|
Mélyűr
Sept 3, 2011 13:51:40 GMT 1
Post by sithlord on Sept 3, 2011 13:51:40 GMT 1
Galaktikus Szövetség
|
|
|
Mélyűr
Sept 3, 2011 13:52:01 GMT 1
Post by sithlord on Sept 3, 2011 13:52:01 GMT 1
Nem messze a Prakithtól..., ismeretlen hely a mélyűrben...
A hatalmas, SSD méretű hajó, csendesen úszott az űr hideg és fekete tengerében. Öreg hajó volt, már több ezer éve úton volt. Egyetlen célja volt csupán, megkeresni az Alkotó népét és testvéreit...
A Dracoon, mert ez volt a hajó neve, története a Jedi Polgárháborúként elhíresült konfliktus idején kezdődött. Egy akkor élt hatalmas Sith Nagyúr, Lord Darth Revan, egy Csillagkohónak nevezett ősi technológia segítségével építette meg. Akkor persze a Dracoon még egyike volt a számtalan, élettelen hajónak, amit Revan a galaxis leigázására szánt. A Dracoont azonban más célból is hozta létre. Revan egy élő hajót, egy organikus-technológia keverék, vezérhajót szeretett volna magának létrehozni. Egy hajót mely érzi a gondolatait, amely szinte együtt lélegzik vele. A Csillagkohó, a Rakata nép elfeledett technológiája és a Sith mágia a segítségére volt abban, hogy létrehozza a legpusztítóbb Sith fegyverek egyikét, a saját élő vezérhajóját. Revan több hónapnyi kutatás után végül sikerrel járt. A Dracoon élővé változott. Gondolkodott, sőt bizonyos szempontból még érzelmeket is érzett. Egyetlen dolog vezérelte, szolgálni az Alkotót, ( ez volt Revan) és testvéreit a Sitheket.
Revan nem élvezhette ki munkája gyümölcsét mert nem sokkal később elbukott és eltűnt. A tanitványa Malak pedig nem hordozta magában azokat a képességeket, amelyek a Dracoont rávették volna hogy az ő szolgálatába álljon. Malak persze próbálkozott, el akarta venni Mesterének ezt a kincsét is saját magának, mint annyi minden mást. Kis híján az életével fizetett, amikor a Dracoon önvédelmi fegyverei működésbe léptek. Revan ugyanis ravasz módon úgy építette meg a Dracoont, hogy az új tulajdonos rendelkezzen az ő szellemi, lelki és testi képességeivel, valamint genetikai felépítésével...
Malak haragjában meg akarta semmisíteni a Dracoont, és Erővihart gerjesztett, hogy elpusztítsa. Nem járt sikerrel. A Dracoon több tízezer fényévnyire találta magát Malaktól, amikor az általa gerjesztett Erővihar egy kisméretű fekete lyukat hozott létre, amely elnyelte a hajót. Malak persze azt hitte, a Dracoon megsemmisült...
Így aztán a Dracoonnak egyetlen célja maradt. Visszatérni az Alkotóhoz. Sajnos nem érzékelte az idő múlását, azt, hogy közben több ezer év telt el. A lényege immár a Kutatás volt. Utazása során, több civillizáció technológiáját olvasztotta magába. Volt akiket megsemmisített, de voltak olyanok is, akik csatlakoztak a Kutatáshoz, majd meghaltak a fedélzetén. Számos olyan fegyvert és technológiát épített magába, amelyről az a galaxis ahonnan jött, még nem is hallott. Még a Vongoknak nevezett harcos faj is tisztelettel elkerülte vele a konfliktust. A Vongok úgy istenítették mint valami ősrégi, lomha démont. Saa'Rak Shiinek nevezték, amely Sötét Utazót jelentett az ő kifacsart nyelvükön.
