|
Post by Haruhi on Feb 13, 2014 23:30:47 GMT 1
Szótlanul nézett vissza rá, s a köpenyét kezdte igazgatni, mikor kezei megelégelték még mindig merev tartását, mely most kicsit meglazult. Kérdésére sokat mondón pislantott ugyan, de igazából nem tudta hogyan is lett volna képes megvédeni őt, egyedül az maradván különösmód logikusnak tűnő, hogy meg kellett valahogyan védenie. Túl friss volt a rossz szándékú lények emlékképe, hogyan is lett volna képes cserbenhagynia őt, ha ugyanilyen helyzetbe került volna? Ebbe belegondolni is szívszorító volt, nem, egyszerűen nem tudott volna csak állni és nézni, Kat sokkal külömbet érdemelt annál. A veszély rá nézve ugyan távolinak tűnt, amennyiben helyzete mégis megváltozna, azért csakis ő lehetne a hibás, hisz tétlenségével hagyná megtörténni. Kétes húzás volt ez, az akaraté és a tudatlanságé... megvédeni őt... de hogyan...? Nem találta meg a választ, Kat jókedve pedig végül elterelte róla a gondolatait, vissza a jelenbe. Elég ügyetlenül próbálta elkerülni, hogy ne okozzon fájdalmat a mozgás, így inkább megerőltette magát, hogy hamarabb túl legyen a fészkelődésen. Odabújt hát hozzá és tűnődve a szemeit kezdte vizslatni, minthogy csend telepedett közéjük, s ő még mindig nem talált szavakat, hisz annak is örült, hogy újra eljött hozzá. Mikor azonban a lány ismét megszólalt és aztán elbúsult, megpróbálta átölelni. - N-nem tudom, mit tudna csinálni... - motyogta egy perccel később - "ez n-nem olyan hely, ami nyitva van a... a világnak, i-ide belépni kell és a világot k-kint hagyni" ő ezt szokja m-mondani... Összehúzódott, s még jobban hozzá törleszkedett. Nyugtalanító gondolat volt elhagyni a falakat, a kinti világot nem olyannak ismerte meg, mely jobb volt ennél. Itt legalább tudhatta előre, mikor jön a rossz és a jó, ugyanakkor viszont Kat odakintről jött, egy megint másféle világból az "egyszerűen kintnél"... bonyolult volt. - B-biztos m-mókás, ha te vagy a-az, aki mondja... - tette hozzá aztán - e-egyszer talán ki tudjuk majd p-próbálni, e-együtt. Még sosem j-jártam olyan helyen
|
|
|
Post by Enz on Feb 14, 2014 17:57:35 GMT 1
A másik Kat ugyanolyan bizonytalannak tűnt, mint mindig, de ez egy pillanatra sem zavarta. Valahogy inkább kedvelte benne ezt a félénk visszahúzódást, maga sem tudta volna megmondani miért, egyszerűen csak kedvelte ezt benne. De hát ez természetes a barátnőknél, nem? Kat válasza után csak némán feküdt ott, miközben néha komótosan végigsimított a lány arcán. Valahogy ebben a pillanatban olyan jónak tűnt minden, pedig utált egy helyben feküdni, és jobban érezte magát, mintha valamilyen programon lett volna. Ezt sem tudta volna értelmesen megindokolni, de mindenképp örült, hogy úgy döntött, ismét eljön a lányhoz, még ha a fájdalom a másik szenvedése miatt még mindig ott motoszkált a szívében. Kezét lassan a lány hajára csúsztatta, és azt simogatta tovább gyengéden. - Mondd csak, mi a legtitkosabb álmod? - kérdezte végül, megelégelve a csendet, és tovább fűzve a beszélgetés fonalát. - Az enyém az, hogy színésznő legyek. Olyan csillogó sztár, mint Desirae Mayn - mondta álmodozva, és a szeme előtt megjelent a csinos, testre szabott vörös ruhát viselő magas, karcsú nő, amint kiszáll a siklóból és haját fújja a szél. Aztán visszatért a valóságba, és vidáman tette hozzá. - Képzeld, akikkel együtt gyakorolok, mind megdicsértek engem! Jövőre felvételizek a színművészetire! Vidám volt, és örült, hogy megoszthatta ezt Kattel. Hiszen jövőre 14 éves lesz, vagyis már kérheti a felvételét. Aztán gúnyosan rimaszolva hozzá tette. - Apa persze hülyeségnek tartja, de hát kit érdekel az őszhajú, vornskrpofájú öregember acsargása - mondta, ehhez mért arcát próbálva vágni, majd kibukott belőle a nevetés, és őszintén remélte, Kat is vele nevet. Szerette volna nevetni látni, boldogan.
