|
Anzat
Dec 11, 2014 18:23:55 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Dec 11, 2014 18:23:55 GMT 1
Még mindig korábban...
A mandaloriai házaspár két tagja bizalmatlanul méregette az ősrégi, apró hajtóművel és széles, kihajtható siklószárnyakkal felszerelt alkalmatosságot, amelyik az egyik kisebb teherhangár sarkában állt - láthatóan nem tegnap óta -, s amelyikről az öreg, fehér hajú anzati azt állította, hogy valójában az övé. Sem Orade-n, sem a repulzorszékben lebegő Mirtán nem látszottak a néhány nappal ezelőtti, a bázis alsó szintjén vívott öldöklő harc nyomai, ugyanolyan kritikus, ugrásra kész, savanyú arckifejezéssel méricskélték a járművet, mint az azt megelőző napokban gyakorlatilag bármit az állomáson.
Izal néhány méterről figyelte az öreg anzatit, amint az türelmesen hallgatta a hangártulajdonos, egy végeláthatatlanul pörölő sullustai matrónai cincogó hangját, aki jó néhány évnyi parkolóhely-díjat akart behajtani rajta. Ezt Izal legalábbis jó jelnek vélte, hiszen ha a sullustai az öregen kereste a pénzt, akkor annak minden bizonnyal volt némi köze a hajóhoz - ha annál nem is feltétlenül több, mint hogy évek óta ő volt az első, aki a magáénak állította be a roncsot.
Az arcona félig szemén és szaglásán, félig az Erőn keresztül próbált kapcsolatot teremteni a külvilággal. Most, hogy a bázison maradt vélhetően egyetlen sith nagyurat semlegesítették, nem kellett aggódnia amiatt, hogy az Erő használata esetleg felfedheti őket bárki előtt is. Azonban arra is rá kellett jönnie, hogy bármily erősen is próbál társai felé kinyúlni, nem kap választ. A sötét oldal még mindig nagyon erősen sugárzott a felszínről, Izalnak pedig az a benyomása támadt az Erő áramlatait figyelve, hogy a többi jedinek jelenleg kisebb gondja is nagyobb annál, mintsem hogy a galaxis e távoli pontjára siessenek segítséget nyújtani. Ez persze részben Izal különutas életmódjának is betudható volt, hiszen, gondolta az arcona, ha mondjuk Luke Skywalker küldene ki a szélrózsa minden irányába egy ehhez hasonló segélykérést, már biztosan régóta tucatjával, ha nem százával hemzsegnének itt a Jedi lovagok. De hát a galaxis és az Erő már csak ilyen igazságtalan, tette helyre magában a gondolatot Izal.
Emellett az öreg anzatiból áradó kisugárzás is rendkívül szokatlan volt számára. Mintha ez az anzati nem hordozta volna magát faja öreg példányainak jellegzetes, ősi, vérszomjas, szinte állatias lenyomatát az Erőben - Izal sokkal inkább úgy érezte, mintha saját gondolatai és érzései pattannának le az öregről vissza hozzá, ahogyan amaz a sullustant hallgatta.
De a legárulkodóbb mégis Tarfang volt, aki látványosan kitarott az öreg mellett, miközben egyáltalán nem látszott rajta, hogy napokkal korábban milyen erővel vágódott a falnak. Folyamatosan ott ugrált csípőre tett mancsokkal az öreg és a sullustai körül, végül sipító hangját felemelve, idegesen brummogva hozta a sullusti hangártulajdonos tudomására, hogy a szóban forgó összeg igenis elég lesz. Az egérszerű idegen végül duzzogva átvette a krediteket és az öreg kezébe nyomta a hajó felszállásra jogosító azonosító kódját és az egyéb szükséges papírokat, melyeket Tarfang diadalittasan rögtön el is mart annak kezéből és megindult a hajó felé.
- Biztos benne, hogy el tudja vezetni? - pillantott az anzatira, majd Tarfangra Izal fejét billegtetve. - Hogyne. Ez az apróság nagyon tehetséges. - biccentett az öreg anzati, majd Izal idegen módon fénylő, sárgás szemeibe nézett. - Neked pedig, jedi, helyes a megérzésed. Én nem egészen vagyok olyan, mint a fajtársaim. Ezért is tartottak bezárva a Nagyurak. - Meg is ölhették volna. - ingatta tovább a fejét az arcona. - Anzati nem öl anzatit. - intett amaz. - Ellenkezik a hagyományokkal. Most viszont sietnünk kell. A barátaid odalent veszélyben vannak. - Ezt magam is érzékelem. - biccentett Izal, miközben magában immár a "biztos" kategóriába sorolta azon feltételezését, hogy új útitársuk és várható idegenvezetőjük valamilyen mértékben Erő-érzékeny. - De ez alkalommal attól tartok, nem tudom riadóztatni a fanfárok mellett érkező lovagságot, hogy az utolsó pillanatban megmentsék a helyzetet. - Az Erő velünk lesz, lovag. - kacsintott az ősz anzati. - Ne aggódj. - És pontosan hová is visz minket az Erő, miközben velünk lesz, és ez az.. alkalmatosság? - forgatta tovább a fejét Izal, minden bizonnyal a kíváncsiság jeleként.
- A sötét nagyurak egy szent helyen terveznek lecsapni a másik két frakcióra. - magyarázta az öreg. - Egyenesen odamegyünk. - Kérdés, mennyit tudunk tenni. - hunyorgott Izal. - Mandaloriai segítőink beleegyeztek abba, hogy elkísérjenek minket, de még öten sem tehetünk sokat több tucat kultistával szemben. - Ki tudja, talán onnan kapunk majd segítséget, ahonnan nem is várjuk. - kacsintott az öreg.
Izal még egy pillanatig az öregre meredt, majd intett a hajó felé. - Tényleg másmilyen vagy, mint a fajtád többi tagja. Menjünk hát.
...
Odalent a felszínen a sithek szentélye körül csuklyás, fénykarddal felfegyverkezett kultisták gyülekeztek a Próféta és Sodom nagyúr körül, miközben Corran, alias Sorel nagyúr a szentély bejáratának támaszkodva figyelte az eseményeket. Külső szemlélő számára az egyszeri sith nagyúr benyomását kelthette, aki kimarad az aktuális konfliktusból, és csak a megfelelő pillanatra vár, hogy nevető harmadikként lesújtson társaira és övé lehessen a hatalom - pedig valójában Corran ténylegesen érdektelen volt. Várta a leszámolást, a végkifejletet, amikor ennek az egésznek vége szakad, és ő egyesülhet az Erővel, magával vive annyi sithet, amennyit csak lehet. Valamiért a Yuuzhan Vong háború hőse, Ganner Rhysode lovag jutott eszébe, aki egész jedi pályafutása során nem találta a helyét, eredménytelenül és sikertelenül igyekezett meggyőzni társait és saját magát tehetségéről, míg végül egy utolsó, hatalmas, önfeláldozó cselekedetben egyesült az Erővel, több ezer harcost magával rántva, kivívva ezzel nem csak társai, de ellenfelei, a Yuuzhan Vong örök tiszteletét is... csak hát, fejezte be a gondolatot Corran, Gannernek persze sosem volt családja.
Elmélkedéséből egy minden eddiginél erősebb dühkitörés zavarta fel. Sodom nagyúr kezéből villámok lövelltek ki, melyek a szentély kőfalához vágták a hozzá közel merészkedő kultistát. A szerencsétlen alak még néhányszor felnyögött a fájdalomtól, majd elhallgatott. Sodom fölé lépett, készen arra, hogy kiszívja az életenergiáját, de a Próféta intése megállította. - Sodom nagyúr. Ha valóban jedik végeztek Gomor nagyúrral, ahogyan állítod, akkor tartogasd nekik a haragod. Lesz alkalmad rá bőven, hogy bevégezd a bosszúd, hogyha a kezünkben van a bolygó. Sodom egy pillanatig dacosan nézett a próféta szemébe, majd az az anzati nő meghajtotta magát. - Akaratod szerint lesz, Kadann nagyúr. - Miből gondolja, Próféta, hogy a jedik is olyan könnyen a csapdánkba sétálnak majd, mint a rivális klánok? - csatlakozott a beszélgetéshez érdeklődést színlelve Corran. - A jediknek gyakorlatilag csapdát sem kell állítani. - mosolyodott el gonoszul Kadann, Corranra függesztve sárgás, szinte hüllőszerű szemeit. - Úgyis ott vannak mindenhol, ahol ostoba vallásuk szerint gyengéket és védteleneket kell megvédeni. Már pedig egy, vagy akár két csapat csőcselék a mi hatalmunkkal szemben igencsak gyengének és védtelennek számít, nem gondolod, Sorel nagyúr? Maguktól el fognak jönni a rajtaütés helyére... nem így látod te is?
Corran egy hosszú pillanatig lehunyta a szemét, mintha csak az Erőt fürkészné, holott valójában minden erejével küzdenie kellett azon, hogy Kadann fürkésző akarata előtt is valódi sithnek, a sötét oldal hűséges tükrének tűnjön. Egyre biztosabb volt benne, hogy a Próféta valamilyen mértékben átlát rajta, és csak a megfelelő alkalomra vár. Azonban a Próféta szavai is elgondolkoztatták. Ha a másik anzati nagyúr, aki az állomáson maradt, valóban a jedik áldozatává vált, akkor vagy erősítés érkezett, vagy az arcona, akivel Corran a hangárban találkozott... nos, talán sokkal tehetségesebb, mint elsőre gondolta volna.
- Igaza van a Prófétának, Sodom nagyúr. - fordult végül a nőhöz Corran. - A jedik ott lesznek. És akkor megmutathatjuk, kik is vagyunk valójában. - Nagyon jó meglátás, Sorel nagyúr. - mosolyodott el Kadann - Nagyon-nagyon jó meglátás. Indulás!
A sith mesterek, beépült jedi társuk és a kultisták robogókra ültek, és sivító motorzaj mellett nekivágtak úti céljuknak, egy magasan fekvő fennsíknak több száz kilométerre a szentélytől a bolygó egyik hideg, széljárta hegységében...
...
