Lord Talon felhúzta a karját, és az azon viselt karvédő tüskéi belemartak a Rozess-vénasszony arcába – vér spriccelt, Jude levegőért hörögve eldőlt, Talon pedig újra és újra lesújtott a fénykardjával, az Erővel, tűzvillámokkal, miközben ellenfelei vérének tócsáiban lépkedve mészárolta le az őt megtámadni merészelő ostobákat. A renegátisták egymás után dőltek el most, hogy egy valódi Sith Lorddal álltak szemben. Talon szeme sárgán lángolt, mint valami kettős napkitörés, ahogy irgalom nélkül közönbösítette, és egyúttal kiszűrte a tehetségtelenebb káoszlordokat. A gyengéket… egyszerűen kivégezte, elroppantotta a nyakukat, ledöfte, felgyújtotta őket. Borzalmas és fájdalmas halált haltak mindannyian.
Damian Gray, a Sordis-kísérletek lombiktinédzsere, aki a Renegát genoméját hordozta magában erővillámokat idézett meg, hogy elégesse, megkínozza a twi’leket, de arcátlanságáért nagy árat fizetett. Villámai leperegtek Talon erőpajzsáról, a sithnek még arcizma se rendült. Damian azon kapta magát, hogy elroppantják a légcsövét, durván átdöfik a mellkasát, és utolsó gondolatával még halványan érzékelte, hogy a falnak hajítják, aztán végleg elsötétült. A fiú halálának láttán sokan, akik Sordis örökösének tartották a kölyköt felhördültek, és menekülőre fogták. Talon ekkor felpillantott – nem csak a különböző renegátista frakciók léptek ki a harcból, kikapcsolva a fénykardjukat és engedelmesen félreállva, fejet hajtva új úrnőjük előtt, de még Dolohov is menekült – a Renegát legrettegettebb gyilkosa, akit a fél galaxis körözött most lélekszakadva rohant, amerre látott, széles vállaival lökdösve félre bajtársait az útból, hogy mielőbb elérje a hajó hátsó traktusában levő mentőkabinokat.
Nem jutott messzire. A hátánál eddig legalább kétszáz méterre álló twi’lek lord megmagyarázhatatlan módon hirtelen előtte termett, és Dolohov, mielőtt reagálhatott volna csak annyit érzékelt, hogy az Erő láthatatlan csápjai körbeölelik, majd a falhoz vágják, amitől iszonyú rázkódás támadt a koponyájában, legalább az egyik válla eltört, és már érezte is, hogy a tudattalan feketeség bekúszik az elméjébe. Mielőtt végleg elájult, csak annyit látott, hogy a következő tizedmásodpercben Momin nagyúr, Talon következő áldozata vörös villámoktól átölelve repült keresztül a helyiségen, nekicsapódva a parancsnoki híd ajtajának.
A twi’lek lord lepillantott a hajó parancsnoki szintjéből maradt romhalmazra. A falak kidőlve, vagy szétrobbanva füstölögtek, akár csak a közéjük ékelődött renegátisták. Mind, akik ellene mertek törni ott feküdtek most a romok között, miközben a hajó rázkódva vitte őket tovább a célpontjuk felé. Azok, akik bölcsebbek voltak annál, hogy új úrnőjük ellen törjenek ott áldogáltak nem túl messze, figyelve a rombolás maradványait. Sokan nyöszörögtek, véreztek, szivárogtak… mások félig szublimált formában, anyagtlan massza és humán keverékként sztázismezőbe zárva kínlódtak – csak úgy áradt belőlük a félelem, hiszen téren és időn kívül megrekedve úgy érezhették, hogy maga a lelkük ég el az örökkévalóságban. Talon akár örökre is otthagyhatná őket ebben a limbóban, de tudta, hogy őszintétlenül játszik el a gondolattal. Elmosolyodott, aztán lángoló ragadozótekintettel, kísértetként lebegő köpennyel végiglépkedett Massana Tide drabális hulláján és Taron Malicos, a renegátista rajtaütőcsapatok egykori vezetőjének élettelen testén. Csizmás talpa cuppogott a vértócsákban.
Azok, akik nem támadtak rá ott álltak továbbra is megszeppenve, mások elégedett mosollyal az arcukon. Talon hozzájuk és a harmincnyolc rátámadó, most fekvő Hit Lordhoz és káoszlordhoz intézte a szavait, miközben a fénykardmarkolata ide-oda csúszkált az ujjai között.
