Név: Kain Diyan
Faj: Miraluk
Nem: Férfi
Élerkor: 32 év
Kinézet:
Előtörténet:Mint sok más Miraluk fivérem és nővérem, én is Alpheridesen születtem. Már gyermekkoromban is elég nagy érdeklődést mutattam filozófia felé, de jó atyám azt szerette volna, hogy én is megismerjem az ősi Miraluk vallást, mint ő. Ennek fényében beadott már az 5. születésnapomon abba a szentélybe, amelyben ő is tanult. A papok szívesen fogadtak, és én is kedvet éreztem, hogy Ashlat és Bogant szolgáljam. Nagy odaadással tanultam, 2-3 éven keresztül. Nem hittünk a jóban és rosszban, de elfogadtuk az élet és a halál kettőségét. Később a városunkba egy idegen érkezett. Tisztelete jeléül ellátogatott a szentélyünkbe, történeteivel és tanításával mindenkit elkápráztatott. Hogyan tudhat valaki ennyit a világról, az Erő-ről és filozófiáról. Nem sokkal később a tanítóim felfedték előttem, hogy ő egy Jedi mester. Érdeklődve kezdtem őket faggatni, hogy mit is csinál egy ilyen Jedi és ahogy egyre többet meséltek szinte úgy éreztem, hogy követnem kell ezt a nőt, mert olyan akarok lenni, mint ő. A mester egy Twi’lek volt, aki az Ufeh'Suja nevet viselte. Atyámat kezdtem el kérlelni had szegődjek Suja mester tanítványául, de ő nem engedte, mondván, hogy a Jedik nem jelentkezés alapján választanak tanítványokat. Mindezek ellenére én titokban megkérdeztem a Mestert, hogy tanítana-e. Először az elém táruló látványtól megijedtem, ahogy láttam, hogyan járja át őt át az erő és egy hogyan sugárzik az belőle. Amikor végre elmondtam neki, hogy hogyan is érzek a hívatása iránt egy hosszas beszélgetés kezdődött. Sokat mesélt arról, milyen is egy Jedi élete és milyen lemondásokkal jár is ez az életforma. De a beszélgetés végén megjegyezte, hogy nem véletlen, hogy így érzek. Az Erő-érzékenységünk miatt régen sok miralukát vonzott a Jedi Rend. Sok miraluk harcolt a Nagy Sith Háborúban, ahol századokon keresztül segítették a Jedi Rendet a győzelemhez és ezért a Jedi rend mindig is hálás lesz a népemnek. Ekkor kérdeztem vissza kicsit meglepetten, hogy mások nem érzik az erőt és nem állnak hozzá olyan közel, mint a mi fajunk? Erre ő csak elmosolyodott és annyit mondott, hogy a fajom nagy ajándékot kapott a sorstól, aminek ára is volt, méghozzá a fizikai látás hiánya. A beszélgetés végén azt mondta, ha tényleg érzek magamban tehetséget és erőt, magával vihet a Jedi enklávéba Corelliára, habár aggodalmát fejezte ki akkor, amikor a koromra terelődött a szó. Én ismét elmentem Atyámhoz, de nem nagyon szándékozott engedni, még anyám kérlelésére sem. Ekkor belépett az ajtón Suja mester. Elmondta atyámnak, hogy miként mentem el hozzá és miként is érzek a Jedi rend irányába. Hiszen világnak nagy szüksége van a Jedikre. Végül a Suja mesternek sikerült meggyőznie apámat arról, hogy jó kezekben leszek. Atyám és Suja mester kezet fogott. Anyám összecsomagolt nekem, és másnap útra keltünk. Az út sok időt vett igényben, de ez esélyt adott nekem, hogy beszélgethessek az újdonsült mesteremmel. Egyik este, amikor a hajónk utasteréből bámultam ki az ablakon a mesterem megért, hogy írjam le, azt, amit most látok. Én nekiláttam. Kétségtelen volt, hogy a látvány fantasztikus volt, megannyi bolygó és csillag, amelyeket mind átjárt az Erő. Soha sem hittem volna, hogy valaha is látok majd ilyet. Mesterem merengve hallgatott majd megszólalt.
