztük - jelentette ki, majd Yoshiwarára pillantott. - Kezdjen sugározni minden csatornára. Bejelentést teszek. És közben készítsék a felszíni csapatokat. Ha kell, Adumar minden egyes házát saját kezűleg teszem a földdel egyenlővé! - Igenis, felség - bólintott a férfi, majd továbbította az utasításokat. A zene hirtelen szakadt meg minden frekvencián, és ahol kép közvetítésére alkalmas berendezés volt, ott megjelent rajta Enz elszánt és dühös arcképe. - Jogos császárotok, uralkodótok és élő istenetek vagyok. Minden igazi alattvalómhoz és árulóhoz egyaránt szólok most. Bátyám, az áruló Hiroyasu herceg sokakat megtévesztett, és a sötétséget akarja igazságot hozó fényként mutatni. Bár ugyanazon apa nemzett minket, őt mégis megfertőzte az árulás és felkelt igaz uralkodója ellen. Ez a harc köztünk, két jövő, két végzet között folyik. Ideje, hogy mindezt formálissá tegyük, és az ősi nagai harcos törvénykódex, a bushido értelmében én, Puyí, Chun fia, a hatalmas Krizantém-nemzetség feje, az istenek fia, a legfőbb hadúr ezennel minden harcos füle hallatára kihívom az árulás és cselszövés mesterét, a hitványság királyát egy ősi párbajra, agni kai-ra. Harctérként az alattunk elterülő Adumar bolygóját jelölöm meg, a kihívás pedig mostantól él, követőink és fegyvereink arzenáljának minden egyes darabja bevethető. Győzzön hát az, aki alkalmasabb a Birodalom trónjára. Teikoku banzai! Az Enzet támogatók erők csatornája pillanatokon belül megtelt tenno heika banzai kiáltásokkal, a császár pedig elégedetten lépett hátra, és rakata pengéjére tette a kezét. Ezzel a fegyverrel győzte le az első császár minden ellenfelét, és most őt sem fogja cserben hagyni.
|
|
|
Adumar
Jul 9, 2018 19:35:03 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Jul 9, 2018 19:35:03 GMT 1
Jagged komplikált fordulóba vitte a Preybird-öt, amelyre válaszul az elsősorban nagy erejű frontális támadásokra és rakéta-özönre kialakított, masszív páncéltest és hajtóművei egyaránt masszív nyikorgással és tiltakozó recsegéssel válaszoltak, cserébe viszont elkerülték azt a nagai jelvényeket viselő, távolról egy birodalmi űrosztagos irreálisan felnagyított verziójának tűnő humanoid gépet – vagy inkább repülő rohampáncélt, helyesbített magában Jagged - , amelyik kipécézte magának a Szárny – osztag megmaradt gépeit.
- Na hát, azt hittem ilyesmik csak a mi kísérleti laborjainkban léteznek. – kottyantotta el magát Varvara a hátsó ülésen. - Meg a Mandalore álmaiban.. – mormogta Jag, miközben fejét tekergetve igyekezte követni a nagai humanoid űrhajók valószerűtlen fordulókból álló, leginkább táncra hasonlító mozgását. Aztán a nagai alakulat egyik tagja, ahelyett, hogy visszatért volna a Preybirdök üldözéséhez, felrobbant, amint kísérője rátámadt. - Kissé zavarosnak érzem ezt. – mormogta Jagged, megkerülve egy méretes nagai kísérőcirkálót, hogy ismét a nagai zászlóshajó legyen a lőterében.
- Visszatérhetek a pesznya-hoz, daragoj? – kérdezte Varvara, miközben kezeivel komplikált mozdulatot írt le a levegőben, mire egy, a semmiből előbukkanó, és Jagged kísérője felé tartó nagai torpedó hurkot írt le, majd becsapódott egy császári jelvényeket viselő Zeroba, amelyik akkor bukkant elő a Konföderáció helyi erőinek egyik igen csak megtépázott Nebulon C – osztályú fregattjának romjai mögül.
- Ha megnyugtat. – biccentett Jagged, ellenőrizve a Preybird torpedókészletét. Keserűen konstatálta, hogy bármilyen grandiózusan is repültek alakzata megmaradt chiss pilótái és saját önkéntesei, egyszerűen még ezekkel a robbanófejekkel telepakolt gépekkel együtt sem volt elegendő lőszerük arra, hogy használható rést nyissanak az ostromgyűrűn, legalább akkorát, amelyen keresztül biztonságosan kimenekülhetne egy, az Arisztokratákat szállító nyomorúságos transzport. A repülés és a nagai hajók megsorozása alapvetően szórakoztató volt – nem számítva persze a keserű tudatot, hogy már az elején elveszítették valamiféle szabotázs eredményeként Watherset és Thsennt -, de ugyanennyire értelmetlen. Fél tucat Preybird egyszerűen nem volt elég arra, hogy megváltotassa a hadrendet és a csata menetét. Most már ahhoz is túl kevesen voltak, hogy fedezetet repülhessenek a transzportnak, ha egyszer felszáll. Varvara eközben visszakapcsolt arra a csatornára, amelyen keresztül a már korábban is hallott, nagai nyelvűnek tűnő, mégis lendületes és lelkesítő dallam szállt a Hiroyasuhoz és Adumarhoz hű erők frekvenciáin.
- Az Erő van ezzel, aki énekel. – suttogta Varvara. Jag is könnyebbnek érezte a kezeit, szemei és többi érzékszerve még gyorsabban megtalálta a célpontokat, és még pontosabban engedték el az újabb és újabb rakétákat a nagai naszádok parancsnoki hídjai és tűzvezető központjai, vagy éppen induló és visszatérő bombázókkal megrakott hangárjai felé. De a robbanófejek egyre fogytak. Jagged átváltott lézerekre. - Te is tudsz ilyet? – kérdezte végül Varvarától. – Már unom a nagai nótát.. - Mozset bity. – mosolyodott el a hátsó ülésben Varvara – Bár úgy veszem észre, a chisseknek tetszik.
Jagged kipillantott a kísérői felé. Valóban, a Szárny – osztag gépei szinte megtáltosodtak. - Akkor csak nekem. – húzódott rövid mosolyra a szája a sisak alatt.
- Nas.. szov’jetsz’kij szoju pakr’ayet, bec’b mir ot Evropi.. – kezdett bele egy fülbemászóan, már – már szexuálisan kellemes, mégis lelkesítő dallamba. Jagged-nek fogalma sem volt, hogy merrefelé lehet a dalban szereplő Evropa – rendszer, és azt is sejtette, hogy eredetileg ezt valószínűleg markos, sisakos vostroyai férfiak énekelték az Első Nagy Háborúban, harcba menet a Cosra ellen, semmint filigrán, Erőérzékeny, ártatlan – illetve annak tűnő – jed’kák, de így is megborzongott, és újabb fordulóba vitte a gépet.
Most már tudatosan kereste a lehetőséget, hogy utat nyisson.. egy pontot, ahol kellőképpen meggyengíthetnék a nagai ostromzárat, ahol végre rádiókapcsolatba tudna lépni a szövetséges hajókkal, akár a Konföderáció, akár Hiroyasu egységeivel.. Váltogatni kezdte a csatornákat, miközben megmaradt másik két géppárját szabad vadászatra küldte, csak kísérőjét hagyta maga mellett, amikor a csata képe egyik pillanatról a másikra megváltozott.
- Szárny Kettő, erősítés érkezik, baráti azonosítókkal három – hét – nyolcon és négy – kilenc – kettőn is! – jelentette új kísérője, a szakasz egyetlen Inrokini – pilótája, Lehi matróna testőre. - Látom, vettem! – nyugtázta Jagged, elgondolkodva az új hajók felé pillantva. Igen, egyértelműen PuYi flottájára tüzeltek, de a konfigurációt nem ismerte fel minden esetben.. a felük legalábbis szedett – vedett, mégis pontosan tüzelő bűnszervezeti hajónak tűnt, olyasféléknek, mint amelyeket a jedik jelentettek Astoriasról, mielőtt elszabadult volna ott a pokol. A második flotta konfigurációját viszont fel sem ismerte.
Ez azonban részletkérdés volt.. az erősítés beérkezésével az ostromzáron rések keletkeztek, ahogyan több hajó megfordulni kényszerült, hogy felvegye a harcot a váratlan irányból érkező támadással. - Wiegand, vétel! – váltott azonnal csatornát Jagged, miközben visszafordult a bolygó felé, és maga után rendelte a megmaradt Szárnyakat is. – Wiegand! Megvan a menekülési vektor, ha hajón vagytok már, szálljatok fel, fedezünk titeket!
Statikus zörejt kapott csak válaszul. Jag idegesen szívta a fogát, miközben igyekezett minél jobban átsuhanni a harcolók középső és belső gyűrűin, remélve, hogy végre adástávolságba kerülhet a felszínhez. Remélte, az Arisztokratáknak odalent nem esett semmi bajuk..
...
A chiss vezetőket rejtő bunker előtt sűrű füst szállt fel, a füstből pedig két újabb fekete bőrpáncélt viselő alak lépett ki lassan, óvatosan, a kezükben tartott aranyszínű energiafegyverekkel hosszú, sárgás plazmacsíkokkal beborítva az ajtón lévő lőnyílásokat. Az előző kettőhöz képest, akiket Wiegand és Irgun pontos találatai végül leszedtek, mielőtt elérték volna az ajtót, közelebb jutottak, majd fedezéket kerestek az udvaron álló konténerek mögött, és máris repültek az újabb gránátok. - Földre! – vezényelt az idős birodalmi tábornok, amikor a füst- és hang-gránátok már éppen az ajtó előtt robbantak.
Az Arisztokraták és a chiss testőrség tagjai a földre vetődtek, a bunker ajtaja pedig dobhártyaszaggatóan megremegett.. és ellenállt. - Vi.. vissza! – tápászkodott fel Wiegand, készen állva, hogy halálig védelmezi a chiss vezetőket… és arra is, hogy ez az állapot vélhetően perceken belül el is érkezik. - Csak feltűnt valakinek, hogy itt lőnek ránk.. – jegyezte meg reménykedve Irgun. - Megint jön kettő! – kiáltott fel Wiegand, és a megmaradt kommandósokkal együtt tüzelni kezdett a lőréseken keresztül.
- Átkozott gránátok. – jegyezte meg az egyik chiss testőr, mézerpuskájával pontos találatot elhelyezve az egyik támadó mellkasán. A másik féltérdre ereszkedett, és pontosan oda küldte aranyló energiasugarát, ahonnan a lövés érkezett, át a lőrésen. A chiss eldőlt. - Vigyázz.. megint gránátok! – sziszegte Wiegand, majd valami berepült és koppant a földön, pont mellette.
A bunkert alapvetően nem felszíni gyalogos ostrom, hanem légicsapások és orbitális bombázás ellen tervezték.. nem voltak egymást átfedő, réselt lőállásai, vagy másodlagos védelmi szintjei, a felületén levő búvónyílásokból pedig inkább korlátozott volt mind a kilövés, mind a kilátás.. elég volt egyetlen kardassi ügynök, aki az oldalvonalon lopakodva elérte a falat és meglapult mellette, és máris repültek befelé a hang- és füstgránátok.
Wiegand és társai válogatott káromkodások közepette landoltak a földön, a chiss Arisztokraták pedig ijedten felkiáltottak, amikor füst és fénytenger lepte el a bunkert – a következő pillanatban pedig az ajtó berobbant, és folyamatosan tüzelő kardassiak tolultak be a bunkerbe… négyen… hatan… vagy egy tucat talán..
Wiegand füle csengett, csak annyit látott, hogy a megmaradt kommandósai és a chiss testőrök közelharcba, sőt, szinte puszta kézzel, oldalfegyverekkel és vibrokésekkel fémjelzett birkózásba kezdenek a túlerőben lévő behatolókkal, azt is látta, hogy egy közülük átér a vonalon, és a hátul lévő arisztokraták felé fordul.. az egyikük felállt és előre ugrott, a kardassi válaszul rálőtt.. Wiegand keze pedig csak akkor találta meg a földre esett fegyvert, és sütötte el a bőrpáncélos alak felé, majd elájult..
Ugyanebben a pillanatban ubese és nagai nyelvű parancsok és kiabálás hallatszott be kintről, amit szórványos lövöldözés követett. A megmaradt kardassiak tanácstalanul visszavonultak a bunker bejáratához, realizálva, hogy két tűz közé kerültek, és eldobták a fegyvereiket. - Megadjuk magunkat! – kiabálta egyikük.
- Chui-cho.. tábornok! – Wiegand visszanyerte az eszméletét, egy Hiroyasu – párti nagai tiszt pillantott le rá, majd felsegítette. Odébb néhány ubesenek tűnő zsoldos segített az életben maradt két chiss testőrnek lefegyverezni a kardassiakat. Saját birodalmi kommandósai mind elestek, a testükkel védték az Arisztokratákat a fény- és hanggránátok erejétől, valamint a berobbanó bunkerajtó törmelékétől, a behatoló kardassiak pedig még a földön fekve lelőtték őket. - Jól.. jól vagyok. – tápászkodott fel Wiegand. Rá kellett jönnie, hogy az mentette meg, hogy pontosan a fal mellé zuhant, így kikerült a behatoló Obszidián ügynökön lőteréből. Hátrapillantva dühösen és csalódottan konstatálta, hogy nem minden Chiss Arisztokrata volt ilyen szerencsés.
Két nagai felcser térdelt Formbi, a legidősebb és legnagyobb tiszteletben álló EGB-párti chiss élettelen teste mellett. A kardassi lövése pontosan átlyukasztotta a szívét, amelyből kékesvörös sugárban spriccelt még mindig a vér, a mellkasán terjedő fekete folt pedig egyre terjengett. - Nem tehetnek érte semmit. – sziszegte Wiegand. – A kardassi odonit – diszruptor molekuláris szinten roncsol. Bastion minden tornyára, pont Formbit..
- Megmentett. – suttogta mögülük a Formbival majdnem egyidős Ahnener. – Elém ugrott. - Dehogy is. Elém ugrott. – állt neki rögtön veszekedni Lehi asszony, akit Navon és a Wiegandhoz hasonlóan többé - kevésbé sértetlennek tűnő Irgun támogattak fel a felborult padok mögül. – Engem mentett meg, nem magát, vén salabakter.
- Ezek mindig ennyit veszekednek? – csodálkozott a nagai tiszt, majd visszafordult Wiegandhoz. – Toushirou parancsnok vagyok őfelsége Hercegi Testőrezredéből. Attól tartottunk, veszélyben lehetnek. - Hát, úgy tűnik abban is voltunk. – porolta le magát a veterán birodalmi tábornok. – Jöhettek volna egy kicsit hamarabb is. - Vaiken kommodore eszét.. vesztette. – kereste a nagai parancsnok a megfelelő kifejezést Basic nyelven. – Árulók lehetnek.. a parancsnokságon. - Nem mondja. – köpött ki Wiegand.
- Hol van az Uralkodójuk? – kérdezte most a nagain, körbekémlelve a bunkerben, szemével a holttestek között Felt keresve. - Felszálltak egy szakasz adumari vadásszal. – mondta Wiegand. – Utat akartak nyitni az evakuációhoz. - Várjon.. – biccentett a nagai tiszt, majd nem sokára egy komot nyújtott át kis babrálás után Wiegandnak. – Akkor ez lesz a frekvencia.
... - Wiegand! Megvan a menekülési vektor, ha hajón vagytok már, szálljatok fel, fedezünk titeket!
- Felség, itt Wiegand. – kapcsolta be a komot a tábornok. – Sajnálom, uram.. kudarcot vallottam. Megtámadtak minket az Obszidián ügynökei. Formbi főnemes elesett, mire felszabadítottak minket.
Egy pillanatig néma volt a vonal, végül Fel jelentkezett. - ...Thsenn is. Sajnálom. De ez megmagyarázza, mi történt vele. Csapdába sétáltunk, a kardassiak csapdájába. Örülhetünk, hogy ennyivel megúsztuk. Idefent kezd széttagolódni a harc, most már jó eséllyel ki tudunk vinni egy transzportot.
- Intézkedem a kíséretről. – ajánlotta Toushirou. – De a rendszer környéke sem biztonságos.. - Uram, sikerült beszélnünk a távolsági adón keresztül Shaffer tábornokkal. – szólt most közbe Wiegand. – Azt mondta, küldenek segítséget, órákon belül itt lehet. - Órákon? – értetlenkedett Jagged. – Ám legyen.. a többi Arisztokrata?
- A Főnemestől eltekintve könnyebb sérülésekkel megúszták, lényegében séretlenek. – nyugtázta Wiegand. – Uram, én.. - Ne eméssze magát, tábornok.. – sóhajtott fel Jag a komban – Egyetlen háborút sem vívhatunk meg veszteségek nélkül. Szálljanak fel, amint tudnak, kövessék az Adumar Szárnyai osztag jeladóját, fedezetet repülünk majd. - Köszönjük. – nyújtotta vissza Toushirounak a komot Wiegand. – Tud szerezni egy páncélozott rohamcsónakot? - Hai. – vágta magát egy pillanatra amaz, fejével biccentve. – Fogadja legmélyebb sajnálkozásom, Birodalmi Heika, hogy elkéstünk. Az öreg Kék Testvér miatt is.
Wiegand elhúzta a száját. Sajnálkozással immár tele volt a bunker, de ez nem változtatott a tényen, hogy az EGB oldalán lévő, integrációpárti és a béke alapjait hordozó chiss vezetők közül a két legbefolyásosabb, Thsenn és Formbi ezek szerint nem jut ki élve Adumarról.. az elveszett életeken túl a politikai veszteség sokkal nagyobb volt.
- Menjünk. – intett mindenkinek. – Irgun, maga vezeti a csapatot, én a hátukat fedezem. Még lehetnek Obszidián Ügynökök, vagy egyéb meglepetések a területen...
...
Adisra néhány perccel azután, hogy beszélt urával és parancsolójával és felmérte a Palota védelmét, esetleges behatolási pontokat keresve egy Hiroyasu elleni merénylet esetére a behatoló kommandók számára, visszatért a barakkba. Meglepetésére immár nem a muun találta meditatív pózban, és a kardassi parancsnokot őrségben, hanem fordítva.
Ovat némán, oldalfegyverét vizsgálgatva meredt a semmibe, másik kezében csak egy statikus zörejt árasztó kardassi kom volt, amelyen keresztül láthatóan hiába próbálta elérni a rohamcsapata tagjait.
- Itt meg mi történt, Asszaszin? – meredt vörös szemeivel Ickyx-re a chiss végrehajtó. – Apropó, örülök, hogy visszatért az eszed. - Vaiken halott. – rántotta meg a vállát a muun. – Örömöt pedig maximum akkor érezhetnénk, ha előtte végzett volna a bitorló herceggel. De ezt elpuskáztam, úgymond. Már nem volt értelme használni a testét. Amúgy is groteszk módon nézett volna ki, ha annyi lövés után felkel még egy második rohamra. Arról nem is beszélve, hogy elárultam volna magam.
- És emez? – biccentett az összefüggéstelenül motyogó Ovat felé Adisra. - Heh – vonta meg a vállát ismét a muun. – Azt hiszem, lemészárolták a társait. Legalábbis az előbb még lövöldöztek meg kiabáltak a komvonal másik végén.
- Csak nem akadhatott ki ettől ennyire. – lépett a kardassi elé Adisra és vörös tekintetével fürkészőn vizsgálgatni kezdte, majd magával az Erővel is. – Kisebb sokkban van. - Ah, az attól lehet, amiket meséltem neki. – pislogott sztoikus nyugalommal Ickyx nagyúr. – Azt hiszem, kardassi barátom kommunikációs csendben töltötte az utóbbi heteket itt Adumaron. Nem igazán értesült az awerisi eseményekről.
- Te aztán igazán tudod, hogyan villanyozd fel az embert, Asszaszin. – Adisra lekevert kettőt Ovatnak, majd a biztonság kedvéért az Erővel is finoman beleszúrt az elméjébe. – Ideje összeszedni magad, Ügynök! - Meghaltak.. mind.. meghaltak.. – mormogta maga elé Ovat, majd megrázta magát, és a másik kettőre nézett. – Kudarcot vallottunk. Mindannyian. Az ESB-nek vége.. az Obszidiánnak vége..
- Defetista hozzállás. – lódította meg Adisra a kardassit, majd intett Ickyxnek is. – Gyerünk! Ha csak fele olyan intelligensek Hiroyasu őrei, mint a többi ostoba kardassi, már rájöttek, hogy itt vagyunk. Ideje távozni. - Úgy vélem, felesleges felvázolnom egy közvetlen támadás esetén az esélyeinket az áruló herceg testőrsége ellen.. – jegyezte meg sztoikusan Ickyx. – Bár egy-két elmébe még behatolhatok..
- Máshol van szüksége ránk a Mesteremnek. – rázta meg a fejét Adisra. – Majd ő személyesen foglalkozik Hiroyasuval. Nekünk a Hapan Császárnő hajójára kell mennünk. Őfelsége ódzkodik csatlakozni a harchoz, pedig nagy szükség lenne arra az SSD-re. Kicsit megnoszogatjuk. - Nem hiszem, hogy Charis Anyakirálynő túl nagy lelkesedéssel viszonyulna a magamfajta noszogatásához. – kételkedett a muun nagyúr. – Sem nőstény nem vagyok, sem gyermekkorú.
- Majd ez a pojáca közli vele, hogy ez Wenthar Császár és a Főkormányzó végakarata, vagy ilyesmi. – tárta szét a karjait Adisra, a még mindig kissé bizonytalan Ovatot lökdösve. – Gyerünk már! Vissza a lopakodónkhoz! - Jagged Fel.. – nyögte most Ovat. - Ha van kedved, vadászhatsz rá egyedül, kardassi. – vetette oda kifelé futtában Adisra. – Eddig nem voltatok túl sikeresek.
- Arról nem is beszélve, hogy gyakorlatilag már mindegy. – tette hozzá Ickyx. – Ha elfelejtettem volna rávilágítani erre az apró tényre, már nem igazán él senki, aki árulónak nyilvánította. - Ezt mondhattad volna neki korábban is, Asszaszin. – nevetett fel Adisra. - Nem kérdezte. – jelent meg egy kiismerhetetlen mosoly Ickyx megnyúlt arcán, majd átnyalábolta Ovat vállát. – Gyere kanálfejű barátom, az az érzésem, még hasznosak leszünk egymás számára. Majd kapsz egy kis canart, vagy mit isztok ti otthon, és összeszeded magad.
A trió végül futólépésben hagyta maga mögött a barakkot, percekkel azelőtt, hogy Toushirou egyik osztaga megérkezett..
...
A hatalmas, mégis kecses hapan zászlóshajó, a régi módi, kecses, mégis a mai Birodalmak csapásmérő erői számára cupán célzsáknak minősülő, tobb száz éves Csillagotthont felváltó modern szuper-csillagromboló, a Tears of Loh’lit méltóságteljes magányban lebegett néhány kísérő hajójától körülvéve a csillagtérkép szintjén még az Adumar rendszer részének számító, valós térbeli közlekedés szemszögéből azonban a világ másik végét jelentő űrszeletben. A távolban a hatalmas Kathorr gázóriás, az Adumarnak is otthont adó Katorrs – rendszer legkülső planétája kéklett, a szuper-csillagromboló pedig annak egyik külső holdja, egy élettelen kőtömb árnyékában nyújtózott. Csendben, prédára várva. Vagy csak éppen kellemesen lustálkodva, ahogy tetszik.
Saba Sebatyne, aki immár hosszú ideje nem jedi mester, hanem Darth Enz falkájának ragadozója, a Gazda játékszere, testőre és vadászó árnyéka volt, türelmetlenül járt fel s alá a híd végében, hol két lábon, hol négy lábon, éppen hogy tartota kedve. - Még nem, még nem.. elkéssszünk.. ott vesszik asz a szok Préda.. – sziszegte dühösen maga elé, először rémületet, aztán inkább sajnálattal vegyes undort kiváltva a hapan kezelőszemélyzetből és a nehézpáncélos testőrgárdista – amazonokból, akik Charis, az Anyakirálynő belső testőrségét alkották.
Darth Enz küldötte egyszerre volt vendég és alaposan megfigyelt, átmeneti tartózkodási engedéllyel rendelkező behozott ragadozó a hajón, olyasféle, amilyen a Kislánykirálynő korábbi állata, a nexu lett volna, ha nem hagyta volna amazt otthon a Hapesen. - A Gasszda mérgesz lessz. – Saba pikkelyes lábairól itt – ott lehullott egy – egy feketére égett pikkely, ahogyan a sötét oldal és az őrület, a kitörni készülő, de féken tartásra ítéltetett vadászösztön belülről emésztette a barabelt.
A híd melletti lakosztály ajtaja kinyílt, és kilépett rajta Allana. Saba, mint mindig, megborzongott, amikor meglátta a kislányt. Annyira ismerős volt. Meg mert volna esküdni rá, hogy ismeri valahonnan, hogy már találkoztak egy másik galaxisban, egy másik térben, egy másik időben.. de nem, az nem lehet gondolta. Az idők kezdete óta csak Prédák és a Gazda léteznek, léteztek, mindig is így volt, így lesz, a várakozás idegesítő periódusait csak a Vadászat öröme válthatta fel, semmi más.. ugyan mi közös lehet benne és ebben a gyenge gyermekben?
Mégis, az Erő ugyanúgy átjárta a gyermeket is, mint őt magát. Vagy, mint a Gazdát. Vagy mint a hajó hídjának első részén ülő testhelyzetben meditáló Anyakirálynőt.. és mégis másképp. - Kisszlány királynő.. úrnő.. – sziszegte Allanának Saba, kiöltve rá villás nyelvét. – Besszéljen nagytisszteletű úrnőjével... elkésszünk..
Allana egy pillanatra megállt, megérintette a barabel homlokát, és elmosolyodott. - Nincs mit mondanom neked, Sebatyne mester. Áruló vagy... elárultál engem és Davidot.. elárultál, mert elbuktál. – suttogta a barabel fülébe, majd felnevetett, és odafutott Charishoz, aki az ölébe vette, és cirógatni kezdte.
- Felssszég.. – szedte össze Saba minden diplomatikus készségét, ami maradt neki, és végigkígyózott a legénységi árkok közti padlón, ahhoz a puha, rikító vörös párnákból és takarókból felhalmozott kupachoz, amelyen Charis ült, szemeit végtelen csendben a gázóriásra és az azon túl, messze, Adumar felett dúló csata apró, szinte észrevehetetlen villanásaira fektette. - Még nincs itt az ideje. – rázta meg a fejét a barabel ki nem mondott kérdésére Charis elégedett mosollyal borzolgatva Allana gondosan fésült haját. – A Gazdád még egyedül kell, hogy bizonyítson.
- Lemaradunk a finom Prédákról, Felsszég. – próbálkozott ismét Saba. - Nem. – Charis nyaka szinte természetellenes könnyedséggel megtekeredett, ahogyan a lány rápillantott, szemei pedig haragosan megvillantak. – Kushadj! Menj és játssz valamivel, te gyík!
