|
Post by nightmares on Jul 21, 2016 17:41:35 GMT 1
-Én jobban örültem volna egy kocsmának... Jah, mi? Ja, persze. -mondta Grandar. -Gondolkodjunk. Talán ellophatnánk egy hajót!
Izal a homlokára csapott. Legalábbis a helyére. -Jedik vagyunk, nem fejvadászok! Ez a sötét oldal... öhm... mit tudom én. -felelte.
Grandra boldogan észrevette, hogy ha leül egy fegyverekkel teli ládára, sem a fegyverek, sem a láda nem törik össze alatta. -Amúgy van egy gond. -mondta, miközben kényelembe helyezte magát a ládán. -Hova menekítjük a rabszolgákat? Csak nem akarjátok visszaküldeni őket. És mi van azzal a Clat tábornokkal, akiről beszéltél?
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jul 22, 2016 14:36:19 GMT 1
- Nem tudom, hol tartják fogva, rengeteg barakk van a bolygón, nem találtam meg őket. - tárta szét a kezeit Izal. - ÉS hogy hová menekítjük őket? Hát, gondolom vissza Exocronra, vagy bárhová, ahol már a jedik erői az urak. Ott majd letelepedhetnek.
|
|
|
Post by nightmares on Jul 22, 2016 14:59:43 GMT 1
Grandar elgondolkodott, hogy honnan szerezhetnének hajókat. Sok ötlete nem volt. Pénzük egyáltalán nem volt venni akkora hajókat, hogy elszállítsák a rabszolgákat. Pontosabban nem volt pénzük semmire. -Én azt mondom lopjunk hajókat, és húzzunk el innen, mielőtt megfagyok. -szólt Grandar. -Várjunk, mi van az elsődleges küldetéssel? Ki kell szednünk az infókat a kalózokból.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jul 25, 2016 9:53:39 GMT 1
- Ha kitör a káosz, biztosan elfoghatunk néhány kalózt. - biccentett Izal. - Majd belőlük kiszedjük a tudnivalókat. A javaslatom a következő.
Az arcona először a lasathoz fordult. - Grandar, te gondokoskodj a hajókról. A lázadás kitörésekor felszállásra készen kell állniuk.
Aztán a humán jedihez. - Kiimi, te vegyülj el a rabszolgák között. Később érkeztél, a kalózok nem tudják, hogy hozzánk tartozol. Ha azt hiszik, egyszerű astoriasi rabszolga vagy, akkor segíthetsz nekik a kitörésben ls a fegyverek megszerzésében, anélkül, hogy minket gyanúba kevernél.
- Rendben. - bólintott Kiimi Anaro. - Akkor te mész kalózokat fogni?
- Úgy valahogy. - biccentett Izal.
- Csak ne azt a bunkó tofot. - jegyezte meg Grandar. - Szívesen beverném a koponyáját, csak hát akkora, mint én.
- Annyi kenőpénzt adtam neki, hogy most már biztosan részegen alszik valahol. - mosolyodott el Kiimi. - Vele nem lesz gondunk.
|
|
|
Post by nightmares on Jul 25, 2016 10:03:32 GMT 1
Kimentek, Gradnar pedig elindult a legközelebbi kikötőhöz. Szállítóhajókat kereset. Úgy nézett ki, hogy a rabszolgákkal együtt astoriasi transzportokat is loptak a kalózok. Megfogott egy oszlopot, és várt, amíg csak ő maradt, és hat kalóz. Miután meggyőződött róla, hogy nincs sehol kamera, ami felvehetné őt, megkezdte a támadást négy transzportért.
Először az Erővel megfojtotta az egyik kalózt, majd betörte egy másik koponyáját. Utána odament egy másikhoz, majd eltörte a gerincét, és ment is a negyedikhez. Azt az Erővel ellökte, így az hosszú időre elájult. Az ötödik és hatodik egymás mellett álltak. Grandar eléjük ugrott, és elővette a jól elrejtett lézerkardját, ami zölden izzott, és azzal levágta az egyik vállát, a másiknak pedig a fejét. Utána a levágott vállú kalóz fejére is rátaposott, hogy ne legyen szemtanú. Mind ezt két másodperc alatt, így a kalózok fel sem foghatták, hogy mi történt. -Na, most már jöhetnek a többiek is. -mondta Grandar.
|
|
|
Post by Enz on Aug 6, 2016 12:38:08 GMT 1
Rerrick megállt az eligazítóterem ajtaja előtt, és kifújta magát. Nem volt túlságosan elragadtatva attól a gondolatott, hogy Mensikovával lesz nemsokára találkozója. A nő valamiért nagyon kedvelte, és ezt nem is félt kimutatni, ő pedig igazán nem tudta ezúttal mire ragadtatja magát. De hát az NKVD-ben, Vostroya legfőbb elnyomó gépezetében mit sem számított az egyéni érdek, és hát elég furcsán nézett már rá a két őr, amiért itt toporog az ajtóban. Ezért nagy levegőt vett, és belépett. Odabent nagy meglepetésére nem csak a komisszár várt rá, hanem egy teljes alakos és 1:1 méretarányú holoalak is, aki tábornoki egyenruhát viselt. Rerrick azonnal összecsapta a bokáját és tisztelgett. - Anton Rurikovics hadnagy szolgálatra jelentkezik - közölte katonásan pattogó hangon, amit már volt elég ideje betanulni. A két feljebbvalója, akik eddig egymás között diskuráltak valamin, egyszerre fordultak felé. Olga Vavarovna arcán kihívó mosoly ült, míg a másik férfi érdeklődve mérte végig. Róla sütött valamiféle értelmiségi fölény, jól fésült és gondosan nyírt haja, valamint ápolt körszakálla és a szemei mind erről árulkodtak. - Rurikovics. Érdekes - szólalt meg a férfi, arcán nehezen felismerhető kifejezéssel. - A legelső cárok vérvonalából? - Csak vostroyaisított név. A forradalmi hév jegyében - felelte Rerrick, mivel nem akarta, hogy valamiféle arisztokratikus, imperialista elhajlónak tűnjék. A férfi ajkai lebiggyedtek, úgy tűnik nem volt megelégedve a válasszal. - Sajnálatos - felelte szűkszavúan. Olga Vavorvna úgy látta, itt az ideje, hogy a megfelelő mederbe terelje a beszélgetést. - Az úr itt Oleg Szemjonovics Petrovszkij tábornok, az Anthosi Katonai Körzet parancsnoka - mutatta be, mire a körszakállas alak bólintott. - A Petrovszkijok az egyik legősibb ismert vostroyai család. De nem geneológiát jöttünk megvitatni. - Természetesen, komisszár asszony - húzta ki magát Rerrick, amin láthatólag jól szórakozott a nő, majd folytatta a mondandóját. - Hamarosan megérkezünk az Alzoc-rendszerbe. A helyet egy csapat kalóz tartja megszállva és használja központként, a vezetőjük azonban most a Galaxis másik végén tartózkodik - vázolta fel röviden Mensikova a helyzetet. - Mi pedig lecsapunk a kínálkozó alkalomra - bólintott Rerrick. - Így igaz. De fontos, hogy úgy menjen végbe az akció, hogy ne vágjuk el a kapcsolatunkat a kalózok vezetőjétől. Még fontos eszköz lehet az imperializmus elleni harcban - magyarázta Mensikova. Kényes ügy, ez már régen rossz, gondolta magában Rerrick. A vostroyai doktrína a dolgok erőből való megoldását preferálta. - Kíváncsi vagyok, maga mit tenne - szólalt meg az eddig csendben lévő Petrovszkij is. Rerrick a tábornok vizslató tekintetét látva tudta, hogy ez egy próba az alkalmasságát illetően. Érthető a dolog, elvégre alig pár hete szolgált csak az NKVD kötelékében. Gyors agytornába kezdett, de szerencsére a válasz már gyorsan körvonalazódni kezdett a fejében. Amilyen ügyetlen volt egy sor dologban, annyira belejött már a cselszövésekbe. - Azt hiszem, tavaris kommangyir, kiszemelnék egy riválist vagy elégedetlen vezetőt, és őt támogatnám. Aztán a meggyengült kalózokat már egyszerűen el lehet söpörni, és talán még meg is köszönik a segítséget - fejtette ki a véleményét kissé feszülten Rerrick, de ahogy Mensikovára pillantott, az ő arcán most széles mosoly ült, és Petrovszkij is elégedett bólintott. - Pontosan ezt fogjuk tenni - bólintott a tábornok. - Gratulálok, Rurikovics hadnagy, ezzel eldőlt, hogy maga vezeti ezt a vakmerő akciót - tette még hozzá Mensikova. - Mi, hogy én? Akciót? - kérdezte meglepetten hebegve. - Szerintem boldogulni fog - mondta Petrovszkij, és Rerrick kénytelen volt belátni, hogy ez a kérdés már eldőlt. Nyelt egyet, és bólintott. - Akkor engedélyt kérek távozni - közölte. Szüksége volt rá, hogy összeszedje a gondolatait. Olga Vavarovna azonban megrázta a fejét. - Még egyeztetnünk kell a taktikai részleteket. Ehhez már nincs szükség a tábornok úrra - mondta, és bontotta a vonalat. Rerrick értetlenül pislogott: miféle taktikai részletekről lehet még szó? Mensikova odalépett hozzá, és ilyen közelről könnyedén beleláthatott az igencsak mély dekoltázsába. - Szóval, ami a taktikai... - kezdett volna bele, de hirtelen a fenekébe markolt egy kéz. – részleteket... illeti... Mensikova mosolya és viselkedése semmiféle kétséget nem hagyott azt illetően, hogy mik is a szándékai. Rerrick félénken, és kissé zavartan mosolygott vissza rá. Eddigi kalandjai során a halál közelségét már sokszor megtapasztalta, de ilyesmit még nem. És nem volt benne biztos, hogy ezt a mostani helyzetet nem cserélné-e el szívesen bármelyik korábbira. Mensikova másik kezével megragadta a derekát, és magához húzta, úgy hogy arcaik egészen közel kerültek egymáshoz. - Asszonyom, tartok tőle ezt tiltja a szabályzat - nyögte ki Rerrick, mire Mensikova felkuncogott. - Akkor le kell lőnöd, Rurik - mondta, és forró leheletét az arcán érezte, miközben a nő megragadta az ágyékánál, és végigtapintotta a nadrágján keresztül. Rerrick nagyot nyelt, de mielőtt újra tiltakozhatott volna, a nő a száját az övére tapasztotta, és nem bírt ellenállni a száját ostromló erőknek. Az ellenség már rég túl volt a kapuknál. Mensikova nem időzött túl sokat, és miközben csókolta, máris érezte, hogy a nő a nadrágszíjánál matat, majd a közeli konferenciaasztalra dönti, miközben az ő kezét a saját blúza alá vezeti. Meglepően puhák, gondolta, persze nem mintha bármilyen viszonyítási alapja lett volna. Mensikova most már nem csak a parancsnoki láncban, hanem ténylegesen is felette állt. - Első alkalom, Rurik? - kérdezte arcán kéjes mosollyal. Nem tudta mit mondhatna, kissé zavartan pislogott fel, mire a nő ismét jól mulatott. - A kedvencem, - Asszonyom... - próbált újra ellenkezni, mire a nő az egyik ujját a szája elé tette, majd mindkét kezét megragadta, és újra a saját mellei felé irányította, és miközben Rerrick egyre jobban felbátorodva matatott ott, kihámozta magát a blúzából, és aztán a csipkés melltartójából is. Jobb mellét égési sérülések borították, amik végigfutottak a derekáig. Furcsa, de ez egyáltalán nem hatott ki a lába között lévő merevedésére. Pillanatokon belül a bugyi is lekerült róla, és felfedte a lába között lévő arany szálakból álló szőrzetet. Aztán kiszabadította az ő szerszámát is az alsóneműjéből. - Most pedig Rurik, mutasd meg nekem, milyen is az igazi forradalmi hevület. Egy jó óra múlva Rerrick gyűrött egyenruhában, remegő lábbal hagyta el az eligazítót. Egyszer regényt kéne írnom az életemből, gondolta, ahogy ismét megtorpant az ajtóban, és beletúrt a zsebeibe. Eddig a pillanatig nem hitte volna, hogy valaha hasznát veszi az ellátmány részeként kapott cigarettának, de most úgy érezte magát, mint egy kifacsart citrom, és egy kis pöfékelésnél többre nem is vágyott. Ahogy oldalra pillantott, az őrök összekacsintásán látta, hogy pontosan tudják mi történt odabent. Rerrick jelentőségteljesen krákogott egyet, mire a két vigyorgó pofájú azonnal kihúzta magát, majd feléjük fordult, és szúrós tekintettel mérte végig őket. - Tüzet - parancsolta, és a szájában lévő cigarettára pillantott. Az egyikük előhúzta a gyújtóját, és eleget tett a kérésnek. - Szpasziba - mondta kurtán Rerrick, majd az útjára indult. *** Unda elégedetten pöffeszkedett gravitrónján, ahogy a kis elit vostroyai osztag megérkezett a termébe. Már előre győztesnek hitte magát - túlzott magabiztosság, ez a huttok legnagyobb gyengesége, gondolta Rerrick. Korábban is volt már szerencséje a nyálkás fajtájukhoz, és egy pillanatig sem állhatta ki őket. A hutt dagályos szavakkal üdvözölte őket, amit protokolldroidja engedelmesen ültetett át a galaktikus közösre. - (...továbbá a hadúr reméli, hogy mindenben a megelégedésükre fog szolgálni, és együttműködésünk megrengeti magát a Galaxist is.) - Azt ne felejtse el hadúr, hogy hivatalosan nem vagyunk itt - közölte mosolyogva egy fiatal lány, aki a csapat helyetteseként is szolgált. Rerrick nem tudott sokat azon kívül, hogy Szlávaként emlegették, és valamiféle belső információval jól ellátott ember volt. Ha bírt volna most egyáltalán ilyesmikre gondolni, akkor igencsak csinosnak találta volna. - (Höhö, száz éve kinőttem már amatőr koromból) - felelte a hutt a jókedélyű viccelődés és a sértődés valamiféle bizarr határán. - Vannak már terveik a hatalom megszerzésére? - kérdezte Rerrick, hogy visszaterelje a témát. - (Tudjuk mely hadnagyok hűségesek Zullához. Elintézzük őket, így vagy úgy, és bejelentem a hatalomátvételt) - közölte a hutt nemes egyeszerűséggel. - Biztonsítani kell az űrkikötőt és a kommunikációs csatornákat is - vetette közbe Rerrick, de a hutt csak úgy legyintett, mintha már ezer éve tudná mindezt. - (Ezért vannak itt, nemde?) - kérdezte, és bár próbált úgy tenni, mint aki örül nekik, elég egyértelmű volt, hogy legalább annyira időlegesnek tekinti az együttműködésüket, mint fordítva. Rerrick Szlávára pillantott, aki megigazította a haját. - Ki kell dolgoznunk a terveket. Öt óra múlva akcióba léphetünk. *** Alysse a nyomában lépkedő vukival végigloholt a központi folyosóval párhuzamosan futó mellékfolyosókon. Nem akart feltűnést kelteni, ráadásul itt gyorsabb is volt a haladása is. Ahogy megtudta, hogy a hutt mit is tervez, az idő vált a legfontosabb tényezővé: hamarabb kellett segítséget találnia, minthogy a hutt kiirthatja őket. Viszonylag elszigetelten élt a kalózoktól, így aligha számíthatott rá, hogy bárki csak úgy adna a szavára, pláne egy hadúréval szemben. De vajon hol találhatna egy külső szövetségest? A rabszolgák túl szervezetlenek voltak, hogy Undával és a segítőivel felvegyék a harcot. Ahogy elég távol ért a központtól, beugrott az egyik sötétebb oldalállásba, és gondolkozni kezdett. Biztos kellett legyen valamilyen módja annak, hogy a maga előnyére változtassa a helyzetet. - Szőrzsák, vannak itt katonák is fogolyként, igaz? - kérdezte, mire a vuki némán bólintott. - A központi börtönblokkban? - folytatta a faggatózást, de a vuki megrázta a fejét. Az Erőre, legalább ilyenkor használhatná a száját is, most neki kell végigbarkóbáznia a lehetőségeket? A vuki a falba épített karbantartóterminálhoz lépett, és pár gombnyomás után mancsával rábökött valamire. Alysse a karja alatt átbújva olvasta le az adatot. - Szóval ezért kellett ennyi fegyver abba a blokkba - mosolyodott el. Az őrség elég fegyveren ült, hogy elfojtson bármiféle felkelést - vagy éppen, hogy a felkelők kellőképpen felfegyverezhessék magukat. - Akkor most szépen odaviszel - paskolta meg a vuki bundáját a vállának tartott résznél, mire az engedelmesen megindult előre. A különleges börtönblokk előtt egy hosszabb üres nyílt tér húzódott meg. A bejárat előtt egy csapat kalóz várakozott, és jól kivehetők voltak az őrtoronyokon elhelyezett nehézlézerek és egyéb fegyverek, valamint a nagy teljesítményű reflektorok. Egy igazi erőd volt, a védők egy kisebb ostromot is biztosan kihúznának. Most már csak az volt a kérdés, ki vezeti a védműveket. Alysse magára vette hivatalos mosolyát, és a legnagyobb nyugalommal sétált végig az értetlenül figyelő kalózok között. Csak úgy kell tenni, mintha természetes lenne, hogy itt lennél, és senki sem mer kötekedni. Végigsétált a tétlenül bambuló kalózok között, és csak a központi ajtót vezető terminál előtt pózoló őrnél állt meg. - Hé, kislány, mégis... - kapott észbe a kalóz, mire Alysse felsóhajtott. - Nem ismersz meg, tökelütött? - kérdezte tőle lenézően. A kalóz értetlenkedve pillantott a többiekre, majd pislogva újra rá. - Nem, meg kéne? - 'Meg kéne?' - ismételte el újra gúnyosan a szavakat, majd elvigyorodott. - Ez jó. Zulla imádni fogja. - Z-Zulla? - kerekedett el a fiatal humán férfi szeme. - Ne csinálj a gatyádba, nagyfiú. Csak állj félre, és elfelejtem a dolgot - ajánlkozott nagylelkűen, amit a kalóz sietve meg is tett. - Ó, és hívd ide a főnököd is. Fontos. A börtönblokkot egy idősebbnek tűnő, de vele azonos méretű advozse férfi vezette, aki akár még statiszta is lehetett volna egy B kategóriás kalózos holofilmben. Feje közepén lévő szarvából egy jókora darab hiányzott, egyik szeme helyén pedig egy vörös színű lencsével ellátott fotoceptor implantátum volt. Az advozse sietős léptekkel tartott felé, és kissé idegesnek tűnt. - Na végre - üdvözölte a tőle várható kedvességgel Alysse, aki az őrök által adott kesselit szürcsölgette. - Olyan pocsék a kiszolgálás, hogy gondolkoztam átmegyek egy másik börtönbe. - Nem számítottunk látogatókra - felelte gyanakodva az advozse. Alysse egyébként nem tulajdonított volna neki nagy jelentőséget, de a mostani helyzetben azért ez érdekes volt. Talán csak fajtája paranoiás vonásainak tudható be. - Talán valamelyik idióta elfelejtett szólni - vonta meg a vállát könnyedén, és az asztalra helyezte a poharat. - Indulhatunk. - Hova? - húzta össze a szemeit az igazgató. Alysse bájosan mosolygott válaszul. - Ahol beszélgetünk, csak mi ketten. Az advozse pár pillanatig még összehúzott pupillákkal bámult rá, majd kimérten bólintott, és megindult előre. Szőrzsák és még két őr a nyomukban loholt. Ugyan nem avatta be a vukit a terveibe, remélte, hogy a meláknak van annyi sütnivalója, hogy rögtönözzön. Az