|
Post by Haruhi on Jan 2, 2014 1:57:32 GMT 1
Szemei egyre inkább lustulni kezdtek, ugyan még ide-oda kapkodta őket, falva a lány fedetlen felsőtestének részleteit, hamarosan azon kapta magát, hogy a semmibe bámult, s nem érdekelte, hogy lát is egyáltalán valamit. Lábai közt az érzékeny pontja és beljebb, a szintén érzékeny izmok világában kutakodó ujjak kényelmes érzéssel töltötték el. Ha nincsenek akármilyen akármizált sejtjei, bizonyára már rég sok hely lett volna még több ujj számára is, ki tudhatta... Mégis, a lány nyelvével mellkasán nehezen tudott betelni, akkor sem, mikor gyengéden ismét mozgásba lendült, s felvándorolt nyakán a füléig. Alig hallotta amit mondot, a végét már nem is, s ajkai alig rebbentek meg választ igyekezvén kinyögni. - Nehkem... ish... Vagy valami olyasmi, vagy... határozottan, muszáj volt boldoggá tenni, csak... még egy kicsit... várni. S ennyivel le is tudta, hol csúszott, hol ragadt a verejtéktől, s haja is kezdett sötétebb színt átvenni a nedvességnek hála. Hiába, a szoba légköre szándékosan volt párás, éppen arra hivatottan, hogy a felhevült bőrre való lecsapódáskor az izzadsággal elegyedve fokozza a látványt, míg végül bőre mondhatni csillogott a párás izzadtságtól, melynél valószínűleg csupán olajokkal lehetett volna feltűnőbb hatást elérni. Ami újabb szavait illette, megpróbálta kimondani, hogy "én is", de valami érthetetlen buggyant csak ki belőle. Lassan telt az idő, a valóságban is. Ő nem volt az a fajta, még lányok között sem, aki könnyedén eljutott volna a végére. Most azonban, volt valaki elegendő türelemmel és odaadással, hogy oda segítse. Egy idő után gyakrabban remegett meg, nyál buggyant ki ajkai közűl, álla pedig a lány hajfürtjei közt pihent, kezei pedig a nyakát simogatták. Meg-megrándult, mikör közel került kicsit, de kliense mozgása mégis késleltette kicsit, amiért végtelenül hálás volt. A forroság pedig egyre inkább átjárta testét, lábai közt egyre kívánkozóbb érzések feszegették, melyek újból és újból rándulásra, s halk nyögdécselésekre késztették. A lány ujjai néha hozzádörgölköztek kifejezetten érzékeny pontjához is, így mikor érezte, hogy az ágyékában, hasában és mellkasában gyülő energiát már nem képes tovább tartani, csupán fokozta a hirtelen teste és lelke felett uralmat átvevő erőt, mely a hosszú pillanat ideje alatt mindent kitörölt tudatából egyetlen dolog kivételével, mely a test elemi, semmihez nem fogható vágyainak beteljesülése volt. Megszűnt létezni, ő, a kliense, a világ... csak a benne szétterülő és lassan elhaló érzés létezett, mely aztán... mintha üres héjat hagyott volna maga után. Ölelő karban volt, egy kéz a bugyijában, szája előtt pedig egy váll, melyet menten csókolni kezdett, miközben bágyadt tekintettel kuncogni kezdett. Valami ugyancsak vicces volt, de nem tudta volna megmondani, hogy mi. - Kö... szö... nöm... - durmolta vihorászva, reszketve belekapaszkodott a testbe és megölelgette, majd elengedte - köszö... nöm... Kezei tapogatni kezdték, szórakoztató érzés volt érintkezni vele, ringatózni és persze kuncogni. Mikor néhány perccel később kicsit tisztább lett elméje, elengedte, megpróbálván hátrébb hajolni, s rásandított a lányra, szemeit kereste, hogy beléjük bámulhasson. - Te jössz... - vigyorgott rá csupapír arccal - feküdj... le...?
|
|
|
Post by Enz on Jan 2, 2014 17:33:18 GMT 1
Érezte, hogy a lány apró teste meg-meg remeg, és ajkai enyhén szétnyílnak, belõlük pedig kevéske nyál távozik. Ebben a pillanatban gyönyörûbbnek látta, mint elõtte valaha, ahogy izzadt, verejtékes testével egyre jobban jelezte, hogy közeledik a végéhez. Ez azonban a kellemes érzés mellett tövisként fogta közre a szívét: a végéhez. Nem akarta, hogy valaha is vége legyen. Halk nyögések hagyták el a testét, õ pedig még gyengédebben folytatta, szándékosan elnyújtva a másik gyönyörét, hiszen tényleg arra az egy dologra vágyott ebben a pillanatban csak, amit a másik fülébe súgott. Mikor aztán nem lehetett tovább húzni a dolgokat, a lány teste hirtelen megfeszült, arcát pedig erõsen hozzányomta a vállához. Furcsa módon ez számára is igencsak kielégítõ érzés volt, és valami láthatatlan, hatalmas erõt tüzelt fel a lelkében. Még törékenyebbnek tûnt a lány, és ott volt az õ védõkarjai alatt, szeretõ ölelésében. Így ültek összeölelkezve ki tudja meddig, talán csak egy hosszú pillanatig vagy akár órákig. Mindenféle idõérzékét elveszítve karolta át, és levegõt is félve vett egészen addig, amíg a lány meg nem mozdult, csókokat lehelve a vállára, majd halkan kuncogva, majd hálát rebegve neki. Öröme valahogy rá is átragadt és szélesen elmosolyodott, miközben a lány kedvesen ölelgette. Válaszolni azonban nem válaszolt, nem jutott eszébe semmi olyan, amit mondhatott volna vagy értelme lett volna egyáltalán kimondani. Aztán érezte, hogy a lány tekintetét keresi, õ pedig megadta ezt, mélyen belenézve a szemébe. Látva kipirult, vidám arcát, furcsán gyorsabban kezdett verni a szíve. Azt akarta, hogy feküdjön le, ami meglepte, hiszen egészen eddig õ volt felül, magasabb pozícióban. Mindenesetre hezitálás nélkül eleget tett, még mindig terpeszben lévõ lábait átrakta egyik oldalára, majd felhúzta maga alá, és végül a hátára feküdt, enyhén szétrakva a lábait. - Í-így gondoltad? - kérdezte kicsit zavartan. Sosem gondolta volna, hogy nem akkor jön elõ rajta erõteljesen zavartsága, amikor õ okoz örömet, hanem éppen ellenkezõleg, amikor õ a passzív fél.
