|
Post by Enz on May 16, 2016 0:52:57 GMT 1
Selvaris az ismert Galaxis határán fekvő hasonló nevű rendszer egyetlen lakható bolygója. Két napjának köszönhetően a napos órák száma nagyobb a máshol megszokottnál, így igen buja növényzet él meg a bolygón. Három kontinensének nagy részét dzsungelek és erdők borítják, számos ízletes trópusi gyümölcs terem meg itt. Lakossága mintegy két és fél milliárd főre rúg, akik szívesebben élnek kisebb településeken, szétszórva a bolygón. Legnagyobb városa, Valera is mindössze félmillió lakossal bír. A technológia ennek ellenére nincs stigmatizálva vagy tiltva, de a Galaxismagtól való viszonylagos távolság miatt általában elavultnak számító darabok üzemelnek a bolygón.
Selvarist a rohanó világtól menekülő telepesek népesítették be ötszáz évvel ezelőtt. A bolygó hosszú időn keresztül kimaradt a galaktikus politikából, végül azonban Nayros elnök idején csatlakozott az Új Köztársasághoz. Ez a Galaxison kívülről érkező vong hódítók számára is célponttá tette, akik elfoglalása után egy fogolytábort hoztak létre itt. A Galaktikus Szövetség egy bátor rajtaütés során a foglyok jelentős részét kiszabadította és súlyos veszteségeket okozott a védőknek. A vong coruscanti vereségét követően a bolygó ismét függetlenné vált, és ezt egészen mostanáig megőrizte, mikor úgy döntött, csatlakozik az adumari központú Konföderációhoz.
|
|
|
Post by Enz on May 29, 2016 16:59:03 GMT 1
Alia a másodpilóta ülésében maradt még azután is, hogy a neko elhagyta a pilótfülkét, hogy ránézzen Tresnára. Nem a terveknek megfelelően alakultak a dolgok odalent, és a jedi lányt mardosta a lelkiismerete ezért. Hiszen Mikasa mentoraként egyértelműen övé volt a felelősség, hogy mindenkit épségben kihozzon. Hogy nem történt nagyobb baj, az csak a szerencsének, és - bár nem szívesen ismerte be - Kyoko közbelépésének volt köszönhető. Alia nagyot sóhajtott, majd kinyújtózott a székben. Viselnie kellett a felelősséget, méghozzá azzal, hogy túllép a bűntudatán és tanul az esetből. Erősnek kellett maradnia, Mikasa és... Carl érdekében. Mostanában lekötötte a figyelmét az intenzív kiképzés, így nem volt ideje gondolkodnia kettejükről. Először egy gyenge, mások útjába álló fiúként ismerte meg, de aztán rádöbbent az igazi erejére és arra, hogy ez az erő mégsem vakította el hatalomvággyal. Talán több is volt... több is lehetett volna közöttük, mint barátság? Mielőtt azonban tovább gondolhatta volna, észbe kapott. - Fontosabb dolgod is van - figyelmeztette magát halkan, és kezével a szék karfájára támaszkodva felállt a helyéről. Mesterként kellett viselkednie, és tudta, hogy most Mikasának szüksége van rá. Vagy talán a saját gondolatai elől menekül? Fél attól, hogy sosem látja viszont a fiút? A félelem a Sötét Oldalra kapuja, emlékeztette magát, és kilépett az ajtón. Jobb, ha ma már nem marcangolja magát több dolgon.
Ahogy belépett a kabinba, rögtön észrevette Mikasát, aki az ágyon ült, hátát a falnak vetve és szomorú arccal bámulta a falat maga előtt. Alia megállt az ajtóban, vállát az ajtófélfának vetve, de nem érkezett reakció. A lány megköszörülte a torkát. - Bejöhetek? - kérdezte. Mikasa felpillantott rá, és látta a szemeiben ülő önmarcangolást. - Nyugodtan - felelte, de a hangja is elég lemondó volt. Most még attól is lehangolóbban nézett ki, mint amikor első alkalommal találkoztak a hercegnél. Persze értette az okát: a lány remélte már ő az alakítója a saját sorsának, és most úgy érezte kudarcot vallott. Alia belépett, és Mikasával szemben állt meg, majd guggolásba ereszekdett, hogy egy magasságban legyen vele. - Minden rendben? - kérdezte. - Azon kívül, hogy haszontalan vagyok? - kérdezett vissza a lány. - Azt hiszem nem. Ali kinyújtotta a jobb kezét, és Mikasa vállára tette, majd a szemébe nézett. - Nem a te hibád, ami odalent történt - jelentette ki, mire Mikasa arca megrándult. - Ha nem kellett volna engem kísérgetni... ha tudtam volna harcolni... - Éreztem valami furcsát odalent. Akkor nem tudtam mi az, de azt hiszem most már biztos vagyok benne, hogy egy sith technika volt. Valahogy meggyengítette a kapcsolatod az Erővel - magyarázta, és Mikasa arcán az eddigi szomorúság helyett a meglepettség vette át. - Úgy hiszem ez hasonlóan működik, mint a ysalamirik képessége, csak ez nem teljesen blokkolja az Erőt. - Akkor... - Így van - vágott közbe Alia. - Nem a te hibád volt. Egyikünk sem készült fel erre a helyzetre. Mikasa megkönnyebbülni látszott. Örült, hogy a lány már nem hibáztatja magát a történtekért. Bárcsak neki is megadatott volna ez a luxus. Persze az aggodalom nem tűnt el az arcáról, de ezt már eddig is sejtette, hogy nagyon közel állnak egymáshoz Tresnával. - Fontos a számodra Tresna - mondta ki azt, amire gondolt. - Bár kegyetlenül hangozhat, de a testőrödként a dolgát tette csak. Ha túlságosan kimutatod az aggodalmad felé, azt talán rossz néven veszi. Biztos vagyok benne, hogy büszke arra, hogy kivédett egy feléd irányuló csapást.
|
|
|
Post by Revan on May 29, 2016 19:23:33 GMT 1
Mikasa máris másképpen látta a helyzetet így, hogy Alia elmondta, mit érzékelt. Logikusan átgondolva érthető, hisz ő tapasztaltabb Erőhasználó. Ő előbb észre kell vegye az ilyesmit. Tehát volt ott valaki, aki elkapta őt ezzel a technikával. -Igen, tudom. De nem akarom, hogy bárki is megsérüljön miattam. Vagy rosszabb történjen vele...De igazad van, a becsületébe gázolnék, ha túlságosan óvni próbálnám. Megkönnyebbülten sóhajtott. Most már nem volt bűntudata. Noha még mindig sajnálta a dolgot. Testőr, vagy sem, akkor sem jó, ha miatta sérül meg valaki. De ha már úgyis így beszélgetnek, akkor ideje másról is beszélni. -Mondd, meg lehet valahogy szüntetni az Erő általi álmokat? Alig van olyan éjszaka, mikor nem valami lehetséges jövőt látok. Kicsit összezavarodva érzem magam tőle. Nem tudom, mikor haladok jó irányba. Egyszer olyan jövőt látok, ahol jól végződnek a dolgok, máskor én magam vagyok, aki rossz útra tér.
Eközben Kyoko szépen ellátta Tresnat. Megmutatta, hogy nem csak a harchoz ért, hanem egész ügyes keze van ehhez is. Elég hamar ellátta a chisst. -Jól van, ez kész. Most egy darabig ne ments életet, ha nem muszáj.-mondta szórakozottságában. Elpakolt, aztán kezet mosott, utána leült Tresna mellé. Nem különösebben aggódott érte. Nem egy nebáncsvirág, szóval ha csatában sérül meg és egyedül marad, ott is túlélné. -Szeretnél egy kis lelki támogatást vagy rendben vagy? Nem szeretném, ha lelki gondjaid lennének.-viccelődött kicsit, de igazából ő sem találta viccesnek, csak oldani próbálta a hangulatot. Végül sóhajtott és felkelt az ágyról, aztán betakarta Tresnát.-Most már csak pihenned kell. Később átviszünk az egyik kabinba, az kényelmesebb. Szükséged van valamire? Enni vagy inni valamit?
|
|
|
Post by Enz on May 30, 2016 9:34:29 GMT 1
Alia kissé furcsálkodva hallgatta Mikasa beszámolóját az álmairól, amiket mostanában átélt. Igen szokatlannak tűnt, hogy az Erő szó szerint bombázzon ezekkel a látomásokkal valakit. A legtöbben életük során alig pár látomást kaptak, és azt is csak kritikus, sorsokat eldöntő pillanatokban. Talán a lány közelebb állt az Erőhöz, mint a legtöbben? K'Kruhk mester biztosan értené az okát, de ő most nem volt itt, így Aliának egyedül kellett megfejtenie ennek az értelmét. - Az Erő üzen mindannyiunknak - szólalt meg kissé elgondolkozva. - Te úgy látszik jobban érted az üzenetét. Ez egy ajándék. - Nem mintha kértem volna - jegyezte meg egy apró sóhaj keretében Mikasa. Alia halkan felkuncogott. - Nehéz ajándék - értett egyet. - De biztos vagy benne, hogy ezek a jövőt ábrázolják? Az Erő egyszerre a múlt, a jelen és a jövő. - Az egész életemet a palotában éltem le. Olyan helyeket látok itt, amiket soha előtte - felelte a lány. Alia egy apró bólintással jelzett felé. Ez határozottan érdekes helyzetnek tűnt. - És abban biztos vagy, hogy ezek mind rólad szólnak? - tett fel még egy kérdést. Ugyan a jövő sokfelé ágazhatott szét, elég valószínűtlen volt, hogy valaki több száz lehetséges variációt átéljen. Elvégre Mikasa bármikor elmehetne rúdtáncosnak, de elég valószínűtlen, hogy megtörténjen. Az Erő által küldött üzeneteknek pedig mindig célja és értelme volt. - Nem tudom, olyan... valóságosak. - Meditáljunk majd közösen a problémán - szólalt meg rövid csend után Alia. - Együtt találunk valami megoldást a rejtélyre. És mit szoktál látni ezekben az álmokban?
