|
Post by Lord Brodrig on Nov 20, 2014 10:02:33 GMT 1
Az öreg szállítmányozó morgolódva hagyta ott a rémisztö kisugárzású boszorkát. Szándéka ellenére megint sikerült felpillantania a bolygó sötétebbik, jobban mondva vörösebbik felének égboltjára. Sietve a lába elé terelte a pillantását. Alig töltött néhány percet a Dathomiron, s máris szíve mélyéből gyűlölte ezt a rőt horizontú, kriptikus suttogásokkal átszőtt féltekét. A háta borsódzását még elviselte volna, de a hangok egyenesen az ősi, pregalaktikus időkből származó mitológiák alvilágára emlékeztették. Fiatalkori tanulmányai szerint "Pekol"-nak, esetleg "Pakal"-nak nevezték a megtestesült Gonosz birodalmát.
Töprengését nyomban annyiban hagyta, mihelyt kiért a bolygó világosabb területeire, ahol a hajóját hagyta. Ebben a szent pillanatban esküdött meg, hogy soha többé nem tesz szívességet se a Jediknek, se a Szövetségnek. Még akkor sem, ha csak néhány alapvető felszerelelést kellett leszállítania a Jedik beköltözködéséhez, sem semmilyen busás fizetség reményében.
Apró hajója előbb megremegett, aztán feldübörögtek a hajtóművek. Az idős szállítmányozó felemelte az öreg járművet a talajról, s a teherbárka olyan sebességgel hagyta maga mögött az atmoszférát, hogy az még a Kesseli Futam győztesének is a dicséretére vált volna.
Felszállásától valamivel távolabb, ahol a Dathomirt olyan mértékben átjárta az Erő egy egészen különleges aspektusa, hogy szemmel látható nyomokat hagyott a környéken, azon a helyen terült el az éjnővérek klánjának legfontosabb települése.
Bár kevesen voltak, uralmuk alá hajtották a szintén Erőérzékeny, de meddő - újabban így nevezték a mágia nélküli értelmes lényeket - férfiakat, az éjfivérek klánját, sőt, még a zabrak nép Iridonia nevű bolygóján is hatalmas volt a befolyásuk. A nőuralom ritka térnyerése a Dathomiron ősidők óta létezett.
Az arcát csuklyával elfedő, amazon nő futva igyekezett a legnagyobb, hegybe vájt építmény felé. Körülötte állandó, vöröses sötétség uralkodott. Fürge igyekezetével és az Erő által megtámogatott természetfeletti sebességével néhány szempillantás alatt elérte a belső csarnokot, ahol egy fekete démon várta az érkezését.
A megfellebbezhetetlen hatalmat sugárzó asszony fölöslegesen hosszú, ébenfekete köpenyben volt, aminek az alja úgy terült szét a barlangterem közepén, akár egy halotti lepel. Magas gallérja a furcsa formájú füléig ért, a legszembetűnőbb pedig a fején viselt fekete ék volt, ami két függőleges, hátrafelé görbülő, majd megint felfelé ívelő szarvat formázott. Az amazon nővér tudta, hogy a fejdísz valójában nem fejdísz, hanem a boszorkány valódi mutációja.
A lehunyt szemmel meditáló asszonyt zöldes energiapászmák vették körül, s ez a szín olyannak hatott, mint a legkegyetlenebb méreg színe, amit valaha feltaláltak, vagy amit az Erő képes volt létrehozni. - Maliain anya! - hajtotta meg fejét az imént futva érkező nővér. - A szövetségi kormány szállítmánya megérkezett a Jedik részére. Az új főhadiszállásuk... szóval hamarosan megérkezhetnek.
Az éjnővérek legnagyobbika kinyitotta a szemét, majd csillogó mosolyt villantott - amitől gyönyörű arca halálos szépségűvé változott. - Jöjjenek csak - szavai olyan hűvösen szóltak mosolya mögül, mintha az univerzum végső pusztulását jelentette volna be. Hangját földöntúli süvítések kísérték. - Ne bánkódj, leányom - tette hozzá, amikor érzékelte a másik kelletlen gondolatait. - Dathomir gyermekei réges rég nem élnek magányban. Majdnem elpusztultunk, Shyra drágám. Odáig jutottunk, hogy Talzin, aki anya volt az én időm előtt, terveket szőtt a bolygón kívüli tér meghódítására, szembeköpve klánunk évezredes szabályait. - De anyám, nem hagyhatjuk, hogy kívülállók, hogy Jedik tolakodjanak be ide - fakadt ki Shyra. - Hová jutunk így? - A mi jogunk a döntésre nem a miénk többé - szólt némi mérlegelés után Maliain. Hangjában nyoma sem volt kedélyességnek. Közelebb lépett, és kezeit a nővér vállára tette, belenézve annak mélykék szemébe. - A Jedik ugyanúgy nem jelentenek számunkra semmit, mint a Sithek. Csupán két idea hataloméhes követői. A létezésük magában hordozza a bukásuk tényét. Ne félj, nővér! Mint minden alkalommal eddig, ha szaporodásnak indultak, most is meg fog semmisülni mindkét Rend. Hamarosan a Jedi és a Sith elvek hívei mind egy szálig szörnyű véget fognak érni, csak az emlékük kellemetlen foszlánya marad majd! A Jedik, bár nem tudják, a téboly levegőjére lépnek. Sosem lesznek elég erősek és nyíltak a Dathomir hatalmának megértésére és befogadására - csupán egyvalakit ismerek, akinek ez sikerült, de ő nem volt egyik eszme rabja sem... vagy talán mindkettőé egyszerre. A Jedik próbálkozásait kudarcsorozatok övezik majd, életükben mindennaposak lesznek az összezavart gondolatok, mert a Dathomir úgy hat az elmére, ahogyan az az ők ismereteikből hiányzik. Huzamosabb ideig nem lesz maradásuk. - Most pedig menj, nővérem - biztatta Shyrát, akinek nem volt több ellenvetése. - Mihelyt a Jedik megérkeznek, add értésemre! A terminátornál kell elszállásolnunk őket.
Maliain figyelte, amint az éjnővér elsprintelt, aztán visszatért mindennapi teendőihez - már-már érzékelni vélte a bolygót körülfonó erőket, amikor folytatta az energiamennyiség növelését. Miközben az Erő által alkotott külső pajzsot táplálta az orbitális pályák alatti térben, azon gondolkodott, hogy annak ellenére, amit az imént mondott, nagyon is remélte, a Jediknek lesz maradásuk. Itt fognak maradni - nyers kacaját széthordozta a hirtelen támadt, baljóslatú szél -, mégpedig örökre.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Nov 30, 2014 22:48:54 GMT 1
A Dathomir sűrű, néhol szinte már-már a Kashyyyk, vagy az Endor erdőségeit idéző lombozata felett néhány nagydarab szárnyas hüllő igyekezett kitérni a mögöttük ereszkedő hatalmas hajótestek elől. Már hozzászokhattak ez elmúlt napfordulók alatt, hogy egy-egy magányos fémhajó megzavarta nyugalmukat, s az ionhajtóművek zavaró surrogása és dübörgése elől a sziklák és faágak rejtekében lévő menedékeikbe kellett húzódniuk, hogy aztán a zaj elhalásával visszatérhessenek az égbe, melyet időtlen idők óta uraltak... Azonban ez a legújabb, száz és száz darabra rúgó fémtömeg, ami aláereszkedett a magas feketeségből, jóval nagyobb volt, és egyszer és mindenkorra tudatosította az állatok primitív elméjében - már amennyiben ez lehetséges volt egyáltalán -, hogy élőhelyükön új nagyragadozók jelentek meg...
A dzsungel lombkorona-szintjére ereszkedő flotta nagyon vegyes képet mutatott, ahogyan az alacsonyan szálló felhőkön áthaladva megközelítették azokat az előre felállított duraplaszt leszállóplatformokat és barakkokat, amelyeket az előkészítő műszaki egységek húztak fel gondos munkával. Független koréliai csempészhajók és Skipray ágyúnaszádok a Csempész Szövetség és a Ryn Szindikátus jelvényeivel, a Fény Hadseregének ágyúnaszádjai és korvettjei, sőt olykor egy-egy negyven, ötven éves Gallofree transzport, mellettük a Szövetség vadonatúj, orbitális és légköri műveletekre is képes vadászai, fregattjai és egy-egy egészen a felszínig ereszkedő Nebula-osztályó romboló... sőt, a sokaságot itt-ott szabályos alakzatban még hapan csatasárkányok, nova-cirkálók és vadászgépek is színesítették.
A vegyes társaság hajói, transzportjai és siklói egymás után landoltak a dzsungelbe vágott tisztásokon kialakított platformokon, fehéres füstöt engedve a légkörbe.
Az egyik jedi hajó rámpáján egy sor, 8 és 12 év közötti padawan menetelt le, egy nagy darab, bozontos yuzzem mester vigyázó tekintetétől kísérve.
- Azt hiszem, ez lesz az új akadémiánk, Amil. - jegyezte meg David, aki roppant mód sajnálta azt, hogy a Kathol-csillagködből idáig vezető hosszú úton folyamatosan egy több tucat padawannak kijelölt hálótermet kellett megosztania a lánnyal, akihez az Ossus óta próbált közelebb kerülni, több-kevesebb sikerrel... csak hogy az utazás alatt egyetlen pillanatnyi alkalmuk sem volt arra, hogy kettesben legyenek, olyan sok másik padawannal voltak összezárva a szűkös, régi űrbárkában.
- Dzsungelből dzsungelbe. - tette hozzá Amelia, aki némiképp fáradtnak tűnt a sok utazás után. - Tudod David, néha nem értem.... attól, hogy össze-vissza utaztatnak minket a galaxisban, még nem leszünk jedi lovagok. - Tudsz valamit erről a bolygóról, Amil? - húzódott közelebb a lányhoz azonnal David, amint lehetőségük múlt kicsit lemaradni a csoporttól. Barratk'l mester, mint szokása szerint mindig, most is mindennel és mindenki mással foglakozott, csak éppen a David és Amelia alkotta párossal nem. - Állítólag a nagymamám itt nőtt fel. - nézett körbe óvatosan Amelia, mintha amiatt agódott volna, hogy valaki meghallja. - De csak annyit tudok róla, hogy nagy hatalmú boszorkány volt, és állítólag tudott rankorokon lovagolni... - Hát ha van kedved Amil, este megnézhetjük az erdőben, hogy hol lehet itt lovagolni. - vigyorodott el David.
Mire Amelia válaszolhatott volna, egy körszakállas, nyugodt tekintetű jedi lépett eléjük, aki a mesterek jellegzetes köpenyét viselte.
- Amelia, gyere velem légy szíves egy pillanatra. - nézett a lányra a mester. - Én nem mehetek? - szólt közbe azonnal David. - Nem. - fordult felé a mester. - Neked, padawan, elsősorban türelmet kell tanulnod. Most el is kezdheted.
Azzal a mester intett a lánynak, mire az, valamint elválaszthatatlan háziállata, az Anji nevű nexu követték a férfit.
- Ismerlek téged? - kérdezte Amelia, amikor messzeb értek a többi padawantól, és megálltak néhány konténer mellett, amelyeket különböző méretű és típusú droidok próbáltak több-kevesebb sikerrel antigrav szánokra rakodni. - Biztosan láttál már. - mosolyodott el a férfi. - A nevem Kyle. Kyle Katarn. - Szia, Kyle bácsi. - biccentett Amelia. - Figyelj csak, Amelia. - folytatta Katarn. - A nagyszüleid nem lehetnek itt veled, mert Coruscanton kellett maradniuk. - Tudom tudom, nagyon fontos államügyek, mint mindig. - biggyesztette le az ajkát Amelia. - Újabban mindig ezt mondják.. mint annak idején anya... - valahogy fel sem merült a lányban egy pillanatra sem, hogy ne bízzon meg ebben a férfiban. Bár nem mondta, tisztán látta rajta, hogy a nagyszülei jó barátja. Afféle megérzés volt. - És így is van, kislányom. - simogatta meg a lány fejét Katarn, miközben egy pillanatra átfutott az agyán, hogy sok más jedihez képest ő vajon miért nem jutott el soha arra a pontra, hogy bárkivel is találkozott volna, akivel együtt ilyen helyes projekteken dolgozhattak volna... - Viszont így is nagyon oda kell figyelned majd. Bár a nagyszüleid nem lehetnek itt, de vannak olyan... régi barátai édesanyádnak, akik mégis eljöttek ide.
Amelia körülnézett, és gyakorlott szemmel felfedezett a körös-körül parkoló hajók között néhány hapan felségjelzésű siklót. Egyszerre dobbant meg a szíve, és egyszerre ébredt fel benne a gyanú, amit édesanyja az együtt töltött idő alatt belé táplált. "Senkiben sem bízhatsz az udvarból, aki nem ismeri a titkos jelszót". - Rájuk gondolsz, igaz, Kyle bácsi? - mutatott a hapan hajókra. - Így van. - biccentett Katarn. - Amelia, nagyon fontos tudnod, hogy csak te dönthetsz a sorsodról. Amikor a nagyszüleid megkérdezték, hogy csatlakozni akarsz-e a jedi képzéshez, igent mondtál, máskülönben nem lennél itt. De vannak olyan barátaink is, akik azt szeretnék, hogy azt csináld, mint az anyukád, úgy, ahogy az anyukád. - Anyukám meghalt. - meredt maga elé szomorúan Amelia. - Nem akarom ugyanazt csinálni, mint ő. - Ez idővel változhat, Amelia, ha megérted, anyukád mit és miért tett. - folytatta Katarn. - Ami fontos, hogy hallgas meg mindenkit, és dönts bölcsen. Most minden barátra szükség van a sötétség és a sithek elleni harcban. - Ezért azokat a barátokat sem küldhetitek el, akikkel nem értetek egyet mindenben - nézett körbe a vegyes hajókavalkádon Amelia. - Értem, Kyle bácsi. - Akkor tehát, most mit szeretnél tenni? - pillantott rá fürkésző tekintettel a jedi mester. - Vissza akarok menni a padawanokhoz - mondta Amelia, miközben magában arra gondolt: vissza akarok menni egy bizonyos padawanhoz. - Így legyen. - közölte végül némi csend után Kyle Katarn. - Az Erő legyen veled, Amelia. - Veled is, Kyle bácsi. - azzal a lány a nexuval a nyomában visszaszaladt Davidékhoz. ...