- Amint látjátok, én vagyok a Renegát igazi utódja – lenézett az egyik hullára, ami már nem hallhatta a szavait. A lába előtt nyöszörgő alakok maguknál voltak, de sokan mély sebeket szereztek. – A gyengék pedig azért vannak, hogy igazolják az erőseket. – Talon lehunyta a szemét, és megmártózott a körülötte levő szenvedésben. - Érzem… a félelmeteket. A gondolataitok elárulnak. Rettegtek, féltek az életetekért. Féltek tőlem, és félnetek is kell… mert ez a valódi Sötét Oldal – elnézően elmosolyodott. – A mesteretek torz tudása… elárult benneteket. Sordis már nem létezik, hogy táplálja az erőtöket. Fogalmatok sincs, egy igazi Sith Lord… mint jómagam, mire képes. Tudatlanságotokban ellenem emeltétek a kezeteket, és én lesújtottam rátok. Az Erő Sötét Oldala – sárgai szemei szinte szikráztak, ahogy eksztatikus kifejezéssel folytatta: - végigfolyik az ereimen. Percenként erősödik… ahogy ti gyengültök. Elvehetném… mindeneteket. Sokkal erősebb lehetek, mint ahogy azt valaha elképzelhetnétek. Az érzés majdhogynem… természetellenes – Talon kezei ökölbe szorultak, ahogy átszellemülten prédikált. Aztán magához tért, és lepillantott az egyik felállni próbáló alakra. – De nem számít. Jude Rozess… Renegát akart lenni. Nincs másik Renegát. Csak én vagyok.
- Tudomásul vettük, Lord Talon – pillantott fel Jude, majd felköhögött egy kis vért. – Kérlek… könyörgök…
- Hát persze – hagyta rá a twi’lek. – Ne aggódjatok. Én is ezt tettem volna a helyedben, humán. Szerencsétekre… irgalmas Úrnő vagyok. Szükségem van… minden egyes renegátistára. Csak azok haltak meg ma itt, akiknek nem vettük volna hasznát, akik hitehagyottak lettek. De ti, akik túléltétek, biztonságban vagytok. A közösségetek mostantól bennem él tovább. Most menjetek, lássátok el a sebeiteket. Senkin nem hagytam maradandó sérülést közületek. Tőlem nem kell félnetek. Tudom, milyen egy kiszámíthatatlan mester alatt szolgálni. Én mást akarok. Azért kell követnetek engem, mert a céljaink közösek, és mert csak én vagyok képes elvezetni titeket a végső győzelemhez, a galaxis uralmához. A meggyőződésetek többet ér nekem, mint a szánalmas félelmetek. De erre még lesz idő. – Azzal talpra segítette Jude-ot… aki átváltozó arccal, lassan elmosolyodott.
- Hát igazam volt – csillant meg valami a szemében, amit Talon eddig még nem látott. Jude Rozess a sérüléseit fel sem vette, úgy nézett rá, mint aki megkapta a főnyereményt.
- A gondolataid átlátszóak számomra – szólt végül a twi’lek úrnő. – Te tesztelni akartál engem, humán. Hogy felérek-e az egykori gazdáddal, akit oly odaadóan követtél.
- Ahogy mondod, Lord Talon – bólintott az idősebb nő. – Muszáj volt… bebizonyítanod ezeknek a káoszlordoknak itt, és nekem is, hogy te vagy az, aki mellett elköteleződhetünk. Vagy meghalhatunk.
- Az sem érdekelt volna téged, Jude, ha mindannyiótokat megöllek? Sordis nem tett volna ilyet, de nem tudhattad, mennyire fogok szigorúan reagálni.
- Olyasvalaki vagy, akinek szüksége van erőforrásokra, kapcsolatokra, egy szervezetre – vont vállat Rozess. – Nekünk pedig egy vezérre. Én nem voltam képes erre. Nekem nem volt célom a Sötét Nagyúr nélkül. Ezentúl hű alattvalóid…
- Bajtársaim – szakította félbe a twi’lek. Jude most vette csak észre, hogy a nő aurája csak úgy szikrázik az Erő energiáitól. Ilyen benyomást csak a legnagyobb erejű erőhasználók gyakoroltak.