Tresna arca fáradtságról árulkodott és a vérveszteség miatt kissé halványabb színű is volt, mint általában. A sérülés miatti sokk pedig kellőképpen megviselte ahhoz, hogy ne is figyeljen oda Kyoko beszélgetési kísérleteire. Mikor a neko végzett a sebe ellátásával, és rákérdezett szüksége van-e még valamire, a fejét nehézkesen felé fordította. - Jól leszek - jelentette ki fáradt hangon. - De Mikasa jól van? Úgy tűnik a hirtelen sokk miatt arra sem tudott koncentrálni, hogy ki vonszolta el a hajóig, és a tudata is csak nemrég tisztulhatott ki annyira, hogy már képes legyen gondolkodni. Elvégre Tresna képzett katona volt, a harctéren pedig nem gondolkodni kell, hanem ösztönösen cselekedni. - Egy kis víz jól esne - tette még hozzá a neko igényeit feszegető kérdésére.
|
|
|
Post by Revan on May 30, 2016 10:18:26 GMT 1
Jó érzés volt Mikasának, hogy Aliával meg tudja beszélni az ilyen dolgokat. Bele sem mert volna gondolni, mi lenne vele, ha hozzáértő segítő nélkül kellene megbirkózzon az Erőérzékenységével. Szívesen gondolta volna azt, hogy talán Puyí is sok ilyet lát és talán egy látomás hatására megváltozhat az álláspontja. Nem sok esélyt látott rá, de remélni attól még szabad. Alia szerint láthatja mind a múltat, a jelent és a jövőt. Talán mások ezt tudatosan is meg tudják tenni. Neki jelenleg csak álmai vannak. Végül felajánlotta, hogy meditáljanak a dolgon közösen. Egy másik alkalommal persze. De így is örült neki, hogy Alia nem csak legyintett, hogy nincs mit tenni ezekkel. Végül megkérdezte, mit is szokott látni az álmaiban. -Sok mindent. Egyszer tovább álmodtam azt, ahol én voltam a gonosz uralkodó. Leigáztam a galaxist, rabigába hajtva vagy lemészárolva mindenkit, aki nem hódolt be. Láttam olyan álmot is, ami a távolabbi jövő lehet, mester voltam, a tanítványommal jártam a galaxist, segítve azoknak, akiknek szükségük volt rá. Láttam magam egyszerű életet élni. Kis faluban, kis házzal és kerttel, gyerekekkel körülvéve. Láttam csatákat, amiket együtt vívtunk meg, veletek. Meg olyan szövetségesekkel, akiket nem ismerek, az álomban mégis úgy tűnt, hogy van közös múltunk és célunk. Élőben még sosem láttam Twi'leket például, álmomban viszont kettőt is, mestert és tanítványát. A nevüket nem tudom, de a mester annyira komoly jellem, mint Kyoko. Viszont elakadt a lélegzetem, mikor küzdeni láttam...-adta elő néhány emlékezetesebb álmát, kis szünetet tartott, aztán folytatta.-Tegnap éjjel egy hajón voltam álmomban. Siettem a hídra. Fénykard volt a kezemben, biztonságérzetet adott, hogy nálam van. A hídon pedig láttam, ahogy a bátyám megöli Tresnát. Láttam kihunyni a fényt a szemeiben. Aztán dühtől elvakultan nekirontottam a bátyámnak...Jobb is, hogy felébredtem.
Jól láthatóak voltak Tresnán a kimerültség és a vérveszteség jelei. Kyoko sok ilyet látott már. Mi több, ő is volt már hasonló helyzetben. Aki harcol, az megsérül. Ez a dolgok rendje. Kicsit úgy tűnt, mintha nem is igazán emlékezne a sérülés utáni dolgokra. -Ép és egészséges, hála neked. Ő hozott el idáig.-mondta dicsérően és elismerően egyszerre.-Viszont jobbnak láttam, ha elküldöm pihenni. Segíteni akart. De tudom, milyenek azok, akik még nem láttak valódi harcot. Elájult vagy rosszul lett volna ennyi vér látványától. Talán mindkettőt egyszerre. Persze nem biztos, az is lehet, hogy semmi ilyesmi nem történt volna. De inkább biztosra mentem. Hamar rájött persze, hogy Tresnát nem nagyon érdekli a fecsegése, szóval felhagyott a felesleges beszéddel. Noha imádta bosszantani az embereket. De a chiss nő épp most sérült meg elég csúnyán azért, hogy más épségben maradjon. Szóval kivételt tett. Adott rögtön egy pohár vizet neki, amikor kérte. -Jól van, most pihenj kicsit. Szólj, ha bármire szükséged van.-mondta és ha nem volt más, akkor hagyta pihenni a nőt. Ez után a kabinok felé vette az irányt, de mivel elég bizalmasnak tűnő beszélgetésnek tűnt, amiből elkapott pár részletet, úgy döntött, most inkább nem zavarja a másik kettő sem. Milyen kedves tőle, gondolta magában és inkább a saját kabinjába ment, hogy ejtőzzön egyet.
|
|
|
Post by Enz on May 31, 2016 7:50:34 GMT 1
- Szokatlanul pontos látomások - szólalt meg morfondírozva, miután Mikasa befejezte az élményei ecsetelését. - Az Erőn keresztül érkező üzenetek a legtöbbször nem egyértelműek vagy pontosak. Talán a képességeidre történő hirtelen ráébredés és az azóta is tartó fejlődésed gyorsasága okozza ezt. - Túl gyorsan haladok? - kérdezte Mikasa meglepődve, aki biztosan büszke volt arra, hogy milyen hamar sikerült az új tudást elsajátítania. Alia nem akarta letörni a lelkesedését, ráadásul ez amúgy sem olyasmi volt, amit irányítani tudott volna. - A régi Jedi Rendben csak fiatal gyerekek kezdhették meg tanulást és óvatosan haladtak velük. A határok átlépése járhatnak olyan következményekkel, mint amit megtapasztalsz - magyarázta el a helyzetet. Persze az új Rend első tagjainak többsége, így Skywalker nagymester sem tartotta magát a régi Rend számos szabályához, de Alia bízott annyira a régi mesterek bölcsességében, hogy nem ok nélkül találták ki a saját szabályaikat. - A jövő viszont sosem egyértelmű, a döntéseink alakítják. Lehet, hogy a látomások közül egyiket sem éled meg, de az is, hogy mindet. - M-még azt is, ahol én vagyok a gonosz császár? - kérdezte a lány, némi szorongással a hangjában. Ismerve, hogy a saját sith bátyja hogya is bánt veled, érthető volt, miért is ilyen szörnyű kilátás a számára. Sokan indultak neki jó célokkal a Galaxisnak, és kötöttek ki az azokkal teljesen ellentétes elvek mellett. Jó példa volt erre Anakin Skywalker vagy Revan esete. - Nyugodj meg, amíg itt vagyok, addig biztosan nem - mosolyodott el a lány, majd kuncogva hozzátette. - Különben is addig pofoználak, amíg jobb belátásra nem térsz. - Azoknak a pofonjaidnak fogok a legjobban örülni - felelte Mikasa némileg megkönnyebbülve. - Ugyan, semmiség. Plusz ha sith leszel, valószínűleg még élvezni is fogom - kacsintott rá, majd felkelt és kinyújtotta a tagjait. - Pihenj le, Mikasa. Rázós távozásunk volt, de ez csak a kezdete egy nehéz útnak.
Tresna rezzenéstelen arccal hallgatta Kyoko beszámolóját, de nem mutatta annak semmi jelét, hogy örül-e Kyoko döntéseinek vagy dicséretének. Valószínűleg a sokktól és a kimerültségtől most nem is különösebben tudta volna ezt megtenni. - Köszönöm - felelte szűkszavúan, ahogy a lány odaadta neki a vizet, és segített neki félig ülve maradni, hogy megigya azt. A pohár tartalmának azonban alig a felét bírta magába tuszkolni, a többit pedig visszaadta a nekonak, aki lefektette a helyére. Mielőtt a neko észbe kaphatott volna, Tresnát máris elnyomta az álom, és az arcán mintha egy nagyon pici mosoly jelent volna meg. - Máris Mikasáról álmodsz! Ez nem fair, nya - kuncogott magában, majd magára hagyta a szobában a chiss nőt.
|
|
|
Post by Revan on May 31, 2016 8:37:13 GMT 1
Némileg megkönnyebbült a kis beszélgetéstől. Pont erre volt szüksége. Ugyanakkor talán kicsit kétségei is támadtak, hisz nem hangzott túl jól, hogy minden látomása valóra válhat. Némelyikkel igazából semmi baja nem lenne. De ha megfordulna a fejében, hogy a Sötét Oldalhoz fordul, akkor rögtön menne Aliahoz egy pofonért. De nem firtatta tovább a témát. Igaza volt Aliának, pihennie kell. -Úgy lesz. Köszönöm, hogy benéztél. Sokkal jobban érzem magam. Igazából nem volt kimondottan fáradt. Vagyis nem érezte annak magát. Nagyon pörgött az agya a hallottakon, a történteken. Mindenen. Ilyenkor nehéz lenne elaludni. Egy véletlen mozdulattal megnyomott egy gombot a falon, ezzel a fal egy része felemelkedett és egy ablakot talált mögötte. Sok látnivaló nem volt a hipertérben. De jó volt a tudat, hogy más utazási sebesség mellett akár a csillagokban is gyönyörködhetne. Végül úgy döntött, hogy megnézi, hogy van Tresna. Átsétált a gyengélkedőre és egyedül találta a chiss lányt. Már aludt. Nem tudott nem elmosolyodni. Most ismét hálás lehet neki. Megint megmentette őt. Különös módon, mintha Tresna mosolygott volna egy kicsit. Ő sem tudta megállni, hogy elmosolyodjon. Lassan közelebb lépett és igazított a takarón, majd közel hajolt és egy apró csókot lehelt a lány ajkaira. -Mert ismét megmentettél.-suttogta, majd gyengéden megsimogatta a lány arcát és végül visszament a kabinjába, ahol aztán hiába nem érezte magát fáradtnak, gyorsan álomba merült. Ezúttal nem saját magáról álmodott, a bátyját látta Marisával és egy gyermekkel. Együtt örültek a közös gyermeküknek. Látta a bátyja arcán a büszkeséget, míg barátnője arcán az örömöt. Nehéz volt elhinni, hogy Puyí egy sith nagyúr. Aztán minden elmosódott és ő állt a palotában, egy festményt ábrázol nézett. A festményen ő volt, ahogy a földön térdel, a karjaiban a halott Puyí. -Mikasa...Mikasa...-hallotta az első látomásból ismerős lány hangját, ami akár a sajátja is lehetett. Bár nem volt benne biztos.
