|
Post by Enz on Aug 5, 2012 22:43:13 GMT 1
- Tehetséges fickó ez az Evans - szólalt meg Keller (ex-)marsall, amikor meghallotta, hogy a fogsága helyszínéül szolgáló lakás ajtaja kinyílik. Nem tudta ki volt az, és az õrök ritkásan szóltak hozzá egy-két szónál többet, de társasági ember lévén valahogy ki kellett elégítenie szociális igényeit valahogy. - Valóban az - hallotta az ismerõsen nyugodt, komoly, mély hangot az ajtó mellõl. Ezer közül is felismerte volna ezt a hangot, amelyet még szinte senki sem hallott megemelkedni. - Üdvözlöm szerény hajlékomban, tábornok - húzódott keserû mosolyra Keller szája, miközben továbbra is a holotévét nézte. - Megkínálnám valamivel, de én is szerény koszton élek. Tehát térjünk a lényegre: minek köszönhetem megtisztelõ látogatását? - Beszélgetni jöttem - mondta végül válasz gyanánt Grenhil rövid töprengés után. Ügyes megoldás: így semmire sem vállal kötelezettséget irányába. - Minõ véletlen, éppen ráérek - folytatta a társalgást elõbbi gúnyos stílusában a marsall, majd az egyik székre mutatott. - Helyezze kényelembe magát. Grenhil szótlanul levette zöld beretsapkáját és nyugodt léptekkel a székhez sétált, majd megfordult és leült. Saját tekintetét Kellérbe meresztette, ám a marsall könnyedén állta azt. - Keller, maga ügyesen keveri a lapokat - kezdett bele a beszélgetésbe Grenhil. - Ügyesen behúzott a csõbe, hogy kénytelen legyek kikaparni magának a gesztenyét. - Fejtse ki - lökte oda flegmán Keller, aki nem jött zavarba a kezdés után. - Ha sikerrel járok, mint a junta legnépszerûbb tagja, nagy eséllyel indul majd a választásokon és nagy eséllyel elnök lesz. A legtöbben nem magát teszik hibássá, hanem az alacsonyabb rangban lévõket - tett eleget a kérésnek Grenhil, akit a marsall stílusa nem zökkentett ki nyugalmából. - Ha azonban elbukom, maga megerõsödve tér vissza a helyére. - Megtisztelõ, hogy ilyen sokat lát belém - válaszolta Keller, miközben meghúzta a vállát. - De az én hazardírozásom ennél sokkal egyszerûbb volt. - Akárhogy is van, maga mindenesetre csak nyerhet - mosolygott haloványan Grenhil, majd elõhúzott egy kis papírt a zsebébõl, amin a hírszerzés pecsétje volt és odaadta Kellernek. Õ unott képpel kezdte el olvasni, ám elég hamar másmilyen arckifejezés ült ki az arcára. - Ez... ez mi? - nézett fel a tábornokra, aki ismét komoly képpel figyelte az olvasó vezetõt. Grenhil nem sietett a válasszal, helyette a papírra mutatott, hogy olvassa tovább. Keller dühösen felcsattant. - Ezt hogy képzelik?! Árulók! - Nem, jelen állapot szerint az én lennék - vetette közbe Grenhil, miközben megengedett magának egy félmosolyt. - Mindenesetre érdekes, hogy az új lojalista junta névsorában nem szerepel. Talán arra számítanak, hogy már halott? Vagy hogy tragikus halált hal az ostrom során egy eltévedt lövedék hatására. - Ez... Ez hihetetlen - mondta Keller még mindig elképedve, miközben a listát nézte. - Ez egy jogos fellépésbe álcázott puccs! - Valóban. Bocsásson meg az elõbbiért, hazudtam magának a nagyobb hatás kedvéért: az események kimenetel korántsem lényegtelen a számára. - Igaza van, Grenhil - értett egyet Keller. - De nekem is megvannak a magam feltételei. Elõször is: visszakerülök a helyemre, mint marsall, én egyezek ki a lázadókkal, én írom ki a szabad választásokat. - Elfogadhatónak tûnik - vágta rá gondolkodás nélkül Grenhil, de azért még hozzátette azt a részét, ami némileg lehervasztotta Keller mosolyát. - De ezekkel még várni kell majd egy keveset és hagyni, hogy az igazi puccsisták színre lépjenek. - Igen, akkor a nép meg fogja érteni, kik voltak az igazi bûnösök és árulók egész végig és hogy én semmirõl sem tudtam - bólogatott Keller, aki otthon volt a manipulációban. Nem véletlenül õrizhette meg ilyen szinten a népszerûségét az emberek között. - A tárgyalások a lázadódelegációkkal mikor kezdõdhetnek meg? - Akár most azonnal - közölte Grenhil, mire Keller felállt. - Adjon egy kis idõt és a várakozás alatt hasznossá teszem magam. - Örülök, marsall. Jobb Ön szövetségeként, mint ellenségként. - Ugyanezt tudom elmondani, tábornok - viszonozta a dicséretet a marsall, majd hozzátette. - És tartsa meg a szavát. - Szokásom - felelte a másik kurtán, majd elhagyta a szobát.
Grenhil még egy kitérõt ejtett meg, ezúttal személyes jellegût. Bár az alapelve az volt, hogy a magánügyek és az állami ügyek ne keveredjenek, jelen helyzetben nem tehetett ellene semmit. Lánya, Frederica, mint Keller marsall titkárnõje és rajongója, szintén házi õrizetbe kényszerült a központi erõdítményben, az elnöki palotarész környékén. Csak az apró ablakon keresztül pillantott be a szobába, ahol lánya az ágy szélén ült. Szomorúnak tûnt és egy apa számára, akinek mindene az egyetlen lánya, ez hatalmas fájdalom volt. Tegnap is, amikor felesége sírját látogatta meg, azt kérte tõle, segítsen a lányának megérteni mit miért tett és idõvel meg tudjon bocsátani neki. Frederica úgy tûnik megérezte a tekintetét magán és az aprócska ablak felé fordult. Kettejük zöld szeme találkozott, a lány azonban sietve elkapta a sajátját és megfordult, a hátát mutatva az apjának. Dwight Grenhil tábornok szomorúan sóhajtott fel: fel kellett áldoznia a szívének legkedvesebb dolgot a hazájáért.
|
|
|
Post by Enz on Aug 24, 2012 9:58:54 GMT 1
A fõvárosba érkezõ különbözõ lázadócsoportok vezetõi igen színes képet festettek. Persze igyekeztek minden térségbõl csak a legkomolyabb csoportokat meghívni - abban a reményben, hogy az õ meggyõzésük esetén a kisebbek önként leteszik majd a fegyvert - de ez is legalább két tucat csoportot jelentett. Ráadásul ezek mind magukkal hoztak egy kisebb testõrséget is, hogy árulás esetén elbarikádozhassák magukat. Persze Grenhil tábornok szaván kívül nem igazán volt más biztosítékuk, a tábornokot azonban nagy tisztelet övezte és nem olyan ember volt, aki ilyen aljas terveket eszelt volna ki. Ráadásul személyesen és fegyvertelenül ment ki a legnagyobb titokban érkezõ lázadóvezérek fogadására, és ide, a tárgyalások helyszínére is fegyvertelenül érkezett, ami ezt még jobban megerõsítette. Az épület egyébként már nagy tettek helyszíne volt, itt került ugyanis sor a Grenhil-féle puccsra. Talán valamiféle szimbolizmus volt ezt az épületet választani, persze erõs õrizet alatt, hiszen akadtak még olyan csapatok a fõvárosban, amik meghiúsíthatták volna a tárgyalásokat. A tárgyalóterem dupla faajtaját ketten õrizték és amikor a tárgyaló felek elé értek, katonás pontossággal egyszerre nyitották ki mindkét részét. Ahogy a junta tisztjeit követõ elsõ lázadóvezérek beléptek, hirtelen megtorpantak és a mögöttük lévõk nem igazán tudták ezt mire vélni. - Ez most valami vicc?! - tört elõ egyikükbõl és volt aki a fegyveréhez, vagyis inkább annak helyéhez kapott. Miután senki sem szeretett volna lövöldözést a tárgyalóasztal mellõl, így az épületbe lépéskor mindenki leadta a fegyvereit. - Mi folyik ott? - kérdezgették többen hátulról, nem látva az elõl állók miatt. - Elárultak minket! - kiáltotta valaki gyilkos hangon. - Biztosíthatom Önöket, szó sincs errõl - próbálta szelíden, de határozottan nyugtatni õket Grenhil. - Vicc? - szólt belülrõl egy mindenki számára ismerõsen csengõ hang. - Bizonyosan nem az, annak túl durva lenne. - Te... teee...! - az egyik forrófejû lázadóvezérnek még megfelelõ káromkodást kieszelni sem volt ideje, úgy rohant befelé felfelé tartott ököllel. Az üres négyzet alakot formázóan összeillesztett asztalokból álló tárgyalóasztal túlsó végén ülõ férfi meg se moccant, ellenben a mögötte álló, fiatal vörös hajú lány, aki ezüst vonásokkal díszített fekete ruhát viselt, egyetlen mozdulattal ellökte, úgy hogy még a közelükbe sem ért. - Õrizzék meg a hidegvérüket! - emelte fel a hangját Grenhil. - Ha nem akarnak még egy pár évig háborúskodni. - De ez a rohadék ölette meg a testvérem! - ehhez hasonló morajlás futott végig a tömegen. - Jónak tartják ha ezután további serennóiaknak kell elveszteniük a testvéreiket? - kérdezte Grenhil, mire mindenki elhallgatott. - Pontosan, amit a tábornok mond - mosolygott a díszes egyenruhát viselõ férfi. - Tehát fáradjanak be és üljenek le. Az ajtóban állók tétován egymásra néztek, ám hamarosan besétált az elsõ közülük, majd a második és a harmadik és lassan mindenki nekiindult. Közben a földre vetett férfit is felsegítették. - Akkor azt hiszem kezdhetünk is...
