|
Post by Grodin Tierce on Aug 21, 2012 22:11:45 GMT 1
Rev Sanagar egy távolabbi magaslatról figyelte, ahogyan a Büntetõ vadászgépei a földdel teszik egyenlõvé elõzõ rejtekhelyét. Elmorzsolt egy káromkodást, de nem volt meglepõdve. Ez várható volt, és nem is az elsõ menedékhely, amit elveszítettek. És nem is az utolsó..
- Sa'uz. - fordult a mögötte álló, cserzett arcú férfihoz, akinek egyik karjának csonkja fel volt kötve, még az új Mandalor pribékjeivel vívott elõzõ ütközet eredményeként. A férfi egy hatalmas üreg elõtt állt... a farm alatti alagútrendszer nem csak tárolási, de menekülési célokat is szolgált szorult helyzet esetén, esetenként több kilométer hosszan elnyúlva az épületekhez képest. - A családok kijutottak? - Ki - bólintott amaz. - De nem sok cuccunk van... - A hegyek felé megyünk . - biccentett a délen húzódó vonulatok felé Rev. - Ha a szomszédos bolygókról megérkeznek a hozzánk hû vadászok, már lesz mivel visszavágnunk.. - Csak nehogy õk is így járjanak, 'vod - pillantott Sa'uz a farm üszkös maradványai felé.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Sept 6, 2012 16:20:30 GMT 1
- Elfutnak! – kiáltotta egy mandalóriai, aki a lkevegőből pásztázta a környéket. – Gyorsan! Utánuk!
A Basilisk II szempillantás alatt a földre ereszkedett, közvetlenül a menekülők előtt, és kiköpte szállítókapszuláját, amiből egy négy mandalóriai szökkent elő.
A Büntető harcosainak utolsó életben maradt szakasza üldözőbe vette a menekülésen ért Sanagar klán vezetőit, azonban mire észbe kaphattak volna, holtan rogytak a földre.
Ekkor egy páncélos egység érkezett a helyszínre.
A Chariotból kiözönlő zöld páncélos mandalóriaiak futásnak eredtek az utolsó csapat elhalt kommunikátorainak irányába. A Karendhor-gárdisták tüzet nyitottak a banda utóvédjeként marasztalt harcosokra.
A zöld páncélosok vakmerően nyomultak előre. Az első sorok fél perc után elestek, de sikerült likvidálniuk a törmelékek közé kiválóan beágyazott katonák felét.
Mandalore, a Büntető a magasba szökkent. Beindította hátirakétáját, és kilenc őrharcosával a levegőbe szökkent, átrepülve a harcoló mandalóriaiakat. A Büntető alighogy megpillantotta a menekülő csapatot, tüzet nyitott hatalmas karabélyából.
- Süssük meg őket – kiáltotta két célzás között.
Két társát nyomban lelőtték Sanagarék.
Egyik gárdista felemelte hatalmas aknavetőjét, és a menekülők közé célzott. Habár eléggé messze voltak, a hátirakétások könnyedén behozhatták a távolságot. Remélte, hogy képtelenek védekezni ilyen tűzerővel szemben. Meghúzta az érintkezőt, és a fegyver hatalmas lökéssel kiköpte lövedékét.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Sept 17, 2012 21:04:42 GMT 1
A lövedék pontosan a menekülők csapatának közepén robbant, csontrepesztő dördüléssel minden irányba elhajítva a páncélban lévő harcosokat, és mély sebeket vágva a kevésbé szerencsés, páncéllal nem rendelkező menekülőkön - köztük fiatalokon.
Sanagar vagy két métert repült, és egy halom gaz között landolt. Felemelte a fájdalomtól zsongó fejét, és látta, ahogyan a Büntető megmaradt katonái földet érve felé tartanak.
- Hát ez nem alakul jól eddig.. - morogta magában. - Már a sokadik farmot evakuálták, de a Büntető csapatai folyamatosan a nyomukban voltak.. a Concord Dawn baráti klánjaitól beígért erősítésnek pedig nem volt se híre, se hamva.
Ép kezével, amelyik nem lógott erőtlenül az oldala mellett, az oldaltáskájában lévő hődetonátor felé nyúlt.. hátha legalább magával vihet néhányat..
A Büntető néhány lépéssel közelebb lépett, aztán figyelme a farmok mögött magaslatok felé irányult, ahonnan éppen ebben a pillanatban emelkedett a levegőbe egy kékes, pulzáló lövedék - egy könnyű, hordozható ionágyú lövedéke, ami telibe kapta a harcosoktól nem messze lebegő Basilisk II-t.
A beskar, lehetett akármilyen kemény, attól még ugyanúgy nem tudott mit kezdeni a statikus elektromos kisülésekkel, mint egy hagyományos páncél. A Büntető harcosait fedező vadászgép, miközben rendszerei hangos sercegéssel mondták be egymás után az unalmast, kékes villámoktól körülvéve pörögve a földnek csapódott.
Sanagar szája tátva maradt. A lövedék sebességéből és erejéből ítélve ezt valami új, méregdrága, a Vong háború után kifejlesztett fegyverből lőhették.. milyük van ezeknek.
- Büntető! - a magaslat tetején álló alak, akit még néhány hasonlóan öltözött harcos vett körül, szinte csak egy apró pontnak látszott, de hangja jól hallható volt az egész harctéren.
Fél tucatnyian lehettek, különböző színekből összeállított páncéljaik mellett a derekukon körbekötött tradicionális, szoknyaszerű félköpeny tette őket jellegzetessé.
Sanagar, miközben beljebb húzódott a bozótba, a távcsöve után kapott. Jól ki lehetett venni a harcos kezén azokat a fura bőrkesztyűket, vállán pedig - társaihoz hasonlóan - a Skirata-klán jelvényét.
- Büntető! - kiáltotta újra az újonnan érkezett. - Miért nem a saját súlycsoportból keresel valakit, ha verekedni akarsz, di'kut?
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Sept 23, 2012 15:39:24 GMT 1
Mandalore még csak meg sem lepődött. Ezek az átkozott árulók úgy összetartanak, mint a vornskr kutyák. Nem beszélve arról, hogy a jövevény épp most sértette vérig a Sanagarokat, megalázva őket harcképtelenségükkel… de újra és úrja összefognak.
- Skirata – jelentette a mellette álló gárdista.
A Büntető únta már a játszmát.
A nyakához kapott, és vörös köpenye a földre hullott. Kardja a kezében termett, sé hatalmas szökkenéssel a Skirata-klán harcosait vezető alak előtt termett. A másik is résen volt, és védte a támadást.
A Karendhor gárdisták pedig a jövevény harcosaival vették fel a harcot.
Mandalore vad dühvel adta bele az erejét a küzdelembe. Skirata is veterán volt, azonban a Büntető azért lehetett Mandalore, mert a legerősebb volt a többi közül. Gyors csapásokkal kényszerítette meghátrálásra ellenfelét, az azonban hősiesen tartotta magát. A Büntető éppencsak kifordította kezéből a pengét, Skirata nyomban lőtt a kezében termett fegyveréből – Mandalore Nagyúr azonban idejében félrehajolt, és kiütötte kezéből a fegyvert. Skiratának sikerült bevinnie egy jobbegyenest, így volt ideje kézbe kaparinta a kardját. A Büntető dühödt csatakiáltással fogott neki ismét az ostromnak. Aztán eszébe villant valami. - Öljétek meg Sanagart – parancsolta a harcosainak, miközben kivédte Skirata elsöprő erejű támadását.
Egyik zöld páncélos éppen végzett ellenfelével, így Rev Sanagar irányába indult. Sietve futott mellé, és csapásra emelte pengéjét.
Rev azonban nem adta magát ilyen könnyen. Egy jól irányzott rúgással kirepítette a másik kezéből fegyverét, s bár tántorogva, de már talpon is volt. A másik mandalori gyorsan feleszmélt, és vállához emelte sugárvetőjét, de Sanagar gyorsabb volt nála. Mindössze egyetlen lövést adott le a villámgyorsan kezében termő sugárpisztolyából, és a gárdista szertefoszlott koponyával dőlt a sáros földre. ..
Így látni engedvén a mögötte megbúvó harcost, aki felemelte sugárvetőjét, és meghúzta az érintkezőt.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Oct 1, 2012 22:13:54 GMT 1
A zöldes, forró lövedék a vállán találta el Sanagart és szétroncsolta a vállát. A férfi felüvöltött, oldalra fordult, és ezzel elkerülte a következõ sugarat, ami hosszú fekete csíkot vájt a megszáradt talajba, amin feküdt.
A bõrkesztyûs Skirata harcos egy pillanatra összevonta a szemöldökét, majd megérintette a karjára erõsített kommunikátort, miközben kardjával hárította a Büntetõ csapásait. Két, a klánhoz tartozó még életben lévõ kommandós a Mandalore harcosai elé lépett, hogy megvédjék Sanagart.
Pillanatokkal késõbb néhány robogó kanyarodott ki a fák mögül. A kommandósok felnyalábolták az eszméletlen sérültet, majd a vezetõjük is felugrott az egyik gép nyergébe.
- Találkozunk még, Büntetõ! - kiáltotta - És akkor úgy mérkõzünk meg, hogy senki sem áll közénk!
Azzal a robogók elporzottak, halottaikat hátrahagyva.
Sanagar arra ébredt, hogy egy kendõt szorítanak a fejére. A fölé hajoló sebhelyes, õszes arc láttán tátva maradt a szája, amitõl megfájdult az állkapcsa, így inkább becsukta.
- Nem mondom, hogy sokkal szebb lettél attól a bastioni detonációtól, Fett..
- Nem Fett vagyok. - rázta a fejét az alak, miközben újabb adag érzéstelenítõt fecskendezett a sérült karjába.
- Öhm.. értem. Gondolom meg kellene köszönnöm, vagy ilyesmi.
- Nem kell - rázta a fejét a vén kommandós. Sanagarnak feltûnt, hogy páncélja bal vállán az új festék alatt, amit a páncélon gellert kapó lövedékek lekoptattak, egy kopott, ezüst színû köztársasági jelvény díszeleg. Nem az Új Köztársaság vörös jelvénye, hanem a Birodalom elõttié..
- Kiviszünk titeket innen, a családoddal együtt. - folytatta a kommandós - Csak zavartok. Ez most már a mi háborúnk.
- A Büntetõ vadászni fog rátok.
- Több idõt töltöttünk ezen a bolygón, mint ti Sanagarok, vagy akár a Fettek. - rázta a fejét a kommandós. - Jobban ismerjük. Ti nagyobb hasznára vagytok a Mandalore-nak a rendszeren kívül.
- Tartozom valamivel? - kérdezte Sanagar.
- Derítsd ki, hogy mi történt a Concord Dawn-i erõsítéssel. - bólintott amaz. - Hamarosan jön egy sikló, ami felvesz. Mi indulunk tovább.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Oct 9, 2012 20:02:03 GMT 1
A Büntető felemlete kardját, és Skirata a feje fölött hárította a csapást. Mandalore a puszta erejére hagyatkozva nyomta a másik vicsorgó arca felé a fegyverét. Skirata erősen markolta a pengéjét, és minden erejét összeszedve igyekezett ellenfelét minél tovább blokkolni. Fél perc elteltével maga a Büntető oldotta fel a patthelyzetet, amikor a két penge már csak cenikre volt Skirata arcától. Váralanul elhúzta a kardját balja felé, és átlósan az ellenséges harcos bordáiba döfte. A kemény mandalore acél tövig megmártózott Skirata testében. A harcos szólásra nyitotta száját, miközben szemei elkerekedtek, és elejtette a fegyverét.
