|
Post by Enz on Feb 25, 2012 1:17:06 GMT 1
Ord Mantell a középsõ gyûrûben található bolygó, amely fõleg sûrû, az ûrbõl rózsaszín színûnek látszó üstökösi eredetû felhõzetérõl ismert. Két holdján kívül még 13 mûhold is kering körülötte. A bolygó népszerû turistacélpont látványosságai és természeti csodái miatt.
12 ezer évvel Yavin elõtt koréliaiak kezdték el benépesíteni a bolygót, kezdetben kereskedelmi állomásnak használva. Amikor ezen szerepe lecsökkent, akkor független kormányzat jött létre rajta és Ord Mantell attól fogva szabad kikötõként funkcionált, és nagy népszerûségre tett szert. 3 653-ban a flottáját eladta egy korrupt admirális, ezt követõen a korrupció és bûnözés uralkodott el a bolygón. A bolygó a Régi Köztársasághoz csatlakozott, ám az I. Galaktikus Birodalomtól függetlenné vált, és hivatalosan semleges státuszba került, habár többször haladt át területén birodalmi haderõ. Yavin után 9-ben csatlakozott az Új Köztársaságoz, és Thrawn idején támadás is érte. A Yuuzhan Vong invázió idején a bolygó megszállás alá került és Bobba Fett mandalóriai harcosai szabadították fel azt.
Ezt követõen a bolygó ismét a semlegességet választotta, és nem vett részt a második galaktikus polgárháborúban sem, valamint egyik államalakulathoz sem csatlakozott. A bolygó élén egy választott miniszterelnök áll, aki a választott parlament segítségével kormányoz. A kormányzat korrupt, és nagy teret hagy az illegális üzelmeknek, ezért a bolygó a Vong inváziót követõen hamarosan ismét korábbi önmagára kezdett hasonlítani: a csempészek, zsoldosok és bûnözõk birodalmára.
|
|
|
Post by Enz on Feb 25, 2012 2:00:07 GMT 1
Ord Mantell pezsgõ élete rengeteg szórakozási lehetõséget kínált, és még többet azoknak, akik meg is tudták fizetni. Sztriptízbárok, bordélyházak, halálpálca, alkohol, viadalok... 4 milliárd ember és sok százmillió turista élvezte a bolygó lehetõségeit és kereste az újabb szórakozási lehetõségeket. Köztük volt Aguro Fess is, aki kényelmesen terült el a drága szórakozóhely egyik különszobájának bõrfoteljében, kezében egy halálpálcát tartva, miközben a kis ablakon a lent táncoló sztriptíztáncosokat nézte. Az emeletrõl jó kilátás nyílott a lenti programra és a sok nyüzsgõ emberre és a csinos lányokra. Persze elsõdlegesen nem ezért jött ide. - Aguro, régi barátom! - lépett be széles mosollyal az arcán egy nagydarab, szakállas fickó. - Harn, rég láttalak - mosolygott vissza rá a másik barátian. Látszólag régi ismerõsök voltak. Kezet fogtak egymással, majd mindketten helyet foglaltak. - Mi újság veled, ezer éve nem láttalak! - kezdett bele a Harn nevû. Odakint kicsit erõsödött a zene hangereje, mire õ egy gombnyomással bezárta az ajtót és a zaj teljesen elhalt. - Semmi különös - felelte a másik is kedélyesen, majd mintegy mellékesen hozzátette. - Korvik azt mondja, ideje megadni, amivel tartozol. - Szentséges banthaszar! - kiáltott fel Harn idegesen. - Csak nem megint a Napnak dolgozol? - De - felelte a másik, miközben óvatosan lerakta a halálpálcát az asztalra. - Ki kéne szállnod - javasolta a másik, õszinte aggódással. - Nem neked való ez az élet. - De - ismételte magát a másik, ugyanolyan meggyõzõdéssel a hangjában. - Így bármit megtehetek, én vagyok az egész Galaxis császára, akinek mindent szabad. - Lárifári - felelte a másik dühösen. - Nem vagy te semminek a császára, csak a saját halálod sietteted. - Akkor meghalok, de mégis többet élek, mint azok, akik egész életüket szürkén élik le - vetett ellen a másik. - De nem életviteli tanácsokért jöttem. Korvik akar valamit tõled. - Igen a Nap, meg az õ vigoi. Mindig csak követelnek - dühöngött a szakállas férfi. - De én rendeztem vele a számlát, engem hagyjon békén. - Biztos vagy benne, hogy jól döntesz? - kérdezte a másik, miközben keze már a sugárvetõjén volt. Harn egítségért akart volna kiabálni, de rájött, hogy a szobát éppen õ látta el hangszigeteléssel. Komolyan sarokba szorították, és ha az élete és e között kellett választani, inkább szavazott az életére. - Igazad van - mondta megadóan. - Korvik megkapja, amit akar. Kísérj el a szobámba, és odaadom az adattáblát. Utána nem szeretnélek többet az én klubomban látni!
|
|
|
Post by Enz on Feb 27, 2012 23:26:07 GMT 1
Aguro Fess az egyik szórakozóhely asztalánál ücsörgött, az õ modern ruházata helyett egy jóval katonaibb célokat szolgáló ruhát viselõ férfival. A nagy termetû férfin több sebnyom is sorakozott, amibõl látható volt, hogy több kisebb-nagyobb csatában is részt vett már. Ennek ellenére igen fiatal volt, és ami azt illeti, nem éppen a legjobb társaság. A pultnál hangosan bömböltek a legújabb zenék és szinte senkit sem lehetett látni úgy, hogy ne lett volna alkohol a kezében. Néhol egy-egy halálpálca is felbukkant, ám mivel az elitebb és jobban ellenõrzött negyedben voltak, így sietõsen el is tûntek vele.
- Szóval Lacroze hadnagy? - kérdezte Aguro meg újra. A másik csak egyszerûen bólintott, majd ivott egy keveset sörébõl. Nem igazán ismerte a fickót, eddig még nem igazán hallott róla, pedig már szolgált egy ideje Korvik vigonál és a Fekete Napnál. - És mi is pontosan a jövetele célja? - érdeklõdött tovább. - Én fogom a katonai akciót vezetni - felelte amaz meglehetõsen kurtán. Arra nem volt szükség, hogy megemlítse melyik katonai akcióról volt szó - Nover Balirsnak, a Fekete Nap egyik vigojának a kiiktatásáról volt szó. Szerencsére Balirs corelliai erõdjébõl átköltözött Ord Mantellre, ami jóval kevésbé védett volt, így csupán egyetlen lehetõségük volt megölni õt. Ha elszalasztják, akkor évekig várhatnak arra, hogy elõbújjon az erõdjébõl. Éppen ezért remélte Augro, hogy Korvik a legjobb zsoldosokat küldte neki. - Megvannak a tervek? - vette át most meglepõ módon a kezdeményezést Lacroze. - Igen, sikerült megszereznem, kis... meggyõzéssel - kereste meg a megfelelõ szót. Az mégsem hangzott volna jól, hogy sugárvetõt szegezett a másiknak. - Meggyõzéssel...ühüm... - felelte a másik. Persze nem mintha egy olyannak, aki pénzért azt gyilkolja, akit mondanak, joga lett volna ítélkezni. - Tehát megvannak a tervek - folytatta Aguro, mintha a másik közbe sem szólt volna. - És megtaláltuk a létfenntartó szarkofág gyenge pontját. Sokan próbálkoztak már a félig holt vigo megölésével, ám õ nem sajnálta a pénzt arra, hogy olyan létfenntartó gépet építsen magának, ami saját energiaforrással, fegyverzettel és levegõszûrõ rendszerrel is rendelkezik, a páncélzata pedig megvédi az energiafegyverektõl és akár a direkt robbantásoktól is. Egy igazi vagyonba került, de bevált. Eddig még senkinek sem sikerült az élethez ragaszkodó koréliait a túlvilágra küldeni. Eddig. Pechjére a tervrajzoknak maradt egy dokumentációja, amit Harn õrzött. Korvik hagyta neki, hogy kilépjen a Napból és még segítette is a bárja megnyitásában, de cserébe ezt kérte tõle. - A tervrajzok alapján meg tudjuk találni a szarkofágja levegõszûrõjét, és egyszerûen ideggázt juttatunk a rendszerbe. A ti feladatotok az lesz majd, hogy lekössétek az õrséget és megakadályozzátok a menekülését. - Egyszerûnek hangzik - felelte érzelem nélküli hangon. Ez a biztos hozzáállás valahogy megnyugtatta Agurot.
|
|
|
Post by Enz on Feb 28, 2012 23:17:37 GMT 1
A villa Ord Mantell legelitebb környékén feküdt. Hatalmas kõépület volt, a legkifinomultabb stílusban, így nagyban különbözött a környezõ épületektõl. Távolról látszott rajta, hogy csak a leggazdagabbak engedhetik meg maguknak az ilyen csicsás épület felhúzását, ráadásul olyan környéken, ahol a földterület ára csillagászati összegeket ért el. A környéken jó pár gazdag bankárnak, céges igazgatónak, politikusnak és mindenféle gazdag személynek voltak házai, így a rendõrség máshol jelképes jelenléte itt igen komoly volt. Balirs vigo villáját zöldterület szegélyezte, és hatalmas kerítés vette körbe az épületet. Persze ez a kerítés önmagában nem sokat ért volna: fekete öltönyös, fegyveres õrök járõröztek melle egész nap, a bejáratoknál pedig rendõrök is álltak, amit azt jelentette, hogy a vigo elég kenõpénzt csúsztatott a rendõrfõnöknek. - A fõ probléma õk lesznek - intett a rendõrök felé Lacroze a fejével, miközben elsétáltak a kerítés elõtt. Aguro kénytelen volt egyetérteni vele. Sokkal inkább tûntek valamiféle elitkommandósoknak, mint egyszerû utcai járõröknek. - A hely védelme kb. 30 fõbõl állhat, plusz 10 fakabátból - összegezte a látottakat a hadnagy és látszott, hogy közben vadul kalkulálja a lehetõségeket. Ha Augro jól tudta, akkor a hadnagynak fele ennyi embere volt összesen. Korvik elmehet a francba az állandó spórolásával, hiszen az õ bõrüket viszi a vásárra. Persze neki is volt tíz embere, de õket nem készítették fel katonai harcmodorra. - Valami gyenge pont? - kérdezte Aguro reménykedve. - Több is akad - bólintott a hadnagy, ami a másikat megint megnyugtatta kissé, ám a hadnagy baljóslatúan hozzátette - De ezek csak a külsõ védelmet jelentik. Ki tudja odabent nincs-e valami meglepetés. Meg aztán ha érkezik még néhány tucat rendõr a harc közepébe... Szavakra nem volt szükség, ugyanis a hadnagy mutatóujját húzta el a torka elõtt, amely tökéletesen kifejezte mire is gondolt. Ez már korántsem volt olyan megnyugtató dolog - ha egy ilyen képzett zsoldos is így látja esélyeiket, az semmi jót nem ígér. Mindent egy lapra kellett feltenni, sokat kockáztatni. De minél nagyobb a kockázat, annál nagyobb a nyeremény is. - Mekkorák az esélyeink? - kérdezte rövid szünet után Aguro. Nem volt biztos benne, hogy tudni szeretné a választ. - Van esélyünk - felelte amaz kurtán. Ez tényleg végképp nem ígért semmi jót. Augro serényen gondolkozni kezdett, majd hamarosan egy ötlettel állt elõ. - Mi lenne ha megosztanánk az erõiket? - Mire gondolsz? - vonta össze a szemöldökét a hadnagy. - Egy olyan eseményre, ami leköti a rendõröket egy darabig, amíg mi itt elvégezzük a dolgunk. - Konkrétabban? - kérdezte a másik, továbbra is ugyanolyan arckifejezéssel. - Például ha a rendõrfõnök kerülne veszélybe... - mondta sokat sejtetõen, majd kajánul elvigyorodott. Az emberei nem voltak olyan jók a harcban, mint Lacrozéi, de a zavarkeltéshez értettek, és persze Augro maga is rendelkezett az ahhoz szükséges kapcsolatokkal a bolygón, hogy igazán komoly veszélynek tûnjön az akció.
|
|
|
Post by Enz on Mar 5, 2012 9:42:33 GMT 1
A tervezési szakasz lassan a végéhez ért, és kezdetét vehette a megvalósítás megkezdése. Mivel az Ord Mantell mindig is híres volt alvilágáról, és az ott megforduló számtalan szerencselovagról és kalandorról, nem volt nehéz dolog az eszközök beszerzése és néhány új fickó felbérelése. Persze ezek nem voltak olyan vérprofik, mint Lacroze egysége, de a lövedékek felfogására azért még õk is jók. Aguro idõközben egyre jobban megkedvelte ezt a bolygót, a maga sajátos szabályaival, a rend nélküli világok sajátos rendjével, és tudta, itt fogja elkezdeni saját bûnbirodalmának kiépítését, természetesen a Fekete Nap égisze alatt. Egészen addig, amíg õ nem lesz az egész szervezet vezetõje... Korvik öreg és szentimentális már, ráadásul túlságosan is megfontolt. Persze ettõl függetlenül valószínûleg õ lesz az újjászületett Nap legelsõ vezetõje - már ha sikerrel járnak és elteszik láb alól a maradék három vigót.
A fegyverkereskedõ polcain különféle kaliberû és méretû fegyverek feküdtek, amelyek életkora a legújabbtól az elsõ galaktikus polgárháborút túlélõtõl terjedt, és a pult alól némi Vong fegyverzet is elõkerült, de különféle galaktikus egyezmények által tiltott fegyverek is elérhetõek voltak itt. Pár napja még bizonyára csodálkozott volna ezen, de most már tudta: ha a rendõröket és a helyi keményfiúkat illetõ százalékot átadja a bevételbõl, akkor akár szuper csillagrombolókkal is kereskedhetett volna. - Tehát, mire lenne szükségük? - kérdezte túlságosan is segítõkészen a boltos, miközben arcán széles mosoly ült. Nem is csoda, jó pár kredittõl fogja õket most megszabadítani. - Jól elrejthetõ marokfegyverekre, Meg egy nagy hatóerejû bombára. És egy kicsit nagyobb kaliberre - sorolta Augro. - Azok ott puffanóbogarak? - mutatott a Vong fegyverzet irányába Lacroze. - Abból is lesz egy tucat. És hõdetonátorok is kellenek. - Ohó! - nevetett fel a boltos, a kezét dörzsölgetve. Rég lehetett már olyan vevõje, aki ennyi mindent vesz tõle. - Tán csak nem egy erõdöt kívánnak megostromolni? - Ahhoz semmi köze - felelte Lacroze hûvösen. - A diszkréció és a feledékenység is az árban foglaltatik. - Persze, persze, elnézést - visszakozott gyorsan a boltos. Nem jó ötlet a vevõt felbosszantani, mert máshol is el tudják költeni a pénzüket. A boltos elindult az üzlet hátsó helyisége felé. - Kövessenek! A nagyobb kalibereket hátul tárolom.
|
|
|
Post by Enz on Mar 11, 2012 0:59:41 GMT 1
Ord Mantell szórakozóhelyei éjszaka is ugyanakkora életet mutattak, mint napközben,és az utcákon nagy emberáradat hömpölygött. Olyan volt ez, mint Coruscant csak a zavaró gigantikus épületek nélkül. A rendõrfõnök háza elõtt két rendõr állt unott tekintettel. Bár a fizetésük kétségkívül jó volt, igazából unalmas állás volt Ord Mantellen rendõrnek lenni, hiszen fõ feladatuk az éppen aktuálisan az államhatalommal jóban lévõ "VIP" vendégek és érdekeik védelme volt. Ilyen volt a rendõrfõnök is, akirõl nem lehetett eldönteni, hogy másodállásban bûnvezér vagy ez az elsõdleges foglalkozása. Egyikük elnyomott egy unott ásítást, majd visszamerevedett elõzõ pozíciójába.
