|
Anoth
Jan 14, 2015 0:50:00 GMT 1
Post by Haruhi on Jan 14, 2015 0:50:00 GMT 1
Rendületlenül obszerválta és reprodukálta mozdulatait, annyira, hogy néhány pillanattal még az után is ugyanúgy mocorgott, hogy Mea hirtelen elhúzódott és átfogóbb magyarázatba kezdett az eddigieknél, megemlítve már korábban elhangzott aspektusokat is. Vizsgálódni kezdett a javítás alatt álló hajó adatbázisában, s további karbantartóegységek segítségével a másik két járművet is vizsgálatnak vetette alá. Mivel Mea fáradtságát jelezte, miután explanációját önszántából megszakította, úgy tartotta, az idő eljött más fontos tények felülvizsgálatára is. Két dimenziós kép jelent meg Mea arca előtt, két részre osztva, de átfogóbb pontossággal és realisztikus színezéssel az általa megszokott holoképekhez viszonyítva. Az egyik oldal egy kicsi helyiséget mutatott, hol az ágyon az eszméletlen Trassk hevert hátán feküdve, míg másik egy két ágyas zárt helyiséget mutatott, ahol külön-külön feküdtek egyazon pozicióban Addis-1 pilótája és eredetileg a fedélzetén várakozó másodpilótája - Ez esetben megfelelő alkalomnak dezignáltam arra, hogy mi történjen ővelük - mondta neki azonnal, hogy felvillant az éteri képernyő - Nem a legénységem tagjai és a kérésedre vannak most ott, ezért úgy járok el velük, ahogy te utasítasz rá. Hasonlat képpen: mintha egy igazi kapitány lennél, én egy kommunikációs berendezés, melyeken parancsokat továbbíthatsz nekik, avagy a fogjaidnak Fókuszobjektuma ez idő alatt mindvégig ugyan abban a pozícóban maradt, mint ahogy a csata alatt is volt
|
|
|
Anoth
Aug 13, 2017 10:05:55 GMT 1
Post by Lord Brodrig on Aug 13, 2017 10:05:55 GMT 1
A darabjaira hullott, egykoron ép bolygót még mindig nem látogatta senki, kivéve azok a bolond felfedezők, akik vágyták a borzalmas halált. Az Első Rend határvidékén fekvő rendszer védtelen és jelentéktelennek számított a környező űrben tábort verő kalózok, a Jedik, és a Legfőbb Vezér számára egyaránt. Az Anothot nem kellett védeni, a lakható szektora üresen állt, mindössze néhány krómkatonás barakk tanúskodott arról, hogy nyoma van az életnek a felszínen.
Az elszigeteltség és a nehéz megközelíthetőség kapóra jött Han Solo és Leia Organa számára, hogy elrejtsék ide a legkisebb gyermeküket. Ugyanilyen hasznosnak bizonyult a hely ugyanennek a gyermeknek a számára, aki már réges rég felnőtt, és aki minden igyekezetével megpróbálta törölni az emlékeiből a múltjának azon részeit, amikor még nem nyomta a vállát semmilyen felelősség. Ha létezett egyáltalán ilyen időszak...
A hatalmas, fekete kövekből épült kastélyt állandóan ostromolták a lehetetlen körülmények és a pusztító természeti elemek, amik valamikor az ősidőkben szabdalták fel először az Anoth felszínét. A sötét építmény állandó életveszélyben forgott, de nem létezett olyan természeti csapás, ami vetélkedhetett volna az Erővel. Az itt összpontosuló sötét és világos energiák megkerülhetetlen bástyaként meredtek a fenyegető levegőbe. A kastély vörös fényei kísérteties színbe vonták az éjszakát.
Rin ennek az otthonnak nevezett komplexumban töltötte a napjait, amikor nem akadt fontosabb tennivalója. Jelenleg is még a saját emberei előtt is titokban tartott szinten tartózkodott, ahová még a Legfőbb Vezérnek sem volt bejárása - lévén, hogy nem tudott róla. Rin tisztában volt vele, hogy mint az Első Renden belül mindenki, ő maga is megfigyelés alatt állt, ezért szüksége volt rejtekhelyekre, ha néha a Legfőbb Vezér vizslató tekintetétől távol akart dolgozni.
A fekete köpenyt és fémszürke páncélruházatot viselő főparancsnok most is magán viselte a sisakot, ami eltakarta őt a világ elől. Vérbeli pilótaként jobban érezte magát az öltözetében, mint egyszerű, jellegtelen ruhákban. Ugyanígy, jobban érezte magát az űrben, mint bármelyik világ felszínén. A sötét vákuum volt az otthona, és ezt tükrözte a meditációs kamrája is - a hatalmas terem úgy festett, mint a távoli csillagokkal teletűzött világűr. Aki ide belépett, ablaktalan, sötét helyiségben találta magát, azzal a kivétellel, hogy itt nem létezett a vákuum.
