A Polus jéghideg, élhetetlen északi és déli pólusaitól távol, a bolygó egyenlítője környékén húzódó erdős sávot olykor annyira megmelegítette a rendszer két napjának a fénye, hogy az általában fagyott vidékre némiképp visszatért az élet, egy szűk területen sűrű, hegyvidéki fenyőerdők megtelepedésének is lehetőséget adva, amelyek biodiverzitását - és az őslakos
pyn’gani távolságtartását a térségtől - tovább növelte a tény, hogy a Yuuzhan Vong invázió idején itt megtelepedő extragalaktikus idegenek számos, a hidegebb éghajlathoz szokott korall-alapú életformát hagytak hátra a térségben, amelyek többszörös mutációk után alkalmazkodtak a környezethez és furcsa szimbiózisba kerültek a fenyőerdőkkel, az őslakosok által fennsíkokra épített településeiknél használt mesterséges hőgenerátorokhoz hasonlóan a bolygó kérge alatti, melegebb rétegekből felhozva a forró hőforrások vizét korall-csatornáikon keresztül, olyannyira permanenssé téve a vegetáció túlélését a hidegebb évszakban is, hogy még a birodalmi terraformálók is eltekintettek a Yuuzhan Vong összetevők azonnali kiirtásától...
Összességében pedig kiválóan megfelelt a környék a Népi Demokratikus Kongresszus Birodalmi Lovag-tanoncai és vostroyai kiképzőik számára egy hidegidős, nehéz terep- és klimatikus viszonyok között végrehajtandó hosszú távú menetgyakorlathoz. A menetoszlop már hosszú ideje kavargott a terepen a viharok és ellenséges, olykor önálló életet élő mutáns Yuuzhan Vong fenyőerdők közepette, követve az egyenlítő vonalát és elkerülve a nagyobb, befagyott, de a jégpáncél alatt óriási tengeri férgeket rejtő óceánok partvonalát, miközben a csapatot támogató jed’kák és sztalkerek különböző túlélési technikákra tanították meg a lovagtanoncokat, jobban ismerve az ilyen viszonyok közti túlélés trükkjeit és feltételeit, lévén mindez jobban hasonlított saját honbolygójuk fagyott pusztaságaihoz, mint bármelyik bolygó az NDK területén, legalábbis a lovagok kiképző bázisának otthont adó Agamar körüli Lahara-szektorban.
A sokadik napi fárasztó, csoportos feladatokkal és némi hegymászással megtoldott menet után egy kisebb, erdős fennsíkon vertek tábort a kiképzésben résztvevők, termo-sátraikat hármas csoportokban elrendezve. A sztalkerek egyszerű, vostroyai katonai mintájú sátrai álltak legközelebb a fennsík bejáratához, a lovagok és tanoncok birodalmi egyen-barakkokra emlékeztető szálláshelyei a középső szegmensben, végül a jed’kák kerekded, belül mégis jól fűtött, tágas szállásai a leghátrébb, a fennsík végén kezdődő sűrű erdő szélén, amelyek mellett azonban egy hevenyészett, gyorsan kivágott tisztás és az azon parkoló birodalmi vadászok és Sentinel-osztályú rohamsiklók jelezték, hogy a sztenderd kontingensen túl ma afféle prémium vendégei is lehetnek a tábornak.
A jed’ka táborrész közepén lévő, dupla fűtőgenerátorral felszerelt sátorban Jagged Fel kinyújtóztatta a tagjait, miközben elégedett mosollyal figyelte, ahogyan Varvara megszabadul a gyakorlat során viselt kétrétegű termoruhától és felvesz valami, a táborhely melege és saját kívánatos alakja szempontjából is kényelmesebb és ígéretesebb jed’ka lebernyeget. Az NDK főtitkára nem tudta megállni, hogy ne lépjen a lány mögé és ne kezdje el masszírozni annak megfáradt, fiatal tagjait.
- Tudom ám, hogy valójában csak ezért jöttél, és nem fogsz végigtalpalni velünk öt tucat click-et holnap, te kujon
daragoj - kuncogott fel Varvara és belesimult Fel ölelésébe.
- Sajnos elszólítanak a fontos, íróasztalhoz kötött frontista, bürokratikus kötelességek - mosolyodott el Jagged is. - Ez a kis repkedés Generistől idáig és vissza az egyetlen luxus, amit megengedhettem magamnak, rajtad kívül természetesen,
huncutka.
- Tudod, hogy utálom, ha így hívsz - rázkódott meg Varvara de azért hagyta, hogy Fel felmelegesítse.
- Sajnos, amióta telerakták a hivatalaimat emigráns cosraiakkal, romlott a vostoyai nyelvérzékem - csókolt bele a lány nyakába Jagged. - Azt pedig még sem mondhatom neked, hogy
schätzelein, nemde?
- El sem tudom képzelni, hol tanultál ilyen cosrai kifejezéseket és egyáltalán mikor lehet bármiféle szükséged a használatukra - bontakozott ki sértődöttséget színlelve Varvara Fel öleléséből, majd hirtelen visszafutott, a nyakába ugrott, és megcsókolta.
- Kiszaladok némi harapnivalóért, haraso? - bontakozott ki végül az ölelésből. - Tudom ám, hogy Carl és Kelan már megint dugdosnak valamit...
- Mármint... - fintorodott el Fel. - Fúj.
- Mármint
nerf-konzervet meg
eopi-kétszersültet a hátizsákjukban - nevetett fel a fiatal jed’ka.
- Felelőtlen, burzsoá eljárás a dolgozó frontista népet illető élelmiszer-közvagyonnal szemben - nevetett Jagged is. - Majd megfeddem őket... miután mi is... dugdostunk.
- Igazi államférfi vagy,
daragoj - kacsintott a jed’ka.
- Vigyázz, nehogy belefuss odakint Wathersbe, mert akkor vége a bulinak - szólt utána Jagged, miközben megnyalta a szája szélét. - Néha túlzottan is lelkesek a testőreim, még veled sem engednének együtt aludni, ha tehetnék.
- Mert tudják, hogy olyankor nem alszol semmit, te NDK hőse - integetett vissza a jurtaszerű építmény ajtajából Varvara, és apró, hang nélküli jed’ka léptekkel elszelelt.
Jagged kikereste útiládájából a magával hozott alderaani óboros üveget, és gondosan kikészítette a sátor közepén lévő asztalkára. Fantasztikus lány, gondolta. Még a végén beleszeretek.
...
A tábornak otthon adó fennsík peremén, egy hóbuckákból összehordott fedezékben két alak meredt a fagyott hóba vágott apró kémlelőnyíláson keresztül a tábor fényeire és a körülötte járőröző rohamosztagosokra.
- Igazán találhattak volna valami melegebb bolygót erre az egész hacacáréra - Ickyx nagyúr folyamatosan elégedetlenséget sugalló, megnyúlt muun ábrázata a szokottnál is savanyúbb volt. - Hiába melegítene a
Sötét Oldal dühe, ha most inkább elegem van, mint hogy gyűlöljek... ezen a fagyott, unalmas helyen még gyűlölni sincs mit igazán, eh...
- Én egészen jól érzem magam - villant meg Adisra vörös tekintete kékes arcában. - Végre olyan, mint otthon, a Csillán. - A chiss láthatóan energikus és tettre kész volt. - Egymagam nekimennék az összes ostoba vostroyai varázslónak.
- Ha nem érkezik meg tudjuk, ki, akkor hiába lelkesedsz, chiss barátom - reszelgette félig lefagyott körmeit unott arckifejezéssel Ickyx. - Én azt mondom, pihenjünk le, ez is csak olyan eseménytelen megfigyelés lesz, mint a több száz előző nap...
Finoman megroppant a hó mögöttük és egy bőrkesztyűs kéz nehezedett a muun vállára.
- Sérti a fülemet ez a hitetlen beszéd,
asszaszin. Szeretnéd talán, hogy veled együtt a rended is végérvényesen bevégezze?