advozse egy ajtóhooz vezette, majd intett a két őrnek, hogy kint várjanak, Alysse pedig követte a példáját. Ahogy belépett az igazgató irodájának tűnő szobába, az advozse azonnal felé fordult. - Mégis mit akar most? - szegezte neki a kérdést. - Most? - kérdezett vissza. - Miért, mi van most? - Sok fontos dolog - felelte idegesen az advozse. Alysse csípőre tette az egyik kezét. - Mint például? - provokálta tovább a férfit. A fickó mérgelődött valamit magában, és a lány kezdte egyre inkább úgy érezni, megtalálta, amit keresett. - Akkor játsszunk egy játékot. Köze van egy hutthoz? - Hogy mi? - Ó, most elrontottad - biggyedtek le Alysse ajkai. - Egy elég undok huttra gondoltam, még a neve is ehhez passzol. Körülbelül akkora méretben, mint az anyukád. A hűsége viszont leginkább a tiédhez hasonlít. - Hogy az a... - tört ki az advozséból, de mielőtt léphetett volna, Alysse maga elé rántotta az eddig csípőn tartott kezét, előhúzva rejtett sugárvetőjét. Az advozse megdermedt. - Most szépen odalépsz a terminálhoz, és átadod az igazgatói jogosultságokat nekem - utasította komoly arccal. A fickó eleget tett, minden bizonnyal azért, mert olyan szépen kérte, és beütött egy kódot. - Hibát követsz el. Unda megkímélte volna az életed, ha nyugton maradsz - sziszegte az advozse. - Nem szorulok rá senki kegyelmére - felelte a kuati lány. Most az advozsén volt a sor, hogy meglepje. - Ezt jó hallani - mondta, és mielőtt Alysse mozdulhatott volna, a fickó a terminál egyik titkos helyéből előkapott egy sugárvetőt és lőtt. A sugár elrepült mellette, ő pedig egy másodpercnyi szünet után viszonozta a tüzet. Az ő lövedéke már célt ért, és végigszántotta a férfi alkarját, aki egy kiáltással eldobta a fegyverét. Alysse újra tüzelt, de a lövedék elszáguldott a célja mellett, az advozse pedig neki rontott, és feldöntötte a lábáról. Fegyvere kiesett a kezéből és végigszánkázott az padlón. Ellenfele egy harcedzett kalóz volt, aki azonos méretűk ellenére mégis fölényben volt testi erőt illetően, és most fegyver nélkül ez neki kedvezett. Két kéz fonódott a torkára, és erősen megszorította. Alysse felnyögött, és míg egyik kezével ott próbálta ütni ellenfelét, ahol tudta, a másikkal a saját derekánál matatott, de sehol sem találta a pót sugárvetőjét. Ahogy egyre jobban elszorult a légcsöve, úgy vált a világ is egyre homályosabbá a szemei előtt, feje pedig hozzányomódott a padlóhoz. Mielőtt azonban a vég bekövetkezett volna, hirtelen megszűnt a nyomás a torkán, és már nem érezte a test nyomását magát. Egy pillanat múlva egy erős reccsenést hallott, és ahogy felpillantott, elmosódva látva, ahogy Szőrzsák két kézzel tartja maga előtt az elernyedt testű igazgatót. - Talán mégsem varratok bundát belőled - dicsérte meg a sajátos stílusában. Feje ismét visszahanyatlott a padlóra, és erősen köhögni kezdett. *** Unda alig leplezett örömmel figyelte a kijelzőket, amikor kezdetét vette az akció. A hozzá hű kalózok - némi vostroyai erősítéssel kiegészülve - gond nélkül ragadták magukhoz a hatalmat, elfoglalva a Kalózköztársaság vérkeringésének főbb csomópontjait. Percek alatt a kezükre került az űrkikötő, a kommunikációs központ, a fegyverraktár, a legénységi blokk és a vadászgéphangárok. Ahol Zullához hű hadnagyok voltak, ott őket helyben lelőtték. Számos kép mutatta be dicső és kevésbé dicső utolsó pillanataikat: akiket felkészülten értek el, azok legalább két-három kalózt magukkal vittek, de nem ritkán ivászat, kártyázás vagy kurvázás közben lőtték őket szitává. - (Höhöhöhö, nagyszerű) - mondta a hutt hadúr gyermeki örömmel. - (Zullának most már vége.) Rerrick visszafordult a monitorok felé, és tovább figyelte a történéseket. Ő maga is kalózkodott egy ideig, miután kalandvágyból kalóznak állt, egészen addig, amíg asmerui fogságba nem esett és nem akarták frontista terroristává mosni az agyát. Most pedig a frontista NKVD-nek dolgozott. Ki tudja, ezután lehet megint kalóznak áll. - Nagyságos Unda - lépett oda az egyik beosztottja hozzá. - Valami gond van a katonai börtönblokknál. - (Az igazgató velünk van.) - Attól tartok, most nem ő irányítja a börtönt. A foglyok átvették a hatalmat. - (Miiiiii?!) - tört ki a huttból, és akkorát sújtott a repulzoros trónjának karfájára, hogy az kicsit megbillent. - Mutassanak képet! - rendelkezett Rerrick, mire az eddig a leszámolást mutató központi képernyőn megjelent az igazgató irodájában lévő kamera képe. Az egy fiatal lányt mutatott, aki az igazgató teste mellett állva ügyködik a terminálon. - Hát ez meg ki? - Én ismerem - mondta sötét tekintettel Szláva. - Adjon mellém pár embert, és elintézem. - Odamegyünk két osztaggal. Szláva, vezesse az akciót - biccentett a lány felé. - Én felkutatom a maradék ellenállást. Unda haduram pedig jelentse be a vezetőségváltást. - (Jobb lenne akkor, ha már nincsenek lázadók) - Aligha. Szegény kalóz barátaink még összezavaraodnának a végén, hogy kit is kéne ebben a harcban támogatniuk.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Aug 6, 2016 15:13:41 GMT 1
Izal útban volt a központi dokkok felé, ahol úgy vélte, magasabb rangú kalózok is tartózkodhatnak, amikor csapatszállítók és vadászgépek húztak el a feje felett, a távolban pedig néhány robbanásra lett figyelmes. Gyorsan jelzett Kiiminek a kommunikátorán keresztül, hogy kezdjék meg a kitörést. komban - Mi történt, haver? - biccentett oda egy kalózcsapat vezetőjének tűnő nagydarab togoriainak, akik a robbanások hangjára előtántorogtak a közeli söntésből, a bozontos alak pedig nagyban kommunikált a kommunikátorán valakivel.
- Unda, az a ronda galandféreg kavarja a banthaszart! - káromkodott a togoriai, amint észrevette Izalon a "hivatalos alzoci rabszolga-kereskedő" jelvényt, amit az arcona előrelátóan még az aukció előtt beszerzett és a zubbonyára erősített. - Lepaktált valami vorzsákkal, vorostákkal, vagy hogy hívják! Szedd össze a szerzeményeid, és ha tudsz, húzz innen, mielőtt kitör a nagyobb balhé! Azt mondják a komban, a kikötőnél és a börtönnél is van valami!
- Oké, köszi, megszívlelem. - mormogta maga elé Izal, majd tisztes távolságból követni kezdte a trappoló kalózokat. Néhány utcával arrébb ellenállásba futhattak, mert sűrű káromkodások közepette az utca két oldalán álló falakhoz húzódtak, és lövöldözni kezdtek előrefelé.
Az arcona keze ügyébe kapta a fénykardját, készen arra, hogy beavatkozzon, amikor megérzett egy ismerős jelenlétet az Erőben... beslisszolt egy sikátorba, hogy kikerülje a harcot, és eljusson a másik fél oldalára..
...
Kiimi ugyan nem mutatta, de belül elégedettséggel szemlélte a benyomásokat az Erőn keresztül Grandarról. A lasat erős sötét oldali energiákat eregetett magából még ilyen távolságból is, ahogyan halomra gyilkolta a kikötőnél a hajókat őrző kalózokat.
Aztán felpittyent a kommunikátora... Izal üzent, hogy kezdődhet. Odakint robbanások jelezték, hogy valami elkezdődött, aminek vagy van, vagy nincs köze az ő tervükhöz. Kiimi kiosont, és deaktiválta a fegyvereket tartalmazó barakk zárszerkezetét, majd kiengedte az astoriasi rabszolgákat is.
- Irány a kikötő. - intett nekik, de a legmagasabb rangú fogoly, Drost az ellenkező irányba indult. - Ki kell szabadítanunk a tábornokot és a többi tisztet Vastincs emberei fogságából. - jelentette ki ellentmondást nem tűrően Drost. - Nem kell segítened, jedi, ha nem akarsz.
Kiimi megvonta a vállát. - Végül is, ha páran meg akartok halni, nekem mindegy. Induljunk. De hárman menjetek, segítsetek a lasatnak a hajóknál. A többiek... merre? - Erre. - biccentett Drost. - Vastincs barakkja három háztömbnyire van arra.
|
|
|
Post by nightmares on Aug 6, 2016 16:26:54 GMT 1
Grandar látszólag nagyon élvezte a kalózok vagdosását. Már előre tudta, hogy a többiek megint a sötét oldalas dumájukkal jönnek majd. Nem értette, hogy miért hiszi mindenki azt, hogy ha egy Jedi megöl valakit, már rögtön a sötét oldalon van. Attól, hogy valaki nem hagyja, hogy megöljék, nem lesz Sith.
Hirtelen egy kalóz hátulról egy széket vágott Grandar fejébe, és szét is törött. Grandar meg sem rezzent, majd hátrafordult. -Nem oda céloztam. Véletlen volt. -dadogta a kalóz. -Tudom, és megbocsájtok. -mosolyodott el Grandar, majd betörte a kalóz koponyáját. -Ha nem véletlen lett volna, már halott lennél.
Grandar minden egyes lézersugarat hárított, és visszalökte a feladójukra. Egyszer csak azt vette észre, hogy néhány újabb alak közeledik feléjük. El akart indulni, hogy levágja őket, de észrevette, hogy ők nem kalózok. -Menjetek fel a hajókra! A többiek hol vannak?
|
|
Deleted
Deleted Member
Posts: 0
|
Post by Deleted on Aug 8, 2016 17:35:02 GMT 1
Zulla édesdeden aludt, mit sem sejtve arról, mi is folyik a háta mögött. Alzoc és Astorias az ismert galaxis két végében fekvő birtok volt, amik az ő dicsőségét hirdették és gyarapították kincstárát. Mint főfejes, kövér summa jár neki az egész szervezet üzemeltetéséért és már akkor óvakodva tekintenek rá, mikor még hozzá se nyúlt a fegyveréhez. Szóval ő volt a főnök és ezt piszkosul élvezte, de ennek megvolt a maga hátulütője még ha erről Zulla nem is tudott. Túl kényelmesen elhelyezkedett az új fészkében, kiélvezve legújabb szerzeményei nyújtotta kényelmet és finom falatokat. Jelenleg is a királyi palota egyik kényelmes lakosztályában feküdt és pihente ki a fáradalmait.
A síri csendet, hirtelen egy recsegő hang szelte ketté, a szobát pedig vörös fény világította be, majd egy mennydörgéshez hasonló hang rázta meg a szobát és a penge Zulla nyakához szegeződött, és a penge gazgájára pedig egy pisztolycső meredt. -Lankadt a figyelmed, lányom.- Búgta egy hang, egy rémiaztően ismerős, nyájas férfi hangja. Zulla, félelemmel vegyes haraggal tekintett az ágya és felette tornyosuló, vösöses füstben gomolygó álarcos alakra. Ez a hang oly mértékben ismerőssé vált a számára, hogy még álmában is felriad, mikor a képzelete játszik vele és feleleveníti az emlékeket élete legfájdalmasabb időszakából. -Nem! Nem! Te nem lehetsz életben!- Üvöltözött mint egy tébolyult. -Még mindig az őrület ural téged.- Mondta csendesen, visszahúzva a kardját, de a vörös fény még mostanra sem szűnt meg, mintha a kísértetből áradó füst és vörös fény festené tovább a színeit a díszes szobára. -Takarodj! Meghaltál! Nincs dolgom veled! Tűnj el! Tűnj el!- Tette Zulla a kezeit a fejére és hunyta le szorosan a szemeit. Életében aligha érezte magát gyengébbnek, mint mikor az apja valamilyen formában kísérteni kezdő őt, emlékek vagy hakucinációk formájában, legalábbis mindezekre a jelenésekre Zulla csak így volt képes tekintni, de mégis, mintha érezte volna a jelenlétét, mintha csak ott állna melette. A szellem, melynek mibenléte teljes rejtély volt, végigpillantott az ágyon fekvő, tehetetlen, immár nővé érett lányán, majd felnevetett. -Gyenge vagy, mint az anyád. Csak a szerencsének köszönheted, hogy egyáltalán élsz. Olyan életképtelen és szerencsétlen vagy mint ő.- Ennél több talán nem is kellett Zullának ahhoz, hogy némiképp észhez térjen addigi kétségbeesett szorongásából és felhúzva a pisztolyt, eleresztette a fejét és torka szakadva üvölteni kezdett, miközben elkezdte lőni múltja kísértő árnyát, akin a lövedékek csak úgy átsuhantak, mintha ott se lett volna, ezen pedig a rém csak jóízűt kacagott. -Érzem a benned tomboló haragot. Ha engedtél volna a sötét oldalnak, azt mondanám hogy nem vagy reménytelen eset.- Kacagta ki Zullát, aki lihegve pillantott a füstölgő fegyverre, amit eldobott a kezéből. Mintha csak most fogná fel, mire megy ki az az otromba játék, amit nem győz abbahagyni, mikor egy dühroham uralkodik el rajta. -Mit akarsz?! Végeztem veled és a sötét oldallal is! Miért nem hagysz békén?! Legalább halálodban jó apa lehetnél és nyugodnál békében te utolsó mocsadék!- Ordítozott Zulla, felállva az ágyából, az ajtó felé indulva, lépteivel felkavarva a padlóra ült füstöt. -Csak jót szórakozom rajtad.- Közölte a férfi, sárgálló szemeivel nyomon követve lányát. -Szánalmas, ahogy itt kapálózol, próbálva sehová sem tartozi. Úgy ódszkodsz a Sithektől mint a Jediktől és még a szűrkeség sem köt téged röghöz. Csodálom hogy nem félsz a magánytól, pedig egyedül vagy és nincs mi a felszínen tartson.- -Nem hagyom hogy összezavarj! Megint csak kíséresz hogy elbukjak!- Kiabált a jelenéssel zavarodottan, mintha nem értené mit is akar az apja. -Nem vagyok egyedül! Többszázan! Több ezren követik a parancsaimat! Valamennyien jó vezetőnek tartanak és hűek hozzám!- -Úgy hiszed?- Kuncogott sokat mondóan a kísértet, majd átgomolygott Zulla másik oldalára. -Szegény lányom. Már olyan erős vagy, annyi mindent elérhetnél, de még mindig, olyan naív vagy. Olyan kis ostoba. Azt sem veszed ésre, hogy ilyen hosszú ideig kígyót melengettél a kebleden.- -Mi van?- Nézett értetlenül Zulla az apjára. Nem is értve, mit akar egyáltalán ezzel a kedveskedő viselkedéssel. -Ugyan már. Ne mond hogy nem vetted észre a jeleket. Eltünedező hadianyagok, puhatolózó kérdések, furcsa kedveskedések a közeli ismerőseidtől.- ekkor Zulla egy pillanatra elgondolkodott. Furcsa, de mintha az öreg mondana valamit. Időröl időre eltünedezik ez-az. Néhol csak pár láda skuló meg csúzli, máskor pedig egyész hajók, persze mind egy jól megszervezett színjáték keretében. A haditanács folytonos egymásról való faggatózásai, na meg a belső lázongások elfolytása. Ezt minden nagyhatalmú embere megteheti és ez már igencsak sántított. Nem csak a hadurak, de a főkapitányok is szoktak efféléket elkövetni. Ha valami, akkor ez több mint gyanús. Túlon túl nagy a hatalom az emberei között, szóval van értelme a mondottaknak. Ezt viszont még mindig nem tartotta elégnek egy lázadáshoz, elvégre jól bánik velük is, már amikor nem. -Miért mondasz nekem efféléket?- Tette fel végül a kérdét Zulla, megjegyzendő, nagyon okosan. -Mondjuk, hogy a sok szerencsétlenkedésed ellenére, valamennyire elismeréssel adózom a teljesítményed előtt. Na meg, tartogat még számodra egy s mást a jövő.- Közölte ottléte okát a sötét jelenés. -Mit rejtélyeskedsz itt nekem? Ezt utáltam mindig is benned! Ez a sok töltelékmagyarázat meg álokoskodás, tipikusan te vagy!- -Sejtettem hogy ezt fogom kapni tőled. A válasz, ott van az ajtó mögött.- Mondta egy gonosz nevetéssel, majd füsté válva, lassan feleoszlott. Zulla, ódzkodva lépett közelebb az ajtóhoz, ami végül kitárult előtte és rövidesen szembe találta magát magával. Mármint, csak mint külső szemlélő. Az arcán látszott hogy mennyire is le van már stapálva. Szemei karikásak, bőre sápadt és hegek tarkítják, egykor élénkkék haja pedig majdnem teljesen kifakult, de stílusa még mindig a régi, de régi dzsekijét egy kabát váltotta fel, azokból a földig érő fajtákból. Koros énje az űr mélyét pásztázva tekintetével,miközben a keze egy fénykardon nyugodott, de nem abból a sztenderd változatból, hanem a hosszabb markolatúból. Az arcán pedig ott húzódott az az elégedett mosoly, ami a védjegyévé vált a sok év alatt. Zulla már-már elégedetten pillantott a jövőbe, mikor az ajtó kinyílt és egy csukjás nő orvul hátbatámadta és a kard egyenesen átdöfte a mellkasát. Kalóként talán először, de Zulla teljesen kétségbeesett, mikor megpillantotta azt a savósárga szempárt, mainek gazdája felnyársalta őt egy fénykarddal. Mikor aztán a látomás-énje fleé nyúlt, mintha maga is megtapasztalta ovlna annak fájdalmát, ahogy a plazmanyaláb izzó hője szenes lyukat ébet a testébe, mialatt lassan kiszáll belőle az élet. Mikor minden elsötétült és lelke elhagyta gyarló porhüvelyét, hirtelen kirázta a hideg, majd szemei felpattantak. Még él. Az ágyban, verejtékben úszva találta magát és levegőért kapkodva pillantott körbe, majd az éjjeliszekrény felé nyúlva, felkapcsolta a villanyt és végigtapogatta magát. A seb, ami végzett vele, sehol. Álmodhatott talán? A döbbenetet, amit épp átélni kényszerült, hamarosan szertefoszlott, mert valaki sietve nyitotta ki az ajtót. -Magasságos Zulla! Nagy a veszedelem, mely ránk leselkedik, én mondom! Ébredjen, kérem!- Rontott be Bu Risii, rózsaszín, arany hímzéses köntösében. Mikre nem futja neki. -Fényességes Őfelsége! Pár perce üzenetet kaptunk Alzoc3-ról! Unda hadúr...- -Mi van Undával?- -Áruló lett! Alysse számvívő-szolga üzent nemrégiben.- Nyilatkozott a jelenlei helyzetről, de Zulla arcán nem volt semmi nyoma a meglepetésnek. Erről már értesült, mégpedig valamivel felsőbb hatalmakon keresztül. Kikecmeregve az ágyból, elkezdett átöltözni, nem is zavartatva magát. -Készítsd elő a flottámat az indulásra.- Mondta dolga végeztével, majd az egyik szekrényhez ment, levette róla a dzsekijét, majd a szekrény egyik fiókját kinyitva, elővett egy kicsike csomagot és zsebre tette, majd elindult, hogy behajtsa az ígéretét. Nem hagy egy árulót sem életben.
