|
Post by Haruhi on Jan 1, 2014 14:48:44 GMT 1
/Zárt játék, +16/+18/ Az alsóváros megannyi zegzugot rejtegetett, melyek a megszokott szemlélő számára semmi különlegeset nem rejtettek első ránézésre. A lerobbant üzletekről és mulatokról nem az igányes helyek jutottak az eszükbe, hanem a különféle csürhék, kik megfordultak bennük. Pedig voltak kantinák és bordélyházak, melyek a rongyos és igénytelen külső alatt vonzották a látogatókat, akár igencsak felső körökből is, főleg ha idősödő férfiakról volt szó, kik a politika vagy üzlet mindennapjai után nem az üres, vagy éppen a feleségük által megosztott ágyra áhítoztak. S ott voltak még a velük azonos neműekre, s a más fajúakra vágyó kliensek is, kik kövér bukszája örömmel nyílt meg a jó "befektetés" láttán. A csak kis részben publikusan Terr Yblack által működtetett szórakozóhelyek is ide tartoztak, s a megfelelő bejárású és vagyonú kliensek nemtől, kortól és fajtól függetlenül válogathattak a szintúgy nemtől, kortól és fajtól függetlenül kiválogatott dolgozók közűl. Még arra is volt lehetőségük, hogy a kedvelt "portékákat" megvásárolják és magukkal vigyék, természetesen még csak nem is törvénytelenül, de persze biztonságos titkok keretei közt. Ezen fedőüzletek néha nagyobb bevételt generáltak, mint a 'valódi' ágak, így a konfidentalitás az egyik első számú szabály volt. És Ő, mindennek szerves részét képezte, mint alapvető szolgáltatás. - Viselkedj. - mondta a kipingált arcú férfi, nyeszledt hangján, ahogy vállánál fogva vezette a halovány, vörösen derengő szűk folyosókon, melyen csak úgy sorakoztak a légmentesen lezárható, enyhén páncélozott ajtók. Szeretett volna futásnak eredni és elbújni egy kis sarokban, gyönge csuklóit azonban ósdi mechanikus, ám ugyanakkor számára így is nagy falatnak bizonyuló bilincs fogta össze. A férfi csak utána kapott volna, s az eszköznél fogva oda cibálhatta volna, ahova most is vitte, így végső soron hiába próbálkozott volna szökéssel, volt ideje megszokni. - Mint az egyik nagy kedvenc, a legjobbat kell nyújtanod... - folytatta lassan komótosan, akár csak léptei - Nem vagyok a rosszakaród, hanem a klienseinkm a te klienseidnek is a jóakarója. Egy nap megérted mindezt, szabad akaratodból dolgozol majd, s lesz saját bankszámlád, igazi bevételed. Hiszen tudod, valahányszor elégedettek voltak a klienseid, senki sem vette el tőled a borravalót, hm? Szeretnéd még szebbé tenni a szobádat, esetleg játékokat, finomabb reggelit? Viselkedj, dolgozz odaadón és nem lesz semmi akadája. Annyi mindent tettünk érted, megetettünk, öltöztettünk és a labor is hálás a sikeres részvételedért, szóval... nem győzöm hangsúlyozni... viselkedj... és az elkobzott honoráriumból visszakapod a jussod. Mi az még ráadásul a porhanyós kis testedhez képest?Megállított, s gyengéden megmasszírozta vállait, majd végigsimította hátát. - Igazán önzetlen tett, hisz nem kell félned attól, hogy nagyobb ruhákat kelljen venned és félredobni a régieket, nem leszel ráncos, elnyűtt... szép, erős sejtjeid vannak már, egészséges vagy... egy tökéletes kislány, akiért tolongani fog a sok balek, megfejhető vénség... örökre... (reméljük)...Ismét vállon ragadta, most sem erősen, s megint nem ellenkezett, csupán az orrát lógatva baktatott a férfi által diktált tempóban. Őt nem igazán tette boldoggá a sok öreg vénség és a pénzük, hiszen neki kellett szórakoztatnia őket, ami gusztustalan és néha bizony fájdalmas munka volt. Valóban sokkal jobban érezte magát, mióta bekerült az utcáról, s negjárta azt a furcsa helyet is, más fiatal vagy felnőtt, ember, humán és idegennel egyetemben. De éhesebb is lett tőle, nem tudta volna elképzelni, mi lett volna újra az utcán, hogy ennyit eszik. - No, itt is vagyunk! - állt meg a férfi, most is derűsen, az egyik ajtó előtt - Egy új kliens fog jönni, azt hallottam... egyszóval légy ügyes!Elébe lépett, s meglazította, majd kicsit széttárta sötét árnyalatú köpönyegét, felfedve bőrét és egy szál fehérneműjét, melyet alatta viselt. Nagyot nyelt, igazság szerint ő nagyonis szerette ezt az öltözéket, ám szörnyűség volt, hogy a kliensek is oda voltak érte. A férfi végigmére, elégedetten bólintott, majd egy sapkát vett elő, a fejébe nyomta, majd köpenye alá nyúlt és átkarolta. Nem volt ebben semmi zavaró, már régóta tudta, hogy nem akart tőle semmit, csupán a bilincsét nyitotta ki, s tette a köpeny egy belső zsebébe. - Majd elfelejtettem! - folytatta, s két kis tojásdad zsinóros szerkezetet nyomott a kezébe - Ha csak nézni szeretne és te pedig jól érezni magad. Tudod mire valók, de mostantól azt csinálsz velük, amit csak akarsz, ajándék, csak a tiéd!Szótlanul tette el őket a bilincs mellé, de sokkal szívesebben tartotta meg, mint azt, főleg ha most már csak az övéi voltak. Talán majd használni is fogja önszántából, a sok kliens nevű rondaságtól talán még megóvhatják néha. Az ajtó pedig mostanra tárva állt, odabent sűrűn berendezett, jól ismert szoba párnákkal, ággyal, tükrökkel és kevésbé kellemes, inkább fájdalmat okozó dolgokkal. - Eridj! - teszította befelé gyengéden, majd megállt az ajtóban - Ne hozz szégyent a házra, s minél boldogabb az ügyfél, annál több a jutalom is! Hamarosan itt lesz...Azzal hátralépett, bevágta az ajtót, ő pedig rámeredve hallgatta, ahogy a zárak és reteszek a helyükre mennek. Mikor legközelebb hallani fogja - futott át gondolatain, az ügyfél fog belépni rajta. Sóhajtott, s érezvény hogy egész testében reszket a félelemtől, az ágyhoz baktatott és felmászott rá. A zsebében levő három tárgy kicsit zavaró volt, így kivette őket és az ágy melletti kisasztalra tette, majd letérdelt az ajtóval szemben, s ülésbe ereszkedett. Túl akart lenni rajta minél hamarabb, de sajnos nem ő döntötte el, mikor ér ide a vendég, meddig marad és mit akar csinálni. A köpönyegét kezdte igazgatni, s mikor számára nagysokára megreccsent az ajtó, rémülten húzta össze magán a ruhadarabot, majd keserűn véve erőt magán, hátra vetette. spoiler +18
|
|
|
Post by Enz on Jan 1, 2014 15:49:46 GMT 1
