|
Nubia
Sept 10, 2021 9:33:36 GMT 1
Post by Lord Brodrig on Sept 10, 2021 9:33:36 GMT 1
Javul Charn, a galaxis leghíresebb énekesnője felsikoltott, ahogy a bőre felhasadt az ütéstől, és a vér – ma már sokadszorra – kibuggyant a sebből, hozzájárulva a szétkenődött, vörös mintához, ami szinte teljesen befedte meztelen, megkínzott testét. A szíve hevesen vert a mellkasában, mintha a Modális Csomók koncertje futott volna odabent. A lélegzete kapkodóvá vált, és védekezően, ösztönösen emelte maga elé a kezét, amikor az ágyon térdelő férfi ismét felemelte a kezét. – Ne!! Kérlek... Kérlek... – A nő arcán könnycsepp szaladt le, vértől mocskos nyomot hagyva maga után a bőrén.
A férfi keze megállt a levegőben, a másikkal pedig elrántotta a nő sajátját a megviselt arc elől. – Tudod, hogy megérdemled, kincsem – magyarázta elsötétülő arccal Mordiemort, a valamikor legnépszerűbb alternatív stílusokat játszó intergalaktikus szupersztár. – Mindannyian megérdemeljük. Egyikünk sem szeplőtelen. Különben is jól tudod, hogy mindezt csak érted teszem. Mert én szeretlek annyira, hogy meg merjem tenni. Mert valóban fontos vagy nekem! Vagyunk annyira fontosak egymásnak, hogy ha eljön az idő, személyesen gyilkoljuk meg egymást, nem igaz? Nem igaz?! – De... de igen – szipogta Javul, majd felnézett. – De ennél még Sordis is jobban bánt velem. – Hát bántottalak én? – ordított fel Mordiemort, és ököllel arcon ütötte a nőt, aki csontropogás közepette az ágynak esett. – Majd megtanulod... hogy mi az igazi fájdalom. Én is meghozom ugyanezt az áldozatot érted. De most rajtad a sor, hogy bizonyítsd a hűségedet. Hogy bizonyítsd, mennyit vagy képes elviselni a szerelmünkért. Mert ha nem teszed, élve elégettetem az egész mocskos családodat! Ők nem értik... nem értik, hogy minket az Erő egymásnak teremtett!
– Nem, nem értik... – mondta halkan Javul Charn, aki a szeme sarkából megpillantotta a falon villogó holoújságon fekvő, róla és Mordiemortról készült lesifotót. Mindketten fiatalnak és boldognak tűntek, mint akik oda vannak egymásért. Eleinte így is volt. Csakhogy idővel kiderült, hogy a szerelmének néha teljesen más elképzelései voltak arról, hogy mi az igazi kötődés. Az együtt töltött három hónap alatt Javul megtanulta, hogy Mordiemortnak semmi sem számít jobban a hatalomnál, legyen az akár csak személyes szintű uralom. Kifejezettem a személyi uralkodást kedvelte.
– Jól tudod, hogy el kell viselned ezt, édesem – folytatta a férfi, és gyengéden megcsókolta. Aztán erőszakkal belenyomta a nyelvét a szájába. – Rossz kislány. Ostoba, dagadt ribanc. Ma se kapsz enni. Most pedig egymáséi leszünk... És Javul Charn hiába tiltakozott, máris érezte, hogy a férfi pénisze belefurakodik a nemi szervébe. Mordiemort megragadta a haját, a hasára fordította, és ütemesen dolgozni kezdett rajta. Magához vett egy közeli, rövid pengéjű rugós kést, amikor látta, hogy Javul el akarja őt rúgni magától. A penge villanásától a nő abbahagyta a küszködést. Vér spriccolt a falra. Mordiemort kéjes arccal, elaléltan baszta tovább. Javul számára az aktus egy örökkévalóságnak tűnt, de ilyenkor csak egyvalamit tehetett – elvonult az elméjének egy olyan sarkába, aminek a felépítését még Sordistól tanulta. Egy olyan helyre, ahol nem létezett a külvilág.
Mindez persze nehezebb volt akkor, amikor mély álomból ébredve döbbent rá, hogy a partnere az alvó testét erőszakolja. Akkor nem volt ideje felkészülni az eseményre. Akkor döbbent rá, hogy valami nincs rendjén a kapcsolatukkal: Mordiemort egészen addig a pontig rendkívül udvarias, és hihetetlenül elbűvölő volt vele. Lelkitársak voltak. Azt hitte, egy álomban él. Aztán elkezdődtek a verbális inzultusok, az alvásmegvonás, a nem konszenzusos szado-mazo aktusok, a kényszer-drogtivornyák, a verve baszások, a szerelmük erősségét bizonyítandó, megalázó feladatsorozatok.