|
|
|
Post by Enz on Aug 15, 2016 23:09:50 GMT 1
Rerrick a folyosóban lévő egyik mélyedésbe húzódva várta, hogy pillanatnyi szünet álljon be az ellenséges tűzben. Vörös lézerlövedékek csapódtak be hozzá olyan közel, hogy még a hőjüket is érezte. Óvatosan pillantott ki, ahogy fedezékére irányozott tűz elült, de a fejét rögtön vissza is rántotta. Jól tette, ugyanis arra a helyre, ahol kikukucskált egy pillanattal korábban, máris egy újabb lövedék csapódott, és a nyakába forró, megpörkölődött törmelék hullott. Szentségelt egy sort a kellemetlen érzés hatására. Ugyan mostanra már meg tudta szokta a harcot, szeretni azért nem szerette meg. - Egyes, hol a fenében jártok? - harsogta túl a harcot a kommba. - Most foglaljuk el a pozíciót - érkezett a rövid válasz. Rerrick korábban még sohasem irányított egységet, de egyszer mindent el kell kezdeni. - Adjatok a mocskoknak! - parancsolta, mire a túloldalt lévő helyiség ablakaiból lövedékek kezdtek sorjázni, megszórva a kalózok állásait. A vöröses nyalábok pillanatok alatt súlyos veszteségeket okoztak, és ami még fontosabb, megtörték az ellenség ellenállását. A megmaradt harcolók felpattantak a helyükről, és fejvesztett menekülésbe kezdtek. Rerrick a fedezék mögül kihajolva utánuk küldött egy sorozatot, majd a kezével intett a hutt által mellé adott erőknek és az osztaga másik felének, hogy induljanak meg előre. A folyosókon tipikus alagútharc alakult ki, de szerencsére majdnem az összes megerősített pozíció az Undához hű kalózok kezébe került, így nem kellett magas veszteségektől tartani. Az egyedüli kivétel a különleges börtönblokk volt, de Rerrick bízott benne, hogy azt a fenyegetést Szláva képes neutralizálni. Ahogy ő is megindult előre, hirtelen a szeme sarkából mozgást látott az egyik sikátoros oldalfolyosón, és intett két emberének, hogy kövessék. Talán csak a harc elől menekülő rabszolgák vagy talzok voltak, de az is lehet, hogy néhány Zullához hű fegyveres húzódott ide vissza, hogy megtámadja őket. Óvatosan haladtak előre a helyen, a fegyverekbe épített fényszórók körbepásztázták a rosszul megvilágított helyet. Újra mozgást látott az egyik sötétebb helyen, és fegyverét azonnal oda irányozta, de a ravaszt nem tudta meghúzni, keze egyszerűen ledermedt. - Izal? - kérdezte meglepetten az ismerős arconát látva. - Mindig öröm egy régi baráttal összefutni - felelte a nemjedi. - Ismeri őt, tavaris kommangyir? - pillantott rá a mögötte álló egyik vostroyai fegyveres, aki láthatóan igen feszülten tartotta a célon a fegyverét. - Igen - biccentett Rerrick. - Már csak az a kérdés mit keres itt. - A körülményeket látva - mérte végig a láthatóan a vostroyaiakhoz szegődött férfit az arcona. - Nem hiszem, hogy nekem kéne többet magyaráznom. A Fény Hadserege megbízásából vagyok itt. Rerrick kifújta a levegőt, és leengedte a fegyvere csövét. Remélte, hogy nem kell tüzet nyitnia a barátjára. Persze elég furcsa lett volna, hogy ha egy hozzá hasonló nemjedi önként holmi űrharamiák szolgálatába szegődik. - Vannak veled még mások is? - Két másik jedi, Anaro és Grandar - felelte Izal. - Rendben, körbeszólok a mieinknek, hogy ne lőjenek rájuk - bólintott Rerrick. - Viszont sokat segítene, ha elmondanád miért is vagytok itt. Többet tudok segíteni. *** Szláva a szeme elé emelte a makrotávcsövét. és úgy figyelte a börtönblokk őrtornyait. Az itt-ott fogságba ejtett sok féle nemű, fajú és uniformisú katonák, milicisták és más fegyveresek láthatóan különösebb gond nélkül egyesültek az új cél, a szabadság és a bosszú zászlaja alatt. A kalózok nem jelenthettek egyenrangú ellenfelet a képzett katonáknak, és ezt mutatta a sok holttest is, akiket az őrtoronyokból a kerítések elé dobáltak, egyfajta fedezéket építve belőlük. Az elmenekülők sem jártak sokkal jobban: a nehézlézerek egyszerűen lemészárolták őket, akárcsak az elsőket azok közül, akik ideérkeztek, hogy rendet rakjanak. Kemény dió lesz. De ami még jobban nem hagyta nyugodni, az a lázadást elindító lány volt. Szláva reménykedett benne, hogy szörnyű kínoknak vetik alá, de úgy tűnt a haja szála sem görbült, sőt mi több, valamiféle vezető lett itt. Persze ez illet volna hozzá, így nem is annyira meglepődött, mint inkább keserűséget érzett. Egyelőre elmaradt az isteni igazszágszolgáltatás, de talán ezt hamarosan korrigálhatja. A távcsövet leengedve oldalra pillantott. Csupán egy maroknyi vostroyai kommandósa volt, de szerencsére Unda biztosított számukra az ágyútöltelékeket és több száz kalóz várakozott körülöttük ugrásra készen. - Jól védettek - kommentálta a látottakat. - De elég egy helyen áttörni a védelmüket. - De akkor ők is odakoncentrálhatják minden erejüket - mutatott rá egy vélt hibára a kalózok egyik fejese, egy brutális arcú chagriai. - Azt mondtam elég egy helyen, nem azt, hogy csak egy helyen fogjuk - pontosított Szláva, aki úgy beszélt, mint apuka az értelmisérült gyerekével. - Legalább három-négy helyen lyukat vágunk a védelmükbe. Aztán az egyik ponton betör egy kisebb egység, és elvágja a külső védelem energiaellátást. Ezután egy általános rohammal bevesszük a helyet. - Az én embereim nem értenek a beszivárgáshoz - mutatott rá a nyilvánvalóra a chagriai. Szláva szánakozva mosolygott a butaságát látva. - Erre vagyunk mi. A maga dolga, hogy eléggé lekösse a figyelmüket frontális támadásokkal. Szerintem ezzel még megbirkózik - mondta lenézően, és felállt a helyéről, majd intett a többieknek, hogy kezdjék meg az akciót. Alysse szerencsére még időben tudott üzenetet küldeni Zulla részére, de alighogy elküldte, máris zárolták a kommunikációt Unda emberei. Az irányítás itt azonban már az övé volt, így nem akadt más dolga, mint hogy kinyisson minden cellát, és a hangosbemondó segítségével tájékoztassa a rabokat friss szabadságukról. A sok megaláztatást eltűrni kényszerülő foglyok elemi erővel tépték miszlikre az őrséget, aminek valószínűleg egyetlen tagja sem tudott elmenkülni. A védelmi berendezések pedig most már az ő előnyüket szolgáltak, így hát minden a tervek szerint haladt. A foglyok mögötte sorakozó vezetői a háta mögött halkan összesúgtak, vagy épp nyíltan morogtak amiatt, hogy egy fiatal lány rabolja az idejüket, de Alysse tudta milyenek a hatalommal bíró férfiak: egészen addig a pillanatig el vannak telve magukkal, amíg meg nem mutatja nekik, hogy ki az igazi főnök. Jelentőségteljesen fordult hátra a konzoltól. - Örülök, hogy idefáradtak bokros teendőik ellenére. Egyeztetnünk kell a további terveket. - A vuki nem sok választást hagyott - fintorgott az egyikük, egy középkorú fickó. - Viszont egyet nem igazán értek. Miért is kéne tőled utasításokat elfogadnunk? Többen helyeslően mordultak fel, vagy bólogattak. Alysse szokásához híven bájosan mosolygott válaszul, ha valamit, ezt igazán jól sikerült begyakorolnia. - Mert szükségük van rám - felelte úgy, mintha ez lenne a legnyilvánvalóbb. - Csak az én csodálatos személyem garantálja, hogy ha Zulla visszatér ide, mindannyian visszanyerik a szabadságukat. - Miért kéne nekünk állást foglalni a kalózok belharcaiban? - csattant fel egy másik tiszt. - Kitörünk innen, és megszerezzük a saját szabadságunk! - Nos, akár lehetsz is a csapat új agya - ajánlkozott Alysse. - Én pedig innen élvezem, ahogy lemészárolnak mindannyiótokat a kint várakozó kalózok. A tiszt arcára fintor ült ki, de Alysse láthatóan meggyőzte a többieket, hogy jelen helyzetben biztonságosabb a védelmi berendezések mögött lázadozni. Mivel a különleges börtönblokk a föld alatti folyosórendszer melegentartásáért felelős geotermikus fűtőrendszer egyik fontos elosztópontján feküdt, így a lebombázásuk sem volt opció, hacsak nem akarták, hogy a fél kolónia megfagyjon. - Ha nincs több kihívó a posztomra - pillantott körbe jelentőségteljesen. - Akkor elmondom mit fogunk tenni: Unda lehető legtöbb erejét lekötjük a lázadásunkkal, amíg csak vissza nem tér Zulla, és el nem tapossa a hutt férget. Utána pedig hálából visszakapjátok a szabadságotok. - Zulla a legőrültebb nő, akit valaha láttam. Honnan tudjuk, hogy nem ver át minket? - Zulla talán egy őrült szadista - amivel nekem igazán semmi bajom, tette hozzá magában. - De aligha hálátlan. Ha az lenne, nem az űrben, hanem a föld alatt lenne már. Mielőtt azonban folytathatták volna, felvisítottak a szirénák, és kintről robbanások hangjai hallottak. Alysse nyugodtan állt a helyén, miközben a tisztek egy része az ablakokhoz ugrott, és onnan szemlélte, ahogy a kerítés mentén több helyen füst szállt a magasba a szétlőtt őrtoronyok mentén. A megmaradt védelmi berendezések a következő pillanatban életbe keltek, és a nehézlézerek tüzelésének összetéveszthetetlen zaja megtöltötte a levegőt. - Javaslom foglalják el a pozícióikat - mosolygott a tisztekre, akik egymás után siettek ki a szobából, Alysse pedig lassan megfordult az ablak felé. A tökéletes időzítését majd később megköszönöm a kintieknek, jegyezte meg magában, majd újra az ajtó felé pillantott, ahol ott magasodott Szőrzsák. - Gyere, vukik gyöngye, nekünk még van egy kis dolgunk. *** Unda hadúr repulzoros trónjában ülve várta, hogy a technikusok jelezzenek a kezdést illetően. Vele szemben egy gömb alakú kameradroid lebegett, ami önkéntelenül is a desszertre emlékeztethette a huttot, ugyanis gyomra korgása újra jelezte türelmetlenségét a technikusok felé. Mivel ők uralták Alzoc teljes kommunikációs hálózatát, könnyedén üzenetet küldhettek a Kalózköztársaság minden tagja részére a bolygón és azon túl is, de ennek pontos beállítása időbe került. Márpedig az idő most nem az ő oldalukon állt. Undát azonban senki nem akarta túlságosan feldühíteni, ugyanis a hutt azonnal és gondolkodás nélkül torolta meg ezt, így a technikus nemsoká jelezte is, hogy adásra készen állnak. A hadúr karjaival szélesen gesztikulálva kezdte el mondandóját, amit egy program azonnal basicre is fordított. - Kalózköztársaság vakmerő harcosai, drága barátaim! Szomorú nap ez a mai testvériségünk történetében: meggyaláztak és elárultak minket! Olyanokká váltunk, mint a rabszolgalányok, akiket most tettek asszonnyá. Ezt a szörnyű érzést sosem tapasztaltuk még meg, de nem késő fegyvert fognunk ellene, mielőtt örökre ágyasokká válunk! Zulla, akit sokáig legjobb vezetőnknek hittünk, idegen birodalmakkal cimborál, a büszke függetlenség helyett a behódolást választotta, s már nem több, mint az ő láncos vornskrjuk! Mi pedig megkérdezhetjük magunktól, ha ilyen könnyen az ellenség szolgálatába szegődött, vajon mióta volt az ő emberük? Talán egy hete, talán egy éve, talán mindig is. Újra a kezünkbe kell vennünk a saját sorsunk, s büszke, független kalózként élni tovább! Tartsatok velem, mossuk le Zulla árulásának a szégyenét a Kalózköztársaságról! Zulla minden olyan embere büntetlen marad, aki a hibáit belátva csatlakozik hozzánk. Aki azonban kitart az áruló mellett, maga is árulóként pusztul!A felvevődroid piros színű jelzőlámpája kialudt, jelezve, hogy véget ért a felvétel. Unda elégedetten dőlt vissza a trónjára, és elvett egy frissítőt a kiszolgálódroid tálcájáról, majd egyszerre leöntötte a fél literes pohár teljes tartalmát a torkán. - Csodás beszéd volt - dicsérte az egyik embere hízelgő modorban. A hutt csak intett, hogy hagyja abba, pedig mindenki tudta, mennyire imádja a saját egóját. - Egyszer még a Kalózköztársaság egyik legfontosabb emléke lesz ez. Unda, az újraalapító. Mielőtt azonban túlságosan legyezgethették volna a hiúságát, egy új üzenet érkezett, ami megzavarta a parancsnokság nyugodtságát. - Hadúr, most jeleztek astoriasi ügynökeink: Zulla úton van idefelé - jelentette az egyik technikus. Unda rögtön felugrott trónjában, a szerkezet pedig egy pillanatra megbillegett. - (Azonnal szedjetek össze minden harcképes embert! Készen kell állnunk, mire ideér! Menjetek, mind!) - tört ki belőle, és még korábbi hízelgőjét is kizavarta az utcára. Lábak dobogása jelezte, ahogy mind kisiettek a vezérlőből, hogy toborozni álljanak. Alzoc III az elmúlt években a kalózok egyik fontos bázisává vált, és mint az ilyenek általában, vonzotta magához a többi kétes alakot is, akik szerencsét próbálni érkeztek. Szórakozóhelyein mindenféle népek megfordultak: dörzsölt stricik, orgazdák, halálpálca árusok, egyszerű kalandorok, piti bűnözők, vagyis a Galaxis válogatott söpredéke. A legtöbben meg sem lepődtek azon, hogy odakint valamiféle harc folyik, és még kevésbé törődtek a dologgal. A katinákban, lebujokban, késdobálókban tovább folyt a szokott élet, a tivornyázás. Legfeljebb csak az zavarhatta meg rövid időre a vendégeket, ha éppen valamelyik helyre betörve végeztek az ott szórakozó Zulla-párti hadnagyokkal. Ilyen volt a helyzet a Magh-Rebel névre címzett kantinában is, ami az egyik rangosabb ivónak számított a bolygón - és nem csak kalóz sztenderdek szerint. Persze ez egy pillanatig sem jelentette azt, hogy a vendégek nem a már fentebb említett körből kerültek volna ki. A csapos - és egyben tulaj - egy öreg toydari volt, aki szárnyaival ide-oda repkedett, és mindig éles szemmel figyelte a vendégeket. Sikerének nem kis részben az volt a titka, hogy őt szinte lehetetlen volt átverni, azokról a bolondokról, akik pedig rablásra gondoltak volna, harci robotjai gondoskodtak. A nyugodt iszogatást azonban megzavarta egy váratlan esemény: a kantina ajtója szétnyílt, és az ajtónálló tiltakozása ellenére mintegy tucatnyi fegyveres sietett be a helyiségbe. A robotok azonnal aktiválódtak, de nem lőttek: mivel mindenkinek volt fegyvere errefelé, és a túl sok iszogatásnak gyakran ezek előrántása lett a vége, így a robotok csakis támadásra vagy kifejezett parancsra reagáltak harciasan. Elvégre az azért mégse lehet, hogy minden második vendéget kilyuggassanak itt. - Üdvözletem, uraim - igyekezett hozzájuk határozott szárnycsapásokkal a toydari. - Ha inni jöttek, üljenek le. Ha nem, akkor ne vonjanak be minket a kinti csetepatéba! - Itt egyelőre Unda diktálja a feltételeket - horkant fel a csapat vezetője, egy macskaszerű togoriai, akinek szőrős képét sebhelyek borították. Az egyik kalóz kiköpött a földre. - De nem maradunk sokáig. A togoriai lesöpörte a korsókat az egyik asztalról, amik hangos csörömpöléssel törtek szét a földön, majd akrobatikus ügyességgel pattant fel az asztallapra. - Akit érdekel a dicsőség és a pénz, itt a lehetőség, hogy szolgálja Undar hadurat! A harcolókat busásan megjutalmazzuk, és talán még a Kalózköztársaságba is felvesszük. Aki kezdő, de eltökélt, az álljon balra. Akinek van tapasztalata, az jobbra. Aki gyáva, az meg bassza meg magát! *** Hetek, talán hónapok teltek el, mióta ide került, ebbe a sötét cellába. Kikötözték, mint egy vadállatot, és az ételhozást kivéve nem találkozott senkivel. Az Erőtől egyáltalán nem zárták el, talán nem voltak rá megfelelő eszközeik. Az elején próbálták kínozni, de amikor két őr nyakát eltörte, felhagytak ezzel. De Zulla még így is egy elég kegyetlen módszert talált ki, hogy az őrületbe kergesse. Ugyanis hiába férkőzött bele az ételt hozó kalóz fejébe, a felnyitáshoz szükséges kódot csupán csak maga a kalózúrnő ismerte. Arra pedig nem volt elegendő ereje, hogy pár tudatot hatalma alá vonva legyűrje a teljes börtönőrséget. Így hát jobb híján nem tehetett mást - kivárt. Gondolataiba temetkezett, és sokat meditált, elvégre jócskán volt mit átgondolnia. Büszke volt rá, hogy az elmúlt időszakban egyszer sem érezte azt, hogy a Sötét Oldal megkörnyékezné. Most azonban úgy tűnt elérkezett az ő ideje: kintről harc zaja szűrődött be, és érezte az Erőn keresztül, hogy a foglyok kiszabadulnak. Talán valamelyiknek lesz annyi esze, hogy benézzen a cellájába. Bár nehéz volt minden egyes perc, amit még láncra verve töltött el, ha eddig várni tudott, most is képes volt rá. Aztán egyszercsak kinyílt az ajtó, és a belépő alak normálra állította a fényerősséget odabent. A hosszú sötétség után szinte úgy érezte, hogy megvakul, de szemei igen gyorsan hozzászoktak az új fényviszonyokhoz. Nagy meglepetésére egy tizenéves, furcsa, vöröses köntöst viselő lány állt vele szemben. Aztán eszébe jutott. - Nem rám számítottál? - kérdezte arcán egy félmosollyal. - Igen, én is pontosan emlékszem rá, hogy le akartad vágni a fejem a hajón. - Az Erő nagyon ironikus tud lenni - felelte Seddwia komor hangon. - Csakugyan? - kérdezte, miközben közelebb lépett hozzá. A twi'lek kinyúlt az Erővel, de nagy meglepetésére a lány tudatába nem volt képes betörni. Különlegesen erős akaratú lehet, ha ennyire ellent tudott állni neki ösztönösen. - Nos, azt hiszem ideje ezt a kis hibát kijavítanunk. A lány kezében előtűnt Seddwia fénykardja, amit legjobb tudomása szerint a börtönparancsnok a széfjében őrzött. Egy laikus talán megijedt volna, de a twi'lek nem érzett gyilkos szándékot a lány részéről, aki kecses mozdulattal aktiválta a kardot, és egy vágással megszabadította béklyóitól, majd feldobta a kardot a levegőbe. Seddwia kinyúlt a fegyverért, majd az Erő segítségével elkapta. - Mindig is látni akartam hogyan csináljátok - kuncogott. - Most azonban szükség van rád. - Zulla ellen lázadtok? - kérdezte pár pillanatnyi csend után, miközben a lány arcát fürkészte. - Épp ellenkezőleg - felelte. Seddwia kezdte kapizsgálni a helyzetet. - Ironikus, nemde?
