|
Post by Enz on Nov 11, 2013 18:56:47 GMT 1
A hatalmas, folyókkal átszelt pusztákkal borított bolygó egyike a Galaxis csendesebb helyeinek. Lakossága alig pár millió földmûvesre tehetõ, akik tanyákon, illetve földmûveléssel foglalkozó településeken élnek. Ipara szinte teljesen hiányzik, mindenbõl behozatalra szorul. A Régi Köztársaság idején a Jedi Enklávé, a galaktikus polgárháború idején rövid ideig a lázadók bázisának helye volt, és mindkét alkalommal egyszerre került említésre Alderaannal, mely versengésbõl õk jöttek ki jobban. Az öröm azonban nem tarthatott sokáig, mert a Yuuzhan Vong radikális lakosságcsökkentést hajtott végre alig két évtized múlva. Azóta a bolygó még gyérebben lakott.
|
|
|
Post by Enz on Nov 11, 2013 22:31:47 GMT 1
Dantooine - ha egy csendes, feltûnésmentes helyet akarsz, ez a lehetõ legtökéletesebb. Gyér lakossága, a fõbb közlekedési utaktól való távolsága, a modern technológia hiánya, megannyi remek szempont. Már most sokkal jobban kedvelte ezt a bolygót, mint szülõbolygóját, Nagit, tízmillió áradatával, hangos forgalmával, örök sietségével. Élvezett naplementekor sétálni a folyó mentén, hallgatni a bogarak zümmögését, a természet közelségét. Mindig teljesen feltöltötte energiával, és sokkal jobban tudott koncentrálni a munkájára. Már pedig ha vezetõ tudós az ember egy ilyen friss intézménynél, akkor bizony sokat és jól kell dolgoznia. - Doktor Arikasa, kérem fáradjon be! - lépett ki a félrecsúszó ajtó mögül alázatosan egy fiatal nagai laborsegéd. Ahhoz képest, hogy alig pár hét telt el a megalakulásukhoz képest, a Nagai-Sith Technológiai Társulás máris gõzenergiával látott hozzá az új fejlesztésekhez. - Uraim - hajolt meg enyhén a kutatóterembe lépve, ahol nagai és ESB tudósok vegyesen álltak. - Értesültem, hogy felfedezést értek el. - A jedik leghatásosabb konvencionális fegyvere, az árnyékbomba komoly meglepetést okozott a hadiflottánknak - vezette fel a dogot a kutatásvezetõ olyan tényekkel, amikkel Arikasa többnyire tisztában volt, de nem kívánta félbeszakítani a fiatal, ambiciózus nagai tudóst.. - Mivel a fegyvert kizárólag az Erõ segítségével mozgatják és teljesen hiányzik belõle minden mechanikus szerkezet, az érzékelõk könnyedén ûrszemétnek nézik. - Két lehetõség mutatkozott: - vette át most a szót egy muun tudós, aki az ESB emblémáját viselte a ruhájának ujján. - unkonvencionális eszközökkel válaszolni a kihívásra vagy technológiai megoldást találni. Az elsõ eshetõség, hogy minden nagyobb flottaegységen helyet kap egy asszasszin, aki képes ezt az Erõ segítségével elhárítani. - Gondolom ezt elvették - vágott közbe Arikasa türelmetlenül. Legalábbis az õ érdekükben remélte, hogy nem ilyen baromság miatt hívatták ide. - Így igaz - bólintott a muun határozottan. - A technológiai megoldásra koncentráltunk. A nagai kutatásvezetõ beütötte közben egy szimuláció adatait a holovetítõbe, és egy stilizált hajó jelent meg, mellett vörössel kiemelve az árnyékbomba megannyi ûrszemét közül. - A legeredményesebb bevetési mód, ha a hajó hangárját célozzák, amikor az vadászgépeket indít - közölte a kutatásvezetõ, és amikor a vadászgépeket jelzõ kis pontok megjelentek a hangár bejáratánál, a pirosan villogó tárgy hirtelen odakerült és bekövetkezett a szimulált robbanás. - Egy fregatt méretû hajó esetén végzetes lehet egy ilyen sérülés. Nagyobb hajók esetén is súlyos károkat okozhat, akár harcképtelenné is teheti a hajót. Két lehetõség merült fel: a vong technológia módjára gravitációs technológia alkalmazása, vagy kihasználva a fémszerkezetet, mágneses alapon védekezzünk. - A gravitációs kútfejlesztõk költséges és sok helyet foglaló megoldás - fûzte tovább a gondolatot a muun. - Ezért a mágneses megoldást preferáljuk. Számításaink szerint ha a hangár vagy indítóállások köré taszító mágneses teret létrehozó berendezéseket telepítünk, több száz méterre eltávolíthatunk minden fémes alapú tárgyat. - Nem érinti ez a felszálló vadászgépeket? - kérdezte Arikasa. Valóban érdekes teóriával álltak elõ, és ha mûködik, abból nagyot profitálhat mindkét hadsereg, melynél elképzelhetõ, hogy a jedikkel harcolnak majd valamikor. - Olyan módon szabályozzuk az energiát, és ezzel a tér erõsségét, hogy csak a kisebb tárgyakat távolítsák el a közelbõl - felelte a nagai tudós, majd rövid szünet után hozzátette, - Viszont elvileg lehetséges, hogy a katapultos indítás során megerõsítsük a mezõt. Ha ez a megfelelõ pillanatban történik, nemcsak a védelmet szolgálja, de az indítási sebességet is drasztikusan növeli. - Érdekes, nagyon érdekes - bólogatott Arikasa a halottak hatására. - Megkapják a szükséges büdzsét az eszköz prototípusának elkészítéséhez.
|
|
|
Post by Revan on Jul 10, 2016 22:41:52 GMT 1
Az út során Saalia igyekezett megalapozni Versta ismereteit az Erőről. A fiatal twi'lek csak úgy itta a szavait, mintha csak valami gyerekmesét hallgatott volna. Természetesen nem merült ki a tanulás az elméletben. Már Coruscant óta rájött, hogy Versta semmilyen fegyver használatában nem jártas. Így Saalia kölcsönvette Kytra vibrokardját és azzal kezdte el az alapozást Versta vívóstílusához. A fénykarddal való ismerkedést inkább későbbre hagyta, nehogy Versta esetleg túlbuzgóságában saját magának okozzon sérülést. Na meg csak a rend kedvéért mutatott neki némi pusztakezes mozdulatot is, amit érdemes lehet gyakorolni. Kytra ez alatt a hajóval ismerkedett. Ellenőrzött mindent. Amikor pihent, akkor pedig a sebeit nyalogatta. Nem szó szerint. Rá kellett jöjjön, hogy kicsit talán elpuhult az utóbbi időben. Vagy csak az a férfi ennyire jó lett volna? Nehéz lett volna megmondani. Az elmúlt időszakban kevés komoly kihívással néztek szembe. -Nem jó, kicsit magasabban tartsd a kardot. Ne dőlj annyira előre, ha nem tudsz hárítani, képes kell legyél elmozdulni a vágás elől...Úgy, sokkal jobb. Jól van, pihenj egy kicsit.-mondta Saalia fiatal fajtársának, mikor Kytra besétált a helyiségbe. -Bocs, nem akartam zavarni. -Nem zavarsz. Amúgy is ideje volt már lazítani.-mondta Saalia kedvesen, miközben két társa leült mellé. -Akkor jó. Hamarosan megérkezünk. Bármi is az úti cél. -Nem nézted meg, mit tápláltam be?-lepődött meg Saalia. -Úgy döntöttem, inkább meglepődök. Csak ne bánjam meg, mint mikor a Mustafarra vittél, mert meg akartad nézni magadnak. -Hát tény, túl sok látnivaló nincs ott. Oni csatlakozott hozzájuk és a dallamos droidhangján elcsipogta nekik, hogy mindjárt kiléphetnek a hipertérből. A lányok felpattantak és a pilótafülkébe indultak. Kytra felkapta a vibrokardját és Verstanak adta. -Legyen csak nálad, jól jöhet. Mire a pilótafülkébe értek, Saalia már kisajátította a pilótaszéket, majd pillanatokkal később visszatolta a hiperhajtómű karját és megpillantották a célállomást. Kytra az egyik monitorra nézett, nem volt neki ismerős a bolygó. -Dantooine? Itt még sosem jártam. Esküdni mertem volna, hogy a Dagobah lesz.-viccelődött egy sort. -Az a következő lesz.-válaszolta Saalia és rövidesen bent is voltak a bolygó légkörében. -Melyik kikötőben akarsz leszállni?-kérdezte, miközben már a lehetséges kikötőket vizsgálta. -Egyikben sem. Hagyd azt a listát, ahova mi megyünk, azt nem találod meg ott. Pontosan még ő sem tudta. Csak az Erő segítségével tájékozódott és úgy választotta meg az irányt. Itt nőtt ugyan fel, de a bolygót sosem járta be. Persze egy részét ismerte, de az csak töredéke volt a teljes területnek. Néhány perc múlva ereszkedni kezdtek. Ahogy kinéztek az ablakon, egy falu romjait pillantották meg. Mellette ért földet a hajó, ahhoz képest, ki vezetett, sértetlenül. Saalia egy pár pillanatig csak az ablakból figyelt kifele, majd nagyot sóhajtott és elindult a rámpa felé. -Oni, tartsd a szemed a radaron, minden járműről tudni akarok, arról is, ami csak elhalad a közelben. Számítunk rád.-kérte Kytra a droidot erre az egy feladatra, majd követte a többieket. A rámpa alján érte utol Saaliat és Verstat. Saalia kezében tőle szokatlan módon ott volt a fénykardja. Tarthatott valamitől, vagy csak a biztonságérzet miatt kellett? -Ugye nem kell emlékeztesselek rá, hogy a bolygó a Sithek fennhatósága alatt áll? Bármit keresel, keresd feltűnésmentesen. Amúgy mit keresel pontosan? -Még én sem tudom.-válaszolt Saalia tömören. Kytra egy sóhajtással nyugtázta, hogy itt vannak ellenséges területen és még azt sem tudják, pontosan miért. De megbízott a társában, így nem aggályoskodhatott. Hagynia kell koncentrálni. Végül elindultak. Saalia ment elől, mögötte Versta és Kytra leghátul. Próbálta elképzelni, milyen volt ez a hely régen. Saalia sokszor megállt, elidőzött egy-egy helyen. Felidézte az emlékeit. Hármójuk közül csak ő látta maga előtt az utat, amit amúgy követett. Végül a szirthez közeli házikó romjainál állt meg. A ház mellett egy fa állt, alatta két sírkővel. -Ez az?-érdeklődött Kytra. -Igen. Itt születtem, nőttem fel...és haltam meg.-fejezte be furcsán, amint az egyik sírkőre pillantott. Kytra csak ekkor nézte meg jobban a két sírkövet. Az egyiken Adon'bewe Freeta neve állt, a másikon pedig Saalia Freeta. Furcsa lehetett neki a saját sírját látnia. Lassan a szirt szélére sétált és lenézett. Egy folyó volt a szakadék alján. Tele kiálló kövekkel. Aki itt lezuhan, az szinte biztos, hogy nem éli túl. -Itt estél le? Kész csoda, hogy túléltél egy ilyen zuhanást. -Nem is emlékszem rá. Talán ösztönösen tompítottam az esést az Erővel, nem tudom. Saalia a társalgás után leült az apja sírja elé, nem szólt többet, csak csendben figyelte az ott álló nevet. Kytra pedig tudta, hogy most inkább békén illene hagyni. Magához intette Verstat. -Nézzünk körül. Hagyjuk egy kicsit magára.
