Cal, Draay és a tucatnyi békegárdista megállapodtak a gyárépület lezárt ajtaja előtt. Ultor parancsnok – a Békeőrség egységparancsnoka – felmutatta igazolványát az ajtónálló droidnak, aminek fotoreceptoraiból fénypászmák törtek elő, és végigfutottak az adatlemezen.
– Békeőrség-rajtaütés, kérem azonnal tegye szabaddá a bejáratot! – vetette oda pattogósan Ultor, mire a droid visszaadta az igazolványt.
– Milyen érdekes, ez egy oximoron, uram! – villant fel a droid vizora. – Mármint a békeőrség meg a rajtaütés szavakra gondolok, természetesen. Én, mint a legújabb XO protokoll-őrzővédő modell, ezt és más hasonló nyilvánvaló tényeket könnyedén meg tudok állapítani. Tudniillik, én több mint húszmillió közlési formában vagyok perfekt, többek között a
Standard Basic Galaktikus Hangszótár teljes adatállományát is belém programozták. Ezen kívül rendelkezem az
Extra Basic variánssal, ismerem a rylothi krekbogarak szokásaitól elkezdve minden szentiens…
– Pofa be!! – harsogta Ultor parancsnok.
– Na de kérem, micsoda bánásmód!! – tartotta fel a kezét ijedten a droid. – Ez ellenkezik a droidok kezeléséről szóló, Holdo szenátorasszony által beterjesztett jogrendelettel, amely kimondja, hogy minden értelmes teremtményt, beleértve a droidokat érző lénynek kell tekinteni, s mint olyat előzékenyen kell bánni vele, és tekintettel kell lenni az érzéseire, a szabadságjogaira és a szexuális szokásaira. Hallatlan, egyesek mit meg nem engednek…
– A fenébe is, hát megmutattam az igazolványomat!! – kiabálta magából kikelve Ultor, és már emelte is a fegyverét, hogy apró szilánkokra lője az akadékoskodó gépezetet. Draay előrelépett, és a parancsnok karjára a téve a kezét átvette a kezdeményezést.
– XO, tudod, ki vagyok? – kérdezte, és belenézett a droid kifejezéstelen fémarcába.
– Ó, hogyne tudnám, hiszen nem csak a Coruscanti Arcképcsarnok teljes állományával rendelkezem, de belém programozták a Régi Házakról szóló, ötven kötetes gyűjteményt, amiben már az előszóban említik Lucien Draay nevét…
– Helyes! Akkor beengednél, kérlek? Történelmi személyiség vagyok, vagy mi.
– Természetesen továbbmehetnek, hiszen a goromba úr igazolványa is feljogosítja erre önöket. De előtte hadd jegyezzem meg, hogy a nyilvántartások szerint ön még nem ért el kiemelkedő eredményeket, Draay úrfi, ennélfogva ön nem csak történelmi személyiségnek nem nevezhető, de ismertnek, érdekesnek vagy különösebben befolyásosnak sem...
Amikor Cal látta, hogy Draay arca ugyanúgy elvörösödik, mint Ultor parancsnoké, gyorsan beállt a szőke fiú elé, mielőtt az puszta kézzel téphette volna szét a droidot.
– Nyugalom! – mondta fennhangon, mire a társaság figyelme ráirányult. – Helyes. Nem gondoljátok, hogy elég furcsa protokoll besorolású droidot őrzővédő feladattal ellátni, mi több, a két funkciót egy droidban legyártani? Egyértelmű, hogy azért állították ide, hogy húzza az időt. A bentiek már tudják, hogy itt vagyunk.
– Igaz ez, droid? – kérdezte Ultor dühöngve. – Jelentetted bárkinek is, küldtél bináris jelet a bentieknek a imént?!
– De hát micsoda feltételezés, hogy képzeli! Maga… maga rendőr! – próbálkozott valami szofisztikált sértéssel XO. Aztán a fotoreceptorai megvillantak. – Úgy értem, természetesen nem gondolom, hogy a biztonsági szervek valamennyi tagja ostoba lenne, esetleg iskolázatlan vagy goromba…
– Küldtél üzenetet? – húzott elő egy apró sugárvetőt Draay, és a droid szemére irányozta a csövét.
– Kit érdekel ez most… – sóhajtott Cal, igyekezve nyugtató hullámokat szétküldeni az Erőben. Draayre pillantott, aki kelletlenül leeresztette a fegyvert. – A lényeg a bejutáson van, nem? Nyisd ki az ajtót, XO, és már itt sem vagyunk! Nem háborgatunk tovább.