Kyoko a fegyverével foglalkozott. Jó volt néha átnézni, milyen az állapota. Nem tehetett róla, szeretett a felszerelésével naprakész lenni. Az egyik első dolog volt, amit megtanult, hogy a holmiját mindig rendben kell tartania. Szerencsére más kárán tanulta meg. Végül úgy döntött, megnézi a műszereket. Nem számított most több kellemetlenségre, de jobb félni, mint megijedni, ahogy mondják. Szépen átballagott a pilótafülkébe, ahol Aliat találta az egyik széken üldögélve. -Remélem nem baj, ha bejövök.-mondta és ellentmondást nem tűrve le is ült a saját helyére. Csak pár apróságot ellenőrzött. Annyira nem is érdekelte most, csak nem volt kedve aludni, más tennivaló meg épp nem akadt a hajón. Szóval kellett valami, amivel szórakozhat. -Minden rendben Himével? Elkaptam már szófoszlányt, mikor arra jártam. Remélem nem vette zokon, hogy nem hagytam a gyengélkedőn segíteni. Na és veled? Igen, jobb dolga nincs, hát jártatja a száját. Főleg olyannak, aki nyilván nem kíváncsi most az üres fecsegésre. Bár nem nevezhető a jelenlegi üresnek. Szóval annyira nem is zavarhatja Aliat, hogy szóba próbál elegyedni vele. -Nagyon jól kijönnek egymással, nem gondolod? Tudod, hogy értem, nya. Csak kíváncsi vagyok. Én úgy tudtam, hogy a jediknek nem nagyon szabad a túl közeli kapcsolat másokkal. Vagy rosszul tudom? Nem mintha zavarna a dolog, csak érdekel.
|
|
|
Post by Enz on Jun 1, 2016 6:28:19 GMT 1
Miután otthagyta tanítványát a kabinban, Alia a folyosó közepén állt meg és végigtekintett előre, majd hátra. Fogalma sem volt róla, hogy most mihez kezdjen. Álmosnak nem érezte magát, sőt még mindig egészen fel volt pörögve a korábbi adrenalinlökettől. Volt már része ettől kellemetlenebb helyzetekben is, például amikor több száz rosszarcú üldözte végig Taris Alsóvárosában. Valószínűleg felbőszítette őket, hogy levágta a vezetőjük fejét. Akkor találkozott össze Carllal, K'Kruhk mesterrel és Légióval. Aztán találkozott Mikasáékkal, mikor elmenekültek a Dromund Kaason előidézett Erővihar elől. - Mindig csak futás - jegyezte meg halkan magának, majd arcára egy félmosoly ült ki. Ha egyszer lesznek unokái, érdekes lesz azt hallgatniuk, hogy minden története a menekülésről szól. Igaz eddig minden alkalommal sikerült megpattannia, tehát nem lehet oka a panaszra. De elég hülyén nézhetett ki, ahogy a folyosón ácsorog, így végül a pilótafülkébe vezetett az útja, ahol a változatosság kedvéért most a navigátor székébe huppant le, és jobb híján a csillagtérképet kezdte el szemlélni. Milliónyi csillag, sok tízezer lakható bolygóval, számtalan trilliónyi értelmes lénnyel. A Galaxis szörnyen hatalmasnak tűnt, mégis sokszor elég volt egy maroknyi személy eltökéltsége, hogy gyökeresen megváltoztassa azt. Érdekes kettősség. Alia éppen ezen merengett el, amikor belépett a neko a pilótafülkébe. - Nos, a te a hajód - felelte a bejövetelt illető megjegyzésére, ami egyébként is csak formális udvariasság volt. Alia hátrafelé fordult a székkel, hogy lássa Kyokot. Egyébként sem szerette volna a háta mögött tudni, annyira még nem bízott benne. - Jól viseli a helyzetet. Felelősnek érezte magát a történtekért, de szerencsére sikerült meggyőznöm az ellenkezőjéről. A neko szokás szerint csacsogós kedvében volt, de ez most nem különösebben zavarta Aliát. Elvégre úgysem volt semmiféle halaszthatatlan dolga, ami miatt ne ért volna rá vele beszélgetni. Egyébként is meg volt a maga haszna ennek, mert így talán valamennyivel jobban megismeri őt. - Én nem vagyok biztos benne, hogy több is van közöttük - felelte a lány a kérdésre. Egy testőr mindig közel állt ahhoz, akit éppen őrzött, ebben állt a feladata lényege. Persze nem volt ritka az sem az idők során, hogy ebből valami jóval nagyobb is kialakult. - De ha így van, akkor csak boldogságot tudok nekik kívánni. Mikasának egyébként is szüksége van minden támaszra. - Nyakkor hozom is a létrát! - vágta rá a neko, amit Alia egy pillanatnyi csenddel fogadott, majd halkan kuncogni kezdett. - Ez jó volt. Kivételesen - tette hozzá, egy apró köhintéssel elnyomva a nevetést. - A jediknek nem tiltott a közeli kapcsolat. Skywalker, Solusar és még sokan mások kötötték össze másokkal az életüket az idők során. Az érzelmek erőszakos elnyomása okozta a régi Rend végét. Kyoko apró bólintással felelt, hogy megértette a magyarázatot. - És mondd csak... neked van valakid?
|
|
|
Post by Revan on Jun 1, 2016 7:49:32 GMT 1
-Igaz. De ti meg az utasaim vagytok, ami végül is olyan, mint egy vendég. Szóval ha egyedül akarsz lenni, nyugodtan mondd meg. Valójában a műszereken semmi ellenőrizendő nem volt. Egyszerűen csak unatkozott. Fel tudja találni magát és csinálni valami érdekeset. De miért töltené egyedül az idejét, ha kicsit beszélgethet? Jedit úgyse sokat látott még. Alia meg az volt. Ha nem is rendbéli. Érdekesnek tartotta a jediket. Vagy furának? Ki tudja. A beszélgetésből megtudott pár érdekességet. Az ő otthon elég messze volt a Köztársaságtól és nem is nagyon vitte arra az útja. De amennyire tudta, annyian azért a jedik sincsenek, hogy mindenhol találkozni lehessen velük. A régi Rend bukásáról szóló részlet is érdekesen hangzott. De azt jó volt hallani, hogy tanultak a hibájukból és lazábbra vették a dolgot. Elmerengett rajta egy pillanatig, míg nem Alia tett fel egy kérdést. -Nem mondhatnám. A rendszeres utazgatás és a párkapcsolat nincsenek jó barátságban. Keveset vagyok egy helyen. Olyan elvetemültet pedig még nem találtam, aki szeretne ennyit utazni. Ugyanakkor mivel sokszor veszélyes, amit csinálok, nagyon nem is volna jó ötlet csak úgy akárkit magammal hozni. Szóval inkább csak alkalmi eseteim vannak. Elkezdett néhány műszert nyomkodni. Semmi szükség nem volt rá, de valahogy le kellett küzdeni a zavarát. Annyira ő sem volt vidám, mint amennyire mindenkinek mutatja. De neki így alakultak a dolgai. Noha szeretett volna ő is valakit, akinek fontos. Nem voltak illúziói Hiroval kapcsolatban sem. Tudta, hogy ő csak egy a sok szeretője közül. Ha megunja, egyszerűen kiadja az útját. Ez a dolgok rendje. Szeretett vele lenni, de nem szerette. Mindkettejüknek csak partner volt a másik, nem társ. Ezt mindketten tudták, nem is kellett soha megvitatni. Talán majd egyszer lesz neki is valakije. -Na és neked?-kérdezett végül vissza, mielőtt Alia fejében megfordult volna a szándék, hogy kicsit mélyebbre ásson. Igazából örült a társaságnak, ritkán vannak utasai. Ha vannak is, akkor többnyire magas rangú, karót nyelt személyek, akik a testőreikkel együtt utaznak, de titokban kell eljutniuk valahova. Nem a legjobb lehetőség a beszélgetésre. Kyokonak nem volt rossz élete, de mit ér ez, ha nincs kivel megosztani? -Mit gondolsz, mennyi időre lesz szüksége Himének, hogy felkészüljön?-váltott témát, mivel nem akart nagyon Alia magánéletében vájkálni.