- Hű bajtársaid vagyunk – bólintott végül Rozess, és letörölte az vért az arcáról.
- Az efféle demonstrációkat pedig megtartjuk az ellenségnek – figyelmeztette Talon. – Különben nem leszel olyan szerencsés, mint most voltál, humán.
- Igen, mester. Gondoskodom a többiek ellátásáról. Ahogy látom – pillantott körbe – a Damian féle árulók halottak. A többiek rendben lesznek. Hamarosan orbitra érünk.
A twi’lek bólintott, és érdeklődő arccal nézte a távozó humán asszonyt. Vagy harminc renegátistát intézett el, a többi szeme láttára. Jude-ban mégsem érzett szemernyi félelmet sem, csak opportunizmust és újra feléledő céltudatot. Vajon mi tehette ezt a nőt szabályszerűen meghatározható klinikai pszichopatává, akinek nincsenek normális érzelmei, talán még dühe sem? A kötelességtudatát viszont fel lehetett használni.
A híd ajtaja kinyílt, és egy remegő pilóta lépett be.
- Úrnő… hamarosan leszállunk – makogta.
- Csak gyakorlatoztunk – nézett végig az egymást istápoló káoszlordok sérült társaságán, a falakat tarkító vérnyomokon és a padlón levő vértócsákon Talon. – Nem kell félnie, pilóta. Amint megérkeztünk, visszatérhet a Remnicore-ra. Továbbra is a Sordis-erődöt kell őrizniük. Bizonyára megkönnyebbülten hallja, hogy ezúttal a káoszlordok belekontárkodása nélkül.
A férfi bólintott, és eltűnt az ajtó mögött. Most, hogy bizonyította a dominanciáját, Talon felsóhajtott. A Jude Rozess félék csak az erőből értettek, szükségük volt felejthetetlen demonstrációkra. Ha nem lett volna szüksége rájuk…
Megfordult, és a kabinja felé sietett, hogy megtisztítsa magát.
…
A Vulpter mérgező tájai egykor szürke, a gyors iparosításnak köszönhetően elpusztított, egészségtelen felszínét az utóbbi öt évben az Újjáépítési Hatóság újformálta és visszanövényesítette, bár a városok továbbra is szmoggal és füsttel teli, pollúcióval dús szeméttelepek voltak. Éppen ezért a lakosság tehetősebb fele – gyártulajdonosok, üzletemberek – közül sokan kiköltöztek a természet és a terraformáló ÚH-droidok jóvoltából újra birtokba vett, vagy az iparosítás alatt fel nem használt mezőségekre, vagy éppen a távoli hegyekbe. A kevésbé tehetősek többnyire régi falvakba menekültek a városi pollúció elől, vagy új településeket hoztak létre a Köztársaság által engedélyezett területeken. Sokan gépesített mezőgazdasággal kezdtek foglalkozni, és a Vulpter gabonaexportja kezdett fontossá válni a környező rendszerek számára, így az egykor elfeledett bolygó felkeltette mások figyelmét is.
Hamarosan az alvilági bűnvezérek is megjelentek itt, de a deista hatalomátvétel óta nem nagyon lehetett a hírüket hallani. Mivel a Rozessek folyamatosan kokettáltak bűnözőkkel a politikai karrierjük elővitele céljából, nekik is volt itt egy nyári rezidenciájuk. A Rozess-birtok központi épülete a nem túl meleg, de nem is téli éghajlatú bolygón sötét, sokablakos tömegként meredt a körülötte levő gondozott kertek és a síkság legelői fölé. Több ezer kilométeres körzetben nem volt lakott település. A kúria maga takaros, eklektikus épülettömb volt, több emeletes, széles luxustorony, aminek a védelmi rendszere nyári kúriához képest meglepően felszerelt és modern volt – a kapuk mentén lövegtornyok álltak, egyes kertészeti költemények pajzsgenerátor-félgömböket rejtettek, amik bevédték a teljes birtokot a melléképületekkel együtt orbitális bombázás esetén, az épület falaiból pedig a dekorba beleépített, de az értő szemek által könnyen kiszúrható turbolézer-lövegek álltak.
