|
Taris
Aug 12, 2013 23:16:31 GMT 1
Post by Enz on Aug 12, 2013 23:16:31 GMT 1
A Taris a Külsõ Gyûrû egyik hatalmas bolygóvárosa, ami történelme során számos tragédiát átélt. A kereskedelmi utak megjelenése csökkentette addigi jelentõségét, és a kialakuló hanyatlás szocális nehézségekhez vezetett, az ennek megoldására elkezdett iparosítás pedig környezetszennyezéshez és éhezéshez. A mandalór háborúk idején az elnyomott néprétegek fellázadtak, és a jedik is magára hagyták a bûnözéstõl, rakghouloktól és harcoktól terhelt bolygót. Évekkel késõbb Darth Malak orbitális bombázása tönkretette az épületek jelentõs részét és milliók halálát okozta. Az újabb háborúk is sok szenvedéssel jártak: a klónháborúk során a politikai manõverek nem védték meg a két fél összecsapásától, és évekkel késõbb Zsinj hadúr hódította meg. A vong is megszerezte egy idõre, vongformálására azonban már nem jutott idõ és energia.
Mára Taris jelentõsége még tovább csökkent, és bár méreteiben sok más városbolygóval vetekedhet, a szegénység, bûnözés, csempészek és zsoldosok egyik fõ gyûjtõhelye a Galaxisban.
|
|
|
Taris
Aug 13, 2013 17:29:29 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Aug 13, 2013 17:29:29 GMT 1
Doldur Vann mélyen a szemébe húzta csuklyáját, hogy legalább valamennyire megvédje magát a süvítő szél és az eső káros hatásaitól, miközben nagyot sóhajtva felpillantott a közeledő siklóra. A lassan, imbolyogva érkező jármű külseje messze elütött attól, amihez itt, a Taris felsővárosában szoktak. Az Egységes Galaktika helyi frakcióvezetője, nem mellékesen a bolygó megbízott kereskedelmi minisztere hátrébb lépett, hogy a hajó hajtóművei által felvert vízből minél kevesebb fröccsenjen rá.
Taris már a Yuuzhan Vong háború alatt kivívta magának kétes hírnevét a szektorban, amikor az idegen megszállók nagyobb fantáziát láttak a hajdan dicsőséges, Coruscanttal és Metellossal versengő városbolygó alsóvárosainak lakosaiban, mint a vongformálásban, és tömegével sorozták be a csőcseléket a támogatásukra létrehozott Békehadtestbe, miközben számos környező bolygó, mint a patinás, flórában és faunában gazdag dzsungelekkel borított Ithor, kegyetlen pusztításnak esett áldozatul. Ezek után Doldur Vann és a hozzá hasonló, a bolygót érő inváziót (nem is pénz árán) túlélő humán elit tagjai számára nem kis munkába került, hogy az újjáépítési támogatások reményében kivívhassák a szövetségi tagsához, hasonlóan az Ojoster-szektor sok más rendszeréhez.
Amióta azonban a térség szomszédságában felütötte a fejét a Sithek és a Mandaloriak terjeszkedése, a Taris egyszerű, támogatásokra váró világból egyszerre gyakorlatilag a "frontvonalba" lépett elő. És ahogyan Vann a mandaloriai jelzésű, sérülésekkel borított siklóra pillantott, az az érzése támadt, hogy ez a jövőben csak fokozódik majd. Azt azonban álmában sem gondolta volna, hogy pont az Egységes Galaktika kampányközpontjából, személyesen az újonnan kinevezett Il-Raz elnök úrtól kapja azt az utasítást, hogy nem csak fogadnia, de alkalmaznia is kell ezt a néhány menekülő mandaloriai zsoldost..
A hajó pilótafülkéjében Rev Sanagar végignézett kísérőin. Alig fél tucatnyi harcos maradt életben azok közül, akik elkísérték a Concord Dawnra, ahol értesültek a támogatóik pusztulásáról. Revnek az volt az érzése, hogy a Sanagar-klán teljes létszáma sem állhat túl messze ettől. Az új Mandalore keze mindenhová elért, és Sanagar nem sokára arra kényszerült, hogy a hazáját hátrahagyva visszatérjen a Szövetség területére, ismét felajánlva szolgálatait Daalának. Azonban legnagyobb meglepetésére túlélő társaival együtt Coruscant helyett ide a Mandalore közelébe irányították, erre az esőverte, leromlott városbolygóra.
- Hajtóművek kikapcsolva, rámpa nyitva. - jelentette a pilóta. - hát, akkor menjünk.. - húzta fel a sisakját Sanagar. Kétsége sem volt afelől, hogy Mandalore vadászai ide is követik majd, de nem volt más választása. Szüksége volt a pénzre, a hazafias lázadozásból nem lehetett megélni.
- Üdvözlöm Önöket a Tarison, harcosok. - hajlongott a rámpa alján várakozó alak, akit néhány primitív vibrodárdákkal felszerelt testőr kísért. - Doldur Vann miniszter vagyok, az Egységes Galaktika helyi képviselője. Az irodánk tájékoztatása szerint önök fogják biztosítani az Egységmenet helyi rendezvényét.. - Hát hogyne.. - biccentett kedvetlenül Sanagar. A pontos feladatot nem ismerte előre, de ez még annál is megalázóbb volt, mint amit várt. Rendzavarók kiszűrése egy választási gyűlésen, vagy rosszabb esetben díszőrség. - Kövessenek kérem! - intett a páncélosoknak Vann, és megindult a közelben várakozó sikló felé. Sanagar menet közben oldalra pillantott, ahogyan sisakjába épített érzékelői egy különös árnyat fedeztek fel, amint a szomszéd platform mellett suhant el. De csak egy pillanatra. A mandaloriai megvonta a vállát. Ha az ellensége megérkeztek, előbb-utóbb úgyis szemtől szembe fogják keresni. Kár siettetni bármit is.
|
|
|
Taris
Aug 14, 2013 21:34:21 GMT 1
Post by Enz on Aug 14, 2013 21:34:21 GMT 1
Az ovális alakú asztal két hosszabb oldalán 9-9 szék sorakozott, de csak az egyik oldalon voltak foglaltak az ülõhelyek. Három jól elkülöníthetõ csoport tagjai ültek egymás mellett, mögöttük pedig jó páran állva várakoztak. Az ülõ közül néhányan fesztelenül beszélgettek, a középen ülõ vezetõk azonban mind csendben bámultak maguk elé, vagy vetettek gyanakvó pillantásokat egymásra vagy a teremre, míg a hely nélkül maradt segítõk adattáblákat bújtak vagy halkan egymás között pusmogtak. A Galaxis három fiatal, feltörekvõ multigalaktikus vállalatának vezetõséget gyûlt itt össze: a Strunz Heavy Industry, az Onika Droid Manufactury és az õ szeretett cége, a Maeni Corporation. Strunzék gépekben, hajókban és szállítóeszközökben utaztak, az Onika hivatalosan háztartási, egészségügyi és segéddroidkat gyártott - és persze a pletykák szerint illegálisan harci droidokat is -, az õ cége pedig a bányászatban volt érdekelt. Egy ideje már szorosabb együttmûködésben álltak, így semmi különös nem volt abban, hogy összeülnek tárgyalni, igaz személyesen még nem találkozott eddig a három nagy vezetõ. Adlich Strunz egy pocakos, alacsony ember mosolyogva várakozott, és néha végigtörölte izzadó homlokát. Mellette fia, Dietrel ült, aki alig töltötte be a 18. életévét, és máris a cég egyik alvállalkozásának, az egysínû antigravvasutakkal foglalkozó Baselen Antigravvasút-társaságnak volt az elnök-vezérigazgatója. Apja barna haját örökölte, de magassága és testalkata sokkal daliásabb volt. Az Onika droidgyár igazgatója, egy skakoai túlnyomásos védõpáncéljában üldögélt, és fémmaszkja miatt nem sok érzelmet lehetett belõle kiolvasni. Tem Rosan amúgy is egy nehezen kiismerhetõ üzlettárs volt. Az utolsó persze õ maga volt, Crollus Maeni, védjegyévé vált barna bajszával. Az ajtó halk szisszenéssel nyílt fel, a túloldalon pedig látni lehetett a várt delegáció tagjait, és az õrzésre otthagyott sokkolóbotos õröket is. Elõször két, furcsa egyenruhába öltözött férfi sétált be, valószínûleg a Szövetségi Gárda két önkéntese, és kinézetük alapján a majdnem hasonló nevû GAG-ben szolgálhattak korábban. Mellruházatuk is hasonló volt az õ egyenruhájukhoz, a nyakukban szövetségi jelvényes sált viseltek, fejükön a birodalom tisztjeinek viseletére emlékeztetõ sapkát viseltek. Megálltak, és várták, hogy belépjen az egyik várva várt vendégük: G'vli G'Sil, az Erõsebb Szövetségért Mozgalom elnöke. G'Sil arcán meglátszottak az évek, de még mindig eltökélt embernek tûnt, aki magabiztos léptekkel haladt, bár cipõje így sem vert akkora visszhangot a fémpadlón, mint a katonás járású gárdisták csizmái. G'Sil sosem viselte az egyenruhát, inkább a civil ruháknál maradt, amik jóval egyszerûbbek voltak, mint szenátorkorában, pedig akkor sem a fényûzõ öltözködésérõl volt híres. Maeni értette a felállást: õ volt a mértékletes, szerény vezetõ, míg Novakh és a többiek a pártba furakodott szélsõségesek. Persze tényleg voltak belsõ viták ezen a törésvonalon, de kifelé sokkal erõsebbnek mutatták a belsõ válságot. Érdekes taktika volt, és eddig zseniálisan bevált. - Uraim - biccentett üdvözlésképpen. A vezetõk felálltak, és úgy üdvözölték a tárgyalópartnert. Maeni remélte, hogy beválik Chan'ahd terve, és a tárgyalások végén õ is megerõsödött pozícióból várhatja a galaktikus választásokat. Odakint még ketten álltak, és egymás között beszélgettek valamit. - Õ hol van? - nézett körbe a skakoai igazgató. Kifejezetten kikötötte, hogy Pallopides is jelen legyen a tárgyalásokon, habár nem tudni miért. Az érdemi döntéseket úgysem õ hozta, õ csak a nevét, származását és kiállását adta a kampányhoz. - Hamarosan megérkezik õ is - közölte, majd hátrapillantott. Még ketten sétáltak be, miután kint kibeszélték magukat, õk is a gárdisták egyenruháját viselve. Az idõsebb Strunz kissé feszélyezve érezte magát. - Novakh képviselõjelölt úr, Chan'ahd pártpénztáros - mutatta be õket formálisan a jelenlévõknek G'Sil. - De ugye el fog jönni? - erõsködött tovább Rosan, aki mintha becsapva érezte volna magát. - Már itt is vagyok - sétált be egy arisztokratikus külsejû nõ, aki még ötvenes éveiben is rendelkezett a nabooi nõk szépségével. Fekete haját hátul kontyba fogta, hosszú nemesi köntöst viselt, rajta az ESZM jelvényével. Bocsánatkérésként enyhén meghajolt a skakoai felé, de a hangját nem lágyította el. - Igazán sajnálom, hosszabbra nyúlt a megbeszélésünk a helyi pártszervezettel. - Úgy hallom jól állnak Tarison - mosolygott rá Maeni a bajsza alatt. Egy-két pluszpont sosem árt ezeknél a beképzelt politikusoknál. A nõ enyhén bólintott. - Az emberek rendet akarnak. Mi ezt ígérjük nekik - intett a sokkolóbotos gárdisták felé. G'Sil egy alig látható mozdulattal jelzett, hogy várakozzanak a terem elõtt. A delegáció minden tagja helyet foglalt: Pallopides középen, G'Sil tõle jobbra, mellette Novakh, a túlsó széken pedig Chan'ahd. A kettõ nem különösebben kedvelte egymást, ezért is volt furcsa, hogy együtt sugdolóztak az elõbb. - Nos, uraim - szólalt meg Pallopides határozottan. - Nyilván tudják, miért is gyûltünk itt össze. Egy olyan együttmûködést kovácsolni, ami mindegyikünk érdekeit szolgálja. - Mi az üzlet ránk esõ része? - kérdezte mosolyogva Maeni. Kicsit igyekezett rásegíteni a helyzet, ezt a másik kettõt még meg kellett gyõzni. - Pénzzel és infrastruktúrával támogatnak minket. A frakciónk olyan gyorsan terjeszkedett a világokon, hogy sok helyen nincsenek meg az eszközeink az eredményes munkára, nagygyûlésekre, kampányolásra. Tarison Daaláék Galaktikus Egységmenetet szerveznek. Mi egy ilyet nem tudnánk itt összehozni. - Viszont miért segítenénk Önöknek? - kérdezte õszinte naivsággal Adlich Strunz - Azt szajkózzák, hogy a nagy intergalaktikus cégeket keményen meg kell majd adóztatni, és a kisvállalkozásokat fellendíteni. - Más a propaganda a politikától - mosolygott cinikus Chan'ahd. - A nagy cégek mindig jól profitáltak egy erõs központi kormányzatból. Önök is milliókat szereztek Jacen Solo uralma idején. Méghozzá naponta. - Kényszerpályán voltunk - nyögött fel Adlich. - Azért a pénzt mégiscsak elfogadták. - De soha nem támogattuk közvetlenül a hadipart! - szólalt meg a fia, aki eddig csendben ült. Maeni rámosolygott a fiatal titánra. - És vajon az alkatrészeket mire használták fel? A szállítóhajók vajon nem katonákat és fegyvereket szállítottak? - A múlt a múltra tartozik - lépett közbe finoman G'Sil, a megfontolt politikus. - Mi a jövõt készítjük elõ. Nagy állam iparprogram kell majd. A Galaxis a harmadik nagy polgárháború szélén áll. A következõ kormány feladata az, hogy felkészüljön erre. - Ha most támogatnak, akkor már meg is vannak a késõbbi tender gyõztesei - tette hozzá hamisan mosolyogva Chan'and. - Ha ugyan maguk jutnak hatalomra - a skakoai igen visszafogott és szkeptikus volt. - A mostani 10-15%-kal ez nem tûnik valószínûleg. - Egyedül senki sem lesz kormányzóképes - jelentette ki Pallopides határozottan. - Daalának hiányozni fog ez a 15%, mint ahogy a köztársaságiaknak is a szétforgácsolódás miatt. - Mi leszünk a mérleg nyelve - Chan'ahd igazi szarkeverõnek tûnt, ahogy vigyorogva nézett rájuk. Tényleg igaz lehet valami abból az alderaani származásból. - És mi döntjük el ki lesz a kormányon. - És mi lesz az alderaaniakkal? - az idõsebb Strunzot láthatólag fõleg a morális oldala izgatta a dolgoknak. - Semmi - vonta meg a vállát G'Sil. - Egy ellenségképre van szüksége az embereknek, hogy összefogjanak. Sithek, peremvidéki diktatúrák, ismeretlen hódító fajok, belsõ árulók. Senkinek nem esik bántódása, erre ígéretet teszek. - Jól hangzó ajánlat - a skakoai még mindig visszafogott volt. - Én támogatom Önöket. - Én is - csatlakozott sietve Maeni is, így minden tekintet a két Strunzta összpontosult. Adlich elõbb a fiára nézett, majd a többieken futott végig. Nagyot nyelt, majd nehézkesen bólintott. - Nagyszerû - Chan'ahd igencsak elégedettnek tûnt, hiszen õ volt a találkozó értelmi szerzõje és lebonyolítója. És persze a biztonsági felelõs is, ügyelve arra, hogy egyetlen lehallgatókészülék se legyen száz méteres körzetben. - Jó döntést hoztak. - Azzal kéne kezdeni - vette át a szót G'Sil. - Hogy Taris szavazatait biztosítsuk. Szükségünk lesz ötvenezer egyenruhára, kábítóbotra és engedélyre egy nagy felvonuláshoz. Olyanhoz, amihez képest Daala Egységmenete eltörpül. - Ambiciózus - nevetett Maeni. Újabban igen jó kedve volt. - Van még valami - intett Pallopides, mielõtt még megrohamozták volna a pezsgõspoharakat. - A választás után Nolan fõbíró eléri a nyugdíjkorhatárt ,és új fõbíróra lesz szükség a Legfelsõbb Bíróságon. - Van jelöltjük? - Nehéz lenne egy új jelöltet keresztülverni a Szenátuson - Maeni ezt azért túlságosan is ambiciózusnak érezte. - A régiek meg köztársasági hívek. - Igen, éppen ezért mindenki a fõbíró választására fog koncentrálni - villantotta ki a fogsorát Chan'ahd. - Mi pedig bejuttathatjuk a magunk emberét, hiszen a felszabaduló bírói helyre kevesen fognak figyelni. - És ki lenne az? - érdeklõdött a skakoai. - Marlon. Gallerian Marlon. *** A Strunz Heavy Industry Dieter HT-1-es utazóhajója kecsesen ereszkedett le a bolygó forgalmába. Két nehéz lézerágyúja és rakétavetõi egy nehéz vadászgéppel tették egyenlõ értékûvé - természetesen a galaktikus biztonság jegyében. - Itt is vagyunk - nyújtózott ki a pilótaülésben Alia. Egészen elgémberedett az út során, és Tüsi sem volt éppen a legjobb beszélgetõtárs, így inkább nem is próbálkozott egy idõ után.