Annak ellenére, hogy csak nemrég került sor az invázióra, a nagai megszálló hatóságok már szinte teljesen eltüntették a törmeléket az utcákról, és az itt-ott lerombolt épületrészektől eltekintve Ord Mantell külsőre ugyanúgy festett, mint a megszállás előtti napokban. Persze az utcákon teljesen másmilyen kép rajzolódott ki: a bűnözők és a turisták teljes egészében eltűntek, szinte egymást érték a katonai járőrök az utcákon és pillanatok alatt töredékére esett vissza a bűncselekmények száma. A régi Ord Mantell szabadságával együtt megszűnt annak minden hátulütője, rend és fegyelem honolt az utcákon. Persze a vaskezű katonai uralomnak is meg voltak a hátrányai: jó pár embert megvertek, amiért nem adott utat egyik vagy másik nagai tisztnek, vagy pedig a szemükbe merészelt nézni. Ord Mantell egy legyőzött bolygó volt, és a megszállók el is várták, hogy az itt élők így viselkedjenek.
Több dolog is okot adott a sietségre: egyrészt a Konföderáció szerette volna hivatalosan is birtokba venni a rendszert, másrészt a nagai csapatoknak is hozzá kellett látniuk az erődítési munkálatokhoz, felkészülendő egy esetleges köztársasági támadásra - ez pedig csak akkor következhetett be, ha a rendszer már hivatalosan is a szövetségesük irányítása alatt állt. A harmadik ok pedig talán még fontosabb volt: közelgett őfelsége, a nagai császár trónra lépésének évfordulója, és ennek okán demonstrálni kellett a fiatal birodalom erejét, valamint hirdetni a császár dicsőségét. Mint annyian, akik nem tudtak belpolitikai eredményeket felmutatni, Puyí császár is a külső expanzió felé fordult, és néhány hónap alatt háromszorosára növelte a császárság befolyási övezetét.
Egy díszfelvonulás mindezeket a célokat jól szolgálta. A főtéren, amelyen nemrég még kemény harcok dúltak, most egy hatalmas tribünt emeltek, amely előtt egy nagai díszszázadba tartozó katonák álltak sárkányos lobogóikkal. A tribünnel szemben több száz katonát sorakoztattak fel tökéletes alakzatban. Egy bevezető és egy kivezető sugárúton, valamint a tér egy elkerített részében a helyi lakosság tagjai álltak, kezükben apró zászlókkal: ki nagai, ki konföderációs zászlócskát kapott a kezébe. A tömeg megfékezését a helyi rendőri erők vállalták, amelyeknek vezetője, Tans Floto mostanra Ord Mantell államfőjévé avanzsált. Bár a tipikusan rendőr beállítottságú fickó nem volt túlságosan együttműködő kezdetben, a bűnözők és a korrupt miniszter likvidálását látva elég hamar megkedvelte a megszállókat, és most ő törvényesítette a támadást a Konföderációba való csatlakozással. A tribünön Yoshiwara ellentengernagy, a támadás könyörtelen végrehajtója csak a második számú helyet foglalta el, vele átellenes oldalon pedig a Konföderációs kormány képviselője, a Yinchorr rendszerből sietve áthozott Gregor ke Halbegardia vágott mérsékelten unott arcot. Mellette néhány konföderációs tiszt álldogált, de akárcsak a felvonulók, a tribünön állók döntő többsége is nagai volt. Kissé távolabb ott áll gondolataiba merülve Usanagi őrnagy is, aki a yinchorri üldözés óta nem találta a helyét.
-
Koshaku heika konyurai! - jelentette be ünnepélyesen az eseményt levezető tiszt, akinek hangját a hangszórók végigvitték az utcákon, a kihelyezett kivetítőkkel pedig bolygószerte látni lehetett az eseményt. Hogy a császárság is értesüljön ezekről a nagyszerű hírekről, Serizawa Tara, az NHK haditudósító üdvöskéje is jelen volt, aki a kezdést adó jelre sietve nyomta el cigarettáját, és lépett a holofelvevő elé. A tribün mellett felállított katonazenekar rákezdett a császárság
himnuszára, amely alatt az őfelségét szállító nyitott tetejű díszsikló kecsesen megérkezett a térre. A császártól nyolc évvel idősebb herceg feszesen állt a helyén. Egyértelműen ő volt a nap hőse, még ha a helyi hadműveletek egyikét sem ő vezette. A sikló megállt a dísztribün előtt, és ahogy az akkordok elhaltak, a szemközti irányból megérkezett a planetáris erőket parancsnokló dandártábornok siklója, amely vele párhuzamosan állt meg. Kölcsönösen tisztelegtek egymásnak.
