|
Kesh
Mar 7, 2015 10:37:39 GMT 1
Post by sithlord on Mar 7, 2015 10:37:39 GMT 1
Miközben a két Flotta egymásnak feszült, egy harmadik, kisebb Flotta jelent meg, kiugorva a hipertérből. Mindössze két VSD alkotta a különös formájú vezérhajó kiséretét, a Sithek jellegzetes formájú hajóját egy SiSD-t.Mind a két Flotta azonnal tüzelni kezdett a váratlan vendégekre, Tahiri hajói fokozták a tüzelést de egyelőre siker nélkül. Az ismeretlen Flotta egyenesen Dorja hajói felé vette az irányt.
A vezérhajó, fedélzetén a Wenthar klónnal egyenesen a Dorja vezette Flotta felé tartott. Titkos kódok és jelszavak cseréltek gazdát a két hajó közötti kommunikációban, mármint Dorja és az ESB hajói között, majd meglepő módon a Dorja vezette hajók védeni kezdték az ESB felségjelzésű hajókat.
A vezérhajó fedélzetén, a Wenthar klón aktiválta az önmegsemmisítő szerkezetet és a különleges Odonit kvantum bombát, amely kb. két naprendszernyi távolságra ható módon minden életet, élő szövetet elpusztított ami a hatókörében volt. Természetesen hajókban és szervetlen dolgokban nem tett kárt és ezért volt ez a bomba életveszélyes. Maga a Főkormányzó aktiválta a megsemmisítő szekvenciákat, mert hírül vette hogy semmi remény arra hogy Waranoussal vagy Vong hordáival kiegyezzenek és természetesen afféle tesztnek is szánta a mi jó öreg szarkeverő Főkormányzónk...Ha beválik...naprendszereket lehet élettelen kőhalmokká tenni miközben az infrastruktúra érintetlen marad... -Parancs Dorja Égi Marsallnak! -mondta a kommpanelbe a klón. -Wenthar vagyok, azonnal vonjanak védőgyűrűt a hajóim köré! A klón érzelemmentesen várakozott a válaszra.
Westara furcsa anomáliát érzékelt az ellenséges Flotta gyűrűjébe befogott hajó felől. Nagyon furcsa és természetellenes volt ez a valami amit érzékelt...
A csata tehát folytatódott, miközben a bomba robbanásáig még bő három óra volt hátra és az idő egyre fogyott.
|
|
|
Kesh
Mar 29, 2015 22:20:25 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Mar 29, 2015 22:20:25 GMT 1
Dorja idegesen, egyik lábáról a másikra állva várta a páncélozott siklót, amelyik jelentős vadászkísérettel indult el a nemrég érkezett SiSD-ről a Darth Vader felé, miközben körös-körül intenzív harc folyt a Yuuzhan Vong hadihajók, és a Halálbolygó köré védőgyűrűt vont ESB-flotta körül. Az Égi Marsallt szinte megbénította a tétlenség és a félelem. Egyfelől megtehette volna, hogy darabokra robbantja a hajót, amivel Wenthar Császár érkezett, másfelől akkor kockáztatta volna saját flottája épségét is, hiszen számos hajóján a legénység egyáltalán nem is tudta, hogy mi történt a Halálbolygón, és valójában kinek az irányítása alatt áll. Követték Égi Marsalluk utasítását, és csatlakoztak a harcállomáshoz ez ellen az ismeretlen vidéki planéta elleni támadásban, de ugyanúgy Wenthar császár és a Sith Birodalom katonáinak vallották magukat, mint korábban. Wenthar adását pedig jól hallották az egész flottában, és ha Dorja darabokra robbantatta volna a hajót, amivel az Uralkodó érkezett, akkor nem csak a Yuuzhan Vong fegyverekkel, de nagyon könnyen saját legénységnek tagjaival is szembe kellett volna néznie. És még úgyis, hogy új úrnője gondoskodott a fedélzeten lévő nagyurakról és a Rend asszaszinjairól, ettől még az úrnő messze volt, ott az állomáson. Nem segíthetett volna Dorján, még ha akart volna sem - márpedig Dorja valószínűnek tartotta, hogy a sithek hagyományos filozófiáját követve egyáltalán nem is akar.
Persze ott volt még a Yuuzhan Vong flotta is. Bár a Dorja flottájában lévő új SiSD-k és Aurorák ütegei hatékony fegyvereknek bizonyultak a Vong korallcirkálók dovin basaljai ellen, amelyek láthatóan még nem találkoztak ilyen típusú fegyverekkel, a harc kimenetele egyáltalán nem volt egyértelmű. A Halálbolygó nem tüzelt újra, Dorja pedig sikertelenül próbált kapcsolatba lépni úrnőjével. Így hát nem tehetett semmit, mint idegesen figyelte a Darth Vader hangárjának padlózatára leereszkedő páncélozott siklót.
A rámpa leereszkedett, a rohamosztagos díszőrség vigyázzba vágta magát, Dorja pedig letérdelt, egy apró fejmozdulattal felsandítva, minden pillanatban azt figyelve, hogy kap-e még levegőt, várta a Birodalom Császárának érkezését.
Az alak kétségtelenül Wenthar volt. Az elszánt, gonosz tekintet, a vasalt, fekete-szürke páncél... Dorja megremegett, valahogyan mégis furcsának találta, hogy az Uralkodó nem támadt neki fénykardjával, nem kezdett el tajtékozva üvölteni...
- Égi Marsall, látom, sikeresen idecsalta a Yuuzhan Vongot, a Halálbolygó felhasználásával. - jelentette ki végül a császár némi csend után, miközben körbe-körbe tekingetett, és hunyorgott. - Én.. öh... igen felség. - hajolt még mélyebbre Dorja, miután jobb nem jutott eszébe. Hirtelen átvillant az agyán, hogy talán mégis megúszhatja, hogy talán az Uralkodó számára tényleg akkora nyereség lenne a Vong elpusztítása, hogy hajlandó szemet hunyni árulása felett... persze ki tudja, csak a megfelelő alkalomra várt. - Akkor itt az ideje, hogy a Halálbolygó hídjáról nézzük végig a Vong mocskok teljes megsemmisülését! - nevetett fel Wenthar eszelősen, és ez már jóval ismerősebb volt Dorjának. - Kövessen, Égi Marsall! - Én.. Felség.. - Dorja ismét megremegett. Kétsége sem fért hozzá, hogy amennyiben a Császár nem is tud árulásáról, abban a pillanatban, hogy megérkezik a harcállomásra, és szembesül vele, hogy mi történt a legénységgel és kinek a kezében van az irányítás, már nem lesznek kétségei. És ezzel még nem is lett volna gond, ha az Úrnő és a Császár összecsapnak, és az Úrnő győzedelmes lesz... talán még meg is jutalmazza Dorját, hogy ellenségét a kezére juttatta... de hogy mindezt Dorja személyesen, testközelből nézze végig az életben maradás legcsekélyebb esélye nélkül? Hát ez már egyáltalán nem villanyozta fel.. - Kövessen, Égi Marsall! Ez parancs! - mennydörögte Wenthar, és keze ökölbe szorult.
A Dorja mellett álló sorfal legszélén lévő rohamosztagos a torkához kapott, és fetrengeni kezdett a földön. Dorja értetlenül pillantott rá, majd a Császárra, végül nyelt egyet, feltápászkodott, és követte a nagyurat a sikló belsejébe.
...
A Halálbolygó hídján Vestara ökölbe szorult kézzel, dühödten figyelte a harcot, ahogyan az idegen, bionikus hajók egyre közelebb értek saját flottájához. Az áruló Égi Marsall és szolgái jól harcoltak, szükség is volt rájuk, mert akár hogy is küldött sürgető üzeneteket Vestara Mnggal-Mngall felé, a válasz mindig ugyanaz volt... - Meghibásodás, meghibásodás, nem tüzelhetünk újra... - Ostoba kutyák, ostoba birodalmiak! - csapott apró öklével a fémlemezekre Vestara. Nem gondolta volna, hogy ez a hatalmas és erős fegyver egyetlen használat után csődöt mond. Mnggal-Mnggal pedig most összevissza kutakodott a gazdatestek emlékeiben, olyan területekre fókuszálva, amelyekkel eddig nem is foglalkoztak, hiszen nem gondolták, hogy szükség lesz rá... védőpajzsok, elhárító fegyverek, zavarórendszerek, gravitációs érzékelők. Mnggal-Mnggal remegett, ahogyan a rengeteg új információt megpróbálta keretbe helyezni és továbbítani az utasításokat az egyedi gazdatesten át a megfelelő rendszereknek... az egész lassú volt, nehézkes, és nyomába sem ért annak a harmóniának, amit Vestara az ellenség felől érzékelt. - Gyere hozzám.. - suttogta maga elé Vestara, miközben elképzelte maga előtt annak a nőnek az arcát, aki az előbb üzenetet küldött neki. - Gyere hozzám, és mérjünk össze az erőnket, te gyáva ribanc! - Ezer örömmel...- érkezett a magabiztos válasz.
Vestara intett a hídon tartózkodó Mnggal-Mnggal gazdatesteknek, hogy folytassák a védelmi rendszerek aktiválását, majd sarkon fordult, és arrafelé kezdett rohanni, amerről az ellenfele tudatának közeledését érezte.
...
A Yuuzhan Vong flotta világhajójától elváló apró különítmény erős korallvadász-fedezettel indult neki a csatának. A Yuuzhan Vong vadászgépek túlhevített plazmafegyverekkel felszerelve csapódtak bele öngyilkos akció gyanánt a védelmi háló ellenséges fregattjaiba és neházvadászaiba, megnyitva az utat a pikkelyes lényeknek, amelyek egy csapatban szálltak a hatalmas fémszerkezet felé, ügyesen elkerülve a feléjük irányuló lövéseket, olyan mozdulatokkal, amelyekre egyetlen vadászgép sem lehetett volna képes.
Nem is vadászgépek voltak. A Draco rendszer sötét holdjáról származó sötét oldali erőhasználó, hatalmas sárkányokra emlékeztető lények, amelyek szárnyait és hiányzó testrészeit Tahiri, azaz Riina Kwaad, a Yuuzhan Vong Formáló papnője és volt jedi lovag új korallokkal és dovin-basalokkal pótolta ki, hogy fajuk különleges képességét kamatoztatva újra a fekete űrt szelhessék. Minden egyes sötét dragan nyakában néhány Berzerker ült, Tahiri saját Yuuzhan Vong gárdája, az Erő érzékelésére képessé tett Yuuzhan Vong harcosok, akik azonnal megtalálták az összhangot draganjaikkal. Mind a harcosok, mind a draganok a Yuuzhan Vong voduun rák héjából készített harci páncél különleges, az űr hidegét is elviselő verziójával rendelkezett, ami védelmet biztosított, és idomult a draganok alakváltó képességéhez is.
Körülöttük egyre fogytak a birodalmi vadászok és a fedezetül kirendelt korallhajók. Vestara végül a yammosk-al most is fennálló kapcsolatán át üzenetet küldött Nas Choka hadmesternek a világhajóra, hogy visszarendelheti a fedezetet. Elérték a harcbázis belső védelmi zónáját. Szórványos elhárító tűz fogadta őket, de a draganok lecsaptak a turbolézer-tornyokra és működésképtelenné tették azokat. Tahiri és harcosai élcsapata végül átrepült a Halálbolygó egyenlítőjén lévő hangárok legnagyobbikának bejáratán, és a harcosok azonnal a padlóra ugrottak. Innen is, onnan is bizonytalan mozgású birodalmi katonák rohantak, vagyis inkább támolyogtak elő, össze-vissza lövöldözve, mintha nem is tudnák, pontosan kire kell célozniuk. A draganok gyorsan végeztek velük. Vezetőjük, az ősöreg Xenorth, aki Tahiri saját "hátasa" volt az ide vezető úton, hatalmas vérfürdőt rendezett a támolygó katonák között, akikből a szétrepülő testrészek nyomában vér helyett valamiféle fekete, nyúlós massza folyt ki, ami azután szürke hamuvá porladt a levegőn. Tahiri megállt a hangár közepén, fénykardját az egyik még mozgó, hörgő ellenséges katonába vágta, majd az Erőre fókuszált... igen, közeledett. A lány, akire várt, aki el merészelte bitorolni tőle a Sötétség Nagyurának tanítványi címét, hamarosan megérkezik...
- Gyere, te kis kurva! Gyere csak! - kiáltott fel Tahiri - Do-ro'ik Vong pra'tte!!
...
Távol a harctól, a hatalmas, talán nem is evilágból származó fekete hajón Waranous Nagyúr mély meditációban volt. Érzékelte a hamis Wenthar érkezését, aki testében hordozta bombát, ami majd elpusztítja ezt a hatalmas fémszerkezetet, a valódi Wenthar egyetlen reményét arra, hogy felvegye a harcot hajdani mesterével, akivel botor módon szembe fordult. Érzékelte, hogy a két ifjú tanítványa hamarosan megmérkőzik egymással egy harcban, amelynek csak egy győztese lehet. Waranous elégedetlenül felmordult. Valójában mindegy volt, hogy a szolgái közül ki lesz a győztes. Valójában az sem számított, hogyha a Yuuzhan Vong flotta is megsemmisülhet a hamis császár flottájával együtt. Mind a Yuuzhan Vonggá vált ifjú jedi, Tahiri Veila, mind az ambíciózus, az ősi sithek keshi törzséből kiszakított Vestara Khai hasznos volt, hiszen olyan idegenek fajokhoz segítették hozzá Waranoust, mint az élősködő Mnggal-Mnggal és az űrbeli repülésre képes alakváltó dragan. Olyan fajokhoz, amelyeknek Waranous nagy hasznát veszi majd további tervei megvalósításában.