Lassan körbenézett a váróhelyiségen, ami a kinti látképhez képest sokkal szolidabb és konszolidáltabb volt. Nehezen tudta magát átverekedni a kinti két szekrény méretû idiótán, akik valamiféle csavargónak nézhették - szerencsére egy kis kenõpénz mindig segít, ennyi hasznosat megtanult odahaza. Talán mégsem a legjobb "utcai" ruhákat választotta abban a találomra kiszemelt boltban, futott át az agyán. Sosem járt még itt az alsóvárosban és nem is tudta hogyan öltözködnek errefelé mások, így csak találomra választhatott magának álruhát. Idebent kellemes zene szólt rejtett hangszórókból és fojtott fényû lámpák adtak kevéske fényt az amúgy elég kicsi térnek. "Egzotikus teázó - a Galaxis legvadabb ízei" hirdette kint a felirat, de õ jól értesülten tudta, hogy ezen a helyen nem a tea a leggyakrabban folyó lé, bár az egzotikus és a vad korántsem csupán marketingfogásnak tûnt, elnézve az itt ellibbenõ néhány alakot. Idegesen babrált a ruhája zsebével, és egy pillanatig még azt is elfelejtette, milyen szúrósnak tûntek. Egy kedves mosolyú, idõsebb, enyhén kövér twi'lek nõ állt a pultban, és nézett rá szótlanul. Tudta, hogy most oda kell mennie és bejelentkezni, hiszen "foglalt" magának idõpontot - maga sem tudta teljesen, hogy miért. Talán csak kíváncsi volt rá, hogy kivel tölti apja azt a sok idõt el. Persze legbelül tudta, hogy ez csak hazugság és valójában talán másra is vágyott, és akárhogy próbálta magát lebeszélni a hívás után, most mégis itt van. Nagyot nyelt, majd magabiztosnak szánt, de lehet, hogy valójában komikus léptekkel odatrappolt a pulthoz, és határozott mozdulattal az asztalra helyezte a markában szorongatott kreditchipeket. A madam, aki egy fejjel magasabb volt, továbbra is csak mosolygott. - Eltévedtél? - kérdezte végül gyengéden tõle, mire határozottan megrázta a fejét. - Nem! Idõpontot is foglaltam! - jelentette ki határozottan, és idegesen kotorászni kezdett a zsebében, majd meglelve az ezt tanúsító kódot, átnyújtotta a nõnek, aki kecses mozdulattal elvette. Méghozzá olyan kecsességgel, amire õ sosem lesz képes. Elolvasta, és mosolya mintha kicsit gúnyossá vált volna. - A szenátor úr holofonjáról - közölte, mintha ez valami leleplezés lett volna. - Egy háztartásban élünk! Nagy lány vagyok már, azt teszem, amit akarok! - ellenkezett, és a madam halkan kuncogni kezdett. - Amíg fizet, addig a kuncsaft az úr - mondta, mintha valami mantrát mormolna, majd visszaadta. - Biztos, hogy ezt a szolgáltatást szeretnéd? Vannak veled egykorú fiú szolgáltatóink is - mintha csak meg lett volna beszélve, egy fiatal chiss fiú fordult ki az egyik folyosóról, és a pult mellett ment el. Nem tudta levenni a szemét csinos felsõtestérõl és a tényrõl, hogy csupán egy hevenyészett ágyékkötõ borítja a testét. Enyhén elvörösödhetett, mert a madam ismét kuncogott. - Thrawnkun a férfi vendégeket szolgálja ki, de akadnak még mások is. - N-nem kell, köszönöm! - hárította el az ajánlatot. - Jó lesz az, akit foglaltam! A madam szó nélkül elindult, õ pedig pár pillanattal késõbb észbe kapva sietett utána. Több oldalágazáson vágtak át - kívülrõl nem tûnt ilyen nagynak az épület - majd végre egy több irányba nem ágazó folyosóra értek, aminek a végén csak egy ajtó volt. Ahogy haladtak, több helyrõl a kéj vagy éppen a fájdalom hangjai hallatszottak ki, õ pedig egyre jobban a torkában érezte dobogni a szívét. Most még visszafordulhatna, hazamehetne, és úgy tehetne, mintha nem történt volna semmi. De valójában nem akarta ezt. A madam megállt az ajtó elõtt, babrált egy picit a zárral, majd intett, hogy ez lesz az. Kat ácsorgott az ajtó elõtt még pár pillanatot, majd félrehúzta az ajtót és belépett. Meglepetésére odabent nem egy huszonéves mûmellû nõ, hanem egy talán tõle is fiatalabb lány fogadta, igencsak hiányos öltözékben. Az ágyon ülõ lányka szemében mintha félelem ült volna, de annyira izgult a helyzet miatt, hogy egyszerûen nem tudott foglalkozni a dologgal. Belépve behúzta maga mögött az ajtót, majd hallotta, hogy a madam ráfordítja a zárakat. Hogy ne tûnjön fel a másiknak túlzott izgalma, a kinti jóval magabiztosabb léptekkel indult meg felé. Hé, ez nem valami holopornó, ahol én vagyok a Pizza Hutt futár, futott át az agyán, és rá kellett jönnie, még egy szót sem szólt a másikhoz. - Szia - préselte ki magából, és érezte, hogy a torka kezd kiszáradni. - Kat vagyok - és itt hirtelen ki is fújt, amit mondani tudott. - Nagyon csinos vagy.
|
|
|
Post by Haruhi on Jan 1, 2014 16:37:39 GMT 1
Érezte, ahogy ismét reszketni kezdett, emlékezetében máris felelevenedtek a mindennapok képei, s ha nem gyűrte volna le, kibuggyantak volna a könnyei. Az ajtó pedig egyre fenyegetőbben recsegett és nyöszörgött, majd egy hatalmas kattanást követően lassan nyílni kezdett. Rettegve emelte feljebb tekintetét, lenyelte torkában a gombócot és szívverésével küszködve a kliens szemébe meredt. Elbizonytalanodott, ugyanis nem egy férfivel találkozott össze tekintete, hanem a madaméval, szemei megrebbentek és gyorsan lejjebb pillantott. Ajkai szintén még lejjebb ereszkedtek, megszeppenésében szemei kitágultak, látása azonban elhomályosult. Aztán halk léptek, a dübörögve becsukódó ajtó és a zárszerkezetek nesze térítette magához, megdörgölte szemeit és rámeredt a kliensre. Nem... nem látta rosszul, egy szelíd, mégis határozott fellépésű lány volt az! Szemei még inkább elkerekedtek, s megkönnyebbüléssel vegyes csodálat ült ki rájuk, letaszigálva a félelmet. Ilyen hatalmas aszteroida még soha életében nem esett le szívéről, tartásából elillant a feszültség, már nem is attól reszketett, miközben kezei izgatottan kezdték bontogatni a köpenyét magán tartó masnira kötött szalagocskát, igaz, csupán egy kicsikét, teljesen nem. Végtelenül kíváncsi lett, tekintete úgy emelkedett, ahogy a lány közeledett hozzá, s mikor megszólalt, hangja végre megváltotta, elfeledtette a rossz tapasztalatokat, kis bókjától pedig fülig pirult. Olyan nagyon jól esett az ő szájából hallani! - Kö... köszönöm...! - dadogta suttogva, s még izgatottabb lett - Ö-n is... nagyon... gy-gyönyörűszép! Most az ő hangja is elakadt, szokatlan volt, hetek óta egy mukkot sem szólt, vagyis... inkább csak mukkokat szólt, mint bármi érthetőt. Elszégyellte magát, ő nem tűnt olyan lénynek, aki ellenkezést, vagy erőltetettséget érdemelt volna tőle, s nem is érezte már egyiket sem. Ijedten köszörülte meg torkát, mikor rájött, megfeledkezett valamiről. - M-mit tehetek önért...? Mivel tehetem... b-boldoggá? - kérdezte most is akadozva, de más nem annyira suttogva, már is szeretett volna imponálni neki, semmi esetre sem akarta, hogy máris elmenjen!