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Aug 20, 2016 18:45:34 GMT 1
- Eredetileg fegyveres felderítést végzünk a Rendnek... - magyarázta Izal, kíváncsian vizslatva Rerrick kíséretét. Megállapította, hogy ezek az alakok nem csak jobban felszereltnek tűntek a Tatooine-on látott szedett-vedett milíciáknál, vagy éppen Asmeru gárdistáinál, de ráadásul olyan váll-lapokat és rangjelzéseket viseltek, amilyeneket Izal egyetlen korábbi alkalommal sem látott, amikor szembekerült a Peremvidék legújabb, ügyeletes szabadságharcosaival. - De átfordult némi rabszolga-felszabadító akcióba.
- Akkor hasonló cipőben járunk. - biccentett Rerrick. - Akár át is engedhetitek a dicsőséget, arcona barátom. Mi mondjuk úgy, kicsivel nagyobb nagyságrenddel készültünk, mint három lovag.
Nocsak, gondolta Izal, hogy megnőtt a fiú önbizalma. Vajon mi történhetett vele az utóbbi időben? Tapasztalatai szerint a humán hímek általában párosodás után sugároznak magukból ennyi agresszív hormont, bár ez Rerrick esetében... no de ki tudja, futott át Izal agyán. A humánok fajfenntartási szokásai amúgy is rendkívül különösek voltak. Akár hogy is, a kis közjáték arra jó volt, hogy Izalt emlékeztesse eredeti feladatára. Minél többet meg kellett tudnia a kalózokról és a térségről... és, valljuk be, gondolta tovább, egy vostroyai invázió bizonyára elég érdekes fejlemény e téren. ami annyit jelentett, hogy itt kellett maradnia neki is és társainak is.
- Ne aggódj, nem az egész bolygót akarjuk felszabadítani. - ingatta végül a fejét Rerrick felé egyetértően. - Egy csapat astoriasi rabszolgáról van szó. Az első társam, akivel érkeztem, ismerte őket. Egy részük már nálunk van, egy másik részük pedig valamiféle Báró altisztjének a fogságában.
- Báró.. - mormolta Rerrick. - Érdekes.
- A két társam épp azon dolgozik, hogy eljuttassa a rabszolgákat a hajókhoz. - magyarázta Izal, miközben a személyi holokommunikátorán gyorsan leolvasta társai pozícióját. Megjelölt két koordinátát az apró vetítőn, és átadta Rerricknek. - Ha a csapataitok segítenek megtartani itt ezen a ponton a kikötőt, és biztosítják, hogy a velünk lévő rabszolgák hajóra szálljanak, valamint biztosítják ezt a barakkot itt, hogy kiszabadítsuk a bent fogvatartott astoriasi tiszteket, akkor nem lennék hálátlan.
- Úgy is mint? - vizsgálgatta az adatpadot Rerrick.
- Ki tudja, bármikor jól jöhet egy kis nem jedi segítség, nemde? - hunyorgott barátságosan Izal. - Hátha előbukkan néhány nagai, vagy sith, vagy efféle... ki tudja, nem igaz?
...
A Grandarhoz érkezett astoriasiak félelemmel vegyes tisztelettel figyelték, ahogyan a lasat a maradék eszméletnél lévő kalóz koponyáján is betöri, majd igyekeztek gyorsan válaszolni a kérdésére, mielőtt az ő fejük következik.
- Átmentek egy másik barakkhoz a harmadik jedivel, aki velünk maradt. - magyarázta az alacsonyabb katona. - Azt mondták, kiszabadítják a tisztjeiket Vastincs fogságából. Utána jönnek ide.
- Mindig ezek az új tervek... nagyszerű... - horkant fel Grandar. - Melyik barakk pontosan?
- Három tömbnyire az ellenkező irányban a mienktől. - magyarázta szolgálatkészen a magasabbik astoriasi, miközben harmadik társuk az eszméletlen kalózok fegyvereit szedte el éppen. - Arra... szívesen vigyázunk a hajókra, ha segíteni szeretne nekik, jedi úr...
...
Drost és a többiek egy-két sikátoron át viszonylag gond nélkül eljutottak a barakkhoz, ahol a Vastincs által megvett tiszteket helyezték el. A zászlós és Kiimi előrelopakodtak és belestek egy résen... a másik oldalon épp két egyenruhás fogdmeg diskurált egy alakkal holografikus átjátszón át. - Ez lesz Vastincs. - suttogta Drost az alakra mutatva. A kis holoképen is jól látszott, hogy a férfi arckoponyáját, száját, szemeit valamiféle borzalmas, talán Yuuzhan Vong sav okozta sérülés miatt fém-implanttal helyettesítették egészen a homloka felső vonaláig és végig a feje búbja egyik oldalán. - Hallgasd. - intett neki Kiimi.
- Főnök, nem tudjuk kivinni a foglyokat, a kikötőkben balhé van, az utolsó dokkot pedig nem tudjuk elérni, a hajóink komjai süketek! - magyarázta az egyikük. - Akkor mégis mi a fészkes fenét kezdjek veletek, nyomorultak? - káromkodott Vastincs. - A Báró gyűlöli az ilyesmit! Egy vagyonba került az a sok képzett katona, és most nem tudjátok őket kivinni? - Belehallgattam a helyi komcsatornákba, amikor elkezdődött a balhé. - jegyezte meg a másik fogdmeg. - Főnök, azt mondják, Unda és Zulla is önkénteseket toboroz az egymás elleni harchoz. Talán még mindig jobban járunk, ha gyorsan átadjuk az egész szállítmányt az egyiküknek. - Ki a fészkes fene az az Unda? - sistergett Vastincs holoképe. - Egy hutt hadúr Zulla alvezérei közül, úgy tűnik, ő a belső főkolompos az inváziós erők oldalán. - magyarázta a magasabb. - Értem. - biccentett Vastincs. - Várjatok pár percet, ezt meg kell tárgyalnom a Báróval. Hamarosan jelentkezem. - Értettük. - a fogdmegek bontották a vonalat.
- Nézd meg, megvannak-e még a rabszolgák, és nyugton vannak-e! - utasította a magasabb az alacsonyabbat.
Kiimi és Drost visszahúzódtak a nyílás alól. - Ki kell mentenünk őket, mielőtt eladják a tiszteket valamelyik harcoló félnek. - suttogta Drost. - Unda és Zulla.. érdekes. És ennek a Vastincsnek a főnöke, a Báró... hmm hmm.. - mormolta maga elé Kiimi, majd furcsa hangon felröhögött. - De mégis mit csináljunk? - kérdezte Drost. - Ja igen. - Kiimi csettintett, mire a bent lévő magasabbik kalóz szemei kigúvadtak, és holtan rogyott össze. - Öh... ez nem tűnt túlságosan... - szólt volna közbe Drost, de Kiimi leintette. - Kellenek a tisztjeid, vagy sem?? - Kellenek, persze... - Akkor fogd be a szád, és figyelj ide. Menj a főbejárathoz, ha jelt adok, gyertek be a többiekkel együtt. Futás, menj!
Drost elinalt, Kiimi pedig megvárta, amíg egyedül marad, megérintette a barakk falát egyik kezével, amiből hirtelen néhány csáp suhant elő, majd átlépett a cseppfolyóssá váló falon, ami a nyomában felvette eredeti alakját. Aztán megérintette a magasabbik fogdmeg holttestét, ami felizzott, és eltűnt...
Kiimi helyén pedig ott állt a magasabb fogdmeg.
Az alacsonyabb épp ekkor érkezett vissza. - Minden oké velük.. és itt? - A Főnök visszahívott, amíg szarakodtál. - horkant fel a magasabb. - Zullának adjuk el a mákvirágokat. Már szóltam is, az egyik hadnagya idejön értük egy csapattal. Nyomás a kijárathoz... - De... - csodálkozott az alacsonyabb. - Semmi de! - replikázott a magasabb. - Pofa befog és sietve szedi a lábát, különben nem kapsz lószart se a pénzből, vili? - Vili. - biccentett a másik. - Nem kell rögtön kiabálni... megyek már.
Clat tábornokot és a többi astoriasi tisztet a barakk kijáratához vezették, ahol ekkor sorakozott fel Drost és a többi astoriai közkatona Izalék csapatából.
- Már itt is vagytok. - csapott a magasabb Drost tenyerébe. - Ti vagytok Zulla csapata, igaz? - Izé... mi.. persze. - vágta ki magát Drost gyorsan. - Ennyi? - Ennyi. - biccentett a magasabb. - Az utalást megkaptuk, köszönjük. Vihetitek őket a húsdarálóba. - Re... izé... rendben! - Drost a rend kedvéért gyorsan rácsapott Clat tábornok hátára, miközben kirángatta a térre, és egy sugárvetőt csúsztatott a zsebébe. - Ne aggódjon főnök, minden rendben lesz. - súgta oda Drost Clatnak, majd visszakiabált a magasabbik Vastincs-féle fogdmegnek. - Oké, köszönjük Zulla nevében! Na nyomás, ti nyomorékok, vár a dicső halál, ketten kaptok egy-egy fegyvert, a második csak lőszert kap, tudjátok, hogy van tovább, futás, futás! - Hová futunk? - kérdezte halkabban Clat. - És mi volt ez? - Valami jedi praktika, amit még sosem láttam. - suttogta vissza futás közben Drost. - Segítenek megszökni, uram. A kikötőben hajók várnak minket.
Az alacsonyabb és a többi Vastincs-féle fogdmeg még egy ideig fejcsóválva figyelte, ahogyan az astoriasiak eltűnnek a sarkon. - Zulla mindig készpénzben fizet, Harro... - fordult volna a magasabb felé, de ekkor döbbenten pillantotta meg a társa ruháiban lévő fekete hajú fiatalembert, aki sárgás szemekkel, sárgás fénykardpengével a kezében bámult rá. - Harro egy barom volt, és most halott... melyikőtök lesz a következő? - Lőjétek le, lőjétek le!!!
Kiimi Anaro vigyorogva hárította az első lövéseket pengéjével, majd előkapta a komját, és beleüvöltött. - Grandar, az astoriasiak szabadok és a hajók felé tartanak, de rám mászott egy csomó fogdmeg Vastincs emberei közül! Elkelne itt egy kis segítség, hallod??
|
|
|
Post by nightmares on Aug 21, 2016 7:08:20 GMT 1
Grandarnak semmi kedve nem volt segíteni Kiimi-nek. Nem utálta, csak jobban szeretett volna minél hamarabb eltűnni innen. Közben észrevette, hogy a rabszolgák a hajók felé tartanak. -Menjetek a hajóra! Az astoriasiak közül keressetek három pilótát. Én vadászgépeket tudok vezetni, nem utasszállítókat. -kiabálta Grandar. -Kiimi hol van? -kérdezte az egyik sietve, miközben néhány rabszolga már berohant a hajókba. -Most megyek segíteni neki.
Kiimi felé csak úgy repültek a lövedékek. Egyáltalán nem lepődött meg, amikor azt látta, hogy Grandar lefejez egy embert olyan gyorsan, hogy egy normális lény szemében ez csak egy zöld villám lett volna. -Azért ezekkel az idiótákkal nem túl nehéz elbánni. -mondta Grandar miközben újabb hét embernek törte be a koponyáját.
|
|
Deleted
Deleted Member
Posts: 0
|
Post by Deleted on Aug 21, 2016 12:40:39 GMT 1
Az ember, mint olyan, egy roppant gyarló lény. Ez alatt az "emberezés" alatt minden, a galaxisban ismert értelmes életformát definiálunk, maguk közé emelve, vagy épp hozzájuk lesülljedve, mintegy értelmes közösséggé egyesülve az értelem és érzelmek meglétének égisze alatt, mely csupán az univerzum maroknyi lényének adatott meg oly mértékben, hogy magát értelmes lénynek mondhassa. Az evolúció aztán ezen lények malmára hajtva a vizet, nekik adta a lehetőséget hogy szövetkezzenek és közösségeket teremtsenek.
Na már most, ezen megállapítás szerint az árulás, mint például Undáé is, nem más mint egy, az ösztönös közösségbe tartozási hajlam és a közösség megcsúfolása, ami lelki fájdalmat okoz mindazoknak akik épp egy ilyen közösség élén állva kell hogy konstatálják, hogy egy frappábs fogalommal éljünk, egy rohadó alma a kosàrban megrohasztotta a többit is maga körül. Ez bizony pedig komoly baj. egy olyan magas rangú akak mint Unda, komolyan megrengette ezzel a húzásával azt a rendszert, ami sok év alatt épült ki a szervezetben és a mai napig roppant jól működött, tulajdonképp kivágva egy lábat a Kalózköztársaság trónusa alól. zulla valahogy ezt úgy gondolta tovább, hogy egy a láb hiányos trón hirtelen felborul vele együtt és maga alá temeti, mármint szó szerint. Felburul és puff. Gyerekként átélt már ilyet és elég fájdalmas volt, szóval volt viszonyítási alapja, melyből levezethette hogy bizony mennyire is fájdalmas.