De nem ők voltak az, akit Waranous keresett, ezt most már látnia kellett. Egyikük sem az volt, akiről az ősi Sötét Prófécia beszámolt. - Eljő majd a Halál ifjú Angyala. - ismételte magában az ősi próféciát egy ismeretlen nyelven Waranous. - Eljő a gyermek, aki mind közül a legifjabb és legártatlanabb, mégis magában hordozza a Káosz megtestesülését. Eljő, és a Sötétség Nagyurának szolgája lesz, minden parancsát teljesíti majd, és elhozza az idők és a galaxisok végezetét. Ártatlansága megcsúfolódik, és olyan erők szabadulnak fel általa, amelyek ellen nem állhat meg semmi és senki... Eljő majd a Halál ifjú Angyala...
Waranous hosszú időt töltött azzal, hogy megtalálja azt, akiről a prófécia szól. Mind Tahiri, mind Vestara ígéretes jelölteknek ígérkeztek, de Waranousnak végül be kellett látnia, hogy nem ők azok. Mit ronthatott el? Talán még fiatalabbat kellett volna keresnie? Talán a Halál ifjú Angyala nem is nőstény, hanem hím, vagy egy másik faj képviselője? Nem, mondta magában Waranous. Meg fogom találni. Évmilliók után, ezer és ezer sikertelen próba és megcsúfult ártatlan lélek után is tovább kell keresnem azt, akiről a Prófécia szól...
De addig is, a Nagyúrnak be kellett látnia, hogy sem a Yuuzhan Vong, sem a Sith Birodalm nem alkalmas tervei megvalósítására. Bármilyen erősek is voltak hajdan, mára önmaguk gyenge másolatává váltak, amelyek bármelyik pillanatban összeomolhatnak belülről. Hiába a Yuuzhan Vong rettegett flottája, hiába a Sith Birodalom hamis császárának sok ezer hajója és rémes fegyverei, valójában mindkét államalakulat, mindkét erő felett eljárt az idő. Ahogyan eljárt a keshi sithek avitt közössége felett is, és ezért pusztulniuk kellett.
Waranous mélyebbre merült a meditációban és látta maga előtt a galaxist. Az irányokat, az Erő fonalait, milliárd és milliárd lélek hamis és hitvány vágyait, félelmeit, élvezetes, felemelő halálát és szánalmas, nevetségesen reménykeltőnek hitt születését. Új erők, új vonalak léptek előre, olyanok, amelyek túlléptek a sithek és a jedik nevetséges sötét-világos gondolkodásán, vagy a Yuuzhan Vong vak fanatizmusán... új tömegek jelentek meg. Apró emberkék, akik azt hitték, hogy saját lábukra állnak. Akik nem csak a sötét, vagy a világos oldalt, hanem az Erő egészét akarták kihívni maguk ellen... és akik új fegyvereket alkottak. És akkor Waranous látomása hirtelen megvilágosodott. Látta maga előtt a masírozó tömegeket, látott maga előtt két hadvezért százezrek vonuló tömege felett, fönt a pódiumon, egy fehéret és egy vöröset... látta maga előtt a magasba szökő, fémes testeket, rakéták százait, ezreit. Látta maga előtt a robbanást, nem is olyan messze innen, valahol a magukat chisseknek nevező pondrók szektorában, ami elemésztett egy egész bolygót, ugyanúgy, ahogyan azt Wenthar hatalmas fegyvere tette a Kesh-el... Waranous elmosolyodott. Igen. Ezek az új fegyverek elhozhatják a galaxis pusztulását. Igen, most talán állnak, biztonságban, vezetőik rettegnek a kölcsönös alkalmazásukban rejlő veszélyektől. Most még igen... Waranous felnevetett. - Ez lesz az, ó igen, ez lesz. Úgy fogjátok elemészteni saját magatokat, hogy azt sem tudjátok majd, kinek az akaratából cselekszetek. Ehehehe... ehehehe!
Azonban ez még nem volt elég. Ahhoz, hogy beférkőzhessen közéjük, ahhoz, hogy kiterjeszthesse csápjait ezekre a hatalmakra, új szövetségesre volt szüksége. Legalább addig, amig megtalálja a Halál ifjú Angyalát, akiről a prófécia szól.
Waranous szelleme tovább szállt a galaxisban. Tudta már, hogy kit kell keresnie. Egy hozzá hasonló ősi tudatot, ami azonban nevetséges, önző vágyai miatt eddig rabságban tengette évezredeit, akit még olykor Waranous is inkább elkerült... most azonban szükség volt hozzá Waranous új tervei megvalósítása érdekében. A Sötét Nagyúr elméje csápjai a sithek és jedik felé nyúltak, hiszen tudta jól, hogy ahol ezek útjai keresztezik majd egymást, Ő is ott lesz...
Látta maga előtt a dzsungelbolygót, ahol jedi harcosok és ifjak csoportja haladt az erdő mélyén. Látta maga előtt a városbolygók katlanját, ahol egy hasonló csoport igyekezett kijutni a fényre. Látta maga előtt egy ősi birodalom templomát, amely felett az új birodalmak erői csaptak össze, lent pedig...
Waranoust hirtelen mintha fellökte volna valami. Fény, élet és boldogság sugarai hasítottak bele, amitől fájdalmasan felvonított. Fogait összeszorítva arra a jelenésre, arra a személyre fókuszált, akiből ez az undorító energia áramlott kifelé, keresve a helyét a vonalakban, a szövedékben...
És Waranous meglátta. Látta az aszteroidát, amelyen túl fekete lyukak sűrű hálózata rejtőzött, halálos csapdaként. Látta a fekete lyukak szövedékét, amelybe még neki is fájdalmas volt behatolnia, hiszen olyan sűrűn jelképezték azt, ami egyszerre éltette és taszította Waranoust... a Semmit. És látta az új birodalmak egyikének bázisát a fekete lyukak közti apró résben. Látta maga előtt, ahogyan a bázis főfedélzetén jedik és sithek rontanak egymásnak, százan és százan... a múlt, a jelen, vagy a jövő képe volt ez, nem is számított talán. És látta, mintha csak a szeme sarkából vette volna észre, a másik tekintetet, ami ugyanezt a jelenetet figyelte, csak sokkal-sokkal közelebbről, mintha egy rég elfelejtett ketrecből kukucskált volna ki, amelyre már senki sem emlékszik, amelyről már senki sem tudja, hogy ott van... Waranous hagyta, hogy ez a tekintet magába szívja, átvigye a fekete lyukak szövedékén, át egy másik, sokkal-sokkal régebbi, Waranous számára szinte idegesítően ismerős bázisig, és azon túl egy magányos bolygóig a semmi közepén...
- Hát megvagy, öreglány... - mosolyodott el magában Waranous, miközben megérintette a tekintet mögött rejtöző, szunnyadó tudatot. - Tudtam én, hogy itt bújkálsz valahol. Ideje, hogy felébredj álmodból, ideje, hogy csatlakozz hozzám terveim megvalósításában... ehehehehe... ébredj Káoszhozó, ébredj, Csillagok Királynője... ehehehe... ébredj hát!
|
|
|
Kesh
May 16, 2015 12:24:55 GMT 1
Post by Grodin Tierce on May 16, 2015 12:24:55 GMT 1
Tahiri Formáló keze és amphii-botja olyan ellenfeleknek bizonyultak, amellyel Vestara korábban még egyszer sem találkozott. Nem is beszélve a draganokról, amelyek hatalmas, pikkelyes, pörgő-forgó szörnyekként vágtak véres rendet a hangárban Mnggal-Mnggal között. Vestara saját fénykardjával minduntalan hiába igyekezett találatokat bevinni tetovált ellenfelének, rá kellett jönnie, hogy ebben a hagyományos módon vívott harcban a Waranoustól tanultak a halálról és az életről nem sokat segítenek... A Yuuzhan Vong nő minden eddigi, nem túl alapos ismereteivel ellentétben rendelkezett az Erő felett, és ügyesen blokkolta Vestara energiavillámait és lökéseit, ami igencsak meglepte Kesh leányát. Azonban viszonttámadást nem intézett ellenfelével szemben ilyen módon, csak savköpő botjára és karmos kezére hagyatkozott, amelyből különböző savakat és vegyületeket fecskendezett minden egyes találattal ellenfele bőre alá. Vestara lassult, és a magabiztosságát felváltotta a kétségbeesés... ez lenne a vége? Most az egyszer tényleg meg fog halni? Most az egyszer nem lesz itt a Nagyúr, hogy visszahozza? - Neeem! - Vestara kétségbeesetten felkiáltott, és az idegességét és feszültségét érzékelő Mnggal-Mnggal hordák által megszállt legénységi tagok újabb hulláma esett neki a draganoknak, amelyek szinte már egész hegyet építettek kétlábú, fekete folyékony belsejű humanoid ellenfeleik tetemeiből.
Tahiri tökéletes összhangban mozgott az Erővel és a Vongérzékének kombinációjával. Mestere közelsége, kisugárzása érdekes módon nem félelmet, sóvárságot, hanem letisztultságot eredményezett a belsőjében, tökéletesen azonosulni tudott a sötét oldallal és a Vongérzékén keresztül száguldó vadsággal, felidézve azokat a pillanatokat, amikor Waranous beavatta rejtélyes gyönyöreibe és a fájdalomba régen, még a Zonama Sekoton. - Nem ... leszel... a Mester... új szolgája... - suttogta ismét, és minden eddiginél erősebb, cselesebb csapásokat vitte be Vestara testére. A kezében lévő, eddig szilárd amphii-bot, a Yuuzhan Vong hagyományos fegyvere most ostorszerűen rugalmassá alakult, és Vestara nyakára hurkolódott, kiszorítva a lányból a levegőt.
Vestara érezte, hogy közel a vég. Utolsó lehelletével kinyúlt Mnggal-Mnggal közös tudata felé, és kiadta az utolsó parancsot. - Tüzeljetek újra a sötét hajóra, tüzeljetek újra a hamis Kraytra, amint készen vagytok! Tompa morgás nyugtázta a parancsot Mnggal-Mnggal távol tartózkodó egyedeitől, miközben Vestara tekintete elfelhősödött.
- Aranyos kis ribanc vagy. - húzta közelebb Vestara félig alélt testét Tahiri a vong harci ostossal, és végigsimította a lány élettelen, szürkülő arcát karmos Formáló kezével, majd fekete ajkaival egy finom csókot lehelt Kesh utolsó leányának szájára. - Yun-Yammka dicsőséges! Azzal elroppantotta a lány nyakát és a testet a földre hajította.
Mellette Xenorth győzedelmes üvöltést hallatott, majd a levegőbe szimatolt. - Valami közeleg, Riina Kwaad... halál közeleg... - Hadd jöjjön. - húzta ki magát Tahiri. - Mi Yuuzhan Vong vagyunk, draganok sötét atyja. Átöleljük és társunkként becsüljük a halált. - Nem... - fújt nagyot a dragan, amitől a körülötte lévő holttestek fekete szénné égtek. - Ez más. Gyere, Riina Kwaad!
Miközben a draganok újra szárnyra kaptak, a hangár átellenes leszállófolyosóján megjelent egy birodalmi sikló. A hajó felemelte szárnyait, majd puhán leereszkedett a padlóra, miközben a hangár felső irányítóján lévő vörös jelzőfény villogni kezdett, és gépies, mégis bugyborékoló automata hangon bejelentették: - "Figyelem, a harcállomás újra tűzkész! Célpont bemérése! A Halálbolygó felkészül az ismételt tüzelésre!"
Wenthar klónja Dorjától követve lépett le a rámpáról, és szúrósan körbenézett a holtakkal teli hangárban. Az Égi Marsall igyekezett minél kisebbre összehúzni magát császára hatalmas alakja mögött, arra számítva, hogy új Úrnőjének gárdistái várják majd... ehelyett azonban az Úrnő élettelenül hevert egy halom holttest között. Úgy tűnt, valaki már azelőtt elvégezte Wenthar munkáját, hogy a Császár egyáltalán ideért volna. - Felség... az irányítóba kell mennünk. - fordult Dorja akadozó hangon Wentharhoz, fél szemmel a fenti kijelzőre pillantva, ami azt jelezte, ahogyan a Halálbolygó új célpontot keres magának és tűzkész állapotot vesz fel.. - Nem szükséges. - fordult az Égi Marsall felé Wenthar, és ismét olyan furcsán a semmibe révedt. - De császárom... - hullott térdre Dorja, aki azt hitte, hogy Wenthar most rajta fogja kitölteni dühét, ha már az Úrnővel nem ütközhetett meg. - Kegyelem!
- Nincs kegyelem, Égi Marsall. - szaladt torz mosolyba Wenthar arca, és aktiválta a fénykardját. Dorja legnagyobb döbbenetére azonban nem felé csapott vele, hanem saját mellkasához emelte a vörös pengét. Az Égi Marsall döbbenten figyelte, ahogyan az alak felvágja a mellkasát, látni engedve a normális emberinél sokkal kisebb tüdőt és egyéb belső szerveket, a torz, fejletlen csontozatot, amelyet extra fémcsövek tartottak a helyükön... az egész korcs szervezetet, amelynek egyetlen funkciója volt... hogy helyet biztosítson a testben a szív helyén elhelyezkedő villogó, fémes szerkezetnek. - És nem vagyok a császárod. - mosolygott tovább Wenthar klónja.. - Csak egy fegyver! Vesszenek az árulók... éljen a Császár!! Ehehehehehe
Dorja kinyúlt az alak felé, de nem érhette el. A termonukleáris bomba felrobbant, folyamatosan terjeszkedő tűzgömbjével a pillanat törtrésze alatt elnyelve Wenthar klónjának testét, aztán Dorjáét, aztán az egész hangárt, és csak terjedve és terjedve, a bázis levegőjét és energetikai rendszereit felhasználva katalizátorként, mígnem elérte a reaktorokat...