Javul Charnnak ráadásul ugyanúgy kellett kinéznie és viselkednie a nyilvánosságban, mint Mordiemortnak, mint egy kelléknek, ami tökéletesen kiemeli a mellette levő férfi sajátosságait. Mint egy idomított, a gazdája által megnevelt háziállatnak.
És még a galaxis egyik legnagyobb sztárjaként sem lett volna elég befolyása hozzá, hogy kicsinálja a férfit. Az olyan régi motorosok, mint Mordiemort sokkal széleskörűbb erőforrásokkal rendelkeztek, mint ő. Ráadásul tudta, hogy a férfi szereti őt. Az érzéseik nem múltak el egymás iránt. Néha, bizonyos tiszta pillanataiban Javul tudta, hogy a férfinak igaza van, hogy mindez szükséges a kettejük kapcsolatában. Hogy megerősítse azt, eltéphetetlenné tegye. Máskor pedig minden idegszála ellenállt, mint például most is, és ettől megszégyenülve sütötte le a szemét.
Azon kapta magát, hogy Mordiemort nincs már benne. Javul felnézett: a férfi az ágy mellett állt, és a belépést jelző monitorra függesztve a tekintetét, nekiállt felöltözni. Valaki a ház ajtaja előtt tartózkodott. Amikor Javul az élettársára pillantott, a férfi felvillantotta messze földön híres, sármos mosolyát. – Nem is volt olyan rossz, ugye? – kérdezte, azzal odahajolt, és megsimogatta Javul arcát. – Menj, szedd rendbe magad. Úgy nézem, vendégünk lesz. – Arca bűntudatos tekintetbe váltott. – Sajnálom. Én se szívesen csinálom ezt, de tudod, hogy jelen pillanatban megérdemelted. Beküldöm a 2-1B droidot. Kérsz valami ebédet? – Nem, köszönöm. – Helyes. Jó kislány. Karban kell tartanod az alakodat. Tudom, hogy nehéz, de hát nekem is az. Nem vagyunk már húsz évesek. – kacsintott a férfi. – Aztán nekem viselkedj, életem.
Azzal a holosztár megfordult, felszívott néhány csíkot az előkészített kristályporból, majd kisietett a szobából. Kikerülve a háztartási droidokat, magára kanyarította a háziköpenyét, és az előszobába sietve aktiválta a külső kamerák képeit. Az ajtó előtt egy magas, középkorú nő álldogált. – Igen, miben segíthetek? – kérdezte Mordiemort. – Nem ismerjük egymást, Mordiemort úr – felelte a nő. – A nevem Leni Rosenthal. Egy bizonyos Sordis Skywalker-Palpatine képviseletében jöttem. – Hogy micsoda? – Az ügyvédje vagyok. Voltam – helyesbített a nő. – A korábbi professzionális együttműködésükről van szó.
Mordiemort végigvitt egy turnét a Renegáttal, de akkoriban még nem tudta, hogy ki is ő valójában. Az egész galaxisban játszodtak, még a Galaktikus Szövetség idején. De mit akar most ez a nő? Az utolsó mondata alapján zsarolni jött. Az egy dolog, hogy akkor még nem tudta, hogy fellépő partnere kicsoda, de ez a közvéleményt nem fogja érdekelni. Nem sokan tudták, hogy Sordis azonos egy másik híres holosztárral, egy idősebb, Mordiemort elődjének számító holosztárral... de ha megtudják, hogy akár tudatosan, akár tudtán kívül együttműködött a Renegáttal, annak végzetes következményei lesznek a karrierjére nézve. Nem elég, hogy az az ostoba ribanc, Miku kitálalt a sajátónak a hálószobatitkaikról, még ez is. – Egy pillanat – Mordiemort feloldotta a zárat, és kinyitotta a bejáratot. Úgy döntött, jobb, ha nem interfészen keresztül folytatják le ezt a beszélgetést.
Rosenthal belépett az előhelyiségbe. A nő levette a kalapját és az utazóköpenyét, átnyújtva azokat egy komornyik-droidnak, aki elsietett velük. Mordiemort nem viselte a szokásos arcfestését, de Rosenthal így is felismerte volna az utcán. Lehúzta a kesztyűjét, produkált egy villámgyors kézfogást a férfival, majd körülnézett. – Köszönöm, hogy fogadott a... hogy is nevezte, házában? – fintorodott el. Egy Mordiemort kaliberű alaknak kifinomultabb ízlés járt volna. Rosenthal nem volt elragadtatva, és ez az arcán is látszott. – Á, Javul. Örülök, hogy ismét találkozunk.
