|
Anzat
Sept 8, 2013 10:48:53 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Sept 8, 2013 10:48:53 GMT 1
A más lények életerejébõl táplálkozó veszedelmes, gyilkos anzatiak független hazája, nem messze a Maldrood szektortól, hat különbözõ állam külsõ szektorainak (Szövetség, Konföderáció, ESB, Jedi, Mandaloria, Fekete Nap) szorításában..
|
|
|
Anzat
Sept 14, 2013 23:15:36 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Sept 14, 2013 23:15:36 GMT 1
- Hát nem éppen a legbarátságosabb hely a világon, annyi szent. - az okkersárga mandaloriai páncélt viselõ nõ repulzorszéke éppen csak néhány centit mozdult el, hogy szinte feldöntse az asztala mellett sertepertélõ undibundit. A rozsdásodó ûrkantin alacsony, disznófejû vendége ezek után végleg letett zsebelési szándékról, amikor az okkersárga társa, egy vöröses páncélt viselõ magas férfi sugárvetõje a képébe irányult, miközben élesen visítva megpróbált feltápászkodni a padlóról. - Már megmondtam, hogy nem kérünk halálpálcát. Tûnés!
Ahogyan az undibundi elinalt, néhány tekintet a szomszédos boxokból a párosra szegezõdött, de aztán mindenki visszatért a dolgához. A mandaloriaik nem voltak ritkák manapság a bolygó körül keringõ, kereskedõk, csempészek, munkások és munkanélküliek által megtöltött ûrállomásokon, a repulzorszék azonban még így is kiváltott néhány kíváncsi, avagy értetlen pillantást. Mirta Gev felsóhajtott, majd ismét belekortyolt ízetlen, szigorúan alkoholmentes italába. Hála a jedik gyógyítóinak, akik Jaina Solohoz fûzõdõ múltbéli barátsága miatt nem tagadták meg tõle a segítséget az Ossuson, már sokkal jobban érezte mind saját magát, mind a végtagjait, de még mindig kifejezetten lassan és nehézkesen mozgott. Arra pedig, hogy a bes'kar-ból készült páncélban egyedül járjon, továbbra is képtelen volt. Így maradt a repulzorszék. Persze megtehette volna, hogy páncél nélkül, egyszerû civilként kíséri el férjét erre a küldetésre, de még a gondolatától is irtózott. Boba Fett unokája nem azért vált a harcos mandaloriai társadalom megbecsült tagjává, hogy aztán az elsõ akadály után, mint egy ilyen kis átmeneti nyaktól lefelé bénulás, ledobja magáról a harcosok páncélját. A megõrzött büszkeségnek azonban ára volt, és nem csak a repulzorszék. - Nehéz lesz így végrehajtani a feladatunkat. - jegyezte meg vele szemben ülõ férje, Ghes Orade. - Az új Mandalore fogdmegjei mindenütt ott vannak a szektorban, a mi fizimiskánkat pedig kívülrõl fújja az összes fejvadász. Pláne ebben a szerelésben. - Ezt már megbeszéltük, Ghes. - rázta meg a fejét makacsul Mirta. - Még ha a jediknek dolgozunk is átmenetileg, nem fogok lemondani arról, ami megkülönböztet minket tõlük. - Még úgy is, hogy segítettek? Még úgy is, hogy két lábon járó céltáblák vagyunk? - töltött ki magának saját kesseli sörébõl egy újabb pohárral aggódást színlelve a férfi. - Majd este a hajón megbeszéljük, kedvesem, hogy ki kinek a céltáblája. - tolta incselkedve a férfi orra alá sugárvetõjét Mirta. - És ne feledd, ahogyan a fejvadászok, úgy a kapcsolatunk is könnyebben ránk talál majd így.. végül is, melyik Sith nagymester ne szokott volna néha a magunkfajtával összejárkálni? - Hát ez tény. - dõlt hátra a férfi, akinek markáns szõke fürtjeit éppen hogy eltakarta a T-kémlelõnyílású sisak. Orade-ot nem kellett féltenie, ha ellent kellett mondania nagy múltú felmenõkkel rendelkezõ feleségének, de be kellett látnia, hogy ebben az utolsó pontban a lánynak igaza van.
Mindenesetre ironikus, gondolta magában a férfi, hogy a jedik szénája ennyire rosszul áll - hogy nem tudnak nélkülözni egyetlen lovagot sem arra, hogy találkozzon a Sith Egyházba beépült informátorukkal, és átvegyen tõle néhány fontos tárgyat és jelentést. Persze - logikázott tovább Orade - az is meglehet, hogy egyszerûen csak nem akarják kockáztatni, hogy az ügynök Sith társai a kapcsolattartóban esetleg felismerjék az Erõ világos oldalát. Az pedig, hogy minderre az Anzat orgyilkosokkal teli világának egyik ûrállomását jelölték ki, csak tovább növelte a helyzet romantikáját. - Este majd körbeszaglászunk a hangárban és a kommunikációs rendszerükben, hátha belebotlunk egy Sith Mesterbe, aki minket keres. - tette hozzá végül a férfi, és felállt. - Most pedig hozok még inni.
|
|
|
Anzat
Sept 18, 2013 19:34:25 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Sept 18, 2013 19:34:25 GMT 1
- A Saleucami kutyái... már csak ezek hiányoztak. - az űrbázisokból álló lánc egy másik, hasonlóan ütött-kopott tagján három vállas, tagbaszakadt, szakállas férfi hajolt a főhangár fala mentén körbefutó függőfolyosó korlátjára, hogy az súlyuk alatt szinte megremegett. Sötét pillantásokkal figyelték azt a csak látszólag leromlott állapotú Ubrikkian transzportot, amiből ebben a pillanatban szállt ki két falleen egy fél tucat marcona weequay kíséretében. - Ne keressétek a balhét, amíg nem muszáj, fiúk. - súgta a fülükbe a mögöttük a falat támasztó ubese páncélt viselő fejvadász, akinek védőöltözete azonban a Peremvidék más világaihoz hasonlóan itt is a Bothan Kémszolgálat egyik tagját rejtette. - Amíg Shido Jerriko titeket fogad elsőnek, addig jó helyzetben vagyunk. - A Jerriko-klán összes tagja egyre vágyik csak, a vérünkre és az agyunkra.. - horkantott fel a tagbaszakadtak vezetője. A bothan felsóhajtott. A jabiimiak a Konföderáció egyik legproblémásabb tagjának számítottak, sokszor egyszerűen képtelenség volt bármiféle együttműködésre rábírni őket. Viszont helyismeretük és rendszerük érdekelt helyzete miatt ők maguk is rá voltak szorulva arra, hogy egy időre félretegyék legendás idegengyűlöletüket. A Jabiimnak szüksége volt rá, hogy biztonságosan elérhesse a Konföderáció Mag felé eső területeit, ahogyan a Konföderációnak is szüksége volt a Köztársaság és a Birodalom, majd a Yuuzhan Vong elleni harcban halálos hatékonyságúvá fejlődött jabiimi gyalogosokra. Azt beszélték, a Vong invázió végén a szektort felszabadító mandaloriaiak Boba Fett vezetésével egyedül a Jabiimon ütköztek karóba szúrt Vong-fejekbe, és a helyiek vérrel írt üzeneteibe: köszönjük, megoldottuk magunk is.
Akárhogy is volt, a Jabiim elszigeteltségének megszüntetéséhez szükség volt az Anzat támogatására és a rendszerük környékén húzódó hipertéri útvonalakhoz való hozzáférésre, ezt pedig csak úgy érhették el, ha minél több helyi klán vezetésével jó kapcsolatba kerültek. A feladat persze nem ígérkezett olyan egyszerűnek, mint a Peremvidék alsó karéjának bolygóin, ahol elmaradott, technológiára éhes idegen fajok és már a Klónháborúk előtt elfelejtettnek számító humán telepek várták tárt karokkal a Konföderáció védelmet és pénzt ígérő képviselőit. Az anzatiak kiválóan megvoltak saját bolygójuk vad viszonyai között, és nemhogy egy csillagközi szövetség, de általában a szervezett társadalomban élés sem vonzotta őket. Tökéletesen megelégedtek azzal, hogy fiatal korukat követően, melynek során a felszíni viharok és földrengések közepette a galaxis egyik legstrapabíróbb egyedeivé fejlődtek, valamelyik orbitális állomást ugródeszkának használva kiáramlottak a bérgyilkosokra mindig éhes galaxisra, amely bővelkedett abban az egyetlen dologban, ami egy anzatinak igazán örömet okozhatott - más, tudatos lények lelkében és gondolataiban. - Az állomásokon bűncselekménynek számít a belekortyolás - rázta meg a fejéta bothan - Ezt ti is jól tudjátok. Amíg nem mentek a sötét folyosók egyikére, nem fenyeget veszély. - Próbálják csak meg.. - jelentette ki az egyik fiatalabb jabiimi. - Azt megemlegetik.. - Ne felejtsük el, hogy egy jövőbeni szövetségeshez jöttünk tárgyalni, nem pedig a kocsmába verekedni.. - váltott élesebb hangra a bothan, majd a férfi emelkedő öklét látva hozzátette - és azt se, hogy nem egynek közületek milyen vérdíj van a fején. - Mi legalább annyit kockáztatunk azzal, hogy itt vagyunk, mint te. - intette le társát a jabiimiak vezetője. - De hamarabb ki is vágjuk magunkat a balhéból, annyi szent, ha egyszer itt van az ideje.. - Tiszta szerencse, hogy egy oldalon állunk.. - vonta meg a vállát a bothan. Remélte, hogy a beígért összekötője minél hamarabb megérkezik, és akkor má nem egyedül kell loholnia ezeknek az alakoknak a nyomában, hogy ne csináljanak majd.. és mindet úgy, hogy a Jabiim legcivilizáltabb diplomatáinak számítottak. Ezek. - Dobjunk be pár kesseli sört, amíg várjuk az agyelszívók válaszát... - fordult sarkon minden előjel nélkül a jabiimiak vezére. A bothan megigazította fizimiskáját elrejtő sisakját, és sóhajtva követte a döngő léptű alakot és társait.
|
|
|
Anzat
Sept 19, 2013 7:17:23 GMT 1
Post by Enz on Sept 19, 2013 7:17:23 GMT 1
A transzport rámpája lenyílt, és az aljánál álló nikto õrök várakozóan néztek a sötétségbe, várva az új küldöttet, akit nemrég megígértek Anzatra. A kis csapatot egy jól öltözött, megnyerõ külsejû falleen vezette, még ha fajának nem is feltétlenül volt szüksége jó megjelenésre az ellenkezõ nem meghódítására. Xuzess, a Fekete Nap hûséges szolgája mindig tudta, mi a leghelyesebb lépés, hogy ép bõrrel ússzon meg egy helyzetet, és legendás túlélõösztöne ezúttal azt súgta neki, hogy a Saleucamin székelõ Korvik vigot kell választania a jóval távolabbi hutt helyett, akinek hatalma az elmúlt idõszakban eléggé meginogott a rá mért csapásoktól. Így hát sietve csatlakozott azon Nap szervezetek népes táborához, amik Korviktól fogadtak el a továbbiakban parancsokat, és neki is fizették a kötelezõ sápot. A helyi fõnök nem igazán értett egyet ezzel a gondolatával, így idõben megszabadult tõle, és átvette a helyét. Anzat fekvését tekintve igen fontos volt nemcsak a Nap, de Korvik számára is: mivel a Saleucamitól délre lévõ területeken szabályos háború dúlt az egyes zsoldos- és kalózflották között, csak erre volt megoldható a kapcsolat a Nap északabbi, hozzá hû szervezeteivel. Anzat behódolása a teljes elszigeteltségtõl mentette meg, és ennek megfelelõ figyelmet is szentelt a bolygónak. Ez volt a rövid távú elõnye Anzatnak. A hosszabbtávú az itt található bérgyilkosok, akik nagy szolgálatot tehettetek a Nap számára, valamint az itt összefutó fûszercsempész útvonalak. Az elmúlt napokban küldött fegyver- és zsoldoslétszám fényében nehezen tudta elhinni, hogy a vong óta hivatalosan nem is létezett a Fekete Nap, aminek csupán maradványai és néhány marakodó vigoja maradt. Egy három évezredes szervezetet senkinek sem olyan egyszerû ilyen hirtelen, pár év alatt felszámolnia. A Nap ismét emelkedõ pályára állt, és a belharcok végén egy új, erõs vezetés alatt hozzálát régi pozíciója visszanyeréséhez. Ha pedig Anzatot végleg megkaparintják, õ Xuzess fogja élvezni annak minden elõnyét, sõt talán még vigo is válik belõle...
Legnagyobb meglepetésükre egy kék színû twi'lek nõ tûnt fel a rámpa tetején, aki kényelmesen nyújtózkodott ki. Egy fémes színû, testhezálló egyberuhát viselt, amit középen egy T alakú kivágás díszített, ami apró, formás mellei felett kezdõdött, közöttük pedig lefelé kanyarodott, és egészen a köldökéig ért. Kizárólag bal vállán egy szürke vállvédõ páncéllap volt rajta, övén pedig két ezüstös színû, kecses kialakítású sugárvetõ lógott. Elõl egy hõdetonátor is helyet kapott, fülében pedig egy adatértékelõ minikomputer kapott helyet. Xuzess nehezen bírta elhinni, hogy pontosan õt küldték ide hozzájuk, hiszen a korábbi szállítmányok alapján úgy tûnt, Korvik komolyan veszi ezt a bolygót. Már késõ volt visszakozni, így a legtöbbet akarta kihozni a helyzetbõl. A nõ megindult lefelé, és a legnagyobb természetességgel sétált végig a nikto õrei között, ügyet sem vetve rájuk, egyenesen felé sétálva. - Üdvözlöm nagyszerû vigonk képviselõjét - hajolt meg enyhén, tisztelettudóan meghajtva a fejét, ami remek rálátást nyújtott a twi'lek formás kebleire. Szívesen a kezébe fogta volna õket. Vendége megállt elõtte, és jobb kezét csípõjére tette. - Xuzess, ha nem tévedek - közölte a nõ. - És magában kit tisztelhetek? - kérdezte mézesmázosan, fejét még mindig meghajtva tartva. - Lyna vagyok, a vigo személyes megbízottja - közölte a nõ, mire a falleen felemelkedett. - Részletes beszámolót kérek a dolgok alakulásáról. - Tessék? - kérdezte Xuzess értelmetlenül pislogva. Nem tudta eldönteni, hogy most a nõ a hülye vagy õt nézi annak. Mindenesetre megtette, amit kért. - A helyzet változatlan és nyugodt. - Idióta! - kiáltott rá a nõ. - Azért küldtük ide azt a sok fegyvert és embert, hogy nyugodt legyen a helyzet?! Mostanra már el kellett volna kezdeni a hatalomátvételt! Xuzess értetlenül pislogott. Hatalomátvétel? Azt hitte a jelenlegi pozícióik megtartása a fõ cél a konfliktus végéig a többi, akk kutyaként itt ólálkodó frakciótól. Lyna felsóhajtott, és úgy rázta a fejét, mintha egy idiótáról lenne szó. A falleen úgy érezte, itt az ideje, hogy megnövelje a levegõben a feromonok szintjét, így kábítva el a másikat. Semmi szüksége nem volt arra, hogy ez kezelhetetlen hárpiát ültessenek a nyakába, aki a halálba küldi. A Galaxis legerõsebb államai vetekedtek Anzatért, de egyikük sem volt tisztában a Nap jelenlétével. Csak ki kellett volna várniuk a harc végét, és meghúzniuk magukat. A feromonszint lassan emelkedni kezdett a környéken, és ezt a nõ is megérezte. Minden olyan gyorsan történt, hogy feleszmélni sem volt ideje. Pár pillanat múlva már az acélpadlón feküdt, és egy sugárvetõ csövével nézett szembe. - Próbáld meg még egyszer - fenyegetõzött a nõ. - És megszellõztetem kicsit a fejed. A szükséges hatást egyértelmûen elérte, így elrakta a fegyverét, és nyugodtan indult meg a kijárat felé, a niktói pedig követték õt. Egyikük megállt, hogy felsegítse, de Xuzess durván félrelökte a kezét, és feltápászkodott, majd megalázottan odakullogott a sor végére. Ennyit a vigoságról meg a többi álomról.
