|
Post by sithlord on Aug 5, 2015 11:41:57 GMT 1
Wenthar megérezte Mailain kétségbeesését és szétszórt gondolatait. Nagyon is jól emlékezett a nőre, kis híján ő lett a felesége de végül nem így alakult.
Régi szép idők, testvériség és szerelem mindezt a Sötét Oldal égisze alatt. Tulajdonképpen nem is értette miért mérgesedett el a viszonya Sordissal. Annak idején kicsi korukban Sordis mindig megvédte őt, a gyakorlótéren majd ifjabb korukban a többi ellenséges Sith tanonctól, akik mind vágytak arra ami az övél volt apjuk révén. Sordis mint idősebb testvér mindig vele volt...
Egészen a Vong háborúkig, ott változott meg a kapcsolatuk drasztikusan...Mailain a régi idők emléke volt, tartozott neki ennyivel...
„Egy Mailain nevű éjnővér, keresd meg és mentsd ki! Ez akaratom! „ -küldte a gondolathullámokat Wenthar, Shantal felé. Megérezte tanítványa elméjét így tudta hogy sikerrel járt. Mailain bizonyára örülni fog hogy egy nőt küld a megmentésére, meg persze ha megérzi Shantal gyengeségét rögtön végez vele, miután segített neki... A nő könyörtelen volt ha a céljai úgy diktálták.
|
|
|
Hapes
Aug 7, 2015 0:24:44 GMT 1
Post by darthshantal on Aug 7, 2015 0:24:44 GMT 1
Shantal csak forgolódott álmában. Sötét álmok és alakok gyötörték. A múlt kísértése vagy talán a jövőé. Nem tudta de nyomasztó volt. Vörösen izzó fényben úszott még a szobája ablakán beszűrődő fénytől a lány arca, elgyötört tekintete mereven az ablakon túli világra meredt. Lassan kilépett az ágyból, a hűs kőpadló nem esett jól a fáradt lánynak minél hamarabb igyekezett hogy valami ruhát vegyen magára és távozzon erről a helyről. Mindent bepakolt a hajó rakterébe amit Wenthar Nagyúr küldött. Charis és az udvartartása még természetesen aludtak. Ütött kopott járgány volt körülbelül 27 méter hosszú, hosszú orral és ionhajtóművekkel és ami a legfontosabb álcázóberendezéssel. Nem is baj gondolta, így legalább kisebb feltűnést kelt a hajó a külső szemlélőnek...biztos volt abban hogy a Lord nem véletlenül ilyen külsejű hajót küldött neki. Amikor azonban belépett ráeszmélt hogy mindennel fel van szerelve ami egy küldetéshez kellhet és némi luxust sem hanyagol a hajó belseje. Leült a pilótaszékbe és bejelentkezett mint pilóta. A hajó védelmi rendszere felismerte azonnal és amint belépett előtte egy apró holokivetítőn egy előre rögzített üzenet várta a mesterétől. - Mailain adatai be vannak táplálva a rendszerbe, ahogy az úticél is. Ha megtaláltad a J_01.Dg_78-as üzenetet juttasd el hozzá. Hozd őt a Hapesre. A küldetésed további feladata kideríteni hogy mi és miért okozza a zavart az Erőben....gyanítom hogy ez egy csapda a részéről....össze akarja csupán csődíteni z erőhasználókat hogy likvidálja őket. De még nem tudja miféle bajt hozott magára ezzel. Ki olyan arcátlan hogy azt gondolja szembe szállhat velem?! Ne kelts feltűnést csak információt és tényeket szerezz róla és a helyzetről, minden nap várom a jelentkezésed .Ő nem tudhatja meg a kilétedet. És Shantal! Nem tűröm a hibákat! - szólt a rideg hang és alakja úgy tűnt el mint ahogy előkerült. Sóhajtott egy mélyet és magába szívta a Sötét Oldal émelyítő pezsgését. Hosszú haját kibontotta és megrázta maga mögött. - Akkor lássuk. - mondta fellengzős eleganciával és beindította a hajtóműveket majd egy szempillantás alatt kimanőverezett a hangárból. Felvette az utazási sebességet majd elhagyta a bolygó légkörét. Utasította a navigációs rendszert az útirányról. - Az úticél a Dathomir.
|
|
|
Hapes
Aug 8, 2015 6:44:12 GMT 1
Post by Enz on Aug 8, 2015 6:44:12 GMT 1
Mikor ideérkezett, Trenton Makin meg mert volna esküdni, hogy a Hapesen még az éjszakák is vakítóan fényesek, és a napfénytől egy percre sincs nyugta senkinek. Talán egy egyszerű külvilági szemlélődő számára gyönyörű látványnak tűnhetett, mintha csak a kifogástalanul gyönyörű hapanok hozzájuk illő ékköveken laktak volna. De a hapanok megfizették a fényűzés árát, és gyakorlatilag megvakultak a sötétségben és a félhomályban csillogó otthonuknak köszönhetően, emlékeztette magát ilyenkor. Az első éjszakák kegyetlenül nehezek voltak a számára, hiszen vendéglátói ugyan remekül hozzászoktak a világosságban való alváshoz - ami a kultúrájuk részét képező politikai gyilkosságok okán érthető volt -, de neki korántsem volt ilyen egyszerű dolga. Végül az ESB technikusai felszereltek a vendégkörlet összes szobájában sötétítőket, a hapanok gyanakvó tekintetétől kísérve. Hónapok teltek el azóta, morfondírozott el a fiatal katonai tanácsadó, és kezdeti ódzkodása ellenére valamennyire megkedvelte ezt a helyet. Most már azt is jól látta, mennyiben különbözik egymástól a bolygó felszínét napközben és este, bár ez utóbbi jelenségét még mindig igencsak idézőjelben tudta elképzelni a Csillagködben. Most is ezt a jelenséget figyelte a palota egyik ablakában állva Kialvatlannak érezte magát, nemcsak az elmúlt hónapok megfeszített munkája, de Őfelsége, Wenthar császár váratlan érkezése miatt is. Szerette volna, ha a magas rangú vendég kifogástalan állapotban találná itt erőiket. Mostanra a hapan hivatalos állomány több mint fele, a tisztikar kétharmada és a főtisztek mindegyike újraképzésen esett át. Ennek részeként megtanulták a Maradványból érkező tisztikar doktrínáit, valamint a sith flották tipikus taktikáit, formációit, parancsnoki láncát és minden egyebet, ami majd alkalmassá teszi őket, hogy egyszer szövetséges segédcsapatként, Auxiliaként támogassák a sith főerőket a galaktikus hadszíntéren. Már ha valaha véget ér a hapan polgárháború, jegyezte meg fáradtan, még ha ezért nem is az ő feje kellett, hogy fájjon. Makin megdörzsölte a szemét, majd újra a kinti tájat figyelte, és gondolatai végre pár pillanatra elkalandozta a szobája berendezésének legalább felét kitevő adattábla és papírhalmokról, amikben különféle jelentések, kimutatások és egy sor egyéb dokumentum sorakozott, pontosan azok mellett a taktikai holokönyvek mellett, amelyekből előadásait tartotta a hapan tiszteknek a modern harcászatról. Eszébe jutottak a régi akadémiai évek, amikor még a legnagyobb problémája az volt, hogyan is lógjon el észrevétlenül a senki által nem kedvelt, unalmas Staaden professzor előadásairól. És ott volt persze ő is, a fiatal, energikus, végletekig birodalomhű lány is, akiért majd megőrültek egymásért. Talán ők voltak az évfolyamon az egyetlen olyan páros, akiről bárki megesküdött volna, hogy viszonyukat folytatják a kinevezésük után is. De neki és Moskaunak végleg elváltak az útjaik, mikor a lányt fiatal hadnagyként Muunilinstre helyezték, és csak távoli barátokként tartották egymással a kapcsolatot, hűvös, korrekt és lényegretörő mondatokban. - Lyrra - formálták keresztnevét némán az ajkai, miközben megsimogatta a kezében tartott adatchipet, amin legutóbbi üzenete volt. Hamarosan kinevezik admirálissá. Ebben a pillanatban úgy tűnt, mintha őt látná az ablak visszatükröződésében, így túlságosan is hirtelen megpördült, mire a mögötte csendben érkező hapan nő önkéntelenül is felugrott picit. - Bocsánat, hogy így magára török, commodore - közölte kicsit nehézkesen az átlagostól eltérő egyenruhát viselő nő, aki haját két oldalt furószerű tincsbe fogva hordta. Makin Charis királynő tanácsadójaként hívta életre az Ai'ytira Különítményt, amelynek tagjait a társadalom perifériájára száműzöttekből válogatták ki, azokból, akiket a hapanok károsnak ítéltek tökéletes génállományuk továbbörökítése szempontjából. - Csak elgondolkoztam, Chia parancsnok - próbált egy baráti mosolyt küldeni a lány felé, akin csak most vette észre, hogy két kezébe fogva egy gőzölgő tartalmú bögrét tart maga előtt. A lány a maradék pár lépést is megtette felé, majd előre nyújtotta a poharat. - Ezt magának csináltam - közölte vele, és most mintha kicsit zavartnak tűnt volna. Makin tudta a lányról, hogy nehezen mutatja ki érzelmeit és nem szívesen szólal meg, de ettől eltekintve eddigi legnagyobb felfedezése volt, amit eddigi katonai győzelmei is remekül igazoltak. A lány egy született taktikus volt, és mellette lelkiismeretes parancsnok is, valamint egy igazi lázadó. Hallatlannak számított a hapan flottánál, hogy egy egységparancsnok nyíltan megtiltsa a parancspisztoly vagy gondolatpuska néven ismert fegyver használatát a fegyelmezések során. - Köszönöm - vette át a lánytól a kávét, majd beleszippantott annak finom illatába, és ezután kortyolt belőle egyet. Ahogy kinyitotta a szemét, látta, hogy Tiaena feszülten figyeli a mozdulatait. - Nagyon finom. - Igazából most először csináltam ilyet - jegyezte meg a lány szerényen. Makin újból belekortyolt az italba, és megint kipillantott az ablakon. A közelben egy űrhajót látott elhúzni a palota hangárjából, és némileg meglepte a dolog, elvégre ilyen korai időpontban csak a prioritási felszállásokat engedélyezték. - Néha figyelek másokat... - szólalt meg váratlanul Chia, aki szintén látta a hajót. - Elgondolkodom, vajon kik ők, mit akarnak, honnan hová tartanak. Vajon ő hová tarthat? - Mind tartunk valahová - értett egyet sokatmondóan Makin. Mind menekülünk valami elől, tette hozzá magában. - Vajon megtalálja, amit keres? - vált szokatlanul bőbeszédűvé a lány, aki láthatóan sokkal oldottabb volt a társaságában, ha csak kettesben voltak. - Megtalálja egyáltalán bármelyikünk? - válaszolt kérdéssel a kérdésre, és a zsebébe csúsztatta Moskau üzenetét. - És ha megtaláltuk, vajon mikor derül ki, hogy tényleg azt akartuk-e, amit olyan sokáig kutattunk? Létezik-e igazi beteljesülés az életben vagy örökké arra vagyunk kárhoztatva, hogy újabb és újabb álmokat üldözzünk? Chia szótlanul meredt tovább a hajóra, egészen addig, amíg el nem tűnt a láthatáron túl, a bolygó végtelenül messzinek tűnő felső légkörében. - Én boldog vagyok, commodore, és ezt az anyakirálynőnek és magának köszönhetem - mondta szokásos sztoikussága helyett nagy komolysággal a hangjában a lány, szemében azonban élettelenség ült, és csak a látóimplantátumok milliónyi fotoceptorának aprócska fényeit látta bennük. - És bármit megteszek, hogy ezt megvédjem. - Számítok magára, Chia - adta vissza a lánynak a kávésbögrét, miután az utolsó kortyot is megitta, egy aprócska mosoly kíséretében. *** G'Kar nem szerette, ha üzenetet kap az ESB hivatalos csatornáinak valamelyikén, és bizony gyanúja nem is volt alaptalan, ahogy kommunikátorát előhúzta zsebéből. Tain nagyúr, a titokzatos kardassiak vezetője és Wenthar legújabb kiskedvence akart személyesen találkozni vele Korriban II-n, és biztos volt abban, hogy nem azért, mert a Palpatine Érdemrend Nagykeresztjét akarja a mellkasára tűzni. Ráadásul Charis anyakirálynő még ezt a Nagai Császárságból szalasztott fiatal Erőhasználót is a nyakába ültette, mint koloncot. Sietve válaszolt a kardassi üzenetére, amiben szűkszavúan közölte együttműködését - azt mégsem várhatják el tőle, hogy ehhez még jó arcot is vágjon, bár fizikai adottságai alapján ezt nehéz is lett volna elérnie a humanoid sztenderdek alapján -, aztán belépett a palotát őrző királyi gárda fegyvertárába. Fogalma sem volt róla, hogy miért is cibálta ide a lány, elvégre ő diplomata volt, nem politikus. - Ú, ez micsoda? - ütötte meg fülét egy lelkes női hang, ahogy beléptek, és nem kellett sok, hogy észrevegye az egyik, már régóta a palotában lábatlankodó "vendéget" vagy sokkal inkább túszt, Aladri Olanjit. Furcsa volt, hogy csak így egyszerűen beengedték ide, de hát ugye már az előbb leszögezte magában mi is NEM az ő feladata. - Nos, mi az érkeztünk oka, kisasszony? - pillantott kísérőjére.
|
|
|
Hapes
Aug 10, 2015 0:48:54 GMT 1
Post by darthshantal on Aug 10, 2015 0:48:54 GMT 1
Órák óta nem történt semmi, Shantal a padlóra dobta hosszú fekete köpenyét és leült meditálni. Nem hagyták nyugodni azonban a gondolatait érzései. Wenthar Nagyúr tényleg átverné őt...és ez az egész hogy majd ő és a Sötét Oldal hatalommal ruházza őt fel és erővel?! Amit eddig érzett az nem erő volt csak féltékenység, harag, és elveszettség, amit eddig érzett az nem hatalom volt hanem kiszolgáltatottság. Wenthar tudta hogy milyen hatással van rá és ki is használta ezt a gyengeségét...holott azért hogy egyáltalán gyengesége van meg kéne büntetnie. Akárhogyan is. De az is eszébe jutott hogy talán a Nagyúr így akarja kiölni belőle mindazt ami gyengeség. Ezekkel a leckékkel. Keserű ízt érzett a szájában, érezte az Erőt, a Sötét Oldalt ami ennek a haragnak és ennek az elveszettségnek az erejéből táplálkozott. Talán most még ezek az érzései helyén valóak, és amikor megszilárdul a kapcsolata a Nagyúrral...amikor bebizonyítja hogy nem tévedett amikor őt választotta akkor majd ezek megszűnnek. Akkor majd megkapja azt a hatalmat és erőt. Addig ezt a rögös utat kell bejárnia. De mi van ha ő csak egy tucat tárgy...ha úgy van vele az Uralkodó hogy majd lesz másik, és mi van ha Wenthar csak az apja elleni haragjában tette azt amit tett vele és nem azért mert ő valójában rátermett volna? Mi van ha ő mégsem egy „kiválasztott” ? Alig tud valamit a Sötét oldalról, Wenthar eddig maga mellett tartotta és a kapcsolatuk túlnyúlt a mester tanítvány viszonyon. Most meg talán ráunt? És csak elhitette vele hogy ez a rendeltetése, erre született...valójában csak elcsábította és kihasználta, és talán így az apja ellen folytatott bosszú hadjáratának kelléke volt. Semmivel sem különlegesebb mint mások....Ezt nem akarta érezni viszont SOHA!!! Leheveredett a pilótafülke másik végében lévő ülőhelyekre és a Nagyúrra gondolt. Amikor vele lehetett kivételesnek és magabiztosnak érezte magát, megvolt a helye a világban. Amikor kettesben voltak olyan volt mintha tudná minden gondolatát és évezredek óta ismerné őt...mintha azért született volna hogy a Nagyúré legyen. Így aludt el kissé már megnyugodva. Shantalt csak a hangos pittyegés ébresztette fel, az hogy a hajó kilépett a hipertérből az nem volt elég. Egy újabb gyengeség, gondolta. Kinyújtóztatta hosszú lábait és kikászálódott ideiglenes ágyából. Dathomir: vörösen izzó gömbként látta a hajó ablakain keresztül. Gonoszan elmosolyodott. Látta maga előtt a pusztítást és vérengzést amit rendezni fog ha a helyzet úgy kívánja. Megérintette gyengéden a fénykardjainak egyikét a csípőjén. Alig várta hogy megcsillogtassa elsöprő tudását. Elöntötte a mámor és a szenvedély.
|
|
|
Hapes
Aug 15, 2015 12:01:50 GMT 1
Post by Haruhi on Aug 15, 2015 12:01:50 GMT 1
Aladri egy felnyitott szekrény tartalmát forgatta fel éppen szemeivel, bár biztosnak látszott hogy hamarosan kezeivel is így tett volna, de erre nem került sor - Az egy füstgránát, ostoba, ha még nem tudnád! - harsant fel egy lány hangja - Nem robbanik, de menten elbőgöd magad ha bekapcsolod!A hang forrása Aladri mellett gubbasztott a padlón és csak félig figyelt rá, s amint észrevette a két érkezőt már egyáltalán nem is. Hiperaktív jegyeket mutató arca meglepetten elnyúlt először, majd mint akit kicseréltek őket kezdte bámulni, mialatt arcán mosoly terült szét. Persze ő sem köszöntött nekik - Amit valaki egy fegyvertárban keresni szokott, fegyvert! - intett körbe testőre, ügyet sem vetve a közelben folyó társalgásra, mint aki már megszokta volna - Ha már nagaiokkal akar tárgyalni, azért nem lesz elég csak a nyelvükön beszélni, az utolsó pedig hogy teljesen meg akarjon előttük hunyászkodni. Egyszóval: fegyver!Megállt egy állvány mellett, melyrre különféle vibrofegyverek volta aggatva, a kardoktól kezdve egészen a kisebb fejszékig, mégi ő egy másik felé indult tovább és végül egy kétkezes vibrobárdot vett kezébe. Talán nem volt meglepő, hogy megforgatta majd különféle harci mozdulatokat írt le vele a levegőben, épp elkerülve az útjába kerülőket. Aztán megállt, s egy mozdulattal helyére hajította, s folytatta félbeszakított mondandóját - Ők biztos fognak viselni, ebből kifolyólag hacsak nem a talpukat akarja nyalni, elvárják hogy vigyen magával hasonlót. Mondanám hogy én közelharcit javaslok, de ha nagyon ódzkodik akkor tőlem választhat valamilyen sugárvetőt is, de szólok, a pengéket jobban tisztelik egy diplomata oldalán, mint azt vagy a semmit. Egy kicsit ódivatúnak tűnhet a dolog, mostanság el szoktak feledkezni róla néha még ők is, de ha szót akar érteni ahelyett hogy csak üres fecsegéseket cserélnek egymás között, válasszon fegyvert!
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Sept 23, 2015 9:17:54 GMT 1
A hapan mélyűrben...
Trista és Zekk egyszerre léptek be a szűkös raktérbe. A két hajót összekötő átjárócsatorna ajtaja egyetlen szisszenéssel összezárult mögöttük. Allana és a házi kedvence ezúttal a Ködhasítón maradt. A hapan harcos nő arra következtetett Zekk megmásíthatatlan kívánságának komolyságából, miszerint a Királynőcskét hátrahagyják a biztonságot nyújtó yachton, hogy ez az illető, akivel találkozniuk kell, meglehetősen veszélyes alak. Egyikük sem mozdult, hogy bebarangolják a hajót annak kapitánya után kutatva. Mindketten kristálytisztán érezték a feléjük közelítő, félelmetes energiák metszőpontjakánt kavargó jelenséget. A kisugárzás kétségtelenné tette, hogy maga Darth Sordis, alias Sirryn Smordre Jedi mester az az illető, aki velük szemben belépett a helyiségbe – vagy akárhogy is hívták valójában.
- Lord Kaard – biccentett Zekk felé a sith-jedi.
Trista egyetlen oldalpillantással árulta el a meglepetését. Hogy minek szólította Zekket ez a flepnis?
Sordis felemás szemei sárgán és vörösen a lányra villantak.
- Ön pedig...? – érdeklődött.
- Legyen elég annyi, hogy Zekk jóbarátja – felelte barátságtalanul Trista. – Aki vele tart, akárhová is viszi őt a következőkben. Cserébe pedig az ön segítségére van szükségünk.
- Nocsak! – lépett egyet hátra Sordis, csodálkozást mímelve. – Jelen esetben én szabom a feltételeket, szépségem.
Trista pedig a torkához kapott. A légútjai elszorultak, és tüdejéből kinyomult a levegő. A talpa még mindig a padlót érte, és nem látta, hogy a sith-jedi akár egyetlen mozdulatot is tett volna. A sötét alak kezei továbbra is a teste mellett lógtak, ártalmatlanul. Trista pedig rájött, hogy a saját hatalma nem elég az élete megmentésére, és még kétségbeesettebben markolászta a nyakát szorongató láthatatlan kezet.
Egy kicsit enyhült az egyre súlyosabb nyomás, amikor Zekk közbelépett. A Darth Kaardként is ismert férfi kivetette a saját képességeit Sordis megfékezésére, aki erre fölényes félmosolyt eresztett meg. Szórakozott még egy darabig két vendége tehetetlenségén, aztán arca elkomolyodott, és elengedte a lányt. Trista eszméletlenül zuhant a padlóra, Zekk pedig fölé hajolt, hogy kitapogassa a pulzusát.
- Nem esett semmi baja – legyintett Sordis, Jedi mesteresen összekulcsolva a kezeit maga előtt. Hirtelen úgy festett, mint egy nagyon idős, tudálékos tanító. – Tökéletes épségnek örvend... na meg tökéletes szépségnek. Elaltattam. Nekem csakis rád van szükségem, Lord Kaard, ez a küldetés nem tartogat sok helyet. Az úticélunk megköveteli, hogy minél kevesebben legyünk.
Zekk felállt, miután megállapította, hogy a sith-jedi igazat beszélt. Most vette csak észre, hogy Sordis szemei körül a fekete festék még frissen csillogott, akárcsak vörös ajkain a rúzs. Vagy a vér, ki tudja – tette hozzá magában. Ettől a dühe megint fellángolt, de a képzését hívta segítségül ellene. A tanítást, amit előbb Luke Skywalker Akadémiáján sajátított el, amit Brakiss mutatott meg neki, és végül, amit egy igazi Sith Nagyúrtól tanult, akiről kiderült, hogy valójában Jedi mester, illetve egyik sem, esetleg mind a kettő egyszerre.
- Ahová én megyek, ő is jön! – szögezte le hidegen. – Ahogy sejtem, a Hapes felé megyünk. Ő pedig egy Hapan nő. Feltétlenül magunkkal kell vinnünk őt, hogy megkönnyítse a bejutásunkat! Trista tapasztalt harcos és hű szövetséges.
- És a kis pártfogoltja? – hunyta le a szemét Sordis, és ajkainak két széle ismét felfelé kunkorodott. – Á, igen. Ott hagytátok a hajótokban. Allana rendkívüli meglepetés lenne Charis részére.
- Nem teheted – rázta a fejét Zekk. – Nem tudjuk, pontosan kik állnak Charis oldalán, és kik lojálisak a Kislánykirálynőhöz. Alaposan szét kell néznünk, mielőtt belefogunk egy mindent átfogó hadműveletbe.
- Kaard, Kaard – ciccentett Sordis. – A gyűlöleted irántam és az indulatod úgy sugárzik felém, mint egy éles fénynyaláb. Nem rejtheted el! Még mindig nem tanultad meg... és nem látod az Erőn belüli szándékok és mozgatórugók összefüggéseit! Nincs időm holmi államcsínyek megkísérlésére. Ne, ne állj ellen nekem! Nem vagy igazi Sith, egyáltalán nem, még nem. Sem pedig igazi Jedi. És épp ezért becsüllek olyan nagyra téged, fiam.
- Hogy érted ezt? – kérdezte Zekk, miközben felnyalábolta Tristát, és az egyik közeli konténer kényelmesnek látszó felszínére fektette.
Darth Sordis ezúttal bánatosan pillantott rá.
- A galaxis el fog pusztulni – közölte. – Előre láttam.
Zekk, avagy Kaard meglepetten billentette oldalra fekete hajjal keretezett fejét.
- Legalábbis ha hagyjuk – folytatta Sordis. – Olyan egyéniségekre van szükségem, akik nem kötelezték el magukat sem a fény, sem a sötétség kultusza mellett. Olyanokra, mint te, sokat tapasztalt barátom. Akik átléptek azon a téveszmén, hogy csak két véglet létezik. A dolgok valójában nem fekete fehérek, Zekk. Az Erőt inkább úgy kell elképzelni, mint egy szivárványt. Egységben, nem pedig felszaggatva két részre.
- Ha szivárvány vagy, több millió szereped kellene legyen egyszerre – replikázott Zekk. – Ráadásul ki tudja, hány személyiséged...
Sordis, ma már sokadszorra, elmosolyodott.
- A céljaimat és az azokat létrehozó filozófiát nem most vitatjuk meg – emelte fel a fejét. – Csatlakozol hozzám avagy sem, koncentráljunk az előttünk álló napra. Azt mondtad, be akarsz jutni a Korribanra, és én nem látom akadályát, hogy segítsek megmenteni Davidot. Legyünk hát egymás hasznára, igen? Én bejuttatlak titeket a Sith Akadémiára, te pedig most velem jösz a Hapesre. Ha úgy tetszik, hozd a hapan barátnődet is.
Zekk bólintott. Tudta, hogy nem mondhat ellent az öreg ármánykodónak. Hiába, ez benne volt a pakliban, ha ilyen kellemetlen szövetségeshez kellett folyamodnia alamizsnáért.
- Két társ jobb, mint egy, akármi is itt a feladatod – pillantott Tristára Zekk.
- Három – helyesbített Sordis. – Három társ.
Zekk kérdő tekintetére visszavonult a hajó belsejébe, és felnyíló ajtók hangjai sziszegtek a nyomában. Nemsokára egy növőben levő, fiatal fiúval tért vissza. A kölyök nem volt már gyermek, de Zekk sosem látott még ehhez hasonlót. Mármint nem látott még olyat, hogy egy Sith Nagyúr szelíden kézen fogva vezessen elő egy fiatal fiút. Még akkor sem, ha ez a Sith másodállásban híres Jedi.
- Ő itt Carl – magyarázta Sordis furcsán vidáman. Vagy inkább átkozottul félreérthető tekintettel. – Az unokaöcsém.
- Azután, hogy elraboltál, mester, azt sem tudom, hol vagyok! – fakadt ki a fiú. – K’Krukh mesternek és Aliának szüksége lehet a segítségünkre! Miért nem megyünk vissza? És ki vagy te valójában? Miféle rokonságban állunk? – eredtek el a könnyei.
- Semmi baj – simogatta meg a fejét Sordis a fém kezével, aminek hideg érintésétől Carl összerezzenve húzódott el. De legalább a sírást abbahagyta. – Smordre mester vagyok a Jedi Tanács képviseletében. A családi kötelékek még nem tisztázottak, de ennek is eljön az ideje. Igen, jól sejted, fiam – pillantott bele a gyermek elméjébe. – Valóban. A te Ben barátod elmesélte nekünk, hogy mi történt, és hogy megfelelő erők lakoznak benned ahhoz, hogy Jedi lovag lehess!
