|
Post by Revan on Aug 24, 2016 14:53:17 GMT 1
El kellett ismerje, nem ilyennek képzelte a nagy Prófétát. A megjelenése rendben van. Olyat választ, ami szimpatikus annak, aki előtt megmutatkozik. A jelleme meg, nos talán az is miatta ilyen. Ki tudja. Kifejtette neki, miként is működik ez a dolog. Nem kedvére használhatja, hanem jóváhagyással. Ez korrekt. Másokkal szemben. Meg vele szemben is, hisz így nincs kísértés arra, hogy visszaéljen vele. Egyébként sem szeretne elhíresülni, mint valami hihetetlenül erős jedi, mert az ilyen figyelem sok problémát szülhet. Jót nevetett a történelem nerd kifejezésen. Azért olyannyira nem jártas benne ő sem. De ez a képessége hasznos volt az elmúlt években. Valahogy sikerült felfedezze és élt vele. Hisz Seddwia hiányában nem volt, aki képezze őt. Új mester pedig nem akart keresni. Így művelte magát az Erőn keresztül. Ennek egyik egyébként néha kellemes, néha kellemetlen velejárója, hogy sok érdekes történetet megismerhetett. Nem egy elfeledettet. Épp ezért nem lepte meg, hogy a két kísérőjük nem is hallotta még talán Meetra Surik nevét azelőtt. Talán a Nagymester igen. -Hát, különös őseim voltak akkor. Vitiate megemlítése után már szinte biztos voltam benne, hogy Tython hőse is a rokonom volt, vagy a rokonom barátja...vagy a barátjának a barátja. Vagy a barátja barátjának a barátja...-viccelődött kicsit, oldva saját feszültségét.-De így már kezd értelmet nyerni, hogy anyám miért mondogatta régen, hogy a vérvonalunk a galaxis sok fontos eseményében játszott szerepet. Végül a Próféta feltette a nagy kérdést. Saalia mélyen a szemeibe nézett. Próbálta kicsit kifürkészni a gondolatait. Vajon milyen válaszra számít? Annyi biztos, hogy őt az egyensúly érdekli, a jedi és sith dolgok nem igazán. Az első gondolata az volt, hogy jó lenne kikérni Seddwia véleményét. Aztán eszébe jutott, hogy eleve ő tanácsolta, hogy jöjjön ide. Talán tudatosan, talán tudat alatt a Próféta utasítására. Talán csak a legjobb tanácsot adta, amit tudott. Valószínűleg most is azt mondaná, hogy hallgasson a szívére. -Tehát összegezve. Meg kell állítanom az Időrablót, ezáltal megvédeni az egyensúlyt. De emellett azt teszek, amit akarok. Lehetek jedi, taníthatok jediket és szétrúghatok akármennyi sith, kalóz, fejvadász vagy akármilyen más segget. Valamint a nehéz döntések kérdése...Itt gondolom úgy is érthetem, hogy a kisebbik rosszat választom. A kezeivel megfogta a lekkuit és gyengéden huzigálni kezdte őket, mint egy más faj képviselője mondjuk a haját. Fejét egyik oldalról a másikra döntötte. Csak úgy, agyalt a dolgon. Bár igazából tudta, mit választ. Azért átgondolta. -Nos, a jedik élete egyébként is azzal jár, hogy áldozatokat hozzanak a nagyobb jóért. Úgyhogy igen. Elfogadom az ajánlatod.-közelebb lépett és a kezét nyújtotta a Próféta felé.-Itt a kezem, nem Gamorrai láb!
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Aug 24, 2016 14:56:11 GMT 1
Kollyia Laur-Too elküldte az üzenetet az Obszidián Rend vészfrekvenciáján, majd nekiállt összepakolni a felszerelését.
Az apró, mygeetoi származású lurmen, akinek fajtársait sok bolygón a félintelligens majomszerű lények csoportjába tartozónak hitték, sosem tanulta meg olyan mélyen az Erő, illetve a sötét oldal praktikáit, hogy valaha is reménykedhetett volna abban, hogy egyszer nagyúr, sith lovag, vagy asszaszin lesz belőle.. a jedik állítólag úgy hitték, hogy a méret nem számít, de Kollyia annyi verést és megaláztatást szenvedett el apró mérete miatt a korribani Akadémián, hogy sosem jutott tovább a Figyelő posztjánál.
A Figyelők voltak a Sith Egyház egyik legalsó kasztja, olyasfélék, mint a jedik között az Agricsapatok. Nem voltak harcosok, nem tudtak tárgyakat emelgetni, de érezték és átérezték az Erőt... a Sith Egyház pedig minden egyes fontos és kevésbé fontos planétán ESB-szerte elhelyezett egyet belőlük, hogy a Rend szemei és fülei legyenek... először a Sith Rendé, aztán amióta nem jött több üzenet Korribanról, csak a kardassiak érkeztek, hogy átvegyék az Egyház alacsonyabb rangú szolgái felett az irányítást... azóta az Obszidián Rendé.
Kollyiának alapvetően mindegy volt. A helyiek jól tartották, a primitív törzsek afféle félistenként tisztelték, mivel az Egyház jelvényeit és tetoválásait viselte, és mindig bőven elhalmozták élelemmel. Naponta egyszer - bár leginkább hetente valójában - pedig Kollyia elmerült a sötét oldalban, meditált, hagyta, hogy szelleme bejárja a bolygót, és gyanús dolgokat keresett...
Sosem talált semmit ... egészen az előző meditációig.
Azóta többször visszanyúlt az Erőbe, próbált a sötét oldal mezsgyéjén közelebb férkőzni az entitáshoz, melyik olyan erősnek tűnt, mint semmi, amit korábban érzékelt... próbált, de mindig megrettent attól a sem nem sötét, sem nem világos energiától, ami belőle áradt, és így inkább visszavonult.
Visszavonult, és hipertéri jeladóján értesítette az illetékeseket.
De a dolog nem hagyta nyugodni. Mégis csak Figyelő volt, akkor is sith, ha a kasztok között legalul állt, pontosabban csimpaszkodott... és itt volt a lehetősége, hogy feltörjön.
Az alig egy méteres lurmen hátára kanyarította a zsákját, övére függesztette apró, vörös fénykardjának pengéjét, szeme türelmetlenül, vörösen megvillant, majd felpattant a kunyhója előtt várakozó robogóra, és elsuhant abba az irányba, ahonnan a hatalmas Erő-entitást érzékelte.. jeladója folyamatosan közvetítette a helyzetét, egy sárgás visszfény villogása pedig jelezte, az Obszidián Rend úton van, hogy kivizsgálja az ügyet..
|
|
|
Post by Enz on Aug 28, 2016 12:32:13 GMT 1
Mikor Saalia tovább találgatta a múltjával kapcsolatos kérdéseket, a Próféta rezzenéstelen arccal figyelt tovább, de nem mondott semmit. Nem véletlenül nem akarta felfedni a számára, hogy pontosan kik is azok, akikre Seddwia annak idején gondolt, mikor a lányát tanította. Nem akarta ugyanis, hogy a nő önkéntelenül is hozzájuk mérje saját magát, ezzel korlátozva a saját lehetőségeit. Az ismert elődök ugyanis legalább akkora teherként nehezedtek valakire, mint amekkora inspirációt jelenthettek. Elvégre legalább pár száz éve halottak voltak már, és sokakat már nem egyszerű hősként, hanem legendaként emlegettek. Az ilyen narratíva pedig nem enged teret a hibáiknak, félelmeiknek és gyengeségeiknek, annak ellenére, hogy több-kevesebb mindannyiukban volt ezekből. A legkisebb rossznak Vao említését tartotta, mivel ő nem volt Erőhasználó. Egy fontos tanáccssal azonban szolgálni akart Saaliának, és hangja most nagyon komolynak hangzott, szavaiból pedig évezredek megfontolt bölcsessége hallatszott ki. - Ne feledd el soha, hogy a világban a legfontosabb a jelen. A múlt már megváltoztathatlan, míg a jövő ködös és ismeretlen. A jelen azonban minden erős akaratú lény lehetősége arra, hogy a világot formálja. Saalia szerencsére nem kívánta azt feszegetni, hogy aki az Erő végtelen szövedékével együtt létezik, annak a számára hogyan értelmezhető az idő. A Próféta ugyanis aligha tudott volna olyan választ adni a számára, amit a halandók bármelyike képes megérteni. Az Erő legmélyebb titkainak szüntelen vizsgálata különösen veszélyes volt, hiszen így született meg maga a legrosszabb ellenség, az Időrabló is. Szerencsére Saalia korántsem volt annyira kíváncsi, és mielőtt választ adott volna a kérdésére, összegezte az ajánlatát. A Próféta ismét kuncogni kezdett. - Úgy mondod, mintha ez olyan egyszerű lenne. De tetszik a magabiztosságod és a virtusod - tette hozzá dicséret gyanánt. Ezután azonban újra komoly hangnemre váltott, és valami azt súgta Saaliának, hogy ez lehet az igazi Próféta. - Az út, amit vállalsz, különösen nehéz. Ha egyszer megkötjük az egyezséget, nincs visszaút. Biztos vagy benne? - Hacsak nem halok meg végelgyengülésben mielőtt ez megtörténne, úgy igen - felelte, jelezve, hogy minden tovább kérdés szükségtelen. A Próféta előre nyújtott a kezét, és megfogta. Saalia néhány pillanatig várta, hogy valami történjen, majd meglepetten pislogott. Talán épp kérdezni akarta, hogy csak ennyi-e az egész. De erre nem kerülhetett sor. A Próféta kezéből hirtelen szabad szemmel alig észlelhető enerigahullám csapott ki, aminek hatalmas ereje úgy érezte, mindjárt összenyomja a nőt. A zabolátlan eneriga végigszáguldott Saalia kezén, majd szétterjedt az egész testén, és burokként vette körbe őt. Annak ellenére, hogy érezte a tombolást az Erőben, semmiféle fájdalmat nem érzett. Ahogy oldalra pillantott, megdöbbenve látta, hogy bőre lilás színűvé vált, és vállán az Egyensúly tetoválása izzik. Arról a válláról a ruhája egyszerűen elpárolgott, mintha soha ott sem lett volna. Újra előre pillantott, és csak most realizálta, hogy a semmi közepén lebeg, előtte pedig lecsukott szemmel ugyanezt teszi a Próféta. - Saalia Freeta, egyezségünk az én jelem fogja megpecsételni. Ez jelképezi majd a kapcsolatot kettőnk között, és amíg élsz, viselni fogod magadon. Fogadd hát az Egyenlőség Pecsétjét, és vele a hatalmam ajándékát! Saalia most sem érzett semmit, inkább csak egy kis kellemetlen érzést a nyaka hátulján. Ahogy oldalra pillantott, látta, hogy a burokból több irányban villámok törnek ki, és azt a részt érik, ahonnan a kellemetlen érzés érkezett. Megszólalni azonban még akkor sem tudott volna, hogy ha akar. Most már jól látta a Próféta körül kavargó végtelen Erőt, érzékei pedig felerősödtek. Ez lenne hát az ő hatalma? A nő szeme felpattant, és most még inkább sugárzott, mint a találkozásukkor. - Emelkedj fel, Saalia, hűséges Futárom! A jelenés olyan gyorsan ért véget, ahogy kezdődött, és Saalia a barlang kijáratánál tért csak magához. Kezével óvatosan a nyakához nyúlt, és jól érezte a bőrébe égetett szimbólumot. A barlang felé fordult, ahonnan gyenge szél érkezett, és megcirógatta az arcát. Tudta, hogy bent már nincsen más dolga.
Kollyia már a Sötét Oldalban való elmerülés nélkül is érezte a hatalmas energiákat, amik megmozdultak. Ez pedig azt jelentette, hogy egyre közelebb jutott a forrásához. Bármi vagy bárki is okozta az Erő ilyen megmozdulását, csakis valami nagyon komoly lehetett. A jutalomról és előjutásról szőtt álmait még közelebbinek érezte, de gondolataiba hamar beférkőzött a félelem. Talán annyira veszélyes ellenféllel áll szemben, hogy egyedül el sem bír velük. Most nyugodt élete lehetett, a helyiek elhalmozták. Eldobná mindezt valami megfoghatatlanért? A lurmen, mint megannyi tanonc az Akadémián, gyáva volt - az ebből merített állandó félelem volt az, ami a Sötét Oldalhoz láncolta. Ugyanakkor ambíciózus is, így megpróbált ezekből a gondolatokból erőt meríteni. - Egyszerűbb lenne ha visszafordulnál - süvítette a szél a fülébe. Egyáltalán nem sértő módon, és pár pillanatig úgy hitte csak képzelődik. - Tűnj el, és ne gyere vissza! Ez a hang már jóval követelőzőbb és erőteljesebb volt. Kollyia remegő kézzel adott még gázt. Nem futamodhatott meg ennyi miatt. - Te akartad... - jelentette ki fenyegetően a hang, és a követekző pillanatban eltűnt minden, ami körülvette. Az ég, a fák, a fű, az állatok, még a talaj is. A semmi közepén répült, csak a Sötétség vette körül. Aztán a robogója is elmerült a semmiben, ő pedig orra bukott. Legalább szilárd talaj van alatta. - Mi... ki vagy te?! - kiáltotta kétségbeesetten, és fegyveréért nyúlt. - Kollyia Laur-Too, így hívnak - mondta a hang. - Most én vagyok te. Ez itt körülötted mindaz, ami a lelkedben lakozik. - Te honnan...? - Azt hiszed csak te láttál engem? - kérdezte a hang. - Az első gondolatod helyes volt. Ez egy olyan kihívás, ami nem neked való. - Ugye most csak szivatsz? - Ó, nem. Az a része csak most kezdődik - felelte, és most némi kajánság csendült benne. A sötétségből alakok léptek elő, régi akadémiai ismerősei, akik röhögésben törte ki, ahogy meglátták. Kezükben a vívás gyakorlására használt elektrobotokat lóbáltak, és leplezetlen elégedettséggel a szemükben indultak meg felé. Kollyiában túl élénken éltek az emlékek, hogy ne tudja mire készülnek.