Úgy tűnt, a droid ezen elgondolkodik. Végül hátralépett, és így szólt:
– Rendben van, uram. – azzal a felkarjába épített szerkezetből komputercsatlakozónak kinéző, vaskos cső ugrott elő… majd a másikból is. A droid fotoreceptorai hirtelen barátságos sárgából élénkvörösbe váltottak, és mély, reszelős hangon így szólt: – Te kedves voltál velem, Jedi, ezért téged öllek meg utoljára.
– Feküdj!! – ordította Cal, de szerencsére a békegárdisták nem véletlenül kapták a hírnevüket. Másodperceken belül mindannyian a földre hanyatlottak, és a következő pillanatban lézernyalábok sorozata vágott árkot a járdába. A középen levő békegárdisták azonnal meghaltak, ahogy a droid sorozatvető lövedéke darabjaikra szaggatta őket. A többiek kipördültek az útból, és igyekeztek célzásra emelni a saját fegyvereiket.
XO diadalmasan kattogva lövöldözött két különböző irányba, leszedve mindazokat, akik nem tudtak idejében kitérni az útjából. Cal ráborult Draayre, hogy a testével védelmezze a szőke fiút, aki az egyetlen esélye volt a gyárba való bejutásra… pontosabban az utána való kiszabadulásra, amennyiben a hatóságok úgy döntenének, hogy megnehezítik a dolgot a Jedik számára.
– Tudom, hogy jól nézek ki, vöröske! – sziszegte alóla Draay. – De nem tudnál várni a csata végéig?!
– Hallgass! – kiáltotta Cal, és visszaröptetett a droid irányába néhány lövedéket, amelyek lepattantak a fénykardjáról. XO ügyesen elugrott előlük, és bevetette magát a zárt ajtó elé, hogy a testével védelmezze a bejáratot… és a lövedékek annak rendje és módja szerint lepattantak fényes vázborításáról.
Cal azonnal rájött, hogy értékes perceket veszítenek ezzel a harccal. A droid akár órákig is kitarthatott ellenük. Cal, miközben tovább térítette a lövedékeket a saját és Draay teste fölül, körbenézett – a békeőrök ládákat és felborított teherdroidokat használtak fedezékként, a távolban pedig civilek sikoltoztak, ahogy egy-két eltévedt lövedék becsapódott közéjük…
A fénykard egyre kevesebb találatot kapott. XO bizonyára úgy döntött, nem vesztegeti az idejét a Jedire, előbb inkább a kíséretét intézi el. Hiba, gondolta Cal. Amíg a droid a békeőrökkel van elfoglalva, addig neki van a legtöbb esélye, hogy hatástalanítsa.
Hirtelen talpra szökkent, és az Erőtől kölcsönzött sebességgel nyomban a droid előtt termett. Azt nem habozott, egyik csöve visszahúzódott, a tenyeréből pedig hosszú penge vágódott ki, amit már tartott is Cal fénykardja ellen… ami élesen csattant rajta.
–
Bes'kar? – forgatta a szemeit Cal.
– Több mint tízmillió gyilkossági formában vagyok perfekt, Jedi! – mennydörögte XO, és elhúzta a pengét, hogy lecsaphasson vele. A szervomotorjainak köszönhetően akkora erőt sűrűsített a csapásba, hogy Calnak az Erőt kellett a segítségül hívnia a kivédéséhez. – Nektek, Jediknek ehhez képest csak hét küzdőformátok van!
– Sose érdekeltek a számok! – ordította Cal, és egy gyors riposzttal félretolta maga elől a beskarpengét, amit - mivel egyenesen a droid tenyeréből nőtt ki - fizikai képtelenség volt kicsavarni a kezéből. A következő pillanatban XO ráfordította a fiú gyomrára a lézercsőben végződő másik karját…
… és a fénykardpenge beledöfött a csőbe, a hegyével visszalökve az abban képződött, már kitörni készülő sugárnyalábot a droid belsejébe. Az időzítés tökéletes volt, XO karja azonnal lerobbant. Cal távolabb táncolt a géptől, aki emelte a másik karját, hogy utána induljon.
Aztán minden előjel nélkül leállt.
A békeőrök utolsó lövedékei lepattogtak a megfeketedett droidvázról. XO optikai szenzorai kialudtak, felsőteste félig begörbült, és működésképtelenné vált. Az egyik gárdista odalépett, és fegyvere tusával óvatosan megpiszkálta. Amikor nem reagált, fellökte, mire a droid csörömpölve csattant a járdára.
– Mit műveltél vele, kölyök? – kérdezte Ultor parancsnok.
– Nem miattam állt le – ismerte el Cal. – Leállították.
– Ki állította le?! – követelte a választ a feltápászkodó Draay. A szőke fiú leporolta a ruháját, majd undorodva végignézett magán.
