|
Post by Enz on Jun 26, 2015 23:56:55 GMT 1
Alzoc III az azonos nevű rendszer 3. bolygója, a Peremvidék alsó részének egyik fontosabb csomópontja nyersanyagban gazdag bányáinak köszönhetően. Felszínét, így számos mély völgyét és hegycsúcsát végeláthatatlan jeges tundra és hó borítja, és az erről visszaverődő éles fény számos faj tagját képes megvakítani, míg éjszaka a hold nélkül bolygón a sötétség uralkodik és gyakran semmit sem látni. Őslakosai, a talzok, melyek szinte az egyetlen felszínen élő fajt jelentik, igen jó állóképességűek és fizikumuk, különösen vastag hófehér bundájuk alkalmazkodott az uralkodó zord viszonyokhoz.Egy őslakos talz Keveset tudni a bolygó korai történelméről, annyi azonban biztos, hogy 30 ezer évvel ezelőtt a rakaták uralták azt a Sötét Oldal segítségével készített fegyvereikkel, akiket azóta is istenekként félnek a helyiek. A talzok korán elhagyták szülőbolygójukat, és már 4000 ezer évvel ezelőttről is vannak feljegyzések olyan tagjaikról, akik a Sith Birodalmat vagy a Köztársaságot szolgálták, de a lakosok többsége primtív életvitelét folytatta tovább az elkövetkező évezredekben. Alzoc III azonban a Birodalom időszakáig nem keltette fel egyetlen hatalom figyelmét sem, ekkor a birodalmi felderítők azonban felfigyeltek gazdag ásványkincseire, és rabszolgasorba döntötték a lakosságot, hogy a bányákban dolgoztassák őket. Miután felszabadították őket az Új Köztársaság katonái, a talzok átvették a bányák igazgatását. Az Újjászületett Birodalom egy rövid ideig előterolt állásként használta a bolygót, de bukásuk után a talzok ismét függetlenné váltak, amit meg is őriztek rövid időszakoktól eltekintve egészen a legutóbbi időkig, mikor egy felemelkedő kalóz hadúr, Zulla megszállta a bolygót. Mivel a talzok nem rendelkeztek komolyabb haderővel, így nem volt nehéz dolga a helyi viszonylatban fontos bányászati központ megszerzésében. A talzok pedig szokásukhoz híven felkészültek, hogy egy újabb megszállót szolgáljanak ki, amíg ismét rájuk nem köszönt a függetlenség, akármeddig is tartson ez.Birodalmi katonai bázis a felszínen
|
|
Deleted
Deleted Member
Posts: 0
|
Post by Deleted on Jun 27, 2015 13:39:01 GMT 1
(Egy aprócska szösszenet, csak bemelegítés végett.)
A világ sokkal másabb ha az embernek van egy kényelmes szállása és egy kisebb hadserege. Valahogy sokkal jobb minden. Még az ital is jobban esik, ha az ember mögött a személyi hadserege csak a parancsot várja, hogy végigtombolva útját a célpontig, porrá őrölje azt. Még a gondolat is mosolyt csal az arcomra, ha a rémült emberekre és a pusztításra gondolok, amit a fejük felett elsüvítő vadászgépeim hoznak a fejükre. Valljuk be, van mire büszkének lennem, hiszen megdolgoztam érte. Persze tudom hogy ez csak illúzió. Még a biztonságérzetem is hamis és még a saját embereimben sem bízhatok meg egészen. Néha rákényszerülök hogy magam nézzek a haduraim körmére. A fejükbe szállt a dicsőség, pedig ők is csak emberek. Tucatszámra vannak az ilyen és hozzájuk hasonló tehetséges vezetők a soraimban, de ez nem képesek belátni és megbecsülni a helyüket és nyugton megülni a helyükön és beérni azzal amit kapnak, ez pedig elszomorít. Elmélkedem eddigi munkásságom eredményén és az azzal járó, szomorú áruláson ami nem is rég érintett engem. Ennek következtében pedig igencsak keserédes szájízzel kortyolgatom a nem is olyan rég érkezett alkoholos itókát. A mai első zsákmányokkal érkezett. Egy kis ajándék az egyik áthaladási engedélyt kérelmező hajóról. Miközben kényelmesen terpeszkedem az asztalomnál mint a nagy kufárok, élvezettel kortyolgatom ezt a finomságot, mikor a kabinom ajtaja kinyílt és négy fegyveres gyűrűjében a megérkezett az a férfi, aki olyan sok gondot okozott nekem. -Na ugye nem volt nehéz dolog önként bejönnöd?- Kérdeztem egy szelíd mosollyal, majd letettem a poharat az asztalra és megigazítottam a tincseimet. -Nem önként jöttem. Az egyik eszelős viharistened a hajón hajtóművébe csapódott. Nem hagytál más megoldást.- Adta tudtommal száraz komolysággal. Mintha nem lenne mindegy hogy ki állította volna meg. Ha szépen kértem volna sem maradt volna. Minden esetre ez a kis megjegyzése megnevettetett. -Ugyan már, ne ez legyen a legfőbb gondod.- Válaszoltam, miközben az őreiként mellé rendelt embereket egy kézlegyintéssel elhessegettem. Ami most jön, az egy bizalmas beszélgetés lesz, nemigen nekik való. Amint elmentek, kivettem egy poharat az egyik fiókból és töltöttem neki egy italt és oda vittem az áruló haduramnak. Ez még kijár neki, hiszen sokáig hűségesen szolgált. -Elszomorít hogy így elárultál. Az egy dolog hogy a zsákmányod engem illető részét nem küldted el és felhalmoztad magadnak, de az, hogy szó nélkül itt hagytál volna, már sokkal inkább zavart. Mihez kezdtél volna ha sikerül elmenned, hmm?- Tettem fel számára az engem igencsak foglalkoztató kérdést, de persze mindketten tudtuk miért. A féreg le akart lépni hogy a saját vállalkozását üzemeltesse. -Tudod te azt jól. Túl labilis vagy ahhoz hogy vezess bárkit is.- Bökte ki végül. Szóval szerinte nem vagyok elég százas ahhoz, hogy jó vezető legyek. Azt nem mondhatom hogy nem őszinte, ez pedig egy becsülni való vonás. -És szerinted egy hozzám hasonló elmebeteg nem képes sikerre vezetni a kalózflottát. Te pedig úgy gondoltad csak idő kérdése mikor tesz el valaki láb alól és veszi át a helyem, így fogsz amit bírsz és lelépsz a galaxis túlsó végébe zsoldoskodni. Jól sejtem?... Ne válaszolj, tudom hogy erre gondoltál.- Az elhangzottak igencsak meglepték a szerencsétlent. Nem hitte hogy tudok róla? Már épp szólni akart, amikor ismét csendre intettem. -Csss… csak hallgass. Nem haragszom rád, más is beleesett már abba a hibába mint te, de te túl jó vagy hogy példát statuáljak rajtad. Megértem hogy tévedésbe estél, de a jövőbeli terveim túlmutatnak azon hogy bárki előtt felfedjem. Nekem olyanok kellenek akik vakon követnek, mert kételkedésnek nincs helye ha valaki végig követni akar.- Fedek fel előtte egy apró szeletet nagyra törő terveimből, majd visszatérve asztalomhoz, töltök még a poharamba az italból. -Mi lesz? Igyál egy kicsit. Egész jó pia.- Bíztatom, míg végül ő is megízleli a pohár tartalmát. -Tényleg jó.- Jegyzi meg elégedetten. –Igazság szerint örülök hogy megbocsátottál. Már azt hittem velem is nyilvánosan végzel. Mesélnél a terveidről? Mert ha más így beavattál, talán jobb lenne ha ismertetnéd velem is, már csak a hasonló helyezetek elkerülése végett is.- Ahogy látom, igencsak felcsigáztam az érdeklódését a kis megjegyzésemmel. -Sajnos, drága haduram, ez hát pecsétes titok marad. Még a létezéséről sem szabad hogy bárki is tudjon.- Ezt követően húzóra kiittam a poharat, majd lecsaptam az asztalra és elindultam felé, miközben a székemről felvettem a bőrkabáomat. -Úgy éreztem, hogy mint az egyik legmegbízhatóbb emberem, megérdemled hogy tudj róla.- Közöltem vele, miközben a hátam mögé tett kezekkel közelítettem felé, majd az egyik kezemet a vállára téve megálltam előtte. -Mindkettőnknek jobb lesz így.- Mondtam, miközben ismét inni kezdett. Amíg nem figyelt, a hátam mögül elővettem az egyik vibropengét és egyenesen gyomron szúrtam vele, amire felhörgött és elejtette a poharat a kezéből, tekintete pedig kérdőn szegeződött rám, mialatt szájából lassan kifolyt a nedü. -Mondjuk hogy hazudtam. Nincs undorítóbb annál ha valaki elárul.- Közöltem rezzenéstelen arccal, majd felrántottam a pengét, ami végigszántotta a húsát. Mikor az utolsó lehhenlet is távozott a z ajkai közül, kihúztam belőle a pengét és előre löktem, majd eltettem a fegyvert és az ajtón át távoztam, ami előtt az őrök várakoztak. -Takarítsátok fel.- Utasítottam az őröket, majd mentem a dolgomra. Ideje utána néznem az eddigi zsákmánynak.
|
|
|
Post by Enz on Jun 27, 2015 22:09:56 GMT 1
Alysse egy nagy ásítás közepette pillantott ki az utasszállító ablakán. Egy újabb unalmas üzleti útnak ígérkezett valamelyik eldugott peremvidéki koszfészekbe, ahol csak azon győzött csodálkozni, hogy a sok szakadt korcs már hogy nem ette meg egymást. Persze a feladata fontos volt, újabb beszállítókat szerezni Kuat hatalmas hajógyárai számára, amelyek egyre kapták az újabb megrendeléseket. Az örök rivális Fondornak az Egyesült Galaktikus Birodalomhoz történő csatlakozása, a Sluis Van-i hajógyár viszonylag elszigeteltsége új lehetőséget biztosított számukra, míg Bilbringi nagai és magánbefektetők pénzéből történő revitalizálása újabb konkurencia elé állította őket. Annak azonban határozottan nem örült, hogy vele végeztetik el a piszkos munkát. - Meghoztam az ukiói teát, amit kért, Kuat úrnő - lépett be hozzá titkárnője irodájába. Alysse felhorkant, és úgy döntött, rajta tölti ki dühét, kedvelt szokásához híven. - Amit már fél órája kértem? Egészen el is felejtkeztem róla - felelte savanyú képpel, de titkárnőjét nem tudta ezzel kihozni a béketűrésből. Jobban is tette, ha tűrte a dolgokat. Kezébe vette a csészét, és néhány óvatos mozdulattal az állagot vizsgálta, majd mivel ebben hibát nem talált, a szájához emelte a csészét, majd undorodott arccal csapta le az asztalra. - Ezt a Hothról hoztad? - Nem igazán, úrnőm - szabadkozott a nő, aki talán azt hihette, komolyan beszél. - Hozz másikat! Olyat, ami nem ennyire hideg! - parancsolta, és igazán kegyes volt, hogy nem locsolta ki a földre a tartalmát. A titkárnője azonnal felkapta a díszes ezüsttálcát, és kisietett. Máris egy fokkal jobban érezte magát, és visszafordult az űrre néző ablak felé. Talán így akarta büntetni a családja, amiért nem tudták annyira szeretni, mint húgát, Vyolát? Míg ő kényelmes állást kapott szenátorsegédként, őt állandóan ide-oda ugráltatták az Erő háta mögötti helyekre, ahol egy fényes bankett legfeljebb annyit jelentett, hogy szervezői kezdik elérni a civilizált lét határait. Vyola persze szó nélkül lelécelhetett az első fegyvernepperrel, akivel összehozta az útja, és egy rossz szót sem szóltak rá. "Túl sokat barátkozott G'Sillel és az Erősebb Szövetségért Mozgalommal, most jobb, ha egy ideig kevéssé kelt feltűnést" felelték erre, ő pedig dühösen elviharzott a szobából. Tehát a politikai hibáját büntetés helyett inkább nagyobb szabadsággal jutalmazzák. Nem is csoda, hogy Kuat ide jutott: húga, az örök kedvenc került minden felelősséget, apja egy gyenge vérvonalból származott, anyja pedig egy gyengekezű idealista volt. Abban azonban biztos volt, hogy ő képes lenne helyreállítani a régi dicsőséget, de egyáltalán nem érezte biztonságban örökségét. Mi van ha inkább Vyolát támogatják helyette? Az ajtó ismét kinyílt, titkárnője jött vissza, ezúttal már kellemesen gőzölgő teával. Alysse egykedvűen kapta fel a csészét, és belekortyolt, majd feje lassan vörössé vált. Szemét forgatva pillantott rá a nőre. - Te szerencsétlen, csak megmelegítetted? - kérdezte, ahogy nagy nehezen letuszkolta a torkán az italt. Felpattant, és kezét felemelve felkészült arra, hogy megüsse a nőt. Mi mást is várhatna egy Sheshtől? A vérükben van az árulás! A családja jóindulatú volt vele, mikor befogadta, ő pedig sorozatos kudarcokkal hálálta ezt meg. De mielőtt kezével befejezhette volna a mozdulatot, hirtelen felvisítottak a szirénák. Alysse egyik kezét díszes kuati köpenyén csípőre rakva, másik kezét maga elé emelte egy aprócska mosoly kíséretében. - Végre valami izgalom, ezt már szeretem!*** Az utasszállító egyszerű utasrészében a szirénák zajára egy twi'lek nő szeme pattant fel. Bár az elmúlt hónapokban elszokott az állandó veszélytől, lassan kezdtek visszatérni gyors és halálos reflexei. Az Erőn keresztül máris érezte a veszedelmet, ami feléjük közelít. Több ezer utas volt ezen a hajón, de tisztán érezte, hogy a támadókat ezek közül mindössze egyetlen egy érdekli. Úgy érezte, máris lehetőség adódott arra, hogy vezekeljen a bűneiért, és azért, mert engedett a Sötét Oldal csábításának, még ha végül nem is adta át újra magát a sötétségnek, ezzel elszalasztva a győzelem lehetőségét. Így azonban megkímélte mindkét lányát saját magától. Hittestvérei nehezen búcsúztak el tőle, de zarándokútra kellett kelnie, hogy a Bektashi Rend szabályaihoz híven így keresse meg újra kapcsolatát istenükkel és Mud Al-Dibh-bel, mint az elesettek segítője és védelmezője. Mindazon borzalmak után, amit annak idején a sötétég leleks szolgájaként elkövetett, csakis így nyerhetett a lelkében háborgó önemésztő tűz csillapítást. Megtapintotta egyszerű utazóköpenye alatt oldalát, majd felült, és leugrott az emeletes ágyról. Illő pozíciót kellett keresni, hogy a támadókat fogadja. A folyosón rémült civilek húzódotak a falakhoz vagy keresték szeretteiket, miközben a biztonságiak osztagai siettek a fegyverraktárak felé. Nemsokára elkezdődik. *** - Kapitány, ismeretlen hajók közelítenek támadósebességen! Katonai konfigurációjúak! - jelentette a gyöngyöző homlokú elsőtiszt. Az ősz hajú Sekel kapitány rendíthetetlenül pillantott előre. A Galaktikus Szövetség katonájaként végigharcolta a vong háborút, majd a második galaktikus polgárháborút is, ami után parancsnokként szerelt le, így egy csapat kalóztól nem ijedt meg. Nyugdíjas állásként kapott munkát a Pangal Űrfuvarozási Társaságnál, és szándékában állt megvédeni saját utasait. - Azonnali riadó! - parancsolta megfontolt, mély hangján. - Készítsék fel a védelmi drónokat indulásra! Küldejenek ki segélykérő üzenetet! Ahogy a szirénák felharsantak, látni lehetett némelyik fiatalabb pilóta idegességét, hiszen rögtön összerándultak annak hangjára. Maga is hasonlóképp érte meg a tűzkeresztséget Coruscanton, ahol a hadállásából egyetlen katonaként élte túl a csatát. Elvette az elsőtiszt által felé nyújtott hangosbemondót. - Utasok, figyelem, itt a kapitány beszél! Kalóztámadás történt ellenünk. Mindenkit kérek, hogy maradjon a szállásán, amíg visszaverjük őket! Ez nem gyakorlat - közölte, majd visszaadta a beszélőt. - Mondassák be újra. Saját hangja újfent megtöltötte a folyosót. Visszafordult a kijelző felé: egyértelműen túlerőben voltak a támadóik, ami egy ilyen hatalmas járat ellen el is kellett. Bár nem harcra tervezték, azért ellátták az önvédelemhez szükséges fegyverekkel a peremvidéki járatokat, pontosan a hasonló incidensek miatt. - Kapcsolatba léptek már velük? - kérdezte türelmetlenül. A fiatal kommunikációs tiszt remegő kézzel dolgozott a pultnál. Sekel odalépett hozzá, félrehúzta a kezét, és átvette az irányítást. - Ismeretlen hajók, ez a PSL Starseeker utasszállító. Egyszerű utasokat szállítunk, rakományunkban nincs semmi értékes. Vonuljanak vissza, és hagyják folytatni az utunkat!