- Nagyon jó Kain. Soha nem szabad lebecsülni az Erőt, nagy hatalma van, kitartást ad. Az Erőnek nem számít a méret, összetartja a galaxist. Az életből árad, ezért nagy. Összeköt és megvilágosít minket. Nem az izmainkban, hanem magunk körül kell érezni az Erőt, mindenütt, közted és köztem, a fákban, a kövekben, mindenütt. Te most láthatod azt, amit mi csak elképzelni és érezni tudunk.
Attól kezdve minden este tanított nekem valamit, vagy az erőről vagy a vívás alapjairól. Fokozatosan fejlődött a tudásom is. Egyre több dolgot tudtam meg az Erőről a Jedi életmódról és azok tanításairól. Egészen megkedveltük egymást Suja gyakran hivatkozott rá, hogy olyan mintha csak ő lennék fiatal korában. Ám ez nem tartott örökké mikor elérkeztünk Corellia izgatott voltam, hogy végre itt vagyok és tényleg Jedivé válhatok. Ahogy a templom folyosói között haladtunk azt sem tudtam, hova nézzek, hiszen olyan hatalmas és díszes volt és annyi emberből sugárzott itt az erő. Majd megálltunk egy nagyobb ajtó előtt, amelyen először csak a mesterem lépett be, akinek egy kis aggodalmat véltem felfedezni az arcán, majd kisebb várakozás után kijött és lehajolt mellém és a következőket mondta:
- Én nem megyek oda veled. Ezt az utat innentől már neked kell járnod az utad.
Ekkor még nem sejtettem, hogy ez volt Shuja mesterrel való utolsó beszélgetéseimnek egyike és a padawan korom kezdete. Enyhén meglökött, hogy menjek be a hatalmas terembe, amelyhez egy hosszú folyosó vezetett. Amikor beléptem, meglepődtem, hiszen több embert állt körülöttem, akikből sugárzott az Erő tehát nagy erejük volt. Egy darabig csak méregettek majd később kérdéseket tettek fel nekem a családomról, az érzéseimről és ehhez hasonló kérdéseket, amelyek egyszerűnek tűntek, de nehéz volt rájuk válaszolni. Amikor vége lett a meghallgatásnak egyöntetűen elfogadtak, mint padawant. Azt mondták majd Shuja mester megmutatja nekem az új lakhelyemet, ami így is történt. Ahogy elértünk a szállásomra kicsit féltem, hogy valóban képes leszek-e elérni az álmaimat, de nem hozhattam szégyent a mesteremre, hiszen tartoztam neki ennyivel, mert nélküle most nem állhatnék itt. Eközben Shuja lágyan a vállamra tette a kezét és ezek voltak az utolsó szavai hozzám:
- Most egy darabig nem fogunk találkozni, de talán egy napom majd újra találkozunk, mint két Jedi. Emlékezz arra, amit neked tanítottam Az Erő bennünk áramlik, érezni kell. Higgy benne, akkor bármilyen akadályt legyőzöl majd. Az Erő által sok mindent láthatsz meg, a jövőt, a múltat… rég eltűnt barátokat. Uralkodni kell magadon, érezned az Erőt. Megismerésre, védekezésre használd, sose támadásra. Tudni fogod, csak légy nyugodt, oszlasd el a kételyeidet. Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű Jedi leszel.
Megköszöntem neki, amit eddig értem tett és megígértem, hogy nem fogok rá szégyent hozni, hogyha már elhozott magával ide. Így nem volt visszaút, Jedi akartam lenne nem csak magam miatt, hanem miatta is.