Bár rendszerint neki is, mint a hajójának mozgásban kellett lennie, szüksége volt az efféle megállapodott és nyugodalmas pillanatokra is. Tudta, hogy a galaxis hasonlóképp működik.
Egyszercsak halk lépteket hallott a háta mögül - de Rin még a nesz előtt megérezte a felé közelítő tudatot. A világítás ellenére a helyiség mégiscsak mesterséges építőelemekből állt, és mire a jövevény a háta mögé került, Rin kikapcsolta a fényeket, és egy sötét, de már látható parancsnoki központ jelent meg a világűr helyett.
Az érkező alak lelkében hatalmas harag dúlt. A sötét oldal teremtménye volt, mégis több annál - a gondolatai között félelem, kételkedés, de ami a legfontosabb, hűség lappangott.
Rin nem fordult meg, amikor a fiatalember fél térdre ereszkedett a háta mögött. Az Erő mindkettejüket ugyanúgy átjárta, egyelőre különböző mértékben. Rin feloldotta és használta az Erőt, de a mögötte térdeplő tanítványnak még jócskán akadt tanulnivalója. De Rin tudta, hogy egyszer majd az ő láncai is lehullnak, és akkor ők ketten együttes erővel fellépnek majd a Legfőbb Vezér ellen, és véget vetnek az ámokfutásnak, ami a galaxist élve felzabálja.
Csakhogy akadtak még dolgok az egyenletben, amiről eddig nem volt tudomásuk. Események és személyek egyaránt...
- Feladatom van a számodra, titkos tanítványom - mondta Rin torzított hangon.
- A szolgálatodra állok, mester - felelte a fiatal férfi anélkül, hogy felnézett volna a padlóról.
- A Rinek ellátták a feladatukat - folytatta Rin. - Megfelelő teszt voltak. Arról nem is beszélve, hogy milyen hatékonyan terelték el Renről a figyelmet. De te sokkal fontosabb vagy, mint ők. Te vagy az a fegyver, amivel beviszem a végső csapást... És most rádbízok egy fontos küldetést, amit csak a te képességeiddel lehet végbevinni.
- Várom az instrukcióidat, mester.
- A kémeim érdekes információra bukkantak. Jelentették, hogy a Yuuzhan Vong invázió mögött több lehet, mint amit eddig tudtunk. Lehetséges, hogy a vongok nem önszántukból támadták meg a galaxisunkat. Fel kell fedni ennek az ügynek a természetét. Talán a Legfőbb Vezér is kapcsolatban áll vele.
- Hogyan?
- Elmész a Zonama Sekotra, és kideríted, kitől kapták a parancsot a vongok, hogy megtámadjanak minket - parancsolta a tanítványnak. - Óvatosan kell eljárnod. Ennek az illetőnek ugyanúgy nem szabad felfedeznie téged, ahogy a Legfőbb Vezérnek sem. Ölj meg minden tanút, legyen az első rendi, birodalmi, Jedi, köztársasági, vagy akár Yuuzhan Vong. Meg kell találnod a választ, és ha bármilyen apró információt szerzel, azonnal jelented nekem!
A tanítvány habozni látszott - tény és való, hogy sokkal könnyebb lenne élőlényekre, mint megfoghatatlan információkra vadászni.
- Úgy teszek, ahogy akartad, mester - mondta végül.
- Ha meghalsz, kudarcot vallottál nekem. De ha túléled, az se jelent semmit. Ha sikerrel jársz, csak akkor merj visszajönni! Az információkat továbbítottam a hajódra.
A tanítvány megérezte, hogy elbocsátották, ezért felállt, és sarkon fordulva elindult a helyiség kijárata felé.
- Még valami - szólt Rin, mire a tanítvány megtorpant.
- Igen, mester?
- Nem én vagyok az egyetlen, akinek birtokába jutottak ezek az információk - fordult meg Rin, egyenesen a vele szemben álló tanítványának intézve a szavait. - Nagy a valószínűsége, hogy az Ellenállás vagy a Jedik egy másik oldalszervezete is ott lesz a Sekoton... És Jaina Solo.
- Jaina Solo? - kérdezte őszinte meglepettséggel a tanítvány. - A Jedik Kardja..
- Ha találkozol vele, és elpusztítod, végleg elnyered a bizalmamat - mondta Rin élesen. - Ha megölöd őt, készen állsz, hogy szembeszálljunk a végső célpontunkkal. Ha pedig nem, nem vagy méltó a feladatra.
Rin megfordult, jelezve, hogy a kihallgatás végleg véget ért. A tanítvány pedig kiment a parancsnoki helyiségből, és egyenesen a hajója felé indult. A titkos szinten nem találkozott egy árva lélekkel sem, és tudta, nem is találkozhat, hiszen csak a mester és ő tudtak a hely létezéséről.
