|
Post by Grodin Tierce on Feb 13, 2012 0:14:12 GMT 1
Távol a Rend központjától, a galaxis túlsó végén, a Kathol szektor egyik zugában fekvõ bolygó közel fekszik a Kathol Réshez és az Aing-Tii szerzetesek területeihez.
A Caamas-krízis idején az itteni adatbankból került ki a krízist feloldó dokumentum egy példánya.
Félreesõ fekvése miatt a Jedi Lovagrend ezt a rendszert választotta, hogy központjául szolgáljon az újra létrehozandó Fény Hadseregének...
|
|
|
Exocron
Mar 11, 2012 22:16:58 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Mar 11, 2012 22:16:58 GMT 1
Kenth Hamner az évtizedekkel ezelõtti, a bolygó felett a kalózbandákkal vívott csatának emléket állító téren gyakorlatozó önkénteseket figyelte. Egy raj twi'lek küzdött csökkentett erejû energiabotokkal egy szakasz gamorraival. A Fény Hadseregébe jelentkezõ, nem erõérzékeny önkéntesek közül sokan nem bírtak semmilyen katonai tapasztalattal.. a Szövetségi haderõt túlságosan régi vágásúnak találták, vagy ellenszenvet tápláltak iránta Jacen Solo rémtettei miatt. Mások még az Új Köztársaságtól szereltek le évtizedekkel ezelõtt, és késõbb csatlakoztak a Jedik új, Jacen ellen küzdõ önkéntes egységeihez, de fel kellett frissíteni a tudásukat.
A legtöbb Jedivel ellentétben a stratéga Hamner a célszerûséget mindennél elõbbre valónak tartotta, ezért azonos fajúakból külön-külön különítményeket szervezett, hogy mindenki kamatoztathassa saját speciális képességeit. A Fény Hadseregének felállítása lassan haladt, hiszen a technikát - a Lázadás mintájára - adományok nélkül, a Szövetség hivatalos támogatását nélkülözve kellett összegyûjteni, az önkénteseket pedig kiképezni és egységekbe szervezni, hiszen a Jedik körében fel sem merült a klónozás, vagy hasonló gyorsító eljárás használata.
Kenth oldalra fordult, és megpillantotta a tér átellenes oldaláról, a bolygó leghíresebb lakója, az azóta elhunyt volt csempészvezér, Jorj Car'das síremléke felõl közeledõ két alakot. A chandrilai nõt, Octa Ramist, aki Kenth távollétében átvette a Coruscant-i kapcsolattartó irodát a Szövetség felé, és korábban a Kyp Durron-féle aktív szerepvállalást ösztönzõ irányvonal nagy támogatója volt.. Kyp halála óta azonban mintha valami megváltozott volna benne - talán titkon érzékeny viszonyt táplált a zilált hajú Mesterrel, morfondírozott Kenth -, és inkább a tárgyalóteremben érezte jól magát, békítõként. Mellette pedig egy középkorú férfi haladt, a Jedi Lovagok hagyományos öltözékében, de a mestereket ékesítõ öv nélkül.
- Híreket kaptunk az Erõn keresztül Katarn Mestertõl. - biccentett Kenth felé Ramis. - Fogságba esett a Nar Shaada csempészholdon, és most átszállítják egy másik bolygóra, az új Sith állam területére. Biztonságba van, de szüksége van némi segítségre.
- Értem - biccentett Hamner, és a fiatalabb férfi felé fordult. - És látom, ez alkalommal olyasvalakit küldünk, akinek fiatal kora ellenére már igen nagy tapasztalata van a Sithek elleni harcban...
- Megtisztelnek a szavaid Mester, de nem érdemlem meg. - hajtott fejet a Jedi. - Kyle Katarn a mesterem volt ifjú koromban, és ezért is tartozom neki. Szüksége a segítségre, talán jobban is, mint amennyire bevallja magának. Mennem kell.
- Legyen. - biccentett Hamner. - Menj, Jaden Korr, és keresd meg a mestered! Az Erõ kísérjen utadon és járj szerencsével!
|
|
|
Exocron
Sept 21, 2014 22:26:07 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Sept 21, 2014 22:26:07 GMT 1
A menekülő jedik konvojának nagy része, amelyik sikeresen elkerülte az Ossus külső területein portyázó kalózokat, hosszú utazás után végül a galaxis átellenes végében, a Kathol-szektor nehezen navigálható plazmafelhői között, egy apró, mégis hívogat bolygón landolt, élükön a Millenium Falcon jellegzetes ellipszoid-törzsével.
Han megölelte Ameliát, majd a mellette sertepertélő fiatal padawan fiúra kacsintott. - Aztán vigyázzatok egymásra. - Így lesz, nagypapa! - intette neki Amelia, majd kézen fogta Davidot, és a közelben magasodó kupolás, termeszvárra emlékeztető építmények felé ráncigálta. - Gyere, nézzük meg az Aing-Tiiket!
|
|
|
Exocron
Sept 24, 2014 17:07:38 GMT 1
Post by Lord Brodrig on Sept 24, 2014 17:07:38 GMT 1
Zizzy Quidd nagyon is tudta, hol van, bár csak a Birodalom és az azt követő időszak alatt használta ezt a nevet. Bár a vong háborúk nem szolgáltak elégséges közönséggel a Doom számára, egy műfajmeghatározó zenekar azonban mindig is rendelkezett a szükséges rajongómennyiséggel - háborúk ide vagy oda. Nem, nem ezért futamodott meg a nyilvánosság elől, hanem mert rájött, hogy az Erő nélküli élet lehet akármilyen izgalmas, a galaxisnak mégis szüksége van rá. Úgy a Jediknek, mint a Sitheknek.
Zizzy Quidd valódi neve ugyanis Sirryn Smordre, még valódibb neve pedig a Darth Sordis volt. A név egy cím, bár a cím nem mindig azonos a viselője elvi hovatartozásával. Kissé meglepődött, amikor a Jedi hajó fedélzeti holokszülékén Grizzy, régi zenésztársa képével szembesült. Luke számtalanszor kérdeze már tőle, hogy hol vándorolt Palpatine ideje után, és azt is tudta, hogy bizonyára sokan kíváncsiak rá, mivel foglalkozott ezekben az időkben. De hát az Erő megtagadásával elég nehéz lett volna háborúkat vívni.
Sordis sok mindent kipróbált élete során, még a halandó életet is, és minden szerepében kimagaslót alkotott. Minden neve hírhedt, habár alkotásai korántsem lettek befejezve. Ő művész volt, s műve tökéletesítése mindennél fontosabb volt a számára - a múltja miatti bosszúvágya, hogy a galaxis megfizessen, vagy annak megmentésére irányuló törekvései, mindezek mit sem számítottak már. Smordre tudta, pontosan mikor kell és hol lennie, és csakis ez volt a fontos.
Három személyből állott, mint valami istenség, ez azonban korántsem valamiféle skizofrén mániákusság eredménye volt. Minden, amivé valaha vált, amit valaha is tett, egyetlen pontba vezetett, a múlt történései alkotják meg a jövőt.
Hamar felszívta maradék sensostim fűszerét, s az agyába toluló zavaró gondolatok máris eltompultak. Talán maradt még egy módja, hogy a galaxis egyben maradjon. Gyorsan rendberakta mentális zavarait, mint minden jó telepata, és önvizsgálata befejeztével kiemelkedett a meditáció ködös állapotából. Rá kellett vennie a Jedi Tanácsot, hogy missziót indítsanak a Lorrd-ra. Leadta az összehívókódot, s miközben a visszajelzésre várt, belemerült a belsejében kavargó hatalmába, hogy megzabolázza azt.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Oct 8, 2014 15:12:34 GMT 1
A Jedi Tanács ülése, mint újabban minden megbeszélés a galaxisban, rövidre és lényegretörőre sikeredett. Amint a szavazás befejeződött, az elnöklő Kam Solusar mester megigazította kámzsáját, és még egyszer körülnézett az egybegyűlteken. Felesleges lett volna megszólalnia, de a teremben lévő nem erőérzékeny megfigyelőre való tekintettel mégis a kommunikáció hagyományos formáját választotta.
- A Tanács megvitatta a Harmadik Birodalom kérését. Bár fenntartásaink vannak a Birodalom politikájával szemben, nem mehetünk el amellett, hogy segítséget nyújtottak nekünk az Ossus evakuálásánál, kockáztatva ezzel egy konfrontációt is a sithekkel. Egyúttal ez egy jó lehetőség arra, hogy megsimerjük a belső berendezkezésüket és tapasztalatokat szerezzünk a belső helyzetükről. A Tanács jóváhagyja, hogy Smordre mester és tanítványa missziót indítsanak a Harmadik Birodalomba. Tekintettel arra, hogy a Harmadik Birodalom a vonggal is háborúban áll, Cilghal mester önként jelentkezett a misszióhoz való csatlakozásra.
- Így jobban megérthetjük a vong fenyegetést, ha közvetlenül a frontvonal mellett vizsgálhatok esetleges mintákat. - emelkedett szólásra a mon cal mester. - A helyszínek kérdését is megbeszéltük Smordre mesterrel, és úgy döntöttünk, hogy a zavargások miatt a Ziost kezdetben nem lenne alkalmas. Így képviseletünket a Lorrdon fogjuk berendezni.
- Továbbítani fogom a Szövetségnek is ezt az információt - emelkedett szólásra Kenth Hamner. - Nem vagyok benne biztos, hogy örömmel tölti el őket, de amíg nem írjuk alá az alapszerződést, szabadon cselekedhetünk.
- A Dathomirra telepítendő bázis ügyében. - folytatta Kam Solusar. - Kiválasztották a Szövetségi Flotta mellé delegálandó különítményünk parancsnokát?