Talán épp ezen fájdalom hatására hallgatott el ennyire. Minden árulás kicsit kiborítja, ezért néha az agyébbként igencsak befoghatatlan száján minden hang fennakad, a régi szövetséget meggyászolandó. Minden rosszmájú kijelentés ellenére ő is ember, így tisztán érthető a hallgatása, mely afféle költői hallgatás is egyben. Nincs mit taglalni az áruláson. Mindenki tudja mi ennek a hozadéka és hogy nincs visszaút, ha valaki erre az útra lép.
Igazság szerint, Zulla kissé csalódott amikor a fülébe jutott mire készül egyik hadura. Talán épp a csalódottság az, ami mindig olyan kegyetlen bosszúra készteti őt, amikor az egyik embere ellene szegül. Nem fogja az életét efféle megbízhatatlan alakokra bízni. Ha a saját apja elhagyta, akkor ezektől, a nem véréből valókról se vár többet. Egy közösségben mindig számíthatnak a tagok egymásra. Ha az egyik bajban van, a többi mögötte áll, de egy lázadás ezt az egységet, ezt a szervezet létet, ahol elrendeltetik kinek hol és milyen helye van, az ilyenek rúgják fel, a makacsságukkal és a jótevőjük kezébe való harapással, akik nem érdemelnek jobbat a halálnál, még ha ez annyira fájó is...valahol… mélyen. Jó mélyen. Jobb esetben az emberben végigmenne egyfajta érzelmi örlődés egy efféle árulást követően, de ez Zullánál kimarad. Már jó pár éve nem tud ezen kiakadni. Elég volt neki az az egy apró momentum a múltjában, hogy jobban izgassa a holnapi holofilm mint az ismerősei árulása. Például, amikor a holoneten elkezdték rebesgetni az astoriasi történteket, olyan volt, mintha forró olajjal kenegették volna, na de mindegy is.
Zulla díszes flottája, élén a retteget Chaossal, sietve szelte a hiperteret Alzoc irányába, hogy pontot tegyenek az ügy végére, jó esetben Unda halálával, amit Zulla sokféleképp véghez kívánt vinni, minden egyes áruló szó után, ami azt az udorító szájat elhagyta, de be kellett érni eggyel, de az az egy, egy roppant látványos, és fájdalmas módja lesz a halálnak. Történetesen, Zulla nem hisz a halál véletlenszerűságében, de abban igen, hogy mindenkinek tartogatnak valamit. Van, akinek a neve egy pirulán figyel, másnak egy pengeéles kés pengéjébe vésik azt. Nos, ezen költői és katonás gondolatot Zulla, Unda számára egy külön a számára készített golyóban látta, már jóval az árulása előtt. Hiába lett áruló, mindig ott volt az élvonalban és éles nyelvétaz ellenségen köszörülte, az árulás magvait elhintve. Szép idők is voltak azok. egy ilyen harcias huttszámára, aki meri kísérteni a sorsot, egy nagyszerű halálnem dukál, ami harcoshoz méltó, és ahogy a mandalori népek mondják, a golyó általi halál a zsép halál, hisz azt csak harcosok érdemlik ki. Habár, az hogy épp árulóként kap golyót és épp Zullától, az némileg csökkent a helyzet amúgy sem épp nagy pompázatosságán.
Minden esetre Zulla kezében jelenleg egy kilövésre váró golyó pihent, amit Zulla maga csinált a kufárnyelvű éticsigának, egy unalmasabb napján, amikor épp úgy érezte ideje félpucéran nekiállni lőszert csinálni. Egy időben elő szeretettel hódolt ennek a kis hóbortjának. Akadtak is páran, akik a élve a lehetősséggel meglesték a hóbortos kalózvezért, akit akkor jobban érdekelt a golyó töltetének teljesítménynövelése mint a kukkolók csoportja. Épp akkor alkotta meg ezt a kis csekélységet is és karcolta a hüvelybe Unda nevét. Emellett persze még készült egy pár másik skuló is, a biztonság kedvéért, de a legjobb az lenne, ha már az első golyó betalálna, ugyanis kíváncsi a lőszer huttokra gyakorolt hatására. Már a gondolat is mosolyt csalt Zulla arcára, ahogy visszaemlékezett a próbalövésekre. Izgalmas volt.
A fantáziálást és a mélázást, hamarosan egy recsegő hangosbemondó zaja zavarta meg.
-Mindjárt Alzocon vagyunk! A legutóbbi jelentések szerint rázós lesz!- Jelentette egy kalóz a bemondón át, mire Zulla visszatette a tárba golyót, majd eltette azt és felkelt a helyéről és távozott a kabinjából. Nem is tagadhadta, eléggé elragadták az érzelmei. a Düh és öröm, kétely és határozottság. ezek mind felváltva és egyszerre kavarogtak benne, néhol nagyobb, néhol kisebb arányban, mint mindenkinél, aki az őrület ködéből szemléli a körülötte lévő világot.
Első útja a hajón a támadásra készülő embereihez, a hangárcsarnokba vezetett, ahol a különféle etnikai származású kalózok készültek a támadásra, de Zulla feltűnése megszakította a műveletet. Az emberei szemmel követték, ahogy Zulla, eddig egyhangúan támogatott vezérük lassan közéjük sétál. Látszott hogy nem fél közöttük.
-Barátaim!- Ordította torka szakadtából, körbe pillantva a bajtársain, mert hát azok voltak. Ott harcolt velük, egy kantinban ettek és sokat tettek egymásért.
-Látom, mi a helyzet. Sokan vakarjátok a fejeteket és gondolkodtok, hogy mi legyen, hova is álljatok. Mielőtt azonban döntötök, halgassatok meg!- Fordult kéréssel a bajtársaihoz, akik figyelmüket rá irányítutták. Sokuk elkötelezett mellette, de vannak akik még vacillálnak, mások pedig már unda mellett döntöttek és várták a megfelelő alkalmat a lázadásra, de nyíltan nekiállni lázadni öngyilkosság lenne.
-Évekkel ezelőtt, nem voltunk többek űrbéli csavargóknál, kitaszítottaknál, piti bűnözőknél és beteg őrülteknél, akik a galaxisban tébláboltak és egyik napról a másikra éltek. Mára azonban, már jelentős erővé váltunk, mindenkinek jutnak jó falatok a tányérjába, fedél a feje fölé és rész a zsákmányból. Büszkék lehetnénk magunkra, elérhetnénk azt, amit a Fekete Nap, ha Unda, nem a tűzet szítaná ezzel a várlázító hazugsággal! Ha valakik, akkor ti tudhatnátok, hogy fontosnak tartottam a jóléteteket. Valamennyi tettem épp ezt szolgálta és ti vagytok a megmondhatói annak is, hogy ha kértem is valamit, abban is szabad kezet kaptatok! Sokatok példának okáért, Nightmares üldözésénél szedte meg magát. Emellett mindenki többszörös fizettséget is kapott, a fáradozásaiért.- Osztotta meg véleményét Zulla a lázadást illetően, majd eképp folytatta. -Mindazonáltal, Unda nézőpontját is megértem. Huttként nehezére esik, hogy engem, egy emberi “csökevényt ” kell követnie, hisz ahhoz szokott hogy ő a főnök, akárcsak sokatok, akik csak nagy nehezen váltak hozzám hűségessé. Így hát, aki Undát támogatja, az most még elmehet. Útjaink külön válnak, de inkább döglök meg hozzám hűséges embereimet vezetve, mint árulók gyűrűjében! Viszont, már most figyelmeztetek mindenkit aki áruláson törné a fejét, hogy nem tartogatok szép halált annak aki a csatában hátba mer döfni! Aki pedig ezután, netán Unda hájas testét menne nyalni, az adja át az üzenetemet annak a mocsoknak! NEM FOGOK MEGHALNI ANÉLKÜL, HOGY SZÁZ ÁRULÓ FÉRGET ÉS MAGÁT, UNDÁT NE VINNÉM MAGAMMAL A TÚLVILÁGRA! INNENTŐL NEM FOG ÉRDEKELNI KI ÁLL AZ UTAMBA! ADDIG NEM LESZ NYUGTOM, AMÍG UNDA ÉLETTELEN, HÁJAS TESTE NEM FOG EGY HENTESKAMPÓN LÓGNI ALZOCON, A GALAXIS SZEME LÁTTÁRA! EZT PEDIG VEGYE CSAK KÉNZPÉNZNEK AZ A MOCSOK!-
Kelt ki hirtelen magából Zulla, fröcsögő nyállal üvöltve a jelenlévők felé. Túl sokat dolgozott a mostani hatalmáért, hogy csak úgy elveszítse. Nem fog lemondani róla csak úgy.
-Minden hajó lépjen ki a hipertérből és eresszétek szélnek a mocskokat akik menni akarnak!- Fortyogott tébolyult haragjában, ott hagyva a tömegeket, hogy igéretéhez híven szabadon elengedje őket. Ha valami amit sith léte után visszaszerzett, az a becsülete volt és ahhoz két kézzel kapaszkodott. Ami pedig segített ezen ígéretét megtartani, az édesanyja egyik nagybecsű tanítása volt gyermekkorából.
-Ne feledd Estrella, ha nem tudsz tartani egy ígéretet, akkor egy szavad sem lehet.- Hangzott e jeles szavak Zulla fejében, mikor a hipertérből kilépve több tucatnyi kisebb-nagyobb hajó vált le a flottáról, immár a maga útját járva, van ki Alzoc, de van ki az ellentétes irányban a hipertérbe ugorva.
Innentől már nem volt visszaút. Aki mardt, az volt olyan vakmerő hogy Zullával együtt bízott a sikerben és feltétel nélkül mentek volna a halálba az erejük bizonyítása végett, a győzelemért. Amint az utolsó hajó is eltűnt a megfogyatkozott flotta látóteréből, Zulla már nagyban készült a bosszúra, amit már egy ideje izgatottan tervezgetett.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Aug 22, 2016 10:30:24 GMT 1
Izal megvárta, amíg a semmiből előtűnt Grandar és az astoriasiak továbbállnak, majd bocsánatkérő tekintettel visszafordult Rerrickhez.
- Elnézést, kicsit felgyorsultak az események, ahogy látom... de a kikötő biztosítására még mindig szükségünk van. Áll az alku?
...
Kiimi elégedetten konstatálta, hogy Grandar segítségével lassan Vastincs emberei fölé kerekednek.
- Most már indulunk? - kérdezte Grandar. - Szeretnék lelépni innen végre.
- Az is a feladatunk része, hogy többet megtudjunk a kalózok terveiről. - rázta meg a fejét Kiimi. - Ha menni akarsz, menj, és felügyeld a rabszolgák hajóra szállását és az indulásukat... én azt hiszem, keresek egy hadurat, akit foglyul ejthetünk és kivallathatunk ebben a kavarodásban.
Egy Vastincs-bérenc Kiimi mögé lopakodott, hogy leszúrja, de Grandar hozzávágott egy követ a férfihez, és betörte a koponyáját.
- Kösz. - tette hozzá hátra sem nézve Kiimi.
|
|
|
Post by nightmares on Aug 22, 2016 10:50:48 GMT 1
-Veled tartok. Ki tudja milyen bajba kevered magad nélkülem. -mondta Grandar. -Csak ne az a tof legyen.
Miközben kerestek egy hadurat Grandar lefejezett néhány kalózt. Remélte, hogy minél hamarabb eltűnnek erről a bolygóról. -Kiimi, erre! -ordította Grandar, és egy földalatti csatornarendszerbe vezette Kiimi-t. -Itt behatolhatunk bármelyik épületbe. -A mellékhelyiségen keresztül? -kérdezte Kiimi. -Nem. Valamelyik épület előtt kimászunk, és utána betörünk. -És honnan tudod, hogy merre vannak kalóz hadurak? -Kiimi előre tudta, hogy mi lesz Grandar válasza, de úgy tett, mint ha nem tudná. -Használd az Erőt, Kiimi!
Egyszer Grandar megállt. Szólt Kiimi-nek, hogy itt lesz valami épület, ahol ejthetnek foglyot. -Szerintem menj be az épületbe, addig én betöröm a koponyájukat azoknak, akik be akarnak menni. -mondta Grandar az épület előtt.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Feb 9, 2017 10:35:19 GMT 1
Kiimi nem sokat időzött bent, Grandarnak csak néhány kalóz koponyáját kellett betörnie, mire a fiatal férfi ismét megjelent az ajtóban, a vállán egy eszméletlen duggal. - Látom te is megtanultál koponyát törni. - vigyorodott el grandar. - Csak elaltattam az Erővel, hogy ne tiltakozzon annyit. Az ékszerei és a medáljai alapján valamiféle alvezér. Magunkkal visszük, és kihallgatjuk a Jedi Bázison. - zárta rövidre a beszélgetést Kiimi.
Odakint egyre intenzívebben tombolt a harc. - Nem maradunk még egy kicsit? - kérdezte Grandar. Láthatóan megjött a kedve a fejek betöréséhez. - Láttam egy üzenetet ennek a hologépén. - biccentett Kiimi az elalét dug felé a vállán. - Zulla visszatért a bolygóra, és erősítést hoz. Ez egyre csúnyább lesz, jobban járunk, ha távozunk. - Hát jó. - vonta meg a vállát a lasat.
Clat, Drost és az astoriasi foglyok már biztosították a hajót, amelyikkel menekülni terveztek. Grandar majdnem betörte az egyik koponyáját, mert Vastincs - bérenc őrnek nézte. - Csak óvatosan. - figyelmeztette a társát Kiimi, majd helyet foglalt a pilótafülkében és elkezdte diktálni a vektorokat a pilótának, egy astoriasi volt bombázótisztnek.
- Halihó, engem majdnem itt hagytatok. - jelent meg a pilótafülkében Izal is. - Hol jártál? - kérdezte Grandar. - Csak összefutottam egy régi haverral. - biccentett Izal a kikötő széle felé. Odakint vörös jelvényes vostroyai katonák tisztították meg az utat a felszállópálya előtt, megsemmisítve a kalózok kezében lévő turbolézer - tornyokat. A parancsokuk barátságosan intett az astoriasiak hajója felé. - Mehetünk. - szíjazta be magát az arcona is. - A vostroyaiak biztosítják az utunkat át az ostromgyűrűn.
Az astoriasiak hajója felemelkedett. Azonnal vostroyai MiG-ek szegődtek mellé, hogy megvédjék a kalózok vadászaitól. - Adják át üdvözletünket a Jediknek. - recsegte egész jó Basic nyelven egy vostroyai hang a komban. - Úticél? - kérdezte Kiimi a navigátorülésben. - Exocron? - Nem. - rázta meg a fejét Izal. - Csak az Elrood - szektorban létesített új bázisunkig megyünk.
Az astoriasiak hajója felgyorsult, és eltűnt a hipertérben. Megmenekültek.