- Oh... én... - rázkódott meg Ickyx, amikor hátrafordult, és realizálta, ki lopakodott mögé. - Elnézést kérek, Vindicta úrnő - hajtotta meg magát, amennyire az alacsony belmagasságú igluban amúgy is görnyedésre kényszerült muun számára ez még egyáltalán lehetséges volt. - Nem...
- Nem vetted észre, hogy mögéd lopakodtam, ostoba muun - Jaina félretolta az
asszaszint, és csak egy pillanatra megszüntette tökéletesre fejlesztett rejtőzködését az Erőben, hogy a két pojáca számára világosan érzékelhető legyen a belőle áradó vegytiszta gyűlölet és sötét oldali hatalom, érzékeltetve velük ezzel azt is, hogy mostantól ki itt a főnök.
- Csak holnapra vártuk az érkezését, nagyúrnő - Adisra sokkal kevésbé hajbókolt, inkább visszafordult a kémlelőnyíláshoz és makrotávcsövével újra a tábort kezdte vizsgálgatni. Jaina mellésiklott és saját vizorával vizsgálgatni kezdte a helyzetet.
- A legutóbbi vihar segítségünkre volt abban, hogy közelebb szálljunk le, és gyorsabban el tudtuk rejteni a hajóinkat - tette hozzá.
- A célpontok viszont erősítést kaptak - tette hozzá Adisra. - Látja azokat a vadászokat és rohamsiklókat a tábor végén, úrnőm? Valamiféle fejest hozhattak látogatásra.
- Vagy egy kis szórakozásra a tanoncokkal és azokkal a vostroyai lolikkal,
ehehe - heherészett Ickyx, de Vindicta olyan szigorú, dühtől lángoló, lilás tekintetet villantott rá, hogy inkább elhalllgatott.
- Az erősítést alkotó egységek csak holnap mennek el. Azt javaslom, várjunk addig - tette hozzá Adisra. - A rohamosztagosok jelenlétével nem számoltunk a tervünkben, úrnőm…
- Nem probléma, én is készültem erősítéssel - rázta meg a fejét Jaina, majd hátraszólt a barlangszerű figyelőposzt bejáratához. - Bejöhetnek.
A csikorgó szervók és a fekete-vörös páncélzat láttán most már nem csak Ickyx, de Adisra ábrázata is megnyúlt, már csak azért is, mert Jainához hasonlóan az újonnan érkezőket sem érzékelték korábban az Erőben. Pedig bárki megmondhatta volna, hogy ezek nem rejtőzködésre kiképzett sötét oldali végrehajtók voltak, hanem...
- Hapan nehézgárdisták, nolám - tárta szét végül hosszú, nyúlánk karjait Ickyx.
- Diath őrnagy és az
Ereneda Különleges Őrgárdájának Fekete Gyémánt Százada jelentkezik - tisztelgett a nők vezetője.
- Miért nem... éreztük őket, ha szabad kérdeznem? - pillantott Adisra a szakaszra és a mögöttük betolt két karbonit fagyasztó tömbre.
- A gondolatpuskához hasonló elven működő neuro-injekció - magyarázta Vindicta. - Kitisztítja az elméjüket, olyan lesz, mint egy üres lap. Mintha ott sem lennének az Erőben.
- Mint egy frissen a tartályból kikelt klón, értem - biccentett Adisra.
- Reméljük, annál intelligensebbek - kuncogott fel Ickyx, de a Diath nevű nő páncélos karja előrelendült.
- Ki akarod próbálni, hogy mekkorát üt egy ilyen csatapáncél,
asszaszin?
- Őrizzük meg a nyugalmunkat, kérem - szólt közbe gyorsan Adisra, visszahúzva a társát, majd a karbonit tömbökre pillantott. - Azok helyiek?
- Nem tiltakoztak amiatt, hogy elvettük tőlük, különösen, miután meghaltak a pondrók - vont vállat Vindicta. - Így gyorsabb és egyszerűbb lesz elvinni a célszemélyeket... viszont emiatt nem várhatunk még egy napot. Ma kell lecsapnunk, mert reggelre felfedezik, hogy letaroltunk egy helyi települést.
- Talán nem kellett volna összevissza rombolni - mormogta maga elé Ickyx, de Adisra oldalba lökte és joviális mosolyt villantott Jaina felé. - Mi a parancsa, Vindicta úrnő, mi a támadási tervünk?
- Maguk ketten lekötik a sztalkereket a fennsík bejáratnál - intett balra Jaina a figyelőposztjukhoz képest. - Legyenek velük óvatosak, alattomos, sötét oldali banda, váratlan fegyverekkel - aztán a nő a hapan lopakodó nehézgárdisták felé biccentett. - Fay, tiétek a rohamosztagosok és a tábor közepét védő szenior lovagok. Minél nagyobb felfordulást akarok.
- Parancs, úrnőm - tisztelgett Diath és megvillantotta a csatapáncélból kiálló edzett pengéit.
- Én pedig a jed’ka tábort fogom megtámadni az erdő felől, kerülővel - suttogta Jaina jobb felé intve. - Legalább az egyik célszemély valahol ott van… - ráncokba szaladt a homloka. - Érzem...
- Megérezhetik az Erőn keresztül, ha túl sokáig szkenneljük őket így, úrnőm - szólt közbe finoman Adisra.
- Ne oktass ki engem, chiss - szisszent fel Jaina, de rögtön elzárta magát újra az Erő elől. - Különös... eh... mindegy. Nem lesz még egy ilyen alkalom, amikor ennyire távol vannak a katonai erősségeiktől. Most kell elfognunk a trónörököst és azt a gyereklányt. Marad ez a terv. A jelemre kezdi majd mindenki, egyszerre. Mindenki, mozgás!
A hapan szervók és a Sith ügynökök lépteik halkan roppantak a hóban, ahogyan a kommandó felkészült a tábor megtámadására.
...
Varvara a lovag-tanoncok táborának egyik apró, moduláris, egyszerű falelemekből felállított szállás-barakkjában talált rá Kelanra, Carlra és a minduntalan hozzájuk csapódó, levakarhatatlan Uljanára. A trió tagjain szinte egyáltalán nem látszott, hogy megviselte volna őket a napok óta tartó menet- és terepgyakorlat, valamint a hosszú órákig tartó menetelések és extra csapatfeladatok sorozata, amelyeket a változatos fantáziájú jed’ka és sztalker kiképzők kitalálták nekik - inkább egy hevenyészett asztalka köré gyűlve vizsgálgatták kincseiket; különböző Yuuzhan Vong relikviákat és használati tárgyakat (pontosabban használati élőlényeket), amelyeket a legutóbbi napon gyűjtöttek be, amikor felfedezték a vongformált, jeges erdőben egy keltető maradványait. A jég láthatóan alaposan konzerválta az élőlényeket, de a rájuk irányított fűtőtestek melege alatt egyik-másikról elkezdett leolvadni a jég- és mocsokréteg és bizonytalanul mozgolódni kezdtek az asztalon. Varvarának azzal a feltétellel ígértek a titkos, Kelan és Carl menetfelszerelése közé rejtett konzervtartalékból, ha pár perc erejéig segít nekik kitalálni, melyik micsoda.
- Biztos nem veszélyes ez? - simított végig egyik-másik korall-lényen Varvara, halkan megcirógatva őket az Erővel... de nem igazán kapott választ, csak amikor jed’ka érzékét terjesztette ki rájuk. - Olyan... furcsák... ti érzitek őket?
- Azt mondják, a
vongérzék alapvetően más dolog, mint az Erő, inkább telepatikus készség... ismertem olyanokat, akiknek ment - magyarázta Kelan.