|
|
|
Serenno
Sept 20, 2012 21:41:58 GMT 1
Post by Enz on Sept 20, 2012 21:41:58 GMT 1
- Hogy áll a helyzet Tainer árulóival? - hangzott el a kérdés, ami az összegyûlteket a legjobban foglalkoztatta. Az elmúlt napok eseményei igencsak sok izgalmat hoztak. - Két újabb katonai körzet parancsnoka csatlakozott Tainerhez Jáénben. Ezzel már másfélszeres létszámú haderõt tudhatnak magukénak és a repulzoros páncélosaik száma ötszöröse a miénknek - olvasta az adatokat száraz hangon Chester Abren tábornok, a hírszerzés feje. Megköszörülte a torkát, majd folytatta. - A Tainer körüli tisztek legalább kétszeres túlerõt szeretnének elérni a nyílt szembeszegülés elõtt. - Ezzel függ össze, hogy Ettkar tábornok jelezte, hogy hajlandó a katonai körzetét nekünk alárendelni - szólalt meg Grenhil nyugodt hangon. - Javaslom elfogadni, de titokban tartani a tényt. Ellenvetés? - Nincs - mondták szinte egyszerre. A junta ügyei újabban így, szótöbbséggel mûködtek. - Akkor ez eldöntve. - Bizonyos, hogy támadni fognak? - érkezett a kérdés az asztal egyik sarkából. Mindenki tudta, hogy kicsoda ül is ott - John Keller marsall, a junta korábbi vezetõje, aki jelenleg hivatalosan õrizetben volt. A többség azonban fontosnak látta a megtartását, egyrészt a vérszemet kapott diplomata elit és másrészt a lázongó keményvonalasok ellen is. - Reményeink szerint igen, méghozzá mihamarabb - felelte Grenhil, ez azonban nem látszott megnyugtatni õt a kérdést illetõen. - Tainer egyre jobban beleéli magát, hogy õ a nemzet következõ vezetõje - folytatta a meggyõzést Abren tábornok. - Valószínûsíthetõ, hogy a figyelmeztetéseket figyelmen kívül hagyva támad. - A tárgyalásokat be kell fejezni mihamarabb - tette hozzá Grenhil. - Ha ez elõtt támadnak meg minket, akkor végünk. A ténylegesen bevethetõ erõink kisebbek, mert egy részük Novacon van. - Ráadásul ott van a terroristák ügye is... - fûzte tovább a gondolatot Zaine ezredes, a tartalékos erõk parancsnoka. Tisztsége egyelõre csak papíron járt bármiféle hatalommal, hiszen a juntához hû egységek között egyik sem volt már tartaléki állományban. - Witte parancsnok újabb rajtaütéseket hajt végre kormányzati és katonai célpontok ellen - mondta Ferner a maga részét. - Bár mindent megteszünk a megállítása érdekében, Witte egy tapasztalt fickó, igazi született gerilla, aki állandóan kicsúszik a kezeink közül. - Jó lenne tenni valamit, mielõtt meg találja támadni a Harmadik Birodalom delegációját. Abból a botrányból már nem másznánk ki - sóhajtott fel Grenhil. - Ráadásul a tárgyalásokat is meg kell hamarosan kezdenünk. Jut eszembe, Keller marsall, kérem számoljon be a lázadókkal folytatott támadások eredményeirõl. - Igenis - felelte gúnyos hangon a vezetõbõl egyszerû taggá lefokozott Keller, akinek nem volt ínyére az utasítgatás. - A legtöbb kérdésben megegyezés született. Én hivatalosan visszatérek a junta élére halaszthatatlan ügyeimbõl és megerõsítem Grenhil tábornok rendelkezéseit, majd kihirdetem a megállapodás publikus részeit, egyúttal amnesztiát mind a kormányerõk, mind a lázadók számára. A junta feloszlik és tagjai a legfontosabb lázadóvezetõkkel hoznak létre egy ideiglenes kormányt. Az intézkedik a demokratikus átmenethez szükséges lépések megtételérõl. A megállapodást hamarosan fixáljuk és aláírjuk, ami után már csak Tainerre kell várnunk. - Ami a megállapodás nem publikus részét illeti...
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Oct 5, 2012 15:39:22 GMT 1
Lord Bordrig a Mirelis hídjáról figyelte a Serenno napját. Pritcher sorhajókapitány a parancsnoki szék felé fordult, és biccentett a Vezérnek. Brodrig ebből megértette, hogy a két kísérőromboló is felzárkózott a zászlóshajó mellé. Azok egyszerű ISD II-esek voltak. A kapitány paranra várva figyelte a Vezér tekintetét.
- A Frézer és a Reputance maradjanak a rendszer szélén – parancsolta a tisztnek. – Továbbá értesítse a szárnysegédemet, hogy készítse elő a siklómat. A Mirelis közelítse meg a bolygót!
- Igen, uram!
A kapitány elsietett, és Brodrig előtt egy pillanatra felvillant a kékség. Aztán ahogy jött, el is enyészett. És megpillanthatta a Serenno bolygót. A mikrougrás ugyan váratlanul érte, de sietve feltápászkodott, és a bolygó körül keringő hajókra pillantva a magánhangárok felé vette az irányt.
Néhány perc múlva már a Kodir-sikló utasfülkéjében volt. A helyiség végében egyetlen szék magasodott. A Vezér székje előtt arrábbhelyezhető komputerpanel és képernyő kapott helyet. A szoba közepén padlóba épített holokomm állt. Lord Brodrig érezte a döccenést, amint a sikló felemelkedett. Kivárt, míg a két, valamivel kisebb szürke Lambda-sikló is felzárkózott mögéjük, továbbá amíg a tíz vadász bejelentkezett, aztán kiadta a landolási parancsot. A kommunikátor fölött zavaros kékség kezdet gomolyogni, ezért eltolta maga elől a pultot, majd megnyitott egy sávot a serennoi repülésirányításnak.
A kommon egy tiszt képe jelent meg. - Lord Brodrig vagyok, Harmadik Birodalom. Vezér – emlékeztette a férfit a Mirelisen már bizonyára megesett bemutatkozásra. – Beszédem van az önök külügyi osztályának vezetőivel. Kérem, szereljék elő a kalmárvezéreiket a tárgyalásra!
|
|
|
Serenno
Oct 25, 2012 23:40:44 GMT 1
Post by Enz on Oct 25, 2012 23:40:44 GMT 1
A fõváros utcáit borító sötétben teljes csend uralkodott. Az ablakok lefüggönyözve semmiféle fényt nem engedtek át. Az utcán egy éjszakai õrjárat kocogott végig, majd ismét elhalt minden zaj. A csönd azonban hamarosan újra megtört: megmozdult valami a sötétben. Halk, fémes súrlódással tolódott el a helyérõl az aknafedõ, majd egy fej fekete sziluettje bukkant fel rajta. Körbetekintett, majd óvatosan jelzett lefelé és halkan kimászott a nyíláson. A társai követték és hamarosan már egy tucatnyi fekete ruhás, bekent arcú fegyveres állt fenn. Egyikük lassan visszatolta az aknafedõt, miközben a többiek védelmi pozíciót vettek fel körülötte. - Ez lesz az! - suttogta halkan, visszafojtva izgalmát. - Gyerünk, most! A következõ pillanatban az eddig sötétben álló alakok körvonalai élessé váltak, ahogy a reflektorok fénye elborította õket. A lentieket egy pillanatra megbénította a rajtaütés és pontosan ezt használták ki ellenfeleik, azonnal tüzet nyitva. A kommandósok közül többen holtan estek össze, míg a többiek két irányba futva próbáltak menekülni. Két közeli épületbõl azonban katonák futottak elõ, elzárva a menekülés minden lehetséges útját. Pár pillanat múlva már vége is lett az egésznek. - Nem érte meg a dolog ezt a sok elõkészítést - elégedetlenkedett az egyik katona hangosan mögötte. - Dehogynem - vetette oda a válla felett Ferner százados, de nem látta értelmét annak, hogy magyarázatokba bocsátkozzon. Úgysem értenék meg annak a harcnak a komplexitását, ami közte és Writte között folyt már jó pár hete. Utóbbi maroknyi emberével okozott nagy fejfájásokat az új juntának, meglepetésszerû rajtaütéseket hajtva végre a fõvárosban különféle célpontokon, ami aláásta a kormányzattal szembeni lakossági bizalmat. A támadók fõleg a csatornát használták fel a közlekedésre. - Azt hiszem hamarosan egérszorítóban lesz - mondta maga halkan, inkább csak magának. Tudta, hogy a támadások valamiféle rendszerszerûséget mutatnak, és a rajtaütés azt mutatta, sikeresen fejtette ezt meg. Eddig Writte elõtte járt egy lépéssel, de most már... A következõ pillanatban egy nagy villanás szakította meg gondolatai folyását. Ahogy a távolba tekintett, látta, hogy a fõváros melletti szigeten található kormányzati központból jött. Ez csak egyet jelenthetett: Writte tudta, hogy pontosan mostanra jön rá a tervekre, és elcsalta, hogy amíg itt foglalatoskodik az elit kommandósokkal, addig õ megtámadhassa a központot. - Ideje lesz visszaindulni a központba - kiáltotta, hogy mindenki hallja, majd sietõs léptekkel elindult a legközelebbi sikló felé. Bár Writte elcsalta, talán volt rá esély, hogy idõben visszaérnek és még azelõtt szétrúgják a hátsóját, hogy elveszítik a munkaadóikat.
Grenhil azt sem tudta merre kapja éppen a fejét az új helyzetben. Itt volt személyesen Brodrig a Harmadik Birodalom vezetõje, és ha udvariatlanságnak veszi a kései fogadást, akkor oda a diplomáciai terveknek. A Konföderáció emberei is bármikor megérkezhettek a tárgyalásra. Erre most megtámadják a kormányzati központot. Igaz az épület olyan volt, mint egy erõd, a városban egyre növekvõ igény miatt növelni kellett a katonai jelenlétet, így talán most a szokásos õrség fele sem volt jelen. - Sithfattya! - tört ki belõle dühösen a káromkodás, miközben az asztalra csapott. A körülötte lévõk meglepõdötten néztek rá: senki sem tudott volna olyan esetet idézni, amikor a mintakatonának számító tábornok elvesztette volna a türelmét és ilyenre vetemedett volna. - Gondolom Tainer erõi is most indultak meg felénk - tette hozzá, és ez a megnyilvánulás sokkal jobban hasonlított a megszokott Grenhilre, nyugodt és barátságos hangú volt. - Igen - erõsítette meg az egyik kijelzõnél ülõ katona halkan. Grenhil felállt és taktikai asztalhoz sétált, amit Keller marsall és Zaine ezredes közösen figyeltek. A bolygót ábrázolta, rajta az erõviszonyokkal: Tainer támogató vörössel, míg a baráti körzetek zölddel voltak jelölve. A szürke körzetek nem kötelezték el magukat még ebben a polgárháborúban. Elsõ pillantásra a vörös területek mind katonai erõben, mint számban többen voltak, mint az õ erõik. Grenhil lenyomott egy gombot, mire a térkép megváltozott és jóval több mezõ borult zöldbe. - A reális erõviszonyok - kommentálta a változást, miközben kezével rátámaszkodott a térképasztal szélére. - Jóval barátságosabbnak tûnik - jegyezte meg Zaine némi megkönnyebbüléssel a hangjában. - Hát ha még megtudják a többiek, hogy kik is az igazi árulók... - Ha Tainert így sarokba szorítjuk, nem fogja harc nélkül feladni, ígyis-úgyis a biztos halál várna rá - szólalt meg az ajtóból Abren tábornok, a hírszerzés feje, aki arca alapján kicsit bizarrnak érezte azt, hogy bár támadás alatt állnak, a jelenlévõk könnyedén elbeszélgetnek ilyen távlati ügyekrõl. A mindig hûvös hírszerzõ úgy látszik nehezen tolerálta azt, ha az élete is veszélyben forgott. - Talán adhatunk neki is kiutat - gondolkodott hangosan Grenhil, miközben hátrafordította a fejét az új érkezõ irányába. - De mindenképp meg kell szerveznünk a csapatainkat az ellenkezõ esetre! Zaine, ezt az ügyet magára bízom! A kopasz ezredes bólintott, és már rá is mutatott a térképen egy helyre, amit az ellenállás számára kiszemelt. A település nem volt különösebben nagy folt, egy kisvárost jelölt, mely alatt apró betûk hirdették a közös nyelven: Irun. A többiek egyetértõen bólintottak. - Tullius fogja az egyesített erõket vezetni, ha Tainert nem sikerül leszerelnünk. Fogadnunk kell akkor még Brodrig urat is: ezt magamra vállalom, jelenleg még én vagyok az államfõ - osztotta magára ki a feladatot Grenhil. Keller szája szélén egy mosoly bujkált, és bizonyára hozzá is tett volna egy gúnyos megjegyzést, ha nincs éppen ostromállapot. - Keller - fordult a volt és leendõ marsall felé, felkelve a támaszkodásból - a maga dolga a megállapodás és a változások kinyilatkoztatása élõben, erre készüljön fel. Illetõleg persze a fõhatalom visszavétele után a dolgok vezetése. - Igazán megtisztelõ - villantotta meg megnyerõ mosolyát a marsall. - Azt hiszem a Writte ügyet is tudom kezelni. Keller intett a szoba falánál szinte észrevétlenül álló fiatal lánynak, a kilépett jedi lovagnak, aki készségesen ugrott a parancsszavára, akárcsak egy hûséges kutya. Grenhil nem akart belegondolni, miféle utasításait fogadta el még a marsallnak, ha kettesben voltak...
