A Kira-rendszer aszteroidaövezete ideális rejtekhely volt a katedrálishajó számára. A környező szektorok tele voltak apró, ritkán lakott rendszerekkel, amelyek között a navigáció mikrougrások sorozatára korlátozódott, ha az utazó el akarta kerülni a Koréliai Futam nagy forgaló hipertér útvonalát, vagy éppen eleve ezen a szegényes környéken akadt dolga valahi lehetetlen oknál fogva. A járőrökkel teli köztársasági határvidék és az ideális rejtekhelynek tűnő, mégis könnyen felderíthető mélyűri régiók helyett a jem’hadar által megszállt katedrálishajó a lerobbant állapotú civil forgalomban elvegyülve navigált idáig - a környék tele volt a Pius dea jószolgálati tevékenységet végző hajóival, így egy újabb nem keltett feltűnést -, hogy aztán a csempészek által kedvelt Kira-aszteroidaövben húzza meg magát a hosniani rajtaütést követően.
Gul Dukat persze minderről semmit sem tudott, hiszen nem sokkal fogságba esése óta a katedrálishajó mélyén lévő, hitetlenek és aszkéták számára fenntartott zárkában töltötte napjait… szégyenben és kétségek közepette. Annyi bizonyos volt, hogy a csapdát a jem’hadar állította számára, ez világos volt… de ki vezeti őket? Emlékei között ott voltak Tierce szavai a Tythonnál észlelt valódi jem’hadarokról, de azt sem lehetett kizárni, hogy a Káosz-erők, vagy adott esetben a Sithekhez, esetleg a Renegáthoz hű zsoldosok foglya lett… minden olyan zavaros volt. A tény pedig, hogy Damar életben volt, és az egérutat nyert Garak kísérte, még inkább aggasztotta. Damar gyakorlatilag mindenről tudott, amiről ő, még akkor is, ha e világ valódi terméke volt, nem pedig az a Damar, akit Dukat eredetileg ismert. Kivel és miért akart találkozni a köztársasági űrben Damar? Ez aggasztotta Dukatot. És vajon kinek adta ki Cardassia-Kardass és az ő személyes titkait, vagy kinek készült kiadni.
Aztán amikor feltárult a cellaszerű helyiség ajtaja egy pillanatra, hogy két jem’hadar durván belökjön rajta egy filigrán, sápatag, csontos arcú nőalakot, Dukat már szinte kétségbe esett.
- Rhozyal, drágám - tápászkodott fel nagy nehezen Dukat, és a karját és a lábait rögzítő energiakapcsok ellenére megpróbált odaugrálni a félig elalélt lányhoz. Hogyan találták meg ezek a rohadékok, gondolta... a családomat veszik célba... ismét... az átkozottak.
- Apu, apukám - nyögte a kardassi lány. Láthatóan megkínozták, legalábbis elgyötörtnek tűnt és sebek voltak az arcán, sőt, vélhetően máshol is, végig a testén. - Mit... mit akarnak tőlünk ezek? Ez a Sithek bosszúja?
- Nem... nem tudom - végül is, gondolt bele Dukat, ezt sem lehet kizárni. - Vagy talán egy fedett köztársasági akció.
- Ugye ki fogsz vinni innen - nyögte Rhozyal. - El... elvittek otthonról. Kirángattak. Aztán utaztunk... sokáig...
- Meg akarnak törni, kislányom... - simogatta meg a lány csontos fejét dühödten Dukat. Valahogy lelket kellett öntenie a gyermekbe. - De ne aggódj, apád nem hagyja magát… majd én megvédelek.
- Hiszen te is fogoly vagy - szipogott Rhozyal. - Mit tehetnél...
- Erősnek és türelmesnek kell lenned, kislányom - próbálta nyugtatni újabb, ismét egy szem gyermekét a Gul. - A
pa’ah démon majd segít.
- Mindig csak a démonaid... - szipogott tovább Rhozyal. - A megfoghatatlan démonaid... akikről sosem beszélsz. Nem hiszek neked, nem is léteznek...
- Kislányom, kislányom - sóhajtott fel Dukat. - Nem akarlak veszélybe sodorni azzal, hogy megosztom veled a munkám részleteit...
- De hát nem érted... - sikoltott fel a lány. - Meg fognak minket ölni, apa! A démonod nem segít! Nem is létezik, csak kitaláltad...
- Ne légy ostoba, kislányom - próbálta vigasztalni Rhozyalt Dukat. - A Főkormányzó segít majd, ha nem a démon. Valamelyikük biztosan.
- Tierce bácsi? - nevetett fel keserűen Rhozyal. - Dehogy segít, apa, mi nem számítunk neki, ne légy ostoba! Csak feláldozható kardassiak vagyunk a szemében!
- Cardassiaiak - javította ki Dukat és végigsimított a lánya arcán. - Hamarosan megérted, kislányom. Csak jussunk ki innen, rendben? Bíznod kell a Főkormányzóban... ő és én nagyon régről ismerjük egymást. Máshonnan. Rá fog jönni, hogy fogságba estem, és szólni fog a démonnak. És akkor a démon eljön téren és időn át, és segít... sőt, talán fogságba sem esünk majd, meglátod!