Lord Talon végigpillantva ezen elismeréssel adózott Jude Rozess felkészültségének. A cicoma nem érdekelte őt, de ez nem csak egy vidéki kúria volt, hanem erőd. Eddig is tudta, hogy Jude találékony – a vénasszony személyesen fedezte fel és fogta el Talonék másik dimenzióból előreküldött kémeinek egyikét, akit aztán kivallatott, és így értesült Talon elcserélésének tervéről… És visszaküldte a kémet új feltételekkel a Krayt-valóságba. Jude segített a másik, itteni Talont – a riválisát, mindkettejük riválisát – meggyilkolni, hogy az igazi Darth Talon átjöhessen ebbe a valóságba.
- Pávák a Glee Anselmről, Rozess? Ez komoly? – heherészett fel Dolohov, az összevarrt sebeit egy ronggyal tapogatva, amikor elhaladtak a bejárati feljárón a kertek mellett. A kitömött állatdíszek vaskos testűek voltak, de vékony lábuk által magasra emelkedő, egykor vérszívó teremtmények voltak. – Nektek aztán van pénzetek, az biztos.
- Biztos vagy benne, hogy erről a házról csak te tudsz? – vágott közbe Lord Talon síri hangja. Jude eltekintett a ténytől, hogy újdonsült nagyúrnője egyszerűen háznak titulálta ezt a költeményt, és higgadtan válaszolt:
- Ez nem az öcsém tulajdona – vont vállat. – Hanem az enyém. Neki is megvannak a maga ingóságai és palotái. Persze addig maradhatsz itt, úrnő, amíg tetszik.
- Az öcséd tud a Fortress Sordis helyéről – mondta a twi’lek. – Sosem lehetsz biztos benne, hogy nem árulja el a koordinátákat a vallatóinak abban a coruscanti börtönben. Nem is értem, miért nem költöztetek még el onnan.
Persze jól tudta, hogy miért maradtak a renegátisták Jude vezetésével a Remnicore-on – a nő talán arra várt, hogy ha a hatóságok rájuk támadnak, a harc egyesíti majd a Sordis halálával összeomló szervezet tagjait. És persze egyikük sem akarta elhagyni a Nagyúr bázisát. Vagy Jude csak abban reménykedett, hogy harcban esnek el mindannyian. Egy ideig céltalanul vergődött ide-oda Sordis halála után, amíg igyekezett összetatani a szervezetet cél és vezérelv nélkül. Képtelen volt belátni, hogy Sordis nélkül a nagy részük szét akar majd széledni… Jude elkeseredetten igyekezett ezt megakadályozni, és Talon tudta is, hogy miért – mert a nő jóformán egy életen keresztül nem ismert mást, nem tudott mást, ez volt ő, ezt a feladatot ismerte. Ez volt az önmeghatározása. De Talon… Talon új meghatározást, új narratívát ígért neki és a megmaradt renegátista követőknek. Az ő valóságában… odaát, ahonnan jött, Darth Krayt és az Egy Sith birodalma veszített. Cade Skywalker és annak a valóságnak a hősei legyőzték őket. Kevesen maradtak – Krayt maga is haldoklott, egy évtizede pihent és bujkált a féltucatnyi megmaradt Sith nagyúrral együtt, de valahogy nem sikerült felépülnie. Cade maga győzte le, csinált vele valamit, és Krayt haldoklott.
Aztán az elmúlt öt évben felfedeztek egy dimenziókaput… a többi már történelem. Öt év alatt felkészültek erre a tervre, és Talon végre átjöhetett ide. Ide, ahol az Egy Sith és Krayt császár újra felépítheti a birodalmát, és esetleg egyúttal megakadályozza, hogy Cade Skywalker valaha is megszülessen – a Solo-Skywalkerek családfáját is Talonnak kellett átnéznie, és ha kellett kivégeznie. De előtte még számtalan feladat adódott.
Lord Talon tudta, hogy ideát, főleg a Köztársaság területén nem mutatkozhat – túl feltűnő jelenség volt a tetoválásaival. Egy vörösbőrű twi’lek még a testébe maratott rúnák nélkül, teljesen felöltözve is ritkaságszámba ment. Az igazság az volt, hogy nem akart visszamenni abba a csökevény ESB-be sem, ami azt illeti.
Ahogy beléptek a kúria csarnokába, átmentek a csarnokba, és mindenki szétszéledt, hogy jobban elláthassák a sebeiket, mint a Remnicore-ról kölcsönzött hajón tudták. Egyedül Jude maradt a szalonban, és a fő renegátisták közül néhányan.