Miközben a hangár felé közeledett, még mindig érezte Lord Rin fenyegető kisugárzását. A mesterben ugyanúgy jelen volt a világos oldal, mint a sötét, de valahogy másképp. Mindkét végét az Erőnek egészen kreatív módon használta, egybefordította majd széttépte őket, eltorzítva az Erő szövetét. Ezek a folyamatok állandóak voltak Lord Rin sötét lelkében, nem csoda, hogy a mester nem tudott sokáig megmaradni egy helyben, amikor ekkora energiák dolgoztak benne, szüntelenül.
A tanítvány csak a sötét oldalt ismerte. A mester elmagyarázta neki, hogy erre biztonsági okokból van szükség. Ha esetleg őt elkapják, nem tudják Rinhez visszavezetni - a sötét oldal teremtményeként Sithnek, vagy esetleg sötét Jedinek vélték volna, és a mester biztonságban tudhatta volna a titkát.
Megpillantotta a hajóját - egyszerű, fémes látvány volt, az osztálya ismeretlen, ráadásul nem hasonlított semmiféle birodalmi gépezethez. Új pilótája, egy fekete kapitányi uniformist viselő nő éppen a hajó oldalánál foglalatoskodott, amikor a tanítvány megérkezett. - Ki vagy te? - kérdezte gorombán, mire a nő felkapta a fejét, összehúzta a zubbonyát, és letette a kezéből a hidrokulcsot. - Arma Kun kapitány, szolgálatodra - tisztelgett a nő lazán. - Te meg a Solus kódnevű ügynök, aki mellé beosztottak, ha nem tévedek. - Hogy van a Ghostic? - pillantott a hajóra Solus. - A hajód? - kérdezte Kun kapitány. - Nagyszerű állapotban van. Sokkal többre képes, mint aminek látszik. - Ez a lényege - vetette oda Solus, azzal feltrappolt a rámpán.
Arma Kun utánabámult - nem számított rá, hogy ilyen fiatal felettest kap -, majd felvette a hidrokulcsot, megtörölte a kezét, és a férfi után sietett. A Ghostic nemsokára kirepült az égbe, és maga mögött hagyta előbb a fekete kövekből épült kastélyt, majd az Anoth bolygót. Végül a hipertérbe ugrott, és eltűnt a rendszerből.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Feb 12, 2018 22:09:23 GMT 1
– Látlak… – felelte Jaina, és olyan gyorsan vette kézbe a fénykardmarkolatát, mint még soha. – Mit keresel itt?!
Anakin Solo, illetve ahogy ő nevezte magát, Rin körbefordult, megnézve magának a coruscanti alsóváros utcáját.. aztán visszafordult Jainához. Épp a Finalizer csillagromboló főtiszti hangárjába tartott, amikor felbukkant előtte a nővére. A lány a semmiből tűnt elő, keresztezve Rin útját a közlekedőfolyosón, amit többnyire csak a főtisztek használhattak – de mivel jelenleg Rin haladt rajta, ezért mindenki mást eltereltek az útjából, mint általában.. Ezt pedig most áldásként értékelte, hiszen nem tudta volna megmagyarázni a tanúknak, mit keres Jaina Solo és a coruscanti sikátor egy szelete a csillagrombolón.
– Te látod a környezetemet? – kérdezte Jainától. – Én látom a tiédet.
Jaina nem tudta mire vélni ezt a választ. Hiszen Anakin ott állt előtte.. aztán kinyúlt az Erőben, és rá kellett jönnie, hogy tévedett. Az előtte álló sötét alak valóban Anakin volt, de nem ott, ahol látta.. Anakin fényévekkel odébb tartózkodott, ezt tisztán érzékelte.. Ami azt jelentette, hogy az öccse nincs a Coruscanton, és valamiféle elmetrükkel lépett vele kapcsolatba, Jaina agyába sugározva a saját képmását.. Jaina meglepődött ezen a fajta jelenségen. Anakin látta az ő környezetét, ő azonban csak a férfi magányos alakját.
Amikor belenézett Anakin szemébe, Jaina arca elsötétült.
– Te.. – sziszegte, de hangja nem haragot, hanem szemrehányást és keserűséget hordozott. – Miért ölted meg anyát? Gyilkos.. miért, Anakin?!
– Han Solo és Leia Organa Solo a múlt teremtményei voltak – felelte Rin szenvtelenül. – El kellett menniük.
– Micsoda?! – lépett egyet előre Jaina. – Még csak arra se vagy hajlandó, hogy anyának és apának szólítsd őket..
