|
Post by Lord Brodrig on Aug 5, 2015 11:05:41 GMT 1
Sem Gandon megtörölte a homlokát, és körülhordozta tekintetét a hatalmas, nyílt téren elhelyezkedő hangárban. Ha nem lett volna ilyen meleg, hamarább végeztek volna a rakodással. Az emberei megállás nélkül, hősiesen cipelték a konténereket a Ghostic 720 belsejébe. Sem úgy döntött, nem fárasztja magát tovább, a maradékot megoldják. A Ghostic 720 egy Ghtroc teherhajó volt, kisebb nagyobb módosításokkal, és hatékony védelmi rendszerrel szerelték fel. Semet büszkén kidüllesztette a mellkasát, amikor a hajójára nézett.
- Vigyázzatok, nehogy megüttessétek a fegyvereket! – kiáltott oda egy mellette elhaladó ládának. – A disztruptorok érzékenyebbek, mint amiket ezelőtt csempésztünk! Az utolsó ládát pedig utoljára hagyjátok!
Sem ugyanis tudta, hogy ezúttal emelkedett a fuvar tétje. A rabszolgakereskedelem nem tartozott a Ghostic 720 legénységének a munkaleírásába, és a kapitány biztos volt benne, hogy zendülés lenne, ha kiderülne a turpisság - miszerint egy nem túl jó állapotban leledző atyafit rejt az utolsó láda. Úgy döntött, jobb, ha az emberei nem tudják, miféle küldetést vállalnak.
Nagy csattanás zavarta meg az elmélkedését, és villámgyorsan a hang irányába fordult. Az egyik nagyobb konténer csapódott a padlónak, és két cipelője zavartan állt mellette. A ládából halk dobbantások hallatszódtak.
- Megmondtam, hogy azt tegyétek be utoljára, tökfilkók – kiáltotta Sem, és remélte, hogy hangjával elterelte a csempészek figyelmét a fémdobozból kiszűrődő tompa hangokról.
- De hát ez nem az a láda, főnök – tárta szét a karját az egyikük. – Amaz valahol ott van hátul.
Sem közelebb ért az elejtett szállítmányhoz. Jobban megvizsgálva a ládát, rájött, hogy valóban nem ez a különlegesebbik darab. De akkor...
A konténer teteje felcsapódott, és egy aranysárga páncélos fickó ugrott elő belőle. Sem azonnal reagált, előkapta D9-es karabélyát, és miközben visszafelé szökkent, lőtt. Szeme sarkából látta, hogy elvétette, és a vibrokarddal felszerelt potyautas kettéhasítja az egyik embere fejét. Immár egy láda mögül tüzelt, aztán ismét fedezékbe bújt. De amit látott, ott maradt a szemében.
Az összes láda, amit még nem vittek be a hajóba, felnyílt, és megmutatta láthatólag jól képzett lakóit. Sem sejtette, hogy a hajó belsejében is kinyílhattak a ládák, legalábbis az onnan jövő kiáltások mindenképpen erre utaltak. Egyből tudta, hogy valaki lebuktatta őket, ám a sárga páncélos harcosok nem lehettek az itteni hatóságok emberei. Bizonyára valamelyik hutt bűncsászár szimatolta ki az üzletet.
Sem úgy döntött, jobb ha kereket old – a szabotázsakció nyilván jól szervezett volt és precíz. Semmi esélye sem lehetett, hogy visszafordítsa a dolgot. Az egyetlen valamirevaló lehetősége az volt, hogy megmentse a saját életét.
A csempészek vad lövöldözéssel válaszoltak a páncélosok támadására, ám azok nem váltottak át távolsági fegyverekre. Az energialövedékek lepattantak róluk, és bár a fejüket nem takarta sisak, úgy tűnt, valamiféle pajzs fogja körül a testüket, ami eloszlatja az energiát.
Egyikük levágta az egyik csempész fejét, aztán belemélyesztette pengéjét Sem első tisztjébe, aki két darabban hullott a padlóra. Egy másik katona egyetlen suhintással levágta Frippo lábait, aztán arconszúrta őt, és már nem is maradt senki életben a Ghostic legénységéből.
Sem úgy döntött, eleget látott, és kisuhant az egyik oldalsó ajtón. Aztán hanyatt-homlok futásnak eredt a legközelebbi civilizált település felé.
Az aranypáncélosok besorjáztak a hajóba, és a vérmaradékokkal mit sem törődve biztosították a helyszínt. A pilótafülkében némelyikük a kormányműhöz helyezkedett el. Egyikük, aki valamivel alacsonyabb volt a többinél, a kapitány megfigyelőhelyére állt, és arrébb lépett, amikor megjelent mellette a világosszürke páncélt és sisakot viselő, köpenyes Sith Nagyúr.
- A Ghostic 720 a miénk, Venedict Nagyúr – jelentette Duraz, a harcos kultisták vezetője.
- Induljunk, híveim – bólintott a páncélos férfi. – Ennek a hajónak a szállítmánya a Kuatra tartott, így mi is a Kuatra megyünk. Szükségünk lesz egy technikai lángelmére, ha építkezni akarunk - tette hozzá az első tisztje kimondatlan kérdésére. - Indulás!
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Aug 7, 2015 16:34:19 GMT 1
- Nagyúr. Nagyúr! – kiáltotta a szaladó szolga, másodjára már valamivel hangosabban. A hatalmas, meglepően tágas teremben egyszerre elhalt az ordenáré zsivaj, és mindenki a loholó, vékony férfira függesztette durva tekintetét. A központi emelvényen terpeszkedő páncélos hutt éppen elmélyült beszélgetést folytatott egy csapat zsoldossal, amikor a szolga közelebb ért hozzá. Végül a kéken villanó mandulaszemek is elfordultak, hogy megpillanthassák a rendzavarót.
- Mit akarsz, te... te féregfajzat? – kérdezte a bűnvezér. Kaffinnak, a huttnak egyetlen szitokszó sem jutott eszébe hirtelenjében, annyira megdöbbentette ennek a pofátlan szolgának a merészsége. De hamar összeszedte magát zavarából, és intett a férfinak, hogy lépjen közelebb. – Beszélj, mielőtt torkon lőlek, agyalágyult! – kiáltotta, miközben előkapta a sugárpisztolyát.
- Nagyuram, bocsáss meg, de fontos információt hozok – borult térdre szinte sírva a szolga. – Hisz te mondtad, ó, nagy Koporsós Finn, hogy nézzek utána, ha az Ord Radama más családjai belekeverednek valamibe!
- Akkor mondjad, és nem lesz bántódásod.
- Nagyúr, az egyik hutt szomszédod épp most készül kiadni a Korona titkait holmi kincsvadászoknak!
- Á, szóval keresik azt az ereklyét, amit senki sem tud, hogy valójában micsoda – fűzte össze az ujjait maga előtt Kaffin. – Bezzeg az a rohadt féreg azt mondta nekem, hogy semmit sem tud róla! Nagyszerű nagyszerű. Ebből nekem sem szabad kimaradnom. Jól tetted, hogy szóltál. Zárjátok le a palotát! Ne engedjetek ki egyetlen csirkefogót sem, aki ezt most hallotta! Megígérem nektek, hogy ha türtőztetitek magatokat, barátaim, akkor jócskán részesedtek majd a Korona árából.