|
|
|
Anzat
Sept 19, 2013 18:11:56 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Sept 19, 2013 18:11:56 GMT 1
Az ütött-kopott teherhajó megbillent, ahogyan az üldöző Preybird-osztályú vadászgép újabb találata pattant le az annyira behorpadt páncéllemezeiről, hogy az újabb horpadás már nem is az ép felületet, hanem egy korábbi horpadást horpasztott tovább. - Utálom a Preybirdöket.. - jegyezte meg a pilótafülke hátsó üléseinek egyikébe kapaszkodva Rerrick, miközben megpróbálta összedrótozni a falból kiszakadt, folyamatosan sistergő kábeleket. - Nincs itt valami helyi biztonsági erő, akinek a szegény szerencsétlen civilek segítségére kellene sietnie? - Nem gondolnám. Aki bejut az Anzatra, az vessen magára... és az is, aki kijut innen. Nincs jó híre ennek a bolygónak.. - Juun a megszokotthoz képest sokkal kevésbé remegett a félelemtől, talán pont azért, mert minden idegszálával a vezetésre koncentrált. - Talán nem kellett volna a felmenőit szidni.. - jegyezte meg lakonikusan a másik hátsó ülésben Izal, mire Tarfang hangos, visító replikázásba kezdett, és tovább rángatott egy piros kart a műszerfalon, amiről még mindig nem tudták eldönteni, hogy az önvédelmi lézerágyú, vagy a légkondi kapcsolója-e. - Nem, sosem lehetsz benne teljesen biztos, hogy akinek beszólsz rádión keresztül, az nem beszél-e ewokul. - tette hozzá Izal egy újabb sóhajtástól kísérve, majd hirtelen az egyik egyre növekvő sziluettre bökött az aszteroidák között, melyek mögött ott magasodott az Anzat sárgásszürke, csöppet sem hívogató gömbje. - Ott tudunk leszállni a legbiztonságosabban. - Miért, ott kell a legkevesebbet fizetni, ha összetörünk valamit landolás közben? - érdeklődött Rerrick. - Mert oda követ minket a barátunk a legkisebb eséllyel.. - pillantott hátra jelentőségteljesen Izal, miközben a pilótafülkétől alig két méterre felrobbant egy újabb aszteroida, amelyik szerencsétlen módon a "barátjuk" tűzvonalába került. - Meg sem kérdezem, honnan tudod.. aú! - Rerrick feladta, hogy összecsomózza a vezetékeket, és az út hátralevő részét az ülésbe kapaszkodva töltötte.
- Na még egy kicsit... ez az... ez egy kicsit fájni fog.. - a társaság egy emberként, vagy ha úgy tetszik, egy idegenként húzta be a fülét-farkát, ahogyan a hajó végigszánkázott a vele körülbelül egyidős űrállomás hangárjának padlóján, majd néhány üres konténerbe ütközve megállapodott nem messze egy ubrikkian teherhajótól, majdnem elsodorva a mellette álló marcona tekintetű niktot.
A hangár bejárata melletti turbolézer-torony rozsdás hangot adva elfordult, és megeresztett egy lusta, alacsony energiájú lövést az üldöző Preybird irányába, mire az széles ívben megfordult és eltűnt az aszteroidák között - Hát ez könnyen ment.. nem lennék meglepődve, ha direkt fizetnének neki, hogy pont ide kergesse be az egyszeri utazókat. - porolta le magát Rerrick. - Ahhoz túlságosan őszintén akart minket darabokban látni. - vetette közbe Izal. - Vagy talán jobban felhúztuk, mint kellett volna... - Juun lekapcsolta a már amúgy sem működő hajtóművek utolsó állapotjelzőit, majd feltápászkodott. - Azt hiszem megyek, és elrendezem a papírmunkát, meg a kikötői díjat. - tekintete a pilótafülkén túl álló, öklét rázó niktora, majd Tarfangra esett. - Talán nem lenne rossz, ha elkísérnél, öreg haver. - Yum yum!
- Még mindig nehezen hiszem el, hogy ennek a kettőnek a főnökei ide küldtek minket. - jegyezte meg Rerrick, ahogyan a sullusti és az ewok távoztak, ő pedig nekiállt átkutatni a pilótafülke épen marad tárolórekeszeit. - Az Anzat stratégiailag sokkal fontosabb bolygó, mint az Asmeru volt, egy sor különböző állam magának akarja a helyi klánok feletti befolyást.. - Ó, ezek szerint te is hallgatóztál.. - hunyorgott Izal, miközben zsebéből előhúzott egy sórudat és egykedvűen nyalogatni kezdte. - Én... dehogy! - vont vállat erőteljesebb tiltakozás helyett Rerrick. - De ugye, hogy az a rabszolgalázadásos bányatelep sokkal jobban hangzott, ahol eltűnt két pártbürokrata? - Most már sosem fogjuk megtudni, azt hiszem... - mormogta Izal. - De valahogy az az érzésem, Juun főnökeinek jó okuk volt arra, hogy ide küldjenek minket.. és nem azért, mert annyira bíznak a hű, de nagyon kifinomult hírszerzési képességeinkben.. - Pedig már azt hittem. - húzott elő az egyik rekeszből egy kommunikátornak tűnő valamit Rerrick. - Szerinted ez mennyit ér? Öh, úgy értem... akkor miért? - Úgy vannak vele azt hiszem, hogy akárhová is megyünk, ott rövidesen kitör valami zavargás, polgárháború, puccs, ilyesmi. - Nagyszerű. - vágta zsebre a kommunikátort Rerrick. - Mindjárt gondoltam, hogy jó döntés lesz veletek jönni, nemjedi. - Azért majd nézz a lábad elé, ha kimész, barátom. - tette hozzá az arcona. Az anzatiak előbb megölnek, és csak aztán kérdeznek... a sithek pedig.. - Sithek?? - Nos, ők nem kérdeznek. - vágta zsebre a sórúd maradékát Izal, és a fénykardját kezdte babrálni, amit Rerrick eddigi tapasztalatai alapján rossz előjelnek vélt. - Gyere, keressünk hátul egy sugárvetőt, amivel még te is eltalálsz valamit.
|
|
|
Anzat
Sept 20, 2013 13:15:52 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Sept 20, 2013 13:15:52 GMT 1
- Gato gate parasan gate! Az üresség eljön a hitetlenekért! - az alig megvilágított teremben, amely egykor talán raktárként szolgálhatott az űrállomás ma csak kevesek által látogatott alsó szintjein, messzire visszhangzott a félkörben álló csuklyás, sötét köpönyeges alakok kántálása, és annak a két, ijedten vergődő elominak a jajveszékelő szörcsögése, akiket a csuklyások egy csapata éppen most cipelt be a terembe, hogy a félkör közepén álló két alak, egy férfi és egy nő elé vessék őket. - Dobjátok a padlóra a hitetlen szörnyetegeket! - az anzati férfi hátrahajtotta csuklyáját, miközben az arcából előrenyúló két tapogató csáp éhesen, mereven az egyik idegen arcához közelített. Kezének intésére a többiek kántálásra alábbhagyott. A Sith Egyház anzati közössége epedve várta, hogy újra mindannyian részesülhessenek az életadó energiában. - Hiába jajveszékeltek.. - jelentette ki a foglyok félelmét örömittasan besszíva a másik anzati, egy magas, nobilis arcvonású nő. - Az alsó szintek hangszigetelésén nem jut át a sirámotok... addig kellett volna belépnetek Egyházunkba, amíg szépen kértünk titeket rá... de most már késő! - Lásd hát, tiszteletre méltó vendégünk, mit érdemelnek nálunk a Sith Egyházat megtagadó hitetlenek! - vetette egy pillantást a sor szélén álló, a többiektől eltérő szabású köpönyeget viselő alakra az anzati férfi, majd két kezével megragadta az egyik elomi fejét, miközben csápjain keresztül elektromos kisülésekre emlékeztető energia ívelt át a szőrös lényből a férfiba. Az elomi egy ideig gurgulázva rángatózott, majd ahogyan az ív egyre gyengült, leroskadt a padlóra. Csak tágra meredt, olykor pislogó szeme, és végtagjainak apró rángásai jelezték, hogy bár életben van, az értelem utolsó szikrája is eltűnt belőle. A nő hasonlóképpen cselekedett a másik elomival is, majd amikor végzett, a két anzati kitárta a karjait, és az Erőn keresztül a két szerencsétlen lényből nyert energiák kis töredékét a többi körben álló egyháztag felé bocsátotta.
Elégedett sóhajok hangzottak fel mindenhonnan, ahogyan a hívők - sokan közülük alig bírtak az Erő ajándékával - kapkodták a láthatatlan energiamorzsákat. A sor szélén álló alak továbbra is szemébe húzott csuklyával állt, és nem szólt semmit, csak felfelé fordított tenyerei jelezték, hogy valamennyire ő is részesül az ajándékból. Végül, amikor a sóhajtozás alábbhagyott, és a raktár vörös vészfényei egy pillanatra kihaltak, majd újra felvillantak, a vendég a szertartást vezető két anzati felé fordult, és meghajtotta magát. - Darth Sodom és Darth Gomor Nagyurak, megtiszteltek engem és kísérőimet azzal, hogy bepillantást engedtetek szertartásotokba. El fogom vinni annak a hírét a Korribanra, hogy a Sith Egyház egyre erősebb itt, és hamarosan készen áll rá, hogy bevezesse az Anzatot az Egyesült Sith Birodalom szent kebleibe, Őfelsége, Wenthar Császár akarata szerint! - Éljen őfelsége, Wenthar Császár, mindannyiunk megváltója és mestere.. - kántálták a többiek, kivéve a két anzatit, akik hűvős, évszázados tekintettel méregették vendégüket. - Köszönjük megtisztelő szavaidat, Lord Sorel, a Sith Rend Kardmestere. Szívesen látott vendégünk vagy életerőben gazdag bolygónkon!
A kötelező udvariassági körök után a társaság szétszéledt, ki-ki egy-egy sötét járaton visszaindult saját apró helységébe, melyek valaha lakrészek, vagy akár tárolók lehettek a bázis ezen szintjén, amelyeket évtizedek óta nem használt már senki.
- Menjetek ti is. Majd szólok, ha szükségem van rátok. - intett kísérőinek a kardmester. A sith tanoncok meghajoltak, és eltűntek a sötétben.
Miután az érzékein keresztül meggyőződött arról, hogy egyedül van, a Kardmester is hátrahajtotta csuklyáját, és kiengedett egy hosszú, fáradt sóhajt. A szürke hajú, vastag, bozontos szakállt viselő férfi a földön fetrengő két elomihoz lépett, és homlokukra illesztette a kezét. Pár pillanat múlva az idegenek elernyedtek, ahogyan a megbénult, üres agóniából átléptek az élő Erő birodalmába. A férfi felgyenesedett, és még egyszer felsóhajtott. A Korribanon hozzászokott a Sötét Oldal mindent átható jelenlétéhez, hiszen már nagyon hosszú ideje a Sithek között élt. Tudta, hogyan rejtse el saját magát, a békét, a nyugalmat és a harmóniát az Erővel, ami az énjéből áradt és hogyan csatornáztassa át magán az őt körülvevők vad, zabolálatlan érzelmeit. A dühüket, az egymással szemben érzett becsvágyukat, irigységüket és haragjukat, a mindent elsöprő félelmüket, hogy ők lesznek a következők, akik elbuknak és meghalnak a folyamatos hatalmi harcokban, vagy a kemény kiképzés folyományaként.. egészen addig, amíg az őt körülvevők elhitték saját érzelmeikről, hogy valójában tanítójuktól, a Sith Rend Kardmesterétől származnak.
A szerencsétlenek és ártatlanok fájdalma és félelme azonban más volt.. mindegy egyes alkalommal, ha a sithek áldozatai közel kerültek hozzá, a férfi úgy érezte, mintha izzó tűvel marcangolnák a belsejét. Ezt nem lehetett csak úgy "visszatükrözni", mint az alantas negatív érzelmeket. Jediként megérintette a szenvedők fájdalma, szinte magáénak érezte azt. Ilyenkor mindig kétszeresen kellett koncentrálnia, hogy ne fedje fel magát társai előtt. Éppen emiatt ritkán utazott a Sith Birodalom más vidékeire, ritkán hagyta el a Korribant, ahová a Sithek áldozatai a legritkább esetben jutottak el élve..
A mostani helyzet azonban más volt. A Sithek rájöttek, hogy valaki a Korribanról információval láthatja el a jediket, és egyre fejlettebb zavaró technológiákat alkalmaztak, hála birodalmi csatlósaik műszaki segítségének a Bastionról. Az adások küldése egyre nehezebbé, végül csaknem lehetetlenné vált, és a férfinek ezután az üzenetküldés hagyományos módjára kellett hagyatkoznia.. küldöncökre. A legújabb küldönc itt várta valahol, ezen az állomáson. Csak fel kellett vele vennie a kapcsolatot, miközben Sith Kardmesterként az Egyház itteni, határokon túli kirendeltségét látogatta meg. Nem kellett volna mást tennie, mint átadnia nekik az üzeneteket és megszerzett anyagokat tartalmazó adatkapszulát, és szolgáival visszatérni a Korribanra, hogy folytassa a jedik számára oly fontos információk gyűjtését a következő találkozóig. Amit azonban a szertartáson látott, az megrémítette a férfit. Az anzatiak korábban is adtak néhány nagy hatalmú sith mestert az Erő Sötét oldalának, de a Sith Birodalom újkori történetében ez a kettő volt az első. Úgy tűnt, számos társukhoz hasonlóan ezek az anzatiak is ősöregek, és élvezettel szívják el mások életerejét, ráadásul mindezt az orbitális bázisok egyikén, ahol ez halálos bűnnek számított. Mégis, ők nem csak gyakorolták ezt, hanem át is adtak belőle csatlósaiknak. Fennált a veszélye, hogy ha ez tovább folytatódik, és egyre többen kapnak rá az anzatiak és a nem anzatiak közül, akkor a bolygó társadalmát egyben tartó és a külvilágiakkal való kapcsolattartást egyáltalán lehetővé tevő tabuk és szabályok hamarosan semmivé foszlanak.. akkor pedig az anzatiak, immár a Sith Birodalom szolgáiként rászabadulnak a környező rendszerekre, szabad utat engedve vérszomjuknak, amelyet manapság fizetett bérgyilkosként még kordában kellett tartaniuk, kizárólag a vérdíj ellenében kiszemelt áldozatnak tartogatva..
A férfi most már azt is tudta, hogy fontosabb feladata is van a jelentés leadásánál. Meg kell akadályoznia, hogy az Anzat a sithek befolyása alá kerüljön. És mindezt úgy, gondolta kesernyés iróniával, hogy itt mindenki sötét oldali, vagy életerő-vámpír, csak én vagyok jedi mester...
Corran Horn visszahajtotta a fejére az arcát jótékonyan elrejtő csuklyát, és elindult saját körlete felé. Még sok feladat várt rá. Fel kellett vennie a kapcsolatot a küldönccel, és rá kellett jönnie, hogy hogyan állítja meg a sitheket. Több évtizedes CorSec-tapasztalata nélkül is tisztában volt vele, hogy a kettő közül az utóbbi lesz a keményebb dió...
|
|
|
Anzat
Sept 20, 2013 16:43:12 GMT 1
Post by sithlord on Sept 20, 2013 16:43:12 GMT 1
Kadann akit sokan csak a Sötét Oldal Prófétájának hívtak, megérkezett az Anzatra. Az átalakított ESB rohamsikló, leginkább az évezredek óta letűnt kicsiny Sith Csatahajóra emlékeztette azokat akik látták. Persze ezek nem sokan voltak, hiszen Kadannhoz eljutni csaknem lehetetlenség volt. Egyedül Wenthar Császár mehetett hozzá bármikor, bármely időpontban. Kadann ragaszkodott a Mesteréhez, aki megmentette őt a Lázadó söpredéktől még évekkel ezelőtt. A Sötét Próféta volt a leghatalmasabb és a legnagyobb befolyású személy a Sith Egyházban. Neki csak Wenthar parancsolt és csakis Wentharnak kellett engedelmeskednie!