A fennsík, amelyet a találkozási pont számára jelöltek ki, talán csak abban különbözött a völgyekkel szabdalt, rögös hegység többi környékbeli fennsíkjától, hogy a poros felszín egyik, a körülvevő sziklák révén némileg szélvédett sarkában néhány magányos, kiszáradt fa és pár kopár sírkő állított emléket valami ősi família, talán egy kihalt anzati klán utolsó leszármazottainak. Xuzess néhány hűséges nikto és klaatooinei testőre társaságában csípőre tett kézzel dacolt a süvítő széllel, miközben a jabiimiak érkezését várta. - Elég rémisztő ez a hely, f'nők. - jegyezte meg az egyik nikto. - A hideg kirá'z tőle. - Még mindig jobb, mintha én rázlak ki, szóval elhallgass. - görbítette karmokká ujjait fenyegetően a falleen. Nagyon remélte, hogy a jabiimiaknak nem volt olyan jellegű ötletük, hogy esetleg tőrbe csalják ezzel a találkozóval, és elkerüljék a helyet, miközben a twi'lek ribanc fogdmegjeivel valószínűleg már úton van ide. Xuzess biztos volt benne, hogy még ebben az esetben is elég sokáig fog élni ahhoz, hogy megkeresse és levadássza azokat az ápolatlan, galaxisvégi árulókat.
Végül felhangzott néhány terepsikló öreg motorjának egészségtelen köhögése, mire Xuzess intésére a fogdmegek kibiztosított fegyverrel a sziklák mögé húzódtak. A falleen, háta mögé rejtett kezeiben egy-egy sugárvetővel sztoikus nyugalomban cövekelt le az érkező kiszuperált, régi birodalmi Chariotok előtt, amelyekből némi meglepetésre végül valóban a jabiimiak szálltak ki... néhány nem várt vendéggel egyetemben.
- Az mit keres itt. - mutatott egyik fegyverével a jabiimiak siklójából kiszálló pöfékelő anzatira Xuzess dühösen. - Az az urak üzleti partnere, ha úgy tetszik. - mosolyodott el a falleen arcába fújva a füstöt Dannik Jerriko. - És így közvetve magának is, vigo. - Nem erről volt szó... - szívta a fogát Xuzess, aki elég gyorsan felismerte a galaxisszerte körözött, kegyetlen bérgyilkost ahhoz, hogy ne hadonásszon tovább előtte a fegyverével. - Hát mink nem mondtuk, hogy nem hozunk másokat is, kírem. - tárta szét a karját az öregebbik jabiimi. - Má'mint a tezsvíreink mellett. - Hát meg úgy nízve a zanzati főnök úr is a tezsvírünk. - tette hozzá a fiatalabb, de amint mind idősebb társa, mind Jerriko, mind a falleen gyilkos tekintetet lövelltek rá, ami minden volt, csak nem testvéri, inkább elhallgatott. - Mérget vehet rá, barátom, hogy a közös vendégünk is magával hozza majd a Yuro-klán képviselőit. - jegyezte meg Jerriko a falleennak. - Akkor pedig maga a közös barátaink révén kezet emel egy anzati nemesi famíliára, ami azonnal halállal kellene, hogy járjon, kivéve, ha egy másik família megbízásából teszi ezt... ugye érti? - Rohadékok. - sziszegte Xuzess, miközben fogalma sem volt, ezt hogyan fogja kimagyarázni a feletteseinek. - Ez az egész színjáték ezekkel a koszosakkal... ez a maga terve volt, nem? Csak bábok vagyunk a magunk kis belharcában! - Önnek pedig, vigo, bizonyára érdeke, hogy ebben a kis belharcban a megfelelő oldalra álljon. - biccentett Dannik Jerriko. - Különösen, ha továbbra is koordinálni óhajtja a Fekete Nap műveleteit a bolygón, a Klánok Tanácsának hozzájárulásával természetesen. Ezt biztosan a felettesei is belátják majd, miután a Yuro-klán a twi'lek kishölggyel együtt csúfosan elbukik. És akkor ténylegesen és legálisan viselheti a vigo megnevezést is. - Meghát mink így is jóval többen vágyunk ám, tezsvír. - tette hozzá a jabiimi. - Az ánzátiák nagy része nem gyün ide. A gamorraiakat meg mink is elagyabugyáljuk. Má' ha lesznek. - Már csak azt nem értem, maguknak miért jó ez. - rázta a fejét Xuzess. - Mi másírt? Há' pénzér'. - vont vállat a jabiimi.
- Jönnek. - pillantott Dannik Jerriko a távolba, ahol egy újabb terepsikló konvoj közeledő sziluettjeit lehetett kivenni. Méghozzá a felvert por mértékéből ítélve nem kis konvojét. - Többen vagyunk, mi? - intett a közeledő siklók felé Xuzess. - Na foglalják el a helyeiket, aztán térjünk a lényegre...
Azzal felvette ugyanazt a pozíciót az előbb, miközben saját testőrei, a jabiimiak, valamint az anzati klánvezér tekintetét érezte a hátán. Nem tudta eldönteni, hogy melyik nyugtatta meg legjobban, és melyik rémisztette meg leginkább.
...
A zötykölődés egyre intenzívebbé vált, ahogyan a terep mindinkább sziklásabb-rögösebb lett, Rerrick azonban még így is jobban érezte magát a sikló belsejében. A Gárda tagjai által alkotott konvoj élén a korábban már látott twi'lek nő siklója haladt, benne a gárda két bázisparancsnokával és vagy fél tucat anzatival, akikről Rerrick nagyon remélte, hogy nem egy lakoma résztvevőiként csatlakoztak a társasághoz, amelyen ők maguk lennének a főfogás. Nem sokkal az eligazításon megjelölt fennsík előtt a konvoj lelassult, a twi'lek nő váltott néhány szót az anzatival és a gárdisták vezetőivel, majd a gárdistákat hátrahagyva gyalogosan indult meg a fennsík felé, amelynek a másik végén néhány alakot lehetett kivenni. - Azt mondja a főnökasszony - lépett Rohm Rerrick mellé vigyorogva -, hogy a másik arc fogdmegjei elbújtak a sziklák közé. Szóval amíg ő előremegy, addig mi két oldalról jól megkerüljük és bekerítjük őket. Aztán mehet a balhé.
Rerrick ijedten konstatálta, hogy Rohm élesre állítja a vállán lógó lézerpuskát, és társai is így tesznek. - Valakinek itt kell maradnia a robogók felével. Nem akarunk nagy zajt csapni. - jegyezte meg Rerrick szakaszparancsnoka, egy félszemű, ősz hajú alak, akiről azt suttogták a táborban, hogy légnyomást kapott vong háborús veterán, aki hajlamos volt azt hinni, hogy még mindig a bionikus tetovált idegenek ellen harcolnak ezen a bolygón is. - Jelentkezem, jelentkezem, ősrmester bajtárs! - integetett Rerrick, a parancsnok pillantása azonban Rohmre és a siklók között szöszmötölő Juunra esett. - Maga, bajtárs, itt marad és vigyáz a kis nyomorékra is! Te meg, csicska, fényesítsd ki szépen a motorokat és nézd át az összeset, ragyogjanak és süvítsenek ám! De ha bármit is eltörsz, mi törjük el és nem csak a kezed! Rohm a nyomaték kedvéért felröhögött és belerúgott a sullustiba, aki fájdalmasan cincogva vonult vissza a legnagyobb légijármű mögé szerelni. Rerrick elfordította a fejét, és bűntudatát megpróbált afeletti örömével palástolni, hogy nem került egy szakaszba a kopasz, túlontúl barátságos Rohm-al. Persze akkor egy robogót is könnyebb lett volna elkötni. Már csak gondoskodnia kellett arról, hogy idejében lelépjen a csatából, valahogy visszajusson ide, és akkor Juunnal együtt lelépjenek innen. Vagy a kisöreg nélkül, tette hozzá magában roppant racionálisan Rerrick. Egyedül mégis csak könnyebb menekülni.
A parancsnok intésére a gárdisták megindultak.
- Szánalmas egy bagázs. - nézett végig a szövetségi bérkidobókon Lyna, miközben a mellette álló anzatiakhoz fordult. - De ennyi idő alatt többre nekem sem futotta volna. - A maga falleenja sem talált ezeknél jobbakat, ezt elhiheti, drágám. - biccentett Enver Yuro. - Majd magácska és az én ügyes fiaim eldöntik az összecsapást... a javunkra, természetesen. - Természetesen. - biccentett Lyna. Igazán várta már, hogy leszámoljon azzal az inkompetens Xuzessel és hivatalosan is átvegye helyét a szervezet élén... a győzelmük után legerősebbé váló Yuro-klán helyi támogatása mellett. - Legyünk túl rajta. - biccentett, és határozott léptekkel folytatta útját a fennsík másik végén várakozó Xuzess felé.
|
|
|
Anzat
Dec 14, 2014 16:47:16 GMT 1
Post by Lord Brodrig on Dec 14, 2014 16:47:16 GMT 1
Valamivel korábban...
Von Brezik igazgató végigsimított egyszerű, parasztias öltözékén. Feszengve álldogált az Anzat egyik nagy piacterén, mint aki rendkívül kényelmetlenül érzi magát. Persze, hogy nem repesett az örömtől, hiszen mennyivel kényelmesebb volt jól megszokott, criopterai selyemből szőtt köpenye, a Blake-felöltője, és a többi elegáns ruházat, mint ez a durva szövésű, érdes farmer kezeslábas. De von Brezik igazgató mégis vállalta a kellemetlenséget.
A Corporate üzletembereként nem esett nehezére vállalni a küldetést. Szívesen segítette hozzá a Harmadik Birodalmat kicsiny győzelméhez. Végtére is az egész akciót ő maga és az üzlettársai javasolták, mivel a Brezda Inc. legnagyobb titkos lerakata az Anzaton bújt meg - de a bolygó nem tartozott a corporate-i államszövetség felügyelete alá, így nagy mennyiségű adót kellett fizetni az itteni kormánynak. Amit ugye egyik nagyvállalkozó sem teljesít szívesen. Szerencsére a Corporate tényleges urai még mindig a pénz urai voltak, vagyis a von Brezikhez hasonlatos üzleti vezetők és multicégeik, így az ottani kormány ellenvetés nélkül egyezett bele a dologba.