- Már csak fél óra és jön a váltás - próbálta a társa halkan biztatni. - Igen, végre egy éjszaka, amit a családdal tölthetek - felelte a másik, és már a gondolatra elmosolyodott. - A lányod már két éves, igaz? - Igen, igazi kis hercegnõ. - Hé, biztosurak! - kiáltott oda feléjük az utcára vezetõ lépcsõ aljáról egy férfi. - Tudnának kicsit segíteni? - Kotródj innen! - érkezett a nem túl kedves válasz. - Szomorú - sóhajtott fel a férfi, majd a következõ pillanatban egy égõ végû palackot hajított a két rendõr felé, amely a földre esve lánggal telítette be a bejárat környékét. Az egyik rendõr félreugrott, ám a másik keze kigyulladt a folyadéktól, és az csak döbbenten nézte. Az ép rendõr odarohant társához, és égõ kezét a ruhájával körbefogva gyorsan beráncigálta a kapun belülre, az idõközben feléjük cikázó lézerlövedékek elõl. Éppen elérték volna a fedezéket, mikor az egyik lövedék a megégett rendõr testébe csapódott, és õ elterült a földön. Társa sietõsen ráncigálta be a fedezék mögé. - Központ! Azonnali segítséget kérek, megtámadták a rendõrkapitány házát! - szólt bele a kommunikátorába, majd megnézte a társa sebét. - És küldjenek egy orvost is. - Meghalok? - kérdezte a másik, miközben szájából vékony vércsík csordogált. - Tarts ki, még ma este hazamehetsz a kislányodhoz! - felelte a társa, majd lézerfegyverével viszonozni kezdte a tüzet a támadók felé.
- Most! - kiáltotta az egyik támadó, és a házak takarásából egyik társa ugrott elõ, rakétavetõvel a kezében, egyenesen a házra célozva. A fegyverbõl egy rakéta csapódott ki, bele egyenesen a ház tetõszerkezetébe, amelynek felét egy nagy robbanás keretében tüntette el. A távolból rendõrautók szirénázása hallatszott. - Ideje eltûnni fiúk! A siklókból kirontó elitkommandósok még láthatták, ahogy a támadók eltûnnek az egyik mellékutcában. - Utánuk! - osztotta az utasításokat az egység parancsnoka pattogós hangon. - A házban nézzetek szét túlélõkért! A sebesülteket szedjétek össze! Õrséget mindenhova! Ellenõrzõpontokat felállítani a környéken! És valaki hozzon egy kibaszott kávét! Ugyanebben a pillanatban egy nagy robbanás látszódott a távolban. A parancsnok idegesen rándult össze a vörösessárga lángfelhõ láttán, amelynek hangja nemsokára elérte õket. - Mi a szar volt ez? - kérdezte a kommjába beszélve. - Valaki bombát robbantott a rendõrkapitányság elõtt - érkezett a zilált hangú válasz. - Sok a halott, sebesültek... egyszerûen... - Remek - csapott a bevetési sikló oldalába az öklével. - Fasza kis éjszakának nézünk elébe.
- Elkezdõdött - szólalt meg jókedvûen Aguro, megtörve az addig uralkodó csendet a sikló belsejében. Lacroze hadnagy és emberei nem voltak éppen túl beszédesek, de most talán jobb is volt, hogy jutott idõ egy kis gondolkodásra. A hadnagy most sem szólt semmit, csak egyszerûen bólintott, majd akkurátusan elkezdte még egyszer ellenõrizni a felszerelését, amit az emberei is követtek. A következõ percek megint csendben teltek el, csupán a fegyverellenõrzés hangja hallatszott a siklóban. - Azt hiszem indulhatunk - törte meg a csendet Lacroze, mikor végeztek. Aguro az órájára pillantott. - Éppen idõben! Indíts! - szólt elõre a sofõrnek, aki egy szállítócég ruháját viselte. Az eddig parkoló sikló lassan felemelkedett, majd elvegyült a jármûvek között, amelyek az utcán haladtak. Nem sok idõ kellett, hogy elérjék a villát, amelyet a célpont használt. A sikló megállt a villa vaskapujánál, az egyik rendõr pedig odasétált a vezetõhöz. - Azonosítsa magát és nevezze meg a célját - szólalt meg hivatalos hangon. - Ilyen idõben már amúgy sem fogad a házigazda vendégeket. - Arnis Brishen, a Planet Expresstõl. Egy ajánlott csomagot hoztam Nover Balirs úrnak. - A csomagokat nem ilyenkor szokás szállítani - vetett ellen gyanakodva a rendõr. - Tudja, a vigok igencsak rugalmasan kezelik az idõt - felelte a sofõr, nyomatékosítva a vigo szót, amire a rendõrök azonnal megértették a szituációt. - Akkor ezer bocsánat, nem kívántuk beavatkozni az ügyeibe - mondta bocsánatkérõ hangon a rendõr, és a kommon keresztül bejelentette a csomag megjöttét. Furcsálkodva tekintett fel a válasz után. - Balirs úr nem vár semmilyen csomagra, azt mondják. - Várni valóban nem várja - kiáltotta a sofõr, és lézerpisztolyát tartó rejtett kezét felkapva egyenesen a rendõr két szeme közé célzott, majd megnyomta az elsütõgombot, mire a rendõr agyveleje szétfröccsent a földön, és a teste pedig élettelenül rogyott össze. A következõ pillanatban rálépett a sikló gázpedáljára, és az a kaput áttörve indult meg elõre, átgázolva egy mûvészi szökõkúton is, majd egyszerûen beszáguldott a villa fõkapuján, és odabent megállt. A rámpa lenyílt, és Lacroze emberei rohantak le rajta, tüzet nyitva a meglepett õrökre. A fõbejárat õreivel gyorsan végeztek, és Lacroze parancsokat osztott az embereinek. - Az egyes raj távol tartja a kinti õröket! A kettes védi a siklót! A hármas velem tart és segít felkutatni a célpontot. Aguro az õt kísérõ bûnözõkkel együtt sétált le nyugodt tempóban a rámpán, és körbenézett. - Szép hely. Kár volt tönkretenni. - Indulhatunk? - türelmetlenkedett a hadnagy. - Persze. Maguk mennek elõl, mi pedig oldalba támadjuk az ellenséget az oldalsó folyosókról. - Egész jó terv - mondta elismerõen. - Indulás!
|
|
|
Post by Enz on Mar 17, 2012 3:11:10 GMT 1
A rendõrparancsnok idegesen csapott öklével a járõrkocsi oldalába. Alig történt meg a robbanás a két helyen, máris kitört az anarchia az egész fõvárosban. Mármint a szokottnál nagyobb - sokkal nagyobb. A különféle bûnbandák máris egymásnak estek, látva a törékeny egyensúly megbomlását, egyszerû emberek megrohanták a boltokat, és még lehetne sorolni. Bárki is csinálta mindezt, igazán profi lehetett, és biztos volt benne, hogy a saját kezeivel fogja megszabadítani a golyóitól ha valaha is elkapják. - Uram, sikerült elkapnunk az egyik támadót! - lépett oda tisztelegve az egyik rendõr. A parancsok intett, mire a társai egy megbilincselt férfit hoztak oda, aki alig múlhatott húsz. A parancsnok végigmérte a kétes alakot, majd köpött egyet a földre. - Rendben, térjünk a lényegre. Kik vagytok és mit akartok? - szegezte neki a kérdést. - Én...mi... - szólalt meg a másik zavartan, és szemén is látszott, hogy nem épp tiszta. Drogosok, gondolta lenézõen a parancsnok. - Nem érek rá egész este - förmedt rá a fogolyra, bár igazság szerint az estéje már úgyis el volt rontva. - Bo..bocsánat - felelte, ám nem beszélt tovább. A parancsnok ekkor vesztette el türelmét, odalépett a férfihoz és jó erõsen hasba térdelte, mire az összeesett. A parancsnok intett, mire két markos rendõr felsegített a földre. - Kérdeztem valamit. Ki a megbízótok? - üvöltött ezúttal a másik képébe. - Nekem...nem tudom...halálpálcát adott...sokat - kommunikált lassan, pusztán egyes szavakban, ami részben a fájdalomnak, részben az elkábult agyának volt betudható. - Vele nem megyünk sokra most. Takarítsátok el innen! És verjétek alaposan össze.
Aguro és Lacroze gyorsan tudtak haladni a kihalt folyosókon, senki sem állt az útjukat. Talán mégsem annyira erõsen õrzött ez a villa, mint kívülrõl hitték. Azonban ez sajnos abba került, hogy senkit sem tudtak kivallatni arról, merre is található a ház ura, aki éppen a másvilágra kívántak küldeni. Ahogy haladtak a folyosón, hirtelen mozgolódás hallatszott az egyik szobából, és halk hangok. Lacroze intett két emberének, mire azok az ajtóhoz álltak, és a tanult módon, egy erõteljes rúgással nyitották ki, majd elõreszegezett fegyverrel rontottak be. Lövések nem hallatszottak, csak hisztérikus sírás. - Az egyik cseléd - sétált ki a szobából az egyik berontó zsoldos. Lacroze bólintott, majd õ maga ment be a szobába, ahol a másik embere már igyekezett rávenni a nõt az együttmûködésre, sugárvetõjét a fejéhez tartva, ám az csak hisztérikusan sírt. Lacroze odalépett az embere mellé, majd szép lassan felemelte a fegyverét az ég felé, és a nõ mellé guggolt, majd közelrõl az arcába nézett. - Nyugodj meg, nem lesz semmi gond - próbálta megnyugtatni a nõt. - Nem akarunk bántani, csak egy kis segítséget kérünk. A nõ sírása a jóval kedvesebb és biztatóbb hozzáállásnak köszönhetõen alábbhagyott, és a cseléd szipogva nézett bele a hadnagy sebhelyes, ám valamelyest mégis bizalomkeltõ arcába. - I...igen? - kérdezte szipogva. - Hidd el, nem bántani akarunk. Segíts, és nem lesz gond - mondta Lacroze, aki ezúttal egy mosolyt is eleresztett. A cseléd csak bólintott, ám úgy látszott felállni egyedül nem tud. Lacroze segítette fel a padlóról, amit Aguro az ajtóból figyelt. Nocsak, hát mégis érzõ szív lakozik a kegyetlen gyilkológépben, kérdezte magában gúnyosan.
Augro pár lövést adott le a sugárvetõjével a sarok mögül, majd visszahúzódott a lövések elõl. Balgaság volt azt gondolni, hogy idebent nincsenek õrök, csupán a vezetõjük felé vezetõ úton várták õket. Nover Balirs egy dörzsölt fickó volt, és még most is ragaszkodott az élethez, habár fél lábbal már a sírban volt. Az õrök jó állásokat alakítottak ki a lépcsõn, amelyen fel kellett volna jutniuk a lifthez, és egy nehéz sugárvetõt is harcba állítottak, így ez az útvonal elzárult. Lacroze is kihajolt a fedezéke mögül, majd leadott egy rövid sorozatot a lézerpuskájából, aztán visszahúzódott. Úgy látszik õ is látta a harc kilátástalanságát és guggolva Agurohoz sietett. - Másik útvonalon kell megpróbálnotok - kiabálta túl a harc zaját, majd a nõhöz fordult. - Van ilyen? - Igen, a technikai lejáró - felelte, miközben minden egyes lövésnél összerezzent. - Akkor szétválunk - rendelkezett Lacroze, és bár Augro nem szerette ha parancsolgatnak neki, tudta, hogy a másik tapasztalatán az életük múlhat. - Mi itt maradunk lekötni a figyelmüket, a te embereid pedig kerülõúton lemennek. Odalent majd találkozunk! - Rendben - értett egyet Aguro, majd magához intett a sajátjait, és a cseléddel együtt elindultak az oldalsó folyosón, miközben Lacroze emberei fokozták a tüzet a lépcsõre, hogy ne tûnjön fel a létszám csökkenése.
|
|
|
Post by Enz on Mar 28, 2012 11:22:49 GMT 1
A technikai személyzet liftje elõtt csupán pár õr állt és õk sem számítottak arra, hogy bárki is megtalálja ezt az eldugott lejárót, így egymással beszélgetve ütötték el az idõt. Aguro kaján vigyorral az arcán húzódott vissza a sarok mögé, miután felmérte a helyzetet. Ez könnyû mókának ígérkezett, így utasítást sem adva ugrott elõ a fedezék mögül, sugárvetõjét maga elé tartva, majd célzás nélkül lõni kezdett. Lövedékei egy része célt tévesztett, ám az egymáshoz közel lévõ õrök miatt többen is összeestek. Társai követték példáját, és a kikerülhetetlen lézernyalábok erdejében hamarosan az összes õr holtan terült el. A támadók elindultak a lift irányába, majd Aguro csalódottan vette észre, hogy kóddal van ellátva a hívógomb. Intett az egyik emberének, hogy finoman terelje oda a szörnyülködõ cselédet, miközben az egyik védõ lassú kézmozgására lett figyelmes, az egyik földön lévõ sugárvetõ felé. Két lépéssel odaszökellt, majd egy erõteljes fejrúgással eltántorította a szándékától. A cseléd közben remegõ kézzel beírta a kódot, így a lift elindult feléjük majd hamarosan megállt és kinyílt az ajtaja.