Rin nem fogott bele a magyarázatba.. Jaina úgyse értené. Nem értené, hogy valójában mit jelentett a szülei halála és a tény, hogy egyiküket ő maga, Rin ölte meg. Nem értette volna, mekkora erőfeszítésbe került ez neki, és milyen szörnyűségeket kell kiállnia a tettéért minden egyes nap.. Nem értette volna, hogy Rinnek személytelen idegenekké kellett avanzsálnia a szüleit magában, hogy elviselje mindazt, amit Ren Vezér elvárt tőle. Jaina nem tudhatta, és nem is fogja megtudni, mert nem kellett tudnia. Így hát Rin közönyösséget színlelve viselte a felelősségre vonást.
– Olyanná váltál, mint egy rideg, érdes kő – folytatta Jaina csillogó szemmel. – Szörnyeteg vagy..
– Igen. Az vagyok – bólintott Rin. – Annak kell lennem, Jaina.. Nincs más választásom.
– Mindig van választás – szögezte le Jaina, és egy pillanatra hitetlenkedve összepréselte az ajkait. – Nem hittem volna, hogy Jacen után még ezt is.. Bár az olyanok, mint te, már döntöttek. Van egy pont, ahonnan nem lehet visszafordulni, Anakin.. ahonnan nem engedik. És van, aki nem érdemel megbocsátást.. a megváltás a magadfajtának csak egy újabb köpönyegforgatás, nem igaz?!
Rin látta a nővére arcát, és a körülötte felizzó pusztító, fenyegető aurát. Ebben a pillanatban megértette, hogy miért Jaina Solo a Jedik Kardja, és miért ő a legnagyobb Jedije a korának. A világos oldal olyan mértékig áradt belőle, amit Rin nem hitt volna, hogy lehetséges. És ez a fajta fény egyáltalán nem volt gyenge, inkább amolyan mindent magába foglaló, szörnyű erő, amivel kevesen mertek volna szembeszállni, még a legsötétebb Sith Nagyurak közül is.
– Organa Solonak meg kellett halnia – szögezte le Rin. – Meg kellett tennem, ahogy Jacennek is meg kellett ölnie Marát! De te ezt sosem fogod megérteni, neked nem az a dolgod, hogy megértsd!
– Mi volt az, Anakin? – Jaina már-már könyörgött a válaszért. – Mit tudott Jacen? Mi az, amit te is tudsz, csak én nem?! Mit láttatok, ami ilyenné tett titeket?
– Ez egy szükségszerű szerep – hárította el a kérdést Rin, és hátat fordított Jainának. – Te tiszta vagy, világos, még úgy is, ha néha engedtél a sötét oldalnak.. én pedig romlott, sötét, de a fény is bennem van. Az Erő egyensúly, és ebben a korban mi, a Solok adjuk ezt az egyensúlyt. – Rin hirtelen megpördült, és farkasszemet nézett a nővérével. – Senki – emelte fel a mutatóujját – senki nem tudhatja… Főleg azok nem, akikhez vérség köt. Ezt meg kell értened!
Jaina elég okos volt hozzá, hogy megsejtse, itt több van annál, mint amit itt és most meg tudnának beszélni.. ezért nem firtatta a témát. De tudta, hogy kulcsfontosságú tudás került szóba, és amikor erre gondolt, az jutott az eszébe, hogy talán hibát követett el, amikor megölte Jacent…
– Te is megölted Jacent – folytatta Rin kissé bosszúsan, mintha kitalálta volna Jaina gondolatait. – Mielőtt még beszélhettem volna vele.. Mostmár nincs más, csak te meg én!
– Mi? – horkantott fel Jaina, és majdnem felnevetett. – A torz, bukott Solo-testvérek, akik majd megmentik a Galaxist?
– Amikor eljutunk arra a szintre, hogy léphetünk.. igen – felelte Rin úgy, mintha eldöntött tényről beszélne.
– És mi van Allanával? – vetette fel váratlanul Jaina.
– Allana?
– Allana Djo Solo, az unokahúgod.
Rin arcán átsuhant a csodálkozás, aztán pedig valami más is.. Felismerés? Döbbenet? Csalódottság? Esetleg félelem…? Jaina nem tudta megállapítani, melyik. Rin tekintete hamar kiolvashatatlanná vált, mint egy szobor. Jaina maga is jól ismerte ezt a fajta pajzsot, mint oly sokan a rokonai közül...
– Biztonságban van? – kérdezte Rin.
– Charis királynő foglya – felelte Jaina. – Charis, mint a Sith és a Hapan trón örököse, maga mellett tartja.. – azzal nagy vonalakban beszámolt Rinnek az Allanával történtekről, és a helyzetről, amibe az unokahúguk került.
– Akkor ki kell onnan hozni! – szorította ökölbe a kezeit indulatosan Rin. – Megfeledkeztem a fontosságáról! Ekkora hibát.. nem követhetek el..
