|
Kesh
Jun 12, 2013 14:57:01 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Jun 12, 2013 14:57:01 GMT 1
Egy elveszettnek hitt bolygó elveszettnek hitt lakosokkal az Ismeretlen Vidék távoli szegletében, nem messze Zonama Sekot jelenlegi tartózkodási helyétől. A Sithek Elveszett törzsének lakóhelye..
|
|
|
Kesh
Jul 23, 2013 17:54:05 GMT 1
Post by sithlord on Jul 23, 2013 17:54:05 GMT 1
-Salve Septimus nagyúr! -köszöntötte az évezredekkel korábbi divatot képviselő ruházatba öltözködött, tetoválásokkal és Sith rúnákkal díszitett arcú Sith a másik, fekete köpenybe burkolózó alakot, aki egy kopár fensík tetején nézte az alant gyakorlatozó katonáit. -Salve barátom! -üdvözölte a köpönyeges alak a nála alsóbbrendű Sith Ezredest. -Látom növendékeink készen állnak, hogy hazájuk érdekeit képviseljék! -a tetovált alak bólintott.
Már vagy ezer éve dúlt a Klánok Háborúja, amely elsősorban két befolyásos család között zajlott, meglehetősen sok vérontással. A Graallen Család és a Kraathen Család uralta a bolygót így vagy úgy. Egy apróságon múlt az egész háború. Méghozzá azon, hogy vajon melyik család képviseli helyesen az immár szinte elfeledett Sith Birodalom értékeit. A Kraathenek eretneknek tartották a rivális családot, Jedi mocskoknak és rég elfeledett szitokszavakon szólitva ellenségeit. A Köpönyeges alak is a Kraathenek közé tartozott, lévén ő volt a Családfő, avagy másképpen a Nagyúr.
A háború azon robbant ki hogy a bolygó első telepeseitől melyik család származik. Ez fontos tény volt hisz az eredeti leszármazottakat illette az az immár ronccsá vált űrhajó, amely sok titkot hordozott a régmúltból. Egyelőre egyik család sem volt képes birtokba venni a Roncsot, amely a bolygó egyik rejtett részén várta, hogy felfedezzék, de amelyet csupán az eredeti leszármazottak voltak képesek megtalálni egy térkép segítségével. A gond az volt, hogy, bár ők ezt nem sejtették, mind a két Család egyaránt leszármazott volt...Mind a két nagyobb Klán birtokolta a térkép egy részletét, és a háború tulajdonképpen ezért a térképért zajlott. No meg a vallási nézetek miatt. A Kraathenek a Sithek ősi hiedelmeiben hittek, e szerint élték életüket, míg a rivális Család sokkal liberálisabb módon szakítani akart a régi hagyományokkal. Ráadásul ők birtokoltak egy Jóslatot amit még a Bölcs Haridés írt le kb. ezer éve.
„ Ha a fekete Nap felkél megjelenik a Nagyúr Aki egyensúlyt hoz a nép körében A félig ember-félig állat Sötét Aki legyőzi ellenségeit Ő lesz az aki Urunk lesz és Mesterünk!”
A Kraathenek azonban ezt óriási eretnekségnek tartották és teljes egészében elvetették ezt a Jóslatot. Így hát mint lenni szokott, az ellentéteket háborúval oldották fel. És mint említettük ez a háború már ezer éve folyt. Hol az egyik Család hol a másik kerekedett felül.
Alant a Kraathen ház harcosai diadalüvöltést hallattak amikor a Nagyúr felemelte kezeit, hogy hagyják abba az edzést. -Kraathenek! -kezdte a Nagyúr, miközben köpönyegébe belekapott a szél. A hangjától zengett alant a völgy. -Ideje hogy megmutassuk ellenségeinknek, hogy ki az igazi Sith! Ma győzni fogunk! Halál a Graallenekre! -szavait általános ováció követte és szinte egyszerre emelkedtek a magasba a kardforgató kezek. A megannyi kardon megcsillant a napfény. -HALÁL, HALÁL A GRAALLENEKRE!!! -üvöltötték a harcosok, megannyi gyilkos, őrült tekintetű, tetoválásokkal díszített testű barbár.
Ebben a pillanatban a talaj megremegett, és a napot eltakarta egy sötét valami. Óriási hajó hajtóművei remegtették meg a levegőt, mialatt a harcosok rémülten vetették le magukat a földre. Maga Kraathen Nagyúr is megtántorodott, ahogy a hatalmas Valami, légörvényt kavart és ahogy megremegett a talaj. A titokzatos Valami, ahogy jött úgy tűnt el, egyenesen a Graallenek birtokai felé véve az irányt.
Darth Krayt megérkezett a Keshre...
|
|
|
Kesh
Aug 21, 2013 23:12:48 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Aug 21, 2013 23:12:48 GMT 1
A nap, mint mindig, most is forrón tûzött le a sziklás tengerpartra, ahol a Graallen-klán támadó alakulata ütött tábort. Egy maréknyi, tetoválásokkal ékesített sith harcos és a fegyveres kíséretükhöz tartozó bennszülött, kékeslila bõrû keshirikegy csoportja figyelte a hatalmas szárnyas hátán közeledõ felderítõk érkezését. Vezetõjük, egy fiatal, tizenöt év körüli lány kecses mozdulattal tette le csoportjuk elé a hatalmas madárszerû lényt. Az uvak fülsértõ rikoltással adta tudtára mindenkinek, hogy izgatott. Lovasa leugrott a nyeregbõl, majd azzal a mozdulattal térdre is ereszkedett a sith harcosok vezetõje, egy õsz hajú, kéken villogó szemû férfi elé. - A Kraathenek a fennsík belsõ részén ütöttek tábort. Újabb támadásra készülnek ellenünk. - Felkészülten várjuk õket, lányom. - a Nagyúr, a Graallen-klán és ezzel az igazhitûek vezetõje elégedetten megveregette a lány vállát.
Vestara Khai, a Graallen-klán felderítõje megborzongott a Nagyúr, vezére és parancsolója érintésétõl, de nem húzódott el. A Graallenek, szemben a mindenféle fizikai kontaktust elítélõ Kraathenekkel, sokkal gyakorlatiasabban álltak hozzá bizonyos dolgokhoz. Úgy vélték, a Haridés-jóslat csak megerõsítette a régi próféciát, melyek egészen Yaru Korsin parancsnokig és követõiig, az elsõ sitheket ide szállító hajó, az Omen kapitányának tanításaiig nyúltak vissza. Az ezer évvel ezelõtti jóslat megerõsítette a Graallen-Klán mai képviselõit a tudatukban, hogy nincsenek egyedül a galaxisban, és hogy együtt kell mûködniük, hogy egyszer visszatérhessenek a csillagok közé, oda, ahol elõdeik ötezer évvel ezelõtt a Sith Nagyurakat szolgálták - immár méltó örökösként.
A Kraathen-ek azonban elvetették ezt a filozófiát. Úgy vélték, csak tisztavérû emberek lehetnek a felkent sith elit tagjai, és mindenki más, beleértve a galaxis többi részét, arra hivatott, hogy õket szolgálja. Ennél fogva sokkal alantasabb lényekként tekintettek az õslakos keshirikre, akiket elõdeik közösen igáztak le a bolygóra érkezésük után. Amíg a Graallenek megengedték, hogy erõérzékeny keshirik akár a sith harcosok körébe is bekerüljenek, addig a Kraathenek mindennemû kapcsolatot tiltottak szolgáikkal, és tömeges gyalogos rohamokra vezényelték õket a Graallen-állások ellen. Az pedig, hogy a Kraathen legfõbb Nagyúr egyáltalán megérintse valamelyik fiatalabb szolgáját, teljesen elképzelhetetlen lett volna, legyen az akár ember, akár keshiri.
A Graallenek birtokában azonban olyan írások és emlékek voltak civilizációjuk hajnaláról, amelyekben az Omen utasai között idegen lények is szerepeltek. Emlékek arra nézve, hogy messze nincsenek egyedül a galaxisban. Ezért aztán nyitott szemmel fordultak a világûr felé, ezer éve várva a jelet... azonban nem érkezett más, csak polgárháború és pusztítása két klán között, ami annál is inkább véres volt, hogy gyakorlatilag civilizáció elõtti eszközökkel, primitív fegyverekkel vívták.
Keshnek ugyanis volt egy tulajdonsága, amelyre már az elsõ sith "telepesek" rájöttek, méghozzá keservesen. A bolygó elkeserítõen szegény volt fémekben, ami a természettel harmóniában élõ keshiriket nem zavarta, a kiutat keresõ hajótörött sitheket viszont annál inkább... nem tudják megjavítani sérült hajójukat és berendezéseiket, így az évtizedek során leköltöztek a legközelebbi kontinensre, majd fából tákolt tengerjáró hajóikkal és uvak-vontatású léghajóikkal eljutottak a többire is, uralmuk alá hajtva a bolygót.. hogy aztán a kontinensek újra és újra elszakadjanak egymástól, ahogyan külön-külön klánok befolyása alá kerültek.
Csak egyetlen szekta volt a bolygón, amelyik pontosan tudta, hogy hol van a kincseket, többek között az új fénykardok gyártásához elengedhetetlen energiakristályokat rejtõ hajóroncs... a legendás, a bolygót ötezer éves történelme során egyetlen alkalommal egyesítõ Hilts Nagyúr követõi, az Írástudók. Õk azonban gondosan elrejtõztek a háborúzó frakciók elõl, és õrizték a titkukat...
Vestara megrázta magát, ahogyan rájött, a Nagyúr és a többiek tekintete még mindig rá szegezõdik. Mint máskor már többször, most is elragadta az álmodozás. Kislány kora óta lenyûgözte a történelem, azok a korok, amikor Kesh még egységes volt, amikor a Legfõbb Nagyúr alatt a Sith Tanács kormányozta a bolygót, igazságosan és egyetértésben, hála a rafinált Nagyurak manõvereinek és trükkjeinek, amelyek a végén mégis egyensúlyhoz vezettek. De ez ezer és ezer évvel ezelõtt volt.
- Készüljetek fel a harcra. - adta ki a parancsot adjutánsának Grallen Nagyúr. A lilás bõrû keshiri tábornok, Raul tisztelgett, és elindult, hogy továbbítsa a parancsot távírászainak, és futárainak... a Grallenek újabb expedíciós csapata el volt szánva rá, hogy megvédi nagy nehezen kivívott hídfõállását a Kratheenek uralma alatt álló kontinensen, Kestah-on, amelyet sokan az õshazának mondtak. Saját központjuk, a fejlett, hatalmas keshiri városokkal borított Alanciar messze volt, több hónapnyi járásra a tengeren. Nem egyszer áldozták fel sok hajójukat és tengerészüket, hogy végre megvessék a lábukat az ellenség földjén, nem akarták újból elveszíteni a lehetõséget.
Ahogyan készülõdtek, hirtelen ismeretlen dörrenés vágott bele a megszokott csata elõtti zajba.. a dörrenés forrása, egy hatalmas, alaktalan sötét valami most tûnt fel a horizonton, és gyorsan közeledett...
....
Sok száz kilométerrel arrébb, egy járhatatlan hegyvidék legmagasabb csúcsán, amelyen egy soktornyos, leromlott, itt-ott már csak kõhalomként álló templom egyik erkélyén Juraad Hilts Nagyúr, az Írástudók vezetõje és a Hilts-dinasztia örököse szemét a távolba szegezte. Az Erõ világosan beszélt hozzá. Hilts kiterjesztette évezredek alatt finomra csiszolt érzékeit, és megérezte az új, különös, idegen és minden elnyelõ sötét tudatot... Egy külvilági érkezett a Keshre.
Hilts kifújta a levegõt és összébb húzta magán a köpenyt. Hát elkezdõdött, gondolta. Annyi év után elkezdõdött.