- Nem… győzhetsz – hörögte, miközben térdre hullt a Büntető előtt. A férfi egyetlen mozdulattal fejezte le. Csak ezután volt ideje a menekülők után pillantani, azonban már messze jártak. Egy zöld páncélos gárdista szaladt mellé.
- Uram, üldözőbe vegyük őket? – hadarta, miközben lopott egy pillantást a közelükben viaskodó párosra.
- Ne tegyék – dörmögte tűnődve a Büntető. Talán létezik egyszerűbb megoldás… Elvégre két csillagcirkáló állomásozott orbiton. – Tudja mit, fiam? Csapjon le rájuk a mennykő!
- Igen, uram – a harcos kezébe vette kommunikátorát. Az arasznyi holoalak a tenyerén rendkívül únottnak mutatkozott. A mandalore a Büntető elé tartotta a készüléket.
- Véget vetünk a tehetetlenségednek - mondta neki Mandalore. – Izzítsd be a célkereső lokátort! Precíziós csapást nekik!
A tétlenkedő tiszt ajka mosolyra derült. - Igen, uram – bólintott. – Elpárologtatjuk őket.
A kapitány eltűnt. A Büntető előrelépett, és kezeit a háta mögé kulcsolva pillantott szét az erdő szélén. Lesz ennek még folytatása. Úgy bizony. Nem is akármilyen.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Dec 30, 2012 15:50:04 GMT 1
A kihalt utcákon egy árva lélek sem ólálkodott. A porig rombolt épületek között droidvezérelte gépek takarították a törmeléket. A porfelhő mint valami állandó lepel borította be a pusztítás helyszínét. A kék köpenyes őrharcos félrerugdosta maga elől a kődarabokat. A szikár férfi megtorpant egy összeégett gyermek teteme fölött. Lehajolt hozzá, és megtapogatta az ereit. Bármennyire is szerette volna, már nem élt. Az őrharcos kikapcsolta sisakjának zárját, és levette a maszkot a fejéről. A szíve szakadt meg, amikor végigpillantott a mészárszéken. De bármennyire is fájt, meg kellett tenniük a Mandalore dicsőségéért.
A férfi felegyenesedett, és kiterelte hosszú, fekete hajszálait a szeméből. A jobb szeme fölött nem volt szemöldöke. Helyén egy mély heg húzódott, egészen a homloka közepéig. Megtapogatta legdicsőbb csatájának sajgó emlékét. A halál nem volt félelmetes egy mandalóriai számára, és a kék köpenyes őrharcos már túlélte a halált.
Feltette a sisakját, és leakasztotta súlyos sugárvetőjét az oldaláról. Kibiztosította a hatalmas fegyvert, majd gyakorlott mozdulattal célra tartotta. Lassú léptekkel indult tovább eredeti célja felé. A Sanagar-ház üresen kongó folyosóira belépve egy fiatal férfit pillantott meg az egyik szobában. Élve. Az őrharcos célra tartott. A nép dicsősége érdekében meghúzta az érintkezőt.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Feb 24, 2013 22:28:42 GMT 1
- Gyerekeket mészárolnak, kad. öregeket.. - lépett oda parancsnokához a Skirata-klán jelvényét viselõ harcos.
- El kellett volna hagyniuk a településeket, és kijönni velünk ide.. - pillantott körbe az öreg férfi a barlangban, akinek arca így, sisak nélkül kísértetiesen emlékeztetett Boba Fettre. - A saját ostobaságuknak és makacsságuknak köszönhetik.
- A vongese- el is elbántunk, ezekkel is sikerül.. elõbb utóbb.. - jegyezte meg egy másik, fiatal harcos, aki a hátát a falnak támasztva igyekezett ellátni súlyos, roncsolódott égéseit azzal a kevés bacta-tapasszal, ami a csapatnak maradt.
- Reméljük, Sanagar nagyobb sikerrel jár a Concord Dawn-on. - Nagy áldozatokat hoztunk azért, hogy kijuttassuk innen.. - jegyezte meg az elsõ férfi.
- Menekülni, azt tudnak.. azt nagyon tudnak. - köpött ki félre az öreg klón. - Csak barátjuk is annyi legyen, mint mondják..
- Újabb õrjárat közeledik. - lépett be egy negyedik harcos a barlangba.
- Ez az este sem lesz nyugodt hát.. - villantott meg feltápászkodás közben egy, a rászáradt vértõl mocskos beskad-ot a csapat vezetõje. - Induljunk...
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Mar 26, 2013 17:09:03 GMT 1
A Büntető lobogó köpennyel lépkedett a fémfolyosón. Fél perc alatt lerövidítette a komp és az űrállomás parancsnoki hídja közötti távolságot. A tapasztalt harcos fémes lépteinek zaja egyfajta zenét alkotott a tokjában himbálózó mandalori vasból készült kardjának csattanásaival. Az aranybevonatú páncélt viselő férfi hátán ott himbálózott hatalmas sugárvetője, amit köpenye jótékonyan elrejtett a külső szemlélő elől. Kreditmilliókat érő, ősrégi sugárpisztolya az övét verdeste, miközben a katonák félreálltak az útjából, amint megpillantották a mellkasa közepén ékeskedő M betűt. Amint elérte a központot, egy zöld páncélos őrharcos zárkózott fel mellé. A Büntető sietve letelepedett a beskhar trónra, amit a néhai Boba Fett előszeretettel használt, majd felpillantott az előtte félkörben sorakozó harcosokra. A különböző színű páncélt viselő mandaloriaiak a derekukhoz szorították maszkjukat, és tisztelegtek előtte. - Mandalore – szólt az egyikük - , a Conquistador készen áll. A flotta másik három tagja hamarosan megérkezik. A Büntető előtt felderengett a régi, ütött-kopott csatahajó látképe, ami régen a Conquistador volt. Mostmár azonban korszerű zászlóshajónak bizonyult, és felvehette a versenyt a galaxis többi hajójával – akár egy ISD-vel is. Továbbá a külseje igen elrettentő látványt nyújtott. - Készítsék fel a csapatokat – recsegte Mandalore. – Eljött az idő, hogy visszaszerezzük, ami a miénk. A Mandalore-szektor kétszáz rendszere ismét egyesül, méghozzá az én zászlóm alatt. Emberek, ez háború a népünk érdekében. Most pedig lássatok hozzá.
A Büntető terve azóta készülődött, mióta megtalálta a valódi Mandalore-maszkot, és kikiáltották a népe vezérének. A Sötét Nagyúrnak nagy szerepe volt abban, hogy ő megszerezhesse ezt a becses trófeát, ennek ellenére azonban nem óhajtotta szolgálni a Sith Nagyurat, akármekkora hatalma is legyen. Eljön az idő, s akkor vele is leszámol, pontosan ugyanúgy, ahogyan az összes ellenségével tette. Aztán egyesíti a népét, és kiszélesíti a Mandalore Birodalom határait. A galaxis háborúitól távol kiképez egy harcos generációt, őseinek méltó utódait, akik majd dicsőséget hozva a mandaloriai népre, megmérettethetik magukat a galaxis vezéreivel szemben. Akár győznek, akár nem.
Aktiválta a karjára erősített adóvevőt. - Parancsnok! Kivégezte Sanagart? – kérdezte. - Nem, Mandalore Nagyúr. De a nyomukban vagyunk. - Siessen! Nem szökhet meg élve. Vagy ha igen… alakítsa az ügyet a mi javunkra. Magára bízom. - Igen, Mandalore. Mindent megteszünk. - Tudom. Különben tudod, mi a kudarc ára – azzal bontotta a vonalat. A mandaloriai harcosok között a becsület volt a legnagyobb erény. Ezért is terjedt el az a szokás a páncélosok körében, miszerint kudarc esetén öngyilkosságot követnek el. A Büntető nem szerette alkalmazni ezt a módszert, viszont katonáinak becsülete meghaladta az ő hatáskörét. Végülis tökéletesen motivált serege volt. Nemsokára a hajója hídján lesz, és a hiperűrben száguld majd az újabb megmérettetés felé.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Jun 26, 2013 8:59:35 GMT 1
Lord Mandalore vállára terítette újonnan szabott, fekete, aranyszegéllyel díszített köpenyét. A mellette várakozó szobalány kéjsóváran bámulta a férfi testi izomzatához igazított páncélburkolatát. A Büntető bevégezte elsődleges feladatát. Egyesítette Mandalore klánjait, és egy zászló alatt kikiáltotta a Mandalore Birodalmat. Nevéhez viszont nem bizonyult elég hűségesnek. Megbüntette ugyan az ellenszegülő, a gyenge fajtársait, akik eladták népét holmi zsoldosbandának, viszont a vezetőjüket még képtelen volt megtalálni. Mandalore bosszúsan lépkedett a trónemelvény felé. Rev Sanagar igen jó kapcsolatot ápolt Daalával, a volt birodalmi admirálissal, a Galaktikus Szövetség elnökével. A Büntető azonban biztosra vette, hogy a vénasszonynak egyéb elfoglaltságai is akadnak, mint a mandalóriaiakkal való konfliktus.
A harcosok harcosa elfoglalta a helyét az egyszerűen kialakított trónterem legmagasabb székében. Betáplált valamit a karfákba épített panelekbe, mire az egyik titkos oldalfali járatból előbukkant az egyik alvezére. A férfi már órák óta próbálta elérni őt, de Mandalore csak most kegyeskedett fogadni.
- Mit akarsz, Breddian? – kérdezte.
- Hívás érkezett a Dxunról, Mandalore – felelte a harcos. – A Hadiár igyekszik elérni önt.
- Akkor miért nem hívott a személyes csatornámon? – dörmögte a Büntető. – Kapcsold! Az emelvény előtt megjelenő páncélos fejet hajtott uralkodója előtt, majd kertelés nélkül beszélni kezdett.
- Mandalore, a Sith felkeresett minket. Munkát ajánlanak.
Mandalore felordított dühében. A népe nem rabszolga többé! Mikor értik meg azok a szánalmas vakarcsok?! Hacsak…
- Biztos vagy benne, hogy Sithek? – kérdezte hirtelen ötlettől vezérelve.
- Nem láttam még fénykardot náluk, Mandalore.
A Büntető elméje nyomban megvilágosodott. Hát persze, hogy nem. Azok nem lehettek valódi Sithek. Darth Sordis azt ígérte, békén hagyja őt. Megegyezett a Sötét Nagyúrral, hogy az többé nem fogja háborgatni a népét. Ezek nem lehettek mások, csak valamiféle más frakció emberei, hogy meggyőzzék az ügyüknek a mandalóriaiakat.
- Akár így, akár úgy – rendelkezett –, el kell pusztítanod őket. Arról a bázisról nem tudhat senki. Előbb azonban derítsd ki, kik azok, majd értesíts!
- Igen, Mandalore – a holokép elenyészett, és a Büntető kurta biccenéssel elküldte maga mellől a másik férfit. Talán jobb lesz, ha személyesen vizsgálja ki ezt az ügyet? Betáplálta a Conquistador kapitányának hívószámát, majd kiadta a parancsait.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Jul 1, 2013 14:39:32 GMT 1
Kevésen múlt, hogy a Mandalore flottája nem törölte le az égről a váratlanul előbukkanó harmadik birodalmi hajót. A központi cirkáló hídján a következő üzenet hallatszott:
-- Fontos közlemény a Galaktikus Szövetség vezetőségének. A Harmadik Birodalmat megtámadta a Yuuzhan vong! Ismétlem, a vong fenyegetés ismét felfedte magát! Ne engedjük, hogy ismét elpusztítsák a galaxist!
