|
Post by Haruhi on Jan 3, 2014 16:46:50 GMT 1
- Ál... mod... ni...? - rebbentek meg ajkai, lassan kinyitotta szemeit, s felfelé bámult. Szokott álmodni, nem annyira sokfélét persze, de még neki is voltak nyugalmas éjszakái, amikor szenderegve szabadabban fűzhette gondolatait. Különös dolog volt álmodni, volt hogy tudta álmodik, s mégsem mindig volt képes irányítani az ottani eseményeket és képeket, máskor persze igen. De általában csak az ébredéskor jött rá arra, álmodott, de ugyanakkor könnyedén elfelejtette, hogy mi is volt az. Pedig megesküdött volna rá, hogy voltak olyan szép álmai, melyek többször is megtörténtek, csak... felidézni okozott gondot. Nem úgy, mint a rémálmokat, melyek általában a valós dolgok és történtek tükörképei voltak, s nem védték meg a fájdalom érzetétől sem. - I-igen... szoktam... - suttogta, talán percekkel a kérdés elhangozta után - szépet is... csúfot is... d-de inkább csak a rosszra emlékszek, azokat... ne-nehéz elfelejteni. U-ugye... veled is így van...? Álmodtál már... szépet?
|
|
|
Post by Enz on Jan 3, 2014 16:58:39 GMT 1
Kat feltûnõen csendben volt a kérdés feltétele után, de ezúttal nem aggódott miatta, mint a nevének megkérdezése utáni pillanatokban. Valószínûleg nem sokat beszélgettek vele, talán csak itt hagyták, kiterülve az ágyon, mint egy elhasznált rongydarabot. Belegondolni is rossz volt, micsoda lelketlenek is tudnak lenni a Galaxis értelmes lényeinek mondottak. Persze korántsem lepte meg a dolog, hiszen meg volt a maga véleménye másokról, csak éppen rossz volt ennyire élesen szembesülni vele. Kat végül összeszedte a gondolatait és a bátorságát, és válaszolt a kérdésére. - Igen, a rémálmok mindig maradandóbbak - értett egyet. Néha megmagyarázhatatlanok is, tele fájdalommal és elmúlással. Voltak nagyon furcsa álmai és nem szerette õket, sõt egyenesen irtózott tõlük. - Egyszer álmodtam egy nagyon szépet. Apa, anya és én egy család voltunk, volt egy húgom és vidáman sétáltunk a Coruscanti Vidámparkban. Egy pillanatig akartam hinni, hogy az eddigi életem volt álom, és az a valóság... A túl sok szépség néha fájóbb nyomot hagy, mint a rosszaság - sóhajtott fel, mert az emlék megint rátört. Errõl soha nem beszélt még senkinek, és most, hogy megtette, kicsit talán meg is könnyebbült a lelke. - Jártál amúgy valaha a vidámparkban? Nagyon muris hely. Elmehetnénk egyszer együtt.
|
|
|
Post by Haruhi on Jan 3, 2014 18:02:07 GMT 1
- Nem tudom... - motyogta savanyúan - m-maradandó... nem maradandó... nem tudom... Ez így kissé kezdett túlbonyolódni számára, vagy csak túl sok mindenről volt szó egyszerre. Nehéz volt néha rendet tenni a gondolatok közt, mert könnyen még jobban képes volt beléjük gabalyodni, mely csak rosszabbá tette az érzést. Megsimogatta hasát, az érintéssel próbálván helyretenni a fejében uralkodó zavart, s a lány kérdését ragadta meg kiindulópontként. - N-nem - válaszolta - az olyan dolgok, e-eléggé drága dolgok, mostanában pedig n-nem igazán tudnék elmenni, i-innen nem... Ez egy ilyen hely, a házon kívül nem lehet menni... d-de egyszer majd, ha mindent jól csinálok... t-talán minden jobb lesz, n-nem kell majd azt csinálnom, a-amit nem akarok csinálni... most az övüké vagyok, e-egyszer kifizetem magam. Mocorogni kezdett az ágyon, majd kicsit elcsusszant tőle, bár nem annyira, hogy kikerüljön az ölelésből. - D-de most csak... ö-össze vagyok zavarodva... nem vagyok j-jó reklám - tette hozzá gyorsan - t-túl sokat beszéltem és az elfáraszt... N-neked pedig túl sokat kell... ráfizetned, h-ha túl sokat maradsz...!
|
|
|
Post by Enz on Jan 3, 2014 18:37:14 GMT 1
- Ó, hát persze - jött rá rögtön, hogy a másik igencsak helyhez kötött. Megint elég bután érezte magát, hogy egyáltalán ezt megkérdezte. Hogy jóvá tegye saját hülyeségét, sietve biztosította. - Akkor megígérem neked, hogy egyszer elviszlek! Meg-í-gé-rem - tette hozzá lassabban, kis játékossággal, majd összeborzolta a lány haját. - Én édes ki butuska Katem - felelte a lány zavarodottságára vidám stílusban. Abban azonban igaza volt, hogy itt minden egyes perc pénzbe kerül, és fogalma sem volt róla, meddig tart még ki az a kreditköteg, amit letett a pultra érkezésekor. Mocorogni kezdett, majd óvatosan kibújt a lány ölelésébõl és a takaró kellemes melegébõl. Úgy érezte, ragad a teste, így mindenképp meg kellett volna tisztálkodnia, mielõtt belevág a hazafelé vezetõ útnak. Kinyújtózott miután ülésben tornászta magát, majd a sötétben tapogatózva felállt. Visszafordult a lány felé, mosolyogva, tekintetét keresve. - Ígéred meg, hogy többet beszélsz, amíg visszajövök. Olyan édes hangod van, ne féld használni - mosolygott bátorítólag a lányra, majd körbepillantott. - Van itt valamiféle mosdó?