|
|
|
Post by Revan on Aug 28, 2016 13:20:08 GMT 1
Ahhoz képest, hogy a Próféta azt mondta, emelkedjen fel, végül a barlang bejáratánál tért magához. Mintha csak álmodott volna. Ám tudta, hogy nem így volt. Ahogy a barlang felé fordult, gyenge szél cirógatta meg az arcát, mintha csak így bocsátaná útjára őt a Próféta. Finoman megtapogatta a nyakán lévő szimbólumot. Olyasmi érzés volt, mint a vállán lévő. Ahogy végignézett magán, látta, hogy a megszokott bőrszínét viseli. Amit bent látott, az a hatalmas energia hatása lehetett. Óvatosan kitapintotta a szimbólumot. -Le kellene állnom az ilyesmivel. Ha így folytatom, tele leszek mindenféle szimbólummal.-jegyezte meg magának. Szinte mintha hallotta volna a Próféta kuncogását. De nem a fülével, inkább az Erőn keresztül, az elméjében. Az bizonyos volt, hogy amiért jött, megkapta. Rá kellett leljen az útjára és ezt lényegében meg is kapta. Bár nem a várt formában. Igaz, konkrét elképzelése egyébként sem volt. Az Erő túl titokzatos ahhoz, hogy egy egyszerű halandónak nyilvánvaló válaszokat adjon. Még a legbölcsebbek sem érthetik meg teljesen. Elmerengett kicsit a dolgon. Hogy jól döntött-e az mindegy volt. A döntést meghozta és már nem lehet visszalépni. Egyébként sem hunyhat szemet egy egész galaxist fenyegető szörnyűség felett. Talán nem lehet olyan jedi, mint a többi, de a maga módján szolgálhatja a jót. Ezt is fogja tenni. Végül felkelt a földről és körbepillantott. Hamar meg is pillantotta Verstát a két kísérővel. Lassan odasétált hozzájuk. Hamar észrevette, hogy a lány alszik, így nem csapott zajt. -Úgy látom hamarabb jöttél vissza, mint én. Ugye nem fordultál vissza és jöttél ki?-paskolta meg Versta fejét hátulról, mikor odaért hozzá. Tudta persze, hogy nem így van. Csak bolondozott. Kinyújtotta a kezét és az Erővel felemelt egy tollat. Valami madárfélétől származhatott. Lassan odaemelte az alvó lányhoz és elkezdte a fülét csiklandozni vele.
|
|
|
Post by Enz on Sept 7, 2016 7:18:06 GMT 1
Versta kicsit fáradtnak és elgondolkozottnak tűnt, és kétségeit jól mutatta, hogy Saalia viccét se vette fel annyira, mint szokta. Valami csípős visszaszólás helyett csak némán megrázta a fejét. Saalia persze érthette, hogy időre van szüksége ahhoz, hogy feldolgozza a látottakat, mivel nem erőltette a beszélgetést, inkább az alvó Clena felé fordította a figyelmét. Azonban elég hamar kiderült, hogy a lány nem aludt, vagy legalábbis nem túlságosan mélyen, mikor Saalia azt érezte, mintha valaki kirántaná a lábát alól. A levegőben egy szaltót bemutatva sikerült elkerülnie az elesést, és a saját lábára érkeznie. - Ez nem volt túl szép - jegyezte meg némi tettetett haraggal a hangjában. - Csak azt kaptad, ami jár - felelte a lány kissé mogorván. Versta számára nem volt szimpatikus a viselkedése, de az alapján, amit Arantól hallott, valahogy elnézőbb tudott lenni. Nagy teher nyugodott a vállán, és ez érthetően ingerlékennyé és idegessé tette. A lány felpattant, és duzzogva a szikla másik oldalára sietett, hogy kicsit rendbeszedje magát. - Minden rendben, Versta? - fordult felé Saalia, mire ő nehezen felpillantott. - Persze, csak amit bent láttam... Át kell gondolnom a dolgokat, olyan hirtelen... - Megértem - felelte sokatmondóan, mintha ő sem járt volna különbül. - Pihend ki magad, az első alkalom nekem is nagyon nehéz volt. - Ki a fene kíváncsi a szexuális életedre? - szólalt meg Clena a szikla túloldaláról. - Szóval innen fúj a szél. Valaki nagyon kiéhezett lehet - jegyezte meg szokott stílusában a lány, mire Clena előrohant a szikla mögül, dühösen a csípőjére rakva a kezét, és így kezdett magyarázni valamit arról, hogy nem mindenki olyan közönséges, mint ő. Saalia csak nevetett azon, milyen könnyű volt a lányt zavarba hozni, majd az indulatok elültével a kis csapat lassan összeszedte magát, és visszaindult a faluba.
A falusiak életét láthatóan felbolydította a két twi'lek, és mindenki izgatottan, de tapintatosan figyelte őket, ahogy visszaértek. Az itt élők többsége nem volt olyan szoros kapcsolatban az Erővel, hogy a barlangba mehessen, így számukra az valamiféle csodatévő helynek számított, az onnan érkezők pedig rendkívüli személyeknek. Verstát kissé feszélyezte ez a fajta megkülönböztetés, de nem szólt egy szót sem. Még mindig az járt a fejében, amit a szüleiről hallott, és amit Saalia apja mondott neki. Erősnek kellett volna lennie, mégis olyan zavart érzett most magában, hogy nehezére esett tisztán gondolkodni. Rövid séta után aztán megérkeztek a nagymester háza elé, aki pontosan akkor lépett ki az ajtón, mikor megálltak. - Hát itt vagytok - mosolygott, majd intett nekik, hogy lépjenek be. Clena és Aran türelmesen megálltak odakint, és figyelték, ahogy bezárul a két twi'lek mögött az ajtó. Versta némi irigykedést is érzett bennük: elvégre hasonló korúak voltak, mint ő, mégsem mehettek még be a barlangba. Odabent a nagymester most nem kínálta őket hellyel, hanem az egyik ládához lépett, és valamit szöszölni kezdett nekik háttal. - Látom jól sikerült a kis barlangászás - jegyezte meg. - Érdekes élmény volt - felelte Saalia diplomatikusan. Versta el sem tudta képzelni, mit láthatott odabent a mestere, de ő sem tűnt most felhőtlenül jókedvűnek. - Érdekes, meghiszem én azt - felelte az idős nagymester, majd sejtelmesen hozzátette. - Az a jel a nyakadon a legbeszédesebb. Versta meglepetten pislogott. Jel a nyakán? Nem is láthatta Saalia nyakát, hiszen csak szemből figyelte őt. Tény, hogy Saalia ruhája kicsit szakadozott volt a vállánál, de nem foszlányosan, ahogy egy erősebb súrlódás miatt tenné. Inkább mintha egy darab egyszerűen eltűnt volna az anyagból. - Te aztán tényleg mindenről tudsz - jegyezte meg Saalia. - Mondjuk úgy, személyes tapasztalat - felelte az öreg sokatmondóan, majd úgy tűnt megtalálta, amit keresett. Elővett valamit a ládából, és megfordult. Kezében egy jó kivitelezésű, finom anyagból készült, összehajtott ruhát tartott. - Tessék, ezt vedd fel. Nem engedhetlek el szakadt ruhában. - Csinos - mondta Saalia, ahogy kiengedte a ruhát a kezében. Egy kék szegélyű, fehér köntös volt az. - Nem hittem, hogy ilyen divatos darabok is vannak itt. Honnan van? - Régen az enyém volt - felelte a nagymester, és az elképedt tekinteteket látva szárazon felnevetett. - Megnyugodhatsz, már régóta nem használom. És jó alaposan kimostam. - Nehéz ebben elképzelni téged - jegyezte meg Saalia őszintén, mire a nagymester újra nevetni kezdett, de nem fűzött hozzá semmit.
|
|
|
Post by Revan on Sept 7, 2016 9:01:55 GMT 1
Tisztában volt vele, hogy lesz mit megbeszélni Verstával. De sem a hely, sem az idő nem alkalmas. Meghittebb lenne négyszemközt elbeszélgetni. De biztos volt benne már az elején, hogy időre lesz szüksége a lánynak. Arra mondjuk nem, hogy neki is. Hogy pontosan mire számított, ő sem tudta. De a Prófétára biztosan nem. Az Erőnek valóban lehet humorérzéke. Érdekes volt egy olyan komolytalan személlyel tárgyalni, mint amilyen ő maga. Szegény fiú szólni sem mert igazán, mikor visszaért. Főleg, mivel Clena hozta a sajátos formáját. Saalia pedig remekül szórakozott. Jól is jött, kicsit elterelte a gondolatait más dolgokról. Végül visszaindultak a faluba. A rövid séta alatt csendben voltak. Mindenkinek volt min gondolkodni. Saalia a galaxis dolgain és a Prófétán, Versta is bizonyára azon, amit átélt. Clena bizonyára azon, hogy ha egyedül lehet, majd eljátszik magával. Legalábbis a tippje ez volt, nem csalt az Erővel, hogy kifürkéssze a gondolatait. A fiú nem nagyon agyalt, csak feszélyezve érezte magát ennyi nő között.
A faluba visszaérve a nagymester rögtön fogadta őket és be is mentek a kunyhóba. Kint egy kis tömeg verődött össze. Ez érthető, hisz régen sem voltak gyakoriak a vendégek. Figyelembe véve, hogy a bolygó a Sithek területén van, békés jövevényekre egyébként sem sűrűn lehet számítani. Már ha megtalálják, a két fiatal nem az egyetlen őrszemek odakint. Ha veszélyforrás közeledik, akkor tesznek róla, hogy ne találja meg ezt a helyet. Belépve a kunyhóba nem kínálta hellyel őket az öreglány. Biztos tudja, hogy nem maradnak tovább. Így is van. Sajnos nem tehetik. Az ittlétük kockázatos az egész kolóniára nézve. Ami igazán meglepő volt, az az, hogy tudott a jelről a nyakán. Pedig nem is látta őt, csak szemből, mikor érkezett. De a döbbenete csak egy pillanatig tartott. Mégis csak a nagymester volt. Nem sok választotta el attól, hogy jedi mester legyen. De ő nem azt az utat választotta. Kapott egy ruhát, hogy mégse a szakadt öltözékében kelljen távoznia. -Nos, köszönöm szépen.-mondta némi meghatódottsággal a hangjában. Igazán kedves volt a nagymestertől, hogy a múltja egy darabkáját neki adja. Talán nem akarja őrizgetni. Vagy csak azt nem akarja, hogy a ruhákra kártékony rovarok étke legyen. Való igaz, tényleg egy egész szép ruha. Odébb is vonult és nemes egyszerűséggel levetkőzött. Nem zavartatta magát, mintha csak egyedül lenne. Kytra bizonyára értékelné a látványt. A jelenlevők talán annyira nem. Gyorsan magára öltötte az öltözéket, majd hozzávette az ingóságait is. -Nocsak, pont jó. Kicsit féltem, hogy itt-ott túl szűk vagy bő lesz, de nem. Tökéletes. Még egyszer köszönöm. Igyekszem majd vigyázni rá. A régi ruhája eléggé megsínylette a találkozást a Prófétával. De egy kis átalakítással még lehet belőle mutatós darab. Talán. Összehajtotta, amennyire tudta. Majd kiderül, mi lesz a sorsa. -Szóval ak...hm? Ti is halljátok? Jól hallható pittyegésre lett figyelmes, ami az övéről jött. A kommunikátor jelzett, amit még attól a szenátor csajtól kaptak, aki Ord Mantellre küldte őket. Fogalma sincs, minek tartotta meg a munka után. De most vészjelzésnek tűnő jelet adott. Kézbe vette, hogy jobban megnézze. Hátha más is van a hangjelzésen kívül.