Másnap már el is kezdődött a kiképzésem a többi hozzám hasonló korú padawannal, akik közül én voltam a legidősebb. A fajom sajátságai miatt gyakran tévesztettek össze emberekkel a társaim és kaptam megjegyzéseket tőlük. A fajom az emberektől külső megjelenésében szemünk és a fizikai látás hiányában, a szemünk helyén található bőrlebenyek különbözik, környezetünket pedig az Erőn keresztül látjuk. Szociális érdekekből az arcomat fejövvel takartam el, ami egy vak megjelenését kölcsönözte nekem. Fizikailag valóban vak voltam, de az erőn keresztül képes voltam látni a dolgokat. Bár ez más volt, mint a fizikai látás mégsem szenvedtem hátrányt e téren. A fajom természetéből eredően a kiképzés alatt mindig átgondolt, megfontolt és előrelátó voltam. Bár a Jedivé válás nem volt életem legkönnyebb folyamata. Ahhoz, hogy valakiből Jedi váljon, éles elmére és a lehető legmélyebb elkötelezettségre volt szüksége. Egy Jedi élete csupa áldozat volt. A legkeményebb elkötelezettséget követelték meg, padawanoktól köztük tőlem is, már kiképzésünk kezdetétől elvárták, hogy ragaszkodjunk a szigorú Kódexhez, ami többek között józan gondolkodást, türelmet és jóakaratot követelt meg tőlünk. Még ma is e sorok szerint élem az életem:
Nincs érzelem; csak béke.
Nincs tudatlanság; csak tudás.
Nincs szenvedély; csak derű.
Nincs halál; csak az erő.
Ez a kódex pedig három alappilléren nyugodt: Önfegyelem, Tudás, Az Erő mindent átható és összekötő energia. Ha valaki ezeket mind elfogadta és betartotta semmi nem állhatott az útjába. Ami eddigi tapasztalataim alapján még nem dőlt meg. A célom elérése érdekében viszont sokat kellet, tegyek. A testemet minden nap edzettem, ahogy tudásomat, de azt hiszem az igazi fejlődést a mesterek tanításainak köszönhetem. Az ő tanításukat követve a fejem mindig tiszta volt, és átjárt az Erő. A hosszú filozófiatanulás után elérkezett az az idő, amikor gyakorló pengék helyett már valódi fénykarddal gyakorolhattunk. Már jócskán elmúltam tíz, mikor először fogtam valódi fénykardot a kezembe. Elkápráztatott és megrémített a brutális volta, a művész kidolgozás és a kérlelhetetlen hatékonyság halálos ötvözete. Ezután kezdtem el inkább a vívás művészete felé orientálódni. Belevetettem magam a tanulásban és egyben a gyakorlásba is. Addig gyakoroltam ameddig testem meg nem adta magát. Erős akartam lenni és megvédeni mindenkit, nem hagyhattam cserben a gyengéket. Azokért akartam harcolni, akik nem tudtak. A gyengék védelmezője akartam lenni. Ezután pedig az erő alapjainak elsajátítása és az azzal való bánást tanultuk. Talán a legnehezebb volt megtanulni hogyan is uraljam és egyáltalán odáig eljutni, hogy használni tudjam azt. Szerettem az erőről tanulni és azt használni, hiszen ahogy a mesterek mondták az Erő nem ismer lehetetlent. Aki egyszer eljut arra a szintre, hogy megérti, Erőt az előtt nem lesznek akadályok. Viszont a vívás még mindig jobban érdekelt, hiszen sokkal közelebb éreztem magamhoz és e téren bizonyíthattam be, hogy fizikai látás hiányában is képes vagyok jól bánni a fénykarddal. Ezért igyekeztem még jobban elmélyíteni a tudásomat és az erőt is inkább a vívásban használt technikákkal kombinálva használtam fel. Ám az idő egyre vészjóslóbbá vált a számunkra és a Jedik számára is Corellián. Nem sokára bebizonyosodott, hogy a Galaktikus Szövetség új felépítése és a Yuuzhan Vong invázió elleni össze fogást jelentő erő lassan szétfoszlani látszott, hiszen már nem volt közös ellenség, így újra