|
|
|
Post by Enz on Jan 1, 2014 17:08:21 GMT 1
Sosem hitte volna, hogy egy lány lehet ennyire aranyos, mint a kiszolgálója. Egyedüli gyerekként nem igazán látott ennyi meztelenséget, mint itt egyszerre, és érezte, hogy halványan elpirul, még ha próbált is határozottnak tûnni. Szerencsére a másik is igencsak zavarban volt, jobban mint õ, és mivel ketten voltak csak, így senkinek sem tûnhetett fel a saját bizonytalansága és izgalma. Ahogy észrevette, most már korántsem volt benne félelem, sõt készségesen igyekezett kedvére tenni, ügyetlenül oldogatva köpenye masniját. Azt mondják, a katona is csak addig izgatott, amíg nem kell lõni - és az apja a Védelmi Bizottságban biztos jól tudta ezt - , így nem személyének szólónak, hanem a munkából fakadónak fogta fel az egészet. Mégis valamiért jól esett neki ez a törõdés. - Elõször is ne magázz! - mondta határozottan a másiknak, hogy leplezze, nem igazán tudja, mivel tehetné a másik boldoggá. Megigazította a szemüvegét, mielõtt folytatta volna, fõleg, hogy idõt nyerjen magának. Látva, hogy a másik a masnival bajlódik, óvatos léptekkel odament hozzá. Közelrõl valami mosolyfélét próbált magára erõltetni, majd felé nyújtotta a kezét lassan. - Várj, hadd segítek neked - mondta, majd egyetlen mozdulattal kibontotta a masnit, mintha csak mutatni akarta volna, hogy így kell. - Miért akarod amúgy levenni? - mondta, a szemkontaktust keresve, hiszen úgy tudta ez ilyenkor fontos. Legalábbis a Szívek alkonyatában így írták - Nagyon jól áll neked.
|
|
|
Post by Haruhi on Jan 1, 2014 17:40:13 GMT 1
- É-értem, máris tegezlek! - biztosította nyomban, s bátortalanul elmosolyodott. Olyan barátságos és kedves volt vele, egy pillanatig azt hitte, nyomban felébred és az igazi klienssel találja szemben magát, ám erre nem került sor, még azután sem, hogy könyéken csípte magát. Tehát ez tényleg a valóság volt, semmiféle áltatás és képzelgés, mely a sok szörnyű nap után vígaszként jelentkezett, olyasféle első alkalommal. De nagyonis valós volt, és nagyon kellemes, ugyan egy kicsit összezavarta a tegeződés, de nem ő volt az első kuncsaftja, aki erre kérte. Ellenben az első vele hasonló, talán éppen egykorú, ráadásul egynemű kliens is, melyet most nagyon izgalmasnak talált, hisz csupán képzése idején volt kontaktusa nőneművel. De ő tényleg szép volt, hajfürtjei ápoltak és bizonyára selymes tapintásuak, ahogy sminkektől mentes bőre és ajkai is, mintha neki is ugyanaz lett volna a munkája, ráadásul... és ez nagyon furcsa volt, de... most nem volt alkalmas ezen gondolkodnia, nem ezért volt itt egyikük sem. Alig néhány pillanat telt csupán el, szóra szerette volna nyitni ajkait, a lány azonban megelőzte, s gyengéden megfogva masniját, kibontotta azt. Meglepetten nézett rá, maga sem tudta, mire is számított, de arcát ismét elöntötte a pír és a melegség, ahogy nyakát is, mikor a lány kézfeje egy pillanatra akaratlanul végigsimította. Igen, tetszett neki nagyon, ezért érezte így magát, s nagyon örült, hogy végre hozzá hasonló kliens jött hozzá. Gyengéden megmoccant, hogy köpenye lecsusszanhasson hátán, s örömmel mutogatta neki csupasz vállait, illetve mellkasát. Csendben nézték egymást, s megint rá kellett ébrednie, hogy őrá esett a szólás sora, s egyáltalán nem ódzkodott a megszólalástól. Visszamosolygott rá, szemeiben először az elbűvölt álmatagság remegett, majd egy pillanatra megint kitágultak, s felocsúdott ábrázattal szíve fölé tette kezeit. - De így... n-nem vagyok szép? - kérdezte, s megint elpirult - Nem szeretnél... megérinteni? Vagy... érintselek meg én? Ta-talán... simogassalak...? Egyik keze lassan megmozdult, s bizonytalanul affelől, vajon a lány miként válaszolt, lassan annak arca felé nyúlt ki, hogy megcirógathassa. - Szívesen simogatlak... o-olyan puha az arcod... - motyogta, ha sikerült megérintenie - Még... s-soha nem voltál itt, ugye...? Mit csináljunk...? Mondd meg, e-ezért vagyok itt...
|
|
|
Post by Enz on Jan 1, 2014 18:09:15 GMT 1
Volt valami hihetetlenül vonzó a lányban, de nem tudta volna megmondani mi az. Talán az az ártatlanság, ami sugárzott belõle annak ellenére, hogy milyen foglalkozást ûzött. Talán valamiféle pajzs lehetett, amivel védte magát az olyan vadállatoktól, mint az apja. De ez egyáltalán nem foglalkoztatta ebben a pillanatban, ugyanis a másik egy pillanat alatt ledobta magáról a köpenyét, és láthatóvá tette alatta meztelen bõrét, és szinte teljesen lapos mellkasát, amelyek közepén rózsaszín mellbimbója ült. Nyelnie kellett egyet, de továbbra is ügyelt, hogy ne tûnjön tapasztalatlannak vagy idegesnek, pedig mindkettõ elég erõsen fennállt. Talán ha férfi lett volna, más dolgok is állnának. Közben a lány beszélt hozzá, de minden egyes pillanattal, amíg a mellbimbóit nézte, érezte, hogy összemegy körülötte a világ, kirekesztve az érdektelen információkat. - Olyan szép vagy, mint ezer rózsaszál - felelte, mert hirtelen nem jutott jobb eszébe. Hiába bújta a romantikus holokönyveket, nehezen tudták felkészíteni a hasonló helyzetekre. A lány tapintása az arcán jól esõ érzéssel töltötte el, és egyik kezével megfogta az arcára helyezett kezet, a másikkal pedig õ maga is kinyúlt, hogy hasonló módon megsimogassa a másik arcát. - Finom bõröd van - mondta, bár a saját arcát érõ simogatást sokkal kellemesebbnek érezte. Megpróbálta elvenni a szemét a másik mellkasáról, amit kellemesen szépnek talált, és máshova koncentrálni a figyelmét. Elõször is talán jó lesz, ha megmutatja, hogy õ mennyire ért a dolgokhoz. - T-természetesen nem elõször vagyok! Számtalanszor voltam már itt! És tudom mit akarok! A szokásosat! - mondta, bár a hangja úgy érzõdött, mintha kétségbeesett lett volna. Valamivel persze bizonyítani kellett ezt, ezért hirtelen odanyomta az arcát a lány szájához, és ha azt engedte, odaszorította az övéhez, hogy megcsókolja. Kellemes borzongás futott végig a hátán, miközben odahajolt a másikhoz.