A lift ajtaja halk szisszenéssel nyílt ki, ahogy megérkeztek végre Nover Balirs vigo tartózkodási helyére. Ahogy végigmentek a szûk, gyengén világított folyosón beláttak az oldalt nyíló szobákba. Fõleg kiszolgálóhelyiségek voltak itt, amelyek valószínûleg Balirs létfenntartó berendezésének mûködtetéséhez és karbantartásához kellettek, de néhány üres õrszobát is láttak. Balirs úgy látszott minden támadásra fel volt készülve, csak arra nem, hogy ilyen tapasztalt zsoldosokat küldenek ide. Ha hagyományos módszerekkel támadják meg a villát, akkor több órás ostromra kellett volna számítani. A folyosó végén lévõ nagy ajtót sem õrizte senki, ami viszont már gyanúra adott okot. Augro ezért felemelte a kezét, majd egyedül sietett az ajtóhoz, és lenyomta a nyitógombot. Ami túloldalt tárult a szeme elé, az elképesztõ volt: egy fényûzõen berendezett szoba, a legkülönfélébb mûtárgyakkal, szobrokkal, értékes bútorokkal és berendezési tárgyakkal. Milliónyi kreditet érhetett a szoba tartalma, és Augro már sejtette, hogy rá fogja tenni a kezét, ha egyszer megölték Balirst. A tekintete most a szoba közepén lévõ háromméteres fémszarkofágra szegezõdött, amely mozgásra képes robotlábakon állt, és kevéske fehéres füst szállt fel belõle, jelezve minden rendszere mûködõképességét. Mivel õröknek nyoma sem volt, Augro intett a többieknek, és együtt rohantak be a nagy terembe. A robotlábakon álló szarkofág megfordult a lábak körül, és egyenesen az új érkezõkre nézett. A páncélozott ablak mögül egy összeaszott, öreg arc nézett le rájuk. - Hát ideértetek - közölte a géppel torzított hang. - Azt hittem más sosem fogtok. - Bocsánat a késésért, az õrei sok gondot okoztak - felelte Augro, kivillantva a fogait. - Ezért fizetem õket. Ellenben úgy látom egyesek lojalitása nem töretlen felém - még a gépen keresztül is lehetett hallani a gyûlöletet a hangban, mire a cseléd a földre kuporodott remegve. - Azonban nem kívánom sokáig húzni az idõt. Ki küldött titeket? - Zadyn Korvik vigo - lökte oda a választ Aguro. - Korvik... Mindig is sejtettem, hogy elárulja a többieket. - Kellemetlen - válaszolta gúnyosan, majd intett, mire társai az elõkészített füstgránátokat elhajították. A következõ pillanatban két lézerfegyver ugrott elõ az acélszarkofágból, és tüzelni kezdett. A támadók azonnal a földre vetették magukat és a fedezékek felé indultak, ám mielõtt megnyugodhattak volna, a fal egy helyen egyszerûen félrecsúszott és fegyveres biztonságiak siettek be a terembe. Augro célra emelte a sugárvetõjét, majd lõtt és az egyik fegyveres futás közben esett el, még egy fél métert csúszva a földön. Majd elõkapott egy puffanóbogarat és egy másik biztonságit küldött a földre. - Gránátokat nekik! - kiáltotta el magát és elõre sajnálta az esetleg megsérülõ mûtárgyakat. Azonban az életük és az akció sikere forgott kockán, így amikor a füstfüggöny eléggé kibontakozott, felpattant a helyérõl és futni kezdett arra, amerre Balirs fémszarkofágjának körvonalai felsejlettek. Közben elõkészítette a lilás színû ideggázt tartalmazó kis fioláját is, hogy minél hamarabb bejuttathassa annak rendszerébe.
Két lézersorozat vágott lyukakat a padlóba elõtt és mellette, így ösztönösen is a másik oldalra ugrott el. Teljesen elfelejtette, hogy a másik számítógépes fotoceptorai miatt sokkal jobban lát, mint õ. - Felkoncollak és aztán elkapom Korvikot is! - szólalt meg gépies hangon, miközben egy újabb sorozatot leadott Aguro fedezéke felé. Õ kigurult a kanapé mögül, amely a következõ pillanatban több darabra vált szét. Futni kezdett elõre, majd oldalra elkanyarodott az újabb sorozat elõl, és futott tovább. A számítása bejött, a következõ lövések már messze a háta mögött csapódtak be, és hamarosan a gépezett háta mögött találta magát. Maximum energiára állította a sugárvetõjét, majd lõni kezdte a gép robotlábait. A szerkezet páncélzata elég erõs volt, hogy ne szereljenek be védõpajzsot, de a lábak sebezhetõek voltak Pár lövés kellett csak, hogy a szarkofág meginogjon, majd nagy puffanással oldalra dõljön. Augro odasietett, majd elkezdte leemelni a gondosan elrejtett mechanikus részt. - Várj! - szólalt meg a gépies hang kétségbeesetten. - Bármit is ígértek neked, én háromszor...ötször annyit fizetek! - Engem nem csak a pénz fûz Korvikhoz - felelte Augro, miközben folytatta a munkát. - A helyemet ígérte? - folytatta a gépies hang. - Megkapod az övét, ha megölöd nekem. Milliomos leszel. - Nem, Korvikkal jobban járok - érkezett a válasz. - Õ nincs fél lábbal a pokolban. A berendezéseket rejtõ fémlap végre lejött a helyérõl és Aguro rögtön észrevette a levegõszûrõ rendszert. Pár mozdulattal sikerült eltávolítani az azt védõ burkot, majd az aprócska fiolát becsúsztatta a fogadórendszerbe, amelynek ventilátorai azonnal bejuttatták a szerkezet levegõjébe az ideggázt. - Ne tedd, bármit mega...grgrrg - szakadt félbe a másik könyörgése miközben hörögni kezdett, ami pár pillanat múlva abbamaradt. Aguro átcsúszott a szerkezet másik oldalára, amerre a páncélozott plexi volt. Balirs eltorzult arca és habzó szája mutatta, hogy sikerrel jártak. A biztonság kedvéért azért még belelõtt párat a létfenntartó berendezésekbe, majd egy aprócska töltetet helyezett el rajta.
Az õrök azonban lassacskán kezdtek felülkerekedni a képzetlenebb bûnözõkön, és félõ volt, hogy hiába jártak sikerrel, mind meghalnak. A helyzetet Lacroze emberei mentették meg, akik az õrök háta mögül érkezve hamar felszámoltak minden ellenállást. - Épp idõben - sóhajtott fel Aguro. - Nem végeztünk még - mondta Lacroze. - A hátvédünk is leszorult ide, odafent mindent átvett az õrség. - A tölteteket elhelyezték? - kérdezte Augro reménykedve. Lacroze csak bólintott. - Akkor robbantsunk. Idelent van annyi készlet, hogy kibírjuk pár napig. - És akkor mégis hogy jutunk ki? - V...van itt egy titkos felszállópálya - szólalt meg a magukkal hurcolt cseléd félénken. No valószínûleg nem azért, mert annyira szívén viselte a támadók sorsát, hanem inkább azért, mert nem akart a föld alatt vagy az õrök kezétõl meghalni. - Vezess oda!
A komp lassan emelkedett fel a földbe épített liften keresztül a felszín felé, de pár perc utazás után végül megérkezett az egyik dombban kiépített leszállópályára, amelyet ügyesen elfedtek. Balirs valószínûleg ezért is tudta túlélni eddig: legalább annyi menekülési útvonala volt, mit egy birodalmi Moffnak. Aguro, aki elfoglalta a pilóta székét, lassan felemelte a levegõbe a Lambda osztályú ûrsiklót, majd elindult vele a város felé, amelyben több füstoszlop emelkedett égnek, ám a legnagyobb a rendõrkapitányság felõl látszódott. Nemsokára egy újabb csatlakozott a többihez, ahogy Balirs villája a levegõbe repült. Kár érte, szép kis épület volt. - Itt az Ord Mantell-i légi irányítás - szólalt meg a komm, miközben egy vadászgép manõverezett melléjük. - Azonnal azonosítsák magukat, különben le lesznek lõve. - Ezt itt Nover Balirs siklója, kódunk Cz67-NS-88-Kjl. - Vettem. Jó utazást kívánunk.
|
|
|
Post by Enz on May 25, 2012 0:16:59 GMT 1
Kiimi Anaro egykori jedi lovag, szabadúszó Erõhasználó - legalábbis ezt találta ki magának - érkezése után elég hamar szembesült azzal, hogy egy árva kreditje sincsen, a Rend ilyen célra fenntartott számláit pedig nem tûnt bölcsnek felhasználni, ugyanis az alapján elég könnyen lekövethették volna, még ha egyelõre nincsenek is tisztában a távozásával. Majd az a hüllõ barabel biztos elmondja nekik, hiszen tisztán érezte, hogy túlélte az omlást. Mindenesetre nem akart kockáztatni, de a híd alatt aludni sem, és az is kész csoda volt, hogy némi elmetrükkel rávette a pénzt követelõ dokkõrt egy napi haladékra, így sürgõsen valami pénzforrás után kellett néznie. Meg persze az sem ártott volna, ha kitalálja, mit is kezdjen friss szabadságával, hiszen semmilyen célja nem volt. A jedik gyengék és tehetetlenek voltak, a sitheket felemésztette önnön kapzsiságuk. Talán ha ott, azon a helyen elfogadja az Erõ Sötét Oldalát, talán akkor most lenne valamilyen életcélja, sõt talán már terve is a Galaxis uralmára, esetleg Bastionre menne, szolgálni a sitheket. Persze nem akarta megadni azt a lehetõséget a jediknek, hogy ujjal mutogassanak rá, elfedve így a valós okot, amiért elment.
Kiimi idegesen rázta meg a fejét. Máris egy csomó elvont hülyeségen gondolkozott, amikor itt voltak a konkrét problémái. Azon a nagai bolygón is a túlélés tartotta életben, az jelentett neki célt, így hát itt is ennek kell történnie, aztán majd ráér gondolkodni a dolgokon. Maga is meglepõdött azon, milyen jól alakult minden: az utcán kizsebelt néhány embert. Persze nem volt szép dolog, de csak némi aprópénzt vett el tõlük, azon nem fog múlni semmi. Aztán betért az elsõ lepukkant bûnbarlangban, feltette az egészet kockázásban a pirosra, és mit ad az Erõ, amikor már úgy tûnt, hogy a kék színen állapodik meg a kocka, hirtelen fordult még egyet. Persze ez sem volt szép dolog, de rémlett neki egy olyan jedi mester a régi történetekbõl, aki szintén tett ilyet. Miután párszor megkétszerezte ilyen módon a vagyonát, az amúgy kõagyú helyiek is gyanút fogtak. - Te, ez szerintem csal - súgtak össze az asztaloknál. Miután a hely "hírneve" forgott kockán, a gamorrai biztonsági õr az asztalához sietett és nem túl kedves módon kérte fel a távozásra. - Persze, épp indulni akartam - felelte zavartan Kiimi, aki csak most ébredt rá, hogy gyanússá vált. Mindenesetre tanulságképp fel akarta jegyezni magának, hogy a jövõben jó lesz óvatosabbnak lenni. Azonban a gamorrai nem a fõbejárathoz kísérte, hanem a hátsó kijárathoz, így Kiimi rögtön megneszelte a veszélyt és hamarosan az Erõ is jelzett neki. Néhány piti verõlegény várja kint fadarabokkal. Könnyû menet lesz.
Elõször is, nagyot pördülve a tengelye elõtt még az ajtó elõtt fejbe rúgta a gamorrait, akit váratlanul ért a támadás, és egyszerûen a falnak csapódott fejjel, rögtön kivonva magát a további harcból. Az ajtó mögül mozgást hallott, így Kiimi teljes erõvel neki rontott. A szûk sikátorban kicsapódó ajtó egyszerûen a falnak vágta a mögött lévõ bûnözõt, aki ezután egyszerûen a földre esett, mint egy zsák krumpli. Kettõ megoldva, maradt három. Azok érezhetõen idegesen közelítettek felé, fahusángjaikat lóbálva. Támadásba lendült az elsõ, ám csapása elõl Kiimi játszi könnyedséggel hajolt el, majd egy gyors mozdulattal kirúgta alóla a lábát, mire az ember nyüszítve terült el a földön kétméteres repülés után. - Ez minden? - kérdezte Kiimi kihívóan. Bár magának sem akarta bevallani, azért élvezte a harcot. A másik kettõ tétovázva pillantott egymásra, aztán egyszerre indultak meg futva. Kiimi csupán leguggolt, amikor hozzá értek, és kirakta a két kezét oldalra ökölbe szorítva. A támadók egyszerûen belerohantak a kezébe. Feleszmélni sem volt idejük, ugyanis a szabadúszó jedi felpattant és fejüket megragadva jó erõsen összecsapta azokat. Újabb kettõ a földön. Már éppen indult volna tovább nyugodtan, amikor hirtelen megérzett valamit az Erõn keresztül. A bûnbarlang nyitott hátsó ajtaján keresztül vagy féltucat sugárvetõs alak rontott ki. - Nem szeretjük azokat, akik rontják a Fekete Nap bizniszét - közölte egyikük, miközben kényelmesen becélozta Kiimit. Utóbbi ösztönösen lecsúsztatta a kezét az oldala mellé, fénykardjához. Mégse lesz ez olyan könnyû, mint ahogy elképzelte.
|
|
|
Post by Enz on Jul 15, 2012 9:59:40 GMT 1
Kiimi már két napja menekült az üldözõi elõl és úgy tûnt az egész tetves Fekete Nap az õ fejére pályázik. Persze érthetõ volt a buzgalom, hiszen már vagy húsz emberükkel volt kénytelen végezni. Talán ha hagyja, hogy kicsit elpáholják a verõlegények, akkor most békésen tengethetné a napjait valahol az azóta szerzett pénzbõl, neki való munka után nézve. Hiszen csak pár ezer kredit és egy jobb ruha kell, hogy az embert beengedjék a gazdagok negyedébe, ahol biztosan akadt volna valami munka a számára. - Arra ment! - kiáltotta valaki közelrõl, túl közelrõl. Hihetetlen mennyien voltak ezek, mindenütt ott nyüzsögtek. Hallotta, hogy a Napon belül valami hatalmi harc van, és a helyi fõnököt is kinyírták, ezért is lepte meg, hogy ennyi energiájuk van üldözni. Mindenesetre most sietnie kellett: megszaporázta lépteit és az út mellett ülõ koldusok mellett haladt el. Hirtelen ötlettõl vezérelve felkapott egy rongyos ruhadarabot, amit egész hatásosan maga köré tekert, majd a földre ült a többiek közé és hihetetlenül gyorsan közéjük olvadt. Igen, az azonosulás a környezettel már azóta a Pokolbolygó óta remekül ment neki, mondhatni specialitása lett. Nem sokkal késõbb fegyveresek futottak végig az utcán és rájuk sem hederítve haladtak el. Ezután néhány fegyveres érkezett, könnyû gyalogtempóban, úgy tûnik valaki fontosat kísértek. - Fess fõnök - magyarázta az egyik erõsen gesztikulálva. - Ez tényleg egy piti ügy, felesleges ezzel foglalkozni is! - Nem! - felelte ellentmondást nem tûrõen a fiatal fickó és megragadta a másik ruháját. - Ha Korvik megnyeri a harcot a hájas éticsiga ellen, akkor én a vigoja leszek. Nem hagyhatom, hogy a jövõbeli területemen bárki csúfot ûzzön belõlem! Ha kell, az utolsó kõ alól is elõkaparom azt a mocskot, aki meg fogja bánni azt a kurva napot, amikor az anyja erre a világra szarta! Értve vagyok?! - P-persze, F-Fess fõnök - felelte a másik. Nehézsúlyú kemény fickónak tûnt, aki valami helyi fejes volt, mégis úgy remegett, mint a falevél, amikor ez a másik fickó ráripakodott. Ráadásul egy leendõ vigo... Tényleg nagyon elszúrhatott valamit, ha már ilyenek akarják a fejét. Ahogy elhaladtak mellette, egyikük egy aprópénzt dobott oda neki. Milyen kedves...