Carl meghökkenve lépett egy kicsivel még arrébb.
- Én? Jedi? – kerekedett el a szeme. Érezte a hatalmas férfiban a világos oldalt, és valami azt súgta neki, hogy igazat beszélt. De mégis volt benne valami megmagyarázhatatlanul furcsa...
- Úgy bizony – veregette meg a vállát Sordis. – Mégpedig az egyik legerősebb mesterünk fog tanítani! Hát ezért hoztalak el onnan. K’Krukh és a társai megbirkóznak a Dromund Kaassal, ne aggódj. De a Tanács nem akarja, hogy felkészületlenül ilyen veszélyes küldetésekben vegyél részt.
- Én... Jedi... – próbált ismét szóhoz jutni a megilletődött Carl. – A Jedik akadémiájára tartunk?
- Előbb meg kell látogatnunk valakit – nyugtatta le egy Erőhullámmal Sordis a fiú érzelmi viharait. – Az apád... látni szeretne téged. Már amennyiben tényleg a te apád. Nem esik bántódásod, ha velünk jösz egy kis előzetes bemelegítő gyakorlatozásra.
Sordis komolyan is gondolta ezt az utóbbit. Érezte a fiúban lappangó hatalmas erők rejtett magjait, és nem is várt mást Wenthar gyermekétől. Éppen ezek miatt az energiák miatt határozott úgy, hogy Carlnak életben kell maradnia, bármennyire is meg akarja ölni őt Wenthar meggyalázása miatt... de neki is a rokona volt, ez tény. És Sordis valaha nem egy rokonát ölte meg, hogy kifejezzel elkötelezettségét Darth Sidious mellett. Nem volt biztos benne, hogy ha dönthetne, még egyszer megtenné. Nem, nem fogja megtenni.
Kíváncsi volt fivére reakciójára, amikor meglátja majd a saját ivadékát, immár nem ESB tistként, hanem Jedi növendékként, vagy legalábbis növendékkezdeményként. Sordis mindig is szerette választás elé állítani az ellenségeit, és megfigyelni a különböző reakcióikat. Ráadásul egyszerűen imádott komplex személyiségekkel kísérletezni és kitanulmányozni őket. Emellett pedig Carl még annál is hasznosabb lesz, elterelve majd Wenthar figyelmét, hogy Sordis azonnal lesújthasson rá...Persze csak ha kiderül, hogy valóban ő a felelős. Ha valóban ő adta ki a parancsot Maliain meggyilkolására!
- A harc legalább levezeti a feszültségemet, és a gondolataimat – értett egyet Carl. – De biztos vagy benne, hogy a Jedik befogadnak egy ex-Sith katonát? Még akkor is, ha a rokonaim ott vannak.
- Te is érzed, hogy családtagok vagyunk – helyeselt Sordis. – De ne aggódj. A Jedik nem ölik meg a foglyaikat, és egyáltalában nem is fogolyként kezelik őket, hanem megpróbálják a maguk oldalára állítani.
- Ezt az utóbbit a Sithek is csinálták – mutatott rá Carl.
- Ez a kedves úr elkísér minket, és majd megvéd téged – vetett egy jelentőségteljes pillantást Zekkre a sith-jedi. Előbbi ebbből megértette, hogy új feladatot kapott. – Menj, kérlek. Folytasd a sorozatodat, később beszélünk. Mindenképp szólók, amint elindulunk a küldetésünk célja felé.
- Mi lelte őt? – bökött Trista halkan szuszogó, eszméletlen testére a fiú.
- Rendkívül fáradt – magyarázta gyorsan Zekk. – De ha kipihente magát, vele is beszélgethetsz. Kellemes társaság.
- Most menj – noszogatta Sordis gyengéden. – Pihenj, szükséged lesz az erődre. És még egyszer bocsánat a kényelmetlen állapotokért, amiket rád kényszerítettem, amikor kimentettelek a Dromund Kaasról.
Carl vállat vont, és visszasietett a szobájába.
- Ez meg mi volt? – kérdezte Zekk, miután a fiú távozott. – Óvodát nyitunk? – pillantott a Tristával közös hajójuk felé.
- Idővel mindent megtudsz, Kaard, mindjárt. De most vendégeink érkeznek.
Alighogy ezt kimondta, és Zekk mellé állt, a szembeni kettes zsilip ajtaja felnyílt. A járaton keresztül két vörös osztagos, páncélt és sisakot viselő elitharcos nyomult be. A két őr lecövekelt a bejárat két oldalán. Utánuk egy meglepően kecsesen és gyorsan mozgó, de darabos alak jelent meg. Ez a jövevény karmazsinvörös csuklyás tunikát és fehér, fémes egyenruhát viselt. A csuklya teljesen eltakarta a fejét, mintegy élénk lepelként ráborulva az arca aljából kilátszó tésztás-sápadt bőrre. Elszarusodott sejtjeinek maradványai repedezett tapétaként szívódtak rá húsos pofacsontjára.
Deadlife meghajolt a Sötét Nagyúr előtt.
- Drága barátom, ez igazán nem szükséges! – tiltakozott Sordis erélyesen.
- A társaság miatt gondoltam, Legelső – intett csuklyájával Zekk felé az Onderon köztársaságpárti királyaként ismert Deadlife. Eltakart tekintete végigsiklott Trista fekvőhelyén, majd ismét a felettesén állapodott meg. – Az Első Rend tökéletes hadkészültségben várakozik. A vezetők mind ellátták a feladataikat. A galaxis minden fontosabb pontján elhelyezett sugárerősítők mind egy szálig üzembe vannak helyezve, bár nem értem a céljukat.
- Az erősítők feladata nem más, mint az EGB Erőmező-kioltó szerkezetének a kiegészítő darabja – magyarázta Sordis, jól láthatóan beleélve magát. Igaz, hogy a tisztelt Vezérkarral még nem volt alkalma megbeszélni ezt a bizonyos dolgot, és nem tudott róla, hogy létezett Erő-kioltó szerkezett... de azt tudta, hogy rá tudja venni őket, hozzák létre. – Ezek a gépek megszüntetik az Erőérzékeny egyedek fogékonyságát. Az erősítők feladata ennek az úgynevezett Vágó-hullámnak a kiterjesztése bolygóméretűvé. A szerkezetek tervei mind nálam vannak, és most, hogy megvannak az erősítők, az EGB belemegy majd az Erő-kioltó fejlesztésébe. Ehhez pedig kapcsolódik az Onderon...
- A rendszer magánhadserege a kétharmadára nőtt – jelentette Deadlife. – Egyelőre nem egészítem ki őket az Első Rend ügynökeivel és katonáival. A Köztársaságnak mutatott hűségemnek biztosnak kell maradnia. A Szenátus most bízik a vezetésemben a legjobban azóta, hogy hatalomra kerültem. Ez pedig biztos táptalajt ad egy esetleges forradalom kirobbantásának, amit én majd hűségesen elítélek. Az Onderon kiválása azonban nem a legfontosabb témánk, nemde?
- Az Onderonra akkor lesz szükségem, ha az EGB engem is az elpusztítandó táborba internáltak közé sorol, miután elvégeztem a feladatomat – biztosította Sordis. – Arra kell felkészülnöd, hogy kell egy teljes szektor az Első Rend számára, amennyiben meg kell mutatnunk magunkat a porondon.
- Ez a megmutatás mikor esedékes?
- Amint a Tisztogatás véget ért – közölte Sordis hidegen. – Ezt azonban el sem kezdhetjük, mert felbukkant valami... sötét a galaxisban, és most nem a Sithekre gondolok. Úgy hiszem, egy olyan entitás született meg és kapott hatalmat, ami mindennek a végét hozhatja el. Egyszer megszólított engem. Megszólította a fivéremet is, aki a szolgálatába szegődött, hogy elpusztíthassa. De kudarcot vallott, és elárulta. Az entitás pedig azóta bebizonyította, hogy ő az évezredekkel korábban megjövendölt Káosz Elhozója. Mielőtt az Első Rend érdekében cselekednék, előbb ki kell találnom, hogyan vessünk véget ennek a fenyegetésnek. Ezért várnod kell. Máskülönben felboríthatja a Tisztogatást.
- Hogyan szállunk szembe vele? – kérdezte Deadlife, aki tökéletesen összhangban volt Sordis agyhullámaival.
- Olyanokat gyűjtök össze, legalábbis a Skywalkerrel folytatott kalandom óta, akik megfelelő szövetségesek – biccentett Zekk felé – lesznek. Akik szürkék, ha úgy tetszik. De most menj, Felső Vezető – parancsolta a sápadt császárként is ismert Deadlife-nak. – A színek rendjének szembe kell szállnia a Káosz erőivel! Erről pedig egy újabb villámtalálkozó keretein belül tárgyalunk, valahol máshol. Közeleg egy másik – hunyta le a szemét, amikor az Erő felé fordult gondolatban.
Deadlife és az emberei távoztak. Zekknek számos kérdése akadt, de nem maradt ideje feltenni őket. A következőkben ugyanis egy harmadik, immár a főbejárat ajtaja nyílt fel, egy éles csattanás kíséretében.
- Akárcsak egy szülinapi parti – mormogta Zekk az orra alatt, amikor furcsa, fémes hangokra lett figyelmes. A zaj azonban csak pillanatnyi volt.
A belépő két testőr ezúttal mandaloriai páncélt viselt. Összeszokott mozdulatokkal állapodtak meg az őrhelyükön.
Nocsak – gondolta Zekk. Mi jöhet még?
Erre hamar megkapta a választ, amikor még több mando harcos özönlött a helyiségbe. Nyomukban pedig egy fém-vállapos, piros-szürke kezeslábast viselő nő érkezett. Egyik oldalán késben végződő fénykardja, a másikon egy réginek tűnő, megviselt maszk lógott. Haja az alsó arccsontjáig ért, és az arca maga volt a megronthatatlan kedvesség. Zekk azonban érezte a belsejében lappangó romlottságot... a sötét oldalt. Hirtelen rájött, hogy az előző látogatóval ellentétben nem egy színessel vagy szürkével állt szemben, ahogy Sordis nevezte őket. Ebből a teremtésből a fény szikrája is hiányzott – bármennyire létrehozta az auráját jóhiszemű és kedélyes tekintetével. Zekk ebben a pillanatban tudta, hogy egy valódi Sith Nagyúrral áll szemben.
- Kryptolos Non – üdvözölte a nőt Sordis, és az említett fél térdre ereszkedett előtte. Ezúttal azonban ez a jövevény ott is maradt kényelmetlen testtartásában.
- Mester – hajtotta le a fejét is.
- Milyen cirkálóval érkeztél, Lord Non? – kérdezte Sordis fenyegetően.
- A Palpatine fedélzetén. Nagyuram, ez egy ESB Judicator csillagromboló. Már bevontattunk titeket, az alsó hangárcsarnokokban vagyunk. Teljes lefedettségben és háborítatlanságban.
- Készen áll a vadászgépem és az egységem beszivárgóhajói?
- Igen, mester. Minden bevetésre kész.
- Ezúttal nem az Első Rend hadcsoportját használjuk – jelentette ki a sith-jedi valamivel később. Időközben újabb mandaloriai harcosok léptek a fedélzetre. Egyikük felnyalábolta Tritstát, és engedélyt kért, hogy elvihesse a medikai központba. Sordis bólintására elsietett, és Zekk azon morfondírozott, hogy kikre is bízza a barátját... – Hanem a Mandalore inváziós flottáit. Támadd meg a Hapest körülvevő űr rendszereit, Lord Non – utasította a Sötét Nagyúr az alattvalóját. – Azonnal intézkedj!
- Ha abban reménykedsz, hogy elvonhatod a fő flottát a Hapesről, ha megérkezik, tévedsz – figyelmeztette Zekk, miután Kryptolos távozott, és ők utána indultak a Judicator fedélzetére. – Az ESB vezetősége nem olyan ostoba, mint gondolod. A bolygó védelmét így is megötszörözve találjuk majd.
- Hidd el, jobban ismerem az ESB taktikáit, mint te – torkolta le Sordis. – Hogy te és Carl – intett a mögöttük lemaradva haladó fiúra -, valamint a hapan barátnőd lejuthassatok a Sith azonosítóval ellátott hajótokkal a bolygó felszínére, majd én elterelem a védők figyelmét. Nem fognak rátok gyanakodni, amikor nyílt támadás éri őket.
- A Mandalore flotta tehát a Hapest is megtámadja?
- Nem – húzta félmosolyra a száját Sordis. – Nem kell ide semmiféle flotta. Én megyek.
- Az egyszemélyes hadsereg – felelte gúnyosan Zekk.
- Allana Solo a Palpatine fedélzetén marad, az embereim már az egyik lakosztályban őrzik. Szólj be hozzá, hogy minden rendben van, azután szedd össze a hapan barátnődet, és elvezetnek titeket a hajótokhoz. Én pedig azonnal lesietek a hangárba, hogy leellenőrizzem a vadászgépemet...
- Egyetlen vadász? – hüledezett Zekk. Sordis, minden józan esze ellenére, most valóban őrültnek tűnt.
- Egy is elég lesz – vont vállat az öreg sith-jedi.
- Egy is – visszhangoza Kaard. – Most már értem. A te álcázott hajódat követve mi is lejutunk a felszínre. Mert nem mered megkockáztatni, hogy esetleg valamelyik Nagyúr megérezze a jelenlétedett mellettem és Carl mellett...
- Ez egy TIE Invader, és csak egy van belőle – szólt közbe Sordis.
-...egy lopakodó! – jött rá Zekk. – A te megérkezésednek így a nyoma sem marad sehol. Mi pedig arra kellünk, hogy eltereljük rólad a figyelmet. Ha egy álcázott vadász szorosan a mi egységünk mellett halad, az energiakibocsátásait nem veszik majd figyelembe. Vagy valami ilyesmi. Egy lopakodó...
- Nem az – biztosította Sordis. – A TIE-om nem rendelkezik semmiféle láthatatlansággal. Most menj! A tervezést pedig rám bízd, Lord Kaard.
A sith-jedi befordult az egyik keresztfolyosón, otthagyva Zekket és Carlt a turbolift előtt.
|
|
|
Post by sithlord on Sept 23, 2015 14:52:30 GMT 1
Wenthar tajtékzott a dühtől! Shantal szökése nagyon felbőszítette de az még jobban hogy Mailaint csak úgy megölte...Sordis és az ő közös szerelmét… Mégis mit képzel ez az átkozott buta tyúk? Ez a felkapaszkodott kis senki ribanc, aki csak a faszszopáshoz ért?
Tény, hogy remekül tud kúrni, hiszen Wenthar miközben szexeltek, Shantal mindegyik igéző nyílását betömte méretes hímtagjával de akkor is...Most egyszerűen lelép?? Áruló! Mocskos áruló nem több és ezért HALNIA kell!
A Nagyúr felkavarodott érzelmeit az imént elolvasott jelentés okozta amelyett a Dathomirtól nem messze tartózkodó ESB különítmény küldött el neki. Az Obszidián rend minden jelentős eseménynél valahogy ott volt...Így aztán Wenthar részletesen olvashatta, hogy tanítványa egyszerűen eltűnt, és ráadásul a célszemélyt is nem mentette meg hanem megölte…
Mailain...Wenthar ízlelgette a nevét. Pontosan azt a tervét húzta keresztül ezzel Shantal amire a nőt szánta...Kibékülni a fivérével…
A fiát elveszítette, Carlról nem tudott semmit, a lánya egy engedetlen fruska lett, ráadásul a Hapan Királynő státuszában már nem tartott annyira apjától mint kellett volna...Milyen jó Sordisnak hogy nincsenek gyerekei… Apropó Sordis…
Hatalmas energiákat összpontosítva kereste meg a fivére tudatát és egyetlen mondatot sugárzott felé…
„Nem én öltem meg Mailaint!”
Aztán bepötyögte a kommunikátora segítségével Shantal halálos ítéletét…
Egymillió kredit üti a markát annak aki elhozza neki a lányt, lehetőleg élve… Ugyanis meg akarta osztani az örömöt testvérével Sordissal, hogy együtt kínozzák halálra azt a nőt, aki engedetlen volt a Sithek eszméjéhez és megölte azt a másik nőt, akit mind ketten szerettek…
Az üzenet elment és a galaxisban immár bárki olvashatott a Shantal fejére kitűzött vérdíjról...
|
|
|
Hapes
Oct 8, 2015 11:41:45 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Oct 8, 2015 11:41:45 GMT 1
Allana a kabinjában ült és gondolkozott.
Méghozzá egyre inkább azon gondolkozott, hogy jól döntött-e, amikor elindult erre a veszélyes útra a nővel, aki anyukája rokonának mondta magát, és a Zekk nevű férfival, aki bár jedinek mondta magát, és Allanának is ismerős volt fiatalabb korából, mégis körüllengte valami ijesztő sötétség.
Amióta elérték a hapan űrt, Allana nem merte magát felfedni az Erőben, inkább folyamatosan azt az elrejtőzési technikát alkalmazta, amit annak idején az anyja tanított neki. Anji, az egyre nagyobbra növő nexu idegesen járkált fel és alá az apró kabinban, egyre kevésbé tűrte a bezártságot, amióta elérte a három métert. Allanának szinte folyamatosan koncentrálnia kellett arra, hogy megnyugtassa, ráadásul mindezt úgy, hogy az Erőt sem használhatta hozzá, nehogy felfedje a jelenlétét.
Pedig olyan szívesen kinyúlt volna, hogy érzékelhesse az otthon közelségét. Csak akkor jött rá, hogy a Hapesnek van egy különös, az Erőn át tisztán érzékelhető, „otthonszagú” kisugárzása, amikor elhagyta a csillagködöt a nagyszüleivel, és rádöbbent arra, hogy máshol nincs ilyen. De azt is tudta, hogy ha most nyúlna ki az Erővel, akkor sötétséget érezne... sok-sok gonosz sötétséget.
A Hapest már nem anyukája és a hozzá hű családok uralták, hanem a trónbitorló sötét nő, Charis – bár Allanának még mindig kételyei voltak azzal kapcsolatban, hogyan is néz ki egy trónbitorlás. Pusztán azért tartott Zekk bácsival és Trista nénivel, hogy eljuthasson a Korribanra, a sithek másik központjába, ahol látomása szerint Davidot őrizték, az ő Davidját... ha pedig az volt az ára annak, hogy el kellett játszania a trónigénnyel fellépő örököst, nos, Allana erre is hajlandó volt...
Mégis, az volt az érzése, hogy a várakozás hosszúra nyúlik. Mi van akkor, futott át az agyán, ha Zekk és Trista azért hozták ide a Hapesre, hogy bemutassák az ügyüket támogató nemeseknek? Allana elég jól ismerte a hapan politikát anyukája meséiből ahhoz, hogy tudja, a Ködben mindig minden a nemesi családokon múlott – az ő hűségük, vagy hűtlenségük határozta meg azt, hogy ki ül a trónon, és ez a sithek császárnőjével sem volt másképp. Mi van akkor, gondolta Allana, ha Zekk bácsi és Trista néni nem tartják be az ígéretüket, és egyáltalán nem viszik el a Korribanra?
A kislány nyugtalanul fészkelődött a fotelben, amelyben összekuporodva az elmúlt pár órát töltötte. Bár Trista néni szigorúan meghagyta neki, hogy maradjon a kabinban, amíg a hapan űrben vannak, elhatározta, hogy felderítőútra indul a hajón.
- Maradj itt, Anji. – súgta a nexunak, és kiosont az ajtón... bele egyenesen az elé állított őrbe.
- Kis Felség, nem hagyhatja el a lakosztályt. – pillantott rá a díszes sisakot viselő hapan férfi.
- Csak sétálni megyek egy kicsit, nem megyek messze. – nyúlt ki egy pillanatra az Erővel a férfi felé Allana. Tudta, hogy nagy kockázatot vállal azzal, hogy egy pillanatra használja a képességet, ráadásul olyan módon, amit valószínűleg Sebatyne mester jedi padawanhoz méltatlannak tartott volna... de egyszerűen nem bírta tovább a bezártságot.
- Csak sétálni megy egy kicsit. Nem megy messze. Jó sétát, Kis Felség. – mosolyodott el az őr és elállt az útból.
Allana arra gondolt, miközben végigszaladt a folyosón, hogy anyukája hányszor mondta neki, milyen gyenge akaratúak a férfiak. Mondjuk ő nagypapát kifejezetten erős akaratúnak találta például... emlékezett rá, hogy egyszer, amikor kisebb volt, a Korélián megpróbálta rávenni nagypapát az Erő segítségével, hogy tovább fennmaradhasson, de ő csak kinevette, nagymama pedig nagyon leszidta utána...
Befordult egy sarkon, és a falhoz lapult, amikor két újabb őr ment el mellette. Különös, gondolta Allana, miért állunk? Nem érezte a padlón megszokott, finom remegését, ami az űrutazással járt, és amit annyira megszokott nagyszüleinél, a Falcon fedélzetén. Ráadásul a folyosók is szürkék voltak, nem olyan díszesek, mint a fregatton, amelyre felszálltak... Allana félálomban volt, amikor Trista néni a karjában áthozta őt ide, de nem emlékezett rá, hogy átszálltak volna egy másik hajóra. Ezek szerint mégis... Allana találomra megpiszkálta az egyik panelt, de nem tudta felfeszíteni. Hirtelen felötlött benne, hogy akár sokkal nagyobb hajón is lehet, mint a fregatt, eltévedni pedig nem lenne jó...
Visszaindult a kabinja felé, de az Erő nélkül olyan egyformának tűntek a folyosók. Megpróbálta a jedi kiképzésen tanult trükköket alkalmazni, de utólag már hiába akart volna nyomokat hagyni maga után – milyen buta vagyok, gondolta.
Végül megállt egy kabin előtt, ami ismerősnek tűnt, csakhogy ezelőtt nem állt őr. Biztosan csak elment valahová, gondolta, azzal aktiválta a zárszerkezetet. Kicsit bíbelődnie kellett vele, mert idegennek tűnt, de ez legalább megerősítette abban, hogy másik hajón van. Talán a kabinból kellett volna próbálkozni, villant át az agyán...
Amikor az ajtó feltárult, már tudta, hogy rossz kabint választott... Anji helyett egy ismerős, vörös hajú nő feküdt az ágyon, és kábán bámult rá.
- Trista néni? – szaladt oda Allana a hapan kommandóshoz. – Hát te mit csinálsz itt?
Trista Zel zavartan megvakarta a fejét.
- Én... én azt hiszem... - aztán eszébe ötlött minden, és felpattant, oldalfegyverét keresve. – Ki kell jutnunk innen!
- De miért, Trista néni? – kérdezte Allana. – Azt mondtad, ez biztonságos hely...
- Akkor még én is azt hittem. – térdelt le a kabinban lévő, kikapcsolt komterminál alá Trista Zel, miközben elkezdte lefeszegetni a paneleket, és egy vaskos kábelköteget kitépve lezárta az ajtót. – Zekk elárult minket, Felség. Egy nagy hatalmú sithhel paktált le...
Allana érezte, hogy jeges félelem szorítja össze a szívét. Nem kellett volna eljönni ide... - ismételgette magában. Mégsem kellett volna...
- Nyugalom, Kis Felség. – villantott meg egy bátorító mosolyt Trista. – Mindjárt kitalálunk valamit...
...
Saba összehúzott szemmel figyelte a hatalmas SiSD-t, miközben a szemétkiengedő zsilip felé kormányozta a StealthX-et. Így, hogy elrejtőzött az Erőben, gépe pedig lopakodó képességekkel rendelkezett, teljesen láthatatlan volt. Egyedül akkor kellett leoldania a hapan fregattról, amikor a hipertérből kilépés után az SiSD hatalmas hangárjába húzták a hajót a vonósugarak – azóta a hajó körül körözött, lassan, fények nélkül, mint egy kósza, fekete meteoritdarab, amíg a hajó úgy nem fordult, hogy a fúvókák begyújtása nélkül, pusztán a repulzorok apró lökéseivel a felépítmény hátsó feléhez tudta kormányozni a jedi vadászt.
Nem tetszett neki ez az egész, vadászösztöne azt súgta, hogy valami nem stimmel... a sith csatahajó kíséret nélkül, egyedül lebegett a mélyűrben. Saba furcsának találta, hogy nincsenek körülötte hapan, vagy másféle kísérőhajók, de abból, hogy nem rajzott körülötte fél tucat csatasárkány, arra kellett következtetnie, hogy legálisan van itt – az azonban valószínűtlennek tűnt, hogy a hapan ügynök és Zekk, akik megkörnyékezték Allanát, el tudtak volna kötni egy egész sith óriás-csatahajót. Saba csapdát szimatolt, de még nem döntötte el, hogy a sötét és világos oldal között egyensúlyozó Zekk az okozója ennek, vagy inkább ő maga sétált bele.
A StealthX lágyan kapcsolódott az SiSD törzséhez, Saba pedig az űrruháját lezárva deaktiválta a pilótafülke tetejének zárszerkezetét, és kiröppent a semmibe. A ruha apró fúvókáira hagyatkozva a zsiliphez repült, nekiállt a nyílást fedő pajzsszerkezet egyik emitterével babrálni... az Erő segítségével sokkal könnyebben ment volna, de nem akarta felhívni magára a figyelmet.
Végül az emitter egy pillanatra megadta magát, Saba pedig átrepült a nyíláson és megkapaszkodott egy szerviznyílás fedelében, miközben hálát adott az Erőnek, hogy a Yuuzhan Vong háború alatt barabeljeivel azokat a robosztus, állandó karbantartást igénylő Skipray ágyúnaszádokat repülték, amik állandó karbantartást igényeltek, így valamit konyított a technikához. Megvárhatta volna, amíg a sithek kinyitják a zsilipet, hogy kiengedjék a szemetüket, de nem tudhatta, erre mikor kerül sor. Így be kellett érnie azzal, hogy vadászgépe majd elsodródik a többi szeméttel együtt, és nem kelt feltűnést.
A szervizjárat ajtaját lezárva lehámozta magáról az űrruhát, és nekiállt deaktiválni az esetleges mozgás- és egyéb érzékelőket. Persze mindez sokkal egyszerűbb lett volna az Erő segítségével, de attól félt, hogy azzal csak elárulja magát a hajón tartózkodó esetleges nagyurak között.
Így viszont szinte lehetetlen küldetésnek tűnt megtalálni a nexut és a kislányt... tű a szénakazalban, pontosabban kislány egy hat kilométer hosszú, ellenséges sith hadihajón. Szinte lehetetlen küldetés.
Saba elmosolyodott és felszisszent, miközben négykézlábra ereszkedve elindult a járatban. Imádta a nagy kihívást jelentő vadászatokat.
...
A rendszer Hapeshez sokkal közelebb eső részén, egy másik SiSD fedélzetén az ESB Császárának testőrsége indulásra készülődött.