A mindeközben padlót súroló devaroni férfi kezében megremegett a felmosó, miközben a párbeszédet figyelte. Ennek meg is lett az eredménye, amikor egyik rabszolgahajcsár odalépett, és nagyot sózott a meggörnyedt devi hátára. Társai jót röhögtek, s miközben Kaffin elindult intézkedni, Nostrai’sol tovább súrolta a nyál- és köpetmaradékokkal tarkított kövezeten. Ki tudja, milyen évszázados mocskokat kellett kenegetnie egész álló nap, csak hogy életben maradhasson. Koporsós Finn még annyira sem becsülte a szolgáit, mint a hírhedt Jabba, ezért a devinek vigyáznia kellett. Még szerencse, hogy Kaffinnak nem volt rankorja, sem semmilyen nyers hússal táplálkozó szörnyetege.
Idővel a hutt mindenkit kiküldött maga mellől, és megigazította fénylőn csillogó páncéldarabkáit. A sima huttok mindig félték páncélos rokonaikat, és csak akkor léptek kapcsolatba velük, ha feltétlenül muszáj volt – Nostrai’sol a Kaffinnál eltöltött évek alatt eléggé megtudta, hogy miért veszélyesebb egy páncélos hutt egy csupasznál.
Most is hibát vétett – véletlenül behajolt a hutt emelvény elé, pont akkor, amikor Finn Nagyúr abba az irányba fordította a szemeit.
- Hé te, ördögfajzat! – kiáltott rá. Nostrai’sol hozzá volt szokva az efféle beszédhez. A vörös bőre és két nagy, égnek meredő szarva miatt az egyszerűbb népek fiai mind az ősi folklór megtestesült gonoszához hasonlították őt. Egyszer az őrök puszta szórakozásból levágták a szarvait, hogy hátha így a Galaktikus Szentek megváltják őt világromboló bűneitől. És miközben röhögtek, Nostrai’sol érezte, hogy az elméje elködösül, és meg fogja ölni őket. Bizonyára nagyon goromba és ijesztő képet vághatott, mert az őrök sértésnek vették, és úgy elverték, hogy azóta is szüksége lett volna egy hét baktakezelésre, de hát ilyesmiről nem is álmodhatott.
- Igen, Nagyuram? – ereszkedett térdre az emelvény mellett.
- Figyelj ide! Van egy kis csapat, hamarosan az én palotám előtt fognak elhaladni. Menj ki eléjük, és tessékeld be hozzám. De vigyázz, te szarvas disznó – emelte fel a stukkerét a hutt, mire Nostrai’sol hálát adott, amiért térden volt éppen, így nem rogyhatott össze a lába. – Ha nem tudod meggyőzni őket, és tovább találnak menni, akkor halál fia vagy. Esetleg levágatom a végtagjaidat, és egészben lenyellek! Siess! Kotródj innen!
- Tényleg azt hiszed, hogy megállnak neki felfegyverzett kincsvadászok? – kérdezte a hutt főudvarmestere, amikor Nostrai’sol már kifelé ment.
- Á, dehogy – nevetett fel Koporsós Finn. – Küldj utána egy fegyveres osztagot, hozzák elém a bandát! Ő pedig... épp tizenöt éves korától rontja itt a levegőt. Most mennyi is? Ördögévekben mérve 28? Ebben már nincs szusz, ez már nem válik a hasznunkra. Tudod, korábban kinéztem neki egy magasított fejű szarkofágot... tudod, hogy beférjen a feje! – azzal a hutt éktelen hahotázásba kezdett.
A főudvarmester azonban tudta, hogy Kaffin azért szabadult meg a devaronitól, mert félelemmel töltötte el az ábrázata, amikor amaz felmérgelődött. Ugyan nem mutatta, de a szeme olyankor lángokat szórt, és aki ezt látta, abban a pillanatban elhitte, hogy számára eljött a vég. De már emiatt nem kell aggódni, hamarosan nézelődhet a föld alatt.
Nostrai’sol kiegyenesedett, és felvette a másik ruháját, egy porszínű, kopott darabot, és elindult a palota bejáratához. Egészen az útig lesétált, és nem is kellett sokáig várnia. A fekete köpenyes alak és társai épp abba az irányba mentek, amerre ő volt. Nostrai’sol kiállt eléjük, és intett nekik, hogy álljanak meg.
|
|
|
Post by Enz on Sept 12, 2015 19:00:21 GMT 1
- De a döntés az enyém - fontoskodott Rogerius, aki mutatni akarta, hogy a Sith Akadémia tanáraként még mindig ő a kutatás vezetője, nem az útközben előkerült fiatal lány. Egész életét a sith ereklyék legcsodásabbikának megtalálására tette fel, és ha az kellett ehhez, hogy elviselje egy koszos hutt társaságát, akkor az egészen kis ár volt. Elvégre saját életük is jócskán veszélyben volt, főleg, ha tényleg az volt az ellenfelük, akiről a hutt beszélt. Ugyanakkor még nem teljesen állt össze a kép. - És mondd csak, hogyan kommunikált veled a Halhatatlan Király? Biztos vagyok benne, hogy egy ilyen hatalams entitás nem pazarolná arra az idejét, hogy személyesen keressen fel téged - szegezte neki a kérdést. Biztosnak tűnt, hogy mások is érintettek voltak ebben az ügyben, de nem tudta még pontosan felmérni a helyzetet. - Áh, jól látja, professzor - bólintott komótosan a hutt. - Ő ilyen hmmm, szent ember volt. Olyan pap, mint maga. - Valaki az Egyházból? - ráncolta a homlokát Rogerius, és gondolkodóba esett. Ha az Időrablónak tényleg vannak támogatói a Sith Egyházban, akkor az általa terjesztett métely mélyebbre ért, mint bárki sejthette volna. Ebben a pillanatban a hutt holokommunikátora hívást jelzett. A hutt nyilván nem akarta, hogy fény derüljön arra, hogy beszélt, de igazából csak a mostani és a távolabbi halál közül választhatott, így végül a társaság felé nyújtotta kommunikátorát. Briana sietve kikapta a kezéből az eszközt, majd mesterének nyújtotta, aki jelezte, hogy kapcsolja be. Egy püspöki, díszesebben kivitelezett barna köpenyt viselő, elég sok implantátummal rendelkező kiborg tűnt fel a képernyőn, kezében egy ódonnak tűnő könyvet tartva. - Gralha, remélem már sikerült teljesítened... - kezdett bele köszönés nélkül a szövegébe, ám ekkor észrevette a vonal másik végén lévő férfit, és elhallgatott. - Morrow püspök? - lepődött meg újra Rogerius a férfi láttán. - Rogerius atya - bólintott a vonal másik végén lévő kimérten. Hangja a beszédgenerátorok miatt gépiesen csengett. - Úgy látom, sikeresen végzett Gralhával. - Nos... - a professzor a huttra nézett, aki lelkes bólogatással próbálta a jó válaszra biztatni. - Igen. Már nem szennyezi tovább Ord Radama levegőjét. - Remek hír. A Püspökség elégedett lesz. Sokat dolgoztunk azon, hogy ezt a bűnözőt és félelmetes szervezetét elintézzük. Jelentkezzen személyesen nálam, hogy átvehesse a jutalmát - mondta a püspök, és Rogerius nem mert közbevágni, pedig sok kérdés fogalmazódott meg a fejében. - Most pedig dolgom van. Azzal az alak elenyészett.
