Rina csendben lépkedett végig a palota trónterméhez vezető oszlopsoros nagy termen, ahol általában a klánok képviselői, a Nordlaw-ból érkező méltóságok vagy külföldi diplomaták várakoztak, ám most kongott az ürességtől. Pusztán a kint posztoló páncélos őrök emlékeztettek arra, hogy ez az út Nordgard uralkodójához vezet. Rina kívülről ismerte már a hely minden zugát, a hősi szobrokat, amikkel díszítették a helyet, a falakon lévő képeket, amelyek a dicső múltról szóltak. Évek óta számtalanszor megtette már azokat a lépéseket, amik a külső kaputól a trónteremig vezettek. Mikor a jedik felszabadították őket a kínzóik karmai közül, ő inkább a magányt választotta. A legtöbbekhez hasonlóan nem volt hova hazatérnie, de a jedikből nem kért többet az évekig tartó tortúra, a sok kín és szenvedés után. Ő már akkor átlátott Sodon mester kedves mosolyán, barátságos gesztusain. Mint nemrég kiderült, végig ott munkálkodott benne Hadra, és ő állt az egész program mögött is, ami után aztán előadhatta a jóságos megmentő szerepét. Milyen ironikus, gondolta magában. Őt a saját cinikussága és bizalmatlansága megmentette egy újabb átveréstől. Nem úgy Nierát, aki mély depresszióba esett. Valahol sorstársak voltak, olyanok, akiktől elvették a gyerekkorukat - ígérkezzen az bármennyire is nyomorúságosnak -, hogy egy őrült sith mágus kedvükre kísérletezgethessen rajtuk. És ők még a szerencsésebbek voltak: sokan nem élték túl, vagy a kezelésekbe halva bele, vagy a kimerítő fizikai megpróbáltatásokban hullottak el. Niera ennek ellenére valahogy ártatlan maradt, olyasvalaki, aki elzárkózott ugyan másoktól, de nem olyan paranoiás módon, mint például Rina maga. Nem vesztette el a hitét a jedikben, a Galaxisban. Szívesen mondott volna neki valamit, bármit, ami jobb kedvre derítené, de semmi ilyet nem tudott volna kitalálni. Niera most végre megláthatta, milyen aljas, undorító hely is a világ valójában. Fájdalmas lehetett, de előbb-utóbb túl kellett esnie rajta. Rina már tizenkét évesen megtette ezt.
Felpillantott, és látta, hogy már a trónterem bejáratánál áll. A két kirendelt őr kihúzta magát, és utat engedtek neki. Rina sietve megtisztította az elméjét a gondolatoktól. Most ismét választott hazája, Nordgard érdekeit kellett képviselnie, nem volt ideje holmi önsajnálatra. Egyébként se volt az ő műfaja. A Galaxis egy szar hely, kevés olyan ügy volt, amiért érdemes meghalni. Az egyik ilyen azonban Nordgard volt. Ahogy belépett a trónterembe, látta, hogy Sigrid királynő éppen a faragott fa trónusán ült, amelynek karfái gondosan és nagy művészi érzékkel faragott sárkányfejet ábrázoltak. Ott állt mellette a pajzsszüzek rangidős parancsnoka, Tamara Burnouf is, akivel a királynő most kötetlenül váltott pár szót. A trónus mögött pedig ott állt szótlanul, állandóan vizslató szemekkel Hagen, a királynő főtanácsadója. Ugyan az elmúlt hetek törést hoztak kettejük viszonyában, ami leginkább abban mutatkozott meg, hogy a királynő egyre kevésbé fogadta el a férfi tanácsait, még mindig ő számított Sigrid egyik fontos támaszának. A királynőnek mindig jó szeme volt a beosztottjaihoz, ugyanakkor Rina úgy találta, így is túl nagy bizalmat szavaz Hagennek. A férfi fáradhatatlan volt, mindig minden apró részletre odafigyelt. Sokan egy hozzá hasonló éles eszű beosztottat fenyegetésként kezelnének. Ugyanakkor remélte, nem lesz igaza ezt illetően.
- Felség - hajolt megy enyhén Rina, ahogy megállt a trónus előtt. Sigrid előre fordult, és most rá fókuszált tekintetével. - Hívattál.
- Így igaz - bólintott, majd oldalra pillantott. - Kérlek, csatlakozz hozzánk.
Rina egészen eddig a pillanatig nem tudta, mi az a furcsa érzés, ami elfogta, amikor belépett, de aztán meglátta, hogy Lenore előlép az egyik oszlop takarásából.
- Úgy hiszem ismeritek egymást - jegyezte meg Sigrid, ahogy Lenore megállt Rina mellett.
- Ez meglep - ismerte be Rina.
- Úgy döntöttem, elfogadom a királynő ajánlatát, és Nordgardban maradok. A jedik továbbra se vonzanak, de amíg Hadra szabadon járkál... - szorította össze az egyik öklét látványosan a rózsaszínre festett hajú nő.
- Nos, Lenore már meg is járta az első küldetését - vette vissza a szót a királynő, majd intett Hagennek, hogy átveheti.
- Azok után, hogy kiderült, hogyan manipulálták a sithek, ideértve az Astarte nevű inkvizítort és a Hadra nevű terroristát, az egyes kalózokat a saját céljaikra, alapvető fontosságú lett, hogy megtisztítsuk a maradékuktól a Nordlaw területét - magyarázta a férfi a rá jellemző alapos felkészültséggel. - Azok alapján, akik túlélték a nilfheimi csetepatét, be tudtuk azonosítani, hogy mely kalózcsapatok vannak még szabadon. Többek között a Viharvarjak, bár vezetőjük elesett a nordgardi rajtaütés során, így alárendelt szerepbe kerültek a másik túlélő Űrszekercéknél. Lenore feladata az volt, hogy információkat gyűjtsön arról, hova tűntek el.
Rina csak csendben bólintott, és most Lenore vette a szót.
- A nyomok Kijimire vezettek, ahol sikerült kiderítenem, hogy a kalózok a kisarcolt termékeket ott értékesítik és fegyvereket, valamint ellátmányt vásárolnak maguknak - közölte. - A bolygó primitív ipara pontosan elegendő az igényeik kielégítésére. Ezután visszakövetve a nyomokat, eljutottam egy rég elhagyott határállomáshoz, ahol a fegyveres kalózok lerakják a zsákmányt, amit felvesznek a kereskedőnek álcázott társaik, majd ők elhelyezik ott a fegyvereket és az ellátmányt.
- A feladatotok - vette át a szót Sigrid. - Az, hogy találjátok meg a kalózok búvóhelyét a Nordlaw határvidékén, és ha megtaláltátok, mérjétek fel az erejüket. Ha veszélyt jelentenek, egy nordgardi flotta fogja őket kifüstölni onnan.
- Akkor minél előbb elindulunk, annál hamarabb nézhetünk a körmükre azoknak a kalózoknak - felelte Rina. Nem volt épp lelkes, de jobb volt, mint csak várakozni. Az meg végképp nem hiányzott, hogy a kalózok megint megtámadják Nordgard valamelyik kolóniáját.
- Még egy dolog - emelte kezét Sigrid - Veletek tart Brant is. Ez lesz a vizsgaküldetése a harcossá avatáshoz.
- Rendben. Ő merre van? - kérdezte Rina.
- A hajót készíti fel az indulásra. A küldetés részleteit még nem ismeri, avassátok be.
- Elvállalt egy megbízást anélkül, hogy tudná, mire vállalkozik?
- Önként jelentkezett. Kicsit úgy érzi, le van maradva, amióta Thorát pajzsszűzzé avattuk. Én pedig megadtam neki a lehetőséget a bizonyításra - magyarázta el röviden a helyzetet Sigrid - Ha nincs több kérdés, indulhattok.
- Már megyünk is - felelte Rina, majd mindketten biccentettek és a kijárat felé vették az irányt.
A hangárba érve megpillantották Brantet, aki egy nem túl bizalomgerjesztő küllemű hajót készített fel az indulásra. Láthatóan megjárt már pár csatát. Amint meglátta a lányokat, intett feléjük üdvözlésképp.
- Elég rozoga taligát találtál. Biztos, hogy fel tud még szállni? - érdeklődött Lenore, nem titkolva aggodalmát.
- Persze, megy ez. Nem kell félni. Jó pár óra repülés van már benne. Igaz, hogy öregebb, mint mi hárman együtt, de megy és ez a lényeg. Ráadásul nincs rajta nordgardi felségjel, így könnyű vele észrevétlenül utazni.
- Kivéve, ha leszállás közben lángba borul - mondta Rina epésen.
- Karban van tartva, nyugi - erősködött a fiú - Amúgy indulásra kész. Szóval, ha a szkeptikus megjegyzéseken túl nincs más, szerintem vágjunk bele.
A lányok egymásra néztek, mire Lenore megvonta a vállát. A látszat ellenére Brant tudta, mit beszél, így szavaztak neki némi bizalmat és elindultak a rámpa felé.
- Szóval, mi az úticél? - érdeklődött Brant meglehetősen lelkesen.
- A Kijimire megyünk. Aztán onnan tovább, amerre a nyomok visznek - felelte Lenore.
- Vettem, akkor öveket becsatolni. A Loki felszáll! - jelentette ki vidáman a fiú, ahogy felemelte a gépet. Ahogy a levegőben emelkedtek, lassan egyre kisebbnek tűnt a palota, majd már csak a hatalmas havas hegyeket és síkságokat látták, végül pedig csak színes foltokat, ahogy kiértek a légkörből. Brant tapasztaltan kezelte a gépet, és ütötte be a megfelelő koordinátákat a hiperűrugráshoz. A csillagok hirtelen csíkokká váltak, ahogy elhagyták Nordgard bolygóját.
- Szóval mit fogunk ott csinálni? - érdeklődött a fiú, ahogy autopilótára kapcsolta a járgányt. Rina felsóhajtott.
- Ezt rád hagyom, Lenore - közölte vele fáradtan, majd hátradőlt az ülésében, és lehunyta a szemeit. Kijimi… ez aztán a választás.