- Kapitány, innentől az Ön felelőssége, hogy szemmel tartsa a rendszert. – utasította Grodin Tierce Főkormányzó a Deception zabrak kapitányát, aki a Sith Egyházhoz hű, képzetlen kultisták egyikéből egészen kezelhető tisztté vált a vele együtt töltött idő alatt. – Nem tetszik nekem ez a nagy összevisszaság. Különböző hapan és sith flották egységei járnak ki-be az uralkodói látogatás miatt, ráadásul három államfő lesz a bolygón. Ideális terep egy bérgyilkosnak, vagy még rosszabbnak. Azt akarom, hogy szolidan, de alaposan szkenneljék az összes hajót a rendszerben, és ha bármi rendellenességet tapasztal, jelentse nekem és az Obszidián Rend összekötőjének. Világos?
- Világos, Főkormányzó. – tisztelgett Rezhek kapitány. – Diszkrétek leszünk, uram.
- Helyes, el is várom. – biccentett a Főkormányzó, és fejébe húzta a vörös testőrsisakot, hogy csatlakozzon a többi, indulásra várakozó vörösköpenyeshez. – A privát komcsatornám elérhetőségét tudja.
- Biztos abban, Főkormányzó, hogy nem lenne jobb ötlet itt maradnia, és bejelentenie az érkezését? – kérdezte a zabrak.
- Biztos. – biccentett Grodin. – És ne feledje, maguk most az Inexorable, nem pedig a Deception. Legalább olyan fontos, hogy fenntartsa az inkognitóját, mint nekem az enyémet.
- Megértettem. – biccentett Rezhek. Nyilvánvaló volt, hogy a Főkormányzó mellett a Főkormányzó zászlóshajójának is rejtve kellett maradnia az esetleges kémek és merénylők előtt.
Grodin biccentett, és vibrodárdáját a vállához emelve a többi testőr közé vegyülve felmasírozott a Hapesre induló sikló rámpáján... azt tette, ami mindig is a kötelessége volt... készen állt arra, hogy az Uralkodója oldalán legyen akkor, ha szükség van rá. Még akkor is, ha az Uralkodó esetleg nem tudna róla - márpedig Grodin ezúttal úgy döntött, nem tájékoztatja Wenthart az érkezéséről. Az volt a megérzése, hogy Őfelsége nem engedné, hogy mellette legyen, valami miatt azonban mégis rossz érzése volt. Úgy érezte, valami készül a Hapesen.
|
|
|
Hapes
Oct 10, 2015 13:31:21 GMT 1
Post by Lord Brodrig on Oct 10, 2015 13:31:21 GMT 1
A főbejárat fémlapjai összezárultak mögötte, és Zekk Sordis nyomába szegődött. A sith-jedi ezúttal a földön maga után húzott, mélysötét, csuklya nélküli köpenyt viselt. A köntös alsó bősége miatt úgy hatott, mintha viselője néhány centiméterrel a padló fölött lebegne mentében. A SiSD hatalmas hídjának magasba vesző mennyezete teljes hosszában acélüvegből állt, jó kilátást nyújtva a csillagokkal teletűzdelt világűrre. Mivel ezeknek az óriáscirkálóknak a parancsnoki tornya kicsivel magasabbra tört, mint elődeinél, Zekk, végigbámulva az alant elterülő, lövegekkel telezsúfolt felszínen, úgy érezte, mintha Coruscant egyik felhőkarcolójának tetejéről bámulna egy kisebbfajta várost. Sordis egyenesen a szemközti, plasztacél kilátófedélzetre tartott, és Zekknek volt alkalma megfigyelni, és meglepődni, hogy a hídon szolgálatot teljesítő legénység minden tagja az ESB-ben rendszeresített, a Sith Flotta egyenruháját viselte – nem pedig Sordis különítményének uniformisait. Az elülső munkaállomások közötti magaslati járdán széles talapzatú parancsnoki szék állt, háttal. Mellette több hajótiszt sorakozott fel, és idegesen pillantottak fel, amikor észrevették Zekket és az előtte lépkedő sith-jedi mestert. A forgószék is szembefordult velük, és a tetovált, tagbaszakadt twi’lek, aki eddig benne ült, kilépett előre, és lehajtott fejjel térdre ereszkedett Sordis előtt. - Már vártunk rád, Supreme – nézett fel a sith-jedi fölébe emelkedő fekete alakjára. – A Dark Side teljes legénysége a szolgálatodra áll. - Jó munkát végeztél – intett a lila bőrű twi’leknek Sordis, hogy felállhat. A tetovált alak majdnem olyan magas volt, mint ő. – Hűséged valóban csodálatraméltó, a bátorságod dicséretet érdemel. De vajon megérdemled az elismerést, barátom? Remélem, nem azért lilultál el, mert elfelejtetted álcázni a jövetelemet! A twi’lek nyelt egyet. - Nem, Nagyúr! Az átszállásotok tökéletes titokban maradt. A főparancsnokság utasításai alapján hamarosan indulnunk kell a Hapes védelmi flottájához. De még jó időben vagyunk. A Hapesen készülő államfői találkozó miatt az ESB flottaparancsnoksága több csillagrombolót rendelt a hapan központot körülvevő térségekbe. Ezek a járőregységek kisebb fregattokkal és korvettekkel indultak útnak, hogy végezzenek el egy teljeskörű ellenőrzést a csillagköd legforgalmatlanabb területein. Ennek a hajónak a twi’lek parancsnoka elküldte maga mellől a többi egységét, hogy biztosítsák a hiperútvonalat, amelyen keresztül majd a Dark Side eljut a Hapesre, amikor a parancs megérkezik. - Helyes – Sordis ajkait úgy hagyta el a szó, mint egy szélsüvített hang. A Renegát összekulcsolta a kezeit maga előtt, amolyan Jedi-mesteresen. – Mondom tehát a továbbiakat. A kémeim jelentése szerint a tervezett kisebb egység nem tud majd lejutni a felszínre, főleg, ha ellenséges, bár ez esetben nem számít, ha mindenkit alaposan átvizsgálnak. Éppen ezért felül kell vizsgálnunk az inváziós terveimet. Továbbra is a nyílt betörés a célom, és nem számítanak az áldozatok. Visszavonom az indulási parancsot, amíg meg nem tudjuk a helyi védelem végletekig titkolt végső felállását. - Küldjek ki még több álcázott felderítőt? – kérdezte a twi’lek. – Úgy értem... Nagyúr, még sem értem. Én az ESB tisztje vagyok, és rendelkezem ezekkel az információkkal, mint Sith Nagyúr. Esetleg úgy érzed, Supreme, hogy a kardassiak, az Obszidián Rend, esetleg más különleges egységek is jelen lesznek? - Biztos vagyok benne – állította határozottan Sordis. – Nyilván nem kaptál teljes körű tájékoztatást, Sevini Nagyúr. Az Obszidián Rend, a Hegyi Öreg saját egységei, a Főkormányzó testőrbarátai, és ki tudja még, miféle szerzetek. - Mi a követendő stratégia? – a twi’lek türelmesen csüggött a Supreme tekintetén. - Maradjunk veszteg – nézett oldalra, a sötét űrre Sordis. – Én magam megyek felmérni a terepet. Amennyiben nem jönnék vissza indulás előtt, juttassa le a csoportomat a bolygóra, mert ez esetben ott fogom várni őket. A kislány jelenléte fontos ahhoz, hogy megnyerjem a hozzá hű hapanok hűségét. Vigyázzatok rá! - Ahogy óhajtod, Supreme – hajolt meg Sevini Nagyúr, és ajkai gonosz mosolyra húzódtak. – Teszek róla, hogy a bejutás zökkenőmentes legyen! Wenthar végre megfizet azért, ahogy a szolgáival bánik... - Ajánlom is, Sith Lord – mutatott a twi’lek zubbonyára Sordis, mire Sevini hátrébb húzódott. – Különben semmi leszel! A sith-jedi megfordult, de néhány lépés megtétele után megtorpant, és visszapördült a twi’lekhez. Mint akinek most jutott volna eszébe, felé intett a kezével, azután elegáns mozdulattal Zekk felé lendítette a karját, miközben ezt mondta: - Ő itt Lord Sevini – mutatta be őket egymásnak. – Wenthar egyik szolgája. Valójában az én hű alattvalóm, és rendkívül elégedett az itteni bánásmóddal. Ő pedig... a neve most nem fontos. Lényeg, hogy ő az én személyes képviselőm és követem. Úgy engedelmeskedj neki, mintha én lennék. Alászolgája, Sith! – azzal Sordis megint megfordult, és maga után vonszolva menyasszonyi ruhához hasonlítóan hosszú köpenyét, a tágas helyiség végében ásítozó liftek felé iramodott. Zekk pedig intett a twi’leknek, hogy lépjen félre, aki készséggel engedelmeskedett neki. Sordissal nem volt könnyű együtt dolgozni, de az biztos, hogy vannak előnyei... Zekk letelepedett a kényelmes parancsnoki székbe, és az űr mozdulatlan tömege felé fordult. - Megtudhatom, hogyan szólíthatom? – hajolt be a látképbe Sevini, és alázatos képet vágott. Zekk töprengett ezen néhány pillanatig, azután kibökte: - A nevem Kaard. Darth Kaard. A név hallatán a körülöttük álldogáló, Sordis távoztával közelebb merészkedő tisztek felkapták a fejüket. Sevininek azonban arcizma sem rezdült, miközben bólintott. Vagy nem érdekelte, hogy a Renegát egy másik feketelistás alakot ültetett a nyakába, vagy Zekknek el kell gondolkodnia azon, hogy a Sith Lord vajon mennyire képes elrejteni az érzéseit előle. *** A Hapestől egy-két fényévnyire levő térségben zárt alakzatba formálódott hapan cirkálók pásztázták a környéket. Néhány Sith egység is feltűnt az jellegzetes formájú hajók között. Az összejövetelre való tekintet nélkül a környező rendszerekből nem vonták el a hapan erőket a Hapes védelmére. Az űr ugyanolyan csendes volt a járőrformáció körül, mint egyébként. Magába itta a jelenlétüket, és megvilágította távoli csillagainak messzi fényeivel. Mint oly sok hasonló alkalommal ezelőtt, most is a szokásos sürgés-forgás jellemezte a cirkálók belsejét. A rutinszerű, megszokott napi körförgás nem bomlott fel évek óta, legfeljebb kisebb belső konfliktusok és egyéni gondok miatt. A ciklust azonban otrombán megtörte a vészszirénák sivítése, amikor idegen flotta lépett ki a hiperűrből. A szögletes nehézcirkálók azonnal kékes lézernyalábokat indítottak a hapan hajók felé, mihelyt lőtávolba értek. Ék alakzatba formálódva rendeződtek, mintegy nyílhegyként behatolva a járőrflotta egységei közé, szétdúlva zárt felállásukat. Az agresszor flotta élén közeledő zászlóshajó volt a mandaloriaiak egyetlen csillagromboló-méretű hajója. A Büntető vegyes klánja által, titokban a Dxun dzsungeleiben megépített cirkáló két és fél kilométer hosszú, elnyújtott téglalap alakú förmedvény volt. Elülső dokkjait vadászrajok hagyták el, úgy rárepülve az ellenségre, mint a zuccalegyek a trágyára. A parancsnoki híd orrában, ami úgy festett, mint egy gömb alakú, ablakfalú képződmény, Kryptolos Non a mennyezetről leereszkedő hajszálmikrofonba beszélve elmosolyodott. - Ez itt az Első Mandalore Inváziós Hadtest – mondta lassú, komótos hanghordozásával. A szemei az elé táruló csatában kéjelegtek. – Én Mandalore vagyok. Felszólítom a hapan parancsnokságot, hogy szüntesse be az ellenállást a hosszadalmas halál ellenében. Eljöttünk, hogy kiszabjuk a penitenciát, amiért segítettetek eltüntetni a Sitheknek a Fett klánt... Adjátok meg magatokat, és a halálotok gyorsabb lesz a megsemmisüléseteknél. Kryptolos elhallgatott, és blokkolta a bejövő kommunikációs vonalakat. Mindössze arról akart meggyőződni, hogy az ellenséges parancsnokok lássák az ő képmását, és hallják a hangját. Miután ez megtörtént, nem óhajtott további vitákba bonyolódni velük, de még a kinézetükre se volt kiváncsi. Ellépett a transzmissziós lemezről, és kiadta a parancsot a hiperhullámú és a rövidtávú rádióadások zavarására. Ezután lazán lesietett az egyik munkaállomásba, ahol egy megtermett mandaloriai járkált fel s alá az emberei között. - Hadparancsnok! - Mandalore! – recsegte a harcos. – A jóslataid helyesnek bizonyultak. Az ESB nem küld hajókat a külső rendszerekből. Legalábbis egyelőre... Nem lesz más választásuk, el kell vonniuk néhány egységet a Hapes védelmétől. - Hogy áll a 9-es, 8-as, 13-mas és 2-es hadtest? - A többi inváziós egységünk a miénkhez hasonlóan megkezdte a műveleteit a környező rendszerekben. Az ESB átállt egy új hullámhosszra, ezért nem tudjuk bemérni a rádióforgalmukat – pillantott az egyik képernyő felé. – Az én véleményem szerint a teljes lefedettséghez több hajó kéne, Mandalore. Így nem tudunk túl sok sithet elvonni a Hapesről... Én imádok harcolni, de úgy hiszem, most nagy fába vágtuk a fejszénket! - Hadparancsnok, értékelem a megfigyeléseit – felelte Kryptolos. – Mindenesetre nem az elsődleges célunk hogy elvonjuk a Hapes védelmét. Ez csupán járulékos haszon Sordis Nagyúr számára. Elég, ha ennyit tud, parancsnok. - Még mindig nem látom át a teljes képet, Mandalore, és ez feszélyez – csóválta a fejét a férfi. – A mandalore harcosok sosem cselekedtek vakon. Mindig tudtuk, mik a céljaink, mit akarunk bizonyítani. Engedelmeskedem. Mind engedelmeskedünk, nem csak a tradícióink miatt. Sordis Nagyúr visszavezetett minket önmagunkhoz, nagy lehetőséget kaptunk tőle. Még én is belátom, hogy nélküle nem lenne célunk, csupán az értelmetlen vérontás, amit így egy magasabb cél alá rendelhetünk. Segítetek nekünk, sith-jedik, és nem tapostátok sárba a becsületünket sem, még csak be sem avatkoztok a belügyeinkbe, amiért hálásak lehetünk. Helyet biztosítottatok épülő birodalmatokban a számunkra... De ha nem látom át a teljes tervet, Mandalore, nem tudok a képességeimhez mérten maximumot cselekedni. Kryptolos Non végigjáratta merengő tekintetét a mandalore tiszteken és harcosokon. Végül a Hadparancsnokra nézett, de szemei előtt nem a beskhart öltött férfit, hanem egészen mást látott. Sordis, a Supreme, az Első Rend, a Rinek, a szolgák, akik ha akartak, megmaradhattak a sötét oldal mellett, mint ő maga is... egyelőre... És végül a mandaloriaiak. Egy világ képe bontakozott ki előtte, ahol más dimenziók uralkodtak. Egy világ, ahol a Galaxis meglépett egy szintet Sordis vezetése alatt. Vagy talán... a saját vezetése alatt.. - Igazad van, Hadparancsnok – ismerte el rövid megfontolás után. – A félrevezetés és a titkolózás jelen esetben nem megoldás. Mit szólnál – ragadta meg a férfi karját -, ha elmondanám a küldetés valódi célját, és a néped jövőjét, mialatt leverjük ezt a szánalmas hapan gyülekezetet... Felsétáltak a hídra, és kibámultak a csatába. A zöld, kék és vörös lézerlövedékek kavalkádja átszőtte és befestette a hajók közötti területeket. A hapan hajók nagyrésze már lángokban állt, míg a mandaloriai egységek alig vesztettek néhány kisebb cirkálót. A hatalmas Conquistador újabb vadászokat indított a nagyobb hajók által helyben hagyott ellenséges hajókhoz, hogy befejezzék azt, amit a társaik elkezdtek. *** Zekk meglehetősen hamar elunta a céltalan üldögélést, és elkezdett fel-alá járkálni a továbbra is mozdulatlanságra kárhoztatott SiSD hídján. Sordis néhány pillanattal ezelőtt indult el a vadászgépével, és már a hiperűrben járt, Sevini Nagyúr pedig hozzá hasonlóan türelmetlenül matatott a parancsnoki konzol indítópaneljén. A twi’lek minden ellenvetés nélkül vette tudomásul, hogy új felettest kapott, és Zekk nem érezte rajta, hogy bosszankodott volna. Persze az is előfordulhatott, hogy Sevini rendelkezett a nagyobb hatalommal kettejük közül, és képes volt elrejteni valódi érzéseit Zekk elől. Ez utóbbi hirtelen megállt, megszakítva folyamatos cirkálását, és lehunyta a szemét. Eljött az idő, hogy vizsgálódjon egy kicsit. Az Erő különösen agresszíven tombolt benne ezen a napon. A Sordis tanítványaként eltöltött rövidke idő alatt megtanulta, hogyan másszon be mások fejébe észrevétlenül. Bár Zekk még most is rettentően erkölcstelennek tartotta ezt a dolgot, még Kaardként is, úgy érezte, nincs joga ilyesféle véleményt formálni, amikor maga is értelmes teremtmények haláláért volt felelős. A twi’lek agyának korlátai erősek voltak, de Zekk átsuhant rajtuk. Meglepődött, amikor némi kutakodás után rájött, hogy a Sith nem rejtegette a valódi gondolatait. Sevini valóban annyira fanatikus Sordis-rajongó volt, hogy még őt, az ismeretlen alakot is hajlandó volt elfogadni parancsnokaként a Supreme ügyének érdekében. Büszkesége és önteltsége korántsem volt olyan erős, mint egy átlagos Sith Nagyúré. Zekk arra következtetett, hogy a Sordissal töltött idő nem csak őt, hanem a twi’leket is átformálta. Azon tanakodott, hogy Sevini eltúlzott érzései a sajátjai-e, vagy Sordis manipulálta a Sith Lord agyát? Zekk nyomban átvonult a saját elméjébe, és gyors önelemzést tartott. Ha az utóbbi, akkor vajon mi igaz a saját gondolatai közül? Mi van akkor, ha Sordis őt, Zekket is megdolgozta? Sietve leellenőrizte a saját érzéseit és egyéni motivációit, megfigyelt minden oldalhajtást és gondolatgyökeret. Továbbra is természetesnek érezte magát, és a döntéseit. Ez azonban semmit sem jelentett, tekintve, hogy Sordissal állt szemben. Zekk nem érezte magát hűségesebbnek hozzá, mint azelőtt. Úgy látta magán, hogy továbbra is azért tart a különös alakkal, ahogy eredetileg eltervezte és gondolta: hogy legyőzzék a Káosz Istenét, ezt a Waranous nevű lényt. A logika is azt követelte, hogy Sordisnak tiszta, befolyásmentes elmékre legyen szüksége, saját akaratú egyénekre, nem pedig bábokra a hatékonyság érdekében. - Valami baj van? – kérdezte egy hang, mire Zekk magához tért révületéből. Sevini állt előtte. – Csak mert megizzadt, Kaard Nagyúr. Zekk megtapogatta a homlokát, és ujjin verejtékcseppek gyöngyöztek. A művelet, hogy behatoljon a Sith, majd a saját agyának felszínébe, jócskán kifárasztotta. Fizikailag is. Nem sejtette ezelőtt, hogy ilyen nehéz telepatának lenni. - Semmi bajom, Sevini – felelte végül. – Meditáltam. Mennyi idő telt el? -Állva meditált? – ámult el a twi’lek egy pillanatra. Aztán megrázta a fejét. – Tíz perc, Nagyúr. Zekk, az előbbi elmélyülése utóhatásaként megérzett valamit, ezért a behatolásjelző monitor felé fordult. Egy megtermett alakot pillantott meg a képernyőn... Kipislogta szeméből a belecsurgott izzadságot, és letörölte az arcát. Megint a monitorra nézett, de ezúttal nem látott senkit. Az Erő azonban túlságosan zavargásmentes, túl nyugodalmas volt a körülményekhez képest. Mintha valaki szándékosan igyekezett volna meggyőzni őt az energiamezőn keresztül, hogy nincs jelen benne... - Fésüljék át a hajót idegen életjelek után! – rendelkezett fennhangon. Nem tudta, hogy a Sordis közelében eltöltött idő hatására növekedtek meg a képességei, vagy csupán arról volt szó, hogy most, amikor befogadta mindenestől, az Erő végre a maga teljességében áramolhatott át rajta, még mielőtt elkezdett volna őszülni a haja... épp időben. Na szép. – Mit talált? A szenzortiszt félig felemelkedett ültében, úgy jelentette: - Behatoló, uram! A kettes hangárszektor alatt szivárog a levegő. Megvan! Ötös szint. Illetve... mostmár a nyolcas. Főfedélzet... Megszűnt a jel, Nagyúr! - A tizenkettes őrszakasszal megszakadt minden kapcsolat! – kiáltotta közbe a zászlós. – A folyósópatrolok nem jelentkeznek... - Guland őrmester nem jelentkezik! - Parancsok, Nagyúr? – lépett Zekk mellé Sevini, akinek a lekkujai remegtek az elkövetkező izgalmaktól való várakozásában. Zekk lehunyta a szemét. - Küldjenek egy védőosztagot a vendégszárnyba – parancsolta. – Biztonságban akarom tudni a hapan nőt és a kislányt, valamint a fiút! Maga, Sevini, velem jön – mosolyodott el a twi’lek felé pillantva. – Egyelőre még úgyis itt kell rostokolnunk, és amíg várakozunk, miért ne juthatnak mindkettőnknek egy kis izgalom? A twi’lek Sith Nagyúr bősz mosollyal mutatta meg sárga fogsorát. ***
Carl nagy léptekkel rótta az ismerős folyosókat. Még mindig nem tudta eldönteni, hogy tulajdonképpen most fogságban, avagy vendégségben van. Az elmúlt órákban magára hagyták, mindössze egyetlen szórakozási lehetőséget hagyva rá, egy gépezetet, ami segített neki eltölteni az időt a legújabb galaktikus sorozatok levetítésével. De Carl nem tudott a filmekre koncentrálni, ezért végtelen unalmában sétálni kezdett a csillagromboló fedélzetén. Megnyugtatólag hatott rá, hogy legalább hagyták szabadon kószálni a hajón. Ezt persze a Smordre nevű Jedinek köszönhette, aki, mint megtudta, parancsnokolt ezen a hajón, így az unokaöccsének kikiáltott Carl élvezett bizonyos előjogokat. Az őrökkel vagy egyéb tisztekkel hiába is próbált kommunikálni, mindegyikük inkább kivágta volna a saját nyelvét, mintsem egyetlen árva szót is szóljon a fiúnak. Carl ezért döntött úgy, hogy felkeresi az egyetlen alakot, akit ismert, ezt a Smordre nevezetű Jedit, mégpedig a parancsnoki toronyban. Ahogy közelebb ért a híd főfedélzetéhez, egyre több ESB-egyenruhát viselő, a SiSD-eken megszokott protokolláris szabvány szerint tevékenykedő alakot látott. A férfi, aki Smordrénak nevezte magát, azt mondta, hogy Jedi-mester. De Carl még hallomásból sem tudott olyan Jediről, akinek saját csillagrombolója lett volna, és olyat sem tapasztalt soha, hogy egy Jedinek Sith katonái legyenek. Most vagy az ESB raboltatta vissza, hogy megbüntessék az árulásáért, vagy pedig az a Jedi nem volt más, mint... Carl ismerte a Renegát történetét, és lelassított, amikor rájött, hogy valószínűleg a szakadár Nagyúr hajóján tartózkodik. Talán mégsem olyan jó ötlet felkeresni a hidat ennek tudatában. Carl megfordult, hogy inkább a hangárszintek felé menjen. A belsője kicsit remegett a félelemtől, amikor eszébe jutottak a történetek, amiket a régi bajtársai meséltek erről az alakról. Megszaporázta a lépteit a hangár felé. Tudta, hogyan kell bánni egy TIE-vadásszal, és remélte, hogy lesz elég szerencséje a szökéshez. Megint elbizonytalanodott, amikor eszébe jutott, hogy Smordre mennyire kedves volt vele a kezdetektől. A fiú megtorpant, amikor egy gyönyörű nő fordult be a folyosóra, egyenesen szembe vele. Mögötte egy fiatal kislány ácsorgott, fogva az idősebb nő kezét. Carl látta rajtuk a megdöbbenést, amit az váltott ki, hogy nem számítottak a vele való találkozásra. Bár nem viselte sith egyenruháját, talán éppen ez lehetett az, ami csodálkozásra késztette őket. Egy fiú, aki hozzájuk hasonlóan utcai ruhát viselt... A jelenet nem tartott sokáig, a nő máris új útvonalat keresett, és Carl ismét egyedül találta magát a rideg fémfalak között. A következő pillanatban egy nagy árnyat látott átsuhanni nem messze utánuk, és már azt is tudta, mi elől menekülnek. Talán velük tarthatna a hangár felé, ugyanis szemlátomást arrafelé igyekeztek. Megpróbálta felidézni, merre is mentek, és eliramodott utánuk. Bármennyire is félt, valami azt súgta neki, hogy siessen a nő és a kislány nyomában. Nem ment ki a fejéből a gyönyörű arc, és ideges, kissé ijedt tekintete. *** Trista már-már vonszolta maga után Allanát, miután visszamentek a Királynő kabinjához, hogy elhozzák Anjit. A nexu pórázát ráncigálva igyekezett tartani a lépést velük, de nagy testének köszönhetően folyton beleakadt valamibe. Ezúttal hapan egyenruhát viselő katonákba botlott, és idegesen felhördült. A ragadozó azonban nem állt meg, engedelmeskedett Allana unszolásának, aki még gyorsabbra kapcsolt, amikor a hapan őrök felszólították őket a megállásra. Trista néhány lövéssel adta tudtukra a véleményét ezzel kapcsolatban. Ha jól számította, a hangárszint felé közeledtek. Befordultak egy átjáróba, de megtorpantak, amikor egy sith őr bukkant fel a folyosón, nekik háttal. Megvárták, amíg az illető elvonul, és tovább eredtek, újabb éles kanyarokat véve, ami ellen Anji valamiért egyre jobban mormogott. Talán érezhetett valamit, amit ők nem. Hamarosan megközelítették a turbolift-állomást. A mögöttes helyiségből, ahol voltak, szűk összekötőjárda vezetett ki a forgalmas részlegbe. Innen mindketten beláthatták a környéket. Droidok, tisztek, katonák járkáltak, lebegtek és siettek a dolgukra. A liftek szinte pillanatonként nyíltak és csukódtak, több csapatnyi embert hozva és szállítva a csillagromboló különböző pontjaira. - Más utat kell keresnünk – pillantott el visszafelé Trista. – Túl sokan vannak. - Nem kell, Trista néni – pillantott rá Allana. – Van egy jobb ötletem! - Nem érdemes arra átkelni, felség – rázta a fejét a hapan nő. – Úgy tudom, van egy melléklift a rakodóhangárba, nem messze innen van a párja. Ezek között az emberek között nem jutunk át egyhamar, és az idő sürget. - Anji majd megoldja – paskolta meg a nexu feje búbját Allana. A bestia eleinte vonakodott, de hamarosan elindult abba az irányba, amerre kis gazdája tuszkolta. Láthatólag megértette a feladatát, és nemsokára már egyedül lépkedett a járaton keresztül. Mielőtt elérte volta a forgalmas járdát a liftek előtt, meglapult. Azután hatalmas ugrással rávetette magát a tömegre. A különböző teremtmények kiáltozva rebbentek szét, amikor a vadállat megjelent. - Gyerünk – súgta Trista, és Allanát maga után húzva megindult a tömegüres tér felé. Anji mellől mindenki elmenekült, így tiszta útjuk nyílt a felvonókhoz. - Hívjanak már egy rohamosztagot! – üvöltötte egy vékony férfi. Mielőtt Trista beugorhatott volna az egyik szabad fülkébe Allana és Anji után, az egyik felvonó ajtaja kivágódott, és fegyveres alakok rontottak a helyiségbe. Lövések dördültek, de Trista idejében magukra zárta az ajtót, és már száguldottak is lefelé. - Jó volt az ötlete, Kislánykirálynő – biccentett Allana felé, aki a kedvence mellett guggolt, és simogatta a nexu hátát. A felvonó hamar megérkezett. Túl hamar. Az ajtó feltárult. A szemközti, vékony folyosót egy sötét alak állta el. - Zekk - merevedett meg Trista. - Nincs értelme menekülni – nyomatékosította Zekk. A mellette álló, lila bőrű, teleteovált twi’lek felkattintotta vörös fénykardját. – Egy a célunk. Nem fogunk bántani titeket! Kérlek, menjetek vissza a szobátokba. Csak így juthatunk el a Korribanra, hogy megmenthessük Davidot. - Végezzünk itt hamar és menjünk David után – döntött Allana. - Nem hinném – szegezte előre a pisztolyát Trista. - Ha ellenállsz, meg kell állítanom téged – indult el felé Zekk. Ekkor valami lesuhant a magasból, egyenesen a két társaság közé. A nagytestű, gyíkszerű lény egyenesen Trista elé érkezett, és szembefordult Zekkel. Aktiválta a saját fénykardját, és kiöltötte villás nyelvét. Saba Sebatyne sziszegve szűrte a szavakat a fogai között: - Asszt csak sszeretnéd, sszith! ***
Sordis elvonta a tekintetét a sebesen szembeszáguldó, összemosódott csillagok alkotta kékségtől, és lepillantott a vezérpultra. Csontszínű protéziskezének mesterséges karmaival elegyengette a kis, kék szemcsékből álló porhalmot. Ezután aprólékos mozdulatokkal több, vékony csíkra választotta szét. A hiperűr egyre nyomasztóbban hatott rá az apró, sötét fülkében, ugyanakkor szabadnak érezte magát általa. Alányúlt, és a konzol alól előhúzott egy vezetékcsoportot, és leszaggatta róla a szilárd fémburkot. Mesterséges ujjaival rövidebbre roppantotta az üreges védőlemezt, fölösleges részeit a padlóra dobta. Rátette a szál végét a por egyik kéken csillogó utcácskájára, és némi elektromos utóízzel felszívta a sort az orrába. Lehunyta a szemeit, és elégedett mosoly terült el kimaszkírozott ábrázatán. Bár a szemhéja még mindig csukva volt, Sordis mégis keresztüllátott rajta. Emellett egyéb dolgok is a szeme elé kerültek, de haloványak voltak és elmosódottak. A következő csík felszippantása után már valamivel javult a helyzet, és amikor csak az utolsó sor fűszer maradt a vezérpulton, Sordis tökéletes élességgel gyönyörködhetett különleges vízióiban. Jelen pillanatban úgy érezte, hogy az Erő sötét oldala kék. Megpróbálta átereszteni magán a világos oldal homokszínű energiáit, de valamiért képtelen volt hozzáférni ezekhez az áramlatokhoz. Ebből arra következtetett, hogy Sith Nagyúrként kell elmerülnie az Erőben. Nemsokára minden porcikáját feketeség járta át, és kinyúlt a távolban leledző látomás felé. Messze volt tőle, ezért a sötét oldal béklyóit vetette ki rá, és kényszerítő nyomást gyakorolt... szívott... izé, húzott rajta egyet.. és látott! Két óra múlva tért magához. A TIE Infiltrator, amit az Első Rend épített neki, nem rendelkezett nagy erejű hiperhajtóművel. Emiatt sokkal lassabban tette meg az utat. A monitorokra pillantva nyugtázta magában, hogy maradt még nyolc standard perce érkezésig. Mindössze egyetlen Rinstim-csík maradt a vadász irányítópultján. A kéken csillogó por visszaverte a hiperűr fényeit. Sordis árván bámult le rá, és azon töprengett, amit látott. Az imént a Galaxis olyan vetületei tárultak fel előtte, hogy még soha, telepataként és Erőérzékenyként sem tapasztalt hasonlót. Hallomásból tudta, hogy a legendás Jedi nagymester, Mace Windu rendelkezett azzal a képességgel, hogy meglássa a galaktikus események szálainak összefonódását, útját, a különböző sorsok kapcsolódásait a jelenben. De Sordis még ennél is többet ért el, amikor lelki szemei előtt nem csak a lehetséges jövőképek, hanem a legvalószínűbb bekövetkező események jelentek meg. A múlt szálaiból kigömbölyített jelen és a ma történéseiből kialakuló holnap... Egyetlen útba tömörítve. A robotpilóta felvillant, és Sordis konstatálta, hogy célhoz ért. Egyik kezével ismét használatba vette a szívószálat, és eltüntette az utolsó Rinstim-csíkot. Szabad kezével kikapcsolta a hiperhajtóművet, és a vadász a valós térbe szökkent. Sordis vetett egy félpillantást az előtte felburjánzó hatalmas hajórengetegre. Az ujjával feltörölte a por maradékát, és a fogínyébe masszírozta. Aztán átvette a gép vezérlését, és miután kiköpött oldalra, szemügyre vette a szenzorokat. A TIE-Infiltrator a legelső saját egysége volt, ami nyilvánosan megmutatkozott a galaktikus porondon. Piszkosfehér és sötétvörös, kerek vezérsíkjai közrefogták a központi modult, aminek aljából több torpedó-vető és lézercső meredt előre, valamint kettő-kettő hátra. A gép meglehetősen kicsi volt és fürge, ráadásul még elhárítópajzzsal is rendelkezett. Sordis egy kicsit még szédelgett a fűszer utóhatásaitól, és tökéletesen elrejtette magát az Erőben. Ekkor már egy ideje hívták őt, de kikapcsolta a kommunikációs berendezést, és azonnal tüzelni kezdett. A Hapes védőflottája heves össztűzzel válaszolt. Sordis irtózatos sebességre kapcsolt, és elindult, hogy okozzon egy kis kavarodást.