A kommandósak gyorsan és erõteljesen nyomultak elõre a folyosókon, végezve a megzavarodott õrség minden egyes eléjük kerülõ tagjával. A legjobbak közé tartoztak és mindent úgy tettek, ahogy az évek tapasztalatai megtanították számukra, eredményesen számolva fel az ellenállást és nem adva lehetõséget az újjászervezõdésre. Már a felsõ szintek környékén jártak, amikor hirtelen az egyik keresztfolyosóból egy vékony, alacsony teremtés lépett eléjük. Bár ujjuk a ravaszon volt, mégsem tüzeltek valamiért. A sötétségben nehezen kivehetõ alak megállt elõttük és feléjük fordult, majd a kezében egy hengerszerû tárgy tûnt fel. A hengerbõl kékes fény tört elõ és teljesen betöltötte a folyosót, megvilágítva az útjukat álló ember arcát: egy fiatal lánynak tûnt csupán. Ám a fegyver a kezében csak egyet jelenthetett... Az egyik kommandós káromkodást szûrt a fogai között, egy másiknak pedig elsült a fegyvere. Pillanatokon belül a társai is követték és vöröses fényár árasztotta el a szûk folyosót. A kék nyaláb azonban könnyedén hárította azokat, nem engedve forgatója közelébe a gyilkos sugarakat. A lövedékek visszaverõdve a lövöldözõk vállába, lábába és egyéb testrészeibe csapódott, megmutatva, hogy a nõ kifejezetten ügyel arra, hogy ne kerüljön sor halálos sérülésre. Nem sok idõbe telt, mire mindenkit lefegyverezett egymaga, a halálos erõbõl pedig földön fetrengõ, nyöszörgõ, sebüket szorító emberek szánalmasa hada vált. Egy újabb alak bukkant elõ a sötétbõl, aki lassú léptekkel ment a lány mellé. A kékes fény megvilágította az arcát, amit általános döbbent övezett. A fegyveréért nyúló tiszt elejtette pisztolyát. - M...marsall? - kérdezte egyikük döbbenten. A többiek is úgy néztek, mintha szellemet látnának - Mi olyan szokatlan abban, hogy a kormány feje a kormányzati palotában van? - kérdezte Keller mûmosollyal. - Szóljanak a többieknek, hogy amennyiben nem árulók, tegyék le a fegyvert. Writte parancsnokot pedig személyesen fogadom, hogy tisztázzuk ezt a kis félreértést.
- Brodrig úr, elnézését kérjük a várakoztatásért - jelentkezett be kis késéssel a serennói légi irányítás. - Kérjük kövesse ezeket a koordinátákat a leszállóhely irányába. Grenhil tábornok személyesen fogadja vidéki rezidenciáján. Az irányító azonnal bontotta a vonalat, nehogy további kérdésekkel bombázzák, amikre õ úgysem tudna válaszolni. Brodrig és kísérete - jobb híján követte ezeket az iránymutatásokat, és rövid repülés után fel is tûntek egy régies stílusú, nagy épület körvonalai, saját leszállóval. Ami felkeltette a figyelmet, az a megerõsített katonai jelenlét volt, és a katonák száma már a gyanakvásra okot adás határát súrolta. Brodrig nem ismerte Grenhilt, de mivel nem látott volna abban semmiféle elõnyt a serennóiak számára, ha megölnék, végül szigorított biztonsági elõírásnak tudta be a dolgot. Feltûnõ volt azonban a közeli fõváros mellõl érkezõ sötét füst. Valami történhetett, és ezt lehetõsége is volt kipuhatolni a tárgyalás során. Grenhil a szobájában ült, azt a látszatot keltve, mintha éppen hétvégi pihenését töltötte volna - holott nemrég érkezett meg az õ siklója is - miközben a leszállópálya mellé Soun Soulszzcuaritter fõhadnagyot küldte ki, hogy a harmadik birodalmi követség után fogadja annak vezérét is.
|
|
|
Serenno
Oct 29, 2012 23:06:53 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Oct 29, 2012 23:06:53 GMT 1
A rendszer legszélén egy bothan csatacirkálókból álló különítmény lépett ki a hipertérbõl. Az öt külsõ hajó egy kéz ujjaihoz hasonlóan fogta közre a középen haladó zászlóshajót, az alig egy kilométer hosszú, mégis a Yuuzhan Vong háború óta félelmetes hírnévre szert tevõ Ralroost-ot. Az érzékelõkért felelõs parancsnok megrázta barnásszürke, bozontos sörényét, kinyilvánítva tiszteletét felettese elõtt, mielõtt belekezdett volna a jelentésbe. - Úgy tûnik, nem mi vagyunk az egyetlen delegáció a rendszerben, admirális. Három csillagrombolót érzékelünk bolygó körüli pályán, eltérõ konfigurációban a helyi véderõ hajóitól.
Traest Kre'fey admirális, a Konföderáció követe elgondolkozva csikorgatta a fogait. Kinek lehet még fontos ez a távoli bolygó? - Elképzelhetõ, hogy sith hadihajók? - Nem, uram, a felszerelésük a sith flottáénál sokkal régebbi. Legalábbis a kísérõké. - Akkor nem sértünk meg vele senkit, ha bejelentkezünk egy elõzetesen jóváhagyott látogatásra. - biccentett a bothan fõtiszt. - Kezdjék meg a megközelítést, és jelezzék az orbitális irányításnak, hogy a siklóm készen áll.. és a biztonság kedvéért, parancsnok - tette hozzá hunyorítva - az egyik keze legyen rajta a védõpajzsok gombján..
|
|
|
Serenno
Oct 30, 2012 17:17:04 GMT 1
Post by Lord Brodrig on Oct 30, 2012 17:17:04 GMT 1
A Kodir sikló leereszkedett a számára kijelölt platformra. Kísérő vadászai tovasuhantak a birtok határai felé. Az ereszkedőfélben levő rámpán négy zöld egyenruhába öltözött személyi testőr jelent meg, akik egy ötödik alak előtt lépkedtek. A társaság tagjai felsorakoztak a rámpa mentén, s a szürke eminenciás megpillantotta a fogadótiszt mellett Kiria Darsont. A kereskedelmi megbízott aprót biccentett felé. Lord Brodrig lelépett a padlóra, a serennoi tiszt elé.
- Üdvözlöm a Serennoi Köztársaság nevében, exellenciás uram – hajtott fejet a tiszt. – Soulszzcuaritter főhadnagy vagyok, és Grenhil tábornok nevében köszönöm, hogy eljött. – Időközben Brodrig mellé két fekete egyenruhás, maszkos férfi zárkózott fel.
- Köszönöm – mormogta Brodrig, majd megindult előre.
|
|
|
Serenno
Dec 27, 2012 14:16:32 GMT 1
Post by Lord Brodrig on Dec 27, 2012 14:16:32 GMT 1
A civil ruhás férfi karján felvillan az egyik jelzés. Shorenzalt besietett két alacsony épület fala közé, és megnyomta a gombot, hogy visszaküldje a jelet, nyugtázva a hírt. Brodrig tehát megérkezett. Az ilyesfajta tárgyalások hosszúra nyúlnak. Az SS tisztnek tehát bőven jut ideje információt szerezni az itteni katonai helyzetről és fejlettségről.
A férfi ráhúzta szűk felsőjének ujját a karjára erősített adóvevőre, és újból kilépett a romos utcára. A város lakóépületei előtt rongyos ruhákba öltözött népek ölelgették egymást, vagy éppen siratták a polgárháború ártatlan áldozatait. Egy togruta gyerek rohant végig az utcán széles mosollyal ábrázatán. Aztán megpillantotta a két egyenruhás fegyveres férfit, és sírva fékezett le egy rommá lőtt épület mellett.