– Én voltam – felelte a gyár nyitott ajtajában álló alak.
Minden szem felé fordult – a fegyverekkel egyetemben. A hiitiai meglepetten pislogott szembe a csövekkel.
– Maga meg kicsoda? – kérdezte nyersen Ultor.
– Az épület – és a benne működő komplexum igazgatója – felelte a hiitiai. – Jaar Heng. Hát maguk?
– Békeőrség – mutatott végig a társain Ultor. – Ahogy ők is – mutatott arra a néhány szerencsétlenre, akik most a járdán feküdtek, vagy nyöszörögtek.
– Vállalom a felelősséget! – kiáltotta Heng. – Kérem, hozzák be a sebesülteket, vannak orvosaink… Tudják, ezek az XO modellek nincsenek megfelelően kalibrálva, de hát olcsóbbak mint az IG Farben droidok…
– Tehát azt mondja – lépett közelebb hozzá Ultor, felemelve a sugárvetőjét. – Hogy az embereim azért haltak meg, mert maga sajnálta a pénzt normális droidra?! – minden egyes szavával közelebb lépett, mígnem a hiitiai csőre majdnem az orrának nyomódott. A hatalmas madárszerű lény egészen kicsinek tűnt a parancsnok kiállásához képest.
– Én… én… – hebegte.
– Ebből elég, nekem be kell jutnom! – lépett előre Cal. – Hagyja ezt abba, az emberinek segítségre van szüksége!
– Nekem te ne parancsolj, Jedi!
– Parancsnok! – harsogta Draay, mire a férfi elhallgatott. Cal elismerte, hogy ez a parancsoláshoz szokott hangnem bizonyos helyzetekben jól jöhet még. – Maga vigye be az embereit, és kutassák át a gyárat. Én elkísérem a Jedit.
Cal bólintott. Draay felzárkózott mellé, és Heng mellett elhaladva beléptek az épület félhomályos, célszerűen felépített, kissé hiányosnak tűnő válaszfalai közé. Mintha az egész helyet úgy húzták volna fel, hogy rekordidő alatt szét lehessen szedni… például egy olyan rajtaütés után, mint amilyen a mostani, gondolta Cal.
Viszonylag hamar elérték a hatalmas központi csarnokot, és az azon túl eső raktárhelyiségeket. Cal az Erőre hagyatkozva igyekezett megtalálni Trillát. Határozottan érzékelte, hogy a nő járt itt – újból a pszichometria képességét bevetve követte a Trilla jelenlétének emlékét sugalló megérzéseit. Ha a békegárdisták tudtak volna a képességeiről, bizonyára szívesen bevették volna maguk közé, feltéve ha feladja a Jedikkel való szoros kapcsolatát… ahogy annak idején a mára már teljesen – és Cal véleménye szerint igen felelőtlenül – önállóvá avanzsálódott Ben Skywalkert. Talán a Gárdabeli tapasztalatai miatt Ben úgy érezte, hogy nincs szüksége olyan korlátozó intézményekre, mint a Jedi Tanács.
De Cal tudta, hogy megfelelő vezetés nélkül csak rosszabbat teszel, mintha hagynád, hogy az Erő bölcsességével felruházott mesterek vezessenek az utadon. A Fény Hadseregét nem a jó mesterek vezették, fintorodott el magában. A saját mestere is köztük volt. Megrázta a fejét, és kitisztította a gondolatait.
– Arra! – mondta, és Draay szorosan, néha kissé túl szorosan követte.
Hamarosan egy hosszú helyiségbe érkeztek, aminek a végéből vaskos, háztömbnyi méretű csővezeték indult előre. A cső melletti paneleken technikusok ténykedtek. És az előtte levő nyílt téren, a baloldali fal mellett karbontömbnek kinéző, fülkeszerű alkalmatosság állt, mellette pedig…
– Kaz! – kiáltotta Draay, és előresietett.
Cal nyomban utána ugrott, és feltartott karral visszatartotta. Draay kérdőn és követelőzőn nézett vissza rá.
– Valami nincs rendjén… – mormogta a fiatal Jedi.
A fiú, aki megfordult, hogy üdvözölje őket, valóban nem volt más, mint Kazuda Malreaux. Szüleihez hasonlóan szép vonású fiatalember, egyszerű öltözékben, oldalán kezdetlegesnek tűnő fénykardmarkolat lógott. Arcán furcsán oda nem illő, szomorkás mosoly ült. Szemei Draay arcán állapodtak meg, aki gyanakodva méregette a szeretőjét.