- Nagyszerű, most már a Főkormányzó is démonhitű - kacagott fel keserűen Rhozyal. - Apa, álmokban élsz és rémeket látsz, ilyesmi nem létezik! Miért segítene egy nem létező, névtelen démon a kormányzónak.
- Mert ugyanúgy szereti, mint ahogy én téged és te engem - halkította le a hangját Dukat. - Mert ők... és ezt a titkot nagyon jól őrizd meg, kislányom, mert azt akarom, hogy erős maradj, de el ne áruld senkinek... mert ők apa és fia, ahogy te az én lányom vagy.
- Nem hiszek neked, apa, mindenfélét kitalálsz - fakadt sírva Rhozyal. - A főkormányzónak nincs gyermeke...
- De van - makacskodott Dukat. - Úgy hívják, Neo Tierce - maga is meglepődött, amikor kimondta. - Ő nagyon messziről jött, tudod, ahogyan az apja is... ő az igaz kormányzó és a démon-úr.
Valami megváltozott a lány arcán, egy pillanatra sikamlós lett, folyadékszerű.
Dukat a cella hátsó részébe húzódott és rettenetes felismerés szakadt rá. Emlékeznie kellett volna a Főkormányzó szavaira... és a démon szavaira is... pedig ő csak meg akarta nyugtatni egy szem fogoly gyermekét...
- Rhozyal drágám... - mondta hirtelen. - Mondd meg nekem, mondd meg édesapádnak... ugye anyádnak nem esett baja, amikor elhoztak téged?
- Épp elment valahová, nem volt otthon - dünnyögte Rhozyal. - Azt hiszem, vásárolni...
- Csodálkoznék rajta - keményedett meg Dukat arca. - Hiszen tudod jól, hogy anyád évek óta nem él velünk, nem is találkoztunk vele nagyon régóta... te nem vagy...
Ekkor azonban berontott két jem’hadar, aktiválták Dukat energiabilincseit, amitől remegés futott végig a férfi testén, majd elájult, aztán kirángatták a cellából a kardassi leányt.
...
Néhány cellával arrébb Damar hasonló pozícióban, megbilincselve ült a cella sarkában, amikor egyszer csak feltárult az ajtó és két jem’hadar bedobta mellé az alaposan összevert és megbilincselt, láthatóan valamiféle elektrosokk okozta sérülésektől szenvedő Gul Dukatot. Amikor meglátta volt felettesét, Damar röhögni kezdett.
- Höhö, hát, üdv a klubban, Gul uram, mégis mit hittek ezek a Sith bérencek, hogy ha összeraknak minket, akkor befejezzük, amit a verőembereik elkezdtek? Eh, nem adom meg neked ezt a szívességet, kiszáradt a torkom amúgy is.
- Semmit sem értesz, Damar - Dukat nagy nehezen ülő helyzetbe tornázta magát volt helyettese mellett. - Már úgyis mindegy. Mindkettőnket kivégeznek majd. Eljárt a szám.
Damar felröhögött.
- Innen már nem ment a drágalátos démonod, ugye, főnök?
- Egyet... egyet mondj meg - szisszent fel Dukat dühösen. - Már mindegy, úgyis meghalunk. Mit terveztetek azzal az ótvar alamuszi Garakkal? Kinek akartatok kitálalni? A Köztársaságnak, vagy Folettnek?
- Höhö, majmok, dehogy is - nevetett fel Damar. - Ez lesz az igazi bukásod, Gul uram... a démonjaid és a szövetségeseid nem fogják elorozni sem Kardasst, sem a Birodalmat, mert ez a mi világunk, mi ide születtünk, nem a hozzátok hasonlóké. A nagymoff nem engedi majd.
- Miféle... nagymoff? - pillantott rá véreres szemmel Dukat.
- Úgy mész a Sithek kivégzőosztaga elé, főnök, hogy tudni fogod, terved kudarcot vallott - röhögött tovább Damar. - Azt hitted, okosabb vagy nálunk, mi? Lecersen nagymoff majd rendet tesz, meglátod… még ha mi meg sem érjük már, höhö.
- Lecersen életben van? - bámult őszinte megrökönyödéssel alárendeltjére Dukat.
- Há’ én nem láttam, mittom’én - gurgulázott Damar. - De Garak azt mondta. Neki kellett volna kitálalnom rólatok. Na majd ő befejezi, gondolom... höhö. Majmok.
- Ti rohadékok, mit terveltetek ki... - Dukat az őt borító sérülések és az őt szorító energiabilincsek ellenére majdnem nekiugrott Damarnak, de ekkor berontott két jem’hadar, megragadták a Gult, Damart elkábították, majd kiráncigálták Dukatot a cellából.
...
Már a börtönfolyosón jártak, amikor néhány méterre a cellától elengedték Dukatot és letérdeltek.