A bolygó fagyos, barátságtalan felszíne nem sokban különbözött Nordgardétól. A hegyek ölében megbújó Kijimiváros hosszan kígyózott az Izukika-hegy vonulatai között, fagyott lépcsősorai messziről visszaverték a mindenhol üzemelő kohók fényét. A hegyekben kitermelt érc itt vált eladható termékké, míg egy részéből primitív ipari termékek, olcsó sugárvetők és hasonlók készültek, amelyek a Peremvidéken jól eladhatók voltak. Rina a fagyott talajra mit sem ügyelve futott végig az utcán, amely most szinte teljesen kihalt volt. Persze érthető módon: a reggeli műszak épp az igazak álmát aludta, míg az éjjeli műszak épp a bányákban és kohókban robotolt vérrel és verejtékkel, az éhenhaláshoz sok fizetésért cserébe. Csak a hozzá hasonló utcagyerekek voltak ilyenkor az utcán.
- Gyere csak ide! - hallotta a kiáltást maga mögött. - Gyertek, van nála kaja!
Tucatnyi utcagyerek loholt a nyomában. Rina ösztönösen szorította magához az ételt, amit sikerült nemrég ellopnia. A verekedéshez is értett, elvégre muszáj volt neki, de ennyi ellenféllel nem bírt volna el egyedül. Tovább futott hát, ám aztán egyszercsak megcsúszott a jégen, és előre esett a kemény, fagyott kőre. Rémülettel a szemében pillantott hátra az őt üldözőkre, akik most nevetve közelítettek hozzá. Rina lecsukta a szemét, és várta, hogy záporozzanak az ütések, ám ez nem történt meg. Ahogy néhány pillanat múlva újra kinyitotta a szemét, látta, hogy üldözői egyszerűen szétszéledtek. Előre pillanatva egy pár fekete csizmát látott szemmagasságban. Aztán lassan felemelte a tekintetét.
- Látom kitartó vagy - közölte vele az alak hangja, majd a kezét nyújtotta felé. - Pont ilyenekre van szükségem.
Rina hezitált. Nem volt hozzászokva ahhoz, hogy mások ne bántani akarják őt.
- Gyere velem - ismételte meg a hang. - Ne aggódj, többet nem kell éhezned vagy fáznod.
Rina óvatosan kinyújtotta a kezét felé.- Állj! - szaladt ki a torkán, ahogy a szeme felpattant. Brant és Lenore furcsa arccal fordultak felé.
- Minden rendben? - kérdezte Lenore látva a lány zilált légzését.
- Én csak… egy rossz álom - préselte ki magából kelletlenül. - Bocs.
- Bárkivel megeshet - vonta meg a vállát a fiú, majd elmosolyodott. - Épp időben csatlakoztál hozzánk ismét.
Azzal meghúzta a hajó műszerfalán lévő egyik kart, mire a csíkok újra pontokká váltak, előttük pedig feltűnt Kijimi szürkés-fehéres bolygója. A hely egyfajta kereskedelmi és ipari csomópont volt a Nordlaw térség határán. A Nordlaw különlegessége az volt, hogy nem egységes államként funkcionált, hanem a hozzá tartozó bolygók megőrizték a független politikai rendszereiket, ám adót kellett fizessenek és be kellett tartaniuk a nordgardi szabályokat, például a rabszolgaság tilalmát. Nordgardi helyőrség nem volt ezeken a helyeken, de időről-időre azért ránéztek a helyi vezetők körmeire.
Brant gyakorlottan lépett be a légkörbe, majd landolt a hegy gyomrában található űrkikötő egyik paneljén, és leporolta a kezeit.
- Ne igyál előre a wampa bőrére - jegyezte meg Lenore, mire Brant kissé elszontyolodott. Rina felkelt a helyéről, majd szótlanul a rámpa felé indult és magához vette útközben az egyik vastag kezeslábast. A szokásos ruházata itt aligha lett volna előnyös.
- Őt meg mi lelte? - kérdezte Brant, aki furcsállta a viselkedését. Lenore csak megvonta a vállát, majd követték. Ahogy a csapat lesétált a rámpán, Rina mélyet szívott a levegőbe.
- Hát ez a hely semmit se változott - jegyezte meg, ahogy az egyik plexi előtt megállt, ami remek rálátást nyújtott Kijimivárosra.
- Jártál már itt? - állt meg mellette Lenore. - Nem túl barátságos hely.
- Nem voltam válogatós - felelte Rina, majd megigazította kardját. - Most merre tovább?
- Van a közelben egy kantina. Piti bűnözők, zenészek, tudod a szokásos. Na ott akadtam rá az egyik kereskedőre - felelte Lenore, aki úgy látta, jobb ha nem feszegeti Rina és Kijimi kapcsolatát tovább.
- Szerintem valaki maradhatna a hajónál. Amilyen rozogának néz ki, nem hinném, hogy elkötik, de sosem lehet tudni.
- Ha jól hallom, épp önként jelentkeztél - mondta Lenore egy apró mosollyal kísérve.
- Jó ötlet. Nem árt, ha kéznél van a fuvar, ha gyorsan lenne szükség rá.
- Majd figyelem a jeleiteket - dünnyögte Brant, aki voltaképp a kantinba szeretett volna menni valamelyik lánnyal. Visszaindult a hajóra őrködni. A lányok pedig az ivó felé vették az irányt.
A helyiségbe lépve Rina és Lenore szeme elé egy átlagos kantin látványa tárult. Többnyire munkából szabadult, vagy rövidesen munkába induló humanoidok iszogattak békésen. Köztük vegyül el néhány rosszabb arc, akikről ránézésre nehéz lett volna megmondani, hogy fejvadászok, kalózok vagy csak simán igénytelenek. A pulthoz sétáltak, ahol a kocsmáros békésen törőlgetett egy poharat. Legalább azt tudták már, hogy nyugodtak a kedélyek.
- Üdv! Valami erőset, legyen szíves - közölte Lenore. Nem volt nagy ivó, de bármi megtette. Rájuk úgysem hatnak ezek az italok. A csapos nem volt beszédes, csak szó nélkül eléjük rakott két pohár italt - Kösz - biccentett felé a lány, majd az egyiket Rina elé tolta.
- Szóval úgy teszünk, mintha leinnánk magunkat? - kérdezte a társa.
- Ha már ténylegesen nem tehetjük, legalább a látszatra adjunk. Kevésbé lógunk ki a közegből - felelte az idősebbik és felhajtotta az italát. - Csapos, még egy kört.
- Látod a kereskedőt, akiről beszéltél? - kérdezte Rina, aki követte a társa példáját
- Igen. Ott, az a gran a sarokban. Állítólag más területeken rabszolgákkal is kereskedik. De itt nem kockáztat - felelte Lenore mindazt, amit megtudott eddig róla.
- A galaxis elég nagy, hogy elég nagy piac maradjon így is a dolognak - bólintott Rina.
- Gyakran megfordul Zygerrián is - súgta oda a csapos közéjük hajolva, miközben letette a két új italt előttük. - Maguk olyanoknak tűnnek, akik tudnak vigyázni magukra, de azért legyenek óvatosak vele. Van pár befolyásos barátja.
- Kösz a figyelmeztetést - felelte Rina
- Nordgard barátainak mindig szívesen adok pár jó tippet. De ezt ha lehet, ne terjesszék. A fejemet a helyén szeretem - tette még hozzá a férfi bizalmasan, majd odébb állt.
- Mi legyen? Nem hiszem, hogy vállal fuvart - érdeklődött Lenore, hátha társának van valami jó ötlete. - Esetleg próbáljunk meg közelebb kerülni hozzá?
- Nem én vagyok a csábítás mestere, úgyhogy részemről kilőve - felelte Rina szárazon, miközben kortyolt egyet az italból. Kellemes, csípős íze volt, még ha a benne lévő szintoholt meg se érezte.
- Bocs, de a háromszemű fickók nem az eseteim - vonta meg a vállát, és ő is követte a társa példáját. Rina néhány másodpercig komoran nézett maga elé.
- Szerintem várjunk, aztán kövessük a hajójához - szólalt meg végül, majd mindketten legurították az italt.
- Akkor kérnénk még egy kört… - fordult a csaposhoz.
Alig másfél órát kellett csak várniuk, mire végre háromszemű barátjuk felkelt az asztalától és elhagyta a kantint. Lenore odatett némi pénzt fizettségül a pultra, majd követték a célpontot. Lemaradtak kicsit, de nem veszítették szem elől.
- Brant, ott vagy? - szólt a kommjába Rina.
- Itt. Mi a helyzet? - felelte a fiú, hallhatóan ugrásra készen
- Követjük a kereskedőt, akiről szó volt - felelte Rina.
- Remek. Mi a terv akkor? - érdeklődött.
- Felosonunk a hajójára, te pedig a jelünket követve utánunk jössz. Aztán rögtönzünk. A legjobb, ha már most üzensz haza, hogy álljanak készen a mihamarabbi indulásra - felelte Rina. Fogalma se volt róla, mi várja majd őket, ha egyszer eljutnak arra az állomásra. Talán egy csapat felfegyverzett, dühös kalóz.
- Számíthattok rám. Brant kilép - mondta a fiú komolyan, majd bontotta a vonalat.
Néhány percbe beletelt, de a kapitány megérkezett a hajójához. A híréhez képest nem volt valami nagy szám, de talán ő is csak álcázta a hajóját, hogy ne legyen túl hívogató célpont. De legalább végre tudták, hova kell feljutniuk.
- Siessünk, mert lekéssük a járatot - közölte Rina, majd az Erőt használva eltérített egy rakodógépet, ami így nekicsapódott egy hatalmas konténernek, ezzel odavonzva a legtöbb jelenlévő tekintetét. Ők pedig ezt kihasználva felsurrantak a hajóra, mielőtt a rámpa felemelkedett volna.
- A hajón vagyunk, Brant. Akkor ahogy megbeszéltük - szólt röviden a kommjába Rina.
- Vettem. Maradjatok a raktérben, ott a szenzorok szerint nincs mozgás. De azért legyetek résen. Brant kilép.