|
|
|
Post by Haruhi on May 5, 2014 20:21:04 GMT 1
Ajkai széles mosolyra húzódtak, ugyan nem értette hogy min nevethetett váratlanul Kat, a kacaja mulatságos volt valamiért. Biztosan érdekes dolog lehetett a színészkedés, volt hasonlatos tapasztalata is, de arról keveset tudott hogy az igazi színészek hogyan éltek és mozogtak odafent. Így csak abban volt biztos, hogy sokkal jobb volt nekik, illetve hogy híresek voltak valamennyien és népszerűek is, Kat minden kétséget kizáróan közéjük kerülne, hiszen olyan nagyszerű volt! Neki viszont már az is nagy fejtörést okozott, hogy egy egyszerűnek tűnő kérdést megválaszoljon, lévén nem mostanában volt az, hogy erről úgy gondolkodott el, hogy az máig kitartott volna. Igen, elég gyakran váltakoztak a "mi lenne, ha?" képzelgései, habár az idő teltével egyre ritkábban látogatták hasonlók, ami nem lehetett jó jel. De így, hogy visszatért hozzá a lány, megint nem volt könnyű feladat találni olyasmit, amit ezután még akarni lehetne. - Én n-nem tudom, mi lehetne titkos álom... - gondolkodott lehunyt szemmel, de tovább mosolygott - d-de ha elmondom, m-már nem titkos! É-én amúgy is örülök neked, n... nem nagyon megy v-valami jobbat kitalálni, ha-hacsak nem lehetnék v-veled, nagyon... s-sokat! A kezét kereste, s ha sikerült megtalálnia, megfogta és az arcához dörgölte kicsit, óvatosan. - I-igen - tette hozzá pislogva - ez jobb dolog, veled jó lenni, t-te nem mások vagy, t... te Te vagy, biztos jó színész lennél...!
|
|
|
Post by Enz on May 5, 2014 20:50:47 GMT 1
Örült neki, hogy sikerült mosolyt csalnia barátnője arcára. Persze bizonytalansága ugyanúgy megmaradt, mint válaszaiból kitűnt. Persze már így is sokkal jobban kommunikált, mint az első alkalommal, amikor találkoztak. Mindenesetre logikus volt, amit mondott, Kat mindenesetre legyintett. - Ha olyan valaki tudja, aki nagyon jó barátnőd, akkor az még titok marad! - jelentette ki látszólag magabiztosan, bár fogalma sem volt róla, hogy tényleg így van-e. Ez is olyan dolog volt, amiben nem volt tapasztalata, és nem akarta, hogy ebben is lebukjon. A felvetése ismét kisebb bűntudatot ébresztett benne, így sietve helyeselt. - Tényleg jó lenne gyakrabban időt együtt töltenünk! A lány közben ügyetlenül matatott a keze után, és kicsit rá kellett segítenie, hogy megtalálja, mire aprócska ujjai köré fonódtak és az arcához tolta azt, óvatosan dörgölve magához, amitől kellemes érzés futott végig rajta. - De hát most nem is színészkedek - bámult rá picit értetlenül, miközben másik kezével óvatosan simogatni kezdte rövid, mégse durva haját. Ez is kellemes érzéssel töltötte el.
|
|
|
Post by Haruhi on May 5, 2014 21:54:05 GMT 1
- N-n-nem mondtam h-hogy szi-színészkedsz...! - vágta rá kicsit ijedten, s nagyon igyekezett biztosítani róla, hogy komolyan gondolta - É-én csak tudom, hogy jó lennél és k-kész... a-aki olyan mint te az... ü-ügyes és kedves, sz-szép, u-ugyan ki lehetne nálad jobb...? Nem ismerek olyat... Fájt mocorogni, de mégis közelebb bújt hozzá kicsit, mert úgy sokkal nagyon kényelmesebb volt, miközben kezét a hajában érezte. Ez olyan másmilyen érzés volt a hasonló, de másmilyen szándékú gesztusoknál, ez olyan magában volt jó, s nem lehetett rá nem kedvesen reagálni. Most valamiért nem jutottak vele kapcsolatban eszébe olyasfajta dolgok, melyek első találkozásuk után szinte először, most az volt a legnagyszerűbb benne, hogy egyszerűen csak ott volt és nem valahol máshol, ahol nem tudott róla biztosat... - M-meg elképzelni se tudok... - duruzsolta tovább, igyekezve lopni egy puszit az arcára - n-nekem te vagy az. A-aki meg mást mond az n-nem ismer, v-vagy nem akar ismerni! De nem baj, é-én nem ferdítek, a-azt mondom amit gondolok. Sz-szeretem az álmod, m-mert téged is, e-ezért fontos nekem is! É-és vigyáznunk kell rá...!
|
|
|
Post by Enz on May 6, 2014 19:41:15 GMT 1
- Ó, persze - vágta rá rögtön a lány ijedtségét látva, de igyekvése, hogy az ő félreértését kimagyarázza, valahogy mosolyt csalt az arcára. Sőt, dicséretekkel halmozta el, ami jobban esett neki, mintha a leghíresebb filmsztárok dicsérték volna. Na jó, legalábbis ugyanolyan jól. Vagy legalábbis úgy gondolta, hiszen ilyenhez még nem volt szerencséje. Mindenesetre amíg ezen vacillált, a másik Kat folytatta duruzsolását, amit szintén jól esett hallgatni, főleg az ő szájából. Kellemes hangja volt, rá kellett jönnie, és szívesen hallgatta volna még sokáig. Mikor azonban befejezte, rájött, hogy most neki kéne valamit mondania. Kellemesen érezte magát, így nem igazán figyelt oda minden szóra, de hát a korlátozott információ sosem zavarta. - Én is örülök, hogy ismerhetlek, Kat - mondta, miközben megpróbált a szemébe nézni, mivel rá kellett jönnie, hogy szereti a lány visszahúzódó, értelmes tekintetét. - Nagyon szép hangod van, mondták már? Olyan szívesen hallgatnám még.