Von Brezik órákig járta a főteret, mire végre lekapcsolták. A közrendőrők hivatalos meghatalmazásokat lobogtattak meg az orra előtt, és máris vitték a börtöncellák felé.
Kuordis Kwest megsimogatta bőrébe égett, barna élőszövetből készült maszkját, és kifordult az oszlop mögül, miután a járőrök odébbálltak a sértődötten óbégató Von Brezik porhüvelyével. Az öreg ügyesen tettette a meglepődést. A fejvadász megbizonyosodott róla, hogy az üzletembert a megfelelő helyre viszik, aztán nesztelenül visszalopakodott a kommunikációs toronyhoz. Az épületből két katona lépett elő, és Kwest nyomába szegődve követték a fejvadászt. A trió a főfolyosó felé haladt, immár nyíltan megmutatkozva a járókelők között. A két SS elitrohamosztagos fekete köpenyt és szürke páncélt viselt, sima, a fejük formáját követő sisakjukon tompán csillant meg a fény.
Kwest és emberei egyenesen a kormányzati hivatal felé tartottak. A fejvadász a szájához emelte a kommlinkjét, és értesítette a flottát.
A bolygó fölött megjelenő harmadik birodalmi csillagrombolók eltakarták az Anzat napját. Az élen kúszó hatalmas nehézromboló modelljének első példányaként kiválóan uralta az űrteret. Nem volt olyan nagy méretű, mint a sithek SiSD-jei, inkább a cosraiak monumentális cirkálóihoz hasonlított. A mai akció után elnevezett új hajó-osztály a Liberator nevet kapta.
A gigászi LSD méretes parancsnoki hídján magas, rövid hajú nő osztogatta a parancsokat. A fekete egyenruhás generálist láthatóan senki sem közelítette meg két méternél közelebb. A Rankorasszonyként elhíresült Xaraketiban pattogósan lövellte az utasításait a szélrózsa minden irányába. - Maga pedig értesítsen, ha megérkezett az itteni államfőhöz - parancsolta az előtte villódzó Kwest holoképének. Kicsit sem zavarta a tény, hogy a fejvadász volt az akció kijelölt vezetője. - Tudatosítsa benne, hogy mekkora bűnt követett el a kormánya egy ártatlan Corporate-beli ember bebörtönzésével. - Az anzati vezetőnek két választása van, Xara generális - vont vállat Kwest. - Vagy békésen behódol, vagy meghal. Hamarosan az irodájába érek. - Itt az Argon csillagromboló parancsnoksága - szólt hirtelen az életre keltett külső kommunikátorba Xaraketiban, miközben Kwest képe elenyészett. - Felszólítom az anzati fegyveres erőket, hogy a Harmadik Birodalom állampolgárának a civil jogaival való visszaélés miatt szüntessenek be minden ellenállást. Csapataink azonnal megkezdik a leszállást, ha nem bocsátják szabadon a Corporate Szektor állampolgárát. Amennyiben szembeszállnak az erőinkkel, vagy netán civilek támadnának rá embereinkre akár táplálkozás, akár unszimpátia céljából, felszíni bombázást eszközölünk. Ismétlem...
|
|
|
Anzat
Dec 30, 2014 15:50:57 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Dec 30, 2014 15:50:57 GMT 1
KORÁBBAN (még mindig)
Xuzess és Lyna alig néhány lépés távolságban álltak meg egymástól. Eltekinte mindkét oldalon egy-egy pár testőrtől, magányosan dacoltak egymás tekintetével és az egyre erősödő széllel a fennsíkon, miközben az első pillanatokban mindketten hallgattak. A távolban, ahol a két csapat siklói álltak, ki lehetett venni a járművek körül őgyelgő őröket, mint ahogyan mindkettejük számára teljesen világos volt az is, hogy eredetileg felvonultatott verőembereik nagy része éppen kevésbé jól látható helyeket próbál elfoglalni a fennsík szélén.
- Ez az utolsó lehetőséged, hogy szépen békésen rendezzük el ezt az ügyet, Xuzess. - jelentette ki a twi'lek nő végül, megtörve a csendet. - Tudom, miért hívtál ide, és azt is tudom, hogy egyszer s mindenkorra pontot kell tenni arra a vitára, hogy ki a Fekete Nap képviselője a rendszerben. De azt magam sem gondoltam volna, hogy ennyire bárdolatlan módszert választasz majd. Hol itt az elegancia? - Ugyan már Lyna, én csak egy kis barátságos beszélgetésre hívtalak erre a gyönyörű helyre. - intett körbe a falleen egy ragadozó mosoly kíséretében, miközben egy utolsó kísérletet tett arra, hogy más módon próbáljon meg szabadulni a nő jelentette problémától: aktiválta feromonmirigyeit. - Miért nem beszélhetnénk meg ezt? Lehetnél a tanácsadóm... A twi'lek azonban harsányan felnevetett, és szűk ruhaujjaiból egy-egy éles penge markolata csusszant a tenyerébe. - Xuzess, kérlek. Ez nagyon helyes kis próbálkozás volt, de sajnos egy dolgot nem tudsz... Azzal a twi'lek előrelendült. - Én a lányokat szeretem!
Miközben a falleen ideges sivítással blokkolta karmaival ellenfele első csapását, a testőrpárosok pedig tüzet nyitottak egymásra (azon egyszerű, bár megkérdjelezhető testőr-logika alapján, miszerint a mestert könnyebb megvédelmezni, ha ellenfele megvédelmezői már nem élnek), a fennsíkot szegélyező sziklák között kiáltások és lövések hangzottak fel, majd kisvártatva innen is, onnan is egymással viaskodó párosok gurultak, rohantak, zuhantak elő a fedezékeikből a fennsíkra.
...
Rerrick alapvetően jó volt lopakodásban. Szeretett lopakodni. Különösen azt szerette, ha az ellenkező irányba lopakodhatott, egyre távolabb és távolabb a közelgő ütközettől. Azonban a szakaszokra oszló gárdisták még a lopakodást is olyan nagy dérrel-dúrral, egymást hátba veregetve és biztatva csinálták, hogy egyrészt Rerricknek teljesen elment a kedve tőle, másrészt folyamatosan rajta volt valamelyik gárdista gyanúsan biztató tekintete, így nem volt alkalma megvalósítani kedvenc tennivalóját, a menekülést. Aztán amikor az egyik szikla mögül, amely felé lopakodtak, előtűnt fél tucat torzonborz humanoid ábrázat, majd a gárdisták rohamra indultak, a lendület magával sodorta Rerricket is, pedig ő még azt sem bánta volna, ha néhányan átgázolnak rajta, miközben becses személye a földön fekszik, lehetőleg minél távolabb az immár óhatatlanul közelgő küzdelemtől.
Itt-ott néhány óvatlan sugárvető-lövedék csapódott a földbe, vagy valamelyik harcoló félbe, de általánosságban a csontok reccsenéséből, a suhogó ütésekből és a kiáltásokból Rerrick arra következtett, hogy mindkét fél a szúró- és ütőfegyvereket, valamint az öklöket és egyéb végtagokat favorizálja. Nagyszerű, gondolta a titkosszolgálati szférába keveredett egyszeri hajótolvaj. A tisztességes fegyveres harcnál, amely elől kiválóan el lehetett bújni, csak az ökölharcot utálta jobban.
Gyors mozdulattal elhajolt a felé repülő vascső útjából, ami így a mögötte ütésre készülő másik torzonborz alakot találta el. - Hi azannyát! - Bocsá'meg, mellíment tezsvír!
Rerrick összehúzta magát, miközben a földön gurulva szerencsésen kigáncsolt egy harmadik alakot, tekintetét pedig egy pillanatra a fenti sziklákra emelte, ahol pillanatokkal ezelőtt csapatával együtt tartózkodott. Egy öreg anzati állt a sziklán, testőreivel együtt figyelve a lent zajló küzdelmet. Rerrick ösztönösen követte a tekintetével azt az irányt, amely felé az anzati nézett, és megpillantott egy ugyanolyan társaságot a fennsík másik oldalán. Mindkét csoport passzívan álldogált, leplezetlen kíváncsisággal figyelve a lenti eseményeket.
Rerrick elkáromkodta magát, és átfutott az agyán, hogy vajon miért mindig ő az, aki ezeket az életbe vágóan fontos dolgokat észreveszi. Feltápászkodott, és a körülötte folyó harcban a szakaszparancsnokához rohant. - Uram, az anzatiak nem harcolnak, velünk végeztetik el a piszkos munkát! - rángatta meg a tagbaszakadt gárdista parancsnok vállát, de az lerázta magáról. - Mars vissza bunyózni, katona!! - De én nem is vagyok... - Rerrick nem fejezhette be a mondatot, mert a fennsík vége felől egy minden eddiginél velőtrázóbb sikoltás hallatszott. - Itt vannak a sithek! - üvöltötte valaki, Rerricknek pedig hirtelen még sürgősebb lett az, hogy biztonságos helyre jusson... olyan messzire innen, amennyire csak lehetséges.
...
Corran a légirobogós konvoj végén haladó hátvéd felől látta, ahogyan a fennsíkhoz közeledve az élen haladó Sodom nagyúr és kultistái felgyorsítanak. Az anzati nő még röptében leugrott a motorról, aktiválva fénykardját, és egyszerre hármat szeletelt fel a fennsíkon nyüzsgő, láthatóan két különböző frakcióhoz tartozó, egymással küzdő férfiak közül. Corran tisztán érezte a harcolók agresszióját, dühét, majd meglepetését és félelmét az Erőn keresztül, ahogyan a fénykardokkal felfegyverzett sithek megérkeztek az inkább kocsmai csőcseléknek, mint profi katonai alakulatnak tűnő társaság ütközetének közepébe. Corran mély levegőt vett, miközben elkapta Kandor nagyúr, a Próféta galád, incselkedő tekintetét. - Már nincs sok hátra, Sorel nagyúr. - hunyorított az öreg sith. - A bolygó hamarosan a mi uralmunk alá kerül! Jöjj, csatlakozz a megtisztuláshoz!
