Halálsikolyok töltötték be Puyi elméjét, ahogy ismét a trónon ült, körülötte pedig élethalál harcot folytattak tucatnyian, vérrel mocskolva be a tróntermet. Az ölében ott nyugodott Kah'les kardja, az isteni penge, ami most is vöröses színnel vibrált. A támadók - akárcsak a védõk -, arctalan szürke árnyékok, újra és újra összecsaptak egymással és folyamatosan hullottak el, semmivé válva a halálos csapások után. Egyikük sem törõdött vele, ahogy Puyí sem fordított figyelmet arra, ahogy az árnyékok harcolnak egymással. Tudta, érezte, hogy számára méltóbb ellenfél közeledik, és rá kell koncentrálnia, nem a szánalmas pondrókra. Tekintetével végig az ajtót figyelte, és végül feltûnt az, akire annyit várt. Éjfekete köpenyt viselt, arcát pedig csuklya fedte, láthatatlanná téve az arcát. Bárki is volt az, tudta, hogy le fogja gyõzni. Felállt, és rutinosan megpörgette a kardot a kezében, mintha mindig is használta volna. Az istenek kardja mindig is az igaz császárok hûséges fegyvere volt a legendák szerint, és a penge nem igyekezett rácáfolni erre. Az alak nyugodt léptekkel vágott át a viaskodó árnyak között, meg sem érintve egyik alakot sem, mintha azok ösztönösen húzódtak volna félre elõre, és Puyí is érezte: ellenfelét hatalmas erõ járja át. Egészen a trónig vezetõ lépcsõig folytatta lépteit, eközben pedig a császár gondolatban ezerszer szenvedett megalázott vereséget vagy aratott dicsõséges gyõzelmet. Úgy érezte, most dõl el, méltó-e a Galaxis leigázására avagy sem. Az éjfekete ruhás alak megállt a trón elõtt, és ráemelte csuklyával fedett fejét, amitõl nem vált jobban láthatóvá az arca.
/
zene/
Puyí maga felé emelte a kardot, szúró pozícióban, és várta az ellenfelét, aki megragadta a saját derekán függõ egyik hengert, majd nyugodt mozdulattal jobbra tolta a kezét, és aktiválta a tárgyat. A sithek vöröslõ pengéje kelt életre a kezében: markolata gyönyörû kialakítású volt és az egész fegyver az elegáns halál érzését sugározta. A császár szó nélkül ugrott fel az égbe, és az ellenfele felé csapott, ám az egyetlen mozdulattal félreállt elõle, és pengéje a padlót zúzta csak be, kisebb krátert hagyva maga után. Ekkora pusztításra lenne képes? döbbent meg egy pillanatra, de az ellenfele máris ellentámadást intézett felé, õ pedig felkapta a pengét, és hárította a csapást. Ezután oldalra pördült, és megpróbálta onnan eltalálni ellenfelét, de mintha csak egy rejtélyes erõ mozgatta volna a kezét, könnyedén hárította, majd visszatámadott. Puyí pillanatok alatt teljes defenzívába szorult, de bátran hárította a rá zúduló gyilkos csapásokat, várva azt a lélegzetvételnyi szünetet, amikor visszatámadhat. Az egyik csapásnál félrelökte az ellenfele fegyverét, és elõre szúrt, átdöfve a másik gyomrát. Szinte hallotta, ahogy a penge átvágja a szöveteket, szerveket és kijön az ellenfele hátán. Erõsebb és jobb vagyok, akarta kiáltani diadalittasan, de nagy meglepetésére az éjfekete alak gyilkos kacagásban tört ki.
- Ennyit tudsz felmutatni, hamis császár? - nevetett a képébe, és Puyí megpróbálta kihúzni a kardot, azonban nem tudta, és kezét levenni sem a fegyverrõl. A vörös penge egyetlen vágással leszelte mindkét kezét, õ pedig térdre esett. Ellenfele egyetlen mozdulattal húzta ki a pengét magából, és a nyakához illesztette vöröses fénykardjával együtt. Nem lehetett így vége! Nem gyõzhetik le, mielõtt eléri a Sors által rászabott feladatot! Érezte, ahogy mérhetetlen düh, harag és gyûlölet önti el a testét. Dühös volt önnön gyengeségére, haragudott az egész Galaxisra és minden élõlényére és végül gyûlölte az ellenfelét, aki vele szemben állt. És legvégül
félelmet érzett: félt a gyengeségtõl, a vereségtõl, a gyilkolástól és megannyi mindentõl. Magába gyûjtötte ezeket az erõket.