...
Waranous szája torz vigyorba fordult, ahogyan saját pókszerű, fekete hajója hídjáról figyelte a Halálbolygó pusztulását. A hatalmas robbanás legalább annyi halált eredményezett, mint nem sokkal ezelőtt a Kesh pusztulása, hiszen a bázis nyomán keletkezett tűzgolyó elemésztette a környező, egymással harcoló Yuuzhan Vong és ESB flotta nagy részét is. A birodalmi marsall hatalmas szuper-csillagrombolója a körülötte rajzó Yuuzhan Vong hajók nagy részével együtt semmivé foszlott, a Yuuzhan Vong legnagyobb korallhajója, egy miniatűr galaxist formáló világhajó azonban elkerülte a pusztulást és kíséretével együtt eltűnt a semmiben.
Waranous lépéseket hallott a háta mögött. Megfordult, és elégedett pillantást vetett a belépő két alakra... Tahiri tiszteletteljesen féltérdre ereszkedett, Waranous azonban csak intett neki, és szóra sem méltatta. Ehelyett Xenorthoz fordult, aki most humán alakban, egy vén, kecskeszakállú, ravasz tekintetű öregember formájában állt ott, büszkén felszegve a fejét. - Rég láttalak, Xenorth. - fogta meg a dragan vállát Waranous elégedetten. - Mint mindig, most is jó munkát végeztél, időben elhoztad a szolgámat, Riina Kwaadot hozzám. - Hűségesen szolgállak, Pusztítóm, Teremtőm. - hajtotta meg a fejét Xenorth. - Igen... igen gyermekem... évezredeken át hűséges maradtál, nem úgy, mint azok a gyermekeim, akik elárultak engem. - nevetett fel Waranous, diadalittas pillantást vetve a döbbent Tahirire. - De hamarosan újra eljön a mi időnk, és a hozzánk hasonlók fognak uralkodni, gyermekeim! Ehehe... ehehehehe.... ehehehe!
...
A rendszer szélén, távol a Yuuzhan Vong flotta menekülő maradványaitól és a sith flotta mentőkabinjaitól, amelyek a megmenekülés reménye nélkül sodródtak a semmiben, egy rozzant teherhajó és sith legénysége figyelte az eseményeket. - Hazánk, népünk elpusztult... - ismételte maga elé újra és újra Hilts nagyúr. - A Sötét Mester eljött, de nem Kesh és az Elveszett Törzs győzelmét hozta el, hanem a végét. Mindezt azért, mert én felfedtem előtte a templom titkát... - Befejeztük a minták és a foglyok begyűjtését, Hilts Nagyúr. - lépett az öreg sithhez egy fiatal keshiri Szablya. - Visszatérünk a flottához. - biccentett Hilts szürkén. A Kesh utolsó életben maradt nagyuraként rá, és a környező szektorokban portyázó kereskedőhajók elfogására kijelölt többi sith harcosra hárult a feladat, hogy tovább ápolják Kesh több ezer éves örökségét, és egyszer valahogyan bosszút álljanak Waranouson, a szörnyetegen, aki megváltó helyett a pusztulást hozta el a sithek elveszett törzsének.
|
|
|
Kesh
Jul 17, 2015 17:12:08 GMT 1
Post by sithlord on Jul 17, 2015 17:12:08 GMT 1
Az Időrabló, elégedetten nézte David küszködését Korribanon a Sötét Oldallal szemben. Bár csak az elméje, az asztrális kivetitülése volt jelen Korribanon, azonban ez is elegendőnek bizonyult hogy szemrevételezze az ifjú David tanulási folyamatait. Darth Kulan talán nem értett a gyerek nyelvén, de ez lényegtelen volt. Ha eljön az ideje, ő maga fogja kitanítani... A Sötét Isten nagyon is örült annak, hogy a fiúcska érzelmei zűrzavarosak, kuszák és egyenetlenek. Nemhiába hívta vissza a halálból...
A Sötét Úr már egy ideje dolgozott azon hogy újabb zűrzavart keltsen a galaxisban. Már maga az is zavaros volt sokak számára hogy az Időrabló vagy Lord Waranous két külön személy e vagy egy?
Ideje tisztázni hogy Ő Waranous is de egyúttal az Időrabló is! Waranous volt a megtestesülése a kivetülése, de ő ennél több volt...
Amikor a kultisták feltámasztották Waranoust a Prakithon, őt hozták be ebbe a világba, Waranous teste csupán egy héj volt amelyen keresztül visszatérhetett és érintkezhetett a testi világgal... Waranous, vagy Andeddu vagy Krayt esetleg Időrabló vagy talán Yunn Yammka? Egyre ment. Mindegyik név a Sokarcú Isten egyik tulajdonságát fejezte ki.
Talán Nas Choka volt egyedül az aki valamit sejtett az egészről. De ez már lényegtelen. Meg kell vívnia a harcát, többek között az áruló Wenthar ellen és ebben hasznára lesz majd új tanítványa, Darth Enz. Mert a küzdelem már nem sokat várat magára...
Az egészben az volt a nevetséges hogy Wenthar sem látta tisztán kicsoda is Waranous valójában... Ő egy legyőzhető Sith Lordot látott benne, akit majd felkutat és megöl...Az ostoba! Az Időrablót, vagy nevezzük Kraytnak, Waranousnak vagy akárminek, nem lehet elpusztítani...legfeljebb visszaküldeni oda ahova való, egy időre...
Több ezer évébe került mire annyira megerősödött hogy visszatérhetett a kultisták segítségével a Prakithon, és Waranousként elkezdhette terveit. Most azonban kudarc kudarc hátán éri. A Keshi Sitheknek nem vette hasznát, a Halálbolygót sem sikerült megszereznie, épphogy csak túlélte a fiaskót a teste. Most azonban, valahol messze és távol, Waranous Nagyúr hajója mélyén meditálva hagyta hogy elméje a David nevű fiút vizslassa. Mert Waranous nem egy egyszerű Sith volt, hanem ő volt a Pusztító, Minden Halál elhozója...És mint ilyen, hatalmas erejének semmibe sem került hogy a galaxis túlvégén megfigyeljen és elemezzen dolgokat...
Az ősibbnél is ősibb hajó mélyén, Xenorth vigyázta Mestere álmát és áhítattal szívta magába a Sötét Jelenlétet. Hatalmas energiák kavarogtak a Lord körül, a halandó testbe zárt Sötét Isten körül...
Waranous elméje most egy másik elmét keresett és kutatott, végül megtalálta...
Valahol Sekot felszínén:
A kicsi Amelia vagy Allana, vagy ahogy David hívta, Amil, jelenleg saját verejtékében fürödve, a Jedik táborhelyén küszködött érzelmeivel... A Jedik Sekoton voltak, felfedeztek az ősi bolygón egy kis kőtemplom szerűséget, ott rendezkedtek be. Allana egy kis mellék templomban volt elszállásolva, a többiek pedig a központi szentélyben vertek tanyát. Waranous érzékelte a kislány megingását és nagyfokú küzdelmét a Sötét Oldal ellen... És érzékelte annak a kellemetlen barabelnek a jelenlétét is, aki a kislány Mesterévé vált immár...Sebatyne talán felismeri ki is ő ha majd szembekerülnek egyszer...
A Sötét Isten érzelem és harag hullámokat küldött a kislány elméjébe azonban az meglepő módon ellenállt... Egyelőre...
A Sötét Isten hirtelen feleszmélt, a Dracoon fedélzetén volt ismét, s az élő hajó megnyugtatóan dorombolt gazdája jelenlététől. A csatát ugyan elveszítette azonban a háborút még nem! Waranous, a megtestesült Sötét Istenség ajkai zord mosolyra húzódtak...
|
|
|
Post by sithlord on Aug 27, 2015 14:08:37 GMT 1
Hónapokkal ezelőtt… RÉGEBBEN:
A Vjun orbitális pályája mellett nem messze…
A hatalmas, fenséges fekete hajó, csendesen lehorgonyozva állt az űr sötétjében. Nem mesze a Vjun zöldesen csillogó gömbje, smaragdként úszva az űrben, várta új Urát. A hajó álcázta magát, így senki nem vehetett tudomást a jelenlétéről. A Dracoon elégedetten konstatálta, hogy a Lord, aki a fedélzetén meditál jelenleg, pontosan az a személy akire várt. Darth Waranous egyesítette magában a régmúlt idők és a jövő Sithjeinek tudását. A Sith'aari eljött végre!
Waranous Nagyúr, miközben elmerült az Erő kellemes hullámaiba, átgondolta a helyzetét. Fordulóponthoz érkezett az élete. Hamarosan megkezdheti beteljesíteni az igazi feladatát. Nagyon bízott benne, hogy tanítványa Wenthar Nagyúr, sikerrel jár a Commenoron. Valahogy sejtette, az Erő úgy alakítja a dolgokat, hogy a Commenor hamarosan Sith uralom alá kerüljön. Pénz és megfelelő támogatás segítségével pedig, hamarosan elkezdhetik a következő lépésük kidolgozását...
Wenthar szerint, a Maradvány elegendő politikai és katonai erővel rendelkezik ahhoz, hogy a Sith Rend új Birodalmának kezdete legyen. Waranous, egy ilyen hajó birtokában mint a Dracoon, nem kételkedett abban, hogy a Sithek új Birodalma hamarosan létrejön.
-MÚLT ÉS JÖVŐ URA! MEGÉRKEZTÜNK A KÖVETKEZŐ CÉLODHOZ!A VJUNHOZ!
-Tudom, de egyelőre a fedélzeteden maradok! -mondta Waranous, a Dracoon válasza pedig szinte az egész hajót bevisszhangozta.
-AHOGY ÓHAJTOD NAGYÚR!
Waranous bólintott. -Mesélj nekem az Erőröl! Mesélj a múlt Nagyurairól! -a Dracoon teljesítette a parancsot.
-MINT TUDOD NAGYÚR, AZ ERŐ NEM EGY SZEMÉLYTELEN DOLOG HANEM INKÁBB EGY ÉLŐ ENTITÁS VAGY ENTITÁSOK ÖSSZESSÉGE! AZ ALKOTÓM, DARTH REVAN MINDIG IS KIHANGSÚLYOZTA AZT A TÉNYT, HOGY AZ ERŐ A GALAXIS IGAZI ISTENE ÉS URA, MI PEDIG CSUPÁN GYENGE PORSZEMEK VAGYUNK AZ Ő KOZMIKUS SAKKJÁTSZMÁJÁBAN!
Waranousnak ezek az információk újak és eretnekek voltak. Mégis, érzett benne igazságot. -Szóval azt mondod, hogy az Erő egyszerre gonosz és jó? Hogy valami rejtélyes Isten Ő? -a Dracoon magabiztosan, tudása birtokában felelt a kérdésre.
-IGEN! AZ ERŐ NEM VALAMI HANEM INKÁBB VALAKI! EZT A MÉJ KIJELENTÉST ÉS TITKOT, EGYEDÜL ELŐZŐ MESTEREM, DARTH REVAN TUDTA MEGFEJTENI! ERRŐL SZÓLT AZ EGÉSZ KERESÉSE, A SITH HÁBORÚK, ÉS SZINTE MINDEN AMIT A NAGYURAK ŐUTÁNA TETTEK VAGY CSELEKEDTEK!
-Tehát ez az amiben különbözünk a Jediktől! Roppant érdekes!
-IGEN NAGYÚR! A JEDIK SZEMÉLYTELEN, ÉRZELMEK NÉLKÜLI ERŐKÉNT GONDOLNAK RÁ, A SITHEK VISZONT ÉRZELMEKKEL, FŐLEG HARAGGAL ÉS GYŰLÖLETTEL RENDELKEZŐ ISTENKÉNT TISZTELIK AZ ORII' JAAHT!
-Szóval ez a neve... Orii'jaah! Mit jelent?
-EGYSZERÜEN AZT JELENTI HATALOM, ERŐ, TUDÁS! MINDEN ÉS SEMMI! WENTHAR BARÁTOD ÉPPEN EZÉRT ALAPÍTOTTA MEG A SITH EGYHÁZÁT! NEKIK EZ ALAPVETŐ HITÜK!
Waranous ajkain gonosz mosoly jelent meg. -És ezért fogunk győzni! Hogyan lehet „beszélni” vele?
-MEGTANÍTHATLAK RÁ NAGYÚR, DE NAGYON FOGSZ SZENVEDNI!