Kyle Katarn még egy ideig elnézte a távozó kislányt és háziállatát, miközben az Erőben kutatva megpróbált válaszokat találni. A Dathomiron, ami a sithek Junctionnál végrehajtott akciója után egy előretolt bázisból a várható, jövendőbeli frontvonal egyik legfontosabb kiszögellésévé vált, valóban vegyes társaság gyűlt össze. A Szövetség, illetve most már Köztársaság új vezetése a legteljesebb együttműködés jegyében nem csak a jediknek, de egy hapan ellenzéki szervezetnek és a Talon Karrde-féle csempész hálózatnak, valamint Ryn üzlettársaiknak is engedélyezte a barakkok és kiszolgáló állomások létesítését a bolygón... a helyi regnáló dathorimi klánok beleegyezésével persze. Az eligazítóban összegyűlt társaság is legalább ilyen vegyes képet mutatott. Két hasonló korú, még mindig egyenes, katonás tartású főtiszt, hasonló arcvonásokkal - csak egyikük a Szövetség, másikuk a Fény Hadseregének jelvényét viselte -, egy jóval leharcoltabb arckifejezésű, de szemében ugyanolyan intelligenciával rendelkező férfi a csempészek képviseletében Karrde közvetlen stábjából, egy Tenel Kára szinte fájdalmasan emlékeztető vörös hajú nő, valamint a Szövetségi Titkosszolgálat képviseletében egy ilyen körökben meglehetősen szokatlan látványt nyújtó egyenruhás gamorrai. Kyle volt az egyetlen, aki ezidáig hiányzott a jelen lévők közül, hiszen a Jedi Tanács képviseletéhez a közös műveletben a Fény Hadseregének vezetőitől függetlenül is ragaszkodtak.
- Elnézést a késésért, hölgyem és uraim. - biccentett Kyle. - Kicsit feltartottak a padawanok. - Semmi probléma, Mester. - biccentett a Fény Hadseregének Kenth Hamner után újonnan kinevezett parancsnoka, Keyan Farlander tábornok. - Éppen arról tárgyaltunk a szövetségi kollégákkal, hogy a bázis végleges beüzemelése előtt érdemes lenne még egyszer meghívni az Éneklő Hegy és a többi klán vezetőit, hogy személyesen is meggyőződhessenek arról, hogy betartjuk a megállapodásban vállalt feltételeket. - Természetesen. - biccentett Kyle. - De a dathomori boszorkányoknak is be kell látniuk, hogy legalább annyira szükségük van ránk, mint nekünk rájuk. A sithek utolsó húzásával gyakorlatilag bármikor harcba léphetünk ellenük. És a segítségünk nélkül a dathomiriaknak előbb utóbb biztosan meggyűlne a bajuk a helyi éjnővérek maradványaival. Kétség sem férhet hozzá, hogy a sithek már megpróbáltak beférkőzni közéjük és szövetségeseket toborozni. - Nos, bár erre nincs kifejezett információnk - gurgulázta a "Röfi" néven is ismert Voort saBinring, a Lidérc osztag szenior tagja és a Szövetségi Titkosszolgálat kirendelt képviselője, vagy, ha úgy tetszik, az Arc szeme, füle, és agyarai -, de megalapozott a feltevése, jedi mester. Mielőtt nekilátnánk az útvonalak feltérképezéséhez, alaposan át fogjuk vizsgálni magát a bolygót is, nehogy meglepetések érjenek. - Milyen hamar akarják kezdeni az első repüléseket? - fordult a szövetségi űrbeli erők parancsnoka, a veterán Gavin Darklighter admirális, a Zsiványkommandó volt tagja a csempész komponens vezetőjéhez. - Amilyen hamar csak lehet. - kacsintott a borostás férfi, név szerint Chin. - Azzal, hogy a sithek lezárták a Corporate felé vezető egyetlen hipertéri útvonalat a Mag felől, csak ez a lehetőségünk maradt, ha maguk nem akarnak belekeveredni. A szervezetünk, valamint a szerződéses szabadúszóink megfelelő díjazás mellett akár holnap megkezdhetik a szállításokat a lezárt űrön át Serenno és a Corporate felé. A kockázatot pedig mi vállaljuk, amíg szabad bejárásunk van a bázisokra itt feltöltés és javítások céljából. De még így is kockázatos lesz. - Tisztában vagyunk a kockázatokkal, igazgató. - nézett keményen a kipróbált csempész szemébe Darklighter. - Ne feledje, nem csak civilek és helyi erők, de a mi egyesült flottánk alakulatai is ott ragadtak, beleértve Kre'fey és Makin admirálisok zászlós egységeit is. - Mégis, első lépésben talán jobb, ha nem keveredünk bele közvetlenül. - tette hozzá Katarn, érzékelve a növekvő feszültséget. - Először meg kell bizonyosodnunk róla, hogy a rendszer megfelelő bázis lehet, utána pedig megkezdhetjük a műveleteket. A sötét oldal nem csak a határ túl oldalán erős, hanem itt is. - Apropó, Mester, sikerült beszélnie... a lánnyal? - tette fel a kérdést az eddig szótlan, vörös hajú hapan nő, Trista Zel, aki egy több tucatnyi hajóból álló különítmény élén az utolsó pillanatban csatlakozott a bázis legénységéhez, s akinek hátterét talán Katarnon (és a Jedi Tanács többi tagján) kívül senki nem ismerte.
- Nem ígérhetek semmit. - ingatta a fejét Katarn. - Mi nem fogjuk kényszeríteni semmire, és az is biztos, hogy mindkét utat egyszerre nem választhatja, ahogyan az anyja sem tehetett így. Neki kell döntenie. - Megértem. - biccentett a hapan nő. - A Lojalista Gárda erői mindenesetre rendelkezésre állnak. - Azért én még mindig nem békültem ki azzal, hogy csempészekkel akarunk segítséget nyújtani a külső szektoroknak a blokád feltörésében. - fintorodott el Farlander. - Semmi személyes, Chin, nem így értem. Csak mintha még mindig húzódoznánk az elkerülhetetlentől.
- Hetvenkettő egész négy-hat-három-nyolc százalék az esélye, hogy rövid távon így is, úgy is kitör a konfliktus a sithekkel. - vetette közbe a gamorrai saBinring. - És ha akkor nem letolt gatyával kapnak el minket, tábornok, nos, annál jobb. Vegye úgy, hogy most keressük a cipzárat. Már nincs sok hátra. - Természetesen. - vont vállat Farlander. - Gondoskodni fogok arról, hogy a harceljárásokat és a kommunikációs kódokat egyeztessük. Egységben kell működnünk, mindannyiunknak. - Ez így van. - tette hozzá Katarn. - Kérem, amint végeztek az adminisztratív teendőkkel, csatlakozzanak hozzám a fogadóteremben. Jó benyomást kell tennünk vendéglátóinkra.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Dec 23, 2014 16:32:49 GMT 1
D'ayana Ti, az Éneklő Hegy klán vezetője és a Szövetséggel, illetve Köztársasággal megegyezést kötő klánok szószólója megigazította díszes, bőr fejfedőjét, miközben végigmérte a két egyenruhást és a közöttük helyet foglaló jedi lovagot.
- Nem volt egyszerű meggyőzni a többi klán vezetőjét arról, hogy mindannyiukat fogadjuk. - jelentette ki végül. - Sokan úgy vélték, hogy már így is sokat szenvedtünk abban a harcban, ami alapvetően nem is a mienk. - Sem Kirana Ti, sem Tenel Ka halála nem a mi hibánk, viszont nagyon is mindannyiunkat érint az a harc, amiben elveszítették életüket. - utalt a Hapesen elesett, dathomiri kötődésű jedikre válaszul Kyle Katarn. - Ha a Sith Birodalom megindul a Köztársaság ellen, a Dathomir lesz az egyik első helyszíne a harcoknak. És akkor többé a klánok sem kerülhetik el a fegyveres küzdelmet. - Tisztában vagyunk vele, jedi mester. - biccentett a klánvezető, majd folytatta eredeti gondolatát. - Mások úgy vélik, sértés a Köztársaság és a jedik részéről, hogy kizárólag... férfiakat küldtek hozzánk. Hol vannak az asszonyaink? - Az asszonyaink olyan fontos helyszíneken, mint Coruscant tevékenykednek azon, hogy az egész galaxis biztonságosabb hely legyen, ne csak a Dathomir. Ahogyan például Organa Solo elnök asszony teszi. - válaszolt diplomatikusan Katarn. - Sabatyne mester pedig a legutolsó jedi transzporttal érkezik majd, és csatlakozik a misszióhoz. - Volt szerencsém az elnök asszonnyal találkozni, amikor fiatal voltam. Sabatyne mesterről pedig legendák keringenek. Bátorító, és rémisztő legendák egyaránt. - válaszolt egy apró mosollyal D'ayana, és egy pillanatig olyan arccal meredt Kylera, hogy annak megfordult a fejében, hogy éjszakára bezárja a személyi körlete ajtaját. Aztán meg az, hogy ellenkezőleg, nagyon is nyitva hagyja.
- A Klánok által kijelölt területeken kizárólag a jedi lovagok tevékenykednek majd, asszonyom. - szólt közbe Keyan Farlander, a Fény Hadseregének kirendelt parancsnoka. - A mieink és a köztársasági reguláris csapatok a megállapodásban kijelölt bázisokon maradnak.
D'ayana egy percig szórakozottan méricskélte Farlandert, miközben az Erőn keresztül apró impulzusokat küldött felé. Az azonban nem reagált. - Az Éjnővérek sajnos még mindig problémát jelentenek. - váltott témát végül a varázslónő, ahelyett, hogy Farlander erőérzékenységét firtatta volna, melyet minden bizonnyal érzékelt. - A területek egy része, amelyeket kijelöltünk maguknak, valaha az ő törzseikhez tartozott. - Gondoskodni fogunk a megfelelő védelemről. - vonta meg a vállát Farlander. - Ettől függetlenül lehet nem menne kárba egy proaktív felderítő küldetés az Éjnővérek területei ellen. - morfondírozott Katarn. - Ha a sithek már most be akarnak férkőzni a rendszerbe, logikus lenne a részükről, hogy hozzájuk forduljanak. Talán már itt is vannak. - Nehéz megállapítani. - biccentett D'ayana. - A hegyeket, ahol az Éjnővérek rejtőzének, még mindig átjárja a Sötét oldal. De ha kijelöl néhány lovagot erre, jedi mester, akkor adunk harcos asszonyokat és rankorokat. - Intézkedem. - bólintott Katarn. - A csempészeket és az állataikat pedig tartsák távol tőlünk. - vette fel most kissé utálkozó arckifejezést a nő. - Ne aggódjon, asszonyom, így lesz. - vetette közbe Gavin Darklighter.
- Nehéz velük tárgyalni. - sóhajtott fel Farlander, miután a boszorkány és testőrnői elhagyták a parancsnoki központot. - Pláne, ha így néz az emberre közben. - Honnan tudod, hogy rád nézett, és nem rám, Keyan? - bökte oldalba régi bajtársát vigyorogva Gavin. - Bár vitathatatlanul vannak előnyei annak, ha az ember egy dathomiri boszorkánytábor közepén ébred reggel, ez néha múló örömöket jelent. Gyorsan és halálosan múlóakat. - pillantott maga elé Kyle Katarn. - Javaslom, emlékeztessék erre a beosztottaikat is, tábornokok. - Tudjuk ám, hogy magának akarja mindegyiket, mester. - kacsintott Darklighter, majd megköszörülte a torkát. - Hogyne, persze, természetesen. - Kiket oszt be az Éjnővérek elleni csapatba, mester? - kérdezte Farlander. - Ha Saba vállalja, akkor ő fogja vezetni a csapatot. - gondolkozott Katarn. - Azt hiszem, élvezni fogja. És Zekk is vele megy. - Egy teszt? - Afféle. Vagy legalábbis a képességek optimális kihasználása. - simogatta a szakállát Katarn. - És még néhány fiatalabb lovag és padawan. - Nem veszélyes ez? - vonta fel a szemöldökét Darklighter. - Jediként minden nap veszélyes. - mosolyodott el Katarn. - Rájuk fér egy kis gyakorlás. Maguk csak aggódjanak a csempészjáratok mihamarabbi beindítása és a pajzsgenerátorok beüzemelése miatt... az Éjnővéreket és a kiképzést pedig bízzák rám.
...