|
|
|
Post by Enz on Sept 17, 2016 16:12:00 GMT 1
- Majdnem olyan jól áll, mint nekem állt - bólogatott az öregasszony, miután Saalia körbeforgott a tükör előtt az új szerzeményében. - A régi szép idők. Verstának nehezére esett elképzelnie az idős nőt ilyen öltözékben, sőt egyáltalán fiatalon. Persze igyekezett nem nagyon gondolni erre, mert félt, hogy újra elárulják a gondolatai, aztán magyarázkodhat újra. Ezúttal ezt sikerült elkerülni, ám mielőtt elindulhattak volna, pittyegés ütötte meg a fülüket, és Saalia előhúzta az egyik kommunikátort az övéből. Talán Zara parancsnokék vagy az az eszelős Fess kereste őket rajta? Nem, akkor minden bizonnyal a hajón próbálták volna meg elérni őket. - Úgy néz ki automata segélyhívás - konstatálta Saalia, miután közelebbről is megvizsgálta a hengert, és belőle érkező ritmikus pittyegést. - Ezt szerintem csak Oni értené - jegyezte meg Versta, aki nem is sejtette milyen jó ötletet adott ezzel. Saalia egy elismerő pillantást követően elővette saját kommonuikátorát, majd a hajójukat hívta. Oni ismerős pittyegő hangja jelentkezett be a másik oldalon. - Oni, kaptunk egy üzenetet, tudod dekódolni? - kérdezte, és összekapcsolta a két készüléket, így a droid is pontosan hallhatta azt, amit ők. Oni kissé okoskodó és kioktató pittyegéséből kiderült, hogy ez egy szabvány segélyhívó kód, viszont az is kiderült, hogy képes rá, hogy bemérje a forrását. Szerencsére volt annyi sütnivalója, hogy külön erre ne kelljen megkérni, és a koordinátákat azonnal át is küldte nekik. - Nincs itt véletlenül egy terminál? - pillantott körbe az egyterű házikóban Versta, de külön cáfolás nélkül is értette, hogy se véletlenül, se egyéb okból nincs itt ilyesmi. A nagymester mosolyogva állt előttük. - Szükségtelen, tudom mit kerestek - jelentette ki sejtelmesen, ami felettébb érdekes volt, ugyanis Versta eddig nem igen jött rá. De hát végtére is, nem ő a nagymester. - Ne nézzetek így rám, ebben semmi boszorkányság nincs. Nevetett szárazon az idős nő, aki láthatóan jól szórakozott a zavarukon. - Ez egy rövid hatótávolságú hívójel. Vagyis csak egyetlen hely van a közelben, ahol a forrása lehet... - magyarázta el, és Versta meglepődött, technikailag is mennyire járatos ez a nő. Valóban kalandos élet állhat mögötte. Saalia arca azonban elkomorodott, és a fiatal fajtársa először nem tudta ezt hova tenni. - ...ó igen, jól gondolod. - Valami baj van? - pislogott Versta értetlenül. Saalia megrázta a fejét. - Kellemetlen emlékek. A Kaghal-erődről van szó. Régen banditák tanyáztak ott, és úgy tűnik most is vágynak páran egy jó kis elseggelésre - Végre egy kis akció! - kapta fel a lány a fejét, aki most először érezte magát elemében mióta ideérkeztek. - Ha már így alakult, lenne egy kérésem - szólt közbe a nagymester, mielőtt még a lány túlságosan beleélné magát. - Azt szeretném, ha a két fiatalt magatokkal vinnétek. Fiatalok és tapasztalatlanok még, és ég bennük a tettvágy. Látniuk kell a világot, át kell élniük mindazt, ami ezen a békés helyen túl folyik. - De ha ők elmennek ki őrzi majd a falut? - Drága gyermekem, hidd el, a falu biztonsága eddig sem rajtuk múlt. Valamivel le kellett hűtenem a kedélyeiket és a felesleges energiáikat. De ezt a helyet egy sokkal nagyobb erő védi - pillantott Saaliára, aki úgy tűnik értette mire is gondol. - Sok mindenre megtanítottam kettejüket, de világlátást nem adhatok nekik. Nekik kell látniuk a változást, hogy a változatlanságot értékelni tudják. Hogy a sötétség nélkül a fény, a kegyetlenség nélkül a kedvesség, a halál nélkül az élet mit sem ér. Csak így érthetik meg. - Ha ez a kívánságod, nagymester - hajolt meg enyhén Saalia, aki láthatóan nem akart vitatkozni az idősebb nővel, majd aktiválta a kommunikátorát. - Oni, hozd ide a hajót a völgybe! Alacsonyan repülj, hogy ne mérjenek be minket! Alighogy ezt elmondta, deaktiválta a kommot, így idő előtt félbeszakította a droidot, aki komolyan méltatlankodott amiatt, hogy ennyire kétségbevonják a repülési tudását.
Ahogy kiléptek a házikó ajtaján, rögtön meglátták a két fiatalt: míg Clena hátát a falnak vetve bámult valamit a távolban, addig Aran tanácstalanul állt mellette, mintha valahogy megpróbálná kiengesztelni a duzzogó lányt, de nem tudja mit mondhatna. A nagymestert meglátva azonban mindketten a bejárathoz siettek. - Clena, Aran, a vendégeink hamarosan távoznak - szólalt meg az idős nő. - Ideje volt, hogy visszatérjen minden a szokott mederbe - felelte epésen a fiatal lány, mire a nagymester kuncogni kezdett. - Felrofgattak itt mindent. - Hé! - Igen, felforgattak. De még mennyire - bólintott a nagymester, és Versta neki már nem merte újra az előzőt mondani. Clena elégedetten fonta össze a karjait, de az öröme nem volt hosszúéletű. - És még mennyire felforgásban lesz részetek. Úgy döntöttem, hogy velük tartotok, hogy felfedezzétek a Galaxist. - De nagymester, ezt nem gondolhatod komolyan! - tört ki a lányból, és Aran is igen meglepettnek tűnt. Versta enyhén kinyújtotta rá a nyelvét, de Clena most fel sem vette a dolgot. Viszont úgy tűnik, az első felocsúdás után beletörődtek a dologba. A beállt csendet csak a lányok űrhajójának halk zaja zavarta meg, amely egyszercsak megjelent a fejük felett. A vörsö színű, áramvonalas kialakítású gépet többen - köztük Clena és Aran is - tátott szájjal figyelte. Valószínűleg sokan nem láttak még előtte élőben űrhajót, mint a Peremvidék megannyi csendes bolygóján. A Vadmacs nevével ellentétben igen méltóságteljes megjelenésű volt, és ezt erősítette az a kecsesség is, ahogy leereszkedett a völgybe. - Még szerencse, hogy Oni vezeti a gépet - csipkelődött picit Versta, aki valamennyire ki bírta most zárni az elméjéből a barlang történéseit. A hajó a falu közepén, tőlük nem messze állt meg, és hamar körbevették a falusiak. Többen idegesen ugrottak fel, amikor a hajó rámpája halk szisszenéssel lenyílt. - Na, mire vártok? Gyertek, és nézzetek szét bent is! - invitálta Clenát és Arant Saalia, és úgy tűnik most nem igazán akartak ellenkezni.
|
|
|
Post by Revan on Sept 17, 2016 17:12:20 GMT 1
Saalia már kezdte úgy érezni, hogy valamelyest egyenesbe jönnek a dolgok. Erre jön ez a segélyhívás. Ráadásul egy olyan helyre, ahova nem szívesen ment volna eddig sem. Most viszont muszáj lesz. Az sem volt kevésbé meglepő, hogy a nagymester arra kérte, hogy vigyék magukkal a két fiatalt. Egyre csak bővül a csapat. Bár a lánnyal nehéz lesz megbarátkozni. A házikóból kilépve még mindig ott várakozott a kis tömeg. Hamarosan a hajó is megérkezett sokak csodálatára. Saalia persze értette, ő sem nagyon látott űrhajót fiatal korában. Ilyen közelről legalábbis nem. Ahogy a rámpa lenyílt, Kytra is feltűnt. Bár nem a szokásos ruháját viselte, hanem egy szolidabb pilótaruhát. -Igazán...csinos. De valahogy nem a te stílusod. -Viszont kényelmes.-vágta rá Kytra. Saalia elkuncogta magát, ösztönösen belenézett Kytra fejébe és látta, hogy mi a valódi ok. Na igen, ha pénzben játszol egy droiddal, könnyen rámehet a gatyád is. Kytra is így járt. De Saalia nem szólt, csak kuncogott. -Utálom, mikor ezt csinálod.-mondta a nő színlelt sértődöttséggel. -Tudom! Bocs, nem volt szándékos!-kezdett hangosan nevetni Saalia, mire Kytra csak a fejét csóválta mosolyogva és a kezével jelezte, hogy jobb lenne továbblépni. -Inkább menjünk. Valaki várja a segítséget. Saalia abbahagyta a nevetést. Való igaz, most nem érnek rá szórakozni. Gyorsan szükségük van egy járműre. Szerencsére a hajón van repulzoros jármű. -Jól van, Verstával előszedjük a járművet, te öltözz át, mert végigfogom röhögni az utat, ha ebben jössz.
Néhány perc múlva már a hajó mellett várakozott a jármű. Kytra leballagott a rámpán a szokásos öltözékében. Igen, ez jobban illik hozzá még mindig. Saalia szerette volna megbeszélni Verstával az átélteket, de még várni kell vele egy kicsit. -Mehetünk? -Hát persze. Gondolom a hajó itt jó helyen lesz. -Hamarosan jövünk. Ti addig szedjétek össze, amit magatokkal akartok hozni és válasszatok egy szimpatikus kabint. Oni majd körbevezet.-mondta, mire a kis droid méltatlankodni kezdett, hogy ez nem neki való feladat. De a parancs az parancs, szóval végül is nem kellett győzködni.-Aki akar, nyugodtan nézzen körül a hajón.-szólt végül Saalia a tömeg felé is. Páran biztos örülnek a lehetőségnek. Kytra beszökkent a járműbe és elfoglalta a vezetőülést, Saalia mellé, Versta pedig mögötte foglalt helyet. Ez után integettek a nagymesternek és elindultak. -Kedves népeknek tűnnek. -Valóban azok. Szóval hogy volt az a... -Hagyjuk. Csak egy kis szórakozás volt, hogy elüssem az időt.-szakította félbe, mire Saalia megint kuncogott. -Jó rendben. Koncentráljunk a feladatra. Arra menj, van ott egy útlevágás. -Remélem nem az a fajta, ahol rajtaütést szokás csinálni.-felelte Kytra, miközben irányt változtatott. -Nincs arra senki, nyugi. Viszont így értékes perceket nyerhetünk.
|
|
|
Post by Enz on Sept 24, 2016 22:16:11 GMT 1
Verstát túlságosan lekötötték az előkészületek, hogy különösebben belefolyjon két útitársa csipkelődésébe. Bár a fejében még nem tudta rendezni a gondolatokat, egyelőre ezzel el tudta terelni a gondolatait, amit jó megoldásnak tartott. Talán egy komoly beszélgetés velük segít majd tisztázni a dolgokat, erre egyelőre aligha volt lehetőségük. A fedélzeten lévő siklóban elég hamar elfogyott a hely, szerencsére a vezetőülést Kytra foglalta el, így túlélési esélyeik jelentősen növekedtek, míg ő maga hátra szorult. Talán ha hosszabb időt töltenek a felszínen, ő is megtanulhatná a vezetését, biztosan könnyebb, mint egy űrhajóét. Járművük felemelekdett, és nagy sebességgel indult neki az útnak. A völgyet pillanatok alatt maguk mögött hagyták, és a vadonon vágtak keresztül. Buja növényzet és itt-ott állatok mellett haladtak el, Versta pedig eléggé élvezte a kis kirándulást. Az utasteret szerencsére sztenderd erőtér védte, ami tompította a kinti hangokat és a különféle erőhatásokat, máskülönben egy átlagos coruscanti közlekedési nap jócskán több halálos áldozattal járt volna. - Élvezed az utazást? - pillantott hátra Kytra. - Coruscanton sokat néztem a siklókat. Persze utcagyerekként a közelükbe aligha engedtek - felelte némi nosztalgiával a hangjában. Alig pár hónapja volt, hogy a sikertelen orgyilkosi karrierje kezdetén összefutott kettejükkel. Most már sejtette, hogy az Erő akarta így. - Majd megtanítalak vezetni - szólalt meg Saalia is. - Téged a kormány közelébe sem engedlek - felelte Kytra, és a viccelődés némileg oldotta a hangulatot. Saalia újra útba igazította őket, majd ismét közölt egy-két olyan lefordulást, ahol levághatják az utat, és a ritkuló növényzet közül hirtelen előtűnt a távolban a már említett erőd képe. Ahogy kicsit közelebb értek, Saalia intett, hogy álljanak félre az ösvényről, és Kytra, miután eleget tett ennek, előhúzott egy makrotávcsövet. Versta a két ülés között dőlt előre, és úgy szemlélte a masszív építményt. - Tessék, nézd meg te is - nyújtotta oda a távcsövet Kytra, miután végigmérte a helyet. Versta izgatottan kapott utána, és gyorsan a szeme elé emelte az eszközt. Az erőd régi, masszív kőépítménynek tűnt, talán több száz éves is meglehetett. Bástyáit és falait megviselte az idő, a falakon mindenütt látszottak ennek jelei. A struktúra megerősítésére modern dúracél elemeket használtak, amelyek az ósdi építményen szürreális hatást keltettek. A falakon lévő fém gyilokjárókon fegyveres őrszemek álltak, a legközelebb bejárat előtt pedig szintén járőrök várakoztak. - Jól védett hely - jegyezte meg a fiatal twi'lek. - Miután a vong eltakarodott a bolygóról, a hasonlóan jól védhető helyekre tértek vissza a telepesek - felelte magyarázatképp Saalia. - Az itteniek pechjére ezt a helyet egy csapat seggfej is megtalálta magának. Évekig terrorizálták innen a vidéket. Reménykedtem benne, hogy mostanra semmi sem maradt belőlük. - Ne légy ilyen drámai, néhány beszari rablótól aligha kell félnünk - Ez személyes ügy - felelte Saalia, és hangja most komolyságról árulkodott. - Hogyan fogunk ide bejutni? - kérdezte Versta, aki újra felmérte a fegyvereseket. Lehetett Saalia bármennyire jó jedi, tucatnyi fegyveres őrizte a falakat, a bejáratokról nem is szólva. - Előbb menjünk oda hozzájuk - mutatott a bejáratra, Kytra pedig újra beindította a járgányt. Versta tartott tőle, hogy harcra kerül a sor, de Saalia elég magabiztosnak tűnt, így inkább csendben figyelt. Ahogy a bejárat közelébe értek, a fegyveresek egyike feltartotta a kezét, Kytra pedig lassan leereszkedett mellé, és oldalra fordult.