– Az Ellenállás a vezetésemmel elküld egy csapatot az Adumarra – közölte Jaina. – Kiszedem onnan!
– Igen, nem hagyhatjuk, hogy egymás ellen acsarkodó Sith frakciók és pszeudocsászárok bábja legyen.. Allana legalább olyan fontos, mint mi. Haladéktalanul biztonságba kell helyezni.
– Meg akarod ölni? – villantak fel Jaina szemei.
– Nem – felelte Rin, és furcsán pillantott a Jedire. – Ha én elbukok, és ha te elbuksz, neki kell folytatnia, amit elkezdtünk. Ez halaszthatatlan ügy! Személyesen fogok gondoskodni róla, hogy biztonságba helyezzük Allana Solot. Utána viszont neked kell rá vigyáznod, Jaina. El kell vinned egy olyan helyre, ahol nem találnak rá.. Ahol még a legnagyobb hatalmú teremtmények sem érhetik el. Tanulnia és fejlődnie kell. Biztosítok a számára egy külön gárdát, de erről se az Ellenállás, se az Első Rend nem tudhat..
– Mit értesz többes szám alatt? – tette csípőre a kezét Jaina.
– Személyesen fogom végrehajtani az akciót. Abban mindketten egyetértünk, hogy Allana kiszabadítása most a legfontosabb feladatunk.
– Talán.. Hogyan szándékozol bejutni az Adumar-rendszerbe?
– Ezt bízd rám, Jedik Kardja.. – mosolyodott el haloványan Rin.
– Ne feledd, hogy én is ott leszek, Anakin – emelte fel most Jaina a mutatóujját. (Szokás volt Vader-ivadékoknál.) – Ha bántani mered Allanát, garantálom, hogy ugyanúgy végzed, mint Jacen.
– Csak szeretnéd, Jedi – felelte gúnyosan Rin. – Az Adumaron találkozunk.. De áruld már el nekem, hogy csináltad?
– Micsodát?
– Hogyan léptél velem kapcsolatba?
– Nem én voltam – ráncolta a homlokát Jaina. – Nem te voltál.. – állapította meg egy másodperccel később.
– Az Erő? – vetette fel Rin, és körülnézett a folyosón, mintha szabad szemmel láthatná a mindent átfogó energiamezőt.
– Ha az Erő összekapcsolt minket, annak jó oka volt rá – mondta Jaina. – Ez a sorsunk, egyelőre.. hogy kiszabadítsuk Allanát, együtt. Ez világos. De sosem hallottam még az Erőkötelékeknek ennek a fajtájáról.
– Én olvastam róluk – felelte Rin. – Tudom, hogy lehetséges létrehozni.. de te belepusztultál volna, ahogy valószínűleg én is. Fölöttébb érdekes.
– Nem sokat tehetünk ellene – vont vállat Jaina. – Megtesszük, amit kiszabtak nekünk.
– Hát persze – mondta sötéten Rin. – Csakhogy az efféle kiszabások mögött általában nálam is rosszabb teremtmények állnak… Jaina!
Mielőtt befejezhette volna a mondatot, a nővére és a coruscanti alsóvárosi utca mindenestől felszívódott. Rin ismét a csillagromboló folyosóját látta maga előtt. Hiába tapogatózott az Erővel, a kapcsolatnak vége szakadt.. Rin némán állt egy darabig, próbálva megfejteni az iménti csevegés jelentőségét.. Aztán rájött, hogy gyorsan kell cselekednie. A sötét köpenybe burkolózott alak még egyszer megnézte magának a helyet, ahol állt, aztán felvette a sisakját a földről, amit akkor ejtett el, amikor a Jedik Kardja megjelent előtte néhány perccel ezelőtt.
Amikor leért a hangárba, a hóna alatt vitte a maszkot, úgy masírozott fel a siklója rámpáján. Két krómosztagos, akik mindeddig a hajó mellett vártak rá, sarkon fordultak, és uruk után menetelve eltűntek a jármű gyomrában.
A fekete parancsnoki sikló felemelkedett, és elhagyta a hangárt. A nyílt űrbe érve eltávolodott a Finalizertől, és kíséret nélkül repült tovább az alant sodródó megtépázott világ, az Anoth irányába...