|
|
|
Post by Haruhi on May 6, 2014 20:25:57 GMT 1
- Ummmrh... - dünnyögte érthetetlenül, ahogy nyugtalanul mocorogni kezdett megint. Amit Kat mondott egy kicsit összezavarta. Ő nem volt az a sokat beszélő fajta, ezért joggal táncolt rajta hogy szerinte a hangja igenis szép volt. Kérdőn meredt rá, hátha valamiféle választ ki tudna belőle olvasni, s így találkozhatott össze tekintetük újra. Csak hogy szemekben sem volt túl jártas, pedig biztosan jól jött volna ezúttal, meg talán más alkalmakkor és körülmények között. Viszont muszáj volt kedvére lenni, nem akarta hogy őmiatta érezze magát kényelmetlenül, amíg tehát tovább próbálja fűzni a témát, beszél neki. - D-de én rossz beszélő... vagyok... - próbálkozott hát - v-velem keveset beszélnek, nem is k-kellett nagyon ilyennel f-foglalkozni. M-más dolgokat csinálok jo-jobban... sz-szavakért senki se fizet, cs-csak... ha inkább ők kiabálnának, v-vagy hasonló...
|
|
|
Post by Enz on May 7, 2014 0:14:49 GMT 1
Kat kissé kényelmetlenül érezhette magát, ugyanis mocorogni kezdett, és kissé kérdőn nézett. Pedig remélte, hogy a viszontdicséretre kissé jobban fog reagálni, és igazából nem értette, miért érintette így a dolog. Talán nem igazán dicsérték eddig, azért viselkedett így? Picit jó lett volna, ha tud a másik Kat fejével gondolkodni, mert úgy annyival könnyebb lett volna minden. A lány is megérezhette a bizonytalanságát, ugyanis nekiállt, hogy szavakkal is kifejezze magát. Így visszagondolva kissé önzőnek tűnhetett a kérése, pedig ő csak kimondta, amit gondolt. Hát ezt még gyakorolnom kell, könyvelte el magában. Viszont szerette volna megmagyarázni a dolgot a lánynak, így pár pillanatig gondolkodott azon, mit is mondhatna, mire megtalálta a megfelelő szavakat. - Azt az oldaladat bárki megkaphatja. Én szeretném ismerni is Katet - cirógatta meg az arcát kedvesen, miközben rámosolygott. - Én mindenestől és mindenért kedvellek, így egészként. Nekem sincs igazán... kivel beszélgetnem. Önző kérés? - kérdezte végül, a lány tekintetét keresve.
|
|
|
Post by Enz on May 12, 2014 21:47:19 GMT 1
- D-de te... ne... nem vagy önző... - kedvetlenedett el szemmel láthatóan, s még tovább magyarázkodott - É-én viszont nem tudok... e-eleget adni, cs-csak amit tudok... mást... nem tudok... - Nekem éppen elég, ha magadat adod - cirógatta meg az arcát, kissé megijedve attól, hogy valamivel megbántotta Katet. Olyan ügyetlen volt ebben, ismerte fel újra. - Az még megoldható, ugye? - I-igen, neked igen... b-bármikor! - bizonygatta, s felszisszent mikor közelebb furakodott kicsit. - Úgy örülök, Kat - mosolygott rá, miközben tovább simogatta az arcát. - Nagyon sokat jelentesz nekem - mondta, miközben a lány közelebb bújt hozzá. Fejét közelebb tolta a lányhoz, egészen addig, amíg összeért a homlokuk. Jóleső érzés volt a másikat ilyen közel éreznie magához. De ez barátnőknél természetes, nem? - É-én is örülök neked... - válaszolta az, néhány pillanatnyi csend után - t-tehozzád hasonlóval előtted n-nem találkoztam. V-veled szeretek beszélgetni. Pislogni kezdett, de most sokkal mélyebben nézett a szemébe, mintha keresett volna ott valamit. - T-te mindig a l-legjobbkor vagy velem! - Ne hülyéskedj! - hárította el a dicséretet Kat. Ő sosem érezte magát különlegesnek, sosem akart az lenni. Mindig egy szenátor lányaként kezelték, pedig a háta közepére kívánta. - Én egy egyszerű lány vagyok csak. További beszéd helyett lehunyta a szemét, csendesen feküdve ott. Kínosan érezte magát a túláradó dicséretek miatt, és azért, mert eddig hanyagolta a lányt. Persze emellett jól estek