Ez pedig minden bizonnyal azt jelentette, hogy hamarosan látogatói lesznek... hamarosan eljönnek az arra méltóak, hogy újra láthassák az Oment, amelyet õ és kis méretû, de annál mûveltebb klánja évezredeken át megõrzött...
|
|
|
Kesh
Aug 24, 2013 19:42:58 GMT 1
Post by sithlord on Aug 24, 2013 19:42:58 GMT 1
A hatalmas fekete hajó megállt orbiton a Graallen tábor felett, majd hangárját egy kicsiny régi típusú Sith Vadász hagyta el. Fedélzetén egy tetoválásokkal tele díszített testű, éj fekete köpenyes, izmos kopasz férfi tartózkodott, akiben félig-meddig Vong vonások is voltak. Darth Krayt beállította a leszállóvektorokat, majd földet ért pontosan a Graallen tábor kellős közepén. A katonák riadtan szaladtak szét amíg a hajó leszált. A kis zsilip kinyílt és kilépett rajta a Graallen legendák harcosa, a Sith! Az a Harcos akire úgy vártak. Kezében egy ősrégi kardot tartott, amely a régi Sith Hadurak egyikének fegyvere volt, talán Ajunta Pallé. A komor, gonosz tekintetű férfi körülnézett megvizsgálta a rémült Graallen harcosokat majd dörgő hangon így szólt. -Üdvözlégy testvéreim! -kezdte hideg hangon. -Darth Krayt vagyok a Sithek Sötét Nagyura és azért jöttem hogy megmentselek titeket!
|
|
|
Kesh
Aug 30, 2013 12:51:28 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Aug 30, 2013 12:51:28 GMT 1
A Graallen - vezérek tátott szájjal bámulták a jelenést. Alig akarták elhinni, hogy sok-sok ezer év várakozás után egyszercsak ideállít eléjük, így, egyik pillanatról a másikra egy ősi Sith Nagyúr (ez utóbbiban bizonyosak voltak, hiszen az Erő nem tévedhetett), és felajánlja nekik a szabadulást évezredes börtönükből. Az pedig, hogy a férfi furcsán idegennek nézett ki, mint amilyet még sosem láttak, csak tovább növelte döbbenetüket. Graallen Nagyúr azonban pragmatikusabb volt annál, semhogy zavarba essen. Kurtán biccentett, és előre lépett a csoportból. Mindenekelőtt meg kellett bizonyosodnia róla, hogy nem a Kraathenek egy újabb hadicseléről van szó. - Meglepő, és egyszersmind örömteli hír ez, Krayt Nagyúr - jelentette ki hasonló hangszínben. - Kérlek, engedd meg, hogy a parancsnoki sátramba kísérjelek, ahol megbeszélhetjük.. a részleteket.
Eközben a Kraathen--táborban a másik klán vezetője a döbbenettől eltorzult arccal figyelte, ahogyan a hatalmas lebegő valami az ellenség tábora felett áll meg. - Azok az átkozott Graallenek valamiféle erősítést kaptak! - csapott öklével másik tenyerébe és ismét az ezredeséhez fordult. - Küldj azonnal egy uvak-lovas századot az ellen a valami ellen! A többi egységnek.. támadás!!!
A Kraathen-ek elsötétült tekintetű, az Erő és különböző drogok kombinációja révén fanatikus bábokká formált keshiri gyalogsága megindult. Minden egyes ezred élén egy tucat tetovált, tökéletes testalkatú Sith Harcos rohamozott. Eközben fölöttük elhúztak a klán uvak-lovasai, akik a rejtélyes hajó felé vették az irányt.
Lord Graallen és stábja épp elindult volna a parancsnoki sátor felé Drath Krayt társaságában, amikor az egyik őrszem felkiáltott. -Kraathen támadás! Megindultak!! Lord Graallen kíváncsi pillantást vetett újdonsült vendégükre, de az nem mozdult. - Engedelmével, Lord Krayt, úgy tűnik, hogy előbb meg kell mérkőznünk az árulókkal.. - Grallen biztosára vette, hogy ha az idegen Kraathen-ügynök lenne, akkor már akcióba lendült volna. De egyelőre nem tett semmit. - Talán várja meg a sátramban, amíg leszámolunk velük. Graallen egy fiatal lány felé biccentett, aki a kíséret végében állt. - Vestara Khai hadnagy majd elkíséri.
Hilts Nagyúr saját uvakja hátáról jól látta, ahogyan a két rivális klán serege összecsap a fennsíkon. A fanatikus Kraathen-gyalogság első rohama vérbe fulladt a Graallen-tábor fából épített védművein, de a második hullám egyszerűen átgázolt a holttesteken, szinte lépcsőnek használva őket. A Kraathenek szokás szerint most sem érdekelték a veszteségek. Hilts gyorsabb tempóra ösztökélte saját, robosztus, zöldes uvakját ami jól láthatóan másik alfajba tartozott, mint a két klán repülő lényei. El kellett érnie a különös vendéghez, hogy megmutassa neki Kesh igazi arcát...
|
|
|
Kesh
Aug 30, 2013 15:46:45 GMT 1
Post by sithlord on Aug 30, 2013 15:46:45 GMT 1
Vér testrészek, levágott fejek és egy örjöngő Sith Nagyúr adta meg a kontrasztját a délutáni csatának. A Kraathenek azt se tudták hova meneküljenek az elől az őrült Nagyúr elől, aki meglehetős élvezettel vágta ütötte őket ahol érte. Krayt elemében volt. Élvezettel szemlélte a fiatal nő formás alakját aki mellette harcolt. Elhatározta, hogy a magáévá teszi majd és minden rést lyukat betöm a testén. Krayt férfiassága máris ágaskodni kezdett a gondolatra, a szenvedés és a harc is felizgatta de a lány annál inkább!
A lány megtisztelőnek vélte, hogy őt osztották e mellé az Ördög mellé. Krayt ugyanis nem vesztegette az időt holmi tárgyalásokkal, máris a csatába vetette magát. A Graallenek máris Kurgannak kezdték el hívni, ami Sith nyelven Harcos Sátánt jelentett. Krayt kardja egyszerre vagy három harcost vágott le amikor azok túl közel merészkedtek hozzá. Egy negyedik a lányt próbálta leteperni de csak addig, amíg a Nagyúr egy nagy adag villámmal öröklétre nem szenderítette. Két újabb harcos támadta meg, de Krayt nem törődött vele. Egyiküket egyszerűen kettévágta derékban, a másikat pedig egy közelben lévő hatalmas sziklával lapította szét amit az Erővel lebegtetett ellensége felé. A Kraathenek kezdték felfogni, hogy esélyük sincs a Démon ellen...
„Jöjj Nagyúr” -hallotta a fejében Krayt a hideg, és gonosz hangot. „Jöjj és láss!”
A csata már nyerésre állt a Graallenek javára, így Krayt vagy Graallen nevén a Kurgan úgy vélte, megnézheti magának azt a valakit, aki ezt a telepatikus üzenetet küldte. Elhatározta hogy a lányt is magával viszi. -Gyere velem, Vestara! -utasította a lányt. -Dolgunk van! -Krayt szavaira a lány megadóan bólintott. Szívében máris őt tekintette vezérének, nem pedig a Graallen Nagyurat. Amaz gyenge volt ehhez a félistenhez képest. A két alak otthagyva csapott papott, megindult abba az irányba, amerről Krayt szerint a telepatikus üzenet jöhetett.
-Nagyuram! Elárul minket! -panaszkodott egy Graallen harcos, miközben a távolban látták Kraytot és a lányt, amint elhagyják a csatamezőt. A Nagyúr, aki a Graallenek vezetője volt, ezt nem így látta. -Hallgass ostoba! -utasította rendre túlbuzgó szárnysegédét a Nagyúr. -Most teljesíti be a Haridesi jövendöléseket! Hát nem látod? Krayt nem elárul minket, hanem egyesít...
|
|
|
Kesh
Sept 24, 2013 23:03:18 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Sept 24, 2013 23:03:18 GMT 1
Távolabb a még mindig dúló csatától a magas démoni alak és fiatal kísérõnõje végre befejezték néhány perces, futásnak is beillõ erõltetett menetüket. Vestara engedelmesen követte az idegent most is, ugyanúgy, mint néhány órával ezelõtt, amikor amaz a Gralleen parancsnoki sátor felé tartva egyszer csak megfordult, és kísérõ õreit faképnél hagyva egyenesen a támadó Kratheen gyalogság felé indult, hogy aztán olyan tempóban aprítsa õket, láthatóan kiélvezve minden egyes ellenség halálát, amelyet Vestara még egyetlen Sith Nagyúrtól sem látott a Keshen zajló háborúkban.
- Most pedig várunk. - tekintett a távolba Krayt, és abba az irányba nézve most már Vestara is ki tudta venni a magányosan közelgõ uvakot és lovasát. A lány engedelmesen, végtagjait keresztbe téve ülõ pozícióba helyezkedett, miközben kavargó érzéseit és gondolatait próbálta rendbe szedni. Ugyanolyan volt, mint sok más, ezer és ezer fiatal társa, akik az Erõvel bíró Nagyurak, a harcosok kasztjának elitjét alkotó Szablyák és egyszeri Lovagok gyermekeiként egy-egy klán tagjaként részt vettek a Keshen dúló polgárháborúban, amelynek már az elejére is alig emlékezett valaki.. Mégis, Vestara a társainál gyakrabban tekintett a csillagokba, és ábrándozott azon, hogy mi lehet az otthonukon túl, hogy milyen lehet az a millió és millió hasonló bolygót rejtõ galaxis, amelybõl a regék szerint õseik érkeztek ide... a legtöbb társa azonban kinevette ezért, és Vestara hamar megtanulta, hogy gondolatait megtartsa magának.. ennyi fiatal, becsvágyó Sith között életveszélyes volt, ha valakit különcként tartottak számon.
Mégis, amióta ezzel a nagy hatalmú idegen Sith Nagyúrral tartott, az volt az érzése, hogy az idegen e tekintetben hasonló hozzá... hogy nem volt véletlen az, hogy Gralleen Nagyúr, talán saját tudtán kívül is, de éppen õt jelölte ki arra, hogy a vendég kíséretébe szegõdjön...
Persze volt egy másik lehetõség is. Az, hogy Gralleen egyáltalán nem bízott az idegenben, és olyasvalakit rendelt mellé, akit értéktelennek tartott - akit a legegyszerûbben el lehetett volna veszejteni, hogyha Gralleen Nagyúr úgy dönt, az idegen már túl sokáig élvezte a vendégszeretetüket..
Nos, ha ez így is volt, Nagyuram, vendégünk a csatában megmutatta. hogy számolni kell vele - mosolyodott el magában Vestara. Akár szánt szándékkal, akár az Erõ játékának szerencsés folyományaként õ már jó helyen volt - és el volt szánva rá, hogy a legtöbbet hozza ki ebbõl a rendkívüli helyzetbõl.
- Ambíciózus vagy.. nagyravágyó. De még nem ismered a Sötét Oldal igazi hatalmát, gyermek.. - Vestara felriadt, amikor rádöbbent, hogy ismét elragadta a fantáziája, és az idegen átható tekintettel éppen õt figyeli. Zavartan lehajtotta a fejét és felpattant. - Elnézésed kérem, Nagyuram. Nem uralkodtam magamon. Az idegen felhorkantott. - Uralkodni, magadon... az igazi Sithek másokon uralkodnak! De most halgass, megérkezett, akire vártunk!
Az eléjük leszálló uvak más volt, mint azok, amelyekkel Krayt a harctéren és a Graallen táborban találkozott. Nagyobb volt, szélesebb szárnyakkal, fején vaskos pikkelyekkel és foltokkal, amelyek akár valamiféle festéktõl is származhattak. Egyetlen lovasa, egy egyszerû köpönyegbe öltözött õszülõ hajú férfi kimért mozdulattal szállt le róla, majd egy pillanatig a távolból méregette az idegent és fiatal kísérõjét. Aztán közelebb lépett, és letérdelt Krayt elõtt. - Nagy hatalmú Nagyúr, aki a csillagokból érkezett, hogy visszavezesse a galaxisba a Sithek évezredekkel ezelõtt elveszett törzsét, köszöntelek! A nevem Juraad Hilts, az Írástudók vezetõje. - Én Darth Krayt vagyok! Miért járultál elém? - mennydörögte az idegen. - Hogy elvezesselek a bolygó legõsibb pontjára, ahol minden elkezdõdött ötezer évvel ezelõtt! - felelte Hilts. - Az Írástudók megnyitják a szent templomot a csillagokból érkezett Nagyúr elõtt, hogy visszavezethesse népünket a galaxisba!
Vestara érezte, hogy a vérnyomása egyre emelkedik, ahogyan hatalmába kerítette az izgalom. Nem tudta, hogy az idegen Nagyúr mennyit ért abból, amit az Írástudó mondott, de õ tökéletesen tisztában volt vele, mit jelent ez. Amirõl egész eddigi életében csak álmodott, most egyszerre valóra válik..
Krayt egy pillantást vetett a lányra, mintha belelátott volna a fejének legsötétebb zugaiba is, majd visszafordult az elõtte térdelõ alakhoz. - Legyen hát! De sürget az idõ! - Kövessetek hát! - hajolt meg még egyszer Hilts, és visszatért az uvakjához. Krayt egy pillanatig bizonytalanul a hatalmas gyíkszerû lényt bámulta, majd visszapillantott oda, ahol hajója lebegett - még mindig a csatatér felett. - Engedd meg, Nagyuram, hogy felajánljam az én uvakomat. - fordult most felé Vestara. - Legyen hát! - intett Krayt, mire a lány megeresztett egy furcsa, elnyújtott, füttyszerû hangot, és nem sokára újabb szárnyas gyík ereszkedett le melléjük. - Indulhatunk, Nagyuram. - kapaszkodott fel a lényre a fiatal lány. Az Írástudó elvezet minket oda, ahol választ kaphatsz minden kérdésedre, és megismerheted a történetünket...
....