Az egyik hatalmas, a dzsungel mélyén fekvő leszállóplatformon David a nyakát tekergetve bámulta a hatalmas, égbe nyúló, öreg fákat, és a felettük elhúzó különböző színű madarakat, vadászgépeket, vagy olyan apró sziluetteket, amelyekről ebből a távolságból nem lehetett eldönteni, hogy egyik, vagy másik. - Ne csak az érzékszerveidet használd, hagyatkozz az Erőre is a környezet felmérésében. Néha többet érsz vele, mint szemmel, füllel, vagy szaglással. - jegyezte meg a David mellett álló Barratk'l mester. A yuzzem megvakarta sörényét, láthatóan élvezve a friss levegőt, Erőre hagyatkozás ide, vagy oda. - Oké mester. - vigyorodott el David, majd az Erőn keresztül Amelia ismerős jelenlétét kezdte keresni. "Hol vagy, Amil, megnézzük, mi van a bozótosban?" Azonban Barratk'l a fiú vállára tette a kezét. - Légy türelmes, David. Amelia Solo padawan éppen mondjuk úgy, régi barátokkal találkozik. - Én is elég régi barátja vagyok már. - vágott durcás arcot David. - Hamarosan visszatér, és újra együtt lehettek. - pillantott a fiúra lilás, elgondolkozó szemekkel a yuzzem.
...
Amelia egy kisebb, sátorszerű alkalmi raktárban üldögélve próbálta kitalálni, hogy miért is cipelték ide. A jedi lovag, aki idekísérte, a lelkére hagyta, hogy várjon itt pár percig, ugyanis látogatói lesznek. Anji, a hatalmasra nőtt nexu kint feküdt a sátor előtt, és Amelia magában mosolyogva gondolt arra, hogy vajon miféle váratlan látogató fog kiabálás, szakadt ruhadarabok és jó adag ijedtség nélkül túljutni hűséges háziállatán... vagy még akkor sem.
Legnagyobb meglepetésére azonban csak egy apró, finom doromboló hangot hallott Anjitől, majd lépteket, és világosan megérezte a két idegent a háta mögött... pontosabban, nem is tűntek annyira idegennek. Amelia megfordult, és szemügyre vette a sápadt arcú, magas, tagbaszakadt férfit, aki jedi köpönyeget viselt, és volt benne valami ismerős... valamint a nőt, szűk, testhez állő bőr kezeslábasban, jellegzetes, ismerős arckifejezéssel, vörös hajjal... Allanából majdnem kiszakadt egy "anya" kiáltás, de nem hagyta, hogy érzékei megtévesszék. A nő határozott személyiség volt, pont, mint mamája, aki elment, de nem volt jelen úgy az Erőben, ahogyan mondjuk ő maga, vagy a férfi. És ha ez nem lett volna elég, mindkét karja ép volt. Akkor viszont. Allanának eszébe jutott, mit mondott annak idején édesanyja azokról a nőkről, akik ismerhették az igazi nevét, akik nem Ameliaként ismerték őt. - Tudod a jelszót? - ugrott le a ládákról Allana, és hátrálni kezdett, miközben tekintetével a nőt kísérte. A nő ajkai néhány alig hallható szót suttogtak hapan nyelven, mire Allana felvidult, és lendületből a nő karjai közé ugrott. - Te mama rokona vagy, igaz? - Én... - a nő egy pillanatig magához szorította a kislányt, letörölt valami nedveset az arcáról, majd letette a lányt a földre, és kihúzta magát. - Trista Zel első osztályú testőrparancsnok a Hapan Királyi Gárda Különleges Őrségéből, szolgálatra jelentkezik, Felség!
- Felség? - fintorodott el Allana, majd a férfira pillantott. - Te pedig... apa barátja vagy, igaz? Érzem. - Olyasmi. - nyelt nagyot Zekk, egyrészt világosan érzékelve a kislányt éles látását és logikáját, másrészt megdöbbenve azon, milyen könnyedséggel nevezte apának a férfit, akiből Darth Caedus vált. - Amelia... - Hívhattok az igazi nevemen. - mosolygott a kislány. - Tudom, hogy jó emberek vagytok. Zekk erre nem tudott mit mondani. - Felség, Allana kisasszony. - szedte össze magát Trista. - Azért jöttünk, hogy beszéljünk magával.. Veled. Értesültünk róla, hogy megkezdted jedi képzésedet... - Ezt nem lehetett nehéz kitalálni. - fordult körbe Allana a barna padawan-csuhában, amit viselt. - Felség, a néped szenved. - folytatta Trista. - Egy idegen sith hercegnő, akinek éjnővér felmenői vannak, erről a bolygóról, rabszolgasorba taszította őket. - És megölte anyukámat. - meredt maga elé kifejezéstelen tekintettel Allana. - Ezt sem nehéz kitalálni, tudom. Ezért is szeretnék jedi lenni, hogy egyszer majd ellenük harcolhassak és megvédhessem a népem. - Talán hamarabb is megteheted, Felség. - folytatta Trista. - Mi azon dolgozunk, hogy egy ellenállási szervezetet hozzunk létre, ami maga köré gyűjtené a hozzád hűséges hapanokat. A Köztársaság megengedte, hogy ezen a bolygón létesítsünk bázist mi is. - Akkor sokat találkozunk még, hiszen nem lesztek messze. - mosolyodott el sokat mondó tekintettel Allana. - De nem ezt akarod kérdezni, igaz? - Felség. Ha csatlakoznál a mozgalomhoz... ha az élére állnál... - pillantott a kislányra lesütött szemmel Trista, miközben Zekk elgondolkozva meredt maga elé. - Akkor sokkal több támogatót szerezhetnénk. - De? - tette fel a levegőben lógó kérdést Allana. - De nem, mint jedi, hanem mint Királynő, mint a hapan trón jogszerű örököse. - bökte ki Trista. - Ahogyan édesanyád is lemondott arról, hogy a jedikkel tartson, amikor visszatért népe élére, a Hapesre, Neked is ezt kell tenned, Felség. Egy Királynő csak a Hapesnek tartozhat hűséggel, más erőnek nem. - Dehát mama is befejezte előbb a kiképzését... - meredt a távolba Allana. - Én még... én még nagyon messze vagyok attól, hogy bárki is jedinek nevezhessen, Trista néni. - Tudom, és sajnálom, Felség. - sütötte le a szemét Trista Zel. - De a népednek most van szüksége rád.
Allana felsóhajtott, és visszaült a ládákra, szórakozottan lógázva a lábát. Igazán nem tudta, hogy mihez kezdjen, mit válaszoljon.
|
|
|
Post by david on Dec 29, 2014 13:21:11 GMT 1
-Na,de ne szomorkodj David! Amelia nemsokára visszajön.-Mondta Barratk'l -De nekem most mennem kell elintézni,hogy Amelia biztonságosan érjen vissza ide,inkább köszönd meg,hogy vigyázok rá még ha nem is vagyok mellette.-Kacsintott egyet Barratk'l és magára hagyta Davidot. David motyogott valamit az orra alatt de Barratk'l meg sem hallotta.
1 órát bolyongott David a dzsungelben,látott sok mindent: jaguárt,egy folyót tele gyilkos piócával,medvéket.
Míg Amelia szeme színén gondolkodott meglátott egy kígyót el akart menekülni de már lehetetlen volt. 1 méterre volt egy zöld szemű mérgező méreggel rendelkező kígyó. -Segítség,segítség!!-üvöltötte de senki sem hallotta. elővette a kék fénykardját és elkezdte csapkodni a kígyót. Rengetegszer mellé csapott de az egyik pontosan a gyilkos kígyó szívébe szúródott.
David fellélegzett és elindult élelmet keresni mert a kígyó elvette a táskáját amiben benne volt mindene.
|
|
|
Post by sithlord on Dec 30, 2014 10:47:38 GMT 1
A Vadász, aki egy különleges idegen fajhoz tartozott, lassan befókuszálta az ifjú Jedi gyereket a dzsungel északi részén. A faj amihez tartozott, egy különleges és harcias faj volt, bár eldugottan éltek szerte a galaxisban. Egyetlen lételemük a vadászat volt, és a minél erősebb prédák legyőzése. A Vadász, akinek neve szinte kimondhatatlan volt, az egyik vezére volt annak a csapatnak amely a Dathomir dzsungelében várta a levadászandó prédát. Amit most meg is talált… A Joo'hdaiik ahogy a népe nevezte a Jediket, a legkülönlegesebb prédákhoz tartoztak. Legyőzésük igencsak nehéz volt, mert bírtak egy különleges képességgel, jelen esetben egy misztikus energiamezővel, amely kb. legyőzhetetlenné tette őket… Most azonban a Vadász meglátta a Prédát, aki alig fél mérföldre bóklászott a sűrű dzsungelben. A Vadász a sisakjában található optikai kivetítőjén keresztül vizslatta a kisfiút. Majd átváltott thermikus hőkép elemző módra, és a kisfiú testének hőképén észrevette a félelem jeleit...Nagyon jó, gondolta elégedetten a Vadász, majd ciripelni kezdett azon az ismeretlen nyelven amelyett csak ő értett. A csuklóján elhelyezkedő irányítópanelen megnyomott pár gombot, majd elindult, láthatatlan módra váltva, és ugrálva a vastak faágakon áldozata felé...a vadászat elkezdődött...
|
|
|
Post by david on Dec 30, 2014 12:09:43 GMT 1
18 óra 30 perc..
A Predátor már csak 10 méterre volt.. David még nem vette észre csak azt hallotta ahogy ugrál a fákon. De a Predátor láthatatlan volt így nem láthatta..
a Predátor már bekapcsolta a lézerszemét és elkezdte Davidet lőni. Davidnak szerencséje volt,hogy be tudott ugrani egy hatalmas fa mögé. -Ki vagy Te??-üvöltötte David. Valami furcsa beszédet hallott. Mintha egy űrlény beszélne hozzá. David elővette a fénykardját bár nem nagyon hitte,hogy bárimt is tehet az ellen,hogy ne haljon meg.
A Predátor leugrott a fákról és megmutatta borzalmas ijesztő testét. David átgondolta egy másodpercben,hogy mit tegyen.: Fusson vagy megpróbálja megölni azt a szörnyet. Mivel nem volt sok esélye elfutni nekitámadt annak a gyilkosnak.
Az első vágására a Predátor elugrott és David nekiesett egy fának. Most a Predátor támadt. elővette karmait és elkezdett David felé futni. David kivett kettő robbanó dobócsillagot a zsebéből és az egyiket a Predátor szemébe a másikat a Predátor elé dobta a földbe,hogy időt nyerjen. Miután felrobbant David próbált segítséget kérni de senki nem tudott neki segíteni mert 10 mérföldre volt egy mentőállomás így hát David inkább elfutott messzire.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Dec 30, 2014 14:35:32 GMT 1
David majdnem egy órán át futott az erdőben, mikor megzörrent előtte az aljnövényzet, majd a feljebb lévő bokrok, végül egészen a magasban lévő fák koronája is remegni kezdett, majd egy méretes rankor tört elő a bozótosból. David hátrahőkölt, és egy pillanatra elgondolkozott azon, hogy az előtte magasodó karmos-fogas szörnyeteg, vagy a talán még mindig mögötte lihegő, láthatatlan idegen ragadozó a jobb választás. Aztán a zsebeit kiforgatva megpróbált újabb darabokat találni az apró robbanóeszközökből, amelyeket még az Exocronon csent el a Fény Hadseregének egyik raktárából, de rá kellett jönnie, hogy mindet ehasználta a rá támadó idegennel folytatott küzdelemben. Jobb híján maga elé emelte a fénykardját, de ekkor a rankor a földre eresztette ijesztő pofáját, a hátáról pedig három alak pattant le; egy bőrruhás nő, akihez hasonlót David korábban még nem látott, egy ismerősnek tűnő, körszakállas jedi férfi, és - a változatosság kedvéért, gondolta David - Barratk'l.
- Veszélyes egyedül vándorolni az erdő ezen részein, padawan. - jegyezte meg a körszakállas férfi. - Valami... valami rám támadt, Mester. - fordult a férfi felé David. - Valami... ragadozó. Idegennek tűnt. - A dzsungelben sokféle ragadozó él, fiú. - jegyezte meg a bőrruhás nő. - Ha valaki a nyomodban lenne - tette hozzá, miközben fejével biccentett a rankor felé -, Agyar megérezné. A rankor egykedvűen megrázta magát, és hatalmas sárgás szemeivel kíváncsian méregette a fiút.
- David, ő itt Ellora, az Éneklő Hegy klánjának harcosa. - mutatott a nőre Barratk'l. - Társaival együtt elkísér minket egy küldetésre. Az Éjnővérek nyomára kell akadnunk a dzsungel mélyén. - Nagyszerű - vigyorodott el David, bár még sosem hallott az Éjnővérekről. - Amil is jön? - Számos lovag és padawan is csatlakozik hozzánk. Most visszamegyünk a táborba értük. - biccentett a yuzzem és intett Davidnek, hogy szálljon fel vele és vezetőjükkel a rankor hátára.
- Gyűjtsd össze a csapatot, Barratk'l mester. - intett neki a körszakállas jedi. - Én még maradok néhány percig. Hamarosan megyek utánatok.
Miután a rankor utasaival együtt visszaindult a táborba, Kyle Katarn lehunyta a szemét, és az Erőn keresztül végigpásztázta a vidéket. Nem lehetett tudni, hogy valami tényleg rátámadt-e a fiúra, vagy csak valamelyik nagyobb ragadozó jelenléte zavarta meg az ifjú padawant. Kyle mégis néhány pillanatra érzett valami tudatos, fókuszált, prédára leső jelenlétet nem messze tőlük, alig észrevehetően. Mintha rejtőzködött volna. Aztán a jelenlét elenyészett. - Legközelebb a saját súlycsoportoddal kezdj. - suttogta Kyle a dzsungel semmijébe, majd sarkon fordult és ruganyos léptekkel visszaindult a tábor felé.
...