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Feb 16, 2018 22:41:05 GMT 1
Anoth, Rin kastélyaA sisakot viselő, feketébe burkolózó férfi meditációs pózban, lehunyt szemmel ült a kis méretű kamra padlóján. Arcán izzadságcseppek gyöngyöztek, és olyan erőteljesen koncentrált, hogy azt szinte tapintani lehetett. Előtte, körülbelül szemmagasságban apró, kavicsszerű tárgy lebegett – egy mélykék, ritka kyber-kristály. A kristály forgószélként pörgött a levegőben, és szinte látható energiát árasztott. A térdeplő férfi és a nagy erejű tárgy szinte látható energiákkal feszültek egymásnak, mintha egymás akaratát próbálták volna megtörni. Órák óta ugyanezen a helyen, ugyanígy léteztek. A kristály egy idő után elkezdett átlátszóvá, majd üvegszerűvé válni. A terem világítása elhalványodott, ahogy a fény előbb csillogni kezdett a kyber felszínén, majd mintha eltűnt volna benne. A kavicsszerű tárgy elsötétült, majd ismét kivilágosodott. Aztán, mintha megtörték volna, halk, természetellenes kattanást hallatott, és üveges felszíne olyanná lett, mint a jég. Rin kinyitotta a szemeit, és ráfüggesztette hideg tekintetét a kristályra. Az, mintha erejét vesztette volna, leesett a levegőből, és halkan koppant a duracél padlón. Nem messze tőle egy másik ugyanekkora kavics állt – egy vörös, szintetikus kristály, amit a Sith Nagyurak fejlesztettek ki a saját fénykardjaikba. Mellette szétszerelt, fekete fénykardmarkolat hevert. A henger Darth Vader saját kardját idézte, nem sokban különbözött a néhai Nagyúr által tervezett híres fegyvertől – fekete burkolata sem leplezte a szembeszökő hasonlóságot. Amikor Rin legutóbb Loik hadnagy ellen vetette be a fegyvert, olyasmit tapasztalt, amit még soha. A markolatba épített elektronikai rendszerek felzizegtek, az energiacella felforrósodott, a szintetikus vörös kristály pedig egyre halványuló és vékony lett. Rin azóta tapasztalta, hogy a fénykarddal valami nincs rendben, mióta ő és Jaina Abeloth hajóján jártak. A férfi ismét becsukta a szemeit, és ráhangolódott az Erőre. Az imént átformált kyber-kristály ismét a levegőbe emelkedett, de ezúttal különféle alkatrészek is csatlakoztak hozzá. Az új markolat összetevői egymás mellé sorjáztak, és beálltak a Rin által rendezett technikumba. Ezúttal nem szokványos módon építette meg a fegyverét. Olyan változtatásokat eszközölt, ami bizonyos magas fokú szakmai tudásról árulkodott, és nonkomformistának számított a szó minden értelmében. Ezt a furcsán tervezett belső elrendezést azonban eltakarta a rázáruló borítás. A világosszürke, egykezes markolat elkészült, de Rin tudta, hogy a fegyver nem működik. Ezúttal igazi kybert használt, nem szintetikus kristályt. Olyan fegyverre volt szüksége, amit nem fog tönkretenni se Abeloth, se Ren Vezér. A kristályt egy egész napjába tellett átkalibrálnia, hiszen addig kellett véreztetnie, amíg ugyanolyanná vált, mint az ő hatalma. Olyan erős kristályt sikerült formálnia, hogy a markolat belsejébe zsúfolt vezetők képtelenek voltak az energiát úgy elosztani, ahogy kellett volna. Amikor eszébe jutott a megoldás, ismét szétszedte a tárgyat, majd néhány huzalt szerelt a külső burkolatára, aztán végleg összerakta a kardot. Az eredmény ugyanaz a világosszürke henger lett, de most két vastag, vörös kábel húzódott végig az oldalán. Muszáj volt valahová betennie az újabb vezetőket. Beletelt még néhány percébe, amíg megoldotta, hogy ne rázza meg az elektronika, ha megfogja a markolatot. Rin felállt, a kezébe vette és aktiválta a fegyvert. Az elődübörgő vörös penge szálegyenesen izzott, és külsejében semmiben sem különbözött az előző fénykardjától. De az új penge nem úgy búgott, ahogy egy normális fénykard szokott. Az ütemes zúgást ezúttal egy hangosan dübörgő, fenyegető hang váltotta fel, ami a markolat belsejében eszközölt technikai változtatások eredménye volt. A durván morajló hang meg-megszakadt, miközben a penge ugyanolyan stabil maradt. Rin persze érezte a fénykard enyhe remegését a kezében – és biztos volt benne, hogy ez a hang, ami még passzolt is az ő torzított beszédéhez, megfélemlíti majd az ellenfeleit. Megperdítette maga előtt, és a penge hangosan zubogott, ahogy a levegőt szelte. Rin hirtelen belecsapott vele a terem falába, a kard pedig