|
|
|
Hapes
Nov 1, 2015 19:55:15 GMT 1
Post by Lord Brodrig on Nov 1, 2015 19:55:15 GMT 1
Sordis már nem is emlékezett, hogy milyenfajta TIE-vadászban ült. Azért rémlett, hogy ez az első példány egy további sorozatgyártásra itélt tipusból az Első Rend számára. Ahogy végigszáguldott a hapan védelem egységei mellett, heves sortűz rázta a gépét. Sordis lazán kerülte ki az útjába akadó lövedékeket, és maga is megereszett egy-egy kósza ellentámadást. A TIE-akármi úgy pörgött és csavargott a nagyméretű cirkálók körül, mint valami isteni szerencsével megáldott zuccalégy. Persze jelen esetben szó sem volt szerencséről.
Sordis elvesztette az időérzékét, de tudta, hogy az Erő vele van. Annál inkább, minél közelebb került a Sith egységekkel kiegészitett hatalmas hapan flottához. Az elméje kiélesedett, ahogy bekapott egy sensostim-darabot. Ellenséges vadászok rontottak rá, ezért kitérő manőverezésbe kezdett. Rövid, hirtelen mozdulatokkal próbálta összezavarni az ellenfeleit, fürge gépe kisebb volt az övéknél. Minden résen áthatolt, amit talált, még akkor is, ha visszafelé kellett fordulnia. Láthatóan nem akarta megközeliteni a bolygót és a nagyobb hajókat, inkább azzal foglalkozott, hogy felbosszantsa az őt üldöző vadászrajt.
Sordis bevett egy narancssárga pirulát.
Éles kanyarral kifordult oldalra, messze a Hapestől véve az irányt. Ellenfelei követték, és ügyesen felzárkóztak mögé. Lövedékeik messze zúgtak el Sordis mellett, aki egyelőre sikeresen távolodott tőlük. Egy idő után visszafordult a bolygó felé, és kiválasztott egy zászlóshajónak tűnő cirkálót. Mialatt közelebb manőverezett egy nagyméretű hordozóhoz, és gondolatban felülvizsgálta a terepet, úgy döntött, jó lesz. Az őt üldöző vadászok közül egyet sem semmitsitett meg, továbbra is gyorsulva távolodott tőlük. Aztán lassitott, és bevárta őket.
Kioldotta a torpedóit, és a TIE elöl-hátul összesen négy lövedéket eresztett útnak. A hátsó torpedók belevágódtak a vadászrajba, és nagyméretű, egyre szélésedő robbanást okoztak. A lángfelhő elnyelte az üldözők nagyrészét. A maradéknak Sordis megadta azt a dicsőséget, hogy személyesen, egyenként lőtte szét őket. Ahogy belemerült a csatába, érezte, hogy az Erő elmosta a gátlásait. Sordis bemelegedett, képletesen értve - futott át az agyán.
Az elülső torpedók még nem értek célba. Nem is érhettek, ugyanis a hordozó, ahová tartott, lövedékeivel idő előtt felrobbantotta azokat. Sordis sejtette, hogy elitegységgel van dolga, ami pedig tökéletesen megfelelt a terveinek.
A következő vadászosztag máris a nyomában volt, és ahogy közeledett a hordozóhoz, annak energianyalábjai is megindultak felé. Sordis nyilegyenesen repült, nem tért ki előlük. A lövedékek szélsebesen száguldottak felé, de amikor elérték volna őt, meggörbültek, kikerülték a TIE-t, és mögötte ismét összeállva belecsapódtak a legközelebbi üldöző gépekbe. Utóbbiak ugyanigy jártak, és a hapan hajó pajzsai nyelték be a nyalábokat. A védők tulajdonképpen egymást lőtték.
Sordis továbbra is vészesen közeledett, de mégsem lehetett eltalálni. A lövedékek egyszerűen elkanyarodtak előle, kikerülték őt, vagy eltűntek, amikor hozzáértek a gépéhez. A sith-jedi úgy hajlongatta őket, mint szokványos Sith Nagyúr az esőcseppeket és a szelet. Végül mégiscsak ki kellett térnie, amikor a hátánál felrobbanó vadász meglökte a gépét, igy egy nagyobb fregatt fölé érkezett.
A kisebbfajta cirkáló ágyúi azonnal kezelésbe vették. Sordis a lehető legmélyebbre vitte a gépét, szinte súrolva a hajó felszini boritását, mielőtt ismét felemelkedett volna. Üldözői közül sokan belecsapódtak a hajóba. Sordis maga mögött hagyta a robbanásokat, és hátsó torpedóival megsorozta a fregattot. Végül visszafordult, és megkereste a parancsnoki központot. Annak a pajzsai külön generátorból származtak, ezért Sordis nem tudta felrobbantani.
Az Erő azonban mindenre képes volt. A hidon szolgálatot teljesitő első tiszt kényszeredetten megnyomott egy gombot, és felülirt néhány utasitást. Lekapcsolta a mellék-pajzsgenerátort, és a hadihajót védő energiát. Amikor rájött, hogy mit tett, ujjai azonnal visszasiklottak a műszerfalra, de már késő volt. Több torpedó és lézerlövedék csapódott bele a hidba, mire a fregatt tornya felrobbant. Aztután a tömör test elkezdett felszakadozni, léngcsóvák jelentek meg a burkolatán.
Sordis hasonlóképpen öngyilkos támadást inditott az általa kiszemelt cirkáló másik kisérőhajója ellen. Nem folyamodott elmetrükkhöz, ugyanis egy másik, sokkal nagyobb rituáléra gyűjtötte az energiáit. Be is falt egy kék bogyót, és miközben hagyta, hogy elolvadjon a nyelvén, megvárta, amig a hajó hangárjából újabb vadászok bukkannak elő. E rövid idő alatt a hangár pajzsait leengedték, igy a sith-jedinek elég ideje maradt törpedóinak kilövésére, amik a hajó belsejében robbantak.
Emlékezetből tudta, hogy a hasonló monstrumoknak a hangárban van az egyik gyenge pontja. Igy amikor a durranás után a hajó elkezdett szétesni, egyáltalán nem lepődött meg. Sőt, addig lőtte, hogy biztos legyen, soha többé nem rakják össze.
Sordis most visszafordult a hordozó felé.
Amikor végrehajtotta legritkább szertartását, megközelitve a hapan hajót, olyan hirtelen préselődött át füstalakjában a cirkáló illesztéssei között, hogy a TIE támadói sem vették észre, hogy a kis gép gazdátlan maradt. Ugyanis Sordis, miközben a hordozó szellőzőrendszerében szellemesdit játszott, továbbra is irányitotta a vadászt, legalábbis bizonyos értelemben. A TIE össze-vissza szlalomozott a hapan hajók között, igyekezve minél több kárt okozni a védőflottáknak.
Sordis észrevétlenül siklott a különböző járatok és folyosók között a hajó fedélzetén. Mindeddig senki sem vette észre a közeledését, a biztonsági kamerák pedig elkezdtek hamis képet sugározni a megfigyelőknek, amikor Sordis anyagtalan teste elhaladt a megfigyelőterem mellett, és átállitotta a berendezéseket. Ezután törölte a szolgálatos biztonságiak memóriáját. A fal réseiből előáramolva áthágott egy liftaknán, fel egészen a parancsnoki hid irányába. Végül a hid ajtaja előtt állapodott meg, és úgy döntött, udvarias lesz.
Határozottan bekopogott.
Tiaena Chia sorhajókapitány az ajtó felé fordult, ahol a helyettese, Remiel Siaura kapitány lépett be. A két nő tisztelgett egymásnak, aztán a vezérpulthoz léptek. Az idegen támadó különösen hatékonynak bizonyult.
- Vegyék vonósugár alá - parancsolta Chia az előtte villódzó hologramnak. - Ha nem lehet megsemmisiteni odakint, elintézzük idebent.
- Nem reagál semmiféle energiára, asszonyom - figyelmeztette a tiszt. - Mintha egyfajta elektromentes mező lenne.
Egy pár pillanatig csak a kinti lövöldözés hallatszott, amikor az idegen TIE elhaladt a parancsnoki központ ablakai előtt, nyomában az üldözőivel.
- Egy mágnes ellentétes oldala - morfondirozott Siaura kapitány. - Talán ha megforditanánk a lövedékeink pólusát, akkor magához vonzaná őket.
- Valami azt súgja, nem mennénk vele semmire, kapitány - intette le Chia. - Úgy sejtem, amit itt látunk, az nem puszta fizika. Éppen ellenkezőleg.
- Charis királynő figyelmeztetésére gondol? - kérdezte Siaura meglepetten. - Erőérzékeny?
- A Renegát embere - bólintott Chia, mire a hologram váratlanul megremegett, aztán kialudt.
- Vagy ő maga, ha szabad beleszólnom - hallatszott egy karcos hang a hid bejárata felől.
A két nő egyszerre pördült meg, és annak rendje és módja szerint előkapták a fegyvereiket. A hid biztonsági emberei azonban nem mozdultak, mintha kővé dermedtek volna, úgy álltak mozdulatlanul.
Az öreg, megtermett férfi legalább két méter magas volt, nem volt sem vékony, sem túl széles. Fekete reverendát viselt, és köpenye a háta közepén ereszkedett le, mint valami keskeny, hosszú kigyó. Kora ellenére ruganyos léptekkel járt, vigan támaszkodva csontfehér markolatú, fekete, nem teljesen egyenes, de hegyes végű pálcájára. Az arca sima volt a rákent fehér púdertől, a szemei feketék, az ajkain pedig elkent vörösség csillogott. Orrlyukai alatt kékes lenyomat volt, a szeme pedig különböző szinű. Haja korával ellentétben fekete volt, és csak egyik oldalt nőtt, de ott leért a válláig, na meg a feje tetején, ahonnan szintén oldalra ereszkedett le. Ahogy mosolyra húzta az ajkait, láthatóvá váltak fémesen csillogó, fehér fogai.
Sordis a két nő előtt egy méterrel állt meg, és “ez most komoly?” tekintettel pillantott a rászegeződő lézerfegyverekre.
- Azt hiszem, ez a.. ő az! - bökte meg a társát Siaura. Remélte, hogy a sorhajókapitány elég okos hozzá, hogy ne próbálja meg felbősziteni a kiszámithatatlanként elhiresült alakot. Remélte, hogy az élete tovább tart ennél a napnál, és hogy a Renegát nem azért jött, hogy rávegye őket valamire. Mert ha igen, akkor mégiscsak meg kell halniuk.
De a Hapes érdekében készek voltak rá.
Chia sorhajókapitány természetesen nem volt ostoba. Egy ilyen helyzetben lenne módja megmutatni a képességeit mint flottatiszt, ugyanakkor ilyen ellenféllel szemben nem számithatott győzelemre. Annakidején arra tanitották őket, hogy igenis vannak reménytelen küzdelmek, és nem az határoz meg egy katonát, hogy mikor tud meghalni, hanem hogy mikor képes rávenni magát a tudatos visszavonulásra. Most is ezt kellett tennie.
Leeresztette a fegyverét, és kurta biccentésére Siaura is igy tett.
- Jól döntött - támaszkodott mindkét kezével a botjára Sordis. - Még csak egy itallap hiányzik - és intésére egy felszolgálódroid lépett a helyiségbe.
Haláli csend telepedett a hidra, amig a droid megtette az utat a bejárattól a főfedélzetig. A kongás, ahogy a gépezet lába érintkezett a padlóval, kisértetiesen hatott a megmerevedett őrök és a legénység mozdulatlan, de élő porhüvelyei közepette.
Sordis levett két poharat, és méregette egy darabig a tartalmukat. Aztán a szájához emelte, lehajtotta a fejét, és beleköpött, előbb az egyikbe, aztán a másikba. Végül átnyújtotta őket a hapan tisztikarnak. A trükköt, csakúgy, mint az alakváltást, Maliaintól tanulta, a legszebb Éjnővértől, akit valaha is ismert. Ha ő még élne, Sordis sem lenne itt... Sejtette, hogy Wenthar nem maga ölte meg a nőt. Ezért is gondolt most arra, hogy a valódi gyilkosát is meg kell majd találnia. Hogy elmondja neki, sokkal rosszabb dolgok is vannak a halálnál.
- Igyák meg - nyújtotta a két nő felé a poharakat, majd sietve hozzátette: - Semmi személyes.
Sem a sorhajókapitány, sem Siaura kapitány nem fogadták el az italt. Megszólalni már nem tudtak, de küzdeni próbáltak Sordis mentális parancsa ellen. Az arcuk remegni kezdett, az ajkaik elkékültek az erőfeszitéstől. Végül Chia bizonyult gyengébbnek. Elkapta a poharat, és felhörpintette a tartalmát. A társa azonban továbbra is küzdött.
Siaura kapitány továbbra is mozdulatlanul állt, félig kinyújtott kézzel. Az orrából vér kezdett el szivárogni, és nemsokára a szemeiből is. A foginye felhasadt, és elvörösödött ajkakkal, egész testében remegve állt a helyén.
- Vagy megissza azt a szaros italt, vagy feltekerem a fűtést az agyában, és akkor hátralévő életére nyomorék marad - hajolt közelebb hozzá Sordis. Arca a megvetés gyöngyfényében játszott.
Siaura azonnal elvette a poharat, és sietve leguritotta a tartalmát. Sordis visszatette az üres poharakat a droid tárcájája, és elbabrált a gépezettel néhány pillanatig, amig törölte a memóriáját. Azután intett Siaurának, aki gépiesen elővett egy előre nedvesitett kendőt, és megtisztitotta az arcát, eltüntetve a nyomokat.
- Régen is nedvesedtek a lányok nekem és a fivéremnek. Régi szép idők... - mormogta Sordis. Aztán fennhangon folytatta: - Maguk pedig nekem engedelmeskednek. Mi ennek a hajónak a neve, leányom?
- Chume’da Pal’durath hordozó - felelte lágyan Chia sorhajókapitány, miközben nagyokat pillogtatott. - Engem Tiaena Chiának hivnak, és én irányitom ezt az elitalakulatot. Ő pedig a szárnysegédem, Siaura kapitány.
- Sorhajókapitány, azonnal lépjen kapcsolatba a főparancsnoksággal! Erősitést kell kérnie erre a vonalra! Támadás alatt állnak, és a támadó megcsonkitotta ezt a kvadránst. Azonnal foltoztassa be a védelmen ütött lyukakat!
Chia a kommunikációs pulthoz lépett intézkedni. Bábként engedelmeskedett, miközben Sordis elővette a saját komlinkjét, és a sorhajókapitány üzenetével párhuzamosan ő is nyitott egy sávot, valahová egészen máshová... a felszinre. Utasitotta a lent várakozó Allana-hű hapanokat, hogy robbantsanak ki lázadást a bolygón, amikor ő és a kisérete kiadja rá a parancsot. A hapanok örültek, hogy láthatják végre az igazi trónörököst, a Kislánykirálynőt, és elkezdték a hadi csoportosulásaikat. Sordis megparancsolta, hogy a legnagyobb titokban járjanak el.
A Renegát elégedetten elmosolyodott. Tudta, hogy mivel a két üzenetváltás egyszerre történt, egyiküket sem tudták lehallgatni. Őt legalábbis biztosan nem.
- Kiegészitik az elvesztett hajóinkat - jelentette Chia, mikor befejezte a dolgát.
- Nos, elmondom, mit kell tenniük, amikor újra megjelenek. A parancsaim beleégtek önökbe, de nem fognak emlékezni rá, amig el nem jön az idő. Készitsenek elő egy rohamsiklót. Amikor lent kitör a kavarodás, önöknek egységeket kell leküldeniük. Az egyik ez a sikló lesz, rajta velem és a társaimmal. Köszönöm az együttműködést, kedveseim. Hamarosan találkozunk.
Azzal Sordis meghajtotta a fejét, és lassan átalakult légneművé. A fekete felhő beszivárgott a mennyezet fémlapjainak illesztései közé, és eltűnt szem elől. Ezzel egyidőben a parancsnoki központban mindeki azonnal magához tért, beleértve Chiát és a helyettesét is. Természetesen nem emlékeztek semmire, és nem vették észre, hogy néhány perc hiányzik az életükből. Ugyanabban a pozicióban találták magukat, ahol egy szempillantással azelőtt voltak, ugyanúgy vitatkozva a támadó elfogásának módszereiről. Az ők emékeikben nem voltak benne az iménti pillanatok, de Sordis tudta, hogy amikor eljön a megfelelő idő, engedelmeskedni fognak neki.
Az öreg mester nemsokára visszaszivárgott a gépébe, ami mindeddig épségben megúszta a lézernyalábok kerülgetését. Persze igen tekintélyes számú üldözőt szedett össze. Felgyorsitott, hogy kiérjen a saját maga által generált csatából. A tagjai egy kicsit elgémberedtek az anyagtalan lét utóhatásaitól. Nem lelki, hanem testi fáradalmai voltak. Öreg volt már, nagyon. De talán nem eléggé. Mégis, volt néhány fém és egyéb pótszerve, amiket igen nehezére esett átváltoztatni.
Elövett egy fehér pirulát, és a szájába helyezte. Miután lenyelte, beállitotta a navikomputer adatait.
Beletelt egy kis időbe, amig kijutott a csatából. Több osztagnyi vadászon küzdötte keresztül magát, és torpedóival sikerült hátráltatnia őket. A nagyobb hajók közötti robbanások jelezték, hogy hol halad éppen. Kivezette a gépét a nyilt űr felé. Tudta, hogy nem fogják követni, mert egyelőre az volt a feladatuk, hogy fenntartsák a védőhálót. Üldözői egyre inkább elmaradoztak mögüle, ezért rácsapott a kapcsolóra, és a hiperűrbe ugrott. Előkészitette az újabb adag Rinstimet, és apró csikokra osztotta szét.