Javul Charn ráncolt homlokkal, értetlenül bámult a nőre, de ő is kezet fogott vele. Az énekesnő elegáns, a teljes testét elfedő háziruhát viselt, az arcán pedig meglepően erős sminket. Mintha Mordiemortra akarta volna vakolni magát, gondolta Rosenthal. Amikor Sordissal hetyegett, sokkal felszabadultabban nézett ki. – Miss Rosenthal – köszöntötte egy kurta főhajtással az énekesnő, azzal ellibegett. – Kérem, jöjjön beljebb – invitálta Mordiemort.
Miután elhelyezkedtek a holofilm- és holokönyv-polcokkal határolt nappaliban, Mordiemorté volt az első szó. – Minek köszönhetem ezt a váratlan látogatást? Azt mondta, a Renegát miatt jött?
Rosenthal körbepillantott, majd diszkréten aktiválta a táskájába rejtett tértorzítót. A berendezés arra szolgált, hogy bármilyen lehallgatósugarat eltérítsen, beleértve a holokamerák pásztázó kisugárzását is. A szoba teljesen lehallgatásmentessé vált. Ugyanakkor, a tértorzító ez esetben kettős célt szolgált. Hamarosan meglátjuk, igazam volt-e, gondolta a nő, mielőtt a figyelmét ismét a házigazdára irányította.
– Úgy is mondhatjuk, hogy a Renegát miatt jöttem – mondta végül. – De valójában üzletet akarok közni magával. Mondja, hajlandó lenne tanúskodni egy olyan nagy hatalmú konszern ellen, mint az Intergalaktikus Monetáris Unió? – Elnézést, nem értem – Mordiemort úgy összezavarodott, mint még talán soha. – Mit nem ért ezen? – Az IMU egy üzleti konglomerátum. Mi közöm nekem, vagy akár önnek hozzájuk, Miss Rosenthal? – Az ügyvédjük vagyok – vont vállat a nő. – Tudja, a Renegát is részt vett a megalapításukban, és bár a direktorátus tudta nélkül, de a Renegát maga is az egyik befektetőjük volt. És most, hogy a Sötét Nagyúr... akarom mondani, az a vén terrorista nincs többé, nem engedhetjük, hogy a Renegát-birodalom vagyona illetéktelen kezekbe kerüljön.
– Á. Világos. – Mordiemort megértette, mire megy ki a játék, bár a részletek továbbra is homályosak maradtak előtte. Ennek a száradt kurvának Sordis pénzére fájt a vasfoga. – Ha jól értem tehát, szüksége van a segítségemre ahhoz, hogy megszerezze a Renegát örökségét. Gondolom, az a szétnarkózott idióta nem hagyott végakaratot. Csakhogy nekem semmi vélt vagy valós közöm nincs az említett úriemberhez. Őszintén szólva megkönnyebbültem, amikor értesültem a haláláról. – Azt meghiszem – szűkültek össze Rosenthal szemei, mint egy lecsapó réti sasnak. – Nézze, ha azzal akar sarokba szorítani, hogy egyszer régen zenéltem a maga főnökével, hát csalódást kell okoznom. Biztos vagyok benne, hogy a Renegát tucatnyi élőlénnyel érintkezett naponta, mondjuk a reggeli sétái alatt. Nincs olyan bíróság, ami komolyan venne egy ilyen vádat. – Csak a tabloid sajtó, és akkor a karrieremnek vége, tette hozzá magában. – Nem igazán érdekel, hogy kivel és mikor zenél, fiatalember – forgatta a szemeit fáradtan Rosenthal. – Ha tönkre akarnám tenni a karrierjét, sokkal erősebb eszközökkel törnék magára. Amint mondtam, a segítségére van szükségem. De mielőtt tovább megyünk, biztos benne, hogy ez a helyiség biztonságos? Nem lenne ildomos, ha kihallgatnának minket. – Ahogy maga is jól tudja, senki sem hallgathat le minket – vetette oda Mordiemort türelmetlenül. – A kütyüje gondoskodott róla. – Á! – mutatott rá Rosenthal győzedelmes képpel. – Most elárulta magát, buta fiú! Érzékelte! Érezte az energiamozgást! Maga bír az Erővel.
Mordiemort felpattant. Most aztán végleg elvesztette a türelmét. – Mégis mit akar ezzel? Miféle trükk ez az egész látogatás? Kérem, távozzon, különben magam dobom ki innen! Ha csak nem akar az erőszakoló szobámba kerülni.