Most azonban kimozdult rejtekéről, hogy erre a különös és sok reménységgel kecsegtető bolygóra, az Anzatra látogasson. A kis hajó landolt a Sith Egyház Anzati Rendjének Templománál található rejtett leszállóplatformon, majd amikor a kis plasztacél ajtó kinyílt, egy alacsony köpcös szakállas férfi szált ki. Termetre akkora lehetett mint egy törpe, ezért ellenfelei gúnyosan a Sötét Yoda nevet ragasztották rá. Kadannt azonban ez nem zavarta. Aki túl szemtelennek bizonyult, az hamarosan megtapasztalhatta a Sötét Próféta hatalmát!
Kadann volt az értelmi szerzője annak a szektának is, amelyből a Sith Egyház kinőtte magát. Senki sem tudta vajon a Próféta hány esztendős de már elég régóta élhetett, lévén hogy már akkor is idősnek számított amikor Palpatine még csak egy szürke Nabooi szenátor volt. Nem mellesleg annak idején az említett illető gyakori vendége volt a Prófétának hogy a tanácsait kérje! De ez már a múlt! Palpatine elbukott ahogy a Birodalom is, de Wenthar él és a Birodalma hamarosan nagyobb erő lesz a galaxisban mint azt bárki is gondolná!
-Üdvözlet a Prófétának! -hajolt meg Kadann előtt két Sith Lord, akik az Anzati Ispotályt vezették. -Harag veletek testvéreim! -viszonozta az üdvözlést a Próféta. -A gyűlölet töltse el tagjaitokat! Most pedig várom a beszámolótokat, hogyan halad az Anzat kolonizálása?
|
|
|
Anzat
Oct 6, 2013 20:56:27 GMT 1
Post by Ecthys on Oct 6, 2013 20:56:27 GMT 1
Szűk, sötét sikátorokon keresztül vezetett útja, néha-néha felbukkant egy-egy idegen lény, de mit sem törődve vele mind továbbállt. Tarb ezt alacsony termetének tudta be: a mindössze 155 cm magas, 36 éves advozse férfi fekete köpenyébe burkolózva könnyen el tudott rejtőzni a kelletlen tekintetek elől. Ezen képességét kész bármikor használni, főleg, hogy megérkezte óta nem egy anzatival akasztotta össze nem létező bajuszát akaratlanul. A város ezen része tele van bűnözőkkel, gyilkosokkal, tolvajokkal, rebesgetik, hogy errefelé minden második járókelő ölt már ezelőtt. Hősünket ez cseppet sem zavarta, még az Anzat körül legyeskedő fosztogató hajók láttán sem esett pánikba, mikor megérkezett. Döcögős érkezését még döcögősebb folytatás várta: Anzat lakói nem éppen a legbarátságosabb lények a galaxisban, érthető, hiszen mindenféle kéretlen alak megfordul errefelé. A kellemetlenségek ellenére most mégis itt van. Nem is várhattunk volna kevesebbet Chan'ahd személyes ügynökétől, akit ő maga személyesen bízott meg titkos üzenetével, amelyet aztán az advozse férfi karjába ültettek egy parányi chip formájában, aminek kéretlen eltávolítása, vagy feltörése esetén a chip és az általa rejtett üzenet is azonnal megsemmisül. Még maga Tarb sem tudta mi áll benne, csak azt, hogy az élete árán is el kell juttatnia az üzenetet az Erősebbik helybéli, egyelőre titkos "helyőrségére", pontosabban az egyik összekötőjük kezébe, aki továbbítja az itteni ügynököknek. Az Erősebbik jelenléte a bolygón nem utalhat másra, mint hogy a Galaktikus Szövetség kezéből kicsúszik az irányítás és a keletkező űrt legerőteljesebben egyre inkább az Erősebbik tölti be. A párt következetes politikája révén mindenhol megveti a lábát, ahol a GSZ meggyengül, nincs ez másképp Anzaton sem. Tarb lejjebb húzta csuklyáját, hogy az a kevés se látszódjon ki arcából, ami eddig, majd rátekintett órájára, ami a környék térképét mutatta és egy nyilat, ami a keresett összekötő személyt mutatta, jelenleg É-K felé. Ahogy a sikátorokból kiért egy mozgalmasabb utcára, É-felé vette az irányt. Jobbról-balról üzletek és gyorséttermek sorakoztak néhol egy-egy kocsmával, ahonnan hangos zene és kiabálás áradt kifelé. Tarb elhaladva az egyik mellett elolvasta a kocsma nevét: Szürke-láva, de 2 perc múlva már nem is emlékezett rá. Ami információ nem fontos számára, azt az agya legmélyére száműzi, mert ki tudja, bármikor szükség lehet még rá. A kocsma után egy jobb kanyart vett, amit nem sokkal később egy bal kanyar követett. Az utca végén egy 175-180 cm magas, úgyszintén köpenyes férfi várt, éppen az ellenkező irányba tekintve, mintha gyanús alakot látna, vagy megfigyelnék. Tarb sejtette, hogy ő lesz az összekötő ember, amint befordult a sarkon, főként annak köszönhetően, hogy térképén a célja abban az irányban és olyan távolságban volt, mint a férfi. Hősünk lassú léptekkel közeledett felé, hogy még azelőtt észrevegye, mielőtt odaér, nem szereti a kellemetlen meglepetéseket. Kisvártatva a férfi megpillantotta Tarbot és le sem vette róla a szemét ezután, közben pedig egyfolytában méregette, mintha ferde hajlamát akarná csillapítani a látvánnyal. Tarb elvetette ezt a hirtelen jött furcsa gondolatot és odalépett hozzá. Pár másodpercig némán bámulták egymást, végül Tarb szakította meg a csendet egy üzenettel, amiket az Erősebbik ügynökei előszeretettel használnak, hogy azonosítsák egymást és amelyre egy "jelszó"-nak nevezett szöveg volt a válasz: - Anzaton éjjel soha nem alszik a kő! - mondta reszelős hangján az advozse férfi és kérdő pillantást vetett a másik szemébe, várva a helyes választ, közben pedig zsebében a mini sugárvetőjét fogta...
|
|
|
Anzat
Oct 9, 2013 0:44:01 GMT 1
Post by Enz on Oct 9, 2013 0:44:01 GMT 1
A várakozó férfi végigmérte az alacsony advozsét, de nem siette el a választ. Nem tett hirtelen mozdulatokat, és nem tükrözõdött támadó szándék az arcán, így nem volt ok a lelövésére, csupán csendben állt egy helyben. Tarb halk lépéseket érzékelt maga körül, és rá kellett jönnie, legalább négyen vannak itt a szûk sikátorban vele együtt. Oldalra pillantott, és látta a vékony csíkban lezuhanó apró törmelékdarabok, por és rozsda alkotta keveréket: egyikük tehát közvetlenül felettük foglalt állást, valószínûleg egy lézerpuskával. A sarok mögött egy sugárvetõs kellett, hogy várakozzon, és mint az ilyen akcióknál szokásos, a távolban, egy magas pozícióban egy mesterlövész is készen állt. A másik végig követte a tekintetét, és elégedetten morgott. - Mert a gonoszság sosem pihen! - mondta el a kód ráesõ részét, majd hátravette a csuklyáját. Egy fekete bõrû ember volt, teljesen kopaszra nyírt fejjel, félelmetes, mogorva arckifejezéssel. Nyakát egy tetoválás díszítette a Szövetség jelképével. - Külön elbukunk, együtt fennmaradunk, bajtárs! Örülök, hogy végre kaptunk egy piszkos ügyekben járatos fickót. De ezt beszéljük meg máshol! - nézett körbe gyanakodva. - A helyiek szeretik az ilyen helyeket, mi pedig nem szeretjük a helyieket. - intett a szemétkupac felé, amibõl egy kéz kandikált ki. Úgy látszik valaki más hamarabb megtalálta ezt a helyet, minthogy sort kerítettek volna találkozóra. Tarb csak a fejével intett, hogy menjenek. Valóban egy köpenyes alak lépett elõ a sarok mögül, és egy emelet magasságból leereszkedett a lézerpuskás férfi is. Mindketten mellpáncéllal ellátott bõrruhát viseltek, fejükön pedig szenzoros képességjavító maszk volt célzóberendezéssel ellátva. Ezek egyáltalán nem voltak olcsók és csak a fekete piacon lehetett beszerezni õket. - Nem túl barátságos hely - próbált beszélgetést kezdeni a férfi, aki nem mondta meg a nevét. - De hát nem jókedvünkbõl vagyunk itt, hanem a Galaxis jövõjéért. - Azért - hagyta rá Tarb a dolgot a nála harminc centivel magasabb, terebélyes humánra. Meglepõ módon nagy kerülõvel a Szürke Lávához tértek vissza, ami elõtt akkor is egy fickó szobrozott. A helyi biztonságiak látványa nem volt idegen, különösen az olyan helyeken, amik amúgy is vonzották a bajt. A fickó csak bólintott neki, mire a fickó továbbra is szótlanul meredt maga elé, visszaállva az elõzõ pozícióba. Belépve a szórakozóhelyre, senki sem pillantott fel. Tucatnyi vendég üldögélt az asztaloknál, és volt egy pár közöttük, aki furcsábbnak tûnt, mint az õ csapatuk. Tarb nem tudta nem észrevenni a sarokban álló biztonságiakat, akik avatatlan szem számára talán csak diszkrét vendégeknek tûntek volna, mindegyikük elõtt egy holoújsággal, pohárral vagy cigerattával. Dallamos kantinazene szólt, a csapos pedig újabb és újabb vendégeket szolgált ki. - Erre - súgta a fekete férfi, és az egyik oldalajtó felé intett, ami elõtt egy kevésbé álcázott fegyveres állt. Õ is szó nélkül félreállt azonban, és beengedte õket. Itt egy lépcsõ állt, amin lassan leereszkedett több emelet mélységbe. Még egy fegyveres várakozott, de õ is gond nélkül továbbengedte õket. - Itt is vagyunk! Üdvözlöm Szövetségi Gárda Veers ezredes kiképzõbázisán! A férfi mögötti hatalmas térben több száz katona gyakorlatozott, edzett, beszélgetett vagy csinált mást. Mind a Gárda jelvényét viselték a nyakukban, de egyenruha helyett a kintihez hasonló furcsa szerelés volt rajtuk. A szemközti falon egy hatalmas szövetségi lobogó kapott helyet, a világítást plafonba süllyesztett lámpákkal oldották meg. Kétoldalt több elvezetõ folyosó is volt, valószínûleg a hálókörletek, a biztonsági központ és a fegyverraktár felé. - Ha azt kérdezném, hogy mi szolgálja az Anzaton leginkább az Erõsebbik és a Szövetség érdekeit, mit felelne?
|
|
|
Anzat
Oct 12, 2013 9:47:18 GMT 1
Post by Ecthys on Oct 12, 2013 9:47:18 GMT 1
Tarb meglepettségében kérdőre vonta tekintetét, de megvárta, míg a második kérdés is elhangzik, majd miután a fekete férfi befejezte, az advozse az első kérdés megválaszolására koncentrált. - Szövetség? Az Erősebbik mindenek felett áll. Az Erősebbik nélkül nem lenne szövetség, már rég szétesett volna, higgye el nekem. Az, hogy mi történik a szövetség állampolgáraival, sokadrangú kérdés. Minél inkább pártunkra koncentrálunk, később annál többet profitálhat belőle a nemzet, ezt meg fogja érteni mindenki, sőt meg is köszönik majd. Nekünk az az érdekünk, hogy a Szövetség szétessen és hamvaiból, Főnixmadárként kikelve pártunk vegye át az irányítást. Minden bolygó, ahol megvethetjük a lábunk, új lehetőségekkel kecsegtet, nincs ez másképp Anzaton sem... - Miközben kevésbé lényegre törő monológját taglalta, elsétáltak a gyakorlatozó katonák között, egyenesen a központ felé. Az üzenet még mindig az advozse férfi karjában pihent, amelynek eltávolítása úgy látszik váratott magára. Elhaladva egy-egy gyakorlatozó mellett, Tarb gondosan szemügyre vette őket, mintha épp Banthát vásárolna. A gyakorlópálya hosszú és széles, tele öreg masinákkal, kötelekkel, fából faragott és fémből épített akadályokkal, falakkal, szögesdrót és sár a kúszáshoz, erős lámpafény és homok a sivatagi harcmodorhoz. A katonák a hazaszeretettől fűtve és abból újabb energiákat nyerve újra és újra ismételték a már számtalanszor lerótt köröket, ki-ki a maga feladatát. A kiképzőtisztek, mintha kommunikációs droidok lennének, megállás nélkül utasításokat osztogattak és a végletekig gyötörték a bázis "lakóit". A tökéletesen hangszigetelt falakon és ajtókon keresztül nem hallatszott ki semmi, így a Szürke Láva kocsma részlegében az avatatlan vendégek mit sem sejthettek arról, mi történik pár emelettel lejjebb. - Én a gyors és halálos megoldások híve vagyok, ha én dönthetnék, ezt alkalmaznám a szövetség ellenségeivel szemben, de szerintem ön is egyet ért, hogy jobb is ha nem nekem kell döntenem ez ügyben. - arca egy pillanatra vigyorra rándult, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt. Az Északi folyosó felé vették az irányt, Tarb úgy sejtette, erre lesz a bázisközpont. Magáról a bázisról csak itt létezhet térkép (ha létezik egyáltalán), így nem tudhatta mi merre van, de ami még aggasztóbb számára, ha rosszra fordulnának a dolgok, nincs előre eltervezett menekülőút, csak egyetlen módja van arra, hogy ne kerüljön értékes információ ellenséges kezekbe: az öngyilkosság. Az Erősebbik első számú ügynökei mind ki vannak képezve erre az eshetőségre is, fizikailag és szellemileg egyaránt. Most Tarb következett a saját kérdésével a bázissal kapcsolatban: - Hányan laknak itt? - tette fel rövid, de lényegre törő kérdését.
|
|
|
Anzat
Oct 19, 2013 16:08:23 GMT 1
Post by Enz on Oct 19, 2013 16:08:23 GMT 1
A fekete bõrû férfi szótlanul baktatott az advozse ügynök elõtt, csak néha jelezve, hogy figyel egy-egy bólintás vagy egyetértõ morgás keretében. A másik megjegyzéseit azonban nem kommentálta, így igen nehéz volt kifürkészni, mire is gondol pontosan az elhangzottakkal kapcsolatban. Az észak felé ágazó folyosó jóval hosszabbnak bizonyult, mint elsõre tûnt volna, és több oldalfolyosó is leágazott belõle, illetve számos kiképzõszoba, holoszimulátor-szoba és legénységi körlet nyílt belõle. A végeláthatatlan kiképzõbázis aztán egyszercsak, minden elõjel nélkül véget ért, és a folyosó végén egy ajtó állt, elõtte egy bõrruhát viselõ fegyveressel, aki a számkóddal és belépõkártyával is védett szoba elõtt, így Tarb joggal gondolhatta, hogy végre megérkezett az irányítóteremhez. A parancsnok odalépett a leolvasóhoz, beolvastatta a kártyáját, majd beütötte a négyjegyû kódot, az ajtó pedig feltárult. Odabent sötétség honolt, így Tarb nem láthatta kintrõl mi is van ott, mondhatni vakon kellett belépnie. Ahogy a vaksötét szobába lépett, bezárult mögötte az ajtó, és pár pillanatnak el kellett telnie, hogy felkapcsolódjon a világítás. A fény elõször elvakította, majd ahogy tisztulni kezdett a látása, észrevette, hogy nem az irányítóba, hanem a parancsnok saját hálószobájába mentek. A férfi felrakta a fogasra vastag kabátját, alatta õ is a többiektõl megszokott bõrfelszerelést viselte, rajta azonban rangjelzéseknek szánt felfestésekkel és csillagokkal. A szoba takarosan berendezett volt, végében egy egyszemélyes ággyal, középen egy iratokkal teli íróasztallal, a fal mellett több szekrénysorral. Az ágy felett a Szövetség zászlaja volt kifeszítve, alatt a falon egy régi E-11-es sugárvetõ volt felakasztva. Miközben a férfi szótlanul az egyik üvegablakos szekrényhez lépett, Tarb az asztalhoz sétált, és a rajta pihenõ holoképre nézett: egy komoly arcú birodalmi egyenruhás vörös hajú, fehér bõrû férfi állt egy fekete bõrû, egy fejjel alacsonyabb nõ mellett. - A szüleim - közölte vendéglátója, aki két kristálypohárral és egy ízleses üvegben tartott kesselivel tért vissza. - Apám, Sil Sorannan birodalmi parancsnok volt, éveken keresztül a Yevethák fogja és diktátoruk meggyilkolója. A szabadulás után az Új Köztársaság területén telepedett le és megházasodott anyámmal, aki egy vállalat utazó ügynöke volt. Nos, több van bennem belõle, mint apámból - morfondírozott és Tarb is egyet tudott érteni. Bár bõre nem volt olyan fekete, hajszíne és szeme egyértelmûen rá hasonlított, de apjától is örökölt pár arcvonást. - Nem mutatkoztam még be: Hasel Sorannan, a Gárda zászlóaljparancsnoka. Töltött mindkét pohárba, majd hellyel kínálta Tarbot az asztal másik oldalán lévõ széknél. - A kérdésére válaszolva: ötezer fõt képezünk ki a bázison, aminek három kijárata is van az állomáson, három különbözõ épület formájában: az egyik a Szürke Láva, a másik egy átlagos lakóház, a harmadik pedig egy elhagyatott sikátor, kellõ távolságban egymástól. Ezek pontos helyét megjelölöm, de a térképet nem viheti magával, biztonsági okokból... Most pedig meghallgatnám, miféle üzenettel is szolgál nekünk a központból.
|
|
|
Anzat
Oct 27, 2013 23:47:22 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Oct 27, 2013 23:47:22 GMT 1
Corran gyors léptei éppen egy kevéssel visszhangoztak messzebbre annál, amit szeretett volna, ahogyan végighaladt a bázis elhagyott alsó szintjének szervizfolyosóján. Sietnie kellett, hogy idejében visszatérjen a megfelelõ körletbe, mielõtt sith „tanítványai” visszaérkeznek erõsítõ gyakorlataikból, és hiányolni kezdik.