|
|
Deleted
Deleted Member
Posts: 0
|
Post by Deleted on Jun 28, 2015 0:13:22 GMT 1
Lassú, komótos léptekkel haladtam a hangár felé, mint akinek semmi dolga sincs. Megengedhettem magamnak, elvégre a mai nap fontosabb ügyeit már letudtam. Még kíséretem sincs. Igazándiból sosem kellett, hisz csak hátráltatnának azok a megbízhatatlan koloncok. A droidok túl bugyuták, a humanoidok pedig túl kiszámíthatóak az ilyen feladatok ellátására, ha csak nem szakképzettek, de ilyen feladatra egy ilyen egység sem kell, hisz amúgy is megvédem én magam ha kell. A falak sötétszürkék és komorak, mint mindig, csak a világítás hatására válik itt-ott fehérré ez a szabályozott, fakó környezet. Életet is csak a felélénkült forgalom hoz ebbe a lelassult világba. Talán meglátták a kamerákon hogy jövök és elkezdték csipkedni magukat ezek a balfácánok. Az egyik idióta majdnem nekem jött, miközben az egyik társával egy konténert vittek sietve az egyik raktárba. Amikor vészesen közel ért hozzám,egy hírtelentett kitérőmanőver következtében a láda tartalmával együtt felborult. A szerencsétlen csak nézett ki a fejéből, ahogy rápillantottam. Az ereiben meghűlt a vér, amikor a láda tartalmára tekintettem. Ez valami egzotikus gyümölcsszállítmány lehetett, valamelyik nagy cég számára. Ami azt illeti, ennek a kis közjátéknak hála megkívántam egy pár falatot és lehajoltam az egyik szebb darabért, mire az ürge a társával együtt elkezdte a sietve összekapkodni a szétszóródott árut. -Elnézést asszonyom! Máris összeszedem!- Hebegte, miközben sietve kapkodta össze a gyümölcsöket. Félt. Szinte tapintható volt a rettegés ami körbelengte őt. Helyes. Rettegjen csak. Mindenesetre ez az apró ballépés semmi sem volt. Egy láda gyümölcs nem a világ. -Új vagy?- Kérdeztem, mikor felvettem a számomra legszimpatikusabb darabot és megtöröltem azt. -I...Igen. A hónap elején csatlakoztam.- Kezdett bele ittlétének fejtegetésébe, mialatt én nekiláttam a gyümölcs elfogyasztásának. Már az első falatnál mézédes íz árasztotta el a számat, miközben rajta rágódtam. Ahhoz képest hogy ez az izé küllemre majdhogynem úgy nézett ki mint a banta galajgalacsin, messze jobb íze van. -Legközelebb figyelj oda jobban. A fegyver vagy fűszer lett volna, Nem úsztad volna meg ennyivel.- Közöltem a sivár tényeket, miközben azt néztem miként kapkodják össze a maradékot. Szórakoztatott hogy ilyen kis bugrisok, mennyire össze képesek kapni magukat ha valaki akitől rettegnek, ez lennék én, hogy képes ösztönözni a munkamorált. Se szó, se beszéd, csak munka. Szorgos, eredményes munka. -Indulás előtt nézd meg hogy rögzítve van-e a teteje rendesen a ládához, mert még egy ilyen manővernél ismét kiborul. Tapasztalatból mondom. Ez a konténertípus megbízhatatlan. Kattanásig kell mennie a fedélnek.- Adok egy szimpla tippet, mikor végre sikerül összeszedniük és a konténer teteje is a helyére kerül. Erre én utat örök magamnak a két szerencsétlen között és egy erőteljeset lépek a láda felőlem lévő sarkára, ami annak megfelelően egy hangos kattanással a helyére csúszik. -Így. Most pedig indulás.- Mára ennyi kedvesség elég volt. A bemutatott műveletet ők is megismétlik kézzel-lábbal, ahogy épp érik, majd sietve távoznak. Az újonc sokkal nyugodtabbá vált mikor tudatosult benne hogy nem fogom kicsinálni és más nem is kapkodott annyira. Még pár hónap és belejön a szakmába, ha addig ki nem purcan. Viszont távozásukkal magam is folytattam az utam a hangárba. Már nem volt akkora tolongás a folyosón mint az előbb, hiszen volt idejük elmenni mialatt a pakolást figyeltem. Persze még most is egyértelmű hogy a jelenlegi sürgés-forgást is csak miattam csinálják. Végül aztán célba érek. Előttem a hatalmas nyílt helységben az ajtó mellett ládákból emelt tornyok magasodnak, előttem pedig több hajó is áll. Flottánk felöleli a galaxis hajóiparának színe-javát. Ugyan sok régi modellünk van, de ahogy tudjuk, rendben tartjuk mindet és a hajók meg is hálálják a törődést. Egy sem esett szét még alattunk. Vagy ezeket is a tőle való félelem tartja össze. Ebbe az utolsó gondolatba még én is belemosolyodtam. Miközben ezeket a hajókat mértem fel, fémes csengésű léptek zaja ütötte meg a fülemet. A droidjaim. A hajdani szeparatisták hadseregének jobb napokat látott harcosai. Agyatlan gyilkológépek. Halálosztó konzervdobozok. Ami azt illeti, a nevük lényegtelen, csak a felhasználási módjuk a fontos. Ezek egykor klónkatonákat és szövetségeseiket irtották, mára viszont minket segítenek ezek a halálosztók. Nem mintha a viharistenek nem azok lennének, de az ilyenekből sosem elég. A léptek tulajdonosai,mit kiderültek, pár jó állapotban lévő droid vadásztól származtak. Nem rég szereztük be ezeket és ma kaphatták meg a lila-türkiz fenségjelzésként szolgáló síkozást. Mostanra olyanok mintha újak lennének. Ha végignézek ezen a szervezett csürhén, azt látom haladunk valamerre. Hogy végre van értelme a létezésnek. Persze mint mindig, ennek az eszmefuttatásnak is vége szakad, amikor az egyik vészvillogó működésbe lép. Még szerencse, mert majd megundorodtam magamtól és a gondolataimtól. A sziréna már rég nem szól. A hangszóró bekrepált amikor egy szerencsétlen kilőtte. Azt követően pedig én lőttem le azt a kretént. -Indulás! Valami kretén nem kért áthaladási engedélyt és alá kell pörkölni, szóval gyerünk!- Üvöltötte torka szakadtából az egyik hajó kapitánya, miközben az egyik karjával magához intette a fegyvereseket. Ami azt illeti, ám férne egy kis szórakozás, ezért magam is csatlakozom hozzájuk. Amikor feltűnök előtte, mintha elment volna a hangja, szó nélkül sietteti az embereket, akik hozzá hasonlóan elcsendesülve folytatják addigi dolgokat. Mikor az utolsó ember is felszáll, az ajtó becsukódik, a hajó pedig felemelkedik a földről, majd kisiklik a hangárból, majd néha izgalom lesz úrrá a bandán, és mindenki zörögni kezd, miközben a harcra készülve előkészítik a fegyvereiket. Én csakhamar hátra hagyom őket és a pilótafülke felé veszem az irányt, ahol épp nagyban folyik a csevej a többi hajóval. Az ablakon át tisztán látszik az egyik Assasin-korvettünk, valamint kb. húsz cecelégy is csatlakozott hozzánk, akik egy viharistent védelmi alakzatba zárva kísértek. Ezek az öngyilkosjelöltek mindig is lenyerték a tetszésemet. Elég eszelősek mindenfajta munka végzésére és a szemük sem rebben. Őrültekkel, gyilkosokkal, rablókkal és hasonlókkal veszem körbe magam, de ez sosem zavart. Végül aztán feltűnik a láthatáron a préda. Ideje megismertetni velük a mi törvényeinket, az én törvényeimet. -Csatornát a hajóinknak.- Adom parancsot, amit követően egy mikrofont adnak a kezembe. Tudják hogy nem szeretem a felesleges szócséplést, teszik amit tenni kell. Persze vannak olyanok, akiket pontosan a helyükre kell terelni, mint például a többi kis hajónkat. -Figyelem, itt Zulla beszél! Mondom a tervet! A cecelegyek hátulról mennek a prédára a viharistennel, akit végig védenek, míg el nem indul. Az Assasin pedig velünk jön szemből. Szükség esetén hívjatok droid vadászokat a bázisról vagy a Chaosról. Végeztem.- Egyesek talán azt kérdezik, mégis minek ekkora parádé egy hajó miatt. Erre két válaszom is van. Az egyik az erőfitogtatás, a másik meg egy lyuk a kérdezősködő testébe, amit vibropengével vágok. Most hogy eligazítottam a hajókat, már csak várni kellett, mit lépnek a behatolóink. Lövés még nem dördült. Csak akkor történt valami érdekes, amikor a hajó csatornát nyitott felénk. Ilyen röhejes üzenetet még nem pipáltam. -Itt pedig a kalózköztársaság úrnője, Zulla beszél, puszi a hasadra papus.- Mondtam mosolyogva a mikrofonba, majd így folytattam. -Az az én nagy gondom hogy tilosban jártok, úgy utasostul-mindenestől. Mifelénk úgy járja hogy ha ide jössz, illik nekem hozni valamiféle ajándékot, de ti belépés előtt nem szóltatok erről. Szóval elmondom mi lesz. Két lehetőség van. Az első az, hogy átszállok hozzátok, megnézem mim van nálatok és talán tovább állhattok. A második kicsit már véresebb. Megsúgom nektek bubikáim, hogy a hátatok mögötti kis raj hajói között van egy amin ül egy őrült, annyi robbanószerrel amivel a hajótokba repülve haza vágja a hajtóműveket, aminek hála mi pár kényelmesen elüldögélve lőhetjük darabokra a teknőtöket. Ja, amúgy jó ha tudjátok hogy van még pár haverunk akik készek beugrani a buliba ha túl sokat pattogntok. Kaptok egy percet dönteni, aztán jön a nagy bumm. Tik-Tak.-
|
|
|
Post by Enz on Jun 28, 2015 21:34:25 GMT 1
- Mit parancsol, Kuat úrnő? - kérdezte alázatosan Alysse-től titkárnője. A fiatal nemesi sarj hátratett kézzel fordult az ablak felé, figyelve, látja-e a közelgő támadóhajókat. - Pakolj össze vagy tudom is én. Ne legyél láb alatt - közölte vele röviden kívánságát, mire a titkárnő kihátrált a szobából. Lyara Shesh végre lehetőséget talált rá, hogy egy rövid időre magára hagyja a Kuat-család egyik fúriáját, aki mindent elkövetett, hogy az életét megkeserítse, na nem mintha a húga nem ugyanezt tette volna bárkivel, amint lehetősége adódott rá. A családban anyjuk volt az egyetlen realista, de ő is megfáradt a sok harcban, amint a kuati arisztokrácia többi családjával folytatott. Most Kuat bolygója a Köztársaság egyik páriájának számított, amiért teljes mellszélességgel G'Silt támogatták a hevessé váló választási kampányban, akinek birodalompárti politikája és a választás után kirobbanó EGB-krízis megbélyegezte őket. Persze ő maga tudott egyet s mást arról, milyen mindenki által megvetettnek és szégyentől megbélyegezettnek lenni, nagynénje, Viqi Shesh egykori szenátor jóvoltából. Ő a vong háborúk idején a Galaxison kívülről érkezett véreskezű hódító faj mellett tette le voksát és sokáig kémkedett a számukra, majd nyíltan melléjük állt. Az elpusztított Coruscanton érte el a vég: mikor sarokba szorították, a mélybe vetette magát. A szégyennel azonban nekik kellett együttélniük. Lyara átvágott a pompás lakosztály tágas nappaliján - az utasok nagyobb része ennek tizedén húzta meg magát a hajó alján -, majd visszatért saját szobájába, ahol előhúzta a bőröndöt az ágy alól, majd felpattintotta a tetejét, és kidobálta belőle tartalmát. A legalján egy szabad szemmel szinte észrevehetetlen kis nyílást tapogatott ki, majd előhúzott belőle egy aprócska, lapos kommunikátort, és a szájához emelte. Tudta, hogy ezt csakis vészhelyzetben alkalmazhatta, és úgy tűnt most jött el az ideje. - Rogyina stab, eta agent Szalavij. Komplikációnk akadt, ultraviola kód. - Prinyita, Szalavij, továbbítjuk a helyi szerveknek - felelte egy reszelős hang a vonal túloldaláról, majd egy halk sípolás jelezte a vonal bontását. Lyara előhúzta tenyérbe simuló sugárvetőjét. *** Sekel kapitány rezzenéstelen arccal hallgatta a kalózok zászlóshajójáról beérkező üzenetet, és közben a lehetőségein gondolkozott. Mindegyik leheőtésgük mellett szóltak érvek, de a legjobb az lett volna, ha addig húzzák az időt, amíg a környező rendszerekben tevékenykedő valamelyik állam vagy peremvidéki óriásvállalat őrjárata nem fogja a vészhívásukat, és a segítségükre nem siet. Persze ez attól függött, mennyire tartják magukat az egy perces határidőhöz. - Rögtönzött tiszti tanács! - szólalt meg parancsolóan a kapitány, és ujjával a főmérnökre mutatott. - Maga lesz most a harmadik. A másodtiszt távolléte miatt logikus választásnak tűnt, a fiatal főmérnök mégis kicsit megszeppenten lépett oda hozzá és az elsőtiszthez, és egy kis kört alakítottak. Először helyettese szólalt meg, hangjában idegesség érződött. Érthető is, sosem volt katona és mindig is civil hajókat repült. - Ez a hajó nincs megfelelő katonai fegyverzettel ellátva, és a biztonságiak is csak az utasok védelmére vannak kiképezve, nem harcra - osztotta meg velük ellenérzéseit. Sekel megértette a szempontjait, de nem tudott velük egyetérteni. - Ha azok a kalózok egyszer átszállnak, itt senki nem marad életben. A túlélőket esetleg eladják rabszolgának - felelte szigorú arccal. Számos olyan esetről tudott, amikor a kalózok ígéretet tettek, és azt megszegték, aki pedig bízott bennük, igencsak póruljárt. - Kapitány, tudom, hogy katona volt, de ezzel a hajóval nem harcolhat! - ellenkezett továbbra is az elsőtiszt, akinek egyre jobban gyöngyözött a homloka. Sekel tudta, hogy egyre fogy az idejük, ezért a fiatal főmérnök felé fordult. - Maga dönt: harc vagy megadás - szegezte neki, a mérnök pedig egy pillanatra hátrahőkölt, és látszott rajta, hogy roskadozik a kérdés súlya alatt. - Próbáljunk megegyezni - felelte végül vékony hangon, kissé elfehéredett arccal. Sekel bólintott, elvégre ez egy civil és nem egy katonai jármű volt, és minden ellenkezése ellenére a kezébe vette a kommunikátort. - Kalózlady - próbált valamiféle könnyen kimondható titulust generálni, hiszen nem akart azért felrobbanni, mert valami eszelős kalóz nem tartotta elég tiszteletteljesnek. - Ha felrobbantanak minket, akkor nem sok minden hasznuk lesz a dologból, szerintem ebben egyetérthetünk. A helyzet csakis félreértés lehet, a szokásos sápot megfizettük a Fekete Nap térségért felelős vigojának, ha gondolja, nyugodtan ellenőrizze le. Felkészülünk a fogadásukra, de az utasokat a szobáikba kell terelnünk, ehhez időre lesz szükségünk.
|
|
Deleted
Deleted Member
Posts: 0
|
Post by Deleted on Jun 28, 2015 22:48:05 GMT 1
-Tik-Tak. Tik-Tak...- Hajtogattam csendesen, a pilótafülkében lévő egyetlen szabad forgós széken, miközben leírtam vele pár gyors kört, már csak úgy az idő elütése végett. A csendes várakozás ugyan minden jó gyilkos és vadállat jó ismérve, de ilyenkor sokkal lassabban telik az idő. Nem is igazán értettem a kapitány felesleges időhúzását. Csak lopja itt a drága időmet, holott sok más fontos dolgom is akadna. De ugyan hogy is várhatnám el egy ilyen vénségtől hogy ezt megértse. Egyáltalán az ilyeneknek nem egy urnában volna a helyük vagy valami?
-Játszunk valamit.- Vetek fel egy kellemes játékot a pilótafülkében ücsörgőknek. Nem árt ha kicsit lazítunk mielőtt belevetnénk magunkat a bunyóba. -Hogy?- Nézett rám értetlenül a másodpilóta, mintha még nem vetettem volna fel a füle hallatára valami őrült dolgot. Olyan mintha még senki sem szokta volna meg hogy nem vagyok normális. -Hogy. Hogy. Hát fogadunk. Aki ellenem tesz és nyer, annak megduplázom a napi zsoldját. Na?- Vázolom fel a szerény kis koncepciót. Ennek hallatára minden bent tartózkodó felfigyel rám és érdeklődéssel fordulnak irányomba. Hiába, a pénz beszél. Ugyan ki nem örülne a dupla zsoldnak. -Én azt mondom, hogy a kapitány még ma feldobja a pacskert. Ráadásul én fogom őt megölni egy vörös sugarat lövő puskával.- Erre már a kintiek is ráarapnak. Merész fogadás ez, de kit zavar. Had legyen meg ennek a megkukult bandának az öröme. Néha megengedhetem hogy egy hajónyi bátrabb legényt dupla zsolddal jutalmazzak. Úgy is jót tesz a morálnak egy efféle játék. -Jól halottam? Ennél nagyobb marhaságot még nem mondtál főnök. Én benne vagyok. Addig hajóra sem szállok amíg el nem iszom! Haha!- Ez már igen. Egész jól haladnak a dolgok. Sokan fogadnak ellenem, de emellett más nemű fogadások is születnek, mint például mit zsákmányolunk, milyen ellenállásra számíthatunk, vagy hogy milyen színű szőnyeg lesz az első osztályú kabinokban. Ezen utóbbi fogadásba én is beszálltam, ugyan is biztosra vettem hogy az a szőnyeg zöld lesz. A lényeg az, hogy az elkövetkező háromnegyed perc kellemes hangulatban telt, míg nem végül jött egy válaszüzenet. -Hé! Csend legyen ott hátul! Nem értem mit vakerál a vénember!- Tettem végül pontot a hátam mögött folyó hangoskodás végére. Szép dolog a lelkesedés, de csak mértékkel. Legközelebb jobban átgondolom ha ilyen játékot hirdetek ezek között a zsiványok között. -Ó, kösz kérdésed, jól vagyok. Tegnap kicsit felittam a garatra, de kihevertem. Tudod hogy van, kutyaharapást szőrével kell gyógyítani. Haha...!- Adok választ egy tán fel sem tett kérdésre, de azért jól esett hogy még az utolsó másodpercekben is az én egészségemre gondol. -Főnök. Azt mondta a kapitány, hogy fizettek a Fekete napnak és hogy macerás lenne a vendégeket a szobáikba terelni.- Kotyogott közbe a pilóta. Hogy az az illúzióromboló jó eget belé. Azonnal le is kevertem neki egy tockost. -Anyád nem tanított meg arra hogy ne hallgatózz ha a felnőttek beszélgetnek?! Bunkó!- Hordtam le mindenki füle hallatára a pilótát. Nem hiszem el. Most Anyapótlék, vagy kalózvezér vagyok!? -Bocsi, de itt meg lopják a drága időtöket.- Ejtettem meg egy újabb utalást arra a kis időre ami kimérettetett számukra, viszont muszáj volt a tárgyra térni. Nem bohóckodni jöttem ide hanem megtömni a zsebeimet. -Ejnye. Elmondom még egyszer hogy megérts. Ez itt az én területem. Itt nekem kell tejelni. De lássátok kivel van dolgotok, bármikor megadatjátok magatokat.- Adom elő szelíden, majd az órára tekintek. Az óra épp akkor érte el a hatodik másodpercet. -Akkor hát ez van. Nem mondom hogy viszlát a túlvilágon, mert én száz hogy elkárhozom. Számoljunk együtt. Öt... Négy...- Ahogy egyre fogytak a másodpercek, az izgalom egyre inkább a hatalmába kerített. a szívverésem egyre inkább felgyorsult, mert tudtam hogy milyen izgalmas buli vár ránk. Ez az izgalom hajhászat, a gyors meggazdagodás és a hatalom hajszolt a kalózkodásba. Az adrenalin amit ezek pumpálnak az ereimbe, tesznek azzá aki vagyok. Ennek a természetes drognak az élvezete önkénytelenül is arra kényszerít, hogy kapkodni kezdjek a beszédemmel. -HÁROMKETTŐEGY! INDULHATSZ TE ESZELŐS VADÁLLAT! EREDJ, TE ÖNPUSZTÍTÓ FÉLŐRÜLT ÉS REPÜLJ A MENNYBE!!! MA ESTE HELYETTED IS ISZUNK!!!- Üvöltöm teli torokból izgalmamban. a hangom mind a többi hajómhoz, mind az utasszállítóhoz eljut, de ennek az üzenetnek egy címzettje volt. Ez az a drága eszelős öngyilkos volt, aki erre rohamsebességgel rontott ki a cecelegyek közül, egyenesen a hajó hajtóműve felé. -Kösz főnök! Öröm volt veletek fiúk! S*ggcsók!- Hangzott el az utolsó üzenet a mi eleven torpedónktól még becsapódása előtt, majd elkezdődhetett a buli. -Indulás!- Indítom meg a támadást a hajó ellen, mire minden hajónk gondosan véghez vitte a maga hadmozdulatait a hajó ellen, mely során a lefegyverzés volt a célunk.