- Engedelmével, Nagymester, igen. - biccentett a Fény Hadseregének parancsnoka, Keyan Farlander tábornok, az egyetlen jelen lévő nem jedire mutatva. - Fel tábornok személyesen vállalta a feladatot.
- Nem fognak csalódni bennem, mesterek. - húzta ki magát katonásan a sebhelyes arcú férfi. - Bár régen nem álltunk mindig egy oldalon, sok közös van bennünk.
- Sokkal inkább egy oldalon álltunk mindig is, mint az első pillantásra gondolnánk. - mormolta maga elé egy bátorító mosoly kíséretében Tionne Solusar. - A szerénység a jedik erénye, tábornok, de ne vigye túlzásba. Örülünk, hogy itt van.
- A Pergitorról és Rylothról kapott jelentéseket később tárgyaljuk. - folytatta Kam Solusar, majd egy pillanatnyi szünetet tartott. Minden mester jól tudta, hogy az a kérdés következik, amire legnehezebb válaszolni, és amit a legtöbbet vitattak.
- A Dathomir-bázis kapcsán Barratk'l mester kérelmezte, hogy tanítványaival együtt csatlakozhasson az őrposzthoz. - folytatta Kam. - Azonban kaptunk még egy rendkívül szokatlan kérést, ami hosszas vitát váltott ki a Tanácsból, és nem jutottunk egyértelmű döntésre. Így az a döntés született, hogy előbb meghallgatjuk a kérelmezőt.
- Miről van szó? - súgta oda Jag Farlandernek, hiszen ő nem tudta követni a mesterek között az Erőn keresztül zajló szó nélküli kommunikációt.
- A felderítőink elfogtak egy hajót a szektor határán. - magyarázta a tehetséges volt Lázadó pilóta, aki már csak a katonai múlt miatt is rögtön szárnyai alá vette Jaggedet, holott volt idő, amikor ellentétes jelvényű egyenruhában harcoltak. - Az utasai audienciát kértek a Tanácstól.. egészen pontosan egy padawantól. Nagyon szokatlan.
- Vezessék be a vendégeinket. - intett Kam, mire Saba Sebatyne és két, az ajtónál álló lovag néhány pillanatra elhagyták a termet.
Jag hirtelen úgy érezte, mintha valami láthatatlan szellő lebbentené meg a tarkóját, és hirtelen ismerős illatot vélt érezni. Az nem lehet, gondolta, és egy pillanatra úgy érezte, hogy megroggyannak a lábai.
Amikor azonban a barabel mester visszatért a vendégekkel, és Fel rápillantott a vörös hajú hapan nőre, majd a mellette magasodó, erős testalkatú, hosszú fekete hajú, a sithek sötét zubbonyát viselő férfira, bizonytalansága egy pillanat alatt dühvé változott.
- Te? Te???
Keyan finoman Jag vállára tette a kezét, majd a biztonság kedvéért a másik oldalán ülő Kyle Katarn is így tett. Így is mindkettejüknek némi nyomást kellett gyakorolni az Erőn át is, hogy a pilóta ne rohanjon rá a belépő alakra.
Zekk elkerülte Jagged Jel tekintetét, majd térdre ereszkedett a Tanács előtt.
- Újra visszatértél hozzánk, legsötétebb lovag. - Kam Solusar hangja egyszerre a megszokott melegség és szelídség helyett fensőbbséget és méltóságot sugárzott. Még Jag is elhallgatott. A mesterek nem tűntek meglepettnek, de Jag számára ebben a pillanatban, most először vált világossá, hogy miért ezt a férfit választották Luke helyettesének. Mintha csak az öreg Skywalker szelleme lengte volna be a helyet. - Mi a mondanivalód nekünk, Zekk?
Zekk nem szólt egy szót sem, csak megnyitotta elméjét a mestereknek, Jagged pedig másodszor is érezte a finom szellőt, ami körbelengte a helységet, mintha megérintett volna mindenkit, miközben Zekk arca megtelt könnyekkel, és csend borult a tanácsteremre, hosszú, percekig tartó csend.
----------
Nem a Zekket és hapan társát szállító yacht volt az egyetlen aznap, amelyik a Fény Hadseregének vendégterminálján landolt az Exocronon. Néhány platformmal odébb, két StealthX kíséretében egy az egész galaxisban jól ismert deltoid alakú teherhajó mellett landolt a jelzések nélküli, sötétszürke, páncélozott chiss sikló. Han Solo a fejét vakargatva támasztotta a Falcon rámpájának egyik tartóoszlopát. Fogalma sem volt, miért pont őrá hivatkozott az azonosítatlan, chiss hajóval érkező vendég, amikor belépett a Kathol szektorba. Fogalma sem volt, hogy néhány flancos jedi mester helyett miért egy öreg koréliai csempész társaságára vágyhatott ez a kékség. De mivel úgy sem volt jobb dolga, elhatározta, hogy még ennek a furcsaságnak a végét megvárja, és csak azután indul vissza Coruscantra Leiához.
Amikor azonban a kisírt szemű, szőkés-őszes hajú nő és a mögötte haladó repulzoros lebegő sztázistartály leereszkedett a chiss hajó rámpáján, Han tarkóján végigfutott a hideg verejték. Látásból ismerte a nőt, sosem volt szorosabb kapcsolata vele... mégis, nem kellett sokáig tanakodnia, hogy ki lehet a koporsóban. És bármennyire is ellenségnek számított a vele egykorú férfi a plasztoid réteg alatt, Hanban mégis volt annyi nosztalgia és lojalitás a földijei iránt, hogy elszoruljon a szíve. - Syal. - szorította meg a nő kezét Han. - Nem tudtam... azt sem tudtam, hogy erre jössz... sajnálom. - Nem akartam egyenesen Jaget keresni. - szipogta Syal Antilles. - Így is elég nehéz lesz neki. A jedik mondták, hogy te is itt vagy.
- Egyre kevesebb időnk van... - tette a tenyerét Soontir Fel báró koporsójára Han Solo. - Gyere. Előkerítjük a fiad. És bármit, amire szükséged van. - Éppenséggel... lenne. - biccentett Syal Antilles. - Haza akarom vinni. Koréliára. Reméltem, te segíthetsz. - Csak természetes. - fogta kézen az özvegyet Han bátorítóan. - Gyere.
|
|
|
Exocron
Oct 11, 2014 15:55:50 GMT 1
Post by Lord Brodrig on Oct 11, 2014 15:55:50 GMT 1
Az Erő sötét oldalának egyik legnagyobb ismerője volt, igazi darth és igazi tanácsos, aki olyannyira az Erő mestere lett, hogy a megmagyarázhatatlan energiamező még meg is szólította, méghozzá a nevén, élete folyamán kétszer. Legnagyobb bánatára azonban nem lehetett egyszerre több helyen, még akkor sem, ha tetszése szerint füstté válhatott, de az is igaz, hogy ez a procedúra okozta jobb testfelének kissé különös megjelenését - csupán egyik oldalon nőtt haja, valamint egy idő után a jobb karja is leszáradt, ezért protézissel kellett pótolnia. A sötétség megköveteli a maga áldozatát, de nem különben a világosság.
Darth Sordis az Exocronon létesített jedi településtől távol, a vad erdő mélyén, lótusz ülésben meditált. Az ismeretlen szemlélő számára úgy tűnhetett, hogy egy egyszerű, fekete köpenybe öltözött, sétapálcás, feketére festett hajú öregember lepihent a megerőltető séta után. A sith számára azonban ez az állapot minden alvásnál pihentetőbb transz volt - úgy volt képes ráhangolódni az Erő finom árnyalataira, hogy meghallotta a Corporate szektorból érkező visszhangot.
Nem volt nagy művészet a Jedi Tanács manipulálása, hogy elküldesse magát velük a Lorrd bolygóra, néhai szülőhazájába. Arra viszont nem számított, hogy egy másik mestert is vele küldenek, még kevésbé arra, hogy azt a fiatalembert is magával kell vinnie, akit Smordre mesterként néha tanítgatott, amikor volt rá ideje. Tény és való, hogy Rikki Sen tehetséges, bölcs és előrelátó korához képest, ugyanakkor makacs és befolyásolhatatlan. Sordis annak örült a legjobban, hogy bár van benne önfejűség, nem olyan bolond és hirtelen haragú, mint a néhai híres jedi lovag, Anakin Skywalker.
Ki tudja, talán belőle lesz a Jedi Rend újjászervezője? Vagy netán Wenthar fia lesz a szerencsés kiválasztott? Esetleg a Sith Rend elpusztítója, a nagy vérfrissítő?
A Sith Birodalom egyre csak erősbödött, de Sordis mérhetetlenül megvetette a sith nagyurak elburjánzását, ami Wenthar szerint megengedhető volt, és egyre csak képezte őket. A galaxisban elszórt sötét oldali Erőhasználók gondolatától még a háta is borsódzott, hiszen a sithek elterjedése, és uralmuk nem volt más, mint az egyéni jelleg szembeköpése. Az egyén, sok másik között, csak egy középszerű lénnyé minősül vissza. Sordis szentül hitte, hogy két sith pontosan elég a galaxisba. Egyrészről, a Rend így csak erősbödhet, hiszen ha egyik megöli a másikat, bebizonyítja fennsőbbrendűségét, aztán továbbadja a hatalmát - ha a tanítványa erősebb lesz nála, csakis akkor végezhet vele, ez pedig a sithek erősödését szolgálja. Nem úgy, mint az ESB berkeiben, ahol néhány gyenge sarlatán összefog, és elbuktat egy nagy hatalmú sithet, mert a számbeli túlerő ellen természetesen ő sem tehet semmit. Ezzel viszont a Rend lesz gyengébb... Darth Revan jól tudta ezt! Saját tapasztalatai alapján.
Darth Sordis azonban rossz korba született, hogy ezt az elvet újból előtérbe helyezhesse.