- Sziasztok, szépfiúk - kacsintott rájuk. - Téged még nem láttalak erre - jegyezte meg az őrök vezetője, akit láthatóan nem bűvölt el annyira egy szép nő jelenléte, mint a társait. - Mert mi vagyunk a prémium csomag. Nem fogunk magadfajtákkal hemperegni - tette hozzá Saalia, látható élvezettel. - Na persze, ez a hét dumája - mosolyodott el fanyarul. - A főnök egyébként sem engedi a khmm... gyerekszolgáltatókat. Pillantott félreérthetetlenül Verstára, akinek nem kellett megjátszania az ártatlan és értelmetlen pislogást. - Ő a társam elárvult unokahúga, te bunkó - felelte tettetett sértődöttséggel Kytra. - Felőlem - vonta meg a vállát, és intett az erőtér kezelőjének. - Ne keverjetek bajt, és ne halljak rosszat rólatok. - Különben jössz és elfenekelsz? - kuncogott Kytra, miközben a járgánnyal meglódult előre, és eltűnt a bejáraton túl. - Azt hittem az Erővel mutatsz valami trükköt - szólalt meg kicsit csalódottan Versta, miután hátrapillantott, és úgy ítélte meg, hogy elég távol járnak. - Ez a legnagyobb erő - a nők ereje - jelentete ki Saalia, mire Kytrával együtt kuncogni kezdtek. Versta felsóhajtott. - És most mi jön?
|
|
|
Post by Revan on Sept 24, 2016 23:12:28 GMT 1
Az erőd nem sokat változott az évek alatt. Persze Saalia ezt csak kívülről tudta megállapítani. Még sosem járt bent és őszintén remélte, hogy ez így is fog maradni. Sajnos nem így lett. Szóval kénytelen túltenni magát a dolgon és sodródni az árral. A fegyvereseket nem volt nehéz meggyőzni, hogy engedjék be őket. Ugyan teljesen feltűnésmentesen, de Saalia igenis rásegített kicsit az Erővel a dologra, csak a biztonság kedvéért. Végül bejutottak és Kytra gyorsan le is parkolt a járgánnyal. -Igen, mi a terv a folytatásra?-kérdezte Kytra is Saaliahoz fordulva. -Első lépés, bejutni az erődbe.-kezdte sorolni a twi'lek. -Ez megvan, utána? -Őszintén szólva...nem hittem, hogy eljutunk idáig. Innentől improvizálunk. -Remek, szeretek improvizálni.-felelte tettetett örömmel Kytra. Amilyen komolytalanul válaszolt Saalia, annyira komolytalanul tette ő is. -Jó-jó, azért vázlatokban megvan az elképzelés. -Megosztod velünk is?-kérdezett vissza a társa, miközben kiszálltak a siklóból. -Egyszerű, megkeressük a vészjelzés forrását, kimentjük azt a kis szenátort, utána pedig, ha lehet, ugyanolyan feltűnésmentesen távozunk, mint ahogy bejöttünk. Visszamegyünk a hajóra és elfenekelem, amiért ide kellett jönnöm miatta. -Kötözős fenekelés vagy sima? -Még nem döntöttem el. Szegény Versta bizonyára kezdett volna furcsán nézni a mesterére, ha nem tudja, milyen rettenetesen komolytalan tud lenni. Érezhette rajta, ha nem is erősen az idegességét. Bármi is az, ami miatt Saalia nem szívesen jött ide, köze van a múltjához, ami nem kevés fájdalmat okozott neki. -Na gyertek. Nem lehet messze.-mondta Saalia és indult is, majd azonnal megtorpant.-Hm... -Mi baj? -Aktiválódhatott valami biztonsági berendezés. Zavarja a jelet. Tovább mentek a korábbi irányba. Legalább nagyjából sikerült behatárolni, merre is kell keresni Abrent. Elég népes volt az erőd ahhoz képest, hogy elvileg egy bűnbanda van itt otthon. Bár a látottak alapján ez a hely most inkább funkcionál afféle menedékként. Megváltoztak a dolgok. Saalia végül eltette a jeladót. Nem sokat segített. -Jobb lesz, ha szét válunk, ha gyorsan meg akarjuk találni. Én megyek balra, Versta egyenesen, te meg jobbra.-adta az ötletet Kytra. -Nem jó, Versta nem látta még Abrent. -Az nem gond. Egy szenátor eléggé kitűnik az egyszerű népek közül. -Hát oké...Egy sötét bőrű, fekete hajú, kék szemű nőt keress. Ügyes légy. Igazából annyira nem is volt rossz az ötlet. Verstanak kell pár apró feladat. Érezze csak, hogy a csapat tagja és hogy megbíznak benne. Ha nem találja meg, az se baj. Persze az se baj, ha ő találja meg. Elindultak hát külön irányba. Reménykedve abban, hogy nem kell túl sok időt a keresgéléssel tölteni.
|
|
|
Post by Enz on Sept 25, 2016 0:46:34 GMT 1
- Szétválunk, persze, csodás ötlet - sóhajtott fel, és nem is tudta, hogy emiatt, vagy a nem túl részletes személyleírás miatt aggódjon-e jobban. Persze utcagyerekként megtanult vigyázni magára, és a feltűnésmentes vegyülés sem esett a nehezére, azért jobban szerette volna, ha nem idegen terepen kell újra tesztelnie az ilyen képességeit. Az alsóvárosban a legnagyobb előnye az volt, hogy ismerte a levágásokat és jó búvóhelyeket, így aztán kedvére eltűnhetett, ha gázos lett a helyzet. Itt legfeljebb a szerencséjében és az Erő segítségében bízhat, bár ez utóbbi talán komoly tényező lehet. Így jobb híján megindult előre a folyosón. Az erődnek nem volt belső udvara, hanem a sziklába vájt járatokból nyíltak leágazások a különböző helyiségekbe. Amit furcsának talált, hogy a környéken jóval kevesebb rosszarcú fegyverest látott, mint kívülről gondolta volna, és jóval több olyat, akinél nemhogy fegyver nem volt, de nehéz lett volna elképzelnie, hogy valaha lett is volna. Talán megváltozott picit a banditák profilja az elmúlt években, mivel rabszolgáknak sem igazán tűntek - bár ő leginkább csak holofilmek alapján tudott ilyesmit elképzelni, elvégre Coruscanton tiltott volt a rabszolgatartás. Mivel a technikára nem hagyatkozhatott, próbált valami más módon nyomokat keresni. Például úgy, hogy végiggondolta a helyzetet: ha valaki embereket rabol, biztos nem forgalmas helyen teszi, de a fél erődön sem akarja végigráncigálni őket, így közel kell lennie a kikötőhöz. Így aztán letért a főfolyosóról, és a leszállóplatformok körüli részeken kezdett körbejárni, mindig ügyelve rá, hogy lehetőleg egy-egy kisebb csapathoz közel legyen, így ne keltsen feltűnést. Az Alsóvárosban senki sem szívesen kötött bele egy népesebb csoportosulásba, így ha nem akart balhét, ott is ezt tette. Már jó pár perce járta a mellékfolyosókat, amikor hirtelen megérzett valamit az Erőben. Olyan volt, mintha egy sötét folt lenne a távolban, nem túl kihívó, de mégis érezhető. Egy próbát megért a kivizsgálása. Közelebb sétált a bejárathoz, ami előtt egy fegyveres fickó állt, bambán bámulva maga elé. Versta elhaladt előtte, majd a látóterén kívül kivált a csoportból, és a falhoz húzódott. Leguggolva a kezébe vett egy szikladarabot, ami a falból tört le, és a fickóval szemben lévő sikátorba dobta. A fegyveres hirtelen felkapta a fejét, és fegyverét maga elé tartva pásztázta a sötét helyet. Versta felvett egy másik szikladarabot, és most a másik irányba dobott, próbálva azt a hatást kelteni, mintha valaki sietne valamerre. A melák lassú léptekkel megindult előre, Versta pedig a megfelelő pillanatban felugrott, és hangtalanul elsietett mögötte, be az épületbe. - Retkes patkányok - hallotta a dünnyögést maga mögül, de eddigre már bent volt. - Gyerekjáték - suttogta maga elé, győzedelmesen. Odabent szerencsére nem voltak őrök, így hát feltérképezhette a helyet. Az étkezőként is szolgáló előtérből két oldalra nyílt ajtó: a konyhába és a fürdőszobába, a legvégén pedig egy lépcső vitt fel a hálóhelyiségbe. Most már közelről érezte a korábbi sötét kisugárzást, és valami azt súgta neki, ott lesz, amit keres, vagy legalábbis a nyom hozzá, mivel másik személyt nem érzett itt. Óvatos, halk léptekkel átvágott a szobán, maj megindult felé a lépcsőn. Odafent a résnyire nyitott ajtóból fény szűrődött ki, és ahogy odaért, bepillantott. Egy fiatal, ezüstös hajú fiút látott ott furcsa egyenruhában, aki neki háttal állt, eltakarva előle a holovetítőt, és beszélgetőtársát. - Megkaptam a csomagot, Silat. Autentikusnak tűnik - mondta férfi. - Na végre! Tudhatod, hogy nem akarlak átvágni! - Mikor legutóbb szenátort ígértél nekem, egy bányakutatót kaptam - felelte, és hangjából gunyorosság és lenézés kettőse csendült ki. - Nem csekkolhatom le minden utasom életrajzát. Mi vagyok én, HR részleg? - Nagyon humoros. Ami az átadást illeti...Versta most már teljesen biztos volt benne, mi is folyik itt. Valahogy értesítenie kellett Saaliát, de a kommja használhatatlan volt most, ráadásul itt is kellett maradnia, hogy kihallgassa a többi infót. Így hát kinyúlt az Erő segítségével, és úgy próbált üzenni. - Saalia, megtaláltam, amit kerestünk. Siessetek ide!- Hé, Kai, most meg hova lettél...? Már megint szar a vonal? Csessze meg ez a kiszuperált birodalm... Versta bepillantott újra a résen, de meglepetésére csak egy nagy fehérséget látott maga előtt. Hirtelen kivágódott az ajtó, egy kéz nyúlt át rajta, és berántotta a helyiségbe. Versta reflexből a támadója sípcsonjtába rúgott, és ahogy gyengült a szorítás, kitépte magát belőle, és hátraugrott. - Ügyes kis kém vagy te - dicsérte a támadója. - De keményebb ellenfelekkel is elbántam már.A fiú felé pördült, és bár Versta maga elé emelte védekezésül a karjait, fegyver nélküli verekedésben aligha volt túlságosan otthon. Az Alsóvárosban hamar megtanulta, hogy esélytelen az erősebb fiúkkal verekednie, és így más módon kell túlélnie. A támadás áttört a védelmén, és a lány sajgó karokkal ugrott félre. Ez a srác aztán tudott erőset ütni, annyi biztos. - Na mi van, máris menekülnél? - provokálta, ahogy egy újabb ütés elől ugrott el, ezúttal az ajtó felé közeledve. - Ha átadod a szenátort, megkímélem az életed! - felelte lihegve Versta, miután egy újabb ütést fogott fel. - Szórakoztató. Előbb végzek veled, aztán a barátaiddal. Bár mikor legutóbb néztem, még nem voltak ilyen gyávák a jedik- A sithek az igazi gyávák! - vágott vissza, ahogy lehajolt az egyik oldalsó ütés elől, majd innen támadott, de a fiú könnyedén kitért előle. - A végén még a szívemre veszem! - kiáltott a fiú, és újabb ütéseket mért rá, de Versta stabilan hátrált a szobából. Épp elért a lépcsőt, és menkülőre fogta volna, amikor a srác hirtelen előre lendült, és hasba térdelte. Versta tüdejéből minden levegő kiszorult egy pillanat alatt, ő pedig hátraesett, szó szerint megfordult vele a világ. Azonban szerencsére nem tört el semmilye, ugyanis a fiú az utolsó pillanatban elkapta az Erővel, és csak mérsékelten fájdalmasan csapta a padlóra. Mielőtt feleszmélt volna, támadója az Erő segítségével utána lendült, és mellette ért földet. Karjait összefogva a földre szorította az egyik kezével, és rátérdelt, így mozdulatlanságra kényszerítve őt. Kezét a magasba emelte, majd lesújtott az arcára újra és újra. - Azt hiszem nyertem - mosolygott diadalmasan, ahogy az összevert Verstát figyelte.
|
|
|
Post by Revan on Sept 25, 2016 1:45:32 GMT 1
Saalia mivel nem nagyon figyelte meg Abrent az Erőn keresztül, legalább annyira kénytelen volt a látására hagyatkozni, mint a társai. Nem szívesen engedte el Verstát egyedül, de azt sem akarta, hogy úgy érezte, mindig pátyolgatja őt. Kell, hogy legyen önbizalma. Érdekes volt ez a hely. Azt hitte, itt mindenki valami haramia, vagy csempész. Mégis, elég sok egyszerűbbet látott. Kereskedőket, munkásokat. Nem erre számított. Talán kijelenthetné azt is, hogy kellemes csalódás érte. De most más dologra kellett figyelnie. Épp félreeső helyre akart benézni, amikor furcsa érzés fogta el. Ahogy jobban odafigyelt, tudatosult benne, hogy Versta üzent neki az Erőn keresztül, így futva visszaindult. Hamar visszaért oda, ahol elváltak és követte Versta nyomait az Erőn keresztül. -Kytra, gyere Versta után.-szólt bele a karján lévő komlinkbe. Gyorsan haladt, de feltűnésmentesen. Szerencsére nem sokan mászkáltak arra, amerre haladt. Ez a lakórész lehetett. Bár ez csak átfutott az agyán. Hamar meglátta az ajtónál álló fegyveres őrt az egyik épület előtt. Verstat pedig az épületben érezte. Ahogy azt is, hogy veszélyben van. Szóval nem finomkodhat az őrrel. Hirtelen termett előtte, mire az őr csak döbbenten nézett rá. -Csá...-köszönt rá Saalia és emelte az öklét.