Ez az egész lassabbnak és bonyolultabbnak tûnt, mint az Corran elsõre, sõt másodikra gondolta. Már több alkalommal kiszökött a szintrõl, hogy bejárja a bázis magasabban fekvõ, szerencsevadászokkal, munkanélküliekkel és álmos mûszakiakkal teli emeleteit, remélve, hogy rátalál a kapcsolattartóra, akivel találkoznia kellett. Az Erõt azonban szinte egyáltalán nem, vagy csak nagyon finoman használhatta, hiszen a sithek rögtön megérezték volna, ha egy jedivel kommunikál. A sok ûrutazó között – amennyiben a kapcsolattartó egyáltalán nem is jedi volt, vagy ugyanígy visszavonult az Erõben, mint Corran – azonban csak a hagyományos módszerekre, például kézjelekre és egyéb, mások által fel nem ismerhetõ kódokra, jelszavakra kellett hagyatkozni a kapcsolatteremtéshez. Mindezidáig azonban nem sikerült elérnie a kontaktot, így lassan abban is kételkedni kezdett, hogy egyáltalán a megfelelõ ûrállomáson van.
A következõ fordulóban megérezte a sith közösség két vezetõ tagjának fenyegetõ, éhes jelenlétét. Corran beleharapott az ajkába, és hagyta, hogy elégedetlensége és dühe kisugárzódjon a többiek felé, ahogyan az egy jó sith-hez illik. Az alakok pont a kijelölt körlete elõtt álltak, a két anzati mester, saját szektatársaikkal közrefogva, mellettük Corrant saját tanítványai.
- Már aggódtunk a holléted felõl, Sorel Nagyúr. – biccentett Corran felé a két õsöreg tekintetû anzati közül a nõ, Sodom Nagyúr. – Tanítványaid nem tudtak információval szolgálni arról, miért voltál távol.
Corran lezárta az elméjét, és hagyta, hogy az elõtte álló sithek saját negatív gondolatai és érzései áthaladjanak az énjén, mint egy szivacson, és visszatükrözõdjenek róla… megérezte a két anzati türelmetlenségét, irritációját, és.. érdekes módon a félelmüket is. Valami olyasminek kellett történnie, ami ezt a két öreg sötétoldali vámpírt is kizökkentette a nyugalmukból… és az a tény, hogy Corran még mindig háborítatlanul állt, és nem kellett élet-halál harcot vívnia a sithekkel és tanoncaikkal, arra utalt, hogy ez a valami nem vele kapcsolatos.
- Nem tartozom elszámolással egyetlen tanítványomnak sem, ahogyan nektek sem, Nagyurak. – Corrannak alig kellett extra irritáltságot vinnie a hangjába. – Akkor és oda megyek, amikor és ahová nekem tetszik… miért kerestek? Talán újabb szertartás készülõdik?
A két anzati egymásra nézett, de láthatóan vagy nem merték nyíltan meghazudtolni a veszedelmes kardforgató hírében álló vendégüket, vagy többrétû, áskálódásra és hátbatámadásra alapuló gondolkodásukban úgy ítélték meg, hogy még nem tudnak eleget a Kardmesterrõl és a helyzetrõl ahhoz, hogy kellõképpen az elõnyükre fordíthassanak egy konfrontációt – legalábbis most még nem.
- Egy második vendégünk is érkezett. – állt elõ végül a farbával az anzati férfi, Gomor Nagyúr. – A Próféta. Egyenesen a felszínen lévõ intézményünkbe ment.
Corran meglepetése ugyanolyan eredeti volt, mint a többieké. Ettõl persze õk még hihették azt, hogy csak gondosan színlelt mímelésrõl van szó a részérõl, és mindvégig tudta, hogy egyszerre két látogató is érkezik a Birodalomból az Anzatra. Pedig nem ez volt a helyzet, egyáltalán nem. A Sötét Próféta, vagy ahogyan mostanában nevezték, Lord Kadann a Sith Birodalom és Egyház egyik legöregebb teoretikusának számított. Corran – szerencsére – sosem találkozott vele, hiszen egyike volt azon keveseknek, akik átláthattak volna az álcáján. Ritkaságszámba ment, hogy az öreg kimozduljon remetebarlangjából, ami a Birodalom Korribanhoz közeli területein, egy, a legtöbbek által ismeretlen hold felszín alatti járataiban volt. És most mégis, Kadann úgy döntött, hogy idejön. Személyesen. Ráadásul nem a bázisok egyikére, hanem a felszínre, ahol az Egyház egészségügyi központot (és átnevelõ tábort) üzemeltetett az ifjú anzatiak számára. Felettébb különös volt.
- Nos, erre biztosan jó oka volt a Prófétának. – fonta össze az ujjait Corran, megérezve, hogy minél inkább bizonytalanságban tartja az itteni Nagyurakat, annál kevésbé csúszik ki a kezei közül a helyzet. – Csak nem meglepetésként ért titeket az érkezése, Nagyurak?
- Úgy véltük, elegendõ, ha egyszerre egy mester szemléli meg itteni erõfeszítéseinket.. – szívta a fogát látványosan Gomor Nagyúr. – De ha ez a Császár akarata, örömmel állunk elébe. Úgy döntöttünk, hogy egyikünk lemegy a felszínre, hogy találkozzon a Prófétával.
Sodom Nagyúr elõre lépett, és végigmérte Corrant. Kettejük közül a nõ tûnt veszedelmesebbnek, bár a Sötét Oldal kevésbé járta át, mint Gomort, mégis – anzati mércével mérve különösen – öregebb és ravaszabb volt társánál. - Megtisztelne, ha velem tartana, Sorel Nagyúr, hogy együtt üdvözölhessük szerény bolygónkon a Prófétát.
Hát persze, gondolta Corran. Az anzatiak nem tudhatják, hogy eleve eltervezett módon érkezett hozzájuk két külön helyszínre két külön Nagyúr, vagy egy véletlennek, esetleg két rivalizáló Sith Mester taktikai húzásainak a szemtanúi. Így meg akarták ragadni az alkalmat, hogy egy szembesítéssel oldják fel a helyzetet, ráadásul ott, ahol a helyzeti elõnyöket is kihasználhatták; saját bolygójuk felszínén, ahol az anzatiak energiaszívó képességeinek alkalmazását nem tiltotta semmilyen hagyomány, vagy törvény.
- Ha ragaszkodnak hozzá, örömmel teszem, Sodom Nagyúr. – biccentett Corran. - Fel kell mennünk a magasabban fekvõ szintek egyikére, ahonnan a siklók indulnak. – intett az anzati nõ, mire a kísérete fele felsorakozott mögötte.
Ahha, gondolta Corran. Tehát az alsó szinteken nincs közvetlen zsilip, vagy hangár. Még ha lenne is, az irányítás azonnal észlelné egy sikló indítását a használaton kívüli szegmensbõl, és a sithek titkára fény derülne.. logikusnak tûnt tehát, hogy a bázis elhagyásához ugyanazt az útvonalat használták, mint mindenki más.
Ami azt is jelentette, hogy ha a hangárig és az indulásig hátralévõ idõben nem tud valahogy üzenetet hagyni a kapcsolattartónak, lehet, utána már nem lesz több esélye.
- Akkor ne várakoztassuk meg a Prófétát. – lépett Sodom mellé. – Induljunk!
|
|
|
Anzat
Oct 31, 2013 12:08:38 GMT 1
Post by sithlord on Oct 31, 2013 12:08:38 GMT 1
A fekete köpönyegbe beburkolózott villogó szemű törpe nyugtalanul fészkelődött a trónuson, amelyen jelenleg ült. Kadann a Próféta! Kadann a Sötét! Sosem szerette ezeket a ráaggatott címeket! Ennél ő sokkal több volt. Viharos élete folyamán, amelynek során egyetlen egyszer majdnem ő lett a Császár ott terjesztette a Sötét Igét ahol csak tudta. Többek között ő írta meg a Sithek Sötét Könyvét, amelyett a Sith Egyház azóta szent könyvként forgatott.
Hosszú élete során sok Sith Nagyurat látott felemelkedni majd elbukni. Sokaknak szolgája is volt, illetve tanítványa, mint pl. Lord Sidiousnak is, aki a semmiből megteremtette a Birodalmat. Volt a Hadurak között is, ahol Zsinj Hadúrnak segített hogy meghozza taktikai lépéseit. Harcolt a Vongok elleni háborúban is, persze szigorúan a háttérben húzódva tett keresztbe azoknak a rühes állatoknak, ott ahol csak tudottt. Ekkoriban találkozott Wentharral, a mostani Mesterével, illetve Császárával...
Az Uralkodó egy ötlet megvalósításához kérte a segítségét, egy ötlethez amely megváltoztathatja a galaxis történelmét. Ekkor hozták létre a Sith Egyházat. Először nem különbözött azoktól a Sötét Oldali szektáktól, amelyek egyre másra feltűntek Sidious halála után. De aztán annál jóval többé vált. Gazdag és befolyásos egykori szenátorok, az öreg Császár hívei és Wenthar irdatlan mennyiségű pénzt halmoztak fel. Ezekből lassan kiépítették az Egyházat és mivel a tagok létszáma egyre nőtt, akik beléptek a vagyonukat is hozták magukkal. A hívek mindenüket az Egyháznak adták...Így gyarapodott olyanná a Sith Egyház mint amilyen most. Wenthar és Kadann sosem kérték hogy a hívők adják oda mindenüket, ezt maguktól tették. A Sötét Oldal így növelte meg a gyülekezetet!
Azóta már mindenütt ott voltak. Szinte minden bolygón megjelentek már azok a fekete köpönyeges, tar kopaszra borotvált fejű, ébenfekete kristálypálcát szorongató Térítők, akik a Sötét Oldal dicsőségét hirdették...És az emberek vevők voltak rá. Még a Coruscanton is sikerült létrehozni egy csoportot amely azóta kisebb nagyobb terrorakciókkal kellemetlenkedik az ellenségeik rovására...
Létrehozták az Asszaszin Harcosok Rendjét is, akik az Egyház militáns szervezeteként roppant eredményes munkát végeznek. Persze nem is csoda hiszen soraikba a legkiválóbb válogatott Sötét Jedik kerülnek! Ezen Rend leggyilkosabb harcosait tömörítette a Sötét Osztag amely teljesen láthatatlanul végezte a dolgát. A Sötét Osztag harcosaihoz tartozott Sodom és Gomor Nagyúr is. Látszólag jelentéktelen Sith papok de a valóságban veszedelmes gyilkosok! Őket várta most is kihallgatásra... Alig várta már hogy meghallja, a Sith Egyház eredményes győzelmeit a közelgő Coruscanti Választásokon, ahol az egyik párt történetesen az Egyház támogatottja volt... -A Sötét Oldal velünk van! -örömködött a gonosz törpe, miközben szolgáira várt.
|
|
|
Anzat
Nov 5, 2013 23:53:23 GMT 1
Post by Lord Brodrig on Nov 5, 2013 23:53:23 GMT 1
Az Anzat feletti űrforgalom nem volt túlságosan... nos, forgalmas. Ugyanakkor mindenki hallott már a bolygó legendás vámpírjairól, hiszen minden anya velük ijesztgette makacskodó vagy engedetlen gyermekét. Ha nem eszed meg a hirk-húst, éjszaka eljön érted Anzat, az anzati, és kiszívja az agyvelődet. A köznyelvben takonyvámpírként is emlegetett lények a mítosz és a legenda ködébe burkolózva azonban igenis léteztek. Kwest eleget hallott róluk gyerekkorában, s lám, most végre eljöhetett, hogy közelebbről is megnézze magának őket. Útközben annyit tudott meg a népről, amennyit csak lehetett - a fejvadász irtózott a meglepetésektől. Ráakadt, hogy az agy nedveivel táplálkozó szörnyűséges lények valamiféle csápokat használnak a tiszta és nyomtalan gyilkoláshoz, amivel begyűjtik az életnedűt.
Kwest végighúzta kezét bőrébe égett, örökös maszkján. Tudta, hogy ha esetleg szorult helyzetbe kerül, képes lezárni az orrnyílásait. A gyerekkori félelem ezek iránt a szörnyek iránt azonban még jócskán élt az emlékezetében. Ennek ellenére sikerült kizárnia fejéből ostoba sztereotípiáit, így nyugodtan koncentrálhatott a vezetésre.
Új hajója, a Bősz Bosszúálló kiválóan szolgálta az igényeit. Habár nem a legmodernebbek közé tartozott, előző tulajdonosainak folyamatos átépítési kényszerüknek köszönhetően nem akadt párja agalaxisban. Sem formában, sem gyorsaságban, bár a fejvadász sejtette, hogy a Millenium Falcon azért még méltó ellenfélnek bizonyulhatott a közeljövőben. De azért remélte, hogy nem látja viszont. Soha többé.
Lord Brodrig parancsára érkezett e mitikus nép világára. Bár elsődlegesen a Harmadik Birodalom vezérének dolgozott, azért nem habozott elfogadni egyéb megbízatásokat sem, amelyek esetleg az útjába estek. Az Anzaton máris három feladat várt rá, amit hatékonyan és nyomtalanul kellett teljesítenie. Egész életét ebben a szakmában töltötte, s bár kezdett belefáradni, még mindig élvezte. Nem beszélve arról, hogy végre elszabadulhatott a Nagiról, ahová elkísérte a vezért. A fennhéjazó arisztokráciát mindig is a galaxis söpredékének tartotta, akik fényűzően, önzőn éltek, mialatt a hozzá hasonló szabadúszók kénytelenek voltak csempészéssel vagy egyéb illegális elfoglaltságokkal biztosítani a túlélést.
Egyetlen szempillantás alatt kikergette fejéből a nyomasztó gondolatokat, s a hajó szenzorait figyelve sikerült felfedeznie egy települést. Egy órával később már az űrkikötő forgalmas utcáin lépkedett. Nem lepődött meg, amikor prédikáló, csuklyás alakokat fedezett fel a tömegben. A Sith egyház tagjai még a legelhagyatottabb planétákat is felkeresték, hogy hirdessék igéjüket. Kwest számára mindez csak vallási humbug volt, őt nem érdekelte egyéb, csak a hírneve és a pénz. Nem beszélve a fejlődésről... és a pénzről.