A Korribanon még mindig működött a Sith Akadémia, ahol sötét jedik tucatjait képezték. Sordis átkutatta az emlékezetét, még abban az időben keresgélt, amikor ő maga volt a vezető nagymester, azzal a szándékkal, hogy belülről rothassza szét Wenthar elmeháborodott kísérleteit. Később rájött, hogy fivére nem bolond.
Á, igen. Megtalálta. Az az ügyetlen Zekk, vagy Kaard egyszer szembekerült egy Veriss nevű illetővel az Akadémián belül. Sordis nem tudta, milyen nemű volt a sith - mellesleg úgy emlegették, hogy Veriss, a sith, akárcsak mint "Rotta, a hutt", és volt valamicske tekintélye a Korribanon. Kandor tanítványként szemelte ki, ám most Sordis átkutatta az illető emlékeit, s rájött, hogy a Kaarddal szembeni veresége folytán az androgünszerű, ismeretlen fajba tartozó Veriss kegyveszetté vált. Ennek ellenére megvolt régi hatalma, és régi hírneve miatt nem bántották őt.
Nagy munka volt - hipertéren és csillagászati képződményeken keresztülnyúlva behatolni egy másik, nyíltan ellenálló és akaratos elme falai közé, hát még befolyás alá vonni azt! Erre még a legnagyobb mesterek sem mindig voltak képesek. A transzállapot, valamint különleges telepata képességei azonban sokat segítettek Sordisnak, hogy megzabolázza az Erő hatalmát, összegyűjtse egy kupacba, majd afféle zsinegként átdobja a hipertéren, átfonja Veriss, a sith auráját, aztán pedig megszüntesse annak ellenállási és tehetetlenségi szabályait.
Nem tudta, mennyi idő telt el azóta, mióta érezte az Exocron erdőjének szellőjét az arcán, de immár bizonyos volt benne, hogy a Korriban égetően rosszindulatú porlevegője veszi őt körül. Verissnek volt valamicske hatalma, hogy tiltakozzon, azonban Darth Sordis ellenállhatatlanul nyomuló személyisége maga alá gyűrte a sith akaratát, s személyiségét agyának egyik távolabbi végébe űzte. Veriss perszónája küzdött még egy ideig az idegen tudat ellen, azonban Sordist ez csupán csekély mértékben zavarta. Legfeljebb az lehetett különös a külső szemlélő számára, hogy Veriss néha kissé imbolyogva járt, mintha túl sok kesselit fogyasztott volna az éjjel.
A Sith Akadmémia pontosan olyan volt, mint az emlékeiben. Fekete, sötét köpenyes tanoncok töltötték meg a kőfolyosókat, reményükett vesztett ex-jedik, reménykedő ifjú, romantikus lelkek. Sith mestert alig-alig látott, nyilván ez a szárny Veriss felügyelete alá tartozott, bár Sordis nem tudhatta, hogy a sith milyen rangot tölt be az épületben. Az ifjoncok lesütött szemekkel húzódtak félre az útjából, ám néhányan dacosan bámultak a szemébe, így nehezen volt értelmezhető a tiszteletbeli besorolása. Sordis engedte, hogy a dühösebbek belelássanak a hatalmába, és azon nyomban arrébb is somfordáltak.
Sordis hamar rátalált a saját kamrájára, ami előtt ugyan nem őrködött senki, azonban szigorúan vesztegzár alatt tartották. Hátrahagyott csapdáit néhány perc alatt feloldotta, aztán leoldotta Veriss fénykardját, amiután a panel nem fogadta el a kombinációját. Legalább egy ennyit sikerült megváltoztatniuk. Beledöfte a vörös pengét az ajtóba, de legnagyobb meglepetésére visszacsapódott, s felvillant a lilás energiamező, amivel a hasonló esetekben védhették a bejáratot.
Sordis megeresztett egy cifra káromkodást, aztán ismét szétnézett, de még mindig úgy találta, hogy egy ideig nem fogját őt háborgatni. Darth Sordis kamrjánának környékére senki sem merészkedett, nem mintha féltek volna tőle, hanem mert úgy sem tudtak bejutni, így értelme sem volt megpróbálni. A Sötét Nagyúr azonban egyéb lapra tartozott. Rájött, hogy feltűnésmentesen semmiképpen sem juthatott be a helyiségbe, hiszen amint megpróbálná, Wenthar riasztói nyomban megszólalnának - fivére biztos, hogy számított egy efféle cselre -, ezért más tervet kellett kieszelnie.
Néhány folyosófordulat után végre sikerült találnia egy fejlettebb terminált, ami Veriss ujjlenyomatára azonnal aktiválódott. Sordis hirtelen megszédült. A sith elméje úgy akart kiszabadulni a szorításából, hogy véletlenszerű döféseket irányzott Sordis mentális erejének, tetszőleges pillanatokban. Ez volt a legújabb módszere, s Sordisnak beletelt néhány újabb elvesztegetett percébe, amíg sikerült kitisztítania a saját agyát. Kissé szokatlan lehetett, amint Veriss egy számítógép panelje előtt, kezeit maga mellett lógatva, tehetetlenül állingált, miközben a semmibe bámult hosszú percekig, de szerencsére senki nem merte megszólítani, vagy éppenséggel a hátába meríteni egy vibrotőrt vagy fénykardot. Sordis nem volt biztos benne, hogy ilyen távolságból képes lett volna megakadályozni.
Hirtelen ismét megmozdult, s kutatni kezdett robbanótöltetek címszó alatt. Ha nem sikerült elhoznia a tórium-tölteteket a saját szobájából, máshonnan kellett szereznie. Valaha az Akadémia legalsó, földalatti szintjein tárolták a nagy hatósugarú, durva aknákat, a lőszerraktárakhoz azonban nem férhetett hozzá akárki. Nem is remélhette, hogy egynél többet lesz ideje elemelni, mielőtt végképp furcsállni kezdenék Veriss különös viselkedését.
Megtalálta, amit keresett. Az információ zárolt volt, Sordis legnagyobb szerencséjére azonban talált néhány komputertűt magánál - ez a Veriss sunyi egy alak lehetett -, amivel sikerült feltörnie a parancssort. A számítógép szerint a lőszerraktár nehézrészlege valóban a mélyben volt, szigorú őrizet alatt. Veriss semmiképpen sem juthatott le oda, legalábbis anélkül, hogy érdeklődni kezdenének utána. De volt egyéb megoldás is.
- Hé, te - szólt rá a közelben elhaladó sith köpenyes alak felé. - A színem elé azonnal!
A fiatalember futólépésben sietett hozzá, aztán fél térdre ereszkedett. Jóvágású, arisztokrata embernek látszott, aki elég csökönyös fajta. Pont akire neki szüksége volt. - Rendelkezz velem, Veriss lovag! - mély baritonja felállította a szőrt Veriss testén - talán nőnemű lett volna? - mordondírozott Sordis.
- Lemész a kettes fegyverraktárba - rendelkezett parancsoló hangon Sordis -, és felhozol a szobámba egy, vagy két ExNadd csomagolású dobozt! Ne érdekeljen, mi van benne, ha megnézed, halál fia vagy. Maga Wenthar Nagyúr kérte tőlem, hogy diszkréten szerezzem be ezeket egy titkos Obszidián-akcióhoz a Korribanon. Ha jól dolgozol, meg fog jutalmazni téged is!
- I-igenis, Veriss lovag - a fiatalember láthatóan kerülte a nemi megszólítást, és a sith császár említésétől egészen extázisba jött. Lelkesen bólogatott, miközben Sordis beszélt.
- Itt van a névjegyem, amivel igazolhatod magadat. Ennek a dolognak titokban kell maradnia, de igyekezz! Fél órát kapsz rá! Siess! - intett, mire a fiú talpra szökkent, és elrobogott a kőlépcsők irányába.
Sordis pedig kikereste a számítógépről, hogy merre van Veriss kamrája, aztán eltüntette a nyomait a rendszerből, majd felsietett, hogy megvárja a sith tanítványt.
Alig telt bele tizenöt percbe, mire amaz visszatért. Sajnálkozva magyarázta, hogy csupán egy dobozt engedélyeztek elhozatalra, mire Sordis elküldte őt. Az igaz, hogy egy volt, de amikor kibontotta, két tórium-bomba mosolygott vissza rá. Óvatosan aktiválta őket - iszonyú fejfájás közepette, hiszen a hipertéri alagutak összeomlása, valamint Veriss folyamatos küzdése egyre nehezebbé tette a számára, hogy ne homályosan kezdjen látni -, és beállította az időzítőt egy órára. Keresett egy laposabb hátizsákot, amit el tudott rejteni a köpenye alá. Belehelyezte a tórium-tölteteket, aztán, mint aki jól végezte a dolgát, fütyörészve elindult a felső nagyterem felé.
Szándékosan elnyújtott, lassú léptekkel haladt, saját fennsőbbségének biztos tudatában. Ahogy egyre feljebb ért, a magasabban elhelyezkedő szinteken már számos mestert látott, ezért nagyobb energiát fordított Veriss megfékezésére. A sith auráját sugározta kifelé, ugyanis nem lett volna szerencsés, ha valaki felfedezi a Veriss bőre alá bújt áruló nagyúr elméjének jelenlétét.
A nagyteremben különálló csoportok párbajoztak néhány nagyobb hatalmú sith felügyelete alatt, akik hátratett kézzel felügyelték a küzdőórákat, s néha villámok segítségével ösztönözték a tanítványaikat teljesítőképességük teljes kihasználására. Sordis érezte a hatalmukat, itt már nem maradhatott volna meg feltűnés nélkül a meg-megránduló testben, így minden erejét és hatalmát bevetette, hogy Veriss tökéletes egyeneséggel járjon.