|
|
|
Post by Haruhi on Jan 2, 2014 18:25:04 GMT 1
Lassan odébb csúszott a hatalmas ágyon, s az oldalára fordult, úgy maradván máspdpercekig. Hallotta a matrac puha hangját, miközben a lány mozgolódott rajta, ám amíg a zaj el nem csendesedett, ő ugyan nem mozdult. Vett néhány mély levegőt, aztán egyik karjával oldalt ülő helyzetbe nyomta fel magát, végül pedig lassan átfordult. Bágyadt tekintete volt, s nem is érezte magát kifejezetten józannak, kuncogása fel-felbuggyant, miközben végignézett fekvő kliensén. Most is szépnek tűnt, csak a nadrág és a cipő szúrt neki szemet. - Mhm... hihi... űűm... - bólogatott hümmögve, majd térdein és tenyerein odamászott hozzá, majd összecsuklott. Szerencsére szándékosan tette, s kicsit ügyetlenül ugyan, de megfogta a nadrágját és kibontogatta, majd kicsit bajosan lehuzigálta - lévén először megfeledkezett a cipőről - róla és ledobta a padlóra. Kíváncsian nézte meg, hogy milyen bugyit viselt vajon, majd rajta keresztül megcirógatta részben fedett szeméremdombját. - De puha... - gyönyörködött a langyos bőre feletti anyag tapintásban, aztán megfogta a ruhadarabot széleinél és lehúzta. Mielőtt azonban azt is levetette volna az ágyról, kicsit összegyűrte, majd mélyen beleszimatolt. Jelen állapotában bármilyen szag kellemes volt orrának, ám egyedül azon illatot vélte felfedezni, mely némi nedvességre utalt, ki tudja hány perccel vagy órával ezelőttről. Felkuncogott, majd sajátjától is megszabadult, s a kettőt összegyűrve elhajította. Tűnődve tapogatta meg saját ágyékát, majd kíváncsian nyalta le ujjairól, ami rátapadt, s elégedett hümmögéssel jelezte, hogy finomnak találta. Pislogva mérte végig a lányt, combját kezdve cirógatni, hogy addig se legyen tétlen. Elégedett sóhajjal nyugtázta a látványt. - Sz-szép vagy... - suttogta komolyan, de végül megint elfogta a "hihi". Hamar megkerülte a hozzá közelebbi lábát, majd bearaszolt közéjük, hogy még közelebbről vegye szemügyre most már fedetlen testtájait, de így sem volt ronda a látvány, legfeljebb még kellemesebb. Aztán felemelte tekintetét és a lány szemeit kereste, észrevételezvén bátortalan pillantását azonban egy pillanatra összeszorult a szíve. De nem hagyta letörni magát, majd ő meggyógyítja! Közelebb ment hát térdein, majd karjaival átnyúlt combjai felett és az így keletkezett híddal megtámasztva magát, arca egészen a hasa tetejéig jutott. Ott lehunyta szemmel leengedte fejét és rálehelt a hasára, majd kidugta pici nyelvét és megkóstolta a puha bőrt. Lassan folytatta ugyanezt, s mikor pillanatokkal később elég biztosnak érezte saját tartását, egyik kezét felemelte, s cirógatni kezdte a lány combtövét. Nem tudta, hogy mennyire lendült ki korábbi állapotából, de szeretett volna nagyon finom lenni, kellemesen fűteni testét, ahogy ő is tette az övével, szeretettel, gyengéden.