A táborban a jedik egy nagyobb sátor előtt gyülekeztek, kíváncsian, néha bizalmatlanul méregetve a bőrruhás nőket, akik a hely kíséretet adták. David megpillantotta Ameliát, aki egy férfi és egy nő társaságában éppen kijött a sátorból. A páros tagjai finoman meghajtották magukat Amelia előtt, és David az Erőn keresztül felerősített érzékei révén (amelyek kifejezetten jól működtek, amennyiben Amilt kellett keresnie velük) még hallotta, amint a kislány odasúgja nekik: "Időre van szükségem".
David megvárta, amíg Amil egyedül marad, és vidáman odatrappolt hozzá. - Szia Amil, mi a helyzet? A lány arca furcsán szomorúnak és elgondolkozónak tűnt. - Szia David. Csak... gondolkozom. - És min? - kíváncsiskodott tovább a fiú, de ekkor egy erőteljes hang hallatszott a hátuk mögött, és nem tudták befejezni a beszélgetést. - Lovagok, harcosok! - fordult az összegyűltekhez Kyle Katarn mester. Davidnek fogalma sem volt, hogy rankor nélkül hogyan jutott vissza ilyen gyorsan a Mester a táborba, hiszen nem sokkal ezelőtt hagyták hátra a dzsungelben. - Az Éneklő Hegy klán harcosainak segítségével veszélyes küldetésre indulunk! Felkutatjuk az Éjnővérek bázisát a dzsungel mélyén, kipuhatoljuk szándékaikat, és ha veszélyt jelentenek a Rend, a Köztársaság és szövetségeseink terveire, akkor megakadályozzuk, hogy árthassanak nekünk! A küldetésre fiatal harcosokat és padanawokat is magunkkal viszünk! Tekintsetek erre, mint egy nagyszerű, egyúttal veszélyes lehetőségre, hogy megismerjétek a Dathomir dzsungeleit, őshonos élőlényeit és az itteniek kultúráját! És ne feledjétek, könnyen lehet, hogy ellenséges területen kötünk ki, tehát mindenki figyeljen oda saját magára és a társaira egyaránt! Minden padawan maradjon a mestere, vagy a mellé kijelölt lovag mellett! Az Erő legyen mindannyiunkkal - indulás!
A kijelölt lovagok és harcosok felültek a boszorkányok rankorainak hátára, és a menet kisorolt a tábor kapuján, élükön Kyle Katarnnal, mellette egy hüllőszerű, pikkelyes idegen jedivel, akivel David még nem találkozott, talán csak a Tanács ossusi üléséről emlékezhetett rá. Barratk'l, valamint David és Amil Ellorával együtt az utolsó rankoron ültek, a hátvédet alkotva, ahogyan egyre mélyebbre hatoltak a bolygó őserdejébe...
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Mar 12, 2015 15:55:32 GMT 1
A fogadóteremben jelelevő vegyes társaság a helyiség két oldalát foglalta el, frakciókra osztva. A tárgyalás már folyt egy ideje, és Kyle Katarn legnagyobb megkönnyebbülésére, a helyiek eléggé barátságosnak mutatkoztak. Még mielőtt a Jedi mester feltehette volna a kérdést, biztosították afelől, hogy nincs tudomásuk a sithek jelenlétről a rendszerben, és hogy nem keresték meg őket az ajánlataikkal.
- Amiután elhelyezkedtek, a rendelkezésükre bocsátjuk az erőforrásainkat - vette át a szót társától egy hórihorgas, vékony asszony, a Ka-klán vezetője. - Bár társaimmal nem értünk maradéktalanul egyet - pillantott félreérthetetlenül a klánvezérek foghíjas felállására -, de belátjuk, hogy szükségünk van egymás segítségére. A sithek fenyegetést jelentenek népünk függetlenségére... és ha már választanunk kell, inkább önök.
- A Köztársaság és a Jedi Rend nem fogja megszállni önöket - felelte Kyle. - A mi elveinktől távol áll az ilyesmi, efelől biztosíthatom. A jelenlegi helyzet azonban szükségmegoldást követel. Reméljük, hogy összefogásunk e téren is sikeres lesz.
Emeritae az egyik hátsó falnak dőlve figyelte a Jedi és kollégái, valamint Csempészek Szövetségének képviselőit. Az ő szemében a legendás éjnővérek leszármazottai csupán egy ősi szekta maradványának tűntek, vélt vagy valós hatalommal-e, azt nem tudta. A lány viszont a zsigereiben érezte, hogy itt valami nincs teljesen rendjén. Nem tudta azt sem, hogy micsoda, vagy hogy honnan jött ez a sugallat. A Jedik nemrégiben nevezték ki lovaggá, de már nem okozott nekik akkora élvezetet a jelenléte, mint régen.
Amikor felfedezték, rájöttek, hogy van egy különleges képessége. Emeritae pusztító szépség volt, de nem ezért vették maguk mellé. Ő ugyanis látta a galaxisbeli események fonalait, meg tudta állapítani, hogy mi folyik össze és mi halad párhuzamosan, egymást nem érintve. A gond csak az volt, hogy ezen képességét nem tudta tökéletesen kihasználni. Valami visszafogta őt, és a mesterei gyakorlásra biztatták. De ő tudta, hogy nem a tapasztalathiány a probléma. Mintha megpróbálna előrenyúlni, de a csuklóját béklyók húznák visszafelé...
- Akik nincsenek jelen, a véleményüket hangoztatják - felelte egy kövérkés, de erőt sugárzó nő az egyik csempészvezér kérdésére. - A mi kultúránkban mindenkinek szíve joga a véleményformálás. De nem fognak fenyegetést jelenteni. A népünk szigorú hagyományok alapján él, és ezt még a leghangosabbak sem fogják megszegni, és senki sem áll ellen a többség akaratának. Hasonlóan a maguk demokráciájához, mi...
- Elég, Drelma - hasította félbe egy éles hang, és hirtelen a teremben egy fokkal hűvösebb lett.
Az ajtóban egy gyönyörűszép nő lépkedett a helyiség közepe felé. Fekete, földig érő ruházatot viselt, aminek a hátából ritmustalanul lengedező nyúlványok meredeztek felfelé. Fején fekete éknek ható díszt viselt, ami két hosszú, görbe szarvat formázott. Meseszép tekintetére zölden izzó szemei és vérvörös ajkai tettek koronát.
Mindenki kitért az útjából, úgy a köztársaságiak, mint a dathomiriak.
- Maliain - ráncolta a szemödökét az egyik klánanya - hát eljöttél.
- Végül úgy döntöttem, megnézem magamnak a vendégeinket - nyitotta ajkait rideg mosolyra az éjnővér. - Szeretném látni, kik járják őseink földjét. Bár szavai kedvesen csengtek, a hangsúlyból érezni lehetett, miféle véleménye is van a "vendégekről".
- Akkor hát csatlakozz hozzánk.
- Folytassátok csak - biccentett Maliain, miközben félreállt a középpontból. Kyle megfigyelte, hogy a nő békés arccal mérte végig a társaság minden egyes tagját, mintha az emlékezetébe óhajtaná vésni az összes jelenlévő ábrázatát. A Jedi mester azt is észrevette, hogy Maliain anya a fő klánvezér mellé sorjázott be, ami bizonyára nagy befolyásról tanúskodott. Nem érzékelt rossz szándékot a nő felől, azonban valami mégis nyugtalanította vele kapcsolatban. Mondjuk, nem csak vele kapcsolatban, hanem mostanában úgy mindenkivel.
Hirtelen feleszmélt, hogy még mindig az éjnővér csodás arcát bámulja, és erőszakkal elfordította a tekintetét. Elmosolyodott magában, ahogy Feylander tábornok vágyakozó tekintetére pillantott.
Emeritae nem tulajdonított különösebb jelentőséget a rövidke jelenetnek, még akkor sem, ha az új jövevény megérkezésével mintha egyszeriben sötétebb lett volna a teremben. A lány jól tudta, hogy az emberi elme, de legfőképpen az emberi, társítja a személyiséget a hangulattal - így ha valaki antagonistának tűnik, mindjárt kegyetlenebbé válik a hangulat. Emeritae mentes volt az ilyesféle illúzióktól.
Úgy döntött, levegőzik egy kicsit.
|
|
|
Post by david on May 4, 2015 16:27:56 GMT 1
David,gondolkodik azon,hogy mi lehet Amil baja. Talán valami rosszat tettem vagy mondtam neki?-mondta magában. Barratk'l Látta,hogy David nem azzal foglalkozik amivel kell,ezért széles vállával kicsit meglökte,hogy figyeljen. -Héééj! Ez fájt!-mondta David. -És akkor mi van? Jedi vagy nem egy cukorember!-mondta kicsit mérgesen Barratk'l. -Kyle Katarn mester! Ott valami megmozdult,Nemde?-mondta Barratk'l. -Én is láttam!-mondta kicsit félve David. -Akkor bizonyára volt is ott valami! David,Barratk'l és Amil,menjetek utána,de szaporán,mert eltűnhet bármelyik pillanatban! David,Barratk'l és Amil elindultak a furcsa lény felé.
-Az ott valami sötét izé!-mondta ilyedten David,és Amillal utána mentek.
|
|
|
Post by david on May 4, 2015 16:45:00 GMT 1
-Hééj! Állj csak meg! Így is úgy is elkapunk!-üvöltötte David mély hangom. Mire ezt kimondta,már nem is láttak az a lényt,de mint ha valami nő alak lett volna. David és Amil egymásranéztek,és egyszerre megbiccentették a válljaikat,és futottak vissza Barratk'l,hez. -Barratk mester! Ezek nem azok az éjnővérek voltak?-kérdezte David. -Szerintem ők voltak,de semmit ne bízzunk a véletlenre. Inkább menjünk vissza a parancsnokhoz és jelentsük amit láttunk.
-Mester! Ezek nagyon gyorsan futnak! Ketten nem tudtuk elkapni őket!-mondták Amilék. -Hát akkor bizonyára csak nekifutottatok taktika nélkül! Ezt nem így kell csinálni!-mondta a mester.-Inkább menjünk és keressük meg az éjnővéreket! Elegem van ezekből a dzsungeli vérszívó rovardroidokból!
|
|
|
Post by Lord Brodrig on May 4, 2015 19:27:30 GMT 1
A sötét csuhába öltözött lány lélekszakadva futott a Davidéktól még elég messze levő, apró faluhoz. A helyet a bolygó fáinak ágairól lógó halottak vették körbe, és minden kunyhó kéményén zöldes füst szállingózott az ég felé. Az udvart körbejáró szarvas, magas nő gyönyörű ábrázata egyhangban világított az auráját körbevevő mágikus derengéssel. Maliain a lihegő nőhöz fordult. - Mit akarsz, boszorkányok megfigyelője? - kérdezte, és hangja több visszhangban csengett. - A Jedik errefelé tartanak! Hamarosan megtudják, hogy te állsz az éjnővérek felbujtása alatt! - Ne aggódj - felelte a fodrozódó köpenyes teremtmény. - Úgy sem bújkálhatok örökké. A klánanyák most megtudják, hogy a renegátok az én embereim... Szólj a Sithnek! Mindenre fel kell készülni. - De anyám... nem tudhatják meg, hogy kapcsolatban állunk! - Nem az ESB-ről beszélek, leányom. Hanem valami sokkal... sötétebbről. Minket a Császár sosem érdekelt. Az én szövetségesem... Küldj még több szörnyeteget a Jedikre, és tereljétek el őket innen. Amennyiben nem értik a szép szót, én majd végzek velük.
Miután a lány elsietett, Maliain anya végignézett az apró, hevenyézett településen. Szemei befelé fordultak, kezeit széttárta, és valami ősi átkot kántálva forogni kezdett a saját tengelye körül. Ezzel párhuzamosan a falut körbevevő, lógó hullák a földre zuhantak... és felébredtek. Elsorvadt végtagjaikkal megmarkolták kopott íjaikat és kézifegyvereiket. Felsorakoztak a magas, nagy hatalmú boszorkány előtt. - Menjetek, törjetek be a többi klánok falvaiba! - rendelkezett Maliain szelíden. - Öljetek meg annyit, amennyit csak tudtok. De ne a mieinket bántsátok! A betolakodóknak veszniük kell! Menjetek, holtak serege!
A valaha képzett gyilkosokból összetevődő csoport tagjai visszagyömöszölték szemgolyójukat a helyére, és futva, természetellenes hangokat hallatva megindultak teljesíteni a feladataikat.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on May 6, 2015 22:45:17 GMT 1
A jedik rövid pihenőt tartottak, mialatt a táborból utóvédként érkezők is beérték őket. A tisztáson, amelynek minden egyes sarkában a baráti klánok egy-egy rankorhátas különítménye állomásozott őrséget adva, a jedik apró tábort vertek. - Még egy napi járóföldre vagyunk az Éjnővérek feltételezett szálláshelyétől. - nézett végig a társaságon Kyle, szemét rövid ideig Barratk'l-on és a padawanjain nyugtatva. - Egyre izgalmasabb ez az erdő, Amil, bár már kicsit unom. - jegyezte meg David, aki vagy fél füllel hallgatta Katarn mestert, vagy ügyet sem vetett rá. - Gyilkos rovarok, ragadozók, vadászdroidok mindenfelé.. - De hát én egyetlen gyilkos droidot sem láttam. - jegyezte meg tanácstalanul Amil. - Igazából én sem. - vakarta meg a tarkóját David a yuzzemre pillantva, majd lehalkította a hangját. - Barratk'l mester mondta. - Hmm.. - pillantott most oldalra Amelia, és elkapta a csapat legszélén álló barabel, a nagy tapasztalatú harcos, Sebatyne mester sárgás, hüllőszerű pillantását, ami ebben a pillanatban meglepően emlékeztetett a rankorokéra, akik szintén nyugtalanul vizslatták a dzsungelt.