|
|
|
Post by Enz on Jul 24, 2016 16:23:53 GMT 1
Versta számára érdekesen teltek az elmúlt napok, ahogy hozzálátott, hogy az Erőnek nevezett különös dolog működését felderítse és képes legyen azt a saját akarata szerint használni. Saalia türelmes mesternek bizonyult, még ha néha kissé suta is volt abban, hogy miként lehetne a tudását átadni. Persze Versta maga is sokszor értetlenkedett, az Erő egyáltalán nem úgy működött, ahogy képzelte. Míg korábban úgy hitte a jedik egyszerűen varázsolnak, most már egyre inkább biztos kezdett benne lenni. Kisebb dolgokat fel tudott emelni, de mikor Saalia arra kérte, hogy az egyik nagy fémkonténerrel tegye ezt meg, egyszerűen nem ment. Érthető, hiszen egy ilyen nehéz dolgot nem tudna a saját erejével megemelni. Viszont a dolgokat egyre inkább érezni kezdte maga körül, most már meg tudta mondani, Kytra éppen a hajó melyik részében jár. Sajnos ez Onira nem vonatkozott, és a lebegő droid gyakran került az útjába edzés közben, néha pedig összeütközött vele vagy átesett rajta. Ilyenkor mindig dühös csipogás követte az ügyetlenségét, de legutóbb Versta az Erő segítségével lökte odébb a panaszkodó droidot, amin ugyan Saalia jót nevetett, azért figyelmeztette, hogy ne csinálja túl sokszor. - Piha! - fújta ki magát a kádban, amiben nyakig elmerülve feküdt. Saalia nem csak alapos elméleti, de kemény gyakorlati képzésnek is alávetette, és újabban egy gyakorlógömb lövései elől kellett elugrálnia, ami nem mindig sikerült. Szerencsére ezek a lövések nagy kárt nem okoztak, de jó pár folt éktelenkedett a testén. - Versta, ha végeztél, gyere a pilótafülkébe, megérkeztünk - hallotta Kytra hangját a belső kommunikátoron, de ahhoz túl lusta volt, hogy felkeljen és válaszoljon. Általában mindig sietett az ilyen felszólításokra, de most még ki akarta élvezni egy picit a jó meleg fürdőt.
Mikor megérkezett a pilótafülkébe, már landoltak, valahol a semmi közepén és kietlennek tűnő bolygón. Ami a Tatooine-on a homok volt, az itt a végtelen fű és növényzet. - Üdv a Dantooine-on, szeretett szülőbolygómon - üdvözölte Saalia, amint feltűnt neki, hogy zöld fajtársa is megérkezett. - Az összes -ooine végződésű bolygó ilyen kopár? - kérdezte látszólag unottan, de egy kis játékossággal a hangjában. Saalia rögtön vette a lapot, mert csípőre tette a kezét. - Ami azt illeti, igen - szólalt meg Kytra, megelőzendő a Saalia nevéhez hűen kitörni készülő vihart. - Klantooine szintén sivatagos, Handooine pedig kopár. - Hát legalább van bolygóvégződés az "itt nem akarsz élni" helyekre - mosolygott Versta. - Annyira azért nem rossz. Lehetnénk Coruscant alsóvárosában is - vágott vissza Saalia, szintén egy mosoly keretében. - Zsák a foltját - sóhajtott fel halkan Kytra, mire mindketten egyszerre fordultak felé, egyik kezükkel a csípőjükön. Kytra erre csak megvonta a vállát. - Nem szóltam.
Hamarosan nekiindultak a bolygónak, és bár Versta számára mindenhol ugyanolyannak tűnt az előttük elterülő táj, Saalia szerencsére tudta az utat. Végül egy szirt szélén bukkantak ki, ahol fel lehetett ismerni a szentiens kéz által emelt épületet, már ami maradt belőle. Használat híján ugyanis a természet visszakövetelte ami az övé, és a ház körül indák tekeregtek, a résekből pedig növények törtek elő. Mégsem tűnt olyan félelmetesen körbenőttnek a hely, mint egy holohorrorban, ahol egy csapat egyetemista eltéved egy ehhez hasonló helyen. Sokkal inkább úgy látszott, mintha a növényzet tisztelettel fordult volna a hely felé. Ez lenne az Erő? - Hú, hát ez meredek - pillantott le a mélybe, ami alattuk terült el. Persze egy coruscanti felhőkarcolóból talán még nagyobbat is lehet esni, de ez valahogy akkor is félelmetesebbnek tűnt. Versta a nyilvánvaló kommentálását követően elidőzött a környéken, és csak akkor kapott észbe, mikor Kytra magához hívta. - Oké, nézzünk szét - bólintott, és határozott léptekkel megindult a ház bejárata felé. Egész kis takaros otthon lehetett fénykorában, biztos maradtak erre hasznos jedi dolgok. Például egy menő jedi köpeny. Vagy egy rosszfiúsegg-szétrúgó jedi bakancs. Meg ilyesmik.
|
|
|
Post by Revan on Jul 24, 2016 18:45:27 GMT 1
Saalia nem kívánt komolyabban belemenni a bolygókról folytatott vitába. Dantooine igenis szép bolygó. Megvan a maga szomorkás történelme, mint sok más helynek is. És nem az ő története ezek közül az első. Az Erő itt is legalább olyan nyomasztóan hatott rá, mint Coruscanton. Nyilván a saját bűntudata miatt van. Ő legalábbis így gondolta. A sírok előtt ülve társai magára hagyták. Hálás volt érte, most nem vágyott társaságra. Vett egy mély levegőt és lehunyta a szemeit, meditálnia kell egy kicsit.
Kytra Verstával az oldalán óvatosan behatolt a házba. Ahhoz képest, mennyi ideje nem lakják, nem volt olyan borzalmas állapotban. Csak a helyi élővilág vette át az uralmat. Egy apró rágcsálócsalád iszkolt ki, amint bementek. Ebből tudni lehetett, hogy ettől nagyobb veszély nem leselkedik rájuk. Így nincs szükség fegyverekre. -Jól van, úgy tűnik épp annyira lakatlan, mint kívülről. Lassan indultak el. Nehogy a félhomályban átessenek valamin. Nem árt az óvatosság. Az első helyiség, ahova beléptek, egykor a konyha és egyben az étkező lehetett. A tűzhely még megvolt, a padlón edények mindenfele. Szerencsére elegendő fény szűrődött be az ablakokon és az ajtón. A falon lévő lyukról nem is beszélve. Kytra néhány jelölést vett észre az egyik ajtó mellett. -Nézd csak.-mutatta Verstának, kissé meghatódva. A jelölések azt mutatták, hogy Saalia milyen magas volt évről évre. Az utolsó jelölés tíz éve került oda a dátum szerint. Szomorúan sóhajtott, majd bement az ajtón. Áram híján nem mozdult magától, így kézzel kellett eltolni. Igaz, félig nyitva volt. Odabent egy kétszemélyes ágyat találtak, már ami maradt belőle. Volt egy feltúrt ruhásszekrény. Valószínűleg a történtek után a fosztogatók elvitték, amit volt értelme. Ahogy lassan lépkedett, Versta alatt hirtelen üvegtörés hallatszott. Kytra odapillantott. Egy régifajta képkeret volt. Az üveg eltört, de a benne lévő fotó ép volt még mindig. Versta kimentette a keret maradványaiból. Egy elég régi kép volt. Saalia a szüleivel. Saalia lehetett vagy hét éves a képen. -Ezt tegyük el, biztos örülni fog neki. Miután itt végeztek, visszamentek a másik helyiségbe és a másik ajtót vették célba. Ahogy az sejthető volt, Saalia egykori szobájában találták magukat. Sokkal több dolgot itt sem találtak. Pár bútormaradványt. Egy félig lógó tájképet a falon. A fosztogatók itt sem voltak tétlenek. -Hát, ahogy elnézem, itt sem fogunk túl sok érdekes dolgot találni. Hamar elindultak kifele. Talán a ház körül több érdekességet lelnek majd. Az étkezőben Saalia nosztalgiázott éppen. Szomorúnak tűnt. De ez nem meglepő, hisz itt lakott a családjával, akiket elveszített. Bárki szomorú lenne. -Gyere csak ide! -Oké, de miért is?-kérdezte Saalia, miközben közelebb lépett a társaihoz. Kytra elkapta és a falhoz állította, majd bejelölte a jelenlegi magasságát és odaírta az évszámot is. Nem szívesen rondít bele az ilyesmibe, de nincs itt más, aki megtegye neki. -Ó, hát elég törpe voltam tíz éve.-mondta Saalia a jelöléseket nézve. Így elnézve, alacsonyabb volt, mint most Versta. -Na, jutottál valamire? -Nem sokra. Nincs helyesírási hiba a sírköveken. -Borzasztó. -Na és ti? Találtatok valamit? -Csak egy családi fotót. Úgy tűnik, ami mozdítható volt, az már nincs itt. -Nem olyan biztos az. A szülei szobájába indult, ahol az ágy és a fal közötti részt figyelve állt meg. Intett a társainak, hogy menjenek hátrébb. A padló felé tartotta a kezét és koncentrálni kezdett. Pár pillanat múlva az egyik nagyobb kőlap emelkedni kezdett és oda tette, ahol az előbb Kytra állt. Egy járat vált láthatóvá ott, ahol volt. -Egy titkos kamra? Na ez már izgi. Saalia tett pár lépést, majd leugrott. Nem volt lépcső, csak egy kamra a szoba alatt. Elővette a fénykardját és aktiválta. Bőven elég fényt adott, hogy lássa, amit kellett. Vagyis amit kellett volna látni. De itt sem talált semmi fontosat. -Hát, ez sem túl izgi. Kirámolta valaki. Valószínűleg anyám vitte el, ami értékes volt...Na mindegy. Majd megoldjuk máshogy...Hm, pár apróság azért maradt itt. Kiadott pár holmit, majd kimászott. Nem talált túl sok számukra hasznosat. Volt gyakorlókard, edzőgömb. Ezzel kellett beérje. Több a semminél. Kimászott a kamrából, majd visszarakta a kőlapot. Ez után kimentek a ház elé, ahol Saalia a fejét vakarva nézelődött. Bár nem sokra ment ezzel sem. A közelben lévő házak sem voltak sokkal jobb állapotban, mint az ő régi otthona. Valamint biztos ott sem lett volna nagyobb sikerük a keresgéléssel. -Akkor most? Gondolom nem csak nosztalgiázni jöttünk. Saalia lehunyta a szemeit és koncentrált, hátha az Erőtől kap valami útmutatást. Azt egyébként sem remélte, hogy az otthona rejti majd a válaszokat, amikért jött. Mást akart elhozni. Végül megvilágosodott. Legalábbis volt egy jó gondolata, hol kellene körül nézni. -Azt hiszem, tudom merre...De oda csak Versta jöhet velem. -Nem igazság... -Bocs, ezek a jedi dolgok ilyenek.