Saba felszisszent, mire a körülöttük álló nehézpáncélos testőrök közül néhány figyelmeztető céllal a padlóhoz koppantotta a nehéz ismétlőpuskáik tusát, amiket a kezükben tartottak. A barabel emlékeztette magát, hogy ez most nem vadászat, ezért visszavonult a helyére. Jobb híján a kompulthoz kígyózott, elhatározva magát, hogy felveszi a kapcsolatot a Gasszdával, és jelenti neki a nősténye engedetlenségét.
- Bejövő hívása van, Úrnő. – meglepetésére a komtiszt, egy szeplős, tizenévesforma vörös hajú leány azonnal átengedte neki a komot.
A képernyőn egy sebhelyes chiss jelent meg. - Ki assz.. mit akarsssz? – szisszent fel Saba. - Adisra a nevem, hüllő. – húzodtak szűkre a vonal másik végén lévő férfi vöröslő szemei. – már hallottam rólad. A Mester játékszere vagy.
- A Gasszdánk ugyanassz, éssz ha találkoszunk, kiderül, melyikünk, a játékssszerr.. – szisszent fel Saba. – Mit akarssz?? - A Mesterem utasított, hogy repüljünk át hozzátok, és nógassuk meg Őfelségét egy kicsit. – közölte szárazon a chiss.
- Assz nem ártana.. – remegett meg Saba, amint hirtelen egy ismerős, túlságosan ismerős érzés rohanta meg. Nem is érzés.. Szag. Préda.
Orrlukai kitágultak, ahogyan beleszagolt a levegőbe. Hirtelen izgalom lett úrrá rajta.
- Várrssz. – kapcsolta Adisrát felfüggesztett módba a komon, és négykézlábra ereszkedve lecsusszant a legénységi árokba. A kezelők ijedten rebbentek szét, mígnem megállt, pontosabban a padlóról felemelkedve inkább odakígyózott egy biztonsági tiszt felé. a sárgás arcú, vékony szemű nő éppen a főtiszti hangár képernyőjén közeledő hajót bámulta. - Mi essz? – sziszegte a nő fülébe a barabel, mire az összerezzent és megfordult. Jó eséllyel észre sem vette eddig Sabát.
- A teherhajó huszonnégy ifjú udvarhölgyet hozott az Anyakirálynőnek. – magyarázta végül. – A Fényességes azt parancsolta, addig ne induljunk csatába, amíg meg nem érkeznek. A kódjuk régebbi, de hatályos. - Kíszéret? – kérdezte a barabel. - Eredetileg Őfelségéhez a Nagai Császárhoz hű konföderációs milicisták kísérték őket. – magyarázta a nő. – A pilóta, aki bejelentkezett, azt mondta, útközben kalóztámadás érte őket, a kíséret hátramaradt feltartózatni..
- Ossztoba. – sziszegte Saba, és karmos mancsával megragadta a nő vállát. – Pilóta. Kép.. mosszt. - Máris visszajátszom a bejelentkezést.. – a nő kapkodva ütögette a billentyűket, de Saba félresöpörte és karmaival gyorsan kimerevítette a felvételt a nemrég bejelentkező pilótával.
Egy pillanatig bámult csak bele a nő barna hajzuhataggal takart arcába, majd ismét érezte az ismerős szagot. Ez nem Préda, gondolta. Ez egy másik Vadász. És ránk Vadászik.
- Ssszolo! Jaina.. Ssszolo! – szisszent fel és visszakanyargott a másik komhoz a híd felső részében, visszakapcsolva Adisrát. - Mi történik ott? – kérdezte a chiss, rosszat sejtve. - Sssziesszenek, gyorssszan. – sziszegte a barabel. – Vesszély. Itt. Ellenszég.. a királynőt akarják ésssz.. éssz a lányt! Gyorsszan!
Ugyanebben a pillanatban a hajó megremegett, a híd egy pillanatra sötétségbe borult. - Robbanás a híd alatti hangárban! Elveszítettük a kapcsolatot! – kiabálta valaki a legénységi árokból.
Saba Sebatyne karmai között pedig felvillant egy lila és egy vörös fénykard – penge, ahogyan a híd hermetikusan záródó, éppen csukódni készülő biztonsági ajtójának résén kikígyózott a folyosóra, majd a falra felkapaszkodva rohanni kezdett a hangár felé. Vadászat - gondolta. Jó Vadászat. Végre.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Jul 27, 2018 13:26:44 GMT 1
Charis királynő rohamosztagosai és elitkommandóai elözönlötték a hangárt, ahová a fiatalkorú rabszolgákat szállító teherhajó becsapódott és felrobbant. A hely nem volt egyéb fekete, olvadt fémkráternél, mintha nem egy transzport, hanem tizenkettő robbant volna fel benne.
A kommandósok vezetője, egy Hapan egyenruhát viselő nő épp a kárfelmérő egység vezetőjét hallgatta ki. – A behatolók nincsenek itt, valószínűleg figyelemelterelés volt – jelentette a férfi. – Lezártunk minden környező folyosót és hangárt, a szellőzőrendszerekbe pedig bármikor mérges gázt fecskendezhetünk. – Mi okozott ekkora pusztítást? – mutatott körbe a kommandós. – Bombák, robbanószerek – felelte egy másik szakértő. – A szomszédos hangárok szintén használhatatlanok, az ottani vadászosztagok felszereléseit áttelepítjük a főhangárba. A szállítmány eltűnt. – Érkezett újabb jelentés a behatolókról? – Nem.. Egyelőre semmiféle mozgást nem észleltünk. – Minden egyes folyosón kommandósokat akarok látni! – rendelkezett a parancsnok. – A támadók okosak, valószínűleg lesz még elterelés.. A személyes osztagom hátramarad, ha riadót észlelnek, ne vezényelje oda az embereit! A feladatunk a királnyő és a híd védelme, erre összpontosítsanak! Továbbá nem ártana néhány egység a reaktorterem köré.. – Értettem! – És még valami.. Maradjanak folyamatos kapcsolatban a barabellel.. ő majd kiszimatolja őket.
Saba Sebatyne az összes végtagjával a padlón szaladt előre, mint egy megtermett, vadállatias pók. Izmos farkával olyan erővel csapkodott maga mögött, hogy a duracélfalak beleremegtek, néhol behorpadtak tőle. Fürgén, eszeveszett iramban haladt előre, éles fogakkal teli pofájából nyál csöpögött, ahogy a Préda szimatát befogva, a szag útvonalán haladva közelített a behatolókhoz..
Hapan rohamosztagosok ugráltak félre az útjából, kommandósokat söpört félre, haladnia kellett, gyorsan.. Érezte, hogy a Préda szétválik, érezte az Erő által felerősített szimatával, hogy mennyien vannak, és körülbelül hol.. Immár több Prédát érzékelt, és egy pillanatra megtorpant.
Egyik kezébe fogott egy fénykardot, hisz a Vadászathoz is kell némi kultúra, nem elég csak úgy széttépni a Prédát.. sokkal de sokkal finomabb, sokkal jobb lesz az íze, ha előtte játszik vele egy kicsit. Bár szigorú parancsba kapta, hogy ilyesmivel ne foglalkozzon. De a Prédák Jedik, Erőérzékenyek, nem lehet csak úgy széttépni.. ezeket nem.
Végigszimatolt a falon. Érezte, hogy jártak itt, nem is olyan rég.. Ahogy ismét megiramodott, a nyála megint kicsordult a szájából. Szemei sárgán égtek, keskeny pupillái még jobban összeszűkültek, hogy még messzebbre lásson, még élesebben…
Közeledett. Nem voltak messze. Szimatolt az orrával, és szimatolt az Erővel. Érezte őket, de már ők is érezték őt. Érezték a vadállatias ösztönt, a tapasztalatot, az egykori Jedi Mester torz, önmagából kifordult fekete lelkét, a Nagy Vadászt, ami mindig is benne volt, aki mindig is arra vágyott, hogy megkapja a szabadságát.. Hogy egyszer újra igazából vadászhasson a Prédákra.
Saba befordult egy folyosón, és meg is látta őket. Ott álltak, ketten, felzabálásra várva.. Igaz, hogy egyikük tetőtől talpig páncélba volt öltözve, még az arcát is fémsisak takarta, de nem baj.. Ez majd letépi róla a héjat, úgyis megtalálja, ami alatta van.. Ez előtt a Préda összes titka megmutatkozik.
– Sebatyne mester – hallotta Jaina Solo döbbent hangját. A Jedik Kardja kivont fénykarddal állt a folyosó másik végében, a héjas Préda mellett. Sabának feltűnt, hogy egymástól kicsit távolabb állnak, mintha kissé kényelmetlenül éreznék magukat egymás társaságában.. de valahogy mégis egy helyre tartoztak, és nem voltak teljesen ellenségek.
Nem mintha nem lenne mindegy.. gondolta a Nagy Vadász. Nem mások, csak Prédák, akik arra valók, hogy kielégítsék ennek az étvágyát…
– Teljesen kifordult magából – recsegte a sisakos Préda kissé gépies hangon. – Illetve visszatért az elemi ösztöneihez.. Saba látta, ahogy Jaina Solo lesújtó pillantást vet a robotprédára. – Átállt a sötét oldalra – mondta a lány. – De valahogy.. másképp, mint te. – Én áldozatot hoztam, Jaina. Ő egyszerűen.. elemésztetett. Nincs győzelem az efféle bukásban.
Micsoda? Saba értetlenkedve nézett rájuk. Ez nem emésztetik, ő emészt. – Mosszt esszé vagytok.. – sziszegte, és nyelvét kidugva beleszimatolt a levegőbe. Két lábra állt, és kezeibe fogta az összes fénykardját, még a farkával is markolt egyet. Lassan közelíteni kezdett a páros felé. – Essz meghámosz és megessssz titeket.. essz a parancsa, essz a vágya. – Sebatyne mester.. Saba – kérlelte Jaina. – Térj észhez. Én vagyok az! A barabel sziszegő nevetést hallatott. – Hát persssze, hogy te vagy assz.. Jaina, essz tudja a neved, de asz csak egy név.. ettől még nem lesszel kevésbé préda.. – Nem ölhetjük meg, Anakin – fordult Jaina a páncéloshoz.
Anakin? – torpant meg egy pillanatra Saba.
– Őt már nem lehet megmenteni – recsegte a sisakos. – Jaina, mindannyian tudtuk, hogy előbb vagy utóbb ez lesz a vége. Luke bácsi szentimentalizmusa okozta ezt. Mert bevette a Jedik közé, holott sejtette, hogy Saba soha nem fogja örök időkig visszafogni magát. – Nekem sosem tűnt.. ilyennek azelőtt. – Ne áltasd magad, nővérem.. mindig ez volt a sorsa. Ott lappangott a tudatalattijában. – Talán az történt vele, ami.. ami Apával. És Anyával..
Nővérem? – gondolta ismét Saba, de most már újra megindult a Prédák felé.
– Akkor hallucinálna – rázta a fejét a másik. Aztán az övére akasztotta a fénykardját, és a sisakjához nyúlt. Jó, gondolta Saba.. meghámozza magát, ennek már nem kell ilyesmivel pepecselnie.
A férfi levette a sisakot, a barabel pedig hátrahőkölt döbbenetében. – Anakin Sszolo – sziszegte elhűlve.
Saba láthatóan összezavarodva méregette a párost. Azonnal felismerte az arcot, pedig ő csak fiatalkorában látta. Az egyik Préda él, régebb, valamikor ismerte.. a másik Préda halott, látta meghalni. Egy halhatatlan Prédát nehéz lenne megenni.. De ezek tényleg Prédák? Lehet, hogy nem ennek a Prédái, hanem mások Prédái.. – Essz nem hisszi el, amit lát – mondta végül. – Essz látta, amikor.. Láttam, amikor… – Élek, Sebatyne mester – mondta Rin, és nem kerülte el a figyelmét, hogy a barabel egyes szám első személybe váltott. – A kérdés az, hogy te élsz-e még...
Bhindi Drayson visszalépett a romos hangárra néző rács mögött, miután ő és az első rendi rohamparancsnok végighallgatták a csillagromboló kommandósainak és biztonsági egységeinek beszélgetéseit. – Jaina és Rin parancsnok már átjutottak a lezárt zónákon – mondta Cardinal. – Nem mintha nem zárnák le az egész hajót – mondta erre Bhindi. – Eddig talán elcsalogatták az Erőérzékeny testőrt, amit érzékeltek. – Úgy érzem, nem tetszik magának a taktika, százados. Bhindi elfordult egy pillanatra. A rohamvezető a sisakját a hóna alá csapta, amit Bhindi értékelt.. bizonyára ő is jobban szerette a személyes, közvetlenebb egyeztetéseket. De emiatt folyamatosan a férfi szemébe kellett néznie, aki leplezetlenül méregette őt. Férfiak..
– A rendelkezésünkre álló erőket sokkal optimálisabban el lehetne osztani – mondta végül, ismét Cardinal felé fordulva. – Ahogy azt bizonyára maga is megállapította, főrohamvezető.
– Ebben igaza van – felelte Cardinal. – De tudja, most nem egy mezei Sith Nagyúr ellen harcolunk. A közönséges stratégiák ilyenkor semmit sem érnek. Ahogy azt Rin főparancsnok már közölte, a Hapanok és Charis esetében a legfontosabb módszer a kiszámíthatatlanság.. Így tehát minél furcsább.. úgymond logikátlanabbul járunk el, annál hamarabb győzünk.
– Persze, de..
– Önt szerintem az zavarja, Drayson százados, hogy Jaina nem kérte ki a véleményét, amikor ő és Rin főparancsnok kitalálták a haditervet.
– Jaina mégiscsak bennem bízik jobban, nem a maga főparancsnokában – felelte Bhindi, aki hirtelen úgy érezte, nyakon öntötték egy vödör jeges vízzel.
– Valóban? – kérdezte Cardinal, és mielőtt Bhindi válaszolhatott volna, a fejébe húzta a sisakját, és a nem messze, kommandósok gyűrűjében álló kiskorú rabszolgák felé iramodott.
Bhindi tátott szájjal meredt utána. Nem tudta, mi ez az egész, de Jaina alig figyelt oda rá, amikor Rinnel az akciót tervezték. A két Erőhasználó csak egymással foglalkozott, pedig Bhindi tudta, Jaina sosem fordult el a régi bajtársaitól – még egy másik Jedi, vagy Sith kedvéért sem, legyen az illető bármilyen.. érdekes. És vajon mit akart közölni vele a főrohamvezető? Bár ez az egész szóváltás lehetett Cardinal trükkje is arra, hogy szétzilálja őt, kizökkentse az egyensúlyából..
Mégiscsak Jainával kellett volna tartania.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Aug 1, 2018 16:09:08 GMT 1
- Essz... - tette hozzá Anakin láttán némiképp, sőt, határozottan elbizonytalanodva Saba – Essz már meghalt egyszer... essz... mássz lett. Ahogyan Anakin Sszolo isssz... esz új messztert, új gassszdát választott... a régi gasszdák helyett. Essz.. Ensssz... immár Ensssz a gasszda.
- Mi sosem voltunk a gazdáid, Sebatyne mester – jelentette ki szomorúan, de határozottan Jaina, aki még egy utolsó próbálkozást engedélyezett magának volt bajtársa visszatérítésére a Fénybe. – Sem én, sem Luke bácsi, sem egyetlen jedi sem. A Tanács tagja voltál, Jedi Mester saját Erőd és tudásod jogán. Tanítványok és ifjú barabelek egész generációja tisztelt téged. Tesar, Villyem és a többiek... hát nem emlékszel rájuk? Még az édesanyám is tanult tőled, Mester!
- Organa Sszolo...- sziszegte elködösült szemmel Saba egy pillanatra, de aztán újra négykézlábra állt és szemébe visszaköltözött az őrület. – Essz... nem assz! Essz nagyon éhessz, éssz nem sssszereti a sszokat és felesszlegesen besszélő Prédákat! - Nem ura a saját elméjének, Jaina. – ismételte meg türelmetül Anakin. – Nem látod? Valószínűleg az új mestere is szenved és bajban van. Az ő agressziója és félelme vetül ki rá, csak az időnket vesztegetjük vel... - Esszét vessztegetitek! – Saba felrikoltott, és négykézláb a falra felmászva, fénykardjaival hadonászva megindult feléjük.
- Tartsd a távolságot tőle! – kiáltott fel Anakin, ahogyan Jaina válaszul előrelendült, hogy fogadja a támadást. Saba azonban akkor lendülettel érkezett, szinte fogaskerékszerűen csépelve a pengéivel, hogy félő volt, a lendülettel letarolja Jainát.
Jaina azonban egy akrobatikus mozdulattal kiperdült a barabel útjából, csak éppen érintve pengéivel az ellenféle fénykardjainak csóváját, hogy elüsse őket arról a pontról, ahol állt, majd figyelte, ahogyan Saba saját lendületétől tovább vive lecövekel a folyosó közepén, egy-egy pengét tartva a két ellenség felé. Be volt kerítve.
- Okossz kissz Prédák vagytok. – sziszegte a barabel, majd Rin felé sújtott a fénykardjával, az azonban elmanőverezett előle, pengéjével hárítva a csapásokat, folyamatosan hátrálva… végül egyik kezét kitartotta, és a barabel felemelkedett és belecsapódott a plafonba...
Sebatyne jelét sem adtak annak, hogy a csontrepesztő ütés megzavarta volna, vagy hogy el kívánta volna hárítani az Erő-lökést, hagyta, hogy a lendület tovább vigye, majd otthagyva nyomát a duraplaszt plafonon, ezúttal Jaina felé perdült, a farkában tartott karddal felé csapva, majd egyszerre a másikkal is szúrva...
Jaina pedig, megérezve Rin mentális üzenetét, ismét hátrált, hogy elkerülje a csapást és a közelharcot, és ő is egy Erő – lökéssel visszarepítette Sabát a folyosó közepére, Rin kezeiből pedig apró villámok csaptak ki. A barabel szitkozódva felpattant, és egyik,a farkában megmarkolt kardjával a villámokat feltartva a másik pengével és karmaival ismét Jaina felé rontott.
- „Elveszítette a kapcsolatát a finomabb Erő – képességekhez” – szólalt meg most Rin Jaina fejében. – „Csak egy vadállat.” - „De még így is veszélyes” – biccentett Jaina, és ezúttal nem ugrott félre Saba támadása elől, hanem felemelte függőleges, védekező pozícióba a fénykardját. - Sebatyne mester! Ne! – lehelte maga elé, ám Saba vicsorogva, sziszegve lesújtott, látván, hogy végre sarokba szorította a nőstény Prédát...
Jaina nem lépett hátra, hanem gyorsan áttette kardját a másik kezébe, míg az övéből elővillant egy apróbb penge, ezzel próbálva hárítani a barabel fénykardját...
- Jaina! – kiáltott fel érezhető idegességgel a hangjában Rin, azonban a halálos csapás elmaradt. Saba pengéje kihunyt, amint elérte a fegyvert, miközben Jaina pengéje lemetszette a felé tartó pikkelyes, karmos kezet. Rin fordított egyet a villámain, és összeszorította a kezét, mire a barabel farka rángatózni kezdett és leszakadt, a villámok pedig az elguruló fénykardmarkolatba csaptak, ami szikrázva felrobbant.
Jainának volt még annyi ideje, hogy elhajoljon a felüvöltő barabel másik kezének csapása elől, majd egy rúgással hátralökte a gyíklényt, miközben a kezében lévő tőrt visszadugta az övébe, és szabad kezét az övén lógó fémkesztyűbe dugta, majd előrelendült és lábait a földre fektetett derekán átkulcsolva a fénykardját a volt jedi mester szemei közé, a kesztyűs kezét pedig Saba torkára irányozta.
- Cortosis tőr és mandaloriai szorítókesztyű. Alattomosabb vagy, mint hittem, nővérem. – biccentett elismerősen Rin. – Most pedig... öld meg! - Essz... essz sszajnálja... – sziszegte Saba erőtlenül Jainára pillantva, majd sárgás hüllőszemei a rajta ülő nő hasára szegeződtek. – Essz érsszi asz utódot... Erőt ad a Prédának... tesszék... tedd meg, Jedi... vedd el Ennek assz életét! Jó vadássszat!
- Nem... - mormogta maga elé Jaina egy pillanatra. – Saba mester, nézz magadba... - Ossztoba! – a barabel kihasználta a pillanatyni szünetet, egyik lábát természetellenesen kicsavarva Jaina fénykardot tartó kezének szegezte, a lábujján lévő éles karommal szinte átlyukasztva a nő kezét, mire Jaina elejtette a fénykardot. A Jedik Kardja felszisszent és aktiválta a mandaloriai fémkesztyű szorítómechanizmusát, egy űrhajót is megemelő erővel nyomást gyakorolva a barabel torkára. Saba nyelve kidülledt, de szabad, karmos keze megindult Jaina hasa felé...
- Állj! – üvöltöttek fel a hátuk mögött a sarkon beforduló hapan őrgárdisták... Rin lehunyta a szemét.
Az idő lelassulni látszott körülöttük, ahogyan a hapan őrök tüzet nyitottak, Jaina szemébe pedig félelem költözött. Az őrök, a barabel, sőt még a Jainára a háta mögül kilőtt lövedékek mozgása is darabossá vált, majd szinte teljesen kimerevedett. Jaina elméjében pedig ismét megszólalt Anakin.
- „Lemásznál róla végre?” A Jedik Kardja rádöbbent, hogy ha hatalmas erőfeszítések árán is, de ő tud mozogni. Lehengeredett a barabelről, miközben a kesztyűt Saba nyakán hagyta, majd arrébb kúszott.
- „Köszönöm” – nyitotta ki a szemét Rin, miközben homlokán izzadtságcseppek gyöngyöztek... A hapanok sugarai pedig becsapódtak a földön fekvő barabelbe, ahelyett, hogy az immár nem rajta ülő Jainát találták volna el.
Saba felkiáltott, ahogyan teste lángolni kezdett. Megpróbált felállni, de Rin még csavart egyet a kesztyű mechanizmusán távolról is, mire a barabel nyaka összeroppant, mint egy romlott krayt tojás, a lángoló test pedig pikkelyeket kilőve magából oldalra dőlt. Jaina és Rin fénykardjai pedig átrepültek a folyosón és a nyakpáncél és a sisak találkozásánál leválasztották az őrgárdisták fejeit a törzsükről.
Jaina feltápászkodott, és megrázta magát. Vérző kezét megérintette és nagyot szívott az Erőből, mire a sérülés eltűnt. Haloványan úgy tűnt neki, lát valamiféle hálásan sziszegő kékes entitást Saba torzója felett, ami lassan halványult. A fénykardja pontosan a kezébe ereszkedett vissza, még mindig bekapcsolt állapotban.
- Igazán előzékeny vagy ma, Anakin. – mosolygott rá a nő. - Te pedig szentimentális, mint a jedik általában. – Rin szemébe türelmetlenség költözött, Jaina még arra is meg mert volna esküdni, hogy egy pillanatra az öccse tényleg megijedt, hogy elveszíti. A férfi felemelte lecsatolt sisakját a földről, és újra a fejére helyezte. – Majdnem megöletted magad, vagy a gyermeked.
- A korábban elhangzottak alapján nem tudom, melyiket sajnálnád jobban, öcsém. – vágott vissza még mindig mosolyogva, de immár egy ragadozó mosolyával Jaina. – Siessünk? - Siessünk. – indult meg a szervízfolyosón tovább a hídra vezető oldalsó turboliftek aknája felé Rin. – A kommandósaink azóta biztos elérték a főfolyosót és harcban állnak. Hamarosan rájönnek a hapanok is, hogy az csak elterülő művelet.
...
Bhindinek nem volt sok ideje azon lamentálni, hogy az Első Rend őrparancsnokának szavai mögött mennyi igazság rejtőzhet, hiszen az ő csapatának is indulni kellett.
Percekkel később a híd főbejáratához vezető fő folyosón álltak, pontosan húzódtak a bemélyedések oldalaiba – furcsa módon a csillagrombolók folyosói a mai napig tele volna ilyenekkel, mintha a birodalmi tervezők meg akarták volna könnyíteni a behatoló szabotőrök előrehaladását a rengeteg benyílóval, kiszögelléssel és mindenféle szögletes fedezékkel… próbálta volna ki ezt bárki egy mon cal csillagcirkáló ívelt, sarkok nélküli, tojásdad metszetű folyosóin, nem húzta volna sokáig – a két irányból közeledő hapan páncélos nehézgárdisták tüzétől. Huhunna néha kinyúlt a mélyedésből, ahol jótékony sötétségbe burkolózva várt, el-elkapott egy-egy előretörni szándékozó, túlontúl lelkes, vagy lojális hapan gárdistanőt, hogy kitörje a nyakát, Bhindi pedig pontos lövésekkel fedezte ilyenkor.
- Arról volt szó, hogy csak egy ideig feltartjuk őket, amíg a parancsnokaink lerázzák azt a sötét jedit és elérik a hidat, nem pedig arról, hogy hagyjuk magunkat teljesen bekeríteni, főrohamvezető! – kiabálta át két sorozat között az Első Rend osztagparancsnokának. - Mi a különbség? – kérdezett vissza Cardinal, miközben rutinosan felkapott egy, a hapanok felől érkező, még éles és villogó kézigránátot és visszahajította az ellenséges páncélos testőrök közé. – Maguk annyira kiszámíthatók, Lázadók. Tényleg azt hitte, hogy túléli ezt, Drayson százados? A figyelemelterés álláspontom szerint tökéletes, a maga élete másodlagos.
- El fogják gázosítani a folyosót, előbb – utóbb, ha nem haladunk – vetette ellen Bhindi. – Vagy pedig ránk nyitják a zsilipeket. Elterelés, vagy sem, nem ülhetünk egy helyben az akció végéig, ha nem akarjuk, hogy túl hamar vége legyen! - Ez jogos. – biccentett Cardinal, majd intésére két katonája előrohant a fedezékből, sugárfegyvereik helyett hatalmas, energetizált fém pajzsokat és vibrobárdokat tartva. A hapan elitkommandósok egy pillanatra megzavarodtak, majd éles sikoltásokkal vetették magukat a közelharcba.
Bhindi döbbentett figyelte, ahogyan a vérfürdő kezdetét veszi, majd rádöbbent, hogy a főrohamvezető várakozásteljesen bámul rá. - Nos? - Huhunna! – füttyentett elértve a férfi szándékát Bhindi, mire a vuki felordított és kirontott rejtekhelyéről, csatlakozva a közelharchoz. - Egy irányt lezártunk. – biccentett az első rendi parancsnok, miközben elkezdett miniatűr robbanószerkezeteket elhelyezni a falon.
- Várjon, arról nem volt szó, hogy sorsukra hagyjuk őket! – tiltakozott Bhindi. - Maguknál talán nem. – vonta meg a vállát Cardinal. – Na, megyünk már?
Bhindi még egy sajnálkozó pillantást vetett a vuki felé, aki épp akkor ütötte egymáshoz két hapan nő fejét, majd behúzta a nyakát, ahogyan a főrohamvezető megnyomta a detonátorok gombját, és romhalmazzá változtatta mögöttük a folyosót. Mögöttük, döbbent rá Bhindi. A vuki és a két kommandós a hangár felé vezető oldalon ragadtak.