- Jobb lesz eltûnni a városból - mondta maga elé, amint a kis csoport eltûnt a látóhatárról a sikátor végén. - Téged keresnek? - szólalt meg az egyik mellette ülõ hajléktalan is, Kiimi legnagyobb meglepetésére. Odakapta a fejét és végigmérte a határozottan öregnek tûnõ fickót. - Nyugalom, nem foglak feladni. Ha akartam volna, már rég megtettem volna. Akárcsak bármelyikünk. - Ilyen egyértelmû volt a dolog? - vakarta meg a fejét Kiimi. Végül is ezek a fickók bizonyára régóta koldultak együtt és mind ismerték egymást. Meg aztán ki akarna velük közösséget vállalni önszántából? - Miért nem tettétek? Bizonyára jutalmat kaptok. - Jutalmat? Lószart! - felelte az öreg dühösen. - Ezek a tetvek semmibe néznek minket! Még amit összekoldultunk, abból is elvesznek, helypénz címen. Ha nem fizetsz, a csatornában talál meg valaki legközelebb! - Nem túl barátságos fickók - jegyezte meg epésen Kiimi. - Nem bizony! - értett egyet az öreg. - Ráadásul ez az új fõnökük, ez valami vadállat! Összehívatta az összes helyi bûnbanda fõnökét "tárgyalni". Na azóta is arról a mészárlásról beszél a helyi sajtó. Aki vele volt, Gyilkos Zaek, na láttad õ is majd összeszarta magát. Pedig elõtte õ volt itt a legkeményebb rosszfiú. - Hm... Akkor talán tényleg jobb lesz eltûnnöm. - Igen, igen - bólogatott az öreg, de elõtte az aprópénzre mutatott. - Az gondolom nem kell neked. - Ó, persze - nevetett fel Kiimi. - Nem hiszem, hogy sok venném. Tedd el. Az öreg elégedetten kapott utána és tette bele a maga elõtt lévõ kalapba. Miután kiélvezte, hogy így eggyel több kétcentes kommersz piát tud majd venni, visszafordult a másikhoz. - Ha túl akarod élni, eltûnsz a lakott részekrõl, legalább pár hónapra. Az ûrkikötõrõl ne is álmodozz, ott mindent õk ellenõriznek. De talán tudok egy jó helyet... - Talán? - vonta fel a szemöldökét Kiimi, akinek határozottan nem tetszett a dolgok alakulása. Azt persze rögtön megértette, hogy az öreg pénzt szeretne még kicsalni tõle, amiért viszont lehet nem kap semmit. Mindenesetre elõvette a tárcáját és leszámolt ötszázat. - Egyelõre ennyi. Ha hasznos infót adsz, akkor megkapod a többit - mondta Kiimi, miközben odaadta a pénzt az öreg kinyújtott markába. Az szinte megbabonázva nézte a pénzt: bizonyára rég látott ennyit egybe a saját kezében. - Kö-köszönöm fiam. Jót tettél egy öregemberrel, ezért áldjon meg téged Gaia, vagy akiben hiszel - rebegett hálát. Kiimi megvonta a vállát. Az információ jobban érdekelte mint valami istenség hálája. - Amikor itt járt a Vong, még régen - kezdett bele az öreg a történetmesélésbe, mire Kiimi kényelembe helyezte magát. Ez hosszú lesz, gondolta, még jó, hogy nem a Galaxis születésétõl kezdi mesélni. - Szóval, akkor sok csúnya dolgot mûveltek itt. Elkezdték pusztítani a technológiát, embereket öltek, meg persze az egész bolygót elkezdték átalakítani, hogy jobban a kedvükre legyen. Mindenféle erdõt meg ilyeneket növesztettek, sokszor települések helyén. Itt, a fõváros mellett egy kisebb város helyére is erdõ került. Persze a kormány errefelé sosem volt több néhány oligarcha meg bûnözõ szövetségénél, így magasról tettek ezek kiirtásáról. Akiknek valami gondjuk van, azok mind oda mennek. Állítólag már jó páran élnek az erdõkkel benõtt városkában, igazi kis közösség. - És miért nem keresik õket ott, ha ez tisztázott? - kérdezte Kiimi meglepve. - Fiam, ennél azért okosabbnak néztelek - jegyezte meg az öreg olyan hangon, ahogy az apa beszél a debilis kisfiával. - Valami van azokban az erdõkben. Akiket nem öl meg, azokból szörnyszülöttet, Vongokat csinál. Elég egy kevés idõt eltölteni bent, hogy ez megessen. Akik visszatértek onnan, azokból kivétel nélkül undort kiváltó szörnyetegek lettek. Persze jóval több odabent a temetetlen hallott... - Remek - sóhajtott fel Kiimi. - Szóval ez az egyetlen esélyem a túlélésre, öreg? - Olybá tûnik - rázta szomorúan a fejét. - Rendben, köszönöm - mosolygott szomorúan Kiimi és még ezret leszámolt az öregnek. - Köszönöm a segítséget. Azzal feltápászkodott és a mocskos köpenyt a földre dobva lassan elindult elõre a szûk, sötét sikátorban. Szóval vongformált erdõ. Nem baj, elvégre már hozzászokott az erdõkhöz, sõt imádta a kibaszott erdõket...
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Sept 20, 2012 15:34:29 GMT 1
- Ott fut...! Kapjátok el!
Kiimi megszaporázta a lépteit, az Erő segítségével ösztökélte lábait gyorsabb haladásra. Megtehette volna, hogy a nyomában haladó három togoriait bevárja, és utána fénykardjával vág még rájuk néhány fekete csíkot a meglévők mellé, de nem lett volna ildomos.. eddig csak akkor használta a kardját, ha tökéletesen biztos volt benne, hogy nem látja senki. Még az kellett volna, hogy a Nap fogdmegjei mellett a jedik és a sithek is a hírét vegyék annak, hogy a bolygón van.. akkor aztán megindult volna a toborzókampány, aminél még mindig jobb volt banditák elől menekülni.. egyelőre.
És persze megtehette volna - futott át Kiimi agyán, miközben az öreg által említett erdő szürkés széle egyre közelebbnek tűnt -, hogy nem dobja el azt a büdös rongyot, amiben mindenki koldusnak nézte, és szerencsés esetben pénzt is dobott neki.
De hát ha egyszer a végén már tényleg büdös volt..
Az újabb sugárvetőlövedék a fejétől kellemetlen közelségben húzott el. Azt azt követő pedig.. nos, az meglepetésre távolabb. Aztán egy újabb még távolabb.
Kiimi megkockáztatta, hogy lelassítsa lépteit. A togoriaiak láthatóan felhagytak a sietős üldözéssel, és jó száz méter távolságban tébláboltak
- Te, én be nem megyek oda! - A Főnök meg fog ölni! - Inkább a Főnök, mint a tetovált zombik.. - Ez igaz... talán ha szerzünk neki egy lányt a Hoover-farmról, akkor nem lesz mérges. - Nem tudom.. - ingatta a fejét a legalacsonyabb togoriai. - A múlt hónapban vittük el a 18 évest... a következő humán években mérve még szinte gyerek. - Na és.. - vont vállat testesebb társa. - Ha nem jó neki, maximum megeszi.. - Di'kraal, az humánok nem eszik meg az utódaikat.. - Akkor mit csinálnak a fogyatékosokkal?? - Elmondom, vicces..
Kiimi vállat vont, és hagyta, hogy a togoriaiak megvitassák az élet nagy kérdéseit, miközben feltűnés nélkül megfordultak és elsomfordáltak az ellenkező irányba, látszólag teljesen megfeledkezve arról, hogy az imént még az ő beleit akarták kiontani..
Ő is hátat fordított - és először nézte meg magának alaposabban az "erdőt".
Tulajdonképpen nem is erdő volt, inkább olyasminek tűnt, mintha a Saleucami dzsungeleit keresztezték volna a Mon Calamari víz alatti világával - csak mindezt víz nélkül. Hatalmas, korallszerű képződmények tekeredtek és csavarodtak minden színben és minden irányba, miközben a talajt minden lépésénél egyre sűrűbben borították különböző nedvedző, láthatóan a gombák és a bogarak közti állapotban leledző gubók, amikből nedves, gyantaszerű valami folydogált.
Kiimi egészen fiatal volt a Yuuzhan Vong háborúban, ezért nem sokra emlékezett azokból az undorító lényekből, amelyekkel a hódítok átformálni, avagy a népszerű kifejezéssel élve vongformálni próbálták a galaxis elfoglalt bolygóit. De ez a hely összességében különösen undorítónak tűnt.
Kiimi kiterjesztette az érzékeit, és meglepetésére nem azt a mély, megfoghatatlan ürességet tapasztalta, ami az idősebb Mesterek és az inváziót átélt lovagok elmondása szerint a Yuuzhan Vong Erőtől elzárt lényeiből áradt - pontosabban nem áradt belőlük semmi.
Az erdő és lényei, a flóra, a fauna, és a kettő közti állapot (utóbbi volt többségben) ha halványan és kellően gusztustalanul - Kiimi nem talált rá jobb szót -, de létezett az Erőben. Mintha a Vong életformák az alatt a húsz év alatt, amit az Ord Mantell amúgy nem különösebben termékeny talaján eltöltöttek, adaptálódtak volna az őshonos élethez, amit átjárt az Erő.
Nem csoda, hogy ezt az izét mindenhol irtják, mint a pestist, legalábbis ahol pénz van rá, gondolta Kiimi. A tiszta Vong életformáknál a galaxisbeliekkel keveredő Vong életformák jóllehet még undorítóbbnak tűntek.. nem is áramlottak, inkább vonaglottak az Erőben.
Aztán hirtelen egy a semmiből érkező erőszakhullám szinte hátralódította Kiimit. Vadállatias vérszomj keveredett egy nagyon is élő, aktív, az Erőben pulzáló ősi tudattal.
Kiimi elmosolyodott. Még ha egy ronda és undorító helynek is tűnt, kétségkívül kihívásnak ígérkezett. Egyik kezét a fénykardján tartva beljebb indult az erdőbe, hogy szembenézzen ezzel a valamivel, ami ki tudja, mióta vonaglott itt a bolygón... a vadászat izgalma, ami a galaxisszéli nagai erdőbolygón annyiszor hatalmába kerítette, most újra megcsapta.
Most már csak abban reménykedett, hogy valamelyik gombaféleség, amiken taposott, ehetőnek bizonyul majd. Ellenkező esetben kénytelen lesz várni az evéssel addig, amíg levadássza ezt az izét...
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Apr 1, 2013 22:17:19 GMT 1
Az alaktalan, érzékelõk számára csak egy kósza aszteroidának tûnõ valami szélsebesen szelte át az Ord Mantell egyik leginkább vongformált kontinensének légkörét, és becsapódott az érintetlen területnek számító korallrengetegbe. Füst és robbanás helyett azonban, amik a kényszerleszállást jelezték volna, csak némi spórafelhõ szállt fel a levegõbe, ahogyan a Yuuzhan Vong fauna fái elkapták a landoló korallhajót.
A vastag páncélt viselõ alak kikecmergett a pilótaülésbõl, és karjára erõsített tárolójából egy tucat keresõbogarat indított az útjára, miközben kiterjesztette új, eddig ismeretlen érzékeit az Erõn keresztül. Több tudatot is megérzett.. a vongérzékével és az Erõn keresztül egyaránt. Micsoda érdekes hely, gondolta a Berzerker.
Kiimi a már korábban megérzett erõszakhullámot követve fél méteres, a földön vájt nyomokban haladt már órák óta. A hullám ott volt valahol elõtte, alig néhány kilométerre, és Kiimi tisztában volt vele, hogy nem menekül, hanem csalogatja... befelé, valahová, ahol majd saját területén szállhat szembe vele. Ám ekkor megérezte az ellenkezõ irányból a másik hullámot. Ez sokkal.. intelligensebb volt, sokkal kevésbé állati, és sokkal kevésbé Yuuzhan Vong. Mintha az Erõn keresztül közelített volna felé.
- Szóval ketten vagytok.. - vonta össze a szemöldökét elégedett mosollyal Kiimi, és az Erõ segítségével meggyorsította a tempóját, hogy hamarabb az elsõ nyomába érhessen. Veled kezdem, rohadék - gondolta. Aztán jöhet a másik is..
|
|
|
Post by Enz on Apr 15, 2013 0:04:27 GMT 1
Hammanah-hammanah-hammanah Erõs, gyilkos kántálás, több száz torokból. Elõbb lassan és halkan, majd fokozatosan gyorsabban és hangosabban. A hatalmas tûzbõl kicsapó apró lángnyelvek szinte megbabonáztak minden jelenlévõt. Hammanah, hangzott kísértetiesen és félelmetesen, egyre jobban összefolyva. Szinte az egész erdõ, az egész korallrengeteg rengett bele. Elemi erõvel törtek fel az érzések, a düh, a túlélni akarás a jelenlévõkbõl. Egy saját nép volt, sõt inkább egy teljesen új faj, mely felett senki sem uralkodik, nem uralkodhatott. Aki csak egy törvénynek engedelmeskedik, a túlélés törvényének. Bárki is lépett be az erdõbe, nem kerülte el az õ felderítõik figyelmét. Ha valaki csatlakozni akart, az elsõ próba a túlélés maga volt. Az erdõ milliónyi veszélyt rejtett magában, ami csak a legerõsebbeket és legrátermettebbeket választotta ki arra, hogy benne éljenek. Meg persze õket, akiknek tilos volt még a nevét is kimondani a nevét. Õk, akik le kívánták vadászni a törzs tagjait, és akikkel naponta harcoltak a túlélésért. Hammanah Az asszonyok karókat hoztak, rajtuk vicsorgó, gyûlöletes fejekkel. A mai vadászat eredményei, a trófeák. Tizenhét fej volt összesen a karókra húzva, tizenhéttel kevesebb ellenséget jelentve a következõ vadászatnál. A szerencse csakugyan melléjük állt, hiszen az elesett harcosaikat jelképezõ oltárnál, melyet egy régi vallás követõi hagyhattak a város elõdjét jelentõ kisvárosban, mindössze három korallvégû lándzsa és korallból faragott könnyû pajzs állt. A szertartás elcsendesült, ahogy a nõk a pajzsok elé vitték a fejeket, szinte felvonulást tartva, majd félkörben felfejlõdtek az oltárszerûség körül, és egyszerre leszúrták a földbe a karókat. Egyszerre zengett fel minden torokból a gyõzelmi üvöltés, mellyel hálát rebegtek az egyetlen istennek, akit tiszteltek, a túlélés istenének. Az eddig koralltrónuson üldögélõ erõs izomzatú, tagbaszakadt férfi felállt. Majdnem teljesen meztelen volt, mint a többiek, testét alig néhány szakadozott ruhadarab takarta. Nem is volt rá szüksége, hiszen az erdõben jelenlévõ spóráktól elváltozott testén szinte természetes páncélzat képzõdött. A nyakában lógó arany ékszerek jelezték kivételes szerepét a törzsön belül. - Testvéreim! - szólt olyan hangosan, hogy még az õrségben lévõ is halhatták. - A mai vadászaton 17 rút chug fejét vettük! A túlélés istene kegyes volt hozzánk, és mi megháláljuk neki ezt a kegyet! - Hammanah! - zengte a tömeg válaszképpen. A törzsfõnök folytatta a beszédet. - Adózzunk hát ma este is hálával azért a napért, melyet kaptunk! Ünnepeljünk, testvéreim! - kiáltotta, és a törzs szintén multálódott tagjai egyszerre kiáltottak fel. A törzsfõnök azonban felmelte a kezét, mire csend lett. - Ám elõbb lássuk, népünk nagy sámánja mit lát a lángokban! Sámán, mondd meg a jövõt! - A jövõt - nyögte nehézkesen az idõs éveit taposó férfi, miközben lassan felállt, és a tûz felé indult. Mivel nem volt harcos, neki is a körön kívülrõl kellett végignéznie a rituális táncot, akárcsak az asszonyoknak és gyerekeknek. Mikor odaért, leült a tûz mellé, és bámulni kezdte. A harcosok lassan újra hozzáláttak a rituális tánchoz, miközben az egyik asszony egy pohárka bódító levet hozott, melyet a helyi spórákból nyertek ki. Az öreg némi segítséggel felhörpintette az italt, és mélyen a tûzbe bámult. Körülötte a tánc és a dallam egyre gyorsult, de õ csak a röpködõ lángnyelveket látta. - Látom, látom õt! - mondta teljes révületben. - A Békehozót, ki majd békét hoz nekünk a chugokkal. De háborút is fog hozni, más chugok ellen! A mi törzsünk fogja megvédeni a Galaxist, mi fogunk túlélést biztosítani mindenki számára! A Békehozó, a Békehozó…! - amint kimondta az utolsó szót, elhallgatott, és hátraesett, elterülve a földön. Az öreg szervezete nem bírta a bódító szereket, így a transz rövid ideig tartott, és utána jó ideig ápolni kellett. - Örvendjetek, testvéreim! A Békehozó eljön majd közénk! - Hammanah!