|
|
|
Post by Haruhi on Jan 3, 2014 19:07:20 GMT 1
- R-rendben... - rebegte elbizonytalanodva. Nem igazán tudta megmagyarázni a lány hirtelen élénkségét, könnyedsége pedig kevesebb őszinteséget csempészett szavaiba, az ő szemében legalábbis. Kicsit szomorkásan húnyta le szemét, nem viccelődésnek szánta azt, amit neki mondott. Mindent összevetve azonban, mindez semmit sem változtatott azon, hogy ő volt eddigi legjobb kliense, s minden perc - ha némelyik inkább hosszútávon - vele kellemes élményként égett emlékezetébe. Nagyon vidámnak tűnt, s ez elgondolhatta, hogy vajon az ő világa az utcaszint felett, vajon mennyire is lehetett szebb az itteninél, ha ilyen gondtalanságot képes sugározni, ha csak néhány percekre is. Amikor az felült és odébb araszolgatott, gyorsan követte példáját és igyekezett közel maradni hozzá, ám mikor utána mászott, az váratlanul megfordult és a szemébe nézett. Viszonozta. - Hü... - lógatta kicsit az orrát, de a bóktól azért elvörösödött - I-inkább majd akkor szeretnék t-többet beszélni, amikor... amikor már visszajöttél... ve-veled... Megtördelte kicsit kezeit, majd ügyesen lecsusszanva az ágy szélén, talpra ugrott, s egy kis ajtó felé sétált, amit egy két lépésre az ágytól takart el egy kis függöny. A kis kódfelületért nyúlt, majd szégyenkezve elengedte és megfordult, hisz szóban nem is válaszolt. - A-a.... e-ez a... - motyorászta csuklóját dörgölve háta mögött körbejáró kezével - ez a mosdó... gy-gyere! Gyorsan bepötyögte a számsort, s az ajtózár egy kattanással kiengedett, ő pedig félrehúzta azt. Megvárta, míg a lány előrement, ő addig visszasietett az ágyhoz, s felvette mindkettőjük alsóneműdarabját, aztán utána sietett, s behúzta az ajtót, mely automatikusan bezárult mögöttük. - S-sajnos itt csak egy zuhanyfülke van... - szabadkozott, valójában arra utalván, hogy volt masszázskáddal ellátott örömszoba is. A fülke mellett egy vécé- és egy mosdókagyló is voltak, valamint két henger alakú szerkezet. Ő az egyik ilyenhez sétált oda, s bedobta a két bugyit, majd ügyes gombnyomásokkal beállította a funkciókat, alig néhány másodperc alatt, mint valami titkárnő. - U-utána megszárítom... - magyarázta fülig vörösen, majd végignézett rajta és a fülke felé kapta tekintetét - a-addig akkor le is tudsz zuhanyozni... h-ha szeretnéd... ve-velem együtt... Az ötlet általi izgatottsága valószínűleg elárulta, hogy ő ezt szerette volna, de nem tette szóvá, inkább gyorsan félrehúzta a zuhanyzó áttetsző ajtaját, s elkezdte beállítani a használt rózsák számát - melyek változatos magasságból és irányból álltak rendelkezésre - illetve a tusfürdő anyag adagolását, mely a vízzel elegyedő elven működött.
|
|
|
Post by Enz on Jan 3, 2014 19:53:04 GMT 1
- Hát akkor majd sokat beszélgetünk együtt - hagyta rá a dolgot, és követte a takaros mosdóhelyiségbe. Fesztelen vidámsággal lépkedett, mintha csak egy gyönyörû holoréten lenne, ami tele van virágokkal és mindenféle élõlénnyel. Na nem olyan ronda vong bogarakkal, mint amik Coruscanton élnek, de olyasmikkel, amiket Anaxeson látott nagy ritkán ha apja magával vitte hazautazása alkalmával. Kat fülig vörösen mutogatta meg a dolgokat, mire ismét halkan kuncogni támadt kedve, maga sem tudta, hogy miért. Valahogy sokkal vidámabb volt most, mint pár perccel ezelõtt. A lány bedobta a bugyijukat egy hengerbe, majd megnyomott rajta néhány gombot, és utalást tett arra, hogy azután megszárítja majd. Ebbõl arra következtetett, hogy ez valamiféle mosógép lehet, így beleegyezõen bólintott. Jobb is volt, hogy nem odahaza, suttyomban kellett neki kimosnia belõle a... azt, amit ki kellett mosni. Ezután Kat felajánlotta neki, hogy fürödjenek együtt, majd a választ meg sem várva hozzálátott, hogy beállítsa az oldalában, különbözõ magasságban lévõ zuhanyrózsákat, illetve egy apró, vízhatlan képernyõn is megnyomott több dolgot. Kat újra kuncogott, és szó nélkül belépett a zuhanyfülkébe. - Áh, inkább egyedül fürdök, úgy jobban szeretem - mondta határozottan, majd várta a lány reakcióját, megpróbálva elrejteni az arca szélén bujkáló mosolyt. Pár pillanatig figyelt, majd halkan felkuncogott. - Csak vicceltem, te butus. Gyere Kat, jó alaposan lemoslak - azzal kinyújtotta a kezét a lány felé, hogy segítsen neki beszállni.
|
|
|
Post by Haruhi on Jan 3, 2014 20:40:40 GMT 1
- O-óh... re-rendben van...! - dadogott mentegetőzőn gesztikulálva, s már ki is lépett a fülkéből, megállva odakint. Tisztában volt vele, hogy nem lehetett a mai napban minden a legjobb, de azért bántotta kicsit a kudarc. Elszonytolodva ácsorgott és vágyakozó pillantásokat vetett a fürdőalkalmatosság és kedves kliense felé, mit sem sejtve a játékos kis csínyről, melynek főszereplőjévé vált. Mikor az elkövetkező hosszú pillanat lezárultával Kat nevetgélni kezdett, nagyon ijedt kifejezés ült ki az arcára, s még akkor is úgy meredt rá, miután kiegészítette iménti kijelentését. Aztán remegni kezdett, kezeit ökölbe szorította, s egy éles kiáltással a fülkében termett, boldogan karolva át és törleszkedve hozzá. Rövid karjával ránézés nélkül megtalálta a vízálló vezérlőpanelt, s néhány pöttyentéssel beindította a programot. Széles mosoly húzódott az arcára és nyakon puszilta. - Köszönöm...! - hagyta el ajkait, határozottan boldogan. A víz pedig sugározni kezdett az aprócska, a fülke falába épített rózsákból, pillanatok alatt eláztatva őket, felettük pedig forró páraköd kezdett gyűlni. Minden teketóriától mentesen hagyta magát megmosdatni, a víz illatos volt, a lány teste pedig puha, karjai szorgosak. Mikor végzett vele, ő szótlanul megfordult és tenyereivel dörgölni kezdte bőrét, különös gondot fordítva hajlataira és a munka során megviselt részekre is. Persze gyakran dörgölközött hozzá és osztott puszikat vállaira, de ügyelt arra, hogy idebent ne kezdjen mindent előlről, mert akkor túl sok drága idő ment volna el, akármennyire is szerette volna.