- Elvágta a menekülési utunkat. – most már nem kiabált Cardinallal, megértette, mire megy ki a játék. - Tovább folytatjuk a támadást a fő liftek ellen. – biccentett a főrohamvezető. – A hapan testőrök pedig látni fogják, milyen elszántak vagyunk, és még több erősítést küldenek majd. A hídról.
Bhindi kifújta a levegőt. - A francba is. – azzal felkapta az egyik elesett hapan rohamkommandós nehézpuskáját, és megindult előre a lifteket védő hapan elitkommandósok felé. – Ellenállás, támadás! Előre!
...
A három személyes Skipray ágyúnaszád a megfelelő engedélykódok birtokában biztonságosan kikerülhette a szuper-csillagromboló körül rajzó Miy’til elfogó vadászrajokat, és egyenesen a híd alatt tiszti hangár felé haladt – közelebb érve már ki tudták venni a hangárból szálló füstöt.
- Az egész hajó legmagasabb vörös biztonsági készültségben van, a kódunk csak arra jó, hogy ne robbantsanak le minket az űrből. – közölte a komnál ülő Ickyx nagyúr. - Nem számít. – rázta meg a fejét Adisra a kormányműnél. – Arra megyünk – biccentett fejével a füstölő parancsnoki hangár felé. – Ahogy elnézem, ott még amúgy sem állították helyre a pajzsot. Szenzorok? - Kilenc életjel és egy halom rom a hangárban. – olvasta le az irányzó pultnál ülő Ovat az adatokat. Már nem magyarázatott saját magának katatón módon, így legalább alapvető feladatokra használni lehetett a kardassi ügynököt. – Nem tudom leolvasni, melyik barát és melyik ellenség.
- Az egyszerűség kedvéért egyelőre lőjünk mindenkire. – jegyezte meg Ickyx. – Az ellenségnek nem a hangár kell.. már majdnem elérték a hidat.. érzem.. ketten... - Nem tudsz segíteni a többieknek, asszaszin? – kérdezte Adisra. – Meditáció, vagy ilyesmi...
- Tovább tartana, mint átvágni magunkat a behatolókig. – számlálgatta a köpenye bugyraiba rejtett gyilkos tűket az asszaszin elvetemült arckifejezéssel. – Most gyilkolni fogunk, chiss barátom, a sithek klasszikus módján. - Ám legyen. – Adisra megpörgette a hajót, és megindult a hangár szája felé. – Rázós lesz, kapaszkodjatok. Kardassi, te maradj a hajón és biztosítsd a hangárt, ha mégis gond lenne. - Parancs. – biccentett Ovat.
Az ágyúnaszád folyamatosan tüzelve bukkant fel a hangár aljából, majd a roncsokon áttörve landolt egy teherhajó romhalmaza mellett. Ovat már az ágyúnál ülve megtisztította a hangárt a még életben maradt kommandósoktól, függetlenül attól, hogy hapannak, vagy ellenségesnek tűntek-e.
Ickyx és Adisra pedig villogó pengékkel lerohantak a rámpán. A hangár túlsó oldalán egy beomlasztott folyosó szájánál egy vörös páncélos rohamosztagos és egy vuki küzdött két erősen megtépázott hapan gárdistával, több másik és még néhány vörös páncélos holtan hevert mellettük.
- Érdekes behatolók. – jegyezte meg a muun futás közben, ahogy elindultak feléjük. - Mi sem vagyunk hétköznapi páros, asszaszin. – emelte fel a pengéjét Adisra a vörös páncélos felé sújtva...
...
Az apró szervízlift aknája jóval szűkebb volt, mint a fő lifté, ezt elsősorban droidok, küldöncök és a Királynő harapnivalóit szállító szolgák használták, hogyne kelljen keveredniük a rátartni, díszesen öltözött főtiszt asszonyokkal a hídra menet. Emiatt azonban jóval kisebb forgalmat is bonyolított.
Anakin és Jaina először csak másztak, az Erőben elrejtve magukat és gondosan kiiktatva az érzékelőket, de az utolsó tíz métert már egyetlen hatalmas Erő – ugrással tették meg. A vékony peremen megállva nem láttak mást, csak a légmentesen zárt páncélajtót, ami a hídra vezetett az aknából. Odaát ki lehetett venni a hapan tiszteket és két jelenést az Erőben... egy határozott sötétet és egy.. határozatlan fiatalt.
Jaina elővette a fénykardját, és a lila pengét aktiválva az ajtó közepe felé nyomta, Rin azonban leintette. - Túl lassú. Várj.
A férfi sisakja alatt lehunyta a szemét és koncentrált. Odafent a hídon csak annyit lehetett látni, hogy hirtelen az oldalsó, szolgák számára fenntartott lift előtt álló két hapan elitkommandós kifejezéstelenül egymásra mered, felemelik gondolatpuskájukat, egymásra céloznak, majd elsütik.
- Hé! – kiáltott fel zavarodottan az ügyeletes tiszt, de azonnal menekülnie kellett a következő gondolatlövedék elől. Az egyik kommandós tüzelni kezdett sajátjaira a hídon, a másik pedig gyors mozdulatokkal deaktiválta a liftaknát fedő páncélajtó biztonsági zárját… Rin és Jaina pedig beléptek a hídra.
- Nem könnyebb így? – vigyorodott el Rin a sisakja alatt. - Allana! – kiáltott a híd túlsó részén lévő párnakupac irányába Jaina. – Érted jöttünk! - És az életedért, Charis királynő. – tette hozzá Rin.
|
|
|
Post by Enz on Aug 18, 2018 11:35:12 GMT 1
Ahogy Enz alakja jelent meg a holokivetítőn, úgy Mikasa és Inari is abbahagyta az éneklést. Ha mindenki ezt figyeli, egyébként is felesleges lett volna. Érezte bátyján, hogy dühös. Úgy tűnik alaposan felbőszítette azzal, hogy javította Hiro erőinek az esélyeit. De nem ingott meg bátyja sértődött, dölyfös viselkedésétől, még ha hangja és magatartása némileg aggodalomra is adhatott okot. Amit bejelentett, az alapján egyértelmű volt, hogy nem akarta feladni a harcot, sőt, most fog minden maradék erejével küzdeni ellenük. - Nya, ez jól ment. Láttad, milyen pipa volt? - kérdezte Kyoko vidáman. - Igen. Bár nem ez volt a célom - felelte Mikasa egy kis elégedettséggel a hangjában. Elsősorban amiatt volt elégedett, hogy megerősítette a szövetségeseiket, és keresztülhúzta bátyja számításait. Valahol még mindig sajnálta, hogy továbbra is ellene kell harcolnia, de kénytelen volt elfogadni, hogy Enz már menthetetlen. - Akarod folytatni? - kérdezte a neko, de aztán a kommunikátor jelezni kezdett. - Hiro hív minket. Mikasa biccentett, hogy kapcsolja. Pillanatokon belül megjelent Hiroyasu herceg arca a kivetítőn, és az arckifejezése alapján elég eltökéltnek tűnt, akit ugyan megviselt az összecsapás, de továbbra is koncentrált tudott maradni. Az is egy képesség, ha valaki ilyen feszült helyzetekben higgadtan tud ezrek életéről vagy haláláról dönteni, de nehéz volna eldönteni, hogy végső soron ez egy jó képesség-e. Valahogy így írták le a régi idők daimyoit, akik egy-egy nagai tartomány urai voltak, és egy parancsnoki falegyezővel a kezükben irányították csapataikat a csaták során. Persze köztük is akadtak olyanok, akiket lázba hozott a csata heve, de Hiro természetétől messze állt az ilyesmi. Mikasa úgy sejtette, nem örül az öldöklésnek, de elkerülhetetlennek tartja azt, és ebben kénytelen volt egyetérteni vele. - Hallottátok a bejelentést - a hangja egyértelműen kijelentésről és nem kérdésről árulkodott. - Ha Enz a felszínre jön, ott van szükségem rátok. Ó, és Kyoko, jó látni, hogy épségben vagy. - Nya, semmiség volt - húzta ki magát büszkén a neko. - Akkor ne folytassuk az éneklést? - kérdezte Mikasa, mire Hiro határozottan nemet intett a fejével. - Most már rendeztük a sorainkat. Odalent viszont csak te tudsz elbírni fivérünkkel - felelte, és a fiatal hercegnő csendben, eltökélten bólintott. - Még valami... Az új hajók hozzátok tartoznak? - Az egyik flotta a vőlegényemé - lépett most a holovetítő hatósugarába Kytra. - A másikat nem tudom. - A vőlegénye? Még él a korábbi ajánlatom, Kytra drága - húzódott aprócska mosoly Hiroyasu arcára, de azért látszott, hogy most a nagy megterhelés miatt nincs olyan humoros kedvében. A fiatal mandalóri lánynak kellett néhány pillanat, amíg leesik a dolog, és felidézi a férfi korábbi félreérthetetlen ajánlatát, ahová „a vőlegénye is csatlakozhat”, majd ízes mandalóri káromkodások kíséretében hagyta ott a készüléket. - Amennyire láttam, a másik flotta is a fivéred hajóit lövi. Szóval bárkik legyenek is, egyelőre úgy tűnik, hogy velünk vannak - jegyezte a neko. - Nos, reméljük, hogy ez így is marad. Nem szeretnék két tűz közé szorulni. Márpedig még a bátyám sem fedte fel minden lapját - felelte Hiroyasu. - Küldtek egy szöveges üzenetet. Azt írják, Zwerth szenátor üdvözletét küldi - mondta Versta, Kyoko válla fölött átnézve. - Akkor Abren intézte az ittlétüket - állapította meg Kytra. - Vagyis ők is velünk vannak. - Ha ez nektek elegendő bizonyíték, akkor nekem is. Most egyébként sincs időnk ilyesmire - mondta a herceg. - Húgom, kérlek, készülj fel, és mihamarabb várlak odalent. Minél előbb véget vetünk ennek az öldöklésnek, annál jobb. - Rendben - felelte Mikasa, mire a herceg biccentett és bontotta a vonalat. - Letette végre? - pillantott fel reményteli módon Kytra, ahogy már nem hallotta tovább a herceg hangját. - Mandalore összes páncéljára, rühellem a deviáns arisztokratákat. Már ne haragudj... Tette még hozzá Mikasának címezve, de nem úgy tűnt, hogy a hercegnő rohanna megvédeni bátyja becsületét, már csak az alapján, hogy ő maga is túl jól ismerte a természetét. - Most a legfontosabb, hogy lejussunk a felszínre - szólalt meg az eddig csendben hallgató Usanagi, akin látszott, hogy nagyon harcolni akar, talán túlságosan is. Mikasa hallotta, mit tett vele Enz, és tudta, hogy egy sértett büszkeségű nőnél kevés eltökéltebb ellenfél van. - Keresek egy rést, ahogy átjutunk, de jelenleg olyan szűken össze vannak tömörülve a vonalak, mint egy Pius Dea apáca hátsója - feleltre Kytra, akiből a feszült helyzet előhozta szabadszájú mandalóri énjét. Verstának láthatóan tetszett a poén, de azért osztatlan sikert nem aratott vele. A Vadmacs egy éles fordulatot mutatott be, majd elindult a bolygó felé. Miközben Kytra olyan manőverekbe vitte be a hajót, amit ilyen méretnél elképzelni is nehéz volt, mindenki igyekezett kapaszkodni. - Mi ez az egész agni kai dolog? - tört elő Verstából a kíváncsiság, ahogy a manőverezés tolerálható szintre lassult le. - A régi nagai hadurak idején találták ki a koncepciót. Mivel mind a császár alattvalói voltak, hivatalosan nem háborúzhattak egymás ellen. A dolog lényege, hogy valamiféle vitát vagy sérelmet a fegyverekkel rendeznek, előre meghatározott téttel. A győztes mindent visz, és a vesztes, ha túl is éli, hatalmas szégyen az osztályrésze – magyarázta geszitkulálva Mikasa, egy kis rögtönzött történelemlecke kíséretében. - Sérelmeket sosem nehéz találni a nagai nemességnél, nya. Mindenkinek van legalább egy üknagybácsi, akit egy másik klán ölt meg - tette még hozzá a magáét Kyoko is. - De az elmúlt évszázadban nagyon ritka volt már az agni kai. Öt évtizede ez az első kihívás - fejezte be a gondolatmenetet Mikasa. - Biztos erről is van egy Miku dal - morfondírozott Versta halkan. - Szóval ez az agni kai olyan, mint egy rendes csata? Összecsapnak, földön, levegőben és űrben? - kérdezte Kytra is, aki a hajó nagy ügyességet és koncentrációt igénylő kormányzása ellenére láthatóan odafigyelt. - Pontosan. És a tét most élet vagy halál - felelte komoran a hercegnő. Csend telepedett az irányítóra, ahogy Kytra végül sikerrel járt, és átjutott egy zavart cirkálóformáción, ami nem rendezte még teljesen a sorait Mikasa korábbi éneke után. - Ha élet és halál dől el, akkor végül is a két vezér meg kell küzdjön egymással, igaz? De akkor a bátyád hátrányban van Enzzel szemben, mert ő nem Erőérzékeny. Erre nincs szabály? - kérdezte Versta kíváncsian. - Konkrét szabály nincs. Arra viszont van, hogy a vezérnek jogában áll kiválasztani egy bajnokot, aki a nevében küzd a párbaj során. Persze az ő veresége ugyanúgy a konfliktus végét jelenti, mintha a vezér maga állt volna ki - részletezte kicsit Mikasa. - Nya, akkor Hiro ezért hívott olyan sürgősen a felszínre, mert téged akar választani - állt össze a kép a neko harcos számára. - Kénytelen lesz. Alia a gyengélkedőn van, nem épp harcképes formában. Versta még nem elég képzett. Saalia meg ki tudja, épp kit szórakoztat... - fejtette ki az álláspontját Kytra, míg Mikasa csak némán állt, lélekben már az összecsapásra készülve. Eközben a wakandai hajón: - ...és akkor Abrennel és Aressel együtt kiugrottunk a felhőkarcolóból. Amennyire tudtam, az Erővel lassítottam magunkat, végül sikerült annyira befolyásolni az érkezésünk helyét és sebességét, hogy az alattunk lévő bokrok eléggé tompítsák az esést és megúsztuk pár zúzódással és karcolással... - mesélte Saalia a wakandai lányoknak, miközben a bolygó felé tartottak, majd egyszer csak tüsszentett. - Valaki emleget. Biztos az a mocsok Enz...- Készüljetek, rögtön leteszem a hajót! - szólt Kytra néhány perc múlva a rádión keresztül a többieknek. - Te nem jössz velünk, Kytra? - kérdezett vissza Versta. - Viccelsz? Mikor járathatnám be rendesen a kicsikémet, ha nem egy csata közben? De lehet, hogy majd leugrok kicsit lövöldözni is, ha elunom magam - nevetett fel, majd egy rázkódás jelezte, hogy letette a gépet. - Oké, megjöttünk! Kytra igyekezett minél előbb leszállni, hogy bőven legyen idejük a többieknek elhagyni a hajót. Lenyílt a rámpa és a chiss kommandósok mentek előbb Inarival az élen, hogy biztosítsák a rámpa aljánál a terepet. Ez után ment Versta és Mikasa, aki ezt megelőzően gyorsan lecserélte a már megviselt ruhát, amit eddig viselt. - Kyoko? - kérdezte Versta. - Rögtön jön. Azt mondta a hajóján van valami, amire szüksége lesz - válaszolt Mikasa, majd egy pár pillanat múlva a neko is felbukkant. Egy hatalmas szökkenéssel hagyta el a hajót és a két lány mellett ért földet, majd egy lebegő kard követte. - Hű, ez meg mi? - kérdezte a fiatal padawan. - A kardom. Vagyis az új kardom, most fogom felavatni - magyarázta a neko, miközben a karddal tett pár próba mozdulatot. A barátságos jelzésnek köszönhetően Hiroyasu Adumar fővárosának védelmére kirajzó egységei nem tüzeltek a Vadmacsra, és hatalmas méretű Hideyoshi repulzoros tankok, valamint hat lábon járó lépegető "póktankok", illetve gyalogság sietett el mellettük, hogy védekezőállást vegyen fel. Inari és a chissek azonnal megindultak, hogy csatlakozzanak hozzájuk, és kialakítsák a védelmet, mire Mikasáék megérkeznek. Eközben az egyik repulzoros transzport megállt a hajó rámpája mellett, és a páncélozott járműből egy nyúlánk, magas egyenruhás férfi szállt ki, akinek már testtartásán is látszott a büszkeség, vállig érő világoszöld haja pedig minden egyes lépésnél hullámzott a feje körül. A férfi egyenesen hozzájuk sietett, majd kihúzta magát. - Felség - pillantott Mikasára. - Shimazu Yoshinobu ezredes vagyok. Hiroyasu herceg engem bízott meg a fővároshoz vezető út védelmével. Kérem, jöjjön velem az előretolt parancsnoki harcálláspontra, hogy áttekinthessük a harci helyzetet. - Ezredes - reagált a férfi megszólítására Mikasa, majd meghallgatta a mondandóját - Értem. Akkor ne vesztegessük az időt. - Én is jövök! - jelentkezett Versta, bár a szándéka eddig is tiszta volt, mégis úgy érezte, hogy közölnie kell. - Ahogy én is - lépett mellé Usanagi, ellentmondást nem tűrve. - Nem is számítottam másra - felelte a hercegnő kedvesen, azt viszont sajnálta, hogy Alia nem tud vele tartani a csatába, ahol sokak sorsa fog eldőlni. - Nya, engem se felejtsetek el. Jó, ez egyértelmű volt - szólt közbe mindenki kedvenc nekoja is. - Nos, akkor sok szerencsét odalent - köszönt el Kytra rádión keresztül, majd a Vadmacs felhúzta a rámpáját, majd felemelkedett és elindult. A kis társaság pedig beszállt a páncélozott járműbe, amivel az ezredes is érkezett. - Attól tartok, felség, a meghívás csak önnek szól - közölte az ezredes, aki próbált tapintatos lenni, de elég egyértelmű volt, hogy ez olyasmi, amiből nem akar engedni. - A többiek megbízhatósága... nem teljesen bizonyított. - Még az enyém se, nya? - érdeklődött a neko kicsit értetlenkedve. - Őfelsége testőre ugyan, de katonai ügyekben nem kompetens - felelte kimérten a tiszt. - Én megbízom bennük - jelentette ki határozottan a hercegnő. - Ők szabadítottak ki bátyám fogságából. Mit akar még, hogy bizonyítsák a hűségét? - Megértem, felség, de... - Ők a kíséretem tagjai! Vagy velem jönnek, vagy én sem megyek sehova! - jelentette ki olyan határozottan, hogy még magát is meglepte vele. Az ezredes pár pillanatig habozott, majd úgy döntött, jobb elfogadni a helyzetet és biccentett. - Ahogy kívánja, felség - közölte, majd a jármű felé intett. - Jöjjenek, odaviszem magukat. - Hát ez nem volt túl barátságos - jegyezte meg Versta lebiggyesztett ajkakkal, ahogy a férfi előre sietett. - Csak bizalmatlanok, ezt nevelték beléjük. Sokat kell még változnunk - felelte Mikasa komoly hangon. A páncélozott szállító nem volt túl messze, így hamarosan már be is szállhattak a meglehetősen új kinézetű gépbe, és odabent, ha nem is kényelmesen, de gond nélkül elfértek, az ezredes pedig intett a sofőrnek, hogy indulhatnak. A parancsnoki sikló átvágott a főváros körüli széles síkságon, ami egyértelműen kedvező terep volt a felsorakozott tankoknak és lépegető tankoknak, ám ők maguk a gyalogságot követve északnyugat felé fordultak, ahol hamarosan feltűntek az első emelkedők, ahol jól kivehetők voltak a rögtönzött gyalogsági lőállások és tankelhárító fészkek. A sikló az egyik központi dombra kapaszkodott fel, majd annak a teteje közelében megállt, és az ezredes intett a vendégeknek, hogy szálljanak ki, akik eleget is tettek a kérésnek. Több másik hasonló jármű is állt már ott, és egy erőteret is felállítottak, hogy megvédjék magukat az ellenséges tűztől. Shimazu ezredes a harcálláspont közepén felállított mobil taktikai holovetítőhöz invitálta őket, majd a mellett lévő asztalon fekvő botot egy határozott mozdulattal magához véve mutogatni kezdett. - Ezek itt az ellenség leszállási zónái - bökött a tőlük nyugatra lévő vörös pontok felé. - Elsősorban gyalogság és nehézfegyverzet érkezett eddig, hamarosan talán tüzérség is fog. A saját erőinket négyfelé osztottuk: a gyalogság az észak-nyugati domboknál ássa be magát, a páncélosok a síkságon fejlődnek fel, míg az átkarolástól a helyi erők védenek minket. Az utolsó tartalék erőt a tőlünk keletre lévő folyónál, a főváros elővárosainál sorakoztattuk fel. - A bátyám megérkezett már? - kérdezte Mikasa, mire Yoshinobu kurtán bólintott. - A felderítők jelzése szerint a császári yacht is a landoló hajók között van. Mikasa kinyúlt az Erővel és bátyját kereste, de nem kellett túl sokat kutakodnia, a belőle áradó Sötétséget lehetetlen volt elvéteni, és ebben a pillanatban érezte, hogy Enz is érzékeli őt. - Minden rendben? - kérdezte Versta érdeklődve, látva, hogy Mikasa máshol jár. - Igen. Csak meggyőződtem róla, hogy tényleg eljött - felelte, majd az ezredesre pillantott - Tehát mi a terv? - Nya, mi sem egyszerűbb. Megkeressük, és még egyszer ellátod a baját - reagált Kyoko. - Attól félek, nem lesz ennyire egyszerű - mondta Mikasa, bár látszott rajta, hogy értékeli a pozitív gondolkodást. - Nos, akkor, mi az elképzelés? - tette fel újra a kérdést. - Nos, felség, az elképzelés az, hogy várjuk az ellenség támadását, és a helyzetnek megfelelően reagálunk rá - felelte kimérten az ezredes az ismételt kérdésre, miközben bizalmatlanul sandított Usanagira, majd Verstára. - Nagyobb erővel rendelkeznek nálunk, de hosszú ideig fel tudjuk tartani őket. - Elég ideig, hogy rendeződjön ez az egész mostani helyzet? - szegezte neki a kérdést Usanagi, mire Shimazu megvonta a vállát. - Végső soron visszavonulunk a városba, egy ostromra úgysem jut már elég idejük - felelte a férfi, mire Versta megrázta a fejét. - Akkor sok ártatlan fog meghalni - mondta, de a parancsnokon látszott, hogy számára ők elfogadható veszteség. Kegyetlenül hangzott, de az ezredesen látszott, hogy mindenre felkészült a győzelem érdekében. - Felség, ön mit tervez addig tenni? - fordult most felé a tiszt. Mikasa sem igazán díjazta azt az ötletet, hogy a lakosság áldozatául essen egy ostromnak. Azonban ebbe nemigen volt beleszólása. A csata taktikai részéért a bátyja felelt. Ő pedig nyilván hasonlóan gondolkodott, mint az ezredes. Amit a dolog érdekében tehetett, hogy megállítja rossz útra tért testvérét, ezzel véget vetve ennek a vérontásnak. - Itt fogok várni a bátyámra, egyedül - felelte Mikasa magabiztosan. - Egyedül? - lepődött meg Versta. - Ne vedd sértésnek, de ez még a mesteremtől is szokatlanul meggondolatlan lenne. - Nem vettem. De viszont én túl értékes vagyok a bátyám szemében ahhoz, hogy rám uszítsa a katonáit. Személyesen akarja rendezni a dolgot kettőnk között. Így lehetőségem lesz térdre kényszeríteni és rávenni a megadásra, rosszabb esetben másképp tenni róla, hogy vége legyen - magyarázta a hercegnő. - Hercegnő, ezt nem engedhetem - szólalt meg most nagyon komoly hangon Usanagi. - A bátyjának lehet, hogy fontos, de mégiscsak egy gazember. Ne számítson egyenlő harcra. - Viszont meg kell őriznie az erejét a küzdelemre, nya - szólt közbe ezúttal Kyoko. - Mai, megértem, hogy sok okod van küzdeni Enz ellen - szólalt meg most Mikasa, a kezét gyengéden a vállára helyezve. - De ez az én terhem. Nekem kell véget vetnem az egésznek. - De ha valami cselt vet be, akkor ki áll be a helyére, hercegnő? - felelte Usanagi. - Tegyen belátása szerint, de én nem fogok mozdulni maga mellől. - Nya, mi addig segíthetünk a katonáknak, akárcsak Inari és a chiss kommandósok - jegyezte meg Kyoko. A hercegnő néhány pillanatig mérlegelt. Szerette volna a saját elképzelése szerint végigcsinálni, de ugyanakkor nem akarta elveszíteni Usanagit. Ez elég kritikus pont volt ahhoz, hogy kimutassa felé a bizalmát. - Rendben. A bátyámmal én állok ki, te pedig gondoskodsz róla, hogy ne alkalmazhasson piszkos trükköket - felelte végül, mire Usanagi bólintott. A szemeiben látszott, hogy jól esik neki a bizalom. - Akkor mi pedig megyünk és segítünk, ahol csak tudunk - közölte Versta, aki már égett a vágytól, hogy bizonyíthasson. - Köszönöm. Vigyázzatok magatokra. Az Erő legyen veletek. - De jó, végre nekem is mondta valaki, nya! - lelkendezett a neko. Versta és Kyoko a harcoló erők felé vették az irányt, hogy segítsenek nekik, sebtében kialakított védőállások között elsietve, egészen addig, míg el nem érték a küzdelmet. Menet közben sorra tarolták le az előrejutott támadó katonákat. Kyoko elég vegyes harcmodort alkalmazott: a kezében lévő sugárvetővel és a körülötte cikázó lebegő karddal osztotta a halált a jelentkezők között. Egészen olyan volt, mintha a kard önálló akarattal rendelkezne a küzdelemben. Versta mestere, Saalia tanítását követve ölés helyett inkább a harcképtelenné tételre törekedett, így a legtöbb ellenfelet csak lefegyverezte, majd az erővel ellökte, neki egy másik katonának, vagy bárminek, aminek csak lehetett. Egyúttal fedezte a hátukat is, amennyire csak lehetett. Rövidesen elég közel értek az arcvonalhoz, ahol Enz elit katonái és hatamotói már elkezdték tizedelni a védőket, míg a másik oldalról Inari és a chiss kommandósok felvették velük a harcot. Versta és Kyoko érkezése megzavarta Enz harcosait, de hamar rendezték soraikat és az újonnan érkezett veszélyforrások felé fordították figyelmüket. A kommandósok folyamatos tűz alatt tartották a támadókat, ezzel jelentősen lelassítva és a földhöz szegezve őket. Több helyen azonban így is átjutottak, és kemény, véres kézitusa folyt az elülső védállásokban, amiből Versta és Kyoko