|
|
|
Post by Enz on Jun 30, 2015 0:34:50 GMT 1
- Nem tiszta a válasz, kapitány - felelte sürgető tekintetére a kommunikációs panelnél ülő fiatal kezelő, akinek most már nem remegett annyira a keze, és kiállását látva megpróbálta valamennyire összeszedni magát. Valamiféle zsivaj hallatszódott át a vonal túloldaláról, de semmi érthető. Összeszűkült tekintettel figyelte a kijelzőket: vajon mire készülhetett most ez az eszelős nőszemély? Kezét óvatosan a taktikai tiszt vállára helyezte, és közelebb hajolt. - Fiam, célozzon a vadászgépek által közrefogott hajóra - mondta, majd felegyenesedett. Elsőtisztje összeszorított ajkakkal figyelt, a főmérnök pedig idegesen helyezte egyik lábáról a másikra a súlyát, hiszen a döntés miatti felelősség az ő vállán nyugvott. Persze egy fegyelmi eljárás volt a legkevesebb, amiért felelnie kellett, ha valami balul üt ki. Azok az idióta irodisták a Pangalnál megint elnéztek valamit, mérgelődött még egy pillanatig magában, miközben beszélgetőpartnere éppen valakit kioktatott sajátos primitív stílusában. Nem volt épp életbiztosítás a Peremvidékre utasokat szállítani, de éppen ezért a konukrencia szinte alig létezett. Végül aztán a Zulla nevű is rátért a lényegre, és Sekel újra a kezébe vette a kommunikátort, hogy válaszolhasson. - Felesleges erőszakot alkalmazni, mi... - ebben a pillanatban hangos visszaszámlálás ütötte meg a fülét, és leengedte a szájától a készüléket, majd egy szaftos káromkodás hagyta el a száját. - Hogy azt a vonggal kurválkodó sithfattyú fajtáját. Ebben a pillanatban kettőnél járt a számlálás, a taktikai tiszt pedig dermedten ült a helyén. Indítsd a drónokat, és az elhárító lövegeket, gondolta magában idegesen, de benne sem dolgoztak a katonai reflexek. A korábbi számos konfliktusban megedződött kemény pilóta nagyrésze mostanra nyugdíjba ment a civil társaságoktól, így tapasztalatlanokkal, esetleg egyszer kéthetes gyorstalpaló alapképzésen átesett személyzettel kellett boldogulniuk. Egynél a kapitány előre ugrott, és maga csapott rá a védelmi rendszereket aktiváló készülékre, miközben a taktikai tiszt üres tekintettel, a halántékánál az izzadtságtól összetapadó hajjal bámult maga elé. A hajó oldaláról hirtelen pilóta nélküli gömbök váltak le, és szenzoraik piros fénnyel életre keltek, azonnal a környéket pásztázva. Dupla lézerágyújukkal bármilyen vadászgépnek komoly nehézséget tudtak okozni. A következő pillanatban egy hajó eszeveszett sebességgel kezdett el száguldani feléjük. Az automata lövegek bemérték a célpontot, és lőni kezdtek. Három sorozat, ennyit tudnak leadni rá, mielőtt lőtávolságba ér, futott át az agyán. - Teljes sebességgel előre! - üvöltötte, mire a legénység minden tagja sietősen visszatért a műszereihez, a kormányos pedig hirtelen teljes sebességre kapcsolta őket, de a hajó máris ott volt mögöttük. Sekel egy pillanatra megdermedten figyelte az eseményeket a taktikai kijelzőn. Ha beleszáll a hajótműbe, nemcsak azt viszi el, hanem a fél hajót is magával, már ha a reaktor fel nem robban. Az utolsó pillanatban a sors szerecsére megkímélte őket ettől a dicstelen végtől, mivel az egyik lövedék eltalálta a hajót, amitől az megpördült a tengelye körül és idő előtt hatalmas plazmafelhővé redukálódott. A lökéshullám felkapta őket, és előre tolta az egész hajót, jelentős lökést adva ezzel nekik. Alig győzött valamiben megkapaszkodni, és többen nem voltak ennyire szerencsések. A hatalmas energialökettől egy pillanatra kialudtak a fények, majd visszatértek. - Kárjelentést! - harsogta Sekel, túlkiabálva a szikrázó rendszerek hangját és a kívülről érkező sikolyokét. Az egyik vérző fejű kezelő felkapaszkodott a panelen, és így kezdte el leolvasni. - Sérültek számos szinten, plazmaszivárgás a 12-es szinten, sérült vezetékek a 32-esen... - kezdte sorolni mindenféle prioritás nélkül, így a kapitány türtelmetlenül közbelépett. - Megsérült a reaktor? A hajtómű? - tette fel a kritikus kérdéseket. - A reaktor teljesen ép! A hajtómű 70%-on üzemel, de a fényhajtásunk elszállt - jelentette. Pont ettől tartott, így nem tudnak megpattanni a rendszerből. - Főmérnök! - szólt a fiatal tisztnek, akinek az ijedtségen kívül nem sok baja esett, és most kissé bambán pillantott vissza rá. - Minden nem kritikus rendszertől vonják el az energiát! Irányítsák a hajtóművekbe és a pajzsokba! A főmérnök azonban továbbra is csak bámult rá, mintha fel sem fogná mit mondana. Sekel két lépéssel ott termett, és egy nagyot lekevert a férfinak, aki erre hevesen pislogni kezdett. - Tegye, amit parancsoltam! - üvöltötte a képébe. A főmérnők sűrű bólogatások közepette sietett el mellette a mérnöki konzolok egyikéhez. Sekel most a taktikai kijelzőre pillantott: a hajók ágyúi az előző pozíciójukat sorozták meg, de csak pillanatok kérdése volt, hogy korrigálják magukat, és most ők fogják felfogni a lézerlövedékeket. Legalább ionágyúkat használnának a rohadékok, fortyogott magában. Úgy talán nem halna meg az utasok fele, mielőtt áttolják ide a gyáva képüket. - Folytassák az utat előre! Át kell törnünk a nagyobb hajóik között, gyorsabbak vagyunk náluk! - parancsolta, és lassan érezni kezdte a régi csaták ízét, a halált és a pusztulást. Felelősséggel tartozott mindenkiért ezen a hajón. Ezért gyűlölte a háborút. *** - Kuat úrnő, jól van? - rohant be a szobába Lyara Shesh miután visszatértek a fények, de legnagyobb megdöbbenésére Alysse-t jóízűen nevetve találta az irodájában, miközben hátát a falnak vetette. Ez mindenképp meglepte: azon évek alatt, amíg a Kuat-családnál nevelkedett és aztán mellette dolgozott, szinte sosem látta nevetni őt. Talán a sokk furcsa hatása volt ez rajta? Ez talán nem lenne annyira szokatlan magyarázat, így közelebb ment hozzá, és megérintette. A nevetés hirtelen abbamaradt, és a következő pillanatban megkapta azt a hatalmas pofont, amit a teás incidens óta tartogatott neki. - Ki mondta, hogy megérinthetsz?! - rivallt rá, és a nevetése hirtelen abbamaradt. - Bocsánat úrnőm, azt hittem valami baj történt... - próbált szabadkozni, de Alysse dühösen félbeszakította. - Legyünk világosak: engem holtan sem érinthetsz meg azokkal a mocskos kezeiddel - közölte vele, kezeit összefonva mellkasa előtt, majd a nyomaték kedvéért még hozzátette. - Világos? - Igenis, Kuat úrnő - hajolt meg alázatosan előtte. - Bocsánatáért esedezem. - Jókedvemben találtál, megbocsátok - közölte némileg békülékenyebb hangon, de szokásos nagy önteltséggel. - Most pedig menj, készítsd elő a mentőkabinom. *** Jól érezte az Erőn keresztül, mi is történik odakint, és egy pillanttal a becsapódás előtt tudta, hogy elkezdődött a harc az életükért. Újra érezte, ahogy az Erő átjárja a testét, és mind a Sötét, mind a Világos oldal körbeveszi őt. Talán sosem tudja már őket szétválasztani egymástól, hogy ellenálljon valamelyik csábításnak. A szürkeség volt a bektashik útja, és emiatt üldözték őket a Régi Köztársaság ideje alatt a jedik. Sokan talán áldásnak gondolták volna, de ő néha úgy érezte kettészakad a nyomás alatt: egyik lánya a fény, a másik a sötétség gyermeke volt. Ez az a teher, amit hordoznia kellett magával addig, amíg vissza nem tér az Erő Nagy Körforgásába. Ahogy a fények visszatértek, elengedte a vascsövet, amibe kapaszkodott, majd elméjét kiterjesztette ismét, és érezte, ahogy a hajón kívül megjelennek előtte a hajókon sürgölődő martalócok, a vadászgépek pilótái, és az Erő finom szövetén keresztül érzi minden rezzenésüket. Belül üresek, és ezért pusztítani vágynak, hogy a világot olyanná tegyék, mint lelkük: kietlenné és sivárrá. Koncentrálva az Erőben hirtelen megragadta a zászlóshajón dolgozó torpedótisztet, és megragadta az elméjét. A gyenge elméket volt a legkönnyebb irányítani, és egy ilyen aljas lény könnyedén behódolt az erősebbnek. A keze hirtelen megnyomta a torpedócsöveket lezáró gombot, és az úton lévő töltetek a hajón robbantak fel. Érezte, ahogy az ellenséges hajó megrázkódik, és fedélzetén tucatnyi élet hirtelen megszűnik létezni. Szemeit felnyitotta, és mélyeket lélegzett. Kimerítette az Erő ilyen használata.
|
|
Deleted
Deleted Member
Posts: 0
|
Post by Deleted on Jul 1, 2015 11:21:32 GMT 1
Zullát beteges, őrült kacaj hagyta el, mikor az utasszállító végét a plazmafelhő rejteke fedte. A szerencsétlenül járt utasszállító ablakai sötétségbe burkolóztak, mikor a robbanás megrázta azt. Elég volt a kalózok úrnőjének csak abba belegondolnia hogy mekkora rémületet okozhatott ezzel a hajón lévőknek és máris folytatódott az elhalni készülő, eszelős kacarászás. Ez a féktelen nőszemély egyszersmind váltott ki a kalózokból rettegést és imádatot, hiszen remek vezérnek bizonyult számukra, már az első nap mikor óvatlan elődje túl közel engedte magához ezt a nősténykígyót, aki aztán orvul leszúrta, majd érveivel alátámasztva, vezérré tette magát. Ugyan nagy tisztelet övezte őfelségét, mégis elmondható róla, hogy az emberei is azt mondják hogy épp elég egy ilyen ferde hajlamú torzszülött a világra, mert a végén az egymás után való hajszában feldúlnák az egész galaxist, míg magukat is fel nem emésztenék. Minden esetre ez az úgynevezett úrnő, egész jól szórakozott azon, mikor öngyilkos berepülőpilótája magára robbantotta a hajóját. Persze a nagy kacarászás hamar abbamaradt, amikor tudatosult Zullában hogy a hajó még épségben van. Ahogy a felhő lassan feloszlott, úgy csendesedett el maga a nagy vezér is, míg nem tudatosult benne hogy kicsit korai volt az öröme. Erre már az arcán keresztülfutó széles mosoly is lekonyult. Most tudatosult benne hogy a kapitányúr már vén róka lehet. -Aww... Hát már a szórakozásomat is elveszik!? Na nem baj. Minél tovább húzzák, annál jobban szórakozom. Gyerünk! Cél a drónok kiiktatása! Aztán pedig jöhetnek a lövegek!- Adta is ki a következő parancsot, miközben izgalmában rózsaszín körmeit a törtfehér műbőr ülésbe mélyesztette, nehogy felbukjon a manőverezés közepette. Minden őrülete ellenére Zulla valahol mélyen, jó mélyen, tiszteletet érzett trükkös ellenfelével szemben és örömmel megemelte volna előtte a kalapját, hogy azt utána elé vetve, valami egzotikus salátaöntettel megspékelve felkínálja azt számára vacsorának. Persze tudta hogy az ő bosszúsága semmi ahhoz képest amit a kapitány érezhet. Ahogy a hajó, amin maga is ült, belelendült a harcba, szája ismét mosolyra húzódott. Annyi biztos hogy ez jobb mint azok a gagyi szimulátorjátékok amiket unalmában szokott tolni az iroda magányában. Viszont az, ahogy a pilótája csak kacskaringózik össze-vissza, sehogy sem volt az ínyére. -Te meg mi a frászt csinálsz! Állj fel! Megmutatom hogy én hogy vezetek!- Szólt felháborodva a pilótához, majd a másodpilótát a vállánál fogva kicibálta a helyéről és elfoglalta a helyét. Nem azért szállt fel erre a lélekvesztőre, hogy a pilóták óvatoskodása miatt ráfázzon. -Öveket bekapcsolni! Fegyvereket élesíteni! Gatyát felkötni! Tollat és papírt a kézbe! Repülésoktatás jön Zulla módra legénykéim. Aztán engedély nélkül nem babrálni a műszerfallal!- Jegyzi meg, majd miután bekötötte magát, rámarkolt a kormányra hogy a frászt hozza mind az embereire, mind a szerencsétlen áldozataira. Amint a hajó eredeti pilótája elengedte a kormányt, azonnal egy eszelős manőverbe kezdett. Egy hajtűkanyart leírva a hajóval azonnal fellökött minden épp álló embert, valamint a szerencsétlen pilótát is, aki hatalmasat esett előre, ezzel megbánva hogy egyáltalán kalóznak állt és hogy elhagyta a tatooin-i örökölt párafarmját és a békés gazdálkodó életmódot. -Haha! Mondtam hogy kösd be magad!- Kacagott jóízűen az újdonsült pilóta, majd irányba vette az első drónt amit meglátott. Elege lett ezekbőla vacakokból, szóval gondolta rövidre zárja a dolgot és nemhogy a lövészekre bízná, akiknek eredetileg is ez lenne a feladatuk, hanem egyenesen neki megy a mit sem sejtő szerencsétlen masinának ami épp egy sérült vadászgépet kergetett. A nyomorult gépezet a becsapódás előtt még pittyent párat, mintha azt mondta volna "A fenébe...". A csapódást követően a hajó mintha ugrott volna egy hatalmasat, de ezen Zulla csak röhögött tovább, mintha ez lenne a világ legjobb mulatsága. Az sem érdekelte hogy mi van a drónnal vagy egyáltalán a hajóval, mivel végre most jól szórakozhatott. -Ez az! EZ AZ! HA HA HA!- Folytatta az elmebeteg kacarászást, miközben az embereit zaklató drónokat terrorizálta. Ennek hála, a legtöbb embere végül a lövegtornyokra koncentrálhatott, illetve az általa irányított hajó lövészei is komolyabban ritkíthatták a kellemetlenkedőket, egészen addig, míg nem Zulla önfeledt, tébolyult tombolása meg nem állt. Még a röhögés is abbamaradt. Megérzett valamit. Valamit, ami nagyon nem tetszett neki. Valami olyat, ami hatására a lelke mélyén szunnyadó, rejtegetett szörnyeteg szagot fogott. Ezt a szörnyeteg más volt mint az aki nap mint nap élvezettel gyilkolt. A fenevadat a téboly és düh által edzett rácsok fogták vissza a kitöréstől. Ez volt az a csendes gyilkos akivé elsőként vált. Ez volt az a sith, akit csalódottságában a tudata mélyére űzött és most a rácsait rázva próbált ismét hatalmat gyakorolni felette. Mintha most, sok év után valami mondani valója volna. -Van valaki a hajón...- Súgta magának csendesen, és mintha ez a szörnyeteg csakugyan megérzett volna valamit, a hajót hirtelen több kisebb robbanás rázta meg és hangos pittyegés jelezte hogy valami baj van, amit az előgomolygó füst is erősen jelzett. ekkor Zulla a kijelzőkre pillantott. A torpedócsövek zárva voltak és a marhák úgy kezdtek el lövöldözni. Ennek már fele sem volt tréfa. Nagyon jól tudta hogy ezt valamiféle az Erővel összefüggésben lévő ember tehette, az utasszállítón. Nem volt más választása, tennie kellett valamit. -Te! Vedd vissza a kormányt! Dolgom van hátul! hívj pár droidot a bázisról. Valaki pedig oltsa el a tüzet!- Intette oda magához a pilótát, aki óvatosan visszahelyezkedett a helyére és folytatta amit Zulla abba hagyott. Az igazat megvallva más választása nem is lehetett, hisz egyenesen a harc közepébe vitte a hajót, ami mostanra szinte teljesen le lett fegyverezve. Amíg a szerencsétlen pilóta próbálta a lestrapált gépet kivezetni a csatából, addig eszelős főnöke pár emberrel hátrament a füst forrásához és ekkor tudatosult bennük hogy bizony eléggé pórul jártak. Hullák feküdtek mindenhol, tovább tetézett a füst és a tűz. -Gyerünk! lássatok hozzá!- Utasította embereit munkára, mialatt maga látott neki felmérni a károkat. Elmondható, hogy meglehetősen nagy pofont kapott ez a szerencsétlen kis hajó. Talán kicsit nagyobbat is mint amekkora még tűrhető lenne. A fegyverzet nem hogy teljesen elszállt, de még a füst is gondokat okozott, de hála a gondos munkának, a tűz már nem veszélyeztette a hajót. Mikor Zullának lehetősége volt rá, szemügyre vette a dolgokat és elgondolkodott. Szerény személye mindig is megbízható embereket tett a fegyverekhez, ha valaki nem tűnt annak vagy eljátszotta a bizalmát, rosszabb esetben megölte, de ennek a hajónak ismerte a legénységét. Okos, megfontolt emberek voltak mind és nem játszották volna el a bizalmát, pláne nem ilyen öngyilkos húzással. Most már biztos volt. Valaki az Erőn keresztül szívatta őket. -Ez meg mégis mi volt?!- Kérdezte a pilótafülkéből hátra jövő másodpilóta, majd mikor meglátta Zullát hátra tett kézzel fel-alá sétálni, miközben egy igencsak komoly arckifejezés volt az arcán, erősen elgondolkodott rajta hogy talán nagy bajban vannak. -Nem tartozom magyarázattal. Most pedig eredj a helyedre és segíts! Tarts nyitva egy csatornát a hajóval, de ne üzenj semmit. Bármikor üzenhetnek.- Parancsolt rá a másodpilótára, aki nem vette fél vállról a dolgot és visszasietett a helyére. Nem kellett neki még egy lyuk a testére. Még a fogadást is felmondaná amit Zulla ellen kötött, ha végre nem érezné azt a szúrós tekintetet a tarkóján. Mert bizony Zulla most odafigyelt minden mozdulatra. Nem kell neki még egy hasonló a nyakára. Ráadásul nem csak erre, hanem a harci morálra is figyelnie kellet.