teret nyerhettek az ellentétek a galaxisban. Nem is kellett tehát sok idő és már is kezdetét vehette a Második Galaktikus Polgárháború. Nem is kell mondanom, hogy a mi Enklávénk sem éppen a legbarátságosabb bolygón volt. Így nem telt sok időbe még a Corelliai vezetés a kijelentette, hogy minden Jedi az állam ellensége. Így a bolygót nem tudtuk elhagyni, hiszen az egész Enklávét lezárták, tehát nem mehettünk sehová sem. A mesterek viszont biztattak minket, hogy segítség fog érkezni, hiszen egy Jedi sem hagyja, hogy társai és köztük padawanok is szenvedjenek. Viszont ahogy az idő telt, sokan kezdték megkérdőjelezni azt, hogy valóban érkezik-e az a segítség a jediktől. Éhezés és egyéb taktikák amelyekkel, próbáltak minket megtörni, hiszen mi nem is voltunk mások, mint a rendszer ellenségei. Talán a meditáció segített leküzdeni az éhséget és a dühöt, amit az ellenségeink felé éreztem, hiszen nem bánhatnak így másokkal. A napok csak teltek, de megmentők sehol. Kezdtük elveszíteni a reményt, ahogyan az órák is egyre feszültebbek voltak, hiszen mindenki a mesterektől várt segítséget, akik pedig kívülről remélték azt. Ám egy nap minden megváltozott. Már minden veszni látszott, hiszen lassan a legerősebbek is kezdtek megtörni és megkérdőjelezni azt, hogy egyáltalán érkezik segítség. Éppen gyűlést tartottunk, mesterek és padawanok együtt, hogy a mesterek megnyugtassanak minket a felől, hogy a segítség meg fog érkezni és bízzunk a Jedi kódexben. Nem sokkal az után, hogy ezek a mondatok elhangoztak egy alak jelent meg, a tanácsterem bejáratánál fénykardot szorítva. Mindenki felállt és csak bámultuk őt egy darabig. Majd a mesterek arcán mosoly jelent meg és megjegyezték nekünk, hogy itt van számunkra a segítség. Valóban ő volt a megmentőnk, bár akkor még nem tudtam, hogy ki is ő valójában. Hiszen nem volt túl sok időnk mivel azzal voltunk elfoglalva, hogy megszökjünk a bolygóról. Útközben a mestereket kérdőre vonva derült ki, hogy aki megmentett minket nem más volt, mint Luke Skywalker Jedi nagymester és az utunk pedig Ossusra fog vezetni, ahol már nyugodtan tanulhatunk a háború történéseitől zavartalanul. Rövidesen érkezésünk után, eligazításon kellett részt vennünk az Akadémián, amelyet maga Luke Skywalker vezetett. Bemutatták az Akadémiát és az új mestereket, akik az akadémián tanítanak. Az idegenvezetés pedig a nagyteremben zárult, ahol Luke a többi mesterrel felvilágosított minket padawanokat és mestereket arról, hogy miért is kellet Corellián annyi megpróbáltatást túlélnünk. A galaktikus szövetség és Corellia közötti háború következmény volt, hogy minket az állam ellenségeinek bélyegeztek. Viszont amit mi nem tudtunk az pedig a következő volt: Jacen Solo áldozatul esett a sötét oldal csábításának Lumiya Sith úrnő hatására és a Galaktikus Szövetség katonai vezetője, zsarnokává vált és már a világ Darth Caedus néven ismeri. Ezért az új Jedi rend szembefordult a Galaktikus Szövetséggel ezért is távozhattunk mi szabadon Coreliáról. Ezután pedig a jól megérdemelt pihenés következett, de persze a kiképzés ezután sem érhetett vége, sőt fentiek után a világnak most még nagyobb szüksége van a Jedikre mint az elmúlt időkben volt. Másnap kezdődött el talán az igazi kiképzés, hiszen a mesterek megvitatták, hogy kik voltak akik Corellián a nehéz időkben is kitartottak és fegyelmet mutattak. Így néhány társam köztük én is közelebb kerülhettem, ahhoz hogy Jedi lovag válhasson belőlünk. Az új megtiszteltetéssel