|
|
|
Post by Revan on Sept 12, 2015 20:04:03 GMT 1
Brianna csendben figyelt. Majd akkor szól, ha kérdezik, vagy mondandója van. Őt így nevelték. Ehhez tartja magát. Mestere egyébként is kézben tartja a dolgokat. Nem kívánja szégyenbe hozni azzal, hogy esetleg valami ostobaságot mond. De végül is úgy tűnt, hogy Rogerius egyelőre megkíméli a hutt életét. Foglyuk egyre több érdekes részletet fedett fel előttük. Kiderült, hogy a hutt egy egyházi személynek dolgozik. Míg mestere a gondolataiba merült, a hutt kommunikátora hívást jelzett. Azonnal átadta volna Rogeriusnak a készüléket, de Brianna kikapta a kezéből és mestere előtt féltérdre ereszkedve aktiválta azt, amikor az jelezte neki. A hologramként megjelenő illetőt ő nem ismerte. Csak a nevét hallotta néhányszor. Na persze ebben nincs semmi különös, elvégre ő még Rogerius tanítványaként is csak egy porszem ilyen hatalmas személyekhez képest. Mestere igen csak meglepődött a püspök láttán. Erre a fordulatra ő sem számított, bár az ereklyére sokan áhítozhatnak még. A beszélgetés rövid volt, de annál sokatmondóbb. Ha a püspök a hutt megbízója, akkor jóval több akadályra számíthatnak, mint várták. Brianna felállt és mesterére nézett. Hamar megtörte a csendet. -Ez meglehetősen kellemetlen fejlemény. Mit lépünk, mester?-kérdezte Rogeriustól.
|
|
|
Post by Haruhi on Sept 13, 2015 8:55:11 GMT 1
- Félelmetes szervezetét, bahahahuuuuuuuuh... - hahotázott volna a hutt, ahogy a komlink megszakadt, de sebei belé folytották hamar - hurrurum... ő csak egy a sok közűl, de most legalább úgy mondhatom ott is bújnak, ahol nem számítanának rájuk, hogy már meggyőződhettek róla. Ha kell a... Szava elakadt kommunikátorának zümmögése hallatán, s újfent ellenőrizte azt, ezúttal egy szöveges üzenetet vetített elé huttul. Bólintott magában és kikapcsolta, majd új "főnökei" felé fordult, torkát köszörülgetve - Épp most kaptam meg a jelkulcs átadásának helyét - magyarázta meg az üzenetet - egy napunk van rá hogy a találkozási pontra érjünk, különben akár egy héttel később egy másik ponton kell átvenni és... addigra Andeddu emberei talán maguk is rájönnek a megfejtésre. Persze a kulccsal rögtön megkapjuk a koordinátákat, egy harmadik fél dolgozott rajta, velük kell találkozni. Csak NE így történjen az átvétel, mint amit itt rendeztek! Ezek nagyon megbízható figurák, nem adnak ki információt a klienseikről és ha nem nyírogatják ki az ügynökeiket, nagyon jó üzleteket köthetnek velük a jövőben! És ezt komolyan mondom! Utlsó mondatánál végre a lányra meredt, amilyen keményen csak tudott anélkül hogy talán ne tegye próbára türelmét utalásával, amaz azonban nem reagált semmilyen formában, a hutt pedig gyorsan elkapta tekintetét - Mihamarabb kell mennünk, semmiféle kerülőt nem engedhetünk meg, én... ehr... van hajójuk? Hörr, persze hogy van - Visszamegyek a sajátomhoz - szólalt meg hosszú hallgatás után a lány, s egy bozótos felé indult - bolygó körüli pályán fogok várakozni
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Sept 23, 2015 9:41:46 GMT 1
- Induljunk – javasolta a sebét markolászó hutt, másik kezével a helyes útirány felé mutatva.
A fehér ruhás Sith lány távozása után Briana azon kezdett el gondolkozni, hogy Gralha lassú haladása miatt talán nem lesz elég az egy nap, hogy a találkozási pontra érjenek. A hutt nyögdécselve és mérhetetlen lassúsággal kúszott az aljnövényzetben, és Briana érezte Rogerius mester türelmetlenségét is.
- Ha direkt késleltetsz minket, meztelencsiga barátom, a halálod rendkívül lassú és fájdalmas lesz, elhiheted! – nyilatkoztatta ki az öreg akadémikus.
Gralha nem válaszolt, csak mormogott valamit, és alig észrevehetően, de megnőtt a sebessége. Szerencsére nem kellett túl sokáig totyogniuk a hüllő nyomában, ugyanis hamarosan egy útra értek ki. A keskeny fémlapokból összetákolt ösvény fölött kopott tábla hirdette a város vagy település nevét, ahová vezetett.
Alig tettek meg néhány lépést, azaz Gralha esetében kúszást, máris egy furgon előzte meg őket. Rogerius intett, mire Briana kinyújtotta a kezét. Erre az út fölött suhanó jármű előbb lelassult, majd gyanús fekete füstöt eregetve megállt. A két Sith előrement, hogy elfoglalják.
- Jó munkát végeztél – dicsérte meg Rogerius Brianát.
Mielőtt még elérhették volna a furgont, annak az ajtaja kicsapódott, és terepszínű páncélt viselő katonák ugrottak elő belőle. Lehettek vagy harmincan, akárhogy is fértek bele a járműbe, és több faj is képviseltette közöttük magát. Fegyvereiket célzásra emelték, de nem lőttek, miközben a két Sith fénykardja sisteregve életre kelt.
- Végre egy kis mészárlás! – vigyorodott el gonoszan Rogerius.
Briana szemmel láthatóan nem volt az erőszaknak annyira elkötelezett híve, mint a mestere.
- Várjanak – hallatszott egy sima, kellemesen csengő hang. A katonák vonakodva félrehúzódtak, és utat engedtek a megalázkodó pózban közeledő devaroninak. A devi két szarva messze a feje fölé ért, arcán a vörös bőre meglehetősen beesett és fakó színű volt. – Tudjuk, hogy mit keresnek – folytatta, miközben szakadt ruháját simogatta. – Tudjuk, hogy ez a hutt miféle segítséget nyújt önöknek. Mi azonban jobbat ajánlunk.
- Nagyszerű, újabb kincsvadászok – dünnyögte Briana.
A devaroni férfi egy kör alakú szerkezetet hajított a földre, e tárgy fölött pedig egy másik hutt holoképe jelent meg életnagyságban. Ez a hutt azonban páncélberakásos egyenruhát viselt, meglehetősen nagydarab volt, de fajtársaival ellentétben inkább tűnt izmosnak, mint hájasnak. Csökevényes kezei közelében két pisztoly lógott az oldalán.
- Kaffin vagyok, a páncélos huttok helyi képviselője – mutatkozott be minden bevezető nélkül, a Basicet coruscanti nyelvjárásban beszélve. – Önök pedig egy bizonyos Karness Muur nevű, rég halott illető kincseit keresik. Az embereim tudatták velem, hogy Gralha megszervezett önöknek egy találkozót. Ugyanezek az embereim már a helyszínen tartózkodnak, és várják önöket ezzel a bizonyos harmadik féllel együtt. Segíteni fogok megtalálni ezt a nevezetes Koronát.
- Ugyan mi haszna lenne ebből? Hogy a végén megszerezze magának? – nevette el magát gúnyosan Rogerius.
- Egyáltalán nem – rázta a fejét Koffin. – Nekem ott éri meg, hogy cserébe önök is segítenek nekem... átvenni Gralha üzleteit, és kifüstölni az egész társaságát erről a bolygóról! Mi rendszerint nem avatkozunk közbe a Hutt Kartell ügyleteibe, de Gralha már nem egyszer inzultálta páncélos kollégáimat! Ezért pedig meg fog fizetni.
- Te féreg! – kiáltotta Gralha a legfőbb riválisának. – Ord Radama már akkor az én kezemben volt, amikor te még csak meg sem fogantál!