Graallen Nagyúr egy ideig egy kisebb kiszögellésrõl figyelte, ahogyan a különös idegen egyszerre csak minden elõjel nélkül bekapcsolódik a csatába, és klánja oldalán - pontosabban élén - harcolva lemészárolja a Kratheen támadás elsõ hullámát, amelyik túlélte a védmûvek megtámadását. Már-már elfogta Graallent a féltékenység, ahogyan figyelte, hogy éljenzik saját harcosai váratlan és hívatlan segítõjüket, de ekkor az idegen újabb meglepetést okozott. Hirtelen kivált a harcból, és az ifjú felderítõ lánnyal együtt, akit Graallen mellé rendelt, eltávozott a csatatérrõl... mintha csak eddig puszta szórakozásból mészárolta volna a Kratheeneket.
Graallen Nagyúr azonban nem véletlenül volt az egyik legbefolyásosabb keshi klán vezetõje, azonnal kapcsolt, hogy kiaknázhassa a helyzetet, és olyan parancsot adott, ami nem volt jellemzõ a Graallen parancsnokokra. - Minden egységnek, ellentámadás! Szorítsuk vissza a galád Kratheeneket - azzal fénykardját aktiválva törzskarának és testõrségének tagjaival együtt õ maga is rohamra indult. - A Kratheen Lovagokat és Szablyákat öljétek meg! Mindet! - vezényelt saját csapata élére állva, ahogyan a halott Kratheen keshirik holttestein át keresztülgázoltak a lerombolt védmûveken és a visszavonuló ellenség után vetették magukat.
Nem sokkal késõbb egy nagy csapat bekerített keshiri mellett haladtak el.. a Kratheenek jelvényeit viselõ lilás bõrû idegen gyalogosok körül a Graallenek vörös fénykardos fiatal lovagjai álltak. A klán Nagyura végignézett a sarokba szorított harcosokon. Egyetlen Kratheen lovag sem volt köztük. Graallen Nagyúr pár pillanatig gondolkozott, majd odakiáltott nekik:
- Keshiri harcosok! Kratheen mestereintek elestek, vagy megfutamodtak! Itt a lehetõség, hogy saját kezetekbe vegyétek a sorsotokat! Álljatok át a Graallen klán oldalára - vagy haljatok meg becsülettel! Kisvártatva az elsõ keshiri, egy õrmesteri váll-lapokat viselõ robosztus alak kilépett az alakzatból, és letérdelt a villogó fénykarddal várakozó Graallen harcosok elõtt. - Életemet és hûségemet ezennel a Graallen-klánnak ajánlom! Lord Graallen elégedetten figyelte, ahogyan egyre többen tesznek így az ellenséges katonák közül. A gyõzelme teljes volt.
...
Távolabb Lord Kratheen döbbenten figyelte, ahogyan gyõzedelmes hadserege összeomlik. A különös idegen, ami a furcsa alakú hajóval érkezett, a Gralleen csapatok élére állva véres rendet vágott saját gyalogságában, míg a Graallen lovagok túlerejüket kihasználva egyesével végeztek saját hadnagyaival... az áruló, ostoba keshirik pedig tömegével álltak át a Graallenek oldalára, amint parancsokaik elestek. Az idegen hajója még mindig ott lebegett a csatatér felett.. Kratheen Nagyúr uvak-lovasai azonban, amelyeket a hajó ellen küldött, nem tértek vissza.
Az elegáns arcvonású, kopasz, tetoválásokkal ékesített nagyúr dühösen ökölbe szorította a kezét.. ez nem lehet... ez az idegen keresztülhúzza az összes számítását és évek munkáját teszi tönkre... ! Kratheennek fogalma sem volt, hogy Lord Graallen, az az áruló pióca honnan szerezte ezt az új harcost. Talán valamelyik távolabbi kontinensrõl, amelyek létezésérõl csak mendemondák keringtek.
Kratheen éles szeme két uvakot vett észre a horizonton, amelyek gyorsan távolodtak a csatatértõl.... az Erõn keresztül azonnal felismerte az idegen furcsa kisugárzását... és még valakiét. - Hilts... - sziszegte dühödten. Gondolhatta volna, hogy a könyvmolyok állnak emögött. Most már biztos volt benne, hogy személyesen kell kezébe vennie az ügyet. - Vonuljatok vissza a városba! Zárjátok be a kapukat, és öljetek meg minden keshiri családot, akinek a rokonai átálltak a Graallenekhez! - adta ki a parancsot adjutánsának, majd felkapaszkodott saját uvakja hátára.. a hatalmas repülõ hüllõ éles vijjogást hallatott, majd lovasával a hátán felemelkedett a levegõbe. Lord Kratheen a harctértõl távolodó két másik uvak és utasai után indult, hogy végre személyesen számoljon le ezzel az idegennel, aki keresztülhúzta a számításait... olyan halála lesz, hogy még azután is könyörögni fog nekem, hogy öljem meg, miután már vagy ötször megtettem - fogadkozott magában Kratheen Nagyúr.
|
|
|
Kesh
Dec 5, 2013 15:48:29 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Dec 5, 2013 15:48:29 GMT 1
A távolban feltűnő hegyormot felhők borították, így szabad szemmel nem lehetett kivenni a sziklával szinte egybenőtt építményt a ködben, amelyik teljesen elfoglalta a hegy tetejét. Krayt azonban az Erőn keresztül világosan megérezte a Sötét Oldal gócpontját - a különös, előttük repülő nagyúr követőinek jelenlétét, és a mögöttük, körülöttük lebegő sötét oldali energiákat, amelyek olyan ősiek és erőteljesek voltak, amelyet Krayt utoljára a Prakithon érzett, Andeddu nagyúr volt erődjének romjainál.
Krayt beszívta az egyre erősebbé váló energiákat, hagyta, hogy a sötét oldal átjárja a testét. Egyik karmos-páncélos kezét szorosabbra fűzte az előtte ülő ifjú lány derekán, aki az uvak irányításával volt elfoglalva. Vestara megrándult a mozdulattól, és Krayt érezte zavarát az Erőn keresztül. Elmosolyodott.
- Ösztökéld nagyobb tempóra szárnyas lényedet, lányom. - suttogta a fülébe, közel hajolva a lány tarkójához, és beszívva az illatát. - Sietnünk kell.
Az előttük haladó másik uvak átvágott a felhőkön, majd a tejszerű ködön átjutva feltűnt előttük egy soktornyú, valaha jobb napokat látott erődítmény. Itt-ott leomlott tornyok és falakon ütött rések jelezték, hogy az elmúlt ötezer évben több frakció is megpróbálta megszerezni magának az irányítást Kesh legszentebb helye felett - a templomudvar hátsó részét betöltő hatalmas csarnok azonban tökéletesen ép volt.. leszámítva a tényt, hogy furcsa, trapéz-szerű alakja elütött a templom többi részének tökéletes szimmetriájától. Krayt világosan érezte, hogy a sötét oldal energiái ott a legerősebbek.
Hilts Nagyúr uvakja landolt az udvaron, ahol az Írástudóhoz hasonlóan öltözött rendtagok főhajtással köszöntötték a mestert és vendégeit. Vestara pontosan az első uvak mellett landolt. Krayt megszorította a lány vállát.
- Kövess, gyermek. - azzal leugrott a földre Hilts mellé. Kiterjesztette az érzékeit fenyegetés után kutatva, de a rendtagok felől csak félelemmel vegyes kíváncsiságot érzékelt. Ezek valóban írnokok, és nem harcosok, gondolta Krayt. Megérezte azonban egy haragos, vérszomjas alak közeledését is, valahonnan a felhőkön túlról. Nagyszerű, gondolta Krayt. Csak van még köztük olyan, aki elég bátor - és akin példát statuálhat majd.
- Nagyuram, erre - invitálta a templom lezárt kapui felé vendégét Hilts nagyúr. - Eljött az ideje, hogy a templom megnyíljon, és megmutassa titkát!
Krayt érzékeit továbbra is kiterjesztve követte vendéglátóját a lezárt ajtókhoz. Hilts az ajtók előtt megállva egy hatalmas kulcsot húzott elő a köpenye alól, Krayt azonban csak csettintett az ujjával, és a vasajtót lezáró, sith-varázslatokkal védett lakat a földre hullott.
- Erre nincs időnk. - lépett be a félhomályba Krayt. - Hamarosan újabb vendégünk érkezik..
Hilts tekintete megvillant, de nem szólt egy szót sem, csak követte az idegen alakot a templom belsejébe.
Krayt az előtérből nyíló folyosón át gyorsan megtalálta az utat a központi csarnokba, amelyik a furcsa alakú dóm alatt feküdt. Céltudatosan lépkedett, hiszen az Erő vezérelte útját, és pontosan tudta, hogy erre tart. A csarnokba belépve a fáklyák halvány fényében is ki tudta venni azt a roppant, fémszínű tömeget, amelyik elfoglalta a csarnok legnagyobb részét. Egy félig a sziklába állt teherhajó roncsait, amelynek hátsó hajtóműkszekciója ferde szögben magasan felfelé nyúlt, magyarázattal szolgálva a dóm furcsa formájára. A templomot gyakorlatilag a hajóroncs köré építették, állapította meg Krayt.
- Erre, Nagyuram, erre - mutatta az utat Hilts, és a hajó mellett elhaladva egy lépcsősoron keresztül a csarnok második szintjére vezette Kraytot, ahonnan egy újabb terem nyílt.
- Az Omen évezredek óta pihen itt, mióta őseink megérkeztek vele - magyarázta Hilts. - A keshirik úgy hitték, őseink saját isteneik, az Égiek leszármazottai, akik majd megvédik őket a Pusztítóktól. Amikor őseink rádöbbentek erre, és arra, hogy nem hagyhatják el a bolygót és nem is kommunikálhatnak, elhatározták, hogy uralmuk alá hajtják és itt őrzik tovább a sithek örökségét.
- Miért nem próbáltak visszatérni a galaxisba? - kérdezte menet közben Krayt.
- A bolygó nem rendelkezik a modern technológiák előállításához szükséges nehézfémekkel - magyarázta Hilts Nagyúr -, és őseink berendezései szinte kivétel nélkül megsemmisültek a landolás során..
- Mások pedig nem tudták, hogy itt kell keresni őket... - biccentett Krayt. A bolygó egyetlen galaxistérképen sem szerepelt, ő is csak az Erő hívását követve talált rá. Hihetőnek hangzott, hogy az Ismeretlen Vidék ezen részén senki sem keresett hajótörött sitheket évezredekig.. mégis, Krayt úgy érezte volt itt még más is.
Az újabb terem, ahová beléptek, egy sokszögletű helység volt, közepén egy rozsdásodó székkel, mellette egy állvánnyal, a falakon pedig vázlatos, láthatóan kézzel készített térképekkel. Mindegyikük egy-egy kontinenst ábrázolt.
- Őseink vezetője, Korsin parancsnok ebből a teremből irányította a bolygó uralom alá hajtását, mielőtt áthelyezte fővárosát innen a hegyről a közeli Tahv-ba, amely most Kratheen Nagyúr bázisa. - magyarázta Hilts, majd körbemutatott a falakon. - S bár életében nem maradt alkalma rá, megosztotta utódaival az Omen szenzorainak utolsó felvételeit; a tényt, hogy a bolygó óceánjain át több kontinens is létezik, nem csak Keshtah, ahol lezuhantak. Őseink ezután fémek hiányában a történelem előtti idők technológiáját felhasználva, vízen és égen járó hajókkal hódították meg a bolygót... mígnem eljött a káosz és a rivalizálás ideje. A polgárháború ideje, ami már hosszú-hosszú ideje tart.
- Évezredekig elzárva, egymás ellen fordultatok végül. - bólogatott Krayt, majd a szék előtt álló emelvényhez lépett. Az emelvényen lévő egyszerű kialakítású, szürkés színű kocka enyhén felvillant, ahogyan Krayt közeledett hozzá.
- Korsin Nagyúr, őseink vezérének holokronja. - lépett mellé Hilts, nyomában Vestarával, aki csodálkozással vegyes áhítattal szemlélt meg mindent a teremben. - Már évezredek óta nem működik.
- Ó, dehogynem... - érintette meg a holokront Krayt, érezve a struktúráját, primitív összetételét. Igen, nem volt olyan szofisztikált munka, mint valamelyik legendás nagyúré. De figyelembe véve hogy egy fejletlen bolygón, maradék összetevőkből készítette valaki, aki talán nem is volt Nagyúr, csak egy egyszerű hajóskapitány... Krayt figyelemre méltó munkának találta.
Újabb érintésére a holokron felvillant, és a hátrahőkölő Hilts és Vestara előtt egy jóképű, markáns arcvonásokkal bíró férfi képe jelent meg.. lassan, akadozva, mégis határozott hangon beszélt.