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Nov 24, 2013 22:56:50 GMT 1
A Mandalore körül mostanában nyugodt volt a forgalom. Az új vezérrel rivalizáló klánok nagy része elesett, vagy elhagyta a bolygót. A forgalom visszaállt az eredeti állapotokra - néhány extra ellenõrzési ponttal tarkítva -, és alapvetõen Mandalore-szerte mindenki tette a dolgát.
A szokásos nyüzsgésben jó pár órát kellett várakoznia a nemrég érkezett gyorsnaszádnak, hogy csatornát kapjon a Mandalore kormányzati szervei felé. A sugárzott üzenet rövid, lényegre törõ volt:
"Otthonunkat ismét megtámadta a Birodalom. Tekintettel a korábbi Mandalor-al, Boba Fettel kötött kölcsönös védelmi megállapodásunkra, kérjük, segítsenek kiûzni az ESB erõit otthonunkból, a Roche aszteroidaövbõl.
Legmélyebb tisztelettel: A Verpin Fészkek Királynõjének hírnöke"
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Nov 25, 2013 16:45:10 GMT 1
- Úgy hallottam, a Büntető Canderous Ordo leszármazottja - suttogta az utcán lépkedő férfi érdektelen arcú feleségének. A nőt nem igazán érdekelték népük hagyományai, vagy a Mandalore megjelenésének és az államcsínynek a bekövetkezése. Ő sokkal inkább törődött azzal, hogy megetesse a gyerekeit, mosdassa őket, és ellássa azzal, amivel szükséges. Végtelenül egyszerű asszony volt, s bár a mandaloriai nép szülötte, csupán anyai teendőinek élt. Kaster Spar számos hasonló nőt látott már, s tudta, hogy az asszony ugyanolyan üres tekintettel bámult utána, miután elhaladt mellette, ahogyan férje meresztette szemét a harcos páncélba bújt mandalori után. Őt, a Hadiár személyes barátját nem érdekelték holmi pletykák. Ők mind tudták, honnan jött a Büntető. A maszkot az Ordo klántól szerezte meg a Dxun-on, s minden bizonnyal ő maga is a klánhoz tartozott, hiszen az volt az ő menedékhelyük. De ez nem számított, csak a cél: a mandaloriai dicsőség visszaállítása. Kaster fellépett az egyik lebegőre, és a központi épület folyosóin végigszáguldva levette a fejéről lila színekkel tarkított, kopott maszkját. Itt nem volt veszélyben, s érzékelőkre sem volt szüksége a boldoguláshoz. Néhány pillanat elteltével megállt, s belépett az elsötétített eligazítóba. A Palota alsóbb járataiban szinte képtelenség volt jármű nélkül közlekedni, s a felszíni pompa csupán egyfajta rejtekhelyül szolgált a földben elterülő bázisnak, ahol tulajdonképpen az egész Mandalore szektor vezetősége működött. A teremben mindössze egy szürke páncélos férfi várta. A egyedi színt csupán egy mandaloriai viselhette egy időben - a Haladhor. Ő volt a Mandalore titkos ügyleteinek főparancsnoka, egyfajta titkosszolgálati vezető - és nem mellesleg Mandalore egyik szárnysegédje. - A Verpinek üzenetével kapcsolatban hívattalak - recsegte a Haladhor tisztelgés helyett. - Mandalore azt az utasítást adta, hogy szervezzünk egy flottát a megsegítésükre. Nem tudjuk, Boba Fett milyen kapcsolatban volt azzal a néppel, mert a rezidenciája s vele az iratok nagyrészt odavesztek, ugyebár. - Már összeszedtem egy különítményt - mondta Kaster. - Indulásra kész. - Akkor menjetek - intett elbocsátólag a Haladhor, s elfordult, hogy tovább tanulmányozzon valamit az adattárolóján. Kaster Spar sarkon fordult, és kilépett a teremből. Tudomása szerint a Büntető épp a Mandalore szektor rendszereit járta, hogy a legutolsó ellenállást is felszámolja, ennek ellenére azonban képes volt egy viszonylag nagy haderejű flottát összeállítani erre a küldetésre. Mandalore is rendelkezésére bocsátott néhány új hajót, s így flottája teljes lett. Kaster alig várta, hogy ismét harcolhasson.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Mar 15, 2014 23:54:29 GMT 1
A néhány évtizeddel ezelőtt újból benépesült főváros, Keldabe a szokásos galaktikus jogú város zaját keltette. Az elnevezés a mando'a nyelv, vagyis az itt élő, és az ősi mandalóriaiak, és őseiknek, a taungoknak eredeti nyelve szerint a keldab szóból eredt, ami erődítményt, központi citadellát jelentett. A nagy múltú harcos népnek kitűnő hely volt ez birodalmuk kormányzására. A régmúlt korok dicsősége azonban rég letűnt. Ennek egyetlen oka volt: a Mandalóriai Háborúk elvesztése. Az akkoriban hatalmon levő Mandalore erőszakos természetének köszönhetően - egyes források szerint egyéb indíttatásból - , háborút deklarált a Köztársaság ellen, hogy teszteljék saját harci képességeiket egy velük egyenrangú, vagy talán nagyobb ellenféllel szemben.
Mivel a Köztársaság a néhány évvel azelőtti háborúból lábadozott éppen, csupán tessék-lássék módon voltak képesek védekezni a megállíthatatlanul nyomuló mandalóriaiak ellen, akik egyre több és több világot dúltak fel és fosztottak ki a Külső Gyűrű ostromai alatt, s a köztársasági flotta képtelen volt visszaszorítani őket. Amilyen jól indultak a dolgok, olyan tragikus lett a végkifejlet, ugyanis senki sem számított a Köztársaság titkos védelmezőinek a felbukkanására, a Jedi lovagokra. Eredetileg nem szándékoztak beavatkozni a háborúba, de két eretnek Jedi, Revan és Malak fogták a cimboráikat, és felvették a harcot a hódítókkal.
Néhány év elteltével már Revan és Malak irányította az egész köztársasági flottát, és egyre nagyobb győzelmeket arattak Mandalore nagyszerű harcosai felett. Már odáig fajultak a dolgok, hogy a köztársaságiak és a Jedik a Peremvidékre űzték ellenségeiket, akik viszont hősiesen állták a sarat, és a végső győzelem csak nem akart bekövetkezni. Ekkor Revannak szörnyű ötlete támadt, aminek következménye a háború befejezése volt. A tehetséges Jedi stratéga ugyanis felajánlott egy utolsó összecsapást a nagy Mandalorenak, ahol a két fél teljes flottája mérheti össze az erejét, hogy mielőbb lezárhassák ezt a konfliktust. Mandalore elfogadta a javaslatot, s ekkor Revan kijelentette, hogy a végső ütközet a Malachor V mellett lesz.
A név hallatán minden mandalóriai összeborzongott. A név tabu volt a népeik számára, amióta Mandalore, a Legyőzhetetlen itt alázta porig a mandalóriai nép dicsőségét, s ez olyan nyomott hagyott a büszke nemzedék fiaiban és lányaiban, hogy azóta se gondolhattak erre a dologra, s Malachor neve a legcsúnyább szavaik közé került. Ennek ellenére kénytelenek voltak elfogadni Revan "meghívását", hogy egyszer s mindenkorra legyőzzék őt, s ki tudja, talán a bolygó neve most nem szégyent fog kiváltani, hanem ezentúl a Jedik fölött aratott dicső győzelem emlékhelye lesz majd.
Nem is tévedhettek volna nagyobbat. Revan hajói jól harcoltak, de nem ez volt az, ami kivívta a nyereséget. A Jedi legtehetségesebb barátja ugyanis, Surik tábornok, aki az egyetlen magasrangú Jedi nő volt a flottában, Revan parancsára egyetlen bólintással aktiválta az új fegyvert, amit Revan árnyéktömeg-generátornak nevezett el. Ezen szerkezet hatására Malachor magja összeroppant, s Revan játékszere magával rántotta a halálba úgy a mandalóriai hajókat, mint a Jedik nagyrészét. Mindeközben Revan saját hajóján végzett a nagy Mandalore-al, így végérvényesen megnyerte a háborút. Ha mindez nem lett volna elég, elrejtette Mandalore maszkját.
A nép szétszóródott, a klánok nem vészelték át egységesen a vereséget. A harcosok közül gyalázatosan sokan beálltak zsoldosnak, vagy gengszternek és verőembernek szegődtek valamelyik bűnbanda szolgálatába, esetleg magányosan rótták a galaxist, hogy felkutassák fajtársaikat. Nem sokkal később azonban valaki megtalálta a maszkot. Canderous, az Ordo klán szülöttje lett az új Mandalore, és megkísérelte egyesíteni a klánokat, és sikerrel is járt. Belőle lett a következő Mandalore.
Természetesen a Birodalom korántsem nyerte vissza régi dicsőségét. Canderous cal Ordo megmentette ugyan a pusztulástól népét, de majdhogynem négyezer évig kellett várniuk arra, hogy egyáltalán megmutathassák magukat. A Fett klán régen elszakadt Ordoék titkos bázisairól, de most meglakolnak árulásukért. A Büntető egyszerűen nem tartotta őket a saját véréből valónak, se az előttük uralkodó pacifista söpredéket. Természetesen ő sem hódító politikát folytatott, viszont elődeinek gondolatára ingerültség töltötte el. Aztán felpillantott a Palota fölött ragyogó napra, s légzése megnyugodni látszott.
Keldabe főterén, a Külső Palota egyik legnagyobb bejárata előtt a város és egész Mandalória népe gyűlt össze, hogy részt vegyen új uralkodójának beiktatásán. A tér közepén levő emelvényem, az égnek meredve ősi szoborcsoport vetett árnyékot az őrharcosok sorfala között haladó új vezér termetes alakjára. Mandalore nemrégiben tért vissza egyesítő körútjáról, s egyelőre sikerült mindenféle lázadást csendesen elfojtania. A klánvezérek biztosították támogatásukról, beleértve a Fett családot is, továbbá a Skiratákat és a Sanagarok közül megmaradtakat, bár ez utóbbiakat a Büntető épp felváltani készült.
Amikor a magasba vezető lépcső aljához ért, a mögötte nyomuló őrharcosok megállapodtak egy helyben, és nem követték őt tovább. A fekete köpenyt viselő férfi végigsimított ezüstpáncélján, s egyedül indult az első Mandalore szobra felé. Fedetlen arcán kemény vonások uralkodtak, hosszú, fekete haja vállapjait verdeste. Népe réges régen keveredett olykor más fajokkal is, ezért nem volt meglepő, hogy a jellemzően szőke mandalóriaiak között akad más típusú harcos és civil is.
Amint felért a szobor lába elé, térdre ereszkedett, s kardjával megérintette a mellvérten levő M betűt. Aztán népe felé fordult, s beszélni kezdett.
- Mandalória népe! - kiáltotta. - Darmord cal Ordo vagyok.
Az üdvrivalgás ezúttal elmaradt, s a vezér kis hatásszünet után belefogott mondókájába. Erőteljes hangja úgy hasított át a levegőn, mint valami mennydörgés.