- Szép kis lyukat szereztél – fogta a hasát nevetés közben Kaffin, és közben megvillantak az ujján hordott gyűrűk. – Gralha, te átkozott bolond... Szóval, a mi akadémikus barátainkhoz intézve a szót, nem hiszem, hogy gyalog elég lenne egy nap, főleg ezzel a tempóval, hogy elérjenek a találkozási pontra. Úgyhogy ez az ördögfajzat... hogy is hívják... valami nap... na igen. Nostrai’sol elviszi önöket a furgonnal – mutatott a kopott devi felé.
Akiből, Rogerius atya legnagyobb meglepetésére a sötét oldal nyers energiái áradtak elő, kidolgozatlan, finomítatlan formában.
|
|
|
Post by sithlord on Oct 22, 2015 22:13:38 GMT 1
Rogerius nem is tudta először hogy mit is kezdjen hirtelen. Aztán döntött: végül is nem veszíthet semmit, hanem csak közelebb juthat a nevezetes Koronához. Tanítványa látta a mester vívódását de nem tette szóvá.
-Menjünk hát akkor, keressük fel a gazdádat! -intézte szavait a devi felé, majd intett Briannának és a többieknek hogy indulnak.
Hamarosan egy hatalmas, kupolákkal fedett épületegyütteshez értek, a furgon tényleg gyorsabb volt mintha gyalog indultak volna el, és Rogerius érezte a Sötét Oldal émelyítő édeskés ízét. Az egész környéket belengte. Hamarosan a különös kompánia a komplexum bejáratánál várakozott a belépésre...
A környék olyan volt akár egy sivár pusztaság, növényzetnek szinte semmi nyoma nem volt. Ellenben lézerfegyverből származó perzselésnyomokat annál többet lehetett látni...Valószínüleg nagy csaták dúlhatnak errefelé, elmélkedett Rogerius, miközben körbepásztázta az egész környéket.
|
|
|
Post by Revan on Oct 23, 2015 12:25:54 GMT 1
Az átadási pont koordinátái megvoltak végül, nyomban útnak is indultak, mivel az idő csekély volt. Nem sokat tudtak haladni. Egyrészt a sérült hutt miatt, másrészt mert újabb vendégeik érkeztek. Mestere utasítására Brianna az Erővel megállította a járművet, amiből rövidesen igen sok kellemetlenek ígérkező egyén bújt elő, felfegyverkezve. Mester és tanítvány nyomban aktiválta fegyverét, de küzdelemre mégsem került sor. Inkább egy kis csevegésre egy bizonyos Kaffinnal, aki a páncélos huttok helyi képviselőjeként mutatkozott be. -Gyanúsan jól tájékozott.-jegyezte meg a fiatal sith. Bár egyelőre nem voltak ellenségesek a jövevények, a két sith nem tette el fegyverét, csak akkor, amikor megegyezés született. A mester végül némi belső vívódás után döntött. Elfogadták az ajánlatot és felszálltak a furgonra. Rövid utazás után megérkeztek egy kupolákkal fedett épületegyütteshez. De nem is ez volt Brianna számára az érdekes, hanem a Sötét Oldal ereje, ami itt érezhető volt. Nagyon erősen. Az épületen kívül nem volt sok látnivaló. Elmúlt csaták nyomai voltak láthatóak mindenütt. Bár ez Briannát nem igazán izgatta. Sokkal inkább arra figyelt, közeleg-e valamilyen veszély.
|
|
|
Post by sithlord on Oct 24, 2015 15:02:02 GMT 1
A hatalmas kapu hirtelen kinyílt és a látogatók egy felfegyverzett csoportot vettek észre, akik ódon elavult páncélzatukkal a régi idők Sith katonáit idézték fel Rogeriusék számára. Vezetőjük egy ősz hajú férfi, szívélyesen meghajolt a kis társaság előtt. Rogeriusnak feltűnt, hogy ez nem Hutt és ezt a palotát sem Huttok lakják. Üdvözlöm önöket! -üdvözölte vendégeit kedélyesen a férfi, majd folytatta a bemutatkozást. -Von Clanart Báró vagyok, ennek a csekély birtoknak tejhatalmú ura! -az öreg nem tűnt veszélyesnek, cifra Cosrai szabású nemesi öltözéke, bő szárú gatyája és rövid szárú Yakk bőr csizmája, előkelő hatást ért el. Arca meglehetősen csontos volt, amelyből kiugrott sasorra. Állát hetyke kis szakáll tette jellegzetessé. Kezében cifra kalpagot tartott amelyet szertartásosan meglóbált amikor vendégeit üdvözölte. Briannának gyanús volt az egész. Az öregembert a Sötétség vette körül, jeges hidegsége szinte áradt ebből a ficsúrból. Rogerius nem reagált. Kikutathatatlanok voltak érzelmei. -Nos elnézést a kis becsapásért, de ugye a Huttokat nem nagyon szívleli senki! -magyarázta meg vendégeinek a nyilvánvaló turpisságot. -Miért is estek volna bele egy átlátszó csapdába nemde? Önök keresnek valamit, ami az én birtokomban van jelenleg! Kövessenek és talán üzletet köthetünk! -a különös öreg kéjvágyó pillantásokkal mérte végig Briannát. Szeméből visszataszító perverz vágy sütött. -Rendben! -dörmögte Rogerius. -Beszéljünk!
A Sith akadémikus és tanítványa követte a különös férfit a palota belsejébe.
|
|
|
Post by Revan on Oct 24, 2015 22:04:48 GMT 1
Briannát nyomasztotta a hatalmas, sötét energia. Noha hozzászokott, ez valahogy nagyon baljósnak tűnt. Sokáig nem váratták őket. Kitárult a kapu és egy felfegyverzett csapat katona vált láthatóvá. Élükön egy ősz hajú férfival, aki bizonyosan valamilyen vezető szerepet tölt itt be, ha ilyen kísérete van. De hol lehet a hutt? Odabent? Hamar kiderült, hogy szó sincs huttokról. Valójában csak egy ügyes álca az egész. A fiatal sith egy enyhe meghajlással tisztelgett az ősz hajú férfinak, de szólni nem szólt. Majd beszél, ha kérdezik. Itt most a két idősebb sith tárgyal úgyis. Csak tiszteletlenség lenne, ha engedély vagy ok nélkül közbeszólna, noha igen nyomasztó itt a légkör. Figyelmen kívül hagyja a másik férfi pillantásait. Mesterétől már megszokta, ahogy másoktól is. Nem jön tőle zavarba. Ahogy mástól sem igazán. Végezetül beinvitálják őket az épületbe. Csendben követi a két férfit.