|
|
|
Post by Enz on Jan 3, 2014 21:13:38 GMT 1
Látva a lány boldogságát, örült, hogy ezúttal nem sült el rosszul a tréfája. Élvezte a közös fürdés pillanatait, a lány lemosását éppen úgy, mint a saját testének dörzsölését az apró kezei által. Még az olyan helyeken is, és igencsak erõlködnie kellett, hogy ne ragadja magával a hév ismét. Nem tudta mennyi idõ telt el azóta, hogy belépett ide, de nem sok kredit volt már nála és valahogy haza is kellett vergõdnie. Mikor végeztek, Kat egyetlen gombnyomással kikapcsolta a programot, õ pedig kinyitotta a fülke ajtaját, amin keresztül gõz áramlott ki az acélfalú helyiségbe. - Huh, ez jól esett - nyújtózott ki elégedetten, majd a mosógép hengere felé nézett. - Elkészült a mosás? A választ azonban meg sem várva kinyúlt egy törölközõért, odalépett a lányhoz, és hátulról gyengéden elkezdte törölgetni a testét, minden részét érintve. Mikor a hajáig eljutott, halkan kuncogva oldalról odanyomta az arcát az övéhez. Aztán becsavarta az alkalmatosságot a fején, és kinyúlt a törölközõjéért, majd elkezdte magát tisztítani. Ez egy olyan dolog volt, amiben nem akart segítséget, akárcsak a felöltözés. Végül maga köré csavart törölközõben lépett ki a még mindig sötét szobába. Oldalt megtalálta a villanykapcsolót, és feloltotta, majd hozzálátott, hogy összeszedje a ruháit.
|
|
|
Post by Haruhi on Jan 3, 2014 21:44:07 GMT 1
Mire alaposan átázott és ezt Kat is így gondolta, már nem csupán a kellemes együttléttől, hanem a forró vízpárától is kivörösödött arca. Boldogan követte és hagyta magát szárazra dörgölni a törülközővel, minden kedves gesztusára szélesen mosolygott, s szemeit is lehunyva tartotta. Sajnos azonban nem csak véget ért az is, hanem neki bizony már nem engedte meg ugyanezt, így hát megállt és szótlanul figyelte. Végül persze megelégelte tétlenségét, s a nemrég megemlített mosóalkalmatossághoz sétált, majd lekapcsolta és kivette, hogy aztán a másikba pottyantsa őket, mely szárító volt. Amaz végzett is mire Kat, így hát utána sietett és a kezébe nyomta, na nem az előtt, hogy megnézegesse így, tisztán is. Kissé mulatságosnak találta, hogy most saját illatától volt átitatva. Mivel meg nem tartitta és a lány nem mutatott hajlandóságot a segítség elfogadására, szomorúan lépett bele a kis alsónemű darabba, majd magára öltötte köpenyét, az eszközöket a belső zsebbe csúsztatta, majd sapkáját a hóna alá csapta, úgy várta, törülközővel fején, hogy Kat is végezzen. Kényelmetlenül toporgott egy helyben, nagyon sajnálta, hogy menni készült, s még jobban, hogy még a cipőjét sem segíthette rá. De... talán majd legközelebb... ha lesz legközelebb... - E-elmész... - suttogta, s megpróbált egy szomorkás mosolyt - kö-köszönöm, hogy... eljöttél...
|
|
|
Post by Enz on Jan 4, 2014 2:17:17 GMT 1
Nem szólt semmit a lány szavaira, hanem megindult az ajtó felé, ám mielõtt kilépett volna, megállt. Eszébe jutott, hogy egy gombot kell megnyomnia mielõtt távozni akar, hiszen a madam bezárta mögött a vastag acélajtót. Megnyomta a gombot, de ha már így adódott, csak nem ácsoroghatott itt szó nélkül. Megfordult, mélyen a lány szemébe nézett, majd biztatóan elmosolyodott. - Ne aggódj, visszatérek majd - mondta neki komoly hangon, majd aprócska kezeit a sajátjai közé vette. - Ígérem. Addig is vigyázz magadra! Lépteket hallott kintrõl, így sietve közelebb lépett a lányhoz, és röviden megcsókolta. Jól esett neki, és remélte a másiknak is. Amikor hallotta, hogy a madam a zárral babrál, sietve hátralépett, és megfordult. Éppen ekkor nyílt ki az ajtó, és ott állt a testes twi'lek nõ. Szótlanul lépett ki az ajtón, és meg sem várva a becsukódását, elindult elõre. A vállára helyezett kéz állította meg, amirõl rögtön tudta, hogy a madamé az. Megállt, és megvárta, amíg bezárja mögötte az ajtót, majd mellé lép. - Erre gyere - mondta halkan, és vállon fogva õt elindult egy másik irányba. Katnek nem tetszett a dolog, talán el akarják rabolni és váltságdíjat követelni érte? Esetleg õt is bevágni az egyik ilyen cellába? - Idefelé nem erre jöttünk! - ellenkezett hangosan, hátha attól a nõ megijed, de az csak a szájára csapott egyet. - Ilyet többet ne csinálj - mondta megrovóan, és az ütés annyira megdöbbentette Katet, hogy szó nélkül ment tovább. Ezt kell nap mint nap átélnie a lánynak? gondolta döbbenten. Percekig lépdeltek az üres folyosókon, még végül az épület egy jóval puritánabbul berendezett részéhez értek. A twi'lek megállt, majd félig leguggolt, hogy egy vonalba kerüljön a fejük. Kat érezte, hogy az ütés helyén vörös lett az arca és fájdalom lüktetett benne. - Túléled - mondta csendesen a madam, mire Kat még dühösebb lett, fõleg névrokonára gondolva. A közeli ajtóra mutatott. - A fõbejáraton nem mehettél volna ki, mivel rég lejárt a kereted. - K-ki tudom fizetni - szeppent meg, mert rögtön azt hitte, emiatt itt fogják tartani és kényszermunkára fogni, olyan brutális alakokkal, mint amikkel Kat. Õ azonban halványan elmosolyodott. - Nem kell. Kiírtalak a vendégkönyvbõl már egy órája. Hivatalosan itt sem jártál - mosolygott rá, és néhány kreditchipet nyújtott felé, mire elkerekedett a szeme. - De hát... nem kerül ezért bajba? - kérdezte meglepõdve, de a madam határozottan megrázta a fejét. - Ez csak egy csepp a tengerben. Az üzemeltetõ pedig ritkán figyel a könyvelésre. - Nem fogadhatom el... - hárította el az ajánlatot. Aztán hirtelen eszébe jutott a legjobb ötlet. - Adja inkább oda Katnek! Igen, az jó lesz! - Egy részét odaadhatom, de ennyi pénzzel nem tudna mit kezdeni. Valaki úgyis elvenné tõle, aki erõsebb - mondta a madam, és kivett a chipek közül négyet, a többit pedig odanyomta a kezébe. Kat meglepetten pillantott fel rá. - De hát miért? - Nekem is lehet hobbim néha, nem? - kérdezett vissza mosolyogva, de látva, hogy ez nem elégíti ki a lányt, megsimogatta