- Őfelségének jelentem, hogy az Ord Mantell-i helyőrség szemlére felsorakozott! - jelentette katonásan, majd kezet fogtak. A herceg kiszállt a siklójából, és a tribün felé vette az irányt, miközben a Konföderáció himnuszának rövidített változatát játszották, majd egy-egy kézfogás után elfoglalta helyét középen.
- Meneeeet, induuuulj! - utasított a dandártábornok, és elkezdődött az indulók és vonulók végeláthatatlan sora. Az egyes fegyvernemek komolyan rivalizáltak egymással, így bármelyikük kihagyása is súlyos sértésnek számított. Ahogy a gyalog menetelő flottatisztek és tengerészgyalogosok érkeztek, a
flottaindulót játszották a zenészek, majd áttértek a planetáris erők
indulójára, ahogy a támadásban részt vevő speciális landolóalakulatok, majd más erők következtek a sorban. Egészen a rettegett katonai rendőrségig, a Kempeitai-ig mindenki képviseltette magát, és egymást érték a gyalogos és járműves menetoszlopok. Siklómotorok, Tsunami könnyűtankok, a most újonnan bevetett Takemikazuchi "póklépegetők", csapatszállítók, légvédelmi járművek, hullámenergiás tüzérség... A nagai haditechnika java képviseltette magát.
- Igazán impozáns - mosolygott Hiroyasu herceg, ahogy a vonulókat nézte.
- Valóban, felség, a hadseregünknek nincs párja - értett egyet Yoshiwara ellentengernagy, de a herceg tisztelgő kezét leengedve rázta meg a fejét.
- Arra gondoltam, hogy milyen munkát végzett a bolygó megszállásakor - pontosította szándékát, de Tanjukuo márkijának arcán semmilyen érzelem nem tükröződött.
- Csak tette a kötelességem, felség - mondta, és egyáltalán nem szerénység volt a részéről.
- Tudja mit kedvelek jobban a csinos nőknél? - kérdezte pár pillanattal később, miután újra tisztelgett az egyik ezredparancsnoknak, de rögtön meg is válaszolta a kérdését. - A kompetens beosztottakat. Szakmai szempontból kizárólag, természetesen. Sokan tesszük a kötelességünket, de annál kevesebben értenek hozzá ennyire.
- Megtisztel, felség - felelte szűkszavúan a parancsnok.
- Néhányan azonban nem egészen így állunk - pillantott hátra félreérthetetlenül a tribün felett kilógatott óriási, nyolc méteres Puyí császárt ábrázoló portréra. - Egyesek a sithekhez dörgölőznek, és nem az ősi akaratot szolgálják.
Yoshiwara nem válaszolt semmit, láthatóan igen erősen viaskodott benne a császárnak tett hűségeskü, és az a vágya, hogy egy másabb, racionálisabb birodalmat teremtsen a jelenlegi helyén.
- Tudom, nehéz elfogadni, de ha a kupleráj rosszul megy, nem a bútorokat kell lecserélni - mosolyodott el pajzánul.
- És mégis mit tehetnék ennek érdekében? - kérdezte óvatosan Yoshiwara. Hiroyasu herceg most először nézett rá mindkét szemével a beszélgetés alatt.
- Szükségem van valakire, aki ezentúl vezeti felséges öcsém személyes flottáját. Valakire, aki mindig képes a megfelelő helyzetet felismerni - kacsintott rá.
- Nem fél, hogy meghallanak minket? - nézett ezúttal az ellentengernagy Usanagira, de a herceg megrázta a fejét.
- A vérebek szeretnek ugatni, de nem veszélyesek. Ráadásul ez a bizonyos egy biztosan nem fogja semmiben zavarni - jelentette ki, és ebben a pillanatban az őrnagy személyi csuklókomputerén az egyik gomb villogni kezdett. Az őrnagy rárakta a kezét, majd észrevétlenül hátralépett a tribünről, és eltűnt.
- Enyém lenne az öröm, felség, ha tehetnék felségedért bármit - fordult vissza Yoshiwara a herceg felé.
Usanagi a tribün mögött, a részletekkel elfoglalt technikai személyzet között állt meg, és nézett rá az üzenetre, majd sietve átfutotta. Mestere, Darth Enz, akit a legtöbben csak Puyí császárként ismertek, hozzájárult, hogy üldözze Saaliát, és ehhez a rettegett Nagai Császári Hírszerzés minden támogatását felhasználja. De ami fontosabb volt, rajtuk keresztül megtudott egyet és mást.
-
Versta... - suttogta, majd arcára lassan gonosz mosoly húzódott.