|
|
|
Post by Enz on Jul 30, 2016 20:46:27 GMT 1
Versta szótlanul és szinte teljesen nesztelenül vágott át a házon, és csodálkozva figyelte. Igencsak tágas hely volt és valószínűleg a maga idejében nagyon takaros is. Ő, aki az egész korábbi életét a zsúfolt coruscanti alsóvárosban töltötte aligha tudta volna elképzelni azt, milyen is lehet egy ilyen helyen élni, a természet közelségében. Ahogy beléptek a szobába, és megtalálták a régi képet, ő is szemrevételezte a családot. Seddwia kiköpött olyan volt, mint Saalia most, talán ezért is keverte őket össze annyira abban a bizonyos látomásban. Vagy talán inkább emlékek cseréjében, ezt pontosan még most sem értette, de az is biztos volt, hogy Usanagi meglepően sokat tudott róla. Mellette a lány másik válla felett magasodott édesapja, egy jóval világosabb kék bőrű twi'lek, akinek arcán barátságos mosoly ült. Nyugodt és megfontolt embernek tűnt. Versta nem akarta feszegetni, hogy pontosan mi is történhetett vele, a kinti sírkövét látva biztosan semmi olyan, amiről most szívesen beszélne Saalia. Kifelé menet össze is futottak vele, és amíg a két idősebb lány beszélgetett, ő tovább mélázott a helyen. Furcsa volt, milyen jó állapotban örződött meg, és rejtett érzékei azt súgták, hogy ehhez az Erőnek van köze. Egyszerűen túl nagy volt erre a nyugalom. Csak akkor kapott észbe, amikor a másik kettő elindult a hálószoba felé, ő pedig követte őket. Odabent úgy tett, ahogy Saalia instruktálta, és megbabonázva figyelte, ahogy a mestere az Erő segítségével kinyitja a titkos zárat. Annyira lenyűgözte a látvány, hogy még panaszkodni is elfelejtett amiatt, hogy ő semmi ilyesmit nem csinálhat, csak a hülye lézernyalábok elől kell elugrálnia bekötött szemmel. - A titkos ajtók nagyon menők - helyeselt a fiatal twi'lek Kytra megszólalására. Viszont mint kiderült, a felszerelés, amit kerestek nem volt itt. Saalia egy magyarázattal is előállt, de Versta nem teljesen értette a dolgot. - Anyukád csak szólt volna, hogy nincs itt semmi, nem? - kérdezte tőle, majd további gondolkozás után a tenyerébe csapott. - Meg aztán minek zárná vissza, ha tudja, hogy nem maradt itt semmi veszélyes? - Anya nem volt teljesen magánál - felelte Saalia. - És most már nem is számít. Versta megvonta a vállát, és csodálkozva vizsgálta meg az eszközöket. Egy edzőgömb, ez már eleve nem sejtetett túl sok jót, de a gyakorlókard megtetszett neki, és elégedett mosollyal vette fel, majd suhintott kettőt a levegőbe. - Meg ne vágd magad, Versta - viccelődött vele Kytra, ami láthatóan Saaliának is nagyon tetszett. Ő erre letette a kardot és duzzogva fonta össze a karjait. A téma elég hamar arra terelődött, hogy van itt még valami feladatuk, és a lány szótlanul követte a mesterét. Mikor már kissé távolabb jártak, sandán felpillantott Saaliára. - Merre tartunk? - kérdezte, mivel nagyon gyötörte a kíváncsiság. - Egy érdekes hely felé - felelte szokatlanul szűkszavúan a mestere, ő pedig nem akarta feszegetni a témát, így jobb híján a képességeit próbálgatta út közben, mivel néznivaló nem sűrűn akadt. Megpróbált láthatatlan kézként kinyúlni az őt körülvevő energiamezőben, és végigsimítani a környéken. Primitív, állati elméket érzett, voltak köztük vérszomjasak és békések is, de veszélyet rájuk egyik sem jelentett. Egészen addig a pillanatig, amíg nem érzett valami mást is, ami nem csak a világ része volt, hanem aktívan szemlélődött is. Mintha a tekintete összetalálkozott volna valakiével, és Versta megakadt a mozgásban. - Saalia, azt hiszem... - nyögte ki, ahogy mestere is megállt és felé fordult, de befejezni már nem volt ideje. A következő pillanatban két ismeretlen tűnt elő a semmiből, és valamiért biztos volt benne, hogy ezek figyelték őket. Mindketten köpenyt viseltek. - Ti nem eltévedt falusiak vagytok - szólalt meg az egyikük. - Netán a sitheket szolgáljátok?
|
|
|
Post by Revan on Jul 30, 2016 22:21:19 GMT 1
Saalia nem gondolta túl a rejtekhelyes dolgot. Már nincs ott, amit keresett, tehát ez van. El kell engedni. Kytra jobb tennivaló híján visszament a hajóra, ahol unalmában holosakkozni kezdett Onival. Csak az izgalom kedvéért adott neki némi pénzt, hogy pénzben játszhassanak. Persze, mit vehet egy droid? Talán majd valami fejlesztést, amit szeretne. Mindegy végül is. A lényeg a szórakozás. Persze fél szeme az érzékelőkön volt. Nem akartak váratlan vendégeket. Azokból mostanában túl sok volt. Eközben Versta és mestere haladtak egy bizonyos irányba. Saalia is azt tette, amit Versta, de számára észrevétlenül. A vadállatokat könnyebb volt egyszerűen távol tartani, mint elzavarni. Egy egész falkát már sokkal nehezebb békésen elküldeni. De szerencsére erre nem volt szükség. A helyi vadak ritkán támadnak náluk nagyobb lényekre. Ő még Versta előtt érezte azt a kettőt, de kivárta, hogy a lány is észre vegye őket. Sokat nem kellett várni, mert az idegenek felfedték magukat. -Sithek? Hol?-kérdezett vissza Saalia vadul forgolódva, ütésre emelve a kezeit. -Ne játszd a tudatlant! Erőhasználók vagytok. Szóval vagy elmondod, kik vagytok, vagy nem engedünk tovább. Ha ellenkeztek, erőszakot alkalmazunk. Azt pedig nem akarjátok. Saalia fáradtan sóhajtott egyet. Nem igazán volt kedve ezekkel vitatkozni. Vagyis volt, imádta idegesíteni azokat, akik túl komolyak. -Egyszer. Csak egyszer hagyná az Erő, hogy eljussak oda, ahova akarok, anélkül, hogy seggbe kell rúgnom valakit, hogy odébb menjen.-méltatlankodott Saalia Verstának. -Azt megnézném. Ketten vagyunk egy ellen. A társad hiába Erőhasználó, még túl képzetlen egy párbajhoz. -Tegyük fel igazad van, még mindig túlerőben vagyok. Szóval inkább nem kellene ezt erőltetni.-felelte Saalia magabiztosan. A beszédesebb köpenyes felemelte a kezét és az Erővel próbálta ellökni Saaliat, aki mintha megfogott volna egy láthatatlan tárgyat és visszaküldte. De nem a feladónak, hanem a társának. Kissé váratlanul érte és hátra is esett tőle néhány métert. -Most akkor velünk van bajod, vagy a társaddal? Mert nekünk dolgunk lenne. Szóval nyugodtan rendezzétek le. -Ezt nem viszed el szárazon!-ugrott fel a másik és kardot rántott. Természetesen a társa követte a példáját. -Én egy felhőt se látok. Szerintem mostanában nem fog esni. A két köpenyes már kezdett dühösnek tűnni. A köpenyeiket levetették a földre és lassan közelítettek. Ekkor már jól kivehető volt, hogy egyikük egy fiatal lány. Egyértelműen egyszerre akartak támadni, még mielőtt Saalia fegyvert ránthatna. -Ejnye, fiúk-lányok. A düh csúnya dolog. Még a Sötét Oldalon végzitek. -Te már csak tudod, sith.-felelte a fiú, aki pár évvel idősebbnek tűnt a lánynál. -Tudok ezt-azt.-kacsintott Saalia. -Akkor mutasd, ne csak a szád járjon!-kiabált a lány és egy szúrással próbálkozott, de túlságosan előrehajolt, ahogy Versta is a gyakorlásnál. Saalia félre lépett a támadás elől és hasba térdelte a lányt, aki a földre zuhant. Mikor megfordult, az orra hegye épp csak centikre volt Saalia fénykardjának hegyétől. A fiú sem ettől torpant meg, hanem a másik, kék pengéjű fénykardtól, ami őt tartotta sakkban. Az egyszerű vibrokarddal nem igen volt ellenfele egy fénykardforgató egyénnek. -Így nekirontani az ellenfélnek igen amatőr húzás. Ha sith lennék, az életeddel fizettél volna a hibádért. Bár igazából fegyvert rántani sem lett volna lehetőségetek. -Ha jedi vagy, miért nem mondtad?-kérdezte a fiú. -Rögtön sithnek gondoltál. A minimum, hogy megleckéztetlek érte.-felelte Saalia, majd deaktiválta a fénykardjait. -Jól van. De akkor sem léphettek a területünkre, sajnálom. A Nagymester megtiltotta. Minden kívülállónak. A lány feltápászkodott és a fiú mellé állt, fegyvereiket nem tették el, de nem is szegezték rájuk. Saalia eltette a fénykardjait, majd elkezdte kigombolni a ruhája felső részét, hogy levehesse. A fiú elpirult, a lány pedig felháborodott. -Mit képzelsz, ilyen illetlenséget! Öltözz fel! -Igen-igen! Ezzel nem veszel rá, hogy beengedjünk!-vágta rá a fiú Saalia alig fedett kebleit figyelve. A twi'lek jól szórakozott azon, milyen zavarba hozta ezt a két prűd fiatalt. De nem állt le. Megmutatta, mi van a vállán. Egy Yin-Yang tetoválást viselt, amit erőtér vesz körül. Ez azt szimbolizálta, hogy a közösségük tagjává fogadták.
|
|
|
Post by Enz on Aug 10, 2016 23:19:22 GMT 1
Versta szívesen nekiugrott volna annak, aki párbajra képzetlennek nevezte, higy visszaszívassza vele a szavakat, de persze legbelül tudta, hogy Saaliának csak útban lenne. Így hát aztán csak csendesen szurkolt, és mestere nem is okozott csalódást. Rögtön visszairányította az Erőlökést a támadó társa felé, és Versta elégedetten sújtott az öklével az ég felé, ahogy a másik eltanyált. - Nyeld csak a port! - kiáltotta még mellé vidáman. Saalia aztán pillanatokon belül földre küldte mindkettejüket, és vetkőzni kezdett, amire a srác mellett Versta is elpirult. Elvégre eszébe jutott, miket is szokott Saalia és Kytra csinálni, amikor kettesben vannak. Szerencsére most semmiféle korhatáros tartalom miatt sem kellett aggódnia, ugyanis csak egy tetoválást mutatott meg a vállán, amit Versta is alaposan megvizsgált. Egy egymásba nyúló fehér és fekete félkör, elnyúló részükön egy ellentétes színű körrel. Nem tudta, hogy ez mit jelenthet, de igen érdekes szimbólumnak tűnt. De vajon mi lehetett a célja azzal, hogy ezt megmutatta? Remélhetőleg nem most akart elismeréseket begyűjteni a dizájnért. - Megjelöltek a Testvériség jelével - jelentette ki a lány, mire gyorsan fejet hajtott. A fiú még mindig Saalia melleit bámulta, így nem igazán kapott észbe, ezért a mellette álló lány dühösen felé fordult, és úgy nyomta le a fejét. - Bocsáss meg az illetlenségünkért. - Sokba fog az nektek kerülni - jelentette ki Versta, de nagy meglepetésére most Saalia sem volt vevő a poénkodásra. - Nem haragszom, de ne támadjatok neki mindenkinek - mondta, majd visszahúzta a felsőjét, a fiatal fiú nagy bánatára. - Azonnal a nagymesterhez kísérünk - ajánlkozott a lány külön kérés nélkül, és most már négyen indultak tovább. Versta számára úgy tűnt az út, mintha végtelenül a vadonban sétáltak volna, időtlen idők óta, a homlokáról pedig patakzott az izzadtság. - Ott vagyunk már? - kérdezte, és valamiféle súlyos fáradtság érzése fogta el. - Na mi van, a nagyszájú nem bírja a tempót? - fordult hátra a lány, mint akin a sor van a fölényességben, de mikor a fiú odasietett hozzá, lehervadt a mosoly a szájáról. - A menedéket védő illúzió tehet róla. Segítek - mondta, és megérintette a halántékát. Érezte, ahogy a fiú kisugárzása az Erőben megnő, és egyúttal a vadon végtelen, fenyegető távolsága is összehúzódik, és a hatalmas fű helyett most már egy ösvényen találta magát, egy bejáratra hasonlító helyen. A fáradtság érzése egyszerre csak elmúlt. - Köszönöm - nyögte, és most érezte csak igazán, mennyit kell még tanulnia.