Waranous egyre türelmetlenebb lett. -Nem érdekel mibe kerül! Akarom ezt a tudást! -alighogy kimondta, a helyiség falaiból, ahol a Nagyúr tartózkodot, undorítóan nyákos, kígyószerű csápok bújtak elő, végükön csattogó, fűrészszerü agyarakkal. A kígyók megragadták a Lordot, aki kétségbeesetten üvölteni kezdett, de hiába. A csápok erősek és céltudatosak voltak. Agyaraikkal feltépték a Lord bőrét és a húsát kezdték el lerágni a csontjairól. Waranous üvöltött és üvöltött. Egyre több csáp ölelte körül. Végül az üvöltést is abbahagyta már, amikor a csápok lerágták az arcáról is a húst, egy alattomos csáp pedig bekúszott az üvöltésre nyitott száján, és kitépte a nyelvét majd a torkát harapta ketté. Waranous perceken belül elvérzett, és előbb alaktalan húscsomóvá, majd lecsupaszított csontvázzá vált. A nyüzsgő, undorítóan tekergő csápok, húsköpenyként borultak rá áldozatuk testére. A Lord meghalt...
Pár órával később egy meztelen, izmos és fiatal férfi feküdt a Draccon hídján. Külsőre kísértetiesen emlékeztetett Waranous fiatalabbik kiadására. Testét végig tetoválások, Sith harci rúnák díszítették. A férfi lassan feleszmélt a sötét ájulásból. Körülnézett és egy lecsupaszított csontvázat pillantott meg jobbra. A csontvázon egy éjfekete köpönyegen kívül semmi sem volt. „ Tehát élek”
-AKI ÉLŐ VOLT AZ HALOTTÁ LETT, MAJD A HALOTT ÉLŐVÉ VÁLT! FOGADD AZ ORII'JAAH ÁLDÁSÁT LORD WARANOUS! ÁLLJ FEL!
A mezítelen férfi, a megfiatalodott izmoktól duzzadó testű és karú Waranous felált. Két fémcsáp kígyózott elő a falból és egy sötét köpenyt terítettek a Lord testére.
-ÁLDOTT LEGYEN AZ ORII'JAAH AKI MINDENEKNEK ÉLETET AD!
Waranous, immár köpönyegbe burkolózva meghajolt. -Áldott legyen a Hatalom és a Tudás Istene! Az Erő aki megalkotta a Sötétségből a galaxist! Aki a semmiből valamit és a valamiből semmit képes alkotni! Minden Üresség Nagyura áldott légy!
A Dracoon elégedett volt. Eddig senki nem állta ki a végső Próbát, kivéve Lord Waranoust. Tényleg ő a Kiválasztott, és hogy mit láthatott a Túloldalon, azt egyedül ő tudhatja...
Közben a hatalmas sötét hadihajó, fenyegető árnyékként vetült a Vjunra. Mint valami sötét, titokzatos ragadozó, úgy őrködött a Vjun fölött. És ebben volt is némi igazság. A fedélzetén, Lord Waranous éppen meditált azon, hogyan is kaphatott új testet. A Nagyúr már bejelentkezett a Vjun helyi hatalmasságainak, és azok hódolattal fogadták a Sith Egyház vezetőjét. A Lordnak semmi kedve nem volt elhagyni a hajót, így a fedélzeten maradt. Mindig is jobban kedvelte az űr hidegségét, mint holmi kényelmes paloták vendégszeretetét. Hirtelen egy vörös köpönyegbe burkolózó, kámzsás alak jelent meg a semmi közepén. Az alak arca nem látszott a kámzsa mélyén, csupán éjfekete sötét hidegség mélyén, lapult két vörösen izzó szem. -Waranous! Térdelj le új mestered előtt! Halld az Időrabló szavait! -a Dracoon aktiválta a turbolézereit és megcélozta az alakot, de hasztalan. A lövedékek elenyésztek a semmiben. A fedélzeten Waranous hirtelen azt sem tudta, mivel áll szemben. Nem jutott eszébe semmilyen épkézláb ötlet, így válaszolt az idegen lénynek. -Mit akarsz tőlem? -az Időrabló a semmi közepén formálta meg mondandóját. Egyenesen a Lord elméjében szólalt meg. -A Hírnököm leszel és elviszed akaratomat a galaxisba! -hirtelen energianyaláb vágódott ki a lény ujjai közül és egyenesen a Dracoon felé tartott. Körülvette a hajót. A fedélzeten vészjelzések szólaltak meg. A Dracoon mintha szenvedett volna. -Engedetlen gyermekem! Engedelmeskedj az Orii'jahh akaratának! -a Dracoon fedélzetén minden leállt, a létfentartás kivételével. Waranous leborult ez előtt a hatalmas lény előtt. Tudta, hogy semmi értelme ellent állni. -Engedelmeskedem az Orii'jahh akaratának! -a lény bólintott. -Úgy lesz Waranous Nagyúr! Hírnököm! -hirtelen a Lordot energianyaláb vette körül és tüzes lángnyelvekként burkolta be az üvöltő Lord testét. -Fogadd a tűz ajándékát! Megtisztít! -Waranous azonban csak üvöltött és üvöltött a fájdalomtól.
A fémes bionikus padlón tért magához. Ahogy feltápászkodott, szemei a Dracoon képernyőjére vetődtek és meglátta magát. Világtalan, fehér tekintete mintha az örök semmibe bámult volna. Látott is meg nem is, vak is volt meg nem is. Testét vöröses rúnák borították be, valami ismeretlen nép harci díszei. Amikor megszólalt, valami ismeretlen torokhangú nyelven tette meg. -Mi... mi történt velem! -a lény aki megkínozta, megszólalt az elméjében. -Kiválasztattál Waranous! Az én Hírnököm lettél! Többé semmi közöd a Sithek Rendjéhez! Már találkoztál velem egyszer a túloldalt és akkor újjáalkottalak! - Igen. felismerte végre, kivel áll szemben. Azzal a lénnyel akivel nemrég találkozott.Waranous közben hitetlenkedve nézett végig magán. Szürke köpönyeg burkolta be testét. Bőréből tüskés valamik nőttek ki, de mégis ember maradt. Egy más ember... Végül Waranous bátorságot vett arra, hogy megszólítsa ezt a különös lényt. -Mit kell tennem? -a lény készségesen választ adott a Lord elméjét kínzó kérdésre. -El kell menned a népemhez, az én választott népemhez! Már évezredek óta sötétségben élnek! Vidd el neki a Tűz ajándékát és mesélj nekik az Útról! -az egykori Sith Nagyúr előtt egy barna bőrborítású, aranyszegélyű, téglalap alakú valami jelent meg. Waranous azonnal felismerte hogy mi lehet az. Egy könyv. -Vedd el a könyvet és indulj népemhez! -Waranous engedelmeskedett és magához vette a különös könyvet. Hirtelen egy csodálatos, fehér színnel ragyogó ékkővel díszitett bot jelent meg. Waranous a kezébe vette. Érezte, hogy földöntúli energia árad szét a testében. -Ez a bot, Yun Yammka botja! Az enyém! Erről tudni fogja a népem, hogy ki vagy! Indulj és ne késlekedj! A Dracoon majd elvisz oda, ahova menned kell! -ezzel a lény, aki Időrablónak nevezte magát, eltűnt. Magára hagyva a Hírnököt. A Dracoon pedig elindult oda, ahova küldték. A Vong területek irányába.
Orii'jahh, Yun Yammka, Időrabló... a név nem számított. Ugyanazt a lényt takarták. A Vongok igazi Istenét. Azt az Istent, akit a Sith Egyház is imádott.... Aki nem más mint az üresség Nagyura és a Pusztítás Istene.
Valahol a galaxisban, MOST
Hónapokkal ezelőtt történt ez, mintha egy másik idő lett volna. Mintha csak évszázadokkal ezelőtt történtek volna meg mindezen események. Mégis: a Sötét Ember ott és akkor született meg igazán…
A Sötét Isten akit Waranousként ismertek, magához tért a Dracoon fedélzetén. Miután Shantalt felruházta erejével, elhagyta a Dathomirt. Asztrális energiái kimerültek egy kissé. Viszont hagyott a lánynak egy meglepetést...Egy nyakéket, amivel elteleportálhatott a Dathomirról. Persze ez csak egy utazásra szólt de ha a lány okos, kihasználja a lehetőséget.. Majd idővel rájön, mi is az a bíborvörös színű ékkő a nyakán!
Most azonban meditált ismét, a múltjáról és arról hogyan is öltött testet. A hajóról, ami segített neki a visszatérésben.
Mert a Dracoon nem véletlenül kereste annak idején a „vezérét” Gazdatestet keresett egy hatalmas és ősi entitásnak, akit a galaxis immár elfeledett… Amikor Waranous annak idején a Dracoon fedélzetére lépett egyben aláírta a végzetét is. Ugyanis egy ősi Istenség pontosan őt szemlélte ki hordozójának és gazdatestnek. Az Időrabló még ma is jót mulatott ezen, ha arra gondolt hogy a galaxis Waranoust ismeri ha egyáltalán ismeri, és ezenközben egész végig ő a Sötét Ember mozgatja a szálakat! Wenthar is az az ostoba, azt hiszi, hogy a Mestere elárulta, pedig nem… Egyszerűen az a férfi akit Waranous néven ismertek megszűnt létezni, amikor találkozott az Időrablóval odaát… Waranous meghalt, személyisége eltűnt valahol a gazdatest mélyén hogy átadja helyét valami sokkal sötétebbnek és gonoszabbnak...Az Időrabló így végre testet tudott ölteni. Így lett eggyé Waranous és az Időrabló. Még új nevet is választott ennek tiszteletére, Krayt vagyis Sárkány ősi Sith nyelven…
De máris érezte ebben a testben, hogy gyengül. Az iszonyatos energiák máris kezdték felemészteni ezt a porhüvelyt. Évekig persze nem lesz gond, de utána.
Rohamosan gyengülni fog a hatalma míg végül ha nem talál egy új gazdatestet, megint testetlen Sötétséggé változik, mint amilyen évezredekig volt. Erre pedig nem vágyott. Eleget raboskodott évezredekig, hogy nagyon is testi módon akarjon létezni. Új gazdatest után kell néznie, méghozzá sűrgősen! És talán...meg is találta már az ideális jelöltet.
A David nevű kisfiú akit a Korribanon oktattak emberei, ideális lesz erre. Igen, és a fiú teste nem olyan gyenge mint Waranousé...Ha pedig még a Korona is birtokában lesz akkor győzelme totális lesz! Akkor soha többé nem kell új gazdatest után néznie...Örökké élhet és uralkodhat
|
|
|
Post by sithlord on Nov 9, 2015 16:44:11 GMT 1
Időrabló a Káosz Istene akit Yvorlnak és annyi más néven is hívtak, jelenleg haldoklott. A test amelyet uralt, immár rothadt foszladozott. Bőrén apró rothadó sebekből folyt a genny, izmai már olyanok voltak mint az elpenészedett kötélhágcsó. Nagyon gyorsan romlott az állapota és az ereje rohamosan csökkent.
Andeddu egykori tanítványának teste, túl gyöngének bizonyult ahhoz, hogy a Káosz Istenét befogadja. Ezt a romló folyamatot csak tetézte az ahogyan az az idős Sith Vorennus elbánt vele. Asztrális teste súlyos csapást szenvedett el, ráadásul az általa kinézett gazdatest, a David nevű gyermekből kitépte az ő lenyomatát, ezzel hatalmának nagy részét eltüntetve. Waranous dühöngött. Most enyésszen el a semmibe? Legyen megint testetlen szellem? Szűnjön meg mindaz amiért harcolt? A Tökéletes Káosz még nem jött el, azért még rengeteg tennivalója volt, amit meggátolt az hogy a gazdatest amiben lakozott élve rothad el…
Végül furmányos elméjében egy mentsvár kezdett el felötleni. Valamikor réges régen, több ezer ha nem több millió évvel ezelőtt, egy távoli világ a Moraband adott neki otthont. Ez a világ ez a bolygó a legősibbek egyike volt. Innen indultak el az Ősök és a Felemelkedettek, hogy elfoglalják jogos helyüket. Tudósok művészek lakták egykor ezt a bolygót, amíg több ezer éven át tartó Polgárháború nem tört ki a két ellentétes oldal, a Sötétek és a Fény Küldöttei között. A Káosz Istene a Sötétek vezére volt, számos csatában legyőzte ellenségeit de végül a Fény Küldöttei egyesült erővel legyőzték a Sötét Istenséget és száműzték a külső űrbe. A tréfás az volt ebben, hogy a Káosz Istenségével ugyanazt tették ellenségei amit önmagukkal. Felemelkedtek, megszüntették testi valójukat és egy másik dimenzióban, egy világegyetemen kívüli térben leltek otthonra a Fény Templomának nevezett tér időn kívüli helyen.
A Káosz Istene viszont egy sötét kegyetlen, tűztengerekkel és poklokkal vegyített helyen találta magát. Abyss bugyraiban… Előnyére legyen mondva, itt teljes hatalmát kiélhette és ennek a létsíknak ő volt az Ura és parancsolója. Az Abyss maga is több szintből állt, voltak tüzes poklai, fertelmes zombiktól hemzsegő bűzös mocsarai, jeges fagyott síkjai…
A Káosz Istene többször próbált testetlen szellemként behatolni a Fény Honába, teljesen sikertelenül. Közben ahogy teltek az évek évezredek, rengeteg gonosz lénnyel lett gazdagabb birodalma. Azok a lények akik a Sötétséget terjesztették mint Démonkirályok vagy gonosz Mágusok, haláluk után mind ide kerültek. Ez volt szó szerint a Pokol, a büntetés helye, ahova az elkárhozott sötét szellemek kerültek, hacsak nem tudták valahogy az anyagi világban tartani szellemüket… Mindenesetre az Abyss hemzsegett a gonosz démonlordoktól, kárhozott lelkektől, egykori Sith sőt Jedi nagyuraktól…
A Káosz Istene azonban itt nem tudott nyugodni. Ő testben szeretett volna élni, és így az anyagi valóságban terjeszteni a Káoszt...Neki büntetés volt, ami a Fény Honának Mestereinek az áldást jelentette. A szabadság a testi léttől neki maga volt a SEMMI. Évmilliók során egyszer kétszer sikerült testet öltenie, de mindig legyőzték végül. Most hosszú idő után, alighogy testet öltött és megszállta Andeddu tanítványának a testét, máris legyőzik? Na nem azt nem engedheti! Abyss nem volt valami vonzó hely a számára immáron.