"- Nem mi választottuk magunknak ezt a sorsot, és ezt a bolygót, leányom. De sithként kötelességünk mindent megtenni, hogy uralkodjunk, és uralmunk alá hajtsuk a galaxis bármely apró részét.. még ha csak egy elzárt, idegen bolygó is az. És ez már a mi választásunk. Várhattuk volna a halált, vagy a felmentőket, akik sosem érkeztek meg... de ehelyett úgy döntöttünk, igaz sithként fogunk uralkodni e parányi planéta felett a galaxisban..."
- Ezek Korsin Nagyúr utolsó szavai a lányának, mielőtt meghalt. - magyarázta megilletődve Hilts. - Ötezer évvel ezelőtt... pontosan így szerepelnek a leírásokban. Ez, és a holokronban szereplő többi adat alkotja a Testámentumot, melynek őrzésére mi, a Kesh Írástudói felesküdtünk.
- Szóval van itt más is.. - morfondírozott Krayt.
- Az írások szerint Korsin Nagyúr saját hagyatéka mellett az Omen adatbázisának megmentetett tartalmát is a holokronba rejtette. - magyarázta Hilts. - De amint mondtam, mi nem férünk hozzá. Ezer év óta Te vagy az első, Nagyuram, aki egyáltalán elő tudta hívni Korsin Nagyúr hagyatékát..
- Úgy... - Krayt most már tudta, mit kell keresnie. Valamit, ami pontos magyarázatot adhat arra, hogy miképpen is került ide ez a társaság - hiszen ötezer év hosszú idő - de még ezer év is. Kesh sithjei ugyanúgy lehettek száműzött renegátok, vagy az Erővel bíró helyiek, akik egyszer találtak egy hajóroncsot... vagy akárkik. Meg kellett bizonyosodnia róla, hogy tényleg azok, akiknek mondják magukat, hogy tényleg egy évezredekkel ezelőtti, tiszta, romlatlan sith civilizáció, a dicsőséges Sith Birodalmak egyikének örökösei, leszármazottai.
Krayt az Erő segítségével mélyebbre nyúlt a holokron primitív kristályszerkezetében, mintha csak egy sötét erdőben keresne valamit éjszaka... és végre megtalálta.
Az újabb felvillanó arc sokkal elmosódottabb, vibrálóbb volt, mint az előző... és nem csak ebben különbözött tőle. A vöröses bőrű, állán nyúlványokkal rendelkező idegen amilyen meglepő hatást tett Hiltsre és Vestarára, annyira ismerős volt Kraytnak - az ősi Sith faj egyik képviselője.
-"Korsin kapitány" - mennydörögte az idegen - "Létfontosságú, hogy a lignan-kristályokból álló szállítmány minél előbb elérjen bázisainkra! A Köztársaság elleni erőfeszítéseink szempontjából létfontosságú a rakomány! Ügyeljen az árulókra, és minél hamarabb jutassa el a rakományt a rendeltetési helyére... vagy haragom nem ismert majd határokat!!!"
A kép felvillant néhányszor, majd eltűnt... s bár maradtak még fehér foltok bőven, Krayt immár biztos volt abban, hogy Hilts története igaz. A felvételen szereplő Sith Nagyúr maga volt Naga Sadow, az ötezer évvel ezelőtti Sith Birodalom egyik ura és a nagy Marka Ragnos örököse. Az általa említett lignan-kristályok pedig a sötét oldali fénykardok egyik legerősebb fókuszáló kristályának számítottak a régi időkben. Krayt most már értette, miért nem igyekeztek annyira a sithek visszajutni a galaxisba... joggal félhettek Naga Sadow bosszújától, miután az értékes kristályszállítmánnyal együtt lezuhantak egy ismeretlen bolygón. Nem csoda hát, hogy megelégedtek azzal, hogy az ittenieket hajtsák uralmuk alá. Ez azonban azt is bizonyította, hogy tényleg ötezer éve éltek itt, pont, ahogyan mondták...
- Eleget láttam. - Krayt intésére a holokron deaktiválódott, Hilts és Vestara pedig térdre borultak előtte.
- Nem.. várjatok még.. - pillantott a terem bejárata felé Krayt, ahonnan lépések hangzottak.
- Még van egy utolsó próbatétel, mielőtt elfoglalom helyemet a népetek élén.. - suttogta Krayt.
Mindhárman a bejáratra meredtek, ahol megjelent egy fekete köpönyeges, fenyegető arcú férfi, aktivált vörös fénykarddal a kezében. Kratheen Nagyúr.
- Meghalsz, idegen kutya, meghalsz, templomunk megszentségtelenítője! - kiáltotta Kratheen Nagyúr, és támadásra emelte fénykardját. - És akkor én leszek Kesh egyedüli ura!!!
|
|
|
Kesh
Dec 5, 2013 17:30:26 GMT 1
Post by sithlord on Dec 5, 2013 17:30:26 GMT 1
Amikor a Sith meglátta ellenfelét, a harcias Kratheen Nagyurat, érdekes reakció zajlott le benne. Elkezdett röhögni, méghozzá olyan gúnyosan hogy ez még ellenfelét is elbizonytalanította egy percre. Azonban hamar összeszedte magát és támadt! Krayt, mintha csak egy kellemetlen bogártól akarna megszabadulni, intett ellenfele irányába, mire meghasadt a levegő és sötét, démoni lények jelentek meg. Olyan feketék akár maga az Abyss...Ezek a lények elborították a tehetetlen Kratheen Nagyurat és tépték szaggatták ahol érték. A Nagyúr rettenetes üvöltéseket hallatva lerogyott a földre mire a lények tovább folytatták offenzívájukat ellene. Hamarosan az egykor büszke nagyúrból nem maradt más csak hófehérre pucolt csontok. Ekkor Krayt intésére a pusztító lények ahogy megjelentek úgy tűntek el.
Hilts és Vestara döbbenten és rettegő félelemmel a szívükben néztek erre a Démonlordra, Kraytra... -Nincs időm efféle játszadozásokra! -mondta a Nagyúr dörgő hangon. -Mától enyém ez a hitvány bolygó és minden lakója! Ti is! – azzal gonosz de egyben ördögi vigyorral szemlélte végig Vestara úrnő vonzó testét, tetőtől talpig. -Most pedig fegyvert kell készítenünk, igazi fegyvereket! -intett Hiltsnek hogy felállhat térdeplő helyzetéből. Tudjátok e hogy hol van a rakomány amit a hajó szállított? Halljam! Beszéljetek!
|
|
|
Kesh
Jan 5, 2014 13:21:48 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Jan 5, 2014 13:21:48 GMT 1
- A kristályok közül a legtöbbet felhasználtuk az évezredek során, Nagyúr. - hajtott fejet újra Hilts, miközben szeme sarkából Kratheen csontjaira meredt. - De néhány ládányit megõrzött az Írástudók Rendje.
- Akkor mire vársz, mutasd! - mennydörögte Krayt.
Hilts intésére a terem egyik falán lévõ térkép félrecsúszott, láthatóvá téve egy apró raktárhelységet, ami a terembõl nyílt. Néhány õsréginek tûnõ, lezárt láda sorakozott benne.
- Vestara Khai majd megmutatja, hogy kell integrálni a kristályokat a fénykardokba. - biccentett a lány felé Hilts, majd visszafordult Kraythoz. - Engedelmeddel nagyuram, összegyûjtöm rendünk tagjait, hogy egyként köszönthessünk téged, új szabadítónkat.
- Hogyne. - vetette oda a különös sith nagyúr, akit láthatóan kevésbé villanyozott fel a tudat, hogy itt bárki is szabadítóként akarja ünnepelni. - Amit csak akarsz. De gyorsan, mert nincs sok idõm! Gyerünk leány!
Miután Krayt és Vestara beléptek a raktárba, Hilts sarkon fordult, és kimért léptekkel kifelé indult. Menet közben azonban megállt, felemelt egyet Kratheen csontjai közül, alaposan megnézte, majd a köpenye egyik zsebébe süllyesztette.
Hilts félelemmel vegyes tisztelettel gondolt az új nagyúrra, aki a csillagokból érkezve elhozta Kesh népének a szabadulás lehetõségét. De legalább ennyire megdöbbentették a jelenések, amelyek a nagyúr parancsára végeztek Kratheennel. Ilyeneket Hilts még sohasem látott, sõt az Írástudók egyetlen fejlegyzésében sem olvasott... olyan velejéig gonosznak és õsinek tûntek, hogy Hilts elképzelni sem tudta, hogyan és mi módon engedelmeskedhetnek egy sith mester akaratának, legyen akármilyen hatalmas is. Legalábbis a Kesh-en soha nem élt egyetlen sith nagyúr sem - márpedig ötezer év nagy idõ - , aki ilyesmire képes lett volna.
Hilts visszaemlékezett az õslakos keshirik körében élõ legendára. A legendára, amelyet annak idején az alapító Korsin Nagyúr és leszármazottai felhasználtak, hogy a primitív keshiriket uralmuk alá hajtsák. A legendára, mely szerint minden korban egyszer eljönnek az égbõl, a csillagokon túlról a Pusztítók és a Megmentõk, akik megküzdenek a Kesh feletti uralomért, melynek során a bolygó elpusztul és megújul, hiszen a Megmentõk végül mindig gyõzedelmeskednek a Pusztítók felett.
Annak idején Korsin Nagyurat és sith társait a keshirik a Megmentõk új képviselõinek hitték, és szinte önként álltak szolgálatukba. Ötezer év telt el így, és semmi nem utalt arra, hogy a legenda több lenne puszta mesénél, amit a sithek saját javukra fordíthattak.
De mi van akkor, gondolkozott tovább Hilts, ha a legenda igaz? És ha igaz, akkor ez az új nagyúr, aki az égbõl érkezett, vajon kiket képvisel? A Megmentõket.... vagy talán a Pusztítókat?
|
|
|
Kesh
Mar 9, 2014 11:58:52 GMT 1
Post by sithlord on Mar 9, 2014 11:58:52 GMT 1
Végül Hilts Nagyúr a lány és a Lord után ment a raktárba és hamar utolérte őket. Krayt olvasott Hilts elméjében és látta a kétségeit. Ez módfelett bosszantotta, de ugyanakkor itt volt az ideje hogy tisztába tegye a dolgokat. -Érzem a kétségeidet Nagyúr! -fordult oda a rémülten pislogó Hilts felé. -Nos immár ne legyenek kétségeid! Mert én a Pusztítót képviselem, Yun Yammkát a Káosz Istenét!
Vestara rémülten pillantott a Nagyúrra. Erre nem számított! Most akkor el fogja őket pusztítani? Krayt azonban hamar megnyugtatta a leányt és mesterét is! -Nem titeket foglak elpusztítani híveim, hanem a Jediket és egyik ősi ellenségemet...Fogadjatok hűséget és esküdjetek! Hogy segítetek végrehajtani bosszúmat a Jedik és az ál Sithek ellen!
|
|
|
Kesh
Apr 20, 2014 23:52:40 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Apr 20, 2014 23:52:40 GMT 1
Graallen nagyúr, Hilts nagyúr és Vestara Khai a díszpáholyból figyelték, ahogyan az összegyűlt harcosok előtt újdonsült vendégük és vezérük, Krayt nagyúr lelkesítő beszédet tart. Kestah utolsó városai is hamar kapituláltak, miután értesültek arról, hogy Kratheen Nagyurat megsemmisítette az új Mester. Most a győztes és vesztes sith és keshiri családok képviselői hosszú sorokban ültek a félkör alakú stadionban, amelyet annak idején a bolygó első sith városában Yaru Korsin parancsnok emelt az újonnan érkezettek és az őslakók szövetségének dicsőségére, most pedig a Kesh sith társadalmának újrakezdését képviselte.
- Sith lovagok, sith harcosok.. sötét oldal gyermekei! - nézett végig az egybegyűlteken Krayt Nagyúr. - Több ezer éves rabságotok ma véget ér! Kérdezhetitek tőlem, miért?! Miért most jött el az ideje annak, hogy leszálljak hozzátok, és annyi várakozás után harcba hívjalak titeket? A válasz egyszerű! Mert soha nem volt egyszerre ennyi áruló, mocskos jedi, és ennyi hamis, a sötét oldalt majmoló, magát érdemtelenül sithnek nevező nyomorult a galaxisban! Annyi mocskos, a hűségről és az Erő igazi mivoltáról semmit nem tudó lény! Mert hosszú idő után most rajtunk, a Sötét oldal igazi szolgáin áll, vagy bukik, hogy a galaxis végérvényesen az árulók és hazugok útját, vagy a miénket várja! Erre hívlak titeket!!