Pár pillanattal később a Verstát bántalmazó fiú arra lett figyelmes, hogy az ajtót őrző alak beugrott pihenni egyet. Pontosabban berepült és összetört egy a lépcső mellett álló szekrényt. Nem halt meg, de rendesen ellátták a baját. Az ajtóban pedig ott állt Saalia. Nem sokáig, mert rögtön elindult a döbbent fiú felé, aki azonnal előkapott egy kést és Verstara akarta szegezni, ám a fegyver kirepült a kezéből és a falnak csapódott. -Szállj le a tanítványomról!-szólította fel a fiút. -És ha nem? Saalia szokásától eltérően nem szaporította a szót. Az Erővel felemelte a fiút és a falhoz csapta. Ám a fiút már nem volt ennyire könnyű hajigálni, mert sikeresen visszarugaszkodott felé, közben előrántva egy vibrokardot. A twi'lek nem mozdult, kivárta a megfelelő pillanatot, majd amikor a fiú elég közel került hozzá, felemelte az egyik lábát és talppal az arcába rúgott, ezúttal a földre küldve őt. Mire Kai felkelt volna, Saalia már előtte állt, majd a ruháját megragadva a falhoz lökte és odaszorította az egyik térdével. Elkapta az egyik csuklóját, majd rácsapott a kézfejére. -Ezt azért, mert elraboltál egy szenátort. Ez után egy tekintélyes pofont adott neki. -Ezt, mert rám támadtál. Igen, eddig azért nem olyan rossz, gondolhatta a fiú, majd Saalia hirtelen elrántotta a faltól és elhajította őt.-Ezt pedig, mert kezet emeltél a tanítványomra!-hallotta a fiú a nő hangját, miközben ismét a falhoz vágódott. Végül Saalia még odament és a földön fekvő fiút gyomron rúgta.-Ezt meg csak úgy. Itt maradsz és csendben elgondolkozol az életeden! Többet nem foglalkozott a fiúval, Verstához sietett és segített neki felülni. Szegénynek rendesen fájt a feje. Az a fiú elég rendesen összeverte. Saalia a fejére tette a kezét és az Erővel megpróbálta enyhíteni a fájdalmát és segített neki magához térni. -Hú, lemaradtam a bunyóról. A csudába...-hallatszott Kytra hangja az ajtó felől. A fegyvere ott volt a kezében, bár úgy tűnt, most nem lesz rá szükség. -Hogy érzed magad?-kérdezte Saalia aggódva tanítványát, bár amennyire az Erőn keresztül érzékelte, nem volt komoly baja.
|
|
|
Post by Enz on Sept 25, 2016 9:31:49 GMT 1
Ahogy Versta a földön feküdt, úgy érezte nincs olyan porcikája, ami ne sajogna. Az arca különösen megsínylette az összecsapást, főleg a fiú utolsó ütései után. Feje is erősen zsongott, és nehezére esett tisztán gondolkodni. - Ki küldött? Válaszolj! - jutott el hozzá a hang kicsit zavarosan, és homályosan látta a felette magasodó fiút. - Rohadék - nyögte ki, de komolyabb szitkozódásra nem volt ereje. A fiú szabad kezét előre emelte, és alkarját a torkához szorította, majd lassan előre helyezte a testsúlyát, Versta pedig egyre jobban kapkodott levegőért. - Ki? Egy név csak, és végeztünk - folytatta a fiú, és hangjában valamiféle élvezet is csendült. Versta felnyögött, ahogy egyre nagyobb súly helyeződött a torkára. - Ő - préselte ki magából nehezen, ahogy megérezte mestere ismerős jelenlétét az Erőben. A külvilágot elég nehézkesen érzékelte, ezért főleg a hangokból következtethetett a történésekre: egy test berepül a szobába, majd harc hangjait, és Saalia beszédét hallotta ki a kavarodásból. Kapkodva vette a levegőt, mikor egy test újra megjelent felette, de ezúttal szerencsére senki olyan nem volt, aki meg akarta volna kínozni. Ehelyett a teste megnyugodott, légzése pedig lassan kiegyenlítődött, és a tudata is kezdett lassan visszatérni. Ahogy felpillantott, meglátta, hogy az ajtóban ott áll Kytra is. - Voltam már jobban - felelte Saalia kérdésére kicsit nehézkesen. Míg azonban a többiek vele foglalkoztak, a támadója lassan összeszedte magát, és feltápászkodott a földről. Arcán gyilkos vicsorgás ült, ahogy végigpillantott rajtuk. - Szóval ti vagytok a mentőosztag - köpte a dühös szavakat. - Miért kell mindig egy jedinek tönkretennie a dolgokat? - Mi van, újabb verést akarsz? - pillantott fel Saalia. - Le is lőhetem - ajánlkozott Kytra. - Ő tudja merre van a szenátor - mondta Versta, de a hangja erőtlennek hatott. Korábban nem is hitte volna, hogy ilyen rövid idő alatt ennyire helyben lehet hagyni valakit. Mielőtt azonban folytatódhatott volna a beszélgetés, kintről futás hangjai hallatsztottak, Kytra pedig ösztönösen beljebb húzódott. A következő pillanatban fegyveresek tűntek fel az ajtóban, pontosan olyanok, mint aki a helyet őrizte. Ahogy öten berontottak, rögtön észrevették a szekrény maradványai között aléltan fekvő társukat. - Vigyázzatok, ezek sith ügynökök! Feladnak mindannyiunkat az Egyháznak! - kiáltotta a fiú, aki igen gyors helyzetfelismerő képességről tett tanúbizonyságot. - Mégis le kellett volna lőnöd - sóhajtott fel Saalia, aki felkelt a földről, és kezét a fénykardjára tette. - Azonnal tegyétek fel a kezeteket és semmi hirtelen mozdulat! - kiabálta az őrök vezetője, egy tagbaszakadt férfi.
|
|
|
Post by Revan on Sept 25, 2016 11:20:32 GMT 1
Saalia magától is rájött, hogy a fiúnak köze lehet a szenátor elrablásához. Az ilyesmi bőven belefér egy sith profiljába. Ahogy a kínzás is, aminek Verstát alávetette. Ha egy vagy két percet késik, talán már késő is lett volna. Még mielőtt folytathatták volna a békésnek sem mondható csevegést, öt fegyveres őr rontott be az ajtón és a fiú rögtön rájuk is fogta, hogy sith ügynökök. Nos, az esze az vág, az kiderült. Tehát nem csak egy lányt képes megverni. -Viccesebb, mikor örömlánynak néznek, akkor legalább nem kell mindenkit összeverni.-jegyezte meg Saalia. -Igen? A múltkor, annál a huttnál nem úgy tűnt, hogy jól szórakozol.-felelte Kytra, mire Saalia kelletlenül felsóhajtott. -Azt hallottátok, amikor azt mondtam, hogy fel a kezeteket?-szólt közbe az őrök vezetője. -Mégis milyen alapon?-kérdezte Kytra, mire Saalia egy intéssel kirántotta mindannyiuk kezeiből a fegyvereiket és mögötte landoltak egytől egyig. -Bizony, még fegyveretek sincs, amivel nyomatékosítani tudjátok. -Támadás!-kiabált a döbbenet után a főnök és nekik rontottak. A kis csapat ezúttal kénytelen volt más fegyverekhez nyúlni. A főnök egy vibrokardot vett elő, egy másik két tört, ketten valami szétnyitható energiabotot, egy pedig puszta kézzel indult harcba. A főnök és a tőrös Saaliat vette célba, míg a másik három Kytrát. Így volt igazságos, gondolta Saalia, hisz ő már megverte a fiút. Lila penge villant és a főnök vibrokardjából csak a markolat maradt a kezében, majd Saalia egyszerűen lefejelte őt, mire a hátsójára esett. Ez után az Erővel kapta el a társát és a falhoz repítette a már ájultan fekvő társa mellé. Utána intett a fiúnak, hogy maradjon a helyén. Kytra két rövid sokkoló rudat vett elő és ügyesen hárította az energia botos támadásokat. Aztán egy túlzottan előredőlt támadásnál tarkón vágta ellenfelét és elvette tőle a botját, majd egy gyors pördítés után ágyékon vágta vele a másik botos ellenfelet. Kettő meg is volt, azonban a harmadik sikeresen mögé lopózott és szorosan magához szorította. -Szép kislány vagy. Ha ennek vége, eljátszom kicsit veled.-szuszogta a fülébe. -Eh...kösz nem. Nem vagy az esetem.-felelte a nő, majd felemelte mindkét lábát és a férfi lábaira taposott a sarkaival, mire az elengedte. Kytra pedig megfordult és arcon vágta a még mindig kezében lévő bottal.-Na, ez kész. Hol is tartottunk? -A beszélgetésnél.-felelte Saalia és közben Verstát próbálta összeszedni.
|
|
|
Post by Enz on Sept 25, 2016 22:16:25 GMT 1
Versta újra kénytelen volt passzív szemlélővé válni, és nagyon pocsékul érezte magát, amiért újra semmi hasznára nincs a többieknek. Túlbecsülte saját magát, és ezért csúnyán helybenhagyták. Szerencsére érezte, hogy a testébe lassan visszatér az erő, és mozgatni is tudta már a végtagjait, de a harcba aligha tudott bekapcsolódni. Szerencsére az őröknek esélyük sem volt, és a lányok könnyedén helybenhagyták őket. Pillanatnyi szünet következett be, amit Saalia arra használt fel, hogy talpra állítsa, Versta pedig felkapta az egyik törött szék lábát. - Tudsz vele harcolni? - pillantott hátra Saalia, miközben az őrök lassan feltápászkodtak, és újra kezdték körbevenni őket. - A pusztakezes harc nem vált be - felelte, a mestere pedig egy széles mosoly keretében bólintott. - Szedjétek már össze magatokat! - kiabálta Kai az őrök mögül sürgetően, akiknek amúgy se túl szimpatikus arcán ez látható frusztrációt okozott. - Vagy azt akarjátok, hogy a sithek végezzenek veletek?- Itt te vagy az egyetlen sith te... te... - kiabálta Versta válaszul, szintén elég ideges hangnemben. - Figyeljetek, tartsunk egy szünetet, amíg elveritek, aztán... - ajánlkozott Saalia, de a nem túl beszédes fegyveresek újra meglódultak, csak, hogy ismét kudarcot valljanak. Kytra és Saalia ügyesen hárították a csapásokat, majd gyors ellentámadásokkal küldték őket a földre. Az egyikük hátulról próbálta magár rávetni az elfoglalt Kytrára, de Versta bokán rúgta, majd az egyensúlyát vesztett fickót oldalról megkínálta egy kis széklábbal. - Tényleg jobban megy, mint a pusztakezes harc - mondta Kytra, az élcelődés és a dicséret mesteri ötvözetével. A csetepaté azonban itt véget ért, ugyanis újabb fegyveresek rontottak be a szobába, tüzelőállást elfoglalva az ajtóban. Saalia felkészült, hogy megismételje a korábbi trükköt, de most valami furcsát érzett: a támadók nem akartak lőni. - Mire vártok?! Bármikor jelenthetnek a kanálfejűeknek! - biztatta őket Kai, de lövés nem dördült. Ehelyett az ajtóban álló fegyveres félreállt, és egy testpáncélt viselő zabrak lépett be az ajtón. Arca egyik felét égésnyomok borították, egyik szarva pedig hiányzott. Versta oldalra pillantott, és Saalia arcán meglepettséget látott. - Aligha sithekkel állunk szemben - jegyezte meg komoly, nyugodt hangon. Tekintete találkozott Saaliáéval, akinek pár másodpercre földbe gyökerezett a lába, és elsötétült tekintettel nézett vissza. - Braxo...- Saalia. Reméltem, hogy még találkozunk. - Remélted?! - tört ki a lányból, aki az Erő segítségével előre szökkent, és a zabrak előtt földet érve megragadta köpenyét, felemelve őt a földről. Versta sosem látta még ilyen komolyan paprikásnak azelőtte, mint most. - Még volt pofád reménykedni azok után, amit a faluval tettél?- Az apám tette, és őszintén sajnálom - felelte a zabrak nyugodtan, miközben intett a fegyvereseknek, hogy ne tüzeljenek. Saalia dühösen rántotta feljebb Braxot, és beküldött neki egy gyomrost. - És még hazudozol is? Azt fogod csak igazán sajnálni, amit most kapsz! - mondta a képébe dühösen, és felemelte a kezét, hogy behúzzon neki egyet, de a kövtkező pillanatban megdermedt. - Várj! - hallott egy női hangot az ajtóból, és ahogy mindenki odapillantott, egy Kytrától alig idősebb nő tűnt fel az ajtóban. Vele ellentétben azonban fekete bőre, sötét haja és kék szeme volt. - Amit Brax mond, abból minden igaz. - Bessa? - kérdezte Saalia, és annyira meglepődött, hogy még a zabrakot is lejjebb engedte. - Én vagyok az, Saalia - bólintott a nő, és megindult előre óvatos léptekkel, nehogy valaki félreértse egy gyors mozdulatát. - Miután Brax-szal összetűztél, az apja megtámadta a falutokat, hiába próbálta megakadályozni. Azonban ott végzett az apjával, és a túlélő falusiakat befogadta... megmentett minket. A kezét kinyújtva óvatosan megérintette a twi'lek arcát, ám ő dühösen lökte félre a kezét. - Te is benne vagy ebben az egészben?! "Brax"? Mióta barátkozol te gonosztevőkkel?- Bess a feleségem - szólalt meg a zabrak, Saalia pedig újra hitetlenkedő tekintettel kapta oda a fejét a kezében tartott férfira. - A...a férje? Elárulod mindazokat, akik meghaltak?- Mester, valamit el kell mondanom - lépett mögé Versta, és kezét óvatosan a vállára tette. - Ne most, Versta! - utasította tőle szokatlan hévvel és stílusban Saalia, de a fiatal fajtársa folytatta. - A barlangban találkoztam az édesapáddal, Adon'bewével. Ő arról beszélt, hogy a támadásod egy nagyobb vészt előzött meg - mondta, és bár nehézre esett a vész, semmiképp nem akarta, hogy mindazok, akik régen olyan sokak életét mentették meg, most egymással harcoljanak. - Ő azt szeretné, ha tovább lépnél, és nem mindig a múlt súlya húzna le.- De... de miért?- Mert ennek már vége. Apám túl kapzsi és erőszakos volt, így hát én magam végeztem vele. Elzavartam a legkeményebb bűnözőket, és csak a csempészeket tartottam meg - magyarázta Braxo. - A falusiak itt menedékre leltek. Saalia észre sem vette, hogy közben már visszaengedte a földre, és ujjait lassan szétnyitva elengedte a köpenyét. Versta mosolyogva figyelte, ahogy Bessa megöleli Saaliát, ő pedig lassan megnyugszik. Most már lassan kezdenek rendőzdni a dolgok. - Hát ez nagyon megható. Olyan csöpögős, hogy egy egész kolónia calamari megélne rajta - hallott egy ismerős hangot a háta mögül. Igen, mindig van valaki, akinek tönkre kell tennie a hangulatot. - De nem hagyom, hogy mindent tönkretegyetek!A fiú kezében egy addig rejtett vibropenge villant, és szinte kilőtt a helyéről, fegyverével egyenesen Saalia szívét célozva. Sem a viszontlátásba feledkezett hármas, sem az őrök nem bírtak volna időben mozdulni, de szerencsére ketten eléggé éberek voltak: Kytra előre csúszott, lábait a fiúé elé mozgatva, aki nem volt képes kitérni a támadás elől, és egyensúlyát vesztve botlott meg bennük. Itt lépett színre Versta, aki egyetlen jól irányzott ütéssel kiverte a fiú kezéből a kést, majd a széklábat félredobva előre lendült, és ökölbe szorított kezével a fiú arca felé csapott. Egy szörnyű reccsenés jelezte, hogy a támadása sikerrel járt, a fiú pedig vonyítva esett a földre. - Puhány egy sith vagy te - emelte fel a földről Kytra, hasonló módon, mint az előbb Saalia tett Braxoval. A fiú törött orrából vér szivárgott. - Ezt azért, mert lányokra támadsz, te szemét - tette csípőre a kezét Versta, látható élvezettel. - Mehöllek thitheket! Mhék mehkeserülitek! - kiabálta a fiú változatlan hévvel, de furcsa orrhangon. - Tényleg a te a tanítványod - közölte Bessa csendesen, miközben mosolyogva állt Saalia előtt.