Egyetlen lehetősége maradt: ha visszatér a Morabandra, szülővilágára és ott egy szertartás keretében, megszáll egy megfelelő gazdatestet. Moraband asztrális energiája pedig megfelelő hatalmat ad neki arra hogy még évezredekig az anyagi világ lakója lehessen. És ha sikerül terve és elhozza a Tökéletes Káoszt az anyagi világra, akkor megnyitja Abyss kapuit és a démoni fejedelmekkel leigázza ezt a világot. Akkor pedig Abyss és az anyagi világ Egy világgá válik! És ez lesz az igazi bosszú ellenségei felett! Ha pedig eljön az idő, a Fény Honának lakói se menekülnek meg többé...elpusztítja őket is és ő az Időrabló lesz a MINDENSÉG Ura és Istene!
A sötét hajó, amely az Időrablót hordozta és amelynek belsejében gazdája teste haldoklott, elindult új célja felé. A Fekete Hajó elindult az ősi világ, Moraband felé...
|
|
|
Post by sithlord on Nov 19, 2015 19:12:48 GMT 1
Waranous miközben hajója szelte az űr hideg sötétségét, szokásához híven tervezett, elmélkedett és konspirált. Haldokló teste sztázisban hevert a hajó gyengélkedőjének egyik szerves kamrájában, miközben a Sötétség Urának asztrális kivetítése a hajó hídján volt látható, akár egy halvány derengő kísértet.
Nagyon is látszódott, hogy haldoklik, és a gazdatest ereje a végéhez közeledett. Túl gyenge volt ez a test amelyet birtokba vett. Valószínűleg azért mert előtte ez a test évezredekig pihent és csendben rothadt egy koporsóban… Utolsó reménye és tartaléka az volt, hogy maradék hű szolgái elhozzák neki azt akire szüksége volt.
A Prakithon nem mindenki fogadta el Wenthar uralmát, maradtak követői miután Wenthar fellázadt ellene és teljességgel átvette a hatalmat. Maradtak Waranoushoz hű emberek akik Ő Sötét felségét követték a továbbiakban is. Illetve egészen pontosan a gazdatestet aki később befogadta az elemi Gonoszt. Természetesen miután egyesült az Időrabló és Waranous a követők ezért nem maradtak el. Még jobban istenítették Urukat és az Időrabló gondoskodott arról hogy megfelelő tanítást és képzést kapjanak tőle. Alig tizenketten voltak a Sötét Apostolok ahogy hívta őket, de fanatikusan hűek voltak hozzá.Kis sereg amely képes lenne vérbe borítani a galaxist, ha úgy alakul. A Sötét Apostolok azonban egyelőre elrejtőztek, az Időrabló által adott információk alapján, a legősibb bolygón...Morabandon. Itt várták uruk tanításait és Igéit, amelyet majd egyszer továbbadnak a galaxis népének. Hűséges és jó szolgái voltak, ezért is bízta rájuk az új gazdatest felkutatását.
Egyik Apostola Talon, engedelmeskedve a Sötét Isten parancsának, éppen úton volt a Tatooinera hogy teljesítse Mestere utasítását és megtalálja neki a megfelelő gazdatestet. Azután pedig a Káosz Ura újra visszanyeri hatalmát, miután birtokba vesz egy sokkal frissebb sokkal erősebb testet.
Amint ez bekövetkezik, az Időrabló új erőre kap majd és akkor reszkessen a galaxis, mert végre eljön az Ő ideje! A totális Őskáosz kora, amikor egybeolvad az Abyss Pokla és az anyagi világ, és Ő a Káosz Istene lesz EGYMAGA az Úr!
Most azonban sajnos fogytán az ideje,mivel a mostani test az egyre csak gyengült. Reménykedett benne hogy Apostola, Darth Talon időben előkeríti az új testet amit majd birtokba vesz…
A Fekete Hajó lassan elérte úti célját, a Morabandot.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Nov 12, 2019 21:52:16 GMT 1
A Halálbolygó fémroncsai és az általa apró aszteroidákra robbantott Kesh, a Sithek Elveszett Törzsének ötezer év háborítatlanság után dicstelenül megsemmisült otthonának kövei, valamint a kataklizmában elpusztult utolsó Yuuzhan Vong hadiflotta élő hajóinak fagyott korallmaradványai és ESB.jelzések alatt, de az Időrablóért harcoló ellenfeleik csillagrombolóinak fémtörmeléke kusza összevisszaságot alkotott az Ismeretlen Vidék ezen távoli, csillagokkal alig pettyezett mélyűri szegletében. Más körülmények, és elsősorban végtelen mennyiségű rendelkezésre álló idő fennállása esetén Abeloth számára érdekes kihívás lett volna egyszerre megteremteni itt az Alapító minőségében alattvalói által szinte kötelezően elvárt Rend és az eredeti valójából természetszerűen következő Káosz különös egyensúlyát... Abeloth azonban a Csillagok Királynője volt, nem pedig az Időrabló... hidakat és alagutakat létesíthetett univerzumok és valóságok között, de nem görbíthette meg magát az egy-egy univerzumon belül lineárisan haladó időt, sem nem teremthetett a semmiből végtelen mennyiségű erőforrást...
A jem’hadar azonban kivérzett Awerisnél és az azt követő ESB-n belüli belharcokban, majd a hosszadalmas, fél galaxist átszelő vándorlásban... Kesh pedig az Ismeretlen Vidék egyik legelhagyatottabb, erőforrásokban legszegényebb részén feküdt. A vorták vezetésével a nagy nehezen összevadászott rabszolgák csak néhány új jem’hadar klónozó üzemet tudtak felhúzni a nagyobb aszteroidák felszínén - vagy éppen alatta -, a mélyűri hajógyártó- és javító dokkok üzemeltetéséhez pedig még mindig nagyrészt a Halálbolygó és az ESB roncsok nagyobb darabjaiból nyerték az újrahasznosított alapanyagokat.
Abeloth az Alapító számára berendezett szálláshely-bázis kitekintő ablakán keresztül figyelte a sürgölődő szervizegységeket és szállítóhajókat, rabszolgabárkákat és jem’hadar cirkálókat. Mögötte egy hatalmas medenceszerű, padlóba süllyesztett tégelyben aranyszínű massza fortyogott és próbált újra és újra sikertelenül alakot ölteni. A vortáknak és jem’hadar őröknek azt mondta, ez a massza ő maga, az Alapítók összességének folyékony entitása, melynek ő csak egy humanoid alakot öltött megtestesülése… de nem lett volna ő a Csillagok Királynője, hogyha nem tévesztette volna meg újfent saját alattvalóit is.
Abeloth kísérletezett, visszaemlékezve halványan azokra az időkre, amelyeket utoljára valódi Királynőként töltött ebben az univerzumban... vagy egy másikban... az időkre aközött, miután már ivott a Tudás Tavából és a Hatalom Forrásából... miután találkozott a nagy erejű Erőérzékeny trióval, akiket egyes legendákban csak úgy ismertek, az Égiek, vagy Építők, mások megszemélyesítve őket az Apa, Fiú és Leány neveket aggatták ezen Erő-megtestesülések fizikai valóira, vagy ezek illúzióira... Abeloth először Szolgálóleány volt mellettük,de a bizalmukba férkőzve először megszerettette magát velük, hogy Anyaként ismerjék, végül elvette a hatalmukat, hogy Királynő lehessen... emlékei halványak, az univerzumok és idősíkok összemosódása miatt kuszák, kaotikusak voltak, mint önnön lénye, de foltokban mégis emlékezett arra az időre, amikor már bírta királynői hatalmát léten és síkokon túl, de az Égiek és rovar-szolgáik még nem tértek vissza, hogy hatalmas gravitációs csapdáikkal eonokra börtönbe zárják.
Akkoriban a Csillagok Királynője nevét ismerték és félték a galaxis primitív népe, élőáldozatokat mutattak be oltárain, ő pedig az összes létsík legrettenetesebb szörnyeivel vette körül magát, akik Anyjukként és Szerelmükként szerették egyszerre, és akik egész csillagrendszereket pusztítottak el, ha kellett, hogy elnyerjék egy-egy dícsérő csillagszemű pillantását, vagy büszke, anyaian elismerő, lehetetlenül széles és sokfogú mosolyának egy szeletét.
Mind közül a legerősebb újrateremtésén dolgozott, egy amőbaszerű, alaktalan óriási masszán, amely képes volt mindent felzabálni, szerves és szervetlen anyagokat beépíteni saját kocsonyás szövetébe, magába olvasztani az anyagokban rejlő információkat... és ha eléggé rettenetes méretűre fejlődött ahhoz, hogy akár egész bolygókat nyeljen el az űrben sodródva, akkortól az általa kiválasztott salakanyagok a legpotensebb energiaforrások és a legértékesebb szupernehéz fémek voltak... Abeloth emlékezett, hogy annak idején az Alderaan és más, hasonlóan bolygók, például a történelem homályába veszett Jedha és Moraband földjein egymással harcoló ősi fajok, mint a Killik, az alderaani kultúrát a galaxisra örökítő hüllőszerű ellenfeleik, akik csak Kiválasztott Népként hivatkoztak magukra, vagy éppen a Coruscant ősének tekintett Notronért háborúzó humanoid Zhellek és Taung-ok... mindannyian rettegtek a Csillagok Királynőjének mindenevő teremtményétől, az űrjáró blobtól... ahogyan az akkoriban primitív űrjárműveiken bolond módon száguldozó és állandóan balesetet szenvedő columik, vagy éppen a kapuikon át közlekedő, Abeloth-ot szolgáló Gree és Kwa civilizációk is.
A kísérletek azonban lassan haladtak, a massza csak nem akarta elérni a kritikus tömeget, pedig Abeloth már mindenféle, a rendszer szeméttelepén elérhető táplálékkal, sőt, jem’hadarokkal, rabszolgákkal és még vortákkal is megpróbálta megetetni... az utóbbiakat azonban különösen utálta és állandóan kivetette magából. Így aztán a Káosz Királynőjének egyelőre le kellett mondania arról, hogy gyors emésztésű óriás blobjával takaríttassa fel és változtassa hasznos nyersanyagteleppé Kesht... így maradtak a hagyományos módszerek, ezekből azonban egyre inkább úgy tűnt Abeloth számára, hogy nem lesz szektorokat uraló nagyhatalom, nem lesz az Ismeretlen Vidék legerősebb hatalmának számító Domínium.
Szégyen, vagy sem, a hiányzó nyersanyagokat és rabszolgákat így aztán a jem'hadar tulajdonképpen egyszerű kalóz-rajtaütésekkel szerezte be a Kesh környéki elmaradott és kereskedelmi hajók által rendkívül ritkán járt szektorokból. Így nemhogy új blob-szolgájának életképessé tétele, de az új jem'hadar egységek harckésszé tétele sem haladt kielégítően.
Abelothnak pedig messze nem ez volt az egyetlen oka az elégedetlenségre. A Dracoon-éhoz hasonló, különböző Holonet-csatornákra rákötött információs terem nem kis vorta-erőfeszítések árán itt is a Királynő rendelkezésére állt, hiszen Alapító minőségében is messzemenően jogos igénynek tűnt alattvalói számára, hogy élőben kövesse a híradásokat, a galaxis, valamint annak lakói és hatalmai sorsának alakulását. De amit látott, az csak növelte elégedetlenségét... végeredményben egyre inkább úgy tűnt, hogy erőfeszítései dacára a galaxis egyre toxikusabb lesz, egyre távolabb kerül attól az ideális, másik univerzumbéli állapottól, amelyben minden porszem a Csillagok Királynőjét szolgálja és szereti feltétlen gyermeki odaadással, akár tisztában vannak Anyjuk és úrnőjük valódi természetével, akár nem.
Mindenekelőtt ott volt az Első Rend és az EGB öntelt birodalmi pondróinak közelmúltbeli egyesülése... Abelothot különösen bosszantotta, hogy mindez ráadásul az Anakin Solo nevű pondró ismételt és nyilvános színre lépésével történt. No nem mintha Abelothot izgatta volna, hogy miféle álnéven és miféle maszkkal, vagy éppen anélkül pózol ez a férfipondró... ami számított, az általa és követői által keltett önbizalom és lelkesedés növekedése az EGB-n belül. Bár nagyságrendileg szinte alig növekedett meg az erejük, Abeloth az Erő és a Káosz áramlatain keresztül világosan érezte, hogy magabiztosabbak. Immár nem volt szükségük egy titkos ismeretlen vidéki új hatalomra, egy új szövetségesre, amellyel felvértezve végre készen érezhették volna magukat a nagy, káoszt elhozó háborúhoz, amelyet ez idáig féltek megindítani... és amely szövetségen keresztül Abeloth végre hozzájuthatott volna a bolygópusztító fegyvereik feletti irányításhoz, hogy a kisbetűs háborús káoszból nagybetűset, igazi tömeges kataklizmát teremtsen. A Domínium egyik létjogosultsága veszett el ezzel tulajdonképpen.