- Köszönöm a vendégszereteted, Jude – mondta végül Talon kimérten. – Ez a hely megfelelő bázis lesz a számunkra.
- Be kell mutatnunk téged az embereknek, úrnő – hajtott fejett Jude mosolyogva. – Úgy értem, hogy mik a terveid. Amit a Sötét Nagyúr elkezdett…
- A Sötét Nagyúr halott – szisszent fel Talon. – Azt akarta, hogy a sith eszme uralkodjon az alattvalók… és a művészet felett egyaránt. Azt akarta, amit én: demokratizálni a sötét hitet. Ebben az utópiában persze mindenki szabadon élhet, szabadon alkothat és szabadon… szerethet – pillantott rá egy nem messze álló, fekete szemű nőre. Taryn Gol eltátotta a száját, bizonyára azt hitte, olvasnak a gondolataiban – pedig egy képzett erőhasználó gondolatait még Sordis sem tudta csak úgy letapogatni. A valóság az volt, hogy Jude mindenkiről személyi fájlokat állított össze a szervezetben, amiket Talon átnézett. Így tudta meg, hogy Taryn azért került a renegátistákhoz, mert jedik és nem-erőhasználó családja eltiltotta élete szerelmétől, mert amaz énekes volt és nem katona, és ez a konfliktus aztán a férfi halálához vezetett.
Sok ilyen apró információval győzte meg a sordisistákat az ideút során, hogy a halott Renegát szelleme helyett őt, Lord Darth Talont kövessék. Meggyőzte őket, hogy ne féljék őt a hajón történt mészárlás után sem, hanem tiszteljék. Mindenkinek tudta, mit kell mondani, majdnem mintha Sordis reinkarnációja lett volna, vagy a legjobb barátjuk. És mind harcolni vágytak egy más, jobb galaxisért. Ezt pedig Talon könnyedén megadhatta nekik.
Jude Rozesst egyelőre megtartotta politikai megbízottnak és egyben kémfőnöknek – ő ismerte a legjobban a szervezetet, neki volt a legtöbb kapcsolata, ő tudta, hol vannak a csontvázak és és beépített sejtek. A hadsereg élére pedig kinevezte a legtöbb áldozatot magáénak tudó, legendás vostroyai renegátista harcost, Antonyin Dolohovot. A belső ellenőrzést is ő végezte, mivel ő volt a legfélelmetesebb alak erre. Talon tudta, hogy mástól nem fog elfutni, mint előle a hajón. De ő, Talon Nagyúr minden esetben kivétel volt. Dolohovval és Jude-al ellentétben Momin már nem volt itt, ő egy kisebb, tudós-ambíciókat dédelgető kontingenssel visszament az otthonába, hogy tech-orientált, elborult művész-elméleteit az ügy szolgálatába állítsa, és fegyvereket építsen a szervezetnek.
Egy libériás inas lépett oda, és szólt, hogy a többi renegátista is megérkezett köszönteni az új vezért. Talon kilépett az erkélyre, és lenézett a kint összegyűlt tömegre. A twi’lek lord összefűzte a kezeit a köpenye mögött, és föl-alá kezdett járkálni a teraszon, amiközben beszélt.
Hangját a szél és az Erő felerősítve továbbították a közönségnek.
- Barátaim, bajtársak. Az ok, hogy a mesteretek halálával nem estetek szét, hogy a belső hatalmi harcok ellenére nem mentetek haza a feleségeitekhez, a férjeitekhez, gyerekeitekhez, a publikus perszónáitokhoz, az nem a vezetőitek érdeme. Nem Jude Rozessé, nem másoké, nem az enyém. Hanem a tiétek – körülhordozta tekintetét a tömegen, megállapodott a korlát előtt, és felszegte a fejét, ahogy lenézett. – Az együttmaradásotok oka a Közös Ügy. Ti bizonyára már elfelejtettétek, miért is gyűltetek össze először, hogy mi hívott harcba, mert Sordis letért az útjáról, és ti mégis mellette maradtatok. Ilyen a hatalom természete – nem enged el egykönnyen. Én viszont azért vagyok itt, hogy visszaadjam a szabadságotokat és egy új, jobb ügyet, amiért harcolhattok.
