Post by Grodin Tierce on Aug 16, 2021 17:43:47 GMT 1
Harminckilencedik Fejezet
Első Rész
Roche
Vestara Khai némán meredt maga elé, miközben tekintetét néha végigjártatta a folyamatosan rázkódó, szinte minden pillanatban szétesni akaró hajó belsejében. Elégedetten konstatálta, hogy egyetlen korábbi mestere, tanítója, kihívója sem mer a szemébe nézni. Bár a keshi Sith Törzs egyetlen tagja sem tudta pontosan, hogy min ment keresztül Vestara Waranous kezei között, azt érzékelték, hogy teljesen megváltozott. Érzékelték, és mivel nem tudták megérteni, legalábbis egyelőre nem, ezért féltek is tőle.
És ez így van rendjén, gondolta Vestara. Fel volt készülve rá, hogy amint kezdetét veszi a harc, lesz legalább egy a keshi harcosok közül, aki a kavarodásban - csak, úgymond, a biztonság kedvéért - az ő életére tör. És fel volt készülve arra is, hogy ezt kegyetlen bosszúval hárítsa el.
- Azonosítatlan sikló, itt a Darth Vader szuper-csillagromboló az Egyesült Sith Birodalom flottájából. Közölje az érvényes azonosítókódját, különben tüzet nyitunk - hangzott fel a komban, ami a pilótafülke helyett mindenhol hallható volt, s maga Vestara sem tudta volna megmondani, hogy ez a pilóták szándékát tükrözte-e, vagy csak egyszerűen a Kesh óta nem tudtak rájönni, hogyan vonják hatalmuk alá a kommunikációs rendszert ezen a járművön, ami ötezer évvel későbbi fejlettségi szintet képviselt, mint amihez ők hozzászoktak.
- Kész szerencse, hogy a hiperhajtómű nem krepált be... - mormogta maga elé Vestara, majd, mint a küldetés megbízott parancsnoka, félretolt két, egymás vállán alvó fiatal keshirit, és méltóságteljes léptekkel besétált a pilótafülkébe, majd a komhoz hajolt.
A zavart tekintetű pilótáknak nem volt merszük ahhoz, hogy vitatkozzanak vele.
- Darth Vader zászlóshajó, itt a Sith Egyház Őrzőinek Barrini-Theta-Kettes hajója - mondta be a Waranoustól kapott kódot Vestara. - Személyesen Kandor Nagyúrral van találkozónk.
Némi csend jelezte a vonal másik oldalán, hogy Vestara ismét sikeresen érzékeny pontra tapintott.
- Továbbítom a megközelítési vektort... - hangzott fel végül sokkal kevésbé hivatalosan és határozottan a vonal másik végén lévő alak hangja. - Kandor Nagyúr várja önöket a főtiszti hangárban.
- Köszönöm. Vége - zárta a csatornát Vestara. Tudta, hogy ez csak útjuk első, legelső lépése... néhány pondró, akiknek talán bizonyítania kell, hogy ténylegesen a Mester tanítványa és ki tudja, talán egyszer utódja...
Időpocsékolásnak tűnt, bár szükséges időpocsékolásnak. Vestara ugyanis tudta, hogy milyen hatalom rejtőzik ennek a küldetésnek a végén...
Egy fegyver, amivel egész bolygókat lehet elpusztítani, és amelyre Waranous rá akarta tenni a kezét. És ami egyezett is Vestara szándékával, alapvetően. Néhány apró részlettől eltekintve. Például attól, hogy Vestara egy pillanatig sem gondolt arra, hogy ezt a fegyvert átadja Waranousnak, miután uralma alá hajtotta.
- Én leszek a galaxis elpusztítója... - mosolyodott el magában Vestara. - A halál angyala. Csak várj, öreg szörnyeteg... majd meglátod.
Érezte, ahogyan az adrenalin hatalmas adagokban áramlik a vérében, pont, mikor hatalmába kerítette a halálfélelem Waranous kezei között. A különbség csak annyi volt, hogy mostanra megtanulta, hogyan használja.
És használni is fogja, döntötte el magában a lány. Ezek a pondrók pedig az eszközei lesznek... az eszközei ahhoz, hogy létrehozza azt, amire az öreg Waranousnak csak tervei is szavai voltak, de valódi akarata nem. A Káosz Birodalmát.
A Bendő
Daala elgondolkozva rótta a Bendő-bázis folyosóit. A Tierce őrnagy által hozott felvételből egyértelműen kitűnt számára, hogy többen is magyarázattal tartoznak neki azok közül, akikről úgy gondolta, a politikai szokványos határain belül egyenesen beszélhet velük, de legalábbis minimálisan megbízott bennünk. Lecersen ugyanúgy, mint Il-Raz, bár őt mondjuk valóban a cosraiak juttatták pozícióba - de legfőképpen Phennir.
És ilyen szempontból az sem számított, hogy csak a coruscanti választások kimenetele után sodródtak egy olyan, eddig rejtőzködő birodalmi hadúr mellé, mint ez a Diestl, vagy pedig eleve ott álltak mellette mindig is.
Mert akármennyire is bizonyította volna Diestl szervezőkészségét az utóbbi verzió, Daala számára a fehér egyenruhás alak akkor sem volt több egy hadúrnál. Egy, az átlagosnál türelmesebb, rejtőzködő, talán megfelelő kapcsolatokkal rendelkező hadúrnál, aki azonban az egész szövetségi időszakot, amelyet Daala kormányban töltött, végigvárta rejtőzködve, csak úgy, mint az előtte való ki tudja, hány évtizedet.
Ennek pedig két lehetséges magyarázata volt. Vagy rendelkezik valami olyasmivel ez a Diestl, gondolta át a dolgokat Daala, ami elég nagy szabású ahhoz, hogy a kiépítése ilyen sok időbe teljen, vagy éppen ellenkezőleg, nem rendelkezik semmivel, és a lehető legtovább meg akart lapulni. Egészen mostanáig, amikor is valami ok arra kényszerítette, és vele együtt az összes többi ex-birodalmit Daala arzenáljából, hogy felfedjék magukat. Ez az ok lehetett az Organa-kormány hatalomra kerülése, de lehetett akár az is, hogy elfogyott Diestl fővezér úr bázisán az import kesseli, és új beszállítóra van szüksége.
Daala, bár be kellett ismernie magának, hogy sokszor hajlamos volt indulatból cselekedni, alapvetően reálpolitikusnak tartotta magát. Tudta jól, hogy akármilyen valós erő is van Diestl mögött (alkalmasint jelentős, vagy éppenséggel semmi), ha csatlakozik hozzá, akkor nem töltheti be ugyanazt a pozíciót, mint a Szövetségben. A Bendőben való üldögélésnél pedig Daala csak egy valamit utált volna jobban, azt, hogy egy saját magától elszállt, beképzelt egyenruhás férfi parancsolgat neki.
Ráadásul a dilemma nem merült ki ennyiben. Bár kifelé rendkívül gondosan egy szemernyi jelét sem mutatták, Daala azért meg volt győződve róla, hogy a polneyeiakat is alaposan megosztja ez a fejlemény. Egy olyan szituációban, ahol tulajdonképpen mindkét félnek valamilyen formában esküt fogadtak, a kötelességtudatuk és makacsságuk inkább akadály volt, mint haszon. Kiderült ez már akkor is, amikor Doriana és testőre, az eredeti Grodin Tierce a Sithek oldalára álltak, és csak az Emperor megjelenése akadályozta meg a birodalmi frakciók polgárháborúját a Polneye felett, némi konföderációs beütéssel egybevetve.
Igen, a Konföderáció jelentette a harmadik komplikációt. Daala futólag hallott arról, és ő maga is valószínűnek tartotta, hogy a koréliaiak, bothanok és peremvidéki szeparatisták szövetsége nagyon is mesterséges képződmény, de az, hogy a cosraiak mellett legyen egy másik hadúri csoport is, amelyik ki tudja, milyen szoros kapcsolatot árul Phennirrel, számára is meglepő volt.
Az egyik klónozóterembe érve lepillantott a tartályokra, amelyek körül saját technikusai mellett két nagydarab, pikkelyes hüllő tüsténkedett, és hirtelen belehasított a felismerés. Az egyetlen módszer, amivel elérheti, hogy Diestl homogén rendszerében önálló, akár a pojáca Főmarsallal egyező hatalomhoz juthasson, és ezzel megtarthassa azt a szabadságot, hogy bármikor kiszálljon az egészből, de legkésőbb akkor, hogyha felmérte Diestl és az úgynevezett Knot valódi erejét.
Szövetségesek. Szövetségeseket kellett magával vinnie, nem csak a Bendő-flottát és néhány lojális polneyei klónt, hanem ennél többet.
Az új ramakazi ismerősök érdekes kiindulópontnak tűntek ebből a szempontból, de önmagukban nem képviseltek elég erőt. Ki jöhet még szóba? - gondolkozott az admirális, amikor megszólalt a komja.
- Főnök - hangzott fel a komban Kresh hangja. - Egy álcázott hajó lépett ki a plazmaködből és dokkolási engedélyt kér a bázison. A konfigurációja... roppant szokatlan.
- Legyen kicsivel konkrétabb, kommodore - nyomta le a válaszadáshoz szükséges gombot Daala.
- Chiss, asszonyom.
- Érdekes - pillantott ki a plexin túlra az admirális, a hajót keresve tekintetével. - Megüzenték, kicsodák, és mit akarnak?
- A pilóta régi barátunkra, Thsen admirálisra hivatkozik - magyarázta Kresh. - Azt mondta, személyesen önnel akar beszélni, és azt is, hogy sürgős segítségre van szükségük.