A sötét rakrészben csupán konténerek tucatjai sorakoztak, és semmi fény nem szűrődött be ide, elvégre nem voltak ablakok, a fenti fények pedig nem égtek. Teljes sötétségben voltak, ugyanakkor nem vakok, hiszen az Erő segítségével tökéletesen érzékelték a körülöttük lévő teret. Kezeikkel ugyanakkor óvatosan tapogatták végig a ládákat, ahogy befelé haladtak, nehogy valamivel zajt csapjanak. Rina egy ládára lelt, ami látszólag üres volt, és amikor benyúlt, meg is bizonyosodhatott erről. A hely elég nagy volt kettejüknek, hogy beférjenek. Az Erőn keresztül jelzett Lenore-nek, és mindketten beszmásztak, majd a láda tetejét a helyére illesztették, Lenore pedig aktivált egy hordozható fényforrást. Bármennyire gond nélkül tájékozódtak a sötétben, ez azért mégis kényelmesebb volt.
- Szóval - szólalt meg halkan néhány pillanat múlva Lenore. - Mi a kötődésed ehhez a ronda jég planétához?
- Gyerekkorom egy részét itt töltöttem - felelte jeges nyugalommal a hangjában. - Éhező, nyomorult utcagyerekként.
- Ó, sajnálom - felelte sietve a lány. - Nem akartam a múltadban vájkálni.
- Tudod, úgy érzem, jó, hogy beszélhetek erről valakinek - mondta Rina halkan. Arcán látszott, hogy most nem olyan feszült, mint amikor először a bolygóra léptek. - Arra emlékeztet, amikor a… programban…
Itt a hangja egy picit megbicsaklott. Nehéz volt visszaemlékeznie erre az időre. Persze bizonyára Lenore-nak is. Mindannyiukban, akik túlélték ezt az esztelen, és mint kiderült, ördögi célú programot, maradandó és mély sebek keletkeztek.
- Szóval arra, amikor éjszaka beszéltünk egymáshoz… mindenről - fejezte be a gondolatot, mire Lenore megértően bólintott.
- Igen, emlékszem - mondta neki. Ők ketten sosem voltak túl közel egymáshoz ezen időben, aztán pedig hamar szétváltak, de mégis, ez a fajta sorsközösség úgy éreztette velük, hogy összetartoznak. - És… akarsz mesélni még a Kijimin töltött gyerekkorról?
- Nincs nagyon mit - vonta meg a vállát. - Koszos, éhes utcagyerekként arra koncentráltam, hogy legyen valami étel a gyomromban és találjak egy zugot, ahol nem fagyok meg reggelre. Gyakran kellett verekednem, de az is jobb volt, mint… mint ami előtte volt.
Rina láthatóan elhallgatott valamit, de Lenore úgy látta, hogy ezt most nem fogja kihúzni belőle. Bármi is volt előtte, szörnyű lehetett, ha még ez az élet is jobb volt annál.
- Ha ez vigasztal, nekem se volt valami rózsás életem a program előtt - próbálta valahogy vigasztalni, mire Rina halkan felhorkant.
- Nekem attól nem lesz jobb, hogy másnak is szar - mutatott rá egy igazságra.
- Bocsi, nem úgy értettem - hajtotta le kicsit a fejét Lenore, aki most bután érezte magát.
- Nézd, jó volt beszélni róla, de most ejtsük a témát - sóhajtott fel. - Meditáljunk, és készüljünk az érkezésre.
- Jó ötlet - bólintott a másik lány, és ahogy kényelmesen elhelyezkedtek, hozzáláttak, hogy átadják magukat az Erőnek és figyeljenek.
Amennyire értékelni tudták az idő múlását, úgy becsülték, hogy nagyjából három órát utaztak a ládában rejtőzve. A hajó egy erőteljes rángással tudatta a fedélzeten lévőkkel, hogy kiléptek a hipertérből. Csak azt kellett kivárniuk, hogy kipakolják őket a rakománnyal együtt. Rövidesen hallották, hogy nyílik a rakodótér ajtaja és nehéz léptekkel megindulnak a rakodódroidok, hogy lepakolhassák az árut.
- Reméltem, hogy nem a galaxis túlsó felére visznek… - jegyezte meg halkan Rina.
- Az út időtartamából ítélve nem kerültünk túl messzire a nordgardi űrtől. Ami jó, ha hívni kell az erősítést - felelte Rina tárgyilagosan.
Hirtelen megrázkódott a láda, ahogy az egyik droid odalépett és megragadta. A lányok csendben várták, hogy célba érjen velük és végre kimászhassanak. A hangok alapján hamarosan ismét indultak a hajó hajtóművei és ekkor Lenore résnyire nyitotta a láda tetejét, hogy kinézhessen. Épp látta, ahogy a méretes teknő áthalad az erőtéren.
- Úgy nézem, ez valami űrállomás. A kérdés csak az, hogy kié? - pillantott körbe a rózsaszínre festett hajú lány.
- Bárkié is legyen, nincs itt - mutatott rá Rina a szokásos professzionalizmusával. - Te is érzed, nem igaz?
- Ja, semmi élet nincs itt rajtunk kívül - felelte Lenore, majd jobban kinyitotta a ládát és körülpillantott. Csak néhány droid mozgolódott a hangárban, de csak a rutinfeladataikat végezték. Egyik sem figyelt fel rájuk, pedig gyakorlatilag az orruk előtt volt a láda. Végül kiugrott belőle, majd kezet nyújtott Rinának és megkönnyítette neki a kiszállást.
- Oké, úgy látom a droidokat nem zavarjuk. Szóval nyugodtan felderíthetjük az állomást - nézett körbe Lenore.
- Nem biztos, hogy jó ötlet. Ezért az áruért valaki jönni fog. Nem tudhatjuk, mennyi időnk van bármire. Hívd Brantet - rendelkezett Rina, aki jobbnak látta, ha minden eshetőségre felkészülnek.
- Máris - vette elő a kommját a nő, majd a megfelelő kódot beütve beleszólt. - Brant, hallasz?
- Kristálytisztán - érkezett a válasz szinte azonnal a fiútól. - Az állomás tetején parkoltam le. Ti ott vagytok a hangárban?
- Igen. De nincs élőlény rajtunk kívül, csak droidok - számolt be a helyzetükről Lenore.
- A szenzoraim is hasonló véleményen vannak. Mi a további terv? - érdeklődött Brant.
- Bevárjuk a kalózokat, akik remélhetőleg hamarosan befutnak az áruért, aztán követjük őket a búvóhelyükre - ismertette vele az elképzelést a lány.
- Kihozzalak titeket vagy szerencsét próbáltok a kalózokkal is? - tette fel a kérdést Brant.
- Nem is tudom - gondolkodott el Lenore néhány pillanatra. - Lehet, hogy ellenőrzik az árut, mielőtt felrakodják. Akkor nem túl jó ötlet megint egy ládába bújni.
- Esetleg iderendelhetek egy pár hajós őrjáratot, hogy sietőssé tegyük a dolgukat. De a hajójukon még mindig idő előtt felfedezhetnek. A hiperűrben meg nem tudtok még mentőkabinban sem kijutni. Legalábbis nem a legokosabb ötlet - sorolta az eshetőségeket a fiú.
- Nem jó ötlet tudatni velük, hogy rájöttünk a kis búvóhelyükre - jegyezte meg Rina. - Mi van ha hátrahagyják a dobozokat? Vagy még rosszabb, kidobnak minket az űrbe ugrás előtt?
- Erre nem is gondoltam - ismerte be a fiú kissé bűnbánóan.
- Nem a te hibád, ezért vagyunk itt többen - lépett közben gyorsan Lenore, mielőtt társa elveszi a fiú maradék önértékelését is. - Sugározd a pozíciónkat, hogy ha gázos lesz a helyzet, ide hívhassuk a flottát.
- Vettem - felelte a fiú szűkszavúan, majd bontotta a vonalat.
- Túl szőrös szívű vagy - pillantott a rózsaszín hajú lány ezüsthajú társára, aki megvonta a vállát.
- Előbb-utóbb meg kell tanulnia, hogy ha valamit elszar, meghalhatnak mások - mondta, majd előre indult, hogy találjon egy megfelelő búvóhelyet. A droidok akkor se törődtek velük, amikor az orruk előtt sétáltak el. Régi, megbütykölt darabok voltak, amiket kizárólag rakodásra használtak, ennek megfelelő csökkentett értelmi szintű processzorral. Alig voltak többek automatizált guruló roncsoknál. Rövid nézelődés után Rina talált egy helyet, ahol a ládákra felmászva magasabb pozícióba kerülhettek, és intett a társának, hogy kövesse. Rövid mászást követően el is érték a halom tetejét, ahol négy méter magasan be tudtak kúszni az egyik oldalsó tartórúd mögé. Bár kissé szűk volt a hely, mégis elfértek komolyabb gond nélkül. Szerencsére nem kellett sokat várniuk arra, hogy a kalózok is megérkezzenek, és több hajójuk dokkolt az állomás másik oldalán. Tollas, szárnyas lények sorjáztak le rajtuk, amelyek most a csőreiket kattogtatták.
- Mióta meghalt az Acélcsőr, mindig ránk marad a szar meló - méltatlankodott az egyikük.
- Kussolj, mert a nagy csőröd miatt oszt be a Fekete Tolltalan ilyen feladatokra minket! - felelte a másikuk. A kalózok eléggé-tessék lássék módon hozzáláttak, hogy a ládákat a fedélzetre vigyék.
- Nem túl motivált munkaerő - jegyezte meg halkan Lenore, de Rina nem felelt semmit. Mindketten tudták, hogy ez remek lehetőség arra, hogy ők is valamelyik teherhajó fedélzetére szökjenek. Halkan lecsúsztak a búvóhelyükről, majd az árnyékok között haladva, ládahalomtól ládahalomig osonva elég hamar megközelítették az egyik hajót. Mielőtt azonban feljuthattak volna, hirtelen a semmiből hajók tűntek elő az állomás túloldalán. A madárszerű kalózok kicsit lassan reagáltak, de néhány pillanat múlva a pánik lett úrrá rajtuk.