|
|
|
Post by Enz on Jun 2, 2016 6:26:26 GMT 1
- Na igen, az állandó utazgatás tényleg nem túl jó a kapcsolatoknak - bólintott Alia a neko válaszára. Kivéve ha együtt járjátok a Galaxist, tette hozzá magában, miközben a Carllal együtt töltött időre gondolt. Nem volt túl hosszú idő, amit együtt töltöttek, mégis egymáshoz edzették őket a nehézségek. Közel álltak egymáshoz, még ha nem is biztos benne, hogy milyen értelemben. - Persze néha nem árt egy kis távolság attól, akit szeretsz. Van lehetőséged gondolkodni. Ha az ember túl sok időt töltött együtt azzal, akit szeretett, az elhomályosította az értékítélőképességét. Vagy ahogy a mondás tartja "a szerelem vak". Alia hozzátette volna még, hogy süketnéma és teljesen imbecil is. De pont ezért volt bizsergetően kellemes érzés. Már persze ha érzett valaha ilyet, természetesen. - Hogy nekem? - kérdezett vissza, és a fordulat természetessége, sőt előre várhatósága ellenére mégis picit zavarba jött a kérdéstől. Nem tudta, volt-e valami közte és Carl között egyáltalán bármi több barátságnál. Bár egyszerűen füllenthetett volna valamit, úgy érezte, hogy ha a kölcsönös bizalmat akarja elősegíteni, akkor őszintének kellett lennie. - Fogalmam sincs. - Szerelmi problémák? - kérdezett vissza Kyoko. - így is mondhatjuk. Nem tudom volt-e közöttünk valami... Félek talán soha nem is derül majd ki - tette hozzá, egy sóhaj kíséretében. A neko témamentése most jól jött neki, mert őszintén szólva fogalma sem lett volna, hogy mit mondjon, ha tovább feszegeti a kérdést. Alia gyorsan összeszedte magát, és válaszolt a kérdésre. - Mikasa előtt még sok kemény edzés van. De lelkileg és elhatározásában már régen felkészült - felelte a jedi. Ez volt a legfontosabb: nehéz súly lehetett az a tudat, hogy valaki, aki közel állt hozzá, most egy sith és el akarja pusztítani őt. Alia félt, hogy összeroskadna egy ilyen súly alatt, és ezért őszintén csodálta a hercegnőt. - De szüksége van a támogatásunkra. Úgy hiszem az Erő több szerepet szánt neki egyetlen sith legyőzésénél.
|
|
|
Post by Revan on Jun 2, 2016 7:49:30 GMT 1
A neko nem kíváncsiskodott sokat Alia magánéletéről. Minimális információt kapott csak, de ez épp elegendő volt. Egyszerűen érdekelte. Eltekintett attól, hogy kik ők és mit csinálnak. Csak két lány voltak, akik leültek beszélgetni a mindennapokról. A jedi pedig egész jó beszélgetőpartner volt. Nem zárkózott el a válaszadástól, legalább szűkszavúan válaszolt valamit. Sokan rögtön elterelték volna a témát. Inkább ő tette meg, mielőtt Alia arcszíne igazodna a hajáéhoz. Visszatértek kicsit inkább a hercegnőre. Igaz, inkább a képzés érdekelte. -Azt észrevettem, mikor próbára tettem. Nem ez volt az első eset, hogy ilyet csináltam. Nála jóval tapasztaltabb személyek is képesek voltak remegve tartani a fegyvert és elejteni azt az első csapásnál, hogy aztán térdre borulva könyörögjenek az életükért. Ez persze érthető. Nem vagyunk egyformák, ahogy a motivációink sem azok. Ő elszánta magát a célja mellett és ez jó, de a támogatásunk elengedhetetlen, ahogy mondod. Egy olyan harcot készül megvívni, amit senki sem vívhatna meg egymagában. Kicsit elhallgatott, az egyik műszer jelzett, ezért ellenőrizte. Semmi komoly, ami miatt aggódni kellene. Visszanézett Aliara. -Azért bízom benne tudod, hogyan fogod felkészíteni arra, ha esetleg végeznie kell valakivel. Láttam már fiatal katonákat az első csatájukban amiatt meghalni, mert haboztak. Ő pedig még csak nem is katonának lett felkészítve. Látta a Csillán, ahogy mások meghalnak, de az semmi ahhoz képest, ha a te kezed által hal meg valaki. Az egy olyan mocsok, amit semmivel sem tudsz lemosni a kezedről. Sokan beleroskadnak. Én csak tudom. Bizony, az első dolgok olyanok, amiket nem felejt el senki. Az első barát, az első csók és hasonló mérföldkövek az életben. Persze, aki szerencsés, ölni sosem fog. De aki harcba megy, annak tudnia kell megtenni az ilyesmit. -Meg ha vezetnie kell másokat, meg kell tudjon birkózni a nehéz döntésekkel. Azzal, hogy nem menthet meg mindenkit, hogy nem mindenki éli túl a csatákat. Most meglepően komoly volt. Nem vette viccesre a figurát. Sokszor azért csinálja, hogy oldja a hangulatot, máskor azért, hogy bosszantsa a körülötte levőket. Igazából szórakoztatja, de most ez egy érdekes téma volt, amit illett komolyan venni. -Abban biztos vagyok, hogy több szerepe lesz. A zsarnokot legyőzni nem minden. A népét is át kell terelni egy másik útra. Erre gondoltál, ugye?
|
|
|
Post by Enz on Jun 2, 2016 10:13:23 GMT 1
Alia érdeklődve hallgatta a neko okfejtését, és mivel nem akarta megzavarni, ezért türelmesen várt a sorára a válaszadással. Igen meglepő volt, hogy ilyen komoly oldala is van friss útitársuknak, aki eddig leginkább komolytalan nemtörődömségével és humorosan szánt beszólásaival tüntette ki magát. Persze nem lett volna szabad senkit az első benyomás alapján megítélnie, de így legalább kellemes csalódás érte. Néha apró bólintásokkal jelezte, hogy még itt van lélekben és figyel a mondandójára. Mikor a neko elmondta a véleményét mások életének kioltásáról, Alia csak egyetérteni tudott. Úgy gondolta, ideje a saját álláspontját is tisztázni a kérdésekben. - Mikasa bátran szembenézett a halállal. Szerintem ez a legnehezebb része a harcnak, elfogadni, hogy te magad is bármikor meghalhatsz benne. Aki a küzdelmet választja a behódolás helyett, annak egész életében együtt kell élnie azzal a tudattal, hogy talán ez a pillanat az utolsó. Aki ezt a gondolatot képes legyőzni, az már semmitől sem fog félni - magyarázta. - Mindenre felkészült, én már csak azt tudom neki megtanítani, hogy kerekedhet az ellensége fölé. Persze nem voltak kétségei afelől, hogy Mikasa nagy dilemmákkal fog szembenézni az első kioltott élet után, de biztos volt benne, hogy képes lesz megtenni azt, ami szükséges. Aztán szóba került az a kérdés, amit még ő vetett fel az elején, vagyis, hogy többre hivatott az egyszerű zsarnokölésnél. Kyoko véleménye egyezett az övével. - A vezetésben a legnehezebb elfogadni ezt - bólintott Alia. Olyan sok mindenkit elveszített már: Tüsit, Légiót, Carlt... Szörnyű volt belegondolni is. - Mikasa idealista, és ebből még sok nehézsége adódik, de inkább egy ilyan vezessen csatába, mint egy hideg és számító vezető, aki gondolkodás nélkül feláldoz bárkit. Bár nem mondta ki a véleményét, úgy érezte, hogy Hiroyasu herceg pontosan ilyen. Mérlegeli az előnyöket és hátrányokat, és ha az előbbi túlsúlyban van, akkor lelkiismeretfurdalás nélkül áldoz fel másokat a céljai érdekében. Persze talán eredményesebb volt egy ilyen vezető, de aki ennyire semmibe vesz másokat, attól hogyan várható bármiféle változás? - Azt hiszem pontosan ez tenné Mikasát alkalmassá arra, hogy változtasson. A nagaiok nacionalista militarizmusa háborúkért és véres hódításokért felelős - felelte az utolsó gondolatra. - A te néped is meghódították, igaz? - Olyasmi, de megtanultunk együttélni ezzel, hasznossá válni az új helyzetben - felelte Kyoko. - De nem gondolod úgy, hogy ez megváltozhat? A nagaiok bátor és büszke nép, régi kultúrával és bölcs gondolatokkal. Nem gyűlöletre születtek - magyarázta Alia hevesen. - Viszont csak akkor történhet változás, ha hajlandóak feladni a mostani hamis dicsőségüket és követni Mikasát. Ha ez nem sikerül, akkor csak erővel lehet változtatni a dolgokon, de akkor nem válik ő is ugyanolyan zsarnokká, mint amit le akart győzni?
|
|
|
Post by Revan on Jun 2, 2016 11:21:13 GMT 1
Úgy tűnik, több hasonló gondolat van a kobakjukban, mint gondolta volna. Alia egyetértett vele elég sok dologban. Ezt nem igazán remélte. Hozzászokott, hogy nem sűrűn adnak neki igazat. Legalábbis kevesen adnak a szavára. Kellemeset csalódott, mondhatni. Igazából sosem sértődik meg, ha valakinek más a véleménye. -A dolgok változnak. A nagaiok is megtudnak a megfelelő motivációval és vezetéssel. De biztos lesznek, akik a jelenlegi utat követnék inkább. Ahogy ott felétek is. Hiába van megint Köztársaság, vannak, akik nem engedték el a Birodalom eszméit. Ha Mikasa sikerrel jár és ő kerül a trónra, lesznek, akiknek nem fog tetszeni és szót is emelnek ellene. Nekem az a véleményem, hogy nem minden erős uralkodó zsarnok. Az én népem a nagaiokra sem igazán tekint hódítókként, hisz segítettek nekik a szükségben. Cserébe csatlakoztak. Teljes egyenjogúság nincs ugyan, de még így is jobban bánnak velünk, mint azokkal, akiket erővel hódítottak meg. Nélkülük meglehet, hogy már kihaltunk volna. Szóval ez egy összetett dolog. Hátradőlt és kicsit felfelé nézett. Sokkal több látnivaló a pilótafülke felső ablakán sem volt, mint az oldalán, de kicsit töprengett a dolgokon. -Mesélt Hiro arról az álomról, amit Mikasa látott. Ami miatt elsőre hallani sem akart az egész jedi dologról. Arra célzol, hogy akár meg is valósulhat? Nehezen tudom elképzelni őt olyan szerepben. Az egy dolog, hogy nem az a nyafka hercegnő, aki egy letört köröm miatt már hisztizik, de hogy zsarnokká legyen? Bár, talán a bátyja sem volt mindig az...Nem tudom. Remélem, hogy jól alakulnak majd a dolgok.