Némi bizonytalan csönd után Graallen nagyúr egyik adjutánsa megköszörülte a torkát, és szólásra jelentkezett. - Pontosan mit vársz tőlünk, Nagyúr?
|
|
|
Kesh
Apr 21, 2014 10:49:15 GMT 1
Post by sithlord on Apr 21, 2014 10:49:15 GMT 1
-Hogy mit várok? Harcot! – felelte belelkesedve Krayt, majd folytatta. -Harcot várok tőletek a hamis szolgák ellen! Azért hogy az ősi Nagyurak Birodalma helyreálljon! Hogy legyőzzük a bitorlókat akik merészelik használni a mi ősi nevünket! És hogy vérrel töröljük le a gyalázatot amely az igazi Sitheken esett, midőn mindenféle bohóc és hülye ragasztja neve mellé a Darth jelzőt, amiért őseink rengeteg vérrel és harccal fizettek! Helyreállítjuk az igazi Sith Rendet! Miénk lesz a győzelem és eltöröljük ellenfeleinket egyszer s mindenkorra a galaxisból! És helyreállítjuk a sötétség igazi hatalmát!
Krayt szavaira a lelkes tömeg hangos üdvrivalgásba kezdett. A vérszomjas tömegnek a háború a lételeme, és ez a Nagyúr pontosan ezt fogja nekik megadni! Közben Graallen Nagyúr a páholyból egyenesen Krayt felé sietett.
Gralleen Nagyúr letérdelt a Nagyúr elé. -Fogadd hűségünket Sötétség Ura! Segítünk neked mindenben amiben csak kéred! -Krayt a Graleen Nagyúr homlokára tette a kezét, mintha csak meg akarná áldani. -Elfogadom a hűségesküdet Sötét Nagyúr! -mondta Krayt, miközben a tömeg abbahagyta az üdvrivalgást. -Mától viselheted a Darth előnevet, mint a Sötét Lordok egyike!
Erre a tömeg ismét éljenzésbe kezdett, de Krayt csendre intette a tömeget. -Kezdetnek behódoltatunk kisebb rendszereket és csapataink szétszóródnak a galaxisban! Az a feladatotok hogy beépüljetek gyűlölt ellenségünk Birodalmába! De ehhez erőforrások kellenek és egy szektor amely bázisunk lehet! -Krayt hatásszünetet tartott majd az immár Darth Graallen nevet viselő Sötét Lordhoz fordult. -Tudsz e ilyen szektorról a közelben amelyet az uralmunk alá hajthatunk? -kérdezte Krayt, miközben a Graallen Nagyúr kezdte sejteni hogy újdonsült vezérük azt a sötét hajót akarja bevetni hadászati célokra amellyel érkezett.
|
|
|
Kesh
Apr 21, 2014 21:04:35 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Apr 21, 2014 21:04:35 GMT 1
- Nagyuram, mi évezredek óta elzártan éltünk ezen a bolygón... - hajtotta meg magát Gralleen, válaszul Krayt kérdésére. - Nem ismerjük az égboltunkon túli világokat.. az utolsó ismereteink a őseink hajóján található navigációs adatokhoz fűződtek.. de azok régen elvesztek számunkra. Krayt elmosolyodott. Természetesen tisztában volt azzal, hogy Gralleen nem fog tudni választ adni a kérdésére, és azzal is, hogyan növelhetné hatalmát és befolyását közöttük egy kis bemutatóval. Ezért jó előre megbeszélte Hiltssel, hogy mit fognak tenni, és odaadott neki egyet saját hajójának adatkristályai közül, amelyen a navigációs térképek szerepeltek. - Ez igaz, Gralleen nagyúr. - biccentett Krayt. - Igaz, és egyszerre nem igaz. Mert az ősi hajótokban, az Omen-ben rejlő tudás nem veszett el! Megfelelő hatalom birtokában ismét előhívható! Hilts Nagyúr!
Hilts fellépett az emelvényre és átnyújtotta Kraytnak a külsőre átalakított adatkristályt saját hajójából, amely így, az évezredekig csak legendákban és mendemondákban hívő keshi sithek számára pont olyannak tűnt, mint egy a saját hajójuk alkatrészei közül, amelyeket szentként tisztelve őriztek templomaikban szerte Kesh legfontosabb kontinensein.
- Ezt az adatkristályt a hajótok központi számítógépéből vettem ki! - emelte magasba az eszközt Krayt. - Nézzétek, mire képes az Erő sötét oldala, hogyha arra méltó használja teljes valójában!
Krayt furcsa mozdulatokat írt le karjával a kristály körül, mire a holografikus adatmegjelenítésre alkalmas eszköz működésbe lépett, és szektorok és bolygók képét varázsolta a semmibe Krayt előtt. A sithek tömege felhördült, Krayt pedig elégedetten mosolygott. Ezek a sithek évezredek óta nem láttak működő hologramot, így a látvány legalább annyira tűnhetett számukra ismeretlennek, mintha ténylegesen az Erő egy általuk nem ismert aspektusát tárta volna fel előttük. A sithek módszere mindig is a megtévesztés volt, és azt is marad, gondolta Krayt. És ugyan ki akadályozhatná meg abban, hogy ezt más sithekkel szemben is alkalmazza, ha ezzel érheti el legjobban a célját?
- Amint látjátok, számos szektor van a szomszédságunkban.. - mutatta a különböző színekkel jelölt csillagcsoportokat, melyek karéj alakban vették körül a galaxis szélén lévő Kesht. - Ezek nagyobb része azonban már olyan birodalmak uralma alá tartozik, amelyek igen erősek és számos csillagrendszerrel rendelkeznek. Előbb szükségünk van olyan erőforrásokra, hogy szétszéledhessünk a galaxisban, és eljuthassunk a hamis sithekhez... hogy minél több helyen megjelenhessünk. Mire van szükségünk hát?
Némi csönd után Gralleen Nagyúr végre rávágta. - Hajókra van szükségünk, Nagyuram? - Így van. - bólintott Krayt, és felnagyított egy apró területet az egyik nagyobb, kékkel jelölt birodalom szomszédságában, a Kesh-hez közelebbi oldalon. - Ezt a szektort a vagaarik vándorló népe uralja. - mutatott a pontra Krayt. - Hatalmas lakóhajóikkal eljuthatunk bárhová a galaxisban.. most már csak az a dolgunk, hogy megszerezzük őket!
|
|
|
Kesh
Jul 30, 2014 21:19:03 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Jul 30, 2014 21:19:03 GMT 1
- Még egy kicsit... igen, nagyuram.. oda is.. óóó.. óóóó! Vestara Khai kéjesen vergődött a Yuuzhan Vong koralltrón ölelésében. A különböző rögzítőindák, csápok és a lány bőrén mászkáló apró, hegyes fullánkú bogarak finom mozdulataiknak köszönhetően kéjes örömöket okoztak az ifjú sithnek, aki életében először tapasztalt ilyesmit. Korábban még csak bele sem gondolt, hányféleképpen örömöt lehet szerezni... saját magának.
Waranous nagyúr kéjes mosollyal figyelte Vestara vonaglását. A fiatal, mezítelen test láttán összefutott a nyál a szájában. Természetesen szívesen emlékezett vissza arra, amikor ugyanezek Tahiri Veilával, a magát Riina Kwaadnak nevező bukott jedivel játszódtak le köztük és a Yuuzhan Vong trón között a Zonama Sekoton... de mégsem ugyanaz volt. Először is Tahiri jóval idősebb volt, mint a tizenegynéhány éves Vestara, Waranous pedig be kellett vallja magának, hogy a filigrán, mégis izmos, finom domborulatokkal rendelkező test meg-megfeszülő látványa sokkal jobban szórakoztatja, mint Tahiri vágásokkal és hegekkel borított, mégis érett női alakja. Másrészt Vestara Khai még csak töredékét sem ismerte annak, amelyet Tahiri Veila már régen azelőtt átélt, hogy Waranous befolyása alá került volna... a töredékét sem ismerte, de hamarosan a sokszorosát fogja megismerni. Waranous elmosolyodott. A kéjnél csak a fájdalmat találta izgalmasabbnak.
- Látom, kezded felfedezni saját képességeidet, és korlátaidat is, leány. - érintette meg Vestara egyik fedetlen keblét. Az apró, ívelt, izmos idomon éppen egy közepes méretű Vong bogár mászkált, hegyes lábaival finoman irritálva a mellbimbó környékét. Vestara újra felnyögött. Waranous a szabad kezében lévő, a Formálók kezére hasonlító, de saját végtagjától független, kesztyűszerű membrán néhány kinövését felpattintva új utasításokat adott a trónnak.
Vestara szemei átszellemülten meredtek az eksztázis közepette Waranousra, majd a bogárra. - De még meg kell tanulnod, hogy az öröm, a kéj, és a hatalom csak másodlagos. Csak akkor lehet benne részed, ha saját erőből kiérdemled. - folytatta Waranous. - Hűségesen szolgáltalak érkezésed óta, nagyuram. - suttogta Vestara. - Bármit megteszek érted...
Waranous elvigyorodott. Hány életben, és hányszor hallotta ezt már egy nőstény szájából ehhez hasonló pillanatokban. - Még semmit sem tettél. - vicsorgott rá hirtelen, felpattintva az utolsó hártyát is a formáló kézen, új parancsokat adva a trónnak. A Vestara rózsaszín mellbimbója körül grasszáló bogár hirtelen felágaskodott, és egy, az eddigieknél sokkal hosszabb, hegyes, mérgező fullánkot döfött keresztül a finom, érzékeny húson. Vestara egy pillanatig döbbenten meredt vérző mellére, majd felsikoltott. Tekintetébe beköltözött a dac, ahogyan az Erővel kinyúlva megpróbálta lelökni magáról az apró lényt - azonban rá kellett döbbennie, hogy Waranous akaratával gúzsba kötötte, és nem engedi mozdulni. A Nagyúr kéjesen figyelte, ahogyan a trón hozzálát ahhoz a feladatához, amire formálói eredetileg tervezték. A Fájdalom Ölelésének csápjai és a lány testére simuló egyéb tapogatók hirtelen kéjes izgatás helyett szúrni, sütni, és mérgezni kezdték a fiatal lány törékeny testét. Először csak itt-ott, egy pillanatra, aztán egyre növekvő intenzitással.
Vestara felsikoltott, majd még egyszer, egyre hangosabban. - Miért... miért.. nagyuram... - Csak akkor szolgálhatsz, ha megismered a hatalmam igazi természetét. A hatalmam öröm és szenvedés... élet.. és halál felett. - meredtek Waranous szemei Vestarára. A lány először látta meg a Nagyúr tekintetében az eddig mágnesként vonzó vörös lángolás helyett a mély, végtelen feketeséget. - Méghozzá tetszésem szerint. - Nem teheteeeeeed... ááááááá! - Vestara kiáltása gurgulázásba fulladt, ahogyan a hüvelyében eddig finoman mozgó Yuuzhan Vong csápszerű szövet hirtelen felforrósodott, és égető savat lövellt szét a bensőjében.
Waranous elmélyülten figyelte a lány vonaglását. Az első percek büszkesége után Vestara kezdett rádöbbenni, hogy némi fegyelmezésnél többről... az életéről, és addig annyira becsült testi tökéletességéről van szó. Kétségbeesetten nyúlt ki az Erővel, hogy eltávolítsa magáról és magából a fájdalmat és gyógyíthatatlan hegeket okozó Vong életformákat, és ahogyan Waranous védelmén minden egyes próbálkozása egyre inkább kudarcot vallott, vette át a helyét a félelem. A hideg, sikamlós félelem.
- Ne.. - nyögte Vestara. - Nem akarom... mester... ne hagyj meghalni... könyörgöm...
Waranous kezében a formáló membráén összeszorult, mire a Fájdalom Ölelése minden eddiginél nagyobb elektromos töltést futtatott végig Vestara arcán, érzékeny testrészein és bensőjén. Ahogyan az égett hús szaga és a lány hörgése egyre elviselhetetlenebbé vált, legalábbis egy átlagos halandó számára, Waranous Vestarához lépett, és homlokára illesztette szabad kezét. Megvárta, amíg a lány vonaglása megszűnik, és a kifejezéstelen, rettegő szemekbe bámult.
- Ne aggódj, Vestara Khai. - suttogta Waranous. - Valóban nem hagylak meghalni. Végérvényesen nem. Tanulásod csak most kezdődik.
Kezeiből lilás, villámszerű ívek húztak Vestara feje felé, majd bejárták az egész testét. Az égett hús formálódni, kékülni-lilulni kezdett, mígnem a hegek egészen be nem forrtak, hosszú vörös csíkokat hagyva a lány testén. Vestara szemei felpattantak, tekintetében még mindig a döbbenettel és apró, vörös vérerekkel.
- Ehh... eh..
Waranous néhány pillanatig figyelte, ahogyan Vestara megpróbálja feldolgozni az élményt. Azonban csak egyetlen hatalmas zűrzavart észlelt, a lány akaratának nyoma sem volt.
- Úgy látszik, még gyakorolnunk kell. - biccentett magának Waranous, és újra aktiválta a Fájdalom Ölelését.