|
|
|
Post by Enz on Jan 2, 2014 19:05:30 GMT 1
Kényelmetlen volt fekve úgy tartani a fejét, hogy lássa a lány mozgását, de mint minden ember, õ is elsõdlegesen a szemeire hagyatkozott, és túlságosan sebezhetõnek ítélte volna magát, ha ettõl megfosztják. Figyelte hát, ahogy közelebb kúszik, majd összecsuklik. Rögtön fel akart pattanni ijedtében, hogy megnézze nem lett-e valami baja, sõt nem okozott-e õ kárt benne, de a lány hamar összeszedte magát, és hozzálátott, hogy lefejtse róla a nadrágját, még ha kissé ügyetlenül is elõször. Mikor azonban végül leszedte róla, láthatóvá vált bugyija, amitõl teljesen elvörösödött. Csipkés fehér bugyit viselt, középen, vénuszdombja felett egy csinos kis vörös masnival. Ezt a többivel ellentétben nem a boltban vásárolta, hanem sajátja volt. Ahogy megcirógatta a szeméremdombját, az érzés végigfutott az egész testén, õ pedig felsóhajtott. Mikor aztán levette róla a bugyiját és alaposan beszívta az illatát, még jobban zavarba jött a helyzettõl. Enyhén feltámaszkodott a kezei segítségével, hogy jobban lásson, és mozdulat miatt nem láthatta mit is csinált éppen a lány, csak hogy lenyalja az ujját. - Köszönöm - mondta a dicséretre megszeppenten. Szedd össze magad Kat, korholta magát. Határozottnak próbált látszani, miközben látszólag érdektelenül hozzácsapta. - De szavakkal nem veszel le a lábamról! A lány mintha hallgatott volna rá, bekúszott a lábai közé és szemébe nézett, kicsit meglepõdve az új keletû bizonytalanságán, de szerencsére nem ragadt át rá az érzés, és folytatta mozgását, a hasa fölé tornászva magát. Halkan felnyögött a meglepetéstõl, amikor a lány apró nyelve elõször megérintette a hasát. Ismét kezdte forróság eltölteni a testét, különösen a hasát az alatta lévõ részt, miközben a másik egyik keze utat talált magának a combjára, simogatásával kellemesen ellazítva eddigi merev testtartását. Fokozatosan kezdett melegedni a teste, és az ismerõs érzés hatására egyre magabiztosabbnak érezte magát. Egyik kezét beletúrta a lány hajába. - Nagyon jó. Folytasd kérlek! - mondta neki.
|
|
|
Post by Haruhi on Jan 2, 2014 20:09:51 GMT 1
Kuncogással válaszolt az utasításra, mikor a lány ujjai hajfürtjei közé túrtak, de hát kénytelen volt, hisz minden érintés eme hangot kényszerítette ki belőle... kissé érzékeny lett. De ez nem állíthatta meg, s így lassabban ugyan, de sokkal kitapinthatóbban tudott mozogni, azaz, leküzdhette ügyetlenségét, mely furcsa hangulatából táplálkozott. Pedig nem is igazán gondolta át azt, hogy mit csinált, csupán tudata alól magát előkotorászó ismereteit használta fel. Nyelve hegye lassan járt először, s lassan is mozdította aztán fejét, hogy átvándorolhasson kliense köldökéhez, s ott mókásan csiklandozva nedvesítse be. Szabad ujjbegyei mindeközben tovább cirógatták a combját, néha kézfejével is végigsimítva bőrét, majd pedig lassú mozdulattal tovább simult, vénuszdombjára. Ott persze csak egy pillanatra állt meg, hogy rátegye tenyerét és úgy szívja magába testének bíztató melegét. Feje végül visszahúzódott, s teste is hátrálni kezdett vele együtt, támasztó karja most a másik irányban "lépett" át a lány lába felett. Felkuncogott, hiszen kiváló ötlet vezérelte, mindössze addig kellett hátrálnia, míg nem mellkasa kényelmesen a matracot borító paplanra, vagy talán már a takaróra(?) simult. Könyökeivel támasztotta meg magát, hogy arasznyira az ágy felszíne fölé emelkedhessen, majd kibukkanó nyelvével előre nyúlt. Haja kliense combjaihoz törleszkedett, s kényelmesen lehunyt szemmel is eltalált, csupán állán és nyelvén érzékelt tapintása navigálta. Előbbi a lány szeméremdombját találta meg, elmélyülten megnedvesítette kicsit, majd lejjeb vándorolt, rátalálva vénusz-szakadékára. Felkuncogott, majd óvatosan tapogatózva becsusszantotta, s egy közeli, ám szerfelett érzékeny pontot keresve, hogy foglalkozzon vele. Érezte nedvessége ízét, s ahogy egyik keze továbbra is cirógatta a lány lábát, szabad balja maga alá csusszant, s egyik mellbimbóját próbálta megcirógatni. Egyszerűen csak ezt tette, talán mert mellkasa egy picit ismét hevülni kezdett, s így talán még jobban belefeledkezhetne majd.