Shorenzalt úgy döntött, kérdezősködik egy kicsit. Egy vegyes egyedekből álló csoportba furakodván közelebb férkőzött az egyik katonához. Nem ismerte a fegyvertípust, amit viselt. Kéziszámítógépe azonban a tenyerében lapult. Nem kellett közel mennie a férfihez, hogy befoghassa vele a karabély elektromos kisugárzását. Aztán megiramodott előre, és úgy határozott, ideje szerezni egy másik ruhát. Feltűnt neki a mechanikus, aki az egyik épület oldalába ágyazott elektromos készüléket babrálta. Körbepillantott, majd ráérősen ballagott tovább.
|
|
|
Serenno
Jan 16, 2013 13:35:32 GMT 1
Post by Enz on Jan 16, 2013 13:35:32 GMT 1
Guadale Guadale százezer fõs lakosságú városa nagyjából félúton helyezkedett el a fõváros és a puccsisták uralta Jaén városa között, és mint ilyen, alapvetõ fontosságú volt a közelgõ polgárháború szempontjából a birtoklása. A helyõrség parancsnoka, egy bizonyos Stilwell ezredes a Grenhil junta mellett tette le a voksát, azonban korántsem volt biztos, hogy a tisztikara teljesen egyetért a döntéssel. Ezért útnak indították Zaine ezredest, a tartalékos erõk parancsnokát két hadosztállyal, hogy szállja meg a várost és vegyen fel védekezõ pozíciókat. Zaine légi úton pár óra leforgása alatt eljutott a városba, jócskán megelõzve a szárazföldön szállított csapatait. A sikló a helyõrségi parancsnokság platformján landolt. Zaine meglepetésére nem az ezredes, hanem egyik tisztje fogadta feszes vigyázzállásban. - Vártuk az érkezését, ezredes - kezdett bele a mondandójába a tiszt a szalutálás után. - Stilwell ezredes úr sajnos nem tudott személyesen Ön elé fáradni. Kérem kövessen, az irodája elé kísérem. - Rendben, vezessen - biccentett Zaine, akinek azonban korántsem tetszett a helyzet. Volt valami gyanakvásra okot adó a levegõben. Ezt egyik kísérõje is szóvá tette. - Uram, azt hiszem valami nem stimmel - súgta oda a háta mögül az egyik tiszt. Az ezredes csupán bólintott, és egy alig észrevehetõ mozdulattal jelezte, hogy mindenki álljon készenlétben, majd az idõközben elindult tiszt után indult és két nagy lépéssel beérte. Kísérõje elég idegesnek tûnt, de ezt be lehetett tudni annak is, hogy hamarosan itt fog megindulni az elsõ összecsapás a felek között. A lépcsõn indultak neki a rövid útnak a parancsnoki iroda felé, miután a kísérõjük közölte, hogy a lift elromlott. Két perc séta múlva elérték a megfelelõ folyosót, ahol az ezredes irodája elõtt egy szélesebb tér volt szabadon hagyva, ülõhelyekkel és némi dekorációval. A teremben három folyosó futott össze és ezek közül kettõben néhány katona álldogált. - Ennyire ráérnek az embereik? - bökött az irányukba Zaine a fejével. Kísérõjüket úgy tûnik érzékenyen érintette a kérdés és nem igazán tudott erre válaszolni. - Ha az ezredes itt van, miért nem jött ki elénk? - tette fel a következõ kérdést, miközben egy pillanatig sem lassított. Zaine már sejtette mi történhetett itt, és bár kísérõjük eléggé jól leplezte a dolgokat, ilyen eshetõségre nem készült fel. Amatõrök, gondolta Zaine, aki nemrég még maga is összeesküvõ volt Tullius tábornok parancsára. Nem igazán értette, hogy a tábornok miért nem emelte fel a szavát, amikor Grenhil visszavette a vezetésbe Kellert, de egyelõre nem is ez volt a legnagyobb problémája. A váróterembe érve a tiszt felé fordult. - Kérem egyedül menjen be, uram - mondta némi idegességgel. Zaine észrevette, ahogy a másik a kezét a háta mögé rejti, hogy ne tûnjön fel a remegése. - Talán nem bízik bennem az ezredes? - kérdezte Zaine provokálóan, majd a másik reakcióját látva folytatta - Vagy talán nem is az ezredes vár odabent? Ezt a kérdés úgy érte a másikat, mint az ostorcsapás. A pisztolyához akart kapni, de Zaine megelõzte, és egyik kezével elõkapta a tiszt fegyverét, miközben a másikkal elkapta annak kezét, és egyetlen gyors mozdulattal megfordította, majd hátrafeszítette, miközben a pisztoly csövét a nyakának szegezte. Erre a többi folyosón álló katona azonnal mozgolódni kezdett, de egyelõre eléggé megzavarodtak az események váratlan alakulása miatt. Eleve bizonytalannak tûntek a katonák, ami megnyerhetõségüket mutatta. Egyelõre intett a többieknek, hogy foglaljanak el védelmi állást a bejárat körül, miközben õ hátrálni kezdett a kétszárnyú ajtó felé. - Katonák, tegyétek le a fegyvert! - kiáltotta oda, majd amikor érezte, hogy minden tekintet rá szegezõdik, folytatta. - A Nemzeti Védelmi Junta egyik tagja vagyok, Zaine ezredes! Aki fegyvert fog rám, az a hazára fog fegyvert! - Ti fogtatok fegyvert a haza megmentõjére, Keller marsallra! - kiáltotta vissza a katonákkal lévõ egyik tiszt. - Most is fogságban tartjátok! - Keller marsall nincs fogságban! Hamarosan visszatér az állam élére - kiáltotta vissza, de tudta, hogy ezzel már nehezen gyõzi meg a katonákat. Intett, hogy nyissák ki az ajtót, majd azon keresztül belökte kísérõjüket, és a következõ pillanatban maga is belépett. Négy tiszt és fél tucat katona várakozott bent, kezükben fegyverrel, de a látványos belépõ teljesen sokkolta õket. Zaine megragadta a legközelebbi katonát, kicsavarta a fegyvert a kezébõl, majd õt kapta maga elé élõ pajzsnak. Az egyik tiszt ennek ellenére rálõtt, ám a lövedék a feje mellett süvített el. Zaine viszonozta a tüzet, és vállon találta a másikat, akinek kiesett a kezébõl a sugárvetõ. Emberei sietve beözönlöttek az irodába utána, és harc nélkül lefegyverezték a többieket. Miután mindenki bejött, becsukták az ajtókat, és a berendezési tárgyakat elé tolták, egyfajta rögtönzött barikádot emelve. - Valaki adjon egy kommot! - adta ki az utasítást Zaine. Segítséget kellett hívnia mihamarabb, hiszen alig nyolc harcképes embere volt, szemben egy kétezer-ötszáz fõs helyõrséggel.
- Halló, itt Knight õrnagy! - érkezett végre válasz az egyik meghatározott katonai csatornán. Knight a 32. hadosztály páncéloscsapatait vezette, és úgy tûnik jócskán beelõzte a hadosztály többi egységét, ahogy elõresietett repulzoros páncélosaival. - Jaime, itt Zaine. - mutatkozott be a vonal másik végén lévõ személy, aki az õrnagy régi ismerõse volt. - Sosem örültem még ennyire a hangodnak. - Mivel szolgálhatok, Gordon? - kérdezte a másik, hangjában némi örömmel . - Hallom jól megy a sorod mostanában. - Errõl elcsevegünk majd késõbb, egy sör mellett - zárta rövidre a témát Zaine. - De most nem vagyok túl jó helyzetben. Stilwellt leváltották a saját tisztjei, és most Tainerhez akarnak csatlakozni. Én meg itt vagy a fõparancsnokság irodájában csapdába esve nyolc emberrel. - Szar ügy - köpött ki a rádióban is jól hallhatóan Knight. - Húsz perc múlva a városban vagyok. - Ez jó hír. Siess azonnal a fõparancsnoksághoz és jelentsd be, hogy lövetni fogod az épületet, ha nem teszik le a fegyvert. - És ha nem teszik le? - Akkor kezdd el tényleg lövetni. - Vakmerõ, mint mindig - hallatszott elismerés a hangjából. - A városi csendõrséggel mi a helyzet? - Velünk vannak. Amint beérsz, mozgósítsd õket is. Fegyverezzétek le az egész helyõrséget! - Meglesz. - Most bontom a vonalat. Sok sikert, Jaime. - Kitartás, Gordon! Zaine ezredes erõsen szívta a fogát. Csak elképzelései voltak arról, hogy hányan lehetnek odakint és mikor tervezik rájuk robbantani az ajtót. Persze közölte velük, hogy a foglyait oda ültette a robbanás hatósugarába, de biztos volt benne, hogy csak ideig-óráig tartja vissza ezzel õket.
HBC Hyperion A Hyperion csatacirkáló-osztály névadója hajója, az 1200 méteres Hyperion kecsesen siklott a bolygó körül. A hajó hídján állt a honi flotta parancsnoka, Appleton admirális. A vörös hajú és szakállú, negyvenes éveiben járó tiszt igyekezett kimaradni a politikából, sok más tiszttársával ellentétben. Ahogy közömbösen fogadta azt, hogy Keller vagy Grenhil puccsot hajtott végre, ugyanolyan közömbösen érintették a mostani események is. Katonaként úgy gondolta az a feladata, hogy a kormány parancsait kövesse, így nem esett nehezére az, hogy a korábban általa letartóztatott Daniel Miran kapitánynak ezúttal már a beosztottja legyen. - Appleton admirális! - lépett hozzá a háta mögül az egyik tiszt. - Belépõ bothan csatacirkálók. - Vártuk már õket - intette nyugalomra a beosztottját az admirális. - Szóljon ismét, ha bejelentkeztek. - Igenis! - lépett hátra a tiszt, majd megfordult és visszatért a helyére. Nem sokat kellett várni arra, hogy a bothanok végrehajtsák a szükséges protokollt és jelezzék érkezésük okát. Appleton tudta, hogy odalent a kritikus órák idejére szükség van a teljes elzártságra a külvilág elõl. A belharcokba nem kívánt beavatkozni, de azt sem akarta, hogy bárki más tegyen így. A kommtiszthez indult komótos léptekkel, majd kezét a vállára rakva adta ki az utasítás. - Közölje a bothan delegációval, hogy a bolygó kommunikációs rendszerében jelentõs probléma lépett fel. Néhány óra, amíg elhárítjuk a hibát. Szíves elnézésüket kérjük stb. stb. és a többi diplomáciai körbemaszturbálás... Tudja, ahogy kell!