- Fõnök, fõnök! - rohant be lélekszakadva egy zabrak a tágas szobába, melynek üvegfalain látni lehetett a két emelettel lentebb mulatókat. A csinos bár már a Fekete Nap helyi fejesének, Aguro Fess-nek a tulajdonát gyarapította, miután megjelent néhány verõlegényével és rávette a korábbi tulajt, Harnt, hogy váljon meg tõle. Mivel régen a barátja volt ez az ember, jutányos árat fizetett a klubért. Egyszerûen imádta ezt a helyet, rengeteg beépített pluszfunkciója pedig tökéletes bûnközponttá tette. A Valentine utcai mészárlás óta, melyben leszámolt az összes rivális bûnszervezet vezetõjével, itt futott össze a helyi alvilág minden szála, õ pedig kedvére játszadozhatott velük, igazi bábmesterként. - Mi az már megint? - kérdezte idegesen, miközben keze félreérthetetlenül markolta egy twi’lek táncosnõ egyik mellét. - Munkaügy? - Igen, fõnök, bocsánat, fõnök - szabadkozott a férfi sietve. Fess intett a nõnek, hogy menjen ki, amit õ szó nélkül megértett. Mielõtt elindult volna, Fess még jól megpaskolta a fenekét. - Várj meg a szobámban - utasította, majd miután kiment, a friss érkezõre nézett. - Tehát, mi történt? - A helyi rendõrség újabb drogfutárokat kapcsolt le, Fess fõnök! - Pár szerencsétlennel kevesebb - vonta meg a vállát. - Kb. mekkora szajré volt náluk? - Több százezer kreditnyi! - nyögte ki nehezen. Fess idegességét úgy tûnt, még lehet fokozni. - Szerencsétlen hülyékkel vagyok körbevéve - a kezében tartott poharat egyetlen mozdulattal zúzta szét. - Nem fizettétek ki a korrupciós összegeket? - De, fõnök. Akik kapták, azokat letartóztatták korrupció miatt. Õk beszélhettek - jegyezte meg a középvezetõi státuszban lévõ zabrak. - Derítsd ki, kicsoda közülük a legkomolyabb pozícióban lévõ - utasította, és lezártnak tekintette ügyet. Majd holtan találják a cellájában és mindenki érteni fogja az üzenetet. - A legkomolyabb - nyelt egy nagyot a zabrak. - Verson államtitkár. - Verson? Hát csak elkapták a vén kéjencet is. Pedig milyen jó fiatal lányokat kapott tõlem - némelyikhez még õ is kedvet kapott, ahogy elnézte a csinos kis pofikájukat. - De azt hiszem jobban õrzik, mint annak a hájas éticsigának a vacsoráját - utalt itt a velük szemben álló vigora, akinek egyre rosszabb volt a helyzete a belsõ harcban. Egyre több és több bolygó Nap szervezete pártolt át hozzájuk, fõleg a távolabbi vidékeken. - Hívd össze az alvezéreimet tanácskozásra! Komolyabb a baj, mint sejtettem.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jun 12, 2013 16:38:19 GMT 1
Kiimi nem akarta elhinni, milyen gyors ez az.. izé. Már napok óta követte a nyomait, egyre mélyebbre és mélyebbre az erdőbe, de még mindig csak ugyanazok a fél méteres vájatok álltak előtte, és ugyanaz az állatias, primitív, kevert lenyomat az Erőben.. de egy fikarcnyival sem jutott közelebb ahhoz, hogy megtudja, mit is üldöz valójában. A másik lenyomat, a határozottabb is ott volt valahol, bőven látótávolságon kívül. Láthatóan senkinek sem volt sürgős, hogy kenyértörésre vigyék a dolgot itt a Vong-erdő közepén.
Kiimi hirtelen új tudatokat érzett meg.. egészen közel. Többen voltak, primitívek, az Erővel éppen csak a szokványos élőlények kapcsolatát ápolhatták. Megpördült és az Erő segítségével felugrott az egyik korallfa kiszögellő ágára. Fénykardját harcra készen megmarkolta. Talán elfeledkezett volna városbéli barátairól? Talán mégis akadt a Nap bérgyilkosai között olyan, aki nem csak, hogy idáig bemerészkedett az elátkozott erdőbe, de még a nyomára is akadt?
Amint azonban lepillantott a fa alatt lopakodó három, hiányos öltözetű, sovány alakra, rá kellett döbbennie, hogy téved. Kettő közülük emberszerűnek tűnt, bár a bőrükre festett primitív jelek miatt nehéz volt megállapítani eredeti bőrszínüket. A harmadik pedig valószínűleg ithori volt, méretes kalapácsfejéből és redőzött nyakából ítélve. Mindannyian egyszerű, faragott dárdákat lóbáltak, és ijedt tekintettel figyelték a vájatot, amelyet Kiimi eddig követett.
- Tu'aa járt itt, Tu'aa! - azzal letérdeltek a vájat mellé, és hajlongani kezdtek. - Hammanah'a Tu'aa.. Hammanah'a Tu'aa!
Kiimi megelégelte az egyedül bújkálást az erdőben. Ezek a vadak nem tűntek Vongnak... talán egyszerű, itt ragadt szerencsétlenek voltak, akik a Vong invázió vége óta nem mozdultak ki az erdőből. Vagy talán, hozzá hasonlóan ide menekültek a bűnözők elől. Akárhogy is, valószínűleg van kajájuk, gondolta Kiimi, és leugrott mögéjük a fáról.
- Üdv. - erőltetett egy kedvesnek szánt, álcázott mosolyt az arcára. - Ti is ezt az izét keresitek? - Hamma.... - Hé! - Kiimi tovább mosolygott a neki szegezett primitív dárdák láttán. - Erre nincs szükség. - Az Erő segítségével kicsit rásegített, bizalmat sugárzott az "őserdei lakosok" felé. - Megbízhattok bennem. Szóval, ezt az izét keresitek? - intett még egyszer a nyom felé. - Tu'aa-t nem keresni senki. - hebegte reszelős, áhítatos hangon az ithori. - És Tu'aa sem keres senkit. Csak megtalál. Amikor kedve tartja. - Hát én pedig ezt a Tu'aa-t keresem, és ha megtalálom, megölöm. - vont vállat kihívó hangot Kiimi, mint akit egy cseppet sem érdekel. - Megölöd Tu'aa-t? - Tudjátok, nagy harcos vagyok.. - segített rá még egy kicsit az Erővel Kiimi. Ezeknek mindent a szájukba kell rágni - gondolta. Vagyis pontosabban at agyukba.
- Nagy harcos.. akkor az Öreg igazat szólt! A Békehozó! Eljött a Békehozó! - kántálta az egyik, majd Kiimi néhány pillanat múlva már arra eszmélt, hogy a saját lábai előtt kántálnak. - Hammanah Békehozó.. Hammanah Békehozó.. Kiimi remélte, hogy a Békehozók kapnak enni, és kihúzta magát. - Igen igen, én vagyok a Békehozó. Most pedig vigyetek a vezéretekhez.. vagy valami.
A Yuuzhan Vong Berzerker lába alatt ropogtak az elhalt korallok darabjai, miközben kezével futás közben végigsimított a nővényeken. Ez a hely más volt.. nem volt olyan, mint a régi Yuuzhan Vong világ, amelyre a Berzerker csak tanításokból, a Yuuzhan Vong közös emlékeiből szerzett tudomást, de valójában sosem látta, kivéve persze azt a rövid látogatást a világhajón, ahonnan útnak indult. Nem volt olyan sem, mint Sekot felszíne, ahol született, és amit beterített az Alkotó nagymesterének sötét akarata. Sokkal inkább olyan volt ez az erdő, mint.. mint ő maga.
Egyszerre volt Yuuzhan Vong, és egyszerre volt ennek a galaxisnak a terméke. Egyszerre volt tisztátalan és tiszta. A Berzerker jól érezte magát itt. Otthon érezte magát itt. Talán azért küldte ide őt az Alkotó, mert különleges szerepet szánt neki?
Az egyik keresőbogár tért vissza a korallfák közül. A Berzerker karjára telepedve csatlakozott az egyik neurocsomóhoz, és egyenesen a harcos idegpályáira továbbította információit. Igen.. a Préda itt volt nem messze, ezt a Berzerker is tudta már egy másik bogártól. De voltak.. mások is. Közel.
A Berzerker ismét futásnak eredt, eltérve az eddigi irányától. Néhány nurron megtétele után egy kis tisztásra ért, amelynek közepén kerek, színes folyadékkal töltött medencék sorakoztak. A medencékben fél méter átmérőjű, gömbölyded, cuppogó lények úszkáltak, melyek fölé itt-ott egy-egy lesoványodott humanoid hajolt. A Berzerker ampfhii-botjához nyúlt, és érezte, hogy a harci eszköz rugalmassá válik a kezében, szinte ostorszerűvé. Ez az ösztönös reakció a fegyver-élőlénytől meglepte a harcost, mert ő pont az ellenkezőjére számított. A Yuuzhan Vong kézifegyverei harc előtt jellemzően megkeményedtek, a fejükön lévő tasak pedig megtelt méreggel. A bot talán nem számított harcra?
Ahogyan jobban megnézte magának a humanoidokat, rá kellett jönnie, hogy a botnak igaza van. Mindegyik élőlény a szaggatott, lekopott rongyok mellett, amelyek a testüket borították, mást is viselt. Egy-egy vaskos, yorrick korallból álló nyakörv-szerű valami volt felhelyezve a nyakukra, amelyet a Berzerker csak a régi, mentális feljegyzésekben látott, amelyek a Yuuzhan Vongok tudását őrző villip-ekben voltak - pontosan olyanokban, amelyek itt a tisztás tavaiban is ringatóztak.
Ez egy villip-keltető, döbbent rá a Berzerker. Egyike azoknak a telepeknek, amelyeket a Yuuzhan Vong dicső népe hozott létre a galaxisban, hogy új lényeket és életformákat hozzanak létre harcukhoz, a leigázott hitetlenek munkájából.
Az egyik rabszolga döbbenten meredt a közeledő Vong harcosra, majd földre vetette magát, és valamiféle torz Yuuzhan Vong dialektusban kárálni kezdett. - Chug'na taa'l.. Chug'na Yuun'na'thal!
A harcos megsuhintotta a kezében a korbáccsá alakult ampfhii-botot, ami fogas fejével mély sebet mart a rabszolga hátába. Az megrázkódott, majd tovább folytatta a kántálást, sőt, egyre több társa csatlakozott hozzá. Úgy tűnt, mintha csakis erre vágytak volna már régóta. A Yuuzhan Vong Berzerker arcán gonosz mosoly jelent meg.
- Hűséges szolgái vagytok a Yuuzhan isteneknek! - kiáltotta körbe a tisztáson Yuuzhan Vong nyelven. - most pedig együtt felkeressük és elpusztítjuk az ellenséget! Harcolni fogtok, és meg fogtok halni a Yun-Yammka dicsőségére! - A Berzerker hamar rájött, hogyha korbácsán kívül új, veleszületett képességét, az Erőt is akarata mögé állítja, akkor bármilyen parancsot adhat ezeknek a rabszolgáknak, akik évtizedek óta táplálták tovább a villipeket, bár Yuuzhan Vong mestereik valószínűleg régen halottak voltak.
A rabszolgák felálltak és meghajtották magukat. - Indulás! Do-ro'ik vong pratte!
Azzal a Berzerker és újonnan verbuvált rabszolgái behatoltak az erdőbe, követve azt az irányt, amelyek a keresőbogarak mutattak meg a harcosnak, és amelynek a végén ott rejtőzött a Préda.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Aug 6, 2013 14:04:01 GMT 1
- Hammanah Békehozó, Hammanah, Békehozó! - Kiimim lebiggyesztett ajakkal nézett végig a szerencsétlen társaságon, akik felszereléseik alapján akár a Yuuzhan Vong rabszolga kasztból leszakadt koldusok is lehettek volna, de a ifjú ex-jedi nem látott rajtuk olyan korall-implantokat, amelyekről tanulmányai során olvasott. Felszereléseik nagy része viszont láthatóan abból készült, amit ez a különös, mutáns erdő tudott ajánlani, a fák és korallok keverékéből. - Eljött, hát eljött! - egy csoport sápítozó asszony tódult eléje, akik egy öregembert lökdöstek. A harcosok, akik idáig kísérték, most a hevenyészett falú főterének széleire húzódtak. Kiimim megnézte magának az asszonyokat, de letett arról, hogy közelebbi ismeretséget erőltessen.. bár már szinte semilyen szempontból nem tekintette magát jedinek, és a modern idők lovagjait amúgy sem kötötte a Régi Köztársaság rendjére jellemző cölibátus, Kiimi egyelőre megmaradt annál, hogy eljátsszon a gondolattal - pusztán elméleti szinten. A rongyokat viselő koszos némbereket elnézve, különösen és kizárólag elméleti szinten. Ennek ellenére nem volt kétsége afelől, hogy bármit megkaphatna ezektől a szerencsétlenektől, akiknek úgy tűnt, az ő érkezése volt eddigi nyomorult életük legjelentősebb eseménye. Valószínűleg hosszú ideje éltek itt, elzárva a civilizációtól - amennyiben az erdőn túli koszfészkeket annak lehetett nevezni -, rendszeresen iegészülve újabb és újabb menekülőkkel, akik elég bátrak voltak ahhoz, hogy a bűnözők és kábítószeresek zaklatása helyett a Vong-erdőt válasszák, és túl is élték az idáig vezető utat. Utána pedig a vong vegyületekkel kevert organikus táplálék, amit zabáltak, rövid úton elvette a maradék eszüket is. - Hammanah, Hammanah, Békehozó! - kántálták tovább az alakok, miközben előre lökdösték Kiimi orra elé az öregembert.
Kiimi jól megnézte magának az aggastyánt. A férfi tekintete felhős volt, valószínűleg jó ideje hallucinogéneken tartották. De a fiatalember így is megérezte benne az Erő lenyomatát.. az öregből, ha időben rátalálnak, talán jedit is lehetett volna faragni, de gyógyítót, vagy mezőgazdasági szakértőt mindenképpen.. így azonban csak egy szenilis törzs szenilis varázslója lett egy szenilus dzsungel közepén. - Sámán, elhoztuk a Békehozót! - kiáltotta a harcosok vezetője valahonnan Kiimi mögül. Az öreg Kiimi felé nyúlt, de amaz elkapta a csuklóját, és akaratával behatolt a vénember elméjébe. Én vagyok a Békehozótok, meg a főnökötök, meg miegymás.. szuggerálta Kiimi, miközben hatalmasat kordult a gyomra. Most pedig adjatok enni és inni!
