|
Post by Revan on Oct 30, 2016 19:31:18 GMT 1
Mikasának kellett pár pillanat, míg megnyugodott. Most, hogy realizálódott benne, hogy álmot látott, már nem volt kétségbe esve. Itt voltak vele a barátai, akik megvédik. Egy pillanatra a tenyereibe temette az arcát, de nem sírni akart, csak morgott magában valamit, ami a többieknek csak morcos nyögésként hangzott. Aztán leengedte a kezeit is felnézett Aliara. -Megint álmot láttam. -Nem vagy egyedül. Én is álmodtam. Épp egy hatalmas tál sushit adogatott a számba pár helyes neko fiú.-reagált rögtön Kyoko, mire Tresna és Alia ránéztek.-Megyek is vissza aludni, hátha még ott vannak. Így végül hárman maradtak. Mikasa csak mosolyogva csóválta a fejét. Szinte örült most ennek a kis tréfának. Segített felüdülni az újabb álom után. De nem akarta tovább húzni a dolgot. Ráadásul ez az álom más volt, mint az eddigiek. -Kint voltam az erdőben, fáztam. Nem tudtam, hogy merre kell menjek, amíg füstöt nem láttam felszállni. Ahogy végül kiértem a fák közül, egy csatatérre értem. Egy olyanra, ahol nemrég még harcoltak. Át is estem egy holttesten. Egy különös humanoid volt. Olyasmi, mint egy tof, de agyaras volt a feje... Elvette a poharát az éjjeliszekrényről és ivott egy kortyot. Emésztgette a látottakat, mielőtt tovább mesélte. -Utána továbbmentem. Elértem levágott fejekből épített kupachoz, aminek a tetején egy lány állt. A tekintete teli volt büszkeséggel és gőggel. Amikor megszólítottam, válaszolt nekem. Tudta a nevem. Elmondta, hogy Selvaris neve régen Kohikari volt. Ez azt jelenti, Ősi Fény.-mondta Alianak, majd Tresrára pillantott.-Azt mondta, itt arattak végső győzelmet a kroo'ghenek felett. Aztán megalapították a Felesküdött Pengék Rendjét. Felpillantott Aliara és Tresnára, hátha valamelyikük hallott róla. De úgy tűnt, ők sem sokkal tájékozottabbak ebben. Így folytatta. -Azt mondta, keressem meg és akkor beszélünk. De nem mondta el hol, vagy hogy mi a neve. Azt mondta, a válasz bennem lakozik...Úgy nézett ki, mint egy nagai. De nem olyan volt, mint én. Olyan volt, mint a régi nagaiok, hosszú volt a füle.
|
|
|
Post by Enz on Oct 31, 2016 8:34:52 GMT 1
Alia fáradtan felsóhajtott, ahogy Mikasa kiejtette a száján az álom szót. Pontosan tudta, hogy ez milyen komoly probléma volt a tanítványa szájára, de eddig még nem tudott rájönni ezeknek a forrására, sőt még egy épkézláb ötlete sem volt rá, hogyan induljanak el. Ha innen ered az egész, akkor jobb lesz valamit kitalálni mielőtt minden este a hercegnő kiabálására riadnak fel vagy valami még rosszabb történik. Érdeklődve hallgatta a lányt, nem akarva félbeszakítani őt, hacsak nem szükséges. - Ez elég zavarosnak hangzik - jegyezte meg, miután a lány a bolygón történt eseményeket részletezte. - Selvarison már fél évezrede élnek telepesek, és egy nagai-jal sem találkoztak korábban. Mit kerestek volna itt azt megelőzően? Persze a kérdés költői volt leginkább, és egyikük sem tudott rá semmit felelni, így aztán Mikasa folytatta a leglényegesebbel. Alia hangosan hümmögni kezdett, ahogy a végére ért. - Azt biztos, hogy ez a valaki kapcsolatba akar lépni veled. De valamiért nem akarja, hogy túl gyorsan történjen - morfondírozott az elhangzottakon. - Azt mondta, ő nagyon jól ismer engem, de eddig a kapcsolat kettőnk között... egyirányú volt - pontosított Mikasa, és a végén kicsit bizonytalannak tűnt, míg megtalálja azokat a szavakat, amik pontosan visszaadják az álmában elhangzottakat. - Ez szokatlan. Az Erőlények általában kapcsolatba tudnak lépni valakivel, ha akarnak - ráncolta a homlokát Alia. Nem számított rá, hogy ilyen jellegű nehézségek is várnak majd rá Mikasa tanítása közben, de nem tervezte egyhamar feladni. Valami megoldást biztosan találni fognak a rejtélyre. - A legjobb lenne ha most aludnánk, és reggel friss fejjel visszatérünk a kérdésre egy közös meditáció során. - Ez jól hangzik - bólintott Alia, akin a hirtelen izgalom elmúltával szintén kezdett újra erőt venni a fáradtság. - És azt hiszem jót tenne, ha Tresna itt maradna - tette még hozzá, és Mikasa hirtelen kezdődő zavarát látva gyorsan pontosított. - A biztonság kedvéért. Nehogy kiderüljön erről, hogy valami trükk. - Az Adumaron történek alapján tényleg jobb, ha nem lankad a figyelmünk - értett egyet Tresna, és ezzel el is dőlt a kérdés. Alia még biccentett egyet, majd kilépett a szobából és az ajtó halkan csúszott be a helyére mögötte. A chiss gyengéden, gondoskodóan simított végig Mikasa arcán. - Mikor kiabálni kezdtél, nagyon megijedtem - vallotta be, és csakugyan fel lehetett rajta fedezni az aggódás jeleit. - Legközelebb nem fog előfordulni - felelte Mikasa, kissé bűntudattal a hangjában, majd arrébb csúszott az ágyon, és kissé szégyenlősen felemelte a takarót. - Célszerűbb lenne a földön aludnom. Ha valami történik, úgy megoszlik a támadó figyelme - jegyezte meg Tresna, de Mikasa akaratosan megrázta a fejét, mire egy szó nélkül bebúj mellé. A lány szégyenlősen fordult oda hozzá, majd egy puszit nyomott az arcára. Még Adumaron egyszer együtt aludtak, a kiszabadítását követő első éjszakán, de ez teljesen másmilyen érzés volt. Tresna a takaró alatt megfogta Mikasa kezét, és egymás felé fordulva végül így merültek álomba.
|
|
|
Post by Revan on Oct 31, 2016 9:38:02 GMT 1
Látta Alian, hogy csak nem mondja ki, de már nagyon bosszantja, hogy folyton álmodik valamit. Valójában őt is zavarta, hogy mindig attól félve kell elaludjon, hogy valami szörnyű jövőt kell álmában látnia. De ugyanakkor voltak szép álmai is. Mindenesetre Alia meghallgatta őt, mint mindig. Most kellett elmesélni, míg friss volt az élmény. Egyelőre Alia is csak találgatni tudott. Azt javasolta, reggel meditáljanak rajta. Mikasa csak egyetérteni tudott a gondolattal. Szerette volna, ha végre elmúlnak ezek az álmok. -De ez más volt, mint az eddigiek. Azokban csak egy néző voltam. Mintha csak szellem lettem volna. Itt meg éreztem a hideget, a talajt a talpam alatt. Még a szagokat is. Mintha tényleg ott jártam volna.-tette még hozzá. Végül abban maradtak, hogy Tresna ott marad vele éjszakára. Először a földön akart aludni, de Mikasa ezt nem engedte. Nem kellett győzködni. Végül egész hamar sikerült újra elaludnia mindenkinek.
A következő reggelen Mikasa volt az első, aki felébredt. Óvatosan kimászott az ágyból. Igyekezett nem felébreszteni Tresnát. A konyhába ment, hogy reggelit készítsen. Amolyan kiengesztelésképp az éjszakai ébresztésért. Mire a többiek felkeltek és a konyhába mentek, Mikasa már ott várta őket a kész reggelivel. -Jó reggelt! Gondoltam megleplek titeket egy finom reggelivel. Remélem nincs harag az esti dolgok miatt. Persze nem volt. Tudta jól, hogy Tresna és Alia is megértik a dolgot. Egyedül Kyoko az, aki ha viccből is, talán kicsit megsértődött. Biztos szép álom volt az a sok neko fiú. Ő is mindig örül, ha Tresnával álmodik. Még ha ébren úgyis ott van vele. -Nincs semmi baj. Legalább megtudtuk, hogy veszély esetén mindenki harcra készen ugrik ki az ágyból. Himét kivéve.-tréfálkozott a neko. -Csak egy kicsit rosszul éreztem magam amiatt, hogy így felvertelek titeket. -Jó-jó. Elfogadtuk a bocsánatkérést. Hm...nagyon finom.-ízlelgette az ízletes reggelit.
|
|
|
Post by Enz on Nov 10, 2016 1:11:26 GMT 1
Másnap a szokottnál kissé hűvösebb idő volt, és az égen gyülekező felhők jelezték, hogy a megszokottól kevésbé szép napjuk lesz. Így hát minden adott volt ahhoz, hogy véghezvigyék eredeti tervüket, amihez a reggeli után hozzá is láttak. Alia és Mikasa elvonultak az egyik nyugodtan helyiségbe, és leültek a földre egymással szemben, és kitettek egy adattáblát maguk elé, amin a bolygó holotérképe volt megjelenítve. Ahogy megfelelő pozícióban elhelyezkedtek, egyszerre lecsukták a szemüket, majd hozzáláttak a meditációhoz. Tresna és Kyoko diszkréten, az ajtón túlról figyelték őket. - Most mit csinálnak? - kérdezte a neko kíváncsiskodva. - Nem tudom. De remélem megoldja Mikasa problémáját - felelte Tresna. - Aggódsz érte - jelentette ki a neko, mire Tresna kissé kihúzta magát. - Ez a dolgom a testőreként - mondta, de Kyokot aligha sikerült meggyőznie. A lány cinkosan rávigyorgott egy aféle "hát persze" válaszként, majd miután érdeklődését vesztette, megfordult és elindult a konyha irányába, valószínűleg azért, hogy nassoljon még valamit. Kyokot nem igazán látták edzeni az elmúlt időszakban, és nem volt különösebben önmegtartóztató sem, mégse hízott egy dekát se. Alia lassan átadta az elméjét az Erő hullámainak, és ahogy kinyúlt, pontosan érezte Mikasa tudatát is. Óvatosan a tudathoz kapcsolta a sajátját is, amit persze már nem lehetett volna megtenni a másik segítsége nélkül. Látszott, hogy sokat fejlődött a lány az elmúlt időszakban, talán már nem esne újra áldozatul egy olyan piszkos trükknek, mint Adumaron. Ahogy gondolataik összekapcsolódtak, finoman jelezte Mikasának, hogy idézze fel magában újra az álmot. Lassan testet öltött előttük a csatatér, és a nő, aki a levágott fejekből emelt dombon állt. Mint minden hasonló emlékkép, ez is kissé homályos és elnagyolt volt, de talán valamiféle alapot adhat nekik. - Itt nincs semmi tájékozódási pont - hallotta Mikasa kétségbeesett hangját, és érezte, hogy kissé megfeszül a hangja. - Csak koncentrálj. A nő azt mondta, a válasz magadban van. Add át magad teljesen az Erőnek - tanácsolta Alia, és igyekezett segíteni ebben neki. Ő maga is próbálta a tudatát minél jobban elnyomni, a gondolatok helyett erre a mostani látomásra koncentrálni. Körülöttük lassan egyre pontosabbá és élőbbé vált a kép. Érezte, ahogy Mikasa elméje felemelkedik, és megmozdítja az előttük lévő térképet először csak finoman, majd egyre határozottabban. A csatatér képe lassan eltűnt a nővel együtt, és átvette a helyét egy hatalmas, lenyűgöző épületkomplexum, ami hasonlított a nagai szentélyekre, de azoktól jóval nagyobb volt. A hely láthatóan ugyanez volt, de megfogyatkoztak körülötte a fák. Aztán ahogy előkerült, máris eltűnt előlük a kép, és a kapcsolat megszakadt közöttük. Alia szemei lassan nyíltak fel, és csak most vette észre, hogy Mikasa szeme már nyitva. - Hogy ment? - kérdezte tőle, mivel úgy ítélte meg, hogy a lány rendben van. Mikasa csak szótlanul az előttük lévő adattáblára pillantott, ami pontosan jelölt egy helyet. Alia a kezébe vette, és meglepődve olvasta le az adatokat. - Ez alig fél óra innen siklóval. De hogy találtad meg? - Tudod, én kitanultam a papnőséget. Felidéztem magamban mindazt, ami az ősi fénnyel kapcsolatos lehet. Eszembe jutott az egyik ének, és ahogy felidéztem a sorait... minden a helyére került.- Elképesztő - jegyezte meg Alia. - Viszont a szenzoradatok szerint azon a helyen nincs semmi. - Talán... elrejtették? - tette fel a kérdést Mikasa kicsit bizonytalanul. - Én biztosan éreztem, hogy ott van.