Mostanában, alig pár évvel ezelőtt, az egyik kicsiny felderítőhajója, amely az Alkotót volt hívatva keresni, rábukkant az Alkotó nyomaira. A kicsiny gömb alakú építmény, egyszerű nevén csak Hajó, miután évekig más Sötét Jedik birtokában vizsgálódott, rábukkant egy Darth Caedus nevű alakra, aki nagyon hasonló genetikai felépítéssel rendelkezett, mint az Alkotó. Ezek a kicsiny felderítők, egyfolytában jelentettek a hatalmas anyahajónak, találtak e nyomokat az Alkotótol vagy testvéreitől. Sok nyom hamisnak bizonyult. Számtalan Sötét Jediről vagy Sithről derült ki hogy nem méltók a Dracoon birtoklására. Az elmúlt ötven évben bár hirtelen megszaporodtak a nyomok és emberek, akik úgy tűntek hogy az Alkotó örökösei, nagy részük hamis reménynek bizonyult, de most úgy nézett ki hogy két nyom is akadt, amely komolynak bizonyulhat...
Az egyik ez a Darth Caedus nevű illető volt, a másik nyom pedig egy Prakith nevű bolygón rejtőzött. A Dracoon rádöbbent arra, hogy sok ezer év utazás után, végre ismét annak a galaxisnak a határaihoz érkezett, ahol született. Sajnos Darth Caedus elbukott, mint annyi más Sötét Jedi, aki azt hitte hogy megszerezheti a Dracoont. De megmaradt az utolsó nyom mint remény. A Prakith...
A Dracoon, hajtóműveit beizzítva a Prakith felé vette az irányt. Ez az utolsó reménye, hogy értelmet találjon a létezésének...
|
|
|
Mélyűr
Sept 12, 2011 21:15:34 GMT 1
Post by sithlord on Sept 12, 2011 21:15:34 GMT 1
A Polneyye közelében...
A kicsiny űrjármű hirtelen, akár valami észrevétlen árnyék robbant ki az űr sötétjéből, és jelent meg a Polneyye közelében. Hajtóművei nem voltak, hanem egy ősrégi eljárással készült napszél vitorla segítette útján. A hatalmas, lepelhez hasonlító, aranyszínben pompázó vitorla megtette kötelességét. Nomeg a hajóba épített vérvörös sith kristály. A kicsiny kövecske hihetetlen energiákat aktivált, és lehetővé tette a hiperűrben való utazást. Ismeretlen de pokolis sith varázslatok aktiválása révén tette ezt lehetővé. Az eljárás sírba veszett a Sith Nagyuraival egyetemben, de Waranous Nagyúr, mint egyetlen élő Sith Lord, nagyon is tisztában volt vele, hogyan kell ezt a mágiát aktiválni és működtetni.
A kis hajó utasterében azonban már nyoma sem volt ősrégi sith technológiának. A legmodernebb kommunikációs készülékekkel és technológiával volt felszerelve. Wenthar elfordított egy kicsiny kapcsolót és aktiválta a miniatűr holoprojektorral felszerelt kommunikációs eszközt. Az adás titkosítva ment a Polneyye felé, és a kódot senki sem lett volna képes megfejteni, lévén hogy ősrégi Sith titkosítással készült. Wenthar üzenete rövid és kurta volt. -Megérkeztem! Értesítsék Tiercet, és mondják meg neki hogy a Nagyúr tanítványa keresi!
Wenthar Nagyúr szinte érezte a csontjaiban, hogy most valami nagy változás következik be, a galaxis történetében.
|
|
|
Mélyűr
Oct 21, 2012 20:41:41 GMT 1
Post by Lord Brodrig on Oct 21, 2012 20:41:41 GMT 1
Kuordis Kwest elégedetten dőlt hátra a székében, miután a Dögkeselyű a hiperűrbe lépett. Néhány pillanattal később Seiter is csatlakozott hozzá. A csempész vidám vigyora hamarosan leolvadt, miután a fejvadász kétszeresen zsebelte be a szabakkasztalon felhalmozott kredithalmazt.
- Hogy az ördög… - mormolta az újabb kudarc után.