- Hé, ébren vagy? - Hogyne lennék - felelte mogorván, és lehúzta a csuklyát a fejérõl. - Nagyszerû. Akkor elõször keresek egy parkolót, aztán üljünk be egy kantinába az alsóvárosban. Az ügyfelekkel való beszélgetést hagyd rám, abban jobb vagyok. - És mi lesz az én dolgom? - Mogorván nézni. De úgy látom ezzel nem lesz gond.
|
|
|
Taris
Sept 1, 2013 22:08:00 GMT 1
Post by Enz on Sept 1, 2013 22:08:00 GMT 1
A tarisi alapszervezet létszáma megdöbbentõen nagy volt, talán még a coruscanti létszámát is meghaladta. A tárgyalások után csak egy rövid koccintásra maradt idejük, majd sietni is kellett a Serpa-épületben, amit a helyi alapszervezet vásárolt meg igen olcsón, és a GAG egykori, most háborús bûnök miatt húsz évre börtönben ülõ õrnagya után nevezett el. Az õrnagy a bolygó szülötte volt, akit Ossusra küldtek kifüstölni a jediket. Chan'ahdnak egy rövid pillanatra eszébe jutott Heol Girdun, egykori felettese és közeli ismerõse. Azok voltak a szép idõk. Persze értett hozzá hogyan kell felszívódni mikor forróvá vált a talaj a lába alatt Solo bukása után. Azóta is galaktikus elfogatóparancs volt kint ellene. A negyvenes éveiben járó, körszakállas, enyhén elhízott férfi kioldotta gárdista sálját, és leengedte a kezét, majd élvezte, ahogy a tarisi szél az arcába fúj. Nyomott, esõ elõtti szagot hozott magával. Coruscanton sosem esett az esõ, ezt gyûlölte benne a legjobban. - Chan'ahd bajtrás - hallott egy magas férfihangot a háta mögül. Ez és az általa használt megszólítás rögtön elmondta számára, ki is az. - Novakh - felelte egyszerûen. Ki nem állhatta a nagyképû ficsúrt, aki egy hetes aktív GAG szolgálatával hencegett mindig, és kényszeres nagyobbmondásban szenvedett - bárki bármit is mondott, kötelességének érezte rátromfolni valamivel. Persze tudta, hogy ez az érzés kölcsönös volt, Novakh sem jött még oda hozzá autogrammért, de legalább tisztelte mellette az értékét. Heol, jutott eszébe megint a név. Õ az, aki megajándékozta ezzel a sok kapcsolattal és lehetõséggel. - Sosem voltál nagy rajongóm - kortyolt bele a pezsgõspoharába nyugodtan. - Meglep, hogy a társaságom keresed. Odabent egy csapat gárdista most biztos unatkozik. - Igazán vicces - bár Chan'ahd nem látta, biztos volt benne, hogy a másik megvetõen húzza a száját. A szél hirtelen megfordult, és a benti zene dallamait hozta magával, a bolygó ezen felén meg közben lassan sötétedni kezdett. - Azért jöttem, amit a tanácskozás elõtt mondtál. - Ó, az - mondta úgy, mintha csak most jutott volna az eszébe. Korábban a másik azonnal lecsapott volna a lehetõségre. Kezd megfontolttá válni, és ez nem jó, gondolta magában. - A gárdisták eddig csak masíroztak, énekeltek, alderaaniakat vertek... Itt az ideje, hogy konstruktívabban használjuk õket. - És ezt miért nekem mondod? - tudakolta Novakh. - G'Sil még a gárdától is irtózik, nemhogy ilyen tervektõl. Amúgy is te vagy a szellemi vezetõjük - és így te koszolod össze a kezed, seggfej, tette hozzá magában kajánul. - Amit mondtál, az érdekes... Üldözzék a bûnt, segítsenek a természeti katasztrófáknál, csókolgassák a csecsemõket és... és közben civilben verjék a politikai ellenfeleket, titokban gyújtsanak fel pártirodákat, lõjenek rá ellenérdekelt politikai gyûlésekre. Ez... erre még én sem mertem gondolni - Chan'ahd nem tudta eldönteni, hogy Novakh most szerelmet vall neki vagy csúnyán korholja magát, hogy nem neki jutott elõször eszébe. - Emelték a téteket a hazaárulók. Nekünk is ezt kell tennünk. De ha a gárdához köthetõ bármi, akkor szavazatokat vesztünk és fel is oszlatják. Így viszont... - De elveszik a közös cselekvés élménye - Chan'ahd mindig is sejtette, hogy Novakh odahaza ebben tart ánuszöklözõ fétispartikat, de most nem akarta hergelni azzal, hogy megosztja vele ezt a felettébb humoros gondolatot, félõ ugyanis, hogy nem értékelte volna. - Akkor hordják magukkal a sáljukat. Ez még nem jelent semmit, és legalább a hívek is tudják majd, hogy honnan fúj a szél, mi pedig tagadhatjuk hivatalosan - mosolygott sejtelmesen az alderaani, miközben megfordult. Novakh szeme felcsillant. Több százezres terrorhadserege van szerte a Szövetségben és most kezdi felismerni az erejüket és jelentõségüket. Idióta. - Ezt továbbítani fogom - mondta kurtán, majd szó nélkül otthagyta. Chan'ahd még egyet kortyolt a pezsgõbõl. Kettõbõl egy letudva. Tudta, hogy új mentora nem szerette ezeket a módszereket, de egy olyan feladat megvalósításához, mint amire készültek, nem volt más lehetõség, mint ártatlanok vérét folyatni az utcákon. A Galaxis legnagyobb és legerõsebb államának pusztulnia kellett, hogy átadhassa a helyét valami jobbnak és dicsõségesebbnek. Szippantott még egy mélyet a levegõbõl, majd befelé indult, pont akkor, amikor megérezte az elsõ esõcseppet az arcán. Elõre siratták volna a halottat? *** Alia keményen tárgyalt, de az úti céljukat hallva még egy zsoldoscsapat utasította el az ajánlatukat. A nagydarab, arca közepén hatalmas vágással elcsúfított macskaarcú, szakállas cathar egyenesen kinevette õket. - Haha, kislány, ennyire felvet apuci pénze? Ha turistáskodni akarsz, fogadj fel idegenvezetõt vagy régészeket! - mondta derülten. - Nagyon vicces - húzta el a száját a vörös hajú lány. - Ugyanúgy kifizetnélek titeket, mint egy rendes munkára és még vásárra sem viszitek a bõrötöket! Ez nem jó üzlet? - A pénz csak a dolog egyik fele - rakta mellkasa elõtt keresztbe a karjait szigorúan, majd a fejével hátrafelé intett. Alia tekintete követte egészen a zsoldoscsapatig, ami most is vedelt vagy halálpálcázott, az asztalon fegyverekkel. A háttérben a csapos félig a pult alatt bujkált, és még mintha a pincérdroid is rettegett volna. - Ezek a fiúk harcolni akarnak. Élvezik valaki beleinek a kiöntését. A legváltozatosabb módokon. Nem olyan társaság, amit egy magadfajta kislány akarhat! - Én... - én jedi voltam, és az összessel elbánnék itt egymagam, akarta volna a képébe vágni, de ez egyenes út lett volna ahhoz, hogy megtudják a Rendnél merrefelé is kószál. Valami más kellett most. - ...amíg nálam van pénz, én döntöm el kit fogadok fel. - És amíg nálam vannak a fegyverek, én döntöm el kit szolgálok velük - mondta bölcsen a zsoldosvezér. - És a válaszom továbbra is ugyanaz: nem. Alia szó nélkül felállt, és néhány kreditchipet dobott az asztalra, majd köpenyét a fejére húzva távozott. Tüsi szótlanul követte, de mintha még egy szúrós pillantást vetett volna hátra, mielõtt kilép az ajtón. Odakint aztán dühösen toporzékolni kezdett, mint egy infantilis kölyök. - Ez hihetetlen! Mit képzel ez az idióta, talán az apám? Nem mintha ismertem volna az apámat, de sosem lett volna ekkor rohadék! És ez már a harmadik! Mi lesz a Galaxissal ha a zsoldosok már pénzért sem akarnak szolgálni? - dühöngött, majd észbe kapott, hogy mennyire elragadta a haragja. Penin mester most dühös lenne, és újra elmondaná neki, hogy hogyan juttatta õt ez annak idején a Sötét Oldalra. Kínosan érezte magát, így inkább Tüsi felé fordult. - Szóval... neked mi a véleményed? - Én... engem... - láthatóan nehézségekkel küzdött, ha a saját véleményérõl kérdezte, de most türelmet erõltetett magára. - Engem parancsteljesítésre képeztek ki, nem gondolkodásra. - Megértem, Tüsi, de most magunk vagyunk. Csak az eszünkkel juthatunk elõre. - Ez esetben nézzünk szét az Alsóvárosban - talán még a zabrakot is meglepte, hogy saját ötlettel állt elõ. Alia számára végül is nem tûnt rossz ötletnek. Ott biztos vannak olyanok, akik nem ilyen finnyásak, mint ezek a díszkatonák idefent. Ahogy haladtak lefelé egy turbólifttel, minden szinttel egyre lepusztultabb, füstösebb és kellemetlenebb lett a környék az üvegacélablakon túl, míg végül megérkeztek az Alsóvárosba. A fejük felett siklók húztak el, ügyet sem vetve a koldusokra, bûnözõkre és az itt tengõdõ lények sokaságára. Annak ellenére, hogy a központhoz közeli negyed volt, Coruscant valamelyik rosszabb hírû része mintatelepülésnek tûnt ehhez képest. A földön a sok szemét között egy régi, megtépett szövetdarabot talált, amiért kíváncsiságból lehajolt. Felvette a koszos, megfakult szövetet és érdeklõdve tanulmányozta. Beletelt pár pillanatba, mielõtt felismerte a kopott vonalakat: a Békehadtest jelképe volt, amit a háború után valaki letépett a ruhájáról. Taris igen kétes ismeretséget szerzett azokban az idõkben. Visszaejtette a földre a szövetdarabot újabb két évtizedre. - Érzek valamit - közölte vele halkan Tüsi, és tekintete a távolba révedt. Nem volt kétséges, hogy az Erõn keresztül érzi, bármit is érezzen. Alia is igyekezett ellazítani magát, és az Erõre összpontosítani. Õ is érezni kezdte. Valami szokatlan volt a közelben... Valami õsi és meghatározhatatlan. Nem tudta volna megmondani, hogy mi az, azonban tudta, hogy az a másik valami is érzi õt. Mintha kezek ragadták volna meg gyengéden, és vonszolni próbálták volna elõre fele, befelé a városbolygó gyomrába, egy sötét helyre, amit meg volt telve az Erõvel - hatalmas sötét energiákkal, de egy igen erõs fényforrással is. Megdöbbentõ, hogy senki sem érezte még ezt meg Tarison - a jedik ismét vakok voltak, a sitheket pedig mindig elvakította a hatalom. Egy furcsa képet látott maga elõtt, és kommunikálni próbált vele. "Vigyázz!" figyelmeztette a furcsa lény. "Az életedre törnek. Gyere hozzánk, lány! Érezzük benned azt, ami bennünk is megvan!" Alia önkívületben oldalra hajolt, és egy lézerlövedék húzott el mellette. Egy fegyveres jelent meg az egyik sarok mögött, célra tartott sugárvetõvel. Õt még több követte. - Höhö kislány, rossz környékre tévedtél! Apucit keresed talán? - a rablók élén egy marcona kinézetû, gyíkképû hortek. - Ha ideadod a pénzed, talán életben hagyunk. - Olyan harmincan lehetnek - mondta halkan Tüsi. - Levágjam õket? - Nem, elõször tárgyalunk - súgta vissza Alia, majd elõrelépett a vezérhez. Nem akarta, hogy kiderüljön, Erõhasználók, ez ugyanis nemvárt bonyodalmakhoz vezetett volna. - Nos, kedves gyíkpofa! Elõször is, nem apucit keresem, hanem az anyádat. El tudnál igazítani merre van egy jó bordélyház a közelben? - kérdezte tõle gúnyosan, mire az emberei röhögésben törtek ki, a hortek képe pedig elsötétült. - Te kis ribi! Talán eladnak ribancnak, miután én végeztem veled! - fröcsögte, de Aliát nem különösebben ijesztette meg. Elõvette a fénykardját, és a gyík képébe tolta. - Látod mi ez, gyíkpofa? - kérdezte tõle olyan fenyegetõen, amennyire csak tudta. - Egy fénykard. Tudod hogyan szereztem? Megöltem egy rohadt jedit érte! - Te? - kérdezte elképedve a rablóvezér. Eddig minden a terv szerint haladt, és remélte egyiküknek sem lesz olyan okos ötlete, hogy megpróbálja elvenni tõlük, a fekete piaci árára gondolva. - Fõnök, ez egy csomó lét ér a zsákosnál! - közölte az egyik mamlasz. Nos, errõl ennyit. A kapzsiság mindig erõsebb volt a józan észnél. Alia bekapcsolta a kardot, és egy kecses suhintással elválasztotta a hortek fejét a nyakától, az pedig a levegõben pörögve repült el, majd méterekkel arrébb élt földet. - Fegyvert elõ, Tüsi! - kiáltotta hátra, miközben az Erõvel hátralökte a bámészkodó fegyveresek egy részét. - Véget ért a tárgyalás! Kivágjuk magunkat innen!