- Megnézzük - bólintott Alia, majd felállt. - Tresna, kérlek készítsd elő a siklót. A chiss testőr először húzódkodott attól, hogy őt hátrahagyják, de Alia rövid rábeszéléssel meggyőzte arról, hogy jobb lesz, ha csak a csapat erőhasználó tagjai mennek el az útra. És persze felmutatta a saját fénykardját is, hogy jelezze, képesek megvédeni magukat, ha oda kerül a sor. Ráadásul ahová indultak, annak közelében nem is voltak még tanyák sem. Így végül ketten ültek siklóba, és a rossznak ígérkező idő ellenére megindultak a Mikasa által kiválasztott hely felé. Rövid időn belül elhagyták a völgyet, és ahogy távolodtak, úgy tűntek el a civilizált élet nyomai. A szántóföldek helyét teljesen átvették a fák, és hamarosan már csak az erdő volt körülöttük. Ebben a pillanatban pedig az eső is eleredt, így sietve a fejük fölé húzták köpenyeiket, hogy védje őket a természettől. Előtte sem voltak túl beszédes kedvükben, de így végképp gondolataikba merültek. - Mindjárt odaérünk - szólt át Mikasa, aki útközben folyamatosan a térképet figyelte. - Én semmit se látok - fellete Alia, és mindkettejüknek kicsit hangosabban kellett beszélniük a megszokottól, hogy hallják egymást. A fák azonban lassan fogyatkozni kezdtek előttük. - Én érzem - jelentette ki a nagai hercegnő, miután lehunyta egy pillanatra a szemét. - Menjünk tovább!Aliának nem kellett kétszer mondani, ha már ekkora utat megtettek, nyilván nem szeretett volna ő se dolgavégezetlenül visszafordulni. Így hát tovább haladtak, de hiába, nem láttak meg semmi olyat, ami arra utalt volna, hogy jó helyen járnak. - Már legalább kétszer el kellett volna hagynunk! - jegyezte meg Alia kissé paprikásan, ahogy teltek a percek. - Valami azt súgja... térj ki jobbra!- Jobbra? De...? - méltatlankodott volna Alia, de inkább mégse tette. Most Mikasa volt a vezetőjük, és neki meg kellett bíznia a lány érzékeiben. Így hát jobbra fordult, de mivel itt semmilyen kitaposottabb ösvény nem volt, lassítania kellett, és óvatosan kerülgetni a fákat. Mikasa néha újabb és újabb utasításokat adott neki. - Mire jó ez? - kérdezte végül, mikor már az ötödik fordulót tette meg. - Néha nem az egyenes út vezet el ahhoz, amit keresünk - mondta, és Alia úgy érezte, most a saját tanítványa iskolázza őt. Persze korban nagyon hasonlóak voltak, és ő éppen ezért nem ragaszkodott a formaságokhoz. Ahogy tovább haladtak, az utolsó fordulót követően hirtelen megváltozott a táj, és előttük feltűnt valami, amit előtte nem láttak meg: a keresett hatalmas épület ódon falai. A fák hirtelen elmaradtak mellőlük, ők pedig megérkeztek arra a pontra, ahová Mikasa vezette őket. Alia tátott szájjal figyelte az eléjük táruló látványt, és egy pillanatra még a vezetésről is elfelejtkezett. Szerencsére azért időben észbe kapott, és gond nélkül parkolta le őket a központinak tűnő épülethez vezető széles lépcső előtt. - Nagyon jó állapotban megmaradt ez a hely - jegyezte meg. Bár néhol benőtték az indák és növények a helyet, az egész nem is hasonlított Dromund Kaas gyilkos dzsungeleire, amik erőszakosan követelték vissza a helyüket, pedig ez is legalább annyi ideje elhagyatott lehetett. Talán ez lehet a különbség a Világos és a Sötét Oldal hatása között. - Szerintem menjünk be. Mikasa egyetértően bólintott. Bár az már a méretekből látszott, hogy egy nagyobb feltárást alaposan meg kell szervezni, azért mindenképp érdemes volt benézniük. Sietős léptekkel vágtak át a nyít terepen, majd behúzódotak a kő kapun belülre. Odabent viszonylag jó látási viszonyok voltak: az ablakok megfelelő mennyiségű fényt engedtek be, és az itt-ott pusztulásnak indult építmény is segített kicsit ezen. A kapun túl egy nagy belső tér húzódott, és még most is látni lehetett a régi díszes részek helyét. Talán szertartásokat tarthattak itt, edzettek, ki tudja még mi. - Lenyűgöző. Sosem hallottam róla, hogy a nagaiok ilyeneket építettek, ilyen messze Nagitól - szólalt meg Alia, és odalépett az egyik szoborhoz. Egy csuklyával eltakart arcú alakot ábrázolt, akinek a kezében egy naginatához hasonló fegyver markolata volt. Csakhogy ennek nem a megszokott vibropengéje, hanem egy fénykardhoz hasonló vége volt. - Én sem értek semmit - ráncolta a homlokát a lány. - Még csak hasonlóról sincs említés. A papnői énekekről, amik erről beszélnek pedig azt mondják, hogy ősi legendák csupán. De ez...- Felülmúl minden képzeletet - bólintott Alia. - Óvatosan nézz szét. Nem érzek semmi ránk leselkedő veszélyt, de attól még egy letörő szobordarab csúnyán megüthet. Azzal tovább lépdelt. A falakon különböző szimbólumok díszítései voltak, és több a látotthoz hasonló szobor is állt bizonyos időközönként. A főteremből láthatóan sok folyosó ágazott el: ez a hely fénykorában százaknak lehetett az otthona, ha nem ezreknek. És a fegyvereket elnézve biztos, hogy nem csak egyszerű papnők éltek itt. - Alia, ez... - hallotta Mikasa hangját, és ahogy megfordult, látta, hogy a lány egy hatalmas freskó előtt áll. A jedi lány közelebb sietett. - A nő, akit az álmomban láttam. Aki beszélt hozzám...Mikasa közelebb lépett, és óvatosan megérintette a képet. A világ hirtelen megváltozott körülötte, és képeket kezdett látni: a már az álmából ismert kroo'ghenek dühösen, vadállatként támadtak, újra és újra rávetve magukat a nagaiokra, akik pengékkel védték magukat... aztán egy gyerek sírt fel, ő pedig a bölcső mellől figyelte... a véres csatatérről lassan eltűntek a hullák, miközben a nagaiok építkezni kezdtek, és a templom szinte kinőtt a földből... ő pedig itt állt most benne. A távolból papnők éneke hallatszott sejtelmesen. Körülötte nagaiok edzettek, vagy indultak dolgukra, mások körben leülve meditáltak. Minden olyan élő és színes volt, gondosan nevelt zöld növények, a falba épített vezetékből aláhulló apró vízesések, amelyek alatt átázott harcos papnők ültek, és lehunyt szemmel meditáltak, a hang, ahogy összecsapnak a gyakorlók pengéi. És ott állt mindennek a közepén a nő, akit álmában látott, és egyenesen őt nézte. - Eljöttem - szólalt meg a lány, és most szokatlanul határozottnak érezte magát. A nő aprót bólintott, közben szemét is enyhén lehunyva. - Ez meg volt írva - felelte. - De ki vagy te? Honnan ismersz? Miért vagyok én olyan fontos? És... - folytatta volna Mikasa, de a másik feltette a kezét. - Minden kérdésedre választ kapsz, Krizantém hercegnő - mondta nyugodt hangján. - Én Akame vagyok, de sokan Jinguként ismernek. - Jingu? Mármint az a Jingu? - kérdezett vissza Mikasa hitetlenkedve. - Igen. A császárnő, aki újraegyesítette a nagaiokat és aki megalapította a nagaiok államát. - Azt hittem ez csak egy legenda.- Sok minden igazságot tartotok legendának. És sok hazugságot történelemnek - felelte komolyan. - Várj, de akkor az ősöm vagy?- Több vagyok az ősödnél - mondta Akame kissé sejtelmesen, de nem várta meg Mikasa következő kérdését. - Ugyanis én vagyok te, te pedig én. Mi ketten egyek vagyunk. És akárcsak nekem annak idején, neked is küldetésed van.
|
|
|
Post by Revan on Nov 10, 2016 16:15:23 GMT 1
Kicsit sok volt Mikasának ez a sok információ egyszerre. Különösen az utoljára elhangzott dolog. Mi szerint ők egyek. Hallott már ugyan a reinkarnációról, de elég sokkoló élmény, ha szemben áll vele valaki és közli, hogy 'Én vagyok te, te pedig én'. Aztán hirtelen azon kezdett gondolkodni, hogy vajon ő is megjelent-e Akame előtt még akkor régen látomásban. Minél jobban törte rajta a fejét, annál reménytelenebbül zavarodott bele. Elkezdett zavartan körbenézni, mintha a körülöttük lévőktől remélne valami támaszt, vagy Aliat keresné köztük. Ezt a nő is észrevette. -Jöjj, beszélgessünk - mondta egy kicsit kedvesebb hangra váltva és felé nyújtotta a kezét, majd ahogy Mikasa végül megfogta, elindultak. Egy közeli dombra vezette Mikasát. A domb nem volt kimondottan magas, mégis a tetejére érve szép kilátást nyújtott a templomról és a környékéről. Látni lehetett sokakat, akik edzenek, vagy tanulnak a szabadban. Mások a kertekben szorgoskodnak. Megint néhányakat, akik csupán a napot lopták, vagy csak épp pihentek. A hely ismerősnek hatott. A dombtetőn egy pavilon volt, ami nem volt nagy, de egy kisebb csoport kényelmesen elférhetett. Mikasa tudta, hogy ide az jön, aki egy kis egyedüllétre, nyugalomra vágyik. Annak ellenére, hogy az egész hely nyugodt volt. -Csodálatos ez a hely.-jelentette ki, ahogy leült és végignézett a tájon. Akame állva maradt, és figyelte Mikasát, miközben szemléli tájat. - Ismerősnek tűnik, igaz? Mintha már jártál volna itt, de magad sem tudod mikor - mondta, és a kérdése inkább kijelentésnek tűnt. - Ez volt a Pengék Szentélye, a rend legszentebb helye, amit a kroo'ghenek elleni döntő csata helyszínén emeltünk. -Igen. Ismerős, de mégis távoli emléknek érzem. Pengék Szentélye, kroo'ghenek...ismerősen hangzanak, de semmit sem tudok hozzájuk kötni. Olyan mintha...tudom, hogy tudom a választ, de egy falba ütközöm, mikor megpróbálom felidézni a múltat. Talán mert egy másik életben volt. Hisz te mondtad...-nem fejezte be, mert még mindig furcsa volt a gondolat és nem akart megint belezavarodni. Akame haloványan elmosolyodott a lány mondandója végén, aki inkább elharapta a mondandóját, semmint olyanba menjen bele, amit nem ért. -Ismered az Erőt, igaz? Minden, ami itt létezik, az Élő Erő részét képezi, ami pedig eltávozik belőle, a Kozmikus Erő részévé válik, de az út nem egyirányú. A régi bölcsek szerint az élet, tűnjön bármilyen szépnek is, maga a megfoghatatlan fájdalommal teli körforgás, amiből csak a megvilágosodottak tudnak kitörni. Például azok, akik Erőszellemé válva örökre az Élő Erő része maradnak. Hagyta pár pillanatig a lányt, hogy megemészthesse az elhangzottakat, és csak utána folytatta. -Egy lélek nem csak egyszer érkezhet le az Élő Erőbe. Nem én volt az első közülünk, és nem te leszel az utolsó. Alia mesélt olyan jedikről, akik haláluk után képesek voltak Erőszellemként megjelenni és utat mutatni azoknak, akiknek szükségük volt rá. De nem bonyolította túl a megmagyarázását, hisz Mikasa még csak ismerkedik az Erővel. Legalábbis, amikor mesélt róluk, akkor még nagyon a kiképzése elején tartottak. -De te nem Erőszellemként jöttél el hozzám, hanem egy látomásban. Most pedig én jöttem el ide, hozzád. Most olyan, mintha én lennék a szellem, az ittlévők pedig nem is érzékelnek. Ismét lenézett a gyakorló sokaságra. Valahogy szomorúsággal töltötte el, hogy mindez már a múlt. -Tehát akkor az a sok látomás, amit látok, az nem is biztos, hogy lehetséges jövő? Lehet, hogy emlékek más életekből? Miért látok ennyi mindent? Akame csendben figyelte az alattuk a legnagyobb természetességgel a dolgukat végzőket, miközben Mikasát hallgatta, és néhány pillanatig azután is, hogy a lány elhallgatott. Majd lassan újra a másik felé fordult. -A kapcsolat közöttünk másabb, hiszen mi ugyanazok vagyunk. Te az én emlékeimen keresztül látod most a világot: akik itt szerepelnek, már évezredek óta halottak, és elfeledettek a te világodban. A hangjában nem érződött szomorúság, úgy tűnt elfogadta azt, amit természetes, és elkerülhetetlen a többség számára. -Amit látsz, az ébredésed miatt van. Erősebb a kapcsolatod az Erővel, mint a nagy többségnek, és ez alatt nemcsak az Élő Erőt értem. A Kozmikus Erőből ugyan láthattalak téged, de nem szólíthattalak meg, egészen mostanáig. Újra elhallgatott kicsit, és Mikasát figyelte csendben. A lány talán máskor zavarba is jött volna, de jelenleg jobban lekötötte a gondolatait mindaz, ami elhangzott. -Mint mondtam, feladatod van. A nagaiok megváltoztak, és nem csak külsőleg értem. Felrúgták a régi tradíciókat, elfordultak saját maguktól. Csak a dicsőséget hajszolják, és közben elveszítik mindazt, ami különlegessé tette őket. Ezt neked kell megállítanod. Vezetned kell a néped egy jobb jövő felé, Krizantémok hercegnője. -De oly sok minden elveszett a múltunkból. Hogyan vezessem vissza őket a helyes útra, ha én sem ismerem azt? Nem születtem vezetőnek és nem is tanítottak meg rá, hogyan legyek az. A bátyám egy sith, akit ráadásul rengetegen hűen követnek. Én szinte egyedül vagyok. Ismét figyelte az alattuk levőket. Ez az élet annyira békésnek és egyszerűnek tűnt. Inkább