- Én nem érzek semmit velük kapcsolatban - rázta meg a fejét tanácstalanul Carl. - Olyan furcsán... idegenek. De a katonai kiképzésemen, régebben... - elfelhősödött egy pillanatra a tekintete az emlékekre, Kelan bátorítóan megszorította a kezét és hozzábújt. - Szóval ott volt szó róluk - fejezte be a mondatot némiképp megnyugodva Carl és nekiállt tanulmányozni a lényeket.
- Látjátok? - emelt fel egy göcsörtös gubószerű valamit. - Ez azt hiszem, egy
villip. Kommunikációs eszköz. Ez pedig - nyúlt egy kékes hátú bogárhoz - azt hiszem,
robbanóbogár, de még nem fejlődött ki eléggé, hogy felrobbanjon.
- Reméljük - fintorodott el Varvara. - Tuti nem fordulnak ezek ellenünk?
- Nagyon kicsik még, korai fejlődési fázisban hagyhatták hátra őket - ráncolta a homlokát Kelan is, láthatóan ő volt az egyetlen, akinek valamennyire sikerült ráhangolódnia a lényekre. - Még nincs bennük tanítás arról, hogy ki a barát és ki az ellenség, egyelőre... azt hiszem, örülnek nekünk, hogy kiolvasztottuk őket.
- Ez itt egy
amphii-bot, azt hiszem - emelt fel egy tekergőző, kígyószerű valamit Carl, ami sárgás tekintettel meredt rá és felszisszent. - Legalábbis az lesz majd egyszer, ha megnő.
- De jó, lehet az én háziállatkám? - simított végig a hosszúkás, sikamlós testen Uljana álmodozó tekintettel. - Nézzétek, most kanyarog, mint egy csáp... hihi... - a lány kicsit szorosabban megmarkolta a lényt, mire az kőkeményre merevedett. - Aztán meg merev és hosszú, mint Monroe bácsi f...
- Elég lesz, Uljana - csitította az elkalandozó ifjú jed’ka növendéket Varvara. - A jelenre koncentrálj, ne a múltra.
- Jól van, jól van, akkor akarom akarom akaroooom - csápolt Uljana az amphii-bottal. -
Amfiszának fogom nevezni, és mostantól mindig együtt alszunk majd - kacsintott a kígyószerű lényre, ami ijedt sziszegést hallatott válaszul és rugószerűen felkanyargott Varvara karjára.
- Nézzétek ezt - szólt közbe a többi eszközlényt vizsgálgatva Carl, felemelve egy hártyaszerű anyagot. - Ez olyan csuklya lehet, mint amit a korallvadász-pilóták húztak az arcukra...
- Nem, ez ennél nagyobb, nézd, ki lehet hajtogatni - Kelan ügyes keze kibontotta a hártyát, ami most egy jó emberméretű, ruganyos membránnak tűnt.
- Itt is van egy - húzott elő a kupacból egy hasonló membránt Uljana és felhúzta a kezére. - Hihi, álruha. Még jó, hogy én sosem akarok más lenni... bár néhány év múlva majd talán jól jön, hogy megint tizenkettőnek nézzek ki - vihorászott.
- Akkor viszont ezek
oglith-maszkok lesznek - mormolta elgondolkodva Carl, igyekezvén felidézni a Yuuzhan Vonggal kapcsolatos tanulmányait az ESB katonai akadémiáján. - Érdekes, még az is lehet, hogy nem a Harcos Kaszt keltetője volt az a kráter, amit találtunk, hanem a kémeké.
- Nem tudom, nem kellene-e ezeket mégis visszaadnunk a mestereknek, vagy legalább megmutatni valamelyik sztalkernek - morfondírozott Varvara. - Apropó, most már megkaphatom a konzerveket? Jag nem ér rá örökké...
- Fel bácsi itt van, juhú, akkor vele alszom inkább, nem
Amfiszával! - pattant fel Uljana vidáman.
- Vele én alszom, Uljana,
besz’szpakoj’tyesz’j - sóhajtott fel Varvara, aki pontosan ezért szerette volna elkerülni, hogy a kisebbik vostroyai lány belekotnyeleskedjen a felnőttek és tinédzserek dolgába.
Mielőtt Kelan, vagy Carl válaszolhattak volna, egy robbanás, majd kiáltások verték fel a tábor csendjét.
- Mi ez? - pillantott körbe aggodalmasan Carl, majd egy pillanatra megnyitotta magát az Erőnek, és aztán elfehéredett. - A
Sötét Oldal... itt vannak... itt vannak a Sithek...
- Bújj el, rejtőzz el, nehogy megérezzenek! - szisszent fel Kelan aggodalmasan és az asztalon heverő fénykardjaikért nyúlt.
- Várjatok - suttogta Varvara és a kijárat felé suhant. - Csak semmi hirtelen akció. Körbenézzek, és visszajövök...
A másik három aggodalmasan meredt egymásra.
- Baj van, ugye? - kérdezte a fiúkat Uljana. – Jönnek... itt vannak... itt van...
- Rejtőzz el te is az Erőben, Uljana! - utasította szigorúan Carl a kislányt majd rápillantott. - Ki van itt?
- A néni... a rossz álmokkal... - kucorodott össze a sátor egyik sarkában Uljana és ide-oda hintázni kezdett valamiféle katatón állapotban... - Nem akarok hozzá visszamenni, Monroe bácsihoz akarok menni...
A másik kettő döbbenten meredt rá.
...
Jagged fel s alá kezdett járkálni a jed’ka parancsnoki sátorban, miután Varvara úgy tűnt, igencsak elmarad azokért konzervekért, amikor egyszer csak a tábor másik vége felől egy robbanás, majd lövések és kiáltások zaja hallatszott.
A Tenupén, illetve számtalan felszíni és űrbeli csatában átéltek és az ezalatt kifejlődött ösztönök azonnal működésbe léptek, és Fel az utazóládája tetején lévő sugárvetőjéért nyúlt.
Amikor a sátor ajtaja feltárult, reflexszerűen arrafelé célzott, de Wathers őrnagyot látva egy pillanatra megnyugodott.
- Jelentést, őrnagy - kérdezte azonnal rohamosztagos testőrségének parancsnokát Jag. - Mi történik?
- Hapanok, uram - szűrte a levegőt sisakmikrofonját keresztül a fekete rohampáncélt, a Shaffer-féle hírszerzés speciális Blackhole csapatainak öltözetét viselő őrnagy. - A külső táborokat támadják és az őrséget, jöjjön, azonnal biztonságba visszük. A hajója menetkész.
- Nem hagyom itt Varvarát és a többi tanoncot - ellenkezett Jagged, de ekkor valami motoszkálás hallatszott kintről.
- Kontakt, kontakt! - Jag hallani vélte Wathers saját csapatának ordítását, majd valamiféle sercegést és elhaló sikolyokat az őrnagy még mindig kihangosított sisakmikrofonján keresztül, ahogyan amaz sarkon perdült, és kézjelekkel felettese tudtára adva, hogy maradjon veszteg, rohampuskáját a kijárat felé irányozva tett két lépés kifelé...
A lilásvöröses, inkább bíbor fénykardpenge pedig a semmiből jelent meg, átvágva az ajtót, Wathers mellkasának páncélját, és a férfi hátán jött ki. Jagged célzott, de a fegyvere kirepült a kezéből és a sátor sarkába szállt, hangos csördüléssel landolva. Az NDK vezetőjének pedig több esze volt annál, felismerve szinte azonnal a sátorba lépő támadót, hogy bármi mással próbálkozzon szemtől szemben a Jedik volt Kardjával.
- Jaina... - tette egy lépést hátra Jagged, mellkasa elé emelve a kezét, kifordított tenyérrel. Már volt egy megérzése, amikor Wathers a hapanokat említette, de a látvány még így is meglepte... várta már ezt a találkozást, sokszor elképzelte magában, mit mondana volt, megváltozott szerelmének, de mégsem tudta hova tenni a jelenséget.