a fejét. - Te nem tartozol ide. Túl kedves vagy, nem olyan brutális, mint az itteni vendégek általában. Katet sajnálom a legjobban, olyan ártatlan, mégis újra és újra átgázolnak rajta. Te szeretetet adtál neki. Ezt nem felejthetem el. - Szeretetet - ismételte el, aztán ahogy rájött, hogy a másik talán látott mindent, elvörösödött. - Én nem...! Honnan tudja amúgy is? - Egy ilyen helyen a falnak is szeme van - mosolygott sejtelmesen, majd odalépett a hátsó kijárathoz és kinyitotta. - Most éppen vedelnek az õrök. Menj, amíg nem térnek vissza! - K-köszönöm! - hálálkodott Kat. A madam egy apró tárgyat húzott elõ a ruhájából, majd a kezébe nyomta. - Tessék. Ha valaha vissza akarsz térni, ezen keress fel - mondta, majd kitessékelte az ajtón, és behúzta maga mögött. Egy apró kommunikátor volt a kezében, jött rá rövid tanulmányozás után. A távolból hangokat hallott azonban, ezért sietõs léptekkel indult neki az Alsóváros éjszakájának, fejét behúzva. Beletelt egy idõbe, amíg hazavergõdte magát: a helyi idõzóna szerint már éjfél is elmúlt. Óvatosan lépett be tágas, Republica-épületbeli lakásukba, abban a reményben, hogy másnap kimagyarázza magát valamivel, ám csalódnia kellett. Apja úgy tûnik ez egyszer aggódott érte: a szoba közepén állt és dühösen ordibált egy CSF tiszttel, miközben egy másik rendõr feljegyzéseket készített. Lassan minden tekintet felé vándorolt, õ pedig tudta, hogy ezekben a ruhákban nehéz lesz bármi értelmeset is kitalálni. - Mondtam én, hogy hamar elõkerül, szenátor úr - vigyorgott az idõs, pocakos rendõrtiszt a lány felé mutatva. Apja szeménél kidagadt az egyik ér, ahogy lassan lehunyta a szemét, és Kat tudta, hogy most mérhetetlenül dühös rá. - Izé, csókolom rendõr bácsik - játszotta az ártatlant megszeppenten. - Ugye nem betörtek ide? - Haha, kicsi lány, dehogy - tört ki a nevetés a pocakos rendõrbõl. Jóval fiatalabb társa szó nélkül pakolni kezdett. - Édesapád téged kerestetett. - Apuci? - nézett rá ártatlanul, remélve, hogy kiprovokálhat tõle valamiféle reakciót. Mások elõtt sosem merte igazán elengedni magát. Apja morgott valamit válaszul, õ pedig látszólag gondtalanul odasasszézott hozzá, és átölelte, fejét a mellkasára rakva. - Ne haragudj, nem szóltam, hogy ma színjátszókörön leszek. Tudod, mennyire szeretek színészkedni! Ez egy ki nem mondott hadüzenet volt felé, amit azonnal meg is értett, és összepréselte száját, nehogy most adja ki magából minden mérgét. Úgy kell neked, kuncogott magában. - Hát nem aranyos? - nevetett tovább hangosan a pocakos rendõr. - Ne legyen szívtelen, a fõ az, hogy megkerült a kislány! - Nnnnaaa, apuci - tudta, hogy utálja, ha mások elõtt így hívta. Ezért rendszeresen ezt tette, fõleg a felhordott nõi elõtt szerette ezt tenni. - Gyere... lányom - mondta fogcsikorgatva, majd valamiféle simogatást mímelt. A fiatalabb CSF rendõr eddigre elpakolt, majd elindult kifelé. A pocakos rendõr még vigyorgott rájuk, majd mondott valamiféle olyasmit, hogy minden jó, ha a vége jó. - Köszönöm biztos urak - hajolt meg feléjük enyhén. - Ugyan-ugyan - nevetett tovább a pocakos, majd õ is elhagyta a házat. Addigra Kat már ellépett az apjától és diadalittasan nézett rá. Méregették egymást egy darabig így két lépés távolságból, aztán az apja szótlanul megfordult, és kisétált a nappaliból. Kat a hátának kinyújtotta a nyelvét, és kénytelen úgy érezni, ez volt a mai nap megkoronázása. Dudorászva tért be a saját szobájába, a sötétben lekapkodta magáról a ruháját, majd be is zuhant az ágyba, ahol mély álomba szenderült. Másnap nagyon sokat gondolt Katre, még a magántanár óráin is csak rajta járt az esze, amiért meg is szidta tanára, aki éppen Anaxes történetét próbálta a fejébe gyömöszölni. Nem érdekelte egy olyan bolygó, amit évente csak párszor látott és a hülye rokonok kívül nem sok minden mást tudott hozzá társítani. Tervezgette, hogy minél hamarabb visszatér, azonban ez aznap nem történt meg. Ahogy másnap sem, pedig akkor már a kommunikátort is elõhalászta. Aztán a napok lassan hetekké nõttek, õ pedig még mindig nem tért vissza, sõt egyre jobban csökkent benne az erre való hajlandóság. Apja valamiféle jelzésnek foghatta fel távollétét, ugyanis próbált kedvében járni és még profi színészeket is fizetett, hogy velük gyakorolhasson, ami annyira tetszett neki, hogy teljesen kiment a fejébõl a lány. Aztán egyik este hirtelen rátört az az érzés, hogy újra látni akarja. Maga sem tudta, hogy miért, de elõkotorta a kommunikátorát, és tárcsázta a számot. Válasz helyett egy idõpont jelent csak meg a kommunikátoron, õ pedig sejtette, hogy ez mire vonatkozik. Régebbi ruháit gondosan eldugta, nehogy valaki kidobja. Másnap hamar megszabadult a magántanártól, és hajlandó volt gyorsan és jól megoldani az egyenleteit, ha cserébe békén hagyja. Apja azonban pont aznap fogadott valami ukiói vagy milyen szenátort, így nem tûnhetett el észrevétlenül. Leste az órát, és attól félt, kifut az idõbõl, ám aztán egy órával a nevezett idõpont elõtt mindketten távoztak. - Üzleti tárgyalásom lesz - morogta neki távozóban. Fokozatosan visszatért régi énje, és tegnap csúnyán összevesztek, így csoda volt, hogy egyáltalán most szólt hozzá. Amint hallotta, hogy elmentek, gyorsan berohant a szobájába átöltözni. Meztelenre vetkõzött, majd egy rózsaszín bugyit kotort elõ az egyik fiókból és rávette a zöld inget, a vörös felsõt és a zöld kabátot, végül a szemüveget. Negyven perce volt még odaérni. Óvatos léptekkel hagyta el a lakást és az épületet, majd futva indult meg a pár tömbnyire lévõ hely felé. - Gyere - invitálta be a madam, róla pedig szakadt a víz a megerõltetéstõl. Épphogy ideért így is, és elégedetten szusszant beérve a helyre. Arra számított, hogy majd jól megszidja, amiért csak most tért vissza, ehelyett szótlanul karon fogta és elvezette tovább abba