Vestara szeméből véres könnyek csöppentek a padlóra, ahogyan újra megérezte a testét és belsőjét átjáró fájdalmat. - Ezúttal kisebb amplitúdóval, és tovább. - utasította akaratán keresztül Waranous a trónt, majd egy pillanatra megragadta a lány torkát, figyelve, hogy mikor kezd levegő után kapkodni, mikor váltja fel az új kínszenvedések felett érzett kétségbeesést és riadtságot a tiszta halálfélelem.
- Nem kell sietnünk sehová, Vestara Khai. - mosolyodott el Waranous a hajója fedélzetén lévő kamrában, amíg a sekoti biohajó Kesh körül keringett. - Hosszú, hosszú éjszakánk lesz.
|
|
|
Kesh
Aug 11, 2014 23:25:59 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Aug 11, 2014 23:25:59 GMT 1
Az első tucat... vagy talán a második tucat alkalom után Vestara már túl volt mindenen. Ahogyan életből halálba, fájdalomból még több fájdalomba majd újra eszmélésbe ugrált, mit ugrált, mászott, kúszott, ahogyan Waranous minduntalan megkínozta, megölte és visszahozta, Vestara számára eljött az a pillanat, amikor a félelem, fájdalom és rettegés őrült küszöbén túl szellemének egy darabja talált magának egy fekete sarkot, ahol elkezdhette újjáépíteni magát.
A semmiből. A semmivel.
Egy ponton túl önmagában a fájdalom már nem jelentett... semmit. Vestara számára egy természetes dologgá vált, mintha mindig is élete és halála része lett volna. És egy további ponton túl a félelem sem jelentett semmit. És amikor Vestara eljutott erre a pontra, akkor ott abban az apró, fekete sarokban a szellemének egy élőhalott, pici darabja ismét gondolkodni kezdett, miközben teste és lelke tovább agonizált Waranous praktikái és kegyetlensége alatt.
Egy idő után már a halál sem volt más Vestara számára, mint egy apró szünet, ameddig ezt a gondolkodási folyamatot félbehagyta, mintha csak nyugodni tért volna.
És ahogyan a végtelennek tűnő idő előrehaladt, Vestara rádöbbent két dologra. Egyrészt arra, hogy Waranousnak szüksége van rá. Mindig visszahozta. Akármennyire is megkínozta, összetörte, akárhányszor is elvette az életét, végül mindig visszahozta, egy fájdalmas rántással visszarántotta a sötét kútból az élők közé. Vestara pedig jól tudta, hogy ha a Nagyúr csak szórakozásból tenné ezt, akkor valószínűleg már régen megunta volna, és üres holttestét otthagyta volna ebben a rettenetes teremben. Vagy villámaival porrá égette volna, úgy semmisítve meg, ahogyan már ő, a nagyhatalmú nagyúr sem tudta volna visszahozni.
Waranous viszont ilyet nem tett. Fájdalmat okozott, sebeket, nem is egyet... de végül mindig visszahozta Vestarát.
A másik dolog, amire a lány lassacskán rádöbbent, hogy mennyire patetikusak azok, akiket eddig társaknak, barátoknak, bajtársaknak hitt a sötét oldalban. Hogy a Sith Törzs tagjai mennyire nem értik azt, amit Waranous képvisel.
Ahogyan már olyan sokszor élte át a gyomorszorító halálfélelmet, a dühöt, a kiszolgáltatott kétségbeesést, hogy nem tehet semmit Waranous és a kínok ellen, Vestara egy idő után megtanulta, hogy mögéjük nézzen.
A semmibe.
A sithek tanítása szerint ezek az érzések erőt adtak használójuknak, aki megtanulta kezelni és uralma alá hajtani őket. Vestara azonban olyan mértékben nem uralkodott felettük, hogy egyszerűen csak hagyta, hogy legyenek. Nem mondott le róluk erőszakkal, elnyomással, mint egy nevetséges jedi tette volna, hanem egyszerűen csak tudatának kis sarkát, annak figyelmét a sötét sarokból ezeken túl fordította, és rádöbbent, mit képvisel Waranous.
Semmit. A Nagyúr olyan mély kút volt, amelyen keresztül ez a Semmi a galaxisba áramlott, agóniát, káoszt, a rendszer teljes hiányát teremtve. És ahogyan Vestara élet és halál között egyre alaposabban megfigyelte ezt a semmit, megértette, mennyivel nagyobb hatalom rejtőzik benne, mint az Erő sötét oldalának nevezett nevetséges másolatban.
A sithek úgy tartották, gondolta Vestara, hogy igazi bátorságra vall az, ha valaki hatalomra tör és megkérdőjelezi az univerzum aktuálisan fennálló rendjét, hogy saját hatalmát növelje. Waranous azonban ennél ambíciózusabb volt. Ő magát az univerzumot kérdőjelezte meg, minden rendjével és szabályával együtt.
És amikor Vestara ezt megértette, amikor már sokadszorra rántotta vissza Waranous a halálból az életbe, és folytathatta a gondolatmenetet elméje rejtett sarkában, akkor rádöbbent arra is, hogy mit kell tennie. Meg kell haladnia a sithek filozófiáját, úgy, ahogyan Waranous teszi. De ez nem jelenti azt, hogy hátat kell fordítania mindannak, amit eddig megtanult.
Vestara abban a pillanatban, amikor Waranous kezének szorítása egy pillanatra enyhült a homlokán - a hosszadalmas újraélesztés így sokadszorra láthatóan már a nagyurat is megviselte -, kinyúlt, és éles körmeivel megragadta a férfi csuklóját, belevájva azokat a nagyúr tenyerébe és alkarjába. Waranous megremegett, és lerázta magáról Vestarát egy apró erővillámmal. A lány felsikoltott, de máskülönben csendesen figyelte a sötét lord karjáról folyó inkább fekete, mint vörös vérpatakot.
Waranous összevonta a szemöldökét. Be kellett látnia, a lánynak még vannak meglepetései. Egy ideig kételkedett benne, hogy a lány személyisége egyben marad-e a "kezelés" alatt, amelynek alávetette, vagy ugyanolyan üres, nyáladzó, tudattalan héj lesz belőle, mint eddig bármelyik kísérleti alanyból, akin elvégezte ezt a gyakorlatot. Mégis, Vestara hirtelen nagyon is ébernek tűnt. Más volt, nyoma sem maradt annak a naiv kislánynak, aki felnézett rá, és úgy követte, mint egy hűséges kutya. Mintha belül évezredeket öregedett volna... de nagyon is ott volt.
- Ennyi elég volt. - törölte köpenyébe a vérét Waranous és hátat fordított Vestarának. Ujjának egy pöccintésére a Fájdalom Ölelése elengedte a lányt, aki remegő lábakkal a padlóra zuhant. - Most pihenj, tanítvány. - nyomta meg az utolsó szót még mindig háttal állva a Nagyúr. - Újra erőre kell kapnod, hogy végrehajthasd az első feladatodat.
Waranous meglepetésére azonban Vestara remegő lábakkal álló helyzetbe tornázta magát, hangja pedig alázatos, mégis kihívó volt. - Rendelkezhetsz az életemmel és a halálommal, mester. - a lány hangja sikamlós volt. - De nem vagyok méltó hozzád, azt hiszem. - Ezt majd én döntöm el. - mordult fel Waranous, ám a következő pillanatban megpördült, ahogyan megérezte Vestara következő szándékát.
Nem lehetett elrejteni a gondolatot. Amíg csak gondolkodott, amíg absztrakt dolgok jártak a fejében, ott abban a pici sarokban, addig Vestara elrejthette szándékát Waranous elől. Most azonban, amikor élő-élettelen testét mozgásra kellett bírnia, már nem volt erre képes.
Mégis meglepte Waranoust azzal, hogy gyorsabb volt, és akaratával áttörte a béklyót, amit a Lord elméjével rá akart bocsátani. Vestara megragadta a Fájdalom Ölelése mellett lévő egyik éles korall-kést, és két villámgyors mozdulattal felhasította saját csuklóját.
Waranous döbbenten figyelte Vestarát, akinek tekintetében még mindig ugyanaz az alázat volt. Talán megőrült volna? - A tied vagyok, nagyuram. - emelte fel karjait Vestara, amelyekből hosszú, ívelt sugárban spriccelt az artériás vér, aminek élénkpirosnak kellett volna lennie, Vestaráé mégis inkább lilás fényben fürdött. - Életemben... és halálomban.
Waranous felszisszent. Túl sokat fektetett ebbe a lányba, hogy így elveszítse. - Ostoba! - odaugrott Vestarához, és kezeit a sebekre illesztette. Arca ráncokba fordult, ahogyan koncentrált, és egyszerre ő maga is ezer és ezer évesnek tűnt. Ujjainak hegyéből az eddiginél sűrűbb, szikrázóbb villámok csaptak ki, amelyek körbefolyták a lányt. Vestara vére megállt a levegőben, és kavarogni kezdett körülötte, mintha élne. Végül valamiféle kígyószerű lényre emlékeztető formát felvéve a vér nekiugrott Vestara nyitott szájának, majd némi bugyborékolást követve visszatért a testbe, amelyet elhagyni kényszerült - Vestara életével együtt.
Waranous elengedte a lányt, akinek csuklóján két hosszú, fekete forradás jelezte, hogy a Nagyúr ezúttal nem törekedett az esztétikai állapot teljes visszaállítására... nem akart, vagy nem is tudott talán.
- Az enyém vagy, ostoba lány, életedben, és halálodban! - emelte fel a hangját a Nagyúr és megrázta Vestara Khai-t. - Azaz akkor és csak akkor halhatsz meg, ha én adok rá parancsod! Ezt jól jegyezd meg! - Igen, nagyuram. - hajtotta le a fejét Vestara. - Most pedig engedelmeskedj, és pihenj. - mordult fel Waranous. - És ha még egyszer az akaratom ellenére cselekszel, akkor élet és halál között hagylak félúton, hosszabb ideig, mint el tudnád képzelni. És az rosszabb, mint a halál. - Engedelmeskedem, nagyuram. - hajtotta meg magát Vestara, és visszahanyatlott a Fájdalom Ölelésébe, ami ezúttal nem ragadta meg.
Vestara megvárta, amíg a távozó Waranous mögött a membránszerű ajtó összefonódik, és csak amikor érezte, hogy a Nagyúr már a hajó másik részében jár, akkor engedett meg magának egy elégedett, alattomos félmosolyt.
Hogyne tudta volna, hogy Waranous rendelkezik az életével és halálával. Ez így volt, ezt nem is kellett megjátszania, tisztában volt vele. Azonban most már ő is rendelkezett valamivel.
Amikor Waranous megragadta átvágott csuklóját, saját megsebzett kezéből néhány csepp fekete vér óhatatlanul keveredett Vestaráéval. Márpedig ha volt valami, amihez Waranous elbeszélései alapján Vestara úgy vélte, a mai idők sithjei nem értenek már, az ő ősi törzse viszont annál inkább, az a sith vérmágia. - Olyan leszek, mint te, Waranous nagyúr. - suttogta maga elé Vestara Khai. - Először olyan, mint te... aztán pedig hatalmasabb. És akkor én leszek a Káosz királynője.
|
|
|
Kesh
Aug 28, 2014 9:45:34 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Aug 28, 2014 9:45:34 GMT 1
Waranous a tiszteletére emelt emelvény tetejéről figyelte, ahogyan az első bolygóközi küldetésükre kiválasztott keshi sithek besorjáznak a két, az ESB jelzéseit viselő távolsági felderítőhajóba, amelyek az Omen-t rejtő templom udvarán parkoltak. Pilótáik, a Sith Egyház ügynökei és Waranous elkötelezett hívei hosszú utat tettek meg, hogy az ESB htárvidékéről idáig repüljék a két hajót mesterük titkos parancsa szerint, gondosan beprogramozták a kiválasztott visszaúti koordinátákat az automata navikomputerekbe... majd engedelmesen életüket adták Waranousért, annak rendje és módja szerint felajánlva életenergiáikat halhatatlan sötét mesterüknek - akár akarták, akár nem. Waranous elmosolyodott. Egyelőre nem volt szüksége rá, hogy bárki is értesüljön új rejtekhelyének elhelyezkedéséről. A keshi elveszett sith törzs tagjaival kapcsolatban nem voltak ilyen aggodalmai, hiszen életükben először szálltak űrhajóra. Ha bármi komplikáció adódik az automatikával útközben, akkor majd feltalálják magukat - vagy meghalnak. Ez az élet és a halál rendje, gondolta Waranous. Leginkább a halálé, persze. Ugyanez volt érvényes előző szolgáira, a Yuuzhan Vongra is. Waranous hasznos szolgáknak tartotta őket, akik lekötötték a galaxist addig, amíg ő hosszabb távú terve megvalósításán dolgozott, de az ESB-beli kémeitől kapott utolsó jelentések meggyőzték arról, hogy a tetovált, fanatikus harcos idegenek ideje lejárt. Az egyre erősödő ESB, Wenthar birodalma sokkal ígéretesebb eszköznek ígérkezett... a legutóbbi erődemonstráció, amelyről szolgáitól értesült, pedig bebizonyította, hogy a sith birodalom immár rendelkezik azzal, amire Waranousnak szüksége van. Egy fegyverrel, amivel rettegésben tarthatja az egész galaxist.