- Mint történelmünk tanusítja, az utolsó nagy Mandalore, aki becsülte népünk ősi hagyományait, s megértette, hogy igazán csak a csatában ismerhetjük meg önmagunkat, elbukott a Jediknek és a Köztársaságnak köszönhetően. Talán túlságosan elbizakodott volt, s ahelyett, hogy a Birodalom belső mocskával foglalkozott volna, csupán a vérontás érdekelte. Mint oly sokan közületek, magam sem felejtettem el Revan nevét - még ha a Jedik nem is emlékeznek rá -, aki bebizonyította, hogy népünk ezúttal méltó ellenfélre talált. Revan értette a csatát, ugyanúgy, ha nem jobban, mint a mandalóriai harcosok! Megmérettettünk a legnagyobb ellenféllel, akivel valaha is szembekerülhettünk, s büszkén vállaltuk a vereséget! Legnagyobb dicsőségünk azonban katasztrófába torkollott, amikor e nemes férfiú elvette Mandalore maszkját, s elrejtette mandalore fiai elől, hogy többé ne emelkedhessünk fel a hamvainkból! Hogy többé ne választhassunk vezetőt, s a szétszórt fiaink szétszéledjenek, sose szerveződjenek újjá. Ha Revan és a Jedik azt remélték, hogy ezúttal népünk elporlad, s nem leszünk egyebek, mint felbérelhető sugárvetők, akkor... nos, súlyosan tévedtek!
Szavai lelkes kiáltások hangzavarát csalta elő az alant mozgolódó tömegből, s a hagyománytisztelő, idősebb férfiak és nők öklüket rázva adtak igazat az elhangzottaknak, nem beszélve az ifjú, harcoskedvű hazafiakról, akik torkaszakadtukból követelték a régi dicsőség visszaállítását.
- A maszk mégsem veszett el - folytatta Darmord. - Bár évezredekig azt hittétek, hogy ezen hagyomány e kincs elvesztésével értelmét vesztette. Bizonyára azt hittétek, hogy a Kryze klán befolyása jót tesz majd Mandalória népének. Azt gondoltátok, hogy a béke és a függetlenség megvéd majd titeket a veszélyekkel szemben! Hát hogy is gondolhattátok volna másképp? Amikor hős harcosaink szétszóródva, egymástól távol élték mindennapjaikat a galaxisban, ki zsoldosként, ki egyéb alantas foglalkozásra adva fejét. Azután pedig azt hittétek, a Fett klán és barátaik visszahozhatják a régi fényt, hiszen páncéljuk és új Mandalore-juk is volt... De hadd kérdezzek valamit! Valóban törvényes uralkodótok volt, vagy csupán bitorló, aki saját népe hagyományait és törvényeit sem ismerte el? Vajon lehetett Boba Fett Mandalore, Mandalore maszkja nélkül? - azzal felmutatta az értékes, megviselt történelmi tárgyat. A T-rostélyos maszk aranyszínű besk'arból készült, oldalán különféle horpadásokkal és szimbólumokkal. - A válaszom: nem!
- Mondok még egy nevet, akit tudom, hogy mindannyian ismertek - folytatta, miután az éljenző óváció elcsitult. A nép egyre izgatottabb volt, s mivel mindannyian mandalóriaiak voltak, tudták, hogy népükben a hazugság halállal büntetendő. Darmord cal Ordo pedig bebizonyította, hogy hithű mandalóriai, s valóban mandalóriai vér csörgedez vastag ereiben. - Canderous. Ő volt az, aki megtalálta a Mandalore maszkját. Ő volt az, aki egyesítette a klánokat, s neki köszönhetjük, hogy túléltük ezt a vereséget. Belőle lett a következő Mandalore. Idővel a harcos kaszt visszatért a vadon világába, mert nem mutatkozhattunk a galaxis színe előtt, s csupán néhányan maradtak itt, úgy mint a Fett, Vizsla, Skirata és egyéb klánok, akik jogtalanul bitorolták a trónt!
- A valódi harcosaink a Dxun vaderdeibe húzódtak vissza, hogy figyelmük ne lankadhasson. Ott minden nap a túlélésért folyik a harc, s a dzsungel nem adja könnyen magát. Továbbá a Mandalóriai Háborúk is ott kezdődtek el, ezért a mai napig szent hely a számunkra, legnagyobb megmérettetésünk dicső emléke! Ezer évvel ezelőtt tehát végleg a Dzun vált menedékhelyünkké. Azóta ott uralkodtak a Mandalore-ok, s most visszatértünk, hogy hazahozzuk a legnagyobb klánjainkat s egyesítsük őket! Itt az idő, Mandoa!
Darmord megfordult, s letérdelt a szobor előtt, majd mand'oa nyelven mormogott valamit. Miután befejezte saját kis szertartását, szembefordult népével, miközben megérintette a páncélján virító M betűt. Aztán az égnek emelte a maszkot, s lassan leeresztve az arcára helyezte, begyűrve hosszú haját a gallér és a maszk takarásába. Miután megvolt, égnek emelte a kezét, s a nép üdvrivalgása közepette elkiáltotta magát:
- Ni cuyi Mand'alor!
- Oyacyir Mand'alor! - érkezett a nép válasza, s ez jelentette a beiktatási ceremónia végét. Darmord cal Ordo lett Mandalória törvényes uralkodója, s bár nem kellett volna beszédet mondania, elengedhetetlennek tartotta, hogy megmagyarázza népének indokait. Jelezte, hogy ismét szólni kíván, mire a sokaság elhallgatott.
- Ezentúl tizenkét klán létezik a Birodalomban. Maramud cal Cadera lesz ezentúl a Haladhor, akinek feladata a klánok összefogása lesz, továbbá a Hadiár rangot is újra életbe léptettem. Ő lesz a második legfontosabb személy köztünk, s ezt a szerepkört Sicus ölti be az Ordo klánból.
Azzal szó nélkül lesietett Karendhor gárdisái közé, ahol már várta Breerdian, a gárdakapitánya, továbbá a széles vigyorú Hadiár, aki harcoshoz méltatlanul, sugárzó arccal figyelte, amint a klánvezérek sorra leróják hódolatukat új uralkodójuk előtt. Egyenként léptek Mandalore elé, s mindegyikük az uralkodó lába elé helyezte kardját. Ilyenkor Mandalorenak kellett döntenie, hogy elfogadja-e az illető klánvezért alattvalójaként, vagy saját fegyverével végez vele. Darmord azonban mindegyiknek visszaadta a fegyverét, egy kivételével. A Skiraták harci páncélját viselő férfi nem tűnt meglepettnek, amikor Mandalore helyett a saját örharcosai végeztek vele. Mandalore azon sem lepődött meg, hogy sehol nem látja a Fett, vagy a Sanagar klán képviselőit.
Miután lerázta magáról a vezéreket, már biztonságban tudott beszélni Sicussal, aki hamar visszazökkent harcosi szerepkörébe.
- Azt akarom, hogy a Fett rezidencia és a Sanagar klán fészkei legyenek kifüstölve a következő napokban - rendelkezett Darmord. - Továbbá a Skiraták leszármazottjait is tüntessétek el! Itt, és a többi kétszáz világról együttvéve! Új klánokat létesítünk helyettük, ugyanis akadnak közülünk családok, akik nem tartoznak sehová, mégis elég befolyással rendelkeznek...
- Értelek, Mandalore - bólintott a Hadiár. - Körbejárom a Birodalmat.
- Tedd azt. Én meg a Haladhorral kéne végiglátogassam a klánvezéreket, azonban csak te mész, Maramud - fordult a vezérharcos felé. - Én összeállítok egy tervet. Szükségünk van a melletünk levő rendszerre...
- Hogy érted ezt? - hökkent meg egyszerre a két fővezér. - Azt mondtad, nem hódítópolitikát folyatsz.
- Az a szektor régen is a miénk volt, és sokkal elegánsabban akarom megoldani, mint a nyílt háború, efelől ne aggódjatok.
- Darmord, te megbolondultál - fejtette ki véleményét Sicus. - A Galaktikus Szövetség azt fogja hinni, őket akarjuk megtámadni! Hiszen csupán az az egyetlen szektor választ el tőlük!
- Azt mondtam, nem fogok harcba bocsátkozni. Szükségem van arra a szektorra. Berra! Te mostantól a felderítőharcosok parancsnoka vagy!
- Köszönöm, Mandalore. Az életem a tiéd.
- Én ebbe nem megyek bele - dörmögte a Hadiár.
- Nyugodj meg, Sicus - csitította Mandalore. - Mint említettem, nem fogok nyílt harcba bocsátkozni. Ezért kértem Berra segítségét. Bizonyára merőben új ez a módszer, de amit tervezek, az nem háború, hanem egyfajta államcsíny...
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Aug 5, 2015 15:24:43 GMT 1
Keldabe legnagyobb épülete ugyan nem volt régi, de azokból az ősi mandalóriai kövekből épült, amit ki tudja, honnan bányásztak elő a Büntető emberei. A palota a város legmagasabb részén feküdt, és gigantikus létére inkább volt széles, mint magas. A lövegtornyai megfordultak, amikor egy apró, tű alakú hajó repült be a légterébe. Az elegáns vonalú vadászgép azonban tökéletes biztonságban elsuhant a mandalóriai védelmi rendszerek között.
A hajó a trónteremhez legközelebb eső hangárt választotta ki, ami üresnek bizonyult, amikor halovány szisszenéssel a padlójára ereszkedett. Igaz, hogy nem ezt a helyet jelölték ki neki a leszállásra, de a pilótáját ez egyáltalán nem érdekelte. Ennek ellenére mégis békén hagyták, ami arról tanúskodott, hogy maga az atyaúristen értekezett meg Mandalória fellegvárába – holott tudvalevő volt, hogy maga Mandalore már órák óta az épületben tartózkodott.
A rámpa hamar leereszkedett, s három alak indult lefelé a vadászból. Nem siettek, ráérősen ballagtak a páncélos-fegyveres fogadóbizottság elé. A két szélső jövevény szintén szürke páncélt és T-rostélyos sisakot viselt, ugyanúgy, mint a hazai egység tagjai. A mandalóriaiak a saját kézjeleikkel üdvözölték egymást, aztán minden figyelem a fő attrakció felé fordult.
A nő legalább olyan magas volt, mint a katonák, és egy Jedi mester nyugalmát árasztotta a tekintetével. Ám a jelenlevők közül mindegyik tisztában volt vele, hogy a harmincas évei felé közelítő nő egyáltalán nem volt Jedi. Szép és sima arca volt, és szőke haja, ami az alsó arccsontjáig ért. Egyszerű, vörös-szürke felsőt és nadrágot, valamint fekete csizmát viselt, és szürke, széles fém-vállapokat, ami inkább egy nehézpáncélzat maradékának tűnt. Felsője a nyakáig ért, így nem látszódtak az idomai, legfeljebb a ráfeszülő ruhája sejtette a körvonalait. Fekete övén egy fénykardmarkolat lógott.
- Köszöntjük itt – szólt neki a mandalóriai egység vezetője. – Ön Lord Sordis küldöttje, akit vártunk?
- Kryptolos Non – mosolyodott el a nő. – Mehetünk.