|
|
|
Taris
Oct 30, 2013 15:42:05 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Oct 30, 2013 15:42:05 GMT 1
A Bent és Carlt szállító, rejtélyes ismeretlen által vezetett hapan yacht szinte észrevétlenül merült bele a Taris alsóbb szintjeit övező felhőrétegbe. Néhány hónappal ezelőtt még ritkaságszámba ment volna a környéken egy ilyen jármű, de Tenel Ka elmozdítása óta a lojalista hapan családok hasonló hajói szinte elözönlötték a Szövetség környező szektorait, ahogyan új életet próbáltak keresni maguknak, feladva évezredes hagyományaikat és otthonukat, félve az új Anyakirályő bosszújától. Így aztán a gyorsan ereszkedő yacht nem keltett különösebb feltűnést.
Mindebből persze Ben a zárt raktérben csak annyit érzékelt, hogy a gravitációs kiegyenlítők magasabb fokozatra kapcsoltak. Amint rádöbbent, hogy az ajtót nem csak valamiféle hagyományos zár, hanem pilótájuk akarata tartja zárva az Erőn keresztül, felhagyott a próbálkozással, hogy kinyissa azt. Most már világos volt számára, hogy "elrablójukat" valamiféle rejtélyes cél vezette, amikor megmentette kabinjukat a Shedu Maad gázörvényei közül, nem pedig holmi váltságdíj, vagy rabszolgaként való eladásukból származó haszon. S bár továbbra sem volt biztos benne, hogy ki is ez az ismeretlen ismerős, akinek jelenlétére halványan emlékezett, és akiben Sötétség és Világosság keveredett bizonytalan módon, arról meg volt győződve, hogy nem akar ártani nekik.
Carl Grimes persze kevésbé volt meggyőződve erről, miután újra és újra nekiugrott az ajtónak, és megpróbálta felfeszíteni. Arról, hogy fegyverével átlője a zárszerkezetet, az első kísérlet után letetett, miután a gellert kapott lövedék össze-vissza cikázott közöttük a helységben, mígnem energiáját vesztve el nem párolgott.
- Lehet, hogy a jedik erénye a türelem, Skywalker.. - sziszegte Ben felé fordulva. - De én elég messze állok ettől.. bizonyos vagy benne, hogy nem egy rabszolgatelepen fogunk kikötni? - Egészen bizonyos, Carl. - biccentett Ben félig lehunyt szemmel. Az út nagy részét meditációval töltötte, hogy minél több energiát nyerjen, és felépüljön a bázison zajló csatában szerzett sebesüléseiből - fél szemét persze közben a másik fiún tartva, - És honnan vagy ilyen bizonyos? - állt elé most csípőre tett kézzel Carl a halvány fényben.
- Először is, meg sem kíséreltek betörni hozzánk, vagy elvenni a fegyvereinket. - biccentett Ben. - Ahogyan megölni sem kíséreltek meg, pedig régóta megtehették volna, például ideggázzal. És azt is tudják, hogy ha kiengednek minket így ahogy vagyunk, akkor nyílt területen sokkal több esélyünk lesz megszökni, mint ha most ránk küldenének mondjuk egy harci droid kommandót.
Carl bólintott, Ben pedig magában örült, hogy a másik fiú elfogadta ezt az amúgy tényleg reálisan hangzó magyarázatot. Azt végtére is inkább nem tette volna hozzá, hogy valójában az Erőn keresztül a fülébe suttogó női hang - amelyről már majdnem teljesen biztos volt, hogy Jaina az, az unokanővére - biztosította afelől, hogy nincs félnivalójuk. A hajó újabb döccenésére Ben felpattant, és nekiállt összeszedni a felszerelését. - Valami azt súgja - fordult Carlhoz -, hogy hamarosan kiszállunk...
|
|
|
Taris
Oct 30, 2013 17:39:04 GMT 1
Post by Enz on Oct 30, 2013 17:39:04 GMT 1
Alia megpörgette maga elõtt arany színû fénykardját, és egy sor, régi E-11-esekbõl leadott vöröslõ nyalábot küldött vissza a feladónak. Ugyanezt már eljátszotta a Serennón az ottani felkelõ kommandósok ellen, miközben Keller a háttérben figyelt, így különösen ügyelnie kellett, ne sérüljön meg a férfi, és arra is, hogy ne ölje meg a kommandósokat. Hozzájuk képest az itteni népség csak annyiban volt más, hogy többen voltak, jóval többen. És persze, hogy az ecumenopolis utcái korántsem voltak olyan kétirányúak, mint egy folyosó egy épületben, így a legváratlanabb helyekrõl tüzeltek rájuk. Alia kinyúlt az Erõ segítségével, és érezte, hogy a hátuk mögött lévõ felhõkarcolóban tucatnyi elme igyekezett az a ablakok felé, erõs gyilkolási szándékkal. Tüsire pillantott, és látta, hogy a zabrak nála sokkal nyersebb és brutálisabb stílusban mozog, mintha nem kapott volna megfelelõ képzést, hogy kecses mozdulatai legyenek vagy sokkal inkább az egész személyisége vetült így ki. A zabrak elemében volt és minden mozdulatát átjárta az Erõ Sötét Oldala, ami elég kellemetlen érzésekkel töltötte el, annak ellenére, hogy elvetette ezt az avítt felosztást. Mindenesetre beszélnie kell majd vele errõl, ha kijutottak élõben az alsóvárosi patkányok kezébõl. - Tüsi, a felhõkarcolóból! - üzent az Erõn keresztül, mire az egyik köpönyeges fickó kettészelése közben pördült meg, és levágta a mögé lopakodó készülõ shivvel felszerelt alakot is. Egy rakéta indult meg feléjük a vállról indítható rakétavetõvel felszerelt fickótól. Tüsi maga elõ tartotta a kezét, és ujjának egy mozdulatával megfordította. Eközben többen úgy gondolták, hogy könnyû célpont lesz, de Alia ott termett mögötte egy nagy erõugrással, és hárította a lövedékeket. Az irányt változtatott rakéta becsapódott a helyiségbe, ahonnan indították és nagy narancssárga tûzgolyó keretében a szomszédos szobákból is lecsípett valamennyit. A szobák helyén tûz ütött ki, és sûrû fekete füst szált felfelé a felhõkarcoló vonala mentén. - Tüsi, lassan le kéne lépni! - jelentette ki hangosan. - Mielõtt ideérnek a jófiúk, és meglátják a fénykardjainkat! - õ maga talán még kimagyarázkodhatott volna jediként (szökött jediként), de Tüsinek végképp nem volt esélye. - Különösen a tiéd... - A csatorna! - javasolta Tüsi az Erõn keresztül, és fénykardjával az egyik hatalmas csõ felé intett, ami egy épület oldalában tûnt el. Alia elhúzta a száját, és csak remélni tudta, hogy nem a szennyvizet engedik le arrafelé. Mindenesetre jobbnak tûnt bármi másnál, mint amivel õ maga elõ tudott volna állni, így futva megindult a csõ felé, közben egy-két lövedéket hárítva, mialatt Maul lassan hátrálni kezdett, eltúlzott védõ mozdulatokkal, magával vonva mindenki figyelmét. Alia nem tudta eldönteni, hogy nem képezték ki kellõképpen vagy pedig szándékosan mozgott úgy, hogy könnyebb célpontnak tûnjön nála. Odaért a legalább egy méter átmérõjû csõhöz, és arany pengéjét belemélyesztette a dúracélba, amit jó pár másodpercig tartott átégetni, majd mozgatni kezdte az óramutató járásának megfelelõen. - Olvadj már! - szólt rá dühösen a fémre, mivel érezte, hogy nagyon lassan halad a vastag csõ átvágásával. Maul közben már szint teljesen elhátrált hozzá, és kezdte azt hinni végük van, mikor végre megadta magát az utolsó részen is a fém, és Alia hátrébb ugrott, nehogy rá essen. A nagy vasdarab hangos puffanással ért földet. Mögöttük már sok törvényen kívül közelített fegyveresen, így nem igazán volt idõ a gondolkodásra. - Gyere! - kiáltotta még hátra Tüsinek, majd a mélybe vetette magát. *** K'Krukh komótosan haladt az Alsóvárosban, fénykardját gondosan elrejtve és a hátára egy hatalmas mordályt erõsítve. A Klónháborúk idején megszokott volt, hogy jedik inkognitóban közlekedjenek ha nem volt mögöttük egy egész klónhadsereg, és ennek köszönhetõen élték túl annyian a 66-os parancsot. Õ maga is igencsak tapasztalttá vált ebben, és most hasznát is vette ennek. Ha egy rosszarcú bûnözõ szemet is vetett értékeire, a whipidekre jellemzõ agresszív mordulással könnyedén ki tudta verni a fejébõl az ötletet. Már napok óta kutatott a bolygón, és hagyta, hogy az Erõ vezesse minden alkalommal a lépteit. Mostanra már tisztán érezte egy jedi energiáit, de mellette egy sötét oldali erõhasználó is ott volt, és ez aggasztotta. Talán õ volt az egyik, akit megérzett látomásaiban? Gondolatait a távolban egy robbanás zavarta meg, de K'Krukh mester még csak fel sem kapta a fejét. Gyakoriak voltak errefelé a bandaháborúk és bizony elõfordult, hogy valami felrobbant hébe-hóba. Most azonban nagy tömeg indult meg elõtte, ami szinte felkapta magával. A whipid nem tehetett mást, mint hogy sodródik az árral, de folyamatosan úgy mozgott, hogy pár száz méterrel arrébb az egyik mellékutcánál kiállhasson a tömegbõl. Ahol tömeg van, elõbb-utóbb feltûnik a rendõrség, és azt tudta, hogy ez Tarison a kevésbé kellemes élmények közé tartozik, ugyanis tendáltak afelé, hogy hamarabb lõjenek, mint kérdezzenek. Találomra kirántott valaki a tömegbõl, egy fiatal durost. - Kérem ne, nincs semmim! - közölte a fiú megszeppenve, miután meglátta elrablóját. - Mi folyik itt? - kérdezte, miközben igyekezett megnyugtatni az Erõ segítségével. - Azt mondják fénykardosok támadták meg a Csatornapatkányokat! - közölte. K'Krukh hallott már a nevezett bandáról, ami elég híres volt az Alsóváros ezen szektorában, és ez önmagában nem keltette volna fel az érdeklõdését, de a fénykardos rész már annál inkább. Köszönetmondás nélkül sarkon fordult és megindult az egyik sikátor felé.
|
|
|
Taris
Oct 30, 2013 19:03:25 GMT 1
Post by sithlord on Oct 30, 2013 19:03:25 GMT 1
„Milyen megalázó nemde Maul Nagyúr”
A hang, amely örökké kísértette őt a számtalan gonoszabbnál gonoszabb gondolattal, egykori mentoráé Darth Sidiousé volt. Maul, vagy most már inkább Tüsi, azonban nem akart vele törődni! Elvégre hol volt a mester amikor kettévágtak? Hol volt akkor amikor sanyarú száműzetésemet töltöttem egy koszos bányabolygón? Hol voltál akkor? Neked mindig is Skywalker kellett, őt akartad magadnak megszerezni úgyhogy kotródj a fejemből!