A Kesh elveszett sith törzsének tagjaira várt, hogy megszerezzék ezt. Waranous ebbe a csoportba osztotta be a bolygó legpotensebb harcosát, Gralleen nagyurat, féken tartására és figyelemmel követésére pedig legújabb tanítványát, az ifjú Vestara Khait. A lány ígéretesnek tűnt, sokkal messzebb jutott abban a folyamatban, amelynek Waranous alávetette, mint a korcs, félig Vong Tahiri nevű jedi. Ki tudja, gondolta magában Waranous, egyszer talán találkoznak. Jó néhány szituációt el tudott volna képzelni, amiben szívesen megnézte volna őket együtt. Emellett gondja volt rá, hogy a csapatba kellő számú lilás bőrű, nyúlánk keshiri kerüljön. Avatatlan szemlélő számára ezek az őshonos, az Erő használatára sith mestereik mellett kiképzett idegenek hasonlatosak voltak a nagaiokhoz. Waranous pedig ilyen tekintetben a sithek hagyományos útját követte, az árulásét, és a megosztásét. Egy törés Enz és Wenthar nagyurak között tehát minden szempontból kívánatos volt, és a nagaiokhoz hasonló keshiriket küldeni az ESB-be akciójuk végrehajtására pedig a legmegfelelőbb módszernek tűnt ennek elérésére.
A másik csoportba Waranous elsősorban a vesztes Kratheen frakció harcosait osztotta be, a kiküldetése ellen eredménytelenül tiltakozó Hilts nagyúr vezetésével. Rájuk egyszerűbb feladat várt, flottát kellett szerezniük a Kesh közvetlen védelméhez és kiképzési célokra. A keshi sithek jelentős potenciállal rendelkeztek, de az alapoktól keleltt megtanulniuk az elmúlt ötezer év technológiáját. Ehhez pedig hajókra volt szükség, akármilyen primitívekre is. Waranous alapvetően szórakoztatónak találta, hogy mekkora kihívást jelet ilyen rövid idő elmúlása egyes fajoknak.
Ahogyan a két hajó utasaikkal felemelkedett, Waranous megsimogatta a mellette sertepertélő lilás, pókszerű lényt, egyikét azoknak a hibrideknek, amelyeket a saját hajóján és a Zonama Sekoton talált génekből álíltott össze. Itt volt az ideje, hogy vezetőik távozásával a Kesh népe nagyban is megismerje azt, amit az ifjú Vestara Khai egyedül átélt. Ez a félreeső bolygó lesz az első példája annak, nevetett fel magában Waranous, hogy milyen lesz a galaxis, amikor a Káosz hatalomra kerül. Mert más lesz, gondolta az ősi lény magában tovább heherészve. Nagyon más.
|
|
|
Kesh
Jan 14, 2015 0:16:09 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Jan 14, 2015 0:16:09 GMT 1
Az utolsó hipertéri ugráson is túl voltak. Vestara Khai világosan érzékelte, ahogyan immár a bázis minden egyes pontján szolgáló egyedek személyisége szertefoszlott, s helyüket Mnggal-Mnggal vette át. Persze voltak néhány tucatnyian, talán pár százan, akik túl későn, de végül csak felismerték, hogy társaik már nem urai saját maguknak. Ez elkerülhetetlen volt. De az ellenállási gócokat felszámolták, ahol pedig szükséges volt, Mnggal-Mnggal gondoskodott róla, hogy a legértékesebb sith testek is részt vegyenek a harcban. Így pusztultak el a legellenállóbb gazdatestek és a lázongók egyaránt, Mnggal-Mnggal pedig tovább élt. Persze a kíséretet alkotó hajók nagy részén még humán legénység volt, de Vestara bízott a harcállomást tervezők emlékeiben és meggyőződésében, mely - testükkel együtt - Mnggal-Mnggal részévé vált, s amelyet a közös tudathoz kötődő kapcsolatán keresztül ő is magáénak tudhatott, miszerint ez a harcálláspont legyőzhetetlen, egyetlen hagyományos csillagflotta sem szállhat szembe vele.
De nem is ez volt a legfontosabb. A legfontosabb az az információ volt, amelyet Vestara Khai szintén megtalált a közös tudatban. Amely szerint a harcállomás valóban képes volt egész bolygók megsemmisítésére.
Vestara elmosolyodott, tekintetét a távolban egyre növekvő, fénylő pontra vetve. Kesh. Az otthona, ahol felnőtt, ahol megismerte az Erőt, a módot, ahogyan uralma alá hajthatja, ahol tanult, növekedett, erősödött... És ahol szenvedett, meghalt, újra élt és újra meghalt, mígnem megértette, miben rejlik új mestere, Waranous nagyúr nagysága és egyszerre gyengesége.
Vestara, bár még nagyon messze voltak, hiszen a rendszer szélén léptek ki a hipertérből - Mnggal-Mnggal nem merte közelebb vinni a harcállomás hatalmas tömegét a hipertéri torzulások miatt a bolygókhoz -, így is világosan érzékelte a szenvedést, amelyet népe átélt odalent a Keshen.
Halál, élet, újra halál, újra élet... egyre több halál, és egyre kevesebb élet. Formálódtak. Tanultak.
Megtanulták azt, amit Vestara elsőként tanult meg, s amelyet már túl is haladt, ahogyan túlhaladta évezredes, öreg mesterét, Waranoust is.
- A testet, amíg egyben van, könnyű visszahozni az életbe, Waranous nagyúr. Akárhány testet, beleértve a sajátodét is. - suttogta maga elé átszellemülten Vestara, érzékelve az ősöreg, káoszban született lény, mestere jelenlétét szenvedő földijei között. - Lássuk, akkor is sikerül-e, ha milliónyi apró atomként lebegtek a semmiben, egymással összekeveredve, forró, pulzáló energiáktól körülvéve...
Azzal Mnggal-Mnggalhoz fordult, aki egy ügyeletes tiszt alakjában várta utasításait a hídon. Nem érzett sem sajnálatot, sem szánalmat, se semmit. Talán csak izgalmat. Izgalmat, hogy népe, ősei, utódai olyasmit élhetnek át, pontosabban halhatnak át, amit még ő maga sem. Hogy megtisztulva térjenek vissza. Akárhányuknak is sikerül. Talán többnek. Talán egynek sem. Nem számított. Csak az átmenet számított.
Ha pedig az imposztor császár, Wenthar, véletlenül ideérne időben... nos, annál jobb.
- Amint lőtávolságba érünk, vegyük célba a bolygót, és tüzeljünk. Mnggal-Mnggal nem vesztegette az idejét verbális kommunikációra. Bár Vestara érzékelte az ellenállást a parancssal szemben, hiszen Mnggal-Mnggal mindig terjeszkedni és szaporodni akart, a parancs pedig millió és millió gazdatest pusztulását jelentette, de a közös tudat nem tiltakozott. Parancsot kapott az úrnőjétől, királynőjétől, a kaptárnak pedig mindig teljesítenie kellett a királynője parancsát.
...
A Halálbolygó kíséretében haladó flotta vezérhajóján Dorja Égi Marsall némi értetlenséggel vegyes kétkedéssel vizsgálta a taktikai adatokat a képernyőjén. A rendszer, ahová hosszú utazás és az Ismeretlen Vidék majdnem felének maguk mögött hagyása után elérkeztek, teljesen jelentéktelennek tűnt. Az érzékelők szerint csupán néhány milliós, primitív népesség lakta a bolygót, jelentősebb katonai kapacitásnak, vagy technológiának pedig egyáltalán nem volt nyoma. Dorjának fogalma sem volt, új mestere miért pont ezt a célpontot választotta. - Letapogatás? - kérdezte az érzékelőkért felelős tiszttől türelmetlenül. - Folyamatban, Égi Marsall. - biccentett az iktotchi tiszt. - Jelentéktelen települések... furcsa anomáliák a légkörben... ezt látnia kell, uram! Végre, gondolta Dorja. Talán most kiderül, miért szeltük át a végtelen semmit.
A képernyő zavarós és alacsony felbontású volt, mégiscsak nagyon messziről közvetíették a képet azok a kutaszdroidok, amelyeket a rendszerbe érkezéskor Dorja előkerüldött a célként kijelölt bolygóhoz. Mivel a Halálbolygóról azóta sem érkezett semmi kommunikáció, Dorja feltételezte, hogy úrnőjének nincs ez ellen kifogása. Így hát fenntartotta a standard kísérő alakzatot és igyekezett a saját szakállára minél többet megtudni a lehetséges fenyegetésekről.
A képen pedig nagyon is fenyegetőnek tűnő lehetséges fenyegetés alakja bontakozott ki, amint magasan a légkörben lebegett, mozdulatlanul, hatalmas, fekete viharfelhőkkel körülvéve. Egy robosztus, éjfekete sziluett, amelyet minden tiszt ismert a hajdani Birodalmi Maradvány területéről, aki kicsit is tájékozott volt Jagged Fel bukásának és Wenthar Császár hatalomra jutásának történetével kapcsolatban. - Ez... ez az a csatahajó, amelyik megsemmisítette Lecersen erőit a Yaga Minornál? - meredt a képernyőre döbbenten Dorja, de aztán összeállt a fejében a kép. A jelentések alapján a hajó, bár sokkal inkább szuper-csillagromboló méretű volt, semmint a Halálbolygó-kategóriája, nagyon különleges fegyverekkel bírt, és eddig egyetlen alkalommal vetették be, amikor Wenthar császár hatalmát jelentős katonai erő fenyegette... rögtön trónra lépése kezdetén. Tehát logikusnak tűnt, hogy úrnője is először ezt veszi célba.
- Égi Marsall, a Halálbolygó tüzelésre készül! - kiáltott fel a radaros tiszt. - Tartsuk a formációt. Ha ellenséges aktivitást észlelnek, fejlődjenek fel, és alkossanak védőkört a harcállomás körül. - biccentett Dorja elégedetten. Igen, gondolta. Először Wenthar fegyverei, aztán maga Wenthar. Mégiscsak ravasz az Úrnő.
|
|
|
Kesh
Jan 16, 2015 18:53:19 GMT 1
Post by sithlord on Jan 16, 2015 18:53:19 GMT 1
Waranous éppen azon az éjfekete hajón tartózkodott, amely a fő fegyvere volt, amikor hatalmas zavart érzett hirtelen az Erőben. Elmélkedéséből hirtelen felriadva, odalépett a kilátóernyőhöz és meglátta. Azt a szentségtelen építményt, amit pusztításra az ő elpusztítására hoztak létre…
Szívében iszonyatos gyűlölet hullám gerjedt fel és dühében a fogait csikorgatta. A hajó érzékelte a változást a Nagyúrban és ennek megfelelően még feketébb színű lett, valamint aktiválta az összes fegyverzetét.
-Ez az aljas mocsok…-sziszegte Waranous. -Ide jön a szentségtelen gépével?! Ide?! De meg fogja tanulni mit jelent az igazi sötétség! - Aztán hirtelen egy nagyon ismerős jelenlétet ismert meg. Ez nem Wenthar! Ez...Vestara! Ostoba kurva, ha azt gondolja, hogy itt győzhet hát nagyon téved!Waranous máris elsietett a fegyvervezérlő terembe. Elhatározta hogy móresre tanítja áruló tanítványát. Vestara lehet hogy jól ismerte az Erőt és a harcot, de egyvalamit nem tudott. Waranoust nem tudta meglepni, hiszen az ősi Nagyúr világosan érzékelte a lány szándékait. Olyan volt előtte akár egy nyitott könyv. Pontosan tudta immár hogy elárulta őt, és nem ajándékot hozott.
Közben Waranous Keshi harcosai telepatikus úton megkapták jelzésüket a harcra. Yun Yammka ellenségei megérkeztek, immár itt vannak. A Szentségtelen Isten sötét követői hamar rendezték soraikat a bolygó felszínén. A hajó fedélzetén pedig Kesh Sith népe immár készenlétben állt a harcra.