A vezér ezúttal igen komoly feladatott bízott rá. Nevezetesen be kellett törnie az Anzat központi számítógéprendszerébe, és végre kellett hajtania egy olyan hírszerzői munkát, amire Brodrig valamilyen rejtélyes oknál fogva nem szándékozta beavatni az SS vezetőit. Fel kellett kutatnia, hogy az Anzat kapcsolatban áll-e más államokkal, és ha igen, melyikkel, milyen viszonyban. Emelett pedig... nos, le kellett vadásznia ezen szövetséges egy tagját, hogy a vezér elé vigye kihallgatásra. Kwest hőn remélte, hogy nem egy Sith Nagyurat kell elkapnia - ami a körülötte hemzsegő fekete csuklyás alakok miatt elképzelhetőnek tűnt.
|
|
|
Anzat
Nov 13, 2013 0:30:12 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Nov 13, 2013 0:30:12 GMT 1
És megint semmi. – dobta le magát a lassan második otthonukká váló kocsmai boxba Ghes Orade, miközben Mirta Gev repulzoros székével kissé arrébb lebegett, hogy helyet engedjen férjének. A mandalori páncélos férfi mögött érkezõ chadra-fan pincér gyorsan két üveget helyezett az asztalukra, majd halk visongással elszaladt.
- Chi’a idegesnek tûnik ma. – pillantott a chadra-fan után Mirta. – Biztosan nem követtek?
- Nem hinném. – rázta a fejét Ghes. – Mindenütt hemzsegnek a köpönyeges sith rendtagok, és sok köztük az anzati. De egyikük sem kezdett pisszegni, amikor elhaladtam mellettük..
- Ja, az valószínûleg túl egyszerû lenne. – igazgatta rövid fekete fürtjeit Boba Fett unokája. – A komrendszerben sem találtam olyan kódolt üzenetet, amelyik nekünk szólónak tûnt.
Ghes hátrapillantott a kocsma bejárata felé, ahol egy alacsony sullustai, és egy ewok léptek be, majd a söntéspult felé vették az irányt. Különös nyugtalanság ült a vendégeken, néhányan aggodalmas arccal tekintgettek körbe-körbe… vagy éppen Mirtáék boxa felé.
- Mir.. – fogta suttogóra a hangját Ghes. – Téged sem követtek? - Ne szórakozz velem, itt ülök reggel… - Mirta félbevágta a mondat közepét, ahogyan három újabb, nyurga, sisakos alak lépett be a helységbe, kezükben hosszú csövû fegyverekkel. A sisakok távolról szinte rovarszerûnek tûntek, a sima felületû ovális sisak két oldalán egy-egy fémrúddal, ami távolról szemekre hasonlított, a sisak elülsõ csúcsán pedig egy villódzó vörös fénnyel.
- Nagyszerû, gankok. – fintorodott el Ghes, és a fegyvere után nyúlt. - Nicsak nicsak, a legifjabb roki-Fett. – ingatta fejét a trió vezetõje, ahogyan az alacsony alakok szétváltak, és félkörbe megközelítették a boxot. – És a kis barátja. A Büntetõ boldog lesz, ha elvisszük neki a fejeteket..
- Egyelõre szükségünk van a fejünkre. – Orda egyik keze megmozdult, és az asztal alól máris egy sugárvetõ csöve meredt a vezérgankra. - Még ti is tudtok számolni, nemde? – a gank orgyilkos hangja vérszomjasan nyugodt volt. – Eggyel többen vagyunk.. én nem állnék neki lövöldözni a helyetekben. - Ami különben is tilos itt, fiúk. – próbált meggyõzõen lekezelõ hangot megütni Mirta. – Miért nem intézzük el a hangárban inkább?
- Csak az agyelszívás tilos, repülõ kislány. – forgatta sisakos fejét a gank, aki láthatóan jól szórakozott. – Egy jó kis tûzharc nem.. és ne hidd, hogy kiengedlek innen… hé! A vezérgank lepillantott, és felemelte a kezét, hogy nyakon vágja az illumináltnak tûnõ ewokot, aki a pult felõl közeledve egyenesen beleszaladt a fejvadászba.
- Vigyázz már maci… hé… áááúú! – Mirta és Ghev legalább akkorra döbbenettel figyelték, mint a gank két társa, ahogyan a maci egy ugrással kikerülte a gank kezét, és felugorva annak nyakában termett.
- Szedjétek le, szedjétek le! Két vörös lézersugár vágott át a boksz sötétjén, ahogyan a két mandaloriai egyszerre tüzelt. A gankok összeestek. Vezetõjük megpördült, megpróbálván visszaszerezni a fegyvert, amit a nyakában ülõ ewok elszedett tõle, de nem volt elég gyors. Az apró szõrös lény gyors egymásutánban három ütést mért a fejvadász sisakjára, majd idejében leugrott a mozdulatlanul elterülõ testrõl.
- Izé.. köszönjük. – pillantott a macira Mirta. – De most azt hiszem le kellene lépnünk. A vendégek mozgolódni kezdtek, kintrõl pedig felhangzott az ûrállomás biztonsági erõinek kiabálása. - Rendbontás, rendbontás!
- Yub yub! – Mirta nem tudta megállni, hogy ne lökjön oda a zsebébõl egy tápanyagrudat a ruhaujját rángató ewoknak, aki egyik kézzel azonnal a szájába tömte, a másikkal azonban tovább folytatta a rángatást.
- Tényleg le kellene lépnünk. – pillantott a kijárat felé Ghes. – A gankok hordákban járnak. És a biztonságiak is. - Tarfang, mi a… ne, már megint… - rezegtette meg idegesen a füleit a tömegen átvágó sullustai. - Na chuo lo do! – integetett az ewok. - Ah értem… azt hiszem.. erre – mutatott a sullustai egy folyosó felé, amely felett egyezményes jelek mutatták, hogy a mellékhelységhez lehetett eljutni. – Gyorsan, kövessetek!
…
- A felszíni összekötõnk szerint nagy a mozgolódás a felszínen. – jegyezte meg az orbitális pálya átellenes oldalán keringõ másik állomás gyéren kivilágított folyosóján haladva a jabiimiak vezetõre a mellette lépdelõ bothannak. – Állítólag Kuordis Kwestet, több szövetségi arcot, és azokat a csuklyás sith kultistákat is látták odalent. Talán nekünk is ott lenne a helyünk,nemde?
- Amíg nem találkoztunk a rangidõs Jerrikoval, teljesen felesleges, és veszélyes is. – vonta meg a vállát a bothan, miközben az ubese sisak jótékony takarása mögött forgatta a szemeit. Fogalma sem volt, honnét tudtak a jabiimiak fület juttatni a fék nélküli anzati gyilkosoktól hemzsegõ felszínre, bár be kellett vallania magának, hogy ha valahol be tudott olvadni a tömegbe egy primitív, bozontos jabiimi, akkor az az Anzat felszíni települése volt. Arról nem is beszélve, hogy a második kapcsolattartója késett, így nem volt más választásuk, mint nélküle járulni a fogadásukra hajlandónak mutatkozó Jerriko-klán feje elé.
- Nos, akkor ezt itt rendezzük le, és már mehetünk is le, ahol a buli van. – horkantott fel a jabiimi, majd lecövekelt a két sápatag, szürke szemû anzati elõtt, akik elállták a folyosó végén lévõ, kusza, õsi címerrel jelölt ajtó elõtti utat.
- A sólyomdenevér leszállt. – jelentette be büszkén a jabiimi, miközben a bothan tovább forgatta a szemeit. Ilyen idióta jelszót. De úgy tûnik, az anzatiaknak megfelelt, mert arrébb léptek, és a küldöttség beléphetett… egy sûrû, maró füsttõl telített apró helységbe. A bothan hálát adott a Kémszolgálatnak, hogy levegõszûrõs páncélban küldték ide, de a jabiimiak láthatóan nem zavartatták magukat a rossz levegõ miatt. Mondjuk saját bolygójuk elviselhetetlenségig mérgezett, szétbombázott légkörét és felszínét elnézve ez nem is volt meglepõ, gondolkozott tovább a bothan.
A szobában lévõ asztal másik végén ülõ anzati hosszút szippantott az elõtte álló vízipipa-szerû alkalmatosságból, majd elgondolkozva a konföderációs delegáció arcába fújta azt. - Megtisztelõ, hogy itt vannak. – hangja simulékony, és egyszerre ragadozó volt. A bothan hátán felállt a.. szõr. - Még megtisztelõbb lenne, ha a társuk levenné a sisakját. – biccentett a jabiimiak felé az alak. – A kölcsönös bizalom jegyében. - Öh.. hogyne! Hallod! – bökte oldalba a jabiimi a bothant, aki idegesen prüszkölve levette a védõalkalmatosságot. Nagyszerû, gondolta. Ennél jobb már nem is lehet.
- Tudják, manapság sok errefelé a.. rosszakaró. – mosolyodott el Dannik Jerriko. A füstön keresztül alig lehetett kivenni az anzati férfi pontos arcvonásait, de a bothannak az volt a benyomása, mintha az elsõ látása sima, kulturált arc valójában évszázados ráncokat rejtene, amelyek valahogyan mégis sima sorokba rendezõdtek, egy fiatal férfi benyomását keltve.
- Nos, hát mink épp azért jöttünk, hogy jóakarói is legyenek, Jerriko úr. – lépett elõre büszkén a jabiimiak vezére, láthatóan minden diplomáciai tudását latba vetve.
- Hát ilyesmivel is ritkán tisztelnek meg, az biztos, jó uram. – fújt ki egy újabb adag füstöt amaz. A bothan arra gondolt, hogy nem kellett volna-e a biztonság kedvéért még egyszer emlékeztetni útitársait arra, hogy a Jerriko-klán vezetõje évtizedekig vér- és agyszomjas fejvadászként dolgozott, mielõtt úgy döntött, visszatér hazájába, népe képviseletének szentelve szabadidejét. – Legalábbis a külvilágiak.
- Pedig elég sok külvilági jár erre mostanában, tiszteletre méltó Jerriko úr. – próbált bekapcsolódni az eszmecserébe a bothan. - Igen.. mindenhol ezek a csuklyás kultisták, Sodom és Gomorr nagyurak követõi, akik megcsúfolják a Halál tisztességes nevét. – köhintett felindultan Jerriko. – És a maradi Yuro-klán csatlósai, akik egészen a Fekete Napig húzzák a belüket, ha egyszer végre kiontom… akik azt hiszik, az Anzat lesz még olyan, mint száz, kétszáz, ezer évvel ezelõtt. Pedig már nem lesz olyan sosem.
- És éppen ezért olyan fontos a Konföderáció számára, hogy az Anzat legbefolyásosabb klánja ne a sithek, vagy a bûnbandák rabja legyen, hanem egy progresszív klán, amelyik nyitott a változásra. – folytatta a bothan az ilyenkor szokásos szöveget, de Dannik belé fojtotta a szót.
- Igazán vicces, ahogyan azt mondja… progresszív. Ha majd maga is megél ötszáz évet, látni fogja, hogy minden fejlõdés csak egy újabb bukás elõkészítõje..
- Cöhh, progeszió izé, érdekel is az minket. – csettintett a nyelvével a jabiimiak vezetõje. A bothan szája tátva maradt. – Egyszerûen biztonságos útvonalra van szükségünk, amivel összeköthetjük a szektorunkat a többi szövetséges területtel. Magának meg segítségre, hogy minél több szomszédos klán belét kionthassa, akik nem úgy gondolkoznak, mint maga. És ebben majdnem olyan jók vagyunk, mint maguk, vámpírfõnök úr.
Jerriko elmosolyodott a jabiimi szavain. - Ki tudja, jó uram.. talán még barátok is leszünk átmenetileg. Legalábbis, amíg nem merészkednek le a felszínre.
- Szeressük a felszínt, Jerriko mester. – hunyorított a jabiimi. – És úgy hallom, lassan többen szaladgálnak ott a magunkfajták, mint az önökéi..
- Igaz, tiszta svédasztal. – biccentett Dannik Jerriko. – De mielõtt a klánok elé visszük a javaslatukat, ki kell iktatnunk legalább egyet a rivális családok közül.. vagy a csuklyás szektásokat, vagy a Yuro-féle bûnözõket. Máskülönben a kisebb családok nem mernek majd mögénk állni.
- Nos.. – biccentett a bothan. – Erre lenne is egy javaslatunk…
…
Corran, Sodom Nagyúr és néhány másik kultista szorosan egy csoportban haladt végig a hangáron, várakozó siklójuk felé tartva. A hangárban tevékenykedõ technikusok, droidok és lebzselõ utazók közül egynek sem jutott eszébe az útjukba állni. Különös, mennyire félnek itt a Sith Egyház tagjaitól, mégis rejtõzködnek az állomás alsó szintjein, gondolta Corran, miközben minden idegszálával igyekezett figyelni a körülöttük nyüzsgõ alakokra. Már csak percei maradtak hátra, hogy elhagyja az ûrállomást, és akkor garantáltan nem fog tudni üzenetet küldeni senkinek sem a veszélyrõl, ami a Sith Egyház keze által itt lappangott…
- Na azt mondja.. ez, meg ez, meg ez is… - hátrált ki az egyik konténer mögül egy alak a közeledõ csoport elé, kezében egy rakás különbözõ kábellel és berendezéssel. A férfi nem vette észre a felé haladó csuklyásokat.
- Hé! Takarodj az útból! – üvöltött rá az élen haladó kultista, mire amaz megpördült, és a lábaik elé szórta a cókmókjait.
- Ostoba! – A kultista keze elõrelendült és arcon ütötte a férfit. – Ne merészelj az Egyház szent ügyben járó tagjainak útjába állni!
Sodom nagyúr és a többiek érdeklõdõ pillantást vetettek a csúszó-mászó, jajongó alakra, aki igyekezet minél kisebbre összehúzni magát, és szinte szagolni lehetett rajta a félelmet. Ez az itteni kultisták egyik gyengéje, gondolta Corran. Annyira függõvé váltak a szenvedés okozta kábulattól, hogy egyetlen alkalmat sem tudtak kihagyni. A „Kardmester” már felkészült rá, hogy beavatkozzon, és az Erõ révén félretegye az útból a szerencsétlent, mielõtt valamelyik kultista ennél komolyabban kezet emel rá, és balhét okoz a hangár kellõs közepén, amikor figyelmét felkeltette a konténerek takarásában félig megbúvó másik alak, aki szórakozottan piszkálta egy akkumulátor-droid, népszerû szlengbéli nevén Gonk-doboz bemeneti nyílását hosszú ujjaival.
Az arcona egy pillanatra Corran felé fordult, és a jedi mester egyetlen pillanatra felismerte a Rend tagjának érintését az Erõn keresztül. Megdöbbentette az a finomság, amivel az arcona kinyúlt felé, még azelõtt elsimítva mindenféle, nevekkel és pozíciókkal kapcsolatos gondolatot mindkettejük fejében, hogy az felkelthette volna a többi kultista figyelmét.
- „Veszély, nagy veszély – kövess!” – ezt az egyetlen gondolatot tudta Corran elküldeni az arconának az Erõn át, majd az idegen újra lezárta magát az Erõben, és visszatért a droid piszkálásához.
- Hagyd ezt a nyomorult pondrót! – kiabált rá Corran a kultistára, aki a földön fetrengõ férfi felé magasodott. – Még annyit sem ér, hogy megöld! Sietnünk kell!
A kultista beesett, szürkés szemekkel elõször a kardmesterre, majd Sodom Nagyúrra nézett. Az anzati nõ egy örökkévalóságnak tûnõ pillanatig Corran szemébe fúrta a tekintetét, majd a kultistára, a földön fetrengõ alakra, és a konténerek felé pillantott. Végül megvont a vállát.
- Sorel Nagyúrnak igaza van, F’edesh. Hagyd a pondrót. Menjünk. - Parancsod szerint, Úrnõm. – hátrált vissza a kettõs sorba a férfi, és a társaság folytatta az útját a sikló felé.