a szavai, el kellett ismernie. - D-de é-én nem viccelek - fogta el őt újfent a szorongás - é-én nem vagyok átlagos, u-ugye? A-akkor az átlagos nekem nem átlagos, m-mert nem tudom milyen... v-vagyis nem tudtam előtte milyen, d-de nekem tetszik amilyen vagy... A lány hallható idegessége Katet is rosszul érintette. Már megint nem gondolt bele, hogy megbánthatja a másikat. Ismét kinyitotta a szemét, és kedvesen rámosolygott a lányra. - Nem vagy átlagos, Kat. Attól sokkal-sokkal jobb vagy - mondta, majd közelebb manőverezte magát a lány ajkaihoz és sietős puszit nyomott rájuk. - Néha túlgondolod a dolgokat. Kedvellek, és ez nem a szavakon múlik. - D-de én is kedvellek! - vitatkozott tovább - É-és más nem mond így sz-szépeket rólam... d-de én is szeretek szépeket mondani r-rólad, mert igaz és n-nem hazudok... - Furcsán érzem magam, ha dicsérsz - vallotta be, és bár próbált rá ügyelni, érezte, hogy picit elpirul. - Nem igazán tudok... ezzel mit kezdeni. - D-de miért...? - kérdezte az aggodalmasan, s most ő nyomott puszit az arcára - E-ennyit megérdemelsz, te jó vagy velem... sz-szeretnék én is jó lenni veled, é-én n-nagyon kedvellek téged! - Nem tudom - felelte, kissé talán szégyellősen is, de hamar összeszedte magát, és kicsit kipirult arccal pillantott fel a lányra. - Nekem az is elég, ha hozzám bújsz vagy átölelsz. - Most is i-itt vagyok - biztosította róla, s egyik karjával megsimogatta a hátát - k-kérned sem kell rá... - Tudom, hogy itt vagy, butus - mosolyodott el a másikon, miközben ő is simogatni kezdte, de a háta helyett a hajába túrt bele. - Maradjunk így egy kicsit. Olyan jó. - I-igen, én is szeretném! - bújt közelebb válaszképp - M-múltkor olyan hamar elmentél... - Apám már így is kerestetett - mondta védekezésképp, bár hangjából ez nem jött le. - Most viszont sokáig tudok maradni. Miközben magához ölelte a lányt, azt kívánta, bárcsak örökké tartana ez a pillanat. Ahogy hallgatta ütemes légzését, és érezte apró mellkasának fel-le emelkedését, ő maga kezdett elálmosodni. - K-köszönöm! - mondta hosszú csend után, s mosolya szélesre húzódott. Kat már csak érthetetlen mormolást adott válaszként, miközben légzése egyre egyenletesebbé vált. A másik sokáig csak pislogott rá, eleinte talán valamiféle válaszra számítva, de végül csak nem ébresztette fel, inkább tovább figyelt, gondolataiba merült, míg aztán rajta is erőt nem vett a kimerültség. Hosszú napja lehetett, de egész másképpen végződött, mint eleinte ígérkezett. Ki tudja mennyi idő telt el, amikor egy gyengéd tapintást érzett a hátán. Halkan felnyögött a hatására: még aludni akart, olyan jó volt Kat mellett, apró kis testéből csak úgy áradt a meleg, szíve minden dobbanására pedig az övé felelt. Azonban a támadója nem hagyta abba a zaklatását, így jobb híján kiszabadította magát a lány öleléséből, és megfordult. Kissé kótyagos volt még a hirtelen ébredéstől, így nem igazán látta az előtte lévő alakot. - Kérlek anya, hadd aludjak még - mondta álmosan, és kinyújtotta a kezét, elkapva a támadójáét. Magához húzta a kezet és hozzádörgölőzött. - Szeretlek, anyuci. Az alak csak állt felette, kissé talán tanácstalanul, de hamarosan újra megbökte. Kat kezdett magához térni a mély álomból, és ahogy kitisztult a látása, észrevette, hogy egy kék színű kéz van a kezében, tekintetét lassan felemelve pedig a madame mindig kifejezéstelen arcát pillantotta meg. - Bocsánat - engedte el hirtelen a kezét, de a twi'lek nő nem vesztegetett rá több szót. Igazság szerint azóta félt tőle, hogy egyszer megütötte, és mindig tartott tőle, hogy újra