|
|
|
Post by Enz on Jul 2, 2015 17:37:32 GMT 1
A Starseeker ismét rázkódni kezdett, ahogy a kalózok módosítva tüzvezérlésükön most már a hajóra irányozták sorozataikat. Sekel fogait összeszorítva figyelte a kijelzőket, és csak reménykedni tudott benne, hogy a pajzs elég ideig kitart míg valamiféle segítség végül megérkezik. A drónok mindenesetre lelasították a kisebb hajóikat, és az utasszállító körül több helyen kisebb tűzgömbök jelentek meg, ahogy az egyik készülék vagy egy kalóz gép egy villanás kíséretében elpusztult. - Kapitány, a hiperhajtómű javítására kiküldött csapat jelzett! - szólt a főmérnök, aki mostanra ismét kezdett valamelyest emberi formát ölteni, bár az arca még mindig elég valószínűtlenül fehér színű volt. - Meg tudják javítani? - szegezte neki a kérdést. Ha hiperűrbe tudnak lépni, megpattanhatnak a martalócok elől, viszonylag kis kárral, de persze hamar rá kellett jönnie, hogy nem csak a hadseregben szokott éles helyzetben minden balul kiütni. - Azt mondják csak akkor, ha leállítjuk az egész hajtóműblokkot a strukturális vizsgálatok idejére - közölte a kellemetlen híreket, és Sekel tudta, hogy ezt nem tehetik meg. Így, hogy mozgásban vannak, nagyobb esélyük volt életben maradni. Persze ott lett volna még a lehetőség a tolóhajtóművek használatára, de azok legfeljebb csak a pályakorrigációban és nem az önálló mozgásban jeleskedtek. - Miért nem indítják egyszerűen újra a leállt alrendszereket? - kérdezte az elsőtiszt idegesen, aki láthatóan bárhol szívesen lett volna ebben a pillanatban, csak ezen a hajón nem. Sekel megrázta a fejét. - Mert nem szeretnénk, hogy az arcunkba robbanjon az egész - közölte, és az idegességnek és a feszült helyzetnek tudta be az egészet. Egy kezdő pilóta is tudta, hogy mennyire kockázatos lehet egy ilyen manőver. Túl kockázatos ahhoz, hogy valaki több száz utassal a fedélzeten megpróbálkozzon vele. - Az ellenséges fregatt kitért az alakzatból, felénk közeledik ütközősebességgel! - jelentette a radaroperátor, érthető zavarral a hangjában. Sekel azonnal a holokijelzőhöz futott, ahol a Nebulon-B valóban jól láthatóan feléjük tartott. Ez valóban ütközni akar, döbbent rá a képet figyelve. - Kitérő manőver! Orneth-Osk minta! - harsogta, mire a kormányos vadul hozzá is látott a végrehajtáshoz, és a hajó érezhetően egy erőteljes jobb kanyar vett. A bal felől érkező hajó azonban nem sérült hajtóműveket használt, és könnyedén utolérte őket. A fregatt őrült módon közeledett feléjük, és mindenki hirtelen megragadott valami kapaszkodót, felkészülve az ütközésre. Ez legfeljebb öngyilkos támadásnak ment volna el, elvégre a Nebulon-B struktúrája közismerten nem ilyen célokat szolgált. A várt ütközés azonban elmaradt, és a Nebulon hirtelen irányt váltva elzúgott mellettük. Sekel a taktikai tisztre pillantott, valamiféle magyarázatot várva. - A drónokat vették célba! - közölte, és ez mindent érthetővé tett. Talán őrült volt a nő, aki vezette őket, de korántsem bolond. A drónokat nem ilyen ütközések kibírására tervezték. A hajó újra és újra megrázkódott, ahogy a pajzsok egyre több energiát veszítettek a koncentrált tűz alatt. A helyzet kezdett igen rosszul állni a Starseeker számára, és egyelőre segítségnek nem volt se híre, se hamva. A kapitány már-már eljátszott azzal a gondolattal, hogy megadja magát, hátha így megmentheti az utasok életét, de ezt csakis legvégső lehetőségként tudta elképzelni. - Jobb oldali pajzs 17 százalékon! - jelentette a pajzskezelő, és a többi szempontból sem álltak olyan jól. A túl közel repülő vadászgépek is egyesével leszedegették lézerlövegeiket, és a Nebulon-B is újabb és újabb drónokat pusztított el, saját testét használva fegyverként. A hajót jó néhány csúny robbanás és ütközésnyom borította a küzdelem jóvoltából. - A drónok kétharmada oda, kapitány! - volt soron a taktikai tiszt a rossz hírek közlése terén. Mielőtt azonban válaszolhatott volna, a mellettük haladó Nebulon-B-t robbanások hulláma rázta meg, mintha belül lövedékek robbantak volna fel, és a hajó elülső felépítményéből több darab is levált. - Mi történt?! - pillantott azonnal körbe, és mindenki sietve visszatért a látványról a monitorához. - Úgy tűnik valamiért a hajón belül robbant fel több protontorpedó - érkezett a válasz a szenzortiszttől. Sekel egy kis levegőt fújt ki. Végre először az összecsapás során valami pozitív is történik. - Kiválnak a harcból! Sekel úgy látta itt az ideje, hogy kitörjenek a gyűrűből. A kalózok elveszítve a legerősebb hajójukat most jóval sebezhetőbbek voltak, és talán nem is tudják visszatartani őket. - Beérkező torpedók! A pajzs nem fogja meg őket! - rántotta vissza a csatába a taktikai tiszt hirtelen bejelentése. Pontosan jobb oldalról, ahol a leggyengébb volt a pajzsuk, több töltet is száguldott feléjük. - Kapaszkodni! - kiáltotta el magát, de a következő pillanatban már be is csapódtak a robbanófejek, és a Starseeker-t robbanások rázták meg. A hídon több monitor szikrázva robbant az előtte ülő kezelő képébe, és vezetékek szakadtak le a helyükről, hatalmas fényárt keltve a hídon. Sekel a fejét fogva tápászkodott fel a földről. A tenyerében érzett melegség miatt egyértelmű volt, hogy valahol vérzett, talán a homlokán. Körpillantott a hídon: több helyen kisebb tüzek égtek, jó páran sebesülten vagy kábultan feküdtek a földön, akinek pedig volt egy kis lélekjelenléte, az ezek valamelyikénél próbált segíteni. - Kárjelentést! - mondta, de hangját erőletlennek érezte, talán a fülében lévő zúgás miatt. - Több halott, három szinten súlyos sérülések, gázszivárgás... - kezdte sorolni a monitorhoz a sérült kezelő helyére beugrott főmérnök, aki eddig a csodával határos módon mindent megúszott egy kis karcolással. - Szivárog a reaktor! Üzemanyag távozik az űrbe! - A hutt kurva anyja bassza meg, mint Ximet - közölt még egy veretes káromkodást, amit a Peremvidéken tanult meg. Meglehetősen szofisztikált történelmi ismeretek is megjelentek benne, de ezen igazán nem volt ideje filozofálni. - Azonnal állítsák le a reaktort! A létfontosságú rendszereket kapcsolják át a kisegítő energiaforr... Ebben a pillanatban meginogott a teste, és alig győzött megkapaszkodni. Biztosan a hirtelen nyomás miatt, futott át az agyán, és megpróbálta visszatornázni magát a saját lábára. - Kapitány, jól van? - ugrott oda hozzá a főmérnök, aki segített megfogni őt, nehogy teljesen elessen. - Orvos! Orvos! - Sajnálom, hogy nem sikerült - nyögte ki nagy nehezen, miközben érezte, hogy a homlokából folyó vér szép lassan végigér a nyakáig. - Maga az új parancsnok, fiam! Tegye, amit tenni kell! Ragadta meg a főmérnök vállát, aki ezúttal komoly arcot vágva bólintott. Ahogy az orvos odaért hozzá, és átvette tőle, a fiatal tiszt felemelkedett. - Nyissanak csatornát az ellenség felé! - rendelkezett a korábbiakhoz képest meglepő eltökéltséggel a hangjában. - Kalózok, itt a PSL Starseeker! Megadjuk magunkat, ne lőjenek! Ismétlem, megadjuk magunkat! Felkészülünk az átszállásukra. *** - Hát ez hihetetlenül jó! - mondta leginkább csak magának Alysse, miközben figyelte az odakint harcoló hajókat. Nem is tudta volna megmondani, mikor is szórakozott utoljára ennyire jól, és most rideg külseje alól kiengedte kicsit a szórakozásra vágyó gyermeket. A kuati nemesi családok abban hittek, hogy a fiataloknak minél hamarabb meg kell tanulniuk mindent, ami ahhoz kell, hogy a család munkáját folytatni tudják, így ritkán volt lehetősége arra, hogy ehhez hasonlóan teret engedjen kicsit személyes szenvedélyeinek. Még az a semmirekellő Shesh sem tudta úgy feldühíteni, mint egyébként, és azt sem bánta, hogy hajójuk valószínűleg nem éri el a célját. Ha el is fogják, ezek a piszkos aljanépek akkor sem tudnak vele kezdeni semmit, elvégre már a neve is krediteket ért, olyan pénzeket, amit ezek egész életükben nem láttak volna akkor se, ha minden piti kis kereseményüket összerakják. Mikor aztán a hajójuk megállt, és a fények halványabbá váltak, kezébe vette az adattáblát, amin a legfontosabb adatok voltak, elvégre az anyja még egy kalóztámadást sem fogadott volna el érvként, miért nem teljesítette a kötelességét. - Vége a bálnak, ideje távoznunk - szólt be a nyitva lévő szoba ajtaján a titkárnőjének, aki egy bőrönddel együtt gyorsan csatlakozott hozzá. - Remélem nem hoztál túl sok mindent. Ruhákat bárhol tudunk venni. - Csak a legszükségesebbek, úrnőm - felelte alázatosan, Alysse pedig elégedetten bólintott. Semmi szükség nem volt extra teherre a mentőkabinjukban. A folyosóra érve láthatták, hogy kisebb tömeg, tucatnyi utas verődött össze a mentőkabinjuk előtt, akiket három fegyveres próbált meg visszatartani. - Még nem érkezett kiürítési parancs, nem használhatják a mentőkabinokat! - próbálta diplomatikusan visszatartani őket vezetőjük, egy devaroni fegyveres. - Utat, csőcselék! - jelentette ki határozottan Alysse, mire a megszólítottak önként is utat nyitottak neki. Lyanával a nyomában egyszerűen átsétált közöttük, majd el a fegyveresek között. - Álljon meg! A mentőkabin... - próbálkozott ismét a sztenderd szöveggel. Alysse megállt előtte, és kimérten végigmérte a nála egy fejjel magasabb, hosszú szarvú férfit, majd csípőre tette ismét a kezét. - Alysse Kuat vagyok, ha mond ez magának valamit - közölte vele, és a másik arca rögtön elárulta, hogy igen. - És nem szeretem, ha mások beleszólnak a dolgomba. A Pangalban többségi tulajdonos részvényesek vagyunk, remélem nem kell magyaráznom ez mit jelent. - Bocsánat, de akkor is... - próbálta visszaszerezni a szót, de Alysse értette a módját, hogyan tartsa a saját mondandóján a figyelmet. Mindenféle kertelés nélkül belevágott a szavába. - Idefigyelj, apafej. Neked azért van munkám, mert a családom nagylelkű módon pénzt fizet a cégnek, aminek egész nap gürizel. Illene megbecsülni, és a pofát alapállásba állítani - ezután elindult előre, és útközben még megveregette a fickó vállát. - Tudom, hogy csak a dolgod végzed, és mit ne mondjak, elismerésre méltóan feltartod a csőcseléket. Azzal több figyelmet nem is vesztegetve sétált tovább a mentőkabinhoz, amit az előre siető Shesh már ki is nyitott neki. A többiek egyre hangosabban morogtak a kis jelenet alatt, és most már erőszakosan próbáltak ők is előre menni. Ilyenek ezek a pondrók nagy csapatban, ha szagot fognak. - Ez ötszemélyes kabin! - háborgott valaki, de Alysee ügyet sem vetett rájuk, és beszállt. Lyana máris elindította a rendszereket és felkészült a kilövésre. Az őrök eközben egyre hátrébb húzódtak az előre nyomakodók elől, már-már szórakoztató volt látni a jelenetet. - Kérem, vigye magával a fiam! - nyújtot előre az egyik nő egy csecsemőforma gyereket. - Mi ez, valami B kategoriás holofilm? - kérdezte hűvösen, és egyetlen gombnyomással lezárta az ajtót. A túloldalról dörömbölések hallatszódtak, de szerencsére nem sokára, ugyanis mentőkabinjuk levált a hajóról, és hajtóművei elindultak. Alysse kényelmesen helyet foglalt a bőrülésben. *** A twi'lek nő, mikor eléggé kifújta magát, ismét visszatért a korábbi meditatív állapotba, és az Erő segítéségével érezhette maga körül az összes élőlényt. Az egyik vadászgép pilótájának kezét elméjén keresztül megragadva letérítette az útról, és egyenesen az egyik korvettbe vezette, ami az ütközés hatására egyetlen hatalmas robbanásfelhőben tűnt el. Mielőtt újabb célpontot keresett volna azonban, megérezte valami sötétnek a jelenlétét, ami árnyként bújkált a sok elme mögött. Megfoghatatlannak tűnt, mint egy örökké elenyésző árnyék, és akárhányszor meg akarta találni forrását, egyszerűen eltűnt az Erőben kiterjesztett lénye elől. Nem tudhatta hát, hogy mivel áll szemben, de azt igen, hogy valaki olyannal, akit végleg elnyelt a Sötét Oldal. Az ő lelkében lappangó sötétségben ez kellemes érzéseket keltett, de emlékeztette magát, hova is vezet a sötétségnek való behódolás. A szürkeség útján való megmaradás néha a legnehezebbnek tűnt. Szemei ismét felnyíltak, ahogy a hajó mozgásképtelenné vált. Hamarosan át fognak szállni, de megemlegetik még ezt a döntésüket.
|
|
Deleted
Deleted Member
Posts: 0
|
Post by Deleted on Jul 2, 2015 19:49:02 GMT 1
A hajó több mint rossz állapotban volt. Úgy fesett hogy az a humoros feltételezés, miszerint Zulla sötét személyisége tartja egyben a hajót, igencsak igaznak tűnt. De egy szó mint száz, nem lehetett erre panasz, pláne hogy a fegyverzet személyzetén kívül mindenki élt és virult. Persze a hajó nem volt jobb állapotban. Néhol nagy füsttel újra lángolni kezdett egy-egy panel, vagy kísérteties recsegés rázta meg a hajót, mintha meg akarná adni magát, nem törődve az úrnő akaratával. Innentől a harc sokkal inkább gyermeteg türelemjátékra, sem mint komoly összecsapásra emlékeztetett, de Zulla a maga módján megőrizte a nyugalmát. Ugyan csupa izzadság volt a nagy melegben, ami miatt a füst kicsit befogta a bőrét és a kósza tincsei is az arcába tapadtak, de ez nem zavarta. Tudta hogy idő kérdése minden. -Hozzatok még egy palackot! Ez kifogyott!- Hangzott egy kiáltás a sérült hajórész felől, ahol a legénység maradéka próbálta eloltani a tüzet. -Találtam még egyet! gyere és segíts kiemelni!- Következett az újabb kiáltás, amikor egy újabb túlélőt találtak. Persze mindezek nem izgatták a kalózúrnőt, jobb dolga is volt annál. A következő lépésen gondolkodott. Mit is tehetne ha netán még van valami leküzdendő akadálya. De nem. Semmi. ~Meghaltak volna? Ugyan már. Ha eddig kibírták, akkor miért ép most dobnák fel a lábukat? De jól esne most egy jégbe hűtött ital. Vajon van valami jó pia a hajón? Mi van ha nem zöld a szőnyeg?~ Merültek fel a furcsábbnál furcsább kérdések gondolataiban, mialatt a néhol villódzó hajót pásztázta. Ugyan megtehette volna hogy hangot ad gondolatainak, de túl komplikált személyiségnek tartotta magát ahhoz hogy ezeket a gondolatait megossza másokkal. Biztosra vette ugyanis, hogy egy embere sem értené meg miféle súly nehezedig a vállaira. Ezen nála megszokott gondolatmenetet végül egy bejövő üzenet szakította meg, ami ismét eszelős mosolyt varázsolt Zulla semleges arckifejezésének helyére. -Jó fiú! Várjunk csak? Mi van a vén csonttal? Nem ő nálatok a góré?... Tudod mit? Mindegy, máris átmegyek és dumcsizunk egy kicsit.- Mosolygott elégedetten az eszelős kalózvezér, majd zsebre vágott egy adóvevőt. Ki tudja miféle őrületbe csöppenhet oda át. Minden esetre pár lézerstukker már nem tartja fel. -Miután bedokkolunk az emberek fele velem jön, a másik pedig próbálja nekem összekapni ezt a teknőt, míg hívtok egy másik hajót is erősítéssel a rakodáshoz és a kinti munkákhoz. A cecelegyek és a droidok pedig őrizzék nekem a hajót. Ha valaki szökik, szóljanak. Ha esetleg nem lennék elérhető, nos, akkor kérnék egy ünnepi tűzijátékot.- Vázolta fel tömören tervét Zulla, majd lekapta magáról a bőrkabátját, amit a vállára dobott, így figyelve a dokkolást. De ami a leginkább meglepte, az az volt, hogy már nem is volt olyan melege, de ezt mindenképp a harc okozta izgalomnak tudta be, habár ez inkább a kabátnak a számlájára volt írható. Végül a hajó lassan de biztosan a dokkhoz ért és kapcsolódott a hajóhoz. Aztán az ajtó kinyílt. Elsőnek maga Zulla lépett a hajóra, ahol büszkén nézett körbe a leharcolt belső térben, majd vett egy nagy levegőt. -A kétségbeesés szaga a legfinomabb fűszere a keményen végigfosztogatott napnak srácok.