...
Lyna és Xuzess mindketten több sebből vérezve, vágásokkal díszítve pörögtek-forogtak egymással szemben, sikertelenül próbálkozva azon, hogy valahogy fogást találjanak egymás védelmén. Körülöttük a Lyna által felbérelt gárdisták és a Xuzess mögé állt jabiimiak csapatai keveredtek egymással csontrepesztő közelharcban, azonban anzatit egyet sem lehetett látni a küzdők között. Végül megpillantottak egy anzati nőt, aki feléjük közeledett. - Mi lesz már! - kiáltottak mindketten a nő felé, abban a hitben élve, hogy saját frakciójuk testőrségéhez tartozik. Amikor azonban a nő háta mögül elővillant egy vörös fénykard, a falleen és a twi'lek egyaránt döbbenten meredt arra, majd egymásra.
Döbbenetük akkor is az arcukon maradt, amikor Sodom nagyúr kardjának csapása nyomán fejeik elváltak a testüktől, és némi pattogás és gurulás után megálltak a küzdők lábai között a fennsík porában.
[FOLYT KÖV.]
|
|
|
Anzat
Jan 7, 2015 0:26:01 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Jan 7, 2015 0:26:01 GMT 1
Az eddigi korábbannál valamivel későbbRerricknek gondja volt rá, hogy futás közben alaposan szemügyre vegye a környezetet. Egyrészt azért, hogy minél messzebbre elkerülje azokat a pontokat, ahol a semmiből előtűnt sithek a fair play kocsmai szabályait messziről felrúgva vörös fénykardokkal és erővillámokkal estek neki jabiimiaknak és gárdistáknak egyaránt, másrészt azért, hogy felfedezhessen egy lehetséges menekülési útvonalat ebből a káoszból. Jól látta, ahogyan a peremen egymással szemben álló két társaság élén várakozó öreg anzatiak arca megrándul, ahogyan felmérik az új helyzetet, majd finoman intenek fogdmegjeiknek, akik gyors mozdulatokkal belevetették magukat a küzdelembe. Rerrick arra jutott, hogy ebben a helyzetben talán az a legjobb megoldás, hogyha egy holttest alatt keres menedéket. Nekiállt arrébb gurítani egy jabiimit, de az legnagyobb meglepetésére megrázta magát, és hirtelen rábámult. - Hö? E'botlottam. Hátte? - Én vagyok az a gárdista, aki nem akar veled verekedni. - suttogta Rerrick, miközben a fiatal férfi mellé hasalt, hogy a küzdők nyomában felszálló por minél jobban ellepje őket. - Há nekem'mindegy - vont vállat a másik, majd fel akart kelni, de amint megpillantotta a távolban villogó vörös fénykardokat, azonnal hagyta, hogy Rerrick visszarántsa a földre. - Sithekrül meg nem'vót szó, hinnye. - káromkodta el magát erős akcentussal. - Kiirtanak mindannyiunkat, nem érted? - Rerrick azt a tényt, hogy sikerült három mondatot ökölcsapások nélkül kicsikarnia a fiúból, igen biztatónak értékelte. - Háá... Mindketten elhallgattak, amint megpillantották az egyértelműen feléjük haladó köpönyeges, ijesztő alakot... ... Odafentről a perem széléről a Yuro- és Jerriko klánok vezetői elkomorultan figyelték az eseményeket. Elsőre döntetlennek tűnt a felbérelt verőembereik összecsapása, de a sithekre nem számítottak. De bíztak benne, hogy saját anzati testőreik hamar megtisztítják a területet, és akkor mindannyian a levessel lesznek elfoglalva, sith és nem sith anzatiak egyaránt... azzal, hogy kiszívják nem anzati áldozataikból az életerőt és energiát. Döntetlen lesz, mint ahogy évszázadokig az ehhez hasonló rituális küzdelmek mindig döntetlenek voltak... döntetlen lesz, de legalább finom. Néhány testőrük már neki is látott, hogy a földre zuhant sebesült fogdmegek orrlyukai felé nyújtóztassák apró szívókocsányaikat arcbőrük egy pontja alól, ahol azok behúzva várakoztak a Prédára. Egy Yuro és egy Jerriko testőr nagy egyetértésben egymás mellett szívta az ellentábor egy-egy sebesült harcosának az életerejét, mikor az anzati nő, aki végzett a két Fekete Nap bérenccel, mögéjük lépett. Aztán fénykard villanása látszott, és mind az öreg Enver Yuro, mind Dannik Jerriko úgy érezték, mintha egy pillanatig nem kapnának levegőt. Anzati sosem emelt kezet anzatira. A vadászok tisztelték egymást, ha kellett, vetélkedtek a prédáért, a finomabb levesért. De a mozdulat, ahogyan a nő lefejezte a két anzati testőr, minden volt, csak nem vetélkedő. A két anzati családfő a fennsík két végéről összehúzott tekintetű pillantást váltott egymással, majd gyors léptekkel a siklóik felé indultak... ekkor azonban újabb kiáltás hangzott a fennsík felől, ezúttal nem emberi, sőt, egészen idegen. Az anzatiak földbe gyökerezett lábbal nézték a küzdelem előttük kibontakozó második, roppant valószerűtlen fázisát... ... Ősz hajú anzati kísérőjük vezetésével Izal, az ewok Tarfang, valamint a két mandaloriai akkor értek a fennsík átellenes végéhez, amikor a sithek robogóikról a harcoló felek közé vetették magukat. Kísérőjük elfintorodott. - Ez nem jó, barátaim, ez nagyon nem jó... a nagyurak megtörték a szent hely csendjét... - Inkább afféle áldozati térnek tűnik. - nézte el Izal sűrűn hunyorogva a harcolókat. - A sötét oldal uralja ezt a helyet... az anzatiak a saját fogdmegjeiken élősködnek... a sithek meg, nos, úgy viselkednek, ahogyan a sithek szoktak. És mégis... különös. - Yub yub! E'chuta! - szimatolt a levegőbe Tarfang és rángatni kezdte Izal kezeslábasát. - Hogyan? - pillantott rá az arcona. - Juun és Rerrick? Persze, menj csak! Tarfang elcsámpázott a sziklák közé, távolodva a harctértől. Orade és Mirta értetlenül néztek rá, majd az arconára. - Maradjatok itt a... barátunkkal. És tartsátok szemmel a környéket. Ha esetleg valaki a fejesek közül még él, és távoznia akarna, győzzétek meg őket, hogy ne tegyék. Mármint, kérem szépen. - ingatta a fejét Izal, majd sarkon fordult, és elindult a küzdelem felé, lassú, nyugodt léptekkel. - Állj, mit csinálsz! - kiáltott fel Mirta. - Hiszen a sithek több tucatnyian vannak! Nem hagyhatjuk, hogy egyedül menj! - Ne aggódj, jedik barátja. - kacsintott Izal. - Az Erő azt súgja, hogy nem leszek egyedül. ... Amíg Sodom nagyúr összevissza ugrált a harcolók között, és sokukat leterített, addig Corran egyre kétségbeesettebben igyekezett egyszerre részt venni a küzdelemben, és nem részt venni benne. Fogalma sem volt, mit tegyen. Nem fordulhatott egyesével a sithek ellen, hiszen azzal felfedte volna magát, és a többiek azonnal felkoncolták volna... ráadásul értelmetlenül adta volna az életét... Sodom messze járt, és nem volt elérhető célpont. Corran az Erő segítségével arrébb lökött egy rohamozó sith kultista kardja útjából két, csak közelharc-fegyverekkel felszerelt alakot, akik a Szövetségi Gárda fekete-fehér egyenruháját viselték, mintha csak megbotlottak volna valamiben, majd szemével és az Erőben a másik nagyurat, a Prófétát kereste. És valóban, Kadann, a Próféta nem messze volt tőle. Fénykardja egyelőre érintetlenül csüngött az oldalán, nyugodtan sétált a harcolók között, kezét sem felemelve. Mégis, ha valaki ráemelte fegyverét, az a torkához kapott, és fuldokolva szenvedett hosszú percekig, miközben Kadann vörös, gonosz tekintettel figyelte aktuális áldozata lassú agóniáját. Corran világosan érezte az Erőben, hogy legalább olyan örömet okoz neki a sötét oldalon keresztül a mindenhol jelen lévő halál, fájdalom és szenvedés, mint az itt-ott feltűnő anzatiaknak áldozataik életerejének kiszívása. Corran világosan tudta, mit kell tennie. Amint Kadann ismét megmozdult, és két, a földön fekvő, a két különböző táborhoz tartozó alak felé indult, akik a fennsík szélén lévő öreg, kihalt fák és régi sírkövekre emlékeztető képződmények között kerestek menedéket, Corran is követte. ... A harc zaját ilyen távolságból is hallani lehetett. Juun elkeseredve bámulta az egyik gárdista légirobogó szétszedett generátorát. Nem csak az fájt neki, hogy Rerrick így bánt vele az elmúlt időszakban - bár megértette a szükségességét, egy jó kémnek mégis csak áldozatokat kellett hoznia az ügy érdekében, csak nem feltétlen ennyit -, hanem az is, hogy most elszakadtak egymástól. A történtek ellenére ő el volt szánva rá, hogy ha megpróbálkozik a szökéssel, akkor nem hagyja magára a volt hajótolvajt. Ezzel csak egy baj volt, a volt hajótolvaj gárdista társaival együtt épp a nem messze zajló ütközet kellős közepén tartózkodott. Hirtelen ismerős visítás ütötte meg a fülét. Hitetlenkedve a robogók parkolóhelye felett magasodó szirte pillantott, ahonnan egy apró szőrös árny zuhant az őrizetére hátrahagyott testes, kopasz gárdista elé. - Nahát, egy ewok. - vigyorodott el Roehm. - Gyere csak ide, kis barátom. Az a nyápic kölyök nem akart velem játszani... de te is jó leszel végül is, bár nem tudom, hogy kerültél ide. Gyere szépen, ülj az ölembe és kapsz