- Bocsáss meg nekünk, kérem - közölte az Első. - Fájdalmat okoztunk neked, kétszer is.
- A parancsomat teljesítettétek, Első Ada’nora - Dukat megrázta magát, és valamiféle barnás masszává változott, ami először Rhozyal alakját vette fel, aztán pedig egy sima arcú humanoidét. - Teljesítettétek a rátok szabott feladatot, nem érhet titeket vád, hű harcosaim.
- Köszönjük, Alapító - csapta oda jobb öklét a mellkasához a jem’hadar vezetője.
Az egyik benyílóból Weyoun lépett elő és meghajolt.
- Sikerrel járt, Alapító? Mindkétszer?
- Megszereztem a foglyoktól a szükséges információkat. A korábban beadagolt, igazságszérum-tartalmú ketracel keverék és a megfelelő személyek látványa együtt megtette a hatását - biccentett az elcserélt és aggodalmas ráncokba fodrozódott a homloka. - A helyzet rosszabb, mint hittem. Régi ellenségeink élnek, Weyoun. Tierce és a fia. Legalábbis Dukat meg van győződve róla. Márpedig ő... nos, ő maga.
- Minő szörnyűség - hüledezett a vorta. - A Domínium igazsága csapjon le rájuk...
- És le is fog - mosolyodott el az Alapító. - Mert az Igazság e világban is mindig győzedelmeskedik, Weyoun! Ez a Domínium küldetése, bárhol is legyünk az univerzumok között, Weyoun! Ezen kell dolgoznunk, és már tudom is, hogyan fogjuk kezdeni...
- Bizonyára sokan védik a Tierce-eket- morfondírozott Weyoun. - Még ha imposztorok is, nem lesz könnyű a közelükbe férkőznünk szövetségesek nélkül.
- Helyesen látod - biccentett az Alapító. - Szerencsére Damartól is szereztem információkat. Van egy rejtőzködő birodalmi játékos a táblán, valaki, akihez korábban még nem volt szerencsém. Hozzá kell eljutnom először.
- Értem, Alapító - biccentett a vorta. - Felkészítsem a foglyokat a kivégzésre?
- Nem, szerezzetek olyan karbonit fagyasztó berendezéseket, amelyeket e világ népei előszeretettel használnak - rázta a fejét az elcserélt. - Bár Dukat vonatkozásában ő hivatalosan a Dominium ellen elkövetett bűnökért halált érdemelne, fel akarom használni, hogy később szövetségeseket szerezhessünk. Ahhoz túl gyáva, hogy öngyilkos legyen, de nem akarok kockáztatni. Damar pedig, nos, bár ő ugyanolyan cselekvésképtelen az itala nélkül mint eredetije, de tulajdonképpen e világ szülötte, nem úgy, mint Dukat. Ő nem vétett a Dominium ellen, de az információi miatt biztonságban és magunk mellett kell tartanunk egyelőre. Szóval fagyasszátok le mindkettőt. Damart... átadjuk majd a birodalmi igazságszolgálatásnak a megfelelő időben. Dukat kivégzésével pedig várunk még.
- Igenis, Alapító, az Ön bölcsessége végtelen - dagályoskodott Weyoun. - Van más utasítása?
- Körözik ezt a hajót - pillantott körbe az elcserélt. - Amikor utoljára ellenőriztem Rand kódjaival, még a kihallgatások előtt, láttam egy üzenetet. Utána pedig kizártak a rendszerből, megváltoztathatta a jelszavát. Szabaduljatok meg a hajótól a feketepiacon, vagy robbantsátok fel, bánom is én. De csak miután kiszereltétek a jem’hadar vadászt. Azután térjetek vissza a phezzani űrbe a lefagyasztott foglyokkal.
- Értettem, Alapító - bólintott a vorta. - És Ön hová megy?
Az Alapító megrázta magát, metamorfizálódott, és egy pillanat múlva Damar állt Weyounnal szemben.
- A birodalmi űrbe - mondta végül. - Segítek, hogy Damar barátunk eljusson eredeti céljához, a rejtőzködő Lecersen nagymoffhoz... ha tényleg életben van.
- A határ átlépése veszélyes lehet kardassiként - jegyezte meg Weyoun.
- Igaz - mosolyodott el az Alapító, megrázta magát, és immár egy Tiebolt nézett farkasszemet a vortával. - Ne aggódjatok miattam, teljesítsétek a parancsot.
- Parancsod szerint lesz, Alapító - hajolt meg Weyoun, majd elmasíroztak.
Az elcserélt egy pillanatig még visszapillantott a cellákat figyelő képernyőkhöz, amelyeken jól kivehető volt a két eszméletlen fogoly, Dukat és Damar.
- Azt hiszitek, megcsúfolhatjátok a halált, az időt és a világokat is, nem csak az Alapítókat - mormogta végül maga elé. - De ne aggódjatok, Tierce-ek. Nem menekültök az Igazság elől. Ezúttal nem. És akkor egyszerre álltok majd a jem'hadar kivégzőosztaga elé... Dukat barátotokkal.