Aztán ott volt maga ez a pondró Anakin Solo, ez Rin förmedvény, akinek soha nem is kellett volna léteznie... Abeloth elég messzire jutott kedvenc kísérleti alanyával, a fanatikus EGB főtiszttel, a hipertéri rakéták felett is diszponáló Hänsellel, oly módon, hogy végletekig tisztelt, puccs áldozatául esett előző főparancsnoka, az Abeloth számára már-már szimpatikus mértékben kegyetlen és szadista Diestl szelleme alakjában sugdolózott a fülébe, nagy nehezen levetkőzve még afeletti averzióját is, hogy hímet kell kvázi megszemélyesítenie. Solo azonban átlátott Hänselen már az első találkozásuk alkalmával, kvázi lehetetlenné téve a Csillagok Királynője számára, hogy ahol Alapítóként diplomáciai úton már nem érhet el sikeres beszivárgást, ott egy váratlan fordulattal, egy megfelelő kulcsszemély befolyásolásával idézze elő, hogy a kellő pillanatban meginduljanak a rakéták.
Aztán ott volt a második, egyre idegesítőbb pondró, a sötét oldal felé forduló Jaina Solo, a Jedik korcs Kardja. Az a ribanc tudtán kívül még nagyobb kárt okozott a Királynőnek talán, mintha ismerte volna a terveit... Zinn nagyúr megölésével, akivel szemben Jainának nem Káosz-hite, hanem múltbeli kudarcba fulladt szerelmi afférjuk és Zinn előző mestere, a Renegát miatt volt elszámolnivalója, nem csak, hogy megfosztotta Abelothot a Dizni Egyház legpotensebb vezetőjétől, hanem egyúttal elvette tőle a vostroyai kislányt, Uljanát is. Márpedig Abelothnak nagy tervei voltak Uljanával... oly sok gyereklány közül, akiket figyelt a galaxisban, ennyire tehetséges héjnak, jövendőbeli gazdatestnek talán csak a Sith nagyurak ezer és ezer szelleme által megerőszakolt és megszállt Arya Stark tűnt a vostroyai kislányon kívül, de ő egy másik hatalom befolyása alá került, hiába próbálta Abeloth magához ragadni Alapítóként, mielőtt a jem’hadarral együtt elhagyták volna az ESB területét. És Jaina Uljanán keresztül nem csak ezt vette a Királynőtől, hanem a hozzáférési lehetőséget a vostroyai pondrók napromboló fegyereihez, a Cár-bombákhoz, melyeknek tervei és kódjai már-már kar-, pontosabban csápnyújtásnyira voltak tőle, amikor Jaina Solo lecsapott... a mocskos Skywalker-Solok. Pedig azokkal a fegyverekkel talán még a cosrai pondrók rakétáinál is nagyobb, tömegesebb káoszt és tömeges kataklizmát tudott volna okozni a galaxisban.
A harmadik átok Abeloth tervében pedig a másik semmirekellő mutáns família, a Palpatine-ok, sőt, újjászületése révén immár a Skywalker-Solok díszes tagja, Sordis nagyúr volt, a Renegát... aki oly közel került ahhoz, hogy Abeloth és az Időrabló tanítványa lehessen, mégis méltatlannak bizonyult rá. Sordis nem csak, hogy visszatérésével előidézte Zinn nagyúr Jaina általi elpusztítását, és ezáltal a Dizni Egyház vezető nélkül maradását, de egyszersmind új kultuszt is alkotott... alulról, az Abeloth által is célba vett elesettek, korcsok, kitaszítottak, és minden csoport közül mindig és mindenhol a leginkább befolyásolhatóak és sebezhetőek, a gyermekek kollektívájához szólt a Renegát, minden ellen lázadó, az arra fogékonyakat újfajta drogként dejelező ideológiájával happolta el a feltétel nélküli hűséges követőket Abeloth új, progresszív... haladó... erős nőkre és a devianciák népszerűsítésére épülő destruktív irányzatától.
Dizn egyháza és holocsatornái nem csak azért gyengültek, mert Zinn nagyúrral meghalt a legtehetségesebb zászlóhordozójuk... a Renegát-hit terjedése is rontotta a népszerűségüket. A Dizniek folyamatosan terjesztették a feketepiacokon a legújabb, Abeloth által gyakran személyesen jóváhagyott tartalmakat az erős nőkről, akik minden toxikus férfi történelmi személyiség mögött ott álltak valójában Abeloth propagandája szerint... a Whilleknek is nevezett mérgező, mindenféle régi hitet és értéket védelmező idősebb, heteroszexuális férfiakról, akiknek már a puszta léte is abomináció volt Abeloth új univerzumában... a mindenki ellen lázadó, színes egyéniségű mandalóriaiakról, akiket Abeloth így akart a bűvkörébe vonni... egy másik Első Rend és egy másik Ellenállás harcáról, amelynek fiatal női hősei lettek volna Abeloth követőinek új, kiüresedett idolai... de egyre kisebb példányban fogytak ezek, mert a Renegát-felvételeket és relikviákat keresték helyettük. Az Abeloth tanait öntudatlanul is magáévá tevő, a Káosz Királynőjét nem is ismerő, mégis az ő céljait szolgáló coruscanti politikusok és egyéb köztársasági bolygók ellenzéki nőegyletei pedig ott voltak ugyan, de sosem szólíthattak meg akkora réteget agresszív, sipákoló kampányaikkal, amire valóban szükség volt... a többség gondolkozásának átformálásához.
Pedig Abeloth mindent megpróbált, a nők és deviánsok lázadásán kívül újabban még a galaktikus természeti környezet, a klíma megőrzésének fontosságát is elültette egyes, a bűvkörébe tartozó véleményvezérek fejében, hogy még inkább növelje az új generációk bűntudatát, kitaszítottságát, az élettől való elfordulását, melyből egyetlen kiút marad majd csupán, a Csillagok Királynőjének megértően óvó csápjai közé, az egyetlen valódi, progresszív kultuszba való menekülés... és nem, ez sem volt elég ahhoz, hogy megnyerje a kritikus tömegű követőt, akiknek odaadását, szeretetét, feltétlen ragaszkodását Káosz-energiákká konvertálva végre kiterjeszthette volna hatalmát.
És a legdühítőbb az volt az egészben, hogy ennek a három semmirekellőnek, Anakin és Jaina Solonak, valamint Sordisnak nem csak Abeloth univerzum-definíciója, de az itteni valóság objektív szabályai alapján sem kellett volna már léteznie... mindhárman meghaltak már, mindhárman átkerültek az Árnyékokon Túli Helyre, ami eleve Abeloth uralma alá tartozott és a hozzá hasonló lények játszótere volt... és mégis, mindhárman visszatértek. Ki csellel, ki az Erő segítségével, ki ezek kombinációjával... kétszeresen nem kellett volna létezniük, mégis itt voltak, újjáéledésükkel pedig többszörösen megcsúfolták Abeloth valóságát. Már sugdosni sem tudott nekik így. Túlléptek az átkon, hogy ők nem léteznek... megtették azt, amibe őseik, felmenőik belebuktak és inkább meghaltak, semmint elviseljék a tudatot..., amely elől még a nagy Luke Skywalker is csak úgy tudott elmenekülni, hogy teljesen eltűnt Abeloth csillagszemei elől és a Királynőnek csak sejtései voltak, hogy valójában hol bujkál...
A Királynő így aztán elkészült rá, hogy ha nem uralhatja ezt az univerzumot, ezt a valóságot, akkor megsemmisíti, elnyeleti a világok közti nihillel, hogy ha az övé nem lehet, ne legyen senkié... ezt, és mindegyik másik valóságot, amelyik nem őt szolgálja.
És Abeloth jól tudta, hogy ehhez ugyanoda kell mennie, ahová megérzése szerint Luke Skywalker és még néhányan menekültek előle... Tythonra, oda, ahol minden elkezdődött ebben az univerzumban, ebben a valóságban. Így aztán amikor szolgáin keresztül először megkapta a magát Gépistennek nevező ostoba, rozsdás fémkupac üzenetét, amelyik nem átallotta azt hinni, hogy ugyanolyan ősi és hatalmas, mint a Csillagok Királynője, némi gondolkozás után végül elfogadta az Abominorok felé nyújtott mechanikus jobbját. Bármi is volt a géplények valódi terve és szándéka, a Káosz hajlandónak mutatkozott az együttműködésre... és Abeloth erőivel szemben volt annyi helyzeti előnyük, hogy ők már ott voltak a Tython-rendszerben.
Elmélkedéséből puha, tapintatos léptek ébresztették fel. A mögötte lévő medencében bugyborékoló blob is elcsendesedett, mintha alaktalan, torz folyadék-csápjait ugrásra kész, csendes vadászó üzemmódba helyezte volna, hogy megpróbálja lesből elkapni a belépő humanoidot, ha nem is az íze miatt, de legalább a vadászat okozta örömért, puszta szórakozásból... persze erre jelenlegi struktúrája mellett egyelőre kénytelen lett volna, szétfolyt volna a padlón abban a pillanatban, hogy akár teste egy kisebb nyúlványával is elhagyta volna biztonságos medencéjét. A belépő alak mindenesetre azért jó nagy távolságból megkerülte a medencét, majd alázatos csendben megállt az Alapító mögött. Abeloth ellenőrizte hogy újra a sima arcú, jellegtelen öregasszony alakját viseli-e, majd szembefordult a Weyoun-sorozat legújabb tagját reprezentáló vortával.
- Nagyszerű hírt hozok, Alapító - húzta szélesre dagályos mosolyát a vorta. - A technikusaink befejezték a féregjárat megnyitására alkalmas rács kalibrálását a Gépistentől és Slordis kapitánytól kapott instrukciók alapján. Az első felderítőink hamarosan megkezdik az ugrójárat tesztelését. - Nagyszerű - bólintott minden lelkesedés nélkül az Alapító - Abeloth. - Amint a féregjárat elég stabil, készítsék fel a jem’hadar flottát az indulásra a Tython-rendszerbe. - Parancsa szerint lesz, Alapító - hajolt meg Weyoun.
- És még egy dolog - emelte fel a mutatóujját az Alapító, mint akinek csak most ötlött eszébe valami fontos. - Ellenőrizzék, hogy az instrukciók alapján megnyitott féregjáratban nincsenek-e bármilyen... váratlan transztéri entitások. Elég kellemetlen lenne, ha valamiféle... normál dimenziókon kívüli... Prófétista csapda miatt odaveszne a flottánk egy része menet közben... nemde? - Természetesen megtesszük a megfelelő óvintézkedéseket, alapos szkennelést végzünk, Alapító - hajtotta meg magát a vorta és kihátrált. - Buta majom - mormogta maga elé lesajnálóan a Csillagok Királynője.