egy energiarudat... - Yuub Yuuub!!Ewok visítás keveredett artikulátlan, fájdalmas üvöltéssel, majd csontok reccsenésével, hörgő, gurgulázó hangokkal, végül fájdalmas, magas hangú visítással, aztán csend lett. - Ne izgasd fel magad, öreg haver, jól vagyok. - vetett egy nagyon gyors pillantást a gárdista kizsigerelt maradványaira Juun, majd meglapogatta Tarfang vállát. - Tudtam ám, hogy értem jössz. Az arcona is itt van? - Ina i chut! Yo-yo! - hozta társa tudtára Tarfang, hogy még nem végeztek. - Persze, Rerrick... - ingatta a fejét cincogva Juun. - Az nehéz lesz ám... Az ewok viszont addig rángatta, amíg fel nem pattantak az egyik robogóra és el nem indultak. ... Rerrick és újdonsült jabiimi harcos-(pontosabban menekülő)társa igyekeztek a földhöz tapadva minél gyorsabban hátrálni, de a köpönyeges, vészjósló fejű alak egyre közeledett hozzájuk. - Talán amögött a kő mögött elbújhatunk, ott a nagy fa mellett. - mutogatott lendületesen a hátuk mögé Rerrick. - Temetűbe akarsz bújni? Há' végülis... Naggyon gyün az öreg.. - zihálta a jabiimi. - Futhatunk is... - vetette fel Rerrick, ekkor azonban ledermedt, ahogyan a feléjük közeledő öreg megállt, rájuk vetette sárgás szemeit, ujjaiból pedig villámok vetődtek ki feléjük... Hogy aztán ártalmatlanul szétszóródjanak egy másik sith mester vörös fénykardján, aki közéjük és a villámok közé ugrott a semmiből az utolsó pillanatban. - Miért nem a saját súlycsoportoddal kezdesz, Próféta? - mosolyodott el finoman Corran Horn. Fogalma sem volt, hol hallotta ezt a kifejezést, talán Katarn használta mindig, de az adott helyzethez tökéletesen illett. - Sorel nagyúr, végre megmutatod igazi, jedi énedet. - Kadann mosolya vészjósló volt. - Csak úgy világít benned a világos oldal szemétre való, nevetséges energiája. Az ostoba korribani papokat talán megtéveszthetted ezzel, de egy Prófétát nem! Csak alkalmat és helyet kellett találni hozzá, hogy leszámoljak veled, te áruló kém... Azzal Kadann fénykardja életre kelt. - És a jó hír, jedi barátom, az, hogy erre most sor kerül!! Corran hátratántorodott, ahogyan Kadann nem várt lendülettel esett neki, nem csak kardjával, hanem egyszerre erővillámokkal, valamint az Erő révén a földről felé taszított kövekkel. A volt CorSec ügynök összeszorította a fogát, ahogyan apróbb-nagyobb kövek csapódtak a testébe. A telekinetika sosem volt az erőssége. Kadann még lökött is egyet rajta, mire a mögöttük lévő fa alá zuhant, egyenesen a két alak mellé, akiket közbelépésével megpróbált megmenteni. - Oly régóta vagy közöttünk, te imposztor, hogy már el is felejtetted, hogyan kell használni a saját oldalad erejét. - nevetett fel Kadann. - Talán megpróbálkozhatnál a sötét oldallal! Bár akkor is megöllek! - röhögött tovább. - Soha nem álltam át, te féreg. - köpött ki Corran. - Tudod jól. És soha nem is fogok. - Akkor, jedi... - emelte csapásra a kardját felhördülve Kadann. - Most meghalsz!! És amint le akart sújtani, egy hatalmas, göcsörtös ág csapódott a testének, több tíz méterre hátrahajítva a prófétát a harcolók közé. Corran döbbenten a hatalmas, öreg, kiszáradtnak tűnő fára meredt, amelynek gyökerei most egyesével szakadtak fel a földből, hatalmas, súlyos karokká alakulva. A fa törzse közepén a kéreg repedezni kezdett, és Corran egy pillanat múlva egy ősinek tűnő, kérges, de egyszersmind gyönyörű női arccal nézett szembe... amelyből csak úgy áradt az Erő világos energiája.
|
|
|
Anzat
Jan 9, 2015 22:34:35 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Jan 9, 2015 22:34:35 GMT 1
Majdnem most
Kadann leporolta magát, miközben eddigi könnyed mozgásához képest ruganyosan feltápászkodott a földről, és vad dühvel tekintett körbe, váratlan támadóját keresve. Végül tekintete megállapodott a "fán", amelynek hosszú, vaskos gyökerei és ágai feléje nyújtózkodtak. - Te... jedi! Ezért meglakolsz!
A lény visszapillantott rá, tekintetében pedig évezredes bölcsesség és nyugalom uralkodott. - Már azelőtt elbuktál, sötét próféta, hogy erre a bolygóra tetted volna a lábad. Réges régen elemésztett a sötét oldal, csak mások szenvedéséből táplálkozol. Itt az ideje, hogy szembesülj saját sötétségeddel, és egyesülj az Erővel, örökre a homályba veszve! - Ostoba! - kiáltotta a Próféta, és ujjaiból villámok lövelltek ki.
Az ágakon azonban apró, zöldes-sárgás fénygömbök keletkeztek, amelyek elnyelték, megforgatták, majd a sötét nagyúr irányába visszaküldték a villámokat. Corran és a többi jelen lévő harcos őszinte ámulattal bámulta a sith mester és a fából egyre inkább humanoiddá változó nő küzdelmét. Egy-egy "faág" ugyan elégett a harcban, de a legtöbb gonosz energia visszapattant Kadannra, aki képtelen volt fénykardjával hárítani őket és egyszerre újabb villámokat generálni. Saját energiája végül saját bőrét kezdte sütögetni, és a Próféta felüvöltött, ahogyan a kisülésekből lángok lettek, majd bőre lángra kapott, és nem sokára, némi fülsiketítő ordítás után csak egy kupac hamu maradt a sötét oldal prófétája helyén.
A "fa" megfordult, és ősi tekintetét most Corranra vetette.
- Vissza kell térned a fénybe, jedi mester. - Jedi mester... - ismételte magában Corran, majd alaposabban megnézte magának a lényt, miközben az Erőben is megpróbálta kitapogatni jelenlétét. Nagyon... réginek tűnt. - Te neti vagy, ugye? - A nevem Tra'saa - biccentett a lény. - Évszázadokig szolgáltam a Jedik rendjét. Még a Birodalom előtt, a sötétség ideje előtt. A közelséged, és a sithek közelsége azonban felébresztett álmomból. - Miért vagy itt? - kérdezte Corran.
A nő fejével a sírkő felé intett, amely mellett "állt". Azonban ágai és gyökerei egyre inkább visszahúzódtak testébe, és egyre inkább hasonlított egy humanoidra. - A társam, Tholme mester bölcs jedi volt a Köztársaság idején. A Klónok háborúja után együtt menekültünk a Birodalom elől, őt azonban utolérte a betegség és a kor, előbb, mint Vader haragja. Megtért az Erő honába, én pedig megesküdtem, hogy amíg lehet, őrzöm az emlékét ezen a helyen, ahol eltemettük. - Ha velem jönnél, nagy segítségünkre lehetnél a Rend újjáépítésében. - morfondírozott Corran. - De előtte meg kellene oldanunk néhány... közelebbi problémát. - biccentett a kultisták felé.
A kultisták azonban, amint megpillantották a jedivé alakuló fát és prófétájuk bukásának is tanúi lehettek, összezavarodtak, és hátrálni kezdtek.
Rerrick volt az első, aki felmérte a helyzetet. - Fiúk! - kiáltotta a jabiimiak és gárdisták felé. - A Szövetség tízezer kreditet fizet minden sith kultista fejéért! Ők az igazi ellenség! - Há... igen! Úgy'van'a! - kiabálta gyorsan elértve a dolog logikáját mellőle feltápászkodó, újdonsült jabiimi ismerőse.
A megmaradt gárdisták és jabiimiak egymásra, majd a sithekre néztek, és bólintottak - kezdetét vette a harc második, jóval rövidebb, és a sithekre nézve jóval kevésbé kecsegtető szakasza. A kultisták mesterük bukását és az ellenük forduló, koordinált túlerő fellépését látva hamarosan futásnak eredtek.
Egyetlen sithet kivéve. Sodom nagyúr dühösen vagdalkozott maga körül, leterítve a rá támadó bérenceket, amikor hirtelen egy sárgán villogó fénykardos arcona alakja jelent meg előtte. - Egyedül maradtál, sith. - ingatta a fejét az arcona. - Ideje, hogy csatlakozz a társaidhoz. Futásban, vagy halálban. - El az utamból! - kiáltotta az anzati nő, és lesújtott az idegenre, akinek nem volt elég ideje hárítani a villámgyors csapást... a vörös penge az arcona nyakához ért...
... és abban a pillanatban annak teste szertefoszlott, majd néhány méterrel arrébb jelent meg.
Sodom nagyúr döbbenten lépett előre egyet, majd az utolsó pillanatban megérezve a valódi veszélyt, oldalra táncolt, és pengéjével hárította a hátulról érkező, a szíve közepe felé irányuló döfést.
Izal kikerülte a riposztot, és elismerően billegtette a fejét az anzati sith nő felé. - Látom, egészen közelről átlátsz az illúzióimon, sith. Ha megadod magad, talán elmesélem a titkát a dolognak. Érdeklődő hölgynek tűnsz.
Sodom nagyúr a fogát szívva, szitkozódva tekintgetett az arconára és a felé közeledő többi alakra... fekete-fehér egyenruhás humánokra, rosszul öltözött, szakállas, szintén humánnak tűnő alakokra, anzati testőrökre... egyértelmű volt, hogy hátrányba került. - Te vagy a jedi, aki megölte a társamat. - sziszegte Izalnak - De ne aggódj, eljön majd az idő, amikor meglakolsz érte. - Elképzelhető. De nem fogadnék rá, hogy ma lesz a napja. - húzta el a száját az arcona, ami mosolynak is beillett volna.