Alia persze mit sem sejtett társa különös vívódásaiból, azokról az igencsak fájdalmas szenvedésekről amik Mault érték amióta Obi van Kenobi kettévágta a Naboon...
Gyors léptekkel haladtak a csatornában miközben Tüsi minden érzékszervével figyelt. Mélyen beleszimatolt a levegőbe de bár ne tette volna. Ocsmány csatornaszag tömítette el az orrát. -Büdösebb van itt mint egy Hutt háremben! -köpött megvetően Tüsi. -Csendesebben! -intette le Alia a társát. -Nem tudhatjuk ki hallhat meg bennünket! -Tüsi ajkain zord vigyor jelent meg. -Ha valaki olyan idióta hogy megtalál minket és ránk támad, akkor majd a fegyverem gondoskodik róla hogy egy életre elmenjen a kedve a kíváncsiskodástól! -mondta Tüsi szinte suttogva.
„Jó, nagyon jó! Tehát még nem felejtetted el a tanításomat Maul Nagyúr! Nagyon jó! Érzem a haragodat, gyerünk sújts le erre a Jedi szukára és...”
-Kussolj már! -Alia nem értette társa hirtelen és indokolatlan dühét. -Valami baj van Tüsi? -kérdezte a szokottnál sokkal gyengédebben Alia. -Semmi...semmi olyan amin segíteni tudnál! -morogta a férfi dühösen. -Menjünk tovább!
|
|
|
Taris
Nov 10, 2013 21:11:57 GMT 1
Post by Haruhi on Nov 10, 2013 21:11:57 GMT 1
- Hmm... - hallhatták elméjükben mindketten, s a hang talán elűzte "Tüsi" fejéből azt a bizonyos másikat - érzem őket... többen is vannak, igen, közel... hátuk mögött pedig egy hosszú gyökerekre nyúló és olykor ellentmondásos örökség. A Galaxis öntudatán kívül élnek... nincs ki rájuk emlékezzen, csupán kiket mások bolondnak neveznek. De ki a bolond valójában? Senki? Mindenki? Vagy a szó jelentése talán nem is létezik? Az Árny nem mutatkozott meg szemük előtt, kérdéseikre nem válaszolt, ám jelenléte érezhető volt: most is ott volt körülöttük és figyelt, hallgatózott, rótta gondolatainak számukra ismeretlen ösvényeit, s üldözve számukra érthetetlen céljait. - Van valami más is... - szólalt meg újból percekkel később - igen, közel... minél közelebb, annál tisztábban érzem. Hatalmas benne az Erő... elméje nyugodt, más korból maradt... vár, ezidáig várt. Talán éppen rátok? Az ki Lát, Tud csak igazán... de létezik ilyen? Talán nem... de vannak, kik akarnak és nem félnek Látni... ők többet Tudnak másoknál!
|
|
|
Taris
Nov 10, 2013 21:41:52 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Nov 10, 2013 21:41:52 GMT 1
- Olyan, mint Coruscant... mint az alsóváros. Bár még csak olvastam volna... miért itt tett ki minket ez a krayt-ivadék? - Carl a mocskos, rozsda-moha-korall keverékével borított leszállóhely oldalán üldögélt, miközben a felettük eltûnõ hapan yacht gyorsan zsugorodó sziluettjére, majd Benre pillantott, aki nem messze állt, és a környezõ épületek egyikén futó, alig kiolvasható, halvány holohír-csíkot vizsgálgatta.
Ben megvárta, amíg még néhány helyi hír lefut a villódzó csíkon, hogy teljesen biztos legyen benne, hogy hol vannak. Azt, hogy ki vezethette a yachtot, ami valami rejtélyes oknál fogva itt dobta le õket a Shedu Maad után, még most sem tudta biztosan, de mind a Gárdában, mind a Rendben tanultak alapján az tûnt a legbölcsebb ötletnek, ha nem is foglalkozik vele. Inkább azzal, hogy miért pont erre a bolygóra kerültek, és most hogyan tovább..
- Ez nem Coruscant. - fordult végül Carlhoz, egyik szeme sarkából figyelve a két közeli épület közti sötét sikátorban meg-megvillanó zöldes tekinteteket. - Azt hiszem Taris, vagy valamelyik hasonló régi városbolygó a Peremvidéken.
- De még szövetségi terület, nemde, jedi? - fészkelõdött kényelmetlenül Carl. - Tehát bármikor feladhatsz a barátaidnak, ha akarsz..
- Nem hiszem, hogy az itteni szövetségi hatóság bármennyire is barátibban viszonyulna hozzám, mint akár hozzád. - vonta meg a vállát Ben. - Ráadásul ez az alsóváros, ami minden városbolygón egyet jelent a bûnözéssel, rabszolgasággal, és ennél is rosszabb dolgokkal.
- Nálunk ilyesmi soha nem fordulna elõ, jedi. - Carl arcára fitymálló megvetés ült ki. - A Sith Egyház és a Birodalom biztonsági szolgálatai seperc alatt kitakarítanák ezt a helyet, ha az ESB fennhatósága alatt lenne.
- Persze, lángszóróval. - Ben nem tudta, és nem is akarta leplezni a fintorát. Végül kifújta a levegõt, és közelebb lépett Carlhoz. Valahogyan más irányba kellett terelnie mind a beszélgetést, mind a dolgok folyását, különben a fiú nem fog benne megbízni soha.
- Nézd, akárhogy is, gondolom egyikünk sem szeretne itt ragadni. Nem túl szép hely. Mit szólnál hozzá, ha megpróbálnánk néhány szinttel feljebb menni, és szerezni egy hajót? Utána pedig kiteszlek vele valahol, ahonnan már hazajutsz... vagy ahová menni akarsz.
- Nocsak, a jedik lopnak is? - vigyorodott el Carl. Ben észrevette, hogy az eredeti kérdésre nem is válaszolt... mintha õ maga sem lenne biztos benne, hogy hová is akar menni.
- Csak rossz társaságban. - veregette meg hasonló vigyorral a másik fiú vállát. - Indulhatunk?
|
|
|
Taris
Nov 11, 2013 15:32:50 GMT 1
Post by sithlord on Nov 11, 2013 15:32:50 GMT 1
Carl elgondolkodva követte újdonsült „barátját” a dohos falú folyosókon keresztül. Orrát megcsapta a kesernyés bűz és a különféle alsóbbrendű teremtmények kipárolgása. Nagyon nem tetszett neki hogy valami istenháta mögötti bolygón kénytelen csalinkázni ezzel a Jedi fiúval, aki jelenleg kedves hozzá meg barátságos, de ez akármikor megváltozhat. Elvégre ő a Birodalom tisztje volt, kiváló hadifogoly lenne belőle...
Kötelesség és fegyelem, ez a két fogalom tartotta eddig is életben. Különös módon hiányzott neki Dorja admirális és hát persze Callista. Bár a lány emléke egyre haloványabb lett az elméjében. Mintha egy másik idő és világ lett volna.... Carl igyekezett kifürkészni társa gondolatait de nem sokra ment vele. Az tény, hogy a Jedi segíteni akar, és az is hogy nem akarja, hogy bajba kerüljön. De vajon miért ennyire készséges vele? Mi a valódi szándéka?
És ekkor a fiú hirtelen minden előzmény nélkül összeroppant...Maga sem értette mi történik vele, csak azt érezte hogy az arcán könnyek kezdenek el végigfolyni. Carl a keményfiú, hát persze! Rádöbbent valamire amivel eddig nem ért rá foglalkozni. A Sitheknél, még a hadseregben is, mindenki azt nézte hogyan használhatná ki a másikat. Állandó intrikák és cselszövések között kellett bizonyítania, hogy alkalmas a feladatára. Igazi szeretet nem volt, még Callista is csak azért foglalkozott vele hogy előrébb jusson a ranglétrán, legalábbis így érezte legmélyen a szívében. Hirtelen rátört a csömör mindentől. Az ESB-től, az állandó intrikáktól, attól hogy már elfelejtette a nevelőapját, az állandó készenléttől és attól hogy nem élheti egy átlag tini életét... Csak a kötelesség a háború és az állandó harc, ez az ami az életét betöltötte...eddig!
Összeroskadva, leülve az egyik fal tövébe és fejét a térdére hajtva sírt. Siratta az életét és önmagát, hogy egy Jedinek kell megmutatnia az igazi bajtársiasságot és...barátságot. Talán a másik fiú kedvessége és az ahogyan megveregette a vállát, hozta ki belőle ezt az egészet. Meglehet...
Ben lassan közelített Carl felé és nem értett semmit...
|
|
|
Taris
Dec 15, 2013 22:05:56 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Dec 15, 2013 22:05:56 GMT 1
Ben körbepillantott, majd amikor meggyõzõdött arról, hogy a látó- és hallótávolságon belül sompolygó kétes alakok rossz szándéka nem egyértelmûen feléjük irányult (egyelõre), akkor visszasétált a kövezeten ülõ Carl mellé, és letelepedett.
- Nektek olyan könnyû, jediknek... veletek van az Erõ, és veletek vannak a barátaitok.. - pillantott rá könnyes szemmel Carl, miután Ben néhány percig teljes csendben ült mellette. - Nem kell minden pillanatban attól félnetek, hogy elég egy rossz lépés, elég egy percig nem néznetek a hátatok mögé... - Hogy senkire és semmi nem számíthatsz, csak magadra? És bármi történik körülötted, te vagy érte a felelõs, még akkor is, ha nem akartál semmi rosszat? - folytatta a gondolatot Ben. - Olyasmi. - biccentett Carl. - De honnan tudnál te errõl bármit is, jedi? Te különleges vagy, én meg csak egy veterán katona árva fattya, aki a sith nagyurakat szolgálja...
- Nézz magadba, Carl, és tudni fogod, hogy valójában ez nem így van. - rázta meg a fejét Ben. - Mit gondolsz, hány hadiárvára figyel fel személyesen a Sith Birodalom legfõbb katonai parancsnoka, és császára? Nem tudom, pontosan honnan jöttél, és mit csináltál korábban, de ott van benned valami, amivel talán még magad sem vagy tisztában...
- Csak düh van bennem és zavarodottság.. és félelem, jedi. - rúgott bele egy rozsdás, konzervdoboznak tûnõ valamibe Carl. - És az Erõ. - bökte ki végül Ben. Carl meglepetten felpillantott. - Vannak.. megérzéseim. Ha erre gondolsz. De mindig azt gondoltam, csak a tréning, meg a szerencse kérdése... hogy aki hûséges a Birodalomhoz, abból erõsebb, veszedelmesebb harcos válik.. - Ez lenne az, amit akarsz? Amivé akarsz válni? - fordult a másik fiú felé Ben. - Téged sem kérdezett senki, hogy jedi akarsz-e lenni, jedi. - nevetett fel keserûen Carl. - Csak beleszülettél. Szerencséd volt. Sosem érezted azt, amit én.
- Ha tudni akarod, éreztem. - bámult a lábai elõtti kövekre most Ben. - Nem is olyan régen... néhány éve. Amikor anyám meghalt. A saját unokafivérem ölte meg, egy párbajban, amit értem folytattak. Úgy, hogy ott sem voltam, mégis én tehettem róla, miattam történt... szerinted hogy éreztem magam utána? A Sötét és a Világos oldal között félúton, hónapokig kétségek között, hogy vajon nem én okoztam-e anya halálát? Hogy tehettem volna-e mást? - Hmmm ... - Carl láthatóan nem igazán tudta, hogy erre mit mondjon. - Ez a Sötét Oldal egyik alapköve, Carl. - magyarázta Ben. - Azt hiszem, ilyen szempontból teljesen mindegy is, hogy Te magad is bírsz-e az Erõvel, vagy csak olyanokkal élsz és dolgozol együtt, akik bírnak vele. A Sötét Oldal hatalmat ad, de megnyugvást, bizonyosságot nem. Egy pillanatig sem lehetsz biztos semmiben... ahogyan én sem voltam, amikor megérintett a Sötét oldal.. és bár azt hittem, harcosként, jó katonaként szolgálom a Szövetséget és ezzel együtt a galaxist, valójában csak ártatlanok szenvedtek és haltak meg miattam. És végül anya...
- Ebben az idõben.. - folytatta újabb néhány perc csönd után Ben. - Ugyanolyan büszkén hordtam a Szövetségi Gárda egyenruháját, mint te most a Birodalomét. Embereket öltem, ha kellett, hidegvérrel, a távolból, hogy megfeleljek a mesterem akaratának, aki végül ellenem fordult, megkínzott és felhasznált, miután rádöbbent, hogy nem vagyok már a hasznára. Én pedig mielõtt rádöbbentem volna, hogy mit tett velem, hogy mit tett anyával... még szégyelltem is magam, hogy nem tudok megfelelni az elvárásainak.