- Humoros - mosolyodott el valóban a nő. - A chissek? Segítséget? Tőlünk? Rendben. Engedjék leszállni, a hangárban várom.
- Igen, Főnök.
- Magával és a polneyeiakkal együtt, kommodore.
- Igenis.
Daala deaktiválta a komot, és elindult a fogadóhangár felé. Valami azt súgta neki, hogy éppen most kapta meg a választ a fejében motoszkáló kérdésre. Már csak azt kellett kiderítenie, hogy a válasz igen, vagy nem...
Fondor
Vadde miniszterelnök a bolygó kilenctizedét borító füstös, szennyezett, beépített területektől távolabb eső apró, a bolygó kevés zölden maradt területei egyikének közepén figyelte a szövetségi népszavazás eredményéről beszámoló műsorokat. Szeretett itt elidőzni a hétvégéken, távol maradni a nyüzsgő fővárostól, és némiképp kinyújtóztatni tagjait, felkészülni a rá váró nehéz hétre.
A választási eredmények nem lepték meg, de Shas Vadde tisztában volt vele, hogy azért lesznek teendői. A fondoriak többsége az új alkotmány ellen szavazott, amiben nem is volt semmi meglepő tekintettel arra, hogy a rendszer az Egységes Galaktika egyik elkötelezett támogatójának számított.
Vadde jól emlékezett azokra az időkre, amikor a Gárdát, majd magát az államfői hatalmat is a kezében tartó Jacen Solo erői ostromzár alá vették az akkor még a Konföderációval kacérkodó Fondort, súlyos bombázásoknak kitéve a fővárost... ahogyan arra is, hogyan mentette meg a bolygót a jedik, és nem utolsó sorban Niathal és Daala admirális beavatkozása a pusztulástól. A Fondor, bár a mai napig voltak elégedetlenkedők ezzel kapcsolatban, a Szövetség hűséges támogatójának és tagjának számított, Vadde-val az élen, aki már hosszú évek óta egyetlen versenytárs nélkül őrizhette miniszterelnöki székét.
Jól ismerte a fondori mentalitást. A gyárbolygó lakosai sokszor pesszimisták, elégedetlenkedők voltak, de alapvetően nem vágytak másra, csak tisztességes munkára, arra, hogy néha kiereszthessék a gőzt, és arra, hogy alapvetően hagyják őket békén. Ez az új népszavazási eredmény is csak erről szólt, és Vadde biztos volt benne, hogy másnap elmond egy megnyugtató hangú beszédet, kicsit bírálja az új szövetségi kormányt, és aztán szépen elülnek az elégedetlen hangok. Ki tudja, talán még az Egységes Galaktika szervezetében is nagyobb befolyásra tehet szert most, hogy néhány vezető a választási kudarc után távozott...
Elmélkedéséből az ódon faépület ajtajának csikorgása zavarta fel. Idegesen pillantott fel az apró kivetítőből, amelyen keresztül a híreket követte. A miniszterelnök mindig is a pontosság és precizitás híve volt, és nagyon el tudta rontani az estéjét, hogyha akár fél órával korábban szolgálták fel a vacsoráját.
- Stinne, még nincs itt a vacsoraidő, kérem jöjjön vissza huszonöt perccel később... - fordult hátra testőréhez és kísérőnőjéhez, majd döbbenetében kiejtette a kezéből a hololejátszót.
Ugyanis a fondori kormányőrség parancsnoka helyett egy ismerős arc nézett vissza rá, kezében sugárvetővel... mellette pedig egy még ismerősebb. Saját maga.
- Frakcióvezető... - szaladt ki végül némi levegő után kapkodás után a száján. - De hiszen... mire véljem ezt?
- Tudja, miniszterelnök - emelte a férfira a kábító fokozatra állított fegyvert Camillo Il-Raz -, némi gondolkodás után arra jutottam, hogy mégiscsak illendő az ilyesmit személyesen elintézni. Ha már annyi éven keresztül kitartott az Egységes Galaktika és a Szövetség mellett.
- Ki ez... - meredt saját magára Vadde.
- Ön, ki lenne más? - mosolyodott el Il-Raz. - Ne aggódjon, miniszterelnök, ha nem nehezíti meg a dolgunkat, nem esik bántódása...
- Mi történt a testőrségemmel... maguk... - Vadde továbbra is teljesen meg volt döbbenve. - Ez puccs!
- Dehogy, ugyan kérem - simított végig a haján Il-Raz.- Semmi különös. Ön továbbra is hatalmon marad. Csak egy kis korrekcióra van szükség a kormánya politikájában, és bár a bizalmunk nagy mértékű önben, úgy véltük, érdemesebb biztosra menni.
Vadde válaszul a szemközti dohányzóasztalon lévő önvédelmi fegyveréért kapott, de Il-Raz sugárvetőjének kékes bénítótöltete még azelőtt görcsökbe rántotta a testét, hogy elérte volna.
Flim az asztal melletti tükörhöz sétált, és végzett még néhány igazítást a megjelenésén, hogy minél pontosabban hasonlítson az eszméletlen miniszterelnökre.
- Már ideje volt. Sosem kenyerem a bájcsevegés, ha nem én csinálom.
- Hogyne - Il-Raz intett a két besiető cosrai ügynöknek, hogy vigyék el az eszméletlen Vaddet. - Most pedig lesz szíves riasztani a biztonságiakat, és informálni őket, hogy a testőrsége meghiúsított egy Ön elleni merényletkísérletet. Sajnos az életük árán, természetesen.
- Természetesen - biccentett Flim. - Ugye, kapcsolatban maradunk?
- Hogyne, hogyne - intett Il-Raz, majd a cosraiakkal együtt visszaindult a jelzés nélküli, fekete terepsiklóhoz, amellyel érkeztek. - Jó szerencsét, miniszterelnök úr.
- Önnek, kormányzó, önnek is.
Kormányzó, morzsolgatta a megszólítást az orra alatt Il-Raz, miközben a terepsikló felgyorsult, hogy visszarepítse őt a raktárnegyedben kijelölt bázisára. Igen, határozottan tetszett neki a megszólítás. Remélte, hamarosan nyilvánosan is használhatja... talán rövidebb időn belül, mint gondolni merte volna.
Corellia
- Ugye, hogy ehető? - pillantott a barnás szószt kevergető feleségére kényszeredett mosollyal Wedge Antilles.
- Szívem... persze. De akár rendelhetnénk is valamit - próbálta vidám mosolyba fordítani a férje főztje által kiváltott első reakciót Iella Wessiri.
Wedge felnevetett.
- Akárhogy is, ragaszkodom hozzá, hogy hetente egyszer én főzzek. Most pedig megnézem, hogy melyik étterem szállít a leggyorsabban.
- Eleve meg is rendelhetnénk a nerf-sültet Aldo konyhájáról anélkül, hogy előtte összekotyvasztod ezeket - kiáltotta utána szeretetteljesen a felesége.
Wedge elnyomott magában egy újabb mosolyt miközben nekiállt megkeresni kedvenc coroneti éttermük holofon-számát. Az élet apró örömei, úgymond.
Néha persze hiányoztak neki a hatalmas csaták, a fordulóharcok, de az esetek többségében úgy volt vele, hogy egyáltalán nem vágyott másra, mint nyugodt napokra a feleségével. Esetleg gyakrabban benézhettek volna a lányok. Ma már mind Syal, mind Myri a koréliai erőknek dolgoztak, miután a Szövetségen belül nem találták meg a számításaikat, szóval jó eséllyel itt voltak a közelben. Talán csak nem merik megmutatni a legújabb fiúkat, gondolta tovább Wedge.
Néha maga sem értette, mi hajtotta előre régi harcostársait, akik szinte kivétel nélküli különböző konföderációs és szövetségi állami pozíciókban ügyeskedtek, holott legtöbben már jóval benne voltak a nyugdíjas korban. Persze, gondolta tovább, nem mindenkinek adatott meg az, hogy családja legyen, az pedig még kevésbé, hogy minden családtagja életben legyen..
- Szerencsések vagyunk - mondta magának a volt lázadó és új köztársasági hős, miközben a holofonért nyúlt.
És ebben a pillanatban megakadt a szeme egy fénylő ponton, ami egyenesen a házuk felé közeledett.
- Vendégeink vannak! - kiabált be a bejárat felől Iella.
Wedge csatlakozott a feleségéhez ház előtt. A Coronet elővárosaitól nem messze, egy hegy lejtőjén álló villa előtt tekintélyes méretű leszállóplatformot alakítottak ki, amelyen mindig ott állt Wedge személyes gépe, egy fegyvereitől megfosztott, civil lajstromozású X-szárnyú. Heti egy repülésről még Iella legösszehúzottabb szemöldöke sem tudta lebeszélni.
- Remélem, a lányok azok - jegyezte meg a nő, a közeledő hajóra pillantva.
- Hát én is - értett egyet Antilles. - Mert ha megint a kormánytól jön valami kowakmajom, akkor most tényleg orrba vágok valakit.
Ahogyan azonban a hajó egyre közelebb ért, és jellegzetes, összetéveszthetetlen sziluettje betöltötte a platformot, amire leereszkedett, már mindketten biztosak voltak benne, hogy nem Syal, vagy Myri, de nem is egy újabb kormányküldöttség érkezett.
- Ha nem látom, el sem hiszem - ingatta a fejét Wedge, miközben a Falconból itt-ott, első látásra inkább több, mint kevesebb helyen füst szállt fel.
- Han Solo, ez a roncs lesz a koporsód - veregette meg a rámpán lesétáló őszes hajú földije hátát Wedge.
- Inkább, mint hogy a kandalló előtt patkoljak el, mint egyesek, öregem - viszonozta az üdvözlést csibészes mosollyal Han. - Szia, Iella. Jó látni, hogy vannak normális életvitelű nyugdíjasok is ebben a galaxisban.