Az anzati nő felszisszent, majd a levegőbe ugrott, és félelmetes gyorsasággal, szinte repülve a legközelebbi várakozó robogó felé vetette magát, majd felpattant rá, és elviharzott. Néhány életben maradt kultistája némi lemaradással követte. Izal egy pillanatig a távolba meredt, majd végignézett a köré felsorakozott alakokon. - Micsoda nap! - ingatta a fejét, majd megindult Corran és a neti felé.
Még két társaság csatlakozott hozzájuk a fennsík sarkában. Tarfang és Juun az összefont karú, öreg Enver Yuro és két testőre kíséretében érkeztek, a mandaloriak és fehér hajú kísérőjük pedig Dannik Jeriko mellett lépdeltek. - Úgylátom, útitársaink kölcsönösen meggyőzték önöket arról, hogy érdemes még egy ideig velünk maradniuk, uraim. - biccentett az anzatiak felé Izal. - Ez itt, ha minden igaz, Corran Horn mester, és... - Tudjuk, ki a neti. - köszörülte meg a torkát Dannik Jerriko. - És tévednek, ha egy pillanatig is úgy hiszik, hogy nem önszántunkból jöttünk. - Megállapodtunk veled, jedi. - horkantott rosszallóan Tra'saa-ra nézve Enver Yuro. - Hetven basic évvel ezelőtt. Te nem ártod magad az ügyeinkbe, és mi cserébe békét hagyunk neked és a halottadnak. - Nem nevezném békének azt, hogy sötét oldali sith harcosok lepték el a nyughelyünket, tiszteletre méltó Yuro-klánvezér. - hajtotta meg magát Tra'saa, majd szemügyre vette Izalt. - Különös időket élünk, azt hiszem. - Pláne, ha emez is itt van. - hunyorított a fehér hajú anzati felé Jerriko. - Mégis mi baja mindenkinek magával? - fordult a különös anzati felé Corran. - Vegetariánusok. - köpött ki Yuro. - A mi klánunk elítéli az értelmes lények levesének megsértését. - magyarázta az öreg anzati. - Csak állatokon élünk, ha úgy tetszik. - Akárhogy is - folytatta Tra'saa. - Úgy tűnik, a sithek és a sötét oldal elérték ezt a bolygót is. A széthúzásuk lehet az egyik oka ennek, tiszteletre méltó klánvezérek. Sokan meghaltak ma emiatt. Az anzatiak közül is. - Magunk rendezzük ügyeinket. Évezredek óta. Régebb óta, mint amennyi időt te éltél, neti jedi. - vonta össze a szemöldökét az öreg Yuro. - Mégis, népetek tagjai évezredek óta először emeltek kezet egymásra. - ingatta a fejét Izal, közbeszólva. - A sithek nem válogatnak eszközökben és még kevésbé tisztelik a hagyományt. Ha átmenetileg is, de össze kell fognotok ellenük, hogy megvédjétek a bolygótokat. - Mi nem harcolunk hagyományos eszközökkel és nem építünk birodalmat. Mi egyediek vagyunk. Vadászok. - tiltakozott Jerriko. - Ez a sithek inváziós haderejét nem fogja érdekelni. - rázta meg a fejét Corran. - Ha úgy érzik, hasznot húzhatnak a bolygótokból, márpedig a népetekben nagy kiaknázható potenciál van a számukra, akkor legközelebb hadsereggel jönnek vissza. És ha nincs más mód, akkor orbitról fognak titeket darabokra bombázni. - Talán itt az ideje, hogy átgondoljuk a stratégiánkat, barátaim. - tette hozzá a fejér hajú anzati. - Mégis, ki szövetkezne velünk, növényevő? - horkant fel Enver Yuro.
- Pillanat. - szólt közbe Dannik Jerriko, és aktiválta bejövő hívást jelző kommunikátorát. - Roppant különös. - fordult vissza végül a többiekhez. - Egy idegen flotta érkezett a bolygó fölé, és a... kormányzattal akarnak tárgyalni. - Azt hiszem, ezek jelen esetben mi lennénk. - pillantott a másik kettőre a fehér hajú anzati. - Ilyen hamar ideértek volna a sithek? - Nem sithek. - rázta a fejét Dannik Jerriko. - Harmadik Birodalomnak nevezik magukat. - Az Erő útjai olykor nehezen kifürkészhetőek, klánvezérek. - köhintett Tra'saa. - Talán ez a lehetőség, ami az útjukba került, nem véletlen. - Ha eljönnek velünk, segíthetnek a megállapodásban. - vetette fel a fehér hajú anzati. - Nem, azt hiszem jobb, ha mi keveredünk ebbe bele. - jegyezte meg Corran. - Tra'saa mester, Waz lovag... és társaik, talán jobb volna, ha mindannyian együtt távoznánk. - Gondoskodunk arról, hogy inkognitóban elhagyhassák a rendszert. - biccentett Jerriko. - Ha nem is hálánk jeléül, de legalább azért, hogy mihamarabb lezárhassuk ezt a ... roppant kellemetlen epizódot. - Köszönjük. - biccentett Corran, és egyik kezét Tra'saa, a másikat Izal vállára tette. - Mindhármunknak itt az ideje hazatérni. És útitársainknak is. - Az Erő legyen magukkal, lovagok. - biccentett a fehér hajú anzati, majd Yuroval és Jerrikoval együtt megindultak a várakozó siklók felé.
- Izé. - köhintett Rerrick, a többiekre pillantva. - Ez azt jelenti, hogy kapunk egy kis szabadságot? - Yub! - jelentette ki rosszallóan Tarfang, először Rerrickre, majd Juunra pillantva. - Öhm.. khm. Igen. - krákogott Rerrick. - Mit szólnátok, ha mindkettőtöknek fizetnék egy - egy pohár kesselit? - Yub yub! - Rendben... esetleg egy-egy ládányit? Juunnak talán kettőt?
...
Nem sokkal később a három anzati klánvezető a Családok Gyűlésének otthont adó hatalmas, évtizedek óta nem használt csarnok ősrégi kommunikációs berendezése előtt állt. - Tyris klánvezér üzenete Xaraketiban admirálisnak! - állt a kommunikációs platformra a fehér hajú anzati öreg, két másik klánvezér társától kísérve. - Elnézését kérjük a késedelmes válaszért, népünkre nem jellemző a bolygóközi központi kormányzás más civilizációk által kedvelt szokása. Biztos vagyok benne, hogy félreértésről van szó. Az Anzati Családok Gyűlése nevében kérem, hogy tárgyaljunk a kialakult helyzetről.
|
|
|
Anzat
Feb 12, 2015 0:41:57 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Feb 12, 2015 0:41:57 GMT 1
MOST
Moskau kapitánynak több oka is volt a fejfájásra. Elsősorban az, hogy útban a Tierce Főkormányzó által kijelölt célpont felé, nagyjából az utolsó hipertéri ugrás előtt, közvetlenül a rendszer peremén belefutottak egy láthatóan magas rangú sith nagyúrba, aki egy egyszemélyes vadászgépben lebegett a mélyűrben, minimális életfenntartó rendszerekkel, láthatóan sebesülten. Moskauban pedig - mint mindig -, volt annyi engedelmesség és lojalitás, hogy a fedélzetre vegye és ellássa a nagyurat. A lelke mélyén, amikor a nagyúr, pontosabban nagyúrnő nem volt a hídon, sőt, remélhetőleg a hajó másik végén tartózkodott - márpedig Moskau eredeti Interdictor tiltóhajójához képest új zászlóshajója, egy vadonatúj, egyenesen a dokkból bevetésre küldött SiSD majd tízszer akkora volt, szóval a hajó másik vége jó néhány kilométernyire volt a hídtól -, néha akár az is felmerült, hogy bár ne tette volna.
A magát Sodom Nagyúrnak nevező anzati nő ugyanis nagyon határozott személyiség volt, akinek nagyon határozott elképzelései voltak a parancsokról. Nagyjából olyan formában, hogy Grodin Tierce Főkormányzó parancsai érdektelenek, az övéi pedig... legalábbis érdekesek, de legfőképpen követendők. Moskau hálát adott az Erő sötét oldalának - bár maga részéről a világosnak is szívesen hálát adott volna, alapvetően teljesen mindegy volt neki -, hogy az egyetlen alapvető parancs kapcsán Tierce Főkormányzó utasításai és a Nagyúrnő óhaja között jelentős azonosság volt, mondhatni szóról szóra egyeztek. Cél az Anzat meghódítása, az ellenállás letörése, és a bolygó pacifikálása. És az összes hitetlen kiirtása, sorhajókapitány - tette hozzá ilyenkor kajánul vigyorogva Sodom Nagyúr, ha ez szóba került, Moskaunak pedig a hideg futkározott a hátán. Eleget hallott a sithekről és az anzatiakról külön-külön, de a vegyes kombinációjuk, amelyik ráadásul meg akarta mutatni, hogy ki a sith flotta helyi kirendeltségének első asszonya (értsd ő, és nem pedig Moskau), talán már kicsit sok volt a jóból. Így aztán úgy döntött, a hitetlenekkel kapcsolatos teendőket ráhagyja a Nagyúrra, a maga részéről gondoskodik az előző utasításokról, és utána igyekszik minél hamarabb áthelyeztetni magát. Nesze neked erőhasználók nélküli Testőrség, köszönjük, Főkormányzó, gondolta magában egy visszafojtott kesernyés mosollyal.
Aminek pedig még kevésbé örült - és ez volt a második oka fejfájásra -, az az volt, amit a távolfelderítői jelentettek neki az Anzat körüli orbitról. Nevezetesen, hogy némi szedett-vedett helyi véderő helyett egy harmadik birodalmi flotta kering a bolygó körül.
Más esetben - azaz sith nagyúrnő nélküli esetben - Moskau visszavonult volna, és instrukciókat kért volna a Főkormányzótól. Azonban Sodom Nagyúr nem tágított. - Támadni fogunk. - villant meg vörösen a szeme, Moskau pedig érezte, hogy egyre kevésbé kap levegőt. - Nem vonulunk vissza sehová, nem hívogatunk fel senkit, kislány (mindig így nevezte Moskaut, érzékeltetendő, hogy jó pár száz évvel idősebb lehetett nála, az anzatiak átlagéletkorát ismerve), hanem támadunk! Nincs kérdés! Vagy a magáé lesz az első leves, amit megízlelek, sorhajókapitány kislány!