Grenhil az utolsó pillanatig igyekezett követni az eseményeket dolgozóasztalába épített számítógépe segítségével. Egyelõre minden a tervek szerint alakult, és remélte, hogy ez így is marad. Brodrig és a bothanok érkezése némileg felborította a terveket, de egyelõre jól sikerült leszerelni mindkét potenciális beavatkozót. Akármilyen módon avatkoznának is közbe, az a serennói demokrácia hamvában holtát jelentette volna... Halkan pittyegett a kommunikátora, ami jelezte, hogy közel jár a Harmadik Birodalom feje. Grenhil sietve lehajtotta az apró monitort, mire visszahúzódott az asztal falapja felé, elfedve azt. Ügyes kis szerkezet. A következõ pillanatban Soul fõhadnagy (ahogy gyakran hívták, teljes neve megjegyezhetetlensége miatt) belépett az ajtón. - Megérkezett Lord Brodrig õexcellenciája - jelentette be hivatalosan. - Engedje be, Soulzu...fõhadnagy! A tiszt bólintott, és kinyitotta az ajtót, betessékelve a magas rangú állami vezetõt. - Foglaljon helyet, Brodrig úr! - invitálta hellyel Grenhil a másikat. Arca rezzenéstelen volt, hangja pedig nyugodt. - Megkínálhatom valamivel? Kesseli? - Köszönöm, jó lesz. - Minek köszönhetjük a váratlan látogatását? - kérdezte, miközben kivette az üvegezett ajtajú szekrényébõl az italos üveget. - Nem kaptunk elõzetes üzenetet az érkezésérõl diplomáciai csatornákon. - Gondoltam elég jelzés lesz az, ha követeket küldök. Azóta sem hallgatták meg õket, így magam kellett eljöjjek. - Ó, igen, valóban, a követek - mondta ugyanolyan mély, nyugalmat árasztó hangon Grenhil. - Valóban nem tárgyaltunk még velük. De kérem nézze el nekünk, igazán nem modortalanságból történt. - Ezt sejtem - jutott eszébe Brodrignak az odakint látott füst és a sok katona. - Most azonban itt vagyok, és szívesen hallgatom, mivel tud a számunkra szolgálni a Harmadik Birodalom vezetõje.
|
|
|
Post by Enz on Feb 12, 2013 0:59:45 GMT 1
Guadale Knight õrnagy páncélososzlopa még csak nem is lassított a városba vezetõ úton emelt egyik barikád láttán. Az õrnagy tudta, hogy igencsak szorít az idõ, és minden egyes perc számít, így még csak a kikerülésére sem adott parancsot. Repulzoros tankjait felgyorsítva egyszerûen keresztülgázolt rajta és a körülötte rakétavetõkkel várakozó katonák fejvesztve menekültek. Knight tapasztalt páncélostiszt volt, és tudta, hogy ha leállt volna lövöldözni, most legalább fél tucat füstölgõ acélvázat hagyott volna hátra. A távolban feltûntek a város épületei és már messzirõl látni lehetett egy újabb barikádot. Az õrnagy érezte, hogy nem kísértheti tovább a szerencséjét, így gyorsan pár vezényszót kiáltott a tank vezetõjének, majd kiemelkedett a torony kibújónyílásán, és úgy szólt bele a kommjába: - Minden egység, utánam! - a parancs elhangozta után a vezérpáncélos letért az útról és a környékbeli elszórt mezõgazdasági épületek között indult el. Sejtette, hogy minden utat lezártak, ami befelé vitt, azonban volt egy másik terve. Ahogy haladtak, lassan felsejlett a délkeleti útvonal, ami a városba vezetett. A keleti és a délkeleti út között azonban több utca is volt, amit nem ellenõriztek. A páncélosok ismét kanyarodtak és az ötven jármûbõl álló oszlop most már egyenesen száguldott elõre.
A csendõrség parancsnoka, Carlsen õrnagy idegesen törölgette az arcát. Nemrég érkezett az ultimátum a helyõrségtõl, hogy csatlakozzon hozzájuk a lázadásukban. A negyvenes éveiben járó, enyhén elhízott tisztet soha nem érdekelte a politika, és minden rendszerben ugyanolyan lelkiismeretesen teljesítette a munkáját. Most azonban mégis állásfoglalásra kényszerítették: vagy átáll, vagy megostromolják a csendõrség központját. Még ha a szomszédos csendõrlaktanyát is beleszámolta, akkor sem volt most többje hétszáz embernél, mivel a legtöbben õrjáratoztak vagy a környezõ települések õrsein voltak. Háromezer emberrel lett volna esélye a helyõrség ellen, de így... A lázadók, hogy nyomatékot adjanak a szavaiknak, száz katonát küldtek a parancsnokság elé, jármûvekkel felfegyverezve. Az ezredes felállította velük szemben a sajátjait, de mást egyelõre nem tett. Az ellenállás értelmetlen lett volna, de ugyanígy a csatlakozás is, így egyelõre próbálta húzni az idõt. - Uram, a kinti katonák kezdenek türelmetlenné válni - lépett be hozzá az irodába egyik fiatal hadnagy, aki a kinti csendõröket parancsnokolta. Az õrnagy tanácstalanul nézett rá vizenyõs szemeivel. - Sosem akartam semmi szaros puccsban, meg lázadásban részt venni - morogta az orra alatt. - Ezért is kértem, hogy vidéken szolgálhassak, ahol mindig nyugalom van... - Uram? - kérdezett vissza a hadnagy, nem teljesen értve a választ. Carlson hangosan felsóhajtott, miután végigmérte a másikat. Fess fiatalember, mint akármelyik másik kint, tele energiával és szolgálatkészséggel. Nem akarta õket feláldozni egy értelmetlen vérontásban. - Kimegyek és beszélek a parancsnokukkal. Odakint egy katonai személysiklón várakozott egy napszemüveges fiatal tiszt, aki láthatóan veszített idegességébõl, amikor a csendõrparancsnok a fiatal hadnagy mellett kilépett a parancsnokság vaskos kétajtós fa kapuján, majd a csendõrsorfalon áthaladva egyenesen felé indultak. - Jó napot, uraim - köszöntötte õket hûvösen, mikor azok közel értek. - Bárcsak az lenne... - morogta az õrnagy halkan. - Tessék? - kérdezte a siklóban ülõ gúnyosan. - Akkor ezt válasznak is vehetem? Kár lenne halomra ölni ennyi jó embert. - Felesleges - rázta meg a fejét a fiatal hadnagy, majd hirtelen elõkapta bõr pisztolytáskájából a fegyverét és a siklóban ülõ fejének szegezte. - Hamarabb lövöm agyon azt, aki veszélyezteti a város békéjét. - Egy elszánt idealista - nevetett fel a katona, mit sem törõdve a fegyverrel. Közben persze a körülötte állók már mind a csendõrre szegezték a magukét. - Úgysem fogja megh... A szava bent akadt, miközben lassan elõre döntötte a fejét, napszemüvege felett elnézve. A katonák is követték lassan a példáját és a térre vezetõ egyik út felé fordult a fejük. Túl késõn. A következõ pillanatban három velük hozott támogató jármû tûnt el egy-egy nagy robbanásban. Pillanatok alatt kitört a káosz. A katonák parancsnokukat hátrahagyva futottak a többi utca felé, ám mindenhol lezárta az utat jó néhány tank, rajtuk fegyveres katonák. A meglepett katonáknak lõni sem volt idejük, úgy próbáltak fejvesztve más kiutat találni, míg egyesek csak várták a halált, ám a tankok nem tüzeltek. A katonák, belátva a kelepcét és felismerve, hogy nem lõttek rájuk, eldobálták a fegyvereiket és magasra feltartották a kezüket. A tankokon álló katonák leugráltak és sietve összegyûjtötték a fegyvereket, illetve ellátták azokat, akik megsebesültek a rövid támadásban. A foglyokat közben a tér közepén álló szökõkút mellé terelték. Az egyik tank parancsnoki kupolájában egy tiszt tûnt fel, majd miután elhagyta a jármûvet, több katona kíséretében indult a jármû mellett álló kisebb társasághoz. - Jó napot uraim - biccentett Knight õrnagy, majd a két csendõr felé fordult. - Úgy láttam kell egy kis segítség. Maga meg elrakhatja azt a pisztolyt, fiam. A hadnagy egy pillanatig hezitált, majd bólintott, és leengedte a fegyvert, de nem rakta el. - Hány embere van, parancsnok? - nézett rá a csendõrfõnökre. - Hétszáz itt, kétezer háromszáz õrjáraton. - Rendeljen vissza mindenkit! A csendõrök szállják meg a stratégiai pontokat! - Knight igazán örült azoknak az amatõr lázadóknak, akik ezt azutánra hagyták, hogy meggyõzték a csendõröket a csatlakozásról. - És legalább kétszáz embere jöjjön velem. Elfoglaljuk a helyõrséget! - Már bocsánat, de ki maga? - tört ki a kérdés a hadnagyból. Knight egyik szemöldöke megemelkedett. - Az új fõnöke. Hacsak nem akarnak hozzájuk csatlakozni - intett a fejével a kút mellett ücsörgõ katonák felé. - Akkor mostantól azt teszik, amit mondok. Világosan értjük egymást? A hadnagy láthatóan vissza akart vágni valamivel, de az õrnagy megadóan bólintott, és elindult visszafelé a parancsnoksághoz, hogy új utasításokat adjon. A hadnagy állt még egy pillanatig, majd megvonta a vállát, és követte a csendõrparancsnokot. Már csak egy kérdõ tekintet maradt, a siklóban ülõ tiszté. - Ilyen hamar? - még mindig nehezen tért magához a döbbenetbõl. - Azt mondták legalább két napunk van... - A hírszerzõk már csak ilyenek - nevetett fel az õrnagy. - Maga velem jön, fõhadnagy. Útközben kellemesen elcsevegünk - látta, ahogy a másik nagyot nyel. - Tibbs, itt állítsátok fel a fõhadiszállást! Eman, négy tankkal hátramaradsz, Geck, te vigyázol a foglyokra. Mindenki más, tankra fel!
|
|
|
Serenno
Feb 22, 2013 13:03:10 GMT 1
Post by Lord Brodrig on Feb 22, 2013 13:03:10 GMT 1
Brodrig letette a poharát, és kesztyűs ujjaival malmozva kifejezéstelenül bámulta a főtisztet. - Nem én, a Birodalom – helyesbített. - Az én érdekeimnek ehhez semmi köze.
- Természetesen. Csupán azon töprengtem, hogy miért utazott ilyen messzire egy állam vezére személyesen.
- Ó – mi furcsa van ebben? – mosolyodott el Brodrig. – Miért ne intézkedhetnék, ha úgyis errefelé utaztam volna? Valójában az államaink közös kereskedelmi érdekeinek a kiaknázásáról lenne szó. A Harmadik Birodalom üzleti kapcsolatot ajánl fel a Serennoi Köztársaság – vagy ahogy majd elnevezik – részére. Továbbá javasoljuk egy paktum létrejöttét, ami meggátol minden fegyveres ellenségeskedést államaink között.
|
|
|
Serenno
Feb 24, 2013 22:53:07 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Feb 24, 2013 22:53:07 GMT 1
A Ralroost fedélzetén Kre'fey admirális egykedvûen élesítgette körmeit, olykor-olykor felállva helyérõl, hogy gondosan letörölgesse valamelyik, saját magát ábrázoló szobrot, amelyek a kabinját díszítették.. és amelyek az egyszeri szemlélõ számára pusztán nagyzásnak ható dekoratív funkción túlmenõen egy sor érzékelõt, beépített biztonsági kamerát, füstgenerátort, sõt az asztalon lévõk esetében kézifegyvereket rejtettek.