|
|
|
Post by Enz on Mar 12, 2017 1:09:15 GMT 1
Alysse a börtön központi tornyában kialakított parancsnoki állásból figyelte az ostrom alakulását. Bár tényleges katonai tapasztalata nem igen volt, a kuati oktatási rendszer részét képezték a pénzügyi és közigazgatási ismeretek mellett a hadtudományok is. Nem mintha különösebben lelkesedett volna ezekért, de kötelességtudó módon megtanulta őket, és lám, most igencsak hasznára vált. A makrotávcsövén keresztül elé táruló kép egyértelművé tette, hogy a kalózok nem igazán boldogulnak a kiszabadult katonák által üzemeltetett védelemmel, és minden támadásuk kudarcot vallott. - Most visszafizetjük a rohadékoknak - szorult ökölbe egyikük keze, ahogy az őrtoronyokba épített nehézlézerek össztüzet zúdítottak a kalózok által erősítésként használt egyik Gyalogsági Támogató Platformra, és a robbanás lökéshulláma megrázta az egész környező barlangrendszert. Alysse arcára mosoly ült ki, ahogy figyelte a szétszóródó és egyre jobban kétségbe eső kalózokat. - Érdekes, hogy nem húzódnak vissza - jegyezte meg egy másik katonatiszt. - Túl nagy vesztségeket szenvednek. - Mit vár egy csapat kalóztól - horkant fel az előző tiszt, akit láthatóan még a feltételezés is sértett, hogy a kalózok képesek alapvető katonai taktikákat alkalmazni. De amit a másik tiszt mondott, befészkelte magát a fejébe. A következő pillanatban be is igazolódtak ezek a félelmek, amikor egy nagy erejű energialövedék becsapódott az egyik toronyban lévő nehézlézerbe, és eltalálta az energiatárolóját, aminek következtében a robbanás szinte eltüntette a tornyot a környező kerítéssel együtt. - Mit folyik itt? - csattant fel Alysse, és távcsövével újra pásztázni kezdte a harcteret. Néhány pillanat múlva észrevett egy kisebb csapatot, akik a roham káoszát felhasználva, a védőgyűrű ágyúinak holtterében nyomultak előre, és most egy nagy rést nyitottak a védelmükben. Alysse sietve ránagyított a csapatra. - Mit mondott a kalózokról? - fordult oda a tiszt a mellette állóhoz, amolyan "én megmondtam" stílusban. - Ezek nem kalózok - szólalt meg Alysse elejét véve egy teljesen felesleges vitának. Egyébként is itt ő az egyetlen, aki másokat helyre tehet, és esze ágában sem volt ezt a privilégiumát másnak átengedeni. Arcára aprócska, gonosz mosoly költözött, ahogy a csapatot figyelte. - Engedjük át őket. Csapdát állítunk nekik idebent. Nem várt a katonáktól véleményt - a többségük amúgyis csak beszűkült tudatú vaddisznó volt -, és amint leengedte a távcsövét, a legnagyobb természetességgel fordult a twi'lek jedi felé, akire vuki társa figyelt. - Ti velem jössztök! - utasította ellentmondást nem tűrően, és választ sem várva megindult, de az ajtóban megtorpant, majd visszafordult. - Ó igen, szükségem lesz aknákra. Addig foglalják le barátainkat. Szláva tudta, hogy az egységét felfedezték a kalózok, de nem véletlenül tartoztak beosztottjai Vostroya elitjéhez, ugyanis mindig ki tudtak használni egy-egy gyengeséget a védelmi rendszerben. Látszott, hogy kalózok tervezték, ugyanis inkább a nyers erőre, mint a legnagyobb effektivitásra koncentráltrak. A lövegtornyokat nem védték előretolt állások, így nem okozott gondot felrobbantani egyet-egyet közülük. A csapat nagydarab tüzére, Szergej újra célra emelte a nehéz energiavetőjét, majd néhány pillanat múlva tüzelt, a vörös energianyaláb pedig átvágott a harctéren, és egyenesen a toronyban lévő lövegbe csapódott, ami a következő pillanatban eltűnt a robbanásban. - Ez az ötödik - jegyezte meg hangosan, de inkább csak magának. - Készüljünk a betörésre! Az egység tagjai pár kivétellel visszaindultak az első támadásuk helyére, hogy ott hajtsák végre az utasítást, és most lényegesen könnyebben tudtak haladni, hogy az ágyúk egy része már elhallgatott. Ahogy pozícióba értek, Szláva jelzett a kalózoknak, hogy készüljenek a mindent eldöntő támadásra, majd kiadta az előre parancsot a sajátjainak. Az egységük fedezékről fedezékre nyomult előre, miközben a túloldalról egy újabb torony robbanásának a hangját hallották. Szergej mindent megtett, hogy elvonja a figyelmüket, és láthatóan sikerrel járt, ugyanis pillanatok múlva már csak egy ugrásra voltak a bejárattól, a torony helyén lévő kráterben lapulva meg. A védők főleg a tornyok környékére koncentrálták erőiket, így senki sem állt az útjukat, ahogy az ajtóhoz siettek, és egy kis erejű, hangtalan töltetet helyeztek el rajta. Az aprócska pukkanást szinte még ők is alig hallották, a bejárat pedig tárva-nyitva állt előttük. Szláva két embere besietett, majd ő maga is követte őket. Egy katona tűnt fel az egyik lépcsőn, talán, hogy ellenőrizze mi történt, de ő egy jól irányzott sorozattal elkaszálta, a teste pedig pörögve gurult le. - Davaj! - noszogatta meg a kint lévőket, miközben fegyverével végig a lehetséges bejáratokat pásztázta. - Meg kell keresnünk a generátorokat! Szláva az egyik csoport élén megindult az előttük lévő lépcsőn felfelé, hogy a börtön belső épületébe jusson. Emberei elfoglalták helyüket az ajtó két oldalán, ő pedig berúgta azt, és fegyverét előre tartva érkezett meg a kör alakú, tágas szintre, ahol a cellák most őrizetlenül álltak, a földön pedig a korábbi őrség maradványai pihentek. Ahogy belépett, rögtön észrevette, hogy várnak rá: az adminisztratív szint felé vezető lift előtti téren néhány fegyveres várakozott, előttük pedig egy nyílvetős vuki, egy twi'lek és még valaki, akit most nem látott jól. Egy pillanatra megtorpant: számítottak rá. De talán a másik két csapat az oldalukba kerülhet. - Tedd le a fegyvert! - szólította fel kemény hangon a twi'lek, ő pedig úgy tett, mint aki engedelmeskedik, és jól láthatóan, lassú mozdulatokakl a földre tette fegyverét, majd előre rúgta. - Úgy látom most is olyan szívesen teljesítesz parancsot, mint régen - hallott egy ismerős hangon, és a korábban takarásban lévő alak előrébb lépett. Szláva arca eltorzult, ahogy meglátta ki is sértegeti. A dereka hátulján lévő sugárvetője utána nyúlt, előkapta és máris lőtt. Ilyen távolságra nem igen vétheti el a célt, gondolta, de hirtelen zümmögéssel aktiválódott egy zöldes energianyalább, és lövedékei visszapattantak, mielőtt elérhették volna a célpontját. A célba vett lány elégedetlenül csóválta meg a fejét. - Már megint a kellemetlenebb oldalat mutatod meg, és csak én kellek hozzá. Ennyire gyűlölsz, Lyara? - Azt hiszem kiérdemelted - felelte gyűlöletteli teli hangon, szinte köpve a szavakat. - Csakugyan, a családom megmentett a számüzetéstől, befogadott, felnevelt... szörnyű alakok vagyunk - mosolyodott el cinikusan. - De tudod, nem haragszom rád. Szépen tedd le a fegyvert, és a régi idők tiszteletére úgy teszek, mintha észre sem vettem volna, hogy meg akarsz ölni. - Na persze, az önzetlen Alysse Kuat - mondta gúny és harag elegyével a hangjában vostroyai kommandós. - Ismét csak fel akarsz használni a saját céljaidra. - Sosem mondtam, hogy ne így lenne - vonta meg a vállát. - Tudod, drága Lyara, ha te itt vagy, azt jelenti, hogy a vörös barátaid is hamarosan feltűnnek. Akkor pedig Zulla neve nem lesz elég szabadulókártya. Ellenben te... - Ne is álmodj róla! - csattant fel a nő. - Örömmel küldelek majd egy olyan helyre, ahol életed végéig kemény fizikai munka és éhezés vár rád. - Itt nem én álmodozok, drága barátném - közölte fölényesen mosolyogva Alysse, és előhúzott egy kapcsolót. - Aláaknáztattam a bejáratot. És egyetlen ujjmozdulat kell hozzá, hogy aktiváljam. Ha pedig azt hiszed, hogy a többi embered az oldalamba kerülhet, nos... A padlón egy rejtett hololejátszó aktiválódott, ami képeket közvetített a két oldalsó folyosóról, ahol a szökés és fogolykitörés elleni védelemként rejtett sztázismezőket telepítettek. Lyara dühösen remegni kezdett, ahogy minden terve egy pillanat alatt dőlt dugába - hiáb gyűlölte Alyssét, úgy tűnik versenybe nem tudott szállni ellene. - Nos, azt hiszem most jön az, hogy jelented a feletteseidnek a követeléseimet - közölte a győzelem teljes tudatában, kezét a derekára téve. *** Unda repulzoros trónjáról figyelte a harci helyzet alakulását. Alzoc nagy részét már a hozzá hű erők irányították, és csak néhány helyen tartott ki a makacs ellenállás. Igaz, sok kreditjébe került az itt lebzselő törvényekívüliek harcba állítása, esze ágában sem volt a nekik tett ígéreteket megtartania. És ami azt illeti, a vostroyaiakkal kötött üzletet sem állt egy pillanatig sem szándékában betartani. Unda elégedetten tolt be egy visító élőlényt nyálkás szájába, miközben azon morfondírozott milyen fényes jövő is áll előtte. Az alzoci bázissal a háta mögött a környék legerősebb bűnvezére lehet, és aztán a Hutt Űr politikájába is belefolyhat, magához ragadva a hatalmat. Zulla bolond volt, ha azt hitte, hogy nem használja ki a kínálkozó lehetőséget itt, amíg ő a Galaxis túlvégén hajbókol mindenféle birodalmi alaknak. - Hatalmas Unda, hajók léptek a rendszerbe! Azt mondják olyan kapitányok, akik inkább téged választanak, mint Zullát - jelentette az egyik kezelő, ő pedig jó ízűen felnevetett. Ezekben a pillanatokban mindenki, akibe egy csöpp ész is szorult, igyekezett elhagyni azt a süllyedő hajót, amit az előző vezetőjük jelentett. - Néhány felderítő hajót érzékelünk a Monsolarnál! - érkezett be a másik információ, de ez nem volt meglepetés. A hutt maga is abból az irányból támadott volna. Persze azt sem zárhatta ki, hogy Zulla csak valamiféle cselre készült. Unda lenyomott egy gombot, vonalat nyitva az összes hozzá hű erő felé. - (Kapitányok! Készítsétek a hajóitokat az összecsapásra! Ma végleg legyőzzük Zullát, és árulása emlékét örökre eltöröljük, akárcsak őt magát! Ha sikerrel jártok minden a tiétek - ha nem, csak a halál osztályrészetek!) - vázolta fel előttük a lehetőségeket. - (Éljen a Kalózköztársaság!) Néhány pillanat múlva egymás után tűntek fel a piros háromszögek a taktikai kijelzőn, így adva hírét, hogy Zulla flottája megérkezett Alzoc felé. Unda bontotta a vonalat: ideje volt, hogy a kapitányok bizonyítsák, hogy mennyit is érnek. A két flotta ereje nagyjából egyenlő volt, ha beleszámították az alzoci felszíni védelem tűzerejét is. Unda erői ennek megfelelően foglalták el pozíciójukat, jócskán a felszíni védelem hatótávolságán belül. - Hatalmas Unda - fordult felé az egyik kezelő, megzavarva a gondolatait. - A vostroyai tábornok keresi. - (Nincs már szükségem rájuk!) - csapott a repulzoros trónjának karfájára. - (Utasítsd a hadnagyokat, hogy végezzenek velük!) *** Rerrick nem biztos, hogy megbízott volna a jedikben, a Fény Hadseregével fennálló szövetségük ellenére sem, elvégre jelenlétük az NKVD részeként nem hivatalos volt, és a vezetés nem igazán szerette ha bárki értesül szubverzív akciókról. De Izal nem egyszerű jedi, hanem régi barátja volt, és úgy érezte, ennyivel tartozik neki. Határozottan bólintott az arconának, majd az egység helyettes parancsokához fordult. - Mikulovics őrmester, folytassák a küldetést. Én néhány katonával elkísérem a jedi barátainkat! - utasította, majd rábökött pár fegyveresre, és megindult abba az irányba, ahonnan az előbb érkeztek. Izal gyorsan csatlakozott hozzá, ahogy a már megtiszított folyosókon keresztül elindultak visszafelé. - Tudod, Rerrick, meglep, hogy itt kötöttél ki - szólalt meg Izal kissé óvatosan. - Korábban nem tűnt fel a... forradalmi hevületed. - Korábban az önző vágyaimnak éltem. Most már az elnyomottak felszabadításáért - adta meg a tankönyvszerű választ, figyelembe véve, hogy a mögöttük érkező katonák hallótávolságban voltak. Az NKVD-n belül a felettes tisztek félreállítása az előléptetés egyik legbiztosabb formáját jelentette, így nem ártott, ha odafigyel minden szavára. Azért hangját lehalkítva még hozzátette. - De őszintén szólva pár hónapja én sem láttam még a lehetőségét. - Nos, ha szeretnéd, a hajón van hely - felelte szintén halkabban Izal. - Az embereiddel meg elhitetjük, hogy meghaltál egy robbanásban. - Köszönöm, de nem hiszem, hogy élnék vele - vágta rá rövid gondolkodás után Rerrick. Tudta, hogy Mensikova nem az a típus, aki ilyesmit bevenne, és a nő kitartását ismerve biztos lehetett benne, hogy nem lenne nyugta, amíg elő nem keríti. Meg aztán nem is volt olyan szörnyű ez az NKVD dolog, az alternatívákhoz képest. Izal fürkészte még néhány pillanatig az arcát, de nem válaszolt erre semmit. Pár perc múlva befordultak az űrkikötő bejáratához, amit úgy tűnik a kalózok őriztek. - Unda nevében, állj! - lépett eléjük a kalózok vezetője, egy tognath, mire a többiek hirtelen mintha felélénkültek volna. Rerricknek és Izalnak elég volt egy pillantást váltaniuk, hogy tudják, nem stimmel valami. - Nem érek rá! Félre az útból! - erősködött Rerrick. A teljesen fekete szemű tognath megállt előtte. - Nem mész sehova. Legalábbis élve! - kiáltotta el magát, és előkapta a sugárvetőjét, Rerrick felé célozva. Lőni azonban nem maradt már ideje, mert Izal fénykardja életre kelt, és a fickó keze egy szaltót leírva repült el. Rerrick és az emberei azonnal tüzet nyitottak, és Izal támogatásának hála veszteségek nélkül legyűrték az őröket pillanatokon belül. Máshonnan is tűzharc hangjait lehetett hallani a kikötőn belülről. Valószínűleg máshol is támadás érte őket, de Rerrick biztos volt benne, hogy a kalózoknak a meglepetés erejével együtt sincs esélyük az NKVD speciális kommandósai ellen. Talán még álmukban sem tudnák megölni őket, hátraközött kézzel, humorizált magában, majd a csapat egyetlen nagy hatótávolságú kommal felszerelt tagja felé fordult. - Értesítse a többi egységet is! A kommtornyot irányító csapat küldje ki a jelzést! - Da, tavaris lityenant - nyugtázta a katona, és felrevonult az egyik sarok felé, miközben Rerrick intett a többieknek. - Biztosítsuk az űrkikötők az erőink számára! Az Alekszandr Nevszkij Krasnoi-osztályú csillaghordozó kecsesen lépett ki a hiperűrből Alzoc túlsó oldalán. A parancsnoki hídról szemlélve egészen nyugodtnak tűnt a bolygó ezen fele, ha nem tudta volna, hogy a túloldalon kalózok vívnak élethalálharcot. Mensikova futólag ismerte is vezetőjüket, hiszen egyszer már találkoztak a rendszer közelében, mikor ki kellett menekítenie a most a bolygón Rurikovicsot segítő Szlávát a karmaikból. Akkor némi kompromisszumkészség és persze a fedélzeti fegyverek túlereje elég volt ahhoz, hogy meghátrálásra kényszerítse a nőt. De vajon most mit fog tenni, ha rájön, hogy kijátszották és a kicsinyes hatalmi harcot kihasználva elvették tőle a bolygóját? Érdekes helyzetnek ígérkezett. - Komisszár elvtárnő, a bolygóról megérkezett a jelzés! - húzta ki magát a kommkezelő. "A Forradalom tüze feltámadt!" hirdette az üzenet, és Mensikova jól tudta, hogy ez az akciójuk kezdete. Pillanatokon belül megérkezett a többi hajó is, Petrovszkij tábornok flottája, benne számos Idi Amyn és Tog Liatti osztályú cirkálóval, Szlavnij és Gagarin osztályú fregattokkal és különböző szállítóhajókkal. A flotta élén ott volt a Borisz Godunov is, rajta személyesen Petrovszkij tábornokkal. A hajók sietve indultak meg, hogy orbitális pályára álljanak, és közben máris ontották magukból a leszállóegységeket és a vadászgépeket a felszín felé. Mensikova elmosolyodott. - Jelezzenek a kalózok felé - fordult a kommtiszt felé, aki pár pillanat múlva jelezte, hogy a vonal él. - Alzoc lakosai! A Vostroyai Frontista Népköztársaság Anthosi Katonai Körzete flottájának kiáltványát halljátok! Segítségünket ajánljuk fel a bolygón uralkodó káosz felszámolásában, hogy helyreálljon a szektor békéje! Aki ellenáll nekünk, az a nép ellensége és ennek megfelelően elpusztítjuk! Aki együttműködik velünk, az baráti elbánásra számíthat! Világ frontistái, egyesüljetek!
|
|
Deleted
Deleted Member
Posts: 0
|
Post by Deleted on Mar 27, 2017 21:56:19 GMT 1
A harc egy mocskos dolog. Csak lángoló hajók, rettegés, vér és fájdalom amerre a szem ellát és egyértelmű hogy ezt nem mindenki képes elviselni. Nem születik senki sem harcosnak, azzá csak válni lehet és arra se mindenki rendeltetett. Magyarán nem egy életbiztosítás, ahogy az sem, hogy valakit effélére kényszerítsünk, akár ismerjük akár nem. Nem ismerve a kiszemelt indítékait és szándékát nem bizonyos hogy a győzelem a kihívó osztályrésze.
Zulla maga mellett tudhadta a leghűségesebb embereit, akikre a kezdetek óta számíthatott. Voltak akik rettegéstől vezérelve követték, mások lehetőséget láttak az őrült vezérben és megint mások hasonló őrültek voltak hozzá, így elég vegyes közösséget alkottak, de mind tudták hogy Zulla szava aranyat ér, ha megesküszik valamire. Ugyanúgy kaphattak jutalmat a jól végzett munkáért, mint eszelős pillantásokat a ballépésekért, de voltak akik addig merészkedtek, hogy hátbadöhjék a vezért és eddig mind, nalamilyen úton-módon Zulla kezétől lelte a halálát. Köztudott, hogy Zulla az a fajta, akit nem szabad személyes nemezisévé tennie senkinek sem, mert az már az életével játszik. Ezúttal viszont maga az egyik legrégebb óta Zulla mellett álló hadúr döntött úgy, hogy szembeszegül Zullával és ezt nem egyedül szándékozik megtenni, hanem tehetős szövetségessel, Vestroyával az oldalán szándékozik Zulla ellen szegülni. Míg a kalózok a lehető legtöbbet tették azért, hogy felkészüljenek a támadásra, addig Zulla, kabinja magányába vonulva prábólt szellemileg is felkészülni. Ezúttal nem szólt semmi sem a szoba hangszórójából. Nem rázta a helységet a megszokott, eszelős peremvidéki modern zenevilág egyik darabja sem, hiszen az csak zavarta volna. Még a szoba falához láncolt, háremhölgyként öltöztetett, szerencsétlen Twi'lek nő se mert egy árva szót se szólni. Az utóbbi időkben, amennyire mondani lehet, kiismerte gazdáját. Ugyan nem vetette alá semmiféle, a szükségesnél megalázóbb dolognak, de többszöri ellenszegülése bizonyos esetekben, komoly lelki és testi kínzásokkal járt, amikből csak félve mert következtetni arra, mi lenne ha efféle hangulatban merné feldühíteni a kalózúrnőt. Hallott kegyetlen históruiákat karóra tűzött árulók fejeiről és élevenen felkoncolt riválisokról szóló rémhistóriákat, amiknek nagy többsége épp eleillett Zulla profiljába és el se merte képzelni mi történne, ha épp most, élne a lehetőséggel és végezni próbálna vele. Nem volna több dolga, mint az ágy lábánál lévő pisztolyért kúszni és lőni egyet, pontosan a mellkasába. Meg is tette volna, ha nem élne az emlékezetében az az emlék, amikor legutóbbi kísérletéért egy izzó vasdarabbal megégette a hátát. Hiába volt még hely a hátán, élt az emlékében a fenyegetés, miszerint ha betellik a hátán a hely, miféle keserves kínok között fogja kilehelni a lelkét. Így hát, mit egy kelletlen helyen lévő bútordarab, csendben meghúzta magát a sarokban, amíg Zulla, neki háttal, próbált rendet tenni a kusza gondolatai között.