A bejáraton belépve egy kis völgyben találták magukat, amelyen füstölgő kéményű házikók sorakoztak. Nem volt túl sok belőlük, de egy kis, békés kolóniának tűnt. Ahogy elhaladtak a házak között, egyre többen gyűltek köréjük, valószínűleg nem sokszor fogadhatnak errefelé látogatókat. Versta többek kisugárzását érezte az Erőben, de a nagy többség nem mutatott különleges jeleket. - Ez miféle hely? - súgta oda Saaliának. - Ahol a legfinomabb yotbab-levest lehet enni - érkezett a kevéssé informatív válasz. Versta tudta, hogy most nem fog tudni sokkal több információt kiszedni, így hát megelégedett azzal, hogy nézelődik. Végül odaértek az egyik központi helyen álló kunyhó elé, két kísérőjük pedig ismételten fejet hajtott, ahogy nyílni kezdett az ajtó. Egy igen idősnek tűnő nő lépett ki rajta, és ugyan már régóta barázdálhatta volna az arcát az idő, mégis igen sima volt az arcbőre. Hosszú ősz haja a vállára omlott. A nő megállt velük szemben, és Saaliára nézett, majd méregetni kezdett. - Az Erő mindig tartogat meglepetéseket - közölte, miután kibámészkodta magát. - Mikor legutoljára láttalak, akkora voltál, mint a lány melletted. Most pedig, mint szakasztott az édesanyád. - Te viszont szakasztott ugyanolyan vagy. - Már kétszáz éve ezt hallgatom - mosolygott rá. - De amíg élsz, mindig szívesen látunk. Ez a vén csotrogány lenne a nagymester? képedt el magában Versta. Persze, az ilyen mesteres dolgokra mindenkinek egy öreg alak jut az eszébe, de azért ez meglepte. - Másra számítottál, Versta? - fordult felé mosolyogva a nő, mire a fiatal twi'lek megszeppent. - Azt gondolod, harcosabb kinézetre lenne szükségem? Hidd el, olyan jó formában vagyok, mint még sohasem. - Bocsánat, én izé, nem... - Oda se neki - nevetett fel az öreg. - Minek köszönhetjük a látogatásod, Saalia?
|
|
|
Post by Revan on Aug 10, 2016 23:59:53 GMT 1
Valahogy az egész légkör kicsit előhozta a komolyabbik énjét. Nem érzett késztetést arra, hogy tovább piszkálódjon a fiatalokkal. Amint meglátták a vállán lévő jelet, máris megváltozott a viselkedésük. Persze egyszerűbb volt megmutatni, mint magyarázkodni. Az út nem volt hosszú. Ő észre sem vette az illúziót, hisz könnyedén átlátott rajta. Nem úgy Versta, aki némi segítségre szorult. Ám hagyta, hogy a fiú segítsen neki. Már nem voltak ellenséges szándékaik, így rábízhatta a dolgot. A kolóniára érve Saalia nem volt túl bőbeszédű, megrohanták az emlékek. De nem lankadt a figyelme. Elvezették őket a nagymester kunyhójához, ahol a vezető rögtön fogadta is őket néhány kedves szóval. Olyan volt, mint régen. Szinte észre sem lehetett venni rajta az eltelt éveket. -Engedelmeddel, fel szeretnénk keresni a Mesterek barlangját. A köréjük gyűlt tömegben némi pusmogás támadt. Nem mehet akárki ahhoz a barlanghoz. Az egy szent hely. Természetesen nem szorul külön magyarázatra, mi dolga egy jedinek és a tanítványának egy ilyen barlangnál. -Szeretném próbára tenni Verstát. Még csak nemrég kezdtem tanítani, de talpraesett és ügyes. Úgy hiszem, megbirkózik vele. Talán egy kicsit korai. De most van idő megejteni ezt a dolgot. Ha esetleg Versta nem járna sikerrel, akkor megpróbálják újból a közeljövőben. De jó előérzete volt ezzel kapcsolatban. -Valamint én is be szeretnék menni. Hosszú ideig kerültem az utam, most viszont, amikor az Erő vissza akar rá terelni, nem látom tisztán. Odabent válaszokra lelhetek. Versta valószínűleg rá sem ismer, mivel most inkább a régi Saalia az, aki beszél. De nem veszett el a mostani sem. Csak a nagymesterrel mégis csak illik tisztelettel beszélni és nem bohóckodni mindenki előtt. És ez nagy szó, kevés olyan van a galaxisban, akit Saalia valóban tisztel.
|
|
|
Post by Enz on Aug 11, 2016 0:24:22 GMT 1
A halk pusmogástól eltekintve a beszélgetők mindegyike csendben volt. Valamiféle nagyon fontos helyett lehetett ez a barlang, ez még a teljesen kívülálló Versta számára is nyilvánvaló volt. A nagymester arcán semmiféle érzelem nem látszódott, ugyanaz a nyugodt, mégsem annyira komoly kifejezés ült rajta, mint pár pillanttal korábban. - A Mesterek barlangját? - kérdezett vissza az öreg elgondolkodva. - A legszentebb helyünket, ahová csak a Testvériség legmagasabb rangú beavattotjai léphetnek be? - Úgy hiszem, csak ez az egy Mesterek barlangja van errefelé - felelte Saalia félig komolyan, mivel láthatólag ő sem volt biztos benne, hogy miként bírálják el a kérelmét. - Csakugyan nagy butaság lenne, ha több is lenne belőle - jegyezte meg halkan Versta, inkább csak magának, de nem számított rá, hogy a nagymester hallása mennyire kifinomult. - Fiatal társad csakugyan tud valamit - mondta sejtelmesen mosolyogva, és Versta ismét zavarba jött. Zavarát egy köhintéssel nyomta el. - Talán nincs igaza? - kelt a védelmére Saalia, ő maga is kicsit kevésbé komolyra véve a figurát. A nagymester ezúttal Saaliára pillantott, és mélyen a tekintetébe vájta a sajátját, mintha csak keresne valamit. - Egyetlen feltétellel hajlandó vagyok engedélyt adni - közölte végül. - Ha előtte kiálltok egy próbát. Túl sokra lesz a próba a mai napra, gondolta görcsbe szorult gyomorral Versta. A nagymester intett nekik, hogy lépjenek be a kunyhóba, és ahogy beértek, behúzta maga mögött az ajtót, és a szoba közepén lévő asztalhoz irányította őket, ahogy egy-egy szék várt rájuk. - A próba - nyomott eléjük egy-egy tál sárga masszát, ami valószínűleg a Saalia által említett leves lehetett. Versta értetlenül pislogott. - Ez miféle próba? - tört ki belőle önkéntelenül is, de túl későn kapott észbe, és sajnos ezt már nem lehetett visszaszívni. A nagymester azonban csak mosolygott. - A fiatalokat mindenféle legendával tiltjuk el attól a helytől. Ki tudja mi lenne, ha készületlenül mennének oda. Te, ifjú Versta, jóval alatta vagy a kornak, amikor odaengedünk valakit. Ha most csak egyszerűen megengedem, hogy mehess, talán más fiatalok is követnék a példát. Mint a két forrófejű őrszemünk, akikkel találkoztatok - magyarázta, és Versta csak a végén bólintott egy nagyot, jelezve, hogy megértette. - Meg aztán, aki ennyi yotbabot nem bír megenni, az az Erővel aligha birkózhatna meg. Kacsintott még a végén az öreg nagymester.
|
|
|
Post by Revan on Aug 11, 2016 0:50:24 GMT 1
Saalia már kezdett lelkesedni. Azt remélte, hogy bunyózhat egy jót a hely legjobbjaival. Már épp mondta volna, hogy jöhetnek a kihívók, mikor a nagymester beinvitálta őket a kunyhójába, aminek a közepén egy asztal volt. Letelepedtek egymással szemben és az öreg eléjük is rakott egy-egy tál yotbabot. Közben magyarázott Verstának arról, hogy még kissé fiatal, ezért kell kiállni a próbát. -Ennyi? Egy tányér yotbab-leves?-pislogott meglepetten Saalia. Ó igen, megenni nem nehéz. De ami utána jön. Aki jól befalatozik yotbabból, abban több gázt lehet utána találni, mint a Bespinen. Ez nem kis szó, rendesen megdolgoztatja a bélrendszert. -Elég forrófejűek. Ha egy sithnek ment volna így neki a lány...Nos, nyilván tudod. Te mindig is tudtad, ami a kolónia körül történik. Megfogta a kanalat és egy nagy sóhaj után hozzálátott az evéshez. Igazából az ízével sosem volt gondja. Csak az utóhatások olyanok, hogy nem jó velük társaságba menni. De ha ez a próba, hát ez a próba. Átesnek rajta, aztán mennek tovább. Kytra bizonyára jól elvan a hajón, de nem akar túl hosszú ideig itt maradni a bolygón. -Nagyon finom. Még jobb, mint amire emlékeztem. Neked hogy ízlik, Versta?-mondta lelkesen, tényleg ízlett neki. Nem véletlenül mondta Verstának, hogy itt kapni a legfinomabbat.
|
|
|
Post by Enz on Aug 12, 2016 17:41:34 GMT 1
Láthatóan Saalia is valamiféle komolyabb próbára számított, de a nagymester érvelése elég világos és érthető volt, így hát jobb lehetőség híján enni kezdtek. Versta kis ideig bizalmatlanul figyelte az organikus ételt. Igazi coruscantiként eddigi életében elsősorban szintetikus táplálékon élt, az űrhajók elsődleges étkészlete pedig energiarudakból állt. Talán még ilyen ízesítésűt is evett, de hogy olyasmit küldjön a gyomrába, amit kint termeltek? Nem veszélyes ez az egészségére? Ki tudja hány féle betegséget hordoz magában az ilyen. Kételyeinek azonban nem adott hangot, és azt látva, hogy mestere milyen jóízűen falatozik, nagy levegőt véve ő is felemelte a kanalát, és szájába tette az első adag sárgás masszát. Fűszeres, kellemes íz áradt szét a szájában, és amilyen bizonytalan volt az idején, olyan jó ízzel kezdett falatozni. - Finom - kommentálta az ételt szűkszavúan Saalia kérdésére, majd a maradékot is a gyomrába küldte. - Az étvágya is olyan, mint a tiéd volt - jegyezte meg a nagymester. - Egy fejlődésben lévő szervezetnek energiára van szüksége - felelte, és ő is az üres tányérba helyezte a kanalat. - Csak halálra ne egyétek magatok, mert itt maradtok nekem Erőszellemként, mint... - torpand meg hirtelen a nagymester, mintha nem tudná miről is beszélhet pontosan. - Mint? - Sokan mások - zárta le a dolgot, de arcán mintha egy szomorkás mosoly jelent volna meg. - Javaslom induljatok útnak. Gyertek. A nagymester előre engedte őket, majd ő is kilépett a házból. Odakint egy jóval megfogyatkozottabb csapat még mindig várakozott, láthatóan kíváncsiak voltak rá, a jövevények kiállták-e a próbát. A nagymester minden ünnepélyesség nélkül bejelentette, hogy a barlangba mehetnek, és két megtalálójukat jelölte ki kísérőjüknek, akik oda viszik őket. Saalia ugyan biztosan megtalálta volna az utat, bizonyára ez is egy formalitás volt. A két fiatal így csatlakozott hozzájuk, bár jól látszott rajtuk, hogy még mindig csak kívülállóként tekintenek rájuk. - Clena - mutatkozott be a lány, majd oldalba bökte a fiút, aki zavarában még csak Saaliára nézni sem mert. - Aran - közölte a fiú is a nevét, még mindig elég zavartan, majd sietve a csoport élére állt, hog ne kelljen a zavara tárgyát figyelnie. - Minden fiú ekkora perverz? - sóhajtott fel halkan Versta, de a lány szúrós tekintetét látva inkább az előtte álló próbával igyekezett foglalkozni. A barlang nem volt túl messze, alig jó húsz percet kellett gyalogolniuk, hogy a völgy végéhez érve megpillantsák. Verstát furcsa érzés fogta el a helyet illetően, mintha egy hűvös fuvallat érkezett volna belőle, és ennek ellenére állandóan be akarná szippantani. Ahogy oldalra pillantott, észrevette, hogy Clena teste is meg-meg rezzen, mintha csak fázna. A lányt annyira megbabonázta az érzés, hogy nem vett észre egy gyökeret maga előtt, és megbotlott, majd a földre esett. Versta gondolkodás nélkül odapattant, és kezet nyújtott felé, és ahogy a lány felpillantott, néhány pillanatnyi lepettség után dühösen kapta félre a fejét, és saját erejéből felkelt, és ellépett mellette, majd az élen lévő társához sietett. Versta sóhajtva engedte le a kezét. - Saalia, miféle hely ez? - fordult ezután a mesteréhez.