|
|
|
Post by Revan on Sept 25, 2016 23:23:09 GMT 1
A hirtelen jött harag hirtelen tova is szállt, Saalia kezdte kínosan érezni magát, amiért így nekiment Braxonak. Jó, ő teljesen máshogy gondolta ezt az egészet. A bűntudata mellett pedig egy kis remény is volt benne, hogy egyszer megfizethet a múltbeli eseményekért. Most meg kiderül, hogy egész idáig tévhitben élt. Kedve lett volna sírni, csak azt nem tudta, hogy a megkönnyebbültség, vagy a szomorúság miatt. Még a fiúról is megfeledkezett. Szerencsére Kytra és Versta tettek róla, hogy visszavegyen végre. -Sajnálom, hogy rád támadtam...Én egész idáig azt hittem, hogy az egész falu elpusztult miattam...mert túlbuzgó voltam... -Lényegében...-kezdte Bessa. -Majd én, kedves. A lényeg, hogy apám régóta készült a támadásra. De vérszemet kapott, amikor meglátta, mit tettél velem és személyes sértésnek vette. Elrendelte az azonnali támadást. Viszont túl korai volt. A bandája fele megbízásokat teljesített és az itt lévők felszerelése sem volt mindenhol teljes. Így lényegében a falunak sokkal több esélye volt megvédenie magát. Valamint, mivel apámat elvakította a düh, nem is volt túl összeszedett a támadás, csak rázúdította az egészet a falura. Én pedig, amint lehetett, elintéztem, hogy többé ne árthasson senkinek. Persze, a hozzá leghűségesebb tisztjeit is kénytelen voltam eltenni láb alól. De mondhatjuk, hogy a nagyobb jóért történt. Én nem értettem egyet soha az esztelen dolgaival. Sosem tudtam neki megfelelni, csak ha valami erőszakosat tettem. Azért is terjesztettem el magamról, hogy nem bánok jól a nőkkel. Mert ő nem tartotta sokra őket. Még anyámmal se bánt sokkal jobban, mint egy szolgával. Úgy tűnik, jobban sikerült a dolog, mint vártam, hisz megpróbáltad megvédeni tőlem Bessát. A folytatást már te is tudod. -Értem...Akkor hát, tulajdonképpen...bizonyos értelemben megmentettem a falu egy részét?-kérdezte hitetlenkedve, de mégis úgy tűnt, mintha megkönnyebbült volna, örül annak, amit hall. -Így is lehet értelmezni, azt hiszem. Amióta Brax irányít, minden megváltozott. Alig néha téved erre olyan, aki konfliktust okoz. Békében élünk. -Már csak egy valamit nem értek. Apám miért egy barlangban bujkál ahelyett, hogy itt lenne? Őt is halottnak hittétek? -Ez számomra is különös. Ő valóban meghalt aznap. Apám egyik embere találta el, miután leszedett párat közülük. Kivette a részét a harcból és sokakat megmentett ő is. -Akkor...az nem lehet! Erőszellemként láttad, Versta?-pillantott a tanítványára Saalia.-De ő nem volt Erőérzékeny. Vagy csak te és édesanyád nem tudtátok rólam. Hangzott Saalia fejében egy hang, amit régen nem hallott. Az apja hangját hallotta, mire a szemeben könnyek kezdtek gyűlni, de gyorsan megtörölte a szemeit, mielőtt még sírás lenne belőle. Nem most kellene eltörjön a mécses. Braxo intett az embereinek, hogy szedjék össze a megvert társaikat, majd menjenek. -Ó, bocs, hogy elvertük őket. -Előfordul, a munkájuk része, hogy néha kapnak pár pofont. Meg ahogy látom, egyikük sem kapott többet pár zúzódásnál. Szóval felejtsük el. -Így van, ideje tovább lépni. Elengedni a múltbéli sérelmeinket.-tette hozzá Bessa.-Azért azt hadd mondjam el, ha hasonló érdeklődésű lennék, mint te, Saalia, most nagyon bánnám, hogy annak idején visszautasítottalak. Igazán csinos lettél, bár régen sem voltál csúnya. -Hagyjuk, hagyjuk. Gyerünk emberek, kifelé, nincs itt semmi látnivaló.-kezdte Saalia zavartan kihessegetni az őröket. A kék bőre ellenére, most elég piros volt az arca. Kytra az egész beszélgetést némán hallgatta végig, de a végén nem tudott nem nevetni. Ezzel amúgy is tartozott az űrhajós esetért korábbról. Amiért Saalia nem elég, hogy pimasz módon a fejébe nézett, még ki is röhögte. Az őrök jót kacagtak magukban, de kivonultak. Végül nem maradt más, csak a lányok, a sith taknyos és a vendéglátók. -Nos, az már biztos, hogy ha Saalia valakit kedvel, azért elég nagy áldozatokra képes.-folytatta Braxo kissé oldottabb hangon.-Na de, tehetek értetek valamit? Szállás? Enni- vagy innivaló? -Nem, köszönjük. Nem maradunk sokáig. Egy barátunkért jöttünk. Bár úgy tűnik, nincs itt. -Ő minden bizonnyal tudja.-jegyezte meg Kytra a betört orrú fiúra bökve az ujjával. -Jobban belegondolva, valami orvosi felszerelés jól jönne. El kell látni a képét ennek a kis takonynak. Meg egy kis jég sem jönne rosszul Verstának. -Majd én hozom.-ajánlkozott Bessa és ott is hagyta őket, hogy előkerítse, amire szükség van.
|
|
|
Post by Enz on Oct 1, 2016 22:59:26 GMT 1
- Mester, komolyan el akarod látni a sebeit? - lépett oda Versta, miután Bessa eltűnt az ajtóban. Érezte, hogy a hangján is érződik a frusztráltsága, de jó oka volt rá, hogy így érezzen. - Bár nem érdemli meg, most épp nem az ellenségünk - összegezte a helyzetet Saalia, miközben az összekötözött kezű és lábú Kai felett állt, aki még mindig gyilkos tekintettel méregette őket, de legalább már a száját befogta, és nem kiabált hülyeségeket. Valószínűleg rájött, hogy csak a saját helyzetét rontja ezzel. - Persze, csak addig volt az ellenségünk, amíg majdnem megölt, aztán téged is megpróbált! - csattant fel. Saalia azonban csak megvonta a vállát. - Te meg betörted az orrát. Azt mondom egálban vagytok - felelte, és mivel Versta még mindig füstölgött, kissé komolyabban hozzátette. - Ha a bosszú irányít, pont úgy viselkedsz, mint ő. Versta kénytelen volt belátni, hogy mesterének igaza van, és egy bólintással jelezte, hogy megértette, majd a fal mellé állt, és a hátát nekidöntötte, elfordítva a fejét. Elfogadta az igazságot, de jó képet akkor sem tudott hozzá vágni. Közben visszatért Bessa, kezében egy elsősegélyes dobozzal, és letette Saalia mellé, aki szakavatott mozdulatokkal nyúlt bele, és látott hozzá Kai helyrepofozásához. - Jól értesz ehhez - dicsérte meg a lány, mire Saalia kicsit elpirulva pillantott félre. - Az ő életstílusa mellett ez hasznos is - szólt közbe Kytra, de ez most csak halovány mosolyt csalt az arcokra. Mindenki fáradt volt a korábbi események miatt, őrült egy napnak bizonyult ez a mostani. - Mondd csak, te és Braxo... mikor indult ez az egész? - pillantott oldalra Saalia, miközben letörölgette az orrából folyó vért Kai arcán. - Még a támadás előtt találkoztunk egyszer, és rájöttem, hogy nem olyan, mint amilyennek mutatja magát. Egy csapat vadállattól mentett meg. Aztán találkozgatni kezdtünk titokban, amint el tudtunk szabadulni - magyarázta Bessa, mire Saalia meglepve kapta oldalra a fejét, kicsit túlcsúszva a fertőtlenítős vattával, mire Kai felkiáltott. - Vigyázz már! - elégedetlenkedett, de most perpillanat senkit nem érdekelt. - Ezt úgy érted, hogy már akkor is, amikor...? - Levágtad a szarvam? - tért vissza Braxo, miután kint röviden beszélt valamit az őrökkel. - Igen. Persze neked nem kellett erről tudnod. A reakciód érthető volt, a hírem alapján. Versta meglepve látta, hogy Saalia, akinek mindig volt egy frappáns visszavágása vagy poénja az ilyen esetekre, most nem találja a szavakat, és csak furcsán habog maga elé. Persze neki sem volt kedve túlságosan viccelődnie, ezért meg tudta érteni, hogy a mestere kibillent az egyensúlyából és a szerepéből. - Nem haragszom - tette rá Braxo a vállára a kezét, mintegy elejét véve a magyarázkodásnak, és Bessa is bólintott. - És a sebek az arcodon? Megbirkóztál egy rancorral? - próbált Saalia valahogy terelni, mire Braxo fanyarul elmosolyodott. - Úgy is mondhatjuk. Édesapád megsebesítette az enyémet, ő pedig megparancsolta nekem, hogy végezzek Adon'bewével, és álljak bosszút. Apámmal birkóztam meg, és a harc egy részén a tűz fölé nyomta az arcomat - magyarázta, és Saalia arcára fagyott a mosoly. - Ebből már sehogy sem jövök ki jól - sóhajtotta, mire Bessa kuncogni kezdett, és a többiek is csatlakoztak hozzá.
- Ami őt illeti - bökött Kai felé a fejével Braxo, miután elültek a nevetés hangjai. - Utánanézettem a papírjainak. Yzak Char, az OCP fegyveres erejének megbízásából. Hivatalosan bizonyos fűszerkereskedelmi ügyletek miatt szállt meg itt. - OCP? - szólalt meg ismét Versta, kissé értetlenkedő hangon. - Az ESB egyik legnagyobb vállalata. De a hírek szerint mostanában problémák adódtak a vezetés körül - magyarázta a kérdésre Braxo. - Az már egészen biztos, hogy ez egy álnév - jegyezte meg Kytra, és ezzel arra is utalt, hogy valamiféle tiltott dologban sántikálhat. - Ráadásul olyasmiben, aminél egy kis kenőpénz nem ad védelmet. Valami komoly dolog lehet csak - szállt be Saalia is a találgatásba. - És egy undok sith! - Micsoda nyomozótehetségek vagytok - szólalt meg az orrtörés miatt még mindig kissé furcsán orrhangon Kai. - Igen, birtokomban van egy fontos információ, amit át kívánok adni a Köztársaságnak. - Azzal, hogy szenátorokat rabolsz? - Úgy látom nem te vagy a csapat agya - gúnyolódott a fiú, mire Versta nagyon feldühödött, és már ütésre emelte volna a kezét, de végül letett róla, és a szoba egy távolabbi pontjára sietett, ahol a hátát a falnak döntötte. - Szerintetek mi történik, ha egy sötét oldali erőhasználó odamegy azzal, hogy információi vannak? - Én bezárnám valahova, és jó messzire eldobnám a kulcsot, hogy ne érje el az Erővel sem. - Nahát, ki sem néztem volna belőled - gúnyolódott tovább a fiú, még ha láthatóan nehezére is esett kissé a beszéd. - Tehát, szükség van valakire, aki kezeskedik az információért. - És miért tenne egy ilyet valaki, akit előtte elraboltál? Én visszatérnék később, és szétrúgnám a seggét az ilyennek. - Mert úgy tervezte, hogy "megmenti", és így lekötelezi maga felé - szólalt meg Kytra, mire mindenki rápillantott, ő pedig úgy tűnik szükségét érezte magyarázatnak. - Régi szakmai fortély. - Akkor már csak egy kérdés maradt: meddig kell téged ütni, hogy kiadd az információt és a szenátor hollétét? - csapott az öklével a tenyerébe Saalia. Versta kissé meglepőnek tartotta azután, hogy nem is olyan rég még arról beszélt, hogy nem az ellenségük perpillanat. Vajon a kínzás belefér a jedi-értékrendbe? - Sith tanonc voltam, felismerem a súlytalan fenyegetést. Erre pedig szirénát is pakolhatnál, olyan messzire ordít - felelte némi gúnnyal a hangjában Kai, aki láthatóan nem dőlt be neki. - De azonosak a céljaink. Ha szavatoljátok, hogy eljut az info a Köztársaságba... - Nem hiszem, hogy itt te szabod a feltételeket - De amit ajánl, az egyetlen esélyünk Abren kézre kerítésében. Mielőtt a bedolgozói eladják őt rabszolgának. - De ugye azért fogolyként jön velünk? A legutóbb is az első alkalommal ránk rontott!
|
|
|
Post by Revan on Oct 2, 2016 0:13:26 GMT 1
Saalia minél tovább húzta ezt a beszélgetést, annál kínosabbnak érezte az egészet. Ez az a pont, ahol legszívesebben fogna pár üveg töményet és félrevonulna a békés magányba, hogy mérgezze magát. Annyi bűntudat és fájdalom után most kiderült, hogy egy komplett idióta. Na jó, az talán nem, de hülyén érezte magát az egész miatt. Miután a társaság jót kuncogott a dolgon, elcsendesedtek. Saalia folytatta közben az ápolgatást. -Köszönöm, hogy gondoskodtatok apámról...-mondta végül. -Ugyan...