megteszi. - Halkan! - szólt rá suttogva a nő, mire Kat szélesen bólintott. - Kövess. Lejárt az idő, tovább nem maradhatsz. Kat szó nélkül felült az ágyon, és egy pillanatra még figyelte, ahogy a másik lány édesen alussza tovább az álmát. Szeretett volna tőle elbúcsúzni, de a madame már az ajtóban várta, így sietve felpattant és a lehető leghalkabban megindult kifelé a szobából. Az ajtóban felhúzta a cipőjét, majd kilépett a folyosóra. Bezáródott mögöttük az ajtó, a twi'lek nő pedig előre indult, hogy mutassa az utat. Szótlanul telt a séta, csak némelyik szobából szűrődtek ki az élvezet vagy éppen a fájdalom hangjai. Egy kegyetlen világ volt idebent, tűnődött el, de vajon odakint tényleg jobb lenne nekik? Ahogy látta, itt elég jó életük volt a kínzásokat leszámítva, és elég jól össze tudta hasonlítani a kinti alsóvárossal, amin keresztül kellett verekednie magát, immáron másodszor. Ezen érdemes volna eltűnődni, döntötte el, persze aztán nem lett belőle semmi. - Tessék mondani - állt meg egyszercsak, már közel a kijárathoz. - Igen? - fordult meg a nő szokott arckifejezésével, ami még mindig nagyon félelmetes volt. - Szóval arra gondoltam, hogy... - nézett ismét az arcára, de gyorsan elkapta a tekintetét. Jobban megy ez, ha nem nézek oda, döntötte el, így hát lesütött szemmel folytatta. - Kattel ketten elmehetnénk valahova. E-egy parkba vagy ilyesmi... - Rendben - felelte a nő, mire Kat meglepődve pillantott fel rá, de az arcán változatlan arckifejezés ült. - Hívj fel a számon, amit megadtam, a többit pedig elintézem én. - Köszönöm! - mondta vidáman, és rámosolygott a nőre, de az nem viszonozta a gesztust, bár mintha a szája szélén egy nagyon apró kis görbületet látott volna. - Most pedig menj - nyitotta ki a hátsó ajtót. Kat vidáman lépett ki a lassan sötétedő városba. Ideje lesz hazamenni, gondolta. Hazaúton azonban végig furcsa érzése volt, mintha valaki követte volna. Csak képzelődöm, intézte el ennyivel, de a kellemetlen érzés nem szűnt meg. Ennyi baj legyen! Öt nap múlva kínálkozott a következő megfelelő alkalom: hivatalosan egész nap a színészekkel kellett volna gyakorolnia, de ő inkább üzent a madame-nak, és hamarosan meg is érkezett a pozitív válasz. Helyszínnek a mesterséges Amidala Parkot gondolta, hiszen már többször járt itt, és gyönyörű hely volt. Zsebpénzéből a belépők és minden szükséges gond nélkül kijött, így hát nem is hezitált, máris elkezdte kutatni legszebb ruháját. Jó időbe beletelt, mire megtalálta az ideálisat: egy vörös rövid szoknyás fehér top, rózsaszín masnikkal. Hozzá egy díszes, bíbor színű balmorrai kalapot választott, és egy bőrtáskájába pakolta a szükségeseket. Apja már rég nem volt otthon, amikor nekiindult, a háziszolgákat pedig nem volt nehéz valami magyarázattal kicselezni. Már megszokták, hogy úgy jön-megy, ahogy kedve tartja. Sietve ugrott be egy taxiba, és adta meg neki a helyet, mire az automata pilótás szerkezet nekiindult a sűrű coruscanti forgalomnak. Mennyivel szebb volt a városnak ez a része, mint az Alsóváros! Imádott gyönyörködni a hatalmas épületekben, a szép siklókban, az ízléses díszekben. Bárcsak mindenki így élhetne, sóhajtott fel. Akkor Katet senki sem bánthatná. Most, hogy eszébe jutottak a lány sebei, megint rossz kedve lett. - Kat, ez a te nagy napod! - öntött magába lelket, és próbált szép dolgokra gondolni, hogy az érzés tovaszálljon. Mire a jármű megérkezett, sikerült is, és miután levonták az összeget az egyik kreditchipjéről, vidáman szállt ki a taxiból. Nyakát nyújtogatva állt a bejáratnál, azt figyelve mikor érkezik meg a lány.