is kivette a részét. Inari igyekezett a kommandósok és a támogató tüzérség tüzét megfelelően irányítani, így segíteni nem igazán tudott nekik. Először egy csapat Enz párti különleges erőkhöz tartozó jutott el hozzájuk, akik rejtett pengékkel felszerelve nagyobb eséllyel állták a neko támadásait, akinek a fegyvere váratlan pillanatokban pattant vissza. De még így is fedezékbe szorultak, ahonnan csak szórványosan lőttek ki, hogy elkerüljék a két erős harcost. Egy huszonéves férfi, feltehetően a vezetőjük lépett elő azonban közülük, sugárvetője nélkül, csak egy karddal a kezében. - Nya, bátor vagy inkább vakmerő? - tette fel a kérdést Kyoko, aki megpörgette maga körül a fegyverét. - Hazafi - felelte a férfi komolyan, majd előre tartotta a pengéjét a feje mellett és támadásra indult. Kyoko felé suhintotta a fegyverét, de a támadó kitért a vágás elől, majd tovább rohant előre, arra kényszerítve Kyokot, hogy ő is bemutasson egy látványos hátraszaltót, épphogy kitérve a válaszsuhintás elől. Versta már ugrani akart, hogy segítsen, de az Erőre hallgatva megtántorodott, és egy dobótőr húzott el az arcától nem túl messze. Oldalra pillantott, és felfedezte régi ellenfelét Tatooine-ról és a Yamato dokkolókampói mellől. - Ryonosuke - mondta üdvözlés nélkül, mire az extravagáns kinézetű férfi elmosolyodott. - Úgy hiszem, van még egy lezáratlan ügyünk - szólalt meg. - Kettőből kettő döntetlen. Ideje lenne ezt lezárnunk. - Vigyázz mit kívánsz - emelte maga elő a fiatal twi'lek a fénykardját. - Remélem, ezúttal senki sem avatkozik közbe - mondta a férfi, és előhúzta a kardját. - Én is bízom benne - felelte a padawan. Senki sem igyekezett besegíteni egyik oldalról sem. Úgy tűnt, hogy ezúttal valóban egy az egy elleni küzdelem lesz. Versta kivárt, engedve ellenfelét kezdeményezni, aki hamar támadásba is lendült. A lány csak hárított, megfigyelve ellenfele technikáját. Saalia azt tanította neki, ha nem teljesen biztos a dolgában, először ismerje ki az ellenfelét, amennyire lehet. Persze, lehetőleg anélkül, hogy meghalna közben. - Nagyon óvatosan küzdesz - jegyezte meg a férfi. - Csak kiélvezem a küzdelmet - felelte Versta mosollyal a szája szélén. Eközben Kyoko sem tétlenkedett. Neki is be kellett érnie jelenleg egy ellenféllel, aki viszont ügyesen küzdött ahhoz, hogy neki szentelje a teljes figyelmét. A kommandósok Inari vezénylésével szépen tartották a többi ellenséget. Szerencse, hogy a nagaiok sokra tartották a tisztességes küzdelmet. - Hazafinak lenni szép dolog... - mondta a neko. - De? - kérdezte a férfi - Mintha nem fejezted volna be, cicuska. - Nya, de a hazádhoz kell hűnek lenned, nem egy zsarnokhoz - fejezte be Kyoko, majd a kardja szemből, vízszintesen vágott a férfi felé, aki hárított, így a neko hasba tudta rúgni, de nem eléggé, mivel időben elhátrált. A férfi a rúgást arra használta ki, hogy valamennyire kizökkentse a nekot az egyensúlyából, és ha nem lett volna ilyen agilis, az oldalról érkező, fémmel megerősített kesztyűs ököl minden bizonnyal betöri az orrát, így azonban éppen az arca előtt suhant el, ahogy hátra bukfencezett. - Neked is a hazád kéne szolgálnod, nem egy árulót - vágott vissza verbálisan is az ellenfelének, miközben fegyverét újra maga elé emelte. - A harc jobban áll, mint az üres szavak. - Végre valamiben egyetértünk, nya - felelte Kyoko, aki ezúttal újra támadásba lendült, és míg karmaival szemből csapott felé, addig kardja egy félkört leírva közelített az ellenfeléhez, aki megdöbbentő gyorsasággal hárított: az alkarjába épített rejtett pengéről visszapattantak karmai, míg a lebegő kardja szikrákat hányva találkozott össze az ő pengéjével. Eközben Verta és Ryonosuke harca is egyre intenzívebbé vált, ahogy a férfi egyre agresszívabban támadta őket. Tatooine-on Kytrával ketten sem bírtak vele, és mindezt úgy, hogy Erőérzékeny sem volt. De mostanra a fiatal twi'lek sokkal erősebb lett, és már nem zavarták meg a férfi hajszálpontos tőrdobásai, azokat vagy a fénykardjával vagy az Erővel könnyedén le tudta téríteni a pályájáról. Eközben igyekezett közelebb jutni hozzá, hogy lecsaphasson rá, de a férfi körbe-körbe mozgott körülötte, megpróbálva tartani a távolságot kettejük között. A két párharcot a távolból jövő robbanások zavarták meg egy pillanatra, és ahogy hátrapillantottak a válluk felett, látták, hogy a főváros épületei felől füst tör az ég felé, és a házaknál újabb és újabb robbanások látszottak, ahogy az Enz párti légierő a várost támadta. Kyoko morgott valamit az orra alatt, ahogy a támadás alatt álló városra pillantott. Sajnálta, hogy nem tud most a levegőben lenni. Adott volna azoknak a mocskoknak, akik ártatlan városlakókat veszélyeztetnek. A rövid merengést ellenfele szakította meg, akinek sikerült pár szőrszálat eltávolítani róla, de még időben elhajolt a támadás előtt. - Nya, nem figyeltem! Ez nem volt sportszerű! - méltatlankodott a neko. - Egy bérgyilkos beszél sportszerűségről? - felelte gunyorosan az ellenfele. A férfi ismét támadt, de ezúttal Kyoko kardja állt az útjába. Pontosabban röppent. A neko csak állt a fegyver mögött és hagyta, hogy fegyvere dolgozzon helyette. - Itt Kytra, kövessetek, meg kell védenünk a várost, mielőtt porig rombolják! - hallatszott a mandalóri nő hangja a rádión keresztül. Szinte azonnal el is suhant felettük a Vadmacs jó néhány másik hajó kíséretében. Elég szedett-vetett kollekció volt. A Feinn által hozott erősítés része volt. Miközben átrepültek a csatatér fölött, lőttek mindenre, ami Enzzel volt kapcsolatos. Kiosztottak pár sorozatot a földi egységek felé is, de a várost támadó erőkre fókuszáltak leginkább. Ahogy a légtérben lévő vadászgépek is követték a példájukat, és elindultak, hogy a várost védjék, Kyoko pedig ráébredt, hogy gyakorlatilag mindkét fél légi fedezet nélkül maradt, ami jelen esetben inkább a támadóknak kedvezett. A döntést bizonyosan nem Shimazu ezredes, hanem Hiro hozta meg, mivel a katonatiszten látszott, hogy nem különösebben izgatják a civil áldozatok. De Hiro is inkább a pragmatizmusáról, semmint az érző szívéről volt híres. Vajon mi vihette rá erre, tette fel magának a kérdést. Ezúttal még a gondolkodás közben is odafigyelt ellenfelére, mivel nem akart újabb kellemetlen meglepetést, így úgy döntött, jobb ha erre a kérdésre csak a harc után keres választ. Mielőtt azonban bevetette volna magát újra teljes erőbedobással a harcba, a komm újra megszólalt. - Itt a 126. önálló mechanizált zászlóalj, gyorsan mozgó ellenséges repülő eszközök közelítenek hozzánk! A lövegeink nem tudják célba venni őket! - hallotta az egyik katona ideges jelentését. - Váltsanak manuális célzásra! - parancsolta Shimazu hangja a kommban. - Hasztalan, túl gyorsak, 12 kilométer és közelednek! - felelte növekvő idegességgel a katona. - Össztűz! Adjatok nekik! A kommban lövések hallatszottak, majd egy robbanás, és aztán még több, a vonal pedig statikusra váltott, majd pillanatok múlva tovább ugrott más frekvenciára. - Hogy tetszenek a császár új fegyverei? - kérdezte Kyokotól az ellenfele. - A mennyek összes dühe zúdul most rátok, árulókra. - Nem azt mondtad, hogy duma helyett harcoljunk, nya? - kérdezett vissza a neko. A férfi biccentett, majd feldobta a levegőbe a fegyverét, és támadásra indult. Kyoko kardja még mindig a pengét célozta, és mire gondolataival a fegyvert máshogy instruálta, késő volt, a férfi rárontott, és a testén lévő pengékkel próbálta meg levágni, ami elől csak kitérni tudott. Szorult helyzetének egy váratlan dolog vetett végett, hirtelen rakéták landoltak mögöttük, de ezek nem robbantak fel, helyette valamiféle gáz kezdett el szivárogni belőlük. Azok, akiket elért, fuldokolva estek össze, a többiek pedig sietve gázmaszkot húztak. A neko azt hitte, a vegyi fegyverek alkalmazása már eléggé ódivatú volt, pontosan a könnyen elérhető védőfelszereléseknek, de nagyot tévedett. Ahogy gázmaszkos társaik odasiettek összeesett társaikhoz, hogy kihúzzák őket a felhőkből, ők hirtelen újra életre keltek, és a megmentésükre sietetteket egyszerűen lemészárolták. Akik elestek, szintén csatlakoztak hozzájuk. Ezen még a támadója is annyira meglepődött, hogy csak bámulni tudott. A füst és az élőhalottak azonban egyik felet sem kímélték, Enz katonái ugyanúgy áldozatul estek, mint Hiroé, és csatlakoztak az egyre duzzadó vérszomjas, agyatlan sereghez. - Nya Hiro, ez nagyon nem jó, Enz több filmet néz, mint te - jegyezte meg Kyoko idegesen maga elé mormolva. - Ez meg mi a fene? - kérdezte döbbenten a férfi, beszüntetve a harcot. - Semmi komoly, csak a drága császárodnak ennyit ér a hűséges alattvaló - felelte Kyoko, miközben próbálta kitalálni, hogy mi legyen. Igen gyorsan szaporodtak a fertőzött áldozatok - Ez nagyon nem jó. Ezeket nem lehet irányítani. Ha tovább szaporodnak, letarolják az egész bolygót is. Versta és ellenfele sem harcolt tovább, hirtelen arra kényszerültek, hogy egymás hátát védve küzdjenek a közös ellenséggel. - Inari, ha szólok, lövess a pozíciómra valami pusztítót! - Roppant jó ötlet. De azt te sem élnéd túl - jött a válasz. - Nya, azt én megoldom. Csak készüljetek fel! - mondta a kommba, majd a kezébe hívta a kardját - Ide körém, de szaporán! - kiabálta, mire Versta már ott is volt, ellenfelével egyetemben, ahogy Kyoko korábbi ellenfele is. A neko a földbe döfte a kardot és egy kis hatókörű, de erős kupolapajzs bukkant fel felettük - Inari, most! - szólt ismét Bolyhoskának és nem túl messziről már jött is egy rakéta, ami a pajzsnak ütközve felrobbant, így letarolva a körülöttük lévő agyatlan sereget. - Vonuljatok vissza, fedezünk titeket! - szólalt meg újra Inari, és a chiss kommandósok ezúttal a sajátjaikra kezdtek lőni, vagyis pontosabban azokra a lényekké, amikké váltak a fegyver bevetésétől. Kyoko ellenfelének társai is besegítettek, miközben lassan elkezdtek visszavonulni a most már igen előnytelen állásaikból. - De velük mi lesz? - kérdezte rögtön Versta. - Ne félts minket, megoldjuk - felelte a kitsune, és hangján érződött, hogy nem fogad el ellenvetéseket. Még jel sem kellett hozzá, hogy egyszerre kiugorjanak a pajzs alól, és a túlélő pár élőhalottat felszabadalják, majd futva indultak meg felfelé a dombon, átvágva a védőállások között. Akik pár perccel ezelőttig ellenfelek voltak, most összedolgozva fedezték egymás hátát, és nyitottak utat az élőholtak között, miközben Inari chiss kommandósai fedezték őket a vártalan meglepetésektől. Óráknak tűnő harc után, ahogy felbukkantak az egyik emelkedőn, hirtelen be is húzhatták a fejüket, ugyanis egy sorozat szállt el felettük. - Mi még élünk, nya! - méltatlankodott Kyoko, és szerencsére a katonák is meghallottak, ugyanis nem tüzeltek tovább. A túlélők piszkosak és véresek voltak, és ahol a főhadiszállás állt, ott hoztak létre egy új védőzónát az élőholtakkal szemben. Alig sétáltak el a vonalaik között, mikor hatalmas energiapajzsok aktiválódtak a védősorfal előtt. - Ezek a mobil pajzsrakétáink - szólalt meg Shimazu ezredes, aki egy távcsővel a kezében figyelte a harci helyzetet előttük. - Átkalibráltuk, hogy kilövés nélkül is telepíthető legyen. - Úgy gondolja így nem jutnak át? - kérdezte Versta, mire az ezredesen látszott, hogy bizonytalan a választ illetően. - A hercegnő és a félnag... kísérője hol van? - javította gyorsan magát mondat közben, kerülve a dehonesztálónak szánt kifejezés használatát. - Még odakint, de ne aggódjon - felelte Versta, aki az Erőn keresztül érezte a nyugalmat, ami belőle árad, és amit úgy tűnik ösztönösen kerültek ezek a Sötét Oldalból készült torz lények. - Itt jönnek, nya! - szólalt meg Kyoko, ahogy előholt támadók egész hada tűnt fel az emelkedőn. Az alkalmi szövetségesek egymás mellett sorakoztak fel a pajzs mögött. Odakint pedig egyre több agyatlan ellenfél közelített, akik a pajzs mögött lévőkre pályáztak. Amennyire meg tudták becsülni, több ezren is lehettek már a fertőzöttek. Ők alig pár százan voltak még Enz erőivel kiegészülve is. Az első ellenfelek, ahogy áthatoltak a pajzson, szét is égtek tőle. De sajnos ezek a pajzsok nem ekkora terhelésre voltak tervezve, így amint egyre több élőholt igyekezett átfúrni magát a pajzson, a berendezések egyre nehezebben bírták. Végül sorra megadták magukat és a pajzs odalett. - Nya, ennyit a pajzsról. Akkor adjunk nekik! - szólt Kyoko és belevetette magát a harcba. Versta és még jó páran követték, hogy közelről vegyék fel a harcot az agyatlan sereg ellen. Eközben a hátrébb felsorakozott erők távolról lőtték az ellenséget. Az elején úgy tűnt, hogy jól állnak, de hamar feltűnt, hogy az újjáéledt ellenfeleket nem nagyon hatja meg pár apróbb sérülés. Hiába kaptak akár mellkasba találatot, rendíthetetlenül meneteltek tovább a védők felé, szép lassan körbevéve őket. - Fejre! Fejre célozzatok! - kiáltott valaki, miután egy fejlövéssel véglegesen kiiktatott egy agyatlant. Az első sorban lévők, köztük Versta és Kyoko így elkezdett a fej nyaktól való elválasztására fókuszálni. Viszont a lövészek csak mértékkel lőhettek, hogy őket lehetőleg ne sebesítsék meg. De hiába jöttek rá a gyenge pontra, így is a védők fogytak jobban. - Túl sokan vannak! - nyögte Versta, miközben egymás után vagdalta az ellenségeit. Szerencsére a fénykard pengéje nem tud kicsorbulni és könnyen vágja a húst, így neki nem volt annyira nehéz dolga. Nem úgy, mint a többieknek. Igyekezett az Erővel is hátrébb lökni néha, amennyit csak lehetett. A első sor védői egyre csak fogyatkoztak, míg az ellenség gyarapodott a korábbi alkalmi szövetségesekkel. A megmaradt védők hátrálni kényszerültek, hogy ne kerítsék be őket. Már kezdtek visszaszorulni a lövészek közelébe, amikor egy csapatszállító robogott el felettük és egy alak ugrott ki belőle, majd hatalmas porfelhő szellő keletkezett, amikor földet ért a holtak között, többet szét is repítve. Aztán egy fénylő tárgy repült körbe, több tucat ellenfelet lefejezve, így a megmaradt védők előtt is megállítva az előrenyomulást. Ahogy a por elült, egy alak körvonalazódott ki és a kezébe tért vissza a dupla pengéjű fénykard. - Mester! - örült meg Versta, amint meglátta Saalia arcát. - Megjöttem, Enz! - kiabálta, majd megfordult és a továbbra is közeledő horda elé ugrott. Leguggolt és a kezeit a földre tette, majd erősen koncentrált - Ezt nektek! - üvöltötte, majd egyszer csak egy látványos tüskeerdő csapott ki a földből, felnyársalva a már amúgy is halott katonákat. Ez után visszaugrott a jelenleg biztonságban lévő Verstához. - Hiányoztam? Míg a többiek elindultak a harc sűrűjébe, Mikasa és Usanagi kissé félrevonultak a parancsnoki állástól, és kellő távolságban a fiatal hercegnő leült a földre, elhelyezkedett, majd lehunyta a szemét. Maga körül érezte a katonák lüktető életerejét, a közelgő harc miatti idegességet és félelmet, a lélegzetvisszafojtott várakozást, az elmormolt halk imákat. Ugyan a nagai kultúra nagy jelentőséget tulajdonított a harcnak, és sokszor dicsőítette a halált, a katonák lelkük legmélyén korántsem vágyták annyira a halált, mint azt a beléjük nevelt hangzatos indulók harsogták. Sötét fellegként érezte a távolban bátyját, és bár nem kerülte el a kivetülését, szóba állni nem tervezett vele. Nem maradt már semmi, amit egymásnak mondhattak, a sötétség velejéig megrontotta őt. De nem dühvel, gyűlöletből kellett lesújtania rá, hanem tisztességes harcban legyőznie, hogy ne bukjon el ő maga is. Erre készítette most fel a lelkét, felidézve azt a gyakorlatot, amit még a pengék templomában látott, és ő maga is gyakorolt Selvarison. A vízesés hideg vize egyszerre tisztította meg a lelkét és a testét, acélozta meg az akaratát, és nevelte fegyelemre. Most víz nélkül, a harcból származó gyilkos energiákban kellett fürdőznie, de biztos volt benne, hogy ez is megfelel a célnak. Érezte a többiek küzdelmét, a harc hevét maga körül mindenhol. Halálsikolyokat, a lehengerlő érzést, ahogy életek újra meg újra megszűntek létezni. Nehéz volt megállnia, hogy ne segítsen, ne vesse ő is magát a harcba, de tudta, hogy ki kell tartania elhatározása mellett. Neki a konfliktus igazi forrását kellett megszüntetnie. A penge nem szétszakít, hanem egyesít, visszaállítja az egyensúlyt, idézte fel magában újra és újra a mantrát. - Szerinted kezdi megérteni? - hallotta a semmiben az ismerős hangot, és bár nem látta őket, tudta, hogy Akame beszél éppen. - Korai még megmondani - felelte cinikusan Sayomi. A jelenés azonban eltűnt, ahogy egyre jobban nehezedett rá a halál miatti súly nehézsége. És aztán a város felől is érezte a támadás hevét, ahogy százak sikoltanak fel, majd tűnnek el a robbanásokban. A bátyja gépei a várost támadták, halált osztva a szűk utcákon. Undorító taktika volt, és Mikasa mindennél jobban vágyott segíteni. - A fájdalom és a halál az élet velejárója - szólalt most meg Akame, és érezte, ahogy egy láthatlan kéz az egyik vállához ér. - Ezt el kell fogadnod, és tovább lépned. - A tétlenség az elme halála - hallotta a másik oldalról Sayomit, aki a másik vállát érintette meg. - A szeretet és a fájdalom ugyanaz. A jó és rossz csupán hazugságok. Mikasa még jobban összpontosított, és még a különleges robbanófejek becsapódása sem zavarta meg a meditációban. Érezte, ahogy a katonák tudata megszűnik létezni, és céltalan vérszomjnak adja át a helyét, a Sötét Oldal kontrolláltalan uralmának, de ezek az agyatlan lények elkerülték őt magát. Ő volt a nyugalom oázisa a gyilkos harc közepén, akárcsak egy szentély a pusztító viharban. A jelenléte hamarosan idecsalja a bátyját, ezt már biztosan érezte. ***
Enz a támadók parancsnoki állásából elégedetten figyelte a csata alakulását. Onoda tábornok, aki mellette állt, szótlanul figyelte az eseményeket. A férfi régivágású katona volt, és jól tudta, hogy a győzelem ritkán jön olcsón, így akkor se tiltakozott, mikor a várost kezdte el bombáztatni, hogy elvonja az ellenséges légierőt, és így bevethessék másik új játékszerét. A Type 28 Tengu felszíni támogató mobil páncélok alig hasonlítottak a másik mobil páncéltípushoz, a Gundamhez. Alig két méteres, agilis gépek voltak, jóval kevésbé páncélozottan, de így is gond nélkül alkalmasak voltak bármilyen felszíni jármű leküzdésére, mint a távolban lángoló ellenséges páncélosok azt megmutatták. A császár szinte látta a szemei előtt, ahogy ezek a gépek halált osztanak Korribanon, Cosrán vagy éppen Coruscanton az ellenség sorai között. A gépek újabb és újabb köröket írtak le, hogy levadásszák a túlélőket, és Hiro elit erőit megsemmisítve az út nyitva állt volna a számára a város felé. Enz azonban nem adott parancsot a támadásra. Esze ágában sem volt a városba mennie, ahol Hiroyasu bizonyára valami bunkerben húzza meg magát, és a házak között annyi ideig lekötik az erőit, hogy még több ellenséges erősítés érkezhessen. Mikasával kellett egyedül leszámolnia, és az Erőn keresztül pontosan érezte, hogy itt van a közelben, ha pedig ezzel megvolt, a fővárost és az ott lévő összes árulót már a Yamato lövegeire bízhatta. - Lőjék ki a különleges biológiai tölteteket! - rendelkezett magabiztosan. A töltetekben a sithek által kitenyésztett vírus lapult, amit Urio Asotriasnál egy csapat törvényen kívülitől szerzett meg. - Felség, a mi csapataink épp közelharcot vívnak az állásoknál - jegyezte meg Onoda. - Nem figyelmeztetjük előbb őket? - Nem - utasította el Enz szigorúan az ötletet. - Semmi garancia nincs rá, hogy az ellenség nem fogja el az üzenetet. Hősi halált halnak a császárjukért. - Igenis, felség - biccentett a férfi, és ez határozottan tetszett a császárnak. Nem volt olyan akadékoskodó meg körülményeskedő, mint a legtöbb idős tábornok, akik közül sokan még harcoltak a tof háborúkban negyven éve, és úgy ragaszkodtak az avítt katonai doktrínákhoz, mint kisgyerek a szoptatódajkájához. Enz a szeméhez emelte a távcsövet, és figyelte, ahogy a frissen lerakott tüzérség kilövi a különleges tölteteket, azok pedig becsapódnak az állásokba. Az Erőn keresztül jól érezte, ahogy a halottakból újjászülető lények mennyire is erősek a Sötét Oldalban, és ahogy kinyúlt feléjük, irányítani tudta őket. Pusztítsatok, hű alattvalóim, végezzetek minden árulóval, mormolta hangtalanul maga elé, miközben az egyre növekvő számú élőholt csapatot előre, az állások felé terelte. Csak egy valami maradt érintetlen a Sötét Oldal ereje által, egy pont, ami élesen világítva szinte elvakította a fényével, mint egy világítótorony. A húga volt az. - Ideje személyesen is tiszteletem tennem - tette le a távcsövet a páncélozott jármű tetejére. - Tábornok, vonják vissza az erőiket. Amint végeztem, elpusztítjuk az árulók fészkét. - Igenis, felség - hajtotta meg enyhén a fejét, Enz pedig hátrapillantott Carlra, aki szokásához híven szótlanul figyelt, de ez most még tőle is szokatlan méreteket öltött. A fiú egyszerűen bólintott, és a nyomába szegődött, ahogy a császár legelitebb katonáitól kísérve megindult előre. Sajnálta, hogy Fujiwara most nincs az oldalán, mert ő figyelhette volna az ifjú Wenthar kölyköt, de olyan közel állt már a győzelemhez, hogy nem számított. Enz átmászott az állásokon, és átvágott a holttestekkel borított csatatéren. A szörnyek, amiket kreált, egyszerűen utat nyitottak neki és kíséretének, és messziről látta, hogy Mikasával is ez a helyzet. - Felség, ezek a... valamik - nyelt egyet idegesen az ideiglenes testőrparancsnok, Chosokabe százados. - Ne aggódjon - húzódott mosoly az arcára, ahogy a hörgő élőholtak lassan szétváltak előttük. - Nem fognak nekünk ártani. Az ellenségnek annál inkább. - Igenis - nyelt még egyszer, de a kezét továbbra is a kardján tartotta. Enz néhány méterre Mikasától állt meg, aki még mindig meditált, és ott állt mellett Usanagi is, ugrásra készen. Ideje volt hát lezárni az egészet. *** A kavarodásban először nem lehetett látni a hapan királynőt és Allanát, de a jelenlétét egyértelműen jelezte az, ahogy a még mindig Rin befolyás alatt lévő gárdista nyaka hirtelen elroppant, ő pedig holtan esett a dúracél padlóra. Charis fenyegetőn emelkedett fel a helyéről a hídon felhalmozott párnák közül, és kezében vörös színű fénykard villant. - Nahát, a Jedik Kardja és egy maszkos útonálló. Nem is tudtam, hogy várunk ma vándorcirkuszt - közölte gunyorosan, pont olyan hangerőn, hogy a zajon keresztül is hallani lehessen. - Jaina néni! - tört ki önkéntelenül Allanából, de ahogy a tekintete találkozott Chariséval, elhallgatott, a hapan királynő pedig lassan felemelte a fegyverét. - Megölted Tenel Kát, elbitoroltad a trónt, elraboltad az unokahúgunk... épp ideje, hogy megfizess mindezért! - vágott vissza Jaina, miközben fizikai értelemben is odavágott az egyik gárdistának, aki rá akarta vetni magát. - Meglehetősen sovány bűnlajstrom - mosolyodott el Charis pimaszul. - A gyíkod már megöltük. Neked mennyi esélyed lehet? - szegezte neki Rin a kérdést, mire Charisból nevetés tört ki. - Tettetek egy szívességet, már az agyamra ment. Köszönöm - felelte, mire Jaina elborzadt az ilyen fokú önzést látva.