- Nem kellene mindig elhamarkodnod – vigyorgott Kwest, aki maszkját a második mérkőzés kezdetekor a kanapéra hajította, hogy csorbírsa műarca által megnövelt sikerét. – Lazíts, barátom.
- Nem únjátok azt a barbár játékot? – vetette oda a mellettük elhaladó Kida. Az első tiszt echani gyorsasággal foglalt helyet az egyik vezérlőpult mellett.
- Te beszélsz? – hőbörgött Seiter. – Úgy tudom, a te anyád volt az, aki nem etetett meg, amíg meg nem verted a testvéreidet. Háromszor.
- A folyamatos harc része az echani képzésnek – vont vállat Kida. – És van értelme.
- Jól van, jól – puffogott a csempész.
- Ne rajta vezesd le a dühödet – kacaga el magát Kwest. – Enda még a fogoly mellett van?
- Igen. A fickó elég nyugodtnak látszik.
- Ahhoz képest, hogy most szakítottuk ki a kis magánháborújából, jól viseli a dolgot – helyeselt a fejvadász.
- Majd meglátjuk, jól viseli-e, ha Brodrig „a májaddal zárom el a légútjaidat” szövegét meghallja – dörmögte Seiter.
- Előbb „felvágom a beleidet a fogaiddal” figyelmeztetés következik – kuncogott Kida. – Én inkább elnevetném magam.
- Akkor aztán eldobhatod minden reményedet – csóválta meg a fejét a fejvadász. – Brodrig nemrég kivégezte Balkis főtitkárt, Aberrnum helyettesét…
- Meg is érdemelte. Ez a szokásos eljárás.
- Ő maga végezte ki – helyesbített Kwest. – Én láttam. A saját két kezével fojtotta bele a szuszt, miután a falnak szegeze őt… a sétapálcájával.
Az echani elhúzta a száját. - Ezekben a politikusokban egy csepp igaz harci vér sem csörgedez? Az nem tiszteletreméltó győzelem, ha valaki egy tehetetlen áldozatot öl meg.
- Üdv a való világban – tápászkodott fel a fejvadász. Feltette a maszkját, aminek élő szövetei összekapcsolódtak az övéivel, így eggyéolvasztva a két arcot. – Azt hiszem, megnézem a kijelzőt. Hamarosan megér…
Minden jel nélkül hatalmas robaj rázta meg a hajót. A rázkódás a padlóra lökte mindannyiukat. Kida nyomban talpra szökkent, és a monitoraira bámult. Szemei elkerekedtek, majd arcvonásai mogorvábbá torzultak.
- Itt a való világ – fordult Seiter dühöngő ábrázata felé, majd megiramodott a pilótafülke felé. – Kwest, te menj és felügyelj a folgolyra! Kapitány, gyere velem!
|
|
|
Mélyűr
Jul 11, 2016 15:57:18 GMT 1
Post by Lord Brodrig on Jul 11, 2016 15:57:18 GMT 1
A G9-es szállító, amit Sordis az Astoriason szerzett, instabilan száguldott a hiperűrben. Az ősrégi, kopott taliga oldalsó vezérsíkja ferdén remegett, de azért tartotta magát. A mellékhajtóművek és a leszállófúvókák zavaros füstöt eregettek. Sordist az egész jelenet a Klónok Háborújára emlékeztette – akkor is volt alkalma kipróbálni ennek a modellnek a tűrőképességét.
Kiürítette a fiolája tartalmát a vezérpultra. A kék pirula altató volt, de őt már inkább felébresztette, mint leszedálta. A mellette levő két fehér bogyó potencianövelő, illetve olvasztott halálpálca hatását keltette. A kis rózsaszínig eljutva mindegyiket bevette. A kis rózsaszínt is, amitől mindig úgy érezte magát, mintha egy nagy tartálynyi gázolajat ivott volna. Nem emlékezett, mire való a narancssárga. A fekete partitablettával együtt vette be. Nem akart a magányos utazás időtartama alatt unatkozni.