|
|
|
Kesh
Dec 28, 2021 13:03:12 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Dec 28, 2021 13:03:12 GMT 1
Lajtis és Brabham siklója korábban, a rendszernek éppen hogy a szélét elérve vágódott ki a hipertérből, hosszú, az Ismeretlen Vidék anomáliái miatt többször megszakított utazás után. - Úgy tűnik, újabb gravitációs kúthoz érkeztünk, ez már a huszonharmadik, a térképeken nem szereplő űrbéli tereptárgy lesz a vektor mentén - sóhajtott fel Lajtis, miközben az érzékelőket ellenőrizte. - A hátsó szenzoron semmi, sem vizuálisan, sem az energiajellemzők mentén, sem iontartományban, ami álcázott hajó normáltérbe érkezésére utalna... úgy tűnik, nem követnek... - Hozzáadom a navigációs varianciát az útvonaltérképhez - babrált valamit a sisakján belül Brabham. Az út során elég hamar rájött, hogy az eredetileg megfigyelésre és kémkedésre kifejlesztett berendezései és implantjai kiválóan alkalmazhatóak az Ismeretlen Vidéken történő, sokváltozós, állandó térképmódosításokat igénylő navigációhoz. Kezdett ráérezni, miért mondogatta az a mélyűri pilóta, Stromm, korábban ott az Ausmannon, hogy semmi sem fogható a mélyűr felfedezésének izgalmához… és monotonitásához. Bár Brabham sejtette, hogy az öreg pilóta inkább a mélyűri formációkra, plazmakitörésekre, kvazárok nyújtotta vizuális élményre - vagy éppen fekete lyukak és ehhez hasonló torzulások esetén azok teljes hiányára - gondolt, nem pedig a pályagörbék kiszámolásának izgalmára, a sokváltozós egyenletekre, amelyekkel Brabham indulásuk óta elfoglalta magát, hogy minél biztonságosabb, és főképp minél gyorsabb útvonalon átterelje a hajójukat az Ismeretlen legveszélyesebb peremzónáján, ahová még a chissek is csak konvojban, és erős katonai kísérettel merészkedtek. Olyannyira lefoglalták őket a számítások és a mélységi űrrepülés mindenféle háttértevékenysége, hogy egy pillanatra elfeledkeztek a legalapvetőbb szabályról a pilóták életében (már csak azért is, mert elsődlegesen egyikük sem volt pilóta) előre nézni. A közelségi riasztó is csak akkor kezdett szirénázni, amikor az első tárgy hatalmas döndüléssel nekicsapódott a hajó falának. - Pajzsok! - kapott a megfelelő kontrollkar után Lajtis parancsnok szinte azonnal, majd a nyakát tekergetve kereste az ellenséges támadás forrását. - Látja valahol a támadót, Brabham osztagos? Bármi bármelyik sávon? - Nem ért minket támadás - rázta a fejét óvatosan Brabham, mivel az efféle mozdulatokat nem volt tanácsos túlzásba vinni, ha az ember fején egy, az övéhez hasonló gigantikus sisak terpeszkedett. - Úgy tűnik, egy törmelékmezőbe léptünk ki. Nézzen ki a főplexin, Lajtis ezredes úr! - Oh, shavit - káromkodott az őszes halántékú, szőkés klón, majd a kormányszervek után nyúlt. - Ez egy egész szeméttelep. A galaxis legfélreesőbb, legmesszebb lévő pontja a Magtól, erre mindenki ide hordja a szemetét, vagy mi van itt, te jó ég! - pár pillanatig még manőverezett. - Kérek egy teljes szkennelést a rendszerben lévő törmelékről. Rengetegnek tűnik. Át sem látni rajta. A szenzorok sem látják a végét. Napokig tarthat, amíg átvergődünk rajta. - Talán pont azért hordják ide a szemetet, mert ennyire félreeső - mormogta Brabham, miközben a szkennert csatlakoztatta a sisakjához. - Megpróbálok egy utat keresni a törmeléken át. Nem ugorhatunk egy rövidet? - Gyorsulás közben felkenődnénk a legközelebbi törmelékre... - mormogta Lajtis. - Ez nem felspécizett csempészhajó, nem lehet csak úgy előkészületek nélkül össze-vissza hiperszökkengetni vele. - Rengeteg a törmelék. A szilánkok struktúrája robbanásokra, lövésekre, ütközésekre utal - sorolta Brabham. - Három… nem is, várjon, négy energiajellemzőt és anyagjellemzőt látok a törmelék között. Van itt... szerves kőzet, fagyott magmával... rengeteg fém... - Olyan, mintha szétlőttek volna egy bolygót egy flottával. Utána pedig a flottát is - csavargatta a nyakát körbepillantva Lajtis, ahogyan lassan átmanőverezett a törmelék között. - A régi ESB-s térképeken szerepelt ez a rendszer, amelyeket áttöltöttünk, amikor a Maradvány csatlakozásával hozzáfértünk a Sithek navigációs adatbázisához. De nem tüntettek fel mellette semmit, csak egy lezárt állományt, hogy “szigorúan titkos”. - Uram... a másik két energiajellemző... - mormogta Brabham aggodalmas hangon. - Na, mondja már! - sürgette Lajtis. - Az egyik odonit-polaron mikroszálas vegyület, elég erősen sugárzik, megjelölöm, hogy el tudjuk kerülni... több sporadikus ponton - sorolta Brabham. - Ha ez valamiféle titkos ESB-lőtér volt, akkor megfordulhattak itt a régi Judicator-osztályú csatacirkálóik és a jem’hadar vadászhajóik, azokban van ilyen vegyület - biccentett Lajtis. - És a másik? - Újraszkennelem, nem akarok tévedni... - Brabham fényei felvillantak a sisakján, ahogyan hirtelen beúszott egy eltéveszthetetlen, cirkáló méretű yorrick korall-köteg az orruk elé az egyik kő takarásából. Lajtis ilyen közelről ki tudna venni az elhalt csápok végén csüngő gumószerű, fagyott, élettelen kinövéseket. - Szerves korall... megerősítve... - nyögte Brabham. - A szentségit! - ordított fel Lajtis, és lekapcsolta a hajtóműveket. - Energiát le! Ez egy istenverte Yuuzhan Vong temető! Miért nem ezzel kezdte?! - Talán a régi háborúban volt itt ütközet - mormogta Brabham, aggodalmasan tekintgetve ide-oda, mintha bármelyik pillanatban előtűnhetett volna valahonnét egy korallvadász. - Ezek frissebb roncsok - vizsgálgatta az érzékelők adatait Lajtis. - És a fémalapú hajók konfigurációi egyértelműen ESB-gyártásúak. Nézze csak, ott egy SiSD kettétört törzse. Ráadásul ha ez a régi háborúból lenne, akkor nem látnánk itt jem’hadar roncsokat. - Már akartam kérdezni, hogy mi az a jem’hadar? - jegyezte meg Brabham. - Maguk nem kapnak felkészítést ellenséges fajokból és technológiákból? - meredt a kémre csodálkozva a klón ezredes. - A hajdani Egyesült Sith Birodalom speciálisan harcra tenyésztett faja. Állítólag a kardassi szövetségeseink keze volt a dologban, mielőtt átálltak. Kár, hogy most nincs itt egy kanálfejű sem. - Kiterjesztem a szkennt életjelekre, élő organizmusokra… - táncoltak Brabham ujjai a sisakjához kötött terminálján a sikló adatpultjának. - Egyelőre semmi... itt minden halott. Mi okozhat ekkora pusztítást... - Nézze... ott... - mutatott előre lemerevedve Lajtis, amint az egyik nagyobb kőtömb mögül előbukkant egy több kilométer átmérőjű szuperlézer-fémtányér ív negyedrésze. Akkora volt, mint egy csillagromboló. - Annak, hogy egy Halálcsillag-osztályú harcállomást elhagyva még a szektortérségen belül egy másik Halálcsillag romjaiba fussunk bele... véletlenszerű térképes ugrások után, hát ez körülbelül egy a huszonhárom, egész tizenhat millióhoz eséllyel történhet meg... - jött rá Brabhamra a protokolldroid szindróma egy pillanatra. - Ugye biztosan nem mentünk át mi is egy féregjáraton, és ez nem az Ausmann valahol máshol, vagy a mi Ausmannunk? - Hagyományos hipertérugrásokat hajtottunk végre - rázta a fejét Lajtis. - Vannak pletykák egy Sith Halálbolygóról, ami eltűnt az Ismeretlen Vidéken, egy flottával együtt, Dorja Égi Marsall vezetésével. Még Wenthar császár uralkodása alatt. A Maradványból hozzáférhető adatbázisrekordokat törölték. Talán az Első Rend hozzájuk fér, de sem nekem, sem a kormányzónak fogalma sem volt erről... - Aktív energiajellemzők a harcállomás roncsainak átellenes oldalán - jelentette Brabham. - Vektor... nulla-hét-öt-egy... - Én ugyan nem indítom újra a hajtóműveket, amíg nem szkenneltünk mindent - jegyezte meg Lajtis. - A folyamatos szkenneléssel ugyanúgy felhívjuk magunkra a figyelmet, ezredes, mintha lángoló hajtóművel száguldoznánk ezen a roncstelepen - vetette ellen Brabham, majd ledermedt. - Oké, nem akartam elkiabálni, de valamiféle... izé közeledik felénk. Az életjel-szenzor szerint nem élőlény, az anyagjellemzők szerint nem korall-alapú, tehát nem Yuuzhan Vong, de akkora, mint egy korvett... - Kapcsoljunk ki minden szenzort - döntött Lajtis. - Talán ha törmeléknek néz minket, békén hagy... már ha tudatos ez az izé... - Nem, ha veszi az életjeleinket, vagy a testhőnket - fintorodott el Brabham. Most már betöltötte a képernyőt, sőt, a plexit is a feléjük lebegő, alaktalan, zöld massza, ami jól láthatóan önálló, akármilyen primitív akarattól vezérelve közlekedett a roncsok között. - Valami ötlet, specialista? - pillantott Lajtis izzadó homlokkal Brabhamre, ahogyan az entitás tovább közeledett feléjük.
|
|
|
Post by nightmares on Dec 29, 2021 10:21:31 GMT 1
Brabham a biztonság kedvéért lekapcsolta a sisakja műszereit, majd levette a fejéről a gömböt. Nem nagyon tudott megszólalni, inkább csak tovább bámulta az előttük levő, nagyon különös dolgot. -Nézze, ez megeszi az egyik roncsot! -mutatott Brabham a zöld entitásra, ami lassan hozzáért egy kisebb vadászgép maradványaihoz, és kezdte elfogyasztani, hasonlóan, mint egy egysejtű. -Ezek szerint még sem lenne olyan jó, ha űrszemétnek nézne minket! -jegyezte meg Lajtis, bár fogalma sem volt, hogy most maradjanak, ahol vannak, vagy kapcsolja be a hajtóműveket, és tűnjenek el innen. -Specialista, mi a véleménye?
-Nem tudom. Talán ha ez tényleg nem egy élőlény, és esetleg valamiféle radar segítségével tájékozódna, talán tudnám zavarni az adását. -nézett Brabham Lajtisra. -Vissza kell kapcsolnunk a műszereket, hogy érzékelni tudjuk, ha esetleg sugároz magából bármiféle jelet. -felelte Lajtis. -Kockázatos lenne. Ha észrevesz, valószínűleg minket fog megenni elsőnek. -Ezt nem tudhatjuk. Lehet, hogy nem fogyaszt élőlényeket, csak roncsokat. -vont vállat Brabham. -Végül is, ha ez tényleg egy szeméttelep, logikus lenne, ha lenne itt egy lény, ami el is fogyasztja ezt a sok törmeléket. -Nekem ez inkább tűnik egy temetőnek, mint egy szeméttelepnek, specialista!
-Már teljesen elnyelte azt a vadászroncsot. -nyelt egyet Brabham. -Mit tegyünk? -kérdezte újra Lajtis. -Ha engem kérdez, el kellene tűnnünk innen, amíg lehetséges. Ha nem tesszük meg, még a végén minket is elemészt! Talán ez is ezer évig fog emészteni minket, mint egy sarlacc! -És mégis hova mennénk el? -tárta szét a karjait Brabham. -Tele van űrszeméttel az egész hely, nem tudunk csak úgy elugrani innen. Még a végén felkenődünk valamelyik roncsra.
-Élőlények?
Brabham és Lajtis is hallották ezt a kérdést, de a hang a fejükből jött, nem kívülről. Ijedten egymásra néztek. -Mi volt ez? -szólalt meg Brabham. -Maga is hallotta ezt? -Igen, hallottam! -bólintott Lajtis. -Olyan volt, mintha... nem is tudom. Mintha valami telepatikusan próbált volna meg kommunikálni velünk. -A polis massaiak szoktak így kommunikálni, nem? -kérdezte Brabham. -Nem polis massai, hanem kallidahin. Már pár száz éve a Polis Massán élnek, de nem ők voltak ott az őshonos faj, hanem az eellayinok. A kallidahinok továbbra is próbálnak nyomok után kutatni, hátha kiderül, hogy a két faj kapcsolatban állt egymással. A kérdését megválaszolva, specialista, igen, ők szoktak ilyen módon kommunikálni.
-Értem. -felelte Brabham, próbálva megjegyezni az elhangzott információkat. -Szóval akkor hogyan hallhattuk ezt a hangot? Talán van a hajón egy potyautas? Vagy itt a roncsok között lehet egy túlélő? Milyen messziről tudnak ezek kommunikálni? -Nézze, elindult felénk! -kiáltott fel Lajtis.
Az entitás valóban elindult a sikló felé. Lassan közeledett, közben Brabham intett Lajtis parancsnoknak, hogy még ne indítsa be újra a hajtóműveket, hátha nem őket akarja a lény. Egy idő után nyilvánvalóvá vált, hogy az entitás igenis őket akarja, alig húsz méternyire állhatott meg a sikló előtt. -Specialista, tűnjünk innen! -adta ki a parancsot Lajtis. -Egyet kell, hogy értsek, biztosan érzékelte az életjeleinket! -helyeselt Brabham.
-Életjelek? Nem, gondolatokat érzékeltem! -jött a válasz. Ugyanúgy a saját fejükben hallották, de ezennel sikerült megállapítaniuk, hogy valószínűleg az entitás próbál meg kapcsolatba lépni velük. -Régóta nem járt erre élőlény.
Brabham és Lajtis sem tudott rövid ideig megszólalni. Egyikük sem tapasztalt még ehhez hasonlót. -Ki vagy te? -nyögte ki végül a kérdést Brabham. -Nem tudom, nem tudom, nem tudom! -a birodalmiak fejében levő hang érzelemmentes volt, ám mégis furcsának tűnt. -Látom, hogy miért vagytok itt. Fontos küldetésetek van. Egyszer nekem is fontos küldetésem volt. Bolygókat falhattam volna fel. De hibás lettem, és csak ekkorára tudtam megnőni. Ezután itt hagyott, nem volt már rám szükség. Most csupán a roncsok maradtak nekem.
-Hűha... -sóhajtott Brabham. Ezt az utazást egy jó darabig biztosan nem fogja elfelejteni. Azt hitte, hogy ezen az úton nem fogja őket semmi sem zavarni, észrevétlenül ugranak rendszerről rendszerre, majd megérkeznek az Astorias rendszerbe. Fel sem merült benne, hogy egy beszélő zöld űrszeméttel fognak találkozni, aki gondolatolvasó is, és saját magát okolja azért, mert itt ragadt. Ezt hiába próbálná majd elmesélni bárkinek, senki nem hinne neki. Aztán támadt egy ötlete. -Figyelj, nekünk nagyon hamar át kell jutnunk itt, gondolom láttad a gondolatainkból. Szóval, meg tudnád tenni, légyszíves, hogy megeszed előlünk az űrszemetet, hogy mi biztonságosan át tudjunk jutni ezen a roncsmezőn? -kérdezte az entitástól. Fogalma sem volt, hogy amaz miért teljesíteni a kérését. Sőt, még mindig nem volt benne biztos, hogy barátságos.
|
|
|
Kesh
Jan 9, 2022 22:33:14 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Jan 9, 2022 22:33:14 GMT 1
Az entitás néhány pillanatnyi csenddel válaszolt a felvetésre, miközben Lajtis némi gondolkozás után átmenetileg visszafordult Brabhamhoz.