Kaz elfordította a fejét, és szó nélkül a fülkéhez lépett… majd hátat fordított neki, mire a fülke magába szippantotta, mint egy hologramot. Draay felhördülve odasietett, és nem volt az a Cal Kestis, aki meg tudta volna állítani.
Kazuda Malreaux-nak csak az arca látszott a fülke apró ablakán át. Egy aszott, üveges szemű, élettelen arc...
– Mi ez? Nem értem – tapogatta meg az üveget Draay, és tekintete mélységes döbbenetről árulkodott.
– Nem? Pedig nem tűnik komplikáltnak. – A váratlanul felhangzó kijelentés az oldalsó ajtóban álló magas alaktól származott, aki méltóságteljesen megközelítette Draayt és az időközben mellé szegődő Calt. Kopasz fején megcsillant a mesterséges fény, hófehér szakálla alatt az ajkai udvarias, mégis dermesztő mosolyba görbültek. Feketével kihúzott szemeiben élénk tűz égett. – Én vagyok az inkvizítorotok, már ami a büntetéseteket illeti.
Az értetlen tekintetekre és Cal aktiválódó fénykardpengéjére pillantva folytatta:
– Igen, Kazuda Malreaux meghalt, amikor betette a lábát ebbe a gyárba. Amint látjátok a csontjai által tovább szolgálhatja a Sötét Nagyurat, a végzetükbe vezetve a Jedi barátait, akiktől megmentést remélt – azzal leakasztotta az oldalán himbálózó markolatot, aminek a végéből vérvörös penge csapódott a padló felé.
– Menekülj, majd én feltartom!! – kurjantotta Cal, és már szökkent is, hogy meglepje az idős férfit váratlan támadásával.
Az viszont fél kézzel védte ki a próbálkozását, és néhány pontos csapással azonnal hátrálásra kényszerítette Calt. Továbbra is fél kézzel, atyai mosollyal az ábrázatán küzdött, szabad kezét hátratéve, a köpenye alatt pihentette, mintha csak vívógyakorlatot tartana.
– Úgy látszik, a fénykardvívásban való jártasságodat Bazel Warv mesternek köszönheted. Mindig is túl nagy hangsúlyt fektetett az ötös formára.
– Hogyan…? Ki vagy te? – sziszegte két elkeseredett védekező csapás között Cal. Az öreg szempillantás alatt megizzasztotta. Minden erejét, és az Erőt is be kellett vetnie ahhoz, hogy védhesse a finom, precíz csapásokat.
– Ó igen, kitalálhattad – vigyorodott el az öregember. – Valaha Jedi mester voltam – azzal két gyors vágással megperzselte Cal mellkasán a poncsót. – Ami te sosem leszel – azzal, mintha megunta volna a játszadozást, kiverte a fénykardot Cal kezéből, előredöfött, és Cal csak úgy tudott kitérni a halálos szúrás elől, ha a padlóra veti magát.
– Úgy tűnik, gyenge tanítvány voltál, édes fiam – pillantott le a lába előtt fekvő Jedire Canto gróf. – Fájdalom a halál, de boldogok azok, akiket az Erő birodalmába hív.
…
Az ovális alakú helyiségben immár ketten voltak az asztal lapján álló, félgömb alakú sugárgenerátor által termelt zárómezőben. Trilla rosszallóan pillantott új rabtársára, Cal Kestisre, aki kinyitotta a szemét, körülnézett, majd amikor konstatálta a helyzetüket, lemondóan felsóhajtott.
– Hello, kölyök – üdvözölte Trilla.
Cal ráfókuszálta a kábítólövéstől még homályos tekintetét.
– Téged is a renegátista vénember győzött le? – kérdezte, mintha csak egyszerű teadélutánon lennének.
– Nem, egy szakasznyi borús kedvű mandalóriai, ami azt illeti. Csapdába ejtettek. A kérdés az, hogy te mit keresel itt? – Trilla tekintete ismét rosszallóan villant.
– Jöttem, hogy kiszabadítsalak.
– Szép munka.
– Hékás! – emelte fel a hangját Cal. – Egy bölcs mester azt tanította még padawan koromban, hogy a csapdák legjobb hatástalanítási módja az, ha beléjük sétálsz.
– Ez Smordre mester mondása volt, és a legendás Obi-Wan Kenobitól lopta… és javasolnám, hogy ezt a kis beépülési akciódat ne említsd majd az önéletrajzodban.