- A mestered nagyszerûen érezte volna magát a Birodalomban, azt hiszem... - motyogta Carl. - A maga módján õ is jót akart. - bámult bele az egyik sikátorba Ben. - Volt benne jó, úgy, ahogy a nagyapámban, Vaderben is. Legalábbis azt hiszem. Azt nem tudom, Carl, hogy a sithek jelenlegi nagyuraiban van-e jó... de abban biztos vagyok, hogy benned igen. - Csak még ki kellene találnom, hogy mit is kezdjek vele... - sóhajtott fel Carl. - Jó és rossz... ez nem egyszerû. - Nem, parancsokat követni sokkal egyszerûbb. - biccentett Ben.
Az egyik sikátorban megmoccant valami, és Ben most egyértelmûen érzékelte a feléjük irányuló ellenséges szándékot. - Figyelj csak. - hajolt közelebb Carlhoz. - Utálom megszakítani az eszmecserénket, de úgy tûnik, balhé készül.. szedelõdzködnünk kellene.
|
|
|
Taris
Dec 17, 2013 20:54:37 GMT 1
Post by sithlord on Dec 17, 2013 20:54:37 GMT 1
Carlban nagyon vegyes érzelmek tomboltak. Egyszerre volt dühös és boldog! Mintha két külön személy viaskodott volna benne. Őszintén jólestek neki a Jedi szavai:van benned jó! De mit tegyen most? Hiszen így elárulja a hazáját, ha csatlakozik a Jedihez...
Mégis milyen hazáját? Dorja odadobta az ellenségnek, kishíján meghalt! Callista pedig nem szereti igazán. Ő csak egy húsdarabot, egy jóképű ifjú birodalmit lát benne! De ki tudja kivel kavar most? Ezekre a gondolatokra haragos féltékenység volt a válasz. Talán a lány mégsem ilyen...
De a többiek? A nevelőapja aki nem is volt az apja? Dorja? A Császár? Mind csak eszközként használta őt! Nem voltak barátai csak a szolgálat! Ez az ismeretlen Jedi mégis felkarolta, barátként viselkedett vele! Szemei sarkában könnycseppek gyűltek. Őt igazán senki se szerette! De puhány vagy! Gúnyolódott vele egy hang a tudatalattijában, de Carlt már nem érdekelte. A Fény jóságos melegére vágyott, egy barátra aki elfogadja akinek nyugodtan hátat fordíthat! Elege volt a hideg rideg szolgálatból és a picsába kívánta azt a vén troty Dorját is! Elege volt mindenből! Ez a fiú új utat és lehetőséget adott neki! Ő Vader unokájaként is képes a Jó oldalon megmaradni! Akkor neki is a jelenktéktelen senkinek is menni fog! -Ben...-szólította meg halkan a barátját Carl. -Lehet belőlem...belőlem is Jedi? Szeretnék csatlakozni a Rendedhez! -a fiú szavai őszintén, szívből fakadtak.
Az Erő végtelen, az Erő hatalmas! Miután Carl döntött, hatalmas hullámok indultak el amit szerte a galaxisban érezni lehetett. Bár Carl nem tudta, de döntése nyomán, a Jó erőinek hulláma megnövekedett! Egy hatalmas győzelem volt ez a döntés az Erő Jó oldalának! A galaxis máris nem bizonyult annyira sötét helynek! Mert Carl egy Palpatine volt, Wenthar fia. Az egyik leghatalmasabb Sith válhatott volna belőle ha másképpen dönt! Azonban a fiú a Jót választotta, a benne lévő jót és ezzel a történelemben először, egy Palpatine a Fény útját választotta...A Fény úgy áradt szét az Erőben ahogy a folyók. Először egy aprócska fénycsíkként fojdogált az Erő szövetén, amely lassan hatalmas erejűvé dagadt meg. A Jó erői nagy nyereséget kaptak ezen a napon! A Sötétség pedig egy kissé enyhült! Ezt az áradást a galaxisban így vagy úgy de minden Erőhasználó megérezte! Luke Skywalkertől kezdve, Wentharig...
Jaina pedig őszintén és szívből mosolygott, bár a fiúk nem láthatták őt, most még nem, mégis sikerült neki...Megnyert egy ifjút a Fénynek! A Bajnok küldetése immár elkezdődött! Jaina Solo ezen a napon nyert! Egy összetört de mégis hatalmas erejű lelket!
|
|
|
Taris
Dec 18, 2013 22:06:11 GMT 1
Post by Enz on Dec 18, 2013 22:06:11 GMT 1
K'Kruhk mestert furcsa érzés kerítette hatalmába, ahogy közeledett a harcok színteréhez, az Erõ egy hatalmas lökete. Utoljára akkor érzett ilyet, amikor Vader nagyúr meghalt, és újra feltámadt Anakin Skywalker, a Kiválasztott szelleme. Döbbenetes ereje volt ennek a hullámnak, de a szíve örvendezett a hír hallatán, hiszen bármit jelentett is ez, tudta, hogy jelentõsen növeli a jedik erejét az elkövetkezõ küzdelemben, ami immáron elkerülhetetlenné vált: a konfrontációban a Sith Birodalommal és annak minden csatlósával. Csak idõ kérdése volt, hogy mikor kerül a Galaxis ostrom alá ismét, történelmében ki tudja hanyadik alkalommal a sithektõl. Ezer éve nem volt arra példa, hogy a sithek nyíltan egyeduralomra törjenek minden és mindenki felett. Lehunyta szemét, és kinyúlta az Erõ segítségével, megállapítva, hogy az örvénylés meglepõen közelrõl indult útjának. Ahogy tovább tapogatózott, egyre biztosabb lett benne, hogy annak forrása nem valamelyik általa keresett lovag, de úgy érezte ez az új körülmény felül kell írja korábbi terveit. Irányt változtatva átvágott az egyik sikátoron, félrelökve egy útját elálló fickót, aki valószínûleg ki akarta rabolni - azért az Erõ segítségével ügyelt rá, hogy ne legyen baja -, majd kifordulva az egyik keskeny mellékutcára szapora léptekkel indult tovább. Meg kell találnom õket, mielõtt valaki más teszi, akár a Galaxis jövõje múlhat ezen! *** - Azt hiszem mennünk kéne - próbálta sürgetni Ben, de már túl késõ volt. Az ellenséges szándék egyre erõsebb volt, és a következõ pillanatban tucatnyi lény lépett elõ a sötétbõl, célra tartott sugárvetõkkel. A Galaxis legkülönbözõbb fajait vonultatták fel maguk között, és messzirõl látszott rajtuk, hogy annak is a söpredékebb fajtáját képviselik. Sebhelyes képû devaroni vezetõjük, akinek egyik szarva letörött, egy nagy turhát köpött ki elõre, ami épphogy elkerülte Carlt, és egy közeli szeméthalmon landolt. - Nocsak, két eltévedt kisfiú - vigyorgott rájuk gonoszul. - Anyuci nem zárta be elég jól a ház ajtaját? - Semmi szükség erõszakra, mindjárt indulunk - szabadkozott Ben, és az Erõvel kinyúlva megpróbált azzal is rásegíteni erre, de a sötétség masszív falába ütközött. És most korántsem a Sötét Oldalra kell gondolni... - Mit integetsz? - förmedt rá egy megtermett gyíkképû yinchorri, meglóbálva sugárvetõjét. - Talán jedinek képzeled magad? - Fõnök, miért foglalkozunk ezekkel? - értetlenkedett a csapat egy takarásban álló tagja. - Nem azért jöttünk, hogy átvegyük a területet? - A Csatornapatkányokat szépen elkapták a jedik - bólogatott mamlasz módjára a yinchorri, mire a csapat egy talz tagja rácsapott a vállára. - Hülye vagy? A sithek voltak azok! - mondta, és mivel az erejük összemérése esetén kétséges lett volna a kimenetel, a yinchorri elnézte az inzultust. - Kussoltok! - förmedt rájuk a devaroni. - Gazdag kölyöknek tûnnek. Ha át akarjuk venni a szektort, pénz fog kelleni, különben a Kraytsárkányok, a Háború Brigád és a Vasszívûek megesznek reggelire! - Vagyis? - értetlenkedett tovább a yinchorri. - Kötözd meg õket, idióta! - ordította a devaroni, kezével feléjük bökve. A yinchorri megindult feléjük nyugodt léptekkel, miközben tucatnyi sugárvetõ irányult rájuk, és Ben tisztán érezte, hogy jó páran vannak még a közelben. Carlra pillantott, és tudta, hogy pillanatokon belül döntenie kell. *** Alia és Tüsi már jó fél órája caplattak a sötét csatorna térdig érõ mocskában, és a vörös hajú lány bele sem mert gondolni, mi lesz a ruhájával, ha egyszer végre elõverekednek ebbõl a mocsokáradatból. Valami terelte õt az Erõn keresztül, ebben biztos volt, és annyira koncentrált erre a vezérfonálra, hogy még a Világos Oldal furcsa kitörése sem tudta megzavarni. Némi zavarodottságot érzett Tüsi részérõl, de erre sem fordított különösebb figyelmet. - Gyere, jedilány - súgta a hang hívogatva még mélyebbre és mélyebbre a csatornalabirintusban. - Erre - mutatott az egyik oldaljáratra Alia, ami régóta használaton kívülinek tûnt, ugyanis a fekália már megkeményedett rajta. Kimásztak a csatornából, és az Erõ segítségével lefejtették magukról a koszt, de a ruhájuk még így is bûzlött. - Ezt jó alaposan ki kell majd mosni - fintorgott, de Tüsi arca megint nem sok érzelmet árult el. Ali játékosan megpöckölte az egyik szarvát, mire az egykori sith ráemelte a tekintetét. - Figyelsz te rám? - kérdezte tõle látszólag dühösen, mire a zabrak furcsa arckifejezést vett fel, és a lány érezte, hogy a bocsánatkérésnek ez a legkomolyabb formája, amit ki tud tõle csikarni. - Elgondolkoztam. Éreztem valamit az Erõben - felelte kurtán. - Inkább érezd azt, hogy merre kell mennünk! A te ötleted volt a csatorna, ideje vállalni a felelõsséget! - mondta, majd faképnél hagyta, és megindult elõre. Tüsi egy pillanatig még maga elé bámult, majd nyugodt léptekkel megindult utána. Az egykori csatornajárat fokozatosan emelkedett fölfelé, és Alia érezte, hogy közel járnak. Nemsokára kibukkantak a járat végén, ahol azonban egy nagy dúracél fal állta az útjukat. Alia megtapogatta a falat, és az Erõt sem kellett használnia, hogy érezze, valami van mögötte, ugyanis enyhe hûvös levegõ áramlott át egy apró résen. Aktiválta a fénykardját, és pillanatok alatt lyukat vájt a falba, majd belépett. A látvány, ami a szeme elé tárult, döbbenetes volt. Egy hatalmas, romos üres tér, és ahogy kinyúlt az Erõvel, tudta, hogy Taris azon idõszakából származik, amikor a bolygót lebombázták, milliárdok halálát okozva. Azt hitte, hogy mindenhol újjáépítették a bolygót, de úgy tûnik bizonyos földalatti helyeket inkább eltemettek, mintsem veszõdjenek velük. - Hatalmas - mondta elámulva, és érezte, hogy egyre közelebb vannak a rejtélyes hívószóhoz. - Tüsi, te érzel valamit?
|
|
|
Taris
Jan 5, 2014 13:04:11 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Jan 5, 2014 13:04:11 GMT 1
Bennek nem volt ideje arra, hogy Carl legutóbbi döntésének következményein meditáljon, bár az Erõn átáramló hatalmas mennyiségû világos energia, ami a fiú lényébõl áradt, kétségtelenné tette, hogy valami hatalmas dolog történt. Más esetben Ben talán még egy kis büszkeséget is megengedett volna magának - hiszen mégis csak valamennyire az õ ráhatásának hála vált Carl azzá, amivé.
A feléjük meredõ ronda sugárvetõk és még rondább arcok miatt azonban úgy döntött, ezt egyelõre elnapolja. Megpróbálta kiterjeszteni az érzékeit, de a velük szemben álló társaság fejében lévõ ürességen kívül nem sok mindent érzékelt. Carl mellette megmozdult, és keze az övén függõ sugárvetõ felé nyúlt.
- "Még nem".. - küldte a fiú felé a gondolatot az Erõn keresztül Ben. Carl egy pillanatra megmerevedett, csodálkozva nézett körbe, majd leengedte a kezét.
- Úgy van, nagyon gazdagok vagyunk. Különösen az én apám. - biccentett diplomatikus mosollyal a rosszarcúak felé Ben, miután rádöbbent két dologra.. egyrészt arra, hogy késõbb sokkal jobbak lehetnek a szökési esélyeik, másrészt arra, hogy ha a drasztikus gondolati befolyásolás nem megy, akkor talán máshogy kellene hatni új "barátaikra". - Éppen ezért nagyon csalódott, és nagyon mérges lenne, ha csak a hajunk szála is meggörbülne.
Azzal kinyújtotta a kezeit, miközben ismét kinyúlt az Erõvel, hogy megpróbáljon hatni a devaron fõnök talán nem is létezõ elméjére.