|
|
|
Post by Revan on Aug 12, 2016 18:31:32 GMT 1
A nagymester úgy tűnt, majdnem kikotyogott valamit, amit nem kellett volna. Vagy csak kímélni akarta valamitől? Végül is annyiban hagyta a dolgot. Ahhoz pedig az öreglány túl erős volt, hogy a fejében turkáljon. De egyébként is tisztelte őt annyira, hogy ne próbálkozzon ilyesmivel. A próba után elhagyták a kunyhót, ahol a vezetőjük elmondta, hogy kiállták a próbát. Komolyan viselkedett, pedig lett volna min kuncognia. Kísérőnek, még ha nem is volt szükséges, megkapták a két fiatalt, akikkel együtt érkeztek. Ezúttal be is mutatkoztak. A fiú még mindig zavarban volt. Saalia csak mosolygott magában Versta kérdését érzékelve. A barlanghoz egy rövid séta vezetett, ahol Saalia rögtön érezte, hogy jó döntés volt ide jönni. Nos, a leves miatt amúgy is, de úgy tűnik a válaszait is valóban meglelheti odabent. -Ez egy természetes képződmény, barlangnak hívják.-mondta viccelődve Saalia, hogy oldja a jól látható feszültséget. -Nem vicces.-morogta a lány. -Vagy csak nincs humorérzéked. A kettő nem ugyanaz. Lassan közelebb lépett és a barlang falára tette a kezét. Ő is érezte, amit a többiek. De rajta nem látszott. Jól el tudta rejteni az érzelmeit. Tapasztaltabb volt, mint a fiatalok. -Ez egy olyan barlang, amit átjár az Erő. Nem úgy, mint a legtöbb helyet a galaxisban. Ez egy olyan hely, ahol nagyon erős a jelenléte. Mint egy csomópont. Több ezer évvel ezelőtt, a Mandalóriai háború után pár évvel a sithek csaknem kiirtották a jediket. A megmaradt jedik elrejtőztek a galaxisban, míg a száműzött, Meetra Surik vissza nem tért a Köztársaság területébe és meg nem kereste őket. Itt találkoztak ezen a bolygón, az egykori jedi menedékben. Ám arra nem számítottak, hogy Darth Traya felbukkan. Megölte őket egy sötét technikával. Kiszívta belőlük az életet, mielőtt bármit tehettek volna. Őket temették el ebben a barlangban. Ez lehet az oka, hogy a barlangban ilyen mértékben koncentrálódik az Erő. A két kísérőre pillantott. A fiú kerülte a tekintetét. Érthető okokból. Nyilván nem nagyon látott még ilyen csodás kebleket, mint az övéi. Talán másikat sem. A lány meg talán csak irigy volt. Vagy a melleire, vagy arra, hogy ők bemehetnek a barlangba. -Megvártok itt, vagy visszamentek?-érdeklődött. Versta vállára rakta a kezeit, hogy megnyugtassa kicsit. Az Erővel rásegített kicsit. Nem szerette volna, ha Versta aggódik. Nem nagyon van mitől félni. -Gyere Versta.-bátorította tanítványát és a vállát átkarolva elindultak a barlang belsejébe.
|
|
|
Post by Enz on Aug 12, 2016 19:25:10 GMT 1
Versta meglepetten pislogott Saalia válaszára, és egy pillanatra még azt is elfelejtette, micsoda erők áradását érezte a hely felől. Érezte, hogy Saalia viccelni akar vele, de most nem fog bedőlni a trükkjeinek. Kezét csipőre rakta, és homlokát ráncolva jelentette ki. - Már hogy lenne egy lyuk a bolygóban természetes? - kérdezte, és úgy érezte, most hatástalanította is a mesterét. Erre a lányból nevetés tört ki. Kissé talán túl erőtlen volt, de még így is érezte Versta, hogy nem vele, hanem rajta nevet. - Te hol éltél eddig? - kérdezte, mire Versta dühösen összefonta maga előtt a kezét. - Hát nem egy ilyen hibás hegynél - felelte, és kinyújtotta a nyelvét a másikra. - Elég lesz, lányok - lépett közbe Saalia, és a barlanghoz lépett, majd miután megérintette a bejáratát, mesélt a történetéről. Clenán volt most a sor, hogy meglepődjön. - Ezt meg honnan tudod? - kérdezte Saaliától, őszinte kíváncsisággal és némi gyanakvással a hangjában. - Ugye nem csak kitalálod az egészet? - Mi okom lenne rá? Ha ilyeneket tudnék kitalálni, inkább könyvet íratnék Verstával, nem jedinek képezném ki - felelte Saalia, majd intett neki, hogy menjen közelebb. A kísérőiket firtató kérdésre Clena már nyitotta volna a száját a visszatérést illetően, de Aran megelőzte. - Megvárunk titeket itt. Kicsit távolabb - tette hozzá kissé fájdalmas arccal. Saalia bólintott, majd hátulról gyengéden megtolta Verstát, jelezve neki, hogy lépjen be. A fiatal twi'lek eleget tett a kérésnek, és nagy meglepetésére odabent nem teljes sötétség fogadta, ahogy várta volna, hanem egy félhomályos állapot. - Honnan jön ez a fény? Sehol egy lámpa - pillantott körbe a plafonon, de csak a lelógó köveket látta. Ez tényleg nem úgy tűnt, mintha valaki szándékosan rakta volna ide. A Coruscanthoz hasonló ekumenopoliszokban bezzeg minden egyes centimétert gondosan megterveztek. Hogy lehet ekkora rendetlenségben élni? - Kintről kapjuk a fényt. Apró járatok százain keresztül világítja meg a helyet. Versta megtartotta magának a véleményt a természet hülyeségéről, és inkább követte Saaliát, aki megindult előre. Egy szélesebb előteret követően a járat összeszűkült, de még mindig elég hely volt arra, hogy elférjenek egymás mellett is. Versta igyekezett nem nyúlni semmihez: a falon itt-ott növények éltek, és nem akarta elképzelni, mi minden élhet még meg itt lent. A rossz előérzet most nagy meglepetésére alig volt érezhető, de valami azt súgta a számára, hogy csak azért, mert épp a vihar közepén állnak. Legalábbis egy űrutazásról szóló holofilmben ezt mondták a nebulák energiaviharairól. Némi haladás után azonban a folyosó ismét kiszélesedett, de csak azért, hogy két irányba válljon szét. Mindketten megálltak az elágazásnál. - És most? - simogatta meg az egyik lekkuját Versta tanácstalanul. - Ideje kiválasztanod az utat - felelte Saalia. - Jobbra vagy balra? - Ez az első próba? - döbbent meg Versta, és fejében rögtön száguldani kezdtek az információk és gondolatok. - Igazából csak nincs nálam pénz, hogy feldobjam és az alapján döntsük - hűtötte le Saalia, mielőtt még túlságosan túlgondolná a dolgokat. Versta felsóhajtott, és rámutatott a jobb oldalra folytatódó folyosóra. - Akkor gondolom itt találkozunk - jegyezte meg, ahogy elváltak egymástól, és Saalia alakja lassan eltűnt a félhomályban. Megfordult, erőt vett magán, és ő is megindult előre.
|
|
|
Post by Revan on Aug 12, 2016 19:56:44 GMT 1
Nem csodálkozott Versta reakcióján. Coruscanton legfeljebb a születés természetes. De még az sem mindig. Ha az a bolygó volt is valaha egyszerű bolygó, az nagyon régen volt. Talán a Köztársaságot is évezredekkel megelőzte. Bár azért arra gondolt utána, hogy ha Versta annyi holofilmet látott, mint mondta, akkor csak látott filmen barlangot és egyéb érdekes dolgokat. Még egy kicsit elbeszélgettek. Úgy tűnt, különösen érdekes dolgokat mondott a fiataloknak a mesterekről. Hiába, ha valaki nyitott rá, tanulhat pár dolgot az Erőtől. Főleg, ha nincs más, ahova fordulhat. Röviddel a lezárás után beléptek Verstával a barlangba. -Ne aggódj, nem lesz semmi baj.-nyugtatta a lányt. A járat nem volt egyenes, így hamar csak az a fény maradt számukra, ami beszűrődött. Saalia mindig úgy gondolta, hogy az ilyen barlangoknak nincs állandó formájuk. Hisz az Erő mindenható, ráadásul itt nagyon erősen van jelen. Könnyedén formálhatja a helyet úgy, hogy az megfelelő legyen. -Csak az a fontos, hogy bízz magadban, hagyd, hogy az Erő vezessen. Ezek a szavak ugyanazok voltak, mint amiket Seddwia intézett felé annak idején, amikor elindult a próbára. Előtte megkérdezte őt, mit fog odabent találni, de az anyja sem tudta megmondani. Azt mondta, 'Azt fogod látni, amit látnod kell. Bízz az Erőben.' Így aztán úgy gondolta, Verstat sem kellene azzal szédíteni, ő mit látott, mert bizonyos, hogy Versta valami egészen mást fog. Ezen a bolygón egyébként sem sokszor csinálnak ilyet a jedik, hisz rég nem használják kiképzésre. Az elmúlt évezredek alatt leginkább csak a kolónia kiválasztottjai jártak itt. Kívülállók nem nagyon. -Hát, akkor lássuk, ezúttal mi vár.-mormogta magának, miután egyszer visszanézett az elágazás felé.