Izal megvárta, amíg az utolsó alak is eltûnt a felemelkedõ rámpa árnyékában a csuklyás utasok közül, majd felsegítette a földrõl a még mindig kontrollálhatatlanul remegõ Rerricket.
- Legközelebb nézz a lábad alá. – súgta a fülébe. – Ezekkel a sötét oldaliakkal nem jó viccelni. - Nem is volt a lábam alatt semmi, nemjedi. – sziszegte Rerrick vacogó foggal. Még mindig a kultisták sötét tekintete és a vezetõjük, az a magas nõ arcán remegõ agyszívó csápok jártak a fejében. – Meg mernék rá esküdni, hogy…
- Inkább szedd össze az alkatrészeket. – intett a fejével Izal. – Mindegyikre szükség van. Utána pedig kérlek, üzenj Juunnak. Azonnal elõ kell kerítenünk õt.
- Nocsak.. – pillantott a sikló után Rerrick. – szagot fogtál, nemjedi? Ugye nem azokat a szörnyeteget kell üldözõbe vennünk?
- Sajnos úgy tûnik, igen. – pislogott az arcona. – Méghozzá gyorsan, nagyon gyorsan.
|
|
|
Anzat
Nov 16, 2013 15:56:41 GMT 1
Post by Lord Brodrig on Nov 16, 2013 15:56:41 GMT 1
Kuordis Kwest vetett egy pillantást a maszkja belsejére, az érzékelőire, amiket csakis ő láthatott. Senkit sem látott a környéken, ezért kióvakodott a zárt, sötét terembe. Néha kikapcsolta a különböző elektronikai rendszereket, hogy ne mindig a színes ábrákat kelljen néznie, és hogy aludni is tudjon - bár ez utóbbi nem mindig sikerült, vagy ha igen, nyugtalanul forgolódott. Habár ha építtetne magának egy olyan túlnyomásos kamrát, amelyikben Lord Vader, a Sith lovag aludt anno, talán sikerülhet.
De most nem ez volt a lényeg. A kis terem közepén széles terminál terpeszkedett. Kwest kiiktatta a biztonsági rendszereket, s most teljes biztonságban érezhette magát. Ha ez mind nem lett volna elég, maga mögött iszonyú csapdákat hagyott, amik figyelmeztették volna őt, ha valaki erre jár, ugyanakkor az illetőnek ez lett volna az utolsó ballépése.
A fejvadász odalépett a konzolok elé, és betáplálta az álkódját. Beletelt néhány percbe, míg feltörte a rendszert, aztán a kissé eltérő kultúra miatt újabb perceket vesztett azzal, amíg megtalálta, amit keresett. Meglepődött, amikor meglátta, mennyien fenik a fogukat a bolygóra. Szövetségiek, a Sithek, de még a szökésben levő mandaloriaiak is az Anzaton voltak, ilyen vagy olyan céllal. Ekkor átmásolta adattárolójára az információkat, amire neki szüksége volt, és törölte a komputerből mesterkedéseinek nyomait. Aztán kezébe kapta fegyverét, mert apró neszt hallott a mennyezet felől. Szerencsére csak egy szellőzőakna ventillátora lépett működésbe.
Kwest elrejtette az adatlemezét, és kisurrant a kormányzati épület közponi helyiségéből.
A bolygófelszín egyik legforgalmasabb űrkikötőjében három egyforma páncélt viselő alak verekedte át magát a tömegen. Addig gyurakodtak, amíg kiértek a helyiségből, aztán megállapodtak a város felé vezető kijáratok felett.
A középen álló mandaloriai férfi beprogramozta fegyverrendszerét, s készenlétbe állított mindent, továbbá új hullámhosszra állította hármújuk sisakmikrofonját. Szembenézett mindkét társával, és szerre bólintottak egymásnak. Ezután a parancsnok az egyik Karendhor gárdistát a város északi, a másikat nyugati irányba küldte, ő meg a keleti kijárat felé vette az irányt. Xerdrus Fett, a Büntető híveként megsimogatta hatalmas karabélyát, miközben az orra alá motyogott valamit.
- Nem menekülsz, Mirta Gev. Meghalsz, mint akármelyik szánalmas áruló.
Kwest a Bősz Bosszúálló kommunikációs termében a holopult fölött megjelenő négy lény képmását figyelte. Mivel képtelen volt elérni Brodrigot, ezért a megbeszéltek szerint kellett eljárnia, vagyis döntésjoga volt. Az első alak, Miirta Gev, a mandaloriai szökevény lesz az első célpontja, hogy kiiktassa a konkurenciát. A második egy Beeh Blowe nevű fejvadász, akit meg kell keresnie, hátha a segítségére lesz. A másik két alak Lord Gomor és Lord Sodom néven szerepelt a nyilvántartásban. Két Sith Nagyúr, akiknek szintén el kell látnia a baját, nem beszélve a társaikról. Voltak egy páran. A fejvadász rájött, hogy segítségre lesz szüksége. Azt is tudta, hol keresse.
Átállította a vetítőt, elküldte a hívójelet, aztán várakozni kezdett.
|
|
|
Anzat
Jan 10, 2014 14:27:57 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Jan 10, 2014 14:27:57 GMT 1
Xuzess elégedetlenül járt fel s alá az irodaként szolgáló apró helységben, amelyet a bázis egyik félreeső szekciójában használt. Nem tetszett neki az új követ, de nem volt esélye arra eddig, hogy a nő megkerülésével elérje valamelyik vigot, és felemelje a szavát a helyzet ellen... vagy a twi'leknek voltak nagyon jó kapcsolatai, vagy ellenkezőleg... neki voltak annál is rosszabbak, mint eddig feltételezte.
Tompa puffanás riasztotta fel, ami az ajtón túlról hangzott. - Srhamp? - a falleen a köpenye egyik belső zsebében lévő mérgezett tőr felé nyúlt, és miután nem kapott választ az ajtó előtt posztoló gamorrai testőrétől, csendesen az ajtó mellé siklott a falhoz lapulva, és várt...
Orgyilkos helyett azonban csak a nagy csend fogadta, néhány perccel később pedig a gamorrai fájdalmas röfögése.
Xuzess lassan, óvatosan az ajtó panelje felé nyúlt, majd ugrásra készen aktiválta a nyílászáró nyitógombját.
Az ajtó előtt ült a bamba, fejét fogó gamorrai, mellette pedig egy kézzel írt, vékony műanyag lap hevert.
- "Talá'koznun kő". - olvasta el nagy nehezen az elég zavaros kézírást a Fekete Nap helytartója. - "Mink majd megszabadíccsuk a tvilekk ringyótul... gyüjjön a kövér rodiai bárjába hónap este"
..........
Egy űrállomással odébb Izal éppen befejezte Rerrick finom mozdulatokkal történő életre pofozását, miközben hasztalan próbálta elérni társaikat kommunikátorán át. Néhány pillanattal később azonban felpattant egy, korábban a fal nagyon is áthatolhatatlan részének tűnő panel a hangár átellenes oldalán, és egy szervízjáratból elősorjázott az elveszettnek hitt páros.. nyomukban két mandalori páncélos alakkal.
- Na tessék, ezeket meg elfogták a fejvadászok... - Rerrick tekintetével szokás szerint a következő menekülési útvonalat kereste. - Nem hinném. - ingatta a fejét az arcona, mint mindig, amikor gondolkodott. - Az a repulzorszékes nő ismerős nekem...
Juun, Tarfang és a két mandalore végigfutott, illetve lebegett a hangáron, miközben az utóbbi három agresszív pillantásokat vetett a konténerek között pakoló droidokra és munkásokra, mielőtt bármelyiknek is eszébe jutott volna hangot adni afeletti bizonytalanságának, hogy hogyan is került a társaság a bázis kizárólag karbantartók számára hozzáférhető folyosói egyikéről a hangárba.
- Jó, hogy jöttök... - mérte végig az újonnan érkezetteket Izal. - Belefutottunk néhány.. új ismerősbe. - jegyezte meg Juun. - Viszont attól tartok, máris sikerült megnyerni a biztonsági erők figyelmét.. talán átmehetnénk egy másik bázisra. - Maguk ketten... a jediknek dolgoznak, igaz? - pillantott válasz helyett a mandaloriakra Izal. - Na végre. - fújt nagyot a páros férfi tagja. - Már azt hittem, sosem találjuk meg a kapcsolattartónkat... te jedi vagy, igaz? - Nem, nem jedi... - jegyezte meg Rerrick, de Tarfang oldalba vágta. - Yub!
Izal visszagondolt a másik alakra, aki percekkel korábban a sötét oldaliak delegációjával távozott. A szeme sarkából látta, hogy hajójuk felemelkedik a hangár padlójáról, és gyors ütemben a kijárat felé tart. - Nem, nem vagyok ... úgy értem, nem vagyok a kapcsolattartótok. - biccentett a mandaloriak felé. - De tudom, ki az, és attól tartok most távozik innen egy rakás sith társaságában. Épp azon a hajón.
- Nem hiszem el... sh'ata.. dol'va! - káromkodta el magát a repulzorszékes nő.
- És épp azt akartam mondani, hogy valakinek követnie kellene őket. - tette hozzá Izal. - Tudnunk kell, hová mennek.
- Örvendetes, hogy így megbízunk egymásban... - jegyezte meg Juun. - De nem kellene lelépnünk? Az előbb mondtam, hogy a biztonságiak....
- Maradhattak más sithek a bázison? - fordult Izal a mandaloriakhoz. Most már biztosan emlékezett rá, hogy Boba Fett unokájáról és annak férjéről van szó, akik az új Mandalore elől kerestek menedéket átmenetileg az Ossuson, és jelenleg a Jedi Rend alkalmazásában álltak.. nem hivatalosan persze.
- Csak annyit tudunk a pletykákból, hogy állítólag az alsó szinteken valamiféle szekta működik. Azt mondják, két fekete köpenyes anzati vezeti őket. - jegyezte meg a mandalori nő, miközben ide-oda tekintgetett. - A biztonságiak sem merészkednek oda. - Őőőő... kettő? Csak egy anzati volt velük. - pillantott a hajó után Rerrick.
- Akkor a másik még itt van a bázison. - bólintott az arcona és Juunhoz fordult. - Menjetek a másik hajó után, amilyen gyorsan csak lehet. Meg kell tudnunk, hová mennek. Mi utánajárunk ennek a sithnek a bázison. De ne keveredjetek semmibe! - Egy olyan légköri siklóval csak a bolygóra mehettek, vagy egy másik bázisra. - biccentett a sullusti, meg sem próbálva palástolni az elégedettségét, hogy biztonságos távolságban, és lehetőleg másik hajón tartüzkodhat hamarosan, mint akármelyik sith nagyúr a környéken. - De sietnünk kell. Tarfang?
Az ewok azonban tiltakozva felvisított, és a repulzorszékes nő mellé cammogott, aki reflexszerűen simogatni kezdte az ewok bozontos fejét. Aztán gyorsan abbahagyta, egy tipikus, irritált fintorral az arcán, amelyről Izal biztos volt, hogy a Fett-gének eredménye.
- Azt hiszem jobb, ha Rerricket viszed magaddal. - fordult vissza Juunhoz az arcona. - Siessetek! - Utánatok megyünk, amint végeztünk az itt maradt sith-el.. - tette hozzá a mandalori páncélos férfi, majd az arconához fordult. - Mármint... gondolom? - Jól gondolod. - hunyorgott Izal. - Úgy is távol kell maradnunk a biztonságiak elől. És ha nem sikerül utolérni azt a siklót, akkor egyedül a másik sith tudhatja, hogy hová mentek a társai. Meg kell próbálnunk, és szükségünk lesz hozzá Tarfangra is. - Akkor irány vissza a vezetékek és csövek közé... - jegyezte meg a nő, és meglendítette a repszéket. Tarfang diadalittasan felsivított, és felugrott a szék háttámlájára.
Rerrick és Juun futásnak eredtek az ellenkező irányba, saját várakozó hajójuk felé. - Biztos vagy benne, hogy repülni fog? - érdeklődött Rerrick futás közben. - Annyi találatot azért nem kaptunk be, amikor érkeztünk.. - cincogta a sullustai. - Úgy értem , elég messze fogunk repülni arra az esetre, hogyha mondjuk... máshoz támadna kedvünk? - próbálkozott Rerrick. - Csak rá kell jönnünk, hogy hová mennek a sithek. Senki nem mondta, hogy oda is kell köszönnünk nekik. - próbálta meggyőzni legalább annyira saját magát, mint társát a sullustai - Ez egy egyszerű megfigyelő művelet lesz... - Persze, mindig így kezdődik. - szívta a fogát futás közben Rerrick..
|
|
|
Anzat
Mar 23, 2014 8:26:24 GMT 1
Post by Enz on Mar 23, 2014 8:26:24 GMT 1
Xuzess elolvasta az üzenetet, majd a kézírásból ítélve rögtön a gamorraira pillantott. Az bambán nézett vissza rá, így rögtön el is vetette a lehetőségét, hogy valamelyik embere akar hülyét csinálni belőle. Az üzenetet zsebre gyűrte, majd kilépett az ajtón, és elindult a közelben lévő bázis felé. Két lépés után azonban megállt, visszalépett egyet, majd a falhoz lökte a gamorrait. - Állj egyenesen! - szólt rá, amit az némileg kótyagos fejjel meg is tett. - Már nem egy mocskos huttnak dolgozol, hanem a Fekete Napnak. A gamorrai jobbnak látta - vagy előző munkaadójánál megtanulta - hogy jobb, ha nem szól vissza, Xuzess pedig elégedetten indult tovább. Most végre megszabadulhat attól az idegesítő twi'lektől, akit a nyakába akart ültetni Korvik és a Nap vezetése. Még egyszer megtapogatta a zsebében a kés nyelét, és előre várta a pillanatot, amikor megforgathatja a pengéjét annak a ribancnak a torkában. Vagy inkább a mellkasában kéne? Úgy hallaná a sikolyait.
Másnap este a megbeszélt időpontban, vagyis hát inkább napszakban feltűnt az űrállomás egyik legigénytelenebb krimójában, persze kellőképpen álcázva magát egy fejére terített köpeny segítségével. Kellemetlen lett volna, ha valamelyik embere meglátja, és esetleg felhozza a témát a vigo személyi ribanca előtt. Leült a koszos székre a ragadó bárpult előtt, és az itallapra pillantva kikért egy olcsó sört. A kesselit jobban szerette, de valahogy sejtette, hogy ha van is itt, elég hamar kinéznék azért, mert ilyeneket iszik. Lassan kortyolgatni kezdte az italt, miközben szeme körbejárt a helyiségen.
|
|
|
Anzat
Apr 19, 2014 23:27:58 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Apr 19, 2014 23:27:58 GMT 1
Rerrick és Juun egy apró, talán leginkább a bespini felhősiklókhoz hasonlító, kis hatótávolságú, katamarán-szerű hajóval eredtek a sithek siklója nyomába, miután hamar rádöbbentek arra, hogy saját hajójukat a beérkezéskor elszenvedett sérülések miatt kevésbé lenne biztonságos használni. - Ez nem fogja növelni a már amúgy is alacsony népszerűségünk a helyi hatóságok szemében.- jegyezte meg a sullusti, miközben ráállította a légkör felső szintje felé zuhanó jármű érzékelőit a sithek jóval előttük haladó siklójára. - Nem úgy van, hogy a szövetségi ügynökök bármikor igénybe vehetik az állampolgárok tulajdonát, ha vészhelyzet indokolja azt? - jegyezte meg az átellenes pilótafülkében ülő, a hajtóművek teljesítményszabályozójával babráló Rerrick, akit láthatóan egy cseppet sem zavart a helyzet. - Dehogynem. - cincogott fájdalmasan Juun. - A szövetségi állampolgárok tulajdonát! Ezt nem mondanám annak.. - Legalább végre hasznát vehettük az én különleges képességeimnek is.. - ellenkezett Rerrick. Juun még hozzá akarta tenni, hogy a hajótolvajlás civilizált rendszerekben egyáltalán nem számít különleges képességnek, sokkal inkább bűncselekménynek, de a nyomkövető radar rövid sípolással adta a tudtára, hogy befogta a keresett siklót. - Irány négy-kilenc-hat. - adta meg a pályakorrekciókat Rerricket. - Tapadjunk rájuk, de úgy, hogy ne vegyék észre, hogy rájuk tapadtunk. - Úgy érted, repüljek össze-vissza? - vakarta meg a fejét Rerrick.