Cal erre már nem tudott mit felelni. Úgy érezte, mintha a fejében aargaméhek zümmögnének, ráadásul egyre hangosabban. Pár órája, amikor közelebb ért a gyárhoz, a fejében beszélgető – sokszor saját magával beszélgető – férfihang egyre inkább felerősödött. Cal mindeddig a Zonjunál átélt katasztrófák hatására írta a dolgot, de egyre biztosabb lett benne, hogy másról van szó. A zümmögést könnyedén kizárta az Erővel, de halk hangfoszlányok még így is eljutottak a tudatáig. A férfi hangja ugyan nem formált többé értelmes szavakat a fejében, de Cal úgy döntött, a leghamarábbi adódó alkalommal beszámol róla a Fény Tanácsnak. A bölcs mesterek bizonyára segítenek majd megszabadulni az őrjítő jelenségtől…
Már ha egyáltalán kijutnak innen, gondolta keserűen. Ahogy visszagondolt az elmúlt órák eseményeire csak azt sajnálta, hogy nem tudott segíteni Draaynak a menekülésben. A gőgös fiú valószínűleg nem jutott ki, és ha mégis, akkor is hamarosan elkapják.
Halk nesz zavarta ki a gondolatai közül. Oldalra fordulva látta, hogy Trilla megpróbálja felhúzni a jobb lábát, de az energiamező nem sok mozgást engedélyezett a számára. Ekkor a nő kinyúlt az Erővel, mire a csizmaszárából vékony, a végén elektronikai pászmákkal sercegő kódtörő tüske röppent elő. Trilla az Erővel az alattuk pulzáló, az őket fogva tartó energiamezőt generáló félgömb felé irányította a tüskét, ami apró, izzó kisüléseket produkált a generátor felszínén.
– Ki kell jutnunk. A tudásunknak haladéktalanul el kell jutnia a Fény Tanácshoz – Trilla a fogai között szűrte a szavakat, miközben az Erőben kiérződött a megfeszített koncentrációja. A tüske fel-felszikrázott, ahogy próbára tette a mezőgenerátor különböző mikroáramköreinek teherbírását. A mező azonban kitartott – az egyszerű elektrobilincsneknél bonyolultabb szerkezet működtette.
– Na és mi az, amit megtudtunk, mert én nem tudok semmit – mondta végül Cal, figyelve a nő próbálkozásait… és a gumiszerűen hajlékony, formás alakját.
Ekkor halk szisszenéssel feltárult a terem ajtaja, a tüske legurult a generátorról, ahogy Trilla szabadjára engedte, és mindketten felnéztek a két belépő alakra.
– Az ott – mutatott Trilla a kutatói egyenruhás alak kezében levő fiolára. – Indoktrinációs vírus.
Cal értően felnyögött. A gróf és a tudós beléptek, megálltak előttük, majd előbbi bocsánatkérően elmosolyodott.
– Igazán sajnálom, Trilla – Canto sajnálkozást erőltetett az arcára. – Én megpróbáltam közbenjárni az érdeketekben, de itt olyan hatalmak működnek közre, amikhez még én sem érhetek fel. Sajnos azért küldtek, hogy felügyeljem a vírus első tökéletesített reagensének a tesztjét… amit rajtatok fognak elvégezni.
– Mire kell ez a körülményes színlelés, Canto? – kérdezte Trilla. – Hiszen te magad is közéjük álltál. Nem kell megjátszanod az ellenkezőjét.
Canto mentegetőzve széttárta a karjait.
– Én nem állok mellettük, Trilla. Csupán segítek érvényesíteni egy régi barátom érdekeit.
– Hadd találjam ki: a Renegát? – szúrta oda Cal. Trillához fordult, mire a nő, aki nála valamivel többet tudott meg, bólintott.
– Nos, teljes bizonyossággal biztosíthatlak róla, hogy nem fogtok fájdalmat érezni – folytatta a gróf, és az arcán pillanatnyi megkönnyebbülés futott át, mintha tényleg örült volna ennek az apró ténynek. Érdekes módon Cal nem érezte, hogy megjátszotta volna. – Doktor Erso – mutatott a fiolát tartó férfira – tökéletesen érti a dolgát, tehát nem kell komplikációktól tartanotok. Trilla – még egyszer hadd fejezzem ki, mennyire örülök, hogy végre találkozhattunk. A jövőben szorosabban fogunk együttműködni.
Trilla értőn a fiolára pillantott, és a homlokát kiverte a verejték. Ha ezek itt félértelmes, engedelmes zombikká változtatják őket…
Canto megfordult, és lobogó palásttal kiment a teremből. Az ajtó melletti panelen a biztonsági zár kijelzője vörösbe váltott, jelezve, hogy hermetikusan elzárták őket a külvilágtól. Trilla azonban biztos volt benne, hogy a falakon álló kamerák képein át a gróf továbbra is megfigyeli a kísérletet, biztonságos távolságból.