|
|
|
Post by Haruhi on Jun 5, 2014 21:10:33 GMT 1
Nehéz volt megnyugodnia, egy cseppet sem számított normális reggelnek az, hogy a Madame azzal költötte fel, egy kliens elviteti a házból valahova, s még mellé új ruhát is nyomott a kezébe, amit már végképp nem tudott hova tenni. Neki igazából itt volt a helye, elvileg nem is lehetett volna igazán elmennie messzire, főleg nem magánjármű nélkül nem, ami így még ijesztőbb volt! Amikor pedig kérdezgetni próbálta - olyasmi, amit igazán nagyon ritkán próbált vele szemben - az csendre intette, majd megragadva csuklóját elindult vele kifelé. Az utcán végigsétálva régi rossz érzések kerítették hatalmába, még akkor sem hagyta el veszélyérzete, mikor egy rozoga taxiba tessékelte, s rácsukta az ajtót. A jármű könnyebben emelkedett fel és lódult meg, mint amire számított, de egyenlőre csak a kezében szorongatott buszjegyeket bámulta, amit még végezetül a Madametól kapott. Ugyanis nem a céljához tartott, hanem egy megállóhelyre néhány száz emelettel feljebb, ahonnan a suhanóbusz harminckét megállón keresztül vitte tovább, mely számot alig tudta észben tartani. Ráadásul miféle jármű volt az! Egy cseppet sem erősített biztonságérzetén a takarosabb utazóhelyiség, ugyanis sok idegen figura volt ott vele, akik ki-be szálltak ahogy kedvük tartotta, vagy ahogy szállniuk kellett - nem igazán tudta megállapítani. Legalább a ruhája nem zavarta, miniszoknyájának és rövidebb ujjú ingének hála az ismerős szellősebb jelleg megmaradt szokásos viseleteihez képest, bár kicsit úgy vélte, hogy többet takart a kelleténél. Elvégre a nyaka egy részét jobban takarta, vagy hát, őszintén szólva, könnyebben nyitható darabokhoz volt szokva, bár a kék miniszoknya könnyen libbenthető volt. De vajon a kliense akarta, hogy ezt viselje, vagy tényleg a Madame adta? Megérzései ritkásan szokták cserbenhagyni, bár azért volt rá példa, mégis ezúttal úgy gondolta, hogy az utóbbiról volt szó, így méltán aggódott amiatt, hogy ügyfele talán nem lesz egészen elégedett. Nem volt tudatában, de mindössze csak arról volt szó, hogy nem tudta, a külvilágban az efféle viselet a lengébbek közé számított, odabent ugyanis másabb volt a mérce, ha úgy tetszik sokkal másabb. Megérkezvén célállomására végképp elbizonytalanodott, hogy egy ilyen helyre kellett egyáltalán jönnie, s rögvest fogvacogva nézett a távozó suhanóbusz után, abban a hiszemben, hogy elszámolta magát. Talán harmincshét volt, nem harminckét, vagy valami más! Itt sok zöld látszott az acélüveg-falakon keresztül, ő legalább egy szállodára számított, talán egy irodaépületre, de ez... egyáltalán nem olyan helynek bizonyult, ahol klienssel kellett foglalkoznia. A fejét igyekezett törni, vajon mikor jön a következő busz és hol kell rá felszállnia, vagy tulajdonképpen hogy hívták a felszállóhelyet? Harmincnégy megállót jött, vagy inkább harminchét volt? Tanácstalanul kapkodta fejét, s tért ki a vele nem sokat foglalkozó járókelők útjából, melyek között volt aki legalább háromszor olyan magas volt, mint ő, sőt, inkább több is, bár valamiért mégis emberből vélt többet látni, ami megint csak nyugtalanítóan ritka látványnak számított, a színesebb alsóvároshoz képest. Szorgosan forgolódott persze, néha sodródva egy kisebb lénycsoportnak köszönhetően, s szinte fellélegzett amikor végre kiverekedhette magát közülük, hála egyiküknek aki hajlandó volt észrevenni, noha egy cseppet sem volt kedves. Ugyancsak ritka heves reszketés fogta volna el, ha meg nem pillant egy sziluettet a vonuló két- és többlábúak között, s megkeményítve akaratát közelebb nem férkőzik. Akkor végre megbizonyosodhatott, hogy nem a képzelete játszott vele, hanem a szemeinek volt igaza. Nem is igen fordult már meg a fejében, hogy talán tényleg jó helyre jött és nem más kedvéért, de úgy elfogta a megkönnyebbültség, hogy összeszedte rövidke lábait és kezeit dörgölgetve felé totyogott, vagy inkább kopogott, a cipője mindenesetre. - Váh... váh! - kapkodott levegőért örömteli izgatottságában, s a biztonság teljes tudatában, ahogy előbukkant a lány bal oldalán, akire egyébként még egy bukósisakban is ráismert volna, de a mostani ruhájában egyszerűen nagyon csinos volt! Pedig ezen nem volt mit csodálkozni, őt bármilyen ruhában szerette, mert hét nem a kosztüm volt a legfontosabb. Alig egy pillanatig toporgott mellette, Kat talán fel sem ocsódott még, mikor ő már belekapaszkodott a karjába, vagy talán már észrevette az előbb... de mindegy is, ő még mindig lihegett, ha másért nem hát örömében. - Váh, Kat! - hápogta, s még szorosabban kapaszkodott belé.