Jaina Solo testesebb, szélesebb, muszkulárisabb volt, mint amikor utoljára látta, arca viszont beesett szeme alatt karikák éktelenkedtek, tekintete sárgáslilás volt, ahogyan fénykardja és a korábbi jedi lila és egy átlagos sötét oldali erőhasználó pengéjének keverékszíne volt... a fekete bőrruháról és általában az egész szerelésről pedig Jaggednek leginkább Jacen Solo jutott eszébe az utolsó napjaiban. Csak a tekintet volt más, mint a Jacenről szóló felvételek mutatták. Nem letargia, a túl sokat tudás és a túl sok áldozat fájdalma, hanem egyszerre elemésztő, lángoló düh volt Jaina tekintetében, ugyanaz a szenvedély, ami annak idején a legerősebb jedi lovaggá tette és ami annyira megfogta benne Jaget... csak most sötéten... és egyszerre kíváncsiság és értetlenség.
- Nem rám számítottál - tette hozzá végül Jagged. - Nem értem küldtek.
- Valóban nem... de most már mindegy - lépett előre öles mozdulatokkal Jaina és pengéjét Jagged torkának szegezte. - Leülni.
Jag leült az utazóládája mellé, még mindig fenntartva mindkét kezét.
- Nem vártam, hogy így találkozunk - mondta végül. - Én... akartalak keresni, Jai...
- Lárifári - a nő szemében először villant meg igazi, valódi, őszinte fájdalom, amióta belépett a sátorba. - Fogalmad sincs semmiről, Jag... és ne hidd, hogy nem tartalak szemmel már elég ideje ahhoz, hogy ne tudjam, miféle kis vostroyai gyerek-ribanccal hetyegsz, te pedofil szemétláda... gusztustalan, amit műveltek...
- Hé, ő már... - Jagged kényszerítette magát, hogy ne mondja ki Varvara nevét. Még mindig nem tudta, valójában ki lehet Jaina célpontja. - Már majdnem tizennyolc, jó? És többnek néz ki! Vostroyán amúgy is tizenkettő a beleegyezési korhatár...
A „tizenkettő” említésére megvillant valami Jaina tekintetében. Jagnek nem kellett Erő-érzékenység hozzá, hogy kitalálja exe még sötét oldali, eltorzult arcvonásaiból is, ki lehet az egyik célpontja.
- A kislányért jöttél. Azt hitted, itt lesz... - mormolta végül. - Ugye?
- És el is viszem... ülve maradsz! - sziszegte Jaina. - De nem csak őt!
Motoszkálás hallatszott a bejárat felől, és berontott három rohamosztagos. Az első reflexből tüzet nyitott, de Jaina blokkolta a lövést, egyenesen bele a katona rohamsisakjának közepébe. A második fegyvere elrepült, egyenesen Jaina kezébe. A harmadik az övén függő egyik gránátért nyúlt...
- Leállni! - kiáltott Fel, miután rádöbbent, hogy ennek könnyen vérfürdő lehet a vége, és ő sem fogja megúszni.
- Ne mozduljatok, vagy megölöm - Jaina pengéje ismét oldalra, Jag torkának szegeződött.
- A hölgynek... - próbált időt nyerni, improvizálni Jagged - követelései vannak. - Fél szemmel Jainára pillantott, egy fél pillanat erejéig cinkos mosolyt villantva, mintha valójában mindig is egy oldalon álltak volna. De Jaina nem reagált, ugyanaz a közömbösség volt a szemében iránti, mint amit Jag utoljára akkor látott benne, amikor a
Killik Sötét Fészkének befolyása alatt állt és a Jagged vezette Kéz-csapatok chiss gárdistái ellen harcolt.
- Hozzátok ide a Palpatine-kölyköt és a Vrosilov-lányt, vagy a főnökötök meghal - szisszent fel Jaina. Fénykardjának pengéje lassan sütni kezdte a bőrt Fel torkán, ami kipirosodott és felhólyagosodott Jag beharapta az ajkát a fájdalomtól.
A rohamosztagosok parancsnokának tűnő, narancs váll-lapos tiszt, miután visszarakta gránátját a taktikai övébe, értetlenül forgatta a fejét.
- Fordíts nekik, mamlasz, ha hazudsz, megérzem és meghalsz - sziszegte Jaina halkabban Jaggednek.
- Hozzák ide Antares Vao lovagot és a legifjabb jed’ka tanoncot, Uljanát - mormogta idegesen Jagged. Távolabb kell kerülnie valahogy Jainától, futott át az agyán. Így, fegyvertelenül nincs esélye, de ha csak pár méter távolság lenne köztük, és el tudná érni a ládáját... - Hallotta a parancsot, hadnagy! - ismételte meg ezúttal hangosabban Jag.
- Én... értettem, parancs - biccentett a tiszt, de azért a biztonság kedvéért hozzátette:
- Bekerítettük a sátrat, uram.
- Egy próbálkozás, és megölöm, pléhfejű - fröcsögött Jaina, majd az Erő segítségével finomat taszított a katonákon. - Na mi lesz, mozgás!
A rohamosztagos valamit mormogott maga elé arról, hogy miféle Palpatine - majd visszahúzódott.
- Már úton van az erősítésünk a tábor többi részéről, Jaina - jegyezte meg halkabban Jagged. - Nehézfegyverekkel...
Jaina pedig pontosan úgy reagált, mindenféle sötét oldali transzformációja ellenére, ahogyan azt Jag várta... lekicsinylően megrántotta a vállát, majd az ajtóhoz sétált, és kikukkantott rajta, ellenőrizve, hogy csapatai hogy állnak a tábor többi része elleni harcban.
- Én erre nem tennék túl sokat - mormolta végül Vindicta, majd visszafordult Jag felé...
Aki akkor már mozgásban és a nő torka felé kapott. A fénykard kiesett Jaina kezéből és elgurult.
Jagnek csak három másodperce volt szüksége, hogy az utazóládájából előkerítse kedvenc közelharc-fegyverét, amit mindig magával hordott - a mandalóriaiktól ajándékba kapott
bes’hkar szorítókesztyűket, amelyek még akkor kerültek hozzá, amikor Jaina a Sithek útja helyett a mando-k harcművészetét tanulta évekkel ezelőtt az azóta kőzuhataggá vált bolygón magától Boba Fettől. További két másodperc kellett hozzá, hogy nekirontson a kikandikáló Jainának és testsúlyával, valamint lendületével leteperje - pont, mint a régi szép időben, csak most szexuális örömök helyett minden bizonnyal életre halálra szólt a birkózás... bár Jagnek egy pillanatig az első verzió is megfordult a fejében, de aztán Jaina olyan elánnal kulcsolta össze combjaival a férfi derekát, hogy szinte kiszorította belőle a szuszt, rácáfolva minden alternatív kimenetre… elméjük egy pillanatra összekapcsolódott, de a korábban átélt kellemes élmények helyett halál, pusztulás, harcok, a bastioni császári ünnepség óta eltelt szörnyűségek villantak át közös emlékeik útján, aztán akkora adag nyugalmat és boldogságot érzékelt Jaina ellenfele részéről, hogy undorodva elzárta elméjét Jag elől és még erősebben szorította vissza.
- Megváltoztál - sziszegte Fel, miközben egyre szorosabba fonta kesztyűvel rásegített vasmarkát a nő nyakán. – Régen élvezted ezt... add fel és elengedlek.
- Csak nem képzeled, hogy elbánszhatsz velem így. Én nem valami bolond twi’lek kurva vagyok - sziszegte Jaina, de közben már kezdett ellilulni az arca. Ezeket a szorítókesztyűket páncélos nyakak és fegyverek kettéroppantására tervezték, és még a
Sötét Oldallal sem lehetett a végtelenségig ellenállni a páncélos ujjak mesterséges szervókkal felerősített hatásának.