- Remélem ezt nem a fiú baszta el - jegyezte meg halkan Rina, ahogy a fel-alá futkosó kalózokat nézte. Ahogy azonban a hajók közelebb értek, rá kellett jönniük, hogy ezek nem nordgardiak. Inkább rivális kalózoknak vagy valamiféle milíciának tűntek. A csőrös lények egyre hangosabban adtak ki a madarakra ilyenkor jellemző hangokat, miközben sugárvetőikkel felsorakoztak a ládák mögött. A kiszuperált transzportok besorjáztak a másik hangárbejáraton, és fedélzeti fegyvereikkel tüzet nyitottak a kalózok védelmére. Lökések rázták meg az állomást, ahogy a lövedékek becsapódtak, a hajók oldalán lévő acéllemez pedig félrehúzódott, és köteleket dobtak ki, majd fegyveresek kezdtek el lecsúszni az oldalán, akik aztán sietve fedezéket keresve aprították a kalózokat.
- És most mi legyen? - érdeklődött Lenore.
- Brant, mi a fészkes fene folyik itt? - szólt bele Rina a kommjába.
- Én… fogalmam sincs - felelte. - Rajtaütésnek tűnik. Odakint egy csomó gép köröz, szerencsére engem nem fedeztek fel.
- Kurva jó, ez a mi szerencsénk - fújta ki a levegőt frusztráltan Rina. Az biztos volt, hogy a kalózok így nem lépnek meg, de ahogy a dolgok álltak, nem húzzák majd sokáig. Aztán ki tudja hogy ezek a jövevények mennyire barátságos szándékúak. Gyorsan kellett dönteniük.
- Még mindig van egy lehetőségünk - jelentette ki Lenore.
- Ne tartsd magadban - felelte a másik, jelezve, hogy most szinte bármilyen ötletre nyitott.
- Csak kövess! - közölte vele, majd előugrott a rejtekből és elindult a hajó felé. Rina követte és remélte, hogy az ötlet működni fog, bármi is legyen az. A kalózok elég elfoglaltak voltak, így nemigen néztek a hátuk mögé. Néhányuk az állomás amúgy szegényes védelmi rendszerével próbált kezdeni valamit, a többiek a hangárt védték, nehogy egy csapatszállító további vendégeket hozzon. A lányok fedezékből fedezékbe haladva feljutottak a hajóra, ami bár nem volt üres, a fedélzeten tartózkodók szintén a védekezéssel voltak elfoglalva, így könnyedén tudtak haladni akadályok nélkül. Az egyik kereszteződéshez érve a falhoz lapultak, ahogy megérezték valakinek a közeledését. Egy kalóz vágott át a fedélzeten keresztbe, de a nagy sietségben nem volt ideje nézelődni.
- Gyerünk tovább - mondta halkan Lenore és folytatták útjukat.
A hídhoz érve érzékelték, hogy hárman tartózkodnak ott. Az egyikük nyilván a kapitány, bár ez nem volt igazán lényeges. Az ajtó feltárult, ők pedig villámgyorsan ártalmatlanították őket. Még annyi időt sem hagyva, hogy igazán meglepődhessenek.
- Oké, mi a terved pontosan? - érdeklődött Rina, mire Leonre egy kis szerkentyűt vett elő és rácsatlakoztatta a navigációs számítógépre.
- Letöltöm az utazási naplózást, így megtudjuk, hogy hol van a rejtekhelyük. És akkor nincs már rájuk szükségünk.
- Jó ötlet. Csak utána valahogy ki is kellene jussunk innen.
- Mindent a maga idejében, kedves Rina - felelte a nő, miközben dolgozott, majd lecsatlakoztatta a műszert - Meg is van. Most pedig tűnjunk el innen, aztán várjuk ki, mi lesz ebből a kis csetepatéból.
- Reméljük, hogy nem lövik szét az egész állomást. Szégyen lenne ezzel a csőcselékkel együtt itt pusztulni - jegyezte meg nem túl lelkesen Rina.
- Ne aggódj - mosolygott Lenore.
- Az optimizmusod megnyugtató - jegyezte meg ugyanolyan savanyú képpel, mint az előbb. De a csipkelődés nem tartott tovább, elindultak kifelé a hajóról. Odakint alábbhagytak a harc hangjai, bárkik is voltak a támadók, jobban szervezettek voltak, mint a kalózok. Visszafelé már senkivel se futottak össze, és csak akkor lassítottak, amikor a leszállórámpához értek. Lenore óvatosan pislantott ki az ajtón, és látta, hogy a kalózok többsége holtan feküdt a földön vagy éppen megadta magát. A harc alig pár perc alatt végetért.
- Azt hiszem szarban vagyunk - jegyezte meg a lány.
- Ne aggódj - gúnyolódott kicsit Rina válaszul, mire Lenore felsóhajtott. - Bocs.
Az egyik hajó lassan a dúracél padló közeléb ereszkedett, az oldalán pedig egy nagydarab, marcona humán ugrott ki. Vastag, íves bajsza volt, olyasmi, mint a régi holopornókban (ezt csak úgy hallotta valakitől, természetesen). A fickón egyenruhára emlékeztető felszerelés volt, szájában egy vastag szivar lógott. Úgy nézett ki, mint aki régi holoakcióhősöket próbál majmolni, de persze ebben eléggé jó volt. A lent lévő katonák eddigre már előre siettek és biztosították a terepet: elvették a fegyvereket a túlélőktől, míg mások a földön fekvőket vizsgálták. Az újonnan érkezett fickó, aki az itt lévők fejese lehetett, rálépett az egyik mocorgó tollas lényre,mire az feljajdult, majd komótosan előhúzta a fegyverét, és tüzelt. Ahogy megállt a rémült túlélő kalózok előtt, csípőre tette az egyik kezét, míg a másikban továbbra is ott volt a füstölgő sugárvető.
- Orlan ezredes vagyok, csőcselék - közölte velük, és a kinézethez illő keménygyerek hangot is tökéletesen felvette. - Az Umojai Protektorátus megelégelte, hogy rontájtok errefelé az üzletet.
- Umoja? - kérdezte halkan Rina.
- Talán ismerősek? - kérdezett vissza Lenore, aki nem volt túl járatos még Nordgard környékén.
- Több bolygó szövetsége a Nordlaw-tól délre. Eléggé szabadságszeretők, de a viszonyuk Nordgarddal legjobb esetben is langyos - felelte.
- Miért? - kérdezte Lenore. Papíron legalábbis ugyanaz volt a célja a két államnak.
- A Protektorátus tagbolygói attól félnek, Nordgard befolyása alá kerülnek, ha nem tudják megvédeni magukat - felelte Rina. Lenore nem folytatta az eszmecserét, inkább kipillantott újra. A katonák felsorakoztatták a kalózokat.
- Ne hagyjatok ki senkit! - rendelkezett Orlan. Valamiféle milícia vagy szabadcsapat lehettek a Protektorátus egyik bolygójáról. A calibopokat a konténerekhez lökdösték.
- Ajjaj, feljönnek a hajókra is - jegyezte meg aggodalmasan Lenore.
- Brant, úton az erősítés? - szólt bele Rina halkan a kommjába.
- Igen - suttogott Brant is, mintha kötelező lenne neki is. - Szerencsére a közelben várakoztak.
Rina eltette a kommot, majd Lenore kezébe nyomta a fénykardját és jelezte neki, hogy maradjon a helyén, és felállt, majd kilépett a rámpa szélére, hogy jól látható legyen.
- Állj! Kezeket a magasba! - harsogta az egyik katona. Az ezredesnek nevezett figura kíváncsian fordult meg.
- Nocsak, valakinek kihullottak a tollai? - kérdezte, mire az emberei röhögésben törtek ki.
- Mókás - felelte Rina faarccal. Előrébb lépdelt, majd megállt, hogy gyorsan rejtett fegyverek után átkutathassák. - Nincs nálam fegyver.
- Engedjétek közelebb! - rendelkezett a fickó, aki láthatóan szemrevalónak találta Rinát. Az ezüsthajú lány eleget tett a kérésnek, és kezeit leengedve belépett a katonák gyűrűjébe. - Mit csinál errefelé egy ilyen szépség?
- Nordgard megbízásából érkeztem - közölte velük, mire Orlan előbb láthatóan nem tudta, komolyan gondolja-e, aztán pedig elsötétült az arca. - Másokat is zavar a kalózok ténykedése.
- Ennek a főnökök nem fognak örülni - csóválta a fejét Orlan. - Nordgard mindig akkor ártja bele magát a határain túli ügyekbe, amikor nem kéne, és akkor marad távol, amikor kéne.
- Állítsuk a kalózokhoz - jegyezte meg az egyik embere. Orlan Rinára pillantott, bizonytalanul. - Ha ők megoldják a problémát, minket nem fizetnek ki.
- Ugyanakkor ha egy nordgardi agresszióról számolunk be, talán többet fizetnek - szólt közbe a másik embere. Orlan elnyomott az orra alatt egy káromkodást.
- Zsoldosok vagyunk, nem azért fizetnek minket, hogy beleártsuk magunkat ilyen ügyekbe - közölte, majd oldalra pillantott.
- Kegyed látni fogja, errefelé hogyan oldják meg a kalózok ügyét - közölte, majd intett, mire a katonák felemelték a fegyverüket és tüzet nyitottak a fegyvertelen kalózokra. Néhány pillanat alatt végeztek mindegyikükkel. Néhány calibop még nyöszörgött a földön, azokhoz odaléptek, és közelről fejezték be a munkát.
- Hm…
- Úgy látom, nem igazán ért egyet a módszereinkkel.
- Nem teljesen. Nordgardban nem vár azonnali kivégzés mindenkire, aki a bűn útját választotta. Egyesek rehabilitálhatóak. De tiszteletben tartom a maguk nézeteit. A Peremvidék már csak ilyen.
- Nocsak, én meg azt hittem, hogy a nordgardiak mind kőagyúak, akik csak az erőszakhoz és a piáláshoz értenek - vigyorgott Orlan.
- Akkor most mi lesz? Engem is agyonlövet? - érdeklődött Rina.