- Azért nem hagy nyugodni valami - jegyezte meg félhangosan a specialistának. - A Yuuzhan Vong is telepátiát használt az Erő helyett, hogy a parancsnokok, papok és a harci koordinátoraik kommunikálni tudjanak egymással és a harcosokkal csata közben, vagy a kémekkel és az intendánsokkal beszivárgó missziók közepette... már csak azért is, mert ugye az Erőtől el voltak vágva... - Gondolja, hogy ez valami Yuuzhan Vong életforma? - csóválta meg a fejét immár sisak nélkül Brabham, majd leolvasott pár kijelző-értéket. - Az anyagában az érzékelőink szerint szinte egyáltalán nincs yorrick-korall, maximum annyi, amennyit véletlenül megevett a Vong roncsok, pontosabban szólva űrtetemek közül a többi törmelékkel együtt. Mármint, ezek a lekapcsolás előtti értékek... - javította ki magát gyorsan.
- Nem vagyok Messzi Kívülálló - tiltakozott a fejükben szinte azonnal a lény. - A Messzi Kívülállók elfordultak az alkotómtól, még mielőtt létrehozott volna. Semmi közöm hozzájuk azon kívül, hogy nem szeretem az ízüket. Nyúlós, ragadós. Mérgező, büdös. - Nagyszerű, szóval akkor is olvas minket, ha épp egymással beszélünk, és nem vele - mordult fel Lajtis irritált éllel a hangjában. - Érdekes, hogy a chissek által használt megnevezést használta a Yuuzhan Vongra - tette hozzá Brabham, majd hirtelen eszébe jutott, hogy a valami még nem válaszolt a kérdésükre. - Te, figyelj már... - emelte fel a hangját. - Nem válaszoltál még. - Hozzám... - tétlenkedett egy pillanatig a hatalmas amőbaszerű teremtmény, amelyik immár teljesen betöltötte előttük a plexit, de egyelőre nem állt neki lakmározni a páros hajójából. - Hozzám beszélsz? Gondolkozom... - Gondolkozik? - forgatta a szemeit türelmetlenül Lajtis. - Egy filozofáló hulladékféreg. Nagyszerű.
- Igen, elnézést, nem tudom, hogy szólítsalak - ingatta a fejét Brabham, leintve klón pilótatársát, mielőtt újdonsült ismerőse megsértődik. - Mi a neved? - Név? Mi az a név? Én... én vagyok. Egy vagyok - zavarodott meg a lény. - Tessék, most összezavartad - sóhajtott fel Lajtis - Specialista, szerintem...
- Hadd próbáljam meg még egyszer - kérte a társát Brabham, majd újra a lény felé fókuszálta a gondolatait. - Az én nevem például... mondjuk úgy, a rövid nevem Brabham, az azonosító kódommal nem akarlak untatni. A társam Lajtis ezredes. Mindketten többé-kevésbé egyedül viseljük ezt a nevet a galaxisban, mármint a... őőő... nagy feketeségben - pillantott határozatlanul Brabham Lajtisra, mivel nevek tekintetében sosem lehetett tudni, melyik klónnal mi a helyzet, és éppen egyszerre hányan vannak. - Neked nincs ilyened? Hogy szólított a mestered?
- Blobnak - mormogta végül a lény. - De nem tetszik. Fontos küldetésre vágyom én is, mint a tiétek. Nem csak itt... enni ezt a szemetet. Ott és olyat akarok enni.,. amivel segítek. A mesterem... nem ezt akarta. Azt akarta, pusztítsak. A Királynő mindig ezt akarta... - Királynő? - villant meg Lajtis tekintete kérdőn. - Miféle?
- Ha segítesz, mi segítünk neked nevet választani - próbálkozott a lény felé Brabham, figyelmen kívül hagyva Lajtis kíváncsiskodását. - Van is pár ötletem... mondjuk... Carl? Bár, nem tudom, jó ötlet lenne... vagy lehetnél mondjuk - nyelt egyet a specialista. - Lehetnél mondjuk Ziva... - Gondolkozom - válaszolt a lény a fejükben, egy minden eddiginél hosszabb csenddel, majd rávágta. - Gondolkoztam. Utat nyitok nektek. De cserébe vigyetek magatokkal. Én is segíteni akarok a küldetésetekben. Nagyon fontosnak tűnik? - Ezt amúgy honnan tudod, te blo... akarom mondani, majd amilyen nevet választasz, úgy hívunk - sóhajtott fel Lajtis. - Mindketten nagyon aggódtok, hogy nem tudjátok teljesíteni - magyarázta rövid szünet után a lény.
Brabham Lajtisra pillantott, aki reflexből megrázta a fejét. - És mégis, hogy a fenébe vinnénk magunkkal ezt az izét, Specialista? Hússzor akkora, mint a hajónk. Nem vehetjük fedélzetre, pláne akkor nem, ha ennyit eszik. Aztán ki tudja, ismeri-e a hiperteret. - Ismerem a kék hullámot, tartály-ember - válaszolt a fejükben a lény. - Csak azt nem tudom, merre vegyem benne az irányt... olyan... sokfelé van benne... minden... mindenfelé... - Látja, csak navigációs koordináták kellenek neki - derült fel Brabham arca. - Tud ugrani.
- Hiszem, ha látom... és különben is, mit mondunk a Főkormányzónak, vagy a követének, ha megtaláljuk, hogy csak úgy útközben összeszedtük, és hogy megígérjük, etetni fogjuk és a gondját viseljük, csak hadd tarthassuk meg? Most mondta, hogy csillagokat eszik eredetileg! - tiltakozott Lajtis. - Ki tudja, mi van, ha ő csinálta ezt az egész roncshalmazt itt? - A barátod nem szeret engem, nyelveken szóló ember - ezt most csak Brabham hallotta a fejében. A lény mentális hangja autentikusan csalódottnak tűnt. - Tartály-ember nem akar magával vinni... magányos maradok. De ti sem mentek sehová - fodrozódott zölden a lény felülete.
- Máshogy nem jutunk át a roncsmezőn - folytatta Brabham Lajtisra pillantva. - És gondolom, provokálni sem akarjuk. - A maga felelőssége lesz - húzta el a száját a klón, Brabhamra pillantva. - Ha vállalja, hogy megismeri, és megérti, mi ez az izé, mire jó, és veszélyes-e, vagy sem… - kérdőn a Specialistára pillantott. - Vállalja?
...
Amíg amazok ketten azon vitatkoztak, hogy befogadják-e a szemétevő entitást, néhány click-nyi távolságra, egy óriási, egymásra fonódó, halott csápokkal teli Yuuzhan Vong Kor Chokk csillagcirkáló korallroncsának belsejében egy jem’hadar vadászhajó élettelenül sodródó héjának hídján egy pillanat erejéig megvillant egy lila sztázisfény, aztán újra sötétbe borult. - Szkenn végrehajtva - jelentette a hidat irányító Első a hajó vortájának. - Lekapcsolunk, folytatjuk a passzív pásztázást. - A birodalmi kémhajó még mindig azzal az entitással szórakozik? - kérdezte a hegyes fülű adminisztrátor lény. - Igen - biccentett a tüskés bőrű, parancsnoki konfigurációjú jem’hadar harcos, akinek a bal szeme előtt apró vizor közvetítette a szkenn részleteit. - Vorta, kérek engedélyt támadásra, a kémhajó észlelheti a roncsmentő egységeinket, ha közelebb jön a szektorunkhoz...
- A birodalmiak mindig egymás után is kémkednek, nem bíznak egymásban - intette le harcosát a vorta. - Ha most megsemmisítjük, bizonyosan keresni fogják mindenféle dezertőrökre vadászó, vagy mentőegységekkel itt. Hagyjuk csak, hogy kiszórakozzák magukat azzal az amőbával. Ha szerencsénk van, megeszi őket, mi pedig megvárjuk, ameddig a roncstelep másik fele felé veszi az irányt, aztán folytatjuk a használható jem’hadar technika kiemelését a roncsokból. Az Alapító világos parancsot adott. Alkatrészekre van szükségünk, nem konfliktusra.
- Ahogy az Alapító parancsolja - hajtotta meg magát az Első. - Nem akartam megkérdőjelezni. - Csak szolgálni akart, Első Omak’alaron - villantott a vorta diplomatikus mosolyt. - De ne feledje... aki engedelmes, az győz! - És a győzelem az élet - tisztelgett a jem’hadar és folytatta a rejtőzködéshez szükséges beállítások konfigurálását.
|
|
|
Post by nightmares on Jan 10, 2022 20:31:15 GMT 1
-Nincs választásunk, ezredes. -felelte végül Brabham. Hosszabb vitát is folytatott volna erről, ugyanis szívesen gondolkodott volna egy részletesebb tervről, de mivel az entitás belelátott a gondolataikba, jobb ötletnek tartotta, ha inkább letudja ennyivel. -Vállalom a felelősséget. -Rendben van, specialista. -bólintott Lajtis. -De aztán maga akarta így.
Az entitás elindult a törmelékek irányába. Brabham visszavette a sisakját, és beindította a műszereit. Lajtis ugyanezt tette a hajóval. Beálltak a lény mellé, és követték őt, ahogyan lassan utat tört a törmelékek között, és felfalta azokat.
-Maga szerint hogyan fognak reagálni Astoriason amikor beállítunk egy ekkora izével a rendszerbe? -nézett a kémre Lajtis. -Lehet, hogy egyszerűen szétlőnek mindkettőnket. Pontosabban mindhármunkat. És ha békén is hagynak, mi lesz utána? Mi leszállunk, őt meg ott hagyjuk lebegni a nagai flottával? Lehet, hogy megeszi. Vagy lehozzuk őt is a felszínre? -Erről majd akkor döntünk, amikor odaértünk. -felelte Brabham. -Lehet, hogy felfedeztünk egy új fajt, ezredes! Az is lehet, hogy rólunk fogják elnevezni! Ha már a névnél tartunk, keresnünk kellene egy nevet neki. Lássuk csak...
Brabham gondolkodott. Végül is a lénynek látszólag nem volt neme, illetve a legtöbb faj törvényei sem vonatkoztak rá, így akár vezetékneveket is adhatott volna neki. -Lehetne mondjuk... Palpatine! -töprengett Brabham. -Nem lehet Palpatine! -ellenkezett Lajtis. -Akkor már lehetne akár... Skywalker.
-Ismerem ezt a nevet. -hallották a fejükben az entitás hangját. -Hallottam már mások gondolataimban is. Régebben... már nem tudom milyen régen. Azt sem tudom, hogy mióta vagyok itt... vagy hogy egyáltalán mióta létezem. -Mindig egyedül voltál itt, ugye? -kérdezte Brabham. -Lehetne a neved Solo. -Ezt a nevet is ismerem. A Királynő gyűlölte őt...
-Ezek szerint nem több ezer éve van itt, ahogy elképzeltem volna. -nézett Brabhamra Lajtis. -De ki az a Királynő? És mi baja volt Solóval? Egyáltalán melyikkel? -Ha már Királynő, lehetne a neve Leia! -vetette fel Brabham. -Ő hercegnő volt, specialista! -válaszolt Lajtis. -Meg amúgy is, nem nevezhetjük el őt lázadókról!
-Talán elnevezhetnénk őt egy kémről, mint amilyen én is vagyok. Csak ne bothan legyen... -gondolkodott tovább Brabham, miközben egyre mélyebbre és mélyebbre kerültek a roncsmezőben. Nem látta még a végét. -Vagy ha már zöld, elnevezhetnénk őt arról a klónháborús Jedi mesterről. -Yodára gondol? -vonta fel a szemöldökét Lajtis. -Aki Jedi nagymester volt? -Nem, dehogy is! -rázta meg a fejét Brabham. -Nem emlékszem már a nevére, még az akadémián volt róla szó. Talán Yad... Yadel? Yaddle? Fogalmam sincs... -Nem lenne sokkal egyszerűbb ha kiszívná a maga gondolataiból az összes nevet, amit valaha hallott, és azok közül választana egyet, ami neki tetszik? -kérdezte Lajtis. Láthatóan kezdte unni ezt a dolgot. Amikor Dreyfus és Sans ideküldték, senki nem szólt neki, hogy óriási zöld űrszemetet kell örökbe fogadniuk.
-Megérkeztünk. -közölte az entitás nagyjából egy standard órával később, mialatt Brabham és Lajtis továbbra is a lény nevén vitatkoztak. -Ó, remek! -mondta Brabham. Észre sem vette, hogy ilyen hamar kijutottak a roncsmezőből. Aztán visszafordult Lajtis fele. -Nem, nem lehet a neve Jabba! Nem nevezhetjük el egy huttról csak azért, mert nagy! -Ahogy gondolja specialista, végül is a magáé! -legyintett Lajtis. -Ideje, hogy kijussunk innen. Segítsen a számításokban, Brabham! -Igenis! -biccentett Brabham. -És hálásan köszönjük neked is! -mondta az entitásnak. -Ha te is készen állsz, rövid időn belül indulhatunk. -Hova megyünk? -Ha az emlékezetem nem csal, akkor a Ryu'llia lesz az úti célunk. -pillantott Brabham Lajtisra. -Természetesen még hosszú út választ el minket attól a rendszertől, de remélhetőleg ott már végre leszállhatunk.
|
|