Később Braxo utánanézett pár dolognak és kiderült, hogy a fiú miért is van itt. Aztán rövid csevegés és fenyegetőzés után úgy tűnt, hogy a céljaik azonosak. Legalábbis Abren megmentéséig mindenképp. A fiú tehát megszökött a sithektől és valami fontos információval akar bevágódni a Köztársaságnál. Abrennél meg egy mentőakcióval. A terv nem rossz és valahol érthető is a fiú helyzete miatt. -Igazad van, a tettek jobban mennek. A fenyegetőzés nem az én stílusom. Én figyelmeztetek. -Ha össze akarsz törni egy hajót, akkor össze is töröd, ez tény.-egészítette ki Kytra viccesen. -Látod, ezért nem fogom ezt soha lemosni magamról...-mondta Verstának Saalia, de nem úgy tűnt, hogy különösebben bosszantaná. -Érdekes hobbi, valamiféle roncsderbi az űrben?-szállt be Braxo is a humorizálásba. -Egy pillanatra se vegyétek tolakodásnak, de minden hülyeségre fecsérelt perccel romlanak a kis szenátorotok esélyei.-vágott közben a fiú, mikor megelégelte a fecsegést. -A sitheknek nem sok humorérzékük van, mi? -Nem, ők inkább erőszakoskodni és szart kavarni szeretnek...De ha ő tényleg megszökött onnan, akkor talán nem reménytelen...annyira. Szóval, mi volt a terved? Elmész a fogva tartókhoz, szétcsapsz köztük és megmented a szenátort? -Valami olyasmi... -Jól hangzik. Bár mondhatnám, hogy régen volt egy kis csihi-puhi...Akkor? Eloldozzuk? -Igen, velünk jön.-jelentette ki Saalia határozottan.-De figyelni foglak és ha ellenünk fordulsz, szétrúgom a segged.-tette még hozzá és érezhető volt, hogy ez egy olyan figyelmeztetés volt, amire az imént utalt. Kytra a kezét nyújtotta Braxo felé, aki készségesen átadta a bilincs kulcsát. Ez után pedig eloldozta a fiút. Közben Saalia félrevonult egy kicsit Verstával, hogy beszélgessenek. Nem fejmosást akart neki adni, inkább csak kicsit helyrebillenteni az önbecsülését. -Megértem, amit érzel Versta. A kudarcot nehéz feldolgozni, főleg, ha az életed múlott rajta. De nem a te hibád, ami történt. Nem számítottam rá, hogy egy másik Erőhasználó lehet itt. Főleg nem ellenséges. Szóval sajnálom, hogy veszélynek tettelek ki. De nem akartalak poggyászként kezelni sem. Észrevettem, hogy sokszor haszontalannak érzed magad, szeretnél bizonyítani. Viszont tudnod kell, hogy egyáltalán nem vagy teher a csapatnak. A tapasztalatszerzés és a tanulás viszont időbe telik. Ne vegye kedved, hogy most nem sikerült. A vereségből is lehet tanulni. Nem tudnám megmondani, én hányszor kerültem földre korombeliek vagy anyám ellen fiatalabb koromban...Talán jobb is, nagyon sokszor.-mondta a végén egy mosollyal biztatva tanítványát, majd gyengéden megsimogatta az arcát.-Lerendezzük a szenátort, aztán megbeszéljük a barlangban történteket, rendben? Na, menjünk.
|
|
|
Post by Enz on Oct 3, 2016 21:24:04 GMT 1
Verstának jól estek a mestere szavai, talán kicsit túlságosan is magára vette azt, hogy milyen könnyen elbánt vele a fiú. Persze ő biztosan sokkal képzettebb volt nála, így talán még csoda is, hogy eddig ki tudott tartani. Nagy kő esett le a szívéről, hogy Saalia is így látja a dolgot. - Ígérem, jobban fogok igyekezni, mester, hogy a jövőben ne fordulhasson elő! - ígérte lelkesen. Saalia rámosolygott, aztán játékosan megpaskolta az arcát. - Majd a következő sith-et jól elkalapálod - biztatta még kicsit, kevésbé komolyan. - Vagy az azt követőt. Nem vagyok én türelmetlen. - Hacsak hamarabb ki nem fogytok a sithekből - szólalt meg az ajtónál álló Kai, megvonva a vállát. - Visszavonom, ez azért elég jó volt - jegyezte meg Kytra, aki hozzá közel állt, kezét a fegyverén tartva, érthető okokból. Versta csendesen fortyogott, ennek a fiúnak aztán volt képe, még szemtelenkedni is próbált vele. Legközelebb nem az orrán fogja megcsapni, ebben is biztos volt. - Valami útravalót adhatok nektek? - kérdezte Bessa, mielőtt elindultak volna. - A készleteink tele vannak, és... - ...és amit ezen kívül kérne, az nem lenne túl etikus a férjed jelenlétében - fejezte be a választ kissé pimaszul Kytra, ami Saalián kívül Verstát is kissé zavarba hozta. Kai fintorgó arcot vágva állt, de valami mégis azt súgta a fiatal twi'leknek, hogy jól szórakozik. A sitheknél biztos nem ilyen a hangulat. - Egye fene - lépett oda Bessa, majd egy csókot nyomott az idősebb twi'lek arcára, aki rögtön elpirult. - De többet tényleg nem adhatok. - Ez a feladat rám hárul - lépett elő Braxo, miután az egyik őrtől elvett egy kisebb dobozt, és Kytra kuncogni kezdett. - Nem olyan értelemben. - Ó, szeretem az ajándékokat - szólalt meg Saalia, hogy kicsit megtörje a kínos jelenetet. Braxo odalépett hozzá, és átnyújtotta neki a dobozt, ő pedig mohón hozzálátott a felnyitásához, és amikor meglátta a tartalmát, igazi meglepődöttség látszott rajta. Versta legszívesebben közelebb ment volna, hogy megnézze mi az. - A ti házatokból származik - mondta Braxo. - Mikor édesapádhoz értem, már nem lehetett segíteni rajta. De elmondta, hogy merre van a titkos rejtekhelyetek a házban, és magammal hoztam onnan mindent, ami értékesnek tűnt. Egyúttal megkért, hogy adjam át ezt neked. Előhúzott valamit a zsebéből, majd a nő kezébe nyomta, aki, mikor meglátta, szomorúan elmosolyodott. Versta kicsit közelebb hajolt, és észrevette, hogy egy ékszert tart a kezében. - Azt mondta, neked szerezte az elveszett ékszered helyett. A születésnapodon akarta odaadni - idézte fel Braxo a szavakat nagy gonddal. Versta odalépett a mestere mellé, és gyengéden végigsimított a vállán. Tudta, hogy most neki van szüksége támogatásra. Saalia összezárta a kezét, és elnyomta az előtörni készülő könnycseppet. - Köszönöm, Braxo. Nem tudom hogyan is... - Nekem már az is öröm, hogy megbeszéltük a múltat. Régóta vártam erre a lehetőségre - bólintott komolyan a zabrak. Saalia odalépett hozzá, és szabad kezével kissé átölelte a férfit. Nem volt szükség szavakra, mindketten tökéletesen megértették egymást. Versta nem tudta elképzelni azt az ellentétet, ami régen közöttük lehetett, de abban biztos volt, hogy a mai után ő soha nem lenne képes így átölelni Kai-t. Végül aztán a siklójukhoz indultak, ahol rövid búcsúzkodást követően elindultak. Bessa és Braxo egymás kezét fogva integetett még utánuk, amíg csak látták őket szabad szemmel. - Minden jobban alakult, mint reméltem - Jó neked - jegyezte meg Kai flegmán. - Versta, felhatalmazlak, hogy a következő cinikus megjegyzésénél fejbe csapd - fordult hátra félig Saalia, és Versta nem igazán akart ellenkezni. Hálás feladatnak ígérkezett.
A faluba visszaérve már a hajó előtt várakozott Aran és Clena, hátukon egy-egy zsákkal, amiben a legfontosabb dolgaik voltak. Kisebb tömeg vette őket körbe, akiktől épp búcsúzkodtak. A sikló megjelenésére félig szétváltak, és félkör alakban elrendezőve nézték őket. Alighogy megálltak, előlépett a házából az idős nagymester is, arcán szelíd mosolyával. - Hát újra itt vagytok. Úgy látom sikerrel járt az utatok - mondta, de Saalia láthatóan nem bírta ki, hogy ne maradjon magyarázat nélkül a dolog. Így hát kipattant az anyósülésből, és pár lépéssel az öreghez sietett, hogy ne a többiek füle hallatára vonja őt kérdőre. - Nagymester, te valami szörnyű helynek festetted le az erődöt, pedig ott csupa rendes ember él! - tört elő belőle. - Látod-látod, még neked is tartogatok tanulnivalót - arcára furcsán boldog kifejezés ült. - Hiszen én csupán azt mondtam, ami látható. A hely egy erőd, sok halál és nyomorúság kötődik hozzá, kívülről zord és barátságtalan. Te pedig elsőre látszat alapján ítéltél. De ahogy beléptél bentre, hm...? - Ez... én tényleg soha nem hittem volna, hogy ott... - Így van. De most láthattad. Nem minden gonosznak tűnő dolog belsejében lakozik igazi gonosz. Ezt meg kell tanulnod, hiszen az igazi küldetésed még csak most kezdődik - mondta, és megigazította az egyik ősz hajfürtjét, így egy pillanatra láthatóvá vált egy bizonyos jel, ami nem is olyan régóta Saalián is rajta volt. Az öreg szemeiben cinkos vidámság játszott. - Most pedig azt hiszem dolgotok van. - Köszönök mindent, nagymester - tette össze két tenyerét Saalia a helyiek szokásai szerint, az öreg pedig követte a példáját. - Az Erő legyen veletek!
- Laza a vén csaj - jegyezte meg Kytra, mikor elkezdték a felszállást. - Bár nem tudtam, hogy az öregek a zsánered. - Mit gondolsz, téged miért kedvellek? - kérdezett vissza Saalia, aki a másodpilóta székét foglalta el. Clena és Aran az utastér ablakaiból integettek, Versta pedig a kommpultot kapta meg, így vele átellenben ott ült Kai. Szúrós tekintettel pillantgatott oda az ezüst hajú fiúra, aki keresztbe tett kézzel ült, és csak egyszer nyúlt fel, hogy óvatosan ellenőrizze az orra állapotát. - Tudom, hogy jóképű vagyok, de azért ennyire nem - szólalt meg a fiú, mikor már percek óta nézett oda, Versta pedig azonnal félrekapta a fejét, miközben kipirosodott az arca. - Csak azt figyelem, hogy nem sántikálsz-e semmi rosszban! - Versta, menj és kísérd Clenát meg Arant a szobájukba! - pillantott hátra Saalia, aki rájött, hogy most kicsit talán jobb, ha távol tartja a fiútól. - Te pedig tápláld be azokat a koordinátákat, mert nem vakációra hoztunk! Versta szó nélkül felkelt a helyéről, hogy eleget tegyen a kérésnek. Nem volt sok kedve most Clenához, de ha választhatott, inkább ez, minthogy az önelégült sith pofáját bámulja. Örült, hogy itthagyták Dantooine-t, bár kicsit szomorú is volt miatta, ő sem értette miért. Megtalált valamit itt, amiről azt hitte, hogy sosem létezett. Ahogy a folyosóra lépett, belé nyilalt valami. Még korábban Tatooine-on, mikor elcsalták a többiektől, valaki az anyja nevében üzent. Valószínűleg Usanagi egyik verőembere. Talán ő tudhat valamit? Saalia előtt ezt is fel kéne hoznia.