- Mondta elégedetten, miközben a zsiliptől a folyosó irányába vette az irányt. Nem kellett kérdezni tőle, hiszen lerítt a vigyoráról hogy mennyire tetszett neki amit produkált. Ami azt illeti, kalózként volt is mi miatt büszkének lennie. Ennél jobban csak akkor lenne leharcolva a hajó ha ripityára lőtték volna. Zulla számára szemet gyönyörködtető volt a szikrázó kábelek, a leszakadt panelek és a füst szagának eme leírhatatlan összhatása, ha azt más hajóján tapasztalhatta. Mielőtt figyelmet szentelt volna másnak is, szélnek eresztette a csatlósait. -Te átnézed az utaslistát, te a szállítmányokkal bíbelődsz. Ez a négy jómadár pedig azért jön hogy a hídon több baráti pofát lássak.- Adta elő ismét nyersen magát, miközben kicsit megpacskolta az egyik "barátságos" arcot. -A többi urat pedig kérném hogy hideg vérrel nézzék át a hajót és kerítsék kézre az utasokat egy kis mókázáshoz. Ennyi lenne. Annyi maradt csak, hogy jó szórakozást kívánjak a zsákmányoláshoz.- Közölte elégedetten, majd laza kézmozdulatokkal elhessegette az embereit, kivéve azt a párat, aki vele maradt a listák ellenőrzése és a legénység féken tartása céljából. Úgy érezte magát mint egy kisgyerek az édességboltban. Amit megfogott és elvitt az már az övé volt, senki másé, a magát megadó legénység pedig nem tehetett semmit, csak nézhette tétlenül a dolgot. Tulajdonképp bármit megengedhetett magának, többek között azt, hogy a birodalmi indulót fütyülve, vígan baktasson a hajó központját képező irányítóterembe. Az indulót nem azért fütyülte olyan víg kedéllyel mert szimpatizált volna a birodalommal, sokkal inkább a dallamossága tetszett neki. -Nos, kellemes jó napot kívánok a kedves legénységnek. Hogy vagytok? Á, ne is válaszoljatok, látom hogy le vagytok harcolva.- Erre a beteg szóviccre, mintha az lett volna az év poénja, röhögni kezdett, néha még fel is horkantott hozzá. Tudta hogy morbid viselkedése csak tovább borzolja a légkört, így mit sem törődve az így is feltehetőleg rettegő népekkel, folytatta beteges lelki terrorját. -Ezennel a hajó parancsnokságát átveszem, szóval rád nincs szükség mókuskám.- Közölte vígan a tényt a frissen parancsnokká tett tiszttel, majd kinézte magának a helység legkényelmesebb ülőhelyét, azt, ahová a kapitányok általában ülnek ha nyugi van. Ennek ugyan nem tudta a nevét, de nem is izgatta. Ez most már az ő helye, akárcsak az egész hajó, így nyugodt szívvel beleülhetett a fent említett karosszékbe. A maga lezser módján belehuppant a székbe, majd a hátát az egyik karfának döntötte, a combjait pedig a szemben lévőre helyezte, fekvéshez hasonló testhelyzetet felvéve, kuncogva végignézve a tehetetlen legénységen. Csupa rémült és sebesült ember. Szánalmas kis bagázsba futott, annyi szent. -Jaj, ne nézzetek már így rám! Nekem is élnem kell valamiből.- Nézett végig ismét a lerongyolódott, sebesültekből és rémült emberekből álló kompánián. Lehangolók. Ráadásul az egyetlen valamit is érő fickó helyett egy ilyen bugris fogadta. -Amúgy a vénség? Elpatkolt vagy mi van vele?- Érdeklődött a kapitány hogy létét illetően. Nem mintha sajnálta volna, sokkal inkább a kitartását tartotta nagyra amivel szembeszegült ellene. -Nézzük csak. Mit tenne egy kapitány, most hogy végre nyugalom van? Tudom már! Kérnék egy kihangosítást. Lenne pár kedves szavam az utasokhoz.- Bizony, konkrét terve volt ezzel őfelségének. Egyrészt a jelenlegi megsavanyodott légkört akarta felpezsdíteni, másrészt szerette volna ha a hajó utasai kezesebbek lennének vele és az embereivel. Habár nem lenne ellenére egy látványos kínzás a kedves utasok szeme láttára. -Már hallanak?! Miért visszhangzik ez ennyire?- Kérdezte, magát idiótának beállítva, habár tisztában volt azzal, hogy minden flottul működik. Az egyik embere, aki épp az utaslistát böngészte egy szál cigaretta társaságában, csak a fejét rázta főnöke gyermeteg játszadozása miatt. Ismerte ezt a szakállas poént és már igencsak unta. Minden alkalommal eljátszotta, amikor idegen hajóra fújta a szél és a kezébe kaparintotta a hangosbemondót. -Üdvözlet a kedves utasoknak! Itt a hajó új kapitánya beszél, Zulla úrnő, a kalózköztársaság feje. Ittlétem célja teljesen világos. Azért jöttem, hogy LEMÉSZÁROLJAM MINDANNYIÓTOKAT!!!- Erre egy újabb beteges kacajt hallatott, de ezúttal repertoárja azon darabját vette elő, amivel a leginkább fokozhatta a rémületet. De tudta hogy ennyi elég lesz, így kicsit komolyabbra vette a formát. -Csak vicceltem, nyugi! Csupán azért jöttem hogy behajtsam azt az adót, amivel a hajó és önök, kedves utasok tartoznak nekem a területemen való áthaladásért. Ha nem csinálnak zűrt, megígérem hogy nem luggatom ki valamennyiüket. Persze a zűr nálam egy igen tág fogalom.- Közölte kedélyesen, miközben a dokkok felől újabb hangok szűrődtek felé, akiknek gazdája, a frissen érkezett erősítés volt, akiket a beinvitált maga mellé egy újabb kézjellel, majd hangosan feltett számukra egy kérdést. -A droidok?- Zengett ismét az összes folyosó az eszelős női hangtól. -Itt vannak. Kint köröznek a parancs szerint.- Közölte az egyik embere, majd mivel épp ennyire volt Zulla kíváncsi hamar visszatért a tárgyra. -Naszóval, amint talán hallhatták és láthatják, kint pár jó barátom és kis kedvencem is csőre töltött fegyverrel vár hogy ha netán valaki szökni próbálna, pár lövéssel kiiktassák a forgalomból. Szóval a maguk érdekében mondom hogy ne is gondoljanak szökésre. A fegyveres ellenállást is felejtsék el, mert ha minden igaz, pár szép szál legényem épp most pakolja ki a biztonságiak fegyverraktárait.- Ugyan az volt a mondandó lényege hogy mindenki nyugodjon le, de valójában Zulla inkább káoszra vágyott. Az épp elég ok lenne arra hogy lelőjön mindenkit a hajón. -Zulla. Van egy kis gond.- Bökte ki az egyik embere, aki az egyik kijelző mellett haladt el, ami a hajó alaprajzát tartalmazta. Viszont Zullának épp ez kellett. Gond. Már akinek. Mert hogy neki nem, az biztos. -Na és mi volna az a gondocska?- Tette fel a kérdést, majd felkelt a helyéről és maga is megnézte magának. -Ez. Valaki szökni próbál.- Bökött a megtermett férfi a kijelzőn villogó piros pontra, ami az egyik kilőtt mentőkabin helyét hivatott megjelölni. Erre viszont már az utaslistát böngésző fickó is oda sietett és pár pillanat után kibökte az észrevételét. -A mindenségit. Ezt nézd főnök!- Ekkor a listát a férfi egyenesen Zulla orra alá dugta, aki amint rájött mi is történt, víg kacarászásba kezdett. Annyi biztos hogy rég szórakozott ilyen jól és ilyen prominens fogja sem volt még sosem. -Küldjétek érte a most jött hajót és vonósugarazza fel minden áron. Már rég látni akartam egy hamisítatlan kékvérűt.- Jegyzete meg elégedetten, majd egy boldog nevetés kíséretében végigszaladt az egész termen. Rég volt ilyen jó kedve. Egyáltalán nem bánta meg hogy felszállt a hajóra. Még az sem zavarta hogy egy erőhasználó bujkál a hajón. -Oké! Mondom mi lesz! Pár emberem elkíséri a szerelőket akik ráncba szedik a hajót annyira hogy elinduljon. Addig én fogom magam és teszek egy körsétát a hajón a kis barátommal.- Ekkor válaszát nyomatékosítva az ügyeletes tisztet, mint valami hétpróbás cimboráját, a nyakánál átkarolta. Na persze egyértelmű volt hogy nem fog kárt benne tenne ha csak a helyzet nem kívánja úgy. -Ha megoldható, akkor senki se kavarjon be nekem, mert a végén pisztolyt rántok. A kollégáim tanusíthatják hogy a mutatóujjam hajlamos megremegni a ravaszon, ha fenyegetve érzem magam.- Közölte vidáman, majd elengedte a tisztet és mit adnak az istenek, Zulla egyrészt kacérkodásból, másrészt önmaga szórakoztatásából a fenekére vág a fickónak. -Vezess körbe nagyfiú.- Persze ez a körbevezetés is csak névleges volt. Nem célja addig túristáskodni amíg jön a felmentősereg. Csak kellett valaki aki ismeri a hajót és akit élő pajzsként használhat ha valami balul üt ki.
|
|
|
Post by Enz on Jul 26, 2015 21:15:22 GMT 1
Támadójuk bizarr bevonulását az egész legénység, de még a rémült utasok is csak szótlanul figyelték, és sok helyen vegyes érzelemmel fogadták. A legtöbben örültek annak, hogy vége az összecsapásnak, és nem rázkódik meg pár másodpercenként a hajótest egy újabb becsapódó lövedék miatt. Ugyanakkor tudatában voltak annak is, hogy micsoda bizonytalan helyzetbe is kerültek a kalózok átszállása nyomán, és semmi elképzelésük sem volt róla, mit is hozhat számukra a jövő. Hatalmas feszültség gyülemlett fel mindenkiben emiatt, de a legénység fegyverei mégiscsak az oldalukon lévő tokban maradtak. Pedig sokakon látszott a kísértés, hogy egyetlen lövéssel véget vessenek Zulla rövid győzelmi parádéjának, de a józan ész mindig győzedelmeskedett. Hiszen ha a vezetőjük meghal, a kalózok bosszúból mindnyájukkal végeznek, sokukat talán meg is kínozzák előtte. Így azonban jobb reményük volt arra, hogy ingóságaiktól és pénzüktől ugyan megfosztva, de élve távozhatnak, elvégre a legtöbb kalóz nem rendelkezett elég kapacitással ahhoz, hogy több ezer foglyot hosszabb időre elszállásoljon, míg a rabszolgapiacon elkelnek.
- A parancsnokságot nem áll módomban átadni - közölte a főmérnök hivatalos hangon, nem mintha Zullát ez különösebben érdekelte volna, ahogy abba a székbe ült, amiben neki soha nem volt lehetősége. A hajó egyik legfiatalabb tisztje volt az iskolát frissen elvégezett főmérnökként, és még több évtizedre volt attól, hogy saját nagy utasszállító hajót bízzanak rá. Talán tényleg inkább a köztársasági hadseregbe kellett volna jelentkeznie, futott át az agyán, de az ilyen gondolatok vajmi keveset segítettek a hasonló szituációkban. - A kapitány úr sajnálatos módon elhalálozott az összecsapásban - felelte ismét színtelen hangon, nyugalmát próbálva megőrizni. A gyengélkedőbe vitt kapitány társasági egyenruhájáról mindenféle rangjelzést eltávolítottak, így most ő is csak a legénység egy egyszerű tagjának tűnt, ezeket pedig gyorsan az egyik holttesten helyezték el, amely a felismerhetetlenségig összeégett az egyik plazmaszivárgás miatt. Elvégre nem volt vizuális kontaktus a beszélgetéseik során, csakis audio, a halottak márpedig nem beszélnek. Remélte, hogy ez a kis csel megmenti Sekel életét, akit igazán nagyra becsült. - Az első tiszt úgyszintén. - Amennyiben tényleg egy állam feje, be kéne tartania a nabooi egyezményt - morgolódott az egyik tiszt félhangosan. Persze a főmérnök sejtette, mennyire is lehet ténylegesen funkcionáló, pláne elismert állam ez a Zulla-féle kalózköztársaság: semennyire. Az egészet egy flúgos irányítja, akit nem érdekel semmi más, csak hogy a verőlegényei behajtsák a pénzt. Hallotta, hogy mi történt az egyik utassal, és előre sajnálta őket azért, amit ez a nőszemély tenni fog velük. Nem véletlenül nem adta ki sem Sekel, sem ő az utasítást. - Ahogy szeretné, a foglya vagyok - közölte ismét erős nyugalommal a főmérnök, és még az sem zökkentette ki, hogy a nő a fenekére csapott igencsak kihívóan. Elvégre ő volt a hajó ideiglenes kapitánya, és ehhez mérten kellett viselkednie, jó példával elöljárva mindenki számára. Talán ez lesz élete utolsó kapitányi beosztása, de akkor becsülettel, az egyenruhához illő viselkedéssel fog meghalni. - Mit kívánja, hogy bemutassak? Tartok tőle, hogy sok helyre nem tudunk bejutni, a reaktor leállítása óta a tartalékenergia csak a legszükségesebb létfenntartó berendezéseket működteti.
Alysse kényelmesen elhelyezkedett az ízléses bőrülések egyikében, és már kezdte úgy érezni, hogy relaxálhat amíg valamelyik másik koszos hajó fel nem szedi őket - bár ezúttal valószínűleg főkancellári lakosztály nélkül -, és folytathatják az útjukat. Azonban mielőtt még elhagyhatták volna a rendszert rövid hatótávolságú hiperhajtóművükkel, a mentőkabin megrázkódott. Lecsukott szemeit lassan, baljóslatúan nyitotta ki. - Lyara? - kérdezte tőle halkan, de hangja nyomán érezte, ahogy a titkárnője összerándul. - Úgy tűnik egy frissen érkezett hajó vonósugárnyalábba fogott minket - olvasta le az adatokat a belső termináljáról. Alysee felsóhajtott. - Ami történt, megtörtént - közölte a lánnyal, aki láthatóan fellélegezett, hogy a büntetés ezúttal elmarad. Az, hogy nem az ő hibája volt a dolog, egyébként nem akadályozta volna meg némi fenyítés kimérésben, de igazából kicsit sajnálta, hogy idejekorán távozniuk kell. Őt bizonyosan megvédte családneve bármiféle bajtól, és most hogy a menekülésük útját elvágták, gond nélkül fogságba eshetett némi plusz szórakozás reményében. Azt hallotta, a kalózok néha még a kínzásokba is bevonták a foglyaikat, és mindig is szerette volna látni hogyan is működik ez. De mi van ha a rangja túlságosan is megvédi és valamiféle törékeny szoborként fogják őrizgetni? Ennyi erővel akkor akár haza is mehetne. - Kuat úrnő, bevontattak minket - rántotta vissza merengésből a valóságba Shesh. - Határozott fejlődést mutatsz a nyilvánvaló dolgok közlésében - ütötte el a dolgot Alysse, majd felállt. - Illően fogadjuk vendégeinket. A kabin ajtaja ellenállás nélkül nyílt fel egy hangos szisszenés keretében, ahogy a bent lévő levegő és az űrhajó levegőjének a találkozása kiegyenlítette az apró nyomáskülönbséget. - Ezt nézzétek fiúk, a kékvérűek! - vigyorgott be az átszállócsapat feje. Alysse szó nélkül megindult előre, és úgy lépett a fedélzetre, mintha egy győztes sereg élén érkezne. - Hé, te mit csinálsz? Razzg, fogd meg! Lökte oda az egyik yinchorri fogdmegjének, aki mocskos gyíkkezeit már ki is nyújtotta feléje. - Nem fejtek ki ellenállást - kezdett bele a szövegébe, mire a kalózok még jobban meglepődtek. - Megkötözhettek, ha akartok. A kérdés csak annyi, hozzám mertek-e nyúlni, tudva, hogy utána tövestől kitépetem mindannyiótok kezeit? Mármint nyilván csak kezdésnek. - Főnök? - pillantott az ostoba képű gyík a humán kalózra, aki szintén némileg lefagyott. - Okosak vagytok - engedett meg egy fölényes mosolyt magának. - Most pedig a főnökötökhöz visztek, ha jót akartok magatoknak! A humán kalóz önkéntelenül is magára mutatott, mire Alysse megvetően kuncogni kezdett, és kezével leütötte a martalóc felé mutató ujjat. - Mármint a nagyfőnök elé. Alantas szolgákkal nem tárgyalok - közölte igényeit ellentmondást nem tűrően.
|
|
Deleted
Deleted Member
Posts: 0
|
Post by Deleted on Jul 27, 2015 17:34:44 GMT 1
Micsoda fényes diadal. Milyen őrületes siker. Kevés szebb sikere van egy kalóznak egy elfoglalt hajónál, így hát a siker okozta elégedettség hamar meglátszott a züllött kalózokon és magán Zullán is. Nem volt oka panaszra és nem mondhatta hogy unatkozhat. Az emberei tették amihez a legjobban értettek. Rettegésben tartották az utasokat és minden elképzelhető helységbe bejutottak ahová csak lehetett és megtettek mindent hogy az utolsó kreditjükből is kiforgassák a szerencsétlen utasokat aki rémülten kiabáltak és sikoltoztak. Az hogy ezután mi is következik, nem Zullára tartozik, hiszen a kemény legényeknek is kijár némi szórakozás a kemény kötelesség teljesítés után. A különböző sikoltások és ordítások minden árnyalata szerepet játszott a fosztogatás hangjai között amiket a kétségbeesett utasok hallattak, mintha az bármit is megoldana és egy varázsütésre eltüntette volna a kalózúrnő pribékjeit. Az már bizonyos hogy egy egész éjszakás tivornya is kevés lesz ahhoz hogy ezt a sikert megünnepeljék. Egy szó mint száz, a veszteségek ellenére elmondható hogy szép zsákmányt ejtettek. Hogy ez honnan vehető biztosra? Zullának van egy elmélete, ami szerint a fosztogatás hangzavara arányosan nagy, a zsákmány méretével, de persze akivel ezen teóriát megosztotta és ostobaságnak titulálta, az már bizonyíthatóan halott. A legtöbb ilyen szerencsétlent a belénél fogva lógatta fel az egyik dokk lámpaoszlopaira. Ugyan a kalózok között köztudott hogy Zulla bizonyos esetekben mennyire nem tűri az ellenmondást, de valami miatt nagyon úgy tűnik hogy erről nem értesítették a legénységet.