súlyos dörrenéssel jelezte az érintkezés pillanatát. Kikapcsolta, majd az övére akasztotta a fegyvert, és összeszedte a munkája maradványait. A közelben álló munkapadon Sordis szétszerelt fénykardja állt, de Rin nem akarta felhasználni az alkatrészeit. A múzeumba illő, hivalkodó alkotás hűen tükrözte a néhai Sith-Jedi személyiségét. Jelzett a kommunikátora, Rin pedig maga elé emelte a karját. – Uram! – recsegte a biztonsági tisztje. – Megérkeztek a rendlovagok. Snood lovag azonban csak most keveredett ki az Ismeretlen Régiókból, de néhány óra múlva ő is csatlakozik a többiekhez! Rin a terem egyik oldalában álló emelvényhez lépett, és felvette az ott pihenő sisakját. A fejébe húzta a harci viseletet, azzal gyors léptekkel kimasírozott a szoba előtti helyiségbe. A nagyobb csarnokban nem volt se ablak, se világítás, de Rin a félhomályban is látta a padló felé fordított keresztpengés fénykardokat, amit tanítványai az ő tiszteletére fordítottak lefelé. Az öt kámzsás alak, aki várt rá, csuklyát és a nyakuk előtt összefogott bő köpenyt viselt. Alatta sötét tunikát hordtak, és arcukat egymáshoz hasonló, de nem ugyanolyan maszk takarta. Mindannyian fél térdre ereszkedve, keresztpengés, vörösen izzó fénykardjukra támaszkodtak. Rinnek szüksége volt rájuk – a szabadelvű Rinekkel szemben a rendlovagok a velejéig hűségesek maradtak hozzá és az Első Rendhez. Most, hogy Solus, a tanítványa nincs többé, rájuk hárult a feladat, hogy ha eljön az idő, szembeszálljanak Ren Vezérrel. – A kiképzésnek folytatódnia kell – közölte Rin. – Azokra nem lesz szükségetek – intett a keresztpengés kardokra. A pengék visszahúzódtak a markolataikba, a rendlovagok pedig felálltak kényelmetlen pozíciójukból. – Mindannyian nagyszerűen bizonyítottátok rátermettségeteket egyéni és társas küldetések folyamán egyaránt. De semmit se tudtok a Galaxis legfelkészültebb elméi ellen való védekezésről. Rin végigsétált a rendlovagok előtt, és mentében sorban szemügyre vette őket. – Sokat tudtok a harcról, a taktikáról – folytatta. – Erős az akaratotok, és nem lehet titeket elmetrükkökkel befolyásolni – itt megállt, és szembefordult velük. – Az elmétek azonban felkészületlen. Attól, hogy nem tudnak az Erővel manipulálni, még kikényszeríthetnek belőletek olyan információkat, amik sokat érnek az ellenségnek. – Sosem árulnánk el téged, mester! – suttogta az egyik rendlovag. – Vannak helyzetek, amikor nem te döntöd el, hogy árulóvá válsz, vagy sem, Sleen – lépett hozzá Rin. – Vannak technikák az Erőben, ami ellen csak a tapasztalat védhet meg. Kinyújtotta a karját, és közelebb hajolt a rendlovaghoz. A fekete kesztyűs kéz Sleen maszkja előtt állt meg a levegőben. Az Erő tompa hangot hallatott, ahogy Rin létrehozta a kapcsolatot a rendlovag elméjével. Sleen kissé előregörnyedt, és félhangosan sziszegett, ahogy megpróbált ellenállni. Fájdalom rántotta görcsbe a testét – Rin egyelőre nem vallatta, mert előbb hozzá kellett szoktatnia őket az ellenálláshoz. A fájdalom pedig a lehető legjobb tanár volt e téren. Sleen fénykardja életre kelt, de azonnal Rin dübörgő pengéjébe ütközött. A rendlovag rövid közjátéka azonban nem szüntette meg a fejébe költő fájdalmat. Miközben a két vörös penge egymásnak akaszkodva, egy helyben izzott a levegőben, addig a kinyújtott kezű Rin és a rendlovag egymással küzdve, szobormerev tartásban álltak. Sleen még előrébb görnyedt, aztán kikapcsolta a fegyverét. A következő pillanatban térdre hullt a mestere előtt. A többi rendlovag némán figyelte a jelenetet. – Ellenállsz – hajolt le hozzá Rin. – Vagy meghalsz – és a két kezébe fogta a lovag csuklyás-maszkos fejét, hogy folytassa az edzést.
|
|
|
Anoth
May 14, 2018 20:39:34 GMT 1
via mobile
Post by Lord Brodrig on May 14, 2018 20:39:34 GMT 1
A bolygó maradványai közé ékelődött fekete falú kastély belülről is ugyanolyan elhagyatottnak tűnt, mint kívül. A falak simák és fémesek voltak, a folyosókon nem díszelgett semmiféle építészeti kiegészítő. Nem volt egy felesleges berendezési tárgy, vagy rejtett járatok mögött ólálkodó biztonsági tiszt sem. A legfelső szinten masírozó vörös páncélos rohamosztagos értékelte ezt a fajta igénytelenséget, ahol a hangsúlyt a célszerűségre és nem a hivalkodó semmitmondásra fektették.