Kre'fey szeretett mindenre felkészülni, így nem érte meglepetésként a végre valahára belépõ adjutánsa - és a bothan hagyományoknak megfelelõen egyben unokatestvére - fancsali ábrázata. - Nos, végre válaszoltak? Úgy tûnik, mintha már hónapok óta váratnának minket.. - Nos.. igen. - rázta meg sörényét az adjutáns. - Úgy tûnik, valamiféle kommunikációs problémájuk van.. - Hogyne, persze. - vicsorított elégedetten Kre'fey. - Például az elõttünk érkezett hajókkal... sikerült õket azonosítaniuk? - Nos, a felderítõink jelentése szerint vagy a Harmadik Birodalom, vagy a Sith Birodalom valamelyik új típusú csillagrombolójáról lehet szó. Legalábbis, ami a zászlóshajójukat illeti. A másik kettõ régi típusú birodalmi csillagromboló. - Ami szintén akármelyiké lehet a kettõ közül. Akárhogy is.. - vakargatta a sörényét Kre'fey - A Serenno mindig is híres volt a kormányzati puccsairól. Szinte könyvet lehetne írni róluk. Akármelyik nagyobb szomszéd is van itt, biztosan okkal teszi.. és biztosan nem örül neki, hogy mi is ideértünk. - Az esélyeink azok ellen a csillagrombolók ellen... - Hozzávetõleg egy az egyhez, ezt egy protokolldroid is ki tudja számolni. - vont vállat Kre'fey. - De persze, csak ha a helyi véderõ csendben marad... - az admirális végül felállt és a belsõ komhoz lépett.
- Kormány! - Parancs? - Kezdjenek lassú, oldalazó manõverbe a két elõttünk érkezett ISD felé! Egyelõre fenyegetõ szándék nélkül! Éppen csak válasszanak egy nagyon közel esõ orbitális pályát.. és készítsék fel a kíséretet hármas szétterítõ manõverre! - Értettem, admirális! - És kapcsolják nekem azt a véderõs hajót, amelyik válaszolt nekünk..
A HBC Hyperion fedélzetén életre kelt a híd egyik komtermináljába épített holomegjelenítõ. - Itt Rewhaddar elsõ tiszt a Ralroostról. - recsegte a megjelenõ bothan apró képe. A parancsnokom, Kre'fey admirális beszélni szeretne a maguk parancsnokával. Személyesen.
Eközben a konföderációs alakzat hajói lassan, egészen lassan új pályára álltak, mely véletlenségbõl éppen keresztezte a rendszer szélén lebegõ két idegen csillagrombolóét, amelyek a bolygó körül keringõ harmadik társukat fedezték..
|
|
|
Serenno
Feb 25, 2013 15:07:28 GMT 1
Post by Lord Brodrig on Feb 25, 2013 15:07:28 GMT 1
A Mirelis parancsnoki hídján Stra főhadnagy éppen a galatikus híreket tanulmányozta a HoloNeten kersztül, amikor Derga hadnagy sietett mellé. A sötét egyenruhát viselő férfi kemény vonásain nem tükröződtek érzelmek, azonban ahogy felettese elé dobbantott, nem hagyott kétséget az ügy komolyságát illetően. Stra a földre hajította adattábláját, és kérdőn felvonta a szemöldökét. - Uram! – recsegte Derga hadnagy . – A Reputence jelentései alapján idegen hajók közelednek a rendszer szélén. A két kísérőromboló felé irányulnak. - Azonosították őket? – kérdezte nyomban a főhadnagy. - Jelöletlen hajók, uram. Képtelenség felismerni őket. Stra felpattant a parancsnoki székből. A hídon uralkodó félhomály nyomban elült, amint életre keltek a mesterséges megvilágításért felelős berendezések. A főhadnagy mozdulatára azon nyomban beindult az élet a hídon. - Azt hiszem, nem kockáztathatunk – mondta. Kimért hangjában még most is változatlan közöny hallaszott. – Jelentek a kapitánynak. A híd a magáé – azzal elsietett a turbolift felé. Derga hadnagy tisztelgett, majd a parancsnoki központhoz lépve kiadta utasításait.
Stra hadnagy nyugodt arcára egyre inkább kiült a szelíd engedelmesség, amint megközelítette a parancsnoki lakosztályt. A tágas előcsarnokba érve hunyorítania kellett, amikor a sötét helyiségben levő képernyő felderengett előtte. A monitoron figyelő belső tiszt képe nyomban el is enyészett, amikor a férfi megismerte a főhadnagyot. Az ajtó kitárult, és Stra belépett a helyiségbe.
A kapitányt az íróasztala mögött találta. A fekete egyenruhás férfi vállapjain Stra számára ismeretlen kitüntetések fénylettek. Pritcher karján viszont ott virított a vörös szalag, benne a dupla villámot ábrázoló S betűvel. Sajnos Lord Brodrig csupán az SS tagjaiban bízott eléggé ahhoz, hogy egyikükre rábízhassa a zászlóshajóját.
- Mit óhajt? – duruzsolta szenvtelen hangján a kapitány, miközben egy képernyőt tanulmányozva fel se pillantott a munkájából. A halk, lassan kiejtett szavaknak hátborzongató súlyuk volt – bizonyára a visszhangzó terem nagy felülete miatt.
- Uram, idegen hajók közelednek.
Pritcher kapitány egyik monitorán meg is jelentek a jövevények. A férfi arcvonásai mit sem változtak.
- Szóval azonosíthatatlan. Remek. – Pritcher most a képernyőre függesztette tekintetét. – Szóval ezek. Ne engedje, hogy azonosítsanak minket. Jobb, ha kétségben tartjuk őket, hiszen nem informálódtunk a szándékaikat illetően.
- Igen, uram. Potenciális veszélyforrás lehet. Az itteni hatóságok viszont még semmit se mozdultak.
- Nem is fognak egyhamar. A lenti felderítőim szerint igen zavaros a helyzet a bolygón. Mint mindig – tette hozzá. – Nyisson meg egy sávot a vezérhajó felé. Beszélni akarok velük. Haladéktalanul.
Stra tisztelgett, majd teljesítette a parancsot. - Itt Pritcher sorhajókapitány – zengte a fekete ruhás férfi. – Kérem, azonosítsák magukat, és győzzenek meg engem szándékaik veszélytelenségéről! - De uram…
- Ne gondolja, Stra, hogy ezek csak véletlenül keveredtek ide. Tudom én, hogy a Harmadik Birodalom haditengerészete nem fektetne hangsúlyt az efféle… mindennapos eseményekre, én viszont nem tartozom közéjük. Lord Brodrig a szakérelmem és a megérzéseim miatt bízik bennem. Tegyen így maga is!
- Igen, uram.
- Ismétlem: itt Pritcher kapitány beszél. Azonsoítsa magát, vagy készüljön a fegyveres összecsapásra. Ha nem válaszol, kénytelen leszek inváziónak tekinteni az érkezésüket. Ismétlem…
|
|
|
Post by Enz on Feb 27, 2013 2:39:30 GMT 1
Grenhil pontosan erre az ajánlatra számított, és nem igazán igyekezett meglepettnek tettetni magát. Igazából ez a kapcsolat volt az, amit a diplomaták is elképzeltek a Harmadik Birodalommal. Talán szorosabb is, most, hogy a sithek birodalmával elhidegült a viszonyuk, a hármas paktum ellenére. Ha ezzel együtt a Konföderációval is egyezségre jutnak és a Keller-puccs által keltett belpolitikai válságot is rendezik, Serenno regionális nagyhatalommá válhat, a környezõ bolygók vezetõjeként. - Érdekes ajánlatnak hangzik - biccentett visszafogottan. - Mi magunk is hasonló lehetõségekre gondoltunk Önökkel kapcsolatban. - Örömmel hallom - felelte Brodrig, hasonló stílusban. Grenhil persze érezte, hogy a másik nehezen állja meg, hogy ne tegyen valami gúnyos megjegyzést a megváratott követekkel kapcsolatosan. - Azonban tovább mennék - tette össze két keze ujjait az asztal felett. - Serenno és a Harmadik Birodalom is igencsak elhidegült a sithektõl az elmúlt hónapokban. Amilyen katonai és gazdasági potenciált õk bírnak, külön-külön védtelenek vagyunk ellenük. - Mit javasol? - kérdezett rá a lényegre a Birodalom vezetõje. - Egy együttmûködést. Ha a Galaxis ezen része összefog, nem fogják tudni destabilizálni a térséget. Együttes katonai és gazdasági potenciálunk pedig kétszer is meggondolásra készteti õket egy invázió elõtt. Ha államaink összefognak, több éves békét tudunk szerezni magunknak - magyarázta Grenhil nyugalmat árasztó mély hangján. - Államaink között jelentõs területet helyi kormányok uralnak - vetette közbe Brodrig. Grenhil ismét számított erre. Lenyomott egy gombot, mire megjelent a Serenno és a Harmadik Birodalom közötti terület. - Pontosan erre is van egy javaslatom. A Serenno tervei között szerepel konföderációra lépni a környezõ bolygókkal, így fog megszületni egy új állam, a Szabad Rendszerek Szövetsége - miközben ezt mondta, lenyomott egy gombot, és a Serenno területei jelentõsen megnõttek, a színe pedig megváltozott. - Ez jelenlegi érdekeltségi területünket jelöli. Ezen felül is marad azonban sok terület. Javaslatom arra irányul, hogy ezeket osszuk fel egymás között. - Felosztani? - kérdezte Brodrig hûvösen. Grenhil sejtette, hogy a másik nem egy osztozkodós típus. - Igen. Területi terjeszkedésünk növeli erõnket. Ha azonban egyikünk vagy másikunk próbál meg az egész területre szert tenni, elkerülhetetlenül szövetségre lép a másik a környezõ bolygókkal és hosszú, értelmetlen háború kezdõdik. Ha azonban megegyezünk, csak erõsödni fogunk mindketten. - És mi lenne a javaslata? - tért rá Brodrig a megosztási tervre. - A Hydian hiperûr útvonal mentén osztanánk fel. Míg a Hydian jelenleg el nem foglalt részét közös irányítás alá vennénk egy közös érdekeltségû cég által, 50-50%-os tulajdoni részesedéssel, az attól keletre esõ terület az Önöké, a nyugatra esõ terület a miénk lenne - magyarázott Grenhil, miközben lenyomott egy újabb gombot. - Természetesen nem kívánunk az ismert Galaxis határáig terjeszkedni. A Sernpidal-Telos vonal lenne a másik tengely: északra Önöké minden, délre tõle a miénk. - Mielõtt válaszol rá - folytatta a beszédet Grenhil, látva, hogy a másik elgondolkodott. - Hallgassa végig a teljes ajánlatot. A területi felosztáson túl megnemtámadási, barátsági és kölcsönös segítségnyújtási szerzõdés kötnének államaink, ami effektíve a sithek ellen irányulna. A nagyköveteink révén bizonyos stratégiai ügyekben elõzetes megbeszélést tartanánk, és összehangolnánk politikánkat. Ezen túl államaink között egy szabadkereskedelmi övezetet hoznánk létre, ami a termékek, munkaerõ és tõke szabad áramlását tenné lehetõvé, míg kifelé közösen szabályoznánk vámpolitikánkat. Ez a gazdasági fejlõdést segítené elõ jelentõsen. Ez lenne az ajánlatom.