- Persze, játszd csak meg, hogy irigykedsz - mosolyodott el Wedge. - Leia gondolom nem ért rá, de neked is mindig van egy kis hazai söröm. Ha nem kell visszasietned...
- Nem, nem kell - Han tekintete, és ez csak most tűnt fel Wedgenek, inkább szomorú volt, mint vidám. - De mielőtt rátérnénk, van néhány utasom, akiket magammal hoztam a fővárosból. Beszélned kellene velük.
Wedge tekintete a rámpán lesétáló középkorú nőre irányult, majd a volt pilóta ideges grimaszt vágott.
- Han, öreg fiú, nem hittem volna, hogy ilyenekbe rángatnak bele... te és Delpin?
- Üdvözlöm, Antilles tábornok - biccentett a Konföderáció, és egyúttal a Corelli Flotta admirálisa. - Kérem, legyen türelemmel. Nem én vagyok az, akit elsősorban látnia kell.
- Hát ezzel nem fogok vita.... - Wedge szava elakadt ahogyan megpillantotta a Delpin mögött előtűnő második, kisírt szemű, idősebb nőt.
- Syal...
A két testvér egyetlen szó nélkül ölelkezett össze, majd néhány percig csak álltak, és egymást nézték.
- Hát hazajöttél - simogatta meg húga arcát Wedge. - Hazajöttél Koréliára. Hogy engedett el Soontir?
A nő válaszul csak nyelt egyet, és ismét kitört belőle a sírás. Han szótlanul megérintett egy kapcsolót, mire a hajó teherliftje leereszkedett, rajta egy szürke tömbbel.
Wedge magához ölelte a testvérét, miután azonnal felismerte, mi az, illetőleg ki az.
- Sajnálom. Annyira sajnálom. Hogy történt?
- Menjünk be, tábornok - vette át a szót Delpin admirális. - És elmondunk mindent. Nem akarom elrontani a pillanatot, de az idő sürget.
Wedge kérdőn a nőre, majd Hanra nézett. Amaz kipréselt magából egy együttérző kacsintást.
- Ne aggódj, én is benne vagyok nyakig.
Ez volt az utolsó mondat, amit Wedge Han Solotol várt volna egy kormánytisztviselő jelenlétében. Komoran bólintott. Az volt az érzése, a kandalló előtt üldögélésnek itt és most vége szakad.
- Rendben. Menjünk be. Gyertek.
Polneye
A régimódi teherhajó meg-megrázkódott, ahogyan a hipertér egynémely örvénye a kelleténél erősebb lökést adott neki, miközben útban volt a fedélzeten tartózkodók közös végcélja felé, ami nem volt más, mint a Polneye. Ben Skywalker meg volt győződve róla, hogy a rázkódás csak részben írható a régi szerkezet, az elavult hiperhajtómű és a rossz állapotban lévő stabilizátorok számlájára - úgy tűnt, valójában sem a pilóta, sem a navikomputer nem uralja teljesen az útvonalat, amelyen a klónok katonai bázisához közeledtek.
Ez persze olyan szempontból sem volt meglepő, hogy messzire elkerülték azt a két hipertéri útvonalat, amelyik a Magot és a Koornacht-halmaz külső bolygóit kötötte össze a Polneye-al. Végtére is titkos küldetésről volt szó...
Ben felsóhajtott. Amikor elhagyta a Tarist, és Artu segítségével visszajutott a Magba apja régi hajóján, a Jedi Exploreren, még nem gondolta, hogy ennyire nehéz lesz módot találnia arra, hogy eljusson a Polneyera. Arra pedig pláne nem gondolt, hogy ez a roncshalmaz lesz az egyetlen lehetősége.
A probléma lényege az volt, hogy a Polneye irányába gyakorlatilag nem létezett civil forgalom. A bázis ellátásáról a polneyeiak saját hajói gondoskodtak, amelyeket ki tudja, honnan szereztek azután, hogy Daala a Bendő-flotta parancsnokával együtt tulajdonképpen hátat fordított a Szövetségnek, ezzel egyértelmű dezertálást elkövetve. Ben furcsállta is, hogy miért nem hajkurássza a Szövetségi Flotta az öreg félszemű admirálist és hajóit, de egyrészt nem az ő dolga volt ezen meditálni, másrészt a problémáján mit sem segített. Az, hogy a jedi hajóban, vagy akár egy lopakodó StealthX-ben egyedül próbálja megközelíteni a bolygót, szintén nem tűnt jó ötletnek, hiszen bizonyosnak tűnt, hogy a polneyeiak rendelkeznek a jedik összes típusának specifikációjával, beleértve a lopakodó vadászgépekét, és azonnal kiszúrták volna. Vagy legalább is hamar. Márpedig Bennek nem a konfrontáció volt a célja, hanem -szaknyelven szólva - a beépülés és a feltérképezés.
Erre azonban a hagyományos módon szintén nem adódott lehetőség. Bennek, miután számos, a katonák és flottatisztek által látogatott kantint végigjárt nem is egy bolygón a Pantolomintól a Borleias-ig, az az egyértelmű benyomása támadt, hogy a polneyeiak nemhogy nem járnak kocsmákba, de gyakorlatilag eltávra sem. Ha mégis találkozott nagy ritkán egy polneyei illetőségű szállítóhajó-legénységgel, velük lehetetlen volt szóba elegyedni. Ezek a klónok nem igazán keresték a többi űrjáró társaságát, Ben pedig bizalmatlanságot és valamiféle, a legtöbb embertől idegen, szinte az őrület határát súroló céltudatosságot érzékelt belőlük. Teljesen rezisztensek voltak az olyanokra, mint „helló fiúk, fizetek nektek egy italt”.
Így aztán Ben jelentős kockázatot vállalva csatlakozott egy társasághoz, akik elmondásuk szerint a Polneyera tartottak egy kevésbé ismert csempészútvonalon, ami a Bilbringi felől a Pantolomin érintésével érte el a Polneyet. Ben számára ugyan nem volt világos, hogy egyszerű csempészekről, vagy ténylegesen a Szövetségi Hírszerzés külső megbízásában álló szabadúszókról van szó, akiknek tulajdonképpen mondták magukat. Az ifjú jedi ugyan hallott már arról, hogy a Szövetségi Titkosszolgálat alkalmaz ilyen magánzókat, többek között az Asmerun készült jedi jelentésben is szerepelt két efféle alak… azonban az, hogy a szolgálat effajta amatőrökre bízzon beszivárgási missziót a volt szövetségi terrorelhárítók szigorúan őrzött központjába, mikor általában csak egyszerű futárfeladatokra használták az ilyen alkalmi ügynököket, nos, ez eléggé furcsának tűnt.
A hajó ismét rázkódni kezdett, majd egy újabb döccenés után Ben érezte, hogy a lassulás az ülésbe préseli, és a hiperhajtómű dübörgését átvette a normál ionmeghajtás recsegő, sziszegő hangja. Ben kiszíjazta magát a pilótafülke mögötti utastér üléséből, amit elfoglalt, majd nekiindult, hogy felmérje a terepet, mielőtt leszállnak. Legalább minimális mértékben meg akarta ismerni útitársait, hogy tisztában legyen vele, mit várhat tőlük, és meghatározhassa a legalkalmasabb pillanatot, amikor maga mögött hagyja őket - mindenki biztonsága érdekében.
Ahogyan a fülke felé indult, megakadt a szeme a bejárat melletti holoplakáton, amelyen mintha a legénység tagjai pózoltak volna valamiféle negyedosztályú holokomédiába illő felállásban.
- Jól mutatunk, mi, haver? - bökte hátba a képen szereplő legfiatalabb alak, akinek közeledését Ben ugyan jó előre megérezte, mégis hagyta, hogy a kissé ápolatlan, lógó öltözetű fiú a háta mögé lopakodhasson. - Megvagy!
- Meg - biccentett Ben, és próbált visszaemlékezni a fiú nevére a felszállásnál gyorsan átfutott bemutatkozásokból. - Ala’ddin, igaz?
- Úgy úgy - vigyorgott a kölyök. Nem lehetett sokkal fiatalabb Bennél, arcán mégis valamiféle bárgyú éretlenség uralkodott, és nem kevés önelégültség. - Szóval, királyok vagyunk, nemde? - mutatott ismét a plakátra. - Pont olyanok vagyunk, mint a Lázongók!
- De ezek akkor most konkrétan ti vagytok? - vetette össze a képen szereplő alakot a mellette álló fiúval Ben. A hasonlóság ugyan megvolt, Ala’ddin mintha mégis a képen szereplő kölyök még szakadtabb mása lett volna.
- Jó, tudod, hogy értem, na - vigyorgott megint amaz. – Pont olyanok vagyunk, érted. Ez egy afféle játék. A Lázongók tiszteletére mindegyikünk olyan, mint ők.
- De ez nem egy holosorozat? - próbált kutatni az emlékeiben Ben. Az igazat megvallva nem sok ideje maradt rá, hogy kövesse a szórakoztató holocsatornák legfrissebb bulvár sokrészeseit, de mintha rémlett volna neki valami.
- Nem sorozat, dokufilm - vigyorgott a kölyök. - A Lázongók tényleg léteztek, nem tudtad ezt sem?
- Nem igazán - rázta meg a fejét Ben. - Ritkán nézem a holonetet... akkor is csak a híreket.
- Uncsi - vont vállat a kölyök. - A Lázongók alapították a Lázadók Szövetségét! Ők voltak az első Lázadók! Király, mi? És most mi vagyunk az elsők, élvonalban a Birodalom ellen, juhé!
A srác összevissza hadonászott a kezével, így Ben jobbnak látta, ha arrébb áll.