Az Erso nevű tudós odalépett eléjük, saját szája elé légzőmaszkot illesztett. Elővett egy kézi számítógépet, amit végigfuttatott előbb Calon, aztán Trillán felülről lefelé… és tekintete megállapodott a zárómező generátora mellett fekvő kódtörő tüskén. Trilla kinyúlt az Erővel, hogy elmetrükkel győzze meg a férfit a látottak jelentéktelenségéről, de mielőtt befoghatta volna a tudós elméjét, az felnézett, és elhalóan halk hangon így szólt:
– Ha meg tudják szüntetni a mezőt, talán ki tudom juttatni magukat – felemelte a kezében tartott fiolát. – Ezzel együtt!
Trilla döbbenten nézett vissza rá. Ekkor eszébe jutott, mit hallgatott ki pár órával korábban, amikor Canto gróf megérkezett a létesítménybe.
– Na és a lánya, Erso doktor? – kérdezte, felidézve a hallottakat. A renegátisták a lánya által kényszerítették engedelmességre a tudóst. Trilla gondolatban a homlokára csapott. Ez korábban is eszébe juthatott volna.
– Most az ismert galaxis jövőjéről van szó – rázta meg a fejét sietve Galen Erso. Trilla remélte, hogy a kamerafelvételekből a gróf emberei csak annyit vesznek majd ki, hogy a tudós a fiolával fenyegeti őket, és amikor könyörögnek neki, a fejét rázza.
– És hogyan akar kijuttatni minket? – vetette fel Cal.
– Nem messze ezen a szinten van egy platform – hadarta Erso, miközben a kézi számítógépével úgy hadonászott, mintha további ellenőrző vizsgálatokat végezne az alanyokon. – A fénykardjaik odakint vannak az asztalon, senki sem foglalkozott velük. Ha lekapcsolják a mezőt, engem letepernek, kitépik a kezemből a vírust, és kereket oldanak!
Trilla és Cal egymásra néztek, és amikor szemükben közös egyetértés csillant, az előbbi ismét kinyúlt az Erővel. Trilla az Erőn keresztül fokozott energiát lövellt a tüskébe, aminek a vége hangosan felszikrázott. Az apró szerkezet belefúródott a generátorba, és kisütötte azt – a mező eltűnt, Trilla és Cal pedig rázuhantak az asztalra.
Erso hadonászni kezdett a kamerák előtt. Cal odaugrott, félrelökte a tudóst, és kitépte a kezéből a fiolát.
…
A mindeddig Draayként ismert fiú átölelte az alsóvárosi cafkát, hogy az apja által felbérelt sajtósok lencsevégre kaphassák, hogy normális és megigazította magán az új öltözékét. Mindeddig nem viselhette a saját maga által tervezett, de a többiekéhez hasonlító viseletet, és alig várta, hogy végre igazi valójában mutatkozhasson meg a világnak.
Amikor elengedte a lányt, feltette a káoszlord sisakot, és mély, elektronikus sóhaj tört elő a maszk lélegeztető apparátusából.
– Jó munkát végeztél, fiam – biccentett az előtte álló Canto gróf. – A jedik végre egy helyre kerültek. Amint kijutottak, a nyomukba kell szegődnöd.
– Végre hazamehetsz – közölte a lány. – Apád örülni fog.
– Apám csak akkor fog örülni, ha végigviszem ezt a nyomorult feladatot – recsegte Draay.
– Biztos vagyok benne, hogy így fogsz tenni – biztosította Canto. – Na és mi a véleményed Erso doktorról? Valóban azt hitte, hogy önszántából segíti a szökést?
Draay elmerült az Erőben. A doktor oldalt állt, nem messze tőlük, hallótávolságon kívül. Izgatott és reményteli érzések járták át, miközben a lánya iránti aggodalma egyre inkább növekedett.
– Úgy tűnik, igen – felelte végül. – Ő valóban egy áruló womp patkány. Talán emlékeztetnünk kéne, kinek dolgozik!
– Arra nincs szükség – legyintett nagyvonalúan a gróf. – A lánya még mindig nálunk van, és amíg ő a mi vendégszeretetünket élvezi, addig Erso sem fog elhagyni minket.
– És ha szabotálja a kutatásokat?
– A kutatásokat a Jedik szabotálták – mordult fel Canto. – Amint távoztok, kiürítjük a létesítményt. Ez pedig hetekre visszaveti az ütemtervet...
– Maga csak bízza rám a Jediket! – csattant fel Draay.