Az öreg megfordult, megbotolva egy pillanatra, majd az égnek emelte aszott karjait. - Hammanaaaah!!! A Békehozó eljött hozzánk! Lakomát a tiszteletére!
Na, ez mindjárt más - gondolta Kiimi, és éppen hátradőt volna, amikor a harcosok vezetője elébe járult. - Óó, nagy Békehozó.. Kiimi remélte, hogy nem kell gyerekeket puszilgatnia, és leprásokat tapogatnia. Bőven elegendő volt, ha kap némi élelmet, és utána folytathatja a vadászatot.. - Na mondjad, a Békehozód hallgat téged, hogyishívnak. - intett amúgy békehozósan, igyekezvén beleképzelni magát a félisten szerepébe. - Az én nevem méltatlan a Békehozó előtt! - hajlongott a törzs fő-fő harcosa. - Békehozónk eljött hozzánk, hogy megszabadítson a chugoktól! Készen állunk rá, hogy a lakoma után elkísérjünk a chugok táborába, hogy elvidd nekik az igazságot!
Kiimi a törzs tagjainak pillantását követve a főtér másik végében felállított áldozati oltárnak tűnő valamire pillantott, amely körül korallándzsákra tűzve eltorzult fejek sorakoztak. Egyik-másikon ki tudta venni a Yuuzhan Vong rabszolgák nyaki korallbilicsnének maradványait is. Szóval mégis csak vannak itt Vongok, gondolta. - Hogyne, persze, hozzátok már azt az ételt. - intett végül a harcosnak, aki földön csúszva elhátrált. Kiimi hátradőlt a hevenyészett székben, amit ki tudja, mikor toltak alá a nagy ünneplésben a primitív lények, majd szemét lehunyva relaxlni próbált.
...
- Yu'a t'scha'naaal... yu'a tu'scha' naaal! - a rabszolgák már-már eksztázisba hajló kántálása nyomán, amellyel követték a korallerdőben utat törő Berzerkert, a harcos elgondolkozott, hogy valóban csak saját megjelenésének, vagy az erdő fáiból kiszivárgó különös feromonoknak tudható-e be új követői fanatizmusa. Már amennyiben a szürke tekintetű kántálást egyáltalán fanatizmusnak lehetett nevezni. Valami rossz történt ezzel az erdővel, gondolta a Berzerker. Valami, ami megrontotta a Yuuzhan Vong életformákat és létrehozta ez a.. mutációt. A Berzerkernek pedig alapvetően semmi kifogása nem volt a mutációk ellen. Ő maga is egy ilyen mutáció, egy új genetikai kód eredménye volt, melynek segítségével úrnője és megalkotója, Riina Kwaad, a Yuuzhan-jeedai, létrehozta népének erősebb, hatalmasabb egyedeit. De a Berzerker tudta, hogy nem minden mutáció ilyen. Kíváncsi volt, hogy a Papok szentségtelenségként értelmeznék-e azt, ami ezekből a rabszolgákból lett.. talán a bolygó egészségtelen, gépolajtól szennyezett levegője rontotta meg őket.
- Pra'tte Do'a! - mutatta az irányt amphii-botjával a tömegnek, amely széles ösvényt taposott a mutáns erdő aljnövényzetébe. Csak halványan érezte a Préda szagát és jelenlétét az Erőben, körülvéve hasonlóan halványan érezhető, egyszerű, állatias életformák tömegével. A Berzerker egyszerr hálás volt a Yuuzhan isteneknek, hogy az útját keresztezték saját, új rabszolgáival - még az is lehet, hogy szüksége lesz rájuk. Végigfuttatta kezét a vonduun páncéljába beágyazott különböző eszközökön, az éles korallkésen, amit másodlagos fegyverként használt, a savköpőn, a támadó- és keresőbogarak tokjain, az apró dovin basalon, amit személyi védőpajzsként is használhatott.. Aztán hirtelen szinte megütötte a Yuuzhan Vong telepatikus érzékén és az Erőn át egyszerre rávetülő éhes árnyék. Valami, ami hasonló volt, mint ő maga..
Annyi ideje sem volt, hogy amphii-botját maga elé tartsa, amikor a korallokkal benőtt fák ágai közül nagy reccsenéssel eléjük huppant egy csupa szőr, csupa fog, hat lábú teremtmény. A láttán a rabszolgák a földre vetették magukat és kétségbeesetten kiáltozni kezdtek. - Tu'aa.. Tu'aa! A Berzerker farkasszemet, pontosabban szólva Vongszemet nézett a teremtménnyel. Az Erőn át érezte a lény vérszomját, ahogyan rá akarta vetni magát, hogy zsákmányává tegye, de a Vong telepatikus érzékén keresztül érezte zavarát is... a Préda nem Préda volt, csak annak tűnt, elsőre. A Yuuzhan Vong harcos elvigyorodott, kinyújtva kezét, egyúttal kicsire összehúzva magát az Erőben, és kiterjesztve énjét Yuuzhan Vongként. - Voxyn. Az állat felmordult, majd közelebb óvakodott, és óvatosan megszagolta a Yuuzhan Vong harcos kezét. Aztán örömteli, velőtrázó üvöltést hallatott, és odadörzsölte orrát új gazdájához. A Berzerker megpaskolta a szörnyeteg hátát, miközben hagyta, hogy a páncéljáról néhány bogár átmásszon a voxynra és befészkelje magát annak bundájába. Riina Kwaad megmondta neki és társainak, hogy kutatásuk során találhatnak olyan Yuuzhan Vong életformákat a galaxis félreeső, megformázott bolygóin, amelyek rejtőzködnek, és csak arra várnak, hogy ismét régi mestereiket szolgálhassák. De az, hogy egy jeedai-vadásszal, egy voxynnal hozza összes az istenek akarata, különösen azután, hogy a rabszolgákat is elé hozta, már valóban hatalmas szerencse volt. Yun-Yammka kíséri az utamat, hogy elvihessem ezt a Prédát a mesteremnek.
A rabszolgák lassan felemelték a fejüket, majd látva, hogy újdonsült mesterük a szörnyeteg fejét paskolja, ismét kántálásba kezdtek. - Yu'a't'schaal... Tu'aa't'schaal! - Dr'oik! - adta ki ismét a menetparancsot a Berzerker, előreengedve a voxynt, ami sebes futásba kezdett előttük abban az irányban amerre a Berzerker is megérezte a Prédát.
...
Kiimi ásított egyet, miközben kinyújtózott, és félig elégedett, félig kritikus pillantást vetett az elé helyezett faedényekben lévő maradékokra. A primitív helyiek láthatóan mindent megtettek, hogy legértékesebb élelmeiket ajánlják fel neki, de így is csak büdös húsra és rágós gyümölcsökre futotta - Kiimi pedig igyekezett semmi olyasmit sem megenni, amiben ugyanaz a hallucinogén lehet, amit a szenilis helyiek rágicsáltak állandóan. Így is jó eséllyel elrontotta a gyomrát, de az Erőre és az időre bízta ennek kezelését.. most nem vágyott másra, mint egy rövid szundításra, hogy utána, vagy akár csak másnap reggel továbbindulhasson. A törzs néhány tagja sertepertélt körülötte, továbbra is halkan kántálva maguk elé, hogy Hammanah, Hammanah, Békehozó, és így tovább. Kiimi idegesen intett, hogy elhessentse őket magától, amikor hirtelen megszólalt a veszélyérzete. A két jelenlét, akiket korábban megérzett az Erőben, most egészen közel járt. Ráadásul.. együtt. A primitívebb életforma haladt elől, alig néhány száz méterre járva, míg a "társa", a kevésbé Yuuzhan Vong, amelyik intelligensnek tűnt, nem sokkal lemaradva követte.. nyomában egy nagy rakás további primitív életformával. Kiimi tekintete önkéntelenül is a levágott fejek felé fordult, és hirtelen megértette, hogy baj van. Azzal, hogy nem zárta el a jelenlétét az Erőben, egyenesen idevezette az egész Vong bandát, és az összes háziállatukat is!
Magában szitkozódva összekapta magát, felugrott, és az Erő segítségével igyekezett csillapítani a rátörő hasfájást - bár valójában nem egészen volt biztos benne, hogy ezt pontosan hogy is kellene csinálnia. Tekintetével megkereste a hajlongó fő-fő harcos, és odakiáltott neki. - Jönnek a chugok, mindjárt itt vannak! - Chugok.. - a harcos a levegőbe szimatolt, mint egy állat. - Chugok.. tényleg! Chugok! - üvöltötte most már hangosabban, mire az összeeszkábált kunyhókból további gebe férfiak és nők rohantak elő, a koralllándzsák és husángok felé futva, amelyek az áldozati hely körül voltak felhalmozva. A harcos tovább folytatta a szimatolást, és arckifejezése megváltozott. A harcra kész düh, az otthona megvédelmezése miatt érzett elhatározás helyét felváltottaa rémület. - Tu'aa is velük van! Tu'aa a Chugokkal jön, végünk van!! Az eddigi szervezett rohangálás szervezetlen jajveszékeléssé változott, ahogyan a törzs tagjai menedéket igyekeztek keresni. Kiimi szinte már hallotta a bozót zörgését, ahogyan a támadók közeledtek - pontosan abból az irányból, amerről korábban ő is érkezett. Nagyszerű, gondolta, nem lenne túlságosan felvillanyozó félistenként itt felkoncoltatni valamiféle Vong csürhe által, amíg ezek a szerencsétlenek itt ajvékolnak. Megpillantotta az egyik legrongyosabb, színes szalagokkal és bőrdarabokkal díszített sátorból kirohanó varázslót. A finomságokat mellőzve az Erő segítségével megragadta az aggastyánt, és a meglepett arcot vágó öregembert egyenesen az orra elé repítette. Aztán mélyen belenézett a zavaros, hályogos szemekbe, és akaratát a másikéba fúrta. - Mondd meg nekik, öreg, hogy szedjék össze magukat, és harcoljanak, vagy te leszel az első, aki meghal. - adott nyomatékot felvillanó szemeivel és az Erőn keresztül a fenyegetésnek. Az aggastyán szemei elkerekedtek, majd korát meghazudtoló erővel kárálni kezdett, nem mellékesen még mindig a levegőben lebegve, ahol Kiimi tartotta. - Békehozó azért jött, hogy elpusztítsa Tu'aa-t! - kiabálta - Ha végzett Tu'aa-val, a chugok többé nem jelentenek veszélyt! Védjétek meg az otthonainkat, testvérek! Védjétek meg otthonainkat!
A harcosok rohangálása némiképpen alábbhagyott, és szervezett alakzatba próbáltak rendeződni. Mások, egyszerű íjakkal a kezükben a házakat szegélyező bozótosba rohantak, Kiimi reményei szerint azért, hogy lesben álljanak, és nem azért, hogy minél messzebbre kerüljenek a várható ütközettől. A volt jedi megpróbált az Erőn keresztül lelkesedést és magabiztosságot önteni a törzs leggyengébbnek tűnő tagjaiba, nehogy visszaragadjon a többiekre a belőlük sugárzó pánik. A bozót egyre hangosabban zörgött, de Kiimi számára mégis az volt az első jele a támadás megindulásának, hogy hirtelen nagy sebességgel suhanó, zümmögő fényesszürke valamik vágódtak ki a bozótból. Kiimi ösztönösen kinyúlt az Erővel, hogy elterelje őket, mire azok a hozzá legközelebb álló törzsbeli harcosok mellkasába csapódtak be, ledöntve a férfiakat a lábukról, mély, nyílt sebet hagyva a mellkasukon. Yuuzhan Vong támadóbogarak - gondolta sötét tekintettel Kiimi, miközben felugrott a levegőbe, és aktiválta fénykardjának aranyszínű pengéjét. A hozzá közel álló törzsbeliek döbbent tekintettel pillantottak rá. Kiimi a szeme sarkából az öreg sámára nézett, és ökölbe szorította még a levegőben repülve egyik kezét, aki elértette a szándékát, és ismét kiabálni kezdett: - Támadjatok! A Békehozó vezet minket!!!
Hogyne, gondolta Kiimi, miközben a bozótból kirobbantak az első támadók. A törzsbeliekhez hasonlító alultáplált, sápatag, kissé álmatag fejű, de annál hangosabban üvöltöző humanoidokon ugyanúgy ki tudta venni a nyakukra, és egyes esetekben a végtagjaikra szorított korallbilincseket, mint a karóra tűzött fejeken. Kiimi az Erőt segítségül hívva felkapott két rohamozó mutáns rabszolgát, és a társaságon keresztül repítve a másik irányba vágta, hogy lehetőleg minél többet feldöntsenek a társaik közül, majd földet érve - eddigre fejezte be ugyanis néhány másodperces ugrását - a legközelebbi felé indult fénykardját csapásra emelve. ... és még idejében félreugrott, ahogyan a bozótból kirepülő, a rabszolgák lomhaságát megszégyenítő sebességgel mozgó hatalmas szőrös valami állkapcsa majd leszelte a szabad karját.