- Valami van assz erdőben. Körülvessz minket. - sziszegte végül Katarn felé fordulva Saba. - Halál... mosszgó halál. Óvatossznak kell lennünk, különben nem vadásszok lesszünk, hanem asszok fognak vadásszni miránk. - Mégis, pontosan mik lehetnek ezek? - kérdezte egy másik padawan, aki nem Davidék csapatához tartozott. - Izék... sötét izék. - suttogta maga elé Barratk'l. - Mester, jól vagy? - fordult a yuzzemhez Ameila. - Én? - rázta meg a sörényét Barratk'l. - Persze. Figyelj arra, amit Katarn mester mond!
- Itt éjszakázunk. - folytatta Kyle Katarn. - A padawanok a lovagokkal és boszorkányokkal vegyes csapatokat alkotnak és három óránként váltják egymást az őrségben! Figyeljetek nagyon!
Saba és Kyle még váltottak egymással egy rövid pillantást, majd a barabel a tisztás szélén magasodó aljnövényzet felé kúszott, és eltűnt benne, mintha ott sem lett volna.
...
Nem messze a jedik táborától egy csapat haladt az egyre sűrűsödő sötétben, egyike azoknak az élőholt törzseknek, amelyeket az Éjnővérek varázslata ébresztett fel.. volt azonban köztük egy nagyon különleges kislány is, aki nem a földből bújt elő, hanem messziről érkezett az Éjnővérek táborába... egy kislány, aki valaha nagyon hasonlított Davidra, és most egy kettétört, sith villámoktól megégetett padawan fénykard maradványait szorongatta kezében, amelynek aszott bőrén átütöttek az apró csontocskák... - Hrrr... hrr... - a sötét varázslattól lábra állított élőhalottak csoportja közeledett a jedi táborhoz...
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jun 18, 2015 20:35:02 GMT 1
Saba olyan halkan kúszott el az aljnövényzetben a tántorgó alakok mellett, hogy szinte a pikkelyein éreszte dögletes bűzüket, halott lehelletüket. A vadász- és a préda ösztöne egyszerre ébredt fel a barabelben, de végül az utóbbi sugallatára hallgatott, és némán meglapult az aljnövényzetben, egyetlen rövid üzenetet külve az Erőn keresztül Kylenak. - Vesssszélly... Azután folytatta az útját. Figyelmét egy másik jelenlét kötötte le. Egy másik ragadozó, egy prédára eső lény jelenléte, amelyet világosan érzékelt az Erőben, egyéb érzékszerveivel, éles látásával, hüllőhöz képest is erős, vadász szaglásával nem tudott bemérni. - Talán valami álcásszót hasssználhat... - sziszegte Saba, egyre messzebb kúszva az aljnövényzetben, miközben az Erőben érzékelte, hogy a közeledő lény immár egyenesen felé tart. - Ügyesssz.. - sziszegte a barabel, és szinte eggyé olvadt egy sűrű bokorral, mégis szinte ő maga is meglepődött, amikor alig tíz méterre tőle deaktiválódott egy személyi álcázó erőtér, és megjelent egy humanoid, torz fejű, a Yuuzhan Vong harcosok méreteivel vetekedő lény. Saba elméjében eközben több jedi és boszorkány kiáltott fel, ahogyan a korábban látott élőhalott mutánsok és a jedik összecsaptak kilométerekkel arrébb, de a barabel mester most minden idegszálával erre a lényre koncentrált itt előtte. Mindketten egyszerre voltak Prédák és Vadászok.
A lény Saba felé fordult, néhány pilanatig a levegőbe szimatolt, majd torz hörgést hallatott. Saba az Erővel megmozdított egy követ a szemben lévő bozótosban, majd amikor a ragadozó arra fordult, meglódította testét, és éles barabel karmait kieresztve kivágódott a bokorból.
Legnagyobb meglepetésére azonban a lény, anélkül, hogy hátra fordult volna, eltűnt, mielőtt Saba elérhette volna, csak valami kékeslila füstfelhő maradt a nyomában. A barabel kiterjesztette érzékeit az Erőben, de nyomát sem találta a korábban az álcázópajzs működése ellenére is azonosítható jelenlétnek. Helyette azonban, ahogyan lendületből átrepült a füstfelhőn, megérintette a sötét oldal... a barabel felszisszent ilyen mértékű gonoszság és halál érzékelése nyomán, amihez hasonlót utoljára akkor érzett, amikor először a Yuuzhan Vong, majd saját maga pusztította (utóbbit tévedésből) fajtársait az idegenek által megszállt Barab I felett... Barab I... a Yuuzhan Vong.... a Yuuzhan Vong új hazája.
Saba érezte, hogy a látomás magával ragadja, és az Erő révén úrrá lett a sötét gondolatokon, hagyva, hogy messzire repítse az Erő elméjét, távolra, az Ismeretlen Vidékre, egy bolygóra, ahol már járt, nem is egy alkalommal, egy élő bolygóra, melyet utolsó ottjártakor teljesen elborított a sötétség és a halál, egy démoni lény keze és akarata által, ugyanazon akarat által, mint amelyik ezt az ismeretlen ragadozót megfogta, és elrepítette, olyan könnyedén, mint ahogy más népek otromba hiperhajtóművek segítségével járják a galaxist, egy szemvillanásnyi idő alatt.... egy élő bolygóra, amelyik azonban most ismét élt, amelyik öntudatára ébredt, ahol a fák, a liánok, a bogarak, a rajta lévő lények újra és újra, mind-mind eltérő, különös módon válaszoltak az Erő, saját természetük, és az ott munkálkodó idegen erők hívására... egy élő bolygóra, amelyik nem találta az egyensúlyt.
Saba földet ért, egy évtizednek tűnő, és mégis egy pillanatnyi zuhanás után, és kinyitotta a szemét, fájdalmas szisszenést hallatva. Izmos, pikkelyes farkában enyhe fájdalmat érzett. Ötödik végtagját arca elé nyújtva megszemlélte az apró fémtárgyat, amelyik vastag pikkelyei közé akadt, ahogyan átrepült a ragadozó hűlt helyén keletkezett felhőn.
Egy olyasfajta dobócsillag volt, mint amilyet a David nevű padawannál látott korábban.
- Ksssz... - sziszegte a jedi mester, és gyors léptekkel, négy lábra ereszkedve visszaindult a tábor irányába, ahol még érzékelte az egyre inkább elhaló küzdelem utolsó jajkiáltásait az Erőben.
...
Kyle Katarn néhány pillanattal azelőtt kapta meg Saba jelzését az Erőn át, hogy a tisztás szélén felállított dathomiri őrszemek egyike felkiáltott volna.
- Fegyverbe! Ébredjetek! - pattant fel a jedi mester, miközben aktiválta a fénykardját. - Barratk'l... hol van Barratk'l mester? - kérdezte némiképp álmos szemekkel David. - El.. elment.. - mutatott a tisztás széle felé Allana, miközben ugyanabból az irányból torz, tántorgó alakok támadtak a jedik és boszorkányok táborára. - Éjnővér halálmágia! - kiáltotta a boszorkányok parancsnoka. - Vigyázzatok, nehogy megérintsenek! - Tartsátok távol magatokat tőlük! Használjátok messziről a fénykardot, ifjak! - rendelkezett Kyle Katarn, és egy íves dobással több tucat zombit fejezett le. Azok azonban lassan, tántorogva visszahelyeztek a fejüket, és újra támadásra indultak. - Ezek rosszabbak, mint amiket a Nirauanról és az Ossusról jelentettek... - sziszegte Kyle. - A sötét oldal mozgatja őket, nem valamiféle vírus, vagy baktérium. - jegyezte meg a mellette küzdő Ellora, az Éneklő Hegy klán első harcosa. - Csak a fény erejével állíthatjuk meg őket.
- Védőkörbe! - rendelkezett Katarn. - Fogjátok meg egymás kezét! Fókuszáljatok a fényre, a világos oldal energiáira! Gyűjtsétek magatokba az élő Erőt, és fordítsátok a halál ellen!
A jedik és boszorkányok kéz a kézben láncot alkottak, tenyerükben fényes gömböket formálva, amelyek a levegőbe röppenve természetes kupolát formáztak, mint egy védőpajzs, amelyből apró rózsaszín villámok csaptak ki. A jedik és padawanok könnyen követték a boszorkányok példáját - a bolygó természetes kisugárzása felerősítette képességeiket. Ahol egy villám eltalált egy közeledő zombit, ott a sötét energia nagy pukkanással semmivé lett, és az élettelen test a porba hullott.
Úgy tűnt, megtaláltak a módszert a zombik ellen, egészen addig, amíg Daviddal szemben fel nem tűnt egy tántorgó, agyvelejét a kezében cipelő, égett zombikislány. - Dááávid... Dáááviiiid... segíttts rajtam - hörögte a kislány, kinyújtva agyvelőtőt nedves kezét a fiú felé. - Domi.. - suttogta halálra vált arccal David. A kezében formálódó fényes gömb szétpukkant, a pajzs pedig elveszítette kohézióját. - Koncentrálj, padawan! - kiáltott David felé Kyle. - Dáááávid... megöltek... a sithek... a te hibád... nem... krrrhssszkk... segítettél.. - nyöszörögte tovább David húgának a torzója, aki a Korribantól nem messze, Wooda mester katasztrófába torkolló magánakciója során vált egy sith mester áldozatává az ESB egyik csatahajójának fedélzetén.
- David, koncentrálj az Erőre, nem a te hibád volt! - kiáltotta néhány embernyivel arrébb Allana is a fiúnak. - Te ezt nem érted, Amil..- suttogta David sírva, miközben a zombik egyre közelebb értek. Egyetlen gyenge láncszem megtörése a védelmet jelentő körben elegendő volt ahhoz, hogy a védelmet jelentő összhang meggyengüljön. - Az én... hibám volt.. meg kellett volna védenem, Domit... - Senkit sem tudsz megvédeni Dáááááávid. - hörgött most fel inkább nevetésképpen a kislányzombi. - Mind meghaaaaltooook! Hihihihihehehehehöööörrrrr
- Neeeem! Nem hagyom! - kiáltott fel dühösen David, és a kezében egy minden eddiginél hatalmasabb, vörös-kékes energiagömb formálódott. A gömb felszökkent a levegőbe, miközben az össszes jelen lévő jedit és zombit megérintette a sötét oldal szele, majd minden irányban szétterjedt, végül hatalmas lökéshullámot generálva porrá égette az összes zombit.
A védőkörben álló jedik és boszorkányok megúszták néhány megpörkölődött hajtinccsel. Miközben a boszorkányok szétszóródtak, hogy felmérjék a terepet, Allana és Kyle Davidhoz rohantak. Egyszerre értek a fiúhoz, aki a földön ült és zokogott.
- Domi... Domi... jajnekem... - Ezt... nem tudom... szabad-e csinálni egy jedinek, David. - ült le a fiú mellé Allana. - Hagyjál békén Amil. - rázta meg a vállát durcásan David, de ekkor egy erős marok megragadta, és felemelte a levegőbe. - Hatalmas erő birtokosa vagy, fiam. - nézett a megijedt padawan szemébe Kyle Katarn. - És nem ez az első alkalom, hogy rosszul használod. Nagyon közel állsz ahhoz, hogy sohase vállhasson jedi belőled. - De.. de én.. - szipogta és húzta el durcásan a fejét a fiú.
A közjátékot Saba Sebatyne érkezése zavarta meg. - Látom... jól éressztétek magatokat. - sziszegett a nyelvét kiöltve, végignézve a hamukupacokon. - Korántsem. - adta jelét Kyle annak, hogy mindig nem egészen érti a barabel humort. - Barratk'l mester eltűnt, az Éjnővérek halálmágiát használnak ellenünk a távolból, a fiú pedig továbbra is a sötét oldal szélén táncol. - Talán egy újj feladat majd ssszegít... - sziszegte Saba, feltartva David egyik dobócsillagját. - Esszt nem messze találtam innenn... a gassszdája szietőszen távoszott... visszont tudom, hová. Ésssz asszt issz tudom, hogy utána kell mennünk. - Zavart érzek az Erőben. - ráncolta a homlokát Katarn. - Sőt, akár még azt is mondhatnám, hogy rossz érzésem van ezzel kapcsolatban, Sebatyne Mester. Nem akarom kétségbe vonni a bölcsességed, de helyes dolog itt hagyni ezt az erdőt? - Nem hagyjuk itt mindannyian, Katarn messzter. - öltötte ki a nyelvét a barabel. - Rád itt vann sszüksszég, hogy megtisssztszd a ssszithektől ésssz assz Éjnővérektől. Én éssssz esz a kettő - mutatott Allanára és Davidra - aszonban velem jönnek. Egy helyre, ahol mindannyian válasszokat kapunk. Ahogyan a látomásszomban issz. Essz egy álllomásssz volt sszámukra, de nem a végssző állommássz. - És hol van a végső állomás, Sebatyne mester? - állt egyik sarkáról a másikra Allana kíváncsian. - Szonama Szekoton... - sziszegte nagy sárga szemeit kimeresztve a barabel. - Assz Élő bolygó felébredt, ésssz különössz dolgok történnek ott. A részeszei vagyunk... mindhárman. Láttam.
- Meghajlok a bölcsességed előtt, Sebatyne Mester. - hajtotta meg a fejét Kyle. - De a fiú még nem áll készen. Nagyon erős benne a sötétség. - Majd ott készenálll.. - sziszegte Saba. - És ha nincs kedvem menni? - fonta össze kezeit még mindig durcásan David.