|
|
|
Post by Haruhi on Jan 1, 2014 18:34:55 GMT 1
Furcsa mosoly húzódott arcára, mikor megérintette kezét majd arcát is. Dá más miatt, egy kicsit kényelmetlennek érezte, hogy ő nem tudott ilyen szép dolgot mondani neki viszont, nem is szokták megkérni rá, ám... most nagyon szeretett volna ő is, de sajnos hozzá nem sikerült méltót találnia, kevesebbet pedig sértőnek érzett volna vele szemben. Inkább lehunyta szemeit, tovább cirógatva kedves arcát, miközben ő is ugyanígy tett. Kellemes érzés töltötte meg mellkasát, mély levegőt vett és orrlyukain keresztül kifújta azt, nagyon lassan. Már most sokkal boldogabban érezte magát, mint más klienseivel, még úgy is, hogy velük mondhatni egyáltalán nem érezte magát jól. Pihentető, békés érzés volt, annyira idegen és mégis jó. Szemei lassan felpattantak, s az övét keresték, ám azok ellenben lefelé szegeződtek, ő pedig boldogan mosolyodott el, mikor rájött, hova. Tehát a szavai őszinték voltak, tényleg tetszett neki... annyira hihetetlen volt, tényleg szépnek tartotta! - V-velem még sosem voltál együtt - mondta neki félig nyílt szemekkel, mikor észrevette, hogy lassan közelebb hajol hozzá - nem tudom, hogy mi a... szo-szokásos... d-de akkor igyekszek! Kicsoszogott térdein az ágy szélére, kishíján összekoccant a homlokuk, ő azonban egyáltalán nem volt gyakorlatlan, ügyesen billentett fején, s apró ajkai a lány ajkaira csusszantak. Keze már elengedte annak arcát, s most hajfürtjei között vándorolt, teljesen megilletődött attól, hogy csókot szeretett volna váltani vele, mely kölcsönös érzés volt. Melegség töltötte el, ajkaival gyengéden cirógatta először, majd lehunyta szemét, s aprócska nyelvét egy pillanatra megpróbálta átcsusztatni a lány szájába, hátha szívesen fogadta. Másik keze mindeközben elengedte saját mellkasát, s kliense csípője felé nyúlt, hogy óvatosan megérinthesse, s közelebb bátoríthassa. Nem folytatta sokáig, mindössze néhány másodpercet szándékozott, s csak abban az esetben tartott tovább, amennyiben a lány is így tett. Végül egy arasznyira sem távolodott el arcától, s homlokukat összeérintve kinyitotta szemeit, a tekintetét keresve. - N-nem gyakorlott... - mondta halkan, kis mosollyal - de nagyon... k-kedves. Ugye tetszik...? U-ugye elégedett... vagy...? Haját simogató keze visszább húzódott, s ismét arcát cirógatta meg, ugyan csupán egyszer.
|
|
|
Post by Enz on Jan 1, 2014 18:57:18 GMT 1
Szinte fel sem figyelt arra, hogy majdnem kis balesettel végzõdött elhamarkodott kísérlete, csakis a másik rezdüléseit figyelte, és kezdte úgy érezni, mintha pontosan érezné, micsoda reakciókat ad a másik teste. Meglepõen kellemes volt ilyen közelségbe kerülni egy másik emberrel, sõt lánnyal, és ettõl már csak az esett jobban neki, amikor ajkaik összeértek. A lány puha ajkai enyhén szétnyíltak, és õ is hasonlóképpen tett, talán picit túl erõsen szorítva rá a száját a másikéra. Közben érezte, hogy a másik kezei hajfürtjei között turkálnak, és ha lehet még inkább melegség öntötte el a testét. Úgy érezte, örökre így tudna maradni, még ha kicsit kényelmetlen is volt ahogy elõrehajolt, és bár nem vette észre, légzése gyorsulni kezdett. Szinte teljesen belefeledkezett a pillanatba, és csak az zökkentette vissza, hogy a lány átdugta nyelvét az õ szájába. Csodás érzés volt, és õ sem maradt rest a válasszal, saját nyelvével próbált szintén manõverezni. Most már kezdte érezni, miért tartják ilyen kellemes érzésnek a csókolózást, ami úgy tûnik akkor is kellemes érzés volt, ha nem a fehér lovon ülõ herceggel csinálta valaki. Gyengéd, bátorító tapintást érzett a derekán, és engedve a hívásnak, közelebb vonta a testét a lányhoz, aki már az ágy legszélén volt. Lassan szétváltak az ajkaik, õ pedig hangosan engedett ki egy boldog sóhajt. A lány beszélt hozzá, és látszott rajta, hogy semmiképp sem szeretné, hogy kielégítetlenül távozzék. A beszéd azonban nem volt túlságosan ínyére most, teste egyre többet és többet akart ebbõl az újféle érzésbõl, ami kellemes bizsergette mindenhol. - Nagyon jó. Jobb, mint a többiek - hazudta. Kicsit szégyellte magát, hogy ilyen pillanatokban is csak hazugságokra képes. - De nem vagyok elégedett. Még nem. Mohón lépett közelebb, és gyengéden hátralökte az ágy szélén ülõ lányt, majd utána hajolt, újra az ajkait keresve. Egyik kezével továbbra sem engedte el az õt simogató kezet, a másikkal pedig igyekezett úgy kitámasztani magát, hogy ne nyomja meg a másikat túlságosan saját súlyával. - Gyönyörû tested van, túl szép ahhoz, hogy véletlenül megsérüljön - suttogta neki halkan, maga sem tudta, hogy miért.
|
|
|
Post by Haruhi on Jan 1, 2014 19:31:22 GMT 1
Nem bántódott vagy lepődött meg a választól, inkább örült neki, hogy nem volt elég. Őszintén, most hogy lehetősége volt rá, szeretett volna maga is egy kis boldogságot, nem csupán adni. Szerencsére emiatt nem kellett aggódnia, nem szólt, némán bólintott csupán jelezvén, hogy megértette kívánságát. A lány egy pillanatig mintha ekkor visszább húzódott volna, majd közel lépett, fellökte és már fölé is emelkedett, igaz állva maradt minden bizonnyal. Ő nem igazán lepődött meg ezúttal, s inkább elmosolyodott a rövid másodpercben, miközben háta a puha ágy felé közeledett. Kényelmetlenül érkezett, azonban néhány mozdulattal elhelyezkedett, tenyerét ismét meleg arcára téve, miközben érezte támogató, gyengéd érintését. Térdei behajlottak az ágy szélén, s kényelmesen lecsusszantak, bár nem voltak elég hosszúak, hogy a magasított, vastag matracú fekvőhelyről elérjék a padlót. Nem is az volt a célja, mindössze ellazulni szeretett volna, hogy tartásában ne legyen erőlködés. Újabb szavak ütötték meg fülét: dícsérő, gyengéd sugalmazás, melyből oly biztonság áradt, melyet még senkiben nem érzett. Oly sok kellemetlen kliens jutott neki, hogy nyomban megkedvelte őt, hisz másmilyen volt, olyan... szerető. mellkasából a melegség kényelmesen terjedt át torkába, s hasába. Újfent elmosolyodott, a lány megérdemelte, hogy válaszoljon neki, ha nem is tud olyan szépet mondani... ennyit megérdemelt. - Sz-szeretve ápoltam... - motyogta neki halkan, ahogy megint hajfürtjei között cirógatta - n-nem hiába, most a tiéd...! Elbűvölten nézett fel rá, félig nyitott szeme alatt csupa pír, több szót már facsarnia kellett volna magából, inkább gondolatait szentelte csak neki. Szabad keze, mely akkor engedte el csípőjét, mikor hanyatt esett, most gyengéden érintette meg a lány hasát, melyet két, talán három rétegnyi ruha takart tapintása elől. Feljebb csusszant mellkasáig, s ott maradt. Ráért, mindketten lányok voltak, így egész biztosan nem bánta, hogy nem kereste még gombjait... nem bánhatta, remélte. Inkább előre hajolt, ajkaival forrú puszit nyomott nyakára, majd pedig szájára is, várva, hogy megajándékozza e cserébe egy újabb csókkal.