|
|
|
Post by Enz on Jan 2, 2014 21:37:50 GMT 1
Amikor a lány elkezdett köldökével játszani, halkan felkuncogott õ maga is a csiklandós érzés miatt. Ezt azonban halk sóhajok kísérték, mialatt alsó fele egyre forróbbnak és forróbbnak érzõdött. Még jobban beletúrt a lány hajába kezével, a másikkal pedig saját oldalát simította végig felfelé, mintegy ösztönösen, újabb izgalmat okozva. A lány fokozatosan csúszni kezdett rajta, és egy pillanatig nem értette miért, kérdõn figyelte mire is készül. Mikor megérezte apró nyelvének érintését odalent, teste egy pillanatra megfeszült, õ pedig halkan felnyögött a meglepetéstõl. - N-ne - nyögte, bár csak félig tiltakozott a dolog ellen. - Ezt... nem szabad. Az érzés azonban kellemesebbnek bizonyult, semmint, hogy igazán tiltakozhatott volna ellene. Fejét hátradöntötte, majd belesüppesztette az ágyba, egyetlen, magát simogató kezét is teljesen felszabadítva súlya alól. Halkan nyögdécselt a lány munkája nyomán, teste minden egyes mozdulattal hevesebb és érzékenyebb lett, a kellemes élvezet pedig végigfutott a testén. Szinte észre sem vette, és egyik kezével már saját mellét simogatta, lábait pedig óvatosan a lány hátára tette, közelebb húzva õt magához és helyén tartva a fejét. - Nem... - próbált ellenkezni még egyszer, de szájából nyál buggyant ki és egy artikulálatlan nyögésben teljesedett ki a dolog. Túl jó érzés volt ahhoz, hogy bármire is gondolni tudjon, a plafon elhomályosult az arca elõtt, így hát átadta magát az élvezetnek.
|
|
|
Post by Haruhi on Jan 2, 2014 22:29:18 GMT 1
Elengedte a füle mellett a tiltakozást, tudta, hogy nem gondolta komolyan és ha mégis, akkor pedig a lány volt bizonytalan affelól, hogy mi is a jó. Gondolatban sóhajtott, elméje már tisztább lett kicsit, így eszébe voillant a gondolat, hogy vajon mi hozhatta ide kliensét, egy ilyen helyre? Talán majd megkérdezi - vélekedett, s kiverte fejéből a zavaró kérdéseket. Kuncogott imlább, mert véletlenül megcsípte magát, s igyekezett koncentrálni, ahogy tette dolgát. Kicsi, puha nyelve lassan járt, pedig érezte, hogy a lány apró szerve kicsikét nagyobb, érezhetőbb és emiatt sokkalta reakciókészebb lett. Eljött hát az idő egy kis ideig békében hagyni, így hát megerőltette magát és addig nyújtotta nyelvét, míg elég hosszúnak érződött ahhoz, hogy beljebb, a feszes és szintén érzékeny nyílásban is szerencsét próbáljon, ott, ahol korábban a lány ujjai foglalkoztak vele is. A nyelvével persze ugyancsak fárasztó volt, de kliense érdekében vállalta, hisz sokkal többel tartozott neki ennél. Jól számított, elegendően nedvessé vált már, teste szintén felforrósodott, így fájdalmat sem nyelvvel, sem pedig ujjal nem okozhatott. Egy kicsit hát előbbivel szondázta, lassú mozgással, s a puha élmény és szagok szinte megbódították őt. Így is nagyon jól érezte magát, annyira, hogy azon kapta magát, hogy arra tapogatózik saját ágyékában, hol az imént a lányt ingerelte. Ő is újból átnedvesedett, arca pedig csupa pír lett. Mikor ráébredt, hogy sokáig nem tudja már folytatni, fáradt nyelvével visszavonult, s újból azt a nagyon érzékeny pontot simogatta vele inkább. Kéjesen nyelte le a nyálával keveredett anyagot, mellyel mindeddig várt, hogy összegyűljön kicsit. Aztán felhagyott önmaga szórakoztatásával, s ugyanazon kezét most dolgozó nyelve mellé tette, s mutató, illetve középső ujjával beljebb kezdett kutatni, a lány izmos hüvelyét nyitogatva kicsit, mielőtt mindkét ujját bedugta volna. Így végül ujjai és nyelve együtt dolgoztak, mely neki is energiát spórolt, s a lánynak is nagyobb örömet okozott.
|
|
|
Post by Enz on Jan 3, 2014 0:55:11 GMT 1
Kezdte teljesen elveszíteni kontrollját a teste felett, és mind többször nyögött fel halkan, sõt talán nem is annyira halkan, kevéske nyál felbuggyanásának kíséretében. Nem igazán tudott már gondolkozni, ahogy az érzés egyre intenzívebb és intenzívebb lett a lába között, testéét pedig minden egyes pillanattal forróbbnak érezte. Saját mellét markolászta, miközben mind közelebb került a csúcsponthoz, akárcsak a lány ki tudja mikor - talán évekkel ezelõtt. Éppen kezdte úgy érezni, hogy nem bírja tovább, amikor a lány leállt, de csupán csak egy pillanatra, és ehelyett inkább hüvelyébe dugta be a nyelvét. - Hhhííí - csak ennyit értelmes beszédre hasonlító dolgot tudott kipréselni magából. Nem sokkal késõbb a lány ujjai is becsusszantak, mintegy megtorlásként az õ akciója miatt korábbról. Hangos nyögésekkel honorálta az igyekezetet, még ha már a legkevésbé is volt az ura a testének. Lábai érezte, hogy nekifeszülnek a lány hátának, szorosan a helyén tartva a lábai között. Végül már összefolyt minden, és úgy érezte, hogy a teste egyetlen hatalmas erogén zóna, amelyet a lány folyamatosan ostromolt. Aztán hirtelen megszûnt a világ, õ pedig úgy érezte mintha kilépett volna a testén kívülre, egy olyan világban, ahol csak boldogság, szeretet és kellemes érzések vannak. Ahol õk ketten együtt boldogok lehetnének örökre. Soha nem akart visszatérni. Aztán egyszer mégiscsak ott volt. Érezte, hogy a lány apró, gyöngye kezecskéi átkarolják, és az õ illatát érezte a levegõben, fejét pedig a mellkasának nyomódva látta meg. Vajon ébren volt-e, nem tudta volna megmondani. - Nagyon jó volt - rebegett hálát a korábbi élményért. - Igazán boldoggá tettél.