|
|
|
Post by Enz on Jun 12, 2016 14:29:52 GMT 1
Alia érdekesnek találta, hogy Kyokot mennyire foglalkoztatják ezek a komoly témák, és a neko láthatóan élvezte, hogy valaki partnerként kezeli őt ezekben. Úgy tűnik hiába volt jóban a herceggel, a véleménye már nem képezte ennek a részét. Persze ha a nekokat tényleg másodrendű állampolgárokként kezelték, akkor semmi kirívó vagy meglepő nem volt ebben a viselkedésben. És a nagaiok eddigi viselkedését látva tökéletesen bele is illett az Aliában kialakult képbe. - Talán azért nem tekintesz rájuk elnyomókként, mert egész életedben nem ismertél más lehetőséget - jegyezte meg komolyan Alia, és Kyoko meglepetten pislogott. - Sosem ismerted milyen az igazi szabadság, így nem is tudod mit vettek el tőled. Biztos megvan az okotok arra, hogy az őseiteknek nyújtott segítségért hálásak legyetek, de ez nem kötelez örök szolgaságra. Ha nem más elnyomottakhoz, hanem a szabad fajokhoz méred magatokat, akkor rájössz, hogy mit is vettek el tőletek. - Szabad fajok? Ez itt a Vad Űr, nem a Magvilágok! Vagy áldozattá válsz vagy másokat teszel azzá - ellenkezett a neko, mire Alia halványan elmosolyodott. - Vagy megtanulod megvédeni magad, és mindazt, ami fontos a számodra - felelte, mire Kyoko láthatóan gondolkodóba esett. - Ha úgy akarsz legyőzni egy kegyetlen, gátlástalan ellenfelet, hogy te magad is azzá válsz, hamar rá kell ébredned, hogy csak akkor teheted meg, ha kegyetlenebbé és gátlástalanabbá válsz nála. Igen, ez talán megkönnyíti a győzelmet, de a végén mi változik? A gonoszság mértéke ugyanakkora marad a Galaxisban, mint a harcod előtt, te pedig azzá válsz, amit le akartál győzni. Semmi sem változik. Ez a Sötét Oldal hamis csábítása. Ez az egyetlen veszély, amitől Mikasát féltem. - És ha le sem győzi a bátyját? - kérdezett vissza a lány. Alia úgy tudta, hogy a nagaiok az arra érdemes harcok minden eszköz bevetésével történő megvívását vallották. Náluk sértésnek számított, ha valaki visszafogta magát egy küzdelemben, hiszen ezzel azt adta a tudtukra, hogy nem érdemesek arra, hogy a teljes erejükkel harcoljon ellenük. Volt valami romantikus az elképzelésben, de jelen helyzetben nem sokat segített a lány ügyén. - A nagaioknak van egy mondásuk: ami egyszer elkezdődik, az véget is ér. Bízzunk benne, hogy Mikasa a vége a bátyja sötét oldali uralmának.
|
|
|
Post by Revan on Jun 12, 2016 17:06:02 GMT 1
Kyoko kifejezetten kezdte élvezni Alia társaságát. Párszor találkozott csak jedivel eddig. Ezúttal is kellemes csalódás volt. Azt gondolta sokáig, hogy olyanok, mint a papok, csak néha harcolnak is. Úgy tűnik, a valóság nem is lehetne távolabb az elképzelésétől. Azt észrevette persze, hogy ő is elég nagy meglepetést okozott Aliának, hisz a szokásos tréfás megjegyzések helyett most komolyan viselkedett. -Hát, ezt nem csak a nagaiok mondják. De tudod, hogy értettem. Szüksége van a támogatásra és a bizalomra, de attól még elbukhat a bátyja ellen. Talán mindketten akkor vívják az utolsó csatájukat...Áh, inkább ne is gondolkodjunk ilyenen. Reméljük a legjobbakat. Igen, most már magában beszélgetett. Nem szeret túl negatívan hozzáállni a dolgokhoz. Főleg nem a fontosakhoz. Igazából nem kedveli a vészmadarakat, akik mindig a rosszat várják. Nem lehet kellemes az életük. Végül megint Aliára nézett. -Viszont volna itt még egy dolog, amire kíváncsi vagyok. Tartott egy kis hatásszünetet. Nem akarta Aliát megsérteni a kérdéssel, de a kíváncsisága erősebb volt. Érdekelte a motivációja. -Miért vállaltad el, hogy kiképzed? Nem pénzért, abban biztos vagyok. Tresna katona, a parancs az parancs, na meg kedveli is őt. Nekem is az a feladatom, hogy megvédjem őt, na meg ha kell, akkor néha titeket is. De téged mi motivál pontosan?
|
|
|
Post by Enz on Oct 22, 2016 19:22:09 GMT 1
Aliát nem lepte meg a kérdés, habár kétségkívül váratlan időpontban került elő. Bár még mindig nem teljesen bízott a nekoban, úgy vélte, ha a bizalmat ki akarja építeni kettejük között, nem szabad hazudnia. Így hát nagy levegőt vett, mintha csak egy hosszabb táv lefutására készült volna fel. - Nem az öreg whipid mester volt az egyetlen, akivel együtt utaztam, mielőtt a herceg emberei felfedeztek volna. Velünk volt egy Carl nevű fiú is, akit egy sith rabolt el Dromund Kaason. - Nem hallottam még róla - mondta, és Alia úgy vélte, ezt csak a bolygóra érthette. - Évezredekkel ezelőtt a Sith Birodalom központja volt. Ma már csak egy dzsungelekkel teli rombolygó - magyarázta Alia, majd visszatért az eredeti mondandójához. - Üldöztek minket mindenféle harcosok, végül egy ősi sith szellemével kellett megküzdenünk, akinek a halála után egy Erőanomália ide repített minket, a visszatérés lehetősége nélkül. Mivel a nagaiok a sithek szövetségesei, úgy véltem, jó ötlet belemenni egy ilyen ajánlatba, hátha hallok valamit Carlról. - Szóval... tetszik neked ez a fiú? - kérdezte Kyoko látható érdeklődéssel, és Alia tudta, hogy a dolgok lényegére tapintott. Arca enyhén kipirosodott, ő pedig próbált félrenézni, leplezendő zavarát. - Nem... nem tudom. - Pedig a reakciód mindent elárul - felelte a neko, de Alia semmit nem válaszolt rá. - De nem csak ezért mentem bele - szólalt meg nem sokkal később, mintha csak el akarná terelni a témát. - Úgy éreztem, az Erő akarta úgy, hogy az útjaink keresztezzék egymást. Mikasának útmutatásra volt szüksége, és próbálom ezt neki megadni. Úgy hiszem, még fontos szerepe lesz a jövőben. - A Hime biztos örülne, ha hallaná. - Szerintem megijedne. Lehet, hogy körberajongta szolgák és talpnyalók hada korábban, de ezért semmit sem tett a születésén kívül. Viszonylag békés, nyugodt élet várt volna rá, ha nem tagadja meg a bátyját. Nehéz lehet elfogadnia nemcsak azt, hogy többre hivatott, hanem, hogy többre is képes. Ez egy lassú folyamat. - Igazad lehet - bólintott határozottan a neko, Alia pedig ásított egyet, jelezve, hogy lassan kifárad. - Én azt hiszem, pihenek kicsit, mielőtt még megérkeznénk. Azzal elbúcsúzott, és a kabinjába tért vissza. A gondolatai azonban folyamatosan Carl körül forogtak, és csak nehezen jött a szemére álom. Mikor végre elaludt, úgy érezte, mintha órák teltek volna el.