Moskau így felsóhajtott, és kiadta a parancsot az utolsó ugrásra.
...
A fejvadászok hajóján némi tumultus uralkodott. Izal, Corran és Tra'saa az egyik fogdában meditáltak - úgy tűnt, nem zavarja őket a kísérteties helyszín. Tarfang a pilótafülkében veszekedett Juunnal, bár leginkább azért, hogy mindig közel maradhasson a hajót irányító Mirta Gevhez, akinél mindig akadt keksz. Rerrick pedig jobb híján a nyakát tekergetve rohangászott fel s alá az amúgy szűk helyen, olykor fel-felbukva a fegyerzetét tisztogató Gesh Orade-ben, aki hely hiányában mindezt a közlekedőfolyosó közepén tette. - Nem hiszem el, hogy a Slave 1 fedélzetén vagyunk, nem hiszem el, hogy a Slave 1 fedélzetén vagyunk... - ismételgette. - Az örökség része, ner'vod. - vetette oda Orade. - És gyakorlatilag az utolsó dolog, ami Mirtára maradt a nagyapjától, leljen békét és erőt a Mandában az öreg. No persze leszámítva pár milliárd kreditet, de hát láttad, nem szeret vásárolni, szóval annak nincs jelentősége. - Milliárd? - pillantott rá gyorsan Rerrick, mint aki nem érti, majd visszafordult az ütött-kopott szigetelőcsövek egyvelege felé, amelyeken valaha a galaxis legfélelmetesebb fejvadászának skapljai száradtak. - Fotókat kell csinálnom, fotókat kell csinálnom... - Figyelem, belépünk a hipertérbe, viszlát Anzat, következő állomás a Dathomir! - jelentette be Mirta a hangszórókban.
...
Egy pillanattal azután, hogy az ikonikus hajó, fedélzetén kivételes módon bilincsek nélküli jedikkel és a Szövetség, pontosabban immár Köztársaság legfélelmetesebb ügynökeivel belépett a hipertérbe, gondosan elkerülve a Harmadik Birodalom orbiton keringő hajóit, az eddiginél jóval több hajó jelent meg a rendszerben. A Harmadik Birodalon fekete, klasszikus vonalvezetésű csillagrombolóival szemben azonban nem saját erősítésük állt, hanem az Egyesült Sith Birodalom hatalmas SiSD anyahajói és sokágyús Aurora cirkálói, amelyek a Főkormányzó parancsa szerint birtokukba kellett vegyék az Anzat rendszert...
- Harmadik Birodalmi hajók, helyi kormányzat, figyelem! - Moskaunak fogalma sem volt, hogy valóban létezik-e olyasmi, hogy helyi kormányzat. Inkább arra figyelt, hogy megfelelő lépésnyi távolságot tartson a hídon feszítő Sodom Nagyúrtól, aki bosszúszomjas tekintettel figyelte a planétát. - Az Egyesült Sith Birodalom nevében felszólítom önöket, hogy ne tanúsítsanak ellenállást! A rendszert őfelsége Wenthar Császár nevében ESB-felségterületnek nyilvánítom! Ellenállás esetén tüzet nyitunk!
A kötelező beköszönés megvolt, gondolta Moskau. Lélekben felkészült az összecsapásra, és nagyon remélte, hogy az anzati nagyúr mihamarabb szeretne saját vadászgépében csatlakozni a harchoz, akkor pedig felveheti a kapcsolatot a helyiekkel, a harmadik birodalmiak admirálisával, vagy akár a Főkormányzóval, és megpróbálhat kitalálni valamit, aminek a végén nem veszíti el a fejét, és ami egyúttal nem taszítja háborúba a két Birodalmat... legalábbis nem úgy, hogy az az ő lelkén száradjon.
|
|
|
Anzat
Feb 12, 2015 8:23:05 GMT 1
Post by Lord Brodrig on Feb 12, 2015 8:23:05 GMT 1
...ESB felségterületnek nyilvánítom! Ellenállás esetén tüzet nyitunk! Ismétlem: az Egyesült Sith Bi... – a komm elhallgatott, ahogyan Xaraketiban generális egyetlen mozdulattal kikapcsolta.
- Kapitány! – kiáltotta.
- Legalább négy SiSD, és több tucatnyi Aurora cirkáló – jelentette az Argon kapitánya. Vil Onasi haja a feldúlt emberek sietségével lobogott a feje fölött. – Javasolom a visszavonulást.
- Feladatot kaptunk – intette le Xaraketiban. A magas nő keskeny arca kemény szigort tükrözött. – Végre fogjuk hajtani. Vegyen fel védelmi pozíciót, de kínosan vigyázzon, hogy ne mi tüzeljünk először. A fejvadásznak be kell fejeznie, amit elkezdett.
- Igenis, Xara generális – Onasi intézkedett, majd visszafordult a Rankorasszony felé. – Mik a további parancsai, generális?
- Katona létére csak nem fél meghalni, Vil? – horkantott a nő. – Ne féljen. Nem fogom csak azért veszélybe sodorni az embereimet, mert kedvem lenne kipróbálni egy új zászlóshajót. Ha az Anzat nem lehet a miénk, nem lesz másé sem.
- Generális...?
- Ezt a hajót nem csak lövöldözésre fejlesztették... a Liberatorok feladata a felszabadítás – és a pusztítás ennek érdekében. – Ajkai sötét mosolyra húzódtak. – Mondja meg a bombázótisztnek, hogy a védelmi flotta hajóin kívül minden egyes csillagromboló álljon staconárius pályára. Túl veszélyes életben hagyni a vámpírokat. Legfőképpen nem akarom, hogy a Sithek kezére jussanak...
- Készen állunk, generális. Biztos, hogy...?
- Tetszés szerint: tűz!
Régen egyetlen csillagromboló is elég volt egyetlen bolygó felszínének az elpusztításához. Ez talán még most is így volt, Xaraketiban azonban nem akart kockáztatni. A tucatnyi csillagrombolóból számos gyilkos lövedék szikrázott fel, egyenesen a bolygópajzsnak feszülve. Az Anzat pajzsai mindössze fél percig fogják bírni a turbólézertüzet, mielőtt elgyengülnének a fejvadász kontárkodásai miatt, hacsak le nem kapcsolta eddig - s a bolygón nem marad élet. Remélhetőleg.
|
|
|
Anzat
Feb 13, 2015 17:35:17 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Feb 13, 2015 17:35:17 GMT 1
- Kapitány, a Harmadik Birodalom hajói tüzet nyitottak a felszínre! - jelentette az első tiszt. - Köszönöm, én is látom. - Moskau agyát csak egy pillanatig járta át az a gondolat, hogy néha a túlzott előíráskövetés is idegesítő tud ám lenni. Aztán máris átadta a helyét egy másik gondolatnak... egy gondolatnak, ami reményei szerint választ kínál eddigi dilemmájára. Elmosolyodott. A Harmadik Birodalom ismeretlen flottaparancsnoka éppen most mentette meg a küldetését.
Az eddigihez képest nagyságrendekkel magabiztosabb arckifejezéssel fordult végül Sodom nagyúrhoz. - Mi a parancsa, Nagyúr? Sodom arckifejezése egyszerre tükrözött zavart és kárörömöt. - Állunk.. állunk, és nézzük, ahogyan megbűnhődnek a hitetlenek! El fog pusztulni az összes! - a sith nő tekintete azonban nem tükrözte azt a korábbi vérszomjat, azt az egyszerű elhivatottságot, mint eddig. Világosan látszott rajta, hogy meglepte a másik flotta lépése, hogy nem erre számított - ezt Moskau az Erő nélkül is kitűnően meg tudta állapítani. - Meghalnak, Nagyuram, igen. - hajtotta meg a fejét alázatosan. - De anélkül, hogy megízlelték volna a bosszúdat, anélkül, hogy élvezhetnéd a levesüket. - Elég leves van ezen a hajón is, kislány. - nézett rá lángoló szemekkel a sith. - Bizonyos vagyok benne, Nagyúr, hogy őfelsége Wenthar császár nagyra értékelné a hitetlenek anzati lakosok pusztulását. - folytatta Moskau. - Azonban azt talán még nagyobbra értékelné, ha hitetlenek többségét sikerülne megmenteni egy idegen hatalom agressziójától, és megtéríteni a Sith Egyház nevében. Bizonyára annak a Nagyúrnak adná akkor a bolygó kormányzói posztját, aki ebben a legnagyobb szerepet játszotta, és egyúttal a jogosultságot, hogy saját hatáskörben végezzen minden árulóval.
Sodom a távolba meredt, ahol a Harmadik Birodalom flottájának lövedékei folyamatosan csapódtak be a bolygóba. - Várom a parancsát, asszonyom. - tette hozzá Moskau. - Érdekes kislány vagy te, kapitány kislány... - simította végig végül karmos kezével Moskau arcát félig vérszomjasan, félig erotikusan az anzati sith nő, és addig meredt a birodalmi tiszt szemébe, finoman megrezegtetve szívócsápjait az arca előtt, amíg annak a szemébe nem költözött vissza a félelem. - Biztosan nagyon ízletes a levesed... Erre majd még visszatérünk. Most azonban tüzelj az ellenséges hajókra, amelyek a bolygómat fenyegetik! - Parancsára, Nagyúr. És a Vezérkart is tájékoztatnom kell arról, hogy az anzati kormányzat képviselőjétől segélykérést kaptunk. - tette hozzá gyorsan Moskau. - Hogyne, persze. - mosolyodott el Sodom. - Tájékoztatnod kell, kapitány kislány, mindjárt gondoltam. Hát, csak csináld! És tüzelj!!
- Minden Sith hajónak, célpontok a Harmadik Birodalom hajói, állítsuk meg az anzati civilek elleni mészárlást! Az Uralkodó nevében, a Birodalmi Testőrflotta minden egységének TŰZ! - adta ki a parancsot Moskau.