- Honnan jöttél amúgy? - kérdezte.
- A Nar Shadaaról - jegyezte meg csak úgy mellékesen a kölyök. - De mindegy is. Most már én is Lázongó vagyok! És Ka’non azt mondja, velem van az Erő!
- Aha... - Ben finoman kinyúlt az Erővel, és be kellett ismernie, hogy a fiúban tényleg voltak minimális képességek, de körülbelül csak annyi, mint bármelyik tizedik emberben. Lehet, hogy ez szerencsét hozott neki a Nar Shaddaa sikátoraiban, de Ben nem gondolta volna, hogy ennyivel bekerülhetett volna akár a jedik, akár a Sithek közé. - Őszintén szólva még nem hallottam ezekről a Lázongókról. Én azt hittem, a Lázadók Szövetségét a Birodalommal elégedetlen szenátorok alapították.
- Hehe, baromság - nevetett fel a kölyök. - Ez majdnem olyan jól hangzik, mint az, hogy Vadernek titkos tanítványai voltak. Hihihi. Azt a holosorozatot se láttad mi, farmerfiú?
- Nem igazán - biccentett Ben, aki a felszálláskor egyszerű Ord mantelli farmerként mutatkozott be útitársainak, akinek az apját elrabolták a polneyeiak. Blőd sztori volt, de úgy tűnt, ezeknek az alakoknak pont ilyesmi kellett. Azonnal felajánlották, hogy magukkal viszik a „titkos küldetésükre”.
- Kérdezd meg Ka’nont - biccentett a kölyök a pilótafülke felé. - Ő mindent tud, és mindig igaza van. Tudod, ő egy jedi... - halkította le áhítatosan a hangját. – Egy rabló-jedi...
- Értem - biccentett Ben, majd egyik keze a fiú zsebe körül matató csuklója felé lendült. - Bocs, visszaadnád a kommunikátorom? Még szükségem van rá.
- Jaj, hihihi. Észre sem vettem, azt hittem, nem a tied - nyújtotta vissza az elemelt hengert hamiskás mosollyal Ala’ddin. Bennek kétsége sem volt afelől, hogy mit jelentett a „mindegy”, ami miatt ennek az utcagyereknek sürgősen el kellett hagynia a csempészholdat. Jó eséllyel nem a megfelelő helyről lopott, és amilyen amatőr volt, jó eséllyel le is bukott vele.
- Kösz. Még dumálunk - fordult sarkon Ben, és a pilótafülke felé vette az irányt.
A fülkében a hajó kék bőrű, női twi’lek kapitánya ült a pilótaülésben, aki sárgászöldes színű festékkel sminkelte magát, hogy jobban hasonlítson a plakáton lévő alakra. A tény, hogy testsúlyban is volt némi extra feleslege, egyáltalán nem zavarta meg abban, hogy saját szépsége és ügyessége tudatában, amúgy teljesen feleslegesen ide-oda döntögesse a hajót, széles ívben kerülgetve azt a néhány aszteroidát, ami eléjük került. Az ülés mögötti, szikrázó navigátorállásban az asztromech droidja, egy régi típusú, kopott R4-es küszködött a berendezésekkel, míg a csapat önjelölt vezetője, egy borostás, nyúlánk ember férfi a másodpilóta ülésben, a műszerfalra feldobott lábakkal szundított.
- Csá kölyök - vigyorgott a hiányos fogazatú twi’lek nő, Rama, aki jól láthatóan már jó pár évvel ezelőtt feladta örömlány-karrierjét. - Csudajó kis hajó a Szellent, nemde? Secperc alatt ideértünk. Most pedig jól keresztüllopakodunk a rendszer külső aszteroidaövén, hogy a hülye birodalmiak ne vegyenek észre minket, és már ott is vagyunk a bolygón.
- Nem aggódtok az orbitális platformok és a vadász-őrjáratok miatt? - kérdezte a műszerek felé hajolva Ben. A piros állapotjelzők nagy száma nem töltötte el különösebb nyugalommal.
- Ugyan, nem foglalkoznak egy ilyen kis hajóval, mint a mienk - vigyorgott tovább a nő. - Szépen elslisszolunk mellettük.
- Csináltatok már ilyet?
- Hogyne, ezerszer, odahaza a Hutt-szektorban - folytatta a nő. - A birodalmiak ugyanolyan hülyék, mint a huttok. Majd meglátod, kölyök.
Bennek efelől ugyan voltak kétségei, de nem akarta elrontani a hangulatot azzal, hogy felemlegeti őket.
- Rama, nem hiányzik az otthonod? - kérdezte végül a nőtől. - Mégiscsak polgárháború zajlik ott... mármint, egyszer ezt hallottam.
- Pföh, kit érdekel - volt vállat a nő. - Lázongónak lenni sokkal menőbb. És így harcolhatunk a Birodalom ellen. Jól megmutatjuk a fiúknak odalent, hehehe.
- De pontosan miért mentek a Polneyera? - adta tovább Ben a kíváncsi parasztfiút.
- Hát, ellopunk ezt azt... - köhintett a nő, majd felszisszent, ahogyan társa egy gyors mozdulattal vállba boxolta.
- Titkos küldetés, kölyök. Nem kell tudnod mindent - mormogta a Ka’non nevezetű férfi, majd kinyújtóztatta tagjait. - Különben is, mindjárt megérkezünk.
- És ha meglátnak minket? - kérdezte Ben, ahogyan az aszteroidák ritkulni kezdtek, és feltűntek a bolygó körül keringő hajók és platformok.
- Nem... nem fognak - hunyta le a szemét a férfi, megigazítva az övén függő ősrégi fénykardot, ami Ben számára inkább tűnt múzeumi darabnak, mint valódi fegyvernek. Olyasfélének, mint amit a feketepiacon lehetett kapni, miután tulajdonosa vagy úgy gondolta, hogy másodjára jobbat készít, vagy gyors halált halt valószínűleg Sith mesterétől, miután még a penge színét sem tudta eltalálni.
- Érzem - folytatta a férfi. - Az Erő azt súgja, hogy nem látnak meg minket. Simán átjutunk. Buta birodalmiak, hehe.
Ben is kiterjesztette az érzékeit, de csak egyetlen pillanatra, megpróbálva felmérni a jedinek mondott férfi képességeit, de csak valamiféle ösztönös katyvaszt érzékelt. Ka’nonnak láthatóan volt némi fogalma arról, hogy mit jelent az Erőt használni, de úgy vagdalkozott vele összevissza, mint egy húsvágó bárddal. Észre sem vette, hogy Ben finoman megérinti az elméjét, válaszra várva. A polneyei védelem felől pedig Ben éberséget, céltudatosságot, és némi érdektelenséget érzékelt. Úgy tűnt, ha látják is őket a képernyőkön, nem tulajdonítanak akkora jelentőséget a hajónak.
- Miért nem csatlakoztál a jedikhez, ha ilyen ügyesen használod az Erőt? - kérdezte végül Ben.
- Hát... tudod, a dogmák, a sok meditálás... nem az én világom - vont vállat Ka’non. - Sokkal többet tehetek a skacokkal a galaxisért, segíthetünk az elesetteken, zsákmányolhatunk a gazdagoktól és őőő... a szegényeknek adhatjuk, meg ilyenek. A jedik csak ülnek a templomaikban, kölyök. Mi viszont továbbvisszük a Lázongók szellemét!
Az R4-es mögöttük furcsa hangokat hallatott, és némi füst szállt kupolája alól.
- Ja, ja, király mi, látod, Kuka is egyetért! - nevetett fel Rama, majd tekergetni kezdte a kezelőszerveket. - Na, megközelítés... szépen lassan.
- Ala’ddin azt mondta, a Lázongók alapították a Lázadók Szövetségét, sok évvel ezelőtt - fordult vissza a jedi imposztorhoz Ben. - És hogy te mindent tudsz erről.
- Hát persze, kölyök - borzolta össze Ben haját a férfi. Ben visszafojtott egy fintort, ahogyan a zsíros kéz beletúrt a hajába. - Mindent a Lázongók kezdtek. Ők léptek fel először a Császár és Vader zsarnoksága ellen. Mi pedig most ugyanezt csináljuk, érted már?
- Mi úgy tanultuk a... farmon... - próbálkozott Ben tovább -, hogy Mon Mothma, Bel Iblis és Bail Organa szenátorok voltak a Lázadók Szövetségének megszervezői.
- Baromság, politikus duma - nevetett fel Ka’non. - Egy szó sem igaz belőle, soha nem is történt ilyesmi. Minden a Lázongóktól indult ki, ezért követjük az ő példájukat. A szenátorok csak akkor sorakoztak fel, amikor már minden a helyén volt. Ingyenélő banda.
- Honnan tudod?
- Én mindent tudok a Lázongókról - magyarázta Ka’non. - Töviről hegyire átnéztem a dokumentumokat.
- De hát én azt hittem, az csak egy fikci... izé. Tudod, olyan kitalált.
- Te ne szórakozz velem, kölök... - hunyorított Ka’non. - A Lázongók valódiak voltak, és mi vagyunk az új Lázongók! - aztán elmosolyodott, mint aki érezte, hogy túl messzire ment. - Te is lehetsz ám Lázongó, ha eleget lógsz velünk, és seggbe rúgsz pár birodalmit.
- Kir... király - mosolyodott el Ben, bár még mindig nem értette. Ami egyetlen dologként egyre bizonyosabbá vált számára, az az volt, hogy ennek a legénységnek egyetlen tagja sem teljesen normális. - És miért harcoltok a Birodalom ellen? Mármint, a galaxisban már alig van Birodalom, asszem...