…
Trilla megpörgette vibrálva izzó, élénkzöld fénykardját, és visszaküldte a lövedéket az IG-44-es droid mellpáncélzatába. Szerencsére a gyár biztonsági ereje nem volt túl nagy, legnagyobb meglepetésére még a mandalóriaiakat sem látták sehol – ami persze újabb gyanakvásra adott okot. De ahogy Cal, vagyis Smordre, vagyis Kenobi mondta valamikor, a csapdákba bele kell sétálni, különben a következő alkalommal az ellenség az előző esetből tanulva sokkal komplikáltabb – és potenciálisan jobban beváló – csapdát fog felállítani.
Mellette Cal küzdött néhány droiddal. A fiú harcedzettségéhez nem férhetett kétség, gondolta Trilla, ahogy odaugrott, és levágta azt a két őrdroidot, akik mindeddig elállták előlük az épület oldalában húzódó platformot, és az azon álló, lezáratlan, lenyílt rámpával parkoló űrkompot.
– Ezek az IG Farben egységek még az YVH-knál is izzasztóbbak – kiáltotta Cal, miközben szemmel láthatatlan sebességgel félrehajolt egy vibrobárd elől, ami az előtte lövöldöző droid mellkasából lövellt ki. – A nevük alapján cosrai termékek!
– Tudod milyenek a cosraiak – kiáltotta vissza Trilla, aki átszaltózott két droid fölött, és mielőtt azok reagálhattak volna a hátukra épített lövegekkel, alábukott, és alulról felfelé lendítve a pengéjét tönkrevágta a fegyverrendszereiket. – Kínosan pontosak… – az utolsó szavakat már csak suttogva mondta, mert a droidok, bár a fegyvereik működésképtelenné váltak, puszta kézzel kezdték ütni az ő fénykardját. A végtagjaikat bizonyára kortózis-ötvözetből gyártották, mert ellenálltak az energiapengének.
Trilla hirtelen ötlettől vezérelve előrelökte a kezeit, mire a droidok a mennyezetbe csapódtak. Ő és Cal ezzel nyertek egy szemvillanásnyi időt, ami alatt kiugorhattak a platform peremére. Ahogy elérték a leszállózóna szélét, Trilla belemélyesztette az ajtó melletti panelbe a pengéjét, mire a zárszerkezet rövidre zárt, és az ajtó hatalmas csattanással összecsuklott, kilapítva az utánuk vetődő droidok maradékát.
Trilla és Cal lekattintották a fegyvereiket, és megiramodtak a szabadon várakozó komp felé. Miközben Cal a kommlinkjén keresztül próbálkozott felvenni a kapcsolatot a pilótájukkal, Trilla fülében ismerős hang hallatszott, ezzel egy időben zavart érzett az Erőben. Kinyújtotta a kezét és elkapta Calt, mielőtt még biztonságos közelségbe érhettek volna a siklóhoz. A következő pillanatban egy feketére festett X-szárnyú emelkedett fel a mélyből a platform fölé, és pontos lövéssel felhasította a sikló burkolatát. Trilla elrántotta a társát, és éppen időben. A sikló lángolni kezdett, majd forró fém alkatrészeket okádva darabokra robbant.
A vadász felemelkedett, és ráfordította a lövegeit a védtelenül álló Jedikre. Cal előremutatott, és Trilla követte a tekintetét – a legközelebbi felhőtorony mögül kecses hajó bukkant elő. Trilla ráhangolódott az Erőre. Az X-szárnyú pilótájának az ujja már az elsütőbillentyűn volt, és lenyomta – de mielőtt a vadászgép leadhatta volna a lövést, a mögötte felbukkanó
Stinger Mantis célba vette a nála kisebb hajó védtelen hátát, és néhány pontos sorozattal szétlőtte azt. Az X-szárnyú egyenesen Trilla és Cal felé kezdett zuhanni, akik ezen már meg sem lepődtek.
Greez szerencsére gyorsan kapcsolt, és azonnal mellettük termett a hajóval, aminek oldalán már fel is nyílt a bejárat. Trilla megfeszített izmokkal – és Erővel – elrugaszkodott, a következő pillanatban a
Mantis padlóját érezte a talpa alatt. Cal félúton járt az ugrásban, mire az X-szárnyú elhaladt azon a helyen, ahol az imént még ők voltak. A fiú durván landolt a rámpán, mire Trilla kinyúlt, hogy behúzza a hajóba.
Az ajtó összezárult mögöttük, ők pedig kimerülten elterültek a padlón, Greez egzotikus virágkészítményeinek illatfelhőjében.
– Máskor kétszer is meggondolom, hogy Jedikkel dolgozzam – morogta a latero pilóta. A külső képet vetítő ernyőn látta, ahogy a gyárhoz megérkeznek a Békegárda támogató rohamsiklói. Ha csak egy karcolás is esett a
Mantis burkolatán… Elkiáltotta magát, hogy azok ketten ott hátul jól értsék a lényeget: – Ezért dupla fizetést kérek!!