persze nagyobb felelősség és új mesterek is jártak. Én a fénykardvívás iránt mutatott érdeklődésem és az erőhöz való hozzáállásom miatt Kyle Katarn mester fogadott tanítványául. Az erőt mindketten tiszteltük Katarn mesterrel viszont mindketten vonakodtunk attól, hogy mélyebben beleássuk magunkat, hiszen tartottunk a sötét oldaltól. Katarn mester tudásában és személyiségben is nagyszerű mester volt. Harcolt a Yuuzhan Vong háborúban legyőzte egy rosszoldalra tért fajtársamat, Jerec-et. A mesteremtől sokat tanultam, de igazából a sokat az erő új használatáról és a vívásról tanultam. Ő ismertette meg velem a vívásban használatos 3 stílust is. Az edzések kemények voltak és valóban harcra készítettek fel. Kyle mester mondhatjuk, hogy pontosan tudtam, hogy mit akarok majd lovagként mit is akarok csinálni és miben is akarok jó lenni. Az edzések során sokszor mutatkozott meg az, hogy sok dologban hasonlóan látjuk a dolgokat. Olyan akartam lenni, mint ő, megannyi történetet hallottam a mesterről, hogyan is harcolt a Yuuzhan Vong háborúban és fiatal korában is sok mindent tett azért, hogy legyőzhesse Jerecet. Szerettem benne, hogy nem követelte meg, hogy mesternek szólítsam, hiszen ahogy ő mondta: „ A címektől csak kirázza a hideg”. Először természetes ez szokatlan volt, de aztán megszoktam, hogy egyszerűen csak Kyle-nak szólítsam és ne pedig Kyle mesternek. Miután hozzászoktam Kyle elvárásaihoz és edzési stílusához, az edzéseken sem voltak már gondok és inkább jó hangulatban teltek mintsem egy feszültebb mester tanítvány viszonyban. De mindközül a vívásleckék voltak a legjobbak. Kyle szerint egy jó Jedi sohasem azon van, hogy felülmúlja az ellenfeleit, hanem az ellenfél hibáit ismeri fel és azon keresztül győzi le ellenfeleit így semmilyen fölösleges túlzásba nem esik és az erejét sem használja fölöslegesen. Nem telt bele sok idő Kyle úgy gondolta, hogy ideje hogy kilépjek az edzőtérről a valódi világba. Így megengedte, hogy több apróbb küldetésen is vele tartsak, bár többségük nem volt több egyszerű tárgyalásoknál és őrt állásoknál én még is élveztem azokat, hiszen végre kiszabadulhattam az akadémia falai közül. De a gondolataim egy idő után már csak egy dologra fókuszáltak. Vajon mikor leszek igazi jedi? De egy napon erre a kérdésre is választ kaphattam...
Az a nap sem kezdődött másképp, mint a többi az akadémián. Felkeltem, magamra kaptam a köpenyem. Kinyitottam az ajtót, mely mögött már szokatlanul várt Kyle mester.
- Kain, már vártalak – mondta. Hangjából kiérződött egyfajta feszültségkeltés akarata. Karjával maga mellé intett, jelezve, hogy haladniuk kell.
- Mi olyan sürgető? Tudtommal ma nincs a számomra semmilyen feladat.
- A Tanács beszélni szeretne veled.
Tudtam, hogy türtőztetnem kell magam. Nem szabad, hogy a gondolatok átvegyék az uralmat, olyan érzelmeket keltve, amelyek eltompíthatják az ösztöneim. Úgy gondoltam, hogy többet megtudhatok, ha most csendben maradok. Az út végtelennek tűnt a szobám és a Tanácsterem között. Mióta megkezdődtek a tárgyalások Peremvidék és a köztársaság között, a jedik elkezdték kivonni magukat a Galaxis e részének rendszereiből. A Tanács már megkezdte ülését, legtöbben jelen voltak. A Tanács terme ugyanolyan volt, mint máskor. Inkább szürkének tűnt, mint élettelinek, ám az Erő mégis olyan erősséggel járta át a termet. Csak most ébredtem rá arra, hogy még mindig feszültség van lelkemben. Nyugalmat erőltettettem magamra, majd bementem. A Tanács már várt rám.