|
|
|
Post by Enz on Jun 6, 2014 13:40:45 GMT 1
Ahogy egyre közeledett a találkozó megbeszélt ideje, mind gyakrabban pillantott karórájára, és egyre gyorsabban érezte verni a szívét. Aztán az utolsó percben a másodperc mutató áthaladt a körön, hogy újrakezdje örök járását, Kat pedig hirtelen ideges lett. Mi van, ha nem jön el? Ha csak képzelte az egészet? Elvégre túl szép volt az egész ahhoz, hogy igaz legyen! Próbálta magát nyugtatni, de minden egyes másodperccel egyre mélyebbre került ezeknek az ellentétes érzelmeknek a hullámzásában. Észre sem vette, hogy a benne kavargó eufóriában és aggódásban teljesen elbambult, és kizárta a külvilág történéseit. Mikor valamennyi idő eltelte után valaki a karjába kapaszkodott, egy pillanatra megijedt a közelségtől, ám ahogy odakapta a fejét, arcára rögtön öröm ült ki. - Hát itt vagy! - fejezte ki örömét, bár most különösen nehéz volt szavakat találnia. Ráadásul a lány nagyon csinos tengerészblúzt és szoknyát vett magára, ami ugyan kissé visszafogott megjelenést kölcsönzött neki, de nagyon elnyerte a tetszését. Odahajolt az arcához, és szégyenlősen egy puszit nyomott rá, mivel feszélyezte az a tudat, hogy ennyien nézik őket. - Gyere, vegyük meg a belépőt! - mondta a lánynak, hogy elterelje a figyelmet saját izgalmáról és zavaráról, és megindult a legközelebbi pénztár felé. Az Amidala Park a helyi tehetősebbek kedvelt helyének számított, ennek megfelelően mindenki jól öltözött volt a bejárat előtti részen. Amíg a sorban álltak, Kat szemével végigpásztázta a hirdetéseket, hátha lát valami érdekfeszítőt. Az egyiken egy furán öltözött, idősebb férfi állt hátratett kézzel, mosolyogva, mellette a "Köszönjük, Coruscant" felirattal. Biztos a belépővásárlást köszöni meg, döntötte el némi morfondírozás után. Mikor sorra kerültek, Kat széles mosollyal csúsztatta be a kreditchipet a leolvasóba, majd beütötte, hogy két személynek kér belépőt. A gép egy rövid ideig dolgozott, majd nemsokára pittyegett is, és már bent is voltak. - Hát nem csodás? - kérdezte vidáman, mindig elámulva a hatalmas zöld környezeten, ami a bolygóról egyébként hiányzott. - Csomó mókás dolgot lehet itt csinálni! Mihez lenne először kedved?
|
|
|
Post by Haruhi on Jun 6, 2014 14:42:15 GMT 1
Pislantott, ő még a puszi alatt is Kat üdvözlő szavain rágcsált, de így az hogy már várt rá, megmagyarázta, hogy miről is volt egész eddig szó. Nagy megkönnyebbülés volt felhagyni azzal, hogy a fejét törje, mitévő is legyen, hát még hogy olyasmit csináljon helyette, amit egyébként is szívesen tett - még ha ötlete sem volt, mi forgott Kat fejében. Izgatottan dörgölte össze újfent kezeit, de mire észhez tért, a lány már a pénztárgép felé invitálta. Ő szinte ugrott utána és gyorsan utolérte, mielőtt valami tömeg újból felkaphatta volna, s mellé passzírozva magát bámulta, ahogy Kat valamiféle híreket böngészett, aztán a szerkezettel kezdett el ügyködni. De inkább csak ő foglalkoztatta, s nem a dolgok amiket csinált, még csak nem is szólalt meg egész idő alatt, nehogy zavarja miközben más dolgok kötötték le a figyelmét. Mikor azonban kérdéssel fordult vissza hozzá, nyomban hatalmába kerítette a szégyellős bizonytalanság, mert hát igazság szerint fogalma sem volt, hogy mit lehetett csinálni egy hasonló helyen. - Á-á-áh én nem tudom...! - hebegte, hozzá képest kicsit hiperaktívan, túlságosan is izgatott volt - T-te már jártál ilyen helyen, b-biztos tudod miket lehet ilyenkor csinálni, t-talán jobb ötlet lenne ha t-te mondanád meg?
|
|
|
Post by Enz on Jun 9, 2014 20:57:59 GMT 1
- Ó, hát persze - dünnyögte, amikor rájött, hogy a másik valószínűleg sosem járt ilyen helyen. Sőt, lehet, hogy sehol máshol sem. Kissé butának érezte magát, de a saját izgalmának tudta be ezt a bakit. Körbepillantott, mivel hirtelen nem volt semmi ötlete arra, mihez is kezdjenek. Olyan furcsa volt, hiszen odahaza már jó párszor összeállította a programot, ügyelve arra, hogy mindenre jusson idő, most meg egyszerűen mintha üres lett volna a feje. Pedig annyiszor járt már itt, igazán eszébe juthatott volna valami. Sosem esett meg ilyen vele, és ezt különösen furcsának érezte. Talán amiatt volt, mert túlságosan bizonyítani akart Katnek? Elvégre most először fordult elő, hogy egy barátnője kísérte el valahova. Rövid nézelődés után kiszűrt egy fagylaltpultot, ami mögött egy kiszolgáló egyenruhába öltözött, mosolygós férfi osztogatta a kért ízeket. - Tudom már! - jelentette ki magabiztosan, és megfogta Kat kezét. - Gyere, együnk meg egy fagyit! Azzal megindult előre, a lány pedig szorosan mellette maradva követte. Talán elmúlik mindkettejük idegessége, ha esznek valami édességet, érvelt magában. Mikor odaértek, Kat előrébb lépett, elengedve a lány kezét, és odaállt a kiszolgálópult elé, végignézve a kínálaton. Legalább harmincféle ízűt árultak, és mind nagyon finomnak tűnt még csak névre is. - Szia - mosolygott rájuk a férfi. - Miben segíthetek? - Csókolom! Szeretnék kérni egy dantooine-i eperfagyit - választotta ki rövid nézelődés után. - És te mit szeretnél, kislány? - kérdezte a másik Kat felé fordulva, megelőzve őt. Őszintén remélte nem ijed meg tőle a lány. - Igen, mondd csak nyugodtan - bólogatott felé szélesen, kezében tartva saját, négyszögletes fagyiját.