- Add fel, Jaina, ez most nem valamelyik új hapan barátnőddel való nevetséges kis hancúrozás, amiről magad is tudod, hogy semmi gusztusod hozzá - harapta be az ajkát magabiztosan, de már az erőlködéstől Jagged is, felhasználva néhány emléket, amit Jainával való rövid szellemi kapcsolata közben kiolvasott a nő tébolyult elméjéből, miközben ő is levegőért kapkodott. - Nem akarlak megölni, még most sem... te sem akarsz végezni velem, tudom... nem fogsz bántani...
- Látod, ebben tévedsz, te pederaszta mocsok - Vindicta mosolyában ezúttal egy szemernyi Jaina sem volt. Ha volt is benne bármilyen pozitív érzés, sajnálat a férfival kapcsolatban, az most hirtelen elszállt. Csak a fájdalom és a gyűlölet maradt... és a fénykard, ami mellette feküdt, és amit végre elért.
A bíbor penge és Jagged fájdalmas üvöltése egyszerre vágott bele a sátor csendjébe. Egy újabb rohamosztagos rohant be a sátorba, de Vindicta pengéje máris fordult és felé meredt.
- Igyekezzetek, mert ennyit sem hagyok belőle, ha elkéstek. Elő azokkal a pondrókkal! - azzal páncélozott csizmájával belerúgott a némán, a fájdalomtól eltorzult arccal térdelő Jaggedbe, aki értetlen, döbbent arckifejezéssel meredt kezeinek csonkjaira. Jaina kardja pontosan a mandalóriai páncélkesztyűk könyök alatti szára felett, a már védtelen részen metszette le a férfi mindkét felkarját, amelyek helyén csak feketén sistergő, üszkös sebek maradtak.
- Én... ezt... - egy újabb rúgás végre észre térítette Jaget.
- Most már aztán kussolj, és várd ki az idődet. Ha elég gyorsak a talpnyalóid, nem halsz meg, ne aggódj, te szánalmas nyomorult - köpött Jagged felé és visszatért a bejárathoz. - És ne próbálkozz semmivel, te díszbirodalmi.
...
Varvara néhány perccel később egy fiatalos mozgású, narancssárga váll-lapos rohamosztagos tiszttel tért vissza a sátorba, mindketten rendkívül izgatottnak tűntek.
- Visszafelé találkoztam Borg hadnaggyal - magyarázta a jed’ka aggodalmas arccal. - Elég rossz a helyzet.
- Hapan nehézgárdisták támadnak mindenfelől - foglalta össze a rohamosztagos. - A sztalkerek táborával elveszítettük a kapcsolatot, az utolsó vészjelzés szerint Sith
asszaszinok jelentek meg... a parancsnokom... meghalt... Őfelsége... túsz...
- Micsoda? - Carl szemei tágra meredtek - Ki? Honnan?
- A
Jedik... Kardja - remegett meg a rohamosztagos férfi hangja. - Láttam... úgy nézett, ki, mint egy... Sith. Jaina... Solo... a kislányt akarja – mutatott remegő kézzel Uljanára, aki elsírta magát és bebújt Kelan mögé.
- Tudtam, jaj, ne, tudtam! Megint csúnya álmok lesznek és nem lehet senkivel sem együtt aludni! Egyedül kell... nem akarok nem akarok...
- És magát is kérette - tette hozzá a rohamosztagos Carlra mutatva. - Azt mondta... Palpatine...
- Oké...
haraso, őrizzük meg a nyugalmunkat, hadnagy, rendben? - Varvara a férfi vállára tette a kezét, az Erőn át nyugalmat sugározva felé. - Van pár dolog, amiről csak a parancsnokuk tudott... de nem engedhetjük, hogy ők ketten - mutatott Carl és Uljana felé - a Sith kezébe kerüljenek. Húznunk kell az időt, segítséget kell hívnunk...
- Nem lesz időnk - krákogta a rohamosztagos. - Az egész tábort körülvették a hapan nehézgárdisták... zavarják a kommunikációt. Nem tudunk segítséget hívni a helyőrségből... Őfelsége... megsérült... az egymásköztin hallottam...
Varvara tekintete elfelhősült, és már felpattant volna, amikor Kelan visszarántotta.
- Várj... jed’ka. Van... van egy ötletem - az asztalon heverő Yuuzhan Vong cuccok felé pillantott. - Carlnak és Uljanának mihamarabb ki kell jutni a táborból, de el is kell vinni őket a Sith nőhöz, nem igaz?
- Mit akarsz csinálni, Kelan? - fogta meg a másik fiú vállát Carl határozottan, és felpattant. - Nem engedem, hogy veszélybe sodord magad! Megvívok vele, legyőzöm!
- Nem, amíg Jagged fogoly - rázta a fejét Varvara is, majd letelepedett Kelan mellé, aki az egyik
oglith maszkot tartotta a kezében az asztalon lévő Yuuzhan Vong használati élőlények közül. - Meg fogjuk menteni... azt hiszem, tudom, mire gondoltál.
- Nem lesz könnyű - ismételte sötét tekintettel Kelan, majd végigsimított a másik fiú arcán. - Szeretlek, Carl, tudod. De ezt meg kell tennünk. Jól figyeljetek, mert alapos munkát kell végeznünk, és alig van időnk. És ne feledjétek, először mindenki rejtőzzön el az Erőben, utána pedig elmagyarázom, mit csinálunk... - intett a többieknek, hogy üljenek le körben, majd nekiállt kihajtogatni az
oglithokat, miközben mélyen megmártózott az Erőben. Élete legnagyobb eddigi színjátékára kellett felkészülnie.
...
Percekkel később Borg hadnagy, egy szakasz rohamosztagos és néhány lovag-tanonc megjelent Jag sátránál, maguk előtt terelve Uljana Vrosilovot és az ifjú Carl Wenthar-Palpatine-t. Mindketten beléptek a sátorba, miközben Jaina elégedetten végigmérte őket az Erőben és külsőleg egyaránt. Odakint még mindig robbanások és lövésváltások jelezték, hogy továbbra is dúl a harc.
- Helyes - pillantott körbe sötét tekintettel. - Most pedig kérek egy siklót, kikapcsolt fedélzeti számítógéppel - aztán a sarokban remegő Jaggedre pillantott. - Ezt a mocskot is elviszem magammal, majd visszakapjátok, paprikajancsik, hogyha felszálltam a többiekkel. Biztosíték.
- Nem... nem erről volt szó! - tiltakozott elhaló hangon Jagged. A rohamosztagosai is kibiztosították fegyvereiket.
- Neked hallgass a neved,
„drágám” - vetette oda dühtől vörösödő fejjel Jaina. - Vagy levágjak még rólad ezt-azt?
- Nevetséges vagy, Jaina... szánalmas - Jag lassan újra megtalálta a nyelvét a fájdalom ködén át, miközben karjának csonkjait szorosan magam mellé szorította. Uljana és Carl egy hang nélkül, döbbenten figyelték az eseményeket. - Magad sem tudod, mit szolgálsz...
- Charis császárnőt szolgálom és te nem mondasz ítéletet felettem, te férfiállat! - köpte vissza Jaina, de Jag ezúttal nem hagyta magát.
- Úgy, hát, nem tudom elképzelni, mit eszik rajtad - vigyorodott el fájdalomtól eltorzult arccal Jagged. - Kövér vagy, büdös és mérges... semmi sem maradt belőled! El sem tudom képzelni, hogy az a kényes kéjenc fruska hogy volt képes veled...
- Elég!! Elvettek tőlem mindent! - tört ki Jainából, de egyszerre mozgásba lendült az összes rohamosztagos, és Carl is.