Órákkal később az ESB határvidékén hajójuk kilépett a hiperűrből egy jelöletlen szektorban. A birodalomban féllegális tevékenységnek számított a csempészet, ha az illető megfizette a megfelelő hivatalnokokat vagy más vezetőket, és ez az egyik ilyen találkozóhely közelében volt, így jó eséllyel semmilyen őrjárattal nem kellett számolniuk egyhamar. Ahogy közelebb manővereztek a megadott ponthoz, a műszereken feltűnt egy hajó, ami egy Strunz FT-200-as típusnak tűnt, hat fős optimális legénységgel. A hajó új volt, és meglepően jól karbantartottnak tűnt. - Megadják a módját - jegyezte meg Kytra, elismerően csettintve. - Egy ilyet én is kipróbálnék - bólintott Saalia. Az igen fiatal Strunz cég hajói híresen megbízhatóak és jól felfegyverzettek voltak, vagyis ellenségnek annyira nem voltak ideálisak. Bár az ő hajójuk valószínűleg vetekedett volna vele, korántsem lett volna egyértelmű a harc kimenetele. - Át kell szálnunk. A rohadék Silat biztos csapdát fog sejteni - tette még hozzá.
|
|
|
Post by Revan on Oct 4, 2016 18:30:54 GMT 1
Miután visszatértek az erődből, elköszöntek a falusiaktól is. Saalia nem szeretett volna tovább itt maradni. Nem csak a közelgő mentőakció miatt, hanem amiatt is, mert tartott tőle, hogy megint felbukkan drága kishúga. Ami pedig nem sok jóval kecsegtet. Épp eléggé felforgatták Dantooine lakosainak az életét néhány óra alatt. Elég volt nekik is ennyi izgalom. Felszállás után utasította Verstát, hogy kísérje a két fiatalt a szobájukba. Addig sem kell egy levegőt szívjon a sith szökevénnyel. Látta tanítványán, hogy tetszik neki az ötlet, noha Clena legalább annyira bosszantó, mint az új társuk. Ha még sok utas csatlakozik, megtelik a hajó. -Amúgy mi a neved?-Kai, csak simán. Nem Darth. -Valahogy sejtettem, hogy nem vagy Sith nagyúr. De kedves, hogy tájékoztatsz. Ő Kytra, a többiek nevét már hallottad.-Nem mintha nagy szükség volna rá. Megmentjük a szenátort, elrendezzük, amit el kell, utána elválnak útjaink.-Kár, már kezdtünk megkedvelni...-jegyezte meg Kytra. Időközben Kai betáplálta a koordinátákat, így a hajó végül útnak indulhatott. Saalia kicsit magára hagyta Kait és Kytrát, hogy kicsit jobban átvizsgálja a doboz tartalmát a kabin békés magányában. Volt benne pár használható dolog. Fénykard alkatrészek, edzőgömbök. Na meg egy holokron, ami Seddwiaé volt. Legalábbis ő használta. Sok tudást vett át belőle és adta tovább Saalianak is. Ha nem épp valami fontos felé tartottak volna, akkor biztos meditált volna egy kicsit, de most inkább azon kezdett gondolkodni, hogyan is kellene véghez vinni a mentőakciót. Ehelyett inkább csak a doboz tartalmát vizsgálgatta. Néhány órával később megérkeztek a betáplált koordinátákhoz. Rövidesen fel is fedezték a csempészek hajóját. Ami mellesleg egy egész pofás darab volt. Látszik, hogy értik a szakmájukat. A hajó minden utasa összegyűlt a központi helyiségben, hogy megbeszéljék a tervet. Ami még nem volt. -Csapdát? Nagyon gyanakvó lehet akkor.-Vagy csak Ackbar Admirális a példaképe. -Az sem kizárt. Szóval, akkor kell egy gyors terv, amivel nem keltünk azonnal gyanút. -Nekem van egy ötletem.-mondta Kytra sejtelmes mosollyal. -Nem szeretem az ilyen ötleteidet. Ugye nem megint 'arra' gondolsz?-De bizony. -Ne, azt nagyon nem...-Nyugi, ezek nem huttok. Nem fog senki sem összenyálazni...Nos, hutt nyállal biztosan nem. Ezek csempészek, üzletelni kell velük, ha el akarsz érni náluk valamit.-Esetleg beavatnátok minket is? Mert szerintem még a tanítványod sem érti, miről beszéltek.-szólt közbe Clena, aki úgy tűnik, pihent valamennyit, mert nem volt annyira morcos, mint korábban. -Nos...párszor szivárogtunk be helyekre úgy, hogy Kytra eladott, mint rabszolgát. Megszereztem, amit kellett, aztán megszöktem.-És a pénz is a mienk maradt. Teljesen jó. Csak most...-...meg kell variálni a dolgot. Oké, íme a terv. Kytra a hajón marad, indulásra készen, ha szükséges lenne gyorsan távozni. Clena és Aran, ti fogjátok őrizni az átjárót a másik hajóra. Oni segít.-mondta, mire a kis droid céltudatosan dalolt nekik. Örült, hogy megint feladatot kap. -Eddig szép. A folytatás egyeseknek nem fog tetszeni. Nekem sem, de együtt kell működjünk...Kai, te leszel a rabszolgakereskedő. Verstával és velem együtt átmész a csempészekhez, tárgyalni. Előadod nekik, hogy kaptál egy fülest, miszerint van egy szemrevaló rabszolgájuk és felajánlasz engem, cserébe érte. Versta lesz a társad, majd ő fog ráncigálni maga után. Látta Verstán, hogy nem nagyon díjazza az ötletet. Talán nem is maga a terv a baja, hanem hogy könnyen magára maradhat Kaial és akkor ellenük fordulhat. De most nem fog. Az ő érdeke is, hogy ez bejöjjön. Szóval nem tehet semmi ilyesmit. -Nem rossz terv. Na és utána?-Az attól függ, ők mit lépnek. De mindenképp ki kellene iktatni a hajó vezérlését, hogy ne lőjenek minket seggbe, amikor távoznánk. -Két variációt látok, ha belemennek a cserébe. Vagy előhozzák rögtön Abrent, vagy előbb visznek engem és utána hozzák. Ha az előbbi, akkor kiszabadítom őt, utána teszünk egy villámlátogatást a pilótafülkében. Aztán kiverekedjük magunkat. Ha a másodikat, akkor ott maradok egyedül és később szabadulok ki, elrendezem a hajó vezérlését, aztán kiszállok egy mentőkabinban. Ti meg felvesztek. De jobb lenne az első, mondd azt nekik, hogy képen már láttad az árut és tökéletesen megfelel. Remélhetőleg akkor azonnal odavisznek. -Jól van, és ha nem jön be?-Akkor a bunyóval indítunk...Na jó, akkor készüljünk fel. Kellene valami...-Tessék, készültem.-mondta Kytra és odaadott Verstának egy összetekert kötelet. -Te mindig mindenre gondolsz, imádlak...Jól van, csináljuk.Levett az övéről minden olyat, amire nem lesz szüksége. A fénykardokat is kénytelen volt hátrahagyni. Megfordult a fejében, hogy rábízza őket Verstára, szükség esetére, de tartott attól, hogy esetleg Kai elorozza valamelyiket. Az pedig bonyolítja a dolgokat. De meg kell próbálnia most megbízni benne. Kytra adott neki egy apró dobótőrt, amit az öve mögé rejtett el. Utána hagyta, hogy Versta megkötözze a kezeit maga előtt. Néhány perc múlva összekapcsolódott a két hajó. Még egyszer átbeszélték előtte a tervet, hogy mindenki tudja a dolgát. Mielőtt az ajtó kinyílt volna, Saalia még odasúgott Verstának. -Ne aggódj, szüksége van ránk, nem fog semmivel próbálkozni. Ha mégis, itt vannak a többiek pár méterre. Pillanatokkal később kitárult az átjáró és elindultak. Kai elől, mögötte Versta, ő mögötte pedig Saalia, Versta kezében pedig a kötél vége, amin vezette őt. Odaát fél tucat fegyveres várta őket. Ez mondhatni megszokott volt. De egyelőre nem mutattak ellenséges szándékot, ami jó. Saalia próbált kicsit az Erővel rásegíteni a nyugodtabb légkörre. -Üdvözlet! Mutasd, mit hoztál.-szólt a hajó kapitánya. -Versta, az árut!-mondta Kai ridegen. A fiatal twi'lek előrébb lépett és közelebb vezette Saaliat, hogy jól megnézhesse mindenkit. Saalia igyekezett megjátszani, hogy nyugtalan és fél. Tétován lépkedett, mint aki mindjárt elájul. -Húzd ki magad, rabszolga!-szólt rá Kai és rá vágott egyet kézzel a lány hátsójára, mire Saalia ijedten engedelmeskedett. Látszott, hogy gyakorlott, mert egész hitelesen játszotta a szerepét. -Szép, nagyon szép.-lépett közelebb a kapitány és alaposan szemügyre vette Saalia bájait, megsimogatta, megfogdosta, ő pedig igyekezett összerezzenni az érintés hatására.-Mennyit kérsz érte? -Semennyit. Cserét ajánlok. Kaptam egy fülest, hogy van egy szép darab nálatok is. Láttam róla képet, tökéletesen megfelel. Egyiket a másikért. -Nem is tudom...A másikra már lehet, hogy van vevőm és az is csinos példány. Ha nem rabszolgát játszott volna, akkor biztos, hogy kapott volna egy tisztességes tökön rúgást Saaliatól, amiért úgy beszél egy élőlényről, mint egy közönséges tárgyról. Szívből utálta a rabszolgakereskedelmet. Még inkább azokat, akik foglalkoztak vele. -Te főnök...-szólt közbe az első tisztnek tűnő társa.-Grens báró imádja a twi'lek nőket, főleg a világos bőrűeket. Tuti megadna erre egy csinos kis összeget. Nézz rá, ez nem putriból való. A ruhája alapján biztos valami zárdából. Az sem lepne meg, ha szűz lenne. Ez egy elsőosztályú példány. Na a másik, aki mindjárt tökön lesz rúgva. Gondolta magában Saalia, miközben félénk tekinteteket vetett a legénységre. Mint aki már most attól fél, hogy nehéz éjszakája lesz egy csapat férfi között. -Mondasz valamit...A báró nem sajnálja a pénzt a perverziójára. Nos, legyen. Áll az alku. Vidd a raktérbe és hozd a másikat. A korábban beszélő társa előre lépett és elvette Verstától a kötél végét, aztán rántott is rajta egyet Saalianak, hogy induljon meg. Ő pedig zokszó nélkül követte. -Egy kis türelmet. Rögtön hozza. -Hogyne.Saalia szó nélkül követte a tisztet, aki azon kívül, hogy néhányszor megrántotta a kötelet a gyorsításhoz, nem tulajdonított neki túl nagy figyelmet. Amennyire a kívülről látottak alapján be tudta határolni, a hajó eleje felé haladtak. A folyosó végén volt a pilótafülke, nyitott ajtóval. De nem erre mentek, hanem lefordultak és egy lépcsőn vezette le őt a csempész. Tehát kétszintes a hajó. Mondjuk elég magas hozzá. Valami több funkciós kiszerelés lehet. Ideális csempészetre. Vagy másra. Igyekezett továbbra is nyugalmat sugározni, persze csak Versta és Kai érezték tudatosan, hogy ő csinálja, a csempészek szimplán nyugodtak voltak. Egyébként is számbeli fölényük volt, emiatt pedig biztosra vették, hogy ők a jobbak. Egész nagy raktere volt. Hátul egy ajtóval. Oda vitte őt a csempész és kinyitotta az ajtót, majd még mielőtt bármi mást tehetett volna, Saalia elkapta őt hátulról és az Erővel a szemközti falhoz csapta a férfit. Elterült a padlón. Saalia pedig belépett a helyiségbe, a másik fal mellett megpillantva Abrent. Frappáns megjegyzés helyett azonban csak alaposan megnézte a nőt magának. Pontosabban megbámulta, majdnem tátott szájjal. Igazán szép volt, főleg ebben a szerelésben, amit ráadtak. -Igazán kedves...De ha már idáig eljöttél, esetleg eloldoznál? Ugye nem baj, hogy így letegezlek? De most már van annyi közös emlékünk, hogy kellően jóban legyünk hozzá. Ha nem zavar, persze... -Nem, dehogy. Jobb szeretem én is a tegeződést. Könnyebb a másik felmenőit szidalmazni.-Ez is egy nézőpont. Akkor...az eloldozás? -Máris...egy pillanat.-mondta és előszedte a tőrt, majd elvágta a saját kötelékét. Utána leguggolt Abrenhez és az Erővel kinyitotta a bilincseit. -Ez igen! Nem gondoltam, hogy te egy... -Ja, igen, majd később hálálkodsz, most jussunk ki innen.-felelte, majd a pórázt is elvágta, ami a falnál tartotta Abrent, ez után elindultak a lépcső felé. Saalia elől, mögötta a szenátor. -Felteszem van valami terved. Beavatsz? -Röviden, felosonunk a pilótafülkébe, gondoskodunk róla, hogy ne tudjanak utánunk jönni, aztán kiverekedjük magunkat.-Príma. Remélem sikerül, ha jól hallottam, valami huttnak akarnak eladni. -Nem fognak. Nem hagyom.-felelte Saalia, majd mentek is fel a lépcsőn. Felérve gyorsan körbenézett. Senki sem volt a folyosón. A pilótafülkében viszont ketten voltak. Láthatóan lazítottak, mert nem nagyon figyeltek. Közben beszélgettek a galaxis dolgairól. A lányok lassan közelítettek. Úgy tűnt, nem valami éberek, de aztán az egyik kiszúrta a tükörképüket a fülke üvegén. -Mi a...-nem fejezhette be, mivel Saalia a műszerfalhoz verte a fejét, miután előreszökkent. Ez után a másik próbálta rávetetni magát, de arcon könyökölte és megfordította a tervet, a földre nyomva ellenfelét. Ekkor azonban a másik lendült akcióba. -Te kis...-kezdett bele, de ezúttal Abren mutatott be egy szép jobb egyenest, mire Saalianak elkerekedtek a szemei. 'Ez egy szenátor?' Gondolta magában. -Ezt nevezem. Nem hittem, hogy te ilyet is...Most Saalian volt a sor, hogy félbehagyja a mondandóját. Az alatta fekvő ugyanis kihasználta a figyelmetlenségét és beindította a riasztót, mire kapott egy fejest Saaliatól. -Nos, a bunyó amúgy is be volt tervezve...-Jöhet, le kell vezetnem némi feszültséget. Azért bízom benne, nem egyedül jöttél. -Ó, nem. Bőven nem. Gyere.Az egyik sarokban volt egy elektromos bot, azt Abrennek adta, utána elvette az egyik pilóta sugárvetőjét és elhagyták a pilótafülkét, hogy utána Saalia a falon lévő kapcsolóval bezárja az ajtaját, majd szétlőtte a kapcsolót. -Ez nyer nekünk egy kis időt.-Igen, de már itt is vannak a következő kihívók.-felelte Abren, mutatva három csempészt pár méterre tőlük.
|
|