|
|
|
Post by Haruhi on Jun 10, 2014 16:44:44 GMT 1
Szerencsére egyáltalán nem kellett sokat várni a megoldással, Kat hamar előállt vele egy édességárussal kapcsolatban, s magával vontatta. Ő viszont gyorsan felvette vele a lépést, így akadály nélkül jutottak át a parkban kóválygók között. Odaérve az első dolog amit feltűnt a férfi mosolya volt, aztán a sebtében megszámlálhatatlan fajta fagylalt, amiket osztogatott ellenszolgáltatásért cserébe, mely számára érthető volt. De most elengedhette magát végre, a légkör Kat mellett mindig jó volt, a hátának kutya baja, ráadásul egy újféle helyen találta magát, vele együtt. Ennek ellenére azért, mikor rá került a választás sora, zavartan kezdte böngészni a sokféle színű fagylaltokat, s annyira megijedt attól, hogy elpazarolja minden idejüket döntésképtelenségével... végül tehát rábökött egy kék színűre, majd gyorsan elvette és szaglászni kezdte saját adagját. - Kö-szö-nöm! - bökte gyorsan ki magából, s hamar belenyalt az édességbe. Kellemesen csalódott, volt benne némi bizonytalanság az ízét illetően, de mikor alkalma lett megkóstolni, megváltozott ezen álláspontja. Az ízt magát nem tudta egykönnyen besorolni, mindössze a 'gyümölcsszerű' jelző ötlött róla egyedül eszébe, ami nála csak jót jelenthetett. - E-ez finom, ilyet még sosem ettem, v-valami gyümölcs
|
|
|
Post by Enz on Sept 27, 2014 12:11:38 GMT 1
Kat önkéntelenül is elmosolyodott látva, hogy egy fagyi mennyire képes boldoggá tenni barátnőjét. Bár először még kissé bizalmatlanul szaglászta, ám mikor megnyalta, egyértelműen látszott rajta, hogy nagyon ízlik neki. Persze ő maga sem tudta a pontos ízt, a kínálatból nem jegyzett meg mindent, így csak találgatni tudott volna, pontosan mit is kért a lány magának. Persze lehetősége éppen volt rá, hogy belenyaljon. - Vigyázz, lecsöppen! - kiáltotta, és odahajolva végignyalta azon a részen, ahol előtte a másik Kat is megkóstolta. Néhány csepp a lány tölcsért tartó kezén landolt, így azt is gondosan lenyalogatta, majd mosolyogva pillantott fel, és így feje egy magasságban volt a lányéval. - Balmorrai feketeribizli. Valóban kellemes íze volt, könyvelte el magában, habár a dantooine-i epret sokkal jobban kedvelte, sőt talán akár kedvencének is volt mondható. Itt ráadásul apró gyümölcsdarabokkal készítették. Bár saját kóstolóját ügyesen álcázta segítségnek, azért mégis kissé furdalta a lelkiismeret, hogy most elvett valamit a barátnőjétől. Pár lépés múlva kissé bűnbánóan nyújtotta felé a saját fagyiját. - Szeretnéd megkóstolni?
|
|
|
Post by Haruhi on Mar 15, 2015 1:44:16 GMT 1
- Ho-hogy mi-mi??? - hőkölt hátra a figyelmeztetésre, nem lévén természetes reakciója a váratlan problémára De Kat értett az ilyesmihez egész biztosan, hisz gyorsan odahajolt és megnyalta az édességet, csak a keze lett tőle olyan, de sikerült megoldania azt a problémát is, még csak nem is más megoldást használva. Á, vele ez volt a baj, nem szokott hozzá hasonló problémákhoz és más-más variációk esetén mindig arra gondolt, hogy a helyrehozásuk is bonyolultabb annál, mint amit ő nagyjából értett már. De itt volt most Kat, őt nem hozták zavarba ezek a kis gondok - igazat megvallva, a nagyobbak se - és ez egy nagyszerű tulajdonsága volt! Mellette minden biztosabbnak tűnt és számíthatott rá, azonban a tény hogy nem tudta, mivel lehetne igazén viszonozni segítségét... Ki fog mindenesetre találni valamit, többet lrdemelt pusztán a szereteténél és ragaszkodásánál, csak ami nem ösztönösen tört fel belőle, azt nem is igazán tudta hogy mutassa meg, nem is beszélve arról hogy miként fedezhetne fel hasonlót magában. Tűnődött, Kat fagyijára pillantott amivel most megkínálta, s ugyan vonakodott akart először, végül mégiscsak engedett a belső hangnak és egy bólintást követően belenyalt az ő fagylaltjának a szélébe. Kétség nem volt, ízlett neki - E-ez is finom, hideg és o-olyan édes is - mondta rá és lopva körbenézett - sok ilyen d-dolog van itt kint, u-ugye?
|
|