Pihenni akart, hogy felkészülhessen a megmérettetésekre.
|
|
|
Hapes
Nov 2, 2015 1:21:55 GMT 1
Post by Haruhi on Nov 2, 2015 1:21:55 GMT 1
Nem sokkal ezután a híd ajtaja sziszegve siklott félre, s egy alacsony matróz lépett be. Vagyis hogy mindössze ruhája volt egy matrózi, viselője ugyanis Erelei zászlós volt ki a gépházért és a hajó rendszereiért volt felelős. A felé forduló Siaura ajka szélére mosoly húzódott, a kapitány pedig egy pillanattal ezután szintén felé fordult, s kérdőn vonta fel szemöldökét. Nem számított arra hogy Erelei zászlós anélkül jöjjön fel a hídra, hogy előtte bejelentkezett volna komlinken keresztül. - Zászlós, miért hagyta el engedély nélkül a posztját hadművelet alatt? - vonta kérdőre további habozás nélkül - Kapitány - válaszolta tisztelgés közben oly megszokott, jellegtelen hangján - anomáliát fedeztem fel a hajó rendszerében, amikor azonban a hidat hívtam, egy nem megfelelő algoritmusú automatikus várakoztatás jelzést kaptam válaszképp, személyesen jöttem jelentést tenni.Siaura természetesen nem volt most sem képes sokáig türtőztetni magát, s vigyorogva közbeszólt - Képtelenség angyalka, idefent minden rendben volt, odakint pedig tombol a húsdaráló! Vagyis épp kezdenek a banditák formációt váltani, szóval lassan már vége is lesz az egésznek és jön a műszakváltásom!- Kapitány, a rendszer nem működött a programozás szerint, az érzékelők logikátlan csoportmozgásokat fogtak és a fogott komjeleknek nem volt érdemi tartalmuk: a rendszer nem működött rendeltetésszerűen.Chia összefonta karjait, a zászlós ritkán szokott tévedni ha a hajó rendszereiről volt szó, azonban heves csata közepette voltak, két kísérőjüket elveszítették és nem kétséges hogy sok jel zavarhatta a hajó rendszereit. Tapasztalatai szerint az ilyesmi gyakori volt az adott szituációban, valamit ő sem érzékelt semmiféle rendellenességet, az altisztek a hídon pedig fejüket rázták, mintegy alátámasztásaként annak amire mindannyian gondoltak. - Nem érzékeltünk rendellenességet, zászlós - válaszolta határozottan - térjen vissza posztjára haladéktalanul, s amint lehetősége lesz rá szabadon lefuttathatja az utóellenőrzéseket, de jelenleg más feladatunk van. Mindannyiunknak!Már fordult is volna vissza, azonban mindeddig példátlan esettel találta szemben magát: a zászlós tovább állt egy helyben, míg eddig minden esetben azonnal teljesített bármilyen parancsot, még Siaura elsőtiszt személyes, komolytalan utasításait míg ő kénytelen volt felülírni őket. Hirtelen nem tudta miként reagáljon a helyzetre, önkéntelenül is elfogta régről ismert kényelmetlensége, melyet Siaura nem tudott volna kiváltani belőle, mindig engedelmes beosztottja azonban úgy állt mint a cövek, mígnem annak arcvonásai megrebbentek, szemöldökeit összevonva. Hogy mi? - Z-zászlós? - csuklott ki akaratlanul ajkain megdöbbenése Ő azonban elengedett merev tartásán és egy gyors mozdulattal megigazította könyékvédőjét - Minden rendellenes, kapitány. A teljes személyzetet ennél fogva ideiglenesen leváltom a posztjáról. Rendszer, végrehajtani a 431-es vészprotokollt!Elsőként a kommunikációs tiszt szökkent fel helyéről és egy elektromos ösztökével már rá is vetette volna magát a zendülő altisztre, Erelei azonban hajához kapta kezét, mellyel egyidőben a hadnagy megállt a levegőben, de a zászlós már fekete fürtjein simított végig, támadója pedig visszarepült abba az irányba, ahol a székéről felkelt. A kapitány és elsőtisztje túltöltődött a meglepetéstől, de mire észbe kaptak már sziszegő hangok töltötték be a hidat és úgy vágódott el mindenki aki talpon volt, mint a kő. Egy bizonyos lányt leszámítva, ki most a kommunikációs képernyőhöz lépett és adást nyitott - Minden egységnek, itt a Chume’da Pal’durath hordozó hídja, parancsnoki felülírókód TZLXX67OVVCHT73TG33984947221, ismétlem: parancsnoki felülírókód TZLXX67OVVCHT73TG33984947221. Rendezzék soraikat és készüljenek fel további lehetséges ellenséges erők felbukkanására, a parancsnokságot Mirna Admirális veszi át azonnali hatállyal.A kapcsolatot megszakította és átkalibrálta a komvonalakat, hogy rejtjeles üzenetet küldjön a bolygó felszínére, néhány pillanaton belül visszajelzés érkezett hogy a hívott vonal aktív. Még néhány módosítást végzett, majd megszólalt - Nagyúr, a Sordis nevű ügynökei három percen keresztül a hajó rendszereihez férkőztek, a hídon levők irracionálisan viselkedtek, valamint egy idegen entitás nem-jelenlétének árnyékát véltem érezni ugyanezen idő alatt, de nem sikerült időben kivizsgálnom. A hajó legénységét ártalmatlanítottam, az irányítás az enyém.- Sordis maga volt az, gyermekem - hallatszott egy nyugodt férfihang a komon keresztül - nem álltál volna készen egy hozzá hasonló hatalommal sokáig felvenni a harcot, egymagad. Haladéktalanul hagyd el a bolygó pályáját és vidd a hajót egy általad választott szektorba, s ismételd meg háromszor, majd menj a találkozási pontra. Apropó, érkezett egy adás a hajóról a bolygó néhány pontjára, de nem sikerült befogni teljesen hogy megpróbálhassuk dekódolni. Birtokolsz információt ezzel kapcsolatban?- Nem nagyúr - válaszolta habozás nélkül - Értem, leányom. Az utasításomat haladéktalanul hajtsd végre, a legénységet pedig tarsd cselekvésképtelen állapotban, én idelent magam vizsgálok felül néhány lehetséges problémát. Eztán rövidesen csatlakozom hozzád, menj!A vonal megszűnt, Erelei pedig nyomban újfent csatornát váltott - Itt a Chume’da Pal’durath hordozó hídja, parancsnoki kód TZLXX67OVVCHT73TG33984947221. Utasításom van a rendszer elhagyására, kérem fedezzenek, hamarosan erősítés érkezik.Elnémítva a kommunikációs rendszert a parancsnoki székben foglalt helyet, s egy rendszertisztítást követően mozgásra utasította a számítógépet, mire a hajó irányt váltott és a baráti erők között biztonságos pozícióba vonult, majd ugrást hajtott végre. ... A bolygón eközben Launshag Admirális a parancsnoki központ képernyői előtt állt és a fejét rázta. Figyelmeztették őket ugyan lehetséges agresszióra, ám a különítmény veszteségei számottevőek voltak, ráadásul a parancsnoki felülírókóddal valaki először áthelyezte a különítmény parancsnokságát Mirna Admirális kezébe, majd a hordozó kivonását jelentette be a harcokból. Csak harmadszori végighallgatásra döbbent rá, hogy Erelei zászlós hangja volt az, márpedig ha övé volt a hajó parancsnoksága... ez a jelentéktelen lányt vajon hogyan sodorhatta az Erő újból arra az ösvényre, melyet egyszer már megjárt? Utolsó cselekvőképes legénységi tag a második hajóján is? Ismét megrázta fejét, s megfordult hogy egy újonnan érkező személyt fogadjon, Charis Királnyő tanácsosainak egyikét. Mielőtt azonban rákérdezhetett volna jelenlétére, az már meghajolt és szólt - Admirális úr, a TZLXX67OVVCHT73TG33984947221 felülíró parancskód alatt közvetítem a felsőbb utasítást, miszerint a királyi palota nyolcszáz mérföldes körzetében statárium lép életbe meghatározatlan ideig. Mostantól a másodlagos felülíró parancskód lép életbe, ön, jómagam, az államfők és a királyi testőrség mozoghatunk szabadon, mindenki más gyanús személynek minősül, járjanak el ennek megfelelően!Launshag bólintott, a kód mindenért beszélt, nem volt kedve ilyesmi felett vitatkoznia. Életre hívta a kommunikációs panelt és továbbította az utasításokat, míf a tanácsos elhagyta a helyiséget, s hangtalanul a palota hangárjai felé vezető folyosóra fordult. Az apró vadászgép éppen felemelkedett a platformról, mikor a hangosbemondókon keresztül harmadszor is elhangzott Launshag utasítása.
|
|
|
Hapes
Nov 2, 2015 12:03:01 GMT 1
Post by sithlord on Nov 2, 2015 12:03:01 GMT 1
Wenthar éppen a számára kialakított kabinban múlatta az egyik Hapan lolival az időt, amikor hatalmas energiaörvénylést érzékelt az Erő szövetében. A lány kielégülten pihegett Wenthar mellett, a Sith Nagyúr bizonyította ezen az éjszakán is a férfiasságát, amikor hirtelen arra lett figyelmes hogy Császára hirtelen sürgős távozásra veszi a dolgot.
Wenthar nem véletlenül lett ennyire izgatott, megérzett valamit, amit csak ő érzékelhetett. A testvérét, Lord Sordist érzékelte aki nagy valószínűséggel a közelben lehet valahol...itt a Hapesen! Bár az államfői találkozót másnapra tervezték, mivel Enz Nagyúr még nem érkezett meg, Wenthar sejteni kezdte hogy a testvére valamit tervez ellene vagy talán ellenük…
-Hova mégy drágám? -érdeklődött az alig 18 esztendős loli, miután kicsit úgy érezte hogy csak egy darab hús volt a Nagyúr számára, akit jóízűen elfogyasztott. -Ahhoz neked semmi közöd! -dörrent rá a Lord a lányra, aki menten összébb húzta magán a takarót, elrejtve bájos idomait. -Ez csak rám tartozik! -fejezte be végül mondandóját Wenthar és elhagyta a kényelmes lakosztályt.
Egyenesen a vezérhajó hídjára sietett, léptei hangosan dübörögtek a plasztacél járólapokon. A tisztek megpillantva Császárukat, rögtön vigyázzba vágták magukat. Itt már élénk sürgés forgás ment, mivel a Sith titkosszolgálat lehallgatta biztonsági okokból a bejövő és a kimenő, Hapan üzenet váltásokat. Mivel rendkívüli találkozórol volt szó, természetesen a legmagasabb óvintézkedéseket hajtották végre. Wenthar így szembesült azzal, hogy egy behatoló idegen hajó közelítette meg az ESB Vezérhajóját, sőt egy ismeretlen valaki alapos felbolydulást okozott. Ez a valaki pedig csak egy ember lehetett...a Renegát! Wentharban felizzott a düh, amiért minezekből kihagyták...
-Mi ez a fenforgás? Koller, válaszokat követelek! -egy sápadt és sunyi tekintetű ESB tiszt lépett oda Wentharhoz. -Elnézést Nagyuram de egy behatoló… -Kollernek befejezni se volt ideje a mondatot, mert hirtelen egy erős és jeges marok emelte a levegőbe majd fojtogatni kezdte. Wenthar az Erővel emelte fel a szerencsétlen tisztet. -Szóval behatoló! -üvöltötte Wenthar szinte magán kívül. -Miért nem értesítettek engem erről? Halljam! -szerencsétlen Koller feje már lilulni kezdett. -Köhgg nagyuram...úgy gondoltuk...khgg…- hirtelen Wenthar mögül egy lágy női hang szólalt meg. -Talán azért nem szóltak a behatolókrol apám mert éppen behatoltál! -Charis Hercegnő szemtelen szavaira Wenthar elengedte Kollert, amaz aléltan hullott a földre. -Te meg mit keresel a hajómon? -kérdezte tajtékozva a dühtől a lányát Wenthar.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Nov 16, 2015 18:13:14 GMT 1
Sordis SiSD-je fedélzetén, nem messze a Hapestől...
A levegő egy pillanatra megmerevedett, ahogyan Zekk érzékszervein át és az Erőn keresztól farkasszemet – pontosabban barabelszemet, ha úgy tetszik – nézett Sabával. A jedi mester csak hangos sziszegéssel adta ő és kísérője tudtára, hogy ugrásra kész.
- Erre nincs szükség, Sebatyne mester. – jelentette ki végül Zekk ugyanazon a nyugodt, semleges, már-már lenéző hangon, mint amivel előbb a hapan nőhöz fordult. Hiába mentek át annyi mindenen együtt, hiába volt Trista a halott szeretője ikertestvére, akinek a pusztulását valaha úgy gondolta, ő maga okozta... mindez már nem számított. Zekk még sosem volt ilyen biztos a dolgában. Mindegy, hogy Zekk, vagy Kaard, hogy sötét, vagy világos... a kettő együtt, a cél számít. Hagyta a gondolatot leülepedni, hagyta, hogy Saba is lássa az elméjében, hogy ugyanolyan könnyen kész lenne harcolni ellene, ha szükséges, mint Trista ellen... de csak, ha szükséges.
- Allana kisasszony személyes kérésére vagyunk itt. – tette hozzá, ezúttal némi kajánságot csempészve a szavaiba.
Saba sárgás tekintetében némi kétely villant, és egyik szemét továbbra is Zekkre és a twi’lekre szegezve a lány felé fordult.
- Én... én csak Davidot akartam megmenteni... - Allana érezte, hogy először a kétségbeesés, aztán a düh keríti hatalmába. – Zekk bácsi, te is azt mondtad, hogy utána a Korribanra megyünk!
- Minden szava hazugság, Kis Felség... - markolta meg még erősebben Trista Zel a fegyverét. – Hát nem látod, ez egy sith hadihajó! Csapdába ejtettek minket!
- És mégis, Trista drágám, mit gondoltál, mivel fogunk Korribanra utazni, egy jedi korvettel? – tért vissza az előbbi lekezelő hangnemhez Zekk. – Hát persze, hogy egy sith hajón vagyunk.
- Ha nem lennének hátsó szándékaid, te rohadék, akkor beavattál volna... - sziszegte Trista. – Talán az első pillanattól fogva a sötét erőkkel cimboráltál...
- Allana Sszolo padawan, gyere ide emellé... - sziszegte Saba.
- Ne mozdulj egy lépést sem, Kis Felség! - emelte fel a karját védekezően Trista. Láthatóan ugyanannyira nem bízott a barabel jedi mesterben, mint a sithekben. – Még egyszer nem viszed el magaddal Őfelségét, jedi!
- Elég! – Allana tekintete elfelhősödött, mire Anji morogni kezdett... - Mindannyian... hagyjátok... abba!
A sötét oldal lökése érezhető volt mindenki számára, de mégsem Zekk mozdult először, hanem Sevini.
- Rohadt hapan kurva! – kiáltott fel a twi’lek, és vörös pengéje Trista felé lendült.
Mielőtt Saba, vagy Zekk közbeléphetett volna, a nexu ugrott.
Anji hosszú, sivító hangot hallatva kitátotta széles, sokfogú száját, és miközben a twi’lek parancsnok fénykardja súlyos, fekete sebet ejtett a hasán, ledöntötte a lábáról Sevinit, és fogai összezárultak a twi’lek nyaka körül.
Egy roppanás, egy hatalmas vértócsa a padlón, majd Sevini parancsnok fejetlen torzója oldalra borult, miközben a nexu nagyot nyelt, eltüntetve nyelőcsövében a twi’lek - többé-kevésbé - gondolkodó részeit, majd Zekk felé fordult, újabb sivító hangot hallatva, sántítva, miközben oldalán vér és belső részek darabjai csordogáltak a vörös fénykard ejtette sebből.
- Anji, vissza! – kiabálta kétségbeesetten Allana, de teljesen elveszítette a kontrollt az állat felett.
- Én nem tenném. – jelentette ki Zekk, mintha csak Anjihoz beszélne.
A nexu azonban sivított, ugrott... és röptében áthaladt Zekk felett, aki a földre vetette magát, és hátára perdülve függőlegesen kitartotta maga fölé a kardját.
Anji jobb és bal oldala förtelmes bűzt áraszta a padló két oldalára dőlt, megpörkölt oldalukon láthatóvá vált a nexu teljes belső felépítése... immár ropogósra sütve.
- Anji neeeee! – sikította Allana, miközben Saba mozgásba lendült, és sziszegve lecsapott Zekk felé, aki kipördült, és egy, tőle korábban nem látott fürgeségről tanúskodó mozdulattal hátraugrott, fogadva a barabel második csapását.
- Erősssz vagy, sszith. – sziszegte Saba.
- Fogalmad sincs, mi vagyok... - válaszolt Zekk, és folyamatos oldalirányú csapásokkal igyekezte beszorítani a barabelt. A szűk folyosón folyamatosan szikráztak a falak, ahogyan valamelyik fénykard súrolta őket, a világítás pedig akadozni kezdett. Zekk védőfalat alkotott saját maga előtt, csak lépésenként hátrálva, hagyva, hogy a barabel rohamai minél több energiát emésszenek fel. Tudta, hogy nyílt terepen nem lenne esélye egy olyan ravasz kardforgató és olyan ösztönös ragadozó ellen, mint Saba Sebatyne, ezért a körülményeket igyekezett a javára fordítani - a helyszínt és a résztvevőket egyaránt ideértve.
- Gyerünk már, te ribanc! – kiáltotta a lift felé, kissé kinyúlva az Erővel, feloldva néhány gátlást a hapan nő elméjében. – Védd meg a királynőd!
Trista Zel tudata elborult, és elengedve a síró Allanát, akit eddig szorosan tartott, tüzelni kezdett Zekk felé... pontosan abba az irányba, ahol Saba állt.
A barabel idegesen sziszegve négykézlábra ereszkedett, Zekk pedig a lövéseket igyekezett a barabel felé, lefelé irányítani... Saba erre hossztengelye mentén megpördült a levegőben, mintegy spirálisan, hogy a lövedékek ne a fejét és a lábát találják el, hanem a köpenyét, és még a forgás közben egy utolsót kivédett a kardjával, sréhen lepattintva azt...
Aztán sistergés hallatszott és égett hús szaga keveredett vérrel, ahogyan a visszavert lövedék szilánkokra robbantotta Trista Zel fejének felső részét, és a torzó a fölre csuklott...
- Trista néni! – sikította Allana, és hirtelen mind Zekk, mind Saba úgy érezte, hogy egy Erő-lökés végigrepíti őket a folyosón, egészen egy benyílóig. Allana mögött bezáródott a turbolift ajtaja, és a felvonó ismét mozgásba lendült.
Zekk felnevetett, miközben maga elé emelte a kardot, konstatálva, hogy Saba még mindig a négykézláb közlekedést preferálja.
- Úgy tűnik, elszaladt a padawanod, Sebatyne mester.
Saba azonban ezúttal nem válaszolt, csak fellendítette magát, egyik karmos kezével rákulcsolva Zekk kardforgató kezére, a másikkal készülve arra, hogy lecsapjon...
Zekk ellentartott a barabel kezének, és egy pillanatig kölcsönösen egymást feszítve álltak...
- Még elmehetsz, Sebatyne mester, és akkor nem lesz belőled szőnyeg a mesterem szobájában... - sziszegte Zekk.
- Messzter.. – sziszegte Saba. – Itt csak... egy messzter van...
Zekk felnevetett volna, de ekkor a nyakára kulcsolódott valami, és rájött, hogy alaposan elszámolta magát.
A barabeleknek eggyel több végtagjuk volt.
Még annyi ereje volt, hogy az Erő egy apró lökésével kiverje Saba kezéből a fénykardot, amelyik így nem a mellkasa, hanem a barabel kardját tartó kezeik felé zuhant, aztán a vaskos, nyakára tekeredő barabel farok hátrarántotta a padlóra.
Zekk éles fájdalmat érzett a kezében, amelyiknek a fénykardját kellett volna tartania, és döbbenten kontsatálta, hogy már csak az egyik fele van meg, átlósan... Saba kardja kettévágta saját kardforgató kezét, szép, tiszta kör alakú csonk helyett egy háromszögletes, undorító torzót hagyva, két ernyedten lógó ujjal, de kettévágta saját pengéje markolatát is, amelyik viszont utolsó villanása előtt visszakézből lenyeste a barabel kezét alkarból, amelyikkel tartotta.
Zekk egy karmos láb súlyát érezte a mellkasán, és rájött, hogy nem kap levegőt. Saba előtte állt, egyik karjának csonkját törzséhez szorítva, lábával és farkával mozdulatlanná téve.
- Eszé itt visszanő, sszith... - nevetett fel, villás nyelvét kiöltve. - A tied nem.
Zekk ekkor látta meg, hogy mi változott még Sabán... a barabel sárgás, figyelő szeme most vörösben úszott.
- Mosszt már cak egy mosszkos kissz Préda vagy... – sziszegte Saba, és előrelendült, Zekk pedig még látta a feje felé közelítő karmos végtagot, miközben lehunyta a szemét, és elveszítette az eszméletét...
...
Allana a hangárhoz tért vissza a turbolifttel, majd az ajtók kinyílása után meglapult a sarokban, ahol nem láthatták, és megvárta, amíg az arra pillantó rohamosztagosok valamiféle jelenéktelen műszaki meghibásodásnak tudják be az egészet - miközben nagyon erősen akarta, hogy tényleg műszaki meghibásodásra gondoljanak -, aztán kiosont, és egy konténer mögé guggolva átölelte saját magát, és néhány pillanatra teret engedett a sírásnak és a remegésnek... az egész annyira ijesztő volt, az emlék, ahogyan feltolul a bensőjében a harag, hogy mindenki hagyja békén, hogy engedjék őt David után menni, hogy ne tartóztassák fel ilyen jedi és sith dolgokkal... aztán az emlék, ahogyan Anji egyre dühösebbé vált, és ugrott... és és... és Anji nem volt többé.
És aztán Trista néni sem volt többé, és Allana szaladt, és aktiválta a liftet valószínűleg, bár erre nem is igazán emlékezett...
És most itt guggolt egy idegen hajó idegen hangárjában teljesen egyedül, és nem tudta mihez kezdjen.
Apró köhintést hallott a háta mögött, felugrott és védekezőn maga elé emelte... a két kezét, mivel nem volt nála semmi, amivel harcolhatott volna.
Ugyanazt a fiút látta maga előtt, akit a folyosón is látott korábban. A civil ruhás fiút.
- Ha szólsz az őröknek, megöllek... - suttogta végül.
- Harcias kislány vagy. – térdelt le a fiú, hogy egy vonalban legyen az arcuk, de nem jött közelebb. Allana rájött, hogy ő is suttog. – Mi történt veled? Elszakadtál a többiektől?
- Én nem... én... - Allana elsírta magát.
- Figyelj... - kezdte a fiú, de Allana hátrébb lépett.
- Hagyj békén!
- Félreértesz. – jelentette ki amaz. – Ugyanúgy el akarok menni innen, mint te. Szerinted máskülönben itt beszélgetnénk? Már rég szólhattam volna a rohamosztagosoknak, ha akarok.
Allana letörölte a könnyeit és megpróbált felnőttesen gondolkodni, ahogyan a mesterek tanították neki. Ahogyan a nagyszülei tanították neki...
- A mesterem... és akikkel eljöttem ide... egymásnak estek... sokan meghaltak. Én csak el akarok menni erről a hajóról. Erről a gonosz, gonosz hajóról... - suttogta végül. – Tudsz kiutat?
- Nos... - tétovázott egy pillanatra a fiú, aztán kihúzta magát. – Még nem, de találunk. De meg kell bíznod bennem.
- Azt sem tudom, hogy hívnak. – suttogta Allana.
- A nevem Carl. – mutatkozott be Carl. – És... és azt hiszem, fogoly vagyok itt. De nem vagyok biztos benne. Csak el akarok menni...
- Akkor... akkor olyasmi lehetsz, mint én is... - engedett meg magának egy cseppnyi vidámságot Allana. A fiú egyáltalán nem árasztott olyan kisugárzást mint bárki... közülük. Nem volt benne sötétség, vagy hamis szándék. – Én pedig...
- Egy elveszett kislány vagy, akinek segítség kell. – mosolygott Carl. – Ne mondj semmit. Ha sejtem is, hogy ki vagy, megtartom magamnak. Egyszer egy barátom azt mondta, azok a legjobb titkok, amiket nem is tudunk valójában...
- Hogy hívták a barátodat?
- Ben.
Allana maga sem tudta miért, de kinyújtotta a kezét, és megfogta a fiúét. Határozott, erős szorítása volt, nem olyan, mint Davidnak. Inkább kimért... nagyfiús. Kellemes.
- Menjünk.
...
Amikor Zekk magához tért, megpróbálta kinyitni a szemét...
...rádöbbent, hogy nincsenek szemei.
Valamiféle cuppogó hangot hallott, miközben továbbra sem bírt mozdulni... földhöz szegezték az Erővel, méghozzá az övéhez nem fogható dühöt, bosszút és étvágyat tartalmazó sötét oldali Erővel, valamint pikkelyes végtagokkal, és egy izmos farokkal... a földhöz szegezték, és arcán, vagy ott, ahol az arca volt, a húsán csattanó fogak ropogását érezte.
A kétségbeesés és a halálfélelem egy pillanatra elhatalmasodott rajta, és érezte, hogy alsóruházata átnedvesedik.
- Ne hidd, hogy büdösszen nem esszük meg a Prédát. – hallotta füleiben, pontosabban füleinek maradéka környékén a hangot, és rádöbbent, mi történik.
Saba Sebatyne teljesen kifordult magából, és éppen étkezett.
Zekk megpróbált megmozdulni a szorításban, megpróbálta ép kezét arcának maradványa elé emelni, miközben az Erő bármelyik aspektusát keresve próbált valamiféle védőfalat, gyógyító falat, bármit emelni maga és a ragadozó közé, de nem tehetett semmit. Remegni kezdett, és talán el is sírta volna magát, ha lett volna mivel.
- Elvitted... - sziszegte két cuppogás között Saba, aki most a férfi épp bal arcfeléből kezdte kicsipkedni a legízletesebb falatokat. Zekk halványan érezte, hogy minden egyes harapásnál elhatalmasodik ellenfelén a sötét oldal... az ő életereje pedig ezzel párhuzamosan gyengül. – Elvitted magaddal ennek a tanítványát... a drágaszágát... a jedi beccületét... mosszkos, moszkoss kisz szith vagy... moszkos, de íszletessz... íszletessz préda, finom préda...
Zekk elméje leghátsó sarkába menekült, olyan kicsire összehúzva magát, amennyire csak lehet, az Erőhöz és a nem létező hatalmakhoz fohászkodva, hogy ez az egész minél hamarabb véget érjen, amikor hirtelen egy hűvös, megnyugtató tudat suhant át az elméjén, és lépések, valamint egy bot koppanását hallotta a folyosón.
- Elég lesz, Sebatyne mester. Kaard, te pedig szedd össze magad, ez szánalmas.
Saba lassan feltápászkodott az emberi ronccsá vált Zekkről, és megtörölte véres szája szélét ép karjával. Ruházata több helyen meg volt szaggatva, tekintete pedig még mindig narancsvörösen izzott. Aztán amikor meglátta, ki érkezett, zavartan megrázta magát, az újonnan érkezőre, majd Zekkre pillanatra.
- Essz nagyon szajnálja, hogy elragadtatta magát... éssz nagyon meg van lepődve, de örül isssz, hogy itt lát... befejesszük együtt a sszithet, Sszmordre messzter?
|
|
|
Hapes
Jan 11, 2016 14:36:05 GMT 1
Post by Lord Brodrig on Jan 11, 2016 14:36:05 GMT 1
- Sith? - vonta fel a szemöldökét Smordre mester. - Hol látsz te itt Sithet?
- Essz a fiú - mutatott a barabel Zekk hangtalanul nyöszörgő torzójára. - Éssz a másszik... ő a tiéd, messzter.
Saba a twi’lek Sith Lord nexu által megkezdett maradványaira pillantott. Smordre pedig kiérezte a barabel belsejéből előtörő iszonyű sötét erőket. A ragadozó végre megadta magát a sötét oldal csábitásának. Neki nehezebb volt, mint a társainak, hiszen ösztönösen vonzotta őt a vérontás. Smordre korábban is sejtette, hogy előbb utóbb történni fog valami, ami kimozditja a Jedit elszánt ellenállásából. A kérdés nem is az volt, hogy megtörténik-e, hanem hogy mikor.
- Ezek közül egyik sem igazi Sith, Sebatyne mester - mondta. - Ha azok lennének, te feküdnél vérbe fagyva, és ők állának diadalmasan a tetemed fölött. Egy kissé valóban elragadtattad magad. De most fejezd be ezt a hülyeséget. A figyelmünket a mozgásba lenditett eseményekre kell forditanunk. Kritikus pillanat következik.
Saba szétvetett lábakkal állt, lenyalta szájáról a húsdarabokat és a vért. Egyik kezével imbolyogva intett Zekk felé.
- Elősször megesszük.. a prédát! - sziszegte elborult, vágyakozó tekintettel. - Csatlakossz, Sszirrin. Nem hagyhatjuk itt...
- Hát nem látod, Sebatyne mester? Valójában nem az éhséged emészt. A sötét oldal az, amit érzel, mint egy féreg, aminek a gubói kicsiráznak benned. Merits az Erőből, hogy lenyugtathasd őket! Állj ellen neki! Csak egy út van, hogy erős lehess, ez pedig feltételezi, hogy kiűzd magadból az ilyen romlasztó ideákat.
- Essz nem Ssszith - közölte ridegen a barabel.
- Miért, Jedi igen? - mutatott körbe a helyiségben Smordre.
Saba különös pózba merevedve, hangosan szedte a levegőt. Szájából nyál csordult ki, ahogy tekintete ismét Zekk felé villant. Szemügyre vette a férfi megcsonkitott karját, és megnyalta a szája szélét. Ekkor figyelme a saját elvesztett végtagjára terelődött, és visszahúzta a nyelvét. Szemei kissé elkerekedtek, de továbbra is kivillantak hegyes fogai.
- A helyzetértékelésed kiváló - csapott le Smordre, elértve a ragadozó pillantását. - A sorsotok egybefonódott. Úgyanazzá lettél, mint ő.
- Nem igassz - vicsoritott a barabel. - Nem sszabad életben hagyni.. valójában nem igassz, hogy essz asszá válik amit megesszik. Essz csak legenda...