Kiimi szembefordult a voxynnal, amelyik szintén földre érve most megfordult, és rávicsorgott. A volt jedi csak holofelvételen, az akadémiai tanulmányai során találkozott ezzel az állattal, amelyet annak idején a Yuuzhan Vong formálók a Myrkyren őshonos vronskr és saját genetikai kódjuk kombinálásával hoztak létre, hogy jedikre vadásszanak vele. Azonban az a hír járta, hogy a klónozás tökéletlensége miatt szinte egytől-egyig elpusztultak szövetdegradációban, már amelyik nem esett áldozatul a jedikkel vívott harcoknak - amelynek legalább ennyi áldozata volt a fénykardforgatók között is. Kiimi jól tudta ezt, ezért óvatosan közeledett a voxyn felé, miközben az Erővel próbálta feltérképezni, hogy pontosan miféle állat ez. A Yuuzhan Vong jelenléten kívül megérezte benne az Erőt is, amelyet arra használt a lény, hogy prédáját megtalálja.. viszont ahhoz képest, amit az eredeti voxynokról hallott jedi társaitól, ez az egyed viszonylag lassan mozgott. Vagy ugyanaz az anyag volt rá hatással, amitől az erdő összes lakója kissé illuminált állapotba került, vagy egyszerűen eljárt fölötte az idő és a gyorsan bomló klónozott szövetek vasfoga. Azonban így is beszélyes ellenfél volt, ráadásul Kiimi erőérzékei azt súgták, hogy igazi ellenfele, a másik idegen, aki most mintha kicsire összehúzta volna magát az Erőben, még a bozótban rejtőzik. A voxyn megunta a téblábolást, és miközben körülöttük a korallokat viselő rabszolgák összecsaptak a korallokkal felfegyverzett törzsbéliekkel, rohamra indult. Kiimi gyorsan oldalrs lépéssel próbálta védeni a támadást, de nem számított arra, hogy a szörnynek a testi erején és a lendületén kívül más fegyvere is van. Egészen ki kellett csavarnia magát, hogy először elkerülje az állat torkából felé repülő savat, majd erőteljes, izmos farkát, amelynek végén mérgezett tüskék meredeztek. A hirtelen mozdulat miatt esélye sem volt lecsapni kardjával, ami széles, kaszaboló ívet írt le a levegőben és mintegy véletlenségtől elmetszette egy mellette elrohanó Yuuzhan Vong rabszolga nyakát. Kiimi gyorsan megfordult, és egy jól irányzott rúgással hátsón billentette az állatot, de ezzel csak annyit ért el, hogy a voxyn dühödt morgással, ezúttal meg sem állva ismét támadba lendült. Kiimi számára lelassulni látszott az idő, ahogyan a nagaiok dzsungelbolygóján elsajátított képességeit alkalmazva egyre inkább magába szívta az Erőt, hogy energiát adjon fáradó izmainak, miközben kardjának csapásaival megpróbálta átütni a voxyn vaskos, szőrmével fedett bőrét. De minél inkább az Erőre hagyatkozott, annál inkább feltüzelte az állatot. Öröm az ürömben, gondolta Kiimi, hogy legalább a körülötte küzdő-vergődő többiektől nem kellett tartania. Úgy tűnt, mind a törzs tagjait, mind a rájuk támadó korallbilincses rabszolgákat páni félelem ötlti el a voxyn látványától, és nem mertek csatlakozni kettejük harcához. Inkább megragadtak egymás csépelésénél olyan elánnal, hogy már számos holttest borította a falu körüli területet. Kiimi rájött, hogy ahogyan ő is az Erőt használta, hogy saját "alattvalói" lelkesedését növelje a harc iránt, az ellenfél rejtélyes, ha úgy tetszik bogaras vezetője ugyanezt tette, de sokkal inkább a vongérzékre támaszkodva - és azzal a klönbséggel, hogy ő egy voxyn-nyi előnyben volt Kiimiékkel szemben. Az ex-jedi türelme kezdett elfogyni, érezte, ahogyan a düh és a bosszúvágy egyre nagyobb hatalmat ébreszt fel a belsejében. Nem akart egy pillanatig sem annyi megpróbáltatás után itt, ezen az Erő háta mögötti sárbolygón, Vongokkal és mutánsokkal körülvéve meghalni. Úgy, hogy a galaxis egyetlen egy ostoba teremtménye sem tapasztalta meg, hogy mekkora harcossá vált Kiimi Anaro, miután ledobta magáról a jedi-lét felesleges, álszent béklyóit. - Gyere elő, rohadék! - kiáltotta Kiimi, és az Erővel kinyúlt abba az irányba, ahonnan a harc kezdetén a bogarak jöttek, miközben fénykardjával igyekezett gyors keresztirányú vágásokkal távol tartani a kaffogó voxynt. Legnagyobb meglepetésére a test, amit megérzett az Erőn keresztül, nem csak valóban ott volt, de, ha úgy tetszik, vissza is ütött. Kiimi hagyta, hogy a válaszként érkező Erő-lökés az ócska kalyibák közé repítse, hiszen így legalább távol került a voxyntól. Bár megpróbálta tompítani az esést, így is csontrepesztő reccsenéssel ért földet egy vér, vizelet, vagy egyszerűen csak moslék tárolására szolgáló fémhordó mellett. Villámgyors feltápászkodás után megállapította, hogy a csontrepesztő hang nem tőle származott. Az aszott, jajveszékelő öreg sámán élettelenül feküdt abban a pozícióban, ahogyan Kiimi rázuhant, és maga alá teperte, minden valószínűség szerint törött nyakkal. A szeme még nyitva volt, de a torkán kiabálás helyett már csak valami alig hallható, gurgulázó nyöszörgés jött ki - Ez van.. - mosolyodott el némiképpen Kiimi, igazságosnak, szinte örömtelinek érezve az öreg sorsát, majd felpattant, és szembenézett igazi támadójával.
A házak között közelítő alakot ebben a pillanatban támadta meg két törzsbéli, de a két méternél is magasabb, organikus páncélt viselő lény botja hirtelen kígyószerűen megvonalgott, és végigvágott a rá támadó alakokon, miközben a rúd végéből forró sav spriccelt amazok arcába. Az idegen félrerúgta az egyiket, majd rálépett a másik fejére, amitől Kiiminek az az érzése támadt, mintha egy éretlen dinnyét törnének össze. Mialatt támadója letörölte a lábáról a vér- és agyvelőmaradványokat, Kiimi ezúttal az újabb támadást meg sem várva rohamra indult a Yuuzhan Vong harcos ellen, fél szemét a mögötte ólálkodó voxynon tartva. Az amphii-bot és a fénykard rettenetes erővel csapott össze, miközben Kiimi ismét az Erőt hívta segítségül, hogy a Vong harcos újabb páncélos bogarait a rabszolgák és törzsbéliek kavarodásába hajítsa. Majdnem ez utóbbi lett a veszte, ahogyan a voxyn hirtelen előrelendült, és Kiiminek egyszerre kellett hárítania a Vong botjának újabb csapását, kikerülve a savsugár útjából, egyúttal egy újabb rúgással csapást mérnie a közeledő voxyn állkapcsára, de az állat savas köpete így is átégette a csizmáját, újabb kényelmetlenséget társítva a gyomrában az ebéd óta görcsölő érzéshez. Kiimi kezdte elveszíteni türelmét. Kinyúlt az Erővel, és a Yuuzhan Vong harcos hirtelen a torkához kapott, majd felemelkedett a levegőbe. A voxyn eközben megfordult, hogy ismét Kiimi felé haraphasson. Amikor azonban a volt jedi szorításában vergődő Vong saját maga is az Erőt hívta segítségül, hogy ellensúlyozza Kiimi láthatatlan vasmarkát, mindketten meglepő felfedezést tettek. Az ugrani készülő voxyn egyszer csak megállt, majd nagyokat fújva, értetlen képpel meredt először Kiim, majd a Vong harcos irányába - és Kiimibe belehasított a felismerés. A voxyn már öreg volt, talán az erőérzéke volt az egyetlen érzékszerve, amíg még tökéletesen működött. Erőérzékenyekre vadászott, függetlenül attól, hogy humánnak, Yuuzhan Vongnak, vagy valami teljesen másnak néztek ki.Most, hogy egyszerre ketten is használták az Erőt közvetlen közelében, hirtelen nem tudta eldönteni, melyikükkel kezdje. Kiimi elvigyorodott, és hátralépve átengedte magát ellenfele dühének. A Yuuzhan Vongot láthatóan elvakította a harag, hogy áldozata ilyen erővel szállt szembe vele, és meg merte fosztani levegőjét. Hamar rájött arra, hogy hogyan zárhatja el ő is ellenfele légcsövét. Kiimi érezte, hogy lassan felemelkedik a levegőbe, miközben tüdejébe egyre kevesebb oxigén jut. Nyugalmat erőltetett magára, és fél szemmel a voxynt figyelte, akinek egyre erősödött a morgása. - A foglyom leszel, jeedai, majd pedig a szolgám.. - sziszegte győzelemittasan a Yuuzhan Vong harcos, ökölbe szorított kézzel, miközben amphii-botjával lesújtott egy túl közel merészkedő koralldárdás harcosra. - Hibát követsz el, ha azt hiszed, bármi közöm is van a jedikhez.. - hörögte Kiimi, és ezúttal már nem is kellett rájátszania. A látótere szélén megjelentek az ismerős fekete karikák, és tudta, hogy nincs sok ideje ahhoz, hogy learassa tervezett cselének babérjait. - Akármi is voltál, hamarosan a nagyúrnőm rendelkezik feldetted! - vigyorgott a Vong, és még szorosabbra húzta a Kiimi nyaka körüli láthatatlan bilincset... majd meglepetten felüvöltött, ahogyan eddig hűséges voxynja ráugrott, és lábáról ledöntve hangosan vicsorogva próbálta átharapni a rákpáncélt.
Kiimi egy pillanat alatt kiszabadította magát, ahogyan ellenfele szorítása gyengült az Erőben, és útjára engedte a fénykardját. A voxyn felüvöltött, ahogyan Kiimi repülő fegyvere a húsába mart, majd még egyszer, és még egyszer. Az ex-jedi gyors léptekkel leküzdötte a közte, és ellenfelei között lévő távolságot, majd a voxyn hátára ugorva megmarkolta az állat fölött önálló táncot járó fénykardot, és minden erejét összeszedve keresztdöfte az állat fején. A voxyn elhaló nyögést hallatott, és teljes halott súlyával rádőlt az alatta vergődő Yuuzhan Vongra, akinek dühödt kiáltása révén Kiimi biztos volt benne, hogy fénykardja nem csak a kis kedvencét, hanem a rákpáncélt is átégette, és húst ért. Ám az idegen lény még messze nem halt meg. Megpróbálta lehajítani magáról a tetemet, de Kiimi az Erő segítségével földhöz szegezte. - Méltó ellenfél voltál, te szörnyeteg, akár mi is vagy te.. - nézett az idegen harcos szemébe Kiimi. - Dicsőség volt veled küzdeni, jeedai. - köhögött fel egy jó adag vért a Yuuzhan Vong. - Amikor társaim kezére kerülsz, és élve vagy holtan az űrnőnk elé cipelnek, dicsőséggel fognak gondolni Yel'ne'char-ra, az Üldözőre, akit párbajban legyőztél. - Így legyen, te dög. - mosolyodott el vérszomjasan Kiimi, és fénykardját egyenesen a Yuuzhan Vong arca közepébe döfte. Lassan, finoman, hogy minél tovább hallgathassa a lény agóniáját. Aztán lehajolt, és felemelt egy még élő bogarat a Vong karpáncéljáról, figyelmesen megvizsgálva azt. - Repülj! - engedte el a lényt, mire az körözött néhányat bátortalanul a levegőben, majd megindult abba az irányba, ahonnan a támadók jöttek.
Kiimi követte. Most már tudta, hogy miért került erre a bolygóra, és miért vezette elé az Erő ezt a lényt. Akármi is volt, igazi harcoshoz méltóan küzdött, ravaszul és bátran. Kiimi viszont legyőzte, bebizonyította, hogy erősebb. Két dolog viszont szöget ütött a fejébe. Az egyik, amit a társairól mondott. A másik, amit az úrnőjéről. Kiimi Anaro számára az Erő azt súgta, hogy ott van a helye annak a valakinek az oldalán, aki áttörte a Yuuzhan Vongot az Erőtől elzáó korlátokat, és harcosok egész sorát szabadította a galaxisra... független, büszke, csak magukra számító harcosok sorát, akiket nem kötött sem a Jedik, sem a Sithek ósdi tanítása. Pont, ahogyan Kiimi Anarot sem. - Hammanah, Békehozó! - az egyik, súlyos sebeitől a földön fetrengő falubéli felemelte a fejét, ahogyan a férfi elhaladt mellette. - Megölted Tu'aa-t és a gazdáját! A chugok menekülnek! Hozd el a békét, és segíts, hogy békében élhessünk velük! - Csak egy békés hely létezik az univerzumban, ostoba. - mosolyodott el Kiimi. - És szívesen elküldelek oda. A sebesült felüvöltött, ahogyan Kiimi fénykardja valahol az ágyéka környékén belehatolt a húsába, majd felfelé haladva végzetes sebeket ejtett a törzsén, szinte kiégetve a gyomrát. - De perszer csak lassan, szépen lassan. - mosolyodott el Kiimi, és magára hagyta az agonizáló sérültet. Az egymás nyakát fojtogató, vagy élettelenül a földön fekvő többi törzsbélivel és rabszolgával egyetemben.
Eltökélten követte a bizonytalan röptű bogarat vissza az erdőbe, miközben visszagondolt a harc pillanataira. Rá kellett jönnie, hogy nem is az ölés, vagy a túlélés okozott neki örömet, hanem a fájdalom, amit másoknak okozhatott. Szinte itta azt a kétségbeesett érzést, ami az agonizáló sebesültekből áradt az Erőn át. Pont úgy, mint az őslakosok az erdő növényeiben rejlő drogot. Amikor egy apró tisztásra kiérve feltűnt előtte a bogár úticélja, Kiiminek már kétsége sem volt afelől, hogy erre rendeltetett.
Helyet foglalt a korallvadászban, és fejére húzta a pilóta érzékelő és irányító csuklyáját. - Haza! - adta ki az egyszerű parancsot a hajónak, az Erővel rásegítve, miközben kényelembe helyezte magát a pilótaülésben. A korallhajó felemelkedett, és szélsebes gyorsulással maga mögött hagyta az Ord Mantell mutáns erdejét.. Kiimi Anaro úton volt új célja felé. A Yuuzhan Vong Úrnőhöz, aki ezeket a különös és csodálatos, a fájdalom és az Erő valószínűtleg kombinációjában élő lényeket alkotta, és akihez úgy érezte, hogy mindig is tartozott.
|
|
|
Post by Haruhi on Apr 13, 2014 11:05:02 GMT 1
/zárt körű/ A kantina egy igazi porfészek volt, s a VIP helyisége is azt a tipikus csempész légkört adta vissza, amely sokakat eltaszított, míg másokat egyenesen ide vonzott. A szoba persze nem volt annyira tömött, mint a felső rész, de az itt megforduló egyének és ahogy jelen esetben is, üzletkötők, mind fontos ügyleteket, vagy azok terveit folytatták itt le. - Ó, kiváló! - dörzsölte össze kezeit a korun férfi, aztán egy pillantást vetett datapadjára, s végül az elé tett két háromszögletű tárgyat kezdte vizsgálgatni - A legények most pakolják a "pálcákat", mind megvan, professzionális munka! Ráadásul... áh, két kis csekélység... aprók, de értékesek. Örülök, hogy megtettétek a kitérőt a Korribanra értük, veletek lányok mindig érdemes üzletet kötni!Hátradőlt székében, s feldobta lábát az asztalra, éppen úgy, ahogy a páros is érkeztükkor. Ennyit igazán megengedhettt magának, boldog volt, s a főnök is örülni fog a cuccoknak. Kedve támadt cseverészni, velük bármikor lehetett, nem mint némelyekkel, akiket naponta látott az ember... - És azok a jogar darabok, sikerült eladni? - nézett fel a plafonra - Na és az a másik kitérő... a... Halhatatlan Király dolog?Levette szemét a mennyezetről, s ösztönszerűen hátrébb hőkölve vette tudomásul, hogy egyikük már az asztal tetején talált magának helyet. - Lezárva! - mondta neki jókedvűen - csapdákból sok volt, de... mindenre van megoldás!- Hm... - vakarta meg állát tűnődve - Az ilyen helyek teli vannak Erő-csapdákkal, meg mittudomén-szörnyekkel... akkor hogyan?- Új kütyü - érkezett a magyarázat a magasabb és idősebb partnertől - Felbukkant néhány a fekete piacon, a legtöbb asszem artusi kristályokat használ, a miénk valami sírrabló kellék, ha engem kérdezel. Sith síroknál bejött, mindenesetre!- Áh igen, még több kristály! És cortosis ötvözetek is... - szállta meg a felismerés - Újabban sűrűn járnak-kelnek a rakományok. És van valamiféle gyártó is valahol, akik termékmintákat osztogatnak kartelleknek és nagyvállalatoknak egyaránt... ígéretes piaci anyag, az már biztos...- Ha ez több kreditet jelent, állunk elébe! - csillant fel némi lelkesedés a kisebbikben, de nyugton maradt, ahogy mindig - Mellesleg hallottunk egy illegális szövetségi szállítmányról, valami szenátor fűszerhajója és...- Hmm... és lennétek olyan kedvesek, hogy rajta ütnétek nekem ezúttal is? - vette a lapot rutinszerűen, s le is csapott rá. A főnök elégedett lesz. Páros kuncogás volt a válasz, bár hármukból most csupán ketten voltak igazán jelen, hisz a magasabbik gondolatai el-elkalandoztak. Nem szerette kevésbé a profitot, s éppen emiatt törte annyira a fejét. Az a prakithi holokron és a korribani jogar... az a vevő, meg amit mondott... vajon tényleg beváltja? Friss volt még az emlékezetében az eldugott találkozóhely, s ahogy a töpörödött, csoszogi lény és a droidjai átvették a táskát. Már mentek is a dolgukra, de aztán megállt és utánuk szólt: "Hamarosan, igen... ha minden a helyére kerül. A Testvériség, hmm... feléjük, akik segítettek, szűkmarkú nem lesz.". Vajon mennyi pénzről lehetett szó?