-Készüljetek gyermekeim! -mondta Waranous lelkesen a hajón lévő vezérek gyűrűjében. -Most megláthatjátok a Szentségtelen Isten győzelmét ellenségei fölött! Tűz! -adta ki a parancsot a hajónak Waranous, miközben a vezérek hatalmas ordításokkal fegyverük felemelésével fejezték ki tetszésüket, akár az igazi barbárok…
A hajó oldalán hirtelen éjfekete színű, bíborvörösen vibráló valamik jelentek meg, leginkább egy tapogatócsápra emlékeztettek. Aztán pulzáló energia hagyta el ezeket a csápokat és egyenesen a Halálbolygót kísérő Flottát vették célba.
|
|
|
Kesh
Feb 11, 2015 0:13:18 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Feb 11, 2015 0:13:18 GMT 1
Mnggal-Mnggal felbolydult, ahogyan az Erőn, és még ki tudja, hányféle, hány különböző civilizáció számára hány különböző nyelven ismert telepatikus érzékén át megérintette a kollektív tudatot Vestara mesterének elszabaduló haragja. A Teremtő, aki újra életre hívta a bolyt és gondoskodott arról, hogy újra sokasodhassanak, most ellenük fordult, és a boly vesztét akarta. Mnggal-Mnggal számára pedig a létfenntartás volt a legerősebb ösztön, erősebb, mint bármiféle vallás, parancs, isteni szó. No persze sokat segített az is, hogy Vestara gondosan Mnggal-Mnggal kollektív emlékeibe táplálta a tényt, hogy Waranous, azaz Krayt, a Teremtő csupán egy idegen lény, egy hatalmas erővel bíró, veszélyes idegen lény - de semmiképp sem az Atya-, vagy épp az Anya, amelynek Mnggal-Mnggal köszönhette a létét. Így aztán amikor Vestara megérezte a nyugtalanságot a kollektív tudatban, mely behálózta az összes gazdatestet a harcállomáson, amelyek valaha a legénység önálló tudattal bíró tagjai voltak, mielőtt Mnggal-Mnggal vált belőlük is, azonnal tudta, mit kell tennie. Még több határozottságot pumpált a közös tudatba, sürgető érzést, hogy közvetlen lényüket fenyegeti veszély, és csak akkor kerülhetik el a megsemmisülést, ha őneki engedelmeskednek. Mnggal-Mnggal egyetértően zúgott... Vestara pedig elmosolyodott. A hatalomnak rengetegféle kivetülése van, gondolta, Ott van az Erő, a Sötét oldal, a harag és gyűlölet által tápált zabolátlan energia. Ott van az olyan különleges, az univerzum számára idegen szabályok szerint élő és szaporodó létformák ereje, mint Mnggal-Mnggal. Ott vannak az Erő hatalmán túlmutató varázslatok a halál honából, amelyekből Krayt táplálkozott... és ott vannak ennek a világnak a teremtményei által kemény munkával létrehozott mesterséges hatalmak is, mint ez a harcállomás. Az univerzum uralkodójának pedig mindegyiket használnia kell, mindegyikkel élnie kell, csak így tapasztalhatja meg, szerezheti meg az igazi hatalmat. Annak minden aspektusán keresztül. - Gyere csak, te vén szerencsétlen. - suttogta maga elé Vestara, majd kiadta a parancsot, amely elhozza a megváltást népe, a Kesh lakói számára... és a pusztulást mestere számára, aki már bőven megérett erre. - Tűz! - Gyújtószerkezetet bekapcsolni! - suttogta maga elé Mnggal-Mnggal ezer és ezer szájon keresztül, miközben az általa irányított gazdatestek óramű pontossággal hajtották végre azokat a lépéseket, amelyeket még akkor vertek beléjük kemény kiképzéssel és rendszeres gyakorlatozással, amikor öntudattal rendelkező lények voltak. Kapcsolók és fogókarok álltak a megfelelő állásba, számok peregtek a kijelzőkön, amelyeket Mnggal-Mnggal ezer és ezer szemén keresztül Vestara egyszerre érzékelt...
Aztán a Halálbolygó szuperlézerének zöldes fókuszáló sugarai megvillantak, hogy egyetlen pusztítót erejű energianyalábbá álljanak össze metszéspontjukban, és együtt folytassák halálos útjukat át a feketeségen, elsuhanva a Halálbolygó körül lebegő hadihajók mellett, elsuhanva Waranous idegen csatahajója mellett... és becsapódva a Kesh felszínébe.
Milliónyi keshiri és humán sith kiáltott fel az Erőben döbbenten, ahogyan szolgálat- és harckészségük, sötét elhatározásuk, hogy segítik új mesterüket, aki megszabadította őket az évezredes kényszerű száműzetésből, egyszerre egyetlen, tömör, pillatnyi, és villámgyorsan kimúló halálsikolyba szakadt.
A robbanás fénybe burkolta a rendszert, miközben a planéta lángoló darabjai repkedtek mindenfelé...
Vestara pedig lélegzetvisszafojtva figyelte a látványt... várta a hangokat, a halálból visszatérő, arra érdemes testvérei hangját... akik elérik ugyanazt a magasságot, vagy ha úgy tetszik, mélységet, mint ő maga, hogy csatlakozva új rendjéhez az egész galaxist halálközeli élményben, az abszolút hatalom és kiszolgáltatottság élményében részesítsék...
...
- Égi Marsall, az idegen hajó tüzel ránk! - Égi Marsall, a Halálbolygó tüzet nyitott! Dorjának ebben a kivételes esetben csak nagyon egyszerű parancsnoki képességekre volt szüksége, hiszen a villámgyorsan érkező, meglepőnél meglepőbb jelentések mindegyikére jelen esetben egyetlen, ugyanazon helyes válasz létezett csak. - Pajzsokat maximális energiára! Irányítsák át a tartalékot a kommunikációs és fegyverrendszerekből! Kapaszkodni!!!
A flotta megrázkódott, ahogyan először az idegen hajó pulzáló lövedékei, majd nem sokkal később a bolygó felrobbanása nyomán érkező lökéshullám megremegtette a hajókat. Néhány régebbi típusú Dreadnought és Strike-osztályú kísérőcirkáló fel is robbant, amelyet Dorja növekvő elégedetlenséggel konstatált. Épp itt volt az ideje, hogy minél több modern hajót szerezzenek be. Persze kitől is, gondolta rögtön utána. Az új Úrnő nem kifejezetten olyasvalakinek tűnt, aki különösebb érdeklődést mutatna hajódokkok behódoltatása iránt...
A látványt azonban hamar elvonta az Égi Marsall figyelmét. A célpontként kijelölt bolygó helyén hatalmas, lángoló aszteroidamező maradt csak, a zavarás pedig szinte megvakította a hajókat. A legénységi árokban szórványos éljenzés hangzott fel, Dorja pedig nem tudta eldönteni, hogy ez most új vezérük győzelmének szól-e, vagy annak, hogy valószínűleg így nem kell megküzdeniük a rettenetes, Yaga Minor védelmét egymaga romhalmazzá tevő idegen hajóval.
Valószínűleg, gondolta Dorja, és az első tisztjéhez fordult. - Kapcsolják vissza az érzékelőket és a kommunikációs rendszereket! Azonnal tudni akarom, ha bármi is túlélte a támadást!
Néhány, dermedt csendben eltöltött pillanat után az egyik tiszt akadozó hangon megszólalt. - Égi Marsall.. nem észlelük életjeleket a bolygó maradványain... pontosabban... várjon... egy... nagyon halvány... - Ellenséges hajók a rendszer szélén! - szakította félbe a mellette ülő másik tiszt, aki a külső irányba figyelő érzékelők képét monitorozta. - Azonosítást! - perdült meg Dorja. Hirtelen rossz érzése támadt. Wenthar ilyen hamar utolérte volna őket? - Képet kérek!
A holoképen megjelenő diszkosz alakú, sokkarú, hatalmas képződményt elnézve azonban egyetlen pillanat alatt biztos volt benne, hogy nem Wenthar flottájával állnak szemben. - Az egy... - suttogta a másodtisztje. - Igen. - nyelt egyet Dorja. - Az ott egy Yuuzhan Vong világhajó... Harci Riadó!!
Miközben a Darth Vader és kísérete fordulóba kezdett, vadászgépek százait köpködve magából, hogy felvegyék a harcot a gyorsan közeledő korallhajókkal, szinte alig tűnt fel valakinek az egyetlen jel, amelyik a Kesh aszteroidamezejének közepén villogott, és amely a Halálbolygó felé tartott.
...
A hangok pedig nem jöttek. Egyetlen egy sem. Elvesztek a hatalmas robbanásban, semmivé váltak, megszűntek, csak üresség maradt utánuk... üresség, amiből nincs visszaút. Vestara megremegett, és megragadta a híd fémkorlátját. Egyetlen testvérének sem sikerült. Egyetlen másik keshiri sem tudta bejárni azt az utat, amit ő megtett, egyikük sem tudott visszatérni a halálból... egyikük sem volt olyan, mint ő. Egyikük sem volt olyan jó, mint ő! Vestara dühösen felsikoltott, düh, eszeveszett magány és tanácstalanság keveréke járta egy rövid pillanatig, amelyet Mnggal-Mnggal zsongása sem tudott elnyomni. Aztán megérzett egy jelenlétet... Egy élet. Egy élet, amelyik a hatalmas robbanás után is ott volt, sértetlenül. Vestara izgatottan nyelt egyet. Vajon kinek sikerülhetet? Talán valamelyik Nagymesternek? Talán egy tehetséges Sith Szablyának? Talán a régiek titkait ismerő Hilts Nagyúrnak? Talán valamelyik családtagjának?
Az apró láng, amelyik jelenlétét érzékelte, gonoszul, kárörvendően felnevetett, és Vestara szemei előtt manifesztálódott egy arc. Waranous arca. - Ehehehe te büdös kis kurva, csak nem gondoltad, hogy ennyivel elintézed a mi kis ügyünket? Hogy egy efféle szánalmas kis halálsugárral megölöd a jó öreg Waranoust? Ehehehe... hát nem megmondtam neked, hogy csak az térhet vissza, akit én akarok? Ehehehe... - Nincs esélyed, öreg. - suttogta összeszorított foggal Vestara. - Egyetlen hajód maradt. Nekem pedig egy egész flottám van. És ez a bázis. És Mnggal-Mnggal. - Igen, igen... ehehehe. - nevetett tovább Waranous. - Tudom ám, te kis ribanc, hogy ellenem fordítottad a teremtményeim... de ne aggódj. Azt hitted tán, ők az egyetlenek? Azt hitted tán, te vagy az egyetlen? Ehehehe ehehe hehe! Akkor nézd csak!
Waranous lehunyta a szemét, miközben a Kesh rommá vált törmelékei közül előtörő, sértetlen hajója újra lilás energiákat kezdett köpködni a Halálbolygó felé. A szellemalak lassan elhalványult, csak gonosz nevetése visszhangzott Vestara fülében, miközben...
Miközben Mnggal-Mnggal újra megborzongott. A közös tudat valami olyasmit érzékelt, ami hasonló volt Mnggal-Mnggalhoz. Erős telepatikus egység, amely azonban mégis... inkább olyan volt, mint egy háló, nem mint egy kaptár. Egyéneket kapcsolt össze. Méghozzá fanatikus, elvadult, fegyelmezett egyéneket. Vestara értetlenül próbálta feltérképezni elméjével az új fenyegetést... olyanok voltak, mint amilyenné ő is vált, valahogy mégis mások. Mintha nem járták volna meg az utat, amit ő... egyszerűen csak hittek benne. Hittek benne anélkül, hogy kézzelfogható bizonyítékra lett volna szükségük. Mindannyian, egyenként.
Vestara artikulátlanul felsikoltott. Ilyesmit még csak elképzelni sem tudott korábban. Mnggal-Mnggal az új fenyegetés felé fordulva néhány gazdatestet arra utasított, hogy a képernyőre kapcsolják a kísérő hajóktól érkezett adatokat.
A képernyőn megjelenő hatalmas tömeg... nem is tömeg, élőlény, ami akkora volt, mint Vestara harcállomása, mégis, minden egyes összekötő eleme élt, és együttműködött. Gazdatestek nélkül, halálos harmóniában.
A kép pedig elhalványult, és egy fiatal, szőke nő képe jelent meg. Valamivel idősebb lehetett Vestaránál, arcát pedig torz tetoválások borították. Nem a keshi sithek aprólékos, igényes, finom munkái, hanem torz, elhegesedett, szinte önálló életet élő valamik. A nő arca torz mosolyba húzódott. - Te vagy az a ribanc, aki elkötötte a Sith Halálbolygót, igaz? - Vestara Khai vagyok. - húzta ki magát a lány. - Milyen jogon tolakszol ebbe a rendszerbe, idegen? - Nem vagyok idegen, kislány. - nevetett fel a másik alak. - A nevem Riina Kwaad, de egyesek csak Tahiriként ismernek. És minden jogom megvan arra, hogy ide tolakodjak. A jogom, hogy megöljelek téged, mert elbitoroltad a helyem a Mesterem oldalán. - Mestered? - nevetett fel Vestara. - Hiszen most semmisítettem meg! - Ugyanannyira tisztában vagy vele, hogy él, mint én. - vicsorgott Tahiri. - Átlátok a hazugságaidon. Csak egyvalaki léphet a helyébe, ha eljön az ideje, és az én vagyok! Do-ro'ik Vong Pra'tte!!
A vonal megszakadt, és Waranous két tanítványának flottája egymásnak rontott, miközben mind Tahiri, mind Vestara fülében ott csengett a Nagyúr gonosz heherészése.... ehehehe.... ehehehe....
|
|