Levetette a köpenyét - s vele észrevétlenül a hátizsákját, mintha ő maga is gyakorlatozni jött volna. Meggyőződött róla, hogy a töltetek nem látszódnak ki a földre terített ruha alól, aztán a nagy kilátóablakhoz sétált. Alig maradt néhány perce a robbanásig, ezért lehunyta Veriss szemét, s erős koncentrálással megfogalmazta azt, amit el kellett mondania.
Talán az tűnt fel a mestereknek, hogy túl tökéletesen mozgott az imént, vagy az, hogy nem párbajozni indult, de egy biztos, alig egy percnyi meditáció után érezni vélte, hogy többen közelednek feléje, Kitapogatta a szándékaikat, és egyáltalán nem örült nekik. Bizonyára akkor vétett iszonyú hibát, amikor alábecsülte a sith mesterek hatalmát, vagy csupán a fegyverraktár őre jelentette a bomba eltávolítását. Az is lehet, hogy rossz töltetet adtak neki, miután ellenőrizték a parancsot. Talán maga Wenthar számított ilyesmire... valóban ennyire oda tudna figyelni mindenre?
Sordis veszélyérzete hirtelen a tetőfokára hágott, ezért kivetette magát az ablakon. Sebesen zuhant lefelé, amikor hatalmas robajt hallott, s a légnyomás egy hatalmas hullahegy felé röpítette Veriss-t. A Sith Akadémia teteje a levegőbe röpült, és a sith nagyúr érezte a szenvedők sikolyait, miközben Veriss teste belefúródott a hullák csoportjába, akiket bizonyára túlbuzgó tanoncok végeztek ki.
A visszhang, a seb, amit az Erőben Darth Traya leírásának alapján annyira szeretett volna létrehozni, ott virított a sötét oldal szövetében, lények sokaságának halálsikolyá árán. Az Akadémia épülete még mindig állt, hiszen csak a teteje omlott meg, ami nem volt elég a sok évezredes épület megingatásához, de elég volt hozzá, hogy belehasítson az Erőbe. A fájdalmat ő maga is átélte, és ki is lépett Veriss elméjéből. Hagyta, hogy személyisége visszalökődjön az űrbe, át a hipertéren, vissza az Exocron erdejébe, saját halandó, elhasznált testébe.
Hallotta még a saját hangját a visszhang szelének nyomában. Így akart üzenni. Wenthar Császár, állítsd meg a sith-imposztorok sorozatgyártását, s áldozz az igazi hatalom oltárán! Revanus ex machina. Valami ilyesmit hallhatott Wenthar a visszhangban utazva, aminek utóhangjai csakis a számára érthető sith kódolással voltak értelmezhetők, betű betű után, éspedig: Te és Én, Wenthar és Sordis, két fivér, a galaxis élén, két halhatatlan mester. Utóbbihoz szükséged lehet rám.
Darth Sordis a mező közepén, hanyattfekve tért magához. Tagjaiban és elméjében iszonyú kimerültséget érzett. Sípolva szedte a levegőt. Sétapálcája néhány méterrel mellette feküdt, s amikor már sikerült megmozdulnia, közelebb kúszott hozzá. Ebben a percben csakugyan egy megfáradt, lihegő öregembernek látszott. A pálcát függőleges helyzetbe állította maga előtt, majd felkapaszkodott rajta, aztán a lábait is maga alá tette, s iszonyú erőfeszítéssel kinyomta magát álló helyzetbe.
Néhány pillanatig a pálcára dőlve támaszkodott. Mire összeszedte magát, az Exocron napja már lemenőben volt. Egy fa tövébe telepedett, s pihentető meditációban várta, hogy a jedik értesítsék őt. Úgy számította, távolmaradása furcsának tűnhet majd a szemükben, de valóban a régi romok közelében volt, amit eredetileg is fel akart kutatni. Érezte, hogy elgémberedett tagjai újra kezdenek megtelni élettel.
|
|
|
Post by Enz on Apr 5, 2015 15:29:27 GMT 1
Caden egy mostanság kedvelt nótát vidáman dúdolgatva haladt el a folyosón. Oka is volt az örömre, hiszen minden úgy alakult, ahogy kellett: elvégezte a padawanná válására jogosító vizsgákat és elkészítette saját lila pengéjű fénykardját. Legjobb tudomása szerint igencsak ritka volt az ilyesmi a Rendben, persze a történelemórákat mindig is túl unalmasnak tartotta. Az Erőről tanulni viszont már valami volt, és szívesen meg is tette. Úgy érezte az idős mesterek többször visszafogják, különösen az agg Penin mester, aki szívesen papolt arról, hogy az igazi erő a bölcsességben rejlik. A bölcsességgel nem lehet vadászgépeket emelgetni, gondolta ilyenkor magában. K'Kruhk mester maga nem volt az a különösebb rendkedvelő, és talán az ő időszakában tudott a legtöbbet fejlődni. De még mindig nem eleget. Mikor az Egyesült Sith Birodalom flottája megtámadta őket Sheddu Maadnál, csak figyelni tudta, miként ölik halomra az ifjakat, barátait és társait. Háborúban álltak, ő pedig mindent beleadott, hogy elsajátíthassa a szükséges tudást. Útja két Aing-Tii szerzetes mellett vezetett el, akik valamiféle Erőkonzol előtt tekeregtek. Először kicsit szokatlan volt mindenhol beléjük futni, de mostanra megszokta már a látványukat: amíg nem zargatták őket, nem igazán kavartak nagy vizet. Akárcsak a Fény Hadseregének katonái pár épülettel arrébb. A Rend új főhadiszállása még így is sokkal mozgalmasabb volt, mint a Sheddu Maad-i űrbázis, egyszerűen imádta. Végre aztán megérkezett a kijelölt teremhez, és gondolkodás nélkül lépett be. - Sziasztok! - mondta, miközben vidáman felemelte a kezét üdvözlésként. Mintegy három-négy padawan várakozott odabent, hogy beosszák őket valamelyik mester mellé. A Jedi Tanács döntését nagy izgalommal vette tudomásul a fiatalság, hiszen végre elhagyhatták a Katholt és a terepen folytathatták a tanulmányaikat az unalmas iskolapad helyett. - Te nem izgulsz? - kérdezte egyikük félve. - Kéne? Úgy értem, ígyis-úgyis beosztanak egy mester mellé... senki sem marad ki.- Nem egészen erre gondoltam - felelte a másik, majd inkább másfelé fordult. Caden megvonta a vállát.
|
|
|
Post by Revan on Apr 5, 2015 17:35:02 GMT 1
Nehéz volt az élete a Pantorán. Hiába volt nagyanyja szenátor a Régi Köztársaság idején, ez ma semmit sem jelentett. Mondogatták, hogy kiköpött nagyanyja, legalábbis külsőre. Körülbelül ennyit örökölt tőle. Az pedig, hogy Erőérzékenynek született, csak nehézzé tette gyerekkorát. A közegben, ahol felnőtt, inkább nézték valami csodabogárnak, mint egy leendő jedinek. Ez azt eredményezte, hogy nem igazán voltak barátai. Visszahúzódó és félénk jellemé vált az idők folyamán. Sokkal több időt töltött olvasással és tanulással, mint játszadozással. Egy ideig így is ment. Bár fogalma sem volt arról, mihez kezdjen magával. Talán lehetett volna történész. Szerette a történelmet. Tanulmányozni régi írásokat. Kellemes időtöltés volt. Aztán egy nap a könyvtárból hazaérve szülei az előszobában várták egy idegennel. Elmondásuk szerint jedi volt. A neve Kyle Katarn volt. Siala olvasott róluk. Valahogy nem így képzelt el egy szokványos jedit. Egy kis társalgás után kiderült az érkezése oka. El akarta őt vinni, mert Erőérzékeny. Valójában ezt ő sosem tudta, a szülei is csak sejtették. Ő teljesen természetesnek tekintette a megérzéseit. Végül megszületett a döntés a jedi mester és a szülők között, miszerint Siala képességeivel kezdeni kell valamit. Ehhez pedig el kell hagyja az otthonát. Ő mindig is az engedelmesebb gyermekek közé tartozott. Ehhez persze sok köze volt annak is, hogy félénk volt. Így nem mondott nemet. Valójában legbelül kíváncsi volt... Ennek már öt éve. Azóta sokat tanult és megértett abból, amit a jedikről és az Erőről tudni lehet. Na persze egy lovagéhoz képest hitvány tudása volt. Ő szorgalmasan tanult nap mint nap. A képzése során nem mutatott sem túl nagy érdeklődést, sem különösebben nagy tehetséget a fénykard forgatás iránt. Talán a legrosszabb volt társai közül ebben. Ellenben az Erő rejtelmeiben és használatában kiemelkedett társai közül, ahogy az elméleti tudásában is. Ennek köszönhetően a fénykard forgatást még többet kellett gyakorolja. Jó ideig még külön edzést is kapott belőle egy-egy mestertől, hogy a csapnivalóból legalább az átlag szintet elérje. Öt évet töltött a Katholon. Aztán eljött az idő és sikeresen lépte át a következő fontos mérföldkövet a jedivé válás rögös útján. Elkészítette az első fénykardját. Egy zöld színű kristályt tett bele, amit az egyik mester adott neki, amikor már egész ügyesen bánt a karddal. Afféle elismerésként. Kidíszítette néhány pantorai motívummal. Így volt igazán az övé, ráadásul az otthonára emlékeztette. A többi vizsga nem volt nehéz számára. Így végül útnak indulhatott a következő állomásra, ahol be fogják osztani egy mester mellé. Korábbi tanárai csak remélni tudták, hogy egy ügyes mester majd némi önbizalmat és bátorságot nevel bele valahogy. Nem volt egy hosszú utazás, most pedig itt van egy teremben, ahol néhány társával együtt arra vár, hogy beosszák valakihez. Kissé izgul. Mi van, ha valami szigorú mestert kap maga mellé, aki folyton letorkolja majd minden hibáért? A terem falához ült le törökülésbe és türelmesen várt, ölében a nem is olyan rég elkészült fegyverrel.