az irányba, ahol még nem járt. Talán meg fog verni, futott át az agyán, ehelyett egy takaros szobába vitte, leültette az asztalhoz és poharat rakott elé, amibe teát töltött. - Csak ennyivel szolgálhatok - mondta, mire Kat felvonta a szemöldökét. - De hát... - Így nem állíthatsz elé - mosolygott rá, és õ maga is leült. Bekapott egy általa nem ismert pirulát, ivott rá egy kevés teát, majd újra felállt. - Mennem kell. Maradj nyugton, amíg visszajövök! És ne mászkálj el, mert még valaki bentlakónak hisz! - I-igenis - bólintott Kat, és nyugodtan kortyolni kezdte a teáját. Elõbb tíz, majd húsz perc telt el és kezdett idegessé válni. Eddigre teljesen megszáradt, türelme pedig a vége felé járt. Körbenézett a szobában, ami valószínûleg a madam saját lakosztálya lehetett. Ízlésesen berendezett volt, néhány egész értékesnek tûnõ tárggyal is. Egy képet látott az egyik asztalon, egy holotokba helyezve, ám nem látta túl jól, ezért óvatosan odalépdelt és közelebbrõl szemügyre vette. A madamot ábrázolhatta fiatalabb korában ismeretlen twi'lekek között. - A családom volt - hallotta a hangját maga mögött és megperdült, elõre is védve magát, kezét az arca elé helyezve. - Bocsánat, nem szándékos volt, ígérem soha tö... - ebben a pillanatban vette észre a madam arcát, amin több kék-zöld folt gyülekezett. Szája felrepedt és véraláfutásos volt. - Madam? - döbbent meg, de õ csak csendesen mosolygott. - Most már jöhetsz - mondta végül, kézen fogta és elindult vele végig a folyosókon, egészen addig, amíg Kat szobájához nem értek. Õ nem merte feszegetni, hogy vajon mi is történt, ehelyett szótlanul követte. Õ azonban kitalálta a gondolatait. - A munkám része az is, hogy megvédjem õket ha valaki túl erõszakos. - Remélem az õrök elkapták azt, aki ezt csinálta! - dühöngött halkan, maga elé idézve a kigyúrt gorillákat, de a madam megrázta a fejét. - Õk nem minket védenek, hanem a helyet. Ha valakit megölnek, kifizeti az árát, és rendben is van - mondta, mire Kat szája elé kapta a kezét. - De hát ez szörnyû! - döbbent meg. - Ennyit ér egy szegény élete - mondta, de a hangjában nem keserûség volt, inkább csak bölcsen tanította a lányt. - Gyere, itt vagyunk! Légy nagyon óvatos ma vele. - J-jó - bólintott, és belépett az ajtón. - Hahó, Kat, itt vagy?
|
|
|
Post by Haruhi on Jan 4, 2014 3:58:39 GMT 1
Még mindig kábultan ült az ágy tetején, s nehezére esett a legkisebb mozdulat is. Nem ez volt a legrosszabb napja életében, de önállóan is megállta helyét köztük, s akkor a hét többi részéről már ne is beszéljünk. Sok volt a kuncsaft mostanában, így sajnos elég kevés nyugta is volt, nem kevésbé amiatt, hogy a legtöbbjük kemény, vagy egyenesen agresszív lény volt. S ez ma sem volt másképp, reggel egy türelmetlen és sietős klienssel volt dolga, aki használta és aztán ment is a dolgára, majd jöttek még ketten. Aztán a nap sokkalta jobbra fordulni látszott: a madam szólt neki ugyanis, hogy Kat szeretett volna időt mára... Kat... Kat! Már azt hitte, hogy soha többé nem fog még csak hallani sem felőle... Pedig minden napja és éjjele nyugtalanul telt el, szörnyen aggódott miatta, s meg nem tudta volna számolni már, hányféle rettenet jutott eszébe magyarázatként távollétére. Amióta elment, hiányzott neki, ő volt a legkedvesebb lény a planétán, s... neki megadatott találkozni vele, megismerni, ha csak egy kicsit is. Tisztában volt vele kapcsolatos érzelmeivel, s esze ágában sem volt tagadni őket, túl drága volt ahhoz, hogy többre vágyhasson. Az egyik visszatérő kliense azonban teljesen váratlanul felbukkant, s elvette előle az időpontot. Eleinte nem bánta, hogy várnia kell, hiszen miért ne lett volna képes rá, mikor azonban kiderült, hogy a férfi bal lábbal kelt fel, már tudta, hogy ő is. Fogalma sem volt, mit vétett ellene, hogy ilyen előszeretettel volt szokása helyben hagyni, s egyedül annak örült, hogy arcát kímélte. Szorosabban húzta össze magán köpönyegét, nem tudta, miként tarthatja elegendően magán Kat jelenlétében, de nem akarta nem megpróbálni. Háta, nyaka és válla ugyanis telis tele voltak karistolásokkal, melyet a korbáccsal okozott neki, aminek pedig igazság szerint nem ekkora mértékben volt az ajánlott használata. Csuklója és bokája sem járt jobban, a szorosra csatolt bilincs és saját küszködése miatt ugyanis csúnyán felszedte bőrét. De leginkább hasa fájt, melyet keményen ütlegelt és térdelt, míg végül megjelent a madame és nagy nehezen lehámozta róla a férfit, s félárral sikerült elüldöznie... mára. Ha nincs a szájpecek, biztos elharapta volna száját és nyelvét egyaránt. Egy hét múlva senki nem fogja elhinni, mit élt át, hisz semmi nyoma nem marad majd, ám most rettenetesen fájt neki valamennyi tagja. A madame ugyan hozott egy-egy pár vékony csukló és bokavédőt, hogy ne látszódjanak a sebek, azonban rettentően csípték, irritálták. De muszáj volt tűrnie, alig tudta kikönyörögni, hogy ne küldje haza a rá várakozó lányt...! Úgy érezte, ha ma nem tud kedvére lenni, akkor csalódott lesz, ő maga pedig biztos belepusztul... talán. Újra és újra erőt vett magán, hogy szokja kicsit fájdalmait, így kezdeti mozdulatlanságán változtatott, s úgy érezte, valamennyit segített. Mikor meghallotta a zár reteszeit, képtelen volt türtőztetni magát, sziszegve feltápászkodott, aztán lekecmergett az ágyról, s talpon tartotta magát, reszketve ugyan. Határtalan boldogsággal töltötte, mikor meghallotta hangját, s már ott is állt előtte, karnyújtásnyira, s az ölébe próbált törleszkedni. - I-itt vagyok... - könnyezett elérzékenyülten - e-eljöttél... i-igazából... t-tényleg... v-visszajöttél... na... nagyon... vártalak...! Nem próbálta meg átölelni, pedig szerette volna, ha visszakapja, ám... kellett még egy kis erő, hogy hang nélkül tűrje karjait a hátán. Neki az is teljessé tette a napját, hogy itt volt végre.