HBC Hyperion Appleton admirális kellemetlenül ráncolta a homlokát a két beérkezõ flotta torzsalkodását látva. Nem akarta, hogy egy nemzetközi botrány kitörjön és így a Konföderációval folytatandó tárgyalás is hamvába haljon el. - Uram, a Konföderációs flotta vezetõje személyesen kíván Önnel beszélni - lépett oda az egyik kommunikációs tiszt az admirálishoz, aki jobb kezének három ujjával a szakállát húzogatta komótosan. Az admirális még csak nem is reagált, így a fiatal tiszt tanácstalanul bámult rá, majd a nála lévõ papírfecnire. Már éppen azon volt, hogy megismétli, amit mondott, hátha a parancsnoka valamiért nem hallotta, amikor megszólalt az admirális. - Köszönöm, hadnagy - a tiszt meglepetten nézett még az admirálisra, majd vállát megvonva sietett vissza a helyére. - Nyissanak kommunikációs csatornát a Harmadik Birodalom hajói felé. - Igenis! - nyugtázta a parancsot az egyik tiszt, majd pár pillanat múlva jelentette. - A vonal nyitva! Megjelent elõtte a birodalmi hajó parancsnokának holoképmása, teljes életnagyságban. Appleton tisztelgett, amit a másik viszonzott. - Pitcher kapitány, itt a Serennói Védelmi Körzet parancsnoka, Appleton admirális - mutatkozott be. - Arra kérem Önöket, hogy azonnal állítsanak le mindenféle agresszívan értelmezhetõ akciót. Amennyiben itt kezdenek csatázni másik vendégünkkel, az igencsak rosszat fog tenni a serennói-harmadik birodalmi kapcsolatoknak. - Admirális - biccentett a másik. - Az agresszívan fellépõ erõk nem mi vagyunk, hanem a másik flotta. - Pusztán pályára állnak a bolygó körül. Az általunk megadott pályára - pontosított Appleton. Habár nem adtak meg semmilyen pályát a konföderációs vendégeknek. Ezt sürgõsen orvosolni kell majd, tette hozzá magában. - Javaslom akkor módosítsák a pályájukat, mert ilyen közeli elhaladás esetén gyanakvóak maradunk. - Teljesen jogos. Valami hiba csúszhatott a számításainkba - próbálta kimenteni valahogy a helyzetet az admirális. - Azonnal intézkedek. Arra kérem, addig térjenek vissza a pályára, és hagyjanak fel a harci készültséggel. - Meglátom, mit tehetek - felelte Pitcher. - Köszönöm. Appleton kiszáll - tisztelgett, mire a másik viszonozta, majd bontották a vonalat. - Most pedig üzenjenek Kre'fey admirálisnak. Szívesen fogadom személyesen a Hyperion fedélzetén. Addig is álljanak rá a mi hajónkkal egyezõ bolygó körüli pályára. Az ettõl való eltérés diplomáciai bonyodalmakhoz vezethet.
|
|
|
Serenno
Feb 27, 2013 23:03:29 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Feb 27, 2013 23:03:29 GMT 1
A Ralroost fedélzetén.
- Mindkét hajó hív minket, az azonosítatlan csillagromboló és a helyiek cirkálója is.. és egymást is hívják, úgy tûnik, nagyon intenzíven.. - sorolta a fejleményeket a kommunikációs tiszt, egy rozsdabarna sörényû bothan.
- Érdekes, érdekes.. - hunyorgott Kre'fey. - Szóval egyelõre nem olyan sürgõs nekik az összecsapás. Átmegyek a helyiek hajójára. - a Ralroost parancsnokához, egy fekete sörényû, tagbaszakadt bothanhoz fordult, aki történetesen szintén az unokatestvére volt.
- Álljatok alakzatba úgy, ahogyan a helyiek kérik, Art'ras. - Nehezen fogunk tudni manõverezni, ha a csillagrombolók megindulnak.. elveszítjük a létszámfölénybõl adódó elõnyünket.. - vetette ellen amaz. - A helyiek vagy nagyon bátrak, vagy nagyon ostobák, ha a zászlóshajójukat a mi formációnk közepére helyezik.. - vonta meg a vállát Kre'fey. - Vagy nagyon félnek a rombolóktól õk is.. vagy már sejtik, hogy elfogadod a meghívást, uram. - tette hozzá elgondolkodva Art'ras. - Örvendetes, amikor így vág az eszed. - biccentett kifejezéstelenül Kre'fey. - De ne aggódj. Itt az alkalom, hogy meggyõzzük koréliai barátainkat, hogy a bothanok még mindig a galaxis legjobb diplomatái közé tartoznak. - Kémjei közé.. - köszörülte meg a torkát amaz. - Inkább próbáld meg kicsit elbizonytalanítani a másik vendéget. - vakkantotta az admirális, majd sarkon fordult és elindult a siklófedélzet felé.
Art'ras a komhoz fordult. - Tájékoztassák a Hyperiont, hogy az admirális kompja azonnal indul. Követjük az általuk megadott vektort és alakzatba állunk velük. - Adás elment.. - biccentett a komtiszt. - Oké.. akkor most válaszolunk a másik barátunknak... - Csatorna nyitva a csillagromboló felé.
- Üzenet Pritcher kapitány részére.. - köszörülte meg a torkát Art'ras. - az azonosítatlan csillagrombolóról. Itt Art'ras parancsnok a Ralroost fedélzetérõl. Diplomáciai delegációt kísérünk, amely a helyi kormány meghívására tartózkodik a rendszerben. A vektorunk csupán technikai jellegû volt, hogy alakzatba állhassunk serennoi barátainkkal. Szükségtelen ilyen fenyegetõen fellépniük velünk szemben. Art'ras kiszáll.
|
|
|
Serenno
Mar 19, 2013 18:34:38 GMT 1
Post by Lord Brodrig on Mar 19, 2013 18:34:38 GMT 1
Lord Brodrig tűnődve ingatta a fejét, majd bólintott. Az államfő intett az ajtónál várakozó szárnysegédjének, hogy lépjen közelebb. Az egyszerű öltözetet viselő férfi a Vezér mögé lépett.
- Elfogadom az ajánlatát – felelte Lord Brodrig. Két mutatóujjával a tábornok felé bökve biccentett, majd felemelkedett a székéből. A pohara még tökéletesen tele volt.
- Egy hasonló megállapodás előnyös lesz mindkettőnk számára – folytatta. – Fogadja a támogatásomat. Most viszont sürgősen sietnem kell a Sithek parádéjára, mivel e diplomáciai látogatással igencsak megkéstem. Remélem, még tart az ünnepség, és kapok egy szeletet a tortából – mosolyodott el. – Köszönöm a vendéglátást, Grenhill tábornok. Összeállítok egy delegációt, hogy részletesebben is megtárgyalhassuk ezt az ügyet.
- Mihamarább várjuk, Lord Brodrig – mondta Grenhill.
Pritcher kapitány kiadta a parancsot a hajói visszavonására. Stra főhadnagy elégedetlenül mocorgott.
- Valami baj van, hadnagy? – vonta föl a szemöldökét a kapitány. - Honnan tudja, uram, hogy nem fognak megtámadni minket? – akadékoskodott Stra. - Ha megteszik, elpusztulnak. Ismerem a gondolkodásmódjukat, hadnagy. Most pedig leléphet. - Igen, uram.
Pritcher a szobája hátsó falához lépett. Aktiválta a parányi, titkos kommunikátort, majd beütötte a kódot. Aztán várt, hogy a fedett sáv megjelenjen. Pontosan hét perc múlva villant fel a fali mélyedésben egy női arc képmása.
- Á, Pritcher kapitány – búgta a holokép. – Bármennyire is hiányzik, sajnálatosan most nem alkalmas.
- De Nagyúr! Azt hiszem, jelentenem kell a Serenno bizonytalan belpolitikai helyzetét.
Lord Kallog felvonta a szemöldökét.
- De hiszen jól tudja, kapitány, hogy a mester most nem elérhető.
- Az SS tisztem, aki a bolygón van, igen érdekes fejleményekkel szolgálhat – folytatta szembrebbenés nélkül Pritcher. A Sith Lord bosszúsan szisszentett. - Rendben van. Hamarosan sort kerítünk a Serennora is. Maga pedig folytassa a feladatát! A mesternek nem áll szándékában a Harmadik Birodalom ügyeibe avatkozni. - Tudom, Nagyúr. - Jó. Várjon a hívásomra – aztán a holokép elenyészett.
|
|
|
Serenno
Mar 19, 2013 22:19:24 GMT 1
Post by Enz on Mar 19, 2013 22:19:24 GMT 1
Grenhil szívélyesen mosolygott a másikra, ami ritka jelenség volt nála. Magában azonban eldöntötte: jobb lesz vigyázni ezekkel a Harmadik Birodalmiakkal. Volt valami olyan Brodrigban, ami miatt kényelmetlenül érezte magát a látogatása alatt, és örült, hogy a másik nem akart maradni bájcsevegni. A sithek után a velük való szövetség is csupán vágyálomnak tûnt. Két ilyen agresszív állam között vajon van esélye a Serennónak a tervei megvalósítására? Egyetlen lehetõséget érzett már csak arra, hogy ne essen a bolygó támadás áldozatává. Miután a komp felszállt, Grenhil visszasietett a dolgozószobájába, és bekapcsolta asztalba épített számítógépét. A dolog jól haladtak: megfékezték a támadókat az Elnöki Palotában, lefegyverezték az átállni kívánó helyõrséget Guadaleban és készen volt az egyezség a lázadókkal. A polgárháború a végéhez közeledett, a kritikus órák az õ gyõzelmükkel végzõdtek. Lenyomott néhány gombot a képernyõjén, és várt. Ideje learatni a gyümölcseit a kemény tervezésnek és munkának.
HBC Hyperion Appleton admirális személyesen sietett Kre'fey admirális siklója elõtt. Rossz érzés fogta el, ha arra gondolt, hogy egy csapat ellenséges hajó alakzatának a közepén tartózkodik. De amíg náluk van az admirális, addig csak nem fognak semmi meggondolatlant tenni. Ahogy a Konföderációs sikló rámpája komótosan leereszkedett, megpillantotta a másik flottatiszt sziluettjét, aki pár pillanat múlva indult el. Tekintélyt parancsoló bothan volt, aki peckesen lépkedett lefelé, majd ugyanígy sétált el a hajó díszegysége elõtt. Appleton tisztelgéssel üdvözölte, amit a másik ugyanolyan formálisan viszonzott. - Üdvözlöm a Hyperion fedélzetén, Kre'fey admirális - köszöntötte tisztelettudóan a házigazda. - Köszönöm, Appleton admirális - biccentett a bothan. - Igazán impozáns volt, ahogy a Harmadik Birodalom rombolóival bántak - mondta elismerõen Appleton. Máris jobban kedvelte ezeket a fickókat, mint az operettruhában pózoló birodalmiakat. Tudtán kívül ezzel meg is válaszolta, ki is volt a másik fél. - Kérem, ez nálunk rutingyakorlat - hárította el udvariasan Kre'fey. Úgy tûnt mindketten érezték a jelenlegi helyzet törékenységét, és igyekeztek teljes tisztelettel lenni, nehogy valamivel okot szolgáltassanak a másiknak. - Kérem fáradjon velem. Körbevezetem a hajón, és aztán némi frissítõ mellett szívesen válaszolok a kérdéseire.