|
|
|
Post by Enz on Aug 19, 2016 19:30:34 GMT 1
Versta folytatta az útját a barlang járatában, és közben próbálta nyugtatni magát, de így is érezte, hogy a szíve a torkában dobog. Vajon mit fog itt találni, ebben az ősi temetkezési barlangban? A hosszan kacskaringózó folyosó minden fordulat után ugyanolyannak tűnt, mintha csak körbe-körbe járna, annak ellenére, hogy egyenesen haladt tovább. Az idő múlását nem igazán tudta érzékelni, és valami azt súgta neki, hogy az sem segített volna a dolgon, ha hoz magával egy kronométert. Bárhol is volt most, sem az idő, sem a tér nem számított neki. Utóbbira akkor döbbent rá, amikor a folyosó egyszercsak végetért, pusztán azért, hogy legalább ötfelé ágazzon szét. - Ide már egy egész pénztárca kéne - jegyezte meg halkan, utalva Saalia pénzfeldobásos poénjára. Ahogy hátrafordult, meglepődve tapasztalta, hogy mögötte is pontosan ugyanannyifelé ágazik szét az út, és mind úgy néz ki, mint a járat, amin érkezett. Valami azt súgta neki, hogy semmi értelme nem lenne visszafelé megindulnia: a kiképzése alatt megtanulta, hogy az Erővel kapcsolatos dolgokban nincs értelme a leglogikusabb utakat választani. Így hát újra megfordult, és a szembe lévő járaton keresztül folytatta az útját. A barlang jóval egyenletesebbé vált, és a növényzet is eltűnt a kőfalról. Aztán mikor kiért a járatból, legnagyobb meglepetésére egy pilótafülkére emlékeztető helyen találta magát, mintha csak a Vadmacson lenne. A padlón ismerősen visszhangzott a dúracél, ahol rálépett, az ablakokon túl pedig látta a végtelen űrt. És aztán megpillantott valakit, aki meglepően hasonlított rá, csak tőle idősebb volt. Az egyik székre támaszkodva szomorúan pásztázta az űrt. Már azon volt, hogy odalép hozzá, és megszólítja, de egy hang a háta mögül megelőzte. - Hallottam mi történt Sabine-nal... Versta sietve pördült meg, és már valamiféle magyarázattal próbált volna előállni az ítélétét illetően - még ha bolondnak is nézik miatta -, de nagy meglepetésére a szemfedőt viselő, hosszú hajú férfi ellépett mellette, mintha ott sem lenne. Talán nem is volt ott, a szó fizikai értelmében. - Ez a háború olyan sok mindent elvett tőlünk, Kanan - sóhajtott fel a zöld bőrű twi'lek nő. - Mi még itt vagyunk egymásnak. És ott van a közös kincsünk is - felelte a férfi, miközben odalépett hozzá. - Tudom hova akarsz kilyukadni - vonta össze a szemöldökeit rosszallóan. - És nem fogok elbújni akkor, amikor a Szövetségnek minden pilótára szüksége van! - Csak azt akarom, hogy távol legyetek a harctól, ettől őrülettől. Hogy vigyázzatok egymásra - mondta, és gyengéden megfogta a nő kezeit, aki azonban visszahúzta a végtagjait, és dühösen a derekára rakta azokat. - Hol biztonságos most a Galaxisban? Coruscant elesett és a vong minden világot fenyeget! Harcolnunk kell, ahogy harcoltunk a Birodalom ellen, ahogy Karrde oldalán küzdöttünk Thrawn ellen, talán még rosszabb esélyek mellett! Vagy talán már elfelejtetted? - Hera... Gondolj Verstára - próbálta a dühös nőt csitítani a férfi. A fiatal szemlélődő döbbenten hallotta a saját nevét a beszélgetésben. Az nem lehet, talán csak véletlen egyezés az egész... - Csak rá gondolok! Mióta visszatértem a kórházból a frontra, semmi más nem jár az eszemben! De tudom, hogy a lányuknak nem lehet biztonságos jövője, míg a vong létezik! - felelte dühösen, majd sietve hátrafordult, hogy elrejtse a könnyeit. Versta szinte megszólalni sem tudott a döbbenettől, sosem hitte volna, hogy ezzel kell szembesülnie. Viszont ez azt jelenti, hogy ők ketten már régóta nem... Kanan a nő mögé lépett, és szorosan átkarolta, majd gyengéden maga felé fordította, és magához húzta, majd letörölte a könnyeit. Hera felpillantott a férfira, aki olyan sok év óta nem láthatta őt a saját szemeivel. - Igazad van, együtt kell végigjárnunk ezt az utat, szerelmem. Történjék bármi - mondta, mire a nőt két oldalról megfogta fejét, és összeérintette a homlokukat. A fiatal twi'lek önkéntelenül kinyújtotta az egyik kezét, és a bénultságát lerázva magáról mégiscsak elhagyta két fontos szó a száját. - Apa... Anya... Tudta, hogy ők ketten nem hallhatják, mégis olyan hatalmas megkönnyebbülés volt neki ezeket kimondania, életében először. Botladozva indult meg előre, hogy legalább most az egyszer megérinthesse őket, de ahogy közelebb ért volna hozzájuk, úgy távolodtak egyre jobban és jobban, míg csak el nem enyésztek a távolban. Versta eltökélten sietett utánuk, a végén már szinte rohanva, de egyszercsak újra a barlangban találta magát, egy aprócska vízfolyás mellett. Ott voltak előtte, ő mégsem tudott velük beszélni. Erőtlenül dobta le magát a földre, egyszerűen nem volt ereje folytatni ezt az utat. Ha az Erő ilyen kegyetlen játékokat űz, miért is akarna a szolgájává válni? - El vagy keseredve - hallott egy hangot maga mellől, és ahogy felkapta a fejét, egy középkorú, kedves mosolyú világoskék bőrű twi'leket látott maga mellett állni. Egyszerű ruha volt rajta, mégis jó kiállású volt. És valamiért biztos volt benne, hogy valahol látta már. - Az élet már születésedtől kezdve kegyetlen volt hozzád. - Az élet mindig a jókkal szemben igazságtalan - felelte a szomorúság és a durcáskodás furcsa kombinációjával. - De pont ezért a jók mindig az erősebbek - felelte megértő mosollyal az arcán, miközben leguggolt, hogy vele egy szintbe kerüljön. - Mindig vannak közülük, akik sokak terhét a vállára veszik. Akik nem saját maguk miatt erősek, hanem másokért. - Én... nekem a saját terhem is elég!- Ha mindenki így gondolná, a világot már régesrég a gonosz uralná - mondta, és hangjában egyáltalán nem volt leszólás. Olyan volt, mint egy kedves, türelmes tanító, persze Versta sosem járt rendes iskolába, hogy legyen viszonyítási alapja. - De miért nekem kéne ezt megtennem?- Vajon Saalia mit gondolna, ha ezt hallaná? - kérdezte tőle, és Versta hirtelen elszégyellte magát. - Ő nem veszített el szintén mindent? Nem fogadta meg, hogy sosem lesz tanítványa? És lám, mégis tanít téged. Mert lát benned valamit. - Maga honnan tudja ezt?- Elvégre a lányomról van szó - mosolygott szomorúan. Verstának rögtön eszébe jutott a kép, amit a lakásban találtak, és a sírkőről a neve is beugrott: Adon'bewe Freeta. *** A járatban Saalia sem haladt annyira magabiztosan, korábbi tapasztalata ellenére sem. Tudta, hogy mindig mást és mást talál idebent a választ kereső, sokszor csak magát a helyet átjáró Erőt, máskor üzeneteket a múltból, a jelenből vagy éppen a jövőből. A hely olyan erős kapcsolatban volt az Erő szövedékével, hogy lehetetlen volt ezt előre megjósolni. Mindenre felkészülve haladt hát előre, egészen addig, amíg a járat szűkülni nem kezdett annyira, hogy csak kúszva tudott tovább menni. - Oni nem fog örülni, ha meglátja, hogy mit kell kimosnia - jegyezte meg hangosan, mintegy alig burkolt üzenetként a barlang számára. Mindenesetre nem volt túl sok választása, így hát leereszkedett négykézlábra, és előre kúszott. Miközben tolta magát előre a szűk járatban, a távolból énekhangot hallott felcsendülni. Talán csak az eddigi csend miatti érzékcsalódás teszi, de az is meglehet, hogy tényleg énekelt valaki. Ahogy tovább kúszott, nemsokára a szűk járat végéhez ért, és kimászott rajta. Egy zöldellő mező közepén állt, a közelben egy takaros kis falu állt, a távolban háziállatok legeltek. Egészen idilli kép volt. - Csókolom - köszönt rá valaki, és ahogy a hang irányába nézett, észrevett egy fiatal lányt, aki furcsa viseletben ült. Haját kétoldalt textil fogta össze, kezében pedig egy plüss ewokot szorongatott. Mind a lány megjelenése, mind a hangja ismerős volt a számára, de nem tudta volna megmondani hirtelen. - Nem gyakran járnak erre látogatók. - Mit csinálsz itt? - kérdezte Saalia, miután meggyőződött róla, hogy a kislány hozzá beszél. - Anyukám várom. Elment, hogy harcoljon a szabadságunkért - mondta könnyedén és csacsogva, miközben előre-hátra hintázott a dobozon, amin ült. - Remélem hamar visszajön. A falusiak nem szeretnek. - Biztos hamarosan itt lesz - felelte Saalia, akinek most nem igazán volt kedve viccelődni. A lány hirtelen elmosolyodott, és felpattant a ládáról, majd kinyújtotta mindkét kezét előre. - Hiszen már itt is van - mondta, de hangja nagyon szürrealisztikusnak hatott. A látomás egy pillanat alatt alakult át valami sokkal groteszkebbé: az előbb látott lány remegő testtel állt féltucatnyi, hozzá hasonlóan fiatal holttest között, testét és arcát vérfoltok borították, kezében pedig egy nehéz fémpengét tartott. Végtagjai remegtek a harc közben felszabaduló adrenalintól, tekintete elborult és ködös volt, arcát pedig a gyűlölet torízotta el. Egy elégedetten mosolygó alak lépett oda hozzá, mire a lány rá is rárontott, de a nő kicsavarta a kezéből a fegyvert, majd magához húzta a lányt. - Ügyes voltál, végeztél minddel. Boldoggá tetted anyukád, Usanagi - suttogta a fülébe, és Saalia rémülten lépett hátra, ahogy a twi'lek arcát meglátta. Az ugyanis egyszerre volt anyjáé és a sajátja is. A látomás elemi erővel érte, hiszen megerősítette azt, amit eddig is sejtett: hogy Usanagi szenvedéseinek az oka pontosan ő maga volt. Talán ha az anyja nem hiszi halottnak, ha képes rá, hogy újra a jó útra térítse... vagy még inkább, ha nem idézi elő azt az ominózus támadást a falujuk ellen... - Sajnálom, Usanagi - nyögte ki, inkább csak saját magának, hiszen ez csak egy emlékkép volt. Talán egyszer, ha már nem lesznek ellenségek, tőle is bocsánatot kérhet. - A szüleink vétkei vajon a mi vétkeink-e? - hallott egy hangot, amely egyszerre volt közel és távol, mindenhol és sehol. Saalia tudta, hogy az Erőn keresztül szólítja valaki, de ilyen zaklatott állapotban képtelen volt koncentrálni és ráhangolni magát ennek finom hullámaira. Szerencsére erre nem is volt szükség, ugyanis a semmiből egy fényes jelenség közepette testet öltött előtte egy nő. Fején koronához hasonló ékszert viselt, aranyszínű szemeiből pedig túlvilági fény áradt. - Ahogy a mondás tartja, ha a hegy nem megy Mud Al-Dibhhez... - szólalt meg az alak. - Remélem te nem azért jöttél, hogy egy újabb kellemetlen dologra emlékeztess - jegyezte meg Saalia. A nő arcára mosoly ült ki. - Na tessék, felveszem a legcsinosabb alakom, és ez a hála - csóválta a fejét tettetett elégedetlenséggel. - Esetleg növeljek picit a mellméretemen a jószándék jeleként? - Nem, azt hiszem így pont jó - mérte végig a kérdéses részt a twi'lek, mire az alak kihúzta magát, még jobban kidomborítva idomait. - Tudod, azért örülök, hogy nem a vukikra buksz. Elég hülyén néznék ki talpig szőrösen - kuncogott az alak, és Saalia lassan teljesen tanácstalanná vált, hogy kivel vagy mivel is áll szemben. - Ó, azt hiszem megint elfelejtettem bemutatkozni. Biztos az okozhatja, hogy jó pár nevem van - tette hozzá magyarázatképp. - A nagy részük sajnos hülyeség: én soha nem ígértem sem igazságot, sem egyenlőséget vagy épp békét. - Engem szólíthatsz simán Saaliának is - ajánlotta fel nagyvonalúan a nő, aki ugyan még semmi értelmeset nem hámozott ki a dologból, de valamivel mégiscsak előre kellett lendítenie a beszélgetés fonalát. - Gondolom most elég hülyének tűnök - sóhajtott fel. - Nézd el nekem, elég régóta nem avatkoztam bele közvetlenül a világ dolgaiba. Legyen elég annyi, hogy én valami olyasmit testesítek meg, amit sokan elfelejtenek az Erő kapcsán: az egyensúlyra törekvést, a tó mozdulatlan víztükrét. - A kintiek pontosan ezt tisztelik - bólintott Saalia. - Tudom, a nagymesterüknek még én adtam át a tudást sok évszázaddal ezelőtt. Ahogy sokszor mások segítségét is kértem ezért a célért. Gondolom előtted nem ismeretlen a Mud Al-Dibh név sem. - Ha ezt anya hallaná...- Á, igen, édesanyád: komoly, talán kicsit túlságosan is tépelődő nő, aki sok év után újra megtalálta magát. Mondjuk nekem kicsit talán túl karót nyelt - tette hozzá, és Saalia ezúttal nehezen tudta elhinni, hogy a vele szemben álló alak valóban egy komoly és jelentős szereplő az Erő történéseiben. Persze ha a nagymester viselkedését veszi alapul... Hangja azonban hirtelen megkomolyodott. - De nem a családod miatt kerestelek meg. Talán még nem érezni, de egy ősi gonosz ébredt fel újra a világotokban. Valaki, aki minden élő elpusztítására és az ősi káosz visszaállítására áhítozik. - Akkor a világos oldalnak seggbe kell rúgnia!- Azt hittem figyelsz rám, drága Saalia - csóválta meg maga előtt játékosan a mutatóujját. - Ha a világos oldal segítsége kellett volna, akkor a jedik szellemeit keresem fel. De a káosz, a sötét oldal, a gonosz önmagukban szükséges dolgok. Ha csak a rend létezne, a világ stagnálna. Az én feladatom ennek a törékeny egyensúlynak a fenntartása. - És mit tehetek én ennyi Erőszellem között? Ugye nem kell előtte meghalnom? - kérdezte kissé komolytalanul. - Kihagyható lépés, már ha nem ragaszkodsz hozzá - felelte, és látszott rajta, hogy veszi a lapot. De mintha ez az egyensúly kérdés a viselkedésére is kiterjedt volna, ugyanis komoly hangon folytatta. - A fizikai világban elsősorban fizikai lényekre kell támaszkodnunk. Az Időrabló - a gonosz, akit említettem - talán tud magának zsákmányolni testet, de az legfeljebb néhány hónapig bírja a megterhelést. Te nem tartozol egyik erőhasználó csoporthoz sem, és csak magadhoz fűz a hűséged, és a képességeid is figyelemre méltók. Régóta figyellek. - Zuhanyzás közben is?- Többek között. Bár ilyenkor mindenkit el kell keserítenem, ez semmi olyasmi, amit ne láttam volna évezredek alatt. - Szóval egész pontosan miről is szólna ez?- Téged felruháználak a hatalmammal, és onnantól kezdve az én Futáromként szolgálnád a Galaxis egyensúlyának ügyét. Viszont figyelmeztetlek: ebből a kötelékből nincs kilépés, ha egyszer megkötettett, onnantól örökké tart. És ez az út rögös és tele van nehéz döntésekkel. Biztos, hogy olyanokat is meg kell majd cselekdned, ami nemcsak elsőre, de életed hátra lévő részére is rossznak tűnik.