- Nincs semmi, amit tudnátok a sötét oldalról, akár Zekk, akár te, Saba Sebatyne! Gyere! Én segithetek neked, hogy elérd, amit akarsz. Ne félj tőle. Engedd, hogy a haragod elemésszen! Tombolj! Őrjöngj! Ölj meg mindenkit, aki az utatba kerül. Elégitsd ki a vérszomjadat és az éhségedet, bestia! De ne felejtsd el, hogy meg kell tanulnod kontrollálni ezt a hatalmat, különben magadat pusztitod el.
- Assz előbb asszt mondtad álljak ellent.. mosszt pedig hogy eresszem el a vadásszt ebből a tessztből... nem értelek, Sszirrin. Mit akarrsz valójában? Mit keresszel itt? - elhallgatott, majd rádöbbenő arccal folytatta. - A sszimatom szoszem szalt meg. Bűzlessz... Mindig issz furcsa volt a sszagod... De nem lehetsz izletessz.. túl sszok benned a fém!
Smordre elégedetten konstatálta, hogy a barabel teljesen megzavarodott. Ezt a vadállatias ösztöneinek a sötét oldallal való érintkezésével magyarázta. Ez a kettős sötétség tombolt egyszerre a Jediben, ez tette őt különösen erőssé.
Saba hirtelen támadott. Villámgyors ugrással mestertársára vetette magát. De mielőtt elérhette volna Smordrét, a Jedi feltartotta ép kezét, és ujjaiból biborvörös villámokat lövellt a barabel felé. A szabadon cikázó energiák körbeölelték a ragadozó testét, aki felhördülve repült neki a helyiség közelebbi válaszfalának. A támadás első pillanataiban eszméletlennek tűnt, de nem kellett sokáig várni, hogy egész testében remegni kezdjen. Kiöltött nyelvére többször is rácsapódott az állkapcsa, de a vékony, villás izomszalag mégis épségben maradt.
- Jediként talán ellenfél lennél - sziszegte Smordre, miközben a villámok fénye metgvilágitotta haragos arcát. - De igy...
Körülbelül egy perc múlva abbahagyta a kinzást. Saba aléltan feküdt a fal előtt, szakadozott köpenye alól fekete füst szállingózott elő. A barabel ruházata több helyen megpörkölődött, bőrébe mély ráncok vésődtek. Szemei félig lehunyva mozgolódtak, maradék karjait tehetetlen pózban lógatta le maga mellé.
Smordre most Zekk felé forditotta a figyelmét. Letekerte pálcájának fémesen fehér, kankós végét. A markolat nagy ivben, 180 fokos kanyart alkotott - akárcsak egy rendes, olcsóbb járóbot, amit a standard öregemberek standard áron vettek. Smordre aktiválta a fénykardot, mire a markolat rövidebbik végéből narancsszinű penge tört elő. Saba tudatához tért, és csodálkozva konstatálta, hogy ezúttal nem a zöld energianyalábot látja, amit rendesen a markolat pálcához kapcsolható része bocsátott ki. A Jedi mester ezzel a másik fénykarddal sokkal bonyolultabb fogási technikára kényszerült, bár Saba a harcosok szakértelmével azt is megállapitotta, hogy Smordre olyan váratlan szögekből sújthat le a pengével, ami ellen külön tanulni kell a védekezést.
A barabel rájött, hogy Smordre nem rá figyelt, amikor Zekk teste fölé hajolt. Harmadik karjával kinyúlt, és karmos ujjaival sikerült a kezébe kaparintania a saját fénykardját. Hagyta, hogy az előbbi elborulásával ellentétben most tudatosan árassza el őt az Erő.
Közben Smordre gyors mozdulattal lemetszette a Zekk karjából maradt csonkot, kiegyenesitve a sebet. A férfi felnyögött, de tehetetlenül feküdt a padlón. Nyomorúsága ellenére érezte, hogy a sith jedi megnyugtató hullámai átáradnak az elméjén.
- Illeszkednie kell a protézisnek - súgta neki Smordre.
Zekk aztán csak annyit érzékelt az Erővel, hogy a barabel előugrik, felszökken a levegőbe, miközben felsistereg a jól ismert hang, amit a fénykardok bekapcsolásakor lehetett hallani. Smordre felé iramodva lesújtott, miközben a sith jedi rezzenéstelen tekintettel, mozdulatlanul állt. Zekk meglepődött, hogy látott, de nem a szemein át. Aztán vöröses fény villant, és minden elsötétült előtte.
...
Allana egész biztonságban érezte magát a nála nagyobb fiú társaságában. Még mindig nem fogta fel tudatosan az imént történteket. Sebatyne mester ijesztőnek tűnt, és bár mindig is vad megjelenésű volt, a Jedi mester most tényleg átadta magát állatias ösztöneinek. Allana a saját szemével látta, ahogy Trista néni ismerőse megöli Anjit, és amiután elmenekült a liftben, érezte, hogy a sötét oldal a barabel Jediben is előtolakodik.
Carl magabiztosan vezette a kislányt a számára ismerősnek ható folyosókon.
- Honnan tudod ilyen biztosan, hogy merre kell menni? - kérdezte tőle Allana, amikor befordultak egy hosszú járatba.
- Én.. szolgáltam már ilyen hajón - felelte Carl. - Ez egy sith csillagromboló. A hangárok errefelé vannak. De valahogy el kell terelnünk az őrök figyelmét, ha észrevétlenül akarunk feljutni egy hajóra.
- Most jó lenne, ha Anji még élne - szipogta Allana, és akaratlanul is könnybe lábadt a szeme. - Azt mondod, szolgáltál ilyen hajón? Sith vagy? Nem érzem, hogy veszélyes lennél.
- Nem mindenki a saját akaratából lesz Sith - dünnyögte Carl. - Itt a hangár. Van némi műszaki ismeretem, ha találunk egy konzolt, esetleg élesithetem a vészriadót. Akkor az őrök nem ránk fognak figyelni.. legalábbis egyelőre.
Allana bólintott, és ő volt az, aki hamarább ráakadt a komputerre. Carl a konzolhoz sietett, és némi rutinmanőver után belemászott a programba. A kis Jedi úrnő megtörölte az arcát köpenyének ujjában, és a fiú háta mögé lépve érdeklődve figyelte a ténykedését.
- Mindjárt megvan - tájékoztatta Carl felderült tekintettel. - Szerencsére ugyanazok a biztonsági parancskódok, mint bármelyik másik ESB hajón. Már csak felül kell irnom a csillagromboló saját szekcióját.. meg is van.
Bekapcsolta a vészjelzőt. Várt egy kicsit, de nem történt semmi. A jellegzetes szirénahang nem csendült fel a hangár másik oldalán levő fedélzeten. A konzol szerint aktiválva volt, és Carl homlokát ráncolva töprengett, hogy mit ronthatott el.
- Lehet, hogy tovább fog tartani - hajolt megint a konzol fölé.
Allana magához szoritotta a kezeit, mert saját magán nem volt más, amit ölelhetett volna, és várt.
...
A Dark Side parancsnoki hidján álló, a halott twi’lek nagyurat helyettesitő kapitány pattanásig feszült idegekkel figyelte, amint a monitorról éppen eltűnő Sordis Nagyúr, és az utána lebegő két eszméletlen alak elhagyják a központi felvonóhelyiséget. A másik képernyőn pedig két gyerek állt a hangár bejáratánál, egyikük a konzol fölé hajolva bekapcsolta a riasztórendszert. A kapitány eleinte nem értette, a fiú - akit nem mellesleg Sordis Nagyúr személyesen vett a védelmébe - miért marad továbbra is a terminál mellett. Aztán rájött, hogy bizonyára meglepődött, amiért nem hallott jelzőhangot, miután aktiválta a riadó-parancssort.
Hát persze, hiszen a Dark Side nem ESB-hajó volt. Az Első Rend biztonsági rendszere hangtalanul lépett életbe, hogy az ellenség ne szerezzen tudomást arról, hogy lelepleződött. A jel közvetlenül a hid főkonzoljába futott be.
- Fedélzetmester! - mondta az előtte körvonalazódó hologramnak. - Irányitsa a szintje különleges egységeit a főhangár elé! Két szökevény próbál menekülni. Zárják el őket, de érzékenyen járjanak el. A célszemélyek egyelőre a vendégeink.
- Azonnal, kapitány.
- Jelentést kérek a hajón folyó helyzetről! - hallatszott egy új hang.
A kapitány hátraarcot csinált, és meglepett arckifejezése láttán a hidon szolgálatot teljesitő legénység tagjai is a jövevény irányába fordultak.
A hidra lépő alak magas, élemedett korú férfi fekete egyenruhában volt, aminek vállaira vörös váll-lap nehezedett. A tiszt közelebb jött, és maga és végignézett a különböző monitorokon, majd a kapitányhoz fordult, aki sietve tisztelgett neki.
- Distint régens - üdvözölte a férfit a kapitány.
- Úgy látom, meglepte a jelenlétem önöket - biccentett a régens, végigsimitva vörös, rövidre nyirt körszakállán. - Sordis Nagyúr hapesi kirándulása rendkivül fontos manőver, ezért ne csodálkozzanak, hogy én magam koordinálom az eseményeket. Nos, kérem, avassanak be az elmúlt órák eseményeibe!
Karo Distint neve nem volt ismeretlen a személyzet és a legénység körében. Ő volt Sordis legrégebbi adjutánsa, és az Első Rend űrhaderejének a főparancsnoka. Palpatine idejében a Birodalom egyik rejtett-admirálisaként ő volt a Sötét Nagyúr személyes szárnysegédje. Mindenkinél jobban ismerte a sith jedi motivációit, és talán ő volt az egyetlen, aki elmondhatta magáról, hogy baráti viszonyban van Darth Sordissal.
Ő volt a józan ész és az értelem képviselője az Első Renden belül.
Miután vázolták neki a helyzetet, Distint átvette a parancsnokságot, és elküldte a kapitányt, hogy pihenje ki magát - és hogy ne legyen útban.
- Elfogták a gyermekeket? - kérdezte a régens.
- Igen, uram - bólintott az első tiszt. - Az Egyes Cellablokkban tartjuk őket.
Distint gondolkodásra csücsöritette a száját, és hüvelyk, valamint mutatóujjával végigsimitott vörös körszakállán.
- Sordis Nagyúr bejutási terve nem vált be - mormogta. - A hapanok eltávolitották azt a bizonyos hajót, amin az engedelmes kapitányok voltak. De mivel ennyire forgalmasak lettünk, megvan rá az eszközünk, hogy sokkal finomabb módszereket használjunk fel. Elég talpraesettek ezek a gyermekek, hadnagy?
- Szinte észrevétlenül jutottak el a hangárig, uram - bólintott a tiszt.
Distint megint csücsöritett, majd hümmögve a kamerafigyelő monitorhoz lépkedett.
- Engedje el őket, hadnagy - mondta végül. - Biztositsa számukra a tiszta utat a hangárba. Mindvégig maradjanak abban a tudatban, hogy önmaguktól szöktek meg.
- Intézkedem, uram!
...
Amikor Zekk órákkal később magához tért, a fájdalmai már jócskán enyhültek. Hanyatt feküdt, vizszintesen, és droidhangokat hallott. A fülkagylói elvesztése nem befolyásolta a hallását, mivel az emberek hallószervi központja a koponyájuk középső részén, az agy alatt terült el, a fülei között. De a látása rendkivül hiányzott neki. Hiszen nem egyszerűen feketét látott, vagy tompa szineket, mint amikor az ember lehunyja a szemét. Zekk egyáltalán nem látott semmit, se feketét, se fehéret, még a semmit se látta - ez pedig kétségbeejtette őt.
Hát ilyen vaknak lenni - gondolta meggyötörten.
Éles fájdalom hasitott kezének csonkjába. A SiSD orvosdroidjai épp fertőtlenitették a sebet, amit Sordis kiegyenesitett. Zekk nem érezte már a végtagot, és ez is újszerűen hatott rá. Kinzó nyögés hagyta el feltépett száját. Legnagyobb szerencséjére a nyelve még ép volt, akárcsak a hangképző szervei. De ajkak nélkül nehezére esett a beszéd.
Vajon néma lett?
Hirtelen rádöbbent, hogy nem érzi jól a szagokat. Fel akarta emelni ép kezét, hogy megtapogassa az orrát, de karperecek rögzitették a műtőasztalhoz. A levegő fájdalmasan élesen szivódott be a légcsövébe, mintha közvetlenül szippantaná be a hideg, fagyasztott szelet. Megérezte, hogy nincs orra.
Hogy hivják azt, aki a szaglását vesztette el? Nyomorék? - kesergett magában.
Az Erő átjárta őt, de korántsem olyan erősen, mint régen. Kétségbeesésében elvesztette az önbizalmát, és úgy gondolta, hogy gyenge. Mégis mit tehetne vakon, némán, és egyáltalában arc nélkül? A hatalma egyenes arányban csökkent szenvedésének növekedésével.
Ilyen lehet halandónak lenni?
- A szemeid csak zavaró tényezők - hallatszott Sordis hangja a szoba végéből. - Nem kell látnod ahhoz, hogy tudd, hol van az ellenséged. Az Erő az, ami megmutatja neked a környezetedet. Irigyellek, Kaard. Szemeid elvesztésével sokkal nagyobb látás adatott meg a számodra!
- Kér.. kér.. - nyögte Zekk tehetetlenül.
- Nem foglak eutanáziában részesiteni - jelentette ki a sith jedi, és Zekk megnyugtató hullámot érzett a fejében. - Pedig ez most a legnagyobb vágyad. Ostobaság. Én is vak vagyok az egyik szememre, mégse nyavalygok. Megtanitalak, hogyan láss a szemeid nélkül. A hangod nem változott, de a tested izmai sokkos állapotba kerültek, ezért nem tudsz most beszélni. De ez hamarosan rendbe jön. Terveztem neked egy maszkot. Miután felkészitik a sebeidet, az arcod helyére kerül. Mindezt meg tudjuk oldani itt, a hajón. Az Első Rend orvosai kiválóan értenek a csonkitás kezeléséhez. A Rin lovagok képzésének mellékterméke egy-két végtag elvesztése..
...
Sordis, miután megállapitotta, hogy Zekk jó kezekben van a droidokkal és az Első Rend hasonló esetekre specializálódott sebészével, a saját kabinjába lépett. Levetközött, és beállt a zuhany alá. Miközben a jéghideg viz csipdeste a bőrét, gondolatai elkalandoztak a messzi múltba. Ahogy a viz lemosta a sminkjét, láthatóvá vált, hogy arcának egyik fele ráncosabb és öregebb, mint a másik. Ez azonban az egész testére igaz volt. Sordis egyik oldala, a fejétől a lábáig teljes mértékben mintha összeaszódott és elhalt volna. Ezen az oldalán volt a csontszerű fémkeze - amit a tisztálkodás idejére lecsatolt -, a vak szeme, és a fejének ezen a felén nem nőtt a haja.
Visszaemlékezett az esetre, amikor Wenthar és ő még Sidious tanitványaként rótták a galaxist. A mester különböző feladatokat bizott rájuk, de volt egy, ami kifogott rajtuk. A balesetnek is nevezhető esemény után Sordis fél teste ilyenné vált. Fivére azonban nála is rosszabbul járt. Wenthar ezért volt teljesen kopasz, és ezért volt Sith-hez illő módon tésztás a bőre, nem csak a sötét oldal miatt.
Később egymás sérüléseit tapogatva vizsgálták magukat egy nagy tükörben. Akkor alakitották ki mostani megjelenésüket, és akkor igérték meg egymásnak, hogy a Sith hagyományoktól eltérően ők ketten mindig hűségesek maradnak egymáshoz.
Teljesithetetlen vágyak, amiket a galaxis két legerősebb lénye akart elérni.. ez az irónia - gondolta Sordis. Bármire képesek voltak, csak arra nem, akármekkora hatalommal rendelkezzenek is, hogy megtartsák ezt az igéretet.
Kilépett a zuhany alól, és megtörölközött. Belépett a számára átalakitott kabinjába, és a szemközti, deformált tükörben megpillantotta a saját meztelen, torz képmását. A helyiségben minden elérhető felületen körberakott gyertyákból származott az egyetlen megvilágitás. Szűk kabin volt, és fekete falai, padlója és mennyezete miatt úgy festett, mint egy félhomályos műterem. Egy krematóriumban égő tűzből áradt a meleg, ez volt a szoba fűtése.
Sordis magára teritette fekete reverendáját, miután végzett művégtagja felcsatolásával. A cortosis-ököl - gondolta magában. Az emberi végtag csontozatát utánzó, fehér szinű fém úgy hatott, mintha valódi csont lenne, csak izmok és hús nélkül. Annak idején, amikor megszabaditották a karjától, a végtag igazából csak az alkarja feletti részig hiányzott. A maradékot maga Sordis vágta le, majdnem fel a válláig, hogy illeszkedjen rá a protézis, ami másképp nagynak bizonyult volna. Sordis gyermekkorától a megszállottja volt a különböző mesterséges szerveknek és testrészeknek. Választhatott volna egy tökéletes protézist, ami ugyanúgy nézne ki, mint egy valódi kar és kéz. De ő ragaszkodott a saját maga által formába öntött csontból és cortosisból ötvözött alkotásához - ilyen volt pálcájának markolata is.
Hosszú élete során számos sérülést beszerzett, de a mai orvosi technológiának köszönhetően akár egy szivet is újra lehetett klónozni. Sordisnak volt néhány újjáépitett szerve, de hát ezen nem volt mit csodálkozni. Az ő korában nem volt olyan emberi lény, akinek minden testrésze az eredeti lett volna.
Mielőtt bármit az arcára pakolt volna, kifehéritette azt, hogy egyforma szine legyen minden oldalán. Aztán befeketitette a szemei körüli térséget.
Közelebb lépett az egyik sarokban kifeszitett twi’lek Sith Lord hollttestéhez. Sevini teteme egy szorosan a torzója köré fonódó véreztető-rácsban nyugodott. A ketrec belső felén éles szegek szúrtak bele a bőrbe, a twi’lek testének fő-ütőereibe. Az igy meginditott vért egy különleges vezeték szállitotta egy kisebb állványon fellállitott szűrőbe, onnan pedig egy öblös tálba. Sordis belemártotta a kezét, és véres ujjaival összemaszatolta az ajkait.
Rendes körülmények között a Kultusz fő feladata volt, hogy beszerezze neki a vért. A szervezetnek nem csak az Erőhasználó, de a halandó tagjai is felesküdtek a Supreme szolgálatára. Havonta hajtottak végre rituális gyilkosságokat, és mivel mindegyikük módszerei eltérőek voltak, sosem lehetett összekötni az eseteket, sem több sorozatgyilkos közös célért való ténykedését. Az egyetlen kritérium az volt ezeknek a fanatikus szociopatáknak, hogy nem választhattak áldozatot az Első Rend polgárai közül, csakis külső világokból.
Deadlife pedig kiválóan felügyelt rájuk. Sordis azért bizta meg a Krathot a Kultusz irányitásával, mert neki megvoltak a módszerei arra, hogy fékentartsa a különböző megalomániás, bomlott elméket. Igy legalább a bűnözés egy része ellenőrzött körülmények közé került.
Ekkor az őt figyelő, a mennyezeten kifeszitett alakra nézett.
- Mosszt, hogy viszuálisszan megerősszakoltad esszt, Ssszmordre messzter, edd meg. Ha nem, esz essz meg téged...
Sordis biccentett magának. Fel kellett készülnie a Hapesre. Végülis királyi összejövetelre hivta meg magát. Belegondolt, hogyan fognak reagálni a megjelenésére drágalátos rokonai.. Gyermekkorában is, most is ő lesz a fekete bárány. Ebből kezdte sejteni, hogy az élet egy körforgás, ami előbb utóbb visszatér önmagába. Egy karikává formálódó, véges spirál.
- Mit moszolyogssz..
- Sebatyne mester - pillantott fel rá Sordis. - A sötét oldal olyan vadul hullámzik benned, hogy én ilyet még nem láttam soha. Ebben a formában nem. A vadállatias ösztöneidre támaszkodva egyre nagyobb vérszomjat ad neked. De meg kell tanulnod kontrollálni ezt, különben magadat emészted el. Egy Sith mindig uralja a haragját.
- Essz lennél te? Sszith? - kérdezte Saba, és szemei megint visszaváltottak vörösbe, mintha csak illusztrálni akarta volna a kifejezést.
- A Sith egy eszme, akárcsak a Jedi. De nem ezek az ideológiák határozzák meg a személyiségünket. Ha azt hiszed, hogy a különböző oldalak melletti leragadás jelent valamit, akkor csak pislogsz, de nem látsz. Bár a korlátoltság mindenképp hasznos, hiszen a limitációk hozzák ki a legjobbat egy értelmes teremtményből.
- Essz igassz. A Jedik esszért uralkodnak magukon..
- Ha mindenki mindenre képes lenne, az öngyilkosság lenne, nem fejlődés. De ezek a szabályok, az összes párt, oldal eszméi, ha összefogjuk őket, sokkal nagyobb erejű törvényeket hoznak létre. Akarod tudni, miért győztelek le?
- Táplálkossztam, váratlanul érkessztél..
- Azért, mert én egyszerre meritek erőt mindenből, amit valaha is megtapasztaltam. A sötét oldal, a világos oldal, az Éjnővérek mágiája, az Aing-Tii szerzetesek hatalma.. Az Erő sokkal nagyobb annál, mint amit mi ismerünk belőle. Most neked is meg kell tanulnod használni ezeket az erőket. A sötét oldalt. Elöbb ki kell élned, hogy megtapasztalhasd a korlátaidat! Velem jösz a Hapesre. Rengeteg préda vár rád.
- Mi a sszélod, Sszmordre? Mi assz igasszi neved?
- Mindegyik az igazi nevem. A részeim. A cimem nem az, amiben hiszek. De Darth Sordis létjogosultsága vitathatatlan. Neki lennie kell! Mert ő a felszini csillogás alatti mocsok szakértője. Aki megteremti az egyetlen és igazi rendet, ami szintet léptet az univerzummal. A régi idők bölcsei előre látták, hogy eljön majd egy időszak, amikor az Erő olyan intenzitással lesz jelen a galaxisban, hogy minden második létforma belenyúlhat, és hatalmassá válhat általa! Ez a korszak most van, és rombolásba dönt mindent, ami valaha is létezett. De én is itt vagyok, Darth Sordisként. Az egyetlen és végső remény...
- Sszordissz... a titokzatossz Ssszith, akit nem vadássztunk le..
- Azt akarom, vadállat, hogy az oldalamra állj. Te leszel a bestia, amit bevetünk, ha nagy harcra kerül a sor. A galaxisban mindig is a Sithek és a Jedik döntötték el a civilek sorsát, még akkor is, ha utóbbiak voltak többen. Én azt szeretném, ha a többség uralma érvényesülne. Ki akarom irtani a Jedit... és a Sithet! - Sordis körül túlvilági hangok kezdtek fodrozódni. Aztán hirtelen hozzátette: - De ehhez hozzád hasonló szövetségesekre van szükségem. És mivel Zekk neked köszönhetően nincs bevethető állapotban, te leszel a gyalogom ezen a szabakk-partin.
- Te igasszi Jedi vagy, Sszirrin - jelentette ki Saba, miután végiggondolta a sith jedi mondanivalójának értelmét. - Nemessz lelkű.. lent pedig van izletessz préda?
- Válogathatsz is! Ráadásul, a padawanod is hamarosan odalent lesz.
- Allana Sszolo.. meg fogjuk menteni.
- Ellenkezőleg. Általa jutunk le..
Sordis időközben rájött, hogy Allana volt az oka Saba szineváltozásának. A kis jedi úrnővel átélt kalandjai hatására végül nem tudott már tovább parancsolni ragadozó-ösztöneinek, és elég volt egy csepp a nagy ellenállással rendelkező mesternek, hogy átessen a túloldalra. Amikor Sordis rajtakapta, valamilyen szinten Saba is észbe kapott. De Sordis gondoskodott róla, hogy még jobban elmélyüljön a sötét oldal és saját bestiális gondolatainak medencéjében.
Allana megemlitése, sőt felhasználása még tovább korbácsolja majd a barabel haragját. Végig kell mennie a sötét oldal ösvényén, hogy felismerhesse a buktatóit. Mindeközben bele kell sulykolni a Jedi Kód ellentmondásait, a mesterek képmutatását, megmutatni neki, hogy a Tanács hogyan süllyedt bele a szürkeségbe... Oda kell vetni a haragjának valakit, aki régi életében közel állt hozzá. Végül pedig a sötét oldalt is ellene kell forditani.
- Megeszed a szivemet, remélem meghalsz. Apád elfutott, a préda megmart - idézte a sith jedi a gyermek gúnydalt, amit a Barab I. fiataljai mélységesen gyűlöltek, aztán felpillantott a barabelre. - Szabaditsd ki magadat! Először hagyd, hogy az Erő úgy járjon át, ahogy azelőtt tanultad. Ezután engedd érvényesülni azt, ami most benned van. Aki most benned van. Hivd elő a Vadászt...
Sordis fellenditette a kezét, és kék villámokat szórt a Jedire. Saba dühösen vicsorogva engedett a fájdalomnak, amit az a kampó okozott, ami a hátán levő vastag bőrébe mélyedve a plafonhoz szegezte őt. Bokáit és mindkét kezét elektromos erőtér kapcsolta a mennyezethez. A villámok teljesen átjárták a barabel minden porcikáját, ő azonban nem üvöltött, hanem lángoló tekintettel rázkódott.
- Érzem, hogy utálsz. De nem vagy elég elkötelezett.. Ostoba!!
A sötét oldal energiái egy pillanatra sem szűntek meg. Sordis félig lehunyt szemmel, és ellazult szájjal forditotta felfelé az arcát. Saba hihetetlennek tartotta, hogy egy ilyen őrült alak ennyire hatalmasnak bizonyul vele szemben. A gyűlölete folyton növekedett, és ez Sordis figyelmét sem kerülte el. A sith jedi felkapott egy kisebb képzőgépet, és fémkezével lefényképezte a kinzást. Eltette a gépet, és ezzel egyidejűleg Saba hangos kiáltással zuhanni kezdett felé.
Sordis villámai megszűntek, és ő maga is arrébb lépett, hogy a barabel ne rá essen. Saba talpra érkezett, és Erő-lökést iditott Sordis felé. A sith jedi blokkolta a csapást, és a ragadozó felkapott egy hosszú harci botot, ami a falra volt erősitve, és nekiindult, hogy felnyársalja a férfit.
Sordis kinyújtotta a kezét, tenyérrel kifelé forditva, mire Saba megállt, enyhén a levegőbe emelkedett, és minden végtagja feszesen merevedett pozicióba. A háta meggörbült és kifeszitve hajolt hátrafelé, egészen addig, amig a barabel csontjai elkezdtek megrepedezni. Sordis ekkor szétnyitotta az ujjait, mire Saba teste még jobban megfeszült, egészen addig, hogy sötét vér kezdett csorogni a Jedi szájából.
- Nem harcolunk - mondta tagoltan Sordis, miközben Saba eljutott arra a pontra, hogy elhaló nyögésen kivül nem tudott kiadni egyéb hangot. - Igen, régens? - szólt bele a karjára erősitett kommunikátorba. Miután befejezte a jelentés meghallgatását, bólintott, kiadta a parancsait, és ismét Sabához fordult.