- Rohadékok! - a jedik hajdanvolt Kardját azonban nem lehetett egy egyszerű orvtámadással meglepni, Fel testőreinek pedig jelenleg semmiféle extra felszerelés nem állt rendelkezésére. Jaina lecsapta Carl támadásba lendülő, elég esetlenül közelítő, lapos ívben lecsapó fénykardját és egy Erő-lökéssel a sátor sarkában lévő cölöpnek lökte a fiút, aki elveszítette az eszméletét, utána pedig útjára indult a fénykard, lefejezve a rohamosztagosokat, miközben Jaina egy szaltóval elkerülte a lövedékeket, a kard pedig csak pörgött és pörgött, egyenesen a döbbent Jagged feje felé… Jaina arca gonosz mosolyba torzult, és keményen fogta a kard ívét az Erőn át, nehogy bárkinek is eszébe jusson eltéríteni egy ellenlökéssel...
-
Nyeeeeet! - a filigráns kislánytest szinte átrepült a levegőn, és színes szikrák közepette felfogta a suhanó pengét. A fénykard fekete, üszkös nyomot hagyott a gyermek testén, aki élettelenül a földre került. A kard pedig kikapcsolt állapotban landolt mellette.
- Nem, a rohadt életbe, bassza meg! - káromkodta el magát dühösen Darth Vindicta. Nem akarta elhinni, hogy egy ilyen ostoba kislány, mint Uljana Vrosilov efféle, szó szerint öngyilkos akcióra szánja el magát ennek a pondró Jaggednek a védelmében... pláne azok után, amennyi mindent tanított neki... - Ostoba kis fruska, buta kurva, a rohadt élet! - káromkodott tovább, miközben az élettelenül fekvő Uljana békésen a semmibe, a jurta tetején túlra, az égbe meredő, kifejezéstelen szemeibe bámult. Itt már nem volt mit tenni.
Jag felszisszent és a kijárat felé kúszott, de aztán Jaina mellette termett, felkapta és újra aktiválta a fénykardját. Odakint eközben páncélozott siklók mély dübörgése hangzott fel. Jaina számára ismeretlen, de mindenképpen ellenséges motorhangon.
- Tönkretetted a missziómat, te pöcs - sziszegte Jaina, egyik kezébe fogva a levegőért kapkodó Jagged torkát. - Valaki az Erőben azt akarja viszont, hogy még élj... - nézett a halott gyermekre dühösen Vindicta. - Szívem szerint órákig szórakoznék veled, de nincs rá idő... szóval csak... - a nő mosolya torz vigyorba fordult. – annyit kapsz tőlem, amennyit a hozzád hasonló, áruló, megcsaló pedofilok érdemelnek.
Jagged embertelen módon felüvöltött, ahogyan Vindicta kardja a nemesebb szerveinél, a lába között aktiválódott, megsütve és elégetve mindent. Aztán elveszítette az eszméletét, miközben Vindicta a sátor hátsó részéhez rohant, felkapta a vállára az ájult Carlt és a hátsó falat fénykardjával kivágva eltűnt a fák között, miközben odakint újabb robbanások, a magasban elhúzó robogós járőrök,
Chariot-siklók, és vostroyai rohamcsónakok jelezték, hogy megérkezett az erősítés....
...
Adisra és Ickyx nagyjából egyszerre értek vissza a gyülekezési körletnek kijelölt megfigyelési ponthoz azzal a néhány életben maradt hapan beszivárgó-nehézgárdistával, akiket a sérült, de járóképes Diath vezetett. Egy perccel később futott be Vindicta úrnő, a vállán egy eszméletlen fiúval.
- Csak egy, úrnőm? - pillantott rá kérdőn Ickyx, de Jaina türelmetlenül félrelökte a muunt és lefektette az ájult Carlt az egyik karbonit hibernáló berendezés mellé, amit korábban szereztek.
- Fagyasszátok le szállításra, mielőtt felébred, úgy egyszerűbb lesz - rendelkezett Diath szolgálatra készen álló két technikus specialistájának. A hapanok azonnal munkához láttak. Csak ezután vetette oda Vindicta egy fél választ a muunnak.
- A lány meghalt. Csak a fiút tudtam elhozni. Gyerünk, készüljünk kivonásra!
- Az osztagom fele odaveszett, úrnőm - jegyezte meg Diath. - Minden tele van a helyőrségiek erősítésével - mutatott a táborhelyek villódzó számos új pásztázófényre.
- Rendben - biccentett Jaina Diathnak. - Ezredes, maga jön velem, segít elrepulzorozni az örököst a hajómig, a többiek - intett a kommandósoknak - zavaró támadásokkal fogják le az árulókat odakint, amíg mi kijutunk.
- Parancs! - tisztelegtek vasas csattanással az életben maradt hapan nehézgárdisták. Öngyilkos utasítás volt, annyi bizonyos, legalábbis számukra, de az
Anyakirálynő Végrehajtójának szava olyan volt számukra, mintha maga Charis adta volna... szent.
- Elnézést, Vindicta úrnő - szólt közbe a torkát köszörülve Adisra. - Ami a foglyot illeti...
Nem tudta befejezni a mondatot, mert Ickyx szinte a szájára tapasztotta a kezét, annyira hadonászni kezdett.
- Csak azt akarjuk kérdezni, úrnőm - hajtotta meg magát ismételten, a lehetőségekhez képest a muun, miközben előretolakodott, szinte a jégbunker falához szorítva tiltakozó chiss társát -, hogy mi mit csináljunk?
- Igaz is - meredt maga elé egy pillanatra Vindicta, majd lehunyt a szemét. - Jól helyben hagytam Jagged Felt, azt a pederaszta mocskot. - De előtte olvastam az elméjében - meredt a sötét oldali orgyilkos párosra. - Követnetek kell a lány előző nyomát, ha ki akarjuk köszörülni a csorbát, ami Uljana Vrosilov halálával esett császárnőnk becsületén. El kell fognotok azt a Monroe-t, aki elcsalta eredetileg. Fel úgy gyanította, a mocskos EGB-sek foglya lehet, vagy a nevetséges
Klih’gohnoké, vagy a mienk, de utóbbiról tudnék. Az áruló G’Kar is vele van - magyarázta Jaina. - Kövessétek az ő nyomukat, és ha megvannak, öljétek meg őket, vagy szerezzetek bizonyítékot arról, hogy halottak már! A többivel én foglalkozom! - mosolyodott el vészjóslóan, bár nem közölte senkivel sem, miféle terv körvonalazódott a fejében.
- Parancsodra, úrnőm! - hajtotta meg magát ismételten Ickyx, furcsa mosollyal az arcán. Aztán a csapásmérő egység túlélő tagjai szedelődzködni kezdtek a kivonáshoz.
...
Mire az erősítés parancsnoka megérkezett Jagged Fel sátrához, már bent talált egy helyi medikus egységet. Körös-körül az életben maradt rohamosztagosok és Birodalmi Lovagok a helyszín biztosításával voltak elfoglalva. Az idősebb ezredes körbepillantott. A medikusok többsége éppen Fel állapotának stabilizálásával volt elfoglalva, miközben egy egészségügyis a földön fekvő jed’ka mellett térdelt egy pillanatig, majd szomorúan megrázta a fejét. A fénykard majdnem teljesen elválasztotta a fejet a törzstől, a kislány menthetetlen volt. A többi életben maradt jed’ka sírni és kántálni kezdett anyanyelvükön, körbe letérdelve a holttest körül.
- Fel tudják ébreszteni Őfelségét? - fordult az ezredes az orvoscsoport vezetőjéhez.
- Sőt, kell is - biccentett az egészségügyisek vezetője, egy helyi
pyn’gani nő. - Súlyosak a sérülései... lokális karbonit-fagyasztással kell konzerválnunk a sérült szöveteket... és az eltávolított testrészeket - ült ki furcsa fintor a nő arcára, szinte szánakozó arckifejezés. - De akkor nem hagyhatom szedálva. Károsodhat az idegrendszere. Ébren kell lennie, amíg bevisszük a fővárosba, egy egészségügyi specialistához.
- Csinálja - biccentett az ezredes, majd döbbenten megfordult, amikor két újabb, fiatalabb alak tűnt fel a sátor bejáratában.
- De maguk nem...?