– Talán, de nem most. Üljön le, fiatalúr, és hallgassa meg, amit mondani akarok... Úgy. Hamar összefoglalom az egészet, mert engem is sürget az idő, ne aggódjon. Maga bír az Erővel, mégpedig az Erő sötét oldalával. Ne – ne is tiltakozzon! A maga mestere nem volt más, mint a néhai Snarla Shan, az IMU alapító tagja. Vagy ahogy Sordis köreiben hívták, Darth Ignomis. – Érdekes illúziók ezek, Miss Rosenthal. Csakhogy semmi közük a valósághoz. A maga tértorzítója nem bizonyít semmit. Láttam, ahogy a táskájába nyúl.
– Ugyan már, üres kifogás. – Rosenthal hátradőlt. – A maga mestere Darth Ignomis, renegátista Sith Lord volt. Hallottam pletykákat, de nem voltam biztos benne, hogy Shan valóban magát szemelte ki tanítványul. Sirrynt ismerve az ő ötlete volt, de nekem nem mondott semmit a háborús-politikai terveiről. Ennek ellenére nem ma jöttem le a falvédőről. – Talán nem – dörmögte Mordiemort. – A maga mestere Darth Ignomis, aka Snarla Shan, az egykori IMU alapítója, a Renegát tanítványa – folytatta kendőzetlenül Rosenthal. – És ebben van szükségem a segítségére. Tanúskodnia kell a direktorátus előtt, el kell mondania, hogy a drágalátos muun bankároknak nem volt elég, hogy ESB-Sith felmenőkkel rendelkeznek a Muunilinsten, de még az alapításukban is a Renegát keze van. Maga mindezt alátámasztja nekem a direktorátus előtt a Coruscanton, ők pedig készséggel átadják nekem azokat a cégeket, amelyekben a Renegát pénze van.
– Ha valóban Sith lennék, akkor sem tanúskodhatnék nyilvánosan. Bár gondolom, mindezt zárt ajtók mögött képzelte el. – Rosenthal bólintott. – És gondolom, nem kell személyesen jelen lennem, nekem és a többi eszközének.
– A direktorátushoz van bejárásom, a Sordishoz köthető cégek ügyvédje vagyok. – magyarázta a nő. – Csakhogy ezeket a cégeket csak a direktorátus engedélyével és befolyásával kaphatom meg. Szükségem van a maga vallomására is, például írott formában. – Ami, gondolom sosem kerül nyilvánosságra – hunyorított Mordiemort. – Nem, ezt személyesen kell intézni. Úgy biztonságosabb. Ha pedig átver, legalább ott leszek, hogy lemészároljak mindenkit, aki hallotta, hogy Sith lennék. Állítólagos Sith. – Ahogy óhajtja, fiatalúr. Maga nem olyan hülye, mint aminek tetteti magát.
– És el is érkeztünk az üzleti megbeszélések legfontosabb kérdéséhez – mosolyodott el Mordiemort. – Mit kapok cserébe? – Mit akar cserébe? Attól tartok, nem kedvezhetek magának olyan módon, ahogy szeretné – Rosenthal felállt, és járkálni kezdett a szobában. – Jobban kedvelem a korombeli férfiakat. De tegyen egy ajánlatot, és meglátjuk, mit tehetünk.
Mintha meg akarnám baszni a rongyos pinád, gondolta undorodva magában Mordiemort. De hangosan csak ennyit mondott: – Igazán nem élnék vissza az erényével, hölgyem. A fizetség kérdésében pedig úgy mondanám, hogy részvényeket akarok. De mindezt megbeszéljük majd a Coruscanton, miután a terv sikerrel járt. Amúgy is jól jön, ha ott vagyok, hogy segítsek együttműködésre bírni a bankárokat.
– Helyes – Rosenthal nekikészült az indulásnak. – De egyvalamit még hadd mondjak el, fiatalember. Amennyiben azon jár az esze, hogy átveri ezt a vénasszonyt, gondolja meg jól. Mert bár én nem rendelkezem az Erővel, sokkal nagyobb a hatalmam, mint amit el tud képzelni. Velem nem bánhat úgy, mint azzal a nyomorúságos teremtéssel – pillantott arra a helyiségre, ahol Javul Charn eltűnő alakját legutóbb látta. – A viszontlátásra. – Azzal kisietett az előtérbe, magához vette a ruháit, és Mordiemort tekintetétől kísérve távozott.
A művész a legközelebbi asztalhoz lépett, felnyitotta a tetejét, és a rejtekhelyen fénylő aranyporcsíkokba temetkezett. Épp elég sokáig bírta az előbbi beszélgetés alatt a drága jó szer nélkül. Végre elment az a fennhéjazó cosrai vagy új-alderaani nevű ribanc.
Tudta, hogy valamelyik szobában Javul is az orrát púderezi.
|
|