Harcban és vérben kovácsolódott uniótokat mától új alapokra helyezem. Visszaérkeztünk a forradalmunk nulladik pontjához, és hamarosan… hamarosan elindulunk azon az úton, ami a galaxis uralmához vezet. És a várva várt… békéhez. Mindannyiunkban ott van az uralkodáshoz való potenciál. Mi, akik másképp gondolkodunk. Mi, akik másképp vagyunk tehetségesek. Mi, akiket ellenségnek kiáltottak ki, csak mert nem igazodtunk semelyik ismert paradigmába, mi, akik emiatt sajátot hoztunk létre. Mi, akik egy közösség vagyunk, egy Erő, egy céltudat viharzik végig az ereinken.
Egy nép, egy vezér, egy sith!
A tapsolás és orkánszerű éljenzés után – amit részben a félelmük, részben a szavaik váltottak ki – Lord Talon folytatta:
- A friss vér, ami bekerült közénk… nem elég. Toboroznunk és tanulnunk kell. Én nem arra kérlek, hogy elfelejtsétek, amit eddig tudtatok. Hanem arra, hogy továbbfejlesszétek. Én magam fogok kitanítani néhány képzőtisztet, akik aztán majd fejlesztik a többieket. A számunk megcsappant, és mint tudjuk, nem mindenki olyan elkötelezett a Szabadság egykori világképe iránt, mint mi vagyunk. Persze mindig lesznek olyanok, akik ellenünk törnek. Mindig lesznek, akik a pusztítást, a romlottságot látják bennünk. Maradjatok nyugodtak, amikor bejelentem ezt: a hatóságok a Jedha, pontosabban a Remnicore óta követnek minket. Most is itt vannak közöttünk, ott állnak mellettetek.
A renegátista horda felhördült, mindannyian forgolódni kezdtek, hogy ismeretlen arcokat keressenek maguk között. Az elmúlt hetek eseményei során nem fektettek nagy hangsúlyt a biztonságra, csak a harcra és a túlélésre. A sordisistákat minden államban üldözték a galaxisban, úgyhogy nem lehetett tudni, hogy Talon jedikről, sithekről, vagy deista harcosokról beszél-e.
A twi’lek lepillantott a hömpölygő tömegre, és felemelte a kezeit.
- Hadd segítsek nektek. – Lehunyta a szemét, és koncentrált. Az idegenek kisugárzása eltéveszthetetlen volt – az önigazoló bizonyosság, hogy a helyes dolgot teszik, a lelepleződéstől való félelem mellett. Ezek deisták voltak, deisták a javából. Azóta érezte őket, miután átjöttek a kapun a Sordis-erődbe, és ott felszálltak a kompokra, amik ide, a Vulpterre szállították őket. A Jedha-jelentések alapján Talon a teutonokra tippelt, de ez abszolút nem számított. Talon fel se nyitotta a szemeit, anélkül is tudta, hogy miért hördült fel a tömeg. Az ellenség, mivel rájött, hogy lelepleződtek, menekülőre fogta. Lökdösődve igyekeztek a tömeg szélére kerülni.
Talon felemelte a kezeit, és a beszivárgók alatt megremegett a föld.
Az Erő Sötét Oldalának bíborvörös energiahullámai átvonultak a föld alatt, és felcsaptak, fellángoltak ott, ahol a teuton lovagok éppen voltak – a háromszor négyes csoport tagjai már a tömeg szélén jártak, amikor hirtelen felordítottak a fájdalomtól. A Sötét Oldal maga rántotta a földre őket, ahol aztán fetrengtek és vergődtek a körülöttük álló renegátisták legnagyobb örömére. A bíborként fel-fellángoló energiapászmák hatására a teutonok sikotoztak, mások nyálaztak a nem is annyira fizikai fájdalomtól.
A lehunyt szemű Talon mellett álló Jude elégedetten mosolyogva figyelte a lenti eseményeket.
Lord Talon pedig táplálkozott az áldozatok pánikjából és szenvedéséből, ahogy a Jedha felrobbanásából is táplálkozni próbált – ez utóbbi túl gyorsan történt ahhoz, hogy igazán kiélvezhesse. De most lassú volt. A teutonok rángatóztak a kíntól, miközben a káoszlordok és erőmentes renegátisták egyaránt rugdalták szenvedő, felhasadó testüket. És ahogy feltette az elkövetkező mentális kérdést a teutonok elméjében, beengedte a bajtársait a fejébe, hogy ők is hallják.