|
|
|
Post by Enz on Jan 4, 2014 4:21:44 GMT 1
A lány egyenesen elsírta magát, ahogy újra átölelte õt, és ebben a pillanatban Kat rettentõen szégyellte magát, hogy nem tért vissza korábban. A lány kedvesen bújt oda hozzá, de õt nem ölelte át, sõt teste is gyengébbnek és reszketõbbnek tûnt, mint legutóbb. Talán haragszik rá, amiért ilyen sokáig várt? Egyik kezét elvette a lány háta mögül, az arcához hajolt és óvatosan, szó nélkül elkezdte letörölni a könnyeit. Nem igazán tudta, mit lehetne ilyenkor mondani, õ maga meg volt illetõdve a találkozástól és a szégyen súlya is erõsen nyomta, így hát inkább beljebb kísérte a lányt. Ugyanabban a szobában kaptak helyet, mint legutóbb, és valamennyire ismerõsnek találta a vonalait, mintha ezerszer járt már volna itt. Óvatosan az ágyhoz kísérte a lányt, aki érzékenyebbnek tûnt valahogy, de ezt elfeledve huppant le az ágyra, enyhén megrántva a lány karját. - Juj, bocsáss meg! - ugrott azonnal fel újra, és megfogta a kezét. - Remélem nem fájt! Mondta, azzal odahajolt és egy puszit nyomott rá, mintha ezzel minden el lenne intézve. Aztán újra leült az ágyra, ezúttal a lány kezét elengedve, és jóval óvatosabban. Észre sem vette, de a madam már otthagyta õket és bezárta az ajtót. A lányra nézett, miközben hellyel kínálta az ölében. Nem igazán mert szólni, félt attól, hogy haragszik rá, és bármivel próbálni is kimenteni magát, csak rosszabbra fordulna a helyzet.
|
|
|
Post by Haruhi on Jan 4, 2014 11:44:00 GMT 1
Összeszorította fogait, mikor a lány átölelte őt. Igaz, vágásait kicsit összehúzták már és így a hajszálerek sem véreztek, de nem volt idő és teljesen megfelelő eszközök, hogy jobban rendbe hozzák, a teste pedig néhány nap alatt egyébként is rendbe fogja hozni magát. De nem tudott teljesen foglalkozni velük, Kat jelenléte túlságosan figyelemelterelő volt ahhoz, hogy teljesen óvatos tudjon lenni. Így hát, mikor kézen fogta és az ágy felé indult vele, néhány halk szisszenés elhagyta a száját, s eltángált hasizmai rettentően lázongtak a koordinálatlan mozgás ellen. Aztán pedig csuklója rándult meg, s így nyúzott bőre hozzádörgölődött a csuklópánthoz, s rémesen csípett. - N-nem... se-semmi baj...! - szabadkozott ijedten. Egy pillanatra mintha hányinger fogta volna el, de nyomban összeszedte magát, s inkább a lány ölébe menekült. A lány váratlan megoldást jelentett, elemi erőt véve magán az ölébe tornászta magát, de úgy, hogy végül szemben ült vele és lábai átkulcsolták oldalát. Elpirult, mert így tényleg kényelmesebben ült, s arcuk is nagyjából egy magasságba került egymással. Karjait átfonta Kat nyaka körül, s fáradt tekintetével a szemeibe meredt, majd elmosolyodott, mely persze aztán rögvest lelohadt. - K-köszönöm, hogy e-eljöttél... - hümmögte dorombolón és arcon puszilta.
|
|
|
Post by Enz on Jan 4, 2014 17:54:49 GMT 1
Örült, hogy nem okozott fájdalmat a másiknak, mivel úgy érezte volna, hogy az semmiképp nem javít azon, hogy mennyire elfeledkezett róla egy idõre. A lány az ölébe ült, vele szemben, lábaival körbefonva õt, kezeit pedig a nyakánál futtatta körbe. Kat igyekezett úgy tenni, mintha teljesen természetes lenne az egész, de legbelül egyre jobban félt attól, ami most következik. A lánytól ráadásul csak egy rövidke mosolyt kapott, ami olyan hirtelen tûnt el az arcáról, mint ahogy felbukkant rajta, de ez az ezután következõ szavak kicsit megnyugtatták. Tehát tényleg örül annak, hogy visszatértem, annak ellenére, hogy ennyit vártam vele? kérdezte magától, de ez a megkönnyebbülés nem tartott sokáig. Elvégre ha a lány ilyen odaadóan kedvelte, akkor még rondább dolog volt tõle, hogy eddig hanyagolta. - Itt vagyok - suttogta halkan, és érezte, hogy egy aprócska könnycsepp gyûlik össze a szeme sarkában, miközben képtelen volt arra, hogy a másik szemébe nézzen. - Itt vagyok, Kat. Segítenél? - kérdezte tõle felemás komolysággal. - Valami a szemembe mehetett.
|
|
|
Post by Haruhi on Jan 4, 2014 18:28:11 GMT 1
- M-miért mondja ezt m-mindenki...? - fogta fel kisujjával a könycseppet és sóhajtott. Tényleg jó ötlet volt így leülni, nem hajlott be háta és a lábát sem kellett elmozdítania, egyedül hasából érezte a nyomást, de a fájdalom szerencsére alábbhagyott, hisz nem nagyon mozdult. Jól megnézte Kat arcát, szemei aggodalomtól rebegtek meg, mert újfent felfedezte, hogy valami nem volt rendjén, valamitől nagyon bánatos lett. Talán a könycsepp is ezért pottyant ki szeméből? Talán, ha beszél vele... akkor elmeséli, mi bántja? - M-mond hogy mi baj...! - kezdte kérlelni, s imént használt kezével végigsimított az arcán - É-én nem csak meghallgatlak... ugye tudod...? N-nagyon féltem... a-azt hittem, hogy... va-valami baj történt. Ö-örülök, hogy jól vagy...[/b] - mosolygott rá, de szemei továbbra is nyugtalanok maradtak - d-de látom, hogy... bánt téged valami... e-egy ilyen kedves lányt, m-mint te... Nem szeretnéd... elmesélni...? Rámeresztette szemeit, határozottan, de ugyanakkor lágyan és bíztatóan, semmi sem tette volna boldogabbá most, mint hogy talán segíthet neki. Akkor talán ő sem fog annyira küszködni, megszokhatja kicsit és az Katnek is jó lesz, mert akkor nem kell sajátja mellett még az övével is szembe kerülnie.