- Üdvözöllek titeket, jedi mesterek – mondtam
- Üdvözöllek, Diyan padawan– kezdte Luke mester. – Van fogalmad, miért hívattunk ide?
- Nem, arról fogalmam sincs. Talán a jelenlegi helyzet miatt.
- Ráhibáztál – mondta Kenth mester. – De ne bocsátkozz hibás feltételezésekbe.
- Úgy van, ahogy Kenth mondja.
- Mégis, mire akartok megkérni engem?
A mesterek egymás arcába néztek. Szemükből kiolvasható volt, hogy mindenki ugyanarra gondol. Még Katarnról is, akiről köztudott volt, hogy gyakran szembeszállt a tanács többi tagjával.
- Egy peremvidéki bolygóra kell menned és meg kell védened a köztársaság képviselőjét.
- Szabad megkérdeznem, hogy miért?
- Mert te nagyon sok időt töltöttél el Katarn mester jóvoltából béketárgyalásokon. Tudni fogod, hogy mikor mit kell majd cselekedned. Az utadra el fog kísérni Katarn mester.
- Megteszem, amit a Jedi Rend kíván tőlem – mondtam, miközben szaggatott mozdulatokkal meghajoltam.
Miközben megfordultam még hallottam Luke hangját. „ Az Erő legyen veled.”
Két nappal később a bolygó napja pont az arcomba sütött, miközben azon igyekeztem, hogy a leszállás a bolygóra hiba nélkül megtörténjen. Az ajtó egy halk szisszenéssel kitárult és Kyle lépett be rajta, majd némán beleült a másodpilóta ülésébe.
- Nemsokára leszállhatunk.
- Rendben. Remélem, tudod, Kain, hogy ez az egyik legfontosabb feladat előtt állsz az életedben. Nekünk kell megvédenünk a békét ebben a rendszerben. Ha ez nem történik meg, a rendszerben még nagyobb vérontás fog bekövetkezni.
- Tudom
A bolygó éghajlata az ottaniak számára megfelelő volt, számunkra azonban mégis túl párásnak hatott. A látvány megdöbbentett.
- Ismerem ezt a helyet. Olvastam a jelentésekből, hogy hatalmas csaták voltak errefelé, de azt hittem, hogy több minden van itt.
Végignéztem az épületen. Az még mindig magán hordozta a háború nyomait. Mindenhol rom, égésnyom, de már látszottak a helyreállítási munkák nyomai.
- Több van itt, mint gondolnád. Nézzél csak körbe.
Lassan körbefordultam az épület előtti tér közepén. Láttam, hogy egy kisebb csoport a tér szélén, térden állva kántál, miközben fejük a föld felé nézett.
- Ők a halottaikat siratják – mondta a Kyle. - Itt most idegenek vagyunk, és nem akarom, hogy magunkra haragítsuk őket.
Mindeközben egy árnyék suhant el felettünk, mely betakarta szinte az egész teret. A hajó oldalán látható festésről – mely egy hosszas köztársasági jelet mutatott – tudni lehetett, hogy a nagykövet érkezett meg, aki képviseli a köztársaság kormányzatát. A hajó lassan leereszkedett, miközben az aljából nagyon erősen távozott a levegő, mely lefékezte az egész szerkezetet. A rámpa leereszkedett, elöl a két testőr haladt és csak utánuk jött elő a képviselő, aki fehéren izzó köpenyt viselt, olyat, amelyet a nagyköveteknek szokás. Mindketten határozott léptekkel elindultunk felé, mögötte a Lassan fejet hajtottunk mindketten.
- Üdvözlöm önt! A nevem… – a nagykövet egy határozott mozdulattal felemelte a kezét, jelezve, hogy nem kíván beszélni velünk.