- Épségben sokkal többet fizetnek majd értünk. Szóval csak óvatosan azokkal a kötelekkel.
|
|
|
Taris
Apr 11, 2014 14:50:55 GMT 1
Post by Enz on Apr 11, 2014 14:50:55 GMT 1
K'Kruhk mester a szűk szellőzőnyílásban kúszott, amit határozottan nem a whipidekre méreteztek, amikor szörnyű érzés fogta el. Halált és pusztulást érzett két helyen is, igen kis eltéréssel. Ahogy kinyúlt az Erő segítségével, rögtön meg is lelte ennek forrását: a sithek végül támadásba lendültek az Ossus ellen, a másik pedig jóval közelebbről érkezett, a Galaxis középpontjából. Szörnyű események indultak útjukra, és tudta, mihamarabb végeznie kell ezzel az üggyel, mivel a hatalmas mennyiségű jó energia idevonzza majd a sitheket. Aki pedig képes ennyit árasztani magából, az a közelgő konfliktus során az oldalukra billentheti a mérleg serpenyőjét. Jaina halála óta most érezte először, hogy visszatérhet a reményük a sithek legyőzésére. Ezért hát tovább kúszott. Carlt és Bent órákkal ezelőtt dobták be egy igen gyér felszereltségű, régebben valószínűleg egy gyár raktáraként szolgáló ablaktalan helyiségbe, majd néhány őr kivételével mindannyian a dolgukra indultak. A vasajtón túlról hallani lehetett az őrök nem túl tartalmas beszélgetését, amiben éppen a frissen megszerezett pénzt akarták szétosztani maguk között, néha elég heves szóváltás közepette. Ben érezte, hogy könnyedén megszökhetnének ebből a helyzetből, de az Erő azt mondta neki, egyelőre várjon ki. Ülésbe tornázta magát, majd a közeli falnak döntötte a hátát. Carlra pillantott, aki elég régóta csendben volt, mintha csak gondolkodna valamin. Ben elmélyült az Erőben, és kiterjesztette érzékeit. "Légy türelmes, hamarosan odaérek" érezte az Erő hullámain keresztül. Nyugtázó üzenetet küldött vissza, majd hirtelen változásra lett figyelmes. - Te banthabaszó barom! - lehetett kintről hallani a devaroni főnök hangját. - Meg se kérdeztétek, hova kell küldeni a követelést?! Hogy a tökömbe akarod így beszedni a zsét, agyalágyult? - Hátöööö... Csak rágyünnek, hogy híjjánzik vagy valami - mondta a láthatóan észbeli kihívásokkal küzdő egyik őr. - És mondd csak... HONNAN A TÖKÖMBŐL FOGJÁK TUDNI, HOGY KINEK KELL KÜLDENI A ZSOZSÓT?! - üvöltötte le a devaroni, mire csak további őzés volt a válasz. - Na most szépen betakarodsz, és megkérded tőlük! Léptek hangja hallatszott, majd elhúzták a reteszt az ajtó elől, és fájdalmas nyikorgással feltárult az ajtó. Mögötte egy fehér bundás alak tűnt fel, kezében egy lézerpuskával. A talz lassan becammogott az ajtón, és megindult a két fiú felé. Ben felkészült, hogy a kellő pillanatban az Erő segítéségével eltéphesse a kötelet, amibe belecsavarták. - Szóval öööö... Ki a faterod... öööö gyerek? - mondta kissé tanácstalanul. - Luke - felelte rezzenéstelen arccal, mire a talz elégedetten adta tovább az információt a válla felett. A devaroni füstölögve jelent meg az ajtóban. - Te hülye! Az enyém meg akkor a császár! - torkolta le, mivel a másikkal ellentétben ő felismerte a nevet. Hirtelen egy sötét árny esett le az egyik sötét sarokban a plafonról, amit csak Ben vett észre. Tudta, hogy bárki is követte őket ide, eljött az ideje, hogy kiszabaduljanak. A devaroni egy kést vett elő. - Az egyik ujjad is elküldhetjük neki - húzódott vigyorra a képe, ami azt eredményezte, hogy sebhelye még rondábbnak tűnt. - Vagy a tiéd - szólt egy hang, mire a devaroni oldalra kapta a fejét. Egy zöld színű fénykard aktiválódott nem messze a fickótól, és a fénye által megjelenő whipid egyetlen precíz mozdulattal levágta a fegyvert tartó kezét, mire a devaroni felordított. Majd egy gyors mozdulattal megpördült, és pár lépéssel a talz előtt termett, aki csak ekkora tudta célra tartani a fegyverét. Ben előre lökte magát, kirúgva a lábát alóla, így a lövedék a plafonba csapódott megmentőjük helyett, aki egyetlen mozdulattal ráugrott a lefelé eső talz hasára, kettészelte a fegyverét, és abban a pillanatban, ahogy földet ért, öklével egy keményet sújtott az arcába. A hátán lévő nagy kaliberű lőfegyvert egyetlen mozdulattal letépte szíjáról, ami így a földre hullott, és egyik hosszú, harcra termett körmével átállított rajta valamit, majd a szomszéd szobába észbe kapó őrök felé hajította, és az Erő segítségével bezárta utána az ajtót. Egy pillanat múlva nagy robbanás rázta meg a helyet, ami után a túloldalról jajveszékelést lehetett hallani. - Köszönöm a segítséget, Ben Skywalker - mondta a whipid, majd ahogy az egyik még működő lámpa alá ért, rögtön ismerőssé vált az alakja. - K'Kruhk mester! - köszöntötte némi meglepődéssel. - Látom újabban megint fura alakokkal barátkozol - mutatott a sith kommandós egyenruhát viselő Carlra. Odakintről lépések zaja hallatszott, éles kiáltásokkal egybekötve. - Ezt inkább beszéljük meg később - kérte Ben, miközben szétszaggatta saját, majd Carl köteleit. A mester beleegyezően bólintott, majd az acélfalhoz lépett, rátette kezét, és az Erő segítségével akkora lyukat nyitott a falon, hogy mindannyian átférjenek rajta. A túloldalon a csatorna nem igazán tiszta vizét lehetett látni. Legalább nyilvánvalóvá vált Ben számára, hogy miért nem voltak ablakok a helyiségen. Mikor utolsóként K'Kruhk is átért a résen, egy újabb robbanás keretében kinyílt a mögöttük lévő vasajtó és fegyveresek áramlottak át rajta. A mester néhány mozdulattal hárította a lövéseket, miközben egyre hátrált, egészen addig, hogy az üldözőik is elkezdtek átmászni a résen. Ekkor az Erő segítségével darabokat szakított ki a csatorna plafonjából, ami elől az utánuk siető bűnözők alig tudtak elugrálni, és pillanatok alatt elzárta az üldözési útvonalat. - Nem hiszem, hogy ezzel feladnák - szólalt meg egy ideje először Carl, a két útitársa pedig bólintott. - Menjünk tovább erre - mutatott végül K'Krukh mester az egyik járatra. - Te pedig addig mesélhetsz, Ben. Mi történt a tanulókkal a Sheddu Maad-i csatában? *** - Nyugtalanságot - felelte Tüsi, maga is hasonló hangulatban. - Egy hatalmas erőt, ami kiszabadulni vágyik. - Elképesztő, hogy ez eddig érintetlenül megmaradt - nézett körbe a felhőkarcolók évezredes maradványain. - És ilyen jó állapotban. - Erre - mondta egy suttogásszerű hang, és pillanatokba telt, amíg Alia rájött, hogy csak a fejében hallja ezt. Tétován lépett egyet előre a hang irányába, majd még egyet. Aztán egyre magabiztosabban tette meg a következő lépéseket, kezét azonban végig a fénykardján tartva. Tüsi szótlanul követte, amíg egy falba épített nagy bejárathoz nem értek. Valószínűleg egy metró bejárata lehetett régebben, itt azonban már vaksötét uralkodott, így az Erő segítségével kellett erősíteni a látását. Odalent alakok mozogtak, és az Erőben is megérezte őket, valamint azt, hogy ugyanolyan tanácstalanok, mint ő. Bátran előre lépett, és megindult a járatban, mindig a hang iránymutatását követve. Egy régi irányítóterembe érkeztek végül, ahol egy alak várt rájuk a sötétségben, aki lassan előrelépett, amint megálltak. Hátuk mögött is egyre nagyobb mozgás támadt eközben, majd hívójuk is láthatóvá vált számukra. Egy furcsa kardot tartott kezében, deformált testét házilag készített páncél óvta, arcáról hiányoztak a szemek, gyilkos fogai pedig kivillantak. - Hát itt vagytok - mondta nekik, most már élő szóval. - Vártatok ránk? - pislogott értetlenül Alia, a vendéglátójuk pedig bólogatott. - Nem is tudjátok hány évezredet! - Kik vagytok? - tette fel a kérdést Tüsi a maga lényegre törő stílusában, miközben ő is végig fegyverén tartotta a kezét. - A Sötétség teremtményei, gonoszság és hatalomvágy által beszennyezett testek, akik azonban a Világosságot tanulták. Örökre ebbe a testbe zártak minket még Taris nagy pusztulása előtt. - Rakghoulok? - hunyorított Alia. Ámbár némileg másképp emlékezett rájuk történelmi tanulmányai kapcsán, de az is igaz volt, hogy évszázadok óta sehol sem láttak eddig egyet sem ezekből a lényekből. Keringtek ugyan történetek átalakult rohamosztagosokkal teli bolygóról meg eltűnt csillagrombolókról, de ezek rosszul megírt szellemtörténetek voltak túl sokat piáló teherhajópilótáktól. A lény furcsa, krákogásra emlékeztető hangot adott ki erre, és Alia hamar felismerte, hogy a másik éppen nevet. - Az utolsót ötszáz éve öltük meg... - mondta válaszként. - Mi nekghoulok vagyunk, az Erő igaz szolgái, akik a Sötétet és a Fényt is szolgálják. A Megvilágosodottak.
|
|
|
Taris
Apr 13, 2014 10:23:55 GMT 1
Post by sithlord on Apr 13, 2014 10:23:55 GMT 1
Carllal annyi minden történt egyszerre, hogy azt se tudta igazán mi játszódik le körülötte...Először az a kedves hölgy aki szellemként és szeretettel üzent neki és akit máris szívébe zárt, aztán a foglyul ejtésük, majd a fogva tartóik elöli szökés egy kicsit összezavarta. Eléggé mélyen hallgatott eddig, és átgondolva a helyzetét hirtelen ráébredt, eddigi életének ezennel vége! Egy új és békésebb kezdet érkezett el, vagy talán harcokkal jóval dúsabb élet...Ezt majd az Erő eldönti!
Carl Benre, újdonsült barátjára és a whipid mesterre pillantott. Ő aki mindig is rühelte a Jediket, szertartásosan meghajolt a mester előtt és bemutatkozott. -Carl a nevem Jedi mester! -kezdte udvariasan a fiú. -Köszönjük hogy a segítségünkre siettél! Krukkh mestert meglepte a birodalmi egyenruhás fiú udvariassága. De hamar túllépett ezen, és azzal nyugtázta a különös eseményt hogy Ben újabb embert térített át a Világos Oldalra. -Örülök hogy megismerhettelek fiú! -mondta a mester barátságosan Carl felé intézve szavait. -Érzem üldözőinket mester! -mondta jelentőségteljesen Carl, majd hirtelen elsápadt és nagyon ijedtnek tűnt, ami meglepő volt egy olyan ifjútól akit még a zombi támadók se tudtak megrémíteni... -Valami nagyon Sötétet érzek mester! -toldotta meg Carl szavait Ben. -Valami ősit és rendkívül gonoszat...
|
|
|
Taris
Apr 14, 2014 16:30:27 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Apr 14, 2014 16:30:27 GMT 1
Bennek szinte természetévé vált a futás, mialatt Carllal és a váratlanul a megmentésükre sietett whipid mesterrel az alsóváros koszos utcáin rohantak - már csak az nem volt világos számára, hogy tulajdonképpen valami elől, vagy valami felé rohannak. Az a tény, hogy ezen az Erő háta mögötti bolygón saját magukon kívül még legalább - és Ben az Erőben "szétnézve" igencsak aláhúzta magának a "legalább" szót - egy nagy hatalmú jedi mester tartózkodott, arra engedett következtetni, hogy több volt, mint egyszerű véletlen, aminek révén rejtélyes hajójuk rejtélyes pilótája itt dobta le őket éppen. De hogy pontosan milyen szándék vezérelte őket ide, az még Ben előtt sem volt világos. És bár örömmel töltötte el az a tény, hogy Carl milyen bizalommal és nyíltsággal viszonyult az éppen csak felbukkant K'kruhk mesterhez, nem hagyta nyugodni a folyamatos zavar az Erőben... a csatornalakó bűnöző csőcselék primitív akarata helyett valami sokkal tiszátbb, eredetibb módon gonosz jelenlét lengte be az egész környéket. - A Shedu Maadon különös harcosokkal találkoztunk. - magyarázta menet közben a whipidnek. - Egyszerre voltak Erőhasználók és Yuuzhan Vongok. több lovagot és számos gyermeket magukkal vittek.. lehetséges, hogy ide is eljutottak volna? - Nem kifejezetten a Yuuzhan Vong kedvelt szférája ez a környék.. - jegyezte meg K'krukh, felpillantva a rozsdás-koszos falakra. - Apám szokta mondani, hogy lassan nincs olyan sarka a galaxisnak, ahol nem fut az ember manapság ősi, sötét, rendkívül gonosz Erőhasználókba.. - próbálta humorral oldani a helyzetet Ben, majd Carl arckifejezését látva gyorsan hozzátette. - Mármint a sitheknél is öregebbekre gondolok persze.