- Nem áll szándékomban. De dolgozni sem hagyhatom, mert mi ezért a munkáért komoly fizetséget kapunk.
- Kétlem, hogy a megbízómat ez annyira zavarná.
- Arra céloz, hogy dolgozzunk össze?
- Miért ne? Mindkét felet az érdekli, hogy a kalózok eltűnjenek ezekből a rendszerekből. Ha összedolgozunk, az ráadásul jótékony hatással lehet a viszonyainkra is.
- Persze, aztán majd jön az, hogy csatlakozzunk Nordgardhoz is, nemde? - kérdezte az egyik fegyveres, aki az öltözéke alapján valami tiszt lehetett.
- Nordgard sosem kényszerített rá senkit. Legfeljebb felajánlotta - felelte Rina higgadtan. Tudta jól, hogy ezek a népek mennyire bizalmatlanok és mennyire tartanak Nordgardtól, mivel az általában nem finomkodik azokkal, akik tengelyt akasztanak vele.
- Magácska elég magabiztosnak látszik a dolgában. Ha jól sejtem, nincs egyedül - állapította meg Orlan.
- Valóban - felelte a fiatal nő, majd intett a hajó felé és előjött a társa is, visszaadva neki a fegyverét, amikor melléért.
- Nocsak-nocsak. Milyen szemrevaló ügynököket foglalkoztat manapság Nordgard.
- Üdv - köszönt Lenore barátságosan.
- Szabad kérdeznem, mi is volt pontosan az önök terve?
- Nos, eredetileg követni akartuk a kalózokat a rejtekhelyükre, de amikor maguk megérkeztek, kihasználtuk a lehetőséget és letöltöttük a navigációs térképeiket, arra az esetre, ha végül nem mennek sehova.
- Okos. Akkor gondolom egy nordgardi erősítés is érkezhet hamarosan - fintorodott el Orlan, mivel az együttműködés ötlete továbbra sem igazán volt szimpatikus számára.
- Igen, de nem muszáj őket megvárni. Együtt tovább indulunk és elintézzük a kalózokat. Maguk megkapják a jussukat, mi pedig elmondjuk a királynőnek, hogy segítettek megoldani a problémát. Mindenki nyer.
- Ezredes - zavarta meg őket az egyik fegyveres, sietve tisztelegve, majd átadott neki egy kreditchipet. - A rakományban nagy mennyiségű km bánykreditet találtunk.
- Km bányakredit? - szólt közbe értetlenkedve Lenore.
- Kel-Moria - felelte Rina sötéten. - Egy elvtelen bányászcéh központja, ami a Nordlaw környékén folytat üzelmeket. A profit érdekében mindenre képesek, így például a rabszolgakereskedelem és a kalózkodás támogatása sem áll messzire tőlük.
- A kel-morok közös ellenség - jegyezte meg Orlan, miután közelebbről ellenőrizte a pénzt, és meggyőződött róla, hogy valódi. - Ha itt a határon támogatják a kalózkodást, akkor az azt jelenti, össze akarnak ugrasztani minket.
- Jó pár évvel ezelőtt tőlük vette át Nordgard Kijimi igazgatását, miután az általuk felbérelt erőket megverték és elüldözték - tette hozzá Rina. - Amikor még ott... éltem, az ő irányításuk alá tartozott. Azóta láthatóan javult a helyzet. Gondolom nem kell a Céh hatalmas adóit megfizetni.
- Szóval elmegyünk Kel-Moriara és szétcsapunk köztük? - kérdezte Lenore, mire Orlan rázni kezdte a fejét.
- Annyi kredit a Galaxisban nincs - közölte. - Umoja különben sem fizetne azért, hogy ők eltűnjenek.
- Nordgard hatalmát korlátozó erőnek tartják, nemde? - kérdezte látszólag Rina, de ez inkább kijelentés volt. - A kalózok nem épp a jószomszédi viszonyra vallanak.
- Ezt majd eldönti a munkaadónk - vonta meg a vállát Orlan. - Nekünk a kalózok fejét kell leszállítanunk és azt is fogjuk tenni. A kisasszonyok segíthetnek, de a nordgardi flotta kizárt.
- Ám legyen - bólintott Rina, majd elővette a komját. - Brant, szólj a flottának, hogy forduljanak vissza. Téves riasztás.
- H-hogy mi? - szólt bele a fiú láthatóan értetlenül. - De hát a fegyveresek...
- Már megoldottuk - zárta rövidre Rina, majd zsebre tette a készüléket. Hallatszott, hogy Brant még beszél valamit, de hamar rájöhetett, hogy senki se figyel rá, így aztán abbahagyta.
- Akkor az együttműködésre - nyújtott kezet Orlannak, aki elfogadta és megrázta azt.
- Az együttműködésre - bólintott, majd elhúzta a kezét, és megfordult. - Aknázzátok alá az állomást! Megsemmisítjük ezt a teknőt. A többiek térjenek vissza a hajókra. A két... nordgardi hölgyet is vigyétek fel.
- Mi inkább a saját hajónkat választanánk az útra - jegyezte meg Rina. - Hamarosan dokkolunk.
Orlan bólintott, a katonák kihúzták magukat, majd a dolgukra indultak. A Peremvidék számolatlan zsoldoscsapatnak adott helyet. Némelyek alig voltak többek, mint más brand alatt futó kalózok, míg mások olyan effektív és szervezett fegyveresek voltak, mint a pusztulásukig Hadrát szolgáló, az egykori vardosi hadseregből létrejött Jiguuna Szabadcsapatok vagy Orlan minden bizonnyal szintén katona múltú emberei. Rina intett Lenore-nak, hogy kövesse.
- Furcsán mennek erre a dolgok - jegyezte meg Lenore.
- Ilyen ez a munka - vonta meg a vállát Rina.
Brant kíváncsi pillantásokkal fogadta a lánypárost, ahogy visszatértek a hajóra, de Rina egy szót sem szólva ment el mellette. Lenore előzékenyen mosolygott, kicsit még a vállát is megvonta a másik viselkedésén.
- Ügyes voltál, Brant - mondta végül neki kedvesen, mire a fiú enyhén elpirult.
- Köszönöm - nyögte ki végül. Rina horkantott egyet, majd szó nélkül a pilótafülkébe ment. Brant egy "hát ezt meg mi lelte" tekintettel követte őt, amíg el nem tűnt.
- Azóta ilyen, hogy jártunk a Kijimin. Nem túl kellemes emlékek fűzik oda - mondta neki halkan Lenore. - Ne vedd magadra.
- Próbálom - sóhajtott fel a fiú. - Szóval most mi a terv?
- Összeálltunk ezekkel a kedves és megnyerő zsoldosokkal - tárta szét a karjait, hogy mutassa, nem az ő ötlete volt ez az egész. - Ugyanazokat a kalózokat akarják, mint mi. Zsoldosok, az Umojai Protektorátus bízta meg őket.
- Umojaiak - rázta meg a fiú a fejét. - Máris nem bízom bennük. Keményfejű bagázs.
- Jé, ők ugyanezt mondták rólatok - kuncogott kicsit Lenore, majd elindult ő is a pilótafülke felé. Brant néhány pillanatig tétován állt ott, majd követte. Rina addigra már elfoglalta a pilótaülést, és kikormányozta őket az állomás közeléből, egyenesen a közeli umojai cirkáló felé. Orlan ezredes embereinek siklói folyamatosan szálltak fel, és ahogy az utolsó is elhagyta az állomást, azon robbanások sorozata futott végig, majd az egészet elnyelte egy nagy robbanás, ami már csak megolvadt fémet és húscafatokat köpött ki magából.
- Jíhá! - hallották a kommban az ezredes embereinek az éljenzését.
- Zsoldosok - mondta rosszkedvű, zsémbes stílusában Rina.
- Hívnak minket a hajóról holocsatornán - szólalt meg most Brant, majd Lenore helyeslésére vonalat nyitott. Egy meglehetősen egyszerű fekete egyenruhát viselő visszafogott képű férfi jelent meg a túloldalon, aki éles kontrasztját adta a zsoldosoknak és Orlannak.
- Itt Hew Horner kapitány, a Norad umojai csatacirkáló parancsnoka - jelentkezett be a férfi kötelességtudóan. Harmincas évei közepén járt, rendezett haja és értelmes tekintete volt.
- Brant Thorsten, a Nordgardi Szövetség részéről - szólalt meg most a nordgardi fiú, megpróbálva komolyabbnak és idősebbnek tűnni, mint ami. - Sigri...
- Ne is figyeljen a nagyszájú kölyökre - szólt most közbe Rina. - Jomsnordok vagyunk. Felbéreltek minket, hogy kalózokat öljünk. Ennyi és semmi több.
- Érdekes - simított végig ujjával a simára borotvált állán a kapitány. - Orlan ezredes döntésével nem értek egyet, de szabad kezet kapott a végrehajtásban, úgyhogy nem szólhatok bele, hogyan intézi a dolgait. Tűztámogatást fogok nyújtani a kalózok ellen ha megérkeztünk.
- Vettük - bólintott Rina kimérten. - A Loki kilép.
Brant értetlenül pislogott a kijelzőre, ahogy a kép eltűnt. Ő úgy gondolta, ha a királynőre hivatkoznak, akkor az súlyt ad a szavaiknak, megbízhatóbbként tűnnek fel.
- Inkább beszélek én a továbbiakban - közölte Rina. A fiú dühösen felpattant, ám Rina gondolkodás és hezitálás nélkül elgáncsolta, mire nagyot zanyált a fémpadlón.
- Ide figyelj, kisfiú - pillantott hátra a válla felett gyilkos tekintettel. - Ha valami nem tetszik, majd elsírod a királynőnek vagy az anyukádnak vagy érdekel is engem. Nem hagyom, hogy veszélybe sodord ez az egész küldetést, mert úgy gondolod, ettől nagyobbak lesznek a csoffadt kis golyóid. Világos?!
Brant csak szúrós tekintettel nézett vissza Rinára a padlóról, majd kezével végigtörölt a száján, és érezte, hogy valami meleget érzett az ajkainál. Az esés közben felrepedt az ajka és most vékonyan vér szivárgott belőle.