Több órával később érkeztek meg Selvarisra, és az ébresztő jelzésére Alia fáradtan kecmergett ki az ágyából. Próbálta magát összeszedni, de így is - természetesen Tresnán kívül - már mindenki a pilótafülkében volt, mire ő maga is kiért. A zöldeskék színű bolygó valahogy igen kellemes látványnak tűnt, így mindenki csendben elidőzött rajta egy darabig. Az űrutazás olyan látványa volt ez, ami talán kissé fakóbbá vált minden alkalommal, de a saját varázsát még nem veszítette el. - Kyoko, vigyél minket a felszínre, kérlek - szólalt meg rövid szünetet követően. A neko bólintott, és bravúros ügyességel a pilótafülkébe ugrott, majd a hajóba táplált koordinátáknak megfelelően hozzálátott a legközelebbi leszállóhely keresésének. - Ha leérünk, első dolgunk egy orvoshoz vinni Tresnát. Biztos van a fővárosban valamilyen kórház. Aztán megkeressük a biztonságos házat.
|
|
|
Post by Revan on Oct 22, 2016 21:55:41 GMT 1
Miután kibeszélgették magukat Aliaval, Kyoko a gondolataiba merülve elszunnyadt a saját kabinjában. Nagyjából tíz perccel kelt fel korábban, mint a társaság többi tagja. Gyorsan ellenőrzött mindent. Főleg Tresnat kellett megnéznie, nem lett-e probléma a sérülésével, de minden rendben volt. Mire Alia befutott, Mikasa már ott volt a pilótafülkében. Szépen, jó kislány módjára ült az egyik széken. Valószínűleg nem kellene neki kétszer mondani, hogy ne nyúljon semmihez. Elvégre a hajón lévők közül bizonyára ő az egyetlen, aki nem tud űrhajót vezetni. -Szép bolygó. Innen nézve.-jegyezte meg a hercegnő. -Örülök, hogy tetszik, Hime. Végül is, itt leszünk egy ideig. Alia kérésére rögtön a pilótaülésben termett és hozzálátott, hogy letegye a hajót. Az egyik kikötő közelében volt egy kórház, így arra esett a választása. Nem sok időbe telt és le is szálltak. Mielőtt azonban bármerre is mentek volna, Kyoko egyedül derítette fel a terepet. Kellett szerezni valami álruhát Mikasának, csak a biztonság kedvéért. Egy közeli ruhaboltba szabadult be és kiválasztott pár darabot, amivel visszatért a hajóra, hogy átöltözhessen a hercegnő. -Na milyen? Eltaláltam a méreted?-kérdezte a neko a kabinajtó előtt várakozva. -El. Csak...-kinyílt az ajtó és Mikasa megmutatta magát mindenkinek.-...nem volt olyan felső, ami nincs ilyen mélyen kivágva? Épp csak nem ugranak ki a melleim. A nadrág meg nagyon feszül a fenekemen... -Hú, látom. Szép formás!-felelte Kyoko, majd rá is csapott egyet.-Egyébként is, itt sokan hordanak ilyesmit. Most ez erre a divat. Nem lógsz ki a tömegből. -Jó, rendben. Kibírom ezt a kis időt. Induljunk inkább. Kyoko még egy pilótaszemüveget is felvetetett Mikasával, persze csak a homlokára. A haját pedig összefogta hátul egy gumival. Ez után elhagyták a hajót. Alia ügyelt az esetleges veszélyekre. Kyoko ment elől, Mikasa pedig Tresnanak segített a gyaloglásban.
A kórházban a neko előadott az egyik orvosnak egy egyszerű kis történetet, miszerint rájuk támadt néhány rabló és Tresna sínylette meg, hogy nem akartak együttműködni. Tudta, hogy előfordul az ilyesmi, főleg a kevésbé jól biztosított környékeken. Így az orvos sem kérdezősködött sokat. Jobban érdekelte, hogy ellássa a sérültet. Így a chiss lány bekerült egy rövid időre egy bacta tartályba. Nem volt mit tenni, ki kellett várni. Kyoko visszament a hajóra, hogy utána nézzen a szállásuknak. Alia pedig egy félreeső helyiségben időzött, miközben az ablakból a várost kémlelte. Mikasa a tartály mellett maradt. Nem akarta Tresnánt egyedül hagyni. Sajnos nem igen tudott mit tenni a szórakoztatása végett. -Most még beszélgetni se nagyon tudunk...Szóval...-inkább nem mondott többet, csak nyomott egy csókot a tartály oldalára, aztán szemezett a chiss lánnyal. Végül leült vele szemben egy székre és csendben figyelt, de nem sokáig, mert elnyomta az álom. Aztán arra ébredt, hogy valami csiklandozza az orrát, amikor kinyitotta a szemeit, Kyoko hátsójával találta szembe magát és a farka hegyét szeglászta, miközben Tresna épp öltözött, Alia pedig csak mosolyogva csóválta a fejét. -Jól elaludtam...-állapította meg saját magának, miközben ő is nevetett egyet a neko tréfáján. Nem szaporították a szót, inkább visszaindultak a hajóhoz. Ezúttal viszont Tresna már a saját lábán, segítség nélkül. A rövid séta után visszaértek a hajóhoz. Ezúttal viszont nem kellett sokat várni, mivel Kyoko nem is nagyon állította le a hajó rendszereit. Nem számított semmi váratlanra. Sokkal inkább nem akart sokat időzni a városban, miután végeztek. Így is eltelt pár óra, míg a tartályban helyre jött Tresna sérülése. Időközben be is esteledett. Ismét a levegőbe emelkedett a hajó és elindultak, ezúttal a légkörön belül.
Nem utaztak sokat. Legalábbis a hajóval. Más járművel, vagy gyalog nyilván több időbe telne eljutni a városba. Mikasa nagyon kémlelte a földet alattuk, de nem volt sok fényforrás. Volt ugyan egy út, ami ki volt világítva bizonyos távolságonként. Forgalmat is látott rajta, de az út mellett szinte semmit. Úgy tűnt, ez a része a bolygónak nem túl sűrűn lakott. Ami persze nekik éppen hogy jó, hisz a városban nehezebb lenne elrejtőzni és edzeni is. -Meg is jöttünk. -Hova? Én nem látok semmit.-felelte Mikasa, mikor előre pillantott. Jobban megnézve mégis csak észrevett valamit. Egy farmházat vélt felfedezni, ami nem volt túl gazdagon megvilágítva. Épp csak annyira, hogy lehessen körülötte tájékozódni. Kyoko beütött a kezelőpanelen valami kódot, mire a farmház melletti épület teteje szétnyílt, a hajó pedig landolt végül. A neko visszacsukatta a rejtett hangár felső részét, majd deaktiválta a hajó rendszereit. Után felkelt a székből. Már mindenki előkészítette a holmiját, így a hajóról leszállva magukhoz vették a csomagjaikat. -Te jártál már itt?-kérdezte Mikasa a nekot. -Igen. Ez Hiro egyik nagyon titkos birtoka. Amolyan búvóhely neki, ha el akar vonulni a mindennapi gondjai elől. De most jó lesz nekünk is. Álnéven van nyilvántartva, mielőtt arra gondoltál, hogy a másik bátyád tudhat róla. Szóval itt biztonságban leszünk. Mivel sötét volt, a körbevezetés reggelre maradt. Nem mintha nagyon sok látnivaló lenne egy ilyen helyen. Bár Mikasa biztos fog látni pár érdekes újdonságot. Egyenesen a házba mentek, ami belülről nézve egyébként egészen lakájos volt. Nem volt luxus otthon, de mindenesetre ízlésesen volt berendezve. -Nos, akkor mindenki foglaljon el egy szobát. Vagy egyesek foglalhatnak együtt is.-mondta vigyorogva Kyoko Mikasára és Tresnára pillantva.
|
|
|
Post by Enz on Oct 23, 2016 18:47:20 GMT 1
Alia igen békésnek találta az egész bolygó légkörét, de a fővárost, Valerát nem éppen olyannak gondolta, mint amilyen a valóságban volt. Igazi kisvárosi hangulatot árasztott magából a hely, és alig pár emelet magas épületek sorakoztak egymás mellett kissé hektikusan. Szinte semmi sem utalt itt a Galaxisban lévő feszültségekre, pár őrjáratozó milicistát, és a távolban álló, erőtérrel körülvett Konföderációs laktanyát leszámítva senkinél sem láttak fegyvereket. Az orvos, akihez Tresnát vitték láthatóan nem nagyon hitt az előadott történetükben, de nem tett fel kérdéseket. Valószínűleg úgy gondolhatta, hogy amiről nem tud, azt jelentenie sem kell, ami elárult valamit a helyiek és a nemrég érkezett nagai-konföderációs erők viszonyáról. Megvárták, amíg a néhány órás bactakezelés véget ér, majd a hajójukkal a biztonságos ház felé vették az irányt. Ha a várost csendesnek gondolta, akkor az úticéljukra már nem is igen tudott megfelelő szót. Egy gyéren lakott völgyben állt, kívülről alig tűnt többnek, mint egy egyszerű farmháznak, és a körülötte lévő ültetvények, illetve karámok nem cáfoltak rá erre. Kyoko ezután egy titkos hangárba vezette a hajójukat, ahol gond nélkül landoltak. Ahogy Alia meg tudta ítélni, legalább három hajónak elég hely volt itt, és mellettük több repulzoros sikló is sorakozott. - Valami extravagánsabbra számítottam a hercegtől - jegyezte meg a csomagját markoló lány leszállás közben. - Legbelül neki is csak egyszerű igényei vannak - felelte sejtelmesen a neko, aki azt már nem tette hozzá, mennyi éjszakát is töltöttek itt el együtt. Persze biztos volt benne, hogy Hiro időnként másokat is idehozott, mikor egy kis elvonulásra vágyott, hiszen érezte a szagukat a helyen. Alia inkább nem felelt erre semmit, főleg, mert a szobák elfoglalása fontosabb volt. A neko kis poénja láthatóan nagyon zavarba hozta Mikasát, így a jedilány mellé lépett, és a vállára tette a kezét. - Szerintem Kyoko úgy értette, hogy felügyelni, amíg lábadozik - mondta, hogy kisegítse kicsit a hercegnőt. - H-hát persze! - bólogatott rögtön hevesen. A beépített felvonó megérkezett az első szintre, és ahogy Alia látta, több emelet mélyen pinceszint is volt a házban. - Az alsó szintek mire szolgálnak? - kérdezte a nekotól. - Gyakorlószobák, meg pár pihenőhelyiség. Még teaceremónia szoba is van! - Már nem is emlékszem mikor voltam utoljára teaceremónián - sóhajtott fel vágyakozva Mikasa. Alia elmosolyodott. - Lesz lehetőséged kiélvezni. Most viszont pihenjünk!