|
|
|
Post by Enz on Jan 1, 2014 19:58:28 GMT 1
- Az enyém - felelte, és hangjában valamiféle jól esõ elégedettség volt. Bármit megkaphatott, amit csak akart, de ez a pár szó jobban esett neki, mint bármilyen ajándék, bármi, amit más ajánlani tudott volna. Érezte, hogy a torka egyre jobban kiszárad, a szíve pedig mind hevesebben ver. Az enyém. Nem csak õ hazudhatott egyedül, de ez a jólesõ hazugságok közé tartozott, és az ember hajlamos az ilyet fenntartás nélkül elhinni. Õ sem volt kivétel. Érezte, hogy a másik végighúzza a kezét vastag felsõjén, és a durva anyagon keresztül is végigfutott a kellemes érzés ennek vonalán. A lány gyengéden csókolta meg a nyakát, majd a száját. Gondolkodás nélkül fonódott rá saját ajkaival a lányéra, és ezúttal olyan hevesen csókolta meg, hogy észrevétlenül visszanyomta közben a fejét az ágyra. Élvezte ezt a pillanatot, de egyetlen csókkal már nem érhette be. Lassan felemelkedett a lányról, és mélyen a szemébe nézett. Nem volt már teljes kontrollja a teste felett, ösztönbõl cselekedett, olyan dolgokat, amiknek korábban talán az említésétõl is a pír kerülgette volna. Szemei a másikéval szemben tágra voltak nyitva, és így fonódott össze a tekintetük rövid ideig. Szólásra nyitotta a száját, de rájött, nem létezik olyan szó, amivel visszaadhatná az érzéseit. Talán csak egy, de félt, hogy az olyan hazugság lett volna, amivel mélyebben sebezné meg a lelkét, mint szeretné. Ismét elõre hajolt hát, de ezúttal a lány mozdulatait utánozva a nyakát csókolta meg. Támaszkodásra használt kezét elõre vonta, könyökére helyezve a súlyát, majd felszabadult kezével beletúrt a lány hajába, miközben a lány lábait átfogó terpeszbe helyezte lábait, és térdeit az ágy szélén megtámasztva ügyelt rá, hogy ne nehezedjen súlyával a lányra. Így már õ is szinte fekvésben volt, miközben többször erõsen csókolt lehelt a másik nyakára, végig annak vonalát követve. Az arcán lévõ kezét eközben elengedte, és saját kezét a lány derekára csúsztatta, simogató mozdulatokat téve vele.
|
|
|
Post by Haruhi on Jan 1, 2014 20:29:37 GMT 1
Az érzés megmelengette nyakát, majd ajkaik ismét összetalálkoztak, s kicsi nyelvével elmélyülten indult a másik keresésére, azonban ezt hirtelen feladni kényszerült, mikor a lány csókja egyszerűen befúrta fejét a vastag, ámbár puha matracba. Szemei felpattantak, vékonyka hang hagyta el ajkait, s már el is veszett az övéi közt... meglepte, ám egy cseppet sem vette zokon. Kis nyálhíd hagyta el nyelvét és szakadt el, ahogy ajkaik eltávolodtak egymástól a hosszú pillanat végén, torka pedig egy kis víz után kezdett szomjazni, ám ő tudomást sem vett róla. Még sosem érezte így magát, vagyis... ennyire nem, egészen más volt olyasvalakivel, mint ő, ez pedig még tovább fűtötte mellkasát és nyakát, melyek így még érzékenyebbekké váltak. Az utána következő újabb pillanat, pedig még az előzőnél is hosszabbnak tűnt. Egymás tekintetébe fúródtak, s látta a lányéban buja vágyait, melyek őutána sóhajtoztak, talán éppen a szabadulás után vágyakozva. Ő pedig viszont szomjazott rá, még nem oly erősen, ám minden másodperccel egyre forróbban, mégis... gondolatai hagytak helyet valami másnak is. Hálának, mert igenis hálás volt, hálás a kapott érzések megtapasztalatlan mértékétől és erejétől, kezei és ruhája minden egyes érintésétől, melyet bőrén érzett. Volt a lányban vadság, forró és kellemes, mégis hiányzott belőle az a rémisztő vérszomj, melyet mindeddig megismerni hitt a sok kiéhezett lényben. S nem volt hálás hiába, ő közel hajolt ismét, teste gyengéden telepedett az övére, s érzékeny, forró nyakába temette arcát, majd gyengé csókjaival hevítette tovább. Gondolatai újból és újból megrezzentek, el-elhagyván őt, s buja érzéseknek adván át helyüket, kellemes... forró... puha érzéseknek. Lassan vette a levegőt, s szívétől fűtvén hangtalan sóhalyokban engedte ki néha, mégsem ragadták magukkal tudatát a semmibe, az még túl messze volt. A lány akai, s fehér hajfürtjei közé fúródó ujjai nem hagyták lecsillapodni, s ez minden közül a legerősebb érzés volt, törődő érzés. Mikor kéz tapintásás érezte derekán, rövid karjai elengedték ügyfelét, majd megpróbálták átkarolni őt, ám nem sikerülvén egyszerűen csak belé kapaszkodott.
|
|
|
Post by Enz on Jan 1, 2014 21:00:59 GMT 1
Folytatta a lány nyakának a lassú forró csókolgatását, miközben mélyen magába szívta az illatát, amit kellemesebbnek talált a legfinomabb parfümökénél is. Érezte, hogy a másik ügyetlenül belé kapaszkodik, de nem fordított sok figyelmet rá, inkább felemelkedett enyhén, majd kicsit közelebb hajolt a füléhez. - Nagyon jó az illatod - suttogta a fülébe halkan iménti megállapítását, majd a fültövétõl indulva haladt lefelé, eltérõ idõközönként csókolt lehelve a nyakára. enyhén kidugta a nyelvét, és úgy húzta tovább a száját. Bõrének nemcsak az illata, de az íze is igen kellemes volt, és pillanatokon belül azon kapta magát, hogy kifogyott a helybõl, és a lány kulcscsontjánál jár mozgása. Eszébe jutottak csinos kis mellbimbói, és tudta, hogy akarja érezni, tapintani, ízlelni õket. Övé a teste, azt mondta neki a lány, márpedig ha az övé, akkor nem lehet semmi kifogása emiatt. Csókot adott középre, majd lassú mozdulatokkal megindult lefelé, miközben érezte, hogy hátul összegörnyed a teste. Ám mielõtt rátért volna a fõ fogásra, úgy látta jónak, hogy megszabadul a ruháktól, ugyanis kezdte nagyon forrón érezni magát. Ilyen pózban maradva felemelkedve egyenesedett ki, és kezével megkereste a lány belé kapaszkodó kezét, majd gyengéden felvonta a saját mellkasához, kezébe adva az elsõ gombot. Kivörösödve pillantott rá. - Segíts kérlek, melegem van - nyögte halkan, miközben úgy érezte, hogy a torka legalább annyira porzik, mint Tatuin homokja.