élne ebben, minthogy hercegnő legyen, ilyen teherrel a vállán. -Miért változtak meg a nagaiok? Mi történt ezzel a hellyel? Akame még mindig Mikasát figyelte, és úgy tűnik megértette a kételyeit. A lány érezte, hogy elődjét vagyis inkább régi önmagát ugyanezek a kételyek gyötörték annyi évvel korábban. -Mikor én megszülettem, a népünk megosztott volt. Hadurak harcoltak egymással a konc felett, miközben népünk haldoklott, és a kroo'ghenek lassan kivérezettek minket. Mikor hozzákezdtem a változtatáshoz, ugyanúgy semmim nem volt, mint neked, és minden esély ellenem szólt. Vezetővé kell válnod, mert nincs más lehetőségünk. Ha nem teszed, talán örökre elveszik a lehetőség a nagaiok megmentésére önnön gőgjüktől és kapzsiságuktól. Kissé sötéten hangzott, amit elmondott, de látszott rajta, hogy teljesen komolyan gondolja. -Miután én eltávoztam, a Rend tovább élt, és biztosította a békét a nagai klánok között. Sok generáció telt el, mire a Pengék meggyengültek annyira, hogy néhányak ambíciója aljas módon végezhetett velük. De az igazi törés nem ekkor következett be, erről a tof invázió gondoskodott. A népünk sötétbe zárkózása nagyapáddal kezdődött. Mikasa hangosan felsóhajtott, ahogy nagyapja meg lett említve. Amolyan 'ó,jaj' szerű reakció volt, csak nem szavakban. Eddig sem volt büszke rá, hogy az őse, most még inkább nem. -Tehát nagyapám tehet róla, hogy ennyire kevés maradt meg a népünk múltjából? Hogy a nagaiok véres hódítókká váltak? Bár mondhatnám, hogy nehezemre esik elhinni... Nekidőlt a pavilon korlátjának és úgy szemlélte tovább a tájat. Aztán megfordult és Akanera pillantott. -A Pengék akkor végül is olyasmik voltak, mint a Jedi Rend? Volt közük hozzájuk? Akame aprót bólintott, úgy tűnik át tudta érezni, milyen is lehet egy ilyen ős terhe mellett élni. -Chun császár, a Hódító három háborút is megvívott, hogy ő lehessen végül az, aki a trónon ül. Legyilkoltatta a másik császári ház majd összes tagját, hogy biztosítsa az uralmát és százezreket küldött száműzetésbe, parancsba adva, hogy sose térjenek vissza. Ő volt az, aki méltatlannak érezte a nagaiok múltját saját ambícióihoz, és aki teljesen elpusztította a régi rendet. Modern államot épített ki, de a tradíciók már csak nevükben léteznek. A másik kérdésre újabb halovány mosoly volt az első válasz, majd Akame megrázta a fejét. -Igen is, meg nem is. Akkoriban még nem létezett Jedi Rend, az Erőhasználók a Tythonon éltek. Néhány nagai hozta vissza a tudásukat hozzánk. A filozófiánk hasonló volt ugyan, de mégis különböző. -Hasonló filozófia, de más tradíciókra alapozva. Fáradtan sóhajtott egyet és megint a tájba merülve nézett le. Most egész másként látta az egész helyet és az itt levőket. Saját magát is. Ő mind ennek az örököse. -Azt hiszem egy élet munkája lesz visszaterelni a nagai népet a régi tradíciók szerinti útra. De előbb a bátyámmal kell kezdenem valamit. Megint előjött benne a dilemma, hogy nem szeretné megölni a testvérét. Tény, ez tűnik a legkézenfekvőbb megoldásnak, ha el kell távolítani egy sithet. Mégis, szeretné őt megmenteni, ha lehet. Aztán másfelé terelődtek a gondolatai, ahogy az épületet nézte és végül Akamera pillantott ismét. -Tartogathat az én időmben ez a hely valami tudást annak, akinek szüksége van rá? Ami a Pengéktől maradt itt, bármi. -A bátyád, igen - bólintott sokatmondóan Akame. - A te döntésednek kell lennie, hogyan is cselekszel. Én úgy tenném, hogy többet ne árthasson senkinek, de megértem, ha más elképzeléseid vannak. Mikasa láthatóan elmerengett a hallottakon, Akame pedig nem akarta addig zavarni, amíg készen nem áll a folytatásra. A lány kicsit témát váltott, de egyértelműen kapcsolódott az eddigiek fonalához. -Ha olyasmire gondolsz, mint egy kézikönyv, arról, hogyan is kell vezetővé válni, nos el kell keserítselek - felelte, majd rövidesen hozzátette. - De sok minden megmaradt a régi bölcsességből, és ha szükséged van rá, én is tudok neked tanácsot adni. -Nem, nem kézikönyvre gondoltam. Ha valamit hamar megtanultam a jediktől az az, hogy a képességeidet neked kell felismerni és kiaknázni. Ezért sokkal inkább csak tanácsokat és ködös utalásokat adnak a legtöbbször. A régi tanok és bölcsességek érdekelnek. Alia nagyszerű tanár, de még ő sem erőlteti rám igazán a jedi eszméket. Talán úgy gondolja, a nagaioknak nem egy jedire van szüksége. -Alia egy szabadságszerető, idealista nő, én neked is meg akarja hagyni a választás lehetőségét - bólintott egyetértően Akame. - A jedik ugyanúgy a béke megőrzésére törekednek, mint a pengék annak idején, és mindkét rend elbukott már. Az újrakezdés nem lehet kizárólag a régi másolása, hiszen el kell kerülni a korábbi hibákat. De fokozatosan fény fog derülni erre a tudásra, emiatt ne aggódj. Mikasát egy pillanatra meglepték Akame szavai. Benne épp csak megfogalmazódni készült a gondolat, amolyan 'mi lenne ha' formában. De aztán rájött, hogy ha ők egyek, akkor könnyedén kiismerte őt az őse. -Tudom. De a hibák elkerüléséhez előbb tanulni kell belőlük. De azt hiszem túlgondoltam a dolgot. Számtalan akadályt kell még leküzdeni, mielőtt bármit is változtatni akarunk. De úgy érzem már kezdem látni az utam. -Ha az elhatározás megvan, a többi már jön magától. Hiszen a leghosszabb út is mindig az első lépéssel kezdődik - mondta, egy ősi bölcsesség szavait kölcsönözve. - Számos nehézség áll előtted, Krizantém hercegnő, de sose feledd, te vagy a nagaiok legjobb reménye a békére. A jövőben, ha tanácsra van szükséged, egy különleges meditációs technikával el tudsz majd érni. Ezt a tudást most átadom neked. Ahogy ezt kimondta, a kezében egy kristályból álló vékonyka karkötő termett, amit kinyújtott Mikasa felé. Hirtelen nem tudta, mit mondjon, vagy tegyen. Vagyis azt tudta, el kell vegye a karkötőt, de nem tudta, van-e valami formaság, amit ilyenkor mondani vagy tenni kell. Végül úgy döntött, csak elveszi és megköszöni. -Köszönöm, Akame. Amint elvette, megnézte egy kicsit jobban az ékszert, majd a bal csuklójára helyezte. Bár nem tudta, hogy ha visszatér a saját idejébe, ott lesz-e. Talán csak szimbolikus dolog. -A karkötőt Nagi régi kristályaiból készítették, ami rezonál az Erővel - tette hozzá magyarázatképpen Akame. - Remélem jó hasznát veszed. Most azonban azt hiszem, jobb, ha elválnak útjaink. A következő viszontlátásig, Krizantém hercegnő. Ahogy elköszönt, el is tűnt Akame. Mikasa körül a világ elmosódott, majd elsötétült. A következő pillanatban pedig felnyíltak a szemei és megpillantotta a mellette meditáló Aliat. Lassan felült és ismét felnézett a falra, ami mellett eddig pihent.
|
|
|
Post by Enz on Nov 20, 2016 12:25:26 GMT 1
Alighogy Mikasa felébredt, hirtelen Alia szemei is felpattantak, és a lány felkelt a padlóról, majd odaguggolt a nemrég visszatért hercegnőhöz, és gyengéden megtámogatta. - Minden rendben? - kérdezte, miközben szemmel is felmérte a lány állapotát, de láthatóan nem talált semmi rendellenességet. - Találkoztam vele! Annyi mindenről beszéltünk, szinte hihetetlen. Képzeld... - tört ki Mikasából hirtelen, tőle szokatlan szószátyársággal, de Alia felmutatta az egyik ujját a lány elé, rögtön belé is folytva a szót. - Várj-várj, most úgy, hogy én is értsem, jó? - mondta, mire Mikasa kicsit zavartan bólintott. - Szóval kivel találkoztál? - A nővel, aki az álmomban jelent meg. Akameként mutatkozott be, ő volt népünk legelső harcos császárnője, Jingu. - Akkor az sem tegnap volt. - Mikor megalapította a pengéket, akkor még a Tythonon éltek az Erőhasználók - bólintott Mikasa, mire Alia arcára kiült a "hűha" kifejezés. - D-de van itt még valami... Nem igazán tudta hogyan is mondhatná el a kapcsolatot kettejük között, annyira furcsának tűnt az egész. Korábban sosem hallott semmi hasonlóról, és nem akarta, hogy Alia azt higgye megbuggyant - vagy jobb esetben csak beütötte a fejét. De a lány bátorítóan bólintott felé, így igyekezett összeszedni magát. - Szóval azt mondta, hogy ő meg én... ugyanazok vagyunk. Vagyis, hogy ő én voltam egy korábbi életben. Azt hittem a reinkarnáció csak mese, de... - Ez érdekes - ráncolta a homlokát elgondolkozva Alia. - De akkor miért nem tudott kapcsolatba lépni veled hamarabb? - Az Élő és a Kozmikus Erő kapcsolatáról beszélt. Hogy mivel ő az utóbbiba tartozik, így az előbbivel nem tud kommunikálni - felelte kissé bizonytalanul, mivel ő maga sem értette teljesen a dolgot. - A legbölcsebb mesterek úgy hitték, hogy ami elhagyja az Élő Erőt, az megszűnik önmaga lenni. A lélek feloldódik az Erőben. Hát úgy tűnik tévedtek - mosolyodott el egészen kárörvendően, mintha csak így mutatná fel saját igazát a gyerekkorát megkeserítő sok vén jedi bölcselkedőnek. Mivel a kérdések elapadtak, most kicsit Mikasához került a kezdeményezés lehetősége. - Mondd csak Alia, meddig voltam kiütve? - kérdezte. - Nézd csak - mutatott fel az egyik nagyobb lyukra a plafonban, és ahogy a hercegnő felpillantott, láthatta, feljöttek az égre a csillagok. Majd mintha nem lenne egyértelmű, hozzátette még. - Jó pár órára. Ezért is döntöttem a meditáció mellett, amíg felébredsz. - Akkor azt hiszem itt éjszakázunk - felelte kicsit elszontyolodva a lány, és a követekező pillanatban a hasa dühös korgással jelezte, hogy órák óta nem evett semmit. Mikasa elvörösödve sütötte le a szemét, mire Aliából kitört a nevetés. - Ne aggódj, éhen nem halunk - mondta, és előhúzott egy energiarudat a mellette lévő táskából, és odaadta Mikasának, aki egy pillanatnyi habozás után mohón rávetette magát. - Felkészültem az útra. Miközben elfogyasztották a vacsorájukat, Mikasa tovább mesélt az átélt élményeiről, és az Akamével folytatott beszélgetésükről, amit Alia érdeklődéssel hallgatott, és csak néha szólt közbe, hogy egy-egy kérdést tisztázzanak. - Szóval ezek a pengék hasonlóak voltak a jedikhez. Hm, nem tudom láttad-e a szobrokat - jegyezte meg Alia, ami rögtön kíváncsivá tette beszélgetőpartnerét, mire a jedi lány a legközelebb lévő szoborhoz vezette, és zseblámpájával bevilágította a három méteres kő alakot, aki a kezében egy szokatlan fényfegyvert tartott. - Ez egy naginata - mondta elcsodálkozva Mikasa. - Gondolom újabban nem fényfegyverként használjátok - felelte Alia, ami sokkal inkább kijelentés volt, semmint kérdés, hiszen a saját szemével láthatott hasonló fegyvereket Adumaron. - Vajon maradt még valami információ arról, hogyan is készítik? - Biztosan. De szerintem este ne menjünk mélyebbre, mert még eltévedünk. Most inkább aludjunk, holnap pedig szétnézünk.
|
|
|
Post by Revan on Nov 20, 2016 14:07:18 GMT 1
Mivel Mikasa hosszan nem volt magánál, beesteledett. De nem baj, legalább tovább élvezhette kicsit ennek a helynek a békéjét. Noha nem olyan volt, mint az álmában, ahol Akameval beszélgetett. Hisz ma már senki sem él itt. Sajnos. Legalább nem kellett sietni sehova és át tudták beszélni a történteket. De az is érdekes volt, amit Alia mutatott neki egy szobron. Naginata volt nála, de nem hagyományos pengével, hanem fénykardhoz hasonló fegyver volt, csak hosszabb nyéllel. -Igaz. Ez a hely nagyon régi. Kész labirintus lehet. Későre járt, így kerestek egy megfelelő helyet, ahol aludhattak. Mikasa nagyon nehezen tudott elaludni. Egyfolytában azon az álmon járt az esze, amiben Akameval beszélgetett. A templomon, ahogy körülötte sokak élik mindennapjaikat. Kicsit elszomorította, hogy ez mind a múlté. De el is fogadta. Minden okkal történik. Az is, hogy eljött ide. Végül a sok elmélkedés közepette csak sikerült elaludnia.