- Világos?! - tette fel újra a kérdést, ezúttal fenyegetőbben. Lenore-ra pillantott, aki most jelezte neki, hogy egyezzen bele a dologba. Néhány pillanatnyi hezitálás után beadta a derekát.
- Igen - préselte ki magából, mire Rina előre fordult. Brant lassan feltápászkodott, majd visszaült a helyére.
- Ugrási vektor jön a Noradról - tért vissza minden további vita nélkül a feladataihoz.
- Navigáció, készüljünk az ugrásra - pillantott Lenore felé, aki még mindig Brantet figyelte, mire a lány észbe kapott és betáplálta a koordinátákat. A Loki körül a csillagok pillanatokon belül csíkokká váltak, ahogy a hipertérbe léptek.
Mire kiléptek a hipertérből, az alkalmi szövetségeseik máris tüzet nyitottak a kalózok flottájára, ami a bolygót védte. Az ellenség elindított néhány rajnyi vadászgépet, amik láthatóan innen-onnan zsákmányolt vagy rég leselejtezett gépek voltak. A Protektorátus hajói azonban jobban felszereltek voltak, így nem ígérkezett nehéznek ez a csata.
- Azokkal a régi járgányokkal nem sokra mennek - jegyezte meg Brant.
- Mintha a te hajód nem lenne az - felelte Lenore csipkelődve.
- Kívülről úgy tűnhet, de nagyon is korszerű a felszereltsége - sértődött meg a fiú, de azért nem túlságosan.
A kalózok kitartóan küzdöttek, de hiába, mert nem tudtak kárt tenni a támadók hajóiban. De hamar kiderült, hogy nem is ez volt a cél. A fregattok tartották a távolságot és a vadászok is csak arra játszottak, hogy rájuk figyeljenek. Aztán a bolygóról nyitottak tüzet a flottára és az egyik szövetséges hajó teljesen mozgásképtelenné vált.
- Ionágyújuk van a mocskoknak a felszínen - állapította meg Brant a tehetetlenül sikló hajót figyelve, amire most rá is szálltak a kalózok vadászai, kihasználva a lehetőséget.
- Hívnak minket - közölte Rina és kapcsolta a hívást.
- Itt Horner kapitány beszél. Indítunk egy különítményt, hogy hatástalanítsák azokat a felszíni ágyukat. Örülnék, ha segítenének nekik. Mi itt foglalkozunk a kalózokkal - jelentkezett be a hajó hídjáról.
- Végig ez volt a terv - közölte Rina ridegen és felgyorsította a hajót.
- A társam azt akarta mondani, hogy épp ez a terv ugrott be neki is - fordított Lenore előzékenyen.
- Remek, akkor számítunk magukra - biccentett a férfi. - Horner kiszáll.
- Nem értem ezek a kalózok honnan szereztek ionágyúkat - jegyezte meg Brant, miközben elsüvített mellettük a felszíni ágyú egy újabb lövedéke.
- Biztos a bányászcéh volt az - felelte Lenore.
- Számít ez most? - kérdezte Rina ridegen. - Szétlőjük és annyi. Sikerült meghatározni a helyét?
- Igen, a lövések alapján behatároltam a koordinátáit - felelte a fiú, aki kicsit bosszús volt a nő stílusa miatt. De most az előttük álló csata fontosabb volt. Az umojai vadászgépek felsorakoztak mellettük és segítségükkel könnyedén át tudtak törni a kalózok ósdi vadászgépeinek blokádján. A kalóz gépek egymás után váltak tűzfelhővé a Loki körül, mielőtt akárcsak tüzet is nyithattak volna. Rina ügyesen irányította a gépet, ami igen fürgének bizonyult a korábbi kommentárjai ellenére, míg Brant a navigációval törődött, miközben Lenore a saját ágyúikat irányította. Nem telt bele sok időbe, hogy elérjék az ellenséges hadihajókat, amik még mindig az ionágyú védelmében a légkör határán sorakoztak fel, távol Horner hajójának ágyúitól. A fregattok tessék-lássék módon megszórták őket, de nem úgy tűnt, hogy nagyon törnék magukat elhárítótűzzel. Persze ennek oka az is lehetett, hogy a kalózok nem igazán voltak jó harcosok - ami elég volt egy kereskedelmi hajó leszereléséhez, már ritkán bizonyult elegendőnek egy csatában.
- Eddig kísértük magukat - szólt az őket támogató vadászraj parancsnoka a kommon keresztül. - Sok szerencsét.
- Kösz, de a szerencsének ehhez semmi köze - felelte Rina, majd zuhanásba vitte át a gépet, amíg ki nem értek az elhárítótűzből és beléptek a bolygó légkörébe, ahol muszáj volt lassítani, nehogy élve elégjenek a túl gyors belépés miatt. Rövidesen viszont bent voltak a légkörben, és már szabad szemmel is látható volt az ionágyú, amit a lent elterülő széles pusztaságban állítottak fel.
- Mi őrzi azt a helyet? - kérdezte Rina céltudatosan, miközben megindult a cél felé.
- Négy üteg turbólézert látnak a műszerek - felelte Brant, majd néhány pillanat múlva hozzátette. - Most indítottak egy csapat vadászt.
- Gyerekjáték - mosolyodott el groteszkül a nő, majd a hajó meglódult előre. Rövidesen feltűnt a hat darab régebbi vadászgép velük szemben, és tüzet nyitottak. Rina ügyet sem vetve rá tovább gyorsított, majd átvágott közöttük, miközben lövéseik ártalmatlanul pattantak le a hajó pajzsáról. Pillanatokon belül a turbólézer ütegek kezdtek rá, és lövéseik mellettük süvítettek el.
- A vadászok visszafordulnak - felelte a fiú.
- Keresd meg, hol van az energiaellátása ennek az izének! - szólt rá a nő, mire a fiú sietve hozzálátott. Eközben Rina játszi könnyedséggel kerülgette a lövéseket.
- Megtaláltam! - jelentette be a fiú nemsokára. - A 3. és 4. üteg között van egy épület, ami a föld alatti generátorok áramellátásával köti össze!
- Akkor azt vesszük célba - felelte a nő, majd újra mélyrepülésbe vitte a gépet, hogy pozícióba kerülhessen a tüzeléshez.
A páros megindult együtt a közeli bunkerlejárat felé, ami láthatóan a generátorokhoz vezetett. Egy széles fémajtó állta útjukat, de Brantet ez egy pillanatra sem tántorította el, odalépett a kezelőpanelhez.
- Ha valóban kel moriai tech, úgy gyerekjáték lesz - jelentette ki lelkesen. - Fedezz!
- Ne aggódj - mosolyodott el Lenore, majd védekező állásban maga elé tartotta a kardját. Valóban feltűnt három rossz arcú, kezükben mindenféle közelharci fegyverekkel, és meglátva őket, azonnal rohamra indultak. Lenore kitért az első támadó vibrolándzsája elől, majd oldalba rúgta, a másodikat, aki feje fölé emelt karddal rohamozott, pedig egy jól irányzott mozdulattal keresztülszúrta, majd még lendületben felemelte és egyszerűen félrehajította a testet. A harmadik támadó megtorpant és hátrálni kezdett.
- Ezért meghalsz, te szuka! - kiabálta felé idegesen.
- Ezt erősen kétlem - felelte Lenore mosolyogva, miközben tovább közelített, majd hirtelen megpördült és keresztüldöfte a második kalózt, aki megpróbált mögé settenkedve végezni vele. - Ennyire se feledékeny nem vagyok, se számolni nem felejtettem el.
Ahogy ez kimondta, hátralökte az alakot, aki nyöszörgve, vért köpve terült el a földön.
- Nos? - kérdezte, miközben tovább közelített. A kalóz felkiáltva hajította felé a fegyverét, amit Lenore egy ütéssel elhárított, ám eddigre a kalóz már futásnak eredt.
- Okos döntés - összegezte, majd megrázta a kardját és a vér róla a betonra csöpögött. Ahogy visszafelé indult, látta, hogy a kalóz még a földön nyöszörög, haláltusáját vívva. Megállt mellette, majd megrázta a fejét. - Sajnos a lelki üdvödért nem tehetek semmit. De a halálod megkönnyíthetem.
Azzal egy jól irányzott vágással véget vetett a kalóz szenvedéseinek. Eddigre Brant is végzett és az ajtó feltárult.
- Látom - mondta halkan, majd megindult a fiú felé. - Menjünk.
Elindultak befelé, és a folyosó szinte rögtön szétágazott. Azonban a kiírások, illetve a padlón futó kábelek alapján elég egyértelmű volt, hova is tartanak, így hát aztán arrafelé indultak el.
- Túl kegyes vagy ehhez a söpredékhez - jegyezte meg a fiú.
- A világ már így is túl kegyetlen hely - felelte a nő. - Szükségtelen még tetézni is. Ez különböztet meg minket tőlük.
- Igazad lehet - hümmögte Brant. - És mi volt ez a látom dolog?
- Jó füled van - mondta mosolyogva. Mivel ellenállással nem találkoztak eddig, ráértek kicsit csevegni a hosszú folyosón. - Az imák végén használjuk. Egy Pius Dea konvent árvaházában nevelkedtem, mielőtt bekerültem a sithvadászok közé. Az imákra sajnos már nem emlékszem.
- Pius Dea? - kérdezte a fiú meglepetten. - Sok jót nem hallottam róluk.
- Én sem vagyok túl vallásos - felelte a nő. - De talán az ő istenük megkönyörül ezen az alakon.
- Mozgást hallok - szólalt meg a fiú, mielőtt folytathatták volna. Lenore megállt és bólintott, majd a fiú kikukucskált a sarok mögül. Csakugyan felsorakozott egy csapat fegyveres, mind a folyosóra szegezve a fegyverüket. - Öngyilkosság oda kimenni.
- Úgy látom itt van egy szellőző - jegyezte meg a nő, a padló feletti résre mutatva.
- Meghallanák - rázta meg a fiú a fejét. - Ott végképp védtelenek lennénk.