|
|
|
Post by Enz on Jan 7, 2014 23:56:00 GMT 1
A lány letörölte az aprócska könnycseppet, amiért hálás volt, azon túl, hogy kellemetlenül érezte magát, amiért hagyta, hogy elcsöppenjenek. Nem lett volna szabad gyöngének mutatkoznia a lány elõtt, fõleg azok alapján, hogy milyen ígéreteket is tett neki legutóbb. Most talán késõn tért vissza, de visszatért hozzá és ez volt a fõ. Most könyöröghetne a bocsánatáért, amit a törõdésbõl látszódva azonnal meg is kapna, így akár a kimondása nélkül is úgy vehette, hogy megbocsátottak neki. Az igazi gond azzal volt, hogy magában hogyan rendezi le ezt a helyzetet. Ha megtörik, ha gyengének mutatkozik, akkor nemcsak a lány reményét töri meg és árulja el, de önmagát és másokat is: a madamot, aki kétszer is segítette eddig, sõt talán olyanokat is, akiket nem is ismert. Erõsnek kellett lennie, mindannyiuk érdekében, jutott el a maghatározásra, és szó nélkül magához ölelte a lányt, arcával megsimogatva az övét. - Semmi baj nincs, butuskám - mondta gyengéden. - Csak attól féltem, nem fogok hiányozni ha már nem jövök, és most ezért örülök. Hazugság, ismét hazudnia kellett annak, akit egyetlen barátnõjének mondott. Viszont mint elõször, most is rossz szándék nélkül tette ezt, sõt kifejezetten jó szándékkal. Talán nem minden hazugság gonosz dolog? tûnõdött el magában, magához ölelve a lányt. Puszit nyomott az arcára, majd kicsit lentebb a fültövére, aztán a nyakára, egyik kezével pedig a köpenye alá nyúlt, hogy újra érezhesse bõre tapintását. De amit ott érzett megdöbbentette. Mintha valami éles dologgal, például egy tûvel végigkaristolták volna a bõrét nagy felületen. Próbált lenyugodni, és örült, hogy a másik most nem láthatja az arcát. Lassú, darabos mozdulattal húzta ki a kezét, majd elemelte a fejét a lánytól és a tenyerére nézett, majd a lányra. Egy kevéske vér serkenhetett ki ott, ahol végighúzta az ujjait. Pár aprócska csepp csupán, de így is elképesztette a látványa. Próbálta megõrizni hidegvérét és nyugodtságát. - Ez... K-ki csinálta ezt veled? - kérdezte tõle, és abban a pillanatban eldöntötte, hogy gyûlöli azt a valakit, engesztelhetetlenül. Ilyet tenni egy ártatlan lánnyal, és fõleg a barátnõjével. Hangereje akarata ellenére megemelkedett. - Ki?! Ha a kezeim közé kerül...!
|
|
|
Post by Haruhi on Feb 11, 2014 23:21:29 GMT 1
Némán szívta magába a levegőt, aztán szuszogva engedte útjára, azon tűnődve, hogy miért mondta amit. Talán a múltkor gyanús dolgot tett vagy mondott, amiért azt gondolhatta, hogy nem fog hiányozni neki, vagy...? Vagy inkább ostoba volt, butus, ahogy Kat is mondta, hiszen 'nem az ekumenopolisz megfelelő részében élt, nem a megfelelő társadalmi helyzetben és nem a megfelelő szakmában' - ahogy sokan ismételték a házban. Nagyjából értette a dolgot, bár nem nagyon emlékezett olyan dolgokra, melyek néhány sugárútnál messzebb voltak a bordélyháztól, túl régen volt, hogy tisztán felidézhesse, már amennyiben lett volna bármit is. Végül nem derült ki borússágának oka, s amaz is eltűnt arcáról, s inkább megölelte. Máskor örült volna neki... vagyis, örült neki most is, a sérülései azonban arra késztették, hogy összeszorítsa fogait, testtartása pedig feszültebbé váljon. Nem tudta mitévő legyen, bőre túlságosan is érzékeny volt most mintsem hogy képes legyen probléma nélkül tűrni, s rengeteg akaraterőt felemésztett szája zárva tartása. Kellemetlen percek következtek, de talán mindössze másodpercek voltak, s a csúcspontjuk saját figyelmetlensége volt, vagyis inkább gyengesége. Ha jobban tudott volna koncentrálni, talán időben kitalálhatott volna valami megoldást, hogy Kat kezeit távol tartsa, azonban mikor köpenye alá nyúlt és végigsimított hátán, mintha elméjébe rúgtak volna bele. Kénytelen volt nyöszörögni, bár ha vissza tudta volna fogni magát sem tehetett volna már semmit, a lány túl könnyen jött rá jelen titkára, leleplezve azt. Szabadkozón kecmergett hátra, fejét törve valami kibúvón, Kat azonban már felindult és felemelte hangját. Minden ízében reszketett, hirtelen mozgása imént megmozgatta ugyebár bőrét, mely nem volt hálás az újabb lapátra valóért, ahogy hasa sem. Keményen küzdött, hogy összeszedhesse magát egy kicsit. - H-há... vannak, akik... - motyogta, s nyelt egyet - nem olyan... dolgokért jönnek, mint... m-mások. Valakik... válogatnak, m-mások nem... Öklendező érzés fogta el, de sikerült megálljt parancsolnia neki, s összébb húzódott, köpenyét is megragadva. Mondania kellett valamit, kicsit többet ennél, olyasmit, amivel megnyugtathatná. Így is éppen elég bajt okozott már neki az óvatlanságával. - M-majd jobban leszek, jó...? - próbálkozott maga elé bámulva - n-nekem ez a dolgom, me... megszoktam, ahogy a-a többiek. H-ha nem így lenne, i-itt lennék? A szemébe nézett, bár állkapcsai összeszorultak, hasa megrándult, s szájában fémes ízt érzett. Már megint, de ki kellett várnia, mint ahogy máskor is, s főleg most, őelőtte. Nem ez volt élete legkönnyebb napja.