|
|
|
Post by sithlord on Oct 25, 2015 14:22:45 GMT 1
Az öreg sunyi képpel méregette vendégeit, a fegyveres kíséret pedig szorosan közrefogta a lányt és mesterét. Egy hatalmas terembe vezették végül őket, a falakon elektrofáklyák lobogtatták mesterséges lángjaikat. Középen egy hatalmas faasztal, megrakva mindenféle ínycsiklandó finomsággal, helyezkedett el. Régi Sith stílusban faragott székek, álltak az asztal mellett. Hátul egy hatalmas, csatajeleneteket ábrázoló faragásokkal díszitett kandalló helyezkedett el, amelyben rőt vörös fénnyel lobogtak a lángok. A falakat faliszőttesek díszítették és Brianna felismerte az ábrázolásokat. Régi Sith ütközeteket jelenítettek meg. A falak mellett szépen sorban üres Sith páncélok álltak őrt, a páncélok a különböző korok Sith katonáit jelenítették meg. Vendéglátójuk hellyel kínálta Briannát de a mestert nem. Az öreg komótosan helyet foglalt az asztalfőnél és intett a lánynak, hogy üljön mellé. -Csak nyugodtan leányom! -lapogatta meg maga mellett a széket. -Üljön le! -az öreg arca úgy nézett ki, mintha bármelyik pillanatban széthullani készült volna, átadva valami ördögi lénynek a helyet. -Micsoda tiszteletlenség ez! -kérte számon az öreget udvariatlanságáért Rogerius atya. Az öreg felemelte mutatóujját, mire halk suhogás hallatszott és tucatnyi nyílvessző, méreggel bekenve fúródott a Sith tanár torkába és mellkasába. Rogeriusnak szólni se maradt ideje, a Cyaniddal bevont nyílvesszők azonnal végeztek vele, és a Sith összecsuklott teste hangosan puffant a kövezeten. Brianna előrántotta fénykardját. -Arra semmi szükség leányom! -intette le az öreg. -Ez a barom csak az utadban állt! Most pedig foglalj helyet és beszéljünk arról amiért idejöttél!
|
|
|
Post by Revan on Oct 25, 2015 14:59:58 GMT 1
Igyekezett teljes mértékben figyelmen kívül hagyni a sunyi méregetést. Tisztelettel kell bánjon a vendéglátóval, hiszen akkor tudnak csak előnyös üzletet kötni a mesterével, ha nem dühítik fel az idős férfit. A hatalmas teremben volt látnivaló bőven. Főleg egy történész számára, így Brianna alig vette észre a hatalmas faasztalt, ami bőségesen megvolt pakolva étekkel. Valóban pompás hely volt. Csak a vendéglátó sunyi viselkedése rontotta az összképet. Az ősz hajú férfi hellyel kínálta őt, amit el is fogadott. De nem tiszteletlenségből ült a vendéglátó mellé, sokkal inkább azzal a céllal, hogy a férfi kedvében járjon az udvariaskodással. Mesterének természetesen nem tetszett ez a bánásmód és hangot is adott a dolognak, mire a másik férfi felemelte mutatóujját és mestere holtan esett össze a beleálló nyílvesszőktől. A lány azonnal kardot rántott, de ő nem jutott erre a sorsra. Úgy tűnt, ő rá élve van szüksége az ősz hajú férfinak. Pár pillanat múlva eltette a fegyverét és lassan ismét elfoglalta helyét az asztalnál. Nem számított rá, hogy ilyen hamar meg kell váljon Rogeriustól. Még bőven nem tartott ott kettejük története, mikor a tanítvány végez a mesterével, elfoglalva a helyét. De csak idő kérdése lett volna. Talán abban a pillanatban végzett volna vele, amikor meglett a korona. -Hallgatom. Ha jól sejtem, van számomra valamilyen ajánlata, igazam van?
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Oct 26, 2015 18:39:13 GMT 1
Nostrai’sol az épület előtt várakozott, miután Briana és Rogerius bementek. Szakadt szolgaruhája és véraláfutásos arca, valamint égbe nyúló szarvai jellegzetes megjelenést kölcsönöztek neki. Feltűnő volt, holott igyekezett minél jobban összehúzódni. Ennek ellenére a bejáratot őrző palotaőrök megvető pillantással méregették. A devaroni igyekezett nem tudomást venni róluk, de nyugalma nem tartott sokáig.
- Hé, vörösfej - szólitotta meg az egyikük, mire Nostrai’sol fejébe húzta felül kivágott szolgacsuklyáját, és tüntetően elfordult tőlük. Kicsit távolabb akart somfordálni, de hallotta, amint egy karabélyt biztositanak ki a hátánál, ezért megállt. - Te, hegyesfogú! Megállj, ha mondom! Veszélyezteted a mester békéjét a sima megjelenéseddel.
Társa hahotázni kezdett.
- Nézd milyen vékony - folytatta az első. - Kis édes. Talán meg kivánnám, ha nem lenne ilyen ronda a pofája...
- Fordulj szembe, te állat - perditette meg a másik a devaronit, aki kényszeredetten szembekerült vele. Az őr letépte a csuklyáját. A devi arca darabos volt, vonásai egyenesek és ridegek, arcán mégis félelem tükröződött. Egy forradás indult bal szemének szélétől egészen a füléig. A szeme halványvörös volt, és úgy csillogott, mintha egy nagyobb entitás élettüze töltené ki belülről. De csak ő maga volt az, amint megpróbálta eltakarni a félelmét és rettegését. A naponta történő megaláztatásai most sem érnek véget... Arra gondolt, hogy elszökik, azonban tudta, hogy Kaffin akárhol a nyomára bukkanna.
- Tényleg ronda - vélte az első őr. - Vajon tud beszélni?
- Ellopta a manka a nyelvedet, he? - toldotta meg a másik.
- Beszélj, nyomorult, különben leütlek!
- Kérem, hagyjanak... - suttogta Nostrai’sol.
- Mi a neved, szolga?
- A nevem a ti nyelveteken Napsugár - felelte a devi lehajtott fejjel. Eszébe jutott rég halott édesanyja, aki azért biggyesztette a neve után a Sol jelzőt, mert csillagnak tekintette a fiát. Azt mondta neki, hogy nem lesz mindig rabszolga, és sokkal többre hivatott annál. Ő volt az egyetlen, akit elhagyott a remény, mégis, a fia reményét nem hagyta elpusztulni. Végül az édesanyja egy hutthoz került, ahol élete végéig szolgált.
- Ugyan, miért? Egy ilyen rusnya vadállatnak?
Nostrai’sol megpróbált átlépni a saját félelmén, de az egyre inkább elhatalmasodott rajta. Az ajkai elkékültek, és a pupillája a kétszeresére tágult.
- Mit szólsz, Creg? - fordult a társához a beszédesebbik őr. - Vajon segitene a nevelésében, ha móresre tanitanánk? Az ő javára válna.
- Hagyd ezt az ördögfajzatot - nevetett a másik. - Talán majd a szolgálati idő után. Nem éri meg vele foglalkozni.
A devi ajkai ismét vörösbe váltottak. Egyetlen szó volt, amitől nem félt, hanem haragra gerjedt. Egyetlen szó, amivel porig alázták őt születése óta. Mégpedig az a kifejezés, ami egy bizonyos mondabeli eredendő gonoszra utalt. Szarvai és vörös bőre miatt gyakran hasonlitgatták a mitikus alakkal, ő azonban nem érezte magát azonosnak vele. A félelme elkezdett megnőni, de nem úgy, ahogy máskor. Düh keritette hatalmába, és egyre nagyobbá válva elmosott mindent, amit azelőtt gondolt vagy érzett. Az érzékei élessé, az arca vérfagyasztóvá változott.
- Te, ez... - mutatott rá az egyik őr.
- Mi van veled? - az imént még nagyszájú őrök úgy látták, mintha a devaroni egy félpillantás alatt megőrült volna. A szeme sárgás-pirossá vált, éles vicsorral mutatta meg hegyes fogait. Aztán előrenyújtotta a kezeit, azt kivánta, bárcsak meghalnának, nem, inkább véglegesen tűnjenek el.
A két őr felorditott, és nem értették, mi történik velük. Az egyik pillanatban még nem volt semmi, a következőben már a levegőben agonizáltak ennek a teremtésnek a szine előtt. Érezték, hogy a belső szerveik péppé csomósodva omlanak össze. Vérezni kezdtek, és kifacsarodva hullottak a padlóra. A füleikből, a szemükből és a szájukból még mindig szivárgott a vér, amikor meghaltak.