- Nem csevegni jöttünk - vetette közbe a maszkos alak, mire a hapan királynő egyetértően bólintott, majd egykori nagyapjához hasonlóan váratlanul kilőtt előre, ahogy egy igazi Palpatine-hoz illik, és pörögve ugrott Jaina és a maszkos alak közé, akik kikerülték a fegyverét, és most két oldalról kezdték támadni. A hapan királynő elsődlegesen a jedire fókuszált, de érezte, hogy a másik alak is meglehetősen erős az Erőben. Nehéz harcnak nézett elébe, ebben biztos volt, de amíg ilyen közel voltak egymáshoz, addig ellenfelei nem használhatták ki teljes erejüket, mert attól kellett tartaniuk, hogy kárt tesznek a másikban. - Tudod, Jedik Kardja - kezdett csevegésbe, miközben elhajolt Rin suhintása elől, és Jaina is kénytelen volt hasonlóan cselekedni. - Most kiderül melyikünk vérvonala az erősebb, Palpatine vagy Vader. - Vader megölte az uralkodót - jelentette ki Rin. - Azt látom, hogy te igazi rajongó vagy - gúnyolódott ismét Charis, miközben a jedi támadását hárította. Látta, hogy a jedi jelez valamit a maszkosnak, mire ő hirtelen elszakadt a harctól, és Allana felé indult sietősen. Néhány gárdista tüzet nyitott rá, de térdre vetve magát végigcsúszott a padlón, és derékban kettévágta a két őrt, majd felpattant, és előre ugrott, hogy elérjen Allanát... aztán hirtelen megtántorodott, ahogy nekiütközött a körülötte lévő sztázismezőnek. - Azt hittétek ilyen hülye vagyok? - kérdezte Charis egy kaján mosollyal az arcán. - Allana nem megy sehová. Hiszen saját akaratából jött hozzám és van mellettem. Nem igaz? Allana tanácstalanul állt a sztázisban lévő párnahalom közepén, egyáltalán nem biztosan abban, mit is mondhatna erre, de tudta, hogy most mindenki az ő válaszára kíváncsi. - Hazudsz, sith boszorka! - kiáltotta a jedi, és egymáshoz nyomott fénykardjaik szikrákat szórtak. Allana nyelt egyet, tudta, hogy nem odázhatja el tovább a dolgot és válaszra nyitotta a száját. - Minden igaz, Jaina néni - felelte kurtán. Adisra és Ickyx belevetették magukat a kis csetepatéba. A muun az Erővel a falnak lökte a vukit, aki gyilkos hangon üvöltött fel, és még így is képes volt mozogni, hátrébb taszítva a chisst, aki a kardjával be akarta vinni a kegyelemdöfést. - Szőrös dög! - tört ki Adisrából, aki néhány szaftos chiss káromkodást is hozzáfűzött ehhez. - Mi az muun, elfáradtál odalent? - Jóval erősebb az akaratereje - sziszegte az elnyúlt fejű asszaszin, és mindkét kezét előre nyújtotta, mire a vuki megtorpant, és lassan hátrált a fal felé, nem tudva elég ellenállást kifejteni, egészen addig, amíg a háta a dúracélt nem érte. De továbbra is kapálózott és haragosan üvöltött feléjük. Adisra ezért inkább az egyik halott vöröspáncéloshoz lépett, és leakasztotta az övén lógó hődetonátort, majd odagurította a vukihoz, és egy hajszálpontos lövéssel aktiválta. A robbanás vöröslő fénye teljesen eltakarta a szőrös lényt. A muun elengedte az Erőn keresztül, és látszott rajta, hogy megkönnyebbült, amiért már nem kell tovább féken tartania. Aztán újabb üvöltést lehetett hallani, és a véres, megtépázott bundájú vuki átvágott a füsttengeren, egyenesen Ickyxre rohamozva. A muun sietve maga elé akarta kapni a fegyverét, de a vuki még így is elsodorta volna. Adisra vöröslő pengéje fényesen pörögve érkezett be oldalról, egyenesen a lény hátába állva, a pillanatnyi megtorpanást kihasználva pedig a muun is félregurult, és saját fegyverével derékba szúrta a lényt, ami még egyszer felhördült, majd holtan eldőlt. Adisra a muun és a halott vuki fölé magasodva felsegítette az asszaszint, majd lábával megbökdöste a testet, ami már nem mozdult. - Kár, hogy ki kellett lyuggatni, így már faliszőnyegnek se jó - jegyezte meg, majd magához vette a fegyverét. - Haladjunk, érzem, hogy nagyobb halak is vannak itt. - Nem tudom észrevetted-e, de ez az út le van zárva - szólalt meg a muun, az előttük lévő törmelékhalmaz felé bökve. - Humoros vagy, asszaszin - felelte a chiss, majd kinyúlt az Erővel, és megragadta a törmelékhalmot, minden dühét és haragját beleadva ebbe. Érezte, ahogy a gyerekkori sebesülés az arcán lüktetni kezd, és benne vörösen felizzik az a kristálydarab, ami testének része volt azóta, még nagyobb erőt adva neki. A dúracél törmelék lassan elkezdett meghajlani, természetellenes fémes csikorgást kiadva magából, míg csak nem egy hatalmas törmeléklabdává állt össze az egész, utat biztosítva számukra a lift felé. A muun elismerően pillantott rá, ő pedig megindult előre, óvatosan átbújva a furcsa képződmény mellett lévő szűk ösvényen. Elölről harc zaját lehetett hallani, hapan és basic kiáltásokat és vezényszavakat vegyesen. - Ideje átvágnunk magukat a lifthez, muun - szólalt meg Adisra, aki az egyik mélyedésből figyelte a támadókat. - Be tudod vetni a lenti kis trükköd? - Melyiket vegyem át? - kérdezett vissza gyakorlatiasan Ickyx. - Azt a vörös páncélost ott - bökött Cardinal felé.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Aug 20, 2018 15:32:03 GMT 1
Jagged megmaradt Preybirdjei kihasználták az ütközet súlypontjának áthelyezését, és némi közbenjárást követően még a Hiroyasuhoz hű adumariak egyik fregattján is le tudtak szállni átmenetileg feltöltésre, kisebb javításokra. Jag éppen a hajó másodtisztjével beszélgetett a megtépázott Nebulon C hangárjában, amikor Varvara odalépett hozzá és átnyújtotta a felszíniekkel kapcsolattartásra használt távkomot.
- Felség... mármint uram, itt Wiegand. – jelentkezett be az életben maradt Arisztokratákat pesztráló tábornok. – A támadók a várost lövik, odakint a dombokon pedig valamiféle felszíni ütközet, vagy párbaj készül. Kivontam az Arisztokratákat az átellenes oldalon lévő teherkötőbe, ezt egyelőre nem lövik. Sikerült rekvirálnunk egy yachtot a segítségünkre siető nagai testőrgárdisták segítségével, de fedezetre van szükségünk, hogy átjussunk az ostromgyűrűn. A herceg csapatai mind a Párbaj helyszínét és a várost biztosítják az ellenséges légköri és felszíni erőkkel szemben. - Az most már inkább bekerítés, mint ostromgyűrű, hála az időközben érkezett erősítésnek... – vetett egy pillantást Jag válasz közben az adumari másodtisztre, aki egyetértően helyeselt. – Vannak olyan pozíciók a bolygó körül, ahol biztonságosan felszállhat egy kisebb konvoj?
- Igen. – biccentett a tiszt. – Az egyik pont az említett kikötő felett van, ott mi ellenőrizzük az alsóbb légteret is. De vadászokat nem tudunk nélkülözni mi sem – tárta szét a karjait a Jag gépeitől eltekintve üres hangárra mutatva. – Azok az új nagai humanoid vadászok alaposan megfingattak minket is. - És ezt a hajót? – kérdezte Jag. – A vadászok miatt ne aggódjon, felszállunk mi újra. - Hát, ha maguk szerint hat gép elegendő.. – fintorgott a tiszt. – Ám legyen. Beszélek a kapitánnyal, ő pedig Halbegardia tengernaggyal.
- Csak az ugrási pontig van szükségünk kíséretre. – szólt közbe a komban Wiegand. – A távolsági üzenetnek megfelelően, amit kaptunk, oda már értünk jönnek. - Nagy segítség lenne. – tette hozzá Jagged. – Fontos és titkos küldetésben lévő utasokról van szó. - Csak egy hadnagy vagyok, uram, de nem vagyok tájékozatlan. – vörösödött el az amúgy is hasonló hajszínű férfi. – Tudom, ki maga, Fel parancsnok. Megteszem, ami tőlem telik.
- Köszönöm, hadnagy. Alkalmasint tolmácsolják a köszönetem a haderejük vezetői és a nagai herceg felé is, ha kérhetem. – rázta meg a férfi kezét Jag, majd újra aktiválta a kom adó funkcióját. – Tábornok, készítse fel az Arisztokratákat az indulásra, ideje távoznunk.
...
- Allana, nem tudod, mit beszélsz! – Jaina nem hagyta, hogy ez az apróság kizökkentse a koncentrációból, miután továbbra is eltökélten csépelte Charis pengéjét, egyre hátrébb szorítva a párnahalom felé a királynőt, amiből eredetileg kiemelkedett. Nem hagyta, hogy egy efféle ostoba trükkel Charis átvágja, a napnál világosabb volt, hogy a kislány a Palpatine – ivadék ribanc hatása alatt van, vagy akár a hapanok gondolatfegyvereinek célpontjává vált érkezésük előtt. – Hozd ki onnan! Ha megölöm ezt a bestiát, visszatér a józan esze!
Ez utóbbit már Rinnek kiáltotta, ő azonban mással volt elfoglalva. Letérdelt a sztázismező másik oldalán és sisakjának vékony rostélyán keresztül beletekintett Allana szemeibe és a lelkébe. - Különös. – mondta végül elgondolkozva. – Őszinteséget érzek a szavaidban, gyermek. Te tényleg önként választottad a sötét oldalt... - Nem választottam semmit, idegen. – felelte büszkén Allana. – Hapan vagyok, ahogy anyukám is az volt… ide tartozom. És nem bújok álarcok mögé, mint egyesek.
- Ó igen. – mosolyodott el Rin. Ismerős érzés kerítette hatalmába, egy pillanatig szinte szégyellte magát a gyengesége miatt. Ez a kisugárzás… ez más volt. A szülei és örökségük a múltat képezték, ezt már megértette és elengedte. Jaina... nos, ő más helyzet volt, de Rin azzal nyugtatta magát, hogy a folyamatos késztetés, amit arra vonatkozóan érez, hogy megvédelmezze nővérét, abból fakad, amekkora hasznot a későbbiekben a Jedik Kardja, vagy annak gyermeke jelenthet számára… de ez más volt, erre is emlékezett, de ezt még nehezebb volt helyretennie magában. Ez a büszke, szinte makacs dac, ez a csendes, határozott céltudatosság, amire kiskorában annyira felnézett, és most ott lángolt Allana tekintetében... ez egyértelműen a bátyus volt. Jacen.
- Szerencsére vannak, akik belátnak az álarcok mögé is, mint te is, gyermek. – Rin ezúttal nem nyúlt át a sztázismezőn fizikailag, csak az Erővel érintette Allana elméjét. – Láss. - A... apu? – nyögte végül döbbenten Allana, letérdelve a mező másik oldalán. Kezeit a sistergő energiamező másik oldalán pontosan ugyanarra a pontra helyezte, ahol Rin is tartotta saját, fekete kesztyűs, az ellenség vérétől iszamós kezeit.
Egy hapan gárdista éles sikoltással vetette ki magát a közelebbi legénységi árokból, és a kezében szorongatott gondolatpuskával és vibrotőrrel Rin felé vetette magát, de ő csak finoman kihúzta egyik kezét az Allanával létesített kapcsolatból és a vörös hajú nő felé intett, aki ugrás közben félúton a földre zuhant, szemei elszürkültek, a szájából pedig nyál kezdett folyni és artikulátlan rángatózásba kezdett, ahogyan Rin felszabadította legrejtettebb, soha nem ismert félelmeit az elméje sarkában, és azok átvették az irányítást tudata felett.
- Nem én vagyok az apád, gyermek. – suttogta végül még mindig a maszkján át Rin, de biztosra vette, hogy Allana látja a rostélyon keresztül a szemei zöldes-kékes csillogását. – De majdnem. Ismertem édesapád. Tiszteltem. - El kell.. mennem Veled? – kérdezte végül bizonytalanul Allana. - Nem... - jelentette ki végül rövid tétovázás után Rin. Érezte, hogy az az Erő áramlatai elviszik őt a lehetséges jövőkbe. – Még nem, ha nem akarod. De el fog jönni az ideje, és te tudni fogod, mikor lesz az. Akkor újra találkozunk, Allana.
Allana döbbenten lerogyott a földre a sztázismező másik oldalon, Rin pedig visszafordult a harcolók felé. Hirtelen két sötét tudatot érzékelt a lifteknél, ahol a kommandójuk többi tagja még harcban állt az ellenséggel. - Fogy az időnk! – lépett vissza Jaina mellé, aki éppen kis félköröket ért le a híd kilátófolyosója előtt Charissal szemben. – Ha nem végzünk vele, nem tudjuk feloldani az Allanát védő mezőt. – tette hozzá bátorítóan, bár egy lehetséges jövő képe már ott lebegett a tudatában, ami nem erről szólt. De ezzel egyelőre felesleges lett volna lelohasztani nővére legendás harci kedvét. - Akkor foglalkozz azokkal. – intett hátra a fejével Jaina a híd harmadik, kisebb ajtaján, talán a taktikai eligazítóból betóduló testpáncélos hapan testőrökre, majd újra előrelendült, hogy összecsapjon Charissal.
A pengéik sisteregve találkoztak, Charis pedig felnevetett. - Azt hittétek, nem jönnek majd a segítségemre? Szerencsétlen kis hőskezdemények. Ugyanolyan idealista vagy, Jedik Kardja, mint a bolond szüleid. Kár, hogy ők már nem élnek.
- E tekintetben te sem állsz jobban, sith cafka. – Jaina egy riposzttal kivédte Charis alulról indított támadását, pengéjének lila vége pedig egy kisebb darabot kimetszett a nő köpenyéből. Charis idegesen felsikoltott, és kezét Jaina gyomrára irányítva egy Erő – lökéssel hátra akarta küldeni a jedit... aki hasonlóan cselekedett, ellenirányú lökést akarván indítani...
Aztán, egy tizedmásodperccel azelőtt, hogy mindketten bevihették volna a lökést, megérezték a másik méhében kölcsönösen fejlődő életet, amely tiltakozott az efféle behatás ellen... és egy pillanatra leengedték a kezüket és hátraléptek.
- Hát ez nagyon vicces, Jedik Kardja. – vihorászott őszinte meglepetéssel a hangjában Charis. – Ezt sosem képzeltem volna rólad, amekkora szentfazekak vagytok ti, Jedik, általában. És most mi lesz? Van kedved társalogni inkább a különböző pelenkákról? Esetleg mehetnénk majd együtt a játszótérre is, hihihi. - Hidd el, én legalább annyira meg vagyok lepődve attól, hogy magadba engedtél egy férfit. – vágott vissza Jaina. – Sőt, ivarérettet. Fúj, fúj... hogy bírtad ki? Az a sok szőr meg minden...
- Nyáááhhh! – Charist láthatóan valahol érzékenyen érinthette a téma, mert újra előrelendült. - Ezaz, gyere csak, fejezzük be itt és most! – Jaina hátralépett, hagyva, hogy ellenfele lendülete előrevigye, majd előrántotta a korábban már sikerrel alkalmazott cortosis tőrt, Charis viszont egy elesett hapan gárdista sisakját felemelte az Erővel és Jaina oldalába vágta, mire az elejtette a kést. - Ügyes. – sziszegte a Jedik Kardja – De nem eléggé.
Azzal kilépett és egy levegőben átforduló szaltót követően hátulról a másik nő tarkójára érkezve megtaszította Charist, majd az egyik kezében egy eldobott hapan gondolatfegyver villant meg. - Valahol azt hallottam, így lehet veled a legkönnyebben elbánni. – Jaina tüzet nyitott, egyik kezéből folyamatosan eregetve a lövedékeket, majd útjára engedte a fénykardot.
Az önálló életre keltett penge vad párbajba kezdett Charis kardjával, akinek másik kezét arra kellett használnia, hogy a gondolatfegyver lövedékeit elüsse. Jaina így nyert egy szabad kezet, amellyel kinyúlt az Erőben, és a kezéből korábban kicsavart cortosis tőr törött pengéje felemelkedett a padlóról és egyenesen beleszáguldott Charis kardot tartó kezébe.
A hapan királynő felüvöltött, ahogyan a penge átszúrta a kezét, Jaina pedig előreszökkent, és az Erővel mindkét fénykardot, a sajátját és Charisét is a kezébe hívta, majd kereszt alakban a padlón fekvő nő nyakához tartotta. - És ezzel vége van. – közölte tárgyilagosan, palástolva lihegését.
Rin állt meg mellette, aki épp ebben a pillanatban fejezte le a hídon lévő utolsó, még életben lévő hapant. - Jól áll a kezedben a vörös penge, Jedik Kardja. – jegyezte meg Charis felett megállva. – Most pedig öld meg! Gyerünk! - Nem, amíg el nem engedi Allanát. – sziszegte Charis. – Fizikailag és fejben is. Gyerünk, te Palpatine ivadék, engedd el az unokahúgom, vagy feldarabollak!
- Nincs időnk erre. – tiltakozott Rin. – Öld meg, és akkor elereszti! Ne késlekedj, Jaina! - Ha... én... meghalok... ő is... - nyögte Charis. - Nem hiszek neked. – jegyezte meg Rin. – Jaina, gyerünk!
Jaina még egy pillanatig tétovázott, mire Charis keze felemelkedett, és Erő-villámok suhantak ki belőle.
- Dögölj meg, Jedi, ehehehehe! – sikította Charis, igencsak az apjára emlékeztető, elváltozott hangon, miközben szeme vörösen megvillant, mintha egy pillanatra tényleg megszállta volna Wenthar és minden halott Palpatine szelleme.
Jaina azonban hátralépett, és felemelve a két kardot, a villámokat felfogta és visszairányította Charisra. Rin elmosolyodott a sisakja alatt, és hátralépett egyet. Ez nem az ő harca volt most.
- Ne... neeeeee! – sikoltott fel a királynő, ahogyan bőre égni kezdett a villámok alatt. Esdeklően pillantott a sarokba, ahol Allana döbbenten figyelte a harcot. – Segíts... segíts, kérlek!
...
Ickyx egy pillanatig még figyelte a folyosón harcban álló idegeneket, koncentrálva az Adisra által kiválasztott vörös páncélosra. Felmérte elszántságát, látta eltökéltségét, lojalitását, hűségét urához, akiről nem bírta megállapítani, hogy sötét, vagy világos oldali harcos-e, de minden kétséget kizáróan ott volt, a lifteken túl, fent a hídon, és fenyegette... fenyegette a hapan anyakirálynő életét. - Nagyon erős a tudata, biztonsági.. gátak vannak benne.. – mondta végül chiss társának a muun. – Nem tudom.. teljesen... azonnal.. meghalna. - Akkor legyen a humanoid kiscsaj. – válaszolt Adisra. – Ne vesztegessük az időnket, asszaszin.
- Nem, várj, jó lesz így. – azzal Ickyx lehunyta a szemét, nyúlánk teste kissé felemelkedett a padlóról... Adisra pedig védőállásba helyezkedett a muun előtt, ha valamelyik ellenséges kommandósnak esetleg eszébe jutott volna hátrapillantani..
Cardinal pedig a következő pillanatban megtántorodott, maga elé meredt.. aztán az ellenfeleikre... aztán a folyosó másik oldalát fedező Ellenállás – kommandósokra. - Lázadó söpredék! – kiáltott fel, és intett a kommandósainak. – Halál a lázadó söpredékre!
A vörös osztagosok oldalra fordították a fegyvereiket és tüzet nyitottak.
Bhindi számított erre a pillanatra, már attól kezdve számított rá talán valahol, hogy ugyanarra a hajóra kerültek ezekkel az alakokkal, akikben Jaina különös módon megbízott, de bármennyire is kérte a jedi, ő nem tudott, ő nem volt képes rá… körülötte hullottak a bajtársai, az Ellenállás kommandósai. Páran gyorsan reagáltak, mint ő, de a vörösosztagosok többen voltak... ennek itt vége volt.
A vészterv, bár különböző változatai már régóta ott voltak a fejében, egy szemvillanás alatt született meg, miközben elkapta a hozzá legközelebb eső, leglassabban felé forduló vörös kommandós páncélját, és a sisak és a nyakvért közti résbe szúrta az övén lévő vibrotőrt, majd a férfi – persze lehetett nő is, vagy bármilyen idegen faj tagja, a páncél mögött ez nem derült ki – hatalmas, négyszögletes energiapajzsát maga elé és mellé tartva előrerohant a lifteknél védekező hapanok felé. Másik kezével, takarásban a taktikai mellénye alatt matatott.
A hapan gárdisták tüze enyhülni látszott, ahogyan támadóik hirtelen egymás ellen fordultak. Bhindi végül elért a lifteket védő, kibelezett droidokból, konténerekből és elesett páncélos gárdisták holttesteiből emelt barikádhoz és felemelte a kezét, a pajzsot eldobva.
- Megadom magam! Mindent elmondok a támadásról! Egy megerősített csatapáncél-kesztyű nyúlt ki a horpadt, égett, lövésnyomokkal borított fémlemezek közül, és berántotta a barikád mögé.
- Utánam! – Hallatszott kívülről, amint Cardinal maga köré gyűjtötte megmaradt öt másik vörös osztagosát, és Bhindi után rohantak. - Ne olyan sietősen! – a hapan fegyverek ismét rájuk irányultak. – Láttuk, mit tettek az előbb, de ettől még bízunk magukban, férfiállat! – kiabálta a hapan testőrök parancsnoka.
- Adják át nekem a Lázadót! – követelte elfelhősödött tekintettel Cardinal. – Meg kell halnia! - Nem beszélek a férfiaknak! – kiabált vissza Bhindi a barikád másik oldaláról, akit azóta két hapan gárdistanő tartott vasmarokban, jelentékeny kék foltokat okozva ezzel a karjain és az arcán. – Csak maguknak beszélek!
A hapan testőrgárdisták parancsnoka egy pillanatig elgondolkozva meredt maga elé. Egyfelől egyáltalán nem értette, miért fordult egymás ellen a támadók jól láthatóan két ellentétesnek tűnő táborból érkező fele.. másfelől a foglyok értékesek voltak, nagyon értékesek. - Elmondom, hol vannak a gyerekek... hogy hol van az eredeti szállítmány. – tette hozzá Bhindi. – A Királynő különben haragos lesz. - Majd akkor beszélsz és arról, amiről kérdezlek. – nyomta oda a lány torkához gondolatpuskáját a hapan őrparancsnok, majd intett a társainak, hogy húzzák félre a barikád egy részét.
Két gárdista kicipelte és a folyosó közepére lökte Bhindit. - Nem bízom bennetek, vörös férfiak. – sétált ki végül a parancsnoknő és megállt Cardinallal szemben. – Dobjátok el a fegyvereket. - Add át nekem a Lázadót, és elmegyünk, hapan ribanc. – sziszegte Cardinal furcsán imbolyogva. - Előbb én hallgatom ki. – ellenkezett amaz. – Talán hasznos információi vannak.
- Ez csak egy Lázadó. – Cardinal félrelökte a hapant és felnyalábolta Bhindit a földről, ütésre emelve az öklét. - Igen. – mosolygott rá monoklis szemeivel, fogatlan, vérző szájával Bhindi Drayson a férfira. – Egy mocskos Lázadó.
Azzal széthúzta a mellényét, láttatni engedve az életben maradt vörös osztagosok és a hapan testőrök számára az alatta ketyegő, időzített hődetonátor – sort. 2... 1... 0.
- A francba – szakadt ki a transzból kieső Ickyx szájából, Adisra pedig érzékelve a veszélyt, éppen csak annyit tudott tenni, hogy saját magát és a muunt visszalökje a benyílóba, amelyben eredetileg bújkáltak.
A hatalmas, koncentrált robbanás tüze elpusztította a liftek bejáratát védő kordont, és az összes életben maradt vörös és hapan kommandóst. A tűznyelvek csak Adisra és Ickyx felé tudtak terjedni, még harminc méter távolságból is forró lángok nyaldosták a chiss által sebtiben emelt Erő-védőpajzsot. Cardinal vörös sisakos feje épp fejmagasságban pattant le a sztázis erőtérről.
A muun és chiss társa szinte elismeréssel figyelték a pusztítást. - Gyerünk, asszaszin. – indult meg előre rohaméptekkel Adisra. – A liftaknák épnek tűnnek. Már csak másznunk kell egy kicsit. Vagy ugranunk, ha tudsz. Fogy az időnk, érzem.
...
A liftek felől érkező robbanássorozat tompa, szintekkel alattuk lévő újabb kataklizmát sejtető robaja csak egy pillanatra zökkentette ki Jainát és a többieket. A Jedik Kardja előrelépett és csapásra emelte a kardjait.
Charis félig eszméletlenül nyöszörgött a visszacsapott villámok szorításában. Amennyire tudta, gyermekét védhette közben, mert a törzse épnek tűnt, de a feje és a végtagjai környékén eltorzult és összeégett több helyen a bőr. Nem nyújtott olyan látványt, mint a nagyapja... de majdnem.
Jaina beszívta a levegőt, majd kiengedte. Nem volt más választása. Könyörtelennek kellett lennie a megfelelő cél érdekében, ahogyan annak idején Fett és a többi mandalóriai tanította neki. A pengék lecsaptak... Rin ismét elmosolyodott a sisakja alatt..
Aztán félúton valami láthatatlan Erő először megállította, majd Jaina kezéből kicsavarta és a terem másik végébe repítette először a pengéket, aztán Jainát magát is.
Allana nem is átugrott, vagy átsuhant, hanem szinte átrepült a hídon, ahogyan a sztázismező hirtelen egyik pillanatról a másikra megszűnt. Rin egy pillanatra úgy érezte, hogy talán nem is az anyakirálynő, hanem maga a kislány kontrollálta a mezőt eddig is. Ösztönösen hátralépett. Allana szemeiből könnyek csorogtak, ahogyan a félig eszméletlen, füstölő, motyorászó Charis elé ugrott, majd az ölébe hajtotta a királynő fejét, és simogatni, csókolgatni kezdte azt… nem úgy, mint egy gyermek az anyját, inkább mint egy szerető.
- Ne.. nyúlj hozzá.. többet.. Jaina néni! – Allana tekintete lángolt, a hídon pedig szinte minden mozdítható tárgy, alkatrészek, holttestek, mindenféle dirib-darab felemelkedett és Jaina körül kezdett keringeni.
A Jedik Kardja feltápászkodott és döbbenten meredt a kislányra. - Allana, figyelj rám... nem vagy magad...
- NEM! – sikított fel Allana. A tárgyak most már vészesen közel repültek Jainához, egyik-másik megütötte. – Senki sem mondhatja többet, hogy nem vagyok magam! Én vagyok az Ereneda Örököse! Én vagyok a Források Palotájának Hercegnője! Senki sem bánthatja Charist, az Anyakirálynőt! Ő .. ő a mentorom és.. a barátnőm! Szeretem! Ne nyúlj hozzá többet, vagy én öllek meg! - Allana... hát tényleg... – Jaina térdre rogyott a döbbenettől.
Ugyanebben a pillanatban az idő megint lelassulni látszott, legalábbis Rin számára... A fő liftek felőli falon berobbantak a páncélozott liftajtók, és egy magas, nyúlánk, asszaszin – köpönyeget viselő muun, illetve egy hűvös tekintetű, katonai rohamzubbonyt viselő chiss léptek be a hídra. Mindkettőből áradt a sötét oldal, és vörös fénykardot szorongattak. - Felség, itt vagyunk! – kiáltotta a chiss.