...
A sith siklóban Corran Horn, alias Sorel Nagyúr a nem sokkal korábbi, hangárbeli eseményeken meditált. Az a jedi, ha jól emlékezett a nevére, Izal Waz, egy meglehetősen öntörvényű lovagnak számított, aki a legritkább esetekben jelentett a Tanácsnak és általában a saját útjait járta. Corran még abban sem lehetett teljesen biztos, hogy egyáltalán ő volt a közvetítő, vagy csak teljesen véletlenül került az útjába, egy teljes mértékben más ügyben járva - nem ez lett volna az első hasonló egybeesés a galaxisban. Egy biztos volt.. átadta az üzenetet, most már csak meg kellett bizonyosodnia arról, hogy akik követik, azoknak sikerül...
... rejtve maradni. Corran belenézett az utastérben vele szemben ülő, gonoszul mosolygó anzati nő szemeibe, és rádöbbent, hogy ha konkrét gondolatai tartalmát sikerült is elrejtenie az anzati fürkésző elméje elől, az általános irányukat nem. - Sorel nagyúr úgy érzi, követnek minket. - közölte tárgyilagosan Sodom nagyúr. - És igaza is van. - Várom a parancsát, úrnőm. - szólt vissza azonnal a pilóta. - Felkészülünk kitérő manőverre és harci érintkezésre. - Szükségtelen. - mosolygott tovább Sodom. - Majd én és Sorel nagyúr gondját viseljük ezeknek a kémeknek, nemde, Sorel nagyúr?
Corran rutinosabb volt annál, minthogy a meglepetés bármilyen jelét mutassa. Egyszerűen bólintott, majd hagyta, hogy az anzati kinyúló elméje őt is magával rántsa. Mindketten kinyúltak, csápokként keresve az Erőben azokat azt elméket és járművüket, amelyek valahol itt a közelben, vagy talán nem is annyira közelben az ő siklójukra fókuszáltak... és nem sokára meg is találták őket. Sodom folytatta a vérszomjas mosolygást, elméjével hatalmas csapást mérve a kettőre odakint.. És Corran csak annyit tudott tenni, hogy elméje apró csavarintásával a sötét oldal hullámán haladva a nő akaratának és csapásának irányát nem a két pilóta torkára, hanem gépük hajtóműveire terelte.
- Elmaradnak mögöttünk. Valószínűleg zuhannak. - közölte még mindig útitársát figyelve, különös fénnyel a szemében Sodom. - Ostoba pondrók.. - köhintett Corran, mintha alig érdekelné az egész, és közben próbált nem gondolni arra, hogy milyen gyorsan és milyen veszélyesen közel került a lelepleződéshez, amióta megérkezett az Anzatra.
...
A kétszárnyú, rozsdás teherlift-ajtót kézzel kellett kifeszítenie Ghes Oradenek és az apró ewoknak, amelyik melléjük szegődött. A mögötte feltáruló hatalmas folyosó korábban láthatóan tehertargoncák mozgatására szolgált ezen az alsó szinten, amelyek a tartalék rendszerekhez és a régen lezárt raktárakhoz szállították a különféle dolgokat. Most azonban konténerek és szervizdroidok helyett szemét borította a folyosó két oldalát, és egy-két, kupac alól kikandikáló lábbeliről nem igazán lehetett elsőre eldönteni, hogy valóban csak félredobott cipőről van szó, vagy holttest is tartozik hozzá - vagy esetleg valami a két fenti verzió között félúton. - Szóval itt van valahol egy sith. - Mirta Gev repulzorszékének reflektora fényes, fehéres pászmát vágott a sötétbe, de az arcona gyorsan pattintott az ujjával, és a fények kialudtak. - Ezt ne csináld többet.. - sziszegte Mirta. - Van itt valahol egy sith - suttogta Izal -, és itt vannak valahol a haverjai is. És ha összevissza világítunk, meg nyakra-főre használjuk az Erőt, akkor elég hamar rá fognak jönni arra, hogy mi is itt vagyunk. - Yub na chub!- jelentette ki harciasan Tarfang, amiről Mirta fordítás nélkül is kitalálta, hogy valószínűleg annyit tesz, "Annyi baj legyen". - Talán tovább kellett volna győzködnünk azt a biztonsági főnököt, hogy küldjön ide egy őrjáratot. Akár tőlünk függetlenül. - jegyezte meg Orade. - Nekem eléggé úgy tűnt, hogy határozott abban a tekintetben, hogy nem ártja bele magát az itteni.. ügyekbe. - motyogta Izal. - Arról nem beszélve, hogy már a második kérdése az volt, hogy nem volt-e közünk ahhoz az incidenshez a kocsmában. Tarfang felmordult, majd felpattant Mirta lassan előrehaladó székének a támlájára, a levegőbe szagolt, majd egy bal oldalt elágazó folyosóra mutatva kijelentette: - Yub! - Rendben rendben, magunkra vagyunk utalva, és arra megyünk.- suttogta Orade, miközben T-nyílású mandaloriai sisakjának érzékelőit infravörösre állította. - Három alak van előttünk úgy ötven méterre. - Én pedig azt mondom, lőjünk be oda valami nagyot, aztán keressük meg, hol lehet kiengedni a levegőt erről a szintről, és kész. - küszködött Mirta, hogy székét befordítva a szűkebb mellékjáratba. - Ha Juun és Rerrick nem járnak sikerrel, akkor nekünk kell kiderítenünk, hogy hová mentek azok a sithek. - rázta meg a fejét Izal. - Akkor pedig legalább egyet élve kell elfognunk az itteniek közül. Vagy legalábbis a bázisukat ép állapotban kell megtalálnunk.
- Állj, ki az ott! - hangzott fel egy inkább hörgésre, mint értelmes szavakra hasonlító üvöltés, és léptek hallatszottak a folyosó másik végéből. Aztán a főfolyosó felől is. Izal kezében életre kelt a fénykard. - Kezdődik a móka.. - suttogta maga elé Orade.
...
Egy űrállomással arrébb Xuzess már a második higított, és ahhoz képest pofátlanul drága kesselit kortyolgatta, amíg végre hárman megjelentek az asztalánál. Két magas, tagbaszakadt, bozontos férfi, akik azonnal, hívatlanul le is ültek elé, míg harmadik társuk, egy nyúlánk, ubese páncélt viselő alak nem messze az asztaltól cövekelt le.
- Öhhm... ez itten szábád, igaz-é?? - nyögte ki végül pár másodperc után a fiatalabbik a két bozontos közül, miután a falleen végigmérte őket. - Nem igazán látom be, uraim, miben tudnánk segíteni egymásnak. - fintorodott el Xuzess - Már persze azon kívül, hogy jóindulatú leszek, és elmesélem, hol mérik a legjobb tatooini keserűt ezen az állomáson.. és azt, hogy hol lehet fürdeni egy jót. - Ide figyejjé.. - szorult ökölbe a fiatalabbik bozontos keze, amiből Xuzess rögtön megérezte, hogy valójában mennyi bátorság szorult az alakba -.. te nekem ne mongyad meg... - Nyugisan. - tette társa vállára piszkos körű, űrhajódokk-munkásra emlékeztető kezét a másik, majd a falleenhoz fordult. - Van az a twilekk ribi. Nekünk szúrja a szemünket, magának is szúrja a szemét. Meg az anzati barátai is szúrják. - Mármint a maguk szemét. - mosolyodott el Xuzess. Ezek még az átlagos melósnál is hülyébbnek tűntek. - Öh.. ja. - kocogtatta meg a fejét amaz. - Tartoznak nekünk, meg minden. - Mármint maguk tartoznak nekik. - mérte végig az alakokat Xuzess.
- Öh... ja. Az is. Most én beszélek! - morogta az öreg. - Szóóval, ha összehozna valami találkozót velünk, akkor mondgyuk mink arra járnánk, meg a testvéreink is, és jól megagyalnánk őket. Magának meg nem fájna tovább a feje. Na mit szól? - Hány.. testvérük van? - kérdezte Xuzess. - Hát ott van bratyó.. ott van a.. - kezdett számolni az ujjain a fiatalabb, de az öreg megint leintette. - Épp elég, hogy elagyabugyáljunk pár anzátit meg twíleket. Elhiheti, Főnök. - És miért is kell ehhez az én segítségem? - jegyezte meg fejét billegtetve a falleen, miközben megpróbálta a két alak feromonjaira fókuszálva eldönteni, hogy hazudnak-e, vagy sem. De ez tipikusan az az eset volt, amikor nem vette semmi hasznát kifinomult érzékeinek. Az átható, ruhába ivódott izzadtságszagból azt az egyet lehetett megállapítani, hogy a két alak nagyon régen látott szonikus zuhanyt. Sőt, vélhetően még újságban sem láttak egyet sem jó ideje. - Hát.. ha mink híjjuk őket, akkor nem gyönnek. Vagy többen gyönnek. Sokan. - vágta ki végül a fiatalabb a választ, amivel kapcsolatban Xuzessnek is el kellett ismernie, hogy ebben bizony van valami. - Rendben, de ezt itt nem lehet megcsinálni. - halkította le a hangját Xuzess. - Az állomáson túl sok a biztonsági. Azonnal ugranak egy ilyen verekedésre. És a legtöbbjük most már a twi'leknek dolgozik, nem nekem.
- Hát akko'.. le köll menni a fölszínre. - csavargatta a szakállát az idősebb. - Majd ottan agyabugyáljuk el őkelmüket. - A felszínen az anzatiakra nem vonatkoznak ugyanazok a szabályok, mint itt. - kortyolt bele az italába Xuzess. Bár megtermett, harcművészetekben jártas és általában kemény ellenfél volt közelharcban, csakúgy, mint fajának legtöbb tagja, az a gondolat, hogy egy anzati vámpírral álljon szemben lent a felszínen, ahol semmilyen tilalom nem kötötte őket harcművészetük és vérszívó szokásaik gyakorlására.. nos, ez azért nem volt kifejezetten felemelő gondolat. - Azér mink csak elagyabugyáljuk őket. Jó alapossan fő vagyunk készülve. - bizonygatta az öregebbik. - Van egy elhagyott rom, ilyen kőrakás vagy mi a nyavalya. Nem járnak oda az anzatiak, csak ha híjják őket. Még szerintük is átkozott. Na, híjja le oda a tvilleket meg a barátait az Anzatról, hogy mutat nekik valami szípet. Aztán mink gyövünk, és agyabugyálunk.
Xuzess agyán egy pillanatig átfutott, hogy mi lehet az, amit még egy anzati is átkozottnak tart. - Nu, mi a válasza, Főnök? - csapott az asztalra a fiatalabb. - Teccik, nem teccik??
...
- Én ezt nem értem! - Rerrick kétségbeesetten próbálta irányban tartani az egyre gyorsulva zuhanó járművet. - Egyszerűen elment minden motorerő! Kellett neked ócskavasat lopni! - cincogta ijedten Juun. A felhők egyre gyorsabban húztak el mellettük, miután jó régen letértek a vektorról, amelyen a sithek siklóját követték. - De hiszen tökéletesen működött, amikor elhoztuk, megnéztem! - tárta szét a karjait Rerrick, majd gyorsan vissza is fogott a kormányra. A radarernyő gyorsan változó képén próbált egy olyan helyet választani a kényszerleszálláshoz, amely legalább nem volt totálisan szabdalt, sziklás vidék, ahol jó eséllyel darabokra törték volna a suhanót és magukat is ilyen tempó mellett. - Repulzorok maximumon, lassulunk, de nem eléggé! - kiabálta a sullusti. Rerrick hirtelen éleset fordított a kormányon. - Van ott balra valami telep, és egy viszonylag sima tisztás.. megpróbálhatnánk ott.. - nyögte idegesen, miközben egyre hangosabban mantrázott az agya sarkában egy apró hang, amelyet az Asmerun már elég sokat hallgatott, és amelynek kedvenc szava járása az volt, hogy "meg fogunk halni, meg fogunk halni".
A suhanó sűrű füstöt húzva átszáguldott a telep egyemeletes kőépületei felett, majd szikrákat és kavicsokat szanaszét szórva néhány száz méter csúszás és pattogás után megállt. - Azt a.. - nyögte Rerrick, miközben kikászálódott a pilótafülkéből, átbotorkált az össze-vissza deformálódott törzsön Juun fülkéjéhez, és... ... egyenesen belebámult két, egyszerű, fekete-fehér egyenruhát viselő alak lézerkarabélyának csövébe. - Állj, ki vagy! Ne mozdulj! - vakkantotta az alacsonyabb, világosabb bőrű. - Hát izé.. én.. - roppant érdekes, gondolta Rerrick. Lezuhanunk az Anzatra, és vámpírok helyett valami helyi humán milicista fogad.
Persze a megnyugvása nem volt teljes, tekintettel a ráfogott fegyverekre. Tekintete a milicisták mellkasán virító szövetségi jelvényre vándorolt. - Oh.. maguk szövetségiek? Nahát, én is.. - Szövetségi Gárda. - jelentette ki a nyúlánkabb, sötét bőrű alak, mire társa irritált pillantást vetett rá. Rerrick nem volt benne biztos, hogy ezt most hallania kellett volna. Hallott már pletykákat egy ilyen nevű szervezetről, amelyik a szélsőségesen xenofób, a régi Birodalom retorikájával operáló Erősebb Szövetségért Mozgalom paramilitáris szervezete volt.. azonban az a tény, hogy egyenruhás alakok ennek a Gárdának a nevében egy Szövetségtől ilyen messze eső bolygón, ráadásul felfegyverezve mászkáltak, elég gyorsan arra a következtetésre juttatta Rerricket, hogy más ambícióik is vannak ezeknek a gárdistáknak. Ambícióik, amiket vélhetően nem óhajtanak megosztani égből pottyant szövetségi ügynökökkel. Életben lévőkkel legalábbis semmiképp. - Na.. hát.. - köhintett Rerrick. - Hát én azért jöttem, hogy csatlakozzam a Gárdához, bajtársak!
A két gárdista értetlenül meredt rá. - Mi a? - cincogta Juun, aki épp akkor tolta félre saját pilótafülkéje plexijét, és megkísérelt kimászni. Legnagyobb döbbenetére azonban Rerrick grabancon ragadta, és egyáltalán nem elővigyázatosan kirántotta a roncsból. - És ajándékot is hoztam, bajtársak! - folytatta Rerrick.- Ezt a szövetségi kémet!!
|
|
|
Anzat
Dec 1, 2014 23:26:34 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Dec 1, 2014 23:26:34 GMT 1
Korábban...
Lyna, a Fekete Nap szektorszintű műveleteiért felelős vigojának rendkívüli meghatalmazottja - ami mégis csak jobban hangzott, mint a szerető - összevont, ívelt, és egyébiránt roppant dekoratív szemöldökkel vizslatta az apró cetlit, amelyen Xuzess aláírásával és csapnivaló nyelvhelyességgel egy rövid üzenet és néhány felszíni koordináta szerepelt.
- Nem tudom, hogy tényleg a falleen írta-e, bár ha fogadnom kellene rá, mondjuk valamelyikünk életére, akkor azt mondanám, nem. - fordult végül a helységben helyet foglaló félszemű, borostás, láthatóan évezredes korú anzatihoz, a Yuro-klán vezetőjéhez, akinek támogató családjai a Nap mellett esküdtek fel a planétáért vívott hatalmi harcban. - De szinte bizonyos vagyok benne, hogy csapdát próbál állítani nekem a maga primitív módján. Szükségem lenne az embereire, hogy véget vessünk ennek egésznek, beleértve Xuzess karrierjét és életét is. Ha elég ostoba hozzá, hogy a felszínre hívjon, akkor viselje a következményeit, nemde?