|
|
|
Post by Haruhi on Jan 3, 2014 2:02:58 GMT 1
Mikor minden jel kezdett utalni arra, hogy kliense már ugyancsak közel volt, kicsit lassított, késleltette a véget, aztán gyorsított a tempón, hogy maximalizálja neki a legvégén rátörő érzést. Aztán meghallotta elégedett "jajveszékelését", s érezte néhányszor, hevesen megránduló testét maga alatt, ő pedig megkönnyebbülten felsóhalytott, s abbahagyta. Várt egy picit, alig néhány percet, a lány ugyanis bódultan meredt a plafonra és minden érintésre ismerősen reagált. Azután óvatosan visszahajolt, s nyelvével megtisztította a lába közti, rendkívül nedves területet, hogy ne okozzon később esetleges kellemetlenséget. Tudta, hogy nem éppen tapasztalt volt ebben. Egészen biztosan nem részesült hozzá hasonló ellátásban, így az is biztos volt hát, hogy nemi szerve nem igazán látott férfit, s ujjakat sem gyakran. Ezért is volt lenyűgöző számára, hogy annyira volt természetesen érintetlen, mint ahogy ő a mesterséges, kémiai beavatkozásnak köszönhetően. Vajon mi lehetett azokban az injekciókban, mikor néhány hónapja...? Megrázta fejét, nem érdekelte, annyi elég volt, hogy nekik hála jól bírta a megpróbáltatásokat és szinte teljesen érintetlennek tűnt, pedig lelkileg nem így volt. Sóhajtott, s lefektette a lány lábait, majd lelökte saját ruhadarabjait is az ágyról, hogy így hozzáférhessen a vastag, puha takaróhoz. Boldogan végignézett rajta, a takarót gyengéden ráhúzta, azán hasáig betakarta. Nem tudta, miért érezte ilyen elégedettnek magát, nem csupán testében, hanem... valahol mélyebben. Dehogyis nem... hiszen olyan kedves volt, gyengéd, törődő... miért ne kedvelte volna... miért ne kedvelhette volna, hisz másoknak is voltak kedvenc klienseik? Mégha neki egyetlen kedvelt kliense volt csupán, szinte már... szeretetre méltó volt. Ismét sóhajtott, óvatosan bebújt mellé, s fejét mellkasára fektette, hogy hallhassa alatta szíve dobogását. Most, hogy a kellemes pillanatot követő nagyjából fél óra, vagy több, véget ért, egy kissé fáradtnak érezte már magát... de mindenek felett, továbbra is vágyott közelségére. Kényelmesen hozzásimult, majd átkarolta, hogy még inkább érezhesse testének melegét és boldog ketyegőjének ritmusát, ahol csak érte. Túl rövidnek érezte az időt, mialatt mozdulatlanul pihent rajta addig, míg meg nem hallotta köszönetnyilvánítás, mely hálától vibrált. Övatosan felemelte fejét, majd picit fordult, hátha találkozik tekintetük. - K-köszönöm... - pirult el végül mindenképpen, s megsimogatta oldalát - n-nagyon örülök... és... köszönöm, te is... boldoggá tettél... b-bármikor... szívesen...
|
|
|
Post by Enz on Jan 3, 2014 2:24:29 GMT 1
A visszatérés furcsa élmény volt azután, hogy megjárta a legnagyobb örömet. Minden olyan szürkének és színtelennek tetszett ahhoz képest, amit az imént átélt. Furcsa módon kissé szomorkás lett a hangulata, és persze tudta is, hogy miért: ez azt jelentette, hogy el kell mennie, és itt hagyni a lányt, aztán ki tudja mikor tud legközelebb ide jönni. Vagy egyáltalán ki tudja-e hozni. A pénz nem volt gond, de tudta, hogy apja is szívesen látogatta a lányt, már pedig egyikük sem volt az az a híresen osztozkodó típusa tartozó. Óvatosan megcirógatta a macskaként rajta fekvõ lány arcát, és halvány, szomorkás mosollyal az arcán a szemébe nézett. Talán most közelebb kerülhetne hozzá nemcsak testileg, de lelkileg is. Sosem voltak még barátnõi, már ha az ilyen kapcsolatot ennek lehet nevezni. Legyen inkább legjobb barátnõ, az talán jobban visszaadja. - Remélem lesz még alkalmunk együtt... szerelmeskedni - mondta ki az utolsó szót kissé szégyellõsen, talán még picit el is pirult. - De nem mondtad még meg a neved. Illetve, hogy mióta csinálod ezt - és fõleg miért? Érdekelne, hogy egy ilyen csinos lány mit keres egy ilyen erkölcstelen helyen.