Charisba visszaköltözött először az élet, majd ahogyan véreres szemein keresztül észrevette Jainát és Allanát, valamint a mellettük mozdulatlanul posztoló páncélos – maszkos férfit, aki most a két, erősítésként érkező sith ügynök felé indult… immár a Palpatine-ok hatalma és tudata is visszatért bele.
- IGEEEEN. – sikoly most már mély és földöntúli volt. – Hatalom... VÉGTELEN... HATALOM... ehehehe!
Az újabb Erő-villámok elhaladtak Allana és Rin mellett, és telibe kapták a fegyvertelen Jainát. A Jedik Kardja felsikoltott, és nekivágódott a plexinek, amely csak egy pillanatig állta a rettenetes nyomást és belső feszültséget, és kiszakadt… Jaina a hídon lévő rögzítetlen tárgyakkal egyetemben, amelyek körül vették, kirepült az űrbe.
Rin még egy pillantást vetett Charisra, aki ismét elájult az erőkifejtéstől, Allana pedig föléhajolt és kitartóan simogatta, életenergiát csempészve sebeibe.. a hídon hirtelen szivárogni kezdett a levegő, ahogyan a páncél-lemezek, amelyeket ilyen célra építettek be, elindultak az ablaksor két végéről, hogy lezárják a szuper-csillagromboló parancsnoki hídját... aztán még egy pillantást vetett a liftekbe kapaszkodó két sithre, akik igyekeztek, nehogy őket is kirántsa a hozzájuk közelebb lévő nyomáskülönbség... végezetül a távolodó pontra, amely a nővére volt.
- Ideje mennem. – pillantott még egyszer utoljára maszkján keresztül Allana lelkébe Rin, és hagyta, hogy a légnyomás őt is kirepítse az űrbe, mielőtt a záróajtók biztosították a hidat.
...
Jaina jegesre fagyott arccal, a villámok által összeégetve és az üvegtől és egyéb tárgyaktól összevagdosva repült az abszolút zérushoz konvergáló hőmérsékletű semmiben, eszméletlenül, egy másik élet, egy másik tudat felé… érezte, ahogyan teste egyre könnyebbé és légiesebbé válik... úgy érezte magát, mint annak idején a Bastionon, mielőtt Wenthar lecsapott volna rá.. hát ismét vereséget szenvedett egy Palpatine-tól? Már nem volt értelme… már majdnem elengedte magát, csak a méhében tiltakozó élet ébresztette rá, hogy még nem lehet.. nem hagyhatja veszni...
Aztán megpillantott egy gyorsan közeledő feketésszürke, ezüstösen csillogó pontot a szuper-csillagromboló belső robbanásoktól tűzdelt sziluettje előtt, ami felé tartott...
Rin az űr vákuumában megragadta Jaina kezét, majd egy határozott mozdulattal köpönyegébe burkolta, és szorosan magához szorította. Jaina légzése így sem tért vissza még, így nagy nehezen leemelte arcáról a minimális életfenntartó funkciókkal is bíró sisakot és a lány arcára helyezte.
Aztán Anakin Solo kinyújtotta a kezét, és céltudatosan meglovagolva az Erő áramlatait repülni kezdett a szuper-csillagromboló törzse körül. Fekete hajára jégkristályok fagytak, de nem hagyta el magát, csak haladt előre, átölelve a nővérét.
A képessége határait, az Erő által ésszerűen megmagyarázható lehetőségek maximumát feszegette ezzel, ahogyan a teret és időt maga körül kissé meggörbítve nem is folyamatosan haladt, inkább egyik időpillanatban itt volt, aztán később már fél méterrel közelebb… és így tovább, egészen addig, amíg el nem érte a főtiszti hangárt a hajó alsó részén, át nem suhant a pajzs nélküli, sérült hangárbejárat minimális védelmet nyújtó biztonsági erőterén, meg nem győződött róla, hogy rajtuk kívül senki nincs a hangárba, és le nem tette Jainát a földre.
Visszahelyezte saját maszkját a fejére, majd felnyalábolta súlyosan sérült nővérét, és céltudatosan a hangárban parkoló egyetlen ép hajó, egy konföderációs jelzésű Skipray ágyúnaszád felé indult.
Rin rákötötte Jainát a naszád egyetlen használható, a mentőkabinban elhelyezett életfenntartó készülékére, aggodalmas pillantást vetett a gyenge életjeleket jelző vonalakra, majd nekilátott felkészíteni a hajót a felszállásra.
Túlságosan lekötötték Jainával, Allanával, Jacennel.. és saját magával kapcsolatos gondolatai, csak az utolsó pillanatban érezte meg a hajón lévő halvány, harmadik életjelet, amikor az már ott áll a pilótafülke ajtajában. - Ne mozdulj, bérgyilkos. – közölte kissé akadozó hangon a férfi.
Rin hátrafordult, és egy zilált hajú, csontos arcú, bőrpáncélos alakot pillantott meg, aki bűzlött valamiféle szesztől. Bizonyára a másik két asszaszinnal együtt jött ez a kardassi, vonta le a következtetést. Ez az ő hajójuk kellett, hogy legyen.
- Nincs időm erre. – intett, majd visszafordult a kezelőszervekhez. – Indulnom kell. - Azt majd én mondom meg, mire van idő, és mire nem, bérgyilkos! – hörögte a kardassi ügynök, és élesen kattant a kezében lévő odonit sugárfegyver biztosítója. - Nem áll szándékomban egy részeges, jöttment kanálfejűvel vitatkozni. – motyogta inkább magának, mint amannak Rin, aktiválva a hajó repulzorait.
- Csakhogy.. – húzta ki magát az alak - Én nem holmi gyülevész kardassi vagyok.. hanem Ovat Főpraetor! Az Obszidián Rend parancsnokhelyettese, Kardass és az Egyesült Sith Birodalom védelmezője! Személyesen Tain nagyúr, a Főkormányzó és Őfelsége Wenthar császár bizalmát élvezem! Három másodpercet kapsz, hogy elmenj a kezelőszervektől és megadd magad, te bérgyilkos! Utána pedig kihallgatlak, és minden dokumentálunk! Igen, jó alaposan dokume...
Rin a mondat közepén roppantotta el Ovat nyakát az Erővel. Az Obszidián ügynöke eldőlt, mint egy canar-szagú zsák, és elcsendesedett. - Idióta. – mormogta maga elé, és előretolta a gázkarokat.
Egy mikrougrás után, a rendszer másik oldalán megjelenve Rin még egyszer ellenőrizte, hogy a Jainát és az őt életben tartó egészségügyi berendezéseket rejtő mentőkabin megfelelően zár-e, és működik-e a vészjeladó. Bizonyos volt benne, hogy ezért a küldetésért meg fogja kapni a magáét a Mestertől. Elvihette volna neki a nővérét… de nem nyert volna semmit vele. Nem szolgálta volna a céljait, ha Jaina most meghal. Ellenben, ha életben marad, nos, az annál inkább.
Magában búcsút vett a hapan szupercsillagrombolón odaveszett kommandósaitól. Új testőröket kell toboroznia. Aztán kilőtte a mentőkabint, aktiválta a jeladóját, majd kiürítette az ágyúnaszád hulladékteréből is Ovat praetor holttestét.. és a hajó előtt ismét kékes csíkokká nyúltak a csillagok.
- Charis Királynő most él, de meg fog halni, ha eljön az ő ideje. – mormolta maga elé Rin, mintha máris a Mesterének tenne jelentést odahaza. – Allana Solo végezni fog vele, mint tanítványt a mesterével... nincs szükségem Jaina gyermekére. Ha eljön az ideje, Allana fog eljönni magától... hozzám.
- Nem így terveztem. – susogta egy hang a pilótafülke hátuljából. - Ez már nem a Te terved. – Anakin ismét levette a sisakját, hogy a pilótafülke tükröződő felületére bámuljon. Szinte látni vélte a tükörképe mellett halványan, hátul fodrozódó kékes jelenést. - Most már én tervezek, Bátyám.
...
A konföderációs parancsnokok végül vagy kifejezetten adakozó kedvűnek bizonyultak, vagy tényleg ennyivel jobban állt a szénájuk az erősítések megérkezése után.. Jagged nem tudhatta, de kétségtelen tény volt, hogy a Hiroyasuhoz hű erők által nyitott folyosón végül nem egy, hanem két adumari Nebulon – C kísérte át a külső ugrási ponthoz a nagai gyártmányú rohamcsónakot, amelyben Wiegand és az életben maradt chiss Arisztokraták ültek. - Mindjárt itt az ugrási pont. Itt kellene találkoznunk az erősítéssel, amelyik kikísér minket a Konföderáció területéről, uram. – közölte Wiegand a yacht pilótafülkéjéből, a chiss másodiplóta mellől. - Rendben. – nyugtázta az apró konvojt felvezető Preybird pilótafülkéjében Jagged. – Szárnyak, figyelem, géppáranként biztosítsuk a lehetséges ugrási pontokat, nehogy valami meglepetésbe fussunk.
Már éppen csatornát akart váltani a Nebulonokhoz, hogy megköszönje a kíséretet, amikor a mögötte ülő Varvara felsikoltott. - Csuzsoj! Ellenség! - Hol a.. – Jagged reflexszerűen oldalra döntötte a gépét, elkerülve a semmiből érkező zöldes turbolézer – nyalábokat. A jellegzetes sivítás megremegtette a pilótafülkét, ahogyan a háromvezérsíkos, henger alakú törzsű támadó álcából kiválva elszáguldott mellette és új csapásra fordult.
- Ezek nem nagaiok! – ordította Jagged egyik kísérője, miközben hajtóműveit vöröses lánggömbökké változtatta a mögötte megjelenő másik TIE – Phantom sortüze. - Fasiszti! – sikított fel Varvara is, Fel pedig rögtön tudta, mi következik. - Wiegand, térj ki azonnal élesen! – Fel kétségbesetten kereste a megfelelő sávot, hogy az adumari fregattoknak is jelezzen, de már késő volt.
Mindkét Nebulon – C orrában, illetve Wiegand tábornok és Irgun manőverének köszönhetően a chiss jacht hűlt helyén egyszerre detonált valami alaktalan, sötét forma, a részecskeromboló töltetek jellegzetes, zöldes-szürkés vibráló felhőjét maga után hagyva. Az adumari fregattokat azonnal emészteni kezdte a torpedók becsapódása nyomán keletkezett láncreakció, Varvara és Fel pedig azonnal a támadás forrását keresték.
- Fasiszti U-korab’l hét-kilenc-haton! – diktálta Varvara félig lehunyt szemmel, Jag pedig megbízott a jed’ka ezirányú képességeiben. - Szárny – osztag, menjetek a Phantomokra és fedezzétek a yachtot! – Jagged kifordult és a Varvara által megadott koordináták felé indított négyet az újonnan betöltött proton-torpedói közül - Gyevocska, segíts!
Varvara azonban kérdés nélkül is tudta, mit kell tennie. Két torpedó az eredeti vektoron haladt tovább az automatikától vezérelve, két másikat viszont megragadott az Erővel, amelyek lehetetlennek tűnő elkerülő mozdulatokat kezdtek leírni..
Aztán egy pillanattal azelőtt, hogy becsapódtak volna, valóban meg is jelent támadójuk, egy hosszúkás, szivar alakú cosrai U-boot, deaktiválva álcázómezejét és felvonva hagyományos pajzsait. Ez azonban a szokványos lopakodóktól eltérően valamiféle nagyobb és nehezebb verzió volt, hosszabb és vastagabb, mint egy koréliai naszád, és önvédelmi fegyverekkel, valamint legalább négy vadászgép külső hordozására és indítására alkalmas dokkolókarmokkal volt teletűzdelve.
Az U-hajó önvédelmi ütegei tüzelni kezdtek, és kilőtték Jagged első két torpedóját. A Varvara által irányított másik kettő a tat környékén detonált, de nem ütötte át a lopakodó pajzsait. Az U-hajó és a kíséretében lévő négy TIE – Phantom most kötelékbe állt, és farkasszemet nézet Jaggeddel és a yachtot védő három másik megmaradt Preybirddel.
- Kommandant Fel. – jelent meg egy sebhelyes, középkorú cosrai férfi arca a Preybird miniatűr komképernyőjén. – Jó ideig tartott, amíg megtaláltam magukat, aber gut. Adja meg magát arisztokratástul, és nem robbantjuk darabokra. Amint látja, ez nem szokványos U-boot.
- Maga bizonyára Skorzeny. – idézte Fel az EGB-vel kapcsolatos köztársasági és jedi eligazításokat a memóriájában, illetve a Shaffertől és társaitól kapott információkat. – A nagaiok nem fognak örülni magának. - Már rég végzünk, mire ideérnek. – az U-boot egyre nagyobbra tornyosult előttük, Fel pedig egy rántást érzett a gépén. Mekkora idióta vagyok, gondolta. Vonósugár. A többi Preybird és a yacht is tekergőzni kezdtek. Az U-boot orrából ionaknák suhantak ki, amelyek közöttük robbantak, Fel pedig összeszorította a fogát, ahogyan az energiakisülések végigremegtek a hajón. A vonósugár csak egy pillanatra szűnt meg, amíg az ionizáció hatását kiküszöbölték, majd újra aktiválódott.
Jagged segélykérő tekintettel hátrapillantott Varvarára. - Nye.. mozsna.. – nyögte a jed’ka, erőlködéstől izzadt homlokkal. – Tele van a hajójuk izs’alamir-el... nem tudom megfogni őket...
Jagged idegesen a pultra csapott. - Engedje el a chisseket, Skorzeny, és én átszállok magukhoz. – próbálkozott végül. - Es ist kein Börse, nem alkudozni jöttem. – ellenkezett a cosrai kommandós parancsnok. – Bereit zum Transfer..
- Felség, nézze! – Wiegand vonala a yacht felől még élt, de Felt nem kellett külön figyelmeztetni.
A Turbulent – osztályú zsebcsillagromboló hasán, amelyik pontosan felettük jelent meg, jól ki lehetett venni a gyorstüzelő elhárító ütegeket, az átfestett, a vörös ESB – jelvényt helyettesítő szürke, a cosraiai sasát nélkülöző, láthatóan sebtiben odamázolt eredeti, ezüstszürke birodalmi jelvényt...
A TIE – Phatomok négyen négyfelé húztak szét, de hármat így is eltaláltak az elhárító ütegek.
- Scheisse! Woher kommt das... Ablenkungsmaneuver! – Skorzeny további szavait elnyelte az álcázópajzs, amely újra aktiválódott, miközben az U-boot pajzsain csattantak az első turbolézerlövések, majd még néhány vaktában leadott zöldes sugár szikraesőként érte a fekete űrt, jelezve, hogy ezek is találtak… a csillagromboló akusztikus tölteteket kezdett kilőni magából abba az irányba, amerre az U-boot eltűnt, néhány robbanás nyomán szikrák és roncsdarabok jelentek meg a semmiből, majd a megmaradt Phantom egyik vezérsíka, aztán csend lett..
Fel képernyőjén pedig egy birodalmi tiszt arca jelent meg. Szikár, szögletes arc, az igazi Maradvány – katonák arca. - Felség, minden rendben? - Megvagyunk.. – Fel értetlenkedve vizsgálta a hajó törzsét. – Kik maguk? Shaffer nem küldhette magukat, ahhoz túl messze van. Azok ott.. sith jelzések? Mármint.. köszönjük.
- Ne aggódjon uram. – mosolyodott el halványan a tiszt. – Brody kapitány vagyok a Császári Birodalom Imperious csillagrombolójáról. Zouo moff üdvözletét hozom a Generisről. Bevontatjuk magukat. - Császári mi.. – meredt a képernyőre Jagged.
Az Imperous olyan gyorsan hagyta maga mögött Adumar rendszerének külső zónáját, hogy egyetlen nagai, vagy konföderációs hajó sem érhetett a nyomába. Már a hipertér kékje remegett odakint, amikor a túlélők felsorakoztak a hajó főhangárjában, vagy kétszáz díszőrséget álló rohamosztagos, flottaőr és tiszt előtt.
A Birodalmi induló eredeti verziójának hangjaira a hajó kapitánya végighaladt a sorfalon, és letérdelt a parancsnoki Preybird előtt. Jag lesegítette a bevontatott vadászgép hátsó üléséből Varvarát, majd döbbenten meredt a tisztre.
- Álljon fel, kapitány, ez szükségtelen. És köszönöm, hogy megmentettek minket. - Nincs mit, ez a kötelességem, Felség. Wiegand tábornoké az érdem, aki időben értesítette a szövetségeseinket odakint. – magyarázta Brody. – Gondoskodunk a chiss főnemesekről és az esetleges sebesültekről is.
- Azt hiszem, rengeteg kérdésem van.. – pillantott körbe a hangárban Fel. – Ha maguk Generisről jöttek... - Zouo moff mindent megmagyaráz majd, ha odaértünk, legalábbis ezzel kapcsolatban. – Brody egy pillanatra elkomorult. – Addig is, Felség, meg kell kérnem, hogy jöjjön velem.
A kapitány hátrapillantott Jagged mögé, Varvarára, majd lehalkította a hangját, és hozzátette. - Egyedül. - Mi az, ami nem oszthatok meg a bajtársaimmal, kapitány? – vonta össze a szemöldökét Jag. - Kérem, Felség. – nyelt egyet Brody. – Csak jöjjön velem, rögtön megérti.
- Rendben. – biccentett Fel, majd Varvarához fordult. – Gyevocska, gondoskodj a chissekről, kérlek. És nézzétek meg, Wiegand tábornok nem sérült-e meg. Azt hiszi az öreg, mindent kibír lábon.
Varvara kiismerhetetlen pillantást vetette a párosra, végül biccentett. - Tak tocs’no, tavaris Fel. Megyek.
Fel és Brody az Imperious medikai részlegébe mentek.
- Elnézést a késlekedésért, Felség, de meg kellett szakítanunk az utunkat egy vészjelzés miatt. – magyarázta Brody. – A kódolás több sávon is sugárzott, ezek közül az egyik régi bastioni volt. Azt hittük, maguk, de végül csak egy mentőkabint találtunk. - És miért érint engem? – kérdezte Fel.
Brody válaszul deaktiválta a baktatartályt fedő lemezt. - Ah... - szaladt ki Jaggedből, ahogyan leült a medikai részlegben lévő egyetlen székre.
A tartályban egy súlyosan sérült Jaina Solo lebegett. Fel egy pillantást vetett az életjelekre a monitoron, és még egy nyögés szakadt ki belőle.
Egy súlyosan sérült, állapotos Jaina Solo.
- Én.. – Jagged a kezébe temette az arcát. – Köszönöm a diszkrécióját, kapitány. Most pedig hagyjon magamra kérem, és ne beszéljen erről senkinek. A társaimnak sem. A jed’kának különösen nem. - Magától értetődik, uram. – bólintott faarccal Brody, és magára hagyta Jaget.
Jagged Fel pedig odalépett a tartályhoz, és megérintette az üveget ott, ahol Jaina eszméletlen arca lebegett a folyadékban.
- Jaina... - suttogta végül. – Annyira... sajnálom. Mindent sajnálok. Csak gyógyulj meg... ne merj nekem meghalni, érted? Hallasz engem?
Jaina egyetlen pillanatra mintha kinyitotta volna a szemét, aztán kezeit a hasára tette, és ismét eszméletlenségbe zuhant. Jag pedig arcát a kezeibe temetve leroskadt a székre és jó ideig nem mozdult onnan.