|
|
|
Post by Haruhi on Jan 1, 2014 21:51:05 GMT 1
Kinyitotta szemét, s a plafont látta maga felett, a lány haja csiklandozta arcát, miközben újabb és újabb csókokat nyomott nyakára. Ilyesmit még senki nem ért el nála, kapott ugyan számtalanszor és számtalan helyre, azonban sosem oda, vagy sosem olyankor, mikor azt kellett volna, márpedig sok mindent tanítottak neki arról, miként kellett és mit helyesen csinálni. Azok a férfiak természetesen ugyanezt nem kaphatták meg, vagy csupán nem akartak neki is örömet okozni, csak magukra gondoltak. Ez a lány azonban másmilyen volt, még mikor idejött is az futott át elméjén, hogy neki is csupán kellett valami. Ha ez így is volt, már teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a kevésért cserébe nem csupán a fizetséget adta a háznak, hanem ő is kapott valamit, valami egészen mást, valami sokkal fontosabbat, s már volt róla szó, mi is volt ez... mik voltak ezek. - Köszönöm...! - sóhajtott vékony hangon, mikor az a fülébe suttogott. Boldog volt dícséretet hallani, hogy nem csak azok miatt törődött magával, akik azt szerinte nem érdemelték meg. Nyelvét érezte érzékeny nyakán, s ahogy újabb forró lehelletet engedett útnak, eltűnődött, hogy vajon meddig marad itt azután, hogy elégedett lesz vele... s visszatér e valaha, vagy magára hagyja egyszeri kliensként? Ebbe... belegondolni is szörnyű volt, legszívesebben az összes ügyfelét elcserélte volna erre az egyre. Kirázta fejéből, hála a lánynak könnyebben, mint valaha, egy pillanat és már nem is emlékezett rá. Érezni akart, csakis érezni, érezni őt, ahogy... - H-hhí... - dünnyögött vékonyan, ahogy nyelvét immáron mellkasán érezte, ám... váratlanul véget ért, ő pedig kérdőn pillantott rá. Először nem kapott választ, azonban mozdulatai szavak nélkül is megérttették vele, hogy mi is volt a baj. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, hirtelen félelme ugyanis az volt, hogy nem kapott tőle eleget, ami... talán jogos is lett volna, de... most nem ez volt a fontos. - Igenis! - suttogta szeretettel, s lágy mosollyal arcán. Ügyetlenül kezdte bogozgatni a gombot, így másik kezével is csatlakozott, s így apró ujjai már könnyedén kipattintották a helyéről, majd a következőre csusszantak, aztán a következőre, ahogy egytől-egyig kibontotta mindet. - H-hagyd azt... kérlek...! - könyörgött kézségesen, mikor az le akarta húzni magáról. Engedett, s megtette ő helyette, majd félretette az ágyra és végignézett piros felsője alatt rejlő alakján. Tetszett neki, amit látott, ugyan valamivel magasabb volt nála és alkatban hasonlítottak is, domborodott valami mellkasán, semmi nagy, de egészen biztosan puha. - Kíváncsi vagyok... rád... - motyogta, miközben a rőt ruhadarab gombolásába kezdett, nem sietve, néha végigsimítva egyik kezével oldalán. Mikor azzal is végzett, egy pillanatra előrehajolt és csókot nyomott ajkaira, majd lefejtette róla és miután kabátjára tette, az utolsó őt takaró, vékony zöld inget kezdte meg. Egy pillanatra megállt, s tenyereit tűnődve domborulataira tette, s nagyot nyelt. ~Milyen puhák!~ gondolta magában, s vágyakozó pír öntötte el arcát. Ügyesebben folytatta hát, így hamar készen volt, tenyerei pedig már kúsztak is be a nyitott ing alá, megsimogatva már említett, tompán domborulú idomait, majd a vállaira csusszantak és kézfejeivel lecsúsztatta az ingat, végig a lány karján. Ekkor ért össze mellkasuk, ugyanis át kellett karolnia, hogy kiszabadíthassa legalább egyik karját. Egy pillanatra elkapta a hév, gyöngén magához szorította, majd apró nyelvével megcsiklandozta éppen elérhető füle tövét, végül szippantott. - A-a te illatod is... kellemes - súgta fülébe, majd visszaereszkedett az ágyra, s onnan kigombolta másik ingujját is. Gyönyörű látvány tárult elé, s hálás csókot nyomott bársonyos bőrére, a szíve felett.
|
|
|
Post by Enz on Jan 1, 2014 22:35:43 GMT 1
Most kissé passzivitásba szorulva figyelte, ahogy a lány lassú mozdulatokkal gombolja ki némileg ügyetlenkedve elõször a kabátját, majd azzal végezve megállította, amikor segítségképpen le akarta magáról dobni. Maga sem tudta, hogy miért, de engedelmeskedett a felszólításnak, és a lány lesegítette róla a ruhát. Soha senkinek nem engedte, hogy segítsen neki az öltözködésben, ezért ez most furcsán bizalmasnak hatott, de valahogy nem tudta bánni a dolgot, sõt kifejezetten jól esett neki. - Kíváncsi vagyok... rád... - mondta a lány neki, õ pedig kezdte érezni, hogy ez túlmutathat a munka által megkövetelt elhivatottságon. Persze nem gondolt bele túlságosan a dolgokba, hiszen akkor meggyõzte volna magát arról, hogy nincs szó semmi többrõl, mint egy szolgáltatásról, amiért fizetett. - Meg szeretném mutatni magam neked - préselt ki magából egy választ, éppen azelõtt, hogy a lány csókot nyomott volna az ajkaira. Mikor a vörös felsõ is lekerült róla, egy pillanatra megakadt a másik, és rá pillantva észrevette, hogy aprócska domborulatait fürkészi, õ pedig érezte, hogy a vér az arcába fut ettõl. Tetszhetett neki, amit látott, ugyanis felgyorsította az ing kigombolását, és hamarosan be is csusszantak kezei az ing alá, egyenesen a melleire. Kat halkan felnyögött, és érezte, ahogy a mellkasa minden pillanattal egyre érzékenyebbé válik mindenféle érintésre. Sajnos nem folytatta tovább, ehelyett vállára csúsztak, õ pedig még többet követelt volna magának. A száját sem kellett azonban kinyitnia, és a lány már elõre is csúszott, átkarolva õt, apró mellbimbói pedig találkoztak az övéivel. Aztán kezeit kiszabadítva csókot nyomott a szíve fölé, és az egész testét elöntötte a kellemes érzés. Ösztönösen cselekedve egyik kezével átkarolta a lány, a másikkal pedig gyengéden hátrébb húzta a fejét, és belenézett ismét a szemébe. Ismét egyetlen egy szó kívánkozott a szájára, egy naiv, érzelemmel teli szó, de ismét félt attól, hogy örökre megsebzi. Mi mást ígérhetett volna neki egy éjszakán, egy kis szereteten túl? - Azt kívánom, bárcsak örökké tartana ez a pillanat - mondta komoly hangon, majd a választ meg sem várva megcsókolta, hevesebben mint ezelõtt bármikor. Ezúttal õ dugta át a nyelvét a másik szájába, miközben derekánál fogva magához húzta úgy, hogy mellbimbóik ismét összeértek, kellemes érzést kiváltva a mellkasában. Mikor elengedte, ismét mélyen a szemébe nézett. - Ezer nap hevével égek azért, hogy enyém legyél - mondott neki egy hirtelen eszébe ötlõ dicséretet, amelyiket valamelyik ponyvában olvashatta. De ezúttal nem hazugság volt, komolyan gondolta. Lassan hátrébb dõlt, és magával húzta a lány fejét a mellkasa felé.