|
|
|
Post by Enz on Apr 13, 2014 12:27:54 GMT 1
A koréliai neoklasszikus stílust és a vong idején lerombolt negyedek coruscanti modern, illetve bastioni empire stílusát remekül ötvöző Worlport volt a bolygó legebb települése: a legnépesebb, a leglátogatottabb, a legdíszesebb, a bűnszervezetek és szerencsejátékosok által legjobban kedvelt. Ő maga is jobban kedvelte ezt a helyet, mint szülőföldje nehéz, túldíszített épületeit, ám sajnálatos módon sokkal kevesebb időt tudott itt eltölteni, mint a hely megérdemelte volna. Most is fontosabb lett volna számára, ha odahaza tartózkodhat, hiszen sok tennivalója akadt még, viszont hírszerzőcsatornáin keresztül elég hamar olyan információk jutottak a fülébe, amelyek megváltoztathatják nemcsak a Csillagköd, de végső soron a Galaxis helyzetét is. Szokásához híven egyedül vágott át az utcákon, mivel nem tartott tőle, hogy bárki is meg merné támadni őt itt. Ugyan hapan volt, gyenge nemesi vérvonal leszármazottja és ráadásul férfi is, ilyenformán csak képességei segítségével juthatott előre, ő pedig egy igen hasznos képességgel bírt: képes volt bárhonnan pénzt előteremteni. A Galaxis több száz bolygóján működtetett bordélyházakat, és birodalma folyamatosan terjeszkedett. Most, hogy egyik üzlettársa, a politikai babérokra törő Terr Yblack szomorú véget ért, sikeresen rátette a kezét az ő üzleteire is, hatalmasat szakítva ezzel a coruscanti piacról. Minden bűnszervezet érdeke az volt, hogy ne tűnjön el az üzletből, hiszen nélküle nekik kellett volna versengeniük, ami megnövelte volna az embereik halálozási arányát a bordélyokban. Senki sem szereti, ha letolt gatyával kapják el, ugyebár. Ilyenformán védelmet élvezett minden részről, miközben odahaza egyre magasabbra jutott a politikai ranglétrán. Öten indultak neki az útnak öt különböző országban: Ybalck azóta már halott volt, Ciall kiszállt, így hárman maradtak, mind jelentős pozícióban saját hazájukban. Merthogy a politikai hatalom valóban a fegyver csövéből eredt, de ezt a fegyvert - néhány fajtól eltekintve - mindannyian a lábuk között hordozták, a társadalom pedig nem volt más, mint a szexualitás köré épített álszent és szégyenlős máz. A pénz pedig egy olyan eszköz, amivel mindez könnyen és gyorsan megszerezhetővé vált. Mi sem adhatott tehát nagyobb hatalmat, mintha ezt a hármat egyszerre képes valaki a kezében tartani! Ahogy belépett a díszes szórakozóhelyre, máris hellyel kínálta az egyik, fegyverét nem is annyira rejtegető "pincér", de ő megrázta a fejét, és a helyiség közepén lévő, ablakos helyre mutatott. Tudta, hogy általában ott tartózkodik a helyi nagyfőnök, akit még élőben nem volt alkalma látni. A férfi bólintott, és egy ajtóhoz vezette, amin túl egy lift várt rá. Hamarosan a még gazdagabban berendezett emeleten találta magát, és hamar a főnöki szobára nyíló ajtó felé indult. Ott azonban egy fegyveres, aki friss arcnak tűnt, nem igazán akarta tovább engedni, még akkor se, amikor felmutatta jelvényét. Egy twi'lek táncosnővel iszogató társa sietve ment oda, jól pofán vágta az újoncot, majd betessékelte. Odabent nem lehetett hallani a kinti zenét, a szőke, egészen egyszerű arcú és alkatú - már-már jellegtelen - férfi éppen két alul öltözött álló lány mögött ül a kanapén, félreérhetetlenül simogatva egyikük formás hátsóját. - Remélem elégedett velük - mosolyodott el a vendég, mire a helyi főnök meglepetten nézett rá. - Maga meg ki, és hogy jutott be? - szegezte neki a kérdést, miközben egyik kezével máris fegyveréért nyúlt. - Személyesen még nem találkoztunk, azt hiszem - mondta, majd jóval komolyabb arccal bemutatkozott. - Alyx Tylger vagyok. - Tylger? Ó igen, a prostiházak vezére. Most elkápráztatva kéne, hogy legyek? - kérdezte a férfi. - Aguro Fess, a Fekete Nap új vigoja és Korvik vezér személyes bizalmasa. - Most én is feltehetném ugyanazt a kérdést, ami elhangzott - mosolygott gúnyosan Tylger. - De tekintsünk el egymás verbális inzultálásától. Nem barátkozni jöttem, hanem üzletet kötni. Szükségem van valakire. - Akkor ott van valamelyik bordélya, térjen be oda. Vagy még pénzért sem szolgálnák ki? - vágott vissza, és hangjában valami brutális egyszerűség csendült. Legszívesebben széttépne puszta kézzel, gondolta Alyx, aki ezt nem szerette volna megvárni. Amúgy sem volt semmi izgalmas abban, ha valaki fegyvertelenekre lő egy szellemi párbajban. - Felettébb szórakoztató a humora. Mindenesetre úgy tudom, van egy fiatal lány, aki a Nap szolgálatában áll - húzott elő egy nemrég megszerezett holoképet, amit az egyik szállítmánya elleni támadás idején készítettek. - És most mit akar? Fizessen kártérítést, mert magát fosztogatja? - kérdezte Aguro, szélesen vigyorogva. - Épp ellenkezőleg. Egy munkám lenne a számára. De előbb személyesen találkoznék vele. Persze meghálálnám a dolgot. Úgy hallottam, kedveli a hozzájuk hasonló lányokat - nézett a mellette álló két lányra. - Rendben, beszélek vele - hunyorított Augro, majd pisztolyát elengedve inkább kommunikátoráért nyúlt.
|
|
|
Post by Haruhi on Apr 13, 2014 16:44:46 GMT 1
Minden jó, ha a vége jó - márpedig most megint csak ez volt a helyzet. Rövidke italozást követően a lányok felkerekedtek és hátat fordítva magára hagyták, de a sors már nem volt barátságos, a kommunikátora sípolni kezdett. Hiába, két meló között manapság nem volt ideje kicsapongásra, a főnök vagy valamenyik idétlen mindig ellátta ügyelnivalóval. - Kel... - szólt bele unottan, ahogy szájához emelte az eszközt. - Fess vagyok - érkezett a hasonlóan szűkszavú válasz a vonal túloldaláról, "én meg az anyád", tette volna hozzá készségesen, ha jó ötlet lett volna. - Á, főnök, éppen lebonyolítottam egy üzletet - nyújtózkodott nem túl lelkesen, s nem átallott gyorsan részletekbe menni - A lányok meg a tonnányi pálca dolog, és jön mellé két olyan Sith kütyü is, amit annyira akartatok. Ha nagyon érdekel, van pár rakat fűszerszállítmány, amin rajta vagyok...- Szállítsd le akkor - zárta le a dolgot, fintorgást váltva ki belőle, elég fukarul bánva a dicsérettel - A fűszert viszont hagyjátok a fenébe! Most érkezett egy kedvezőbb ajánlat, de a megbízó előtte látni akarja a... szőkét.Elgondolkodtató volt a dolog, a szállítmány mindig is jobban érdekelte a munkaerőnél, ami pedig a nulla szinten szokott maradni. Fészkelődni kezdett, s miközben végre felkelt, reagált. - Pff... a mottójuk kettő, vagy egy se. Visszahozom őket, de azért remélem hogy nem csak nekik éri meg, vagy mindenki rajtam fog röhögni. Egyébként is, mi ez a hirtelen felhajtás?- Vigyázz a szádra, Kel! Még a végén be találom tömni valamivel - fenyegette meg Aguro kemény hangon, majd rövid szünetet hagyva folytatta - Megkapod a szokásos közvetítői díjat. A lánnyal meg felőlem bárki jöhet, csak ő legyen itt!Remek, már megint kezdődött, megint ugyanaz. Az ilyen pillanatokban sírta vissza a régi időket, amikor jobb cuccért borravalót is kapott, míg most megelégedhetett minden meló után a "szokásossal"! Szopásossal, ha őt kérdezte. - Oké! - kapcsolta ki megadóan, s ráállt a dologra, csak egy pillanatra véve szusszanásnyi szünetet. - Faszba, mért mindig én szívok?Kel nem szokott utánuk jönni, pedig megannyiszor biztosan csinálta volna, de általában volt elég baja a maga háza táján. Sem Flan, sem pedig Vira nem voltak elragadtatva a változtatáson, pláne nem egy olyan üzleten, amit még nem is hallottak. Jobb szerették, ha nem olyan dolgokat kellett csinálniuk, mint elmenni valakihez, amikor ott volt az összekötő is. A személyes ismeretségek nagyobb alvilági alakokkal sosem voltak hosszútávon kifizetődőek: vagy szívességek sorát indították el, vagy felesleges vadászatot, csak mert ismertek valakit... - Ha ez megint valami beszivárgós dolog... - dörmögte a kissebb, ahogy félrehúzódott a liftajtó - akkor duplát kérünk, vagy nem vagyunk benne. Már rég a kalózokat gyűjthetnénk össze...- Számból vetted ki a szót, Flan. - egészítette ki a másik, körbenézve a helyiségben, míg mögöttük Kel mélyen hallgatott, továbbra is saját bajain rágódva.
|
|
|
Post by Enz on Apr 13, 2014 19:02:23 GMT 1
Aguro fekete bőrkanapéján üldögélt, ezúttal nők társasága nélkül, ami ritka látványnak számított. Egy piti csempész volt, mielőtt összeállt Korvikkal emberével, a Hadnaggyal, hogy rajtaüssenek az egyik vigon, elindítva a belháborút a Fekete Napon belül. A Valitine utcai mészárlás után, amelynek során végzett a nagyobb rivális bűnbandák fejeivel, Ord Mantell legerősebb embere lett. Brutális módszerei és szexuális étvágya hírhedt volt, és most is leplezetlenül mérte végig a két lányt, mintha csak azt latolgatta volna, milyenek is lehetnek az ágyban. Mellette állva egy eddig ismeretlen férfi volt: két oldalt már őszült a haja, kecskeszakálla és bajsza azonban továbbra is fekete volt. Arcán számító mosoly ült. Barna bőrből készült mellényt, alatta pedig fakóvörös tunikát viselt, a gomboknál legfelül pedig egy madarat ábrázoló kitűzője volt. Ezek együtt igencsak beszédesek voltak arról, hogy a férfi nem a környékről érkezett. - Flan és Vira - idézte gyorsan a neveiket, mielőtt újra elfelejti. Annyi női név volt a világon, hogy igazából már kísérletet sem tett a megjegyzésükre. - Ez a fickó itt Alyx Tylger, Ord Mantell bordélyházainak királya. - Igazán kedves, de jobb szeretem azt, hogy Dukat Alyx Tylger, a Hapan Királynői Palota ügyintézője - helyesbítette a konferálást, majd enyhén meghajolt. - Csinosabbak élőben, mint a felvételeken. Voltak ugyanis szívesek kifosztani az egyik hajómat. - Mi volt azon a hajón, hogy ennyire ragaszkodik hozzá? - nézett rá Fess. - Lényegtelen csecsebecsék, kár rájuk vesztegetni a szót - vonta meg a vállát, majd ismét a lányok felé fordult. - Egy munkám van a számotokra, a Hapan Csillagködben. Hajlandó vagyok a szokásos ár háromszorosát fizetni. Fejenként. Vagyis háromszor három - pillantott végül Kelre.
|
|
|
Post by Haruhi on Apr 13, 2014 22:10:32 GMT 1
Egyikük sem vágta azt a bizonyos le-vagyok-nyűgözve képet, mikor odafent Fess várta őket: effelől elejétől fogva nem volt semmi kétség. Mikor azonban bemutatta a mellette ácsorgó vendégét, a reakciók már jóval színesebbre sikerültek. Vira rosszallóan figyelte az üzletéről hírhedt fickót, nem kicsit gondolkodva el a fickó lehetséges bosszúkísérletein, amint szóba került egy bizonyos rakomány és felvételek. Azon viszont nem lepődött meg, hogy a két figura rátalált egymásra: az egyik nőkkel, a másik nőkben utazott. Kel pislogása kétoldalú volt: pontosan emlékezett, melyik üzletről volt szó és mikorról, lévén az egészet ő találta ki... ellenben ott volt benne a csodálkozás és irigység is, Tylger biznisze iránt - mi sem természetesebb. Flan viszont egyenesen karjait összevonva fintorgott, ő nem először hallott a férfi mindkét életéről, s mégsem az előbbi nyugtalanította a legjobban közülük. Neki volt egyfajta sejtése is a lehetséges elkövetkezőkről, s már egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy az utolsó mondat csak még jobban megerősítette ezt. Ha a pénzt elutasítaná, vajon zsaroláshoz folyamodna? Nem volt az a minden dologgal kapcsolatban nyílt fajta, így leginkább ő tudta azt egyedül, hogy ez esetben nem a saját bőre miatt sziszegett ennyire. Vira főleg az ő külső reakciójára támaszkodhatott, máskülönben ugrott volna a szokatlan ajánlatra, némi óvatossággal persze. Most azonban... tudott egy keveset társa régi viselt dolgairól, s tudta hogy egy igen rossz téma jött fel, ami az ő kedvét is elvette. Ha Flan rosszul érezte magát, az valahogy rá is könnyen átszállt. Kel azonban... ő eleinte változatlan arckifejezéssel bámult vissza Tylgerre, s csak aztán ütött szöget a fejében, hogy mit is mondott az imént, s ujján kezdte számolni a jelenlévőket, még hátra is nézett arra számítva, hogy nem valami álcázóberendezéses fószer öltött alakot mögöttük. Nem volt az a kifejezetten agyatlan fajta, de néha össze lehetett zavarni váratlan dolgokkal. - Wow... - mondta ki végül - Kettő meg egy az három... anyám, én vagyok a harmadik? Nemár... demár! Hűha, bassz, wow! Rövid csend állt be, a lényeg ugyanis hátra volt még. Vira Flanra várt, Flan pedig Viraban szerette volna látni a megoldást, csak... végül valahogy nem jött össze. - És mit kellene csinálni... - mondta kisvártatva, halkan és egy cseppet sem boldogan, volt néhány lehetséges út, de valahogy egyik se tűnt kellemesnek. Tygler elég tág teret említett helyszínnek, de szerinte sokkal kötöttebb és központibb volt, mint amit kimondott. És tudta, hogy tudta, hogy tudta.
|
|