- Kivéve ha egyikünk lefoglalja őket - felelte Lenore. - Te mássz be és kerülj mögéjük, én addig lekötöm a figyelmüket.
A fiú tiltakozni akart, de Lenore egyik ujját a szája elé tette, mire enyhén elpirult.
- Ne aggódj, tudok magamra vigyázni.
Brant nem húzta tovább az időt. Nem örült volna, ha miatta fogy ki Rina a szerencséjéből és a Lokit is sajnálta volna. Felnyitotta a szellőzőt és bemászott, majd megvárta, amíg Lenore kirohan, hogy magára vonja a fegyveresek figyelmét. Pillanatok múlva lövések és sikolyok váltották egymást, ahogy a nő egymás után végzett az ellenséggel. A fiú nekiiramodott, hogy minél előbb túl legyen ezen. Nem volt különösebb baja a szűk járatokkal, de nem is rajongott értük. Túl könnyű volt csapdába esni bennük. Szerencsére az elterelés remekül bevált és mindenki a sithvadászt próbálta elkapni, nem sok sikerrel. Arra nem maradt idejük, hogy őt is keressék. Jó pár métert kellett megtegyen, de végül elérte a központi helyiséget, ahol a generátorok voltak. Ahogy kimászott a szellőzőből, valaki fegyvert tartott a fejéhez.
- Itt a vége, nordgardi mocsok! Csak egy jó okot mondj, hogy miért ne lőjem szét itt helyben a fejedet?
- Hogy miért? Azt kérded? - kérdezett vissza a fiatal férfi, miközben lassan a háta mögé bújt - Yule ünnepi ajándékokat hoztam.
- He?
A kalóz pillanatnyi zavarát kihasználva Brant egy gránátot nyomott a férfi kezébe, majd átsegítette a korláton, a mélybe küldve őt.
- Kellemes ünnepeket! - kiáltott utána, majd fedezékbe húzódott.
- Szép volt - hallotta az épp odaérő Lenore hangját.
- Gyors voltál.
- Nem igazán dolgoztattak meg. Hogy állsz a bombákkal?
- Már rakom is ki őket. Figyelj a tovább jövevényekre, hamar végzek.
Azzal hozzálátott, hogy a legsérülékenyebb helyeken elhelyezze a tölteteket. Szerencsére pontosan tudta, hol okozhatja a legnagyobb kárt egy-két bombával, így ha felrobbantja, esélyük sem lesz helyrehozni a károkat. Több kalóz nem érkezett, így zavartalanul dolgozhatott. Végül visszament társához.
- Kész. Már csak jussunk ki, hogy ne magunkra kelljen robbantanom ezt a kócerájt.
- Akkor haladjunk - értett egyet a nő és elindultak a kijárat felé, közben elővette a kommját - Rina, kész vagyunk idelent. Egy perc és kiérünk.
- Rendben, de készüljetek, hogy ugranotok kell. Nem tudok hosszú időre túl közel manőverezni - érkezett a válasz a kommban.
- Úgy lesz - felelte Lenore, majd a fiúra nézett, aki épp az egyik szkematikus rajzot tanulmányozta. - Van valamilyen magaslati kijárat?
- Van több szerelőlift az ágyúkon - felelte a fiú rövid hümmögés után. - Illetve volt egy kijárat az átjátszóállomáson is, de azt szétlőttük.
- Akkor irány a legközelebbi ágyú! - rendelkezett a lány, mire a fiú bólintott és elindultak. Az útjuk rövid volt és csak szórványos ellenállással találkoztak, amivel Lenore könnyedén leszámolt. A meghatározott löveg tetejére kiérve újabb kalózok várták őket, ám nem marad idejük rájuk támadni, mert Rina kilőtte alóluk a talajt, így Brant és Lenore akadály nélkül juthattak el a tervezett kivonási pontra. Ahova Rina nem ereszkedett elég mélyre a kereszttűz miatt, így Lenore megragadta a férfit és egy hatalmas ugrással jutottak fel a hajó kinyíló rámpájára.
- Te aztán tudsz ugrani! - szólt a férfi elismerően, miközben felsegítette a nőt.
- Kösz. De majd később ajnározz, most intézd el a generátorokat.
- Örömmel - felelt Brant és már aktiválta is a bombákat, miközben visszatértek a pilótafülkébe, megnézni a tűzijátékot. A robbanás végigfutott a járatokon, amiket nemrég hagytak el, majd a robbanások terjedni kezdtek az ionágyún is, hatalmas darabokat robbantva ki belőle, míg végül az ágyúcső maga is eltűnt egy robbanásban, ami tűzbombákat szórt szerte a pusztaságban. Ebben a pillanatban az elhárító lövegek is elhallgattak.
- Itt a nordgardi csapat, az ionágyú kiiktatva - jelentett alkalmi szövetségeseiknek Rina, ahogy visszaértek a pilótafülkébe. A bázis megmaradt vadászai menekülőre fogták.
- Itt Horner - érkezett a válasz a kommban. - A kalózokat hamarosan elpusztítjuk. Ha gondolják, segítsenek be.
- Ha gondoljuk - pufogott Rina, ahogy az űr felé kormányozta a hajóját, és újfent a gázra lépett. A Loki újra kilőtt előre, és a szemeik előtt hamarosan láthatóvá vált, ahogy az umojai csatacirkáló sorokat vág a kalóz erők közé, és lövései nyomán korvettek és fregattok tűnnek el tűzgömbökben. Ahogy kiértek az űrbe, a kalóz erők nagy része megsemmisült vagy hajóik harcképtelenül sodródtak az űrben. Horner kapitány és Orlan ezredes emberei kegyetlen precizitással csaptak oda a kalózoknak.
- Ezeket jól elkapták - jegyezte meg Brant, ahogy körbepillantott a roncsok között.
- Megérdemelték a mocskok - felelte Rina vérszomjasan.
- Akkor most már csak az van hátra, hogy kezet rázunk és távozunk - jegyezte meg Lenore. Ebben a pillanatban azonban a műszerfal életre kelt, és a navigációs térkép jelzései szerint egymás után érkeztek új hajók a rendszerbe. - Egy flotta? Kik ezek?!
Brant idegesen látott hozzá, hogy azonosítsa a friss érkezőket. Ahogy sikerrel járt, a hangja nem épp nyugalomról árulkodott.
- Ezek kel-moriai bányászcéh azonosítót használnak - felelte. - Vadászgépek, több fregatt és egy modernizált csatacirkáló, hasonló tűzerővel, mint Hornerék hajója.
- Szóval egy az egy ellen küzdelem nem opció - hümmögte Rina. Horner ezúttal nem csak kommon jelentkezett be, hanem rendes hívást küldött nekik, így holoalakja megjelent a gépen. Úgy tűnik ő is igencsak gondterhelt volt a támadókat illetően.
- A Bányászcéh nyílt részvétele... nem rájuk vall - jegyezte meg a kapitány.
- Valóban túl direkt hozzájuk képest - értett egyet Rina. - Elbírunk velük?
- Akkor a kalózok maradéka elmenekül - felelte Horner. - Talán egy ütőkártyánk még van.
- És mi lenne az? - kérdezte Rina, aki előre sejtette, hogy nem fog tetszeni nekik a dolog.
- Még ilyen pillanatokban is számolhatunk azzal, hogy Nordgardot magát nem merik direkt provokálni - felelte Horner.
- A flotta túl messze van, addigra szétszednek minket - ellenkezett a fiú.
- Nem erre gondol - intette le Rina. - Igaz?
- Igen - bólintott a kapitány. - Azt akarom, hogy fedjék fel a valódi kilétüket és megbízójukat, ahogy a fiú már elkotyogta. Talán akkor leállnak.
- Tegyük fel, hogy sutba dobunk mindenféle titkosságot - szólalt meg Rina nem túl boldogan. - Maga szerint ennyi elég, hogy leálljanak?
- Nem tudjuk meg, ha nem próbáljuk meg - jegyezte meg Lenore, mire Horner bólintott.
- Hát jó... - adta meg magát Rina kelletlenül - Lenore, nyiss csatornát a bányászcéh vezérhajója felé, Brant, add le a jelzést a flottának. Remélhetőleg tudjuk húzni az időt, míg befutnak.
- Csatorna nyitva - mondta a másik sithvadász.
- Kel-moriai bányászcéh hajói! Önök egy hivatalos nordgardi akciót zavartak meg. Azonnal tudassák ittlétük okát - szólította fel őket Rina, de nem érkezett válasz - Nos, megpróbáltuk...
- Az üzenet mindenesetre elment - jelezte Brant, a másik üzenetre utalva.
- Itt Gim parancsnok a kel-moriai flottától - érkezett végül válasz, csak hang formájában - Megbocsásson kisasszony, de ez a flotta nekem nem tűnik nordgardinak. Elmondaná, mi az oka ennek?
Rina társaira nézett, mire Brant a kezeivel mutogatta neki, hogy húzza a beszélgetést. A bányászcéh flottája egyelőre nem mozdult, talán a Nordgard név bedobása mégis csak segített. Legalább annyit, hogy elbizonytalanította őket.
- Ez azért van, mert ez egy álcázott akció, hogy kivizsgáljunk néhány gyanús tevékenységet a szektorban.
- Ismerem én a nordgardiakat. Nem igazán jellemző rájuk az efféle diszkréció - jött a válasz a vonal túlsó feléről.
- Természetesen, hiszen az ilyen akciók rendszerint titokban zajlanak - felelte Rina és látszott rajta, hogy a türelme végéhez közelít.
- Várjanak egy pillanatot - felelte némi csend után a parancsnok, majd jelezte, hogy nyissanak holokapcsolatot. Ám az ő arca helyett egy civil ruhás alak jelent meg, akinek nyakában súlyos aranyozott ékszer lógott, mint tisztsége jelzése. Kerek, húsos feje volt, vastag ajkai lebiggyedtek. Úgy festett, mint a tőkés elnyomó archetípusa egy vostroyai propagandafilmben. A Birodalom egykoron egyesítette a Bányászcéhben a Galaxis megannyi viaskodó érdekkörét, ám a szervezet Endor után gyengélkedni kezdett, hiszen sok eltérő érdekkel bíró tagja volt, sorai közé beférkőztek még titkos társaságok is, és az egységes vállalat a vong háború idejére megszűnt működni. A helyét regionális bányászcéhek vették át, hol gyengébbek, hol erősebbek. Néhol egyszerű vállalkozásként, máshol kvázi államként, mint Kel-Morián. Az itteni vállalkozás különösen gátlástalan volt eszközeiben a profitéhség hajszolásában, így hamar meggyűlt a bajuk Nordgarddal.