Nostrai’sol pedig összeesett a megerőltetéstől. Ő maga sem értette, hogy mi történt. Megölte ezeket a teremtményeket, de hogyan? Egy ujjal sem nyúlt hozzájuk. Ráadásul szövetségesek voltak, és ez még tovább bonyolitotta a helyzetet. Remélte, hogy két feláldozható őr nem lesz akkora probléma. Amikor még tartott a mámora, ézékelte a visszhangokból, hogy a bentiek is megérezték, mi történt. De most, hogy tudatosult benne a tette, magabiztossága és korábbi ereje mindenestől eltűnt.
Félelemmel eltelve remegett, amikor feltápászkodott. Nekidőlt a falnak. Megölt két értelmes lényt. Valahogy mégis felemelő érzés volt és nem bánta meg a tettét. Úgy érezte, hogy megőrült, hiszen tudta, hogy ölni nem jó dolog. Nem lehet jó, csakis rossz... akkor meg miért érzi azt, hogy megkönnyebbült?
A társait meg kell majd győznie, hogy baleset történt, vagy hogy nem ő volt. Nem engedhette, hogy eltávolitsák maguk mellől. Akkor maga Kaffin zabálná fel őt...
|
|
|
Post by sithlord on Feb 8, 2016 9:23:54 GMT 1
-Nos igen...mondhatjuk így is! -az öreg tekintetéből nem lehetett kiolvasni semmit. -Az én főnököm hogy úgy mondjam egy különleges ember, és a te Birodalmadnak sajnos esküdt ellensége! -Ki...ki az? A renegát? -Briannának egyedül ő jutott eszébe hirtelen mint ellenség, hiszen köztudott volt hogy a Renegát már évek óta igyekszik gyengíteni a Birodalmat. -Ó nem leányom, nem! -az öreg elmosolyodott, szinte már atyai volt az arca. -Akiről én beszélek az nem a Renegát, hanem nála egy sokkal hatalmasabb valaki! -még be sem fejezhette a beszédet amibe belefogott, amikor az őrség egyik tagja lélekszakadva és loholva futott be a nagyterembe. -Bocsásson meg Nagyuram de ezt látnia kell! -az őr megpihent hogy kifújja magát, az öreg díszpinty pedig kissé bosszúsan förmedt rá. -Na mi az az égetően sürgős dolog amit látnom kell? -Brianna rosszat sejtett, valahogy érezte minden zsigerében. -Az egyik szolgád uram...Nostraisol megőrült! -mentegetőzött az őr. -És ezért zavarsz? -bár dühösnek tűnt, az öregember mégis sejtette hogy valami furcsa dolog történhetett ha meg merészelik zavarni a beszélgetését ezzel a módfelett csinos lánykával. -Tudod mit? Nézzük meg együtt kedvesem! -fordult a kicsit rémültnek tűnő lányhoz. Brianna úgy döntött nem veszíthet semmit ha az öreggel tart, elvégre Rogerius halott és rá is ki tudja mi vár?
|
|
|
Post by Revan on Feb 8, 2016 19:50:40 GMT 1
Brianna nagyon kíváncsi volt, hogy mit akar tőle az öreg. Megölte a mesterét, vele pedig már-már úgy bánik, mint a saját gyermekével. Legalábbis nem úgy beszél vele, mint túszejtő a fogollyal. Ha meg akarná ölni, akkor most nem csak Rogerius feküdne holtan a padlón. Valami terve van vele a férfinak és bármi is az, jelenleg már sokkal jobbnak ígérkezik, mint követni néhai mesterét. De kiről is lehet szó? Ha nem arról a bizonyos renegátról, akkor ki lehet sokkal veszélyesebb, aki a Birodalom ellensége? Mielőtt igazán belemelegedhetett volna a beszédbe a férfi, egy férfi rontott be a helyiségbe igen sietősen. Brianna csak érdeklődve figyelt. Remélte, hogy nem tart soká ez a közjáték. Sosem szerette felesleges dolgokra fecsérelni az idejét. Végül is a vendéglátója felajánlotta, hogy nézzék meg együtt a szolgáját, aki megőrült. Nem tudta, mi érdekes lehet rajta. Ha nem tudnak mit kezdeni vele, nyilván egyszerűen megölik, hogy ne legyen vele baj. Vagy csak azért, hogy ne szenvedjen. Felállt az asztaltól és közelebb lépett. -Hogyne. Mehetünk.-közölte diplomatikusan, elfedve érzelmeit. Nem akarta elárulni magát. Nem igazán lehetne azt mondani, hogy félt, inkább tartott attól, mi történhet. Nem szerette volna ilyen hamar bevégezni.
|
|
|
Post by sithlord on Feb 8, 2016 21:24:08 GMT 1
Tekergős folyosókon haladtak végig, kanyargós lépcsőkön, a Palota legalsó szintjére ahol a börtön cellák voltak elhelyezve. Az öreg elöl ment és igencsak izgatottnak, talán feldúltnak látszott. Egy egész katonai osztag követte, valószínűleg a testőrei. Brianna csendben követte új mentorát. -Tudod leányom! -törte meg a kettejük közötti csendet az öreg. -Én egy nagy hatalmú és veszélyes embernek dolgozom. Egy olyan embernek aki kiirthatná akár az egész Coruscantot szenátorostul! -Mégis ki ez a titokzatos valaki? -érdeklődött most már egyre kíváncsibban a lány. -Időben megtudod leányom! -válaszolt neki az öreg titokzatosan. -Időben! Végül megérkeztek a cellához ahol Nostraisolt őrizték. A lény elég ramatyul nézett ki, vélhetően összeverték és megkínozták. Az öreg intett az őröknek hogy nyissák ki a cellát. Nostraisol a falhoz volt láncolva így nem tehetett semmit. Az öreg odalépett hozzá majd leoldotta a láncait. -De...de Főnök ez az alak veszélyes és…! -lépett oda tiltakozóan egy őr. -Kussolj! Arcátlan pondró! -kiabált rá a szerencsétlenre az öreg, miközben felsegítette a súlyosan sérült lényt. -Ez a fogoly Cal Omac és a Szindikátus tulajdona! Majd ő eldönti mi legyen vele! Vigyétek fürdessétek meg és adjatok neki egy kényelmes szobát! Etessétek meg! Ha meggyógyul egyenesen a Tarisra megy! -Briannánál csak egyetlen lény csodálkozott jobban, Nostraisol. Nem hogy nem ölték meg hanem egyenesen felgyógyítják és aztán a Tarisra küldik? A lány nem tudta ki az a Cal Omac és mi az a Szindikátus de kezdte egyre jobban érdekelni a dolog… Vele ellentétben azonban Nostraisol nagyon is jól tudta kiről esik szó és minden ízében megremegett a félelemtől… -Nem kell félned barátom! -suttogta neki az öreg, mintha csak olvasott volna a gondolataiban. -Omac Nagyúrnak jó hasznára vannak a hozzád hasonló lények! Majd ő eldönti mi lesz veled! Az öreg a lány felé fordult mialatt a lényt egy kényelmesebb lakosztályba támogatták az őrök. -Igen az én főnököm Cal Omac a Tarisi Árnyék Szindikátus vezetője...és a te megbízód!