|
|
|
Post by Enz on Feb 11, 2014 23:43:11 GMT 1
Látta Kat szenvedését, és ahogy próbálta saját testét kontrollálni, ki tudja miért. Talán csak butaságból, hiszen már kiderült a titka vagy pedig más okból, de nem ez volt a lényeg. Őszintén és szívből jövően dühös volt, gyűlölte azt, aki képes volt ezt tenni vele. Mind egyetlen érzésben gyökerezett: féltette Katet. Meg akarta óvni minden bajtól, és fájt neki, hogy saját önzősége miatt nem lehetett itt, amikor ez a vadállat, ez a csúszómászó mindezt megtette vele. Keze ökölbe szorult, és annyira elöntötte a harag az elméjét, hogy szinte nem is hallotta a lány válaszát. Arcára is kiült ez az érzés, és észre sem vette, hogy már szinte kiabál. Mint ahogy az sem tűnt fel neki, hogy alig pár pillanattal ezelőtt felpattant, de szerencsére a másik valahogy a saját lábára érkezett. - Azt kérdeztem... ki! volt! az! - mondta, megfeledkezve arról, hogy tulajdonképpen nem Kat ellen irányul mindez a félelmetes energia, ami feltámadt benne. Közelebb lépett, ám ez inkább fenyegető mozdulat volt, mint gondoskodó. - Egy nevet! - Válogatnak - jutott el egy szó végre a tudatáig, és a levegőbe csapott, mintha csak azt találná el, aki elkövette ezeket a szörnyűségeket. - Hát én nem fogok válogatni! Az ilyenek csak ebből értenek! Meg kell védened magadat ezentúl! Tépd szét őket! Gyilkos ösztönt érzett magában, és tudta, hogy akkor egy fél Csillagromboló flottát is képes lett volna porrá zúzni a puszta kezével. A harag egyszerűen szétfeszítette a testét, de érezte, hogy ez nem ő. Egy erős lány volt, de nem ilyen... brutális. Tudta, hogy szabadulnia kell ebből az érzésből, és csak úgy tehette, ha mással helyettesíti. Odalépett a másikhoz, és határozottan magához ölelte a tőle alacsonyabb lányt. - Nem normális a világ, ahol ez természetes - mondta, az előzőekhez képest meglepően nagy gyengédséggel, és a másik szemébe nézett közvetlen közelről. - Kat, az ilyesmi sosem lehet természetes! Senki nem bánhat így a másikkal! Főleg veled nem! Az utolsó mondat után gyengéden az arcához tolta a sajátját, hátulról megölelve a lány fejét. Tudta, hogy valamit még mondhatna, valami megnyugtatót, valamit, ami világossá teszi, hogy nem rá haragszik. De a szavak ebben a pillanatban cserben hagyták, hamis szövetségesnek bizonyultak. Állt csupán ott, ölelve a másikat. A sebek idővel begyógyulnak, főleg ha van, ki ápolja őket. Legalábbis ezt olvasta az egyik romantikus regényben.
|
|
|
Post by Haruhi on Feb 12, 2014 0:28:47 GMT 1
- N-nem tu-tudom...! - húzódott ijedten még összébb. Nem tudta felfogni, hogy mi történt, Kat haragja még az imént emelt hangja ellenére is hirtelen tört ki belőle, teljesen magával sodorva őt. Próbált ugyan valami elégséges választ összekaparni emlékezetéből, az ő világa azonban nem a nevek világa volt, leggyakrabban legalábbis nem. Így csak ismételni tudta a két szót: "nem tudom", míg végül fejét fogva kuporgott az ágyon, térdeibe temetve bele arcát. Ő nem akarta ennyire feldühíteni, ennyire még sebei sem gyűrték maga alá, nem hogy a legelvetemültebb kuncsaftjai. Ez valami egészen másmilyen érzés volt, egy rosszabb fájdalom, olyasféle, mint amikor hiába próbálkozott, végül nem járt sikerrel. Ezúttal pedig nem saját magának okozott csalódást, s nem is csak egy mindennapi szürke figurának, hanem Őneki. Mit rontott el? Hogyan téphetett volna szét bármit is? - É-én nem vagyok... erős... - suttogta, de nem volt biztos benne, túl bonyolult volt már minden. Lehet, hogy Kat is valami hasonló dolgon törhette fejét, lassan megnyugodott és halkabbra fogta. Ő nem értette már a normális szó jelentését, a normális ez volt és itt, ahol és ahogyan élt, mindenkinek valahogy más, ennyit tudott, de kusza fogalom mindezek ellenére. Remegett még, a lány azonban visszavonta magához, s az arcába temetkezett. Ö lehunyt szemmel próbálta emészteni a jelent, végül viszont elvetette a kísérletet, s száműzte gondolataiból. Úgy sem tudott volna megbírkózni velük, az érintés sokkal inkább megnyugtatta, a logika pedig nem hiányzott neki, egyáltalán, soha sem. Megtörölte szája pirosló szélét, s lassan megpróbálta átkarolni, ameddig érte, annyival egyszerűbb volt megölelni valakit, mint megválaszolni kérdéseket! - Nem érdekel... olyasmi... meg v-vad lények... - duruzsolta halkan, s félig kinyitva szemeit, tekintetük részlegesen összetalálkozott - t-te... te vagy a fontos, n-nem ők...! Őket nem... i-ismerem ennyire vagy, n-nem tudom... nem ők... t-te! Jó...? Te... hh... hm...? Nehezen fejezte ki volna jobban magát, s inkább egy puszit nyomott az arcára, remélve hogy talán kiengesztelődik, bármiért is lett az imént mérges.
|
|
|
Post by Enz on Feb 12, 2014 23:37:54 GMT 1
- Én vagyok a fontos? - visszhangozta suttogva, félig kérdezve, félig ízlelgetve a szavakat. Sosem érezte eddig az életében, hogy bárkinek fontos lett volna: az apjának egy teher volt, anyjáról csak halvány képei maradtak, magántanuló volt, kevés maga korabeli ismerőssel. Fontosnak lenni valaki számára igen jóleső érzés volt, és mindennél hálásabb volt ezért most a másik Katnek. Olyan jól kiegészítették egymást, gondolta, és a pusziját is mindennél többre értékelte ebben a pillanatban. Érezte azonban, hogy rajta van most sor a beszédben. - Nem kell félned - mondta végül. Erős leszek kettőnk helyett is, tette hozzá magában. Olyan erős és bátor, mind a madame, aki képes volt kiállni másokért. - Megvédjük majd egymást. Hiszen barátnők vagyunk, nem? Hangjába visszatért némi vidámság és természetes életöröm. Gyengéden az ágyra tolta a lányt, ám ahhoz most nem volt kedve. Inkább csendesen odakúszott hozzá, és hagyta, hogy a másik válasszon neki tetsző fekvőpozíciót. Mikor ezzel végeztek, felé fordult, és az arcába nézett. Egy rövid ideig csak csendben figyelt, majd egyszer csak megszólalt. - Nincs kedved valamikor megnézni az Vidámparkot? - kérdezte tőle, félresöpörve egy hajtincsét az arcából. - Elmehetnénk együtt, azt mondják nagyon mókás. A madame biztos el tud intézni egy szabadnapot neked. Tudod, én is voltam régen ott... - Kat arca egy picit elkomorult és szomorúbbá vált. - Anyukámmal, amikor még velünk élt. Most együtt, ha gondolod...
|
|