Egyelőre nem tudta, hová kéne mennie, és ez a korlátlan szabadság új távlatokat nyitott a számára. De mielőtt bármibe is belekezdett volna, folytatnia kellett elborult játékát. Felállt a pilótaülésből, hogy hátramenjen megvizsgálni a hajó saját készleteit. A kalózok biztosan tartottak némi jóságot a fedélzeten. Ahogy elindult az összekötőfolyosón, egy pillanatra úgy tűnt, mintha az egész astoriasi csata a képzelete szüleménye lett volna. De aztán megtapogatta a hajó fémfalait. Igazinak tűntek.
Bár az is igaz, hogy Sordis olyan képzelőerővel rendelkezett, hogy még azt is el tudta volna hallucinálni, hogy érzi a valóságot, hogy tapintani tudja a szilárd anyagokat, akkor is, ha ez nem így volt. Lehet, hogy fantáziája nem a saját érdeme volt?
A kis medikai kabinban egy régi 2-1B droid maradványai feküdtek az asztalon. Sordis átnézett minden felszerelést. Bacta nem volt a hajón, de talált egy kevéske koltót. A fehér por formájában értékesített anyagnak nem volt különösebben jó íze. Csak egy részét fogyasztotta el, a többit félretette szükségesetekre.
Egy pillanatra megtántorodott, de még idejében nekidőlt a falnak, így meg tudott kapaszkodni. Aztán úgy döntött, jobb lenne visszamenni a pilótafülkébe leellenőrizni a műszereket. Igaz, hogy csak alig egy perce mozdult el a helyéről, de fő az óvatosság. Illetve talán mégsem egy perce...
A vezérműbe telepített kronométer szerint négy óra telt el azóta, hogy kitette a lábát az imént a pilótafülkéből. Hogy repül az idő!
A hajónál jobban, az biztos. Sordis már fiatalabb korában megtanulta, hogyan kell lerövidíteni egy utazást. Még gyermek volt, amikor Sidious megkínozta, mert a megbeszélt tíz perc neki két napot jelentett. Persze ő tíz percnek érzékelte, de hát mindenki másképp látja a világot.
Sordis a pultra nézett, és kissé megrémült. Rájött, hogy ha a cosraiak kifejlesztenek egy Erő-elvágó tablettát, akkor neki annyi. Végül is ki volt ő, hogy önteltségében nemet mondjon egy lehetőségnek?
Amikor sikerült végre ráfókuszálnia a szemét a műszerekre, észrevette, hogy egy lámpa vörösen villogott. Sordis közelebb hajolt, hogy jól lát-e. Valamelyik vészjelzőcske lehetett, de Sordis nem emlékezett, hogy azelőtt is jelzett-e vagy sem. Ráadásul úgy tűnt, hogy a mellé épített hangjelzés sem működött. Sordis hiába fülelt, pedig olyak közel hajolt a műszerekhez, hogy már-már beleverte az orrát a pultba. De még a saját mozdulatait sem hallotta, lehet, hogy a riadóhang is működött, csak nem jutottak már el az ő tudatáig a hangok.
Aztán bevillant neki, hogy ezen a modellen a vészjelzőfények nem azon a ponton vannak, amit ő oly nagy szakértelemmel éppen bámult. Az orra előtti fények a kommunikációs részleg kapcsolói voltak.
- Igen, itt Narco Gonnos kapitány – mondta.
Aztán aktiválta a kommot, és fogadta a hívást.
- Itt Narco Gonnos – ismételte.
A válasz keveset váratott magára.
- Hogy megy a bolt, Darth Sordis?
Sordis megmerevedett a hang hallatán. Ösztönösen védőmezővel fonta körül magát, és ezzel egyidőben elmerült az Erőben. A magas, vékony tónus egyedüli használója... A Sith-Jedi kinyúlt, tapogatózni akart, de nem érzett semmit. Most, hogy az Erő átáramlott rajta, elmosta a drogok hatásait, és Sordis teljesen kijózanodott. Még mindig nem érezte a teremtményt, sehol a galaxisban. Mégis az ő hangja szólt a rádióból.