- Érdekes, eddig mindig arra akartál menni, amerre én - mosolyodott el Allana. Minél messzebb erről a helyről és attól a két alaktól, akik a trónra akarnak ültetni, és megakadályozni, hogy jedi lehessek, tette hozzá magában, Zekkre és Tayrn Zelre gondolva.
- Azt teszitek, amit az új mesteretek mond. - fordult a két fiatal felé Katarn. - Barratk'l már nem taníthat titeket. Zavart érzek vele kapcsolatban. Nem ok nélkül tűnt el, és a végére fogok járni. Ha Sebatyne mester azt mondja, hogy vele mentek, akkor vele mentek. - Anjit is vihetjük? - kérdezte Allana. - Kivételessszen... - villantotta meg sárgás agyarait Saba. - Igyekesszetek. Visszamegyünk a bázisszra egy rankoron, ésssz holnap indulunk Sszekotra.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jul 3, 2015 21:21:43 GMT 1
- Köszönöm, hogy meghallgattatok, barátaim! Éljen a Köztársaság!
Leia felsóhajtott, és némiképp örömteli érzésekkel, némiképp pedig rendkívül fáradtan hagyta ott az emelvényt, ahol az imént rögtönzött motivációs beszédet tartott a Dathomiron épült vegyes jedi-köztársaság-csempész bázis katonáinak és civil segéderőinek az elmúlt percekben.
Csakúgy, mint számos másik rendszerben a környező szektorokban, az elmúlt néhány hétben az Obroa skaitól kezdve az Ithor lerombolt felszínén létesített újra-terraformáló bázison át a Taris főteréig... és egészen idáig, a frontvonalig, ahol a Dathomir dzsungeleiben húzódott az egyik legnagyobb bázis, amellyel a Köztársaság, valamint hivatalos és nem hivatalos szövetségesei a Junction környékén húzott sith blokád áttörésére törekedtek, hogy ismét megteremtsék a kapcsolatot a Peremvidék szimpatizáns, szabad rendszereivel.
- Jól ment, elnök asszony. - veregette meg Leia vállát Belindi Kalenda. A Hírszerzés hajdani vezetője, a Szenátusi Bizottságok titkosszolgálati ügyeivel megbízott ülnöke volt az egyetlen magas rangú kormánytag, aki Leiával tartott az úton, hivatalisan biztonsági megfontolásokból és azért, hogy az állam- és kormányfő mindig értesülhessen a legfrisebb szenzitív hírekről... az út során azonban nem kevés empátiáról és diplomáciai rutinról tanúbizonyságot téve a fekete bőrű nő igazi személyi asszisztenssé nőtte ki magát, és Leia egyre több tekintetben hagyatkozott rá az apró gyakorlati dolgoktól kezdve a komoly, stratégiai döntésekig... Belindi lassan olyan megbízható adjutánsává vált, mint annak idején, első államfői ciklusai alatt, még az Új Köztársaság idején Winter. És bár Leia hiányolta a fehér hajú asszisztens-dada jelenlétét, be kellett vallania magának, hogy Kalendánál tehetségesebb helyettest keresve sem találhatott volna.
- Most már remélem, tartunk egy kis szünetet. - mosolygott Leia a nőre. - Természetesen, asszonyom. - biccentett a fekete nő. - Már csak.. néhány látogatója van. - Azt hittem, a dathomiri klánvezérek csak holnap jönnek. - dőlt hátra a részére kialakított barakkban Leia. Fáradt volt. Nem csak azért, mert annyi év után újra államfői módon kellett gondolkodnia, ami sokszor nagyságrendekkel megterhelőbb és komplexebb volt, mint bármi, ami jedi lovagként átjárta az elméjét, de azért is, mert paradox módon jediként nagyon rá volt hangolódva a galaxis történéseire, és a Cioralnál történtek rendkívül megviselték... államfőként azonban nem volt ideje azokra a hosszú, nyugtató meditációkra, amelyekhez hasonló esetben egy "egyszerű", más felelősségi körrel nem rendelkező jedi lovagok és lovagnők akár napi rendszerességgel fordultak volna. - Nem egészen róluk van szó... engedelmével.
Amint Kalenda félrehúzta a Leia részére kialakított helység elválasztó plexijét, a nő tekintete a belépő, klasszikus, rövid, a jedik színeit idéző kezeslábas és váll-lapot viselő férfira tévedt. - Kyle! - mosolyodott el Leia. - Hallottam, hogy itt vagy... Saba, és ... - Sajnos Sebatyne mesternek és a fogadott unokádnak távoznia kellett a bolygóról idő előtt, elnök asszony. - ölelte át régi barátját Kyle Katarn, aki nemrég tért vissza a bázisra a küldetésről, melynek során az éjnővérek új mágiáinak forrására próbált fényt deríteni. - De kárpótlásul hoztam még két.... családtagot.
Leia kérdőn Kalendára pillantott. - Én is csak nemrég tudtam meg, a beszéded alatt, elnök asszony. - mosolyodott el a nő. - Katarn mester ragaszkodott hozzá, hogy meglepetés legyen.
- Szivi! - tépte fel a nyílászárót egy ráncos kéz, Leia pedig érezte, hogy magasba emelik és megpörgetik. Érezte, hogy nyugalom, magabiztosság, és Erő árad keresztül rajta, mint... nos, mint tulajdonképpen mindig az elmúlt negyven évben, amikor ez a két férfi berohant az életébe. Néha felváltva, néha egyszerre, de minden egyes alkalommal új kalandok ígéretével és a bizonyos tudattal, hogy mindannyian épen és győztesen térnek vissza belőlük.
- Annyira örülök, hogy látlak titeket! - ölelte meg Leia a váratlan látogatóit...
... Han Solot, és Luke Skywalkert.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Jul 7, 2015 13:01:32 GMT 1
Maliain szeme felpattant, amikor megérezte, hogy a Jedik közös erővel pusztítják a holtak seregét. Egyre kevesebb és kevesebb hatása volt a mágiának, amit oly nagy erőkkel tartott fenn. Szerencsére jó sok halott boszorka volt még a falvak szélein, és most azok is életre keltek, amikhez Maliain csak a távolból szólhatott. Úgy érezte, itt az idő, hogy éreztesse a Jedikkel és a Köztársasággal, hogy a Dathomir háborgatása végzetes következményeket von maga után.
Hátrahagyta az őreit, és útra kelt. Kicsivel később, amikor már biztosan érezte, hogy senki sincs a közelében, természetfeletti sebességre ugrott, miközben fekete testének körvonalai halványodni kezdtek. Végül zöld füstté változott, és úgy suhant a hegyek irányába.
Amikor megközelítette azt a titkos járatot, amiről csupán néhány kiválasztottnak volt tudomása, újra humán alakot öltött. Itt nem használhatott mágiát, így szuszogva mászta meg a meghökkentően meredek szurdokot. Egy idő múlva úgy érezte, hidegebb lett, már-már fagypontra süllyedt a hőmérséklet, de nem törődött vele.
A hat meztelen vénasszony, akik a hegy csúcsába vájt üregben álldogáltak, Maliain anya közeledtére kör alakzatba formálódtak. A vének meztelenek voltak, halhatatlan öregek, akiknek nem volt pupillájuk, és üresen bámultak felfelé. Szájukból nyöszörgő hang szivárgott, büdösek voltak és mocskosak. Olyan hatást keltettek, mint az élőhalottak. Bizonyos értelemben azok is voltak, bár ők sosem halnak meg.
Maliain beállt a kör közepére, mire a vén nénik kántálni kezdtek. Maliain felismerte egyiküket, ha jól emlékezett, valaha Talzinnak hívták.
- Mit óhajtasz, ó, sötétség gyermeke? – súgták a szellők, mire Maliain az ég felé nyújtotta a kezeit.
- Vének! Kérlek titeket, segítsetek! – kiáltotta tagoltan. – Miféle borzasztó koroknak nézünk elébe, amikor idegenek használják a háborújuk bástyájaként a Dathomirt? Dathomir vénei! Meg kell védenünk a bolygót!
- Ne izgulj, leányom. Mind meg fog halni. Te leszel a következő vén, ezért segítünk. Dathomirnak szabadnak kell maradnia, ezért segítünk.
- Ne pazaroljátok a hatalmatokat gyilkosságra – intette le őket Maliain. – Én magam is el tudom intézni őket. De le kell zárnunk a bolygót, vének! Nem kaphatnak erősítést! Nem engedhetjük, hogy olyan sokan jöjjenek, hogy ne tudjuk elkergetni őket!
- Megkezdjük.
Az öregek testéből zöld pászmák futottak össze Maliain feltartott kezében. A gyűjtés beletelt néhány tíz percbe, végül Maliain elkiáltotta magát, és a kezében gyülekező hatalom kilövellt az ég felé. A nagy vastagságú energia megérintette az eget, aztán afféle nem természetes védőpajzsként körülfonta a Dathomir kerületét. A bolygón immár áthatolhatatlan Erőpajzs feszült.
- Jó! Jó! – kiáltotta Maliain. – Mostmár nem teleportálódik ide senki, és nem megy se ki, se be! Most én következem! Figyeljetek, vének!
Sietve indult lefelé, maga mögött gondosan visszatitkosítva a járatot. Végre minden mocskos Jedi meg fog halni, aki valaha is beteszi ide a lábát. A Sith Nagyúrral való kapocsnak köszönhetően Maliain sokkal nagyobb energiát tudott beleadni a pajzsba, mint egyébként. Biztos volt benne, hogy a legkisebb jármű sem tudja azt átszelni. A Jedik pedig nem konyítanak a mágiához.
Hirtelen megrepedt a lába alatt a föld, és félre kellett ugornia, nehogy megbotoljon. Ekkor valami rákulcsolódott a bokájára, és amikor megfordult, látta, hogy a föld alól előmászó holt testvér markolja őt. Hirtelen megmozdult minden, és Maliain azon vette észre magát, hogy egy megnyíló temetőben áll, ahonnan a több ezer éves csontvázak kelnek ki. Alig volt ideje a védekezésre, amikor egy nexu csontjai rontottak neki, hogy széttépjék őt. A távolban látta, hogy gerinctelen férgek és különböző rég elpusztult bogarak szállnak elő a föld alól, és amerre csak ellátott, mindenhonnan csontvázak léptek elő. Egy lábszárcsont gurult oda hozzá, aztán egy másik, jóval kisebb, majd egy koponya, végül egy több lény részeiből összerakott hibrid jött létre, pontosan vele szemben.
Maliain elképzelni sem tudta, hogy miért támadják őt, de érezte, hogy az egész Dathomiron hasonló a helyzet. Zöld tűzfalat varázsolt maga köré, ami visszatartotta a halottakat. Maliain nem emlékezett, hogy valaha is életre keltették volna a holtak seregénél is ősibb, elporladt társaikat. Erre ő nem volt képes. Egyetlen magyarázata maradt.
- A vének keltettek életre titeket? – kiáltotta.
- A vének – felelte egy szellő. – Ők is meghalnak.
- Ők nem tudnak... – akarta felelni Maliain, és ekkor eszébe jutott, mi történt. Amikor összekapcsolódott a vénekkel, bizonyára még mindig fenntartotta magában az életrekeltő varázslatot. Ezáltal annak ereje megsokszorozódott, és így még a legmélyebbre eltemetett rankorok, gorog bestiák maradványai, különböző ragadozók, még a raptor elnevezésű őshüllők és fel fognak éledni. Nem beszélve a harcolni vágyó, sok évezredek óta várakozó éjnővérek is, akik rendelkeztek a mágia tudományával.
Maliainnak eszébe jutott, hogy kereket old az űr irányába, de rájött, hogy a pajzsával saját magát is bezárta. Pusztulásra ítéltette az egész Dathomirt, a testvéreit. És saját magát is.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Jul 19, 2015 19:41:00 GMT 1
A galaxis három legismertebb - legalábbis az életben lévők közül - hőse a tábor közepén lévő, védett bunker étkezdéjében üdvözölte egymást, hogy néhány tábori egységcsomag kulináris élménye mellett elevenítsék fel a régi napokat. Ha az avatatlan szemlélő bepillantott volna hozzájuk, megkerülve a Kalenda által az ajtóhoz állított testőröket és jedi padawanokat, három olyan friss, szinte fiatalos öregembert látott volna, akik mintha csak egy hosszú évtizedek utáni utolsó nagy fellépésre készülve próbálgatták volna megfáradt tagjaikat, hogy még egyszer utoljára megmentsék a galaxist.
Pedig semmi ilyesmiről nem volt szó. Hanon ugyan tényleg meglátszódtak az évek, de továbbra is hamiskás fény csillogott a szemében, amikor Leia elhaladt előtte, hogy újratöltse energiaitalos poharát. Luke és ikertestvére pedig a lehető legkevésbé jedire emlékeztető módon, lábukat az asztalra helyezve rágták a csomagok maradékát, éppen csak annyi hiányzott, hogy vad, vidám ételcsatába kezdjenek a kantin asztalán hagyott maradékok fölött.
De igaz, ami igaz, nagyon régen voltak így együtt utoljára. Különösen úgy, hogy a Skywalkerek vállán ekkora felelősség ült volna ismét, mint már annyiszor a galaktikus történelemben.
- Idejét sem tudom, mikor iszogattam veled ilyen jót utoljára, kölyök. - bökte oldalba a hatvan felett járó jedi nagymester Han Solo, másik kezét Leia vállán nyugtatva. - És lám, megint tirátok hallgat az egész Lázadás, akarom mondani Szövetség, akarom mondani Köztársaság, akarom mondani... eh, elveszítettem a fonalat.
- Nem baj, Han. - nevetett fel Luke Skywalker. - Most már csak arra van szükség, hogy nekiindulj egy újabb őrült küldetésnek a Falconon...