|
|
|
Post by Haruhi on Jan 3, 2014 3:02:29 GMT 1
- Én is... - suttogta bánatosan, s kicsit elbizonytalanodott. Sajnos jogos aggály volt, kliens voltak és szolgáltató, esetleg fogyasztó és termék, s bár... vele kapcsolatban egyáltalán nem bánta, mégis, ez leginkább azt jelentette, hogy nem volt lehetséges sűrűn megismételni. Ugyan szerette volna, hogy másképpen legyen, ám lehet megérzései csalókák voltak, s a lány ragaszkodása talán csak egy múló tünemény volt, ső pedig most mindössze egy szép álom, amit más napra a lány már el is felejt. Vajon ő miért volt szomorú...? Ráadásul kérdései... nem is tudta, mit válaszoljon hirtelenjében és melyikre, hisz nem egy volt bizony. Szégyenlősen figyelmen kívül hagyta a nevével kapcsolatos kérdést, az... túl furcsa volt, túl... zavaros. Nem tudta, mi történne, ha megmondaná...? - D-de hiszen... az alsóvárosban vagyunk... - magyarázkodott suttogva, ez is nehezére esett - a-aki itt nem tud dolgozni, az... é-éhen hal. Ők... e-ennél csak rosszabb helyeket ismerek, itt... i-itt meleg van, és p-pénz is... n-nem mehetek el, de... nem vagyok... piszkos vagy... éhes... Gyengéden hozzádörgölte arcát a mellkasához, talán... talán egy kicsit beszélgethetne vele, talán... hiszen kérdezett, biztos meghallgatja. Nem sok ideje volnt bárkivel is beszélgetni. - I-itt inkább... te vagy az idegen... - hebegte aggodalmasan, nem akarta megbántani - n-nem járnak ide... i-ilyen gyönyörű és... ny... kedves lányok. E-először vagy itt... én... me... meglátom az ilyet... Esetlenül elmosolyodott, majd egy picit feljebb kúszott mellé, feje a vállával egy vonalban állapodott meg, így jobban magukra húzta a takarót.
|
|
|
Post by Enz on Jan 3, 2014 3:10:15 GMT 1
- Megélni - a lehetõség új volt számára, hiszen neki soha nem volt nehézsége azzal, hogy meg tudjon élni. Apját ki nem állhatta ugyan, de sosem volt olyan, hogy valamit ne kapott volna tõle meg, ha megkívánta. Furcsa volt elképzelni, hogy máshol ez nem így megy, talán a lánynak nincsenek is szülei vagy magára hagyták. Kissé faragatlan tuskónak érezte magát, hogy ezt a kérdést egyáltalán felvette. Mindenesetre legalább megnyugtató volt, hogy nem kényszerítik erre. Mindenesetre nem akarta mutatni, hogy milyen butának is érzi magát éppen, ezért sietve a többi szóra koncentrált, hátha valami kibúvót talál. - Én... tényleg elõször járok itt - ismerte be, mivel ez tûnt a kisebb rossznak. - Bocsáss meg, hogy hazudtam neked. Nem volt szándékos, csak... - itt egy pillanatra elakadt, miközben a lány felkúszott mellette a válláig. Oldalra fordította a fejét, hogy rálátása legyen. - ...ígérd meg, hogy nem nevetsz ki! Szóval azért hazudtam, mert féltem, hogy kinevetsz, milyen... tapasztalatlan vagyok - sütötte le a szemét. Magát is meglepte némely pillanatokban micsoda õszinteségre képes. De hát a legjobb barátnõknek nem lehetnek titkaik egymás elõtt. Éppen elég, ha a Galaxis maradék 99,999%-a ellen folytatja tovább dacos ellenállását. - És izé... még mindig nem mondtad meg a neved. Titok talán? Vagy szégyelled? Gyerünk, én is elmondtam egy dolgot, amit szégyellek, most te jössz.
|
|
|
Post by Haruhi on Jan 3, 2014 3:35:34 GMT 1
~ De ügyetlen nem... ~ gondolta magában. Tapasztalatlan volt igen, ez mégsem tántorította el benne, nem igaz...? Hiszen tudta, hogy mit kellett tennie, ha azt akarta tenni, amit tett... talán ráérzett, talán... magából indult ki, nem számít. Őt sikerült boldoggá tennie, s nem csak testi vágyai felébresztésével, s azán kielégítésével... ott voltak benne azok a megnyugvást keltő, puha dolgok, melyek a szívére voltak hatással. Ezt... máshogy nehezen tudta volna leírni... a melegség most is ott volt mellkasában, s nem csupán érintette a lányt, hanem érezte is. Szorongva ráncolta meg homlokát, az iménti kérdés elismétlése kényelmetlenül rázta fel tűnődéséből, s valósággal belémart. Nem lett volna semmi probléma vele, de amióta ő bemutatkozott, igyekezett gondolni sem rá, hogy ő is megtegye. Különös súlya volt, egyáltalán nem gyűlölte, egyáltalán nem az volt a baj... Egy arasznyit eltávolodott, s arcába húzta a takarót, így mindössze összekócolódott, hófehér haja látszott ki onnan. Mellkasa most szorította, kikívánkozott a szó, de... nagyon zavarban is érezte magát miatta, s... ezt már ki tudja, hányszor ismételte el magában. Nagyot nyelt, még most is ki akart bújni a válasz elől. - A-a nevem... - suttogta, hátha nem hallja meg - é-én... k... Kat vagyok... Érezte hogy inába szállt bátorsága, s elfehéredett arcára hideg izzadságcseppek ültek ki. Olyan... furcsa volt.