Amikor felébredt, még sötét volt. Nem egyszerűen korán ébredt. Tényleg éjszaka volt még. A csillagok szolgáltattak egy kevéske fényt. Mikasa felült, hogy elérje a kulacsát. Ahogy ivott, hirtelen fényt látott a szeme sarkából. Ahogy odafordult, valami különöset vett észre. Valamiféle világító jelenséget. Alia mesélt Erőszellemekről. Olyasmi volt, de nem volt alakja. Miközben figyelte, a jelenés mozogni kezdett. Eltűnt egy fal mögött. De egy része még kint maradt, ahol a lány láthatta. Hirtelen mintha egy kezet látott volna, amint int neki, hogy kövesse. Mikasa vonakodott. A kérés egyértelmű volt, de mégis, az éjszaka közepén egy különös jelenség próbálja magával invitálni valahova. A mélyen alvó Aliara pillantott. Felmerült benne, hogy felébreszti. De végül úgy döntött, hogy ez az ősei legszentebb helye. Bárki is az, aki hívja, nem ártó szándékkal teszi. Végül kimászott a hálózsákjából és zseblámpával a kezében követte az útmutatást. Befordult ott, ahol korábban a jelenést látta, de már nem volt ott. Viszont az út csak egyenesen vitt, így lassan elindult és egy kupolás terembe érkezett, aminek a közepén egy szökőkút volt. Tanácstalanul nézett körbe, majd az egyik járat előtt ismét látta a fényt a jelenéstől, így folytatta az útját. Közben igyekezett odafigyelni az útvonalra. Nem tudhatta, mennyire hosszú séta előtt áll. Miközben követte az újabb és újabb jelzéseket, egyre több ismerősnek ható, mégis ismeretlen helyet látott. Amennyire tudta, az elemlámpával megfigyelte, ami érdekesnek tűnt. Sok szobor volt, pár helyen hagyományos, régi pengés fegyvereket is látott. De nem harcban elejtetteket, inkább csak leestek egy állványról, amikor azok végül elöregedtek. Akárhányszor látta a jelenést, ugyanolyan alaktalan volt, mint mikor először látta. Mindig megvárta, míg Mikasa elindult felé, de sosem várt rá tovább. Mivel le kellett mennie néhány lépcsőn, egyértelmű volt, hogy valahova az épület alagsorába vezeti őt. Ugyan a hely nem volt ennyi idő után hibátlan állapotban, mégis rendezett maradt. Mintha egyszerűen csak a lakói idővel eltűntek volna. Talán a Pengék idővel máshová helyezték át a Rend központját és ez a hely egyszerűen feledésbe merült. Nem tudhatta. Talán egyszer megkérdezi erről Akamet. Hosszas séta után egy ajtón ment keresztül a jelenés. Mikasa megállt az ajtó előtt. Régimódi ajtó volt, valami erős fából. Kilincs volt rajta és kulcslyuk. A kulcslyukon fény szűrődött ki. Nem a jelenéstől, valami más fényforrástól valónak tűnt. Óvatosan lenyomta a kilincset, majd benyomta az ajtót és egy nagy terem tárult elé. Már amennyire ki tudta venni. Az ajtó mellett két állványon fáklya égett. Lassan belépett, mire hirtelen sok másik fáklya gyulladt meg. Egy könyvtárban volt. Sok asztal és szék volt, még több könyvespolc. Ami még meglepőbb, hogy nem volt egyedül, mert sokan épp olvastak vagy halkan beszélgettek a teremben. Nyilvánvalóan hasonló álom, mint amiben délután volt része. Ahogy ott, itt sem figyelt oda rá senki. Távolabb, egy könyvespolc mögül ismét felbukkant a jelenés. Ezúttal azonban emberibb volt az alakja, noha csak a formája volt felismerhető. Mikasa elindult felé, miközben körülnézett néhány pillanatra. Végül a terem egyik sarkában várta meg őt a szellemalak, úgy tett, mintha ott sem lenne, mintha csak egy könyvet keresne az egyik polcon. -Üdv.-törte meg Mikasa a csendet, szinte ösztönösen, csak úgy visszhangzott a terem, mire a jelenség felől halk, egyértelműen halkításra utasító hang hallatszott.-Bocsánat.-szólalt meg Mikasa ismét, ezúttal halkabban.
|
|
|
Post by Enz on Dec 10, 2016 18:26:29 GMT 1
A testet öltött fényalaknak továbbra is csak a körvonalai látszódtak, ahogy szembefordult Mikasával, és egyik ujját jól kivehetően a szája elé tartotta, mintegy nyomatékot adva korábbi pisszegésének. A hercegnő talán furcsának vélhette, hogy ennyire csendre intik, amikor rajta kívül semmi sem valóságos ebben a látomásban. Az alak viszont mintha alaposan végigmérte volna, bár ezt szemmel nem tudta megállapítani, mégis érezte. - Rég vártam már rá, hogy megérkezz - szólalt meg az alak, hangja teljességgel meghatározhatatlan tónusú volt, mégis kellemes. - Nem először jársz ezen a helyen. - Igen, ezt már tisztáztuk...tam? - felelte Mikasa, mivel a szünetből arra következtett, hogy végre megszólalhat. Az alak határozottan bólintott, ami több mindent is jelenthetett, szerencsére ezt szóban tisztázta is. - Ez az, ami felébresztett a régi idők álmából - mondta az energiacsóva, és a hercegnő kezdte úgy hinni, hogy szándékosan beszél mindenki talányokban, csak hogy az ő életét megnehezítse. Persze évezredek után ő sem lett volna biztos, hogyan is kéne egy idegennel beszélni. - Találkoztál az elsővel. Én az utolsó vagyok. - Az utolsó nagymester? - kérdezte látható izgalommal, de az alak fejrázása gyorsan lehűtötte Mikasa kedélyeit. - Az utolsó Penge. A könyvtárért, rendünk tudásáért feleltem életem során, ezért halálomban is azt kellett szolgálnom - bár nehéz volt kivenni, Mikasa számára úgy tűnt, hogy a szellem elfogadta a sorsát, bármilyen kegyetlennek is hangozzék az, ami vele történt. - Értem... Sajnálom, hogy így történt - mondta, mivel jobb nem jutott eszébe, de az érzése őszinte volt. Az alak legnagyobb meglepetésére megrázta a fejét. - Így legalább továbbvihetem az örökségünket, és átadhatom neked - mondta, és kinyúlt az egyik kezével Mikasa felé, aki az első pillanatban kicsit megrezzent ugyan, de mozdulatlanul hagyta, hogy megérintse az alak. Furcsa energiát érzett, ami lassan körbevonta őt, és körülötte a látvány még valóságosabbá vált, nem tudta volna már megmondani a különbséget a látomás és a valóság között. Az energiaalak lassan materializálódni kezdett a szemei előtt, és pillanatok múlva egy tunikát viselő, kecses barna hajú nő állt vele szemben, kezében egy olyan fénynaginatával, mint amiket a komor szoboralakok kezében látott előzőleg, ez azonban ténylegesen működött. - Setsuna no Owari vagyok - mondta, és a hangja most már élőnek csengett. - Ez itt a kezemben pedig egy kurozashi. Kuro vagyis sötétség, zashi pedig vágni. Mikasa megértette, hogy ez a fegyver minden értelemben fényt hoz, és lenyűgözve figyelte a látványt. - Minden penge egy volt a saját fegyverével. Ez nem csak eszköz, de a lelkünk része - mondta, és szavaiból ősi filozófia minden bölcsessége visszhangzott. Mikasa jól tudta, hogy velük ellentétben a jedik mindig csak szükséges rosszként tekintettek a fegyvereikre. - A fegyver vágása nem megbontja az egyensúlyt, hanem helyreállítja a világ egységét. Harmóniát teremt. - Lenyűgöző - mondta Mikasa kissé önkéntelenül is. - Nem is értem ennyi csoda hogyan veszhetett el.- Irigység, hataloméhség, álnokság... ezt mind jól ismered te is - bólintott Setsuna, de ezzel rövidre is zárta a témát. - A te feladatod nem a mi gyászolásunk. Fel kell fedezned az elveszett tudást, és visszaadni őket a népünknek. - Jó, de annyi minden újat láttam itt, mégis hol kezdhetném el?- Csakis lépésről lépésre haladhatsz. Készítsd el a saját kurozashi-d - felelte az alak, és a polcok egyikéről egy ősinek tűnő könyv került elő, majd felé repült, és a kezében állapodott meg.
|
|
|
Post by Revan on Dec 10, 2016 23:05:23 GMT 1
Ahogy a könyv a kezében állapodott meg, Mikasa egyből maga felé fordította a borítóját, amin a 'A fegyverkészítés művészete' cím állt. Igen régi könyv volt, csoda, hogy az idő vasfoga nem emésztette fel ennyi idő alatt. Talán az őrizte meg, ami az egész helyet. Mikasa óvatosan kinyitotta, majd lapozott néhányat. Igen részletes volt a leírás. Csak egyetlen alkatrészt hosszasan kifejtett. De amennyire meg tudta ítélni, a pengék sem csak egyféle fegyvert használtak. Aztán hirtelen eszébe ötlött valami. -Várj, azt mondod... Ahogy felnézett, látta, hogy Setsuna eltűnt. Ahogy a könyvtár is kiürült. -Szellemek...-morogta az orra alatt, bár nem haragosan, inkább elfogadva, hogy mind ezt csinálják. Most láthatta, milyen is valójában. Furcsa mód érezte továbbra is néhányaknak a jelenlétét. A fáklyák még mindig égtek, de ahogy elindult kifele, szép sorban pislákolni kezdtek, majd kialudtak. Különös módon egyszer sem tévedt el visszafelé. Kellett egy kis idő, mire végül visszaért. Persze az időérzéke mit sem ért az épület kihalt termei és folyosói között. Ahogy visszaért, látta, hogy Alia még alszik. Leült a fekhelyére és a könyvre fókuszált. Bár nem sokat aludt az éjjel, mégsem érezte fáradtnak magát. Később biztos fogja. Teljesen belemerült a könyv olvasásába. Annyira, hogy észre sem vette, hogy Alia felkelt. -Jó reggelt...Mi az ott nálad?-váltott kérdőre Alia, amit észrevette, mi van Mikasánál. -Egy könyv a fegyverekről. -Na és hol szerezted? Nem úgy volt, hogy együtt nézünk körül? -Tudom...De egy szellem... -Hadd találjam ki, megmutatta, hol a könyvtár? -Ami azt illeti, igen. Honnan tudtad? -Ráhibáztam. Szóval, megint az az ősöd volt? -Nem, az utolsó penge, aki a könyvtárért és a rend tudásáért felelt. Ő volt az őrzője. Azt mondta, hogy lépésről lépésre kell haladjak. Hogy készítsem el a kurozashimat. -Kuro...zashi? Így hívják azt a fegyvert, ami a szobornál is látható? -Igen. Bár erről többet nem mondott. Helyette ideadta ezt a könyvet. -Jól van, de úgy hiszem nem bánja, ha hazavisszük. A többiek biztos aggódnak, amiért ilyen sokáig nem mentünk vissza. -Igazad van.-értett egyet Mikasa, bőven lesz ideje tanulmányozni a könyvet. Megreggeliztek, majd összepakolták a holmijukat és visszamentek a siklóhoz. Mikasa még egyszer visszanézett. Hiába nem élt itt már senki, mégis valahogy sajnálta ezt itt hagyni. De tudta, hogy ennek így kell lennie. Beültek a járműbe és elindultak. Ahhoz képest, hogy korábban nem érezte fáradtnak magát, Mikasát elnyomta az álom, nem sokkal az után, hogy elindultak. Szerencsére a távozás nem volt annyira trükkös, mint a helyes út megtalálása, így Alia könnyedén elboldogult a visszaúton és hagyta a hercegnőt pihenni.