A katonák szó nélkül átvették a vezetést, és megindultak a trónterem felé. A Sith Lord pedig a díszesen kirakott falakat figyelte, és azon tűnődött, hogy Mandalore népe többnyire a célszerűségre fekteti a hangsúlyt, de ha a személyes szentélyükről van szó, nem vetik meg a pompát sem. (Természetesen nem talált a falakon, vagy az oszlopok faragásaiban semmi giccset, minden szigorúan egyszerű volt és visszafogott.) Úgy gondolta, jó lesz megjegyezni ezt.
Néhány szolga, akik nem voltak a militarista mandalore társadalom tagjai, félve húzódtak félre a nagy csinnadrattával közeledő katonák elől. Valószínűleg azt hitték, hogy a nő, akit a harcosok kísérnek, egy magas rangú fogoly. Kryptolos ránézett néhányukra, de mindenki elfordította az arcát, holott Sith Nagyúrhoz képest nem voltak karikák a szeme alatt, és a tekintete is kedves volt. Az értelmes lények gondolkodásmódja és érzelmi machinációik mindig érdekelték őt, de minél többet tudott, annál inkább rájött, hogy képtelenség eligazodni benne az Erő nélkül.
Néhány fordulat után egy nagy terembe vezették őt, aminek a vége a messzeségbe veszett, legalábbis első pillantásra. Kryptolos látta a trónemelvényt a bejárattal szemközt, és megfigyelte, hogy az oldalfalak mentén mindkét oldalon mozdulatlan harcosok őrzik a csendet. A társasága egyre inkább lemaradozott, ahogy a Mandalore elé ért. Amaz felállt, és lelépett a második lépcsőfokra, Kryptolos pedig elküldte a testőreit, és szétvetett lábakkal megállt előtte. Kezeit a háta mögött kulcsolta össze, és rámosolygott a Büntetőre.
- Mondd, mit akar a gazdád? – recsegte Mandalore, tanúbizonyságát adva harcosi mivoltának szófukar hozzászólásával.
- Kryptolos Non – mutatkozott be Kryptolos. – Az én gazdám pedig egyedül az Erő sötét oldala – erre a Büntető nem szólt semmit, ezért a nő folytatta. – A Sötét Nagyúr óhaja szerint több területet kell szereznünk a Mandalore Birodalomnak. Növelnünk kell az erőforrásainkat, és fel kell készülnünk, hogy a szolgálatába állhassunk.
- Mondja meg neki, hogy háborúban állunk, és hamarosan nem csak egy fronton – felelte Mandalore. – Egyelőre nincsenek meg a hozzávalóink egy efféle sütemény elkészítéséhez. A pénzünk sem elég. A klánok még csak most békültek ki egymással, és nekem keményen kell dolgoznom, hogy ez így is maradjon. Az ön mestere nem érti, hogyan működik egy miénkhez hasonló társadalom berendezkedése. Ezt neki is meg kell érteni.
- Megértette, és erre a feleletre számított – vont vállat Kryptolos, és ugyanolyan kedvesen beszélt, mint azelőtt. – A parancsom a következő, ez pedig nem javaslat: összeállítanak egy inváziós flottát, és semleges bolygókat szereznek meg keresztül-kasul a galaxisban. Nincs idő a kis határmenti csatáikra.
Mandalore lépett még egyet lefelé, ezáltal megmutatva hüledezését. Nem szólt semmit, nyilván haragra gerjedt. Kryptolos úgy tudta, hogy a Büntető nem igazán szereti a szolga szerepét. A népét azért szabadította fel, hogy visszaadja nekik régi dicsőségüket, nem pedig azért, hogy zsoldosokból megint más szolgái legyenek. De persze a maszkot Sordis adta át neki, így a Sötét Nagyúr elvárta a hűségét.
- Nem... Nem megy a logikus beszéd, ha jól látom – tért magához Mandalore. – Jól van. Úgy lesz, ahogy parancsolja, Lord Non. De csak azután, hogy megvédtük a határainkat az ESB-vel szemben. Addig viszont minden úgy marad, ahogy eddig volt.
- Akkor is, ha ezt teszem? – mondta Kryptolos szinte könyörögve, miközben előhúzta és felemelte az egyik kezét – mire a teremben levő összes harcos, beleértve a Büntetőt, a levegőbe emelkedett. Aztán ökölbe szorította hosszú ujjait, és a mandalóriaiak a torkukhoz kaptak, és próbálták elkaparászni onnan azt a nem létező valamit, ami elzárta a légútjaikat.
Kryptolos a másik kezét hátratéve nézelődött, hogy mi történik. A bejárati ajtó őrei ugyanúgy szenvedtek, mint a falmenti páncélosok, vagy a rángó Mandalore, aki bizonyára megbánta az iménti kijelentéseit. Kryptolos mindenképpen tartozott neki ennyivel azért, mert Sordist a gazdájának hívta. Annyi más szót találhatott volna, mondjuk a mestert vagy azt, hogy főnök, de igazán egyik sem illett a valóságra. Ugyanis Kryptolos a Sordishoz hűséges csoportok és szervezetek, valamint más egyének összefogó vezetője volt, és már régen kiesett a tanítvány szerepből. De ez az egész nem is lényeges most.
Még néhány hosszú percig elmélkedett, miközben a többiek szenvedtek. Néhányan holtan estek össze a megerőltetéstől, de a legtöbbjük kibírta addig, amíg a Sith eleresztette őket. Egyedül a Büntető járt rosszul. Kryptolos elővette a fénykardmarkolatát, és a végén levő éles, vékony pengével gondosan lemetszette Mandalore fejét. Beletelt egy kicsi időbe, de idő az volt bőven. Miután ezzel megvolt, mosolyogva pillantott a maszkra, és véres keze közé vette. Szembefordult az odagyülekező mandalóriai vezetőkkel és harcosokkal, felemelte az ereklyét, és elkiáltotta magát.
- Éljen az új Mandalore! – azzal a saját arcára tette a maszkot.
Megvárta, amíg a hagyomány értelmében a főbb vezetők hűséget esküsznek neki. Aki nem tette a lába elé a kardját, azt szintén a hagyománynak megfelelően a társai ölték meg. Kryptolos elküldte a társaság nagy részét, és megparancsolta, hogy a vezetésváltás titka maradjon a Birodalom határán belül.
- Valamint nincs több fölösleges főtiszti rang. Visszaállítom az őseitek szabályait. Csak én vagyok, a Mandalore, és senki más, csak az én népem. Eddig is azon fáradoztunk, hogy felemeljünk titeket, de most, hogy átvettelek, együtt fogunk ezen fáradozni. Most menjetek, és jelentsétek a csata kimenetelét a Concord Dawn-nál – azzal kedvesen elmosolyodott, és leült a trónjára.
Lehunyta a szemét és meditálni kezdett.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Aug 6, 2015 15:10:32 GMT 1
- Több kisebb hadműveletet javaslok – mutatott Sicus a vetítőasztal fölött lebegő holotérkép egyik, majd másik, aztán egy harmadik pontjára. A mellette körben álló katonai vezetők mind sisak nélkül voltak, akárcsak a velük szemben, hátratett kézzel nézelődő Mandalore. Kryptolos az övére erősítette Mandalore maszkját, átellenben a fénykardjával, hogy figyelmeztesse esetleges kihívóit a veszélyre. Szeme Sicus arcán nyugodott, amikor az folytatta a beszédet. – Csapásmérő egységeket szervezünk a szektor több külső peremén, és több helyen ütünk rájuk.
- Ugyan – legyintett a legmagasabb harcos a társaságból. – Hisz alig van valami szedte-vette helyi védelmi erejük. Egy-két nagyobb cirkáló, leselejtezett, félig működő birodalmi csillagrombolók, és néhány kis flotta, amit seperc alatt szétverünk. Ilyen ellenfél ellen nem dicsőséges a harc.
Legalább két órája tervezték már az Elrood szektor megszerzését, de a mandalore fiai jól láthatóan nem voltak hozzászokva a hosszas és alapos tervezgetéshez. Ők legszivesebben azonnal lerohanták volna az összes bolygót, amit csak lehetett, Baziliszkusz-droidjaikkal tűzbe borítva a szektor világait, és nagy csörömpölve bevonulni a fővárosba. De Kryptolos figyelmeztette őket, hogy a galaxisnak nem feltétlenül kell tudomást szereznie erről a kis akciócskáról. Jól tudta, hogy a coruscanti vagy a commenori vezetők mind hisztériás rohamot kapnának, ha meghallanák, hogy a mandalóriaiak terjeszkednek a Peremvidéken. A nyersanyagra pedig, amit az Elrood szektor biztosíthatott, szükségük volt.
- Majd eljön annak is az ideje – mosolygott rá az iménti felszólalóra Kryptolos. – Amint megfelelő terület áll a rendelkezésünkre, még nagyobb fegyverkezésbe kezdhetünk, és akkor, barátom, nem lesz senki, aki az utadba állhatna!
- Szóval ezeken a koordinátákon állítjuk fel az egységeket – jelölt be néhány rendszert Hylas Spar. – De ezzel egyidőben meg kell indítanunk egy végső inváziót a főbolygó ellen, hogy az egész rendszer egyszerre legyen a miénk.
- Szerintem pedig zárjuk körül az Elroodot – javasolta Kaster Spar, aki a verpineknél vezette a mandalóriai flottát, és aki miatt most a concord dawni csata zajlott. – Miután megvan a gyűrű, úgyis behódolnak, és vége.
- Ne egyen a fene, pajtás, de vigyáznunk kell a kalózokkal – pillantott rá Sicus. – Abban a térségben veszélyesen megnőtt a számuk. Gyorsan és pontosan kell cselekednünk, mielőtt ők akarják magukénak majd a területet. Ezért szavazok az összehangolt támadás mellett.
- Hmpf, mit árthat nekünk néhány kalóz? – horkantott fel Julianus Fett.
- Hylas gondolkodásmódja éleslátást és előrelátást tükröz – bólintott Kryptolos. – Az ő módszere szerint fogunk eljárni. Szervezzétek meg a kisebb egységeket, aztán a fő flottát. Én elintézem az itthoni védelmet, amíg mi távol vagyunk. Megérkeztek a MandalMotors által legyártott hajók? – fordult a mellette strázsáló Orashoz.
- Holnap érkeznek, Lord Non – felelte a férfi. – Még a legutolsó teszteket végzik.
- Azokat az egységeket majd itt, a Mandalore űrben próbáljuk ki, amíg mi távol leszünk – határozott Kryptolos. – Most pedig mindenki leléphet. Meditálnom kell. Úgy érzem, veszély fenyegeti a mesteremet.
Kryptolos a kamrájába sétált, mialatt az emberei hozzáláttak a feladataikhoz. A Sith Lord Mandalore pedig elmerült az Erő mélységeiben.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Aug 25, 2015 19:12:09 GMT 1
Az új Mandalore befordult a hármas folyosóra, nyomában két T-rostélyos sisakot viselő emberével. A régi, dicsőséges időkben használatba vett, később évszázadokig lezárt börtönkomplexumot a Büntető nyittatta meg újra. A falak kőből voltak, de a modern technológia vezérelte a nagy ajtótömböket és a többi berendezést. Kryptolos Non nemrégiben rájött, hogy a fegyház valaha kínzóközpontként funkcionált, és nem más építette, mint a hírhedt mandalóriai tudós, Demagol.
Természetesen Kryptolos is minden foglyot ide küldetett.