- A frászt. Ott vannak, meg itt, meg amott. Itt az orrod előtt, kölyök! - mutatott előre Ka’non, a Polneye egyre növekvő gömbjére. - Kérdezd csak meg Bazz-t és Sabrinát! Mi felkészülünk a leszállásra.
- Hát jó. Köszi - indult meg visszafelé Ben az utastérbe, ahol a körmeit piszkálgató Ala’ddin mellett immár jelent volt a legénység két másik tagja, egy ápolatlan togoriai, aki Bazz névre hallgatott, és egy huszonéves nő, aki egy összefirkált, fél mandalóriai-páncélt aggatott magára a legkisebb méretből, és éppen azzal volt elfoglalva, hogy a hajó falát firkálja.
- Mi a helyzet, mit csináltok? - próbálta legegyszerűbb arckifejezését adni Ben.
- Hát csak épp rajzolok ide valamit. Bazz szereti a rajzokat - vigyorgott Sabrina, és Ben mérget mert volna venni rá, hogy rákacsintott. - Tudod, farmerkölyök, ha lerajzolom Bazznak, hogy mit kell csinálni, akkor könnyebben megérti.
- Höerg hurh harh - rikácsolta a togoriai, akiben Ben határozottan nem érzékelte az értelem szikráját.
- Ka’non azt mondta, hogy titeket kérdezzelek meg arról, miért harcoltok a Birodalom ellen - jegyezte meg Ben.
- Hargh hurrr hörrr! – verte a mellét Bazz, amint meghallotta a „Birodalom” szót, és elkezdte volna a fejét falba verni, hogy a mandalóriai nő nem kezdi el simogatni.
- Jól van Bazz, nyugi... tudod - fordult Benhez. -, én és Bazz a Nar Kreetán nőttünk fel, és szegénynek nehéz gyerekkora volt, meg minden. A mi gengünkhöz csatlakozott, mert mi megvédtük a huttok banditáitól, akik megverték. Aztán ilyen szép nagy lett, és akkor ő verte meg őket.
- Ezt értem, de mi köze ennek a birodalmiakhoz? - vonta fel a szemöldökét Ben, teljesen egyetértve azzal, hogy a szellemi fogyatékos idegen fajúaknak általában nehéz dolga van kortársaik körében.
- Hát, mindenki tudja, hogy a huttok mögött a Birodalom áll, nem? - vont vállat Sabrina. - És amúgy is, olyan uncsi meg szürke az egyenruhájuk. És buták is. Meg gonoszak. Birodalmiakat agyalni viszont király. Pont, mint a Lázongókban. Láttad a legújabb részt?
- Még nem, de majd megnézem, ha végeztünk a küldetéssel - préselt ki magából egy mosolyt Ben, miközben azon gondolkozott, hogyan juthatna ki innen minél hamarabb.
- Jó, jó, jó majd megmutatom, feljössz a kabinomba este és megmutatom, miután megvertük a birodalmiakat, jó lesz? - kacsintott a lány.
- Izé, persze - biccentett Ben, mire Sabrine odafutott hozzá és a kezébe nyomott egy gázpalackot.
- Ezt vidd magaddal.
- Miért?
- Miután megagyaltuk a birodalmiakat és bepakoltuk a cuccot a fegyverraktárukból, jól összefirkálunk mindent. Rajzolunk nekik mindenfélét, hihihi - magyarázta a nő, miközben Bazz lelkesen lihegett mögötte. - Az úgy király. Tudod, mint a Lázongók.
- Király, ja - mondta Ben, miközben gondolatban megjegyezte magának a fegyverraktár szót. Egyre bizonyosabbnak tűnt, hogy piti tolvajokkal hozta össze a sors, akik úgy gondolták, a galaxis egyik legjobban védett katonai bázisára állítanak be lopni. És a legszomorúbb az egészben az volt, hogy bár jediként kötelessége lett volna, ezek annyira szerencsétlenek voltak, hogy alig volt némi esélye a megmentésükre. Talán, ha üzenne a polneyeiaknak és megkérné őket, hogy érjék be némi internálással az egész legénység számára, kiegészítve némi mentálhigiénés kezeléssel...
A hajó ismét megrázkódott.
- Juhéj, elértük a légkört, skacok! - hangzott fel a recsegő interkomban Ka’non hangja. - Birodalmi seggberúgásra felkészülni, hamarosan leszállunk!
- Lázongók, jupijé!
- Höerg, hurrhhh!
- Jupi - tette hozzá Ben valamivel halkabban, érzékeivel a potenciális veszélyforrásokat keresve. Tisztán érezte, hogy figyelik őket, mégsem érzékelt semmi azonnali veszélyt. Inkább olyan érzése volt az Erőn keresztül, mintha valaki nevetne a távolban...
...
A Polneyet körülvevő Golan-platformok legnagyobbikán, az orbitális védelmi parancsnokságon, amely a választások óta szinte minden másodpercben készen állt arra, hogy egy támadó szándékú szövetségi flotta ellen harcba bocsátkozzon, nyoma sem volt az idegességnek. A klónok pontosan, kötelességtudóan tették a dolgukat, feszült várakozásukat visszafojtva, hiszen valójában mindannyian alig várták, hogy végre bizonyíthassák hűségüket az eszméhez, akárkivel szemben, aki az eszme ellenségeként kívánt fellépni... persze könnyebb lett volna, ha van némi elképzelésük arról, hány efféle ellenségre és melyik irányból lehet számítani, de a világ, mint tudjuk, gondolta magában Rev Sanagar, nem tökéletes.
Néha az ellenség sokkal inkább belülről jön, sokkal inkább a hátunk mögül, mint gondolnánk, tette hozzá magában, ahogyan feszült tekintetektől kísérve végigvonult a hídon, ahová nem sokkal ezelőtt a bázisparancsnok felinvitálta. És tekintettel arra, hogy a Tarisról való visszatérésük óta - sőt, tulajdonképpen a Tarisra érkezésük óta, és az nem tegnap volt - szinte semmi feladatuk nem volt bajtársaival, miközben arra vártak, hogy újra csatlakozhassanak Daalához, Sanagar már azt is nagy előrelépésnek vélte volna, ha a bázisparancsnok csak egy parti dejarickra vágyna egy nem klónnal. Vagy egy kis bunyóra. Bármire.
Az emlegetett tiszt, egy szikár, az átlagosnál idősebbnek tűnő (tehát minden bizonnyal hibás) klón, név szerint Zalaxus, már messziről tisztelgett a mandalóriai kommandósnak, és az egyik kijelzőn villogó apró pontra mutatott.
- Parancsnok, egy lerobbant csempészhajót fogtunk a távérzékelőkön, amelyik a bolygón lévő egyik külső lerakatunk felé igyekszik.
- Tanulságos. Végignézhetem, ahogy megsemmisítik? - billentette meg sisakos fejét érdeklődést színlelve Sanagar.
- Nem pont erre gondoltam - hunyorított a klón. - Inkább arra, hogy ez nagyszerű lehetőség lenne a csapatának némi... gyakorlásra.
- Feltételezem, megvannak a saját, erre a célra megfelelő biztonsági erőik - szegte fel a fejét a mandalóriai. Irritálta volna, ha azért kell jelenetet rendeznie, mert a klónok afféle utcaseprőnek nézik. A főnökasszony nem örült volna neki.
- Természetesen - biccentett a klón. - Én pedig feltételezem, hogy önöknek pedig rengeteg szabadidejük van. Sajnálom, hogy nem ajánlhatok rögtön jedi inváziós kommandót, de úgy tűnik, a rosszakaróinknak csak erre futja most.
- Végül is ki tudja, lehet, van egy-két jedi potyautas köztük - recsegte Sanagar, magában elfojtva némi nevetést. Talán mégsem volt olyan reménytelen eset ez a klón. És be kellett vallania magának, hogy az osztagára már ráfért volna némi lábmunka.
- Felkészítek egy őrnaszád-géppárt, leviszik magukat a felszínre. Közben továbbítjuk a behatoló vektorát - magyarázta Zalaxus olyan éllel a hangjában, hogy ha Sanagar nem lett volna meggyőződve arról, hogy a klónoknak nincs humoruk, azt gondolta volna, az alak éppen nagyon jól mulat.
- Feltételezem, a lenti őrségnek nem szólnak - tette hozzá a mandalóriai.
- Így nem lenne izgalmas, nemde? - bámult ki a plexin a klón. - Jó mulatást, parancsnok.
Sanagar összecsattintotta a vasalt sarkú csizmáit, majd kifelé indult, és zárt láncú komhálózatán értesítette a társait. Igen, bizonyos szemszögből nézve a klónoknak talán tényleg volt némi humorérzékük.
Schesa
A KBC Nozomi a flotta közepén foglalt helyet, tüzelésre készen Schesa irányába. Ám Kure ellentengernagy várakozásaival ellentétben nem fogadta őket erőteljes bombázás, amint a rendszerbe léptek, ezért hajói egy részét orbitális pályára állította, és felderítő egységeket dobatott a bolygóra. Nem akart túl sokat itt vesztegelni, ezért a flotta többsége máris indulásra készen állt Noris, onnan pedig Onfra és végül a találkozási pont, Naporar felé. Így is azonban órák teltek el, mire végre befutottak az első teljes bizonyosságú jelentések, hogy a chissek eltűntek, minden mozgósítható ellátmánnyal együtt.
- Kakka, úgy tűnik minden raktárat tisztára söpörtek. A civileket is - jelentette elsőtisztje, aki összefoglalta az eseményeket. Kure ráncolni kezdte a homlokát. Ami azt illeti, elég gyorsan dolgoztak, talán már akkor is, amikor ők még a határvidéken csatároztak. Ebből a szempontból a chissek voltak azok, akik lefoglalták őket és nem fordítva.