- Nem! - üvöltötte, amikor ellenfele le akart sújtani, és teste körül remegésbe kezdett a világ. Fröcsögõ nyállal újra elüvöltötte magát. - NEM!!
Hatalmas energia szabadult el, félresöpörve és semmivé foszlatva minden árnyat, és a falnak vetve az ellenséget. Óriási pusztítóenergiák hagyták el a testét, és körülötte lassan széthullott a fizikai valóság. Vörösen izzó aurával állt fel, és döbbenten vette észre, hogy kezei visszakerültek a helyére, éjfekete kesztyû által fedve. Az árnyalak még mozgott kissé, és Puyí döngõ léptekkel indult meg felé, és felemelte saját pengéjét a földrõl.
- Legyõztelek! Téged és mindenki mást! - kiáltotta felé, majd csapásra emelte a pengéjét. - Véged van!
Egyetlen mozdulattal csapta le az ellenség fejét, az pedig végiggurult a széthulló padlón, és pár méterrel arrébb állt csak meg, szempárja pedig felé fordult. Saját, gyûlölettõl vöröslõ szemeit látta visszatükrözõdni, és az arc is az övé volt. Döbbenten állt ott, farkasszemet nézve saját, élettelen fejével.
A világ egy pillanat alatt semmivé foszlott, Puyí pedig a semmiben zuhant, még mindig emésztve a látottakat. Nem gyõzheti le senki, még saját maga sem! Lassan átadta magát a gyûlöletnek, és érezte a magában fortyogó indulatokat.
- Nagyon jó - hallott egy gonosz kacajt. - Hagyd, hogy a Sötét Oldal irányítson!
- Ki vagy te? - kiáltotta Puyí. Talán egy újabb ellenfél vár rá? Nem ismerte a hangot, de egy gonosz öregemberére emlékeztetett, aki meg is jelent elõtte. Arcát ráncok fedték, õsz hajával és beesett szemeivel egyszerre tûnt végtelenül erõsnek és gyengének.
- Én vagyok a Sötét Oldal - nevetett az öregember. - A végtelen hatalom!
- Hatalom? Hatalmat akarok! - kapott a lehetõség után. Az öregember arcára kaján mosoly ült.
- Mi másért lennél itt? - nevetett újra, és alakja a semmibe veszett. Arcok százai vették körbe. - Milliószor követeltem magamnak a Galaxist. Mindannyiszor legyõztek, de mindig visszatérek. Ezúttal te leszel az én fegyverem, hû szolgám! Neked kell leigáznod a Galaxist, benne minden hitvány lénnyel, és neked kell elpusztítanod a fényt, ami reményt adhat nekik! Uralkodj ezer és ezer évig felettük a nevemben, okozz nekik pusztítást, halált, szenvedést! Töltsd meg a Sötét Oldalt a sikolyaikkal, és elégedett leszek!
- Úgy lesz! - kiáltotta gondolkodás nélkül Puyí. Így soha senki nem fogja legyõzni, és beteljesítheti a Sorsát! A nagai népet neki kell gyõzelemre vezetnie, bármi is kerüljön! - Hadd szolgáljalak és legyek a te ostorod a Galaxis népei számára!
A különféle arcok elenyésztek, és Puyí a teljes sötétségben találta magát, amibõl egy ismerõs lény lépett elõ: a Halálisten. Ez az õ próbája lett volna hát? Hatalmas erõ feszült benne, és Puyí úgy érezte, hogy ha ennek töredékére szert tesz, könnyedén leigázhat mindenkit. Azonnal féltérdre vetette magát.
- Szolgállak, mester! Mindhalálig és azon is túl! - hajtotta le a fejét a föld felé. A Halálisten elégedetten kacagott.
- Szolgám leszel most már végleg! - odalépett a császárhoz, és egyetlen ujjával megérintette a homloka közepét. Gyilkos, vöröses energia hagyta el az ujját, egyenesen az õ teste felé. A hatalmas erõ, ami a testét érte, óriási fájdalmat okozott neki, de Puyí nemcsak tûrte, szinte élvezettel szívta magába a fájdalmat, amitõl azt remélte, hogy erõsebbé válik. A vörös izzás lassan körbevette az egész testét, majd hirtelen elenyészett.
- Most már az enyém vagy! Kelj fel, és szolgálj...
Darth Enz!
Enz, akit régen Puyínak hívtak most felegyenesedett. Tetszett neki új neve: a császári dialektusban annyit jelentett, a Halál Pengéje. Õ lesz az, aki a Halálisten csarnokait megtölti szerencsétlen lelkek tömegével. Aki pusztulást és szenvedést hoz mindenre, különösen a jedikre. Darth Enz, a Galaxis ostora.