- Ott lent. - fékezett le a whipid egy nagyobb, az épületek között húzódó szakadék mentén, amelyről leginkább azok a holofelvételek jutottak Ben eszébe, amelyek a Nar Shaada Yuuzhan Vong invázió előtti, több kilométer mély kanyonjait ábrázolták. - Van odalent két Erőhasználó. A csatornákon túl. - mutatott szőrös mancsával egy átellenben lévő kiszögellés-szerű platformra K'Kruhk, amely egy sor csatornakijárattal volt szegélyezve. Egy ütött-kopott tehersikló húzott el a szemük előtt, imbolyogva, mintha pilótája igyekezne a hajtóművek teljesítményét meghaladó sebességgel távolabb kerülni ettől a helytől. - Ahham. - biccentett Ben, elértve a whipid mester szándékát, és az Erőn keresztül kiterjesztve érzékeit a csatornák szövevényén át. Figyelmen kívül hagyta azt a sok félig élő, félig halott, félig értelmes létformát, amelyekkel tele voltak a vascsövek, mígnem jó egy kilométernyire a szemben lévő bejárattól több élőlényt érzékelt.. ketten közülük egyértelműen jelen voltak az Erőben. A többi pedig, nos..
- Valóban kettő van. És van ott még sok olyan.. izé. - Most már csak az a kérdés.. - ingatta a fejét a whipid - hogy melyik a rosszabb. Az, ami mögöttünk jön, vagy az, ami még előttünk áll? - Át kell jutnunk a szakadékon és a csöveken át hozzájuk. - jelentette ki Ben.
|
|
|
Taris
Apr 15, 2014 16:53:55 GMT 1
Post by Enz on Apr 15, 2014 16:53:55 GMT 1
Ahogy K'Kruhk éppen próbálta kitalálni, hogy merre tovább, az Erő segítségével érezte, hogy üldözői egyre közelebb érnek. Nem akart vért ontani, amíg elkerülhetetlenné nem vált, de érezte, hogy ez a pillanat egyre közelebb kerül. Carl idegesen markolászta a devaronitól elszedett, egészen díszes kivitelezésű oldalfegyvert, míg Ben fénykardját helyezte készenlétbe. A whipid megigazította védjegyévé vált szalmakalapját, és 180 fokos fordulatot vett. A hátuk mögött azonban hirtelen siklók zajára lettek figyelmesek, és a mester szeme sarkából pillantott hátra, attól tartva, hogy bekerítették őket. A bűnözőket vezető yinchorri azonban megtorpant a közeledő, keresőfényekkel felszerelt járművek láttán, és azonnal érhetővé is vált miért. A siklók oldalán a Task Force Dredd felirat szerepelt ugyanis, és a helyi rendőrségi erők sasos-csillagos jelvényét viselték oldalukon. A féltucat, fegyveresekkel teli sikló homorú félkör alakban közelített, az egyik oldalon elől lévőnek pedig megszólalt a hangszórója, amiből egy paprikás, Coruscant hivatalos CSF járőreinek bürokratikus hanghordozásához még csak nem is hasonlító hang pattogósan osztogatta a parancsokat. - Azonnal fejezzék be a törvénysértő tevékenységet! Le fogjuk tartóztatni magukat! Illegális fegyverviseléssel, csoportos erőszakkal és bűnszövetségben való részvétellel gyanúsítjuk magukat! Ne tanúsítsanak ellenállást, mert nagyon nem szeretem, ha kétszer lövik szét a körzetem egy éjszaka alatt! - Basszameg - káromkodott jól hallhatóan a yinchorri, majd felemelte a fegyverét a siklók egyikére. - Lőjétek szét a tökeiket! A mintegy 40 bűnöző egyszerre nyitott tüzet a legközelebbi siklóra, ám annak védőpajzsán komolyabb gond nélkül fennakadtak a lövéseik. - Egy különleges meghatalmazású bíró életére törni halálbüntetést von maga után. Az ítélet azonnal végrehajtandó! - hallatszott a válasz, mire a siklók fedélzeti fegyverei egyszerre nyitottak tüzet, nagy lyukakat vágva a bűnözők soraiban. A whipid mester intett két társának, mire azok letérdeltek vele együtt, megbújva a sötétben. Éppen ebben a pillanatban a yinchorrit kettészelte egy lézersugár, a túlélők pedig fejvesztett menekülésbe kezdtek. A siklók oldalából köteleket dobtak ki, amiken kommandósok csúsztak végig, és elfutottak mellettük. Persze abban biztos lehetett mindegyikük, hogy hamarosan visszatérnek, és ha csak elfogják őket, akkor is napokig vesztegelhetnek, mire tisztázzák magukat, elveszítve a nyomot. A mester kiadta a jelet az indulásra. Carlban érezte, hogy vele van az Erő, ám azt is, hogy egyedül nem lenne képes végrehajtani a szükséges ugrást, mivel nem részesült még semmilyen képzésben. - Carl, kapaszkodj a nyakamba - dobta fel a hátára a meglepődött fiút. - Egyedül is menni fog! - próbált ellenkezni, mivel megalázónak érezte a helyzetet. - Bízz bennem, Carl! A te sorsod fontosabb a Galaxis számára, minthogy egy szakadékban végezd! - mondta a fiúnak, aki igencsak megdöbbent ezen. A mester azonban egyre inkább érezte, hogy ő az új Kiválasztott, aki egyensúlyt hozhat az Erőben, mint tette azt előtte Anakin vagy Jaina. Az Erő útjai kifürkészhetetlenek voltak, és úgy tűnt, egy újabb hőst ad nekik Jaina halála után. Mikor érezte, hogy a fiú megkapaszkodik benne, felugrott, majd az Erő segítségével nagy sebességre gyorsulva felfutott az egyik szemétdombra és onnan ráugrott a legközelebbi siklóra, majd a következőre és az azt követőre, kikerülve a lézersugarakat. Ben szorosan a nyomában ugrált, míg a legutolsó siklóhoz értek, a szakadéknak azonban alig egy részét hidalták át így, így K'Kruhk aktiválta fénykardját, lecsapta a rá célzó távvezérelt ágyútornyot, és felnyitotta a pilótafülkét. Beugrott a két egyenruhás mellé, és még egyiküknek fénykardot tartott a nyakához, a másikkal szemben elmetrükköt alkalmazott. - Vigyél minket arra a platformra! - mutatott hátra, mire a pilóta bólintott és társa megrökönyödött pillantásától övezve megfordította a hajót, teljes sebességgel megindulva. Alig néhány percbe került átszelniük a szakadékot, és kiszállhattak a célállomáson. - Most pedig visszatértek a többiekhez - hatolt be mindkettejük elméjébe az Erő segítségével. - És megmondjátok, hogy tovább menekültünk a következő ház felé. A két kezelő bólintott, K'Kruhk pedig útjukra bocsátotta őket. - A csatorna erre lesz - mutatott rutinosan az egyik rácsos fedőre.
|
|
|
Taris
May 25, 2014 12:39:56 GMT 1
Post by sithlord on May 25, 2014 12:39:56 GMT 1
-Fújj, büdös egy meló lesz! -fintorgott Carl, de azért követte az öreg Jedi mestert és Bent amerre mentek. El se hitte, hogy mint leendő Jedi padawan, éppen egy titkos küldetésben segít egy Jedinek, akit régebben habozás nélkül megölt volna....Ámde azóta amióta az a kedves lány, vagy szellem, maga se tudta megmondani, hogy melyik, beszélt vele, minden megváltozott...
Régi élete a távoli múltba süllyedt, ugyanakkor érezte magában azt is hogy sötét örökséget cipel magával. A szellemlény látogatása óta érzékei meglehetősen megújultak, érzékelte az Erő apró, finom rezdüléseit és formáit. Felébredt a szó szoros értelmében...Érzékelte a Fényt amely társaiból áradt, ugyanakkor érezte azt a tömény gonoszságot is ami a csatornák mélyén volt található...
Carl imádta a történelmet, ezért jól tudta, hogy ebben a csatornában a Sötét Oldal veszedelmes teremtményei, a Rakhgoul szörnyek rejtőznek. Reménykedett benne hogy nem fog találkozni egyikkel sem. Még nem volt felkészülve az efféle mágikus lényekkel való összecsapásra. A zombikat könnyű volt legyőzni, de a Sötét Oldal mágiájával létrehozott lények legyőzése bizony más tészta... Hirtelen jeges és hideg szorítást érzett a mellkasán, miközben az idős Jedi intett nekik hogy álljanak meg.
A csatorna egy T alakú elágazásához érkeztek el. A falakon zöldesen fluorszkált a ki tudja hány évszázados moha, miközben lassan csöpögött a büdös és fertőzött szenyvíz a felszínről. A levegő nehézzé és dohossá vált, mégsem ez állította meg őket.
-Valami nagyon Sötét van erre! -mondta Krukh mester. -Egy ősi gonosz! -Menjünk tovább! -javasolta Ben -Ha valami Sötét Oldali dolog akkor annak utána kell járnunk! -Örülök hogy ennyire lelkes vagy, de könnyen veszélybe sodródhatunk! -okította az idős Mester a tanítványát. -Hív engem! -tette hozzá Carl. -Mennem kell... -azzal nem törődve társaival máris előrerohant az egyik folyosón. -A francba! -káromkodott Ben, és máris Carl után sietett, hogy utolérje. Kruukh mester pedig nem tehetett mást, követte a fiúkat. Nem örült a helyzet alakulásának, nagyon nem...
Hamarosan a folyosó egy kis barlangszerűségbe torkollott és az öreg Jedinek megfagyott ereiben a vér, amikor meglátta, hogy egy csata kellős közepén találta magát. Ősinek látszó szörnyek harcoltak a két fiúval, valamint egy zabrakkal és egy különös kisugárzású fiatal leánnyal...
A whipid aktiválta a fénykardját és csatlakozott a csatához...
|
|
|
Taris
May 26, 2014 5:00:39 GMT 1
Post by Enz on May 26, 2014 5:00:39 GMT 1
K'Krukh mester szapora léptekkel igyekezett a két fiú után, az Erőre utalva magát a kiterjedt csatornarendszerben. Szerencsére lenyomatukat gond nélkül követni tudta, bár egyre közelebb érezte azt a ködöt is, ami idelent várakozott, és minden eddiginél jobban várt arra, hogy kitörhessen. Ha ez egy újabb rakghoul-járvány, az Taris végső pusztulását jelentheti. A lények hivatalosan évszázadok óta kihaltak a bolygón, ennek ellenére meg van az esélye, hogy a régi Taris romaji között itt-ott maradtak érintetlen helyek. Ahogy felfelé futott az egyik emelkedő, régóta használaton kívülinek tűnő helyen, arra lett figyelmes, hogy itt mások jártak már, nem sokkal korábban. Egy pillanatra megállt, majd a földhöz közel hajolva nézte meg a nyomokat: ketten voltak, és egyikük lábnyoma sem olyan volt, mint a két fiatal fiúé. Az egyik mérete alapján egy ember nőé volt - a látomásában is volt egy - míg a másik egy nonhumáné. Felemelkedve tovább indult, nehogy túlságosan lemaradjon, csupán az utat nem sokkal ezelőttig lezáró dúracélfal előtt állt meg, hogy szemügyre vegye mivel is jutottak át, és rögtön ráismert a fénykard jellegzetes nyomaira az átvágott fémen. Miután beigazolódott a gyanúja, tovább sietett, reménykedve, hogy a két fiú nem került közben bajba. Mindketten igen fontosak voltak nemcsak a Rend, de a Galaxis jövője szempontjából. Mindig keveseken múlt, hogy a Sötét végül sosem tudta az összes Fényt felemészteni, de mindig volt egy aprócska reménysugár. Valaki, aki helyreállítja a rend törvényszerűségeit és a Fény uralmát a Galaxisban. Nehéz feladat nyugodott Carl vállán, mégis ő volt az egyetlen, aki véghez tudta vinni azt, amire szükség volt.
Alia kezdte kellemetlenül érezni magát, ahogy egyre közelebb merészkedtek a nekghoulok hozzájuk. Tüsi is idegeskedve állt készenlétben, bár mindent megtett, hogy ez ne tűnjön fel rajta. Ahhoz képest, hogy egykoron sötét oldali erőhasználó volt, jó önuralmat tudott gyakorolni magán. A furcsa, helyileg készített kardot markoló nekghoul nem zavartatta magát a jeleneten, Aliának pedig nehéz volt bármit kideríteni a szándékaikról, hiszen mindkét oldal ott volt bennük vagy inkább egyik sem. Ők voltak az igazi megtestesítői az oldalak nélküli Erőnek, amit annyira keresett. - Ki vagy te? - szegezte végül a kérdést a Megvilágosodottnak. - Az egész része. Egy atom az Erő végtelen űrjében - érkezett végül a válasz, a fiatal lány pedig érezte, hogy így nem fognak sehova jutni. - Mi a neved? - tett fel inkább egy másik kérdést, mire a nekghoul kissé gondolkodóba esett, és csak röviddel később válaszolt. - Légió a nevem, mert sokan vagyunk! - jelentette ki. - Egykoron voltam valaki. Ma már csak egy vagyok. - Mik vagytok ti? Mit jelent a megvilágosodottság? - Alia lassúnak érezte a beszélgetés menetét, a kérdésekből pedig nemhogy kifogyott volna, de pillanatról pillanatra több merült fel benne. - Kitörtünk a tudatbéklyó hatása alól, de mégse lettünk már ugyanazok, akik előtte voltunk. A megvilágosodottságot azonban neked kell elérned, ezt nem lehet megmagyarázni - felelte a lény, és bár hangja nem volt a legkellemesebb hangzású, fenyegetésnek nyoma sem volt benne. - Mesélj nekem az Erőről! - kérte a lány, akit mindennél jobban izgatott, hogy rájöjjön a titok nyitjára. - Az Erő minden. Kezdet és vég. Fény és sötétség. Élet és halál. - Hogy lehet egyszerre fény és sötétség is? - kérdezősködött tovább fáradhatatlanul, mivel éreztem, hogy végre jó irányba tartanak. - Minden árnyékot fény vet - felelte meglepő bölcsességgel a hangjában. - De ahhoz, hogy mindkettőt lásd, egy harmadik pontban kell állnod! - felelte izgatottan a lány. A nekghoul szótlanul figyelte egy darabig. - Így is lehet... - hirtelen elhallgatott és szemeit forgatva állt meg egy helyben. Alia szinte tapintani tudta a sötétség növekedését az egykori pályaudvaron, és a hangulat tizedmásodpercek alatt megváltozott. Vicsorgást, fegyvercsörgést hallott több helyen, Tüsi pedig azonnal előrántotta a fegyverét. - Itt van! Testvérek, ne! Alia is megérzett valami furcsát, és ahogy hátrapillantott, egy fiút látott őrült módon berohanni, akit egy másik követett. Felvont szemöldökkel figyelte a jelentet, de elég hamar elvonta a figyelmét az első nekghoul, aki gurgulázva felugrott a levegőbe, és rá akarta vetni magát. Egy vörös fény úszott el az arca előtt, és a lény két darabban zuhant elé. Oda sem kellett pillantania, hogy tudja mi történt. - Köszönöm, Tüsi - rebegett hálát, miközben aktiválta saját fegyverét, majd ösztönösen megindult a kijárat felé, nehogy körbe tudják venni. Tudta, hogy olyan kórt hordoznak magukban, ami harapással terjed.