|
|
|
Post by Revan on Feb 8, 2016 21:43:05 GMT 1
A folyosókon haladva Briannát egyre inkább foglalkoztatta, hogy miért is kell látniuk ezt a lényt. Ha megörült, akkor kár vele foglalkozni. Szó nélkül követte újdonsült mentorát egy egész katonai osztaggal egyetemben. Közben váltottak néhány szót. Nem lett tőle okosabb. Csak annyit tudott meg, hogy az a bizonyos főnök képes lenne egész Coruscantot kiirtani. Nyilván nem ez a terv, csak ki akarta hangsúlyozni az illető hatalmát. A cellához érve meglátta végül a rettegett lényt. Falhoz láncolva persze nem volt annyira veszélyes, mint amennyire állították. De minek ez az egész? Talán vele fogja az öreg megöletni? Végül nem, hogy nem ölték meg, de utasításba adta az öreg, hogy tegyék rendbe és szállásolják el, miután eloldozta őt. Közben elhangzott egy név, egy bizonyos Cal Omac, valamint szó esett valamiféle Szindikátusról. De ezek a megnevezések nem mondtak semmit Briannának. Mialatt elvezették a foglyot, a férfi a lány felé fordult. -Még sosem hallottam róluk...Várjon, miféle megbízásról van szó? És miért épp engem választottak?-érdeklődött, igen csak felébredt benne a kíváncsiság.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Feb 10, 2016 15:40:18 GMT 1
Nostrai’sol kezdeti félelme megszokottá vált a következő pillanatokban. Sikerült összeszednie az eszét. Cal Omek veszélyes alak volt, és valóban ő bízta meg a fiatal devaronit, hogy épüljön be Kaffin, a hutt rabszolgái közé. Erre azért volt szükség, mert Omek tudomást szerzett egy bizonyos ereklyéről, ami az Ord Radamán található. A helyi bűnbandák egyik legismertebb alakja pedig, Kaffin, vagyis Koporsós Finn talán tudhatta ennek a bizonyos értékes tárgynak a hollétét.
Viszont Omek ezek szerint nem bizott meg benne, Nostrai’sol-ban. Ezek szerint másvalakit is megbizott az ügy felkutatásával...
- Az őrei megérdemelték, amit kaptak – mondta csendesen a devaroni. – Szerencsére egy oldalon állunk. Omek Nagyúr szolgálatába a különleges képességeim miatt kerültem be. Hogyan.. merre vezetnek a nyomok – suttogta csak úgy maga elé, amikor Briana kérdezett valamit az öregtől, elnyomva Nostrai’sol halk hangját.
|
|
|
Post by Enz on May 7, 2016 18:24:04 GMT 1
A Sith Egyház vérvörös színű címerével díszített sikló lassan ereszkedett alá a bolygó fővárosa, New Raido egyik magaslatán található apátság leszállóplatformjára. Ahogy a leszállórámpa halk szisszenés kíséretében lenyílt, két fekete köpenyes alak sietett előre rajta, mintegy saját kíséretként nyitva a sort. Mikor elfoglalták a helyüket a rámpa két oldalán, méltóságteljes léptekkel megindult ő maga is. Már a sikló ablakaiból látta ezt a porfészket, amit a helyiek fővárosnak csúfolnak, és akkor sem változott a véleménye, mikor a rámpa közepén egy pillanatra megállve közvetlenül nézhette meg a környező épületeket. Mivel a képessége nélküli éveket ilyen sivár, Erő háta mögötti pöcegödrökben töltötte el, megtanulta kellőképpen gyűlölni őket. Sz itteni vezetők szabadon kiélvezhették hatalmuk minden előnyét. Ez talán hatalmas lehetőségnek tűnt az itteni szolgáik számára, de valójában nem volt több, mint amit egy peremvidéki bolygó Erőhasználatra képtelen diktátora magának mondhatott. Így nem tudott mást tenn, mint valamiféle szánalmat érzni azok iránt, akik nem voltak képesek ebből a szánalmas kicsinyességből kilépni. De vajon van olyan közöttük, aki talán mégis látja a magasabb összefüggéseket? Erősen kételkedett benne. A fogadására érkezett küldöttség eközben alázatosan meghajolt előtte. Saját jogán ugyan nem járt volna neki ez a fajta üdvözlés, az valójában az általa képviselt Morrow püspöknek szólt. Egy idősebb, őszes hajú, enyhén pocakos ember férfi állt az élen, valószínűleg ő lehetett az apát. Mellette elsősorban papi köntöst viselő férfiak és nők várakoztak, de néhány páncélt viselő alakot is látott. Mivel a hadsereg a határon teljesített elsősorban szolgálatot, a helyi rendvédelmi feladatokat az Egyház igyekezett ellátni. Őket nevezték gyakran a Harcoló Egyháznak, bár Astarte sejtette egy egyenlő ellenféllel vívott küzdelem során mekkora hasznukat is vennék. - Üdvözöljük Ord Radamán, Lady Astarte - szólallt meg az őszhajú fickó, ahogy közelebb ért. A sötét bőrű, kopasz nő alig két lépésnyire állt csak meg tőle. - Az öröm az enyém - fintorgott látványosan a rendfőnökre, és mintegy jelezve, hogy nem akar sokat itt időzni, folytatta. - Gondolom a püspök már átküldte önnek az adatokat. - Így igaz - emelkedett fel az öreg, aki láthatóan erőn felül igyekezett saját frusztrációját elnyomni, és mézesmázoskodásával jó pontokat szerezni a püspöknél. Vén bolond. - Ugyanakkor bármikor is érkeztek, erről nincs hivatalos feljegyzés. - És? - fonta össze a karjait fekete tunikája előtt, hogy nyomatékot adjon a szavainak. - Remélem nem ez minden. - T-természetesen nem, Lady - nyelt egy nagyot az apát. Astartét nem különösebben érdekelte, hogy az itt lévő pondrók félnek-e tőle, elvégre egy rancor sem foglalkozik a patkányokkal. De a feladatot el kellett végeznie, sok minden múlt azon, hogy végül kihez kerül a Korona. Az öreg sietve összeszedte magát, és folytatta a válaszadást. - Az önök által küldött utolsó ismert pont alapján nagy valószínűséggel meg tudjuk mondani merre mentek. - Használják az eszüket és a helyismeretüket. Túlságosan okos megoldás is egy magafajtához - vette oda lenézően az apátnak. - Kinek az ötlete volt? - Az én... - kezdett volna bele, de tekintetük összetalálkozott és az öreg hangja megremegett. Nem volt túlságosan hozzászokva, hogy egy nála magasabb pozícióban lévővel találkozzon. - ...egyik beosztottam ötlete volt. Az adatok alapján van a közelben egy elhagyott erőd, más épület viszont egyáltalán nem. Ha a bolygón vannak, csak arra mehettek. Elhagyatottnak hisszük, de pár kellemetlen elem be is fészkelhette magát. - Nagyszerű - mondta gunyorosan. - Adjon mellém pár harcost. És az előbb említett beosztottját. - Kis időre lesz szükségem ehhez - pillantott fel rá a fickó, mire Astarte felhorkant. - Azt mondta a püspök, várjanak készen! Különben sem tudom mi tartana olyan sok ideig egy ilyen feladatnál. - Bocsánat, nem tudtam, hogy személyesen akar eljárni az ügyben - nyelt egyet az apát. - Hát persze. A püspök csak luxusnyaralásra küldött ide - kuncogott gúnyosan a válaszra. - Kap fél órát, hogy elintézze a dolgot. A választ meg sem várva