-Nem szükséges átadnod, kiszolgálom én magamat. Már nagy lány vagyok.- Legyintett a procedúrát illetően a kalózúrnő. Sosem volt oda a hivatalos dolgokért. Talán épp ezért nem szegődött el egyik nagyhatalom mellé sem kalózkodni. A sok hülye papírmunka meg pattogás a magukat nagyra tartó tahó miatt. Az kéne még neki hogy efféle idióta dolgokkal lopja a napot amíg az emberei nélküle csatangolnak a galaxisban. -Meghalt? Csórikám.- Nos igen, nem erre számított. Ő maga akarta lepuffantani az öreget hogy megnyerje a fogadást. Persze Ami Zullának pech, az az embereinek nagy meglepetés, hiszen azok akik ellene fogadtak, azok mára dupla zsolddal lettek jutalmazva. Hogy milyen hamar képes egy irritáló szó elrontani az ember kedvét. Innen már csak egy lépés volt odáig hogy felbosszantsák. -Micsoda? Nem hallottam kristály tisztán. Ki volt az?- Kérdezte érdeklődve, mialatt feltérdelt a széken hogy körbepillantson a hídon. Sehol senki. Jellemző. Az embert csak a háta mögött hajlandók oktani, nem mondják a képébe. Kiábrándító és igencsak bosszantó. -Ejnye na. Nem harapok. Vevő vagyok a kritikára. Kezet fel. Ki volt az.- Biztatta a felszólalót kilétének felfedésére, míg végül fél perc után valaki felemelte a kezét. A kis naiv. Zulla csak erre várt. Az egyik kezével a pisztolytáskájába nyúlt és előrántotta fegyverét és a tömegből kitűnő férfit azonnal kézfejen, majd vállon lőtte. A rémülettől vezérelve sokan a háttérbe húzódtak, de volt olyan, aki Csak most vált világossá hogy Zullánál nincs minden rendben. A nyitott érdeklődő szellemiség amit előbb tanusított, csak álca volt. -Teszek a büdös nabooi egyezményre! Mindenki tudja hogy ott sem voltam, ergo rám nem vonatkozik! Bajod van vele? Sajnállak! Ha szentbeszédet akarnék a békéről, akkor apácának mentem volna, nem kalóznak!- Háborodott fel Zulla nem is kicsit, és már épp újra lőni készült volna, amikor körbe nézett a rémült embereken, akik közül páran fegyvert is ragadtak volna. Ez az eszement viselkedés már megtetszett Zullának és ennek egy kacajjal adott hangot. Mit tehetett volna még, hiszen az emberei is fegyvert ragadtak és nem voltak restek célozni sem. Ezalatt eszelős vezérünk a kabátja belső zsebeiben kezdett el turkálni. -Akkor elmondom mi is lesz. Leteszitek a stukereket és nem lesztek darabokra lőve. Vagy is inkább cafatokra robbantva... Ja igen, megvan. Mindig elfelejtem melyik zsebbe teszem.-Jegyezte meg szórakozott hangom, miközben pár kisebb gránátot vett elő és emelte magasba, jelezve hogy nem kamuzik. -Ha az egyiket is felrobbantod, akkor a hídon mindenki meghal. Maga sem olyan bolond hogy megtegye.- Szólalt fel egy másik tiszt. -Pedig de.- Bólogatott magabiztosan Zulla, mindenféle megingás nélkül, és semmilyen félelemről nem tanúskodott még a tekintete sem. Megtette volna és ezt a főmérnök is felfogta. Most már világossá is vált a legénység számára hogy egy őrülttel áll szemben, így mivel nem volt más megoldás, leadták a fegyvereket a kalózoknak. -Úgy-úgy. Na most, hogy ennek a végére értünk, szerintem követhetjük a napirendet.- Csapta össze a tenyereit, majd megdörzsölte azokat és elindult a fogja és két fegyveres kíséretében a minden elfoglalt hajón kötelezőnek mondható tiszteletkörre. Úgy is volt még mi miatt körbe mennie. Amerre ez a díszes kis társaság ment, mindenhol a zsákmánnyal törődő és a foglyokkal szórakozó kalózok rontották a levegőt az utastérben. Persze Zulla elégedetten nézte ahogy az emberei az értékes holmikat sietve vitték a hajójára a begyakorolt menet szerint, hogy ne távozzanak üres kézzel ha valaki beköszönne. Ezt általában a foglyok követték, akiket a hajók között elosztva szállítottak volna magukkal, afféle élő pajzsként használva azokat a támadókkal szemben. Épp szorgalmasan folyt ez a bejáratot folyamat, amikor az egyik kabinból, ami mellett a kis menet ballagott el, hangos kiabálás hallatszódott. -Lődd le és menj be! Mit nem lehet ezen érteni?!- Adott felháborodva hangot véleményének egy Rattataki fajba tartozó kalóz, az egyik ajtó mellett a falat támasztva, a mellette álló társának. Egyértelmű hogy ellenállásba botlottak. De mégis miféle akadály tarthatta fel őket? -Ha te képes vagy rá, miért nem teszed meg?- Kérdezett vissza az emberi küllemű társa hasonlóan nagy fenn hanggal. Ez persze csakhamar feltűnt az arra sétálgató Zullának is, ami csak annyit jelentett számukra, hogy nem jártak valami jól. -Hát itt meg?! Ne lopjátok a napot! Befelé!- Szólta meg tehetetlen embereit a kalózok vezére, de emberei tettek helyett kétségbeesetten néztek rá. Nagy volt az ő gondjuk. Mondhatni olyasmi, ami kalóz és kalóz közt is különbséget képes tenni. -De főnök. Az ott bent egy...- -Ha egy albínó kiborg az hat végtaggal és fénykardokkal, akkor dobjatok be pár gránátot és annyi. Ez azért már szánalmas.- Alázta meg szóban az embereit, habár ennek nem volt sok értelme a jelen esetben, hiszen... -Főnök. Én nem lövök le egy gyereket.- Bökte ki végül a másik csirkefogó nagy nehezen. Persze ez röhögést váltott ki Zullából és vagy fél percig röhögött a két szerencsétlenen akik nem bírtak el egy taknyos kölyökkel. -Na ne már. Tudjátok mit? Itt várjatok meg.- Utasította embereit, majd bement a szobába, ahol csupán a sápadt biztonsági fények égtek, sok helyre sötét, megnyúlt árnyakat vetve. A helységben a padlón szétszórva hevertek a különféle holmik, amik a hajó a nagy manőverezése közepette gurultak széjjel, illetve a menekülők szórtak el. -Menj innen! Különben...különben lövök!- Szólt egy rémült hang a szerény kis kabin padlóhoz csavarozott kanapéja mögül, ahonnan egy kerek fej figyelt, egy előre szegezett pisztoly mögül. Ez máris mássá tette a helyzetet Zulla számára. Ugyan fenyegetett helyzetbe került, de nem érezte igazán abban magát, az emberei viszont annál inkább. -Nyugi kölyök. Feleslegesen spannoltad fel magad. Tedd le a stukkert. Kicsi vagy te még hogy ilyen holmikkal játssz. A végén még bajod esik.- Közölte természetes hangoz Zulla a kölyökkel hogy mennyire nem tetszik neki az, ahogy azzal a felnőttek kezébe való szerszámmal próbál érvényt szerezni az akaratának. -Én...Én nem félek tőled!- Válaszolt a kanapé mögül reszkető hangon a fiúcska, persze ez továbbra sem rettentettel el Zullát attól hogy közeledjen. -Mennyi is vagy? Nyolc-kilenc éves? Tudod, fiatal fejjel nem kis elszántság kell ahhoz amit te csinálsz.- Magyarázott tovább. -Már majdnem tíz vagyok!- Hangzott el a válasz a korát illető latolgatást illetően, de Zulla határozottsága és közeledése egyre több önbizalmát emésztette fel. -Én nyolc voltam amikor először fogtam a kezembe fegyvert. Az durvább darab volt mint az a lefolyótisztító a kezedben.- Mutatott Zulla a pisztolyra, majd amint elég közel ért a kölyökhöz, jobban szemügyre vette. Egy embergyermek, egy fiú volt. Az első hosszú idő óta aki szemtől szembe fegyvert fogott rá. -Menj innen, mert különben lövök! Nem viccelek!- Fenyegetőzött tovább a fiú, a pisztoly csövét Zullára szegezve. A roppant makacsság amit a fiú tanúsított, tetszett Zullának, bár ő már inkább túl lett volna ezen az egészen. -Akkor lőj. Gyerünk.- Biztatta Zulla az ifjút, aki elkerekedett szemekkel nézett a kanapéra telepedő kalózra. -Eddig egész nagy szád volt, de tudod miért nem mered megtenni? Nincs meg benned az akarat ahhoz megy meghúzd a ravaszt. Pedig nem lenne több, mint egy szempillantás és máris megoldódna a gondod.- A fiú már nem tudott mit mondani, csak hallgatott. A pisztolyt pedig egyenesen Zullának szegezte, de a keze már nem bírta a fegyver súlyát. -Na várj, segítek.- Ekkor Zulla megfogta a kis kezeket és közelebb rántotta a fiút, a fegyver csövét pedig a saját homlokához nyomta, a kezeket pedig rendesen megigazította a markolaton. -Így. A pisztolyt szorosan fogd, az ujjad legyen a ravaszon, a karod pedig nyújtsd ki! Így már megteheted.- Mondta egy bájos mosollyal, majd várt, de nem történt semmi. -Gyerünk!- Szólította fel a fiút, de az már nem bírta tovább Zulla lelki terrorját, de a kalózúrnő rátette a kezét a pisztolyra, ráfogva a fiú kezét. -Ha valamit elhatároztál, csináld is meg!- Rivallt az immár zokogó fiúra, majd meghúzta a ravaszt, a fegyver pedig kattant, de Zulla még mindig élt. Ekkor levette a kezeit a fiúról és elvette a fiútól a fegyvert, aki sírva ült le a padlóra. Túl sok volt neki az amit átélt. Ez pedig csak egy lecke volt. Egy, amit maga Zulla is megtanult amikor első ízben szegezett fegyvert valakire tanítványként. -Nehéz igaz? De te legalább nem tetted meg.- Mondta halkan, érzelmek nélkül, majd felkelt a kanapéról és kiment a szobából, majd a pisztolyt az egyik balfácán kezeibe nyomta. -Nem biztosította ki.- Hangzott el a megjegyzés. -Ez egy gyerek. Honnan tudhatná.- Jegyezte meg Zulla. -Hozza a kölyköt. Maga felel érte ha jól sejtem. És semmi trükközés!- Lökte meg a vállánál a tisztet, egyenesen be a szobába. Amint a gyerek és a tiszt is előjöttek, a társaság csatlakozott a foglyokat össze terelő menethez, ami bálterembe terelte a túszokat akik képesek voltak lábra állni. Ott a rettegő embereket mind leültettek a padlóra, hogy ott várják meg a további lépéseket. Utolsóként Zulla és a foglyai futottak be. -Tim! Tim!- Hangzott fel egy asszony aggódó siráma a tömeg széléről, az egyik ablaknál. A fiú anyja volt az. Mondani sem kellett semmit sem. A kisfiú elengedte a főmérnök kezét és anyához sietett, aki aggódva ölelte keblére könnyes gyermekét, akit másodízben a kis húga ölelt magához, akinek bátyja egy meglepetéssel rukkolt elő és egy kopott plüss játékbabát adott a kislánynak. -A babám!- Csengett fel a lányka hangja, amint kézhez kapta szeretett játékát. Végül össze állt a kép. Minden mizéria azért a babáért volt. Már épp valami fura, rég érzett érzelem tört volna elő a fagyos szívű kalózból, amikor a belső énje mintha valami reflexet indított volna el, ismét megacélozta a szellemét és szívét. S így, rideg tekintettel nézett végig a tömegen. Aztán rövidesen megszólalt a kommunikátora. Talán épp jókor. -Főnök. Most szálltunk le az indítócsarnokban. Van itt valaki aki beszélni akar veled.- Recsegte a kis készülék. -Rendben, máris megyek.- Válaszolt Zulla egy sóhajtás kíséretében, majd beletúrta a hajába, hogy megigazítsa kósza tincseit. De tudta hogy még van egy kis elintéznivalója és ez most sokkal kellemesebb kötelesség volt mint az a lecke amit a fiúnak nyújtott, és mint ahogy szokott, ismét egyik pillanatról a másikra változott meg a kedve, ennek következtében pedig mosolyogva tekintett végig a tömegen. -Hölgyeim és uraim, én lennék a mai hangulatfelelős a hajón. Egyesek fenn a hídon kalóznak tituláltak, de én jobban szeretem a "megélhetési bűnőző" megszólítást. Egy szó mint száz, had mutatkozzak be így szemtől szemben is, én lennék az a félőrült aki nemrég beszélt a hangosbemondóba, de hívjanak csak Zullának, maguknak elnézem a rangomhoz méltó megszólítást. Mivel szorít az idő, így rövidre fogom a mondandómat. Lesznek maguk között olyanok, akiket elengedek, de lesznek olyanok akiket nem.- Közölte víg kedéllyel, de a szokás szerint hangos könyörgés, örvendezés, valamint alkudozás vette kezdetét, amit egy kisebb mocorgás kísért. Erre pedig a megszokott plafonba való lövöldözés szolgált a legjobb ellenszerül, amit Zulla meg is tette. -Pofa be és mindenki!... Na azért! Most pedig folytatnám. Ez persze nem rajtam áll. Jó ha tudják, a hajón van egy Erőhasználó. Gőzöm sincs miféle, ne is kérdezzék. A legjobbnak azt tartottam hogy itt mondjam el, a maguk sorsa tőle függ. Ha továbbra is feltett szándéka megkeseríteni az életemet, akkor tegye csak, de annak maguk látják rövid úton a kárát. Ha esetleg itt van, vagy a közelben, a legjobb ha tudja, hogy ha akar valamit, azt szemtől szembe kérje.- Rövidre zárva a kiáltványát, Zulla fogta magát és két kísérőjét magához intve elindult a következő fontos ügye, a jómódú foglyának sorsának elintézése céljából. -Te!- Mutatott az egyik kísérőjére, majd folytatta. -Eredj és készíts be egy mentőkabint a kölyök családjának és szólj hogy azoknak zöld utat adtunk. Utána pedig járj utána hogyan áll a hajtómű és a másik hajó.- Látta el feladatokkal a kalózt. -Oké.- Mondta, majd megfordult és visszatért a terembe. Ezután már csak pár perces séta volt, mire Zulla eljutott a hajóhoz, ami meghozta a gazdag foglyot, akit pont elcsípett. -Nocsak. Hát kit fújt ide a szél?- Üdvözölte szélesre tárt karokkal és mosollyal újdonsült foglyát. -Ritkán látott vendég egy efféle virágszál egy ilyen csillagjáró acélkoporsón.-
|
|
|
Post by Enz on Dec 8, 2015 9:26:14 GMT 1
A főmérnök már biztosan tudta, hogy egy őrülttel állnak szemben, ám ezt korábbi akcióiból is sejteni lehetett. Próbált minél kevesebbet feszengeni, miközben végigvezette a nőt a felprédálásra ítélt hajón. Ez a szokás egy olyan időszakban alakult ki, mikor a harcoló felek alapvető tisztelettel viseltettek egymással szemben, és így ez a mostani eset csakis ennek megcsúfolása lehetett. Akármerre mentek ugyanis, mindenhol zsákmányt harácsoló kalózokkal, bántalmazásra vagy éppen nemi erőszakra utaló jelekre bukkantak. A maradék biztonsági erők kénytelenek voltak ezt tétlenül végignézni, és a főmérnök nagyon szégyellte magát az egész helyzet miatt, aminek előidézésében kétségkívül neki is szerepe volt. A szégyen vagy sajnálat azonban nem forgatta vissza az idő kerekét, bármennyire is szerette volna, így maradék becsületébe kapaszkodva próbálta külsőre a tisztségéhez illően viselni a helyzetet. A fiatal fiúval vlaó kis közjáték után Zulla előtűnt a szobából, sajnos sértetlenül, majd utasította őt, hogy hozza a fiút. Mielőtt bármit mondhatott volna, vállánál fogva meglökte, be az ajtón keresztül. - Hozom már - egyenesedett fel, hangjában némi méltatlankodással az előbbi lökésért, majd odalépett a fiúhoz, és leguggolt elé. - Nyugodj meg, hamarosan minden rendben lesz. A fiú kissé bizalmatlanul, szipogva pillantott fel a fiatal férfira, aki haloványan rámosolygott, és kinyújtotta előre a kezét. Gyűlölte magát azért, mert hazudnia kellett egy gyereknek, de a nyugalom megőrzése az elsődleges feladata volt. - Gyere, fogd meg a kezem. Megkeressük a szüleid és hamarosan véget ér az egész - ígérte, bár nem volt benne biztos, mennyire válthatja valóra ezt az ígéretet. Egyáltalán nem volt benne biztos, hogy a szülei még élnek a fiúnak vagy hogy nem adja el őket hamarosan rabszolgának ez az őrült nő. A fiú szipogása lassan elhalkult, és kissé bizonytalanul, de megfogta a kezét. A főmérnök felemelkedett, és pár pillanat múlva együtt értek a folyosóra, ahol már sorban terelték a foglyokat a hajó modern kialakítású, jól felszerelt klubjába és báltermébe, amit a legmagasabb kényelmi osztályon utazók számára tartottak fent, míg a szegényebb vendégeknek be kellett érniük a hajó aljában lévő kantinával. A kalóztámadás ideiglenes megszüntette ezeket a vagyonbeli társadalmi különbségeket, és valahogy a főmérnök abban is biztos volt, hogy a pénzes vendégeket hamarabb kiváltják. Ahogy a fiú megtalálta a családját, legalább annak örülhetett, hogy ennyi ígéretét meg tudta tartani. Ezt egy rövid közjáték közölte, ami azonban semmiféle tényleges információval nem szolgált a jövőjüket illetően. A kalóz vagy nagyon jól értett a félelem fenntartásához vagy csak ennyire megzakkant már agyilag, esetleg mindkettő. - A gyengélkedőt nem tudjuk most kiüríteni! - méltatlankodott egyik beosztottja Zulla emberének, akit láthatóan nem különösebben érdekeltek a kifogások. - Többen kritikus állapotban vannak, és meghalnak, ha mo... A főmérnök döbbenten figyelte, ahogy a kalóz komótosan előhúzza a pisztolyát, és a vele vitatkozó ember fejéhez nyomja, arcán változatlan arckifejezéssel. - Vagy megteszi, vagy keresek mást, aki végrehajtja Zulla úrnő parancsát - ajánlotta fel a választás lehetőségét, és a másiknak nem igazán kellett sokat gondolkodnia, hogy hátráljon egy lépést, majd elsiessen a gyengélkedő felé. - Itt Leinh főmérnök - emelte a belső kommunikátorát a szájához, kihasználva, hogy Zulla épp valakit fogadni indult. - Minden szabad tiszt menjen a gyengélkedőbe és segítsen az evakuációnál. A civil űrhajózási tradícióknak megfelelően ezen a hajón sem voltak matrózok, hanem minden hivatásos munkatársnak tiszti megszólítás járt. A technikai segédszemélyzet egyszerű szerződéses munkaerőként volt jelen, és ennek megfelelően a főmérnök nem várhatta el tőlük ugyanazt az önfeláldozó hozzáállást, mint társaitól. Amint ezt a parancsot kiadta, végigpillantott az egybeterelt tömegen. Reszkető emberek és más fajú lények mindenhol. Szinte senki sem beszélt, hiszen túlságosan lekötötte őket a rettegés és az aggodalom a sorsuk felől. - Davik - szólította meg valaki keresztnevén, de ahogy körbepillantott, senkit sem látott maga körül, aki hozzá beszélne. Képzelődöm, futott át az agyán, és kezdett attól félni, hogy úgy bekattan, mint Zulla. - Még nem őrültél meg Davik - felelte a hang gondolataira. - Megnyugtató, ha ezt egy hang mondja a fejemben - válaszolt a saját gondolataival. - Én vagyok az Erőhasználó, akit a kalóz keres - zárta rövidre a dolgot a hang. - Maga pedig hozzám vezeti azt a nőt, hogy végezzek vele. Leinh főmérnök nyelt egyet. Kockázatos vállalkozásnak tűnt szembemenni Zullával, hisz ki tudja vele mit tenne, ha egyszerű szóbeli ellenkezés miatt karon lőtt valakit... De. De talán jóvá teheti a helyzetet, aminek az előidézésében szerepe volt. *** Lyara Shesh szótlanul követte Alyssét, aki annak ellenére őrizte meg teljesen hidegvérét, hogy visszacsöppentek ugyanabba a szituációba, amiben nemrég voltak. Sőt, meg mert volna esküdni, hogy a lány még élvezi is a helyzetet, hiszen sosem látta eddig még ennyit mosolyogni egyhuzamban, mint most. A kuati nemesek évezredek óta a családi érdekeket helyezték az egyén elé, és ez megmutatkozott a nevelési módszerekben is. Még a főágak leszármazóinak is abban a tudatban kellett felnőniük, hogy az életük fabatkát sem ér a család jövőjével szemben, és ugyanúgy feláldozhatók, mint egy test beteg testrészei, ha nem alkalmasak a szerepük betöltésére. Kuat nemessége hideg, számító és személytelen volt éppen ezért, tartva attól, hogy kimutatják gyengeségeiket mások felé, akik ezt kihasználhatják ellenük. Alysse most azonban távol volt a torokmetsző kuati politikai élettől, és felvállalhatta saját magát, a végtelen szadizmust, ami kétségkívül gyengeségnek számított odahaza. Hiszen a szükségtelen kegyetlenség más, pragmatikusabb megoldások útjába állhat. - Látom szorgosan harácsoltok - pillantott körbe Alyssa a hangárban, ahol a hajó rakományát, illetve a zsákmányolt értékeket pakolták éppen transzportokra. - Bár a csőcseléktől nem tudom mit tudtatok összerabolni. A szennyesüket? - Nagy szavak egy olyan lánytól, akinél tíz kredit sincs - húzta el a száját a kalózcsapat vezetője, mire a lány felnevetett. - Nekem nem kell készpénz. Több millió kreditet ér csak a nevem! Ez több, mint amit ti valaha összeszedtek egész szánalmas életetekben együttvéve - mosolygott hátra gúnyosan a férfira, akinek remegni kezdett a szája a dühtől. Mielőtt azonban folytathatták volna ezt az eszmecserét, összefutottak