|
|
|
Post by Revan on Aug 20, 2016 0:04:09 GMT 1
A férfi kellemeset derült azon, ahogy Versta rádöbbent arra, kicsoda is ő. De nem azért volt most itt, hogy a lányáról beszélgessen Verstával. Igaz, kötelék van köztük, de ez nem azt jelenti, hogy a lánynak nem volna saját útja. Egyszer pedig meg fogja találni ezt az utat. -Az élet igazságtalan. Nem csak veled, mindenkivel. Egyeseket nagyon próbára tesz, míg mások élete talán könnyebbnek tűnik. De sose ítélj elsőre. Mindenki mögött van egy út, amit bejárt, aminek hatására az lett, aki. Te sosem ismerted a szüleid. Ez szomorú. Egy gyermeknek sem lenne szabad szerető család nélkül felnőnie. Viszont mivel csak magadra számíthattál, megtanultad, hogy éld túl a nehézségeket, amikkel az élet szembeállít. Ez nem mindenkinek sikerül. Sőt, valójában igen keveseknek. Miközben beszélt, Versta előtt az emlékei villantak be néhányszor. Látta saját magát, amin különféle nehézségekkel néz szembe és a túlélésért sok olyat megtesz, amire mindenki szégyenkezve gondolna vissza. Mocsokban, kukában aludni. Kukázni az ételért. Verekedni pár falatért. -A szüleid is sok nehézségen mentek keresztül. Apád, Kanan Jarrus annyi idős lehetett, mint te most, amikor kiadták a parancsot a jedik megölésére. A mestere az életét adta azért, hogy ő élhessen. Utána sokáig ő sem találta az útját. Egy ideig csempészkedett, miközben senkiben sem bízott igazán. Később csatlakozott egy lázadósejthez a Birodalom ellen, ahol megismerte édesanyádat és más nagyszerű személyeket.-tartott egy kis szünetet, hagyva Verstának, hogy emésztgesse kicsit a dolgot, majd folytatta.-A Ryloth már a klónháború idején is sokat szenvedett, de a Birodalom idején sem lett jobb a sorsuk az ottaniaknak. Édesanyád, Hera Syndulla már egészen fiatal korától harcolt az elnyomás ellen. És folytatta a harcot apáddal az oldalán, egészen a vong háborúig. Elhallgatott. Keveset mondott, mégis oly sokat. Egy árvának ez is rengeteg, amit fel kell dolgozzon. Nem akarta tovább ostromolni a lány érzelmeit ezzel. Eleget tudott ahhoz, hogy utánajárhasson a saját múltjának. -Azt szerettem volna ezzel mondani. Hogy néha késznek kell lenned áldozatokat hozni másokért. A jedik útja, hogy megóvnak másokat, miközben a saját érdekeik háttérbe szorulnak. A szüleid nem azért mentek el a háborúba, hogy te árva legyél. Azért mentek el, hogy neked és a galaxis sok más lakójának legyen jövője. Igazi hősök voltak...És egy valamit ne felejts el, Versta.-mondta, miközben lassan közelebb lépett a lányhoz és a mellkasára tette a lány egyik kezét.-Ők mindig is itt voltak veled. Versta bár eddig kitartóan küzdött a könnyeivel, most nem bírta tovább és pityeregni kezdett, mire a férfi magához ölelte. Úgy ölelte, mintha csak a saját vére lenne. -Semmi baj, sírd csak ki magad. Jobb lesz utána, hidd el. A lány hosszasan itatta a rágcsálókat, miközben Saalia apja gyengéden ölelte és türelmesen várt. Mi dolga is lehetne, ami sürgetné? Ő már rég nem tartozik az élőkhöz. Sokkal inkább az Erő többi lakójához. Mégis, most testi valójában volt itt Verstával. Érezte a köteléket a két lány között. Végül a fiatal twi'lek megnyugodott és lassan eleresztették egymást. -Nos, megtettem, amit kellett. Őrizd meg magadban ezt az élményt. Segíteni fog az utadon. Valamint ez itt a tied. Felemelte az öklét és Versta felé nyújtotta a karját, aki ösztönösen mindkét tenyerét tette a férfi keze alá. Azonban Adon'bewe még nem nyitotta ki a kezét. Még volt valami, amit el akart mondani. -Szeretnék egy szívességet kérni tőled. Saalia egy évtizede szenved a bűntudattól. Abban a hitben él, hogy az otthonunk elleni támadást az ő hevessége váltotta ki. Ez nem egészen így van. Igaz, amit tett, az egy hosszú láncreakciót indított el a történésekben. Azonban az a támadás mindenképp megtörtént volna. Csak később. A támadóink készültek rá. A cselekedetére azonnal válaszoltak. Ám emiatt nem voltak elég felkészültek. Viszont nekünk így esélyünk volt felvenni velük a harcot ahelyett, hogy elsöpörtek volna. Ő nem százak haláláról tehet, hanem százak köszönhetik neki azt, hogy ma is élhetnek. Mondd el ezt neki, kérlek. Hadd engedje el végre a fájdalmát. Mikor befejezte, kinyitotta a kezét. Amikor elvette, Versta megpillantotta, amit kapott. Egy zöld színű kristály volt a kezében. Amikor felnézett, egyedül volt. De érezte még a szellem jelenlétét. -Minden jót Versta. Az Erő legyen veled!-hallotta a férfi szavait, ahogy visszhangzanak a barlangban és az elméjében.
Saalia meglepően jól elbeszélgetett a nővel, aki megjelent előtte. Bár még mindig nem hagyta nyugodni, amit korábban látott. Usanagi miatta az, aki. Az ő hibájából történt minden. Talán hiba volt idejönnie. Csak még több fájdalom fogadta. Az apja sírja. A félig leomlott otthona. A falu romjai. Mind az ő hibája. Most meg megjelent előtte a Próféta, személyesen és ez már önmagában is elég különös élmény. Nemhogy a jelleme. -Nehéz döntésekből eddig sem volt hiány. De gondolom arra célzol, hogy ezektől még nehezebbek várnak a jövőben. Már az sem volt egyszerű, hogy Versta tanítását elvállalta. Mi van, ha kudarcot vall, mint mester? Mi van, ha úgy jár, ahogy az anyja? Hány ártatlannak kell még a hibái miatt szenvednie? Biztos a Próféta is látta benne a sok fájdalmat. -Nem könnyíted meg a dolgom. Már épp azon gondolkodtam, hogy talán mégis csatlakozom a jedikhez. Most meg itt vagy és egy másik utat ajánlasz. Válaszokért jöttem, de csak megsokasodtak a kérdések. Nyilvánvaló volt, hogy ez egy nem olyan ajánlat, amit bárki megkap. A Próféta kiválasztotta őt. Kétségek gyötörték és ez látszott rajta. De a nő elől egyébként is nehéz lett volna elrejteni. -Jó, tegyük fel, hogy felkeltetted az érdeklődésem. De nem azért, mert hatalmat említettél. Attól azoknak a szeme csillanna fel, akik mindenféle Lordnak, meg Darthnak hívják magukat és vörös fénykarddal hadonásznak. Engem az érdekelne inkább, hogy mit várnál tőlem? Tudod, nem vagyok az a vallási figura, aki beleillene ebbe a téged imádó társaságba. Továbbá egy részem erősen ragaszkodik a jedi eszmékhez. Még ha ritkán is mutatom. Ezt nem tudom csak úgy eldobni. A tanítványomat sem tudom egyszerre jedinek nevelni és közben más eszmék szerint élni. Remélem...érted, mire gondolok. Végül is te vagy a nagy Moha...med...vagy nem. Sajnálom, nem jól mondtam...