Zullában jelenleg forrt az indulat. Keserű, csalódott, de legfőképp dühös volt. A legjobb táptalaja volt mindez a Sötét oldal erőinek, hogy ismét a kezébe kaparintsa Zullát és elengedje azt a Sithet akit a lelke mélyén börtönzött be azon az ominózus napon. Ugyan, nagy volt a csábítás, de ha valamiben Zulla erős volt, az az volt, hogy elnyomja, vagy legalábbis féken tartsa azt a szörnyet amit apja alkotott, azzal a szörnnyel, amit önálló lénye maradékából teremtett, azzal a Zullával, aki most. Legbelül megtanulta gyűlöletét egy sajátos, morbid módon kezelni és a maga módján hasznosítani. Hagyta, hogy a legmélyebb, egykor elfolytott érzései, mint a kíváncsiság, a játékjosság és a vágy, feltörjenek és azt tegyék amit akarnak. Így ölte meg a szeretőit, így vezette a kalózokat és játszott másokkal. Van hogy a vágy, vagy az undor győzött, de megesett, hogy a puszta gyermeki játékosság fulladt végül valami kiszámíthatatlanba, de ezt nyilvánvalóan élvezettel tette. Aligha akadna most valaki a galaxisban, aki hozzá hasonlatos lenne, legalábbis olyasvalaki, aki hozzá hasonló módon értékelné az Erővel való kapcsolatát. Belül mindig is hatalmas undort és megvetést érzett az Erő és a hozzá hasonló csodabogarak iránt, amik képesek ezt az univerzumra hatással lévő felsőbb hatalmat irányítani. Ezzel szemben, valamellyest kíváncsi is volt mi rejlik még benne és mit tud előhozni magából. Amióta egymaga van, nem, vagy csak alig használta azt a hatalmat amit kapott, és csupán kis léptékben fejlődhetett, de mégis, ez az erő egyre inkább ki akar kívánkozni belőle. Ismerni szeretné és használni, de belül fél is tőle, fél saját magától, hogy mi lesz vele és mivé válhat általa. Egyszerűen még szabályozatlannak tartja azt. Nem olyan mint ő, ahhoz pedig hogy bátrabban használhassa, mélyebb ismereteket kell szereznie, és a maga képése kell formálnia a módszereit, mint ahogy valaki a szobáját rendezi be. Azonban, már most érzi, mennyire szüksége lehet erre a jelenleg még ismeretlen módszerre, hogy ismét rendet tegyen az emberei sorai között. Persze a fejében tomboló haragos vihar továbbra sem csendesedett, inkébb csak egy kellemetlen fejfájást kapott, miközben a kiutat kereste a a mostani zavaros élete átkából.
Nem volt már mit tenni. Indulnia kellett. Felesleges már töprengenie a miérteken, a hogyanokon, és hasonló egyszavas kérdéseken, hiszen zaok nem hoznak megoldást a fájdalmaira. Felkelt az ágy széléről, és a tőle megszokott deviáns módon öltözött fel, majd hátra hagyta a szobáját és az ott sínylődő rabszolgát.
Zulla a hídra ment, mindenféle formalitást mellőzve, ahogy szokott. Most luxus az őrség fenntartása és amúgy sem igényli a pesztrálást. Egy megfogyatkozott flotta nem verhet vissza egy hódítóításra felállított flottát, de elég lehet egy bosszú beteljesítésére, hogy Vestroya lássa ki a peremvidék kalózkirálynője és mi az árulók sorsa.
A hídra érve a zsilipek szisszenve nyíltak szélesre a gazdája előtt. Mióta Astorias forrásai a rendelkezésükre álltak, egyes hajók minimális fejlesztésen estek át, többek közt maga a Chaos is. Fegyverrendszere némi fejlesztésen esett át és a híd plafonját keresztülszelő gerendára több strigula is felkerült az astoriasi csata óta. Minden egyes vonal egy-egy hajó volt, amit a Chaos pusztított el és ha minden jól megy, pár újabb is kerülhet oda. Persze erről a hídon tartózkodó főkapitányok és párjuk holografikus mása máshogy vélekedett.
-Ez a formáció őrültség. megosztani az erőinket ostobaság. Ék formációban támadva valamivel több esélyünk lenne.- Jelenti ki a kékesen vibráló togruta férfi. A hologrammja gesztikulálva cirkált a terepszimulációs holoasztal előtt, miközben hevesen érvelt a gondolatai mellett, miszerint egy kisebb csapat meglepheti az ellenfelet.
-A lábaig közt tartod az eszet nagyját, vagy mi van? Még a SiSD-jeinkkel sem tudnánk áttörni a blokádot. Majd épp pár anyahajó és vadásgép igen?- Hördül fel egy zabrak női hang vele szemben.
-Nincsenek blokádtörőink! Honnan jut eszedbe efféle baromság?!- Kritizálja bajtársa ötletét a nőszemély. Persze Zulla csak csendben hallgat, mint akinek nem lenne semmiféle hozzászólása. Mindkét ötletet elég ütődöttnek tartotta egy öngyilkos akcióhoz, ami persze ostobaság.
-Hülyeséget beszéltek. Mindketten.- Turt a hajába Zulla. -Gondolom, senki sem szeretne Viharisten lenni. Vagy igen? Kézfeltarással lehet jelentkezni. Na?- Mosolygottb Zulla a jelenlévőkre, mire egy droid, néz szerint egy kivénhedt astromech, C3D0 szervizkarjával kezdett lelkesen integetni és csipogni. A kis droid egyszer felszökött a kalózok egyik hajójára, még az ostrom alatt, menekülve a bontóból, és nem volt rest menteni az irháját az utaztatói elől is, semlegesítve három kalózt, ezzel kiérdemelve némi megbecsülést és az eszelős jelzőt.
-Kuss van ott elől!- Kiabál vissza Zulla, szuicid hajlamú biztonsági tisztjének, aki sértődötten fordult vissza a paneljához.
-Na szóval. Mindketten idióták vagytok. Hiába vannak csúcs hajóink és vadászgépeink, ha szart se érnek egy olyan állam szemben, akiknek két szavába kerül megduplázni az erőiket. Ezek mögött egy épkézlább állam áll. Nekünk meg vannak birodalom-koabeli és azelőtti hajóink, meg pár darab kemény fiúnk és ennyi.- Tért a szomorú igazságra Zulla. Nem kendőzte el az igazságot, hanem megosztotta amit és ahogy gondolt a világról, még ha az fájó pont is volt.
-Azt hiszem elfelejtettétek, hogy mi kalózok vagyunk. Nem kellenek nekünk csili-vili hajók meg effélék. Had emlékeztessek mindenkit, hogy mi mocskos módszerekkel játszunk.- Okította ki a halgatóságot Zulla, szelíden körbepillantva, megvárva, ki mit mond, de semmi. Olyan csend volt, hogy ha egy csavart elejtettek volna, az hangosan csengett volna a padlózaton. Zulla csak a fejét rázta a hülyeséget némán tüntető módon ignorálva.
-Ti barmok.- Jegyezte meg a vezér, gönosz pillantásokat vetve a jelenlévőkre.
-Ostoba, elfuserált, degradált, elkényeztetett férgek!- Háborodott fel Zulla, majd a trónjához ment és letelepedett. Egyes főkapitányok undorral, mások pedig értetlenül néztek Zullára, aki dühkitörése közepette mészárlás helyett kényelmesen megült a helyén. Mondhatni, elmélyedt a gondolataiban, miközben lehunyt szemmel töprengett, miközben már-már kirajzolódott a harmadik szeme előtt, ahogy a hajóit ripityomra lövik, maga pedig ostoba módon, a Chaos hídján ülve döglik bele a kísérletbe. Mármit, ténylegesen kirajzolódott valami. egy szerény, puszta gondolatból aképp burjánzott elő a fantáziája, mint mag, a föld alől, aminek indái sűrűn kezdték beszőni az elméjét, lassan látomássá rajzolva a képzelete szüleményét. Hihetetlen, de úgy jött ez a látomás, mint amikor jeges vízzel öntik magukat nyakon az emberek, pusztán elfogadva egy ostoba kihívást.
A látottak pusztán foszlányai voltak egy eljövendő cselekménynek, de elegendőek voltak, hogy Zulla kibogarásszon belőle egy őrült számára épkézláb ötletet. Szinte felcsattant a tekintete, ahogy szemei felpattantak a pillanatnyi látomásból, körbepillantott a bagázson.
-Mindezek ellenére, ezúttal talán van megoldás.- Sóhajt fel Zulla, kezével végigsimítva a trónja karfáját. Ezúttal tényleg van valami eszelős ötlete.
-Minden hajónak állj! A legvénebb teknőket elhadjuk.- Állt fel a helyéről büszkén mosolyogva, de a kalózok csak értetlenül pillantottak rá.
-Már elnézést, de ez ostobaság. A hajók fele így sincs meg. Ha a flotta maradékát is elszórjuk, mindennek annyi.- Akadákoskodott a Togruta férfi.
-Ott a pont. Ha így teszünk, nem lesz elég tűzerőnk.- Helyeselt ezúttal a társa.
-Nana! Nem ítélkezni!- Rivallt rájuk Zulla, majd levette a dzsekijét és lekezdett mindent összeszedni ami mozdítható, köztük a trőnba rejtett karabélyt és pár koponyát meg bizsut az ülőalkalmatosságáról. Valamit forgat a fejében, ezt mindenki hamar levette a helyzetből.
-Mit a forgat copfog kobakban nagyossága?- Teszi fel a kérdést egy gungan az egyik panelnál. Zulla erre elmosolyodik.
-Téged kéne kapitánynak tennem ezért az okos kérdésért, nagyfülű.- Dicséri a kérdésért emberét a vezér.
-Olyan tűzijátékot rendezünk, hogy abba az összes féreg belezavarodik!- Teszi le alkalmi batyuját, majd lesiet a holoasztalhoz és babrálni kezd rajta. Pár kattintás után az illusztráció máris láthatóvá válik. -A gyengébb hajók lépnek ki elsőnek a hipertérből, közvetlenül az ellenséges hajókkal ütközőpályára állva. Ezek aztán a legnagyobb tűzerejű hajók jönnek és elkezdik sorozni a maradék hajót. Ha a maradék hajót megfejeljük pár kisebb, gyalogsági üteggel az erőtereknél, akkor a tűzerőnk is jelentősen megnőhet.- Jelenti ki zulla büszkén a tervet, miközben a főkapitányok töprengve nézték a szimulációt.
-Ez rizikós gondolat,- Jegyzi meg Zulla. - de ettől olyan tetszetős és meglepő. Ellenvetés?- Teszi fel a kérdést Zulla, majd felrohan a trónhoz és az összeszedett ingóságait a hátára kapva rájuk pillant.
-Hajókat megállítani!- Kiált fel az egyik főkapitány, mire a hajó megugrik, majd megáll.
-Mindenki pakoljon és készüljön az átszállásra a SiSD-ekre!- Adta ki az újabb parancsot mire Zulla elmosolyodott.
-Helyes! Addig én is előkészülök. Pár perc és leszek. Addig kerítseteg egy plazmavágót. Köszi, puszi!- Közölte, majd elviharzott, mint akinek fontos dolga van. Tulajdonképp volt is. kimenekített ezt-azt a szállásáról és kedvenc szolgáját se volt rest bevonni a rámolásba, aki kelletlenül hurcolta magával a nehéz poggyászt, Zulla mögött kullogva, elfoglalva helyét egy SiSD tömlöcében. Valahogy Zullának igencsak kedvére volt a gondolat hogy személyes kacatjai egy biztonságos tömlöcben figyelnek, míg a legerősebb hajókon, a jól bevált nehézütegek mellé különböző felszíni lövegek kerülnek, növelve a tűzerőt. Annak idején, a Klónháborúk alatt meglepő stratégiák születtek és némelyik apró módosításokkal tökéletesen bevált a mai világban is. Alig fél órás rendezkedés után a maroknyi SiSD és birodalmi csillagromboló, valamint szeparatista ócskavas, ami még ért valamit, nagy mértékben megtelt élettel. A magasan hegyekben álló konténerek és a zsúfoltság ellenére, kifejezetten okos húzásnak festett pár hajót beáldozni, hogy csökkentsék az ellenség tűzerejét. Ezúttal, egy sithektől szívélyes ajándékként fogadott hajó vált Zulla új zászlóshajójává, ahol a kapitányok többsége összegyűlt, figyelmüket pedig a rozsdás kis droid pittyegő-fütyörésző hangja kötötte le, aki egy panelon szorgalmasan hangolta össze az immár üres hajókat.
-Ha ez beválik, és többet nem iszok semmi mást, csak vizet.- Kommentálta az egyik főkapitány, kissé szkeptikusan.
-Én már azzal beérném, ha túlélnénk.- Jegyezte meg az egyik friss hús, a hajó fedélzeti számítógépét kalibrálva.
-Pofa befog és indulás, vagy fogom ezt a sok negatív kisugárzást és egy szabadon választott testnyíláson tolom fel!- Háborodik fel Zulla, leülve a frissen áthozott trónjára, de mikor a hajó teret vált, a még rögzítettlen trón, hirtelen hátradől, ezzel pedig Zulla is egy bukfencet csinál a fényes padlón, némi jókedvet csempészve a vegyes hangulatú társaság életébe. Ugyan szerencsétlenül járt, de igencsak örült a jóízű kacagásnak.
-Ezt már szeretem.- Jelenti ki, felülve a padlóról, körbenézve a társaságon. Ezekben a gazfickókban legalább megbízhat. Egyikük se akarja, vagy nem hajlandó őt elárulni. Egy maroknyi hűséges embernél nem is kívánhat többet egy hozzá hasonló kalóz, kivéve talán még pár hozzájuk hasonló gazfickót, és pár felszerelt hajót.
-Három perc és kilépünk a hipertárből.- Hangzik el az figyelmeztetés a hangosbemondóból, amire páran megremeknek, de azok, akik már részt vettek az astoriasi csatában, kisebb aggodalommal fogadják a hallottakat. Zulla ennek ellenére továbbra is optimistán állt az ügy előtt.
-Küldjétek előre a csalit. Amint ütköztek, lőjetek mindenre ami nem a miénk.- Ad utasítást Zulla, megkapaszkodva a legstabilabbnak vélt pontokban, remélve hogy nem áldozta fel feleslegesen kedvenc hajóját. A drámai pillanatokat a kis mosódob pittyegése zavarta meg.
-Minden hajó betalált. Az Alzoc körüli űr roncsokkal van tele.- Fordította egy egyik pribék.
-Értettem én is! Lépjünk ki a hipertérből és lőjünk szét mindent ami még mozog!- adta ki az utasítást, amit követően meg is történt amire vágyott, bár kissé rázósabban történt mindez mint gondolta. A hajó megrázkódott a törmelékfelhő hatására, amiből kisebb-nagyobb darabok csapódtak a hajónak.
-Tűz! Tüzeljetek!- Ordította Zulla, majd a rázkódó hajóról elindult a zsúfolt hangárok felé, hogy onnan induljon az embereivel a bolygóra. Nem akarta elaprózni a dolgot. Olyan rombolást akart végrehajtani, akiről nyilvánvalóvá válik kivel is kezdett ki Vestroya.
A hajó lövegei és a melléjük állított felszíni ütegek felhőkben ontották a lőréseken és hangárajtókon át a plazmalövedéket, mialatt a vezérük egy vadászgép felé tartott, név szerint egy X-szárnyúba, amibe beszállva, nem is teketóriázott sokat, hogy a kiáramló kalózokhoz csatlakozva, véres szántást rajzoljon az űrbe.