|
|
|
Post by Enz on Jan 3, 2014 3:54:40 GMT 1
Meglepõdött, amikor a lány hirtelen arrébb húzódott tõle, és még a takaró alá is bebújt, amit Kat igencsak megijedt. Talán valami rosszat kérdezett, aminek erõltetésével megbántotta a lányt, esetleg megijedt attól, hogy megossza vele a nevét. Bárhogy is volt, kezdett kétségbe esni, hogy valamit szörnyen elrontott, talán helyrehozhatatlanul. Éppen szólni kívánt, amikor a lány félõsen suttogva elmondta a nevét. Egy pillanatnak el kellett telnie, mire leesett neki, miért is vonakodott elmondani neki nevét a lány... Kat. Buta indok volt, de õ valahogy hihetetlenül aranyosnak találta. Elõbb halkan kitört belõle egy hang, majd több követte, és alig bírta visszafogni magát, hogy nevetés helyett csak kuncogásnak hallatszódjék reakciója. Mikor végre elült a nevetése, átfordult az oldalára, és egyik kezével átölte a kicsit elhúzódott lányt, a másikkal pedig lassan elkezdte lehúzni a takarót. - Mitõl félsz, kis butus? - kérdezte tõle szelíden, majd vidáman hozzátette. - Szerintem ez a leggyönyörûbb név az egész Galaxisban. Jól illik mindkettõnkhöz. Ha sikerült lehúznia a takarót, bátorítóan nézett a másik szemébe, esetleg arcát is megcirógatta, ha pedig nem, akkor fejét kezdte el simogatni gyengéden. - A Két Kat, hát nem mókásan hangzik? - kuncogott még egyet. - Azt hiszem a Sors akarta így, hogy találkozzunk. Kat.
|
|
|
Post by Haruhi on Jan 3, 2014 4:17:10 GMT 1
Néma csend lett, s érezte hogy egész testében reszketni kezdett, kicsit ugyan, ám mégis. El sem tudta képzelni, mitől rettegett ennyire emiatt, hiszen volt... volt benne valami érdekes. De ugyanakkor... nem, fogalma sem volt, mi lehetett benne olyannyira fenyegető, hogy rettegje elismerni. S a csend, az elkövekező néma csend csak még több félelemmel töltötte el, esküdni mert volna akkor rá, hogy nagyon elrontotta. És aztán meghallotta. Először megijedt, nem igazán tudta mire vélni a hangot, ám ahogy kibontakozott, megértette. A lány... Kat... kuncogott, nem csúfondárosan, nem megvetően, hanem... mint egy boldog csengettyű, amely nem ismerte a gondot. Reszketése izgatottá vált, s a következő pillanatban óvó kar ölelte át, s arca ismét kikerült a fényre. Jól esett neki a cirógatás, s apró könnycsepp csillant meg szemében. Nem válaszolt, összeszorította ajkait, s ösztönösen visszabújt a lányhoz, nagyon... nagyon szeretett volna visszakerülni a biztonságba... a biztonságába, mert... ő volt a biztonság. Nem mosolygott ugyan, mellkasába azonban visszatért az a ragaszkodó, törődő melegség, melyet iránta kezdett érezni egyre inkább. - Sz-szeretném, h-ha úgy lenne... K-kat... - motyogta nevén szólítva, arcára pír költözött - U-ugye jól érzed... magad...? Ugye... e-eljössz majd még...?
|
|
|
Post by Enz on Jan 3, 2014 4:33:49 GMT 1
Óvatosan simogatta a lányt, ahogy az újra hozzá bújt. Valamiféle melegséggel töltötte el az az érzés, hogy védõ oltalma alá vehette a lányt, és ebben a pillanatban úgy érezte, meg kell õt óvnia minden veszélytõl, bármi áron. Volt valami végtelen kedvesség, valami imádni való naivitás benne, olyasmi, ami neki nem adatott meg. Szorosan magához vonta apró testét, homlokát pedig a lány homlokához hajtotta. - Szeretném ha... - te jönnél inkább hozzám, mondta volna szívesen, de aztán megakadt. Ettõl félt oly sokáig, és most úgy tûnt nem meri kimondani. Az árulástól nem sokban különbözött a hamis remények keltése, õ pedig nem tudta, valaha is kiszabadíthatja-e a lányt. - Ha... mihamarabb visszatérhetnék - mondta azt, amit könnyebben a szájára jött. Nem akart hazudni neki, nem, soha többet. - Soha nem éreztem még olyan jól magam, mint veled - mondta neki gyengéden. Majd kuncogva hozzátette. - Kat. Mélyet sóhajtott, ami egyszerre volt örömteli és végtelenül szomorú is. - Milyen itt az élet? Nem bántanak? - tért át egy másik kérdésre.
