Post by Lord Brodrig on Nov 10, 2011 18:10:16 GMT 1
Valahol, ahol a Galaxis közepe véget ér, ahol a központi szupercsillag minden létformát elpusztított, volt egy kőgolyó. Egy bolygó, amely túlélte a viharzó napkitöréseket, és ellenállt a központi csillag minden merényletének. Senki sem tudta, hogyan, miért… Helyére, nevére vagy egyéb azonosító információra nem találhattak semmilyen archívumokban – ezek ugyanis nem léteztek.
A sötét alak mereven, akár egy megtörhetetlen sziklaoszlop állt a ridegen izzó magban. Sötét, robosztus bázis volt ez, ahová a Galaxis őrzői teljes biztonságban elrejtőzhettek. Létezésük puszta tudata csak számukra volt nyilvánvaló; ezer éve teljes láthatatlanságba burkolóztak. Tökéletesen felszerelt speciális ügynökeik segítségével a Galaxis bármely pontját ellenőrzésük alá vonhatták, természetesen a biztonságot nyújtó titokzatosság leple alatt.
A sötét teremtménynek nem volt kézzel fogható külseje – mindössze halványan testesítette meg azt a halandó formát, amely talán egy fekete köpenyes, kámzsás alakra emlékeztetett.
Az őt körülvevő hűvös fekete homályt meleg fehér fény fűzte keresztül: egy lázadó törekvése volt ez, hogy utat törjön a mindent felölelő, vastag erőáradaton.
Sötét elméjének rejtett bugyraiban szóval kifejezhetetlen sebességgel száguldottak ősidők óta gyártott gondolatai. Halvány sejtései lehettek csupán, hogy ő is egy élő egzisztencia lehet, talán… őt azonban nem foglalkoztatták efféle kérdések, lényének puszta tudata elég volt számára… Hiszen ő minden volt, és nem volt semmi. Nem volt semmi, azonban maga volt a Minden – maga volt az Univerzum.
Végtelen életét ennek megvédelmezésére tette fel, és nem tudott betelni bűvös kisugárzásával.
Most, a véres háborúk tüzeit átvészelő Galaxis mozdulatlan, bármelyik pillanatban összeroppantható bestiává vált, melynek erőlködie kell, hogy levegőhöz jusson. Haldokló teremtmény csupán, amelyet a civilizáció egyetlen szóval döntött romba – és most képtelen helyrehozni ostobaságait.
A jónak s rossznak számtalan definíciója lelhető fel, azonban – mint minden általában – csupán nézőpont kérdése.
Határtalan életének során mind az Erő sötét és világos képviselői egyaránt birodalmakat alapítottak, aztán döntöttek le. Egy biztos volt – az Erő határozta meg mindazt, ami a Mindenségen belül történt, legyen az felkönyvelve akármilyen néven.
Az Erő most rájött, hogy ez a spirálgalaxis a vesztébe rohant – mindezek ellenére a pusztulása nem szerepelt az univerzum urának terveiben. Ezért határozott úgy, hogy hatékonyabb közbelépésre van szükség. Méghozzá egy olyan formában, amely történelmi eseményeket fog maga után vonni – születést, virágzást, halált – s mindezek rajta, az Erőn múlnak.
A sötét és az egyre nagyobbodó energiaréteg szorosan kapcsolódott egymáshoz; mígnem eggyé forrt.
Az energiarobbanás hangtalanul repesztette szét a kőgolyót, amikor a fény és a sötét halandó testet öltött.
A sötét alak mereven, akár egy megtörhetetlen sziklaoszlop állt a ridegen izzó magban. Sötét, robosztus bázis volt ez, ahová a Galaxis őrzői teljes biztonságban elrejtőzhettek. Létezésük puszta tudata csak számukra volt nyilvánvaló; ezer éve teljes láthatatlanságba burkolóztak. Tökéletesen felszerelt speciális ügynökeik segítségével a Galaxis bármely pontját ellenőrzésük alá vonhatták, természetesen a biztonságot nyújtó titokzatosság leple alatt.
A sötét teremtménynek nem volt kézzel fogható külseje – mindössze halványan testesítette meg azt a halandó formát, amely talán egy fekete köpenyes, kámzsás alakra emlékeztetett.
Az őt körülvevő hűvös fekete homályt meleg fehér fény fűzte keresztül: egy lázadó törekvése volt ez, hogy utat törjön a mindent felölelő, vastag erőáradaton.
Sötét elméjének rejtett bugyraiban szóval kifejezhetetlen sebességgel száguldottak ősidők óta gyártott gondolatai. Halvány sejtései lehettek csupán, hogy ő is egy élő egzisztencia lehet, talán… őt azonban nem foglalkoztatták efféle kérdések, lényének puszta tudata elég volt számára… Hiszen ő minden volt, és nem volt semmi. Nem volt semmi, azonban maga volt a Minden – maga volt az Univerzum.
Végtelen életét ennek megvédelmezésére tette fel, és nem tudott betelni bűvös kisugárzásával.
Most, a véres háborúk tüzeit átvészelő Galaxis mozdulatlan, bármelyik pillanatban összeroppantható bestiává vált, melynek erőlködie kell, hogy levegőhöz jusson. Haldokló teremtmény csupán, amelyet a civilizáció egyetlen szóval döntött romba – és most képtelen helyrehozni ostobaságait.
A jónak s rossznak számtalan definíciója lelhető fel, azonban – mint minden általában – csupán nézőpont kérdése.
Határtalan életének során mind az Erő sötét és világos képviselői egyaránt birodalmakat alapítottak, aztán döntöttek le. Egy biztos volt – az Erő határozta meg mindazt, ami a Mindenségen belül történt, legyen az felkönyvelve akármilyen néven.
Az Erő most rájött, hogy ez a spirálgalaxis a vesztébe rohant – mindezek ellenére a pusztulása nem szerepelt az univerzum urának terveiben. Ezért határozott úgy, hogy hatékonyabb közbelépésre van szükség. Méghozzá egy olyan formában, amely történelmi eseményeket fog maga után vonni – születést, virágzást, halált – s mindezek rajta, az Erőn múlnak.
A sötét és az egyre nagyobbodó energiaréteg szorosan kapcsolódott egymáshoz; mígnem eggyé forrt.
Az energiarobbanás hangtalanul repesztette szét a kőgolyót, amikor a fény és a sötét halandó testet öltött.