Továbbítottátok a pozíciónkat a feletteseiteknek?Talon mentális parancsa válaszra ösztökélte az elméket. A teutonok nem tudtak üzenetet küldeni a renegátista hajókról. Ennek a kúriának a komberendezése volt az egyetlen opció erre a célra.
- Csak ezek tudják, hogy hol vagyunk – harsogta a twi’lek vezér. – Élvezzétek ki, öljétek meg őket. Aztán pedig menjetek, bajtársak, pihenjetek, frissüljetek fel! Néhány nap múlva kezdődik az új életetek.
Azzal Talon Úrnő visszament a szalonba, ahol az egykori renegátisták egyenként odajárultak Lord Talon elé, és megérintették néhányan megcsókolták átlátszó vékonyságú köpenyének sarkát. A twi’lek lordnak mindegyikükhöz volt egy-egy jó és meglepetést okozó anyai szava Jude személyi aktáinak köszönhetően. Miután így tanúbizonyságot tettek Úrnőjük előtt, visszatértek a mindennapi feladataikhoz, a szalon pedig kiürült.
Miután egyedül maradtak, Lord Talon Judehoz fordult.
- Ezek a… teutonok nem voltak beszivárgók, téged követtek a Jedháról, amikor rájöttek, hogy a Solo ellen küldött társaik meghalnak. Remélték, hogy kivezeted őket onnan. Az gondolataik alapján a csak haláluk előtt esett le nekik, hogy kikhez kerültek. De jobban figyelhetnél… a biztonságra.
- A jövőben… másképp lesz, mester. A káoszban összekeveredtek a dolgok. Különben bölcs lépés volt hátrahagyni az idegeneket a tömegnek. Néha nekem is áldozatokat kellett adnom nekik, hogy elfoglalják magukat és ne lázadozzanak.
- Honnan kapjátok a pénzt mindennek a fenntartására? – eresztette el a füle mellett Talon Jude megjegyzéseit. - Úgy tudom, Sordis vagyona végül az OCP-nél landolt.
- Nem a teljes vagyon – rázta a fejét Rozess. – Mindig is voltak a Nagyúrral szimpatizáló befektetőink. A halála után meg kellett zsarolnom őket.
- Az én ambícióim többet követelnek. Nem Sordis hátramaradt háttérszervezete vagyunk már, hanem az én új hatalmi bázisom. Forrásokat és pénzt kell keresnünk. Új erődöket kell a galaxisba telepítenünk. Ezt rád bízom, Jude. És kutasd fel nekem a Nihl nevezetű nagai sith nagyurat, hol van, ki ő, mit csinál. Figyeltesd meg, és azonnal értesíts, ha rátaláltál. Ez legyen az első.
Az öregasszony szemében új céltudat csillant, ahogy bólintott, és kisietett a helyiségből. Talon tudta, hogy miért nem akart vezető lenni – kipróbálta, de látta és tudta, hogy Talon sokkal erősebb nála. A hajón történtek után valamiféle skálát emlegetett, amin az erőhasználókat mérik, éshogy Talon a legmagasabb számok felé konvergál. Persze a renegátisták ismertek Sordistól eltanult, egyedi erőpraktikákat, amikkel talán megfélemlítettek és legyőztek egy átlagos jedit, vagy akár jedi-mestert, de mindez sem jelentett egy igazi, képzett Sith Lord tudásával szemben. Bár Talon kíváncsi volt erre a szublimáló technikára, mégsem kérhette meg a saját alattvalóit, hogy őt tanítsák, a mestert. Nem, el kell felejteniük Sordist és a stílusát. Túl teátrális volt ahhoz, hogy igazán hatékony legyen. Felhasználhatják, ha akarják, de túl jellegzetes, és Talon jobban szerette volna, ha nem ennyire uniform módon használnák az Erőt.
Lord Talon a kilátóablakok elé állva lehunyta a szemét, és elmerült a sötétség áramlataiban. Voltak odakint, a galaxisban mások, olyanok, vagy hasonlók, mint ő. Akiket el kellett takarítani, hogy hely legyen az új akolitáknak. A twi’lek úrnő elmosolyodott, aztán a legközelebbi terminál felé indult, hogy nekiállhasson tovább tanulmányozni ezt a valóságot.