- Baka bakashi! - fortyogott az ellentengernagy. - Azonnal igényeljenek nagy mennyiségű ellátmányt a központtól!
- Uram, minden tisztelettel, félő, hogy addig kitör egy éhséglázadás, mire összeállítják az első transzportot.
- És minden bizonnyal minden más bolygón ez vár minket - bólintott az ellentengernagy. Ezek a chissek biztos, hogy jól értettek a hadviselés csínját-bínját, már-már sajnálta, hogy nem háborúztak gyakrabban. - Telepítsenek helyőrséget a főbb városokba! Kuriyashi ezredest nevezem ki ideiglenes katonai kormányzónak. Az ellátóhajóink hagyjanak itt annyi ellátmányt, ami gondos elosztás esetén szűkösen elég az első transzport érkezéséig! Itt fogjuk kialakítani az északi rendszerek elosztóközpontját.
- Hai - tisztelgett az elsőtiszt, majd sarkon fordult, hogy továbbítsa az utasításokat. Ha minden más rendszernél is el kell ezt játszania, akkor biztos, hogy jócskán meggyengül a hadereje, bár a Csillán lévő erőkkel kiegészülve még így sem okozhat gondot bármiféle ellenállás szétzúzása.
- Ellentengernagy, a rendszer jócskán megfelelne igényeinknek, hogy egy központot hozzunk létre rajta - lépett mellé egy, a Hírszerzés egyenruháját viselő fickó.
- Igényeljék a megfelelő mennyiségű mérnököt és ellátmányt hozzá - mondta Kure, aki láthatólag örült, hogy megszabadul a több tucat hírszerzőtől a hajóiról - És legyen gondjuk, hogy időben távozzanak. T-2 óra múlva továbbindul a flotta.
- Öröm volt magával tartani, ellentengernagy - hajolt meg mosolyogva a tiszt, majd ő is távozott. Remélem ezt a jelentésedben is megemlíted, teknősfattyú, gondolta magában Kure.
Közlemények
[Nyilvános Holonet csatorna üzenet]
A Chiss Unió Tanácsának közleménye
A mai napon fény derült, hogy azok, akiket testvéreinknek hittünk valójában nem szeretett Uniónk értékeinek védelmén, hanem tudatosan rombolásán dolgoznak, hogy idegen érdekeknek megfelelően egy értelmetlen háborúba vigyék bele népünket. Megtévedt honfitársaink határainkon kívül csaptak össze a nemes testvérek flottájával, a Tanács elől is eltitkolva ezt. Mikor szelíden figyelmeztettük őket hibájukra, bűnbánat helyett az erőszak eszközéhez nyúltak, és félre akarták állítani a Tanácsot, hogy szabadon garázdálkodhassanak tovább szeretett Uniónkban. Ezt megakadályozandó a nemes testvérek nagybecsű császára felajánlotta segítségét, és biztosított minden támogatást az Ősi Rend helyreállítása érdekében.
Az árulók gyáva puccskísérlete ennek köszönhetően kudarcba fulladt, vezetőiket kivétel nélkül elfogtuk. Hogy Uniónk stabilitása megmaradjon, Sabosen'ethan'javu mától meghatározatlan időre a Tanács elnöke, míg Csapla'hnene'rabe alelnöke lesz, ideiglenes korlátlan jogosítványokkal. Az áruló Nuruodo, Chaf és Inrokini családokat ezennel kizárjuk a Tanácsból és minden birtokukat elkobozzuk. Aki mellettük fog fegyvert, mától a Chiss Unió ellensége, hazaáruló, valamint fegyveres szervezet tagja esetén dezertőr is egyben. A Tanácshoz hű egységek ezentúl Morhs’eday’aneran pajzsúrnak tartoznak engedelmességgel. A jelenlévő nagai önkéntesek a Tanács engedélyével tartózkodnak Uniónk területén, ellenük minden agresszió szigorúan tilos, és halálbüntetés terhét vonja maga után.
Uralmunk egyetlen célja az Ősi Rend mihamarabbi helyreállítása, amely után a Tanács új alapokra kerül, az Unió hűséges házaival új tagjaiként.
Éljen sokáig a Chiss Unió!
Ellenjegyezte,
Sabosen'ethan'javu, a Tanács ideiglenes elnöke
Corellia
- Értem, és nagyon sajnálom, ami történt Soontirral - szorította meg nővére kezét Wedge, miközben vendégei befejezték a Csillán, és más helyszíneken történtek ismertetését - De azt még mindig nem értem teljesen, hogy ez hogyan függ össze Korélia jövőjével.
- A Fel tábornok elleni merénylet egy nagai beszivárgási kísérlet első fázisa volt - magyarázta Delpin admirális. - Azóta a holonet-jelentések szerint megszűnt minden kapcsolat a Csillával, és nemrég néhány chiss család olyan közleményt adott ki, amiben a nagaiok behívását és más chiss családok renegáttá nyilvánítását jelentették be. Ezt hírszerzési források is megerősítették.
- Egyáltalán, az, hogy a kékbőrűek bejelentettek valamit a hírekben, már legalább is egy új háborúra utal - húzta el a száját Han a legfrissebb holohíreket figyelve Wedge-ék terminálján. - Biztosan nagy bunyó volt, mielőtt egyáltalán kinyitották a Holonet-csatornájukat.
- Az összefüggés lényege azonban az, tábornokok - folytatta Delpin -, hogy véleményünk szerint összefüggés van a nagaiok új, agresszív terjeszkedési stratégiája és az államfőnk... eltűnése között.
- Phennirnek nyoma veszett? - pillantott fel Wedge. - Erről nem hallottam.
- A hírekben is csak annyi volt, hogy szabadságra ment... miután visszatértek arról a diplomáciai látogatásról a... - Iella elhallgatott, ahogyan összerakta a szálakat fejben.
- A Nagiról - biccentett Delpin. - így van. Ott voltam Turral, és a végén, miután audiencián volt a nagai császárnál, nagyon furcsán viselkedett. Nagy engedményeket tett a nagaioknak. És nem sokkal ezután eltűnt. Mi sem tudjuk, hol van, értelemszerűen a kormány ezt persze nem kommunikálhatta ki. De nagyon rövid időn belül össze fogjuk hívni a Konföderációs Gyűlést, és bizalmatlansági indítványt fogunk beterjeszteni a kormányfővel szemben. Új diplomáciai tárgyalót, és új katonai főparancsnokot fogunk választani.
- És, öreg barátom, itt jössz a képbe - mosolyodott el Han Wedgre pillantva.
- Sejtem, merre megy ez a sikló, és nem akarok rajta ülni... - rázta meg a fejét Wedge. - Visszavonultam, nem öltök még egyszer egyenruhát. Legyen valamelyik bothan a főparancsnok, adjátok oda a váll-lapokat Kre'feynek. Biztosra veszem, hogy az öreg szőrgombóc nagyon fog neki örülni.
- Ez így is lesz - biccentett Delpin. - A bothanok csak úgy fogadják el az új vezetést, ha a katonai parancsnokot ők adják. Cserébe Korélia megkapja a civil főtárgyalói pozíciót.
- Egyetlen dolog van, ami még kevésbé vagyok, mint katona, és az a politikus - nevetett fel Wedge. - Ez őrültség. Csinálja Han. A Solo-név úgyis jól cseng itteni körökben.
- Hehe, nagyon vicces - grimaszolt válaszul Solo. - De nem tehetem. Akárki megvádolhatna minket részrehajlással, hogyha a feleségemmel tárgyalnék a Szövetség és a Konföderáció közti új együttműködésről.
- Unióról - tette hozzá Delpin.
- Vissza akarjátok vinni a Koréliát és a Bothawuit a Szövetségbe, erről szól ez? - meredt a többiekre Wedge, mint akinek csak most csapódott le a terv egésze.
- Elengedhetetlen - magyarázta Delpin. - A nagaiok és a Sithek nem fognak megállni. Módszeresen elkezdődik a kisállamok felszalámizása.
- Ahogyan az a hapanokkal már meg is történt - bólogatott Han. - Higgyétek el, nem akarom, hogy az otthonom melléjük kerüljön, és itt is valami Sith császárnő legyen, aki átugrik hozzánk néha a Commenorról.
- És mivel mi magunk a legkisebb és legszéttagoltabb hatalom, ezért ha nem állapodunk meg Coruscanttal, akkor a Konföderáció lesz a következő. Egy olyan vezetőre van szükség, tábornok, aki hitelesen tudja képviselni a Szövetséggel való kiegyezést és a Konföderáció szabadságra vágyó polgárainak egészét. Egy olyan háborús hősre, mint ön, Antilles tábornok.
Wedge felsóhajtott.
- Eszem megáll. Én, mint államfő. És ha Turr közben megjelenik? És ha lesznek még támogatói? Felvállalunk egy polgárháborút is akár, a Konföderáción belül?
- Reméljük, erre nem kerül sor - rázta meg a fejét Delpin. - De ha mégis, akkor biztosíthatom, tábornok, a koréliai és a bothan flotta a közös ügy mögött áll. És mi mása lehetne Phennirnek, hacsak nem a nagaiok, amit fel tud ez ellen vonultatni?
- Valóban... - meredt ki az ablakon Han elgondolkozva. - Mi mása lehetne?
- Rendben - sóhajtott fel még egyszer felesége és nővére kezét ismét megszorítva Wedge. - Ez egyszer. Utoljára. Vállalom.