|
|
|
Post by Enz on Apr 24, 2017 16:29:52 GMT 1
Mikasa meditálópózban ülve foglalt helyet a kisebb vízesés alatt, ami lakóhelyük közelében volt található. Alatta a nagy darab szimmetrikus kő arra utalt, hogy nem csupán a természet erői formálták ezt a környezetet olyanra, amilyen most. Nem érezte sem a lábait nyomó hideg követ, sem a nyakába zúduló jéghideg vizet, a testéhez tapadó, átázott vékony fehér köpenyt, nem hallotta az alázuhanó víz halk zúgását, vagy a környék élővilágának a hangjait. Teste merev volt, akár egy szoboré, az elméje pedig üres, a legtökéletesebb üresség. Ezt a meditációs technikát még Akamétól tanulta, ahogy az elmúlt hetekben egyre többet és többet tudott meg a múlt homályába vesző pengék rendjéről, történetükről és szokásaikról. Ahogy elérte a tökéletesség állapotát, kiüresített elméjében képek tűntek fel a régmúltról. Míg ő változatlan helyen maradt, az idő kereke mintha visszafordult volna, és a most egyszerű szántóföldként használt réten ősi nagai stílusban épült tornyok emelkedtek a magasba, a vízeséssel szemben pedig több tucatnyi penge mozdult egyszerre, fegyverével valamilyen vágást vagy pedig egy-egy harcművészeti mozdulatot gyakorolva. Mások fájdalmasnak tűnő pózokban merevedtek meg, fejükön egy-egy vödörrel. Ahogy a testén kívül egy pillanat alatt végigtekitett a jeleneten, felcsendült Akame ismerős hangja. - Megannyi elszánt lélek, akiknek csak egyetlen cél lebeg a szeme előtt: a tökéletesség elérése. Ahhoz pedig az ürességen keresztül vezet az út. Fizikai létezésünk korlátai béklyóba kötik az elmét. Az érzelmeink, a testi impulzusaink foglyai vagyunk a születésünktől kezdve. Aki el akarja érni a tökéletességet, annak először nem másokat, hanem saját magát kell legyőznie. A kötődés, a vágy, a törekvés mind elhomályosítják az elménket, és olyan érzelmeket hívnak életre, mint a félelem valami elvesztésétől, a düh vagy a gyűlölet, és végső soron a fájdalom, a lét fájdalma. Ezek egyike sem létezik önmagában, mindig valamire vagy valakire irányulnak. Meg kell szabadítanunk az elmét ezektől a béklyóktól, mert csak a teljesen tisztára csiszolt elme az, ami igazán pengévé tesz valakit. Ehhez az út a fájdalmon keresztül vezet, mert annak állandó megtapasztalásával rájövünk, hogy a fájdalom nem létezik. A harcos legnagyobb ellensége a fájdalomtól való félelem. A félelem az elme gyilkosa. - A félelem az elme gyilkosa - ismételte halkan Mikasa, mint aki pontosan értette mire is céloz korábbi önmaga. - A félelem a tiszta elme halála, és a belső megsemmisülés útja. Ne hagyd, hogy a félelem uralkodjon feletted! Fordulj szembe vele, és engedd, hogy áthaladjon feletted. Ha szembe mersz nézni vele, megtudhatod, hogy sosem létezett, csakis egy képzelet volt az egész. Vesd le önnön béklyóid, szabadulj meg mindattól, ami visszatart. A legtisztább állapotban nem leszel más, mint a kezedben tartott fegyvered, ahogy a fegyvered sem lesz más, mint te saját magad. Így válsz végül saját magad pengévé, azzá a fegyverré, amelynek vágása nem megbontja az egyensúlyt, hanem visszaállítja azt. A Galaxis lüktető energiamezejének, az Erőnek a középpontja, és eszköze leszel. - Köszönöm a tanítást - mondta illedelmesen, szelleme pedig visszatért a testébe, ami pedig a jelenbe. Eltűnt a vízesés, a kő, a ruhája, és végül saját maga is.
Szemei felpattantak: az ágyában feküdt. Nem emlékezett rá, hogyan került vissza ide, de ez már megszokottá vált ezeknél a testen kívüli élményeknél, amiket újabban megtapasztalt. Ilyenkor képes volt térben és időben hatalmas távolságokat utazni szempillantás alatt, és újraélhette a múltat, láthatott a saját régi szemével, elérhette régi önmagát. Ez maga volt a megvilágosodás. Gyomra halk korgása azonban arról tett tanúbizonyságot, hogy a testi szükségletek teljes leküzdése csak ideig-óráig működhet igazán. Óvatosan felült az ágyában, és maga mellé pillantott. Tresna vörös szemei őt figyelték. Mikasa mosolyogva hajolt vissza, és egy csókot nyomott a nő szájára. - Jó reggelt. - Aggódtam érted - felelte Tresna, hangjában némi szemrehányással. - Órákra eltűnsz, aztán előkerülsz átázva, egy szál köpenyben, mindenféle magyarázat nélkül. Talán nem én vagyok a testőröd? - Most időlegesen nagyobb erők is vigyáznak rám - mondta Mikasa egy mosoly kíséretében, majd végigsimított a nő arcán. - Ne aggódj, ígérem, hogy jobban vigyázok. És ha valami gond van, majd jó hangosan sikítok. Tresna halkan felsóhajtott, láthatóan nem tetszett neki, hogy a hercegnő ennyire önfejű, de mégis mit tehetett volna ezzel a helyzettel? Elvégre a testőre volt, nem a gardedámja, és nem akarta kínos helyzetbe hozni se Mikasát azzal, hogy mindenhová követi. Ő pedig nem akarta, hogy úgy érezze, teljesen haszontalan a feladatában. - Sokat számít, hogy aggódsz értem - mondta gyengéden, és újra végigsimított az arcán. - Legközelebb szólok, ha valahova megyek. - Rendben - adta meg magát Tresna, aki a kezét Mikasáéra tette. - Azt tudtad amúgy, hogy beszélsz álmodban? - Remélem semmi kínosat - próbált viccelődni Mikasa. - Azt ismételgetted, hogy a "félelem az elme gyilkosa" - mondta, mire a hercegnő a tekintetét a falra emelte. Igen, a lecke, amit Akamétől kapott. Tényleg csak úgy válik jó harcossá, ha nem kötődik senkihez és semmihez? Elvégre Aliának is megvoltak a maga kötődései, mégis jó kardforgató volt. A rövid csendet Tresna törte meg. - Mostanában nekem is vannak fura álmaim. Egy olyan világról, ami teljesen más, mint a miénk. Ahol a chissek távol maradtak a Galaxis ügyeitől, a nagaiok pedig sosem hoztak létre birodalmat. És ahol nem ismerlek téged. Mielőtt azonban válaszolhatott volna, kopogás hallatszott az ajtón. - Tessék! - szólt Mikasa, miközben visszahúzta a kezét Tresna arcától, aki sietve kikelt az ágyból. Bár a kapcsolatuk nyílt titoknak számított, még mindig szégyenlősek voltak ezzel kapcsolatban a többiek előtt. Az ajtó kinyílt, és Alia állt a túloldalán. - Bocsánat a zavarásért - mondta, mire hirtelen Kyoko ugrott elől a folyosóról. - Úgy érted, remélem nem zavartunk meg semmit? Vagy inkább remélem, nem maradtunk le semmiről? - kérdezte játékosan, de Mikasa már túl volt azon, hogy elpiruljon ezekre a célozgatásokra. Alia a tenyere élével fejbe vágta a túlságosan felélénkült nekot, akinek rögtön lekonyult a farka, és a fejéhez kapott. - Áúú! Ezt miért kaptam? - Tudod te azt jól - felelte szigorúan, majd Mikasa felé fordult. - Most kaptuk a hírt, hogy hamarosan vendégünk lesz, szeretett bátyád személyében. - Ez egy kicsit hirtelen így - nyögte ki Mikasa. - Igazából már tegnap is tudtuk, csak te csavarogtál - kuncogott a neko, aki elég hamar kiheverte a legutóbbi sérülését. - Mit jelent az a hamarosan? - kérdezte Mikasa. - Olyan fél óra - felelte Alia. - Tehát már nem fél bele egy gyors numer... Áú! - kapott újra a fejéhez, ahogy Alia újra rácsapott egyet a fejére.
|
|
|
Post by Revan on Apr 24, 2017 18:26:12 GMT 1
A hercegnő egyre több időt töltött meditációval. Tény, hogy nem akarta a körülötte levőket elhanyagolni a tanulás miatt, de a felkészülés most nagyon fontos, az idő pedig szűkös. Hiszen bátyjának minden nappal növekszik a hatalma. Az emiatt szenvedőkről nem is beszélve. A többiek bár megértőek voltak, mégis hangot adtak nem egyszer Mikasa egyre növekvő önfejűségének. Például akkor, amikor eljött az ideje, hogy kristályt kerítsen a fegyveréhez. Akame emlékeiből megtudta, hol találhat a bolygón. Mert bizony volt ilyen hely Selvarison. Egyedül vágott neki a két napos túrának. Leginkább azért volt ilyen hosszú, mert az út nagy részét nem tudta járművel megtenni, helyette gyalogolt és küzdött a sűrű növényzettel. De végül meglelte, amit keresett. Egy barlang, ahol elsőre úgy tűnt, nincs semmi, de valami különös dallamot hallott a tudatalattijában, az Erőn keresztül. Hosszas gyaloglás után meg is találta a kristályt. Ekkor jött rá, hogy már látott ilyet. Mégpedig egy hajón. Egy szakuradit kristály várt rá, Akame szerint nagyon régóta. Ezzel teljessé vált a kurozashi, amit otthon időközben elkezdett. A legtöbb darabot a leírások és Alia segítségével nem volt nehéz elkészítenie. Ám például a fegyver vázához különleges fémre volt szüksége. Olyanra, amit nem vág át egy hasonló fegyver pengéje. Hisz mire is menne vele, ha az első hárításnál kettévágják vele együtt? Kyoko roppant segítőkész volt és Hiro határozott kérése ellenére megtette az ehhez szükséges utat. A többi már csak Mikasán múlott. Azóta rengeteget tanult és gyakorolt. A Jedik és a Pengék igen sokat tanultak egymástól a régi időkben. Azonban Mikasa megfogadta ősei tanácsát és nem csak a múltra hagyatkozott. Sokat beszélgetett Aliaval is a jedikről. A másik oldalt jelenleg csak ő képviseli. Neki kell majd lefektetni az alapokat, ha eljön az ideje. A saját készítésű kurozashija már így is újítás volt, hisz míg a régi Pengék fénykardot, vagy kurozashit használtak, ő ötvözte a kettőt és bár a nevével nem variált, ez egy kurozashi volt, amit össze lehet csúsztatni, így kapva fénykardot.