|
|
|
Post by Enz on Aug 21, 2016 0:54:28 GMT 1
Verstára hirtelen szakadt rá minden a múltját illetően, és a szülei feláldozását nézve még önzőbbnek érezte magát a korábbi kijelentései miatt. Végül nem bírta tovább a helyzetet, és a könnyei is eleredtek, de Saalia apja szorosan magához ölelte, és csak akkor engedte el, amikor már valamelyest megnyugodott. Régóta nem sírt már, hiszen mindig elég erős volt hozzá, hogy elviselje a nehézségeket, de ezek a könnyek most mégis könnyebbé tették a lelkét. - Köszönöm - suttogta halkan a férfinak, aki ezután megkérte egy szívességre. Versta csendben hallgatta, és bár rengeteg gondolat kavargott a fejében, igyekezett minél pontosabban megjegyezni a szavait. Már csak egyetlen egy valamit nem értett Adon'webe kérése kapcsán, és ennek hangot is adott. - Örömmel átadom az üzenetet. De miért nem mondod el neki te? Itt van ő is a barlangban.- Tudom - bólintott kurtán a férfi. - De bármennyire is szívesen látnám a lányom, neki most fontosabb dolga van. A saját jövője felől kell döntenie. Akárcsak neked. A férfi a rövid magyarázat után még pár pillanatig csendben állt vele szemben, majd odaadta neki a kristályt. Versta érdeklődve figyelte a zöld színű kődarabot, és bár nem volt benne biztos mihez kell, tudta, hogy Saalia majd választ adhat erre a kérdésére. Éppen megköszönte volt az ajándékot, mikor rájött, hogy Saalia apjának a szelleme már nincs vele. A férfi azonban még elbúcsúzott tőle. - Az Erő legyen veled is - felelte, és hangja most már jóval felszabadultabb volt. A múltjának ismerete talán fájt, de erőt is adott a folytatáshoz. Fel kellett nőnie az anyja és az apja örökségéhez. A jedik útját kellett járnia. De előbb rá kellett jönnie, hogy igencsak megszomjazott, így hát a barlangban csörgedező vízforráshoz guggolt, és kezét odatartva nagyokat kortolyt belőle. Coruscantiként elsősorban zacskós vizet és palackos üdítőket ismert, ennek a vize azonban tisztább volt mindennél, amit valaha ivott. Mikor végzett, felkelt. Ideje volt tovább indulnia, és ki tudja talán a szüleit is újra láthatja út közben. A járat, amin érkezett, azonban már nem volt a helyén, csak egy teljesen másik. Megindult azon, miközben minden erejével igyekezett koncentrálni. Ha csak néhány pillanatra újra láthatná őket... Kérése azonban nem került meghallgatásra, és az egyik kanyar után a barlang bejáratánál találta magát. A fény elvakította pár pillanatra, de szemei szerencsére ismét gyorsan alkalmazkodtak a megváltozott viszonyokhoz. Az egyik közeli szikla tövében meglátta Clenát és Arant, és megindult feléjük. - Itt vagyok! - intgetett feléjük, de a fiú gyorsan felállt, és a szája elé tett ujjal jelezte neki, hogy halkabban. Ahogy közelebb ért, rájött miért: a lány már aludt. - Clena mostanában túl sokat volt őrségben és elég kimerült - magyarázta Aran a lány furcsa viselkedésére magyarázatul. - Eltökélt és bátor lány, aki meg akar védeni titeket - mondta Versta. Már csak azt nem értette, hogy őt miért nem kedvelte. Talán csak általános gyanakvás a kívülállókkal szemben. - Na de mesélj, mi volt odabent! - fordult felé érdeklődve a fiú, ahogy kicsit távolabb leültek. *** A Próféta határozottan bólintott Saalia első felvetését hallva, és úgy tűnt ez részéről nem szorul több magyarázatra, vagy később szándékozik kifejteni. Saalia azon panaszát illetően, hogy épp most nehezítette meg a dolgát, viszont halkan kuncogni kezdett, kezét a szája elé téve. - És mit gondolsz, miért éppen most kerestelek fel? - kérdezte tőle. - Korábban nem álltál még készen a felelősségre, de az előtt kellett lépnem, hogy jedinek állsz. - Te aztán tényleg jó alaposan odafigyelsz - felelte a twi'lek. - Ez a dolgom: figyelni, és ahol szükséges, közbelépni - értett egyet a nő, majd bizonyította is a dolgot. - A kedvenc tusfürdőd a LeiCare. Viszont azt hiszem a megfelelő kérdések ismerete sokat segít ahhoz, hogy dönteni tudj. Ezt követően Saalia igyekzett is válaszokat találni ezekre a kérdésekre, és a Próféta végighallgatta mindazt, amit a twi'lek mondani akart neki. Mikor a lány végzett, az Erőszellemen volt a sor, hogy válaszoljon. - Sithekkel is együttműködök, ha az érdekem úgy kívánja. A jedik túlereje évszázadokig bénította meg a Galaxis fejlődését, ami most pótolja az elmaradt éveket. Nem véletlenül volt az elmúlt háromnegyed évszázadban több háború és szenvedés, mint előtte valaha - magyarázta a saját álláspontját. - Nem várok viszont alázatot vagy imádatot, bár kétségkívül imponál az egómnak. Kuncogott fel újra az utolsó mondatnál, de igyekezett nem leragadni, és szinte rögtön folytatta is. - A magánéleted sem vágyom ellenőrizni, elvégre nem vagyok valamiféle gardedám. Követheted a jedik útját, ha ezt úgy tartod helyesnek. Az egyetlen dolog, amire szükségem van, hogy a végeredmény megfelelő legyen. Ha egy kolóniának el kell pusztulnia vagy ártatlanoknak veszélybe sodródnia, akkor gondolkodás nélkül ezt kell tenned. - Inkább meghalok, minthogy ilyet tegyek - felelte önérzetesen a lány. - És vajon mi ért többet? Pár ezer lény élete vagy a Galaxis lakóinak trilliói? - Az életeket nem lehet mérlegen mérni- Dehogynem - felelte szenvtelenül. - Csak a nagy többség nem mer belegondolni. Ha kevesek halálával megelőzhető sokak halála, az nem jobb kimenetel? Bár valószínűleg nem tudnak róla, a feláldozottak élete nemes célért megy veszendőbe. Látod: erről beszéltem nehéz döntések alatt. Talán paradoxnak tűnik öléssel védeni az életet, háborúval a békét, de évezredek óta ezt csinálom. Pusztítok, manipulálok... de egyúttal tanítok és segítek is. Legkitartóbb híveim, a moh'amad'ahnok is számos ajándékot kaptak tőlem. Igen, talán fegyverként használtam fel őket, de mindent megtettem, hogy a legyőzöttek helyzetét jobbá tegyem. Ők az elsők között voltak, akik betiltották a rabszolgaságot. Az egyensúly fenntartása különböző módszereket igényel, és ezek összeségét semmiféle morál vagy erkölcs alapján nem lehet megítélni. Csakis az eredmény alapján.
|
|
|
Post by Revan on Aug 21, 2016 8:35:34 GMT 1
A tusfürdőnevet meghallva bebizonyosodott, hogy a Próféta nem hazudik. Ugyanakkor eszébe juttatta, hogy ráférne egy mosakodás, mert elég nehézkes volt idejutni. Továbbhallgatva valójában nagyon is értelmet nyert, amit a nő mondott. Hisz a jedik ezer évig hitték, hogy a sithek kihaltak. Ráadásul a kettők szabálya miatt sokáig többen voltak, mint a sithek. Szimpatikus volt azonban a stílusa. Kicsit mintha saját magával beszélgetett volna. Talán a könnyedebb légkör miatt beszélt vele így a Próféta. Megnyugtatónak gondolta azt is, hogy nem vár tőle imádkozást és hajlongást, az amúgy sem az ő stílusa. Tiszteli azt, aki megérdemli, ennyi. -Jobban belegondolva...azért látok logikát abban, amit mondasz... Testsúlyát egyik lábáról a másikra helyezte, miközben beszélgettek. Alaposan elgondolkodott a dolgon. Különös találkozás volt. Az igazság az, hogy amikor először járt itt, csak egy hanggal társalgott. Nem öltött semmilyen alakot. Nem is tudja, hogy ki volt az, mert nem árulta el neki. De ezek a próbák senkinek sem egyformák. -A Mandalóriai háború alatt a Jedi Tanács is csak a tökeit vakargatta, miközben a határ menti világokat sorra igázta le az ellenség. Ők is feláldoztak sokakat, csak mert nem akartak elhamarkodottan beavatkozni. Ebből kiindulva végül is, a két szerep annyira nem üti egymást. A jedik törekednek arra, hogy ne kelljen életet elvenni, de tisztában vannak vele, hogy ez nem mindig sikerülhet. Bár lehet, hogy csak könnyebb abban a hitben élni, hogy jobb az ilyesmit az Erőre bízni... Kissé elkalandozott a tekintete, miközben ezen agyalt. Bármilyen utat is választ, nehéz döntések bizonyára mindenképp várnak még rá. De tudatosan feláldozni ártatlanokat. Ez kissé erős volt neki. Lehet, hogy ha nem jedi nevelést kapott volna, akkor egyszerűbb. De így ez erős ellentéteket okozott benne, még akkor is, ha volt logika az elhangzottakban. -Sok olyan volt, mint én? Akiket kiválasztottál? Na és...pontosan miféle hatalom az, amit át akarsz adni?
|
|
|
Post by Enz on Aug 24, 2016 6:38:18 GMT 1
A Próféta ismét végighallgatta Saalia mondandóját, mielőtt reagált volna, csupán a mandalóriai háborúknál ejtett el egy sokat sejtető mosolyt. Teste valamennyivel a felszín felett lebegett, teljesen felülírva a fizikai világ törvényeit. Mikor aztán a twi'lek a tanítványairól kérdezett, a Próféta válaszolt. - Csupán keveseknek adatott meg az, hogy ilyen ajánlatot tegyek nekik, mint neked. Persze ez csak nézőpont kérdése - tette hozzá egy mosoly keretében. - De a számuk néhány százra rúg csupán. Mondhatjuk úgy, hogy én mindig egy bizonyos feladatra keresek valakit, aki meg tudja oldani azt. A Próféta egy rövidke szünetet hagyott Saaliának, hogy értelmezze a választ - bár azt nem várta tőle, hogy elérzékenyüljön a kiválasztás kegyén -, majd folytatta. - A hatalmam felerősíti a kapcsolatod az Erővel, így aztán sokkal jobban képes leszel azt használni. Ez nemcsak erősebbé és kitartóbbá tesz, de új képességek birtokába is juttat. De azt még én sem tudom milyenekébe, hiszen személyenként változik - magyarázta. - Szóval mindenki ellen előnnyel indulok majd? Ez elég uncsin hangzik - replikázott Saalia, mire a Próféta ismét a szája elég rakta a kezét és kuncogni kezdett, majd nem sokkal később újra komoly arccal folytatta. - Aligha fenyeget ez a veszély. Ahhoz, hogy az ajándékom használni tudd, szükséged van az én jóváhagyásomra. - El kell ismerni, fair vagy. A legtöbben az ilyeneket az apróbetűs részbe írják. - Aztán nekiugranál az első sithnek, én meg kereshetnék új Futárt - felelte, jelezve, hogy neki is érdeke az, hogy ő mindennel tisztában legyen. - Ami a múltbéli ügynököket illeti, mulatságos példát hoztál fel. Mondd neked valamit az a név, hogy Revan? - Elég sokat... - Valaki jó nagy történelem nerd - kuncogott újra a Próféta, és Saalia is elmosolyodott ezen. Elvégre a jedik többsége sem volt mindig tisztában a múlttal, ezért is voltak a Rendnek mindig történészei. - De legalább nem kell sokat magyarázkodnom. Revan bosszúra áhítozott, és én megadtam neki a lehetőséget rá. Mert tudtam, hogy valahol rejtőzik egy Vitiate nevű sith, az évezredes császár aki pusztulásba viszi a Galaxist. - Revan a sötét oldalra állt, de fel akarta készíteni a Köztársaságot... - Úgy látom már kezded érteni - bólintott némi elégedettséggel a hangjában a Próféta. - Revannak fel kell adnia a Világos Oldalt, majd mikor visszatért a jedikhez, utána a családját. Mint mondtam, nem egyszerű út a Futároké, de szükséges. - Valóban annak hangzik. De talán a legnagyobb teher a döntések meghozása. - Sokaknak kell nehéz döntéseket hozniuk. Néha nem is tudunk róla, hogy ilyen előtt álltunk - felelte sejtelmesen, de Saalia nem tudott ezzel most sokat kezdeni. Volt viszont még egy kérdés, ami érdeklte. - És mondd csak, Moh'amed, nekem voltak olyan őseim, akik fontosat tettek? - Hm, nézzük csak - pillantott felfelé, mintha csak keresne valamit. - Ott volt például... azt hiszem őt inkább nem akarnád ismerni. Vagy... nem, ő egy jó nagy perverz volt. Hm, ó igen, most már láttam. Édesanyád, Seddwia! - Ugye nem egy ilyen lusta válasszal akarod kiszúrni a szemem? - kérdezte Saalia, felhúzva az egyik szemöldökét. A Próféta megvonta a vállát és felsóhajtott. - Volt Revannak egy twi'lek társa. Mission Vao. Sokat segített neki az útja során. Most viszont, szeretném ha válaszolnál: elfogadod-e az ajánlatom, hogy a Futárommá válj?
|
|