A széles folyosó két végében egymástól távol duracél ajtók sorakoztak. A cellák előtt strázsáló őrök szobormereven álltak, amikor a Sith Mandalore és kísérete elhaladt mellettük. Kryptolos végül nekikanyarodott az egyik ajtónak, és amikor az őrök látták, hogy be akar menni, felnyitották a bejáratot. A nő intett, mire saját egysége felsorakozott a börtönőrök mellett.
Ő pedig megvárta, amíg az ajtó lezárul mögötte, és egyedül maradt a fogollyal.
A meglehetősen jóképű fickó felkapta a fejét, már amennyire az egész testét a falhoz szegező energiamező engedte. Láthatóan nehezére esett felnyitnia a szemhéjait. Teste arányos volt, ruházata szakadt és megviselt, mint aki régóta porosodott ebben a cellában. Kryptolos elfacsarta az orrát, amikor megérezte a mosdatlan férfi csípős bűzét. A Büntető valóban megfeledkezett a folgolyról, még szerencse, hogy nem vonta vissza az utasításait a férfi életben tartásáról, és néhanapján enni kapott.
- Oleg – lépett közelebb a nő, miközben a háta mögött összekulcsolta a kezeit, mintegy tanulmányozva az illetőt. A klón hónapok óta senyvedt a cellában, de már világos volt, hogy eljött az ő ideje is. Bár Kryptolos sejtette, hogy a polneyei jobban szeretné majd, ha inkább végleg elfelejtették volna. – Kryptolos Non vagyok. Most én vezetem a mandalóriai erőket. A szenvedései hamarosan véget érnek, katona.
- Tudom, tudom – köpött a földre Oleg. – Most szépen eljátszák, hogy ki fognak végezni, mert nem szedtek ki belőlem semmit. De ne reménykedjetek. Jobb, ha most elintézzük, minél hamarább.
- Nem fog meghalni – mosolyodott el Kryptolos megnyugtatóan. – Már nincs haszna a számunkra. Én viszont életpárti vagyok. Ugyan miért végeztetnék ki egy foglyot, ha semmi előnyöm sem származik belőle? Mellesleg egy kiváló harcos elveszejtése bármilyen kicsinyes okból nem értelmes döntéshozatalra vall.
Oleg harsányan felröhögött, azután enyhe köhögőrohama lett.
- Komolyan... komolyan azt hiszi, csatlakozok a maguk harcosaihoz? – mondta, miután alábbhagyott a rázkódásból. – Maga vagy túlságosan elszállt, vagy bolond, szivi. Itt az egyetlen lehetőség, ha szépen lezárjuk ezt az egészet.
- Nem akarom, hogy csatlakozzon, kedvesem – lépett hozzá egészen közel a nő. Kezével végigsimította a férfi arcát. – Nincs szükségem magára. De ne aggódjon, le fogjuk zárni.
A másik kezét előhúzva egy apró pengét villantott fel. A hosszú, három oldalán éles szerszám markolata vörös volt, akárcsak Kryptolos ruhája. A pengéjét pedig vagy vér, vagy lekopott festék díszítette, ezt Oleg nem tudta megállapítani.
Kryptolos hirtelen megfogta a férfi nyakát, aki mozdulni sem tudott a vasmarok szorításában. Látta a nő kíváncsi tekintetét, amint közelebb hajol hozzá, és a kisméretű, hegyes tőrrel megbökdösi az arcbőrét. Apró vérpettyek jelentek meg a klón arcán, a kés hegyének útvonalán. Oleg eddig sem félt, és elhatározta, hogy most sem félemlíthetik meg. Nem kerülte el a figyelmét a nő oldalán lógó fénykardmarkolat, és ahogy a Sith rápillantott, a rohamosztagos klón megértette, hogy ebben a pillanatban egy beteg életformával hozta össze a sors.
A tőr felhasította a szeme alatti bőrrészt, mire Oleg felnyögött. Kryptolos tudta, hogy a férfi fájdalomküszöbe bizonyára igen magas, azonban nem megkínozni vagy kivallatni akarta őt.
- Semmi baj – mosolyodott el joviálisan. – Nem kell mondanod semmit.
Észrevette a férfi értetlen tekintetét, ezért folytatta.
- Nem kell mondanod semmit – ismételte, miközben a férfi állán húzta végig a pengét. A tőr nyomában vércsík bukkant fel, ami lefolyt Oleg mocskos ruházatára. – Csupán kíváncsi vagyok, mennyiben tér el egy klón testfelépítése az átlagemberétől. Tudom, tudom – húzta vissza a kezeit bűnbánóan. – Kicsikét kellemetlen érzés, de mégsem ölhetlek meg azért.
A tőr mozdult, és Oleg homlokán függőleges csík jelent meg. Kryptolos egy kettős keresztet rajzolt, a szárai egyenlő hosszúságúak voltak. A vér belefolyt Oleg szemébe, aki dühösen pillogtatott, és összeszorított fogakkal viselte a kínt.
- Te beteg picsa... – lihegte a klón, de megmozdulni még most sem volt ereje. Elektronikus rabláncai kérlelhetetlenül tartották.
Kryptolos ejtett még egy-két vágást az arcán. Nem akarta összekaszabolni, hiszen azzal felismerhetetlenné tette volna a férfit. Kicsit hátrébb lépett, hogy szemügyre vehesse az alkotását, miközben Oleg feje előrebicsaklott. Aztán letette a kést az egyik kőasztalra, amin számára ismeretlen szerkezetek és tárgyak lapultak, és elővett egy másikat, egy rövidebbet.
Odament a fogoly elé, és végigtapogatta a testét. Amikor az ágyékához ért, Oleg idegesen próbált elhúzódni, de Kryptolos keze már siklott is tovább. Végül megpattintotta a szakadt kezeslábast a nyakánál, és leszaggatta a ruhadarabot. Lassan, alaposan haladt, minden szövetdarabot eltávolított a férfiról, így már láthatta annak tökéletes testét.
Oleg felsikoltott, amikor a Sith pengéje apró tűzcsipésekként bele-belemart a mellkasába. Kryptolos belemerülve dolgozott, és a kés hamarosan hosszú vágást ejtett egészen a klón legnemesebbik szervéig, de ott megállt, és a nő egyenesen beledöfte a tőrt Oleg combjába, aki vicsorogva felordított. Kryptolos benne hagyta a szerszámot a testében, és megint felvette az előzőkben használt pengéjét.
- Nem érdekel, hogy nem különbözöl semmit – jelentette ki társalgási, lágy hangon. Félresöpörte szőke fürtjeit a szeméből, és síkosat tapintott. Rájött, hogy munkálatai közben megizzadt, valóban meleg volt a cellában. A kövek a nyári időszakban bent tartották a meleget, és hőcserélő rendszer hiányában megsűrűsödött a levegő. – Na még.
Elkapta Oleg kezét, és egy hirtelenjében odahúzott gurulós asztalra csapta. Ezután egy valamivel nagyobb kést keresett a cella felszerelései között, de nem járt sikerrel. Végül egy kisebb tőrrel lecsapta a férfi ujjait, aki iszonyatos sikoltozások közepette vergődött a helyén. Kryptolos egy ősi nagai sárkányszimbólimot vésett a karjába, a bicepszétől egészen a tenyeréig.
Folytatta még egy ideig kis magánszórakozását, és amiután végzett, megigazította a ruháját. Felöltöztette a férfit, és elmerengett, hogy vajon kivágja-e az egyik szemét. De végül úgy döntött, azzal már túl messzire menne. Esetleg ha vallatás lenne, de ez nem az volt. Egyáltalán nem az.
- A vizsgálatot befejezettnek tekintem – állapította meg. – Látja? Nem is volt olyan szörnyű. Soha nem olyan szörnyű.
- Meg sem kérdezem, hogy ez mire volt jó – suttogta Oleg elvékonyodott hangon. – Egy ilyen őrülttől. Maga ezt élvezi – kiáltotta hirtelen. - Mindannyian élvezik. De a galaxis hamarosan megszabadul az ilyen ámokfutóktól! Minden fénykarddal hadonászó bolond el fog pusztulni, meg fog halni, ki fog törlődni a világból! Soha nem fordítják fel a történelmet többé!!
- Tudom, kedvesem – mosolyodott el Kryptolos kedvesen. – Bár ön nem tudhatja, de van egy Sith Nagyúr, aki az ön oldalán áll. Az ESB árulója, ők úgy ismerik, hogy a Renegát...
- Szóval ez az egész mégiscsak a bosszú miatt volt – szúrta közbe Oleg, de a nő meg sem hallotta.
- ...akinek ugyanaz a célja, mint magának. Ő pedig az én feljebbvalóm.
- Semmit sem értek – fordult el a klón, látszólag elhatározva, hogy nem ejt több szót ezzel az elmebeteg lénnyel.
- Sordis parancsa szerint életben kell maradnia – tette el a szerszámait Kryptolos. – Amint tud, ideérkezik. A Sötét Nagyúr az ön EGB-s barátainak a szövetségese, tulajdonképpen egy oldalon állunk.
- Mit akar valójában?
- Ha ideje engedi, ő maga jön el, hogy elvigye a Polneye-ra, de legalábbis Tierce ezredesnek. Afféle békejobbként, jó szándéka és együttműködése bizonyítékaként. Addig átszállítják egy kényelmesebb cellába, ahol rendes ételt kap és ruhát.
Kryptolos az ajtó felé indult.
- Szóval fel akarnak hízlalni – mondta csak úgy magának Oleg, amikor a nő megfordult. – De akkor mi értelme volt ennek az egésznek? – mutatott végig összevagdosott testén.
Kryptolos mentében visszaszólt.
- Semmi. Az égvilágon semmi.
A cella ajtaja súlyos mennydörgésként csapódott be utána.
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Sept 15, 2015 16:43:25 GMT 1
Dreandor Beviin a fejére tette jókora, T-rostélyos sisakját, azután intett a kommunikációs berendezést kezelő technikusnak, hogy hozza létre a kapcsolatot. Mialatt az előtte elterülő, széles asztallapon villódzni kezdtek a fények, türelmetlenül járkálni kezdett a transzmissziós rácson. A Mandalore bolygó alvezéreként szerzett kitüntetéseit nem akasztotta a páncéljára. Addig nem akart elismerni semmiféle győzelmet, amíg meg nem oldódik a nemrégiben megtizedelt Fett klán problémája, vagyis a Mandalore vírusos levegőjének a problémája. Annál is inkább, mert mióta a Büntető egyesítette a klánokat, azok ismét elkezdték az egymás közti átjárást, és hát egy Fettel párosodó másik klán tagját is veszély fenyegethette, amennyiben meglátogatja a főbolygót.
A veszély reális volt Dreandor szemében, és kieszközölte az új Sith Mandalore-tól, hogy átvehesse a különleges ügy kezelését. Lord Non rábízta ezt a komplex feladatot, és tudósokat adott mellé. Dreandor kósza pillantást vetett a három idős férfi felé, akik a terem falai mellett húzódtak meg. Azelőtt is sejtette, hogy a nem-mandalóriaiak gyengék, akár a falevél. Most azonban tökéletesen biztos volt benne.
Mandalore még egy feladatot adott, mégpedig nagyköveti minőségűt, vagy valami ilyesmit, Dreandor nem volt jártas a politikai kifejezésmódban. Mindenesetre az volt a feladata, hogy tájékoztassa az előtte manifesztálódó kilenc klánvezért az új Mandalore utasításairól.