|
|
|
Post by Haruhi on Jan 1, 2014 23:07:44 GMT 1
Hosszú pillanatig pihentette ajkait bőrén, különös érzés volt, érezte alatta verő szíve dobogását, mely marasztalta, szinte már megbabonázón... milyen kár, hogy csak egy munka volt...! Éppen arcát szerette volna gyengéden a csók helyére dörgölni, mikor a lány átkarolta és elhúzta a fejét. Kérdőn nézett maga elé, hol történetesen az ő szemével találkozott, összefonva tekintetüket. Elmélyült a látványtól, milyen furcsa... a szembogarai mintha nem csupán arcát tükrözték volna vissza, hanem iménti gondolatait is. Még sosem látott ehhez foghatót, a következő pillanatban pedig érezte, hogy ösztönösen megrebbennek ajkai, s hangtalanul ismételték kliense szavait. Bárcsak... igen, bárcsak örökké tartott volna... bárcsak minden pillanatuk örökké tartott volna. Elszomorodott, sóhaj hagyta volna el ajkát, a lány azonban gyorsabb volt nála, csókot nyomott rá, s első alkalommal nyelvét az ő szájába öltötte. Szemei megrebbentek, torka olyan száraznak érződött, mintha képes lett volna papír módjára is recsegni, ám mégis szíve honorálta a gesztust a legszebben: nagyot dobbant. Rövidke nyelve szenvedélyesen dörgölközött az övéhez, körbejárta, s ahogy a lány magához húzta, megérezte domborulatait, s két érzékeny pontjaik találkozását. Ösztönösen nyekkent fel vékonyan, akár egy macskaféle, miközben érezte annak nyelve által szájába tóduló, forró leheletét. Bárcsak ez lett volna az a pillanat, mely örökké tartott! De nem, végül eltávolodott és ismét összeakaszkodott tekintetük, soha senkivel nem váltott még ilyen sok és ilyen mély pillantásokat, senkinek nem voltak még ilyen gyönyörű szemei. Mélyen sóhajtott, lehellete pedig a lányt szíve felett érte, akár csak imént csókja. - Sze... szeretnéd...? - suttogta kicsit elérzékenyülten. De nem várta meg ezúttal ő sem a választ, puszit nyomott bőrére, majd nyelvével ugyanott megnyalta. Hümmögött egyet, s mivel orra is hozzáért, most végighúzta mellkasán egyik domborulata fölé, s nyelvével megcírógatta annak érzékeny pontját. Egyik keze sem volt rest, végigcirógatta bőrét csípőjétől egészen mellkasáig, majf ujjbegyeivel gyengéden megcsípte másik mellbimbóját, majd nyelve lassú, körkörös mozgásba kezdett, ahogy ujjai újból és újból ismételték mozdulatukat.
|
|
|
Post by Enz on Jan 1, 2014 23:31:07 GMT 1
A kérdésre olyan egyértelmû volt a válasz, hogy nem vette a fáradtságot arra, hogy reagáljon rá. A túl sok beszéd megöli a pillanatot, úgy érezte. Miközben a lány nyalogatni kezdte mellbimbóit, légzése lassan felgyorsult, és mind hangosabb lett minden egyes pillanattal. Sosem hitte volna, hogy ilyen jó érzés valaha létezhet. Kezével derekától felfelé kezdte el végigsimítani, majd végül rátalált a másik mellbimbójára. Mikor elõször hozzájuk ért, halkan felszisszent, jelzést adva arról, hogy csak gyengéden. A lány követte is a ki nem mondott instrukciót, és óvatosan körkörös mozdulatokat tett körülötte. Hangosan légzése kéjes sóhajokba csapott át, ahogy folytatta mindkét mellének izgatását és végül halkan felnyögött elõször egy rövidet, majd pillanatokkal késõbb egy hosszabbat is kiengedett. Rájött, hogy keze már régóta mozdulatlanul feküdt a lány vállán keresztüldobva, illetve derekát egyre jobban szorítva, így ideje volt, hogy õ is támadásba lendüljön. A derekát szorító kezét áttolta a hátára, és lassan, körkörösen simogatni kezdte, miközben jobb kezét maga alá csúsztatva kinyúlt, végigtapogatva a lány mellkasát, egészen addig, amíg meg nem lelte apró, kívánatos mellbimbóit. Három ujja közé fogta, majd lassan mozgatni kezdte õket. Izgató dolog jutott az eszébe, miközben mellkasa egyre nedvesebbé vált a nyelve érintései nyomán. Enyhén elõretolta magát, majd a füléhez hajolt. - Remélem eddig elégedett vagy... mester - suttogta lihegve, majd megnyalta a fülcimpáját, és óvatosan jelezte neki, hogy ezúttal õ szeretne következni. A lány enyhén hátradõlt, õ pedig mohón kapott az eddig ujjai között tartott mellbimbó felé, egyenesen a szíve felé helyezve a fejét. Megnyugtató és egyben feltüzelõ érzés volt. Óvatosan csókot lehet rá, majd lassan a szájába vette és gyengéden nyalogatni, majd gyengéden szívni kezdte, miközben másik kezével végigsimított rajta lefelé, végül a lány lába közé csúsztatva azt. Sokat kapott, de még többet akart magának.