|
|
|
Post by Haruhi on Jan 3, 2014 15:18:00 GMT 1
Elmosolyodott és lehunyta szemét, ezúttal azonban nem azért, mert elérzékenyült volna, hanem... amolyan mókásságból, ahogy a lány elgondolkozott a mondat két fele között, egyszerűen... mókás volt. Egy pillanatig tartott mindez, mert aztán mosolya lehervadt arcáról, de sűrű, rövid hajával hozzátörleszkedett kicsit, s persze kezével. Most is puha volt a bőre, akár felfűtött állapotban érezte magát, akár azelőtt, s most az után. Más klienséhez egyáltalán nem bújt oda szívesen, ő azonban kívül és belül is... másmilyen, ő maga pedig szívesen lett az ő játéka, ha csak rövdke ideig is tartott mindez. - I-itt... mindenkit bántanak... néha... - motyogta könnyebben, hisz a lány jelenléte megnyugtatta - és nem nagyon tudunk... v-választani. Megmondják, hogy mit... csi... csináljunk... valaki bántani szeret... ez egy i-ilyen hely, ezért etetnek. Oldalára fordult, így könnyen átkarolhatta őt a hasa felett, nem esett jó erről beszélni, nem érezte természetesnek. Átgondolt volt, de... nem az ő szóhasználata, ő nem volt ennyire bonyolult. - B-beszéljünk másról - fektette fejét mellkasára - v-vagy ne beszéljünk... é-én ilyenről ne mtudok... csak be van tanulva... Inkább mesélj te rólad...! S-senki se olyan kedves... mint te... kíváncsi vagyok.
|
|
|
Post by Enz on Jan 3, 2014 15:40:54 GMT 1
Hallva azt, hogy gyakran bántották itt, még inkább magához szorította, és érezte, hogy egyre dühösebb lesz mindazokra, akik képesek egy ilyen ártatlan teremtést bántani. Hogy lehetnek néhányan ilyen aljasok, nem értette, de féltette a lányt tõlük. Védelmezõen karolta még jobban magához, kezét pedig hátul a fejére csúsztatta és gyengéden simogatni kezdte. - Ne aggódj, én megvédelek - suttogta, maga sem tudta miért. Abban azonban bizonyos volt, hogy komolyan gondolja. Gyengéden megpuszilta a homlokát, majd eleget tett a kérésnek, hogy beszéljenek másról. - Nincs túl sok mindenrõl mesélnem. Apám egy szenátor, Anaxest képviseli a Szenátusban, és egy erõszakos állat - a nevét inkább mellõzni szerette volna, hiszen tudta, hogy a lány minden bizonnyal ismeri. - Anyám egy színésznõ volt... állítólag. Lelépett, amikor két éves voltam, és otthagyott egyedül apával, azóta se keresett meg. Jó életem volt, de nem boldog - mondta, de nem akarta túldramatizálni a saját helyzetét. Mik az õ gondjai a lányéhoz képest? Apja sosem merte megütni, és általában máson töltötte ki a mérgét ha összevesztek. És persze nem kényszerült ilyenre, hogy megélhessen. - Sosem volt senki, akit szerethettem volna... Mondd... - itt egy pillanatra megakadt, a lehetõségeket mérlegelve, és talán kicsit meg is ijedve a kéréstõl. - Öhm... leszünk barátnõk?
|
|
|
Post by Haruhi on Jan 3, 2014 16:09:22 GMT 1
- M-meg...? - hebegte megilletődve, s még összébb húzta magát, ahogy az ölelése és simogatása szorosabb, óvóbb lett. Nem tudta, hogy miért mondta és komolyan egyáltalán, ám azt bizton érezte, hogy nem számított, mert akkor és ott biztosan meg tudta volna védeni bármitől, talán... a jelenléte mindenkébb megóvta más kuncsaftoktól, míg ő ott volt, nem lehetett egy szava sem senkinek, fizetett szolgáltatást kapot... hivatalosan. De azért nem akarta ott tartani sokáig, még túl drága lenne és... nem érezte, hogy szép volna vele szemben. - Biztos az is... rossz lehet... - szólt hozzá halkan, nem szeretett volna kizárólagos, zavaró hallgatóság lenni, ki nem törődik azzal, amit neki mondanak. Mert őt igenis érdekelte, s aggodalommal töltötte el mindaz, amit hallott. Se ez nem csupán a rossz dolgokra volt igaz, hisz aztán olyasmit mondott, melyet nem gondolta volna, hogy a közeljövőben bárkitől hallani fog, őszintén legalábbis... Vajon ő az volt...? Most nem számított, elég volt hallani is. - P-persze... - rebegte, kezét visszább húzva, majd hasára téve.
|
|
|
Post by Enz on Jan 3, 2014 16:24:58 GMT 1
- Ennek igazán örülök - mondta vidáman csilingelõ hangon. Újszerû volt számára ez az érzés is, hogy tudhatta, végre valakivel õszinte lehet, nem kell elõtte megjátszania magát. Kellemes és megnyugtató volt, és már nagyon örült annak, hogy úgy döntött, idejön erre a helyre, illetve, hogy nem hagyta lebeszélni magát a madam által. Egy valami azonban nem hagyta nyugodni: vajon miért ez a lány volt apja kedvence. Mindig a formás idomokat kedvelte, azon reprezentatív minta alapján, akikkel találkozott otthonukban, márpedig Kat nem igen volt ennek mondható. Valahogy ki akarta deríteni, vajon mi más állhat a dolog mögött - Kat érdekében. Kettejük érdekében. - Szoktál álmodni? - tért egy más kérdésre, hogy saját gondolatait is elterelhesse. Maga sem tudta, hogy miért ez jutott eszébe, és kicsit talán bugyuta kérdésnek is tûnt, de meg akarta ismerni a lányt. - Jókat vagy rosszakat?
|
|