Exocron
Az Erő Sötét Oldalának egyik legnagyobb ismerője volt, igazi Darth és igazi tanácsos, aki olyannyira az Erő mestere lett, hogy a megmagyarázhatatlan energiamező még meg is szólította, méghozzá a nevén, élete folyamán kétszer. Legnagyobb bánatára azonban nem lehetett egyszerre több helyen, még akkor sem, ha tetszése szerint füstté válhatott, de az is igaz, hogy ez a procedúra okozta jobb testfelének kissé különös megjelenését - csupán egyik oldalon nőtt haja, valamint egy idő után a jobb karja is leszáradt, ezért protézissel kellett pótolnia. A sötétség megköveteli a maga áldozatát, de nem különben a világosság.
Darth Sordis az Exocronon létesített jedi településtől távol, a vad erdő mélyén, lótuszülésben meditált. Az ismeretlen szemlélő számára úgy tűnhetett, hogy egy egyszerű, fekete köpenybe öltözött, sétapálcás, feketére festett hajú öregember lepihent a megerőltető séta után. A Sith számára azonban ez az állapot minden alvásnál pihentetőbb transz volt - úgy volt képes ráhangolódni az Erő finom árnyalataira, hogy meghallotta a Corporate-szektorból érkező visszhangot.
Nem volt nagy művészet a Jedi Tanács manipulálása, hogy elküldesse magát velük a Lorrd bolygóra, néhai szülőhazájába. Arra viszont nem számított, hogy egy másik mestert is vele küldenek, még kevésbé arra, hogy azt a fiatalembert is magával kell vinnie, akit Smordre mesterként néha tanítgatott, amikor volt rá ideje. Tény és való, hogy Rikki Sen tehetséges, bölcs és előrelátó korához képest, ugyanakkor makacs és befolyásolhatatlan. Sordis annak örült a legjobban, hogy bár van benne önfejűség, nem olyan bolond és hirtelen haragú, mint a néhai híres jedi lovag, Anakin Skywalker.
Ki tudja, talán belőle lesz a Jedi Rend újjászervezője? Vagy netán Wenthar fia lesz a szerencsés kiválasztott? Esetleg a Sith Rend elpusztítója, a nagy vérfrissítő?
A Sith Birodalom egyre csak erősbödött, de Sordis mérhetetlenül megvetette a Sith Nagyurak elburjánzását, ami Wenthar szerint megengedhető volt, és egyre csak képezte őket. A galaxisban elszórt sötét oldali Erőhasználók gondolatától még a háta is borsódzott, hiszen a Sithek elterjedése, és uralmuk nem volt más, mint az egyéni jelleg szembeköpése. Az egyén, sok másik között, csak egy középszerű lénnyé minősül vissza. Sordis szentül hitte, hogy két Sith pontosan elég a galaxisba. Egyrészről, a Rend így csak erősbödhet, hiszen ha egyik megöli a másikat, bebizonyítja fennsőbbrendűségét, aztán továbbadja a hatalmát - ha a tanítványa erősebb lesz nála, csakis akkor végezhet vele, ez pedig a Sithek erősödését szolgálja. Nem úgy, mint az ESB berkeiben, ahol néhány gyenge sarlatán összefog, és elbuktat egy nagy hatalmú Sithet, mert a számbeli túlerő ellen természetesen ő sem tehet semmit. Ezzel viszont a Rend lesz gyengébb... Darth Revan jól tudta ezt! Saját tapasztalatai alapján.
Darth Sordis azonban rossz korba született, hogy ezt az elvet újból előtérbe helyezhesse.
A Korribanon még mindig működött a Sith Akadémia, ahol sötét jedik tucatjait képezték. Sordis átkutatta az emlékezetét, még abban az időben keresgélt, amikor ő maga volt a vezető nagymester, azzal a szándékkal, hogy belülről rothassza szét Wenthar elmeháborodott kísérleteit. Később rájött, hogy fivére nem bolond.
Á, igen. Megtalálta. Az az ügyetlen Zekk, vagy Kaard egyszer szembekerült egy Veriss nevű illetővel az Akadémián belül. Sordis nem tudta, milyen nemű volt a Sith - mellesleg úgy emlegették, hogy Veriss, a Sith, akárcsak mint "Rotta, a hutt", és volt valamicske tekintélye a Korribanon. Kandor tanítványként szemelte ki, ám most Sordis átkutatta az illető emlékeit, s rájött, hogy a Kaarddal szembeni veresége folytán az androgünszerű, ismeretlen fajba tartozó Veriss kegyvesztetté vált. Ennek ellenére megvolt régi hatalma, és régi hírneve miatt nem bántották őt.
Nagy munka volt - hipertéren és csillagászati képződményeken keresztülnyúlva behatolni egy másik, nyíltan ellenálló és akaratos elme falai közé, hát még befolyás alá vonni azt! Erre még a legnagyobb mesterek sem mindig voltak képesek. A transzállapot, valamint különleges telepata képességei azonban sokat segítettek Sordisnak, hogy megzabolázza az Erő hatalmát, összegyűjtse egy kupacba, majd afféle zsinegként átdobja a hipertéren, átfonja Veriss, a Sith auráját, aztán pedig megszüntesse annak ellenállási és tehetetlenségi szabályait.
Nem tudta, mennyi idő telt el azóta, mióta érezte az Exocron erdőjének szellőjét az arcán, de immár bizonyos volt benne, hogy a Korriban égetően rosszindulatú porlevegője veszi őt körül. Verissnek volt valamicske hatalma, hogy tiltakozzon, azonban Darth Sordis ellenállhatatlanul nyomuló személyisége maga alá gyűrte a Sith akaratát, s személyiségét agyának egyik távolabbi végébe űzte. Veriss perszónája küzdött még egy ideig az idegen tudat ellen, azonban Sordist ez csupán csekély mértékben zavarta. Legfeljebb az lehetett különös a külső szemlélő számára, hogy Veriss néha kissé imbolyogva járt, mintha túl sok kesselit fogyasztott volna az éjjel.
A Sith Akadémia pontosan olyan volt, mint az emlékeiben. Fekete, sötét köpenyes tanoncok töltötték meg a kőfolyosókat, reményüket vesztett ex-jedik, reménykedő ifjú, romantikus lelkek. Sith mestert alig-alig látott, nyilván ez a szárny Veriss felügyelete alá tartozott, bár Sordis nem tudhatta, hogy a Sith milyen rangot tölt be az épületben. Az ifjoncok lesütött szemekkel húzódtak félre az útjából, ám néhányan dacosan bámultak a szemébe, így nehezen volt értelmezhető a tiszteletbeli besorolása. Sordis engedte, hogy a dühösebbek belelássanak a hatalmába, és azon nyomban arrébb is somfordáltak.
Sordis hamar rátalált a saját kamrájára, ami előtt ugyan nem őrködött senki, azonban szigorúan vesztegzár alatt tartották. Hátrahagyott csapdáit néhány perc alatt feloldotta, aztán leoldotta Veriss fénykardját, amiután a panel nem fogadta el a kombinációját. Legalább egy ennyit sikerült megváltoztatniuk. Beledöfte a vörös pengét az ajtóba, de legnagyobb meglepetésére visszacsapódott, s felvillant a lilás energiamező, amivel a hasonló esetekben védhették a bejáratot.
Sordis megeresztett egy cifra káromkodást, aztán ismét szétnézett, de még mindig úgy találta, hogy egy ideig nem fogják őt háborgatni. Darth Sordis kamrájának környékére senki sem merészkedett, nem mintha féltek volna tőle, hanem mert úgy sem tudtak bejutni, így értelme sem volt megpróbálni. A Sötét Nagyúr azonban egyéb lapra tartozott. Rájött, hogy feltűnésmentesen semmiképpen sem juthatott be a helyiségbe, hiszen amint megpróbálná, Wenthar riasztói nyomban megszólalnának - fivére biztos, hogy számított egy efféle cselre -, ezért más tervet kellett kieszelnie.
Néhány folyosófordulat után végre sikerült találnia egy fejlettebb terminált, ami Veriss ujjlenyomatára azonnal aktiválódott. Sordis hirtelen megszédült. A Sith elméje úgy akart kiszabadulni a szorításából, hogy véletlenszerű döféseket irányzott Sordis mentális erejének, tetszőleges pillanatokban. Ez volt a legújabb módszere, s Sordisnak beletelt néhány újabb elvesztegetett percébe, amíg sikerült kitisztítania a saját agyát. Kissé szokatlan lehetett, amint Veriss egy számítógép panelje előtt, kezeit maga mellett lógatva, tehetetlenül állingált, miközben a semmibe bámult hosszú percekig, de szerencsére senki nem merte megszólítani, vagy éppenséggel a hátába meríteni egy vibrotőrt vagy fénykardot. Sordis nem volt biztos benne, hogy ilyen távolságból képes lett volna megakadályozni.
Hirtelen ismét megmozdult, s kutatni kezdett robbanótöltetek címszó alatt. Ha nem sikerült elhoznia a tórium-tölteteket a saját szobájából, máshonnan kellett szereznie. Valaha az Akadémia legalsó, földalatti szintjein tárolták a nagy hatósugarú, durva aknákat, a lőszerraktárakhoz azonban nem férhetett hozzá akárki. Nem is remélhette, hogy egynél többet lesz ideje elemelni, mielőtt végképp furcsállni kezdenék Veriss különös viselkedését.
Megtalálta, amit keresett. Az információ zárolt volt, Sordis legnagyobb szerencséjére azonban talált néhány komputertűt magánál - ez a Veriss sunyi egy alak lehetett -, amivel sikerült feltörnie a parancssort. A számítógép szerint a lőszerraktár nehézrészlege valóban a mélyben volt, szigorú őrizet alatt. Veriss semmiképpen sem juthatott le oda, legalábbis anélkül, hogy érdeklődni kezdenének utána. De volt egyéb megoldás is.
- Hé, te - szólt rá a közelben elhaladó Sith köpenyes alak felé. - A színem elé azonnal!