Jag őrjítő fájdalomra ébredt, és a látványra... holttestek és sérültek mindenhol... Carl eltűnt... Uljana holtan hever a padlón... saját testrészei hiányoznak... nem is akármennyi, nem is akármilyenek... az ajtóban pedig... hogy mi? Uljana és Carl?
- Mi a... - mormogta Jagged értetlenkedve, de a fájdalom erősebb volt, semmint hogy gondolkozni tudjon.
- Felség, mármint... khm... Főtitkár elvtárs - tolakodott előre a helyőrségparancsnok. - Elnézését kérem, az egészségügyiseknek fel kellett ébreszteniük. Kievan Krath ezredes vagyok a helyi milíciától.
- Je... jelentést - pillantott a Birodalmi Hadsereg hagyományos, a Flottaőrségére hasonlító elől nyitott, ívelt rohamsisakját, és zöld mellpáncélján az NDK vörös paszományait viselő férfira Jagged.
- A testőrsége meghalt, uram, a legtöbb sztalker is - jelentette az ezredes. - De a Milícia és a közeli vostroyai őrposzt tengerészgyalogosainak együttes bevetése megfutamította a hapan beszivárgókat. Folyamatosan üldözünk, a tábor körül még van némi ellenséges tevékenység. Nem lehetünk elég hálásak Antares úrfinak, hogy kijutott a kordonon és a zavaráson kívülre, és kapcsolatot teremtett velünk - pillantott az ajtóban álló Carlra.
- Hogyan... nem értem... - pillantott rájuk Jagged értetlenkedve. - Antares... mármint... Carl... nem lehet... elvitte... Jaina... elvitte a merénylő...
- Elvitte? - kiáltott fel Carl és kétségbeesett arckifejezéssel Felhez lépett. Döbbenten meredt a sérüléseire. – Ezt... ezt ő csinálta?
- Nem értem, Felség, a fiatalembert a táboron kívül vettük fel, végig velünk volt - értetlenkedett Krath ezredes.
- Cse... cseréltünk - tört ki a sírás Carlból. - Ke... Kelan volt én... mi Uljanával kimentünk a sztalker táboron kívülre, ellopakodtunk a tűzharcot vívó hapanok mellett... egyet le kellet vágnom... aztán a zavaráson kívülről üzentünk a helyőrségeknek, hogy küldjenek erősítést...
- De hogyan? - meredt rá a fiúra Krath ezredes.
- Találtunk a menetgyakorlaton idefelé... - szipogta Carl - néhány Yuuzhan Vong
oglith maszkot... Kelan ötlete volt. Lemásolta a személyiség-lenyomatunkat az Erőben is, hogy kivetítse... nagyon ügyes volt...
- Várjatok - nyelt egyet Fel, és teljesen kiszáradt a torka. Egy pillanatra még a testét mindenhol hasogató fájdalomról feledkezett. - De ha Kelan volt... Carl... akkor Uljana... Uljana!
A megszólított vostroyai kislány könnyben ázó arccal térdelt halott képmása mellett.
-
Varocska... - suttogta önkívületben, anyanyelvén -
Zsizny’ na mo’jej... daragoj moj... ti umerilasz'j Azzal remegő kézzel a halott Uljana arcához nyúlt és apró ujjaival szétfeszítette a halott lány valódi arcát fedő
oglith maszkot.
Döbbent kiáltás szakadt ki a jed’kákból, és Felből is... természetellenesen magas, elvékonyodó hangon. Hogy a sérülései, vagy a megdöbbenés miatt, nem lehetett megállapítani.
- VARVARA! NEM NEM NEM NEM... EZT NEEEEEEE... - Sokkba kerül, mégis leszedáljuk, gyorsan, menjen ki mindenki, szállításra előkészíteni azonnal, a leggyorsabb siklóval a fővárosba visszük! - rendelkezett hirtelen sürgetővé vált hangon a
pyn’gani medikus-parancsnoknő, miközben azonnal gyógyszerkoktélokat fecskendezett hadszíntéri applikátorából a sivalkodó és vergődő Jag nyakába. - Egy órán belül műteni kell, különben elveszítjük, mozgás, mozogjanak már, gyerünk!!!
...
Vindicta Sith beszivárgó hajója, egy álcázott hapan rohamyacht már a horizonton járt, elveszve az NDK-sok érzékelői elől, a többi hapan nehézgárdista pedig életét adta a visszavonulás fedezése közben az
Erenedáért, mikor Adisra és Ickyx elérték a jóval messzebb leparkolt, ágakkal és fatörzsekkel, no meg persze Sith varázslatokkal álcázott, sokkal átlagosabbnak kinéző hajójukat az erdő mélyén. Még így is meg kellett lapulniuk néha, hogyha egy-egy NDK-s rohamsikló, vagy motoros járőr elsüvített a fejük felett.
- Egyet nem értek csak... - jegyezte meg végül Adisra, mire a páros felsietett a hajójuk rámpáján. - Miért nem engedted, hogy felhívjam a
Végrehajtó Úrnő figyelmét a tévedésére? Az a fiú nem az Örökös volt...
- Csak egy ügyes másolat, igen, valamiféle maszkírozás, és jókora adag Erő-trükk, igen - somolygott maga elé Ickyx gonoszul. - Vindicta vessen magára, ha nem érezte meg. Túlságosan elvakította a düh.
- De így mi is hibásak vagyunk a misszió kudarcában - rázta a fejét elégedetlenül Adisra. - Te is láttad, én is láttam, amikor levágtuk az utolsó sztalkert. Láttuk, hogy az Örökös és a lány a tábor külső határa felé igyekeznek, mégsem tettünk semmit. Hagytuk, hogy megtévesszék Vindictát.
- Vindicta még jedi korában mindig is a
Megtévesztés istennőjének avatárjaként pózolt - heherészett tovább Ickyx. Hát most leckét kap belőle. És ne feledd, chiss barátom, ez az ő missziója volt, mi csak mellékszereplők voltunk benne. Úgy helyénvaló hát, ha az ő kudarca is lesz.
- Akkor is jelentenünk kell - tiltakozott Adisra. - És valakinek követnie kell az eredeti célszemélyeket is, hogyha egyszer itt maradnak.
- De Vindicta közvetlen parancsát sem szeghetjük meg, nemde? - kacsintott a muun, majd leütött egy gombot a hajójuk kezelőpaneljén, mire az egyik falipanelből ökölnyi méretű Sith kutaszok lebegtek elő.
- Majd ezekkel az aranyos kicsikékkel az Örökös és a kislány nyomában maradunk… távolról - magyarázta Ickyx tovább. - Szofisztikáltak, redundánsak, váltják egymást,
odonit-álcázó réteg van rajtuk, és nem vukifej méretűek, mint az ötven évvel ezelőtti első Sith modellek. A jelentésünket pedig... megtesszük, egyenesen Moskau Főkormányzónak - mosolyodott el gonoszul Ickyx. - De csak miután Vindicta visszatért a Hapesre és jelentette Őfelségének... csúfos kudarcát,
ehehehe...
- És a két új célszemély? - kérdezte Adisra. - A birodalmi és
klih’gohn szálak lenyomozásához segítségre lesz szükségünk.
- Semmi baj - heherészett tovább a muun nagyúr. - Majd újra felhívjuk régi barátunkat, Ardus Kaine kormányzóhelyettest a Maradványban - azzal átkarolta a chiss vállát. - Jöjj, Adisra barátom, Vindicta úrnő hamarosan belebukik a kudarcaiba... és akkor újra eljő az
asszaszinok ideje!
Ehehehe...
...