- Hogy kellene mennie? – kérdezett vissza óvatosan.
- Ó – emelte fel a hangját a váratlan hívó. – Elmés játék. Ha mindenképpen folytatni akarod, az lenne a legjobb, ha személyesen tennéd. Gyere a Coruscantra, Darth Sordis.
- Hogyan talállak meg?
- Majd én megtalállak téged, öreg barátom!
- Ott leszek... Azt hittem, ha meg akarsz mutatkozni, a Constanton fogsz felbukkanni.
- Te fogsz elvinni a Constantra, Darth Sordis – felelte már-már barátságosan az idegen. – Előtte pedig elbeszélgetünk. Jobb így, mintha magamtól kellene utánajárnom, hogy mi történt a Külső Gyűrűben a távollétem alatt. Apropó... még mindig a mániád az Egyensúly megtartása?
- Biztosan tudom, hogy a Káosz teremtményei teret nyertek – felelte Sordis. – Meg kell állítani őket. Ezért jösz vissza éppen most?
- Mindenki a maga feladatát intézze – tért ki a válasz elől az idegen. – Coruscanton várlak, Darth Sordis.
Azzal a komm kikapcsolt. Sordis vissza akarta állítani, de a berendezés végérvényesen elromlott.
Nem volt ideje elgondolkozni a történteken. A G9 minden előjel nélkül kiszakadt a hiperűrből. Ezzel egy időben a jobb oldali vezérsík leszakadt – a hajó mégsem kezdett el irányíthatatlanul pörögni. Vonósugárba került.
A köztársasági elfogóhajó fedélzetén Rectum parancsnok unottan rendezgette az aktáit, amikor a kabinjába helyezett konzol felsípolt. Rectum lehajította a kezében tartott adatlemezeket az asztalra, majd fogadta a hívást.
- Igen?
- Parancsnok, elfogtunk egy hajót, ami szerepel a listán – jelentette a helyettese.
- Sithek? – hűlt el Rectum.
- Nem, uram. Egy G9-es, amit az egyik külső rendszerből loptak el egy kalóztámadás során.
- Kalózok, mi? – Rectum elismerően megveregette a konzolt. Ezzel a mozdulatával az elfogóhajó automatikus helyzetfelismerő képességének és mesterséges intelligenciájának gratulált. A hajója ugyanis magától kirángatta azokat a hajókat a hiperűrből, amelyeknek nem volt azonosítójuk, vagy a legkisebb gyanút is jelenthették a Köztársaságra nézve.
Mivel az utóbbi időben elmérgesedett a galaktikus politikai helyzet, a hatóságoknak nem volt elég idejük, hogy odafigyeljenek az alvilág ügyeire. A bűnözők a belső és külső káosz hatására megint elszaporodtak. Néhány határmenti rendszer védekezésre kényszerült a megnövekedett kalózveszéllyel szemben, ugyanakkor az sem volt utolsó pont a döntésben, hogy a Sithek vagy a Birodalmak kémeit is könnyebb volt így kiszűrni. A Coruscanton székelő kormány belátta ezt, és Gavrisom kiharcolta, hogy küldjenek néhány csúcstechnológiás elfogót a határaikat megvédeni kívánó, háborgó rendszereknek.
A hangárba vonszolt G9-es szállítón látszott, hogy összecsapásból érkezett. Hosszú füstcsíkokat eregetett, és első pillantásra megállapítható volt, hogy soha többé nem lehet vele felszállni.
A hajó pilótája nem válaszolt a hívásokra, ezért a köztársaságiak fegyveres erői elindultak szétnézni.
A katonák lefeszítették a hátsó rámpát, és egymást fedezve felmasíroztak a fedélzetre. A kalózhajó belső fényei működtek, de az életjelérzékelők semmit sem fogtak be. Átvizsgálták a G9-es minden zugát, de nem találtak senkit. Egy árva lélek sem volt a hajón.