Kyle előre nyújtotta a kezét, mutatva az utat a képviselő számára, aki rögtön előresietett.
- Mindig ilyen udvariatlanok? – kérdeztem Kylera meredve.
- Kain, ez most hivatalosan nem is a Jedi Tanácsra vonatkozik. Mi csak a béke fenntartása miatt vagyunk itt. Mutass több tiszteletet.
Egy hatalmas előszoba után egy folyosó következett, mely az épület legvégére vezetett. Ott egy ajtón át egy olyan szobába lehetett jutni, aminek falát nem borította semmi, csak üvegablakok. A szoba az óceánra nézett. Az egész épület egy sziklafalon áll, melyet minden bizonnyal néhány pillér támaszt neki a sziklafalnak. A terem végében már ott vártak minket.
– Menj csak – mondta Kyle egy enyhe mosollyal, majd a terem egyik végében helyet foglalva figyelte a tárgyalások alakulását.
A tárgyalások már két-három órája is tarthattak. Nem lehetett tudni. Ekkora távolságból nem tudtam meghallani, hogy miről beszélnek, de a mozdulatok alapján igen heves vita bontakozott ki. Kyle eközben mindvégig ült és nézte a tárgyalásokat, hunyorított szemmel, erősen koncentrálva valamire.
Katarn mester rémült szemmel nézett fel, amire én is felfigyeltem és elkezdetem koncentrálni. Zavart érzetem, de nem tudtam pontosan megállapítani, hogy honnan jön. Aztán az óceán felől két gép jelent meg. Olyan gyorsasággal szelték át az eget, hogy nem tudtam megállapítani, hogy ellenség vagy barát.
- Vigyázz a követre – mondta Kyle. – Addig én megnézem, hogy kik jöttek.
Egy határozott ugrással ott termetem a követ mellett. A fénykardomon tartva a kezemet. Erősen összpontosítottam mindenre. Bár váratlan volt a két gép felbukkanása, mégis a teremben néma csend honolt, nem tört ki pánik egészen addig, míg az egyik helyi követ hirtelen ki nem rohant a teremből.
- Maradjon velem! – mondtam miközben a köztársasági követet a hátam mögé állítottam.
A terembe csak három folyosóról lehetett bejutni. tudtam, hogy be fognak jutni és azt is tudtam, hogy Kylenak és nekem most az ellenséges túlerővel kell számolnom. Nem kellett sok idő. Azt is tudtam, hogy a teremben nagyobb eséllyel meg tudom védeni a követet, mint a folyosón. A baloldalon lévő ajtó egy erős robbanással kísérve becsapódott a terembe. Éppen, hogy félre tudtam lökni a nagykövetet. Nem számoltam azt, hogy hányan rontanak be a terembe. A fénykardommal, egyesével szedtem le az ellenséget. Iszonyatos csata bontakozott ki. Nem tudni, hányan vesztek oda. Azért harcoltam, mert tudtam, hogy a békéért teszem. A csata hevében nem vettem észre, de a képviselő fegyvert fogott, majd a hátam mögé kerülő ellenséget egy pontos célzással megsebesítette. A harc végeztével a sebesült betolakodó nyakához szegeztem a fénykardom.
- Inkább hagyja rám – mondta a hátam mögött feltámadó hang.
Félreálltam az útból. A követ lehajolt, félrehúzta a támadó köpenyét, majd kifaggatta. Tíz percen át folyt a beszélgetés a követ és a sebe miatt szaggatottan lélegző merénylő között, mire a beszélgetés végén egy utolsó lélegzetvétel után a merénylő összeesett.
- Mi történt? – kérdeztem.
A követ nagyra nyílt szemét rám fordította.
- Azt állította, hogy mindenki meg fog halni és már nem tehetünk semmit.