|
|
|
Adumar
Aug 29, 2018 17:13:17 GMT 1
Post by Enz on Aug 29, 2018 17:13:17 GMT 1
A hercegnő kinyitotta a szemeit, amikor Enz megállt előtte. Végignézett a bátyján és szomorúan fogadta el, hogy elérkezett az idő. Meg kell vívjon vele és le kell zárniuk ezt. Így, vagy úgy. - Üdvözöllek, bátyám - mondta, amikor felemelkedett az eddigi helyéről, a fegyverét pedig az Erővel hívta a kezébe, és mint egy botot, úgy tette a végét a földre. - Húgom, tudtam, hogy az áruló fivérünk te mögéd fog bújni, de nem számítottam rá, hogy a másik árulót ilyen közel engedted magadhoz - szólalt meg, egyértelműen a mellett álló Usanagira célozva. - Mai önként vállalta, hogy itt marad velem. Biztosítani kívánja, hogy becsületesen fog zajlani a küzdelmünk. - Neked csak így Mai? Gondolom szakítottatok időt egy kis paplangyűrésre is együtt - jegyezte meg gúnyosan Enz. - Nos, neki nem kellene ágyhoz kötöznie hozzá - vágott vissza Mikasa pimaszul, mire Enz elmosolyodott. - Hallottalak énekelni. Azt kell mondjam, húgom, hogy az énekesi pálya jobban állna neked, mint ez a pengés tündérmese, amihez láthatóan ragaszkodsz. Tudd, hogy még mindig nyitott vagyok az együttműködésre. Az én feltételeim szerint, természetesen. - Ahhoz már túl sokan adták az életüket az ügyért, amiben hisznek, hogy most bármelyikünk is visszalépjen. Ez a párbaj sajnos egyikünk tényleges vereségével kell végződjön. Csak akkor lehet egyszer újra egységes a nagai nép - felelte Mikasa, szomorúsággal a hangjában, de ez mit sem vett el elszántságából. - A nagaiokat dicsőséges hódításra vezetem, emiatt ne aggódj - jelentette ki Enz, miközben megigazította a csuklóján lévő cortosis páncélokat. Ezúttal sokkal jobban felkészült az összecsapásra, mint a legutóbb. - Szerencsére elég utódom lesz, hogy a Galaxist uraljam miután erővel elvettem. Nemde, Mai? A keresztnév használata egyértelműen arra szolgált, hogy még jobban megalázza az egyébként is sértett büszkeségű nőt, aki most olyan arccal nézett rá, ami arról árulkodott, hogy saját kezével esne neki, ha ez nem Mikasa harca lett volna. - Ne aggódj, életben hagylak. Na nem mintha nagy teljesítményt nyújtottál volna mikor a földhöz szegezve nyöszörögtél - élvezte ki Enz a nő dühét, amit az Erőn keresztül is jól érzett, és kedve támadt tovább provokálni. - De értékelem, hogy elsőre megfogantál tőlem. Biztosan azért, mert élvezted. - Semmi tisztesség nem maradt benned - jelentette ki Mikasa. - Húgom, ne tegyél úgy, mintha ez nem lenne rád igaz - húzódott gonosz mosolyra a szája. - A kis chiss szeretőd halálát is elég könnyen elfelejted majd mikor újra Carl és az én karjaimban vagy. - Szánalmas próbálkozásaid sem fognak kibillenteni az egyensúlyból - jelentette ki, és Enz pontosan érezte, hogy a hercegnő ugyan néhány pillanatig billegett, mégis megőrizte a nyugalmát. Hatalmas elhatározás dolgozhatott benne. - Jut eszembe, az ajánlatod Carl megölésére vonatkozó része még él? - Látom, megpróbálod visszájára fordítani az én taktikámat - felelte, és közben valami bizarr elégedettség látszódott a képén. - De én sosem mondtam ilyet. - Csakugyan nem? - kérdezte Mikasa, megvetéssel a tekintetében. - Eddig legalább a bátorságod felől nem volt kétségem. De mint minden sith, te is egy gyáva alak vagy. - Kemény szavak ezek, húgom - felelte Enz, aki próbált úgy tenni, mintha húga szavai nem találtak volna célba, de legbelül nagyon is érezte, hogy zavarják azok. – De elég volt a tiszteletkörökből. Küzdjünk meg. Csak te és én. Fegyver nélkül, az ősi nagite harcmodorral. - Legyen, ahogy akarod, bátyám - egyezett bele a lány néhány pillanat múlva, miután mérlegelte a lehetőségeit. Mikasa felemelte a fegyverét, majd Usanagi elé tartotta, aki át is vette azt. Egyéb fegyvere nem volt, csak az Erő és a saját tudása. De ez elegendő kellett legyen ehhez. Főleg, hogy akiktől tanult, gondoskodtak róla, hogy a pusztakezes harcban is megállja a helyét. Maira pillantott és bólintott, mire a nő hátrébb lépett néhány lépést, ő pedig előrébb egyet és felvette az alapállását. - Készenállok, bátyám. Ezúttal nem kell visszafognod magad, csak mert lány vagyok - heccelte kicsit a császárt. Ő megtehette. Miközben Mikasa átadta a kardját, Enz egy elegáns mozdulattal az övéhez nyúlt, és lecsatolta azt, a rajta lógó fény- és fémkarddal egyetemben, majd Carlnak nyújtott át, aki szótlanul elvette azt tőle. Majd lecsatolta a köpenyét, és a halom tetejére tette. - Figyelj oda a félnagai ribancra - jelentette ki, jól hallhatóan. - Ha tetszik, csak szólj, és a harc után megkaphatod. Ahogy visszafordult, látta, hogy Usanagi szemében gyűlölet ég, és ahogy tekintetük összetalálkozott, alattomosan elmosolyodott, aztán előrébb lépett, maga is felvéve az alapállást. - Nos, húgom, legyen tied az első ütés lehetősége - ajánlotta fel már-már túl készségesen. Mikasa érezte az Usanagiban fortyogó dühöt, de tudta, hogy nem tesz semmi meggondolatlanságot. Itt most neki kell küzdenie, ő ha minden jól megy, csak végignézi. Egy röpke pillanatig méregette Enz állását, elemezve a lehetséges gyengepontokat. Egyértelműen lenézte őt és biztos volt magában. Túlságosan is. Rá kellett ébressze, hogy ideje visszavennie az egójából. Alig észlelhetően készült fel, majd előretört, és egymás után két oldalról egy-egy ütést mért testvére arcára, majd egy jobb egyenessel igyekezett folytatni. Azonban Enz ekkorra már túl volt a meglepettségen és hárított, így kénytelen volt visszább lépni. - Az egyiket azért kaptad, mert ribancnak nevezted a barátomat, a másikat pedig amiért szádra merted venni, akit szerettem. És ez még bőven tartozom néhány pofonnal. Szóval jobb lesz komolyan venned, mert én nem foglak kímélni. Enz egyik kezével megtörölte a száját, és felrepedt ajkáról vér tapadt a tenyere széléhez, néhány pillanatig dühös tekintettel nézte, majd felpillantott Mikasára, és apró mosolyba fordult az arckifejezése. - Úgy látom volt időd gyakorolni - jelentette ki elismerő hangon. - Alábecsültelek. - Nem ez volt az első alkalom, hogy hibáztál - felelte Mikasa nyugodtan. - És nem is az utolsó. - Az egyetlen igazi hibám, hogy túlságosan szeretem a népem és téged - tört ki Enzből, aki ezúttal tényleg dühös volt a húga pimaszsága miatt. - Nem, te egyedül csak a hatalmat szereted - felelte a lány kíméletlenül, Enz pedig ordítva rontott rá. Kezeik szinte alig követhetően csaptak össze újra és újra a levegőben, míg bátyja hirtelen hátra nem lépett, és lábával sorozta meg a hercegnőt, aki azonban állta a rúgásokat. Enz azonban lélegzetvételnyi szünetet sem hagyva újra előre lépett, és kezével sorozta tovább húgát, aki lassan hátrálni kényszerült. A férfi testi előnyét és dühéből származó Sötét Oldali erejét is kihasználva lassan fölé tudott kerekedni az ellenfelén, és egy váratlan ütéssel túljutott Mikasa védelmében, majd nagy erővel csuklójával a fejére sújtott. A lány felnyögött, és megtántorodott, majd hátrált néhány lépést, miközben a fejéből vér szivárgott, egy hosszú cseppben lassan végigcsorogva az arcán is. - Tetszik a meglepetés? - kérdezte Enz, hátrálva néhány lépést, majd felfedve a csuklóján lévő cortosis védőket. Mikasa egy pár pillanatig szédült az ütés erejétől. Érezte, amint lecsorog az arcán a vér. A szeme sarkából látta, hogy Usanagi továbbra is ugrásra kész, de nem akart közbeavatkozni. Ezt pedig a hercegnő el is várta tőle. Ez volt a megállapodásuk. - Sejtettem előre, hogy nem fogsz tisztességesen küzdeni. Ezzel is csak azt mutatod, mennyire kezdesz kétségbe esni, bátyám. - Nonszensz. Te vagy kétségbe esve, azért fecsegsz ennyit. Annak a heves jedinek jól áll a szövegelés, mert más erénye úgy sincs a humorán kívül, de te ennél többet is tudsz, húgom. Csak félsz engedni a Sötét Oldalnak. Tudott volna pár illetlen meglepetést okozni ő is. Azonban méltóságon aluli lett volna kocsmai verekedésbe átvinni ezt a párbajt. Ha Enz ilyen piszkos módszerekhez folyamodik, ám legyen. Ő nem fog. Nyer vagy veszít, de azt becsületesen fogja tenni. - Én már semmitől sem félek - felelte a lány komoly hangon és ismét felvett egy alapállást. Ezúttal egy másikat - Tőled sem. Csak szánni tudlak, amiért nem érted meg, hogy a pusztulásba visz az utad. Enz egy trükkjét már felfedte. Számíthatott tehát továbbiakra is. Így viszont óvatosnak kellett lennie, hogy ne kapjon még durvább pofonokat, mint az előbbi. Nem vette át a támadó szerepét, hagyta bátyját kezdeményezni, amire nem is kellett sokat várnia az előző szavai után. A férfi megpróbálta kirúgni alóla az elől hagyott lábát, azonban a testsúlyát a hátsó lábára helyezte, így könnyedén el emelte a lábát a támadás elől, Enz pedig elfordulva a saját lendülete miatt elszenvedett egy laza ütést az arcán, ami inkább volt bosszantó, mint erős. Ez után egy jobb egyenessel próbálta húga arcát támadni, ám az egyszerűen kilépett oldalra és ugyanazzal a mozdulattal megint fejbe vágta. Mintha csak nevelő célzattal tenné. Fölényesen. Mikasa egyszerűen nem akart kibillenni az egyensúlyból, ő pedig egyre dühösebbé vált ettől. Enz hátrébb ugrott, majd kiihúzta magát, ahogy húga másodszor is célba talált, és arcán látszott a bosszúság afelett, ahogy Mikasa hülyét csinál belőle az emberei előtt. - Azt hiszed, még élnél ha nem lennél a testvérem!? - förmedt rá a lányra dühösen. - Talán nem adtam elég lehetőséget, hogy meggondold magad? - Arra gondolsz, amikor bedrogozva férjhez adtál, arra amikor megbecstelenítettél vagy amikor megölted a szerelmem? - pillantott fel rá a lány, és állta Enz tekintetét, a benne lévő minden gyűlölet és sötétség ellenére is. - Azt hiszed, hagyni fogom, hogy népünket a pusztulásba vidd? - Hiro alaposan telebeszélte a fejed - vicsorgott rá a lányra, majd újra támadásba lendült, minden erejét beleadva záporoztak az ütések és rúgások Mikasára, aki folyamatosan hátrálni kényszerült, és leginkább csak a hárításban és kitérésben jeleskedhetett. Ezúttal gondja volt arra, hogy kikerülje Enz cortosis-szal megerősített csuklóvédőjét is. - Ennek egyszer és mindenkorra vége lesz! A hagymázas álmaidnak a pengékről, a makacs ellenállásodnak, az árulásaidnak! - kiabálta Enz a harc hevében, aki egyre jobban és jobban felspannolta magát, leginkább azért, hogy így javítsa az esélyeit a Sötét Oldal segítségével. - Nekem senki sem mondhat ellen! Senki! Én egy isten vagyok! - Szánalmas kis istenke legfeljebb - felelte pimaszul Mikasa, de nem igen volt lehetősége csevegni, ahogy Enz újra ütésrohammal díjazta a megszólalást. Néhány ütés súrolta Mikasát különböző helyeken, és bár az adrenalintől nem érezte a fájdalmat, ezek a zúzódások lelasították valamennyire. Már-már kezdett úgy tűnni, hogy a bátyja fog győzni kettejük harcában, de Mikasa nem adhatta fel a harcot. Hiszen akkor minden hiába lett volna, megannyi áldozat... Alia, Tresna... Mikasa hirtelen megállt a helyén, és úgy hárította tovább az ütéseket, miközben Enz szinte körbetáncolta. Sokan számítanak rá, nemcsak akik mellette harcoltak, mint Saalia, Inari és Hiro, de millió és millió lény. Olyan egyszerű emberek, mint például Matt, a radartechnikus. Küzdenie kellett minden erejével, hogy bátyja sötét jövőjétől megmentse őket. Mikasa hirtelen ellentámadásba ment át, és átnyúlt Enz egyik támadásán, majd egy jó erős jobb egyenessel behúzott neki. Nem igazán volt szabályos mozdulat a nagite szigorúan értelmezett szabályai szerint, de egyetlen fekete öves bírót se látott a közelben. Enz hirtelen megtántorodott, és hátrálni kezdett, de Mikasa ezúttal nem hagyta, ő maga kezdte most támadni. ***
Yoshiwara admirális a Yamato hídjáról figyelte a csata állását, ami messze nem ideális mederben haladt. A konföderációs erők váratlan összeomlása, majd újraszerveződése, a mindenféle erősítések, a chissek és támogatóik jelenléte... Ha nem tudta volna a helyzetet, azt gondolta volna, a Hírszerzés jócskán kijött a formából. De az a vén róka Tong gondoskodott róla, hogy őszinte legyen a meglepetése. - Helyzetjelentést! - adta ki az utasítást, mivel ránézésre lehetetlen lett volna megállapítani a tényleges hadi helyzetet. A fedélzeti számítógépeket azonban pontosan erre a célra találták ki. - Yamamoto altengernagy erőit magukra vonták a kalózok, de egyelőre még képesek a fő ágyúk tűzvonalán kívül maradni. Takagi altengernagy rendezte a vonalait, de a Golan platforomokon nem tud áttörni. Urio altengernagy erőit a legrosszabbul érintette az ellentámadás. Tizenhét cirkáló és ötvennégy kísérőhajó süllyedt el az ellentámadás óta - jelentette a taktikai tiszt, mire a félszemű parancsnok csak biccentett. Csak azt remélhette, odalent minden a tervek szerint halad, és most nem igazán volt olyan helyzetben, hogy ennek utána is tudjon járni. - Yamamoto ne finomkodjon, szükség van az erőire máshol is! Csapjon szét a kalózok között! - adta ki az utasításait a rá jellemző higgadtsággal, ugyanakkor a hangja mégis kellőképpen pattogós volt. - Urio pedig vonuljon vissza! Az erői túlságosan sérültek. A híd ajtaja halk szisszenéssel tárult fel, és a taktikai eligazítóból nemrég összeszedett Fujiwara Kitano bicegett be rajta. Láthatóan nem volt túlságosan sérült, de a harc így is megviselte. - Őfelsége merre van? - kérdezte bármiféle bevezető nélkül, mire Yoshiwara csak a válla felett pillantott rá. - Annyit elárulhatok, hogy nem itt - felelte kurtán, majd újra a taktikai kijelző felé fordult. - Minden mobil űrpáncélos erőnk bevetésre került, nem tudunk tartalékokat felküldeni - közölte az egyik tiszt a kijelző körül a monitorok valamelyikét bámulva. - Nézze, nincs időm a játékaira - lépett oda hozzá dühösen Fujiwara, és megragadta az admirális gallérját, mire több szempár is rájuk szegeződött, a kezelők pedig a dolgukat is elfelejtették. - Egy szívességet teszek pedig csak magának - közölte hűvösen a férfi. - Őfelsége odalent van, és biztonságosan nem tudom lejuttatni. - Akkor nem biztonságosan jutok le! - vágta rá, megvetéssel a hangjában. - Vagy leginkább sehogy - felelte a férfi ugyanolyan kimérten. - Nem indítunk a felszínre újabb transzportokat, mert kiszorítottak minket az egyetlen biztonságos útvonalról is. - Az összes istenre, hogy lehet ilyen gyáva beszari valaki! - kiabálta válaszul a császári testőrség parancsnoka harciasan. - Ha kell, a saját kezemmel vágom itt át magam egy transzportig. - Elnézem a viselkedését, mert Őfelsége bizalmasa, de ha a beosztottjaimra kezet emel, fel kell lépnem ellene - válaszolta az admirális, mire mintha kicsit lehűlt volna a férfi feje, és elengedte a gallérját. - Ki van most vele? - kérdezte, olyan hangon, ami egyértelművé tette, hogy elfogadja a vereségét. - Chosokabe százados az ideiglenes parancsnok - felelte Yoshiwara. Fujiwara némán bólintott csupán, aztán néhány pillanat tétovázás után mintha meg akart volna még szólalni, de az admirális már újra a kijelzőket figyelte. Az előbbi jelenetnél már csak az lett volna kényelmetlenebb, ha az egyik legősibb nemesi klán örököse elkezd bocsánat kérően hajlongani előtte. - Admirális, Urio altengernagy hívja! - szólalt meg a kommtiszt, mire a parancsnok intett, hogy kapcsolja monitorra. Urio egy impozáns alakú férfi volt, olyan igazi katona, akin meglátszottak a szolgálatban töltött évek, egy büszke harcos, akit talán úgy lehetne a legjobban leírni, hogy „ököllel harcol tovább, ha elfogy a lőszere, és a fogaival mikor eltörik a karja”. A férfi mellőzte a formaságokat, az ütközetben ezekre egyébként se volt sok hely. - Admirális, megkaptam a visszavonulásról szóló parancsát - közölte szárazon, majd ugyanilyen kevéssé ünnepélyesen hozzátette. - Megtagadom a végrehajtását. - És jó katonaként ezt jelenti is nekem - bólintott a félszemű parancsnok. Urio egyenes ember volt, és nem akart olyan kifogások mögé bújni, mint a nehézkes kommunikáció vagy a hadrendi zavarok. - Szóban megkapja az új utasítást: vonuljon vissza a sorait rendezni, a Yamato majd fedezi magukat. A szavai még egy kibúvó lehetőséget jelentettek volna a másiknak, aki úgy tehetett volna, mint aki előtte félreértette az utasítást, és most a homlokához kapva hirtelen rohan végrehajtani. Urio a nehezebb utat választotta. - Nem tehetem - rázta meg a fejét. - Őfelsége odalent van, és így nem tudunk erősítést küldeni neki. A férfi zászlóshajója, a Himekishi erős össztűz alatt állhatott, ugyanis, ahogy beszéltek, újra meg újra megrázkódott a kép, és a hídon szikrázva zuhantak alá kábelek. - Harcolunk az utolsó csepp leheletünkig! - tette még hozzá büszkén. - Így érthető, hogy nem tart a hadbíróságtól - tárta szét a karjait Yoshiwara. Ugyan a parancsmegtagadással együtt járó hősies önfeláldozás posztumusz lefokozással is járhatott, eddig egyszer sem alkalmazták ezt a lehetőséget, a legtöbb, ami történhetett, hogy elmarad a posztumusz kétszeres előléptetés, ami bevett szokás volt elesett parancsnokoknál. Talán megfoszthatta volna a parancsnokságtól és valaki átvette volna a helyét, aki engedelmeskedik, de azzal mire ment volna? Ha ilyen értelmetlen és bolond módon akart meghalni, hát ő nem fog az útjába állni. Tisztelgett, majd bontotta a vonalat. - Shichisei Houkoku! - zengte be Urio hangja az étert, ahogy egy népszerű klasszikust idézett. „Nincs más kívánságom, csak hétszer születni és a császár ellenségeit elpusztítani!”, mondta a legenda szerint Kusunuki Masashige, egy legendává vált harcos utolsó, vesztes csatájában, mielőtt tulajdon testvérével közösen az öngyilkosságot választották volna, és egymás kardjaiba dőltek. – Tenno heika banzai!A kép megremegett, majd eltűnt, ahogy a Himekishi-t elemésztették a robbanások, és a cirkáló, amely a császár annyi ellenségének a szívében keltett félelmet, már nem volt tovább. ***
A lány átvette a kezdeményezést és ezúttal ő rajta volt a sor, hogy hátrálásra kényszerítse a császárt. Az előbb sikerült meglepni a jobbegyenessel. Nem hagyhatta, hogy Enz összeszedje magát. Nem igazán ököllel ütött, sokkal inkább a tenyerével ütötte meg, ahol talált hozzá elég nagy felületet. Ha épp csak rés volt a védelmén, akkor nyújtott tenyérrel ütött oda. Ellenfele egy idő után felvette a ritmust és egyre eredményesebben védte a támadásait, azonban ez ahhoz vezetett, hogy megállt helyben, annyira magabiztossá vált. Ezt kihasználva végül Mikasa mélyen aláhajolt és elkapva a bokáit egyszerűen kirántotta alóla a saját lábait. Csak azért nem taposta meg az amúgy tiszta célpontot nyújtó ágyékát, mert az már végképp nem lett volna sportszerű mozdulat. - Megfeledkeztél a legelső szabályról az ökölharcban. Sose állj egy helyben - oktatta ki, miközben nem engedte le a kezeit, hisz Enz bármelyik pillanatban felugorhatott, hogy visszavágjon. Ahogy Enz a földön feküdt, és az erejét szedte össze az előbbi támadás sorozat után, hirtelen megszólalt a kommja, mindenki által jól hallhatóan. - Felség, itt Yoshiwara admirális - hallatszott a Yamato parancsnokának mindig kimért hangja a kommban. - A Himekishi elsüllyedt és Urio altengernagy elesett. A bolygó körüli blokád helyreállt, nem tudunk egyelőre újabb csapatokat lejuttatni. - Látod bátyám, itt a vége az atrocitásaidnak - jelentette ki Mikasa, aki azonban továbbra sem támadott. Enz félig felülve gyilkos tekintettel nézett rá, miközben összeszorította a fogait. Ugyan elég ereje volt itt lent a bolygón, odafent nem haladt túl jól a csata. Ha nyerni akart, gyorsan le kellett zárnia a csatát. És a császár pontosan ugyanerre gondolhatott, ugyanis hátrafelé ugorva felpattant a helyéről, és kinyúlt az Erővel. A penge kirepült a Carl által kézben tartott övből, és a kezében landolt. Mikasa nagy meglepetésére bátyja azonban nem a fénykardját, hanem a fémet hívta magához, és egyetlen mozdulattal kihúzta azt a hüvelyéből. Nagyon régi fegyvernek tűnt, de mégis olyan volt, mintha teljesen új lenne. - Ezt a fegyvert még az ősi rakaták kovácsolták. A Végtelenség Kardja - konferálta fel a fegyvert Mikasának. - Az első császár ezzel egyesítette a birodalmat. És én most bezárom a kört. Azzal suhintott egyet a pengével, és Mikasa úgy érezte, a vágás nyomás támadó energia elsöpri a föld színéről, de még Usanagi is kénytelen volt hátrálni pár lépést. Akármi is volt a fegyver titka, egyértelműen hatalmas erővel ruházta fel a viselőjét. Mikasa előre hajolt és az egyik lábával támasztotta meg magát, hogy ne sodorja el a fegyver ereje. Közelebbről bizonyosan le is döntötte volna a lábáról. - Ironikus. Egy olyan nép által készített fegyvert használsz, akiket a Sötét Oldal vezérelt és végül felemésztette őket. Ugyanaz a Sötét Oldal, ami téged is vezet - jegyezte meg a lány, ahogy már képes volt beszédre. - Oda lett az önbizalmad, húgom? Kezdesz túl sokat fecsegni. - Nem én rántottam fegyvert, miután az általam kikötött feltételek szerint nem voltam képes felülkerekedni - felelte a lány higgadtan. - Szerelemben és háborúban mindent lehet, húgom. Most pedig védd magad! Enz vadul lerohanta Mikasát és azonnal hátrálásra kényszerítette, elvégre a lány fegyvertelen volt. Vagy hátrál, vagy meghal. De bármilyen gyorsan intézte is a vágásait, nem volt képes eltalálni őt. Végül a kard erejét használva vágott felé, aminek következtében a hercegnő több métert repült és a földön gurulva folytatta, mégis sikerült a végén egy jól időzített kézmozdulattal talpra érkeznie. Enz azonban nem adott neki pihenőt, máris előtte volt és felülről akarta őt kettészelni a fegyverével. A lány ezúttal nem hátrált, a két tenyerét összecsapva megállította a pengét a kezeivel, majd oldalra kitolva megnyitotta bátyja védelmét és hasba rúgta őt. Ahogy Usanagi figyelte a küzdelmet, egyszer csak egy ismerős jelenlétet érzékelt közeledni, majd hirtelen Saalia ért földet mellette. - Hahó, húgi. Miről maradtam le? - Egy látványos adok-kapok elejéről - közölte Mai, majd hozzátette - Nem sietted el az érkezést. - Jöttem volna előbb is, de mindenki dicső istencsászára vegyifegyvert szórt a csatatérre, amitől minden érintett agyatlan, elszánt haspókká változott és gyorsan szaporodtak. Szóval el kellett intézni őket, mielőtt tovább sokasodtak volna. - Értem. Mindenesetre, örülök, hogy itt vagy - felelte a nő. Rövidesen megérkezett Versta, Kyoko és Inari is. Valamint az alkalmi szövetségesek, akik átvészelték az agyatlan emberevők offenzíváját. Mindenki a küzdelmet figyelte. - Nya, adj neki Hime! - szurkolt lelkesen a neko. Enz megtántorodott a rúgástól egy pillanatra, majd hátrált néhány lépést, mielőtt megtalálta az egyensúlyát. Mikasa ezúttal nem üldözte, hanem próbált kellő távolságot tartani a kardtól, de mivel kurozashiját nem vette elő, így a távolság most ellene dolgozott. Ezt felismerte a császár is, aki közelharci támadás helyett újra a fegyver elképesztő erejét vetette be, és ahogy megsuhintotta, újra szél süvített el Mikasa felé. Ez azonban jóval erősebb volt, mint az első alkalommal előtörő szél, és Mikasa alig bírt kitérni az útjából. Ahogy a hullám elérte a dombot mögötte, hatalmas robajjal törtek ki belőle a gigantikus méretű földdarabok, keveredve az élőholtak szétszakadt testével, hogy aztán bizarr esőként hulljanak alá körülöttük. - Eltiporhatnálak, mint egy bogarat! - kiabálta Enz drámaian. - Eddig mégsem használtam ellened ezt a fegyvert. De nem hagysz más lehetőséget! - Mindig van más lehetőség - felelte Mikasa, aki újra védekező állást vett fel, bár nem tudta mennyi esélye lehet, ha a következő hullám elől nem tud kitérni. - Milyen igaz, húgom - húzódott gonosz mosoly Enz arcára, ahogy fegyverét Mai és a többi bámészkodó felé fordította. - Mindig van más lehetőség. Azzal megsuhintotta a fegyverét és újra előtört belőle a pusztító lökéshullám. A bámészkodók első sorában ott állt Mai mellett Saalia és a többiek. Már akkor, mikor Enz feléjük fordult, mindenki ösztönösen tudta, hogy most rajtuk a sor az ugrásban, különben darabokban fogják végezni. Azonban mielőtt bárki is megmozdulhatott volna, Mikasa ugrott a lökéshullám útjába. - Nem engedem! - kiáltotta elszántan. - Ez az! Pusztulj a nyomorult barátaiddal együtt! - nevetett fel Enz kárörvendőn, azonban elég hamar döbbenet ült ki az arcára. Mikasa kezei körül a levegő kékes fényben izzott fel, majd amikor a lökéshullám elérte őt, két kézzel felülről belevágott, ezzel egyszerűen kettéválasztotta a pusztító támadást, ami így nem talált el senkit, csak nagy port kavart a területen. - Én más lehetőség alatt a megadásodat értettem, bátyám. Nem kell több életet áldozni ennek a harcnak. Add fel. Nem szégyen beismerni a vereséget. Főleg nem akkor, ha az ellenfél jobb és erősebb, gondolta Saalia. De láthatóan Mikasa nem akarta feleslegesen provokálni a testvérét. Bár még így sem látott túl sok esélyt arra, hogy Enz feladja a küzdelmet. Ahhoz túlságosan szereti a hatalmát. - Szép kis trükk - szólalt meg Enz, ahogy az első döbbent okozta sokk hatása elmúlt. Próbált olyannak mutatkozni, mint akit nem ért meglepetésként az előbbi harci technika, de már külsőre is eléggé nehezére esett, ahogy pedig Mikasa az Erővel kinyúlt, érezte, hogy belülről majd szétveti a méreg a testvérét. - Ezt is Akame egyik tündérmese könyvében olvastad? - Egészen mostanáig nem tudtam, hogy képes vagyok ilyesmire - felelte Mikasa meglepő őszinteséggel, de neki nem volt szüksége hazugságokra ahhoz, hogy magabiztosnak mutatkozzék. - Vajon meddig bírod szusszal? - tette fel a kérdést Enz, ahogy megpörgette a kezében a kardot, majd mintegy nyomatékot adva a szavainak, hirtelen vágásokat tett vele, az elszabadult energiák pedig végigszáguldottak a levegőben. Mikasa, amit csak tudott, kékesen izzó ökleivel csapott szét, de bátyja olyan tempót diktált, amivel nehéz volt tartani a lépést, és egy rossz mozdulat valaki halálát jelenthette. Mikasa hirtelen megállt, és összecsapta az ökleit, mire a kékes színű izzás hirtelen növekedni kezdett, az energiamezőről pedig egyszerűen ártalmatlanul lepattantak Enz támadásai. - Miért nem pusztulsz már el végre!? - sziszegte gyilkos hangon a császár, ahogy újra és újra támadott, egyre elkeseredettebben ostromolva a védőmezőt. - Pusztulj! Pusztulj! Pusztulj már el végre! Enz hangja a végén már üvöltéssé vált, ami visszhangzott az egész csatatéren, és miközben fegyverével lekötötte húgát, az Erőben jelzést küldött az élőholtaknak, akik hirtelen egyszerre fordultak meg, és indultak el a hercegnő irányába. Az első sor élőholt holtan dőlt el, ahogy Usanagi, Saalia, Versta, Inari és Kyoko egyszerre értek földet Mikasától, és egy félkört alakítva ki körülötte fedezték. - Mire vártok!? Támadjátok őket ti is! - kiabálta Enz, aki láthatóan teljesen elvesztette a kontrollt, testőrei azonban csak bénultan bámulták a jelenetet. - De felség, az agni kai szabályai... - próbált egyikük ellenkezni, mire Enz az Erővel megragadta, és