Az elkövetkező napok viszonylagos nyugalomban teltek el. A föld és az állatok gondozását a farmházban található droidok végezték, de néha a lányok is beálltak segíteni. Alia úgy gondolta, csak jót tehet Mikasának, ha megismerkedik a kétkezi munka világával, és a hercegnő láthatóan élvezte ezt. Tresna az első időszakot még ágyában töltötte, de aztán már kiment velük a kertbe, és leülve figyelte, ahogy tüsténkednek, vagy gyakorolnak. Alia jobb szerette, ha a szabad ég alatt gyakorolnak, persze a nagy zajjal járó tevékenységeket így is érdemesebb volt odalent tartani. Már másfél hete voltak itt, mikor az egyik este nem várt esemény történt. A kertből zajok hallatszottak fel az emelti hálószobákhoz. Mivel a riasztóberendezés nem jelzett, így egyedül Mikasa hallotta meg, akinek az ablaka alatt a zajt kiváltó tevékenység folyt.
|
|
|
Post by Revan on Oct 23, 2016 22:06:52 GMT 1
Amit Mikasa a legjobban élvezett, az a kétkezi munka. Hercegnőként nem nagyon volt rá lehetősége, hogy ilyesmit csináljon. A palotához tartoztak ugyan állatok, de neki legfeljebb megsimogatni volt szabad őket. Nemhogy gondozni őket. Az edzés és a gyakorlás után kifejezetten üdítő volt számára a ház körüli munka. Még azt is engedték neki, hogy főzzön. Ilyenkor kicsit el is tudta felejteni a gondokat, amik miatt itt kötött ki egy elég érdekes társasággal. Egész hamar sikerült megszoknia ezt a környezetet. Esténként nem aludt el túl hamar, mivel szívesen nézegette a csillagokat. Érdekes volt új csillagképeket megismerni. Egyik este azonban valami zajra lett figyelmes az ablaka alól. A riasztó nem jelzett. Tehát nem behatoló. De akkor vajon mi? Fogta a kardját és lábujjhegyen kioson a házból, hogy megkeresse a zaj forrását. Legnagyobb meglepetésére azonban nem valami állat zajongott, hanem Tresna volt odakint. Nem akarta megzavarni, ezért csak csendben leült és figyelte. Tresna, bár mozdulatai még nem voltak teljesen a régiek, a puszta kezes harcot gyakorolta, és bravúros, lehengerlő támadásokat, valamint gyors védekező mozdulatokat mutatott be, miközben a láthatatlan ellenséggel küzdött. Annyira belefeledkezett a gyakorlásba, hogy csak akkor vette észre a mögötte ülő hercegnőt, amikor egy körbeperdült az egyik rúgáshoz. A mozdulatot épphogy be tudta fejezni, anélkül, hogy a földön kössön ki, mivel nem igazán számított erre a meglepetésre. Féltérdről feltápászkodott, majd Mikasa felé fordult, de nem tudta mit is mondhatna. Mikasa most kimondottan örült annak, hogy viszonylag sötét volt. Szinte érezte, hogy elpirul. Amióta itt voltak, nem nagyon beszélgetett Tresnával, legalábbis nem fültanúk nélkül. Jobban mondva Alia tett róla, hogy tartalmas legyen a napi program. Így legtöbbször csak futó pillantásokra futotta az idejükből. Most azonban nem volt itt senki más. Kicsit hirtelen jött lehetőség. Nem tudta, mit mondjon. Szóval előrukkolt a legbénább szöveggel, amit ilyenkor mondani lehet. -Szép esténk van. -mondta kedvesen. Tresna egy pár pillanatig még csendben nézte a lányt, miután az elmondta a nyitómondatát, és bólintott. Az viszont látszott rajta, hogy nem tartja valószínűleg, hogy a lány egész napos munkát és edzést követően kizárólag romantikus indíttatásból lejönne a csillagokat bámulni. Majd kissé nehézkesen, bocsánatkéréssel a hangjában ő is megszólalt. -Bocsánat, ha felébresztettelek. Próbáltam minél kisebb zajt csapni. -Még ébren voltam...Nem ülsz le egy kicsit ide mellém? -Már aludtál, amikor eljöttem - mosolyodott el Tresna, aki láthatóan hálás volt azért, hogy a lány ilyen kedvesen válaszolt, majd szó nélkül leült a lócán Mikasa mellé, és enyhén felé fordult. A lábát még mindig kicsit furán tartotta, de már alig látszottak rajta a korábbi súlyos sérülés jelei. - Úgy gondoltam, ideje elkezdenem edzeni. Nem hiszem, hogy bármilyen támadó elhalasztaná a terveit, csak mert épp nem érek rá. -Biztos megértené. -viccelődött a lánnyal. -De miért most gyakorolsz? Miért nem nap közben? Attól tartasz, hogy nem engednénk? -Részben - bólintott Tresna, majd egy rövid szünetet követően, Mikasa bátorító tekintetét látva folytatta. - Részben azért, mert napközben rád vigyázok. Adumaron figyelmetlen voltam, elkényelmesedtem. Többet nem engedhetem, hogy megtörténjen. -Azért ne erőltesd túl, míg lábadozol. Amúgy rendben van? Nem fáj már? - érdeklődött kicsit bűntudatosan. - Ha nem hagyom el magam, nem sérülsz meg. Igaz, Alia azt mondta, hogy valami Erő technikával csinálta valaki...De akkor is, miattam történt. -Megmaradok - felelte szűkszavúan az egészségét firtató kérdésre. Valószínűleg kissé rosszul érintette az, hogy nem áll még kész teljesen a feladatai ellátására, ezért sem részletezte túlságosan a dolgokat. A fejét határozottan rázni kezdte, amikor a lány a saját felelősségét ecsetelte. -Az én feladatom, hogy megvédjelek, minden körülmények között. De nem készültem fel eléggé. Az egyik támadó, Aevna... - itt egy pillanatra megállt, mintha csak újra ízlelgetné magában a nevet. - ...túl elővigyázatlan voltam vele. Többet nem fordul elő. -Sajnálom. Nem akartam a becsületedbe gázolni azzal, hogy túlságosan aggódom. Végül is a dolgodat tetted...De kedvellek. Fáj, hogy miattam sérültél meg. Én nem vagyok ehhez hozzászokva...Hogy másoknak miattam essen baja. -Örömmel vállalom a sérülést, ha ezzel téged védhetlek - húzódott ritkán látható arckifejezés, vagyis egy mosoly a lány arcára. De alighogy ezt kimondta, mintha észrevette volna magát, és az alapállapotba visszamerevedett arccal állt fel. - Bocsánat, össze-vissza beszélek. Inkább aludjunk. Mikasa enyhén belepirult Tresna mosolyába, de amilyen hirtelen jött a pillanat, úgy tova is szállt, mert a chiss máris felpattant. A hercegnő azonban elkapta az egyik csuklóját és nem engedte elmenni. -Maradj még. Késő van, tudom. De jó veled itt beszélgetni. Tresnát láthatóan meglepte a hirtelen mozdulat, amivel Mikasa megragadta, láthatóan nem nézte ki a lányból, hogy erővel is itt tartja magával. Zavartan pillantott le a csuklóját markoló kézre, majd fel a lányra. -Én... én csak... félek - mondta ki, és most a lány szemébe nézett. Látni lehetett a visszafojtott fájdalmat a szemében. - Ha túl közel kerülök hozzád, és elveszítelek... Nem történhet meg újra. A hercegnő elengedte a lány csuklóját és helyette a kezét fogta meg gyengéden. Csak azt akarta, hogy ott maradjon még vele egy kicsit. -Sajnálom. Én...nem tudtam. Én csak...fontos vagy nekem. Én sem akarlak elveszíteni.-felelte szomorúan. El sem tudta képzelni, min mehetett Tresna keresztül. Nem tudta mi tévő legyen. Nem akart fájdalmat okozni Tresnának, de elengedni sem tudta. Lassan felállt ő is, de a kezét nem engedte el, csak gyengéden morzsolgatta az ujjait. -Újra? Szóval...elveszítettél valakit, aki fontos volt neked... -Köszönöm - suttogta a választ Tresna a lány szavaira, és hangja most nem a szokott távolságtartásról, hanem gyengédségről árulkodott. Mikasa érezte, hogy valamilyen olyan seb is van a lányon, ami nem gyógyul be olyan könnyen, mint a fegyverrel ejtett, és attól jóval kevésbé látható. Tresna kissé összerezzent, ahogy a hercegnő kimondta az "újra" szót. Valahol talán komikus is lehetett volna, hogy egy olyan nő, aki puszta kézzel bármelyik támadót a földre küldi, most egy egyszerű szótól megijed. Tresna felpillantott Mikasára, és a tekintetük összetalálkozott. A hercegnő próbálta bátorítani, de a chiss nőnek emberfeletti erőre volt szüksége, hogy kinyissa a száját. -Eialának hívták - mondta ki végül csendesen, és pár pillanatig csak hallgatott. - A Chiss Különleges Erők frissen végzett tagjaként az én feladatom volt őt védeni. A háza nagyobb része csatlakozott a killikekhez, ezért sokan féltek tőle, de a tudása fontos volt a rajháborúkban. Közel kerültünk egymáshoz. Itt a hangja újra elcsuklott, és csak egy pillanat múlva tudta folytatni. -Az egyik napon megtámadták orgyilkosok. Féltek, hogy titokban ő is a killikekhez állt. Az egyik támadó legyűrt és le akart lőni. Eiala felfogta a lövést. A kezeim között halt meg, mert nem tudtam megvédeni. Miért élek, ha ő halott? Mikasa megfogta Tresna másik kezét is. Együtt érzett vele. Az álom óta, amit Tresnáról látott, pontosan tudta, milyen érzés lehet. Legalábbis úgy gondolta, hogy tudja. -Azért élsz, mert ő így akarta. Nem akart elveszíteni. Inkább adta a saját életét, csak hogy téged biztonságban tudjon...Sajnálom, nem akartam a múltadban vájkálni. Elengedte a lányt és megfordult. Már végképp nem bírta visszafogni a könnyeit. Azonnal meg is törölte a szemeit, de nem fordult vissza. -Nem tudnám megígérni, hogy hasonló helyzetben nem tennék úgy, ahogy Eiala...és azt is tudom, hogy te sem hagynál meghalni... Tresna odalépett Mikasához, és hátulról átölelte, majd fejét a hajába fúrta. Érezték egymás szívverését, és egyszerre lélegeztek, mintha egy test lettek volna. A chiss egyik kezét a lány arcához emelte, majd óvatosan letörölgette a könnyeit. -Ne sírj - súgta neki oda. - Nem akarom, hogy miattam szomorú legyél. Szívesebben nézem a mosolyod. Mikasa lassan megnyugodott. Jót tett neki az ölelés. Megfogta Tresna kezét, amivel a könnyeit törölgette, majd adott rá egy apró csókot és hozzáérintette az arcához. -Én csak...kedvellek téged. Jobban, mint bárkit...Még sosem éreztem ilyet. Eddig senki sem nézett úgy a szemembe, mint te... Lassan megfordult lehajtott fejjel, majd lassan felemelte és belenézett a chiss szemébe. Szerette volna látni Tresna valódi énjét, aki nem a hűvös chiss katona. Hanem egy érző lény. Végül megpróbált mosolyogni is, ha már Tresna azt szeretné látni. -Neked is jól áll, amikor mosolyogsz.-mondta kedvesen. Tresna óvatosan a lány tarkójára csúsztatta a kezét, és mélyen a szemeibe nézett. Most csakugyan egy érző személyként állt előtte, és arcára apró mosoly ült ki. -Én is így érzek - mondta halkan, majd lassan húzni kezdte a lány fejét maga felé, aki nem ellenkezett, és még a száját is kinyitotta, igaz kicsit ügyetlenül. Tresna határozottan érintette hozzá az ajkát a másikéhoz, és eddig elfojtott érzelmeik egy heves csókban törtek felszínre. Nemcsak ajkaik értek össze, de Mikasa dereke is a chisséhez nyomódott, ahogy a lánynak enyhén lábujjhegyre kellett állnia, hogy felérje őt. Hosszú ideig tartott ez az állapot, míg végül Tresna elengedte őt, és mélyen a szemébe nézett. Úgy tűnt, mind a ketten átérzik, hogy itt a szavaknak semmi keresnivalója nincs. Mikasa megfogta Tresna kezét és maga után húzta. A chiss ellenkezés nélkül követte. Együtt ültek le a padra, ami nem volt messze onnan, ahol Mikasa nap mint nap gyakorol. A lány Tresna vállára hajtotta a fejét, miközben a chiss átkarolta őt. Együtt nézték a csillagokat.