A reggeli kis csevegését, Alia és Kyoko zavarta meg. Akik közölték, hogy Hiro hamarosan látogatást tesz náluk. Elsőre meg akarta kérdezni, melyik bátyja jön, de a viselkedésükből kiderült, hogy nem Puyí. Szerencsére. Annak a jelenlevők közül valószínűleg senki sem örülne. - Jól van. Máris rendbe szedem magam - felelte Mikasa és már mászott is ki az ágyból. - Helyes. De valami alkalomhoz illőt vegyél fel, most nem Tresnát várod a hálószobába - felelte Kyoko, majd repült is kifele az ajtón egy Erőlöket által, de talpra esett - Na, már viccelni sem lehet? Mikasa csak mosolyogva csóválta a fejét és becsukta az ajtót, majd nekiállt keresgélni. Nem akart túlöltözni, de mégis csak illendő valami olyat felvegyen, ami illendő egy herceg jelenlétéhez. Aki egyben a bátyja is, aki csak a húgát jön meglátogatni. Tehát tényleg nem kell túlöltözzön. Mégis, azért az edzőruhától valamivel komolyabbra volt szükség. Így végül felvett egy csinos, fekete, virágmintás ruhát, amit amúgy is csak akkor venne fel, ha vendéget fogad. Közben Tresna is elkészült, majd együtt mentek ki a szobából és Mikasa meg is mutatta magát. - Egész jó. Csinos, de visszafogott. Mégis valahogy olyan méltóságos, mint egy uralkodó - állapította meg Kyoko, mikor a hercegnő Tersnával együtt odaért hozzájuk. - Ez csak természetes, elvégre én vagyok a Pengék Királynője - felelte Mikasa pökhendi hangon, mint valami beképzelt uralkodó, majd ő is kapott Aliától a fejére - Aú! Csak vicceltem, na!
|
|
|
Post by Enz on Apr 26, 2017 4:49:15 GMT 1
- Ez most nem a viccelődés ideje - jelentette ki Alia szigorúan, de azért nem túl keményen. - Mióta vagy te itt a főnök? - kérdezte Kyoko, mire a vörös hajú jedilány kihúzta magát. - Valakinek rendet is kell tartania közöttetek. Például azt hitted, senki se veszi észre az állandó éjszakai nassolásaidat? - támadott vissza a nő, mire Kyoko farka hirtelen az égnek meredt, akárcsak fülei. Mikasa is meglepettnek tűnt az információ hallatán. - Szóval ez a trükkje - jelentette ki halkan, mint aki megvilágosodott. Előtte nem értette, miért nem képes olyan fegyelmezett diétát tartani, mint a neko harcos. - Itt van a hajó - jegyezte meg Tresna halkan, mint aki a világért sem akarja megzavarni a többiek civakodását. Szerencsére most senki sem akarta folytatni egymás cinkelését, így hát a teljes csapat megindult a hangár felé, ahová Hiro hajóját várták. Mikor megérkeztek, a nagai uralkodóház arany krizantémos felfestésével ellátott űrkomp már leszállt, és dokkolókarmai stabilan a hangár padlózatára rögzítették a hajót. A rámpa halk szisszenéssel nyílt ki, majd komótosan leereszkedett. A tetején furcsa, egész testüket lefedő páncélt viselő, kezükben hatalmas mordályokat tartó alakok jelentek meg, akik döngő léptekkel indultak meg lefelé. - (szkkkrnnggghhh) - adott ki értelmezhetetlen hangsort egyikük sisakmikrofonja. Ha bármelyikük eléggé behatóan ismerte volna a Birodalom korát, talán a halálosztagosok hangképzéséhez hasonlították volna ezt a furcsa megnyilvánulást. Ahogy a rámpa aljához értek, megálltak annak két oldalán, majd egymás felé fordultak. Ezt követően egy fiatal, ezüst színű hajú fiú lépkedett le, aki úgy tűnik ismerős lehetett Kyoko számára, ugyanis heves integetéssel üdvözölte, de ő ügyet sem vetett rá. Megállt a rámpa végén, majd kihúzta magát. Csak ezt követően tűnt fel a hajó legfontosabb utasa, Hiroyasu herceg, nyomában még két mogorva páncélos alakkal. Ő maga nyugodt, büszke léptekkel haladt végig a rámpán, a rá jellemző peckes testtartással. Most azonban nem egyenruhát viselt, hanem a császári udvarban megszokott köpenyt, rajta különféle díszes hímzésekkel. - Hiroooo! - üdvözölte kitörő lelkesedéssel Kyoko, majd zavartan köhintett, ahogy hirtelen minden tekintet rá szegeződött. - Őfelsége, Hiroyasu, Nagi hercege - jelentette be igencsak hivataloskodva az ezüstös hajú fiú a vendéget, mire ő felemelte a kezét. - Szükségtelen a formáliskodás, Ichiwa. Elvégre itthon vagyok. - Bátyám! - lépett előre Mikasa, és összeölelkeztek a rámpa lábánál. - Szépen kiöltöztél. Valaki mást is vártok rajtam kívül? - kérdezte kissé viccelődve. - Te sem adtad alább - jegyezte meg Mikasa a finom selyemkimonót látva. - Annyira megszoktam rajtad az egyenruhát, hogy fura anélkül látni.- Csak időleges - mosolygott sejtelmesen Hiro, majd kissé oldalra fordult, az ezüstös hajú fiú felé. - Ő itt a testőrségem egyik tagja, Uesugi Ichiwa. - Örvendek a találkozásnak - hajolt meg mereven a fiú, mintha csak a legkomolyabb udvari etikettnek akart volna megfelelni. Mikasa számára ismerős a név. - Uesugi? Úgy érted...- Igen, a tozama családok egyike - bólintott Hiroyasu. A tozamák vagyis kívülállók azok a nemesi házak voltak, amelyek a Sárkány-dinasztiát támogatták a nagai polgárháborúban, és a bukásuk után az idősebb Chun császár, Mikasa nagyapja a határvidéken túlra száműzte őket. Meglepő választás volt ennek fényében, de Hiroyasu kellőképpen pragmatikus volt ahhoz, hogy hasonló lépésekre ragadtassa magát. - Javaslom fáradjunk be. A kis csapat megindult a lépcsők felé, miközben Mikasa még hátrapillantott egyszer. A kíséretből csak Uesugi Ichiwa követte őket egy dobozzal a kezében, míg a négy nehézpáncélos alak hátramaradt a transzportnál, mintha szükség lenne rá, hogy őrködjenek a hajónál. Bátyja elkapta a tekintetét, ahogy a fegyvereseket méregette. - Ubese harcosok. Nagyon megbízható zsoldos testőrökként - adott magyarázatot a jelenlétükre. - Úgy gondolom szükség van testőrökre itt? - kérdezte Mikasa, mire Hiro megvonta a vállát. - Jobb biztosra menni - jelentette ki, majd előre fordult, ezzel jelezve, hogy nem kíván több szót vesztegetni a kérdésre. Felsétáltak a lépcsőn a földszintre, ahonnan a nagy központi szobába érkeztek, ami egyszerre szolgált nappaliként, konyhaként és étkezőként is, majd körbepillantott. - Régen jártam már itt. Mintha otthonosabb lenne a hely azóta. - Én is egészen megkedveltem a környéket - jegyezte meg Alia, akitől eléggé távol állt az a fajta vidéki idill, amibe belecsöppentek. Szerencsére hiányt semmiből se szenvedtek, Hiro előrelátásának köszönhetően. - Csak nem hiányzott az itteni hangulat? - kérdezte Kyoko, miközben olyan tekintetet meresztett Hirora, hogy kimondatlanul is következtetni lehetett egy másik kérdésre: "talán én hiányoztam ennyire?" - Ez talán az utolsó alkalom, hogy békés körülmények között találkozhatunk - közölte kertelés nélkül, majd egyik kezével nekitámaszkodott a kandalló oldalának. - Biztos hallottatok Puyí despotikus intézkedéseiről. Most már egyértelmű, hogy háborút akar vívni ellenem. Hazarendelt Nagira az eddigi posztomról. - Hiszen ez szörnyű! - tört ki Mikasából, aki egyik kezét a szája elé is tette, hogy leplezze megdöbbentségét. - Mi lesz így most?- Ne aggódj, mindent az ellenőrzésem alatt tartok - mosolyodott el sokatmondóan Hiro, de anélkül, hogy bármi konkrétat elmondott volna. - Jelenleg a kiképzésed a legfontosabb, amivel foglalkoznod kell. A többit megoldom én. - Bízom benned - mondta, és igyekezett magát lenyugtatni. Ki tudja, hogy Puyí mit tenne velük, ha mindketten a kezükre jutnak. - És ami azt illeti, nem akartam csak rossz hírekkel érkezni - mondta, majd intett Ichiwának, aki előrébb lépett a kezében a dobozzal. - Ha emlékezetem nem csal, jövő héten lesz a születésnapod, drága húgom. Ennek örömére hadd adjak át neked egy aprócska ajándékot. - És én nem kapok semmit? - kérdezte csalódottan Kyoko.
|
|
|
Post by Revan on Apr 26, 2017 21:01:53 GMT 1
Mikasát egy kissé zavarta a testőrök jelenléte még ha jelenleg nem is látta őket. Na nem konkrétan az, hogy Hiro testőrökkel érkezett, hanem maguk a testőrök, valamiért. Volt bennük valami, amitől kellemetlen érzés fogta el. De a zsoldos az zsoldos, annak szolgál, aki fizet. Nyugtatta le magát végül, ha Hiro megbízik bennük, akkor neki sincs miért aggódnia. Az ajándék gondolata az igazat megvallva meglepő volt számára. Az utóbbi időben a népe múltjával volt inkább elfoglalva. És természetesen Tresnával is, de a saját dolgaival csak annyiban, hogy képezze magát. - Ó! El is felejtettem, hogy mostanában lesz. Teljesen lefoglal a tanulás. Kyoko elkuncogta magát. Szívesen mondta volna, hogy mással is el van foglalva a hercegnő. De most próbál ennél nem illetlenebb lenni. Ha lesz lehetősége, úgyis elcseveg Hiroval kettesben. Nem mintha nem tartaná valamelyest naprakészen a helyzettel kapcsolatban. - Gyerünk! Bontsd ki! - biztatta Mikasát, miközben farkincája vidáman mozgott. A lány átvette az ajándékot a bátyjától, majd kibontotta és amit azt illeti meglepődött. Nem erre számított. - Egy szakácskönyv? Ez meglepett. Máskor mindig drága holmikkal halmoznak el. - Csalódott vagy, Hime? - kérdezte Kyoko. - Ellenkezőleg. Nagyon tetszik. Sosem kaptam még olyan ajándékot, amire tényleg vágytam - mondta Mikasa meghatódva. - Örömmel hallom, hogy jól választottam - felelte Hiroyasu. - Akkor miért nem avatod fel rögtön? Főzhetnél belőle valami finomat - javasolta Alia. - Boldogan - felelte Mikasa és már el is iszkolt a konyha rész felé, hogy hozzálásson - Ti addig beszélgessetek. Keresek valami nem túl nehezet, ami nem készül túl sokáig. Mivel senki sem szerette volna elrontani az örömét, így hagyták élvezni az ajándékát és a nappali részen helyezkedtek el. Tresna néha lopva Mikasára pillantott, Kyoko pedig felszolgált némi frissítőt, majd leült Hiro mellé, de nem túl közel. Tresna nem volt beszédes hangulatban. Alia pedig szemmel láthatóan nem akart udvariatlan lenni és inkább engedte volna Hirot beszélgetést kezdeményezni. - Hime újra és újra meglep. Mármint mostanában már nem annyira. De okozott nem kevés meglepetést -jegyezte meg a neko a hercegnőre pillantva.
|
|
|
Post by Enz on May 5, 2017 19:41:38 GMT 1
- Azt hiszem a húgom sok mindenkit képes meglepni - jegyezte meg Hiroyasu halványan mosolyogva, majd az eddig inkább csendben figyelő Aliára emelte tekintetét, aki a herceggel és Kyokoval szemben foglalt helyet az egyik székben, és most nyugodtan kortyolgatta teáját. Nem különösebben szívlelte a nagai főnemest, maga is nehezen tudta volna megmondani miért. Talán a tekintetéért, ahogy őt vizslatta, mintha csak valamiféle meghódítandó tartomány lenne vagy a tenyérbemászó viselkedése, talán mindezek összessége. - Rég láttam a Himét ilyen felszabadultnak - szólalt meg Kyoko, aki most a konyha felé sandított. - Egyszerű, mégis nagyszerű ajándék. - Nehéz egy olyan hercegnőnek jó ajándékot találni, aki bármikor bármit megkaphat - magyarázta Hiro herceg, aki láthatóan maga is örült az ötlete sikerének. Már ha az ő ötlete volt, gondolta Alia, és nem tudta nem észrevenni, hogy Kyoko milyen készségesen fogadta. Talán több volt közöttük, mint egyszerű munkakapcsolat. - Na és milyen a ház? Eddig kevés időm volt magam élvezni. - Kellően távol van a lakott környéktől, és jól védhető - szólalt meg Tresna, aki még most is a munkája rabja volt. Hiro elmosolyodott, míg Kyoko kezét a szája elé téve halkan kuncogni kezdett, és ez úgy tűnik meglepte a chiss kommandóst. Alia rosszallóan nézett a párosra, akik olyan könnyen viccet csináltak valaki elkötelezett munkájából, és a herceg úgy tűnik vette is a lapot. - Úgy látom jól döntöttem, mikor rád bíztam szeretettem húgom őrzését - jelentette ki, majd ő is a kezébe vette a teáscsészéjét, és kortyolt egyet a meleg italból. - A nyugalom fontos volt abban, hogy kedvünkre gyakorolhattunk - erősítette meg Tresnát a fiatal jedi abban, hogy nem mondott akkora badarságot, de az állandóan gondtalan Kyoko láthatóan már el is felejtette az előbbit. - Mikasa nagyon jól halad. - Ezt örömmel hallom - bólintott a herceg, majd visszatette a csészét az alátétre. - Hamarosan szükség lesz a tudására. Ha öcsém csak megsejtette, hogy épp kiképzik, bizonyosan addig fog lépni, amíg biztos benne, hogy ő az erősebb. A mostani lépése is erre utal. - Időre lenne még szüksége, de azt hiszem így is képes helytállni - felelte Alia néhány pillanattal később. - Igen, a Hime keményen edzett! Engem már biztosan helyben hagyna - csatlakozott hozzá Kyoko is egyetértően, míg Tresna csendben maradt. Alia tudta, hogy a chiss testőrt aggasztja a jövőbeli harc lehetősége. Túlságosan is védelmezni szerette volna Mikasát, de egyszerűen nem volt rá lehetősége, pláne nem egy erős sith-tel szemben. Egyszerűen nem lettek volna egy szinten. - Nagy bizalmam van benne - jegyezte meg Hiro egy bólintás keretében. - Ami azt illeti, azt rebesgetik öcsém hozott magával egy fiatal férfit is a hapesi látogatásából, de szinte csak ő beszélhet vele. Talán valamiféle sith tanítványa lehet. - Carl... - suttogta maga elé Alia hangtalanul. Bár nem lehetett benne biztos, valami azt súgta neki, hogy sikerült a nyomára bukkannia, ráadásul most a császár fogságában volt. - Az ételt odatettem készülni - robogott be Mikasa a nappaliba vidáman, mire minden tekintet rászegeződött. - Nos, húgom, azt hiszem jót tenne egy kis mozgás neked ebéd előtt - emelkedett fel Hiro a helyéről. - Mutasd be nekünk a tudásod!