A rohamkommandós parancsnok mögött fekete köpeny lobogott. Az efféle kellék az Első Rendben a magas rangot szimbolizálta. A rohamkommandósok ritka, mégis jellegzetes látványnak számítottak a környező rendszerekben. Vörös páncélzatuk azt a vért jelentette, amit kiontottak az Első Rend védelme érdekében. Rangjelzéseik különböztek a flottában vagy a hadseregben megszokottaktól, nevük félelmet keltett azokban, akiknek rejtegetnivalójuk akadt.
A rohamkommandó volt az a szervezet, ami a Corporate-szektorban elterjedt SS eredetijének számított. Cardinal főrohamvezető pedig Rin főparancsnok egyik leghírhedtebb „bíborosa” volt.
Cardinal előtt feltárult egy ajtó, a rohamkommandós parancsnok pedig belépett a helyiségbe. Szemközt transzparacél fal állt, odakint kaotikus vihar őrjöngött. A helyiségben egyetlen berendezési tárgy sem volt. Szinte ugyanabban a pillanatban, ahogy Cardinal belépett, az egyik fal rejtett bejárata elhúzódott, és a sötétből előlépett Rin főparancsnok.
– Lord Rin – tisztelgett Cardinal.
– Főrohamvezető – biccentett kimérten a főparancsnok, majd a fejébe húzta fémes sisakját, és torz, gépies hangon folytatta. – A Daxam IV miatt kérettem ide.
– Ezt a nevet rég nem hallottam, uram. – Fiatal volt, amikor oda vezényelték – bólintott Rin. – Olvastam a jelentését. Rendkívül felkeltették az érdeklődésemet azok a harcosok, akikkel összefutott. – Igen, kifejezetten hatásos alakok – Cardinal felnyúlt, és levette a sisakját, mert nem akart semmit elrejteni a felettese elől. – Tanulékonyak, képzettek és állhatatosak. Kisebb akciókra használjuk őket. – Szükségem van rájuk – jelentette ki Rin. – Mint privát gárdára. – El lehet intézni – felelte azonnal Cardinal. – Az Első Rend tudta nélkül – tette hozzá Rin.
Cardinal hallgatott egy sort, mielőtt felelt volna. – Ahogy óhajtja, uram. – És főleg a Legfőbb Vezér tudta nélkül. – Személyesen gondoskodom erről, Lord Rin. Kit fognak védeni? – egy pillanatig se gondolta, hogy Rin saját testőrségre vágyik. – Egy trónörököst, Allana Solot – felelte rövid hallgatás után Rin. – Mit is mondott, hogy hívják őket? – Amaxinok, uram. Általunk ismeretlen harci kultúrával rendelke… – Cardinal elhallgatott, amikor megérezte, hogy már nem figyelnek rá.
Rin főparancsnok dermedten állt vele szemben, a fejét enyhén oldalra fordítva. Hirtelen megpördült, és egyenesen kibámult az Anoth tépett felszínére. Cardinal figyelmét nem kerülte el, hogy a sisakos alak fekete kesztyűs keze az övén lógó fénykardmarkolathoz kapott.
Cardinal is elővette és felemelte a saját sugárvetőjét, és árgus szemekkel pásztázta a környéket. Tapasztalatból tudta, hogy a főparancsnok olyan képességekkel rendelkezik, amik meghaladják az ő felfogóképességét, az előérzetei pedig kivétel nélkül mindig bejöttek. A rohamkommandós azonban nem talált veszélyre utaló jeleket, akárhogy is vizsgálta a környezetét. A kommunikátorára pillantva látta, hogy az tökéletesen működik, és nem jelez egyetlen vészhívást sem.
Akkor bizonyára az a magyarázata a dolognak, hogy Rin főparancsnok az Erőben látott meg valamit.
Cardinal eltette a fegyverét, és várakozó pozícióba helyezkedett. Tapasztaltabb volt annál, semmint hogy megszólítsa Rint egy ilyen pillanatban.
Eltelt néhány perc, mire a főparancsnok megmozdult. Mintha zsibbadt álomból ébredt volna, és hirtelen felfedezte volna a körülötte lüktető világ valódiságát. Kipillantott a felszínre, majd lassan megfordult, és Cardinalra nézett. – Szükségem van egy beszivárgóegységre, rohamvezető – mondta, és hangja szinte az érthetetlenségig eltorzult a sisak hangmodulátorától. A füléhez nyúlt, állított valamit, és tisztán, érthetően folytatta. – Heves csatára kell számítani, ha felszíni ütközetbe kerülünk. – Intézkedem, uram! – És készíttesse fel a vadászosztagomat.. – folytatta Rin. – A legnagyobb diszkréciót várom el!
Cardinal tisztelgett, majd sarkon fordult, és lobogó köpennyel eliramodott. Rin tűnődve bámult utána.
|
|