|
|
|
Post by Enz on Apr 3, 2017 21:15:18 GMT 1
Olga Vavarovna Mensikova maga előtt összekulcsolt kézzel figyelte a bolygó felé száguldó transzportok és vadászok kavalkádját, majd az állapotjelző monitorokra pillantott. Lassan befutottak az első egységek az elfoglalt űrkikötőbe. Már nem volt sok hátra, hogy elfoglalják a bolygót, és egy újabb területre terjesszék ki Vostroya Anyácska fennhatóságát. Minden egyes megszerzett rendszer egy újabb szög a fasiszti-k koporsójába, és persze odahaza is erősíti az NKVD pozícióját. - Mensikova elvtársnő - lépett mögé egy fiatal, feszes tartású fiatal tiszt. A nő alaposan végigmérte, de az arcvonásait túl erőteljesnek és erőszakosnak találta, a teste pedig túlságosan vaskos felépítésű volt. - Valami történt? - kérdezte, ahogy magában elkönyvelte, hogy Rurikovicsot egyelőre biztosan nem váltja le. - A nagy hatótávolságú érzékelőink beérkező hajókat mutatnak a hiperűrből. Pillanatokon belül ideérnek - jelentette pattogós hangon. Mensikova érdeklődve fordult a kijelző felé. Ha erősítésként érkeztek volna, akkor már ki kellett volna lépniük a hiperűrből legkésőbb a bolygó közelében. Az Ozzel-manővernek meg voltak a maga taktikai előnyei bizonyos helyzetekben, de ez nem tartozott ide. Persze lehet, hogy Zulla annyira sietett, hogy ideérjen, hogy fittyet hányt az ilyenekre. - Egy kötelék szakadjon el a főerőtől! Elfogásra felkészülni! - adott parancsot, mire néhány mon cal stílusú Tog Liatti kivált a főerőből, és pozícióba indultak. De valami nem hagyta nyugodni Mensikovát. Ki tudja miféle őrültséget forgat ez a nő a fejében. Esetleg... A következő pillanatban cirkálók léptek ki a hipertérből, egyenesen a vostroyai felségjelű hajók előtt, ütközési pályára állva. - Kitérő manőver! Becsapódásra felkészülni! - kiáltotta el magát a parancsnoknő, aki egyedül őrizte meg lélekjelenlétét, és a kezelők sietve láttak munkához, működésbe léptetve a vészhelyzeti hajtóműveket. Az alakzatból kiváló elfogócsoport cirkálói kapták az öngyilkos támadás legjavát, és hajóik egymás után tűntek el egy-egy lánggömbben, ahogy beléjük csapódott valamelyik másik hajó. Mensikova azonban aligha tudott most foglalkozni a sorsukkal, mivel a vad fordulóba kezdett hajó hídján való erőteljes kapaszkodás teljesen lekötötte minden erejét. Körülötte néhány szerencsétlen tiszt repült el, akik nem kapcsoltak időben, és csak egy berendezés vagy a szemközti fémfal állította meg őket, csúnya sérüléseket okozva. Egy kalózcirkáló száguldott el mellettük, és elviselhetetlen fémes surlódás hangját lehetett hallani, ahogy végigszántotta az oldalukat. Ahogy az ellenséges öngyilkos támadók utolsó hajója is kilépett a hiperűrből, az Alekszandr Nevszkij stabilizálta a pályáját, és Mensikova végre felegyenesedhetett. - Kárjelentést! - harsogta azonnal, miközben újabb hajók érkeztek a rendszerbe, ezúttal már újabb típusok, és azonnal támadni kezdtek. - Felszíni sérülések a hajó bal oldalán. Kisebb internális károk az impakt pont környékén. Több sebesült különböző szinteken - jelentette az elsőtisztje az egyik kezelő válla felett a monitor felé görnyedve. Mensikova ellökte magát a korláttól, majd a taktikai holokivetítőhöz lépett, amin több baráti jelzés kiszürkült, jelezve a károkat. Vagy fél tucat cirkálót elveszítettek, legalább ennyi sérült meg komolyabban és a kísérőhajók között is voltak veszteségek. Fájdalmas első csapás volt, de talán már átvészelték a legrosszabbat. Ráadásul a régi kalózhajók közül jó pár elvétette a célt, mivel az újabb vostroyai hajók sokkal jobban tudtak manőverezni, és ezeket máris megbénították ionlándzsákkal, így zsákmányolva pár teknőt, amik némi felújítás után a helyi milícia járőrhajóiként szolgálhatnak. - Petrovszkij tábornok keresi, asszonyom! - jelezett a kommtiszt, mire a nő intett, hogy kapcsolják. A mellett lévő széken materializálódott a tábornok alakja. - Nem hittem volna, hogy ellenfelünk ilyen elszánt. Vagy talán inkább ilyen őrült - jegyezte meg Petrovszkij, aki most is stratéga szemmel figyelte az eseményeket. - Mindkettő, azt hiszem - felelte a nő, miközben újra végigtekintett az erőik helyzetén. - Valahol azért még reménykedtem, hogy belátja a helyzet reménytelenségét. - Mindenesetre effektív taktika. Már amíg bírják hajókkal - mosolyodott el számítóan a tábornok, mire a nő arca grimaszba rándult. - Ne aggódjon a veszteségek miatt. A hajókat helyiek kezelték. Mindkettő gyorsan pótolható. Egyszóval elfogadható veszteség. - Csakugyan - felelte a parancsnoknő, bár nem túl jó szájízzel. Míg Petrovszkij láthatóan csak egy számként kezelte a beosztottjait, ő igyekezett vigyázni rájuk. Persze míg a tábornok egy tömegsereg felett parancsnokolt, ő gondosan kiválasztott elit katonákat vezett harcba. - Maga folytassa a felszíni akciót. Addig én megütközöm Zullával. - Logikus tervnek tűnik - biccentett a tábornok, majd bontotta a vonalat. Mensikova néhány lépéssel a parancsnoki álláshoz ért, és elfoglalta a helyét, majd körbepillantott a hídon, ahol éppen a korábbi kitérés néhány sérültjét látták el. Aztán parancsot adott a támadásra. A Krasnoi-osztályú hajó, aminek méretei vetekedtek egy Birodalmi-osztályú csillagrombolójéval, a támadóék élére állt, két oldalról pedig Idy Amin és Tog Liatti cirkálók csatlakoztak hozzá. - Elsődleges célpont az ellenséges vezérhajó! - adta ki az utasítást. A hajók vadászokat indítottak, és a MiG V-ös gépek megütköztek a kalózok mindenféle saját gépeivel, aminek jeleként újabb és újabb apró tűzgolyók gyulladtak fel az űrben, mintha csak a távoli csillagok közelebb kerültek volna. Ahogy a vostroyai hajók lőtávolságba értek, azonnal tüzelni kezdte a hatalmas SiSD-re, és az ék eleje folyamatosan lassítani kezdett, míg az oldalt lévő hajók gyorsítani, így fordítva meg az ék formációt, hogy minden oldalról tűz alatt tudják tartani a monstrumot. - Gyengítsék meg a pajzsait, aztán induljanak a bombázók! Ha lehetőség van, csak bénítsák meg a hajót, hogy elfoglalhassuk! - adta ki az ukázt Mensikova. Ha egy SiSD-vel térne haza Vostroyára, az bizony hatalmas presztízsnyereség lenne a saját maga és az NKVD számára is. *** Rerricknek sosem volt stílusa a hosszú búcsúzkodás, és most is alig néhány szóval váltak el egymástól Izallal. Nehéz volt újra hátrahagynia egy barátot, de a szentimentalizmust már régen maga mögött hagyta, így hát rezzenéstelen arccal figyelte, ahogy a jedik hajója felemelkedik a kikötőből, és MiG-ek fedezete mellett elhagyja azt, az orbit felé indulva. Ez volt az egyetlen hajó, ami kifelé igyekezett a bolygóról, míg befelé annál több transzport érkezett. Helyi és vostroyai erők, NKVD-sek és különféle járművek változatos kavalkádja érkezett folyamatosan a kikötő felé, és szinte azonnal felállították az első felszíni főhadiszállást, ami a csapatok kiküldését koordinálta. Rerrick az egyik oszlopnak vetette a hátát és hangosan felsóhajtott. Az ő részük szinte már teljesen végetért az egészben. Hamarosan kipihenheti magát, már ha Mensikova hagyja... Furcsa módon a gondolatra valamiféle bizsergést érzett odalent, pedig meg mert volna esküdni rá, hogy korábban nem örült a nő kitüntetett figyelmének. Mielőtt azonban hátradőlhetett volna, a kommja megszólalt. - Parancsnok elvtárs - hallotta benne Szláva hangját, a szokottnál vékonyabban és érzelmileg jóval túlfűtöttebben. - A börtönkomplexumban vagyok... - Remek - vágta rá azonnal. A nő elég élelmesnek tűnt, és úgy látszik azonnal kihasználta a lehetőséget, hogy a védők mellé álljon, mikor a kalózok megtámadták őket. - Mi a helyzete? Hamarosan odaérnek a baráti erők. - Elfogtak - jelentette ki nehézkesen. - A börtönlázadás vezetője azt kéri, hogy jutassuk ki a bolygóról, ha vége a harcoknak, és adjunk neki egy saját hajót. - Ha támogatnak minket, nem látom akadályát - felelte teketóriázás nélkül Rerrick. A bebörtönzött katonák maguk remek alapanyag lesznek a veszteségeik pótlására, a további kitartásuk pedig azt eredményezi, hogy az ostromra vezényelt kalózok két tűz között pusztulnak el. Ők voltak az egyetlen jelentősebb szervezett erő, ami a bolygón maradt. - Hogy hívják a fickót? - Nem egy fickó - javította ki Szláva. - Hanem Alysse Kuat. - Kuat? Azt ne mondja... - harapta el a mondat végét. A Köztársaság egyik hatalmas hajógyárát irányító família leszármazottja, ki tudja micsoda információkra tehetnének szert általa. Mindent megtudhatnának szövetségesük haderejéről, és még többet is. De mégis, valahol úgy érezte nem lenne helyes, még ha a végén a lány sértetlenül is kerülne haza - az NKVD okosabb volt, mint hogy egy nyílt diplomáciai botrányt kockáztasson. Voltak egészen más módszereik is, hogy elérjék, hogy valaki információkat adjon ki. - Túszul ejtette az egységemet - szólalt meg újra Szláva, kissé siettető hangon. - Rendben, a szavamat adom, hogy távozhat! - szólt bele gyorsan a kommba. - Nincs értelme ellenkezni vele. Azzal bontotta a vonalat, majd intett a köré gyűlt embereknek, hogy csatlakozzanak hozzá. Személyesen kellett erről az ügyről gondoskodnia.
|
|
|
Post by Enz on Dec 25, 2017 20:00:46 GMT 1
Jó pár nap telt el azóta, hogy Vostroya és Zulla Kalózköztársasága megvívta a maga véres harcát az Alzoc III-ért, és Alysse visszaemlékezve roppant szórakoztatónak tartotta annak minden pillanatát. Ahogy a vostroyai erők elözönlötték a bolygót, ő és lázadótársai már irányításuk alá vonták a legfontosabb stratégiai pontokat, és régi szolgálója, Lyara személyében még alkualapja is akadt. Unda, a bolond hutt siklón keresztül próbált elmenekülni, csak hogy a MiG vadászok tüzében eméssze el egy robbanás. Amennyire meg tudta állapítani, a Kalózköztársaságnak vége volt, neki pedig ideje volt új alternatívák után nézni. Ahogy találkozott az NKVD nevű szervezet helyi fejesével és a vostroyai támadók parancsnokával, Petrovszkij tábornokkal, szerencsére igen hamar megtalálták a közös hangot. Alysse vállalta, hogy az NKVD informátora lesz, különösen a Kuat hajógyár viselt dolgait illetően, míg a vostroyaiak szabad elutazást adtak neki, illetve azoknak, akiket kiválasztott. Szándékosan rövidre fogta a listát, mindössze két név szerepelt rajta: a kékbőrű twi’lek misztikusé, illetve a vukié, akit még Zulla ajándékozott neki. A katonák, akik részt vettek a zendülésében most már a vostroyai milíciák sorát erősítették – no persze nem teljesen szabad akaratukból – Alzoc pedig sietve kérte Vostroya védelmét. Minden rendben ment, még ha kicsit váratlanul is, összegezte magában a történteket, de a hogyan tovább kérdése még hátravolt. Az elmúlt hónapokban szokatlanul jól szórakozott, és esze ágában se volt újra hazatérni, hogy aztán újra a Kuat Drive Yards ügyes-bajos dolgait intézze. Felpillantott a termináljából, és megfordult a székével: a két méter magas vuki testőre ott állt, ahol legutóbb hagyta, szótlanul meredve maga elé. Vajon Zulla miért vágathatta ki a nyelvét, kérdezte magában, elvégre fecsegő vukikat még életében nem látott. De így is eléggé kedvelte Szőrzsákot, egyébként se beszélgetőtársként számított rá a jövőben. Ahogy arrébb vitte a tekintetét, meglátta a földön törökülésben meditáló jedit, és arcára pimasz mosoly költözött. - Nem alszom - szólalt meg hirtelen Seddwia. - És megígértem, hogy ha még egyszer hozzányúlsz a lekkuimhoz, levágom a kezed. - Érdekes, hogy ez belefér az esküdbe - mosolygott fanyarul Alysse. - Megmentetted az életem, a becsület azt kívánja, hogy addig kísérlek utadon, amíg már nincs rám szükséged, de nem azt, hogy bármit eltűrjek tőled - felelte a nő, aki kinyitotta a szemét, majd felkelt a helyéről. - Mindazonáltal, nem unod az egyhelyben üldögélést? - Amíg jobbat ki nem találok, megteszi - vonta meg a vállát a fiatal nő. Amennyire értette, a twi’lek nem egy jedi volt, hanem az Erő használatának egy másik szektáját követte, de az egyszerűség kedvéért ezt a tényt elhallgatta a vostroyaiak elől. Akárhogy is, hasznos, ha egy ilyen kísérő van az ember mellett. Mielőtt azonban visszatérhetett volna a lehetőségek latolgatásához, kopogtatás hallatszott az ajtón, majd egy apró csipogás, ahogy a rendszer elfogadta a nyitókártyát, és az ajtó feltárult. Mivel a nagy darab, határozott nő, az a Mensikova elment, hogy részt vegyen a vostroyaiak legújabb nagyszabású tömegrendezvényén, és Rurikovicsot, a felszíni kommandósok vezetőjét is magával vitte, a rangidős NKVD parancsnok régi ismerőse, Lyara lett, aki újabb a Szláva nevet használta. A lány már régóta jelenthetett a vörösöknek, és ahogy a szemébe nézett, látta benne az égő gyűlöltet, de nem cselekedhetett a parancsnokai ellenében. Őt követte Petrovszkij tábornok, aki a bolygón rendezte be főparancsnokságát, míg a helyzet nem stabilizálódik. - Tábornok... barátném - biccentett feléjük egyesével, és utóbbi láthatóan jól felidegesítette Lyarát. - Micsoda kellemes meglepetés. Csak nem a lakbérért jöttetek? - Nos, akár így is fogalmazhatunk - jegyezte meg Petrovszkij, aki elég jól értett a manipulációhoz és számító taktikusnak is bizonyult a csatában. - Nemrég elfogtunk egy vadászgépet. - Csak nem Zulla került elő a holtak birodalmából? - viccelődött Alysse, elvégre a kalózúrnő eltűnt a csata forgatagában és amennyire meg tudta állapítani, nem is került elő újra. - Nem - rázta meg a fejét határozottan Petrovszkij. - Szerencsére errefelé nem dobtak le a sithek járkáló halott vírusából. Egy igencsak élő személy került most a fogságunkba, bizonyos Vyola Kuat. - Már csak a kedves szüleim hiányoznak a nagy családegyesítéshez - húzódott grimasz az arcára, majd széttárta a kezét. - És mit vár tőlem?
Alyssének nem fűlött a foga, hogy ilyen körülmények között játssza a vigyázó nővér szerepét, de ilyen szép kérésnek aligha mondhatott nemet. Lyara két emberét küldte, hogy kísérjék el a vezérhajó, az Admiral Kedrov fogdájára, ahová húgát vitték, miután egyszemélyes vadászgépét elfogta egy vonósugár. Próbált jól nevelt arisztokratához mért érdektelenséget mutatni, pedig valójában jobban izgult ettől a találkozótól, mint bármi miatt, ami előtte történt. Zullától, Undától, a huttól, a vostroyaiaktól vagy bárki mástól legalább tudhatta mire számíthat, de húga abszolút kiszámíthatatlan volt. Egy pillanatra megállt az ajtó előtt, mintha csak ruháját igazgatná, aztán az ajtónyitó gombra tenyerelt, és feltárult előtte a puritán kihallgató szoba, aminek egyik székén húga ült a legteljesebb nyugalommal. - Szia, húgi - próbálta kedvesen nyitni a beszélgetést. - Rég beszéltünk, nemde? Más esetben egy szinte azonnali reakcióra számított valami olyasféléhez hasonlatosra, mint a 'hát te meg honnan a fenéből csúsztál elő?', de Vyola békés attitűdje már első pillantáskor bogarat ültetett belé. Az hogy köszöntésére először mindössze hátradőlt a székben, tett a hatásra egy újabb lapáttal - eddigre már nem egy, hanem legalább hat sértés belefért volna az idejébe, ha nem több. - Azért küldtek, - szakították félbe gondolatmenetét húga szavai, amik legalább annyira nem vallottak rá, mint a viselkedése - hogy közöld miért tartóztattak fel vagy hogy nem létező válaszok után faggass, mint a többiek? Alysse próbált úgy tenni, mintha csak egy szerető és aggódó nővér lenne, de ha valakinek Vyola volt a testvére, nos, az igencsak megnehezítette a dolgokat. Egyik lábáról a másikra állt, ahogy húga nekiszegezte a kérdését, és hirtelen semmi csattanós válasz nem jutott az eszébe. - Azért küldtek, mert feltételezték, hogy én nem kapok idegösszeroppanást tőled - felelte végül cinikusan, mivel hirtelen még az a kevéske kedve is elment az egésztől. - Attól tartok, hogy engem olyan küldöttek fognak követni, akiknek nem igazán árt az intellektuális síkon bevitt ütés, a fizikait pedig igencsak állják. Csak ezért vállalkoztam erre, mert végső soron mégiscsak a húgom vagy. - Tehát akkor, miért is jöttél? - kérdezte amaz újfent, ámbár még inkább spórolva a szavakkal. Úgy tűnik nem ezt várta tőle mint választ, ugyanakkor még szokatlanabb volt hogy még most sem volt azon hogy kiforgassa nővére iménti szavait. - Nem hinném, hogy itt bárkinek is hasznot generálna az, amit keresek - vonta meg vállát közönyösen – vagy, hogy csak úgy elrepülhetnék, ha bármit is mondanék, illetve hogy bármit el is hinnének. - Hidd el, akkor se hagynak csak úgy elrepülni, ha nem mondasz semmit - mondta határozottan. - Én hamarosan megszabadulok tőlük, de akiben veszélyt látnak, nos... azt szeretik addig megdolgozni, amíg ő maga is el nem hiszi, hogy veszélyes. Vagyis mindkettőnk jól felfogott érdeke, hogy ne legyen így. Érted, ugye? Hajolt közelebb hozzá az asztal felett, hogy nyomatékosítsa a szavait. - El tudnám intézni nekik - jelentette ki, még mindig magához nem méltó attitűddel - de pont ezért is nem tartottam jó ötletnek, csak odáig még nem jutottam el hogy mivel nyugtassam le a kedélyeiket. Az ilyesmiben nem vagyok otthon... - Azt hiszem tudok segíteni - felelte szinte gondolkodás nélkül, amivel még magát is sikerült kicsit meglepnie. - Ezek itt most a tenyeremből esznek, és ha még le is hallgatnak minket, az arcukba tudok úgy is hazudni. De cserébe tartozol majd nekem egy magyarázattal, miután itt hagytuk ezt az egész porfészket. Úgy gondolta, elég méltányos ajánlattal állt elő, még ha Vyola szeretett is mindig titkolózni. De ha segít rajta, talán válaszokat kaphat, és ki tudja, az információ akár még új lehetőségekhez is segítheti. Kihúzta magát, és úgy nézett a húgára. - Nos, mit szólsz? - Rendben - bólintott, és saját magát is meglepte, milyen könnyen ment ez az egész. - Hamarosan újra beszélünk. Addig ne kerülj nagyobb bajba, ha lehet. Ahogy ezt közölte, sarkon fordult és az ajtó felé indult. Még ki kellett találnia valami olyan magyarázatot, ami elég hihető, de azért nem kellett megerőltetnie magát.
|
|