|
|
|
Post by Haruhi on Apr 5, 2015 19:11:26 GMT 1
Csendesen várakozott a terem egyik sarkában, látszólag kicsit búskomoran és ódzkodón, pedig biztosan lett volna mindenkinek mondanivalója. De hát, igyekezett tartani a távolságot másoktól, amikor csak lehetett, sajnos ugyanis eléggé ügyetlen tudott lenni ha a környezete épségéről volt szó. Ez másképpen volt, mikor fizikai képességei kerültek megmérettetésre mesterek előtt, olyan sok éven keresztül és olyan keményen fáradozott, hogy ugyancsak ritkasáknak számított hogy csapatos fénykardgyakorlaton bárki veszélyben lett volna miatta. Ám a hétköznapokban... nos, magától volt értetődő, néhánnyal több végtagja volt az átlagosnál, s ez még nem lett volna zavaró tényező, ha nem lettek volna nagyobbak is a kelleténél, keményebbek és így összevetve másoknak általában útban, hisz egyensúlyozásában is fontos szerepet játszottak ugyebár. Ő egy nagyonis másmilyen lény volt növendéktársainál, már csak ezért is csak annyira álltak vele szóba, amennyire két ismeretlen jedi szokott egymással. Így hát nem igazán volt fogalma arról, milyen dolgokat műveltek olyankor, amikor akadt szabadidejük tanulmányaik közepette, s volt más oka is amiért nem közösködött vele leginkább senki, illetve ő sem közösködött senkivel. Ők más korúaknak tűntek nála, s bár voltak ugyan elvétve olyanok kiket már réges rég ismerhetett kicsit, ő maga bizony azóta élt egyik-másik akadémián, amióta az eszét tudta. Nem emlékezett szülőbolygójára és esetleges családjára, ilyesmit inkább nem is közöltek vele hogy ne zavarja képzését, s valóban, nem is itt volt igazán a gond. Inkább visszakanyarodva, nem akadt teljesen az ő korosztályához igazítható társa, aki megmutathatta volna neki, mivel is kapcsolódtak ki a hosszú napok után és mi több, a külvilágról is csak annyit tudott, amit látott az akadémiák közti utak során - túl zavaros idők jártak odakint, valamennyit nekik is meséltek ezekről, hisz tanulniuk kellett a világról, de... olyan sok volt az olvasott információ, kivetített képek és mozgóképek, de saját szemeivel ezekből vajmi keveset látott, márpedig ő inkább így tanult könnyebben. A jedi archívumok más tészta voltak, jedik között élt mindigis, könnyen emészthető munkák voltak melyeket kemény munkával gyűjtögettek össze a rend modern mesterei, hisz tudta ő is mennyi minden veszett el "röviddel" ezelőtt. Ezért értett mindahhoz a jedi tudáshoz és képzéshez annyira, s ezért nem volt képes megérteni a galaxist, még... még bizony, ez változni fog most majd! De addigis óvatos volt, máig bőven akadt dolga kezelni önmagát és természetes másságát, hisz nekik nem kristályszerű anyagbol voltak csontjaik, s nem volt ennyire kitűnő kitüremkedéseik... vagyis, nekik voltak kitüremkedéseik, szarvak és hasonló testrészek, neki komplett végtagokat jelentett. Ezért hívták régen viccelődve bogárnak, ollókkal és fullánkszerűen végződő farokkal mi más lehetett volna? De hiába voltak kemények és strapabíróak, néhány vágás fénykarddal ugyanoda bizhony lemetszhette őket, és csak hitték hogy egy sugárvető lövése sem fájt annyira... ugyan már, nagyonis fájtak a gyengített lövedékek és fénykardok is, melyekkel őket képezték, inkább lenyelte és próbálta nem kimutatni hogy mennyire érzékeny is volt igazából. Hisz belegondolni is elég volt, mennyi fájdalmába került míg úgy tudta saját fénykardját használni, hogy ne okozzon saját magának fájdalmat, nemhogy úgy mozogni hogy ne találják el könnyedén! Hiszen annyi lehetőség volt eltalálni valamit őrajta, hiába volt alacsony teremtmény, többi végtagjainak hála tényleg sok helyet tudott foglalni, legalábbis amikor mozognia kellett. Kitartó harcosnak tartották gyakorlatai alapján, s az Erő ismeretét is bólogatva konstatálták, pedig ő annyi mindent, de nagyon annyi mindent tudott volna mesélni az adatbázisokban talált dolgokról, amik a jedikkel és néha bizonyos ellenlábasaikkal foglalkoztak! Mindig csak alig foglalkoztak azzal, hogy ilyesmivel tegyék őt próbára, nem nézték ki belőle, még csak képzett harci tapasztalatokkal sem rendelkezett, egyszerűen egy olyan "idegen szörnynek" számított ha lehetett így fogalmazni, csak mert olyan nehéz volt vigyázni a környezetére. Ott ácsorogva a terem sarkában csak ezekre tudott gondolni, meg persze arra hogy vizsgái sikeres teljesítése után mégis miféle jövőre számíthat, avagy pontosabban, miféle új tanító gondjaira bízzák, s vajon hányadmagával? Hallotta, hogy szűkös időkben már volt hogy több tanítvánnyal foglalkozott egy mester, most viszont nem volt egészen biztos, milyen idők is jártak, annyi mindent beszéltek. Ráadásul több lovag is eljött ma, így viszont legalább az biztosabb lehetett, hogy nem marad ki a számításokból. Áh, de jó lesz végre valaki mellett többet maradni, talán igazából is beszélgethet majd vele?
|
|
|
Post by Enz on Apr 5, 2015 20:16:27 GMT 1
Caden hátát a falnak vetette, ahogy egyre többen lettek a váróteremben. Sok tanonc és padawan menekült meg szerencsére Sheddu Maadról, és első körben a legígéretesebbek kaptak beosztást egy mester vagy lovag mellé. A sithek elleni harc miatt a létszámuk igencsak megcsappant, így senki sem akart kockáztatni azzal, hogy minden padawant egyszerre eresztenek szélnek a Galaxis négy karjába. Jó érzés volt hát itt lenni, és ahogy körbepillantott, látott jó pár ismerős arcot, mindegyikhez azonban nem tartozott név. Nem kellett sokat várni szerencsére, és kinyílt az átellenben lévő ajtó is, amin egy fiatal lovag lépett ki, és szólított pár nevet. Ők beléptek, és valószínűleg egy másik ajtón távoztak újdonsült mesterükkel együtt, hiszen vissza senki sem tért. Pár múltán aztán a folyamat kezdődött elölről. Caden a negyedik ilyennél kinyújtózott. Hát ez el fog tartani egy ideig. Az ajtó feltárult, és egy női togruta mester robogott be rajta, nyomában egy férfi mirialai lovaggal. Az asztal mögött várakozó idős Penin mester meglepetten pillantott fel rá. Egyike volt azoknak, akik ellenezték azt, hogy az öreg jedi a fiatalokat nevelhesse, tekintettel a Sötét Oldallal való korábbi kapcsolatára. A togruta nem is úgy tűnt, mint aki túlságosan vidám lenne a látványától, vagy a rá bízott feladattól, és nos, valóban nem is volt az. Nem volt egyáltalán kedvére az a gondolat, hogy ezentúl nem csak arra kell majd vigyáznia, az ellenségei megöljék, de már arra is, hogy a rá bízott padawanokkal ne végezzenek. Ezt nemcsak Penin, de a mellette ülő többi idős Akadémiai tanár is érezte. - Mesterek. A Tanács szólításának eleget téve itt vagyok.- Köszönjük, hogy ilyen gyors volt, Tano mester - bólintott Penin. - Pontosabban voltak. - Jöttem, ahogy a hiperhajtóművek engedték - zárta rövidre a kellemetlen beszélgetést a mester. - Úgy látom a feladat nincs ínyedre - jegyezte meg diplomatikusan Penin, mire a togruta leintette. - Nem az számít, hogy mi mit akarunk, hanem, hogy a Galaxis érdekei mit diktálnak - ütötte el a megjegyzést egy ősi bölcsességgel. Ez egyébként is szokása volt, hiszen mindenki jobban elfogadta, mintha nekiállt volna magyarázni, hogy szerintem és úgy gondolom. Talán pontosan ebben rejlik az ősök igazi bölcsessége, vagyis, hogy régen éltek, és most nincsenek itt, hogy beleszóljanak, ki hogy értelmezi őket. Lassan már mindenki elfogyott a teremből: alig páran maradtak csupán, Caden pedig izgulni kezdett. Mi van, ha mégsem mindenkit osztanak be mester mellé? Kétségei azonban szerte foszlottak, ahogy a kilépő jedi lovag ismét sorolni kezdte a neveket. - Siala Chuchi, Rani Wela és Caden Sacha padawanok jöjjenek be! Caden izgatottan ugrott az ajtóhoz, és a két társát megelőzve már bent is termett. Bátraké a szerencse. Persze aki a szerencsébe veti hitét, az már önmagában egy bátor ember... fura paradoxon. Mindenesetre már odabent állt, és hamarosan két társa is csatlakozott hozzá. Nem sok rémlett róluk: nem igazán voltak kiemelkedő tanulók és a csínytevésekben sem voltak benne, hogy maradandó emlékei legyenek róluk. Persze ezzel lehet ők is így vannak vele kapcsolatban. - Az Erő legyen veletek, ifjú padawanok. Ashere Tano mester vagyok.- Mester - hajolt meg engedelmesen Caden. - Közületek ketten, Sacha és Chuchi a jövőben tőlem fogtok tanulni. Te pedig, Wela padawan, a mögöttem álló lovag mellett tanulsz majd. De a bemutatásokban rossz vagyok, beszéljen inkább magáért.