- Végre minket is beavatnak, hogy ki az új vezetőnk – fonta keresztbe a karjait mellkasa előtt az elhunyt Boba Fett unokanővére, Nella Fett.
- Az új Mandalore fénykardot visel, ahogy hallottam – morogta a Cadera klán vezetője. Az idős férfi arcát maszk takarta, de hangjából érezni lehetett leplezetlen ellenszenvét. – Nehogy azt mondd, Dreandor fiam, hogy a Sithek végül csak beváltották a fenyegetésüket! Ugye nem az történt, amire gondolok?
- Lord Non, alias a mi, és a te Mandalore-od, Jul – mutatott felé Dreandor -, valaha a Sith Nagyurak köpenyét viselte. Ma azonban nem szolgál semmiféle oldalt, de még a Sithek törvénykönyvét sem – magyarázta tovább a Kryptolos által szájába adottakat. – A nagyapja valaha az Ordo klánnál szolgált, erre bizonyítékaink vannak, legalábbis az eredeti személyazonossági papírjai alapján.
- Szóval mégis csak egy Sith... – szorult ökölbe egy páncélkesztyűs kéz.
- Az Erő és a fénykardja csak a hasznunkra válik – vont vállat Nella Fett. – Ha megkönnyíti számunkra a csatáinkat, hát legyen. De itt nem is ez a gond, hanem az, hogy a Büntetőnek volt egy célja a népünkkel. Tudtuk, hogy mire vállalkozott, és az volt a legfontosabb szándéka, hogy régi dicsőségébe vezesse vissza a Mandalore-t, és megmutassuk a galaxisnak, hogy valaha kik is voltunk. De ez a nő... nem mandalóriai. Egy kívülálló nem értheti a hagyományainkat, a becsületünket!
- Az új Mandalore tökéletesen tisztában van a kételyeitekkel...
- A Maszk feljogosítja a címére, ez minden hagyományunk legszentebbike! – szólt közbe a Skirata klán vezetője.
-...ezért a Büntető nyomdokaiban ő maga is végigjárja az összes klánt, mégpedig személyesen – folytatta Dreandor.
Egy pillanatra csend lett a teremben. Végül a holoasztal leghátsó végében álló klánatya ősi harcos köszöntéssel a mellkasára helyezte ökölbe szorított kezét.
- Én Mandalore népe mellett vagyok – hirdette ki, és végignézett az összes társán. – Ha ez a... Lord Non is így érez, akkor semmi akadálya annak, hogy kövessük őt vezetőnkként.
- Már elfogadtátok őt, és a kezébe adtátok a kardjaitokat ennek jelképeként – mutatott rá Dreandor. – De nem csak ő látja, hogy zavarodottak és ellenségesek vagyunk vele szemben. Ez egy természetes dolog, és Mandalore szerre meglátogat titeket, hogy elárulja a céljait, és megszilárdítsa a hatalmát. Azt is rám bízta, hogy közöljem: amennyiben az árulásra való hajlam legkisebb szikráját is felfedezi a kirándulásai során, legyen az bármelyik nagy befolyású klánnál, azonnal megtorolja.
- Ugyan mivel torolná meg? – kérdezte hűvösen Kilros Spar.
- Az Erőben jártas illetőként képes rá – felelte Dreandor.
- Mire képes?
- Ha egy klán elárulja, elpusztítja az egész családot, minden vérrokonnal, rabszolgával és minden közeli szövetségessel együtt. Vigyázzatok! Ez a nő valaha Sith volt, és mint tudjuk, őket nem érdeklik a járulékos veszteségek. Akkor is a bosszút részesíti előnyben, ha azzal a saját céljait veszélyezteti. Annál is inkább, mivel egy ilyen alaknak nincs semmiféle vesztenivalója. Így pedig a legveszélyesebb ellenfelek közé tartozik. Nem lehet megfélemlíteni, lefizetni, megölni. Ezért legyünk inkább a szövetségesei és a barátai!
- A fenyegetéseit, gondolom, személyesen is közli majd – vont vállat Nella Fett. – Mi össze fogunk tartani, ahogy megtettük az esküt a Büntetőnek, úgy most is betartjuk. Mandalore fiai egyesültek, és nem fognak szétszakadni többé!
- Nem azért látogat körbe a klánoknál, hogy fenyegessen – rázta a fejét Dreandor. – Amióta van szerencsém ismerni, úgy gondolom, inkább logikával és eszmei meggyőzéssel növeli meg a hiteteket a tervei iránt. Tolmácsolhatom hűségeteket a Mandalore felé?
A klánvezérek mindegyike megerősítette a lojalitását, és látszólag egyetemesen támogatták az új Mandalore-t. Dreandor sejtette, hogy az egyetlen dolog, ami miatt nem mernek ellentmondani neki, az a hatalma, no meg Mandalore Maszkja, ami több évezredes hagyományok által feljogosította a viselőjét a harcosok népe feletti uralomra.
A Mandalore bolygó alvezére kivárt, amíg a klánvezetők eltűnnek, és feltámadt érdeklődéssel fordult a Lord Non által ideszalasztott tudósok felé.
|
|
|
Post by Grodin Tierce on Dec 7, 2015 11:17:56 GMT 1
Oleg komplikált mozdulatsorral hárította az érkező besh’kar penge csapását saját, karjára erősített, ugyanebből a legendásan kemény anyagból készített páncéllemezével, és egy körkörös rúgással a gyakorlóterem hátsó végébe küldte ellenfelét.
- Jate, ner’vod. – mosolyodott el a kék páncélos alak, miközben leemelte sisakját, némi vért köpve a padlóra, láttatni engedve sebhelyes, borostás arcát és öreg vonásait. – Jó volt, mára ennyi elég.
- Vor’e. – biccentett Oleg, megköszönve a gyakorlást, leemelve saját, színtelen T-nyílású sisakját a fejéről, gondosan ügyelve arra, hogy ne mutassa ki, mennyire örül annak, hogy több hétnyi gyakorlás után végre először tudta pusztakezes közelharcban legyőzni trénerét, Vherek Vaut.
Tréner, futott át az agyán. Vagy legyen inkább pártfogó? Az utóbbi hetekben, hónapokban, amit együtt töltötta szikár, szófukar, gyakorlásban és edzésben könyörtelen Mando-val, Oleg számára egyre világosabbá vált, hogy mennyire közel állt a halálhoz, és hogy a férfi ütései és rúgásai nem azt a célt szolgálták, hogy feladja, hanem ellenkezőleg; hogy talpra álljon.
Messziről indult. A börtönben töltött hosszú idő alatt teljesen leépült, a Mandalore-ként pózoló nő kínzásai után pedig az életkedvét is elveszítette. A fizikai sérülések sem voltak szépek; Oleg testét mindenhol hosszú hegek borították, bal kezének ujjai helyén pedig kibernetikus protézisek mozogtak, amelyekkel sokat kellett gyakorolnia, hogy újra úgy használhassa őket, mint az eredetieket. Mégis, a büszkeségén voltak a legnagyobb sebek.
Polneyei klónként Oleg korábban meglehetősen egyszerűen látta a világot. Szolgálj, harcolj, élj, illetőleg, ha a szükség úgy kívánta halj meg a Birodalomért, az Új Rendért. Éppen ezért az elején egy pillanatig sem kérdőjelezte meg bajtársai döntését, amikor hátrahagyták az Onderon holdján. Szent meggyőződése volt, hogy a küldetés sikere miatt az Őrnagy és a többiek a lehető legjobb döntést hozták, és felkészült rá, hogy a kínvallatások ellenére semmit sem mond a zsoldosoknak...
A kínvallatás azonban elmaradt. Hetekig egy sötét lyukba tartották fogva, majd átszállították a Mandalore-ra, ahol a változatosság kedvéért újabb sötét lyuk várt rá. A szinte kötelező ütlegeken kívül sem kérdéseket, sem követeléseket nem kapott, a magány pedig egyre súlyosabban nehezedett rá... a Polneyeon és a bevetéseken mindig saját bajtársai vették körül, és sem kedve, sem ideje nem volt arra, hogy saját gondolataival túlságosan sok időt kettesben töltsön.
Az elején edzett, igyekezett formában tartani magát, de hamarosan egyre többször tette fel a kérdést magának, hogy tulajdonképpen miért is csinálja ezt. Az ő küldetése véget ért, fogságba esett, és nem vár rá más, csak a megváltó, harcoshoz méltó halál... ami azonban nem akart eljönni.
Eljött helyette az a sith nő.
Eljött, és olyan módon okozott neki fájdalmat, ahogyan Oleg korábban elképzelni sem tudta volna. Klónként a villámtanítás során beleégett, hogy léteznek olyan élőlények a galaxisban, akik puszta szórakozásból okoznak fájdamat és fizikai, vagy lelki szenvedést, de más volt ezt steril környezetben megismerni, elraktározni, hogy az Új Rend, a Birodalom egyik küldetése épp az ehhez hasonló értelmetlenségek kiküszöbölése, és megint teljesen más volt személyesen átélni.
Oleg rádöbbent, hogy klón fogolyként nem csak feleslegessé, de játékszerré vált… ez pedig több volt, mint elkeserítő, ez megalázó volt.
Rá kellett jönnie, hogy ugyanannyira sikoltozik, ha kínozzák, mint egy egyszerű, nem klón halandó. Rá kellett jönnie, hogy hiába acélozza meg az akaratát, hogy nem mond semmit, ha egyszer ez tökéletesen irreleváns gondolat – hiszen nem is kérdeztek tőle semmit sem.
És az egészben a legabszurdabb talán az volt, amit a nő mondott neki. Hogy a parancsnokai lepaktáltak egy sith nagyúrral... ráadásul egy olyan sith nagyúrral, akinek ez a nő, aki sötét oldali erőhasználóként vezette Mandalore harcosait, valamiféle szolgája... és mégis, először megkínozta, utána pedig utasításba adta, hogy vegyék medikai kezelésbe és szállítsák át egy másik részlegbe, sokkal inkább lakosztályba, ahol megkezdték a rehabilitációját.
Oleg azonban nem sok kedvet érzett hozzá. Klónként etikailag elfogadhatatlan volt számára az öngyilkosság, ezért jobb híján visszautasította az ételt, amikor csak tudta, összeveszett a medikai droidokkal és eltorlaszolta a lakosztályba vezető ajtót. Folyton a nő szavai jártak a fejében. Egy sith a Polneyeiak között? Talán őket is a befolyásuk alá vonta, és csak azt hiszik, hogy szövetségesek? Vagy talán az egész egy hazugság, amivel meg akarják törni, hogy kiadja a titkaikat? De akkor miért nem kérdeznek semmit? Vagy talán az Őrnagy és bajtársai nem is véletlenül, hanem egyenesen szántszándékkal hagyták őt az Onderon holdján, azokban az undorító sith kazamatákban, mert így szólt a megállapodásuk a nagyúrral, akit valójában szolgáltak?
Egyik gondolat eretnekebb volt, mint a másik.
Aztán egyik nap nem egy – immáron sokadik, hiszen Oleg jó párat összetört - medikai droid érkezett, hanem Vherek Vau.
- Gyere, formába kell jönnöd. – hajított oda egy életlen pengét a mando Olegnek, majd amikor amaz nem akaródzott felvenni, visszakézből arcon vágta. – Parancsot adtam, klón! Mozgás!
Ez is van olyan jó, mint az üldögélés, gondolta Oleg, és a határozott hang felébresztette benne az engedelmes katonát.