végre az egész támadás vezetőjével, aki meglepően kedélyesen, tárt karokkal fogadta őket. - Végre valaki ismeri a megfelelő illemet - felelte Alysse, viszonozva a kalóznő mosolyát. Lyarának rossz előérzete támadt azzal kapcsolatban, hogy mi is várhat a hajón lévőkre ha ezek egymásra találnak. Reménykedett benne, hogy barátai még azelőtt megérkeznek, hogy ez megtörténik. - Alysse Kuat, de ezt bizonyára tudod, a viselkedésedből kiindulva. De talán hagyjuk is a formalitásokat, kár lenne ezekkel untatnunk egymást, nemde? Inkább beszéljünk arról, mik is a terveid a jövőben rám nézve. *** - Hagyd abba a fütyülést, vénember és lódulj a többiek után! - kiabálta az egyik zabrak kalóz egy hosszú őszhajú ember férfi felé, aki az egyik ajtó előtt kuporogva fütyürészte egy közismert, népszerű nóta dallamát. A rosszarcú fegyveres ráirányzota a zavaró vénemberre a sugárvetőjét, de társa, egy másik ember sietve rácsapott a kezére. - Meghülyültél? Ha elkezdünk lövöldözni, még azt hiszik, hogy balhé van - szólt rá, mire a zabrak dühösen kapta el a kezét a másikétól, és egyetlen mozdulattal tokjába dugta a fegyvert. - Jó, akkor csinálom máshogy - húzta elő vibrokését, aminek tompa, életlen felét láthatóan utólag hegyezték ki kézzel, legalábbis az egyenlőtlen elosztású bevágások erre engedtek következtetni, majd öles léptekkel megindult az öreg felé, és mikor odaért, a háta mögé lépett, és a hajánál fogva megragadta a fejét, majd felfelé húzta, hogy felfedje a torkát egy tiszta vágáshoz. Az öreg azonban, még ha nehezen, de ekkor is folytatta a fütyülést. Pengéje végét a torkához nyomta, és éppen húzni kezdte vonal, mikor váratlanul hangra lett figyelmes, mintha aktiválódott volna egy energiafegyver. A következő pillanatban égett hús szagát érezte az orrában, és ahogy lepillantott, elvakította a fénykard pengéje, ami a mellkasából állt ki. - Bazmeg - csúszott ki önkéntelenül a száján, és a következő pillanatban végtagjai elernyedtek. - Figyelemre méltó utolsó szavak - jegyezte meg magának hangosan a twi'lek nő, aki fegyverével felnyársalta. - Hé, siess már, nem érünk rá... - fordult feléjük társa, és döbbenten vette észre a felnyársalt zabrakot. Sugárvetőjét idegesen irányította a nő felé. - Dobd el azt a szart! Dobd már el, bazmeg vagy lepuffantalak! - Ahogy szeretnéd - húzódott a középkorú twi'lek arcára megmagyarázhatatlan mosoly, és fénykardja vadul pörögve repült ki kezéből, sebészi pontossággal nyesve le a férfi fegyvert tartó kezét, aki ordítani szeretett volna, de torkán egyetlen hang sem jött ki. A twi'lek fegyvere nagy kört írt le, majd visszatért a kezébe. - Mi a faszom vagy te? - nyögte ki a kalóz, mikor enyhült rajta a szorítás. - Az Örökkévaló szerény szolgálja, egy egyszerű hitbuzgó bektashi. Akárcsak ő, én is életet adtam a fénynek és sötétségnek és árnyékként létezem a kettő között - magyarázta, ahogy közelebb értek egymáshoz. A kalóz csak most realizálta, hogy nem a másik mozog, hanem az ő teste lebeg át a folyosón, kézcsonkjából pedig vércsíkot húz maga után. - Ő látja a bűneiteket, és kellő büntetést is fog kiszabni érte. "És rettegjen az, kire sötét bűnei miatt lesújt a Menny haragja. Ki megöl mást, a Világot öli meg, s kárhozata örök halál lesz." - Figyelj... figyelj! - szólalt meg a kalóz hisztérikusan. - Én sosem akartam, kényszerítettek, hogy közéjük álljak! Ugyanilyen hajóról, mint ez. - Ne aggódj, az Örökkévaló megbocsátó - felelte a twi'lek nő, mire a kalóz egy pillanatra megkönnyebbülni látszott. - Én csupán megszervezem a találkozót köztetek. A férfi teste és vérző keze hirtelen kicsavarodtak, és a fal mellé repültek. A férfinek üvölteni lett volna kedve, de ismét nem jött ki hang a száján. Az öreg zavartalanul folytatta tovább a fütyülést, és bárki ráismerhetett a népszerű sorokra: Csak te meg én Állunk a Galaxis szélén Csak te meg én Csak te meg énA főmérnök által kiküldött biztonságiak elképedve figyelték a pusztítást, ami a folyosón fogadta őket. Két lefejezett hulla fogadta őket egy-egy nagy vértócsa közepén. Mivel fegyvereik már nem voltak, ketten a magukkal hozott mérnöki plazmavágókat emelték célzásra, miközben a harmadik tiszt kevéssé professzionális módon a sarokba kidobta a taccsot. Ebből a gyilkosságból hiányzott a civializáció minden jele, ezeket a testeket ugyanis tudatosan csonkították meg, mintegy megfélemlítésként. Zseblámpáikat végigfuttatva a folyosón egy feliratra lettek figyelmesek a szemközit falon, amit jól láthatóan vérrel írtak fel. "CSAK TE MEG ÉN" állt a falon. - Itt Reins zászlós - szólt bele a kommjába. - Találtunk valamit, ami érdekelheti a hajó új tulaját is. *** A cirkáló hídján a megszokott, szervezett rendben folyt az élet. A katonásan puritán belső kialakítású híd műszerfalai előtt képzett kezelők görnyedtek, akiknek a kezei között átfutott a hajón lévők, sőt magának a hajónak minden rezdülése. Mindannyian képzett veteránok voltak, hazájuk elitje, akik évekig szolgáltak a legjobb egységekben. Ez és az elszántságuk tette őket ideálissá arra a szerepre, amire kiválasztották őket. Hogy a nép ökleként szolgáljanak, és lecsapjanak azokra az ellenségekre, akik - legyenek bár kívül vagy belül - fenyegetik a frontizmus csodás vívmányait. Hajójuk, az Alekszandr Nevszkij pedig rendelkezett azzal a pusztító arzenállal, ami ennek végrehajtását maradéktalanul lehetővé tette. Parancsnokuk a híd közepén állt, vörös színű, testhezálló textil kosztümje felett hivatalos katonai zubbonyát viselte, a sokak által rettegett kék váll lapokon pedig számos ezüstszínű ötágú csillag jelezte magas rendfokozatát. Sok éven át szolgált a hadsereg elitjében, a VDV deszantosoknál, és emberei még sosem hagyták cserben, és ő sem őket, mindig ez volt együttműködésük alapja. - Olga Vavarovna, T mínusz egy óra múlva elérjük a vészhívás koordinátáit! – jelentette neki a hajó elsőtisztje, az ősz hajú és kecskeszakállas Kalinyin parancsnok, régi és kipróbált katona, számos kisebb, de annál véresebb peremvidéki összecsapás túlélője. - Hívja össze a komisszárokat. Fél óra múlva eligazítást tartok – utasította, miközben szája széle enyhén megrándult, és így arcának égésnyomos része is. Mindannyian vállalták a magunk áldozatait Vostroya anyácskáért.
|
|
Deleted
Deleted Member
Posts: 0
|
Post by Deleted on Dec 31, 2015 19:39:46 GMT 1
Ami Zullát illeti, nagyon élvezte hogy rettegés és félelem veszi körül. Nem sok kalózvezér tudhatott maga mögött akkora hatalmat mint ő, de volt olyan mohó hogy ennél mégis többre vágyjon. Nem mintha a hatalmat olyannyira áhította volna, csupán kellett neki, mint a rossz gyereknek egy másik kisautója. Örömét lelte a harácsolásban és a gonoszságban, hisz ezt ő afféle passzióképp űzte, mint valami hobbit, mégis szenvedéllyel csinálta a sok gaztettet. Gyilkosság, rablás, erőszak, kínzás, árulás és még kitudja mik és milyen mennyiségben száradtak Zulla lelkén, amiket egyszerű passzióként űzött nap mint nap. Ma mindezek mellett újabb emberrablásokkal, gyilkosságokkal és zsarolásokkal gazdagodott a bűnlajstroma, mégpedig a Kuatok nemes családjának rovására. Végignézve Alysse dicsőségteljes bukását, elégedetten tekintett a jövőbe, a többszámjegyű kreditekről fantáziálva amik a kincstárát gazdagítják, emberei nagy örömére. A mai nap többi nyeresége csupán aprópénz ehhez képest. - Azért ne nézz le ennyire minket. – Csitította le haragos díszvendégét, majd letelepedett egy ládára, amiben minden bizonnyal valami élelmiszer lehetett. –Ez a minimum kislány. Foglalj helyet.- Vette le a bőrdzsekijét és terítette le a szemben lévő ládára. Az efféle úri népeknek kijár a tisztelet, hisz sokuk Zullához hasonló, véreskezű harácsolók leszármazottja és a nagy kényelmek ellenére néha megesik hogy ezek a nemes adottságok feltűnnek a gyengébb generációkban is. Mindenesetre Zulla lenyűgözve tekint új rabjára aki nem rest egyenesen kérdezősködni a jövőjéről a tiszteletköröket elkerülve. -Hogy mik? Ez bizony nagyban függ attól, hogy anyu és apu mennyire várják haza pici lányukat. Ha eléggé szeretnek, kifizetik az érted kért váltságdíjat és akkor mehetsz haza.- Mondta, miközben törökülésbe helyezkedett a ládán. –Ha meg nem, hát akkor megtartunk. Akkor pedig ami rád várhat, az a kényszermunka vagy egy fizetőképes kalózom dohos matraca.- Fogta rövidre Zulla, majd elővéve a pisztolyát, azt Alysse-re szegezte. -Amúgy ez a csaj... ez ki?- Tette fel a kérdést, miközben az ott álló embereire nézett. -Nem tudjuk.- Néztek össze az emberei. -Na ne mááááár! Hülye, hülye, hülye, hülye és te, te meg a hülyék királya!- Minősítette embereit, végére hagyva azok parancsnokát, akinek a füle mellett lőtt el egy plazmalövedéket, amire a férfi megugrott, tudatosítva azt, hogy ezt bizony elhanyagolta. -Pfff… Látod? Hülyék vesznek körbe. Csoda hogy elfoglaltuk ezt a teknőt.- Panaszkodott Alyssenek, majd eltette a fegyverét. -Amúgy, a tiéd a csaj, igaz?- Tette fel a kérdést, amikor a kommunikátorán át értesítették. –Egy pillanat.- Emelte fel az ujját, türelemre intve Alysset. Hamarosan értesült arról, hogy mi is folyik Gyöngyösön, mármint a hajó másik végén. A hírek elég érzékenyen érintették. -Oké emberek! Elhúzunk. Pöccintsétek be a hajókat, húzunk haza! Készítsetek meglepetést a mentőkabinokba és lőjétek ki azokat!- Adta parancsba, majd vendégére pillantott. -Hozzátok a konyha személyzetet.- Adta ki az utasítást, majd eszébe jutott valami rafinált gondolat és adott egy újabb parancsot. Volt egy olyan érzése, hogy ennek talán lesz valami pozitív vonzata. -Küldjetek foglyokat a többi hajónkra is.- Adott egy újabb parancsot. -De ezt kivitelezni sok idő és…- -Leszarom! Parancs volt!- Hőbörgött Zulla a kommunikátorába, majd letette azt. -Kisasszony, mi is eltűnünk a bal fenéken.- Közölte szép szelíden, habár belül mégis bosszantotta a Jedi jelenléte. Ő aztán nem fog vele jelen hangulatállapota szerint vitába keveredni vele. Ha valaki nyer a lottón, nem fogja ruletten feltenni a teljes nyereségét, inkább biztonságba helyezi. -Te! Rakj egy bombát a hídra és hozd el a kapitány székét. Tök kényelmes volt.- Adta ki az utasítást az előbb olyannyira megszeppent férfinak. -Máris!- Indult el sietve a dolgára, miközben Zulla visszaterelte a hajóra az ifjú Kuat hölgyet.
|
|
|
Post by Enz on Jan 2, 2016 15:44:09 GMT 1
Alyssének láthatóan tetszett a megkülönböztetett figyelem, és igazi úrinőhöz illő viselkedéssel ült le a ládára, amire az előbb Zulla a dzsekit terítette. Lyara eközben idegesen toporgott mögötte, reménykedve abban, hogy mihamarabb megszabadulnak ettől a kalóznőtől. Ha valakit az úrnője kedvelt, az általában igencsak rossz óment jelentett minden normális egyénre nézve. - Én nem válogatok mások lenézésében. Mi ez, ha nem az igazi egyenlőség? - kuncogott a lány, miközben kényelmesen elhelyezkedett, egyik lábát átveve a másikon. Arcán kitámasztotta egyik ujjával, és érdeklődve hallgatta azt, amit Zulla közölni akart vele. Mikor a nő azt ecsetelte, hogy mi várhat rá, ha nem fizetnek, jókedvűen elmosolyodott. Nagyon jól szórakozik az egészen, ismerte fel Lyara a helyzetet, és bár értette, hogy a lány miért hiszi azt, vele nem történhet semmi rossz, a helyében nem lett volna ilyen felhőtlen. Amikor hirtelen előkerült a sugárvető, igencsak összerezzent, akkor pedig, amikor elsütötte a fegyvert, azt hitte menten összeesik a félelemtől, ám Alyssének a szempillája sem rezzent. - Lyara Sheh - mutatkozott be kiszáradt torokkal, félénken. - Szerintem nem téged kérdeztek - vetette oda nyersen neki Alysse, aki még csak felé sem fordult. - A személyi titkárom, és igencsak problémás szolgám. Nem kell rá túl sok figyelmet fordítani. Lyara megértette, hogy neki nem jutott szó ebben a beszélgetésben, és illedelmesen megállt a helyén, befogva a száját. Nemsokára ideérnek a barátai, akkor pedig úgyis mindegy lesz az egész. Eltapossák ezeket a pondrókat, ahogy megérdemlik, és talán ő is elégtételt vehet a Kuat család örökösén. Alysse valószínűleg a halálban is ugyanolyan fenséges maradna, mint életében, ezért olyat kellett kitalálnia neki, ami majd megalázza és megtöri. Nem lesz nehéz, gyerekkora óta csakis erről ábrándozott. A vostroyai kapcsolattartóját kivéve soha nem kezelték egyenrangú emberként. - Ó, máris megyünk? - sóhajtott fel jócskán túljátszva a szerepét Alysse, és felnyalábolta Zulla dzsekijét. Szótlanul követte Zullát a hajója fedélzetére, és jobb híján Lyara is követte őket. Közben látta, ahogy a legénység és utasok megmaradt részét terelik fel a szállítóhajókra, miután az értékesebb zsákmányt már bepakolták. Óvatosan zsebébe nyúlt, és ellenőrizte, hogy nála van-e még a jeladója. Barátai a világ végén is megtalálják, amíg ez megvan. - Davik - szólalt meg ismét a hang a főmérnök fejében, miközben kifújta magát az egyik mobil gyengélkedőágy mellett a hangárban. Gondosan kiürítették a gyengélkedő és orvosi részleget, és az öntudatlan Sekel kapitányt is biztonságban felküldték az egyik hajóra. - Zulla nem sétált be a csapdánkba - közölte gondolatain keresztül a jedinek, vagyis a szerzetnek, akit annak gondolt. Fejének látogatója jótékony anonimitásba burkolózott. - A csapdát kell elmozgatni hozzá - érkezett a válasz, de a főmérnök korántsem volt biztos abban, hogy ez egy jó ötlet. - Feljutok a főhajójára, oda, ahova a többséget is magukkal viszik. - Ha ez kiderül lemészárolnak minket! - tiltakozott Leinh, aki már túl kockázatosnak érezte ezt az egészet. - Segíteni fogsz, Davik - hallotta a hangot a fejében, és úgy érezte nem képes ellenállni a felszólításnak. Mintha nem önmaga lett volna abban a pillanatban. - Most pedig lennél olyan kedves, hogy átveszel megőrzésre egy apróságot? Otthagytam az energiarúd ládák között. A főmérnök a nagy kavarodásban könnyedén eljutott a ládákig, és rögtön észrevette a tárgyat, amit meg kellett őriznie. Gyors mozdulattal felemelte a fémhengert, és egyenruhája alá csúsztatta, egyik belső zsebébe, majd visszasétált az ágyakhoz, ahol az emberei tovább dolgoztak. - Főmérnök, hol volt? - kérdezte meglepetten az egyik tiszt, aki úgy tűnik éppen őt kereste. - El kellett még intéznem valamit - mondta, majd visszaállt segíteni a pakolásban. Az egyik beteg berakása után egy pillanatra megállt, és úgy kezdett pislogni, mintha egy mély álomból ébredt volna. Csakugyan elgondolkozhatott, futott át rajta, majd sietve folytatta a berakodást, nem akarta, hogy bárki ezen a sérült lélekvesztőn maradjon. Egy pillanat múlva azonban újra megállt, mert egy tekintetet érzett magán. Ahogy odapillantott, egy zöld bőrű, szegényen öltözött twi'lek nőével találkozott a tekintete, akit az egyik kalóz megnoszogatott, amikor az lassított pár pillanatra. Leinh még pár pillanatig követte a nőt a szemével, majd visszafordult és újra munkához látott. *** Olga Vavarovna magabiztos léptekkel érkezett az eligazításra szolgáló terembe, ahol az NKVD-komisszárok már felsorakozva vártak rá. Katonai múlttal rendelkező személyként nem sok tiszteletet érzett magában azok iránt, akik pusztán a párt iránt mutatott megkérdőjelezhetetlen lojalitásuk miatt kerültek vezető pozícióba. Míg ő egy különleges egység élén vívta hazája titkos háborúit kalózok, haramiák és önjelölt diktátorok ellen, addig ezek az alakok egy kényelmes pártirodában ücsörögtek és kávét szürcsöltek. Sosem hitte volna, hogy egyszer még az egyik NKVD különleges belügyi egység parancsnoka válik belőle, legalábbis amíg súlyos sérüléseket nem szenvedett abban a bizonyos összecsapásban. "Olga Vavarovna, maga nincs olyan állapotban, hogy ismét bevetésre küldjük. A kérelmét elutasítom. Vostroya anyácska gondot visel azokra, akik hűen szolgálták őt" - Vrosilov tábornok, azóta már marsall, szavai még mindig a fülében csengtek. De ő ismét a harc izgalmára vágyott, és persze nem akarta cserben hagyni bajtársait. Ekkor keresték meg egy olyan ajánlattal, amire akárcsak egy hónappal korábban is magabiztosan mondott volna nemet. - Vigyázz! - kiáltotta el magát a rangidős komisszár, mire mindenki kihúzta magát. A frissen belépő Olga fölényesen lépett saját íróasztalához, majd egy gyorsan körbepillantást követően helyet foglalt. A pártmegbízottak erre pihenj állásba helyezkedtek. Általában egy-egy katonai egységnél csak egyetlen egy szolgált belőlük, hogy a katonák morálját fenntartsa és a parancsnokot ellenőrizze, nem a nép ellen akarja-e felhasználni hatalmát. Azonban az Alekszandr Nevszkij speciális eset volt, és úgy számoltak a parancsnokságnál, hogy egymagának képesnek kell lennie nagyméretű zendülések és elégedetlenségek elfojtására. Ez a hajó volt a Párt Ökle, ahogy az oldalán díszelgő felirat is hirdette, és ezt a címet Olga a forradalom díszfegyverével együtt személyesen Kirov elvtárstól vehette át. - Mint bizonyára értesültek, egy elveszett madárkánkat kell kézre kerítenünk - tért a lényegre minden kertelés nélkül, miközben előhúzott kosztümzsebéből egy doboz Győzelem márkájú cigarettát, előhúzott egy szálat, és rágyújtott. - Egy rövid vészhívás alapján úgy tűnik kalózok támadtak rájuk. A mi feladatunk az, hogy valami megoldást keressünk a problémára. - Mensikova parancsnok, miért nem hagyjuk egyszerűen, hogy a bűnöző csöcselék elintézze őket? - tette fel a kérdést az egyikük. Olga elsötétült tekintettel pillantott fel rá cigarettája felett. - Azért Igor, mert Vostroya anyácska gondot visel azokra, akik hűen szolgálják őt - magyarázta lassan, mivel kétségei voltak afelől, hogy egyébként megértené a komisszár. Nem volt ugyanis túl jó véleménnyel az elmebeli képességeit illetően. - Ráadásul ez egy érzékeny ügy. Szalavij egy szövetségesünk gazdasági életéről biztosított fontos információkat. Ha kiderül, az súlyos diplomáciai botrányt robbantana ki. - Nem kelt túl nagy feltűnést, ha ekkora erőt vetünk be? - kérdezte egy másik a jelenlévők közül, és ez már jóval jogosabb felvetésnek tűnt. A cigarettavég felizott, ahogy beleszívott, majd füstfelhőt engedett az útjára. - Petrov elvtárs, őrjárataink egyre jobban birtokba veszik az űrnek ezen szakaszát. Már nem rejtőzködünk, azok az idők elmúltak - mondta végül, majd hozzátette. - Romanov elvtárs személyesen rendelte el az akciót. Ki kell szabadítanunk Szalavij-t, vagy ha ez nem megy, elintézni, hogy többet ne jelentsen problémát. Jelentőségteljesen körbepillantott a komisszárokon, és jól látta az arcukon, hogy megértették mire is akar kilyukadni. A maga részéről bármelyik megoldással örömmel kiegyezett, a lényeg az volt, hogy a küldetést végrehajtsák. - A többi túlélőre nézve mi a parancs, Olga Vavarovna? - kérdezte egyik embere. A nő szívott még egyet a cigarettából, majd elnyomta a csikket, és felállt. - Többségében köztársasági polgárokról van szó - hangsúlyozta ki. Olyan zavaró tényező volt ez, aminek nem túlságosan örült. - Csak a legszükségesebb esetben végzünk velük, de akkor gondoskodnunk kell róla, hogy senki ne élje túl. - A végén úgyis az egészet a kalózokra kenhetjük - vigyorgott Igor olyan bambán, hogy kedve lett volna felképelni. Olga Vavarovna Mensikova ellépdelt a komisszárok között, és nekik háttal állt meg. - Most pedig készüljenek fel a bevetésre - adta ki az utasítást.