- És természetesen vigyen magával engem is. - kacsintott Leia.
- Nem szalasztanám el a lehetőséget egy percig sem, fenségességes elnök asszony - hunyorított a nő nyakába csípve a kiszolgált, de még meg nem tört koréliai excsempész és extábornok. - De feltételezem, mostanság túl sűrű a napirended ehhez...
- Nos, ami azt illeti... - kacsintott vissza Leia.
- Kár, hogy Csubi már nem lehet velünk. - sóhajtott fel hirtelen támadt rosszkedvvel Han. - Bizony, a Kessel minden bányájára mondom, ha az öreg szőrgombóc itt lenne, rászólnék, hogy izzítsa be a Falcont, felkapnálak, szivi, és már mennénk is... de így marad nekem a pesztonka szerepe... vagy már az sem? Apropó, hol a legkisebb kölyök?
- Kyle annyit mondott, hogy Saba magával vitte Allanát. - hajolt közelebb Luke, a házaspár reakcióit figyelve. Leia azonban egyetlen jelét sem adta a rosszallásnak. Ők az Erőn keresztül már lekommunikálták Luke-al, hogy Leia volt mestere, az élő jedik között máris az egyik legnagyobb harcosnak számító Saba Sebatyne méltó tanítója lenne az ifjú Allanának, és ha ő úgy látta, hogy el kellett vinnie innen, akkor ez így van jól.
- Szóval most majd szőrmőkok helyett pikkelyesekkel fog játszani... tisztára mint... - mordult fel Han, de a hangjában nem volt rosszallás, inkább nosztalgia.
- Tisztára, mint az apja, igen. - simította meg a ráncos kézfejet Leia Organa Skywalker Solo, aztán folytatta, felvéve a beszélgetés korábbi fonalát. - Figyelj Han, arról, amit mondtál, hogy elrepülnél velem, van tulajdonképpen valami... lenne egy... megbízás...
- A kölyök is benne van? - biccentett Luke felé Han, tettetett rosszallással. - Nem osztozom!
- Bár mindennél jobban élvezném - nevette el magát Luke Skywalker. - De nem mehetek veletek. A jedik és a sithek ősi honába, a Tythonra kell utaznom.
- Azt hittem, az csak legenda. - vakarta meg a füle tövét Han. - Szóval, szivi, akkor hová is vigyelek, és mennyiért?
Válasz helyett azonban Leia és Luke egyszerre hallgattak el, tekintetük egy pillanatra összekapcsolódott, aztán üvegessé vált, végül lehunyták a szemüket.
- Na tessék. Már megint ezt csináljátok. Sose szoktok le róla. Sőt, ahogy egyre öregebbek vagytok, egyre rosszabb lesz... ehh.. - mordult fel Han, és a kantin végében lévő italpulthoz sétált, hogy kitöltsön magának némi kesseli sört.
Leia és Luke Skywalker érezték, ahogyan az Erő átjárja őket... egy hullám száguldott végig a galaxison. - Boldogság... szabadság.. - suttogta Leia. - Sekot... az Élő Bolygó újra szabad. - játszott Luke szája szélén is a mosoly.
Aztán azonban előre buktak, mintha gyomron vágták volna mindkettejüket.
- Mi a... ? - futott vissza hozzájuk Han Solo, megpróbálva egyszerre felsegíteni és támogatni mindkettejüket. - Na ilyenkor nem irigylem egyikőtöket sem, ugye tudjátok... jól vagytok?
- Hatalmas... boldogságot éreztünk, Han. A sötét oldal szorítása megszűnt Zonama Sekot felett. - mosolyodott el Leia, de a tekintetében aggodalom bújkált.
- Viszont rögtön utána elvágtak minket tőle... - tette hozzá Luke.
- Az az otromba, dianogarágta Vong bolygó meggondolta magát? - vonta fel a szemöldökét Han. Sosem kedvelte sem a Yuuzhan Vongot, sem Zonama Sekotot. Bármi is lett a vége a Yuuzhan Vong háborúnak, és bármennyire is úgy tűnt, jó útra térnek, Han számára mindig is Csubi gyilkosai maradtak egytől egyig... pontosabban szólva Csubi ÉS Anakin gyilkosai, tette hozzá magában ilyenkor, egyszerre érezve bűntudatot és dühödt, hogy sokszor még ma is elsőnek gondolt régi barátjára és másodpilótájára, és csak azután saját gyermekére, aki a gyilkosok fegyvereitől esett el...
- Nem. A sötétség... - Luke a homlokát ráncolva koncentrált, válaszokat keresve az Erőben. Vagy pontosabban szólva ott, ahol nem érezte az Erőt... - A sötétség nem Sekothoz kapcsolódik. Itt van a bolygón... pontosabban körülötte.
- Olyan, mintha elvágták volna Dathomirt a galaxis többi részétől. - suttogta Leia...
- Baj! - kiáltották egyszerre, miközben odakint felkiáltott valaki, lövések hangzottak, és vijjogni kezdtek a tábor riadószirénái.
- Na, ezt már ismerem. - morogta Han Solo, és már a bejáratnál is volt, kibiztosított sugárvetővel a kezében, majdnem belerohanva az ellenkező irányból érkező Kyle Katarnba.
- Mi történt? - kérdezte Luke.
- Megszűnt minden kommunikáció a felszínnel, és valamiféle erőpajzsot vontak körénk. - biccentett felfelé Katarn. A kantin ablakain át látni lehetett, hogy az egész ég zöldes-rószaszínes színben pompázik. - Ó igen, és mindenfelől zombik támadnak a táborra. Olyanok, mint az erdőbeliek, csak nagyobbak, többen vannak, és büdösebbek.
- Végre. - villantott meg egy csibészes, a régi önmagára emlékeztető vigyort Han Solo. - Szeretem ezt a bolygót. Ahányszor beteszem ide a lábam, mindig buli lesz a vége.
- Sith támadás? - kérdezte praktikusabb hangvételre váltva Leia. - Az ESB flottája?
- Nem - rázta a fejét Katarn. - Akármi is ez, belülről jön.
- Az irányítóba kell mennünk. - biccentett a központi épület felé Luke, amely körül vadászgépek és szállító parkoltak, valamint köztársasági egyenruhás katonák rohangáltak.
...
Odafent a bolygó körül Darklighter és Farlander tábornokok próbálták zászlóshajóikról értelmezni a helyzetet.
- Nem érzékelünk ellenséges aktivitást a mélyűrben, de ugyanúgy nem tudjuk elérni a felszínt, ahogyan ti sem. - rázta meg a fejét sajnálkozóan a Fény Hadseregének főtisztje.
- Coruscant minden prostijára mondom, Keyan... - szitkozódott Gavin Darklighter. - Nem tudom, miféle varázslat ez már megint, de ha híre megy, hogy nem tudjuk odalent elérni az államfőt és a nagymestert... ha bármi történne velük...
- A politikusok azonnal egymásnak ugranának, mi pedig letolt gatyával itt állnánk a sithek ajtajában? - biccentett Farlander. - Azt javaslom, tájékoztassuk a katonai vezetést és a Tanácsot... és reménykedjünk, hogy Luke, Leia és Han megoldják ezt, mint a régi szép időkben...
- Mint a régi szép időkben. - harapta be az ajkát Gavin. - Mint arégi szép időkben...
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Aug 5, 2015 10:55:57 GMT 1
Maliain éppen az egyik keserves csatája után, megtépázott köpennyel lépett be egy sziklaszirt védelme alá. Kifújta magát, aztán merített az Erőből. Nem úgy, ahogy az éjnővérek szoktak, hanem ahogy annak idején Palpatine tanította neki. Felszította a gyűlöletét, és erőt merített belőle. Hiába hívta Sordist, hogy legyen a segítségére, az Erőpajzs miatt bizonyára képtelenség volt, hogy úgy mentális, mint fizikai anyag átjusson a külső űrbe.
A legsötétebb éjnővér egy pillanatra elmerengett azon, amikor Sordis és Wenthar mindketten szerelmesek voltak belé, és házhoz vitték őt, de Sidious majdnem elpusztította. Maliain leült a földre, és megmerítkezett az Erő minden formájában, amit csak ismert, és a Sith Császárért kiáltott gondolatban, hogy mentse meg őt.
|
|
|
Post by sithlord on Aug 10, 2015 8:37:27 GMT 1
Az ősi gonosz aki az Időrabló, máskor pedig a Waranous nevet viselte, ugyan csak asztráltestében volt jelen, azonban így is figyelemmel tudta kísérni egy aprócska ámde felettébb érdekes játékszernek a ténykedését. A fiatal nő, aki jelenleg a Dathomirra tartott még nem sejtette hogy az egész bolygó el van zárva a külvilágtól, de hamarosan megsejti. És ugyan miért ne segítene neki lejutni? Hatalmának egy apró morzsája is elég lesz ehhez…
Az ősi gonosz lény asztrális körvonala megremegett, ahogy alkalmazta hatalmát és egy ősi Sith mágiával aprócska kaput nyitott a lezárt, Erőtöl elvágott bolygó felé. A kis űrhajó egy különleges mágia hatására, teljesen láthatatlanul suhant be a bolygó felszínére. Utasa mit sem sejtett arról hogy egy ősi és nagyon is gonosz elme szórakoztató játékszere lett…
Az Időrabló pedig várta a műsort és annak kimenetelét.
Darth Shantal sikeresen megérkezett a Dathomirra...
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Aug 11, 2015 14:58:32 GMT 1
A Dathomir felett védőkört alkotó flotta hajóinak fegyverei idegesen fordultak az újabb érkező konvoj irányába, és csak akkor deaktiválták fegyverrendszereik célzó funkcióit, amikor azok a Fény Hadserege erősítéseként azonosították magukat.
- Sajnálom, jedi mester, még mindig nem tudtunk kapcsolatot teremteni a felszínnel. – tárta szét a karjait a holovetítő apró képén Farlander tábornok. – Megpróbáltunk vadászokat küldeni a felszínre, de olyan erős a légköri turbolencia, mintha egy falról pattannának vissza. A legjobb pilótáimnak sem sikerült, vissza kellett hívnom őket, hogy ne kockáztassák az életüket esetleg feleslegesen.
- Essz a sszötét oldal munkája. – pillantott ki a bolygó Saba Sebatyne. Világosan érzékelte a sötét hullámokat, amelyek gátat szabtak a bolygó és a körülötte lévő flotta köré, mint egy védőpajzs. Egy különösen szoros, finom szálú védőpajzs, amin nem lehetett csak úgy, olyan egyszerűen átrepülni, mint mondjuk egy Halálcsillag-osztályú űrbázisén, még egy olyan gyakorlott pilóta és jedi számára sem, mint a barabel. Mintha a bolygó saját sötét magja táplálta volna az energiákat.
Saba ugyanakkor biztos volt benne – bár érezni nem érezte őket az Erőn át, hiszen a pajzs ugyanígy blokkolta ilyen irányú érzékeit -, hogy a lentiek életben vannak.
- Érsszel valamit, ifjú Skywalker? – fordult a jedi űrugró másodpilóta-ülésében helyet foglaló Ben Skywalkerhez.
- Valamit... nem tudom... olyan sötét az egész. – ráncolta a homlokát Ben. – Várj... valami történik, Sebatyne mester.
- Essz issz érszi. – biccentett a barabel, miközben mindketten egy és ugyanazon pontra fókuszáltak az alattuk elterülő planéta burkán. Egy fekete villanás törte meg a sötét örvénylést, mintha egy lyuk támadt volna egy pillanatra az energiakérgen, miközben a jedik megéreztek egy sötét akaratot, amint csápját a semmiből kinyújt a bolygót körülölelő védőréteg felé, egy pillanatra átdobva, átszúrva valamit rajta… egy másik sötét tudatot.
- Valami átjutott. – sziszegte a barabel. – Valami sszötét.
- Az érzékelők nem mutatnak semmit. – meredt a termináljára Ben. – De én is éreztem. Ha valami tényleg átjutott, akkor álcázva lehetett. Ha ez a képződmény a sötét oldal terméke, akkor megfelelő sötét energiákkal talán kívülről is szabályozható. Bár ez nem sokat segít rajtunk, igaz, mester?
- Hacsak nem jár erre egy sszegítőkéssz szith, akkor eszerint sem. – biccentett Saba.
- Talán megpróbálhatnám... - meredt a légkörre Ben. – Én... én emlékszem, hogy kell.
- Veszélyesssz. – sziszegte a barabel.
- Az a veszélyes, ami odalent vár apámra és a többiekre, Sebatyne mester. – vitt a kelleténél egy kicsivel több élt Ben Skywalker a hangjába. – Kérlek, engedd meg! Ha segítesz, vissza tudok térni!
A barabel maga elé meredt.
- Menjünk köszelebb... asztán meglátjuk.
...
A jedik konvoja nem csak felfegyverzett, leginkább a Skipray ágyúnaszádok radikálisan felújított verzióihoz hasonlító űrugrókból, hanem nagyobb, lomhább, régi típusú Gallofree transzporthajókat is magában foglalt. Utóbbiak lustán a Fény Hadseregének orbiton lebegő cirkálói felé vették az irányt, hogy értékes ellátmányukat a fedélzetükre juttassák.
Az egyik lomha transzport gyomrában felhalmozott konténerek között akadt egy, amelyiket az utolsó pillanatban, még a coruscanti időzítés előtt egy meglehetősen határozott fellépésű kislány kérésére a Fény Hadseregének raktáros droidja kiürített, majd az erre vonatkozó parancsot törölte a memóriájából. Ahogyan azt a fotoreceptorai által rögzített képet is, amelyen megörökítette, hogyan mászik be a kislány, és útitársa egy hatalmasra nőtt nexu a konténerbe.