Guadale Knight õrnagy a parancsnoki tank kupoláján kiemelkedve szemlélte a feltartott kézzel, kettes sorban masírozó foglyokat. A helyõrség harci szelleme nagyon gyorsan megtört, pár percig kellett csak lõni a laktanyát, hogy letegyék a fegyvert. A lázadók gyorsan meggondolták magukat, és a rebellis tisztjeik lefegyverzése után megadták magukat. Maroknyi ismert lojalistát kivéve mindenkit lefegyvereztek, és útnak indítottak az internálótáborok felé, hogy aztán a vizsgálat után katonai bíróság ítélkezhessen felettük. Nemsokára elõkerült Zaine ezredes és kísérete is. Egyikük egy rögtönzött fehér zászlót lengetett a menet élén, nehogy a sajátjaik lelõjék õket. Knight kimászott a tankból, lecsúszott a torony szélén, és egy ugrással a földön termett. Tisztelgéssel, majd kézfogással üdvözölte a régi ismerõst. - Amikor azt mondtad, lövessem az épületet, azt hittem csak blöffölsz a kommban - jegyezte meg Knight. - Ahogy õk is - intett Zaine a fejével a kifelé terelt katonákra. - Nagy lehetett a meglepetés. - Valóban - bólintott Knight, majd más témára tért át. - Ígértél valami sört is. - Szóval ezért siettél ennyire, mi? - Az ingyen sörnek nem tudok ellenállni - vonta meg vigyorogva a vállát. - Rendben, de elõbb állítsuk helyre a közbiztonságot a városban. Össze kell hívni a Városi Védelmi Bizottságot, kijelölni a védelmi vonalat. Hosszú napunk lesz. - Akkor azt hiszem, a többihez kell írnom ezt is... - jegyezte meg némileg csalódottan az õrnagy.
Másnap hajnalban Négy hadosztály feszült egymásnak a galaktikus méretekben kicsiny település birtoklásáért. Bár a pártütõ Tainer erõi egyelõre nem mertek támadni, élõerõben másfélszeres, páncéloserõket tekintve pedig háromszoros túlerõben voltak. Zaine a nemrég elfoglalt laktanya tetejérõl figyelte az eseményeket. Nem aludt túl sokat, és most attól félt, csapatait egyszerûen lerohanják a támadók. Bár az ellenség még nem volt teljesen elszánva a testvérvér ontására, már támadópozícióba helyezõdtek a fõerõ ékjei. Tartalékosok, csendõrök és friss regulárisok: velük kellett volna tartania ezt a várost, amíg a fõváros környéki elitegységek megérkeznek. - Az ellenség megindult, Gordon - jegyezte meg a mellette álló Knight õrnagy. Zaine keserûen bólintott. A fõvárosból semmi hír nem érkezett a tervek alakulásáról, így maradt a katonai ellenállás. Ahogy a támadók lõtávolságba értek, még egyetlen lövés sem dördült el, valószínûleg a katonák vártak, hátha valami csoda történik. Szinte már csak pár méterre voltak egymástól, amikor egy megtörtént. A velük hozott kihangosítókkal felszerelt kommunikációs kocsik sugározni kezdtek. Rövid, velõs beszéd volt. Ami után játszani kezdték a nemzeti himnuszt. A katonák elõbb megtorpantak, majd rövid habozás után eldobálták fegyvereiket, és a szemben állókhoz futottak, ismeretleneket ölelgetni. Zaine-ból egy nagy sóhajjal távoztak a feszültségek. A háta mögött szisszenõ hangot hallott. - Erre inni kell, barátom.
|
|
|
Serenno
Mar 20, 2013 14:11:41 GMT 1
Post by Lord Brodrig on Mar 20, 2013 14:11:41 GMT 1
Pritcher kapitány a félhomályos hangulatot keltő, kivilágítatlan parancsnoki hídról figyelte a Mirelis orrába ágyazott lézerütegeket. A fekete egyenruhás férfi a Harmadik Birodalom egyik legtapasztaltabb tisztjévé lépett elő az utóbbi években. Legfőképpen azért, mert a szürke eminenciás mellé rendelték. A kapitány bármennyire is tisztában volt azzal, hogy ha hibázik, a Vezér nem elégszik meg az elbocsátásával. A Lord Brodrig legendás ridegségéről terjengő pletykákat néha eltúlzottnak véleményezhetnénk, viszont Pritcher a férfival töltött idő után másképp vélekedett. A néhai első miniszternek arcizma sem rendült volna, miközben megölte volna őt valamelyik hibájáért. A szürke eminenciás viszont tökéletesen megjátszotta a nyugodt államférfit.
A kapitány sarkon fordult, mert a híd bejárata feltárult. Két fekete köpenyes férfi lépett a parancsnoki központba, majd lecövekelt az ajtó belső oldalán. Aztán feltűnt a szürke különböző árnyalataiba öltözött Vezér. Lord Brodrig szélsebesen átszelte a kettejük között levő távolságot. Pritcher kapitány tisztelgett. A Vezér figyelemre se méltatta.
- Repüljünk a Nagira – parancsolta. Arcán ugyanaz a felhasználhatatlan közömbösség uralkodott, mint eddig bármikor. A kifejezéstelen férfi arca ugyanolyan szürke volt, mint az öltözete. Bordó köpenye viszont most hatalmasabbá tette megjelenését.
- Igen, Nagyúr – hajtott fejet Pritcher. – Már kiadtam a parancsot – szavait nyugtázandó, az apró rezdülés jelezte, hogy a csillagromboló meglódult legújabb célpontja felé. A csillagok elmosódtak, és a Mirelis flottája máris a hiperűrben száguldott. A kapitány kivárt, amíg a Vezér sarkon fordult. Szinte tapintható volt a félelemmel vegyes tisztelet érzése a hídon. A férfi a szürke eminenciás után bámult. Annak a férfinak több vér tapadt a kezeihez, mint a flotta tisztjeinek együttvéve, és mégis neki köszönhették a Harmadik Birodalmat. Az állam és elődei mind Lord Brodrig befolyásával jöhettek létre. A karizmatikus férfi pedig addig próbálgatta az államformákat, amíg meg nem találta a megfelelőt a világának.
Azt azonban nemtudta, hogy T. Pritcher kapitány valójában csak részben szolgálta őt. Az ő valódi mestere a galaxis leghatalmasabb lénye volt, és egy mégoly hatalmas személy, mint a szürke eminenciás sem rendelkezhetett ezzel az információval.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Apr 1, 2013 22:06:44 GMT 1
- Ez igazán finom. Korélial? - ízlelte meg Kre'fey a nedût, amit Aplleton elé tett a fogadószobában. - A közelbõl származik, egy kisebb rendszerbõl. Igen ízletes kulináris termékeket gyártanak, az eredetihez képest töredék áron. - Á értem, géntechnika. - bólintott a Bothan. - Olyasmi. A Vong háború utáni újjáépítés során számos igen új, a galaxis más részein bizalmatlanul szemlélt technikát vezettünk be. - magyarázta Appleton.
- Értem. Ezzel mi is így vagyunk a Konföderációban. - nyugtázta a Bothan. Bár a Harmadik Birodalom hajóinak távozásával a látogatása a helyiek zászlóshajóján külsõ szemlélõ számára talán okafogyottnak tûnhetett, Kre'fey ragaszkodott ahhoz, hogy ha már itt van, akkor elbeszélgethessen vendéglátójával. - Talán rátérnék ittlétünk céljára. - kezdett bele az admirális, de Appleton felemelte a kezét. - Nagyon kedves, de mindenekelõtt tudnia kell, hogy nálunk az ilyesmi a politikusok hatáskörébe tartozik. A Serennon nagyon komolyan veszik a... hatalmi ágak szétválasztását. - Hogyne, természetesen, nálunk is. - folytatta zavartalanul Kre'fey. - De én mégis annak a híve vagyok, hogy igen hasznos dolog, ha a magas szintû kapcsolatfelvétel elõtt mi, katonák is konzultálunk. Mondjuk olyan kérdésekben, amelyekben természetszerûen közel állunk egymáshoz. - Például? - bámult bele az italába Appleton.
- Például a galaxis azon államainak összefogása, akik önállóan nehezebben tudják érvényesíteni saját, független érdekeiket méretes, befolyásosabb szomszédaikhoz képest. - kortyolt bele ismét az italába elgondolkozó arccal Kre'fey. - Tudja, admirális, nálunk az a Konföderációban ez a vezérelv. Mi nem törekszünk barátaink és partnereink megváltoztatására, nem vitatjuk el egyetlen államtól sem a természetes függetlenséget és szabadságot, mint a Szövetség bürokráciája, vagy egyes, már elnézést a kifejezésért, peremvidéki diktatúrák. Egyszerûen arra törekszünk, hogy a közös ügyekben hatékonyan kiállhassunk egymás mellett. Ideértve a katonai kérdéseket is. Önök itt a Serennon, két ilyen befolyásos szomszéddal körülvéve, mint a Corporate szektor és a sithek, bizonyára megértik ennek a gondolkozásmódnak az elõnyeit, admirális.
|
|
|
Post by Enz on Apr 2, 2013 8:29:30 GMT 1
Appleton érdeklõdve hallgatta Kre'fey okfejtését a Konföderáció politikai felfogásáról. Bár igyekezett távol tartani magát a politikától, meg kellett hagynia, hogy igencsak tetszetõs volt a felvázolt vezérelv. Rendes fickóknak tûnnek ezek a konföderációsok, nem úgy, mint a sithek vagy a Corporate, ami hetente váltogatta a nevét. - Igazán érdekes - jegyezte meg, mindenféle cinizmus nélkül. - Igencsak kellemetlen az életünk két ilyen szomszéd között. Megpróbáltunk szövetkezni egyikkel a másik ellen, de egyik esetben sem látszott mûködni. - Igen, egyik állam sem a szövetségesi hûségrõl vált ismertté - felelte elgondolkodva Kre'fey. - Talán tényleg ideje új lehetõségek elé nézni - bólintott Appleton admirális, majd nyomatékosan hozzátette. - A függetlenségünk megõrzése mellett. - Ez a Konföderáció másik politikai alapja: mások belügyeibe nem szólunk bele. - Igazán szimpatikus - ismerte el Appleton. - Én részemrõl csak támogatni tudom az Önökkel való együttmûködést. A Serenno vékony jégen egyensúlyoz, és szükségünk van erõs barátokra, hogy a fiatal demokráciánkat megvédjük.
|
|