elhajította, mint egy darab követ. - Én vagyok a császárotok! Az istenetek! Holmi pitiáner szabályok nem vonatkoznak rám! - üvöltötte magából kikelve. - Végezzetek velük! A korábbi alkalmi szövetségesek most sem voltak restek, elkezdték tizedelni az élőholt hordát. Szerencsére már kitapasztalták, hogy a fejet kell támadni rajtuk, így jóval hatékonyabban vették fel velük a harcot. Viszont még mindig rengetegen voltak, ők pedig kevesen. - Nya, a sithek mindig csalnak? - kérdezte Kyoko két vágást között. - Mivel gyávák és félnek elveszíteni a hatalmukat, nem riadnak vissza semmilyen eszköztől - felelte Saalia, miközben egymás után intézte el az élőholtakat. - De jól jönne most egy kis extra tűzerő - jegyezte meg Versta. - Valaki extra tűzerőre vágyik? - hallatszott a kommon keresztül Kytra hangja. Ebben a pillanatban egy árnyék tűnt fel körülöttük, ami egyre csak növekedett, végül pedig a szemük előtt láthatóan is megjelent az ereszkedő Vadmacs, amely alaposan megsorozta az élőholtak nem csekély számú seregét, és a vörös lézerek krátereket robbantottak a felszínbe körülöttük. Ahogy a fregatt lejjebb ereszkedett, megfordult és újabb sorozatokkal lőtte őket cafatokra, ezzel értékes segítséget nyújtva a Mikasát védő erőknek. - Látom, jól szórakozol az új játékoddal - jegyezte meg Saalia. - Látom, nem hagyod ki a fő mulatságot - válaszolta a mandalóri. Hiába a jókor jött erősítés, Saalia ezúttal a helyén maradt. Nem akarta megkockáztatni, hogy rést hagyjon a védelmen Mikasa háta mögött. Azonban Kytra most már nem érte be a pilótásdival, átadta a vezérlést, majd minden szükséges holmiját magához véve elhagyta a hajót a rámpán keresztül. Jetpack a hátán, így nem kellett egyenesen a hordába ugorjon, hanem felettük repülve osztotta az áldást karabéllyal. Az egy szem rakétáját még tartogatta, hátha lesz nagyobb célpont, amihez szükség lehet rá. Végül leszállt Saaliáék előtt és onnan folytatta a lövöldözést, majd amikor egy élőholt túl közel jutott hozzá, a sötétkarddal választotta el a fejét a nyakától. - Neked amúgy nem a várost kellene védeni a hajóddal? - kérdezte Saalia. - A többit megoldják, kezdtem unatkozni. Szóval jöttem ide segíteni. Mikasa minden erejével a kékes színű erőtér fenntartására koncentrált, miközben barátai a hátát fedezve estek neki az élőhalottaknak. Biztos volt benne, hogy Enz nem fogja feladni a harcot, hiába volt már egyre egyértelműbb, hogy nem nyerhet. Minden erejét összeszedve lassú léptekkel megindult előre, miközben záporoztak rá az Erőhullámok, amelyeket ez a hatalmas erejű fegyver volt képes generálni. Az öklei körül világító kékes energiára pillantott, majd a bátyjára, és egy pillanatra lehunyta a szemét, aztán előre ugrott, kettészelve a következő támadást, majd futva még egyet eltalált, aztán Enz felé ütött ki. A penge a keze felé lendült, de elakadt a kék színű lángokban, amelyek beborították azt, mintha csak cortosis lett volna a csuklóján, akárcsak bátyjának. Mikasa a másik kezével előre suhintott, Enz pedig alig bírt hátra táncolni az ütés elől. De Mikasa most már nem engedte, hiszen biztos volt benne, hogy az első adandó alkalommal a barátaira emelné a kezét. Újabb és újabb támadásokat zúdított rá, míg csak bátyja el nem veszítette az egyensúlyát. Öklével a kezét célozta, és hallani lehetett a csontok roppanását, ahogy eltalálta azt. Bátyja fájdalmasan kiáltott fel, a kardja pedig kezéből kifordulva a földbe állt. Enz legyőzötten, törött kezét szorongatva feküdt a földön, ahogy Mikasa megállt felette. - Veszítettél, bátyám. Veszítettél úgy, hogy az agni kai szent szabályait megszegve fegyvert ragadtál, miután az általad kiszabott feltételek mellett nem tudtál legyőzni. Veszítettél úgy, hogy rám próbáltad szabadítani a sötét kreálmányaidat. Veszíteni nem szégyen, becstelennek lenni viszont az. Mégis, még egyszer felajánlom neked a megadás lehetőségét. Ismerd el a vereséged és mondj le a trónról méltósággal. Ebben az esetben szabadon távozhatsz és új életet kezdhetsz. A másik úton csupán a dicstelen bukás vár rád. Enz gyilkos tekintettel nézett rá, majd félig hátra fordulva saját testőreire és Carlra, de egyikük sem tűnt úgy, hogy rohanna a saját életét kockáztatva megvédeni őt. Végül újra Mikasán állapodott be a tekintete, ahogy lassan hátrálni kezdett, lábaival tolva magát. - Egy valamit mondj meg, húgom - szólalt meg, miközben láthatóan valamiféle terven járt az agya. - Miért? - Mert a gonoszságoddal mérhetetlen szenvedést okoztál mindenkinek. A népnek, azoknak, akik felnéztek rád vagy tiszteltek, Marisának... nekem - tette még hozzá, de úgy tűnt, mindezek után még képes lenne, ha nem is megbocsátani, de egy új esélyt adni. - Vessünk véget ennek az értelmetlen öldöklésnek. - Igazad van - bólintott a császár, ahogy lassan felkelt a helyéről, majd ép kezével a kommjához nyúlt. - Itt a császár. Yoshiwara, hogy áll az ütközet? - Eléggé kiegyenlített felség. De a Yamato újra teljesen harcképes - érkezett a válasz. Enz egy pillanatra elhallgatott, látszott rajta, hogy vívódik azon, mit is tegyen, ahogy vívódott a Shinzon állomásnál is, mielőtt sok jó katonát lemészárolt, csak hogy bizonyítsa a maga igazát. Végigpillantott a csatatéren, ahol mindent halottak és legyilkolt élőhalottak testei borítottak, és az égre pillantott, ahol látni lehetett az űrben vívott ütközet fényeit. - Mikor egy csillag fényei kialszik, élete utolsó parazsaival olyan tüzet gerjeszt, amely naprendszereket pusztít el - mondta, olyan hangon, mint aki elfogadta a véget, ahogy elfogadta volna azt is, hogy Mikasa végez vele a zászlóshajóján. - Admirális, tüzeljen a szuperlézerrel és pusztítsa el vele Adumar teljes felszínét! A következő események szinte pillanatok alatt lezajlottak, mégis olyan volt, mintha Mikasa lelassítva látta volna őket. Mialatt ő azt kiáltotta, hogy „elég legyen, bátyám!”, Carl hirtelen előre lépett, a földre dobva Enz köpenyét és övét, amiből a fénykard már korábban is az ő kezében volt. Enz meglepetten pillantott félig hátra, ahogy a fiatal fiú odalépett mögé, és egy határozott mozdulattal előre szúrt, miközben aktiválta a fegyvert. A vöröses penge kirepült a markolatból, egyenesen Enz hátába, majd a mellkasán bukott előre. Carl a lendületét kihasználva előre rúgott, a súlyosan megsebzett nagai császár pedig a földre bukott. Mikasa döbbenten nézte végig, ahogy Carl leszúrja Enzt. A bátyja előtte terült el, ő pedig csak egy pillanatig nézett a fiúra. Előre ugrott és a bátyja mellé térdelt és magához húzva az ölébe fektette őt. Már könnyesek voltak a szemei. - Nem...Nem! Ez nem lehet! - zokogta a lány. - Semmi baj, húgom...Mindjárt...vége lesz... - nyögte a császár, elfogadva a sorsát, hogy ő még a Yamato támadása előtt fog távozni. - Nem akartam, hogy ez legyen. Meg akartalak menteni... - felelte Mikasa kétségbeeséssel a hangjában. - Mindazok után amit tettem... Még mindig...? Heh. Túl jószívű vagy...Vagy túl naív... Bár neked mindig is jól állt ez a jellem... - Te is jó szívű voltál, mielőtt fogságba ejtett a sötétség. Engedd el, még mindig elmehetsz békével... - mondta Mikasa szomorúan, tudván, hogy bátyján már a legjobb orvosok sem segíthetnek egy fénykard szúrás után. - Tudod, eszembe jut a történet... a két sárkány testvérről, akik a mennyeket őrizték - szólalt meg Enz, miután néhány pillanatig a távolba bámult. - Egymás ellen fordultak, hogy... lássák melyikük... a jobb. De végül mindketten... veszítettek. - Itt Yoshiwara - szólalt meg a komm, mielőtt Mikasa bármit mondhatott volna. Mikasa lehunyta a szemét. Ha életét kell adnia a népe boldogságáért, bátran vállalja. - Ennek a csatának vége. Nem áldozok fel milliárdokat egy vesztett ügyért. - Még azok is elárulnak, akikben a legjobban bíztam - bukott ki vér Enz száján, ahogy lemondóan felsóhajtott. - Mindenki, kivéve téged. Minden, amit valaha terveztem, romokban... Azt hiszem... ezt eléggé... elrontottam. Soha nem tartom majd a kezemben a gyerekem... Enz arcán is könnycseppek jelentek meg, ahogy végre nem csak elfogadta a vereséget és a halált, de megértette, mennyi mindent is veszített el. Mikasa a ruhaujjával gyengéden megtörölgette az arcát, mire a férfi hálásan pillantott rá. - A sárkány testvérek meséje... arról szól, mennyire is rossz... ha a testvérek egymással viaskodnak... - szólalt meg, de egyre inkább nehezére esett a beszéd. - De te... erősebbé váltál. Neked kell... vigyáznod a birodalomra... a népünkre. A gyermekemre. Hiroyasu csakis... csakis magára gondol. Nehéz teher... de bírni fogod. - Mihez kezdek, ha te már nem vagy? - kérdezte Mikasa, könnyeivel küszködve, mire Enz halványan elmosolyodott. - Kár, hogy nem látjuk már... együtt a szakuravirágzást... - újabb adag vért köhögött fel, és Mikasa az Erőn keresztül is érezte, ahogy egyre halványodik Enz életereje. - Emlékszel, mikor gyerekként... a palotában együtt... néztük? - Igen - nyelt egyet nehezen Mikasa. Enz gyengéden megfogta az arcát simogató kezét. - Épp egy versen dolgoztam... a csata előtt. Segíts kérlek... Az élet ábránd, Szépsége hamar múlik... - Mint a szakura - tette hozzá Mikasa, ahogy könnycseppei bátyjára hullottak, ő pedig elégedetten mosolyodott el. - Milyen szép... - pillantott újra a semmibe. - Szép és múlandó... akárcsak az élet. Húgom... egy következő... élet... ben... Még egyszer utoljára megszorította Mikasa kezét, majd szemeiben végleg kihunyt a fény. - Egy következő életben... - értett egyet Mikasa halkan. Hisz ő is már sok életet élt. Akkor ez minden bizonnyal testvérével is így van. Ahogy mindenkivel. Kezét fivére arcára helyezte és segített neki utoljára lehunyni a szemeit, majd egy csókot lehelt a homlokára és végül szorosan magához ölelte, miközben halkan zokogni kezdett. Mostanra sikerült az élőholt horda nagy részét ártalmatlanítani. Már csak kisebb csoportokban fordultak elő még mozgó példányok. Velük már a katonák is megbirkóztak, így végre fellélegezhettek a többiek is. De még a csapat két legbeszédesebb tagja sem szólt semmit. Mindenki átérezte a hercegnő szomorúságát. Így megadták neki az időt, amire szüksége volt, hogy kisírja magát. Előbb Tresnát veszítette el, most pedig Puyít. Tudta, hogy így is végződhet, de erre lehetetlen volt felkészülnie. Mint ahogy általában bárkinek a szerettei elvesztésére. Halkan zokogott tovább, halott bátyja fejével az ölében. *** Charis lassan magához tért a Jainával folytatott csata miatti kimerültsége okozta ájultságból, és eddigre már rendeződtek a dolgok a hídon. Miután a páncélos hapan gárdisták biztosították a hidat, a karbantartók és más kisegítők hozzáláttak a kármentéshez, a sebesültek gyengélkedőbe szállításához és a halottak összeszedéséhez. A királynő Allana gyengéd érintését érezte az arcán, és a fejét enyhén felé fordítva aprócska könnycseppeket látott a lány szeme sarkában. Aztán ahogy visszafordult, a chisst és a mellette álló muunt vette észre, akik türelmesen vártak rá. Charis erőt vett magán, és Allana kezét gyengéden félretolva felkelt a helyéről, mire a két vendég enyhén meghajolt. - Végre egyszer olyan látogatókat is kapok, akik nem megölni akartak - mosolyodott el, és a villámoktól barázdált arcával így nagyon földöntúli, már-már pokoli képet festett. Már-már kuncogni támadt volna kedve, ahogy látta a döbbent viszolygást a vele szembenállók arcán. Nem mintha a chiss jobb képet festett volna, az arcán lévő hatalmas sebhellyel. De Charis nem tervezett ilyen csúf külsővel maradni, amint hazaér, a legjobb hapan orvosok fogják helyreállítani régi szépségét. Már persze a hivatalos közlések szerint. Ugyanis a legifjabb Palpatine az Erő segítségével volt képes saját külsejét alakítani, sokkal inkább tökélyre fejlesztett módon, mint nagyapja. Charis éppen ezért is alakított ki magának gyermeki, ártatlan külsőt, ezzel tévesztve meg mindenkit. - Sajnálom, hogy nem segíthettünk többet, felség - felelte Adisra, mintegy kötelező körként. - Kíváncsi vagyok, miért érkeztek. Gyanítom nem a segélykiáltásaim hallották meg - mondta gunyorosan, mintha eddigi álnaiv-csipkelődő személyisége alkalmazkodott volna új, ideiglenes külsőjéhez. - Őfelsége, Enz császár küldött minket. Adisra vagyok, ő mellettem pedig Ickyx nagyúr az asszaszin rendből - rögtönzött egy bemutatkozást is. - Őfelsége úgy hiszi, a királynő nem eléggé... eltökélt a harc folytatásában. - Akik az életemre törtek, lám a külsőmet csúffá, torzzá tették, de megtörni nem tudtak... És még soha, SOHA nem voltam ilyen eltökélt! - jelentette ki Charis, régi híres szavakat idézve. - Ez esetben... - De - folytatta Charis, termetéhez képest meglepő lehengerlő erővel, belefojtva a szót a chissbe. - A császáruk kudarcot vallott. Érezhetik az Erőn keresztül is, ahogy az utolsókat rúgja. Nem éri meg a vesződést. - Ez... - próbált újra megszólalni Adisra, de Charis tekintete újra hallgatásra késztette. - Még nem fejeztem be - jelentette ki fölényesen. - Awerisnél Tierce és a többi nagyszájú barom elbukott. A túlélők felajánlották nekem apám hagyatékát. Én pedig nem szeretek osztozkodni. Adisra és Ickyx csendben figyelték a fiatal királynőt, és a belőle áradó hatalmas akaraterőt, és egy pillanatig sem érezték úgy, hogy ne tudnák teljesen komolyan venni őt. Egy igazi, ereje teljében lévő sith állt előttük, aki az évek során hozzászokott ahhoz, hogy elrejtse az erejét, de most nem fogta vissza magát. Adisra még Enz közelében sem érezte ezt a félelmetes, zabolátlan erőt, amit most a királynő rövid időre szabadon engedett. Csakugyan a végtelen hatalom volt a legjobb kifejezés arra, hogy ezt leírják. - Azt hiszem két választásuk van. Bizonyították, hogy jó képességű szolgák, és szükségem van a magukhoz hasonlókra. - A másik gondolom az, hogy meghalunk - jegyezte meg a muun, mire Charisból nevetés tört fel. - Ne áltasd magad, asszaszin. Nem vesztegetném veletek az időmet - mosolygott rá bizarrul a nyúlánk arcúra. - A fejvadászok és hasonló söpredék elvégzi majd a munkát, mikor a nagaiok és chissek kisöpörik a szemetet. Adisra és Ickyx egy rövid pillanatra pillantottak csak össze, majd térdre ereszkedtek Charis előtt, aki elégedetten figyelte a jelenetet, miközben Allana a karjába kapaszkodva bújt közel hozzá. Gyengéden érintette meg a másik lány állát. - Felség, ha megengedi - pillantott fel Adisra, mire Charis intett neki, hogy folytassa. - Carl még a felszínen van. - Kétlem, hogy baja esne. Öcsém egyelőre a helyét keresi a világban, nem lenne ildomos ebbe egyelőre beleszólnom - felelte, majd minden ceremónia nélkül hátat fordított nekik. - Kormányos, vigyen ki minket a rendszerből! Úticél a Vjun. Akadt ott egy kis elintéznivalóm. *** A fővárosba visszaérve a csapat a romok közül előmászó emberekkel találkozhatott. Örültek, hogy a csata véget ért a fejük felett, de a holofilmekre jellemző pátoszos ünneplés egyáltalán nem volt jelen, inkább csak csendes elégedettség, hogy túlélték, és gyász azokért, akik nem. A katonák és a lakosok azonnal hozzáláttak a mentéshez és a romok eltakarításához, míg az utcákon adumari és nagai katonák vegyesen járőröztek, hogy elejét vegyék bármiféle fosztogatásnak. Hiroyasu gyorsan lépett, ahogy elmúlt a veszély, és máris mindent irányítás alatt tartott. A kormányzói palota is szenvedett pár sérülést, de semmi komolyat. Shimazu ezredes három páncélozott siklója a palota előtt állt meg, és a csapat tagjai egymás után szálltak belőlük. Az őrt álló katonák egyszerre szalutáltak nekik fegyverükkel. A bejáratnál egyébként is már kisebb felhajtás volt, ugyanis a vesztes támadók parancsnokai is ott álltak az ajtóban: a vaskos, szigorú arcú Onoda tábornok, a jóval kevésbé impozáns fizikumú, félszemű Yoshiwara admirális, valamint Yamamoto és Takagi altengernagyok. Ahogy meglátták az újonnan érkezőket, gyanakvó pillantásokat mértek rájuk. Hiroyasu láthatóan felhajtást akart, ugyanis azért várakoztathatta őket, hogy egyszerre léphessenek be. Ugyan két jól elkülönített csapatban, de egyszerre léptek be a nagy hallba, amely azelőtt a helyi uralkodók trónterme volt, és a végén már várták őket a házigazdák. Középen Hiroyasu herceg állt, díszes sújtásos egyenruhájában, mellette Kitashirakawa herceg és két fiatal testőre állt. Az adumariakat Testan ke Harran képviselte, aki a legmagasabb politikai méltóság volt a Konföderációban, míg a Saaliáék számára ismerős, szigorú külsejű, szemüveges és járópálcás Gregor ke Halbegardia a katonai főparancsnokká avanzsált a csatában. Mikasát aligha érintette meg az itteni ünnepélyesség, és fejét lógatva állt meg a bátyja mellett, míg a többieket oldalra terelték a teremőrök. Onoda és Yoshiwara lépett előre, és mindketten lecsatolták övükről a kardjukat, majd meghajolva nyújtották azt Hiroyasu felé. A herceg előre lépett, és mindkettejük kezét megérintette, és rázárta az ujjaikat a fegyverre, majd intett nekik, hogy egyenesedjenek ki. - Tábornok, ön csak utasításokat követett - fordult először Onodához. - A felelősség nem a magáé. Ha rendeződik a helyzet, gondom lesz rá, hogy képességeinek megfelelő pozíciót kapjon. - Köszönöm, felség - hajtott még egyszer fejet a férfi, majd hátrébb lépett. Hiroyasu pedig Yoshiwara felé fordult. - Maga pedig, admirális... el sem tudja képzelni, micsoda szolgálatot tett nekem - húzódott mosoly a herceg arcára. A többiek néhány pillanatig értetlenül pislogtak, majd hirtelen megértették: a férfi végig a herceg oldalán állt, és az ő egyik eszköze volt arra, hogy Enzet tőrbe csalja és megbuktassa. Ennek megfelelően, meglehetős megvetéssel figyelték most az admirálist. - A flotta vezérkari főnökeként megfelelően tudná kamatoztatni tudását. - Megtisztel, felség - hajolt meg enyhén a férfi, majd ő is visszalépett, Hiroyasu pedig megfordult és visszasétált a többiekhez, majd újra a magukat megadó tisztek felé fordult. - A többiek is megtarthatják a rendfozokatukat, rangjukat és beosztásukat. Az inváziós erő egyetlen tagját sem érheti hátrány a jövőben - jelentette ki határozottan, majd intett a tiszteknek, hogy elmehetnek. Ők tisztelegtek, majd sarkon fordultak, és kisétáltak. Saalia és társai csendben figyelték, amit Hiroyasu tesz. Logikus volt, hogy a lehető legtöbb tisztet megtartsa, mert így remélhetőleg legalább egy részük lojális lesz hozzá, mint új vezetőhöz. Nekik egyébként sem volt beleszólásuk az egészbe. Szegény Mikasa rendesen kisírta a szemeit és ennek még mindig látszottak a nyomai. Bár ezért nyilván senki sem szólta volna meg. - Mester, normális, hogy sajnálom Enzt? - kérdezte Versta halkan idősebb fajtársát. - Elég tragikus vég jutott neki. Jó példája annak, hogy mi vár a legtöbbekre a Sötét Oldalon. Nem bűn szánni azokat, akik eltévedtek. Ebből látszik, hogy van szíved, Versta. Én is sajnálom őt, ahogy sajnáltam Kaurt is. De egyikük története sem kecsegtetett boldog befejezéssel. Sokaké nem - felelte Saalia teljesen komolyan. - Ejha, még a végén tényleg egy komoly jedi mester lesz belőled - jegyezte meg Kytra halkan, hallva a barátja szavait. - Nya, arra befizetek - szólt a témához halkan a mellettük álló neko is. Ahogy a tisztek elhagyták a termet, Hiroyasu a másik csapat felé fordult, de az arcán nem látszott, hogy kevésbé hivatalos lett volna. Bármi is következzen, az még a ceremónia része volt. - A hatamotók lépjenek elém! - rendelkezett parancsoló hangon, mire Usanagi, Ryonosuke és Suzuki azonnal eleget is tett az utasításnak, majd mindannyian engedelmesen féltérdre ereszkedtek. - Szemben a tisztekkel, hatamotóként maguktól semmilyen aljasság és gaztett nem állt távol. Nem csak kötelességből, de saját érdekükből vagy meggyőződésből. Mindegyikük tetteit alaposan ki kell vizsgálni, hogy lássuk, ki az, aki méltatlanul viselkedett. Amíg erre sor kerül, házi őrizetbe helyezem magukat. A hatamotók mindegyike szótlanul bámulta a padlót, elfogadva a nekik szánt sorsot. Hátulról őrök léptek hozzájuk, szemből pedig Maeda és Uesugi, a herceg két fiatal testőre és apródja. - Bátyám, Usanagi mellénk állt és segített nekünk. Ragaszkodott hozzá, hogy mellettem maradhasson, mikor felkészültem a párbajra. A múlton már nem lehet változtatni, de én hiszek benne, hogy megtalálja a helyes utat - szólalt meg most először Mikasa, ennyivel tartozott Mainak. - Figyelembe fogom venni az érveid, húgom. Köszönöm. - felelte Hiroyasu rövid hallgatás után. Saalia szeretett volna kiállni húga mellett, de jelen helyzetben nem tehette meg. Főleg addig, míg nem tudják, milyen döntésre jutott Hiroyasu a hatamotokat illetően. Ha kéri, hogy ő vigyázhasson rá házi őrizet gyanánt, akkor biztos azonnal ráfogta volna valaki, hogy meg akarja szöktetni és valószínűleg Mai sem örült volna, hogy beleszól ebbe. Így egyelőre türelmesnek kellett lennie. Addig is legalább pihenhetnek. Rájuk fér ennyi kaland után. - Szegény Mai, ennyit segített és most ezt kapja - jegyezte meg Versta halkan. - Biztos vagyok benne, hogy figyelembe lesz véve az, hogy végül Mikasa mellé állt - felelte a mestere. - Gondolom nekünk meg megköszöni és aztán mehetünk haza. - Nyilván. Meg nekem még egyszer felajánlja, hogy bújjak össze vele - felelte Kytra. A herceg intett, mire két testőre elkísérte a hatamotókat, ám mielőtt a hálálkodásra tértek volna rá, az ajtó újra feltárult, és két újabb vendég lépett be a terembe, négy őr által körülvéve. Az egyikük Fujiwara Kitano, Enz testőrparancsnoka volt, a másik pedig az ifjú Carl Palpatine, Enz gyilkosa és Mikasa törvény szerinti férje. Mindketten azon a helyen álltak meg, ahol az előző két csapat tette, ám Fujiwara az illemre fittyet hányva Hiroyasu elé, a földre vetette a fegyverét. - Herceg! Ugyan a testvére életét elvette, a becsületemmel ne tegyen így! Követelem, hogy engedélyezze számomra a szeppukut, miután kudarcot vallottam - közölte, és bár hangja kemény volt, mégsem tiszteletlen. Hiroyasu maga nyúlt a fegyverért, de nem adta vissza a testőr kezébe. - Tartok tőle, hogy nem tehetem - jelentette ki. - Szeretett atyja rossz néven venné örököse elvesztését. - A pokolba is! A becsületem fontosabb, mint az életem! - vágta rá indulatosan Kitano. - Atyja majd jobb belátásra téríti, hamarosan személyesen ide érkezik - felelte, majd mint aki lezártnak tekinti az ügyet, Carlra pillantott. - Ifjú harcos - szólította meg. - Meg kell mondja, meglepett azzal, hogy megölte a testvérem. - Most eljátsszuk, hogy sajnálja, én pedig, hogy nem akartam? - pillantott rá cinikusan az ifjú a hercegre, és ez láthatóan tetszett Hiroyasunak. - Csak egy okot akarok hallani. - El akart pusztítani mindannyiunkat. Beleőrült a saját hatalmába. Észhez térítettem - felelte a fiú meglehetősen röviden. - Így van. A Sötét Oldal teljesen megrontotta a végére. Hiába győztem le, ő inkább feláldozott volna mindenkit, csak ne legyen győztese ennek. Csak a végzetes sérülés után tért magához. Akkor lett újra Enzből Puyí, visszatalálva a fénybe. Ismét az a személy volt, akit testvérként szerettem. Ez az egy vigaszom van - mondta el Mikasa a saját szavaival a dolgot. Hiroyasu nyilván jobban ad az ő szavára. - Értem, húgom. Mint érintett, szeretném a véleményed hallani, mit tennél a fiúval? Mikasa Carl szemeibe nézett. Bármennyire is szomorú volt Puyí miatt, nem tudta a fiút gyűlölni azért, amit tett. Hisz a tettével sokakat megmentett. Ha a célja nem is ez volt. - Nem vagyok teljes mértékben tisztában a szerepével, sem azzal, hogy miket tett. De azt tudom, hogy jobbára belekényszerítették ebbe az egészbe. Az, hogy Palpatine leszármazottja, nem jelenti, hogy ugyanolyan. Én útjára engedném, hadd élje úgy az életét, ahogy ő szeretné. - Köszönöm, húgom - felelte Hiroyasu, majd folytatni akarta, de ekkor Saalia lépett előre. - Bocs, hogy így beleszólok a dologba, csak annyit tennék hozzá, hogy amikor behatoltunk a Yamatora, nekünk is segített, ami később hozzásegített minket a rajtaütéshez a hídon. Szóval nem annyira rossz gyerek - mondta a twi’lek jedi, majd megveregette Carl vállát és visszament a többiek mellé. - Így már mindent értek - bólintott Hiroyasu kimérten, majd újra Carl felé fordult. - Ez esetben, aligha büntethetlek meg tiszta lelkiismerettel. De jutalmat sem adhatok, amiért megölted az uralkodónk. Ha nem teszek semmit, akkor pedig gyengének tűnök. - Hadd tűnjek el innen, és soha nem térek vissza - felelte a fiú a problémára, ami láthatóan gondolkodóba ejtette Hirot, majd bólintott. - Előkészíttetek egy siklót. Mire Fujiwara herceg és a kísérete megérkezik, már ne legyél itt, vagy nem garantálhatom a biztonságod - jelentette ki, mire Carl bólintott. - Ami még tudomásomra jutott, az a házasságod Mikasával bátyám akaratából. - Gondolom akkor ezt is felbonthatjuk azon nyomban? - szegezte neki a kérdést Carl, aki mintha túlságosan is készen állt volna arra, hogy ezt a köteléket megszakítsák. - Sajnos ez nem ilyen egyszerű. A császár a legmagasabb egyházi méltóság a birodalomban, így meglehetősen körülményes a dolog - felelte Hiroyasu. - Főleg, hogy a frigyet el is hálták. De találunk majd megoldást a problémára... idővel. - Nagyszerű - jegyezte meg fanyarul Carl, akinek a viselkedése nem Mikasa, hanem a helyzet ellen szólt leginkább. A herceg jelezte, hogy mehetnek, mire mindketten meghajoltak, az őrök pedig kikísérték őket. Hiroyasu az egyik testőrnek adta át Fujiwara kardját, majd ezúttal végre a bent maradottak felé fordult. - A vörös jedi merre van? - kérdezte, mielőtt elkezdte volna. - A hajómon lábadozik, mert... baleset érte - felelt Kytra, mire Hiroyasu kissé csalódottan bólintott. - A Nagai Császárság és a Konföderáció egyaránt köszönettel tartozik nektek mindazért, amit tettetek. A cselekedeteiket sok millió embert mentettek meg a haláltól egy olyan értelmetlen ügyért, mint öcsém ambíciói. Ugyan ti magatok is nyertetek a segítséggel, nem akarok hálátlannak tűnni. A halottakért való megemlékezés két nap múlva esedékes, szeretném, ha ott lennétek. Ugyan fényes medálokat nem adhatok, mindannyiótokat szeretnélek megjutalmazni - közölte, meglehetősen nagylelkűen, majd Saaliára pillantott. - A realitás határain belül. - A fenébe - szisszent fel halkan a twi'lek. - Kalóz és más barátaitok pedig ha lehet, menjenek egy, a számukra kijelölt várakozási helyre a rendszerben. Meg kell tisztítanunk a környező űrt, mire a nagai delegáció ideér - tette még hozzá. - A vőlegényem szívesen segít a mentésben és helyreállításban - jegyezte meg Kytra, mire Hiroyasu beleegyezően bólintott. - A wakandaiak meg úgysem mennek el nélkülem - tette hozzá Saalia.
- Javaslom, vendégeink most vonuljanak vissza egy kicsit pihenni, kapnak szállást a palotában - vette át a szót, amikor úgy tűnt, más már nem akar hozzászólni. - Húgom, te is pihenj. Érted küldetek, mert sok mindent kell még megbeszélnünk.
|
|