|
|
|
Post by Haruhi on Jan 1, 2014 23:57:21 GMT 1
Ijedten fogta vissza magát, mikor kliense tudtára adta hibáját, s bár előtte nem gondolta volna, hogy gyönge mozdulata fájdalmat okozhat, okulva az esetből azután igen óvatosan járt el, s inkább nyelve mozgatását vette előtérbe. Érezte vele, hogy az ingerelt mellbimbó ugyancsak hevessé vált, olyan... mulatságos volt. Úgy tűnt, végül sikerült megragadnia a megfelelő módszert, a lány ugyanis elégedett sóhajokkal reagált. Mosolyogni így nehézkes lett volna, helyette azonban szemei csillantak fel örömtelien, boldognak érezte magát sikerétől. Aztán kliense keze megmozdult és hátát kezdte simogatni, újabb törődő érzést keltett, kénytelen volt lehúnynia szemeit. Azonban folytatta gyengéd ingerlését, igaz szíve kis kazánjának hála most nagyobb elánnal és ráérzéssel, semmi szükség nem volt többé esetleges jelzésekre, túl ügyesnek bizonyult. Magában szélesen mosolygott, végre leszögezvén, hogy szeretett ennek a lánynak örömet okozni, s ő is ettől érezte magát sokkal boldogabban. Ez az érzés volt... jót tenni valakinek...? Talán, gondolatait azonban elragadta kliensének három ujja, melyek ezúttal az ő mellbimbóit találták meg, így kénytelen volt vékony hümmögést hallatni, miközben tovább nedvesítette... volna. A hangját hallotta meg fülében, s amit mondott, megszeppentette... ugyanakkor azonban, valamiféle büszkeséget is érzett... - N-nagyon... mester... - motyogta meghatottan, nem akart fölötte álló titulust megtartani, inkább... osztozott rajta, vele... Engedelmeskedett kérésének, hiszen ez volt a dolga, ugyanakkor szívesen is tette meg neki, s maga is szerette volna tudni, mire készült. Rámézett, majd kezével a hajába túrt, s ott hagyta. A határozott mozdulatai meglepték, a forró lehellet simogató volt, nyelve érintése pedig példátlan, kénytelen volt motyogni. - Íririri... Duruzsolt volna még, szemei azonban elkerekedtek, váratlanul ugyanis a lány érintését már másutt is érezte, hasába pedig vörös forróság tódult. Hitetlenkedve bámult maga elé, csak nem... hajlandó lett volna...? - M... meg... tennéd...? - kérdezte, ajkai reménykedve rebegtek.
|
|
|
Post by Enz on Jan 2, 2014 0:30:42 GMT 1
Érdekes volt ilyen hamar megtapasztalnia a másik, az aktív oldal szerepét is, és majdnem olyan izgató is volt érezni a másik minden rezdülését, észrevenni a legapróbb reakciókat is, és persze eközben örömet szerezni is. Mindezek mellett nem volt felhõtlen az öröme, hiszen legbelül, észrevétlenül is annyi minden nyomasztotta ezzel az estével kapcsolatosan. Ezeket elhessegette, mélyre számûzte, de óvatlan pillanatokban újra és újra elõmásztak a sötétbõl, helyt követelve maguknak egyébként igencsak kiürült tudatában. Azonban amikor a lány észrevette, hogy hol matat, ismét sikerült kizárnia a zavaró gondolatokat. Meglepte, hogy kifejezetten kéri tõle, hogy hatoljon belé, amikor a legelején még õ maga ajánlkozott. Enyém a teste, jutott eszébe, és jólesõ érzés töltötte el. Lassan kinyitotta a száját, és picit eltávolodott a mellbimbójától. - Te, parancsolsz én szolgálok... mester - tette hozzá játékosan, mivel tetszett neki ez a szerepjáték. Jó volt végre azt érezni, hogy nem õ parancsol, hanem neki parancsolnak mások. Fejét áttolta a másik mellbimbója fölé, miközben kezét óvatosan felülrõl betolta a lány bugyijába, mivel úgy ítélte meg, túl sok veszõdséggel járna elkezdeni lehúzni. Ujjait lefelé nyomta, végigsimítva a vénuszdombján, egészen addig, amíg nem érezte nedves szeméremajkait. Szemei csillogtak miközben lassan körkörösen mozgatni kezdte az ujjait, majd rövidesen fel-le mozogva folytatta ezt. Végül tenyerét hozzásimítva középsõ ujját lassan elkezdte bedugni, ki-be mozogva közben, hogy elég helye legyen és ne beerõszakolja azt. Sosem csinált ilyet, mégis ez tûnt a helyes eljárásnak. Mikor végül érezte, hogy teljesen eltûnt az ujja, lassan körkörös mozgásba kezdett odabent, amit a tenyerével is folytatott, idõnként eltávolítva, majd közelítve azt. Újra kiengedte a szájából a mellbimbót, és a tõle telhetõ legnagyobb alázattal beszélni kezdett. - A szolgád szeretné... ha a mester is... - mondta, szándékosan elharapva a mondat végét.
|
|
|
Post by Haruhi on Jan 2, 2014 1:01:04 GMT 1
- K... k-kértelek...! - nyöszörögte váratlan elkeseredéssel, ő... nem érezte alkalmasnak magát, mint mester... Ez túl nehéz volt, legszívesebben átadta volna magát a lánynak és igazság szerint, azt hitte, hogy eddig ez így is volt. Akkor talán... csak viccelődött...? Játszott vele...? Játszott, talán... csak... játszott. Nehezen maradtak összefüggésben gondolatai, túlságosan is levette a lábáról a pillanat, mikor érezte, hogy a lány keze lassan becsusszant kicsit megnedvesített fehérneműjébe, s bőrét érinti. Felemelte fejét, azonban szemét lehunyva tartotta, valahogy... a pillanat... a várakozás, valamiféle... furcsa, büszke érzéssel töltötte fel, mintha szárnyalni készült volna abban a tudatban, hogy már képes repülni. Talán képes is volt... talán a lány képessé teszi őt... talán...:? - Hhhhh... hhhh... - sóhajtotta a kliense tapintására válaszképp, majd mikor hirtelen megfogta, s megérezte becsusszanó ujját, akaratlanul is nyikkant. Nem hiába, a nyelve most is szaporán mozgott, egészen másmilyen volt érezni, mikor teste fel volt kicsit hevülve, így... megnyugtató, ugyanakkol energetikus érzés is volt, főleg... minél tovább folytatta... - I-igenis... - hebegte, nem igazán kapva újfent szerepe után - m-mit sze... retnél? Meg-megremegett néha, ugyan nem érezte közeledni a végét, az izzadság apró gyöngyökként kezdett meg-megjelenni a bőrén, lassan áztatva azt.
|
|
|
Post by Enz on Jan 2, 2014 1:20:06 GMT 1
Igazság szerint azt akarta, hogy a lány is hatoljon belé az ujjaival úgy ahogy õ tette, és ahogy elképzelte aprócska törékeny ujjait, amint azt csinálja, mint õ, és végigfutott a hátán a kellemes borzongás. Most azonban még nem az õ ideje volt itt, a lányt akarta boldoggá tenni, mindennél jobban vágyott rá. Tövisként szorította a szívét az, hogy boldogságot okozzon neki. Olyan apró, törékeny és imádni való volt, hogy nem bírt betelni vele, és élvezte, ahogy mozdulatai nyomán egyre jobban felhevül és a megfelelõ válaszreakciókat produkálja. - Azt szeretném, hogy jól érezd magad - mondta, majd elõrehajolva ismét megpuszilta a mellbimbóját és lassan felfelé mozogva elért a füléig. Odahajolt, és halkan, vontatottan belesúgta. - Mes-ter. - azzal nem hagyva helyet tiltakozásnak, játékosan a szájába ráharapott a fülcimpájára. Eközben mutatóujját is bedugta a hüvelyébe, ami kellõ tágulással reagált az új élményre, viszont érezte, hogy ez a maximum, ameddig juthat, és a hely már így is elég szûkösnek tûnt odabent. - Ha boldog vagy, az engem is boldoggá tesz - súgta ismét, majd szabad kezével átkarolta, majd teljesen magához szorította a lányt, miközben hüvelyében folytatta a mozgást. Gyönyörû, izzadt teste az övéhez tapadt, de egyáltalán nem bánta. Hátrahúzta a fejét, és arcát tanulmányozta, miközben látta rajta, hogy mind közelebb jut a csúcsponthoz.
|
|