|
|
|
Post by Revan on May 6, 2017 13:34:13 GMT 1
Mikasát nem érte váratlanul a kérés. Legfeljebb annyiban, hogy ilyen hamar sor került rá. Hiro még csak most érkezett, az étel, amit előkészített pedig nem készül túl sokáig. Igaz, csak főnie kell, nagyon nem kell vele foglalkozni. Így végül is nincsen akadálya a dolognak. - Rendben. Csak felveszek valami alkalmasabbat. Nem tart sokáig. Addig szerintem menjetek ki az udvarra.Vissza is ment a szobájába, majd néhány perc múlva csatlakozott hozzájuk az udvaron. Hiro elfoglalt egy kényelmes ülőhelyet az árnyékban. A többiek szintén a közelben kerestek ülőhelyet. Alia pedig kezében fénykardjával várta őt. Mikasa kezében is ott volt a fegyver, bár lényegesen hosszabb volt, mint mesteréé. - Hime sosem ismerné be, de azért olyan hosszú az a markolat, hogy a magányos percekben is legyen haszna - mondta Kyoko Hironak viccelődve, aztán hirtelen felborult a székkel, amin ült. Mintha fellökték volna. A hercegnő oda sem nézett, csak egy apró mosoly árulkodott arról, hogy ez a kis csíny az ő műve volt. Igazából Kyoko viccei már nem zavarták annyira. Annyira nem, hogy sokszor inkább válaszolt ő is valami vicceset ahelyett, hogy megsértődött vagy zavarba jött volna tőlük. Megállt Aliaval szemben, majd mindketten aktiválták a fegyverüket és tisztelegtek egymás felé. Ezt követően felvették a kezdőállásukat és pár pillanatig csak némán figyelték egymást. Mikasa kezdeményezett. Meg akarta mutatni, hogy elég elszánt és nem kell attól tartani, hogy csak védekezve hátrálásra képes. Néhány váltott irányú, gyors vágással próbálkozott, amit Alia könnyedén hárított, ez után rövid szünet, majd Alia kontrázott hasonlóan. Inkább érződött bemelegítésnek. Aztán a mester egyszer csak felemelte a kezét és ellökte a hercegnőt az Erővel, aki hátrébb repült pár méterrel, de sikerül talpra érkezzen, majd hasonló trükkel próbálkozott, de Alia sikeresen elhárította a támadást. Ekkor Mikasa futásnak eredt és egy gyors szúrás-vágás sorozattal rohanta le őt, miközben hátrálásra kényszerítette, majd hirtelen megvetette a lábát egy biztos pozícióban és felülről próbálta egy vágással levakarni magáról a lányt, azonban nem így lett. Mikasa fegyverének markolata hirtelen kilökődött és azzal védte ki a támadást, majd talppal hasba rúgta mesterét és leengedve maga mellé a fegyverét egy szúrással próbálta befejezni a párbajt. Azonban Alia egy széles vágással hátra ugrásra kényszerítette, ezzel időt nyerve magának. - Alia, ennyire azért ne fogd vissza magad. Nyugodtan döngöld a földbe Himét! - szurkolt Kyoko, majd Mikasa és Alia egyszerre emelték a kezüket, hogy kilökjék alóla a széket, miközben elégedetten mosolyogtak egymásra.
|
|
|
Post by Enz on May 6, 2017 20:50:57 GMT 1
Hiroyasu hercegnek láthatóan tetszett a műsor, amit az egyik fa tövéből figyelte, és szinte már csak az hiányzott, hogy hangosan szurkolni kezdjen, ahogy a fénypengék újra és újra összecsapnak. A hadakozó hadurak korának egyik legismertebb klánvezére, Matsugawáról, aki tizenhat éves kora óta vezetett katonákat csatába, is ismert volt, hogy így tett, amikor már túl öreg volt ahhoz, hogy maga is helyt álljon a csatatéren. Állítólag halála is annak volt köszönhető, hogy hetvenhárom évesen túlságosan kimerült egy ilyen alkalom után. Talán a hercegnek is ez a történet jutott eszébe, amikor magához intette a mögötte csendben várakozó fiatal Uesugit és az egyik kósza hajfürtjét félrehúzva a fülébe súgott valamit. Kyoko féltékenykedve figyelte a jelenetet a saját ülőhelyéről, amit ezúttal bölcsen az egyik fa gyökereként választott meg, miután a széke már sokadszor bizonyította, milyen instabil is. Alia újra támadóállásba helyezkedett, és meglepetésére Mikasa is hasonlót vett fel. Úgy tűnik ma bizonyítani akarta a tudását, ezért nem akart passzív maradni, ami becsülendő volt, de neki nem volt ínyére ez a fajta agresszivitás. Az óvatosság fontos része volt a vívástechnikának, mert a túl merész húzások gyorsan és fájdalmasan voltak képesek megbosszulni saját magukat. Alia ezért sietve védekező pozícióra váltott, és ismét hagyta, hogy tanítványáé legyen a kezdeményezés. Mikasa előre rontott néhány lépést, majd a fegyverével úgy szúrt ki, mint egy lándzsával, de Alia könnyedén elhajolt a támadás elől. Itt azonban nem állt meg, a lendületét kihasználva elsuhant mellette, miközben a markolat végével felé suhintott, amit a kardjával védett ki, és a csapás erejét használta arra, hogy ő is megfordulhasson az ellenfele felé. Mikasa mindkét kezét a fegyver markolatára tette, és így próbálta meg ellökni őt. Alia néhány pillantott kivárt, majd hátra ugrott, ezzel Mikasát billetnve ki az egyensúlyából. A lány előre esett, de sikeresen ellensúlyozta magát az egyik lába előre helyezésével. A vörös hajú jedi azonban nem várt, azonnal támadott, és most a levegőbe szökkenve, felülről próbálta meg ellenfelét a földre kényszeríteni. Mikasa, aki néhány pillanatra elvesztette őt, most kétségbeesetten pillantott körbe, majd felfelé, pontosan abban a pillanatban, amikor Alia földet ért, és ledöntötte a lábáról, kurozashija pedig jó messzire repült. Alia a földön fekvő ellenfele felett térdelt, fénykardját egyenesen az arca felé tartva. - Itt valaki féltékeny lesz! - kiáltotta Kyoko vidáman, mielőtt újra elterült volna. - Tudtam, hogy nem a szék lába a rossz! Hiro felállt a helyéről, és mosolyogva figyelte a jelentet. A penge markolata ugyan elrepült, de a lecsatolható fegyvermarkolat ott volt Mikasánál, és most Alia hasának tartotta rózsaszín pengéjét. - Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én már ennek a nézésében is megéheztem - jelentette ki. - Mi lenne ha megebédelnénk?
|
|
|
Post by Revan on May 6, 2017 21:31:29 GMT 1
A párbaj végül úgy tűnt, egy döntetlennel zárult. Mikasa örült, hogy Hironak tetszett az előadás és Alián is látta, hogy elégedett a tanítványa tudásával. De biztos kielemzik majd együtt a hibákat. Hisz mindig ki szokták. Végül egyszerre kapcsolták ki a fegyvereiket és Alia felsegítette Mikasát a földről, aki az Erővel magához hívta az elrepült markolatot és összeillesztette a fegyvert, majd az övére akasztotta. - A világért sem akarnék beleszólni, de szabad nektek ilyesmire használni a hatalmatokat? A jediknek nem felelősségteljesen kell az ilyesmit? - kérdezte Kyoko. - Fogalmam sincs, miről beszélsz, Kyoko. Hát neked, Alia? - Nem, nekem sincs. Kyoko, szerintem te kimerült vagy és elbóbiskoltál. - Ja, persze. Rajtatok tartom a szemem - fonta össze a karjait a neko, mikor a két Erőhasználó távolabb érve együtt kuncogott. Miután gyorsan megmosakodtak, mindenki az asztalhoz ült, Mikasa pedig befejezte a főzést. Bár igazából egy viszonylag egyszerű ételt nézett ki, mivel nem akarta, hogy sokáig kelljen várni rá. Végül fel is szolgálta a finom ebédet. Aminek láthatóan mindenki örült. - Hime! Yakitorit eddig is tudtál csinálni, nem? - Ez igaz. De megláttam a könyvben és úgy megkívántam. A fűszerezésnél viszont volt pár jó tipp, ami eddig eszembe sem jutott, szóval ez nem teljesen olyan, mint amit eddig csináltam. - Hm, tényleg más - értette egyet a neko, mikor megkóstolta. - Igazán ízletes, mint mindig - dicsérte meg Tresna is az ételt. A hercegnő is helyet foglalt és hozzálátott az evéshez. Közben úgy gondolta, érdeklődik kicsit, mi hír odahaza. Hironak bizonyára sok érdekes információ van a birtokában. - Mesélj kicsit kérlek, mi hír Nagin és a galaxis többi részében?
|
|
|
Post by Enz on May 6, 2017 22:31:34 GMT 1
- Olyan jól főzöl, mint harcolsz - jegyezte meg Alia is, csatlakozva a többiekhez, miután belekósolt a yakitoriba. Csakugyan nem volt oka Mikasának, hogy bármelyik kapcsán bármi miatt is szégyenkezzen. - Csakugyan, az udvari szakács is tanulhatna tőled - értett egyet Hiroyasu a dicséretek özönével, miközben néhány pillanattal később ő is megkósolta az ételt. A mellette helyet foglaló Uesugi azonban szótlanul falatozott csupán: vagy bizalmatlan volt, vagy egy ilyen illusztris társaságban nem akarta a saját véleményét hangoztatni. Olyan volt, mintha csak a herceg árnyéka lett volna, és Kyokot láthatóan bosszantotta a helyzet. A neko elkezdte lenyalogatni a szaftot a pálcikára szúrt vagdalt sült húsról, miközben végig Hiroyasut figyelte, aki azonban látszólag ügyet sem vetett rá. A hercegnő felé fordult inkább, és miután egy újabb falatot evett, letette a tányérjára a pálcikára tűzött ételt. - Nagiról nehéz biztosat mondani - kezdett bele némileg sejtelmesen. - Puyí államcsínye óta csak a propaganda kerül ki a sajtóba. A Nemzetgyűlés feloszlatása pedig minden kontrollt megszüntetett, ami eddig a hatalmát korlátozta. - Hogy a bátyám ide jusson - sóhajtott fel Mikasa, aki kicsit lejjebb engedte az ételt is, mintha hirtelen nem kívánná. Szomorúnak látszott, de nem olyan összetörtnek, mint a csillai események után, és ez azt mutatta, hogy megerősödött nemcsak a teste, hanem a szelleme is. Alia örült, hogy része lehetett ebben az átalakulásban, de nem akarta a saját szerepét túlbecsülni. Ő legfeljebb egy katalizátor volt ebben az egészben. Hiro átnyúlt az asztal felett, és bátorítóan végigsimított Mikasa kezén. - Nem hiszem, hogy kár lenne a tisztelt képviselő urakért - szólalt meg váratlanul Uesugi. - Egyébként is mindig csak az útban vannak. - Ichiwa, fiatal vagy és forrófejű - fordult most felé mosolyogva Hiroyasu. - Én se kedvelem őket, de szükség van rájuk. A kontroll nélküli hatalom a zsarnokság szülőszobája. - Még akkor is így gondolnád, ha te ülnél a trónon? - kérdezte incselkedve Kyoko, de a herceg szokatlanul komoly arccal fordult a neko felé. - Igen - felelte határozottan és elég szűkszavúan, majd gyorsan témát váltott, és némileg pajzán módon folytatta. - Egyébként úgy hírlik a volt barátnéd most már hivatalos ágyas. Már amikor Puyí nem a hapanok királynőjével múlatja az időt. - Szegény Marisa, nem ebben reménykedett - sóhajtott fel újra Mikasa. Bár joggal érezhette úgy, hogy a másik nő elárulta, most mégis sajnálatot érzett felé. Egyedül, barátok nélkül az udvar félelmetes hely volt, ezt már ő maga is átélte sok éven keresztül. - A Galaxisban sem sokkal jobb a helyzet - jegyezte meg Hiro, miután újra evett pár falatot. - A nagyhatalmak egymás torkának estek. Puyí szövetségese, a Sithek birodalma néz most farkasszemet a Köztársaság erőivel, míg a cosrai birodalom kivár. Hapes, Tion, Vostroya, mind csak az alkalomra vár, hogy támadjon a koncért. - Szörnyű ez a sok háború a Galaxisban. Miért kívánják annyira egymás vérét az emberek? - Nem az emberek, hanem a vezetők - szólalt meg most Alia, miközben szeme sarkából Hiroyasura pillantott. - Minél távolabb van valaki a frontvonaltól, annál jobban háborúpárti. Azok az igazi hunyók, akik csak számokban és statisztikákban látják a világot. - Remélem nem a hercegi felséget sértegeted - húzta ki magát váratlanul Uesugi. - Te ismertél rá a leírásból, nem én - vágott vissza Alia, mire a fiatal fiú hirtelen felugrott a helyéről, de Hiro a következő pillanatban látványos nevetésben tört ki, elvéve az egész helyzet élét. - Alia, Hiro - sóhajtott fel Mikasa újfent. - Nincs nekünk elég ellenségünk? Muszáj nektek is kezdenetek? - Bocsánat - bökte ki Alia, majd szótlanul visszatért az ételéhez, Uesugi pedig néhány pillanat múlva helyet foglalt, és ő is követte a példát. - A politika már csak ilyen. Erős érzelmeket vált ki mindenkiből - jegyezte meg Hiro. - Kár volt az asztal mellett szót ejteni róla.