Enver Yuro megsimsította ernyedten lógó arclebenyeit, és felköhögött. Még anzati mérce szerint is nagyon öregnek számított, aki egyes pletykák szerint azért is kereste a vigok barátságát, hogy saját életét illegális orvosi eszközökkel hosszabbíthassa meg. - Ahogyan megígértem, segíteni fogunk a terve megvalósításában, Lyna úrnő. - hörögte az öreg anzati, majd ahogyan még egy, közelebbi pillantást vetette a cetlin szereplő koordinátákra, köhécselve megrázta a fejét. - De nagyon nehéz lesz rávennem a fiaimat, hogy erre a helyre lemenjenek magával. Ez egy elátkozott hely, egy szent hely... - Akkor most melyik? - húzta el a száját a twi'lek. Nagyon nehezére esett hozzászokni ahhoz, hogy itt sokkal lassabban mennek a dolgok, mint a Nar Shaadán. - Mindkettő, végül is. - folytatta Yuro. - Talán a fiaim egyharmada lesz hajlandó magával menni. - Akkor más csapatokra is szükségünk lesz, öreg. - hajolt közelebb az anzatihoz vérszomjas tekintettel a twi'lek. Nagyon is jól értette, hogy mire megy ki a játék. - A megállapodás világos volt! A Nap biztosítja a logisztikai hálózatot és a finanszírozást, de a Yuro-klán felelős azért, hogy leszámoljon a rivális családokkal! - Tudom, tudom. - hörögte amaz. - Talán ha a fiaim nem is... igen... talán ők.
Az anzati egy ideig kotorászott ráncos, remegő kezeivel a zsebében, és végül egy adathengert húzott elő. - Van egy... független félkatonai csoport, akik a klánunk törzsterületével szomszédos településeken tartanak fent egy tábort, megfelelő bérleti díj mellett, persze. Talán ők hajlandóak lesznek elkísérni magát. - Remek. - vette át a kódhengert a twi'lek. - Szóval még a fogdmegekről is nekem kell gondoskodnom. Mégis, miféle társaság az? - Nem tudom, ők nem kérdeztek, csak fizettek, mi sem kérdeztünk. - köhintett az öreg anzati. - Valami gárda...
...
Egy bázissal arrébb nagyságrendekkel gyorsabban zajlottak az események, ahogyan a legalsó, alig megvilágított szinten minden sarokból özönleni kezdtek a tántorgó, hörgő sith kultisták, anzatiak és nem anzatiak egyaránt. - Tüzelj! - kiáltotta félig-meddig saját magának Ghes Orade, és néhány gránátot küldött a legszélesebb folyosón feléjük tántorgó sötét oldali kultisták felé. Néhányuk reflexszerűen felemelte a kezét, hogy visszalökje a robbanóeszközöket a mandalori páncélos harcos és társai felé, de az Orade mellett álló Izal intésére hirtelen a három gránátból tizenkettő lett. A kultisták összezavarodva lökdösték az illúziókat és ezen keresztül egymást az Erővel, mígnem az egyik földet érő gránát fel nem robbant közöttük.
- Ezzel csak óvatosan, ha kérhetem. - jegyezte meg Orade felé fordulva az arcona. - Legalább szóljon, mielőtt eldobálja a következőket. - Yub yub!!! - hangzott fel mögöttük a jól ismert ewok kiáltás, és a közelbe lopakodó óvatlan kultista feljajdult, ahogyan Tarfang a fején landolt, és a kezében tartott éles, reszelt késszerű alkalmatosságot kicsavarva az anzati fejébe állította azt. - Pondrók! - hangzott fel egy, az eddigieknél erősebb hang az egyik keresztfolyosó végén, mire Izal, akinek sárga fénykardpengéje éppen akkor vágott ketté egy túlságosan közel merészkedő kultistát, visszatáncolt, és villogó szemeivel, fejét ingatva alaposan megnézte magának a közeledő vörös fénykardos anzatit. - Legyetek óvatosak. - súgta oda társainak, de mind Orade, mind Tarfang túlságosan belelendült a küzdelembe ahhoz, hogy odafigyeljenek rá. A mandaloriai és az ewok egyszerre indultak meg a nagy darab anzati férfi felé.
Gomor nagyúr elmosolyodott, ahogyan a két pondró neki támadt. Kezét erővillámok hagyták el, amelyek körbefonták a mandalori páncélos férfit. A harcos fájdalmas kiáltást hallatott, és összerogyott. Az apró szőrös kis féreg, amelyik mögötte érkezett, azonban meglepően jó reflexekről tanúbizonyságot téve kikerülte a villámot, és az anzati fejének ugrott, éles karmait megvillantva. Az anzati felnevetett, és egészen közel engedte magához az ewokot, majd amikor az már egészen közel ért, kinyújtotta csápjait, hogy az ewok nyakába szúrva azokat elkezdje kiszívni életerejét... ... és fájdalmasan felkiáltott, amikor Tarfang apró, borotvaéles fogai ráharaptak egyik arccsápjára, és kitépték azt. - Áhhh! Nyomorult kis dög! - az Erő segítségével a folyosó távoli végébe lökte a szájában még mindig csápjának végét tartó ewokot, majd fénykardját emelve támadásra indult egyetlen, jedinek tűnő ellenfele ellen.
Izal folyamatosan hátrált a nagy darab, energikus anzati támadásai elől. Megpróbálta illúziókkal elterelni a sötét nagyúr figyelmét, de az nem hagyta, hogy ilyen apróságok lekössék. Bármilyen fenyegetés képét is idézte meg Izal, rutinosan egy aprócska erővillámot küldött a látomásba, amitől az semmivé foszlott. A csapásai egyre pontosabbak és erősebbek voltak, Izal pedig be kellett, hogy vallja magának, még mindig nem a fénykardforgatás volt a harcművészet azon része, ami a kedvencei közé tartozott.
Végül az anzati egy utolsó vágással megsebezte az arcona kezét, aki elejtette a pengét és felszisszent. - Nyomorult egy társaság vagytok. - nevetett fel Gomor nagyúr. - Komolyan azt gondoltátok, hogy bármi veszélyt is jelenthettek rám? Izal elmosolyodott, amikor megérezte a mögötte sűrűsödő szándékot, majd a sithre nézett. - Pontosan. Még hozzá joggal.
Azzal az arcona, miközben az anzati nagyúr felemelte vörös pengéjét, hogy lesújtson rá, lebukott...
Gomor nagyúr pedig szembetalálta magát egy teljes sebességgel száguldó repulzorszékkel, ami szó szerint ledöntötte a lábáról. - Ezt kapd ki, hut'uun... - Mirta úgy kormányozta a nehéz, páncélozott repulzorszéket, hogy az súlyával még mindig földhöz szegezze a meglepettségtől reagálni képtelen anzatit, majd lefelé fordította a meghajtó fúvókákat, és a páncéljába épített lángszóró vezetékét egy gyors mozdulattal a hajtómű porlasztójához kapcsolva aktiválta a szerkezetet.
Gomor nagyúr felvisított, ahogyan a szék meghajtórendszeréből kiáramló forró lángok emészteni kezdték a testét. Őrülten vergődött és szabadulni próbált, de Mirta lejjebb kormányozta a széket, hogy súlyával egy helyben tartsa az anzatit. Végül, ahogyan a füst eloszlott, és az anzati egy fekete, üszkös, nyögdécselő hústömeggé változott, Mirta megperdítette a széket, hogy szembenézhessen az ellenfelével, majd az idegenre emelte oldalfegyverét, és elsütötte.
Majd még egyszer, még egyszer, és még egyszer, mígnem az égett hús szagának újabb hulláma töltötte be a folyosót.
- Nem hiába pletykálják rólad, hogy Boba Fett unokája vagy, mando. - lépett Mirta mellé sebes kezét fogva Izal a fejét csóválva. - Bár nem egészen ez volt a terv. Mirta válasz nélkül Orade mellé siklott, és a repulzoros szék egyik rekeszéből egészségügyi felszerelést előszedve nekilátott, hogy stimulánsokat és fájdalomcsillapítókat fecskendezzen férje testébe. Izal nyugodtan a folyosó végére sétált, a fejét fájlaló, földön üldögélő Tarfanghoz. - Yuob'na terr! Tung'ubb! - mutatott szőrös mancsával, szemében őszinte elismeréssel Mirtára és az összeégett holttestre az ewok. - Igen, barátocskám, az univerzum olykor tele van meglepetésekkel. - ingatta a fejét az arcona. - Ez azonban nem változtat azon, hogy most fogalmam sincs, hogyan akadunk a többiek nyomára.
Tompa dörömbölés szakította félbe a párbeszédet. Izal kíváncsian az egyik fali boxhoz sétált, majd egy percnyi némaság után csettintett az ujjával, mire a fémajtó másik oldalán a földre zuhant egy súlyos, öreg zárszerkezet, és egy csontig lesoványodott, hófehér bőrű ráncos anzati kecmergett ki a börtönszerű helységből. - Én.. én.. én tudom, hová mentek a kultisták. - pillantott kérdés nélkül az arconára. - Veszélyes helyre, nagyon veszélyes helyre... - Nos, öregember, talán megmutathatod. - ingatta a fejét az öreget fürkészve Izal. - De előbb kerítünk neked valamit enni.
- Nekik meg - biccentett Orade és Tarfang felé - Némi gyógyszert és kötszert.
...
A Gárda bázisán nagyrészt eseménytelenül teltek a napok. Legalábbis amikor Rerrickbe éppen senki nem akart belekötni, és amikor a konyhán kisegítő munkára beosztott, afféle kabalaként nyilvántartott Juunt sem pofozta fel senki. Rerrick igen hamar rájött arra, hogy a sok-sok jelvény és a hangzatos szavak ellenére a hely leginkább egy kidobóember-kölcsönzőként funkcionált. Ésszerűnek tűnt valahol persze, hiszen a Gárdának is fenn kellett tartania magát. A kötelező gyakorlatok és ideológiai alkalmak egyvelegén kívül olykor egyesével-kettesével eltűntek a gárdisták, hogy aztán napokkal később különböző monoklikkal és sebekkel térjenek vissza, már amikor visszatértek egyáltalán.
Rerrickhez hasonlóan a gyengébb fizikumúaknak azonban nem kellett tartaniuk attól, hogy elvigyék őket. Jobb híján a berendezések, fegyverek és generátorok karbantartását bízták rájuk, általában minden olyan eszközét, ami elég érzékeny volt ahhoz, hogy ne engedjék a bázison megtalálható, Juunhoz hasonló "alacsonyabbrendűeket" a közelükbe.
Rerrick persze legalább olyan sűrűn igyekezett kerülni a sullustai, mint a kigyúrt gárdisták társaságát. Magában folyamatosan azt ismételgette, hogy amint megfelelő lehetőség adódik, megszökik innen, és magával viszi barátját is... csak éppen a megfelelő lehetőségre, nos, ahhoz, hogy megfelelően biztonságos legyen, megfelelően sokat kellett várni.
Aznap is éppen a gyakorlófegyverek karbantartásával volt elfoglalva, amikor figyelmét magára vonta egy hiányosan öltözött, mégis határozott megjelenésű twi'lek, aki a tábor vezetőivel tárgyalt a bejáratnál. Kisvártatva kezet ráztak, majd a twi'lek és anzati kísérői beültek terepsiklóikba, és elhajtottak.
Rerrick odaőgyelgett, és amikor a vezetők távoztak, megbökte a kapunál posztoló egyik gárdista vállát. A Rohm névre hallgató kopasz, nagy darab alak megfordult, és elvigyorodott. Azon kevés fogdmegek egyike volt a táborban, akik viszonylag szívélyesek voltak Rerrickkel, bár a férfi mosolyát elnézve a volt hajótolvajnak néha nagyon is világos ötlete volt azzal kapcsolatban, hogy ennek mi a valódi - vagy, ha úgy tetszik, hátsó - oka. - Szevasz Rerrick. Nem láttalak múltkor az edzőteremben...
Még egyszer sem láttál, és a szappanért sem fogok lehajolni, gondolta magában Rerrick, de csak egy félszeg, leginkább idiótára sikerült bárgyú vigyorral válaszolt. - Szia, Rohm, tudod, hogy van ez, amíg a parancsnok úr csizmája nem csillog... - Jó, jó persze... - Figyelj csak, ki volt az a bige? Nagyon spanolt a parancsnokkal... - Hát ne mondd el senkinek.. - vette suttogóra a hangját a kopasz, átkarolva Rerrick vállát, amitől amazt kirázta a hideg. - De nagy buli készül. Állítólag kaptunk egy nagy melót. Mindenki menni fog. - Úgy érted... ti mindannyian? - Rerrick hirtelen nem tudta eldönteni, hogy a kopasz ölelése, vagy a parancsnok jövőbeli tervei az ijesztőbbek számára. - Nem, haver. - nevetett fel Rohm. - Mi mindannyian! Még a csicskások is! Nagy bunyó lesz! - Ah.. értem. - nyelt egyet Rerrick. - Hát ez ... hát ez fasza. Mikor indulunk? - A parancsnok azt mondta, este. - hunyorított a kopasz. - De addig még lejössz edzeni, nem? - Őőőő de, hogyne persze... - nyelt még egyet Rerrick. - Figyelj csak, Rohm, király vagy, megminden, de tudod, ha este kivonulunk, akkor a parancsnok csizmájára még egyszer rá kellene néznem. - Persze, menj csak, haver. - veregette hátba a kopasz Rohm. - De utána gyere edzeni! - Hogyne, persze! - kiáltotta vissza futtában Rerrick, miközben a lehetséges menekülési terveken gondolkozott.
Sajnos egy sem jutott eszébe, ami ne egy sugárvető lövedékével, vagy ami még rosszabb, Rohm ölelésével végződött volna.
...
Corran Horn kinyitotta a szemét, mikor megérezte, figyelik. A hatalmas, felszíni sith komplexum mélyén meditált, amely valamiféle barlangrendszer járataiban került kialakításra. Úgy látszik, a sithek mindenhol a föld alatt érzik jól magukat, sóhajtott fel magában Corran. Nem sok időt töltött itt azóta, hogy a felszínre érkezett, de kezdte frusztrálni, hogy nem avatják be semmibe. Talán nincs is mibe beavatni, gondolta gyorsan. Talán ezek az anzati kultisták tényleg nem csinálnak mást, mint üldögélnek ezekben a kazamatákban, néha elrabolnak egy errefelé tévedő, óvatlan humanoidot, és táplálkoznak belőle, majd elmormolnak pár sith imát...
Ahogyan azonban felmérte az előtte pislákoló fáklyák által megvilágított két alakot, hirtelen az az érzése támadt, hogy ez egyszer végre többről van szó.
- Kelj fel, és csatlakozz hozzánk, Sorel nagyúr. - közölte vele a kultisták itteni vezetője, a Prófétaként is ismert Kadann nagyúr. - Tervünk végrehajtásának ideje eljött. - Nagyszerű. - tápászkodott fel Corran, alaposan megválogatva a szavait. Az anzati nő, Sodom csak szimplán bizalmatlan, becsvágyó és szadista volt, aki már önmagában azért gyanakodott Corranra, mert Sorel nagyúrként nem követte az anzati sithek vérszomjas, esztelen pusztításra építő filozófiáját. Kadann azonban szinte kiismerthetetlenül mély, sötét és rejtélyes volt, mint egy fekete lyuk. Corannak legtöbbször fogalma sem volt, hogy az öreg sith átlát-e rajta vagy sem. - És mikor osztjátok meg velem ezt a tervet, Nagyúr? - Nem kell megosztanom, hiszen mostanra biztosan magadtól is kitaláltad a kultistáink gondolatait vizsgálva, Sorel nagyúr. - folytatta rezzenéstelen hangon Kadann. - A rivális, hitetlen anzati frakciók leszámolásra készülnek egymással a bolygó egyik szentként tisztelt helyén. - Mi pedig ott leszünk, és gondoskodunk róla, hogy egyik frakció se élje túl ezt a leszámolást. - mosolyodott el vérszomjasan a Kadann mellett álló Sodom nagyúr. - Akkor induljunk. - indult el a kijárat felé magabiztosságot sugározva Corran. Most már biztos volt benne, hogy az űrállomáson útjába kerülő jedinek nem sikerült értesítenie a rendet és erősítést kérnie. Így rá hárult a feladat, hogy mindent megtegyen a sithek tervének megakadályozásáért.
Corrant azonban ez már nem zavarta. Olyan hosszú ideig élt inkognitóban a sithek között, hogy a halál szinte megváltásnak tűnt számára. Remélte, már nem kell sokáig várnia.
|
|