Allana kinyújtóztatta magát, és próbált nem arra gondolni, hogy még mennyit kell töltenie neki és Anjinak abba az üvegbe, amelyben eredetileg az útra elcsent energetizáló ital volt. Élelemre és italra gondolt induláskor, azonban arra, hogy a zárt konténerben bizony neki és Anjinak is vécéznie kell, bizony már csak út közben, amikor halaszthatatlanná vált a dolog. Most remélte, hogy hamarosan megállnak, és valaki kiszedi ebből a konténerből, még mielőtt a technikusok megtalálják, és bajba kerül. Így is igyekezte minél kisebbre összehúzni magát az Erőben úgy, ahogyan mamája tanította neki, remélve, hogy a konvoj élén utazó Saba mester és a többi jedi nem veszik észre. Még néhány óra, gondolta, amíg a padawanokat szállító transzport megérkezik a Kathol-szektorba, és akkor kiderül, hogy az azon ülő Allana Solo nem más, mint egy coruscanti utcakislány az Alsóvárosból, akit Allana megkért, hogy játssza el helyette az álmos padawant.
Nexut nehezebb volt szereznie, de végül megoldotta. Meglepő, mennyi mindent lehet krediteken venni, gondolta, miközben átfutott az agyán, hány büntetést kapott volna ezért otthon a Hapesen, kisebb korában, vagy akár a Korélián nagyszüleitől.
Sajnálta őket. Tudta, hogy lent vannak valahol azon a bolygón, amelyik felé tartanak, és azt is tudta, hogy talán bajuk esett. De most nem foglakozhatott velük. Tett magának egy ígéretet, és ezt be kellett tartania. Tovább kellett mennie innen Anjival, tovább a Sith Birodalom szívébe... tovább Davidhoz.
Előhúzta a zsebéből saját, apró kommunikátorát, amelyet eredetileg még nagyanyjától kapott, és beütött rajta egy egyszerű számsort, amit anyukája gyakran emlegetett neki, mikor magára hagyta a Hapesen. A barátnői számát... amikor a másik oldalon kattant a kommunikátor, jelezve, hogy létrejött a kapcsolat, Allana belesuttogta a jelszót.
Néhány pillanatnyi meglepett csend után Trista Zel meglepett hangján megérkezett a válasz jelszó is.
- Felség... - tette hozzá rögtön Trista Zel. – Örülök, hogy hallom a hangját. Én...
- Meggondoltam magam, Trista néni. – suttogta Allana. – Itt vagytok valahol a bolygó körül?
- Igen, Felség. Egy Nova –osztályú cirkálón a Fény Hadseregének jelvénye alatt. – válaszolt Trista hangját. – Nem voltunk a felszínen, amikor az történt... a nagyszülei...
- Most fontosabb dolgunk van, Trista néni. – suttogta minden bátorságát összegyűjtve Allana, hogy a hangja ne remegjen, hanem ellenkezőleg, egészen királynős legyen. – Egy teherhajó konténerében rejtőzködöm. Kérlek, mérjetek be a kommunikátor alapján, és gyertek értem. A jedik nem tudhatják meg...
- Meglesz, Felség. – biccentett Trista a vonal másik végén. Amikor Allana a barabel jedi mesterrel együtt elhagyta a bolygót, halálra aggódta magát, de nem tehetett mást azon kívül, hogy kapcsolatait felhasználva rátette a kezét egy dezertált Nova-cirkálóra az új császárnő ellen szervezkedők flottájából, legénységét lecserélte a Tenel-kához hű volt gárdistákra, akiket el tudott érni, és végül az egésszel együtt, Zekket maga mellett tartva jelentkezett a Fény Hadseregének dathomiri flottájába, remélve, hogy így a bolygó körül maradhat, amíg kislány-királynője vissza nem tér. – Örülök, hogy végül úgy döntött, csatlakozik az ügyünkhöz. Nagy megtiszteltetés lesz Felségedet szolgálni.
- Csatlakozom, de előtte segítenetek kell nekem valamiben, Trista néni – suttogta a komba Allana. – A többit megbeszéljük, ha értem jöttetek. Hozd Zekk bácsit...
- Én... igenis, Felség. – Trista Zel jó testőrhöz híven nem vitatkozott, bár nem egészen tudta, mit akar a jeditől a kislány, különösen úgy, hogy a többiek előtt titokban akarja tartani tervét. Persze Zekk nem is volt hagyományos jedi.
- Várlak, Trista néni, siess, kérlek. – kapcsolta ki a komot Allana, és felsóhajtott, miközben megvakargatta Anji fülét. A nexu nagyon nyugtalan volt a bezárt konténerben, de nem akart megválni tőle. – Micsoda bajban leszünk, Anji, ha ez kiderül...
A nexu felvinnyogott, és hatalmas száját kitátva gyengéden megnyalta a kislány fejét.
- Igen. – biccentett sokat tudóan a kislány. – Ha majd te is találkozol egy kisfiú-nexuval, Anji, akkor megérted...
...
Odalent a bolygón Han, Luke, Leia és Kyle Katarn a táborparancsnokság füstölgő romjai mellett gyülekeztek. Egy önfeláldozó hírszerzési tiszt Röfi, azaz Sa’Binring ezredes, a volt Lidérc csapatából megvárta, amíg a legtöbb zombi és egyéb élőhalott beözönlik a komplexumba, aztán lezárta az ajtókat és magukra robbantott egy fürt taktikai gránátot. Ez némileg elvette a zombik kedvét a második támadástól, kivéve egy óriási rankor-csontvázat, amelyet Luke és Leia közös munkával aprítottak miszlikbe, majd a csontokat felgyújtották, hogy végre befejezessék a rángatózást.
- Jelentősek a veszteségeink. – törölte meg véres, izzadt homlokát Kyle Katarn. – Nem biztos, hogy kibírunk még egy rohamot. Jobban védhető területre kellene vonulnunk, mondjuk fel az egyik hegyre. Itt a völgyben könnyebben bekeríthetnek minket, és a növényzet miatt nem tudjuk olyan jól belőni a terepet.
- A legközelebbi boszorkányklán erődítménye egynapi járásra van. Még siklókkal sem sokkal gyorsabb. – morfondírozott Luke. – Veszélyes menet lenne, Kyle.
- Inkább ülök egy hegytetőn, mint hogy itt beszorítsanak és lemészároljanak a zombik. – rázta meg a fejét Katarn.
- A sötét varázslat forrását kell megszüntetnünk, és akkor az egésznek vége. – meredt a távolba Luke. – Elég lenne pár ember...
- Akkor mire várunk? – jelent meg mögöttük Han Solo, még mindig füstölgő sugárvetővel. – A Falcon felszállásra kész, kölyök. Én azt mondom, vágjunk neki!
- A hajóval valóban gyorsabban odaérnénk… - Luke homloka ráncokba szaladt. – Valahol az Éjnővérek régi területén van a forrás, érzem.
- Akkor meg kell próbálnunk. – jegyezte meg Leia.
- Államfőknek való feladat ez, Felség? - hunyorított a nő felé Katarn.
- Legalább annyira, mint nyugdíjas korú jedi mestereknek. – mosolygott vissza Leia. Mindannyiukon látszott, hogy a veszély ellenére valahol élvezték a helyzetet, ami a régi idők kalandjaira emlékeztette őket. – Ha ti mentek, én is. – biccentett testvére és férje felé.
- Nem is gondoltam, hogy kimaradsz belőle, szivi. – kacsintott vissza Han.
- Azért én ettől még evakuálnám a tábort, engedelmetekkel. – húzta magán összébb megszaggatott köpönyegét Kyle Katarn. – A legrosszabbra felkészülve.
- Rendben. – bólintott Luke. – De vigyetek magatokkal egy nagy hatósugarú adóvevőt, hátha közben helyreáll a kapcsolat.
- Sosem nőnek fel... - simogatta meg őszülő szakállát Kyle Katarn, miközben a legendás koréliai teherhajó felemelkedett, és közvetlenül a fák koronája felett repülve megindult arra, ahol az ég alja a legsötétebb volt...
|
|
|
Post by darthshantal on Aug 12, 2015 15:20:27 GMT 1
A lány látta a távolban a vörös fényeket amelyről a Dathomir híres volt...a vörösben izzó égboltjáról. És látta a harcok nyomait. Őrült örvények kavarták fel a talaj felszínét és izzó lángok fényesítették be a horizontot. Taktikusan elkerülte a harc gócpontját illetve azokat a helyeket ahol az Erőben érezte a többi erőhasználó jelenlétét. Ez volt az egyetlen amihez értett...láthatatlannak maradni és rejtőzködni. A hajó továbbra is álcázva volt, Shantal pedig kihasználta hogy a bolygó maga is a Sötét Erővel átfűtött. El is gondolkodott mit keresnek itt a Jedik, az a számára gyenge és hitvány népség amelyek kiirtására esküdött fel. Hogy bírják elviselni a vakságot amit a bolygó okoz és a tébolyt. Ők nem tudják használni, és befogadni a Sötét Oldalt.
Meditálni kezdett a pilótafülke padlóján fekete ruhájának derekát körülvevő palástja mint egy legyező terült szét körülötte. A bolygó atmoszférája átjárta az egész testét, szinte egy érzéki fürdőzésnek hatott. Erősnek és magabiztosnak érezte magát...és sosem akarta többé elengedni ezt az érzést. A maga ura most. Gyilkos tekintettel nézett ki a bolygóra, elemében érezte magát, mint aki hazatért. Tudta hogy mestere nem érezheti ezeket az érzéseit csak akkor ha ő kapcsolatba lép Wenthar Nagyurával az Erőn keresztül így nem félt élvezni és nem félt önmaga lenni. Suttogva mondta ki ajkai között: „Megérkeztem!” A hajó kicsiny rakteréből előhozta a robogóját, egy pajzsok nélküli kis elegáns járgányt amely két lézerágyúval volt felszerelve. Az erős szél fodrozódva lebegtette ruhájának lelógó részét két oldalán a két fénykarddal mint egy árnyék ült fel a robogóra és vette irányba a hajó alatt elterülő erdőt. Csak egy rövid felderítés idejére merészkedett az erdőbe. Még mielőtt a szonda droidokat útjára engedné és azok Mailain nyomát kutassák. Már fél órája úton volt amikor megtalálta a helyet ahonnan feltűnés nélkül szemmel tudta tartani a harcokat. Egy magaslatot amit nem borítottak be fák csupán egy és némi gyér fű. Hasra feküdt és az elektrotávcsövével egy füstölgő erődítményt fürkészett ami egy völgyben alatta terült el. Nem mert kinyújtózni az Erőben hogy érezhesse kik vannak ott de nem is kellett amikor meglátta a nem sok kilométerrel odébb a Millenium Falcont. Ennél tökéletesebb helyre nem is landolhatott volna a hajójával. Büszke volt magára, megvárta míg a hajó elindul és be tudja tájolni az uticélját a horizonton. Azonnal felpattant a földről akár egy párduc és a robogójához sietett elvakultan. Talán hibát vétve azzal hogy ilyen felelőtlenül lathatóvá vált bárki számára. Úgy érezte a mestere által érzett zavar az Erőben ahhoz a helyhez köthető amerre a Falcont látta elmenni. Felcsigázta egy esetleges ütközet egy Jedivel...ez itt az ő terepe nem a Jediké. Mintha a vérében folyna Dathomir. Gond nélkül visszaért a hajóhoz. Még van egy kis ideje. Kapcsolatba próbált lépni Wenthar Nagyúrral de meglepetésére nem Lordja hangját vélte felfedezni az Erőben hanem egy másikét akit nem ismert. Egy mély és gonosz férfi hangját hallotta az Erőben. - Bemutatkoznék szépségem.... Lord Waranous vagyok. Aki bejuttatott a Dathomirra. Nem is gondoltad volna igaz? - mondta a férfi hang és Shantal egyszeriben azt érezte mintha valami végigsimítaná az állát. Dacosan ellenállt mind ennek. - Tudtam hogy valaki áll ezek mögött a történések mögött. Mi a célod ezzel? - kérdezte hűvösen a lány és a fénykardjai markolatára tette a kezét. - Azokra semmi szükség. Nem tudod megölni azt aki nincs itt. - és kinevette a lány harciasan felkiáltott egy mozdulatra talpon volt és mindkét penge vörösen izzó fénycsóváit lehetett csak látni a sötét pilótafülkében. Kecses mozdulatai hasztalanok voltak, akár merre pördült nem talált semmit. Egyszeriben körül vette őt ez a valami és a falhoz szorította. Egész közel az arcához érezte a jelenlétét. Waranous végigmustrálta a lányt és kellemesnek tartotta azt amit lát és érez. Tudta mivel tudja majd irányítani őt...rájött a gyengeségeire. - Wenthar Nagyúr még mindig jó ízléssel bír....de maga sem tudja kit vagy mit választott. Labilis még benned az Erő de azért mert még nem találtad meg ezzel a hatalmas erővel az utad. - de itt a lány közbe vágott tiszteletlenül és mérgesen. - Az uralkodó döntéseit te ne bíráld akárki vagy! - jelentette ki dacosan. A férfi azonban kígyóként tekergőzött a teste körül és gonosz dolgokat suttogott a lány fülébe. - Honnan gondolod? Azért nyom el téged hogy nehogy erősebbé válj a nyomorult lányától? Megaláz az ágyban és úgy kezel mint egy eldobható tárgy....egy gyönyörű dísztárgy. - Shantal nem akarta felfogni a mondatokat. Harcolni akart, de nem tudta kivel magával vagy az igazsággal.
|
|