A fiatalember futólépésben sietett hozzá, aztán féltérdre ereszkedett. Jóvágású, arisztokrata embernek látszott, aki elég csökönyös fajta. Pont akire neki szüksége volt.
- Rendelkezz velem, Veriss lovag! - mély baritonja felállította a szőrt Veriss testén - talán nőnemű lett volna? - morfondírozott Sordis.
- Lemész a kettes fegyverraktárba - rendelkezett parancsoló hangon Sordis -, és felhozol a szobámba egy, vagy két ExNadd csomagolású dobozt! Ne érdekeljen, mi van benne, ha megnézed, halál fia vagy. Maga Wenthar Nagyúr kérte tőlem, hogy diszkréten szerezzem be ezeket egy titkos Obszidián-akcióhoz a Korribanon. Ha jól dolgozol, meg fog jutalmazni téged is!
- I-igenis, Veriss lovag - a fiatalember láthatóan kerülte a nemi megszólítást, és a Sith császár említésétől egészen extázisba jött. Lelkesen bólogatott, miközben Sordis beszélt.
- Itt van a névjegyem, amivel igazolhatod magadat. Ennek a dolognak titokban kell maradnia, de igyekezz! Fél órát kapsz rá! Siess! - intett, mire a fiú talpra szökkent, és elrobogott a kőlépcsők irányába.
Sordis pedig kikereste a számítógépről, hogy merre van Veriss kamrája, aztán eltüntette a nyomait a rendszerből, majd felsietett, hogy megvárja a Sith tanítványt.
Alig telt bele tizenöt percbe, mire amaz visszatért. Sajnálkozva magyarázta, hogy csupán egy dobozt engedélyeztek elhozatalra, mire Sordis elküldte őt. Az igaz, hogy egy volt, de amikor kibontotta, két tórium-bomba mosolygott vissza rá. Óvatosan aktiválta őket - iszonyú fejfájás közepette, hiszen a hipertéri alagutak összeomlása, valamint Veriss folyamatos küzdése egyre nehezebbé tette a számára, hogy ne homályosan kezdjen látni -, és beállította az időzítőt egy órára. Keresett egy laposabb hátizsákot, amit el tudott rejteni a köpenye alá. Belehelyezte a tórium-tölteteket, aztán, mint aki jól végezte a dolgát, fütyörészve elindult a felső nagyterem felé.
Szándékosan elnyújtott, lassú léptekkel haladt, saját fennsőbbségének biztos tudatában. Ahogy egyre feljebb ért, a magasabban elhelyezkedő szinteken már számos mestert látott, ezért nagyobb energiát fordított Veriss megfékezésére. A Sith auráját sugározta kifelé, ugyanis nem lett volna szerencsés, ha valaki felfedezi a Veriss bőre alá bújt áruló nagyúr elméjének jelenlétét.
A nagyteremben különálló csoportok párbajoztak néhány nagyobb hatalmú Sith felügyelete alatt, akik hátratett kézzel felügyelték a küzdőórákat, s néha villámok segítségével ösztönözték a tanítványaikat teljesítőképességük teljes kihasználására. Sordis érezte a hatalmukat, itt már nem maradhatott volna meg feltűnés nélkül a meg-megránduló testben, így minden erejét és hatalmát bevetette, hogy Veriss tökéletes egyeneséggel járjon.
Levetette a köpenyét - s vele észrevétlenül a hátizsákját, mintha ő maga is gyakorlatozni jött volna. Meggyőződött róla, hogy a töltetek nem látszódnak ki a földre terített ruha alól, aztán a nagy kilátóablakhoz sétált. Alig maradt néhány perce a robbanásig, ezért lehunyta Veriss szemét, s erős koncentrálással megfogalmazta azt, amit el kellett mondania.
Talán az tűnt fel a mestereknek, hogy túl tökéletesen mozgott az imént, vagy az, hogy nem párbajozni indult, de egy biztos, alig egy percnyi meditáció után érezni vélte, hogy többen közelednek feléje, Kitapogatta a szándékaikat, és egyáltalán nem örült nekik. Bizonyára akkor vétett iszonyú hibát, amikor alábecsülte a Sith mesterek hatalmát, vagy csupán a fegyverraktár őre jelentette a bomba eltávolítását. Az is lehet, hogy rossz töltetet adtak neki, miután ellenőrizték a parancsot. Talán maga Wenthar számított ilyesmire... valóban ennyire oda tudna figyelni mindenre?
Sordis veszélyérzete hirtelen a tetőfokára hágott, ezért kivetette magát az ablakon. Sebesen zuhant lefelé, amikor hatalmas robajt hallott, s a légnyomás egy hatalmas hullahegy felé röpítette Verisst. A Sith Akadémia teteje a levegőbe röpült, és a Sith nagyúr érezte a szenvedők sikolyait, miközben Veriss teste belefúródott a hullák csoportjába, akiket bizonyára túlbuzgó tanoncok végeztek ki.
A visszhang, a seb, amit az Erőben Darth Traya leírásának alapján annyira szeretett volna létrehozni, ott virított a Sötét Oldal szövetében, lények sokaságának halálsikolya árán. Az Akadémia épülete még mindig állt, hiszen csak a teteje omlott meg, ami nem volt elég a sok évezredes épület megingatásához, de elég volt hozzá, hogy belehasítson az Erőbe. A fájdalmat ő maga is átélte, és ki is lépett Veriss elméjéből. Hagyta, hogy személyisége visszalökődjön az űrbe, át a hipertéren, vissza az Exocron erdejébe, saját halandó, elhasznált testébe.
Hallotta még a saját hangját a visszhang szelének nyomában. Így akart üzenni. Wenthar Császár, állítsd meg a Sith-imposztorok sorozatgyártását, s áldozz az igazi hatalom oltárán! Revanus ex machina. Valami ilyesmit hallhatott Wenthar a visszhangban utazva, aminek utóhangjai csakis a számára érthető Sith kódolással voltak értelmezhetők, betű betű után, éspedig: Te és Én, Wenthar és Sordis, két fivér, a galaxis élén, két halhatatlan mester. Utóbbihoz szükséged lehet rám.
Darth Sordis a mező közepén, hanyatt fekve tért magához. Tagjaiban és elméjében iszonyú kimerültséget érzett. Sípolva szedte a levegőt. Sétapálcája néhány méterrel mellette feküdt, s amikor már sikerült megmozdulnia, közelebb kúszott hozzá. Ebben a percben csakugyan egy megfáradt, lihegő öregembernek látszott. A pálcát függőleges helyzetbe állította maga előtt, majd felkapaszkodott rajta, aztán a lábait is maga alá tette, s iszonyú erőfeszítéssel kinyomta magát álló helyzetbe.
Néhány pillanatig a pálcára dőlve támaszkodott. Mire összeszedte magát, az Exocron napja már lemenőben volt. Egy fa tövébe telepedett, s pihentető meditációban várta, hogy a jedik értesítsék őt. Úgy számította, távolmaradása furcsának tűnhet majd a szemükben, de valóban a régi romok közelében volt, amit eredetileg is fel akart kutatni. Érezte, hogy elgémberedett tagjai újra kezdenek megtelni élettel.
Üzenetek és közlemények
[Üzenet az ESB belső kommunikációs csatornáján keresztül]
Jelentés az Obszidián Rend parancsnoksága részére
Másolatot kap: Wenthar Császár személyi titkára.
Nagyurak!
Robbanás történt a Sith Akadémián Korribanon. Az incidensben a Sith Nagytanács ülésterme súlyosan megrongálódott, számos nagyúr életét vesztette.
A biztonsági felvételek tanúsága alapján az elkövető Veriss Nagyúr volt, aki a Sith tanoncok éles gyakorlatainál használatos robbanóanyagot használt.
Az incidens felderítésére az Obszidián Rend nyomozó ügynökeit küldtük a helyszínre, azonban belépésüket az Akadémiára a Sith Egyház vezetése hatásköri hiányosságok miatt nem engedélyezte.
Alapos a gyanúnk, hogy az Akadémián működhet egy, az Uralkodó elleni összeesküvésre törekvő sejt, melynek szándékos, vagy véletlen akciója volt ez a terrorcselekmény.
Kérjük közbenjárásukat Thain nagyúrnál és Őfelségénél, Wenthar Császárnál, hogy az ügy kerüljön az Obszidián Rend hatáskörébe, és megkezdhessük az összeesküvés felderítését, az árulók kiszűrését és megsemmisítését.
Éljen az Uralkodó, éljen a Birodalom!
Ral Terak praetor, az Obszidián Rend felügyelője, Korriban-szektor
...
Hivatalos parancs! Nyilvános, a Birodalom valamennyi polgára számára
Megdöbbenéssel vettük tudomásul az aljas merényletet, melyet népünk ellen elkövettek sajátjaink az árulók! A mai napon Őfelsége 100.000 kreditet ajánl fel minden egyes összeesküvésben résztvevő elfogásáért, élve vagy halva!
Éljen a Birodalom, pusztulást az árulókra!
Kommunikációs Iroda Osztálya
Vedek Barei praetor sk.
...
Szigorúan titkosított parancs
Kapja: valamennyi titkosszolgálati vezető az ESB területén
Tárgy: Engedély
Azonnali hatállyal elrendelem a Korribani Akadémia merénylőinek elfogását, felkutatását és likvidálását! A keresésbe bevontam a Fejvadász Céhet is. A vezetőjüket élve hozzák elém, a többieket likvidálni, vagyonukat elkobozni, családjaikat kiírtani!
Mindenkit, akinek köze volt hozzájuk, kivégezni!
Darth Wenthar, a Sith Nagyura
--- Vége a XXXIX. Fejezet Első Részének ---