A három ajtó közül a bal oldalsó még nyitva volt, ám mindenféle figyelmeztetés nélkül bezárult. Kisebb morajok hangjai hallatszottak egyre közelebbről. Elvágták az épületet a sziklafaltól. Ennyi jutott eszembe, de már késő volt. A szoba lassú mozgással egyre lejjebb ereszkedett. Láttam, hogy az épület lassan megadja magát. A plafonon a süllyedés miatt egy kisebb rés keletkezett. Karon ragadtam a követet, majd egy erőteljes mozdulattal feldobtam a levegőbe. Kinyújtottam a karom és az Erőt a nagykövet hátára összpontosítottam, aki így még magasabbra repült egészen addig, amíg át nem repült a repedésen. Egyedül maradtam, hallgatva, ahogy az épület lassan kőről kőre hull darabjaira. Egy nagy levegőt vettem és csak lassan a következőket mormoltam:
Nincs érzelem; csak béke.
Nincs tudatlanság; csak tudás.
Nincs szenvedély; csak derű.
Nincs halál; csak az erő.
Majd következett a becsapódás. Utoljára csak egy hatalmas csobbanást hallottam…
Sötét volt, mikor magamhoz tértem. Éreztem valamit a jobb karomon feküdni. Megfogtam, megrángattam és rájöttem, hogy vezetékek vannak a testemre kötve. Egy kéz tapadt a vállamra, úgy éreztem, hogy a semmiből. Kyle hangját hallottam, ami távolinak érződött.
- Nem kell még felkelned. Pihend ki magad nyugodtan.
- Hol vagyok? – kérdeztem értetlenkedve, miközben körvonalazódni kezdett a körülöttem állók arca.
- Az akadémián vagy
- Mi történt? A követ jól van?
- Jól, hála neked. Megmentetted őt, feláldozva a saját életedet. Neked már nincs mit tanítani. Nem vagy többé padawan. A tárgyalások pedig sikeresen befejeződtek hála neked.
Így válhattam én Jedi lovaggá. Csak a gyengélkedőn eltöltött napok meditációja közben értettem meg igazán, hogy mit is jelent az, hogy jedi lovag leszek innentől. Miután kikerültem a gyengélkedőről az első utam Kyle mesterhez vezettet, hogy köszönetet mondjak neki. Odaérve a szobájához bekopogtam az ajtón, majd beléptem. Egyből Kyle mesterrel találtam magam szemben.
- Mi szél hozott erre Kain? – Kérdezte.
- Csak meg akartam köszönni, nagyjából mindent.
- Magadnak köszönd… Én csak tanítottalak, de te megvalósítottad és megfogattad mindazt, amit mondtam, szóval nem hiába lettél Lovag. Apropó Jedi lovag… Mihez kezdesz most?
- Hát… - Haboztam egy kicsit. – Ott akarok, lenni ahol szükség van rám, szóval utazni fogok a rend szolgáltában.
- Szép terv. De akkor nem is tartalak fel ennek a megvalósításában, úgy hiszem, hogy szép jövő áll még előtted.
- Rendben… és még egyszer köszönök mindent. – majd elindultam kifelé.
- Még valami Kain… Tartozol nekem, mert kihúztalak abból az óceánból. – jegyezte meg mosolyogva Kyle miközben kifelé tartottam az ajtón.
Mondhatjuk ezek után azt kaptam, amire vágytam. Számtalan bolygón jártam és megannyi világot láttam, olyan fajokkal találkozva, akikhez foghatót még sosem láttam. Az akadémián már nem töltöttem annyi időt, mint fiatal koromba. Mind az ott eltöltött idő mind a vándorlásom alatt azon voltam, hogy minél jobb vívó legyek, megannyi saját fogást és technikát kifejlesztve. Talán ez segített abban, hogy mostanra Jedi fegyvermesterré válhassak, amely azon Jedik neve, akik magasan képzettek a fénykardvívásban. Mondhatjuk, hogy beteljesítettem, azt, amit padawanként ígértem magamnak, de a világ egy hatalmas hely és mindig szükség van egy Jedire a jó helyen…
Státusz: Az új jedi rend Jedi lovgja és fegyvermestere.