- Nincs senki a fedélzeten – jelentette az osztagparancsnok. – A kommrendszer meghibásodott. A jobb stabilizátor akkor törhetett le, amikor kirántottuk a hiperűrből.
- Ez furcsa – mormogta Rectum. – Rendben van, őrmester. Hagyják el a hajót, és engedjenek utat a specialistáknak, hogy átvizsgálják a területet!
- Igenis, uram!
Rectum kijelentkezett, és várakozva tette hátra a kezeit. Az eset különösnek tűnt, de neki volt már dolga efféle cselekkel. Bármit is terveznek a kalózok, nem fog sikerülni nekik.
- Parancsnok úr! Parancsnok!! – jelent meg a speciális technikusok vezetőjének holoképe. Kezében nagy hatótávolságú letapogatót szorongatott.
- Igen, mi az?
- Mind meghaltak! Feljöttünk a hajóra, ahogy utasította...
- Ki halt meg? – kiáltotta Rectum. – Szedje össze magát, ember!
- I...igen. Az osztag, uram, a felderítők... csak a hulláik vannak itt!
- De hát maguknak látniuk kellett, ahogy lejönnek a hajóról!
- Nem láttuk... azt hittük, már elmentek.. azért jöttünk fel ilyen hamar.
- Még ott vannak?! – kapott észbe Rectum. – Azonnal menjenek el onnan! – aztán a tisztisegédeihez fordult. – Teljes riadó! Lezárni mindent!
- Igen, uram!
Akárkik is voltak ezek a fickók, értették a dolgukat, gondolta Rectum. A világítás kihagyott egy pillanatra, ami kétségeket ébresztett a parancsnokban. Elküldött egy gyors vészjelzést a feletteseinek. A zsigereiben érezte, hogy valami nem stimmel.
- Uram! – mutatott a képernyőjére az egyik kezelő. – Elvesztettük a technikusokat is!
- Micsoda?! Mi az, hogy elvesztettük? Melyiket?
- Nincs arcuk... – hebegte a kezelő, mire Rectum mögé lépett, hogy jobban szemügyre vehesse a kimerevített képet.
A hulláknak valóban nem volt arcuk, csak az alatta levő csontok és a hús. Egyetlen azonosítójuk az egyenruhájuk volt. Rectum ráközelített a képre...
Aztán árny vetült a képernyőre, és a kezelő a műszerekre bukott.
Rectum előrántotta a fegyverét, de mire megfordult, már csak társai arctalan tetemét látta. Mindegyikük halott volt. Egy árnyékszerű jelenés száguldott körbe a helyiségben, és ekkor odaért a parancsnok elé. Rectum egy kezet, illetve egy tenyeret látott maga előtt, mielőtt iszonyú fájdalommal elérte a halál. Sordis az Erő segítségével leszívta az előtte levő férfi arcát, s vele együtt az illető energiáit.
Miután mindenkit megölt az elfogóhajó fedélzetén, még egyszer alaposan végigjárt minden apró zugot. Előrelátóan törölte a kamerafelvételeket, és minden egyéb felvételt. Megrongálta a rendszert, hogy ne látszódjon a távozása sem. Szerencséjére a hangárban több klassz civil jármű is álldogált.
Sordis segítőkészen elővette a maradék csomag koltót, és az alatta heverő civil hullára tette. Közben azon tűnődött, hogy vajon milyen érzés lehet meghalni. Másnap nagyon fájhat az ember feje.
Kiválasztott magának egy kicsi Strunz yachtot, ami eléggé jól felszereltnek tűnt. A hajó fürge volt, és Sordis maga mögött hagyta a tett színhelyét. Biztos volt benne, hogy néhány óra múlva több tucat rendőrbíró és nyomozó fog nyüzsögni a helyszínen.
A luxusyacht eltűnt a hiperűrben.
|
|