Először gyerekeknek való gyakorló fegyverekkel küzdöttek, aztán egyre élesebb és durvább eszközökkel. A lakosztály alatt egész gyakorló komplexum húzódott, Vaunak pedig gondja volt rá, hogy Oleg a harcművészeti tréningek mellett formába jöjjön. Klóntartály, szteroidok és vitaminkapszulák helyett hajnali edzések, hosszú- és rövidtávú futás következett az épületet körülvevő erdőben, Vau pedig mindig Oleg után loholt, és ha a klón lelassított, hátbavágta.
A polneyei csak egyszer kérdezte meg tőle, egyáltalán miért csinálja ezt.
- A nagyapám egy egész seregnyi klónt képzett ki a Kaminon. – vetette oda akkor félvállról Vau. – Annak idején sokat mesélt róla, mindig is irigyeltem érte. Gondoltam, kipróbálom, szórakoztató. Ó és persze parancsom van rá. Senki nem akarja, hogy beesett képett, táskákkal a szemed alatt, lefogyva vánszorogj haza, ad’. Most pedig futás!!
Oleg később rájött, hogy ennél azért többről van szó. Ahányszor a Mandalore-ról kérdezett, vagy az ő rejtélyes Nagyuráról, Vau csak megvonta a vállát, elmormolt valami káromkodást, és utána nem szólt egy szót sem.
Egészen a legutóbbi alkalmakig. Oleg közben megtanulta a mando harci technikákat, a beshkar’gam, azaz a csatapáncél egyes részeinek jelentőségét és használatát, egészen tűrhetően elsajátította a nyelvet, megismerte a mando létezés hat alapelvének, a Resol’nare-nak a többi összetevőjét is, és... alapvetően úgy érezte magát, mint a Polneyeon annak idején.
Mint aki tartozik valahová.
- Gedet’ye, Vherek – fordult a jelenbe visszatérve ellenfeléhez és tanítójához Oleg, akit láthatóan nem zavart, hogy a klón kommandós néhány pillanatig gondolataiba mélyedve álldogál. A fal mellett üldögélt, ahová az utolsó rúgás küldte, és egykedvűen tisztogatta a sisakját. – Bocsáss meg, van még feladatod a számomra?
- Több nincs, ner’vod. – jegyezte meg felpillantva Vau. – Egyáltalán nincs. Ha akarod, hazamehetsz. Már formában vagy.
Oleg feldobta, és elkapta a sisakot. Őszintén szólva, ez eszébe sem jutott már hosszú ideje.
- Vagy? – kérdezte végül.
- Vagy... - eresztett meg egy száraz, vértelen mosolyt Vau. – vagy eljöhetsz velem ma este a klánomhoz, és együtt ehetsz és ihatsz velünk.
- Nem lesz ebből baj? – hunyorított Oleg. – Az a nő...
- Az a nő úgy fogja tudni, hogy felraktunk egy transzportra, és elhagytad a bolygót. – halkította le a hangját Vau. – Oleg, a klón, nem lesz többé Mandalore-on. De egy harcosnak van hely a klánom házában, új néven.
- Értem. – a volt kommandós előrelépett és megszorította a kiképző páncélkesztyűs kezét. – Gra’tuyc.
- Bosszúálló. – fordította le a kifejezést Vau elégedetten. – Légy üdvözölve a Klánomban.
- Még egy dolog. – húzódott össze a klón tekintete. – Ha maradok, azt valóban a bosszúért teszem. Meg akarom ölni azt a nőt, aki megszégyenített. Meg akarom ölni a Mandalore-t.
- Mit gondolsz, ad’ika - mosolyodott el vérszomjasan Vau. – Egyáltalán miért kezdtem el veled foglalkozni, ha nem pontosan emiatt?
|
|
|
Post by Lord Brodrig on Jan 11, 2016 14:14:38 GMT 1
A Mandalore legnagyobb települése, vagyis a szektor adminisztrativ és harci csomópontja, Mandalore Központ adott otthont a birodalom vezetőinek. Mióta Boba Fett meghalt, és a Büntető átvette a hatalmat, a régi főváros, Keldabe mintájára újra felépült a mandalóriaiak ősi erődje. Azonban ez a település nagyobbb kiterjedésű volt. Magába foglalta Keldabe városait, ahol a harcos kaszt tagjai éltek és tevékenykedtek.
A civil negyedek kivül estek, mintegy védőbástyaként körbevonva a monumentális erődnek is beillő fővárost. A két népcsoport között magas falak húzódtak, a kapuk mentén pedig szigorú ellenőrzés folyt. A civil utcákon járőrök cirkáltak, és szúrópróbaszerű igazoltatásokat iktattak be körútjaik során. Sundari külső végén szintén fal tornyosult, igy a belső, harcos szektorok kétszeresen is védve voltak a szárazföldi behatolókkal szemben.
A levegőben Spector-felderitővadászok és légvédelmi tornyok vigyáztak a békére és a rendre.
Mandalore Központ legnagyobb űrkikötője előtt, a Külső Palotában szögletes könnyűcirkáló landolt. A hajó fogadására sok páncélos mandalóriai sorakozott fel a nagyméretű platformon. A széles rámpán sisak nélküli, ezüstzöld páncélos őrharcosok keretében Kaster Spar türelmetlenül sietett a Palota felé. Az Alor méltóságteljes és félelmetes látványt nyújtott ezűst páncélzatában.
- Arla - sietett a felesége elé, aki a férfi nyakába szökött.
- Üdvözöllek itthon, Kaster - biccentett a Mandalore Központ fővezére. Vardas fiatal volt, és mint a birodalom egyik legképzettebb vezérharcosa, rászolgált a posztjára. - Mit szólnál, ha elengednéd a fiúkat pihenni? Nekik is meg kell látogatniuk a kedvesüket, hogy kiengedhessék a gőzt.
- Hallottátok - szólt Kaster az őrharcosainak. - Ha Vardas azt mondja, szabadok vagytok, akkor szabadok vagytok. Két napot kaptok.
- Ez a lazaság nem tesz jót a harci morálnak - morogta Kull, aki az őrharcosok kiképzőtisztje volt. Ő már nem volt fiatal, szigoráról és tudásáról legendák keringtek. Kull havonta látogatta a többi klán harci bázisait, hogy egy kicsit összeszedje az újoncokat, és fegyelmezze a többi harcost. Kull harci felkészültéséghez és kiképzői hozzáértéséhez kétség sem férhetett. A fiai, ahogy ő nevezte a gyakorlatozó harcosokat, nem csak féltek tőle, de tisztelték is az öreg harcost.
- Ahhoz, hogy a fegyelem fennmaradjon, néha kell az engedékenység - fordult hozzá Vardas. - Kivétel erősiti a szabályt alapon. De a mi Alorunknak úgy hiszem, hosszabb szabadságra lesz szüksége, ha az asszonya mellett akar maradni.
- Az asszonyom mellett? - engedte el a nejét Kaster. - Valami baj van.
- Nagyon nagy baj - hunyoritott Vardas.
Kaster értetlenül fordult a feleségéhez:
- De hát mi történt?
Arla ismét férje ölelésébe vetette magát. Az Alor harcostársai sejtelmesen mosolyogtak, még Kull is sugárzó arccal nézett vissza rá.
- Arla gyermeket vár - jelentette ki Vardas nagy örömmel.
Egy olyan zárt rendszerű harci birodalomban, mint a Mandalore, a nők és a gyerekek voltak a legnagyobb kincs. A harcosok kasztja ritkán keveredett a civilekkel vagy más népek fajaival. A vezérharcosok gyermekei pedig nagy eséllyel vették át a következő vezérgeneráció irányitását. Igy érthető lehetett Kaster és társai önfeledt öröme, valamint a fővezér rendelkezése, aki felülirva Mandalore parancsát, egy hónap szabadságot adott a birodalom második legmagasabb rangú vezetőjének.
Kaster és Arla hamar eltűntek szem elől. Vardas összehivta a többi vezetőt, hogy találkozzanak a nagyteremben. A Belső Palotáig vezető út nem volt különösebben hosszú, de arra elég volt, hogy Colden, az Alor testőrkapitánya beszámoljon a küldetés sikeréről. Aztán Vardas őt is elengedte. A mandalóriai kapitány már ott sem volt - elment, hogy találkozzon kedvesei közül a legszebbikkel.
Vardas bemasirozott a nagyterembe, ahol Mandalore Központ legnagyobb vezetői várták. Kondu, a felderitők főparancsnoka felvázolta a Concord Dawn helyzetét. Néma csend fogadta a szavait, bár mindannyian számitottak erre. Vardas várakozóan hallgatott. Tudta, hogy most jött el az idő a Sith Mandalore gyalázására. De mégse lepődött meg, amikor egyetlen árva szót sem hallott. Talán a vidéki klánokban a vezérek engedékenyebbek voltak, de itt, a Központban senki sem kockáztatta meg akár a hazaárulás látszatát is.
Mindannyian sejtették, hogy Mandalore-nak saját kémei vannak. Besúgók nélkül nem jöhetett volna rá az Ortanon levő szervezkedésre sem. Mégpedig rájött, különben váratlanul érte volna az orvtámadás.
- Mi a helyzet a fogollyal? - kérdezte végül Kull váltótársát, a Vherek Vau nevű kiképzőtisztet.
- Felhizlalva, utazásra kész - morogta az idős harcos. - Fővezér, hol van az Alor? Beszélnem kell vele.
- Alor jelenleg nem elérhető - felelte Vardas. - Új taggal gazdagodik a családja.
Vherek Vau elmosolyodott.
- Hmm.. Nagyszerű. Újabb kis trónörökös - aztán elkomolyodott az arca. - Akkor veled kell beszélnem, fővezér.
- Mondd, kérlek. Haladjunk.
- Szeretném meglátogatni a klánomat - bükte ki végül az öreg. - Engedélyt kérek néhány nap szabadságra.
- Történt valami? - ráncolta a homlokát Vardas.
- Csak szeretném leellenőrizni a fiúkat otthon. Úgy hallottam, lazult a fegyelem. Egyúttal megtervezek egy körtúrát is a többi klánnál.
- Rendben van - bólintott a fővezér. - Valóban nem engedhetjük meg, főleg most nem a pangást. Szedd össze a birodalmunk harcosait, Vau kiképzőharcos! De amig odavagy, meg kell kérjelek rá, hogy.. nos, tartsd nyitva a szemed.
- Ah.. ez a kémkedésdi nem nekem való - puffogott az öreg. - Mi vagyok én, civil?
- Eszem ágában sem volt ilyen sértéssel illetni téged, barátom - mosolyodott el Vardas. - Én csak azt tudom, hogy szeretsz nézelődni.
- Jól van na, jól - morogta Vherek Vau. - Utána nézek egy-két dolognak. De nehogy elpuhuljatok a távollétemben, fiúk, mert úgy megizzasztalak benneteket, ha visszajöttem, hogy két hétig lábra se fogtok tudni állni!
- Ne aggódj, Kull majd vigyáz ránk.
Vherek megitta az italát, és elindult a kis gyakorlópálya irányába. Miután felszedte Oleget, felszálltak a kiképzőharcos hajójára, és maguk mögött hagyták a Mandalore-t. Nem utaztak messze, de az idő elég volt hozzá, hogy Vherek Vau felvázolja Oleg előtt a terveit. Azután mély társalgásba kezdtek a különböző harci módszerek előnyeiről és hátrányairól.
|
|