|
|
|
Post by Revan on Apr 5, 2015 20:51:38 GMT 1
Szép lassan egyre többen lettek a teremben. Siala nem igazán foglalkozott vele, hogy nem az elsők között szólították. Nem volt az a versengős típus, akit foglalkoztat ez. Amennyire tudta, egyébként sem jedis vonás. Míg várakozott, a nála lévő adattárolót tanulmányozta. Az archívumból másolta ki némi történelmi anyagot. Ezeket tanulmányozta. Attól még, hogy jedinek tanul, neki is lehet hobbija. Sőt, miért ne lehetne történész és jedi egyszerre? Nem minden jedi preferálja a harcot. Ami azt illeti épp ellenkezőleg volna helyes, hisz aki a békét őrzi, annak nem rohanni kellene a csatába, mint ahogy sok más tanonc képzeli. Végül kinyílt újra az ajtó és hallotta a nevét. Felállt és eltette az adattárolót, majd követte másik két társát. Az első igen fürge volt. Igen türelmetlen lehet. Odabent már várta őket néhány mester. Siala udvariasan meghajolt, mikor belépett a helyiségbe, majd külön a bemutatkozó togruta felé is. -Siala Chuchi.-tette egyértelművé, hogy ő hozzá tartozik e név. -Megtisztelő, hogy Öntől tanulhatok, Tano mester.Bár igyekezett izgalmát leplezni, nyilván nem sikerült. Nagyon tartott attól, hogy már most pocsék benyomást tesz és valahogy a mester sem tűnt túl lelkesnek. Mármint olyan volt, mint akinek egyáltalán nincs ínyére az egész. Mielőtt még bárki más megszólalhatott volna, a Tano mester mögött álló lovag lépett közelebb és udvariasan meghajolt. -Üdvözöllek benneteket, padawanok. Leru Donnall vagyok. Ugyan még nem mester, de biztos vagyok benne, hogy tőlem is el lehet lesni pár jó fogást.-mutatkozott be kedvesen.
|
|
|
Post by Haruhi on Apr 5, 2015 21:36:42 GMT 1
Hamarosan úgy tűnt, eltelhet még némi idő míg esélye lehet beszélgetni leendő mesterével. Bizony, többedmagával kezdték behívni a többieket, de ahogyelmentek úgy mások is érkeztek és soha nem az ő neve hangzott el, s kezdett kevésbé kényelmesen állni a helyén. Rossz érzések kezdtek kopogtatni elméje ajtaján, le kellett ülnie kicsit. Azt mondta egyszer egy mester, hogy ne gondoljon arra hogy rá sehol nem lenne szüksége senkinek, mégis, őt sem látta azóta sem többé. Ilyen kevés mester lehetett hogy csak válogattak vajon közöttük? Mert túl sok tanulót nem igazán vehettek volna maguk mellé úgy hogy mindenkire lenne idejük, nem? Azt olvasta, még a Régi Köztársaság idejében egyetlen mester tanított egy időben egyetlen padawant, akkor még sokan voltak a Galaxisban és a régi rendnek is sokkal fontosabb és elismertebb volt a szerepe, ez pedig mostanában biztos hogy nem így volt... Ahogy telt az idő, továbbra is úgy tűnt hogy az ő ügye aligha kerülhetett még napirendre, felkelt hát és a falnál álló italgépnél kék lével töltött meg egy poharat, jobb ollójába vette, s egy datapadot vett elő és kezdett benne keresgélni, miután visszaült a földre - támla nélküli ülőhely híján elég nehéz lett volna máshová lehuppanni. Egy Maelibo nevű bolygóról kezdett olvasni, melyre már korábban is felfigyelt, bár csalódottan kellett tapasztalnia hogy kevés dolgot talált az adatbankban róla. Így inkább a Manaant kezdte el, s örömmel állapította meg hogy ezzel sokáig ellehet még, amennyi információ és kronológia volt mellékelve a bejegyzéshez, akár egy napig is úszhatott volna benne, itteni napig legalábbis. Messze végül nem jutott, egyszer csak nevét vélte hallani ahogy áttörte máshol bolyongó gondolatainak héját, s felkapta fejét, farkával együtt - Hya? Ennél több időt nem vesztegetett a felismerésre, poharastúl-datapadestől talpra szökkent, s már vonult is keresztül a helyiségen a másik két növendék nyomába, izgatottságában majdnem fellökve néhány útjához közeli társát. Szégyenkező bocsánatkéréseket mormolva átlépett az ajtón - de nem anélkül, hogy elősször majdnem fennakadjon benne. Szemeit lesütve állt meg a többiek mögött, tisztes távban maradva a biztonság kedvéért, megrovást persze nem kapott végül, de mikor be kellett mutatkoznia - mindenesetre úgy illett volna - hirtelenjében nem is tűnt olyan könnyűnek a beszéd. Hátulról méregette a másik két növendéket, kiket tényleg csak látásból ismerhetett és szégyellte nagyon, de a nevüket is csak most tudta hozzájuk párosítani. Áh, az ő hibája volt hogy olyan sok évig nem talált valami megoldást arra, hogy nem volt baráti társasága! Mindenki olyan ügyes és talpraesett volt, meg bátor! - Ha... én vagyok a Rani Wela - mondta, haját kezdvén túrni, de biztosan tudták ezt már Most nem sok időt hagytak neki a gondolkodásra, túl sokat gondolkodott egyébként is, viszont ahogy kiderült, a tapasztalt mester kapja a két tanítványt és ő a leendőt, visszatértek azok a nyomasztó gondolatok hogy vajon ez jót vagy rosszat jelentett a számára? Gyorsan felemelte tekintetét, hiába néha kavargó elméje, amikor feladatai voltak tiszta volt a feje és érezte az Erő sugalmait, de... hát, ez nem egy olyan helyzet volt, dolga nem volt, így megint küzdenie kellett saját démonaival.
|
|
|
Post by Enz on Apr 5, 2015 22:17:32 GMT 1
Caden kicsit irigykedve pillantott skorpiószerű társára. Rémlettek neki lassú, néha már-már komikusan ügyetlen mozdulatai a küzdőtérből, most mégis ő járt a legjobban. Az ő mestere elég rugalmatlannak és kemény modorúnak tűnt, míg Leru lovag, nos kifejezetten olyan férfias alkat volt, akire beindult a fantáziája. Eszébe jutott volna egy-két kellemes gondolat ezzel kapcsolatban, de nem akart tiszteletlennek tűnni Tano mester előtt, főleg, hogy minél hamarabb lovaggá akart válni, és harcolni a sithek ellen. Fizetni fognak minden egyes megölt jedi életéért, ezt már régen eltökélte. - Te pedig padawan, kizárásos alapon Caden Sacha lehetsz - mondta a mester, és beletelt pár pillanatba, hogy rájött, éppen róla beszélnek. - Igen, bocsánat a tiszteletlenségért - szabadkozott azonnal Caden, de Ashere mester leintette. - Nem probléma, nem az etikettből foglak levizsgáztatni - mondta könnyedén, és szerencsére tényleg úgy tűnt, hogy nem haragszik. - De a részletes bemutatkozást talán hagyjuk későbbre. Üdvözlöm mindhárom padawant közöttünk. - Enyém a megtiszteltetés, mester - udvariaskodott tovább Caden. - Segítsek esetleg valamit vinni? - Tapasztalt jedi mesterként talán elbírok egy olyan kevéssé fenyegető ellenséggel, mint a saját csomagjaim. Jobb szeretem, ha a rám bízott padawanok inkább csak tanulnak - mondta, és hangjából talán mintha egy kis rosszallást is kiérzett volna. Úgy tűnik az eminens diákokat itt nem igazán kedvelik. - Kövessetek. Mesterek, az Erő legyen veletek.
Ahogy kiléptek az ajtón, és a mester elindult előre, fejében számos gondolat kavargott. Egyrészt a rá bízott padawanokat illetően: mindegyikükben volt valami furcsa a maga módján, márpedig ez komoly potenciált jelentett. De komoly veszélyt is. Ügyelnie kellett rá, hogy ne hajtsa túl őket, és ne is sodorja őket feleslegesen veszélybe. Nem sokat tudott még róluk, de feltételezett szándéka volt, hogy ezt kideríti. A folyosón végighaladva végül bekanyarodtak az egyik szobába, amit ő használt gyakorlásra és meditálásra. - Ez lesz a főhadiszállásunk, padawanok. Mivel sokáig fogunk együtt dolgozni, szeretnék mindenkiről pár szót hallani. Többek között, hogy melyikőtök miben érzi jónak magát, és miben nem - állt meg a szoba közepén, stílus határozott, mégsem félelmetes volt. - Mester, padawanok, Caden vagyok... - kezdett volna bele külön kérés nélkül is, de a mester kezének felemelésével megállította. - Azt látom, padawan, hogy szeretsz érvényesülni és a türelem nem erősséged. A többire visszatérünk, ha a többiek végeztek - oktatta ki az első leckéjével, mire Caden meglepett képet vágott.
|
|
|
Post by Revan on Apr 5, 2015 22:46:31 GMT 1
Siala a földet pásztázva fülelt a kis közjátékra. A mesterre és a lovagra is csak egy pillantást vetett. A társaira sem szánt többet. Az eminens fiú annyira nem volt érdekes. Látott elég embert. A másik padawan sokkal inkább felkeltette az érdeklődését. De ez nem az ismerkedés ideje. Meg amúgy is lett volna már rá lehetősége nem egy korábban. Az újabb üdvözlésre csak újfent meghajolt. Nem tudta, mit mondhatna még. Inkább nem mondott semmit, csak fülelte a kis kioktatást, amiben a mester részesítette Cadent. Máris kedvelte a mestert. Nem azért, mert finoman kiosztotta a fiút, hanem mert voltak elvei. -Menjünk hát. Mesterek.-biccentett Donnall lovag,majd elindult a társaság után, sereghajtóként.