Pol’pyn’ganar városa újabban a Vostroya szövetségeseinél már-már bevettnek és bolygónként, de legalábbis szektoronként kötelezőnek számító
Kirovgrad nevet viselte, de az egészségügyi intézmények steril külseje maximum abban változott meg, hogy a
pyn’gani képírás sziluettjei mellett immár cosrai, Basic és vostroya nyelven is kiírták a rehab részleg nevét és a fontosabb tudnivalókat abban a szárnyban, ahol Jagged Fel lábadozott. Végül némi tiltakozás után az ügyeletes orvos és a megerősített testőrség tagjai hozzájárultak, hogy ifjú vendégei egyesével bemehessenek hozzá - elsőként Uljana. A karján ott tekergőzött a növendék
amphii-bot, de Jagged elég furcsaságot látott már élete során, hogy erre már ne szóljon egy szót sem.
-
Dobrij gyeny, Fjel bácsi - ugrott fel azonnal az ágy szélére Uljana és odabújt Jaggedhez, aki lekötött kézcsonkokkal csak mérsékelten tudta viszonozni a gesztust. - Úgy örülök, hogy túlélted. Nagyon fáj?
- Kedves vagy, Uljana - nyelt egyet Jagged. - Még eléggé fáj, igen... elveszítettem valakit.
- Én is sajnálom Varvarát - törölt el egy könnycseppet Uljana az egyik szeme sarkában, majd elmosolyodott és megpuszilta Jagged sebhelyes arcfelét. - De most már itt vagyok neked én! Végre... összejöhetünk! Talán még azt is megengedem... ó... - komorodott el Uljana. - Ó jaj, mégsem, hiszen neked már nincs mivel... se kezed, se... izé... kapsz majd olyan... teleszkóposat, mint ami állítólag Wenthar császárnak is volt? - pillantott Jaggedre Uljana reménykedve, aki sötét gondolatai között sem tudta megállni, hogy ne nevessen... fel.
- Megvannak az eredeti példányok mindenemből, még ha kicsit... megsültek is - mondta végük Jagged és Uljanára kacsintott. - Tudod, Uljana, nagyon jó klóntechnológiát örököltünk... az EGB-től. Kapok mindenből újat, igazit, kibernetikus toldás nélkül, azt mondják. Ha nem lesz komplikáció.
- Jaj de jó, akkor meg tudsz majd erőszakolni - vidult fel Uljana. - Utána pedig összejöhetünk... figyelj, elmondom, hogy szeretem...
- Azért én szerintem ez már nekem is túl nagy... korkülönbség lenne... - sóhajtott Fel.
- Ugyan már - vigyorodott el a kislány. - Alig néhány évvel vagyok fiatalabb, mint Varvara, meglátod, lassan már mellem is nő majd... észre se fogod venni a különbséget, hihi...
- Uljana, ez nem így megy - komorult el újra Jagged. - Szerettem Varvarát... az életét adtam értem... és érted is, végül is. Nem tudom, rászolgáltunk-e.
- Hát, ezt csinálják jed’kák - szomorodott el Uljana is. - Na nem baj,
Fjel bácsi, majd valamelyik tiszted...
hihi... -ismét elkomorult a kislány arca. - A kövér, nagy fenekű, izzadtságszagú nénivel is jóban voltatok régen, ugye? Aki bántott...
- Igen - meredt a semmibe Jagged egy pillanatig. - Jaina... őt is... szerettem... de nagyon... megváltozott.
- Valamikor én is azt hittem, jó fej... - csuklott egyet Uljana. - De most már... félek tőle. Gonosz lett. És csúnya. Meg öreg...
- Azt hiszem... igazad van - mivel megsimogatni nem tudta, Jagged odaérintette a homlokát Uljana fejecskéjéhez. - Sajnálom, hogy kitettelek ennek. Veszélyben vagy itt. Túl közel vagyunk... a Sithekhez. Intézkedni fogunk... hogy biztonságos helyre kerülj. Most küldd be Carlt, kérlek.
Uljana elszontyolodva kisétált, miközben azt mormogta magában, hogy csak azért is megerőszakoltatja magát ma még valakivel... ha mással nem,
Amfiszával... majd nem sokára egy sokkal szomorúbb, gondterhelt arcú Carl Palpatine jelent meg az ajtóban.
- Sajnálom, hogy nem tudtalak megvédeni, Fel parancsnok - lépett oda Carl Felhez. - Felesküdtem, hogy része leszek a
Birodalmi Lovagok rendjének, és megvédünk... de kudarcot vallottam. Nem vagyok méltó a páncélra... és Kelant is elveszítettem.
- Nem én voltam a célpont, ezt ne feledd, Carl - jegyezte meg Jagged bátorítóan. - Hanem te és Uljana. De levontam a megfelelő következtetéseket. Felelőtlen voltam, és ez... Varvara életébe került. Te pedig elveszítetted a barátod.
- Kelan... még él - hunyta le a szemét egy pillanatra Carl. - De nem tudom, mit tesz vele Ben... unokanővére... ha rájön. Talán bántani fogja...
- Én nem hiszem - rázta meg a fejét Fel. - Charis számára minden... elnézést, hogy ezt mondom, minden túsznak értéke van. Én inkább amiatt aggódom, hogy ismét visszajönnek érted. Az inkognitód... sérült. A fél rohamosztagos egymásközti hallotta, hogyan hívott Jaina. Nem maradhatsz itt. És a testőrségemet, a biztonsági intézkedéseket is meg kell erősíteni... nem rohangálhatok így összevissza mostantól...
- Én... ne küldj el magad mellől... Fel... Felség - Carl bátortalanul letérdelt, valamiféle hirtelen indíttatásból, de Jagged megrázta a fejét.
- Ne vidd túlzásba, Carl, nem szükséges. Te magad jogán vagy, aki, nem kell hűséget esküdnöd nekem… de megkérnélek pár dologra. Beszélned kell a szenátor barátoddal és a kapcsolataiddal, akik révén te és Kelan idekerültetek Coruscantról.
- Kelan után megyünk? - villant meg reménykedően Carl tekintete.
- Nem, legalábbis egyelőre nem - rázta a fejét ismét Fel. - Először is biztonságba kell helyezni Uljanát. Most, hogy a vostroyaiak lecserélik az itteni flottájukat, már nem létfontosságú amúgy sem, hogy velünk legyen, nem tartozom majd többel a marsallnak... de veszélybe sem akarom sodorni a kislányt. Talán a kapcsolataid beszélhetnének a jedikkel, hátha van valami... akadémia, vagy ilyesmi. Azok után, amit átélt, félek, a vostroyaiak be sem fogadnák a jed’kák közé. Nem való oda.
- Persze - biccentett Carl. - És még?
- Hamarosan megérkeznek a
Jedi Partizánok első egységei - folytatta Fel. - Fogadom őket Agamaron, ha… felépültem ebből. De ez nem lesz elég. Erősebb, a jedik harcmodorában és a katonai szolgálatban is jártasabb kiképzőkre is szükségünk lesz... a
Birodalmi Lovagrend ebben a formájában még egy ilyen csekély Sith-hapan támadást sem tudott elhárítani. Carl... arra kérlek, próbáld meg felkutatni Ben Skywalkert, és kérd a segítségét ebben. Pont olyanokra van szükségem, mint ő.
- Én... izé... - Carl elvörösödött. - Megpróbálhatom, persze. És velem mi lesz?
- Igen - mosolyodott el Fel. - Nézd csak, van a szekrényemen egy holoprospektus. Tudom, hogy nem feltétlen fog neked tetszeni, de valójában ott most nagyobb biztonságban lennél, mint ilyen közel a Sith-hapan határhoz. Vannak... kapcsolataim, amivel elintézhetjük, hogy álnéven bekerülj oda... biztonságosabb lenne.
- Nahát... - emelte le a holokártyát Carl csodálkozva. -
Adumari Intergalaktikus Katonai Akadémia... hát, nem tudom...
- Nem kell most döntened - tette hozzá Jagged. - Előbb mindannyiunknak... regenerálódnunk kell. És búcsúznunk... Varvarától.
- Azt meghiszem - nyelt egyet Carl és kibámult az ablakon, maga elé mormolva. - Kelan... remélem, egyben vagy még...