lépett el a férfi mellett, majd kényelmes tempóban megindult a főbejárat felé. Ma sem szerzett szövetségeseket Morrownak, állapította meg magában. Ugyanakkor a püspöknek nem is volt szüksége az apáthoz hasonló szánalmas inkompetensekre. Legnagyobb meglepetésére pontosan fél óra múlva hívatták a belső udvarra, és ahogy megérkezett, szembesült azzal, hogy a rendfőnök kitett magáért. Hat páncélozott személyszállító sikló sorakozott kettes sorban, mellettük a Harcoló Egyház fegyveresei. Felszerelésük igen vegyes képet mutatott, a Birodalom egykori fegyverarzenálja dominált, de köztársasági és ESB-ben rendszeresített darabokat is lehetett hébe-hóba látni. A hat sikló mögött egy kiszuperált TX-130 Saber repulzoros tank várakozott. Astarte az első sikló előtt várakozó fegyvereshez sétált, akik sietve hajolt meg előtte. - Az apát úr küldte - tette hozzá jelentőségteljesen itteni kísérője. - Trieshii Orgraal a szolgálatára, úrhölgy - üdvözölte formálisan is. Igen érdekes szerzetnek tűnt: arcán az alacsony rangú Harcoló beavatottakra jellemző festést viselt, haját elöl két tincsbe fogta és valamiféle képességjavító implant futott végig a fején. Átalakított fekete rohamosztagos testpáncélt viselt, aminek mellvértjére vörössel pingálták fel az egyház címerét, illetve két vörös csíkot, ami rendfokozatát jelezte. - Remek. Maga fogja vezetni a katonákat - jelentette ki, mire a nő kihúzta magát. A mellette lévő kísérő meglepetten pillantott rá. - Az apát úr már elrendezett mindent... - És a nyakamra ültetne valami inkompetens idiótát, aki azt sem tudja melyik irányban van a segge? - fordult hátra meglepő nyugalommal, majd egy pillanat múlva újra előre fordult. - Kár próbálkoznia is. - Ahogy szeretné, Lady - nyelt egyet a kísérő. - Válassza ki a legjobb kondícióban lévő siklót, azzal megyünk. A többiek kövessenek lemaradva - parancsolta, és a nő bólintott, majd az egyik hátrébb lévő járműhöz vezette, ahol készséggel helyet foglalt. Rövid parancsosztogatás következett, majd a frissen kinevezett nő is beült mellé, siklójuk pedig felemelkedett. Már utaztak egy ideje, mikor Astarte végül a Harcolók vezetőjéhez fordult. A nő szótlanul ült a parancsnoki ülésen, és nem is próbált hálálkodni a friss kinevezésért, hanem inkább egy újabb teljesítendő feladatként kezelte azt. Az apáthoz hasonlók térden csúsztak volna pár jó szó után is, de ő másmilyennek tűnt. Ez felkeltette Astarte érdeklődését: Morrow ügyéhez minél több megfelelő gondolkodású és hozzáértő segítőre lesz szükség. - Trieshii, igaz? - kérdezte tőle, mire a nő még jobban kihúzta magát és úgy fordult felé. - Igen, úrhölgy. - Tudod használni az Erőt? - tette fel a leglényegesebb kérdést. A nő egy pillanatig habozott, majd bólintott. - Igen, de sosem kaptam kiképzést. Nem sok éjnővér fordul meg errefelé. - Egy férfi Erőhasználótól is ugyanúgy tudnál tanulni - jegyezte meg. - De gondolom az a vénember nem szereti a konkurenciát. - Nem - értett egyet Trieshii. - Korábban a milíciában voltam... még az ESB előtt. Az apát mindannyiunkat beléptetett a Harcoló rendbe, de az én kiképzésemtől fél. - Miért? - A családom uralta a bolygót már a Birodalom óta. - Félti a tyúkszaros hatalmát. Bolond vénember - felelte Astarte. - Na és Trieshii, ha választanod kéne az előrelépés és a bolygó között...? - Nem kötődöm ehhez a helyhez - felelte rövid csend után. Érdekes, talán alkalmas lehet rá, hogy a maga céljaira használja. Úgysem képzett még ki senkit. Persze előtte bizonyítania kell majd, és volt is erre pár ötlete. Az út ismételt csendben telt el, míg a sikló végül meg nem állt néhány száz méterre a kastélytól. Orgraal és katonái kipattantak, Astarte pedig utolsóként szállt ki. A nő eddigre már makrotávcsövével pásztázta a helyet. - Nem tűnik elhagyatottnak - jegyezte meg, és az Erőn keresztül is érezte, hogy odabent vannak páran. - Kövessenek félkör alakban, a növényzet között rejtőzve! Ne lőjenek, amíg ránk nem lőnek! - Igenis! A katonák félig guggolva indultak meg Astarte után a magas fűben. A boszorkány nem látta semmi értelmét bevárni a többieket. Ha harc lesz, az úgyis elhúzódik addig, hogy be tudjanak segíteni. Ha viszont nem lesz, akkor csak a gond lenne velük, sőt a végén lehet mindegyiket ki kéne végeznie. Végül úgy érkezett a kapuhoz, hogy senki sem lőtt rá, így megállt előtte. - Tudom, hogy vannak odabent! Engedjenek be vagy magam nyitok utat! - kiáltotta hangosan. Ha azt hitték, hogy elbújhatnak előle, hát erősen tévedtek.
|
|
|
Post by sithlord on May 22, 2016 8:36:14 GMT 1
-Szóval vendégeink érkeztek? -érdeklődött mosolyogva a Vénember, amikor az egyik biztonsági embere, jelentette hogy egy Sithnek kinéző valaki, közeledik a bázis felé. Brianna sejtette hogy Wenthar egyik embere lesz az, aki őket jött felkutatni, s ha lehet kimenekíteni szorult helyzetükből. Rogerius viszont jóvátehetetlenül halott volt, ezen már két Sith hadosztály sem változtathat.
Miközben a lány a saját gondolatain rágódott, a Vénember áttekintette a helyzetet. Túlságosan hamar jött a felmentősereg. Ennek pedig nem örült. Cal Omec személyesen őt bízta meg azzal, hogy a lányt elfogja, s ha lehet kivallassa a Koronát érintő információkról. Ez a szent ereklye, túlságosan fontos volt ahhoz hogy akárkinek a kezébe kerüljön. Sötét Obszidián fémből készítették, még a Nagy Sötétség alatt, amikor a galaxis még gyerekcipőben járt, a Jedik éppen csak megalakultak, a Sithek pedig még azok a barbár elmebeteg őrültek voltak, akiket aztán a Jedik újból és újból legyőztek. A Korona fókuszálni tudta és összegyűjteni a Sötét Oldali energiákat, ennek következtében viselője uralkodhatott a gyengébb Sitheken, vagy éppen borzalmas kreatúrákat teremthetett mint Karnes Muur, aki a Rakhgoulokat teremtette meg a Koronával. Egyes hírek szerint maga Muur készítette a Koronát, de ennek ellentmond az, hogy a Korona már jóval Muur előtt is megemlítésre kerül az ősi Sith Legendáriumban. Most azonban nincs ideje ezzel foglalkozni s holmi ősi legendákon merengeni. A lányra pillantott, aki éppen egy jakku gyümölcsöt rágcsált, a hatalmas lakosztály közepén elhelyezkedő asztal mellett. -Most segítened kell! -közölte érzelemmentesen a lánynak a tennivalóját a Vénember. -Te fogod meggyőzni a kedves látogatónkat, hogy szándékaink jók és nemesek! -a nemes szó kimondásakor a Vénember arcán, sötét és gúnyos kifejezés jelent meg.
|
|