|
|
Deleted
Deleted Member
Posts: 0
|
Post by Deleted on Apr 3, 2016 23:26:35 GMT 1
A szedett-vetett kis flotta hajói között sietve jártak a kisebb szállítóegységek, hogy mihamarabb teljesítsék a tébolyult kalózvezér parancsait és mihamarabb indulhassanak. Alap esetben a Zulla-féle szigort és tébolyt a kalózkodó közösségek megvetették és leváltották a vezetőt, a maguk bevett, hagyományos módján. Az egyik ilyen volt a legénységi ülés, mely során a hajó legénysége, vagy a nagy szövetségek esetén a kapitányok és a magas rangú méltóságok szavazatai alapján mondatták le a vezért, vagy közös megegyezés alapján valamilyen módon kiiktatták. Az hogy Zulla pár száz hajós flottájának emberei nem mondatják le vezetőjüket, arról tesz bizonyságot, hogy a véres ódon hatalomra jutott vezér a maga módján igencsak jó az embereihez, még ha szigorú is velük. Ha ideje engedi, vegyül velük és együtt részegedik le velük egy-egy nagy tivornya után, vagy hasonló szolidaritást mutat mint a kétbalkezes rakodónál Alzoc 3-on, illetve a családnál, akiket elengedett. Mondhatni ő a tökéletes példa arra az úgynevezett kalóztörvényre, ami szerint a hajón ő az atyaúristen és parancsai megkérdőjelezhetetlenek. De a jófejkedés nem minden. Bizony ám. itt többről van szó. A legtöbb kapitány aki beszélt vele, azt mondta hogy megvan benne egy afféle megfoghatatlan dolog és egész bizalomgerjesztőnek találták őt és a terveit, amik között Alzoc 3 birtokbavétele is szerepelt, sok más mellett. No meg az a szervezőkészség amivel a hajóit és birtokát irányítja a galaxis szélén is nagy erény. Egy szó mint száz, nem csak sikeressége, karizmája és remek tervei teszik olyan nagyszerű vezérré hogy zokszó nélkül követik őt.
-Úrnőség! Úrnőség!- Hallatszott a kiabálás, miközben egy félszemű gungen rontott be a dokkba, Zullát keresve. Egyesek képesek hebehurgyának és szerencsétlennek elkönyvelni a fajtájukat, de a kalózok többségét civilként is annak tekintették, mára pedig vagy meghaltak, vagy tisztességtelen módszerekkel keresik a kenyerüket. Zulla épp fel akart szállni az egyik szállítóhajóra Alysse társaságában, mikor is ez a kétéltű életforma megjelent. -Úrnőség! Ácsi!- Kiáltott fel ismét, mire Zulla felkapta a fejét és a meglehetősen fontos ügyben megjelenő technikusa miatt. Mindig van pár legény aki ért a masinákhoz és amit lehet, sietve kikap a hajóból hogy otthon túladjon rajta hogy betegyék azt egy hajóba. -Mi az.- Hangzott el ridegen a kérdés, miközben a Gungen épp meghúzta a kulacsát, mert igencsak kiszáradt a rohanásban. -Szerelgetém kifele a radart sürge, mikor cimbora vizsgálni át hajót szomszéd panelon, majd felkiált, ismeretlen jel lenni dokkban és sugározni szerteszét. Én meg asszondi, sürge menni Zullaságához és ittle...- Magyarázott hosszasan a nagyfülű kétéltű, mikor a Zulla felemeli a kezét. Az arcán most egy izom se rezdült. Elmélyedve a gondolataiban, keresve valamiféle megoldást. -Szóval azt mondod, hogy itt a dokkban van egy jeladó, ami állandó jelet sugároz?- Kérte meg az ismétlésre az immár hallgató gungent. -Biza, ahogy mondi.- Zulla arcán, hirtelen dühödt vonások jelentek meg. Ez kellett még neki. A lovasság hamarosan beállít és lefújja a bulit, ami még csak alig vette kezdetét. -Hogy az a büdös, jó édes bolhás Wookie kurva eget!- Tört ki dühöngve, hangosan Zulla, teret engedve a haragjának. Épp ez nem kellett neki. Van egy Jedi vagy mi a hajón, amit nem mellesleg eredetileg ki akart sajátítani, de erre még páran szeretnének haláltáncot ropni amikor vele kötekednek. Ugyan dühönghetett volna még egy sort, de nem tette. Megvoltak a módszerei arra, hogy megtalálja azt akit vagy amit keres. -Jól van büdös férgek! Minden transzport felfüggesztve amíg nincs meg a jel forrása! Keressétek meg a jeladót és hozzátok ide! Öljetek ha kell, nem érdekel! Aki ide hozza nekem a jeladót...- Ekkor körbenézett a félig berakodott szállítóhajójában, majd az egyik épp bászállásolás előtt álló fiatal lány kezét erősen megragadva, magához rántotta őket. -Na! Ez fáj! eresszen el, kérem!- Könyörgött a szerencsétlen lány, de ez most Zullát a legkevésbé sem izgatta, így a nagy ellenállást tanusító leányzónak, aki eddig is sok megpróbáltatást élt át, egy hatalmas pofon csattant az arcán, aki erre majdnem térdre rogyott, majd hatalmas könnyek csordultak az arcán, hangos szipogás közepette. Ezt követően Lyara kezét is megfogta, hasonlóan erős szorítással, majd magával rántva őket, előre lépett. -... abból kapitány csinálok és két asszonyt is adok neki!- Emelte fel magasra a két teremtés kezét, mire rémületében a szerencsétlen lány annak a gondolatára hogy valamiféle kalóz szajhája lesz, kiszabadult Zulla karmai közül és sietve rohanni kezdett amerre látott, de erre végül aztán teljesen elburolt Zulla elméje, mintha az az ominózus szörnyeteg, amit addig visszafogott, kitört volna a ketrecéből és az erő sötét oldalának hatalmát felhasználva egy, a plafonról lógó kábelt egy laza legyintéssel a lány torkára tekert, aki fuldokolva kapott a nyakához. A kalózok mind tudták hogy ilyenkor a legkevésbé tanácsos az úrnővel kötekedni. Annyit tehettek hogy tették a dolgukat. -Hová igyekszel te kis szajha!? Majd most megtanulok hogy a szavam törvény!- Üvöltötte tébolyultan, majd egy újabb mozdulat segítségével rántott egyet a kábelem, mire az kiszakadt a plafonból, miközben a fuldokló lányt maga felé húzta vele. Nem volt már menekvés. Szerencsétlen lány sorsa elrendeltetett. -Gyerünk! Dologra csürhe!- Üvöltött azon emberei felé, akik eddig először láttak hasonlót tőle. Tény és való, rég tört már elő belőle efféle harag, és amelyik tapasztaltabb kalóz tehette, munkára sürgette társát. Ezalatt Zulla mostanra a lábai elé vonszolta a sötét oldal segedelmével a rémült és zokogó lányt. ekkorra már a kábel szorítása is lazult, de helyette Zulla csizmája nyomhatta az arcát. Most valami kegyetlen dolgon törte a fejét. Amíg nem kerül elő a jeladó, valamivel el kell ütnie az időt. -Eddig akik gyáván elfutottak előlem, elárultak, vagy épp tőrbe akartak csalni, téged kivéve mind megdöglöttek. De nem kell félned, mert meghagyom neked ezt a kiváltságot. Neked mást tartogatok.- Mondta undorítóan jó kedvvel, mintha igazán élvezné amit csinál. Most hogy egy pillanatra előtört belőle a sötét oldal, nem lesz rest ezt az erőt romlott módon önszórakoztatásra használni, míg az emberei műszerekkel és nyers erővel elkezdik átkutatni a dokkot. -Ne hidd azt kis szívem, hogy a pokol akkor köszönt rád, amikor az egyik emberem kedvére teszel. Ó nem. Az csak luxusüdülés lesz ahhoz képest amit most fogsz kapni.- Mosolygott elvetemülten a lányra. Tudta hogy törjön meg embereket és ezt nagyon élvezte. Az erő által beletekintett a lány fejébe, keresve, mivel is árthatna neki igazán. Végül aztán megtalálta. -Óóó... De szép kis fantázia. Hát mindjárt elsírom magam. Azt szeretnéd hogy a te kis herceged jöjjön és megmentsen? Igaz?- Mondta negédes hangon, mire a lány szeme elkerekedett. Zulla beletalált a közepébe. -Ne! Ne bántsd őt! Kérlek!- Könyörgött a lány kétségbeesetten szerelméért, de ez nem hatotta meg a démoni nőszemélyt. Egy kis sírás és könyörgés kevés ehhez. Zulla lehunyta a szemét és ismét az erőre támaszkodott hogy a hajón megkeresse a férfiút és olvasson a szerelmesek fejében, majd elmosolyodott. A rettegő elmékből a legkönnyebb olvasni. Tudott mindent mait tudni akart. -A neve Davik, a tiéd pedig Laura. És lám, épp ő az egyik tiszt a hajón, és az út végén a szüleidhez mentetek volna. Hát nem aranyos? - Pillantott Allyse-re, fülig elmosolyodva, majd felkuncogott. -Tudom már mi lesz.- -Ne! Kérem! Bármit megteszek!- Esedezett tovább Laura, de mintha Zulla meg se hallotta volna. -Jó lassan fogom csinálni, hogy megjegyezd.- Közölte mosolyogva, majd lelépett a lánytól és némi plusz kábellal, a kezénél fogva fellógatta, egy méterrel a föld felé. A tömegek akik fogságba estek, rémülten és tehetetlenül nézték mi is folyik épp. -Te szörnyeteg! Engedd el!- Kommentálta az másik női fogoly a látottakat, mire Zulla az erővel őt is magához rántotta, de ezőttal a hagyományos távolról való folytogatásos Sith trükkel tartotta fogságban a féfit. -Amíg a kis galambod ide ér, addig vele játszadozom el.- Kuncogott ismét, majd egy ládra kényszerítette a nőt, aki minden próbálkozása ellenére nem tudott a sötét oldallal szembeszegülni, csak tehetetlenül várhatott, míg Zulla teszi vele amit szeretne. -Hozz egy lézerszikét.- Intett az egyik emberének, aki Alyset és Lyarat őrizte, majd az pillanatokon belül át is adta a kért eszközt. -Legyen ez tanulság mindenkinek! Nem tűröm a szarozást és a kritikát! Még egy lázongás, és rátok robbantom ezt a tetves lélekvesztőt!- Jelentette ki, majd nekiállt a lézerszikével valamiféle hegtetoválást kreálni a nő hátára, aki keserves sírásban tört ki, ahogy az izzó sugár, lassan ráégette a banda állkapocs nélküli, szemfogas koponyáját, amit Zulla nagy lelkesen, alkotói hévvel helyezett el a szerencsétlen nőn. Ezalatt lassan végigvizsgáltak mindenkit detektorokkal, míg végül egy Wookie nem ért oda a hajóhoz, mire Zulla és a személyes foglyai szálltak volna fel. A szőrös monstrum minden fent lévő fontos személyt végig pásztázott, míg végül fel nem hörrdült, amint Lyarához ért. -Megvan! Fogca'meg!- Mutatott a gungen a szerencsétlen titkárra akit menten meg is bilincseltek, megmotoztak és el is vették tőle a jeladót, mait kikapcsoltak. A zsibvásárra, Zulla abbahagyta a művészkedést és hátra ment, megnézni mi is folyik épp. -Lám csak. Meg van a kis hősnőnk?- Mosolyodott el, immár teljes megelégedéssel, látva hogy a motiváció mennyt is ért. -Gratulálok Bolyhos! Ma lesz egy hosszú éjszakád, holnap pedig nem birsz miatta kihajózni. Irigyellek. Két ilyen szép kis csitrit kapni, ingyen...- Ecsetelte a termetes szőrzsák jó életét, Lyara állát megfogva és megemelve a fejét, szemügyre véve ki is okozott ennyi gondot neki. -De te. Szánalmas vagy. Azt mesélik nem könnyű az élete annak a rabszolgának, aki Wookie-t kap urául.- Ecsetelte ezúttal a Lyarára és Laurára váró sorsot. És miden bizonnyal folytatta volna is, ha a gungen nem kezdett el volna a jeladóval matatni. -Úrnőség! Ez vostroyai kütyü.- Nyilatkozott a jeladóról, némi piszkálást követően. Erre Zulla ismét begurult, majd egy hatalmas pofont kevert le Lyarának. -Ez legyen kóstoló abból amit akkor kapsz ha hazavittelek.- Jegyezte meg Zulla, majd távozott. -Jól van! Raktatok be minden cuccot, aztán jöhet pár fogoly. A többit itt hadjuk! Nyolc perc emberek!- Adta ki ordítva a parancsot, majd a jeladót a gungen kezébe tette. -Te pedig csinálj nekem ebből a hajóból egy búcsúajándékot! A mentőkabinok meg vannak pakolva robbanószerrel. Értesz hozzá?- Szegezte a kérdést a gungennek, aki némán bólintott, majd elszaladt a hídra, hogy egy távirányított, önpusztító gépezetté alakítsa a hajót, a rajta lévőkkel egyetemben. -Amint letelt a nyolc perc, indulunk.- Adta ki igencsak profi módon az utasításokat. Elment a kedve a játéktól és nem akar annyiféle ellenséget a nyakába.
|
|
|
Post by nightmares on Jun 7, 2016 12:58:54 GMT 1
Egy köztársasági vadászgép lépett ki a hiperűrből, ami a Shadow Fighter nevet viselte. Benne egy köpenyes alak volt. Egy dathomiri zabrak. Rohn remélte, hogy hamarosan megérkezik az a másik Jedi is, akinek remélhetőleg Hamner tábornok már szólt is. Rohn álcázta magát az erőben, mert tudta, hogy Zulla erőérzékeny, és nem akarta volna, ha megérzi egy Jedi jelenlétét.
A Shadow Fighteren máris megszólalt az adóvevő hangja. -Ki maga és mit akar? -kérdezte udvariatlanul egy férfi hang. Rohn azon gondolkodott, milyen álnevet találjon ki. -A nevem... Carlos. -mondta végül az álnevet. -Egy fejvadász vagyok, aki csatlakozni akar a kalózokhoz. Lehetséges ez? -Honnan van köztársasági hajója? -kérdezték a bolygóról. -Loptam.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jun 29, 2016 16:09:49 GMT 1
Hosszas várakozás következett, amit néha egy-egy hörgés, vagy böfögés szakított félbe a vonal másik végén. Végül egy, az előzőhöz képest borízűbb hang szólt bele a komba. - Na, bocsá'ssmeg, báttya, de váltás volt. Mit'mondtá' mit akarsz? - Carlos vagyok. Szeretnék kalóz lenni. - ismételte meg Rohn. - Én'is sokmindenit szeretnék, höhö. - röhögött a vonal másik végén az ügyeletes forgalomirányító kalóz. - Kéccáz kredit lesz. - Micsoda? - Kéccáz kredit ide a zsebembe, hogy engedjelek leszállni, és ne lövesselek szít, az! - csapott a komra dühösen a kalóz. - Leszállás után gyere a kikötő tornyába, ézs keressed Vasko-t, a Tofot. Tunni fogják, hogy én vagyok. Na, szájjá lefele tezsvír, kűdöm a koodinitákat. De aztán idegyere, mer ha nöm, megtalálak!
A bolygó átellenes oldalán hasonló beszélgetés játszódott le egy félszemű gamorrai és a közeledő ősrégi Y-szárnyú pilótája között. Izal Waz, a Rend legtalpraesettebb arcona lovagja elutalta még a pilótafülkéből a kalóz privát számlájára a kenőpénzt - micsoda modern világ, gondolta - , majd megbizonyosodott róla, hogy jelentését épségben, egy adatcsomagban titkosítva átküldte a Fény Hadserege részére a Tatooine-on történtekről, majd a leszállóplatform felé irányította gépét.
Meg kellett találnia a másik jedit.
|
|
|
Post by nightmares on Jun 29, 2016 16:18:52 GMT 1
Rohn leszállt. Szerinte jobban is takaríthatnának itt. Egy hutt palotában is nagyobb a tisztaság. Amikor elindult ott állt két gamorrai. Meglepő módon átengedtél Rohnt. -Meg kell találnom Izalt. -mondta magában Rohn.
Egyszer csak észrevette, hogy éppen leszáll egy Y-szárnyú. -Nem jelentették be az elmúlt évek során, hogy loptak tőlünk hajót, úgyhogy ez Izal lesz. -mormolta.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jul 1, 2016 10:31:37 GMT 1
Izal kinyújtóztatta a tagjait, és már épp elindult volna a közeli kantin felé, amikor messziről rákiabált egy zabrak.
- Hello Izal! - Rohn? - ingatta a fejét meglepetten az arcona. - Carlos. - suttogta Rohn, ahogyan közelebb ért. - Mindjárt tudtam, hogy te vagy az. - Honnan?? - Senkinek nincs ilyen lepukkant Y - szárnyúja a galaxisban, csak neked. - Köszönöm, mindig is értékeltem a véleményed. - vigyorodott el az arcona, ami elég furcsa fizimiskát eredményezett a részéről. - Ha nem irányítanak át ebbe a kikötőbe az utolsó pillanatban, sosem találkozunk... a bolygó átellenes oldalán szálltam volna le, de tele voltak, állítólag jött egy csomó új rabszolga. - Biztos az Erő akarata. - jelentette ki nagy bölcsen Rohn, azaz Carlos, azaz Rohn.
- Nem felejtettél el valamit? - pillantott át a zabrak válla fölött Izal. - Hí, té ott! - közeledett feléjük egy nagy darab, igencsak mérges, zöldes bőrű, csimbókos szakállú tof a közeli irányítótorony felől, két gamorraival a háta mögött. Megállt a zabrak előtt és egyenesen a mellkasának szegezte vaskos mutatóujját. - Nem megmondtam, hogy fizessíl, dicsak, amijért leengedtelek? Mondtam, hogy elkáplák! Hol van a pízem, he?
|
|