Az SiSD-k és Aurorák odonit és turbolézerütegei megszólaltak, miközben sith vadászgépek és TIE-Hunter elfogók szálltak fel a rombolókról, hogy rávessék magukat a Harmadik Birodalom vadászaira. Moskau pedig egy apró félmosollyal az arcán, igyekezvén legyűrni a Nagyúrral szemben érzett félelemmel vegyes iszonyatát, elrejtvén azt az apró győzelemben, amit aratott, a kommunikációs holorácshoz indult, hogy jelentést tegyen az eseményekről a Főkormányzónak.
A Sith Birodalom flottája első ízben ütközött meg a Harmadik Birodalom hajóival... de nem agresszorként, hanem az anzatiak védelmezőjeként, és nem az ő, hanem a Nagyúr parancsára. Moskau úgy érezte, eddig kihozta a helyzetből a maximumot. Most már csak jelentést kellett tennie. És megnyernie az ütközetet, természetesen.
|
|
|
Anzat
Feb 14, 2015 16:18:21 GMT 1
Post by Lord Brodrig on Feb 14, 2015 16:18:21 GMT 1
Kuordis Kwest besietett az emberei után a tágas irodába, miközben a bolygó felszíne remegett az épület körül. A szoba közepén álló, ősöreg anzatit tucatnyi tartókábellel marasztalták a helyén. Szívókái szétfeszítve, két harmadik birodalmi katona fegyverének zsinórjához érősítve ficánkolt. Az idős férfi láthatóan nem félt – talán a kor tette, talán a saját hatalmába vetett, önhitt bizalma -, és Kwest hátratett kézzel állapodott meg előtte.
- Amint látja, kormányzó, a sithek máris az önök elpusztítását intézik – mondta az anzatinak. – A Harmadik Birodalom hajlandó felajánlani a szabadságot. A flottánk máris felvette a harcot az ESB egységeivel.
- Ugyan mit garantálhatnának maguk? – köpte a takonyvámpír kissé nehézkesen beszélve. – Mije van maguknak, ami az ESB-nek nincs? Egyetlen harapással bekebelezik magukat!
- Szövetségeseink vannak – felelte a fejvadász nyugodtan. – Nyilván hallott már Palpatine Császár Galaktikus Birodalmáról. Nos, néhány tiszt, aki nem értett egyet Palpatine ostoba vezetésével, úgy döntött, létrehozza a saját Galaktikus Birodalmát. Ez a szövetség pedig most jött létre. Hallott már az EGB-ről?
- Igen. Mi köze nekik magukhoz? Vagy a sithekhez és az Aznathoz?
- Lord Brodrig, a Harmadik Birodalom Vezére a cosraiak egyik legnagyobb támogatója volt. Csatlakozni is szeretett volna hozzájuk, azonban éppen akkor halt meg a Császár, és robbant fel a második Halálcsillag. A terveit már képtelen volt véghezvinni. De most felvették a kapcsolatot. Az Anzatnak pedig befolyásos barátokra van szüksége, nem pedig arra, hogy a Sith Birodalom szolgáivá, bábjaivá váljanak.
- Egy pillanat – fordult el Kwest, amikor a kommlinkje felcsippant. – Sajnos azonnal döntenie kell. Xara generálist azonnali hatállyal visszahívták a Ziostra. Vagy velünk jön a vezetőséggel együtt, vagy itt kell hagynunk a Sith Birodalomnak. Ha csatlakoznak a Harmadik Birodalomhoz, új élővilágot biztosítunk a galaxis egyik biztonságosabb szektorában. A védelemről, amit természetesen az önök fennhatósága alá rendelünk, nem is beszélve. Válasszon!
Xaraketiban az Argon hídján állva megingathatatlanul, akár egy kőszobor, a csatát figyelte. Az új, Liberator-osztályú romboló régen beszüntette a bolygó bombázását, most a két flotta közötti összecsapás kellős közepén lebegett. Az előtte tornyosuló, hatalmas SiSD pajzsa felvillant, amint kipróbálásra került a Liberator újonnan fejlesztett ionlövedéke. Még néhány találat, és áttörné a pajzsát – ettől eltekintve az Argon megerősített pajzsai is már csupán ötven százalékos energiával működtek. Ha csak maradhattak volna még egy kicsit…
- Azt a két ISD-II-est rendeljék be elénk – parancsolta, a megnevezett két csillagrombolóra mutatva. – Fedezniük kell a kapitulációnkat. Válasszanak el minket a főerőktől, amennyire csak lehet, azután pedig kitérőmanőver! A flotta kiszabadult tagjai azonnal kapcsoljanak egyszerre fénysebességre, mihelyt a kilépőpontokra érünk! Keressenek egy megtévesztő-vektort.
- Igenis, asszonyom!
- Az Argon tiltás-zavaró műszereit aktiválni! És ha még egyszer asszonyomnak szólít, kapitány, kidobom az űrbe, hogy szálljon szembe egymaga a sithek flottájával!
- Értettem… generális!
- Parancsokat végrehajtani, minden energiát a pajzsokra!
Xaraketiban a csata kellős közepéből szemlélte az eseményeket. A két ISD beoldalazott a sith romboló és az Argon közé, felfogva a Liberatornak szánt lövedékek egy részét. Így a zászlóshajó immár nagyobb mozgótérrel rendelkezve, megkezdhette a visszavonulási manővereket. A Rankorasszonynak eszébe jutott, hogy a fejvadász még mindig a bolygón tartózkodik, ezért a privát kommjához nyúlt. Pontosan azalatt értesítette a férfit a visszavonulásról, mialatt Vekters hadnagy a saját parancsait osztogatta a nyílt csatornákon.
A nő régóta várta már, hogy találkozhasson a Vezérrel. Nem holmi idiotikus patriotizmustől fűtve, hanem azért, mert rég nem találkozott régi szövetségesével. Érdekes pályafutása alatt – testőrből lett flottaparancsnokként – számos csendesebb ütközetet vitt véghez Brodrig parancsnoksága alatt, néha Brodrig közvetlen vezetése mellett, így jól ismerték egymást, és a generális megbocsátotta a Vezérnek, hogy a csata kellős közepéből lett hazainvitálva. - Készítsék fel a kettes hangárt – rendelkezett. – A fejvadász érkezésére. Ha nem jön időben, itthagyjuk.
|
|
|
Anzat
Mar 1, 2015 21:26:29 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Mar 1, 2015 21:26:29 GMT 1
- Nem megyek. - húzta ki magát az öreg, fehér hajú anzati, amennyire apró, társaihoz képest szinte semmiségnek tűnő termetétől tellett. - Régebb óta élünk ezen a bolygón, fejvadász, mint mióta a te őseid felfedezték a tüzet valamelyik történelem előtti világ dzsungelében. Nem hagyjuk el, még akkor sem, ha meg kell védelmeznünk azt a sithektől. És nem adjuk magunkat rabszolgasorba egy másik Birodalomnak azért, hogy megmeneküljünk az elsőtől.
- A növényevő összevissza beszél, uram. - horkantott fel egy másik magas rangú anzati, akit az öreghez hasonlóan kötöztek a helyére. - A Yuro-klán nagyon is érdekesnek találja a javaslatát. Szívesen önökkel tartunk.
- Aki jön, jön, aki nem, nem. - vont vállat Kwest.
A tekintetek most a harmadik anzatira szegeződtek, aki eddig sztoikus nyugalommal tűrte, hogy két katona a karjánál és mindenféle drótoknál fogva helyben maradásra ösztökélje. Még így, lefogva sem engedte ki fogai közül hatalmas, hosszúkás vízipipáját, amelyet szívott, és amelyben valamiféle rózsaszínű folyadék bugyborékolt.
- Nagyon mulatságos. - jelentette ki végül Dannik Jerriko. - A Jerriko-klán véleménye a következő...
Azzal két villanás, két halálsikoly, és az elszakadó drótok csattanása vágott végig a helységen, egy pillanattal később pedig az anzati bérgyilkos klánvezér a két mellé rendelt katona összedrótozott (mármint csúnyán összedrótozott) fejét a kezében tartva már az ajtóban állt.
- Minden klán kövesse a saját útját. Ahogyan régen is. - azzal a harmadik klánvezér eltűnt, mint akit a föld nyelt el.
...
Moskau és Sodom nagyúr az eddigihez képest szótlanul figyelték, ahogyan a Harmadik Birodalom flottája lassan elszakad a bolygótól, még itt-ott lángba borítva egy-egy települést. Néhány transzport is velük tartott a felszínről, úgy tűnt.
- Menekülnek a gyávák a bosszúm elől! - nevetett fel Sodom nagyúr végül, megtörve a csendet. - Látod ezt, kapitány kislány? - Látom, nagyúr. - Moskau a szeme sarkából látta, ahogyan az ellenfél hátvédül hagyott egyik régi típusú csillagrombolója felrobban az SiSD-k egyikének közelről leadott odonit-sorozata alatt. Úgy tűnt, a Harmadik Birodalom némi lejárt szavatosságú vas beáldozásával inkább elkerüli a teljes ütközetet. Moskau sajnálta is valahol, mert az ellenség sorhajói közül egyik-másik egészen erősnek tűnt. Másfelől viszont megkönnyítette a feladat végrehajtását. - Engedelmével megkíséreljük a második hátrahagyott romboló elfoglalását. Hadifoglyok... - Á igen, kapitány kislány. - villant meg éhesen Sodom tekintete, és Moskau hálát adott az Erő minden oldalának, hogy talán talált egy módot arra, amivel elterelheti az anzati nő étvágyát a saját legénységéről. - Az jó lesz. Készíts fel rohamcsapatokat a felszín ellen! Magam vezetem a leszálló csapatot! - Igen, nagyúr. - hajtotta meg magát még egy fokkal lelkesebben Moskau, másodszor is hálát adva az Erő minden oldalának. - És tartsd készenlétben a bombázókat. - tette hozzá Sodom. - Arra az esetre, ha épp elűzött agresszoraink néhány helyen... félmunkát végeztek volna. - Igen, nagyúr. - ismételte gépiesen Moskau. Néha imádta a munkáját. Néha meg nem.
|
|