|
|
|
Post by Revan on May 6, 2017 23:25:53 GMT 1
- Sajnálom. Csak...hiányzik az otthonom. A régi idők. Még Marisa is. - A boldog tudatlanság? - kérdezte Kyoko, mire Alia szigorú pillantást küldött felé, mire megvonta a vállát. - Egy kicsit igen. Tudom, önző gondolat... - Ne beszélj ilyeneket, Hime! Én vágom szájba elsőként azt, aki téged önzőnek mer nevezni! - mondta biztatóan a neko. - ...Köszönöm - felelte végül Mikasa egy kicsit talán meghatódva. Igaz, Kyoko általában szórakozott hozzászólásokkal bosszantja a többieket, de időnként mond vagy tesz kimondottan kedves dolgokat. Mikasa nem is nagyon tud rajta kiigazodni sokszor. De jobbnak látta csak elfogadni a dolgokat úgy, ahogy vannak. Az ebéd után maradtak a nappali részen és beszélgettek. Leginkább Mikasa kiképzése volt a téma. Hiro szívesen hallgatta a beszámolókat. De sor került egy kis további ajándékozásra is. Alia adott egy kristályt Mikasának. Ami jól is jöhet, ha egyszer építene egy másik fegyvert is. Kyoko, mint mindig, hozta a formáját és valami huncut dologgal lepte meg. Elmondása szerint nagin szerezte, ahol népszerű az ilyesmi. Mikasa persze olvasott már mangát, de olyan még nem fordult elő vele, hogy valakitől mások előtt erotikus tartalmú példányt kapjon. Megköszönte persze, de az arca olyan vörös volt, mint egy sith fénykard pengéje. Gyorsan félre is tette, majd témát váltott. Később kicsit felbomlott a társaság. Alia elvonult meditálni, Tresna pedig elvállalta a vacsorakészítés nemes feladatát. Kyoko pedig önmaga volt. Csak Hiro és Uesugi maradt ott Mikasával. A hercegnő pedig mesélt testvérének a fegyverének eredetéről, arról, miképp fejlesztette tovább az eredeti koncepciót, valamint a szakuradit kristályról is ejtett pár szót. Ebből következett az, hogy beszélt Hironak népük elfeledett történelméről és a pengékről is. Akamet és a pengék szellemeit nem említette. Úgy gondolta, hogy az már túl misztikus lenne még Hironak is. Aztán következett a vacsora, ahol elkerülték az asztalhoz nem illő témákat és egy kis alkoholt is ittak, így sokkal vidámabb volt a hangulat. Végezetül mindenki elvonult a szállására.
|
|
|
Post by Enz on May 13, 2017 21:09:21 GMT 1
A nap igen gyorsan eltelt, és bár a szokásos program felborult Hiro váratlan látogatásával, végülis jól sült el a dolog. Ugyan a vitát követően Uesugi és Alia még egymás tekintetét is gondosan kerülték, komolyabb baj nem esett. Ahogy az este lassan leszállt, mindenki visszavonult a szobájába, a ház körüli munkát végző droidokon és a hangárban hagyott ubese harcosokon kívül, akik most a ház biztonságát garantálták. Mikasa és Tresna közös szobában laktak már néhány hete, és most addig vártak, amíg a többiek el nem tűnnek a többi ajtó mögött, mielőtt beléptek volna az ajtón. Mikasa fáradtan nyutózkodott ki, míg Tresna lecsatolta az övét, és a szék támlájára akasztotta. - Elfáradtál? - fordult Mikasa felé. - Ez volt az egyik legpihentetőbb nap az elmúlt időben - mosolygott rá félszegen Tresnára. - Mégis jobban elfáradtam, mint egy edzésnapon. - Kitettél magadért - mosolygott rá Tresna, majd odalépett az egyik ruhásszekrényhez, kihúzta a fiókját, és előhúzott valamit, majd újra Mikasa felé fordult, és látszott rajta, hogy zavarban van. - Tudom, hogy csak jövő héten lesz a nagy nap, de... egy apróság csak... Kinyújtotta a kezét, és szó szerint Mikasa kezébe nyomta az ajándékot, majd enyhén kivörösödött arccal oldalra pillantott, és látszott rajta, hogy fél szemmel izgatottan figyeli a megajándékozott reakcióját. A lány kibontotta az aprócska dobozt, és egy apró szív alakú medalliont húzott elő belőle, ami középen nyitható volt. Ahogy kettényitotta az ékszert, egyik oldalán egy cheunh nyelvű szöveg volt belekarcolva, míg a másik oldalon egy közös képük szerepelt. Mikasa csillogó szemekkel pillantott fel a lányra. - Hiszen ez csodálatos! - tört ki belőle, és magához ölelte a chiss nőt, és összeérő homlokkal az arcuk nagyon közel került egymáséhoz. - Ettől szebb ajándékot nem is kaphattam volna. - Szívesen - felelte Tresna kissé sután, aki láthatóan nem volt hozzászokva az ajándékozáshoz. Néhány pillanatig csak csendben álltak, mélyen egymás szemébe nézve, majd Mikasa gyengéden egy csókot nyomott az ajkára, miközben kezével végigsimított Tresna hátán. Hosszú ideig tartott a csókjuk, és csak nehezen váltak el ajkaik. Leültek az ágyon, Tresna pedig a nyakába akasztotta a medalliont, és Mikasa közelről újra szemügyre vette azt. - Ezt te karcoltad bele? Mit jelent? - érdeklődött, mire Tresna újra szégyenlősen lesütötte a szemét. - Nos... Azt jelenti, "olyan fontos vagy nekem, mint a szolgálat" - bökte ki nagy nehezen a chiss nő, mire Mikasa meglepettnek tűnt, és Tresna gyorsan magyarázkodni kezdett. - Nálunk a chisseknél a szolgálat a legfontosabb dolog valaki életében, de... Mikasa odatette az egyik ujját Tresna szájára, majd rámosolygott. - Ez nagyon édes - mondta, majd újra megcsókolta.
Két ajtóval arrébb Hiroyasu és Kyoko osztozkodtak egy közös szobán, na persze nem éppen a helyhiány miatt. A hely egyike volt a herceg számos titkos szállásának, ezért a vásrlásnál és átépítésnél fontos szempont volt az, hogy népesebb csoportok befogadására is alkalmas legyen: ha nem a vele érkező udvartartás, akkor az esetleges vendégek kedvéért. A neko orgyilkos nem késlekedett, és ahogy az ajtó becsukódott mögöttük, máris Hirora vetette magát. Azóta megállás nélkül szeretkeztek hol az ágyon, hol máshol a szobában, kisebb pihenőkkel. Most is az egyik ilyenre került sor, és Kyoko fáradtan pihegett a mellkasán feküdve. - Azt hiszem Puyínak le se kell győznie, meghalok folyadékveszteségben - sóhajtott fel Hiro, aki a plafont bámulta most. Kyoko megfordult, és felkönyökölt a mellkasán, úgy figyelve az arcát. - Esetleg küldd ide az ubese testőreid, hogy megvédjenek - kuncogott jóízűen. - Újabban konzervekre is felizgulsz? Tényleg nagyon kiéhezett lehetsz - pillantott rá Hiro, és bár teljesen komolynak tűnt, mindketten tudták, hogy csak ugratják egymást. - Te pedig a vörös hajú jedikre - villantotta ki éles szemfogait a neko. - Könyörgni mikor fogsz neki? - Felesleges - mosolygott vissza Hiro. - Ha bemennék a szobájába, és szidnám kicsit az ideáit, biztos a kezeim között végezné. Néhány inzultusnál semmi sem izgatja fel jobban a nőket. - Te aztán ellenállhatatlan vagy, egy igazi sármőr - mondta huncut hangon Kyoko, miközben úgy helyezkedett, hogy az egyik kezével támassza tovább a fejét, a másikat pedig lassan Hiro lába közé mozgatta, és gyengéden játszani kezdett a fériasságával. - Ichiwa pedig olyan, mint egy igazi kiskutya. Szinte vágyik rá, hogy... - Talán sor kerül arra is - szakította félbe Hiro, egy félmosollyal az arcán. - Azt hiszem akkor tennem kell azért, hogy ne kacsintgass másfelé - mondta, majd lejjebb kúszott, egészen addig, amíg feje nem került az ágyéka felé, és egy csókot lehelt a szerszámára. - Te aztán szexéhes vagy... - nyögött fel a herceg. - Ezért kedvelsz, nemde, Hiro? - kuncogott a neko, majd szájába vette Hiro lassan újra harcrakész férfiasságát.
Uesugi eközben a herceg ajtaja előtt állt, mintha csak kötelessége lett volna megvédelmezni egy ilyen sebezhető pillanatban. Úgy érezte, hogy tozama nemesként kötelessége minden lehetséges eszközzel visszafizetnie a hercegnek azt, hogy a szárnyai alá vette. Az ő jóvoltából járhatott Nagin, a szülőbolygón, ahonnan egész életében kitiltották, mindössze születése alapján. Talán egyszer lehetőséget kap arra is, hogy családja becsületét tisztára mossa a neki tett szolgálatok révén. Bár csak sokadik gyermeke volt a családfőnek, fel kellett készülnie arra, hogy talán egy napon neki kell kezébe vennie a család vezetését. Akkor nemesként kötelessége lesz nemcsak Hiroyasut, de a Császárságot és a népet is szolgálnia tudásával. Ehhez pedig kellő komolyságra volt szükség már fiatalkorától kezdve. Ahogy ezen morfondírozott, az egyik szemközti helyiségből neszezést hallott. Kezét a fegyvere markolatára téve lassan lopózott közelebb. Bár nem volt reális oka tartani egy behatolótól, jobb volt biztosra menni. Esetleg valami helybéli állat tévedt be. Az ajtó résnyire nyitva volt, így hát letérdelt, és úgy kukucskált be rajta. A helyről hamar kiderült, hogy a szállás fürdőszobája az csupán, és a bent felszálló gőz arról árulkodott, hogy éppen használatban is volt. A forróvizes kádból egy vékony, mégis erőteljes test emelkedett fel, és Uesugi rögtön felismerte benne a herceget sértegető jedilányt. Formás, hosszú lábai, és formás idomai voltak, testén pedig egyetlen felesleges zsírpána sem volt, ami mind arról árulkodott, hogy állandó edzésben tartja magát. A lány akkurátus mozdulatokkal látott neki a törülközésnek, és Uesugi azon kapta magát, hogy nem tudja levenni róla a tekintetét. Most először látott meztelen nőt élőben, és a látvány egyszerűen nem eresztette el. Igyekezett úgy forgatni a fejét, hogy minél jobban belásson az ajtón, és úgy figyelte a törölköző nőt, mintha csak valami istenség mutatta volna meg magát neki valamelyik szentélyben. Pechjére az egyik mozdulatnál megcsúszott, és az ajtóba próbált kapaszkodni, de csak annyit ért el, hogy magával húzta az ajtót is, ahogy földet ért. Ahogy egy pillanat múlva felpillantott, Alia máris sietve maga köré tekerte a törölközőt, és csípőre tette kézzel állt meg felette. - Kukkolsz, te mocskos perverz? - kérdezte, és arca most olyan vörös volt, akárcsak a haja. - Nem szégyelled magad? - Én... csak hangokat hallottam, és azt hittem... valami... baj van - nyelt egyet, miközben elidőzött az Aliára tapadt nedves törölközőn, majd észbe kapva gyorsan feltápászkodott. - De látom, hogy minden rendb... Egy hatalams pofon csattant az arcán, majd Alia dühösen hátrébb lökte, és rátenyerelt az ajtózáró mechanikára, mire az becsukódott előtte, és most vörösre váltott a kijelző. Uesugi lassan az arcához nyúlt, és megsimogatta ott, ahol Alia a tenyérnyomát hagyta. De valamiért nem tudta abbahagyni a vigyorgást még akkor sem, amikor visszatért a szobájába.
|
|