|
|
|
Post by Enz on Oct 30, 2016 18:24:33 GMT 1
Mikasa azt érezte, hogy fázik, ezért megpróbálta összehúzni magát a takarója alatt. Félálomban még puffogott magában a hűvös selvarisi éjszakákat illetően, és bár napközben értékelte a hegyormok messzi látványait, ilyenkor a fenébe kívánta őket. De csak nem lett melegebb: talán nyitva hagyta az ablakot lefekvés előtt? Pislogva nyitotta ki a szemét, és beletelt pár pillanatba, amíg realizálta, hogy nem az ágyában fekszik. Ijedten pillantott körbe, majd egy pillanat alatt felpattant a földről, és támadásra készen állt meg. A környező erdőségekben lehetett, és mindent hajnali köd borított, így az orra hegyéig sem látott. A fák felett azonban mintha füst szállt volna fel a távolba. Tett pár lépést előre, miközben azon igyekezett, hogy ne érhesse meglepetésszerű támadás sehonnan. Ha emberrablók lettek volna, elég pocsék munkát végeztek. - Te viccelődsz, Kyoko? - kiáltotta, de a hangját mintha egy láthatatlan fal fogta volna fel. Tény, hogy Kyoko ízléstelen humorával sok határt átlépett, de azért a mértéket ismerte, és a vadonban magára hagyás már bőven túl volt ezen. Érzett azonban valamit, ami mintha magához hívta volna. Alia megtanította arra, hogy hallgasson arra a bizonyos belső hangra, így hát biztos léptekkel elindult előre. Amerre haladt, mintha egy nem is olyan régi csata nyomait látta volna: széthagyott fegyverek, robbanások kráterei, égő tüzek, lövésnyomok. Harc közben ugyan még sosem járt csatatéren, a Csillán látottak alapján elég jó elképzelési voltak arról, hogyan is nézne ki egy ilyen. A fák lassan ritkulni kezdtek kétoldalt, és a köztük megrekedt köd is egyre láthatóbbá vált. A távolban is csak tüzeket látott, de valamiféle szélesebb mezőre, talán egy övékhez hasonló kis völgyre jutott ki. Tovább folytatta volna útját, ha a nagy koncentrálásban nem lett volna figyelmetlen, és esik át valamin. Az ütés furcsa módon egyáltalán nem fájt, de ahogy ülésbe kapaszkodott, hirtelen meglátta, hogy egy holttesten esett keresztül. A lény zöld bőre hasonlított a tofokéhoz, de a feje egyáltalán nem volt humanoid, sokkal inkább egy agyaros ragadozóra emlékeztetett. A kezét a szeme elé emelte, hogy a megdöbbenését palástolja. Egyáltalán, hogyan lehetséges, hogy ha ekkora csata volt nemrég a bolygón, akkor sehol sem hallottak róla. Ülve hátrált néhány métert, ám keze egy újabb kemény dologba ütközött, és egyáltalán nem akart megfordulni, hogy megnézze, mi az. Pár pillanatig a földön ült tovább, maga elé bámulva, majd erőt vett magán, és felállt. - Tovább kell haladnom - bíztatta magát, és kezeit néhányszor ökölbe szorította, majd elengedte, hogy megnyugtassa magát. Aztán megindult előre, próbálva nem a földre nézni. A közelben aztán végre meglátott valamit: egy kisebb magaslat tetején ott állt egy alak. Mikasa a lépteire figyelve gyorsított, de a köd csak akkor oszlott fel, amikor már méterekre ért tőle. Igazán megdöbbentő kép tárult elé: egy díszes, lábrésznél szakadozott tunikát viselő, hegyesfülű, nemes vonásokkal rendelkező nő állt előtte, két kezével egy kardot, illetve annak hüvelyét fogva, lába alatt a korábban látott lényéhez hasonló, levágott fejek sorakoztak. A nő pontosan úgy szegte fel a fejét, mint a bátyja annak idején, a chiss bevonulás idején, tele büszkeséggel és gőggel. A nő láthatólag ügyet sem vetett rá, Mikasa pedig tanácstalanul toporgott a levágott fejeknél. Nem úgy tűnt, mintha harcolni akarna vele. - Bocsánat, nem tudja hol vagyok? - kiáltott végül fel, jobb ötlet híján. A nő feje nagyon lassan mozdult meg, majd tekintete megállapodott rajta. Tekintete hideg volt, mintha csak acélból lett volna az egész lénye. - De, tudom - szólalt meg, és a fellépéséhez hangja is megfelelően társult. Mikasa megborzongott tőle. - És azt is tudom, te ki vagy, Mikasa, a Krizantémok hercegnője. - Hát legalább bemutatkoznom nem kell - sóhajtott fel a lány, aki úgy érezte pillanatról pillanatra csak nő a rejtélyek száma. - Jól ismerlek. Te viszont aligha, hiszen ez egészen mostanáig egyirányú út volt közöttünk - mondta, és bár nem tűnt különösebben titkolózó alaknak, Mikasa már végképp nem értett semmit. Talán csak Kyoko tett rossz gombákat a vacsorába. - Azon a bolygón vagyunk, amit Selvarisnak ismersz. A mi időnkben Kohikari néven ismerték. - Elég nagyszabású név - jegyezte meg a lány, mivel az Ősi Fény nevet kicsit nagyzolónak tartotta, de azért nem akarta megbántani a másikat. - Persze gondolom okkal.- Itt arattunk végső győzelmet a kroo'ghenek felett, akik pusztítással fenyegették a népünket. És a csata helyén alapítottuk meg a Felesküdött Pengék Rendjét, ami alapján később "kések" néven ismerték meg sokan a népünket. - Erről sosem hallottam - felelte Mikasa, félig kételkedve, félig meglepődve az elhangzottakon. - Sok minden olyan létezik, amiről még nem hallottál. De azt hiszem egyelőre elég lesz ennyi is. Keress meg, és akkor beszélhetünk. - Várj! Ezt hogy érted? A neved sem tudom! Azt sem tudom ki vagy! Mégis hogy kereshetnélek így meg?- A válasz ott lakozik benned, Mikasa, a Krizantémok hercegnője. Mikasa hiába kiáltott egymás után utána, a valóság kezdett elhalványoldni előtte, és a következő pillanatban felugrott saját ágyában, hangosan zihálva. A szoba ajtaja tárva nyitva állt, és ott állt fegyverrel a kezében Tresna, mögötte pedig Alia és Kyoko, ugrásra készen. - Történt valami? - kérdezte, a fegyverekre pillantva. - A Hime annyira kiabált, hogy azt hittük, baj van. De úgy tűnik csak vigasztalja magát, mert Tresna külön szobát kapott - kuncogott fel a neko, Mikasa izzadtságának a lehetséges okára utalva. - Ez nem a humor ideje, Kyoko - jelentette ki Alia komolyan. - Mi történt Mikasa? Olyan kétségbeesetten kiabáltál, hogy a frász jött ránk.
|
|