Ha csak maguk lettek volna, mint padawanok, talán ezúttal megpróbált volna legalább egyikükkel beszélni. De túlságosan is meg volt szeppenve a mester miatt. Kicsit olyan volt, mint egy hírességgel találkozni. Pedig most látta őt először és a nevét sem hallotta eddig. Végül megérkeztek a szobába, ami a mester elmondása szerint hosszú ideig lesz a törzshelyük. A lovag az ajtó mellett állt meg és a falnak támaszkodott a hátával. Hagyta a mestert érvényesülni, míg nincsen rá szükség. Az eminens fiú rögtön magához is ragadta a szót, de a mester megállította. Tényleg nem kedvelheti az efféle viselkedést. Abban azért biztos volt, hogy a mestert tájékoztatták legalább egy kicsit a padawanjai tudásáról. Inkább csak tőlük szeretné hallani. -N-nos. Leginkább elméleti ismeretekben jeleskedem. Illetve a tanítóim szerint jó érzékem van az Erőhöz.-adta elő szerényen, hogy miben jó.-Amiben nem vagyok jó...az a fénykard forgatása. Bár sok különórám volt, hogy elfogadható szintre kerüljek benne, nem preferálom az erőszakos megoldásokat. Néha lopva felpillantott a mesterre, de inkább pásztázta a szoba falait és a padlót. A lovag csendben hallgatta a nebulókat. Láthatóan jól szórakozott a kis műsoron, de semmi hangot nem adott neki. Inkább aranyosnak tartotta a kis kompániát.
|
|
|
Post by Haruhi on Apr 5, 2015 23:24:11 GMT 1
Jobbra-balra forgatta fejét, igyekezve lopni egy-egy elvetett pillantást attól, akitől tudott éppen. Próbálta megnézni őket, megfigyelni, tulajdonképpen egy feladatot talált ki magának hogy valami kevésbé bizonytalanabb dolog legyen inkább a fejébe. Nem volt sok tapasztalata velük kapcsolatban, így a következtetések levonása is nehéz feladatnak bizonyult, de annyit megállapított, hogy egyikük szeretett beszélni, a másik pedig nem annyira. A mestereket is meg lehetett hasonlóan külömböztetni: egyikük könnyedebb de szófukarabb volt, a másik feszengőbb, mogorvább de ugyanakkor beszédesebb a másiknál. Hogy ez mit jelentett, végső soron nem értette, de legalább csinált valamit míg ki lett mondva, elmennek onnan. Ahogy két társa és a togruta nő elindultak, ő forgolódni kezdett hogy elfér e anélkül, hogy kényelmetlenül összébb kelljen húzódnia, majd óvatosan meghajolt az ott maradó mesterek felé és újdonsült tanítója iránymutatására a többiek után ment. Vajon miért? Áh, említették hogy segteni fog, de ő úgy értette hogy valami módon a másik két padawannak és mesterének, így viszont még mindig nem tudta volna megmondani, neki mi volt a szerepe ebben a beosztásban. Kissé borúsan rótta a folyosót, többször is nekiütközve valaminek mikor gondolatai szárnyra keltek volna, az ajtón legalább gond nélkül bejutott. Vajon elég hely lesz itt bent neki, amíg itt lesznek ővelük? És az meddig fog tartani? Ilyesmire nem tértek ki eddig, s most is a bemutatkozásé lett a főszerep, aminek ha lehetett egy jedinek így fogalmazni, nem örült. Caden, az ember szívesen kezdett bele, ha mestere hagyta volna folytatni, talán most elleshetett volna tőle egy-két módszert, hogy kezdeményezzen beszédet vagy beszélgetést úgy, hogy természetesnek is tűnjön, de hamar megszakadt a fonal. Mi volt vajon a baj vele? Annál is inkább zavarta, hisz nem csupán előbb került így sorra, de Siala nevű társa nem sok időt hagyott neki a gondolkodásra, máris ott találta magát a rá szegeződő tekintetek kereszttüzében, már amennyiben valamennyien felé fordultak. Nem úgy tűnt, hogy mestere kihúzná a kellemetlen helyzetből. Néhány pillanatig csak állt, csak kristályos végtagjai kezdtek nyugtalanul mocorogni, s tudta hogy a hallgatás ideje lejárt - Rani Wela, ha... - jött rá gyorsan, hogy ezen már túl van, s lényegében kitört belőle a folytatás - Jól har- olvasok! És tanulni akarok és meg tudok védeni mást úgy hogy nem teszek benne kárt és értem az Erő útmutatásait és hagyom hogy átjárjon hogy hasznos tudjak lenni és tevékeny és teljesítem a kötelességeimet és nem hátrálok amikor más függ attól amit csinálok! Mire véget ért, már karjaival is izgatottan gesztikulált, mikor azonban a végére ért nyomban mozdulatlanná vált, csak fejét biggyesztette le. Nem tudta szégyenkezzen, vagy büszke legyen e magára... szégyenkezik, a büszkeség a Sötét Oldalt táplálja, nincs helye!
|
|
|
Post by Enz on Apr 6, 2015 0:10:03 GMT 1
Caden kénytelen volt várakozni, miután újdonsült mestere megleckéztette. Csöbörből vödörbe, mondhatta volna. Úgy tűnik, akárcsak az Akadémián, a gyakorlatban is vissza fogják fogni a mesterei, és a továbbiakban biodíszletként asszisztálhat egy könyvmoly és egy kristályskorpió lány tanulásához. Micsoda kilátások voltak ezek, gondolta igencsak kellemetlen szájízzel. Siala bevallottan rosszul bánt a fénykarddal, Rani pedig még a gondolatait is képtelen volt összeszedni egy egyszerű megszólaláshoz, és úgy hadonászott, mint aki épp dathomiri csapolólegyekkel hadakozik. Mestere eközben érdeklődve, de szinte rezzenéstelen arccal hallgatta a két lány beszámolóját. Egyetlen vigasza az volt, hogy így jobban szemügyre vehette Leru lovagot. Fiatal volt, talán még a huszonötöt sem töltötte be, de eddig nem egészen az aktív oldaláról mutatkozott be, inkább mindent Tano mesterre hagyott, aki ő olyan harmincöt évesre saccolt volna. - Caden padawan, van még valami mondandód? - fordult végül felé mestere. Caden udvariasan köszörülte meg a torkát. - Igen, mester. Én a fénykardban és az Erő alkalmazásában is az élen jártam a tanoncok között. Jól tudok összepontosítani, és kreatív vagyok a problémamegoldásban. Reménykedem benne, hogy egy napom magam is a sithek ellen harcolhatok, hogy ne tudják több lény életét elvenni. - Köszönöm, padawanok - mondta, miután szótlanul szemet hunyt afelett, hogy Caden egyetlen rossz tulajdonságot sem említett. -Olvastam a személyes fájljaitokat, de a véleményetek sokkal értékesebb ennél. Jól mutatja, melyikőtök mit gondol magáról, hogyan is látja saját magát. Siala padawan, az elméleti tudás nagyon fontos, de a tudás keveset ér, ha a gyakorlatban nem tudjuk alkalmazni. A jedik feladata nemcsak a megismerés, de mások védelmezése is. Rani padawan, téged a jó szándék fűt, de úgy érzem, nem teljesen érted meg a történések okait. Pedig csakis úgy tudsz igazán hasznossá lenni, ha már képessé válsz erre, és meg tudod mondani, valakinek mikor van szüksége segítségre. És végül Caden padawan... valóban jók az eredményeid, de nem társul hozzájuk semmilyen közösségi szellem, pedig a jedik nem egymással versengve, hanem vállvetve kell harcoljanak. A türelmetlenség és a büszkeség mind a Sötét Oldal felé löknek, meg kell tanulnod kezelned őket. Amennyire várta Caden saját jó tanácsait, annyira csalódott volt azok meghallása után. Azt, hogy céltudatos és határozott volt, már megint rosszul értelmezték, egyfajta dicsőséghajhászásnak felfogva azt. Pedig a szándékától teljesen távol állt. - Meditáció során gondolkozzatok el ezeken a szavakon. Először azonban a képességeteket a saját szememmel akarom felmérni: álljatok ki egymással szemben. Az első küzdelem győztese küzd meg a harmadikkal. Caden türelmesen várt, és azon töprengett, mi lenne a jó megoldás: ha hagyja, hogy a két lány kifárassza egymást az első páros, akkor utána könnyedén győzelmet arat. Ellenben, ha mindkét ellenfelet legyőzi, máris elismerést szerezhet magának, és a mestere úgy ítélheti, készen áll a további tanulásra. Veszítenivalója pedig nem volt. - Én jelentkezem - jelentette be.
|
|
|
Post by Revan on Apr 6, 2015 0:30:07 GMT 1
Végül csak sorra került a Caden nevű fiú, aki igyekezte a lehető legjobban fényezni magát a mester előtt. Eközben egy különös hang jött az ajtó felől. Leru beleharapott valami gyümölcsbe, amit a megfigyelés alatt vett elő. Siala lesütött szemekkel hallgatta Tano mester szavait. Igaza volt. Persze, hogy igaza volt. Ha nem lenne meg hozzá a tudása, nem volna mester. -Megértettem, mester. Igyekezni fogok a tanultakat gyakorlatban alkalmazni.-felelte félénken, alázatosan. Véleményezte a többieket is a mester. A legnegatívabban éppen az önjelölt szuper padawant. Ha olyan lett volna, biztos minimum kuncog. De nem olyan volt. Semmi kárörvendés. Még így is, hogy másokat lealacsonyítva fényezi magát, segítene neki a bajban. Ez a jedi dolga. A kis bemutatkozás után jöhet a bemutató. Megküzdeni egymással. Sialanak nem igen volt kedve hozzá. Főleg így, igazi fegyverrel. Még a végén súlyos sérülést okoz. Caden végül jelentkezett. Siala a kezét a fegyverre tette, de nem tett ennél többet. Szeretett volna egy kis elismerést, de mi van, ha épp az ellenkezőjét éri el? Inkább hátrébb lépett egyet, helyed adva másik két társának. Addig is talán összeszed némi bátorságot.