…
Az apró energiavitorlás vadászgép érzékelői jelezték, amikor a
Stinger Mantis belépett a hiperűrbe. A pilótaszékben ülő Draay ráállt ugyanarra a vektorra, amelyikre a másik hajó, és begépelte a Coruscant koordinátáit. A Jedik természetesen igyekeztek vissza a fővárosba megtenni a jelentésüket a főnökeiknek, tehát nem kellett nagy észlénynek lennie ahhoz, hogy kitalálja az úticéljukat. A kérdés csak az volt, hogy Draay kihez irányítja őket, miután megtették a jelentésüket, ugyanis a Sötét Nagyúr nem akarta, hogy a kormány is értesüljön a vírusról.
Érdekes módon Sordis nem nagyon törődött a Jedikkel. Canto gróf siklója, benne Erso doktorral és a vírust tartalmazó tartókkal már messze a hiperűrben járt, a gyárban pedig beindították az önmegsemmisítő folyamatát.
Draay beizzította a hiperhajtóművet, és a gépét hamarosan elnyelte a hiperűr.
…
Taris miniszterelnöke az irodája ablakából figyelte a távoli robbanásokat, amelyek a renegátista üzem épületeiből csaptak fel az égre. A város támadásjelző szirénái már elhallgattak, a rendvédelmi erők visszatérítették a forgalmat a normális mederbe. A panaszáradatok azonban, amelyek a különböző éjjeli szórakozóhelyek vezetőitől, a gyár szomszédos épületeinek tulajdonosaitól jöttek, no meg a Draay Tröszt magiszterének sürgető kérdezősködése az esetről azonban nem szűntek csillapodni.
A károk, amiket a terroristák a városnak okoztak… Ismét, futott át a férfi agyán. Előbb a Szindikátus, most meg ez. Talán mégiscsak meg kellene erősíteni a Karand-félék befolyását nem csak a kormányzatban, de az utcán is.
– Ezek az események nem túl jók politikai szempontból – morogta az ablaknak. – Pontosabban, az én előmenetelemre nézve.
– Az elődje bizonyára ellenkező véleményt formálna – mondta a hátánál álló alak, a Békegárda helyi illetőségű kinevezett parancsnoka. – A Szindikátus kiebrudalása után ma már a Coruscanton szolgál.
– Csakhogy a Renegátot nem én rúgtam ki, hanem a Jedik – hunyta le a szemét ingerülten az elnök. – Az ő beavatkozásuk kellett ahhoz, hogy egyáltalán feltárjuk a renegátisták jelenlétét! Mégis mit csinált maga az elmúlt hónapok során?!
– Ne feledje, hogy a Jedik közbeavatkozása okozta a bizonyítékok felrobbantását is – mutatott rá hűvösen a gárdavezető. – Ha a mi diszkrét módszerünkkel ellenőriztük volna a nyomozás lefolyását, akkor más lenne az eredmény.
– Hát persze, kenje csak a Jedikre, ha a politikai hovatartozása azt követeli – morogta az elnök. – Attól még adódik a kérdés, hogy amennyiben a maga egységei is ott voltak, miért nem fogták vissza a Jediket. A blamázs ugyanúgy magára is vonatkozik.
– Inkább önre, elnök úr! – vágott vissza a gárdavezető. – Ha nem engedné, hogy a vállalatok irányítsák minden lépését, akkor az a Draay-gyerek nem utasítgathatta volna az embereimet kénye-kedve szerint!
Az elnök lassan, nagyon lassan megfordult, és a másik férfi szemébe nézve így szólt:
– Úgy tűnik, bármelyikünket lehet okolni – mondta végül. – Talán mindkettőnk előnyére válna, ha nem közölnénk az események bizonyos részleteit a jelentésében, de legfőképpen a holohírekben. Nem gondolja?
– Ezt nem az én tisztem eldönteni, elnök úr. Amikor megteszem a jelentésemet a feletteseimnek, csakis az igazat közlöm majd.
– Tegye azt… de ha ebből nekem bajom származik, akkor magának is. Ezt jól jegyezze meg!
A gárdavezető elmosolyodott.
– Ugyan már, uram. Ön egy biztonsági tisztet, egy hűség-ellenőrt fenyeget. Csak nem gondolja, hogy a főnökeim ugrani fognak egy jöttment, peremvidéki trágyadomb elnökének a szavára?
Azzal továbbra is somolyogva megfordult, és otthagyta az irodát. A magabiztos mosolya azonban lehervadt, amint az ajtó összezárult mögötte.