- Quest magisztrátus vagyok, a Kel-Moriai Bányászcéh térségi felelőse - mutatkozott be. - Gim parancsnok szerint maguk Nordgardot képviselik. Megkérdezhetem miért támadnak a velünk szerződéses kapcsolatban álló kalózokra?
- Rina Lockhart, őfelséges Sigrid királynő megbízásából - mutatkozott be határozottan a pilótájuk. - Nordgard nem ismeri el a kalózkodási engedélyeket. De megkönnyíti a dolgunkat, hogy elismeri, maguk állnak mögöttük. Nordgardi tulajdont fosztogattak és Kijimi bolygóján orgazdaságot folytattak.
- Sajnálatos, ha ez történt - simított végig a tokáján a férfi. - Ugyanakkor ez nem nordgardi terület. Sem maguknak, se az umojai erőknek semmi keresnivalója itt.
- Nem is bányászcéh terület - mutatott rá Rina, mire a fickó lassan elmosolyodott.
- Igen, megfogott. Szomorú baleset érte a nordgardi csapatot az ismeretlen űrben, kalózok végeztek velük… szívszorító történet - mondta a magisztrátus gonosz örömmel a hangjában. - Ne aggódjon, gondunk lesz rá, hogy kellőképp meghasmítsuk a feketedoboz tartalmát. Gim parancsnok…
- Várjon csak, maga szégyentelen alak! - csapott a műszerfalra Brant. - Biztos, hogy lesz erre elég ideje? Épp idetart egy nordgardi flotta.
- Hahaha, ez a legolcsóbb blöff, fiacskám, még próbálkozásnak is gyenge - nevetett a fickó. - Gim parancsnok, végezzen velük!
- Uram… belépő hajók a rendszerbe! - lehetett a háttérben hallani az egyik hídon lévő alak hangját. Ám a vonal ekkor megszakadt, a kel-moriai flotta pedig aktiválta a fegyverzetét. És csakugyan, nordgardi hajók tűntek fel a hiperűrből kilépve, egy cirkáló és kísérőhajóik. Nem a készenlétben tartott flotta voltak, hanem a környéken járőrözhettek, amikor hívást kaptak. A képernyőn egy tagbaszakadt, nehéz páncélt viselő, marcona alak tűnt fel.
- Dagr parancsnok vagyok, a noxhjelmi járőrflotta parancsnoka - üdvözölte őket. A férfi nagy harcos hírében állt. - Jöttünk segíteni. Kik az ellenség?
- Az umojaiak velünk vannak - felelte Rina. - A bányászcéh hajói szabad préda. Nem akarunk csatát, csak ijesszenek rájuk. És köszönjük a segítséget.
Dagr a kezébe vette méretes harci bárdját, amit úgy tűnik még a hajón is magánál tartott, majd eltökélt tekintettel pillantott a kel-moriai hajókra.
- Minden ütegnek, tűz a kel-morai férgekre!
Nem telt el egy perc és a bányászcéh hajói máris tekintélyes károkat szenvedtek a nordgardi támadásnak köszönhetően. Viszonozták ugyan a tüzet, de nem sokra mentek vele, mert a nordgardi flotta meg sem érezte a támadásaikat. Mire észbe kaptak, az egyik hajójuk már akkora károkat szenvedett, hogy el kellett hagyniuk, mielőtt darabjaira hullik. Ekkor a támadóik leálltak és ezt kihasználva a bányászcéh flottája fénysebességre ugrott.
- Hát ez szánalmas volt - jelentkezett újra Dagr - Még be sem melegedtek rendesen az ütegek.
- A kel-moraiak néha egész okosak. Hamar megértették az üzenetet - felelte Rina.
- Szerencséjük, hogy csak egy köpésnyire voltunk. A másik flotta pár perc múlva ér csak ide. Lehet, hogy már késő lett volna.
- Valóban - értett egyet Rina - Innen már rendben leszünk. Még egyszer köszönjük a támogatást.
- Rendben - fordult a navigációs tiszt felé a harcos - Vissza az eredeti útvonalhoz - adta ki a parancsot, majd egy biccentéssel elköszönt és zárták a vonalat. A flotta pedig megfordult és hamar fénysebességre ugrott.
Az umojai flotta mindeközben tűz alatt tartotta a kalózokat, akiknek így nem maradt más opciójuk, minthogy megadják magukat vagy elpusztulnak. Persze az umojaiak eddigi tettei alapján mindkét lehetőség ugyanúgy végződik.
- Akkor azt hiszem, kijelenthetjük a küldetés sikerességét - állapította meg Brant elégedetten, miközben visszavette a hajó kormányzását Rinától.
- Látom, a nordgardi flotta nagyon vigyáz a határra - jegyezte meg Lenore.
- Elég sok szemét bagázs van a szomszédban. Nem árt figyelni rájuk- felelte Rina.
- Mindjárt befut a készenléti flotta, majd velük hazamegyünk - jelentette Brant a műszereket figyelve.
Az umojai cirkálóról hívták őket és megjelent a kivetítőn Horner kapitány képe, aki a kezeit a háta mögött fogta össze.
- Köszönjük a segítséget - közölte velük. - A kel-moriaiak megfutamodtak, a kalózokat legyőztük. Úgy érzem, ez akár egy barátság kezdete is lehet.
- Ne rohanjunk annyira előre - hárított Rina. - De azért mondják el otthon mit láttak. Hogy Nordgard nem az ellenségük.
- Úgy lesz - bólintott a férfi.
- A kalózokkal mi lesz? - kérdezte kíváncsian Brant.
- A túlélőket összegyűjtjük és életük végéig kényszermunka vár rá valamelyik umojai bányában - felelte Horner. - Kemény munkával vezekelhetnek a bűneikért.
- Orlan ezredes nem volt ilyen megértő - jegyezte meg Lenore.
- Az ezredes és én két külön ember vagyunk - biccentett felé Horner. - Az értelmetlen gyilkolás nem az én műfajom. Még egyszer köszönjük a segítséget.
- Mi is maguknak. Rina kilép - bontotta a nő a vonalat. Rina most egészen nyugodtnak tűnt a korábbiakhoz képest. Rövidesen egy újabb nordgardi flotta lépett a rendszerbe, amely felvette a hajójukat. Ahogy a Loki dokkolt a hangárban, megindultak vissza Nordgard irányába. Rina felkelt a székből, majd hátrafelé indult, ám az ajtóban még megtorpant.
- Nos, Brant, mindent figyelembe véve... van benned potenciál - közölte, majd választ sem várva lépett ki.
- Hát ő meg? - pislogott utána a fiú.
- Rinánál ez azt jelenti kedvel - mosolygott rá Lenore. - Azt hiszem az én vizsgafeladatom is megvolt Nordgardnál. Nincs kedved meginni egy kávét? Azt hiszem jót tenne mindkettőnknek.
- Remek ötlet - mosolygott a fiú, majd felkeltek és együtt kifelé indultak a pilótafülkéből.
A nordgardi sith nagykövetségen Villiers esperes a félhomályba burkolózva ült dolgozóasztalánál, és a jelentéseket figyelte. A nordgardiak idegesítő módon szétzúzták azt az erőt, amit a hátországuk fosztogatásához épített fel. A magisztrátusok, akiket ezzel megbízott a bányászcéhnél, inkompetensnek bizonyultak. Ki gondolta volna, hogy Sigrid ilyen gyorsan kapcsol, mielőtt a probléma egyértelművé válhatna, és lép is? Az ellenfelük igen veszélyes és ravasz volt, ahogy arra figyelmeztették. Beütött egy titkos hívószámot az asztalba épített holoterminálon, és feltűnt egy körszakállas, rosszindulatú kinézetű fickó, aki egyházi ember létére inkább gazdag köntösökbe bújt.
- Minden úgy történt, ahogy jósoltad, Viren nagyúr - hajtotta meg enyhén a fejét az esperes. - A kísérletünk elbukott.
- Fel kell gyorsítani az előkészületeket, esperes - felelte a férfi. - Az az átkozott kiborg szörnyszülött minden erőforrást lehetővé tett, nemde?
Az kiborg szörnyszülött Morrow püspökre vonatkozott, aki az Egyház szinte teljes vezetőségét legyilkolva lett annak egyeduralkodója. Ám a hatalom helyett jobban érdekelték saját kis kísérletei, így szüksége volt a Virenhez hasonló korábbi másodvonalbeli egyházfiakra, hogy azt továbbra is működtetni tudja. Viren korábban a köztársasági hittérítésben dolgozott - félig amolyan titkosügynökként -, így aztán igen rosszul érintette, amikor a császárnő a Köztársaság kérésére kivonta onnan az egyházat, valamint, hogy nem ő lett a sith hírszerzés vagy az inkvizítorok feje. Törtető fickó volt.
- Ha én leszek az Egyház ura, a mostani Nordgard a maga hűbérbirtoka lesz, Villiers. Gondoljon erre - közölte vele.
- Sigrid királynő veszélyes ellenfél. Hagenen keresztül könnyű a konzervatív jarlokat befolyásolni, de ő nem egy igazi vezéregyéniség. Sokat kell noszogatni és fogni a kezét. És még mindig bosszantóan hűséges a királynőhöz - közölte az esperes.
- Elég a kifogásokból! Biztos vagyok benne, hogy talál rá módot, hogy közöttük a bizalmat végleg lerombolja - közölte. - Legközelebb akkor hívjon, ha érdemi előrelépést ért el.
- Értettem, Viren nagyúr - bólintott, majd bontotta a vonalat. Ideje volt új tervvel előállni.