|
|
|
Post by Haruhi on Apr 6, 2015 1:17:43 GMT 1
Nem sokáig maradt kitüntetett figyelem célpontja, másik társa is végre folytathatta amit elkezdett, s most kíváncsian nézte meg őt jobban. Nem is értette, hogy ezek után miért kapott dorgálást, mármint úgy tűnt mint aki meg volt győződve a saját igazáról, nem? És akkor ott volt ő, elszontyolodott a hallottaktól, miért kellett megértenie a dolgok miértjét amikor ott volt az Erő, hogy mutassa az utat azokban a helyzetekben majd, mikor a gondolatok ideje túl kevés lesz ahhoz hogy megfelelően cselekedjen - egy mester szavai voltak szintént, de ő úgy gondolta hogy érti mire gondolt. Nem az Erő mutatta mindig is a helyes utat? Vagy mégis jó többet gondolkodni a kelleténél? Ők biztos jobban tudták, uh, de miért kellett mindig valami miatt összezavarodnia? Nem lehetett ilyen, meg kellett szabadulnia a jedit félrevezető gondolatoktól, különben nem lesz képes átadni magát az Erőnek, mikor az igazán fontos lenne! Ezért sem feleselt tanítóinak, az mindig mindent csak rosszabbá tett, nem akart például veszélyesnek tűnni emiatt, mikor már a külseje is éppen elég volt ahhoz. Máig nem sikerült logikusnak tűnő módot találnia arra, hogy bizonyítsa idegeneknek hogy nem ártani akar nekik? Talán akkor is fordulhatna az Erőhöz? Nem csoda eztán máris sikerült megzavarni, éppen a konfliktusok békés megoldásai felett tűnődött tovább, mikor váratlanul a küzdelemre terelődött a szó. Felkapta fejét, nem számított arra hogy a vizsgák után ilyen hamar újra harcolni kelljen valakivel gyakorlatként. Nem is értette, ők talán nem nézték meg a holofelvételeket az összecsapásaikról? Hiszen olyan ól dokumentálták őket a megfigyelődroidok, hogy az... nagyon alapos volt! Persze most megszállta néhány pillanatra az izgatottság, de nyomban megnyugodott mikor megértette, hogy valami módon ez is egy végrehajtandó feladat volt, talán éppen fontos a mestereknek hogy valamit meg tudjanak velük csinálni majd? Nem volt kétség az első csata résztvevői felől, neki kellett a Cadennel megküzdenie. Bár azt nem mondták, győzni is kell, ő úgy gondolta hogy egy igazi csatában a vereség nem nagyon esett egybe a jedi kötelességének teljesítési esélyeivel, ehhez pedig nem kellett az Erőhöz fordulnia, hogy megállapítsa... remélte - Akkor, én maradtam - mondta ki hangosan, szeretett volna többet beszélni és ahhoz az út nem ah allgatáson keresztül vezetett Haját igazgatva nézett körbe, hogy helyet találjon italának és datapdjének, lehetőleg messze hogy véletlenül se legyenek majd útba. Nem volt oka az aggodalomra, már megtanulta hogy a csatákban az Erő irányította lépéseit, néha pedig saját kezdeményezése is, hisz még túl fiatal volt ahhoz hogy egészen átadhassa magát ilyenkor az Erőnek. Ha kell, úgyis meg fogja tenni, vagy... vagy nem, de ez volt ugye a dolgok rendje, ugye? Nem volt értelme kezdeményeznie, egyébként is jobb volt megvárni, mit is akarnak mondani a mesterek, esetleg tanácsot adni a küzdelem előtt. A türelem egyébként is jedi erény volt, a jó kezdeményezés is, de egy párbajban mégis jobban kellett a türelem és neki jó volt az állóképessége hogy ne kelljen sietnie győzni... ugye? - Mi akkor, csak... harcolunk? - kérdezett rá, ha nem történt semmi, jobb szerette volna megfigyelni hogyan támad és így megérteni mondjuk azt is, hogy esetleg nem is úgy támad mint ahogy azt elhitetni akarja vele?
|
|
|
Post by Enz on Apr 6, 2015 18:47:39 GMT 1
Caden csendben figyelte, melyikük is vállalja majd magára az ellenfél szerepét: Siala úgy látszik passzív maradt, így maradt a skarpió lány, aki önként jelentkezett is. Emlékezett is még az ügyetlen mozdulataira a küzdőtéren: ez aztán nem lesz olyan komoly kihívás, na nem mintha a könyvmoly pantoriai lánytól annyira tartania kellett volna. - Harcolunk, igen - felelte Caden, miután a mester nem szólt egy szót sem, és küzdőállást vett fel, majd aktiválta a fénykardját. Rani láthatóan védekezőpózt vett fel, és nem állt szándékában kezdeményezni, de effektív kardforgató testéhez képest kristályollói és farka túlságosan nagy rést jelentettek a védelmén. Caden nagy levegőt vett, lehunyta a szemét, és végiggondolta a támadását, majd egy pillanat múlva felpattant szemmel rohanni kezdett előre. A skarpió védekezni próbált, de ő a lendületét kihasználva csúszott végig a földön, majd mellette pattant fel, és máris támadásra lendült. Rani gyorsabban reagált, mint elsőre sejtette volna, és máris hárította a csapását. Ő azonban újra támadott, amit a lány újra hárított. Újabb és újabb vágások és szúrások özöne követte egymást, szabad szemmel alig követhető módon. A skarpió bár sokkal jobb volt, mitn elsőre gondolta, kicsit bizonytalannak tűnt, mintha csak félne attól, hogy teljesen belevesse magát a harcba. Nem baj, gondolta Caden magában elégedetten, annál hamarabb végzünk. Megelégelve az állóharcot, felugrott, és kardját reptében átdobta a másik kezébe. Saját stratégiája volt ez a kis trükk, váratlan és éppen ezért kivédhetetlen. Lecsapott, azonban várakozásával ellentétben nem csak megkarcolta pengéjével, hanem az ütés jóval erősebbre sikerült, mint tervezte, részben azért, mert a mozdulatot még nem dolgozta ki teljesen. Előbb kardjával csapta meg, majd ökle is beletalált. Az ütés hatására egy nagyobb résznyi kristály kiszakadt a lány farkából. Caden földet ért, és lihegve fordult meg. - Vége az edzésnek! - szólt határozottan Tano mester. Caden döbbenten figyelte a vöröslő részt a skarpió farkán, és idegesen állt egyik lábáról a másikra. - Nyertem? - kérdezte tétován, de Tano mester tekintete mindent elárult. - Jobban nem is veszíthettél volna, padawan. Nem ügyeltél a saját társad épségére. Győzni akartál, pedig egy jedit sosem a győzelem élteti. A jedik feladata az egyensúlyt fenntartása. - De a mester azt mondta, hogy győzni kell - szabadkozott Caden, de Tano mester határozottan nemet intett a fejével. - Azt mondtam, a győztes áll ki a harmadikkal. De mi a győzelem? Ezen elgondolkodtatok a harc előtt? Caden padawan, a csapatmunkád csapnivaló, a csapattársaid pedig semmibe veszed. Ezen hamarosan változtatni fogunk - magyarázta nem dühösen, de határozottan elítélő hangon, Caden pedig megsemmisülten állt a mester előtt. - Leru, nézz rá Rani sérülésére! Sialának azonban így nem maradt edzőpartnere. Padawan, te velem fogsz kiállni.
|
|
|
Post by Revan on Apr 6, 2015 19:17:16 GMT 1
Szerencsére a skorpiólány lelkesebb volt, mint ő. Legalábbis nem próbált úgy időt nyerni, ahogyan ő. De minek is nyert időt Siala? Úgysem kerülheti el az edzés ezen részét. Az edzőgömbökkel elboldogult, vagy más nem élő ellenféllel is. De egy hús-vér ellenfél az sokkal másabb. Igyekezett a legtöbb helyet adni a párosnak. Csendben figyelte a küzdelmet. Caden egyértelműen ügyesen forgatta a kardot. A probléma a fejében volt. Legalábbis ő úgy látta, hogy nagyon sokra tartja magát. Végül véget ért a küzdelem, Rani meg is sérült. Siala a szájához kapta a kezét az ijedtségtől. Tano mester pedig alaposan megdorgálta Cadent a hibáiért. Amennyire rémlett neki korábbról, eddig sem volt az a tipikus csapatjátékos. -Hogyne, mester. Leru odasietett a padawanhoz és félrevonult vele, hogy ne akadályozzák az edzést. Ránézett a sérült farokra. -Nem igazán ismerem a te néped. Visszanőhet a kristály? Nem tűnik súlyosnak egyébként.-mondta a lánynak és a mesternek is. Siala ijedten nézett a mesterre, mikor közölte, hogy most győztes híján ő lesz az ellenfele. Már bánta, hogy nem inkább Caden ellen ment. Bár lehet, hogy ő csúnyábban megsérült volna. -Igenis, mester. Felállt a helyéről és odament a mesterhez, majd elővette a fénykardját és aktiválta azt. Azt leszámítva, mikor elkészült, most először aktiválta. Védekező állást vett fel és engedte a mestert kezdeményezni. Legalábbis biztosan nem lesz túl agresszív. Ha a jedinek megvédenie kell másokat, akkor nem az az elsődleges, hogy kárt tegyen az ellenfelében.
|
|