Carl minden egyes lépéssel jobban érezte a hívást, az ellenállhatatlan hívást. Maga sem tudta mi lehet ez vagy miért hívta őt, de lépteit egyre szaporázta, ahogy közelebb érezte ezt magát. Annyira felvillanyozta az érzés, hogy még az egyre erősödő veszélyérzettel sem törődött. Észre sem vette, hogy milyen könnyen navigál végig a szinte teljesen sötét folyosókon, és mennyire otthonosnak tűnik minden sötét zug, ami egykoron talán félelmet ébresztett volna a szívében. Végigsietett a folyosón, majd az ódon kinézetű romok között, Bennel a nyomában. Ahogy végre elért a hívás helyéhez, azt kellett észrevennie, hogy harc folyik ott éppen, és ekkor tűnt fel neki saját fegyvertelensége is. Ben aktiválta saját fénykardját, és lávgta az első lényt, ami megpróbált rájuk rontani, majd Carl elé állva harcolt tovább, újabb és újabb csapásokkal hárítva vagy éppen támadva az ellenséget. A lények, amik idelent éltek, szívósak voltak és ha egyet megölt, kettő másik lépett a helyébe. Önnön tehetetlensége hatalmas súllyal nehezedett rá: mindegy mit csinált eddig az életében, mindig csak terhére volt másoknak. Dorjának a flottában és most Bennek, illetve a whipid mesternek. Az egyik lény keze magasba repült K'Krukh mester fénykardjától, aki bevetette magát a harc sűrűjébe és mellette ért földet. Kezébe még ott volt a furcs kardok egyiket, amit vashulladékból kovácsolhattak, talán évszázadokkal ezelőtt. Carl lehajolt, és kivette a fegyvert az izzó végű kézfej csonkjából. Elhatározta, hogy nem csak kolonc lesz a mások nyakán, és tudta, hogy mit kell hozzá tennie. Gyilkos kiáltást hallatva belevetette magát a harcba, nem törődve a következményekkel. - Carl, maradj hátul! - hallotta Ben hangját, de nem törődött vele. - Vigyázz! Ahogy hátrapillantott, az egyik lény fegyverét látta közeledni a fejéhez. Saját fegyvere beszorult az egyik nekghoul bordái közé. Hát így érne véget? Legalább harc közben halok meg!
Alia folytatta a táncot fénykarddal a kezében. A vívást sosem harcként, hanem egy különleges pillanatként élte meg, amikor szabadon átadta magát az Erőnek. Sokan nagyszerű vívótudással rendelkeztek a jedik történelmében, de az ő általuk használt vagy kitalált technikákat mindig is túlságosan fantáziátlannak, montonnak érezte. Jobban szerette a szabad, spontán mozdulatokat, a kiszámíthatatlanságot. Ahogy újra és újra lecsapott, mind jobban elmerülve az Erőben, érezni kezdte a hatalmas energiát, ami az egyik újonnan érkező fiúból áradt. Elképesztette az Erőnek az a hatalmas jelenléte, melyet belőle érzett. Ő még a legmélyebb meditáció vagy harci tánc során sem közelítette meg ezt a fajta kapcsolatot. Talán ez zavarhatta meg az egyébként igen nyugodtnak tűnő nekghoulokat? Oldalra sújtott, majd előre szúrt, majd hárított, aztán felugrott és érkezés közben leszúrta a nyakánál a többször megsebzett ellenfelet, aki végre elfogadta a saját halálát és beletörődve zuhant a törmelékes padlóra. Következő ellenfele azonban már a helyére lépett, Alia pedig folytatta a harcot fáradhatatlanul. Harci transzából csak akkor kezdett feleszmélni, amikor ráébredt, hogy az előbb érzékelt fiú ahelyett, hogy kifelé tartana a csatából, befelé igyekezett a tömegbe, vadul csapkodva az egyik karddal, amely majdnem akkora volt, mint a teste. A nekghoulok közül többet megsebzett, de rendszerint ki tudtak térni a túl hosszúra nyújtott suhintásai és suta vágásai elől. Idióta, gondolta lesújtóan, meg akarsz halni? A gondolat hamarabb manifesztálódott, mint sejtette, ugyanis az egyik nekghoul, megelégelve a harcot, mögé lépett, és lesújtani készült. "Vigyázz" szállt végig a termen a másik fiú kiáltása, a fénykardos whipid pedig két ellenséget egyszerre levágva indult meg felé. A fegyver lesújtott, és szinte hallani lehetett, ahogy a penge húst ért, majd csontot szaggatott, Alia szeme elkerekedett. Az nem lehet. - Tüsi! - kiáltotta torka szakadtából, és futva megindult felé.
Maul - életében utoljára - ismét átadta magát a fájdalomnak és dühnek, a Sötét Oldalnak, hogy saját szenvedéséből, életének utolsó szikráiból erőt nyerjen. Rögtön megérezte a fiúban azt az ismerős lenyomatot, amit először nem tudott hova tenni. Beletelt egy időbe, mire rájött, hogy mi volt az és hol érezte korábban: Wenthar császárban és ami még fontosabb, Palpatine-ban. Igazi mesterében, akiért számos alkalommal adta az életét. A Sötétségből újra és újra visszatért, hogy szolgálja őt és leszármazottait. A fiú döbbenten állt mögötte, ő pedig a testét szinte kettészakító fegyverre ügyet sem vetve csapott le újra és újra, távol tartva a lényeket tőle. Újabb és újabb vágások kerültek testére, ő azonban tudta, hogy ez lesz a végső önfeláldozása. Haragját fegyverébe víve vágott sorokat a támadok közé, lassacskán halmokat építve belőle a fiú köré. Érezte, hogy lelke az utolsókat pislákolja, és mikor fájdalmasan féltérdre bukott, akkor érkezett meg Alia és a whipid jedi, szorosan utána a másik jedivel. Körbeállták őket, védve mindkettejüket, ő pedig megpróbált feltápászkodni, de az lett az eredménye, fogy háttal a földre esett, Carl pedig odakúszott hozzá. - Miért? - csak ennyit kérdezett. - Te vagy az ig... az igazi Pal... az... ör...ökös... P-p... - vért köhögött fel, szemeivel pedig a távolba révedt. A Sötét Oldal eddig csak pusztulást hozott a számára. Örült annak, hogy megismerhette Aliát és az ő útját. Meghozta a legnagyobb áldozatot: életét adta azért, hogy más élhessen vagyis létezése végén végleg megtagadta a sötétséget és megmentette az Örököst, aki majd helyreállítja családja becsületét. Szája széle lassan mosolyra görbült, ahogy lelke végleg újraegyesült az Erővel.
Carl még mindig kábán ült, amikor a nekghoulok, megelégelve a harcot, menekülni kezdtek a hátsó, sötét járatok felett, csak halottaikat és néhány, a harcban részt nem vevő társukat hagyva hátra. Látta, hogy a fiatal lány előreszegezett fénykarddal indul meg feléjük, de a whipid jedi az útjába áll. A lány dühösen szitkozódva próbálta meg félreállítani a mester, fenyegetőzve csapott a tenyerébe a fegyverével, de eredménytelenül. Mikor látta, hogy nem jut át, dühösen földhöz vágta a fegyverét, és a nemrég meghalt zabrakhoz lépett. Letérdelt mellé, és kezeivel óvatosan lecsukta a szemét. - Menj békével - mondta, és hangja remegett a beszéd közben. Fegyverét szorító kezét keresztül vetette a halott mellkasán, hogy eltakarja a hatalmas sebet. Carl csodálkozva nézte, hogy ilyen súlyos sebbel mennyi ideig tudott harcolni. Elgondolkozott a haldokló utolsó szavain: az örökös? Minek az örököse ő, a szerencsétlenségnek? Nem először halt meg valaki, hogy ő élhessen, és ezt nagyon igazságtalannak érezte. - Nekem kellett volna meghalnom - mondta halkan maga elé, mire a lány dühösen felpattant, odalépett hozzá és arcul csapta, égető érzést hagyva az egyik arcán. Carl úgy érezte, megérdemelte a büntetést. - Szedd össze magad! - mondta könnyeitől küszködve a lány. - Tüsi meghalt, hogy te élhess, szóval ne merj nekem meghalni! Carl sajgó arccal pillantott fel az álló lányra, akinek lassan egy könnycsepp folyt végig az arcán. Furcsa volt hallani, hogy annak ellenére, hogy a lány láthatóan közel állt a zabrakhoz, nem ugyanazt kívánja, mint ő, hanem éppen ellenkezőleg, hogy éljen. Oldalra pillantott, ahol Ben tisztes távolságra várakozott, mint aki nem akart belefolyni a dologba, míg K'Krukh mester a még mindig ott posztoló Légióval eredt beszédbe. A lány kicsit odébb leült, és a halottat nézte, láthatóan egyre nehezebben bírva az érzelmeivel. Carl kicsit közelebb húzódott hozzá, miközben eltűnődött rajta, milyen hasonló volt Callistához és mégis milyen másmilyen. Mindketten erős nők voltak, de míg Callistát szolgálatra nevelték, addig ő önálló és akaratos volt, és még saját érzelmeivel is megpróbálta felvenni a harcot. Volt valami tiszteletreméltó ebben- - Figyelj - kezdett bele nehézkesen, mivel nem tudta mit mondhatott volna, a lány azonban még rá sem pillantott. - Tudom, hogy nehéz elfogadnod a halálát, de el kell engedned. Meghalt valamiért, amiben hitt, és ezért boldogan távozott. Nem tarthatod itt örökre. A lány most először pillantott rá, szemeiben fájdalom ült, és egy másik aprócska könnycsepp indult meg az arcán. - Mit tudsz te? - kérdezte sértetten. - Összeomlott minden, amiben valaha hittem. Meghalt minden, ami valaha kedves volt a számomra. Engedd ki magadból, amit érzel, és engedd el vele végleg, hogy tovább folytathasd - mondta Carl, és előre nyújtott kezével óvatosan megérintette a lány. Ő először kissé bátortalanul megfogta a kinyújtott kezet, majd egy pillanat alatt megtört a jég, és a következő pillanatban a lány már átölelte a testét, fejét pedig a vállára nyomva sírt, kiengedve magából mindent. Carl érezte a nedvességet a vállán, és abban a pillanatban csak arra vágyott, hogy a lány fájdalma múljon el mihamarabb, csak erre koncentrált. Érthetetlen módon furcsa érzése lett, mintha valamilyen láthatatlan erő működésbe lépett volna és a lány sírása lassan csitulni kezdett, légzése egyre egyenletesebbé vált. Már percek teltek el szótlanul, mikor Carl végül megmozdult, de akkor a lány még erősebben kapaszkodott belé, mint aki fél elengedni. Végül újabb percek múlva elengedte, és lassan hátrahúzta a fejét. Carl óvatosan letörölt egy könnycseppet, és a lány szemébe nézett. Tekintetük másodpercekig találkozott, és végül a lány kapta el az övét, majd lassan feltápászkodott a földről. Szótlanul ment a fénykardjáért. Carl valami furcsa melegséget érzett magában, amit előtte még soha, Callista esetében sem.
- Tartsatok velünk, Légió - mondta K'Krukh mester a nekghoulnak. - Ez a mi helyünk. A Galaxis nincs még felkészülve ránk. - Akkor tarts velünk te, és bizonyosod meg róla - ajánlotta fel, a nekghoul pedig gondolkodóba esett. - Lovag - fordult meg közben a whipid a lány felé, aki mostanra összeszedte magát, hála annak a hatalmas nyugalomnak, ami Carlból áradt. Olyannyira megváltozott ismét a légkör, hogy újra magán érezte a többi nekghoul tekintetét a hátsó folyosókról. - Nem küldetésed volt Tarison. - Valóban nem - ismerte be a lány dacos hangon. - Akkor hát otthagytad a Rendet. - És nem is térek vissza! - rakta csípőre a kezét. - Az Erő útjai kifürkészhetetlenek - mondta bölcsen a mester. - És van úgy, hogy a járatlan utakra kényszerülsz. Alia értetlenül pislogott a feladványba csomagolt gondolat előtt. K'Krukh azonban már tudta, hogy akik itt vannak, azoknak nem a jedik klasszikus útját szánta sorsul az Erő. Olyan eszközökre volt szüksége hát, akiket nem köt a szigorú hierarchia, és teljes mozgási szabadságuk van. Csak ők vehetik fel a harcot a sithek mindent behálózó ármánya ellen. - Veletek tartok én, egy a sokból - zárta le a gondolatsorát Légió.
|
|