- Meg kell értened, és szerintem elég értelmes vagy hozzá, hogy ki kell lépni az eddig ismert alapokból - folytatta. - A Jedik vezetői mind megjárták a sötét oldalt, ha végül a fényt választották is. De ők már nem igazi Jedik. Te viszont az vagy, Sebatyne mester. Ezt most meg is mutathatod. Gyere velem a Hapesre.. Allana is oda tart. Ketten együtt legyőzzük Wenthar császárt, és visszaállitjuk a jogerős hatalmat a királyságban! Te pedig visszakapod a padawanodat..
...
Carl dühösen csapott az ajtóba, amikor az őrök beadták az ételt, és távoztak a cellából. Órák óta vesztegeltek ebben a ketrecben. Allana a helyiség egyetlen berendezési tárgyán, a bejárattal szembeni faltól falig terjedő fémpriccsen kucorgott. Carl feladta az ajtó penetrálását, mert tudta, hogy egy SiSD börtönéből nem fognak csak úgy kijutni. A bő étel, amit becsúsztattak nekik, érintetlenül árválkodott a sarokban.
A fiú megint belekezdett fel-alá járkálásába.
- Én is tudom, hogy a mozgás serkenti az agyat - szólalt meg Allana, miután teljesen elszédült Carl figyelésétől. - De attól még nem jutunk ki.
Carl különös pillantással mérte végig a lányt, és megint elkezdte a sétáját.
- Nem tudok megnyugodni - mondta aztán. - El kell mennünk innen! Minél hamarabb. Azt hiszem, tudom, kié ez a hajó. Meg fognak ölni minket.
- De a Hapanok számitanak rám - fejtette ki Allana. - Legalábbis Trista néni szerint. Szóval nem szabad meghalnunk. Fontosak vagyunk!
- Kössünk egyezséget - ajánlotta Carl megtorpanva. - Én segitek neked, hogy elvégezd a dolgodat lent, cserébe adsz nekem egy hajót, hogy kijussak a Hapesről.
- Megvédenél? - kerekedett el a kislány szeme.
Carl odasietett Allana elé, és két kezébe fogta a lány arcát.
- Bármit, ha kijutunk innen! - közölte. - És már sejtem is, hogyan. Ha valahogy rá tudnánk venni az őröket, hogy mind egyszerre bejöjjenek a cellába..
Allana intett a fiúnak, és az ajtó elé ment. Tudta, hogy új barátja mire készül, neki pedig volt egy ötlete, hogyan valósitsák meg azt. Carl lebújt az ajtó belső fala mellé, hogy a belépő őrök ne vegyék észre őt. Allana az ajtó másik oldalára húzódott, és hangosan, hogy biztosan meghallják, köhögni és krákogni kezdett.
- Ááá - kiáltotta két vakkantás között. - Kérem.. hozzanak valami orvosságot!
- Mi történt? Mi bajod? - játszodta el a maga szerepét Carl, ijedt hangjából itélve elég jól. Bár ez nem a szinészi teljesitményének volt betudható, hanem annak, hogy magának a Renegátnak a foglyai voltak. Remélte, hogy az őrök megtévesztésére elég lesz ez a csel. Remélte, hogy az ajtó előtt vannak őrök..
- Nem érzem a kezeimet - visitott Allana, és megint köhögni kezdett.
Egy perc múlva nyilt az ajtó, és két sith rohamosztagos rontott be a helyiségbe, egyenesen elrobogva a megbúvó foglyok mellett. Allana meglepő fürgeséggel szökkent ki a folyosóra, és éppen akkor csapott le a cella zárópaneljére, amikor Carlnak is sikerült kiugrania. Az ajtó lezárult, és a két őr bentrekedt a cellában.
Ők viszont kint.
- Menjünk! - iramodott meg Carl az emlékei szerinti helyes irányba.
A börtönszinten alig ütköztek némi ellenállásba, és fürgeségüknek köszönhetően sikerült meglógniuk a rohamosztagosok elől. Ám ezúttal a nagy hangárt sokkal jobban őrizték, mint az elmúlt órákban bármikor. Carl rájött, hogy kénytelenek lesznek egy mellékhangárba menekülni, és reménykedni, hogy találnak benne alkalmas utazási eszközt.
Befordultak egy járatba, és lövések zaja dördült mögöttük. Megszaporázták a lépteiket, és elfutottak az egyetlen üres járat felé. A felvonók körül nem talákoztak senkivel, ami kicsit furcsa is volt, de nem maradhattak ezen a csillagrombolón.
- Vannak lent olyanok, akik segiteni fognak leszállni? - kérdezte Carl Allanától, amikor megérkeztek egy kisebb hangárba. Szerencsére két sikló is árválkodott benne.
- Trista néni barátai - bólintott a lány.
A nyitott sikló rámpája előtt két fegyveres őr lézengett. Allana intett a fiúnak, hogy maradjon veszteg, ő pedig elsomfordált a helyiség másik bejáratához. Talált magánál néhány aurodium kreditet. Az Erőre hagyatkozva elhajitott néhányat a rámpától távolabbi konténerek irányába. Aztán várt, amig az őrök elmennek leellenőrizni a zaj forrását. Allana látta, ahogy Carl megindul a sikló felé, és ő is futásnak eredt.
Carl már beizzitotta a hajtóműveket, mire Allana felért a hajóra. Carl lehajolt a műszerfal alá, hogy kiiktassa a hajó biztonsági indulózárját. Bonyolult program volt, és a fiú úgy sejtette, hogy el fog tartani egy darabig. Sosem látott efféle kábeleket normális ESB hajókon. Allana becsukta a rámpát, amin lezáródása előtt két sötét, alig látható alak suhant keresztül. Amikor az őrök méltatlankodására a hajó teljesen lezárult, a pajzsai pedig aktiválódtak, a belsejében, egy kicsi, a szerszámosládák tárolására használt rekeszben halk suttogás hallatszott.
Majd kinyúlt egy kéz, és elhúzta két ujját a levegőben, mire a fémlap a helyére csúszott, elrejtve a kis helyiséget.
|
|
|
Hapes
Jan 24, 2016 14:55:32 GMT 1
Post by sithlord on Jan 24, 2016 14:55:32 GMT 1
Wenthart hirtelen felbosszantotta a lánya jelenléte. Maga se értette miért, de az hogy Charis csak úgy idejött az ő hajójára és az engedélye nélkül, egyfajta tiszteletlenségnek tűnt a szemeiben.
-Szóval? Mit akarsz itt? -kérdezte karbafont kézzel hátat fordítva lányának, kimutatva hogy egyáltalán nem érdekli Charis jelenléte. -Gondoltam apám hogy együtt megyünk le a Hapesre! -mondta a lánya halk és szelíd hangon. Charis sejtette hogy az apja Carl miatt ilyen feldúlt. Hiszen egyik gyermeke már nyíltan szembeszált vele, a másik pedig szintúgy nem követi Wenthar kifejezett akaratát. Charis szerint viszont ez így volt jó, hiszen ő nem az apja dróton rángatott bábúja hanem Hapan Anyakirálynő volt. Az Ereneda pedig senkit nem szolgál, még a saját apját se! -Nos amióta te vagy a Hapan királynő meglepően megszaporodtak az árulók a környezetedben! -mondta immár lecsillapodva Wenthar, azonban a továbbiakban se fordult a lánya felé. -Mire gondolsz apám? -érdeklődött Charis furcsálkodva. -Azt elég ha én tudom! -dörrent rá Wenthar. -A testvéred...az a szánalmas féreg...Jedi lett! Kémeim jelentése szerint legalábbis… -utalt Wenthar titokzatosan az Obszidián Rendre és az asszaszinokra. -Talán nem kellett volna titkolóznod előtte...apám! -jelentette ki közönyösen Charis, bár az érzéketlenség nála is az óriási fájdalmat jelentette amit a testvére árulása váltott ki nála. Szerette az öccsét és amikor a Hapan trónt elfoglalta már akkor a környezetébe akarta hozatni, de elkésett. Carl addigra már lelépett...És most Jedi lett… -Nos mindez már nem számít leányom! Végül is örülök neked…-enyhült meg Wenthar ahogy megfordult és a lánya szemébe nézett. Megölelni azonban nem ölelte meg. Nem szerette az érzelgősséget. Lánya alázatosan meghajolt előtte, azonban Wenthar intett hogy emelkedjen fel. -Hagyjuk a formaságokat leányom! Ha már így alakult, jöjj velem! Menjünk le együtt! -Wenthar ajkán enyhe mosoly jelent meg ahogy a szépséges lányát mustrálgatta. Azon kapta magát hogy sajnálja hogy a lánya, hiszen ha nem lenne az biztos kipróbálná a tudását...az ágyban! Charis kiköpött anyja volt, talán ezért is jutottak ilyenek eszébe. Na meg hát az uralkodó családokban a vérfertőzés nem is olyan nagy bűn! Valami régi Nagai kódexben olvasgatta hogy az Uralkodó az Istenektől származik, tehát ha közösül a lányával...csak az Isteni vérvonalat örökíti tovább…
Ki tudja, nevetett magában a perverz vénember, talán Charis büntetése az lesz hogy azokat a bájosan kicsi és rugalmas melleit az apja fogja gyömöszkölni! És talán egy közös éjszaka...eléggé kiengesztelné a felséges apucit!
Kéjvágyó, mustráló tekintetét a lánya is észrevette és hirtelen undorral vegyes vágyakozás fogta el...Charis önmagának se merte soha bevallani azt a sötét titkot hogy mindig is „szerelmes” volt az apjába...ezért volt annyira megközelíthetetlen a férfiak számára? Lehetséges! Hirtelen apja tekintete elkomorodott. Mintha megérzett volna valamit vagy valakit… -Ezt a jelenlétet...már nagyon régen éreztem! Ez nem lehet igaz...nem lehet Ő…- Wenthar meglehetősen feldúlttá vált. A lánya nem értette miért.
Wenthar ugyanis megérezte azt a jelenlétet aki talán az egyedüli volt a galaxisban aki le tudta őt győzni...Sordis a Renegát, itt van a Hapesen! És ráadásul még egy valaki is...a fia… Nem lesz ennek jó vége, ezt világosan érezte. Mindenesetre most nem lehet gyenge! -Kövess lányom! -intett Charisnak és elindultak a vezérhajó hangárjába, hogy Wenthar személyes Lambada osztályú siklójával a Hapesre menjenek...A találkozóra amely talán MINDENT megváltoztat...
A kis Lambda osztályú elegánsan átalakított sikló, hamarosan elhagyta a Sith Vezérhajót és hamarosan belépett a Hapes légkörébe...
|
|
|
Hapes
Jan 30, 2016 20:06:04 GMT 1
Post by Enz on Jan 30, 2016 20:06:04 GMT 1
A mostani távozáskor nem búcsúztatta felduzzadt tömeg és díszes ceremónia, szemben azzal, mint amikor nemrég a chissekhez utazott. De ez Enz akaratának megfelelően történt így, nem akarta ugyanis, hogy ellenségei is tudjanak róla, hogy a Császárságon kívül tartózkodik. Ugyanis biztos volt benne, hogy a jelenlegi politikai helyzetben ez arra bátorítaná őket, hogy előbújjanak az árnyékokból. Így hát hivatalosan az agrárvilágokban tapasztalható furcsa események miatt - melyeket sokan a korábbi elszigetelődés feladása miatt isteni haragnak tudtak be - kelt útra, hogy meglátogassa a legősibb szentélyeket. A császár mindig is főpapként funkcionált, és Enz egyre biztosabb volt benne, hogy a császári családban bújkáló Erőérzékenységnek köszönhetően voltak képesek a múlt császárai a "felsőbb erőkkel" kapcsolatot létesíteni. A távozásakor mindössze pár kiválasztott vezető volt jelen, köztük Serizawa tábornok, Oda dandártábornok, Hondo főpecsétőr. És persze Marisa is, aki szomorú szemekkel nézett rá, és úgy tűnt, mintha valami zavarná. Kezét maga előtt összekulcsolva állt meg, és csendesen várt a maga sorára, amíg Enz mindenkivel még egyszer utoljára ismertette a feladatát. - Valami gond van, Marisa? - lépett oda hozzá Enz, és gyengéden végigsimított a felkarján, a felsorakozott kíséret kimért tekitetétől kísérve. - Puyí, én... - úgy tűnt, mintha mondani szeretne valamit, de nem tudná rászánni magát, hogy megtegye. - Ne aggódj, szerelmem - mondta neki halkan. Épp eléggé zavarta a gondolat, hogy ilyen helyzetben kellett otthagynia Nagit, stabil kormányzat nélkül, nem hiányzott még mellé Marisa aggodalmaskodása is. - Hamarosan visszatérek, és gondom lesz mindenre. A nő pár pillanatig csendben nézett rá, és úgy tűnt nagyon vívódik magában. Enz nem tudta miért ilyen bizalmatlan vele szemben Marisa. Érzéseihez és hűségéhez kétség sem férhetett, éppen ezért is lepte meg a mostani hezitálása. - Nem csak magam miatt aggódom - mondta végül kissé félve. Enz végigsimított az arcán is, majd közel hajolt hozzá, és egy gyengéd csókot adott neki. - Miattam sem kell aggódnod. Tudok vigyázni magamra - mondta, miután ajkaik szétváltak. - Nem... nem kételkedem bennem - zárta végül le a beszélgetést, és enyhén meghajolt. Enz még egyszer végigpillantott a császári testőrség emberein és a jelenlévő vezetőkön, majd megfordult, és határozott léptekkel elindult a rá várakozó sikló felé.Sokat gondolkozott ezen a jeleneten amíg zászlóshajója, a Yamato és aprócska, de megbízható kísérőflottája végighaladtak a szövetséges Sith Birodalom területén. Bár a Konföderáció érintésével könnyebben haladtak volna, Enz nem akarta kockáztatni azt, hogy híre megy távozásának. Így hát először a tervezett Nippon-hiperűrútvonal mostanra már teljesen feltérképezett tervezett nyomvonalán haladtak végig, és aztán a sithek kalauzolták el őket egészen a Hapan Csillagköd bejáratáig. Enz hátul összekulcsolt kézzel bámult ki a híd ablakán keresztül a csillagok helyét jelző fénycsíkokra. Elmélkedésében az egyik oldalon szemfedőt viselő Yoshiwara altengernagy zavarta meg, aki kifejezett kérésére kísérte el az úton. Urio altengernagyra fontosabb feladatokat kívánt bízni, de mielőtt más nevez ki a személyes kísérőflottája élére, meg akart bizonyosodni arról, hogy az illető a megfelelő képességek birtokában van-e. - Felség - biccentett enyhén, ahogy mellé ért. - Igen, altengernagy? - fordult félig felé. - Sith kísérőnk, a Naga Sadow jelzett, hogy közel járunk a célhoz. Hamarosan kilépünk a hiperűrből - mondta, szokásos gépies hangján. Enz néha irigyelte, hogy a férfi ilyen objektívan, csak a feladatra koncentrálva képes bármihez hozzáállni. - Rendben - bólintott Enz, majd teljesen hátrafordult, és lobogó vörös-fekete köpenyétől követve indult meg a parancsnoki szék felé. Vendéglátóik előtt uralkodóként kellett megjelennie, nem elmélázó fickóként. Léptei visszhangot vertek a fémpadlón, miközben a középen lévő emelvényre tartott. A nagai hajók kialakítása jól mutatta társadalmuk hierarchikus voltát: mindenkinek fel kell néznie a hajó parancsnokára. Miután köpenyét félrelökve helyet foglalt, néhány perc múlva meg is érkeztek úticéljukhoz, és a navgiációs bólya által kibocsátott jelek koordinátáit bemérve kiléptek a hiperűrből. Egy katonai bázis és tucatnyi hapan határőrhajó jelezte, hogy megérkeztek a Csillagköd bejáratához. - Hívnak minket, felség. - Képernyőre! - rendelkezett Enz, mire az előttük lévő ablak közepén megjelent egy hapan nő képe. Fiatalnak, és igencsak kívánatosnak tűnt, állapította meg magában, miután végigmérte. A hapanok híresek voltak legendás szépségükről, és eddig nem kellett csalatkoznia ebben a kijelentésben. Amennyiben odahaza is megfelelően alakultak volna a dolgok, szívesen töltött volna itt hosszabb időt. - Itt Dukana Zaeria Mowan kapitány, az Arxianah parancsnoka. Azonosítsák magukat. - Puyí vagyok, a Nagai Birodalom császára, az istenek fia - jelentette ki határozott hangon bemutatkozásként. - Wenthar császár meghívásából érkeztem, hogy Charis anyakirálynőnél látogatást tegyek a Hapesen. - A Chume nevében üdvözöljük a Csillagködben, Puyí császár - hajolt meg enyhén a nő, és láthatóan sértette volna a méltóságát, ha egy idegen uralkodó, és pláne egy férfi előtt kell túlságosan hajbókolnia. - Sajnos nem tudunk biztonságos utat biztosítani Hapesig, mivel a támadók és árulók még mindig harcolnak a főerőnkkel. - Miféle támadók? - csapott le a dologra Enz. Furcsának találta, hogy pont most döntött úgy valaki, hogy megtámadja a hapanokat. - Talán a Köztársaság? - Mandalóriak, akiket néhány pártütő is támogat - számolt be a helyzetről a nő. - A fő útvonalakról már kiszorítottuk őket, de leszakadó egységek még előfordulhatnak. - Tudják merre van a támadók főereje? - kérdezősködött tovább. Bárkik is voltak ezek, bizonyosan nem véletlenül a titkos megbeszélés időpontján indították meg a támadásukat. - Igen, az egyik lakatlan rendszer szélén gyülekeznek, valószínűleg a kitörésre készülnek. - Küldje át a koordinátákat. Eltiporjuk őket! - közölte vele az igényeit, visszautasítást nem tűrő hangon. Enz tudta, hogy a támadók már nem jelentenek veszélyt a megbeszélésre, de mégis el akarta taposni őket. Akár saját ötletükből, akár más bábjaiként voltak itt jelen, jobb volt megszabadulni egy ilyen ellenségtől. Azon kívül pedig összes szövetségese összegyűlik majd, így erőt kellett mutatnia, hogy mindenkit meggyőzzön, ő a legalkalmasabb Wenthar tanítványának. És persze az örökösének. A hapan nőn látszott, hogy latolgatja, mennyire okos ötlet vele vitatkozni, de végül a biztonságosabb megoldás mellett döntött, és hátrafordulva intett az egyik kezelőnek. - Küldjük a koordinátákat, Puyí császár. Kísérőhajókat azonban nem tudok biztosítani - közölte vele. Enz arcán halovány mosoly jelent meg. - Arra nincs is szükség. További szép napot - nyomot a kommunikációt befejező gombra, mire a kép eltűnt, és helyén újra a csillagok és a hapan hajók látszódtak csak. Azért örült volna, ha ez a szépség Hapesre kíséri őket. - Yoshiwara, készüljünk fel a hipertérbe lépésre! A flotta induljon, amint betáplálásra kerültek a koordináták. - Hai - bólintott Yoshiwara. - Minden egységnek, harckészültség! *** - Mindenki a harcálláspontokra! Ez nem gyakorlat! - harsogta a hangosbemondó, percekkel azelőtt is, hogy megérkeztek volna a céljukhoz. Enz tudta, hogy az ellenfeleik már harcra készen fognak várakozni rájuk. A pontos létszámukról nem kaptak semmiféle adatot, de ha a viszonylag jelentős hapan flotta ennyi idő alatt sem őrölte fel őket, akkor bizony nem lehettek kevesen. - Mit gondol a mostani harcról, altengernagy? - fordult Yoshiwara felé, aki a parancsnoki szék mellett állt, átellenesen Togo admirálissal. - Véleményem szerint az ellenség elszánt, de kimerült az elmúlt órák harcai miatt - felelte a tiszt szinte gondolkodás nélkül. Úgy tűnik magában már ő is felvethette a gondolatot, ha ilyen hamar válaszolni tudott. - Amennyiben célba vesszük az őket koordináló vezetőket, hamar összeomolhat az egész ellenállásuk. - Valóban - bólintott Enz, miután végighallgatta. - Így fogunk tenni. - Felség, ez ellentétes mindenféle katonai doktrínával! Javaslom valamilyen tradicionális taktikát alkalmazzunk! - szólt közbe Togo admirális, akit láthatóan sértett a gondolat, hogy ez nála alacsonyabb rendfokozatú tiszt szava legyen döntő egy kérdésben. Enz egy mosoly keretében legyintette le az admirálist. - Admirális, a tradíciók ideje lejárt! Ön becsülettel szolgálta a hazáját, de hamarosan nyugdíjba vonul, akárcsak az elképzelései - közölte vele kíméletlenül, és az idős tiszt arcára olyan kifejezés ült ki, mint akit pofon vágtak. - Ne vegye ezt a szívére. Ez a világ természetes rendje! Látnunk kell, a jövő mire képes. - Felség, engedelmével - nyelt egyet, és Enz alig észrevehetően bólintott. Az admirális meghajolt, és megalázottan elhagyta a hidat. Enz ügyet sem vetve rá fordult vissza a taktikai kijelző felé. - Kilépünk a hiperűrből! San... Ni... Ich... Most! A csillagok ma már másodszor váltottak vissza a hiperűrben észlelt csíkokból apró, távoli pontokká, ahogy megérkeztek a lakatlan Amethia-rendszerbe, közvetlenül a támadóflotta elé. A hírhedt Ozzel-manőver legalább olyan gyakran sodorta alkalmazóját bajba, mint az ellenséget, mégis voltak olyan helyzetek, ahol az alkalmazása megérte a vele járó veszélyeket. Például ha egy jól célzott lövéssel akartak megtizedelni egy kifáradt ellenséges flottát. - Hívnak minket, felség - pillantott fel az egyik kommunikációs tiszt. Hiba, gondolta magában Enz elégedetten. - Kezdjék el tölteni a Hiperágyút! - rendelkezett, mire a hajó oldalrajzát mutató képen hirtelen energia alá került a hajótörzs aljának első harmadát elfoglaló blokk. - Fogadjuk a hívást. Utasítására ismét életre kell a központi képernyő. - Itt Kryptolos Non, a Conquistador fedélzetéről. Maguk azok, akiket a felmentésünkre küldtek? - érdeklődött egy mandalóriai páncélt viselő nő, akin azonban sisak ezúttal nem volt. Enz megrázta a fejét, és legbelül szórakoztatónak tartotta, hogy valamiféle megmentőnek hitték azok, akiknek az eltiprására érkzett. A nő szája széle megremegett a válaszra, és dühösen az előtte lévő konzolra csapott mindkét kezével. - Akkor mit keresnek itt a Csillagködben nagai hajók? - szegezte neki a kérdést, bár a császár legbelül sejtette, hogy a nő is tudja már rá legbelül a választ. - Magukkal ellentétben minket hívtak ide - közölte vele, és nem tudta megállni, hogy ne üljön ki arcára egy aprócska kaján mosoly. - Igaz nem azért érkeztünk, hogy férgeket tapossunk el, de erre mindig találunk időt. - Csak nehogy megváltozzon a felállás - fenyegette vicsorogva a mandalóriai nő. Enzet jól szórakoztatta a harciassága, amit annak ellenére mutat, hogy a nagaioknál volt minden adu. - Maguk lesznek a Yamato Hiperágyújának az első áldozatai. Érezzék magukat megtisztelve - közölte velük Enz. - Megöllek, vagy meghalok a próbálkozásban! - fröcsögte a nő, és bontotta a vonalat. A mandalóriai hajók lövegei hirtelen életre keltek, és energianyalábok tucatjait indították útnak feléjük, ám a pajzsaik gond nélkül állították meg az első sorozatot. Enz a rájuk tüzelő cirkálókra ügyet sem vetve fordult Yoshiwara felé. - Hogy áll a Hiperágyú? - érdeklődött, mintha csak az időjárásról lenne szó. - Aktiválásra kész - jelentette az altengernagy, és Enz jóváhagyólag bólintott. - Aktiválási folyamatot megkezdeni! - Szakuradit generátorok 120%-os teljesítményen! Az energiatöbbletet a tárolókba irányítani! Energiavetőcső csatlakoztatva a külső tüzelőnyíláshoz! Energiafókuszáló a helyén! Energiatárolók tele! Megkezdem a külső tüzelőnyílás nyitását! Külső tüzelőnyílás szabad. Célpont bemérése: Conquistador vezércirkáló. Célpont bemérve! Tüzelőkonzol használatra kész! Ágyú készültsége: 100%-os - jeleztek az egyes részfeladatok haladásáról a belső kommon keresztül a kezelőtisztek. Yoshiwarának jelentenie sem kellett azt, hogy bevetésre készen áll a löveg, amely a Yamato osztály igazi főfegyverzete volt. A Hiperágyú egész flották elsöprésére alkalmas tűzerővel rendelkezett, és bár annyi energiát nem tudott termelni, hogy az Eclipse osztályhoz hasonlóan bolygókat semmisítsen meg, egy célpont bolygó felszínét minden bizonnyal könnyedén felperzselte volna. - Felség, tűzparancsra várunk - fordult felé Yoshiwara. Enz még néhány másodpercig kiélvezte a pillantott, majd felállt a helyéről, és kezével előre suhintott. - UTE! A Hiperágyú a következő pillanatban aktiválódott, és olyan fényesség öntötte el hirtelen a hidat, hogy semmit sem lehetett látni tőle. A masszív, zabolázatlan energiasugár kiszáguldott a hajó orrán lévő tüzelőnyílásból, pár pillanat alatt megtette a két flotta közötti távolságot, majd úgy vágta magát keresztül a Conquistador-on, mint fénykard a dúracélon. A zászlóshajó és körülötte álló cirkálók egy szempillantás alatt enyésztek el, az energianyaláb pedig alig pár roncsdarabot hagyott a helyükön. A flotta azon két szárnya, amely megmenekült a támadástól, hirtelen megszűnt szervezett erő lenni. Ahogy a lövedék fénye általi optikai zavae megszűnt, Enz elégedetten szemlélte a pusztítást. - Az ellenséges flotta súlyos veszteségeket szenvedett - jelentette Yoshiwara, aki az igencsak meritkult számú vörös háromszögre pillantott a taktikai kijelzőn. - A nagy többség szétszéledve menekül, de páran úgy tűnik öngyilkos támadásra indultak. - Adjuk meg nekik, amire vágynak - bólintott Enz, majd felkelt a parancsnoki székből. - Aztán haladéktalanul induljunk meg Hapesre. Értesítsenek, ha odaértünk. - Hai! *** A Yamato és kísérőhajói órákkal később érkeztek meg Hapes felé, ahol számos hapan és sith hajó várakozott teljes harckészültségben. Enz nem sokkal korábban készült el az érkezésre, miután újra hozzákapcsolta lelkét a kardjáéhoz. A nagaiok hittek benne, hogy a hosszú kort megélt tárgyaknak ugyanúgy lelke van, mint az élőknek, és a császári pengén érződött is ez. A fegyver örömmel reagált a Sötét Oldal erejének érintésére, és bár Kazua kutatásaiból nem derült ki egyértelműen, Enz biztos volt benne, hogy magát a fegyvert is az Erő segítségével kovácsolták. Jóval több volt ez egy ósdi vágófegyvernél, és az ereje is sokkal nagyobb volt. Könnyedén vágott át bármilyen anyagon, és saját fénykardja csapásait is sérülés nélkül állni tudta. Fegyverét oldalára rögzítve lépett ki saját lakosztályából, ahol négy császári testőr gyűrűjében Fujiwara Kitano testőrkapitány már várt rá. - Induljunk - bólintott felé, és szótlanul tették meg az utat a hangárokhoz, ahol már várakozott rá saját transzportja. Enz úgy érezte, hogy Fujiwara azon kevesek közé tartozik, akikben megbízhat, hiszen már gyerekkoruk óta ismerték egymást. Kitano volt családja császári palotába adott túsza, és hamar összebarátkoztak. Kíséretének alig pár tagja volt rajta kívül, mivel azt szerette volna, ha minél kevesebben tudnak belelátni a mostani megbeszélésbe. Miközben a transzport felemelkedett, az elkövetkező eseményeken merengett. Vajon mi fog történni Hapesen és milyen hatással lesz ez az Egyesült Sith Birodalom sorsára?
|
|
|
Hapes
Jan 31, 2016 18:55:23 GMT 1
Post by Haruhi on Jan 31, 2016 18:55:23 GMT 1
Charis egy oszlop tövében ácsorgott a központ csarnokban, egymagában, nem messze apjától ki saját kísérete társaságában volt éppen. Így sokkal kényelmesebb volt számára, mintha ő is közvetlen mellette lett volna, leginkább azóta a nézése óta melyet nemrég felé irányzott. Manapság higgadt nő volt kit csak ritkán lehetett konkrétan is kihozni a béketűréséből, s azok olyan esetek voltak melyeket maga sem tudott megmagyarázni, ellenben a mostani helyzettel mely nyugtalanságát is okozta. Ez egy olyan helyzetnek bizonyult, melyben mély sóvárgást érzett apja iránt hogy egy erővel átitatott bal horoggal eltörje orrcsontját, már ha még ép volt - ő is volt valaha növendék. De éppen ez akadályozta meg, úgysem sikerült volna neki és magasabb rendű dolgok lebegtek a levegőben, melyekről az eljövendő konfeerencia is szólni fog - egy újabb családi összezörrenés mely egyedül őt szégyeníti meg nem vonzotta kiváltképpen. Megvoltak apjának a jelentéktelen vagy épp egyenesen elvetemült hóbortjai, melyeket nem mondott ki de tekintetével szántszándékkal sugárzott a környezetében levők felé, muszáj volt ignorálnia őket a lényeges dolgok érdekében Kevés hapan volt körülöttük, legtöbben a megfelelő tiszteletadásokat leszámítva hamar tovább álltak dolgukat végezendő, leginkább biztonságiak hála az elrendelt biztonsági zárlatnak melyet Sordiss sejtett jelenléte váltott ki. Bizonyítékuk 'félelmükre' ugyan nem volt, ellenben a kapott jelentés világos, mi mellet egy tanácsadója és különítményének vezérhajója nem tartózkodott a Hapes felett - tudta hogy okkal, a részletek azonban nem voltak előtte ismertek. Ez saját rendelkezése volt, hogy míg a konferencia kezdetét nem veszi - s így bármi megtörténhet - ne legyenek képesek bármely módon kiszedni belőle olyan dolgokat, melyek veszélyeztethetnék annak lefolyását, az ilyen esetekben kellett átmenetileg megbízni azon szervekben, melyeket jó indokkal ruházott fel funkcióikkal. Mirna a flottát vezeti, tanácsadója további erőkért távozott, különítménye pedig a Hapes biztonságára veszélyes elemek felszámolásában kell hogy működjön, mely parancsuk lévén távollétüknek indoka lehetett. Launshag Admirális pedig... *** A helyzetnek köszönhetően csekély, de ennek ellensúlyozásaképp annál képzettebb és fegyelmezettebb sorfal fogadta a nagai uralkodót és kíséretét. Mikor amaz leért a rámpáról és megállapodott a platformon, a sorfal hozzá legközelebb álló két katonája mellett állók egy lépéssel eltávolodtak, majd szembefordulva a vendégekkel térdre borultak, néhány másodperccel később továbbra is kecses és tökéletesen időzített mozdulattal újraalkották a sorfalat. A sorfal másik végén egyedüli férfiként Launshag Admirális tett hasonlóképpen, bár rangjától elvártan kevésbé megalázkodó, ehelyett etikusan a nagai szokásokhoz illő mozdulatokkal üdvözölte, Felkészületlenül érte mikor korábban a királynő közölte vele hogy rá fog hárulni a feladat miszerint neki kell fogadnia a császárt, de nem jelentett problémát alkalmazkodni a feladathoz. Határozott léptekkel indult a vendégek felé, majd tisztes távolságban állt meg, fejet hajtva mielőtt beszélt volna - A Chume nevében legyen üdvözölve ön és kísérete a Hapes bolygón, tiszteletreméltó Puyí Császár, a Nagai nép uralkodója, az Istenek Gyermeke. Launshag Admirális vagyok, engedelmével én vezetem a találkozó helyére
|
|
|
Hapes
Feb 7, 2016 17:45:01 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Feb 7, 2016 17:45:01 GMT 1
A Hapan Királynő uralkodói rezidenciájául szolgáló Források Palotája nagycsarnokában díszes hapan sorfal, valamint az ESB császárának vörös köpenyes testőrei várták a harmadik uralkodó érkezését. A vörös köpenyesek a terem egyik oldalán, a szikláról letekintő ablakok előtt felállított három ideiglenes "vendégtrón" mögött helyezkedtek el, amelyeket a találkozó tiszteletére ácsoltak - az Anyakirálynő valódi trónja, ami a terem végében magasodott, így érintetlen maradt. Wenthar és Charis nemrég érkeztek meg a terembe, a Sith Birodalom császára pedig elfoglalta az őjonnan állított trónusok közül a legnagyobbat... más esetben a Hapesen ez súlyos sértésnek számított volna, de az ESB protokollfelelősei ragaszkodtak hozzá. Charis az apja jobbján foglalt helyet, miközben a bal szék üresen várta tulajdonosát, Puyi nagai császárt.
A testőrök sorfala szélén Grodin Tierce Főkormányzó sisakja alól, a zárt ESB testőrségi, és főparancsnoki hálózatokra csatlakozva figyelte az eseményeket és a bolygó körüli legfőbb, legbiztonságosabb csatornákat, miközben szerfelett bosszús volt.
Amikor úgy döntött, hogy inkognitóban vigyáz Uralkodójára, és a Testőrség egyik harcosának páncélját ölti magára ahelyett, hogy teljes főkormányzói díszben álljon az udvaroncok ESB-tisztek számára fenntarott sorfalában, nem számolt ura és parancsnolója közmondásosan hirtelen természetével. Így, mire leért a bolygóra, idegesen szembesült vele, hogy Wenthar Császár és Charis Királynő távol vannak egy hadihajón - már-már felkészült rá, hogy felfedje magát, és azonnali jelentést kérjen a fejleményekről, de a Nagyúr és lánya végül szinte az utolsó pillanatban visszatértek.. így Grodin megőrizte inkognitóját, és továbbra is megmaradt annál, hogy egyre növekvő aggodalommal a bolygó körül, a tágabb Csillagködben zajló harci cselekményekről szóló jelentéseket hallgassa.
Bizonyos volt benne, hogy valami készül, a zsigereiben érezte - és ha ez nem lett volna elég, a rendszer több pontjáról érkező harci jelentések megerősítették ebben a hitében. A Főkormányzónak fogalma sem volt, hogy a mandaloriak miért ezt az időpontot választották a támadásra, de az a tény, hogy rendkívüli képességű ellenséges pilótákról, a nagai császár zászlóshajója körül őgyelgő mandalori hajókról és furcsa kommunikációs csatornákon zajló, nem pontosan lokalizált adásokról érkeztek be folyamatosan újabb és újabb hírek, Grodinnak egyre inkább meggyőződése lett, hogy a mandalori támadás csak elterés. Volt valami a levegőben, de nem tudta pontosan azonosítani, hogy micsoda, a hapan, sith és nagai titkosszolgálatok pedig láthatóan inkább az egymás leárnyékolásával voltak elfoglalva, semminthogy együttműködve pontosan felfedjék a tényleges fenyegetés tényleges forrását.
Persze azt sem lehetett kizárni, hogy a három Uralkodó közül valamelyik, vagy a Hapan, vagy a Nagai áll az összeesküvés mögött, de ugyanígy nem lehetett kizárni a jediket, a Köztársaság, vagy éppen az áruló polneyeiak akcióját.. a hapesi államfői találkozó olyan volt, mintha egy nagy céltáblát festettek volna a három nagy hatalmú államfő fejére, a Nagin tett első látogatás során szerzett tapasztalatok pedig megtanították a Főkormányzót, hogy a jedik és támogatóik legyenek bármily nemesek azok szemében, akik őket szolgálták, ugyanúgy nem riadnak vissza a valóságban a legaljasabb - vagy, ha úgy tetszik, leghatékonyabb - merényletekkel való próbálkozástól sem.
Elmélkedésében egy hapan admirális zavarta meg, aki bejelentette a Nagai Császárt és kíséretét. Puyi, Charis és Wenthar nagyúr szertartásosan üdvözölték egymást, ahogyan az illik, bár Grodin szinte tapintani vélte a feszültséget a levegőben. Aztán abban a pillanatban, amikor előlépett egy hapan komornyik, hogy ismertesse a találkozó pontos programját és menetrendjét, Wenthar felemelte páncélkesztyűs kezét.
- Elég az ostoba szócséplésből, pondró! Személyesen, titokban fogok tanácskozni uralkodótársaimmal! Leányom, van megfelelő hely a bolygón arra, hogy elvonuljunk a pórnép elől?
Charis néhány pillanatig kifejezéstelenül maga elé nézett, miközben Grodin keze a vibrolándzsa markolatára szorult, majd megszólalt, ugyanolyan szívélyes hangon, mint ahogy korábban köszöntötte atyját.
- A Zátony Erőd alkalmas lehet erre, Atyám. A közeli tengeren fekszik, egy sziklán. Ott magunk lehetünk.
Wenthar bólintott, majd maga elé meredt, néha körbepillantva a termen, mintha nagyon gondolkozna valamin. Nem nem, gondolta Grodin, nehogy eszedbe jusson az, hogy...
- Csak a közvetlen testőrségünket visszük. Talpnyalókat nem. - állt fel végül ellentmondást nem tűrően az ESB Császára. - Indulás.
Grodin a vörös maszk alatt halkan, megkönnyebbülve kifújta a levegőt, és intett a vörös köpenyeseknek, hogy kövessék Uralkodójukat a siklóhangárba.
...
Carl és Allana a bolygó déli felén, a vadászőrjáratokat elkerülve, vad, kietlen területen, egy apró, ősrégi erőd mellett tették le a siklót, pontosabban szólva inkább földhöz vágták, tekintettel Carl igen csak limitált vezetési képességeire. A hangárban sötét volt, egyetlen neszt sem lehetett hallani.
- Biztos vagy benne, hogy ez az? - kérdezte Carl.
- Biztos. - bólintott komolyan Allana. - Anya... a Királynő leghűségesebb testőrei lakták régebben ezt az erődöt, olyanok, mint Trista néni. Csak egyszer hoztak el ide, de akkor jó alaposan megmutatták az utat. Álmomban sem téveszteném el.
- Lehet, már elmentek. - nyújtogatta a nyakát a sikló plexije előtt Carl. - Nem látok senkit.
- Nézzük meg. - fogta kézen a kislány a fiút. - Biztosan itt vannak valahol.
|
|
|
Hapes
Feb 7, 2016 18:53:05 GMT 1
Post by sithlord on Feb 7, 2016 18:53:05 GMT 1
Wenthar miközben úton voltak az erőd felé, Charis saját extrán felszerelt siklóján, elmélkedett és tekintete a távolba révedt. Hát eljött ez a nap is gondolta magában kicsit keserűen, hogy ilyen dolognak kell kitennie a lányát. Azonban a Sithek Kódexe sajnos megkövetelte annak eldöntését hogy ki a méltó arra a tisztre hogy a tanítványa legyen… Mert ennek dűlőre kell jutnia, egyszer s mindenkorra. Éppen ezért szervezte ezt a találkozót. Most mindörökre eldől hogy ki az erősebb és a hatalmasabb Sith, Enz Nagyúr vagy pedig a lánya, Charis.
Félő volt persze hogy Enz könnyedén legyőzi majd a lányát de ha ez a sorsa akkor meg kell halnia. Kicsit belesajdult a szíve arra a gondolatra hogy megint egy gyermekét talán elveszíti de ennek így kell lennie… A méltó tanítványa pedig bőségesen kárpótolja majd az elvesztett másikért. Wenthar elmerült gondolataiban miközben a sikló lassan de biztosan megérkezett rendeltetési helyére...
|
|
|
Hapes
Feb 11, 2016 13:02:41 GMT 1
Post by Lord Brodrig on Feb 11, 2016 13:02:41 GMT 1
Allana Solo megiramodott a különösmód nyitva felejtett kapun. Az akaratlanul is a lány védelmezőjévé előlépő Carl kiáltva kapott utána, de Allana sokkal fürgébb volt, mint a fiú. Mire elkaphatta volna, a kislány már át is suhant az erőd elsődleges védelmi vonalán – ami eléggé rendhagyó módon mintha le lett volna kapcsolva, vagy soha sem létezett volna.
Ahogy Carl kibukkant Allana mögött a belső udvaron, rádöbbent, hogy valószínűleg ezúttal nem kell visszafognia a lányt. Amit eddig csapdának hitt, az nem volt más, mint a szomorú valóság.
Az erőd közepe helyén tátongó hatalmas nagy lyuk körül romos épületek és félig meddig oszlásnak indult, vagy csontig perzselődött tetemek hevertek. A szél álmatagon süvített a szörnyű maradványok között. A porlepte csatamező hang nélkül próbálta elmondani, hogy ne zavarják meg a nyugalmát.
- De hát itt voltak.. Trista néni barátai.. – zihált Allana, és végigtekintett a legközelebbi törmelékeken. A páncélos löveghajó alatt megfehéredett csontvázak kapaszkodtak egymásba.
Carl megnyugtatóan a lány vállára tette a kezét. Ő maga sejtette, hogy mi történt. Bizonyára az ESB bábja, a jelenlegi Hapan Királynő nem tűrt meg semmiféle ellenzéket a Hapesen. A jogos vérvonalt pártoló klánoknak meg kellett fizetniük. Úgy tűnt, Charis megtalálta a módját, hogy felkutassa és megsemmisítse az ellenségeit.
- Nem az elmúlt évben történt – állapította meg, miután lehajolva megvizsgált néhány maradványt. – Korábban...
- Én is érzem – pillantott le rá Allana. – A halottak visszhangjai tompák.. már elhagyták ezt a helyet. De akkor.. honnan jött Trista néni?
- Attól félek, ezt nem tudhatjuk meg – felelte sajnálkozva Carl, és felcsillant előtte az emlékkép, ahogy a Hapan nő elesik.
Szótlanul elindultak, hogy körbejárják a felégetett erődítményt. Összeroncsolt kő- és fémépületek, szerves húsdarabok elszáradt maradványai és megperzselődött falak között jártak. Némán nézegették egy darabig a temetőt, de aztán görcsbe rándult a gyomruk, és elsiettek a helyszínről. Az utóbbi órák gyorsan bekövetkező eseményei mindkettejüket megviselték. Ugyanakkor eltompították őket annyira, hogy ezt az újabb csapást ne sokk-ként éljék meg.
Allana még emlékezett, hogy merre kell menni a fővárosba. Felsiettek a hajójukra, hogy útnak indulhassanak. Carl arra gondolt, hogy bármerre elmenne, csak ne itt legyen. Aztán hangosat káromkodott, amikor rájött, hogy a sikló vezérsíkja megsérült, amikor letette a gépet.
- Akkor.. gyalogolnunk kell? – kérdezte Allana a fiút.
- Inkább menjünk gyalog, mint egy instabil hajóval – intett lemondóan Carl. – Sajnos nem vagyok pilóta... Biztos vannak olyanok, akik megbírkóznának vele.
- A séta egészséges – mutatott rá a lány.
Összeszedték az útravalót. Némi ételt, ruhát és fegyvert vettek magukhoz, majd elindultak abba az irányba, amit Allana mutatott. Carl biztos volt a saját katonai képzésében, és tudta, hogy nem fog kimerülni egyhamar. A lány miatt viszont aggódott.
- Talán jobb lenne, ha maradnánk – javasolta, miután legalább egy órát meneteltek.
- Nekem is megvan a magam képzése – pillantott rá Allana ravaszul.
Carl rácsodálkozott, ahogy társa fürgébb iramba kapcsolt. Még csak nem is lihegett.
- Hát persze, az Erő – mosolygott a fiú.
- Sebatyne mester szerint az Erő nem mindig a megoldás – mondta a lány. Egy pillanatra mindketten hátranéztek – úgy tűnt, hogy valaki helyeslően mormogott. Mögöttük azonban nem volt senki. – Szóval nem az Erő a lényeg – folytatta Allana, miután gyanútlanul indulhattak tovább. – Csak egy eszköz, amit a megoldás érdekében be lehet vetni.
- Biztos úgy van, ahogy mondod – felelte Carl szórakozottan.
- Mi a baj?
A váratlan kérdésre a fiú megtorpant.
- Érzek... valamit – mondta félszegen.
Allana vetett rá egy kíváncsi pillantást, majd behunyta a szemét, és koncentrált. Aztán a mellettük elterülő erdő felé mutatott. A fák között nagy, ásító szájként tátogott egy barlang...
Aminek a bejárata mintha repulzormezőként fodrozódott volna.
- Vajon ez... – mutatott a barlangra Carl.
- Nem tudom – felelte Allana. – Talán.
Mindketten megindultak a védett barlangszájhoz. Óvatosan megközelítették a különös helyet. A bejárat jól láthatóan remegett, mint valami láthatatlan védőfal. Carl megesküdött volna rá, hogy hallotta búgni. Amit viszont hiányolt, az egy kapcsolótábla lett volna. Lehet, hogy csak a túloldalról lehet inaktiválni a pajzsot.
Hirtelen éles süvítés hallatszott, és egy vörös lézernyaláb csapódott a sziklafalba Carl feje mellett. Mindketten rémülten pördültek meg.
Csak annyit láttak, hogy két elegáns puskacső mered feléjük az erdő két szemben levő fája közül. Aztán indultak a következő lövedékek, és Carl biztosra vette, hogy itt a vég.
Amikor a felfoghatatlan sebességgel kicsapódó energiacsíkok elérték őket, egy fekete kesztyűs kéz nyúlt bele a levegőbe – mire mindkét lövedék megmerevedett, és mozdulatlanul vibrált tovább.
Carl döbbenten figyelte a szeme előtt lebegő gyilkos sugárnyalábot. Még mindig nem hitte el, hogy életben maradt. Óvatosan Allanára pillantott. A lány szintén értetlenül nézte az előtte villogó lövést...
Két támadójuk, akik a Hapan Királyság egyenruháit viselték, mintha kővé merevedtek volna. Dermedten, szemeiket ijedten forgatva álltak, küzdve a láthatatlan energia ellen, ami gúzsba kötötte az akaratukat.
A két lézerlövedék felszisszent, ahogy irányt váltottak, és belecsapódtak a gazdáikba. A két Hapan holtan terült el a pázsiton.
Carl rémülten mutatott el oldalra, megráncigálva Allana karját. A lány észrevette, hogy a fiú a szája elé emeli a kezét, mintha szellemet látott volna.
- A... a Renegát! – nyögte kelletlenül, és mereven bámulta a magas, valamiféle festékmaszkot viselő férfit, aki az imént megmentette őket.
- Nincs senki odabent sem – fordult félre a férfi, ügyet sem vetve a gyerekekre. – Vagy őket is kifüstölték, vagy nem voltak itt soha.
- Nem hisszem, hogy mind elpussztultak volna – sziszegte a mellé lépő, fekete köpenyes barabel.
- Sebatyne mester! – kiáltott fel meglepetten Allana.
Saba Sebatyne vörös szemei lassan ráfordultak a kislányra. Allana eltátotta a száját, és bizonytalanul visszahúzódott Carl mellé. Érezte, hogy a Jedi mester megváltozott. Annak ellenére, hogy ugyanaz a teremtmény állt előtte, akit ismert, Még egy, az Erőben járatlan lélek is észrevette volna, hogy történt vele valami.
- Ssszolo padawan – húzta hegyes mosolyra az ajkait Saba. Szemeiben mohóság villant, ahogy megközelítette az egyre hátráló fiatal párost. A néhai Jedi hamar megelégelte, hogy fél lépésekben üldözik egymást, ezért egy ostorszerű intéssel megállította őket. Lassan körüljárta a gyermekeket, akik közül az egyik a saját tanítványa volt. Igen. Érezte az illatát. Az izzadságát, a félelmét... Saba nagyot szimatolt. Karmos mancsával megérintette a lány arcát, és óvatosan végighúzta rajta a kezét.
- Örülök, hogy épsszégben vagy, padawan – suttogta. – Sszok küldetéssz vár még kettőnkre. Assz Erő nem akarta, hogy elsszakadjunk egymássztól! Be kell fejezni a képzésszedet.
- Mester – nézett fel rá könyörögve Allana. – Mi történt veled?
- Történt? – kérdezett vissza homályos tekintettel a barabel. – Sszemmi ssze történt. Visszajöttem. Essz vagyok. Mindig issz essz volt essz. Mosszt megmutatta assz igaszi esszt! Esszelőtt gonossz volt, megtévessztette még sszaját magát issz. De mosszt lehullt a lepel, amit magunkra akassztottunk... – széles szája ragadozómosolyra húzódott.
- A Renegát – mondta alig hallhatóan Carl. – A Renegát művelt vele valamit.
- Nem, Carl – rázta a fejét Allana, és könnybe lábadt a szeme. – Ő... láttam. Ott a hajón. Nem a te Renegátod tette ezt.
- Saba Sebatyne! – kiáltotta egy hűvös, metsző hang. A Renegát, aki eddig valamivel távolabb várakozott, most közeledett. A Sötét Nagyúr, akit még a Sith Birodalom is kitagadott a gonoszsága miatt... Legalábbis Carl valami ilyesmire emlékezett a tanulmányaiból. És most itt állt, nem messze tőle. A fiú torkában gombóc növekedett, és kényszeredetten hátrált néhány lépést.
- Felügyeld a gyermekeket! – utasította Sordis a barabelt. – Utána kell néznem a helyszínnek. Hamarosan megtudjuk, hová tart a Sith Császár.
- A pussztulásszba!
- A Kislánykirálynő hívei nélkül nehéz lesz bejutnotok a palotába – mondta halkan Allana. Egyszerre minden szem rá szegeződött. – Trista néni barátai... – hebegte tovább. Remélte, hogy azokból az információmorzsákból, amit hosszúnak ígérkező kalandjuk alatt összeszedett, jó irányba sikerült következtetnie. Bízz az Erőben! – emlékezett tanítói szavára.
- Ha annyira akarjátok, majd én hallucinálok néhány barátot – felelte Sordis, és ismét távolabb sétált, mintegy kivonva fenyegető jelenlétét a többiek közeléből.
Saba Sebatyne kéjes arckifejezéssel simította ki furcsa mintákkal átszőtt fekete talárját. Belesziszegett a levegőbe, és visszafordult, hogy tanulmányozhassa a másik gyermeket. Carl undorodva húzta el a fejét a barabel ki-kicsapódó villás nyelve elől. Saba hirtelen megfogta a fiú arcát, és végignyalta a nyakát. Ekkor pedig különös dolog történt.
A barabel felegyenesedett, és undok képpel meredt a fiúra.
- Te nem vagy sszivil. Ssze préda – sziszegte dühösen, miközben a pupillái egyre inkább függőleges, keskeny vonallá vékonyodtak. – Magassz benned assz Erő. Esszt miért nem mondta Sszordissz?
- Én... én sosem.. állok.. be mellétek.. – nyöszörögte Carl, amikor rájött, hogy mit gondol a barabel. Egyszer már megtapasztalta, milyen a Sithek mellett szolgálni, és nem akart visszakerülni oda. Végül is épp onnan menekült.. ha úgy vesszük.
- Sszosze állok mellétek – utánozta gúnyosan Saba. Még mindig két lépés távolságban állt, mintha nem szívesen lett volna a gyerekek közelében. – Majd meglátod, kisszfiú, hogy ha Szordissz Nagyúr asszt akarja, akkor nem lesz választászod. Sszegítünk neki!
- Nem! – kiáltotta dacosan Allana, mielőtt Carl megszólalhatott volna. – Sebatyne néni... Sebatyne mester! Vissza kell menni a Dathomirra. Anyáék majd beszélnek veled...
- Sszenki szem megy a Dasszomirra – szisszentett fel a barabel. – Mosszt pedig, kissz drágáim, megbesszéljük a továbbiakat!
Miközben a gyerekek és Saba társalogtak, a távolban Sordis Nagyúr keresett egy fatönköt, és letelepedett rá. Lecsavarta a pálcája markolatát, és apró tubust vett elő a nyílásból. Elégedetten megzörgette, majd három kocka alakú tablettát öntött ki maga mellé. Ökölbe szorította a fémkezét, és egyetlen csapással porrá préselte a pirulákat. Beletörölte az ínyébe, hogy megvizsgálja a minőségét. Hosszú szívószálat vett elő...
...aztán fél szemével észrevette, hogy mindenki őt figyeli.
Sordis egy pillanatra megdermedt, aztán intett a barabelnek, hogy vigye arrébb a gyerekeket. Saba fejében pedig felötlött, hogy Smordre talán nem az Erő segítségével lép túl a korából fakadó akadályokon, ha fürge fizikai teljesítményről volt szó.
Egy idő után Sordis felfigyelt rá, hogy a sugdolózás megszűnt. Felnézett mély meditációjából, és felkereste tekintetével a csatlósait. A barabel egykedvűen üldögélt a két fiatal mellett, de néha mohó oldalpillantásokkal jutalmazta őket. Carl, Wenthar fia meglehetősen koncentrálatlannak tűnt. Vele ellentétben a kis Allana Solo elevenen pillogtatott körbe, keresve a menekvési útvonalat.
Sordis kárörvendően elmosolyodott. Ide vezettek Wenthar értelmetlen praktikái – a fiú erejének elnyomása labilissá és gyengévé tette a gyermeket. Ahogy a fivére eszébe jutott, feltápászkodott, és intett Sabának. A barabel előreterelte a gyerekeket, és a kis csoport elindult egy bizonyos irányba. Sordis vezetésével, aki kitörölhetetlen lenyomatként érezte Wenthar jelenlétét, magabiztosan haladtak az államfői találkozó irányába.
Meg akarta mutatni a fivérének, hogy mivé lett a gyermeke. Meg akarta mutatni, hogy ő az, aki tévedett. Carl jelenléte, de inkább a lelkiállapota bizonyította Sordis igazát. A titkolózások és rejtélyek mindenképp hasznosak lehettek egy bizonyos pontig, de Sordis tudta, hogy egy idő után már láncokként funkcionálnak. A túl hosszú időre elrejtett titkok nem káoszt, hanem halált teremtettek. Mindennek meg volt az ideje... ugyanúgy az igazságnak, ahogy a leszámolásnak.
A négyes sietve haladt tovább a találkozó irányába.
|
|